|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2018. 09. 19. 10:54:59 | #35569 |
 Karakter: dr. Jerome Gross
Megjegyzés: miniChrisnek
Jerome:
Mindig veszélyes egy bűnös élvezetnek élni, de mit tegyen a gyarló ember, ha nem tudok ellenállni? A legelőször előhívatott fényképek borítékjában tartom a teljes gyűjteményem. Ez is mutatja, hogy nem olyan sok, mégis szép számú. Na igen, kissé válogatós is vagyok ilyen téren, néha szelektálok, s rituálé szerűen elégetek belőle olyat, ami már nem kell. Ha bárki tudna is erről az oldalamról, biztosan kapásból lehülyézne, hogy miért a munkahelyemen tartom ezeket, pedig fogalma sincs, milyen oka is van ennek.
Épp az egyik félig fej nélküli nagyon jól ismert testet csodálom az egyik képemen. Fiatal, erőteljes, önbizalomtól duzzad. Az arc sem kell hozzá, hogy érezhető legyen, mennyire el van telve magától az alak, s mintha csak bevonzottam volna, a „hozzá tartozó nyűg” jelenik meg a rendelőmben. A kopogása és a beengedése között szerencsére eltelik annyi idő, hogy könnyedén el tudjam tenni a képet és a borítékot is a helyére.
- Foglalj helyet – mutatok a székre, miközben rögtön végigmérem, és nem is tudja, számomra mennyire lerí az állapota, amiről azt gondolja, ha magabiztosan megy végig a folyosón, senki nem veszi észre. Alig bírom elfedni vigyoromat. Pláne azok után, hogy nem először jelenik meg nálam. Közelebb húzom a széket, és a kezét kezdem nézni. Ajvé.
Egyik kezem a combjára teszem, direkt pofátlan közelségbe, hogy megfogjam sérült kezét, és először csak finomabban tapogassam ki érzékenységét.
- Szóval mi történt már megint? – ahogy elgondolkodik, abból is süt, hogy sosem tanul szinte semmiből, hogy nem nekem kéne pont a fedősztoriját kitalálnia épp előttem, mert nincs rá szükség. Elég volt egyszer véletlenül látnom és hallanom őket pár pillanatra, hogy tudjam mi a helyzet, s ha nem lenne ekkora sátor a gatyáján, még azt is hamarabb elhinném, hogy egy tök másik srác fenyítette egy kicsit meg.
- Semmi különös, csak elestem – persze, én meg a hetero Barney Stinson vagyok…
- Elestél… - finomabb közelítésre itt nem is gondolok, a makacs tekintetéből látom, hogy csak akkor fogadja el, hogy ne füllentsen, ha teljesen lebuktatom - S amiatt vagy még mindig ennyire izgatott? – s csak hogy nyomatékosítsam a kétértelmű mondatom, ágyékén simítok végig finoman, kockáztatva némi túl-intimitást, de hatásosnak bizonyul a dolog, már csak azért is, mert elpirul, mint a rék amit főznek.
- Mégis mit?!...
- Ha csak simán vitatkoztatok, nem az én dolgom, de ha nem erről van szó, jobb ha nem véded, mert csak rosszabb lesz. – ez az egy, amit nem tudok azóta sem eldönteni és tőlük sem tudtam meg nyilván. Nem első eset, hogy kisebb sérülés a vége annak, amit művelnek, és azt sem tudom azóta sem felfogni, hogy ez a hajthatatlan süldő kamasz vajon önszántából hagyja, vagy akarata ellenére van? Ha nem lennék olyan amilyen, már rég szóltam volna illetékesnek, de több kell ahhoz, mint amit én véletlenül láttam. Önszántából kellene jelentenie.
Kicsit erősebb tapintással vizsgálom meg a kezét, de nem sok jót tudok leszűrni belőle.
- A jó hír, hogy jó eséllyel nem tört el, a rossz, hogy ettől még megrepedve meg lehet, így van egy ajánlott utad a legközelebbi kórházba egy röntgenért, de akár megúsztad könnyebben, akár nem, legalább 3-4 hétig nem ajánlott maszturbálnod vele. – piszkálom kicsit tovább, ha már megtehetem, és szívesen kiélvezném a zavarát amit keltettem, de sajna félbeszakítja édes szekálásom egy újabb „váratlan vendég”.
Már akkor sejtem, amikor az ajtóhoz érek, hogy ki lehet az, de csak mikor kicsit kinyitom, akkor igazodik be a megérzésem. Nem lesz könnyű, így visszaszolok a kissrácnak – Pillanat! – majd bent hagyom az irodában, míg beszélgetek az iskolatitkárral.
Csinos fiatal nő, nulla önbizalommal. Ehhez képest nem először próbálkozik be valamivel, hogy talán meghívás váljon belőle, s szegény nem is tudja, hogy mennyire rossz ajtón kopogtat, s persze az is „rejtély” hogy vajon miért nem mondom meg neki egyenesen, ha az utalásaimból még nem esett le neki, hogy nem vagyok vevő rá. Talán kicsit élvezem is, hogy ennyire bejövök neki, csak sajnálom, hogy nem olyan, akire szívesen nyomulnék vissza. Talán egyszer tényleg ráfanyalodom, fene se tudja, de most vagyok olyan helyzetben, hogy a lehető leghumánusabban mégis elég gyorsan elküldjem. Nem egyszerű, de sikerül, így bár csepp megkönnyebbüléssel, de azonnal egy frusztrálóbb helyzetbe csöppenek vissza a szobába. Nem vagyok egy paranoiás alak, így nem mondhatom azt, hogy rémálmaimból jött elő a kép, de akár mondhatnám is, amikor belépve azt látom, hogy a kis Chris épp bepillantást nyer a fotógyűjteményembe, amit gyanúsan nem tettem most el eléggé. Mire felnéz rám, mogorván pillantok csak rá.
- Neked még nem mondták, hogy nem illik más dolgai közt turkálni az engedélye nélkül? – pár hosszú pillanatig olyan magabiztossá válik az előbb még pipacsvörös fiúcska, hogy megzavar.
- Az ön helyében nem lenne ekkora mellényem. Ha ez kiderül, nemcsak az állása lesz oda, de többet sehol nem dolgozhat dokiként, abban biztos vagyok. Viszont nem szándékozom beárulni, épp csak kérnék valamit a hallgatásomért cserébe. – ez elég érdekesen és viccesen hangzik. Egyelőre épp csak azért nem mókás, mert komoly dolog forog kockán.
- Tételezzük fel, hogy igazad van. Mit szeretnél tőlem? – pénzt vagy gyógyszert? Alibit, vagy egy rakat igazolást? Fogalmam sincs mi kell egy ilyen srácnak, ami épp nincs meg, ezért is állok értetlenül az ajánlata előtt. A magabiztosság viszont csak eddig tartott, a látványtól is elönt megint a fölény érzése, és ezt csak felerősíti, hogy állok az asztalom előtt, miközben lenézek rá, de ezt csak tetézi mondandója.
- Tanítson meg a férfiak közötti szex fortélyaira! De nem felvilágosító órát szeretnék, azt a részt tudom. Nekem gyakorlatra van szükségem – ez a pár mondat annyira abszurd, hogy csak pislogós hatásszünet után vagyok képes reagálni rá, és az is csak féktelen nevetés, szinte a hasam is fogva miatta. – Ne nevesen már, komolyan mondtam! – durcázik kicsit be, de ettől csak alig múlik a felderülésem.
- Tudom, épp ezért olyan mókás – nem létező könnyeim törölgetve pár nagyobb sóhajjal fejezembe. – Először is… tedd ki a telefonod, hogy lássam épp nem veszed fel amit mondok.
- Tényleg szükség van erre? – de már a kérdés közben elkezdi megtenni amire kérem, így érezhető, hogy komolyan veszi magát és engem is.
- Azt akarod, hogy komolyan vegyelek, nem? – megvárom míg kicsapja az asztalra – kapcsold ki – nem mintha annyira otthon lennék ezeknél, de az a biztos, ha látom inaktív állapotban, annyi mindent tudnak már ezek a telefonok. Nagy morogva ezt is megteszi, de nekem pont ez a lényeg.
- Na ide figyelj! – miközben elkezdem neki magyarázni, ami épp eszembe jut, átnyúlva az asztalon elkezdem összeszedni a képeket, visszatéve a borítékba őket – Nem tudom, hogy jutott eszedbe ez a dolog, de teljesen abszurd. Ezekkel a képekkel önmagában nem tudnál telesen ellehetetleníteni. Nem véletlenül csak itt tartom őket, mert simán beadhatom, hogy valaki rejtette el az asztalomon, direkt azért, hogy kitoljon velem. – kicsit elgondolkodik rajta, és fájós kezét kezdi simogatni közben – Ettől függetlenül, valóban meg lennék egy ideig bélyegezve, míg ki nem tudom menteni magam alóla. Viszont ha az derülne ki, hogy egy diákkal miket művelek, na az tényleg hazavágná a karrierem, de lehet a fél életemet is.
Félig a borítékban tartva félig kilógatva a képeket átnyálazom őket nem szó szerint, de kicsit hiányt érzek, de elsőre nem tudnám pontosan megmondani melyik. – pedig olyan egyértelműnek kellene lennie.
- Jó, ez igaz… - ahogy rájön, hogy mibe is próbálja keverni magát, még jobban elbizonytalanodik, mellette arcáról teljesen leolvasható, hogy nagyon agyal. Ha nem lennék ilyen bizalmatlan, azt gondolnám a saját helyzetére keres megoldást, de inkább az jut eszembe, hogy mégis hogy szeretne csőbe húzni. – De nekem nem lenne különösebb okom kitolni magával. Mármint azon kívül, hogy fura és zavaró a kisugárzása, na meg a beszólásai, mindig ellátott rendesen.
- Persze, mert ez a szakmám. Ettől függetlenül nem tudhatom, hogy téged nem vettek-e rá erre, valamelyik erőszakos lógós, akinek nem adok már igazolást, de téged szekálhat. – Ezen is nagyon elkezd agyalni. Leülök a székre, amiben korábban ő ült, és az asztalhoz húzom, hogy vele szemben üljek le, de egy asztal sarka meglegyen még köztünk. – Nem is tudod micsoda elképzelésem válna valóra részben, ha erre igent mondanék, – mert hát ha észrevette a képein, ő például nincs benne, és a hasonló testalkatúak sem az iskolából – de remélem megérted, hogy miért is vagyok ennyire bizalmatlan a kéréseddel kapcsolatban. Egyáltalán miért pont én kellek neked ehhez?
- Az nem fontos – vágja rá ezt bezzeg azonnal, megint enyhe pírral. Fogalmam sincs mi járhat a fejében. Láttam milyen kapcsolatban van Peterrel, de az is igaz, hogy nem teljesen.
- Féltékennyé akarod tenni, vagy valami újat mutatnál neki?
- Nem akarok erről beszélni – lesz még vörösebb, amin csak vigyorogni tudok. Igen, ez az a reakció, ami végre eltér attól, amit eddig láttam. Nem tudnám pontosan megmondani miért, de ilyenkor látom rajta csak azt, hogy nem az a megfontolt fortélyoskodó alak, és nem épp valami összeszedett összeesküvésre készül valamelyik kis haverjával, vagy épp zaklatójával.
Viszont mivel tényleg rálelt a képeimre, valóban komolyan kell vennem, így bármennyire is élvezem, de kicsit be kell fejeznem a cukkolását.
- Na jó… Először is. – előveszek egy papírt a fiókból, ami hivatalos és lepecsételt beutaló – elmész a legközelebbi ügyeletre, hogy megnézzék a csuklódat. Várd meg míg felépülsz, és addig találd ki, hogy mégis milyen módon tudnék megbízni benned, mert eddigi felvetéseid alapján semmi biztosítékom nincs arra, hogy nem fogsz csak úgy feldobni egy váratlan pillanatban – mikor odanyújtom a papírt, már komolyan nézek a szemébe, és kis szúrósság néz vissza rám. Ez egész tetszetős, még ha nem is teljesen az esetem. Határozottan veszi el ép kezével a papírt, és csak egy pillanatig néz le emiatt.
- Most már elmehetek? – olyan szórakoztató, hogy véletlen, vagy direkt, mindig úgy fogalmaz, hogy kiforgathatók a szavai, ezért vigyorodom megint el egy kicsit.
- Ennyire jó volnék? Hogy már ennyitől elmész? Bár ezt vonzóbban kellene kérdezned – a végére teljesen élveteg az arcom, miközben ő megint pirossá válik.
Értelmezi, hogy már tényleg csak ugratom, így feláll a székből, megfogja a telefonját, megkerül és trappol az ajtó felé, de amikor megfogja a kilincset, még megállítom.
- Chris!
Meg is torpan, de még nem nyitotta ki az ajtót, csak a kilincset nyomja meg.
- Igen?
- Add vissza – tartom a kezem, hogy ráérzéssel megpróbáljam megtudni, valóban elcsent-e képet vagy sem.
- Nem tudom miről beszél – kicsit hunyorogva gyanúsan nézek rá, majd intek neki, hogy oké, akkor menjen. Ide hallom, hogy sóhajt egyet, majd végre elhagyja a helyiséget, egész finoman csukva be az ajtót. Gyanakvásom ellenőrzéseként újra átnézem a képeimet csak a boríték rejtekében, és most esik csak le, hogy melyik tűnt el. Nem is keresem, mert tudom, hogy nem esett le sehova, túl nagy rendet tartok itt ahhoz, hogy ne látszódjon. A kis simlis, elvitte a kedvenc képem. Viszont tényleg kockázatos lenne hanyag helyen hagyni ezeket, így beteszem egy mappába, de olyanba, ami nem nagyon rejtett, hogy maradjak az alibimnél. Kíváncsi leszek, vajon tényleg tartja-e a száját, és egyáltalán miért is talált ki ilyen bolondságot. Nyilván erős a bizonytalanságom, hisz túl szép, hogy igaz legyen, annak ellenére, hogy nem teljesen olyan, mint az elképzeléseimben.
Hiába számítottam rá, mégis érzem, hogy egy kicsit stresszesebb időszaknak nézek elébe, és jobb lesz óvatosabbnak lennem. Nem a megjegyzésekkel, mert nem változhatok nagyon meg, de a gesztusokkal igen.
~*~
Egy hét eltelte után, már kezdtem azt érezni, hogy fel is hagyott a dologgal, vagy fogalma sincs hogyan tovább. Lehet csak hirtelen fellángolás volt a fenyegetős elképzelése, vagy más, talán már ennyi elég volt neki ahhoz, hogy elérje amit szeretne – és ez nem a feldobásom jelenti. Egy biztos, tényleg nem mondott senkinek semmit, vagy nagyon jól titkolják, mert azon kívül, hogy jobban odafigyeltem mindenre, tényleg semmi nem változott. A tanárok és a diákok hozzáállása, a figyelme és viselkedése. Minden teljesen normális. A második héten már szinte el is felejtem a dolgot – azt az egyet kivéve, hogy hiányos lett a képkészletem, de az most legyen mellékes, majd vadászok még róla, ahogy lehetőségem adódik.
Annyira lecsillapodik a majdnem két hete tartó feszültségem, hogy péntekre, már simán tudok pihenni. Minden nap megvárom míg lemennek a tanítás utáni edzések, de mivel nincs rám szükség olyan nagyon gyakran, és jobb dolgom nincs is – asszisztensem sincs épp ezért – a szobában lévő ágyra fekve alszom be egy újsággal takarva el a fejem. Csak a telefonom van bekapcsolva ébresztőnek, hogy felkeltsen, ha vége a munkaidőmnek.
Az nem meglepetés valójában, hogy nem erre kelek, hisz nem első alkalom lenne, hogy egy diák ébreszt fel. Épp csak a mód más, és nem ágyból kiugrasztó hangos beszéd az, ami felriaszt, inkább egy szokatlan érintés, amit nem tudok behatárolni, és elsőre nem is foglalkoztat igazán. Mivel nem marad abba, egész kiránt az álomvilágból, megváltozott légzéssel nyitom ki a szemem, mocorgást hallok, de mire felemelem a fejemről horkantva az újságot kábán, már nem vagyok egyedül a szobában, épp csak kissé távol tőlem ül egy alak a széken, felém sem nézve, de még homályosan is látom, hogy vörös az arca.
Pár pislogás, és felülés után már egész tisztán látok, és nem kérdés, hogy fura mosoly ül ki az arcomra.
- Nocsak… már kezdtem azt hinni, hogy elfelejtetted az egészet – majd ez után alaposan végig mérem, de nem látok rajta újabb sérülést. Az, hogy semmi gipsz nem lep meg, hisz láttam a héten a szoba ablakából az udvaron, de már kötést sem látok rajta. Lehet csak könnyebb zúzódása volt. Nem is érdekel igazán. – Vagy megint összevesztetek Mr. Szívtipróval?
A kérdésre kicsit indulatosabban, majd elérzékenyülve pillant rám. Nem vagyok rá igazán kíváncsi igazából, legalábbis arra a részre, hogy mi van közöttük, de bizonyos értelemben – ha azért jött, amire gondolok – mégis érdekeltté tesz a dolog. Ásítva borzolom meg kicsit a hajam, hogy megmasszírozzam a fejem.
- Nem adtam fel… épp csak nem olyan egyszerű kitalálni valamit, ami miatt megbízhatónak hinne. – alapjáraton nem zavarna, de a múltkori és a most érzett helyzet után kezd zavarni a megszólítása annak ellenére, hogy tényleg van elég korkülönbség kettőnk között.
- Kezdésnek, próbálj meg nem állandóan magázni, de csak négyszemközt. Nem segít ha túl idősnek érzem magam.
- Jó – bólint rá. Nem tudom ez könnyít-e neki a beszéden, de nekem kicsit jobb érzés.
- Gondolom azért vagy itt, mert már kitaláltad, hogy pontosan mit is akarsz tőlem.
- Azt mondtam már, szeretném ha megtanítana… nál pár dolgot a férfiak kö…
- Oké-oké, elhiszem. Épp csak az indíttatás nem derült ki számomra, hogy miért akarod ezt, és miért pont velem. De ami fontosabb, és most engem a leginkább érdekel, hogy mit tudsz mondani, vagy felmutatni azért, hogy tényleg megbízhassak benned. Hallgatlak!
|
| ef-chan | 2018. 09. 16. 14:29:34 | #35565 |
 Karakter: Christoph Bommeln
Megjegyzés: dokinak
- Szóval mi történt már megint? - kérdezi, miközben egyik kezét tenyérrel felfelé a combomra helyezi - igen “beletenyerelve” az intim szférámba, hiszen csak kicsit mozdulna az ujja, máris könnyedén elérhetné az ágyékom, amitől roppant kellemetlenül érzem magam, mert még mindig érzékeny vagyok odalenn -, a másikkal pedig oda helyezi a sérült kezem, hogy aztán így nyomkodja meg puhán a sérült csuklóm. Az említett testrészem mostanra haragoslila színt öltött és vagy háromszor nagyobb, mint alapjáraton kellene neki. Nem meglepő, ha mozdítani is alig bírom még az ujjaim is.
A kérdésre viszont csak összeszorítom az ajkam, miközben szemem előtt újra lepereg az egész.
Épp ebédelni tartok, mikor a folyosón összefutunk. Ahogy találkozik a tekintetem Peterével, végigbizsergek, de ennek ellenére is félrefordulok durcásan.
“Csak húzz innen! Csak húzz már innen!” morgom magamban, amikor mellém ér. De ahelyett, hogy továbblépne, megragadja a vállam, s a fülemhez hajol.
- Órák után gyere a szokott helyre - súgja. Hangjától megborzongok, s amellett, hogy az arcomba tolul a vér, a szívverésem is egész összegabalyodik.
Talán hepciáskodnék, de már lép is tovább dolgavégzetten, én meg csak nézek utána, mint valami szerencsétlen idióta, fél kézzel a fülem, fél kézzel a mellkasom szorítva.
Gyűlöllek, Peter! Gyűlölöm, hogy ennyire szeretlek!
* * *
Alig lépek a harmadik emeleti, hátsó wc-be, szokott helyünkre, máris egy test csapódik nekem, körbeölelve és hozzám simulva. Bár a “támadás” hirtelensége miatt megdermedek, de az ismerős illat és melegség megnyugtat. Érzi, hogy egész elgyengülök, mert veszi a bátorságot, s a nyakamba csókol, majd maga felé fordít, s az ajkaimra hajol.
Gyűlölöm, hogy ennyire szeretem Petert. Rohadtul nem érdemli meg, hogy egyáltalán szóba álljak vele, miután smárolt azzal a lánnyal…
Az emlék megkeseríti az édesen induló csókot, s végre van erőm ellökni magamtól.
- Mi a fenét képzelsz? - sziszegem, miközben ellépek mellette befelé. Nem nagy a tér a mosdóban, hiszen csak két fülke van - igaz, legalább piszoár nem szűkíti a kis közlekedőt -, de amennyire lehet, eltávolodom tőle. Csak akkor jövök rá, hogy ez nem volt okos ötlet, mert bezártam magam előtt a menekülés lehetőségét, mikor megindul felém.
- Ugyan, Chris, most miért csinálod ezt?
Mérgesen lapulok a falhoz. Nem akarom, hogy hozzám érjen!
- Pontosan tudod! - sziszegem olyan fenyegetően, amennyire csak képes vagyok, de meglepne, ha fél percig is komolyan venne.
Felsóhajt, két kezét kétoldalt megtámasztva mellettem. Éhes pillantása elbizonytalanít ismét.
- Már mondtam, az csak a látszat kedvéért volt, szimpla műsor. A te védelmed érdekében.
Az én védelmem…
- Hiszen te hangoztatod mindig, hogy nem lenne jó, ha kiderülne, hogy a fiúkat szereted.
Az alsóajkamba harapok fájdalmasan. Nem vagyok hülye, nem kerüli el a figyelmem, hogy úgy beszél, mintha csak nekem lenne vesztenivalóm, ha fény derülne arra, milyen jellegű a “barátságunk”, s hogy egyszer sem mondja ki, hogy akárcsak valamiféle kapcsolatban lennénk, mégis szeretnék benne hinni, hogy azért nem, mert számára egyértelmű. Mégis félek rákérdezni, mert minden hitem ellenére igazából félek, mit hallanék. Bár tapasztaltabb lehetnék, hogy magamba tudjam bolondítani!
Csendességem jelnek veheti, mert ismét az ajkaimra hajol, s bár két kézzel is belemarkolok az ingjébe, végül mégsem vagyok képes elutasítani. Ahelyett, hogy újra ellökném, hagyom, hogy elmélyítse a csókot.
Az érzelmek óhatatlanul magukkal ragadnak. Haragom nem múlt el, a képet sem tudom kiverni a fejemből, ahogy az ide vezető folyosón fél karral, gyengéden magához vonja azt a lányt, az egyik osztálytársát, s míg a másik kezével az arcára simítva vonja még közelebb, puhán, mégis kifejezett szenvedéllyel hajol az ajkaira. Mégis engedek neki, s csak felsóhajtok, miközben bizsereg minden porcikám, ahogy az övemmel kezd matatni végigsimítva előbb a mellkasomon.
Mire úgy igazán észbe kapok, már én is vetkőztetem, komoly csókcsatát vívva, s felmorranok vággyal telve, ahogy a férfiasságomra fog. Boldogság tölt el. Ha még mindig ilyen odaadással érint, az a lány tényleg nem jelenthetett semmit. Nem maradok adós, a kiismert gyengéit kihasználva cirógatom végig az ágyékát, kerülve tényleges vágyát, s közben ráfogok a nadrágjaira, hogy lejjebb toljam őket, elöl kiszabadítva. Morranása hallatán egész libabőrössé válik a hátam. De hiába a “helyzeti előnyöm”, ő lesz mégis az aki előbb lép, a boxerem szárán felnyúlva fogva rá a merevedésemre. Érzékenyen nyögök fel érintése nyomán. Nyersen, minden további cifrázást kerülve fogok én is rá, hogy egymást hergelve feszítsük egyre inkább a tempót.
Az egész együttlét durva, mondhatni fáj, ahogy dolgozik rajtam, mégis elnehezül a lélegzetem, s a fülemben zúg eszeveszettül a saját szívverésem, amikor megtorpan. Mi a fasz?...
- Chris - Peter erotikusan búgó, suttogó hangja furakodik a fülembe a ködön keresztül, ami már kezdett túlnőni rajtam, ahogy már az orgazmus határán voltam minden ellenére.
- Mi az? - zihálom érezhető ingerültséggel.
- A szádba vehetnél végre.
A felvetés lehengerlő hatást gyakorol rám. A hangulatom erősen leromlik, a testem megmerevedik görcsösen, miközben a pumpám felszáll az egekbe, annyira felháborít a pofátlansága.
- Akkora egy undorító fasz vagy! - fakadok ki, s el is taszítom magamtól. Szívem szerint azonnal elviharzanék, de ciki, nem ciki, elgyengülésem miatt kénytelen vagyok elsőnek feljebb húzni a nadrágjaim, hogy egyáltalán értelmesebbet lépni képes legyek. Ennyi elég neki is, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Erre felkészülve fél kézzel már próbálok hárítani keményen. Nem! Nem leszek még egyszer olyan hülye, hogy hagyom magam megbékíteni!
- Ne érj hozzám!
- Higgadj már le!
Egyszerre üvöltünk a másikra. Én próbálok kitérni, míg ő utánam kap. Peter a sikeresebb, mert rámarva a csuklómra ránt vissza, fájdalmasan koppan a fejem a csempén. De nem ez az egyetlen, ami iszonyatosan fáj. A csuklóm, amit erőszakos hevességgel szorít, szinte felrobban. Ösztönös hevességgel próbálom a szabad kezemmel a másikat is felszabadítani, miközben nyöszörgök a fájdalomtól, sziszegve a szavakat: - Eressz el, eltöröd a csuklóm!
Ahelyett, hogy elengedne, még szorosabban fog, és hozzám is préseli magát, még jobban feszítve a csuklóm. Szabad kezemmel püfölöm, és megpróbálom eltolni magamtól, a perzselően maró érzés ellenére a sérült csuklóm is próbálva szabadítani rángatózva, de minden hiába, erősebb nálam. Tehetetlen dühömben és a pokoli kín hatására kicsordul a könnyem. Az elsőt követi még egy, aztán még egy, s bár nem akarom, mert megalázó, nem tudok megálljt parancsolni, elsírom magam.
Ez az a pont, ahol végre megáll, majd pillanatnyi szünet után ellép, a csuklóm is eleresztve.
- Chris, jól vagy? - Hangja aggodalmas, már-már bántóan törődő az előző fölényeskedés és mondhatni parancsolgatás után.
- Nem, baszd meg, kurvára nem! - ordítok az arcába. Hogy a faszba lennék már jól, mikor ilyen szánalmasan festek épp előtte?...
- Semmi különös, csak elestem - felelem végül szemrebbenés nélkül hazudva az iskolaorvos, dr. Gross szemébe, magamban újra elátkozva Petert, hogy nem maradt itt velem, pedig tudja, hogy utálok az orvosiba jönni.
A hazugságom is elég átlátszó lehet, mert látszik a dokin, hogy nem hisz nekem..
- Elestél… - ismétli meg a kijelentésem elgondolkodón, végig az arcom fürkészve. - S amiatt vagy még mindig ennyire izgatott?
Már a kérdése is mellbe vág, de mellette végig is húzza az ujjait a férfiasságomon. Ajkam óhatatlanul eltorzult nyögés hagyja el. A lábujjam hegyéig elvörösödök zavarba jőve, s pont ezért ugrok meg, a dokira kiáltva.
- Mégis mit?!...
Nem tudom végigmondani, mert a szavamba vág.
- Ha csak simán vitatkoztatok, nem az én dolgom, de ha nem erről van szó, jobb ha nem véded, mert csak rosszabb lesz.
Az alsóajkamra harapok elnémulva. Makacs hallgatásomra sóhajtva megcsóválja a fejét. Újabb kérdés nélkül fogja meg ismét a csuklóm, csak most megemelve meg is nyomkodja. Fojtottan nyöszörgök, annyira fáj, mégis hősiesen - abszolút annak érzem magam - tűröm a vizsgálatot.
- A jó hír, hogy jó eséllyel nem tört el, a rossz, hogy ettől még megrepedve meg lehet, így van egy ajánlott utad a legközelebbi kórházba egy röntgenért, de akár megúsztad könnyebben, akár nem, legalább 3-4 hétig nem ajánlott maszturbálnod vele.
Az utolsó megjegyzésre felhorkanok újabb bíbor árnyalatot öltve, de belém fojt mindent a kopogás.
Dr. Gross felállva nyitja résnyire az ajtót, az érkezőt meglátva viszont kilép, becsukva maga mögött az ajtót, előtte “hozzám vágva” egy Pillanat!-ot…
Akárki is kopogott be, hálával tartozom neki. Viszont eszem ágában sincs megvárni, hogy a suliorvos visszatérjen. Körbenézek, lehuppanva a betegágyról. Az ajtón nem tudok kisurranni, mert hallom mormolásuk, itt beszélgetnek előtte. Marad az ablak az íróasztala mellett. Oda is lépek, kinyitva azt amilyen halkan csak képes vagyok rá. Míg kitárom az ablaktáblát, tekintetem végigsiklik a fehér íróasztalon. Kartonok, írószeres tároló, egy nyitva hagyott újság, asztali naptár, asztali lámpa, orvosi kütyük. Minden teljesen átlagos egy dolgot kivéve. Alapjáraton az se lenne érdekes, hisz csupán egy boríték a doki nevére, azonban míg kinyitottam az ablaktáblát, meglöktem, s a borítékból előcsúszott annak tartalma. Előhívatott fényképek. A legfelsőn ráadásul olyan jellegzetes ruhadarab, amit messziről megismernék bármikor, mert Peter kedvenc lehetetlen zöld farmere néz vissza rám. Gondolkodás nélkül felkapom a képet, kirántva a borítékból. A képen valóban Peter van, felsőteste meztelen.
Mit keres a dokinál egy ilyen kép Peterről?
Az ajtó felé pillantok, de még mindig hallatszik a beszélgetés moraja. Félreteszem Peter képét, s ép fél kezemmel kitúrom a többi képet is. A szám egy pillanatra tátva marad. Az összes képen a suli diákjai vannak, mind fiú, s bár nem tartom magam egy szexéhes perverznek, ahogy átpörgetek párat, még bennem is megmozdul valami, olyan pillanatokat örökítenek meg. Csak nem?... Nem értem…
A felismerés tarkón vág. Beleszédülve huppanok le a székébe, továbbra is a képeket bámulva. Lehetetlen ötlet körvonalazódik a fejemben. Nem vagyok normális! Mégis… talán ez az egyetlen lehetőségem… Utolsó lehetőségként az ablakra pillantok. Tekintetem megkeményedik, miközben a zsebembe süllyesztem azt a képet, amin Peter szerepel, s visszacsukom az ablakot.
Amikor a doki visszaér, még mindig a székben ülök a sérült csuklóm fogva, s közben az asztalon széttúrt képeket bámulom, hogy direkt kis késéssel pillantsak fel rá. Még sikerül elkapnom a megrökönyödött, egyben megrettent, arckifejezését, de hiába rendezi vonásait szigort mutatva, sápadtsága elárulja, jól sejthetem, amit sejtek.
- Neked még nem mondták, hogy nem illik más dolgai közt turkálni az engedélye nélkül? - oktat ki. Na persze, majd ha egyszer lesz kedvem, elszégyellem magam. Most pont nincs.
- Az ön helyében nem lenne ekkora mellényem. Ha ez kiderül, nemcsak az állása lesz oda, de többet sehol nem dolgozhat dokiként, abban biztos vagyok. Viszont nem szándékozom beárulni, épp csak kérnék valamit a hallgatásomért cserébe.
Felvonja a szemöldökét, ahogy válaszol: - Tételezzük fel, hogy igazad van. Mit szeretnél tőlem?
Magabiztosságom elolvad, érzem, hogy megint vörösbe fut az arcom. Zavartan, ugyanakkor makacs konoksággal pillantok félre.
- Tanítson meg a férfiak közötti szex fortélyaira! De nem felvilágosító órát szeretnék, azt a részt tudom. Nekem gyakorlatra van szükségem - mondandóm végét már csak halkan mondom, magamban újra kántálva: gyűlölöm, hogy ennyire szeretlek, Peter!...
|
| timcsiikee | 2012. 07. 05. 00:15:35 | #21955 |
 Karakter: Andy Larkins
Megjegyzés: ~ Mojámnak
Andy:
Kérdésemre olyan fejet vág, mint aki macskaszarba lépett mezítláb, majd ezt az undort felém irányítja de valamivel kedvesebben válaszol.
- A csinos kis seggedet töki, mielőtt röppályára állítalak! – morog egyre ingerültebben. Ahh, mily’ izgató.
- Szóval csinos a hátsóm? – vigyorodok el. Tudom jól én is, de az ő szájából ezt hallani valami mennyei érzés. Tényleg.
- Na jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! Tudom melyik csapatban játszol, és a tisztázás véget, én az ellenkezőben. Nem érdekelsz, és megköszönném, ha messze elkerülnél! – kódolt szöveg. Azt jelenti, nem tudod semmivel bizonyítani, hogy jobb vagy, mint egy punci, akárhogy próbálkozol. Ez nekem felhívás keringőre, naná! Csak meglepett pillogást színlelve játszom a megszeppent szűzi lányt.
- Hogy mondhatsz ilyet, mikor csak barátkozni szerettem volna? – színész sóhaj, dráma felhang, tökéletes.
- Milyen nyelven mondjam, hogy húzz innen? – kérdi morogva. Hülye kérdés. Tök mindegy mit mond, nem megyek arrébb. Kontrázzunk rá.
- Nézzük csak, mit szólsz a franciához? Jó vagyok franciában… - vagyis a franciázásban. Vagy inkább mindkettőben?
- Úgy látom nem beszélünk egy nyelvet – oh dehogynem, csak még nem tanultad meg az én… „tájszólásom”. Olvass a sorok között bébi.
De hogy látom nem jött össze neki, így tiltakozva társaságom ellen felhangosítja fülében a zenét, és addig birtokolja helyét míg nem csengetnek. Ahw~ igazi kan. Nem ment arrébb csak azért mert én nem, hogy még véletlenül se sajátítsam ki az általa lefoglalt területet. Nyamm, ez kell nekem. Már csak rá kéne vennem, hogy ezt a birtokló vadságot a testemen gyakorolja.
~*~
Az iskola lányait csak azért szeretem, mert kegyetlen jó pletykások, és imádom ha rólam terjesztenek valamit. Amíg a tanárok előtt nem kotyognak el valamit, akkor kóser a dolog. Nos az ebédlős kis akcióm megtette a hatását. Nem rontott a helyzeten, mert már így tudta, hogy mire pályázok. Így csak még érdekesebb. A csajoktól kiderítem, hogy merre is lakik a szépfiúm. A lányok már csak ilyenek, egy cuki mosoly a meleg havernak, akit imádnak – csak én nem őket – és még a naplóba is képes belelesni a kedvemért. Mázli.
Főleg amikor kiderül, hogy alig egy utca kitérővel pont ugyan arra lakik, mint én… kábé… Mindent kiderítek így azt is mikor végez melyik nap, s láss csodát, ugyanakkor, mint én. És ezt mind két tanóra alatt. Isten vagyok…
A suli előtt várom meg, hogy kilépjen, és széles vigyorral fogadom, mikor meglátom végre. Tuti, hogy direkt maradt a tömeg után, egy menő pasi nem a birkákkal együtt caplat hazafelé ugye? Naná!
- Tudtad, hogy ugyan arra kell hazafelé mennünk? Hát nem szép egybeesés?
- Nem – morog, majd gyorsít. Nem is vártam más válaszra, az még túl korai lenne.
Hirtelen mint egy gyalogkakukk úgy fut neki egy csaj, egyenesen a nyakába, és egy pillanatra elfintorodok. Csak azt ne mondja valaki, hogy csaja van. Nem mintha érdekelne, de jajj…
- Hé Blake, Josh azt üzeni, hogy már nem mert hívni, ki ne vágd a mobilod az ablakon, de ő rávette Todot a rozsdás… öm… valamire. – ahogy melléjük érek, észrevesz a kiscsaj - Jééé, ki ez veled? – végigmérem őket, és be kell valljam túlságosan is hasonlítanak. Tök mindegy ki ez, mosolyogva nyújtok kezet.
- Szia, Andy Larkins vagyok, Blake barátja
- Nem a barátom! – csattan fel. Jaj de undi ma valaki. Viszont a csajszi egyre jobban tetszik.
- Emily Wellington, szolgálatodra, Blake húga – viszonozza a kézfogásra nyújtott mancsomat és visszafojtott vigyorral rázok vele kezet. Szóval húgica. Háhh… talán még hasznomra lesz egyszer-kétszer.
Elrántja tőlem és már rohannak is, de nem sietek utánuk. Nem-nem… eleget láttam, és nem fogom kergetni. Látványosan nem. Jobban mondva egy kicsit még követem őket, hogy figyeljem merre mennek, majd a sarkon elbújva látom, hogy a hugica kezébe nyomja a cuccokat, majd beül egy kocsiba és elhúz. Ez után a lányka elkámpicsorodva sétál tovább. Amint elhúz a kocsi kimerészkedek rejtekemből, majd utána lépek gyorsan, amint közelebb érek, lassabban.
- Hé – szólok utána, majd mosolyogva illegve-billegve mellé érek. – Elég undok a bátyád nem? Itt hagyott a cuccával, és elment szórakozni.
Csak kedvesen a fejét rázza.
- Nem, próbálni ment, este koncertjük lesz. Mondjuk abban igazad van, hogy néha tulok, hihi… - kuncog halkan, és együtt sétálunk, amerre Ő megy.
- Igazából csak barátkozni szerettem volna vele – füllentem folyékonyan – mivel új a suliban, de nem valami kedves. Lehet fél az új emberektől?
Erre elneveti magát, majd csatlakozom én is. Mindketten jól tudjuk, hogy az lehetetlen.
- Áh nem – mondja végül – csak elég… zűrös a természete. De jó bátyus azért!
- Nagyon kedves lány vagy. Elkérhetném a számod? Hátha segíthetnél nekem a bátyáddal összebarátkozni.
- Oké – csillan fel a szeme, előkapja a mobilját és villámsebességgel pötyög, ahogy mondom a sajátom, és Ő is az övét. Ez után mutatóujjam a szám elé emelem, és kacsintva hajolok hozzá.
- De erről Blake-nek egy szót se oké? – suttogom bazsalyogva, mire veszettül bólogatni kezd, majd kezével int.
- Cserkész becsszó!
Elköszönök tőle, miután megérdeklődtem hol lépnek fel Blake és a bandája, majd hazafelé veszem az irányt készülődni.
~*~
Feszes bőrnaci, lezser ing, szexi vagyok, tudom jól. Ez a kisugárzás tuti elég ehhez az estéhez. Az ingem matt fényű, sötétkék ami illik a szememhez, na meg a bőrnacihoz is, és talán az estéhet is. Mivel a fellépések előtti próba a rock zenészek mániája, na meg Blakeből is csak ezt nézem ki, kiegészítem még ruházatomat pár csini darabbal. Mondjuk egy rég nem használt lapos szegecses bőr karkötő, mind a két csuklómra, egy vékony, mégis nagy szemű lánc, jobb oldalra a csípőmre. Csak hogy a fenekemen formásan álljon a passzos bőrnaci, így alá nem vettem semmit, bár sajnálatos módon nem hiszem, hogy ennek a tényezőnek hasznát fogom venni, csak szépen stírölhetik majd a csinos seggem – ahogy Blake is mondta.
A nyakamba való szegecses bőrszíj túlzás lenne, így csak egy bőr szalag marad, a végén egy, az inghez illő kék köves medállal, ami majdnem a köldökömig ér és az ing alá rejtem. Amíg el nem indulok otthonról szépen rendezem a ruhát, de amint kiteszem a lábam, felső két inggomb minimum kiszabadul börtönéből.
Imádom az éjszakai életet a városban, ilyenkor olyan, mintha a fiataloké lenne az egész világ, az Ősök eltűntek fene tudja hova, és csak a party őrültek flangálnak buliról bulira. Stílusos késéssel érkezem, de ahogy látom ezzel mindenki így van, gyanúsan nem áll nagy sor kis hely előtt, bent viszont kisebb hering buli van. Komolyan mind Blake bandáját jöttek meghallgatni?
Megveszem a kötelező italt, amit sokáig nyalogatok, és amint hallgatom az emberkék pusmogását nem miattuk jöttek, de kíváncsiak. Én is, mit ne mondjak.
Pár csajszi vagy megvetően, vagy épp éhesen mér végig majd néz a szemembe, mindegyikre visszamosolygok, de a pasik csábosabb mosolyt érdemelnek tőlem. Jó kis zúzós buli, ha pont csak ezért jöttem volna, jól is érezném magam. Kivárom amíg Blake-ék lépnek fel, jó ideig figyelem is őket mosolyogva nyalogatva italomat. Mivel elég fény vakítja el, így biztos nem lát, bár nem rejtőzködöm. Amikor piát kér a dobogó lábánál megannyi csak nyújt neki üveget, felkap egyet, beleiszok két szám között, majd leteszi a mikrofon tövébe, és rákacsint arra, akitől kapta.
Igen, szívdöglesztő az én félistenségem, nagyon dögösen is játszik, ráadásul kurva jól néz ki, ahogy haját rázza gitározás közben a színpadon. Nagyokat sóhajtozok művészi rángásain, bizsergek is a látványtól na meg a kis piától, és hogy alapból is izgulok rá.
Alig ittam bele ebbe a valamibe, de magamnál tartom, é így slisszolok hátra a művészfolyosónak hitt üres térbe, ahol csak egy gorilla áll az egyik ajtó előtt. Mivel csend van, gondolom az előző banda már kint bulizik a többiekkel, vagy elhúztak, és az üres szobát Blake kis bandájának tartják fent. A gorilla elég izmos, kigyúrt és nagyon komornak tűnik, de mindjárt megtudom mennyire és mire is kapható.
- Helló szépfiú – billegek felé, de csak kicsit fordítja felém a fejét, szemmel viszont azonnal végigmér. Kecsesen tartom kezemben a poharat.
- Mit akarsz? – kérdezi pár hangszínnel feljebb, mint ami a testalkatához illene, így azonnal kiszélesedik mosolyom, szinte vigyornak is beillik már. Bingó.
- A most éneklő bandával vagyok, Blake azt mondta, hogy itt várjam meg – szabad kezem ujjaival az ajtó felé bökök. Mellkasa előtt karba fonja kezeit, kicsit oldalra is lép.
- Senkit nem engedhetek be. – még közelebb lépek hozzá, alig pár milliméter választ el attól, hogy hozzáérjek. Míg mereven előre figyel egy harmadik gombot is kioldok ingemen. Nagy cica szemek, még bujább testtartást.
- Na, légyszi~ - nyávogom édesen, majd kicsit hozzá simulok. – Látod megvettem a kötelező piát is, tényleg hozzá jöttem. Csak szeretném bent megvárni, semmihez nem nyúlok.
Lassan néz megint felém, az arca merev, de amikor a pohár karimáját finoman megnyalom látom, hogy nyel egyet. Imádom az ilyen pasikat. Bár benne kevesebb kitartás van, mint Blakeben lesz. Intek ujjammal, hogy hajoljon kicsit le, mert magasabb nálam, majd még most is felpipiskedve a füléhez hajolok.
- Ha beengedsz megadom a számomat – még egy puszit is nyomok a fülébe, majd súlypontomat visszahelyezem a sarkamra, és végre megenyhül az arca. Nem sokat változik, de tisztán látszik, hogy már nem olyan komor mint az előbb. Arrébb lép egyet, majd kinyitja nekem az ajtót.
- Köszi – mosolygok rá, fenekemet riszálva lépkedek be, majd mikor megfordulok látom, hogy engem néz, de már zárja is be az ajtót. Leülök az egyik elnyűtt fotelba, miközben végignézem ezt a… szobát. Hát elég lepukkantnak tűnik. Van egy asztal, egy szék, egy fotel két kanapé, egy dohányzóasztal, pár sarokba állított hangcucc, néhány táska, és pár rekesz meg doboz. Éljen a művészi öltözővel ötvözött raktárlebuj. Micsoda mocskos a rockerek élete.
Egyik lábam átvetem a fotel karfáján, majd így nyalogatom tovább a piát míg a feléig el nem tűnik és végre hamarosan zajt hallok, amint pár ökörködő srác marhul a folyosót bezengve. Nem moccanok, csak elkényelmesedek, mosolyogva várom beléptüket és már nyílik is az ajtó.
Mind beérnek először észre sem vesznek, majd mikor leesik nekik, hogy nem egy üres szobába jöttek, elkushadva mind rám néznek. Micsoda figyelem, sokáiog tudnám élvezni mindegyikük figyelmét. Szexistenem nyeri vissza először lélekjelenlétét.
- Te meg mi a francot keresel itt? – förmed rám hangját megemelve. Gondolom a pia és a buli adrenalinja felspannolta ezért jobban begurul.
- Te ismered ezt a… srácot? – ennyire süt rólam, hogy a kukit szeretem? Nem mintha bánnám.
- Sziasztok – üdvözlöm őket vígan mosolyogva, továbbra is terpeszben ülve a fotelban – Igazán jól játszottatok, nagyon tetszett. Lehetek első számú rajongó? – kérdem vigyorogva, mire Blake hátra fordul.
- Rocco, miért engedted be? Azonnal vidd ki innen – a szép kigyúrt fiúcskám már lép is be, mikor megmarkolja a felkarom, egy „bocsi” nézéssel, de nem tiltakozom, csak követem, bár még az ajtó előtt tettetek egy kis ellenállást.
- Hát így bánsz a rajongóiddal? Pedig csak egy aláírást akartam a mellemre – hangosan nevetve hagyom, hogy Rocco kivigyen egészen kintre, de nem az első, hanem a hátsó bejáratnál tesz ki. Elenged, de még nem megyek sehova, a félig teli műanyag poharat meg eldobom a francba. A sikátorban úgyis mindegy – Szóval Rocco-nak hívnak? – kérdem kacéran, csípőre téve a kezem, majd a levegőben úgy csinálok, mintha a tökeit markolásznám – Akkor biztos olyan nagy neked is, mint Annak a Roccónak – halk nevetésemre csak egy hatalmas vigyor a válasz, majd mutatja a kezét előre, várva valamire. Ja igen. – Van egy tollad? – kérdem mire valamelyik zsebéből előhúz egy filcet és a tenyerébe firkantom a telefonszámomat. Nem kamuzok, ha esetleg sokáig nem sikerülne Blake-et elcsábítanom, igénybe veszem egyszer a szépfiút. Visszaadom a filcét, majd puszit dobva messziről elbúcsúzom tőle, és jóllakott cicamosollyal elindulok hazafelé. Látod Blake? Előlem sehova nem tudsz menekülni.
|
| Mora | 2012. 04. 30. 22:31:18 | #20747 |
 Karakter: Blake Wellington
Megjegyzés: (Timcsinek)
Unott közönnyel bámulom a nagyban magyarázó tanárt, de szavai valahogy nem érnek el hozzám. Kivételesen nem azért, mert fülesem segítségével inkább zenét hallgatok a tananyag helyett. Nem, most nem szabad kivívnom a tanárok ellenszenvét, mert ha innen is kiraknak, anyával szúrok ki, de nagyon.
Így megígértem, hogy viselkedni fogok, és eddig tartom is magam a dologhoz. Nem szóltam még be senkinek, nem haragudott meg rám egyik tanár se, és még csak nem is verekedtem. Igazán büszke vagyok magamra, de mindemellett dögunalmasak a suliban töltött óráim. Alig várom, hogy kiszabaduljak, és a srácokkal lóghassak.
- Blake, mi a válasz a kérdésre? – csendül fel hirtelen a tanár hangja, megzavarva nyugalmamat.
- x=3 – vágom rá csípőből, bár fogalmam sincs, mi a kérdés.
- Pontosan, köszönöm.
Nah, ezt nevezem én kibaszott nagy mázlinak!
A padra dőlve ásítok egyet, tüntetőleg nem véve figyelmet pár csajról, akik napok óta lesik minden mozdulatom. Nem azt mondom, hogy nem érdekelne egyik se, de sajnos a kapcsolataim nem mindig érnek véget békésen, márpedig nem kell balhé osztálytárssal.
Banyek, semmit se csinálhatok kedvem szerint, mert tartanom kell a hülye kicsapástól… Ez de frusztráló!
Szerencsére a következő óra tesi, így nem fogok unalmamban elhalálozni a mai nap se. Mint szünetekben mindig, fülesemmel kizárok minden külsős zajt, és tesicuccomat a vállamra vetve követem zajos osztályom az öltözők felé.
Nem mintha nem próbáltak volna meg társalogni és barátkozni velem, de egyenlőre nagyon nincs hangulatom a bratyizáshoz. Türelmesen válaszolgattam a sablonos kérdésekre, de idővel rájöttek, hogy komolyabb társalgásra nem számíthatnak tőlem.
Most is kellemes magányban sétálok a folyosón, kissé lemaradva a többiektől, mikor megérzem, hogy valaki nagyban bámul. Csak a szemem sarkából pillantok a radiátort támaszt srácra, és valahogy ösztönösen kacsázok kicsit a folyosó átellenes oldalára.
Nem hiszem el…
Ezek szerint nem csak az osztályom Jason gyereke kályha az iskolában? Jó, nem érdekel hányan vannak, felőlem az próbálja fel őket aki akarja, vagy oda dugják ahova nekik tetszik, de engem hanyagoljanak! Nem kell lyukat égetni rám, pont megfelelő számmal rendelkezem.
Inkább figyelemre se méltatom, és az előttem álló órára gondolok, amit kifejezetten kedvelek. A tesi tanár jó fej, és úgy tűnik már bír is engem, mert csendességem ellenére kiválóan teljesítek.
~oOo~
- Élsz még, haver? – röhög bele Josh a telefonba. – Olyan rég csináltál balhét, hogy már azt hittem elhaláloztál a nagy szófogadásban.
- Már majdnem – morgom vissza, kék szemeimmel a szünet miatt élettel teli udvart figyelve. – Amúgy meg tegnap találkoztunk te barom, mit akarsz?
Egyáltalán nem veszi fel a hangsúlyt, ami még így is egész barátságos tőlem, mert ismer már eléggé. Az egyik legjobb barátom, és a banda énekese is egyben. Valahogy a dilije, hogy néha felhív szünetekben a legidiótább ötleteivel.
- Arra gondoltam, hogy írhatnánk egy számot a rozsdás virágokról. Mit szólsz? Nem lenne tök menő? Úgyis az érthetetlen számok a menők mostanában, tuti befutnánk vele! – lelkesedik, én meg a szememet forgatva csapok a homlokomra.
- Na jól nyisd ki a fejed, idióta! Attól még, hogy nem fogod fel a mélyebb jelentést, nem értelmetlen! A másik meg, hogy fingom sincs mit írhatnék a rozsdás virágokról, úgyhogy vagy önállóan legyártod, vagy zargasd vele Todot! És most cső, nekem még óra előtt fontos találkám van a klotyóval! – azzal ki is nyomom, és előre sajnálom Todot, aki fél perc múlva már élvezheti is Josh dilijét.
Ráérősen tápászkodok fel, mobilomat visszadugva a zsebembe, mikor az egyik csaj lép mellém. Mandy, ha jól emlékszem.
- Miket írsz, Blake, Na haragudj, fél füllel hallottam, hogy erről beszéltek, és én is írok, így…
- Zenét – fojtom belé a folytatást közönyös, de nem túl durva hangon. Látszólag nem is töröm össze a lelkivilágát, mert már lelkendezne is, de ezt megelőzendő, gyorsan kislisszolok a folyosóra.
Átsiklik tekintetem egy beszélgető pároson, de csak megállapítom, hogy az egyik a radiátoros srác, és már megyek is tovább. Hagy turbékoljanak…
~oOo~
Lassan halláskárosult leszek, ha továbbra is zenével próbálom kiszűrni a környezetem. Ezek itt olyan zajosak, hogy azt máshol már díjazzák… vagy éppen büntetik. Bár én se igazán értem, mit keresek a büfében.
Talán azzal magyarázható a dolog, hogy sikerült elaludnom, és ha nem akartam késni, ki kellett hagynom a reggelit. A szendvicset meg amit anya készített, ügyesen otthon hagytam. Szóval vagy korog a hasam egész nap, ami kurvára idegesítő, vagy megbarátkozom a büfével, ami semmivel se jobb.
De legalább már szereztem kaját, és még üres asztalt is találtam. A többség pedig még nem ismer, így azért kerül, aki meg igen, az meg nem ment velem sokra, így békét hagy. Majdnem mindenki…
- Helló – vágódik le a szemközti székbe Andy Larkins, a radiátoros srác – azóta már a nevét is megtudtam, nem mintha érdekelt volna -, maga elé helyezve a kajáját. Unott frusztráltsággal pillantok fel rá, marhára nem hiányzik a társasága. Vagy nem esik le neki, vagy nem érdekli, marad, továbbra is mosolyogva. – Láttam, hogy új vagy és gondoltam nem bánnál egy kis társaságot.
Most komolyan úgy nézek ki, mint akinek kell társaság? Mert akkor nagyon elszúrtam valamit…
- Húzz innen – morranok rá, a tisztázás véget. Nem célom haverkodni bárkivel is a suliban, főleg nem a melegekkel. Megmondtam, nem zavarnak, amíg tartják a távolságot. Ő már túllépte.
Főleg akkor, mikor széles mosollyal hajol közelebb.
- Téged, vagy engem?
Mi a szar? Nem csak a beállítottságával, de a felfogóképességével is gond van? Na az ilyenek tudnak felhúzni, de ezúttal csak veszek egy mély lélegzetet, és visszanyelem a kikívánkozó „ a beledet, ha nem akarod közelről megszemlélni” válaszomat, hogy egy szolidabbat közöljek vele hangosan.
- A csinos kis seggedet töki, mielőtt röppályára állítalak! – sziszegem neki, összehúzott szemekkel.
Eszem megáll, ez se hervasztja le a mosolyát, sőt, mintha csak kiszélesedne.
- Szóval csinos a hátsóm? – kuncog fel vidáman, én meg csak jellememnek köszönhetően nem verem fejemet az asztalba.
- Na jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! Tudom melyik csapatban játszol, és a tisztázás véget, én az ellenkezőben. Nem érdekelsz, és megköszönném, ha messze elkerülnél! – szavalom erőltetett nyugalommal, mire játékosan lebiggyeszti alsóajkát, és olyan szemekkel pislog rám, amit még egy lány is megirigyelhetne.
- Hogy mondhatsz ilyet, mikor csak barátkozni szerettem volna? – drámázik, de a szemeiben csillogó pajkosság egyértelművé teszi, hogy csak játszadozik.
- Milyen nyelven mondjam, hogy húzz innen? – szisszenek fel.
- Nézzük csak, mit szólsz a franciához? Jó vagyok franciában…
- Úgy látom nem beszélünk egy nyelvet – morranok fel, majd teljes közönyt varázsolva az arcomra, felhangosítom a zenét, hogy még véletlenül se halljam. Innentől kezdve nem figyelek rá, bár ő még kitartóan ücsörög velem szemben, egészen csöngőig.
Akkor aztán faképnél hagyom, és egyenest visszabaktatok a termünkbe, nem igazán érdekel, kinek milyen véleménye van a műsorról.
Már csak két óra…
- Na végre! – nyújtózok nagyot, ahogy kicsöngetnek az utolsó óráról is. Már kezdett nagyon elegem lenni ebből a napból. Larkins akciója óta, az a beszédtéma az osztályban, és csak mondják és mondják a dolgokat, marhára nem érdekli őket, hogy teszek az egészre.
Igazából azt se tudom miket szövegeltek, mert az esetek többségében bámultam kifelé az ablakon, vagy éppen le a füzetembe, és ha a fülem nem is volt bedugva, szelektáltam a hangjukat. Főleg a csajok vannak nagyon ráakadva a témára.
Az egyedüli infó ami mégis elért hozzám, az arról szólt, hogyan bolondított magába egy hetero srácot. Hát egészségére… Ha velem kapcsolatban is hasonló álmokat dédelget, sajnos csalódni a kell.
Az osztály nagy részét megelőzve sietek ki a teremből, de amilyen mázlista vagyok, a kapuban nem kívánt alakba botlom.
Larkins mosolyog rám vidáman, mintha legalábbis haverok lennénk.
A francba, hogy neki is ma kellett korábban végeznie… nem tudom melyik tanár engedte el előbb őket, de látatlanban is utálom.
Nagy ívben, szó nélkül kerülném ki, de úgy szegődik mellém, mint aki ebből semmit se vett észre.
- Tudtad, hogy ugyan arra kell hazafelé mennünk? Hát nem szép egybeesés? – csiviteli lelkesen.
- Nem - vágom rá őszintén, majd megszaporázom a lépteim, és bedugom a fülem. Viszont amilyen mázlim van, húgom is pont ezt az időpontot választja, hogy felbukkanjon.
Egyszerűen nekem repül, mikor befordulok a következő utcába, majd lendületből eltávolítja füleseimet.
- Hé Blake, Josh azt üzeni, hogy már nem mert hívni, ki ne vágd a mobilod az ablakon, de ő rávette Todot a rozsdás… öm… valamire – hadarja húgocskám, még mindig a nyakamban lógva. Lefejtem magamról, és kezét megfogva már sietnék is tovább, de sajnos Larkins előbb beér.
Előre tudom mi fog következni, és nagyon szívesen elkerülném a dolgot.
- Jééé, ki ez veled? – torpan meg Emily, és ha nem akarom elrántani, én is kénytelen vagyok lefékezni. Larkins meglepetten futtatja végig tekintetét rajtunk, de úgy néz ki nem hülye, mert leszűri, hogy testvérek vagyunk, ugyanis megnyugodni látszik.
Mondjuk elég hülye az, aki nem jön rá a vérrokonságra kettőnket látva. Emily ugyan alacsonyabb, mint én, és összetéveszthetetlenül női idomokkal rendelkezik, de a hajunk és a szemünk színe, na meg az arcfelépítésünk is nagyon hasonló.
- Szia, Andy Larkins vagyok, Blake barátja – szólal meg a srác, a kezét nyújtva.
- Nem a barátom! – morranok fel, látva Emily gyarapodó érdeklődését, és jóval határozottabban igyekszem elcibálni a közeléből. Csakhogy húgocskámnak hobbija, hogy az én dolgaimba üsse az orrát, és nem kerüli el a figyelmét az ellentétes véleményünk.
- Emily Wellington, szolgálatodra, Blake húga – rázza meg a kezét vidáman, de azt már nem hagyom, hogy folytassák a diskurzust, magammal rántom húgomat, és elsietek az ellenkező irányba, amerre Larkins otthonát sejtem. Kétlem, hogy ilyen pofival sokáig meglenne a mi környékünkön, ergo nem arra lakik.
- Hé, Blake, mi volt ez? Honnan ismered a srácot? Miért nem a barátod? Ő miért hiszi azt? – vág bele Emily a közepébe, én meg már kezdek félni, hogy levegőt se vesz.
- Csak egy srác a suliból, aki úgy gondolja ez jó buli – morgom, kikerülve a teljesen őszinte válaszadást. Persze húgom ennyivel nem elégszik meg, és ezt már közölné is, mikor szerencsére Tod fékez le mellettünk a kocsijával, én meg fellelkesülve nyomom a táskám Emily kezébe, és pattanok be barátom mellé.
- Em, este koncertünk van megint, addig meg próbálunk Joshéknál. Légyszi vidd haza a cuccom, és mond meg anyának, hogy minden rendben velem, nem csináltam balhét sem! – mosolygok rá húgomra, úgy ahogy csak rá és anyára tudok.
Nagyot sóhajtva bólint, majd amikor Tod a gázba tapos, vidáman búcsút int.
- Nehéz nap? – pillant rám Tod vigyorogva, mikor zsörtölődve hátradőlök mellette. Ő két évvel idősebb nálam Joshnál, és Mikenél, a másik gitárosunknál, és bármennyire is vadul viselkedik néha, mérnöknek készül, és minden esélye megvan rá, hogy bejusson egy neves egyetemre.
- Ne is mond… Josh rozsdás virágai semmik ehhez a sulihoz képest. Ráadásul rám kattant az egyik srác… - Elharapom a mondat végét, és ebből le is esik neki, mire akarok utalni. Együttérzés helyett, egyszerűen felröhög.
- Szívás – vigyorogja, de elég vetnem rá egy megsemmisítő pillantást, és nem kommentálja mással a dolgot, csak magában heherészik még a dolgon. Neki még annyi gondja sincs a melegekkel, mint nekem, de kárörvendeni… na azt tud.
|
| timcsiikee | 2012. 01. 02. 15:17:39 | #18395 |
Karakter: Andy Larkins
Megjegyzés: ~ Morának
Andy:
Reggel hat.
Rég voltam ilyen izgatott, hogy felkeltem idő előtt, teljesen magamtól. Persze az is segített a dologban, hogy tegnap időben feküdtem le. Mivel épp van időm, sőt kisebb kedvem is, így levetődöm a gép elé, és írok egy választ végre Fernandonak, aki Barcelonaban él. Kíváncsi lennék rá, nem egyszer hívott már meg magukhoz, de persze csak úgy nem engedhetjük meg magunknak. Max ha elnyernék egy cserediák ösztöndíjat, viszont ha egyáltalán pályáznék ilyenre, előtte mindenképp meg kell valósítanom legutolsó kis tervemet.
Apró kis mosollyal fejezem be a levelet, majd ki is kapcsolom a gépet, mielőtt ideragadnék és elkések. Egy jó zuhany majd helyre ráz, csini ruci mely a tanárok előtt egyszer, de két kis mozdulat és rögtön kirívóvá válik. Igen… Imádom az ingeket. Tükörben még megvizsgálom az eredményt és már indulhatok is suliba, egy reggeli és bepakolás után.
~*~
A padtársam már vigyorogva vár, ami azt jelenti, hogy készült számomra valamivel. Jessica nagyon jó pletyis informátorom és ezért imádom is.
- Szép reggelt.
- Neked is. – arrébb csúszik a székkel, hogy kényelmesen elférjek mellette.
- Látom kiderítettél valamit. Jól sejtem? – lelkes bólogatás a válasz.
- De lehet, neked nem fog tetszeni.
- Ugyan… Csak mondd.
- Nos… nem a legjobb tanuló, eléggé különcnek tűnik, amolyan magányos farkas de ezt láttuk is – csak bólintok egyet, hogy folytassa – és… emlékszel még Jason-re a 11/B-ből?
- Persze – vigyorodom el egy fél pillanatnyi gondolkodás után. Oh… hogyan is felejthetném el?
- Nos mivel látszik rajta, meg még rá is kérdezett keményen, hogy meleg-e azóta nagy ívben kerüli… a többiek azt mondják rá, hogy homofób. – arcán látok cseppnyi együttérzés féleséget, kér hogy semmi szükségem rá. Persze tudom, hogy Ő ennek csak örül, mert azt hiszi több esélye lenne ellenem… már ha pályázna az újfiúra, de a fogadás az fogadás. Csak elmosolyodom. – Tényleg nem lombozott le a hír.
- Még szép. Ha Markot képes voltam becserkészni azt hiszed egy homofób nekem kihívás?
- Igaz, de Mark nem volt vagány keményfiú – csak ellenkezik. Nők…
- Ettől lesz csak szebb a játék – megnyalom szám sarkát, pár pillanat múlva pont csengetnek, a tanár belép és az óra folyamata mellett jöhet is a tervszövögetés.
~*~
Még szerencse, hogy Jessicanak az egyik barátnője pont a 11/B-be jár, így nem kell sokat kutakodtatnom az órarendjük után. Egy a problémám az egésszel. Nem találok olyan pontot sem benne, ahol véletlenül egyedül lehet, esetleg nem zavarna pár osztálytársa sem. Hm…
Suli után rögtön indul haza – gondolom én – reggel utolsóként érkezik be… ezt is tudom. Együtt tanulmányozzuk a papír fecnit amit Jessica írt nekem, amikor is az osztályuk szinte együtt vonul le a tornaterem felé. Legutoljára kullog az én donjózsim, füldugóval, lazán hátára csapott batyuval. Ingem felső gombját kipattintom a radiátoron lazán támaszkodom meg és levakarhatatlan, leplezetlen tekintettel meredek rá. Még ha felém nézne akkor sem kapnám el a fejem, de sajnos még egy sunyi pillantásra sem méltat.
Ez elfogadhatatlan, akkor is ki fogom harcolni a figyelmét, nem is akárhogy.
- Szerintem észrevett – súg felém Jessi, és meg csak felvont szemöldökkel fordulok felé.
- Miből gondolod? Nekem úgy tűnt mint akit levegőnek néznek.
- Amikor meglátta hogy bámulod, kicsit a folyosó másik fala felé kezdett lépni – csak kinevet a csaj, persze nem harsányan, de olyasfajta csendes nevetéssel, ami magával ragad. Ha így állunk, akkor haladás.
~*~
Kapjam el a tesiöltözőben? Áh az olyan snassz, még a szertár is jobb nála. De nem… Szünetekben ott az egész osztály a teremben. Esetleg ha… szünetben nem a teremben van, hanem a tetőn van. Persze csak az ismeri azt a dugi dohányoz zugot, aki már egy ideje ide jár, és ahogy mesékből hallom nem valami kommunikatív. Bár kitudja… lehet többen tapadnak rá mint gondolom, és ellátják hasznos infókkal. A felső emeleten garázdálkodom, hogy kilessem elhagyja-e a termet, nem sok sikerrel.
- Nocsak… kicsi Andy – ismerős hang, felé is fordulok. Nolám.
- Helló Jason – integetek kecses kis ujjakkal, mosolyogva. Még mindig szexi, nem beszélve arról, hogy szőke-kékszemű… esetem pláne ilyen sármos pofával.
- Mit keresel ezen a szinten? Csak nem engem?
- Szeretnéd mi? – naná, hogy szeretnéd. Nem véletlenül támaszkodsz fejem mellett a falnak, és nem véletlenül hajolsz a képembe, ekkora kaján vigyorral.
- Hiába tagadod, tudom, hogy nem tudsz elfelejteni – nos… félig igaza van, de nem úgy, ahogyan ő szeretné.
- Kétségtelen… de akkor sem miattad jöttem.
Elfordítom a tekintetem, ekkor látom pont, hogy Blake a slozira slattyog, ezért ciccentek is egyet. Basszus… miért pont most kellett ennek a vadbaromnak leállítania? Így még követni sem tudom, mert tuti utánam jönne ez a majom is. Hahh… mindegy. Ez nem lesz így könnyű, de nem adom fel.
- Remélem egyszer rájössz majd, hogy csak én kellek neked – arcomra próbálja simítani tenyerét de könnyedén ellököm, nem durván, majd kilépek gátja mögül, és kikerülve a lépcső felé veszem az irányt, hogy visszamenjek a termembe. Mindjárt kezdődik a kövi óra.
- Álmodozz tovább, szexisten! – intek még hátra, majd letipegek a fokokon.
~*~
Harmadik napja próbálom letámadni, de semmi…
- Akkor sem adom fel – morgom a padra hajtva fejemet, karjaimba burkolva. Jessi a hátamat simítja.
- Gyere, menjünk a kajáldába.
- Nincs kedvem se pénzem most a büfére.
- Nekem sem, de Mandyvel találkozom – erre felkapom a fejem.
- Az a Mandy? – csak bólint. Jessz! – Akkor menjünk.
~*~
Ritkán eszem idelent, mert sok a gyökér, a padom kényelmesebb mert nem kell onnan felállni, és hiába van itt hely, sok a gyökér. Viszont… végre a tökéletes kivétel itt virít a szemem előtt.
Nem hittem volna.
A sarokban az egyik szélre eső kis asztalnál ül egyedül, egyik lába felcsapva a mellette lévő székre, és gondolom most is zenét hallgat, hogy kiszűrje a sulizajt. Ennél jobb helyzet nem is kell. Hátrahagyom Jesst, és sarkon is fordulok még hallom ahogy a barátnőjével összesúgnak. Élvezzék a műsort hölgyeim.
- Helló – levágódom az asztal másik oldalán vele szemben, kis kajcsimat magam elé vetve. Unottan felém néz, látom tekintetében a „miafasztakarszhúzzinnen” nézést, de nem igazán hat meg, vagyis nem hat rám… Egyszerűen ignorálom, és folytatom tovább kis mosollyal. – Láttam, hogy új vagy és gondoltam nem bánnál egy kis társaságot – na jó nem ez volt az eddigi legjobb szövegem, de még sosem próbáltam befűzni egy ennyire vagány, magányos farkast.
- Húzz innen – vakkantja felém, de csak jobban felkönyökölök az asztalra, hogy felé hajolhassak, eltüntethetetlen mosolyommal.
- Téged, vagy engem? – bizony sziwi… nehéz eset vagyok, akár csak te, és nem lesz könnyű levakarni.
|
| timcsiikee | 2010. 09. 11. 11:35:58 | #7704 |
 Karakter: Yagi Touhi
Megjegyzés: ~ Hiyámnak
Touhi:
Hosszú néma csend következik, érzem a feszültséges, sőt a baljós aurát is, ami belőle árad. De engem nem taszít, mint a többi puhapöcsű homokost. Ó nem… engem ez hívogat, csalogat magához, vonz, mint állat, és szívom magamba. Kettesben vagyok vele… Kettesben, és beszélgetek vele. Még pár lépés és tovább is fogok haladni, szépen, fokozatosan. Bezsebelem ezt a dögöt, ha addig élek is.
- Te tényleg mindent bevállalnál csak azért, hogy megkeféljelek? – imádom ezt a jó rálátó, és szókimondó természetet. Persze az utolsó szó hallatát ezer wattos égő módjára csillannak fel szemeim. Csak vigyorát látom, de nekem ez is pontosan elég ahhoz, hogy tudjam… komolyan gondolja.
- Jól látod – válaszolok határozottan csengő hangon. Hirtelen olyan velősen pillant rám, hogy összerezzenek, ijedten próbálok szívni egyet a cigiből, de félre sikerül, és rám tör a köhögő roham. Mire tiszta levegőt tudok normálisan venni, már felettem áll, olyan közel, mint még soha. Tenyerei a falon csattannak fejem mellett, hatalmas szemekkel nézek fel rá. Oh… máris? Hmm… ez az illat… máris rád gerjedtem Jack.
- Neked tényleg nincs fogalmad, kivel játszol, igaz? – vonja fel egyik szemöldökét, ajkaim csak remegnek. Eddig is jól tudtam, hogy kivel állok szemben, ezzel nem ijesztesz rám - De legyen ahogy te akarod. Játsszunk. – szívem kihagy egy ütemet, kitágulnak szemeim, és nem hiszek a fülemnek.
- Micsoda? – rebegem hitetlenül, felpillázva rá. Ez most komoly? Tényleg? Mindjárt kiugrom a bőrömből! Nyakára akaszkodnék, de elcsapja magától, majd összefogva csuklóimat, a fejem fölé feszíti karjaimat. O-hó. Szeretem, ha valaki heves. Ajkaimat megnyalva nézek rá buján.
- Nem kell félni, nem harapok...
- Én viszont igen, langyi... és csak hogy tisztázzuk... hiába hiszed azt, hogy most nyeregben vagy... mert kurvára nem. Mert itt az én szabályaim szerint játszunk. Akkor történik meg valami, amikor én azt akarom... amikor akarom. És kibaszottul egy szavad sem lehet semmi ellen. Ha egyszer elkezdtem a vadászatot, nem fogok leállni... ezt azért jobb, ha észben tartod... – fülemhez hajol, szavai mézként csusszannak fülembe, megborzongat, izgat, és még fokozhatnám. Már nem férek a nadrágomba. - még akkor sem fogom abbahagyni, mikor könyörögsz érte... még akkor sem, ha már nem bírod tovább... így is vállalod? – nem kérdés.
- Igen... Igen… - szinte már nyögöm a szavakat, még röhögése sem zökkent ki az élvezetből, hisz combja nyomja ágyékomat, ahogy moccan, úgy dörzsöl, és ez már annyira jó, hogy akár az előjáték része is lehetne.
Észbe se kapok, durván tapad számra, úgy érzem a szívem kiugrott a helyéről, és beszippant egy vákuum saját magamba, de nem… csak ő ízlel, s ha durván is, az arroganciája szenvedélyessé teszi. Istenem, ekkora gyönyört! Még! Még! Fogaival feltépi számat, felszisszenek a tompa fájdalomra, de nem tudok megállni, csak nyögdécselve próbálom követni nyelvét, de olyan gyorsan csinálja, hogy képtelen vagyok rá. Nem beszélve arról, hogy úgy elkábított, mint annak a rendje! Hajamba markol erősen, tincseimet fogja húz el magától, s csak vadul zihálni vagyok képes, látásom olyan homályos lett, hogy alig látok, de hogy nem fázom, az már tuti. Az egész sulit be tudnám most fűteni.
- Ne feledd, kis buzi... itt én hozom a szabályokat... és mostantól eszerint játszol te is... – záró mondatként vakkantja felém, majd elrobog, de el sem fogom, hogy elhúzza a csíkot. Hátammal támasztom a falat, lassan lecsúszok a földre, terpeszben. Banyek… Megcsókolt… Jack megcsókolt… És még tovább is fog menni. Ó anyám, ezt el sem hiszem. Ó anyám, Ó anyám…
Egyik kezemet nadrágomra simítom, felszisszenek, annyira feszül már rajtam az egyenruha. Jackről van szó… ha nem könnyítek magamon, akár így mehetek hazáig, nem fog elmúlni még holnap reggelre sem. Egyedül vagyok, nincs mitől félnem.
Megnyalom ajkam, kicsit csíp a sebnél, de csak elvigyorodom. Büszkén fogom viselni magamon a jelképét. Épp lezizzen a sliccem, amikor ismerős hang zavar meg a rituáléban.
- Touhi, fél perc és kezdődik az óra, gyere be – közelebb jön, nem szólok semmit, majd mikor meglát, kitágulnak szemei. – Te meg mi a jó francot csinálsz?
- Jack lesmárolt bazdki… Aztán így itt hagyott. Azt hiszed így visszamegyek a terembe? Frászt…
- Ugye most csak viccelsz? Nem hiszek neked…
- Szerinted a saját számat haraptam ki? - Villantom rá morcos tekintetem, mire megáll tőlem egy lépésnyire. – Szopj le vagy húzz innen, csak útban vagy. – cseppet sem zavartatva magam veszem elő merevedésemet, és végigsimítva rajta nyögök fel. Csak rád fogok gondolni Jack.
Lehunyom szemem, elvigyorodom, de mikor meghallom haverom lépését, kinyitom csipáimat. Furcsa. nem távolodott a lépése, hanem…
Kitágult pillákkal figyelem, ahogy egy pillanat alatt térdel le, és lábam közé hajol, a lényegre térve.
- Ahh – nyögök fel hangosan, hátra vetem fejem, és újabb vigyor jelenik meg arcomon. Ej Namaki, nem is tudtam, hogy… ahh… Először kezeimet a földre feszítem, majd ismét lehunyom szemeimet, és ígéretemhez híven a fantáziába merülök. Mhh… Végigsimítom testem, s ahol tudom, hogy ő is megtenné, a legérzékenyebb pontokon erősebben marok, csípek magamba.
Jack… egy kibaszott mazochistává tettél engem. Megfogom fejét, és hajába markolva tartom, irányítom, nyomom le fejét, ahogy akarom. Alsó ajkamba harapva fojtom vissza nyögéseimet, nem kell sok, és egy sikollyal a szájába élvezek. Lihegve nyugszom meg, és próbálom fokozatosan visszarendezni magam.
- Heh – vigyorodom el ismét fáradtan, Namaki arcát figyelem, amikor felhajol, akaratlanul is arcára simul kezem. – Nem is tudtam, hogy te is buzi vagy.
- Nem vagyok… veled ellentétben én csak egy valakivel tenném meg. – felvonom egyik szemöldököm, s határozottan nézek szemébe. Ugye nem azt mondja, amire gondolok.
Felnevetek, ha csak arra gondolok, hogy ez a tökfej belém szeretett. Szopacs. – és ne mondd azt, hogy buzi. Teljesen elfajulsz Jack kergetésében.
- Ne szólj bele, a dolgaimba. Ha eddig eljutottam, azt hiszed, visszafordulok? Egy homofób… érted? Egy homofób smárolt le. Ha eddig eljutottam nem fogok megállni. – vigyorogva igazítom meg nadrágomat, és igyekszem feltápászkodni. – És ne álmodozz. Amúgy sem vagy az esetem – megpaskolom arcát mosolyogva, majd elvonulok. Bár szopni jól tud. Ha ezt tudom, régebben kipróbáltam volna.
Azt hiszem… ezzel véget ért a „barátságunk”.
~*~
Csütörtök délután, tömegsport. Habár nem szoktam itt maradni a suliban… Most egy pillanatot sem hagyok ki. Sosem tudhatom, hogy Jack mikor szólít. Bár egy kutyának érzem magam, de úgy érzem, megéri. Ha őt be tudom csábítani magamba, akkor boldogan halok meg. Nincs annál nagyobb dicsőség, minthogy egy szadista homofóbot csábítsak el vagy így, vagy úgy. Nekem mindegy. Pár lány is van mellettem, sőt bent is. Ma délután kosárlabdáznak bent, Jack bandája a suli bajnokcsapata ellen. A lányok főleg bent csücsülnek, van aki pompomozik, van aki inkább csak a nézőtérről sikongat le, és hajráz. Ahogy látom Jacknak is vannak rajongói, persze nem lep meg, csak idegesít. Megvető pillantással sandítok fel rájuk, halálsugarakat lövellve szemeimből. Felejtsétek el, ribikéim. Ő az Enyém!
Cipő csikorog a parkettán, a labda üteme dobogása üti meg fülem, és visszaterelem figyelmemet a játékra. Szívdöglesztő látvány, mi tagadás, ahogy arcuk fénylik az izzadtágtól, rájuk tapad a póló, és olyan energetikusan mozognak. Mh… Minden izom feszül, látom mennyire hajlékonyak, milyen erősek és izmosak. Imádom a sportokat, jó lehetőség arra, hogy legeltessem a szememet a friss húsokon. Persze nekem most csak egyetlen husira fáj a fogam. Vagy mondjam inkább, hogy nyalókára? Fincsi Jack ízű bőr nyalókára. Hehe…
A tanár mellettem sétál el az ajtóban, addig félreállok, mert ez a három ajtós szekrény méretű alak, ha nem vesz észre, eltipor. Tőle még én is félek. Régen valami pankrátor volt a pali, bár jól titkolja. De akkorák az izmai, hogy… lehet, az egész osztályomat fel tudná emelni egy csónakban. Félek tőle, és undorít ez a sok izom. Ez már nem egészséges.
Jack ekkor vesz észre, hogy az ajtóban támasztom a keretet, karba tett kezekkel, s sebes ajkamat nyalva villantom rá ibolyaszín íriszeimet. Sunyin elvigyorodik. Tudom mi jön ilyenkor. Nincs tanár, nincsenek szabályok. A lepasszolt labdája nem a célszemély kezébe került, így felmorranva, elégedetlenül figyeli, hogy az ellenség sztárja sebesen szalad, pattogtatva a gumigömböt. Nem szabályosak, nem ruganyosak Jack lépései, nem is készül a visszatartása, mozzanata sem árulkodik erről. Amikor Takashi épp kicselezné, ökölbe szorítva kezét kitárja oldalra karját, ezzel elkapva Takashi nyakát, aki ettől akkorát zakka, hogy fulladozva hullik a földre, nagy robajjal. Heh… kellett neked beleszaladni Jack izmos karjába, most megnézheted magad.
- Kösz – vakkantja felé, elcsaklizza a labdát, és visszafutva az ellenség kosara felé, simán bedobja. Ezek után, már senki nem mer elé állni. Imádom ezt a rosszfiú stílust. A tanár visszajön, és meglátja, hogy Takashi a földön fetreng, torkát szorongatva köhög, a többiek körülötte állnak, Jack haverjai csak vigyorognak.
- Mi történt? – fordul Jack felé, aki kezében forgatja a labdát.
- Csak rátört az asztmaroham – a tanár felvonja szemöldökét, ahogy a vigyorgó arcot figyeli, és int, hogy vége az órának. Mindenki indul az öltözőbe, viszont Jack… felém indul. Szívem hevesen dobog újra, egyre ütemesebben, egyre gyorsabban, ahogy felém közelít. Na igen, felém van a szertár, és ő viszi vissza a labdát. Épp félre lépnék egy lépést, hogy elengedjem magam mellett, amikor szó nélkül karon ragad, és húz maga után egyenesen a szertárba, belülről egy gerelyt téve a kilincsekre. Oh igen, Oh de rég vártam erre. Erősen szorítja karomat, majdnem belemarva húsomba, és ledob az egyik vastag szőnyegre, ami porzik, ahogy ráesek. Megfordulok, és felhúzom térdeimet, kis terpeszben fekszem, felkönyökölve támasztom meg magam, és figyelem, ahogy tőlem pár méterre állva, vigyorogva szemlél. Szeretsz nézni? Ha akarod még játszok is magammal előtted.
Határozott tekintetemet villogtatva nyalom meg ajkaimat újra és újra, kihívó pislogással illetve. De rég vágytam már erre… Egyik kezemet felemelem, és hasamat kezdem el erotikusan simítani, fel-felgyűrve magamon az egyenruhát. Na mi lesz már? Nem esel nekem?
Néma kérdésemre érdekes választ kapok, felém dobja a labdát, és összerezzenve szorítom össze szemeimet, majd megrándulok, ahogy fejem mellett suhan a labda, dobban a falon, és visszapattan hozzá. Ezt még eljátssza párszor, az adrenalin csak úgy gyűlik bennem, és ez ajzz mint a fene.
- Na mi van… nem kellek? – oldalra fordulva kelletem magam, mikor a labdát a helyére tolja.
- Undorító vagy – megvetően köpi felém a szavakat, négykézlábra állok, és közelítek felé macska kecsességgel.
- Kösz – bóknak véve válaszolok, és cica módjára dörgölőznék hozzá, de elől, nyakamnál ragadja meg az inget, és felemel, szemmagasságba.
- Emlékszel? Azt mondtam azt teszed, amit mondok, úgy teszel, ahogy akarom.
- Igen – válaszolok negédes mosollyal, csuklójára fonva ujjacskáimat.
Hirtelen a falnak csap hassal, ahogy lábaim a földet érik, automatikusan a falat kezdem el támasztani kezeimmel. Oldalra fordítom fejem, és résnyire nyitott szemekkel nézek rá. Szörnyen élvezem, hogy ilyen közel vagyok hozzá. És nemsokára… teljesen az enyém lesz. Közvetlen a hátamhoz lép, hogy ne tudjak menekülni –nem mintha megtenném- egyik keze elől mellkasomra simul, és ajkamba harapva fojtom vissza sóhajomat. Megragadja a nyakkendőt, ami az egyenruhám része, és hirtelen meghúzza, ezzel szorossá válik nyakamon, és azonnal két kézzel nyakamhoz kapok, hogy lazítsam… valamennyire.
Kuncogva fordítja meg rajtam a nyakkendőt, hogy felé legyen a hosszabb vége, fulladozni kezdek, tekintetem fátyolossá válik, de ahogy ágyékét a fenekemhez löki, csillagokat látok. Kuncogva lazítja ki a nyakkendőt, susogva csúsztatja le nyakamról, és én hangosan kapkodok levegő után, mint aki most jött a vízfelszínre.
- Maradj nyugton – morogja fülembe, összerezzenek a gyönyörtől.
- Én is megmondtam… bármit megteszek… - súgom vissza, és egy pillanat alatt köti be szorosan a szemem a nyakkendővel. Tenyereim ismét a falon terülnek szét, fenekem kitolva dörgölőznék hozzá, de elhúzódik. Francba Jack, ne játssz ennyit velem. Már égek a vágytól, hogy magamban érezhesselek, ne húzd sokáig, mert nem fogom bírni. Mintha gondolataim meghallgatásra találtak volna, újra hátamhoz simul, hogy előre tudjon nyúlni testemen, felsimítja rajtam az inget, és sóhajtozom a kéjtől, szinte megfulladok attól az aurától, ami a kettőnk keveréséből alakul. Nadrágom szörnyen feszít már megint, ég a testem, és lassan már annyitól is el tudnék menni, ha a fülembe morog. Halkan sóhajtozok, igyekszem visszafogni magam, nehogy kint meghalljanak az emberek. Kemény mellbimbómig érnek ujjai, fojtottan nyögök fel, de amikor erősen belecsíp, felsikoltanék, de még épp időben tapasztja be számat, nagy kezével.
- Sss… - csitít gúnyos kuncogással. H… játszol? Én is benne vagyok a játékban.
Arcom izmait használva csúsztatom kezeit arcomon, s ahogy épp megfelelően állnak ujjai, megnyalintom az egyiket, hiába szorosan tapad rám. Meglazul egy pillanatra a szorítás, s én vigyorogva kapom be két ujját azonnal, nyelvemmel körbejárva, játszadozom felük. Látod? Jobban tudok szopni mint bármelyik kis csitri ribi, aki kint sikongatott.
Mélyen nyögve morran fel, gyorsan kihúzza ujját, és még erősebben szorítja le számat, hogy moccanni se tudjak. Így fogva feszíti hátra fejemet, egész testem megfeszül, szinte már fáj. 
- Kis ribanc… majd akkor szopsz, ha én azt mondom – dünnyögi fülembe, csupasz hasamat simogatja, de mivel befogja szám, és hátra feszíti fejem, még bólintani sem tudok, csak halkan nyögni egyet. Tovább simít, reszketek karjaiban, ekkor hirtelen olyan erősen karmol bele hasamba, hogy érzem a kiserkenő vért, csípni kezd a seb. Tenyerébe rikoltok, szememből könny csordul ki, és lefolyik arcomon. Újra simít párat, s egy még erősebb karmolás közben fekenemhez dörgöli ruhán keresztül farkát.
Nem… nem bírom tovább… Most már tuti, hogy mazochista lettem.
|
| Hiyahiya | 2010. 09. 07. 21:22:25 | #7645 |
 Karakter: Josei Jakuro (Jack)
Megjegyzés: Jack ~ Timcsemnek ~
Valahogy... valahogy nem bírok önmagam lenni. Olyan vagyok, mint egy eszelős, aki minden percben arra vár, hogy végre feltűnjön az áldozata. Igazából... a sok elsős gyepálós szürke hétköznapból rángat ki a szőke kis fasszopó, és most különösen hiányzik, hogy baszakodjon velem, mert már az öklöm is azért bizsereg, hogy beverhesse azt a csajos képét. Garantálom, hogy szépe állna neki a vérvörös színe... a lila már megy neki, hiszen a hétvégi kis találkozásunkkor már láttam, milyen szépen tud ájulásig lilulni. Akkor és ott kedvem lett volna kinyírni. Talán meg is tettem volna, ha egy perccel tovább támad kedvem szorítani, vagy ha nem fárad el a karom. De ki nem szarja le...ami késik az jön. Már pedig kis játékunk végkifejlete számára kibaszott szar véget ér majd... én tudom. Már vagy ezerszer lefutattam mit is fogok vele tenni... ha eléggé elborul az agyam hozzá, és ő még messzebb megy.
El sem jut a tudatomig, hogy a haverok mit dumálnak, vagy épp hogyan filózzák el, hogyan kéne a kis vakarcsoknak megtanítani, hogy a farkuk punciba való, csupán meredek magam elé, reflexeszesen nyúlok következő cigim után, rögtön miután szűrőig égett a másik...
Elmerengve bámulok az öngyújtó narancsos fényére, s szinte felvillan előttem a kép, ahogy bebenzinezett rongyot tömök a kis szöszi seggébe, és meggyújtom... meg sem kottyanna neki a meleg helyzet. De... ha mondjuk egy székhez kötözve égetném szépen lassan halálra... azt hiszem egyre jobban kezd elborulni az agyam. Talán az teszi, hogy egyre jobban kezdem élvezi mások kínzását, lehet hogy a pia agyölő hatása, lehet hogy az a maradék agysejtem már csak az agresszióra tud koncentrálni, de tény, hogy szépen lassan eljutok a szadistából a pszichopatába. Talán... a tetoválás helyett fel kéne csapnom maffiózónak. Garantálom, hogy jó munkát végeznék. Csak elég lenne, minden faszt buzinak titulálni és kész is a vérfürdő. Amúgy sem hinném, hogy olyan sok választana el ettől... pár nappal ezelőtt sem kellet sok, hogy eltörjem az a vékony, finom kis nyakacskáját... kurva nagy mázlija volt, hogy a hányinger nagyobb úrnak bizonyult a szórakozásnál. Vagyok annyira úriember, hogy nem rókázok a nyakába... bár a legtöbbször kerülget, mikor az ilyen szaros szájú kis köcsögök jönnek a közelembe. Bár tény... hogy eddig egyik kis geci sem merészkedett ilyen messze, de mér az is egyedi, hogy rám induljanak. Én azt hittem, hogy a nyakamban lóg a „bazi nagy homofób, ne baszakodj vele, vagy a torkodba rúgja a vakbeled!” táblácska... vagy legalább az aurám olyan sötét, mint az éjszaka. De nem gáz. Én élvezem ezt a kis játékot... és lehet, hogy vagyok annyira beteg, hogy a közel jövőben még érdekesebb fordulatokat vegyen... mert ahogy elnézem, a kis langyainak nem igazán fekszik a fizikális odavágás, úgy hogy... menjünk lélekre. Minden kis csajos, fasszopogató buzeránsnak van érzékeny lelkecskéje, még akkor is ha gyors numerák mögé rejti, és a farkakkal feljebb lehet döfködni. Neki is van... s ha rájövök hol, ott támadom, addig míg sírni nem látom majd... persze az erőszakról nem mondok le... hozzám tartozik... a szexepilem... hehe...
Mikor már közeledünk a csöngetéshez, Omiék rögtön kiszúrják az elsősök együtt sétálgató tömegét, köztük azt, akit akkor ruháztunk meg, mikor a szöszke buzi először próbálkozott be. Hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy a kis csávót kórházig verjem, mert a puszta pofázmánya arra a kibaszott napra emlékeztet... vagy inkább hálás lehetek neki,a miért ilyen játékot hozott nekem közvetetten ugyan, de így van...
Végül is győz bennem a rossz és nagyon rossz közül az utóbbi, és már biccentek is kis bandámnak, akik ennyiből értve a célzást erednek a kis taknyosok után, hogy így a szünet utolsó perceiben kapjanak egy adag löketet a jó tanuláshoz. Mert ezek után még órán is szívesebben ülnek majd... igazából mindenkinek kibaszott hálásnak kéne lennie, hogy ilyen rendet tartok itt... nincs rendbontás, mert bontom én, nincsenek szemtelen elsősök, mert befenyítem ha lányos a pofája, nincsenek nagymenők, mert itt én vagyok az egyetlen, sőt...még a tanárok sem ugatnak, mert maximum én szólhatok be. És senki egy kurva szót nem szólhat érte... arany élet...
Míg Omiék a pisisek után erednek én vígan ballagok a lógás színtere felé, avagy a hátsó udvarra, ahol nyugiban füstölöghetek egy kicsit. Nem mintha bárki is megjegyezné, hogy diákoknak tilos itt a bagózás. Szarok rá. Nekem mindent szabad. Amúgy is szükségem lesz, egy kis fej sellőztetésre mielőtt még ráuszítom magam a világra. Ma reggel elég sötét hangulatban voltam, és azóta sem múlt el. Elég eszelős gondolatok járnak az agyamban... és ezeket csak a nikotin és a friss levegő egyveleg tudja enyhíteni. Na meg egy punci. Az most kurva jól jönne, főleg, hogy fájó farokkal szenvedtem át a hétvégét.
Ha így visszaemlékezek.... az a szopás azért még sem volt olyan rossz. Ügyes nyelve van az ziher, mert szár, hogy már annyi fasz járt a szájában, hogy külön nyomot hagytak a benne. De azért én még is csak maradok a nőknél. A kis csitrik, mindig is jobban szórakoztattak...
Élvezettel tüdőzöm le mélyen a maró füstöt, mely végig bizsergeti torkomat, minden testrészemnek kellemes borzongással tudatva, hogy kezdek megnyugodni, és nem kell már minden második szarházinak attól tartania, hogy a földbe kalapálom. Csak egynek... a rohadék homokosnak, akinek a hajszíne hasonul a bátorságához. Hülyén nagyfiúnak hiszi magát, de kurva rosszul képzeli, ha azt hiszi, hogy csak úgy farba pakolom. Valahogy meg kell törnöm. Úgy, ahogy a többit, ha nem rosszabbul. Megverem, megalázom, porba döntöm, megerőszakolom, ha kell... vadászok majd rá, csak azért, hogy a végén ő veszítsen. Sőt... el fogom nyújtani a kis huzavonát, hogy tovább tartson a szenvedése. Igen... most már eljutottam arra a pontra, hogy ha kell kegyetlenül megkefélem, csak azért, hogy sírni lássam... vagy mégsem. Csak tőle függ, hogy van annyi bátorság benne, hogy ma ide tolja a képét és tovább hergelje az agyamat. Ha van... akkor máris megásta a saját cseszett sírját.
Szám szélére szadista kunkor kanyarodik, ahogy jólesően ereszem az ég felé a nikotin felleget, s közben rájövök, hogy kezd elmenni az eszem. Korábban, mikor gondoltam volna arra, hogy elmegyek a dugásig, csak azért hogy egy szöszkét szarig alázzak? Soha... és most tessék. Lehet, hogy a szopás, hozta meg a kedvemet, de tény, hogy a homofóbiám ellenér, is kurvára tetszik az ötlet... véresre kúrni a seggét, amíg ő sikítozik és sír, hogy hagyjam abba... tényleg nem vagyok normális. Bár valószínű, hogy legjobb spanom, Omi csak annyit érezne rendellenesnek, hogy fiút kefélek. Hehe... ártalmas az alkohol és a barátság...
S lám már hallom is, ahogy ropog a föld a kis langyai talpa alatt, mert bizony én tudom, hogy ő az. Megérzés... amúgy is csak ő olyan rohadt idióta, hogy kövessen ide is. A seggemben van, mint valami kurva pulikutya...
De nem baj. Ez egyszer még szerencséje is lehet... ugyan is szépen lassan fogom csak összetörni... hehe...
Reflexből kapom fel fejemet, s terelem narancsos íriszeimet az érkező felém, s mikor beigazolódik gyanúm, arcom rezzenéstelen marad, csupán lelki szemeim előtt fut végig, ahogy a porba kefélem a kis köcsögöt, miközben az ájulás és a bőgés között vergődik.
Csajos arcán nuku félelem, csupán kihívóan magabiztos mosoly, amivel szinte üzeni,hogy szedjem darabokra... ha csak ez kell.. szívesen megadom.
- Nocsak, langyikám… Még élsz? Jöttél egy kiadós verésért? Ha csak ez kell, én megadom – villantom rá százfogas már-már a pszichopatizmus határát súroló vigyoromat, ám nem hogy megrettenne és érezve a saját csúnya végét futamodna meg, bepofátlankodik a területemre, és jön tovább...
Számhoz emelem cigimet, s fejemmel a pályát stírölve figyelem, ahogy vékony ujjaival előkotor zsebeiből egy szálat ő is. Bagózol, kis buzeráns? Ejnye... te nemcsak a farkakat szoktad szívni? Egészségesebb is elhiheted... a szextől nem lesz fekete a tüdőd, de én teszek róla, hogy belehalj... hehe...
- Csak tüzet kérnék. Lehet? – érdeklődik grimaszolva, én pedig már csak úgy megszokásból füstöt fújva nyúlok gyújtóm felé, hogy tüzet adjak neki. Persze, ahogy ujjaimmal kitapogatom a kis fémes cuccot, felelevenedik előttem a kép, ahogy kis, hólyagos formákat égetek a seggére. De mielőtt még előhúzhatnám, és engedhetnék a kísértésnek, kirángatja számból az én szálamat, s annak parazsával segít magának a káros szenvedélyek élvezésében. Okos fiú. Mintha faszom tudja hányadik érzéke lenne ahhoz, hogy kitapasztalja, mikor Jack-et megfosztani a veszélye s kis játékaitól. Jól teszi... nehéz lenne innen eltűntetni a hulláját, bár kurvára nem érdekelne... szépen égne...
- Van tököd, pöcsi… Vagy csak meg akarsz halni? Nagyon úgy tűnik. – kaparinto meg ismét cigimet, s számhoz emelve szívok be ismét egy istenes adagot, hogy lehűtse a maró füst egy kicsit agyamat. Még a végén elsietném a játékot, és túl hamar juttatnám kórházba.– Ne hidd, hogy sokáig hat rám a szöveged. Inkább azt mondd, hogy mit akarsz – húzom széles farkas vigyorra számat, immáron teljesen a játék hevébe élve magam. Igen... kurvára élvezem ezt a hercehurcát... leszarom, hogy tud-e a videóról, baszottul nem érdekel, hogy mit tesz vele, vagy hogy lebuktat... itt már csak a játék a lényeg. Kedvem van hozzá... És addig örüljön, míg ilyen kezes bárány vagyok, és olvad a kátrány sötétségű szívem a jóságtól. Mert ha elvesztem az érdeklődésem... akkor vége van. Bizony...
- Tudod azt jól – hinti el, miközben kis híján megfullad az első szippantás után, ezzel tökéletesen leadva nekem, hogy még életében nem szívott. Édes... milyen egy dög vagyok, hogy még a bagó szüzességét is miattam veszíti el. Röhögni lenne kedvem, de egy perc alatt borul el agyam ismét... tekintetem olyan sötét lesz, mint az éjszaka, képemen egy búvalbaszott ránc sincsen vigyorom maradványaképpen, semmi. Bizony... most fogom figyelmeztetni –persze csak burkoltan, hogy még kevesebb esélye legyen menekülni- arra, hogy jobb lenne, ha addig szedné a formás lábait, míg a bakeróval nem segítek nekik a hajlékonyság továbbfejlesztésében. Nem hiszem hogy kell neki, egy lelki sokk a halál közeli élmény után. Pedig... pedig ha itt marad, porig alázom a lelkecskéjét. Porig...
- Úgy látom, még nem vertem eléggé a fejedbe… - morgom halkan, mély hangom rekedtes a cigi füsttől, szinte már ijesztően bújik meg mögötte a jó szándékú figyelmeztetés, de mindez rohadtul nincs hatással rá. Langyikám... talán még sincs hatodik érzéked. Mert nem fogod megúszni, ha tovább basztatsz...
- A beleverés tetszik, de mást gondoltam – szippant újabbat s bagóból élveteg somolyogva, tálcán kínálva magát a kínzáshoz. Ha csak ez kell neki... még egy utolsót, még próbálok puhítani rajta, hogy tűnjön el, mielőtt meglátja a még ennél is sötétebb oldalam –mert nekem csak az van-, és ha nem akar elhúzni, akkor belekezdünk a fogócskába... valódi félelmet kapsz, cica. Olyat, amilyet még sosem éreztél, baszki...
- Nem nyugszol, amíg végleg meg nem fojtalak mi? – kérdezek rá még utoljára, félig leégett nikotin rudamat a homokba dobva, hogy aztán acélbetétesem több centi vastag talpával építsem az anyatermészetbe, csupán egy cseppet érzékeltetve, mi vár rá, ha nem hallgat a megérzéseire. Narancsszín szemeimmel figyelmesen, szadista vigyorral fixírozom pofiját, de semmi... szóval vállalod, még a halát is csak azért, hogy egy jót játszhass még előtte. Akkor legyen...
- Talán –jön a meggondolatlan válasz, s ezzel el is van döntve a kérdés. A talán mindig igent jelent, ergo ez a kis buzeráns vígan vállalja a fájdalmat azért, hogy a farkam a seggében legyen. Nekem nyolc... csakhogy az én szabályaim szerint játszunk. Én fogom alakítani, hogy annyit szenvedjen, mint még soha életében... lehet, hogy függővé teszem, hogy egy kurva lépést ne tudjon megtenni nélkülem, lehet, hogy addig hajtom, míg nem menekül előlem össze tojva magát, hogy még élvezetesebb legyen kegyetlenkedni vele, és lehet, hogy szimplán csak összetöröm a kicsi szívét... vagy ez mind egyszerre. Még kóstolgatom, melyik lenne a legfinomabb... hehe...
Hátat fordítva neki emelem tekintetem az ég felé, arcomra pedig egészen más fajta kifejezés ül ki. Most kell neki adni egy kicsi falatot abból, amit bevállalt. Ha nem tetszik neki leszarom, ha most elkezdem akkor végig csinálom... teljesen mindegy hogy reagál, úgy is a kedvemtől függ majd, hogyan cserkészem be. Bár... ziher, hogy eleinte nagyon bejön neki majd a dolog... persze én figyelmeztetni fogom, mert olyan vaj a szívem. Csakhogy később még csak felhasználni se tudja ellenem a „tiltakozás”-sal összefüggő kis magyarázatait. Nem ellenkezik a kis homokos, szóval önként dalolva kínálja a nyakát... én és szívesen elvágom...
A levegőben már érezhető a feszültség keserédes íze, s a hogy magamba szívom türelmetlen kis auráját, elsötétülnek narancsos szemeim a kegyetlenségtől... most fogom megmutatni neki azt az arcomat, amit csak nagyon ritkán veszek elő... de mostantól gyakran szembesül majd vele, mert kibaszottul élvezem a reakciót, mait kivált másokból... kezdődjön a játék...
- Te tényleg mindent bevállalnál csak azért, hogy megkeféljelek?- érdeklődöm színtelen, mégis nagyon gonosz dolgokat sejtető hanggal, pláne, hogy ő maximum csak annyit lát arcomból, emennyit a hajam enged. A számat... amin épp egyre szélesedő szadista kunkor növekedik. Persze, apró fujtatásából, már tudom, hogy bizony a válasz igen lesz és ahogy nem nagyon akarja figyelembe venni a belőlem áradó halálszagot. Mert bizony az én aurámat már így nevezik. Halálosan dögös és szexi. Vagy inkább csak halálos... attól függ kit célzok meg vele...
- Jól látod. – hangzik el a várt válasz dacosan, vékony kis hangja úgy cseng az órák miatti csöndben, mintha csupán mi ketten lennénk ebben az elcseszett porfészekben. Végül is... itt csak mi vagyunk. Kettesben. Rémes kettesben... legalábbis neki az elkövetkezendő percek nem egészen azt fogják hozni, amit várt... nekem tetszeni fog, neki már nem biztos... de leszarom. Magának kereste a bajt, nekem meg bejött.
Egy szempillantás alatt villantom rá ijesztően villogó narancsos íriszeimet, s most már látom, hogy ő is érzi, hogy eddigi kisded, zöldfülű kis játszadozásaink semmik lesznek ehhez képest. Összerándulva emeli szájához cigijét, hogy idegességét levezetve szívhasson be egy nagy adag füstöt, hátha attól jobb lesz holott, csak fulladozni kezd tőle. Védtelenül engedve, hogy egy párduc lépteivel cserkésszem be, amíg ő a könnyeit törölgeti... s mire feleszmélne, már előtte vagyok, tenyerem csattan a falon, szinte beleremeg a téglatömeg, ő pedig hatalmas halvány szemeivel úgy pillázik fel rám, mint egy kibaszott ovis a buzi pedofilra.
Fenyegetően hajolok le hozzá, képemen még ennél is rosszabb kifejezés ül, tekintetem olyan, mint egy veszett vadállatnak, vigyorom egyenesen rettentő... tökéletesesen dögös. Legalábbis nekem tetszik...
- Neked tényleg nincs fogalmad, kivel játszol, igaz? – vonom fel egyik ében szemöldökömet, melyben megcsillannak piercingem fémes kis gömböcskéi, de őt úgy tűnik semmi sem képe eltántorítani a céljától, mert pillanatnyi tétovázása után, rögtön kihúzva magát, erőltet magára egy magabiztos, perverz kis félmosolyt. Akkor most törjük le a lelkesedését a kis buzeránsnak... hehe...- De legyen ahogy te akarod. Játsszunk.
- Micsoda? – nyílnak tágra hosszú szempillájú szemei, még lányos száját is eltátja, mintha már most a torkát lazítaná a szopáshoz. Nyugi van, homi... az még egy kicsit odébb van... látom, ahogy kattognak agytekervényei, vajon mire is célozhatok, és vajon, ha arra, amiben reménykedik, akkor komolyan gondolom-e? Én bizony véresen komolyan gondolom... még hogy! A te véreddel gondolom speciel. Már látom is magam előtt, ahogy keféllek és a sebeidből ömlő vérrel maszatollak össze... de ez csak egy lehetséges alternatíva a dugásra. Lehet még ennél rosszabb is... wehehe...- ez...ez most komoly?
Gonosz mosollyá szelídül vigyorom, szemeimet résnyire szűkítve figyelem egyre növevő örömét, amiben kurva fölöslegesen virágzik ki önbizalma, mint egy rohadt virág. Fölösleges, perceken belül lerombolom. Itt az lesz, amit én mondok. Most megtanulod kis buzi, hogyan játszanak a nagyfiúk... mert itt maximum kutya lehetsz. Egy puli, aki éjjel-nappal a seggemben van, és még a talpam nyomát is megcsókolja... ha neked így is megéri, hogy a golyómat nyalogasd... legyen...
Már csimpaszkodna is, hogy vékony karjait diadalom ittasan fonhassa nyakam köré, ám én durván kapom el csuklóit, s egy kézzel fogom össze feje fölött, mintha épp a falhoz készülném építeni őket. Egy cseppnyi kíméletesség nincs bene, csak úgy ropognak törékeny csontjai de úgy tűnik ez már csak beindítani tudj a fantáziáját... erotikusan, gusztustalan ívvel nyalintja végig ajkait, hogy egy magabiztos kis puszit küldjön felém... nagyon belelovallod magad édesem...
- Nem kell félni, nem harapok... – duruzsolja halkan, addig ficánkolva míg legalább egyszer hozzám nem dörgöli ágyékát,mint valami tüzelő lő szuka kutya, aki minden áron arra megy, hogy megbasszák. Elfintorodva szögezem térdemmel őt a falnak, egyik combjába fájdalmasan téglafalba szorítva, érzem, ahogy megfeszülnek izmai a nyomás alatt... ez már nem jön be annyira mi... még mindig nem érzed, mi lesz ebből, bazd meg...? Akkor ideje lesz a lényegre térni...
- Én viszont igen, langyi... és csak hogy tisztázzuk... – merülök el mélyen szemeiben, szinte hipnotizálva őket, ujjaimmal durván megragadva finom állát, mely érezhetően roppan meg a hirtelen fogás alatt... ajkait apró fájdalmas szisszenés hagyja el, de még mindig vígan enged vonzerőmnek, amivel úgy bűvölöm, mintha egy rohadt kígyó lenne én meg az idomár...- hiába hiszed azt, hogy most nyeregben vagy... mert kurvára nem. Mert itt az én szabályaim szerint játszunk. Akkor történik meg valami, amikor én azt akarom... amikor akarom. És kibaszottul egy szavad sem lehet semmi ellen. Ha egyszer elkezdtem a vadászatot, nem fogok leállni... ezt azért jobb ha észben tartod...- füléhez hajolva morogva nevetek fel, kegyetlen éllel hangomban, melytől megremegve sóhajt fel... mint egy kibaszott ribanc. Érzem a combomon, hogy már áll is a farka...- még akkor sem fogom abbahagyni, mikor könyörögsz érte... még akkor sem ha már nem bírod tovább... így is vállalod?
- Igen... igen...- leheli halkan, szinte extázisba esve, én pedig hangosan felröhögve vetem hátra fejem naiv belegyezésén. Ennek tuti elmentek otthonról! Itt jelentem be, hogy tönkre teszem és dalolva belemegy! Abnormális! Balfasz! Kis szarházi! Ez hulla jó... ez tetszik...
Hirtelen, egy másodperc alatt vetem magam puha, csajos ajkaira, s ő döbbent nyögéssel enged utat erőszakos, vad nyelvemnek, mely kíméletlenül fedezi fel száját... édes íz van, érzem rajta a nikotinmentolos füstjét és a saját ízét... finom... de még hiányzik valami... Felmorranva harapok bele puha kis szájába, s ahogy végre érzem azt az ellenállhatatlan fémes ízt, morogva passzírozom testemmel a falba, s élvezem, ahogy felnyögve kel gyengécske harcra nyelvemmel... beletörődve enged dominanciámnak én pedig abnormis módon élvezem, hogy egy homokos smárolok szinte szájba erőszakolva őt... mert ez nem csók... nem... ez demonstráció... és ő élvezi. Élvezi, hogy már ezzel lealázom és bántom... farka úgy nyomódik combomnak, mintha kitömte volna, hogy még jobb hatást érjen el vele... hozzám dörgöli, nyögdécsel, szinte fulladozva viszonozza állatias támadásomat...
Hajába markolva rántom el fejemet tőle, s ahogy kipirultan, vérző szájjal, kábán felpillázik rám, kedvem lenne belé rúgni egyet... nem is... inkább itt helyben szájba kúrni. Talán... még is csak tetszik nekem ez a buzi kefélős dolog. Jó érzés őket megalázni... már várom a könnyeit...
- Ne feledd, kis buzi... itt én hozom a szabályokat... és mostantól eszerint játszol te is...- dörmögöm halkan, majd elengedve hagyom, hogy a fal tövébe zuhanjon, s én mint aki jól végezte dolgát, vigyorogva, jóllakott kifejezéssel vágom zsebre kezeimet, s távozok.
Hadd eméssze a dolgokat. El kel neki a feldolgozás,meg a felkészülés... mert vége a boldog napoknak. Jack bácsi jön, lát és leigáz... fatal lesz. Hehe...
|
| timcsiikee | 2010. 07. 13. 01:20:44 | #6029 |
Karakter: Yagi Touhi
Megjegyzés: ~ Hiyámnak
Touhi:
Megrázom fejem, és felé pillantok, szívem idegesen kezd kalimpálni amikor realizálom, hogy már felállt az ágyról, és négykézláb rohannék az ajtóhoz menekülés reményében, de az utolsó pillanatban elkap. Basszus, basszus, basszus… ez tuti kinyír.
Elkapja a bokámat, erősen szorítja, érzem, ahogy tódul a vér az ereimben. Csattanok egyet, ahogy ránt egyet lábamon, és moccanni sem tudok, állam éppen, hogy nem koppan a padlón.
Megragadja pólóm nyakát, és hátam újra durván csókolja meg a falat… Ez fájt…
- Lessük meg ki vagy… - dörmögi félkómás hangon, és én csak reszketni tudok… Ha totál betoji alak lennék, lehet hogy már magam alá is hugyoztam volna, de még tartom magam… Ennyire nem vagyok nyúl.
Felkapcsolja nagy nehezen a villanyt, hunyorít, de amint felismer olyan vigyor terül arcára, amit még soha nem láttam… Úristen… az alkohol megnyújtja az izmokat is?
- Bátor vagy, szöszke… de kurva hülye is – hörgi torokhangon, és még ilyenkor is beleremegek… Az adrenalin ekkora hatással lenne rám? Ez a balfasz mindjárt megfojt, de még így is gerjedek rá. Nem vagyok normális, annyi szent.
- Ne... nem bánthatsz! Tudom, hogy mivel zsarolod az igazgatót! Te is tudod, hogy… - próbálom egyszerűen menteni a bőröm, de rossz érzés fog el. Főleg ahogy figyelem azt a vigyort az arcán. Van egy olyan érzésem… most magasról leszarja az egészet.
- Azt hitted ezt meg fogod úszni? Biztosan reménykedtél benne... élvezted? Ízlett a faszom? Hmm? Jó íze volt? Elég nagy volt a szádba? Hmm? Válaszolj, kis buzi! – lassan forgó nyelvvel, és nem hiszek a fülemnek. Vagy mégis? Kitelik tőle a sok ilyen hülye kérdés. Nekicsap újra a falnak, ujjai ruhámba markolnak, szinte nyúlik, és megtart a levegőben… - Válaszolj, bazd meg! – horkan fel, mire mosoly terül arcomon.
- Igen... – körbenyalom ajkaimat, elvigyorodom. Innen tovább úgy sem süllyedhetek. Nem hiszem hogy megöl, annyira hülye nem lehet… vagy mégis? Hát használjuk ki az utolsó perceket. - Isteni volt a szerszámod, Jack...
- Tényleg? És szerinted, most hogy ezt megtetted, vissza fog tartani valami is, hogy megbüntesselek? Hmm? – másik kezével, azaz ujjával ajkamat kezdi el megbűvölten dörzsölgetni, amit kacéran megnyalok… Mhh… most kínoz, vagy csak annyira be van állva a piától, hogy nem tudja mit csinál? Nem bírom. - Mit gondolsz mit csináljak ezzel a nőies szájjal? Talán folytathatnád, amit elkezdtél, hiszen még mindig áll a farkam... azt élveznéd mi? Élveznéd, ha utána megdugnálak mi? Bólogass, kis buzi, bólogass! – rángatni kezdi államat, mintha csak egy babát bírna bólogatásra, majd teljesen elkomorul, és az enyém is… Ez a pali nem százas, az tuti. Vagy csak nem számolta azzal, hogy hót részegen hülyébb és veszélyesebb az átlagosnál.
Ujjai hirtelen nyakamra fonódnak, és erősebben présel a falba, miközben még mindig a levegőben lógok. Bazz… ez mindjárt megfojt.
- Tudod... ezt most lebasztad... egy kicsi beszámíthatatlanná válok, ha részegen felbasszák az agyamat... – ujjai megszorulnak nyakamon, a levegőhiánytól könnyek csordulnak ki csípősen szememből, és végigfolyik arcomon, amit ő élvezettel nyal le… Anyám… meghalok…
Ágyékát az enyémhez nyomja, fülembe hörög, és testemen egyszerre cikázik végig a kétélű izgatottság. Rettegek attól, hogy mindjárt megfojt, ugyanakkor testem reagál az övére, főleg hogy ilyen kibaszottul erotikus mozdulatokat csinál. Ahh… be fogok kattanni! Vagy már be vagyok?
Kezeim a csuklóját markolják, próbálom leveszegetni magamról, kapálózom, de semmi haszna. Ez a farok kurvaerős, és semmi esélyem nincs ellene. Végem van. Megint szorulnak ujjai, a légszomjtól zúgni, fájni kezd a fejem, a hangok a torkomban elhalnak, altestem pedig folyamatosan reagál csípőlökéseire. Az őrületbe akar kezdetni.
Már nem sokáig bírom tovább, forogni kezd a világ, fennakadnak szemeim, köpni-nyelni sem tudok, csak egyszerűen elsötétül minden.
~*~
Enyhén pofozgat valaki, és az első, amit érzek, íz egy édes, csajos parfüm.
Hol vagyok? Az utolsó amire emlékszem…
Úristen…
Felsikkantva riadok fel, kitágult szemekkel ülök fel azonnal mint a „kelj fel Jancsi”, és vadul zihálni kezdek.
- Jól vagy? – érdeklődi egy édes hang, mellettem guggolva. Ujjai lassan nyakamra térnek, de amikor hozzáér, felszisszenek. – Nagyon hülye vagy, ugye tudod?
Próbálom lassan felfogni a körülöttem folyó eseményeket, az emlékeimet, és kitisztítani kába fejem…
Hehe… Túléltem. Nem is akár hogyan. Az utolsó, amire emlékszem egy bazi nagy farok, ami az én farkamnak dörgölőzik ruhán keresztül. Hehe… Ízletes. Így utólag nézve az egészet mondhatnám, hogy vicces, de akkor, abban a pillanatban nem ezt gondoltam.
- Tudom – vigyorodom el, és ekkor veszem észre, hogy ez az a csaj, akit lefizettem. Hehe… Édes vagy csibe.
- Hazavigyelek? – mosolyodik el, oldalra billentve fejét. Én csak nagyokat pislogok, és nem értem. Miért ilyen kedves? – nyugi nem viszlek kórházba, csak ha akarod. – teszi még hozzá, felegyenesedik, és kezét nyújtja. Vonakodva elfogatom, segít talpra állni, de közben ropog minden csontom. Uhh… erre rá kell majd tornáznom, az tuti.
- Köszi, elfogadom – elindul, én pedig követem, kint pedig mocira pattanunk. Hmm… Ha hetero lennék, nagyon bejönne a csaj.
Hazavisz, én pedig még egy utolsó intéssel elköszönök tőle, és megköszönöm az utat.
- Semmiség… a benzint úgyis fizetted – kacsint egyet, nyelvét kinyújtva, majd arcára csapja a sisak elejét, és elindul. Aranyos csaj, kár, hogy többet nem látom.
Besietek a házba, és az órára pillantva konstatálom, hogy hajnali 4 van… Akkor irány az ágy, majd holnap kiheverem az estét
~*~
Hmm… a hétvége egész jól ment, ki sem mozdultam a szobámból. Amikor elindultam suliban anyám még azt is tök könnyen bevette, hogy ez a kezdő vagy mi a nyakamon, most a divat, és ne szóljon bele. Bár ahogy ismerem magam, és a sulit, nem lepődnék meg azon, hogy divatot robbantok ki.
Ahogy becsapódom helyemre a teremben, eltunyulok, karjaimat végigfektetem a padon, és rájuk támaszkodom. Kezdődjék az újabb unalom.
- Hát veled meg mi történt? – vakkant haverom valahonnan, majd oldalra terelve tekintetem észreveszem, hogy a mellettem lévő padban ül. Ja, tényleg, azaz ő helye.
Nem szólok semmit kérdésére, körbenézek, hogy mennyien figyelnek minket, majd mikor konstatálom, hogy senki, ujjamat beakasztom a nyakpánt szélébe, és kicsit lehúzom, rálátást adva a lila foltokra.
- Bazz… Jack tette mi? – elmosolyodom, és bólintok.
- Ki más? Csak úgy nem veretem meg magam akárkivel.
- Te egy ökör vagy… De remélem tanultál belőle, és leszállsz róla…
- Viccelsz? – reagálom le egyszerűen. Még mindig nem figyel minket senki, és suttogunk. Mélyen nézek bele a szemébe, hogy nyomatékosítsam véleményemet. – Ha te megkóstolnád a mennyet, nem szeretnél öngyilkos lenni? – megnyalintom ajkamat a hatás kedvéért, szemem felcsillan, szinte vakít, érzem. Ennél lelkesebb, és izgatottabb talán még soha nem voltam.
- Te megvesztél… Nem vagy normális. Mit szívtál? Adhatnál nekem is. Vagy várj? Mégsem, félek hogy nekem is elmenne a maradék eszem.
Csak kuncogok halkan reagálásképp, és előre fordulok, hisz bejött a tanár.
Órán még levelezve beszélem meg vele, mi is az, amit valójában tettem és nem tettem a szadista Jackkel, de még így is ámul, hogy túléltem. Hogy vajon miért? Jó kérdés…
Olyan melegeket ver, avagy veret szarrá, akik nem is igazán ártottak neki, én pedig szó szerint leszoptam, de csak egy kis fojtogatást és nyomokat kaptam. Mintha csak egy durva mazochista szex nyomai lennének. Hmm… Hehe…
Vajon miért nem nyírt ki? Ott volt a lehetőség, ráadásul ki is néztem volna belőle, pláne részegen.
Elvigyorodom, és a füzetemre meredek. Nyilvánvaló jele annak, hogy érdeklem, és ez nekem már egy fél siker, arra buzdít, hogy küzdjek tovább… Meg is teszem. Meg fogom tenni. Kell nekem az a farok, bármi áron, azt akarom, hogy élvezze azt, amit vele teszek, és legyen nyoma. Akarom, nagyon is.
- Min szórakozik annyira, ott hátul, Touhi-san? – villantja rám, szemüvegét a tanárnő, és felnézek füzetemből.
- Semmin – válaszolom egyszerűen, belül pedig még mindig vigyorgom.
~*~
Nagyszünetben az udvaron császkálunk, most nincs kedvem bent vadászni. Addig felhagyok az egésszel, míg totálisan meg nem kapok, amit akarok, mindennel rá koncentrálok.
A focipálya szélén lévő egyik pad tetején ücsörgöm haverommal, és figyeljük a tömeget.
- Még mindig nem hiszem el… - morran halkan, és felé sem fordulok, úgy válaszolok.
- Mit?
- Hogy tudtad így becserkészni? Belemásztál a gatyájába – hehe…
- Csak ész, és pénz kérdése haver – bökök fejemre, és látnom sem kell, fél füllel hallom szuszogását, ahogy sértődötten elhúzza száját.
Felcsillan szemem, amikor Jack-et megpillantom haveri gyűrűjében. Lassan már a szünet végén járunk, a kis kutyuskái már vonulnak vissza, de ő még nem jött… Ezazzz…
- Adj egy cigit – morranok haveromra, és a markomat tartom.
- He? Nem is cigizel! – horkan fel, de csak szúrósan nézek rá.
- Adj… egy… szálat…
- Jól van… - kezembe csúsztat egyet, hogy a tanár ne vegye észre, majd én a zsebembe teszem. – De igyekezz, mindjárt vége a szünetnek.
- Nyugi, tesi jön… mondd azt, hogy a slozin ülök. – Meg sem várom a választ már felállok, és zsebre vágott kezekkel robogni kezdek a hátsó udvarra, amit a fák takarnak el, és a tanárok sem felügyelnek.
És kit találok ott? Hát nem az egyetlen gyilkos fekete párducomat? Mrr…
Hátával támasztja a falat, hátra vetett fejjel fújja ki a füstöt.
Lassan sétálok felé, meghallja, ahogy a cipőm ropog a porban, és azonnal felém kapja fejét, szeméből nem tudom kiolvasni az érzelmeket. Egy pillanatra tuti megugrott a pulzusom ettől a mozdulattól, de csak termeli az adrenalint, ami nekem jó. Ilyenkor.
- Nocsak, langyikám… Még élsz? Jöttél egy kiadós verésért? Ha csak ez kell, én megadom – jól ismert szadista vigyorral néz rám, majd elfordul tőlem, de látom hogy azt figyeli, ahogyan közelítek.
Zsebemből előveszem a szálat, ujjaim között pörgetem, és a számhoz emelem.
- Csak tüzet kérnék. Lehet? – felvonom egyik szemöldököm a kérdésre, a szál mögül fújja ki a füstöt, és már turkálna zsebében a gyújtóért, amikor kikapom szájából a cigit, és a végén lévő parazsat használva gyújtom meg az enyémet, és csak utána adom vissza neki.
- Van tököd, pöcsi… Vagy csak meg akarsz halni? Nagyon úgy tűnik. – Kikapja a kezemből a szálat, és lazán visszateszi szájába. Oh, minő élvezet – Ne hidd, hogy sokáig hat rám a szöveged – nyilvánítja ki véleményét. Oh, dehogynem. Ha elavul a diri szöveg, találok másikat, de van egy olyan érzésem, hogy mér rég nem ez a téma, csak ürügy – Inkább azt mondd, hogy mit akarsz – látom a szemén, hogy vigyorog, sőt a szája szélén pihenő kunkor is pontosan erről árulkodik.
- Tudod azt jól – köhécselek egy párat a második szívás után, és úgy érzem totál kiszáradt a torkom, de tartom magam, nem tűnhetek gyengének előtte. Ez csak egy kurva cigi, elbírok vele.
- Úgy látom, még nem vertem eléggé a fejedbe… - komorul el hangja, de én annál vidámabb vagyok.
- A beleverés tetszik, de mást gondoltam – vigyorodom el, és egy újat szívok a cigiből… Fuj de utálom…
- Nem nyugszol, amíg végleg meg nem fojtalak mi? – tetszik nagyon, amikor így vigyorog. Leejti a csikket a földre, és acélbetétesével jó erősen beletapossa a földbe, közben engem figyel, hogy vajon mit is reagálok.
Szemléltetsz? Nem hat meg… Sok mindent kibírok kisapám.
- Talán – reagálom le egyszerűen. Mondj már valamit! Csak egy fél kibaszott esély kell, és kapva kapnék. Bár nem is tudom, mit remélek egy homo fóbiás, buzi gyepálótól. Esélyt? Tényleg meghülyültem. Agyamra ment a bizonyíthatnék… Mert nem nyugszom amíg ennek a faszfejnek be nem bizonyítom, hogy az ágyban bármiben jobb vagyok egy csajnál… bármiben…
|
| Hiyahiya | 2010. 05. 05. 15:14:02 | #4883 |
Karakter: Jack (timcsnek)
Röhögve lépünk ki a foci pálya füvére, s míg az a gigantikus állat ki nem tolja a pofáját lopjuk a napot, ahogy azt a jó diáknak szokás. Mi a fasznak siessek? Úgy is mi nyerünk teljesen mindegy, milyen agybeteg játékot hoz fel ez a ki izmolt barom. Ugyan, hiszen itt is messze a magasban járok és szarok a kis balfaszok fejére. Mondjuk, hiába gyepáltam már el párszor ezeket az idiótákat, valamelyik kis gecinek mindig kell kekeckedni, ami végül is nem baj... mindig van egy kis elgyepálni való szabadidőm...hehe...
Szeretnék ugyan olyan kurva jól szórakozni, mint tegnap azzal a balfasz Akiraval. Úgy tűnt, hogy nem készült fel arra, hogy mi fog rá várni aznap délután. Mert ha lett volna benne legalább annyi előre látás, hogy azért mert korán reggel már megpróbált kekeckedni a csúnya nézéssel szét fogom baszni a fejét, akkor nem engedte volna a kígyóját a kis buzernyák szájába. De mindegy... egy darabig azzal a szarrá trancsírozott darált hússal ott a lába között nem tud majd mi kezdeni. Omi és a többi idióta úgy elpicsázták, hogy még az unokái is impotensek lesznek...az a barom.
De a szöszke még hátra van. Hátra bizony... őt még egyszer kegyetlenül megismertetem a betont ásványi anyag tartalmával... bár tetszik, hogy van annyira tökös, hogy ki meri hívni maga ellen magát a sátánt, de előbb utóbb úgy is bebukik a mutatvány, és akkor nem lesz kegyelem. Addig pedig a legszemetebb megtorlást fogom neki kitalálni. Bizony... olyat fogok neki adni, amit soha életében többet nem lesz képes elfelejteni, amiért ezt az élvezetes kis játékot kikezdeményezte. Mert senki nem ússza meg épen, ha velem baszakszik... főleg nem egy langyi...
Újra felbuzdul bennem az adrenalin, s ahogy szétzsibong testemben elégedetten szívom meg a tegnapi cigi apró kis sebhelyét, amit a nyelvemre égettem... feltudnék hördül az élvezettől, ahogy az enyhe fájdalom szétárad bennem, de ehelyett csupán szadista villanással szegezem tekintetem a lassan megalakult ellenfél csapatra, akiket kibaszott nehéz volt összetoborozni. Na igen... mindegyik kis szarrágó tudja, hogy mi nem játszunk tisztán. És hogy miért nem? Mert az élet egy kibaszott mocskos dolog, és csalás és kegyetlenség nélkül nem fogja túlélni senki sem. Ezért kell, hogy önkéntes hittérítőként mutassam meg a sok kis buzerátornak, hogy a seggbe nem fasz való, hanem a negyvennégyes bakancsom orra...meg kell tanulniuk, hogy jobb a puncit nyalni, mint mások golyóit. Hiszen a természetnek az a rendje, hogy a férfi felcsinálja a kis ribiket, nem pedig az hogy sperma bankot nyisson a seggében. De hát.. a mai fiatalságnak ezt is úgy kell a képébe vágni... kézzel, lábbal és mindennel, ami kurva nagy fájdalmat tud okozni...
Képen szadista vigyor virít, mint egy elbaszott pszichopatának, melytől látom a sok kis puhapöcsűnek is inába száll a bátorsága, ám ahogy a tesi tanár kiér, és kihirdeti a végítéletet, már nincs menekvés... úgy rontunk nekik, mint egy felbőszült farkas horda, akik a kis báránykákat készülnek felfalni, ez a gyenge csürhe meg legalább ugyan azzal a félelemmel fut is előlünk. Mikor én jutok előre szélednek mindem irányba, mint légyírót elől a bogarak, s aki mégis csak az utamba lenne az felrúgom, de úgy, hogy ott marad...nem is csoda, hiszen az adrenalin még mindig dolgozik bennem, a szőke kis köcsög iránt érzett élvezetes düh feltüzel, és ezt ezeken töltöm ki, legnagyobb szerencsétlenségükre, mert mikor ilyen vagyok... rendszerint sok ember kerül a gyengélkedőre...de ha pofáznak valakinek, akkor én szívesen meglátogatom őket ott is, hogy elhallgattassam őket egy életre. Nem egyszer fordult már elő, hogy egy szikés játszadozástól csak az ápolónő mentette meg az alanyt... túl korán jött be, pedig épp a nyelvét készültem ki vágni a kis gecinek... Akira kisöccse volt. Beszólt, mert provokáltam a bátyját. Ejnye Akira, hát már annyira belemegettél, hogy a saját öcséd véd meg? Legközelebb kulcstartóra tűzheted a nyelvét, ha cseszekedik...
A tesi tanár fel sem veszi, hogy épp az egyik cingár csávón gázolok át, pont a csuklóján melytől az hangosan roppan meg jelezve, hogy ha eltörni nem is törött, akkor a repedés már meg volt... úgy kell a kis seggnyaló balfasznak. Úgy is csak addig boldog, míg szaros a szája... ezért nem a szájába léptem...hehe...
Persze, amint vége a meccsnek az ellenfél csapatkapitány rögtön nekem ugrik holmi rágalommal, hogy mi csaltunk. Ugyan már! Az orra előtt csináltunk, szóval nem mondhatja, hogy nem lett figyelmeztetve rá. Persze ettől függetlenül jár a pofája, mint egy nagyfiúnak, s mikor az első jobb horgot kapta, szájának átmérőkét tágítva már csak a vér folyik belőle a szavak helyett... nah így már jobb. Na még egyet csak az érzés kedvéért! Imádok verekedni... imádom látni, ahogy valakinek fáj és az nem én vagyok. Az orvosom szerint az, hogy másoknak ártok, csak a saját fájdalmam csillapítja... pont ezért nekem még ezt is szabad. Az a vén fasz úgy is eltusolja. Hehe...
Talán tényleg igaza van apámnak. El kéne mennem bűnöző, mert úgy is van bennem annyi hidegvért, hogy embert öljek. Miért ne? Nem hinném, hogy különösképp megrázna, ha épp egy langyit forgatnék meg a saját belében. A többit pedig már csak azért is kinyírom. Csúnyán nézett? Meghal! Buzi? Meghal! Él? Hát most meghal!
Talán tényleg jobb orvoshoz kéne fordulnom, mielőtt sorozat gyilkos lesz belőlem...
- Most már elég legyen, taknyosok!- ragadja meg pólónkat a tesi tanár, s szép ívben arrébb tessékelve akadályozza meg, hogy eltörjem ennek a faszmak az állkapcsát... kár pedig már hallottam, ahogy az előző ütésnél megroppant. Sok gyakorlatom van abban, hol kell ütni, hogy az kibaszottul fájjon. Jobbára langyikon gyakoroltam, így még élvezetesebb volt a tanulás... a kis fartúrok még sírtak is közben. Jól állnak nekik a könnyek.... és azok a fájdalmas sikolyok... maga a menny...
Széles, szadista vigyorral, lihegve a hévtől villantom narancsos tekintetem ellenfelemre, ki ettől a merő állatias pillantástól úgy hunyászkodik meg, mint egy kis egér... beszari faszkalap. Annyi tökösség sincs benne, hogy egy percig állja a tekintetem... bezzeg a kis szőke buzeránsnak... annak volt annyi ereje, hogy elmerüljön benne... nem baj. Egyszer látni akarom, ahogy a fádalomtól zokogva sikít. Az jobban állna neki... biztosan gyönyörű nőies arcot vágna közben...élvezet lenne beverni. Így viszont még nem tehetek semmit. De vadászok rá...
Hangosan röhögve verődök jókedvű sleppemhez, kik vihogva ecsetelik, mit fogadtak mijét töröm el először... nos, majdnem az állkapocs nyert...
Persze a sok fiatal kis csaj máris lázba jön attól, ha egy rossz fiút látnak, s cuki kis bugyijukba nedvesítve sikítoznak az ablakban, hogy egy percre felívják magukra a figyelmemet. Mit ne mondjak... cuki másodikat kis lányok, akiknek fele olyan hamvas még, hogy szívem szerint egymás után dugnám meg őket keményen... én olyat, hogy gyengédség nem ismerek. Kíméletlenül megkefélném őket, és a sok kis ribanc még élvezné is. Miért ne? Hiszen én csinálom... hehe...
Narancsos íriszeim élveteg villanással suhannak végiga párkányban lógó választékon, persze elsőként a dekoltázs és a mellméret felmérése kerül terítékre, és csak aztán az a cuki pofi, amire öröm ráélvezni...
Ám, ahogy haladok szemeim rögtön rátalálnak a tegnapi kis szöszkére, ki vígan mosolyogva mér engem végig, mint egy tüzeli szuka kutya. Provokálni szeretnél? Élvezed, hogy ideiglenes védelmed van tőlem? Ez még korántsem biztos... mert ha egyszer megunom a játékot, akkor szarrá verlek és bedoblak egy folyóba. Ott úgy sem tudsz majd beszélni...
Felemeli egyik karcsú ujját, s olyan érzékiséggel, mint egy ribanc aki épp cumizni akar, úgy ível végig ujján apró nyelvével, mint egy kibaszott kislány... szopni akarsz? Tényleg ennyire fáj a fogad a dákómra? Mint egy bedrogozott kurva, úgy vágyik arra hogy valaki rendesen szájba tolja.
Sötét arccal, idegbeteg mód vicsorogva villantom fel neki középső ujjamat, csak, mint egy üzenetet, hogy felőlem bekaphatja, de utána esküszöm, hogy a torkáig tolom neki, és a faszomba fog belefulladni... a hulla szexet még úgy sem próbáltam. A kis buzernyák biztos élvezné, ha spermától fulladna meg...
Ki tudja. Lehet, hogy azért küzd, hogy végre véget vessen az életének... hátha csak erre vágyik. De előtte eljátszadozom vele... ideje lesz kitalálnom, hogy kínozzam meg, mikor véget ér a játék. Mert az fix, hogy nem tudja kiteregetni a szennyest velem kapcsolatban, mert előbb harap fűbe... a saját csapdádba fogsz sétálni, langyikám...
*
Mélyet szippantva cigimből helyezkedek be, hogy dákommal egy brilliánsat lökve irányítsam a golyókat a lukakba, ezzel már rég elnyerve a vezetést, s ok fasztól itt körülöttem. Mire a szürkés füst távozik a tüdőmből már három golyót is lukra kergettem, ami azt jelenti, hogy az idióták fejeként 500 yennel lógnak nekem. Hogy miért? Mert egyedül elverem ezeket az állatokat, főleg Omit. Ő csak a farkával bánik ól, mással még célozni sem tud...keh. Idióta. De már zsenge kölyök koromban ismertem meg és azóta spanok vagyunk. Emlékszem még arra a szép nyári napra mikor negyedikben elpicsáztam a kis srácot, aki puszit adott az arcára. Már akkor is utáltam a kis homikat, de azóta hálás nekem. Együtt vedelünk, együtt ökörködünk, együtt terrorizáljuk a jó népet és együtt basszuk el az életünket úgy ahogy jó haveroknak szokás.
- Jack, te hülye fasz! Mi a kurva anyámat csináltál azokkal a golyókkal?- horkant fel az egyiket enyhén remegő kezébe véve, ugyan is már annyira szarrá itta magát, hogy nem is tudja, hova koncentráljon... hülye állat a múltkor detoxba vitték annyit vedelt. De nincs is annál szebb, mikor valaki a sárga földig issza magát, mert kegyetlen jókat lehet baszni részegen... a sok itteni csibe, amúgy is bukik a fajtámra. Jó pasi, ki van szögelve, nagy a farka és nekik ez elég is. Én pedig teljesítem hími kötelességem, és úgy meghágom őket, hogy másnap egyenesen járni nem tudnak... hehe...
- Ne rám fogd, hogy nem látsz a piától, te barom!- kapom ki kezéből a vodkás üveget, s számhoz emelve egy tekintélyeset húzok az erős alkoholból, mely élvezetesen marja végig torkomat keserű aromájával, amiből igazából már semmit nem érzek. Annyit ittam, hogy már csak szomjasnak érzem magam. Ez a baj a piával... itatja magát... de én élvezem... kíséretnek még egy slukk a cigiből, hogy együtt marja szarrá a nyelőcsövemet a szesszel, ezzel még kellemesen hangulatot keltve zsibongó fejemben. Már én is érzem, hogy ebbe a meleg kócerájba keményen megütött az alkohol ereje, de teszek rá. Hányni nem szoktam tőle, a másnaposság meg már legjobb haverom, szóval szarok rá. Annyi gyakorlatalom meg már van, hogy segg részegen is haza tudjak kászálódni, pár kitérővel a villanyoszlopok felé.
Amúgy is bírom ezt a helyet. A tulaj már azért sem szól, hogy hangos röhögéssel verjük fel a kocsma nyugalmát, sőt már azért sem balhézik, hogy nem vagyunk elég idősek az alkoholhoz. Minek? Légnek tűnök hozzá, és érzem magam ennyi elég is. Amúgy is tartozik nekem a papi, amiért beszerveztem neki pár szexi csibét a múltban.
- Sziasztok fiúk!- hallok meg hátam mögül egy női hangot, s ahogy hátra fordulva lepillantok az engem kacéran végig mérő kis cukorfalaton, s szájfénytől fénylő duzzadt ajkaira szexis mosolyt csalva csatlakozik rögtön mellém, hogy megoldja a vacsi problémáját. Valamiért ez a sok szűzies kis ribanc, mindig megtalálja a hozzám hasonló vadállatokat. Úgy látszik a nők imádják, ha valaki kemény velük...
Mindig is imádtam a csini lányokat, főleg ha idősebbek nálam. Az első csaj, akit megtudtam az egy huszonhat éves nőcske volt, aki bukott a nagyon fiatal fiúkra. Mit nagyon fiatal? Alig voltam tizennégy, mikor a kis ribanc rám cuppan és egy jó szopás után meglovagolt. Normál is ez? Az én világomban igen...
Azóta pedig, mint valami drogos az anyagtól úgy függök én is a szextől. Kurva agresszív vagyok, ha nincs aki megfelelően karbantartsa a farkamat. Persze ettől nincs miért félnem. Mindig akad egy csaj, aki szívesen szétteszi nekem a lábát, mert van az az oldalam, aminek senki nem akar, és nem mer nemet mondani. Kibaszott hihetően tudok meggyőzni másokat arról, hogy nekik szükségük van arra, hogy lefeküdjenek velem. Az ész átka...
Egy igazi farkas vigyorral ölelem át a kis csaj vállát, s oldalamhoz húzva szippantok egyet bagómból alaposa végig stírölve a kívánatos domborulatokkal tarkított nőszemélyt, ki formás mellet nem is rest kacéran kidobni, ha már egyszer szemmel próbálok a dekoltázsába mászni... nem rossz.
Igazából nem kell sokat fűznöm, pár korty vodka után, már nincs nagyon kedves szüzecskét játszani, inkább oldalamhoz simulva pillázik fel rám tipikus „kefélj meg” tekintettel. És ez az a pillantás, aminek én képtelen vagyok ellenállni.
Kezem egy gyors mozdulattal talál rá formás seggére, s erősen belemarkolva morranok fel füléhez hajolva. Halkan felkuncogva engedi, hogy nyelvemmel morogva ívlejek végig formás fülcimpáján, fülbevalóját rágcsálva izgatóan.
- Ennyire szobára akarsz menni, kis ribanc? – érdeklődöm tőle rekedten, alkoholtól elkent beszéddel és tudattal, jól megeredt nyelvvel. Ilyekor már teljesen mindegy, hogy mi a faszt dumálok, csak dughassak már egy jót... jó kis mellékhatás. Minél többet iszom, ennél kevesebb is elég, hogy felálljon a farkam. Már most meredezik, mint a cövek, s én ezt a kis cukorfalat hasához lökve mutatom meg, csak a hangulat kedvéért.
- Nem messze innen lakom... gyere...- hinti el halkan, vékony ujjával végig ívelve mellkasomon, melytől csak vigyorogni tudok. Édes... nagyon keményen próbál elcsábítani, de ha ennyire nedvesedik már a bugyija, akkor csak szólnia kell. Itt senki sem botránkozik meg azon ha ingyen pornót rendezek. Volt már rá precedens, hogy az egyiket a billiárd asztalon keféltem meg. Az egy dolog hogy utánam Omiék is, de a kis csaj élvezte... mit számít az ezeknek, hogy a fél kocsma végig megy rajtuk? Kis kurva az összes... de imádom őket... hehe...
- Nekem nyolc, cica.- nyomom el cigimet a hamutartóban, egy újabbat előkapva gyújthassak rá így indulás előtt. Omi vigyorog, minta tejbe tök, egyrészt mert legalább annyira be van baszva mint én, másrészt meg már ismeri azt a ragadozó vigyort, ami lassan formát ölt képemen.- Megyek lekezelem a kis cicát, holnap ütközünk!
Int egy koordinálatlant, majd legyűri a sokadik korty vodkát a torkánt, én pedig röhögve indulok el ma esti áldozatom vállát átkarolva. Egyenesen menni már alig tudok, s kedvem viszont kurva jó, úgy hogy szarok rá, hogy a kis csajnak úgy kell helyre igazítani. Azt garantálom, hogy a lyuk érzékem még így is tökéletes. Ha jobban belegondolok, még soha életemben nem volt egy éjszakás kalandnál tartósabb csajom. Minek? Nem hinném, hogy valamelyik is bírná a szadizmusom... a legtöbb csaj rögtön sírva fakad, ahogy meglátja mit művelek a sok kis buzernyákkal. Együtt hisztinek, hogy ne bántsam a langyit, mert a végén még megsérülhet. Buta csitrik. Hát szerintük mi a fasznak nyújtom lábbal a veséjüket? Viccből? Gyógy masszázsnak? Hát persze, hogy azért, hogy fájjon nekik... mert a fájdalom erősebbé tesz... bizony... ezeknek a szarzsákoknak kell az erő, vagy életük végéig golyót nyalnak. Bár a legtöbb élvezi... mint a kis szöszi. Undorító korcsok... ki kéne nyírni az összeset.
Olyan ködös fejem, hogy már csak arra eszmélek fel, mikor a cicus egy ágyra dönt, s szexis kis mosollyal csalogatja el gatyámat és bakancsomat, puha kis szájával nyakamat kényeztetve... nagyon fellehet izgulva a kicsike, mert hirtelen nagyon heves lett... lehet, hogy lovagolni szeretne? Ha igen, csak tessék... úgy csak nekem lesz könnyebb dolgom...
Apró kis kezei ügyesen kalandoznak végig pólóm alatt, mancsaim pedig már ösztönszerűen találnak rá formás kis seggére, hogy szoknyája alá kalandozva a tangától szabad fincsi domborulatokat markolhassák meg élvezettel... jah igen... egy cseppet fenék fétisem van. Imádom a seggüket markolászni nem is csoda ha egyszer-kétszer már análisan is megdöngettem pár csini lányt... és érdekes akármennyire is utálják a kis ribancok, úgy élvezték alattam még azt is... ennyit a női morálról...
- Várj egy picit, nagyfiú... hozok gumit...- csicsergi halkan kuncogva, hogy mielőtt még megszólalhatnék már le is reppenjen rólam, s elmenekülhessen egy ideig...
Vigyorogva, nevetgélve szegezem tekintetem a sötét plafonra, bár tök fölösleges, mert az alkoholtól már fókuszálni sem tudok. Nem mintha ez olyan nagy probléma lenne... egész testem kellemesen zsibbad, ágyékom forróm lüktet, péniszem szinte kiugrani akar már alsómból, úgy felizgatott a kiscsaj... ajánlom neki, hogy hamar visszariszálja magát, vagy nem állok jót magamért... keményem megdöngetem, és nem fog neki örülni... vagy igen....wehehee....
- Hol vagy már cicám? Ne várass meg! – morgom mély hangomon türelmetlenül, már ha nem siet akkor utána megyek és a legközelebbi szabad falfelületnek baszva megdugom... így a saját érdekében remélem siet vissza...
Megnyikordul az ágya, ahogy leül mellém a kicsike, s ahogy éhes kis cica módjára rögtön lábam közé talál settenkedni, széles szadista vigyorom elő tör belőle, szét terülve arcomon... milyen hamar a lényegre tért... pusztán jelenlététől lüktetni kezd hímvesszőm, a felgyülemlett vágytól pulzálva várja, hogy végre kezelésbe vegyék...
- Wohohó… de sietős.. vehehe… - röhögök kábán, ahogy vékony ujjai alsómba akaszkodva szabadítják fel farkamat mely szinte kirobban a ruhaanyag fogságból... most figyelj kislány... ekkorát még életedben nem láttál az biztos... ez az egy hasznos dolog, mait apámtól örököltem. Anyám is csak ezért maradt vele ennyi ideig. Mert akkora volt a farka, hogy kész vesztegetés lett volna ott hagyni magára...
Behunyt szemekkel perverz mosollyal élvezem, ahogy nedves kis nyelvecskéje végig ível merevedésemen, élvezettel körbe rajzolva a rajta futó ereket, hogy mikor elér makkomhoz fejemet hátra döntve nyögjek mély hangomon egy kellemeset... perverz kis ribanc.
Ágyékomban varázsütésre zsizseg a kéjes gyönyör, mely forró lüktetéssel izgatja tovább így is pattanásig feszülő alkoholtól ködös tudatomat... lehet, hogy legszívesebben rányomnám a fejét, de hagyom neki, hogy játsszon. Ha ennyire szeret nyalókázni csak, csinálja... de mi tagadás jól nyomja a kicsike... nem néztem volna ki belőle hogy ilyen profin tud szopni...hehe...
Vékony ujjai közé veszi péniszem, s mintha tényleg valami kibaszott édesség lenne olyan élvezettel vezeti ismét végig nyelvét rajta, hogy ez másodpercen belül már katlan forróságú szájában merülhessek el... ahogy farkamat körül öleli puha, nedves szája felhördülve markolom meg a lepedőt, mely hangosan indul szakadásnak illuminált állapotban is hatásos erőmtől... jó kislány... csak így tovább... vajon hány farok járhatott már a kis ribanc szájában, hogy ilyen tehetséges a kézimunkázásban? Hmm? Igazi kis szuka lehet...
Hirtelen szívja meg, melytől robbanásszerű kéj hullám halad végig rajtam, s én reflexszerűen kapok haja után, hogy megmarkolva húzzam magam még mélyebben szájába...ám láss csodát egy varázsütésre tűnt el a hosszú lobonc, amibe egy pár perce volt szerencsém beletúrni...
lefagyok, mint csöves télen az utcán, s villámként cikázik végig hirtelen józanodó fejemen, hogy az aki itt a farkamat szopogatja nem az a csaj, aki ide hurcolt...
Bele sem gondolok, hogy ki lehet az, reflexből ragadom meg pólójánál keresztül a könnyedén csapom a legközebbi falnak csak úgy érzésből is jól odavágva, melytől hangosan nyekkenve fogadja a becsapódást. Ki a faszom lehet ez? Ki a kurva lehet olyan bátor, hogy belopózzon és lecumizzon, mikor részegen fekszem egy ágyban?
Lassan, de biztosan küzdöm magam ülő helyzetbe, áldozatom pedig nyöszörögve tápászkodik négykézlábra, ahogy amint realizálja, hogy már észbe kaptam ebben az állapotban igyekezzen az ajtó felé, de nincs szerencséje... sok éves gyakorlatomnak hála, könnyedén ragadom meg bokáját, s annál fogva állítom meg a menekülésben. Esélye sincs menekülni...
Kényelmesen tápászkodok fel, s egy laza rántással érem el hogy a kis szarjankó nagy csattanással vágódjon hasra mielőtt még sikerülne neki kis cibálnia bokáját erősen rajta kulcsolódó ujjaim közül... veszett ügy szarrázó... még holt részegen is erősebb vagyok az összes kis baromnál, aki erre felé nagyfiúnak hiszi magát...
És hopp... hogy fordul meg az én fejembe, hogy esetleg faszi a kicsike? Ez egy jó kérdés... azt hiszem jobb lesz ellenőriznem, mielőtt beleélem magam, hogy jól elpicsázhatom. Legyen pasi... legyen pasi... élvezni fogom, ha szétverhetem a pofáját. Mert ilyenkor... ilyenkor bekattanok... részegen bekattanok...
Lehajolok hozzá, kis híján eldőlve, de hála a hirtelen benne buzgó izgalomnak sikerül talon maradnom... az adrenalin, ami alkohollal keveredve egy perc alatt szétfolyik ereimben úgy pöröget fel s kábít be egyszerre, mintha drog lenne...mintha épp most speedeztem volna be...
Kitapogatom a homályban pólójának nyakát, s annál fogva, halk sikkantásával mit sem törődve kenem a falnak, centikkel a padló fölött tartva... ujjaim alatt érzem, ahogy remeg a kicsike, félelmének jól érezhető íze szétárad a számban, s tovább tüzel... ne rettegj, te kis balfasz... azzal csak még verhetőbbé teszed magad...
- Lessük meg ki vagy...- duruzsolom halkan, baljós szinte pszichopata hangsúllyal, egyik kezemmel kitapogatva a villanykapcsolót. Ahogy tenyeremmel felnyomom, a hirtelen fénytől először hunyorítva mordulok fel, hogy miután már megszoktam a világosságot félelemtől megmerevedett áldozatomra pillantsak...ködös tudatommal nehezen fogom fel, hogy kis az akit épp a falba építek, de mint a szőke tincsekre kalandozik tekintetem, rögtön beugrik ki az az öngyilkos hajlamú,, aki velem próbál cseszekedni...
Széles szadista vigyor ül ki arcomra, ahogy elmerülök szemeiben melyek ijedten kitágulva merednek a szokásosnál is brutálisabb képemre... jah igen... alkoholtól agresszívabb vagyok...
A kis szőke az... úgy látszik tegnap tényleg komolyan gondolta, hogy rám cuppan... a kis langyi meg tényleg megcsinálta... leszopott... egy homokos kis buzi leszopott... hehe... ez jó... ez tetszik... röhögnöm kell rajta...
- Bátor vagy, szöszke... de kurva hülye is.- dörmögöm neki, s a fal felé taszítva érem el fájdalmas nyögését, amit narancsos íriszeim élvezettel figyelnek... ez az te kis szarházi... most megkapod... most nem fog érdekelni az egyezségünk... szarrá verlek...hehe... mert most rohadtul bepöccentem. Soha egy seggnyaló sem vette még a bátorságot, hogy egy lánnyal csábítson a egy szobába, hogy utána nyalkázhasson a farkammal. Van vér a pucájában... sőt, tetszik is hogy ilyen bátor, de sajnos... rühellem a fajtáját, ezért most ellátom a baját. Legfeljebb nem tud beszélni...
- Ne... nem bánthatsz! Tudom, hogy mivel zsarolod az igazgatót! Te is tudod, hogy...- nyögi elhadarva a szokásos rizsát, ám elég szadista pillantásomat rávillantanom s belé rekednek a szavak. Úgy villognak íriszeim, mint egy első fázisos skizofréniásnak kezelés előtt... ajkaimon kegyetlen, s egyben legszadistább vigyorom bontakozik ki, arcom eltorzul a vad indulattól mely hirtelen hatalmas intenzivitással robban bennem...
Neked is most nincs jogod dumálni langyikám... csak akkor, mikor kérdezlek... mert egyszer kell rossza dumálnod, és a saját beleddel akasztalak föl az egyik villanyoszlopra.
- Azt hitted ezt meg fogod úszni? Biztosan reménykedtél benne... élvezted? Ízlett a faszom? Hmm? Jó íze volt? Elég nagy volt a szádba? Hmm? Válaszolj, kis buzi!- morranok vigyorogva, hozzá csapva a falhoz, melytől feje nagy koppanással verődik a tapétának. Felnyikkanva feszíti apró, kurva nőies kezeit vastag csuklómra, karcsú lábai tehetetlenül kapálóznak, s első kétségbeesése után már egész dühödten próbál szabadulni karmaim közül... milyen édes... bedühödtél aranyom? Ne aggódj... pár perc és boldog öntudatlanságba zuhansz...- Válaszolj, bazd meg!
- Igen...- nyögi, s ahogy tovább húzza az idegeimet, gúnyos kis mosollyal nyalintja meg ajkait, mintha direkt menne arra, hogy bántsam.... mazochista vagy, te kis szarházi? Igen? Szereted ha fáj? Akkor én meg adom neked...- Isteni volt a szerszámod, Jack...
- Tényleg? És szerinted, most hogy ezt megtetted, vissza fog tartani valami is, hogy megbüntesselek? Hmm?- érdeklődöm baljósan halk hanggal, karcosan a dohánytól és a bennem szépe lassan dagadó méregtől... szabad kezemmel alig érintve cirógatom végig nedvesen csillogó ajkait, s ő incselkedve nyalintja meg ujjam hegyét, melytől csupán csak kiszélesedik kegyetlen vigyorom, holott normál esetben visszakézből pofon vágnám... de hát részeg vagyok... jó kedvem van! Pasi! Megverhetem!- Mit gondolsz mit csináljak ezzel a nőies szájjal? Talán folytathatnád, amit elkezdtél, hiszen még mindig áll a farkam... azt élveznéd mi? Élveznéd, ha utána megdugnálak mi? Bólogass, kis buzi, bólogass!- erősen rángatom meg állkapcsánál fogva fejét, hogy ezzel bólintásra ösztökéljem, s ködös tudatomon keresztül ez nekem egyet tesz az ős saját beleegyezésével... olyan mintha ő maga ment volna bele...
Szóval élvezné? Már direkt azért jött ide, hogy jól farba túrjam, mi? Bejön neki a nagy farok? Igen... imádja, ha vastag, hosszú, eres és a szájába veheti... imádja az ízét... gusztustalan kis buzi...
tekintetem elsötétül, s ezzel egy időben fagy le lányos pofijáról a mosoly, mivel realizálja, hogy ilyen állapotban rám nem nagyon hat az a tény, hogy a megállapodás szerint, én nem fogom bántani... nézze el nekem... nem vagyok teljesen önmagam... túl finom vagyok... de mindjárt bepótolom az erőszakot...
Ujjaim egy pillanat alatt kapják el vékony nyakát, s annál fogva préselem könnyű, törékeny kis testét a falba, alig hagyva esélyt a lélegzésre... nem kis homi... itt fogsz megfulladni...hehe...
- Tudod... ezt most lebasztad... egy kicsi beszámíthatatlanná válok, ha részegen felbasszák az agyamat... – dörmögöm halkan arcába hajolva, nyelvemmel vigyorogva végig ívelve puha, fájdalomtól kicsordult könnyekkel áztatott arcán, lekanyarítva a fényes kis cseppeket... bizony... ilyenkor befogni nem lehet... szabályozhatatlanná válok... hehe... élvezd csak...
Kőkemény farkamat ágyékához préselve dörgölöm hozzá, halkan apró kis fülébe morogva, melytől hol remeg az izgalomtól hol pedig próbál levegőhöz jutni, hol pedig kapálózik a félelemtől... a kis ribanc még ezt is élvezheti... hehe...akkor adjunk neki többet...
Elmerülve nagyra tágult, halvány, hosszú szempillájú szemeiben szorítom erősebben vékony nyakát, s ő mindkét apró kis mancsával markomhoz kapva próbál szabadulni de nem tud... nem fogom megölni... nem... az nem lenne elég élvezet... én tovább akarok játszani... csak most bántom egy kicsit!
Kíméletlenül szorítom, péniszem folyamatosan hozzá dörgölöm, ütemes lökésekkel segítek ujjaimnak a még erősebb szorulásra,közben pedig tehetetlen, rettegéstől kétségbeesett arckifejezését figyelem...igen... gyerünk, mutasd még mennyire félsz langyikám! Mert kibaszott jól szórakozom... még fel is izgatsz vele...
Hirtelen hagyja abba a ficergést, elernyed kis teste, előre csuklik feje, mint egy rongybabának... vigyorogva engedem el, s hangosan koppanva esik a földre, szépen elterülve a padlón...
Vigyorogva hajolok le, s ahogy koordinálatlanul kitapogatom pulzusát hangosan felröhögve vetem hátra fejemet... elájult... csak eddig bírtad? Csalódást okoztál... lehet, hogy a verést tovább bírod majd... mindenesetre ajánlom, hogy jó bizonyíték csokor állíts össze... sőt...még a nyakadon szépen virító lila ujjnyomokat is felmutathatod ellenem. Mert tetszik ez a játék... nagyon is tetszik. Te engem akarsz én pedig azt hogy elbukj... izgalmas. Csak kérdés, hogy ezek után is mered folytatni... ki tudja... ha igen megéri nem szarrá verni...
Ruháimat összeszedve öltözöm fel, hogy minél előbb leléphessek magára hagyva az áltan a földön fetrengő kis szőkét. Mikor magamra kaptam mindent, csak egy utolsó fókuszálatlan pillantás a kis szöszire és már le is lépek. Jó estém volt... legalább azt megtudtam, hogy jól tud szopni. És hogy bírja ha fájdalmat okoznak neki... mindenesre örülnie kel, hogy ennyivel megúszta.... részegen tényleg... beszámíthatatlan vagyok...
|
| timcsiikee | 2010. 03. 17. 22:34:01 | #4287 |
Karakter: Touhi (Hiyámnak)
Touhi:
Mikor kilépek a mosdóból, már senki sincs a folyosón, legalább is azt hinném. Előre figyelve pont Namaki haverom pattan elém, őrült tekintettel, és mikor meglátja, hogy semmi bajom, hatalmasra kerekedett szemekkel, s padlóra ejtett állal áll előttem. Meglepő mi? A vérszomjas oroszlán barlangjából jövök ki minden sérülés nélkül. Még én is meglepődök magamon, hogy egyelőre ennyivel megúsztam. Körmeim a ruhámba dörgölve lazán indulok meg felé, és el is haladok mellette, vissza kell sietni a terembe, nehogy elkéssünk.
- Ezt… ezt meg hogy csináltad? – koslat utánam, és most az egyszer nem unom a kérdezősködését. Igen, szeretem ha fényeznek, vagy ha én magamat.
- Egész egyszerűen haver… van sütnivalóm – mutatok kecsesen fejemre rá sem nézve, majd mosolyra húzva ajkaim haladok tovább – de most már biztos vagyok benne, hogy valamilyen csellel maradt itt a suliban… ezt már csak ki kell deríteni.
- Értettem – kuncog fel, majd kissé lenyugodva jön mellettem tovább, zsebre vágott kezekkel – És? Sikerült? – kíváncsiskodik tovább, de csak flegmán fordítom felé fejem, míg a lépcsőn haladunk fel.
- Örülök, hogy ilyen nagyra becsülsz… de még nem. Ő nehezebb falat, nem megy ilyen egyszerűen, te is megmondtad.
- Hm… - még egy ekkora idiótát… bahh. Ilyenkor nagyon nem értem, hogy miért is lógok még vele, de aztán mindig kimenti magát a véleményemből – És amíg őt cserkészed közben csak nem unatkozunk ugye? – billenti hátra kicsit fejét. És máris megtette, csak mosolyogni tudok.
- Én biztos, hogy nem. De a kiszemeltemmel egyedül is elbírok, te csak szerezd meg az infót, ami kell – ha ezek által sikerül Jacket „kordában” tartanom… joggal nevezhetem majd akár barátnak is. Bár elsőre ez igazán erősnek tűnik, de ki tudja mi lesz…
- Értettem – szalutál nevetve, én is elkuncogom magam és így lépünk be az osztályterembe.
~*~
A kendo dojo kinti ajtófélfájának támasztva vállam, karba tett kezekkel, és keresztbe támasztott lábakkal figyelem az edzést. Könnyű falat lesz, én már csak tudom.
Mellettem pár halkan sikongató lányka, rajongón csillogó szemekkel áradozik Akari-sempairól, s én csak felsőbbrendű mosollyal hallgatom őket. Esélytelen kislányok, ő ma az enyém lesz. Ha nem lenne túl feltűnő, már meg is nyaltam volna az ajkaimat.
Lassan véget ér az edzés, és meghajolva egymás előtt elköszönnek szokás szerint, végül addig pakolnak, míg már csak nem sempai marad bent. Szeretem ezt a lelkesedést, könnyű kihasználni.
Lehet észre sem vesz olyan elmerülten pakolja el a cuccokat, de épp mielőtt az öltözőbe menne, meglát az ajtóban, s egy egyszerű mosolyt villantva tűnik el.
Ahh… tuti direkt csinálja. Vagy csak érzi a vesztét és élvezni? Ki tudja?
Ellökve magam az ajtótól lépek be, lassú, kényelmes léptekkel az öltöző felé, és épp elkapom a mozdulatban mikor megragadja ruháját, de még épp nem veszi le.
- Üdv, sempai – mondom halkan, mire hirtelen felém kapja a fejét.
- Oh, Touhi? Mit szeretnél ? – mered rám, és egy pillanatra meglepődöm. Honnan tudja a nevemet? – Előző félév végén is láttalak már itt párszor – válaszol, mintha csak a gondolataimban olvasna, és megint elmosolyodik. Van egy olyan érzésem, hogy már várt erre.
- Hogy mit szeretnék? – húzom kis kéjes mosolyra ajkacskáimat, majd közvetlen elé állok, hisz teljes testtel felém fordult már. Finoman végignyalom alsó ajkam, mutató ujjamat mellkasára bököm, érezni alatta az erős izmokat… Mmmh… de megnézném ruha nélkül is. Felnézek rá, és elmerülök tekintetében, ahogy ő az enyémben, és ezzel a pillanással, amit felé sugárzok, mindent el is árulok neki.
- Szóval te vagy az – mormolja halkan, majd finoman megfogja csuklómat, és magához ránt – Tudtam…
- Ilyen híres lennék? – mosolyodom el, és kezeim nekifeszítem, élvezettem simítom végig felsőtestét, halkan dorombolva akár egy cica.
- Egy elsős, aki „rettegésben” tartja fiúkat egyszerű kéjével? Igen… - igazán hízelgő, pedig nem vágyom hírnévre. Minden egyes alaknak akivel „afférom” volt annak megmondtam, hogy tartsa a száját. De persze ki merne beszélni arról, hogy egy akkori elsős könnyedén letámadta?
- Van egy olyan érzésem, hogy vártál már – körözök ujjammal ruháján, szemimmel bűvölve az anyagot, és szintén mintha csak gondolataimnak tenne eleget, lecsúsztatja csak felsőtestéről, végigmérhetem az összes kis izomkockát rajta. Mhh… kocka-csoki has… mindjárt beleharapok.
- Talán – válaszol fel nem tett kérdésemre, és mosolyogva ránt magához, hogy megcsókolhasson.
Ilyen könnyű dolgom sem volt még, de szörnyen élvezem. Egy ilyen görögisten testalkatot bármikor felfalok, szívesen. Ritkán csókolok meg egyszeri alkalmakat, többnyire másnak szentelem az időt, de tetszik túlságosan a helyzet és kihasználom. Teljesen letépem róla a ruhát felülről, végigtapizom, markolászom, majd ahogy érzem elgyengülését, megtolva csapom a falnak hátát, majd vállába kapaszkodva húzom le, és megadóan csúszik ülő helyzetbe, míg én négykézlábra ereszkedve kóstolgatom meg sós bőrét. Miért zavarna?
Már attól is sóhajtozik, hogy alhasát harapdálom mi lesz még itt a végén? Lehet hamarabb elsül mint képzelném, az pedig szényen lenne. Kiszabadítom már feléledt vágyát, s mikor végigívelek rajta a falnak csapva fejét nyög fel… Hogy én mennyire imádom ezt. Vigyorogva kezdem el érzékien szopni, élvezem a hatalmamat felette, hogy egyetlen nyelvmozdulattal teljesen elgyengítem, hogy már csak attól megremeg, ha hozzáérek. Hogy irányítani tudom őket…
Teljesen belemerülve kényeztetem, és már az is teljes elégültséggel tölt el, hogy tudom mennyire élvezi… Kezemmel segítek rá, szememmel végig őt figyelem, ahogy verejtékcseppekkel arcán liheg, s teli szájjal mosolyodom el, amit nem lát, annyira ködös a tekintete.
Ebben a pillanatban hatalmas robajjal csapódik ki az ajtó, még ijedtemben és is kiköpöm amit eddig kényeztettem, de nem engedem el kezemmel, csak a hang irányába figyelek.
Amikor tudatosul benne, hogy Jack és a kis bandája áll a szétzúzott ajtóban, elvigyorodom, és aprót nyalintva továbbra is ébren tartom a farkat markomban.
Műsort akartok? Felőlem lehet, a közönség nem riaszt vissza.
- Nolám, mit szakítottam épp félbe? Vagy még csak véget sem vetettem neki? – füstöt fújtatva, akár egy tüzes sárkány úgy lépked be, de nem zavar meg vele különösképpen, inkább míg lehet, utolsót nyalintok ebből a finomságból. Van egy olyan érzésem, hogy nem sok alkalmam lesz már erre… igazán kár… a végtermékét is megkóstoltam volna, de lehet a távoli jövőben egyszer erre is sort kerítek újra. Egyik haverja felbőszülve lépne ki közülük, de egyetlen mozdulattal állítja meg a naagy vezér.
Ezt imádom benned Jack… hatalmad van az emberek felett. Ahogy jelenleg az igazgató felett is, minthogy Namaki kiderítette, zsarolja valamivel.
Akár csak én téged, kedves. De még mindig sötét folt számomra, hogy pontosan mivel is. Legalább már ennyit tudok.
- Engedd el a kobrát, kis köcsög! Ha ennyire farokra vársz, miért nyalod mindjárt az enyémet? Vagy tudod mit... mutatok jobbat... – felcsillannak szemeim a mondatra… Oh talán mégsem?
- Csak nem a fejemben olvasol? – kérdem vigyorral ajkaimon, s hátrahagyva mindent mászom felé kutyapózban, de mintha tényleg egy vérebnek nézne, úgy hátrál tőlem, felhorkanva. Csak nem félsz tőlem nagyfiú? Pedig nem fájdalmat, élvezetet adnék… színtiszta élvezetet.
Ruhámat megragadva emel fel teljesen a föld felett lebegek, már csak ő tart meg, és egyenesen képembe vigyorog, hogy láthassam azt az ezer wattos szadista kifejezést arcán… Ha így folytatod, a végén szó szerint rád vetem magam. Hogy lehet valaki őrült feje ilyen izgató? Én is egy beteg ember lehetek, az tuti.
- Szerintem nem ugyan arra gondolunk, cicám… - ahh… mindjárt elfolyok - szeretnéd tudni, hogy én mit akarok veled nyalatni? Hmm? Megmutatom a kis haverodon, rendben? – már épp mondanám, hogy kíváncsian várom, de arcomba füstöt fúj, és nevetésem is ebbe a csípős szarba fullad bele, közben eldob magától, egyenesen egyik haverja karmai közé… hé… őt nem akarom. Bár ha ez az ára, vele is „megbirkózom” csak hogy megkaphassam Őt.
- Fogd meg, és ne engedd. Őt csak én verhetem szarrá,a tiétek ez a pöcs lesz, miután demonstrálom mire számíthat a szöszi – nem mintha el szeretnék futni… nincs mitől félnem, védve vagyok. Ezek után pedig olyan mozit nézek, amit akarok, max be kell csuknom a szemem, ha nem akarom látni.
- Nekem nyolc... – válaszol egy válrándítással, majd megszorítja csuklóimat. Mit kell itt erőszakoskodni? Bahh…
Évelődve figyelem, hogy sempai felé lép, majd egy határozott mozdulattal mos be neki. Uhh… ez biztosan fájhatott.
Végignézem ahogy kiselőadást tart neki antihomokosságból, miközben egy rúgással is megalapozza halmazállapotát. Ha így folytatja, pép lesz belőle, bártan állítom. Mikor végzett, haverjai felé fordul, intve hogy most ők következnek, avagy ők fejezzék be a játékot, majd engem hajon ragadva húz ki a dojoból, ahol csak ketten lehetünk.
Nekicsap a falnak, mellettem csattan keze, és ismét közelről figyelhetem meg. Már ezt is nagy kiváltságnak tekintem, hisz kevesen vannak, akik ilyen közelről csodálhatják meg a kontaktlencsés íriszeket. Már ezt is tudom… hehe…
- Jack, nem kéne elfelejtened, amiben megállapodtunk, nem? – emlékeztetem mosolyogva, már attól bizsergek, hogy megérinthetem… akkora ereje van a kisugárzásának, hogy még engem is teljesen a hatása alá von. Arca vonalán húzom végig ujjam, de hirtelen csuklóm megragadva csapja a falba, és felszisszenek a fájdalomra… Durván szereted? Én abban is benne vagyok.
- Szerinted, én kurvára beszartam attól, hogy feldobsz az egész suli előtt? Megkergültél, langyikám? Bármikor szarrá verhetlek, mielőtt még egyáltalán beszélni tudnál... az amnézia úgy is jó dolog. Hidd el, élvezni fogod... – duruzsolja miközben erősen szorítja csuklómat… Kezd igazán fájni, de még ellen tudok állni neki.
- Ugyan... épp most voltam szemtanúja annak,a hogy elbántál Akari-senpaijal. Nem gondolod, hogy ez már így egy kicsit sok lesz a rovásodon? Ha kiderül a zsarolás, és a mostani kis affér, akkor már nem fogod megúszni. És azt... te sem akarod igaz? – nyalom meg kiszáradt ajkaim, vággyal telve tekintetemben. Teljesen a falba présel, de ugyan ezt sokkal jobban élvezném, ha mást csinálnánk közben, de tudom, hogy ez egyelőre még bőven lehetetlen. Egy utolsó lökéssel enged el, lecsúszom a fal mentén, és ahogy megkönnyebbülést érzek eddig szorított testrészeimen, mosolyogva nézek fel rá, elégedett kis kunkorral szám szegletében. Tudtam, hogy van esze.
Újra ellenállhatatlan kegyetlenséggel vigyorodik el, még mindig egy szájában lógó cigivel.
- Legyen. Most elengedlek, de húzd meg magad, szöszikém. Mert... – nyelvét kiölti, s piercingje megcsillan, és csak kábán figyelem, majd ahogy a cigit azon oltja el, felsóhajtva dőlök a falnak.
Ha ezt így folytatja, vizuális orgazmusom lesz - egy kis figyelmetlenség és könnyen fog megfordulni a helyzet, és vésd abba a kibaszott homokos agyadba, vágod? – fejezi be a mondatot, majd válaszra sem várva hátat fordít, és haverjaival összeverődve vonulnak el. Kíváncsi vagyok kérdőre merik e vonni, hogy miért vagyok még életben. Ha így folytatom még ők is gyanakodni kezdenek rá, azt is mérhetetlenül élvezném.
De talán igaza van… hasonló gondolkodású lehet mint én, csak más beállítottsággal, így simán gondolhatnám azt, hogy ügyelnem kell. De mitől tartok? Nincs mitől félnem. Nincsenek olyan balhés ügyeim mint neki, azon kívül, hogy iskolán belüli kéjklubot nyithatnék.
Na jó ez talán kicsit groteszk volt, az identitásom nem használhatja ellenem, mert ha szétkürtöli, a hozzá hasonló alakok szállnának meg, másrészt a pedofilok.. fujj… De ezzel párhuzamosan őt is leleplezhetném. Ez csak feltételes mód, hisz még egyáltalán nem tudom, hogy mivel is fenyegetem. Ez az amit el kell takarnom előle, és akkor simán megy minden… nincs amit felhasználhat ellenem.
~*~
Unottan kopogtatom ceruzámat a hátsó padban, felkönyökölve az asztalon. Egyik csuklómon kosarasokéhoz hasonlító kis csuklópánt alatta egy kis fáslival. Nos igen, anyám elől el kell rejtenem az ilyen kis jeleket, nem örülne, ha lilafoltokat látna rajtam…
Engem annyira nem zavar, csak akkor fáj ha megnyomom, és egyszerűen kimagyaráztam magam. Divat. Hát nem elhitte, hogy az iskolai egyenruhához most ez megy? Dehogynem!
Ez a matek egyre uncsibb… főleg, hogy tudok mindent. A tanár már fel sem mer szólítani, ha látszik is a túlzott unalmam, mert tudja, hogy azonnal rávágom a választ. Mint minden évben, az ablaknál lévő utolsó padot foglaltam el, ez a törzshelyem, mindegy milyen teremben vagyunk.
Ujjaimmal nem kezdek el dobolni, mert csak felbőszíteném az édes drága tanárnőt, és azt nem szeretném, inkább meghúzom magam előtte. Tudom, hogy szeret engem, mert mindent tudok, nem is zavar a kedvenc szerep, de néha untat.
Dübbenéseket hallok kintről, így unottan fordítom tekintetem az ablak felé, de amint meglátom, hogy tesióra van kint, ráadásul a fiúk fociznak, kistányér méretű szemekkel tapadok az ablakra.
- Tou-chan! – dörren fel a tanár, és én lassan kúszom vissza helyemre – tudom, hogy tisztában vagy az anyaggal, de örülnék, ha figyelnél – cöh… a matek semmit sem vígasztal, ha kint pasik futkosnak. Mivel nem köt le semmi, így folytatom tevékenységem természetesen észrevétlenül. Ha jól helyezkedem el, kényelmesen ki is látok.
Szívem dobban egy nagyot amikor meglátom Jacket tesicuccban… Ohh anyám, valaki fogjon le, most! Mert ha nem, kivetem magam az ablakon, egyenesen rá! Ha jól látom, az ő kis bandája az egyik csapat, és osztályának másik fele pedig a másik csapat. Hehh… ha mázlijuk van, csak félholtra veri őket meccs után.
Árgus szemekkel kukkantok ki, s figyelem a meccset, az eredmény baromira nem érdekel… csak az izzadó testek, a manőverek, az izmok amik a póló alatt feszülnek… Ha idióta lennék, most itt helyben magamhoz nyúlnék, de mivel nem vagyok félőrült, így csak égő arcomat takarom el tenyeremmel, beletámasztva fejem. Legyen már vége, legyen már vége ennek a szar órának, mert nem bírom.
Mivel nincs jobb időtöltésem, tovább figyelem őket ridegen, s csak elmosolyodom, amikor épp egy sípcsonton rúgás szemtanúja lehetek. Szép manőver Jack, jobbat nem is vártam volna tőled…
Sorra követik egymást a szabálytalan cselek, amit csak mosolyogva figyelek.
Mikor végre felkondul a csengő, azonnal felpattanok helyemről, hogy az ablakra tapadhassak szenvtelenül, és épphogy nem nyál csorgatva figyeljem az elfajulónak tűnő eseményeket.
A két csapatkapitány verekedett össze, nem kis nézeteltérésüknek hála…
Reakciómra sokan az ablakba sietnek, páran inkább a folyosóra mennek élvezni a szünetet. Sajnos hamar vége szakad a bunyónak, mert megérkezik a tanár, az a nagydarab állat, akitől még én is félek… Azaz félnék, ha nem tudnám, hogy mit is szeret… nyehehe… Persze csak nagyon kevesen tudják a tanár úr piszkos kis dolgait.
Ketté szedi a két pasit, akik csak lassan higgadnak le, végül mindketten a saját kis bandájukba nyomakszanak. Jack pont felpillant az ablakokba, hisz a mi termünk elülső végében pár lány kinyitotta, és sikongatva hajolnak ki felé. Szadista mosolyától a pad alá olvadok, de amikor meglát engem, elkomorul tekintete… hehe…
Felmutatom szám elé egyik ujjam, és más elől eltakarva úgy nyalom végig egy szép kanyarral, hogy csak ő lássa, közben végig vigyorgom.
Válasza csak egy csini, felmutatott középső ujj, majd egy vicsorgás, és hátat fordítva vonul el öltözni…
Hahh… imádom ezt a zabolátlanságot, hogy betörhetetlen…
Amint lenyugszom, visszavetem magam a székembe, és Namaki felé fordulok, mosolyt varázsolva arcomra.
- Kiderítetted? – szemébe nézve már látom is a választ, valamint hanyagul felvett ülési stílusa is erről árulkodik nekem…
- Naná, haver… - vigyorodik el, s csettintéssel mutatom is, hogy virítson.
~*~
Hanyagul nyúlok el ágyamon, karjaim a fejem fölött nyúlnak el, kezemben a mobilom…
Pontosan… egy hívást várok, nem is akármilyet.
Péntek este van, ilyenkor szokás szerint szórakozni járnak a népek. Én is, de most nem a törzshelyemre akarok menni, sőt nem is ahhoz hasonló helyre. Nem mintha meguntam volna, csak sokkal jobb elfoglaltságot keresek.
Felzeng a telefonom, és azonnal magam elé kapom, majd amikor meglátom a nevet, elmosolyodom, felnyitom, és a fülemhez csapom.
- Épp ideje volt már – rakom szabad karom a fejem alá, elkényelmesedve. Már teljesen „díszben” vagyok, egyszerű szórakozós cuccban, ami még a csajokat is megszédíti, ha kell.
- Neked is üdv, To-chan… - mondja flegmán, de a kuncogásából tudom, hogy jó kedve van.
- Sikerült? – kérdezem egyszerűen.
- Mondtam már, hogy nem ismerek lehetetlent – a válasz, igen, egyértelmű – A város szegletében van egy zsúfolt kis bár. Fiúk lányok egyaránt járnak oda, talán néha felsőbb iskolások is – még ledarálja nekem a hely nevét, címét, és lendületet véve ülök fel hirtelen.
- Kösz, hétfőn majd beszélünk – végszóra összecsapom a telefonom, és már robogok is le a szobámból, ki a lépcsőn.
- Szia anya, holnap jövök! – intek mosolyogva, a pasiját észre sem véve, majd cipőmet felkapva sietek ki, hogy véletlenül se kelljen köszönnöm neki.
Mikor már a városban járok, zsebre vágott kezekkel sétálok. nem érhetek oda hamar, de későn sem. Mivel nincs kedvem szórakozni, csak egyetlen cél lebeg a szemem előtt, így nem érdemes hamar érkeznem. Tekintetem cikázik az épületek között, a villódzó fények nem bántják a szemem, de nem is kellemes, így csak az ablakokat figyelem inkább. Későre jár, eléggé kihalt az utca, csak néha vonul el egy-egy kis csoport, egyik szórakozóhelyről a másikba vándorolva.
Remélem Namaki eltalálta, hogy ma itt lesz, mert ha nem, ideges leszek. Lehet, hogy ez az egyik törzshelye Jacknek, de ettől függetlenül nem biztos, hogy most is itt lesz… Mindegy, egy kockázatot megér.
Hamarosan meg is találom végre a keresett helyszínt, ránézek az órámra, és úgy érzem jó az időpont így be is megyek.
Tényleg nem egy túl nagy hely, de kicsinek sem mondanám. Épp elég arra, hogy egy kisebb tömeg jól érezze magát. Minden fal kék, még az ajtók is, a pultok és a székek. Némelyik kopott, de van pár új is, nem mostani a hely. Egyik sarokban táncolnak, a másikban asztalok és székek a falnál helyezkednek, italozó emberkékkel, ez van közelebb. Amint tekintetem a szélső sarokra esik, elvigyorodom. Jack és kis bandája, már enyhén illuminált állapotban billiárdoznak, észre sem vesz szerencsémre. Igyekszem emberek mögé bújni, de nem sok értelme van.
Most is üvegből iszik nagy kortyokat egy tömény italból.
Ez lesz az én nyerőlapom, az tuti. Elmosolyodva vetem magam a tömegbe, jól játszom a szerepem, heteronak egyszerű lenni. Csak pasik helyett, a csajokat kell figyelnem. Nem érdekelnek, de nem is zavarnak. Egész hangulatos hely, ha csak simán szórakozni akarok ez is jó hely, a végén még hozzászokok.
Beállok táncolni, s kis idő után ki is szemelek egy csajt szép pofival. Könnyedén csalom magamhoz táncolni, egy lehengerlő mosollyal mindent elnyerek amit csak szeretnék.
Táncából ítélve bevállalós lehet, sőt több mint tapadós, de kár, hogy nem az esetem.
Épp mikor hívogatna egy csókra, ujjamat a szájára teszem.
- Gyere csak velem – súgom a fülébe, és elhívom őt a tömegből egy picit csendesebb részre.
Belenyúlok zsebembe, és kitárok előtte pát Yent.
- Látod ezt kiscsibém? - durcás kifejezésétől azonnal elkomorulok, és elhajolok tőle – Semmi rosszra, ne gondolj – újra mosolyom veszi át a helyét, immáron levakarhatatlanul – Ha segítesz nekem, ennek a kétszeresét megkapod… mit szólsz?
Elgondolkodik, édesen csücsörítve, majd kérdőn néz rám.
- Mit kell tennem? – helyes, innentől már könnyű a pálya.
- Látod azt a fazont? Fekete haj, piercing, és épp vadul röhög – mutatok a biliárdasztal felé – Csald fel egy szobába, majd oltsd le a villanyt… ennyi az egész – vigyorogva várom válaszát.
- Biztos csak ennyi?
- Igen – bólintok rá – Ezt oda is adom neked előre, ha megteszed kapsz még – megengedhetem magamnak, anyám pasija elég vastag a kisded játékaimhoz.
~*~
Alig kell csak fél órát várnom, máris kint vagyok… vagyunk újra az utcán.
Csak most telibe vigyorogva követem a kis idilli párnak nevezhető alakokat. Jack felnevet néha, a csaj vállát átkarolva követi, és pedig őket, észrevétlenül.
Igazán jó buli lesz.
Felérnek A szobába, én az ajtó előtt megállok, a falnak támasztva hátam, és karba tett kezekkel.
A kiscsaj csendben lép ki, nem kicsit furcsa arckifejezéssel.
- Mivel akarod megszívatni? – pislog rám, kérve jussát, amit szó nélkül megadok.
- Az legyen az én titkom – hogy mivel? A számmal cukorfalat… És ha mázlim van, így csont részegen egyszerű dolgom lesz.
- Vigyázz vele, bűzlik a piától – int még utoljára, majd elvonul én pedig nesztelenül megyek be a szobába. Pár pillanatig csendben kell állnom, hogy szemem megszokja a sötétet, de végül kiveszem alakját, totál elnyúlva az ágyon fekszik, már csak póló és alsónadrág van rajta.
Felsóhajtok és megnyalom ajkaim, majd oda tipegek.
- Hol vagy már cicám? Ne várass meg! – hörgi kómás hangon, ami csak még ellenállhatatlanabbá teszi számomra. Egyre kell majd figyelnem… ha észrevesz… gyorsan kell futnom…
Leülök mellé az ágyra, de nem szólalok meg… nem vagyok hülye.
Szó nélkül azonnal lába közé térdelek, és előre hajolok.
- Wohohó… de sietős.. vehehe… - nevet fel, ahogy én is vigyorgok folyamatosan, és lehúzom merevségéről a boxert… Ahh anyám úgy ver a szívem, mint egy kis szűznek… Mitől vagyok ennyire izgatott? Ennyire nem bolondulhattam bele ebbe a szadistába…
Felnézek arcára, totál kába feje is. Végignyalok farkán, mire felnyögve veti hátra fejét, s erősen vissza kell fognom magam, hogy én ne tegyek ugyan így.
Kezemmel segítve elemem fel a nagy szerszámot, alulról újra végignyalok rajta, majd számba veszem, kitölt az íze, ami kimondhatatlan elégedettséggel tölt el, talán többel is mint hinném.
Mikor egyet szívok rajta, felnyög, és hajamba markol, s kikerekednek szemeim…. bassza meg…
Az én rövid hajam azonnal észrevehetően eltér a csaj hosszú hajától...
Ledermed ő is, majd egy hatalmas hördüléssel nekicsap a távoli falnak, és nagyot nyekkenek.
Ajajj… azt hiszem futom kell…
|
|
