- Lehet, hogy az vagyok, de megkönnyebbültél, nem? - úgy néz rám, mintha legalábbis egy ellopott édességen vitáznánk. Megtette először, az akaratom és bele legyezésem nélkül... és megtette másodjára is... mégha a testem reagált is rá... ha sikerült elérnie, hogy vágyjak rá... akkor sem volt joga...

Felnevet, mintha ezen lenne bármi nevetséges - Na, jó, csinálok neked egy forró fürdőt, hogy ellazítson.

Gyanakodva nézek rá, mialatt a fürdővizet készíti elő. Komolyan azt hiszi, hogy ezek után egy szavát is elhiszem? Hogy egy nyamvadt fürdővíz majd mindent megold? Nem mozdul, akkor sem, mikor végez. Nem akarom, hogy a közelembe legyen... nem akarom, hogy hozzám érjen...

Nem azért fogadom el a fürdő vizet, mert ő készítette, hanem mert hála neki, mocskos vagyok. A bőrömről lemossa a víz, de belülről nem jön le ... magamnak sem akarom beismerni, de amit csinált... most is bele sajog a testem...

Mikor végül felkelek ő is elhagyja a helyiségek. Ideje volt már. A tükör előtt állok még, de képtelen vagyok ránézni. Undorodom... attól, hogy még mindig magamon érzem a tenyerét. Nem akarok rá gondolni! Még mindig érzem...

 

Vissza megyek a halószobába. Az ágyon fekszik... kellene egy másik ágy, de nincs hely... kénytelen vagyok mellé feküdni.

 

- Tudod, – szólal meg egy idő után – amikor azt mondtam, hogy az embereknél a testiség számít, nem mondtam teljesen igazat.

- Milyen meglepő! - sóhajtom. Nem szokása igazat mondani- Szóval képesek vagytok szeretni?

- Igen, képesek vagyunk. Mindössze… az elit körökben a származás jobban számít, mint az érzelmek. A házastársakat a szülők választják és a gyerekeknek nincs beleszólásuk a dologba. Azokban a családokban, ahonnan én is származom, a házasság inkább megállapodás, vagy csereüzlet, ami csak a hatalomról és a pénzről szól. Az egész célja igazából az utódnemzés és a hatalom megtartása, semmi más. Én… nem ismerek mást. Akikkel azelőtt együtt voltam, nem miattam voltak velem, csak a rangom és a családom miatt. Ők a származásomat nézték, nem voltak kíváncsiak arra, hogy valójában ki vagyok és mit érzek. És egy idő után már engem sem érdekelt, egyszerűen belesimultam egy szerepbe, amit játszanom kellett. Nem tudok jól szeretni. Nem tudlak jól szeretni, Rey. Mert fogalmam sincs, hogyan kell téged jól szeretni – suttogja, miközben közelebb csúszik. Megfeszülök. Remélem nem akar újra hozzám érni... bármit, csak azt ne... de szerencsére egy ponton túl nem közelít tovább. Elhiszem, és megértem, hogy nehéz neki. Láttam, hogyan bántak vele, de ez nem elég ahhoz, hogy képes legyek ténylegesen, maradéktalanul megbocsátani azt amit velem tett. Igyekszem... de nem megy - De... Ez akkor sem mentség arra, ahogy az elején bántam veled. Csak… bántottalak és kihasználtalak, kegyetlen voltam veled, mert tudtam, hogy nem tudsz visszaütni. Talán tényleg egy szörnyeteg vagyok.

- Nem vagy szörnyeteg – sóhajtom. Egy szörnyeteg nem képes a bűntudatra, a változásra. Meg sem próbálja. Ő fejlődött, sokat. Ez elismerésre méltó, de attól még nem tudom elfelejteni. Még mindig benne van az a belé nevelt akaratosság. Nem ért a nemből, vagy csak nem hajlandó... azért, mert ő érez valamit, azt hiszi engem is rákényszeríthet... - De igazad van, kihasználtad az előnyödet velem szemben.- nem fogom mentegetni, ha már végre bevallotta. Ne nekem vallja be, saját magának. Csak úgy fejlődhet. Ne értem, saját magáért. -Ez azonban már a múlt, arról nem tehetsz, amilyenné tettek, de sokat változtál azóta.- folytatom, látva a fintorát. Nem fogom az egóját simogatni, de ami tény, az tény

- Ja, gondolom – a hátára fordul. Követem a példáját - Végül is, még sem te, sem Nylian nem vertetek agyon és nem dobtatok ki innen.- erre csak felnevetek. Szívesen mentettem volna pedig, de ennyire kegyetlen nem vagyok..- A bátyámnak is van menyasszonya... anyám és az apja választották neki. Kedves lány, Angelnek hívják és egy mesterséges holdon tanul. Talán ő az egyetlen a bátyámon kívül, aki szerint nem vagyok egy teljesen elcseszett senkiházi. Jövő nyáron házasodnak össze, de talán az eltűnésem ezt is tönkretette.

- És te? - kérdezek rá. Nem láttam senkit mellette, igaz, szinte végig a szobájába voltam zárva. Nem sok mindent láttam abból az életből. Ez persze nem jelent semmit... 

- Nem – sóhajtja - Voltak jelöltek, ha jól emlékszem négy is, de idejekorán sikerült őket elriasztanom, mielőtt a családunk bármelyikük szüleivel is megegyezhetett volna. A nevelőapám tajtékzott a dühtől minden alkalommal. Aztán feladta, azt mondta, hogy csak szégyent hozok a családra és felesleges nekem házastársat keresni. Én meg úgy voltam vele, hogy inkább legyen dühös rám, de nem akarom egy szerencsétlen lánynak sem elcseszni az életét azzal, hogy belekényszerítik egy velem kötendő, boldogtalan és szerelem nélküli házasságba.- ez meglep. A mostani enyémből kinézem, hogy aggódna ilyeneken, de a régi Li Hong... önző és kegyetlen- Azért nem vagyok teljesen lelketlen és azok a lányok sokkal jobbat érdemeltek ennél...

- Nehéz eset vagy, Li Hong – csóválom a fejem. A régi Li Hong... ott pusztuljon ahol van. Az új... neki nem kívánok rosszat. Csak engem hagyjon ki belőle...

- És még a felét sem tudod. Sosem láttál még teljes harci díszben – nevet fel. A szemem forgatom. Nem mintha akarnám látni. De annak örülök, hogy képes magán nevetni, így vele nevetek.

 

.oOo.

 

Lassan telnek a napok, majd lassan a második hétnek is búcsút inthetünk. Lassan gyógyulok én is és Li Hong is. Egyikünk sem a régi még, de haladunk. Li Hong azóta sem meri elhagyni a falut, ami talán nem is baj, de így a szokásos feladatai egy részét nem tud elvégezni. 

Az egyik közös kertbe indulok pár fűszerért, mikor össze futok vele. Talán a gondolataiba merülhetett, mert akkorát ugrik ijedtébe, mintha maga Kalder állna előtte. Még a vödröt is elejti

- Mi bajod? Mintha ideges lennél – sóhajtom, miközben felveszem a vödröt.

- Nem, csak… - nem folytatja azonnal, a falu határát, majd az istállókat figyeli

- Kalder idegesít? - kérdem, sejtve a válaszát. Engem is idegesít a gondolat, hogy itt sem lehetünk miatta biztonságban. Li Hongot akarja, na meg engem holtan látni... pedig nem emlékszem, hogy egy rossz szót is váltottunk volna egymással. Li Hong csak bólint - Nem hiszem, hogy be merné tenné a lábát a faluba. Te mondtad, hogy valamiért tart az itteniektől.

- Lehet, hogy azt is csak megjátszotta – sóhajt fel. Ez sok mindent megmagyarázna... azt is, ahogy velem viselkedett. Már épp megszólalnék, mikor lépteket hallok. Li Hong is felkapja a fejét, mikor Gethart bukkan fel a házak közt. Nylian egyik vadász barátja 

 

- Nem akarlak zavarni bennetek, fiatalok, de hallottam, hogy Kalderről beszélgettetek az imént – szólal meg. 

- Tudsz róla valamit? - kérdem kíváncsian. Talán tud valami hasznos infót, magyarázatot adni.

Gethart elgondolkodva néz ránk, hezitál, hogy beszéljen e vagy sem.

- Jobban teszed fiacskám – mondja Li Hongnak –, ha többé a közelébe nem mész. Kalder nem hiába él az erdőben, kívül a falun. Sok évvel korábban száműzték, amikor megölte az anyját és a húgát.- elkerekednek a szemeim. Megölte a családját... ez a mi törvényeink szerint valóban súlyos büntetés... az egyik legsúlyosabb...- Először mindenki azt hitte, hogy véletlen baleset volt, de hamar kiderült az igazság.

- Tehát tényleg gyilkolt – helyezik Li Hong. Én is csak bólogatni tudok. Reméltem pedig, hogy nem lesz igazam 

- Kalder erőszakos alkat, dührohamai vannak, ha nem kapja meg, amit akar – folytatja Gethart. - Elkaptuk és bár meg nem öltük de eltörtük a lábát és száműztük a faluból. Azóta odakinn él és jól tudom, félvér kölyök, hogy barátkoztál vele? Jobban teszed, ha megszakítod vele a kapcsolatot, mielőtt nagyobb bajba keveredsz.

- Köszönöm a tanácsot, észben fogom tartani – hajol meg illedelmesen, de a szemeiben látom a félelmet. Hasonlóképp érzek én is...

 

Az este csendben telik, nem nagyon szólunk egymáshoz. Mindketten a hallottatok gondolkodunk. Kezdetben, mikor először láttam őt Li Hong mellett örültem kicsit, reméltem, hogy így nyugtom lesz... hogy Li Hong lekopik végre rólam. Most már nem gondolom így. Egy ilyen pszichopatát nem kívánok senki mellé társnak...

 

Mikor reggel felébredek Li Hong még alszik. Nyugtalan, mocorog, de nem keltem fel. Először a fürdőszobába megyek, majd a konyhába. Félálomban kezdek neki a reggeli készítésnek. Először semmit sem veszek észre, csak mikor azt asztalra kezdenék pakolni. Ijedtemben majdnem elejtem a tányért. Az ajtón valami fel van szögelve. Valami madár... közelebb lépek. Csöpög belöle a vér, és mintha egy üzenet is lenne rajta...

Leszedem és az asztalra teszem. Csak állok előtte, mikor Li Hong is megjelenik

- Mi a baj? - kérdi aggodalmasan. Felé fordulok. Kavarog bennem minden. Dühös vagyok, és tanacstalan egyben. Hogy és mikor?...

- Ezt neked jött – mutatok a tetemre - Vagy inkább kettőnknek, de leginkább neked. Reggel találtam az ajtóra szögezve.

Óvatosan lép közelebb, hogy lássa a megcsonkított állatot. Szerencsétlen madár szinte ki lett zsigerelve, a vér épp csak alvadni kezd benne.

 Elfintorodik, de nem szól egyelőre egy szót sem, csak a cetlit nézi, ami rajta volt.

 

„Az elcserélt kis ringyód is így fog járni!” 

 

Li Hongnak címezve, de rólam szól. A halálomat akarja...

 

- Méghogy fél bejönni a faluba – suttogja halkan. Eddig úgy hittem, itt legalább biztonságban vagyunk... hogy nem jön be... de most... itt sem vagyunk biztonságban. - Erről már szólnunk kéne Nyliannak, nem? Ez már… nyílt fenyegetés.

- Az. Ez az...- bólogatok- először engem tesz el láb alól, aztán téged, amiért nem teszed szét a lábaidat neki... aztán talán szépen sorjában mindenkit, ami még megmaradt...

- Szerinted elmenne idáig? 

- Ezek után biztosan...

 

A madarat és a papírt is Nylian elé visszük. A közösségi házban találjuk, ahogy a többi vadásszal beszél meg egy következő utat

- Mondtam, hogy veszélyes alak- sóhajtja Gethart. Nem rója fel nekünk, de össze néznek a többiekkel

- Meg kell erősíteni a határokat.- bólint Nylian

- Falakat akarsz építeni?- kérdi egy másik. Nylian csak bólint.

- Nincs annyi vadászunk, hogy őrt álljanak minden méteren. Más megoldás pedig jelenleg nincs

- Engem akar holtan látni... talán a legjobb az lenne, ha ellennék- szólalok meg - ne szenvedjen egy egész falu miattam

- Ostobaság! Ilyen gyenge állapotban nem tudnád megvédeni magad - horkan fel egy másik. Meglep, hogy érdekli, mi van velem. Li Hong is bólogat. Most hirtelen mindenki aggódik értem, vagy mi van?

 

Otthon a vért kezdem feltakarítani, Li Hong az ablakon bámul kifelé. Innen látni azt a kis patakot és a hidat, amerre Kalderhez ment mindig. Nincs ott most senki, de mégis úgy áll ott, mintha szellemeket látna

- Nem akarom, hogy elmenj...- bukik ki belőle 

- Pedig ha itt maradok, Kalder akár az egész falut lemészárolhatja- jegyzem meg. Nem hibáztatom, amiért barátkozott vele. Nem tudhatta, hogy mi van a múltjában. Én sem tudtam.- nem véletlenül él távol mindenkitől...

- Nem tudtam...

- Tudom. Én sem gondoltam, hogy egy ilyen alak... nem tűnt őrültnek, mikor nála jártam...- kiöntöm a véres vizet, majd Li Hong mellé lépek 

- Ha elmész, veled megyek- jelenti ki. Felsóhajtok. Nem tudom leráni, így inkább meg sem próbálom 

- Jó- félelem végül. Talán ez a legegyszerűbb, legtisztább megoldás. Éreztem, hogy ez nem lesz itt végleges... talán a falunak is jobb lesz így. 

 

Nylian este jön haza. Elmondom neki, hogy elmegyünk. Nem túl lelkes, de nem marasztal, mikor megmondom, mi a tervezett úti cél. Egy lombház az erdőben, ismeri, hisz vele és a bátyáimmal együtt építettük, és ott bandáztunk gyerekként. Valószínűleg ráfér egy kis újítás, de elég magasan van ahhoz, hogy Kalder- főleg nyomogék lábbal- ne tudjon utánunk mászni, és elég vastag a fa ahhoz, hogy csak úgy kívágni se tudja. 

- Holnap össze szedek pár dolgot, ami ott jól jöhet... és ha kell, segítek költözni

- Köszönjük- biccent Li Hong- és... minden mást is...

- Ne búcsúzkodj még, előbb nézzük meg azt a házat- morogja Nylian. Nem tetszik neki az ötlet, de úgy tűnik érti, mik a szándékaim...

 

Másnap reggel csomagolni kezdünk. Edények, fegyverek, használati tárgyak. Aztán a ruhák, apróságok. Minden olyan, amire szükségünk lesz. Aztán persze szerszámok. Nylian tudja az utat, nem kell vezetni. Eltart egy ideig, mire megtaláljuk. Száz év alatt változik az erdő. A kötél létra nincs leeresztve, de se nekem, se Nyiliannak nem okoz gondot a mászás. Li Hongnak láthatóan nem tetszik, de nem panaszkodik hangosan... majd építeni kell valamit, hogy ő is felmászhasson. Most elég, ha mi ketten fent vagyunk.

- Ráfér némi javítás... de sokkal rosszabbra számítottam- néz körbe Nylian. Osztom a véleményét. Tágasabb, mint amire emlékeztem... vagy inkább én lettem kisebb. Egy kis bővítés, fejlesztés, takarítás és jó lesz. Lepakoljuk amit hoztunk, majd lemászunk.

- Kell pár nap, hogy helyre pofozzuk, de jó lesz- mondom végül Li Hongnak

- Kell valami emelő szerkezet neked...- teszi hozzá Nylian

- Hasznos lenne... ilyen hosszú törzsön én nem tudok felmászni

- Megoldjuk...

 

.oOo.

 

A pár nap végül egy hét. Emelő szerkezetet építünk fából és indákból, majd neki látunk a felújításnak. Először csak annyit, hogy költözni tudjunk, minden más ráér utána. Hárman egész jól haladunk, sok mindent elég csak helyre pofozni. Li Hong először nem túl lelkes, de mikor meglája, hogy ez nem egy üres gyerek bunker megjön a kedve.

 

Az utolsó éjszakát töltjük Nylian házában. Hiányozni fog. A fürdő szobában tollászkodok, mikor észre veszek valamit a fejemen. Apró dudor, kettő is van, két oldalt... mintha szarv kezdemények lennének... remélem nem... a pikkelyeim is változtak, főleg a gerinc mentén... nagyobbak, keményebbek, mint apró pici tárélyok... nem szólok Li Hongnak, csak kontyba fogom a hajam, hogy ne látszódjanak a szarvak. 

 

Az ágyban fekszik, mikor végzek. Ablakokat, ajtókat azóta zájuk éjszakára, így szinte vaksötét van. A hátán fekszik, de még ébren van. A plafont nézi, mintha a holnap igérete oda lenne felvésve

- Nem vagyok biztos benne, hogy ott nem talál meg minket- szólal meg, mikor mellé fekszem- jól ismeri az erdőt...

- Az lehet. Fel felmászni nem tud, és így legalább mást nem sodrunk bajba 

- Ez igaz... de attól még félek tőle 

- Egy kicsit én is... de képesek leszünk megtanulni megvédeni magunkat...

 

Reggel korán kelünk. Az utolsó adag holmival, élelemmel a hátunkon indulunk útnak. Nylian elkísér, egyrészt búcsúzás miatt- mintha a világ végére költöznénk, és soha többet nem láhatna minket- másrészt esetleges veszély ellen. Jobb félni, mint megijedni... vagy meghalni.

 

Először Li Hongot Húzzuk fel a kosárban, majd mi is felmászunk

- Otthon, édes otthon- sóhajtom, majd lepakolok. Nylian nem marad sokáig, hamar kettesben maradunk. Kipakoljuk a maradék holmit. Furcsa lesz megszokni...

- Na és mikor avatjuk fel az ágyat?- kérdi Li Hong kaján mosollyal 

- Álmaidban!- fújtatok. Erre felnevet. Mégha a feszültséget akarta is oldani, rossz vicc...

 

Az első pár nap inkább csak pakolászással telik. Próbáljuk megszokni az új helyet, próbáljuk tényleg otthonossá tenni. Li Hong még mindig szótlan, látszik, hogy nem tetszik neki, pedig itt még több minden van, mint Nyliannál. 

Egyik este épp mosakodás után térek vissza, mikor megakad a szeme rajtam, pontosabban a fejemen

- Rey...azok ott...

- Igen. Szarvak...- tapogatom meg az alig két centis csont dudorokat. Li Hong közelebb jön, de nem ér hozzá először 

- Mióta?

- Talán egy hete vettem észre... a pikkelyek is változnak- mutatok a hátamra- remélem nem nő mindenhová belőle...- hátat fordítok neki. Nem szólal meg, csak ujjbegyeit húzza végig a gerincem mentén. Bele borzongok 

- Talán mégis csak sárkány lesz belőled... de szárnyakat még mindig nem látok- nevet fel halkan

- Francba... pedig reménykedtem benne, hogy elrepülhetek végre!

- Ne tedd...- vissza fordulok felé. A mellkasomon lévő pikkelyeket kezdi tanulmányozni 

- Azok nem változtak- jegyzem meg, mikor meg akarja érinteni.

- Tudom... csak... - vissza húzza a kezét. Hátrébb lép, én pedig öltözködni kezdek. Szerencsére nem próbálkozik újra. Az ágy közel kétszer akkora, mint az előző. Ropog a szalma, de nem szúr, kényelmes. Itt van bőven hely kettőnk közt, így az sem lehet kifogása amiért rám mászik, hogy nem fér el. 

- Hiányzik a másik ágy- szólal meg Li Hong- ott közelebb voltál hozzám- elfintorodok. Mintha a gondolataimban turkálna 

- Nekem tetszik, hogy elférünk

- Sejtettem... mindig a lehető legtávolabb húzódsz tőlem...

- jó okom van - sóhajtom- egyszer próbálok veled végre közvetlenebben beszélgetni, az a vége, hogy rám mászol. Hiába változtál sokat, hiába elismerésre méltó ez a fejlődés... akár hányszor úgy érsz hozzám... mindig az jut eszembe, amit tettél... mintha minden sejtembe bele itta volna magát... a fájdalom... a félelem... az undor saját magamtól... hiába próbálok valami jóra gondolni... arra amikor mondjuk Edan simogatott... akkor is azt érzem...- Li Hongra pillantok. A szemei könnyesek, de nem szólal meg- próbálok semmire sem gondolni... de nehéz...

- És ha... csak arra próbálsz gondolni, amit most érzel? Ha megpróbálnám felül írni azt a rosszat? - közelebb hajol, de még nem ér hozzám. 

- És ha én nem akarom?- kérdezek vissza- múltkor sem hagytad abba, mikor kértem...

- Valóban... csak... nehéz, ha mindennél jobban vágysz valakire... és a karjaidban tartod, de nem lehet a tiéd... 

- Lehet. De nem tartozom neked szerelemmel...- húzódok hátrébb pár centit, mikor már túl közel van hozzám

- Tudom... de magadnak tartozol annyival, hogy nem fosztod meg magad minden jótól...- végül nem bírja megállni, hogy ne csókoljon meg. Nem tolom el, csak behunyom a szemem. Nem akarok arra gondolni, hogy ki van velem... csak azt akarom, hogy ne a fájdalom, az undor hasítson belém minden érintésénél. Nem próbálom Edant ide képzelni, csak a saját szívemet kínoznám vele, csak viszonzom a csókot, engedem, hogy lekerüljön az ingem, hogy végig csókoljon, de mikor a nadrághoz ér össze rándulok. A szemeim kipattannak

- Nadrág marad!- húzódok hátrébb. Nem akarom, hogy újra ott érjen hozzám...

- Köszönöm – biccentek, majd visszatérek a reggelikészítéshez. Vele ellentétben én képes vagyok uralkodni a vágyaim és a testem felett. Eddig nagyon jól megvoltam... aztán mindent tönkre tett...

Nem nagyon beszélgetünk, csendben telik a reggeli. Én a történteken agyalok. Sosem hittem volna, hogy képes lesz ilyen reakciót kiváltani belőlem... azok után... de többet nem hagyom, hogy elcsavarja a fejem!

Felpillantok rá. Maga elé mered, a kanál is megállt a kezében 

- Min gondolkozol? - kérdem végül. Össze rándul, majd rám néz - Nagyon nem itt jársz.

- A bátyám mindig tudta, hogy mi vagyok – válaszolja. Valószínűleg az emberi testvérére gondol... nem emlékszem a nevére. Edan is tudta, de ők sosem találkoztak - De sosem szólt róla, soha egy árva szóval nem említette, vagy éreztette velem, hogy másmilyen lennék. Ő volt az egyetlen, akire mindig számíthattam.

- Őt tekinted a családodnak, meg anyádat és a férjét – jegyzem meg. Logikus, elvégre köztük nőtt fel, hiába nem bántak vele jól

- Velük nőttem fel, őket ismerem és húsz évig azt hittem, az a férfi az apám. Nem tudok Edliára és a többiekre családként gondolni, mivel nekem idegenek. Fariannal és Edannal sosem találkoztam és nem hiszem, hogy Edlia örülne, ha újra látna.

- Utál téged? - kérdem meglepetten. Egyetlen találkozás alapján aligha ítélhet bárki- Azt hittem, jól sikerült a találkozás és elég sokáig elvoltatok.

- Utálni nem utál, de… éreztette, hogy nem lát szívesen. Nem pusztán azért, mert félvér vagyok, de emlékeztettem a testvérére. Azt mondta, van bennem valami Farianból. A tekintetem, meg ahogy… mozgok. Meg a hangszínem. De anyámból több van bennem. Viszont nem megyek oda lakni. Túl messze van és nem akarom egy vénasszonnyal leélni az életem.

- Edlia mindig furcsa volt, már a családja elvesztése előtt is – emlékszek vissza. Magának való, zárkózott személyiség. - Talán magányos, de abból, amit elmondtál, nekem is az jön le, hogy nem kíván veled kapcsolatot fenntartani.

- Furának valóban fura – bólogat. - Mesélt pár dolgot anyámról, meg Farianról. Néhány zavarba ejtő dolgot is. Meg, hogy szerették egymást és Edan… az anyjaként tekintett anyámra.

Össze szorítom az ajkaim. Ez valóban rá váll. Feltétel nélkül képes volt bárkit szeretni, ráadásul mindig is igazi családra vágyott. Anyára, testvérre...

 

Végül csak sikerül befejezni a reggelit. Elmossuk a tányérokat, majd mindenki megy a dolga után. A szobában teszek veszek, mikor Li Hong megszólal

 

- Tudod, az emberek között jó pár fiatal lány ölni tudna ilyen vékony alakért, de neked nem áll jól – jegyzi meg gúnyosan. Össze húzom a szemeim. Talán akkor leakad végre rólam! - Szedj fel magadra pár kilót, mielőtt elfogysz nekem. Én jobban szeretem a kissé teltebb madárkákat.

- Fogd be, Li Hong! - vágom a fejéhez. Hidegen hagy, hogy neki mi tetszik és mi nem. Erre csak elneveti magát. Bosszúsan fújtatok, de ő nevet tovább. Kiállhatatlan alak! Végül megkönyörül rajtam és tovább áll. 

 

 

A következő napok békében telnek. Nem próbálja újra az idegeimet húzni, és úgy tűnik, tényleg tartja a szavát. Nem próbál meg közeledni felém amit értékelek, inkább csak megpróbaljuk élvezni a tavasz és az élet apró örömeit. Mindig is ez volt a kedvenc évszakom... Edan is nagyon szerette.

 

Míg ő az erdőt járja én pihenéssel töltöm a napot. Rám fér... úgy érzem fizikailag és mentálisan is kimerültem. Túl sok minden történt az utóbbi egy évben. Már csak azt nem értem, mivel érdemeltem ki mindezt. Felkelek az ágyról, ahol eddig pihentem és elvonszolom magam a fürdőig. Abban az egyben igaza van, hogy tényleg nem nézek ki túl jól. Minden zsírt és az izmok egy részét is elvesztettem, a csontjaim átütnek a bőrömön, a szemeim és az arcom beesett... borzalmas. 

 

 

A ház előtt teszek veszek, mikor Li Hong hazaér. Jó korán... és borzalmas állapotban 

- Mi történt? Összeverekedtél valakivel? - kérdem. Már megint az a két suhanc? Vagy valami vadállat?- Jól vagy?- kérdem. Aggódom érte. Nem felel azonnal, lepakolja a felszerelést, majd lerogy az egyik székre. Jobb ötlet híján egy pohár vizet viszek neki- Mondd már el, ki vert össze! - telepedek mellé 

- Kalder – hogy mi van?! - Rám akart mászni. Jó, igazából... megkörnyékezett és zokon vette, amiért visszautasítottam...- elmeséli a teljes történetet, én pedig figyelmesen hallgatom őt. Fura alak volt akkor is, mikor én találkoztam vele, de nem gondoltam volna, hogy ennyire... hogy így reagál, és így kikel magából... de így már kezdem érteni, hogy mért él magányosan. A legtöbb klánban halálbüntetés, vagy legalábbis végleges számüzetés jár a gyilkosságért. Ha ennnyire lobbanékony, hogy kis híján megölte őt, csak mért visszautasította, nem tartom kizártnak, hogy egyszer, vagy akár többször is ténylegesen eljárt a keze és megölt valakit. Persze ez csak egy lehetséges forgatókönyv...

- Mégis mi oka lenne így viselkedni? Biztos nem adtál neki jeleket?

- Biztos, nem vagyok hülye – mormogja az orra alatt- Még… sosem viselkedett így. Mint aki megveszett. Azt mondta, hogy végre nem állsz az útban és rám tud mozdulni. Aztán elmondott mindenfélének.

- Téged? - kérdem, de a fejét rázza 

- Nem. Hanem téged. Rohadt elcseréltnek nevezett, akinek nem kéne itt lennie és szerinte jobb lenne, ha megdöglenél – sóhajt fel. - Persze erre én is begőzöltem egy kissé.

- Nem kellett volna – rázom a fejem. Mindenki sokkal jobban járt volna, én is, ha meghagynak halottak - Talán igaza van és…

- Hé! Ezt már megdumáltuk, emlékszel? - a kezei közé szorítja az arcom. Már megint kezdik... - Szarok rá, hogy rám ki mit mond, de nem engedem, hogy téged becsméreljenek olyasmiért, amiről nem tehetsz, megértetted? - mormogja. Abba nem gondol bele, hogy talán én is így érzem, és ebben talán egyet értek Kalderrel. Gyűlölök ebben a testben létezni, de azt sem engedik, hogy meghaljak - Megértetted, Rey?!

- Ja, kurvára – vágom rá, hisz addig úgysem hagyna békén - Mihez akarsz most kezdeni?

- Elkerülöm egy ideig Kaldert, hátha jobb belátásra tér. A faluba nem mer bejönni, de rettegek mi lesz, ha kívül talál. Hiába vagyok félig ardeni, ő meg hiába sánta, jóval erősebb nálam.

- De az sem megoldás, hogy elbújsz – jegyzem meg. Egy örökkévalóságig úgysem bujkálhat

- Tudom, de egy majdnem felnőtt ardenivel nem bírok el. A kölykökkel, vagy a… korban velem egykorúakkal nincs gondom, de Kalder mégis más. Ráadásul… nem gondoltam, hogy egyszer idáig fajul a dolog

- Most legalább te is tudod milyen az, ha valaki téged akar, de te nem akarod őt – jegyzem meg, bár ezúttal nem áll szándékomban kioktatni őt- Én… féltem tőled… amikor még a házban éltünk.

- Tudom – bólint - Hányszor kell még érte bocsánatot kérnem?

- Nem, nem ezért mondtam, csak… tudom, mit érzel most. Mi lenne, ha segítenék neked?- erre felkapja a fejét, majd gyanakodva kezd méregeti, végül elereszt és lassan hátra dől.

- Mégis, mit kérsz érte cserébe? - kérdi óvatosan. - És miért segítenél nekem?

- Még nem döntöttem el- mosolyodok el- amúgy meg rám is veszélyt jelent. Te magad mondtad, hogy meg akar szabadulni tőlem. Ráadásul, ezek alapján sejtem, mért élhet száműzetésben

- Elkövetett valamit?

- Nos, klánok közt eltérnek a törvények, de a főbb szabályok általában megegyeznek. Gyilkosság, árulás a klánnal szemben, egyeseknél a sötét szertartások gyakorlása és hasonlók. Azok alapján, amiket mondtál nem hiszem, hogy konyítana bármit a szertartásokhoz... és amilyen hirtelen haragú...

- Szerinted megölt valakit?- kérdi elsápadva

- Csak feltételezés, de szerintem valószínű. Halálbüntetés, legenyhébb esetében számüzetés jár érte... valószínűleg akkor sérülhetett meg a lába, és ellátás hiányában így forrt össze a csont- látom, hogy még az eddigieknél is jobban elsápad. Nem tudom, mit mondjak. Nem az volt a célom, hogy félelmében szívrohamot kapjon, vagy hogy féljen tőle... bár azt talán Kalder elintézte magának. Végül kiveszem a kezéből az üres poharat- Akármit is tett... biztosan csak ő tudhatja az igazat... és ezek után kétlem, hogy elmondja...

- Nem vagyok benne biztos, hogy tudni akarom...- rázza a fejét. Talán tényleg jobb nem bojgatni a múltat. Hogy eltereljem a szót és a gondolatait kenőcsöt készítek és elkezdem ellátni a sebeit. Jókora zúzódások vannak rajta... jópár napig fájni fog neki

- Hmm... ennek jó illata van- sóhajt fel a kisszéken ülve 

- Anyám receptje... pár nap alatt rendbe jössz tőle- ahogy a bőréhez érek a hideg krémmel felszisszen, de nem tiltakozik. Hamar végzek, majd borogatást teszek rá- pár napig kénytelen leszel a hasamon aludni- nem felel, csak bólint. Felkelek mögüle, de mielőtt magára hagyhatnám elkapja a karom és vissza húz, hogy csókot lopjon 

- Köszönöm...- nem mondok semmit, csak biccentek, majd mikor végre elenged ott hagyom. Csak nem bírja ki...

 

Így, hogy naponta kenegetem valóban gyorsan gyógyul. Három nap múlva már alig látszik, és a fájdalom is elmúlik. Estefelé az ágyon fekve beszélgetünk. Sorra jönnek fel az újabb és újabb témák. Mesélek a helyi szokásokról, hagyományokról, aztán szóba kerül a családom, majd Edan és Farian. Igyekszem minél többet mesélni róluk, és újra elő kerül a fotóalbum is. Szeretném, ha tényleg megismerné a rokonait. Aztán szép lassan bensőségesebb témák felé terelődünk. Szóba kerül, hogy mikor egy hogy lettünk egy pár... hogy mikor jöttem rá, hogy vonzódom egy velem azonos nemű személyhez... aztán ő is mesélni kezd. Első csók, első aktus... de az első szerelmet nem említi... én lennék neki az első? 

- ... Azt értem, hogy nem feküdtetek le egymással, de tényleg, egyszer sem értetek úgy a másikhoz? - sóhajt fel

- Ezt egy szóval sem mondtam- mosolyodok el- csókok, simogatások, játékok voltak... csak a lényeggel akartunk várni 

- Értem... nekem volt pár tapasztalatom. De azok leginkább csak a szexről szóltak. Lényegtelen volt, érzünk e valamit a másik iránt 

- Ez olyan szomorú. És rideg. A szerelem nélküli szex lényegében erőszak. Kínzás a test és a lélek ellen...

- Nálatok talán. Mi, emberek másként tekintünk rá. Ha mindketten akarjátok, nem olyan fontos, hogy szeretitek e a másikat. Csak a testi szükségletekről szól, semmi másról 

- Tényleg furák vagytok- csóválom a fejem- mi bensőséges, szakrális dolognak tartjuk. Sokkal inkább a lélek, mint a test öröme a cél. Persze nem állítom, hogy nem élvezzük... de ég és föld a kettő. 

- Azt hiszem, sejtem, mire gondolsz...- bújik közelebb. Nem kezd fogdosni, csak a derekamat karolja át. Mivel kisebb vagyok mint ő, nem okoz neki gondot. Gyűlölök ilyen kicsi lenni... de azt hiszem, kénytelen vagyok beletörődni. Ez a test nem növekszik, nem változik... pedig lassan egy éve vagyok benne.

Hosszú percekig csendben fekszünk egymás mellett. A szavain gondolokodok. Ha valóban szerelmes, talán érti, miről beszélek. Így valamelyest értelmet nyer az is, amit velem tett. Ha sosem tapasztalta milyen szeretni, szeretve lenni, számára a szex nem jelent mást, csak testi igényeket... 

- Mondd... az első alkalom... mindig olyan fájdalmas? Gondolom, te már rég túlvagy rajta... 

- Ha jól csinálják, akkor nagyon jó tud lenni...- szemem sarkából látom, hogy elmosolyodik. Remélem nem felhívásnak tekinti. Szimplán csak feltettem egy kérdést- Csak nem kedvet kaptál hozzá?- simít végig a mellkasomon 

- Nem. Csak próbállak megérteni- fújtatok. Tudtam, hogy félre fogja érteni!- Li Hong! Megígérted!- szólok rá, de süket fülek fogadnak. Fölém hajol és újra megcsókol. Nem viszonzom, csak hagyom neki, lévén, nincs erőm lelökni magamról. Mit akar elérni? Azt hiszi, ettől belé bolondulok? Vagy csak felizgatni akar? 

Mire elereszt az egész testem remeg, ahogy végig simít a mellkasomon, majd az oldalamon. Megfogadtam, hogy többé nem engedem magam elcsábítani, de most mégis reszketek, mint a falevél. De mitől? Félelem? Harag, mert nem tartotta a szavát? Vagy más lenne?

- Megígérted... hogy nem csinálod... ez...- nyögöm bosszúsan, erőt véve magamon, hogy eltoljam őt. Tudja, hogy nem érzek iránta úgy, mint szeretné... mégis kihasználja, hogy a testem ki van éhezve... vonzódom hozzá? Nem tudom. Vagy csak nincs más. Edan testvére, de ettől nem lett jobb, vagy könnyebb...- Azt hittem, tartod a szavad...- újra magához húz, újra megcsókol. Hosszan, szenvedélyesen... ahogy ő tette. Potyognak a könnyeim, mégis mikor elszakad tőlem kelletlenül nyögök fel. 

- Mit szeretnél, a vágyaidat teljesítsem, vagy az igéretemet?- meg sem várja a választ, újra felém hajol, de mielőtt a nyakamba temethetné az arcát eltolom magamtól 

- Gyűlöllek!- sziszegem, majd lelököm magamtól és felkelek az ágyról. A fürdőszoba felé támolygok, de a lábaim remegnek. Még mindig gyenge vagyok, és most ez is. Az ágyékom sajog, a szívem majd ki ugrik. A falnak támaszkodok, ledobom a ruháim, ami még rajtam van, bár a nadrágot is kioldotta, és az ing sem takar már semmit. Talán a hideg víz segít... a falnak támasztom a homlokom, próbálok lehiggadni, de alig egy perc múlva érzem, hogy a mellkasa a hátamnak nyomódik 

- Rey...- simít végig a hasamon, immár a ruhák sincsenek neki útban- had segítsek...- ujjai meredező ágyékomra csúsznak. Eszembe jutnak az emlékek, ahogy kínzott, és mindenféle mocskos dolgot tett velem... de nincs erőm ellenkezni. Össze szorítom a szemeim és a fogaim, ahogy dolgozni kezd rajtam. Ez most más... teljesen más... a testem remeg, nem tart 5 percig sem, hogy lemenjek tőle. Nem mozdulok, nem fordulok felé. Pocsékul érzem magam... megszegte az ígéretét. Elérte, hogy kikeljek magamból és visszaélt a gyengeségemmel...

- Szörnyeteg... vagy...- lehelem 

- Sajnálom. Nem hittem, hogy pár csóktól és simogatástól így felizgulsz... de nem hagyhattam, hogy szenvedj... - az arcom vérvörös. A vállam felett pillantok hátra rá 

- Valld be, hogy szándékosan tetted!- fordulok felé- te ezt előre eltervezted!

- Nem. Nem állt szándékomban, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem. Igazán jó érzés volt megérinteni téged... és hallani az elégedett sóhajt a végén. Úgy érzem, legalább ennyivel tartoztam azok után, hogy...- nem fejezi be, csak a szájához emeli a kezét, hogy végig nyaljon az ujján. Perverz! 

 

 

Fél szemmel felé pillantok, de ő nem veszi észre, olyan nagyon a gondolataiba van merülve.

- Mi jár a fejedben? - kérdem egy idő után - Nagyon elgondolkodtál.

- Csak ez-az – von vállat- Jelentéktelen dolgok. Mondd csak, télen ti mivel töltitek az időt? Úgy értem, csak szórakoztok, vagy mi.

- Télen is kell dolgozni és vadászni. Az élet nem csak játékból áll. De a gyerekek szeretik egymást dobálni, meg hóvárat építeni.- halványan elmosolyodok. Mi is játszottunk anno. Így vissza gondolva olyan gondtalanok voltunk, ha jobban meggondolom, megfelnőttként is. Mindenkünk megvolt, ami kellett, nem kellett félnünk semmitől...

- Mint nálunk – feleli, mire érdeklődve nézek rá. Nálunk, mint a kolónia, vagy mint anno a saját bolygójukon? - Mi is hógolyózunk, meg hóvárat és hóembert építünk. Meg szánkózunk, síelünk, snowboardozunk és elmegyünk korcsolyázni. Bár most már leginkább csak a kialakított műjégpályákra, hiszen a városon kívül veszélyes a terep egy embernek. Meg minden télen megnézzük a jégszobor kiállítást. Bár gondolom a legtöbb neked semmit sem mond.

- Nem, mi nem megyünk a jégre, mert beszakadhat – nem is értem, mért mennénk a jégre. Itt általában nem elég vastag ahhoz, hogy rámerészkedjünk - Ti emberek nagyon furcsák vagytok.

- A műjég nem szakad be. Meg az igazi jég sem, ha elég vastag. Akkor egy felnőtt ember súlyát is simán elbírja. Gondolom a szánról és a többiről sem nagyon van fogalmad. - a fejem rázom - A szán olyan, mint egy szekér, csak siklik a havon. A sí pedig két léc, amit a lábadra csatolsz és azzal siklasz. De elég nehéz elmagyarázni, ha nem láttad. Nekem nem nagyon megy, a családom mindig a fejét csóválta, hogy béna vagyok. Engem meg nem érdekelt túlságosan egy idő után. Nem lehet mindenki mindenben jó.

- Ti akkor is furák vagytok – csóválom a fejem. Azok alapján, ahogy elképzeltem egész érdekes lehet - Az a szán nevű dolog… Gondolod, hogy meg lehet itt is csinálni?

- Fa kell hozzá, meg fém, hogy a talpa le legyen vasalva és siklani tudjon. Meg egy kötél, amivel húzni lehet és irányítani is. Miért, csak nem ki akarod próbálni? - kérdi vigyorogva

- Még mit nem! - hördülök fel. Nem fogom miatta kinyírni magam! 

- Jól van, jól van, ne légy mérges! – legyint, majd a medence peremére könyökölve szemléli a tájat - De tudod, néha annyira rosszul hazudsz.

Csak az orrom alatt mormogok. Itt nem szokás hazudni, nem úgy, mint náluk, persze, hogy nem megy! Bár való igaz. Valójában piszkálja a fantaziámat, mi lehet pontosan az a szerkezet. Bár ezt nem fogom az orrára kötni. A végén még elbízza magát. 

 

Jó ideig nem szólunk egymáshoz. Nem haragból, de mindketten el vagyunk merülve a gondolatainkban. Én a családomra és a kedvesemre gondolok. Sokszor töltöttük itt az időt. Ahogy behunyom a szemem és elképzelem, hogy itt fekszik mellettem egy pillanatra minden megint olyan békés. Olyan, mint régen...

- Szerinted Nylian mikor jön vissza? - hallatszik hirtelen a kérdés 

- Ha elég vadat ejtettek – válaszolom. A vadászat nem egy napos elfoglaltság- Ilyenkor télen nehezebb vadászni. De szerintem egy-két héten belül visszaér. Miért?

- Mert megígért nekem valamit – sóhajtja. - Azt mondta, legközelebb, ha hazaér betartja.

- Akkor úgy is lesz – felelem, miközben fel szemmel őt figyelem. Nem kérdezek rá. Bár igazából érdekel kicsit. Mivel nem mondta, valószínűleg nem tartozik rám. Ha engem is érintené, elmondaná.

 

Jó ideje áztatjuk már magunkat, de azt hiszem lassan ideje kimásznunk. Egyikünknek sem tesz jót, ha szép lassan megfőlünk a medencében. Szerencsére a partján sincs hideg, kellemesen meleg és párás. Elő húzom a magammal hozott pokrócot, majd az élelmet, italt és szépen megterítek. Jól fog esni mindkettőnknek. 

- Piknikezni fogunk, vagy mi? - kérdi meglepetten, mire elmosolyodok- Te aztán mindenre gondolsz.

- Gondoltam, ha már elcsaltalak magammal, nem árt a változatosság a falu után. Úgysem nagyon mész sehová – mondom, miközben az ételt osztom ketté. Régen is mindig piknikeztünk úszás után. Bár akkor inkább Edan főzött, vagy a nővéremet kértem meg indulás előtt, hogy készítsen valami finomat. Akkoriban nem érdekelt a gasztronómia... de Edan főztjét imádtam. Jó érzéke volt hozzá - Így most csak az enyém vagy.- nyújtom felé a tányért, és mintha egy pillanatra valóban Edant látnám Li Hong helyen ülni. Aztán, mikor tudatosul bennem, hogy mit mondtam, és kinek, kis híján a tányért is elejtem.

- Rey? - kérdi letéve a tányért. Biztos, hogy félre értette!- Minden rendben?

- Én… ezt… ezt én… nem… nem úgy… szóval… - hebegem idegesen. Most mi a francot mondjak?

- Tudom és ne aggódj, nem értettem félre – mosolyodik el, Bár nyilván most csak engem akar nyugtatni. Ha egy ölelésen úgy kiakadt, valószínűleg ezen is. - Hé, minden oké, ne nézz már ilyen rémülten!

- Én… sajnálom… - sóhajtok fel. Proálom össze szedni magam- Csak kicsúszott a számon. Ne… ne haragudj… Li Hong.

- Oké, semmi gáz – paskolja meg a karomat - Ne aggódj miatta, rendben? Inkább együnk, mielőtt éhen halok.- nem tiltakozok. Én is éhes vagyok, de leginkább csak el akarom terelni a gondolataimat. Mégis mért hittem, hogy ő Edan? Olyan ostobának érzem magam. Még csak nem is hasonlítanak! Nem szólunk egymáshoz, csak a fejünket tömjük. Fél szememet rajta tartom. Egész biztosan azt hiszi, hogy akarok tőle valamit. Engem akar nyugtatni, de egyértelműen látszik, hogy rosszul érintette. Nem csodálkozom rajta.

Miután elfogyasztjuk az ételt össze csomagolunk és elindulunk vissza a faluba. A haza út hangulata is fagyos. Egyikünk sem próbál nyitni sem most, sem a következő napokban. Igazából hálás vagyok, hogy nem zaklat, nem vádol, vagy dühöng. Épp elég pocsékul érzem magam anélkül is. Párszor ugyan próbálkozik beszélgetni velem, de mikor látja, hogy nem vagyok jó passzban feladja a próbálkozást. Félek, nem tudnék most semmi kedveset mondani, egy újabb veszekedéshez pedig nem lenne most lelki erőm.

Hamarosan Nylian és a többi vadász is haza tér. Szép mennyiséget hoztak, az egész falut ellátják hetekre az elrejtett vadak. Épp a mi adagunkért megyek, mikor beszélgetésen kapom őket

-...Apropó! Holnap, ha gondolod, teszünk egy jó nagy kirándulást. Úgy tűnik, végre nyomra bukkantam, de szeretném, ha te is ott lennél.

- Megtaláltad az apját? - kérdem őszinte kíváncsisággal. Megérdemli, hogy megismerje a gyökereit. Szemmel láthatóan megleptem őket, mert mindketten felkapják a fejüket.

- Szeretnél jönni? - kérdi Li Hong, bár mintha nem is igazán gondolná át, mit kérdezett 

- Nem, köszönöm- emelem fel a kezeimet- melegebb időben talán, de télen csak a terhetekre lennék. Csak meséld majd el, hogy mire jutottatok- intek, majd Nylian felé fordulok- igazából a húsért jöttem, aztán már itt sem vagyok- az asztalom fekvő csomag felé biccent. A kosaramba helyezem, és már indulok is vissza. Nem marasztalnak, de amúgy sem vágyom most beszélgetésre...

 

Másnap korán indulhattak, mert mikor felébredek Li Hong már nincs a házban. Nem tudom, mennyi időre mentek, de nem aggódok érte. Nylian remek vadász, kiváló nyomolvasó. Az életemet is rá bíznám. Jó kezekben van. Míg nincs itt én gondozom az állatokat, gyűjtöm be a tojásokat, bár télen csak elvétve találni párat a szénahalmok közt. A falubeliek nem kerülnek, de nemis igazán keresik a társaságom. Az első pár nap még kellemes, utána viszont egyre jobban zavar a magány. Hiába az anyanyelvem, hiába próbálnék beszélgetést kezdeményezni mindig az a vége, hogy valami bugyuta ürüggyel leráznak... tényleg nincs már helyem köztük...

 

Két hét után, késő esti órákban érkeznek meg végül. Épp Nylian karosszékben ejtőzök, könyvvel a kezemben, mikor nyílik az ajtó. 

- Örülök, hogy épségben megjöttetek!- üdvözlöm öket.- A vacsora még meleg, és van még egy kis tea is...

- Köszönjük...- biccent Nylian, de Li Hong szokatlanul csendes. Rám sem néz, kerüli a tekintetem. Talán csak fáradt. Vállat vonok, majd letéve a könyvet felkelek és a konyha felé indulok, hogy vacsorát szedjek nekik. Asztalhoz ülünk, én egy bögre teával, ők egy-egy tál vacsorával a kezükben. Csendben kanalazza mindkettő, ha kérdezek is valamit, tőmondatokban válaszolnak 

- Ennyire szörnyű személy csak nem lehetett!- sóhajtom, megunva, hogy fogóval kell kiszednem belőlük minden szót- Ismertem őt? Mondjatok már valamit!

- Ismerted- feleli Nylian- a neve Farian volt- egy pillanat alatt ledermedek- igen, az a Farian. Edan és Li Hong testvérek voltak...- nem mondok semmit, csak felállok és faképnél hagyom őket. Az nem lehet... ez az embergyerek, és a kedvesem... nem lehet...

A ház mögötti padra rogyok le. Zsibbad a fejem... és mégis, annyi minden értelmet nyer így... Edan mindig is testvérre vágyott... az a nő...az embernő, akit haláláig védett... Li Hong anyja... és vele együtt Li Hong... miatta halt meg! Ökölbe szorul a kezem, a karmok a tenyerembe vájnak. Ha ő nem lenne, Edant sem érdekelte volna az a nő... nem kellett volna miatta meghalnia... nem... nem lehetek ilyen önző... Edan vágyott arra a testvérre. Ha ott lettem volna, egész biztosan nekem is örömmel újságolta volna... 

- Rey...- felemelem a fejem. Li Hong áll előttem, tisztes távolságba persze, mintha attól félne, hogy neki esek... talán képes lennék rá... nem tudom. Tombol bennem a harag és a fájdalom, de tudom, nem lenne bölcs dolog rajta kiélnem a dühömet... Ha nem tudnám, Edan mennyire szerethette őt már születése előtt... nem érdekelne talán az sem, hogy a párom testvére...

- Így sok minden értelmet nyer... - sóhajtom, erőt véve magamon. Többek közt talán az is, hogy mért láttam helyette Edant többször is. Elvégre... testvérek... basszus... mekkora ennek az esélye?- Szóval... gondolom találtatok élő rokont... -bólint - ez... remek hír...- sóhajtom fásultan- Akkor gondolom van, aki haza vár... 

- Nem terveztem oda költözni- jegyzi meg, mikor felállok, hogy vissza menjek a házba- rokon, de nem család... nem sok közöm van hozzá...

- Hozzám sincs... nem vagyunk rokonok. Nem vagyunk egy pár sem... semmi sem köt hozzám, szabad vagy...

- Most komolyan ki akarsz dobni?!- fortyan fel

- Mért akarnálak? És honnan? Semmi sincs köztünk, ami hozzám kötne...

- Én szeretném, ha lenne...- elkapja a karom, amikor ott akarom hagyni

- Tudom... de ezt ne most beszéljük meg... nem akarok semmi olyat mondani, amit megbánnék... de jelenleg csak arra vágyom, hogy kicsit egyedül lehessek... úgyhogy engedj el, Li Hong...- nem válaszol, de teljesíti a kérésemet és elenged. A házba megyek, hogy magamra kapjam a vastag ruhákat, meg pár dolgot, ami kellhet, majd az erdő felé veszem az irányt. Sem ő, sem Nylian nem jön utánam szerencsére. Egy régi relytekhelyet keresek fel, amit még Edannal építettünk, oda vackolom be magam...

 

Napok, majd hetek telnek el. Sikerül elejtenem egy vadat, de az időm nagyobb részét elmélkedéssel és alvással töltöm. Talán aggódnak már értem, de itt esélyük sincs megtalálni. Ilyen magasan, és ilyen mélyen az erdőben. Próbálom összerakni, mi történhetett akkor régen... Edan a nőt védte, mikor az emberek érte jöttek... nyilván a férj, vagy annak az emberei... sikerrel jártak, és haza vitték a nőt, ő pedig úgy adta elő, mintha elrabolták volna? Talán bosszúból tértek vissza, és mészárolták le őket... a szerelmem, a családom, és a sok ártatlan... valószínű, de csak egy elmélet. Bár ott lettem volna... bár vele haltam volna...

 

.oOo.

 

 

Tavaszodik már, mikor vissza térek a faluba. Legalább már tudom, pontosan mért is halt meg, így mintha, csak egy kicsit, az én lelkem is könnyebb lenne.

-Rey?- hallom meg a hangját, mikor az istálló mellett haladok el- reméltem, hogy vissza térsz... szörnyen festesz- mér végig rajtam, mikor felé fordulok 

- Te sem nézel ki valami jól- viszonzom a bókot. Tetőtől talpig tiszta kosz és széna

- Örülök, hogy látlak

- Én is- biccentek, majd a ház felé indulok. Bent lepakolok és ledobom magamról a vastag ruhát, majd mosakodni megyek. Közben fél füllel hallom, hogy Li Hong is bejött, majd amikor felpillantok meglátom őt az ajtóban 

- Tényleg nem festesz valami jól... csont és bőr vagy

- Nem jutottam túl sok élelemhez... de ne aggódj, jól vagyok- ragadok törölközőt, majd miután megtörlöm magam a konyha felé indulok 

- Nylian nemsokára haza tér... ő is biztos örülni fog neked...

- Remélem- magamhoz veszek pár gyümölcsöt és visszavonulok a hálószobába. Kimerült vagyok... rám fér az alvás. Li Hong persze nem mozdul mellőlem, de most valahogy ez sem tud zavarni. Magamba tömöm gyümölcsöt, majd elterülök az ágyon, ő pedig mellém. Nem mászik rám, csak mellém fekszik. Ennyire hiányoztam neki? Jó érzés, hogy valaki van mellettem... de túl kimerült vagyok most bármihez...

- Hiányoztál...- suttogja. A hangja szomorú, meggyötört. Erről az egyről tényleg nem tehet, nem is vádolom vele. A családját nem választhatja meg senki. Annak azért kicsit örülök, hogy Edan megkapta, amire vágyott, még ha nem is érhette meg

- Edan mindig is testvérre vágyott- mondom halkan- egész biztos megbecsült volna téged...

- Úgy gondolod? Nem tudom, jobb lett volna-e úgy, ha életben maradt volna... - össze rándul a testem. Még szép, hogy jobb lett volna!- te az ő párja lennél most is...

- Valószínűleg esélyed sem lett volna úgy nálam... de lenne helyettem más. Más, aki képes lenne viszonozni az érzéseidet...

- Mi van a te érzéseiddel?

- Nem akarom, hogy legyenek. Nem akarok megint szeretni, és aztán össze törni. És neked sem kellene pont engem kiszúrnod magadnak... ne felejtsd el, hogy nem élek már sokáig...

- 10 év hosszú idő- szorosabban bújik hozzám. Egyelőre hagyom neki. A derekamra kulcsolja a karjait, arcát pedig a nyakamba temeti. Fura érzés, ahogy a lehelete bizsergeti a bőröm. Azt hiszem, jó érzés...

- Li Hong... mire készülsz?- lehelem, mikor az ing alá nyúlva simít végig a mellkasomon. Jó érzés... mint mikor Edan csókolt és simogatott. Nem ellenkezem, mikor a hajamba túr. Az eszem nem akarja, de a testem sóvárog utána, a szívem pedig köztük örlődik. Nem érzek szerelmet, de hazudnék, ha azt mondanám, nem kezdek beindulni. Az oldalamra fordulok, mire szinte azonnal hozzám simul.- nagyon nem jó ötlet...- lehelem, mikor ajkai már csak centikre vannak az enyémektől

- Lehet... de mindketten vágyunk rá...- súgja, majd lágyan csókolgatni kezd. Bele nyögök a csókba, és most először viszonzom. Meglepetten pislog, mikor a dereka köré fonom a karjaim és mohón kezdem kóstolgatni. Nem akarok most semmire sem gondolni, csak sodródni az árral... talán holnap pocsékul fogom magam érezni emiatt, de most jó érzés...

 

Nem történik konkrét aktus, csak rengeteg csók és annál is több simogatás. Erőm sem lenne hozzá most, és nem is igazán érzem úgy, hogy itt lenne az ideje. Reggel bűntudattal telve ébredek. Úgy érzem, magam, mintha félre léptem volna...

Li Hong még alszik, mikor kimászok mellőle. Az alsó rajtunk maradt, a többi ruhát az ágy alól kotrom elő. Kicsoszogok a konyhába reggelit készíteni. Nagyban dolgozok, mikor hirtelen valaki átölel hátulról. Az egész testem megfeszül 

- Ezt légyszi ne...- teszem le a kést, majd lebontom a derekam köré fonódott karjait

- Bocsánat... a tegnapi után azt hittem...

- Egyszeri eset. Jó érzés volt, de jobb, ha nem megyünk tovább...- fordulok felé- nem bántam meg. De nem szeretnék ennél többet egyelőre... így is bűntudatom van miatta

- Nem tettünk semmi rosszat. 

- Lehet... de én úgy érzem... és ez nekem elég ok ahhoz, hogy megálljak itt. Tudom, más idők járnak, sokan vesztették el a párjukat, és kezdtek utána új életet... ki miben nő fel. Nekem ez nem megy... legalábbis még nem...

Kavarognak a gondolataim, zsibbad a fejem tőlük, de próbálok meg sem moccanni, hogy azt higgye már alszom. Végül sok kínlódás után végre tényleg elnyom az álom...

 

Ismerős helyszín... minden fa, minden szikla és bokor ismerősként üdvözöl. Talpam alatt érzem a patak hűs vizét, majd a meleg köveket, végül a selymes fűszálakat. Ezer közül is megismerem ezt a helyet... ez a mi helyünk, az öreg Golia fa...

- Tényleg szép hely- ijedten fodulok hátra. Li Hong áll mögöttem, térdig a patakban mártózva, hagyományos Ardeni ruhában. Egész jól áll neki- ez volt az a fa? A titkos hely?

- Igen. Az egyik kedvenc helyünk. Helyi szokás... valamennyi párnák van legalább egy relytekhelye...

- Szép hagyomány- kiérve a vízből leheveredik a fa alá. Felvonom a szemöldököm, de nem szólok, inkább mellé fekszem- nekünk is lehetne közös helyünk...

- Nekünk?!- mordulok felé- Nincs MI... nem is lesz...

- Pedig lehetne... hányszor akarod még összetörni a szívem?- erre felé fordulok. Fejét térdeire hajtva ül mellettem, mint egy elárvult, szárnya szegett madár

- Tessék?-pislogok értetlenül- Nem tartozom neked semmivel. Főleg nem szerelemmel!- vágom a fejéhez 

- Nekem lehet, hogy nem... na és magadnak? Őszinte vagy magadhoz?- pillant fel rám. A szemei a csontjaimig hatolnak, éles késként vájnak a szívembe- tetszett, mikor megcsókoltalak... lehetne ennél több is...- közelebb mászik hozzám, de eltolom őt 

- Nem akarom, hogy több legyen!- felelem, de a hangom bizonytalan. Bizonytalan vagyok... vágyom a szeretetre, a kötődésre, de mért pont ő?! Nem akarom, hogy közöm legyen hozzá...

- Még mindig hazudsz magadnak...- közelebb csúszik, majd újra megcsókol. Ezúttal nem hagyom magam lenyomni. A hajába túrok és viszonzom, olyan hévvel, minha Edan lenne a karjaimban. Kiéhezve tapadok az ajkaira, ő pedig a ruháimat kezdi lefejteni rólam. Már épp bele lendülnénk, mikor egy alakot pillantok  meg a szemem sarkából 

- Edan...- szakadok el Li Hongtól. Nem szól semmit, csak mosolyogva figyel minket, de mielőtt megszólalhatnék felébredek...

 

 - Eressz már el!- hallom Li Hong haragos hangját, miközben próbál lerúgni magáról 

- Mi… mi van? - kérdem még félálomban, próbálok magamhoz térni, de azt sem tudom, hol vagyok - Mi történt?

- Ha nem akarsz tőlem semmit, akkor ne ölelgess, te hülye! - vágja rá.

- Én nem is… - mentegetőzök, de csak a csókja lebeg a szemem előtt, és ahogy a ruháimmal bajlódik, de nem tudom, mi álom és mi valóság - Mit műveltél?! - kérdem rémültem. Próbálok szabadulni, de észre sem véve, hogy a farkam a dereka köré tekeredett, végül magammal rántom és vele együtt én is a földön kötök ki. Pontosabban ő a földön, én pedig rajta. Elkerekedett szemekkel bámuljuk egymást. Most vajon kezdődik minden elölről?

Mielőtt bármi történhetne nyílik az ajtó 

- Hé, ha már úgyis fenn vagytok, szólnék hogy… Upsz, csak nem megzavartam valamit? - hallatszik házigazdánk hangja

- Ez nem az… - kezdene bele, de ő csak elvigyorodik 

- Akkor én megyek is – kuncog fel és magunkra hagy minket.

- EZ NEM AZ, AMINEK LÁTSZIK! - üvölt fel Li Hong, majd lelök magáról - Lennél szíves lemászni rólam? - húzódik arrébb, de én még mindig sokkos állapotban vagyok. Mostanra nagyjából elkülönült, hogy mi volt álom és mi valós, de egyáltalán mért álmodtam ilyenekről? Tett valamit, ami miatt piszkos gondolataim támadtak?!

Csak figyelem, ahogy öltözködni kezd, majd mielőtt elhúzhatna felpattanok

- Megígérted, hogy nem próbálkozol! -  vágom a fejéhez. Mi másért álmodtam volna ilyeneket?

- Én NEM próbálkoztam. Te ölelgettél, mint valami plüssmackót és még engem vonsz felelősségre?! Nem tehetek róla, ha a volt pasidnak nézel!

- Miért hinnék neked? Eddig is… - megtorpanok. Talán részegen is ezért csókoltam meg... nem mondom, hogy egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, de ahhoz nem eléggé, hogy össze keverjem őket... elvégre két külön faj... Li Hong pedig hiába félvér, egyáltalán nem hasonlít ránk... a másik két alkalommal pedig ő kezdeményezett, úgyhogy nem értem,  mi alapján van felháborodva, hacsak... féltékeny lenne?

- Szarok rá, hiszel-e nekem, vagy sem – morogja. - De kapd össze magad és húzzunk vissza a faluba, mielőtt Nylian aggódni kezd érted.- nem várja meg, hogy válaszoljak, igaz, nincs is mit mondanom neki. Nylian nem fog aggódni, maximum ha hónapokig nem térek vissza. Össze szedem magam, felöltözök, majd végül utána megyek. A konyhában találom őket. A kölyök az asztalnál, a házigazdánk kicsit távolabb, de fél szemmel minket figyel. Helyet foglalok Li Hong mellett, majd hozzá látok a reggelihez. Nem mondanám, hogy haragszom rá... jelenleg nem tudok kiigazodni az érzéseimen. Túlságosan felkavart az álom, és ami a legszomorúbb, hogy élveztem, ami történt...

 

Reggeli után már indulunk is, úgy tűnik minél hamarabb távozni akar. Inkább nem mondok semmit

- Kösz a vendéglátást! Majd valamikor viszonzom.

- Majd észben tartom.Vigyázz erre az idiótára, még eltéved hazafelé – egyértelműen rám gondol. Megrándul a szemöldököm, de nem szólok egy szót sem. Mért gondol mindenki egy ostoba gyereknek?!

- Az ő baja, ha eltéved... Menjünk! Még a következő havazás előtt vissza akarok érni.

 

Végül elbúcsúzunk és elindulunk vissza a faluba. Mindent hó borít. Gyönyörű, fehér takaró, mi pedig lábnyomainkkal rondítunk bele a tájba. Sokáig nem szólunk egymáshoz, de csak nem hagy nyugodni a dolog. Az álom... miért álmodtam ilyeneket? 

- Li Hong… - töröm meg végül a csendet. 

- Hm? - fordul félig hátra.

- Nézd… tudom, hogy hazudni nem szoktál, de… megértheted, hogy nem bízom benned túlságosan – erre csak morog az orra alatt - De tudnom kell! Tényleg én öleltelek át éjjel?

- Én erre ébredtem – von vállat. - A te dolgod, elhiszed-e, vagy sem.

- Dühös vagy? - faggatom tovább. 

- Nem. Csak rosszul esik, hogy még ezt is megkérdőjelezed. Mondtam, hogy nem fogok rád mászni és nem is tettem. Hagyjuk ennyiben, mielőtt újból egymásnak esünk. Nekem is vannak érzéseim, ha nem tudnád.

- Rendben – zárom le én is a témát. Ezek szerint én voltam a bűnös... egy kicsit sem lettem nyugodtabb...

Haza érve szinte azonnal az istálló felé veszi az irányt. Nem megyek utána, inkább megpróbalom elterelni a gondolataimat. El akarom felejteni mindazt, ami ma történt...

 

.oOo.

 

A következő napok csendben telnek. Csak akkor szólunk egymáshoz, ha feltétlenül muszáj, akkor sem többet a kelleténél. Nylian ismét messze jár, kettesben vagyunk a házban, már amikor itthon vagyunk. Ilyen időben nem megyek már az erdőbe, de a széléig még elmerészkedek, mikor elég jó idő van hozzá. Télen is akad pár hasznos alapanyag, nyilván sokkal kevesebb, mint nyáron, de nem is az a lényeg. El kell foglalom magam valamivel, ami hasznos. Sosem gondoltam volna, hogy hasznát veszem annak  amit a nővérem tanított. Régen nem érdekeltek a füvek. Lányos dolognak tartottam, anyám mindig csak a húgomat és a nővéremet vitte magával, mi, a fivéreimmel vadászni jártunk. Hiányoznak a közös időtöltések...

Hazatérve leteszem a kosaramat, majd beljebb lépve Li Hongon akad még a szemem. Valamit nagyon ügyködik..

- Mit csinálsz? - kérdem kíváncsian

- Faragok és ne ijessz meg, mert magamba vágom a kést

- Kalder tanított meg rá? - kérdem, ő pedig bólint - Ő mennyit tud rólad?

- Eleget ahhoz, hogy ne faggasson – von vállat. Már megint mi baja van? - Hasonlít hozzám, őt is utálják.

- Miért? - valami nyomós ok kell hozzá, talán tett, vagy mondott valamit? Mi más lehet még? - A lába miatt, igaz? Mi történt vele?

- Nem mondta, én meg nem faggattam – fordul felém, én pedig elfoglalom a mellette lévő helyet - Ha nem akarja elmondani, akkor nem kérdezem. Az ő dolga, az ő múltja.

Csak bólintok, valószínűleg többet úgysem fogok tőle megtudni. A kezére pillantva észre veszem a fadarabot... valami állat lenne? Nincs még kész, de nem hasonlít semmire, amit ismerek, márpedig elég jól ismerem az állatokat, de nem tudok rájönni, mit ábrázol...

- Milyen állat ez? - kérdem végül. 

- Vörös róka. Földi ragadozó, kis méretű és általában kisebb állatokra vadászik. Ja, és nagyon okos, ravasz jószág volt, amit egyes országokban háziállatnak tartottak. Az Adrenen legfeljebb állatkertben láthatsz ilyet. Egyébként főleg éjszakai állat.

- Szép lehet – biccentek. Próbálom elképzelni élőben

- Tudod… azt hiszem… Nem, ez így nem igaz! Tudom, hogy féltékeny vagyok

- Mégis mire? - kérdem értetlenül.

- Edanra – mondja ki a nevét. Akaratlanul is felszisszenek- Féltékeny vagyok Edanra. És tudom, hogy röhejes, mert ő már meghalt. Mégis… tisztában vagyok vele, hogy nem versenyezhetek vele, mert ő előbb ismert téged. És előbb szeretett téged, mint én.

- Féltékeny?...

- Azt ne mond, hogy nem tudod, mit jelent?!- csattan fel

- Tudom, hogy mit jelent... - azt hiszem, volt benne részem nekem is, de nem gondoltam volna, hogy ő így érez. Nem tudom, mit kellene mondanom... hogy mit vár, mit akar hallani tőlem. Vagy hogy választ vár e egyáltalán- én is éreztem már hasonlót, azt hiszem... nagyon nem kellemes érzés 

- Egyáltalán nem az- látom, hogy a kezei remegnek. Újra a kezébe veszi a kést és a fát, de elveszem tőle, mielőtt megvágná magát

- Múltkor... Kaldernél...

- Ne kezdd megint!- mordul fel

- Hallgass végig!- csitítom- Az a csók... jó volt, de eléggé felzaklatott. Álmomban ott voltál te is, aztán újra megtörtént, és... megjelent Edan is. Nem volt féltékeny, inkább örült, azt hiszem...

- És utána?- faggat, mintha valóban érdekelné 

- Felébredtem... nem értettem, mért álmodok ilyeneket... nem tudtam, mi valós, és mi nem az... nem tudtam, hogy azért álmodok e ilyet, mert te tettél valamit, míg aludtam... vagy a tudat alattim üzent, hogy baj van...

- Mért lenne baj? Mért baj az, hogy nem vagy kőből? Mért baj az, hogy vannak vágyaid? Ez nem rossz dolog... 

- Nem akarom, hogy legyenek... csak fájdalmat okoznak 

- Csak akkor, ha megpróbálod elnyomni őket- közelebb hajol, de én csak hátrálok. Az arcom lángol, és az ő feje is vérvörös. Nem kellene... nem jó ötlet... felpattanok a székről, ahol eddig ültem. Próbálom rendezni a szívverésem és a légzésem

- Ideje neki látni a vacsora készítsnek- indulok a konyha felé, de mindenem remeg. Szerencsére nem jön utánam. Nem tudom, haragszik e rám... nem igazán érdekel most, csak próbálok magamhoz térni. Mért vagyok ennyire ideges?

 

A vacsora csendben telik. Egymással szemben ülünk, de még csak egymásra sem nézünk. Nem harag ez,  de nem találjuk a szavakat. Evés után fürdeni megy, én addig az ágyon ülök, olvasással próbálom elterelni a gondolataimat. Mikor végez az ágy szélére ül, háttal nekem. 

- Néha nem tudom eldönteni, hogy ennyire nem akarsz senkit... vagy csak engem nem akarsz...

- Nem tudom...- leteszem a könyvet 

- Ha tudtam volna, hogy beléd fogok szeretni jobban bántam volna veled...- hallom, hogy remeg a hangja, de nem tudom, mit kellene mondanom. Sosem voltam a szavak bajnoka. Közelebb csúszok hozzá, úgy, hogy félig meddig a háta mögé kerüljek, majd kiveszem a kezéből a fésűt, amit szorongat és finoman a vizes haját kezdem el kifésülni. Edan szerette, ha a hajával babráltam... össze rezzen, de nem tiltakozik. Óvatosan fésülöm, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Látom, hogy behunyja a szemét, lassan alábbhagy a remegése is. A nyakára sikítva hajtom hátra a fejét, majd elkezdem befonni a haját, úgy, ahogy Edan is viselte. 

Mire végzek teljesen ellazul. Elengedem és vissza fekszem. Nem mond semmit, csak mellém fekszik. A homlokát a vállamnak dönti. Igazából, egész kellemes így...

 

Másnap reggel korán kelek. Ő még békésen szuszog, mikor kimászok mellőle, majd fürdeni megyek. Sokáig elvagyok, de a falon függő tükörbe igyekszem minél kevesebbszer bele nézni. Nem akarom látni, hogy mit tettek velem, és a hegeket sem akarom látni... csak a rossz dolgokra emlékeztetnének...

Mire végzek Li Hong már ébredezik. Hagyom, had térjen magához, addig inkább kimegyek a konyhába reggelit készíteni. A tegnap este jár a fejemben. Talán igaza lehet abban, hogy az érzelmek elnyomása hosszú távon nem megoldás... de az sem, ha bele kényszerítem magam valamibe... nem szeretem őt. Főleg nem úgy, ahogy szeretné. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól a csók... vagy hogy nem mozdított meg bennem valamit. Egyértelműen nem szerelem, valami más...

 

- Jó reggelt- hátra pillantok a vállam fölött. A haja úgy maradt, ahogy tegnap elkészítettem, az arca nyúzott,  nincs túl jó állapotban 

- Jó reggelt. Mindjárt kész a reggeli- intek a fejemmel az asztal felé. Ő helyet foglal, én pedig pár perc múlva csatlakozok hozzá

- Mi ez?- fintorodik el az egyhén lilás színű kásás étel láttán 

- Reggeli... azt hiszem a ti konyhátokban a zadkása áll hozzá a legközelebb. Legalább kóstold meg. A gyümölcstől ilyen a színe- végül beadja a derekát. Ha nem is lesz a kedvence, legalább nem mindig földi ételeket eszünk, és kicsit megismeri a helyi étrendet 

- Az íze jobb, mint a színe- ingatja a fejét 

- Ne aggódj, nem kell minden nap ilyet enned, látom, hogy nem ízlik. 

- Köszönöm... és a tegnap estét is...- nem kérdezgetek, hogy pontosan mire gondol, csak biccentek. Reggeli után mindenki megy a dolga után. Én kitakarítom a házat, ő az istállók felé veszi az irányt...

 

Ebédre ragut főzök, anyám receptje alapján, már amennyire emlékszem belőle. Persze közel sem olyan finom, mint az övé volt, de hát nem vagyok szakács. Ez van... de legalább meleg és tápláló, sok zöldséggel, hússal. Kell az energia. Épp terítek, mikor Li Hong is elő kerül. Az asztal felé biccentek, ő pedig helyet foglal 

- Ez határozottan jobban néz ki, mint a reggeli- szaglássza az asztalon gőzölgő fazekat

- Várd ki a végét- teszem elé a tányért. Magunkhoz képest jó hangulatban telik az ebéd, és a ragu is jobban ízlik neki, mint a kása... 

 

.oOo.

 

Hiába rövidek itt a telek, egyre kevésbé bírom a bezártságot. Vadászni nem mehetek, erdőt járni sem, csak a ház körüli munkák maradnak, mintha valami házi szolga lennék! Kell valami, hogy kiszellőztessem a fejem. Nem is olyan messze van pár meleg vizű forrás, remélhetőleg nem apadtak ki azóta. Elcsalom Li Hongot is, persze nem avatom be, hogy hová viszem. Rá is ráfér a környezetváltozás 

 - Pontosan hová is megyünk?- faggat, mikor már fél úton járhatunk

- Mondtam már, meglepetés- a fintorát látva elmosolyodok- vissza nyal a fagyi! Nem tetszik, mi?- erre már nem mond semmit, csak az orra alatt dünnyög. Hamarosan megérzem a vízi virágok illatát. Normális körülmények között ilyenkor nem hoznak virágot, de a meleg víz és sok tápanyag miatt itt egész évben nyílnak. Fél szemmel figyelem az ő reakcióit is. Nem szól egy szót sem, csak tágra nyílt szemekkel lesi a lassan elénk táruló tavat és patakot-Megjötünk- pakolok le a hátizsákot 

- Újabb titkos hely?- fordul felém sandítva

- Nem egészen. Ez egy gyógyhatású fürdő, a környező klánok mind ismerik- elkezdem ledobálni a vastag ruhákat, míg csak az alsó, vékony, szinte áttetsző nadrág marad rajtam- telente szokás ide, vagy a többi tóhoz ellátogatni, így úgy gondoltam, beavatlak egy újabb helyi szokásba- elindulok a víz felé, majd térdig gázolva a meleg vízben vissza fordulok- Nem jössz? Kihül a víz, mire rászánod magad!- húzom az agyát. Csak egy kelletlen fintor a válasz, majd végül hozzá lát a vetkőzéshez. A vízbe lépve felszisszen, talán melegebb, mint amire számított. Beljebb menve elfoglalom az egyik ülőhelynek szánt lapos követ, majd mellkasig merülve a vízben kényelemben helyezem magam. Példámat követve ő is elfoglal egy helyet 

- Tényleg kellemes...- sóhajtja - hasonlók nálunk is voltak... főleg az öregek és betegek használták. Gondolom itt is...- bólintok 

- Mint mondtam, főleg a gyógyászatban használják...- behunyom a szemem, próbálom kiüríteni az elmém. Nem akarok most gondolkodni, csak feltöltődni. 

- Köszönöm, hogy elhoztál ide...

- Szívesen...

- Ha nem éreztem volna, szerinted leállok? - kérdi halkan, kezét az enyémre téve. Legszívesebben elhúznám a kezem, nem akarom, hogy hozzám érjen, semmilyen szinten, de azt sem akarom, hogy megint bele kezdjen a hisztibe. - Egyetlen ember alapján ítélsz, aki én vagyok. Nem ismersz másokat, így azt hiszed, mindannyian olyanok vagyunk, mint én, nem igaz? - bólintok. Akárhány emberrel találkoztam, szinte mind kegyetlen volt és csak bajt hozott a fejemre. Régen persze más volt, mikor a két faj még idegen volt egymás számára, de hamar elő jött a fölényeskedő természetük. Minden áron le kell igázni a másikat...- Olyan vagy, amilyen én voltam annak idején. Szemellenzős, elfogult, mert elfogadtam azt, amit tanítottak nekem. Nem volt összehasonlítási alapom.

- És… most már van? - húzódok el tőle. Persze mondani bármit lehet, de hol voltak ezek a jó lelkűek, mikor szükség volt rájuk? A fajom haldoklik... és ha az embereken múlik, az otthonomra is ez vár...- Úgy értem… tényleg vannak emberek, akik képesek őszintén szeretni másokat?- kérdem, bár nem nagyon számítok igenlő válaszra 

- Az emberek többsége igen. De ez neveléstől függ. Én úgy nőttem fel, hogy a külsőségek fontosabbak, mint az érzelmek. Bárkit és bármit megkaphattam, akit és amit csak megkívántam. Nekem ez volt a természetes és még csak most kezdem megtanulni, milyen tényleg szeretni valakit és megbízni valakiben. Én… a gazdag rétegből kerültem ki és mivel azt láttam otthon, hogy az az ember és a „barátaim”, meg az ő szüleik is pont így viselkednek, miért hittem volna, hogy nem ez a normális?

Valóban. Nagyon sok, talán túl sok is múlik a nevelésen. Ez bármilyen fajra igaz lehet, de ez nem mentesít minden alól. Mért kellene elhinnem, hogy ténylegesen, érdemben képes és hajlandó megváltozni? Úgy értem belül, a lelke mélyén. Sokat tanult, mióta itt vagyunk, ez elismerendő, de mennyi része lehet ennek a kényszer, és mennyi lehet valódi jó szándék? Lehet belőle még valaha tiszta lélek? Nem tudom... azt sem tudom igazán, hogy érdekel-e. Csak azt tudom, hogy belefáradtam. 

- Igazad van, csak az alapján tudom megítélni az embereket, amiket én is láttam. - adom be a derekam. Nem mindha számítana, hogy valójában mit gondolok. Ha azt mondom amit hallani akar talán végre sikerül leráznom- És te… nem voltál éppen kedves velem az elején. Nem szép dolog, hogy emiatt minden embert elítélek, ha te is változtattál a véleményeden... De én nem érzek irántad semmit! Én még mindig…

- Edant szereted, tudom- vág közbe - Ezt tiszteletben is tartom, ezért fogom vissza magam. Talán egyszer megváltoznak az érzéseid irántam – kétlem, hogy így lenne, de ezt már inkább megtartom magamnak. Ha a fejéhez vágnám sosem lenne vége a beszélgetésnek. Ő csak engem bámul, de én nem bírom sokáig elviselni a tekintetét. Csak menjen már a dolgára!

Végül egy örökkévalóságnak tűnő perc után felkel és odébb áll. 

- Dühös vagyok rá – bukik ki belőlem, mielőtt becsukhatná maga mögött az ajtót- Edanra.

- Mert meghalt? - kérdi visszafordulva. Csak bólinok. -Megszegte az ígéretét... azt ígérte sosem hagy magamra...

- Az teljesen rendben van. Semmi baj, ha haragszol rá, amiért itt hagyott. Állítólag, ez a gyász egyik lépcsőfoka.

- Lépcsőfoka? - kérdem értetlenül. Ez is valami emberi faszság?

- Mi úgy tanultuk, hogy a gyásznak öt lépcsőfoka van. Az első a tagadás, aztán a második a harag, amiben te most vagy. Aztán jön az alkudozás, a depresszió, majd az elfogadás. Mondom, semmi baj, ha haragszol rá, add ki magadból nyugodtan akármilyen formában.

- Igazából… nemcsak rá vagyok dühös, hanem… magamra is – vallom be. Bár ő volt az idősebb, még ha csak egy kicsivel is, én voltam kettőnk közül az erősebb. Engem vadásznak, harcosnak neveltek, őt nem... meg kellett volna védelem, de elbuktam...- Meg az egész helyzetre, amibe belekeveredtünk. Mindenre és mindenkire dühös vagyok.

- Megértem. De egy valamit ígérj meg! Hogy nem fogsz magadnak ártani azért, mert ő már nincs itt. Szerintem Edan sem akarná, hogy bántsd magad, vagy másokat, akik fontosak voltak neki. -Mintha csak őt hallanam. Rohadtul idegesítő...

Mért ne mehetnék utána? Mi joga van pont neki eldönteni, hogy meghalhatok-e vagy sem? Valószínűleg úgysem hagyna, mint az előző aklalommal, annak ellenére, hogy pont ő mondta, hogy hagynia kellett volna meghalni... de úgy tűnik csak a szája volt nagy...

 

Végül csak bólintok. Nyugtázva a sikerét, és hogy megint az történik mint amit ő akar össze szedi a holmiját és már itt sincs... és megint én érzem magam pocsékul...

 

A nap további részében magam vagyok. Jobb így, nem lenne most hozzá idegzetem. Megpróbálkozok egy szeánsszal, se senki sem felel a hívásomra, és a harmadik kísérlet után elengedem a dolgot... pedig most tényleg szükségem lenne rájuk. Főleg Edanra, de ő múltkor sem mutatkozott. Félek, hogy talán végleg elment... amikor meghaltam, talán az volt az utolsó alkalom, hogy láthattam őt...

Ahogy a kristályokat kezdem el összepakolni megakad a szemem az oltárkésen. Anyám tőrje... a kezembe veszem, hosszú percekig meredve a halvány kéken derengő pengére. Olyan egyszerű lenne... ha szíven szúrnám magam... most nincs itt senki, hogy gyógyítóért kiáltson... és mi van, ha odaát nem várna rám senki?...

 

Végül elteszem a kést. Nem lenne sok értelme megint megpróbálni... már rég nem én döntök az életem fölött úgy tűnik... valószínűleg megint vissza hoznának, és utána egy percre sem hagynának egyedül...

Egy könyvet veszek magamhoz, hogy eltereljem a figyelmem. Már épp bele feledkezek, mikor hallom, hogy valaki haza jött. Kilesek a lapok mögül 

- Jó soká jöttél – jegyzem meg, mikor konstatálom, hogy a kölyök az- Az mi?- kérdem a kezében szorongatott csomagra pillantva 

- A tiéd – bátortalan léptekkel közeledik felém, majd nyújtja át a csomagot. Bizalmatlanul veszem át. Mire készül? Óvatosan nyitom ki, majd mikor ruhákat találok benne értetlenül nézek rá 

- Ezt miért kapom? - kérdem értetlenül. Nem igazán vagyok benne biztos, hogy náluk az ajándékozás ugyanazt jelenti, mint nálunk...ráadásul... eddig bármi "ajándékot ",vagy "meglepetést" kaptam tőle, az fájdalommal járt - Ezúttal ezzel akarsz megvesztegetni? Ti emberek aztán…

- Hetekig tartott, mire Kalder segítségével megcsináltam ezeket neked, hogy ne fagyj meg télen! Mert tudom, hogy hidegvérű lévén nem bírod jól a hideget - vág a szavaiban - Semmiféle hátsó szándékom nem volt, csak örömet akartam szerezni. De tudod mit? Ha nem kell, felőlem el is égetheted, nem érdekel! Azt csinálsz vele, amit akarsz!

 

Kiviharzik, meg sem várja a válaszomat. Csak a szemeim forgatom. Komolyan számon kéri rajtam a bizalmatlanságot? Holott tudja, hogy van rá okom...

Végül annyiban hagyom, és inkább a ruhákat kezdem szemügyre venni. Szép, igényes munka ahhoz képest, hogy ő készítette, valószínűleg minimális eszközökkel. Egy mérettel nagyobb, mint kellene, de annyi baj legyen. Felpróbálom a kabátot. Kényelmes, meleg darab...

Annyiban igaza van, hogy hamarosan itt a tél. Nem túl hosszú, nem vészesen hideg, de hidegvérűként ez lesz az első telem... vajon képes vagyok a hibernációra? Fogalmam sincs, mi vár rám...

 

Már vagy egy órája elment... még mindig hisztizik?

Kilesek a ház elé, de semmi, viszont az istálló ajtó nyitva... talán oda ment hisztizni...

 

Az egyik széna kupac tetején találom meg 

- Köszönöm. Igazán kényelmesek lettek- szólalok meg halkan. Megrándul, de nem reagál- sajnos eddig bármikor "ajándékkal "vagy " meglepetéssel" ijesztgettél elég fájdalmas volt, így nem értem mért lepődsz meg, ha némi fenntartással fogadom a hasonlókat... viszont ezeknek jó hasznát fogom venni, szóval tényleg köszi!- sarkon fordulok és már épp csuknám be az ajtót, mikor felém fordul 

- Szívesen...

 

A következő hetek nyugodtan telnek. Li Hong eljár halászni a haverjával, én gombákat, gyümölcsöket és füveket gyűjtök télire. Épp egy ilyen utamon járok, mikor havazik kezd. Elmosolyodok, és pár percig csak állok, az égre emelt arccal, behunyt szemekkel és élvezem az idei év első hóesését. A ruhák jó melegek, így nem idegeskedek, csak haladok tovább. Eszembe jutnak a régi telek, hócsaták a testvereimmel, ahogy apám engem és a fivéreimet tanít vadászni... kellemes emlékek.

 

Jó messze járok már, a hóesés pedig szinte egyik pillanatról a másikra csap át hóviharba. Nem aggódok, hisz úgy ismerem az erdőt, mint a tenyeremet. Keresek valami szélvédett helyet, ott várom ki a vihar véget. Egy hatalmas, odvas fa tövében tákolok ideiglenes vackot magamnak, oda húzódok be, de a vihar csak nem akar elállni... lassan a nap is lemegy, tüzet rakni nincs értelme, a viharban nem maradna meg, és útnak indulni sem jó ötlet... úgy tűnik, itt kell töltenem az éjszakát...

 

Éjfél lehet talán... még mindig nem akar alább hagyni, és kezdek áthülni... álmosság önt el, érzem, hogy a szívverésem kezd lelassulni...meg kell próbálnom nem elaludni...

 

Arra ébredek, hogy valaki bökdös. Lassan nyitom ki a szemem, napsütés...elállt a vihar...

- Rey, nem tévedek?- hallok egy hangot, és lassan a hozzá tartozó test is elő kerül... egy ardeni, de az arcát nem látom a háta mögül a szemembe sütő nap miatt- az ember gyerek már mindenütt keresett téged..- biztos Li Hongra gondol.

- Mit? Mióta?...-próbálom össze szedni magam 

- Nem tudom...- von vállat, majd felsegít. A lábaim remegnek, de próbálok megállni rajtuk. Végig pillatok rajta. Az idegen ardeni, akivel a kölyök haverkodik... említette a nevét, de nem jut eszembe- gyere, a házam itt van nem messze. Melegedj meg, egyél egy kicsit, aztán ha erőre kapsz vissza tudsz térni a faluba...

- köszönöm...- biccentek. Elveszi tőlem a kosarat, majd elindulunk. A házikó valóban nincs messze. Apró, egyszerű, de rendezett és ami a legfontosabb, meleg. Bent helyet foglalok, míg ő a konyhában ügyködik, majd egy nagy kancsó teával és két bögrével tér vissza

- szerencsétlen fiú hetekig dolgozott a ruhákon, de úgy tűnik mégsem volt elég meleg- biccent a kabát felé 

- Nem tudom... a saját testemben egész biztosan melegem lett volna benne, de így... nem ismerem igazán ezt a testet- vallom be - talán hagynom kellene, hogy hibernálódjon, de akkor a maradék kevés időm felét átaludnám...

- Hiányolnának téged... különösen az ember fiú 

- Ki tudja... elvileg bejövök neki...de nyilván ezt neked is említette már... vagy hogy mit tett...- erre csak mindent tudón biccent

- Igen, sokat mesélt... rólad, hogy mi történt, és hogy milyen kegyetlen vagy vele- erre felhorkantok

- Épp elég okot adott rá 

- Szóval részedről ez valami bosszú hadjárat?

- Nem. Csak nem akarom, hogy bármi köze legyen hozzám!- fakad ki belőlem. Engem is meglepnek kissé a szavaim. De vajon mi dühít benne ennyire? Az, amit tett? Az talán csak az egyik fele a dolognak... hogy át akarja venni Edan helyét? Vagy még inkább az, hogy úgy érzem, még mindig a tulajdonának tekint, mint egy gyenge kisállatok... hogy azt hiszi, kedve szerint rángathat, de hogy én mit gondolok, vagy mit érzek kicsit sem számít...

- És ezt elmondtad neki is? - teszi fel a következő kérdést. Erre megtorpanok. Szóról szóra, pont így nem mondtam meg neki, de szerintem érthetően a tudtára adtam, hogy nem kell nekem.

- Megmondtam neki, hogy nem érzek iránta semmit... de nem hiszem, hogy ténylegesen felfogta...

- Szerintem felfogta. Ha nem tette volna, nem próbálna távolságot tartani... de az érzéseknek nehéz parancsolni... ezt tudhatnád...

 

Órákig beszélgetünk. Leginkább Li Hongról, de szóba kerül a háború és a petek is. Azt, hogy a központban mit műveltek velem nem hozom szóba, és azt sem részletezem, amit a kölyök tett, valószínűleg van elképzelése a dologról. 

 

Már lassan elfogy a tea, mikor kopogást hallok. A fiú felkel és elbiceg az ajtóig, majd hamarosan, meglepetésemre Li Hong társaságában tér vissza 

- Rey!- kiált fel, mikor észre vesz a takaró halom alatt. Kis híján a nyakamba ugrik 

- Jól vagyok... most már- tudom le ennyivel 

- Mi történt? Napok óta haza sem jöttél...- kezd faggatni

- elkapott a hóvihar... ástam magamnak búvóhelyet, de a jól ismert praktikák ebben a testben kevesek...

- eszméletlenül, de sértetlenül találtam rá... nem lesz baja. Helyre jön - nyugtatgatja. Megkönnyebbülten rogy le a székre. Nem szólok egy szót sem, csak a szemem sarkából figyelem őt. Vajon ténylegesen aggódott értem, vagy megint kontrollálni akar? Minden jogom meglenne, hogy lelépjek, őt pedig itt hagyjam. Nem vagyok a tulajdona...- elég későre jár már... szerintem az éjszakát töltsétek itt, majd reggel haza mentek...

- Köszönjük- biccentek hálásan. Rá nincs okom haragudni, főleg, mert megmentette az életemet...

Meglepően hamar kettesben hagy minket. Elrendezzük a fekhelyünket, majd nyugovóra térünk. Li Hong meglepően szótlan. Ennyire aggódott volna? 

Egymás mellé fekszünk, mivel kicsi a hely, elég közel. Nem ellenkezek, míg nem próbálkozik be ismét 

- Aggódtam érted...- töri meg végül a csendet- azt hittem, elmentél... vagy meghaltál...

- Nincs akkora szerencséd... bár... megfordult a fejemben, hogy világgá megyek...

- Ne tedd...

- Pedig minden jogom meglenne hozzá- pillantok rá. Teljes sötétség van, de én így is látom őt... könnyesek a szemei...- nem vagyok a kisállatod- emlékeztetem- nem vagyok a tulajdonod sem...

 - Tudom...- nem kínzom tovább, bár szívesen a fejéhez vágnék pár dolgot - egyébként... te csókoltál meg először...

- Mi van?!- mordulok rá 

- A sátorban... részegen... Edannak szólítottál...- percekig meg sem tudok szólalni. Mért akarnék tőle bármit is... mért csókoltam volna meg? Bár ha valóban igazat mond, elég félre érthető lehetett számára. Talán azt hitte, akarok tőle valamit...

 - Ha valóban így történt... valószínűleg nem neked szántam azt a csókot...- sóhajtom- bocsánatot kérek érte... nem állt szándékomban...

- Pedig jó érzés volt... ahogy a másik is... - felém fordul, szorosan hozzám simulva. Jól esik most a meleg, amit áraszt magából, így nem tolom el, de figyelem minden mozdulatát. A kezeit a derekamra kulcsolja, én viszont kettőnk közé húzom az enyémeket. Úgy tűnik ért belőle, mert nem próbálkozik tovább 

- Nem tudom, a haragon kívül éreztem‐e mást... 

- Mi lenne, ha megpróbálnánk újra? Edan nincs már többé. Szabad vagy...

- Ez nem olyan egyszerű... ha nincs is már itt... akkor is a párom...

- Te is meghaltál... kétszer. Ez sem elég a feloldozáshoz?! Vonulj zardába, ha ennyire vakon ragaszkodsz az elveidhez!- csattan fel és elenged. Felkel és a lehető legmesszebb húzódik tőlem az ágyban 

- Mi az a zárda?- nézek rá értetlenül 

- Nálatok nincs ilyen?

- Nem tudom...- vonok vállat 

- Vallási épület, ahol az emberek elvonulnak, szüzességet fogadva, az adott istenségnek szentelve magukat...

- Ha lenne, sem mehetnék oda. Nem vagyok már szűz, nem emlékszel?- erre látom, hogy fülig elvörösödik 

- Hogy ne emlékeznék? - Csak nem bűntudata van? Képes rá egyáltalán?- Ezért nem engedsz közel magadhoz? A rossz tapasztalat miatt?- ismét közelebb csúszik, egészen közel.

- És ha igen?- mordulok rá, eltolva magamtól

- Sosem fogod megtudni, ha bezárkózol!

- És ha nem is akarom megtudni?- lököm arrébb, majd felkelek- veled ellentétben én nem vagyok állandóan kanos!

- Pedig működik...teszteltem- mosolyodik el kaján vigyorral- igazán aranyos hangokat adtál ki, mikor vele játszottam... ne mond, hogy nem emlékszel... vagy hogy nem volt jó érzés...- egy pillanat alatt megy fel a vérnyomásom. Lehet, hogy a testem reagált az ingerekre, de távol állt a jó érzéstől! Csak arra emlékszem, hogy minden porcikám szörnyen fájt...

- Veled ellentétben én nem élvezem a fájdalmat!

- Akkor talán majd ezt..- elém lépve magához húz és megcsókol. Meglepetten pislogok. Már megint?! A vállaira teszem a kezem, de nem engedi, hogy eltoljam. A derekam köré fonja a karjait. Most sokkal másabb. Puhán, gyengeden kóstolgat... nem akarom, de jó érzés... mintha Edan lenne itt. Nem viszonzom, de engedem neki, hogy kóstolgasson. Pocsékul érzem magam, de ez annyira hiányzott már...

Végül elereszt és hátrébb lép 

- Na? Ez annyira nem is volt rossz...

- Nem... de ne próbálj meg álmomban megdugni!- figyelmeztetem, majd vissza fekszem. Magamra húzom a takarót és a fal felé fordulok. Mellém fekszik, de nem próbál közeledni, szerencsére. Úgy teszek, mint aki alszik, de nem jön álom a szememre...