Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2.

Yoo Tsubasa2015. 04. 11. 18:17:26#32746
Karakter: Thomas Rauf Nasir



 

 

- Megint ezek a kurva firkászok! – szitkozódik az egyik napbarnított fazon belépve a helységbe a két őr mellé, akiket mellénk rendeltek ki. Csak annyi volt a dolguk hogy beráncigáljanak, elkoptatva a cipőm orrát miközben én rongybabát játszottam. Kendővel a számban hallgattatnak el, na meg a főnököt is, így csak a szemkontaktus az a kommunikációs forma ami megmaradhatott. Egyikünk sincs a toppon, az öreg több vágást is szerzett, az Isten tudja hogyan, míg én csak pár fájó végtaggal és horzsolással úsztam meg az egészet. A fejesük belép a helységbe, jól megjegyeztem azokat az enyémhez hasonló barna szemeket. Megrökönyödik mikor rám pillant, talán azt hiszi testvér vagyok én is akár csak ez a kettő buckalakó itt fegyverrel. Egy irgalmatlanul groteszk, és érzelem dús grimasz után felállíttatott minket a két testőrével, majd elkezdett nekünk hadoválni szegény főnököm meg csak kapkodta a fejét.

 

 

- Ki vele, miért vagytok itt? Csak nem álruhás külsősök ? – rivall rám, én meg egy mukkot sem szólalok nehogy aztán ezért kapjak golyót a fejembe. A főnököt kiviszik egy kis időre, majd tök csönd uralkodik az egész helységen, de a szemeim végigpásztázzák addig is a bunker belső falait, és azt az egyetlen szem széket, na meg asztalt ami ott éktelenkedik a rusnya keki színével. Kurva jó, van egy sanda gyanúm hogy ennyi éves fejjel itt halok majd szörnyet. Csak a falra ne fessük az ördögöt… egy hatalmas csikorgással nyílik az ajtó, és rajta keresztül két őr, na meg a főnök esik be félholtra verve a karjukban lógva. Te jó ég!

 

 

- Miért tették ezt vele? – kérdem arabul, mire az egyik ijedten kapja oda a fejét felém, lehet hogy ennyire érdekes az ábrázatom, vagy most mi van? Egy harmadik kocog be két zsákkal a kezében, rápillantok először a behurcot és mellém ledobott összevert testre ami kicsit ködös tekintettel mered rám. Majd megnézem magamnak ezt a három csuda aranyos pofát, ilyedeten sikkantom el magam mikor látom hogy a zsák szája nyílik, majd a fejünk köré passzintják öket. Most biztos hogy terveznek valamit, ezek nem ártatlanok, még hogy ártatlanok… háborús bűnösök, hidegvérű gyilkosok és… Megáll bennem az ütő mikor egy hangos puffanás szaggatja darabokra az egyik dobhártyámat. Még azt a kis levegőmozgást is felfedezni véltem amit a töltény húzott maga után. Nem érzek semmit, csak a lélegzeteim gyorsaságát próbálom csillapítani mert meg fogok fulladni ebben a szövetben ha most nem gondolkozok okosan. Ideje lesz kicsit bekapcsolni a robot pilóta üzemmódot magamon, így ahogy tehetem beájulok, csak a hecc kedvéért. A nagy büdös, hogyne, ijedtemben tettem.

 

 

Arra eszmélek hogy valami égbekiáltóan nagy dörrenés hallatszik nem is távolról, azt ne mondd hogy most haltam meg. Egy éles és rekedtes férfi hang azonban tudatja velem hogy még élek, hallom a saját ütőeremet ahogy tamtamot jár a csontjaim alatt. valaki megrad a csípőmnél fogva és cipelni kezd, már teljesen eszemhez térek, és azonnal rugdosni kezdem ahol érem.

 

 

- Kurva anyádat, nyugodj már meg! – szól rám fülsüketítő hangon, nem elég hogy majdnem összehugyoztam magamra félelemtől még ez is. Fogadjunk hogy ez is terrorista és azon nyomban mikor letesz végem van, na de, mi ez az URH rádió recsegés?

 

 

Valami fémes kongó anyagon koppanok, na meg elfojtott motorbőgést is hallok mikor valaki elkezdi leoldozni a kezemről a kötözőt. Azonnal a fejemhez kapok és az engem fojtogató zsákot lekapom magamról, na meg azt az összenyálazott kendőt is kikapom a számból, majd megnyálazva az ajkaimat kezdem el kérdezgetni a körülöttem ülőket. Mindegyiken katonai hacuka… nah Thom ezt jól kifogtad! De legalább nem a tevehajcsárok esznek meg pálmalevélen. Van egy helyes csaj is a fülkében aki mosolygó szemekkel nyújt oda nekem egy dobozkát ezzel a felkiáltással.

 

 

- Hé, tessék egy cigi! – ki is kapom a szálat és az ajkaim közé biggyesztem, még mindig homályos egy kicsit a környezet, de lehet csak azért mert jócskán három napja nem láttam értelmes napfényt sem.

 

 

– Köszönöm!- felelem neki az idáig használt nyelven, na remek, ő ezt is érti akkor használhatom mindkét nyelvet ezeknél. A kacsóim beremegnek ahogy kiráz a hideg, ámbár olyan meleg van hogy odakint biztos odakozmálna a fedetlen fejem.

 

 

– Ohh a kurva életbe! – szisszen fel a tőlem balra sregizavé ülő nagydarab szőke csávó. Az egyik felé mozduló alak elkezdi leszedegetni róla a göncöket, a terep mintás sisakot, majd a mellényt, míg ő fintorgó arccal  konstatálja a helyzetet. nem lehetett valami kellemes ez a sok seb.

 

 

– Ez tuti bordatörés százados! – visítja túlhörögve a búgó jármű zaját és az alvázon pattogó anyag moraját. Egy csomó kötözőt, gézt kap elő az egyik pakkból és kezdi szépen körbetekerni a nem éppen megvetni való testet, aminek mondhatni örül a kis albinó katona.. ácsi… vezessük ezt csak vissza, azt mondta hogy százados. Na ne idegesíts hogy egy százados mentett meg?!

 

 

– Meg tudom erősíteni a bordatörést doki! – mormogja még én újból beleszívok a szálba aminek az illata kellemesen átitatja a poros járművet. Na most nyugodtam le teljesen, így teljesen meg tudom szemlélni azt a kigyúrt testet, na meg lopok egy pillantásnyit az arcára nézve. Jól körbevizslatom, egyre inkább kezd megtetszeni ez a fazon, na de ha katona mindig bevetésen van nem? Át kell még hogy gondoljam. Hirtelen változik az arca, és az ablakon túli táj nézegetését félbeszakítva néz rám le.

 

 

– Mi van kis herceg? – értettem amit dumált, angolul volt de olyannyira megzavart a fixírozásában hogy elkapom érdektelenül a fejemet . Közben kiderül hogy Anna-val beszéltem eddig, és hogy most már minden rendben mert hogy kimentettek és hogy ha odaérünk az uticélhoz akkor orvosi ellátást kapok, na jó, de hova a búsba fogják vinni a főnök holttestét? Clarissa ki fog nyírni engem is ha megtudja hogy nem csináltam semmit az ellen hogy visszajuttassák Edinburghbe a testét. Nem is tudom már mennyi idő telt el azóta hogy kisegített ez a csaj a kocsiból, majd beszállítottak az egyik kórházba ahol a doki készségesen ellátta a sebeimet. Néhány horzsolás, egy vérző fül, na meg egy pár lilára színezett zúzódással úsztam meg az egészet. Azt mondta a középkorú kuruzsló hogy egy- két nap alatt rendbe jön a hallókám csak kezeljem ezzel az átlátszó folyadékkal. Lassan kiérek a rendelőből, megnézve magamnak azokat az embereket akik ott üldögélnek és várják a sorukat, egyik szegényebb mint a másik, számítottam erre de még is meglepi az embert a nyers valóság.

 

 

Pár napig a lakásomban punnyadok a helyi híreket bambulva a kis tévén, és kicsit felépülve nézegelődöm az erkélyről ahonnan messzire ellátni a távolba. Még azt is bemondták hogy a HAMASZ  bűnszervezet tagjai tartják terrorban a környéket, na meg ők raboltak el bennünket is a főnökkel. Igaz is, írnom kéne egy lapot a feleségének, de az nem fog ideérni ilyen időben. Majd értesítenem kell valahogy, na jó de hogy? A szerkesztőséggel kéne felvenni a vonalat, elő is halászom a táskámból a mobilom és már hívom is a kisfőnököt Arthurt hogy elmeséljem neki a történteket.

 

 

- Szevasz Thom! Hallottuk hogy megint robbantgattak ezek az átkozottak. – leülök az ágyam szélére és onnan bámulom még mindig a szép tájat ám tekintetembe néha belevillan a fehér szél által libegtetett függöny.

 

 

- Jah, majdnem a dobhártyámat… lenne egy kis hírem számotokra aminek nem fogtok örülni. – komolyodik meg a hangom és lassan megfogalmazom a fejemben a szomorú hírt, kissé szelídebb köntösbe burkolva.

 

 

- Mi az?- kérdi a kagylóba remegő hanggal, majd a telefon halk pittyegése jelzi hogy átléptem egy bizonyos időkorlátot.

 

 

- A Főnököt és engem két nappal ezelőtt kicsit kikérdeztek a terroristák, én nem mondtam semmit, a franc se tudta volna hogy aki dumál azt… khm… - kicsit megköszörülöm a torkom és erőt veszek magamon  - Figyelj Arthur, a Főnök nem úszta meg, meghalt nem tudták megmenteni a helyszínen életét vesztette. – kis csend az éter másik végén, majd elmagyarázom neki szépen hogy mi a teendője és hogy majd értesítsen ha kész vannak, és még hívom később.

 

 

Közeleg a késő délután, a gyógyszerem fogyóban szépen elmegyek iszogatni valahova. Még mindig nem tudom felfogni hogy nincs mellettem az aki egyáltalán az életemet kezdte igazgatni az ügynökségnél. És én meg megúsztam egy kibaszottul vérben tocsogó fejjel. Remek. Kikérek pár kört, vagy egy tucat pohár figyel előttem és próbálom azokba fojtani a gondolataimat. Elsöprik előlem őket, de immár kissé kevesebbet kérek ki mert hatalmába kerített az a csöpp kis szédülés ami a löttytől jött, na meg rázza a gyomromat az az ütem amit a hangszórók biztosítanak. Egyszer csak halk hang szólongat… jaj csak képzelődsz húzd le ezt a másikat is na.

 

 

- Hé, Thomas! – hallom meg a tompa hangot a dübörgéstől, majd egy apró vigyorral támadom le  a mondandómmal. Kicsit elfordulok a bárszéken és egész felsőtestem felé áll máris.

 

 

 – Szép estét százados, még… még, meg sem tudtam köszönni, amit értem tettek. – taglalom neki angolul, ahogy látom így is kristály tisztán érti azt amit motyogok ennyi rövid után. Ennyivel szoktunk alapozni a haverokkal, alaposan megnézem magamnak, trikó és a szokásos színek ó te jó ég!

 

 

– Gyere, csatlakoz hozzánk! Plusz segíthetsz az italokat vinni. – szólít meg az egyik általam is értett nyelven, de szavaira összébb húzom magam. Talán mert túl közel lenne, vagy a túzzottan kivágott felső miatt, vagy egyáltalán az egész kis pedofil feje miatt? nem az hogy nem jön be az ilyen csak kéretem magam csöppöt… Ujjaim közéhez kapok egy csomó feles poharat na meg egy pár sört és megyek a katonám után az ő asztalukhoz ahol egy csomó jópofának tűnő koma üldögél. No meg egy szőke hölgy akinek furán dereng a két szeme rám, olyan mint ha meg akarna folytatni. Egyenlőre még nem foglalkozom a kis hölggyel inkább ezekkel a csábító kis átlátszó poharakkal törődöm. Pár pohár után kicsit zsibbad azért a fejem de éppen kellemesen ahhoz hogy mindenféle hülyeséggel traktálható legyek. Így kérdezgetnek is, meg válaszolgatok ahogy kell e közben ez  a szőke bige is beleköhög és eljutunk odáig hogy azon veszekszünk hogy miért hagytam meghalni a főnököm… Na szívem éppen azért mert én a tollat meg a klaviatúrát forgatom jól nem a lőszeres táskát meg a fegyvert. Ki is hív egy ivópárbajra amit még tűrök egy kicsit, aztán a pulzusomra való tekintettel abbahagyok és hagyom nyerni, de kurvára irritálja a pofázmányom az hogy egy nő, akinek mellesleg gyengébbnek kelljen hogy legyen mint én . Bár katonanő… ami kicsit leveri a lécet na. Prüszkölve és köpködve restellem magam a megszégyenülés miatt amit ez okozott de még így is kellemesen pofán röhögnek. A szőke obsitos meg megpaskolgatja a vállam kicsit a személyes terembe furakodva, de nem bánom legyen.

 

 

 - Kitartást kis barátom, nem szégyen az, ha leiszik egy csaj. – na, de tapintatos a megmentőm, komolyan. Az asztalra tapasztom a két tenyerem és megtámasztom még ő egy kicsit nyakal.

 

 

– Figyelj, meghívlak még egy körre, mert kedvellek! – hajol oda a nyakamba, a válaszreakcióm pedig nem más mint, hogy azonnal az ajkaira tapadok amit először kicsit belassulva viszonoz, ám hamar belejön és szinte már a hajamba markol. Kicsit lehet, hogy sokként élte meg de egy kurta vigyor kanyarodik az ajkaimra mikor elválunk egymástól, és újabb kérdéssel bombáz kicsit zavarodottan.

 

 

- Khm… akkor még egy italt? – köszörül egyet a torkán majd mozdul kicsit el tőlem odébb lépve az asztaltól.

 

 

– Igen, jöhet. – bazsalygok még mindig kicsit szendén, megvallom őszintén régen volt már ilyen, hogy önszántamból mentem volna táncba egy ilyen faszival. De megtetszett, valahogy az a szőke fej mindig lezsibbaszt mikor meglátom. Visszatér, immár egy csomó feles pohárral a kezei között amiket szorgalmasan lepakol az asztalra, hogy szabadon lehessen válogatni belőlük. Nem is vagyok rest és azonnal magamhoz veszek vagy ötöt ami le is gurul a torkomon azonnal. Kicsit fejbe csapott ez a sok itóka, hát nem is csoda amennyit betermeltem ma, hihetetlen ám még nem veszélyes.  Amint elfogyasztottunk mindent szépen távozunk a túlvégen, te tessék félreérteni tényleg kedvem jött egy kis khm, szóval na a lényeg az hogy kicsit a lábaim is zsibbadnak és szabad prédát képviselek jelenleg, egye fene.

 

 

- Merre laksz? – kicsit lehet észrevette, hogy megingtak a lépteim mert közelebb lépdel, úgy látszik ő nem ivott még eleget, vagy éppen hogy nem látszik rajta?

 

 

- Nem messze van innen a ház amit bérlek. – jelentem ki kicsit levegő ittasan, ugyan is rám jön a csuklás. Gyámoltalanságomat nem bírja tovább nézni és, hogy ne szedjem fel a lapokban lerakott betontömböket, átkaroltat magán és úgy segíti az utamat tovább. – Kicsit-kicsit túlzásba vittük nem gondolod? – csuklok egy hatalmasat, majd mikor a rekeszizmom görcsös összehúzódása alábbhagy lassan megint elvigyorodom.

 

 

 - Vitted Thomas. A hat feles mellé lenyomni ezt a mennyiséget azért szép teljesítmény! – nem is tudom már mennyit tuszkoltam a pici fejembe, de azért szurkolok, hogy ki ne adjam magamból mihamarabb mert csúnya világ lesz itt.

 

 

- Köszi! – lassan megérkezünk ahhoz a lakáshoz amit béreltek, illetőleg béreltem magamnak. a sötétben rikító fejér falak, a hatalmasra nőtt pálmafák no meg a hatalmas és egyszerű kőkerítések olyan szépen hatnak így együtt akár csak egy képeslap képes felének látványa, és ne is számítsuk még hozzá azt a finom kicsit langyoskás szelet ami éppen az arcomba fújdogál és segít kicsit kiszellőztetni a fejemet. Előkaparom a kulcsomat, majd benyitok és beljebb vezetem a kis „rezidenciában” ő pedig egy kis ideig eltűnik ki a nyitott balkonajtón. Igen, éppen a partot nyaldosó hullámokat is látni innen ezért választottam épp ezt, szeretem a szépet nézni és tapasztalni is. Kicsit sunnyogva lépdelek mögé, még kilépek mögé a kicsit hűvösebb szegletre és átkarolom a csípőjénél. Hirtelen asszem hatni kezdett a pia, vagy nem is tudom és elkezdtem a nyakánál fogva cicásan mosdatni. Majdnem, hogy egy magasak vagyunk és így sikerül tovább folytatni, kezeim nem bírnak magukkal és az atlétája alá simítok szépen felhúzva a hasa közepéig. Kicsit felmorran mire ijedtem kapom ki a  ruhadarab alól a mancsomat, tényleg le van fáslizva. Akkora erővel vágódott volna bele abba a védőfelszerelésbe? Hmm,de nincs kedvem abbahagyni.

 

 

  - A fene, elnézést százados Úr! – eleresztem kicsit a derekát és egy ingatag lépéssel távolodom tőle, egyik kezemet a szám elé húzva fojtom el az éles hang forrását. Nem is figyeltem de a nagy röhögcsélésben majdnem megpattantam az üvegajtón, de szerencsére az övemnél fogva visszatart, és magához ránt. Szorosan a nyakához csimpaszkodom és figyelem a világos színű szemeket amint végigmustrálnak.

 

 

- Imádom, mikor tisztelik a rangomat! – ohó, de szépen kezdett el duruzsolni az úr, nah itt biztos lesz valami. Bár szándékomban állt ezt megkockáztatni, de azt hittem, hogy nem fog ilyen jól reagálni ezek szerint neki is bejön, s ez a lényeg. A kicsit hosszúra hagyott hajamat hátrébbtúrja az arcomból az egyik kezével, majd lecsókol és csak apró levegőket hagy venni. Szépen elkezdi lefejteni magáról a felsőbb ruházatot és végül csak abbahagyja a kínzásomat. Ajkaim lejjebb vándorolnak az övéiről egészen a kulcscsontjáig, onnan pedig le a szépen izmolt testére, de kezeim is tevékenykednek és az övét próbálják meg bontogatni. Nem is telik sok időbe és már is lejjebb csúsztatom a gatyáját a földre majd rásimítok az alsójában feszülő dologra amit nagy sóhajjal kísér. Térdre ereszkedem és még a hasán játszadozom kicsit lejjebb vándorolnak az ajkaim a lágyéka felé. Ismét halk hang mikor az alsóját harapdálom végig, és felnézek az arcára, hogy mi a helyzet. Hatalmasra tágult pupillákkal kérlelem.

 

 

 - Mire vársz? – engedély megadva, így gyorsan lekapom róla ezt is. És ami fogad, hát valami csodálatos esküszöm, megnedvesítve az ajkaimat fogok rá egyik kezemmel a tövére és kezdem el lassan kezelgetni. Megszívom és körözök vele kicsit mikor még jobban megvastagodik kicsit , csak azt sajnálom még dolgozom rajta, hogy nem vagyunk józanok és nem a- az igazi kangörcs fűti mind kettőnket. nem bírja tovább így gyorsan torokra kapom és hagyom had élvezzen el, kicsit tisztogatva dolgozok rajta még mindig, majd leszállok róla.

 

 

- Nem akarunk bemenni? Századus úr? – állok fel , de valahogy most szorítja ez a kis gatya az én csípőmet is, hm, le kéne venni, igen az nem lenne rossz.

 

 

- Még nem! – odaránt magához és megint megcsókol, közben kezei türelmetlenül szaggatják le rólam az ingemet csak úgy pattognak a gombok és gurgulásznak össze vissza. Nemsokára a gatyámban matat, és lefeszegeti rólam. Megperdít így közelebb férkőzhetek és teljesen nekinyomulok, akár van sebe akár nincs. Letolja egészen a combomig, majd előre dönt ellenkezést nem tűrve és belém vágja magát. Hatalmas nyögéssel fogadom be és hagyom had diktáljon eszméletlen tempót.

 

 

- Rég. jártak erre, Tomy, mi?! –lihegi a fülembe még próbálja fékezni a hátsóm automata mozgását magán.

 

 

 

 

- Igen, Száz-Százados úr! – hatalmas nyögésekkel jelzek vissza, hogy pontosan azt adja nekem amire egész nap vártam. Hatalmas csattanásokkal csapódunk egymásnak, a térdeim pedig kicsit megrogynak alattam még mellkasommal a két alkaromra támaszkodva. Éppen alattunk terül el a hatalmas udvar ami most csak a mi hangjainktól zajos. Hála égnek a szomszédban nincs senki aki zavarhatna így hatalmas nyögéssel élvezek el együtt vele immár másodszorra. Még bennem marad addig felegyenesedem és lassan neki dőlök, így is eléggé fájhat az a sok lila folt rajta ami kilátszik a kötései alól. Lassan rám kulcsolja magát majd húz rajtam egyet kettőt és megint megszólal. 

 

 

 

 

 

- Most már mehetünk a hálóba, Tomy. – egy bájos mosollyal figyel még érdeklődve fordulok oda és csókol le.

 

 

- Igen is, Százados Úr! – kiáltom ki majd szorosan magához húzva tipegünk be az ágyig. Lerugdaljuk magunkról a gatyákat majd elenged és az ágyra dob. Felém mászik majd ismét csípőn ragad és kicsit feljebb ránt magához, és belém csusszan immár könnyebben.

 

 

- Awhhh Szá-százados… - nyögöm halkan kicsit hisztisebb hangnemben még könnyedén rám nem borul, én meg át nem fogom a nyakát és úgy húzom magamhoz közelebb.  Közelebb nyomom a csípőm, és aprókat mozdulva csapódik  a hátsómnak majd odasziszegi közel a fülemhez.

 

 

- Ki-kitartás kivickém… - fél szemét lecsukva dönget tovább és liheg még egy kicsit, majd mélyeket lökve rajtam csókol le és nyögi édes kínjait az ajkaim közé. Megint szisszen ugyan de most már gyorsabb tempót diktálva juttat el a csúcsra ismét.

 

 

 

 

 

*~*~*~*

 

 

- Jézusom, a fejeeem… - nyújtom el hosszan a nyögve nyelős mondatot. Majd szétrobban a koponyám, ráadásul az egész testem elnehezül, na meg maki pucéran fekszem az ágyban egy lenge kis paplannal lefedve a csípőmnél. De a saját szuszogásom mellett, itt van valaki másé is. Nem merek félrenézni először, de mikor megérzem a mocorgását kénytelen vagyok odalesni. A Százados alszik mellettem, szintén ilyen csinosan kiöltözve, karjaim teljesen szétterülnek a fejem mellett. Meg akarok mozdulni de ekkor kipattannak a szemei én meg a fejemet fogva gagyogok magamban, hogy még is mi a jó franc van velem.

 

 

 

 

- Jó reggelt! – szólal meg vigyorogva majd a mellkasára simítja a kezét a kötéseire. Érdeklődve lenézek rá egy grimasszal az arcomon, majd felülök az ágyban egy hatalmas lendülettel, na pont ezt nem kellett volna. Az agyam még nem érte utol a mozdulatot, így szédülni kezdek kissé inkább becsukom most a szemem nehogy leszédüljek innen.  

 

 

 

 

 

- Jó-jó reggelt. – nyekergem de arra nem számítok, hogy a derekamnál fogva közelebb húz magához és ott is tart morogva. – Még is mit csinálsz? – érdeklődöm, majd megtapintom a kicsit megviselt fáslit, ez meg csak nyammog meg hümmög mint egy átkozott holtkóros. Na, most magyarázza el nekem valaki, hogy mit is csináltunk tegnap? Kiesett az egész, csak halvány emlékeim vannak.

 

 

- Ki kell élvezni a csendet Tomy, ne visíts. – taglalja aztán megint próbál visszaaludni de két kezemet az arcára csapom így dacosan kimeregeti a kék szemeit. Rezzenéstelen arccal figyelem, majd adok neki egy egyszerű választ.

 

 

- Élvezze  a faszom… én mindig ilyen csendben vagyok mostanában. – sértődötten fújom ki a levegőt ám most ér a következő felismerés.

 

 

- Hmm, az élvezte tegnap este. – nyal végig az ajkain és kezdi el markolászni a seggem, au-au-pasztmek’ ez mi a jó franc.

 

 

- Óóó, Allah, mondd miért. – temetem megint kezeimbe az arcom, aztán kezdem el lehúzni szép szarkasztikusan onnan. Egyik szemöldöke majdnem, hogy a hajába szalad amint meghallja a fohászomat és kicsit hidegen rákérdez.

 

 

- Miért nem élvezted? Pedig nagyon oda meg vissza voltál. – rápillantok, majd nyelve egyet felelek a most már biztos dologra, hát én nyomban megőrülök.

 

 

 

 

- Én élveztem, ki mondta hogy nem? – húzom fel a vállam ártatlanul és ugyan ezt a felfelé ívelő mozdulatot követik szemöldökeim is.  – Csak nem gondoltam volna, hogy így ébredhetek valaha, egyszer is…  

 

 

 




Szerkesztve Yoo Tsubasa által @ 2015. 04. 11. 22:22:25


Xebol2015. 02. 23. 22:02:29#32539
Karakter: Amiy Rasmus Koppel



 Belerévedek a kopár tájba. Sosem értettem miért hiszik azt az emberek, hogy a sivatag csak sárga színből áll. Nem látják a halvány árnyalatokat? A barnát, a narancssárgát, a bézst néhol azt a kevés világoskéket? Szeretem a sivatagot, a kopár és őszinte valójában.

Bambulok kifele a helikopter ajtaján, ahogy elrepülünk a kopár sziklák és homokdűnék fölött pillantom meg a város sziluettjét. Közel járunk a Jordán határhoz, a város csupán pár kilométer választja el tőle. Rápillantok a GPS-re. A célpont helyzetét pontosan megadták, a fegyverkereskedő csoport felszámolása mindig rizikós feladat, főleg ha a HAMASZ vagy más szervezet védnöksége alatt dolgoznak.

A rotorok hangja tompa zajként hallatszik a sisakba szerelt fejhallgatón keresztül. Valaki megveregeti a vállamat, kizökkentve a gondolataimból. A helikopter ajtólövésze az, valamit motyog nekem, de nem értek semmit. Megkopogtatja a sisakomat. Bassza meg, kikapcsoltam valamikor. Benyomom az ON gombot és mintha a csönd és magány világából beleesnék egy nyüzsgő hangyabolyba ahol hallom az összes dolgozó szuszogását, beszélgetését, óhaját és sóhaját.

- Százados! Tíz perc és megérkezünk az ugrási ponthoz! – mondja nekem a pilóta a fülesen keresztül.

- Értettem, tíz perc aztán ugrás fiúk és lányok! – megnézem a fegyverem, majd a kötelet, amivel lecsúszok a jó 30m magasan lebegő helikopterről. - A csapatszállítók helyzete? – kérdezem a rádiósomtól.

- Harmincöt km re várakoznak nyugati irányban. Elfoglalták a megbeszélt helyüket és indulásra készek, Uram! – hallom a rádiósom jelentését. Végig kérdezek mindenkit. Két Blackhawk helikopter, 4 raj, összesen 16 ember. Mind alám tartoznak és nekem kell őket kihoznom, lehetőleg úgy hogy a saját lábukon tudjanak vissza menni a szállásukra. Szerencsére a többségük hivatásos, szóval tudják mire vállalkoznak. Ma otthon maradtak az újoncok így nem kell bébiszittert játszani.

- Két perc és ugrás! – kiáltom bele a rádióba újra, mire mindenki elkezd készülődni. Felállunk, elhelyezzük a köteleket, megigazítjuk a fegyvereket magunkon. Ahogy a helikopter a kijelölt zóna fölé ér a levegőben, meredeken dől hátra, hogy megálljon. A pilóta nem kíméli a gépet, szinte érzem, ahogy a gép fájdalmasan nyög fel, ahogy a rotorok a tehetetlenséggel és a gravitáció makacsságával harcolva megállítják az eddig repesztő masinát. Kötél ki az ajtón és ugrás! Gyorsan lecsúszok rajta. Már annyiszor csináltam, hogy már kéz nélkül, csupán lábbal szoktam gyakorolni. Amint megérzem a talpam alatt a poros földet, kioldom a kötelet és magamhoz veszem a fegyverem. A puskatust a vállamhoz nyomom és körbe tekintek. Jó helyen vagyunk. Rögtön a célpont ház melletti udvaron tesznek le. A többiek is lecsúsznak a két helikopterről, majd szépen felfejlődünk. Eddig jók vagyunk, most jön a könnyebb része.

Ha minden jól megy az APC-k pont az 5 perces akció végére fognak ideérni. Ahogy felál mindenki, miközben a helikopterek elhúznak a 4 osztagra bomlott csapat előre is indúl a tervezettek szerint. Ám a legjobban és legalaposabban megtervezett akcióba is kerülhet egy kis meglepetés. A homok (amelyből itt van dögivel) a gépezetben pedig, hogy az állítólagos fegyverraktár egy rohadt kiképzőbázis része. Ahogy berúgjuk az ajtókat a gatyájukba tojó háziak helyett éppen a déli imára készülő, gatyáig fegyverben lévő tevezsokékba botlunk, és akkor elszabadul a pokol…

- Kezeket fel, kezeket fel mindenki! – kiáltja mellettem az altiszt, tök fölöslegesen, mert a turbánosok rögtön fegyverért nyúlnak. Meghúzom a gépfegyverem ravaszát és golyók szaggatják szét a szobát és az ott tartozkodó hat főt. A csapat többi tagja is ellenállásba ütközött. Hallom, ahogy ropognak a fegyverek a ház körül illetve az épületegyüttes más részein, ahogy az altisztek parancsokat ordibálnak. Elmosolyodok, végre egy kis izgalom! Tovább megyek, beljebb a házba, és ahogy megpróbálnánk lemenni a pincébe aljában egy fickó ugrik elő kezében egy AK-val. Nem hezitálok, rögtön kap két golyót a fejébe. Tovább megyünk le az alaksorba, miközben érkeznek a jelentések. Tiszta, tiszta... nincs sérült... két halott… három halott… jól dolgoztak a fiúk! A társammal tovább megyünk és a rövid folyosó végén egy ajtó állja az utunkat. Lelőjük a zárat és berontunk a helységbe. A legnagyobb meglepetésünkre fegyverek helyett egy vallatószobára bukkanunk, benne két összekötözött, zsákkal a fejükön heverő alakot. Az egyik tuti halott. Nem láttam még olyat akiből csorog kifele az agyvelő és felpattan, hogy minden rendben. A másik túsz még mocorog.

- Uram, el kell húznunk, mert szagot fogtak a civilek.. kurva nagy gáz lesz itt! – jelenti az őrszem közben.

- Hol vannak a szállítók? – kérdezem tőle, miközben a társam megnézi a túszokat. Tuti élnek vagy hallnak-e. – Egy perc és megérkeznek! – válaszolja a fülesbe.

Remek, már húznám le a fickóról a csuklyát, mikor a társam megszólal mögöttem.

- Bassza meg! Én ismerem ezt a fickót! – fordulok hátra és megpillantom a szétlőtt fejű figurát. Én is felismerem. Az egyik zsidó riporter, aki rendszeresen meglátogatta a bázisunkat, még egyszer kísértük is egy útján egy harci övezetbe. Az elmélkedést pedig hirtelen egy RPG gránát robbanása szakítja félbe. Jobb lesz sietni. Felkapom a túszt, aki rúgkapálva próbál szabadulni, a halottat meg a társam veszi a vállára. Elkezdünk felrohanni a lépcsőn majd ki az udvarra.

- Kurva anyádat, nyugodj már meg! – Ordítom a fickónak, ahogy a mellkasomat rugdossa a térdével. Ahogy kilépek, a társam után az utcára megbotlok és két erős lökést érzek a mellkasomon… bassza meg, hogy a kurva anyjába tud ez ekkorát rúgni. Golyók repkednek, az 5 APC meg sorba felfejlődve várja, hogy megteljenek utasokkal. Ordibálás és szitkozódás hallatszik az éterben. Ahogy odalépek a lenyitott páncélos rámpájához átadom a „zsákmányt” és lecsekkolom, hogy mindenki meg van-e. Miután megvan mindenki, utoljára szállok be a járműbe.

Ahogy becsukódik az ajtó, felsóhajtok. A golyók kopognak a jármű oldalán, de az automata gépfegyver viszonozza a tüzet és gyorsan elérjük a város határát. Az egyik társam közben kioldja a túsz kezét, aki erre gyorsan le is kapja a fejéről a zsákot, majd a száját bekötő kendőt. Még a sötét belső térben is hunyorogva pislog fel és arabul kezd kérdezgetni minket. Hm, milyen fiatal kis suhanc, francot keresett itt?

- Hé, tessék egy cigi! – Anna az egyik altiszt nyújt oda neki egy szálat. – Köszönöm! – válaszolja a srác arabul majd remegő kézzel rágyújt. Fasza, ebbe az amúgy is levegőtlen szűk térbe. Bazd meg Anna, ezzel a pillantással nézek a csajra, aki csak vigyorog rám és Ő is rágyújt.

Felsóhajtok és veszek egy gyors szippantást a még tiszta levegőből, mire fájdalmasan felszisszenek, az orromból meg ömleni kezd a vér. – Ohh a kurva életbe! – a mellkasom éget mint a fene, ez nem rúgásoktól van az biztos. A csapat egyik medikusa elkezdi lehámozni rólam a cuccokat. Fegyver, sisak, golyóálló mellény. Már a póló alatt is látszik, hogy nincs minden rendben. A doki levágja rólam és látszik, a két golyó nyoma, amit felfogott a mellény. Rohadtul belilult a mellkasom, a sebből vér szivárog. – Ez tuti bordatörés százados! – mondja nekem a doki és elkezdi bekötözni a mellkasomat. – Az orrvérzés a megerőltetés miatt lehet, de amint beérünk, megy is a vizsgálóba! – Fasza! Sóhajtok fel, de ezt nem kellet volna. – Meg tudom erősíteni a bordatörést doki! – Legalább lesz egy kis szabim. Nem is tudom mikor pihentem utoljára egy jót. Felpillantok, ahogy megcsapja az orromat a cigi füst és látom, hogy a srác engem bámul. – Mi van kis herceg? – bököm oda a srácnak, aki elfordítja a tekintetét, hogy most szégyenlősen vagy a „kedves és barátságos” arckifejezésem miatt azt nem tudom. De ez a seb kurvára fáj! Anna közben elkezd beszélgetni a sráccal és próbálja nyugtatgatni, még mindig remeg mint egy kocsonya.

Közel két órát zötykölődünk egy közeli támaszpontig ahol helikopterre pakolnak minket és visszarepülünk a bázisra. A holtestet közben bezsákoltták és arra a gépre rakták amin én vagyok. Bíztató egy jel, nem mondom. Rögtön a kórházba visznek, ahogy landolunk. Szerencsére nem tört el semmi, csak csúnya zúzódás, illetve felszakadt a bőr. Viszont ami jobban fáj, bármilyen lövésnél is az a jelentésírás. Főleg ha egy akció nem a tervek szerint alakul. Aztán lehet gépelni…

Egyenként mindenkivel elbeszélgetek az osztagból, majd csinálunk egy közös megbeszélést is. Utána jöhet a jelentésírás, amire elmegy egy egész nap. Egy teljes egész hetes kimenőt kapok! Hihetetlen! Utoljára lábba kaptam egy repeszt, azután is csak 4 nap járt. Valaki odafent, vagy lent nagyon szeret. Mivel a laktanya az otthonom és az ott berendezett saját kis körletem a lakásom így nem nagyon kell sehova mennem, ha nyugodtan akarok pihenni.

Azért két nap után elkap a mehetnék. Összeszedek pár embert a csapatból, akik éppen nincsenek szolgálatban és kiruccanunk este a városba. A szokásos helyre megyünk. A klasszikus, tombolós diszkó. A két ok, amiért ezt preferálom, hogy tilos a dohányzás a helységben és viszonylag közel van a laktanyához. Jah, meg kedvezmény van katonák számára! Ahogy bemegyünk, keresünk gyorsan magunknak egy asztalt. Ülőhely nem sok van, azok mind foglaltak. Habár most jól jött volna egy, de sebaj. Ki is kérjük az első kört, ami sec perc alatt eltűnik. A következő kört én állom, szóval megyek is a pult felé. Útközben összefutok az egyik csajjal, aki a katonai rendőrségnél szolgál tizedesi rangban. Kicsit tereferézünk, már eléggé be van csípve ahhoz, hogy a rangomra hivatkozva elkérjem a számát. Mielőtt azonban tovább fűzhetném az agyát a többiek mutogatnak, hogy mi a picsát csinálok, hozzam már a piát! Sebaj, a hétvégi program már megvan, szóval elköszönök tőle és a pulthoz verekszem magam.

- Hét korsó sört és hét rövidet! – ordítom a pultosnak. A rohadt dübörgő tuctuc zene teljesen elnyom mindent. – Mi?! – kérdez vissza a srác. Bazd meg, motyogom magam elé, mire újra megkérdezi, hogy mit akarok. - HÉT SÖR, HÉT RÖViD, DEKURVAGYORSAN! – Talán az arcomat látva talán nem, de a srác elkezd iparkodni. Felsóhajtok, a kiabálás miatt megfájdult a mellkasom. Ahogy oldalra pillantok egy ismerős arcot látok magam mellet. A kis Thomas az és éppen a sokadik rövidjét nyakalja be. Legalábbis a hat üres poharat látván.

- Hé, Thomas! – pillant felém. Kicsit meglepődik, majd halvány mosoly ül ki az arcára. – Szép estét százados, még… még, meg sem tudtam köszönni, amit értem tettek. – mondja nekem angolul. Elég tiszta tekintettel ennyi feles után. Jól bírja a srác, de ahogy látom, nem a pia miatt van így készen. – Gyere, csatlakoz hozzánk! Plusz segíthetsz az italokat vinni. – válaszolok arabul, mire kicsit összébb húzza magát. Faszt szégyelli, ezt sosem fogom tudni megérteni. Kérek neki is egy kört majd a segítségével visszamegyünk az asztalunkhoz. A srácok üdvözlik az új ivópajtást és kis idő elteltével, meg két körrel később a srác már sokkal oldottabb hangulatban dumálgat velünk. Annával azért kicsit össze szólalkoznak. Fene se tudja micsodán, de a vége egy ivóverseny, amit az én kis aranybogár tiszthelyettes lánykám nyer. A srác meg bosszankodva fújol maga elé, mi meg röhögünk rajta. Meglapogatom a vállát, miközben a többiek elszivárognak a táncparkett felé.

- Kitartást kis barátom, nem szégyen az, ha leiszik egy csaj. – felhúzom a felesem, ő meg mint valami durcás kisgyerek durrog az asztalra támaszkodva. – Figyelj, meghívlak még egy körre, mert kedvellek! – Hajolok közelebb a füléhez, hogy jól értse azt amit mondok, mire felém fordul és megcsókol. Mi a szösz?! Lefagyok egy pillanatra, de már bennem is van annyi, hogy zokszó nélkül viszonozzam a csókját. Még szerencse, hogy egy sötétebb sarkot választottunk, mert így ez egy picit… gáz. Már a hajába markolok és a nyelvem a torkában van mire észbe kapok és elhúzódok.

- Khm… akkor még egy italt? – kérdezem tőle. – Igen, jöhet. - Mosolyog rám kissé bizonytalanul. Hogy most a pia miatt vagy mert a nyelvemet mélyebbre toltam a torkán mint gondolta volna nem tudom. De azt igen, hogy elmegyek még egy körért és most már csak rövidet hozok. A sok sörtől mindig hugyoznom kell.

Még lenyomunk pár kört, mire a hátánál fogva tolom kifele. Ideje belecsapni a lecsóba addig, amíg az eszemnél vagyok. Thomas, ahogy kell megy előttem és meglépünk a bárból. Szépen angolosan.

Merre laksz? – nem lenne szerencsés, ha a laktanyába vinném vissza.

Nem messze van innen a ház amit bérlek. – kicsit dülöngél a srác, szóval a karját a nyakamba kapom mire rám vigyorog. – Kicsit.. – csuklik egy nagyot – Kicsit túlzásba vittük nem?

- Vitted Thomas. A hat feles mellé lenyomni ezt a mennyiséget azért szép teljesítmény!

- Köszi! – elvigyorodik, közben a következő sarok után már meg is érkezünk. Egy emeletes ház, első emeleti lakását bérelte. Egész jó a környék. A tipikus fehérre meszelt falak, magas kőkerítések, külső lépcsők, no meg pálmafák és a távolban a tenger moraja. Felbotorkálunk az emeletre, kicsit kotorászik a kulcsa után de ahogy látom a friss levegő jót tett neki. Bent egy kis de annál praktikusabb lakás fogad. Azért ilyet sem olcsó bérelni erre felé, főleg ilyen pazar kilátással a tengerre. Viszont, a cigarettaszag rögtön megcsapja az orromat, ehh. Ki is megyek az erkélyre, Thomas meg pár perc után követ engem. Átkarolja a derekamat és érzem, ahogy végig nyalja a nyakamat. Kezei az atlétám alá túrnak mire felszisszenek. A kis mohó! Már elfelejtette, hogy két golyót kaptam be miatta.

- A fene, elnézést százados Úr! – húzódik el röhögcsélve. Fú bakker de irritálóan vihog! Meg is fordulok, még pont időben sikerül elkapnom az övénél, mielőtt tarkóval levenné az erkélyajtót. Vissza is rántom, mire a karjaival a nyakamba csimpaszkodik. Rámosolygok.

- Imádom, mikor tisztelik a rangomat! – Beletúrok a hajába a másik kezemmel és mohón megcsókolom. Szorosan nekem dől, mire a sebek fájdalmasan összehúzódnak. Elkezdem lehúzni magamról a keki színű atlétát és ahogy lekapom magamról ajkai elkezdenek lejjebb vándorolni. Újai közben a nadrágom övével kezdenek foglalkozni, ajkai meg a nyakam után a mellkasomra térnek át. Hmm a kis telhetetlen! Ahogy kicsatolja az övem lejjebb is tolja a nadrágomat. Végre egy kis könnyebbség, habár a feszülős boxer még rajtam van. Térdre vágódik előttem, kicsit eljátszadozva a köldököm körül, újai az alsóm szélébe markolnak, és ahogy ajkai átvándorolnak a nadrág alatti dudorra. Végig nyalja, miközben felnéz rám azokkal a vágyakozó, engedélyemre váró szemekkel. Egy hangos sóhaj tör fel belőlem.

- Mire vársz? – kérdezem, mire lehúzza a boxert. A farkam mint egy rugó úgy ugrik elő. Egyenesen az arcába meredve, duzzadtan és lüktetve. Az ajkait nyalogatva méregeti, majd lassan rácuppan, bennem meg még a levegő is megáll. Az lehet, hogy irritáló hangon vihog, de még senki se szívta ilyen jól meg a faszom az is biztos. Nem is teketóriázik. Rögtön torokra vesz, én meg a hajába markolva, a kőkorlátnak dőlve élvezem a dolgot. A hűvös, esti levegő segít azon, hogy ne izzadjak le rögtön. Ő meg szorgalmasan szopja a szerszámom, és pedig milyen jól! Hát még ha józan lenne, meg ha én is az lennék és egészséges is, mert nem bírom valami sokáig és egy hangos nyögés kíséretében élvezek a szájába.

Mint egy szorgalmas diák aki kötelességének érzi a dolgot olyan szorgalmasan nyel és szopogat tovább. Nem engedi, hogy lankadjon a kedvem és egy két perc elteltével húzódik csak el. Nagyot sóhajtok, miközben előttem térdelve nyalogatja az ajkait, a keze pedig tovább dolgozik rajtam.

- Nem akarunk bemenni? Századus úr? – most erre mit mondjak? Nem akarom, hogy abba hagyja, de szívesen betolnám máshova is a farkamat.

- Még nem! – mondom ellentmondást nem tűrő hangon. A hajába markolok újra, felhúzom magamhoz és mohón megcsókolom. Közben leszedem róla az inget és ahogy a ruhadarab az erkély padlóján landol már mögé is lépek. Tovább csókolom a nyakát, néha megharapdálom, ő pedig ahogy kell szépen kitolja a seggét. Nem sokáig marad rajta a nadrág meg az alsó, le is tolom a combjáig majd mohón és türelmetlenül vágom a seggébe a farkam. Fájdalmas nyögés szakad fel mindkettőnkből. Kézzel a korlátnak támaszkodik és alattam nyöszörögve kezdi ringatni a csípőjét. Hát nem könnyíti meg a dolgom, de mozogni kezdek. Egyre mélyebben és gyorsabban, ahogy fokozatosan kitágul.

- Rég. jártak erre, Tomy, mi?!

- Igen, Száz-Százados úr! – megragadom a csípőjét, hogy ne ficánkoljon majd a faszom gyors és egyenletes tempóban kezd mozogni a seggében. Nem kímélem a kicsikét. Hangosan csattan a farpofáin a csípőm, minden egyes lökésnél. Mélyen belehatolok ő pedig hangos és kéjes nyögésekkel adja tudtomra, hogy jó munkát végzek. Fogaimat össze szorítva tartom magam, most már jóval tovább mint az előbb. Mikor már nem bírom tovább magamban tartani, keményen belevágom. Felszisszenek a mellkasomat tépő fájdalom és a duzzadt farkam köré szoruló segge érzésétől! Rohadt nagyot élvezek belé, Ő meg a csípőjét ringatva hozzám bújik a hátával. Közben már kétszer is elélvezhetett, mert ahogy lenyúlok és megragadom a farkát érzem, hogy csurom nedvesség az egész, akárcsak a nadrágja ami rajta maradt.

- Most már mehetünk a hálóba, Tomy. – vigyorgok rá, Ő meg izgatott és hatalmasra nyílt szemeivel, lihegve pillant vissza rám.

- Igen is, Százados Úr! – nah ezt szeretem hallani! ...



Szerkesztve Xebol által @ 2015. 02. 23. 22:22:51


Hiyahiya2011. 06. 26. 23:24:29#14553
Karakter: Eric Elward
Megjegyzés: ~ timcsemnek ~




Kényelmesen könyökölve olvasgatom az elém dobott dokumentumot, alaposan tanulmányozva a benne leírtakat. Tekintetem minden egyes szótól egyre komorabb, agyamat pedig percek alatt szállják meg a sötétebbnél-sötétebb gondolatok. Ez így nagyon nem lesz jó...  
Az, hogy a németek már megszállták Párizst semmi jót nem jelent, főleg ha így egy még egy lépéssel közelebb kerültek hozzánk. Ha ott nem fékezzük őket, akkor hamarosan Angliát is megszállják... ennek fényében már értem, miért akarják megint rám sózni a legnehezebb feladatokat. Bár ezúttal még jobban túltesznek magukon.
- Remélem nincsen kifogása a küldetés lenne – jegyzi meg végül a főnök, amint végzek, én pedig egy apró csípős kis mosollyal dőlök hátra, s fonom össze ujjaimat ölemben. Ugyan. Hát úgy ismer engem, mint aki nem akar németeket megfingatni? Ugyan...
- Dehogy is. A hazáért még egy németet bármikor lépre csalok, uram – felelem pontosan úgy, ahogy azt hallani szeretné, s bár látom, hogy némileg átlát rajtam azért elégedett a felelettel. Mert végül is így an. Azok a rohadék germán szemetek, nem érdemelnek mást. Undorító, amit elkezdtek és ha tovább terjeszkednek, akkor a világnak rövidesen nem lesz olyan szeglete, ahol nem szőke nácik próbálnak meg valakit csak úgy mellékesen megfosztani a szerveitől egy támadás során. Komolyan olyanok, mint a csótányok... nevetséges, hogy bárhol megélnek.
- Rendben van. Holnap indul és csatlakozik, ahhoz a kisegítő, újonc katonákból álló egységhez indulnak a Párizsban állomásozó német csapatokhoz. A jelentésben mindent megtalál, az ottani kollégáival vegye fel a kapcsolatot és várjon a parancsokat – zárja le röviden utasításai hadát a főnök, én pedig egy gúnyos kis mosollyal bólintok magamban azt latolgatva, vajon feleségül nem kéne-e vennem?
Felállok, s újdonsült személyazonosságom magamhoz ragadva és az információm értékes dokumentumait elcsenve indulok az ajtó felé, persze szándékolt lassúsággal, mert tudom, hogy a vén ember még szeretne valamit mondani.  Mint ahogy általában, holott felesleges. Én mindig óvatos vagyok, mindig vigyázok magamra és mindig teljesítem a feladatot. Anélkül is könnyedén túl járok egy tejföl feji náci szemét eszén, hogy emlékeztetnének rá.
- Most légy nagyon óvatos. Az az ezredes nagyon okos. Nem olyan, mint a többi, akivel találkoztál. Ha hibázol megölnek – figyelmeztet, mintha ezt aki képzés alatt nem rágták volna ezerszer a szánkba, csakis azért, hogy összecsinálja magát, aki nem elég tökös, ahhoz, hogy a német tűzfészkekbe hatolva próbáljon meg nácinak tűnni.
- Mint mindig – legyintek egyet egy gunyoros mosollyal, majd kilépve az iratok hadától dohos helyiségből hagyom magam mögött egy időre ismét a bázist. Talán hónapokra. Vagy évekre. Ki tudja? Lehet, hogy az egész háborút majd egy SS katonáktól hemzsegő isten háta mögötti porfészekben töltöm majd. Bár Párizs szép hely... sok csinos lány lesz ott, akik a náci egyenruha miatt percek alatt dobják el a szoknyájuk. Milyen lehangoló... főleg úgy, hogy nekem elvileg segítenem kéne nekik, nem gyarapítani a listát... mintha időm lenne rá.
 
*
 
Tekintetem már-már üveges, olyannyira mesterien rezzenéstelen minden egyes vonásom az arcomon, amit szinte teljesen eltakar az SS egyenruhához tartozó sisak. Ahhoz képest, hogy minden pillanatban undorodom magamtól, elég jól festek benne. Talán még a mellettem ülő két méteres, szőke tipikus árja fazonnál is,a ki fél órája egy pontot bámul, úgy szorongatva a fegyverét, mintha minden másodpercben készen állna arra, hogy végezzen egy tucat emberrel. Hiába a propaganda hatásos agymosást adhatott nekik, nem is csoda, hogy jóformán az utasításra végzett vérengzésen kívül nem használhatok sok mindenre.
A másik oldalamon ülőnek, az egekben lehet a pulzusa, az arca vörös és patakokban folyik róla a víz, holott még csak nem is bevetésre megyünk, hanem egy megszállt területet rettegésben tartani. Az én szívverésem olyan nyugodt, mintha épp egy tűzhely előtt idilli pillanatokat élnék, azt leszámítva, hogy egy teherkocsin tartunk Párizs felé. Nem különösebben élvezem, hogy minden gödörnél a fejem véletlenszerű tárgyakhoz ütődik és lassan a fenekem is kezd fájni, de egy szót sem szólok, csak néha vigyorodok el magamban, mikor ezek németül próbálják oldani a feszültséget, azzal hogy ecsetelik, ki hány nőt fog megtalálni, vagy hány zsidót fog kinyírni. Undorító.
Azon már nem is csodálkozom, hogy a néha elég tiszta angol akcentusom nem veszik észre. Talán a hajszínem árjábbá tesz, mint gondoltam. Viszont, ha itt nem is, azért majd a közel jövőben már egészen törzsgyökeres germánként kéne beszélnem... kicsit lenne csak gyanús ha néha puding zabáló hangnemben kezdenék el kommunikálni. Még szerencse hogy ennél azért jobb vagyok...
- Nem félsz? – fordul felém az egyik, és én hirtelen azt sem tudom, miről beszélnek. Kicsit elvesztettem a fonalat, mikor mindegyiket kifiguráztam magamban, de úgy teszek, mintha valahol a mondandójuk körül járna az agyam.
- Kéne? – pillantok barna szemeimmel a vörösre, aki már-már az ájulás határán áll, és ő megrökönyödve mér végig, s int egyet fejével, mintha csak azt akarná, hogy nézzek végig magamon. Megteszem, de még most sem esik le, hogy azt akarja ezzel kihozni, hogy ezerszer emberibb formám van neki vagy azt, hogy lesül rólam, hogy ötször jobb lehetek bármiben, mint ő.
- Az ezredes, előszeretettel kegyetlenkedik a hozzád hasonlókkal... - jegyzi meg magyarázatképpen, én pedig még mindig nem értem, hogy mire céloz. A hozzám hasonlókkal? Akik alapból, talpraesettebbek, mint te? Az lehet. A jókat, mindit szívatják.
- Walz, csak annyit akar ebből kihozni, hogy az olyan kölyök arcúakkal, mint te nem bánnak kesztyűs kézzel – fejti ki, az előttem ülő gúnyos kis mosollyal, én pedig máris értem miről van szó, de nem izgat. Hideg mosolyt húzok arcomra, a lelkem mélyén erőteljesen kikívánkozó gúnyos és kárörvendő helyett, s kényelmesen előre dőlve merülök el kék szemeiben, amitől talán az az érzése lehet, hogy a vesééig látom minden undorító agymosott gondolatát.
- Mindig az a legjobb, akiről nem gondolná senki – hintem el halkan, s máris húzódnak össze sisakja alatt szemöldökei, arca pedig megrándul a lassan felgyülemlő méregtől. Nem az a célom, hogy magam ellen fordítsam a „társaimat”, ha mér itt rohadok egy jó ideig, de csak a mihez tartást végett megmutatom neki, hogy lehetséges, hogy gyengének tűnök, de nem vagyok az.  
Szerencsére éppen megáll a teher kocsi, mielőtt még belemelegednénk egymás cukkolásába és esetleg az első nap a praktikáimat használva segítenék neki büntetést kapni, és szinte már fellélegzek, mikor a platót kinyitva parancsol le minket Baur hadnagy, s végre friss levegőt szívhatok. Elfintorodnék, ugyanis a lőpor szag egy kis vérrel fűszerezve, olyan erősen kavarodik a meleg levegőben, ami már hányingerkeltő. Úgy tudtam, hogy nem ütköztek különösebb ellenállásba, de nyilván mindig kell egy pár embert példastatuálásképpen el tenni lába alól, hogy ne lázongjon a nép.
Sorokba rendendeződünk, szinte tökételes mértani pontossággal, s hibátlan mozgással menetelünk az előttünk lévő hatalmas épület udvarára, aminek lépcsőjén már egy magas, sötét hajú férfi vár minket, akiről először csak gyanítom majd pár méter múlva már tudom, hogy Frantz Gottwald ezredes lesz az. Szigorú tekintete szinte felnyársal mindenkit, ahogy végig járja az egységet, ami szép hosszú sorba rendeződve tiszteleg kar lendítve, „heil Hitlert” ordítva, amit én is hűen követek, holott legszívesebben szemen köpném saját magam ezért. De nem teszem, helyette rezzenéstelen arccal szemeimben halvány kis éllel meredek magam elé, azt várva, hogy mikor jut rám a sor a terepszemlén.   
Szemem sarkából észrevétlenül tartom szemmel a magas fazont, aki mikor az úton, majdnem beájuló katonához lépve a lehető leggyilkosabban méregit őt. A szerencsétlen ettől a vörös helyett már holt sápadt lesz, s talán nem is kéne szólnia az német kutyának, már akkor is tudná, hogy nem itt jött el a gyengeség pillanata.
- Álljon rendesen, katona – szól rá, hangja, mint egy éles kés szeli keresztül a csendet, s elég szemmel vernie a szerencsétlen barmot, az nem is igényel több szót, kihúzza magát és percek alatt szed rendbe az egyik telecsinált naciját.
Tovább lépked, s ahogy rám siklik tekintete, s találkozik az enyémmel, szinte már látom is, hogy villan benne valami, ami nyilván nem jelent túl sok jót, de engem nem ijeszt meg. Meg sem rezzen az arcom, de szemem csípősen mosolyog, s ez nyilván felkelti a figyelmét. Elém lépked, s összehúzott szemekkel szalad a jeges szempár minden porcikámon, mintha egy darab húst méregetne, mielőtt megveszi a kutyájának.
Kihúzom magam, de direkt farkasszemet nézek vele. Sokan azt hiszik, hogy azzal, ha elvegyülnek és nem tűnnek ki, azzal a legbiztosabb, hogy nem kockáztatják a lebukást. De ez tévedés. Ha valaki sokáéig észrevétlen sokkal valószínűbb, hogy a legkisebb furcsaság is feltűnik majd az ellenségnek. Ha valaki alapból feltűnő, a kisebb kihágások fel sem tűnnek...
- Mi a neve? – áll meg előttem, szinte felém magasodva én pedig kihúzva magamat szegem fel fejem, hogy „tisztelettel” válaszoljak az elvileg felettesemnek.
- Claus Hess, uram – válaszolom határozottan, arca megrándul hangom hallatán. Magamon érzem még a másik baromnak a tekintetét is, aki nyilván élvezi, hogy beigazolódott a sejtése, s rögtön kiszemeltek. Nekem ez volt a célom. Úgy hogy azt hiszem, ezt most elnézte.
Percekig nézhetjük egymást fagyos csendben,s nekem egyre inkább az a megmagyarázhatatlan érzésem támad, hogy nem meggyilkolni, hanem inkább felfalni készül a tekintetével. Pontosan olyan ez a pillantás, mint amivel egy szép nőt szokás nézni. Nyilván a sok bamba idiótának nem tűnik del, de mivel fél méterről bambul a képembe, nekem feltűnik... furcsa.
 
Lehet, hogy már kissé paranoid leszek a végén, de nekem akkor is fura ez az alak. Végül is a magyarázat egyszerű lehet. Német. És ez azt hiszem mindent megmagyaráz. A többi meg... majd kiderül. 


Levi-sama2010. 12. 30. 20:47:27#10150
Karakter: Wakana Misaki
Megjegyzés: ~köszönöm a szép játékot~VÉGE


Vége


Levi-sama2009. 07. 11. 13:00:17#1152
Karakter: Misaki



  
Misaki:
 
Elhúzza arcomról kezeimet, úgy néz komoran az én könnyes szemeimbe.
- Inkább örülj... nyertél még két napot a bátyádnak.
Szégyenem mellé már düh is párosul. Azt hiszem, gyűlölöm ezt a férfit.
- Ne is tagadd, hogy nem élvezted... Csak hazudnál - teszi hozzá gonosz mosollyal.
Szégyenkezve sütöm le szemeimet, de nem hagyja annyiban.
- Ugyan... ezt senki sem róhatja fel neked. A te testednek is vannak vágyai.
Összeszorított fogakkal tápászkodom fel, mert nem bírok tovább itt maradni. Gyűlölöm.
- Pihenj! - dörren, és ijedten hanyatlom vissza, remegve kapaszkodva a lepedőbe. Annyira félek tőle...
- Ha ez megnyugtatja a lelked... gondold azt, hogy én kényszerítettelek. - De hiszen ez az igazság! Önként, magamtól biztos hogy még csak soha rám sem néznék...!
- Végül is igaz - teszi hozzá, mintha a gondolataimban olvasna. - Ezt már senki sem róhatja fel neked bűnként - szívja meg cigarettáját, a dohány kesernyés illata és füstje orromat irritálja. Rám mosolyog.
- De tudod mit...? Én imádom a bűnösöket.
Imádja a bűnösöket. Szemei sötét örvénye maga a bűn csábítása, és öntudatos, gonosz mosolya ellenére is jóképű. Meztelenül hever mellettem, és még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is árad belőle a veszély. Félelmetes.
Nem akarok tovább itt maradni... Össze szeretnék kuporodni egy kis lukban, és sírni... utálni magam.
Mennyi lehet az idő? A többiek már biztosan várnak...
- Mikor mehetek vissza az osztálytársaimhoz? - kérdezem halkan.
- Majd reggel édes... - nyomja el a csikket. - Ma éjjel velem maradsz...
- De... reggel... rá fognak jönni hogy nem voltam ott - dadogom rémülten.
- Nem fognak. Még korán reggel visszaviszlek. De ha még többet feleselsz, akkor inkább itt tartalak holnapig és nem fog érdekelni ki keres és ki nem.
Megrándulok ahogy végigfut fejemben, milyen következményekkel járna is ez. Beletörődve nyúlok a takaró után, de ő takar be engem, arcát vállamhoz simítja, majd halkan felnevet. Mi olyan vicces?!
Hátat fordítok neki, és álomba ájulok a fáradtságtól.
 
*
 
- Ébresztő cicám... - mordul egy mély hang a fülembe. Felpattannak szemeim, és első ijedtemben a bőrömből is kiugranék, ha nem rántana vissza egy erős kar és rántana vissza.
Hátamra zuhanok, és már fölöttem is terem Cain. Lábaimat szétfeszíti, belemarkolva emeli fel. Lepillantok, keményen ágaskodó hímvesszőjére.
- Ne... - nyöszörgöm, és szorosan behunyt szemekkel hagyom magam. Ellenkezni úgysem érdemes, és csak jobban fájna. Már érzem is ahogy belém hatol, enyhe fájdalom rántja össze testemet, majd az ismerős feszítő érzés... és bizsergés. Mert hiába tagadnám, az én péniszem is kemény, testem pedig vágyik rá... pedig gyűlölöm őt amiért ezt teszi velem.
- Ha nem látod, akkor sokkal intenzívebben érzed... nem mondták még? - hallom suttogását. Mély hangja, szavai hallatán zsizsegés fut végig testemen, hasamban koncentrálódik és lüktetni kezd ágyékom felé... ahh te szent kleofás... Végigszántom körmeimmel a karját ahogy ívbe feszül testem a hihetetlen feszültségtől.
- Misakihh... - dörmögi, hogy még a péniszem is összerándul hallatán. - Nyisd ki a szemed.
 
Szót fogadok neki. Sötét örvény húz magába, és fogva tart, amíg testem újra és újra összerándul minden egyel lökésére, és képtelen vagyok uralkodni magamon. Túlságosan... erős hatással van rám... Felsikkantok egy erőteljesebb lökésére, mert megint azt a csodás jeges bizsergést érzem, mintha odabent belül lenne valamim, ami ha csak hozzáér, bekapcsolná a testem legrejtettebb részeit is, és kéjes gyönyör áradna szét bennem, mint a forró kakaó...
De én nem akarom élvezni!
Nem akarom... nem...
Számra szorítva kezemet fojtom magamba szégyenletes hangjaimat, de elhúzza kezeimet, és lefogja az ágyra. Sötét szemeit le sem véve arcomról erőteljesen belém nyomul, szinte beleprésel a matracba.
Érzem ahogy remeg... remeg... Karján az izmok megdagadnak, és csak érzem mint látom, hogyan kapaszkodik az ágyneműbe. Ismét megcsap a veszély hűvös szele... A tudat, a gondolta, hogy lehetne velem durvább is, sokkal.. mégsem az.
Vadabbul esik nekem, mély morgással és nyögésekkel, és én kábán vergődöm alatta... ezt már nem bírom... úgy érzem, mintha egy vízzel telt lufi lennék, amely csak arra vár, hogy valaki erőteljesen a földhöz vágja, és szétrobbanjon belőle a hűs víz, beborítva mindent..
 
Végigvág gerincemen a gyönyör, mint egy jéghideg ostor, és felsóhajtva hunyom be szemeimet... lélegezni sem vagyok képes, mert mély nyögéssel rám hanyatlik, a kéj pedig viharos óceán felszínét megborzoló hullámokként árasztja el egész lényemet...
 
Valami ködön keresztül hallom rekedtes zihálását, majd ahogy kihúz az ágyból. Remegve próbálok talpon maradni, és hagyom magam. Megfürdet, és a víztől kissé felfrissülök. A hálószobában kómásan, de azért valamennyire ébren keresem meg ruháimat. Alsónadrágomnak annyi, nincs mit a nadrágom alá vennem... nem is érdekel.

A kocsiban sem szólunk egymáshoz, búcsúként is csak egy harapós csókot kapok, amelytől még akkor is bizseregnek ajkaim, amikor belopakodva a szállodába felbaktatok a szobámba. A többiek még alszanak...
Szerencsém van.
 
*
 
Délelőtt érkezünk vissza a kirándulásról. Kellemetlen kérdésekkel bombáztak egész hazaúton a haverok, de nem avattam be őket. Azt hazudtam, hogy valami szupertitkos dolog, amire elkezdtek kombinálni mindenféle ökörségeket. Tudják, hogy a bátyám katona. A terrorizmustól az angol királynőig sorolták a blődségeiket. Máskor jókat nevettem volna rajtuk, de... most nem volt kedvem hozzá.
 
Otthon Seiji levele fogad a konyhapulton. Azt írja, ma este hazajön. Sóhajtva viszem hátizsákom a szobámba.
Zuhany után a tükörben végigpillantok magamon. A nyakamon kívül nincs más jele a múlt éjszakának szerencsére. De hogy azzal mit kezdek... A hajam eltakarja, de elég egy óvatlan pillanat Seiji előtt, és azonnal észreveszi.
 
Az még messze van...
Felöltözöm, kényelmes farmernadrágot és laza inget húzok magamra, és regényemet magamhoz véve elindulok a parkba. Jót tesz egy kis séta és a jó levegő, legalább eltereli sötét gondolataimat egy bizonyos sötét és félelmetes egyénről.
 
Egy fa alá telepedve próbálok a szövegre koncentrálni, de képtelen vagyok rá, így jobb híján a kutyáikkal játszadozókat figyelem.
 
Megáll a szívem is, amikor megpillantom őt. Ezúttal nem egyenruhában van, hanem farmerben és ingben, de nem lehet nem felismerni hihetetlen magasságáról, erős testfelépítéséről, hosszú sötét hajáról és kegyetlen, mégis markánsan jóképű arcvonásairól.
Mit keres itt?
 
Sápadtan tápászkodom fel a puha fűről, úgy figyelem ahogy felém tart. Körbe pillantok gyorsan, szerencsére nem látok egy ismerős arcot sem. Veszélyes ilyen nyíltan együtt mutatkoznunk... lebuktat a végén...
Int nekem, és én szót fogadva sietek hozzá, remegő ujjaimmal a könyvemet szorongatva.
- Örülök, hogy látlak... - súgja a fülembe. - Gyere.
Kezemnél fogva húz maga után, és én szót fogadva követem, csak szavakkal próbálok hangot adni kételyeimnek.
- De Seiji... ma otthon...
Kinyitja a kocsiajtót nekem, és beülök.
- A bátyó Madridba repült - mosolyog rám halványan, mégis ördögien. Esküszöm figyelem a villás nyelvét. - És ma péntek van. Legkésőbb hétfőn ér haza... nagyon elfoglalt szegény...
Idegesen nyelek egyet. Ez a vigyor... ez semmi jót nem jelent rám nézve.
- Igen azt hiszem ez tudod mit jelent...
- Veled maradok...? - fogalmazom meg amit nem szeretnék.
- Igen. Kirándulni megyünk.
Felbőg a motor és kilő a kocsi.
 
Te szent kleofás...
 
*
 
Összehúzom magam icipicire, úgy gubbasztok mellette. Figyelem ahogy vezeti ezt a hodály kocsit, könnyed, mégis határozott mozdulatokkal. Igen, így csinál mindent. Határozottan, könnyedén és mégis erőteljesen. A beszéde is hasonló, az ágyban is ilyen...
Megállítja a kocsit, és körbepillantok. Egy kihalt utca, romos raktárépületek.
- Ide jöttünk?
Felnevet mély hangján.
- Csak nem bírtam ki... - ragadja meg ingemet, úgy ránt magához. Durva, mégis zsibbasztó csók... Nyelvemmel kergetőzik, és jobb ötletem híján viszonzom, megmozdítva az enyémet.
- Okos fiú... látom tanultál a leckéből, Misakih... - dörmögi hihetetlenül mély hangon, és még a gyomrom is beleremeg.
Kezei már ingemet húzzák szét, de próbálok elhúzódni.
- Ne... ne itt...
- Nem akarod a kocsiban...? Pedig ennél közel s távol jobb helyet nem találsz. Figyelj csak...
Valamit megnyom a műszerfalon, és a székem hátradől. Morogva mászik rám, szemeiben ugyanaz a vad éhség örvénylik, mint legutóbb...
Reszkető kezeimet mellkasára feszítve próbálom eltolni magamtól... De hát fényes nappal egy utca közepén... jézusom... ez azért...
- Nyugi... sötétített üveg... csak röntgenszemmel látnak be... - leheli fülembe, és megragadja hímvesszőmet. Ahh te szent citromlé... mikor nyúlt bele a nadrágomba?! Nhh...
Kábán felsóhajtok, és elveszek ismét sötét szemeiben, amelyekkel engem figyel, bennem gyönyörködik, majd végtelenül izgató kis mosollyal lassan, kínzó csigalassúsággal nyalja végig mellkasomat. Ahh te jó ég... ez... valami őrülten erotikus...
Megborzongok amikor mellbimbómat kezdi finoman harapdálni, majd forró nyelvével körözni rajta. Ahh...
Hozzám simul, merevedése az enyémhez szorul... Felnyögök...
- Szeretnéd mi? - búgja elégedett, gonoszkás mosollyal. Dühösen szorítom ökölbe a kezem, de nem szólalok meg, csak hagyom hogy lecibálja rólam a ruháimat, majd kezemet a mellkasára simítsa.
- Vetkőztess le - utasít mély hangján szenvtelenül. Meg sem fordul a fejemben, hogy ellenkezzek, csak reszkető ujjacskáimmal kezdek elbigyózni inggombjain, majd a fegyvertartó pánt csatjával kínlódom, de segít nekem, és ujjaimat nadrágjához húzza.
- Gyerünk! - morran halkan.
Tulipiros fejjel húzom le róla, és felsóhajtok ahogy morogva harap finoman a nyakamba.
Istenem ez a hang...
Végigsimítja fenekemet, ujjai popsim nyílását kezdik körkörösen cirógatni, és én felnyögök.
Mintha ez valami jel lett volna, olyan hévvel esik nekem hirtelen, hogy levegőt sincs időm venni, máris mélyen bennem van. Elhúzódnék, mert fáj, de nem tudok. Megdermed két másodpercre, és lassan kezd el mozogni bennem. Ki és be... morog és hörög... én meg remegek és nyöszörgök, hol a fájdalomtól, hol pedig a gyönyörtől...
Pár lökés után vadul számba marva gyorsít a tempón, hogy még a kocsi is ringatózik alattunk.
Vállaiba kapaszkodom, körmeimet bőrébe vájva...
- Neh olyan hangosan... - nyöszörögöm. - Meghall... ahh... ják...
Rám sem figyelve mozog bennem, újra és újra keményen belém vágódik... és én már azt sem tudom hol vagyok...
 
Szétrobbanok....
 
Rám hanyatlik hörögve, majd felemelkedik. Mosolyogva rajzol egy csíkot a bepárásodott ablakra. Pihegve figyelem, még nem igazán tudom hol vagyok...
- Remek kis kirándulás lesz... Élvezni fogod... - vigyorog le rám ördögien.
 
Most sírjak vagy sírjak?
 
 
Remegő kezekkel cibálom magamra ruháimat, ahogy ő is, és folytatjuk utunkat.
 
Egy kikötőhöz érkezünk, a nap már a horizontot világítja meg, narancs árnyalattal megfestve a tenger vizét.
Kiszállunk a kocsiból, és valami fém-izéhez sétálunk.
Egy egyenruhás férfi áll Cain elé, tisztelettel szalutálva.
- Minden indulásra kész uram. Csak három fős legénység ahogy kérte.
Biccent neki, majd kezemet megragadva húz a valami felé.
- Mi ez?
- Tengeralattjáró - veti felém lazán, és már be is ránt a fémajtón maga után.
 
Alacsony, szűk folyosón vezet végig. Az ő nagy termetének kissé szűkös, még le is kell hajolnia hogy elférjen, de olyan könnyedén teszi, mintha mindig is ilyen csatahajókon mászkált volna.
Egy fémajtón belépünk, becsukja, beüt néhány számot, és hangosan kattan a zár. Összerándulok, és félelem kúszik a torkomba.
 
Mi ez az egész?
 
Miért hozott ide?
 
Miért... hova megyünk... és... és...
 
Az ablakig hátrálok, majd nekiütközve megfordulok. A tengervízszint alatt vagyunk. Látom az úszkáló halakat, és a hajók alját.
Nem értem ezt az egészet, és kezdek most már komolyan félni.
- Hová megyünk? - kérdezem összeszorult torokkal, és idegesen próbálom lenyelni a félelemgombócot.
- Hawaiira.
Csodálkozva pillantok rá. Ez most valami vicc? Igen biztosan, hiszen mosolyog.
- Igen oda - biccent. - Van ott egy katonai bázis, amit meg kell látogatnom.
Lazán ledobja magát az ágy szélére, arcán gonosz vigyorral, szemei vágyakozva pillantanak végig rajtam. - De addig is... miért ne szórakozhatnék egy kicsit?
Magamhoz szorítom agyonnyomorgatott könyvemet, és a világ minden kincséért sem mennék most a közelébe.
- Nem kellett volna hoznom magammal pár cuccot? - motyogom lesütött szemekkel. Még egy árva fogkefe sincs nálam...
- Majd mindent megkapsz ha megérkeztünk, nem gond - mondja mély hangján.
Hirtelen megmozdul alattunk a fémkaszni, és gyomrom liftezni kezd ahogy lefelé kezdünk süllyedni. Elejtem a könyvet, és rémülten kapaszkodom meg a kerek ablakpárkányban. Figyelem ahogy a hajók feneke egyre magasabbra kerül, majd eltűnik a látótérből, és a víz is besötétedik.
Halak úszkálnak körülöttünk. Véget ér a liftezés, és megindul a hajó.
Varázslatos látvány...
 
Egy kíváncsi hal az ablakhoz közel úszik, sárga testén fényes kék csíkokkal.
 
Cainról teljesen elfeledkezve figyelem, majd a többi halat is. Csodálatos...
 
Besötétedik odakint minden, de a hajó lámpái felkapcsolnak, így a tengeri lények körülöttünk felderengenek, mint egy valószínűtlen álom...
 
Medúzák!
 
 
Izgatottan tapasztom kezeimet az üvegre, úgy figyelem. Még soha nem láttam medúzát... hűű...
 
- Kockamedúza - dörmögi a fülembe halkan egy mély hang, és megborzongok ahogy végigcirógatja gerincemet. Észre sem vettem, mikor jött ilyen közel... megijesztett.
- Kocka...?
- A leghalálosabb medúzafajta. Egy érintés, és néhány perc alatt meghal tőle bárki.
- Hű... - lehelem csodálkozva. Pedig mennyire szép... és teljesen ártalmatlannak tűnik.
 
Cain a hátamhoz simul, derekamat átölelve présel szorosan magához. Elpirulva hagyom magam.      
Egy medúza közelebb úszik, egyik csápja az ablaküveghez ér. Elkapom a kezemet, majd saját gyerekességemtől zavartan elpirulok. Cain a nyakamba kuncog, és keze már a nadrágomba is csusszan, másikkal pedig az ingem alatt cirógatja hasam bőrét.
- Neh... - suttogom
- Misaki... - dörmögi a fülembe hihetetlenül mély hangján, amelytől bizsergés szalad végig gerincemen, ujjai között pedig megkeményedek teljesen. Elgyengülve roggyannak meg a térdeim...
Ahogy kiejti a nevemet, mintha egy bódító varázsszó lenne...
Az ablaküveghez szorít, és egész testével hozzám simul.
- Szereted a hangomat? - Lágyan harap a fülcimpámba, és újabb remegés rázza össze testemet.
- Nehm... - suttogom kiszáradt torokkal. Halkan felnevet, és újra beleborzongok. Ingemet lehúzza (mikor gombolta ki?) rólam, és hajamat félresimítja hátamról. Tarkóm és a nyakam közötti hiperérzékeny bőrbe belecsókol.
- Ne hazudj... hisz úgysem megy neked.
Felnyögve csusszannék össze, ha nem préselne az üvegablakhoz egész testével. Remegek egész testemben... istenem, nem hiszem el, már megint megtörténik!
Fenekemen érzem merevedését, halk morgását és fogait a nyakamon, finom és mégis erőteljesen férfias illatát orromban.
Kihúzza kezét a nadrágomból, de csak azért, hogy lecibálhassa rólam. Halkan nyöszörögve ellenkezem, de semmit sem ér... Már magamon is érzem meztelen bőrét, kezei fenekembe markolnak.
Elvesztem.
Kábán pihegve figyelem, ahogy kezeim csúsznak lefelé az ablaküvegen. Ujjai hajamba bújnak, belemarkolnak és erőteljesen hátrahúzza fejemet. Engedelmesen viszonzom durva csókját... Nem tehetek mást, és nem is akarok mást tenni. Már érzem is ahogy pénisze belém nyomul, és a fájdalomtól összerándulok. Morogva harap ajkamba, egyik kezével merevedésemet simogatja lágyan, és mélyen elmerül bennem, szinte az ablakba présel. Eltépem tőle a számat, és nyöszörögve simítom forró arcomat a hűvös üveghez. Ahh te jó ég... Mozogni kezd bennem, a fájdalom és a gyönyör váltakozó érzése szinte megbolydítják érzékeimet.
Mire feleszmélek, már felveszem a ritmust, és egyszerre mozdulok vele, rásegítve hogy újra és újra a lehető legmélyebbre hatolhasson, így kiváltva bennem gyönyörrezgéseket...
- Misaki... - dörmögi, és ennyi elég is nekem. Derekamat ölelő karjába karmolok vadul, és hangtalanul rogyok össze, testemet vadul összerántja újra és újra a gyönyör...
 
Miért...? Nnhhh... miért érzem ezt a csodálatos érzést...?
 
Mintha együtt lebegnék a medúzákkal, és derekamat halálos csápjaik ölelnék körül, azok tartanának meg...
 
Hallom ahogy vad hörgéssel, remegve lök még rajtam néhányat, majd felkiált és szinte nekem zuhan. Együtt csúszunk le a földre...
 
Kábán fordulok felé, elnehezült fejemet mellkasán pihentetem, hajam szinte betemet bennünket, felhevült, érzékeny bőrömet selymesen, puhán cirógatva. Szívem olyan hangosan dobog, akár az övé... hallom.
 
Hosszú percekig csak zihálásunk, és a tengeralattjáró halk motorzúgását hallom.
 
*
 
Morcosan hunyorgok a tűző napon, amikor kilépek a tengeralattjáró ajtaján. Cain húz maga után, nem izgatja hogy éppen egyenesen menni sem tudok. Alig aludtam valamit, és a fenekem annyira fáj, hogy elmondhatatlan. Ha csak eszembe jut mit művelt velem egész éjszaka... hát lángol az arcom.
 
Hajam még vizes a zuhanyzástól, és ráadásul a tegnapi ruhám van rajtam...
 
És éhes is vagyok!
 
Ha nem állna olyan távol személyiségemtől a hisztizés, most biztos nyafognék is. Így csak csendben tűröm ezt a borzalmat, és...
 
Leesik az állam.
 
ZENE
Ragyog a nap, a homokos tengerpart szinte fehér, és a pálmafák gyönyörűen keretezik a kristálykék vizű tengerpartot... Oh istenem... ez gyönyörű...
 
Végighúz maga után a stégen, és ahogy a partra lépünk, a süppedős homokba, szó nélkül rúgom le a cipőimet, és boldogan fúrom lábaimat bele. Ahh...
 
Cain húzna tovább maga után, de megtorpan és visszapillant rám. Mond valamit, de nem figyelek rá...
 
Teljesen elvarázsolódtam...
 
Mélyen magamba szívom a csodálatos sós levegőt, minden pórusom lélegzik. Szemeim isszák be a hihetetlen látványt...
 
A tenger felé fordulok, és kihúzva kezemet az övéből, a partot nyaldosó hűs vízbe trappolok, leguggolva még az egyik kezemet is beledugom, a másikban sajnos a cipőim vannak.
 
- Délután kihozlak ide, de most nem érünk rá erre Misaki - lép mögém Cain, mély hangja komoly. Eszembe jut, hogy ő is itt van és összerezzenek. Engedelmesen állok fel, és lépek mellé. Valahogy elszállt az önfeledt jókedvem...   
- Gyere - fogja meg vizes kezemet, és pár perc múlva már egy helikopterben ülünk, és én ismét azon kapom magam, hogy az ablaküvegre cuppanva csodálom a látványt...
 
Aztán betonnal beborított katonai bázisra érkezünk. Már várnak minket, igencsak népes a fogadóbizottság, és mind egyenruhában van. Leszállunk, és Cain kisegít a földre, közben a fülemhez hajol.
- Maradj végig mellettem - utasít halkan. Biccentek, de nem kell nagyon odafigyelnem hogy szót fogadjak, ugyanis ahogy megáll a sok katona előtt és azok szalutálnak neki és ő is nekik, a következő mozdulatával már átkarolja a derekamat és magához húz. Zavartan lesütött szemekkel simulok az oldalához engedelmesen, arcom lángol. Bizonyára ebből már mind tudják, milyen szerepet is töltök itt be...
 
Hallgatom ahogy beszélgetnek, majd egy épületbe vezetnek minket.
- Villásreggelivel vártuk önöket... - hallom, és felvidulok. Jaj végre, már annyira éhes vagyok...!
Egy szépen berendezett, elegáns étkezőbe vezetnek minket, bőségesen megrakott asztal, hófehér abrosz, cirádás gyertyatartók... ejha. Egyik kiskatona alám tolja udvariasan a széket, és mindannyian leülünk végre.
Mennyi finomság!
A mellettem ülő Cain kávézni kezd, és komoran hallgatja a tábornok szavait, én pedig kenegetni kezdem pirítósomat vajjal. Ők dolgozzanak csak, én most eszem. Tegnap dél óta nem ettem semmit... az hosszú idő.
Válogatni kezdek a tálcáról. Teszek rá sajtoooot és és és...
 
Jól hallottam, hogy terroristát mondott?

Felkapom a fejem, és kezdem felfogni mit hallok.
- ...egyik hadihajónkról eltűnt két taktikai atomtöltet. Feltehetően az Al Kaida...
Cain felé kapom a tekintetem, dühös arckifejezését látva a vér is megfagy bennem.
- Ostoba banda - morran fel, és a légy sem zümment a gleccserszerűvé vált levegőben. - Már rég nálam van mindkettő, mert ti voltatok olyan ostobák, hogy hagytátok besétálni a terroristákat a hadihajótokra!
Az asztalra tenyerelve áll fel, hirtelen hatalmasnak és még félelmetesebbnek tűnik, mint máskor, pedig nincs is egyenruhában.
 
Hogy... hogyan? Ezek szerint elkapta a terroristákat, és megvan a halálosan veszélyes atomfegyver is? Huhh...
Csodálva nézek fel rá. Nahát... megvédte a hazánkat...
 
A tábornok egyik embere szabadkozni, magyarázkodni kezd.
- Ne aggódjon, már keressük a felelőst, és... - hirtelen elhallgat, ahogy Cain rászegezi a pisztolyát.
- Ezért vagyok itt - mondja ördögi vigyorral. - Történetesen a kémeim már kiderítették, hogy te állsz az egész mögött. Mennyit fizettek neked, hogy megérje elárulnod a hazádat te kis geci? Hm?
A fiatal férfi elsápad, ahogy a körülöttünk lévő többi katona is mind rászegezi a géppisztolyát.
Remegve kapaszkodom az asztal szélébe...
Jézusom... mibe csöppentem...
- Tüntessétek el - adja ki Cain halkan az utasítást, és két katona azonnal kivezeti a fickót.
Cain lazán megpörgeti pisztolyát mutatóujján, és visszacsúsztatja hónaljtokjába. Visszaül mellém, és elégedett mosollyal simítja végig vállamról lelógó hajamat, úgy beszélget tovább.
- Nos, most hogy ezt elsikáltuk, végre pihenhetek is. Természetesen a két töltetet még ma visszakapja, a tengeralattjáróm személyzete már úton van a Szent Luigi hadihajójához, hogy leszállítsa.
 
Na most verte ki nálam a biztosítékot az egész.
Ledermedek, még az abroszt idegesen szorító kezem is lefagy.
 
Egész végig a tengeralattjárón volt velünk a két....???????
 
- Köszönöm Cain, nagy örömömre szolgál, hogy...
- Ne köszönj semmit vén hülye. Nem érted tettem, hanem a hazámért. És most elmegyünk.
Feláll, és kezemet megragadva ránt magával az ajtóhoz.
- Meddig maradnak? Hol szállnak meg? - hallom még, de Cain válasz nélkül vágja be mögöttünk az ajtót, és húz maga után.
 
Hát ez rettenetes volt. A legrettenetesebb pedig az, hogy érintetlen maradt a szendvicsem.
 
*
 
- Jól érzed magad? - kérdezi a kocsiban. - Nagyon sápadt vagy.
Megcirógatja arcomat is.
- Igen, csak kimerültem és éhes is vagyok...
- Van itt egy nyaralóm a tengerparton, majd eszel és pihensz ha odaérünk. Gyere ide...
Szót fogadva bújok a karjaiba, és hagyom hogy megcsókoljon. Durván ahogy azt ő már csak szokta, de forrón és szenvedélyesen...
Jaj nekem.
 
A nyaraló valóban a tengerparton van, méghozzá egy teljesen kihalt területen, ahol közel s távol sehol semmilyen másik épület. Csak a nagy villa, a hosszú és álomszép tengerpart... Nyáááá...
 
Bevezet a házba, egy nagyon idős néni fogad bennünket, boldogan mosolyogva. Aprócska és aszott, mint egy mazsola fehér konttyal és szemüveggel. Cain bemutatja, ő Toyo, a szolga.
- Megvan minden, amit csak kért uram - mondja reszketeg hangján. - Úgyhogy én haza is megyek, és majd két nap múlva jövök.
- Rendben Toyo, köszönöm - biccent ő, majd miután kettesben maradunk, bevezet az egyik szobába. Hálószoba... hatalmas üvegablakokkal. Azta...
Az egyik fotelben zacskók.
- Hozattam neked ruhákat, meg naptejet - mutat rá, majd kezemet megfogva húz ki magával, és vezet az amerikai konyhás étkezőbe. 
- Köszönöm - mondom, de csak leültet az asztalhoz, ahol már a reggelink van.
- Nincs mit. És most együnk végre... már én is éhes vagyok.
- Utána kimehetek? - nézek rá nagyon szépen, és ő elvigyorodik. Gyanús... mit talált ki már megint?


Darky2009. 06. 25. 23:09:14#968
Karakter: Cain



Alig bírom ki a következő találkáig. Olyan rohadtul, vadítóan gyönyörű az a fiú hogy szinte észveszejtő. Persze mint mindig most is dolgoznom kell, késő este van mire elszabadulok. A sok újonc kiképzését személyesen felügyelem, elég sok gond van velük, de elég egyetlenegyet megregulázni a magam módján és már kussol is a többi. Na azért.. nehogy már nekem kelljen odavágni mert akkor nehogy haza nem mentek, de örökre elmegy a kedvetek az élettől.

 

Majdnem éjfél van mire odaérek a kis szálloda elé ahogy az én kis angyalkám alszik most minden bizonyára az osztálytársaival. Kurvára leszarom hogy éjjel van, nekem most kell a kis kéjvágyó teste, és ha nekem most kell akkor most de rögtön.

 

Feltelefonálom, harmadik csengetésre fel is veszi. Megparancsolom neki hogy jöjjön el, a parkolóban várom. Persze akadékoskodik, mint mindig...jajj rájönnek.. jajj ki nem szarja le édes.. jössz és kész. Bontom a vonalat és rágyújtok egy cigire míg várom.

Kezdem elunni, de épp a végszóra érkezik. Na azért.. ne várass meg édes mert nagyon dühös tudok lenni.

Elégedett morranással húzom magamhoz és hajolok le hozzá egy durva és vad csókra.

- Szia Misaki.. - sóhajtom morogva az ajkaiba, ahogy végigharapdálom őket.

Máskor ne várass mert bünti lesz a vége. Máris úgy fel vagyok izgulva hogy csoda ha kibírom a hotelig. Lehajtom a fejéről a kapucnit, elrendezem csodás tincseit. Imádom a haját.. és utálom ha bármi elrejti előlem ezt a szépséget. Az enyém vagy édes..

Kinyitom neki a kocsiajtót, engedelmesen beszáll. Na azért.

- Utálom ha megváratnak.. - jegyzem meg neki morogva, megvillannak a szemeim ahogy megláto a félelmet a szemeiben. Félj csak.. csak mégjobban felizgatsz.. édesem.

Áthajolok hozzá, ajkaim az övére tapasztom, csókom féktelen és vad. Birtokolni akarom, azt akarom hogy kéjesen nyögjön nekem.. érezni akarom testének tehetetlen vonaglását az enyém alatt.. lihegését a fülemben.

- Legközelebb nem leszek veled ennyire türelmes Misaki... - dörmögöm a nyakába mielőtt beleharapnék. Felnyikkan és megpróbál eltolni magától.

- Neh..ez meg fog látszani... - nyögi ijedten.

- Leszarom kicsim. Ez a büntetésed.. viseld el. - rántom meg a vállam is a gázra lépek. Csikorgó gumikkal indítok.

 

***

 

Mikor megérkezünk csodálkozva néz az elegáns szálloda fényben úszó bejáratára.

- Ez.. egy szálloda?

- Miért? Azt gondoltad az erdőbe viszlek? - kérdezem halkan kuncogva arcom a hajába temetve. - Habár nem is lenne rossz ötlet. Kikötözhetnélek egy fához, és megdughatnálak... Mit szólsz hozzá? Hmm?

A derekánál fogva húzom közelebb magamhoz, nyelvem a fülét simogatja, beleborzong ahogy lélegzetem a bőrét ingerli.

- Ugye... ugye csak viccelsz...?

Vigyorogva markolom meg kis állát és fordítom magam felé az arcát. Ijedt kis édes.. de nem baj.. hamarosan nem fog érdekelni az ijedtséged.. hamarosan sokkal inkább az fog érdekelni hogy ne hagyjam abba.. és kergesselek az őrületbe.

- Ki tudja... - súgom a szájába. - Én bármire képes vagyok.

Azt mondja tudja. Jól van édes, ezek szerint tanultál valamit.

 

***

 

Odabent már ahogy csukódik az ajtó kezdem el leszórni magamról a ruháimat. Egy kábát itt, egy fegyvertartó ott. Összesen háro pisztoly van nálam, egy combomra szíjazva, egy hónaljtokban a kabátom alatt, és egy az övemen. Most ledobom mindet, és a kést is kiveszem a csizmámból.

 

Élegedetten morranva dobom le magam a kanapéra, fáradtan túrok a hajamba. Figyelem ahogy áll ott a szoba közepén, mint aki nem tudja mit csináljon, és fél magától cselekedni.

- Gyere ide. - intek neki, ő pedig elindul felém, közben kicipzározza a felsőjét és a kabátom mellé ejti a fotelbe. Okos fiú.. és most a pólót is.

Kicsit meglepődik de már nyúl is érte, mikor megállítom és rászólok.

- Lassan..

Igen, így sokkal nagyobb az élvezet. Lassan érzékien tolja le magáról a világos kis pólót, aztán már csak épp intenem kell és folytatja a nadrággal.

Wrr..de rohadt izgató. Legszívesebben egy vadállat dühével vetnám rá magam és jó keményen megbasznám..de sokkal jobb ötletem támadt.

Közelebb jön, én pedig végigsimítok a hasán. Direkt óvatosan, mint a sztriptíztáncosokon, akiket csak lopva érint az ember. Kicsit meg is döbben..de látom az arcán hogy élvezi.

- Ülj az ölembe.. - mordulok rá, mire ő fülig elpirul és megrázza a fejét. Elbújik gyönyörű hosszú haja mögé, de nem hagyom neki a rejtőzést, mert a következő pillanatban magamra rántom, és lábait szétvetve eligazítom magamon. Igehhn..így már jó. Kis meztelen combjai remegnek ahogy hozzáérek. Felmorranva elégedetten simítok végig a fenekén..comjain és hátán, a hajába markolva húzom le magamhoz a fejét.

- Ne baszakodj velem Misaki... - súgom halkan, fenyegető pillantással - Ne akard kikényszeríteni a büntetést.

- Bocsánat... én csak...

- Ugyan már. Minden porcikádat láttam már, hiszen tegnap már megdugtalak. Felesleges megjátszanod magad.

Szeretem a szende szüzeket, de te már nem vagy az. Most inkább valami mást próbálj ki édesem. Látom ahogy visszaretten, könnyek gyűlnek a szemébe. Jajj nehogy már bőgni kezdjen nekem. Nem nagyon tud meghatni az ilyesmi, és csak dühös leszek.

- Kérlek ne beszélj velem így... - kéri halkan.

Hogy ne beszéljek? Hát ehhez muszáj lesz hozzászoknod édes, én nem sznob szalonokban tanultam társalkodást.

- Szokj hozzá kincsem... mert én ilyen vagyok. -  dörmögöm a nyakába, és felmordulok ahogy megérzem az illatát. Olyan kis ártatlan és édes.. muszáj most rögtön magamévá tennem..whhhrrrr...

Felemelem, és ő már engedelmesen kapaszkodik is belém. Berúgom a hálószoba ajtaját és frissen vetett ágyneműre dobom. Pazar kis hely.. jó puccos..dehát nekem csakis a legjobbat.

- Na végre... - belenyögök ahogy a puha ágyneműt érzem a kezeim alatt és az ő bőrét.

Kezem az alsójához kúszik, megpróbálhatnám kíméletesen, de nem vagyok abban az állapotban ezért egyszerűen letépem róla. Kis farkincája már mereven simul a hasához. Puha rózsaszín bőre nedvesen csillog az izgalomtól. Ohmm.. nahát.. ki hitte volna. Olyan rémülten néz.. jah a nadrág. - vetek rá egy pillantást, majd elhajítom és ördögi mosollyal ígérem meg neki hogy kap majd másikat..sokkal jobbat.

Szinte lehányom a ruhákat magamról. Az ingemnek több gombja is megsínyli a sietséget de ki nem szarja le. Beleremeg ahogy hozzáér a meztelen testem, és tenyerem az ágyékára simul.. formás kis szerszámára.

- Oh... látom hiányoztam neked... - kuncogom gonoszan, figyelve ahogy próbálja magába folytani a hangjait.

- Felesleges tagadnod, a tested elárul téged Misaki... - sóhajtom a bőrébe.. és végignyalok a mellkasán.. hasán.

- Olyan aranyos kis farkad van... - súgom az említett testrésznek és szinte megrándul az ajkaim alatt ahogy meghallja a hangomat. Nagyon jól tudom milyen hatással van ez az emberekre. A legtöbbjükben félelmet vált ki, tekintélyt parancsol..és amikor így suttogok.. imádom nézni mennyire kíméletlen vagyok.. hogy vergődik alattam..csakmert mély hangom a bőrét simogatja. Imádom nézni....aahhm.

Ördögi vigyorral hajolok le hozzá és veszem a számba, élvezve ahogy összerándul és végigszalad a remegés a testén.

Érzem ahogy a vállamba próbálja magát tartani. Finom íze teljesen az őrületbe kerget.

 - Szeretnéd hogy folytassam, Misaki? - lehellem a farkára, szemeim éhesen csillogva lesik a válaszát. Nem felel semmit..vívódik magában, végül nyögve adja meg magát ahogy végigsimítok kezemmel rajta.

- Folytasd kérlek... - nyögi rekedten, én pedig vigyorogva nyalom végig. Teljesen az őrületbe kerget olyan kemény vagyok már mint a beton, de imádom ingerelni.. és ez csak tovább nyújtja majd a gyönyört.

- Jó fiú..

Igen.. tudom hogy élvezed. Le sem tagadhatnád.

Morogva borzongok meg ahogy megérzem ujjait a hajamban. Nem bírom tovább.. wrhhrr... most azonnall..kell..

Hörögve engesedem fel.. testem sóvárogva dörzsölöm az övéhez, ő pedig folytott hangon nyög fel ahogy megérzi kőkemény merevedésem.

Csókom zabolázhatatlan.. úgy veszem birtokba az ajkait, mint csak az enyémek lennének. De azok is. Enyémek.

Szétválasztom a lábait és ahogy hozzá simul a testem döbbenek rá hogy ez így nem lesz jó. Még a végén úgy megbaszom hogy elájul. Képes lennék rá..ebben az állapotban.

Az éjjeliszekrényen előre odakészítve a síkosító.. sziszegve kenek magamra egy adagot, hideg..

Egy erőteljes mozdulattal rántom őt magamra, szinte parancsolva hogy üljön rá.

Ijedten pislog rám, mint aki nem érti. Wahhr.. ne baszakodj.. ne most..

- Én... én nem tudom...

Jajj dehogy nem tudod.

- Tedd meg, mert úgy felizgattál, hogyha én teszem, kurvára fájni fog. Gyerünk! - mordulok rá, és ahogy meglátja szemeimben a vad vágyat ráeszmél végre.

Rekedten markolok a fenekébe, mély hangon felnyögve ahogy magába fogad, centiről centire. Ahh..jézusom. De kurva szűk vagy.

- Mozogj... - nyögöm a kéjtől érdes.. durva hangon, mire ő megmozdul én pedig kishíján csillagokat látok az érzéstől. Nagyon jól csinálja..basszus.. túl jól. Először csak lassan mozdul meg, majd egyre jobban belelendül, haja a testemet é az övét cirógatja ahogy lovagol rajtam.. egyre gyorsabban.

És élvezi..de még hogy. Látom az arcán tükröződni az élvezetet..bármennyire szégyenli is.. ezt nem tudja letagadni.

- Ez az... - morran halkan. - Micsoda jó kis ribanc vagy te... Ki gondolta volna... -morranok elégedetten, ahogy szűk kis feneke a farkamat masszírozza belül.

Hirtelen dermed meg, láthatóan kissé zavarja hogy lekurváztam..de bakker.. ez most kit érdekel. Ellenkezni kezd, kíméletlenül szorítom le, és esek neki ugyanazzal a hévvel. Feneke minden egyes lökéssel az ágyékomnak csapódik..halk morranással folyton belé a szavakat, majd kezeit az ágyra szorítva ostromlom tovább.. űzve tovább a fellegek felé.

- Engedj el..! - esik nekem, de én erősebb vagyok.

- Még nem végeztünk. - mordulok rá, és háttal a párnákba lököm, lábait széthúzva hatolok belé újból, vadul és kíméletlenül.

- Ah fenébe is... a francba... - nyögöm minden egyes lökésre.. és ahogy testemen végigvág a gyönyör.. hallom csak ahogy őis felsikolt a kéjtől.

Ahh a kurva életbe.. újra és újra elélvezek.. mintha örökké tartana.

- Krisztusom.. - nyögöm hörögve temetve arcomat a bőrébe.

Lemászom róla, lévén nehéz testem az övén.. biztosan nem kap levegőt se tőlem.

Kezét a karjába temetve fekszik, még mindig pihegve..testét néma zokogás rázza.

A csuklójánál fogva fordítom magam felé, és komoran nézek rá.

- Inkább örülj..nyertél még két napot a bátyádnak. - jegyzem meg gonoszan. Nah Cain..ezek aztán a vigasztaló szavak. Deha egyszer én olyat nem tudok. Most mit kéne tennem? Magamhoz húzni és ölelgetni? Nemár..

Remegve szorítja össze az ajkait.

- Ne is tagadd hogy nem élvezted.. - vigyorgom. - Csak hazudnál.

Látom hogy pont ez a baja.

- Ugyan.. ezt senki sem róhatja fel neked. A te testednek is vannak vágyai.  - felelem elvéve a cigisdobozt az éjjeliszekrényről. Kikotrok egy szálat.. és meggyújtom. Őt figyelem ahogy megpróbál felkelni.

- Pihenj! - parancsolok rá, mire úgy zuttyan vissza mint egy zsák. - Helyes.

- Ha ez megnyugtatja a lelked... gondold azt hogy én kényszerítettelek. Végülis igaz. Ezt már senki sem róhatja fel neked bűnként. - felelem sóhajtva, majd mosolyva fordulok felé. Kifújom a füstöt. - De tudod mit...? Én imádom a bűnösöket.

Elgondolkozva figyel.. mintha ne is itt járna, majd megkérdezi: - Mikor mehetek vissza az osztálytársaimhoz?

- Majd reggel édes.. ma éjjel velem maradsz... - felelem elnyomva cigarettát. Bleh..ennyi elég volt.

- De..reggel.. rá fogjak jönni hogy nem voltam ott.

- Nem fognak. - felelem. - Még kora reggel visszaviszlek. De ha még többet feleselsz akkor inkább itt tartalak holnapig és nem fog érdekelni ki keres és ki nem.

Összerezzen és bólint. Finom kis keze a takaró végét keresgéli. Kihúzom alóla és ráterítem, de csak derékig. Mikor kis fejét a párnára ejti hozzá hajolok és végigsimítom a vállát az ajkaimmal. Orrom hozzáér a bőréhez.. saját illatomat érzem rajta.. rajta hagytam a nyomomat. Igen.

Megszemlélem a lila foltot a nyaka hajlatában és elégedetten mosolyogva kuncogok fel. Az enyém vagy édesem. Bármit is csinálsz.

 

***

 

Nah ezért szeretem ha van reggel valaki mellettem. Kár volna veszni hagyni a reggeli merevedésem. Főleg hogy közben éjszaka olyan kis készségesen simult hozzám a kemény kis feneke. Wrrr..

Még fel sem jött a nap, de korán ébredek mint mindig. Ő még alszik.. kimerülten és a félelemtől kiütve. Finoman harapdálni kezdem a vállát és kezem a takarója alá csúszik. Még fel sem ébredt de a teste máris reagál az érintésemre. Farka megkeményedik a tenyeremben, mellbimbói hegyesen állnak.. libabőrös lesz a nyaka ahol a szám hozzáér.

- Wrrr.. ébresztő cicám.. - dörmögöm a fülébe, amitől úgy riad fel, mint akibe belecsíptek. Gyors reflexeimnek hála azonnal elkapom mielőtt elhúzódna, ő pedig kénytelen megadni magát nekem. Úgysem tehet mást.

Halk morranással kerekedem fölé, és lábait megfogva emelem fel kissé hogy láthassam az édes kis fenekét. Halkan nyöszörög ahogy meglátja keményen meredező farkamat, és behunyja a szemét hogy ne is lássa ahogy belé tolom magam.

- Ha nem látod akkor sokkal intenzívebben érzed.. nem mondták még? - súgom a fülébe halkan. Megremeg és belekarmol a karomba ahogy megpróbál belekapaszkodni. Ahhh jézusom.

- Misakihh.. nyisd csak ki a szemed... -morgom a fülébe, és egyenesen a szemembe néz ahogy felnyitja őket. Tekintete egész ködös.. megvonaglik ahogy az első döféssel eltalálom a kis kéjpontját, és kéjesen felsikkant egyet. Ahhhmm...imádom ezt a hangot.. nyögj még nekem.

Megismétlem a mozdulatot, de már a szájára szorítja a kezét hogy visszatartsa kéjes hangjáit. Na neehmm..

Elhúzom a kezét.. és lefogom őket, ágyékomat az övének nyomva merülök el benne tövig hogy feneke az ágyékomat csókolja. Olyan nedves és szűk hogy teljesen bevadulok tőle. Remegve markolok a takaróba hogy kicsit visszafogjam magam, de nem is tudom sokáig.. és morogva teszem magamévá.. hevesen és vadul ahogy mindig. Teljesen felizgat a kis édes.. hihetetlen.

Hosszú haja szétterül a párnán.. ködös tekintete az őrületbe kerget... és ahogy ágyéka megrándul alattam a gyönyörtől.. rekedten felnyögve élvezek belé.

 

Ahh hihetetlen.. ehz..a kölyök...

 

Hosszú hajam a mellkasára hullik.. nem látni az arcom..csak halk zihálásunk töri meg a csendet. Még akkoris remeg mikor kihúzódom belőle és magam után húzom a fürdőbe. Magunkra nyitom a csapot...tudom ugyanis hogy túl kómás hogy bármire is képes legyen még minimum fél óráig ..de az idő szorít. Puszta kézzel dörzsölöm a bőrébe a szappant... majd leöblítem. Remegve hagyja magát..szinte nem is ellenkezik.

Öltözni már hagyom egyedül, majd visszafuvarozom a szállodához. A nap éppen felkel ahogy látom hogy besétál a kapun... óvatosan lopakodva.

Vigyorogva figyelem ahogy eltűnik.. majd elhajtok.

 

***

 

Munka..munka munka.

 

De unom..a picsába is.

 

Kedvenc beosztottam éppen a velem szemben lévő széken ül, és kissé meglepi mikor új feladattal bízom meg.

- Bízom benned Wakana. Ezért küldelek téged. A többi kis strici csak elbaszná nekem.. azért pedig herélés jár.

- Igenis Cain Tábornok. - tiszteleg.

- Az első géppel Madridba repülsz és találkozol az őrnaggyal. Ő majd megadja a felvilágsítást.

- Igenis.

Becsukja maga után az ajtót. Vigyorogva nézek a telefonra. Mindjárt.. már csak egy óra munkaidőből. A fenébe is.

 

Idegölően lassan telik az idő.. basszus. Végül egy fél órával előbb elmegyek mert már nem bírom ki. Hazamegyek, átöltözöm bedobok pár ruhát egy bőröndbe, azt a kocsimba és szevasz. Irány Misaki... meglepem az édest.

Tudom hogy hol keressem, ezért a közeli parkba hajtok, ahol nemsokára fel is fedezem egy fa alatt egy könyvvel üldögélve.

Elsápad mikor meglát, jóllehet nem az egyenruhámban vagyok és civilben még keveset látott, de azért rögtön felismer. Intek neki hogy álljon fel, körülnéz majd mikor megbizonyosodik róla hogy senki sem figyel.. hozzám sétál.

- Örülök hogy látlak.. - súgom neki épp csak elhúzva az arcom az övé mellett hogy ne legyen feltűnő. - Gyere. - fogom meg a kezét és húzni kezdem magam után. Nem ellenkezik.. nagyon okos.. nem akarja itt kiverni a balhét.

- De Seiji..ma otthon..

- A bátyó Madridba repült. - vigyorgok rá mielőtt becsuknám a kocsiajtót utána. - És ma péntek van. Legkésőbb hétfőn ér haza.. nagyon elfoglalt szegény.. - vigyorgok gonoszan, ő pedig nyel egyet.

- Igen azt hiszem ez tudod mit jelent..

- Veled maradok..?

- Igen. Kirándulni megyünk.

A gázba taposok, és elindulunk.

 

***

 

Neki ugyan nem hoztam ruhákat, de nem kell.. majd szerzünk valamit útközben. Úgyis ruha nélkül a legszebb. Csendben kuporog az anyósülésen meg sem szólal míg meg le nem állítom a kocsit.

Akkor aztán körülnéz és gyanakodva kérdezi meg: -Ide jöttünk?

Köröskörül sötét utca, sehol semmi.

Dehogy édesem. Felkacagok.

- Csak nem bírtam ki.. - nevetem el magam, és átnyúlok hozzá, ingét megmarkolva húzom közelebb. Nyelvem a szájába hatol.. csókom durva és követelődző..mégis viszonozza..engedelmesen.

- Okos fiú.. látom tanultál a leckéből. - mordulok fel és széjjel húzom az ingét. - Misakih..

- Ne...ne itt..

- Nem akarod a kocsiban..? Pedig ennél közel s távol jobb helyet nem találsz. Figyelj csak.

Megnyomok egy gombot a műszerfalon, mire az ülése vízszintes helyzetbe dől.. mint egy ágy. Halk morgással mászom fölé.. ő pedig remegve feszíti kezeit a mellkasomnak.

- Nyugi.. sötétített üveg... csak röntgenszemmel látnak be.. - súgom a fülébe, miközben ujjaim már a nadrágjában járnak. Felnyög ahogy megmarkolom.. feje a kárpitnak dől.. haja lefolyik az ülésről. Édes.. istenem..gyönyörű ahogy alattam piheg.

Végignyalom a mellkasát.. szándékosan lassan.. élvezkedve..eljátszadozom érzékeny kis mellbimbóival.. finom szívogatom ráharapok az egyikre..mire megrándul. Ágyékom fájdalmasan feszül már, ő pedig ívbe hajolt testtel nyög fel ahogy hozzáérintem.

- Szeretnéd mi? - mosolygok rá egy jóllakott párduc vigyorával..pedig dehogy laktam jól. Lebűvölöm róla a ruhákat.. majd én következem.

Felhúzom magamhoz.. kezét az ingemre simítva. - Vetkőztess le! - parancsolok rá, ő pedig remegve nyúl a gombokhoz. Lassan megy neki. A fegyvertartónál kicsit elakad, így azt kicsatolom én helyette, majd a nadrágomra vezetem a kezét.

- Gyerünk!

Megemelem a testem, ő pedig a fenekemet érintve bújtat ki a nadrágból..arca olyan vörös már mint egy jól érett paradicsom. Ahhh ne simogass mert.

Felmordulva harapok a nyakába.. ujjaim már a már a fenekét simogatják.. felnyög ahogy megérzi. Igeen..szereted ezt mi?

Szinte beleremeg a kocsi ahogy rávetem magam, izmaim törékeny kis testének nyomódnak, szinte belepréselem a kárpitba hogy ne mozduljon, miközben egy erőteljes mozdulattal beléhatolok. Felnyög.. húzódna vissza, de nem engedem.. egyre közelebb rántva míg tövig nem merülök édes testében, hogy aztán hörögve vessem magam a szájára.. és kezdjek el benne mozogni.. erőteljesen és féktelenül.

Nyögve kapaszkodik meg a vállamban.. ajkai szavakat formálnak de érnek a tudatomig a szavak..csak ez a tudathasadásnak is beillő érzés ahogy szorít..édesen.. én pedig visszalököm magam és újra és újra.. míg sikoltva el nem élvez.

Hörögve követem a paradicsomba.

 

Lehelletünk párája kiült az ablakokra.. vigyorogva térdelek fel és törlöm le a kezemmel.. miközben csapzott hajamba túrok.

- Remek kis kirándulás lesz.. - mondom neki, miközben pihegő alakját figyelem.. hajam a mellkasára hullik. - Élvezni fogod.. - vigyorgok.

 

***

 

Aztán tovább indulunk. Pár órás út után érkezünk meg a kikötőhöz.

Nem szokványos kikötő.. egy sorompó zárja el a betolakodóktól, de az őrnek elég rám néznie és már ugrik is nyomja a nyitógombot. Tisztelek és a földig hajol miközben elhajtok.

 

Már sötétedik mikor végigsétálok a mólón, ő a nyomomban.

- Minden indulásra kész uram. Csak három fős a legénység ahogy kérte. - tiszteleg az egyik bizalmi emberem. Remek.

Kézenfogom Misakit és az ajtóhoz lépek.

- Mi ez? - figyeli a vízből kiemelkedő monstrumot.

- Tengeralattjáró. - felelem foghegyről és magam után vontatom a mélybe.

 

Pontosabban a luxustengeralattjáró jobb szó rá. Mert ez nem főként hadászati célokra készült, hanem felderítésre. Tavaly vettem meg, potom kis összegért..azóta az én privát kis helyem. A folyosó sötét..csak a plafonon világító apró lámpasor szolgáltat fényt. Le kell hajolnom.. mert ezt nem az én méreteimre tervezték. Szerencsére a kabinom a legnagyobb ami van.

Az ajtó automatán záródik, rövid számsort ütök be, felvillan és lezár a zárja.

Ijedten néz körül.. elhátrál az egyik ablakig. A kikötő alját látja..a horgonyzó hadihajók fenekét.

- Hová megyünk? - kérdezi félve.

- Hawaira. - vigyorgok.

Nem hiszi.. látom rajta.

- Igen oda. Van ott egy katonai bázis amit meg kell látogatnom. - vetem le magam az ágy szélére. De addigis.. miért ne szórakozhatnék egy kicsit? - pillantok rá sokat mondóan. Ijedten süti le a szemét. Édes.

De úgysem menekülsz.

Már nem.

Az enyém vagy.

  


Levi-sama2009. 06. 07. 00:04:33#809
Karakter: Misaki (2)



Ajkamba harapva viaskodom magamban. Nem... nem mondom ki... a fenébe is...

 

Végigsimít kezével péniszemen, és felnyögve vetem hátra a fejem.

- Folytasd kérlek... - nyöszörgöm megadva magam gyarló testemnek.

- Jó fiú - búgja, és máris magamon érzem ajkait, és ahogy elmerülök forróságában, vergődök a kéj fogságában. Istenem... de csodálatos...

- ...ahh... hnn...

Elenged, és fölém mászik, merevedését az enyémhez dörgölve. Pihegve, kipirulva nézek fel arcára. Vad vágya szinte letaglóz, és még jobban felpezsdíti vérem zubogását.
Karjaimat nyaka köré fonom, és kábán viszonzom csókját. Térdével szétválasztja combjaimat egy erőteljes mozdulattal, és remegve simul hozzám.

Az éjjeli szekrény felé nyúl, és valamit elvesz onnan. Ismét ez a gyümölcsös illat. Kábán pihegve figyelem ahogy egy tubusból az ujjaira nyom némi színtelen gélt, majd szétkeni hímvesszőjén. Zihálve nehezedik rám, és hirtelen a hátára fordul, úgy ránt magára.

- Ülj rá... te vezesd magadba.

Rémülten támaszkodom mellkasára.

- Én... én nem tudom... - pihegem.

- Tedd meg, mert úgy felizgattál, hogyha én teszem, kurvára fájni fog. Gyerünk! - morran rám, és zihálva markol a fenekembe. Remeg alattam, verejtékcseppek csillognak rajta, és látom arcán, szemeiben a vágyat. Megborzongok, ahogy megérzem, mennyire veszélyben vagyok. Fenekemhez érintem hímvesszőjét, és mély hangján felnyögve feszíti ívbe a testét. Óvatosan ülök rá, de még így is piszokul fáj. Összeszorított szemekkel, remegve fogadom magamba, centiről centire, és ahogy végre belém csusszan teljesen, felnyögök. De nem a fájdalomtól.

- Mozogj... - nyögi. Óvatosan mozdulok meg, és valami belső ösztön sugallta tempóban, ritmikusan mozgatom a csípőmet. Egy pár mozdulat után már ki is tapasztalom, hogy mikor érzem azt az elsöprően jó zsibogást... és úgy irányítom. Élvezettel hajtom hátra a fejem, és hunyom be szemeimet. Hosszú hajam lágyan cirógatja körül testemet, kezeimmel izmos mellkasára támaszkodom...

Ahh ez nagyon jó...

- Ez az... - morran halkan. - Micsoda jó kis ribanc vagy te... Ki gondolta volna...

 

Megdermedek.

 

Azt... azt mondta ribanc? Komolyan azt mondta rám...?

 

Remegő ajkakkal pillantok le rá, és könnyek gyűlnek a szemeimbe. Olyan mélyen megbántott, hogy szégyenem teljes súlyával taglóztak le szavai. Szám elé kapva kezemet csusszanok le róla, de elkapja a csuklómat és visszaránt.

- Engedj el! - kiáltok fel, és hadakozni kezdek vele, de maga alá gyűr. Zihálva hajol le hozzám, és belém fojtja ellenkező szavaimat. Szétfeszíti combjaimat, és újra belém hatol. Szájába nyögök, de nem adom fel. Könnyezve, némán zokogva vergődöm alatta, és ő csuklóimat a fejem fölé szorítja, egész testével rám nehezedve szegez az ágyhoz.

- Még nem végeztünk - hörgi, és vadul mozogni kezd bennem. Nyakamba temeti az arcát, minden egyes döfésnél hangosan felnyög. - Ah fenébe is... a francba...

Nyöszörögve hagyom magam, és elernyedek. Nem tehetek semmit... semmit...

 

Végigsöpör testemen a gyönyör és felsikoltok, szinte a kiáltásával egy időben.

 

Rám rogyva zihál és hörög.

 

- Krisztusom... - nyögi, majd észbe kapva legördül rólam. Levegőért kapkodva, behunyt szemekkel fekszem, remegő kezeimbe temetve arcomat.

 

Egy undorító ribanc vagyok... mert élveztem minden pillanatát annak, amit velem tett.

 

Minden egyes másodpercét.

 



Levi-sama2009. 06. 07. 00:03:02#808
Karakter: Misaki



Misaki:

 

Remegve, mozdulatlanul tűröm, hogy a hálószobába cipeljen, ám ahogy letesz, máris elcsusszanok tőle a lehető legtávolabb. Persze tudom, hogy teljesen felesleges, hiszen nem akadályozhatom meg semmiképpen sem azt, ami történni fog. Mégis...

Torkomban dobogó szívvel figyelem, ahogy lassan fölém mászik. Kigombolt fekete inge szétnyílik, és hihetetlenül izmos felsőtestére siklik tekintetem. Mennyi forradás... bizonyára mindet harcban szerezhette... félelmetes.
Teljesen fölém kerül, úgy pillantanak le rám a fekete szemek.

- Mi lesz cicám... azt akarod, hogy én vegyem le? - dorombolja hihetetlenül mély hangján, akár egy igazi párduc. - Ne légy szégyenlős... mutasd nekem azt a csodaszép tested...

Lerántja rólam az egyenruhám felsőjét és elhajítja. Tehetetlenül figyelem, ahogy elégedetten pillant végig rajtam, majd lehajolva hozzám végignyalja mellkasom. Belém reked a levegő, és kétségbeesetten kapaszkodom meg felkarjában, kőkemény izmokba mélyednek körmeim, ajkaimba harapva figyelem ahogy fogaival gombolja ki a nadrágom. Valahogy bizsergetően furcsa látvány... olyan... olyan... izgató azt hiszem. Végigsimít ágyékomon, és tenyerembe nyöszörögök. Még... ahh soha nem érintett így senki... és ahh ez nahhhgyon fuhrcsa deh... jóóh...

Mély hangja végigbizsergeti gerincemet, szavainak csak töredéke jut el a tudatomig... Azt hiszem azt mondja, hogy jobban állna nekem a selyem alsó...ahh...
- ...még alvás közben is simogatja a kis érzékeny farkad... - dörmögi a hasamba, és még a kislábujjaim is belerezonálnak minden szavába. Ujjai becsusszannak fehérneműm alá, és felnyikkanok az ijedtségtől, majd forróság árad szét egész testemben. Istenem... olyan furcsán...érzem magam...

Szétfeszíti remegő combjaimat és felpillant lángoló arcomra, ajkai köldökömet súrolják.

- Micsoda erkölcstelen kis cica vagy te... - súgja. - Szinte könyörögsz érte hogy megérintselek...

Nyöszörögve ellenkezem, mert ez nem igaz... én nem vagyok ahh... erkölcstelen... és nhhh... nehm könyörgök... nem és nem...

Ujjai péniszemre kulcsolódnak, és kiszabadít alsónadrágom szűkös fogságából. Ujjaim a fehér szaténágyneműbe mélyednek a kéjtől...
- Neeem? Pedig tudom hogy imádod ha játszanak a farkincáddal... - búgja, és megremegek ahogy simogatni kezdi. Minden mozdulatától egyre erőteljesebben lüktet, mintha egyenesen a szívemet tartaná a kezében. Ez...ez... ez nemlehet... ez nem velem történik! Nehhhm...

Fölém hajol, a fülemhez.

- Máris nedves vagy... látod... - súgja, fogait érzem és leheletét a nyakamon. Ajkamba harapva fogom vissza nyöszörgésem. Ahhww...nem lesz ez így jó...hnn... Egy határozott mozdulattal ragadja meg kezemet és vezeti hímtagjához. Kis híján felsikoltok, de nem teszem, csak összerándulok ahogy fülembe súgja: - Látod mit teszel velem...? Megőrjítesz... mrrr...

Alsónadrágom is elrepül a többi ruhám után, és ő lejjebb csusszan rajtam. Behunyt szemekkel hallgatom ruhájának suhogását, ahogy megszabadul tőle, majd forró ajkait érzem végigszántani combom belső felszínén.
Istenem... Most tudatosult bennem, hogy mi következik, és rémülten nyílnak tágra szemeim, menekülési ösztönöm feléled. Feltápászkodnék remegő karjaimon megtámaszkodva, de ahogy megpillantom majdnem teljesen meztelen testét, elgyengülve hanyatlom vissza. Soha életemben nem láttam még meztelen férfit ilyen közelről... ráadásul ilyen szép testet sem. Merev pénisze kirajzolódik alsóján, fekvő helyzetében is sugárzik belőle a vad, nyers erő, szinte bénító a kisugárzása.

Izgató...

 

Elborzadva saját magamtól, és testem gyarlóságától temetem arcomat kezeimbe. Hihetetlen... valóban én vagyok ez a nyöszörgő, vágytól kába fiú, aki egy vadidegen, félelmetes férfi minden érintésébe beleremegne?! Én lennék...?

 

Mi ez az illat? Málna...? Nyöszörögve próbálok kipréselni magamból némi ellenkezést, és félelemtől összeszorult torokkal nézem mosolygó arcát.
- Ostobaság - nehezedik rám finoman, épp csak hogy érezzem testének erejét és súlyát. Zihál a fülembe... - Ha meg akartalak volna erőszakolni az nem ilyen lenne... inkább próbáld élvezni... Megmutatom neked milyen csodálatos dologból maradtál ki eddig...


Péniszemet simogatja végig, nedves kezével. Szóval ezért érzem ezt az illatot... valamit rákent... Popsimhoz csúszik az ujja, és összerándulok és összezárnám lábaimat, hogy ne férjen oda, de erősebb nálam. Sokkal erősebb. Könnyedén szorítja le ficánkoló végtagjaimat lábával.
- Ha megfeszülsz, csak magadnak okozol fájdalmat édes... - dorombolja a fülembe, és belémsiklik egy ujja. Istenem! Bedugta a popsimba! Oda! Nehh! Szájába nyögök, a félelem, az enyhe fájdalom megrémiszt...
Izgató, forró csókja mégis megnyugtat... és eltereli figyelmem. Milyen jól csókol... már csókolóztam néhány lánnyal az iskolából, de azok még csak meg sem közelítik ezt az élményt...

 

Elszakítja tőlem a száját, és nyakamba temeti arcát, bőrömbe szuszog, érzem ahogy ő is remeg. Nem olyan erőteljesen mint én, de érezhetően...

 

- Ahh!

Tágra nyílnak a szemeim, ahogy végigcikázik testemen a zsibongás, és vállaiba mélyesztem körmeimet. Mi ez?! Ahh...

Újra és újra, kíméletlenül rázkódik végig testemen a kéjes érzés, és én teljesen elveszítem a külvilággal minden kapcsolatomat. Mindenhol magamon érzem a kezeit, ajkait... Pokolian jó...

Egyszerűen fantasztikus érzés...

 

Remegve, sóhajtozva élvezem... és szégyellem magam a gyarló testem árulása miatt.

 

Hagyom, hogy hasra fordítson, és hátamhoz simulva húzzon fel négykézláb helyzetbe. Nevemet sóhajtja a fülembe, és végigcikázik a forróság ágyékomon, gyomrom is beleremeg mély hangjába. Még senki nem mondta ki így a nevem... Érzem merevedését a popsimhoz nyomulni... minden erő kiszáll belőlem.
- Gyerünk... fogd meg...

Elvörösödve hagyom, hogy kezemet péniszemhez vezesse, és szót fogadva kezdem simogatni magam. Igaza volt az előbb. Tényleg erkölcstelen vagyok. Könnyek gyűlnek szemeimbe, mert élvezem. Élvezem...

- Ez az... kényeztesd magad... - súgja, és ujjaimat megfogva mutatja, hogyan kell helyesen csinálni. Elhúzódik, és mire visszatér, már nem érzem rajta az alsónadrág szövetének cirógatását. Összerándulok, de nem tehetek ellene semmit, hiába hadakozom, megragadja a derekamat, és könnyedén felemel.
- Hasztalan ellenállnod... - dörmögi minden eddiginél mélyebb hangon. Remegve ernyedek el, ahogy végigcirógatja mellkasomat, bizsergetve érzékeny bőrömet.
Hasztalan... tudom...

Fájdalom nyilall a popsimba, és felsikoltok...

 

Istenem... ez fáj...!

 

Megtorpan, és mozdulatlanná merevedik. A fájdalom lassan enyhülni kezd, és én könnyes szemekkel hajtom le a fejem, hajam arcomba hullik, úgy harapok ajkamba. Remegve markolom derekamat fogó kezeit, körmeimmel vérző csíkokat karcolva bőrére.
Lassan lejjebb nyom, és pénisze lassan de biztosan teljesen elmerül bennem. Feszít és fájdalmasan kitölt...
Saját lihegésemen keresztül hallom ahogy ő is zihál és hörög.

- Ahh a kurva életbe... - dörmögi lihegve. - ...már attól el tudnék menni hogy benned vagyok...

 

Összeszorított fogakkal tűröm a fájdalmat, és meglepetten kapok levegő után, amikor megérzem péniszemen a kezét. A fájdalomról szinte azonnal elterelődik a figyelmem, és csodálkozva figyelem erős kezét, ahogy szinte megőrjít engem... Őrület...
- Neh...neh...ahh...ez olyan furcsa... - nyöszörgöm.

- Furcsa...? Nem inkább csodálatos érzés? - búgja lágyan. - Érzed milyen mélyen benned vagyok...? Csak úgy könyörögsz érte hogy csináljam... erősebben... jobban... még...

Ellenkezni próbálok, pedig színigaz amit mond... és ez a legborzasztóbb.

Elfúlnak szavaim egy nyögésben, amelyet követ egy újabb és újabb, amikor lassan kivonul testemből, hogy aztán újra elmerüljön bennem... Lassan... lassan...

Bizsereg az egész testem, és újra érzem azt a hideg zsibongást, amit az ujjaival is művelt. Ó krisztusom... milyen jó érzés... nnnyhhh...

Hátamhoz nyomul a teste, és egy határozott mozdulattal visszadönt az ágyra, hátamra nehezedik... és egyre gyorsabban mozog tovább bennem. Ki és be... ki és be... a végtelenségig fokozva azt a furcsa érzést. Érzem ahogy nő bennem a feszültség, hízik és dagad. Nyögdécseléseimen és reszketeg sóhajaimon keresztül hallgatom ahogy morog és nyög... és beleremegek ebbe is... Ahogy durvul és fokozódik a tempó, már nem tudok figyelni semmi másra. Sikoltozva vergődöm, és azt kívánom, soha nem hagyja abba... Soha... soha...


Sikolyom mellé mély kiáltása zendül fel, és úgy érzem szétszakadok, mint egy túlfeszített léggömb.

 

Jézusom...

 

Ez csodálatos volt...

 

Teljesen elgyengülve hanyatlom a puha párnákra, hajam beborítja testemet, és behunyt szemekkel harapom az éltető levegőt. Zsibong az egész testem, minden sejtem bizsereg...

 

Hosszú percekig csak a behunyt szemeim előtt elúszó színes karikákat látom, és nem érzékelek semmi mást, csak heves szívdobogásaimat a mellkasomban, fülemben, ágyékomban...

 

Lassan csitul a testemben dúló vihar.

 

- Fürödj le, hazaviszlek - simítja meg a hátam. Hallgatom lépteinek halk neszeit, majd ajtócsukódást.

 

Hát megtörtént. Megkapta amit akart, és én végre túl vagyok rajta.

Remegő kezeimre támaszkodva tolom fel magam ülő helyzetbe, és elvánszorgok a zuhanyzóig. Hihetetlen fáradtság söpör végig rajtam, ólomnehéz végtagjaimat is alig tudom engedelmességre bírni.

A zuhany jól esik, lemosom magamról a saját és az ő spermáját is. Nem, nem akarom most felfogni, mi történt velem. Ne gondolj most semmire Misaki. Ne gondolkozz.

 

Megtörülközöm, felkapkodom a ruháimat, és a nappaliba lépek. Ő már felöltözve vár rám, és vizes hajam egyik tincsét megfogja, arcához simatja.

- Meg fogsz fázni...

Nem válaszolok, csak engedelmesen hagyom hogy kivezessen a lakásból, és beültessen a kocsiba. Visszafojtok egy fájdalmas szisszenést, ahogy beülök a kocsiba. Fáj a fenekem...

 

Csendben vezet, nem mond semmit, és én sem szólalok meg. Nincs szükség szavakra. Megkapott, örülhet. Remélem nem látom többé.

Megáll a házunk melletti kis mellékutcában.

- Mi az... elvitte a cica a nyelved? - hajol hozzám halvány mosollyal, és megcsókol. Behunyt szemekkel hagyom, és figyelem magam. Élvezem... jól esik... pedig nem kéne így éreznem.

- Még megvan... - mosolyog le rám, és én elpirulva sütöm le szemeimet. - Nyugodtan játszhatod a néma fiút, attól még nem fogom meggondolni magam.

Meggondolni magát?

Felkapom a fejem, és értetlenül nézek rá.

- Micsoda? Azt hittem ennyi... ennyi elég... volt... hogy én... - dadogom elsápadva.

- Micsoda? Csak nem hiszed, hogy beérem ennyivel? - mosolyog le rám gonoszul. - Ez még csak az előétel volt cicám...

Elborzadva pillantok fel sötét szemeibe.

- De... Seiji ha hazajön...

- Nyugi... a bátyó semmit sem fog megtudni - vigyorog rám. - Nagyon el lesz foglalva. És te meg én... nem fog észrevenni minket... hidd el...

 

Elborzadva nézem az arcát. Ez a férfi nem tréfál. Véresen komolyan gondolja, hogy továbbra is kihasznál majd engem.

Kimenekülök a kocsiból, de utánam szól.

- Misaki...- hallom. Megtorpanok. - Csakhogy tudd... neked vannak a legfinomabb ajkaid az egész földkerekségen.

Megremegek, és ingem elejébe markolok remegő kezemmel. Előre lépek, de megint megtorpanásra késztet.

- Holnap érted megyek.

Ijedten perdülök felé.

- De... Holnap nem... holnap a sulival... - dadogom.

- Hidd el, tudni fogom hol vagy - mosolyodik el ördögien, szemeiben szinte látni vélem a pokoli lángokat. - A föld alá sem tudnál elbújni előlem... úgyis megtalálnálak...


Kis gombóccá húzódik össze a gyomrom, és elsápadok. Nincs előle menekvés... ha cserben hagynám is a bátyám (amit sosem tennék), akkor sem szabadulnék tőle.

 

- Akkor holnap... - préselem ki magamból a szavakat.

- Holnap - bólint elégedetten, és becsukja a kocsit. Felmordul kocsijának motorja, és szinte kilő az autó.

 

Beszaladok a házba, táskámat magamhoz ölelve, és könnyeimet nyeldekelve vetődöm be a szobámba. Seiji még nincs itthon... időben érkeztem haza.

 

Istenem... mit tettem?!

 

És mi vár még rám?

 

 

***

 

 

Szótlanul hallgatom a többiek beszélgetését. Valahogy most nem tud lekötni a múzeumi látogatás, pedig szeretem a festészetet. Már késő délután van, így visszaszállunk a buszra, és a szállodába visznek minket. Osztályfőnökünk szétoszt bennünket a háromágyas szobákban. Végre... már nagyon fáradt vagyok, alig aludtam valamit az éjjel, pedig borzasztóan fáradt voltam. Sápadtan szédelegtem egész nap, a barátaim szóvá is tették, de nem árultam el nekik semmit. Azt hazudtam, hogy fáj a fejem.

 

Belépek a szobánk ajtaján, és belehullok az ágyamba, mint egy szárnyaszegett madárka. Behunyt szemekkel fúrom arcomat a párnába, és a többiek motoszkálását, halk beszélgetését hallgatva merülök álomba.

Az utolsó amit elalvás előtt felidézek magam előtt, egy sötét szempár. Félelem kígyózik fel végtagjaimon, és ahogy hirtelen megcsörren mobiltelefonom, összerándulok. Feltápászkodom, elővszem a táskámból, és az ismeretlen számot látva elsápadok. Kiszaladok az erkélyre, becsukom az üvegajtót, és remegő ujjammal nyomom meg a hívás fogadása gombot.
Félénken szólok bele.

- Szia kicsike... - dorombolja egy mély hang, és végigfut hátamon egy bizsergés. Összeszorult torokkal nyelek egyet.

- Sz...szia...

Tekintetem a fényesen világító holdsarlóra siklik. Mennyi lehet az idő...?

- A szálloda mögötti kis parkolóban várlak.

- De... de nem tudok elszabadulni. Azonnal észreveszik! - riadok fel, és idegesen rágcsálom ajkamat. Meg kell értenie! Nem lehet!

- Old meg. Tíz percet kapsz. Ha nem jössz ki, én megyek be érted - mondja határozottan, parancsoláshoz szokott stílusában.  

Bontja a vonalat, és én levegőért kapkodva bámulom a készüléket. Istenem! Belehalnék a szégyenbe, ha bejönne értem! Muszáj valahogy kijutnom!

 

Visszamegyek a szobánkba, és barátaimra nézek. Látják rajtam, hogy valami nem stimmel, és félbehagyják a jókedvű beszélgetést.

- Segítsetek nekem... - kezdem halkan. - Nem kérdezzetek semmit, csak fedezzetek. Muszáj kijutnom, és nem tudom meddig leszek távol.

Kérdezgetnek, de hárítok. Végül beleegyeznek, hogy segítsenek, hiszen ezért barátok. Néhány perc alatt sikerül észrevétlenül kiszöknöm, egy fekete tréningruhában, kapucniját is a fejemre húzom a hajamat alá rejtve, hogy ha a tanárok kinéznének az ablakon, ne ismerjenek fel.
Az épületet megkerülve meg is találom a parkolót. Egy autónak dőlő magányos alakot pillantok meg, és egy felparázsló cigarettát. Szigorú, félelmetes arca a dohány halvány fényében feldereng egy másodpercre, majd újra elvész a sötétben. Ő az.

Idegesen nyelve egyet lépek elé, és a holdfény sápadt fényében alig látom az arcát. Azt hiszem mosolyog. Elhajítja a cigarettát, és tréning felsőmbe markolva ránt magához, durva és vad csókkal fogad. Belemorog a csókba és megremegve, engedelmesen nyitom meg ajkaimat, hogy számba dughassa a nyelvét. Reszketeg sóhajjal kapaszkodom kabátjába, és hozzásimulok.
- Szia Misaki... - dörmögi ajkamba harapva, és már érzem is, ahogy lerántja kapucnimat, és hajamba túrva szabadítja ki tincseimet. Elrendezgeti, hogy a vállaimra hulljanak.

- Szia - suttogom összeszorult torokkal. Kezei közé fogja az arcomat. Visszatükröződnek a holdsugarak sötét szemeiből. Finom, kesernyés parfümjének és cigarettájának illata összekeveredik.

- Mehetünk? - Biccentek válaszul, és ő kinyitja nekem a kocsiajtót. Engedelmesen szállok be mellé, és meglepetten felnyögve hagyom hogy mellém ülve újra magához rántson egy csókra. Hajamba markolva tartja a fejem, nem mintha menekülnék előle. Eltépi tőlem a száját, és én kipirult arccal, pihegve nézek fel rá.
- Így már jobb - dörmögi, és megsimogatja arcomat. Összeszűkülnek a szemei. - Mi tartott ilyen sokáig? Letelt a tíz perc. Épp indulni készültem érted.

- Sajnálom... - suttogom összeszorult torokkal, szemeimet lesütve.

Meghúzza hajamat, és közelebb ránt magához, arra kényszerítve hogy a szemeibe nézzek.

- Utálom ha megváratnak... - súgja, szemei jegesen csillognak. A félelem zúzmarája marja végig egész testemet, és elsápadva kezdek remegni.

Behunyom a szemem.

 

Annyira... annyira félek tőle!

Durván tapasztja száját remegő ajkaimra, és felmordulva szorít magához, fenekembe markol, nyelve pedig kíméletlenül levadássza az enyémet.   

- Legközelebb nem leszek veled ennyire türelmes Misaki - dörmögi a nyakamba, és bele is harap. Felnyikkanok, és mellkasának feszítem a kezem.

- Neh... ez meg fog látszani... - nyöszörgöm.

- Leszarom kicsim. Ez a büntetésed... viseld el.

 

Elenged, és beindítja a motort.

Elhúzódva tőle a lehető legtávolabbra, nyakamra szorítom kezemet. Észre fogják venni a többiek... jaj istenem...

 

Megáll a kocsi, és meglepetten pillantok a szálloda fényárban úszó főbejáratára.

- Egy szálloda?

- Miért? Azt gondoltad az erdőbe viszlek? - dörmögi a hajamba. Elhúzódnék tőle, de karja a derekamra fonódik és magához húz. - Habár nem is lenne rossz ötlet. Kikötözhetnélek egy fához, és megdughatnálak... Mit szólsz hozzá? Hmm?
Megharapdálja fülemet, és én halkan felnyögök.

- Ugye... ugye csak viccelsz...? - nyöszörgöm, kezeimmel görcsösen kapaszkodva kabátujjába. Halkan felnevetve fonja ujjait államra, úgy fordít maga felé.

- Ki tudja... - súgja a számba. - Én bármire képes vagyok.

- Tudom... - lehelem, és remegve engedem hogy megcsókoljon.

 

*

 

Kisegít a kocsiból, és pár perc múlva már egy luxuslakosztály ajtaján vezet be. Csodálkozva pillantok körül. Hát igen, nagy változás ez a kis háromágyas szoba után. A katonák ennyire jól keresnének?

Figyelem ahogy ledobja kabátját, lecsatolja fegyvertartó szíjait. Összerezzenek ahogy hangosan koppan fegyvere és kése az üvegasztalon. Egy sóhajjal dobja magát a kanapéra, hosszú sötét hajába túrva.

- Gyere ide - int magához. Elindulok felé, és lehúzom tréningfelsőm cipzárját. Figyeli minden mozdulatomat. Leveszem és kabátja mellé dobom a fotelba, majd megállok előtte. Elvigyorodik.

- A pólót is vedd le - utasít. Először megdermedek a meglepettségtől, de aztán szót fogadok, de rám morran. - Lassan!

 

Lassan húzom le magamról, és lepillantok rá. Már kérnie sem kell, csak int egyet a nadrágom felé, és kényelmesen hátradőlve nézeget. Kinyújtja felém egyik kezét, és végigsimít hasamon. Megremegek, és ajkamba harapok. Bizsergetően jó érzés ahogy hozzám ér. Észreveszi reakciómat és elvigyorodik.

Elpirulva sütöm le tekintetem, és nadrágomból is kibújok.

- Ülj az ölembe.

Megrázom a fejem, és lángvörösen fordulok el tőle, hosszú hajamba takarózva. Egy rántást érzek, és halk sikkantással huppanok le rá. Könnyedén fordít maga felé, és lábaimat megragadva igazít lovagló ülésbe. Halkan felmorranva simítja végig combjaimat, fenekemet és hátamat, majd tarkóra csusszannak ujjai és belemarkol a hajamba. Élvezem az érintését, de a félelem erősebb.

- Ne baszakodj velem Misaki... - súgja, szemei fenyegetően villannak. - Ne akard kikényszeríteni a büntetést.

- Bocsánat... én csak...

- Ugyan már. Minden porcikádat láttam már, hiszen tegnap már megdugtalak. Felesleges megjátszanod magad.

 

Miért mondja ezt? Ez nem játék... én nagyon szégyenlős vagyok, és félek tőle...

 

Könnyek gyűlnek a szemeimbe.

 

- Kérlek ne beszélj velem így... - suttogom remegő ajkakkal.

Belemarkol a fenekembe, és ágyékához nyomja az enyémet. Megremegek.

- Szokj hozzá kincsem... mert én ilyen vagyok - morogja a számba, és durván megcsókol. Kezei fenekem alá csusszannak, és feláll velem az ölében. Karjaim nyaka köré fonódnak, és lábaimmal derekára csimpaszkodva hagyom hogy elinduljon velem... Összerezzenek ahogy berúg egy ajtót, majd a puha ágyra fektet.

- Na végre... - morran elégedetten, és fölém mászik. Reccsen alsónadrágom szövete, és rémülten pillantok fel rá. Eltépte? Komolyan eltépte?

- Nyugi - viszonozza pillantásomat egy ördögi mosollyal. - Majd kapsz másikat. Tetszeni fog...

Türelmetlenül dobja le magáról a ruháit, és teljesen meztelenül simul újra hozzám. Ujjai ágyékomra simulnak.

- Oh... látom hiányoztam neked... - kuncogja. Öklömet a szám elé szorítva fojtom magamba a nyöszörgést, és megrázom a fejem, lángol az arcom... istenem! Felizgatott, pedig még semmit sem tett velem...

- Felesleges tagadnod, a tested elárul téged Misaki... - dörmögi, és végignyalja mellkasomat, majd köldökömnél játszadozik. Összerándulok, mert csiklandós vagyok. Halk kuncogással halad lejjebb.

- Olyan aranyos kis farkad van... - cirógatja meg szájával, és én felnyögve markolok a lepedőbe. Nem csak az őrjít meg ahogy simogat és csókolgat, de a hangjával is képes teljesen az őrületbe kergetni... belerezonál minden porcikám.
Lassan végignyalja, és én nyöszörögve élvezem ahogy végigperzseli egész testemet a kéj. Istenem de csodálatos... Lassan engedi szájának forróságába, és finoman megszívja. Felsikkantok, és remegve markolok vállaiba. Majdnem elélveztem! Ahh jézusom...!

Mosolyogva emeli fel a fejét.

- Szeretnéd hogy folytassam, Misaki? - kérdezi mély, rekedt hangon. Szemeinek vad, éhes csillogása máskor megrémítene, de már annyira kába vagyok, hogy nem kívánok mást, csak hogy szétrobbanhassak a gyönyörben, mint tegnap. - Ez nem válasz.

 

Ajkamba harapva viaskodom magamban. Nem... nem mondom ki... a fenébe is...

 

Végigsimít kez


Darky2009. 06. 02. 22:29:00#440
Karakter: Cain



Másnap alig várom a munkaidő végét, mikor végre elküldhetem a sok barmot a picsába és hazafelé vehetem az irányt, ahol már vár egy csodaszép fiú..

Ahhmmrrr...

- Cain tábornok.. - hajol meg előttem az egyik századosom.
- Gyorsan Moto, nem érek rá veled szarozni.. - morgom neki.

- A merénylet három gyanúsítottja őrizetben van, az újabb választásokig megkértek hogy adjam át ezt. - átnyújt egy cetlit.

- Mi a szösz.. - döbbenek le kicsit, majd fekete hajamba túrva dőlök hátra a bőrfoltelben. Bőrkabátom és a fotel keserves hangon nyikorog ahogy összesúrlódnak.

- Ez egy ideiglenes kormányzati felkérés a...
- Szerinted én nem tudok olvasni? - nézek rá komoran, szemeim gyilkosan csillannak.

Lesüti a szemét, elnézést kér.

Na azért köcsög. Nehogymár azt hidd hogy kurva okos vagy.

- Dobd ki. - hajítom neki vissza, gombócba gyűrve az egész papírt.
- De uram..a kormány..
- Jobb dolgom is van mint elvezetni ezt a nyamvadt országot. - felelem unottan, majd azért hozzáteszem: - A hadseregtestületi kormányzást már Hitler ideje óta egyik ország sem használta, szerinted mit gondolnának az emberek ha megint előkerülne a dolog, mégha csak a választásokig is?

- Értem uram. - hajol meg. - Akkor megüzenem a kormányszóvivőnek hogy nem fogadja el a felkérést.
- Mondd meg neki hogy menjem a picsába. - felelem és felteszem a lábam az asztalra.

Már csak 4 óra...

Bahhh..kurva hosszú idő.


***

Elintézek még pár fegyelmi ügyet, aztán otthagyom a kócerájt.

A fegyelmi eljárásokat szeretem alegjobban. A kiskatonák már attól falfehérek lesznek ha meglátnak, pláne hamég viszem az elmaradhatatlan lovaglópálcát is. Hehehehe..
Már nem is tudom kitől kaptam ezt a vackot, de egész sok hasznát veszem.

Gonoszan elvigyorodom ha az újoncok elkerekedő szemeire gondolok. Kis fingok.. azt hiszitek a hadseregben könnyű mi. Hogy tudsz lőni és te vagy itt a jani?
Hát majd Cain bácsi megmutatja hogy nem minden fenékig tejfel. Nyehehehehehehe...

Legalább valami jó is volt a mai napban.

Kurvára imádtam a fárszt hozni rájuk, de ami most jön azt még jobban fogom imádni.

Misaaahhkiiii... wrrr....


***


Kicsit késve érkezem haza, ott találom őt a kanapémon kucorogva, épp a haját igazgatja.

Hát nem csodálatos látvány a gyönyörű pofija az én kanapémon? Hát még az ágyamban milyen lesz..

Halk léptekkel sétálok a háta mögé.. haját simítom végig.. mikor ijedten felsikkant.

Felugrana, de visszanyomom a vállánál fogva.

- Szia kis pillangóm... - karolom át a vállát és mélyet lélegzek isteni illatából.

Wrrrmm.. ez aztán..

Egy darabih hadakozik az érintésem ellen, majd érzem hogy elernyed.

Jó fiú.. felesleges hadakoznod...

Felállok mellőle és a bárszekrényhez sétálok. Út közben lekapom magamról az egyenruhámv kabátját, lecsatolom a hónaljtokot, és a combomról is leveszem a fegyvertartót.

Hmm.. jól esne most valami erős..

Kigombolom fekete ingemet, elégedetten sóhajtok ahogy a szoba hűvös levegője a bőrömhöz ér.

- Kérsz valamit inni? - kérdezem miközben kinyitom a szekrényt, és tekintetem végigsvenkel az üvegeken.

Mmm..mondjuk legyen vodka.

Mikor válaszol, hangja halk és színtelen.

- Köszönöm, nem...

Oh...az ijedt kiscica. Pedig jobban tennéd ha elfogadnád. A pia legalább ellazít...

- Szerintem pedig igen. - döntöm el helyette, és töltök neki is, meg magamnak is egy pohárral, majd leülök mellé a kanapéra.

- Tessék, idd meg. - tartom elé a poharat.

Remegő kezekkel veszi el.

Hé..ez a pia egy vagyon. Ki ni lötyögtesd.

Vigyor kúszik az arcomra ahogy nézem ahogy beleszagol, majd fancsali képet vág.

Ismét a hajára siklik a kezem.

Valami gyönyörű ez a hosszú..selymes haj...nem tudom tőle elszakadni.

Biztosan csodaszép lesz ahogy szétterül az ágyneműmön.

Figyelem ahogy belekortyol a poharába, majd köhögő rohamot kap.

Halkan felkuncgok rajta és nagyot húzok a saját poharamból.

Mmm..jó kis pia ez.

Figyelem ahogy kitöröl egy könnycseppet a szeméből, ami minden bizonnyal az erős szesztől gyűlt a szemébe, majd szabadulna is meg a pohártól, de megfogom a kezét.

- C...c...c... Idd meg szépen. - korholom meg mély hangon, szinte dorombolva.

- De... akkor be fogok rúgni, és.....és Seiji észreveszi...

Nocsak.. máris milyen rekedt a hangod cicám..

- Na és? - vonom meg a vállam és a szájához tartom a poharat.

Hidd el jobban fogod érezni magad ha megiszod. Sokkal jobban.

Vigyorogva figyelem ahogy lehajtja.

- Jó fiú... - súgom a fülébe. - Gyere ide.

Az arca máris kipirult...

Gyönyörű.

Úgy viselkedik mint egy félénk szűzlány az első éjszakáján. Hát azt leszámítva hogy nem lány, minden stimmel.

Félénken csusszan közelebb, de csak addig amíg össze nem ér térde az enyémmel.

- Este... kilencre szeretnék hazaérni... - nézek fel rám. - Ugye... ugye végzünk addig?

Alig bírom megakadályozni hogy ne röhögjem el magam.

Igen kicsim.. fő az optimizmus...hahahaha...

- Majd meglátom mit tehetek az ügy érdekében.. - felelem halkan mordulva.

Felcsuklik.

Édesem..megártott a pia úgy látom.

Kuncogva húzom magamhoz, megpróbál eltolni magától, de felesleges.. meg sem érzem ahogy a mellkasomat püföli.

Édes..puha ajkak.. apró, finom nyelve a számban... mrrr.. megvadulok ettől a csóktól. Az alkohol íze a szájában nem veszi el azt az édes ízt ami a sajátja.. wrr... imádom.

Finoman megharapdálom az ajkait, majd hagyom levegőt venni az újabb ostrom előtt.

- Ne... kérem... hikk... - hallom édes, kérlelő hangját.

Kis kezeit leszorítom a csuklójánál fogva, és ránehezedek, hogy mozdulni sem tud.

Azt hiszed elszökhetsz? Mostmár sehová...

Szabad kezemmel pár mozdulattal pattintom a gombokat egyenruhája felsőrészén, majd mélyet felmorranva kóstolom meg apró rózsaszín mellbimbóit.

Már egyetlen érintéstől megkeményednek, ő pedig reszketve sóhajt fel.

A fenekébe markolva hördülök fel, ahogy vergődni kezd.

Oh édes..lesz ez még jobb is...

Hidd el..

Könnyedén szorítom le, és fölé mászva nyomom neki az ágyékomat morogva.

Elmosolyodom mikor hallom hogy felnyög, fejét hátrahajtva feszül ívbe a teste.

Felajzott a veszély mi?

Mondtam én hogy élvezni fogod.

Összekócolódott hajamat hátravetve emelkedem fel róla és a csuklónál fogva talprarántom, majd egyetlen mozdulattal kapom ölbe és indulok meg vele a hálószobám felé.

Annyi önuralmam még van hogy elvigyem az ágyig és ott tegyem magamévá.

Hát nem úriember vagyok...?

Hahahahaha....


***


Az ágy végébe hátrál előlem.

Felmászok mellé a takaró tetejére.

Direkt lecseréltem az ágyneműt hófehérre. Olyan ártatlanná teszi ahogy rajta fekszik.. ráadásul csodásan kiemeli azt a gyönyörű fekete hajzuhatagot.

A selyem hűvösét érzem a tenyerem alatt ahogy fölé mászva megtámaszkodok az arca mellett.

- Mi lesz cicám.. azt akarod hogy én vegyem le? - kérdezem halkan dorombolva, mire ő ijedten pislog.

- Ne légy szégyenlős.. mutasd nekem azt a csodaszép tested... - felelem halkan, és lesöpröm a válláról a felsőt, majd kirántva alóla dobom át a szobán.

Lapos hasa kilátszik az alacsony derekú nadrágból.. a bőre mindenhol csodaszép fehér és hibátlan.

Érzem ahogy karomba markol ahogy végignyalom a mellkasát, majd a hasa felé közelítek a számmal. Apró, hegyes körmök mélyednek a karomba ahogy megszorjítja.

Wrr...ne izgass..

Fogaimmal gombolom ki a nadrágját, és profi módjára szabadítom meg a ruhadarabtól.

Apró fehér alsónadrág... nocsak... valaki nagyon örül nekem.

Kis kezeit a szájára tapasztja hogy ne nyögjön fel ahogy végigsimogatom.

- A selyem sokkal jobban állna neked. Na majd veszek egyet. Feketét. A selyemalsó még alvás közben is simogatja a kis érzékeny farkad.. - dorombolom a bőrébe.. mély morgó hangon.

Felcsuklik, halk nyikkanó hangot hallatt ahogy a puha anyag alá siklik a kezem.. tenyerem simogatását érzi az ágyékán. Remegnek a lábai.

Határozott mozdulattal húzom őket szélesebb terpeszbe, majd elégedett arccal gyönyörködök a látványban.

Haja szétterül a párnámon.. arca kipirult.. nyöszörög.

Megtehetném hogy keményen megbaszom, de sokkal jobban tetszik a látvány hogy mennyire szégyenli hogy élvezi a dolgot.

- Micsoda erkölcstelen kis cica vagy te... - súgom neki, lehelletem a bőre felett siklik el. - Szinte könyörögsz érte hogy megérintselek...

- N..eee...n..nem.. én nem is.. - süti le a szemeit, arca már olyan vörös mint egy túlérett paradicsom.

Kiszabadítom formás férfiasságát az alsóból és a tetejét finoman megcirógatva nézek fel rá vigyorogva...

- Neeem? Pedig tudom hogy imádod ha játszanak a farkincáddal...

A tenyerembe fogom, ujjaim lesiklanak a tövéig, majd vissza..

- Máris nedves vagy.. látod... - harapok a fülébe ahogy felhajolok az arcához, majd megfogom a kezét és saját merevedésemre vezetem. - Látod mit teszel velem... megőrjítesz.. mrrr...

Fél kézzel lehúzom róla az alsót, és kigombolom a saját nadrágomat is. Levenni az már kicsit nehezebb manőver, ugynis kishíján rámszorult.. rém kevés hely van odabent.

Végignyalok a belső combján, közben leküzdöm magamról a nadrágot és azt is elhajítom a többi után.

Rémülten próbál felkászálódni, de biztosan megártott neki az ital, ugyanis visszaesik.

Kuncogva simulok hozzá közelebb, látom hogy eltakarja a szemét.

Fél kézzel kihúzom az éjjeliszekrény fiókját és előkotrom a síkosítós flakont.

Finom gyümölcsös illata van, ezért rögtön elveszi a kezét az arcáról amikor megérzi.

De látni nem lát semmit, mert a testem eltakarja előle a lentebbi területeket.

- Nee.. kérem.. nem akarom... - suttogja elhaló hangon. - Félek...

- Ostobaság. - felelem a fülébe zihálva. Picsába.. kezd nagyon felizgatni a kicsike. - Ha meg akartalak volna erőszakolni az nem ilyen lenne... inkább próbáld élvezni... - vigyorgok rá. - Megmutatom neked milyen csodálatos dologból maradtál ki eddig..

Az egyik kezem már jó síkos és csúszós .. először édes kis farkát simítom vele végig, majd finoman körözve kezdem el simogatni az édes bejáratot.. mmm milyen rózsaszín..

Fogadok még senki sem érintett itt... naná hogy nem...

Nyöszörögve próbálája meg összeszorítani a combjait, de lefogom.

- Ha megfeszülsz csak magadnak okozol fájdalmat édes.. - súgom a fülébe, miközben felnyomom neki az egyik ujjamat.

Folytott hangon nyög fel, de beléfolytja a csókom.

Élvezkedve nyalogatom végig édes ajkait..először az alsót majd a felsőt cincálom meg.

Ez az.. már el is ernyedt a kis segged.. látod.. nem is olyan rossz.

Mellkasom összeér az övével ahogy lehajolok hozzá, a hajába szuszogok.

Fogd vissza magad.. csak még egy kicsit...

Összerándul ahogy megmozdítom a kezem ott lent, szemei elkerekednek, halkan élvezettel nyög fel..

Elvigyorodom.

Ez az..


***


Vergődik a kéjtől..

A sok inger szinte már elviselhetetlenül ostromolja a testét.. ujjaim ahogy prosztatáját masszírozzák.. másik kezem a farkán... nyelvem a köldökében.

Minden szégyenérzetét félredobva sóhajtozik nekem..

Csodálatos..

Éppen ahogy elképzeltem.

Megragadom a könyökét és átfordítom a hasára, testét felhúzom magamhoz, hátát a mellkasomnak támasztva.

Kemény farkam az alsón keresztül feszül formás hátsójának, ő pedig reszketve ernyed el a karjaim között.

Lihegve kapkodja a levegőt, felnyög ahogy végigharapdálom a vállát, hajam előrehullik a mellkasára ahogy nyelvem nyaka hajlatát kóstolgatja. Megborzong.

- Misakiihh.. - sóhajtom a nyakába lihegve. - Gyerünk... fogd meg..

Pirulva süti le a szemét.. de én odavezem kis kezét a farkához.

- Ez az.... kényeztesd magad... - suttogom a fülébe.. megmutatom neki hogyan cirógassa magát.

Halkany nyögdécselve fogad szót.. szégyenkezve hunyja be a szemét.

Hátrébb húzódom hogy megszabadulja az alsómtól, majd hátulról hozzásimulva érkezem meg, immár teljesen meztelenül.

Felsikkant ahogy megérzi férfiasságomat a hátán, nyöszörögve ellenkezik hogy az ölembe emeljem.

- Hasztalan ellenállnod.. - súgom a szokásosnál és mélyebb hangon.

Kezem előresiklik a mellkasára, lassú cirógatással fedezem fel újra az érzékeny pontjait, miközben felhúzom és az ölembe nyomom.

Hangos sikollyal feszül meg ahogy belé hatol a farkam, fokoztosan engedem lejjebb a testét hagy szokja csak...

Ahh istenem... milyen rohadtul szűk...

Fújtatva..zihálva hajtom homlokomat a vállára..

- Ahh a kurva életbe..már attól el tudnék menni hogy benned vagyok.. - mordulok fel halkan.

Átfogom a mellkasát, egyik kezemmel megkeresem a farkincáját és azt kezdem el kényeztetni, míg ő nyögdécsel.

- Neh..neh..ahh.. ez olyan furcsa.. - nyögi kétségbeesetten.

- Furcsa...? Nem inkább csodálatos érzés? - dorombolom a fülébe, halk morgó hangon. - Érzed milyen mélyen benned vagyok..? Csak úgy könyörögsz érte hogy csináljam.. erősebben.. jobban.. mégg...

- Ahh nehm..ez nem igaz.. én ahhh...

Kéjes nyögésbe fullad a mondanivalója ahogy megmozdítom a csípőmet és férfiasságom halk cuppogó hang kíséretében húzom kiljebb, majd tolom vissza belé.

Ahh anyám..

Ez kurva jó.

Nekidőlök hátulról, ledöntöm az ágyra, hogy pofija az ágyneműbe nyomódik.

Nem húzódok ki belőle, csak még erőteljesebben kezdem el ostromolni, ő pedig remegve, nyögdécselve kapaszkodik a takaróba.

Minden lökéssel erősebben és erősebben érintem azt a pontot.. ő pedig sikoltva élvezi...

Kezeim erősen tartják a csípőjét hogy ne tudjon elhúzódni, de nincs is ereje már.

Ahhh ez az.. mindjárt... igenn...

Érzem remegő izmaiban hogy már neki is nagyon közel a vég..

Ahh csodálatos... igen...

Még egy utolsó mozdulattal tövid belé vágom magam, hogy aztán hangos kiáltással jussak el végre a csúcsra, ugyanabban a pillanatban amikor ő is.

Elhaló sikolya sokáig cseng a fülemben.

Összeroskad.. remegve hagyja hogy átfussanak rajta a gyönyör hullámai, miközben én tartom a testét hogy ne zuhanjon a takaróra. Hatalmas tenyerem a fél mellkasát befedi.. zihálva csókolom meg a vállát.

Rekedten valami olyat mond hogy... - ahh jézusom...- majd a takaróba süpped ahogy lassan leengedem.

Lemászom róla, nem akarom agyonnyomni.

Figyelem ahogy fekszik, haja a hátára hullik, és körülötte tekergőzik az ágyneműn.

Gyönyörű...

Egyszerűen..csodaszép...

Az ágy szélére siklok és a fiókból előveszem a cigimet meg a kézigránát alakú öngyújtót.

Elégedettet sóhajtva szívok a drága dohányba.

Hát ez aztán.. minden elképzelésemet felülmúlta.

- Fürödj le, hazaviszlek. - simítom meg a hátát, és felkelek mellőle az ágyról.


***


Hagyok neki egy fél órát hogy összeszedje magát, a fotelben ülve figyelem ahogy nem sokkal később összeszedegeti a ruháit és mikor kifelé intek a fejemmel a fürdőszoba felé indul.

Húsz perccel később illatosan, felöltözve mászik elő onnan.

Már énis átöltöztem, egyszerű fekete inget és nadrágot vettem fel.

Hozzálépve az arcomhoz húzom egy tincs nedves haját.

- Meg fogsz fázni.. - dörmögöm és kezem a vállára téve terelem ki.


***


Egész úton nem szól egy szót sem.

De hát csodálkozom én.. épp most élte át élete első orgazmusát..

- Mi az... elvitte a cica a nyelved? - hajolok közelebb hozzá mikor megérkezünk a házukhoz nem messze az utcába.

És megcsókolom...

Puha ajkai még nedvesek..

Mmmm...

- Még megvan .. - vigyorgok rá, ő pedig elpirul.

- Nyugodtan játszhatod a néma fiút. - teszem hozzá kicsit később. - Attól még nem fogom meggondolni magam.

- Micsoda? Azt hittem ennyi... ennyi elég.. volt.. hogy én...

- Micsoda? Csak nem hiszed hogy beérem ennyivel? - vigyorgok rá. - Ez még csak ez előétel volt cicám..

Elsápad és valami furcsa kifejezés jelenik meg az arcán.

- De Seiji..ha hazajön...

- Nyugi.. a bátyó semmit sem fog megtudni. - felelem gonosz mosollyal. - Nagyon el lesz foglalva. És te meg én.. nem fog észrevenni minket... hidd el..

Mikor meglátja hogy már ideje itt vagyunk, kinyitja az ajtót és kipattan.

Utánanézek, majd mikor elindul utánaszólok.

- Misaki...

Megáll, de nem fordul meg.

- Csakhogy tudd.. neked vannak a legfinomabb ajkaid az egész földkerekségen.

Összeborzong, innen látom.

Továbbindul.

- Holnap érted megyek.

- De.. - fordul hátra. - Holnap nem... holnap a sulival..

- Hidd el tudni fogom hol vagy. - vigyorodom el gonoszan. - A föld alá sem tudnál elbújni előlem... úgyis megtalálnálak..

- Akkor holnap...

- Holnap. - biccentek és becsukom a kocsiajtót.

Padlógázzal indítok.




Levi-sama2009. 06. 02. 22:27:21#439
Karakter: Misaki



- Azt kérded miért? - dorombolja hihetetlenül mély hangján, gonosz vigyorral. - Mert megtetszettél. Mert gyönyörű vagy... és ha meglátok valami gyönyörűt... mindjárt be akarom mocskolni... 


Be...bemocskolni? Csak...csak nem arra gondol, hogy... 

Megfordul a világ körülöttem, és elhomályosul minden, de ahogy hajamat meghúzza, magamhoz térek mielőtt elájulnék. 

- Félsz? - kérdezi élvezettel. Hát nem látja rajtam, hogy rettegek tőle...? Szélesedik a mosolya, ezek szerint látja. Felnevet. - Az jó... úgy még jobban fogom élvezni. 

Mennyire beteges... istenem, egy őrült karmaiba kerültem! Félek, annyira félek tőle... 

Egy pisztolyt vesz elő, és a vállamhoz szorítja. Mit... mit csinál? Le akar lőni? 

Halk szisszenést hallok, és fájdalom nyilall a vállamba. Minden elsötétül... 

***** 

Lüktet a fejem, és émelygek... számban furcsa gyógyszeres íz. Lassan felnyitom nehéz szemhéjaimat. Különös illatot érzek, és puhaságot magam alatt. Egy ágyban fekszem, és idegen szobában. Fejemhez emelném a kezem, hogy sajgó halántékomra szorítsam, de nem tudom. 

Ahh a kezeim... mi ez? Bilincs? 

- H... hol vagyok? - motyogom értetlenül. 

- Remélem nem haragszol ha nem vezetlek körbe - szólal meg a félelmetesen mély, öblös férfihang, és összerándulok ijedtemben, majd felismerem. 

- Maga...? - kérdezem halkan, és fájón lüktető fejemben végre felelevenednek az emlékek. Elrabolt, és egy fegyvert fogott a vállamhoz. Altató pisztoly lehetett... - Ahh... már emlékszem... nhh... - nyögöm fájdalmasan, és behunyom szemeimet. Émelygésem máris enyhülni kezd. Jól van Misaki, nincs nagy baj. Bizonyára ez csak valami rossz tréfa, és mindjárt véget is ér. Ez a férfi bizonyára nem gondolja komolyan.

- Engedjen el... - kérem tőle halkan. 

- Még nem. Bár innen úgysem mehetsz sehova - válaszolja, és felpillantok rá. Már az ágyam mellett áll, arcán gonosz, félelmetes mosollyal. - Majd ha jó fiú leszel, elengedem az egyik kezed. 

Micsoda? Ezt most komolyan mondja? Tényleg véresen komolyan gondolja, hogy elrabol fényes nappal az utcáról, és kikötöz? 

Jeges félelem és pánik ragad magával, és visszafojtott könnyektől vakon kezdem rángatni kezeimet. Ha nem lenne a torkomban egy hatalmas gombóc, sikoltanék... Érzem ahogy fölém mászik... 

- Hagyd abba! - dörren rám félelmetesen, és én megszeppenve merevedek le. - Nézd meg mit csinálsz magaddal. 

Fáj a csuklóm. Leakaszt a nyakáról egy vékony láncot, és a rajta fityegő kis kulccsal kikapcsolja a bilincseimet. Felszisszenve dörzsölöm meg sebes csuklóimat, de megragadja egyik kezemet, és lenyalja a véremet. Furcsa morgását hallva megremegek a félelemtől. 

- Mit akar tőlem? - suttogom remegve. Csak mosolyog rajtam. 

- Tőled semmit...... én téged akarlak... 

Engem? Mégis miért? Ah fenébe... ezek szerint mégis csak azt akarja... le akar velem feküdni... 

Hátrébb csusszanok ahogy a félelem jeges marka összehúzza gyomromat apróvá. Tágra nyílt szemekkel nézem félelmetes szemeit, kegyetlen arcvonásait és mosolyát. 

- Jól van... tudtam hogy nem vagy hülye... - búgja. 

Jézusom... ki kell találnom valamit, hogy elmenekülhessek innen! 

- Neh... kérem... - nyöszörgöm egész testemben remegve. 

Feláll, és az ablak felé indul, ingét gombolgatva. A ruha lehullik egy fotelba, én pedig apró kisegér nesztelenségével lopódzom az ajtó felé, mert most nem figyel... ha sikerül elérnem a kijáratot, az utcán talán nem lesz mersze elkapni. 

Vékonyka ujjaim a kilincs hűvös fémjére fonódnak, és már sikerül kinyitnom, de egy nagy tenyér csattan mellettem a falapon, és visszacsapódik az ajtó a helyére. 

Összerezzenve lapulok a fához. 

- Kétféle képen kerülhetsz ki ebből a szobából... - mondja komoran. Jézusom... - ...élve, hogy én engedlek ki... vagy esetleg holtan. De igazán fájna bántani azt a szép pofikád, úgyhogy jobban teszed ha nyugton maradsz. 

Kifut minden vér az arcomból, ahogy szavait felfogom. Ez a férfi nem viccel... képes lenne rá... képes lenne megölni engem... 

Összecsúszik a világ... 

Erős karok kapnak el, és puhára fektetnek. Szédülök... utálok elájulni... ahh a fejem... Felülök. 

Hajamba túr, szagolgatja a tincseimet. Félek... 

- Misaki... - morran, és taszít egyet rajtam, hogy hanyatt essek. Fölém mászva mér végig. Tekintetem lesiklik meztelen felsőtestére, és belém reked a levegő. Hihetetlenül izmos, de... rengeteg heg és forradás borítja a testét. Némelyik félelmetesen nagy, halálosnak tűnő sebet jelenthetett régen. Seijin és apán sem láttam soha még csak hasonlóakat sem. 

Remegésemen képtelen vagyok kontrollálni, ő is észreveszi. 

- Még mindig félsz... - dörmögi szinte csak magának. Hátracsusszanok, de időben rám nehezedik. Keménység nyomódik a hasamhoz, és rémülten nyögök fel. Istenem ne...! 

- Nyugi az csak a fegyverem volt... - mondja mosolyogva, és elővesz egy pisztolyt. A szívem kihagy néhány ütemet, ahogy megcsillan a hideg fekete fém a kezében. Apa és a bátyám soha nem hozták haza a fegyverüket... 

Leteszi az éjjeli szekrényre, és hirtelen esik nekem. Beleprésel az ágyba, és szája az enyémre tapad. Ijedten nyögök fel, és máris számban érzem a nyelvét. Szinte a torkomig... és vadul köröz bennem, mint egy éhes sirály a tenger felett. 

Elgyengülök, és remegő kezeimmel a takaróba kapaszkodom. Elszakad tőlem, és lepillant rám sötéten csillogó szemeivel. 

- Ne félj majd megszokod - mondja gonosz mosollyal, mély, karcos hangján. Hasamhoz nyomódik merevedése, és én lángoló arccal próbálok távolabb kerülni tőle, hogy ne kelljen hozzá érnem. 

Ez annyira kínos... és kellemetlen... 

És mi az hogy megszokom?! Nem akarom megszokni! Elmenekülni akarok és elfelejteni ezt az egész borzalmat! 


- A másik fegyverem... - vigyorog, láthatóan remekül szórakozik. Na igen, nem őt készül megerőszakolni egy félelmetes és vad férfi... - De ne félj, ez már nem olyan vészes. 

Vetkőztetni kezd, de én ijedten vergődve próbálom megakadályozni... neh... nem akarom... nem... 

Felhördülve tapasztja száját érzékeny mellbimbómra, és én ijedten felnyögve markolok hosszú, fekete hajába. Próbálom elhúzni a fejét, de remegnek a kezeim és gyenge vagyok... Ujjai mellkasomat simogatják... 

Félek tőle nagyon, és rettegek attól mi fog történni, de amit velem művel... bizsereg a mellbimbóm nyelvének lágy körözésétől, és ahol ujjai végigcirógatnak, csiklandós melegséget érzek, mintha hangyák szaladgálnának a bőröm alatt. 

Megszólal a telefon és reménykedni kezdek, hátha abbahagyja a zaklatásomat és felveszi, de meg sem moccan, hagyja hogy az üzenetrögzítő kapcsoljon be. Ujjai végigsimítják a hasamat, majd nadrágomba akar belenyúlni. Ijedten felnyikkanva kezdek hadakozni ellene, lángoló pofimmal pislogva rá. Neh... ne ne... 

- Zárt övezet mi? Tudod... imádok tilosban járni... - vigyorog le rám, és nadrágomon keresztül megfogja merevedésemet. Szégyenkezve vörösödöm el még jobban... pláne hogy elégedetten fel is morran. Istenem ez annyira kínos! 

Hasamat csókolgatja, miközben az üzenetrögzítőre beszél valaki. Ajkamba harapva kapaszkodom az ágyneműbe, és nyögéseimet visszafojtva figyelem mit művel. 

”...merénylet történt, az elnök ellen...” - hallom a hangfoszlányokat, és ő ledermed mozdulat közben. 

Dühösen villannak félelmetes szemei, és nagyot fújva mászik le rólam. Remegő ujjaimmal azonnal összehúzom a felsőmet, és levegőért kapkodva próbálok gondolkozni. 

- Piszok mázlid van kölyök - morogja. - Lottózzál szerintem. Ilyen szerencsével megnyered a lottó ötöst. 

Ha ezt megúszom, tényleg lottózni kezdek. Esküszöm... 

- Szóval... - nyikorgom. - ...most elenged...? 

- Jobbat nem tudok - rántja meg lazán a vállát. - Hullák közé nem viszlek. De holnap itt találkozunk. 

Az ágyra dob mellém egy fehér mágneskártyát. Idegesen veszem magamhoz, sejtem mi következik... nem úszom meg ennyivel, vissza akar hívni magához. 

- Ez nyitja a lenti ajtót és a lakásét is. 

- De... - makogom. 

- Nincs de - szakít félbe. - Vagy eljössz, vagy a bátyónak kampec. Szerintem magad is elhiszed hogy nem hullatnék érte krokodilkönnyeket ha véletlenül lelőnék teszem azt munka közben. 

Felsikkantva nézek rá. Megöletné a bátyámat? Képes lenne rá??? Képes lenne...Seiji... istenem... 

Micsoda egy szörnyeteg ez a férfi... 

Az ajtóhoz rohanva viharzok ki, vissza sem nézve. Menekülök... el innen, ettől a gyilkostól... 


Odakint békés, kertváros és zöld fogad. Sokáig futok amíg nem találok taxit ami hazavisz, de végül sikerül. 

A házunk üres, Seiji sehol, pedig már besötétedett. Felrohanok a szobámba, és zihálva rogyok a zuhany alá ruhástul... Hideg víz... szédülök, az ájulás kerülget, ha csak arra kell gondolnom, hogy holnap magamtól kell majd besétálnom az oroszlán barlangjába. 

***** 

Véget ér a tanítás. 

Elbizonytalanodva indulok haza, de eszembe jut, hogy este nem mehetek Cain lakásába, mert Seiji otthon lesz. Délután kell mennem, így a mai tanulást későbbre kell halasztanom. 

Kissé szédülök, mert sem aludni, sem enni nem voltam képes tegnap délután óta. Ha csak arra gondolok, hogy megint találkoznom kell azzal az emberrel, ráadásul miket fog velem tenni... jézusom... 

Elfehérednek az ujjaim, ahogy megszorítom a táskám pántját... 

Ma le kell vele feküdnöm. Soha életemben még csak hozzám sem ért senki... csak ez a szörnyeteg. 

***** 

Ideges émelygéssel pillantok fel, ahogy kiszállok a taxiból. Igen, ez az a ház. A környéken sehol senki. 

Előveszem a mágneskártyát, és a hatalmas ház kapuja kattanva nyílik. 

Belépek, kibújok a cipőmből és leteszem az iskolatáskámat. 

- Van itt valaki? - kérdezem szorongva, de semmi válasz. Körbenézek, és megtalálom a nappalit is. A házunk elférne benne, olyan hatalmas. 

Az egyik fal tiszta üveg, szép kilátással az erdőre. 

Hát jó, akkor várok. 

Összekucorodom a kanapén, és remegő kezeimet összekulcsolva meredek magam elé. Rémes ez a csend... baljóslatú. Látom, hogy a krém és keki színárnyalatú nappaliban rengeteg modern technikai berendezés van, többek között házimozi, hifi és ki tudja még mi, de nem merek nyúlni semmihez. Még csak vendég sem vagyok itt... csak valami eszköz, amit használni fog alantas vágyainak a kiélésére, és nekem tűrnöm kell. 

Muszáj, mert Seiji életét nem kockáztathatom... 


Az idő csak múlik... azt hiszem meg kell várnom. Ha besötétedik, hazamegyek. 

Szomorúan hajtom le a fejem, és arcomba hullnak tincseim. Remegő ujjaimmal simítom hátra, majd ijedten sikkantok fel amikor megérzem egy idegen kéz cirógatását a hajamon. 

Felpattannék, de a vállamra nehezedő kezek visszanyomnak. Hátrafordítom a fejem, és felpillantok a mögöttem állóra. Ő az, és gonosz kis félmosollyal figyel. 

- Szia kis pillangóm... - bizserget meg mély hangjával. A félelem és az izgalom keverékétől megremegek, és elhúzódnék tőle, de erős kezei szinte fogva tartanak. 

Lesütöm szemeimet, és elernyedek.
Úgy sem menekülhetek előle, hisz magamtól sétáltam be a csapdájába. 

Elengedi a vállam, és a bárszekrényhez sétál. Egyenruhában van... Menet közben dobja le a felöltőt, majd egy fotelbe hajítja, ahogy a fegyvertartó tokot is a pisztollyal. Kigombolja ingét is, közben rám pillant. 

- Kérsz valamit inni? 

- Köszönöm, nem... - válaszolom halkan. 

- Szerintem pedig igen - vigyorog rám sokat ígérően, és én elpirulva kapom el róla a tekintetem. Kis idő múlva mellettem huppan a kanapén, és egy poharat tart elém. - Tessék, idd meg. 

Elveszem remegő kezemmel tőle és beleszagolok. Valami erős szesz lehet... 

Miközben ő a hajamat simogatja és turkál benne, én belekortyolok, hogy aztán köhögő rohamot kapjak. Mintha tömény sav lenne... 

Kuncogva kortyol a saját poharába. 

Az erős szesztől még a szemeim is könnybe lábadtak, úgyhogy inkább lemondok róla és a dohányzóasztalra tenném a kis poharat, de megfogja a csuklómat. 

- C...c...c... Idd meg szépen. 

- De... akkor be fogok rúgni, és... - ellenkezem rekedten az alkoholtól. - ...és Seiji észreveszi... 

- Na és? - megvonja a vállát, és a poharat a számhoz erőlteti. Szót fogadva hajtom fel az egészet egyszerre, és kis kezembe köhögve teszem le az üres poharat. 

- Jó fiú... - súgja. Kipirult arccal pillantok rá. - Gyere ide. 

Félénken csusszanok közelebb hozzá, amíg lábam az övéhez nem ér. Torkomban dobog a szívem... 

- Este... kilencre szeretnék hazaérni... - nézek félelmetes szemeibe. - Ugye... ugye végzünk addig? 

A gondolattól, hogy mivel is végzünk, hirtelen mélyen elpirulok. 

Gyomromból a forróság szétterjed egész testemben, és szédülni kezdek. 

Valamit válaszol nekem, de nem értem mit, mert csuklani kezdek. Ó... 

Nevetését hallom, és tarkómat simogatva húz magához. Ellenkezni próbálok, pedig semmi értelme, hisz erősebb nálam. Szájának édesen fanyar alkoholos ízét érzem, nyelve durván a számba csusszan. Mohó és vad csók... „Hikk” 

Kis ökleim mellkasán puffannak, és próbálom eltolni magamtól, de ő csak morogva nehezedik rám. 

- Ne... kérem... hikk... - nyöszörgöm mélyen elvörösödve, de csuklóimat összefogja fél kezével és a fejem fölött nyomja rá a puha kanapéra. Másik kezével kigombolja a középiskolai egyenruhám felsőjét. 

- ...nnhhh...hikk... - nyöszörögöm, ahogy forró szájával mellbimbómra tapad, erős keze pedig fenekembe markol. 

Félek... 

Remegve vergődöm alatta, de semmit sem ér. Erős... nagyon erős és félelmetes férfi. 

Mégis bizsereg az egész testem. 

Ettől kijózanodom, és zihálva küzdök ellene tovább. Vergődésemnek csupán annyi eredménye lett, hogy lábaim közé furakodik és ágyékát az enyémhez nyomja. 


Felnyögve feszül ívbe a testem... ó istenem... még soha nem éreztem ilyet...



Szerkesztve Darky által @ 2009. 06. 02. 22:27:38


<<1.oldal>> 2.

© Copyright 2009-2020. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).