|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Nauki | 2015. 07. 18. 16:31:56 | #33198 |
 Karakter: Hayley Sounder's
Megjegyzés: oosakinana-nak
- Rendben, de mit szólnál hozzá, ha tétje is lenne az egésznek? – azt hiszi talán, hogy ettől most meg fogok ijedni és visszavonulót fújni?! Elég rosszul gondolja.
- És mik legyenek a tétek? – teszem csípőre a kezeimet és kérdőn nézek rá, szeretek a dolgok közepébe vágni, nem szeretem a felesleges beszédet, táncolni akarok már, minden tagom zenéért kiállt.
- Ha én nyerek, akkor eljössz velem vacsorázni – felhúzza a szemöldökét és úgy mosolyog rám, amitől bármelyik lány megolvadna, de én most ellenfelet látok benne, nem azt az öljük meg győzzük le, inkább azt a bizonyítani akarok, és ezért fogok nyerni típusút.
- És mi lesz ha én nyerek?- kérdezem egy mosollyal szám sarkába.
- Bármit megcsinálok, amit mondasz egy napig. Úgymond a szolgád leszek – hmmm nem rossz ajánlat. Elbírnám viselni, ha ez a helyes raszta fiú lesné a kívánságaimat. De engem valahogy a tét nem is igazán izgat, így is úgyis jól járok. Eltölthetek egy szépnek ígérkező estét az előttem állóval, vagy megtesz bármit értem egy napig, igazából nem értem számomra itt hol a hátrány a kimenetelt tekintve.
- Rendben van. – kezet nyújtok felé, hisz ezt így szokás, de mikor megfogja a kezem meg is ragadja, magához húz és fülemhez hajol. Egy pillanatra elfelejtek levegőt venni.
- Sok sikert. – ad egy puszit az arcomra. Nem tudom, hogy ezt milyen felindulásból tette, de nincs időm gondolkodni, a táncparkett felé veszi az irányt. Az embertömeg egy emberként áll kört, és szélesítik ki azt nekünk a kérésére. Mizzy odasiet mellém, hogy leinformálódjon mi is folyik itt jelenleg. Felajánlja, hogy segítenek, ha szükségem van rájuk, de ahogy körbenézek, szomorúan tapasztalom, hogy mindössze négyen vannak itt egyenlőre, talán nem jutott el hozzájuk a hír, párbajozom. Csoki bíztatóan rám kacsint és felmutatja a hüvelykujját, de arcán egy sokat sejtető grimasz ül. Ő tud valamit, amire egyelőre nekem nem sikerült rájönnöm. A rövidre fogott beszélgetés után, elé sétálok a kör egyik felére, mögöttem négy barátom áll ugrásra készen. Nekivetkőzik, leveszi a kabátját és hátradobja, amit egy srác kap el.
Aztán felcsendül a zene…
Amikor megszólal a zene, az egyik kedvencem csenül fel és egyből elkezdek alig észrevehetően mozogni a ritmusára. Őt figyelem, int felém, hogy kezdjek. Mosolyogva fogadom el és belevetem magam a számomra még előre ismeretlen mozdulatok sorába. Egy kis rögtönzés sose árt. Csak hagyom hadd húzza a testem a zene, hadd olvadjon össze a ritmus és a testem. Magamról megfeledkezve engedem át az irányítást az ösztönömnek és csak táncolok. Mikor kissé lelassítok, és észrevéve magam kisandítok rá, egyből ellopja a közönséget én pedig csalódottan fonom össze a karjaimat. Csak nézem, ahogy ismeretlen elemeket és mozdulatokat mutat, sose láttam még ehhez foghatót, és itt már kezdem veszélyben érezni a győzelmemet. Mikor viszont ő lassít be és figyel ki rám, jelezve, hogy mutassak jobbat, ha tudok, úgy érzem élnem kell a lehetőséggel, amit Mizzy kínált fel nekem. Hátra intek mindkét kezemmel.
- Gyerünk Sharks!- kiáltom mosolyogva teli torokból. Meglepődve tapasztalom, hogy időközben a többiek is megérkeztek. Örömmel eltelve mozgunk, rögtönözve, de mégis összeolvadva. Nézem, ahogy minket vizslat, és elvigyorodom, egyedül vagy kisapám, na ezt, hogy oldod meg? Aztán olyan dolog történik, amire nem számítottam, füttyent egy elég hangosat és a társai köré gyűlnek, ekkor viszont, így, hogy a többiek mögötte állnak realizálódik, kit is hívtam ki. Ezután viszont kicsit egyoldalúvá válik a küzdelem, abba hagyjuk a mozgást és figyeljük őket, Mizzy csalódottan sóhajt, de ámulattal a hangjában. Csoki viszont odasétál mellém és megpaskolja a hátam.
- Ez most elúszott kicsi lány- azzal el is tűnik. A szám végén köréjük gyűlnek, és már el is mennék, gondolván úgyse fog velem foglalkozni, nem marad rám ideje a rajongóiktól, ám meglátom kifelé szlalomozva felém.
- Tudod ugye, hogy csaltál – jegyzem meg mosolyogva.
- Ha nem hívtad volna a csapatodat, akkor én sem hívom az enyémet. – jegyzi meg, amiben igazat kell, adjak neki.
– De amúgy nagyon jó vagy- nem tudom miért, de az ő dicsérete különösen jól esik.
- Te is bár egy híres bandától nem is gondoltam, hogy rosszabbat kapok- vágok vissza.
- Elő szoktak fordulni az ilyenek. Holnap mikor meheted érted és hova? – hirtelen kissé értetlen fejet vágok, mire csak kedvesen elmosolyodik és megsimogatja a karomat – A vacsora miatt. Ne aggódj, nem leszek illetlen. Nem szeretek senkit sem megalázni- alaposan végigmérem és felmérem, hogy most milyen szándékai lehetnek, de aztán magamban megvonom a vállam.
- Rendben- mosolygok- az egyesség az egyesség- sóhajtok fel- Látod azt az utcát- mutatok ki a térről balra a külváros felé, mire ő csak bólint- Azon végigmész addig amíg el nem éred azt a részt ahol a raktárak vannak- erre kicsit érdekesen néz rám- az első raktárnál elfordulsz jobbra, aztán a következő elágazásnál balra, ott, ahogy mész végig bal kéz felől a raktártelep szélén az utolsó épület- nem hiszem, hogy érthető, de máshogy nem tudom elmagyarázni így idegesen túrok bele a hajamba- egy óriási cápa van az oldalára festve- jut eszembe, egy könnyebb beazonosítási mód- Csoki kissé fellelkesült mikor megvettük az épületet.
- Miért pont egy raktár?- húzza föl jobb szemöldökét, amitől a benne lévő két hézag még jobban kirajzolódik.
- Miért ne?- nevetek fel- A banda nagy része ott lakik, onnan járunk dolgozni, vagy éppen a két egyetemistánk suliba. Kicsit messze vagyunk mindentől, de nagyrészt megoldjuk- időközben Mizzy odasétál gyorsan odaadja a kabátomat, majd el is tűnik egy kacsintás kíséretében az esti forgatagba.
- Rendben, csak oda találok-teszi zsebre a kezeit- Akkor hányra legyek ott?- vigyorodik el.
- Hát… -gondolkodom el, holnap csütörtök, ami azt jelenti, hogy én csak 8ig vagyok a bárba, de, ahogy Mizzyt ismerem, ha elmesélek neki mindent, akkor korábban bejön és akkor eljöhetek előbb- 8 óra?- nézek fel szemeibe.
- Tökéletes- látom rajta, hogy még mondana valamit, de pár fiú mögé csapódik és szólnak neki, hogy ideje menniük. Csalódottság lobban fel bennem, és látom rajta is, hogy nem akar még menni, de megadóan megrázza a fejét és kér még két percet társaitól.
- Azt hiszem most el kell, hogy köszönjek- mondja szomorúan- de holnap ott vagyok érted- odalép hozzám és megpuszilja az arcomat, amibe én belevörösödöm- Örülök, hogy találkoztunk Hayley- int már menet közben vissza tekintve rám. Én meg csak bambán álltam és próbáltam feldolgozni, hogy holnap ezzel a sráccal vacsorázni megyek. Várjunk csak… burkoltan randira hívott? Esik le és egyre jobban elvörösödöm.
- Mi van veled kicsi lány? Olyan a fejed, mint egy paradicsom?- röhög fel a mellém lépő néger barátom.
- Semmi semmi- motyogom.
- Hát jól van- nevet- Na de lassan megyünk a többiekkel, csak gondoltam szólok, ha akarsz gyere Sky elvisz minket kocsival- mutatta fel hüvelykujjait. Nem tudom, hogy sikerült elérnie, hogy a szőkeség elvállalja a fuvaros szerepét. Sky magas volt, szikár testalkatú, oldalt felnyírt szőke haja és gyönyörű zöld szemei tökéletes összképet adtak az arcának. Ő adta a legnagyobb összeget a közösbe az épület megvételekor, az apja valami vállalati igazgató, de ő ezt nem nagyon hangoztatja, de ha pénz kell, akkor szó nélkül ad, és nem vár érte semmit. Neki is meg van a maga keresztje, amit mi segítünk neki vinni, de ha az autójáról van szó, arra igen kényes.
Mély gondolkodásomból a dudaszó rángat vissza.
- Jössz vagy maradsz Hayley?!- kiabál kissé morcosan a szöszi.
- Megyek megyek, csak vedd le a kezed a dudáról mert megsüketülök!- készségesen teljesíti a kérésemet legnagyobb örömömre, beszállok a fekete csodajárgányba, óvatosan becsukom az ajtót és már repesztünk is otthonunk felé.
~°~°~°~°~°~°~°~°~
Őrült módjára kezdtem el készülődni fél8-kor ugyanis még sehol se voltam. A raktárba két nagy fürdőszoba volt, az egyik a lányoké másik a fiúké, de ezen kívül volt még három WC az épület különböző pontjain. Egy kis öröm a legnagyobb bánatba, hogy valamilyen okból, a társaság egy kisebb részére igaz, hogy nagy örökség szakadt a nyakunkba, vagy éppen a szüleink megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek, ennek köszönhető, hogy olyan az épület, amilyen. Én az első kategóriába tartozom. A szüleim rengeteg pénzt hagytak rám, aminek a fele az épületre ment el és az átalakításokra. Kívülről egy lepukkant épület, de belülről közel sem az.
Mizzy mikor megtudta, hová megyek este, egyből belement, hogy bemegy korábban dolgozni, ha cserébe beszámolok neki minden részletről, de ezt kérnie se kellett volna. Elfoglaltam a mi fürdőnket már korábban és egy szál köntösbe és fehérneműbe sétáltam vissza a hálószobámba a fürdést, hajszárítást és hajmosást követően. A hajam szög egyenesen omlott a hátamra így a változatosság kedvéért, miután megszárítottam, hullámokat varázsoltam bele, az egyik lány segítségével. Szemeimet már megcsináltam füstösre, a legnagyobb gond azonban csak most következett… a ruha…
Mivel nem árulta el hová megyünk, a szobámba belépve a gardrób előtt álltam vagy tíz percet. A szobámba semmi különleges nem volt, két ajtó vezetett ide, egy erről a szintről, a másik ajtó a lépcső tetején, pedig az épület tetejére vitt fel. Oda összesen négy feljárat van, kettő közös, a másik kettő pedig szobákból nyílik, ezek közül az egyik az enyém.
Legnagyobb szerencsémre, korábbi barátnőm, aki a hajamnál segített, benézett, hogy hogy állok és mikor látta, hogy még mindig a korábbi állapotomba vagyok, kissé meglepődve leszidott, hogy mennyit válogatok. Bejött, behúzta maga után az ajtót, lejött a lépcsőn és leült a szoba közepén lévő ágyamra és a gardróbot nézte mellettem.
- Hová mentek?- kérdezte első körbe, mire én elmondtam neki, hogy igazából, azon kívül, hogy mikor jön értem nem tudok semmit. Idegesen rágcsálni kezdte a mutatóujján lévő műkörmének a végét, és homlokát ráncolva gondolkodott.
- Nehéz találni valamit, ami akár jó lenne egy elegáns helyre, vagy csak egy egyszerűbb helyre- vakargatta az állát.
- Hát nem is kicsit- értek vele egyet.
- Mi lenne ha felvennéd azt a fekete magas sarkúdat, azt, aminek a sarka szegecses, tudod a fűzes?- bámészkodik a cipők között, lenyúlok alulra és elő is veszem, mire csak bólint.
- Remek a cipő megvan, tovább?- nézek az órára ami szerint még van tíz egész percem.
- Fekete farmer?- fekete nadrág úgy még rendben van, de nem vehetek fel farmert, így egy enyhén latexes nadrág mellett döntök, fel is húzom magamra, majd a cipőt is felvarázsolom a lábamra.
- Mehetnél melltartóba- nevet fel, mire és csak mérgesen nézek rá hátra, veszi a lapot, hogy most nagyon izgulok, így abbahagyja a viccelődést.
- Van az a vékony ujjatlan inged…
- A halványkék gombokkal?- mire egyöntetűen bólint- előkeresem felveszem és a tükör elé sétálok- Ez jó is lesz, köszönöm Lu nagyon hálás vagyok- mentem oda hozzá és megöleltem.
- Na siess két perc és még kabát, és egyéb csecse becsék, na nyomás- tol el magától és kirobog a szobából. A kis komódomhoz lépek, kihúzom, a felső fiókot ott tartom az ékszereimet. kikeresek egy kék gyöngyökből álló karkötőt, aminek három része van és egy fekete szalag fogja össze őket. A középső ujjamra ezüst gyűrűt húzok, indák tekeregnek a gyűrűben és alul egy vonallá olvadnak össze. Fülembe hosszan lelógó ezüstszínű fülbevalót teszek, a nyakamba pedig nem veszek fel semmit, hiszen a felsőm gallérja úgyis eltakarná. Egy kis fekete kézitáskába bedobálom az irataimat, pénztárcát, mert ki tudja, a telefonomat és egyéb női dolgokat. Még lekapom az ajtó mellett lévő fogasról a fekete bőrdzsekimet, és megyek is lefelé a földszintre. Még megnézem, hogy jót hoztam e el, ugyanis most nem a Shark-osat szándékozom felvenni.
A földszinti ész közepe teljesen üres, pár oszloptól eltekintve ott szoktunk próbálni. A két szélén kap helyet, fél szint különbséggel lefelé a konyha és az étkező, másik oldalt pedig egy kanapékkal tarkított tér, TV-vel, meg biliárddal, sőt van valahol egy darts tábla is. Az emeleten meg a hálók és a fürdők vannak.
Ahogy leérek kiszúrom Csokit, ahogy valakivel beszélget. Robusztus teste eltakarja előlem az érkezőt, de ahogy meghallják, hogy jövök, fekete barátom arrébb lép és így megpillantom Jacobot.
Galléria:
Épületről pár kép:
   
Hayley szobája:
Hayley randis ruhája:
|
| oosakinana | 2015. 07. 07. 08:38:46 | #33142 |
 Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Naukinak)
Jó végre újra itthon lenni. Le is nézek az egyik helyre, ahol megalapítottuk a bandánkat. Most is vannak itt nagyon jó táncosok és jó látni, ahogy párbajoznak. Jó lenne megint csak ide lejárni és táncolgatni nem pedig, hogy ebből is éljek meg. Nem mintha panaszra lenne okom, mert a csapatom nagyon jó és tényleg mindent megtesznek azért, hogy a legjobbak legyünk. Hallgatnak rám és ez mindennél többet jelent nekem. Ha úgy kéne alkotnom a csapatomat, akkor is őket választanám. Nem hagynám el őket semmi pénzért.
Ahogy álldogálok és nézelődök egy régi ismerős Csoki meglát és fel is ismer.
- Jacob! - hallom a hangját, mire elmosolyodok és pacsit is adok neki. – Rég láttalak erre. Miért vagy itt? – érdeklődik, én viszont csak elmosolyodok.
- Szevasz. Tudod a banda egy kis kimenőt kapott és úgy döntöttünk, hogy visszatérünk oda, ahonnan elindultunk. – magyarázom neki.
- A többiek is itt vannak? – elkezd szétnézni, én meg bólogatok.
- Persze, csak szétváltunk. – Nem sokára vissza fognak elméletben jönni.
- Régen láttalak. – folytatjuk a beszélgetést és nagyon is belejövünk. Egyre jobban gyűlnek körénk az emberek és kérdezgetnek, meg csodálkoznak, hogy itt vagyok. Ezt persze csak azok tudják, hogy ki is vagyok, akik régebb óta idejárnak. Az új emberek azt se tudják, hogy kik vagyunk, kivéve, ha nem szoktak tv-t nézni.
Ahogy beszélgetünk egyszer csak egy igen tetszetős lány sétál felénk. Meg is ragadja a tekintetemet. Nagyon tetszetős.
- Hayley ő itt egy régi barátom Jacob. – és még a neve is illik hozzá. Alaposan megfigyelem, ahogy ő is megteszi velem,de úgy látom, hogy nem ismer fel.
- Nem tűnt még föl, hogy Haylnek nem igazán vagy az esete? – úgy látom ebben a bandában is meg van az összetartás és az egyetértés a viccekről meg ne is beszéljünk. Szeretem az ilyet.
- Most burkoltan azt mondta, hogy nem szeretsz engem kislány? – nem is Csoki lenne ha nem mászna rá mindenkire, aki szebben néz ki.
- Így is mondhatjuk. Amúgy örvendek Jacob. – visszatér hozzám, ha már ennyire lefoglalták, hogy még üdvözölni sem tudott, de nem szokásom megsértődni az ilyesmin, mint a legtöbb hírességnek.
- Szintén.
- Mi szél hozott ide, még nem láttalak errefelé. – én se téged. Ezek szerint még új vagy hozzám képest ezen a területen.
- Nosztalgia. – egy igen érdekes táncpárbaj kezd kibontakozni a tömegben. Kezd forrni a vérem, hogy végre beálljak egy kicsit táncolni.
- Szóval te is utcai táncos vagy. – mosolyogva bólintok kijelentésére és továbbra is figyelem a táncolókat.
Nem rossz a kivitelezés, de még van mit fejlődniük. Nekünk is van hova fejlődnünk, de mi nap mint nap tánccal foglalkozunk és fejlődünk is. Ahhoz képest, hogy honnan indultunk azóta már félig meddig profik vagyunk, hiszen más különben nem is foglalkoznának velünk az egyszer biztos.
Amikor viszont Hayley megáll előttem, ráfordítom tekintetemet. Még közelebbről még aranyosabb és szexibb is. Vajon mit akar tőlem?
- Mit szólnál, ha megmutatnád mit tudsz? – nocsak ennyire szeretné kipróbálni magát, hogy mit tud ellennem? De akkor már miért ne tennénk érdekesebbé az egészet?
- Rendben, de mit szólnál hozzá, ha tétje is lenne az egésznek? – mosolyodok el és úgy figyelem, hogy így is benne van-e.
- És mik legyen a tétek? – tetszik, hogy ennyire bevállalós.
- Ha én nyerek, akkor eljössz velem vacsorázni. – húzom fel a szemöldökömet és úgy mosolygok rá.
- És mi lesz ha én nyerek?
- Bármit megcsinálok, amit mondasz egy napig. Úgymond a szolgád leszek. – ez biztos, hogy nem fog megvalósulni.
- Rendben van. – nyújtja felém a kezét, amit elfogadok és meg is rázom a kezét, de magamhoz is húzom és a füléhez hajolok.
- Sok sikert. – adok még egy puszit is az arcára, majd felegyenesedve engedem el a kezét és sétálok a táncparkettre, amíg kicsit, mintha meglenne lepődve.
Amint odaérek elkezdek egy kisebb kört kialakítani, hogy tudjunk hol táncolni. Az emberek egyből veszik a lapot és már tágul is a kör magától, na meg a bandám is segít. Jack oda is jön hozzám.
- Hé minden oké?
- Persze egy kis párbaj, de nyugi, csak ne szóljatok közbe egyedül akarom legyőzni. – kap egy pacsit, majd visszamegy a helyére. Egyedül akkor fogom hívni őket, ha az ő csapata is beszáll a mókába, de akkor is csak kettőnkre lesz érvényes.
Nem sokára meg is érkezik és egymással szemben állunk. Mosolyogva veszem le a kabátomat és oda dobom az egyik csapattagomnak.
Zene
Amikor elindítják a zenét, mutatom neki, hogy kezdje csak nyugodtan, mert hölgyeké az elsőbbség tartja a mondás. Nem is kell sokat várnom, hogy elkezdje, mert már kezdi is. Figyelem karba tett kézzel és meg kell állapítanom, hogy nem is olyan rossz. Igen szép mozdulatokat tud, és nagyon szépen tudja kivitelezni. Ő belőle is simán lehetne profi, ha egy kis ráfordítással még többet gyakorolna.
Figyelem a mozdulatait, amíg táncol, utána viszont átveszem tőle a terepet, és én mutatom meg, hogy mit is tudok, meg hogy miket tanultunk a bandával. Körülöttünk mindenki ujjong és visít. Vannak, akik a nevemen szólítanak, mert ismernek. Olyan mozdulatokat is csinálok, amelyeket mi találtunk ki így senki sem ismerheti. Ahogy a szemébe nézek, mintha egy kis elismerést vélnék felfedezni az arcán. Tetszik, hogy tudtam neki olyat mutatni, amit eddig még nem látott.
Ám ahogy gondoltam, amikor visszaveszi a terepet, már a csapatát is hívja. A kis rafinált. Ennyire szeretné, hogy kiszolgáljam, és azt tegyem, amit ő szeretne? Na hát abból azt hiszem, hogy nem fogsz enni kisanyám. Elég csúnya lenne, ha egy bajnokot letudnál győzni, aki csak hobby szinten űzi… ugyan nem tudom, hogy csak úgy űzöd-e, de az biztos, hogy nem fogom hagyni magam.
- Csak szeretnéd. – mosolyodok el, majd füttyentek egyet, mire a társaim körém gyűlnek. Azt hiszem most kezdi felismerni, hogy melyik bandával is állt ki valójában. Mosolyogva élvezzük a táncot és eléggé nagy mutatványokat adunk elő, hogy mindenkinek örömet okozzunk, de leginkább, hogy egy kicsit le tudjam nyűgözni a kiscsajt. Eléggé szimpatikus.
A tánc végeztével mindenki nekünk ujjong és minket vesznek körbe, de én eltűnök a tömegből és úgy sétálok oda az ellenfelemhez.
- Tudod ugye, hogy csaltál. – jegyzi meg csípőre tett kézzel, de azért látom rajta, hogy mosolyog.
- Ha nem hívtad volna a csapatodat, akkor én sem hívom az enyémet. – jegyzem meg neki. – De amúgy nagyon jó vagy.
- Te is bár egy híres bandától nem is gondoltam, hogy rosszabbat kapok.
- Elő szoktak fordulni az ilyenek. Holnap mikor meheted érted és hova? – látom értetlenül áll előttem, amin csak elmosolyodok, de a karján végig simítok. – A vacsora miatt. Ne aggódj, nem leszek illetlen. Nem szeretek senkit sem megalázni. – mondom kedvesen, és kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani…
|
| Nauki | 2014. 08. 23. 22:53:16 | #31132 |
Karakter: Hayley Sounder's
Megjegyzés: oosakinana-nak
~ Zene: https://www.youtube.com/watch?v=nW24u5Zw0uQ ~
A tomboló tömeg, az izgatottság, ami a levegőben terjed egyszerűen leírhatatlan. Felpezsdíti a vérem és adrenalinnal tölt el. Tömeg előtt fellépni, megmutatni mit tudsz és kiállni a nevedért, az a mindenem. Nem maradt mára már semmim, csak az érzés, mely táncba hív. A tánc mentette meg az életem, azokkal karöltve, akik most itt állnak mellettem. Mindegyikükből sugárzik az elhatározottság és a konokság. Azért jöttünk, hogy bebizonyítsuk, mi vagyunk a jobbak. Le kell őket gyűrnünk, de, ami még fontosabb élveznünk kell azt, amit csinálunk, bele kell adnunk apait, anyait, sőt teljesen hozzá kell adnunk magunkat. Én ezt fogom tenni. Ledobom a gátjaimat és felszabadulok, magamat fogom adni, ahogy mindig is tettem.
Mint általában most is a szokásos parkban tartjuk az ,,összejövetelt,,. A szervezők, akik a zenét szolgáltató eszközöket szokták idehurcolni jeleznek nekünk, itt az ideje, hogy kezdetét vegyük. Mizzy már odaadta a CD-nket az ipsének. Nagyon jóba vagyo vele, bíborszínre festett haját összekötötte, élénk kék szemeit pedig feketével kontúrozta, mint általában. A tömeg kettényílik. Megigazítom bőrdzsekim gallérját és felemelem a fejemet. Olyan mosoly jelenik meg az arcomon, amit most semmi pénzért nem tüntettem volna el onnan. A kezemet a magasba emelem és a hangok kavalkádjában az üresen hagyott tér egyik oldalára állok a többiekkel az oldalamon. Velünk szemben pedig a mai kihívóink. Utoljára két hete volt, hogy mi hívtunk ki valakit, de most minket ért az a szerencse, hogy bebizonyítsuk a kihívóknak, hogy nem olyan jók, mint, amilyennek hiszik magukat. Nagyot fognak nézni. Elsőre meg lehet állapítani róluk, hogy ők nem megszállottságból és a tánc és a zene iránti mérhetetlen vonzalomból csinálják. Csak fel akarnak törni, hogy pénzhez jussanak, aztán ágyő srácok. De mi nem ilyenek vagyunk, híresek akarunk lenni, de együtt!
Számomra ismerős zene szólal meg és feltekerik a hangerőt. A környék eléggé kihalt a feljelentéstől nem kell tartanunk, meg különben is. Kiérnek a rendőrök mi elszelelünk. Ez így szokott menni mifelénk. Ez a szám nem a miénk, kicsit hátrébb húzódunk. Jól mozognak az tény, de eléggé, hogy is mondjam betervezetten, semmi spontaneitás nincs bennük. Semmi, ami arra utalna, hogy élvezik, amit csinálnak, túl egyformán és monotonon mozognak. Sosem szerettem az ilyet. Mi is megbeszélünk egy adott koreot, de mi teszünk bele egy kis egyediséget és személyiséget is, ettől lesz az egész még látványosabb és még értékesebb. A tömeg őrjöng, tapsolnak és sikoltoznak. Ám a szám véget ér.
Mi következünk, hamar felállunk és várunk, hogy a szám kezdődjön. Ahogy a zene megszólal mozgásba lendülünk. Dinamikusan táncolunk le az ismert mozdulatokat és mikor olyan részekhez érünk egyedi mozdulatokkal szőjjük át az egészet. Az egyik elemnél drága csoki barátom letérdel tenyérrel felfelé összekulcsolja a kezeit én pedig talpal beleugrok ő pedig feldob. Egy gyors figurát mutatva érkezem meg. A mellettünk lévő páros is hasonlóképpen tett velünk egy időben természetesen más egyedi pozíciót bemutatva. Ahogy a szám vége felé közeledünk, homlokomon már gyöngyözik az izzadság és kétségbeesetten kapaszkodni kezdek a pillanatba szívem legmélyén. Nem akarom, hogy véget érjen, örökké táncolni akarok. A szám végénél előrelépek és terpeszben felugrom, majd guggolásba érkezek. A tömeg tapsolni kezd és érzem az adrenalin löket maradékát, mely kellemesen bizsergetően áramlik szét a tagjaimban. Az előbbi felhőtlen örömöm kissé megcsappan, mikor rájövök ez a tánc is elmúlt, de nem annyira, hogy a mosolyom eltűnjön az arcomról. Csoki vállába bokszolok, vagyis valódi nevén Adam, de ez lényegtelen. Senki sem szólítja így.
Az ismeretlen ipse közénk ugrik és enyhe csend telepszik a körülöttünk lévőkre. A tömeg zaja dönti el ki a jobb. Először a ellenfeleinkre mutat. Vad üvöltés és tapsvihar. Aztán ránk kerül a sor. A tömeg hallhatóan hangosabb és egy emberként üvöltik azt, hogy Sharks. Mikor a pasas ránk mutat, a tömeg körénk gyűlik. A zene ismét felhangzik, majd kisebb társaságokba verődve körbeállnak valakit, aki éppen táncol, vagy csak beszélgetnek és ökörködnek. Egyedül álldogállok szórakozás után kutatva. Még nem igen döntöttem el hova vágódok oda, itt igazából nem az a lényeg, hogy ismerős e vagy sem. Itt mindenkit a zene és a tánc fűz össze.
Ahogy szemlélődök azt veszem észre, hogy a csapatunk pár tagja, egy sapkás raszta srác körül ácsorog és beszélgetnek. Ahogy végig mérem tüzetesebben, ami elsőre felkelti az érdeklődésemet az a csodálatos szempár, ami most izgatottságtól csillog. Tekintetem tovább vándorol és szemöldökén állapodik meg, erre enyémet kissé felhúzom, de döntök és megindulok a társaság felé. Kissé bunkónak és nagyképűnek tűnik, de szeretek meggyőződni róla, hogy milyenek is az emberek. Nem szeretek elsőre ítélkezni. Mikor közelebb érek Csoki ki is szúr kézen ragad és odahúz maga és Mizzy mellé.
- Hayley ő itt egy régi barátom Jacob- mutat az előttünk állóra átkarolva a vállamat. Elmosolyodom és így közelebbről egyből leszűröm, hogy magasabb nálam.
- Nem tűnt még föl, hogy Haylnek nem igazán vagy az esete?- kérdezi szórakozottan barátnőm mire elmosolyodok. A barna srác lehúzza a kezét a vállamról és a szemembe néz.
- Most burkoltan azt mondta, hogy nem szeretsz engem kislány?- nézrám nevetve és játsza, hogy szomorú.
- Így is mondhatjuk- nevek és kacsintok- Amúgy örvendek Jacob- vándorol át a tekintetem az ismeretlen felé, akinek legalább a keresztnevét már ismerem.
- Szintén.
- Mi szél hozott ide, még nem láttalak errefelé- kérdezem tőle.
- Nosztalgia- adja meg a tömör választ és átnéz a vállam fölött a mögöttünk táncoló társaságra, akiket félig körbeálltak.
- Szóval te is utcai táncos vagy- állapítom meg hangosan, mire csak mosolyogva bólint és belemerül a táncolókba. Hm mi lenne, ha… és magamban rá is bólintottam az ötletemre. Elkezdem levenni a dzsekimet, ami alatt egy sima fekete feszülős ujjatlan árválkodott. Így bőrömet kissé csípni kezdte a hűvös éjszakai levegő. Nyár vége felé járunk, így az éjszakák még nem annyira hidegek. Fekete farmerhatású kényelmes nadrágban és egy egyszerű fekete magas szárú cipőben állok, majd teszek felé egy lépést, így már csak fél méter választ el minket.
- Mit szólnál, ha megmutatnád mit tudsz?- húzom fel kihívóan a szemöldökömet és szemeimet az ő gyönyörű tekintetébe fúrom. A többiek Úúúú-zni és nevetni kezdenek körülöttünk. Kíváncsian várom a válaszát.
Szerkesztve Nauki által @ 2014. 08. 27. 13:17:56
|
| oosakinana | 2012. 11. 18. 15:10:08 | #24260 |
 Karakter: Deniel Hoower
Megjegyzés: (Hugimnak)
A mai nap se jobb, mint a többi. Éppen unottan, bár kicsit fáradtan sétálok haza az edzésemről. Ahogy sétálok sorba kapom a beszólásokat és különféle megjegyzéseket. Ám egyszer egy olyan alak mellett haladok el, aki nekem háttal van, de így kicsit lestírölve tuti, hogy jó faszi és még milyen lehet az ágyba. Grrrr… Ám mivel háttal van nekem nem foglalkozok vele annyira.
- Derick nézd csak a kis pipit. – hallom meg a haverja hangját, akivel beszélt. Hmmm. Most már legalább a kis csődörnek is tudom a nevét.
- Szia cica hol a gazdád? – kérdezi vigyorogva, és ahogy visszafordulva ránézek, csak még jobban tetszik. Tudom, hogy nem kéne vele kezdenem, mert pont olyan a kisugárzása, de ez engem cseppet sem érdekel. Szeretem a veszéllyel játszani.
- Ohhh Derick nincs jobb szöveged? – teszem csípőre a kezemet és úgy nézek rá.
- Így egyszerűbb megtudni, hogy mi a helyzet ezzel a vadsággal. – néz végig rajtam olyan éhes szemekkel, hogy az már komolyan mondom egyre jobban imponál nekem. imádom ha így vágyakoznak utánam. Minden pénzt megadnék érte, hogy egy ember folyamatosan így nézne.
- Nem olyannak nézel ki, mint aki érdekelne, hogy a kiszemeltjének van pasija vagy nincs. – vonom fel a szemöldökömet és a másik lábamra helyezem a testsúlyom ezzel a csípőmet is megringatva, ami mintha nagyon is tetszene neki.
- Na látod ebben cseppet sem tévedsz, de ha már ilyen jól belém látsz, akkor gondolom dugni is eljössz velem. – erre csak felhúzom a szemöldökömet.
- Azt elébb ki kell érdemelni. – vigyorgok rá és teljesen elé megyek. – Gyere el este a Royal Pub-ba és akkor ott meglátjuk, mennyire tudsz teljesíteni, te csődör. – simítok végig a mellkasán, miközben ajkaimon nyalok végig és olyan vadul nézek a szemébe, hogy ne tudjon nekem ellenállni.
- Nem tudod mire vállalkozol. – jelenti ki, mire csak lejjebb siklik a kezem egészen ágyékára.
- De tudom. – markolok kicsit rá, amire felnyög. – Várlak este. – fordulok meg és hagyom ott a kicsikét és kicsit a seggrázásra is ráteszek, hogy tudjon gyönyörködni, bár este meg fogja kapni, mert nagyon tetszik az, amit megfogtam odalent… olyan vastag és kemény volt már most arról nem is beszélve, hogy igazán méretes darabról van szó.
~*~
Este izgatottan készülök a buliba, mert tudom, hogy ma este ha törik ha szakad, de akkor is olyan jót fogok dugni, hogy visítani fogok az élvezettől… Remélem a kis csődöröm is elfog jönni.
Barátnőimmel már megittunk egy kis bemelegítő italt és most már ideje a táncparkettet elfoglalni és nem is akárhova megyek, hanem az egyik táncos rúdhoz, ami a vendégeknek van felszerelve. Imádom ezeket a kis rudakat, mert csak még jobban fel tudom vele húzni a férfiakat. Rá is kapaszkodva kezdek el olyan erotikusan táncolni, hogy szinte minden szem rám szegeződik. A férfiak csodálva és nyál csorgatva figyelnem, míg a lányok féltékenyen és irigykedve, hogy ennyire el tudom vonni a párjuk figyelmét magukról. Hát igen nem vagyok egy mindennapi jelenség. Ha én egyszer valahova megérkezek arról mindenki tudni fog.
Már egy ideje táncolok, amikor meglátok egy ismerős alakot, akinek szinte majdnem kiesik a szeme a helyéről, annyira bámulja a táncomat, ami nagyon is erotikus. A rúdnak támaszkodok, és az ujjammal hívom magamhoz, amire természetesen nem késlekedik, hanem azonnal megjelenik előttem és már megpróbálna valamit kezdeni velem, de leállítom.
- Csitulj édes.
- Ne játssz velem, mert nem fog érdekelni, hogy hol vagyunk és szét fogom kurni a pinádat, vagy a seggedet. – jön a keménykedős szövege, de nem tudok megijedni tőle, mert pont erre vágyok.
- Mutatok neked előbb valamit. – csúsztatom a kezemet a tarkójára és hajolok közelebb hozzá, de amikor már azt hiszi, hogy megcsókolnám, elhajolok tőle és megfordulva kezdem fenekemet a már így is kőkemény farkához nyomni. Kíváncsi vagyok, meddig fogja tűrni a kis játékomat, amit vele akarok véghezvinni.
|
| Hiyahiya | 2011. 05. 13. 23:48:26 | #13610 |
 Karakter: Hiromasa Shina
Megjegyzés: ~ timcsemnek~
Valamilyen okból kifolyólag, szívem a maratoni edzését végzi épp mellkasomban csini cicijeim és pólóm alatt, aminek rohadtul nem örülök, ugyan is az ujjaim lassan remegnek és attól félek, hogy oltárit égek be, én a prédikátor, ha ŐShotétsége előtt kúrok el egy hangot... analfabéta hozzá szerencsére, de a veséimre esküszöm, hogy kihallaná... kell a halálnak, hogy be tudjon szólni. Nem akarok plusz energiát arra pazarolni hogy a magas sarkúmat küszködöm ki a szemgödréből... nem mellesleg nincs most agyi energiám új gitárost keresni, és amúgy is... annak ellenére, hogy csupán egy lópélót érdemelne a szájába, egész jó kis gitáros... még lehet belől valaki, ha szerény személyem kineveli...
Hála az égnek az a szám végére sikerült ismét magamra erőltetnem a nyugalmat, hála annak a kisbaltának, ami fél percenként hasogatta illumináltságból éledező agyamat, ezzel elő segítve, hogy ne a lángocska lézerként pásztázó tekintetével hanem önmagam széteséstől való megóvására igyekezzek oda koncentrálni... soha... soha többet nem iszok... persze ez egy újabb olyan elszólás, amit úgy sem fogok betartani, ahogy azt sem, hogy nem eszek többet kechupos étcsokit és nem próbálok meg két chili paprikát letömni a torkomon, hogy villantsak...nagy úr a hülyeség, ha az embernek bátyjai vannak, de büszkén veszem észre, hogy még mindig én vagyok a legnormálisabb közülünk... és az egyetlen, akinek megmagyarázható az érdeklődése a női cipők iránt...
Átszellemülve simogatom ujjaimmal végig még egyszer utoljára a finom an lakozott hangszert, hogy lelkiekben már összeszedem leggonoszabb kis szúrásaimat egy végső lealázáshoz, hogy lángocskának meg se forduljon a fejében, hogy esetleg valaha is a a nyomomban ér éneklésben. Nem babám... ahhoz minimum csajnak kellett volna születned. Bár tény... hogy nem volt rossz. De no para, mert bármikor lenyomom, mint nagymami a bélyeget.
- Na? Milyen volt? – érdeklődik naivan, de hangján hallom, hogy vigyorog, de valahogy nem lep meg, hogy megint kekeckedni akar, mert másnaposság ide vagy oda, de ha kell itt helyben bemutatom neki a kung-fu tudásomat. Kocsmákban tanultam, szóval egészen biztos, hogy halálos, mert ahol eddig láttam, ott többen is nyolc napos üdülési csekket kaptak az intenzívre... remélem lángocska nem tervezed, hogy csini nővérkék mellé kerülj, mert el kell, hogy keserítselek gondoskodnék róla, hogy az egyetlen női létforma egy hetvenéves nagyi legyen...
Oldalra pillantva realizálom csupán, hogy ez a tapló épp most szentségteleníti meg tökéletes mivoltában a világ legszebb hangszerét, épp ezért olyan gyilkos karmozdulattal kaszálom el karját, amitől jobb esetben vágja, hogy mi a szitu... ha nem akkor úgy megcsavarom a mancsit, hogy a végeredményt még egy kínai jógamester is megirigyli...
- Pocsék… - közlöm vele szomorú, de igaz okfejtésemet, és szinte már fizikai élvezetet okoz, ahogy arcára ördöginek nevezhető kis mosolyfélémre olyan fura grimasz ül ki, hogy nyugodtan beállhatna vele egy cirkuszba, valami jó kis szörny név alatt futva. Persze, mint mindig most hamar túl teszi magát kegyetlen szavaimon, s ujjaival jövendőbeli könnyeinek úját megrajzolva, húzza el száját úgy, mint egy óvodás, akitől elvették a kis bicskáját. Mert ŐShotétsége egy olyan ovis lenne... te öcsisajt, ne húzd a húrokat, mert esküszöm becsaplak, mint huzat a kertajtót...
- Most miért mondod ezt? – játssza meg nekem itt a fejét gyatrán, hogy aztán elmosolyodva tüntethesse el mancsait nacijában, mintha attól félne, hogy levágom mindkettőt és a hátába állítom... nem. Most ehhez túl fáradt és agyilag leamortizált vagyok. Ráadásul a hangja se segített sokat... ezek a hangi tévedések úgy karcolták a hallójárataimat, mint a vén némberek a táblákat...– Figyelj… ez így nem fog menni. Megtanulom neked a szöveget, eléneklem, de átélni…- kezd bele megint a hülye „én ehhez nem vagyok lelkileg elég felturbózott” szöveget, de nekem épp elég is ennyi ebből a szarból. Nehogy megmagyarázza már nekem, hogy még életében nem volt szerelmes, vagy legalábbis közel hozzá! Nincs olyan ember a földön, akit legalább egyszer ne basztak volna át egy ilyen nyálas maszlaggal, nehogy már ő legyen a kivétel! Persze tök természetes, hogy miattam minden eddigi szerencsétlen kis percén, amit megélt elbizonytalanodik, na de na!
- Talán ha nem engem figyelnél közben, jobban menne – vetem neki oda könnyedén, épp ennyi csípősséggel, amennyi ahhoz kell, hogy sutba vágja ezt a barom dumát. Még azok a vadbarmok is, akiket testvéremként anyakönyveztek, még azok is estek már bele csajba úgy, mint tehén a gödörbe. És én is, de az már egy kissé elvontabb téma, és neki nem feltétlenül kell megtudnia valaha is. Ha meg vágni fogja a szerelmi múltamat, valamelyik bátyám olyan csúnya halált halt, amilyet mikrofon állvánnyal még nem követtek el.
Az a kunkor ott a szája szélén viszont már enyhén hívja fel a figyelmemet arra, hogy itt most gáz lesz, ezért csupán érdeklődve emelem rá csokibarna íriszeimet, hogy kiokoskodjam vajon mi a fenének örül ilyen nagyon annak a lángvörös fejének... bucira verlek én, hogyha csak ez a probléma...
- Tévedsz… talán csak úgy megy, ha téged nézlek közben – jegyzi meg magához képest szinte már mézes kedvességgel lángocska, amitől én hirtelen és random módon kapok olyan zavar rohamot, hogy rögtön haj függönyöm segítségét kérem a pofim elrejtése végett, mielőtt még jobban égek majd, mint egy olajos rongy... ne is figyelj rá Shina! A saját fegyvereddel akar visszavágni! Szép húzás is lenen tőle, ha beválna... de nem fog, mert azért ennél egy cseppet okosabb vagyok, vöröske! Így tehát jöjjön a B terv és húzzunk a rákba, mielőtt még kedve támad szerelmet vallani. Akkor tuti körbe röhögöm, és nem kell még az is, hogy a sértett férfiasságát ragasztassam össze... nem poén. Én csak lealázni akarom, az ápolgatását vállalja az épp aktuális balfék, akit az ágyába beszél.
- Próbáljuk meg még egyszer, aztán menjünk vissza próbálni, mert a többiek halálra unják magukat… Majd máskor folytatjuk. – ajánlom fel villámgyorsan, és remélem örül magának, mert most mentettem meg éppen az agyát attól, hogy behallucináljon itt nekem ettől a rohadt jó, de tényleg elég nyálas számtól... szóval kurva jó lenne, ha most és azonnal abbahagyná itt a szédítést, mert nálam tuti nem fog bejönni.
- Benne vagyok – egyezik bele rögtön, én pedig céltudatosan hangszeremnek szentelve minden figyelmemet kezdek bele a játékba, s próbálom kizárni tudatomból fejembe lyukat égető tekintetét, de nagyon nehéz úgy, hogy közben hallgatnom is kell. Ha nem figyelek arra, hogy bámul, akkor meg a hangját nem hallom, és nem tudom lecseszni, hogy milyen ótvar rossz volt! Ergo, néha szemem sarkából bekommandózom, hogy mit fixíroz ilyen lelkesedéssel, majd ismét vissza billentyűkre, mielőtt eltévesztek egy hangot is...
Hála istennek, van az a csodálatos és kurva hatékony tulajdonsága a zongorának, hogy az ember, ha egyszer elkezd rajta játszani nagyon hamar belefeledkezik... engem ez általában úgy ér el, mint Garut egy kiadós chilisbab ebéd után a hasmenés, így könnyedén beleélem magam ismét, s egy időre sikerül kizárnom tudatomból az engem serényen fürkésző zöld szemeke, mielőtt még az őrületbe kerget, az hogy próbálom levegőnek nézni, de nem megy...
Mikorra abbahagyja a kornyikálást, ismét visszanyert öntudattal és önbizalommal, magamhoz hű csípős kis mosolyt varázslok csini pofimra, hogy keresztbe tett lábakkal perdülhessek felé, s mondhassam meg neki szerény, de annál velősebb véleményemet. Ahh... igen. Az offolgatás édes íze... mm... imádom!
- Ezt még gyakorolnod kell lángocska. Majd megkérem Sayut, hogy eleget gyakoroltassa veled otthon is. Akkor me… - intézem hozzá utolsó szavaimat gunyoros mosolyocskával, s már adnám is ki parancsomat, mikor is pofátlan mód belevág szavamba, és nekem ettől egyszerre kétféle reflex meg indul testemben. Az egyiktől ráfigyel, a másiktól meg a kezem figyel az egyik szemére... monoklit kérsz? Kapsz, ha már ilyen szépen nézel érte.
- Várj! Előbb megmutatnád, hogy kell egy ilyenen játszani? Még sosem próbáltam – kezd bele a rizsába, miközben becélozva megindul felém, hogy letelepedhessen az én terepemre. Azt látom babám, hogy még életedben nem volt dolgod, ilyen elegáns hangszerrel. Úgy vinnyogsz mellette, mint egy fürdőskurva. Na jó.. azért nem vészes a hangja, sőt pasihoz mérten egész jó, de azért... a zongora jobb.– Csak pár pillanat – vágja be a kis kutya technikát, én pedig csalódottan konstatálom, hogy hagyom neki, és arrébb húzódva, hogy még véletlenül se pofátlankodjon az intim szférámba engednek neki helyet magam mellett. Ő pedig kap az alkalmon, bevágódik, és mellettem helyet foglalva szegezi tekintetét a zongorára. Na jó, akkor most jó tanár néni leszek, és csakhogy lásd milyen jófej vagyok, normálisan fogok tanítani, és nem foglak közben porig verni a tudásommal... vissza vágni nem tudna, mert eleget voltam a bátyáimmal ahhoz, hogy a gitárhoz is konyítsak... nem játszom rajta olyan jól, mint ő, de na... egy zseni vagyok.
A legalapabb dolgokat magyarázom el neki, a billentyűket, melyik hang hol van, hogyan kell használni, és azt, hogy ne vadállatkodjon, mert leütöm, mint show műsorban a világító gombokat. Csak gondoljon arra, hogy van annyira értékes a gitárja számára, hogy úgy bánjon vele, mintha a farka lenne. Óvatosan, gyengéden, mert megbosszulja, ha nem törődik vele. Egy hangszer, így a zongora is, csak akkor engedi, hogy profi légy rajta, ha átadod magad neki és úgy bánsz vele, mint egy királynővel. Bizony, bizony... zenész ember tudja ezt.
- Mióta zongorázol? – érdeklődik, én pedig elgondolkodva, hogy ismét jófej legyek-e vagy most vágjam be a bunkót, elmélázva nyomok le néhány hangot... nagy a kísértés, hogy ismét visszaflegmázzak s azt hiszem engedni is fogok neki, már csak azért is mert megérdemlem! Nekem ez pont olyan, mint vén mamáknak a botox... a szépséget jelenti attól vagyok ilyen jó, hogy mások rosszak mellettem... amúgy is utánozhatatlan vagyok, na de így...? Nos akkor, adjuk is meg neki, a percnyi szemétség adagját...
- Azt mondtad nem érdekel –kezdenék is bele a kekeckedésbe, de felé fordulva torkomra forr minden gúnyos megjegyzés, amit csini buksimból előhúztam volna, hogy a fejéhez vágjam, ugyan is az, akinek épp a pofáját akartam leégetni a helyéről, olyan közel van hozzám, hogy már-már helyette vehetnék levegőt...
Némán figyelem, ahogy zöld szemei elmélyülnek az enyémben, s ahogy szája egyre közelebbről cserkészi be ajkaimat, s egyszerűen képtelen vagyok bármit is tenni az ellen, hogy megtörténjen az, amiről nyilván azt hiszi, jó vicc lesz... hiheti, addig, amíg szóközösre nem plasztikázom a fogsorát... mégis, annak ellenére, hogy gondolatban ezerszer agyon verem, és besöpröm a hulláját a zongora alá, képtelen vagyok, akár csak egy izmomat mozdítani, bágyadtan hagyom, hogy forró lehelete bizsergesse bőrömet, s hogy centikről nézzek vele farkasszemet...
Nem bírom tartani magam, agyam kikapcsol, s egy percre hagyom, hogy érzékeim vegyék át fölöttem az uralmat. Később majd ráfogom arra, hogy rég nem volt pasim és már ki vagyok éhezve, de most... azt hiszem engedek... egy egészen kicsit. Utána majd lebaszom magam a sárga földig. Nem... nem... nem kéne hagynom... nem és nem... el kéne löknöm, és nem kéne engednem, hogy hosszú ujjai hajamba kússzanak, s zihálva simítsa ajkait az enyémekre... nem kéne hagynom, másik keze derekamra kulcsolódjon, s közelebb csusszanva hozzám, kóstolgasson... de mégis... olyan visszafogott hévvel, ízlelget, mintha attól tartana itt helyben leütöm... nem is áll tőlem mesze a gondolta. Csupán csak egy kicsit, csak egy kicsit sikerüljön összeszedni magamat...
Csak szórakozik. Visszaadja, hogy te is inzultáltad a szexuális fantáziáit, azzal, hogy ilyen eszeveszett jól nézel ki. Csak visszavág, egy percig sem gondolja komolyan ezt az egészet... ugyan! Hiszen ez utálat az első látásra! Ő is épp úgy szeret kekeckedni, mint te! Ne hagyd magad, mert megszívod!
És azt hiszem, most jött el az a pillanat, hogy józan eszemnek titulált kis elme egységem bekapcsoljon, s elindítva a hidegvért felhevült testemben, végre felébresszen, abból a kábulatból, amit számba csusszanó nyelve okozott.
Összeszedve magamat, markolom meg vállait és tolom el magamtól olyan erélyesen, hogy szinte egyenesen bukfencezik le a zongora székről... egy szerencséje, hogy azért olyan állapotban még nem vagyok, hogy megnézzem, ahogy a végtagjai hirtelen térfelet cserélnek, ezért csupán felpattanva pillantok le meglepett ŐShotétségére, aki hirtelen kábulatból feleszmélve nem tudja mire vélni az én kis szökési akciómat. Kabbe, te fasz! Ez nem jó játék! Engem ilyen könnyen nem palizol be, babám! Ennél azért többet tudok a szemétkedésről, mint te!
Egy percig csak némán, kipirultan pihegve meredek rá, úgy ahogy ő is rám, még nem sejti, hogy épp fogalmazom magamba a legkülönfélébb szitkokat, de azt hiszem megmaradok a hisztériánál, mert az most nagyon fog menni... nem kenyerem a nyávogás, de most bevetem. Jól fog állni ez is, én tudom...
- Ezt nem! Ezt nem! Ne merd még egyszer! – fakadok ki először csak halkan remegő hangon, majd ahogy megfogalmazódik bennem a tökéletes mondat arra, hogy hogyan is demonstráljam neki a fennálló helyzetet, egyre erősödik bennem az önbizalom, így tekerem is a hangerőt...-Ne játssz velem, hallod!? Mert nem fogom hagyni, hogy szemétkedj velem, lángocska!
- Honnan veszed, hogy játszom? –kap a fejéhez most már ő is, s felállva magasodik hóval fölém, ezzel is nyomatékot adva szavainak, az én szám ettől pedig gúnyos kis mosolyra görbül, és alig bírom visszatartani a röhögési hajlamot, amitől garantálom csak jobb lenne a másnapossággal induló napom.
Közelebb lépek hozzá, s szinte már barátian teszem kezemet egyik erős vállára, s szorítom meg határozottan, épp csak annyira, hogy figyeljen rám. Ha ez nem játék, akkor kétszer jobban kell figyelnie, mert nem fogom ismételni magam. Az hacsak nem cikizésről van szó, nem az én stílusom.
- Ezt most nem szemétségből fogom mondani, vagy azért mert egy cseszekedni akarok veled, de... házi nyúlra nem lövünk. – hintem el határozott arckidejezéssel, amitől egy percre meglepődik, de ahogy elnézem nem igazán vágja, hogy mi a szitu.
- Te most konkrétan miről is dumálsz?! – kezdi elveszíteni türelme fonalát egyre inkább, ezért felsóhajtva lépek ki a zongora szék mögül, hogy kényelmes tempóban az ajtó felé indulva hagyjam magára a hülyeségében. Hülyébb vagy, mint gondoltam. Komolyan... mit is vártam. Pasi vagy. Banyek, magyarázhatom neki, ha a teszetoszóteron dolgozik csak az agyában.
Ujjaimat a kilincsre simítva állok meg mégis, s a küszöbről visszapillantva mélyedek el tekintetében komolyan. És bár tudom, hogy az ilyen kijelentésekre Garu és Jin alkoholtól áztatott duója egyszer nagy okosan azt mondta, hogy csak szítja a pasikban a vadász szellemet, jelenleg nem izgat. Jobb ha tudja, mi a téma.
- Arról, hogyha komolyan is gondolod, amit az imént mondtál, akkor jobb ha le teszel róla. Ne azért mert esetleg rossz pasi lennél, vagy nem tudnálak elképzelni magam mellette egy részeg este után vagy mit tudom én mi. Hanem azért, mert én tiltott gyümölcs vagyok neked, lángocska. Bandán belül nincs románc. Mert ha egyszer befutunk, és szétmegy a párocska nem lehet dolgozni. Ezért fogadd meg a tanácsom, és utálj ha lehet. Én cseszekszem tovább. – magyarázom el neki lassan, hogy ő is értse, s ahogy az értetlenség, az elégedettség és a düh egyvelege fut át képén csupán egy fanyar mosolyt villantok, s elindulok kifelé. Szinte magamon érzem a tekintetét, és hallom a kikívánkozó mondatot, hogy „ na és?”. De nem várom meg. Irány vissza próbára és folytassuk,amiért idejöttünk, és amiért hajlandó vagyok egy levegőt letüdőzni vele együtt. Zenéljünk.
*
Az utolsó dallamok csendülnek fel immár, én pedig Sayura kacsintva fejezem be az éneket, míg a többiek folytatják az utolsó szólamokat intézik mellettem. Nem kerüli el a figyelmemet ŐShotétsége sötét aurája, és azok a megmagyarázhatatlan pillantások, amiket felém vet, és azok sem, amiket a két hülye bátyám intéz felém... lehet, hogy most kicsit feszült a helyzet, annyira kábé, hogy menten gyullad a függöny az ablakon, de később hálás lesz érte mindenki. Csak nehezebb lenne, arról nem is beszélve, hogy eszem ágában sincs kötözködni a vöröskével. Maradjunk szépen úgy, ahogy most. Az lesz a legjobb, majd ő is megérti. Ha meg tényleg komolyan gondolta, így járt, tudnia kellene, hogy úgy sem működne, mert imádom vele szemétkedni és az istenért nem lennék kedves... hehe... az már más téma, hogy még mindig érzem ajkainak égetését a számon, és hogy hacsak vissza gondolok a csókra belepirul minden ismert és eddig nem tapasztalt testtájam. Az más téma... azt majd magammal a tükörrel és egy kemény tárggyal megoldom. Tükör előtt verni a fejemet valami jó keménybe a legjobb.
Ahogy véget ér a dal, Sayu tapsolva áll fel, én pedig vigyorgva hajolok meg, úgy ahogy a színpadon is tenni fogom... mert ott leszünk. Én tudom! Épp ezrét tegyük si meg az első lépéseket a siker felé... mondjuk azt, hogy nehogy „névtelen” legyen az, amivel bemondanak a teltházas koncerteken...
- Nagyon jók vagytok! Sablonos és uncsi, de én leszek az első rajongótok! – húzza széles mosolyra száját, nekem pedig előjönnek kis ördögszarvaim, és a legsunyibb arckifejezésemmel fordulok drága bátyám, Jin felé, aki szinte már érzi is szigonyom kis bökését, és gyanakodva pillant rosszban séntikáló hugicájára azaz rám...
- És te leszel Jin első fancsaja...- szólom le magam ártatlan arccal a plafonra szegezve tekintetem, mire a két érintette elpirulva, süti le szemeit, ami egy tini lánytól megszokható lenne, és még cukinak is nézném, de egy felnőtt pedofil hajlamú idiótának kevésbé mutat férfiasan...
Azon viszont csodálkozom, hogy lángocska meg sem szolgál, csak áll a gitárral kezében, mint fasz a lakodalomban, és bámul mereven mindenfelé, hanem lenne jobb dolga... felőlem. Én nem tudtam, hogy ennyire fáj neki az elutasítás. Szar ügy... de akkor meg miért érzem, azt hogy magasról leszarja a dolgot, és csak a megfelelő alkalomra vár, hogy kamatostul adja vissza a gazságom, olyannal amivel engem is kilehet fordítani magamból... ha rám mászik leütöm.
- Na mielőtt még magatok alá szégyenkeztek zavarotokban, térjünk is rá egy égetően szuper kérdésre, amit jó lenne még az első demónk és szárnypróbálgatások előtt letisztázni. –huppanok le kényelmesen az egyik erősítőre, nekem kijelölt kis trónomon, s várok, amíg mindenki kíváncsian kapja rám fejét, lángocska kivételével, aki egy fogyatékos belassultságával emeli rám tekintetét, ami olyan zölden izzik, mint a boszorkány nénik mérges üstje. Jól van na, azért ennyire nem kell utálni! Majd... izéé... egy sör mellett elmondom a tapasztalatimat és, hogy miért is jó az, ha nem kezdünk el szappanoperát csinálni az életünkből!- Na szóval, ha már ilyen jól ideskubiztok, akkor jó lenne megvitatni a banda nevét. Gondoltam szólok, mert elég ciki lenne, ha „mittudoménkik”-nek mondanának be a koncerteken...- mosolyodok el kapálózva a gesztikulációim hada közben, mire mindannyian egyöntetűen bólogatnak, s elgondolkozva merednek a szoba mind a négy sarkára. Micsoda fantáziadús emberek gyülekezete... remek. Ez így kétszer lesz csak könnyebbe, mint részegen hányás nélkül egy liter tejet meginni.
- Én tudom. – szólal meg az elmúlt egy órában megtette hallgatagsági fogadalma után először Shotétség, amivel eléri, hogy az eddig a fal érdekes repedéseit és a tojástartókat vizslató ember sereg neki szentelje becses de ötlettelen figyelmét. – PieOnEar. –hinti el egyenesen rám pillantva, amit nem értek.
Több szempontból sem. Nem értem, hogy miért kell ilyen fura névhez, ilyen furán nézni… és hogy miért csillog úgy a szeme, mint ahogy azt a bátyáim is előrevetítették olyan okosan. Talán tényleg… cask táplálom a vadászösztönét? Hülyeség.
|
| timcsiikee | 2010. 10. 24. 20:17:55 | #8856 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Hiyámnak
Sho:
Kiveszem kezéből a papírt, amin a dalszöveg lapul, gyorsan átfutom, a dallam már a fejemben van… Sayu is folyton ezt hallgatja, nem tudom, a csajok mit vannak oda ezért.
Lepakolok, majd előkapom gitárom, és már hangolnám is be, amikor hosszú, karcsú ujjak, szép körmöcskékkel a nyakra fonódnak. Na, mi van picinyem?
- Ne olyan hevesen, lángocska! Először áruld el nekem szépen, miért nem komálod ezt a fasza számot? Hmm? – kedvesnek tűnő, mégis inkább negédes mosollyal néz le rám, felém hajolva, mintha csak fölényét szeretné fitogtatni. Hogy ezt kiegyenlítsem, és ne képzelje túlságosan a nyeregben magát, felállok ültőmből, és közvetlen közelről nézek szemébe, a gitárom az erősítőnek támasztom, így csak rá tudok figyelni. Fekete levest akarsz kisanyám? Megkapod.
- Mert csak egy újabb amcsi tömeg szám, amit futószalagon gyártanak olyan emberek, akik meg sem élték ezeket az érzelmeket. Csak egy újabb imidzs szám, ami a Skillet kivételes baklövései közé tartozik, mert semmivel sem több egy túlcsorduló tini slágernél. – elégedett mosollyal nézem tovább arcát. Ez az én véleményem.
Kihúzza magát, de olyan magas még a topánjaiban sem lesz, mint én, mégis magabiztosan mosolyodik el. Na vajon most mit talált ki? Kíváncsi vagyok.
- Tévedsz. Elmondom én neked, hogy miért nem bírod te ezt a dalt. – Hogy mi? Nem voltam elég világos? Kikerekedik szemem, amikor egyik keze mellkasomra simul, csak bambán vetek le egy pillantást, majd visszanézek rá… Látom ám, hogy készül valamire, de… jól csinálja. Leköti a figyelmem a fokozatos tapizásával. Én hülye - mert fogalmad sincs róla, hogy miről szól. Te nem örülnél neki, ha valaki azt mondaná neked, hogy jobb vagy a drogoknál? – hangja hirtelen halkra vált, rabul ejt tekintetével, és már nem is figyelek másra. Vajon miért tud így megbabonázni? Kezem magától mozdul, ujjaim hátára simítom, és nem tagadom, hogy jó érzés érinteni. - vagy ha azt súgná, hogy a szerelmed, olyan akár a bor... – közelebb lép, túl közel, édes leheletét érzem magamon, bizserget a közelség, zsibong a bőröm, csak ledermedve állok előtte - az élet függőjévé teszi... a magasba emeli... hmm? Soha senki nem mondott még neked ilyet? – csak bambán csóválom meg lassan a fejem, lassan már arra sem tudok oda figyelni, hogy miről is hadovál.
Hirtelen kiszakad az idillemből, pimasz szemekkel, sőt csípősen mér végig, oldalra biccentett csípővel, szokásos beállásában… Na jó… már megint sikerült neki… De vajon miért engedem folyton? Teljesen meghülyültem, a végén még mazochista leszek.
- Ha nem, hát akkor most itt az ideje, hogy átérezd! Mert amíg nem vagy képes értékelni, az efféle üzeneteket, esélyed sincs arra, hogy valaki őszintén mondjon neked ilyesmit! – morcossá válik, sőt a pillantása gyilkossá, ezzel engem is kijózanítva, sőt… kezdek cseppet ingerült lenni - Nézd el nekem ezt. Saját módon van a szemléltetésre. Most pedig... először énekelni tanulod meg, csak hogy kellően átérezd a hangulatot és a mondanivalót. Gyere szépen!
Kifújok egy mély levegőt. Le kell nyugodnom, mert már kezdem kiismerni. Semmi értelme nem lenne annak, ha idegesebb lennék, plusz, ha vitába szállnék vele. Ráadásul addig úgysem hagy békén, amíg meg nem tanulom azt a szaros dalt.
- Mire vársz? Zongora csak a másik teremben van. – Zongora? Most komolyan gondolja? Tétován követem, azaz követném, ha nem torpanna meg az ajtóban. - Ti pedig! Tessék jónak lenni és nem unokahúgot gyártani, amíg távol leszünk! Fiatal vagyok még nagynéninek! – rivall bátyjára, és egy erősen szúrós tekintettel fordulok a párosra. Nagyon nem tetszik ez nekem. De nincs időm atyáskodni, mert ez után a nőszemély után kell baktatnom… Komolyan, mint aki a kivégzésére megy.
Ahogy belépünk a másik próbaterembe, nyugalom és csend fogad. Szokatlan. Itt más fajta hangszerek vannak, komolyabbnak mondanám, de ami főleg betölti a teret, az a zongora. Ahogy látom ő is azzal szemez, sőt odamegy és bűvölten figyeli. Igaz mondta is, hogy erről van szó.
- Nem tudtam, hogy tudsz zongorázni.
- Ez azért van, mert nem ismersz, így azt sem tudhatod, hogy zeneművészetire járok, zongora szakon. De ha érdekel, kérdezd meg valamelyik idegbeteg bátyámat és hidd el, esti mesét kapsz az életemből. – nem értem, miért ilyen ellenszenves, amikor mondhatni kedvesen jegyeztem meg a dolgot. Nekem lenne okom sértődésre, de hát… Nők…
- Ennyire azért hidd el, nem érdekel. – forgatom meg szemeimet, és felsóhajtok. Hihetetlen.
Leül a zongora elé, egy kis rituálészerűt nyom le, közben megbűvölten figyelem. Most teljesen más. Olyan mintha egy másik embert látnék, aki halál nyugodt természet és kedves. Főleg amilyen kifejezés van az arcán, a zongora „hangolása” közben.
Arra ocsúdok fel, hogy a szemem előtt integet, így észbe kapok. Most komolyan abba bambultam el, hogy őt figyeltem?
- Akkor kezdhetjük is. Figyelmeztetlek, hogy addig gyakorolunk, míg nem megy tökéletesen. És nem, ennek most kivételesen nem csak az a célja, hogy idegesítselek. Hanem az, hogy a dalok átéléséhez szükséges érzelmi intelligenciát és állapotot elsajátítsd. Ugyan is azt még iskola nélkül is tudja mindenki, hogy csakis akkor hiteles valami, ha beleéled magad. Légy jó fiú és a kedvemért légy szerelmes addig, míg ezt énekled. – kacsint rám. Orrom alatt enyhe szitkokat mormolok, persze kiábrándultan. Hogy is képzelhettem magam elé, hogy egy pillanat alatt megváltozott?
Elkezd a zongorán játszani, minden kotta nélkül, majd amikor kell, bekapcsolódom az énekkel. Nem tudom őszintén, hogy hogyan képzelte. Megtanít nekem egy olyan számot énekelni, amit nem szeretek, ráadásul elvárja, hogy beleéljem magam. Elment az esze? Vagy egyáltalán volt valaha? Szerintem elfelejtett anno sorban állni érte, ha ilyenekre gondol. De… én sem vagyok normális, hogy meg is próbálom. Megígértem neki, talán csak ez az egy, ami tartja bennem a „lelket”… talán. Mert én mindig betartom a szavam.
Ahogy csendben van és úgy játszik lelkesen a zongorán, újra elfog az idill érzése, észre sem veszem, de csak őt figyelem, ahogy játszik, ahogy karcsú ujjai futkosnak a billentyűzeten, és le-lenyomja őket finomkodva, óvatosan mégis erőteljesen, hogy tiszta hangot adjon ki magából a hangszer.
Nos… a zongora teljesen különbözik attól, amit Sayu szobájából is folyton hallottam, és nem tudom eldönteni, hogy most ez jobb vagy rosszabb… Inkább azt mondom, hogy más…
Nekem szinte mindegy, hisz nem szeretem ezt a számot, bár… a szavak és mondatok igazán furcsán hatnak amikor… Őt figyelem, nagyjából felfogom a sorokat, és amikor a szemembe néz… Valami megmozdul bennem.
Zavarba jött volna? Oooh… Hehe… Ez tetszik. Hiába rejti tincsei mögé, jól látom, és kifejezetten tetszik. Vajon többször is elő tudom hozni belőle?
Amikor a szám végére érünk, ő még utoljára végigsimít a billentyűzeten.
- Na? Milyen volt? – kérdezem negédes vigyorral, felkönyökölve a zongora tetejére. Hirtelen kapja fel rám tekintetét, első reakcióként lecsapja onnan karomat, majd szép szemei villámokat szórnak felém.
- Pocsék… - hinti el, egy mosoly féle kunkorral a tömör véleménynyilvánítás végén, mire csak elfancsalodok. Megjátszottan biggyesztem le ajkaimat, és mutató ujjammal szeme alól egy csíkot húzok le államig, mintha könnyeket imitálnék.
- Most miért mondod ezt? – egy pillanattal később elmosolyodom és zsebre vágom kezeimet. – Figyelj… ez így nem fog menni. Megtanulom neked a szöveget, eléneklem, de átélni…
- Talán ha nem engem figyelnél közben, jobban menne – jegyzi meg gúnyosan, mire félmosolyra húzom a szám. Akkor most csalódni fogsz csibém.
- Tévedsz… talán csak úgy megy, ha téged nézlek közben – válaszolok magabiztosan, kedves hangnemben, egy pillanatra meglepődik, majd a zongora felé fordul, haja mögé rejtve arcát. A reakcióra csak nagy vigyor kúszik az arcomra.
- Próbáljuk meg még egyszer, aztán menjünk vissza próbálni, mert a többiek halálra unják magukat… - hadarja el. – Majd máskor folytatjuk.
- Benne vagyok – válaszolom, és máris játszani kezd. Apró mosollyal figyelem őt, miközben éneklek, néha felém sandít tincsei mögül, de nem néz rendesen rám. Tudja, hogy őt nézem. Vajon mire gondolhat? Szeretnék alapból is néha a nők fejébe látni, de most… most még annál is jobban kíváncsi vagyok. Tényleg próbálok lelkes lenni, sőt… valamennyire úgy érzem sikerül is, de persze Ő úgyis azt fogja mondani, hogy szar ahogyan éneklem. Nem is várok igazán mást… Egyelőre. Sőt végeredményként is csak egy „na jó, elmegy” szöveget várok. De nem érdekel.
Amikor befejezem, mintha megkönnyebbült volna, sőt elfelejtette volna két gyakorlás közötti párbeszédet, pimasz mosollyal fordul felém, a széken ülve, és keresztbe teszi lábait.
- Ezt még gyakorolnod kell lángocska. Majd megkérem Sayut, hogy eleget gyakoroltassa veled otthon is – a gúnyos mosoly szinte levakarhatatlannak tűnik, de majd én lesimogatom onnan – Akkor me… - már állna is fel, de félbeszakítom.
- Várj! Előbb megmutatnád, hogy kell egy ilyenen játszani? Még sosem próbáltam – felé lépek egyet, hogy jelezzem, le akarok ülni mellé, hisz elég hosszú, van bőven rajta hely. – Csak pár pillanat – teszem még hozzá kérlelő szemekkel, majd mikor kelletlenül oldalra csúszik, levágódom mellé, persze nem durván.
Mutat pár hangot, szolmizációs hangokhoz igazítva, majd engedi hogy én is leüssem őket, persze kiköti előtte, hogy csak finoman lehet nyúlni ehhez a hangszerhez… Még egész jó hasonlat az is, hogy „mint a gitáromhoz”. Na azt óvom mindentől, néha még magamtól is ha olyan állapotban vagyok.
- Mióta zongorázol? – kérdezem, és oldalra fordulok, felé. Ujjai a zongorán maradnak, olykor leüt egy-egy hangot.
- Azt mondtad nem érdekel – a mondat végét leharapja, amikor oldalra fordul, és látja, hogy arca közvetlen az enyém előtt van. Túl közel. És nekem is… túl közel.
Nem tehetek róla… annak ellenére, hogy ilyen házsártos tud lenni… most is vonzz magához, mint a mágnes. Észrevehetetlenül lassan csökken a távolság, a némaság izzik a levegőben, növelve a feszültséget, és azon kapom magam, hogy meg sem próbálom testem megállítani abban, hogy ajkaira hajoljak, csak hagyom, hogy szám bizsergése taszítson felé.
|
| Hiyahiya | 2010. 10. 19. 18:03:50 | #8740 |
Karakter: Hiromasa Shina
Megjegyzés: ~ Timcsemnek
- Na mi van? – érdeklődöm alkoholtól elámultan, barna íriszeimmel szinte lyukat égetve kést szeme közé, hadd érezze, hogy most úgy lealázom, mint még a gatyatartalom lesés előtt senki. Hajj, babám, mi lesz itt veled ma este! Rongyosra fogod énekelni a szádat! És én hogy fogom élvezni...
- Még meggondolhatod magad – veti oda flegmán, mintha a gyenge figyelemeltereléssel bármit is segítene a helyzetén, ami annyiból áll, hogy leverem, mint paraszt a mezsgyekarót, és hallgatom, ahogy hulla kész részegségében óbégat azon, hogy egy csaj billiárdban padlóra vágta... gondolataim kacskarigós menetére az övéhez hasonló vigyor kanyarodik csinos pofimra, s fenekemmel kényelmesen arrébb tessékelve szentelem figyelmem ismét a golyóknak, s a kezemben pihenő halálos fegyvernek, amit dákónak hívnak, hogy galád tervem tovább folytathassam... annyi esélyed van, mint egy csigának az útesten az életben maradásra...
- Esélytelen, leverlek mint vak a poharat! – vetem oda vállam fölött, s mikor végre elhúzza a belét hátam mögül, és inkább a lelkesen illuminált nézőközönség mellé szegődik bele is kezdek a művészkedésbe. Na igen... kétségkívül még így egy cseppet koordinálatlanul is pro vagyok, s teljesítményemen csak épp egy csöppet látszik meg, hogy lassan már négy ezrelék lesz a véralkohol szintem... nem számít! Könnyen győzök, főleg úgy perceként belökök egy golyót! Persze a járás, az már nehézkesebb dolog, mert ugye a magas sarkú és a szesz az halálos párosítás, de hála neki, hogy Shotétség már-már megsemmisülve figyeli virtuóz játékom és annak hogy az asztal hű támaszként engedi, hogy taperolva sétálhassak ide-oda nem bukok orra...
Karcsú ujjaimon támasztva dákómat célzom be a következő kis csíkos golyócskát, nyelvemmel megnyalintom száraz ajkaimat, s egy vadászt is megszégyenítő mozdulattal lököm meg a fehér golyót, hogy mikor az a kis piros csíkosat eltalálja a golyóba menjen... vagy mellé... mi van?
Mikor gömb a zöld filcnek verődve vagy fél méterrel a kívánt célnál megáll, kedvem lenne megragadni és valakihez hozzávágni... van az a mondás, hogy veszíteni tudni kell. Csak az a baj, hogy ezt nem rám találták ki. Mindenben mindig a legjobbat akarom nyújtani, és ha elszúrom kis híján ideggörcsöt kapok... ahogy most is... EZ NEM IGAZ! BAKKER!
- Mi van? – nőnek hatalmasra szemeim, hogy ehhez párosult tátott számmal még egy darabig fázis késve bámuljam azt az istenverte golyót, ami nem hogy eltűnt volna az asztal valamely feketelyukában, még mindig a zöld anyagon villog, és szemtelenül adja tudtomra, hogy a mögöttem örömködő fasz következik... ez... ez most szíven ütött... bakker!
- Elfelejtettél krétázni cicám! – magyarázza meg pofára esésemet lángocska, olyan mindentudó vigyorral, hogy már-már remeg a kezem, hogy megüssem... letépem a karod, és a hátadba vágom! Ez a másik, amit utálok... gyűlölök veszíteni, és ezt pont egy pasitól elszenvedni, akit a hátam közepére nem kívánok... basszus... ha most nyer, akkor végem van, mint a botnak!
- Az nem lehet!- csattanok fel, s részeg agyam a tény ellenére is dolgozik a kifogadáson, hogy bliccelhetném el a mellém tolakodó Shotétség urának esélyét a győzelemre, de hirtelen semmi használható nem jut eszembe azon kívül, hogy másszak fel asztalra és dobáljam agyrázkódásig ezt a faszt... ez nem is rossz... csak nem kéne Sayu-chan előtt legyilkolni a bátyját...
- Sajnálom, megegyeztünk – hinti el nem törődöm stílusban, vállát idegesítően megvonva, hogy egy utolsó sör adag bevétele után bele kezdjen a meglepően jó játékba. Fél méterrel tipegek csupán hátrébb döbbenetembe, ahogy egymás után zsinórban már az ötödig golyóját tünteti el valamelyik lyukban, s ahogy részegsége ellenére egyre jobban áll, úgy eset kétségbe még jobban... barna szemeimmel szinte szuggerálom kezét, hogy rontsa el a lökést, fogaim ajkacskáimba marnak, ujjaim idegesen szorulnak meg a dákón, és azt várom, hogy rontsa el... rontsa el, vagy veszítek! Azt leszarnám, ha ugráltatna, mint egy csicskát, ár az sem lenne leányálom, de... de a tudat, hogy egy ilyen soviniszta köcsög győzött el, nagyon bökné a csőrömet. Olyannyira, hogy kénytelen lennék nagyon megkeseríteni az életét, ami könnyen a banda és hírességi terveim rovására menne, amit nem szeretnék... bakker... bazd már el!
S mintha a billiárdasztalok jóságos kamija meghallgatott volna, balfaszkám a sajátja helyett, az én telített, pofátlan piros csíkos golyómat találja el, mely elegánsan hullik sírgödrébe, s tűnik el szemeim elől, ezzel jelképesen elásva támadóját is... a vörös a lyukba. Ezt így kell csinálni.
- Hupsz – csodálkozik el ős is, s mintha csodát várna, úgy bűvöli a lyukat, de ezt már elcseszte... ejnye szépfiú... úgy látszik még sem vagy annyira, jó mint hitted. Hiába... itt én vagyok a golyók királynője! Úgy bűvölöm őket, mint kígyóbűvölő a farkát... hehe...– Hát ez mellé ment. Áhh – ismerteti meg szegény dákót a föld keménységével, cifra káromkodások kíséretében, én pedig mindenegyes ideges mozdulatával szélesebb és szélesebb gonosz kis mosolyt csalok csini pofimra, ami hála balfaszságának egyre jobban hasonlat egy alkoholt termő virágos rétre...– Tiéd a pálya – engedi át nekem a porondot, lábával valamilyen csodálatos módon ismét kezébe bűvölve a fadarabot, melyen meglepődnék, ha nem épp azon lennék elfoglalva, hogy ördögi tervem utolsó részleteit teljesítve tűntessem el az összes golyómat, végül feketét is a lyukacskákban, ezzel bezsebelve a győzelmet egy diadalom ittas kis mosolyocskával arcomon. Elégedetten húzom ki magam, hogy laza léptekkel ballaghassak a nézőtérre bátyjaimmal és újdonsült szövetséges társammal pacsit váltva... persze a következő célom Shotétség, ki nevéhez hűen komor arckifejezéssel figyeli felé közeledő, már fél méterről is kekeckedő alakom... hehe... ezt most beszoptad, szépfiú! Gondolhattad volna, hogy ez nem fog menni! Meg persze magától értetődő, hogy én győztem... tiszta sor...
Elé lépve állok meg laza kis terpeszben, csípőmet kihívóan oldalra döntve, karcsú kezemmel megtámaszkodva rajta, szegem fel büszkén fejemet, hogy elmerülhessek kontaktlencsés íriszei mélyében... halálos mutatóujjam már kakaskodva lendül akcióba, hogy meglepően kemény izmú mellkasát vegye célba, s fúrja mélyre magát ezzel is nyomatékosítva benne elsöprő sikeremet... hehe... hát ez van, babám, ezt kell szeretni. Ha meg nem tartod be az ígérted ez után, elfújlak, mint Malackát a szembeszél!
- Holnaptól elkezded megtanulni a számot lángocska – vigyorgok rá szemtelenül, barna szemecskéimmel olyan huncutul rápillázva, ami már egyáltalán nem nyeri el tetszik neki... szar a padlón lenni, mi? Hát... el kell viselned, mer már másodszorra győzlek le. Először éneklésben, majd billiárdban... szubhím vagy babám. Megy neked a behódolás... hehe...
- És mit kapok érte? – érdeklődik, s forró szeszpárás lehelet már-már ajkaimat súrolja, ahogy arcomba mászva villantja rám 1000 wattos vigyorát, ami még most sem akarja el nyerni tetszésemet. Biztonságos távba lépve szegem fel fejecskémet, egyik szemöldökömet homlokom közepére száműzve, ezzel is tovább erősödve azt a cinizmust, amit még így illumináltan, is tökéletesen produkálok pihentagyú irányába... ezzel most mire céloz? Még kérjem meg szépen arra is, hogy ne felejtse el betartani az egyezségünket? Ugyan már! Anyukád nem tanított meg rá, hogy fogadás utána szopás kötelező?
- Miért adnék bármit is? – kérdem csak úgy mellékesen, miközben egy 180 °-os fordulatot véve csordavezető nőstény szerepet felöltve söpröm hátamra hosszú tincseimet könnyedén, célba véve piás üvegektől telített asztalunkat, hogy ismét elmerülhessünk a szesz örömeiben... halál a májra! – Vissza piálni! – következik a parancs is, mire mögém szegődve követnek hűséges barikáim, és Sayu, aki külön büszkén kacsintok hátra. Látod, babám? Így kell egy pasit rojtosra verni! Vegyél példát, Shina-neechanról! Mert ezentúl hű mentorod leszek... és ezzel együtt tovább keserítem bátyád, így is kellemes életét... én kis gonosz... hehe...
*
Az egyik hangszórón tehénkedve egyensúlyozók a bekómálás és az ébrenlét fájdalma között, ugyan is a tegnap esti győzelmem után, sikerült olyan faszán lazán, de igazán berúgnom, hogy Jin a vállán vitt haza, aminek –hála a kamiknak - ŐShotétsége már nem volt szemtanúja, mert száz, hogy a mai napon ezzel szekírozná végig a próbát... nem hiányzik, hogy felrója, hogy pár üveg után már a port akartam a padlóról felnyalni... neeem... elég ha azt látja, hogy másnapos de rohadt dögös vagyok, és minden kisbaltákat is megszégyenítő fejhasogatásomat félretéve foglalkozom vele, és építem bee kis tudatának minden egyes részletébe a Better than drugs-ot... hehe... ezt most megfogja szopni. Először megtanulja elénekelni, majd gitározni, majd gitározva elénekelni... csodálatos. Persze ez is tipikus férfi felfogás. Nem jön be neki, mert a zúzáson kívül mg a szövegnek is van értelme, és kivételesen nem az, hogy kúr meg xy egy nagy mellű nőt, hanem az, hogy hogyan mondja valaki el az érzéseit... ami elég nyálas dolog, de ilyen hangszerelés, és tálalás mellett egyszerűen fantasztikus! És garantálom, hogy ezt most vele is megértetem, mert mindig nekem van igazam. Akkor is, ha nem. De akkor mindenki jótékonyan hallgat, mert ha nem, akkor sarkastul építem a cipőmet az illető agyába...
Lángol bennem a bosszúvágy, és a diadal édessége, így fel sem veszem, ahogy Garu minden egyes dob püfölésére kis híján beszakad a halántékom, pedig kurva irritáló ahogy a fülem mellett nyúzza azt a szerencsétlen felszerelést, holott ő sem néz ki jobban, mint én... ha nem hagyja abba... én letömöm a torkán a dobverőit. Nem lesz kellemes, nincs még hozzá szokva a mélytorkoshoz, de én teszek egy szívességet a jövendőbeli rajongóinak...
Gyilkos fénnyel villantom rá barna szemeimet, s igaz, hogy kell neki pár perc mire a megmaradt, alkoholimmunis agysejtjei felfogják, hogy őt próbálom meg kilyukasztani a tekintetemmel, de mikor ez megtörténik, robotikus mozdulatokkal darabosan pakolja maga mellé mancsait, hogy immáron nyugodtan nézhessen farkasszemet a cintányérral... na azért mondom, wazze! Még egy ilyen és úgy behúzok, hogy a fogaid körmérkőzést fognak játszani a bent maradásért!
- Figyelj Shina. Mielőtt még belekezdesz a bosszúhadjáratodba, légy diplomatikus, és ne nyúzd halálra őt. Hidd el... neked is jobb, ha nem kell eltüntetni a hulláját. – teszi vállamra kezét Jin, miközben vállán egyensúlyozik basszusgitárjával, én pedig először cinikusan felvont szemöldökkel üzenem, neki, hogy ez babám bizony lehetetlen kérés, de végül is kedves hugica énem felszínre kerül, s egy aprócska kis mosoly mégis helyet kap győzelemmámoros pofimon.
- Ne izgulj! Megmarad... remélem...- hintem el ártatlanul felpillázva rá, mikor az utolsó szóra megrovóan próbál szemmel verni, de két perc után eldől, hogy ez neki nem megy, ezért kinyújtott nyelvemtől legyőzve sóhajt fel, s sétál helyére, hogy elkezdje hangolni gitárját. Ez a beszéd, bátyus! Kell neked itt parádézni? Hát nem kinyírni akarom! Csak leépíteni idegileg... hehe...
S lám, mint az emlegetet szamaraknak szokás, nyílik is az ajtó, s én abban a pillanatban pattanok fel, hogy kis papíromat kezemben lobogtatva tipegjek elé, hogy még mielőtt akár levegőt ehetne láthassa azt, ami ezentúl még a rémálmaiban is utoléri majd...
Tolakodó kezecském szinte arcába plakátolja a fehér lapot rajta a dalszöveggel, s ehhez mérten vörös ördögöm, úgy pislog rá, mint egy debil az ABC-re. Végülis... nem sok a különbség a kettő között... ez most nagyon, nagyon gonosz volt...mázli, hogy nem tud a gondolataimban olvasni...
- Mi a fasz? – morran egyértelműen a másnaposság zöngéjével, ami annyit jelent, hogy a reggeli hányingert és a holnapig tartó fejfájást két méterről érezni lehet a hangjában, de még ezzel együtt is van benne annyi erő, hogy koordinálatlan kapálózó mozdulatokkal kaparja ki képéből a lapot. Na, na! Ennyivel nem menekülsz, szépfiú! Ha kell megetetem veled, hogy megtanuld!
- Ideje betartani a fogadást apukám – emlékeztetem tegnap este kötött elhamarkodott kis fogadásunkra, amire még neki is tisztán kell emlékeznie, mert akkor még nem támolygott annyira, mint 20 perccel később mikorra hugicája kísérte ki a kocsmából, azt ecsetelve milyen genyóságokat tudna vele megtenni, mert úgy sem fog rá emlékezni! Én meg persze bíztattam... bizony ám! Ő is egy agyatlan, szesz pusztította pasi! Még szép, hogy nem fog rá emlékezni! Ez a természet törvénye! Mint, ahogy az is, hogy egyszer minden pia elfogy. Hahh... mindig is vágytam egy kishúgra... és úgy látszik most megkapom. Ez pedig két szempontból kedvező: mert végre teljesül a vágyam és ezzel minimum annyira idegesítem Shotétséget, mint ahogy ő irritál engem a puszta létezéséve. Jól zenél, az nem téma, de meg tudnám folyatni néha egy kanál vízben... és ebben csak az akadályoz meg, hogy itt perpillanat csak sör van és nincs kanál... sörben pedig nem fog meghalni.
- Nem tudom, mire gondolsz – pofátlankodik direkt, én pedig csak hogy elmenjen a kedve a vicceskedéstől, kis híján a retináját kaparom meg a papírral, hadd érezzen valami fájót is, a reggel nap során... persze a következő, az már a kedves, vagy valami ahhoz hasonlóan átlátszó mosolyféleség, amivel épp elaltatni készül bennem a gyanút, miszerint, nem fogja megtanulni a dalomat. Nem leszünk így jóban, wazze... ne akard tudni, milyen az, mikor ennél rosszabb valakivel a viszonyom... nem szereted te annyira a muszáj dzsekiket. – jól van. De csak, hogy lásd, betartom a szavam. – dörmögi halkan, hangjával szinte a tudatomig bökve a kis tüskéket, amikkel azt kívánja üzenni, hogy ilyen szar akkordjait még életében nem fogott le az ujjaival és ilyen fos szöveg még életébe ne hagyta el a száját. Persze megadja magát, csak azért, hogy ne kezdjem ismét a vitázást, mert most már azért ennyi megalázás után, előtte is letisztult, hogy itt én vagyok a góré és neki semmi esélye. Elorozza tőlem a dalszöveget, s gitártokját lepakolva kezdi belőle kihámozni gitárját, mintha épp egy rohadt banánhoz nyúlt volna. Ennyire nem tetszik a dolog? Nah, akkor legyünk jók és nehezítsük meg még inkább a dolgot... hehe...
Persze az is szemet szúr, hogy Sayu is besunnyog a küszöbről, s szinte rögtön Jin-t veszi célba, aki jó cukros bácsihoz híven szívesen fogadja kis rajongójának támadását, ami egy szoros ölelésben és halk vihogós köszönésben nyilvánul meg. Na igen... a bátyám nem kifejezetten az a „korosztályomból válogatok” típus, de tény, hogy romantikus és úgy vigyáz a csajaira, mintha egytől egyig porcelán babák lennének. De attól még... nem pedofilkodunk, wazze! Akkora sallert nyomok le, hogy két hétig infúzión kapod a bundáskenyeret!
Halvány kis mosollyal rázom meg rosszallóan a fejemet, hogy miután letudtam magamban Sayu gerontofil hajlamait a bátyám iránt, kezdhessek is bele én kicsi áldozatom zaklatásába, aki már hatékonyan dugta össze gitárját az egyike erősítővel, hogy hangolni kezdjen fülére hagyatkozva. Kihúzva magamat, egyik kezemet csípőre csapva lépek oda hozzá, hogy mielőtt még túlságosan beleélné magát abba, hogy úgy fogja benyalni ezt a dalt, ahogy akarja, megállítom, s karcsú ujjaimat a gitárnyakára vonva akadályozom meg őt a rutinjában. Szinte azonnal villannak rám a fáradt neon zöld íriszek, én pedig továbbra is jókedvű kárörömmel illázok le rá angyalian.
- Ne olyan hevesen, lángocska! Először áruld el nekem szépen, miért nem komálod ezt a fasza számot? Hmm? – érdeklődöm felpislogva rá, ugyan is csak hogy éreztesse a magasság különbséget már fel is egyenesedik, s pofátlan kis vigyort csalva arcára támasztja gitárját az erősítőnek, hogy immár mindenfigyelmét kezdődő vitánknak szentelhesse... nem mondom, azért annyit legalább sikerült megtanulnod, hogy Shina néni nagyon veszedelmesen gonosz tud lenni, ha figyeletlen vagy a közelében... egy jó pont. De a majmok is gyorsan tanulnak...
- Mert csak egy újabb amcsi tömeg szám, amit futószalagon gyártanak olyan emberek, akik meg sem élték ezeket az érzelmeket. Csak egy újabb imidzs szám, ami a Skillet kivételes baklövései közé tartozik, mert semmivel sem több egy túlcsorduló tini slágernél. – magyarázza kifejezetten határozottan, ami tekintve, hogy eddig mindig alulmaradt velem szemben meglepő teljesítmény. Úgy látszik alkohol hiányában sokkal helytállóbban tudja megvédeni az igazát... de nem ellenem! Ezért, hogy felvehessem vele a versenyt, pipiskedve húzom ajkaimat finom kis mosolyra, s félig lehunyt pilláim alól rápillantva lépek hozzá közelebb, szinte mellkasához simulva, ezzel kiváltva kontaktlencsés íriszeiből azt az éhes villanást, amit már megannyiszor aljas módon kierőszakoltam belőle... hiába, hát ördögi egy nőszemély vagyok, na!
- Tévedsz. Elmondom én neked, hogy miért nem bírod te ezt a dalt. – hintem el halkan, hogy egyik apró kezecskémet mellkasára simítva irányítsam tenyeremet szíve felé, kiérezve annak egyre szabálytalanabb dobogását. – mert fogalmad sincs róla, hogy miről szól. Te nem örülnél neki, ha valaki azt mondaná neked, hogy jobb vagy a drogoknál? – duruzsolom halkan, csoki barna szemecskéimmel rabul ejtve tekintetét, a játék kedvéért engedve, hogy egyik keze bizonytalanul csusszanjon hátamra. – vagy ha azt súgná, hogy a szerelmed, olyan akár a bor... – másik kacsóm aljasul siklik nyaka köré, hogy felágaskodva hozzá leheletemmel zaklassam meg kiszáradt ajkait... kapkodó légvételei szinte égetik számat, de nem izgat. Most úgy húzom az agyát, hogy azt megemlegeti. - az élet függőjévé teszi... a magasba emeli... hmm? Soha senki nem mondott még neked ilyet? – érdeklődöm halkan, halkan felkuncogva, ahogy fejét megrázva immáron erélyesebben szorít magához, ezzel szépen megerősítve bennem a tudatot, miszerint lehet, hogy ki nem állhat, de mint a legtöbb pasi, képtelen ellenállni a külsőmnek. Milyen felszínes... s ím most jött el a pillanat, hogy ügyesen bújjak ki karjaiból, s csípőre vágott kezekkel, pimasz fénnyel barna szemeimben emelt fővel nézhessek vele farkasszemet. Enyhén zihál, a beállt csendben még a tücsökcirpelést is hallani lehet, pláne hangos szívdobogását.- Ha nem, hát akkor most itt az ideje, hogy átérezd! Mert amíg nem vagy képes értékelni, az efféle üzeneteket, esélyed sincs arra, hogy valaki őszintén mondjon neked ilyesmit! – szegezem rá gyilkos mutatóujjamat, ahogy a kijózanodás utáni első harag szikrácskák pattogzanak fel a levegőben körülötte.- Nézd el nekem ezt. Saját módon van a szemléltetésre. Most pedig... először énekelni tanulod meg, csak hogy kellően átérezd a hangulatot és a mondanivalót. Gyere szépen!
Mielőtt még bármit reagálhatna az iménti sokkoló köcsögségemre én már indulok is a próbaterem ajtajához, hátamon érezve szúrós tekintetét. Na jó... talán most egy kicsit messzire,menten. Belegázoltam abba a túlérzékeny érzelmi világába... én gonosz. Hét szégyelljem magam el azonnal! Meg még mit nem... ha egy ilyen dalt kritizálni tud, akkor vessen magára! Aki nem érti meg a zene mondanivalóját, az minek akar zenész lenni? Érzelmi intelligenciád, az nulla, babám.
Karcsú ujjaimat a kilincsre fonva fordulok meg várakozóan felvonva szemöldökömet, ugyan is ŐShotétsége megtorpant a terem közepén, olyan debilen értetlen arckifejezéssel, amin muszáj vigyorognom. És láss csodát! Máris ott virít az arcomon, ezzel még paprikásabb hangulatba hozva őkelmét... hehe... ezt én annyira élvezem...
- Mire vársz? Zongora csak a másik teremben van. – vezetem fel nagyon szépen és kedvesen, hogy ő tulajdonképpen most olyat fog csinálni, amit még soha azelőtt valószínűleg. Én tudom milyen zongorára énekelni... szar. MMMM.. nem ezt a hangot ütöm! Ki idegelnek vele... idekeltek. Hál Istennek most már kirázom a kisujjamból, ő viszont szívni fog... hehe...- Ti pedig! Tessék jónak lenni és nem unokahúgot gyártani, amíg távol leszünk! Fiatal vagyok még nagynéninek! – kacsintok Jin és Sayu párosra, ahol is mind a kettő szenvedő alany úgy borul vörös árnyalatba, mintha olajos ronggyal simogatták volna meg őket. Édesek... de a pedofíliát még mindig bünteti a törvény... hehe...
Kényelmesen sétálok ki a próbateremből, hogy a folyosó végéig elkopogva nyissak be a legutolsó terembe, ahol a villany kitapogatása és felkapcsolása után, halvány, elrévedő kis mosollyal pillantom meg szívem szerelmét a zongorát... gyönyörű fekete lakkozású, nem mai darab, de attól még meseszép hangja van, és öröm a billentyűihez érni...
- Nem tudtam, hogy tudsz zongorázni. – jegyzi meg hátam mögül egy mély hang, szinte cirógatva fülemet leheletével, én pedig enyhén megborzongva lépek egyet előrébb, hogy vállam fölött hátra nézve ne spontán smárolást végezzek el, hanem egy cinikus és „olyan szerencsétlen vagy” tekintete keverékével illessem az aljadékul mögém osonó lángocskát.
- Ez azért van, mert nem ismersz, így azt sem tudhatod, hogy zeneművészetire járok, zongora szakon. De ha érdekel, kérdezd meg valamelyik idegbeteg bátyámat és hidd el esti mesét kapsz az életemből.- villantok rá egy édes mosolyt, kivételesen épphogy csak érezhető gúnnyal csinos pofimon, amire még így is morogva megforgatott szemekkel reagál, szabad kezét zsebre vágva.
- Ennyire azért hidd el, nem érdekel. – dörmögi én pedig nyelvemet incselkedve kiöltve rá indulok el a zongora előtti kis székre, hogy lecsüccsenve gyengéden simogathassam végig a hangszer fedelét. Szinte dorombol az ujjaim alatt... hahh... imádok játszani rajta...
Ahogy nyikorogva nyitom fel a fedelet, s felbukkannak szemeim előtt a billentyűk, szinte már szertartásosan cirógatom végig, épp hogy csak lenyomva néhányat közülük, hogy ellenőrizzem jól van-e behangolva. Ajkaim halvány megbűvölt kis mosolyra húzódnak, ahogy elhelyezkedve hunyom be szemeimet, s szokásos meditatív rituálémat végzem mielőtt nekikezdenék a dolognak... fogalmam sincs, hogy miért rögzült ez be nálam. Nagyon idegesítő lehet másoknak, de képtelen vagyok enélkül elkezdeni a játékot. Garu egyszer –mikor még több esze volt és fiatalabb is- azt mondta, hogy ha a hangszernek lelke van, akkor tisztelni kell, másképp nem adja át magát nekünk. Igaza lehet...
Nagy levegőt veszek miután befejeztem kis felkészülésem, s ahogy oldalra pillantok, egy engem érdeklődő bűvölettel vizslató Sho-t fedezek fel, akinek minimum kettőt kell kalimpálnom az arca előtt, hogy felfogja, hogy még itt van... nagyokat pislogva mered rám, ám ahogy meglátja a pofomra kiülő csípős kis mosolyt rögtön visszavált morcosba, ezzel legalább a szokásos formáját hozva, és nem egy szefós szintre lesüllyedt huszonéves látszatát keltve...
- Akkor kezdhetjük is. Figyelmeztetlek, hogy addig gyakorolunk míg nem megy tökéletesen. És nem, ennek most kivételesen nem csak az a célja, hogy idegesítselek. Hanem az, hogy a dalok átéléséhez szükséges érzelmi intelligenciát és állapotot elsajátítsd. Ugyan is azt még iskola nélkül is tudja mindenki, hogy csakis akkor hiteles valami, ha beleéled magad. Légy jó fiú és a kedvemért légy szerelmes addig, míg ezt énekled. – kacsintok rá, hogy miután befejezte az orra alatt elmorgott sértések hadát, amitől először kényszer érezek, hogy a fejét a zongorába verjem, de miután beismerem, hogy a hangszer nem érdemli ezt, végre kezdhessünk.
zene
Lendületesen, határozottan kezdek bele, szemeit behunyva, csupán akkor biccentve egy aprót, mikor be kell hogy kapcsolódjon a szöveggel. Ezért el kell ismerni, hogy ahhoz képest, hogy valszeg sosem csinált még ilyet, nagyon jól nyomja... sőt... pillanatról-pillanatra könnyebben hiteti el velem, hogy igen, őméltósága nagyon is tud érezni ha akar...
Csupán akkor jövök zavarba, mikor egy másodpercre felpillantva ráterelem csokoládészín szemeimet, s ő engem figyelve énekel teljes beleéléssel... arcom egy percre rózsásárnyalatot vesz fel, de hogy ezt jól titkoljam bőszen a billentyűk felé fordulva igyekszem magam jótékonyan ismét a zongorázásnak átadni. Ez most... fura volt... ráadásul az sem segít, hogy a szívem úgy dobog, mintha versenyt futna... jesszus...
|
| timcsiikee | 2010. 08. 10. 13:31:47 | #6746 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Hiyámnak
Sho:
Bár nem lep meg, de jó gyorsan befogadják hugit, Jin és Garu be is mutatkozik neki, amit rossz szemmel nézek, főleg mikor meglátom Jin tekintetét. Az sem hagy hidege, Sayunak mennyire tetszik az egész. He! Nem azért hoztam ide, hogy letámadják!
Shina is lepacsizik vele, és ahogy egymásra pillantanak, forgatni kezdem szemeimet. Talán mégsem volt olyan jó ötlet elhozni ide a hugit, végem van.
Duruzsolni kezdenek, ami egyre baljósabb levegőt sugall felém. Nagyon nem lesz ez jó.
- Ne sutyorogjatok, már most. Elég, ha csak később lesznek rémálmaim... – dörrenek rájuk halkan morogva, mikor lekezeltem a fiúkkal, és leültem.
- Nem fogom megenni, ne parázz! Csak barátkozok! – ó, pont ettől félek én kisanyám, pont ettől.
- Látom… - na mindegy, jobb ha addig nem foglalkozom velük, míg lehet. Sayu biztosan jól fogja érezni magát, már jól látom, de attól fél szemem még rajta lesz.
Mikor Jin kínálja piával, idő előtt kikapom kezéből, hogy belekortyoljak. Nem mintha azt hinném, hogy kábító cucc van benne, csak elővigyázatosság. Persze most jogosan vagyok ez után leszólva, és egy sóhajjal megpróbálok feloldódni. Jól van, igaza van, kicsit túllihegtem a dolgot.
~*~
- Ne szóljál már be! A Better than drugs igen is jó szám a Skillet-től! – mondja lassan forggó nyelvvel Shina az asztalra csapva, mire csak felhorkanok. Méghogy az a szar? Nemár! Azt hittem jobb ízlése van a bigének.
- Faszt! Emósoknak való szar! Nyálas! – adok hangot is véleményemnek, és az ő példáján, és is legördítem poharam újabb tartalmán.
- A nagy szart nyálas! Tudod, mit! KI hívlak egy billiárd játszmára! Ha nyerek, elismered, hogy fasza szám, és addig hallgatod, míg kívülről ne tudod minden hangját! Ha veszítek, akkor meg beszoptam, és te döntesz, mi legyen a büntetésem! – szinte már azonnal magabiztosan felpattan, és jobbját nyújtja felém ami ugyan nem disznóláb, hanem libamancs – ha létezik ilyen – és végigmérem felém görnyedő alakját. Mmh. Na jó, te akartad. Elfogadom.
- Benne vagyok! De kegyetlenül megszívod ezt még, kis anyám! – közlöm vigyorogva, a piától rekedt hangon.
- Azt majd meglátjuk, lángocska! – felpattan és máris lefoglalja az asztalt, kezébe veszi a dákot, majd én is követem. Ez aztán izgalmas lesz.
Felállítja a golyókat, majd mikor kezdenék oldalra lök, egy „hölgyeké az elsőbbség” felszólalással. Jól van bébi, felőlem mehet. Bár hölgyet nem látok, csak téged, cicám. hehe…
Kába, kidülledt szemekkel meredek előre, amikor behajol az asztalra. Uhh bakker, micsoda kuffer. Nem kéne többet innom, mert a végén vagy nekiesek „akaratlanul”, ki tudja… Néha magamra sem ismerek mikor hót részeg vagyok aztán másnap mások mesélik el miket műveltem.
Odalépek hozzá, majd rácsapok az asztalra, mielőtt bármit tehetne, bár hirtelen azt sem tudom mit és miért csinálok. Hmm… talán gondolkodni kéne, mielőtt teszek valamit, bár ez bebaszva nagyon nehéz.
- Na mi van? – morran rám, villámokat szóró szemekkel, de állom minden egyes pillantását.
- Még meggondolhatod magad – vakkantom vissza elégedett vigyorral, mire lendített csípővel arrébb lök, viszonozva előző vigyoromat.
- Esélytelen, leverlek mint vak a poharat! – nagyon magabiztos. Talán még sem volt olyan jó ötlet? Na majd meglátjuk, az első ütése után.
Újra megfogok a dákot, hátamat a falnak döntöm, majd fél szemmel, billegve figyelem ahogy Garu mellém áll, kezembe nyom egy korsó sört, és követi őt Jin és Sayu, mindenki korsóval a kézben.
- Nyugi, csak citromos – morran rám hugi, de csak egy vigyorral viszonzom. Helyes, jó kislány. Addig jó míg nem kell otthon hánytatni, bár ha így folytatódik a helyzet, akkor ő fog engem. Nem első alkalom lenne azt hiszem.
Fél lépést közelebb megyek, az asztalhoz, és élveteg mosollyal figyelem. Nagyon virtuóz, még engem is meglep, és ha nem lenne a sok pia, akkor talán le is verne, de csak talán. Ahogy látom, ha be van csípve a kicsike, feledékennyé válik. Lucky!
A következő lökés elcsúszik, és csak kidüllet, hatalmas szemekkel figyeli, hogy a golyó nem a lyukba, hanem mellé megy és lepattan a falról.
- Mi van? – rikkantja meglepette, sőt idegesen, mire a krétát kezdem dörzsölgetni a dákó végén.
- Elfelejtettél krétázni cicám! – közlöm vigyorogva, majd követelem a helyemet. Most meglátod milyen az igazi ász.
- Az nem lehet!
- Sajnálom, megegyeztünk – vonok vállat, cseppet mintha kitisztultam volna, de visszalököm magam az édes kábulatba, egy nagy korty sörrel, majd a félig üres korsót az asztal szélére csapom.
Azt hiszem azt mondta, hogy övé a csíkos, akkor enyém a teli.
Sorra lököm be a golyókat, néha felé sandítva, viszont mikor meglátom milyen ideges és aggódó tekintete van, - bármennyire próbálja elrejteni – elgondolkodom.
Még azt sem tudom, mit találhatnék ki, ha én győzök. Semmi ötletem nincs. Kecsegtető, hogy bármit kérhetek, de nem tudnám kihasználni, csak ha pofátlan lennék, az pedig nem leszek.
Hogy ne lássák, másik oldalt egy mosoly kunkorodik szám sarkában, majd egy fél centivel arrébb célzok a golyón így bravúrosan úgy néz ki, mintha a sajátom céloztam volna, mégis egy csíkos golyó huppan a lyukba.
- Hupsz – torzítom el arcomat, felvonom egyik szemöldökömet, és még mindig előre hajolva az asztalon dermedek a lyukba. – Hát ez mellé ment – na jó így nem kicsit átlátszó, talán hangulatot kéne váltani.
- Áhh – csapom a földhöz a dákot, egy bebaszott bunkó mozdulatával, ami még épphogy nem törik ketté. – Tiéd a pálya – húzom el a szám, majd lábbal visszabűvölve kezembe a dákot, csattogok vissza a falhoz, és komor arccal, de elégedett tekintettem nézem végig, ahogy megnyeri a játszmát, majd pacsit vált mindenkivel, és elém tipeg, gúnyos mosollyal, élvetegen csillogó szemekkel. Oldalra billentett csípőjére támasztja kezecskéit, majd egyiket felemeli, és mellkasomat kezdi el böködni, amit nem veszek jó szemmel. Heló-beló… ne piszkáld a bennem alvó dög oroszlánt.
- Holnaptól elkezded megtanulni a számot lángocska – vigyora kiszélesedik, érezve a győzelem ízét.
- És mit kapok érte? – húzom én is vigyorra szám, mire elhajol tőlem, hisz fokozatosan majdnem a képembe hajolt, míg magyarázott. Felvonja egyik szépen ívelt szemöldökét, és flegmán néz rám.
- Miért adnék bármit is? – Hátra csapva haját fordul meg, majd popsi-riszálva indul az asztal felé, felnyújtott karokkal – Vissza piálni! – rikkantja, és mi csak követjük.
~*~
Aztakurvakibaszottrohadtéletbeee… ezt így egybe… Ha nyitva, ha csukva van a szemem, nem tudok aludni, mert úgy hasogat a fejem, mintha Shina felettem állva egy baltát vagdosna bele. Bassza meg… soha többet nem iszom… ennyit…
Persze ez is csak egy két napig tartó ígéret, legközelebb megint ennyit fogok inni. Bahh…
Na jó, muszáj körbenéznem, legalább otthon vagyok? Kifújok egy mély levegőt, majd megint lehunyom szemem. Jól van, ez a szobám… Felismerem a szétgórt cuccaimat.
Félholtan a hátamra gördülök, majd vakon tapogatni kezdek a telefonom után. Dél van… faszom… négy óra múlva próbálni kéne menni azokhoz a kreténekhez.
Remélem Sayu felébredt már, vagy ha nem, akkor szopacs. Felhívom, majd amikor félkómás hangon felveszi, belemorgok.
- Aszpirint – majd lecsapom, és a telefont lebaszom az ágy mellé. Hogy a farkamba lehet ennyire szétinni a búrámat?
Percekkel később berobban az ajtó, amit Sayu rúgott be, egyik kezében a gyógyszer, a másikban egy pohár víz. Arcomba vágja a dobozt, majd az éjjeli szekrényre teszi a poharat, csattanva.
- Kösz – vakkantom halkan, és kipattintok egy bogyót, bekapom, és fekve legördítem a vizet rá.
- Szívesen – lehuppan az ágyra, nem törődve lüktető fejemmel, és mogorva, kómás fejjel, borzos hajjal nézi ahogy nyilvánosan szenvedek és fintorgok. – Mész ma valahová? – kérdi kicsit kedvesebben, mire bólintok.
- Jah, megyek próbálni… - alkaromat a homlokomra teszem, hogy kicsit a párnába nyomjam a fejem, így egy fél fokkal már jobb, ezzel szememet is eltakarom.
- Veled mehetek? – karom alól kipislogva pillantom meg, a nagy cica szemeit. Na nem… ez nem jó, már tudja a gyengéimet.
- Ha nagyon akarsz… - válaszolom unottan, majd tovább szuggerálom a fejemet. – De két óra múlva legyél kész!
~*~
Pár sarokra a próbateremtől, nyúzott fejjel battyogunk az épület felé, és hogy ne mutassan szar példát a huginak, cigi helyett egy savanyú nyalókát szokogatok. Ez jót tesz a gyomromnak is ilyenkor, majd később benyomunk valami gyorskaját is.
- Bátyus – szólal meg a nagy városi zsivaj mögül, és lenézek rá.
- Hm? – kérdezek vissza, ezzel jelezve azt is, hogy figyelek rá.
- Miért csináltad azt tegnap? – egy pillanatra megáll bennem az ütő. Mit csináltam? Holt részegen csináltam volna valamit amire nem emlékszem? banyek!
- Mit? – kérdezek vissza, mielőtt félreérthetném, avagy hogy megtudjam mit basztam el.
- Miért hagytad Shinát nyerni? – habár meg kéne könnyebbülnöm, csak csillapodik az idegesség. Honnan tudja? – És ne hazudj, ismerlek már! – karba teszi kezeit, elégedett mosollyal. Hehh… a kis vakarcs kezd felnőni.
- Csak – borzolok hajába, mire elfintorodik, és szitkozódik – de erről kuss – zárom le a témát, és belépünk a próbaterembe.
Épp hogy kinyitom az ajtót, előre engedem hugit, „valaki” szó szerint az arcomba nyom egy papírt, tele betűvel.
- Mi a fasz? – morranok fel, majd mikor nagyjából kilökdösöm a képemből a fecnit, észreveszem, hogy ez egy dalszöveg… Áh, már emlékszem.
- Ideje betartani a fogadást apukám – a hangjából ítélve ő is kibaszott másnapos, de ez csak örömmel, azaz kárörömmel tölt el. hehe, nem vagyok egyedül mosott szar, a különbség az, hogy ő még így is baromi dögösen néz ki.
- Nem tudom, mire gondolsz – emelem fel orromat, és így kacsintva nézem méltatlankodó arcát, miközben előttem legyezget a lappal. Nem bírom tovább, és elmosolyodom. – jól van – kapom ki kezéből annak a fosnak a szövegét, és lassacskán előveszem gitáromat is. – De csak, hogy lásd, betartom a szavam.
|
| Hiyahiya | 2010. 07. 18. 22:41:49 | #6181 |
Karakter: Hiromasa Shina
Megjegyzés: ~ Timcsemnek
Pár másodperc hatásszünet, hogy még inkább kiélvezzem csodálatos hangom és mozgástechnikám aratta sikeremet, s már következik is az általam annyira várt válasz, amit nyilván kiérdemlek. Ugyan fiacskám... hát ne akarj itt villogni, mikor sokkalta régebben nyomom az ipart, mint te! Én még óbégatni is ritmusosan és tisztán óbégattam csecsemő koromban!
- Oké… nyertél. De ilyet ne csinálj többet – bök rám, avagy dögös alakomra mutatóujjával, mintha épp valami rosszat tettem volna...én? Ugyan... jó kislány vagyok... jó rossz... né csak szivatlak egy kicsit! Nem fáj az! Annyira...
Hogy tényállásom bizonyítsam felveszem a kicsi kori édi faktorral ellátott, leghalálosabb kis kutya nézésem, hogy meggyőzzem arról, hogy nem én egyáltalán nem azért pórbálom meg a kobráját kibűvölni a gatyájából, mert szét akarom szopatni a fejét, hanem merő törődésből... biztos unatkozik egyedül... hehe..
- Nem tudom, mire gondolsz – pakolom kezeimet a mikrofon állványra, hogy azon lógva pislogjak még hatásosabban, és titkon csillogó hátsószándékkal a Sötétség Hercege felé, ki nyilván vágja a szitut és érzi, hogy tudom miről van itt a rizsa, és csak azért sem fogok neki jót tenni és abbahagyni... hé! Ez az én stílusom! Ha egyszer dögöset éneklek, dögös leszek... már pedig a mai listámon, csak ilyen szexi darabok vannak... be fogsz alázkodni, mint egy kutyus, és öt szám leforgása alatt már a sarkam nyalod majd, hogy kapj egy jutalom falatot... ne hidd, hogy nem látom azokat a „majd felfallak” tekinteteket... kis pályás vagy, babám... két farok mellett nőttem fel, és még több farkat ismertem meg életem során... tudom mi a dörgés... és elég rafkós is vagyok, hogy kis is használjam...
- Akkor folytathatjuk? – húzom ajkaimat először csipán egy szerény mosoly félére, s mikor szemei kábé egy tányérral egyeznek meg, na akkor húzódik szám valódi, huncut vigyorra... s ahogy még hatásosabb legyen, fejemet hátra hajtom egy kicsit, barna íriszeimmel elmerülök, kontaktlencsés szemeiben, a szemkontaktussal halvány biccentére bírva, ami ismét gonosz kis somolyra késztet... hehe... nehéz a helyzet, mi? Szar ügy... persze nem meglepő, mert ha egy csaj használja a fejét és a testét, akkor a férfiakat könnyű irányítani. Persze nem nézem le őket... dehogy... csak a Sötétség Hercegéhez hasonlókat. Az ő agyuk ágyéktájékra csúszott, a fejükben pedig max. egy alkohol-füst keverék lebeg, jótékonyan ellátva a válaszoló képesség szerepét... persze nem szabad leírni. Tehetséges csávó, de ha együtt fogunk zenélni, keményen megtornáztatom... a maximumot fogom kihozni, mindegyik baromból, és ha kell vért izzadunk, hogy igazi fasza-laza banda legyünk... nem erőltetett, csak egy olyat, akik imprózva olyat produkálnak, hogy az ember az asztal alá olvad gyönyörében...
Na meg persze... fegyverszünet, de a vérét szívni fogom...hehe... vicces arcokat vág...
- Akkor folytassuk, az elejétől – adom ki a parancsot halkan, s sec-perc helyre rázza magát, és gitárját, hogy fel készüljön a kemény szenvedésre, ami vár rá... mert, hogy innen addig nem megyünk, míg nem hangzik jól össze a banda, az tuti. A saját dalokon, meg majd unalmas óráimban – gyakran van olyan- dolgozom... ha jön az ihlet, akkor nincs megállás. Majd összehozzuk... én biztosan.
*
Mint egy ingyen cirkusz, kábé olyan jól szórakozok kicsi áldozatom, avagy a Sötétség Hercegének arckifejezésén, mert amilyen pofákat képes levágni, az tömör gyönyör. Arcomról letörölhetetlen a szemétséggel vegyített huncut mosoly, minden egyes percben megkörnyékezem, incselkedek vele, és a vége felé már annyira tele van a töke avval, hogy az esztétikai érzéke előtt lógatom a mézes madzagot, hogy csukott szemekkel bravúrozik... de még így sincs szerencséje, mert, meg van az a kisugárzásom, ami a szemhéján át is bevetíti a képemet...
Persze mindig tudom mikor kell vissza venni, de így jó pár dal után, már ne bírja cérnával, és úgy mozognak ujjai a húron, mint egy idegbetegnek a gumiszoba ajtaján... de egy dög vagyok... büszke vagyok magamra. Mi van, öcskös? Ezt akartad nem? Örüljél!
Most az egyszer áldom a bátyjaim társaságát... ha nem lennének itt, rám vetné magát, mint kutya vacsorára, és szétszaggatná elegáns és egyedi ruhakölteményeimet... meg még mit nem. Ez így sokkal élvezetesebb... imádom látni rajta a tehetetlen dühöt... oh, hogy ő még nem tudja, hogyha egyszer valaki belém köt, az sokáig bánni fogja? Ciki...
Az utolsó hangokat éneklem, mikor már látszik, hogy minden türelme elfogyott, s menne már hogy kieressze a kangőzt... szám széle ördögi mosolyra kunkorodik, főleg mikor nyugodtságot színlelve válik meg jobb kezétől, a gitártól, hogy lazán az ajtóhoz sétálva várja a szabadulást... ennyire szar, ha ajzana, de nem kapod meg, amit akarsz? Nyuszkó... szivacs.
Sátáni tekintettel figyelem, karcsú ujjaim között könnyedén forgatom mikrofonom, csokoládé szín íriszeimmel minden egyes mozdulatát követem, ahogy zsebébe csúsznak kezei és megáll az ajtó előtt... menekülnél, mi? Ne fog menni... hehe...
- Jin… engedj ki, szívnom kell – morogja Shotétség, mire Jin parancsszóra vágja hozzá a kulcsot, hogy őlángocskája menekülhessen, mielőtt agyon idegelem... ezért még kapok a fejemre, ettől a két állattól, de leszarom.. jól esik basztatni őt, mert az csak nekem jó. Egyrészt jól szórakozok, másrészt visszakapja a sovinizmusát, és még örülhet is, amiért a libáért meg a tyúkért nem verem ki minden egyes ép és szépséges fogát.. pedig tegnap megigazítottam volna a fogsorát...
- Oké, úgyis slozira kell mennem –csatlakozik be Garu is, ám Shotétség addigra már rég felszívódott, úgy behúzva maga mögött az ajtót, hogy az majd kiszakad a keretből, de nem gáz... ebből is simán leszűröm, hogy a gyerek nagyon felkapta a vizet, és alig várja, hogy szabaduljon, ami nem a közeljövőben valószínű... hogy miért csinálom ezt? Mert jó érzés...
Mikor Garu is elhagyja a termet, halk kuncogással indítok, majd hangos, harsogó nevetéssel melegedek bele a röhögésbe és a jókedvbe az egyik hangfalra ülve, nagy kacarászásomban kis híján lebukfencezve róla... ez kész... és rohadt nagy volt!
Csilingelő, jókedvű hahotázásom visszaverődik a tojástartókkal kitapétázott falról, ezzel is háttért adva Jin rosszalló morgásának, mely hála hangerőmnek és annak, hogy én nevetek nem igazán jut el tudatomig, csak az, ahogy agyamban pörögnek az elmúlt 1 óra Shotétség által produkált arckifejezései, amin képtelenség nem kiborulni, mint a buli... a debilje... hehe...
- Leállhatnál, Shina. Pasi, nem sokáig fogja bírni anélkül, hogy tettlegességig ne erőszakolna a szemével.- szűrődik végre át nevetésemen Jin mély hangja, amire csupán hasam jótékony megmasszírozása után egy csúnya pillantással reagálok, avagy neked kuss, vagy huss lesz.
- Nem dumál!- vetem oda halkan, amire ő csupán azzal reagál, hogy szemgolyóját kis híján a plafonra lőve kezdi azt fürkészni, minta a tojástartón kívül már érdekes is lenne ott.- különben is. Ne szarj! Mire való a tűsarok?
- Nem szarok, basszus. De férfi, nem fogja sokáig eltűrni, hogy asztatod. Előbb-utóbb elborul az agya, és akkor macskajajj lesz, cicám.- fonja keresztbe kezeit mellém támaszkodva, barna szemeivel jelentőségteljes komolysággal végig mustrálva még mindig mosolygó arcomat, amiről a jókedv letörölhetetlen, mert ipai melasszal lett odaguberálva.
Macskajajj? Az max. részegség után lesz, nem egy lángfejű kis csávó kangörcsei után! Basszus... nagyobb darab gyereket is tökön térdeltem már, nehogy már Jancsika bekeményítsen már nekem! Különben meg, mennyi az esélye, hogy kettesben maradunk? Majdnem zéró. Akkor meg? No para.
- Ez esetben nem aggódom. Nem férfi még, szóval bírja még a gyűrődést. Majd magam elé vetlek, ha gáz van. – kacsintok rá apró nyelvemet kiöltve, amivel elérem, hogy képére végre egy halvány kis mosoly terüljön, el, s hogy a fejét enyhe fájdalom okozási céllal a gitárjába verje... jól teszed. Nem árthat! Vagy ha igen, akkor a gitár jár rosszabbul...hehe...
Amúgy meg nem parázok, egy ilyen tökalsótól! Annyi büszeség nincs benne, hogy letámadjon! Már csak azért is, mert ahhoz meg túl sok önérzet van benne, hogy bevallja, hogy az a csaj, aki szarrá szívatja a buciját tetszik neki, és legszívesebben megrakná, mint paraszt gyerek a szénás szekeret.... vagy legalábbis... tegnap ezt tette volna. Nem lehet túl nehéz kiismerni őt... a férfiak egyszerűek, mint egy barlang rajz. Bahh.... ez van, ezt kell szeretni... hehe...
- Attól függetlenül légy jó, és ne cseszd el az egyetlen esélyemet arra, hogy nagypapa koromig híres legyek...- fonja össze mellkasán karjait, s szigorúan rám pillantva mér végig úgy, mintha egy rohadt nagy fekete paca lennék, aki belepiszkított abba a hiú ábrándba, amit úgy hívnak, hogy álom-álom-édes-álom... bazz.... ki akadályozott meg eddig abban, hogy sztár legyél? Elég nagy állat vagy ahhoz, hogy felfedezzenek egy talk showban... szétvered a műsorvezetőn a berendezési tárgyakat, és híresen közveszélyes őrültté avanzsálsz át az ország lelkes nézőközönsége előtt... én ezt az örömöt sosem tagadtam meg tőled...
Különben is... ha én egyszer beállok egy bandába, az addig együtt marad, míg komolyabban el nem érünk valamit... ha már arra fecsérlem az idegrendszerem, hogy ellenszenves köcsöggel osztozzak a levegőn, és magamba fojtsam az agressziómat, akkora minimum az, hogy meg nem állok addig, míg a képembe nem tolnak egy lemezszerződést... köszönöm, köszönöm...
- Nagyon aranyos, hogy ennyire bízol bennem, de ha még egyszer beszólsz, akkor kiütöm a mandulád a seggeden keresztül...- sandítok rá összehúzott szemekkel, amikre először nagy pislogásokkal, majd hangos nevetéssel reagál, mintha abban az álomban élne, hogy én ne tudom elverni. Tanulj már a múltból, wazze! Hányszor elláttam már a bajod! Azóta is félsz a műanyag üvegektől... azokkal miket lehet művelni...hehe...
- Csak nyugalom! Tartogasd az energiádat az énekre! A hangszálad dolgozzon, ne az öklöd!- ajánlja fel Jin a béke lehetőségét, de ezután a beszólás után, max. azt vívja ki, széttépjem, mint üzbég paraszt a gombos harmonikát, mikor haza érünk, és végtelen türelmetlenségemben megnyakalom a palacsintasütővel... bebaszta... éjjel tizenegykor esik a legjobban a palacsinta de most nem kap.. elfolyathat egy vödörnyi nyálat, mert tudom, hogy a hasáért kimenne a világból, de max. színes fémet kap a pofájába... a rohadékja...
- Hidd el, hogy bennem van annyi energia, hogy egy időben üsselek és énekeljek!- mosolyodom el pajkosan, ő pedig szinten, mivel tudja, hogy komoly kárt sosem lennék képes tenni benne, pusztán csak azért, mert kétszer nagyobb nálam, és egy esernyő eltörik rajta anélkül, hogy megérezné...Egy ERŐS esernyő... hirtelen kapom fejemet a nyíló ajtó felé, s ahogy a két jómadár képe virít a látóterembe, ajkaim sátáni kis kunkorra húzódnak, kinő ördög szarvacskám, s kis szigonykámmal készülök a gonoszkodásra.... egy ideig rémálmaid lesznek, babám... velem...hehe... - Na végre, azt hittem kint turbékoltok – pattanok fel ruhámat megigazgatva, aljadék kis célzásommal finomam utalva arra, hogy egy gyors numerát simán lenyomhattak azalatt, míg én itt víg eszmecserét folytattam Jinnel...
Helyre vánszorog mindenki, a hímek inkább csak vonszolják magukat, azt mutatva, mennyire tökük ki van már ezzel a sok zenéléssel, amibe nem vegyül alkohol és két méterenként rókázásra való készültség... úgy kell nektek... na majd este bulizunk egy jó annak a tiszteletére, hogy hajlandó vagyok megtörni lángocskát magam mellett, a acél érdekében...
Shotétség arcán édi-bédi mosolyocskával fordul felém, miután nyakba kapta gitárját, hogy neon zöld íriszeivel vajszívre bírva könyörüljek meg rajta, bármi is legyen elkövetkezendő kérésének tárgya. Ezt benézted. Nem foglak kíméli, még akkor sem ha kipislogod a piercinged a szemid közül... pedig az vicces lenne. Hehe...
- Egy utolsó szám, aztán mennem kell. A húgom vár. – hivatkozik szinte csőből, de én átlátok a kamu dumán, és nem veszem be. És? Engem meg vár a ház, a szobám, anyám, apám, mindenki aki számít, és mégis itt lógok, és próbálok meg normalitást rázni belétek... te balfarok... Nem húzod ki magad, ha szopod, ha nyalod... ma este még elszívom a bajod, de úgy, hogy darabig inkább a fiúk felé kacsingatsz majd...höhö...
- Ne már! Azt hittem, este megyünk egyet inni az új bandára – olvas szinte gondolataimban Jin, és most az egyszer áldom a sorsot, hogy a csávó ekkora alkesz, mert a hasán ívül a máját szereti a legjobban... elcsapni... így, hogy ilyen szeszpalánta, tökéletes ötletet vette fel, ami már az én sátáni agyacskámat is foglalkoztatta egy ideje.. elitatom, elvezetem valahova. És ott hagyom... hadd aludjon már árokszélen!
- Nem lehet. A szüleink még nincsenek itthon, így babysitterkedek.- tűnik fel a képén a világ le kamubb vigyora, amitől olyan sátáni kacaj kívánkozik belőlem, amit szinte úgy kell magamba fojtani... te? Babysitterkedni? Szegény lány... majd én eszkábálok neked, olyan kifogást, megőrülsz...
- Miért nem hozod magaddal? –érdeklődöm lágy hangon ártatlanul, mintha egyáltalán nem az lenne a cél, hogy a hugica személyében még egy sorstársat és szövetségest gyűjtsek be, hogy Shotétség agyára menjünk együttes jó testvéri iszonnyal... minél jobban tiltakozol, annál rosszabb lesz, babám... erre még nem sikerült rájönnöd?
- Még csak 16 éves –vált át bátyus szerepre, arcáról eltüntetve minden jókedvhez kötődő mimikát, de ezzel még így sem képes eltántorítani... 16? Wazze! Én akkor már rég a kocsmákat jártam a bátyáimmal alkesz képézés végett! Anyámék nélkül, bazz! Amúgy meg...a mai világban nincs alkohol szűz 16 éves, ha meg igen, akkor ezt a föld alatt, egy privát kolostorban nevelték, ahol még sebfertőtlenítőben is szenteltvíz van szesz helyet...
- Na… pont megfelelő korban van. – kunkorodik szám játékos, manipulatív vigyorra, aminek úgy is tudom, hogy nem tud majd ellenállni, mert két italfüggő bátyuskám úgy is nekem szavaz igazat, és ha nem teszik neki, beleépítik a falba...
- Szerintem jó ötlet – erősít meg végre Garu is, a banda rangidőse, így kiadva az egyértelmű parancsot arra, hogy jön a kis csak, és úgy berúgunk, hogy négykézláb mászunk haza... jó lesz... kíváncsi vagyok egy ilyen pöcsnek milyen húga lehet. Na majd én megrontom... hehe... van az a sandagyanúm, hogy jól ki fogok vele jönni, és ennek Ő Shotétsége issza majd mega levét...hehe...
- Oké… de a kövi szám után, akkor is megyek…- egyezik bele beadva a derekát, lomondva minden ellenállásról, mert amúgy sem volt semmi esélye,hogy ellentmondjon az ötleteknek. Hiromasa kisugárzás és ösztön. Senki sem tud ellentmondani... családi vonás, a génekben van... ezért van az hogy az italocska sem tiltakozik sokat mielőtt a hasunkba kerül... heh...
*
Kiengedett hajamba túrva nyúlok söröm után, hogy egy korttyal benyakalva szinte a felét vigadhassak tovább, jó uton haladva a részegség felé... bár még sík józan vagyok, nem gáz. Rágyúrok egy kicsit, és máris lesz olyan hangulat, hogy megérnek leállítani.
Tesókáim röhögve hülyülnek mellettem, sörös üvegeikkel lézerkardokat produkálva, és amelyik hülye leönti a másikat, az meghal... mondjuk úgy, hogy egy indiszkrét Afrika térkép van már mindegyik gatyáján, de szarnak rá, én pedig vagyok olyan kedves, hogy hagyom, hadd pusztuljon el még több agysejtjük, ha már az a kettő kettesben akar lenni...
Telefonomat halászom elő zsebemből, s megstírölve jut el tudatomig, hogy már van vagy kilenc óra, és a két áldozat még sehol e népes tájon, pedig már rég itt piálhatnánk, de se hírük, se hamvuk.. na bazz Sgotétség... ezt meg kegyetlen megszívod...
Arra gondoltam, hogy ma este nagyon szemét leszek vele, és nem csak szavakkal de aljas kis trükkökkel dobálózok, de rájöttem, hogy itt megint nyílt alázás lesz... ki billiárdozom belőle még a lelket is! A golyók és a dákók királynője vagyok! Mikor ezt a szöveget ellőttem egy csávónak, rögtön a slicce felé nyúlt, én pedig a cipő sarkammal segítettem neki, hadd érje már el húgyhólyagig kisbarátját... mondjuk így utólag belegondolva igen kétértelmű volt a monológom, de ki nem szarja le! Akkor se akarja már a képembe villantani a kéjlécét! Mert megverem... elverem, mint alkoholista nagypapa a nyugdíjat!
- Nézd már, ott vannak! – nyögi be hirtelen Jin, s hosszú ujjával, mint egy önfunkcionáló tábla mutat a bejárat felé, ahol két alak tűnik fel, s kétségkívül az egyik lángocska szerény személye, ki figyelemfelkeltő kapálózásom után, mellyel kis híján leverem Garut a széjről, szinte áll leesve fixíroz végig tekintetével... s hála sas szememnek én már ezt vagy 10 méterről tökéletlen látom... ejnye babám, nem csíptem magam ki ennyire, csak a szokásosnál is dögösebb vagyok... a fény teszi... fránya fényhatások... hehe...
Nah igen... Kiengedtem a hajam, és kábé olyan vadul hullik az arcomba, mintha most eresztettek volna az oroszlán ketrecből... avagy nagyon frankón be van lőve. Vérlázító rövid naci, csipkés térdzokni és magas sarkú.... kivágott fölső... babám belehalsz, ha én innen szembefordulok veled... hehe...
A mellette álló aprócska, fiatalka kis lány széles vigyorral pöcköli vissza Shotétség urának leesett állát, s hugica –mert nyilván nem pedofilt játszik- eme bátorságágára, bátyus arca úgy komorul el, mint tanya a villanyoltás után... hehe... téged is ver a sors, egy olyan rosszcsonttal, mint én? Na kérem! Késszen van a húgok szövetsége! Én és hugica, olyan csapatot alkotunk, amitől kiakad a biztosíték, az 100...
Már indulnak is el felénk, mikor az incselkedési szertatás lezárult, s ahogy megtorpanva megállnak az asztal szélénél, érdeklődve mérem végig a kis csajt barna íriszeimmel... a hajszínt s szemszínt leszámítva dettó olyan, mint két tojás, nem különbséggel. A szöszke, mega bátyja, akit úgy néz ki, mintha az elmeoviból szalajtottak volna miután eltöltött egy ferde estét szögbelövővel...
- Sayu, ők itt a banda. Banda, ő itt a kishúgom.- ejti meg Ő Shotétsége a gyors és egyszerű bemutatkozást, melyet követően Sayu névre hallgató tesókája vigyorogva int egyet, ezzel is tovább erősítve bennem a tudatot, miszerint én és a kis csaj nagyon jól megleszünk... két vagány csajszi és vége a világnak... hehe... piahaverok leszünk...
Jin és Garu összenézve nevetnek fel jóízűen, majd az asztalon átnyújtózva nyújtják hatalmas medve mancsukat Sayunak, hogy lepacsizzanak, és a hugica meglepő otthonossággal viszonozza a köszönést.
- Jin vagyok, ő meg Garu! Jó, hogy végre ütköztünk! – kalauzol Jin, Sayu pedig 32 fogas vigyorral húzza ki magát, örülve annak, hogy ez a két állat ilyen érdeklődést mutat iránta. Na igen... Jin egész biztosan szereti a friss husit, de ha befűzi a kis csajt nem csak Sho de én is elverem, mint zsugás a családi pótlékot, mert ennyire pedofil ne legyen már... bár előfordult... nem is egyszer...
Mihelyt újdonsült áldozatunk szemei rám kanyarodnak, huncut fény villan bennük, s ahogy kezemet nyújtom egy pacsira, mindkettőnk arcára olyan sátáni kunkorú mosoly húzódik, amitől Shotétség szemei láthatóan húzódnak a plafon felé komor arckifejezéssel, mert már előre érzi, milyen fergetegesen összeszövetkezett éjszaka vár majd rá... van ilyen. Benézted, babám!
- Shina vagyok! Az a csaj, aki az utóbbi két napban terrorizálja a bátyádat! – hintem el nemes egyszerűséggel eme csodás kis információt, mosolyogva, szeme sarkából a szenvedő alanyra pillantva, kinek arcán olyan fintor fut át, amin legszívesebben hasamat fogva röhögnék egy gonoszat, de a hatás kedvéért most inkább csak sátánian vigyorgok, ami szintén elég ahhoz, hogy kikergessem a világból...
- Hallottam rólad... és most már értem, miért van annyira kibukva.- pillant hátra válla fölött Sayu, hogy sunyin a Sötétség Hercegét stírölve, ki éppen bátyáimmal fog kezet, így nem veszi észre, mikor hugica közel hajolva, apró kezét szája elé emelve kezd bele halk, nőies pletyizésébe, amit én aljasul majd bátyuskája felé fordítok... miért ne? Olyan élvezhetően szenved... amúgy is meg kell tudnom, meddig bírja a gyűrődést... hehe...- tutira bejössz neki!
- Nem mondod... direkt szívatom is vele...- kuncogok halkan, és ahogy ő is neki kezd a halk nevetésnek, már nem maraduk rejtve a hármas férfi csoportosulás elől, kiknek vörös sérójú tagja húgát a székre nyomva szakítja meg jókedvű csevejünket... ejnye, na! Nem megenni fogom, csak beszervezem a szekírozási buliba!
- Ne sutyorogjatok, már most. Elég, ha csak később lesznek rémálmaim...- morogja halkan Sho, én pedig kézfejemre támasztva államat, dekoltázsomat kacéran kivillantva merülök el vizslató tekintetében, mely egyre sötétebb és sötétebb lesz, ahogy lemerül alakom tanulmányozásában és tudatosul vele, hogy ma este nem csak a billiárd de a saját dákójával is kemény harca lesz... hehe... hogy nekem ebből mi hasznom? Megtanul szenvedné, és sec-perc alatt elmúlik a sovinizmusa!
- Nem fogom megenni, ne parázz! Csak barátkozok! – kacsintok rá halvány, leheletnyi hátsószándékot közlő mosollyal, melyről elsőre eldönteni nem tudja, mi a nénikémet akarok elérni, de végül csak leesik neki, hogy itt szövetkezés lesz, neki meg csúnya és részeg vége...
- Látom...- morran még egy utolsót, hogy Garu által iderendelt söréből egy nagyot kortyolva függeszthesse rám rosszalló és egyben éhes tekintetét, ami nem nagyon növeli az esélyeit arra nézve, hogy ő itt jól fog kijönni a dolgokból.. főleg ha hullára issza magát... könnyű célpont lesz részegen... behajtom egy árokba azt csá... hehe...
Sayu már nyúlna is Jin által felé közvetített alkohol adagjáért, mikor is Shotétség szeme úgy villan meg, mint a szemafor, s villám gyors sebességgel kikapva az üveget bratyóm kezéből kortyol egyet bele, hogy vérbeli bátyi kötelességeit teljesítve azonnal tesztelje magán, Jin vajon milyen méreget vagy vágykeltőt tett az italba... te szerencsétlen pálcika gyerek... hát az alkoholt nem szentségtelenítjük meg azzal, hogy telepakoljuk vegyszerrel! Ne légy már nagypapi, mert csípőprotézise rúglak!
- Ne égesd már magad! Haverok között van, Jin meg nem erőszakolja meg, ha nem adsz rá engedélyt! – sunyizok az említett felé, ki ártatlanul pillázva tekint Shora, aki a kezdeti „meggyilkollakhahozáérsz,haver” tekintet után, felsóhajtva röhög fel, hogy végre feloldódjon és ne paranoiáskodjon itt, mert verés lesz a vége...
Végül is Sayu szégyenlős kuncogására, melyet vígan produkál ki Jin is kutya szemeinek, kitör mindenkiből a hangos röhögés, melyből sörös – nem szabad- koccintás lesz a következménye, mely megnyitja végre az esti banda ünneplést, amire Shina már reggel óta edzi magát...
*
- Ne szóljál már be! A Better than drugs igen is jó szám a Skillet-től! – csapok az asztalra teli tenyérrel, miután lehúztam konyakomat kis kupicámból, enyhén a berúgás szélén állva, de még csak a jóleső józanság és becsiccsentés keverékének határán. Még jól vagyok! Még egyenesen megyek, és nem akad el a nyelvem, mikor mondókákat megszégyenítő neveket próbálok kimondani... igazából mindenki jól van, csak épp már az alkohol ül ki az arcunkra... Garu helyeselve bólogat, Jin iszik, Sayu vigyorog, Shotétség pedig velem vitatkozik, ami kábé olyan komolyan és véresen hat, így szeszmámorosan, mint egy a Muppet Show egyik része... avagy ezek röhögnek, mi meg csak azért bírjuk ki, mert veszekedni nem lehet nevetve...
- Faszt! Emósoknak való szar! Nyálas!- flegmázik tovább, neon íriszeit csillogtatva, melyekkel most azonnal megtudna fojtani. Na igen... jellemző, hogy ilyen hülyeségeken kötök másokba, de ő kezdte... a Better than drugs nem ratyi! Wazze! Kurva jó szám, és ha kell megverem, hogy elismerje! Nyah! Le is beszélve!
- A nagy szart nyálas! Tudod, mit! KI hívlak egy billiárd játszmára! Ha nyerek, elismered, hogy fasza szám, és addig hallgatod, míg kívülről ne tudod minden hangját! Ha veszítek, akkor meg beszoptam, és te döntesz, mi legyen a büntetésem!- pattanok fel kezemet magabiztosan felé nyújtva, ugyan is nincs az az isten, ami elintézné, hogy én veszítsek! Kis iskolás koromtól kezdve billiárdozok, bazz! Mikor először játszottam a fater emelt fel, hogy eltudjam lökni a golyókat... hahh... régi szép idők...
Shotétség Hercege is felugrik, még így is jóval fölém magasodva, s hogy ezt még jobban hangsúlyozva, gonosz vigyorral hajol le hozzám, s kacsómat megragadva rázza meg, hogy megpecsételje fogadásunk, mait úgy is né nyerek, mert olyan a lukérzékem, mintegy profi féri pornószínésznek! Nehogy már a lekvár rakja el a nagymamát!
- Benne vagyok! De kegyetlenül megszívod ezt még, kis anyám!- közli baljóslatú mély hangján még mindig kezecskémet szorongatva, én pedig hasonló egós mosollyal rántom ki mancsom markából, hogy felegyenesedve, csípőre tett kezekkel húzzam ki magam kakaskodva, mielőtt elindulunk a csattérre.
- Azt majd meglátjuk, lángocska! – fordulok meg, hogy kopogva indulhassak el a billiárd asztal felé, ahol épp egy csomó középiskolás takonypóc próbál golyózni, de amint odaérek, elhajtom őket, mint a magzatvizet, és szélednek is a minden irányba. Hogy még jobb legyen Sho fél üveg sörét az előbb benyalakalt whisky egy húzásra bevedeli, hogy ég hatásosabban vicsorogjon kutyaként az eliszkoló kis csajokra, kis elhúzódva, nagy szemekkel pislogva riszálják el magukat, mielőtt a csúnya punk bácsi szaggatja a szoknyájukat... ejnye... hülye pederaszta...
Egy érmét előhúzva dobom be, hogy a maradék pár golyót is kiadja, majd a háromszögbe pakolva igazgatom el őket szépen precízen, trükkjeimet fejecskémbe pörgetve, azzal az elhanyagolható gondolattal, miszerint mit csinálok, ha ez a fasz győz, Tuti szarrá szívat, és még csak elképzelésem sincs mivel... magam alatt ásom a gödröt, és ha beleesek, és rám meri a földet... na mindegy! Erre nincs esély, mert pokolian jól játszok, és kizárt szitu, hogy ő győzzön!
Miután végeztem a rendezgetéssel egy dákót kezembe véve lépek az asztal fehér golyós végéhez s elé lépve –mert a pofátlanja már kezdett is volna- pipiskedek helyet magamnak, hogy hátra pillantva vigyorodjak el egy kacér kacsintás után.
- Hölgyeké az elsőbbség!- indokolom meg tolakodásom aranyosan, s lehajolva dákómat hüvelyk és mutatóujjam közé támasztva készülök a lökésre, mindeközben persze arra is jut időm, hogy aljas módon domborítsam ki rövidgatyás fenekem, mert ügye a kis ördög sosem alszik...és még így is egy lökésre beviszem a csíkos kis golyócskát, melytől máris jó lesz a kedvem. A csíkos golyó mindig szerencsét hoz... hehe...- a csíkos az enyém.
Ám mikor egyesesednék fel, hogy elkóboroljak a többi golyócskát is belőni, hosszú kezek csattannak az asztalon, elzárva utamat, vörös haj tincsek úsznak jobb oldalról látó terembe, s még így alkohol ködösen is jól felfogom, hogy ez Shotétség haja...
MI van wazze? Annyira be vagy rúgva, hogy állni nem tudsz? Az gáz, mert akkor simángyőzök, és szarrá hallgattatom a füled a kedvenc számommal... szívacs... ha meg mást akarsz... még részegen is jól tudok bunyózni!
|
| timcsiikee | 2010. 07. 11. 23:40:37 | #6003 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Hiyámnak
Sho:
Mélybarna szemeibe merülve mérem végig arcát, tekintetem lesiklik szép, csókolni való szájára, ami vigyorra húzódik… Basszus…
- Nem rossz, elismerem – hehe… győzelem. Ez van kisanyám, örülök, hogy beismerted… remélem ezentúl szent a béke.
- Akkor remélem nincs harag, ha kihagyunk a bandából – vigyorodom el, de kihúzza magát és finom kezével arcomat pofozgatja lágyan. Mitől ilyen jó kedélyű?
- Ugyan. Őszinte leszek, mert hiába vagy egy farok, nem foglak csak ezért leértékelni. Jól nyomod a gitárt, az nem vitás. Ott vannak a hangok, ahol kell hogy legyenek, látszik, hogy értesz hozzá, és megállod a helyed... sőt technikailag is majdnem csillagos ötös, de... az ének nem a te asztalod. Hiába gyakorolsz be pár számot, és erőlteted a hangszálaid, az sosem lesz 100 %-os, szóval hanyagoljuk ezt a posztot. De elismerem, hogy baró volt... de nem jobb nálam. – nyelek egyet láthatatlanul, és analizálom a hallottakat… Oké… elismerem, hogy nem egy virtuóz a hangom, de még ő sem mutatott fel semmit akkor miért ilyen magabiztos?
- Akkor mutasd, te mit tudsz, kis anyám. – vakkantom magabiztos vigyorral, miközben egy lapot a kezébe kapva tipeg felém, és orrom alá nyom egy lapot.
- Megmutatom, ne parázz. Ezt ismered? – kecses kis ujjacskával mutat az egyik sorra, és kidülled szemem. Na nem…
- Ugye most csak viccelsz? Nehogy már ezzel bökd ki a szemem... – morgom kelletlenül, eldobom a papírt valamerre, és magam elé vonom gitáromat. Remélem csak szórakozik.
- Pedig azért van ott. Az én előadásomban más, és amúgy is... bírni fogod a szövegét. Főleg az én számból...- kacéran kacsint egyet, és ahogy kuncogva a mikrofon mögé tipeg, nyelnem kell egyet, főleg ahogy hátulról mérem végig. Ez így nem fog menni… - 4ever – sóhajtja a mikrofonba, és bizseregnek rá ujjaim – Kezdheted… Sho… - sandít rám, de csak elhúzom számat. Bahh… na jó.
Mivel enyém a kezdő akkord, így rákezdek, megadva az alapot a többieknek. Amikor énekelni kezd még a fejem is zúg a hangtól, és nem is a húrokat figyelem, hanem őt, ahogy teljesen beleélve magát énekel. Bazz… tényleg jó.
Úgy néz a szemembe, mintha csak nekem énekelne, és nem tudom levenni róla a tekintetem, de a kezem sem áll meg a gitáron, belelendülve pengetem a hangokat.
Megint végigmérem ahogy csípőjét rázza, riszál és kitolja fenekét, hajlékony minden mozzanata, én pedig teljesen kiegyenesedett lábakkal állok és pengetek, és figyelem… Tuti, hogy most csak szórakozik velem… Ezer százalék. Vagy mégsem? A nők annyira kiismerhetetlenek.
Amikor a feszes nadrágot mustrálom, finom ujja államra tér, és szó szerint felsimogatja magához, hogy szemembe nézve dalolhasson tovább.
Basszus…
Folytatja az erotikus mozgásokat, de nem is akár hogy…
Garu… Jin… ha valamelyikőtök nem fog le, rá fogok ugrani a húgotokra, és az nem lenne szép látvány… Mindhárman nekem esnének, annyi szent… Inkább tűrök, és leküzdöm a lábam közötti serkenő életet.
Mikor vége a számnak felnyitja csillogó szemeit, és tényleg közvetlen közelről figyelhetem… Még egy centi és…
Mintha mi sem történt volna, mosolyogva tipeg vissza, és a mikrofont a helyére téve villantja rám szúrós, mégis elégedetten gúnyos tekintetét.
- Na? Még mindig nem kellek ide? – vigyorog rám, csípőre tett kézzel, és leeresztem karjaimat, majd kitárom őket, és elmosolyodom.
- Oké… nyertél – vallom be. Hisz a hangja valóban, kifejezetten jobb, mint az enyém. Tényleg frontcsajnak való, a hangja is nagyon ott van, nem beszélve a külsőről. Kár hogy belsőre nagyon unszimpi, pedig szívesen rámásznék, annyi fix. – De ilyet ne csinálj többet – nyújtom felé mutató ujjamat még mindig mosolyogva, de válaszként csak ártatlanul pillázni kezd.
- Nem tudom, mire gondolsz – kapaszkodik fel édesen a mikrofonba, és cseppet rátámaszkodik.
Jól tudom, hogy mire gondol, de a bátyjai előtt nem fogom azt mondani, hogy „tudod ez a macás, kelletős, szexis előadás”…
Ez így nagyon nem fer… előnyben van bármivel szemben. Hova kerültem? Viszont az tény, hogy egy jó bandának tűnik, egy ideig szívesen elszórakozom velük. Talán még jobban is megismerhetem a kis Shinát.
- Akkor folytathatjuk? – villant rám egy édes mosolyt, és kikerekedik a szemem… Jé… ilyet is tud? A mosolyt egy kacér vigyor váltja fel, és ajkát érzékien a mikrofonhoz emeli, picit hátra döntött fejjel.
Bólintok, és szó szerint belemosolyog a mikrofonba… Kezd kiszáradni a torkom.
- Akkor folytassuk, az elejétől – susogja bele, és vállrándítással igazítom meg magamon a gitár pántját.
~*~
Már vagy hat számot eljátszottunk, és egyre idegesebb vagyok… bassza meg…
Megértem azt, hogy gyakorolni akarja ezeket a mozdulatokat fellépésre… Megértem azt, hogy a bátyja körül nem akar így császkálni… De miért pont én? Miért kell velem így kikezdeni, amikor nyilvánvalóan nem érdeklem? Vááh… Szétbasz az ideg, és nem valami kellemes…
Az utolsó számnál, már totál elkomorult arccal pengetek végig, sőt lehunyt szemmel, hogy ha érzem is, de legalább ne lássam azt, amit művel. Nem nézem… nem… Kibírom. Bahh…
Nem… nem bírom ki. Még egy centit idehajol, és lekapom, nem érdekel. De mintha olvasna gondolataimban, elhajol, és visszamegy helyére, így fellélegezhetek.
Amikor lecsendül a végszó, lekapom magamról a gitárt, óvatosan leteszem az erősítőnek támasztva, és lassú léptekkel az ajtó felé battyogok.
- Jin… engedj ki, szívnom kell – morranok rá, zsebébe nyúl, és felém dobja a kulcsot. Lazán elkapom, és kinyitom az ajtót.
- Oké, úgyis slozira kell mennem – jelenti be Garu is, de már csak ezt hallom, és becsapom az ajtót magam mögött.
Kimászom, az utcára, az épület elé, és hátamat a falnak támasztva veszek elő egy szálat, és rágyújtok. Alig telik el pár perc, azaz pár fújás, Megjelenik mellettem garu, és ugyan úgy megtámaszkodik, mint én.
- Mi van veled haver? Nem szoktál cigizni.
- De… csak ritkán – vakkantom vissza a füstöt benn tartva, majd hosszan kifújom – Általában, ha ideges vagyok – egy újabb szívás, és már csak a szál fele van hátra – A húgotok mindig ilyen? – bökök befelé fejemmel, és ránézek.
- Shina? Hmm… igen – miért kellett ezen ennyit gondolkodnia? – Nyugi, csak szívat… Szereti ezt csinálni. De amúgy jó fej csaj, meg minden.
- Aha… - vonom fel egyik szemöldököm. Pont ő próbálja ezt nekem beadni, aki tegnap lefogta őt este? Na persze, engem ne etessen.
- Komolyan… Csak jobban meg kéne ismerned. – Lehet… de lehet, hogy nem. Viszont az esélyt megadom erre, mint mindig. Talán nem is olyan hárpia ez a csaj, mint amilyennek mutatja magát.
- Oké… megpróbálom. De csak a kedvetekért, és mert bejön a hangja. Viszont örülnék, ha nem mászna rám éneklés közben, mert a végén én is ezt fogom tenni – elnyomom a falon a csikket, és eldobom a helyére, majd befelé indulok.
- Hé… a húgomról beszélsz – vigyorogva ropogtatja meg öklét, én pedig szintén vigyorogva húzom be a nyakam.
- Most mi van? Te kezdted – halkan felnevetek, és belépünk.
- Na végre, azt hittem kint turbékoltok – áll fel Shina az egyik ledöntött hangfalról, amin ült, és visszatipeg helyére. Lassan rémálmaim lesznek ettől a cipőkopogástól, mert rögtön ő fog az eszembe jutni.
Szem forgatva állunk mi is a helyünkre, majd mikor megigazítom magamon a gitárt, lustán, mégis mosolyogva tekintek rá.
- Egy utolsó szám, aztán mennem kell. A húgom vár.
- Ne már! Azt hittem, este megyünk egyet inni az új bandára – horkan fel Jin, de megrázom fejem.
- Nem lehet. A szüleink még nincsenek itthon, így babysitterkedek – vigyorodom el. Kifogás vagy sem, ez van.
- Miért nem hozod magaddal? – veti fel a nagy ötletet Shina, mire csak pislogok párat. Én? A húgomat? Még csak az kéne.
- Még csak 16 éves – válaszolom elkomolyodva.
- Na… - vigyorodik el – pont megfelelő korban van.
- Szerintem jó ötlet – teszi hozzá Garu is. Ehh… de nagy az egyetértés. De ha ezt szeretnék, legyen. Tuti, hogy Sayu örülni fog neki, rég el akart már velem jönni. Legyen neki gyereknap.
- Oké… de a kövi szám után, akkor is megyek…
~*~
- Figyelj… nem iszol olyat, mit én nem engedek. Nem iszol bele abba, amit már letettél a kezedből, és nem…
- Nyughass már – bök oldalba könyökkel, mire felnyögök… Ez mikor tanult meg ilyen pontosan ütni? – Voltam már bulizni nélküled is, nem vagyok hülye.
- Jól van… csak tudod egyetlen hugicám… - kezdem negédes vigyorral, gunyoros hangon, mire forgatni kezdi szemeit.
- Most hagyd abba, míg nem hányok – hehe… szeretem, ha ilyen.
- Itt vagyunk – karolom át vállát, és beterelem.
- A miatt a csaj miatt nyaltad ki így magad? – vigyorodik el szélesen, miközben rám néz, szinte körbeér fején.
- Mi van? Én mindig így nézek ki! – háborodok fel, és eleresztem, így csak tovább jön mellettem.
- Aha, persze – félmosolyra húzza száját, belenéz a tömegbe, és én is így teszek…
Csajok… egytől egyig hülye, tisztelet a kivételnek. Még hogy én, kinyaltam magam Shinának? Faszt… Én minden este ilyen vagyok, és nem…
Mikor megpillantom őket egy asztalnál, már vígan italozva, elakad még a gondolatom is… Bassza meg…
Meglátnak minket, Shina elkezd inteni maguk felé, és szinte leesik az állam. Dögös… nagyon is… Bahh tuti megint csak szívat.
Sayu eljátssza, hogy felcsapja államat, ami igaz csak képletesen esett le, de ő ezt nagyon jól tudja. Vigyorogva néz rám, én pedig elkomorulok. Talán még sem volt jó ötlet lehozni, a végén még összejátszanak… a csajok már csak ilyenek.
- Ők azok? Menjünk oda – meg is indul előre, megáll az asztal szélén, ahol még pont van két hely. Úgy látszik, már vártak minket. Akkor következzen a naaagy bemutatkozás.
- Sayu, ők itt a banda. Banda, ő itt a kishúgom.
|
|
