Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

XenaRanger2019. 07. 16. 14:15:04#35649
Karakter: Ren Fujiwara



Nagyon sok teendő vár még rám. Meg kell írnom a meghívókat az összes vendégnek, akit Asao látni kíván az ünnepélyen, és ezután feltűnés nélkül kieregetni a futárokat a kastélyból, hogy senkinek se tűnjön fel a tömeges kirajzás, mert akkor biztos, hogy elkerülhetetlenek lennének a kínos kérdések.

A szobámba érve a már korábban halomszámra felstócolt halvány barackszín papirosokra nézek, és önkéntelen sóhaj hagyja el a számat. Körmölhetek napestig. Helyet foglalok az elefántfaragásokkal díszített sötétbarna, lakkozott székemben, amit még fiatalabb koromban, egy - a nyugati kultúrát bebarangoló - rokonom hozott, és ajándékozott nekem. Eleinte nem tudtam, hová is tehetném a palotai szobámban, mikor átköltöztem, de mára már biztos helye van, és mindig ezen az ülőalkalmatosságon pihenek, mikor írok vagy olvasok.

Kezembe véve a királyi ház fehér pávakolóniája egyik egyedének a tollát, elkezdem az írást.

„Mélyen tisztelt Igarashi Yuto-san!

Ezen pergamen által szeretném a királyi udvar, az uralkodó, az uralkodó asszony és gyermekei által meginvitálni Önt, és egész családját; bájos feleségét, elragadó szépségű leányait, és kiváló kardforgató képességeiről elhíresült fiát, a fővárosba, azon belül is a palotába a Sakura ünnep idejére. Kérem a meghívást titokban tartani egészen az érkezésig, mert nagytiszteletben álló hercegünk, Asao meglepetése testvérhúgának csak így lehet teljes.

Tisztelettel és hódolattal

Fujiwara Ren”

Mélyet szippantok az ablakon beáramló friss légáramlatból. Nah, ebből kellene még megírni vagy öt tucatot.

Pár órával később, mikor kezem már szinte görcsben áll, és a pávatoll is fájdalmasan serceg a pergamenen, végre hátradőlök a székemen, és kinyújtóztatott tagokkal nagyokat sóhajtok, nyögök. Ezzel megvolnék. Az összes meghívó elkészült, már csak össze kell tekergetni, le kell pecsételni és útnak kell indítani őket. Közben meg esedékes lenne már összefutni Kwan kisasszonnyal is.

A papirosokat egyesével összetekergetem, majd forró pecsétviaszt csöpögtetek rájuk. Belenyomva a palotaház pecsétjét, már csak a száradásra kell várnom. De hogy addig se legyen üresjárat, kilépek szobámból, és elindulok az udvarhölgy lakosztálya felé. Nevetséges, de megint nem találom a hálójában. Sosincs odabent? Vajon ha lemegyek a virágoskertbe, még mindig ott lesz?

Ezen gondolatok közepette sétálok folyosóról folyosóra, mikor is az egyik kanyarban valami hirtelen nagy erővel mellbe vág. Olyan váratlanul ér ez az egész, hogy már majdnem ütésre emelem a kezem, de még mielőtt meggondolatlanságot csinálnék, látom, hogy csak egy figyelmetlen udvarhölgy volt az, aki nekem robbant. Szinte már-már tovább sietek, mikor felpillant rám, és megszólal, mely miatt azonnal ráismerek Kwan kisasszonyra. Alig hallhatóan motyog valami elnézésfélét, amire én egy futó mosollyal felelek.

- Nem történt semmi.

Kissé mintha zavarban lenne, bizonyára neki is sok dolga van, és most rendszerezi magában, hol is tartott.

- Igazából önt kerestem. – mondom végül, amire felkapja a fejét.

Hát igen, hiszen mondtam még délelőtt, hogy beszélnünk kellene az est folyamán.

- Volna egy kis ideje megbeszélni a dolgokat? – folytatom, mivel reakciót nem kapok tőle az érdeklődő pillantásán kívül.

- Hát ööö.. – kissé mintha szétszórt lenne, malmozik a kezeivel és ide-oda tekintget a konyha és köztem.

Csak nem megzavartam valamiben?

- Igen, persze. Csak még elintézek valamit, és akkor beszélgethetünk. – feleli végül, majd még hozzáteszi – Ha önnek megfelel, találkozhatunk öt perc múlva az udvaron. Így rendben lesz?

Hát.. rendben, persze, de.. az udvar hatalmas, és rengeteg kijárata van. A legközelebbi a konyhai rész hátsó kijárata, ahol a hozzávalók: gyümölcsök, zöldségek, húsok, gabonafélék érkeznek a palotába. Tán ott kellene álldogálnom?

- Nos.. pár sarokkal odébb, van egy ritkán használatos kijárat a palota egyik kissé elvadultabb részébe, a vízi kertbe. – kérdő tekintetét látva még hozzáteszem - Ahol az a rengeteg szökőkút és épített kőtó van, és mind-mind be van nőve vízi növényekkel, tele van falevéllel, stb. Ha csak nincs ellenére ilyen környezetbe jönni, én meleg szívvel ajánlom, hogy ott találkozzunk, mivel ott a legvalószínűtlenebb, hogy bárki kihallgathatna minket.

Ehm.. nem mintha államtitkokról lenne szó, de azért jobb az óvatosság, ha nem akarjuk, hogy a hercegnő tudomást szerezzen a szervezkedésünkről. Gondolom nyilvánvaló, hogy emiatt kéretem erre a furcsa helyszínre.

- Oh hát.. persze, jó lesz, csak még sosem jártam a palota azon részében. – szorongva néz fel rám, mintha valami nagyon veszélyes helyre hívtam volna, így hát rámosolygok, hogy megnyugtassam.

- Aggodalomra semmi ok. Én várni fogom. – azzal intek neki egyet, és elindulok az említett hely felé.

Odaérve az fogad, amire számítottam. Elhanyagolt, néhol széttöredezett falú szökőkút medencék, békalencsés, tavirózsás, faleveles mini tavak, tele kusza, szövevényes, indás növényekkel, amikről nem lehet eldönteni, hogy a tóból jönnek ki, vagy a fákról nyúlnak bele a tavakba. Leülök egy poros, mohos kőperemre, és nézem a napot, amely egyre kevésbé látszik a palotakupolák mögött. Már fáj a fejem a sok gondolattól. Aggódom, hogy valamit elfelejtek, és nem lesz tökéletes az ünnepély. Bár ha Asao ettől tartana, nem rám bízta volna a szervezkedés oroszlánrészét.

Töprengésemből a törmelékek sercegős zaja zökkent ki. Kwan kisasszony megérkezett; lábai alatt megcsikordul a malteros talaj.

- Köszönöm, hogy tartotta a szavát, és ily hamar ideért. – udvariaskodom, majd hogy ne kelljen bepiszkítani ruháját a leülés végett, inkább felállok eddigi helyemről.

- Ugyan. – feleli, de tekintetével nem néz rám, hanem a környezetét pásztázza.

Hagyom egy rövid ideig, hagy szemlélődjön, majd finoman megköszörülöm a torkomat, és folytatom.

- Elsősorban abban szeretném, ha segítene így naplemente után, hogy.. – látom, hogy még mindig a lepusztult sziklakertet és az állott vizű tavacskákat nézegeti, így hát icipicit megemelem a hangom – Szeretném, ha segítene kiosztani a meghívókat a palotai futárok között, amíg tart az est. Megoldható lenne, hogy partnerem legyen ebben a feladatban?

- Igen, persze – feleli elvörösödve immáron a szemeimbe nézve.

- Emellett pedig szeretném, ha összeírna egy ülési listát a Sakura ünnepélyre ezen névsor alapján – előveszek egy agyonhajtogatott papirost ruhám belső részéből, és a leány kezébe adom – Jelölve vannak az egybe tartozó családok, illetve rokonok. Külön szedtem a magas rangú fiatalembereket, akik Asao szerint szóba jöhetnek úrhölgyének, mint lehetséges társalkodó partnerek, és esetleges.. – itt kissé kínosnak érzem a folytatást - ..vőlegényjelöltek. A herceg különösen kéri, hogy ezen fiatalemberek lehetőség szerint közel legyenek elhelyezve nővéréhez, vagy legalábbis a napszakok folyamán mindig legyen férfi partnere.

Hallom, hogy motyog valamit az orra alatt, de érteni nem értem, így hát nem kérdezek rá. Gondolom tetszést nyilvánított, csak úgy saját magának.

- Ön nap mint nap úrhölgyével van, tehát merem feltételezni, hogy ön ismeri leginkább a jellemét és ízlésvilágát, így hát senki más, csak ön tudja a lehető legjobban rendszerezni ezt a listát, és a legnagyobb eséllyel nekiinduló fiatalurakat terelni úrnője útjába. – annyira kínos ilyesmiről beszélni, mikor én magam sem vagyok oda az ötletért, hogy valakire más emberek hadait erőszakoljam, de mivel ez legjobb barátom, Asao herceg külön kívánsága, nem szegülhetek ellen.

Nem felel, csak nézi a listát. Szeme névről névre siklik, és csak halk szuszogását lehet hallani.

- Ha.. átnézte, kérem fáradjon velem hálótermem felé, ahol magunkhoz vehetjük a meghívótekercseket, és elindulhatunk éjszakai küldetésünkre.


loraneko2019. 07. 14. 10:53:14#35646
Karakter: Kwan Mei



 - Ha szabadna megtudnom, mi lenne az a fontos dolog? –kérdezek rá ismételten.

- Nemsoká lesz a Sakura ünnep. A hercegnő öccse, Asao megkért engem, mint az ő legbizalmasabb és legrégebb óta ismert barátját, hogy segítsek egy különleges bál megszervezésében. De ehhez az ön közreműködésére is szükségünk lenne, hiszen azt hiszem, méltán mondhatom, hogy a kisasszony ismeri a legjobban a hercegnőt, ezért nagymértékben hozzá tudna járulni az estély sikerességéhez azáltal, hogy kisegít bennünket különféle információkkal dámája ízlésvilágáról, illetve homályban tartja őelőtte a szervezkedést. - Hát igen a Sakura ünnep. Az egyik kedven ünnepem az évben. Elmosolyodom, mikor meghallom, hogy már ez az ünnep közeledik. El sem hittem volna. Végre itt van. Nagyon jól esik, mikor azt mondja, hogy én tudnék neki a legjobban segíteni. Való igaz tényleg én ismerem a legjobban a hercegnőt, hisz mellette vagyok nap mint nap. 
Éppen akkor pillantok rá, amikor rám mosolyog. Eddig fel sem tűnt annyira, de mosolyát látva csak még jobban zavarba jövők. Olyan furcsa érzés kerít hatalmába, mintha pillangók mozognának a hasamban. Nem tudom miért van ez. 

 - Ó! – motyogom észbe kapva. Azt hiszem válaszolnom kell neki.  – Ez igazán kedves, mármint hogy rám gondoltak, és szeretnék, ha segítenék. – teszem hozzá zavarodottan.

 - Ez csak természetes. – mondja kedvesen. Én pedig azt sem tudom, hogy mit csináljak.

 - Mikor.. lenne rám leghamarabb szükség? – érdeklődőm gyorsan meggondolva az egészet. Jobb ha inkább erre a témára térek vissza, vagy valamibe belekezdek, mert másképp ismét elvörösödöm azt hiszem.

 - Akár már ma, ha nincs egyéb dolga, de persze ráér holnap is. Most magára hagyom kicsit, ha nem bánja, mert van még pár elintézni valóm, de megpróbálom felkeresni még a nap folyamán. – mondja és már menne is el, hogy elvégezze a dolgát.

 - Rendben, legyen így. És köszönöm! – intek kedvesen és nézem, ahogyan elmegy arra amerről jött.

Miután elment visszatérek a virágaimhoz. Gondolataimba merülve végigjárom a virágos kertet, minden egyes virágot külön megszaglászva. Annyira szeretem az illatokat magamba szívni olyan jó érzés.

Azt hiszem nem kezdek már bele a könyvem olvasásába, így gondosan a kimonóm alá rejtem, hogy senki ne vegye észre mi van nálam. Így is eléggé különcnek néznek, nem kell, hogy még beszélgessenek is a hátam mögött erről. Cselekvésemből és gondolatmenetemből a kertész rendít ki.

- Jó napot kisasszony. – köszön udvariasan – Látom ismét a virágokban gyönyörködik. – nagyon jól tudja, hogy mindig ide szoktam jönni kikapcsolódni, vagy csupán gondolkodni. Ő már kapott rajta azon is, hogy olvasgatok, de legalább nem kürtöli világgá. Szerintem nem is meri, hisz tudja, hogy rangban felette állok és akár el is távolíthatom pozíciójából  ha arról van szó. Ám én ezt nem tudnám megtenni, akár mi is volna. Én nem vagyok ilyen.

- Jó napot. – hajolok meg udvariasan előtte. – Igen mint mindig. – válaszolok egyszerűen feltevésére, ami természetesen nagyon igaz. – De most már megyek is. A viszont látásra. – köszönök el egy meghajlás közepette és elindulok a dolgomra.

***

Késő délutánra járhat az idő mire végzek a teendőimmel. A hercegnő szobáját szépen elrendeztem és még a napi sétánk is meg volt vele. Külön kérésére nekem mindig vele kell menni ha ő úgy dönt, hogy sétálni van kedve. Ilyenkor nagyon sokféle dologról szoktunk beszélgetni. Legfőbb bizalmasaként a hercegnő mindent megoszt velem én pedig készségesen végig hallgatom. Ha pedig megengedi tanácsokkal is ellátom vagy csupán megosztom vele véleményemet.

A mai nap sem telt el másképp, beszéltünk az ország ügyeiről, a kedves jegyeséről vagy miről és természetesen a hercegnő sokszor kíváncsi arra is mit olvasok. Ez pedig nagyon kedves tőle.

A hercegnő szobáját elhagyva indulok le a konyhába, hogy átadjam a konyhásoknak a hercegnő vacsora igényeit, amikor is ismerős alakkal futok össze. Jobban mondva egy figyelmetlen pillanatomban majdnem leütöm őt az egyik kanyarban.

- Oh. Elnézést. – motyogom zavartan felpillantva a férfire, akivel ma már beszéltem a kertben.

- Nem történt semmi. – válaszolja mosolyogva. Én pedig ettől csak még zavartabban érzem magamat. Hogy lehetek ennyire figyelmetlen, hogy majdnem neki megyek valakinek. Ez nem udvarhölgyhöz méltó, főleg nem hozzám. Nem tudom mi van mostanában velem. – Igazából önt kerestem. – folytatja tovább mondatát, mire én kissé felemelem tekintetemet de nem mondok semmit. – Volna egy kis ideje megbeszélni a dolgokat? – néz rám kérdőn.

- Hát ő…- habozok kissé. Igazából a  konyhába indultam, hogy leadjam a rendelést. De utánam nem csinálok semmit szóval ha tud várni akkor beszélhetünk. – Igen persze. – válaszolom kedvesen. – Csak még elintézek valamit és akkor beszélgethetünk. – teszem hozzá – Ha önnek megfelel találkozhatunk 5 perc múlva az udvaron. – ajánlom fel neki ezt a megoldást, hogy a dolgomat is eltudjam végezni de az ő kérésének is eleget tegyek. – Így rendben lesz? – kérdezek rá.  



Szerkesztve loraneko által @ 2019. 07. 14. 11:36:36


XenaRanger2018. 05. 06. 17:04:15#35487
Karakter: Ren Fujiwara



Már kora reggel óta talpon vagyok, egy perc nyugtom sincs, mert fontos feladatot bíztak rám. Kicsit sajnálom, hogy ezen a kellemes tavaszi napon nem tudom élvezni a napsütést és a madárcsicsergést, hanem helyette egy udvarhölgyet kell előkerítenem a föld színe alól. A keresett lány a hercegnő legkedveltebb társasága, és tudtommal benne bízik a legjobban. Barátom, Asao herceg szeretné meglepni testvérét egy estéllyel a Sakura virágzás ünnepe alkalmából, mivel a hercegnő kedvenc virága a cseresznye, ráadásul tavaszi születésű, ezért még inkább helyénvaló egy ilyen rendezvény szervezése. Emellett Asao titkos szándéka az is, hogy a meghívott magas rangú férfiak közül nővére párt leljen magának. Lehet, hogy nem etikus kerítőt játszania, de én nem értek ehhez, és igazából ez mégiscsak romantikus valamilyen szinten, szóval készséggel segítek.

Viszont már lekoptattam a lábamat, és még mindig nem akadtam össze a keresett hölggyel. Kopogtattam a szobája ajtaján, kerestem a palota minden szegletében, de sehol sem tudtak róla, hogy ott lenne. Már csak a kert maradt, meg a külső részek.

Lelépdelek a lépcsőn, és a fal mellett sétálva nézelődök. A sarokhoz érve megpillantok egy gyönyörű kimonót, ahogy andalogva libben hol jobbra, hol balra a virágágyak között. Igen ez ő lesz, Kwan Mei kisasszony.

Mivel kissé elfáradtam, szuszogok pár percig, közben a lányt figyelem. Hallom, hogy mond is valamit. Nem nekem, mert engem még nem vett észre, csak úgy magának örömködik. Azt hiszem azt mondja, „káprázatos”. Egyébként teljesen igaza van, ez a palotakert egyik legszebb zuga, itt a legcsodásabb virágfajták közül is a legszebbek laknak, és az elhelyezésük is nagyon igényes és precíz. Néha én is sétálok itt, mikor időm engedi, és eddig még sosem ért csalódás. Na jó, ideje lenne odamenni hozzá.

Teszek pár lépést felé, mikor hirtelen felém fordul, és megilletődötten szabadkozni kezd.

 - Elnézést, nem tudtam, hogy itt van – egy nagyon halvány pír jelenik meg arcán.

Nem akartam megijeszteni, igazából nem az ő hibája, én voltam az, aki szinte már settenkedett.

 - Semmi baj – megnyugtatón rámosolygok, aztán a szavakat keresem, hogy is kezdjek neki a témának, de kisegít a sürgetésével.

 - Mi járatban van errefelé? – huhajj, hát igen, épp ezaz, mindjárt mondom.

 - Valami fontosat kell megbeszélnem önnel. – remek, eddig nagyon jó – Fontosat és bizalmasat.

A folytatást még meg kell rendesen fogalmaznom. Nem könnyű egy finom udvarhölggyel beszélni egy ilyen témáról, főleg, hogy ez lesz az első beszélgetésünk.

Gondolkodásomból sürgető, de cseppet sem haragos hangja zökkent ki.

 - Ha szabadna megtudnom, mi lenne az a fontos dolog? – persze-persze, máris mondom!

 - Nemsoká lesz a Sakura ünnep. – látom rajta, hogy halványan elmosolyodik, biztos ő is kedveli ezt az időszakot, és már várja – A hercegnő öccse, Asao megkért engem, mint az ő legbizalmasabb és legrégebb óta ismert barátját, hogy segítsek egy különleges bál megszervezésében. De ehhez az ön közreműködésére is szükségünk lenne, hiszen azt hiszem, méltán mondhatom, hogy a kisasszony ismeri a legjobban a hercegnőt, ezért nagymértékben hozzá tudna járulni az estély sikerességéhez azáltal, hogy kisegít bennünket különféle információkkal dámája ízlésvilágáról, illetve homályban tartja őelőtte a szervezkedést.

Igen, azt hiszem mindent elég érthetően mondtam el. Mondjuk azt nem értem, mért pirul e bájos hölgy, talán ennyire tetszik neki, hogy egy ilyen nagyszabású terv részese lehet?

Rámosolygok, és egyértelművé teszem arckifejezésemmel, hogy várom a válaszát.

 - Ó! – nyögi ki, aztán mosolyogni kezd, és folytatja – Ez igazán kedves, mármint hogy rám gondoltak, és szeretnék, ha segítenék.

 - Ez csak természetes.

 - Mikor.. lenne rám leghamarabb szükség?

 - Akár már ma, ha nincs egyéb dolga, de persze ráér holnap is. Most magára hagyom kicsit, ha nem bánja, mert van még pár elintézni valóm, de megpróbálom felkeresni még a nap folyamán.

 - Rendben, legyen így. És köszönöm! – kedvesen int, mire én fejbólintással válaszolok, majd amerről jöttem, el is tűnök.



Szerkesztve XenaRanger által @ 2018. 05. 06. 17:06:39


loraneko2018. 01. 09. 11:39:26#35344
Karakter: Kwan Mei
Megjegyzés: Kezdő XenaRanger


 Elbűvölően gyönyörű napsütéses napra ébredtünk ma. Az év legcsodálatosabb évszaka van, tavasz. Kedvenc időszakjaim egyike. Kedvem támadt sétálni egyet a palóta körül, amit meg is teszek teendőim elvégezte után. Habár nem igen van inyemre kikelni ebből a selymes, puha ágyneműből.

Szobán szinte nyomban a hercegnő szobája után tallható. Annak idején ő maga rendelte ezt így, én és a szolgák pedig eleget tettünk a kérésének. A hosszú folyoson csak a mi szobáink találhatóak, és semmi más. Így nagyon nyugalmas, csendes kis folyosó ez, aminek én nagyon örülök. Az én lakhelyiségem nem túl nagy de nem is mondható olyan kicsinek. Nekem pontosan megfelel, én nem is vágyok nagyobbra. Kellemes barackszínű falai megnyugtatóan hatnak lelkemre. Régi, kissé kopott bútorai előidézik bennem gyerekkori lakhelyemről alkotott emlékeim. Eszembe jut apám kovács mühelye ahová én sosem szerettem bemenni, mert folyamatosan megcsappta orcámat az a szőrnyű és kibirhatatlan forrosság. Apám meggyötört, izzadság cseppes arca amint egy pillantást vet rám és halványan elmosolyodik. Anyám, a gyönyőrű édesanyám karcsú, szinte már túlságosan vékony alkata, holdsápadt bőre és mogyoróbarna őzike szemei, amint azokat kétségbeesetten rám mereszti .

Nem igazán őrültek annak amikor azon a  sorsfordtó napon a hercegnő a szolgálataiba vett. Jó anyám aggodalmáról addott jeleket és folyamatosan szoros ölelésekkel jelezte is ezt. Az ölelései tele voltak félelemmel, önzöséggel és aggoddalommal. Akkor még nem értettem semmit, de most már tudom. Féltett attól ami rám vár, aggodott amiatt, hogy milyen sosrs vár majd rám. Őnző volt, nagyon őnző, mert szeretett volna magának megtartani. Szerette volna ha melette válok nővé, ha ő tanít meg engem mind arra amit tud. Ha felügyelheti lépteimet és ott lehet ha éppen elesek és felemelhet. Igen ez volt az én drága jó anyám, akinek melegségét még most is érzem, ahogyan bőrének rózsaolajos illatát is. Emlékek, szeplötelen korszakom legszebb emlékei.

Én úgy gondolom jobb nekem így, jobb sorom volt mint velük. Félereértés ne esék nagyon szerettem a szüleimet és határtalanul boldog voltam velük, de mégsem tudták volna megadni ők azt amit itt kaptam.  Azt hiszem, most már ők is megértették, hogy nekem így volt a legjobb és örülnek, hogy a lányuk a hercegnő legkedvesebb udvarhülgye sőt legfőbb bizalmasa.

***

Végeztem minden egyes teendőmmel, mosolyogva megyek végig a folyosokon. Udvariasan és jól nevelten meghajolok mindenkinek, ahogy ők is nekem. Néha egy kiscit furcsa és különc lánynak tartanak a többiek, mível könyveket olvasok és folyamatosan a virágágyások között járkálok, mintha beszélgetnék velük. De ez engem nem érdekel, még akkor sem ha a hátam mögött kuncognak én csak megfordulok és rájuk mosolygok.

Kiérek a kastély hátsó udvarára, körbenézek, sehol nem látok senkit. Benyulok a kimonom alá és előveszek egy könyvet, azért mégsem szeretem ha beszélgetnek rólam.

Magam csendességében vagyok, ez az ami kell nekem, hogy egymagam legyek, saját kis világomban. Ahol olvashatok és akár beszélgethetek a virgokkal, vagy növényekkel, mert senki sem fog rám szólni.

Fellapozok lassan az oldalra ahol legutobb abbahagytam a történetet. Közben lassan apró léptekkel továbbhaladok a virágoskert irányába, néha fel-fel pillantok a könyvecskéből, hogy azért mégis lássam merre visznek lábaim.

Teljesen belemerülök a könyvembe. Oly csodás, szinte bármivé vállhatok ezáltal és ez a legjobb az egészben. De mégis én jobban kedvelem, azt a tényt, hogy így legalább utazhatok a világban, mégha valójában nem is tehetem meg. Csodálatos helyeket, gyönyörű tájakat ismerhetek meg csupán a könyvem segítségével.

Szinte teljesen belemerülök a könyvembe, mikor megcsap a kertben levő virágok illata. Mámorító. Öszecsukom azt és mint egy kislány a magasba emelem, miközben mosolyogva fordulok párat a saját tengelyem körül, mintha táncolnék vele. Majd később a virágoskertbe megyek és szinte minden egyes virágot megszagolok becsukott szemmel.

- Káprázatos. – mondom hangosan. Egyszerűen imádom a virágok illatát. Ez a kedvenc helyem az egész palótából. Szinte mindenféle virág megtalálható itt és a szívárvány minden színében pompáznak. Csendes és nyugalmas kis hely, ha akarnék nagyon jól eltudnék bújni itt a világ és a palóta zaja elől. De nem tehetem.

Furcsa érzés kerekedik bennem, olyan mintha valaki figyelne. Érdekes érzés, mégis, úgy hiszem ez nem csak egy érzsé, hanem tény. Megfordulok és a királyfi legfőbb bizalmasával, azt hiszem valami Renel találom szembe magam. Meghajolok elötte, ahogyan ő is elöttem

- Elnézést nem tudtam, hogy itt van. – szabadkozom. Sokat láttam a palótában de csak futolag. Beszélgetni még sohasem beszélgettem vele. Nem is kelett hisz, nem volt szükségünk arra.

- Semmi baj. – válaszolja egy mosolyal az arcán. Igazán megnyerő külseje van, bár arca inkább lányosnak tűnik mint egy érett férfié.

- Mi járatban van erre felé? – kérdezek rá, hiszen itt általában csak én szoktam sétálni, na meg a kertész.

- Valami fontosat kell megbeszélnem önnel. – mondja komoly hangnemben. Mi lehet olyan fontos, ami kettönkre tartozik? El sem tudom képzelni. Mi ügyünk lehet nekünk egymással. Bolintok. – Fontosat és bizalmasat. – folytatja tovább. Na most aztán mégjobban felkelltette az érdeklődésemet.

- Ha szabadna megtudnom mi lenne az a fontos dolog? – kérdezek rá, hisz még mindig nem avatott be. Csupán tudtomra adta, hogy fontosat akar velem megbeszélni. Ez idáig még sosem vettem szemügyre ezt az úriembert, mint ahogyan teszem most. Szemeim pásztázom magas alkatán, miközben arra várok, hogy válaszoljon nekem. 



Szerkesztve loraneko által @ 2018. 01. 09. 11:47:15


loraneko2016. 12. 12. 14:42:57#34833
Karakter: Saitoh Kenji
Megjegyzés: Sanseranak


 Borus kedvtelen időre ébredünk ma a palotában. Én vagyok az első aki kora órákban felkel. Az én ébresztésemre ébrednek fel a palota lakói, a szolgák, a szakácsok, a testőrök, az udvarnokok de még az udvari bolond is. Majd legutoljára a királyhoz sietek.

Őfelsége Adelath királyról annyit kell tudni, hogy az egyik legnagyobb királyság uralkodója már hosszú évek óta. Ezek a hosszú évek nagy nyomott hagynak őfelsége arcvonalain bár talán a legnagyobb nyomatot hagyta rajta hűséges királynője elvesztése is, és ennek már jó egy évtizede. Gyermekei, örökösei sincsenek már mind köreiben. Három fia közül már csak a legnagyobbik él körünkben, a többiek a királyság különböző részeit vezetik asszonyaikkal együtt. Négy fenségesen szép lánya közül is már csak a két legkisebbik tartózkodik a palotában.

Őfelsége igencsak furcsán viselkedik mostanában mintha valamire készülne, valami nagyon nagy dologra. Gondolkodásomban az egyik futár zavar meg.

- Saitoh! Őfelsége szeretne látni.- mondja kissé meghajolva. – A tanácsteremben vár rád.

-Azonnal megyek. Válaszolom és felkapom magamra kaftánom és elindulok. Hosszú folyóson megyek végig.

-Saitoh! Legkedvesebb szolgálom. –kezdi az uralkodó beszédét miközben én meghajolok. –Tudom, hogy mindig hűségesen szolgáltál és szolgálni fogsz továbbra is. Ugye így van?

-Igen így van felség. –helyeselek.

-Rendben. Majd szükségem lesz ezekre a szolgálataidra később is.

- Természetesen felség. – majd némi habozás után hozzá teszem. –De megtudhatom, hogy mi célból? Vagy van ennek valami különlegessége?

-Azt majd időben tudatom veled. – mondja majd felém nyújt egy irományt. – Ezt a levelet minél előbb elkel küldened a címzettjéhez. Ajánlom a leggyorsabb futárt válaszd erre a célra.

- Igenis Fenség. –válaszolom majd távozom.

- Azonnal hívassátok elém a leggyorsabb futárunkat. – parancsolok rá az egyik szolgára. Az meg rögtön szalad is. Nem telik el néhány perc és máris megjelenik egy futár.

- Hivatott Uram. – hajol meg előttem mint a legfelsőbb szolgáló előtt.

- Igen. Te vagy a leggyorsabb futár nemde?

-Igen Uram. Legalább is ezt tartják rólam.

- Értem. Akkor mielőbb juttasd el ezt a levelet a címzetthez. Indulj azonnal. – el is indul.

***

Már egy jó hónap eltelik,  de az illető akinek a levelet címezték még nem érkezett meg a palotába. Nem tudni, hogy eljutotté céljához a levél, vagy eltévedt talán az illető.

Még néhány nap telik el amikor érkezik egy őr, hogy valaki a király keresi. Sietek hát a fogadására. Ahogy kilépek az ajtón egy hölggyel találom szembe magam, aki kissé úgy van öltözve mint egy férfiú.

- Üdvözletem, a nevem Saitoh Kenji. Kit tisztelhetek a hölgyben?

- Sansera Liongardnak hívnak, északról érkeztem. Ezt a levelet kaptam ugyanis – kezembe nyújtja a levelet. Átnézem a sorokat, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez a levél amit elküldtünk.

- Ezt már egy hónapja elküldtük, és a futár is visszatért kegyed nélkül. Azt hittük, nem is fog jönni. – válaszolom.

- Volt egy kis dolgom még – mondja őszintén.

- Beszélek a királlyal, hogy mikor tudja fogadni kegyed.

Éjszakára a palotában szállásolom el a hölgyet, mivel a király ma már nem fogad egyetlen látogatót sem. Majd én is nyugovóra térek.

Reggel korán ébredek fel és miután felöltöztem gyorsan Sansera elé sietek, hogy a király elé vezessem.

- Mi ilyenkor a bevett gyakorlat? – kérdezi amint hozzá értem.

- Le kell térdelni a király elé üdvözlésként, majd azt tenni, amit ő parancsol. Ha hellyel kínálja az embert, azt el kell fogadni. Aztán megfelelő tisztelettel kell beszélni vele, a kérdéseire pedig illik röviden válaszolni. – oktatom a hölgyet.

- Értem-értem... – válaszolja. Miután bevezettem, elmegyek a királyhoz.

- Őfelsége, Adelath király! – hallom amint bejelentik az Uralkodó jövetelét. Először ő lép a terembe majd én. Amint a király a trónra ült én a háta mögé lépek. Biccentek a lánynak aki előre lép. Bemutatom.

- Felség, ő itt Sansera Liongard, aki kihallgatást kért tőled.

- Királyom. – helyes mindent úgy csinál, ahogy tanítottam.

- Felállhatsz, gyermekem. Hogy-hogy ilyen későn érkeztél hívó szavamra?

- Uram, nem tudtam ennél gyorsabban jönni. Folyamatos esőzések nehezítették az utam, amely nagyon kimerített engem és a hátasomat is. Bocsánatodért esedezem. – gyorsan tanul a hölgy.

- Megbocsájtom. Egy feladattal szeretnélek megbízni téged, és egyik hű szolgámat, akik megszereznek számomra valamit. – még számomra is újdonság ez az egész. Ugyan sejtettem, hogy készül valamire a király de azt nem, hogy mire.

- Uram, nem kételkedem bölcsességedben, de én nem kincsvadász vagyok.

- Igen, tudomásom van róla. Azonban mikor tanácsot kértem, hogy ki lehet a legjobb segítség ezen a küldetésen, sokan a te nevedet mondták. – a lány értetlenül mered rám. Segítségemet várva.

- Már hosszú évek óta a fiatal lányok tanításával foglalkozom, és apró... beavatkozásokon kívül nem gyakorlom... tanulmányaim.

- Erről is tudok, ám én mégis téged kérlek fel erre a feladatra – Saitoh-val együtt.

- Uram? – most lepődők meg a legjobban. Engem?

- Menjetek ki! – utasítja a király a régebbi szolgákat.  Csak néhányan maradunk a teremben. – Üljetek le –fordul hozzám és Sanserahoz a király. Mi pedig engedelmeskedünk.

- Azt szeretném, ha megtalálnátok az örök fiatalság forrását. – Tessék? Azt már annyian keresték.

- Uram, oda már elküldött egy csapatot, biztosan hamarosan visszatérnek. – válaszolom rá.

- Bárcsak így lenne, de egy hónapja tért vissza egy futár azzal a hírrel, hogy kettejük kivételével mindannyian meghaltak. Ők maguk pedig sérüléseik miatt nem vállalkozhatnak még nagyon sokáig a hazaútra. Ezért arra gondoltam, hogyha egy kis csapatot küldök el a felfedezésére, akkor biztosan sikeresebb lesz a küldetés. Saitoh, ismerem a képességeidet, láttalak felnőni, és tudom, milyen megbízható és tehetséges vagy. Az ítéleteid is pontosak, sosem elhamarkodottak. Rád bízom, kiket választasz magad mellé társadul. Egyetlen kikötésem, hogy őt vidd magaddal.- mutat a lányra.

- Megkérdezhetem, hogy mi olyan különleges a hölgyben, hogy velünk kell tartania? – nem szoktam ilyen kérdéseket feltenni de most muszáj volt.

- Nem látszódik rajta, de ő egy... –kezd bele a mondandóba de helyette a lány fejezi be a mondatát.

- Varázstörő. – Hogy mi? Varázstörő. Kezdem érteni mért kérte a király fel őt, hogy segítsen ebben.

- Rendben felség. – mondom udvariasan a királynak. – De engedelmével, most vissza vonulnék a szobámba, hogy átgondolhassam utunkat és a velünk tartó embereket is kiválaszthassam.

- Áh remek. Megfontoltan cselekszel ahogy szoktad. Rendben menj csak.  És te is elmehetsz  Sansera. – utasítja a lányt is.

- Két nap múlva indulunk. – fordulok a lány felé. – Addigra megtudsz mindent. Készülj fel az útra. – majd távozok.

Egy egész éjszakát töltök a szobámban gondolkodva. Lassan elfogadtam a helyzetet, hogy a Sanseranak is velünk kell jönnie. Én mindent megteszek a királyért de azért ez egy kissé nagy vállalkozás. Egész éjjel azon gondolkodom, hogy kiket kellene vigyünk magunkkal.

Két napot töltök utunk megszervezésével, nem is nagyon mozdulok ki a szobámból szinte senki sem láthat az szobámon kívül. Azt hiszem remek 10 főből álló csapatot sikerült beszereznem. És a király kérésével Sansera lesz a 11 csapat tag, valamint én.

A második napon készen mindenre felkészülve állok a nagyterem előtt ahová behívattam az összes embert aki velünk jön erre a nagy és veszélyekkel teli útra. Nagy levegő vételek közepette lépek be a nagy ajtón. Az első akit megpillantok Sansera. Öltözékén és arckifejezésén látom, hogy felkészült az útra.

-Mint tudjátok egy nagyon veszedelmes útra készülünk. Remélem mindannyian felkészültetek rá. Azért választottalak titeket erre, mert azt gondolom ti vagytok az udvar legjobbjai abban amit csináltok. Vegyétek hát ezt megtiszteltetésnek. – hadarom el gyorsan mondandómat. – Az indulásunk időpontja pontosan két óra múlva esedékes. Addig kérem mindegyikőtöket, hogy lelkiekben és fizikailag is készüljön fel erre az utunkra. Pontosan két óra múlva találkozunk a nagykapu előtt és a király áldásával útnak is eredünk. Egy pillantást vetek Sanserara és kiléptem a teremből. Mindenkinek hagyok időd az indulásunkig beleértve magamat is. Nem tudom mikor térünk majd vissza. Az bizonyos, hogy ez lesz életem legveszedelmesebb útja



Szerkesztve loraneko által @ 2016. 12. 12. 14:43:36


Calael2016. 01. 31. 16:48:04#33952
Karakter: Sansera Liongard
Megjegyzés: [loraneko - kezdő]


Sansera

Lassan két hete, hogy úton vagyok. A fagyos vidéket zöldellő fák váltották fel, a keményre fagyott földet cuppogós sár. Az eső rendületlenül esik, a ruhám már rég átázott, ugyanis a kedvem elment ebben a szürke időben mindenféle varázslattól. Tompuló figyelmemnek hála kezd eltűnni előlem az út, helyette az otthoni kis házamban vagyok, és egy pergamentekercset olvasok. Cirádás betűk, túlcicomázott szavak, s a végén a királyi pecsét.
Arra eszmélek, hogy a lovam egy helyben áll, és a füvet legeli lefele. Finoman oldalba bököm a sarkammal, hogy útnak induljon, és megpróbálok mindent kizárni a fejemből, azonban ez elég nehéz, mikor az ember fején folyamatosan dobol az eső.

*

Dél után pár perccel érkezem, ha hinni lehet a toronyórának. Nem nehéz megtalálni a kastélyt, ahova bekérettek, de én mégsem afelé veszem az irányt, hanem a legelső fogadó felé. Hátasom rábízom egy lovászfiúra, hogy gondoskodjon szegény jószágról, ugyanis kiérdemli a kimerítő út után.
Belépve az épületbe füstszag csapja meg az orrom, de nem az a kellemes, égett fát idéző, hanem valami kesernyés dolog. Odahaza nem nagyon pipáznak a férfiak, itt azonban, legalábbis úgy néz ki, sokan töltik meg szájukat sör helyett füsttel. A csapos érdeklődve néz felém, mintha nem sok nő lépne be a fogadóba. Azonban nekem nem vele van dolgom, hanem a hely szállásmesterével. Mivel azonban csak a csapos van bent, kénytelen vagyok hozzá fordulni.
- Egy szobát szeretnék kérni, ahol lefürödhetek, és rendbe szedhetem magamat.
- Két ezüst lesz, plusz egy a fürdő. Megszáll itt estére?
- Még nem tudom... – felelem a fejemet ingatva. Fogalmam sincs, hogy megy az élet a király udvarában, meg akit felkérnek feladatra, az egyből indul, vagy még készülődhet, meg kapnak-e ellátmányt vagy sem? Ha ide akarnak költöztetni, ahhoz már lenne pár szavam...
Bólint a férfi, majd sántikálva elindul megmutatni a szobámat. Követem, miközben az erszényemből előveszem a három kis ezüstérmét. A szobába érve odaadom a pénzt a csaposnak, aki közli, hogy egy fél óra múlva az asszonya elkezdi felhordani a meleg vizet a fürdőmhöz. Megköszönöm neki, és vele együtt elhagyom a szobát, ugyanis a lovam málhájában találhatóak a tiszta ruháim, amikre rövid időn belül szükségem lesz.

*

Mikor már ereszkedik a nap, akkor indulok el a fogadóból megtisztulva, felfrissülve a kastély felé. Lovam is jobb állapotban van; eddig összeállt, sáros szőre immáron teljesen tiszta, még a nap fénye is megcsillan rajta. A felvonóhídnál négy őr áll, alabárddal a kezükben, fényes páncélban, büszkén kihúzva magukat. Szemüket előre szegezik, mintha észre sem vettek volna, azonban én mégsem próbálok meg átsétálni közöttük. Wergonban az őrök is így álltak, és ha valaki megpróbált köztük átsétálni, azonnal lecsapódtak az alabárdok, elzárva az utat.
- A király rendelt ide engem, kérem, engedjenek be.
- És ezt mivel tudod bizonyítani, asszony? – kérdi az egyik, ahogy tekintetét rám emeli.
- Ezzel a levéllel – felelem, és előhúzom a királyi pecséttel ellátott pergamentekercsemet.
Elveszi tőlem az irományt, majd pár másodperc múlva vissza is adja.
- Bemehet, ott majd eligazítják, merre menjen.
Biccentek, majd a lovamat immáron száron vezetve bemegyünk az építménybe.
A falak mögött egy újabb, kisebb várost pillantok meg. Az épületek rendezettek, tiszták, a cégérek hang nélkül lengedeznek a szélben. Az utcák mindenhol macskakővel vannak kirakva, és apró kis kertek ott, ahol nincs lefedve a föld.
Lassan haladok, nem hittem volna, hogy így fog belülről kinézni ez az egész, a fal alapján pedig azt sem hittem, hogy nem egy nagy épület lesz az egész.
A palotához egyenes út vezet, az utcákon már nem nagyon látni embereket. Mindenki hazament a nap végére, legalábbis ezt feltételezem. Kicsit tanácstalannak érzem magam, hiszen az egész környezet új számomra, és soha nem társalogtam még egy királlyal sem. De ha képes volt követet küldeni értem, aki egy másik királyságban lakom... Biztos fontos dolog lehet. Levelemet mutogatom különböző szolgáknak, akik az épület körül serénykednek, míg végül az egyik a segítségemre lesz. Ő vezet el a király fogadóterméig, ahol jelenleg két őrön kívül senki sem tartózkodik. A szolga el is siet a dolgára, de előtte még megkéri az egyik őrt, hogy keressen valami illetékest, aki elintézi a dolgomat.
Tíz percig sétálgatok fel-alá a teremben, megcsodálva a fali festményeket, amelyek számomra ismeretlen személyeket és helyeket ábrázolnak, míg végül inkább leülök a terem közepén lévő hatalmas asztalhoz, és az ajtót kezdem el nézni, mikor lép már be valaki rajta.
Odakint már le is megy a nap, mire egy ifjú titán lép be a terembe. Jó kiállású, bizalomgerjesztő külsővel áldották meg az istenek.
- Üdvözletem, a nevem Saitoh Kenji. Kit tisztelhetek a hölgyben?
- Sansera Liongardnak hívnak, északról érkeztem. Ezt a levelet kaptam ugyanis – mondom, majd odaadom a kezébe a pergament. Gyorsan átfutja a sorokat, majd szemöldök ráncolva néz fel rám.
- Ezt már egy hónapja elküldtük, és a futár is visszatért kegyed nélkül. Azt hittük, nem is fog jönni.
- Volt egy kis dolgom még – válaszolom. Azt inkább nem említem meg, hogy a hátasom állapotát többre tartom, mint bármely olyan ember életét, akit nem is ismerek.
- Beszélek a királlyal, hogy mikor tudja fogadni kegyed.
Bólintok, és arra gondolok, hogy mindenki jobban járna, ha tegeződnénk, de ennek talán még nem jött el az ideje.

*

Éjszakára a palotában szállásolnak el, Saitoh szavaival élve azért, mert: "A király ma már nem tart audienciát. Holnap reggel azonban kegyed lesz az első, akit meghallgat."
Az este eseménytelenül telik, és hosszú idő óta először gondtalanul alszok. Reggel kopogtatásra kelek, és pár halk szóra, amely arra bíztat, hogy keljek fel minél hamarabb. Hallgatok is rá, utazó öltözékem helyett a legjobb állapotban lévő papnői ruhámat veszem fel. Fekete bársonyruha, ezüstszínű cérnával szegve és hímezve, míg a hátán a szalagok világos színűek. Nehézkesen kötöm meg őket, hisz már kijöttem a gyakorlatból, de a végeredménnyel elégedett vagyok. A ruha alja a földet söpri, teljes egészében elfedve sebtében megtakarított utazó csizmámat. Amint elkészülök, kinyitom szobám ajtaját, és úgy várok, hogy elém jöjjenek és a király elé vezessenek.
Saitoh jön elém, jól nevelten köszönt, és én is viszonzom a gesztust ez alkalommal. Most, hogy kipihent vagyok, jobban forog a nyelvem, és könnyebben is gondolkodom.
Ugyanabba a terembe sétálunk csendben, amelybe tegnap este irányítottak, ám ez alkalommal több őr található odabent.
- Mi ilyenkor a bevett gyakorlat? – kérdezem Saitoh-t kissé feszülten. Eddigi életemben mindent közvetlenül és nyíltan beszéltem meg mindenkivel, és soha senki nem tanított a formaságokra.
- Le kell térdelni a király elé üdvözlésként, majd azt tenni, amit ő parancsol. Ha hellyel kínálja az embert, azt el kell fogadni. Aztán megfelelő tisztelettel kell beszélni vele, a kérdéseire pedig illik röviden válaszolni.
- Értem-értem... – hümmögöm bólogatva, és hiába tudom, hogy nem kell félnem semmitől, mégis bennem van egy kis félsz.
A sarokba állok most, hogy ennyien vannak itt, és igyekszem minél szemérmesebbnek tűnni. Ez persze nehéz viszonylag mélyen dekoltált ruhámban, nem egyszer érzem magamon az egyik őr pillantását. Saitoh is elment a dolgára, így egyetlen ismerős arc nélkül várok a soromra.
- Őfelsége, Adelath király!
A kikiáltó hangjára összerezzenek, és még egyenesebben állok, mint annak előtte. Először pillantom meg az uralkodót, majd utána lép a terembe Saitoh és még két őr. Próbálom összerakni ennek a fiatal férfinak a szerepét ebben az udvarban, de egyelőre nem jön össze. Amint elfoglalja a király a helyét, Saitoh a háta mögé lép, és az őrök is elfoglalják az őket megillető helyet. Mikor Saitoh biccent felém, akkor lépek előre.
- Felség, ő itt Sansera Liongard, aki kihallgatást kért tőled.
- Királyom – szólítom meg előrelépve, majd az asztalt megkerülve két méteres távolságig közelítem meg, ahol fél térdre ereszkedem. A fejem is lehajtom, így el tudom képzelni, milyen viccesen is nézhet ez ki a bent lévő őröknek.
- Felállhatsz, gyermekem – szólal meg a király érces hangon. Azonnal felállok, és a király elé meredek. "Gyermekem?" Ez annyira furcsán hangzik. Még csak nem is ide tartozom!
- Hogy-hogy ilyen későn érkeztél hívó szavamra?
- Uram, nem tudtam ennél gyorsabban jönni. Folyamatos esőzések nehezítették az utam, amely nagyon kimerített engem és a hátasomat is. Bocsánatodért esedezem - teszem hozzá kis szünet után, lentebb hajtva a fejem.
- Megbocsájtom. Egy feladattal szeretnélek megbízni téged, és egyik hű szolgámat, akik megszereznek számomra valamit.
Értetlenül pillantok fel rá. Megszerezni valamit?
- Uram, nem kételkedem bölcsességedben, de én nem kincsvadász vagyok.
- Igen, tudomásom van róla. Azonban mikor tanácsot kértem, hogy ki lehet a legjobb segítség ezen a küldetésen, sokan a te nevedet mondták.
Kétségbeesetten nézek Saitohra. Nem ismerem őt se, de ő az egyetlen, akire jogom van így nézni ebben a pillanatban. Azonban nem mozdulnak az arcizmai, így visszafordítom tekintetem Adelathra.
- Már hosszú évek óta a fiatal lányok tanításával foglalkozom, és apró... beavatkozásokon kívül nem gyakorlom... tanulmányaim.
- Erről is tudok, ám én mégis téged kérlek fel erre a feladatra – Saitoh-val együtt.
- Uram? – szólal meg a férfi mögötte meglepett hangon.
- Menjetek ki! – utasítja a király a régebb óta bent lévő tucatnyi őrt, így hamarosan már csak öten vagyunk bent a teremben. – Üljetek le – fordul hozzám és Saitoh-hoz, így kihúzunk az asztal alól egy-egy széket, és előtte foglalunk helyet, háromszöget alkotva.
- Azt szeretném, ha megtalálnátok az örök fiatalság forrását.
- Uram, oda már elküldött egy csapatot, biztosan hamarosan visszatérnek – szólal meg Saitoh.
- Bárcsak így lenne, de egy hónapja tért vissza egy futár azzal a hírrel, hogy kettejük kivételével mindannyian meghaltak. Ők maguk pedig sérüléseik miatt nem vállalkozhatnak még nagyon sokáig a hazaútra. Ezért arra gondoltam, hogyha egy kis csapatot küldök el a felfedezésére, akkor biztosan sikeresebb lesz a küldetés. Saitoh, ismerem a képességeidet, láttalak felnőni, és tudom, milyen megbízható és tehetséges vagy. Az ítéleteid is pontosak, sosem elhamarkodottak. Rád bízom, kiket választasz magad mellé társadul. Egyetlen kikötésem, hogy őt vidd magaddal – biccent felém a király.
- Megkérdezhetem, hogy mi olyan különleges a hölgyben, hogy velünk kell tartania?
- Nem látszódik rajta, de ő egy... – kezd bele, de ahogy rám néz, nem fejezi be a mondatot.
- Varázstörő – teszem meg helyette. Nem szeretem, ha boszorkánynak hívnak, mivel olyan negatív jelentése van a szónak, amely rám egyáltalán nem jellemző. Legalábbis az utazásom kezdete óta nem úgy viselkedem, mint egy boszorkány, úgyhogy tekintsünk csak el ettől az elnevezéstől.


~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~


Szerkesztve Calael által @ 2016. 01. 31. 16:50:22


Hentai Chibi2012. 09. 23. 18:04:00#23517
Karakter: Gabriel / Luna /
Megjegyzés: Satanel-nek ~ narcisznak


  - Talán ez volt rá ekkora hatással. - godolkodok el. Végül is még egy baba, egy kicsike lány... Hát én nagyon örülnék neki.
- Hát lehet benne valami, de tudod mit? Használjuk ki, hogy Mammon ilyen kis engedelmes fiú lett.. – kuncog és nyakamba  csókol. Örülnék neki, de Mammon megint mocorog. Hát azt hiszem, most se lesz semmi.
- Nem lehet… - sóhajtok. Jaj Mammon ... Igazán megbékélhetnél édesapáddal. Satanel nagyon szeret téged és engem is.
- Hát jó, látom azért mégsem sikerült teljesen meggyőzni. Talán legközelebb világosítsd föl, hogy őt sem a mikulás csinálta… és rejtette a pocakodba… - vonja fel szemöldökét. Ez most igazán nagyon undok volt.
- Ilyenkor igazán undok tudsz lenni. Nekem is hiányzol, de örüljünk neki, hogy legalább megölelhetsz. Pár napja ez még elképzelhetetlennek tűnt, és valamelyik falra kenve végezted volna. Most megölelhetsz… - mosolygok kedvesen. Végül is legalább ezt engedi a mi kis drága csodás piciként. Olyan tökéletes baba.
- Igazad van… - megsimogatja a pocakomat és közelebb bújik. Erre még inkább elmosolyodik. Tudom, hogy ő is annyira várja Mammon-t mint én.
- Mesélj nekem róla… Milyen srác a fiam… - kérdezget és én lelkesen kezdek el neki mesélni. Elmesélem milyen külsőre, hogy milyen szép szeme van. Lágy hangja van, hogy hasonlít rá. Hogy milyen kedves. Mindent amit tapasztaltam, mindent amit érzek. Egy igazi kis angyalka a drága. Csodálatos jó gyerek.

Napokig minden más. Mammon sokkal jobban tűri Satanelt a közelében. Esténként meg ott van velem és ölelhetem, dajkálgatom. Este ismét vele álmodok és olyan jó érzés. Reggel viszont Satanel már nincs mellettem.
Kikelek az ágyból és azért felöltözök. Vajon hol lehet? Mammon megint nyugodt, aminek örülök. De azt nem tudom, hol van kedvesem. Végig járom a házat, de semmi. Aztán kimegyek. Satanel az egyik fánál van, de ... Lucifer is!
- Mit keres ez itt? – nézek Luciferre dühtől csillogó szemekkel. Már attól nyugtalan leszek, ha csak meglátom. És akkor még hozzám se szólt!
- Már megyek is… - emeli fel kezét, mire teljesen lesápadok. Te jó ég! Tiszta lila véraláfutásos az oldala... Mellé rohanok, szívem hevesen dobok. Mit tett vele az a szörny?
- Mi történt? Lucifer? Az a féreg… tudtam hogy… - kezdek bele, de szavamba vág.
- Luna, kicsim nyugodj meg… Nem Lucifer tette… nem ő volt…
- Akkor ki? Asmodé?... – egyszerűen nem tudom fékezni haragomat. Nem tudom ki tette ezt vele, de nagyon vészesnek néz ki. Finoman ér arcomhoz és megsimogat.
- Ne találgass… Eddig eltitkoltam, de éjjelente én is találkozom Mammonnal. Hozzám kicsit máshogy áll és ezeket ő csinálta. Nem nagy ügy, én egyenesen boldog vagyok, hogy kapcsolatba lép velem… mert végre én is részese vagyok a terhességednek. Eddig kimaradtam belőle teljesen, de most kellek. Fejlődik erősödik, csodálatos érzés ennek a részesévé válni… aaa… - lelkesen magyaráz, de fájdalma van. Nem tudom erre mit mondjak. Hogy Mammon ilyet tesz vele? De miért? És mikor? Mindig velem van ... Akkor Satanel-t mikor bánthatja? Nem értem és aggaszt ez az egész. Miért nem szólt hamarabb?
- Te nem vagy normális. - tekintetemben már nyoma sincs a dühnek, csupán csak az aggodalomnak. - Neked ez jó? És ha megöl? Satanel kérlek ... Miért nem mondtad el hamarabb? – sóhajtok föl. Te jó ég ... Ez durva. Még csak olyan picike Mammon és máris ilyen erős. - Azt hiszem talán jobb lenne ha Gabriel vigyázna ránk. Akkor majd nem bánt téged. – jelentem ki szomorúan. Mert ez így nem mehet tovább. Ha talán nincs a közelünkben, akkor Mammon megnyugszik. A fának támaszkodik, látom nem tetszik neki. De nem tudok mást tenni. Nem akarok, hogy Satanel-nek még nagyobb baja essen.
- Ne tedd ezt velem… tudod, hogy nem bírom nélküled, abba belepusztulnék… Nem öl meg, azt nem hagynám, ez csak… - látom erős fájdalmai vannak. Sajnálom őt, rossz így látni. És az is fáj, hogy mindezt Mammon teszi, az én csodálatos kisfiam. Térdre rogy és köhögni kezd ... Vért ... Erre még inkább megrémülök és rögtön letérdelek hozzá.
- Satanel, kérlek fejezzétek ezt be… - és könnyeim utat törnek maguknak. Rám néz, finoman letörli könnyeimet. Annyira fáj, hogy ők ketten ezt teszik. Látom még mondana valamit, de érzem Gabriel jelenlétét.
- Nem megy veled érted?! Ti hallgatóztok vagy mi? – morran föl, de látom gyenge. Még Gabriel meg sem szólalt és ő máris neki támad, bár a jobbik, hogy most csak szavakkal. Ha még össze is verekednének ők is ... Na azt már tényleg nem viselném el.
- Nem, dehogy, mégis miről van szó? Én csak ... Luna hívott, azt hittem bajban van, de látom, nem ő van bajban… - térdel le hozzánk. Látszik rajtam mennyire aggódok Satanel miatt.
- Segíts Gabriel… - kérem őt teljesen kétségbeesetten. Nagyon súlyosnak tűnnek a sérülései és féltem őt. Gabriel nem szól, csak látom segíteni készül. Köszönöm, annyira köszönöm Gabriel.
- Mit művelsz? – morran rá Satanel rögtön. Nem értem miért nem jó neki ... Legalább rendbe fog jönni. De mást nem tesz, csak szavakkal ellenkezik. Másra ahogy nézem nincs is ereje. Annyira nagyon féltem őt. – Én is meg tudom oldani, de egyet mondok, ha megpróbálod magaddal vinni Lunát és a fiam, kitépkedem a fehér tollacskáid és egyenként etetem meg veled.
- Hát meggyógyítalak, tudom, hogy te is képes vagy rá, de én mégiscsak angyal vagyok, nekem inkább testhezálló nem? – mosolyodik el. Remek. Nem jönnek jól ki egymással, de remélem nem fognak egymás torkának esni, mert azt nagyon nem szeretném.
- Mégis, hogy került ilyen vacak állapotba, és miért hiszi, hogy el akarlak vinni? - néz rám. Én csak szomorúan lehajtom a fejem, megint sírhatnékom van. Miért teszi ezt Mammon?
Kezemet pocakomra simítom.
- Mammon tette. De nem tudom mikor és hogyan. - törlöm le arcomon végig folyó könnyeimet.
- Jól van semmi baj Luna. - mosolyog rám kedvesen. - Nyilván nem éppen kedveli az apját. - és még mindig ott van a mosoly az arcán.
- Gabriel kérlek fejezd be. - nézek rá szomorúan csillogó szemekkel, kérően.
- Rendben van, bocsánat. - majd elveszi a kezét. - Kész, rendben vagy. - jelenti ki Satanel-nek.
- Köszönöm. - mondom kedvesem helyett, mert tudom neki nehezére esne ezt kimondani.
- És miért hiszi, hogy el akarlak vinni? - látom Gabrielen nem érti mibe csöppent bele éppen.
- Hát ... Mivel Mammon nagyon ellene van, így gondoltam jobb lenne nekik külön ... Ha én nem lennék itt. - mondom. - De ez egy ötlet volt. Bár lehet tényleg jobb lenne. Mindenesetre ezt át kell gondolnom még. - indulok el be pocakomat simogatva. Mammon ... Miért? Miért teszed ezt? A szívem szakad meg, attól amit tesztek.

Az éjszakám nyugodtan telik és Mammon megint megjelenik. Most alig 6 éves gyermeki alakjában.
- Mammon ... Kérlek ... Mire jó ez? - kérdezem aggódja, mikor magamhoz ölelem a csöppséget.
- Mert elvesz tőlem. - feleli a gyermeki ártatlansággal. - Meg kell halnia ...
- Mammon nem! - szólok rá. - Én mindkettőtöket szeretlek, nem teheted ezt.
- De akkor csak velem lennél...
- Most is épp harcoltok igaz? - és el is engedem. - Fejezd be Mammon! Nem akarok tovább itt lenni. - folynak könnyek végig az arcomon.

Fel ébredek és érzem a végig folyó könnycseppeket arcomon. Szomorúan bújok Satanel-hez. Nem akarok aludni. Mammon most igazán rosszat tesz.
Kibújok az ágyból, lágy csókot lehelek szerelmem ajkára. Sajnálom Satanel, de így lesz a legjobb.
Átöltözök és kimegyek az udvarra. Kell a friss levegő, hogy még egyszer átgondolhassam. De akárhogy is igyekszek más megoldást találni nem megy. Így maradok az eredeti elhatározásnál.
Mindent elkészítek és mire Satanel felébred, már csak a búcsú marad hátra. Szomorúan csillogó szemekkel állok elé.
- Satanel én gondolkodtam ... - kezdem halkan, persze ő rögtön megijed. - Ez így nem mehet tovább, az amit Mammon tesz rossz ... Már csak két hónap addig én ...
- Nem mehetsz Gabriel-el! Kérlek ne tedd ... - néz rám és látom szemeiben ismét azt, mint mikor az angyalokkal a zárdába távoztam. Olyan rossz őt így látni, szomorúvá tesz. Mert bár szeretnék vele maradni, de nem lehet Mammon miatt. Szorosan hozzá bújok és csak ölelem, mintha az életem múlna. Bár tudom ez a pillanat nem tarthat sokáig, mert Mammon bármikor megelégelheti.
- Satanel ... Nekem el kell mennem ... - suttogom halkan megerősítve az előbbieket. Nem akarok, de muszáj.
- Miért? Nem, ezt már megbeszéltük, nem mehetsz el, mi össze tartozunk. Elbírok Mammon-nal... Megoldom ...
- Satanel kérlek ... Ez nem mehet így. Mammon nem érti meg, nem hallgat rám. Két hónap múlva minden rendben lesz és visszajövök, a kezedben tarthatod majd a fiadat ... Nem lesz baj ... - suttogom ajkaira és forrón megcsókolom.
- Nem baj, hogy nem érti meg ... Nem számít, el vagyok vele ... Megoldom. De tudod én szétcsúszok, ha nem vagy itt. - akár egy gyerek úgy bújik és én elveszek. Nem tudok neki nemet mondani, de elveszíteni se akarom. Mammon viszont nem nyugszik, míg meg nem öli.
- Tudom. - nézek mélyen a szemeibe. - De most ki kell bírnod. És aztán meg lesz a kisfiúnk és minket többé senki sem választhat el egymástól.
- Biztos vagy benne? Amióta megszülettél veled akartam lenni, de mindig jött valami... Honnan veszed, hogy most más lesz?
- Vissza jövök még Mammon születése előtt. Megszületik és nem lesz baj. - mondom és igyekszek ezt magammal is elhitetni. - Gabriel vigyáz rám, nem fogja hagyni az angyaloknak, hogy bántsanak engem és Mammon-t. Ráadásul Mammon is engem véd. Hamar el fog telni a két hónap. - nem szól semmit, csak pocakomat simogatja. Arcomon könny folyik végig. Mammon ... Miért teszed ezt?
- Szeretlek Satanel, jobban mint bárki mást. És Mammon-t is szeretem. De fáj, hogy míg engem egy ideális álomvilágban tart, addig ti ölitek egymást.
- Tudom ... Ezért akartuk eltitkolni.
- Szeretlek. - csókolom meg. Szorosan ölelem, majd elválunk egymástól és én kiindulok Gabrielhez.
- Én is téged ...- hallom hangját és magamon érzem tekintetét. Félek, ha most visszafordulok, akkor nem leszek képes őt itt hagyni.

Lassan telnek a hónapok és szomorúan. Nincs túl jó kedvem és ezt biztos Mammon is megérzi. Álmomban ha a kis világába is kerülök már nem mosolygok. Csak ülök a fa tövében és búslakodok.
Hiányzik Satanel és ebbe az érzésbe majd bele pusztulok.
Nappal Gabriel a társaságom, de ő se sokat tud javítani a helyzeten. Nyugtat, hogy hamarosan minden rendben lesz és Mammon megnyugszik majd. Néha pocakomat simogatja, beszél neki.
- Nekem se tetszik ez a helyzet, de anyukád kedvéért békélj meg apáddal. Én sem rajongok érte, de ez van. - mondja, de én nem szólok semmit. Mammon viszont tüntetőleg rúg egyet.
- Nem, most te se vagy nagy kedvence emiatt. - sóhajtok. - Amikor megpróbálod meggyőzni őt, akkor nagyon nem kedvel téged. - Pedig Mammon nagyon jó gyerek. De Satanel-re féltékeny. - mondom szomorúan.
- Hidd el minden rendbe jön. - ölel szorosan magához. Ami ellen Mammon nem tiltakozik. Talán tudja, hogy Gabriel nem vetélytárs a számára. - Hamar elmegy már ez a kis idő.
- Hamar, de minden perc hosszú óráknak tűnik, minden nap heteknek, éveknek. Gabriel nekem nagyon hiányzik Satanel. - törlöm le legördülő könnyeimet. Nem szól semmit, csak még szorosabban ölel.

Két hónap nem sok idő, mégis nekem az örökké válóságnak tűnt. De most végre itt vagyok. Már csak úgy három hét van kicsikénk születéséig. Izgatottan igyekszek a ház felé.
- Mammon kérlek legyél nagyon jó az édesapádhoz. - kérem és megsimizem pocakomat. - Különben a mami megint nagyon nagyon szomorú lesz. Az ajtó elött egy alakot pillantok meg és amit tudatosul bennem ki is az elborul az agyam. Érzem Mammon dühe vezet főleg.
- Mit keresel itt? - morranok rá automatikusan mikor oda érek.
- Satanel-ről van szó ... Valami...
- Megmondtuk már neked mind a ketten, hogy nem kívánt személy vagy itt, úgyhogy takarodj!
- De hidd el most jobb, hogy ...
- Takarodj már el a picsába! Nem értesz vagy mi van? - förmedek rá ismét. - Vagy eltakarodsz előlem, vagy rajtad keresztül megyek be azon az ajtón!
- De Luna ...
- Nincs de! Ha így folytatod ennél is mélyebbre ásod magad a szemünkben!
- Hát legyen, de ha kellek tudod hol találsz ... - adja meg magát és eltűnik, én pedig megkönnyebbülve lépem át a küszöböt. Végre itt, már annyira hiányzott nekem Satanel. Végig járom a lakást, végül a szobánkban lelek rá.
Arcomon mosoly, szemeim a boldogságtól könnyesek. Szerelmem ... Úgy hiányoztál.
- Satanel ... - és el is indulok felé. Rám emeli tekintetét olyan semmit mondóan.
- Mi az? Hazatévedtél a fattyaddal együtt? - erre csak döbbenten állok. Satanel ... Nem áll meg, csak elsétál mellettem. - Gyorsan nyírjátok ki egymást, már kezdtek az agyamra menni. - és megy ki. Döbbenten fordulok utána könnyes szemekkel.
- Satanel ... - de nem áll meg, így kisietek hozzá. - Satanel állj meg! Mi ütött beléd? Ő a te fiad! Hogy mondhatsz ilyet? - érzem Mammon se tudja hova tenni a dolgot.
Felém fordul és eddig ezt a pillantását nem is ismertem. Mintha most helyben meg tudna ölni minket és ... Némi megvetést is látok benne. Furcsa, a szívem bele fájdul, hogy így látom.
- Na ne mond. Akkor hol voltatok eddig? Számomra meghaltatok, mikor elmentél azzal a tetves madárfajzattal! Talán inkább most is nála kellene lenned! - fel sem fogom mi történik, csak mikor már Lucifer előttem van. Satanel ... Ő most tényleg ránk támadt? Mire bármit is kinyöghetnék már el is tűnt. Én meg csak állok, arcomon könny folyik végig.
- Ezt akartam mondani. - fordul szembe velem, de én mint sem szólva megölelem. Nem azért mert hú de nagyon szeretném, hanem most kell valaki akinek a vállán kisírhatom magam.
- Nem akarom elhinni, hogy ezt tette! - zokogom.
- Már egy ideje ez van és erős a gyanúm nem magától ilyen. De gyere menjünk be és próbálj megnyugodni.
Bent leülök, de nem tudom ezt felfogni. Érzem Mammon- nak is nehezére esik ezt feldolgozni, hogy az apja így bánt vele.
- Ne aggódj, megoldom.
- Nem kell ... Csak hagyj békén ... kérlek... - nem szól csak távozik.

Este egyedül fekszek az ágyban, Satanel nem jött haza. Pocakomat simogatva, sírva nyom el az álom. Mammon megint a kis világába hív. A fa tövéhez ülök ahova mindig, de csak sírok. Nagyon hiányzik Satanel.
- Mami sajnálom. - bújik hozzám a pityergő kis Mammon. - Nem ezt akartam. Hiányzik apa. - ismeri be.
- Tudom. Nekem is nagyon hiányzik kicsim. - mondom és szorosan magamhoz ölelem. - Te csak féltékeny voltál.
- Igazából jó volt apával harcolni, mintha játszottunk volna és most ... Most hogy nincs itt hiányzik. - erre bólintok. Nem tudok mit mondani, hiányzik Satanel.


narcisz2012. 09. 19. 23:19:58#23478
Karakter: Satanel
Megjegyzés: chibikének


Mammon nagyon erős ez tény, de azért én még túlszárnyalom és szemmel láthatóan, sőt érzékelhetően komolyan gondolom a fenekelést. Meguntam, hogy folyton a falra kenve végzem és, nem mehetek Luna közelébe. Érzem, hogy a megvonás, már az agyamra mászik és feszültebbé tesz mint mikor egyáltalán nem lehettem Luna mellett. Mammon is komolyan vesz, ami nem is csoda, a démoni erő, veszett energiával áramlik felé és kicsit sem sugároz apai szeretetet.
- Az apai szigor a leghatásosabb. – az apai szigor? Igen. Tény,  hogy szeretem Mammont, de az Lunát titkolom jobban és ezt bizony nem is titkolom senki előtt. Sajnos ezt Mammonnak is tudnia kell, ha választás elé állít, én Lunát fogom választani. Egy percig sem fogok gondolkodni, hogy föláldozzam e, ha ezzel Luna az enyém marad. Úgy tűnik ezzel, csak Luna nincs tisztában. Csókját viszonzom, és magamhoz ölelve tartom, amíg lehet. Nagyon hiányzik, hogy így legyünk, de muszáj visszafognom magam és megelégedni azzal amit kapok. Nagyon távolinak érzem Mammont, és Lunát is, mintha csak ő várná Mammont. Nehéz ezt megfogalmazni, de azt hiszem az lehet gond, hogy ő az aki terhes, és mivel Mammon kizár ebből az egészből én nem tudom igazán átérezni, ezt az egészet. Jelenleg csak annyit érzékelek, hogy van egy akadály, ami meggátolja, hogy a szerelmemmel legyek. És ez az akadály hiába a fiam, el akarom távolítani, meg akarok szabadulni tőle. Az éjjel nem okoz gondot, nyugodtan bújhatok Lunához, de legbelül ott van bennem, hogy Mammon bármelyik pillanatban meggondolhatja magát és újra azon a nyavalyás falon találom magam.

Álmomban egy sötét nyirkos helyen találom magam. A falakról valami nyálkás váladék folyik le, okádék bűzt árasztva magából. Nocsak, mi lehet ez a hely? Nyílván valóan Mammon próbál megfélemlíteni, anyuci tudta nélkül. Jobb is így, nem kell Lunának mindenről tudnia, majd elintézzük mi ezt egymás közt.
- Mammon gyere elő… Ha így akarsz megfélemlíteni, ahhoz korábban kell felébredned kicsi fiam… - kuncogom el magam. Az oszlopok messzire nyúlnak az égbe, és köztük sétálva keresem őt. Az egyik oltalmából Kilép elém, teljes valójában, immár felnőtt alakban. Csodaszép, és különleges. Most először láthatom őt szemtől szembe. Lehet, hogy a hely nem épp megfelelő, és tekintete gyilkos dühvel van tele, de mégis csak láthatom. Most először kézzelfoghatóvá válik számomra is.
-  Miért hoztál ide fiam? – kérdezem, és megállok alig két méterre előtte.
- Megfenyegettél, és éreztem azt a gyilkos szándékot az irányomban… Anya nem érezhette, de én igen… - feleli, sanda pillantással.
- Nocsak, akkor gondolom tudod hányadán állunk, mi ketten. – felelem.
- Harcolni fogunk érte! – jelenti ki, határozottan.
- Egész pontosan és hidd el Mammon, én legalább annyira, ha nem jobban akarom őt mint te. Luna hozzám tartozik, az én igazi tulajdonom, mind a teste és a lelke is. Jól jegyezd meg, ha kell elpusztítalak, de nem hagyom, hogy elvedd tőlem… - morranok rá, mire elgondolkodik.
- Furcsa ez a hely igaz? – indul el felé, lassan, de céltudatosan.
- Nem annyira, a nagyapád börtöne, ennél rémesebb és furcsább, de azt hiszem, ha igazán belemásznál az agyamba, sokkal sötétebb és félelmetesebb helyet is találhatnál. – úgy kerülgetjük egymást, mint macska a forró kását, de egyenlőre egyikünk sem lép.
- Talán majd legközelebb onnan merítek ötletet.
- Azt próbáld meg… Előbb nullázom le az agyad, minthogy észlelni tudnád, ha engedély nélkül a fejembe mászol… - a falak megremegnek, kijelentésemre, és Mammon veszett erővel indul meg felém. Épp csak arra van időm, hogy kitérjek, mérhetetlen haragja és féltékenysége elől. Furcsa, de most először érzem őt igazán közel magamhoz, és hiába a nagy vadság. Büszkeség tölti el szívem. A fiam csodálatos, és nem csak a külseje. Olyan erőket mozgósít ellenem, amik mosolygásra késztetnek. A gyilkos szándék egyértelmű, de ez kicsit sem zavar, végre én is érzem, hogy van fiam.
- Mi ez a hevesség kicsikém? – beteges vigyor ül ki arcomra, és ismét szembe fordulok vele. Tekintete, ártatlan és vad egyben. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy jómagam tudom e használni a démoni erőm? Kezem kitartom magam elé és megpróbálkozom erőimet mozgósítani, de semmi. Ügyes gyerek és óvatos, ki hinné, hogy még csak magzat. Gondolkodom el.
- Jól van fiacskám, akkor játszunk… - kuncogom el magam.
- Ez nem játék, meg foglak  ölni, nem adom át neked az édesanyám!! – háborodik föl hevesen.
- Még szép, hogy játék, mert ha nem annak fognám fel, megölnélek. – válaszolom nemes egyszerűséggel.
- Nincs erőd, elvettem szinte mind… - morog vissza. Jaj az ördögre mondom, csodás srác.
- Nem csak az erő a lényeg. Kicsikém, tapasztalatban bőven felülmúllak, és lehet, hogy ebben a világban te irányítasz, azért okozhatok neked meglepetést.  – minden haragom elszáll vele kapcsolatban és nem marad más, csak a kíváncsisággal egybekötött büszkeség. Tudni akarom mire képes és meddig hajlandó elmenni, hogy célját megvalósítja. Viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha itt megsérülök, akkor a valós életben is, így óvatosnak kell lennem, hogy egyikünk se sérüljön komolyabban. Luna sosem bocsátaná meg, ha kárt tennék Mammonban. Pici fiam támadásba lendül, én pedig védekezem, és csak nagy ritkán mozdulok rá komolyabban. Igyekszem elkerülni, hogy megsérüljön, de közben engem se öljön meg. Elég hevesen támad,  így elég gyorsan ki is merül, feléli erőkészleteit. Végül is csak egy magzat, és ennek ellenére is képes meglepetéseket okozni. Persze én is kifáradok, erő hiányában, tényleg csak a tapasztalatomra hagyatkozhatok, de pár óra harc után, már mind a ketten veszett kimerültségben lihegünk.
- Feladod? Belátod végre, hogy nem győzhetsz ellenem és édesanyád, hozzám is tartozik? – kérdezgetem, mert már jó lenne abbahagyni. Ha így kimerít napközben használhatatlan leszek, ráadásul, azt hiszem eltörte néhány bordám, így minden egyes levegővétel, maga a kín.
- Miért vagy ilyen erős?... Nincs is démoni erőd, akkor miért nem bírok veled? – hangja kicsit kétségbeesett, de nem fogom megsajnálni, az Luna reszortja, én inkább nevelek.
- Idővel kicsi fiam… Idővel talán túlszárnyalsz engem, de még nem jött el a te időd. Lásd be szépen és add föl. – mosolyodom el. Nagyon aranyos, így morogva, és szívesen ölelném meg, de tudom, még ennek sincs itt az ideje, és talán sosem jön el az a pillanat, mikor elfogadja, hogy az apja vagyok, és így vannak előjogaim, Lunával kapcsolatban.
- Soha, meg foglak ölni, anya csak az enyém… - Lendül ismét támadásba, de már nincs ereje. Lába megcsúszik a sikamlós talajon és ez épp elég, hogy  az erő ami ideköt, meginogjon annyira, hogy ki tudjak lépni belőle. Szemem kipattan, tagjaim sajognak és lihegve figyelem a plafont. A nap már felkelőben van és megvilágítja hálónkat. A mellkasomhoz kapok, hogy meggyógyítsam magam, de szépségem már ébredezik, így erőt véve magamon, inkább elrejtem sérüléseim. Gyöngéden megölel és megcsókol, Mammon, pedig nem tesz semmit. Hogyan is tenne, hisz az összes erejét felemésztette kettőnk harca.
- Láttam álmomban Mammon-t, beszéltem vele... – megfogja kezem és pocakjára teszi. Mammon mozog, de érzem ki van merülve. Jó érzés megérinteni őt, még akkor is, ha Luna pocakjában van.
- Mit mondtál neki, hogy ekkora hatása volt rá? – kérdezem, mosolyogva, habár tudom, nem csak a kettejük beszélgetése hatott rá. Viszont a tudat, hogy amíg velem harcolt, még édesanyjával is csevegett, valahol máshol, ismét büszkeséggel tölt el. Valóban lenyűgöző kis démon lesz belőle.
- Ígértem neki egy kishúgot ... – mosolyog rám édesen, én pedig elgondolkodom. Egy kishúg? Nem is tudom, egyenlőre Mammonnal is alig bírok, ki tudja milyen lenne egy lány, azok mindig veszettebbek, de nem zárkózom el az ötlettől. - Talán ez volt rá ekkora hatással.
- Hát lehet benne valami, de tudod mit? Használjuk ki, hogy Mammon ilyen kis engedelmes fiú lett.. – kuncogom és nyakába csókolok. Erre persze Mammon összeszedi magát és megböki Lunát, hogy ezt azért ne hagyja.
- Nem lehet… - sóhajt föl édesen, mire elszakadok tőle és megtekergetem nyakam.
- Hát jó, látom azért mégsem sikerült teljesen meggyőzni. Talán legközelebb világosítsd föl, hogy őt sem a mikulás csinálta… és rejtette a pocakodba… - vonom föl szemöldököm.
- Ilyenkor igazán undok tudsz lenni. Nekem is hiányzol, de örüljünk neki, hogy legalább megölelhetsz. Pár napja ez még elképzelhetetlennek tűnt, és valamelyik falra kenve végezted volna. Most megölelhetsz… - mosolyog kedvesen, mire elmosolyodom és hozzá bújok. A sérülésem még fáj kicsit, de már a gyógyulás útjára lépett, így a mozgásomon, vagy a légzésemen sem vehet észre semmit. Igaza van, örülhetek ennek is, és ha ennek az az ára, hogy minden éjjel harcolnom kell a fiammal, hát megteszem, mert semmi és senki sem akadályozhatja meg, hogy közel legyek szerelmemhez.
- Igazad van… - simogatom meg pocakját és fejem ráteszem.
- mesélj nekem róla… Milyen srác a fiam… - kérdezgetem, mintha jómagam semmit sem tudnék. Szerintem oka volt, hogy amíg velem harcolt, addig az édesanyját megkímélve mindentől, elvitte egy békés helyre. Lehet, hogy hadban állunk, de Luna lelki békéjét mind a ketten egyformán őrizzük, a testiről már nem is beszélve. Figyelmesen hallgatom a beszámolót, Luna olyan átéléssel tud beszélni Mammonról, és úgy tűnik kicsit el is van szállva tőle. Igazi jóságos angyalkának gondolja, habár ez nem meglepő, hisz engem is képes szeretni, pedig nálam kegyetlenebb lény, nem nagyon kell a világra.

A következő pár nap így zajlik. Éjjel harcolok a fiammal, de a nappalokat megkapom cserébe és eközben egyre közelebb kerülök a fiamhoz. Lehet, hogy ő harcnak fogja föl, de valójában nagyon messze áll tőle. Tény, hogy egyre ügyesebb, és egyre komolyabb sérüléseket okoz, de eközben nemcsak tanul, hanem erősödik, ami talán jó, talán nem, de engem büszkeséggel tölt el. Majd egyik nap sérüléseim próbálom gyógyítani, kint a merőn, mivel olyan komolyak lettek, hogy muszály voltam távol kerülni Lunától, mielőtt megsejt valamit. Tudom, nem szép dolog eltitkolni, hogy miket művelünk a fiammal, de úgy érzem jobb ez így mindenkinek.
-Drága kicsi fiam, ez most nagyon fájt apucinak… - magyarázom a semmibe, miközben oldalamat fogom és próbálom meggyógyítani magam.
- Nocsak, az unokám, máris az életedre tör? – hallom meg apám hangját. Rendesen elrejtette az erejét, nem is vettem észre, hogy a közelemben van, de az is lehet, hogy a sérülésem gyengít le ennyire. Felnézek rá, ahogy elém térdel.
- Had segítsek… - nyújtja ki a kezét.
- Nem kell megoldom, és jobb lenne, ha elmennél, mielőtt Luna észreveszi a jelenléted… Nem szeretném, ha felizgatná magát. – tolom el kezét határozottan. Amúgy nekem nincs bajom az apámmal, már évszázadok óta ilyen semmilyen a viszonyunk, de tudom Luna gyűlöli és számomra az ő lelki békéje a legfontosabb.
- Mióta utasítasz el te is? Nem akarok rosszat, miért nem lehet ezt megérteni? Csak szeretnék részese lenni a lányom és a fiam életének… Ez talán bűn? – kérdezi, miközben feláll és ellép.
- Eddig én is kimaradtam, csak pár napja vagyok részese annak, amit Luna él át, legyél türelmes és talán neked is megadatik… - felnyögök, ahogy megpróbálok fölállni. Apám elmosolyodik és végigsimít az oldalamon.
- Hány bordád törte el?
- Ez már belső vérzés… Heves, és erős, csodálatos srác…
- Látom büszke vagy, pedig föl akar koncolni. Megértelek, bár láthatnám én is… ő is büszke, és ez nem ámítás, sajnos vele kapcsolatban mást is érzek, nem csak a büszkeség hajtja. Mammonra pályázik. Vagy az erejére, vagy ő magára, de így vagy úgy, nem engedhetem, hogy megkaparintsa. Abba Luna belepusztulna, így komoly döntésre jutok, miközben gyógyítgat. El kell rejtenem őket, apám szeme elől. Mindent meg kell tennem, hogy biztonságban tudhassam őket.
- Föl ám, de még milyen hévvel, féltékeny, harcias és rendesen kijátszott. Olyan világot teremtett, amiben semmi erőm, csak a puszta tapasztalatra hagyatkozhatok… - nyögök föl fájdalmasan. Nincs erőm meggyógyítani magam, így mégis hagyom, hogy apám segítsen, habár nem vagyok benne biztos, hogy jól teszem. Ahogy apám oldalamra teszi kezét, elgondolkodom, de egy ismerős hang ismét kizökkent. Ellépek apám mellől és Lunával találom szembe magam.
- Mit keres ez itt? – néz apánkra.
- Már megyek is… - emeli el kezét, felfedve, iszonyat lila véraláfutásaimat. Elszörnyedve néz rám, és miközben apánk visszavonulót fúj, kétségbeesetten rohan hozzám.
- Mi történt? Lucifer? Az a féreg… tudtam hogy…
- Luna, kicsim nyugodj meg… Nem Lucifer tette… nem ő volt… - próbálom lecsillapítani.
- Akkor ki? Asmodé?... – dühös és aggódik, látom az édes pofikáján. Megfogom arcát és megsimogatom.
- Ne találgass… Eddig eltitkoltam, de éjjelente én is találkozom Mammonnal. Hozzám kicsit máshogy áll és ezeket ő csinálta. Nem nagy ügy, én egyenesen boldog vagyok, hogy kapcsolatba lép velem… mert végre én is részese vagyok a terhességednek. Eddig kimaradtam belőle teljesen, de most kellek. Fejlődik erősödik, csodálatos érzés ennek a részesévé válni… aaa… - nyögök bele, lelkes magyarázatomba.
- Te nem vagy normális. - néz rám aggódva, pedig én tényleg komolyan gondolom, hogy ez így normális és van okom a büszkeségre.
 - Neked ez jó? És ha megöl? Satanel kérlek ... Miért nem mondtad el hamarabb? – sóhajt föl. Kicsit rosszul érint, hogy azt hiszi egy magzat démon képes lenne megölni, de tény, hogy csúnya sérüléseket szedek össze.
- Azt hiszem talán jobb lenne ha Gabriel vigyázna ránk. Akkor majd nem bánt téged. – erre teljesen kiakadok, de a mozgás fájdalmat okoz és nyögve támaszkodom meg a fánál.
- Ne tedd ezt velem… tudod, hogy nem bírom nélküled, abba belepusztulnék… Nem öl meg, azt nem hagynám, ez csak… - a hirtelen mozdulatoktól ismét erős fájdalom nyilall testembe. Nem értem miért nem vagyok képes meggyógyítani magam, jó persze ha több időm lenne és erősen koncentrálnék biztos menne, de a stressz teljesen legyengít. A gondolat, hogy ne lássam Lunát, elveszi maradék erőm és kikészít. Térdre rogyok és köhögni kezdek, amitől sikerül némi vért kipréselni magamból. Luna, kétségbeesetten térdel le hozzám, és próbál segíteni.
- Satanel, kérlek fejezzérek ezt be… - arcán könnyek gördülnek le. Nehezen, erőt veszek magamon és fölemelve tekintetem, törlöm le könnyeit. Nem szeretem őt sírni látni és tudom, hogy ezt Mammon sem akarja. Már épp mondanám, hogy majd nem alszom vele és akkor talán Mammon megnyugszik, mikor hirtelen a semmiből Gabriel tűnik föl, mintha hallotta volna, hogy Luna vele akar menni. Most komolyan, mindenki itt van, csak én nem érzékelem őket?
- Nem megy veled érted?! Ti hallgatóztok vagy mi? – morranok föl, de elég erőtlenül.
- Nem, dehogy, mégis miről van szó? Én csak Luna hívott, azt hittem bajban van, de látom, ne ő van bajban… - térdel le hozzánk, és én ettől egyre szánalmasabbnak érzem magam. Nem akarom, hogy Gabriel segítsen rajtam, mint valami jótevő, nem akarom, hogy a gyógyító kis praclijait rám tegye.
- Segíts Gabriel… - kéri Luna kétségbeesetten, mintha a halálomon lennék, pedig ez azért nem így van.
- Mit művelsz? – szólok rá Gabrielre, aki már hozzá is lát a gyógyításhoz, nekem meg nincs erőm ellenkezni, így csak szájalok. – én is meg tudom oldani, de egyet mondok, ha megpróbálod magaddal vinni Lunát és a fiam, kitépkedem a fehér tollacskáid és egyenként etetem meg veled.
- Hát meggyógyítalak, tudom, hogy te is képes vagy rá, de én mégiscsak angyal vagyok, nekem inkább testhezálló nem? – mosolyodik el. Látom élvezi a helyzetet.
- Mégis, hogy került ilyen vacak állapotba, és miért hiszi, hogy el akarlak vinni? . néz Lunára, mintha én itt sem lennék.


Hentai Chibi2012. 07. 27. 23:00:17#22496
Karakter: Gabriel / Luna /
Megjegyzés: Satanel-nek ~ narcisznak


 - Drágám, Mammon, nem csak őt nem bírja… Nem panaszkodom, de feltűnt, hogy egyre ritkábban enged a közeledbe? – erre persze elgondolkodok. Igen, az utóbbi időben tényleg nagyon sokszor került fel a falra szegény. Mammon nagyon féltékeny, nem is engedi a közelembe. De ez rossz. Én szeretném, ha Satanel mellettem lenne és megölelhetne, megcsókolhatna anélkül, hogy Mammon kiakadna.
- Sajnálom… én szeretlek… - hajtom le szomorúan a fejemet. Annyira nagyon sajnálom... Finoman állam alá nyúl és megemeli fejemet. Forró csókját viszonzom. Annyira hiányzik.
- Nem haragszom, csak hiányzol… - suttogja azzal a számomra már jól ismert lágy hanggal. Sosem haragszik rám, ő tényleg őszintén szeret és fontos vagyok neki. Halvány mosoly fut végig arcomon, de mikor látom nyílik az ajtó és ott áll apánk, akkor rögtön megkomolyodok. Satanel hátrébb is lép, mindketten tudjuk ennek nem lesz jó vége és érzem Mammon nem tetszését kívánja kimutatni drága nagyapja iránt.
- Ne zaklasd Lunát… - hallom Satanel is mérges. Nem is csodálom, ilyen apával. Próbálom csitítani Mammon-t, de nem igazán megy.
- Mindjárt elmegyek, de Luna, hallgass meg… Hoztam neked valamit és persze Mammonnak is.  Nem Mammont idegesítem, hanem téged és te kivetíted rá az érzéseid… de rendben… Az édesanyád is nagyon rosszul tudta érezni magát mikor terhes volt veled, ezért ezt ette… - zsebéből szép piros gyümölcsök kerülnek elő. Mik ezek? Még nem láttam ilyet...
- Nekem nem kell tőled semmi… - morranok rá. Persze Mammon is így gondolja. Ki tudja milyen hatással lehet ránk az a gyümölcs!
- Ez tápláló és a rosszullétet enyhíti… Tudom, hogy tőlem nem szívesen fogadod el, de ide lerakom és, ha mégis meggondolod, magad edd meg. Napi egy gyümölcs fedezi mind azt ami Mammonnak szüksége lehet… hisz neki is jobb lenne, ha nem dobnál ki mindent ami a gyomrodba kerül… - fejti ki, majd leteszi az asztalra és már menne is. Végre felfogta nem kívánt személy itt ebben a házban. De visszafordul.
- Csak részese szeretnék lenni az életeteknek… - eltűnik. Végre már, legalább nem rontja itt tovább a levegőt. Azt pedig várhatja, hogy az életünk részese legyen. Satanel felé fordulok. Ha akarnám, se tudnám leplezni apám iránt érzett gyűlöletemet és hatalmas haragomat.
- Nem akarom, hogy a közelemben legyen és nem fogom azokat a vackokat megenni, ki tudja milyen hatása lehet Mammonra, te ismered ezt a gyümölcsöt? – kérdezem. Van amit Mammon mondat, van ami dühömben jön magamtól is. A kérdés pedig jogos. Ki tudja milyen mocskos terve van apánknak már megint.
- Nem, nem ismerem igazán, de nem hiszem, hogy apám rosszat akar, legalábbis nektek nem, azért teszteljük le… - figyelem, ahogy közelebb lép és felvesz egyet a kezébe. Meg fogja kóstolni? És mi van ha árt neki? Picit meglepődök, mikor bele harap és már nyoma sincs az előbbi dühnek.
- Mit művelsz? Nem vehetsz a szádba bármit… - akad ki. Mosoly fut végig az arcán és nyel egyet. Megsimítja arcom, ami megnyugtat. De hogy tehet ilyet? Ki tudja milyen hatással lehet rá.
- Nyugodj meg, nem könnyű engem megmérgezni, de ez nem mérgező az biztos és nagyon finom, ha gondolod kóstold meg… kicsit frissít, nem inkább nagyon frissítő…  nyugodtan megkóstolhatod… - gyanakodva figyelem. Felém nyújt egyed, de nem bízok Luciferben, így meg se nagyon merem kóstolni. Pedig biztos jó íze lehet ... Satanel szerint az ...
- Hát talán meglehet próbálni, hogy Mammon jobban érezze magát a hasamban… - mondom bizonytalanul és ugyanígy veszem el tőle és kóstolom meg. Bármi megtörténhet...
- Ez finom… Utálom őt, de ez tényleg finom… Mi lenne, ha azt gondolnám te hoztad, talán jobb lenne… - eszegetem. Tényleg nagyon finom és Mammon-nak is nagyon tetszik. Ő mosolyogva bólint, mire én is elmosolyodok.
- Ez csak természetes, ha ettől jobb nektek… De azért vedd számításba, hogy még életemben nem láttam apámat ennyire küzdeni, valaki szeretetéért… Nem mondom, hogy nincs okod haragudni, sőt, mégis azért gondolkodj el kicsit, hogy ő az egyetlen, aki őszintén tud beszélni neked anyádról… Ha másért nem ezért érdemes beszélni vele nem? – kérdésére, csak megrázom a fejem. Nem érdekel tud mesélni anyámról, én akkor sem állok vele szóba!
- Nem vagyok képes megbocsátani neki… Egyenlőre nem és nem is hiszem, hogy valaha is apaként fogok tekinteni rá… tetszik vagy sem … - zárom le ezt a témát és inkább hozzá bújok. Mammon most elvan a pocakomban, jól esett neki ez a gyümölcs, szereti.
- Szeretlek… - suttogja lágyan és én csak bújok. Jó, hogy most megint ilyen közel lehet hozzám.

Az elkövetkező hónapokban már nincsenek rosszullétek a gyümölcsöktől, ami nekem és Mammon-nak is jó. De valahogy úgy érzem Satanel szempontjából annyira nem. Hisz Mammon teljesen kisajátít és nem engedi a közelembe. Ha mégis közel jut hozzám a falon végzi szegény... Nem értem Mammon miért csinálja ezt. Hiszen mindkettejüket nagyon szeretem ...
Akárhányszor igyekszek neki elmagyarázni, ő nem is figyel rám, nem is érdekli. Nem tudom mit tehetnék.
A gyümölcsöt továbbra is eszem és csak remélhetem, Mammon hamarosan megérti majd nem sajátíthat ki. Én mindig ott leszek neki, szeretni fogom, de az apját is szeretem.
Bent vagyok egyedül. Satanel kiment, aminek Mammon külön örül. A tükör előtt nézegetem pocakomat. Szép kerek, Mammon-nal meg a birtoklási vágyán kívül nincs más baj.
- Mammon kérlek legyél kicsit kedvesebb Satanel-el. Én szeretem őt és olyan rossz mindig bántod. Hidd el sokat fogok veled törődni, de hiányzik az apukád. - mondom simogatva a hasamat. Ő mocorogni kezd, de szerintem nem tetszik neki ez. Szeretné, ha csak vele foglalkoznék, de én meg örülnék ha Satanel a közelembe jöhetne.
- Csak egy picit Mammon. Egy nagyon nagyon kicsikét kérlek. - kérlelem, de szerintem még mindig semmi. Mély sóhaj hagyja el ajkaimat. Azért majd egy próbát megér. Végül is az nem árt, hátha felfogta a kis drágánk mit is akar anyukája kérni. Elindulok ki Satanelhez.

- Mi folyik itt? - esek kétségbe. Ez meg mi?
Saját magamat látom Satanel-lel szemben és elborul az agyam. Érzem Mammon dühös, hogy valaki az anyukájának adja ki magát. És talán az is dühíti, hogy az apukájára pályázik az a valaki.
Satanel ellöki magától és akkor látom meg eredeti alakját. Te nyomorult neked véged! A halálos ítéletedet írtad alá épp most! Vigyorog, ami irritálja drága kicsinket és érzem pillanatokon belül fogja ízekre szedni.
- Luna, ne tegyél semmit… - hallom a hangját, de semmi hatás. Egyik fülemen be, a másikon ki. Már meg is indulok a rohadék felé, de Satanel megelőz, és a földbe döngöli. Ezt én akartam!!!
- Takarodj innen és üzenem apámnak, ha még egyszer ideküld, valakit megölöm, bárki legyen is az… -  mint egy jó kiskutya erre el is tűnik. De én ezzel nem elégszek meg. Csak kerüljön egyszer a kezeim közé, esküszöm ízekre szedem szét!
Mammon haragját persze megint Satanel szenvedi meg és őt éri az ütés. Aucs ... Ez most tényleg durva volt. Látom Satanel tekintete felizzik és bár Mammon még nem, én tudom ennek nem lesz jó vége rá nézve. Hát pici fiam, felbosszantottad apukádat ...
Hirtelen ragad meg és haja körém fonódik. Próbálok mozdulni, hisz Mammon így igyekszik nemtetszését kimutatni, de nem megy.
- Most ide hallgass édes pici fiacskám… Luna az édesanyád, de nekem meg a szerelmem, nem sajátíthatod ki magadnak, megértem, hogy félted, de most és itt tisztázzuk, kinek van joga kisajátítani őt teljesen. Oké, hogy nincs sex, de az ölelést és a simogatást nem vonhatod meg, vagy ha kibújsz első dolgom lesz elfenekelni téged. Ezt vedd kézpénznek… Nekem is szükségem van rá én mindkettőtöket szeretlek, de ami sok az sok…
Érzem Mammon megnyugszik. Halvány mosoly fut végig az arcán.
- Az apai szigor a leghatásosabb. - kuncogok és bújok Satanel-hez. forrón csókolom meg és Mammon jelenleg hagyja és nem tesz semmit. Jó kis fiú.

***********                ********************              ***************
Este álmomban ismét azon a szép helyen vagyok. Mammon már vár rám és ahogy egyre közelebb megyek látom kissé sértődött.
- Mi a baj? - kérdezem kedvesen mosolyogva és leülök mellé. Átölelem, de látom most ez nem hat nagyon.
- Meg mert fenyegetni engem! Ilyet nem tehet! Nekem jogom van veled lenni, többet, mint neki!
- De Mammon te egyáltalán nem engedted a közelembe! - jelentem ki, mire rám emeli csodás tekintetét.
- De az más!
- Nem más. Én szeretem apádat és ő is engem. Rossz, hogy ezt teszed. Te nekem nagyon fontos vagy, de kérlek ne sajátíts ki.
- De mikor nem velem foglalkozol, én egyedül érzem magam. - sóhajt szomorúan, mire megölelem. Ölembe hajtja fejét és én hátát simogatom.
- Sosem leszel egedül. Mindig itt leszek neked és szeretni foglak. Még ha apáddal is foglalkozok, akkor is még veled is. Biztos szeretné ő is megnézni, hogy mocorogsz a pocakomban, megsimogatni, hallgatni ... Hát nem lenne jó? Nemsokára pedig majd kibújsz és akkor mindig velem leszel. Szeretni foglak, ahogy most is. - lehunyja a szemét és látom a gondolatra elmosolyodik, ahogy én is. - Hidd el jó lesz az is. Apukád is nagyon vár már. És még lehetne egy hugicád is ... - vetem fel. Erre hirtelen felül.
- Egy húgom? - pislog rám meglepetten. - Aki sokat fog velem törődni és nagyon fog szeretni, mint te? - erre bólintok. - Akkor jó.
************                     ****************              **************

Reggel már minden más. Sokkal jobban indul a reggel. Boldogan csókolom meg Satanel-t, bújok hozzá és szorosan ölelem. Mammon pedig nem tesz semmit.
- Láttam álmomban Mammon-t, beszéltem vele... - mondom mosolyogva. Satanel kezét pocakomra vezetem, hogy érezze bent mocorog kicsi fia.
- Mit mondtál neki, hogy ekkora hatása volt rá? - érdeklődik. Erre még jobban elmosolyodok és tincseivel kezdek játszani.
- Ígértem neki egy kishúgot ... - suttogom halkan, mire mosolyogva megcsókolt. - Talán ez volt rá ekkora hatással.


narcisz2012. 07. 04. 23:09:30#21947
Karakter: Satanel
Megjegyzés: Lunácskának


Próbálom összevakarni magam a padlóról, ahová életem értelme juttatott, miközben Gabriel próbálja csitítani a kedélyeket. Hogy ez a kis mocsadék mennyire bosszantó tud lenni.
- Luna, kérlek... - szólal meg Gabriel is.
- Nincs kérlek, nincs nyugodj meg! Mindketten megszegtétek az ígéreteiteket! – borul ki teljesen én meg persze, hogy az a fehérszárnyú madarat okolom. Mi a fasznak avatkozik bele a mi dolgunkba? Nagyon idegesít, és persze aggódom Lunácskámért. Most már terhes ez biztos és az idegeskedés nem tesz jót sem neki, sem pedig nekünk.
- Szóval ... – mondatát elharapja és kirohan a mosdóba én meg azzal a lendülettel esem neki Gabrielnek, mintha ő tehetne mindenről. Az én agyacskámban ő is a ludas, így számomra jogos a felháborodás.
- Te nyavalyás senkiházi, azonnal takarodj az otthonunkból!!  pattanok fel és már épp neki rontanék, mikor felemelve karját fúj visszavonulót.
- Most ne Satanel, inkább állítsuk le magunkat Luna kedvéért… - lép egyet hátra.
- Elmegyek, nem akarok gondot, csak aggódtam érte…
- Hát nem kell, mert én vigyázok rá… - morranok fel a szokásos kedves stílusomban, mire Gabriel bólint, hogy tudomásul vette és azzal a lendülettel el is tűnik. Elégedetten sétálok a fürdőhöz ellenőrizni drágámat, aki épp gyomra űrtartalmát készül kiadni, így inkább nem zavarom. Nem egyszerű egy démon gyereket kihordani anyám nem véletlenül nem akarta, hogy a hasában legyek.
Lassan telnek a napok, és a rosszullétek egyre durvábbakká válnak, kezdek igazán aggódni érte, és az sem segít a vacak érzésen, hogy szinte hozzá sem érhetek, mert Mammon mindent zokon vesz. Erős lesz, az biztos, de mégis milyen áron?
A szobában pihenek, mikor kintről zajt hallok és megérzem apám szagát, nincs kedvem társalogni vele, ezért némi alvást szimulálva várok, de aztán meghallom Luna hangját, aki mérgesen próbálja elüldözni maga mellől. Még nem békélt meg az öreggel és talán sosem fog. Nem mintha zavarna, hisz úgy is ki akarom sajátítani az én szépségem, épp eleget tartották távol tőlem és bár jelen pillanatban nem sokat kapok előle, mégis itt van és nekem ez elég. Kimegyek és apámmal találom szembe magam, de egy szót sem szólok hozzá, csak bemegyek Lunához.
- Tudom Mammon, te se kedveled. – mosolyodik el. Folyton beszél Mammonhoz, látom rajta, hogy a rosszullétek ellenére is nagyon boldog a tudattól, hogy a fiunk a pocakjában fejlődik.
- Kit nem kedvel? – ölelem át hátulról, hogy minden pillanatot kihasználhassak. –
- Talán Lucifert? – érdeklődöm, persze a válasz egyértelmű.
- Gyűlöli, rosszul van tőle. – fordul felém. - Amit nem is csodálok.
- Drágám, Mammon, nem csak őt nem bírja… Nem panaszkodom, de feltűnt, hogy egyre ritkábban enged a közeledbe? – nézek tekintetébe, nem bántani akarom ezzel, csak tényeket közlök, amik vacakul érintenek. Mostanában többször végeztem a falra kenve, mint egy matrica. Oké a fiam, de ezen lassan változtatni kell, mert megőrülök és az soha senkinek sem jelent semmi jót.
- Sajnálom… én szeretlek… - szomorodik el, mire álla alá helyezem kezem és magamhoz fordítva tekintetét megcsókolom, de nem viszem túlzásba, nehogy felbosszantsam Mammont.
- Nem haragszom, csak hiányzol… - suttogom kedvesen, hisz sosem tudnék haragudni rá, vagy a fiamra. Az ajtó kinyílik és apám, mintha nem értette volna a célzást lép be rajta. Luna tekintete azonnal elborul, így inkább ellépek egyet és apámra nézek.
- Ne zaklasd Lunát… - szólok rá, kicsit mérgesen. Ennyi idősen, már illene éreznie mikor fölösleges, sőt inkább bosszantóan zavaró.
- Mindjárt elmegyek, de Luna, hallgass meg… Hoztam neked valamit és persze Mammonnak is.  Nem Mammont idegesítem, hanem téged és te kivetíted rá az érzéseid… de rendben… Az édesanyád is nagyon rosszul tudta érezni magát mikor terhes volt veled, ezért ezt ette… - vesz elő néhány gyümölcsöt a zsebéből. Szép pirosak és akkorák mint egy gránát alma, nagyjából úgy is néznek ki, de én ismerem ezt a gyümölcsöt és tudom, hogy csak az alvilágban terem, viszont nem ismerem a hatását.
- Nekem nem kell tőled semmi… - morran fel Luna.
- Ez tápláló és a rosszullétet enyhíti… Tudom, hogy tőlem nem szívesen fogadod el, de ide lerakom és, ha mégis meggondolod magad edd meg. Napi egy gyümölcs fedezi mind azt ami Mammonnak szüksége lehet… hisz neki is jobb lenne, ha nem dobnál ki mindent ami a gyomrodba kerül… - fejti ki, mintha meg sem hallotta volna szerelmem szavait. Lerakja a gyümölcsöket és hátat fordítva távozni készül, de még az ajtóból visszafordul egy pillanatra.
- Csak részese szeretnék lenni az életeteknek… - azzal eltűnik. Luna felém fordul, de tekintetében olyan harag van, amit még magamon is ritkán tapasztalok.
- Nem akarom, hogy a közelemben legyen és nem fogom azokat a vackokat megenni, ki tudja milyen hatása lehet Mammonra, te ismered ezt a gyümölcsöt? – kérdezi, de meg sem moccan és, ha látná, hogy izzanak a szemi, bizonyára megrémülne saját magától. Igyekszem nem tudomást venni erről a tekintetről, mivel nem akarom még ezzel is felhúzni. Sosem gondoltam, hogy egyszer őt kell majd finoman megközelítenem és megválogatni szavaim.
- Nem, nem ismerem igazán, de nem hiszem, hogy apám rosszat akar, legalábbis nektek nem, azért teszteljük le… - lépek a gyümölcsökhöz és egyiket a kezembe véve, harapok egy jó nagyot a finom lédús termésbe. Az íze igazán különleges, édes és némi fanyar utóízzel, ami elég komolyan frissíti az egész testet.
- Mit művelsz? Nem vehetsz a szádba bármit… - akad ki édesen, szeme színe azonnal visszavált. Igen ez az én drága, aggódó Lunám. Elmosolyodva nyelem le a falatot és megsimogatom arcát.
- Nyugodj meg, nem könnyű engem megmérgezni, de ez nem mérgező az biztos és nagyon finom, ha gondolod kóstold meg… kicsit frissít, nem inkább nagyon frissítő…  nyugodtan megkóstolhatod… - nyújtom felé a gyümölcsöt, amit gyanakvóan szemlél, de látszik rajta, hogy kíváncsi az ízére. Nem bízik apánkban ezt meg is értem, még én sem bízom benne, pedig évezredek óta vele vagyok.
- Hát talán meglehet próbálni, hogy Mammon jobban érezze magát a hasamban… - suttogja, de elég bizonytalanul, majd elvéve kezemből, óvatosan bele harap.
- Ez finom… Utálom őt, de ez tényleg finom… Mi lenne, ha azt gondolnám te hoztad, talán jobb lenne… - néz rám és közben majszolgatja a finomságot. Elmosolyodom és bólintok.
- Ez csak természetes, ha ettől jobb nektek… De azért vedd számításba, hogy még életemben nem láttam apámat ennyire küzdeni, valaki szeretetéért… Nem mondom, hogy nincs okod haragudni, sőt, mégis azért gondolkodj el kicsit, hogy ő az egyetlen, aki őszintén tud beszélni neked anyádról… Ha másért nem ezért érdemes beszélni vele nem? – kérdezem finoman, mire egy heves fejrázást kapok. Nagyon makacs, nem is hittem volna hogy ennyire, bár azt magam sem tudom ez miért is lep meg.
- Nem vagyok képes megbocsátani neki… Egyenlőre nem és nem is hiszem, hogy valaha is apa ként fogok tekinteni rá… tetszik vagy sem … - ezzel le is zárja a témát és hozzám bújik. Ezek azok a pillanatok, amikért érdemes élnem.
- Szeretlek…- suttogom.
A következő hónapok, egyre rosszabbul alakulnak, már legalábbis az én szempontomból. Luna rosszullétei elmúltak, de ennek köszönhetően Mammon is jobban érzi magát, ami csak és kizárólag egy irányba vezet, hogy még kevesebbet érhetek az én szépségemhez. A féltékenysége és, birtoklási vágya, már az egeket veri és én tehetetlen vagyok, ahogy Luna is, hisz hiába magyarázza el Mammonnak, hogy én az apja vagyok és nem sajátíthatja ki teljesen, úgy tűnik Mammon agyacskája, még nem elég fejlett, hogy ezt felfogja. Viszont nálam kezd betelni a pohár és egyre többet vagyok ideges, ráadásul nincs akin levezessem. Apám nem jön azóta, hogy kedvesem megmondta nem kíváncsi rá, csak a gyümölcsöt küldeti, rendszerint egy szolgálóval. Fura ez a nagy figyelmesség részéről, tényleg fontos lehet neki Luna és Mammon, de ismerem annyira, hogy tudjam, valami van a háttérben, amit nem oszt meg senkivel és ez nagyon is bosszantó. Most mégsem szeretném ezt megosztani szerelmemmel, érthető okokból, így magamban forrok, akár a föld mélyéből előtörő láva. A fűben heverészem, kicsit távolabb a háztól, ahol egy nagyobb sziklán vezettem le a felgyülemlett feszültséget. Most valahogy még az angyalok is elkerülnek minket, pedig arra számítottam, hogy hemzsegni fognak. Legalább lett volna min levezetni a haragom, de valószínűleg ebben is apám keze van és megpróbálja távol tartani őket Lunától. A nagy elmélkedés közben egy ismerős hangra leszek figyelmes. Asmodé az, így elég unott képpel ülök föl és pislogok rá.
-Te meg mit akarsz?- kérdezem, szinte morogva. Elmosolyodik és odasétálva hozzám ül le mellém, kezét kitartja és egy tál gyümölcs jelenik meg benne.
- Meg akartalak látogatni, így én hoztam a gyümölcsöket… Kicsit nyúzottnak tűnsz, minden rendben? – kérdezi, mintha nem látszana a képemen, hogy kibaszottul nincs rendben semmit.
- Nem nincs rendben semmi, de nem fogom veled megbeszélni… - morranok rá, miközben kikapom kezéből a tálat és lerakom magam mellé.
- Fölöslegesen siettél a gyümölccsel, még akad bőven… az én drágám nem egy tehén, hogy egész nap egyen… - fejtem ki nem túl kedvesen, pedig tudom, hogy csak látni akart, ezért hozta előbb az adagot.
 - Nem állítottam, hogy az lenne, de ne legyél ilyen harapós én csak kis lelki támaszt szeretnék nyújtani… Apád lehet, hogy nem jön ide te tudja, hogy Mammon nem enged Luna közelébe… - erre végképp csúnyán nézek. Mégis, hogy jön apám ahhoz, hogy alattomos módon megfigyeltessen és rám küldje ezt a nyáltól csöpögő, csábítót. Mégis mi a fasz célja van?
- Ehhez semmi közöd, takarodj vissza ahonnan jöttél… - tekintetem felizzik és a levegő, haraggal telik meg. Nem sok kell, hogy robbanjak és kitekerjem Asmodé nyakát.
- Nem is akarok beleavatkozni… csak látni szerettelek volna…Tudom, hogy szükséged van az ölelésre és cirógatásra…- kikerekedett szemekkel pislogok, hogy ez most honnan jött neki, majd külsőt vált és Luna alakját fölvéve simít arcomra. Ez most komolyan szórakozik, vagy csak unja az életét?
- Beléd meg mi ütött? Attól, hogy úgy nézel ki mint Luna, még nem leszel ő, ne fárassz a baromságaiddal, van nekem épp elég bajom… - lököm el kezét és felállva távozni készülök, de megfogja karom és visszahúzva megpróbál megcsókolni. Még sosem ment ilyen messzire, tudom, hogy akar engem, de ez nagyon úgy tűnik, hogy parancsra teszi, ami csak még jobban feldühít. Ha apám azt hiszi, hogy ezt hagyni fogom, hát téved, de persze az is lehet, hogy számít haragomra és azért küldte Asmodét, hogy kicsit kiéljem magam rajta. Sosem lehet tudni mi jár annak a furmányos vén démonnak a fejében.
- Eressz idióta… - morranok, de addigra Luna is megjelenik.
- Mi folyik itt?... – kérdezi először kétségbe esetten, majd pillanatok alatt vált és tekintete elsötétül. Ellököm Asmodét, aki visszaveszi eredeti alakját és elvigyorodik. Akkora válik számomra világossá apám mit akar. Teszteli Mammon erejét, de ezt eszemben sincs hagyni.
- Luna, ne tegyél semmit… - kiáltom el magam, de nem is hallja. Van már pocakja bőven, de mikor Mammon eluralkodik rajta, nem is érezhető, hogy terhes. Én mégsem akarom, hogy ezzel az alávaló démonnal küzdjön, így megelőzve esek neki Asmodénak és egy mozdulattal a földbe döngölöm.
- Takarodj innen és üzenem apámnak, ha még egyszer ideküld valakit megölöm, bárki legyen is az… - Asmo, eltűnik, és Lunácskám, egy faszás mozdulattal engem talál telibe. Kezdem megszokni, hogy folyton a padlón végzem mostanában, de most túl ideges vagyok, hogy ebbe, csak úgy belenyugodjak. Most bizony az én drága pici fiam, megtudja ki is apuci valójában. Könnyebb dolgom lenne, ha nem Lunácska pocakjában lenne, de még így is tudok fenyíteni. Tekintetem felizzik és felpattanva ragadom meg kedvesem, majd finoman kőrbe tekerve hajammal, hogy mozdulni se tudjon nézek szemébe.
- Most ide hallgass édes pici fiacskám… Luna az édesanyád, de nemem meg a szerelmem, nem sajátíthatod ki magadnak, megértem, hogy félted, de most és itt tisztázzuk, kinek van joga kisajátítani őt teljesen. Oké, hogy nincs sex, de az ölelést és a simogatást nem vonhatod meg, vagy ha kibújsz első dolgom lesz elfenekelni téged. Ezt vedd kézpénznek… Nekem is szükségem van rá én mindkettőtöket szeretlek, de ami sok az sok…


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).