Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

loraneko2018. 01. 09. 11:39:26#35344
Karakter: Kwan Mei
Megjegyzés: Kezdő XenaRanger


 Elbűvölően gyönyörű napsütéses napra ébredtünk ma. Az év legcsodálatosabb évszaka van, tavasz. Kedvenc időszakjaim egyike. Kedvem támadt sétálni egyet a palóta körül, amit meg is teszek teendőim elvégezte után. Habár nem igen van inyemre kikelni ebből a selymes, puha ágyneműből.

Szobán szinte nyomban a hercegnő szobája után tallható. Annak idején ő maga rendelte ezt így, én és a szolgák pedig eleget tettünk a kérésének. A hosszú folyoson csak a mi szobáink találhatóak, és semmi más. Így nagyon nyugalmas, csendes kis folyosó ez, aminek én nagyon örülök. Az én lakhelyiségem nem túl nagy de nem is mondható olyan kicsinek. Nekem pontosan megfelel, én nem is vágyok nagyobbra. Kellemes barackszínű falai megnyugtatóan hatnak lelkemre. Régi, kissé kopott bútorai előidézik bennem gyerekkori lakhelyemről alkotott emlékeim. Eszembe jut apám kovács mühelye ahová én sosem szerettem bemenni, mert folyamatosan megcsappta orcámat az a szőrnyű és kibirhatatlan forrosság. Apám meggyötört, izzadság cseppes arca amint egy pillantást vet rám és halványan elmosolyodik. Anyám, a gyönyőrű édesanyám karcsú, szinte már túlságosan vékony alkata, holdsápadt bőre és mogyoróbarna őzike szemei, amint azokat kétségbeesetten rám mereszti .

Nem igazán őrültek annak amikor azon a  sorsfordtó napon a hercegnő a szolgálataiba vett. Jó anyám aggodalmáról addott jeleket és folyamatosan szoros ölelésekkel jelezte is ezt. Az ölelései tele voltak félelemmel, önzöséggel és aggoddalommal. Akkor még nem értettem semmit, de most már tudom. Féltett attól ami rám vár, aggodott amiatt, hogy milyen sosrs vár majd rám. Őnző volt, nagyon őnző, mert szeretett volna magának megtartani. Szerette volna ha melette válok nővé, ha ő tanít meg engem mind arra amit tud. Ha felügyelheti lépteimet és ott lehet ha éppen elesek és felemelhet. Igen ez volt az én drága jó anyám, akinek melegségét még most is érzem, ahogyan bőrének rózsaolajos illatát is. Emlékek, szeplötelen korszakom legszebb emlékei.

Én úgy gondolom jobb nekem így, jobb sorom volt mint velük. Félereértés ne esék nagyon szerettem a szüleimet és határtalanul boldog voltam velük, de mégsem tudták volna megadni ők azt amit itt kaptam.  Azt hiszem, most már ők is megértették, hogy nekem így volt a legjobb és örülnek, hogy a lányuk a hercegnő legkedvesebb udvarhülgye sőt legfőbb bizalmasa.

***

Végeztem minden egyes teendőmmel, mosolyogva megyek végig a folyosokon. Udvariasan és jól nevelten meghajolok mindenkinek, ahogy ők is nekem. Néha egy kiscit furcsa és különc lánynak tartanak a többiek, mível könyveket olvasok és folyamatosan a virágágyások között járkálok, mintha beszélgetnék velük. De ez engem nem érdekel, még akkor sem ha a hátam mögött kuncognak én csak megfordulok és rájuk mosolygok.

Kiérek a kastély hátsó udvarára, körbenézek, sehol nem látok senkit. Benyulok a kimonom alá és előveszek egy könyvet, azért mégsem szeretem ha beszélgetnek rólam.

Magam csendességében vagyok, ez az ami kell nekem, hogy egymagam legyek, saját kis világomban. Ahol olvashatok és akár beszélgethetek a virgokkal, vagy növényekkel, mert senki sem fog rám szólni.

Fellapozok lassan az oldalra ahol legutobb abbahagytam a történetet. Közben lassan apró léptekkel továbbhaladok a virágoskert irányába, néha fel-fel pillantok a könyvecskéből, hogy azért mégis lássam merre visznek lábaim.

Teljesen belemerülök a könyvembe. Oly csodás, szinte bármivé vállhatok ezáltal és ez a legjobb az egészben. De mégis én jobban kedvelem, azt a tényt, hogy így legalább utazhatok a világban, mégha valójában nem is tehetem meg. Csodálatos helyeket, gyönyörű tájakat ismerhetek meg csupán a könyvem segítségével.

Szinte teljesen belemerülök a könyvembe, mikor megcsap a kertben levő virágok illata. Mámorító. Öszecsukom azt és mint egy kislány a magasba emelem, miközben mosolyogva fordulok párat a saját tengelyem körül, mintha táncolnék vele. Majd később a virágoskertbe megyek és szinte minden egyes virágot megszagolok becsukott szemmel.

- Káprázatos. – mondom hangosan. Egyszerűen imádom a virágok illatát. Ez a kedvenc helyem az egész palótából. Szinte mindenféle virág megtalálható itt és a szívárvány minden színében pompáznak. Csendes és nyugalmas kis hely, ha akarnék nagyon jól eltudnék bújni itt a világ és a palóta zaja elől. De nem tehetem.

Furcsa érzés kerekedik bennem, olyan mintha valaki figyelne. Érdekes érzés, mégis, úgy hiszem ez nem csak egy érzsé, hanem tény. Megfordulok és a királyfi legfőbb bizalmasával, azt hiszem valami Renel találom szembe magam. Meghajolok elötte, ahogyan ő is elöttem

- Elnézést nem tudtam, hogy itt van. – szabadkozom. Sokat láttam a palótában de csak futolag. Beszélgetni még sohasem beszélgettem vele. Nem is kelett hisz, nem volt szükségünk arra.

- Semmi baj. – válaszolja egy mosolyal az arcán. Igazán megnyerő külseje van, bár arca inkább lányosnak tűnik mint egy érett férfié.

- Mi járatban van erre felé? – kérdezek rá, hiszen itt általában csak én szoktam sétálni, na meg a kertész.

- Valami fontosat kell megbeszélnem önnel. – mondja komoly hangnemben. Mi lehet olyan fontos, ami kettönkre tartozik? El sem tudom képzelni. Mi ügyünk lehet nekünk egymással. Bolintok. – Fontosat és bizalmasat. – folytatja tovább. Na most aztán mégjobban felkelltette az érdeklődésemet.

- Ha szabadna megtudnom mi lenne az a fontos dolog? – kérdezek rá, hisz még mindig nem avatott be. Csupán tudtomra adta, hogy fontosat akar velem megbeszélni. Ez idáig még sosem vettem szemügyre ezt az úriembert, mint ahogyan teszem most. Szemeim pásztázom magas alkatán, miközben arra várok, hogy válaszoljon nekem. 



Szerkesztve loraneko által @ 2018. 01. 09. 11:47:15


loraneko2016. 12. 12. 14:42:57#34833
Karakter: Saitoh Kenji
Megjegyzés: Sanseranak


 Borus kedvtelen időre ébredünk ma a palotában. Én vagyok az első aki kora órákban felkel. Az én ébresztésemre ébrednek fel a palota lakói, a szolgák, a szakácsok, a testőrök, az udvarnokok de még az udvari bolond is. Majd legutoljára a királyhoz sietek.

Őfelsége Adelath királyról annyit kell tudni, hogy az egyik legnagyobb királyság uralkodója már hosszú évek óta. Ezek a hosszú évek nagy nyomott hagynak őfelsége arcvonalain bár talán a legnagyobb nyomatot hagyta rajta hűséges királynője elvesztése is, és ennek már jó egy évtizede. Gyermekei, örökösei sincsenek már mind köreiben. Három fia közül már csak a legnagyobbik él körünkben, a többiek a királyság különböző részeit vezetik asszonyaikkal együtt. Négy fenségesen szép lánya közül is már csak a két legkisebbik tartózkodik a palotában.

Őfelsége igencsak furcsán viselkedik mostanában mintha valamire készülne, valami nagyon nagy dologra. Gondolkodásomban az egyik futár zavar meg.

- Saitoh! Őfelsége szeretne látni.- mondja kissé meghajolva. – A tanácsteremben vár rád.

-Azonnal megyek. Válaszolom és felkapom magamra kaftánom és elindulok. Hosszú folyóson megyek végig.

-Saitoh! Legkedvesebb szolgálom. –kezdi az uralkodó beszédét miközben én meghajolok. –Tudom, hogy mindig hűségesen szolgáltál és szolgálni fogsz továbbra is. Ugye így van?

-Igen így van felség. –helyeselek.

-Rendben. Majd szükségem lesz ezekre a szolgálataidra később is.

- Természetesen felség. – majd némi habozás után hozzá teszem. –De megtudhatom, hogy mi célból? Vagy van ennek valami különlegessége?

-Azt majd időben tudatom veled. – mondja majd felém nyújt egy irományt. – Ezt a levelet minél előbb elkel küldened a címzettjéhez. Ajánlom a leggyorsabb futárt válaszd erre a célra.

- Igenis Fenség. –válaszolom majd távozom.

- Azonnal hívassátok elém a leggyorsabb futárunkat. – parancsolok rá az egyik szolgára. Az meg rögtön szalad is. Nem telik el néhány perc és máris megjelenik egy futár.

- Hivatott Uram. – hajol meg előttem mint a legfelsőbb szolgáló előtt.

- Igen. Te vagy a leggyorsabb futár nemde?

-Igen Uram. Legalább is ezt tartják rólam.

- Értem. Akkor mielőbb juttasd el ezt a levelet a címzetthez. Indulj azonnal. – el is indul.

***

Már egy jó hónap eltelik,  de az illető akinek a levelet címezték még nem érkezett meg a palotába. Nem tudni, hogy eljutotté céljához a levél, vagy eltévedt talán az illető.

Még néhány nap telik el amikor érkezik egy őr, hogy valaki a király keresi. Sietek hát a fogadására. Ahogy kilépek az ajtón egy hölggyel találom szembe magam, aki kissé úgy van öltözve mint egy férfiú.

- Üdvözletem, a nevem Saitoh Kenji. Kit tisztelhetek a hölgyben?

- Sansera Liongardnak hívnak, északról érkeztem. Ezt a levelet kaptam ugyanis – kezembe nyújtja a levelet. Átnézem a sorokat, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez a levél amit elküldtünk.

- Ezt már egy hónapja elküldtük, és a futár is visszatért kegyed nélkül. Azt hittük, nem is fog jönni. – válaszolom.

- Volt egy kis dolgom még – mondja őszintén.

- Beszélek a királlyal, hogy mikor tudja fogadni kegyed.

Éjszakára a palotában szállásolom el a hölgyet, mivel a király ma már nem fogad egyetlen látogatót sem. Majd én is nyugovóra térek.

Reggel korán ébredek fel és miután felöltöztem gyorsan Sansera elé sietek, hogy a király elé vezessem.

- Mi ilyenkor a bevett gyakorlat? – kérdezi amint hozzá értem.

- Le kell térdelni a király elé üdvözlésként, majd azt tenni, amit ő parancsol. Ha hellyel kínálja az embert, azt el kell fogadni. Aztán megfelelő tisztelettel kell beszélni vele, a kérdéseire pedig illik röviden válaszolni. – oktatom a hölgyet.

- Értem-értem... – válaszolja. Miután bevezettem, elmegyek a királyhoz.

- Őfelsége, Adelath király! – hallom amint bejelentik az Uralkodó jövetelét. Először ő lép a terembe majd én. Amint a király a trónra ült én a háta mögé lépek. Biccentek a lánynak aki előre lép. Bemutatom.

- Felség, ő itt Sansera Liongard, aki kihallgatást kért tőled.

- Királyom. – helyes mindent úgy csinál, ahogy tanítottam.

- Felállhatsz, gyermekem. Hogy-hogy ilyen későn érkeztél hívó szavamra?

- Uram, nem tudtam ennél gyorsabban jönni. Folyamatos esőzések nehezítették az utam, amely nagyon kimerített engem és a hátasomat is. Bocsánatodért esedezem. – gyorsan tanul a hölgy.

- Megbocsájtom. Egy feladattal szeretnélek megbízni téged, és egyik hű szolgámat, akik megszereznek számomra valamit. – még számomra is újdonság ez az egész. Ugyan sejtettem, hogy készül valamire a király de azt nem, hogy mire.

- Uram, nem kételkedem bölcsességedben, de én nem kincsvadász vagyok.

- Igen, tudomásom van róla. Azonban mikor tanácsot kértem, hogy ki lehet a legjobb segítség ezen a küldetésen, sokan a te nevedet mondták. – a lány értetlenül mered rám. Segítségemet várva.

- Már hosszú évek óta a fiatal lányok tanításával foglalkozom, és apró... beavatkozásokon kívül nem gyakorlom... tanulmányaim.

- Erről is tudok, ám én mégis téged kérlek fel erre a feladatra – Saitoh-val együtt.

- Uram? – most lepődők meg a legjobban. Engem?

- Menjetek ki! – utasítja a király a régebbi szolgákat.  Csak néhányan maradunk a teremben. – Üljetek le –fordul hozzám és Sanserahoz a király. Mi pedig engedelmeskedünk.

- Azt szeretném, ha megtalálnátok az örök fiatalság forrását. – Tessék? Azt már annyian keresték.

- Uram, oda már elküldött egy csapatot, biztosan hamarosan visszatérnek. – válaszolom rá.

- Bárcsak így lenne, de egy hónapja tért vissza egy futár azzal a hírrel, hogy kettejük kivételével mindannyian meghaltak. Ők maguk pedig sérüléseik miatt nem vállalkozhatnak még nagyon sokáig a hazaútra. Ezért arra gondoltam, hogyha egy kis csapatot küldök el a felfedezésére, akkor biztosan sikeresebb lesz a küldetés. Saitoh, ismerem a képességeidet, láttalak felnőni, és tudom, milyen megbízható és tehetséges vagy. Az ítéleteid is pontosak, sosem elhamarkodottak. Rád bízom, kiket választasz magad mellé társadul. Egyetlen kikötésem, hogy őt vidd magaddal.- mutat a lányra.

- Megkérdezhetem, hogy mi olyan különleges a hölgyben, hogy velünk kell tartania? – nem szoktam ilyen kérdéseket feltenni de most muszáj volt.

- Nem látszódik rajta, de ő egy... –kezd bele a mondandóba de helyette a lány fejezi be a mondatát.

- Varázstörő. – Hogy mi? Varázstörő. Kezdem érteni mért kérte a király fel őt, hogy segítsen ebben.

- Rendben felség. – mondom udvariasan a királynak. – De engedelmével, most vissza vonulnék a szobámba, hogy átgondolhassam utunkat és a velünk tartó embereket is kiválaszthassam.

- Áh remek. Megfontoltan cselekszel ahogy szoktad. Rendben menj csak.  És te is elmehetsz  Sansera. – utasítja a lányt is.

- Két nap múlva indulunk. – fordulok a lány felé. – Addigra megtudsz mindent. Készülj fel az útra. – majd távozok.

Egy egész éjszakát töltök a szobámban gondolkodva. Lassan elfogadtam a helyzetet, hogy a Sanseranak is velünk kell jönnie. Én mindent megteszek a királyért de azért ez egy kissé nagy vállalkozás. Egész éjjel azon gondolkodom, hogy kiket kellene vigyünk magunkkal.

Két napot töltök utunk megszervezésével, nem is nagyon mozdulok ki a szobámból szinte senki sem láthat az szobámon kívül. Azt hiszem remek 10 főből álló csapatot sikerült beszereznem. És a király kérésével Sansera lesz a 11 csapat tag, valamint én.

A második napon készen mindenre felkészülve állok a nagyterem előtt ahová behívattam az összes embert aki velünk jön erre a nagy és veszélyekkel teli útra. Nagy levegő vételek közepette lépek be a nagy ajtón. Az első akit megpillantok Sansera. Öltözékén és arckifejezésén látom, hogy felkészült az útra.

-Mint tudjátok egy nagyon veszedelmes útra készülünk. Remélem mindannyian felkészültetek rá. Azért választottalak titeket erre, mert azt gondolom ti vagytok az udvar legjobbjai abban amit csináltok. Vegyétek hát ezt megtiszteltetésnek. – hadarom el gyorsan mondandómat. – Az indulásunk időpontja pontosan két óra múlva esedékes. Addig kérem mindegyikőtöket, hogy lelkiekben és fizikailag is készüljön fel erre az utunkra. Pontosan két óra múlva találkozunk a nagykapu előtt és a király áldásával útnak is eredünk. Egy pillantást vetek Sanserara és kiléptem a teremből. Mindenkinek hagyok időd az indulásunkig beleértve magamat is. Nem tudom mikor térünk majd vissza. Az bizonyos, hogy ez lesz életem legveszedelmesebb útja



Szerkesztve loraneko által @ 2016. 12. 12. 14:43:36


Calael2016. 01. 31. 16:48:04#33952
Karakter: Sansera Liongard
Megjegyzés: [loraneko - kezdő]


Sansera

Lassan két hete, hogy úton vagyok. A fagyos vidéket zöldellő fák váltották fel, a keményre fagyott földet cuppogós sár. Az eső rendületlenül esik, a ruhám már rég átázott, ugyanis a kedvem elment ebben a szürke időben mindenféle varázslattól. Tompuló figyelmemnek hála kezd eltűnni előlem az út, helyette az otthoni kis házamban vagyok, és egy pergamentekercset olvasok. Cirádás betűk, túlcicomázott szavak, s a végén a királyi pecsét.
Arra eszmélek, hogy a lovam egy helyben áll, és a füvet legeli lefele. Finoman oldalba bököm a sarkammal, hogy útnak induljon, és megpróbálok mindent kizárni a fejemből, azonban ez elég nehéz, mikor az ember fején folyamatosan dobol az eső.

*

Dél után pár perccel érkezem, ha hinni lehet a toronyórának. Nem nehéz megtalálni a kastélyt, ahova bekérettek, de én mégsem afelé veszem az irányt, hanem a legelső fogadó felé. Hátasom rábízom egy lovászfiúra, hogy gondoskodjon szegény jószágról, ugyanis kiérdemli a kimerítő út után.
Belépve az épületbe füstszag csapja meg az orrom, de nem az a kellemes, égett fát idéző, hanem valami kesernyés dolog. Odahaza nem nagyon pipáznak a férfiak, itt azonban, legalábbis úgy néz ki, sokan töltik meg szájukat sör helyett füsttel. A csapos érdeklődve néz felém, mintha nem sok nő lépne be a fogadóba. Azonban nekem nem vele van dolgom, hanem a hely szállásmesterével. Mivel azonban csak a csapos van bent, kénytelen vagyok hozzá fordulni.
- Egy szobát szeretnék kérni, ahol lefürödhetek, és rendbe szedhetem magamat.
- Két ezüst lesz, plusz egy a fürdő. Megszáll itt estére?
- Még nem tudom... – felelem a fejemet ingatva. Fogalmam sincs, hogy megy az élet a király udvarában, meg akit felkérnek feladatra, az egyből indul, vagy még készülődhet, meg kapnak-e ellátmányt vagy sem? Ha ide akarnak költöztetni, ahhoz már lenne pár szavam...
Bólint a férfi, majd sántikálva elindul megmutatni a szobámat. Követem, miközben az erszényemből előveszem a három kis ezüstérmét. A szobába érve odaadom a pénzt a csaposnak, aki közli, hogy egy fél óra múlva az asszonya elkezdi felhordani a meleg vizet a fürdőmhöz. Megköszönöm neki, és vele együtt elhagyom a szobát, ugyanis a lovam málhájában találhatóak a tiszta ruháim, amikre rövid időn belül szükségem lesz.

*

Mikor már ereszkedik a nap, akkor indulok el a fogadóból megtisztulva, felfrissülve a kastély felé. Lovam is jobb állapotban van; eddig összeállt, sáros szőre immáron teljesen tiszta, még a nap fénye is megcsillan rajta. A felvonóhídnál négy őr áll, alabárddal a kezükben, fényes páncélban, büszkén kihúzva magukat. Szemüket előre szegezik, mintha észre sem vettek volna, azonban én mégsem próbálok meg átsétálni közöttük. Wergonban az őrök is így álltak, és ha valaki megpróbált köztük átsétálni, azonnal lecsapódtak az alabárdok, elzárva az utat.
- A király rendelt ide engem, kérem, engedjenek be.
- És ezt mivel tudod bizonyítani, asszony? – kérdi az egyik, ahogy tekintetét rám emeli.
- Ezzel a levéllel – felelem, és előhúzom a királyi pecséttel ellátott pergamentekercsemet.
Elveszi tőlem az irományt, majd pár másodperc múlva vissza is adja.
- Bemehet, ott majd eligazítják, merre menjen.
Biccentek, majd a lovamat immáron száron vezetve bemegyünk az építménybe.
A falak mögött egy újabb, kisebb várost pillantok meg. Az épületek rendezettek, tiszták, a cégérek hang nélkül lengedeznek a szélben. Az utcák mindenhol macskakővel vannak kirakva, és apró kis kertek ott, ahol nincs lefedve a föld.
Lassan haladok, nem hittem volna, hogy így fog belülről kinézni ez az egész, a fal alapján pedig azt sem hittem, hogy nem egy nagy épület lesz az egész.
A palotához egyenes út vezet, az utcákon már nem nagyon látni embereket. Mindenki hazament a nap végére, legalábbis ezt feltételezem. Kicsit tanácstalannak érzem magam, hiszen az egész környezet új számomra, és soha nem társalogtam még egy királlyal sem. De ha képes volt követet küldeni értem, aki egy másik királyságban lakom... Biztos fontos dolog lehet. Levelemet mutogatom különböző szolgáknak, akik az épület körül serénykednek, míg végül az egyik a segítségemre lesz. Ő vezet el a király fogadóterméig, ahol jelenleg két őrön kívül senki sem tartózkodik. A szolga el is siet a dolgára, de előtte még megkéri az egyik őrt, hogy keressen valami illetékest, aki elintézi a dolgomat.
Tíz percig sétálgatok fel-alá a teremben, megcsodálva a fali festményeket, amelyek számomra ismeretlen személyeket és helyeket ábrázolnak, míg végül inkább leülök a terem közepén lévő hatalmas asztalhoz, és az ajtót kezdem el nézni, mikor lép már be valaki rajta.
Odakint már le is megy a nap, mire egy ifjú titán lép be a terembe. Jó kiállású, bizalomgerjesztő külsővel áldották meg az istenek.
- Üdvözletem, a nevem Saitoh Kenji. Kit tisztelhetek a hölgyben?
- Sansera Liongardnak hívnak, északról érkeztem. Ezt a levelet kaptam ugyanis – mondom, majd odaadom a kezébe a pergament. Gyorsan átfutja a sorokat, majd szemöldök ráncolva néz fel rám.
- Ezt már egy hónapja elküldtük, és a futár is visszatért kegyed nélkül. Azt hittük, nem is fog jönni.
- Volt egy kis dolgom még – válaszolom. Azt inkább nem említem meg, hogy a hátasom állapotát többre tartom, mint bármely olyan ember életét, akit nem is ismerek.
- Beszélek a királlyal, hogy mikor tudja fogadni kegyed.
Bólintok, és arra gondolok, hogy mindenki jobban járna, ha tegeződnénk, de ennek talán még nem jött el az ideje.

*

Éjszakára a palotában szállásolnak el, Saitoh szavaival élve azért, mert: "A király ma már nem tart audienciát. Holnap reggel azonban kegyed lesz az első, akit meghallgat."
Az este eseménytelenül telik, és hosszú idő óta először gondtalanul alszok. Reggel kopogtatásra kelek, és pár halk szóra, amely arra bíztat, hogy keljek fel minél hamarabb. Hallgatok is rá, utazó öltözékem helyett a legjobb állapotban lévő papnői ruhámat veszem fel. Fekete bársonyruha, ezüstszínű cérnával szegve és hímezve, míg a hátán a szalagok világos színűek. Nehézkesen kötöm meg őket, hisz már kijöttem a gyakorlatból, de a végeredménnyel elégedett vagyok. A ruha alja a földet söpri, teljes egészében elfedve sebtében megtakarított utazó csizmámat. Amint elkészülök, kinyitom szobám ajtaját, és úgy várok, hogy elém jöjjenek és a király elé vezessenek.
Saitoh jön elém, jól nevelten köszönt, és én is viszonzom a gesztust ez alkalommal. Most, hogy kipihent vagyok, jobban forog a nyelvem, és könnyebben is gondolkodom.
Ugyanabba a terembe sétálunk csendben, amelybe tegnap este irányítottak, ám ez alkalommal több őr található odabent.
- Mi ilyenkor a bevett gyakorlat? – kérdezem Saitoh-t kissé feszülten. Eddigi életemben mindent közvetlenül és nyíltan beszéltem meg mindenkivel, és soha senki nem tanított a formaságokra.
- Le kell térdelni a király elé üdvözlésként, majd azt tenni, amit ő parancsol. Ha hellyel kínálja az embert, azt el kell fogadni. Aztán megfelelő tisztelettel kell beszélni vele, a kérdéseire pedig illik röviden válaszolni.
- Értem-értem... – hümmögöm bólogatva, és hiába tudom, hogy nem kell félnem semmitől, mégis bennem van egy kis félsz.
A sarokba állok most, hogy ennyien vannak itt, és igyekszem minél szemérmesebbnek tűnni. Ez persze nehéz viszonylag mélyen dekoltált ruhámban, nem egyszer érzem magamon az egyik őr pillantását. Saitoh is elment a dolgára, így egyetlen ismerős arc nélkül várok a soromra.
- Őfelsége, Adelath király!
A kikiáltó hangjára összerezzenek, és még egyenesebben állok, mint annak előtte. Először pillantom meg az uralkodót, majd utána lép a terembe Saitoh és még két őr. Próbálom összerakni ennek a fiatal férfinak a szerepét ebben az udvarban, de egyelőre nem jön össze. Amint elfoglalja a király a helyét, Saitoh a háta mögé lép, és az őrök is elfoglalják az őket megillető helyet. Mikor Saitoh biccent felém, akkor lépek előre.
- Felség, ő itt Sansera Liongard, aki kihallgatást kért tőled.
- Királyom – szólítom meg előrelépve, majd az asztalt megkerülve két méteres távolságig közelítem meg, ahol fél térdre ereszkedem. A fejem is lehajtom, így el tudom képzelni, milyen viccesen is nézhet ez ki a bent lévő őröknek.
- Felállhatsz, gyermekem – szólal meg a király érces hangon. Azonnal felállok, és a király elé meredek. "Gyermekem?" Ez annyira furcsán hangzik. Még csak nem is ide tartozom!
- Hogy-hogy ilyen későn érkeztél hívó szavamra?
- Uram, nem tudtam ennél gyorsabban jönni. Folyamatos esőzések nehezítették az utam, amely nagyon kimerített engem és a hátasomat is. Bocsánatodért esedezem - teszem hozzá kis szünet után, lentebb hajtva a fejem.
- Megbocsájtom. Egy feladattal szeretnélek megbízni téged, és egyik hű szolgámat, akik megszereznek számomra valamit.
Értetlenül pillantok fel rá. Megszerezni valamit?
- Uram, nem kételkedem bölcsességedben, de én nem kincsvadász vagyok.
- Igen, tudomásom van róla. Azonban mikor tanácsot kértem, hogy ki lehet a legjobb segítség ezen a küldetésen, sokan a te nevedet mondták.
Kétségbeesetten nézek Saitohra. Nem ismerem őt se, de ő az egyetlen, akire jogom van így nézni ebben a pillanatban. Azonban nem mozdulnak az arcizmai, így visszafordítom tekintetem Adelathra.
- Már hosszú évek óta a fiatal lányok tanításával foglalkozom, és apró... beavatkozásokon kívül nem gyakorlom... tanulmányaim.
- Erről is tudok, ám én mégis téged kérlek fel erre a feladatra – Saitoh-val együtt.
- Uram? – szólal meg a férfi mögötte meglepett hangon.
- Menjetek ki! – utasítja a király a régebb óta bent lévő tucatnyi őrt, így hamarosan már csak öten vagyunk bent a teremben. – Üljetek le – fordul hozzám és Saitoh-hoz, így kihúzunk az asztal alól egy-egy széket, és előtte foglalunk helyet, háromszöget alkotva.
- Azt szeretném, ha megtalálnátok az örök fiatalság forrását.
- Uram, oda már elküldött egy csapatot, biztosan hamarosan visszatérnek – szólal meg Saitoh.
- Bárcsak így lenne, de egy hónapja tért vissza egy futár azzal a hírrel, hogy kettejük kivételével mindannyian meghaltak. Ők maguk pedig sérüléseik miatt nem vállalkozhatnak még nagyon sokáig a hazaútra. Ezért arra gondoltam, hogyha egy kis csapatot küldök el a felfedezésére, akkor biztosan sikeresebb lesz a küldetés. Saitoh, ismerem a képességeidet, láttalak felnőni, és tudom, milyen megbízható és tehetséges vagy. Az ítéleteid is pontosak, sosem elhamarkodottak. Rád bízom, kiket választasz magad mellé társadul. Egyetlen kikötésem, hogy őt vidd magaddal – biccent felém a király.
- Megkérdezhetem, hogy mi olyan különleges a hölgyben, hogy velünk kell tartania?
- Nem látszódik rajta, de ő egy... – kezd bele, de ahogy rám néz, nem fejezi be a mondatot.
- Varázstörő – teszem meg helyette. Nem szeretem, ha boszorkánynak hívnak, mivel olyan negatív jelentése van a szónak, amely rám egyáltalán nem jellemző. Legalábbis az utazásom kezdete óta nem úgy viselkedem, mint egy boszorkány, úgyhogy tekintsünk csak el ettől az elnevezéstől.


~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~


Szerkesztve Calael által @ 2016. 01. 31. 16:50:22


Hentai Chibi2012. 09. 23. 18:04:00#23517
Karakter: Gabriel / Luna /
Megjegyzés: Satanel-nek ~ narcisznak


  - Talán ez volt rá ekkora hatással. - godolkodok el. Végül is még egy baba, egy kicsike lány... Hát én nagyon örülnék neki.
- Hát lehet benne valami, de tudod mit? Használjuk ki, hogy Mammon ilyen kis engedelmes fiú lett.. – kuncog és nyakamba  csókol. Örülnék neki, de Mammon megint mocorog. Hát azt hiszem, most se lesz semmi.
- Nem lehet… - sóhajtok. Jaj Mammon ... Igazán megbékélhetnél édesapáddal. Satanel nagyon szeret téged és engem is.
- Hát jó, látom azért mégsem sikerült teljesen meggyőzni. Talán legközelebb világosítsd föl, hogy őt sem a mikulás csinálta… és rejtette a pocakodba… - vonja fel szemöldökét. Ez most igazán nagyon undok volt.
- Ilyenkor igazán undok tudsz lenni. Nekem is hiányzol, de örüljünk neki, hogy legalább megölelhetsz. Pár napja ez még elképzelhetetlennek tűnt, és valamelyik falra kenve végezted volna. Most megölelhetsz… - mosolygok kedvesen. Végül is legalább ezt engedi a mi kis drága csodás piciként. Olyan tökéletes baba.
- Igazad van… - megsimogatja a pocakomat és közelebb bújik. Erre még inkább elmosolyodik. Tudom, hogy ő is annyira várja Mammon-t mint én.
- Mesélj nekem róla… Milyen srác a fiam… - kérdezget és én lelkesen kezdek el neki mesélni. Elmesélem milyen külsőre, hogy milyen szép szeme van. Lágy hangja van, hogy hasonlít rá. Hogy milyen kedves. Mindent amit tapasztaltam, mindent amit érzek. Egy igazi kis angyalka a drága. Csodálatos jó gyerek.

Napokig minden más. Mammon sokkal jobban tűri Satanelt a közelében. Esténként meg ott van velem és ölelhetem, dajkálgatom. Este ismét vele álmodok és olyan jó érzés. Reggel viszont Satanel már nincs mellettem.
Kikelek az ágyból és azért felöltözök. Vajon hol lehet? Mammon megint nyugodt, aminek örülök. De azt nem tudom, hol van kedvesem. Végig járom a házat, de semmi. Aztán kimegyek. Satanel az egyik fánál van, de ... Lucifer is!
- Mit keres ez itt? – nézek Luciferre dühtől csillogó szemekkel. Már attól nyugtalan leszek, ha csak meglátom. És akkor még hozzám se szólt!
- Már megyek is… - emeli fel kezét, mire teljesen lesápadok. Te jó ég! Tiszta lila véraláfutásos az oldala... Mellé rohanok, szívem hevesen dobok. Mit tett vele az a szörny?
- Mi történt? Lucifer? Az a féreg… tudtam hogy… - kezdek bele, de szavamba vág.
- Luna, kicsim nyugodj meg… Nem Lucifer tette… nem ő volt…
- Akkor ki? Asmodé?... – egyszerűen nem tudom fékezni haragomat. Nem tudom ki tette ezt vele, de nagyon vészesnek néz ki. Finoman ér arcomhoz és megsimogat.
- Ne találgass… Eddig eltitkoltam, de éjjelente én is találkozom Mammonnal. Hozzám kicsit máshogy áll és ezeket ő csinálta. Nem nagy ügy, én egyenesen boldog vagyok, hogy kapcsolatba lép velem… mert végre én is részese vagyok a terhességednek. Eddig kimaradtam belőle teljesen, de most kellek. Fejlődik erősödik, csodálatos érzés ennek a részesévé válni… aaa… - lelkesen magyaráz, de fájdalma van. Nem tudom erre mit mondjak. Hogy Mammon ilyet tesz vele? De miért? És mikor? Mindig velem van ... Akkor Satanel-t mikor bánthatja? Nem értem és aggaszt ez az egész. Miért nem szólt hamarabb?
- Te nem vagy normális. - tekintetemben már nyoma sincs a dühnek, csupán csak az aggodalomnak. - Neked ez jó? És ha megöl? Satanel kérlek ... Miért nem mondtad el hamarabb? – sóhajtok föl. Te jó ég ... Ez durva. Még csak olyan picike Mammon és máris ilyen erős. - Azt hiszem talán jobb lenne ha Gabriel vigyázna ránk. Akkor majd nem bánt téged. – jelentem ki szomorúan. Mert ez így nem mehet tovább. Ha talán nincs a közelünkben, akkor Mammon megnyugszik. A fának támaszkodik, látom nem tetszik neki. De nem tudok mást tenni. Nem akarok, hogy Satanel-nek még nagyobb baja essen.
- Ne tedd ezt velem… tudod, hogy nem bírom nélküled, abba belepusztulnék… Nem öl meg, azt nem hagynám, ez csak… - látom erős fájdalmai vannak. Sajnálom őt, rossz így látni. És az is fáj, hogy mindezt Mammon teszi, az én csodálatos kisfiam. Térdre rogy és köhögni kezd ... Vért ... Erre még inkább megrémülök és rögtön letérdelek hozzá.
- Satanel, kérlek fejezzétek ezt be… - és könnyeim utat törnek maguknak. Rám néz, finoman letörli könnyeimet. Annyira fáj, hogy ők ketten ezt teszik. Látom még mondana valamit, de érzem Gabriel jelenlétét.
- Nem megy veled érted?! Ti hallgatóztok vagy mi? – morran föl, de látom gyenge. Még Gabriel meg sem szólalt és ő máris neki támad, bár a jobbik, hogy most csak szavakkal. Ha még össze is verekednének ők is ... Na azt már tényleg nem viselném el.
- Nem, dehogy, mégis miről van szó? Én csak ... Luna hívott, azt hittem bajban van, de látom, nem ő van bajban… - térdel le hozzánk. Látszik rajtam mennyire aggódok Satanel miatt.
- Segíts Gabriel… - kérem őt teljesen kétségbeesetten. Nagyon súlyosnak tűnnek a sérülései és féltem őt. Gabriel nem szól, csak látom segíteni készül. Köszönöm, annyira köszönöm Gabriel.
- Mit művelsz? – morran rá Satanel rögtön. Nem értem miért nem jó neki ... Legalább rendbe fog jönni. De mást nem tesz, csak szavakkal ellenkezik. Másra ahogy nézem nincs is ereje. Annyira nagyon féltem őt. – Én is meg tudom oldani, de egyet mondok, ha megpróbálod magaddal vinni Lunát és a fiam, kitépkedem a fehér tollacskáid és egyenként etetem meg veled.
- Hát meggyógyítalak, tudom, hogy te is képes vagy rá, de én mégiscsak angyal vagyok, nekem inkább testhezálló nem? – mosolyodik el. Remek. Nem jönnek jól ki egymással, de remélem nem fognak egymás torkának esni, mert azt nagyon nem szeretném.
- Mégis, hogy került ilyen vacak állapotba, és miért hiszi, hogy el akarlak vinni? - néz rám. Én csak szomorúan lehajtom a fejem, megint sírhatnékom van. Miért teszi ezt Mammon?
Kezemet pocakomra simítom.
- Mammon tette. De nem tudom mikor és hogyan. - törlöm le arcomon végig folyó könnyeimet.
- Jól van semmi baj Luna. - mosolyog rám kedvesen. - Nyilván nem éppen kedveli az apját. - és még mindig ott van a mosoly az arcán.
- Gabriel kérlek fejezd be. - nézek rá szomorúan csillogó szemekkel, kérően.
- Rendben van, bocsánat. - majd elveszi a kezét. - Kész, rendben vagy. - jelenti ki Satanel-nek.
- Köszönöm. - mondom kedvesem helyett, mert tudom neki nehezére esne ezt kimondani.
- És miért hiszi, hogy el akarlak vinni? - látom Gabrielen nem érti mibe csöppent bele éppen.
- Hát ... Mivel Mammon nagyon ellene van, így gondoltam jobb lenne nekik külön ... Ha én nem lennék itt. - mondom. - De ez egy ötlet volt. Bár lehet tényleg jobb lenne. Mindenesetre ezt át kell gondolnom még. - indulok el be pocakomat simogatva. Mammon ... Miért? Miért teszed ezt? A szívem szakad meg, attól amit tesztek.

Az éjszakám nyugodtan telik és Mammon megint megjelenik. Most alig 6 éves gyermeki alakjában.
- Mammon ... Kérlek ... Mire jó ez? - kérdezem aggódja, mikor magamhoz ölelem a csöppséget.
- Mert elvesz tőlem. - feleli a gyermeki ártatlansággal. - Meg kell halnia ...
- Mammon nem! - szólok rá. - Én mindkettőtöket szeretlek, nem teheted ezt.
- De akkor csak velem lennél...
- Most is épp harcoltok igaz? - és el is engedem. - Fejezd be Mammon! Nem akarok tovább itt lenni. - folynak könnyek végig az arcomon.

Fel ébredek és érzem a végig folyó könnycseppeket arcomon. Szomorúan bújok Satanel-hez. Nem akarok aludni. Mammon most igazán rosszat tesz.
Kibújok az ágyból, lágy csókot lehelek szerelmem ajkára. Sajnálom Satanel, de így lesz a legjobb.
Átöltözök és kimegyek az udvarra. Kell a friss levegő, hogy még egyszer átgondolhassam. De akárhogy is igyekszek más megoldást találni nem megy. Így maradok az eredeti elhatározásnál.
Mindent elkészítek és mire Satanel felébred, már csak a búcsú marad hátra. Szomorúan csillogó szemekkel állok elé.
- Satanel én gondolkodtam ... - kezdem halkan, persze ő rögtön megijed. - Ez így nem mehet tovább, az amit Mammon tesz rossz ... Már csak két hónap addig én ...
- Nem mehetsz Gabriel-el! Kérlek ne tedd ... - néz rám és látom szemeiben ismét azt, mint mikor az angyalokkal a zárdába távoztam. Olyan rossz őt így látni, szomorúvá tesz. Mert bár szeretnék vele maradni, de nem lehet Mammon miatt. Szorosan hozzá bújok és csak ölelem, mintha az életem múlna. Bár tudom ez a pillanat nem tarthat sokáig, mert Mammon bármikor megelégelheti.
- Satanel ... Nekem el kell mennem ... - suttogom halkan megerősítve az előbbieket. Nem akarok, de muszáj.
- Miért? Nem, ezt már megbeszéltük, nem mehetsz el, mi össze tartozunk. Elbírok Mammon-nal... Megoldom ...
- Satanel kérlek ... Ez nem mehet így. Mammon nem érti meg, nem hallgat rám. Két hónap múlva minden rendben lesz és visszajövök, a kezedben tarthatod majd a fiadat ... Nem lesz baj ... - suttogom ajkaira és forrón megcsókolom.
- Nem baj, hogy nem érti meg ... Nem számít, el vagyok vele ... Megoldom. De tudod én szétcsúszok, ha nem vagy itt. - akár egy gyerek úgy bújik és én elveszek. Nem tudok neki nemet mondani, de elveszíteni se akarom. Mammon viszont nem nyugszik, míg meg nem öli.
- Tudom. - nézek mélyen a szemeibe. - De most ki kell bírnod. És aztán meg lesz a kisfiúnk és minket többé senki sem választhat el egymástól.
- Biztos vagy benne? Amióta megszülettél veled akartam lenni, de mindig jött valami... Honnan veszed, hogy most más lesz?
- Vissza jövök még Mammon születése előtt. Megszületik és nem lesz baj. - mondom és igyekszek ezt magammal is elhitetni. - Gabriel vigyáz rám, nem fogja hagyni az angyaloknak, hogy bántsanak engem és Mammon-t. Ráadásul Mammon is engem véd. Hamar el fog telni a két hónap. - nem szól semmit, csak pocakomat simogatja. Arcomon könny folyik végig. Mammon ... Miért teszed ezt?
- Szeretlek Satanel, jobban mint bárki mást. És Mammon-t is szeretem. De fáj, hogy míg engem egy ideális álomvilágban tart, addig ti ölitek egymást.
- Tudom ... Ezért akartuk eltitkolni.
- Szeretlek. - csókolom meg. Szorosan ölelem, majd elválunk egymástól és én kiindulok Gabrielhez.
- Én is téged ...- hallom hangját és magamon érzem tekintetét. Félek, ha most visszafordulok, akkor nem leszek képes őt itt hagyni.

Lassan telnek a hónapok és szomorúan. Nincs túl jó kedvem és ezt biztos Mammon is megérzi. Álmomban ha a kis világába is kerülök már nem mosolygok. Csak ülök a fa tövében és búslakodok.
Hiányzik Satanel és ebbe az érzésbe majd bele pusztulok.
Nappal Gabriel a társaságom, de ő se sokat tud javítani a helyzeten. Nyugtat, hogy hamarosan minden rendben lesz és Mammon megnyugszik majd. Néha pocakomat simogatja, beszél neki.
- Nekem se tetszik ez a helyzet, de anyukád kedvéért békélj meg apáddal. Én sem rajongok érte, de ez van. - mondja, de én nem szólok semmit. Mammon viszont tüntetőleg rúg egyet.
- Nem, most te se vagy nagy kedvence emiatt. - sóhajtok. - Amikor megpróbálod meggyőzni őt, akkor nagyon nem kedvel téged. - Pedig Mammon nagyon jó gyerek. De Satanel-re féltékeny. - mondom szomorúan.
- Hidd el minden rendbe jön. - ölel szorosan magához. Ami ellen Mammon nem tiltakozik. Talán tudja, hogy Gabriel nem vetélytárs a számára. - Hamar elmegy már ez a kis idő.
- Hamar, de minden perc hosszú óráknak tűnik, minden nap heteknek, éveknek. Gabriel nekem nagyon hiányzik Satanel. - törlöm le legördülő könnyeimet. Nem szól semmit, csak még szorosabban ölel.

Két hónap nem sok idő, mégis nekem az örökké válóságnak tűnt. De most végre itt vagyok. Már csak úgy három hét van kicsikénk születéséig. Izgatottan igyekszek a ház felé.
- Mammon kérlek legyél nagyon jó az édesapádhoz. - kérem és megsimizem pocakomat. - Különben a mami megint nagyon nagyon szomorú lesz. Az ajtó elött egy alakot pillantok meg és amit tudatosul bennem ki is az elborul az agyam. Érzem Mammon dühe vezet főleg.
- Mit keresel itt? - morranok rá automatikusan mikor oda érek.
- Satanel-ről van szó ... Valami...
- Megmondtuk már neked mind a ketten, hogy nem kívánt személy vagy itt, úgyhogy takarodj!
- De hidd el most jobb, hogy ...
- Takarodj már el a picsába! Nem értesz vagy mi van? - förmedek rá ismét. - Vagy eltakarodsz előlem, vagy rajtad keresztül megyek be azon az ajtón!
- De Luna ...
- Nincs de! Ha így folytatod ennél is mélyebbre ásod magad a szemünkben!
- Hát legyen, de ha kellek tudod hol találsz ... - adja meg magát és eltűnik, én pedig megkönnyebbülve lépem át a küszöböt. Végre itt, már annyira hiányzott nekem Satanel. Végig járom a lakást, végül a szobánkban lelek rá.
Arcomon mosoly, szemeim a boldogságtól könnyesek. Szerelmem ... Úgy hiányoztál.
- Satanel ... - és el is indulok felé. Rám emeli tekintetét olyan semmit mondóan.
- Mi az? Hazatévedtél a fattyaddal együtt? - erre csak döbbenten állok. Satanel ... Nem áll meg, csak elsétál mellettem. - Gyorsan nyírjátok ki egymást, már kezdtek az agyamra menni. - és megy ki. Döbbenten fordulok utána könnyes szemekkel.
- Satanel ... - de nem áll meg, így kisietek hozzá. - Satanel állj meg! Mi ütött beléd? Ő a te fiad! Hogy mondhatsz ilyet? - érzem Mammon se tudja hova tenni a dolgot.
Felém fordul és eddig ezt a pillantását nem is ismertem. Mintha most helyben meg tudna ölni minket és ... Némi megvetést is látok benne. Furcsa, a szívem bele fájdul, hogy így látom.
- Na ne mond. Akkor hol voltatok eddig? Számomra meghaltatok, mikor elmentél azzal a tetves madárfajzattal! Talán inkább most is nála kellene lenned! - fel sem fogom mi történik, csak mikor már Lucifer előttem van. Satanel ... Ő most tényleg ránk támadt? Mire bármit is kinyöghetnék már el is tűnt. Én meg csak állok, arcomon könny folyik végig.
- Ezt akartam mondani. - fordul szembe velem, de én mint sem szólva megölelem. Nem azért mert hú de nagyon szeretném, hanem most kell valaki akinek a vállán kisírhatom magam.
- Nem akarom elhinni, hogy ezt tette! - zokogom.
- Már egy ideje ez van és erős a gyanúm nem magától ilyen. De gyere menjünk be és próbálj megnyugodni.
Bent leülök, de nem tudom ezt felfogni. Érzem Mammon- nak is nehezére esik ezt feldolgozni, hogy az apja így bánt vele.
- Ne aggódj, megoldom.
- Nem kell ... Csak hagyj békén ... kérlek... - nem szól csak távozik.

Este egyedül fekszek az ágyban, Satanel nem jött haza. Pocakomat simogatva, sírva nyom el az álom. Mammon megint a kis világába hív. A fa tövéhez ülök ahova mindig, de csak sírok. Nagyon hiányzik Satanel.
- Mami sajnálom. - bújik hozzám a pityergő kis Mammon. - Nem ezt akartam. Hiányzik apa. - ismeri be.
- Tudom. Nekem is nagyon hiányzik kicsim. - mondom és szorosan magamhoz ölelem. - Te csak féltékeny voltál.
- Igazából jó volt apával harcolni, mintha játszottunk volna és most ... Most hogy nincs itt hiányzik. - erre bólintok. Nem tudok mit mondani, hiányzik Satanel.


narcisz2012. 09. 19. 23:19:58#23478
Karakter: Satanel
Megjegyzés: chibikének


Mammon nagyon erős ez tény, de azért én még túlszárnyalom és szemmel láthatóan, sőt érzékelhetően komolyan gondolom a fenekelést. Meguntam, hogy folyton a falra kenve végzem és, nem mehetek Luna közelébe. Érzem, hogy a megvonás, már az agyamra mászik és feszültebbé tesz mint mikor egyáltalán nem lehettem Luna mellett. Mammon is komolyan vesz, ami nem is csoda, a démoni erő, veszett energiával áramlik felé és kicsit sem sugároz apai szeretetet.
- Az apai szigor a leghatásosabb. – az apai szigor? Igen. Tény,  hogy szeretem Mammont, de az Lunát titkolom jobban és ezt bizony nem is titkolom senki előtt. Sajnos ezt Mammonnak is tudnia kell, ha választás elé állít, én Lunát fogom választani. Egy percig sem fogok gondolkodni, hogy föláldozzam e, ha ezzel Luna az enyém marad. Úgy tűnik ezzel, csak Luna nincs tisztában. Csókját viszonzom, és magamhoz ölelve tartom, amíg lehet. Nagyon hiányzik, hogy így legyünk, de muszáj visszafognom magam és megelégedni azzal amit kapok. Nagyon távolinak érzem Mammont, és Lunát is, mintha csak ő várná Mammont. Nehéz ezt megfogalmazni, de azt hiszem az lehet gond, hogy ő az aki terhes, és mivel Mammon kizár ebből az egészből én nem tudom igazán átérezni, ezt az egészet. Jelenleg csak annyit érzékelek, hogy van egy akadály, ami meggátolja, hogy a szerelmemmel legyek. És ez az akadály hiába a fiam, el akarom távolítani, meg akarok szabadulni tőle. Az éjjel nem okoz gondot, nyugodtan bújhatok Lunához, de legbelül ott van bennem, hogy Mammon bármelyik pillanatban meggondolhatja magát és újra azon a nyavalyás falon találom magam.

Álmomban egy sötét nyirkos helyen találom magam. A falakról valami nyálkás váladék folyik le, okádék bűzt árasztva magából. Nocsak, mi lehet ez a hely? Nyílván valóan Mammon próbál megfélemlíteni, anyuci tudta nélkül. Jobb is így, nem kell Lunának mindenről tudnia, majd elintézzük mi ezt egymás közt.
- Mammon gyere elő… Ha így akarsz megfélemlíteni, ahhoz korábban kell felébredned kicsi fiam… - kuncogom el magam. Az oszlopok messzire nyúlnak az égbe, és köztük sétálva keresem őt. Az egyik oltalmából Kilép elém, teljes valójában, immár felnőtt alakban. Csodaszép, és különleges. Most először láthatom őt szemtől szembe. Lehet, hogy a hely nem épp megfelelő, és tekintete gyilkos dühvel van tele, de mégis csak láthatom. Most először kézzelfoghatóvá válik számomra is.
-  Miért hoztál ide fiam? – kérdezem, és megállok alig két méterre előtte.
- Megfenyegettél, és éreztem azt a gyilkos szándékot az irányomban… Anya nem érezhette, de én igen… - feleli, sanda pillantással.
- Nocsak, akkor gondolom tudod hányadán állunk, mi ketten. – felelem.
- Harcolni fogunk érte! – jelenti ki, határozottan.
- Egész pontosan és hidd el Mammon, én legalább annyira, ha nem jobban akarom őt mint te. Luna hozzám tartozik, az én igazi tulajdonom, mind a teste és a lelke is. Jól jegyezd meg, ha kell elpusztítalak, de nem hagyom, hogy elvedd tőlem… - morranok rá, mire elgondolkodik.
- Furcsa ez a hely igaz? – indul el felé, lassan, de céltudatosan.
- Nem annyira, a nagyapád börtöne, ennél rémesebb és furcsább, de azt hiszem, ha igazán belemásznál az agyamba, sokkal sötétebb és félelmetesebb helyet is találhatnál. – úgy kerülgetjük egymást, mint macska a forró kását, de egyenlőre egyikünk sem lép.
- Talán majd legközelebb onnan merítek ötletet.
- Azt próbáld meg… Előbb nullázom le az agyad, minthogy észlelni tudnád, ha engedély nélkül a fejembe mászol… - a falak megremegnek, kijelentésemre, és Mammon veszett erővel indul meg felém. Épp csak arra van időm, hogy kitérjek, mérhetetlen haragja és féltékenysége elől. Furcsa, de most először érzem őt igazán közel magamhoz, és hiába a nagy vadság. Büszkeség tölti el szívem. A fiam csodálatos, és nem csak a külseje. Olyan erőket mozgósít ellenem, amik mosolygásra késztetnek. A gyilkos szándék egyértelmű, de ez kicsit sem zavar, végre én is érzem, hogy van fiam.
- Mi ez a hevesség kicsikém? – beteges vigyor ül ki arcomra, és ismét szembe fordulok vele. Tekintete, ártatlan és vad egyben. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy jómagam tudom e használni a démoni erőm? Kezem kitartom magam elé és megpróbálkozom erőimet mozgósítani, de semmi. Ügyes gyerek és óvatos, ki hinné, hogy még csak magzat. Gondolkodom el.
- Jól van fiacskám, akkor játszunk… - kuncogom el magam.
- Ez nem játék, meg foglak  ölni, nem adom át neked az édesanyám!! – háborodik föl hevesen.
- Még szép, hogy játék, mert ha nem annak fognám fel, megölnélek. – válaszolom nemes egyszerűséggel.
- Nincs erőd, elvettem szinte mind… - morog vissza. Jaj az ördögre mondom, csodás srác.
- Nem csak az erő a lényeg. Kicsikém, tapasztalatban bőven felülmúllak, és lehet, hogy ebben a világban te irányítasz, azért okozhatok neked meglepetést.  – minden haragom elszáll vele kapcsolatban és nem marad más, csak a kíváncsisággal egybekötött büszkeség. Tudni akarom mire képes és meddig hajlandó elmenni, hogy célját megvalósítja. Viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha itt megsérülök, akkor a valós életben is, így óvatosnak kell lennem, hogy egyikünk se sérüljön komolyabban. Luna sosem bocsátaná meg, ha kárt tennék Mammonban. Pici fiam támadásba lendül, én pedig védekezem, és csak nagy ritkán mozdulok rá komolyabban. Igyekszem elkerülni, hogy megsérüljön, de közben engem se öljön meg. Elég hevesen támad,  így elég gyorsan ki is merül, feléli erőkészleteit. Végül is csak egy magzat, és ennek ellenére is képes meglepetéseket okozni. Persze én is kifáradok, erő hiányában, tényleg csak a tapasztalatomra hagyatkozhatok, de pár óra harc után, már mind a ketten veszett kimerültségben lihegünk.
- Feladod? Belátod végre, hogy nem győzhetsz ellenem és édesanyád, hozzám is tartozik? – kérdezgetem, mert már jó lenne abbahagyni. Ha így kimerít napközben használhatatlan leszek, ráadásul, azt hiszem eltörte néhány bordám, így minden egyes levegővétel, maga a kín.
- Miért vagy ilyen erős?... Nincs is démoni erőd, akkor miért nem bírok veled? – hangja kicsit kétségbeesett, de nem fogom megsajnálni, az Luna reszortja, én inkább nevelek.
- Idővel kicsi fiam… Idővel talán túlszárnyalsz engem, de még nem jött el a te időd. Lásd be szépen és add föl. – mosolyodom el. Nagyon aranyos, így morogva, és szívesen ölelném meg, de tudom, még ennek sincs itt az ideje, és talán sosem jön el az a pillanat, mikor elfogadja, hogy az apja vagyok, és így vannak előjogaim, Lunával kapcsolatban.
- Soha, meg foglak ölni, anya csak az enyém… - Lendül ismét támadásba, de már nincs ereje. Lába megcsúszik a sikamlós talajon és ez épp elég, hogy  az erő ami ideköt, meginogjon annyira, hogy ki tudjak lépni belőle. Szemem kipattan, tagjaim sajognak és lihegve figyelem a plafont. A nap már felkelőben van és megvilágítja hálónkat. A mellkasomhoz kapok, hogy meggyógyítsam magam, de szépségem már ébredezik, így erőt véve magamon, inkább elrejtem sérüléseim. Gyöngéden megölel és megcsókol, Mammon, pedig nem tesz semmit. Hogyan is tenne, hisz az összes erejét felemésztette kettőnk harca.
- Láttam álmomban Mammon-t, beszéltem vele... – megfogja kezem és pocakjára teszi. Mammon mozog, de érzem ki van merülve. Jó érzés megérinteni őt, még akkor is, ha Luna pocakjában van.
- Mit mondtál neki, hogy ekkora hatása volt rá? – kérdezem, mosolyogva, habár tudom, nem csak a kettejük beszélgetése hatott rá. Viszont a tudat, hogy amíg velem harcolt, még édesanyjával is csevegett, valahol máshol, ismét büszkeséggel tölt el. Valóban lenyűgöző kis démon lesz belőle.
- Ígértem neki egy kishúgot ... – mosolyog rám édesen, én pedig elgondolkodom. Egy kishúg? Nem is tudom, egyenlőre Mammonnal is alig bírok, ki tudja milyen lenne egy lány, azok mindig veszettebbek, de nem zárkózom el az ötlettől. - Talán ez volt rá ekkora hatással.
- Hát lehet benne valami, de tudod mit? Használjuk ki, hogy Mammon ilyen kis engedelmes fiú lett.. – kuncogom és nyakába csókolok. Erre persze Mammon összeszedi magát és megböki Lunát, hogy ezt azért ne hagyja.
- Nem lehet… - sóhajt föl édesen, mire elszakadok tőle és megtekergetem nyakam.
- Hát jó, látom azért mégsem sikerült teljesen meggyőzni. Talán legközelebb világosítsd föl, hogy őt sem a mikulás csinálta… és rejtette a pocakodba… - vonom föl szemöldököm.
- Ilyenkor igazán undok tudsz lenni. Nekem is hiányzol, de örüljünk neki, hogy legalább megölelhetsz. Pár napja ez még elképzelhetetlennek tűnt, és valamelyik falra kenve végezted volna. Most megölelhetsz… - mosolyog kedvesen, mire elmosolyodom és hozzá bújok. A sérülésem még fáj kicsit, de már a gyógyulás útjára lépett, így a mozgásomon, vagy a légzésemen sem vehet észre semmit. Igaza van, örülhetek ennek is, és ha ennek az az ára, hogy minden éjjel harcolnom kell a fiammal, hát megteszem, mert semmi és senki sem akadályozhatja meg, hogy közel legyek szerelmemhez.
- Igazad van… - simogatom meg pocakját és fejem ráteszem.
- mesélj nekem róla… Milyen srác a fiam… - kérdezgetem, mintha jómagam semmit sem tudnék. Szerintem oka volt, hogy amíg velem harcolt, addig az édesanyját megkímélve mindentől, elvitte egy békés helyre. Lehet, hogy hadban állunk, de Luna lelki békéjét mind a ketten egyformán őrizzük, a testiről már nem is beszélve. Figyelmesen hallgatom a beszámolót, Luna olyan átéléssel tud beszélni Mammonról, és úgy tűnik kicsit el is van szállva tőle. Igazi jóságos angyalkának gondolja, habár ez nem meglepő, hisz engem is képes szeretni, pedig nálam kegyetlenebb lény, nem nagyon kell a világra.

A következő pár nap így zajlik. Éjjel harcolok a fiammal, de a nappalokat megkapom cserébe és eközben egyre közelebb kerülök a fiamhoz. Lehet, hogy ő harcnak fogja föl, de valójában nagyon messze áll tőle. Tény, hogy egyre ügyesebb, és egyre komolyabb sérüléseket okoz, de eközben nemcsak tanul, hanem erősödik, ami talán jó, talán nem, de engem büszkeséggel tölt el. Majd egyik nap sérüléseim próbálom gyógyítani, kint a merőn, mivel olyan komolyak lettek, hogy muszály voltam távol kerülni Lunától, mielőtt megsejt valamit. Tudom, nem szép dolog eltitkolni, hogy miket művelünk a fiammal, de úgy érzem jobb ez így mindenkinek.
-Drága kicsi fiam, ez most nagyon fájt apucinak… - magyarázom a semmibe, miközben oldalamat fogom és próbálom meggyógyítani magam.
- Nocsak, az unokám, máris az életedre tör? – hallom meg apám hangját. Rendesen elrejtette az erejét, nem is vettem észre, hogy a közelemben van, de az is lehet, hogy a sérülésem gyengít le ennyire. Felnézek rá, ahogy elém térdel.
- Had segítsek… - nyújtja ki a kezét.
- Nem kell megoldom, és jobb lenne, ha elmennél, mielőtt Luna észreveszi a jelenléted… Nem szeretném, ha felizgatná magát. – tolom el kezét határozottan. Amúgy nekem nincs bajom az apámmal, már évszázadok óta ilyen semmilyen a viszonyunk, de tudom Luna gyűlöli és számomra az ő lelki békéje a legfontosabb.
- Mióta utasítasz el te is? Nem akarok rosszat, miért nem lehet ezt megérteni? Csak szeretnék részese lenni a lányom és a fiam életének… Ez talán bűn? – kérdezi, miközben feláll és ellép.
- Eddig én is kimaradtam, csak pár napja vagyok részese annak, amit Luna él át, legyél türelmes és talán neked is megadatik… - felnyögök, ahogy megpróbálok fölállni. Apám elmosolyodik és végigsimít az oldalamon.
- Hány bordád törte el?
- Ez már belső vérzés… Heves, és erős, csodálatos srác…
- Látom büszke vagy, pedig föl akar koncolni. Megértelek, bár láthatnám én is… ő is büszke, és ez nem ámítás, sajnos vele kapcsolatban mást is érzek, nem csak a büszkeség hajtja. Mammonra pályázik. Vagy az erejére, vagy ő magára, de így vagy úgy, nem engedhetem, hogy megkaparintsa. Abba Luna belepusztulna, így komoly döntésre jutok, miközben gyógyítgat. El kell rejtenem őket, apám szeme elől. Mindent meg kell tennem, hogy biztonságban tudhassam őket.
- Föl ám, de még milyen hévvel, féltékeny, harcias és rendesen kijátszott. Olyan világot teremtett, amiben semmi erőm, csak a puszta tapasztalatra hagyatkozhatok… - nyögök föl fájdalmasan. Nincs erőm meggyógyítani magam, így mégis hagyom, hogy apám segítsen, habár nem vagyok benne biztos, hogy jól teszem. Ahogy apám oldalamra teszi kezét, elgondolkodom, de egy ismerős hang ismét kizökkent. Ellépek apám mellől és Lunával találom szembe magam.
- Mit keres ez itt? – néz apánkra.
- Már megyek is… - emeli el kezét, felfedve, iszonyat lila véraláfutásaimat. Elszörnyedve néz rám, és miközben apánk visszavonulót fúj, kétségbeesetten rohan hozzám.
- Mi történt? Lucifer? Az a féreg… tudtam hogy…
- Luna, kicsim nyugodj meg… Nem Lucifer tette… nem ő volt… - próbálom lecsillapítani.
- Akkor ki? Asmodé?... – dühös és aggódik, látom az édes pofikáján. Megfogom arcát és megsimogatom.
- Ne találgass… Eddig eltitkoltam, de éjjelente én is találkozom Mammonnal. Hozzám kicsit máshogy áll és ezeket ő csinálta. Nem nagy ügy, én egyenesen boldog vagyok, hogy kapcsolatba lép velem… mert végre én is részese vagyok a terhességednek. Eddig kimaradtam belőle teljesen, de most kellek. Fejlődik erősödik, csodálatos érzés ennek a részesévé válni… aaa… - nyögök bele, lelkes magyarázatomba.
- Te nem vagy normális. - néz rám aggódva, pedig én tényleg komolyan gondolom, hogy ez így normális és van okom a büszkeségre.
 - Neked ez jó? És ha megöl? Satanel kérlek ... Miért nem mondtad el hamarabb? – sóhajt föl. Kicsit rosszul érint, hogy azt hiszi egy magzat démon képes lenne megölni, de tény, hogy csúnya sérüléseket szedek össze.
- Azt hiszem talán jobb lenne ha Gabriel vigyázna ránk. Akkor majd nem bánt téged. – erre teljesen kiakadok, de a mozgás fájdalmat okoz és nyögve támaszkodom meg a fánál.
- Ne tedd ezt velem… tudod, hogy nem bírom nélküled, abba belepusztulnék… Nem öl meg, azt nem hagynám, ez csak… - a hirtelen mozdulatoktól ismét erős fájdalom nyilall testembe. Nem értem miért nem vagyok képes meggyógyítani magam, jó persze ha több időm lenne és erősen koncentrálnék biztos menne, de a stressz teljesen legyengít. A gondolat, hogy ne lássam Lunát, elveszi maradék erőm és kikészít. Térdre rogyok és köhögni kezdek, amitől sikerül némi vért kipréselni magamból. Luna, kétségbeesetten térdel le hozzám, és próbál segíteni.
- Satanel, kérlek fejezzérek ezt be… - arcán könnyek gördülnek le. Nehezen, erőt veszek magamon és fölemelve tekintetem, törlöm le könnyeit. Nem szeretem őt sírni látni és tudom, hogy ezt Mammon sem akarja. Már épp mondanám, hogy majd nem alszom vele és akkor talán Mammon megnyugszik, mikor hirtelen a semmiből Gabriel tűnik föl, mintha hallotta volna, hogy Luna vele akar menni. Most komolyan, mindenki itt van, csak én nem érzékelem őket?
- Nem megy veled érted?! Ti hallgatóztok vagy mi? – morranok föl, de elég erőtlenül.
- Nem, dehogy, mégis miről van szó? Én csak Luna hívott, azt hittem bajban van, de látom, ne ő van bajban… - térdel le hozzánk, és én ettől egyre szánalmasabbnak érzem magam. Nem akarom, hogy Gabriel segítsen rajtam, mint valami jótevő, nem akarom, hogy a gyógyító kis praclijait rám tegye.
- Segíts Gabriel… - kéri Luna kétségbeesetten, mintha a halálomon lennék, pedig ez azért nem így van.
- Mit művelsz? – szólok rá Gabrielre, aki már hozzá is lát a gyógyításhoz, nekem meg nincs erőm ellenkezni, így csak szájalok. – én is meg tudom oldani, de egyet mondok, ha megpróbálod magaddal vinni Lunát és a fiam, kitépkedem a fehér tollacskáid és egyenként etetem meg veled.
- Hát meggyógyítalak, tudom, hogy te is képes vagy rá, de én mégiscsak angyal vagyok, nekem inkább testhezálló nem? – mosolyodik el. Látom élvezi a helyzetet.
- Mégis, hogy került ilyen vacak állapotba, és miért hiszi, hogy el akarlak vinni? . néz Lunára, mintha én itt sem lennék.


Hentai Chibi2012. 07. 27. 23:00:17#22496
Karakter: Gabriel / Luna /
Megjegyzés: Satanel-nek ~ narcisznak


 - Drágám, Mammon, nem csak őt nem bírja… Nem panaszkodom, de feltűnt, hogy egyre ritkábban enged a közeledbe? – erre persze elgondolkodok. Igen, az utóbbi időben tényleg nagyon sokszor került fel a falra szegény. Mammon nagyon féltékeny, nem is engedi a közelembe. De ez rossz. Én szeretném, ha Satanel mellettem lenne és megölelhetne, megcsókolhatna anélkül, hogy Mammon kiakadna.
- Sajnálom… én szeretlek… - hajtom le szomorúan a fejemet. Annyira nagyon sajnálom... Finoman állam alá nyúl és megemeli fejemet. Forró csókját viszonzom. Annyira hiányzik.
- Nem haragszom, csak hiányzol… - suttogja azzal a számomra már jól ismert lágy hanggal. Sosem haragszik rám, ő tényleg őszintén szeret és fontos vagyok neki. Halvány mosoly fut végig arcomon, de mikor látom nyílik az ajtó és ott áll apánk, akkor rögtön megkomolyodok. Satanel hátrébb is lép, mindketten tudjuk ennek nem lesz jó vége és érzem Mammon nem tetszését kívánja kimutatni drága nagyapja iránt.
- Ne zaklasd Lunát… - hallom Satanel is mérges. Nem is csodálom, ilyen apával. Próbálom csitítani Mammon-t, de nem igazán megy.
- Mindjárt elmegyek, de Luna, hallgass meg… Hoztam neked valamit és persze Mammonnak is.  Nem Mammont idegesítem, hanem téged és te kivetíted rá az érzéseid… de rendben… Az édesanyád is nagyon rosszul tudta érezni magát mikor terhes volt veled, ezért ezt ette… - zsebéből szép piros gyümölcsök kerülnek elő. Mik ezek? Még nem láttam ilyet...
- Nekem nem kell tőled semmi… - morranok rá. Persze Mammon is így gondolja. Ki tudja milyen hatással lehet ránk az a gyümölcs!
- Ez tápláló és a rosszullétet enyhíti… Tudom, hogy tőlem nem szívesen fogadod el, de ide lerakom és, ha mégis meggondolod, magad edd meg. Napi egy gyümölcs fedezi mind azt ami Mammonnak szüksége lehet… hisz neki is jobb lenne, ha nem dobnál ki mindent ami a gyomrodba kerül… - fejti ki, majd leteszi az asztalra és már menne is. Végre felfogta nem kívánt személy itt ebben a házban. De visszafordul.
- Csak részese szeretnék lenni az életeteknek… - eltűnik. Végre már, legalább nem rontja itt tovább a levegőt. Azt pedig várhatja, hogy az életünk részese legyen. Satanel felé fordulok. Ha akarnám, se tudnám leplezni apám iránt érzett gyűlöletemet és hatalmas haragomat.
- Nem akarom, hogy a közelemben legyen és nem fogom azokat a vackokat megenni, ki tudja milyen hatása lehet Mammonra, te ismered ezt a gyümölcsöt? – kérdezem. Van amit Mammon mondat, van ami dühömben jön magamtól is. A kérdés pedig jogos. Ki tudja milyen mocskos terve van apánknak már megint.
- Nem, nem ismerem igazán, de nem hiszem, hogy apám rosszat akar, legalábbis nektek nem, azért teszteljük le… - figyelem, ahogy közelebb lép és felvesz egyet a kezébe. Meg fogja kóstolni? És mi van ha árt neki? Picit meglepődök, mikor bele harap és már nyoma sincs az előbbi dühnek.
- Mit művelsz? Nem vehetsz a szádba bármit… - akad ki. Mosoly fut végig az arcán és nyel egyet. Megsimítja arcom, ami megnyugtat. De hogy tehet ilyet? Ki tudja milyen hatással lehet rá.
- Nyugodj meg, nem könnyű engem megmérgezni, de ez nem mérgező az biztos és nagyon finom, ha gondolod kóstold meg… kicsit frissít, nem inkább nagyon frissítő…  nyugodtan megkóstolhatod… - gyanakodva figyelem. Felém nyújt egyed, de nem bízok Luciferben, így meg se nagyon merem kóstolni. Pedig biztos jó íze lehet ... Satanel szerint az ...
- Hát talán meglehet próbálni, hogy Mammon jobban érezze magát a hasamban… - mondom bizonytalanul és ugyanígy veszem el tőle és kóstolom meg. Bármi megtörténhet...
- Ez finom… Utálom őt, de ez tényleg finom… Mi lenne, ha azt gondolnám te hoztad, talán jobb lenne… - eszegetem. Tényleg nagyon finom és Mammon-nak is nagyon tetszik. Ő mosolyogva bólint, mire én is elmosolyodok.
- Ez csak természetes, ha ettől jobb nektek… De azért vedd számításba, hogy még életemben nem láttam apámat ennyire küzdeni, valaki szeretetéért… Nem mondom, hogy nincs okod haragudni, sőt, mégis azért gondolkodj el kicsit, hogy ő az egyetlen, aki őszintén tud beszélni neked anyádról… Ha másért nem ezért érdemes beszélni vele nem? – kérdésére, csak megrázom a fejem. Nem érdekel tud mesélni anyámról, én akkor sem állok vele szóba!
- Nem vagyok képes megbocsátani neki… Egyenlőre nem és nem is hiszem, hogy valaha is apaként fogok tekinteni rá… tetszik vagy sem … - zárom le ezt a témát és inkább hozzá bújok. Mammon most elvan a pocakomban, jól esett neki ez a gyümölcs, szereti.
- Szeretlek… - suttogja lágyan és én csak bújok. Jó, hogy most megint ilyen közel lehet hozzám.

Az elkövetkező hónapokban már nincsenek rosszullétek a gyümölcsöktől, ami nekem és Mammon-nak is jó. De valahogy úgy érzem Satanel szempontjából annyira nem. Hisz Mammon teljesen kisajátít és nem engedi a közelembe. Ha mégis közel jut hozzám a falon végzi szegény... Nem értem Mammon miért csinálja ezt. Hiszen mindkettejüket nagyon szeretem ...
Akárhányszor igyekszek neki elmagyarázni, ő nem is figyel rám, nem is érdekli. Nem tudom mit tehetnék.
A gyümölcsöt továbbra is eszem és csak remélhetem, Mammon hamarosan megérti majd nem sajátíthat ki. Én mindig ott leszek neki, szeretni fogom, de az apját is szeretem.
Bent vagyok egyedül. Satanel kiment, aminek Mammon külön örül. A tükör előtt nézegetem pocakomat. Szép kerek, Mammon-nal meg a birtoklási vágyán kívül nincs más baj.
- Mammon kérlek legyél kicsit kedvesebb Satanel-el. Én szeretem őt és olyan rossz mindig bántod. Hidd el sokat fogok veled törődni, de hiányzik az apukád. - mondom simogatva a hasamat. Ő mocorogni kezd, de szerintem nem tetszik neki ez. Szeretné, ha csak vele foglalkoznék, de én meg örülnék ha Satanel a közelembe jöhetne.
- Csak egy picit Mammon. Egy nagyon nagyon kicsikét kérlek. - kérlelem, de szerintem még mindig semmi. Mély sóhaj hagyja el ajkaimat. Azért majd egy próbát megér. Végül is az nem árt, hátha felfogta a kis drágánk mit is akar anyukája kérni. Elindulok ki Satanelhez.

- Mi folyik itt? - esek kétségbe. Ez meg mi?
Saját magamat látom Satanel-lel szemben és elborul az agyam. Érzem Mammon dühös, hogy valaki az anyukájának adja ki magát. És talán az is dühíti, hogy az apukájára pályázik az a valaki.
Satanel ellöki magától és akkor látom meg eredeti alakját. Te nyomorult neked véged! A halálos ítéletedet írtad alá épp most! Vigyorog, ami irritálja drága kicsinket és érzem pillanatokon belül fogja ízekre szedni.
- Luna, ne tegyél semmit… - hallom a hangját, de semmi hatás. Egyik fülemen be, a másikon ki. Már meg is indulok a rohadék felé, de Satanel megelőz, és a földbe döngöli. Ezt én akartam!!!
- Takarodj innen és üzenem apámnak, ha még egyszer ideküld, valakit megölöm, bárki legyen is az… -  mint egy jó kiskutya erre el is tűnik. De én ezzel nem elégszek meg. Csak kerüljön egyszer a kezeim közé, esküszöm ízekre szedem szét!
Mammon haragját persze megint Satanel szenvedi meg és őt éri az ütés. Aucs ... Ez most tényleg durva volt. Látom Satanel tekintete felizzik és bár Mammon még nem, én tudom ennek nem lesz jó vége rá nézve. Hát pici fiam, felbosszantottad apukádat ...
Hirtelen ragad meg és haja körém fonódik. Próbálok mozdulni, hisz Mammon így igyekszik nemtetszését kimutatni, de nem megy.
- Most ide hallgass édes pici fiacskám… Luna az édesanyád, de nekem meg a szerelmem, nem sajátíthatod ki magadnak, megértem, hogy félted, de most és itt tisztázzuk, kinek van joga kisajátítani őt teljesen. Oké, hogy nincs sex, de az ölelést és a simogatást nem vonhatod meg, vagy ha kibújsz első dolgom lesz elfenekelni téged. Ezt vedd kézpénznek… Nekem is szükségem van rá én mindkettőtöket szeretlek, de ami sok az sok…
Érzem Mammon megnyugszik. Halvány mosoly fut végig az arcán.
- Az apai szigor a leghatásosabb. - kuncogok és bújok Satanel-hez. forrón csókolom meg és Mammon jelenleg hagyja és nem tesz semmit. Jó kis fiú.

***********                ********************              ***************
Este álmomban ismét azon a szép helyen vagyok. Mammon már vár rám és ahogy egyre közelebb megyek látom kissé sértődött.
- Mi a baj? - kérdezem kedvesen mosolyogva és leülök mellé. Átölelem, de látom most ez nem hat nagyon.
- Meg mert fenyegetni engem! Ilyet nem tehet! Nekem jogom van veled lenni, többet, mint neki!
- De Mammon te egyáltalán nem engedted a közelembe! - jelentem ki, mire rám emeli csodás tekintetét.
- De az más!
- Nem más. Én szeretem apádat és ő is engem. Rossz, hogy ezt teszed. Te nekem nagyon fontos vagy, de kérlek ne sajátíts ki.
- De mikor nem velem foglalkozol, én egyedül érzem magam. - sóhajt szomorúan, mire megölelem. Ölembe hajtja fejét és én hátát simogatom.
- Sosem leszel egedül. Mindig itt leszek neked és szeretni foglak. Még ha apáddal is foglalkozok, akkor is még veled is. Biztos szeretné ő is megnézni, hogy mocorogsz a pocakomban, megsimogatni, hallgatni ... Hát nem lenne jó? Nemsokára pedig majd kibújsz és akkor mindig velem leszel. Szeretni foglak, ahogy most is. - lehunyja a szemét és látom a gondolatra elmosolyodik, ahogy én is. - Hidd el jó lesz az is. Apukád is nagyon vár már. És még lehetne egy hugicád is ... - vetem fel. Erre hirtelen felül.
- Egy húgom? - pislog rám meglepetten. - Aki sokat fog velem törődni és nagyon fog szeretni, mint te? - erre bólintok. - Akkor jó.
************                     ****************              **************

Reggel már minden más. Sokkal jobban indul a reggel. Boldogan csókolom meg Satanel-t, bújok hozzá és szorosan ölelem. Mammon pedig nem tesz semmit.
- Láttam álmomban Mammon-t, beszéltem vele... - mondom mosolyogva. Satanel kezét pocakomra vezetem, hogy érezze bent mocorog kicsi fia.
- Mit mondtál neki, hogy ekkora hatása volt rá? - érdeklődik. Erre még jobban elmosolyodok és tincseivel kezdek játszani.
- Ígértem neki egy kishúgot ... - suttogom halkan, mire mosolyogva megcsókolt. - Talán ez volt rá ekkora hatással.


narcisz2012. 07. 04. 23:09:30#21947
Karakter: Satanel
Megjegyzés: Lunácskának


Próbálom összevakarni magam a padlóról, ahová életem értelme juttatott, miközben Gabriel próbálja csitítani a kedélyeket. Hogy ez a kis mocsadék mennyire bosszantó tud lenni.
- Luna, kérlek... - szólal meg Gabriel is.
- Nincs kérlek, nincs nyugodj meg! Mindketten megszegtétek az ígéreteiteket! – borul ki teljesen én meg persze, hogy az a fehérszárnyú madarat okolom. Mi a fasznak avatkozik bele a mi dolgunkba? Nagyon idegesít, és persze aggódom Lunácskámért. Most már terhes ez biztos és az idegeskedés nem tesz jót sem neki, sem pedig nekünk.
- Szóval ... – mondatát elharapja és kirohan a mosdóba én meg azzal a lendülettel esem neki Gabrielnek, mintha ő tehetne mindenről. Az én agyacskámban ő is a ludas, így számomra jogos a felháborodás.
- Te nyavalyás senkiházi, azonnal takarodj az otthonunkból!!  pattanok fel és már épp neki rontanék, mikor felemelve karját fúj visszavonulót.
- Most ne Satanel, inkább állítsuk le magunkat Luna kedvéért… - lép egyet hátra.
- Elmegyek, nem akarok gondot, csak aggódtam érte…
- Hát nem kell, mert én vigyázok rá… - morranok fel a szokásos kedves stílusomban, mire Gabriel bólint, hogy tudomásul vette és azzal a lendülettel el is tűnik. Elégedetten sétálok a fürdőhöz ellenőrizni drágámat, aki épp gyomra űrtartalmát készül kiadni, így inkább nem zavarom. Nem egyszerű egy démon gyereket kihordani anyám nem véletlenül nem akarta, hogy a hasában legyek.
Lassan telnek a napok, és a rosszullétek egyre durvábbakká válnak, kezdek igazán aggódni érte, és az sem segít a vacak érzésen, hogy szinte hozzá sem érhetek, mert Mammon mindent zokon vesz. Erős lesz, az biztos, de mégis milyen áron?
A szobában pihenek, mikor kintről zajt hallok és megérzem apám szagát, nincs kedvem társalogni vele, ezért némi alvást szimulálva várok, de aztán meghallom Luna hangját, aki mérgesen próbálja elüldözni maga mellől. Még nem békélt meg az öreggel és talán sosem fog. Nem mintha zavarna, hisz úgy is ki akarom sajátítani az én szépségem, épp eleget tartották távol tőlem és bár jelen pillanatban nem sokat kapok előle, mégis itt van és nekem ez elég. Kimegyek és apámmal találom szembe magam, de egy szót sem szólok hozzá, csak bemegyek Lunához.
- Tudom Mammon, te se kedveled. – mosolyodik el. Folyton beszél Mammonhoz, látom rajta, hogy a rosszullétek ellenére is nagyon boldog a tudattól, hogy a fiunk a pocakjában fejlődik.
- Kit nem kedvel? – ölelem át hátulról, hogy minden pillanatot kihasználhassak. –
- Talán Lucifert? – érdeklődöm, persze a válasz egyértelmű.
- Gyűlöli, rosszul van tőle. – fordul felém. - Amit nem is csodálok.
- Drágám, Mammon, nem csak őt nem bírja… Nem panaszkodom, de feltűnt, hogy egyre ritkábban enged a közeledbe? – nézek tekintetébe, nem bántani akarom ezzel, csak tényeket közlök, amik vacakul érintenek. Mostanában többször végeztem a falra kenve, mint egy matrica. Oké a fiam, de ezen lassan változtatni kell, mert megőrülök és az soha senkinek sem jelent semmi jót.
- Sajnálom… én szeretlek… - szomorodik el, mire álla alá helyezem kezem és magamhoz fordítva tekintetét megcsókolom, de nem viszem túlzásba, nehogy felbosszantsam Mammont.
- Nem haragszom, csak hiányzol… - suttogom kedvesen, hisz sosem tudnék haragudni rá, vagy a fiamra. Az ajtó kinyílik és apám, mintha nem értette volna a célzást lép be rajta. Luna tekintete azonnal elborul, így inkább ellépek egyet és apámra nézek.
- Ne zaklasd Lunát… - szólok rá, kicsit mérgesen. Ennyi idősen, már illene éreznie mikor fölösleges, sőt inkább bosszantóan zavaró.
- Mindjárt elmegyek, de Luna, hallgass meg… Hoztam neked valamit és persze Mammonnak is.  Nem Mammont idegesítem, hanem téged és te kivetíted rá az érzéseid… de rendben… Az édesanyád is nagyon rosszul tudta érezni magát mikor terhes volt veled, ezért ezt ette… - vesz elő néhány gyümölcsöt a zsebéből. Szép pirosak és akkorák mint egy gránát alma, nagyjából úgy is néznek ki, de én ismerem ezt a gyümölcsöt és tudom, hogy csak az alvilágban terem, viszont nem ismerem a hatását.
- Nekem nem kell tőled semmi… - morran fel Luna.
- Ez tápláló és a rosszullétet enyhíti… Tudom, hogy tőlem nem szívesen fogadod el, de ide lerakom és, ha mégis meggondolod magad edd meg. Napi egy gyümölcs fedezi mind azt ami Mammonnak szüksége lehet… hisz neki is jobb lenne, ha nem dobnál ki mindent ami a gyomrodba kerül… - fejti ki, mintha meg sem hallotta volna szerelmem szavait. Lerakja a gyümölcsöket és hátat fordítva távozni készül, de még az ajtóból visszafordul egy pillanatra.
- Csak részese szeretnék lenni az életeteknek… - azzal eltűnik. Luna felém fordul, de tekintetében olyan harag van, amit még magamon is ritkán tapasztalok.
- Nem akarom, hogy a közelemben legyen és nem fogom azokat a vackokat megenni, ki tudja milyen hatása lehet Mammonra, te ismered ezt a gyümölcsöt? – kérdezi, de meg sem moccan és, ha látná, hogy izzanak a szemi, bizonyára megrémülne saját magától. Igyekszem nem tudomást venni erről a tekintetről, mivel nem akarom még ezzel is felhúzni. Sosem gondoltam, hogy egyszer őt kell majd finoman megközelítenem és megválogatni szavaim.
- Nem, nem ismerem igazán, de nem hiszem, hogy apám rosszat akar, legalábbis nektek nem, azért teszteljük le… - lépek a gyümölcsökhöz és egyiket a kezembe véve, harapok egy jó nagyot a finom lédús termésbe. Az íze igazán különleges, édes és némi fanyar utóízzel, ami elég komolyan frissíti az egész testet.
- Mit művelsz? Nem vehetsz a szádba bármit… - akad ki édesen, szeme színe azonnal visszavált. Igen ez az én drága, aggódó Lunám. Elmosolyodva nyelem le a falatot és megsimogatom arcát.
- Nyugodj meg, nem könnyű engem megmérgezni, de ez nem mérgező az biztos és nagyon finom, ha gondolod kóstold meg… kicsit frissít, nem inkább nagyon frissítő…  nyugodtan megkóstolhatod… - nyújtom felé a gyümölcsöt, amit gyanakvóan szemlél, de látszik rajta, hogy kíváncsi az ízére. Nem bízik apánkban ezt meg is értem, még én sem bízom benne, pedig évezredek óta vele vagyok.
- Hát talán meglehet próbálni, hogy Mammon jobban érezze magát a hasamban… - suttogja, de elég bizonytalanul, majd elvéve kezemből, óvatosan bele harap.
- Ez finom… Utálom őt, de ez tényleg finom… Mi lenne, ha azt gondolnám te hoztad, talán jobb lenne… - néz rám és közben majszolgatja a finomságot. Elmosolyodom és bólintok.
- Ez csak természetes, ha ettől jobb nektek… De azért vedd számításba, hogy még életemben nem láttam apámat ennyire küzdeni, valaki szeretetéért… Nem mondom, hogy nincs okod haragudni, sőt, mégis azért gondolkodj el kicsit, hogy ő az egyetlen, aki őszintén tud beszélni neked anyádról… Ha másért nem ezért érdemes beszélni vele nem? – kérdezem finoman, mire egy heves fejrázást kapok. Nagyon makacs, nem is hittem volna hogy ennyire, bár azt magam sem tudom ez miért is lep meg.
- Nem vagyok képes megbocsátani neki… Egyenlőre nem és nem is hiszem, hogy valaha is apa ként fogok tekinteni rá… tetszik vagy sem … - ezzel le is zárja a témát és hozzám bújik. Ezek azok a pillanatok, amikért érdemes élnem.
- Szeretlek…- suttogom.
A következő hónapok, egyre rosszabbul alakulnak, már legalábbis az én szempontomból. Luna rosszullétei elmúltak, de ennek köszönhetően Mammon is jobban érzi magát, ami csak és kizárólag egy irányba vezet, hogy még kevesebbet érhetek az én szépségemhez. A féltékenysége és, birtoklási vágya, már az egeket veri és én tehetetlen vagyok, ahogy Luna is, hisz hiába magyarázza el Mammonnak, hogy én az apja vagyok és nem sajátíthatja ki teljesen, úgy tűnik Mammon agyacskája, még nem elég fejlett, hogy ezt felfogja. Viszont nálam kezd betelni a pohár és egyre többet vagyok ideges, ráadásul nincs akin levezessem. Apám nem jön azóta, hogy kedvesem megmondta nem kíváncsi rá, csak a gyümölcsöt küldeti, rendszerint egy szolgálóval. Fura ez a nagy figyelmesség részéről, tényleg fontos lehet neki Luna és Mammon, de ismerem annyira, hogy tudjam, valami van a háttérben, amit nem oszt meg senkivel és ez nagyon is bosszantó. Most mégsem szeretném ezt megosztani szerelmemmel, érthető okokból, így magamban forrok, akár a föld mélyéből előtörő láva. A fűben heverészem, kicsit távolabb a háztól, ahol egy nagyobb sziklán vezettem le a felgyülemlett feszültséget. Most valahogy még az angyalok is elkerülnek minket, pedig arra számítottam, hogy hemzsegni fognak. Legalább lett volna min levezetni a haragom, de valószínűleg ebben is apám keze van és megpróbálja távol tartani őket Lunától. A nagy elmélkedés közben egy ismerős hangra leszek figyelmes. Asmodé az, így elég unott képpel ülök föl és pislogok rá.
-Te meg mit akarsz?- kérdezem, szinte morogva. Elmosolyodik és odasétálva hozzám ül le mellém, kezét kitartja és egy tál gyümölcs jelenik meg benne.
- Meg akartalak látogatni, így én hoztam a gyümölcsöket… Kicsit nyúzottnak tűnsz, minden rendben? – kérdezi, mintha nem látszana a képemen, hogy kibaszottul nincs rendben semmit.
- Nem nincs rendben semmi, de nem fogom veled megbeszélni… - morranok rá, miközben kikapom kezéből a tálat és lerakom magam mellé.
- Fölöslegesen siettél a gyümölccsel, még akad bőven… az én drágám nem egy tehén, hogy egész nap egyen… - fejtem ki nem túl kedvesen, pedig tudom, hogy csak látni akart, ezért hozta előbb az adagot.
 - Nem állítottam, hogy az lenne, de ne legyél ilyen harapós én csak kis lelki támaszt szeretnék nyújtani… Apád lehet, hogy nem jön ide te tudja, hogy Mammon nem enged Luna közelébe… - erre végképp csúnyán nézek. Mégis, hogy jön apám ahhoz, hogy alattomos módon megfigyeltessen és rám küldje ezt a nyáltól csöpögő, csábítót. Mégis mi a fasz célja van?
- Ehhez semmi közöd, takarodj vissza ahonnan jöttél… - tekintetem felizzik és a levegő, haraggal telik meg. Nem sok kell, hogy robbanjak és kitekerjem Asmodé nyakát.
- Nem is akarok beleavatkozni… csak látni szerettelek volna…Tudom, hogy szükséged van az ölelésre és cirógatásra…- kikerekedett szemekkel pislogok, hogy ez most honnan jött neki, majd külsőt vált és Luna alakját fölvéve simít arcomra. Ez most komolyan szórakozik, vagy csak unja az életét?
- Beléd meg mi ütött? Attól, hogy úgy nézel ki mint Luna, még nem leszel ő, ne fárassz a baromságaiddal, van nekem épp elég bajom… - lököm el kezét és felállva távozni készülök, de megfogja karom és visszahúzva megpróbál megcsókolni. Még sosem ment ilyen messzire, tudom, hogy akar engem, de ez nagyon úgy tűnik, hogy parancsra teszi, ami csak még jobban feldühít. Ha apám azt hiszi, hogy ezt hagyni fogom, hát téved, de persze az is lehet, hogy számít haragomra és azért küldte Asmodét, hogy kicsit kiéljem magam rajta. Sosem lehet tudni mi jár annak a furmányos vén démonnak a fejében.
- Eressz idióta… - morranok, de addigra Luna is megjelenik.
- Mi folyik itt?... – kérdezi először kétségbe esetten, majd pillanatok alatt vált és tekintete elsötétül. Ellököm Asmodét, aki visszaveszi eredeti alakját és elvigyorodik. Akkora válik számomra világossá apám mit akar. Teszteli Mammon erejét, de ezt eszemben sincs hagyni.
- Luna, ne tegyél semmit… - kiáltom el magam, de nem is hallja. Van már pocakja bőven, de mikor Mammon eluralkodik rajta, nem is érezhető, hogy terhes. Én mégsem akarom, hogy ezzel az alávaló démonnal küzdjön, így megelőzve esek neki Asmodénak és egy mozdulattal a földbe döngölöm.
- Takarodj innen és üzenem apámnak, ha még egyszer ideküld valakit megölöm, bárki legyen is az… - Asmo, eltűnik, és Lunácskám, egy faszás mozdulattal engem talál telibe. Kezdem megszokni, hogy folyton a padlón végzem mostanában, de most túl ideges vagyok, hogy ebbe, csak úgy belenyugodjak. Most bizony az én drága pici fiam, megtudja ki is apuci valójában. Könnyebb dolgom lenne, ha nem Lunácska pocakjában lenne, de még így is tudok fenyíteni. Tekintetem felizzik és felpattanva ragadom meg kedvesem, majd finoman kőrbe tekerve hajammal, hogy mozdulni se tudjon nézek szemébe.
- Most ide hallgass édes pici fiacskám… Luna az édesanyád, de nemem meg a szerelmem, nem sajátíthatod ki magadnak, megértem, hogy félted, de most és itt tisztázzuk, kinek van joga kisajátítani őt teljesen. Oké, hogy nincs sex, de az ölelést és a simogatást nem vonhatod meg, vagy ha kibújsz első dolgom lesz elfenekelni téged. Ezt vedd kézpénznek… Nekem is szükségem van rá én mindkettőtöket szeretlek, de ami sok az sok…


Hentai Chibi2012. 05. 18. 20:35:11#21017
Karakter: Gabriel / Luna /
Megjegyzés: Satanel-nek ~ bátyámnak


 - Terv?... Végig ez volt a terved? Nem gondoltam, hogy képes vagy ezt tenni velem, nem véletlenül vagy a testvérem… és persze Lucifer lánya… - suttogja, de hangjából nem érzek haragot. Hát igen, valamiben le se tagadhatnám apámat.
Bár nem vagyok különleges, de nincs olyan hely ahonnan ne lennék képes megszökni, hisz látom a kiutat. Mindig látom.
De olyan jó érzés, hogy ölel és újra itt van mellettem.
- Nagyon haragszol? –
nézek fel rá nagy szemekkel és csak remélem, hogy nem. Hiszen nem volt szép dolog amit tettem. De ő csak elmosolyodik, ami megnyugtat, mert válasza nem. Persze ennek nagyon örülök és hihetetlenül boldognak érzem magam, talán mint még soha. Végre haza tértem, én ezt érzem. Van családom, otthonom. Én többé már nem vagyok egyedül.
- Telihold van… - túr bele hófehér hajamba. Igen tudom, ezért akartam mindenképp visszaszökni. Érte és Mammon-ért. Nekem ez a sorsom, ennek így kell lennie. Mi ketten összetartozunk és ez ellen senki sem tehet semmit.
Felkap és átvisz a hálóba, ledönt az ágyra és vetkőztetni kezd. Minden egyes érintésétől megborzongok, persze jó értelemben. Most még annyira sem vagyok zavarban mikor először látott engem meztelenül
Mikor ő is elkezdi levetni ruháit segítek neki. Csókjait pedig készségesen viszonzom. Már úgy vágytam rá, hogy újra a karjaiban tartson, öleljen, csókoljon és testünk ismét eggyé váljon. 
Apró csókokkal halmozza el testem és az érzékenyebb pontoknál nem bírom vissza fojtani kéjes sóhajaimat.
- Pokoli időszak volt ez nélküled… Azt hittem halhatatlan testem felemészti a hiányod… Soha többé nem engedlek magam mellől, egy pillanatra sem… Remélem ezzel tisztában vagy… - nyal ajkaimra, majd megérzem magamban. Apró kéjes nyögés hagyja el ajkamat. Szenvedélyesek vagyunk, testünk izzik, forr. Ismét az övé leszek és ahányszor csak akarja.
Biztosra veszem, hogy hiányoztam már neki, teste vágyik rám, ahogy az enyém is őrá.
Szinte egész este, újra és újra szeretkezünk. Hajnalra viszont én már elfáradok és mellette nyom el az álom, a karjaiban.

Egy csodás helyen találom magam. A nap ragyog, madarak csiripelnek. Olyan szép és ismerős. Az egyik fa árnyékában megpihenek.
Nem túl messziről patak hangja hallatszik. Csak hátra dőlök, elhunyom a szemem és úgy élvezem ezt a csodás nyugalmat.
Valaki leül mellém ezt észlelem és mikor kinyitom a szemem egy fehér hajú fiú mosolyog rám. Talán velem egy idős lehet.
Testén démoni jelek és a szeme, akár az enyém. Csak nézem, nem szólok semmit. Arcomhoz ér és az a mosoly még mindig ott van arcán.
- Félsz? - kérdezi, mire megrázom a fejemet. Ő lenne Mammon? Nem is merem elhinni. Csak arcához érek, bele simul az érintésembe.
- Mammon ... - mondom ki halkan, mire még mindig azzal a szeretett teli mosollyal arcán bólint. - Mammon. - ölelem magamhoz könnyes szemekkel. Ő lesz az én fiam ... Ő ilyen lesz. Boldog vagyok, és csak ölelem.
- Örülök, hogy így örülsz nekem. - hallom édes hangját. Zene füleimnek, olyan kellemes hallgatni. Eleresztem és mosolyogva csodás szemeibe nézek, tincseivel játszok.
- Én ... Én annyira boldog vagyok ... Csodálatos vagy. - nem hittem volna, hogy Mammon ilyen lesz. - Annyira várom, hogy a karjaimban tartsalak majd.
- Én pedig vigyázni fogok rád anya, nem eshet bajod. - ölel meg, szinte bújik hozzám, mint valami édes kiscica. Simogatom arcát és ölelem. Az én pici fiam ...


Csodás álmomból valami zaj kelt fel. Kissé rémülten ülök fel, Satanel sehol .... Te jó ég!! Satanel nincs itt! Rögtön magamra kapok valami ruhát és ki is sietek. A másik szobában meglelem nem éppen higgadt kedvesemet, aki Gabrielt öli. Remek! Ez hiányzott nekem mára!
- Satanel!! – szólok rá és kezét próbálom lefogni, hogy ne tegyen nagyobb kárt az angyalban.
- ÁÁÁÁ… - hogy felordít, és térdre rogy, megrettenek. Ez ... Mi? Rögtön lehajolok hozzá. Nem értem mi történhetett. Gabriel mozdulata pedig csak még jobban megrettent, így ellököm onnan ... Át a falon.
- Luna.. állj le… - nyöszörgi, de fel sem fogom mi történik. Én ... Ezt én tettem volna? Érzem, hogy remegek a félelemtől.
Satanel kérlek ... Magyarázd el nekem mi miért történik. Mi ez az egész? De ő nem szól semmit...
- Mit tettél velem? –  de látom nem érti. Tekintetemet az érkező Gabriel felé kapom. Valaki, kérem!! De nem mer közelebb jönni, tuti megijedt tőlem.
- Hogy én? Mégis miről beszélsz? Eltörted a karom… - pislog rám ártatlanul. Most ő is megijedt tőlem? És mi az, hogy eltörtem a karját? Én alig értem hozzá ... Akkor hogy?
- Egy valamire választ kaptunk nem? – rázza le hajáról a törmelékeket Gabriel és én kérdőn pislogok rá. Mi van? Milyen kérdésre?
- Fogd be mocskos madár… Luna, nem tudok pontos magyarázatot adni neked, de elég valószínű, hogy ezt Mammonnak köszönheted, ezért  kérlek nyugodj meg, és addig ne érj semmihez… Ha ideges vagy, Mammon, ezt hiheti bajban vagy… nem hiszem, hogy annyira fejlett lenne, hogy különbséget tegyen a érzések között… - felemeli kezét és lassan közelít felé. Na ne ... Ha ideges vagyok Mammon félt és megvéd? És ne legyek ideges? Hogyan ne legyek az mikor ilyeneket csinálnak??
- Hogy ne legyek ideges? .. MEGÍGÉRTED, HOGY NEM ÉRSZ Gabrielhez és te… te meg azt ígéreted, hogy nem hozod ki Satanelt a sodrából… - emelem meg hangomat. Nem nem fogok megnyugodni.
- Luna kérlek ... - szólal meg Gabriel is.
- Nincs kérlek, nincs nyugodj meg! Mindketten megszegtétek az ígéreteiteket! - veszek egy mély levegőt, mert ahogy érzem Mammon-nak nem tetszik a helyzet. - Szóval ... - de ahelyett, hogy folytatnám, már el is tűnök a mosdó felé, hogy kiadjam gyomrom tartalmát. Ezt nem hiszem el ...

Már 2 hónapja szenvedek rosszullétekkel és hiába próbálom Mammon-nal megértetni anyunak ez nem tetszik, ha neki nem jó valami mindig megkapom. vagy nem szimpatizál azzal, amit eszek vagy azzal amit iszok.
De talán már Lucifer látványa is ezt váltja ki benne. Amit nem is csodálok.
A tükör előtt állok és hasamat simogatom, nézegetem. Még nem látszik, de hamarosan majd fog. Vajon milyen leszek úgy?
Próbálom mosolyogva elképzelni. Nagyon várom már az én picimet.
- Luna, kicsi lányom. - a hangra lehervad a mosoly arcomról és az érkező felé fordulok.
- Nem vagyok a kicsi lányod. - szótagolom, mintha egy hülyéhez beszélnék. Egyszerűen ki nem állhatom Lucifert, de Mammon se, mert mily meglepő megint émelyegni kezdek. Csak ezt ne. Mammon ... kérlek gondolj anyucira. Mi lesz így v elem, hogy akármit eszek, jön egy ilyen eset és bennem sem marad.
- Hogy vagytok a a picivel? - simít hasamra, mire felkenem a falra.
- Mammon nem éppen díjazza ezt. - morgok rá és eleresztem. - Mint láthatod, jól vagyunk úgyhogy mehetsz is!
- Luna kicsim miért vagy ilyen kegyetlen apáddal?
- Húzz már a francba kérlek. - lököm ki az ajtón amit be is csapok előtte. Ezt én nem bírom. Könyörgöm ne ... Többet ne jöjjön ide ez a patkány. - Tudom Mammon, te se kedveled. - mosolyodok el.
- Kit nem kedvel? - fog át hátulról kedvesem, mire még inkább elmosolyodok. -Talán Lucifert? - erre bólintok. Nem nehéz kitalálni. Ebben rám hasonlít.
- Gyűlöli, rosszul van tőle. - fordulok szembe vele. - Amit nem is csodálok.


narcisz2012. 05. 17. 15:16:54#21000
Karakter: Satanel
Megjegyzés: Lunácskának.


Teljesen kikelek magamból, nem akarom engedni, fejem rázom és tovább próbálkozom. Veszettül verem az erőfalat, amis szépen lassan csordogálni kezd kézfejemből kicsorduló vér. Asmodé megpróbál lenyugtatni és kérlelőre fog.
- Satanel, higgadj le, kárt teszel önmagadban… - ráncolja össze szemöldökét, de az erőfalon még véletlenül sem gyöngít egyik sem. Ahogy Luna egyre csak távolodik, én egyre kétségbeesettebben próbálok kitörni. Úgy érzem, az életem akarják elragadni és tehetetlen vagyok. Véremből már arcomra is jócskán jut, de z sem érdekel. Apám fejét csóválva figyeli veszett őrjöngésem és azon agyal, hogy tudna lecsillapítani. Erre viszont nincs túl sok esélye. A múltban sem ment neki, így most se fog. Luna visszafordul és megsimogatja a hasát, de nekem ebből most semmi sem jön le, hisz józan eszem elveszi az a veszett harag és kétségbeesés, amit elveszítésének gondolata egyre jobban generál.
- Luna… ne!!! – ordítom, és mikor nagyjából felemésztem erőtartalékaim, amihez kiborulásom is nagyban hozzá járul, kimerülten csúszok le a földre, kezemmel megtámaszkodva a padlón. Még hallom Gabriel hangját, de azt már nem vagyok képes felfogni, hogy mit mond. Apám leguggol hozzám és arcomat kémleli, azzal az ocsmány, higgadt önuralmával, amit én hírből sem ismerek. Ez még jobban felhúz, és gyilkos pillantással jutalmazom.
- Ez a te hibád… Jártattad a pofádat… Most meg mosod kezeid és hagyod, hogy elvegyék őt tőlem… ÚJRA!!! – ordítok rá ismét, amitől bele remek még az épület is. Az angyalok már addigra elvitték az én kincsem, és fájdalmas ordításba fojtom bánatom, mivel már csodás illatát sem érzem. Beliar is csatlakozik és a többiek is mind bevonulnak a házba. Szánalmas vagyok ez tény, de nem tud meghatni, a legtöbben még sosem láttak ilyennek, hisz az is tény, hogy csak Luna miatt vagyok képes így kibukni és tombolni. Apám int a többieknek, hogy leléphetnek, amit természetesen azonnal végre is hajtanak. Apám akarata szent és sérthetetlen, még csak meg sem kell szólalnia, hogy tudják, mit akar. Csak Asmodé marad és persze apám, akik még mindig burok mögött tartanak. Tudják jól, ha elengednek, tombolni fogok és jaj a világnak.
- Fiam… kiengedünk, de most ne fojtsd tombolásba az indulataid… Luna döntése logikus lépés volt… - magyarázza, mint egy gyereknek, higgadtan és halkan. Felkapom tekintetem, és csak úgy süt belőle a harag és fájdalom.
- Logikus döntés?! Azt mondod, hogy ez így rendjén van, hogy megint elvettétek tőlem? Azok a tudatlan senkiházik, megint kínozni fogják őt és szerinted jól döntött?... – hangom egyre ridegebb és indzlatosabb.
- Már elvitték… és te semmit sem tehetsz… - folytatja tovább, de ez engem nem hat meg, hisz ha kell, felégetek mindent, hogy megtaláljam.
- De igen tehetek, én megtaláom, ha törik ha szakad… és, ha máshogy nem megy, hát felégetem az összes falvat, amíg azok a nyavajások rá nem döbbennek, hogy jobban járnak, ha visszaadják őt nekem… Hisz hozzám tartozik az  ENYÉM!! – ordítom akár egy elmebajos. Apám még mindig higgadtan közelít felém, és nem emeli fel hangját. Talán életében nem tombolt, vagy ha igen azt mélyen magában tette elfojtva minden érzelmét. Asmodé valamilyen okból leereszti kezét, meggyengítve ezzel az  erőfalat és lehetőséget adva a menekülésre. Apám azonnal felkapja a fejét, de én is reagálok és elvigyorodva állok fel újra.
- Asmoidé, mit művelsz? – kérdez rá apám konkrétan, de még ezt is higgadtan teszi. Komolyan talán nem is vér folyik az ereiben, inkább hideg káposztalé.
- Nem bírom tovább nézni ahogy szenved… és nem vagyok hajlandó újra megtenni vele, amit régen… Had jöjjön… Tombolja csak ki magát rajtam… - Hát igen Asmo legalább olyan kiszámíthatatlan mint apám, leszámítva, hogy velem kapcsolatban mindig engedékenyebb volt a kelleténél. Apám persze tudja az okát, amivel én is tisztában vagyok és rendszerint ki is használom, ahol csak tudom, de nem vele akarok harcolni, hisz nem vele van bajom.
- A fiam erősebb nálad, ne szórakozz… esélyed sincs… - fejti ki apám, de Asmo ezzel tisztában van, mégsem teszi amit mond és még hátra is lép kettőt. Apám megpróbálja saját erejével erősíteni az erőfalat, de ennek már semmi értelme, csak ad egy pofont a szarnak, mivel beteges vigyorom nem tűnik el és kezem ökölbe szorítva, vágok bele újra a falba, ami ennek hatására, hosszába megreped, majd még egy ütést követően darabokra hullik. Azon nyomban támadásba lendülök, hogy szépen kiiktatva a két zavaró tényezőt, megindulhassak az én drágám nyomába. Apám is beáll, hogy vissza tartson, hisz egyebet úgy sem tehet, de én Asmodéra koncentrálok, mivel ő a gyengébb láncszem, és megragadva grabancát tolom ki a szabad levegőre.
- Satanel, ne csináld, ezzel csak Lunának ártasz, hidd el… nincs veszve minden, csak higgadtan kell gondolkodnod… - próbálkozik, miközben megpróbálja lelassítani mozgásom. Ennek természetesen semmi értelme, ha az én agyam egyszer elborul, nincs démon, vagy angyal aki megállíthatna. Lecsillapodásomhoz, igencsak Lunára lenne szükség, akit elhurcoltak. Ezek a gondolatok gerjesztik haragom és egyre csak növekvő erőm.
- Hogy neki ártanék? Tudod te mit fognak azok tenni vele, pedig arra sem méltóak, hogy egy levegőt szívjanak vele! – hordom le, és közben végig veszettül támadom. Nem is kell sok, hogy teljesen a földbe passzírozzam.
- Ennyire gyűlölsz engem? Meg akarsz ölni?... – nyöszörgi alattam, majd letaszít magáról és visszatámad. A bolond, tényleg azt hiszi, hogy gyűlöletemre méltatom? Hangosan kinevetem és újra támadásba lendülök. Apám nem tesz semmit, mivel Asmo, még szemmel láthatóan viseli támadásaim.
- Nem gyűlöllek te idióta… Semlegesebb vagy számomra annál, hogy ilyen fölösleges dolgokra pocsékoljam az energiám… számomra, csak utamban álló senki vagy… és mindig az is leszel. – vágom hozzá nem túl kedvesen, de nem nagyon foglalkoztat a kedvesség. Nekem csak egy valaki számít ebben az életbe és visszaszerzem bármi áron. Nagy lendülettel csapom újra és újra a földre, amitől kezd kimerülni és már a beszédes kedve is alább hagy. Nincs is kedvem vele foglalkozni, de akkor apám veszi át a helyét és próbál kicsit kifárasztani. Nem akarják, hogy kijussak az erdőből és többen vannak mint én, ennek fejébe, apám még Beliart is visszarendeli, így már szépen hármasban fárasztanak. Még így sem vagyok hajlandó feladni egy könnyen és napokon keresztül vívok velük kimerítő csatát, mikor energiáim kimerülnek és kimerülten esem össze. Az utolsó cseppig kihasználom erőtartalékaim és eszméletlenül hullok a poros talajra. A harc teljesen kimerített és vagy két napot átalszom. Apám abban a házban hagy ahol Lunácskámmal laktunk. Mikor magamhoz térek, pont telihold van és Asmo az ágyam mellett ülve várja, hogy újra tombolni kezdjek, de nem teszem. A telihold látvány, ami erőteljes, sápadt fényével megvilágítja a szobát, más érzéseket hoz ki belőlem. Lunára gondolok és ennek köszönhetően hatalmas fájdalom és magány járja át testem.
- Satanel… jobban vagy? – kérdezi, de olyan üres tekintettel nézek rá, ami elárulja, hogy alig maradt élet bennem. A testvérem hiánya szépen lassan felemészt, csupán árnyéka vagyok egykori dacos önmagamnak.
- Nem… nem vagyok jól… és tűnj innen, egyedül akarok maradni… - tápászkodom fel az ágyról üllő helyzetbe és magam elé kezdek bámulni. Asmo nagyot sóhajt és hozzám sétálva leguggol elém, majd hosszú hajamra simít és szemembe néz.
- Vedd le rólam a kezed és takarodj, már mondtam… nincs kedvem hozzád… - lököm el kezét, mire feláll és eltűnik a semmibe. Végre újra magamba zuhanhatok. Asmodé veszi a lapot nagy nehezen és végre eltakarodik, hogy végre teljesen magamba fordulhassak. Már nem vagyok fáradt, mégis oly nehéz a testem, mintha ólmokat aggattak volna rám. Hirtelen hangot hallok, egy ismerős édes hangot, majd az ajtó kivágódik és ott áll előttem teljes valójában.
- Satanel! Satanel sajnálom. – megtorpan az ajtóban, tekintetem rá emelem, és csodás sziruettjében gyönyörködöm, ahogy a telihold, sápatag, kékes fénye megvilágítja. Haja csodásan fénylik, ahogyan tekintete is, de nem akarok hinni a szememnek. Talán be csap, ez az érzékeny és csalfa szerv. Hpgyan kerülhet ide? Nem ez biztos nem a valóság. Lassan állok fewl, tekintetem mély fájdalma elárulja mennyire kész vagyok, de odasétálok hozzá, teret enmgedve élethű képzelgésemnek. Mikor egész közel érek hozzá, kezdem teljesen felfogni, hogy valóban itt áll előttem.
- Sajnálom Satanel, ne haragudj. – ölel meg szorosan.
- El akartam mondani, hogy ez a terv, de ha túl nyugodt leszel akkor az gyanús lett volna nekik. Így viszont meg tudtam szökni. Sohasem hagynám, hogy megakadályozzák Mammon születését. Annak a kicsinek meg kell születnie. Én láttam őt. Gyönyörű gyermek lesz. – mosolyodik el, és forró csókra csábítja ajkaim. Engedek neki és szépen lassan visszatérve a való világba ölelem át, viszonozva csókját. Annyira hihetetlen, hogy a karomban tarthatom, már feladtam a reményt, de most kezd újra éledni megfáradt testem. Újra képes vagyok akaratom szerint mozogni. Hosszan és forrón csókolom, el sem akarom engedni, nem többé már nem engedem, hisz ez a törékeny csoda hozzám tartozik, mindig hozzám tartozott. Lassan mégis elválok tőle és megsimogatva arcát fürkészem tekintetét. A sápatag hold, most beteljesíti végzetünk és örökre hozzám láncolja öt.
- Terv?... Végig ez volt a terved? Nem gondoltam, hogy képes vagy ezt tenni velem, nem véletlenül vagy a testvérem… és persze Lucifer lánya… - suttogom, de nem vagyok mérges, hogyan is tudnék mérges lenni, mikor a karomban tarthatom.
-. Nagyon haragszol? – néz rám azokkal a tündöklő szemekkel, elmosolyodom jelezve, hogy egy kicsit sem. Az élet pillanatok alatt tér vissza testembe és még az agyam is jobban forog.
- Telihold van… - túrok csodás hajába, mire bólint, nem kell kimondania semmit és nekem sem, már nagyon rég várok erre a pillanatra és ő is. Felkapom karomba és az ágyhoz viszem, majd lassan vetkőztetni kezdem és végigmérve csodás testét azonnal izgalomba jövök. Fölé magasodom és megcsókolva hámozom ki magam ruháimból, amihez két parányi segítőkezet is kapok. Érintése nyomán, bőröm felhevül és lángba borul, ez csodás érzés és kizárólag Lunácskám képes elérni nálam. Nem kapkodok el semmit, annyira hiányzott érintése és édes hangja, de visszafogom heves vágyaim, nem szeretném letarolni, mivel biztos vagyok benne, hogy eleget bántották, de erről majd később kifaggatom. Végigcsókolom hamvas bőrét, kényeztetve ahol csak lehet, minden porcikáját megízlelem, édes hangára pedig megkeményedve állok készen a behatolásra.
- Pokoli időszak volt ez nélküled… Azt hittem halhatatlan testem felemészti a hiányod… Soha többé nem engedlek magam mellől, egy pillanatra sem… Remélem ezzel tisztában vagy… - nyalok ajkaira és lábai közt elfészkelődve óvatosan hatolok csodás testébe. Azok a hitvány ember fattyak, nem érthetik a köztünk lévő erős kapcsot, de talán még az angyalok sem. Számukra undorító vagyok és Luna id, Mammon pedig maga lesz a megtestesült bűnünk forrása. Testünk szenvedélyesen forr össze és pár percig, talán teljesen egyé válik. Egész éjjel szeretkezünk, habár Mammon már az első pillanatban megfogan, hisz erős, erősebb lesz mint bérmelyikünk, de nem csak ezért öleljük egymást. Sokat voltunk távol egymástól és a hiány, mindkettőnkben mély nyomot hagyott, de főleg bennem. Nem bírok betelni szerelmem csodás testével illatával. Luna, viszont hajnalra, már teljesen kimerül, ami nem is csoda, biztos sokat szenvedett, ehhez képest az én kínjaim semminek tűnnek. Magamhoz ölelve cirógatom hátát és figyelem ahogy szuszog. Olyan csodálatos látvány, szívem melengeti, ahogy álmában elmosolyodik és mellkasomra simít. Ez minden amire vágytam és vágyni fogok ebben vagy az elkövetkezendő években. A hajnal első fényei, makacsul próbálják felébreszteni kedvesem, de nem hagyom és egy mozdulattal, teremtek kellemes sötétet a szobában. Erőm ismét régi fényében tündöklik, ahogy belső zavaros világom is kitisztul. Egy árny jelenik meg a szobában, de nem kell megmozdulnom, hogy pontosan tudjam ki az. Gabriel szagát kilométerekről megérzem.
- Mit akarsz kismadár? – kérdezem halkan, hogy ne zavarjam meg Luna pihenését.
- Csak eljöttem ellenőrizni, hogy Luna rendben van e… Tudtam, hogy hozzád rohan… - fejti ki elég egysíkú hangnemben, ami kicsit azért zavar. Nem szeretem, ha túl higgadtak mutatkozik egy angyal, az sosem jelent jót. Olyan mintha apámat látnám.
- És ez zavar téged? Végre ott van, ahová tartozik… Ha azt tervezted, hogy visszaviszed, hát jól gondold meg a következő lépésed… - vágom hozzá ridegen.
- Eszemben sincs… Ott csak bántották, és valóban melletted a legboldogabb… Sosem lennék képes ártani neki… - suttogja.
- De van itt egy apró probléma, vagyis inkább nagy probléma, és nem is egy… Az angyalok már tudják, hogy Mammon megfogant… Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek, vadászni fognak Lunára és nem csak ők… - magyarázza, mintha én nem lennék tisztában ezzel.
- Ha azért jöttél, hogy ezt közöld, már mehetsz is. Luna jó kezekben van, már nem csak én óvom őt. A teste lassan keményebb lesz mint a legerősebb mitril… Mammon megvédi, ezt garantálom… - vonom fel szemöldököm, jelezve, hogy tök fölösleges a jelenléte és kibaszott zavaró, hogy itt van.
- Garantálod? Ez csak egy feltevés, amit állítasz, nincs bizonyítva… és mi van, ha Mammon mégsem képes megvédeni magukat? – magyaráz tovább, így már kezd szépen felhúzni és engem sosem tanácsos idegesíteni. Nagyon óvatosan kimászom szépségem mellől, hogy ne ébresszük fel a vitatkozással és intek Gabrielnek, hogy jöjjön át a másik szobába, csevegni. Még betakarom szépségem és Gabriel után sétálva, becsukom az ajtót. Teljesen meztelen vagyok, amitől a kicsi angyal meg is hőköl.
- Nem vennél fel valamit? – fordul el zavartan.
- Mi van nem láttál még ilyet? – kuncogom és elemelve egy köntöst magamra kapom, csak, hogy megnyugodjon.
- Nem erről van szó, a magamutogatás bűn… - nocsak, micsoda erkölcsök. Mondja ezt az aki fülig szerelmes Lucifer lányába.
- Jól van angyalka, akkor most bökd ki mit is akarsz valójában, mert ez csak süketelés. Lunát rengetegen védjük és, ha Mammon netán nem lenne képes megvédeni őt, akkor majd a többiek megteszik. Eddig i vadásztak rá, szóval megoldjuk… Most megnyugodott a pici szívecskéd? – nézek rá gúnyosan és egy pohárba italt töltök, de úgy tűnik ez nem nyugtatta meg, sőt kicsit talán fel is húztam.
- Nem lesztek képesek megvédeni… Ráadásul ott van az anyád és Asmodé…
- Mit akarsz ezzel mondani? Talán tőle kellene féltenem Lunát? Ez nevetséges… - vonok vállat. Persze nem bízom Asmodéban, de nem is kell, elég a tudat, hogy szemmel tartom és nem csak én.
- Nem nevetséges… Asmodé teljesen odáig van érted…
- Pont ezért nevetséges, bármit megtenne nekem… - iszom meg italom és letéve az asztalra közel sétálok hozzá. A szemébe nézek, jó mélyen és elvigyorodom.
- Bökd ki mit akarsz… - elég határozottan mondom, hogy nagyot nyeljen és végre befejezze a ködösítést, ami egyre kevésbé tetszik.
- Had vigyem el magammal Lunát… Elrejtem őt és a gyereked, hogy biztonságban tudjon kifejlődni…. – ez a kijelentés, cseppet sincs ínyemre, a gondolat, hogy megint abban mesterkednek, hogyan tudnának szétválasztani minket, haragot szít bennem, megfékezhetetlen dühöt, amit most erre az angyalra fogok irányítani még akkor is, ha valójában csak jót akar. Ez most kicsit sem érdekel, nem tud meghatni vele. Luna, végre mellettem van, és nincs az az isten, vagy angyal, aki elvehesse őt, akár egy órácskára is. Gabriel nyílván észleli a felgyülemlett feszültségem, ezért hátra lép egyet, jelezve, hogy semmi rosszat nem akar, ő tényleg csak segíteni jött, de ezzel nagyon el van késve, én már nem hagyom, hogy akár gondolatban is elszakítsák tőlem Lunát. Hajam ismét önálló életre kel, és kőrbe fonja Gabrielt, aki próbál ugyan menekülni, de esélye sincs. A tincsek szorosan fogják, karját és torkára tekeredve próbálják kisajtolni belőle, lelkét.   
- Satanel… ne tedd… csak segíteni… - hangja elcsuklik, mondjuk nem is érdekel a mondandója, olyan dolog fordult meg a fejében amire harapok és mondhatna amit csak akar, nálam már semmi sem használ. Kivéve egy valami. Mikor a falra kenem Luna ront ki a szobából.
- Satanel!! – kiabál rám és megragadja a kezem, amivel épp megpróbálom kihalászni Gabriel belső értékeit. Ereje nagyon meglep, de ő maga nem érzékeli, így bár azt hiszi kicsit szorítja meg, valójában alkarom mindkét csontját szilánkossá zúzza. Hangosan ordítok fel a fájdalomtól, ugyanis nincs ember aki eltudná törni a csontom és ez igen váratlanul ér.
- ÁÁÁÁ… - rogyok térdre, mire elenged, és nagyon megrémül, azonnal lehajol hozzám én meg karom fogom. Gabriel, is lehajol, de ettől még jobban megrémül és kicsit meglöki Gabrielt, aminek köszönhetően pillanatok alatt az udvaron találja magát, átszakítva a falat.
- Luna.. állj le… - nyöszörgöm, de drágaságom fel sem fogja mi történik, mondjuk azt elérte, hogy szétszedjen minket. Riadtan és remegve néz rám, válaszokra várva, de nekem még gyógyulnom kell, hogy a fájdalom enyhülésével képes legyek értelmes szöveggel előállni.
- Mit tettél velem? – néz rám, mintha bármit is tettem volna azon kívül amiről ő is tud. Értetlenül nézek rá és közben gyógyítani próbálom karom. Gabriel is feltápászkodik a földről és nagyjából leporolva magát jön be ismét a házba, de tisztes távolban marad Lunától.
- Hogy én? Mégis miről beszélsz? Eltörted a karom… - pislogok, nagy szemekkel, de a fájdalom lassan alább hagy és karom összeforr, ahogy kell. Mégis, jobbnak érzem, kicsit távolt tartani magam Lunától, hisz szemmel láthatóan nem tudja mekkora erő birtokába került hirtelen és Mammon, kicsit sem türelmes típus. Persze ez kicsit sem lep meg, mivel én sem vagyok az, legalább valamiben hasonlítani fog rám, bár az erő, amit már így, ilyen aprón képvisel, nagyon meglep.
- Egy valamire választ kaptunk nem? – rázza le hajáról a törmelékeket.
- Fogd be mocskos madár… Luna, nem tudok pontos magyarázatot adni neked, de elég valószínű, hogy ezt Mammonnak köszönheted, ezért  kérlek nyugodj meg, és addig ne érj semmihez… Ha ideges vagy, Mammon, ezt hiheti bajban vagy… nem hiszem, hogy annyira fejlett lenne, hogy különbséget tegyen a érzések között… - emelem fel kezem Luna felé és lassan közelíteni kezdek. Nem félek a sérülésektől, hisz képes vagyok meggyógyítani magam, de azért jobb lenne, ha nem sérülnék.
- Hogy ne legyek ideges? .. MEGÍGÉRTED, HOGY NEM ÉRSZ Gabrielhez és te… te meg azt ígéreted, hogy nem hozod ki Satanelt a sodrából… - kicsit ki van borulva, amit nem is csodálok, de ehhez hozzá kell szokni. Idővel biztos tudja majd irányítani az újonnan jött erejét, de most csak felkavarja őt.


Hentai Chibi2012. 04. 12. 19:40:54#20439
Karakter: Gabriel / Luna /
Megjegyzés: Satanel-nek


 Érzem haragját, ahogy haja körül ölel. Újra érzem érintését, meleg ölelését. Azt akarom, hogy sohase engedjen el.
- Luna… édesem, én sosem tudnék haragudni rád… Inkább ne haragudj énrám. El akartam mondani mindent és nagyon nehezemre esett magadra hagyni téged, még gyermekkorodban. Említhetném kifogásnak, hogy meg volt kötve a kezem, de ez semmin sem változtatna… Szeretlek és egy biztos, rajtad kívül senki sem fontos számomra. Mindig te voltál és te leszel az első és az utolsó akire gondolok. – érzem, hogy sérüléseim gyógyulni kezdenek és biztos vagyok benne ez Satanel műve. Lucifer közelebb jön, ami egyikünknek sem tetszik. Hagyjon békén, tűnjön el innen! Mocskos gyilkos!
- Engedj el! – de mintha meg sem hallaná mit mond Satanel, szed szét minket. Satanel hátrébb lép, de látom szemében ő sem tudja mit akarhat apánk.
- Beszélnem kell Lunával. - mondja, mire a hideg végig fut rajtam. Én nem akarom és ennek hangot is adok.
- Én nem akarok beszélni veled… - már dühömet sem tudom leplezni, sem kontrolálni.
- Satanelre nem haragszol, de rám igen. Ezt látom és el is fogadom, hisz én kötöttem az egyezséget az úrral. Luna kicsim… - hozzám érne, de nem engedem. Haragszom rá és már nem leplezem mennyire is. Annyi rosszért felelős az életemben és ezt nem tudom megbocsájtani neki. Még csak jobban felhúz örök higgadtságával.  Hogy tud ilyen nyugodt lenni még ilyenkor is? Kint miattunk ölik egymást!
- Nem érdekelnek a kifogásaid… Satanelt szeretem és tudom érzem, hogy ő velem lett volna ha teheti. - emelem meg hangomat és úgy van ahogy mondom. Életemben először érzek ilyet. Hogy így megérzem, ő mit érez, hogy amit mond tényleg így érzi. -  Láttam mikor a kicsi énemmel beszélt és az érzéseivel is tisztában vagyok. Valójában sosem hazudott nekem, de te… Eldobtál és hagytad, hogy anyámat megégessék!! – vágom fejéhez a legnagyobb bűnét.
Satanel rögtön hozzám lép és megölel. Közelsége megnyugtat. Azonban Lucifer nem sokáig hagyja ezt az idilli pillanatot. Csak eldönti az ágyon, majd visszalép hozzám. Most már tényleg dühös vagyok. Mit tett Satanel-el??? Rögtön neki is támadok és nyilván ha lenne démoni erőm akár meg is próbálnék komolyabb kárt tenni benne.
- Semmit sem tettem… Kicsit pihen és most tudunk beszélni. Sok mondanivalóm van neked, ezért hallgass végig… Haragudhatsz, de tudnod kell az igazságot anyáddal kapcsolatban. – Mély levegőt veszek. Az igazat anyámmal kapcsolatban? Sikerül lehiggadnom, de csak mert ezt tudni akarom.
- Mond… hallgatlak. – leülök Satanel mellé és hajával kezdek játszadozni. Szegény szerelmem ... Valahogy engem is megnyugtat, hogy őt érintem.
- Szerettem édesanyád… Talán jobban mint Satanel téged, de nem tudtam megmenteni és tudod miért? Mert anyád megkért rá… Vagy te, vagy ő. - itt teljes a ledöbbenésem. Anyám akart volna meghalni, hogy én éljek? - Nem volt más opció és bár minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy elveszítsem anyád, a kérését helyeztem előtérbe, mivel téged sem akartalak elveszíteni. Ez volt életem legnehezebb döntése, még az árulás is könnyebben ment… Mikor elégették végignéztem, sőt fogtam a kezét. Olyan közel voltam hozzá, amennyire csak tudtam és mégis elveszítettem őt. Még a lelkét is, hisz a mágián a bűnei feloldozást nyertek és lelke az úrhoz került… Luna szépséges kislányom… Elhiheted, hogy nekem sem volt egyszerű végig néznem, hogy áldozatunk után, még a neveltetésed sem kaphattam meg… - ja, el tudom képzelni mekkora szenvedés volt neki, hogy nem nevelhetett engem. A gyermeket aki annyira hasonlít az édesanyjára. - Ezt nem akartam, hogy Satanel hallja, ezt a verziót senki sem ismeri, de úgy érzem, jogod van, hogy tudd. – megfordul a fejemben, hogy hazudik csak azért, hogy megkedveljem, vagy a bizalmamba férkőzzön.  Felállok és Satanelhez lépek. Le sem veszem Luciferről tekintetemet.
- Csak anyámat látod bennem, de én korántsem vagyok az édesanyám. - vágom fejéhez, ami nekem lejött ebből az egészből. - Meghallgattalak, de most nem tudok ezzel mit kezdeni, viszont ennek a csatának véget kell vetni, mielőtt valaki belehal. Tiszteletben tartottad anyám döntését. Lássuk mennyire tiszteled majd az enyémet! – visszasétálok Satanel-hez. Sajnálom kedvesem ... Nincs más megoldás csak ez.
- Mit akarsz tenni? – kérdésére csak elmosolyodok. A nagy Lucifer nem tud olvasni a kicsi lánya gondolataiban?
- Nem tudsz olvasni a fejemben?
- Nem szoktam … A fiam agyába sem mászom bele és a lányoméba sem fogok. – csak gúnyosan rá nézek. Aha persze. Mintha meg sem próbálná soha, a kis szent. Ő aztán soha se fog a fejünkben, gondolatainkban kutakodni. Persze persze. Ezt kellene most elhinnem? Rossz duma.
- Visszamegyek a zárdába… Persze csak akkor, ha az angyalok ezzel megelégszenek és békén hagynak titeket… Nem akarok háborút… ez lesz a legjobb megoldás… - mondom ki amire gondoltam. Nincs más megoldás, akkor véget ér az öldöklés és nyugalom lesz. Ha minden jól megy, még életben is maradok. Majd azt mondom ostoba gyermeki fellángolás volt az egész.
- Sat őrjöngeni fog… - na nem mondod. Kicsit úgy nézek rá, mint egy hülyére. Tudom, hogy tombolni fog, de remélem sikerül vele valahogy megértetnem mi a tervem.
- Tudom, de majd megnyugszik… Nagyon szeretem őt… Mindennél jobban és ez a döntés nagyon nehéz, de nem hagyhatom, hogy halomra gyilkoljátok egymást miattam. - csillog szemem könnytől. Így kell lennie... - Nem is tudom, hogy mi le ne a legjobb. El szeretnék búcsúzni Sataneltől, de tudom megpróbálna lebeszélni és visszatartani és amennyire szeretnék vele maradni ez sikerülne is neki, ezért majd csak akkor ébreszd föl, ha már elmentem… - ölelem meg kedvesemet. Úgy fogsz hiányozni szerelmem. De ha minden a terv szerint megy, akkor hamarosan minden rendben lesz.
- Rendben, tiszteletben tartom a döntésed, de nem hiszem, hogy a fiam is így fog tenni. – meglep a higgadtsága. Csak tudnám mi jár ilyenkor a fejében ... Egy ideig még ücsörgök, arcát simogatom, hajával játszadozok, majd felállok és elindulok az ajtó felé.
- Egy ölelés? – azt hittem erre már nem fog Lucifer rákérdezni, de mégis. Halk nevetés hagyja el ajkaimat. Komolyan idióta!
- Ugye csak viccelsz? Álmaidban talán… a  szónoklat ellenére haragszom rád, és nem érted teszem amit teszek… -  még engem is meglep hangom mennyire ridegen cseng. Még sohase voltam ilyen, de amire most készülök, az veszélyes is és nagy ostobaság. Hallom, hogy Satanel felkel és tudom, hogy Lucifer fogja vissza őt, ne jöhessen utánam. Gömbbe zárja ... Sajnálom Satanel.
- Engedj ki hallod?! Luna kicsim ne tedd, ne… kérlek könyörgöm, én megoldok mindent, elsimítom a dolgokat, csak ne tedd… Nem bírom elviselni a hiányod … - fáj hallani minden egyes szavát. Tudom, hogy szenved, pont mint én. Bár nem mutatom a szívem szakad meg. - Megölök bárkit, csak mond kivel végezzek!! – tudom, hogy próbál szabadulni, de  sikertelenül. Mielőtt végleg kilépnék az ajtón felé fordulok. Nem szólok semmit, csak kezemmel hasamra simítok.
Kérlek tudd mire gondolok. Kérlek, értsd meg mire készülök most. Szeretlek és Mammon-t is. Nem hagyom, hogy elnyomják valódi énemet.

Kilépve elindulok. Belial vissza fogna de nem hagyom neki.
- Elment az eszed kicsi Luci? - rivall rám. De én csak hárítom, hogy Luciferrel már megbeszéltem.
- Itt vagyok és kész vagyok vissza menni abba a zárdába! - jelentem ki. A csata abba marad és Uriel jelenik meg előttem. Gyanakvóan néz rám, szinte az arcomba mászik. - Sajnálom, gyermeki ostobaság volt, egy buta kis fellángolás. - hajtom le fejemet, hisz nem szabad a szemükbe néznem.
- Tudod te mit tettél ostoba kölyök? - förmed rám, mire kissé megremegek.
- Ugyan hagyd. Beismeri, hogy hibázott és kész visszatérni az Úrhoz. - Gabriel hangját akár ezer közül is felismerném. - Gyere. - visz magával.

A kolostorban hatalmas megvetés fogad. A nővérek rólam sugdolódznak, bántanak. Bűneimért pedig naponta bűnhődök. Testemet sérülések borítják és nincs olyan éjszaka, hogy ne sírnék.
Ki nem engednek az épületből és azt sem tudom, hol lehetek. Most máshova hoztak és tiltják a kint létemet. Hiányzik a táj, a növények, a kis madarak hangja.
Itt sötétebb van, mint kint ahol csodásan süt a nap. Érezni akarom a nap melegét.
- Jól vagy? - áll meg ágyam mellett Gabriel, mire csak elmosolyodok.
- Buta kérdést teszel fel. Be vagyok zárva, bántanak. Már, hogy lennék jól? - jelentem ki, de mosolyom el sem tűnik arcomról. - Hogy őszinte legyek borzalmasan vagyok, nem bírom a bezártságot.
- Majd kiengednek sétálni...
- Talán egy következő életemben. - reagálom le. Tényleg nem bírom bent. Zavar, mert rabnak érzem magam, de hát az is vagyok.
- Gyere. - fogja meg a kezem mire felülök és kérdőn nézek rá. - Mégse akarsz kimenni?
- D-de igen. - bólintok és követem őt az udvarra. A nap mesésen süt, minden szebb. Ez már jobban tetszik mint a kinti táj. Gabrielt faggatom, mesél mindenről. A kedélyek lenyugodtak és bár Lucifer nem tesz semmit, Satanel dühöng. Követeli, adjanak engem vissza. Ezt hallani fáj, de nem mutatom ki.
- Ostoba voltam Gabriel. Egy buta kis lázadás volt. - zárom le ezzel. Had higyje ő is, hogy így gondolom. De meglepetésemre nem ez történik.
- Ugyan Luna túl rég óta ismerlek. - fut végig arcán egy mosoly. - Megőrzöm a titkod ne félj. - kár lenne előtte tagadnom, hogy meglep mennyire kiismert már. Cseppet sem gondoltam komolyan amit tettem, csak időhúzás az egész és ezt ő is jól tudja. Viszont az megnyugtat, hogy hallgat róla, bár így részt vesz benne és angyali létét kockáztatja.
- Köszönöm. - bólintok.

A napok gyorsabban telnek, mint ahogy hinném és tervem is elég sikeresnek bizonyul. Estére ismét vissza zárnak sötét kis szobámba, ami továbbra sem tetszik. Az ágyamon ülök és elmélkedek. Közeleg a telihold, de nem félek, mert tudom mire kell kint leszek innen.
Már kislány korom óta tudom, más vagyok. Sohasem tudtak bezárva tartani, mindegy volt hol vagyok én megszöktem. Most is ezt fogom kihasználni. Kezem hasamra siklik. Nem akadályozhatják meg, hogy Mammon megszülessem, nem engedem.
Gondolataimból egy hang zökkent ki.
- Oh hát végre megvagy te gyermek! - rögtön meg is ismerem, hisz csak egy személy volt aki mindig gyermeknek szólított, Alexis.
- Minek köszönhetem cseppet sem meglepő látogatásod? - nézek rá kérdőn, de ugyanakkor boldog is vagyok. Most már semmi sem hibádzhat a tervben, ha ő itt van. Szinte biztos voltam benne, hogy ide jön.
- Érted jöttem kisasszony. - jelenti be. - Satanel úrfi őrjöng és dühöng, pusztít. Vissza kell jönnöd hozzá.
- Tudom Alexis. - felelem higgadtan. - De nem ma. Még várni kell. Tudtam, hogy eljössz ide, hogy emiatt felkeress. Ezért kérnék tőled valamit.
- Mi lenne az te lány? - ül le mellém. Rögtön halkabbra és bizalmasabbra veszem a dolgot. Senki sem tudhatja meg most milyen lépés következik. Tökéletesen haladok és Gabriel is nekem segít. Nem lehet baj.
- Szerezz nekem egy alakváltó lényt, aki képes felvenni az én alakom és átveszi itt a helyem. Holnap éjszaka akarok meglépni, de ha nem találnak itt reggel keresni fognak. Ha lebukok Mammon sohase fog megszületni. - erre ijedten bólint. Ő se akarja, hogy a kicsi ne legyen. - Ezért kell egy alakváltó aki addig marad csak míg el nem jön a hajnal. Mammon-nak telihold kell, addig meg nem tűnhet nekik fel az eltűnésem. Utána meg nem érdekelnek. Megszökni pedig meg tudok már egyedül is innen.
- Ezt remekül kitervelted kisasszony. - örvendezik. - De még én is nehezen jutottam ide be ... Nem, hogy majd ki.
- Emiatt ne aggódj. Kiskorom óta megszökök bárhonnan, még akkor is ha először járok a helyen. Innen is megfogok. - mosolyodok el. Büszke vagyok magamra, hogy ilyeneket kitervelek. - A megérzéseim fognak kivezetni. - Alexis ígéretet tesz, hogy hoz egy ilyen boszorkányt holnap estére, majd távozik, de előtte a lelkére kötöm senkinek egy szót se. Se Lucifernek, se Satanel-nek nem mondhatja, el mire készülök.

Másnap mintha semmi sem készülődne, teszem a dolgom és nyomát sem mutatom annak, megszökök. Úgy viselkedek ahogy eddig is. De ahogy leszáll az est és szobámban egyedül maradok Alexis megjelenik magával hozva a lányt. Mikor felveszi az alakom elismerően bólintok és dicsérem.
- Ezért még megkapod méltó jutalmadat. - mosolyodok el. Alexis eltűnik és kezdetét veszi az én szökésem is. - Holnap után hajnalig, te én leszel. Nem ellenkezel, engedelmeskedsz. Nem nézhetsz senkire, ha megvernek sírj, ha vissza zárnak törődj bele. De ahogy eljön az egyességünk vége, ismét felveheted igazi alakodat és eltűnhetsz innen. Satanel majd megjutalmaz, ahogy én is. - bólint és én indulok is.
Hajtűmmel kinyitom a zárat és kiosonva vissza is zárom azt.
Halkan járok, minden feltűnés nélkül. A titkos kijárót meglelve pedig már egyenes az utam. Feketében vagyok, az éjszakába olvadok.
Arcomat csuklya fedi, higgadt vagyok amivel ha valaki meg is látna sem keltenék feltűnést, olyan vagyok mint a többi itteni nővér.
Hagyom, hogy megérzéseim vezessenek, merre menjek és szinte vakon bízom magam erre az ismeretlen erőre.
Alexis azt mondta talán most nincs csak erőm. Akkor ez az lenne? Az erőm egy olyan része, mely nem bontakozott még ki? Talán igen, de semmit sem tudhatok biztosra. Azt viszont annál inkább, hogy végre szabad vagyok.

Nappal meghúzom magamat, nem akarom bárki lásson, így távol vagyok mindenkitől. Csak most van időm pihenni. A megbeszélt helyen találkozok Alexis-szel, aki nem nyugtat meg. Satanel továbbra sem nyugodt, de teliholdkor otthon lesz. Ez a tény megnyugtat, bár ebben is biztos voltam. Ledőlök aludni, hisz ez az egész szökés dolog kimerített.
Álmomban azonban látomást látok.

Apró gyermek a karomban. Csodálatos fiúgyermek. Testén jelek, mind démoni, de ő cseppet sem az. Szemei akár az enyémek, de még annál is világosabbak kissé és engem figyel. Haja fehér ... Mosolyogva ringatom. Mellettem Satanel és a telihold fent csodásan ragyog. Szinte biztos vagyok benne, hogy ő Mammon.

Alexis kelt, ideje indulni. Már sötétedik, és bár nem vagyunk olyan messze jobb lesz sietni. Kíváncsi vagyok mit szól majd Satanel. Úgy elmondtam volna neki mit tervezek, de nem lehetett. Most is magam előtt látom, ahogy néz utánam és szinte könyörög maradjak.
A szívem hasad meg olyankor, de Mammon érdekében tettem. Ha nem jövök el a csata tovább folyik, de így. Minden elcsendesedett és senki sem veszi majd észre eltűnésemet. Ez a tökéletes helyzet Mammon-nak.
A házba belépve rögtön Satanel keresésére indulok. Meg kell találnom őt.
- Satanel! Satanel sajnálom. - a háló ajtajában megtorpanok. Azok a szomorú szemek melyekkel hirtelen rám néz, majd ahogy eljut, tudatáig ki is vagyok. Hozzám siet és ölel meg.
- Sajnálom Satanel, ne haragudj. - ölelem szorosan. - El akartam mondani, hogy ez a terv, de ha túl nyugodt leszel akkor az gyanús lett volna nekik. Így viszont meg tudtam szökni. Sohasem hagynám, hogy megakadályozzák Mammon születését. Annak a kicsinek meg kell születnie. Én láttam őt. Gyönyörű gyermek lesz. - mosolyodok el és forrón, szenvedélyesen csókolom meg. Egy gyönyörű gyermek akinek meg kell majd születnie.


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

© Copyright 2009-2018. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).