Ma megint hosszúra nyúló napunk lesz. Egy itt koncertező sztár táncosai leszünk. Ez az új megbízásunk. Nem szeretem az ilyesmiket, leginkább, egyedül szeretek táncolgatni, de ez van. Sophie amolyan menedzser szerepet játszik az egészben, ő szedi össze a csapatot és ő az aki keres nekünk ajánlatokat. Nem szeretem Sophie-t mert túlságosan akar főnököt játszani, de azt meg kell vallani, hogy a menedzseri feladatokhoz nagyon ért. Ma kell találkoznunk az illető sztárral meg az ő menedzserével.
- Erin igyekezz már. – szól rám Sophie, miközben a tánctermet rendezgetem. Valami nem túlzsúfolt helyen kell találkoznunk a megbízónkkal. Egy olyan helyen ahol nem sok ember van, hogy nehogy véletlenül felismerjék. Nem tudom, mekkora sztár lehet, de az biztos, hogy én még soha nem hallottam felőle. Állítólag valamiféle tehetségkutatóban jött fel, na, pont ezért nem hallottam róla, utálom a tehetségkutató műsorokat. Megvan a véleményem azokról is akik innen jöttek ki. De, nem az én feladatom elítélni, vagy megítélni őket, én csak teszem a munkámat és fizetséget kapok érte.
- Gyere már! – rivall rám ismét Sophie. Majd az egyik másik lánynak szól, aki szintén rakodik. – Eva te is igyekezz létszíves. – A lány bólint.
- Már kész is vagyok, mehetünk. – mondom. – Muszáj volt rendet rakni itt, ha valaki bejön ide, rögtön azt hinné árvíz söpört végig az egész helyiségen. – teszem hozzá.
- Jól van. De most már igyekezzünk. A megbízónk mindenkit látni akar. Nem tudom miért, de az egész tánccsapatot látni akarja. – Remek.
Félóra kocsikázás után, megérkezünk a találkahelyre. Tényleg igazán csendes helyiség, nem sok nép nyüzsög erre felé. Egy puccos, igencsak szép étterem felé vesszük az iránt immáron gyalog. Nem sok kedvem van ehhez az egészhez, de a pénz miatt megcsinálom. Két ember ül egy hatalmas asztalnál, rögtön ahogy belépünk jobbra. Az egyik egy igencsak megkapó férfi, sármos arccal a másik viszont egy kissé vékonyabb férfi, de nem sokkal lehet idősebb az előzőnél. Sophie megkérdezi, az egyik pincért merre találjuk az énekest, aki ránk vár és a hölgy e felé az asztal felé mutat. Oda megyünk. Sophie üdvözli, őket majd bemutat. Az előbb említett sármos férfi az a bizonyos sztár, és tényleg, még soha nem láttam. Épp kezet fogok, vele ő pedig rajtam legelteti a szemét. Tulajdonképpen egész megbeszélés alatt ezt teszi. Nem nagyon tetszik nekem ez az alak, de el kell fogadnom, most ő a megbízom. Nem szeretem az ilyen férfiakat, akik ennyit bámulnak, legszívesebben rögtön lecsapnám. De csak szúrós szemmel viszonzom, rajtam felejtett tekintetét.
Megbeszéljük, hogy holnap majd megmutatjuk a stúdióba, hogy mit is tudunk, mert ugye bár másképp nem szerződtetnének. Na, igen.
A hosszas megbeszélés után, végre távozunk. Én az egész napból, csak ezt vártam. A végét. Hogy végre, megint otthon lehessek és nem egy átkozott megbeszélésen valami sztárocskával.
Sophie észrevette szúrós pillantásomat a kedves fiatalemberke felé, szóval a mai lebaszásomat is megkapom. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem figyeltem oda, de egyik fülemen bement a másikon pedig kijött, amit ez a nőszemély mondott.
Hazaérvén, nagyot sóhajtva elteszem magam holnapra. Arra a bizonyos holnapra amikor majd megnéznek minket és eldöntik, hogy megfelelünk-e.
Karakter: Sarah M. ~Mectrey Megjegyzés: oosakinana-nak
Sebességmámor járja át a testemet. Imádok motorozni és gyorsan hajtani, persze nem minden ész nélkül, mert tekintettel vagyok a körülöttem lévő dolgokra. Ha egyedül vagy egy országúton szeretem maximumra felpörgetni a motort és gátak nélkül száguldani. Olyankor gondtalannak és fesztelennek érzem testem minden egyes porcikáját. Most sincs ez másképp. A következő nagyobb kanyar előtt lelassítok és enyhén bedőlők. Úgy ismerem ezt az utat akár a tenyeremet, rengetegszer hajtottam már rajta. Legfőképpen azért jó, mert kevesen használják, mióta megépült az új elkerülő szakasz. Szembe fényszórók erőteljes fényét pillantom meg, amint vészesen gyorsan közelednek. Lassítok és teljesen áthúzódok a saját sávomba. Ám az autó pedig velem szemben jön. Villogtatok, mire visszahúzódik a sávjába, de pár méterrel lehetett előttem, mikor visszarántja rám az autót és, ahogy enyhén elkapom a kormányt, a motor hátsó része megcsúszik és már nem tudom irányítani. Érzem, hogy borulok. Kikapom a lábam, mert különben a motor alá kerül. A motorral együtt csúszok jó pár métert az aszfalton. Mikor megállok és nem csúszok tovább, körbenézek. Az autós eltűnt én pedig egymagamba ülök. Szerencsére nem esett nagyobb bajom. A motoros felszerelésem jobb oldala teljesen le lett nyúzva, a motorommal együtt, és remélem, hogy tényleg csak ennyi. Majd a műhelyben tudom csak megnézni. De el kéne jutnom odáig. A zsebeimet kezdem tapogatni. Jobb zsebembe van a telefonom, mikor kiveszem,akkor látom, hogy a képernyő eltört. Próbálom bekapcsolni, de semmi.
- Ez aztán fantasztikus- állapítom meg. Fel akarok állni de jobb bokámba éles fájdalom hasít. Valószínűleg megránthattam vagy valami, remélem nem tört el.
Motor zúgása csapja meg a fülemet és hátra fordulok. Egy kétkerekű járgány közelít és mikor meglát a földön, lassít, majd gyorsít, de végül megáll mellettem. Egy ideig járatja a gépezetet, de aztán leállítja.
- Minden oké?- kérdezi kissé tétován. Nemet intek a fejemmel. Minek hazudjak a büszkeség vagy a konokság miatt. Jelen pillanatban el kellene a segítség. Hallom, hogy sóhajt, majd leszáll a motorról és leveszi a bukót így alkalmam nyílik szemügyre venni. Karakteres arcát rövid,amit barna haj keretez. De, ami megfog benne az a tekintete. Gyönyörű világoskék. Mintha a lelkemig látna vele.
- Aki nem tud motorozni ne is üljön, motorra- mondja mosolyogva, és kezet nyújt, felém én pedig elképedek. Mielőtt elfogadnám a felém nyújtott kezet, leveszem a bukóm követve a példáját. Ahogy a fejem védelmére szolgáló darabot eltávolítom a helyéről felszisszenek és jobb halántékomhoz kapok. Másik kezemmel elfogadom a felém nyújtott jobbot, de mikor megpróbálok rátámaszkodni a lábamra megbicsaklok. Megmentőm még időben kap el és motorjához támogat, ahol megtámaszkodom.
- Mi történt?- kérdezi, megfogja a kezemet és elveszi a fejemről, majd szemlélni kezdi.
- Valaki rám húzta az autót, kicsit erősebben rántottam félre a kormányt és onnantól pedig már nem tehettem semmit- sóhajtok fel, csalódottan és szomorúan nézem feketeségem. Mire rendbe hozom.
- Hívtál már valakit, aki elvisz?- kérdésére csak felmutatom egykori telefonom darabjait és miden tudóan bólint, majd a zsebéből elővarázsolja készülékét és a kezembe nyomja, aztán a motoromhoz lép. Egy ideig nézem a kezemben tartott mobilt, bátorságot vettem és tárcsáztam.
- Halló tessék Tuning Tom szerelőműhelye- hallom a jól ismert férfi hangot.
- Szia Myke, tudnál szólni Tom bácsinak, hogy volt kis balesetem- kérdezem halkan.
- Mi mi történt?- kezd aggódni de nyugalomra intem.
- Semmi gond, csak kérdezd meg eltudna e értem és a motoromért jönni- sürgetem, mert nem akarok a telefon tulajdonosának kellemetlenséget okozni.
- Pillanat- aztán recsegést hallok, majd rövidest újra, aztán Tom bácsi hangját.
- Merre vagy és a legfontosabb ugye nincs semmi komoly bajod?- tért a lényegre. A marcona férfi apám helyet apámként viselkedik, pedig senki se kérte rá. Eleinte csak munkakapcsolat volt, de aztán beszélgetni kezdtem vele és elmeséltem neki kérésére, ki is vagyok valójában. Azóta óv a széltől is. Valamikor neki is volt egy lánya, de őt elveszítette feleségével együtt egy repülőgép balesetben. Így én pedig nem is szólok atyáskodásáért végső soron jól esik, hogy van, aki törődik velem.
- Jól vagyok, csak a jobb bokám fáj, meg a motorral nem hiszem, hogy haza tudnék menni, nem mértem föl a károkat csak így ránézésre, de a lábam miatt nem hiszem, hogy…
- Ne mondj többet, hol vagy azonnal megyek.
- A régi úton a város felől a negyedik kanyarnál- vázoltam föl jelenlegi pozíciómat.
- Kiéről hívsz?- kérdezi még, hallom, hogy közben már kulcsait keresi.
- Egy motoros megállt nekem segíteni- mosolyodtam el és a nekem háttal állóra nézek, aki most leguggol járgányom mellé.
- Legalább a motorosok összetartóak- azzal le is teszi én pedig a kezemben szorongatom a telefont.
- Köszönöm- szólok oda a srácnak. Feláll, odajön és elveszi a felé nyújtott készüléket- Sokkal tartozom neked- mosolygok- Sarah vagyok és tényleg hálás vagyok- nyújtom felé jobbomat. Elfogadja a felé nyújtott kezet, de mikor rászorít enyhén összerezzenek.
- Én pedig Hugo vagyok, örvendek- engedi el a kezemet- Mikor vannak itt?- teszi zsebre a kezeit. Biztos most már bánja, hogy megállt, így csak a nyakán maradok, biztosan lenne jobb dolga is. Lehet, hogy éppen a barátnőjéhez sietett.
- A közelben van egy szerelőműhely onnan jönnek szóval pár perc- ahogy ezt kimondtam meg is érkezik Tom bácsi. Kipattan és egyből odarohan hozzám.
- Hál istennek nem lett nagyobb bajod- állapítja meg végig mérve, majd Hugohoz fordul.
- Köszönöm, hogy megálltál segíteni- kezet fognak- a legtöbben tovább hajtottak volna.
- Igazán nem tesz semmit- válaszolja pimasz mosollyal az arcán a szép szemű. Amíg főnököm felügyeskedi sérült motoromat a platóra, addig én még támaszkodom megmentőmén.
- Mennyivel tartozom a kedvességedért?- kérdezem hirtelen, mire csibészes mosolyt villant és szemében valami ismeretlen csillogást vélek felfedezni. Ha nem rólam lenne szó, még azt is mondanám, hogy föl akar szedni.
- Hát… majd még kigondolom- kacsint mire felnevetek.
- Nálam ez nem jön be, de azért köszönök mindent- mondom még utoljára, Tom odajön és a segítségével beszállok az autóba. Még a lehúzott ablakon kiintegetek neki, aztán pedig ellep minket, az időközben ránk telepedő sötétség.
16 óra repülőút. Ez még akkor szívás ha 1. osztályon utazunk. Megpróbáltam bejutni a vezetőfülkébe de ez a pilóta kizavart, sokkal jobb volt a legutóbbi repülőutunk, ott majdnem végig a pilótafülkében voltam. Unom magam. És amúgy is ki akar Amerika után Japánban poshadni. Anyáék azt mondták Japánban is tanulhatok amit akarok, de akkor is, legutóbbi emlékeim szerint Japán koszos és zsúfolt. Japánban amúgy is mindenki munkamániás. Azt se tudom vannak-e ott jó szórakozóhelyek vagy akármi. Ráadásul még anyának is segítenem kell berendezkedni, mert apának azonnal be kell jelentkeznie az új felettesénél.
***
Miután megérkeztünk az új lakásba és kipakoltuk a legszükségesebb dolgokat lefeküdtünk. A szobám jóval kisebb mint Amerikában volt de majd kitalálok valamit amivel fel tudom dobni. Egyenlőre mindenütt dobozok vannak. Anya elment hivatali ügyeket intézni, apa még mindig nem jött haza, valószínűleg ott aludt a laktanyában. Ebédet főzök magamnak, mivel nincs kedvem tanulni tv-t nézek. Pár sorozaton kívül semmit nem találok benne de arra jó hogy felidézzem a japántudásomat. Egy idő után elunom magam és felfedezőútra indulok a környéken. Ahogy emlékeztem minden zsúfolt, rengeteg ember, rengeteg ház és egy csomó bolt. Találomra megyek be néhány üzletbe. Nem tetszik meg különösebben semmi. Közben besötétedik. Tovább bolyongok az utcákon. Valami szórakozásra vágyom, csak van errefelé valami nightklub vagy bármi.
20 perc séta után rátalálok egyre. Hmm. A zene elég jó. A pulthoz megyek és rendelek egy italt. Van aki egyenesen bámul, van aki kevésbe feltűnően figyel. Mindenki kiszúrja, hogy európai vagyok. Rendelek még egy italt majd táncolni megyek. A tömegben bőven akad akivel táncoljak. Egy sráccal hosszabb ideig is táncolok majd egy ital mellett leülünk beszélgetni.
-Nem láttalak még itt. Új vagy erre? – kérdezi mosolyogva.
-Aham. Tegnap érkeztem, most költöztünk ide. – válaszolom könnyedén.
-Eddig is japánban laktál?
-Nem. Amerikában.
-Akkor hogyhogy ilyen jól beszéled a nyelvet.
-Már laktam japánban évekkel ezelőtt. De ahogy nézem nem lett érdekesebb azóta. - sóhajtok.
-Ezt 2 nap ittlét alapján állapítottad meg? Mert nem hiszem hogy annyi idő alatt sokat láttál belőle.
-Mondod ezt te. Még csak nem is alkoholt iszol. Nem gáz ilyenkor az ásványvíz.
-Még vezetek ma.
-Ne már ennyire jókisfiú vagy?
-Nem egészen. – nevet fel. – Csak ha innék nem nyerném meg a versenyt.
-Milyen versenyt?
-Ha eljössz meglátod.
-Mért mennék veled?
-Mert vágysz valami izgalomra, de ha beijedtél megértem.
-Én ugyan nem. De ajánlom, hogy jó legyen.
-Akkor gyere.
10 perc autózás után érkezünk meg egy parkolóházba ahol nagyobb csapat ember beszélget. Több menőbbnél menőbb autó is parkol ott. A srác leparkol és odavezet az egyik nagyobb csapathoz. Kezet fog sorban mindenkivel.
-Nocsak – fordul felém egy zöld szemű srác. – Kit hoztál magaddal?
-Ő Emily. Most érkezett Amerikából.
-Helló Daniel vagyok. – mondja angolul.
-Tudok japánul. – válaszolok vissza japánul.
-Még jobb. Mi hozott ide kislány?
-Azt mondta Japán nem érdekes. – válaszol helyettem a másik srác.
-Hmm. Akkor ülj be mellém a versenyre, ha izgalomra vágysz. – mosolyodik el Daniel. – Itt az ideje, hogy elkezdjük. – elindul az egyik autó felé, én pedig követem. Eszemben sincs kihagyni.
Karakter: Lacey Hamilton Megjegyzés: (Scott-omnak)
- Örülök a találkozásnak, Lacey – mondja, mire felnézek rá és teljesen meg vagyok lepődve. Hogy hogy nem ismer? – Én Scott Kinsey vagyok – mondja, kedves gyönyörű neve van neki is.
Hazáig visz, amiért most nagyon hálás vagyok és ezért is, hogy nem nagyon beszélgetünk, és ő nem erőlteti. Nem az, hogy nem lenne szimpatikus, csak valahogy most ezek után a történtek után nincs kedvem. Letesz a házam előtt, majd a kulcs után kezdek el kutakodni, amit nehezen megtalálok.
- Nagyon köszönöm, hogy segített rajtam, Scott. – a nevét suttogva mondom, és mivel zavarban vagyok, nem igazán nézek rá.
- Egy ilyen gyönyörű hölgyért bármikor. Vigyázz magadra – nagyon jól esnek a szavai. Soha nem kaptam ilyet egy pasitól mint tőle. Hátat fordít, majd még folytatja. – Szép álmokat, Lacey – mondja kedves és elindul haza, de még egy neked is-t mondok neki, majd egy ideig még nézem eltűnő alakját, majd nem tudom, hogy mit csinálhatnék. Amiatt, amit csinálok, kicsit nehéz lenne akár kivel is komoly párkapcsolatban élnem. Ő meg nem érdemli meg, hogy hazudjak neki, de ha elmondom, akkor meg tuti meg utálna, bár lehet, jobban járnék.
Lassan bemegyek a házba, majd felhívom az ügynökömet, hogy holnap nem megyek be, mert este megtámadtak egyből elkezd aggódni, hogy minden rendben van-e mire csak mondom, hogy persze minden renden van, és hogy ne aggódjon, nem sokára majd jelentkezek, csak most kicsit lelkiekben vagyok összetörve és fel kell belőle épülnöm. Megérti a dolgokat és nem szól semmit, csak jobbulást kíván, majd teszi is le, mert éppen keresik. Megyek a szobámba és ledőlök az ágyra kicsit és Scott-on jár a fejem. Nem tudom, hogy miért, de folyton csak a gyönyörű arca és a férfias teste van előttem
Most reggel kivételesen ki tudom magam pihenni, aminek nagyon örülök, hogy végre nyugi van, és nem kell egyből a munkámba szaladnom. Addig alszok, amíg a csengő nem kelt fel.
- Ki a faszom mer ilyenkor zavarni, mikor aludnék. Nem tudom elhinni. – állok fel elég mérgesen, majd felveszek egy köntöst, majd kimegyek ajtót nyitni és látom, hogy a fiúcska meglepődik, de nem mondok, senki semmit alá írom a papírt, majd elveszem a virágcsokrot és becsukom az ajtót.
Beljebb megyek, majd találok, egy kártyát kiveszem, majd csak Scott nevét látom ráírva, ami mosolyt csal az arcomra és egyből elfelejtem a rossz reggelemet. Mintha egy napfény lenne a sötét éjszakában, megszagolom, majd szépen vázába rakom, és az asztalomra teszem.
Sokszor megnézem a virágot és megszagolom, mert nagyon jó illata van. Pont a kedvenc virágom még pedig liliom. Anyukámnak volt a kedvenc virága és mindig rá emlékeztetet ez a virág. Csak mászkálok a lakásomban, mikor egyszer csengetnek. Odamegyek az ajtóhoz és ajtót nyitok, majd Scott-ot látom meg, mire meglepődök, hogy itt van.
- Szia – köszön mosolyogva. Olyan gyönyörű és csábos mosolya van, hogy mindjárt elolvadok tőle.
- Szia. Öhhmm… köszönöm a csokrot nagyon szép – mondom kicsit elpirulva.
- Szívesen – mondja, majd látom, hogy finoman, de még sem kihívóan végig néz rajtam, amire csak jó érzésem támad, mert úgy néz végig rajtam, mintha egy nő lennék, nem pedig szex szimbólum. – Egy kávéra meghívhatlak? – kérdezi, mire csak a szemöldökömet hízom fel.
- Elég béna tudom – mondja nekem, mire elmosolyodok halványan - Tőlem vacsora is lehet – folytatja, és édesen rám mosolyog. Szebben, mint az előbb, de ez a vacsorás rész annyira nem tetszik.
- Én nem is tudom – mondom neki bizalmatlanul. Tudom, hogy megmentett tegnap, de a vacsorának általában az a vége, hogy ágy és utána, szevasz, többet nem látlak.
- Csak egy kávé akkor. Nem akarlak bántani, csak megismerni – mondja nekem komolyan. Hiszek neki, hiszen még is megmentett tegnap és nem csinált semmi rosszat, de az ítéletek, ha megtudja, hogy mit csinálok, akkor nem tudom, hogy mi lesz. Végül bólintok, amire elmosolyodok. Egy kicsit bemegyek, a házba felveszem kedvenc magas sarkúmat, a táskámat és megyek ki.
- Örülök, hogy igent mondtál – mondja nekem, mikor zárom befele az ajtót, majd elteszem a kulcsot és elkezdünk sétálni az egyik kávézó felé, bár sokan megbámulnak, mert tudják, hogy ki vagyok.
- Köszönöm, hogy elhívtál. – mondom neki és érzem, hogy kicsit kezdek benne megbízni, de azért még óvatos leszek vele. Nem szabad mindent elsietni.
Ahogy a kávézó felé tartunk, beszélgetünk, de egyelőre még csak semmiségekről nem bensőséges dolgokról. Kinek milyenzenék tetszenek, filmek, meg egyéb dolgokról. Kezdek kicsit feloldódni mellette, ami nagyon tetszik, és jól esik. Eddig még soha senki mellett nem tudtam ennyire feloldódni és ön magam lenni, de Scott egy szempillantás alatt ki tudta belőlem hozni, ami nagyon jól esik. Csak kicsit még is félek, hogy ha megtudja, mi vagyok, ki vagyok, vagy ha még sem lenne semmi, akkor csak megint csak beleélem magam a dolgokba, az pedig nem jó. Nem szeretem.
Leülünk egy nagyon kellemes helyre a kávézóba, mikor feljön a kérdés.
- Mesélnél a családodról? – teszi fel a kérdést, amire kicsit lehangolódok. Gyűlölök a családomról beszélni. Nagyot sóhajtok, majd belekezdek.
- Anyám meg halt 7 éves koromban. Egyke vagyok. Apám meg. Róla inkább ne beszéljünk. – mondom komolyan és tényleg nem akarok beszélni arról a köcsögről.
- Ne haragudj, kérlek nem akartalak bántani.
- Nincs semmi gond, csak kérlek, kerüljük ezt a témát. – mondom neki, majd meghozzák a kávénkat, amiket rendeltünk, majd elkezdjük kortyolgatni.
- Mesénél magadról. Csak azokat, amiket szerinted tudhatok, és szívesen elmondanál nekem. – mondja kedvesen.
- Rendben. – egyezek bele. – Hol is kezdjem. – kezdek gondolkozni.
- Mondjuk az elején?
- Lacey Hamilton vagyok 21 éves és már lassan 3 éve lakok ebben a városban egyedül. – mondom neki és gondolkozok mit is mondhatnék.
- Jó fiatalon felkerültél. Gondolom, dolgozol, valamit vagy miből tartod fent magad? – érdeklődik. Na, a munkám az a másik dolog, amiről nem szeretek beszélni.
- Hát. Igen dolgozok. – mondom kicsit vonakodva és kicsit el is szégyellem magam.
- És mit? – kérdezi, mire nem tudom, hirtelen mit válaszoljak.
- ööhm… Színészkedek. – mondom halkan és érzem, hogy kezd a hurok szorulni a nyakamon.
- Tényleg az nagyon jó. És milyen filmekben szoktál szerepelni? – érdeklődik mosolyogva. Azt inkább ne akard tudni, könyörgöm. Próbálok valamit kitalálni, hogy még se hazudjak neki, mire csak egy csaj jelenik meg.
- Scotiiii. – mondja nevét szinte visítva, majd odajön, a nyakába ugrik és egy csókot nyom az ajkaira. – Hogy vagy? – kérdezi mosolyogva, mire látom, hogy Scott kicsit meg van lepődve és nem tudja hova rakni a dolgokat.
- Laura. Te mit keresel itt? – kérdezi meglepődve, mire összetörve érzem magam, de teljesen. Nem is tudom mit gondoltam a dolgokról.
- Csak erre jártam, megláttalak és gondoltam üdvözöllek, mondja, majd az ölében foglal helyet.
- Úgy látom nincs már rám itt szükség. – mondom felvéve a állarcomat és felállok.
- Ugyan maradjál, gondolom te vagy Scott unokahúga nem? – mondja, ami még jobban fáj. Nem elég, hogy egy tört szúrnak a szívembe, még meg is forgatják benne.
- Tudod, mit nem érdekel, kinek képzelsz, de az tuti, hogy semmi közöm nincs Scott-hoz. – mondom, majd elviharzok onnan, bár hallom még Scott-ot ahogy a nevemet kiabálja, de nem érdekel.
Hazamegyek, majd a gyönyörű virágokat, amiket kaptam és anyumra emlékeztetnek, fogom, és a kukába vágom. Megint összetörtek. Túl sokat képzelek még, hogy nem tudja, kivagyok. Csak egy álca volt az egész, hogy megnézze bedőlök-e neki. Hát nem.
Szarul érzem magam. Megint átvertek és kihasználtak. Bemegyek a szobába és elkezdek kicsit kiakadni, de próbálom, tartani magam amennyire tudom és elrejteni a bánatomat és hogy mennyire megsérültem. Felhívom a főnököm és mondom, neki holnap megyek melózni, nincs kecmec. Nem akarok tovább magamban búslakodni.
Hallom, hogy kopognak és csengetnek, de nem nyitok ajtót, nem vagyok kíváncsi most senkire.
~*~
Másnap reggel felkelek, összeszedem magam és elmegyek dolgozni. Felveszem a magas sarkúm és már tipegek is a munkahelyemre. Hát igen jól keresek, de kocsit nem akarok venni magamnak felesleges, majd egy nagy behemót állatot fogok egy szép kis verseny motort.
Beérek, és már jönnek is nekem a sminkesek, akiket elküldök melegebb éghajlatra persze nem a finoman, hanem elég durván. Még szerencse, hogy hozzá szoktak. Levetkőzök, majd a köntös fel és megyek is a forgatásra. Jön megint egy izmos macsó állat, aki élvezettel fog megdugni sokszor egymás után, de én csak tettetni fogom az élvezeteket. Még szerencse, hogy jó színész vagyok.
Frissen és üdén kelek fel. Szerencsére tegnap nem tartott sokáig a tánc oktatás. Évek óta egyedül élek. Nagyapámé volt a ház, de ő sajnos meghalt szívrohamban. A szüleimmel hála az Istennek nem tartom a kapcsolatot. Elég szánalmas családom volt, azért is menekültem nagyapámhoz.
Felveszem a mackó nadrágomat, és egy trikót. Magamhoz veszem az mp-et, és egy üveg vizet.
Reggeli kocogásomat nem szoktam szinte soha kihagyni. Edzésben kell tartanom magam.
Fülhallgató a fülemben, zene bekapcsolva, indulhatok is. Napi egy órát szoktam futni a házamhoz közeli parkban. Futás közben áttudom gondolni, hogy milyen táncmozdulatokat tanítsak meg hasonlok.
Szeretem a táncot, és van hozzá érzékem is. Sokáig tartott, míg összetudtam annyi pénzt szerezni, hogy egy termet tudjak bérelni, de megérte. Azóta már rég visszaszereztem azt a pénzt, sőt még többet.
Igaz nem vagyok gazdag, de nem is szenvedek pénz hiányban.
Mikor visszaérek a futásból, testemen végig folynak az izzadság cseppek, tehát irány a fürdő, mégse rohangászhatok büdösen a városban. Legalább egy fél órát állok a zuhany alatt, egész testem már szétázott. Na, most már teljesen tiszta vagyok. Magamra kapok egy fekete nadrágot, és egy fekete inget.
Valami reggelit összedobok magamnak, amit elég gyorsan el is fogyasztok, utána pedig irány a terem.
Ma korán van az oktatás.
Mire beérek már bent van mindenki. Nem szeretem, ha késnek, és ezt a tudtukra adtam, ha késni is fognak hívjanak is fel. Ha én betudok érni akkor ők is érjenek be. Ez egy korrekt dolog.
Nálam minden korosztály megtalálható, de külön-külön. Most a gyerekeknek van a tanítás.
Ráadásul most modern táncot tanítok nekik, két órán keresztül. Bekell vallanom nagyon ügyesek, és látom rajtuk, hogy érdeklik, és örömmel csinálják. Mikor megdicsérem őket boldogság fut végig az arcukon.
Mikor végét ér szegények fáradtan vánszorognak az öltözőkbe.
Még mielőtt hazamennék, egyik barátomhoz beugrok, hogy megnézzük valami filmet és, hogy a fiával beszéljek ő is táncolni szeretne, és haverom rám gondolt. Nálam a protekció nem létezik ugyanúgy fogok bánni a sráccal, mint a többi gyerekkel. Keményen kell dolgozni azt kell csinálni, amit én mondok, és akkor semmi gond nem lesz. Végül is a fiút ismerem már egy ideje, és láttam már táncolni jó mozgása van meg kell hagyni. Két nap múlva várom a teremben, ebben egyeztünk meg.
Haverommal pedig leragadunk egy két sör mellett és tévézünk. Sokat járunk egymáshoz, és kikapcsolódni. A felesége két éve halt meg, nagyon gyönyörű nő volt, és kedves. Rákja volt, és nem tudták már megmenteni, haverom azóta kicsit másabb lett. Már csak fiának él, hogy mindent megtudjon neki adni, és hogy jó apja legyen. Tisztelem is benne ezt az elszántságot, de gondolhatna magára is. Amikor ezt mondom neki, csak annyit válaszol, hogy ő attól boldog már, ha a fiának mindent megadhat és, hogy jóban vannak.
Már bőven beesteledett mikor elindulok haza. Nem szeretek ilyenkor mászkálni, igaz megtudom magam védeni, nem vagyok egy gyenge férfi, csak a sok piás, drogos tinik, a csövesek, a kurvák. Rosszul vagyok tőlük. A világ söpredékei.
Épp fordulok be az egyik utcán mikor két sötét alakot veszek észre. Az egyik vékony alkatú minden bizonnyal egy nő a másik pedig egy pasi. Ahogy látom valami nem stimmel. A falnak van nyomva a lány.
Az agyam enyhén szólva elborul utálom, ha valakivel így bánnak, főleg egy gyenge lánnyal.
- Hagyd békén - szólok rá a pasasra, és elengedi a lányt, aki össze is rogy. Szegény lány nagyon rosszul néz ki.
- Ne szólj bele oké? Ezt nekem kell lejátszanom a csajszival - szól vissza nekem a csávó, és felém indul, hogy szétverjen, de azt nem eszik olyan könnyen. Könnyedén kikerülöm az ütéseit, amik valljuk be elég lassúak. Kap tőlem egy jobbost meg egy balost, és utána hasba ütöm, amire vért köp ki. Már rohan is mikor észreveszi, hogy az erő viszonyok nekem kedveznek.
Szegény lány még mindig a földön van összerogyva, és kicsit össze is rezzen.
Odamegyek hozzá, és megérintem, amire összerezzen, és nagyot sóhajt.
- Csinálj velem, amit akarsz. Nem érdekel - suttogja halkan. Biztos azt hiszi, hogy a zaklatója vagyok.
- Jól vagy? - érdeklődök, és kisöpöröm az arcából az oda tévedt tincseket. Rám néz gyönyörű barna szemeivel, amitől kicsit eláll a lélegzetem. Nagyon szép ez a lány. Hosszú szőke haj, csillogó barna szemek, hibátlan, selymes arc. Nagyon szép.
- Igen és köszönöm, hogy megvédtél - válaszolja kedvesen. Vajon egy ilyen szép lány, mit kereshet itt az utcán egyedül főleg, hogy már sötét is van. Ha a barátja lennék biztos érte mennék. Vagy lehet nincs pasija?...
- Nem kell köszönnöd. Ha gondolod, szívesen hazakísérlek, hogy ne legyen semmi bajod - ajánlom fel neki segítségemet, és talán jobban meg is ismerem.
- Köszönöm, de nem kell - utasít vissza. Hmmm … nem rázol le olyan könnyen. Elég lassan és összegörnyedve teszi meg azt a pár lépést is. Mondtam én, hogy nem fogsz olyan könnyen lerázni.
Utána lépek, és karjaimba veszem, soha nem ér így haza, és talán megint megtámadják. Ráadásul nekem meg nem tart sokból, hogy hazavigyem. Ja, és ki ne hagyjam azt a részt, hogy nagyon tetszik, hogy itt van a karomban.
Egy kis meglepettség suhan végig arcán, de csak egy pillanatra.
- Ha nem haragszol inkább még is hazakísérnélek. Jobban szólva vinnélek - mondom neki kedvesen, és halványan el is mosolyodok. Halkan megköszöni. Sokat nem beszélgetünk, sőt semmit, de arra rá kéne jönnöm, hogy hol lakhat.
- Merre laksz? - kérdezem meg tőle, és egy kis idő elteltével válaszol is. Sagara street 46 na, az nincs is olyan messze, kár pedig lett volna kedvem jó sok ideig is cipelni.
- Hogy hívnak? - töröm meg ismét a csendet.
- Lacey Hamilton - válaszolja halkan, mintha azt akarná, hogy ne haljam meg pedig szép neve van.
- Örülök a találkozásnak, Lacey - válaszolom neki mosolyogva, amire meglepetten néz rám. – Én Scott Kinsey vagyok - válaszolom neki kedvesen.
A házáig nem nagyon beszélünk, igaz több mindent megakartam róla tudni, de nem akartam faragatlan lenni. Nekem most annyi is elég, hogy tudom a nevét és, hogy hol lakik. Mikor a bejárathoz érünk gyengéden lerakom, és ő a kulcs után kezd el matatni. Nagy nehezen megtalálja, és kinyitja az ajtót.
- Nagyon köszönöm, hogy segített rajtam, Scott - a nevemet már suttogja, nem néz a szemembe biztosan zavarban van.
- Egy ilyen gyönyörű hölgyért bármikor. Vigyázz magadra - mondom neki kedvesen, miközben hátat fordítok. – Szép álmokat, Lacey - teszem még hozza kedvesen, és én is hazafelé tartok. Még egy halk neked is-t hallok meg. Szép lány.
Végre hazaérek, és macskám is előkerül biztos csajozott. Előveszek a szekrényből a macska kaját, és egy kis tejet, amiket a tálkájába is rakom. Már dorombolva támadja le az ennivalóját. Egyik tanítványomtól kaptam pár éve. Nem vagyok oda a házi állatokért, de ez a macska a családom. Jobban szeretem őt, mint a saját szüleimet. Gyorsan összeütök én is magamnak egy kis hideg kaját, amit tévénézés közben be is kapok. Fáradt vagyok, és nincs erőm elmenni a szobámig akkor marad a kanapé. Az utolsó amikre emlékszek mielőtt elaludtam volna, hogy Nyafi cicám bemászott mellém a kanapéra.
Reggel a telefon csörgésemre kelek. Az egyik tanítványom, hogy ma nem tud jönni, mert belázasodott. Remek, hogy szól, de miért reggel 7-kor kell felhívni. Francba. Cicám még itt dorombol, aki felkeltek, hogy másszon le. Fújtatva tesz is eleget kérésemnek.
Gyorsan összeszedem magam, és elmegyek futni. Most nem volt sok kedvem a futáshoz, de muszáj.
Mikor hazaérek megetetem magamat, és Nyafit. Utána irány a fürdő. Magamra kapok egy selyem nadrágot meg egy fekete inget. Irány a táncterem. Mielőtt odamennék bemegyek egy virág üzletbe, és egy csokor virágot küldök a Sagara street 46 számú házhoz. Remélem Lacey örülni fog neki, és nem dobja ki a kukába. A kártyára odaírom a nevemet.
A tanítás ismét két órát vett el az életemből, de nem bánom, mert szeretem csinálni, és úgy gondoltam versenyt is csinálhatnék másokkal. Legalább érdekesebb lenne. Mikor végzek egy két plakátot kiosztok a városban legalább többen fognak jelentkezni. Épp nem messze vagyok Lacey házától, egy próbát legalább megér.
Becsöngetek, és egy kis idő múlva motozkálást hallok meg, és nyitódik az ajtó is.
Laceyvel találom magam szembe, aki nagyon megvan lepődve, de próbálja nem kimutatni.
- Szia - köszönök neki mosolyogva.
- Szia. Öhhmm… köszönöm a csokrot nagyon szép - mondja kicsit elpirulva.
- Szívesen - válaszolom, és végig nézek rajta. Egy rövid nadrág van rajta, és egy rövid top, amiből kikandikál köldöke is. Nagyon szép teste van vékony, de nem túlságosan. – Egy kávéra meghívhatlak? - kérdezem meg tőle kíváncsian, amire felhúzza egyik szemöldökét.
- Elég béna tudom - mondom neki nevetve, amire elmosolyodik - Tőlem vacsora is lehet - teszem hozzá, és csábosan elmosolyodok.
- Én nem is tudom - mondja kicsit bizalmatlanul, amin nem is csodálkozok, hiszen idegen vagyok.
- Csak egy kávé akkor. Nem akarlak bántani, csak megismerni - mondom neki komolyan. Eszem ágában sincs, hogy bántsam. Nem vagyok én olyan, mint az a tegnapi ürge. Látom, hogy nagyon gondolkozik rajta, de egy sóhaj kíséretében bólint. Király. Bizony én nem adom fel olyan komolyan. Egy pár percre eltűnik, és a táskájával tér vissza meg már egy magas sarkú cipő is van rajta.
- Örülök, hogy igent mondtál - mondom neki kedvesen, miközben bezárja az ajtót. Remélem most sokkal többet fogok róla megtudni, és talán jobban meg is fog bennem bízni.
Karakter: Lacey Hamilton Megjegyzés: (Scott-omnak)
Reggel felkeltem és elég fittnek mondhattam magamat. Tegnap szabad napom volt és vásárolgattam kicsit, de ma már be kell mennem, melózni. Mindig is utáltam és soha nem szerettem, de hát valamiből meg kell élni, és ahogy apám belém nevelte, hogy ehhez értek a legjobban. Felkelek az ágyból és a szekrényhez megyek. Kiveszek egy fehér ruhát, majd felveszem, ami nagyon jól kiadja az alakomat, majd elmegyek melózni.
Bemegyek, majd le is támadnak.
- Lacey. Végre megjöttél. Már annyira vártunk és aggódtunk érted. – mondja a sminkesem, mire unottan ülök le.
- Állj, le nem kell engem védeni meg védelmezni. – mondom bunkón. – Nagylány vagyok. meg tudok állni a saját lábamon. – folytatom. – Inkább kezd neki a munkádnak. – mondom neki, de nem lepődik meg a stílusomon, mert mindig így beszélek vele. Megcsinálja a sminkemet, majd felállok, levetkőzök és felveszem a köntösömet. Bemegyek a kamerák elé és nem sokkal később jön a csávó, aki már alig várja, hogy dughasson. Nagyot sóhajtok, majd elkezdődik a forgatás.
Minden megcsinálok, amit mondanak és kérnek. Leszopom, hogy felálljon a farka, majd tovább kényeztetem, mert nagyon szeretné, végül belém döfi szerszámát és elkezd dugni. Úgy teszek, mint aki élvezi, de a munkából adódó szex-et sosem szerettem és nem elégített kis egyáltalán. Nekem már csak az a férfi segíthetne, aki meg ment ebből az életvitelből, mert így nem fogok sokra menni. Csak addig, amíg tökéletes vagyok.
Mikorra végzünk a forgatással felveszem a köpenyem és odajön a csávóka.
- Baby nem akarod megismételni kamerákon kívül? – kérdezi és belemarkol a fenekembe, amit elveszek onnan.
- Nem akarom és kopj le. Hagyj békén, mert undorodom tőled. – mondom bunkón, mire elkapja a karomat.
- Ide figyelj kisanyám… - mondja, de kikapom a kezemet.
- Szállj le és húzza vissza, oda ahova tartozol. – mondom komolyan, majd tovább megyek. Nem foglalkozok semmivel és senkivel felöltözök, majd még beszélek pár szót a menedzseremmel. Mikor végezek, elmegyek és vásárolok egy kicsit, de a végén semmit nem veszek, csak nézelődök, majd mikor szerelmes párokat látok a szívem összeszorul és legszívesebben én is lennék valakivel, de engem, mint pornószínésznőt, nem érdeklem, csak hogy megdughassanak és annyi.
Kicsit szomorkásan megyek már haza fele a sötétbe, mikor egy ismerős hang csapja meg a fülemet.
- Szépségem, csak nem egyedül? A sötétben? – mondja és kacag kicsit.
- Mondtam, hogy hagyj békén. – nézek a srácra, aki délután is zaklatott a forgatás után.
- Ni, csak milyen nagyszájúak vagyunk, bár a forgatáson jól jött. – mondja vigyorogva, majd odajön, és mikor ellenkeznék, és hatalmas pofont kapok, majd a falnak lök és elkezd csókolgatni. Megpróbálom eltaszítani magamtól, de eléggé erélyesen kapok egy kis öklöst a hasamba, ami után már védekezni sem bírok. Akkor úgy néz ki, megint csak egy használati árucikk leszek, mint otthon.
- Hagyd békén. – mondja, egy ismeretlen hang mire elenged én meg összerogyok és a hasamat fogom, mert eléggé fáj még az ütéstől mivel nőből vagyok.
- Ne szólj bele oké? Ezt nekem kell lejátszanom a csajszival. – mondja, mire már legközelebb csak ütéseket hallok, majd mikor odajön hozzám és megérint, azt hiszem az a görény jött vissza. Nagyot sóhajtok.
- Csinálj velem, amit akarsz. Nem érdekel. – mondom halkan és beletörődve, mire csak azt érzem, hogy felvesznek, majd felállítanak.
- Jól vagy? – érdeklődik, majd kiseperi a hajamat az arcomból és egy isteni pasival találom szembe magamat. Az elején még lélegezni is elfelejtek kicsit, de nagyon gyorsan rendezem vonásaimat.
- Igen és köszönöm, hogy megvédtél. – mondom neki magamtól eltérően kedvesen.
- Nem kell köszönnöd. Ha gondolod, szívesen hazakísérlek, hogy ne legyen semmi bajod. – ajánlja fel kedvesen, mire megrázom kicsit a fejemet.
- Köszönöm, de nem kell. – mondom, majd mikor elindulnék, elég nehezen megy. Nagyon fáj a hasam és nem tudok vele mit kezdeni annyira belém ütött az a rohadék, hogy menni is csak begörnyedve tudok.
Ahogy mennél lassan araszolgatva. Egyszer az ismerős karokat érzek meg, amik felvesznek, és a karjaiban kezd el tartani. Meglepődök, de próbálom nem mutatni. Soha senki nem volt még velem ennyire udvarias és főleg meg nem kedves. Félek tőle. Nagyon félek. Nem tudom, mire számíthatnék, vagy mire gondoljak, mitől ilyen velem?
- Ha nem haragszol inkább még is hazakísérnélek. Jobban szólva vinnélek. – mondja kedvesen és elmosolyodik. Nem tudom mit mondani, mert meg se várja a válaszomat, mert már indul is abba az irányba ahol lakom.
- Köszönöm. – suttogom halkan, majd hogy ne legyek olyan nehéz, a nyaka köré fonom karjaimat és kapaszkodok is.
- Merre laksz? – érdeklődik, mire sikerül felfognom a kérdést válaszolok is.
- Sagara street 46 szám alatt. – válaszolom, mire bólint, majd rám néz és halványan elmosolyodik, majd tovább cipel. Nem beszélünk semmit, aminek kicsit örülök, hiszen félek tőle. Félek a kedves emberektől, mert akkor hamar megszeretem és félek, hogy puffanni fogok megint.
- Hogy hívnak? – szólal meg hirtelen, ezzel is megszakítva gondolkodásomat.
- Lacey Hamilton. – mondom halkan és várok, hogy mikor fog leesni neki, hogy egy pornószínésznő vagyok. már csak az koronázná meg a napomat, hogy ha itt hagyja és elküldene a búsba. Már annyira fel vagyok rá készülve, hogy az valami hihetetlen.
Mikor elküldtem a levelet, amit Shiina-nak írtam. Összepakoltam a cuccomat és hazamentem. Nem volt senkihez sem kedvem, ezért elküldtem mindenkit, majd lefeküdtem az ágyba és elkezdte nézni a plafont, de elaludtam. Nem sokkal később, hallom, hogy valaki csenget. Kómásan felkelek, majd elindulok lefele, közben próbálom a szememből kidörzsölni az álmosságot, ami nagyjából sikerül. Kinyitom az ajtót, de amikor meglátom Shiina-t megdöbbenek, és nem tudom, mit mondhatnék teljesen meg van ázva és reszket is.
- Én... olvastam... – átöleli karját, mire én még mindig csak érdeklődve és megdöbbenve nézek rá, de mikor elfordul, megijedek és megfogom karját, mire tüsszent egyet.
- Ne menj el! – szorosan magamhoz ölelem, és nem akarom, hogy elmenjen, azt akarom, hogy itt maradjon velem örökre.
- Nem állt szándékomban elmenni, csak tüsszenteni akartam... – hüppögi a felsőmbe, mire két kezével megfogja ruhámat és érzem, hogy nem akar szabadulni, ami annyira boldoggá tesz, hogy tényleg soha nem fogom elengedni magamtól.
- Szeretlek – suttogom és megcsókolom, de ebbe a csókba minden érzelmemet beleadom, amit csak tudok és iránta érzek.
Ujjaimmal beletúrok a hajába, majd a tarkójára helyezem a kezemet és mélyítem a csókot és még mindig minden érzelmemet próbálom bele adni ebben az egyetlen csókba és közben egyetlen egy pillanatra sem engedem el.
- Te teljesen meg vagy hűlve –mondom, mikor végre elengedem, de visszabújik hozzám. Tenyeremet a homlokára teszem, de amikor megérzem, hogy milyen meleg elkezdek aggódni és elkapom onnan, majd ránézek. - Te lázas vagy!
- Dehogy vagyok... – próbál tiltakozni.
Felkapom a karjaimba és már viszem is befele a házba. Mikor beértem beviszem a fürdőbe és engedek neki meleg vizet, de nem enged el. Kiengedem a vizet, majd megölelem, és a hátát simogatom.
- Minden rendben lesz, vigyázni fogok rád. – suttogom a fülébe, majd beleteszem a vízbe. Kimegyek és hozok neki ruhát, amit fel tud venni, jobban szólva egy bokszert és egy pólót. Leguggolok mellé, mire odakúszik és a fejét a vállamra hajtja, amire puszit adok.
- Fázok. – suttogja és szorosabban összehúzza magát, majd engem is megölel.
- Itt maradsz velem estére. – mondom neki. – hoztam neked ruhát, amit fel tudsz venni. Megvárlak, odakint amíg elkészülsz. – mondom és felállnék, de most ő állít meg engem.
- Ne hagyj itt, kérlek… - néz rám boci szemekkel, amiknek nem tudok ellenállni.
- Rendben itt maradok veled. – visszaguggolok, mire odabújik hozzám és lassan elalszik a láztól.
Kiveszem, köré tekerek egy törölközőt, majd elkezdem törölgetni, de hiába próbálom, elkerülni a lehetetlent, nem tudom. Levetkőztetem és ráadom a száraz ruhát. Nem sok kellett, hogy letámadjam, de nem szabad. Beviszem a hálóba és elfekszek vele, majd magamhoz ölelem és betakarom magunkat. A hátát simogatom, mire érzem, hogy közelebb bújik hozzám. Nem sokkal később én is elalszok, de éberen, hogy ha baj lenne éjszaka, akkor tudjak cselekedni.
Másnap reggel szokásosan csörög az órám, de kinyomom. Nem megyek ma dolgozni úgy döntöttem itthon maradok szerelmemmel és vigyázok rá. Óvatosan kikelek az ágyból, majd felveszem a telefonomat és elkezdem hívni a céget, hogy ne számítsanak rám, mert nem megyek be. Mire visszamegyek, a szobába azt látom, hogy Shiina már ébren van, és a ruháit keresi. Odamegyek hozzá és megölelem.
- Hova szeretnél menni? – duruzsolom a fülébe, mire megijed, és felém fordul.
- Ne haragudj nem akartam zavarni az éjszaka… - kezd bele, de nem hagyom, hogy folytassa, mert megcsókolom lágyan, amit viszonoz és a kezét a nyakam köré fonja.
- Nincsen semmi gond és kérlek, maradj itt, mert szeretnék rád vigyázni. – nézek mélyen a szemébe.
- De mi lesz Moszattal? Róla is gondoskodnom kell. – mondja nekem aggódva, de nem lesz semmi baja a macskának, ha rajtam múlik.
- Elmegyek érte és elhozom ide, hogy együtt tudj vele lenni és hátha engem is megkedvel egy kicsit, ha látja, hogy nem akarlak elszakítani tőle. – mondom kedvesen és rámosolygok, mire aggódva néz rám.
- És mi lesz, ha úgy jársz, mint a múltkor?
- Nem baj. Érted bármit elviselek, még azt is, hogy a macskád megmar. – mondom őszintén, majd felkapom a karjaimba és megcsókolom, majd lefektetem az ágyra és egy kicsit felé helyezkedek, közben úgy csókolom és kezdem el simogatni, de csak az oldalát és a lábát. Felhúzza a lábát az oldalamhoz és úgy simogatom a lábát. Néha a fenekét is érintem. Pár perces csókcsata után megszakítom, és a szemébe nézek.
- Elmegyek Moszatért, utána itt vagyok. Érzed otthon magad szerelmem. – suttogom neki mosolyogva, majd még egy búcsúcsókot adok édes ajkaira, majd felállok, felöltözök és elmegyek hozzá.
Mikor megérkezek már hallom Moszat mérges pufogását. Kinyitom, és egyből nekem támad, de megfogom, felemelem, mire elkezdene karmolászni.
- Nyugodjál, már le Moszat a gazdihoz akarlak vinni. – mondom neki, mire egy percre abba hagyja a karmolászást és rám figyel. – a gazdi beteg és most nálam van. El foglak vinni magamhoz, hogy vele lehess, közben tudjak mind kettőtökről gondoskodni, mert Shiina, csak veled együtt boldog. – magyarázom a macskának, de úr isten egy macskához beszélek? Hülyének fognak nézni, hogy egy macskának beszélek. Végül leteszem, és nem akar bántani. Meglepő. Elkezdek pakolászni minden fele. Teszek szerelmemnek cuccot, majd a macskának is pakolok cuccokat. Végül elindulok vissza hozzám.
Megérkezek a házba, bemegyek. Neszt hallok a konyhából. Mi folyik itt? Nézek értetlenül leteszem a cuccokat, majd kiengedem Moszatot, aki egyből a konyha felé szalad és elkezd nyávogni.
- Szia, Moszat. – hallom meg kedvesem hangját, mire beérek.
- Szia, kincsem. – köszönök, odamegyek, és egy csókot adok ajkaira. – Miért nem pihensz? – kérdezem kedvesen, majd megsimítom a macskát, amire csak érdeklődve néz ránk, hogy mi történt velünk…
Szerkesztve oosakinana által @ 2010. 07. 10. 12:26:49
Mielőtt kiérnénk, és én teljesen elolvadnák Touya védelmezni akaró karjaiban, Carlos utánunk szól, és máris az étterem előtt álldogál. Karján még a pincéreknél jellegzetes kendő, hóna alatt a tálca.
- Shiina, ne m várjátok meg a vacsorát?
Letegezett, ami csak egyetlen dolgot jelenthet. Szemei kissé féltékenyen csillannak meg a mellettem levő üzletemberen, és máris átlátok a szitán. Szóval ez mindennek az oka?
- Carlos, kérlek, ne kezd elölről. Nem azért jöttem ide, hanem hogy egy férfival vacsorázzak – hangsúlyozom ki páromat, hogy megértse, szó sincs olyanról, amit ő nagyon szeretne újra elkezdeni.
- Ugyan már, vele? - odajön, és Touya elé áll. Ha ez a két hatalmas férfi összekap, ott menny lesz a pokol, és pokol a menny. - Soha nem fogod őt megkapni. Ő az enyém. Én hamarabb megkaptam, mint te, enyém volt először. És ő az enyém. Jobb, ha ezt az eszedbe vésed.
Mi ez a sok enyém?!
Touya karja megfeszül, és kikapja az enyémből, majd feldühödten nekiesik Carlosnak. A harc eleinte kiegyenlített, kikerekedett szemekkel figyelem a harcot, a két izmos test egymásnak feszül. Soha nem láttam még ilyet, főleg nem közvetlen közelről. Riadtan figyelem az üzletembert, hogy ne essen baja, majd rájövök, hogy ennek azonnal véget kell vetni. Közéjük állok, mindkettejük ökle a testük mellé esik.
- Hagyjátok már abba, olyanok vagytok, mint a gyerekek, akik a játékszereikért harcolnak! Hát tudjátok mit, én nem vagyok senkinek sem a játékszere! - hangom csattan, mire végre felfigyelnek rám. Szinte érzem, ahogy a hajam szikrázik, nem tudom elhinni, hogy a két legjózanabb férfi, akit valaha is ismertem, ennyire elszáll magától...
- Felejts el örökre, nem azért adtam meg a számom és a címemet, hogy újra kezdjük! - beszélgetni akartam, hogy mi történt vele az utóbbi időben, az alatt a sok év alatt, miután lediplomáztam. Hihetetlen ez az egész.
- Ezek után elkezdek gondolkozni, hogy lehet a macskámnak volt igaza, hogy nem bízott meg benned – rosszul esik kimondani ezeket a szavakat annak a férfinak, akit jobban megkedveltem, mint eddig bárki mást. - Azt hittem, te jobb vagy, és nem fogod te is ezt csinálni!
A hangom a végére elhalkul, majd hátat fordítok, és könnyeimet elmorzsolva a szemem sarkából elfutok, otthagyva a két tulkot, akik a férfi nem talán leghirtelenebb egyéniségei.
Hallom, hogy Touya kissé elkínzott hangon utánam szól, magányosan:
- Shiina! - de inkább csak szaporítok a lépteimen, és a sarkon befordulva rohanok tovább. Annyira érthetetlen, miért kell így viselkedni, tudja, hogy most az ő barátnője vagyok!
Nem voltam eléggé egyértelmű, és határozott?
Hát persze, ő nem efféle nőkhöz van szokva. Olyan kell neki, aki rögtön kimondja az érzelmeit, és letámadja, minden vágyát teljesíti, és nem okoz neki fejtörést. Persze, modellek kellenek neki, azok valóak hozzá, nem egy ilyen kis senki, aki a külvárosban dédelget egy apró, semmit sem jelentő virágüzletet...
Mellettem egy motor bőg fel, én pedig kissé megszeppenve meredek az illetőre, aki leveszi a sisakját. Az őszes hajat látva megnyugszom, és a szívemre szorítom a kezem, lélegzetvételeimet próbálom rendszerességbe varázsolni.
- Professzor úr! Hát Ön? - hangom elcsuklik, vállaim megrázkódnak. Erősnek kell lennem, és elfelejteni Touyát. Nem vagyok hozzá való, és ezt botor módon fel sem fogtam, végig hitegettem magam, hogy lehet valami...
- Ms. Sawajiri, csak így egyedül? Eltört cipősarokkal, a város túlsó felében? - kérdezi meg, öregedő, és mégis bölcs halántékán megrándul egy ér. Kezét felém nyújtja, és én hüppögve fogadom el segítségét, és pillanatnyi támaszát...
***
Miután hazavitt, a telefonom folyamatosan csörög, de Moszat megoldotta a dolgot, és kilökdöste a kertbe, a rododendron bokor alá, hogy ne is halljuk zavaró pittyegését. Kábán és mélán simogatom a macska hófehér és ártatlan bundáját, akinek mindvégig igaza volt, megérezte ezt az egészet előre, és én nem hallgattam rá, képes voltam rászólni, s rácsukni az ajtót. Bocsánatkérésemet dorombolással jutalmazta, és ki sem mozdult az ölemből egész nap.
Kiara elvállalta, hogy a további napokban viszi a boltot, mindig is álma volt, hogy egyszer megengedjem neki. Hát, kissé hamar van ez az ő számára, de nekem kell a pihenés, és ha ez őt boldoggá teszi... Rábólintottam hát.
Délfelé újra csörög a telefon, ezúttal kimentem, és kikapcsoltam, rá sem nézve a kijelzőre.
Jobb is ez így.
Este csöndesen kopog az eső a tetőn, én pedig az ágyon feküdve próbálom figyelmem az egyik könyvemre erőltetni. Kisvártatva csöngetnek, és látom, hogy este kilenc van. Touya az?
Nem megyek ki.
Kisebbfajta motoszkálást hallok a postaláda felől, majd kitekintve az ablakon egy postás egyenruháját pillantom meg. Meghökkenve sétálok ki a melegítőnadrágomban és a toppomban, hogy lássam, ki küld ilyen későn postást?
A levél küldője nincs ráírva, a szálkás, és lendületes betűket pedig nem ismerem.
Ki az?
Az eső csöndesen, de töretlenül áztatja a ruhámat, de nem törődve vele, kíváncsiságtól hajtva kinyitom a borítékot, és a betűkön már meg sem lepődöm. Ámde a tartalom...
A boríték kiesik a kezemből, és így, egy szál papucsban és ruhában rohanni kezdek az utcán. Hihetetlen, Szeret? Azt mondta szeret? De csak írta... Ki kell derítenem, muszáj tudnom, egyszerűen kell!
Talpaim csattognak a hideg kövön, de a meleg, nyári eső enyhít a csípős érzésen, de nem érdekel. Nem lakik messze, többé-kevésbé megjegyeztem az utat, amikor kocsival elvitt...
***
Kétségbeesve tépem fel a kovácsoltvas kaput, ami szinte magára ránt, annyira be van zárva. Hát persze, késő van...
Átmászok rajta.
Sietve megyek a kövekkel kirakott úton, és meg sem csodálom az esőtől fellélegző virágok hadát, s a szökőkút bársonyos csobogását. Az ajtó előtt megállok, és zihálva nyomom meg a csengőt. Szúr az oldalam, egyik kezem rátapasztom, hogy külső nyomással enyhítsem a belsőt.
Kissé reszketve, az eresz alatt várom, hogy lejöjjön, férfias lépteit már hallom is a lépcsőkről visszhangozni...
Kitárja az ajtót, egy izomtrikó és egy sima nadrág van rajta, tekintete először álmos és elgyötört, de mikor meglát, szemei kikerekednek, ezüst írisze ragyogni kezd. Reszketek, fázom, de berekedhettem a sok hirtelen hideg levegővételtől, mert csak kissé érdesen tudtam megszólalni.
- Én... olvastam... - átöleltem saját magam, de még mindig nem szól, csak meghökkenten néz rám. Elfordulok, hogy tüsszentsek egyet, és ne rá küldjek milliónyi baktériumot, de forró keze elkapja a karom, mire ijedtemben eltüsszentem magam.
- Ne menj el! - ránt magához, és szorosan megölel, mintha magába akarna olvasztani.
- Nem állt szándékomban elmenni, csak tüsszenteni akartam... - hüppögöm a felsőjébe, és két kezemmel belekapaszkodok a ruhájába, s boldogan adom át magam az érzésnek. Olyan megnyugtató, ahogy erős karjai engem ölelnek át, mintha védelmeznének. Forró és meleg a teste, az enyém pedig vizes és hideg.
- Szeretlek – suttogja a hajamba, és forrón megcsókol, úgy mint még soha.
Ujjai beletúrnak a tincseim közé, és hajam a tarkóm mögött összefogva kényszerít közelebb, hogy mélyíthesse a csókot. Kissé bágyadtan és fáradtan hagyom, és viszonzom, annyira, amennyire tudom, de túl szenvedélyes, és túl sok érzelmet próbál belesűríteni...
- Te teljesen meg vagy hűlve – leheli, mikor végre elenged, de én visszabújok hozzá. Annyira jó meleg. Erős, és hatalmas tenyerét a homlokomra teszi, és riadtan kapja el onnan. - Te lázas vagy!
Dehogy vagyok...
Térdhajlatom alá nyúl, átkarolja a derekam, felkap, és bevisz az otthonába.
Mikor kinyitja az ajtót látom az arcán, hogy bűntudata sántításom miatt. Kapok egy kis puszit ajkaimra, amire kicsit elfancsalodok, mert egy kicsit többet vártam volna, de nem baj. Mosolyogva belém karol, a kocsihoz vezetem, majd mikor mind a ketten beszállunk elindulunk az étterembe, ahová helyet foglaltattam.
Az étterem roppantul hangulatos, és drága, de nem nagyon zavart, mert ezért a szépségért bármennyit képes lennék fizetni, hogy jól érezze magát a társaságomban. Leveszem róla a kabátot és odaadom az alkalmazottnak, aki csak sejtelmesen mosolyog. Utálom ezt a mosolyt. Legszívesebben letörölném a képéről.
Utálom mikor ennyien ismernek egy helyen, ahova megyek, ezért kicsit bosszankodok magamba. Az asztalunkhoz vezetnek miket, majd segítek leülni Shiina-nak, majd leülök vele szembe. Látom, hogy tetszik neki a hely hiszen eléggé bámészkodik és figyeli az éttermet, de az én figyelmemet inkább az ő jelenléte babonáz meg és csak őt figyelem.
Egy idő után engem is megpróbált belevinni az étterem látványába, de sajnos én már nagyon ismerem ezt az éttermet és inkább vele foglalkoznék. Megkérdezem, mit talál olyan szépnek, mire a ballagásairól kezd el beszélni.
Csendesen hallgatom, és örülök, hogy végre felszabadult tud lenni velem és mellettem. Mikor megérkezett a pincér bűnbánóan nézett rám, mintha valami rosszat tett volna azzal, hogy elkezdett beszélni, hiszen semmi nem történt.
- Jó estét, hölgyem és uram! - teszi elébünk az étlapot, majd Shiina-ra nézek és látom, hogy nagyon a pincért figyeli és el is pirul ez nekem valahogy nem tetszik. - Hölgyem, van valami az ingemen?
- Carlos? Maga az? – A férfi végig méri gyönyörűségemet és iszonyatos féltékenység fog el.
- Úristen. Signora Sawajiri? Micsoda kellemes meglepetés itt látni! A közgazdász bálja óta nem is láttam! - biccent udvariasan, én pedig határtalanul örülök egy kedves, régi ismerős láttán.
Köhintek egyet, mire rám is figyelnek. Babám bemutatja nekem a pincért, felállok és kezet fogok vele, majd csak figyelem az eseményeket. Shiina felírja a számát és a címét egy szalvétára, ami még jobban előhozzam bennem a féltékenységet.
Felvette a rendelést és csak figyeltem hol Shiina-t, hogy Carlost. Rosszul esett, hogy milyen jól el van vele és velem meg nem, na meg féltékeny is vagyok, de nagyon.
- Ühm, elnézést Touya, én csak...
- Nem akarom, hogy találkozz vele – mondom neki komolyan, de még is könnyedén. - Akarom mondani... Nem tetszik nekem ez a férfi, túlságosan is... – javítom ki magam és elmondom véleményemet.
- Sunyi? – fejezi be a mondatomat és folytatja - De jó ember.
- Nem hinném. – mondok ellent neki.
- Touya, kérlek, inkább beszélj magadról, nem akarom, hogy egy régi barátom jellemét és stílusát felhánytorgassuk, főleg, hogy kedves emlékek kötnek hozzá.
- Miféle kedves emlékek, ha szabad kérnem?
Nem tetszik nekem akkor se ennek az ürgének az alakja, de látom, hogy a kérdésemtől és szerintem a stílusomtól teljesen meg van illetődve.
Óvatosan áthajol az asztalon, és két tenyerét arcomnak két oldalára simítva kéri, hogy nézzek a szemébe. Szemeim kifejezéstelenek és nagyon féltékenyek, arról nem is beszélve, hogy féltem is, de nagyon. Odahajolok és megcsókoljam olyan lágyan, ahogy csak tudom. Nagyon féltékeny vagyok, arra a srácra remélem soha többet nem fog vele babám találkozni, mert akkor azt hiszem, kitekerem a srác nyakát.
- Unom az éttermet. Mit szólnál egy mozihoz? – kérdem, hiszen minél messzebb akarom tudni ettől a fickótól.
- Oh, csak ne legyen romantikus és horror. Valami detektívet.
- Én is erre gondoltam – segítek felállni, átkarolom a derekát, és érzem, hogy teljesen hozzám simul. Elkezdem vezetni és soha többet nem akarom elengedni. Elrabolta a szívemet, remélem, nem fogja összetörni az óta az eset óta nagyon nehezen tudtam helyre rakni és talán még nagyon sérülékeny.
Kimenetelünk csupán csak az ajtónálló titokzatos mosolyával lesz igazán megkoronázva. Mielőtt beszálltunk a kocsiba Carlos szól utánunk.
- Shiina nem várjátok meg a vacsorát? – mi az, hogy most meg már tegezi? Mi van itt?
- Carlos kérlek, ne kezd elölről nem azért jöttem ide, hanem, hogy egy Férfival vacsorázzak. – hangsúlyozza ki a férfi szót, mire rám néz az emberke.
- Ugyan már vele? – odajön hozzám. – Soha nem fogod őt megkapni. Ő az enyém én hamarabb megkaptam, mint enyém volt először és ő az enyém jobb, ha ezt az eszedbe vésed, de te kis senki. – mondja komolyan, mire eldurran az agyam és elkezdünk verekedni. Erős a csávó, de én még erősebb vagyok. Nem sokkal később Shiina áll közénk.
- Hagyjátok már abba olyanok vagytok, mint a gyerekek, akik a játékszerekért harcolnak. Hát tudjátok, mit én nem vagyok senkinek a játékszere. – mondja komolyan, majd Carlos-hoz fordul. – Fejtsd el örökre nem azért adtam meg a számomat és a címemet, hogy újra kezdjük. – majd felém fordul. – ezek után elkezdek gondolkozni, hogy lehet a macskámnak volt igaza, hogy nem bízott meg benned. Azt hittem te jobb vagy és nem fogod ezt csinálni. – mondja és kicsit mintha elcsuklott volna a hangja, majd elmegy onnan.
-Shiina. – szólok utána, de erre csak elkezd szaladni és nem is hallgat rám. Nem mondok semmit, beszállok a kocsimba és hazavitetem magamat.
Otthon kiszállok, majd felmegyek a szobámba és elkezdem hívogatni Shiina-t, de nem veszi fel a telefont. Nem tudok egész éjszaka aludni csak a szavai járnak a fejembe, amiket nekem mondott és a tekintete.
* * *
Másnap reggel bemegyek az irodába és megint elkezdem hívogatni, de még mindig nem veszi fel és ki is kapcsolta a telefonját egy idő után. Megelégelem a dolgot és elmegyek az üzletbe, de csak Kiara van ott. Beszélek vele párszót, de semmi komolyat, majd visszamentem az irodámba. Leülök, az asztalhoz előveszem egy papírt és elkezdek írni, amit érzek és gondolok.
Kedves Shiina!
Bocsánatot szeretnék kérni a történtek miatt. Nem akartam így reagálni a dolgokra, csak nekem is rosszul estek azokat mondatok, amiket a pincér mondott, főleg, hogy rólad. Ne haragudj, hogy hülyén viselkedtem az éterembe, de féltékeny voltam, lehet hogy hülyeségnek hangzik, de az igazság féltékeny voltam.
Féltékeny voltam, mert első találkozásunk óta csak te jársz a fejembe. Amikor megláttalak a pult mögött elvitted magaddal a szívemet is és félek, hogy egyszer el kell, veszítselek. Csak az a gond, hogy a tegnapi viselkedésemmel saját magam üldöztelek el, amit nem akartam. Tényleg őszintén sajnálom. Nem akartam, hogy sírj. Nem akarom, hogy sírj. Azt szeretném, ha újra mosolyognál, hiszen az idő is veled együtt sír.
Shiina tudom, hogy nem levélbe szeretnéd olvasni, hanem tőlem, de SZERETLEK, és nem tudlak meg nem is akarlak elfelejteni. Beleégeted magadat a szívembe és örökre ott is fogsz maradni.
Csók Naganori Touya
Összehajtom a levelet, majd beleteszem egy borítékba és megmondom az egyik postai emberkének, hogy vigye el a következő címre, és hogy nagyon fontos. Megfogja, és el is megy vele. Remélem, el fogja olvasni és megfogja érteni a szavaimat…
Szerkesztve oosakinana által @ 2010. 06. 20. 15:02:32
