|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Laurent | 2013. 07. 09. 18:26:24 | #26441 |
 Karakter: Adam Cash
Megjegyzés: ~Felicity~ Ajándék
Adam
Elegem van a melóból. De komolyan. Azt hiszik, csak mert lefeküdtem valakivel, már állandó bérletük van a gatyámba. Hát nem, apuskáim, egyszer még oké, ha kell tőletek valami, de hogy csak úgy... Na még mit nem! Felpattanva hagytam ott az egész bagázst, az ajtóból fenyegetőzve, hogyha nem hagynak békén, akkor kereshetnek új arcot a reklámjaikhoz. Ez pedig nagy érvágás lenne nálluk, ezt ők is tudják. Tehát megint a seggem fogják tisztára nyalni a talpam után.
Undorító.
Amúgy is elegem van, hogy folyton leigáznak, szolgának néznek, ugráltatnak. Mi vagyok én? Se csicska se valami éhenkórász, aki éhbérért gürizik. Otthagyom a brancsot, és pár telefon után végre előttem áll az autó. Rájuk bízom magam. Nem kell nekem valami beszari, töketlen alak, sem olyan, aki uralkodni akar felettem. Valahol a kettő között, aki néha megengedi, hogy én hemperedjek felé, és döngöljem az ágyba, azután meg fordítva. A tökéletes kielégülés.
Már a gondolattól is áll a farkam, arcom mégis olyan merev, mintha görcsöt kapott volna. Kiszállok az autóból, és máris elterjed a hír, hogy itt vagyok. Megpercen a szám, de elfojtom a fintort. Együgyű barmok. A kidobó is szó nélkül áll félre, nem azért állok naponta kamera elé, hogy órákat kelljen várnom a bejárat előtt... Ceh. Becibálnak, de nekem egyik bár olyan, mint a másik. Nincs különbség még a vendégek terén sem. Nyünyők, tahók, buldózerek... senki, aki kicsit is hasonlítana az elképzeléshez.
Alkoholhoz fordulok hát, az még sosem hagyott cserben. A pultos kotyvalékát rendelem, de pár korty és néhány keresetlen jegyzetelés után valami mást rendelek. Legalább az íze jó, ha már külsőre valami borzalom. Próbálnak a beszélgetésbe bevonni a többiek, és közelebb ülnek, mint kellene, elvégre itt már mindenki megvolt a trófea-listámon. De ők is tudják, hogy egy ember csak egy éjszakát kap tőlem. Nem többet. Így beérik szerencsére az epedéssel. Hála az égnek. Eleget szekálnak az irodában ezzel, nem fogom tőlük is lenyelni, és szerencsére ők ezt is tudják. Éljenek a barátok, nem? És persze a nők, akik eleve nem is próbálkoznak vállon veregetésnél többel... Hurrá.
Unottan nézek végig a pultnál ülőkön. Sörhasú, ápolatlan fajankók. Az üléseken sem más a felhozatal. A parkett pedig...
Ó! A parketten pedig egy smaragd-szemű démon figyel engem, látványos tánccal, és ahogy rápillantok, mintha csak erre várt volna, egy csábító mosolyt vet felém. Látom a szemeit megvillanni, míg én kifejezéstelenül nézem. Nem kell nekem párzási táncot lejtő baba, aki csak szétteszi a lábait, és sikítozik alattam. Ma tombolni akarok. És behódolni sem.
Lám, valaki engem nagyon szerethet, ha ilyen főfogást küldött elém. Időnként rámpillantanak a bűvös szemek, megbizonyosodva, hogy még figyelem, aztán sietve tovább táncol. Lüktet a zenére. Lábaiból mindent látok, hála a feszes nadrágnak. Tökéletesen fel tudom mérni, és tetszik amit látok. Ezért a seggért már megéri! Kár, hogy a felsőtestét annyi ruha alá rejtette. Mintha én más lennék. Királykék nadrág, és fekete ing összegombolva, amiben lényegében a fotózásról léptem le.
Figyelem, ahogy csípőjét ringatja, mellkasát hullámoztatja, és közben olyan könnyedén koptat le bárkit, hogy kétségem sincs affelől, mennyire tökéletes lesz ma éjjelre. Csak amíg a vágyam csitul, legalább...
- Mész? - ér el végre hozzám a kérdés, én csak szótlanul bólintok, tekintetemmel a vacsorámat fürkészve. - Hazajössz? - vállat vonok, felhörpintve az italomat. - Jó szórakozást.
Biccentek, és oda sem nézve párduc lépteivel közelítem meg a bekapni való legyet. Sokan próbálkoznak, hiszen amilyen járás a kifutón tökéletes, itt aztán csábító, és tüzelő egyszerre. Csuklómozdulattal hajtom el őket, mint a legyet a kajám felől. És odaérve végre, finoman a vállára fektetem a kezem, így akadályozva meg, hogy elillanjon.
- Szinte már bűnt követsz el, ahogyan táncolsz. - búgom a kagylóba mély hálószoba-hangon, és figyelem, ahogy megfordul, és közelről néz a szemembe.
- A kedvenc szórakozásom bűnös dolgokat elkövetni. - ó, azt reméltem is.
- Igen azt látom. Tudod, amióta megjelentél nem tudom levenni rólad a szemem, de ez másokról is elmondható, bár ez nem érdekel, és szerintem téged se. – terítek, hiszen nem vágyok most arra, hogy meghódítson, én akarom ma a nadrágot szaggatni...
- Ohh nekem csak nem lebuktam. – felnevetünk, de rövid ideig derülünk csupán, a levegőben szikrázik köztünk a ma este reménye.
- Örülök, hogy győzedelmes volt a táncom és felkeltettem az érdeklődést. – karomra simít merészen. Tetszik, hogy nem várja el tőlem, hogy mindent én csináljak. – Shou Shibata. Nagyon örvendek. – kinyújtja a kezét, én pedig viszonozom.
- Adam Cash számomra az öröm Shou. – az arcát fürkészem, míg a sötét szoba el nem veszi a lehetőséget előlem, és határozottan tetszik, amit látok.
- Úgy érzem egy igazán kellemes este vár ránk. – forrón súg a fülembe, majd belenyalint, hogy ellépjen, és hagyjon engem elégedetten elmosolyodni.
- Azt mondom kezdetnek igyunk meg egy italt.
Elfordul tőlem, és talán öntudatlanul a fenekeit kínálva nekem megy előttem a pulthoz. Int a pultosnak, aki máris kever neki valamit. Én csak a soron következő dologra mutatok, majd megkóstolva gondolatban feljegyzem, hogy mi való a füzetkémbe ehhez a löttyhöz. Még jó, hogy ilyen téren nagyon menő a memóriám.
A poharam pereme felett újra a smaragdokba pillantok. Túl messze ült le, vagy csak én vagyok túl mohó? A székénél fogva húzom közelebb, szerencsére nem olyan nehéz, mint hittem, így zökkenőmentesen megy, így végre elég közel van, hogy halljam a zenétől is.
-Kóstolót?
Dorombolom, ő pedig ajkait nyújtja felém. Akár az áldozatra lecsapó kígyó, úgy marok a gyönyörű, és mint kiderült, puha szőke tincsekre, közel rántva magamhoz, és ráharapok ajkaira. Nyelve máris furakszik, és tetszik, hogy nem játssza a fadarabot. Örömmel vetem magam a szája felfedezésébe, mindezt csupán pár másodpercig, hogy azért a jóízlést súrolva ne akasszunk ki senkit. Búcsúzóul kicsit erősebben harapok az ajkaira, belecsempészve a mozdulatba minden vágyat, akaratosságot és sürgetést, majd ennek ellentmondva jegesen csillogó tekintettel és hűvös arccal húzódok el tőle. Nyelve még utánam kap, végignyalva a számon, én pedig már teljesen biztos vagyok benne, hogy kell nekem. Hagyom a jégkék szemeimre kiülni az elégedettséget. Kezem visszahúzva végigsimítok a combján, rámarkolva, majd visszafordulok az italomhoz.
- Helybéli vagy? - érkezik az érdeklődő kérdés, talán csak az időhúzás végett.
- Amennyit utazok, akár légi utaskísérő is lehetnék. - húzom el a szám csúfondárosan, nem válaszolva igazán, és mégis. - És te?
- Igen, itt lakok nem messze.
Ó, értem, hogy mire fel volt a kérdés. Én meg semmi jónak elrontója nem vagyok, ha tényleg közelben lakik, mert volt már rá példa, hogy az éjjel összeszedett kis állatkáim visszakóboroltak néha a lakásomhoz kuncsorogni. Nem vagyok jótékonysági intézmény. Szám egyik sarka alattomosan elindul felfelé, és nyelvemmel kicsit lassabban törlöm le az alkohol maradékát a számról.
- Mit szólsz még egy tánchoz?
Simítok fel most a combján, tudatosan állítva meg magam a combtőnél, egy tapodtat sem mozdítva kezem a kényes pontról. Látom a gyönyörű macskaszemeket felparázslani, és ilyen közelről akár meg is égethetne a benne lobogó tűz.
- Csak utánad.
És még dorombol is! Derekára fonom a kezem, és úgy húzom magam után, nem törődve az emberekkel, akik az utamban állnak. Majd félreállnak. Magamhoz rántom, és úgy kezdek el táncolni. Hozzápréselődve, hogy ruhán át, a testemmel fedezzem fel azt, amit birtokba akarok venni. Kezeim az ing alá kószálnak, az atléta mentén kúszva egy ideig, majd az ing rejtekében alattomosan beslisszanva az alá, a forró bőrt érintve. Amikor a hátán apró gömböcskékbe ütközök, megvillannak a szemeim. Istenem, látni akarom!
Szavak nélkül karmolok végig a hátát, kinyomva kettőnk közül a levegőt is. És közben élvezem, hogy a mancsai már rég kigombolták az ingemet, és most a tökéletes modell-testem hófehérsége felvillan, sok éhes tekintetet vonzva. Szenvtelen arccal siklok le két tenyérbeillő farpofára. Hogy élvezem-e? Ó, igen! Szapora, kíváncsi ujjaimmal sietve térképezem fel az egész testét, amíg csak elérem, bezsongva legbelül a gerinc mentén sorakozó csecséktől. Végre valaki, aki nem fog vádlón mutogatni rám, ha elvadulok!
- Én csak egy szabályt ismerek az ágyban. - hajolok hozzá, a fogaimmal Shou fülét kínozva, míg ő a combjaimra nehezedve félreérthetetlen mozdulatokkal hajszol egyre a cél felé.
- És... Mi volna az?
Kissé durvább harapás ébreszt fel a kellemes kábulatból, így tétovázás nélkül nyúlok az álla alá, és magam felé fordítom az arcát.
- A testem az én pénzautomatám. Nem akarok semmilyen nyomot vagy foltot rá holnapra. Legalábbis, oda nem, ahol nem fedi a ruha.
Hangom fokozatosan mélyül el, ahogy fenekénél fogva magamhoz dörgölöm. Betonkemény merevedésem jólesőn pulzál az övének feszülve. Egy pillanatra lecsukódnak a szemei, majd újra elnyílva jól láthatóan biccent, némi furcsálkodással a tekintetében. Vad, mohó csókkal jutalmazom érte. Tökéletes.
- Szóval... Merre is laksz?
Szerkesztve Laurent által @ 2013. 07. 09. 18:26:48
|
| Felicity | 2012. 12. 13. 15:28:32 | #24470 |
 Karakter: Shou Shibata
Megjegyzés: Laumnak ~ Shou kezdés
Minden amire vágyom végre egy jó szórakozás vagyis lefordítva egy kiadós jó kis szex. Azzal nincs gondom, hogy nem találok partnert, sőt válogatok is a jelentkezők közül, de ennek ellenére igen csak nagy hiányom van és kezdek egyre idegesebb lenni és ez mind azért van, mert senki se adja meg amire vágyok, ami nem más, mint egy igazi kiadós vad sex. Volt már dolgom sok pasival és akadt azért köztük és perverzebb egyed is, de egyik sem az igazi, aki után tényleg ki lettem volna elégülve. Nagy a szexuális étvágyam és igen csak perverz vagyok annyira, hogy még senki nem bírt velem. Erős személyiséggel vagyok megáldva és az ágyban is szeretek irányítani sose voltam egy fa az agyba, aki csak fekszik, és nem csinál semmit, de mégis szeretem, ha kicsit uralkodnak felettem és megszadiznak. Nem adom fel a reményt, hogy egyszer tényleg találok egy olyan pasit, aki kielégíti a vágyaimat és végre bevethetném a játékszereimet, mert vannak durvább darabok, amire eddig mindenki nemet mondott, sőt meg is ijedt tőlem, komolyan a sok beszari, magamat keményebben dugom meg egy vibrátorral, mint egyes pasik, de hát ez nem igazi. Ma ismét bevettem magam az éjszakába hátha sikerrel járok.
Ma szabad vagyok így napom egy részét fotózással töltöttem, most pedig készülök az estére. Fürdés után belövöm a hajam tökéletesre, majd felöltözök. Egy szűk sötét farmert veszek fel, ami tökéletesen feszül formás hosszú lábaimon, kerek kemény seggemen, na meg a farkam is kiemeli, ami azért nem kicsi, bár ha kicsi lenne, se számítana sokat, hiszen én azt szeretem, ha engem dugnak és nem éppen fordítva. Fekete atlétám szintén tapad rám, amire egy kockás inget húzok, persze nem gombolom be. Megcsodálom magam a tükörbe, istenien festek, mint mindig. Sportcsukát húzok magamra kapom féloldalas táskám, melyben benne van minden szükséges dolog vagyis: pénztárca, óvszerek, fényképező gépem, hajzselé na és az egyik bilincsem, hiszen sose lehet tudni mikor is lesz szükségem rá. Megnézzem magam még egyszer, majd elindulok.
Tömegközlekedéssel megyek, mivel nincsen jogsim. Simán le tudnám tenni, de nem akarom. Nincs nekem bajom a buszokkal meg az ehhez hasonló járművekkel és sétálni is nagyon szeretek. Számomra egy kocsi felesleges pénzkidobás, inkább másra költöm. Útközben, mint mindig most is megnéznek, sőt be is szólnak, de engem nem zavar, mert teszek az idegenek véleményére, sőt imádom megbotránkoztatni az embereket. Komolyan mondom szánom a sok kis szürke embert, akik azt hiszik, hogy menők és egyediek, pedig csak tucat emberek és minden második ugyanúgy nézz ki, mint ő, aki pedig más máris beszólnak. Látszik, hogy nincsen agyuk és nem jönnek rá, hogy velük ellentétben én vagyok az egyedi és nem ők. Hogy beképzelt lennék? Inkább egészséges önbizalmam van és hülye sem vagyok.
45 perc alatt meg is érkezek az új clubba, ami egy hete nyílt. A neve Gold Moon. A tömeg igen hosszan kígyózik, de nem esek kétségbe, mivel az egyik kidobó, aki ma van az egyik barátom így könnyű dolgom van. Vigyorogva előre tolakszom, és csak élvezem, ahogy szidnak.
- Hello Shou. Mond, te megtudsz jeleni valahol úgy, hogy nem csinálsz feltűnést? – vigyorog rám.
- Az nem én lennék, drága Ken. – kacsintok rá, mire jobban felnevet.
- Az is igaz. Nos, akkor jó szórakozást. – vigyorog rám szélesen. Ismer jól és tudja, milyen vagyok. Ő hetero, de egyáltalán nem ítél el és nem érdekli, hogy pasik dugnak, ahogyan engem se, hogy ő pedig nőket.
- Meg lesz. – húzom perverz vigyorra az ajkaim.
- Nem mondom, hogy viselkedj jól, mert az erős kifejezés lenne, de azért nem szeretném, ha ki kellene dobnom téged. – jegyzi meg vigyorogva, de azért némi komolysággal a hangjában. Hehe na igen volt már rá példa, hogy kidobtak, mert nem volt megfelelő a viselkedésem. Most komolyan nem votl sehova kiírva, hogy nem lehet sexelni a tánctéren.
- Igyekszem szép fiú. – nevetek fel, majd bemegyek. Hallom, ahogyan még tovább zsörtölődnek kint, de kedves barátom csendet teremt. Nos, igen nem igen mernek vele kötekedni.
Beérve körbenézzek és elismerően füttyentek. Az aztán mutatós hely, pont az ízlésemnek való. A pulthoz megyek, majd rendelek magamnak egy tequilát. Lehúzom egyszerre, majd kérek még egy sört és útnak indulok, hogy felmérjem a telepet. Sok jó pasi van itt, de egyik sem az igazi, nekem ennél több kell. Tánctérre megyek, majd elkezdek az ütemre táncolni, de közben tovább leselkedem, és lám megpillantok egy férfit, nem is akármilyet. Ő nem csak helyes, hanem kimondottan szép, de mégis férfias és azok a gyönyörű kék szemek szinte rikítanák. Tippelésem szerint velem egykorú lehet körülbelül. Végigmérem és igaz ül így nem tudom teljesen megfigyelni, de amit látok az nagyon tetszik. Pofátlan mondom, nézzem tovább, amikor végre ő is rám pillant és a tekintettünk egybefonódik. Én elvigyorodom pajkosan, de ő továbbra is kifejezéstelenül nézz, ahogyan eddig tette miközben figyeltem, pedig nem egyedül van. Az asztalnál ahol ül, körbeveszik pasik és csajok, akik látszik, hogy szétfolynak érte, de nem hatja meg. Igaz semmi mosolyt nem kaptam, de a szemei az a csodás tekintet villant ezt tudom jól. Hölgyeim és Uraim meg van a mai áldozatom.
Lehúzom a söröm, majd jobban belemerülök a táncba és neki cdinálom a műsort. Néha rápillantok, de még ha nem is nézzek rá, akkor is tudom, hogy figyel engem. Többen bepróbálkoznak nálam, de figyelembe se veszem őket, nekem az a szépfiú kell. Alig, hogy lemegy három tánc, egy finom, mégis férfias érintést érzek meg a vállamon.
- Szinte már bűnt követsz el, ahogyan táncolsz. – leheli erotikus hangon a fülembe, milyen izgató. Elmosolyodom, és mennyire igaza van. Megfordulok lassan, majd mélyen a szemébe nézzek.
- A kedvenc szórakozásom bűnös dolgokat elkövetni. – közlöm sejtelmesen, de ha nem hülye, akkor veszi a lapot.
- Igen azt látom. Tudod, amióta megjelentél nem tudom levenni rólad a szemem, de ez másokról is elmondható bár ez nem érdekel és szerintem téged se. – tiszta lapokkal játszik, ezt már szeretem.
- Ohh nekem csak nem lebuktam. – adom az ártatlant, majd szinte egyszerre nevetünk fel. Tetszik a nevetése, bár a közömbös pofija is bejön, de leginkább a kiéhezett és vágytól teli tekintetét akarom látni.
- Örülök, hogy győzedelmes volt a táncom és felkeltettem az érdeklődést. – simítok a karjára. – Shou Shibata. Nagyon örvendek. – nyújtok neki kezet.
- Adam Cash számomra az öröm Shou. – rázunk kezet. Van egy olyan érzésem, hogy ma este szerencsém lesz.
- Úgy érzem egy igazán kellemes este vár ránk. – lehelem a fülébe, majd bele is nyalok, és utána szimplán ellépek tőle.
- Azt mondom kezdetnek igyunk meg egy italt. – hátat fordítva elindulok a pulthoz, de lelki szemeim előtt, már keményen és vadul dug engem.
Szerkesztve Felicity által @ 2012. 12. 13. 15:29:48
|
| darkrukia | 2012. 02. 10. 16:16:12 | #19100 |
 Karakter: Bill Anderson
Megjegyzés: (ancsámnak)
Hejhó! Hull a hó! Naa, de csak képletesen... Itt miért nincs soha hó? Csak televizióban láttam eddig, fehér és hideg. Annyira szeretnék én is hóembert építeni, hóangyalkát csinálni és korcsolyázni. Uhm, azt hiszem a koriról lemondok, így is majd kitöröm a lábam, ha görkorcsolyát húzok.
De a lényeg: enni kéne valamit! Csak mit? Hmm... pizza... Nem, nem, inkább valami édesség kell. Ez az! Csokissüti!
Az elhatározás megvan, mehetünk végrehajtani a tervet. Lássuk csak... cuki... cuki... Cukrászda!
Diadalmasan megyek be és kérek is magamnak csokissütit, meg melléje tejszínhabot, merthát édesen finom a világ. Nyami, lássunk neki!
Miután megedtem ezt az ínycsiklandozóan megaszuperfinom sütit, szépen teszek pénzt az asztalra, vagyis annyit, ami nálam van. Hmm... ebből se megyünk sokra.
Otthagyva farmernacim zsebének tartalmát, megyek is hazafele. Persze csak lassacskán, hogy ki tudjam élvezni a csokissüti utóízét. Egy pohár tejecske vagy narancslé jól esett volna, de arra már nem maradt pénzem. Káááár.
Épp fordulnék be a sarkon, mikor erős nyüzsgést hallok a hátam mögül. Óh, hogy az csak egy macsek, hát lehet. De meg kell mondanom, ritkán látok két lábon járó szőrtelen macskát, ami emberi nyelven beszél. Ritka lehet, mint a fehér/fekete holló, a városban minkettő ritka legalábbis.
Kicsit összerezzenek, ahogy valaki rámtehénkedve átöleli a vállam. Felnézek... De szép nagyra nőttél, anyukád büszke lenne rád. Hát, az tuti, hogy nem egy mamakedvence típus, ahogy a haverja sem. De édesek, összefognak.
- Nahát, cukorfalat, nincs kedved egy kis mókára?
- Móka? – Heh?
- Bezony. Nyugi, nem fog fájni, sőt, ha jó lesz még repetát is adunk – vigyorodnak össze. Ó-ó, én azt hiszem abból nem kérek. Anyuci mindig mondja: ne fogadj el semmit idegenektől. Szót kell fogadni neki, ezt majd megtanítom huginak is, ha megszületik.
- Bocsánat, de én nem...
- Ugyanmár.
Kerülőhadművelet.
Nyúlcipő.
Sikeres munka.
Pihenj!
Két lélegzetvétel között még felnézek. Egy bár? Mi is a neve?
Hát ez tuti nem a városban van! Kifutottam volna a városból?? Na ne, akkora lábikóm még nekem sincs, hogy addig fussak, most is majd kiköpöm a tüdőm. Hol vagyok? Ajj, de magas ez az épület is, muszáj ilyen kicsi lennem... De hátha van telefon. Próba szerencse.
Be is megyek, csak... nem ismerek senkit és mi lesz, ha megint pont olyannak megyek, amilyen az a két kopasz-kigyúrt állat volt? Észreveszem, hogy valaki figyel. Nyelek egyet. Csak nem harapja le a fejem... legalábbis nagyon remélem. Ujjaim tördelve megyek közelebb a pulthoz.
- Elnézést... – cincogom, mire elmosolyodik. Közelebbről megnézve nem is olyan szörnyű. Sőt, egészen jól néz ki. Barna rövid haja van és tengerkék szemei, arcán és füleében is több helyt van pc-je. Jól áll neki.
- El van nézve.
- Meg tudod nekem mondani, hogy merre vagyok? – Puff, de hülye kérdés. Csak ne lennék úgy megszeppenve.
- Persze, kérsz inni? – kérdi és már tölt is.
- Nincs pénzem most. – Vállat ránt és elém teszi az üdítőt.
- A vendégem vagy. – Kissé elpirulok. Hát jó, lehet nincs benne méreg. Vagyis nem láttam, hogy tett volna bele. Kortyolok egyet. Egész finom. Nincs mérek íze sem. Bár nem is tudom, ilyen a méreg íze. Csak édes legyen, akkor szívesen iszom meg azt is.
Amint megittam a pohár tartalmát, leteszem a pultra, amit ő el is vesz. Szemecskémbe néz, én meg viszonzom pillantását. Szép az arca, képes lennék bármeddig elnézegetni. Jajj, miket beszélek!
- Köszönöm szépen – mondom illedelmesen, egy apró mosoly kíséretében.
- Nincs mit – biccent.
- Van itt valahol egy telefon? Az enyém lemerült és hát... eltévedtem – motyogom hallkan és a pólóm szélével kezdek babrálni.
- Persze, használhatod az enyémet is – mosolyodik el. Pirulva pillantok másfele.
- Köszönöm. – Ismétlem és kezembe is kapom a kütyüt.
Bepöttyögöm apu számát és hívom is.
- Igen?
- Szia, anya, Bill vagyok. Nem jönnél értem? Csöppet eltévedtem – motyogom a végét.
- Hol vagy? – Tényleg! Hol vagyok?
- Valamilyen bárban.
- Jó, de hol?
- Elnézést... – szólítom meg ismét a srácot, mire az rámnéz. – Mi ennek a bárnak a címe?
Amint elmondta már továbbítom is anyának, aki azt mondta, hogy 10 perc és itt van. Meg persze szépen le is szidott, amiért elkószáltam. Megköszönöm a fiúnak a telefont és visszaadom.
- Megleszel?
- Meg – mosolyodom el megkönnyebbülten.
- Akkor jó. – Fordulna el, de nem engedem. Nem akarok egyedül maradni.
- Várj, mi a neved? – kérdem kissé elpirulva.
- Peter Floran vagyok. És te?
- Bill Anderson. Örülök, hogy megismerhetlek – villantok rá egy fogkrémreklám mosolyt.
- Én is örülök. Merre laksz, hogy eltévedtél?
- Hát, ha azt én tudnám, akkor szerintem nem ülnék itt – motyogom durcásan.
|
| Andro | 2011. 08. 17. 10:05:56 | #15935 |
Karakter: Alexander Swallow
Megjegyzés: (Bejaminnak) VÉGE!
Akkor ennyi, sajnos. :(
|
| Andro | 2011. 05. 18. 11:19:39 | #13666 |
Karakter: Alexander Swallow
Megjegyzés: (Benimnek)
Elteszi a kártyát, majd a pohárral kezd játszani. Látom, hogy zavart, és nem szereti, ha nézik. Aztán hirtelen belép ő. Az a gazdag faszkalap, aki azt hiszi, hogy övé a világ. Fekete ing, fekete nadrág, cipő, napszemüveg, mind kurvadrága kivitelben. Mögötte a kutyái. Haja beszelézve, mit valaki kibaszott rocksztárnak. Mindenhol ékszerek fénylenek rajta. Undorító. Elhalad mellettünk, majd napszemüvegét letolva ránk néz. A terem megfeszül, mindenki ideges lesz, én azonban csak dühöt érzek. Látom, hogy rávigyorog Adrienre, mire ő elpirul. Attól félek, ő lesz a következő áldozata. Engem csak azért nem szed fel, mert nem vagyok neki elég partiképes, és nem vagyok gazdag. Szegényekkel nem kezd ki az elkényeztett kis heceg. Hányni tudnék tőle. Beképzelt pojáca, aki a testőrei nélkül nem mer sehová sem menni. Végül leülnek hátul, én meg Adrienre pillantok. Rám mosolyog, mintha az egész nem jelentene semmit. Szívesen megmondanám neki, hogy két-három nap, és már Thomas ágyában fog feküdni, aztán ha már nem kell neki, fejbe löveti és bedobatja a folyóba. Sok fiatal, csinos fiú tűnt már el így és bukkant fel később hullaként.
- Köszönöm az italt, Alex - áll fel Adrien, majd kiissza az ital maradékát.
- Én köszönöm, hogy segítettél, és ha átgondoltad akkor holnap kilenckor várlak a boltban - kezet nyújtok, és ő belesimítja apró kezét. Érzem, hogy megremeg. Talán nem szereti, ha hozzányúlnak, vagy Jake pillantása kavarta fel.
- Jó éjszakát! - köszön el.
Adrien távozik, és nem sokkal később én is búcsút intek Tony-nak, majd hazafelé veszem az irányt. Nem hiszem, hogy a kis csipisz ma rám ugrana, bár egyszer megpróbálta, és az egyik testőre testi épsége bánta. Meg az enyém, de nem én voltam az, aki kórházba került. Azóta nem nagyon mer velem kikezdeni, bár sejtem, még megiszom majd a levét.
Hazafelé persze cigire gyújtok, kell a nikotin. Anyám megint balhézni fog, hogy ittam, de nem érdekel. A saját pénzemet költöm, nem szólhat bele és amúgyis, ő többet keres, mint én.
~*~
Reggel persze szokás szerint késésben vagyok, így rohanok, ahogy a lábam bírja, de így is tudom, hogy el fogok késni. Mr. Willis nagyon dühös lesz, ha nem érek be időben, és megint fenyegetni fog, hogy kirúg, de ugyan kit venne fel helyettem? Remélem, Adrien eljön, mert szeretném, ha nem kéne egyedül melóznom azzal a tökfejjel. Legyen más is, akit szekálhat.
Ahogy odaérek, látom, hogy valaki pont akkor ér oda a bolthoz. Megismerem, ő Adrien. Két perccel múlt kilenc, és Mr. Willis már szúrós tekintettel néz rám, mikor lefékezek és lihegek. Meglepődve nézek Adrienre, nem hittem hogy tényleg eljön, de örülök neki.
- Megint késtél, Alex. Ráadásul vevő is van - morran rám a főnök dühösen. Már megszoktam a hangnemet, nem is reagálok rá.
- Jó reggelt! - mondja Adrien.
- Szia, Adrien! Jó, hogy itt vagy - vigyorgok, mint a tejbetök, majd pimasz vigyorral fordulok Mr. Willis felé. - Főnök, ő itt az új munkaerő - szólalok meg, és látom, hogy Adrien elmosolyodik.
Persze elkezd ordibálni, hogy ő nem akar új embert, elég baja van velem is, de aztán egy bő fél óra múlva mégiscsak Adrien elé tolja a szerződést. Én meg közben dolgozok, pakolászok, igazgatok, és megnyitom a kasszát. Engem is rosszul érint, és mikor kettesben maradunk, zavartan vakargatom a tarkómat. Elvégre hazudtam Adriennek, és félek, hogy most hazugnak tart.
- Szóval tényleg nem akart felvenni új embert, csak én akartam magam mellé segítséget. Bocs, hogy téged szúrtalak ki. De mondtad, hogy nincs melód, és így te is jól jársz, és én is - mondom, zavartan.
- Semmi baj. Megértem - válaszol. Körbevezetem, majd végül a pult mögött helyezkedünk el. Most már tudja, mi hol van.
Lassan telnek az órák. Adrien elég ügyes, néha ugyan segítséget kér, de egész jól boldogul. Ötkor fáradtan néz rám, és zárja a kasszát. Itt a ideje egy kis lazításnak. Megpaskolom a vállát, miközben a táskámat a hátamra kapom.
- Nincs kedved ma is meginni egy piát a bárban? - kérdem reménykedve.
- Az jól esne - hálásan rám mosolyog. - De én fizetek most.
~*~
Mire odaérünk, már kisebb tömeg gyűlt össze. Péntek este van, ilyenkor mindig sokan vannak. Tony már vigyorogva adj az italokat, én meg cigire gyújtok. Ahogy látom, Adrient nem zavarja.
- Megint itt vannak - halljuk meg Tony hangját.
Thomas az, természetesen. Az emberek egy pillanatra elnémulnak, amíg őgenyósága átsétál a termen. Újra megnézi magának Adrient. Semmi kétség, hogy ágyasnak akarja. Amint leül, egy tizenhároméves-forma gyerek mászik az ölébe. Az egyik ágyasa lehet. Sajnálom szegény kölyköt, pár hónapnál tovább nem fog élni.
- Vigyázz velük, Adrien elég sötét emberek - szólok rá figyelmeztetően a fiúra.
Hirtelen közel húzom magamhoz Adrient a székkel együtt. Látom, hogy zavarban van, de nekem most szükségem van egy kis lazításra. Szabadulna, de fogom. Nem, nem akarom Thomasnak adni.
- Táncolj velem! Most! - suttogom ajkaira, mire bólint.
Felállunk és a táncparkettre megyünk. Valami lassú szám szól. Átfogom Adrien derekát, ő pedig a nyakam köré fonja a karjait. Lassan kezdünk táncolni, közben Tomra nézek, aki minket figyel. Ölében a fiú szorgosan bólogat, gondolom most szopja le, de úgy tűnik, a kisherceget nem érdekli. Aztán látom, hogy lesöpri magáról a fiút, és feláll, felhúzza a sliccét, és elindul felénk. Emberei maradnak, itt senki sem merne hozzáérni. Vagy csak azt hiszi. Mikor odaér, megfogja a vállam. Kíváncsian nézek rá, főleg azért, mert pincsijei nélkül mer hozzám közeledni, sőt, hozzám is mert érni. Csak le ne rohadjon a keze. Képzelem hány órát fog tartani, míg eltünteti a szegény-szagot a fehér ujjairól. Megvetően horkantok fel magamban.
- Ő az enyém! - mutat Adrienre. - Szóval elengedhetnéd, szegényfiú.
- Parancsolsz? - nézek rá értetlenül. Vigyorra húzza a száját. Más megijedne tőle, de én állom. Nem tud megijeszteni.
- Akarom - mondja egyszerűen. - Ha ideadod a fiúdat, talán nem veretlek szét.
Adrien riadtnak látszik, így a hátam mögé tuszkolom. Ha hozzáér, megemlegeti. Én is elmosolydom.
- Szóval az elkényeztett kis takonygombócnak túl nagy megerőltetés lenne, ha megpróbálna megverni? Ja bocsi, te nem érsz hozzá szegényekhez. Remélem, nem fog lerohadni a kezed, mert hozzáértél a vállamhoz - mondom gúnyosan. - Gyáva senki vagy, Tom, amilyen mindig is voltál.
- Ne merészelj velem így beszélni! - ordít rám. Néma csend szakad a bárra, még a zene is elhallgat. Az emberek lapulnak, sokan el is hagyják a helyiséget, mások a szélső asztaloknál keresnek menedéket. - Tudod, ki vagyok én? Tudod, ki az apám? Ha velem kekeckedsz, Swallow, apám majd megbüntet.
- Szóval csak apuciddal tudsz jönni? - nevetek rám megvetően. - Gyáva kukac! Ha akarsz valamit, vedd el magad! Na, gyerünk! - lököm meg enyhén, mire a testőrei már el is indulnak felénk. - Neked csak négy ember kell, hogy kiállj ellenem?
Tom int nekik, hogy maradjanak ott, ahol vannak. Én meg intek Adriennek, ne avatkozzon be. Tony felé irányítom a pult mögé, és engedelmesen oda is megy. Nem fogom hagyni, hogy még egy ágyast csináljon magának. És ha van rá mód, azt a gyereket is magammal viszem, aki ott ül remegve az ülés mellett. Látszik, hogy hatalmas büntetésre számít, ha nem Tom győz. A vereséget biztos a gyereken bosszulná meg. De muszáj megvernem Tomot.
Tom nekem ront, de egy jól irányzott lépéssel ellépek tőle és tarkön vágom. Elesik, de azonnal fel is kel. Nem is olyan gyenge legény, bár én sem adtam bele minden erőmet. Hamarosan hatalmas harc bontakozik ki. Ő is kap jó pár fogont, rúgást, és én is beszerzek pár lila foltot. De nem fáj annyira. Azért nem rossz, de nem is olyan jó. Látom, hogy a testőrei szívesen beavatkoznának, de nem mernek a főnök utasításai nélkül. Végül egy asztalra pattanok és mikor ütni próbál, arcon rúgom, mire kifekszik. Nem is kel fel. Elégedetten lépek le. Semmi baja, csak elájult. A testőreihez lépek.
- Szerintem szedjétek össze és vigyétek haza - mondom nyugodtan, majd a fiúra nézek. - De őt elviszem, oké?
- O... oké, persze, vidd csak - bólogat az egyik. Talán ő a vezetőjük.
- Gyere! - intek a kisgyereknek, aki először félve feláll, majd bizonytalanul elindul felém. - Semmi baj, hazaviszlek, jó? Ő már nem bánthat téged. Adrien, megyünk! - kurjantok Adriennek, aki szintén mintha félne.
Tudom, mit fogok kapni azért, mert leültöttem őnagyságát, de nem érdekel. Ha rajtam múlna, már halott lenne, de nem akarok gyilkos lenni. Inkább megyek, mielőtt magához tér, bár tudom, a mai dolognak megiszom még a levét. Azonban ez most a legkevésbé sem zavar.
|
| haaaani | 2011. 05. 12. 23:09:06 | #13589 |
 Karakter: Bejamine Guetta
Megjegyzés: (Andronak)
- Oké... oké... rendben van... kölyök. Te nyertél. Mi megyünk is, igaz, Főnök? - hangja reszket, mint a nyárfa. Mindenkiből ezt váltja ki, ha fegyvert lát... igaz belőlem már semmi félelmet nem tud, már túl sokszor néztem vele farkas szemet. Elmennek. Megnyugodok nem szeretek ölni. Főleg olyanokat, akik meg sem érdemlik, csak az utca söpredékei talán megváltoznak, és jó emberekké válnak, de az is lehet, hogy a lejtőn még jobban leesnek. Elteszem a fegyvert talán véletlenül a rendőrök erre járnak nem akarok felesleges gondot magamnak, és csak hátráltatna a munkában. Letekintek a fiúra, aki még mindig a földön van. Kis aggodalom jelenik meg arcomon, és odasétálok hozzá. Kezemet nyújtom felé, biztosan nem fog neki egyedül menni a felállás. Először mogorván nézz rám, bár ezen meg se lenne szabad lepődnöm, hiszem idegen vagyok a számára. Megmentettem egy kiadós veréstől, de ez nem azt jelenti, hogy meg kell bennem bíznia. Elfogadja, segítek neki felállni.
- Jól vagy? - hangom aggodalmasan cseng. Csak bólint, bár látni rajta, hogy nem teljesen ez az igazság, de inkább hagyom.
- Minek ártottad bele magad? - kérdezi meg, és hangja egyáltalán nem hálálkodós. - Egyáltalán, ki vagy te? Még nem láttalak a környéken.
Nem hiszem, hogy ezen most ennyire fel kéne húznia magát. Inkább örülnie kéne, hogy kevesebb fájdalommal élte túl azt a találkozást a semmirekellőkkel.
- Most költöztem ide - adok kérdésére választ, és enyhén elmosolyodok. - A nevem Adrien. Adrien Dale -
megint egy hamis név. Talán már a szövetségen belül senki másnak nem árultam el az igazi nevem. Megint egy hamis életet kell bemutatnom ennek a fiúnak. Egy kis naiv fiú, aki most költözött az idegen városban, és önvédelem miatt van csak fegyvere. Undorodok ettől, bár már meg se tudnám mutatni az igazi énemet, mert már én se emlékszek rá, mikor azon az estén betörtek hozzánk, és megölték a számomra fontos személyeket, mindenem elveszett.
- Alexander Shallow - rázza meg kezemet lágyan. - Mit kerestél itt ilyenkor? Nem tudod, hogy veszélyes környék? - pontosan tudom, hogy ez egy veszélyes hely, de mindent alaposan körbe kell néznem. Semmi sem érhet váratlanul.
- Még... nem igazán ismerem a helyet. És ütéseket hallottam így... - elakadok mikor jobban szemügyre veszem. - Rémesen nézel ki. Ne hívjak orvost?
- Nem szükséges - túr hajába laza mozdulattal. - Jól vagyok. De hálából, meghívlak egy italra, rendben? Van itt a közelben egy bár, a Gold Moon. Remek hely és nem is túl drága. Én fizetek - bólintok. Egy ital úgy sem árt, és jobban megismerem az embereket is, ha még csak látásból is, és talán információkhoz is jutok. Rám támaszkodik, ami zavar. Nehezen szokok hozzá az idegenek közelségéhez. Észreveszi, és elenged. Lassú léptekkel haladunk, bár meglepő, hogy egyáltalán képes járni elég szépen elbántak vele. Egy bárhoz jutunk. Sok ember lehet bent, aminek nem nagyon örülök, de ez is a munkámhoz tartózik. Beérve egy elég jó menő helynek tűnik ez már látszik a berendezéseken. Egy hosszú pulthoz sétálunk. Nincs olyan sok ember, nem feltűnően körbenézek mindenkin, és mindenen, nem akarok felkészületlen lenni. Fegyveremet jobban elrejtem nem akarok bajba keveredni.
A pult mögötti férfival kezd el beszélni, biztosan övé ez a hely. Nem tűnik veszélyesnek. Rám köszön vigyorogva a férfi, és kérdi, hogy mit iszok.
- Whiskyt jéggel - nem annyira szeretem az alkoholt bár a kiképzés miatt nem is rúgok be olyan könnyen. Megkapjuk a rendelést, és a mellettem lévő fiú rá gyújt, megkínál engem is, de elutasítom. Nem szeretem a cigarettát. Sehonnan nem tudok semmi fontos dolgot elcsípni. A fene vinné el.
- És mit dolgozol? - hallom meg hangját. Jobb, ha nem azt mondom neki, hogy bérgyilkos vagyok, és csak azért vagyok itt, mert valakit megakarok ölni. El se hinné, hiszen még egy kölyök vagyok, és kinézetem se arról árulkodik, hogy valakit is képes lennék megölni. A kinézet nem minden.
- Én …. épp munkát keresek - bizonytalanul nézek rá. Ujjaimmal babrálok, mint egy kis idióta. - És te?
- Egy zene boltban vagyok eladó - válaszolja. Milyen nyugodt élet. Sokszor álmodoztam én is erről, hogy, ha sikerülne elszöknöm én is ilyesmi melót vállalnék. Bár a szökésre kevés esélyem van. Talán csak a halál, ami remélem hamar befog következni.
- Te! Nem lenne kedved velem melózni? Mr. Willisnek úgyis szüksége lenne még egy munkaerőre és nem is fizet olyan rosszul az a hely. Ha nem szeretsz pultban lenni, akkor pakolászhatsz, vagy mit tudom én. Csak a bolt túl nagy egy alkalmazottnak, már ő is mondta - talán nem is olyan rossz ötlet. Pár hétig vagyok csak itt úgy is. És legalább így nem is leszek olyan feltűnő. Bevallva nem nagyon akarok ehhez a fiúhoz közel kerülni, semmilyen formában sem. Így nagyobb a lebukás, bár könnyen tudok alkalmazkodni, beolvadni hiszen erre képeztek ki.
- Nem is tudom... - bátortalan vagyok. - Mi lesz, ha nem tetszek neki? - tényleg félő, hogy nem vesz fel azt lőttek az egésznek.
- Tudod mit? Gyere be reggel kilencre - egy névjegykártyát ad a kezembe. - Itt a cím. Én majd eligazítalak.
Kilenckor nyitunk. És ne félj nem harapja le a fejed - rám mosolyog, és én kicsit megnyugszok. A kártyát zsebembe csúsztatom, és a pohárral kezdek el szórakozni zavartan. Már félig kiittam. Sokszor érzem magamon tekintetét, de inkább nem veszek tudomást róla. Egy kisebb banda jön be, és élükön a célszemély srác. Fekete ing, fekete nadrág és a kimaradhatatlan fekete szemüveg, cipője csillogását idáig látom. Fekete haja bezselézve. Nyakán, és kezén ékszer, idáig érzem a pénz szagát. Kicsit megfeszül a terem, ahogy végig haladnak, ezek szerint mindenki tudja, hogy kik ők. Mikor mellénk ér lehúzza szemüvegjét, és barna írisze érdeklődve néz végig. Nem vagyok ismerős számára. Elpirulok. Ragadozó mosoly jelenik meg arcán. Tovább lép testőreivel együtt. Nem lesz nehéz dolgom ezt most látom. Bár most lelőhetném, de ennyi szemtanú előtt nem tehetem. Alexre, tekintek, aki kicsit ideges, figyelte a jelenetet, de én csak rámosolygok. Jobb, ha nem szól ebbe bele, nem akarom, hogy baja essen. Nem ismerem, de kedves embernek tűnik. Még egy utolsó pillantás a célszemélyre. Négy testőr felfegyverkezve. Kint biztosan van még a sofőr.
- Köszönöm az italt, Alex - állok fel, és kiiszom az utolsó kortyot a pohárból. Feláll ő is, magasabb nálam, ezért fel kell néznem rá. - Én köszönöm, hogy segítettél, és ha átgondoltad akkor holnap kilenckor várlak a boltban - kezét nyújtja, amibe belesimítom vékony tenyeremet, kis remegés megy végig rajtam. Érintése miatt. Elmosolyodik ravaszul. - Jó éjszakát! - köszönök el tőle. A barna szemmel találkozik össze tekintetem, ismét érdeklődve figyel, én csak rámosolygok. Hátat fordítva mindkettőnek távozok. Alexnek, akit megmentettem, és annak a fiúnak, aki hamarosan megfog halni az én kezem által.
Kisétálva az épületbe könnyed mozdulattal teszek fel egy kis nyomkövetőt a fekete kocsira. Tudom, hogy a célszemély kocsija. A sofőr épp a kocsi mellett dohányzik, mellé lépve egy szál cigit kérve rátudtam tenni a már szinte láthatatlan nyomkövetőt. A sarkon befordulva eldobom a cigit. Tényleg nem szeretem.
A szobába érve ledobálom magamról a ruhákat, és a kis fürdőbe sétálok. Fegyverem a kezemben van a csempének támaszkodva arcomhoz emelem a fegyvert. A csempékről víz-hangzik zihálásom. A víz cseppekkel együtt könnyeim is csapódnak a zuhany tálba. Remeg minden kis porcikám. Agyam szinte ördögi játékot játszik velem. Vér pöttyök előttem, és sírás hang tölti be elmémet. Húgom sírása. Fájdalmas női nyögése. Anyám nyögései.
Erősen vágok bele a csempébe, kiesik kezemből a fegyver. A csempének dőlve rogyok le. Ezt nem lehet sokáig bírni. Érzem, hogy nem bírom sokáig.
Sötét szemek jelennek meg előttem, amiben fájdalom suhan át többször és többször. Azok a szemek, amik olyanok mint az enyémek voltak, és még sokszor lesznek. Alex, szemei. Azok a képek ugranak be mikor ott feküdt a földön tehetetlenül, és rám emelte szemeit. Fájdalom.
Nekem már csak az maradt.
Semmi más.
A névjegykártyát tartom kezemben, és a laptopon nézek utána. Semmi gyanús jele nincs a boltnak. Könnyed mozdulattal vágom bele a kukába a kis kártyát. Telefonon felhívom a szövetkezetet. Az információt leadom. Meglepődnek, hogy ilyen gyorsan találkoztam a személlyel, és a kocsijára is nyomkövetőt tettem. A képernyőre tekintve hajnali kettő, és a kocsi még mindig a bár előtt van. Szórakoznak. Hagy élvezzék, amíg lehet. Lecsukva a gépet dőlők hátra az ágyon. A plafont bámulva próbálok mély álomba szenderülni.
Egy laza fehér selyem anyagú ing van rajta, és egy feszülős sötét fekete nadrág. Soha nem érdekelt a külső, de ezt is jól belém verték, hogy hogyan kell öltözködni. Tudom jól, hogy mikor nézek ki sexisen. Pár perccel múlt kilenc mikor belépek a zeneboltba. Aranyos kis üzlet, és nincs is olyan messze. Mögöttem rohanó lépéseket hallok meg, és előttem egy mogorva pasas áll meg. Biztosan ő lehet a főnök, de akkor ki van mögöttem. Idáig hallom gyors légvételét.
- Megint késtél, Alex. Ráadásul vevő is van - morran rá a pasas, és hátra tekintve Alexot látom meg, aki meglepődve néz rám. Mint, aki nem hinné el, hogy tényleg itt vagyok pedig ő ajánlotta fel a munkát. Zavartan pislogok rá. - Jó reggelt! - hangom lágyan töri meg a feszültséget.
- Szia, Adrien. Jó, hogy itt vagy - mint a tejbe tök úgy mosolyog. A főnöke felé fordul, és pimasz mosoly jelenik meg arcán. - Főnök, ő itt az új munkaerő - szólal meg szemtelenül, amire akaratlanul is elmosolyodok. Fura egy fiú.
Az öreg ipse elkezd ordibálni, hogy ő nem is akart felvenni új embert meg hasonlok. Egy bő fél óra ordibálás után nagy nehezen belement a vén hülye, hogy próbaidőre felvegyen. A hamis papírokat adtam oda neki természetesen. Egy sima szerződést kaptam cserébe, ami a próba időre vonatkozik. Nem olyan rossz munkabérrel, bár engem a pénz annyira nem izgat.
Mikor végre kettesben maradok Alexel, aki a tarkóját vakargatja kicsit idegesen, - Szóval tényleg nem akart felvenni új embert, csak én akartam magam mellé segítséget. Bocs, hogy téged szúrtalak ki. De mondtad, hogy nincs melód, és így te is jól jársz, és én is - mikor elkezdett a vén fasz ordibálni sejtettem, hogy ilyesmi lesz a háttérben. Bár tényleg kedvezz ez a dolog, így könnyebben tudok beolvadni. Ráadásul bevallotta az igazat, igaz nem volt más választása.
- Semmi baj. Megértem - válaszolom neki megnyugtatóan. Körbevezet, és a pultba állva próbálok helyt állni.
Elég lassan telnek az órák, de próbálom jól kezelni. Alex, sokszor segít, ha valaminek nem tudom az árát, vagy, ha épp nem tudok segíteni a vendégnek, akkor ő segít be.
Fáradtan zárom le a kasszát. Nem testileg, hanem agyilag vagyok teljesen ki. Sok idióta ember van, most tapasztalhattam. Alex, mosolyogva paskolja meg vállamat, miközben táskáját a kezébe veszi.
- Nincs kedved ma is meginni egy piát a bárban? - teszi fel kérdését, és mintha hangjában reménykedést hallanék.
- Az jól esne - egy hálás mosolyt küldök felé. - De én fizetek most.
Belépve már egy kisebb tömeg van. Szemeim megállnak a sarkon ahol tegnap ültek. Most nincsenek ott. Kár. Lassan fogok így haladni.
Tony, vigyorogva adja ki a piákat. Pár mondatot beszélnek.
- Megint itt vannak - hallom meg Tony hangját. A bejárat felé tekintek ő az. Ugyanazok a testőrök. Tehát nincs több testőre akik vele járnak. Szerencsém van. Alex, mellettem morog valamit. Elhaladnak mellettem a sötét barna szemek végig néznek rajtam, és elégedetten csillognak, leülnek a sarokba. Ölébe egy fiatal fiú ül. Biztosan az egyik ágyasa.
- Vigyázz velük, Adrien elég sötét emberek - szól rám Alex, és szemeiben, mintha féltékenységet látnék. Bár lehet, hogy csak képzelődtem. Ohhh... vigyázok én, csak hamarosan elkezdek vele flörtölni. A papíron az állt, hogy a fiú neve Thomas, és biszex, megint szerencsém van. Alex, le se veszi rólam tekintetét, arcán az izmok feszülten mozdulnak meg. Lehajtja italát, és közel húzz magához a székkel együtt. Meglepetten nyikkanok egyet, és meglepődve nézek rá. Arca centikre van tőlem, amire akaratlanul is zavarba hozz. Idáig érzem a pia fűszeres illatát, és az ő férfias illatát. Ajkaik túl közel vannak, és én nekem hátrálnom kéne, de keze sakkban tart. Erősen fogja csuklómat.
- Táncolj velem! Most! - szinte ajkaim közé súgja a szavakat. Bólintok. Tudva azt, hogy ezzel a munkámat teszem tönkre, így nehezebb dolgom lesz. De nem tudtam neki nemet mondani.
|
| Andro | 2011. 02. 22. 10:50:19 | #11593 |
Karakter: Alexander Swallow
Megjegyzés: (Bejamine-nak)
A mai napom szar. Szar? A legenyhébb kifejezés, hogy szar, egyszerűen pocsék és bár ma fel se keltem volna. Jó eséllyel pályázhatna az Életem Legrosszabb Napja címre, de nem teszi. Kezdődött azzal, hogy a főnök leordította a fejem, mert két egész percet késtem. Mintha két perc számítana. Nem mintha lenne vevőnk a nyitáskor, de nem baj. Szóval leordít.
- Alex! Az isten verjen már meg, hol voltál? - ordít már messziről. - Elkéstél!
- Két percet, főnök - mondom unottan, mikor ránézek az órára. Két perccel múlt kilenc, nem tudom, mit van kiakadva.
- Két percet, igen! És ha közben vevőnk van? - kérdi. - Vedd ki a bagót a szádból, és indulj dolgozni! Még egy ilyen, és kirúglak!
Bólogatok, mint a jógyerek. Anyám, rosszul kezdődik a nap. Cigimet elnyomom, aztán behúzok, felveszem a csini kis zöld köténykémet, amin ott virít a bolt logója. Kirúg? Azt kötve hiszem, mert nehezen talál bárkit, aki bagóért képes lenne egész nap gürizni. Ha anyám nem melózna, már rég hajléktalan lennék. Nagyot sóhajtok. Mr. Willis jó ember, csak néha idegbajos a szentem, de ki lehet bírni. Végignézem a polcokat, majd kirakodom a friss árut. Mikor végzek, a helyemre ülök a pult mögé.
A nap unalmasan telik, alig van vevőnk. Mit várok, hétfő van. Ilyenkor mindenki iskolában van, munkában. Csak délután jön be a szokásos kis csivitelő fruskák hada, de ők sem vásárolni, hanem engem bámulnak, mintha nem láttak volna még fehér embert. Komolyan, mi néznivaló van rajtam? A hajam fekete, a szemem sötét színű, és elismerem, jól nézek ki, de nem vagyok kirakatbábu. Ráadásul a lányok nem izgatnak fel. A pasikat jobban szeretem, de sajnos elég ritkán tér be ide egy-egy jobb példány, akin szívesen legeltetem a szemeimet. Mit lehet tenni? Szóval a nap unalmasan telik, csak a főnök dörren rám néha, hogy rakjam le a lábam az asztalról, meg a székről, és hogy ne bagózzak az üzlet előtt ebédidőben. Bassza meg! Jogom van ott dohányozni, ahol akarok, nem? És tudtommal nem tiltja semmiféle törvény az utcán dohányzást. De ha neki így jobb, inkább nem teszem. Nem tudom, mi bújt ma Mr. Willisbe. Talán az asszony elhagyta, vagy mi a rákfene van ma vele, hogy folyton baszogat? Mondjuk, mást nem is tudna, én vagyok az egyetlen alkalmazott a boltban. Talán fel kéne venni még valakit, hogy mással is kedvére üvöltözhessen. Mert ha ez így megy, keresek másik helyet, habár egy sima érettségivel nem hiszem, hogy bárki alkalmazna.
- Alex! - ordít a főnök. - Lejárt a szüneted!
- Megyek már! - kiabálok vissza, és bosszúsan sóhajtva visszamegyek. Kapja be!
~*~
Végül ötkor bezárunk. Hála égnek, már nagyon elegem van a mai napból. Komolyan javasolni fogom, vegyünk fel még valakit. Egyedül amúgyis képtelenség mindent rendben tartani, mert az üzlet elég nagy ahhoz, hogy két alkalmazott kelljen. De nem tudom, hogy Mr. Willis mit szólna hozzá, meg másrészt, én is nehezen tűrök meg új embereket magam körül. Gyorsan bezárom a kasszát, átpasszolom a főnöknek, én meg már ott sem vagyok.
- Viszlát holnap, főnök! - köszönök el. - És vegyen be egy nyugtatót! - vigyorgok rá.
- Te pimasz, szemtelen pojáca! - mordul rám, de kirohanok az ajtón, mielőtt még valamit mondana.
Azonnal rágyújtok, amint elhagyom a boltot. Kell a nikotin. Pár szippantás után máris jobban érzem magam. A közelben van egy kis sikátor, mindig arra megyek, pedig tudom, hogy a muttert kiborítja. Azt mondja, egyszer meg fogom járni, mert arrafelé mindenféle hulligán mászkál. Lehet, hogy igaza van az öreglánynak, de engem még sosem támadtak meg. Másrészt, be akarok nézni a Gold Moon bárba. Régen jártam ott, Tony már hiányolhat, még azt hiszi, elvesztem, vagy meguntam a helyet. Pedig dehogy. Csak mostanában nem volt kedvem arrafelé menni.
Hirtelen lépéseket hallok meg magam mögött, és mikor megfordulok, három alakot veszek észre, akik felém sétálnak. Sóhajtok egyet, hiszen azonnal megismerem őket. Nicholas és a két haverja. Vagy inkább testőre, vagy akármilye. Na, ezek miatt kerülöm mostanában a bárt.
- Nem megmondtam, hogy többé ne merészelj errefelé jönni? - mondja Nicholas, mire elvigyorodom.
- Nem. Te csak azt mondtad a Gold Moon felé ne menjek. A sikátorról nem szóltál - vágok vissza. - És amint látod, a bárt kihagytam.
- Ne feleselj kisfiam, mert megbánod! Kapjátok el! - kiált oda a két fogdmegnek, mire nekem rontanak.
Alig bírok kitérni előlük. Végül Nick is bekapcsolódik, így háromszoros túlerőben vannak. Le tudom ütni az egyiket, de Nick akkorát vág a gyomromba, hogy elesek. Azonban felállok, és megütöm az egyik tagot, de túl sokan vannak.
- Túl nagy a szád kölyök - veti oda Nick, és úgy arcon vág, hogy a földön kötök ki. Megint. Megalázó helyzet, mit ne mondjak. Ez a nap pocsék, és szerencsém lesz, ha csak könnyebb sérüléseim lesznek.
Hirtelen üvegcsörömpölés üti meg a fülem. Felnézek. Egy negyedik tag érkezett. Csodás, mit ne mondjak. Nem baj, ő nem tűnik olyan erősnek. Majd leverem, ha ezek elkotródtak, feltéve, hogy még fogok tudni járni.
- Kicsike nem kellett volna idejönnöd - szólal meg Gregori, Nick egyik haverja.
Gregori a fiú felé száguld, de nem tudja megütni. Kitér előle. Baromi gyors. Aztán előkerül egy stukker is, amit a fiú fejéhez tart.
- Nektek meg nem kéne őt bántani - néz rám, én meg próbálok felállni.
Dühös vagyok. Mit avatkozik bele? Semmi köze hozzá. Ránézek a kölyökre. Nem lehet nálam idősebb, egész csinos pofija van. sötétzöld szemek, barna kócos haj, könnyű ruhák. Vékony kis testalkata van, a kezei enyhén remegnek, ahogy a pisztolyt fogja. Mint aki még sosem lőtt emberre. Talán sosem tette még valóban. De ahogy látom, Nick és a haverjai is félnek.
- Oké... oké... rendben van... kölyök... - reszket Gregori. - Te nyertél. Mi megyünk is, igaz, főnök?
Nick bólint, az arca sápadt, majd mindhárman elkotródnak. Na igen, egy stukker láttán még a legbátrabbak is megijednek. A kölyök elrakja a fegyvert, majd hozzám sétál. Arcán enyhe aggodalom ül. A kezét nyújtja. Mogorván ránézek, de elfogadom, ő pedig segít felállni.
- Jól vagy? - kérdi aggódva, mire bólintok.
- Minek ártottad bele magad? - kérdem ridegen. - Egyáltalán, ki vagy te? Még nem láttalak a környéken.
- Most költöztem ide - mosolyog. - A nevem Adrien. Adrien Dale.
- Alexander Swallow - rázok kezet vele, mivel még mindig fogja. Nagyon finom keze van, puha és selymes bőrű. Ápolt kölyök. - Mit kerestél itt ilyenkor? Nem tudod, hogy veszélyes környék?
- Még... nem igazán ismerem a helyet. És ütéseket hallottam, így... - tétován néz rám. - Rémesen nézel ki. Ne hívjak orvost?
- Nem szükséges - túrok a hajamba. - Jól vagyok. De hálából, meghívlak egy italra, rendben? Van itt a közelben egy bár, a Gold Moon. Remek hely és nem is túl drága. Én fizetek.
Bólint. Mivel járni még kissé nehezen tudok, rátámaszkodom, de mintha feszélyezné. Így végül elengedem és ha sántikálva is, de eljutunk a Gold Moonhoz. Nem hiszem, hogy azoknak az agyalágyultaknak lesz merszük még egyszer belém kötni.
Hosszabb séta után érjük el a Gold Moont, aminek a jelképe egy aranyszínű hold. Te találó, meg fogom mondani Tonynak. Adrien egy kicsit ijedten néz, de aztán bejön velem. A berendezés pöpec. Vannak külön boxok, egy hosszú pult, előtte székekkel. Amögött áll Tony.
- Hello, Alex! - integet, majd mikor meglát, a szemei elkerekednek. - Megint balhé volt?
- Ja, a kedvenckéd belém kötött - morgom, mialatt a pulthoz evickélek. - Ő itt Adrien, az én őrangyalom. Adrien, ő Tony.
- Hali! - vigyorog rá a csapos. - A szokásosat, Alex? - kérdi, mire bólogatok. - És neked, Adrien?
- Whiskyt jéggel - adja le a rendelést, mire Tony bólint.
Nem sokkal később meg is kapjuk az italainkat. Én a szokásos kis brandymet iszogatom, közben rágyújtok. Itt lehet. Megkínálom a kölyköt is, de visszautasítja. Ha nem, hát nem, emiatt nem fogom megölni. Körbenézek. A forgalom még gyér, és nem is szeretnék addig maradni, míg tömve lesz a hely. A pult másik végében egy fiatal lány ül egyedül, egy boxban meg két pasi, gondolom melegek, lerí róluk. Egy másik asztalnál meg egy idősebb krapek iszogat. Nem baj, jó ez így. Tony bárjában csak később indul be az élet. Adrienre nézek. Nem lehet több húsznál, talán egyetemista.
- És, mit dolgozol? - kérdem, mert gondolom melózik.
- Én... - bizonytalanul rám néz. - Épp... munkát keresek - az ujjaival malmozik, ahogy leteszi a poharat. És te?
- Egy zeneboltban vagyok eladó - válaszolom, majd isteni szikra pattan ki az agyamból. - Te! Nem lenne kedved velem melózni? Mr. Willisnek úgyis szüksége lenne még egy munkaerőre és nem is fizet olyan rosszul az a hely - mondom, de közben gondolatban hozzáteszem, hogy legalább nemcsak engem fog cseszegetni. - Ha nem szeretsz pultban lenni, akkor pakolászhatsz, vagy mittudom én. Csak a bolt túl nagy egy alkalmazottnak, már ő is mondta - fenéket, sosem említette, de nem kötöm az orrára.
- Nem is tudom... - néz rám. Olyan bátortalan a szentem, hogy helyben megzabálom. - Mi lesz ha nem tetszem neki?
- Tudod mit? Gyere be reggel kilencre - veszek elő egy névjegykártyát. - Itt a cím. Én majd eligazítalak. Kilenckor nyitunk. És ne félj, nem harapja le a fejed.
Rámosolygok, és mintha kissé megkönnyebbülne. Ez az, oldódsz kölyök. Olyan csinos, szívesen hazavinném egy éjszakára, de van egy olyan érzésem, ő nem akarná. De azért, a mai napom talán mégis jó véget ér.
|
| haaaani | 2011. 02. 04. 14:34:30 | #11071 |
Karakter: Bejamine Guetta
Megjegyzés: (Andronak)
Biztosítom a fegyvert, és halántékomhoz emelem. Arcomon végig folynak könnyeim. Remegő ujjaimmal próbálom erősebben szorítani a fegyvert. Fogaimat csikorgatom. Nem akarok tovább élni, így nem.
Ismét látom szüleim eltorzult arcát, ahogy szenvednek. Hugóm fejéből folyó rengeteg vért.
Én ezt nem bírom. Megakarok végre halni. Semmi értelme, hogy éljek...így nem lehet. Kezemről, mintha egy tonna súly szállna le, olyan könnyű lesz, már nem is remeg. Felhúzom térdemet, és kezeimmel összekulcsolom lábaimat. A fegyvert erősen szorítom. Könnyeim elapadnak. Kintről hangok szűrödnek be, és a sötétség helyett fény lesz. Valaki felkapcsolta a lámpát. Ismét nem tudtam megölni, soha nem fogom tudni megtenni. Gyáva vagyok.
Félek a haláltól.
Szinte felráncigáltak a földről. Alig voltam magamnál. Ismét sokkos állapotba kerültem. Nem hagynának olyan könnyen meghalni, hiszem elég sokáig foglalkoztak velem, hogy egy kiváló gyilkos váljon belőlem.
Aki elcsábítja áldozatát, aki a másik szívébe furakszik, és egyszer csak lecsap.
A kis szőke hajú kislányt is megöltem, mert egy elnök lánya volt. Olyan volt, mint a húgom, de én még is megöltem. Akkor majdnem sikerült megölnöm magam, de pont ellökték a fegyvert a kezemből, csak súrolt a golyó.
Kimerült zöld szemeimet az előttem lévő magas férfira emelem. Ő a főnök, de még a nevét sem tudom, de nem is nagyon érdekel. Nem akarok róla tudni semmit. Térdelve várom a büntetést, hogy már megint végett akartam vetni az életnek.
- Beni, ismét rossz voltál - hangjára összerezzenek, hatalmas ütés éri gyomromat, amire összegörnyedek. Vért köpök a koszos földre. Szinte megőrjít ez a fájdalom. Lüktet minden kis testrészem.
Lehajol hozzám, és felránt magához, a hirtelen kiegyenesedésre beleszúr hasamba a fájdalom. Mintha kést forgatnák meg bennem. Felnyögök. Látom, hogy élvezi, hogy szenvedek. Bár jobb lenne, ha megölne...,de soha nem fogja megtenni. Hiszen nem akar nekem jót tenni.
- Csinos kis arcodat nem akarom elcsúfítani, szóval ne legyen több öngyilkossági kísérlet - nyalja meg kéjesen ajkaimat, amire hányni tudnék. A rosszulléttől szédülni kezdek, ha nem tartana tuti, hogy összeesnék. - Van egy új feladat számodra, Beni - egyik fickó egy nagy borítékot nyom kezembe.
Megborzolja hajamat, és végre elenged, már nagyon rosszul érzem magam.
Ahogy kiérek a szállásról szinte összeesek. Hasamat görcsösen masszírozom, hogy a fájdalom enyhüljön, de csak nő. Nagy nehezen feltápászkodok, és a kezemben lévő borítékkal házamba indulok.
Egy kis sima házban élek, de nekem teljesen megfelel. Ledobva az asztalra a borítékot a fiókomból előveszek egy kis dobozt, amiben megbújik egy két tabletta. Rögtön kettőt kapok be, hogy hamarabb múljon el a fájdalom. Lefőzök magamnak egy kávét, és az asztalhoz sétálva kinyitom a borítékot.
Hamis személyi kártya, íratok, papírok. Készpénz, egy háznak a kulcsa, és bankkártya. A feladat hosszan le van írva, egy velem egy idős fiú képe. Az apja egy nagy kutya az alvilágban. A fiút kell megölnöm, és egy üzenetet hagynom. Ez egy hosszú, és nagyon pontos meló. Elővigyázatosnak kell lennem.
Szekrényemből kiveszek két bőröndöt. Az egyikbe ruháimat rakom, és a hamis iratokat. A másikban pedig fegyvereim vannak. Évekig tanultam a fegyverekről már csukott szemmel is könnyedén összerakom őket, és szét szedem őket.
Gyorsan lezuhanyzok, és a megadott címre indulok. Egy kis emeletes ház, az ablak az utcára nyílik, és vész kijáratnak itt a lépcső is, ami egyenes az utcára vezet. Ágyra dobva a cuccaimat kipakolok. Egy fegyvert veszek magamhoz, és némi pénzt, Ideje, hogy körbe nézzek. Ettől a háztól két utcányira lakik a fiú.
Már jó ideje besötétedett. Minden egyes kis helyet megnéztem. Jobb, ha ismerem a környezetemet. Minden kis sikátor, kis üzletbe betértem.
Az egyik sikátorból kiabálásokat hallok meg, és ütések víz hangzanak. Akaratlanul bemegyek.
Négyen vannak, és az egyik a földön van, épp feláll, és megüti a másikat, de túlerő ellen ő se tud mit tenni.
- Túl nagy a szád kölyök - veti oda röhögve az egyik, és megüti erősen arcát, amire a földre csattan.
Lassan sétálok oda hozzájuk. Már nincs sok halálfélelmem hiszen sokszor voltam a halálközelében. Fegyveremet hátulról előveszem, és hátam mögé rejtem. Az egyik észrevesz, ahogy egy üvegbe belerúgok.
Minden szem rám szegeződik.
- Kicsike nem kellett volna idejönnöd - szólal meg az egyik elmebeteg hangon. Nem sokkal lehetnek idősebbek nálam. A fiatalok söpredékei. A szőke hajú közel sétál hozzám, de én nem hátrálok csak megszorítom a fegyveremet. Nem látja, hogy mi van nálam. Épp előttem áll, meg és ökölbe szorított kezeit már csapná felém, de gyorsabb vagyok, és rá szegezem fegyveremet, amit gyorsan kibiztosítok.
- Nektek meg nem kéne őt bántani - biccentek a fiúra, aki épp próbál feltápászkodni. Kócos fekete haja eltakarja egyik szemét, a másik fekete íriszében düh árad. Arca sápadtan világít a sötétségben. Arcán látom, hogy fájdalmai vannak. Kezem megremeg, ahogy mélyen szemeibe nézek, olyan, mintha magamat látnám. Telis tele fájdalommal.
|
| oosakinana | 2010. 11. 05. 22:49:02 | #9129 |
Karakter: Akio Ichiro
Megjegyzés: (Hoshi-nak)
- Hello… Köszi, jól aludtam. – hallom rajta, hogy kicsit zavarban van. – Meg mondanád merre van a fürdő? – kérdezi. – Gyorsan rendbe szedem magam és már itt sem vagyok. – majd megindul az egyik irányba, hát igen valójában arra van a fürdő, de remélem, nem akarsz még is ennyire szaladni.
- Persze, itt van rögtön balra az első ajtó. – mutatok az ajtóra és már szinte bent is terem. Nem csinálok semmit. Bevágódok a nappaliba a kanapéra. Elfekszek és a tv-t figyelem, miközben a kutyám odatelepszik mellém. Elkezdem simogatni és ketten nézzük a tv-t.
Nem sokkal később Harumi kijön a fürdőből és szinte egyből az ajtót támadja meg.
- Akkor én nem is zavarok tovább! – szólal, meg én meg hátra fordítom a fejemet. – Köszi, hogy nem hagytál ott teljesen részegen a bárba! – hálálkodik, pedig nem kéne.
- Nincs mit, de hová szaladsz? Nem kell sietni! Esetleg nem kérsz egy kávét?
- Nem, nem kérek köszönöm. Én nem iszok kávét. De viszont tényleg megyek, mert dolgozni kell mennem. – mondja és kinyitja a bejárati ajtót. Látom, nem akar maradni egyáltalán.
- Hát jó… Akkor nem tartalak fel! Szép napot! – felállok és odamegyek az ajtóhoz.
- Köszi, szépen, neked is! Szia! - hadarja, és szinte már ott sincs.
Elmosolyodok, majd bemegyek a konyhába. Készítek egy kis reggelit és Jerry-nak is adok, hogy had lakjon jól és ne panaszkodjon, hogy ő soha nem kap enni, bár nem mintha tudna panaszkodni.
Leülök és megreggelizek, majd miután felöltöztem úgy döntök, leviszem a kutyát a partra, had szaladgáljon meg játszok vele egy keveset. Pórázra kötöm, majd elindulunk lefele. Mikor megérkezünk, egyből elengedem, had szaladjon, ami meg is van. egyből elkezd szaladgálni, de tudja, hogy nem mehet ki a látó szögemből, különben kikap.
Ahogy sétálok, a kutya úgy szaladgál körülöttem, tovább sétálok, és nem tudom, hogy nem tudom miért, de elkalandoznak a gondolataim. Folyamatosan csak Harumi jár a fejembe. Azok a gyönyörű szemek és az arcra. Annyira megfogott, csak nem tudom, hogy miért és mi. Hiszen alig láttam, de még is szinte az első pillanattól fogva vonz magához.
Séta közben a kutya ugatására leszek figyelmes, és hogy néha megrángatja, a felsőmnek az ujját ránézek és megsimogatom a fejét.
- Mit szeretnél? – kérdezem, mire elkezd szaladni és körbe szalad egy srácot, majd visszajön mellém. Mikor jobban szemügyre veszem, akkor veszem észre, hogy Harumi az. Elmosolyodok kicsit, majd odamegyek hozzá.
- Szia. – köszönök rá. Hátra fordul, majd feláll és szemembe néz.
- Jól érzem én, hogy követsz minden hova? – kérdezi kicsit mosolyogva.
- Most kivételesen nem én voltam, hanem a kutyám. – jegyzem meg és buksira nézek, majd megsimogatom a fejét.
- Szóval akkor ez a véreb a felelős? – kérdezi és zsebre dugja a kezét.
- Figyu már ha már úgy is ráérsz, amint látom, mit szólnál, ha elmennénk sétálni egyet, vagy meghívlak inni valamit. – mondom neki, mire látom, hogy elkezd kicsit gondolkozni.
- Sétáljunk inkbb olyan szép idő van. nincs kedvem beölni sehova, meg nem hiszem, hogy kutyákat bárhová is beengednek. – jegyzi meg és Jerry-re néz.
- Ó amiatt te ne aggódj. Az én kutyámat mindenhova beengedik. Már a tulajok ismernek annyira, hogy beengedjék.
- Inkább nem akarom megtudni, hogy hogyan. – válaszolja, majd elkezdünk sétálni.
Ahogy sétálunk, a parton a kutyám körbe futkároz minket, amiken Harumi jót mosolyog én meg már megszoktam a dolgokat. Beszélgetünk, és kicsit megismerjük egymást, aminek örülök, hiszen már reggel is ezt akartam.
Ahogy mesél, magáról kicsit úgy tetszik meg egyre jobban megtetszik a fiúka. Kicsit mesélek magamról én is és, de azért annyira nem viszem túlzásba, de hogy még is valami támpontja még is legyen, hogy milyen vagyok és milyennek képzeljen, ha esetleg eddig még nem tette volna meg vagy nem tudott volna.
- Amúgy miért akarsz minden olyan dolgot csinálni, amivel csak felfigyelnek rád az emberek? Kit szeretnél, hogy felfigyeljen rád? – kérdezem, mire meglepődve néz rám.
- Ezt honnan veszed? – érdeklődik még mindig meglepődve.
- Általában azok szoktak feltűnő dolgokat csinálni, akik fel akarják magukra hívni a figyelmet, de csak kifejezetten egy emberét. – válaszolom. – Te kinek akarod felhívni a figyelmét? – nézek rá, a válaszomra várom a kérdést.
|
| oosakinana | 2010. 11. 03. 16:59:16 | #9058 |
Karakter: Akio Ichiro
Megjegyzés: (Hoshi-nak)
Reggel felkelek és már megint egy újabb hülye napnak kell neki látnom, ahol melózni kell. Minek nő fel az ember, ha csak egyszerűen szenvednie kell és mindenapja szinte ugyan úgy telik el? Nem értem a dolgokat és nem is fogom megérteni.
Nap, mint nap minden reggel annyit lehet látni, hogy az emberek sétálnak a munkájukba, mert különben a család éhes fog halni. Na, ezt nem akarom, hogy ez legyen.
Kikászálódok az ágyból és úgy döntök, elmegyek reggelit enni, mert irtózatosan kajás vagyok és itthon nincs semmi, amit ehetnék, ezért most marad a gyors kajálda. Elmegyek a legközelebbibe. Beállok a sorba. Gyűlölöm a tömeget és szeretnék valahogy nyugodtabb helyen kérni, de hát ez van, ezt kell szeretni nem mindig úgy, van, ahogy az ember szeretné, hogy legyen.
- Mit adhatok? – érdeklődik és fiatal srác, aki szerintem nem lehet úgy idősebb 20-nál, de meg kell hagyni, hogy nagyon helyes a kora ellenére. Lilás haja és gyönyörű barna szemei vannak. Ez még nekem is felkelti az érdeklődésemet. Gondolom, festi, de nagyon jól áll neki az arcához meg nagyon is illik.
- Egy nevet, egy telefonszámot és mellé még kérek sajtburgert és minden finomságot. – mondom, mire csak felhúzott szemöldökkel néz rám.
- Az első kettővel nem szolgálhatok. – válaszolja mosolyogva, majd tovább megy és hozza a kajámat.
Kár pedig kíváncsi lettem volna még is kicsoda és micsoda ez a srác, mert túlságosan felkeltette az érdeklődésemet. Mikor megkapom, természetesen kifizetem és megyek, leülök az egyik asztalhoz. Eredetileg el akartam menni, de hátha lesz egy kis szerencsém és egyedül fog maradni, akkor meg tudok vele beszélgetni. Akár hogy figyelem és lesem minden mozdulatát egyszerűen sosincs olyan, hogy egyedül maradna.
A végén feladom és hazamegyek. Amint belépek az ajtón Jerry már is a nyakamba van ezzel majdnem a földre terítve engem.
- Szevasz, te fenevad. – mondom mosolyogva, majd beljebb megyek. Leülök a kanapéra, mert még bőven van idő arra, hogy munkába menjek. A kutyám rám telepszik, de csak a fejét teszi a lábamra és elkezdem a fejét simogatni, miközben a tv-t bámulom.
~*~
Este már azért készülni kell. Felveszem a szokásos menő munkásruhámat, majd adok a dögnek enni, végül elmegyek melózni.
Mikor megérkezek, a bejárati ajtónál iszonyatosan nagy tömeg várakozik, amire csak sóhajtok egyet, mert gyűlölöm, ha sokan vannak, mert akkor kétszer annyira kell pörögni, mint egyébként, azt meg nem szeretni.
Nagyot sóhajtok és a végén még is csak bemegyek dolgozni. Beállok, és már szinte rohamoznak is, hogy miket kérnek. Az egyik résznél meglátom a gyors kajáldás fiúcskát, amire csak elmosolyodok. Odamegyek hozzá.
- Nem vagy kicsit fiatal ahhoz, hogy igyál? – kérdezem tőle, pimaszul, mire csak rám néz.
- Lehet, hogy fiatalnak nézek ki, de legalább nem is olyan vénnek, mint te. – mondja poénkodva, mire csak a haverjai elkezdenek röhögni. Ha-ha-ha, nagyon vicces.
- Na, kis fiam, ha ilyen nagy a szád, akkor lássuk, mit tudsz. – mondom neki és belemegyek a játékba, ha tényleg azt szeretné. Odanyújtok neki egy kis alkoholt, de még csak a gyengébbiknél kezdem. Lehúzza és rám néz.
- Mit adsz te nekem vizet? – kérdezi röhögve, amire csak még jobban kezdem élvezni a játékot. Odanyújtok egy kicsit erősebbet. Ha mindet végig issza, amink van, a végére már világát nem fogja tudni.
Ahogy szépen iszogatom, még is csak igazam volt vagy nem bírja az italt vagy csak keverve nem bírja. Már a pultról alig bír felkelni. Elmosolyodok. Megbeszélem a haverjaival, hogy ne aggódjanak miatta, majd haza viszem magamhoz és jól gondját fogom viselni, mert nem akarom, hogy baja legyen meg hát igen tetszetős fiúcska és végre egy kicsit többet is meg fogok róla tudni, ami csak még jobb lenne.
Mikor végzek, nekem kell zárnom, addig a székbe ültetem. Bezárom alaposan az ajtót és a hátsó ajtón kell kimennünk. Nyakamba veszem, és már megyünk is.
- Te minek cipelsz engem? – kérdezi elég részegen.
- Mert amúgy nem bírnál járni. – jegyzem meg, mire csak csuklik egyet.
- Dehogy nem. – elengedem, de szinte majdnem azzal a lendülettel vágódna a földhöz, de még időben elkapom.
Haza viszem és a kutyám elég érdeklődve figyeli az eseményeket, de elküldöm feküdni. Beviszem Harumi-t a hálómba és lefektetem az ágyba, mert az útközben elaludt. Betakarom, majd kimegyek és lefekszek a kanapémon, mire Jerry oda jön hozzám és a fejét simogatva alszok el.
~*~
Másnap reggel arra kelek, hogy a kutya irtózatosan ugat és valami férfihangot is hallok. Kinyitom a csipámat és azt látom, hogy a kutyám próbálja megregulázni szépségemet. Felállok és közelebb megyek.
- Jerry helyedre. – szólok rá határozottan, majd a vendégemre nézek. – Szia. remélem jól aludtál. – mondom neki mosolyogva, mert egy kicsit elmosódott feje van és gondolom a feje is fáj, de majd szól ha kell valami neki.
|
|
