A szünet előtti utolsó négy nap maga a pokol. A legnagyobb kínlódást nem a kialvatlanság, a folyamatos kötelező bájolgás, vagy a fájdalmas méreteket öltő Siri hiány okozza, hanem hogy látom ahogy erizo egyre több tüskét növeszt vissza. Egyre jobban elhalványul a csillogása, sebzett szárnyú madárként próbál a levegőben maradni, egyre kevesebb sikerrel. Másoknak valószínűleg fel sem tűnik, de én látom, hogy a smink alatt egyre nyúzottabb az arca, hallom, hogy egyre ingerültebben és szűkszavúbban reagál a dolgokra. Napról napra kevesebb az alig látható kis összemosolygás, és már a tekintetem sem keresi olyan intenzitással a közös kajálások alkalmával. Kurvára szar érzés, hogy nem tudok tenni ellene. Hogy nem tudom megölelni és lesimítani puha bőréről a kimerültség szülte tüskéket. Az utolsó koncert a tetőpont. A szimpla profizmusomnak és tehetségemnek köszönhető, hogy rohadtul tökéletes és hibátlan teljesítményt nyújtok, mert az biztos, hogy fejben nem vagyok itt. Tekintetemmel folyamatosan követem pattogó kis pacsirtámat, akinek egyetlen őszinte érzelem sincs az arcán. Máskor imádja, ha a rajongói imádják, most olyan, mint egy kicseszett baba, akire ráfestettek egy idegesítően hátborzongató mosolyt. Le akarom törölni onnan a picsába, és igazit varázsolni a helyére. Utólag már azt is bánom, hogy belementem az egész színpados szülinapozásba. Tudom, hogy ha ellenkezek, Noah és Wy akkor is megcsinálják, de nem hiszem el, hogy nem, látják, mennyire kurvára nincs ehhez ereje Sirinek. Olyan, mintha ebben az elcseszett bandában mindenki érzelmi analfabéta lenne.

Amint magunk mögött hagyjuk az ünneplő tömeget, és a reflektorok miatt szaunává változott színpadot, azonnal el is tűnik a műmosoly alondra arcáról. Egy homályos szürke árnyává válik saját magának. Nem kell zseninek lenni hozzá, hogy lásd mennyire kurvára nem akar itt lenni. Teszek felé egy lépést, de rá kell jönnöm, hogy hiába. Úgysem ölelhetem magamhoz mindenki szeme láttára. De az öltözője takarásában igen. Vége a turné első részének, elkezdődött a szünet és a szünet alatt ő rohadtul csak az enyém kéne, hogy legyen. Most mégis egy csomó barom fogdossa a hátát és a vállát, mintha valami kicseszett Buddha szobor lenne, ami szerencsét hoz, ha a hasát dörzsölöd. Azt próbálná meg bárki. Már megmondtam, csak a banda tagjai és a közli családtagjaim érhetnek hozzá, ők is csak az engedélyével. Erre mindenki itt taperolja. Kíváncsi lennék, ők mit szólnának, ha én is megtapogatnám őket mondjuk az öklömmel. Ha akkora nyílt titok, hogy Siri nem szereti az érintéseket, akkor a staff miért nem tud erről? Vagy tud és leszarják? Akkor kurvára itt az ideje, hogy új embereket találjuk a csapatba.

Irritált sóhajjal kerülöm meg a tömeget, akik úgy ölelik körbe Sirit, mint éhes ragadozók a sánta antilopot. Ha már elmondtuk volna mindenkinek, most bűntudat nélkül zavarnám őket szét, és menteném ki szerelmemet, de persze nem lehet. A kicseszett titkolózás miatt nincs rá lehetőség. Faszom kivan már az egész turnéval. Nem kis lelkierőmbe kerül, hogy ne izomból vágjam be magam mögött Siri öltözőjének ajtaját, de ha már sikerült észrevétlenül beosonnom, nem akarom ezzel lebuktatni magam. Inkább levetődöm a kanapéra, karjaimat a háttámlára dobva, dobolok idegesen az ajtót fixírozva. Az ajtót, aminek a túloldalán éppen Sirit fogdossa, mintha valami közkincs lenne. Pedig ő csak és kizárólag az enyém. Minden ruhájára fel fogom varratni az „Axel tulajdona” feliratot. Ha ebből sem értenek, akkor a homlokára ragasztok egy matricát, amin szintén ez áll. Végső esetben pedig tényleg eltörök néhány ujjait, ami hozzá ér. Nem kenyerem a verekedés, általában leszarom annyira a dolgokat, hogy ne akarjam miattuk bemocskolni a kezem, de Siri más kategória. Érte egy profi MMA bajnoknak is nekimennék. Nem tudom mikor lettem ekkora önző, kisajátító seggfej, de amíg Sirit nem zavarja, addig engem sem.

Örökkévalóságnak tűnik, mire végre nyílik az ajtó, és egy remegő, riasztóan zilált pacsirta esik be rajta. Ő helyettem is becsapja az ajtót, és szokásához híven kulcsra is zárja. Ez is olyan dolog, amit mellettem kezdett már levetkőzni, de mintha visszautaztunk volna pár hetet a múltba. Bassza meg. Egy dühödten fújtató süni helyett azonban csak egy padlóra csúszó, ernyedt madarat kapok. A látvány és a reszketeg sóhaj, ami elhagyja ajkait, szinte pofán csap. Úgy pattanok fel, mintha áramot vezettek volna a kanapéba, és két hosszú lépéssel termek imádott szerelmem előtt. Legszívesebben azonnal felkapnám, de nem akarom megrémíteni. Rohadtul kiszámíthatatlanok a reakciói, lehet, hogy most az én érintésemet is megpróbálná lerázni magáról. Homlokát a térdén pihentetve, a világot teljesen kizárva kuporog, még azt sem véve észre, hogy letérdelek vele szemben. Biztos, hogy ez csak a fizikai, lelki, és szociális kimerültség? Lehet, hogy valami komolyabb is áll a háttérben? Tudtam, hogy szar állapotban van, de nem gondoltam volna, hogy ennyire szarban. Ujjaim bizseregnek, szívem azzal fenyeget, hogy kiszakad a helyéről, az aggodalom pedig szinte megfojt. Mi az isten baszása történt? Valaki tényleg pofátlanul ért hozzád, vagy csak ennyire lemerültél, mi amor? Megpusztulok, ha nem tudom meg most azonnal. Tudnom kell, hogy kimehessek, és szétrúghassam a seggeket, akik ezt tették vele.

- Siri – a lehető leglágyabban ejtem ki nevét, de így is riadtan megremegve kapja rám jégkék szemeit. Két tompán csillogó ékkő a rohadtul sápadt arcban. Pár pillanatig látom bennük a néma pánikot, mielőtt lassan előkúszna a felismerés. – Minden rendben? – legszívesebben magamat is pofán vágnám ezért a kérdésért. Hogy a picsába lenne bármi rendben, minkor a kígyóm által elfogyasztott egér maradékok is jobban festenek, mint most Siri. A saját szerelmem egy röpke pillanatig nem ismert meg, annyira messze jár a valóságtól. Mert a kicseszett turné kicseszett staffosai a végkimerültségig hajszolták őt. Belefulladok az érzelmekbe, a féltésbe, és az élesen tépő tömény aggodalomba. Hogyan készíthette őt ki ennyire ez az egész? Milyen szarságokat titkol még előlem, amik így képesek elintézni egy határozott, hajthatatlan, kurvára tökéletes frontembert? Még sosem éreztem ennyire tehetetlennek magamat.

- Axel – halk suttogása egyszerre hordoz döbbenetet, és szívfájdítóan erős megkönnyebbülést. Mintha dróton rántanák fel vetődik a nyakamba, karcsú karjaival átölelve nyakamat. Olyan erővel szorít, mintha egy fuldokló lenne az óceán közepén, aki csak bennem talál kapaszkodót. Mellkasomat összeszorítja az iránta érzett imádat és szerelem. A szerelem, aki egyre csak hízik attól, hogy ennyire szüksége van rám, és ki is meri mutatni. Köszönöm, hogy vakon bízol bennem, mi amor. Felemelkedek a padlóról, ő pedig egy pillanatig sem ereszt, sőt lábait is körém fonja, úgy csimpaszkodva rajtam, mintha én lennék az egyetlen biztos pont az örvénylő életében. Az egész teste feszült és remeg, mintha valami borzasztó sokkos eseményen esett volna át. Egyik kezemet fene alá csúsztatva tartom meg súlytalan testét, a másikkal szorosan ölelem magamhoz, hogy érezze, már itt vagyok. Még sosem láttam őt ilyen állapotban. Azt már rég tudom, hogy a tűskék és jeges álarcok mögött egy sérülékeny, fiú lapul, aki a saját múltja rabja, de nem gondoltam volna, hogy eddig fajulhat. Kurvára nem fogjuk többet megünnepelni Siri szülinapját a színpadon, és rohadtul biztos, hogy soha nem nyomunk le ennyi koncertet egymás után. Nem fogom ennek megint kitenni őt. Rohadtul nem hagyom, még egyszer eddig fajulni a dolgokat. Ha bárki ellenkezik, akkor pedig egyszerűen nem megyek fel a színpadra. Nélkülem úgysem tudnak koncertet tartani. Mi értelme úgy a sikernek, ha közben totál használhatatlanná tesszük azt, aki miatt egyáltalán volt esélyünk befutni. Siri jobbat érdemel ennél. Rohadtul nem akarom őt még egyszer így látni. Nem akarom ezt a gyomorforgató, idegtépő aggodalmat érezni. Szét fogom rúgni Ben seggét, amiért belement ebbe. Ő a menedzser, az ő dolga lenne észszerű döntéseket hozni, és megóvni a zenészeit. Kurva jól csinálja, mondhatom.

- Hogy tudok segíteni? – ebben a pillanatban bármit kérhet tőlem. Szerzek egy rohadt nagy ballonkabátot, ami alá elrejthetem csimpaszkodó testét, és kiviszem innen. Beadom a többieknek, hogy rosszul lett, ezért nem tud részt venni az afteren. Elég profi vagyok műhányások keverésében, még össze is kenem magam vele, ha bizonyítékra van szükségük. Szívesen visszafizetem az összes rajongónak a VIP jegy árát, vagy akár a dupláját, ha most azonnal elhúznak a francba. Tudom, hogy nem túl profihoz illő gondolatok, de ki tudna az lenni, mikor a pasija az összeomlás szélén táncolva kapaszkodik belé. Belecsókolok tökéletesre formált frizurájába, ami csak egy művészien megalkotott színjáték része. Akkora barom vagyok. Hamarabb kellett volna kapcsolnom, és lefújnom ezt az egész napot.

Hosszúra nyúlik a csend, de nem bánom. Addig tartom őt, ameddig csak szeretné. Légvételei a nyakamat simogatják, és bármennyire is próbálom meggyőzni magam arról, hogy ez most nem az erotikáról szól, a farkam nem igazán hallgat rám. Tényleg egyre szánalmasabbnak érzem magam. Képes vagyok felizgulni, mikor Siri ilyen állapotban van. Ha nem lenne még rájuk szükségem az életben, akkor most tuti letépném a golyóim.

- Tüntesd el az érintéseiket – képtelen vagyok ellenállni a jóleső remegésnek, ami végigfut testemen. Ajkai olyan puhán és gyengéden simítják végig bőrömet, ami felér egy kisebb előjátékkal. Mégis a hangjában rejlő vágyakozó könyörgés az, ami magával ránt. Tehát mégis a sok tapogató baromarcú volt a fő probléma. Azt hiszem a szünet után kell egy eligazítást tartanom a staffnak arról, hogyan dugjanak föl a seggükbe egy szögesdróttal körbetekert partfisnyelet.

Óvatosan hátrálok el a kanapéig, és ölemben tartva testét ülök le rá. Kicsit fészkelődik combjaimon, de amint megvan a legkényelmesebb póz, végre láthatom a ragyogóan lagúnaszín szemeket. Már nincs nyoma a rémületnek, ami könnyebbé teszi számomra a légzést. A helyét átvette ezernyi más érzelem. Fejemet oldalra döntve próbálom eldönteni, hogy mi lenne a helyes döntés. Csak azért tart maga mellett, hogy a szex kimossa az agyát? A ki nem mondott szavai nem erről árulkodnak, de őszintén még ezt sem bánnám. Annyira kurvára belé vagyok esve, hogy még egyszerű, félredobható szerető is lennék, ha ezzel könnyebbé tehetem az életét. Remegő tenyerei mellkasomra simulnak, mintha tényleg szüksége lenne rá, hogy érezze szívverésem, mintha ez kellene ahhoz, hogy tudja, tényleg én vagyok az. Minden dobbanása a tiéd, alondra. Rohadtul csak a tiéd. És ha arra vágysz, hogy forró érintésekkel űzzek ki a fejedből minden mást, örömmel megteszem. Úgysincs ott helye mások érintéseinek.

- Itt? – suttogva, gyengéd mosollyal figyelem ívbe feszülő testét. Farkam lomhán rándul egyet a kibaszottul erotikus látványra. Óvatos vagyok, nem hagyok nyomot fakó bőrén, pedig legszívesebben megtenném. Csak hogy mindenki tisztában legyen a viszonyokkal. Imádom, hogy már ez is ilyen hatással van rá. Ragyogó tekintetét pillái félig elrejtik előlem, de így csak még izgatóbbá válik az egész látvány. Jó tudni, hogy az én érintésem még mindig a többi felett áll, mi amor. Rajtam kívül senki sem érdemli meg, hogy akár csak egy ujját rád tegye. Néha úgy érzem, még én sem érdemellek meg igazán. Nem tudok ellenállni, többet akarok látni belőle. Mindenét látni akarom. Természetesen kizárólag azért, hogy ellenőrizzem, teljesen rendben van. Gyengéd simításokkal szabadítom meg mellényétől, élvezve, ahogy teste minden apró érintésre megremeg. Jól van, alondra, felejts el minden mást, csak az én érintésemre figyelj, senki máséra. – És itt? – hátára festek láthatatlan mintákat körmeimmel, levakarva róla minden kéretlen simogatást, paskolást és gratuláló érintést. Pilláit már teljesen lehunyva süllyed bele érintéseibe. Elégedett mosollyal hallgatom halk hümmögését. Azt hiszem kijelenthetem, hogy teljes a siker. Visszakaptam azt a pacsirtát, akit imádok. Megrázta a tollait, és hamarosan képes lesz újra repülni. Az egyetlen gond, hogy annyira rohadtul csábító ahogy megfeszülő háttal, apróra nyílt ajkakkal, és hívogatóan meredező mellbimbókkal élvezkedik előttem, hogy az aggodalmam végleg felváltja a néma vágyakozás. Egy kicsi szórakozás még belefér. Orrommal végig simítom a füle mögötti puha bőrt, amit úgy imád. Már rájöttem, hogy ez az egyik gyenge pontja. A másik pedig a feneke, aminek puha húsába éppen belesüllyednek az ujjaim. Sóhaja a legszebb hang, amit ezen az elcseszett napon hallottam. Készségesen tárja fel előttem karcsú, hófehér nyakát, ami üvölt egy kis gondoskodásért. Igazán hagyhatnék rajta egy-két foltot. Csak addig kéne sálat húznia, míg el nem jutunk a hotelbe, utána lenne tíz napja felszívódni. Bassza meg, rohadtul meg akarom tenni. Hogy lefoglaljam veszélyes vizekre evező számat, inkább érzékeny kis fülcimpájába harapok, előcsalva még egy sóhajt. Ujjai mellkasomba süppedve jelzik, hogy ismét teli találatom van. Alig várom, hogy még több ilyen pontot találjak rajta. Hogy két napig ki se engedjem az ágyból, és gyönyörből gyönyörbe hajszoljam. – És itt? – széles vigyorral suttogom el a kegyelemdöfést. Már ő is tudja, hogy egy ideje nem a megnyugtatásáról szól, egyszerű kis előjáték. Előjáték, amit kurva korán kezdtünk el. Meg fogok halni a hotelszobáig. Ez a bőrgatya egyszerre áldás és átok. Isteni benne Siri segge, de még jobb lenne, ha nem állna közém, és forró bőre közé. Ráadásul látom, hogy már neki is kezd szűkössé válni a dolog. Áldom az eget, hogy Nora nem próbál ilyesmit rám aggatni. Szerintem nem is tudnának akkorát készíteni, amibe az én farkam belefér.

Ezért az apró, boldog mosolyért minden megérte. Szerelmes pillantással gyönyörködök az ellazult, békés, bár még mindig rohadtul nyúzott arcban. Közelről sokkal jobban látszanak a kimerültség smink alatt megbújó árnyai. Nem áll neki jól. Módosítanom kell a szünet alatti terveinket, és egy kicsit több alvást szőni bele, hogy igazán ki tudja pihenni magát. Tehát többször kell majd ájulásig kényeztetnem őt. Micsoda teher.

- Ha valaki meg mert volna érinteni ott, már megölted volna – nem téved. Ha bárki hozzáérne igazából bármihez, ami nem a háta vagy a karja. Az rövid időn belül a föld alá kerülne. Vagy a víz alá, egy betontömbbel a lábán. Mindenesetre tetszik a vigyor, ami átveszi az uralmat az arcán. Pontosan tudja, hogy mennyire rohadtul a függője vagyok, és mennyire ki akarom őt sajátítani. Eddig nyomasztott, hogy túl soknak tartja majd a féltékenykedésem, de szavai megadták az engedélyt. Szétrúghatok seggeket, ha róla van szó. Mert ő is tudja, hogy csak az enyém.

- Kiismertél – egyre jobban bánik az érzelmekkel. Még kezdő bennük, de egyre ügyesebben olvassa az apró gesztusokat. Nem tudom, lehetnék-e büszkébb rá. De most már elég a rejtőzködésből, biztos akarok lenni benne, hogy a tekintetében nyoma sincs a kétségbeesett ürességnek. Félresöpröm a vágyaimat, és gyengéden, arcát simogatva hívom magamra a jégkék tekintetek ragyogását. – Jobb? – hallani is akarom a szájából. Csak akkor fogom elhinni, hogy igazak a szavak, amiket a teste üzen nekem.

- Köszönöm – halk hangja, és az apró kis biccentés forró elégedettségként áramlik végig a testemen. Hivatalos: sosem fogom magára hagyni, hogy újra eluralkodjon rajta a fojtogató pánik. Még nem tudom hogyan kerüljük el a lebukást, ha így teszek, de félre fogok lökni minden kezet, ami megpróbál hozzáérni. Kivétel a sminkes, a fodrász és Norah. Bár rajta még gondolkodom, nem tetszik ahogy ilyen bőrszerkókba segít belecsomagolni Siri testét. Senkinek sem kéne kartávolságon belül lennie, amikor ilyesmit visel. Senkinek, kivéve nekem. – De nem tudom, hogy fogom kibírni az aftert. Teljesen lemerültem – szóval tényleg csak ennyi. Csak. Úgy tűnik a teljesen leszívott Siri durvább, mint gondoltam. Aggódtam, hogy valami más is történt, de így legalább már csak emiatt kell aggódnom. A tanácstalanság miatt, amit tekintetében látok. Ha lehetne, átvállalnék tőle minden figyelmet, de a fejünk tetejére is állhatunk, akkor is ő marad a banda legnépszerűbb tagja. Ráadásul szülinapja van. Csak akkor tudna észrevétlen maradni az afteren, ha nem jönne el. Bár akkor is észrevennék. A hiányát. Legszívesebben tényleg kicsempészném innen, de tudom, hogy ő profibb ennél. Végig fogja csinálni akkor is, ha beledöglik. Sajnos pont ettől tartok. Viszont mindent meg fogok tenni, hogy segítsem a háttérből. Ha jól sakkozok, hamarabb le tudom szerelni a rajongókat, és akkor csak nagyobb időközökkel kell elviselnie őket. Az talán elég a regenerálódásra egy-egy mesterkélt bájolgással fűszerezett beszélgetés között. Azonban van még egy kis szabadidőnk addig, míg át kell vonszolnunk magunkat az after színhelyére. Előtte még adhatok egy kicsit neki a saját energiáimból is.

- Feltöltelek – vigyorom, és a szavaim félreérthetősége megteszi a hatását. Esküszöm, én ártatlan vagyok, csak egy kis színt akartam varázsolni a sápadt arcára. Kár, hogy mindent nem adhatok most meg neki. Csókok és egy kis kényeztetés. Most csak erre lesz időnk. Csókok és egy kis kényeztetés. Ehhez tartsd magad Axel, rohadtul ehhez tartsd magad. Igazán nem kell foglalkozni a lüktető jelzőbottal, ami fájdalmasan feszül neki a nadrágodnak. Apropó nadrág.

Leemelem magamról Siri könnyű testét, és nekilátok kioldani az egyik oldal fűzős részét. Ki a faszom találja ki ezeket a ruhákat? Esküszöm a praktikusság szót hírből sem ismeri. Az egy dolog, hogy Siri úgy néz ki bennük, mint egy bűnre csábító szexuális fantazmagória, és legszívesebben a fogammal tépném le a hátsójáról a feszes anyagot, de csak részben kárpótol ezért a maceráért.

- Remélem nem csak képletesen érted – ahhh miért kínzol engem, mi amor? Csak szemem sarkából látom a vigyort, amivel lenéz rám, de pont elég ahhoz, hogy beledermedjek a kötözésbe. Bassza meg. Kurvára remélem, hogy csak az agyam húzza, és nem gondolja komolyan. Nem szexelhetünk. Most nem. Bármennyire is szeretném letépni róla ezt a nadrágot, és belepréselni testét a kanapéba. Addig akarom őt dugni, míg a nevemen kívül semmi sem képes elhagyni az ajkait. Míg már semmi más nem marad az agyában, csak én. Remek. Most már a kielégületlenség feszültsége is bejön az eddigi agybajok mellé. Rohadtul szükségem lenne most egy órákig tartó motoros száguldásra, hogy levezessek mindent. Meg egy kis szexre. A kettőre együtt.

- Ha elkapkodjuk a szexet, egész héten fájni fog a feneked – nem tudom, hogy őt, vagy magamat akarom meggyőzni arról, hogy ez a helyes döntés. Ha csak nem tart egy kis dugi síkosítót a kistáskájában, akkor se időnk, se eszközünk arra, hogy megfelelően előkészítsük lehetetlenül szűk hátsóját. Bassza a hatalmas farkam. Kezei a vállamon keresnek támaszt, míg nem túl finoman megpróbálom lerángatni róla a nadrágját. A körülmények azonban ellenem dolgoznak. Először is Siri illata kurvára tömény ennyire közelről. Másodszor, ez a gatya úgy tapad rá, mintha sosem akarna elválni a bőrétől. Harmadszor pedig a farka annyira csábítóan ugrik ki a bőrnadrág szorításából, hogy a torkom azonnal kiszárad, és ajkaim közé akarom venni a bársonyos kis merevedést. A picsába. Rohadtul a picsába. Ezt kurvára nem gondoltam át alaposan.

- Hiányzol odabentről – nyöszörgő sóhaja az utolsó, amit hallok, mielőtt szívdobogásom minden mást elnyom. Bassza meg. Kit akarok áltatni? Kurvára nem akarok mást, csak itt helyben ráhúzni őt a farkamra. Azt mondtam bármit megteszek, amit kér, nem fogom megszegni a szavam. Meg fogom bánni. Tudom, hogy rohadtul átkozni fogom magam, de Siri és a saját vágyam olyan sűrű ködöt borít az agyamra, amin már semmi sem tör át.

Megkönnyebbült sóhajjal tolom le magamról az átkozott farmert és alsót, hogy kínzóan lüktető merevedésem végre szabad levegőhöz jusson. Sajnálom, hogy eddig elhanyagoltalak haver, de ígérem, most tiéd lesz a legjobb fogás, ami csak létezik. Derekát megragadva rántom magamhoz pacsirtám testét, egy pillanatig sem habozva, elvéve, amit akarok. Illetve nem teljesen, mert arra még nem áll készen. Vajon lesz valaha olyan, hogy bármikor gond nélkül magam alá gyűrhessem egy gyors menetre? A méretkülönbségeinket figyelembe véve erősen kétlem.

Nyelvemre harapva folytom el a hangos nyögést, mikor farkam végre a tökéletes félholdak közé csúszik. Nem bukhatunk le az egész backstage előtt. Rohadt jó újra itt lenni. Kibaszottul hiányzott az érintése a merevedésem körül. Nem az igazi, meg sem közelíti mikor tényleg benne vagyok, de most a látvány sok mindenért kárpótól. Kiszáradt szájjal, megbabonázva figyelem formás hátsója közt mozgó farkamat. A kontraszt egyszerűen megőrjít, izmai rezdülései, tökéletesen hibátlan, ívbe feszülő háta több, mint amit valaha kívánhatnék. Ennek így szánalmasan gyors vége lesz, de annyira kibaszottul izgató az egész. Ujjaim combomba süllyednek, ahogy kapaszkodót keres. Halk sóhaj csúszik ki ajkaim közül, zihálva nyelem a levegőt, imádott pacsirtám derekát irányítva. Hogy a picsába lehet ennyire jó ebben is? Rohadt gyorsan tanul, és ez rohadtul szexi. Néhány hónap és tényleg az a luxus kéjenc lesz, akinek első találkozásunkkor hittem. Képtelen vagyok levenni tekintetem szédítően tökéletes fenekéről. Nem kell látnom az arcát, sóhajai elárulják. Ő is pont annyira élvezi, mint én. Nem. Visszavonom. Az én kilátásom sokkal jobb, közel sem élvezheti annyira, mint én. A levegő egyre forróbb, szinte égeti a bőrömet. Nem látok és nem érzek mást, csak az egyre idegtépőbb ritmusban mozgó pacsirtámat. Az én rohadtul tökéletes és szexi pacsirtámat.

- A fenébe, Siri. Mindig meg akartalak dugni az egyik bosszantóan csini bőrgatyádban – minden egyes kibaszott koncerten erről álmodoztam. Hogy falnak döntöm, és a combjaira tapadó, letolt gatyában teszem őt magamévá, bosszút állva az órákon át tartó kínzásért. Egyszerre gyűlölöm és imádom ezeket a nadrágokat. Csak ezekben és meztelenül akarom látni életünk hátralévő részében. Ha nem vesztenénk ennyi időt a lehámozásával, könyörögnék, hogy mindig ezt viselje. De most végre valóra válthatom a fantáziám. Agyam hátuljában egy figyelmeztető hang próbál kirántani a vágy keltette sűrű ködből, de esélye sincs. Túl intenzív minden. Siri illata, izzadt bőrének tapintása, halk sóhajai, egyre gyorsuló mozgása. Rohadtul elveszi az eszem. Megemelem testét, és minden önuralmamat latba vetve nem lököm azonnal magam a testébe. Farkam lüktetve feszül a forró, mozdulatlan izomgyűrűknek. Bassza meg. Rohadtul bassza meg. Lehunyt szemeim mögött csillagok szikráznak a fejem fölött átbukó gyönyör előszelétől. Ez nem fog menni.

- Ez nem fog menni – hangja megremeg, ahogy elismétli ki nem mondott gondolataimat. A szavaiban rejlő fájdalom kijózanít annyira, hogy képes legyek mély levegőket venni a felszínes zihálás helyett. A picsába. Majdnem fájdalmat okoztam neki, mert rohadtul elvesztettem a kontrollt. Én vagyok a tapasztaltabb és a hidegvérűbb, gondolnom kellett volna rá, hogy nem áll készen. Gondoltam is, csak kurvára elnyoma az érzés, hogy azonnal meg akarom őt kapni. Minden józan eszem elvesztem mellette. Tönkre tesz ez a srác. Tönkre tesz, de rohadtul imádom érte.

- Tudom, a kurva életbe – feszülten túrnék hajamba, de az ostoba fonatok ebben is meggátolnak. A picsába már. Semmi sem akar sikerülni ezek a rohadt estén? Több vér kell az agyamba. Vér, ami jelenleg a merevedésemben lüktet olyan hévvel, hogy nem tudok másra koncentrálni. Siri. Koncentrálj Sirire. Az a legfontosabb, hogy ő is élvezze. Élvezze. Hát persze, ez lesz a megoldás. Megvilágosodva, önelégült vigyorral fektetem combjaira. Bőre forrón simul az enyémhez, feneke szinte könyörög, hogy megjelöljem. Soha semmibe sem akartam ennyire beleharapni. Rohadtul meg akarom őt kóstolni mindenhol. De most nincs ilyesmire idő. Most céltudatosnak és hatékonynak kell maradnom.

Ujjaimat benyálazva simítok végig selymes bejáratán. Teste megfeszül, remegve üdvözli magában első ujjamat. Nincs türelmem olyan figyelemmel lenni felé, mint megérdemelné, de most túlságosan vágyom rá. Remélem megérti, és nem fog harcolni. A testét már meggyőztem, már csak a gondolatait kell megnyernem magamnak. Az izmok kínzóan lassan adják meg magukat, hiába reszket a teste, nem érzem a gyors lazulást. A picsába. Nem fogom tudni kivárni, míg teljesen készen áll. Szerencsére nem is ez volt a terv.

- Mit művelsz? – egészen addig tart felháborodott ellenkezése, míg meg nem találom, amit keresek. A legérzékenyebb pontot, ami azonnal benne rekeszti a szavakat. Ugyan alondra, akkor sem tudnál ellenállni nekem, ha tényleg akarnál. Ilyen rövid idő alatt jobban kiismertem a tested, mint bármelyik barom, akit korábban összesodort veled a balsors. Pontosan tudom, hol és hogyan kell hozzád érnem, hogy megkapjam, amit akarok. És ennél csak sokkal jobb leszek, minél többet leszünk együtt. Rá fogsz jönni, hogy mennyire tehetséges szerető vagyok, és soha többet nem leszel képes másra gondolni.

- Csinálok magunknak síkosítót – vöröslő arcát elrejti előlem, testén végig száguld a gyönyör félreismerhetetlen előszele. Megtehetném, hogy farkát is kényeztetem közben, de bizonyítani akarom, hogy anélkül is képes vagyok pillanatok alatt a csúcsra juttatni őt. Akarom mondani időt akarok neki hagyni, hogy jobban kitáguljon. Igen. Csak azért nem kényeztetem mindenhol. – Szóval élvezz nagyot, pacsirtám – a szégyentelenül elmormogott szavak, és ujjaim simogató érintése a prosztatáján megteszik a hatásukat. Ha ennyire élvezed, tudok sokkal mocskosabb dolgokat is suttogni, miközben keményen megduglak. Mert most pontosan erre vágyok. Belepréselni a tested a kanapéba, és forró, sötét titokként megosztani mindent, amit veled tervezek tenni az éjszaka. Vágy, imádat és szerelem mellkasfeszítő keveréke kavarog bennem, ahogy a lecsengő gyönyörtől meg-meg rezzenő testét figyelem. Mint egy kicseszett erotikus műalkotás. Életemben először bánom, hogy nem én vagyok a festő a családban. Tényleg totál megőrjít ez a srác.

Nincs erőm tovább gyönyörködni benne, és erőt adni neki, hogy összeszedje magát. Talán jobb is, ha most a vágy elkábítja, talán nem fog annyira fájni neki. Nedvétől síkos ujjam ismét puha, forró nyílásához csúszik. Még egy kis idő. Néhány perc, és elmondhatom, hogy én mindent megtettem. Onnantól csak némán elsuttogott fohászok maradnak, hogy sikerüljön anélkül, hogy szétszakítanám apró testét.

- Siri, mindenki rád vár – a kurva isten faszába már az egész kibaszott világgal. Elrántom kezem pacsirtám testétől, mielőtt véletlen kicsalogatnék egy félreérthetetlen nyögést ajkai közül. Engem nem zavarja, Wy úgyis tud rólunk, de Siri biztosan kiakadna. A picsába. Spanyol szókincsem széles tárházát felvonultatva átkozom ki basszerosunkat a puszta létezésből is. Ezt kurvára nem hiszem el. Épp fájdalmasan merev, lüktető farokkal kényeztetem az ölemben pucsító szeretőmet, erre ez a majom itt kopogtat. Nincs valami jobb dolga? Mondjuk kihúzni a fejét a seggéből? Ezennek Wy is felkerült a halállistámra Noah mellé. Ezeknek Ben külön tréninget tartott arról, hogyan kell szétbaszni a magánéletünket? Elegem van az egész kibaszott turnéból, csak egy kis istenverte szabadidőt akarok Sirivel. Olyan nagy kérés lenne?

- Az ember legalább a szülinapján hadd zuhanyozzon békében baszki – honnan van ennyire ereje? Hogy tud ennyire összeszedettnek hangozni? Ha nem lennék ennyire magabiztos a képességeimben, ezen még fenn is akadhatnék. Jelenleg levegő után kapkodva, remegő lábakkal és szétesett elmével kéne várnia a folytatást, erre itt trécsel Wy-al. Beszarok. Valószínűleg ez is az évek óta tartó hazug titkolózás hozadéka. Bármikor játszi könnyedséggel kamuzik. Még jó, hogy a nagy részükön átlátok. Legalábbis azt hiszem.

- Még nincs is szülinapod – ez komoly? Most ezen lovaglunk? Wy, vagy eltűnsz, vagy végig hallgatod, ahogy alaposan megdugom a legjobb barátodat. Ez a két lehetőséged van, válassz bölcsen. Vagy legalább gyorsan.

- Kabbe – legalább Siri is dühös. Legalább annyira akarta a folytatást, mint én. Nézzük a jó oldalát, csak egy fájdalmasan kemény, lüktető merevedés van a szobában kettő helyett. Kár, hogy most én vagyok a farok rossz oldalán.

- Siessetek – összeszorítom fogaim, és egy pillanatra lehunyom a szemeim, hogy erőt gyűjtsek. Kurvára nem maradhatunk itt, és kurvára nem folytathatjuk ezt tovább. Tudom, hogy ez a helyes döntés, ha nem akarunk lebukni, de kicsit sem tetszik. Bele se kellett volna kezdenünk ebbe az egészbe. Az egyetlen előny, amiben reménykedhetek, hogy Sirinek segített. Talán töltődött annyit, hogy átvészelje az estét. Az én farkam meg majd lerohad a szűnni nem akaró merevségtől. Szép kilátások. De érte még ezt is bevállalom. Soha egyetlen partnerem boldogsága sem volt ennyivel fontosabb, mint az enyém. De ő kibaszottul különleges. Totál nem vagyok normális.

Néma sóhajjal ültetem magam mellé, igyekezve minél kevesebbszer végig pillantani a testen, amit nem kaphattam meg. Wy jön egy vacsorával valami kurva drága étteremben. Vagy egy új motorral. Ezért az áldozatért azt is megérdemelném. Be fogom neki nyújtani a számlát. Lecibálom magamról a maradék ruhát, aminek jelenleg az érintését sem bírom elviselni. Csak azt akarom érezni, ahogy Siri forró bőre hozzám simul. De erre még várhatok egy fél napot, hátha a fasztaliga bandatársaknak.

- Gyorsan lezuhanyzok, addig te is szedd össze magad – kell egy hideg zuhany. Egy nagyon hideg. Az talán segít átvészelni az aftert maradandó károsodás nélkül. Csak remélem, hogy kicsit elernyednek a dolgok odalent, különben a nadrágomat sem lesz túl kellemes élmény visszavenni. Vajon Siri mit szólna, ha álló fasszal és egy törülközővel a derekamon libbennék be a buliba? Egy kicsit szeretném látni a reakcióját. Vajon kikaparna szemeket, vagy csak engem rángatna el onnan? Mindkettővel túl nagy feltűnést keltene, de kicsit remélem, hogy nem hagyná annyiban a dolgot.

Hátra sem pillantva vetem be magam a fullasztóan szűk kis fülkébe. Egyetlen olyan helyzet van, mikor élvezni tudnék egy ennyire szűk helyet. Ha közben Siri teste simul hozzám, és a nyögései verődnek vissza a falakról. Minden más eset rohadt frusztráló. A jeges víz szinte marja a bőrömet, de fogaimat összeszorítva, a falnak támaszkodva tűröm, hogy végig folyjon testemen. Volt már rosszabb. A téli nyaralónknál egyszer rendeztünk egy pucér futást a tesóimmal. A hó majdnem térdig ért, és csak akkor nyerhettél, ha minimum kétszer megállsz hóangyalt gyártani. A mi mexikói vérünket nem erre találták ki, de nyilván megcsináltuk, mert nem maradhattunk alul a tesóinkkal szemben. Az már más kérdés, hogy Harrison és Connor behúztak érte egy-egy tüdőgyulladást. Gyengék. Még legalább fél óra kéne hozzá, hogy teljesen lenyugodjon a testem, de arra most nincs idő. Kihoztam a legtöbbet, amit lehetett a helyzetből. Most már talán legalább a nadrágot fel tudom majd cibálni magamra.

Kilépek az apró zuhanyból, hogy legyen helyem rendesen áttörölni magam. Taktikusan kerülöm Siri látványát, de a meztelen szeretőm jelenlétének puszta tudata is elég hozzá, átmelegedjek belülről. Bassza meg. Gyűlölöm Wy-t. Esküszöm csak azért fogom figyelni, hogy mikor készül egy romantikus estére Lydiával, hogy rájuk törhessem az ajtót, mikor épp álló fasszal térdel az ágyon. Kurvára megérdemelné a bosszút. Egyedül Lydiát nem büntetném ezzel, ő túl jó fej csaj.

Néma dühöngésemből ajkak puha, nedves érintése szakít ki. Ő a picsába. Szívem azonnal visszatér a korábbi szapora ütembe, hogy a vér visszapumpálja az alsóbb területekre. Ujjaim megrezdülnek, hogy átkaroljam a karcsú derekat, és magamhoz vonjam a forró testet, amire átfagyott bőrömnek szüksége van. Bármit tesz velem, az egyszerűen csodálatos. Ez valami különleges képesség lehet. Vagy csak ennyire az ujjai köré csavart. Miért játszik a tűzzel? Ha megnyugtatásnak és vigasztalásnak szánta, akkor nagyon rossz irányba tapogatózik.

- Ezzel nem segítesz – hangom még mindig rekedt az elfojtott vágytól. Ha ez így marad egész estére, rohadt sok nedves bugyit fogok gyártani magam körül. Régen ezt egy csodálatos lehetőségnek gondoltam volna néhány ígéretes éjszakára, most nyűgnek. Most csak Sirire akarok hatással lenni. Csak azt a ragyogó jégkék tekintetet akarom látni, ami most is felpillant rám. Annyira gyönyörű. A látványa elég ahhoz, hogy alább hagyjon frusztrált dühöngésem. Legalább ő megkapta, amire vágyott. Ez nekem is elég kell, hogy legyen. Mikor lettem ekkora mamusz?

Próbálom elterelni gondolataim a forró ajkak érintésétől. Még sosem csókolt meg mást, csak a számat, de kibaszottul jó érzés. Gyengéd és mégis váratlanul izgató. Többször kéne ezt csinálnia. Ki kéne használnia, hogy nem csak az énekléshez van tehetsége azoknak az ajkaknak. Mintha csak meghallaná ki nem mondott javaslatomat, térdre ereszkedik előttem. Mozdulatlanná dermedve, döbbent tekintettel bámulom a rózsaszín tincseket. Most tuti, hogy véres fejjel, ájultan fekszem a zuhanyzóban, mert ez csak egy hallucináció lehet. Nem. Egy hallucinációt nem éreznék ennyire. Nem remegnék meg a merevedésemre kulcsolódó karcsú ujjak érintésétől. Bassza meg, imádom. Bárhol, bármikor belecsúsztathatná kezeit a nadrágomba, nem állítanám meg. Ha valamelyik tesóm esküvőjén tenné a szertartás alatt, még akkor is örömmel fogadnám. Szívem ki akar szakadni a helyéről, lábaim már a gondolatától is remegnek annak, amire készül. Komolyan meg fogja tenni, vagy csak az agyamat húzza? Honnan szerzett ennyi bátorságot? Vagy ha eddig is ott rejtőzött ez a bátor kis kéjenc, miért váratott? Ha most megfutamodik, felkötöm magam. Szükségem van az ajkai érintésére. Próbálom ezt elmondani neki, de csak neve elhaló suttogásáig jutok. Ő mégis megérti. Tökéletesen tudja, hogy mire vágyok. Olyat fog adni nekem, amit még soha, senki másnak. Egy újabb első, amit nekem ajándékoz. Szeretem őt. Annyira szeretem. A forró nedvesség, ami körbe ölel, és nyelve ismerkedő érintései már túl soknak bizonyulnak. Remegnek a lábaim, mintha izgatott elsőbálozó lennék. Minden gyakorlatom mehet a kukába, ha mellette vagyok. Ő még gyakorlatlan mozdulataival is nagyobb vágyat kelt bennem, mint korábban bárki. Néha korrigálnom kell, kisegítve irányítom őt a megfelelő pozícióba, de enélkül is életem legjobb szopását kapnám tőle. Hagyom, hogy ismerkedjen a helyzettel. Tényleg gyorsan tanul. Úgy tűnik nem veszem el eléggé az eszét az ágyban, mert túl sok mindenre emlékszik. Térdeim egy pillanatra megbicsaklanak, mikor mélyebbre enged magában. A rohadt életbe. Visszavonok mindent, amit korábban állítottam. A világ legszexibb látványa, ahogy farkam az ajkai között mozog, miközben rám ragyognak a vágytól és érzelmektől csillogó őrjítő szemek. Az életem egy kibaszott luxuspornó. Gyönyörű. Az én nagy szájú, pimasz, önimádó pacsirtám, aki bevállalta ezt értem. Tökéletes vagy, mi amor. Próbálom húzni a pillanatot, de a gyönyör már túl gyakran csap át fejem felett. Egyre kevesebb erőm van újra és újra a felszínre küzdeni magam. Bele akarok süppedni a forróságába. Nyelve észvesztő játékába. A tekintetbe, ami vaskos láncokkal kulcsol magához. Elvesztem. Gyorsít a mozdulatokon, amiket tincsei közé simuló kezem segít. Megőrjít a látvány.

Túl sok.

Ziháló nyögéssel süllyedek a ragyogó óceán mélyére, ahol a perzselő gyönyör vár. Figyelmeztetnem kellett volna, elhúzni a fejét, de nem volt erőm. Azt akartam, hogy érezzen. És ő így is tett. Nem rántotta el a fejét és köpött a földre, hanem elfogadott mindent, ami én vagyok. Nem bírom. Nem bírom nyitva tartani a szemem, kell egy pillanatnyi menedék az átható pillantása elől, ami még mindig fogva tart. El kell szakadnom tőle, különben összeroppant a bennük kavargó érzelmek súlya. Ez rohadtul intenzív volt. Szívem kérlelhetetlen dübörgése csak lassan hagy alább, hamarosan újra hallok mást is rajta kívül.

Most már biztos vagyok benne, hogy eladta a lelkét az ördögnek. Túl tökéletes mindenben. Nem tud hibázni. És ez a csodálatos srác az enyém. Kurvára csak az enyém.

- Csodálatos voltál, mi amor – a szavak képtelenek átadni a hálát, amit iránta érzek. A szerelmet, ami elárasztja a mellkasomat kipirult arca látványától. Már módot kell találnom rá, hogy megértessem ezt vele. Hogy tudja mennyire kibaszottul büszke vagyok rá megint. Hogy mennyire szeretem őt. Felkapom súlytalan testét, és a kanapéra fektetem kába szeretőmet. Kissé ironikus, hogy ő van ennyire szétcsúszva, pedig én voltam, aki élete egyik legnagyobb orgazmusán esett át néhány perce. Ebből is látszik, hogy melyikünknek van több gyakorlata. De hamarosan te is ennyire profi leszel, mi alondra.

Nyögésétől ismét megrándul a farkam, de szerencsére még nem tért eléggé magához. Ha megtörténne, akkor örökre itt ragadnánk. Viszont Sirié annál inkább benne van a buliban. Elégedett vigyorral figyelem nedvesen csillogó merevedését, amit akaratlanul is, de én okoztam. Imádom, hogy ennyire felizgatta, amit velem tett. Kezd rákapni a valódi szex ízére. Még néhány hét, és emlékezni sem fog a sok idiótára, akik előttem próbálták kielégíteni. Duzzadt ajkai elnyílnak, pilláit félig lehunyva sóhajt fel, miközben próbál ellenállni annak, amit tenni készülök. Ugyan mi amor, mindketten tudjuk, hogy pontosan erre vágysz. A testén végig futó remegés a tökéletes bizonyíték erre. Nem. Az ajkaim közt megránduló farka sokkal inkább az. Az íze tömény és tökéletes. Igazi Siri. Minden, ami ő. Minden, amit imádok benne. De most nem húzhatom az időt. A lehető legnagyobb orgazmust kell neki okoznom a lehető legrövidebb idő alatt. Ujjam könnyedén csusszan a testébe, belülről simogatva bársonyos puhaságát. Sóhajai egyre jobban szétcsúsznak, ujjai görcsösen markolják a kanapé szövetét. Mindent megadnék érte, hogy én lehessek az a szövet. Hogy belém kapaszkodjon fájdalmas hévvel. Rohadtul gyönyörű. Teste megfeszül, számat elárasztja magja, de egy cseppet sem hagyok veszni. Nyögésével összefonódott nevem a fülemben visszahangzik. Imádom, mikor így mondja ki.

Elégedett mosollyal nézek végig mesterművemen. Egy kipirult, ziháló mellkasú, lehunyt szemű pacsirtán. Tagjai szétvetve, teste még időnként megborzong a gyönyör utóhullámaitól, farka még félig mereven, nedvesen és hívogatóan csillog. Ajkai halvány, kielégült mosolyra húzódnak, aminél kevés szebb látvány van a világon. Ez az, amit soha, senki sem láthat rajta. Ha mégis, akkor kivájom a paraszt szemét, és megetetem vele. Ez a Siri csak az enyém. Bárki azonnal beleszeretne, ha meglátná. Gyűlölöm, hogy itt kell hagynom. Fintorogva rángatom magamra ruháim, nem törődve éledező farkam makacs ellenkezésével. Bassza meg az egész. Minden tökéletes pillanatnak szét kell csesződnie.

- Kicsit elvonom a figyelmüket, de ne maradj sokat – annyit változott a helyzet, hogy a szemei már nyitva vannak ugyan, de vakon merednek a plafonra. Imádom, hogy ennyire ki van ütve. És utálom, hogy nem maradhatok vele. Legalább a búcsúmra reagál. Ez a mosoly már tudatos, és rohadtul szexi. Bár én haraphatnék így az ajkaiba. Nem. Erre most ne gondolj Axel, különben még szarabb lesz az amúgy is pocsék after. Egy utolsó búcsú pillantással mérem végig sápadt, kicsit talán túlságosan vékony testét, mielőtt semleges arckifejezést varázsolva magamra hagyom el az öltözőt. Gondolatban feljegyzem, hogy a szünet alatt normális ételeket kell etetnem vele, hogy kicsit összeszedje magát. Általában rendesen eszik, hogy legyen energiája végig ugrálni a koncerteket, de tippre az utóbbi napokban ő is többször megfeledkezett róla, mint mindannyian. Néha az alvás előrébb való, mint egy jó kajálás. Csak a családom meg ne tudja, hogy valaha ilyesmire gondoltam.

oOoOo

Az alkohol okozta tompaságon is átüt Siri illata, nyakának különleges íze, az ajkaim alatt száguldó szívverése. Ennyi. Eddig bírtam. Most már ideje, hogy ujjaim helyét átvegye merevedésem. Túlságosan vágyom rá, hogy megkapjam, ami napok óta elérhetetlen célként lebegett előttem.

- Készen állsz, mi amor? – most végre senki sem állhat közént. Nem gonak ránk nyitni, nem fogják dühösen verni az ajtót, és nem fognak belerondítani a terveinkbe. Senki sem teheti tönkre az éjszakánkat.

Senki.

Csak az én kimerült szeretőm.

- Siri? – halkan suttogom nevét, mivel nem érkezett válasz a kérdésemre. Se egy gúnyos beszólás, se egy türelmetlen sürgetés. Csak saját zihálásom, és szűnni nem akaró könyörtelenül hangos szívverésem töri meg a hotelszoba fájdalmas csendjét. Újra próbálkozom, de semmi. Rosszat sejtve tapogatom ki az éjjelilámpát, hogy tompa fényében szembesülhessek egy teljesen ájult pacsirtával. – Te most komolyan bealudtál? – döbbent motyogásom hamar átcsap kínlódó, de mégis szórakozott nevetésbe. Nem hiszem el. Tényleg bealudt. Elájult, mielőtt a lényegre térhettem volna. Ki kéne akadnom, mégis a nevetés forró boldogságot hoz magával. Annyira kűzdök a hangos röhögés ellen, hogy az erőlködés könnyeket csal a szemembe. Nem hiszem el. Komolyan nem hiszem el.

És még most sem. Nedves tincseimet hátra simítva hagyom, hogy a zuhanyrózsából áradó forró víz az arcomba csapódjon. Mosolyom levakarhatatlan az emlékképtől, ami örökre elmémbe égett. Egy elnyílt ajkakkal szuszogó, öntudatlanul összegömbölyödő pacsirtáról. Amit legördültem róla, felvette a süni pózt, amiben a legtöbbször alszik. Mint ha ott sem lennék mellette. Először elaludt kényeztetés közben, aztán pedig ez. Ha nem tudnám mennyire imád, akkor meg is sértődhetnék. Kár, hogy pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem én voltam az ájulás oka. Vagyis részben talán. Egyszerű végkimerülés. Inkább alattam az ágyban érje el, mint a színpadon a koncert közepén. Amúgy is, kurva aranyos volt, ahogy bealudt. Nem hittem, hogy ilyen létezik, de ő megtette. Mert ő Siri, aki mindig váratlant húz. Nem tudok rá haragudni amikor végtelen béke és nyugalom uralja az általában feszült vagy kifejezéstelen vonásokat. Inkább csak próbálok örülni, hogy ennyire biztonságban érzi magát mellettem. Csak akkor üt ki ennyire a napok óta tartó stressz, ha ott vagy, ahol a legnagyobb nyugalmat kapod. Szóval köszi a bókot, mi amor. Kár, hogy a farkam már annyira nem díjazta a tegnap estét. Addig én sem süllyedek, hogy megdugjak egy ájult srácot, bármennyire is szexi. Szóval maradt az órákon át tartó sötétbe bámulás, és reménykedés, hogy nem halnak el a szövetek odalent. Könnyebb lett volna kiverni magamnak, de megfogadtam, hogy olyat nem csinálok, míg Sirivel vagyok. Max akkor, ha kitalálja, hogy spirituális megújulásra megy Nepálba. Ahhh, kit akarok átverni? Az első repülővel utána mennék. Annyira vágytam rá, hogy még a szuszogása is erotikusnak tűnt. Nem sokon múlott, hogy átmenjek a másik hálóba, hátha ott sikerül lenyugtatni magam. Viszont kurva nagy ostobaságnak tűnt magára hagyni őt, mikor végre akadályok nélkül lehetünk együtt. Vajon elmúlt a merevedésem, vagy reggel ugyanazzal keltem, amivel feküdtem? Remélem nem, különben tényleg fel kell keresnem egy dokit. Vigyorogva zárom el a csapot, és lépek ki az életmentő zuhany alól. Nem volt szívem felkelteni és magammal rángatni alvó mormotámat. Túlságosan rohadtul aranyos volt. Inkább kiosontam mellőle, hogy megszabaduljak Nora fonataitól, hat tonna hajlakktól, a reggeli merevedésemtől, és a rajongók éhes pillantásainak emlékétől. Ez utóbbit régen imádtam, de most már inkább frusztrálnak. Imádom a figyelmet, de ha lehet válogatni, inkább csak Siriét akarom.

Siriét, aki most kurvára nincs ott, ahol lennie kéne. Dermedten bámulom az üres ágyat, ahol csak a feltűrt ágynemű emlékeztet a szeretőmre, akit pontosan itt hagytam. Mégis meddig voltam távol? És hova a picsába lett? Az aggodalom aljas hirtelenséggel szorítja össze torkomat, és akaratlanul is felrémlik a kép, ahogy rózsaszín tincsei eltűnnek a délutáni tömegben. A picsába. Az nem lehet, hogy megint meglógott. Azt hittem egy aranyos sráccal jöttem össze, nem egy szökési mániában szenvedő neveletlen kölyökkutyával. Ha most tényleg meglépett, esküszöm, hogy felgyújtom ezt a kurva várost, és a helyét behintem sóval.

Gyors pillantást vetek az éjjeliszekrényre, ahol telefonja pihen. Kár, hogy ez még nem nyugtat meg igazán. Kinézem belőlem, hogy itt hagyja, mert nem akarja, hogy keressem. Úgyis kikapcsolná, minek vigye? Remek. Mikor lettem ennyire rohadtul paranoiás? Amúgy is, miért futott volna el? Nem volt veszekedés, sem túl sok heves érzelem, amivel nem tudott volna megbirkózni. Az esti tempó sem lehetett túl gyors neki, hiszen ő maga kérte, hogy siessek, és ne szarozzak túl sokáig az előjátékkal. Ajkaimra feszült mosoly kúszik az emléktől. Kurvára remélem, hogy itt vagy valahol, alondra. Tenyerem hűvös és nyirkos, pedig esküszöm, hogy szárazra töröltem magamat. Legszívesebben nevét ismételgetve túrnám fel a lakosztályt és a hotelt, de próbálok fegyelmezett maradni. Nem hagyhatom, hogy teljesen kibuktasson a marhaságaival. Évi egy kiadós pánikolásnál nem igazán vágyom többre.

Arcom megrándul az üres nappali látványától. Csak a táskáink vannak itt, amiket tegnap lehajítottunk. Akkor rohadtul nem számított más, csak hogy végre kettesben lehetünk, és megkaphatjuk a másikat. Úgy tűnik ez is csak a részeg Siri egy meggondolatlan döntése volt. A büdös picsába. Nem tudom eldönteni, hogy az ideg vet szét jobban, vagy az aggodalom marja szét a gyomromat. Kurvára nem értem, hogy most mi van. Siri rosszabb, mint a nők, akikkel dolgom volt. Mindig azt hittem a srácokkal könnyebb, jobban megértem őket, de kezdem úgy érezni, hogy önámítás volt az egész. Alondra nem úgy működik, mint egy átlagos pasi. Sőt, még egy átlagos emberhez is csak nehezen hasonlítható. Reménytelen sóhajjal nyitom ki a nem használt hálószoba ajtaját, hátha csak átjött ide aludni, mert felzavarta a zuhany hangja. A zuhanyé, ami meg mernék esküdni, hogy ebből a fürdőszobából szól. A megkönnyebbülés szinte zavaróan súlytalanná teszi végtagjaimat. Szóval még sem futott el. Legalábbis nem túl messze. Ujjaim megremegve fonódnak a kilincsre, de nem próbálják kinyitni. Homlokomat az ajtónak döntve hunyom le szemeim, és hallgatom a vízsugár jellegzetes hangját. A vízsugárét, ami éppen helyettem simogatja a szerelmem testét. Mégis mi a szent szarért jött át ide, ahelyett, hogy bepattant volna mellém? Végre itt az alkalom, hogy gátlástalanul dugjunk a lakosztály minden pontjában, erre ő már az elején lefagyasztja a hangulatot. Most vagy csináltam valami hülyeséget, amire nem emlékszem, vagy nem tudtam, hogy annak számít, vagy ennyire elege lett az emberekből. Lehet annyira besokalt, hogy már engem sem tud elviselni? Hát úgy rohadt jó tíz napnak nézünk elébe.

Frusztrált szusszanással hagyom ott a szobát táskámat felkapva megyek vissza sajátomba. Mert gondolom ez lesz a sajátom. Siri csomagjához inkább nem nyúltam, nincs hangulatom egy újabb „mi a faszért döntök mindig helyette” litániához. Hátha a másik zuhany mellett a másik szobát is használni tervezi néhány napig. Lehet, hogy tényleg kell neki időt hagynom, bármennyire is viszket a bőröm, hogy az övéhez simulhasson. Ha ez kell ahhoz, hogy ne kerüljön vissza a tegnapi állapotba, akkor legyen. De azt ne várja, hogy boldog legyek a dologtól. Legalább arra gondolhatott volna, hogy mennyire lesz szar érzés azzal szembesülni, hogy eltűnt. De persze Siri nem igazán jeleskedik abban, hogy mások érzéseivel foglalkozzon. Hiszen még a sajátjaihoz sem ért. Hihetetlen mekkora analfabéta ilyen téren. Legalább van valami, amiben egyáltalán nem tökéletes.

Magamra rángatok egy melegítőt, felhúzom a redőnyöket, és bár csábít, hogy a feszültséget a medencében vezessem le, megállítom magam. Ha most lelépek, akkor megint valami elcseszett vita lesz a vége, és mondhatom le az egész meglepetés utat, amit neki terveztem. Plusz ÉN nem szoktam szó nélkül lelépni. Ha maradok, legalább hamarabb túlesünk a dolgokon. Bár lehet észre sem fogja venni, hogy valami nincs rendben. Be kellett volna mennem hozzá a fürdőbe, a falnak préselni vékony testét, és egy vad csókkal a tudtára adni, hogy mekkora idióta volt. Abból talán értene. Rohadtul kellene egy kávé, és egy kis mozgás, hogy rendbe szedjem a gondolataim. Az utolsó hajrá engem is sokkal jobban kimerített, mint gondoltam. Valószínűleg azért vagyok ennyire nyűgös. Meg mert a szeretőm inkább a rusnya csempe társaságát választja, mint az enyémet.

Mivel a dobszerkómat nem hozhattam magammal, marad a nappali kanapéja, és a Netflix. Hátha egy kis agyatlan sorozatozás elvonja a figyelmem arról, amit nem kaphattam meg. Úgyis pihenésre szántuk ezeket a napokat, az, amit vele akarok csinálni, pedig nem éppen pihentető. Próbálom ezzel nyugtatni magam, de nem igazán működik. Ekkora marhaságnak max csak Noah dőlne be. Nem is igazán figyelek arra, ami a képernyőn történik, minden idegszálam a tőlem balra lévő ajtóra fókuszál. Mi tart ennyi ideig egy zuhanyzáson? Ha kiveri magának, ahelyett, hogy velem lenne, akkor esküszöm egy hónapig tartó szexmegvonásban részesítem. Bár ez nem tudom melyikünknek lenne igazi büntetés. De biztosan nem azt csinálja. Egyszerűen csak ő is szenved a fonatokkal és a hajlakkal. Tessa tudta, hogy eseményteljes éjszaka lesz, ezért semmit sem aprózott el. Jól kellett mutatnunk még azokon a képeken is, amik az utolsó bulin készültek. A feladatot teljesítette, megdolgozott a halom pénzért, amit kap. Kár, hogy az én napomat még nehezebbé tette a profizmusa.

Örökkévalóságnak tűnik, mire végre kinyílik az istenverte ajtót, és a szobát betölti Siri jelenlétének melegsége. Régen annyira fagyos volt a levegő amikor megjelent, hogy a farkam kisebbre húzódott, mint Noah-é, de azóta megváltozott a dolog. Most már rohadtul merevedésem támad már csak attól is, hogy egy levegőt szívok vele. Ennek ellenére ellenállok, és kitartóan bámulom a tévét. Nehezebb rá neheztelnem, ha látom is őt. Márpedig valahogy a tudtára kéne adnom, hogy az ilyen baromságokról le kell szoknia. Nem fogok folyton a nyakába lihegni, felőlem aztán élheti a magánéletét, csak tudjak róla, ha éppen lelép. Túlkapom a dolgot? Lehet, de leszarom. Kimerült vagyok és nem akartam mást, csak Sirivel lenni. De úgy tűnik, ha nincsenek bandatársak, akkor mi csesszük el magunknak. Nem tudom mikor válltam Pókemberré, de anélkül, hogy felé fordulnék, érzem, hogy megtorpan a kanapé mögött. Arra már nem terjednek ki fejlett ösztöneim, hogy a gondolatai közé is belássak, de hamarosan megegyezésre jut magával, és lehuppan mellém a kanapéra. Friss sampon és tusfürdő illata van, ami azonnal elkábít. Bassza meg. Sokkal nehezebb haragudni rá, ha itt van mellettem. Ilyenkor mindent elhajítanék, hogy magamhoz ölelhessem, főleg, hogy az alatt a köntös alatt tuti nem visel semmi mást sem. De a kimerítő szex csak ideiglenes megoldás lenne, a tüskét nem műtené ki a bőröm alól. Általában kedvelem a dühös szexet, de csak akkor, ha mindkettőnket szétvet az ideg. Olyankor sokkal izgatóbb. Ha csak én vagyok feszült, annak nem lenne jó vége. Nem akarok véletlen sem fájdalmat okozni ennek az idióta mormotának.

- Mit nézünk? – végül ő töri meg a feszült csendet egy ártalmatlan kérdéssel. Fura, általában nem zavarja, ha bárki levegőnek nézi, inkább élvezi, hogy nem vesznek róla tudomást, most mégis próbálkozik, hogy elnyerje a figyelmem. Talán érzi, hogy valamit elcseszett? Nehéz megmondani, valószínűleg csak a sötétben tapogatózik. Szívás, ha az embernek érzelmei is vannak, ugye alondra?

- Next in Fashion – próbálok semleges hangot megütni, de én nem vagyok olyan jó színész, mint Siri. Rajtam jobban látszik, ha szar van a palacsintában. Legalábbis akkor, ha kimerült is vagyok mellé. Na meg ha nincsenek szerencsétlen áldozatok közöttünk, akiken levezethetném a dolgot. Bár az is árulkodó lehet, hogy már percek óta itt van mellettem, de rá se néztem és a kezem se mozdult a kanapé háttámlájáról. Alapesetben már régen az ölemben lenne, vagy legalább apró simogatásokkal kalandoznék a testén. Fogalma sincs mennyire kibaszottul vágyok rá, hogy ezt tegyem.

- Egy újabb béna valóságshow? – hallom, hogy forgatja a szemét. Oda sem kell néznem, hogy lássam a jégkék tekintetet, tudom, hogy ezt teszi. Gúnyos félmosolyra húzódnak ajkaim, ujjaim belesüppednek a kanapé szövetébe. Fikázhatja amennyit csak akarja, a legutóbbi közben is nagyon jól elvolt mellettem, és láttam, hogy elmosolyodott mikor a legjobb arc versenyző nyert benne. Tehet úgy, mintha nem figyelne rá, de ha mellettem heverészik közben, úgyis ragadni fog rá. A döntő alatt még zenét se hallgatott.

- Nem muszáj itt lenned és nézned – a pókösztönök visszatérnek, és érzem ahogy megfeszül mellettem. Tekintete szinte karcolja arcomat, ahogy próbál rájönni, hogy mi a fasz is van pontosan. Oké, talán kicsit bunkóbb voltam, mint eredetileg terveztem, de nem árt, ha a saját bőrén tapasztalja meg ezt az oldalamat is. Eddig Wy és Noah voltak a villámhárítóink, de most nincsenek itt. Hála istennek.

- Axel… - a hosszú csönd után szinte fáj a hangjában rejtőző bizonytalanság. Na meg némi sértettség, de azt már megszoktam.

- Nem kell magyarázkodni, elég világosan jelezted, hogy nem vágysz társaságra – elhúzom számat, és próbálok úgy tenni, mintha jelenleg semmi sem lehetne érdekesebb annál, ahogy a modellekre igazítják a ruhákat. Esküszöm ők a műsor valódi sztárjai. Ennyi szarakodást elviselni a tervezőktől, és már régen otthagytam volna őket a picsába.

- Mégis miről beszélsz? – az irritált döbbenet most egészen igazinak tűnik hangjában. Komolyan nem tudja miről van szó? Tudom, hogy mennyire gyengék a képességei, ha érzelmekről van szó, de ezzel még magát is alulmúlta. Sóhajtva fordítom végre felé fejemet, és keserű fintorral mérem végig köntösbe bújtatott alakját. Mellkasa elővillan a gyengén megkötött anyag alól, törökülésbe húzott lábaiból pedig szinte semmit sem takar. Bármennyire is próbálok ellenállni, a farkam nem hajlandó tudomásul venni, hogy most épp sértett szeretőt játszok. Kár tagadni, Siri még akkor is kibaszott gyönyörű, ha éppen felcseszi az agyamat. Szemei szikráznak, nehéz eldönteni, hogy éppen azt fontolgatja, hogy faképnél hagy, vagy a bocsánatomért esedezik. Mivel róla van szó, inkább az előbbire voksolnék.

- Komolyan nem jössz rá magadtól? – sóhajtva rázom meg fejem, és visszafordulok a képernyő felé. Nincs kedvem órát tartani „hogy ne csessz ki a pasiddal” témakörben. Nem vagyok olyan hangulatban, hogy erről tárgyaljunk. Ő viszont átkapcsol abba a Siribe, aki nem nyugszik, míg meg nem kapja, amit akar. Egyszerre bosszantó és imádnivaló, mikor hajthatatlan seggfejjé válik. Mire kettőt pislogok, már az ölemben van, és velem szemben emelkedik térdeire, hogy valamennyire egy magasságba kerüljünk. Ajkai a szokásosnál is vékonyabbak, arca kipirult, de ha tippelnem kéne, most nem a vágytól. – Nem látom tőled a tévét – hangom semleges marad, éppen csak ujjaim rándulása árul el egy pillanatra. Kurvára meg akarom ragadni a derekát, és magamhoz húzni. Vagy legalább megszabadítani ettől a köntöstől. Jobban tette volna, ha a szobájában marad, ott egyedül lehetett volna, ahogy akart.

- Kibaszott nagy seggfej tudsz lenni – na most pont úgy sziszeg, mint a kígyó, aminek először hittem őt. Imádom ezeket a hüllőket. Egyszerre gyönyörűek és halálosak. Pont, mint Siri. Viszont megszívta, rám továbbra sincs hatással ez a viselkedés. Korábban kell felkelnie, ha meg akar ijeszteni.

- Nicsak, ki beszél – ajkaim gyúnyosan megrándulnak, és fejemet oldalra döntve nézek el mellette, hogy láthassam a tévét. A tévét, amiben rohadtul fogalmam sincs, hogy éppen mi történik. Csak Siri illatát, a testéből áradó forróságot és dühödt remegését érzem. Kibaszottul szexi, mikor felhúzza magát. Tulajdonképpen már közelítünk a dühös lesz állapothoz. Pár perc és lehet megváltoztatom korábbi álláspontom az ügyben. Tenyerei két oldalról fogják közre arcom, és kényszerítik vissza arcára tekintetemet. Jégkék szemek fagyos szikrákat szórnak, de mögöttük látom a rémült bizonytalanság megrezzenő árnyát is. Mintha nem tudná, hogy mihez kezdjen, így az egyetlen olyan érzéshez nyúlt, amit valamivel jobban ismer a többinél.

- Elárulnád, hogy mi a fasz bajod van? – beszarok, hogy komolyan nem érti. Mindent a szájába kell majd rágnom? Az elején valószínűleg igen. Ez is a csomag része. Szeretem őt akkor is, ha annyit ért az érzelmekhez, mint egy kutya a gitározáshoz. De a nagy különbség, hogy Siri még megtanulhatja, hogyan működnek. Csak kurvára türelmesnek kell lennem, és nem magamra vennem az ilyen megmozdulásait. Máskor talán képes is lennék rá, de ez egy megterhelő hét volt, minden szempontból. A koncertek, Siri nélkülözése, és az állapot, amiben tegnap látnom kellett őt. Bassza meg az egész. Fogalmam sincs mikor túrtam az idegesítően természetellenes színű tincsek közé. Nem tudom mikor rántottam magamhoz, hogy ajkait egy dühös, forró csókba vonjam. Nem épp életem ötlete, de kellett. Kurvára kellett. Az íze tömény és kábító. Imádom. Apró, éles fájdalom térít magamhoz, mikor fogai ajkamba marnak. A picsába. Elrántom fejem, és a kanapé háttámlájára ejtem. Vagyis ejteném, ha nem tartanák még mindig szorosan az apró kezek. – Válaszolj, Axel! – halkan követeli ziháló légvételei között. Legalább őt sem hagyta hidegen a csók. Soha semmi nem hagyja hidegen, amit vele teszek. Igaza van. Túl kéne lépnem a sértettségemen, hiszen én papolok folyton arról, hogy mennyivel könnyebb a kapcsolatot működtetni, ha kommunikálunk. Neki sincs használati útmutatója hozzám, ahogy nekem se hozzá. Ujjaim megszorulnak derekán, de bármennyire is ellenkezem, már nyert. Nem tudok rá sokáig haragudni. Nem is igazán akarok. Még mindketten tanuljuk, hogyan ne legyünk önző seggfejek, akik vakok mások érzéseire.

- Megint eltűntél egy szó nélkül – sóhajtva adom meg magam, csalódottan árulva el Sirinek, hogy mi is volt a probléma a kis tettével. Lehet, hogy neki nem tűnt nagy dolognak, de megpróbálhatta volna a helyembe képzelni magát. Nincs negyvennyolc órája, hogy faképnél hagyott egy szakítást lengetve a levegőben. Azóta persze hatalmasat ugrott előre a kapcsolatunk, de a seb még friss. Kurvára nem vágytam rá, hogy feltépje a varratot róla.

- Csak lezuhanyoztam – értetlenül pislog rám azokkal a hatalmas, ragyogóan kék szemekkel. Még akkor is kibaszott gyönyörű, mikor egy kibaszott analfabéta. Egyik tenyerem hátára csúszik, végig simítva gerince ívén. Megrezzen a váratlan támadásra, és vádlón összeszorítja ajkait. Egyre gyönyörűbb.

- Egy másik szobában, ahelyett, hogy velem tetted volna – arckifejezéséből ítélve ezt még mindig nem tartja akkora problémának. Már az értékrendünk, mi amor. Itt nem csak arról van szó, hogy akár az egom is megsérülhetett volna. – Lövésed sincs, hogy milyen érzés volt az üres szoba látványa, ugye? – keserű mosollyal csóválom meg fejemet. Túlreagálom? Talán igen. De attól még szarul esett. Lehet nem úgy tűnik, de nekem is vannak érzéseim, csak éppen olyanok tudnak kárt tenni bennük, akik tényleg számítanak. Noah szarságai leperegnek rólam, de azok, amiket Siri tesz… mintha a csinos rózsaszín acélbetétesével taposna a mellkasomba. Mert szeretem őt. Annyira rohadtul szeretem.

Végre látom tekintetében a megvilágosodást és sok más érzelmet, amiket nem tudok beazonosítani. Kezei lecsúsznak arcomról, hogy vállaimban találjanak kapaszkodót. Már ennyi is elég bőrünk érintkezéséből, hogy ágyékom életre kelljen. Azért óvatosan az ünnepléssel, haver. Ennek még lehet szexmentes pofára esés a vége.

- Féltem, hogy dühös leszel – most rajtam az értetlenkedés sora. Válaszok után kutatva fésülöm át arcát, de lesütött szemei és vékonyra préselt ajkai nem sok mindenben segítenek. Szóval azért nem jött be hozzám zuhanyozni, mert félt, hogy dühös vagyok valami miatt, és így elérte, hogy valóban dühös legyek? Ez valami elcseszett tragikomikum forgatókönyvébe illő fordulat.

- Mert beugrasz mellém zuhanyozni? Siri, te vagy az egyetlen, akit szívesen látok magam mellett, mikor pucér seggel álldogálok valahol – ajka megráncul, de a mosolytól még azért messze vagyunk. Nyitottak már rám zuhanyzás közben, sőt szerintem Connor direkt szórakozott is vele, hogy mindig olyankor zavarjon meg valami faszsággal. Egészen addig csinálta, míg egyszer engedtem, hogy olyat lásson, amit tutira nem akart. Többet nem is jött. Sirit viszont kurvára oda teremtették mellém. Bármikor, bárhol szívesen látom, neki nincsenek tabu helyek az életemben. – Előtted mindig, minden ajtóm nyitva áll, mi amor – megremeg a becézésre, ami mindegy hányszor ismétlem el, ezt a borzongást váltja ki belőle. Imádom, hogy ennyire imádja. Végre visszakapom tekintetét, és azonnal lopok is magamnak egy gyors, gyengéd csókot. Ellopom ajkairól a feszültséget. Legalábbis egy részét, mert még mindig nem tűnik teljesen nyugodtnak. Hol a kaki, Siri? – Nem ettől féltél, ugye? – megrázza fejét, és egy kínlódó mosolyra húzódnak ajkai.

- Azt hittem haragudni fogsz, amiért elaludtam – néhány pillanatig eltart, míg leesik mire gondol. A feszültség hangos nevetésként szakad fel mellkasomból. Hátra ejtem fejem, ujjaimmal megkönnyebbülten túrok puha tincsei közé. Ennyi? Komolyan egy ekkora hülyeségből indult az egész? Ez volt, ami majdnem sikeresen szétcseszte az első kettesben töltött napunkat? Ha az életünk egy mozifilm lenne, már régen felálltam volna és elhagytam volna a termet, mert a főszereplők agyhalott idióták. Bár a legtöbb csaj biztos bírná a szánalmasan buta szerelmi szálat. Mikor sikerül egy széles vigyorrá fojtani nevetésemet, Siri törékeny állára csúsznak ujjaim, hogy magamra csalogassam duzzogó tekintetét.

- Emiatt nem kell aggódnod, kicsi szerelmem – ismét a jóleső borzongás, és a hatalmasra nyíló, ragyogóan kék szempár. Hogy lehet valaki ennyire kibaszottul gyönyörű? – Szerintem rohadtul aranyos volt, ahogy beájultál – vigyorom mosollyá szelídül, amit megtöltenek az iránta érzett fojtogató érzelmek. Annyira szeretem ezt a lökött mormotát. A zavart pír kis felháborodással keveredik arcán, és mielőtt belekezdhetne, hogy ő minden, csak nem aranyos, ellopom magamnak ajkait. Minek használná őket beszédre, ha vannak sokkal hasznosabb és élvezetesebb funkciói is. Most nem fogom vissza magam, ahogyan ő sem. Ebben a csókban benne van minden korábbi feszültség, aggodalom és megkönnyebbülés. Nyelvem üdvözlőn simít végig az övén, szédítő táncba invitálva. Az íze egyszerűen tökéletes. Már nem is igazán emlékszem, milyen volt másokat csókolni. Siri könnyedén törli ki őket az agyamból, és ezt cseppet sem bánom. Örökké csak őt akarom érezni.

Mire felállok vele a kanapéról, az idegesítő köntösnek nyoma sincs. Mellkasa forrón zihálva simul az enyémhez, merevedése lüktetve szorul közénk. Minden lépésnél hozzádörzsölődik hasamhoz, amitől érzékeny kis pacsirtám újra és újra megremeg. Ezt már szeretem. Így kellett volna kezdenünk a reggelt. Elvesztegettünk legalább egy órát a szűkre szabott időnkből. Ezt a lemaradást mindenképp be kell hozni. Pont ezért csak rövid ideig gyönyörködök a takarók közt heverő gyönyörű pacsirtámban. Mennyire kibaszottul tökéletesen fog festeni fakó bőrével a sötét ágyneműmben. Ha egyszer visszaérünk New Yorkba, egy hétig ki sem engedem belőle. Maximum a fürdőbe, és a zongorájához. Ezzel a két dologgal vagyok hajlandó osztozkodni rajta. Imádom, hogy ő legalább ilyen éhes tekintettel mér végig. Még szerencse, hogy bő melegítőt választottam, mert egyelőre nincs szándékomban megszabadulni tőle.

Fölé mászva éhesen tapadok puha nyakára, kikövetelve magamnak halk sóhajait, és szűnni nem akaró remegését. Szíve ritmusa ajkaim alatt lüktet, nyelvemmel többször is végig rajzolom a pulzáló eret. Érezni akarom, hogy mennyire imád. Szavakkal képtelen még elmondani, de a teste beszél helyette. Minden rezdülése, minden visszafojtott nyögése egy-egy szerelmes szó. Beszélj még hozzám, mi amor. Ujjaim közé csípem egyik rózsaszín kis mellbimbóját, bezsebelve a hangos nyögést, ami átjut a védelmén. Jól van, már nem kell sok, és úgy fog énekelni nekem, ahogyan még senkinek. Kulcscsontja tökéletes íve szinte vonzza ajkaimat. Telehintem csókokkal, csillogó foltokat hagyva magam után. De más faja nyomot akarok hagyni. Nem tudok ellenállni a kísértésnek. Felsandítva ellenőrzöm félig lehunyt pilláit, és az alattuk rejtőző kába tekintetet. Észre sem fogja venni, túlságosan átengedte magát a testét átjáró forró vágynak. Felemészti őt, de biztos vagyok benne, hogy nem bánja. Ezt viszont annál jobban fogja. Ajkaimat puha bőrére tapasztva szívom meg a csont feletti érzékeny részt. Megborzong karjaim között, ujjai kiengedett tincseimbe markolnak, de nem próbál megállítani. Valószínűleg fel sem fogta, hogy mit tettem. Elégedett vigyorral figyelem a vörös foltot, ami elsötétedve fogja jelezni, hogy Siri kurvára foglalt. Bár, ha a médiát kérdezzük, akkor csak volt egy jó estéje. Ruhában úgysem látszik mag, a strandon meg max lesminkeli, ha annyira zavarja. Bár lehet, hogy azért megharagudnék. Túlságosan izgató látni rajta.

Csókjaim bebarangolják testét, felkutatják a legérzékenyebb pontokat, amiket örökre megjegyzek. Rohadtul sietni akartam, most mégsem kapkodok. Meggondoltam magam. Végül is van még tíz napunk, egy kicsit még ráérünk. Megéri a türelmes munka, ha hallhatom elakadó sóhajait, és nevemet az ajkai közül. Minden alkalommal elégedett morranással jutalmazom meg a helyeken, amiket annyira szeret. Nyelvemmel követem az alhasán húzódó V vonalat, de hiába emeli meg csípőjét, még nem teljesítem kimondatlan könyörgését. A szemeiben már csillognak a kielégületlenség okozta könnycseppek, de muszáj javítanunk az állóképességén. Nem szeretném, hogy idő előtt elrabolja tőlem egy-két elkapkodott orgazmus, és az elmúlt hét okozta kimerültség. És bevallom, egy kis bosszúra is szomjazom. A testem legalább annyira vágyik rá, hogy benne lehessen, mint amennyire ő rám. Hamarosan, mi alondra. Hamarosan.

Csalódott nyöszörgése elégedett vigyort csal arcomra, mikor elhúzódom tőle, hogy feltérdeljek az ágyon. A látvány majdnem megtör. A könnyektől és vágytól ragyogó elsötétülő kékség, a vöröslő pírrel festet pihegő mellkas, a kemény kis gömböcskék, amik egészen sötétrózsaszínné váltak ajkaim és ujjaim munkájától, és a hasának feszülő lüktető kis farok, aminek vége már követelőzve csillog. Mintha egy vágyálmomból lépett volna ki. Mellkasomat összehúzza a vágy, és a hitetlenkedés, hogy tényleg megkaptam. Hogy ez a gyönyörű srác csak az enyém. Kibaszottul nagy szerencsém van.

- Axel – kérlelő sóhaja annyira távol áll a jeges frontembertől, akit a világ ismer, hogy muszáj megjutalmaznom még egy szerelmes mosollyal. Ez az én Sirim. A rohadtul aranyos, érzékeny, és érzelmek terén még totyogósnak számító pacsirtám. A szerelmem. Viszont még ellen kell állnom. Nekem is kijár egy kis szórakozás. Felfoghatjuk büntetésnek, amiért megint itt hagyott, kárpótlásnak amiért bealudt, vagy bátorságpróbának. Minden csak nézőpont kérdése.

- Kibaszottul gyönyörű vagy, mi amor – nem először hallja tőlem, mégis zavartan fordítja oldalra fejét, mintha egy szégyenlős kislány lenne, aki életében nem kapott volna még bókot. Egy egész világ imádja, erre most derül ki, hogy nem tud mit kezdeni a dicséretekkel? Inkább reménykedem, hogy ezt csak én tudom kiváltani belőle.

- Akkor mi lenne, ha végre folytatnád? – türelmetlen motyogása halk nevetésre késztet. Persze meg is kapom érte a lesújtó pillantást, de megéri. Ő még így is aranyos. Nálam nem működnek a „hű, de gonosz tudok lenni” nézései.

- Arra gondoltam, hogy folytathatnád inkább egyedül – sunyi mosollyal szerzem meg a síkosítót az éjjeliszekrényről, egy pillanatra sem engedve el Siri értetlen pillantását. Komolyan, alondra? Ötleted sincs, hogy mit szeretnék? Kicsit össze kéne mocskolnunk a fantáziádat, hogy ezen a téren is legalább olyan kreatív legyél, mint amikor zenéről van szó. Gyengéden megfogom kezét, és felemelve nyomok karcsú ujjaira a síkosítóból. Látom a pillanatot, amikor leesik neki, hogy mit is szeretnék. A pillanatot, amikor azt fontolgatja, hogy hogyan süllyedjen a föld alá, vagy hogyan küldjön inkább engem oda. – Tegnap este kárba veszett a nehéz munkám – ártatlan mosollyal nyomom tiszta kezébe a tubust, és lassan lemászom az ágyról. – Mi lenne, ha most csak hátradőlnék, és élvezném amíg te lerovod a tartozásod – a szobában lévő fotelt áthúzom egy olyan helyre, ahonnan tökéletes kilátás nyílik pacsirtámra. Az én felháborodottan tátogó, lángoló arcú pacsirtámra. Ujjai megszorulnak a síkosító tubusán, és kivételesen nincs szükségem gondolatolvasó képességre ahhoz, hogy tudjam, mi jár a fejében. Imádom bosszantani őt. Még akkor is, ha nem igazán hiszem, hogy megteszi. Vagy győz a „csakazértis” énje, vagy alulmarad a zavart szégyenérzet ellen. Bármelyik is lesz a végkifejlet, legalább jól szórakoztam.

- Seggfej vagy – mosolyom kiszélesedik, ahogy kényelmesen elnyújtózom a fotelben. Látom, hogy vívódik és küzd magával. A tekintete egyszerre akar megfojtani és könyörögni, hogy dugjam végre meg. Meglepően sokszor találkoztam már ehhez hasonló pillantásokkal. Valamiért gyakran váltok ki ilyen érzést az emberekből.

- Ha nem tetszik az ötlet, akkor abba is hagyhatjuk. Rendelünk ebédet, és keresünk valami filmet – megrántom vállaim, de hiába a nemtörődöm vigyor, tuti, hogy nem tenném meg. Ha hozzám vágja azt a tubust, meg néhány párnát, és az olvasó lámpát, akkor is folytatni fogom. Addig nem megyek ki ebből a szobából, amíg alaposan meg nem dugtam a világ legszexibb srácát. Mellette mindenki kurva rondának tűnik. Siri létezése óriási kicseszés a világ összes meleg srácával szemben. Valószínűleg ő is tudja, hogy csak az agyát húzom. Pontosabban szeretném elérni, hogy felszabadítson magában egy olyan oldalt, ami mindig is ott volt, de nem volt alkalma kibontakozni. Igazi kéjenc válhatna belőle, ha adna magának esélyt.

Valamit morog még az orra alatt, de már nem hallom a szavait. Megugró pulzusom, szívem döbbent száguldása mindent elnyom. Dermedten figyelem, ahogy csillogó ujjaival vékony csíkot rajzol merevedésére, végig a félholdak közt rejtőző rozsaszín nyílásig. A nyílásig, ami sóvárgó lüktetéssel tűnik elő felhúzott lábai között. Bassza meg, megteszi. Kurvára meg fogja tenni. Kitágult szemekkel, pillantok arcára, de a félig lehunyt pillák alatt csak elszántságot és forrón kavargó vágyakat látok. Ő a kurva életbe. Halk sóhaja képes átjutni a fülsértő dübörgésen, amit szívem okoz. Zihálva, kiszáradt szájjal figyelem a világ legerotikusabb képét. Az elnyílt ajkakon kiszökő nyögéseket, a saját érintésétől megremegő tökéletes testet, a rózsaszín gyűrűk közt eltűnő vékony ujjat. Ezt nem gondoltam át. Kurvára nem gondoltam át. Éhesen iszom magamba a látványt. Bele akarok veszni az örvényló pillantásba, de látnom kell minden mást is. A bőrét gyöngyházszínűre festő verejtékréteget, a szabad keze érintése alatt megránduló merevedését. A karfába markolva állok ellen a késztetésnek, hogy most azonnal rávessem magam. Még egy kicsit. Még néhány pillanatig élvezni akarom ezt. Hogy minden pillanatára tökéletesen emlékezzek. Bőröm forrón lángol, mintha le akarna olvadni a csontjaimról. Farkam azzal fenyeget, hogy egyetlen érintés nélkül robban nadrágomba. Mert Siri erre is képes.

Mikor második ujját is magába csúsztatja, elvesztem az önfegyelmemmel vívott harcot. Nadrágomat lelökve magamról mászok vissza az ágyra. Derekát megragadva rántom lentebb az ágyon, hogy tökéletesen terüljön el alattam. Tekintete izzik, ajkai rándulása elárulja, hogy tudja, ezt a csatát ő nyerte. Kurvára nem érdekel. Ha ezzel jár, akkor az összes csatánk győzelme az övé. Nyögését vad csókunk fogja fel, mikor két ujjam is forró testébe süllyed. Bármennyire kibaszottul erotikus volt a látvány, a hatékonyságon még dolgoznia kell. De jutalmat érdemel a bátorságáért. Ideje, hogy megkapja az orgazmust, amiért úgy könyörgött. Azonnal megtalálom a pontot, amivel a legnagyobb élvezetet okozhatom neki. Elég néhány masszírozó mozdulat, hogy ívbe feszülő háttal kiáltsa ajkaim közé gyönyörét. Teste reszket, arca nedves nyugtató csókjaim alatt. – Gyönyörűen élvezel, alondra. Rohadtul szeretlek – újra és újra fülébe suttogom mennyire csodálatos volt, hogy mennyire kibaszottul büszke vagyok rá, és hogy mennyire szeretem. Angolul. Most először. Azt akarom, hogy mindent értsen. Vége a bujkálásnak, nem rejtőzöm többé spanyol szavak mögé.

Időt kéne hagynom neki, de képtelen vagyok. Ujjaim könyörtelenül folytatják a munkát, amit ő maga kezdett el. Húzom amíg tudom, de farkam már a szoba forró levegőjének érintésétől is képes lenne eldurranni. Nem bírom tovább. Csak remélni tudom, hogy ez elég volt, és megússza egy kevés fájdalommal. Vannak még terveim a szünetre, nem veszthetem el az elején. Merevedésemre is kenek bőven síkosítót, mielőtt forrón bejáratához illeszteném. Halkan felnyögök a bársonyos puhaságtól, ami végtelen gyönyör ígéretét hordozza.

- Ma én fogom elérni, hogy ájultan zuhanj álomba – az orgazmustól kába tekintet pillanatok alatt tisztul ki a szavaimban rejlő forró ígérettől. Minden alkalommal, mikor azt hiszem nem lehet tökéletesebb, bebizonyítja, hogy igen. Minden együtt pillanattal egyre biztosabb vagyok benne, hogy őt nekem teremtették. Hogy minden vonása tökéletesen passzol hozzám. Hogy minden boldog és veszekedéssel teli pillanatot imádni fogok, amíg ő van mellettem. Annyira szeretem. – De ha bármikor túl heves lennék, vagy fájdalmat okoznék, akkor…

- Akkor majd lerugdoslak magamról, de dugj már meg végre – szavamba vágva, türelmetlenül markol hajamba, lerántva magához, miközben csípőjét felém mozdítja. Ajkaim szerelmes mosolyra húzódnak csókunkban, mielőtt lassú mozdulattal lököm magam lehetetlenül szűk testébe. A kérésed számomra parancs, mi alondra.

Egy pillanatra sem hunyom le a szemeimet, még pislogni sem pislogok az örökkévalóságnak érzett percig, amíg eléneklem neki a rövid kis dalkezdeményt, ami kikívánkozott a szívemből. A dalt az ámulatba ejtő szemekről, amik egyre közelebbről és közelebbről ejtik rabul a pillantásomat. Most már szinte kitöltik az egész látóteremet, mint két hatalmas, forrongva örvénylő jégkék óceángömb. Magukba szippantanak, és örökre behúznak a nehéz érzelmeik fullasztó, sötét habjai közé. És nem bánom. Ha rajtam múlna, önként elvesznék bennük örökre.

Kicsit elnyújtom az utolsó hangot, mert még nem állok rá készen, hogy vége legyen. Most azt kívánom, bár megírtam volna az egész dalt, és hosszú, lassú sorok mögé bújhatnék, mielőtt meg kell ismernem a véleményét. Még soha nem írtam senkiről dalt. Néhány dühösebb, keserűbb hangvételű számomat fejben ugyan a gyerekkoromat elcsesző szüleimnek címeztem, de ez most ég és föld ahhoz képest. Ez a dal egy az egyben Axelnek szól, Axelről. Nem tudom, mitől félek. A szívem mélyén egészen biztos vagyok benne, hogy nem fogja kihasználni a kiszolgáltatottságomat, hogy nem mondana olyat, amivel megbánthat. Tudom. Az elmúlt időszakban szépen lassan, tégláról téglára leépítette a falaimat, és észre sem vettem, de megingathatatlan bizalmat épített belőlük. Talán emiatt vagyok képes mélyen elmerülni a gyönyörű szempár érzelmektől terhes pillantásában ilyen sokáig. Mintha tényleg eggyé forrt volna a tekintetünk. Annyira közel van. Az ujjai égetik az arcom bőrét, ami mintha egyszerre lenne sápadt és vértelen az irracionális félelmeimtől, és forró az iránta érzett heves szerelemtől. Minél többször gondolok rá így, annál valóságosabbnak érzem. Annál kézzelfoghatóbb és egyszerűbb. Talán eljön a pont, hogy nem csak egy misztikus, titokzatos érzelem lesz, amit nehéz körülírni és lehetetlen kimondani.

- Siri… – Megborzongok a lágyan kiejtett nevemtől, ami mintha fontos gondolatokat lenne hivatott felvezetni. Imádom hallani az ajkai közül, az pedig, hogy a forró sóhaja végigcirógatja az éneklés után enyhén kiszáradt számat, érzéki kínzás. Fogalmam sincs, mit látok az óceánszemek mélyén, de azt tudom, hogy akármi is legyen, a szívem hangosan és odaadóan válaszol rá. Megsüketülök az őrült dübörgésétől. Szédülök. Egy kicsit még közelebb hajol, pedig az orrunk hegye szinte összeér. Ki fogja mondani a kimondhatatlant. Azt, aminek a létezését is lehetetetlennek hittem. Azt fogja mondani, hogy szeret, én pedig néma, fojtogató pánikrohamot fogok kapni tőle, mert én is szeretem őt, de még nem tudom kezelni ezt a rémisztő boldogságot. Se kezelni, se elfogadni, se elhinni. Kimondani pedig pláne nem. Túl szép, hogy igaz legyen. Velem soha nem szoktak ennyire jó dolgok történni. Ez nem történhet meg. Kérlek, ne mondd ki. Még ne. Még ne rombold le a világomat, amiben tudtam létezni nélküled. Már így sincs sok belőle, de még az alapkövek tartják magukat. Még. – Ha ezt valaki másnak írtad, kurvára féltékeny leszek. – A megkönnyebbülés halk, döbbent nevetést csal elő belőlem. Tudom, hogy csak viccel, csupán a gondolat, hogy másvalakinek írnék bármilyen dalt, röhejesnek tűnik, miközben az ő ajkai azok, amik finoman rátalálnak az enyémekre, nem valaki másé. Senki más nem tudna ilyesmit kihozni belőlem. A csókja olyan gyengéd és óvatos, mintha összetörhetnék a szenvedélye súlyától, pedig már bebizonyítottam, hogy nem így van. A szívemről leeső súly mellé egy váratlan, kesernyés ízű csalódottság vegyül, ami nem tudom, hogy honnan jött, de Axel íze és az ajkaimat cirógató, tagadhatatlan érzelmei azonnal elfeledtetik velem. Nem mondta ki. Pedig volt valami a szemeiben, ami miatt azt hittem, hogy erre gondol, de úgy látszik, még mindig nem lettem az érzelmek szakértője. Félreértettem. Nem is baj, nem tudtam volna értelmesen reagálni rá. A megkönnyebbülés volt a helyes reakció. De akkor miért égetik ezek a forró könnycseppek az arcomat? Túlságosan előrerohanok. Még az sem biztos, hogy ugyanazt érzi, mint én, csak remélni tudom. Egyelőre bőven elég, hogy tudom, hogy fontos vagyok számára. Hogy tudom, hogy vannak érzelmek is ezekben a csókokban, nem csak üres testi vonzalom. – Sokkal bátrabb vagy, mint én, mi cariño. – Nem értem. A szívem próbálja megérteni, de most már nem engedek magamnak ostoba, hiú ábrándokat, amik majd keserű szájízt hagynak maguk után. Az egyetlen fegyveremhez nyúlok, ami minden bajból kihúzott eddig, a szarkazmushoz.

- Mert elénekeltem egy félkész dalt? – terelem tovább a kényes témát egy kihívó mosollyal. Egy olyan dalt, amiben ráadásul nincs is explicit vallomás, csak ködösített érzelmek és néhány szívszorító metafora. És igazából nem is mondtam a szemébe, hogy neki szól, csak eléggé kurvára egyértelmű. Miként mondd el valakinek, hogy beleestél, anélkül, hogy elmondanád, hogy beleestél. Kár, hogy ez már nem egyszerű beleesés, hanem valami sokkal több. Ezt sem rejti magában a két kis szomorkás versszak. A szerelmet. Azt hiszem. De vajon képes lennék ilyet írni valakinek, aki iránt csupán felszínes érzelmeket érzek? Valószínűleg nem. A fenébe. Lehet, hogy én voltam az, aki alábecsülte a saját szavai jelentéstartamát. Lehet, hogy én voltam az, aki félig öntudatlanul, de tényleg kibaszott bátor volt? Lehet, hogy véletlenül elénekeltem a kimondhatatlannak hitt érzelmeimet? És Axel egyből megértette azt, amit nekem még írás közben sem sikerült. Hogy hiába nem szerepel benne, igenis a szerelem ihlette ezt a dalt. Mert csak a szerelem lehet egyszerre csodálatos és félelmetes. Mert csak a szerelem hoz magával édes könnyeket. Mert a szerelem az egyetlen, amiért önként zuhannék le a masagból, hogy elkaphasson és átölelhessen az óceánszemek mélységes pillantása. Mint most. Most is belezuhantam és az övé lett mindenem.

- Mert képes voltál megnyitni a szíved, aminek a létezésében sokan nem is hisznek. – Émelyegni kezdek a borzalmas rádöbbenésről. Tényleg megtettem. Tudtam, hogy kinyitom neki a szívem kapuját azzal, ha eléneklem neki ezt dalt, de azt nem tudtam, hogy beinvitálom a legmélyebb, legsötétebb zugokba is. Pedig megtettem. Régen hangosan hirdettem, hogy az a mottóm, hogy bátraké a szerencse, most mégis pánikolok. Mikor felejtettem el az elvet, ami szerint leéltem az életemet? – Elénekelnéd még egyszer? – Nem találok szavakat. Válaszolni is alig tudok, hogy várhatja el, hogy énekeljek? Hol van most a híres bátorságom? Valahol ott hagyhattam el, ahol a sokéves érzelemmentességet is. Akkor még nem tudtam, hogy csak addig könnyű bátornak lenni, amíg az embernek nincs veszítenivalója.

- Miért? – Ennyit sikerül kifacsarnom magamból. Egy halk, bizonytalan miértet. Axel távolabb húzódik, az érintése hiánya hűvös fuvallat az arcomon. Hiányzik. Engem néz azokkal a csodálatos szemekkel, amikről végtelen dalt tudnék írni, de nem tudom, hogy mit lát. A hűvös pánikot vagy a szerelem bizonyítékát a kétségbeesésem mélyén?

- Mert szeretem hallani, hogy mennyit jelentek neked. – Az arrogáns mosolya lángra lobbantja a kételyek parazsát, a szavai pedig elcsitítják a szívemet tépő aggodalmakat. Akármilyen fennhéjázóan is adja elő, a lényeg az, amit a szavai jelentenek. Hogy szereti hallani. Hogy meggondolatlanul elénekeltem neki a szívem legnagyobb, legféltettebb titkát, és ő szereti hallani. Nem lök el magától, nem rémül meg, mint ahogy én tenném fordított helyzetben, és nem menekül. Szereti hallani. Vajon azért, mert ő is így érez vagy csak mert simogatja a sokszor bizonyított egóját? Ha ő is így érezne, képes lenne ilyen nyugodt maradni? Axelről beszélünk, szóval bármi megtörténhet. De vajon tényleg olyan nyugodt, mint amilyennek elkönyvelem? Most látom, hogy van valami a kiszélesedő mosolyában, amitől izgatott görcsbe rándul a gyomrom. Az ujjai a takarót birizgálják, mintha csak ezzel tudná őket távol tartani tőlem, a tartása pedig furcsán merev. A szívem a torkomba költözik. Már megint képzelt ábrándok vezetnek az elkerülhetetlen csalódásba.

- Önimádó seggfej – jelentem ki az önteltsége és a butaságom okozta felháborodásból erőt merítve, mégis képtelen vagyok elrejteni a mosolyomat. Ő az egyetlen, aki bármilyen elveszett állapotomból képes kizökkenteni egy vérlázító, idegesítő megjegyzéssel. Pár perccel ezelőtt döbbentem rá, hogy már megszerezte a megingathatatlan bizalmamat. Hogy igazából már rég rábíztam a szívemet. Van egyáltalán okom rá, hogy ezen a ponton gyáván megfutamodjak? Talán a szívem mélyén valahol mindig tudtam, hogy mit jelent ez a dal. Elegem van ebből a bizonytalan toporgásból. Én szeretem ha imádják a dalaimat, ő pedig szereti hallani, hogy mennyit jelent nekem. Azt hiszem, ezzel a kombóval egy ideig boldoggá tehetjük egymást. Hátha egyszer eljön az idő, hogy nem csak a dalba rejtett érzelmeimet fogja szeretni, hanem engem is.

A gitár furcsán nehéznek tűnik a karjaimban. Talán azért, mert elgyengülnek a végtagjaim a tudattól, hogy újra elő kell adnom a dalomat, ráadásul most már úgy, hogy pontosan tisztában vagyok az üzenetével. Csak az első mozdulat nehéz. A kezdet. Az első hang, az első félénk lélegzetvétel. Megpengetem a húrokat, és engedem, hogy a zene cselekedjen helyettem. A zene mindent megkönnyít. Magával sodor. Itt mindig otthon vagyok. A dalokban nem nehéz őszintének, tisztának és bátornak lenni. Még akkor sem, ha a valóságban könnyedén elveszíthetem az egyetlen dolgot, az egyetlen személyt, akit a zenén kívül valaha szeretni tudtam. Talán azért nem, mert ilyenkor tudom, hogy bármi is történik, a zenét soha nem veheti el tőlem senki. Ez örökre itt lesz, mélyen a szívembe zárva, és ezzel már több biztos pont van az életemben, mint egy átlagos embernek.

Nem hunytam le a szemeimet, most mégsem olvasztanak magukba a világoskék óceánszemek. Túl nehéz gondolatok kísérik az énekemet ahhoz, hogy ne csak nézzem, hanem lássam is őt. Most nem látok semmit, csak a szemeim előtt rohanó hangjegyeket, és a tekergő gondolatok kuszaságát. Szinte észre sem veszem, mikor kilehelem magamból az utolsó hangot, az utoljára megpendített húr halk rezgéssel csendesül némává. A hangjegyek elfogytak, de a gondolatok hangosabbak, mint valaha. Mit kéne most tennem? Elénekeltem, ahogy kérte. Most folytatni fogjuk az esténket, mintha mi sem történt volna? Túl nehéz súlyok ülnek a szívemen hozzá.

A gitár súlyának a hiánya zökkent ki a gondolataim zárkájából. Néhányat pislogva kényszerítem a szemeimet, hogy fókuszáljanak a valóságra. A mozdulat, amivel Axel elveszi tőlem a gitárt, és mellénk fekteti, kísértetiesen ismerős, és kellemes emlékeket kelt bennem. Emlékszem a felhőtlen boldogságra, amit a szavai és a csókja okoztak. Akkor még minden olyan egyszerűnek tűnt. Én vonzódtam hozzá, ő pedig úgy tűnt, hogy vonzódik hozzám. Imádtam az érintéseit és odáig voltam a csókjáért. Az első csókomért. A csókért, amire húsz évet vártam, de minden perc megérte. Akkor még nem tűnt ennyire komolynak az egész. Nem éreztem bűntudatot, hogy magamhoz láncolom anélkül, hogy elárulnám neki, hogy milyen ember vagyok. Az egyszerű érzések mellé odakeveredett ez a fránya felelősségérzet, hogy nincs jogom nyíltan szeretni, amíg nem vagyok őszinte vele. De vajon tényleg képes leszek mindent megosztani magamról?

Az ölébe húz, pontosan ugyanúgy, mint aznap este. Mégis annyira más. Már akkor is nagyon sokat jelentett, de azóta olyan mélyre ette magát a szívemben, amiről azt sem tudtam, hogy lehetséges. Akkor az izgalmas újdonságot éreztem az illatában, most mintha hazaérkeznék a bőre puha melegébe. Hogy lehet valakihez ilyen rövid időn belül ennyire közel kerülni? Hogy válhatott néhány hét alatt egy idegenből a világom közepévé? Most már pontosan tudom, hogy milyen érzés lesz, mikor azok az ajkai végre megérintik az enyémeket, de hiába várom, nem történik meg.

- Nem vagy egyedül az eddig ismeretlen érzelmeiddel, mi amor. – Elkerekedett szemekkel hőkölök kicsit hátrébb, hogy a gúny vagy az élcelődés csillanását keressem a rám szegeződő jégkék pillantásban, de nem találok semmit, csak gyengéd őszinteséget és komolyságot. Ha nem ezek a szavak előzték volna meg, biztos lennék benne, hogy rosszul értettem az amor megnevezést a mondat végén, de így fogalmam sincs, mit gondoljak. Nem értem. Ezt most hogy érti? Miért mond ilyeneket? Ne. Nem akarok megint reménykedni, hogy utána mégse halljam a szavakat, amik egyszerre tennének elképzelhetetlenül boldoggá és döntenének romokba. – Nekem is nehéz volt kitalálni, hogy mit is érzek pontosan, és még nehezebb volt megfogalmazni. Mert soha, senki iránt nem éreztem még ezt. Te vagy az első, Siri. – Lehetetlen. Remegek és ég az arcom. Eddig bírtam ostoba remények nélkül. Ez az a pillanat, mikor ki fogja mondani, hogy mit is érez pontosan, és én alig hallok bármit is a fülem észveszejtő sípolásától. Én vagyok az első. Komolyan ezt mondta? Axelnek én vagyok az első valamiben. Nem hiszem el. Nevetni és bőgni akarok egyszerre, de egyikre sem vagyok képes a testemet lebénító döbbenettől. Egy haszontalan roncsnak érzem magamat. Még mindig nem hiszem el, hogy ez most komolyan megtörténik. – Te amo, mi alondra. – Csak egy lélegzetvételnyi szünetet tart, mielőtt angolul is megismételné, de mintha egy fullasztó örökkévalóság lenne. – Szeretlek.

Szeret.

Axel szeret. Engem.

Fogalmam sincs mennyi ideig ismétlődik a fejemben végtelen ciklusban ez az egy szó. Az ő hangján. Újra és újra és újra és újra. A fülemben üvöltő szívem ritmusához egy másik zakatoló dübörgés csatlakozik, és ez az, ami végre magamhoz térít. Axel szívének a vad robaja. Nem vagyok egyedül ezzel az őrülettel. Ha be tudjuk tartani az elhamarkodott fogadalmunkat, talán soha többé nem leszek egyedül. Hirtelen megérzem magamon Axel finom szorítását. Mint aki tényleg nem akar elengedni soha. Lehet, hogy így is van? Apró, reményittas mosollyal ölelem át én is őt, de nem emelem fel a fejemet a mellkasáról. Félek, hogy a szíve erőteljes ritmusa az egyetlen, ami távol tartja az iménti sokkos állapotomat. Nem akarok visszazuhanni. Most, hogy visszatértek a gondolatok, döbbenek rá, hogy mennyire remegtem, hogy kivert a víz, és hogy hosszú másodpercekre, vagy talán percekre teljesen lefagytam. Eszembe jut az óvatos, szívszorítóan gyengéd puszi, amit a homlokomra lehelt, mielőtt beleolvasztott az ölelése forróságába. Minden mozdulata, minden apró gesztus és rezzenés bizonyítja a szavait. Komolyan elhihetem, hogy valóságos ez az egész? És van egyáltalán jogom elfogadni ezeket az érzelmeket tőle? Elég. Most nem akarok erre gondolni. Ráérek később kételkedni, most túl… boldog vagyok. Boldog vagyok.

Már többször voltak olyan kósza gondolataim, mikor egymásba gabalyodva pihentünk, hogy mennyire boldoggá tesz, de csak most döbbenek rá, hogy nem csak akkor jár át ez az érzés, mikor együtt vagyunk. Ha nem mellette ébredek, akkor is derűsen várom, hogy összetalálkozzunk busz folyosóján vagy a hotel pihenőjében. A zuhany alatt nem tudom abbahagyni a vigyorgást, mert felidézem, mi mindent műveltünk már ott. Mikor négyen összezsúfolódva ebédelünk a turnébusz kis bokszocskájában, az ő tekintetét keresem, és mikor meglátom, hogy ő is ugyanezt teszi, pillangók repkednek a gyomromban. Mikor Nora prezentálja a legújabb vad bőrszerkómat, egyből azon szórakozom magamban, hogy Axelt mennyire fogja kicsinálni. Már nem is kell semmit tennie, hogy örömöt csempésszen a napjaimba. Már csak léteznie kell hozzá. Egy rózsaszín szemüvegen keresztül nézem a világot, mióta közel kerültünk egymáshoz. A fenébe is, az elmúlt négy dal amit írtam, albumra tehetetlenül csöpögős és boldog. Tényleg boldog vagyok. Gyomorforgatóan, gusztustalanul boldog. Annyira szeretem őt. Bárcsak örökké tarthatna ez a pillanat. Annyira várom, hogy végre Miamiben lehessünk, és kettesben tölthessünk tíz csodálatos napot. El akarok szökni vele a világ elől. Tényleg nem éreztem még soha ekkora nyűgnek a turnét, régen a zene és a koncertek iránt rajongtam ilyen szenvedéllyel. Na jó, talán nem pont ilyen szenvedéllyel. Ezt a szenvedélyt a régi Siri csak hamisnak hitt pletykákból ismerte.

Nem tudom mennyi idő telik el, a karjaiba simulva élvezem az egymásra találó érzelmeinket és a szeretgető cirógatásokat, amiket tőle kapok. Nem is annyira szörnyen rossz dolog elkényeztetve lenni általa. Még aludni sincs kedvem, ha így simogat helyette egész éjszaka. Gyengéd és pihentető, mint a lassan hullámzó óceán lágy ringatása. Nem tudtam, hogy tud úgy hozzám érni, amitől nem a testem, hanem egyedül a szívem válik izgatottá.

- Minden rendben, Siri? – A hangja szinte belesimul a körénk telepedett csendbe, szinte meg sem hallom a szíve dübörgésétől. Ha nem Axelről lenne szó, azt hinném, hogy bizonytalanság bujkál a halk kérdés mögött. Összeszorul a szívem a bűntudattól. Igazságtalan vagyok. Boldogságban úszva élvezem a szerelmes cirógatását, miközben semmit nem adok cserébe. Bárcsak én is válaszolhatnék neki, de még képtelen vagyok rá. Előtte meg kell ismernie legalább egy részét annak, aki vagyok. Aki voltam. Tudnia kell, hogy miket tettem, mielőtt elfogadja ezeket a szavakat tőlem. Remélem egyelőre megelégszik a dallal, ami sejtelmesen ugyan, de magában foglalta az érzelmeim jéghegyének a csúcsát. Ha tudná, milyen hatalmas, Titanic-süllyesztő jéghegyről beszélünk, lehet, hogy visszaszívná a vallomását, és lóhalálában menekülne. Lehet, hogy jobb is, ha még nem tudja, hogy mennyire a világom közepe lett.

- Igen, a legnagyobb rendben. – Meg sem próbálom elrejteni a hangomból a bárgyú mosolyomat. Azt akarom, hogy tudja, hogy nem csak azért mondom, hogy megnyugtassam. Tényleg minden a legnagyobb rendben van. El sem hiszem, hogy mindketten szeretjük a másikat. Hogy lehet napról napra egyre komolyabb és szorosabb a kapcsolatunk? Rohamtempóban haladunk afelé, hogy tényleg elhiggyem, hogy ez az egész maradandó, és örök lesz. Tudom, hogy fiatalok vagyunk, hogy kicsi az esély, hogy ilyen korban összejövünk életünk párjával, hogy a show-biznisz amúgy is egy olyan szakma, ahol az emberek gyakrabban cserélnek szeretőt, mint frizurát, de valamiért azt érzem, hogy mi leszünk a kivétel. Az egyetlen, ami még közénk állhat, az a szívembe zárt sötétség. A múltam. El kell mondanom neki, hogy megszabadulhassak az utolsó kételyeimtől. Ezt is le kéne tépnem, mint egy ragtapaszt, és vállalni a következményeket, amiket hoz magával. Ha eldob miatta, jobb, ha addig teszi, amíg még túlélem a szakítást. De vajon nem léptünk már most túl ezen a ponton? Félek, hogy de.

- Mit szólnál, ha a következő albumunkat nekem címeznéd? – Felhorkanok a semmiből jövő pofátlan kérdés hallatán. Ha nem lenne fájdalmasan aktuális, talán tudnék röhögni rajta, de most túlságosan érzékeny témára tapintott. Kezdek pánikolni, hogy a következő albumomat kidobják a rock listákról és bekerülök Adele és Taylor Swift közé. Na ezt az albumot neki címezném, csak hogy lehúzzam magammal a süllyesztőbe, ha már ellopta a normális gondolatokat a fejemből. Mintha elveszítettem volna a képességet, hogy a szerelmen, Axel testrészein vagy a boldogságomon kívül írjak valamiről. Bármiről. Meg kéne néznem néhány politikai kampányt vagy háborús filmet, hogy visszajöjjön az államkritikus hangulatom.

- Nem vagy te kicsit túlságosan eltelve magadtól? – dünnyögöm felindultan a pólójába, de a mosolyomat nem tudom eltüntetni. Még van egy évem megszokni ezt a kapcsolatot, és újra normális rockos, pörgős számokat írni, mint eddig. Előbb utóbb el kell csendesednie ennek a vak megszállottságnak, ugye? Ugye??

- Nehéz nem önteltnek lenni, ha ilyen csodálatos dalokat írsz nekem. – Ahh a fenébe. Nem kéne zavarba jönnöm ennyitől. Nem kéne újra a torkomba költöznie a szívemnek. De egyszerűen imádom, mikor dicsér. Talán azért, mert róla tudom, hogy sosem tenné, ha nem gondolná komolyan. Bár lehet, hogy azóta őt is elfogulttá tették az érzelmek. Mindenesetre jó tudni, hogy ha ez a szerelem a rocker karrierembe fog kerülni, még lehetek Adele riválisa a pop szakmában. – De vigyázz, mert ha a srácok meghallják ezt a dalt, félő, hogy lebukunk. – Óh, ha tudná mennyi ilyen dal született az elmúlt hetekben. Voltak apróbb bevillanások, amiket le sem kottáztam, egyszerűen csak eltoloncoltam az elmém egyik rekeszébe, ahonnan soha többé nem lesznek előszedve. Szerencsére ők soha de soha nem fogják meghallani ezeket a dalokat. Akármilyen menőn hangzik meghódítani a pop világot is a rock után, azért még inkább ide húz a szívem, szóval ezeket a számokat nem áll szándékomban nyilvánosságra hozni. Ezek a mi kis sötét hálószobatitkaink maradnak Axellel. De ha már szóba jött, itt az alkalom, hogy elmondjam neki, mit tettem vacsora után. Akkor annyira jó ötletnek tűnt, és biztos voltam benne, hogy Axel kurvára örülni fog neki, de most azon kapom magamat, hogy izgulok, mi lesz a véleménye. Végtére is pont azt tettem, ami miatt én kibaszott dühös lennék rá: az engedélye nélkül elmondtam valakinek. Még akkor is ha tudom, hogy Axel a háta közepére kívánja a titkolózást, lehet, hogy meg kellett volna beszélnem vele, mielőtt meghozom egyedül a döntést. Upsz. Kár, hogy a pillanat heve sodort bele a dologba.

- Noah túl ostoba ahhoz, hogy összerakja a dolgokat, Wy pedig... neki elmondtam – vallom be egy lélegzetvétellel. Lássuk mennyire basztam el a dolgokat.

Axel hirtelen tol el magától, és az örömmel átszőtt döbbenete azonnal megválaszolja a kimondatlan kérdésemet. Semennyire. Semennyire nem basztam el. Tényleg kurvára örül, mint ahogy reméltem, hogy fog. És kurvára alig hiszi el. A szívem felgyorsul az izgatottságtól, hogy sikerült meglepnem őt. Képtelen vagyok levakarni a mosolyomat. Ez az állapot kezd általánossá válni, mikor vele vagyok. Ha nem lennék hozzászokva a sokórás művigyorgáshoz a rajongók előtt, most biztosan baromira elfáradnának az arcizmaim.

- Mi ez a hirtelen pálfordulás? – Imádom, ahogy most néz rám. Rajongással vegyült kitörő boldogság. Még a mosolyom tükörképét is imádom a felhőtlen égboltszemek kékjében. Ez nem fair. Most még több embernek el akarom mondani, csak hogy újra láthassam ezt a döbbent boldogságot a pillantásában. Hihetetlen, hogy ilyen apróságnak hitt dolgok milyen könnyedén írják felül több év traumatikus berögződését. Persze az is lehet, hogy csak most, ebben az emelkedett hangulatú, mámorittas pillanatban érzem így. Vajon hogy nézne rám, ha az egyik koncerten leleplezném magunkat? Valószínűleg kibaszottul elégedetten. Ahhh. Meg akarom csinálni, de tudom, hogy soha nem fogom. Ez tényleg túl nagy döntés lenne ahhoz, hogy nélküle hozzam meg, sosem tennék vele ilyet.

- Rájöttem, hogy azt akarom, tudja. Meg akartam vele osztani, hogy boldog vagyok. – Szándékosan fogalmazok úgy, hogy tudja, hogy az ő szavai segítettek átugrani ezt a lélektani akadályt. Ő ébresztett rá, hogy milyen jó érzés megosztani valakivel az örömödet. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy falra hányt borsó az, amit a vitáink során a fejemhez vág. Lehet, hogy kezdő vagyok, de kibaszottul gyorsan tanulok. Ha megvár, egyszer használható partner leszek. Megígérem. Remélem megvár.

A hüvelykujja végigsimítja az alsó ajkamat, hosszút pislogok a gerincemen végigfutó enyhe borzongástól. Volt valami kényszeresen visszafogott ebben az érintésben. Egy elnyomott vágy az ajkaimra süllyedő pillantásában. Ha azt akarta elérni, hogy kurvára sóvárogjak a csókja után, akkor sikerült. Most jövök rá, hogy hosszú percek, talán órák óta ülök szinte pucéran az ölében, és még egymáshoz sem értünk rendesen. Ennyire fontos volt ez a pillanat a szívünknek. Semmi másnak nem maradt hely, még a testiségnek sem. Viszont kezdem érezni a bőröm alatt felgyűlő feszültségből, hogy ez az állapot nem fog sokáig így maradni. Túl közel van, és túlságosan imádom azt, ahogy rám néz. Bárcsak megcsókolna. Most bármit nekiadnék. Bármit.

- Kibaszottul büszke vagyok rád, mi amor. – Felforrósodó arccal iszom magamba a vidám dicséretét, a pillantásom a széles vigyorra húzódó ajkakra téved. Érezni akarom ezt a széles mosolyt az ajkaimon. Érezni akarom az ízét a számban.

Kirángat a rossz vízre evező gondolataim közül, mikor hirtelen eldől velem az ágyon. Meglepett sóhajjal, a testét matracnak használva ejtem a fejemet a mellkasára, hogy újra elveszhessek a szíve által diktált édes ritmusban. A váratlan pozícióváltás zsibbadt fáradtságot kever az érintései iránti tomboló vágyakozásba, a hátamat simogató lágy, lomha mozdulatai egyértelművé teszik, hogy összebújós alvás van tervben, nem pedig hajnalig tartó lepedőakrobatika. Tudom, hogy ez az okos döntés, de az ajkaimon száraz hiányérzetet hagy a jó éjt csók elmaradása.

- Mit szólt hozzá? – A hangja mintha már félig az álomvilágból szólna, és annyira kibaszottul imádnivalóan rekedtes, hogy még az enyhe kis csalódottságomat is elrabolja. Kivételesen ő fog előbb beájulni, ez már nyilvánvaló. Elmosolyodva dörgölőzök a mellkasához, mint egy bújós kiscica. Ez a legtökéletesebb hely a világon. Ő a legtökéletesebb a világon.

- Azt mondta örül nekünk – szinte már csak suttogom a szavakat, nehogy kiszakítsam a rá találó békéből. Lehunyt szemekkel hallgatom a szíve lelassuló dobbanásait, a hátamat cirógató kéz néma puffanással csúszik a lepedőre, mikor elernyednek az izmai. Elmosolyodok, de nem mozdulok, hosszú, hosszú percekig hallgatom a szíve nyugodt, monoton dobbanásait. A szív dobbanásait, ami már az enyém. Soha, de soha nem fogok ártani neki, előbb fojtom bele magamat egy kiskanál vízbe.

Talán egy újabb óra is eltelik, mire elnyugszik a szerelmes izgatottságom, és azt is elfogadom, hogy akármilyen csodálatos matracnak használni őt, az igazi matrac kényelmesebb. Bágyadtan támaszkodom fel a mellkasán, és a lehető legészrevehetetlenebb mozdulatokkal mászom mellé. Nem tudok nem megállni egy pillanatra, hogy megcsodáljam őt. Még mindig nem hiszem el, hogy ez a pasi az enyém. Tuti, hogy ő a világ legszexibb férfija, ez nem kérdés. Hogy lehet valaki még alvás közben is ennyire kurvára helyes? A tavalyi turnén Noah lefotózott, mikor egyszer kidőltem, és olyannak láttam magamat alvás közben, mint egy két napos vízihulla. Nem igazság. Ő még ilyenkor is egy kreolbőrű görög isten. Enyhén elnyíló ajkakkal és hangtalan szuszogással. Imádom. Nem bírom megállni, hogy ellopjam magamnak a csókot, amire azóta is szomjaztam. Az ajkai mozdulatlanok, kicsit szárazak, de melegek az enyémek alatt. Mohó vagyok, és a nyelvemet egy kicsit mélyebbre csúsztatom, hogy rabolhassak kicsit az ízéből is, de megrezzen, én pedig riadt kismadárként hőkölök hátra. A fenébe. Mit művelek egy öntudatlan férfival? Ilyen szintekre süllyedt a függőségem.

Lekapcsolom a villanyt az éjjeliszekrényen, majd visszabújok Axel oldalához, és magunkra húzom a takarót. Egy apró mosollyal gondolom végig, hogy mit reagálna, ha tudná, mit tettem. Imádná, és imádom, hogy imádná. Le sem lehetne vakarni a vigyort az önelégült ábrázatáról. Biztosan lenne valami frappáns megjegyzése is, amire felhúzhatnám magamat, és hozzávághatnék valamit. Valami puhát, mert végtére is szeretem a buta képét. Annyira szeretem. Bárcsak elmondhatnám neki, de még nem vagyok rá képes.

- Köszönöm, hogy szeretsz – a hangtalan suttogásomat elnyeli a pólója puha melege. Csak a néma szoba, és Axel monoton lélegzetvételei válaszolnak a gyáva vallomásra, ami túl későn érkezett és túl kevés.

***

Billy Talent új albumát hallgatva pihenek az új kedvenc párnámon, Axel combján. Na jó, ez így sajnos nem teljesen igaz, mert túl kemény és túl nagy ahhoz, hogy valaha is elaludjak rajta, de egy pihenős zenehallgatáshoz elmegy. Kárpótol az, hogy kellemesen meleg és Axel illata van. Az egyik számba belefeledkezve élvezem a csontig hatoló fáradtságot, ami mindenemet átjárja. Az elmúlt napok baromi pörgősre sikeredtek, összezsúfoltunk egy csomó koncertet, hogy utána kevésbé érezzük időpocsékolásnak a tíz nap pihenőt Miamiban. Valamit valamiért, ez az élet rendje. Ezen most egyszerűen csak túl kell lenni. Kár, hogy a testem ezt nem érti. A testem lázong, hogy eltöltöttünk együtt egy csodálatos éjszakát három észveszejtő menettel, és azóta egy kibaszott böjtre kárhoztattuk magunkat. Ennyit arról, hogy megszokom a méretét, mire legközelebb eljutunk odáig, hogy szexeljünk, újra elölről kezdhetjük az egészet. A fenébe. Nem gondoltam volna, hogy lehetséges három orgazmus után bizseregni odalent, de kibaszottul megtörténik. Jó lett ez a Billy Talent album, de nem elég jó, hogy elvonja a figyelmemet Axelről. Mindegyik orgazmusról azt hittem, hogy az lesz az, ami megadja a végső kielégülést, de úgy látszik, már túlságosan el vagyok baszva, és ha nem a fenekemben történik valami, akkor nem elég. Tudom, hogy megtenné, ha kérném, de a kimerültségem elérte azt a pontot, hogy ha most szexelnénk, lehet, hogy nem tudnék színpadra állni holnap. Most nem lenne honnan erőt merítenem ahhoz, hogy ignoráljam a lüktetést odalent, amíg végigugrálok egy koncertet. Múlt héten még volt. Már csak négy nap. Négy elcseszettül hosszú nap. Nyugi Siri. Gondolj másra.

Kinyitom a szemeimet, és felnézek Axel könnyed vigyorára. Még mindig nem hiszem el, hogy az enyém. Vajon eljön majd az a pont, hogy nem ezt fogom gondolni, ahányszor ránézek? Kétlem. Lefogadom, hogy a tesós chatbe írogat valamit, csak akkor szokott úgy vigyorogni, mint egy kötekedő kistinédzser.

- Kivel dumálsz? – kérdezem, hogy fű alatt alátámaszthassam a gyanúmat. Ha közölném vele, hogy fejben le kötekedő tinédzsereztem, lehet, hogy falnak menne. Mondjuk azt is imádnám. Rám vetül az óceánszemek pillantása, és azonnal megtelik azzal a meleg ragyogással, ami csak nekem jár, senki másnak. A váltás szinte rémisztően egyértelmű. A szívem válaszol az érzelmei melegére az arcomon. Még soha nem láttam senkit, aki ennyire őszintén, nyíltan hordta a szerelmet. Fogalmam sincs, hogy nem tűnt még fel mindenkinek, bár az kétségtelen, hogy társaságban sokkal diszkrétebben csinálja.

A csodapillantás egy másodpercre lesiklik az ajkaimra. Csak egy pillanat az egész, talán csak egy kósza gondolat volt részéről, de az én ajkaim ígéretnek vették. Alig láthatóan végignyalok rajtuk, hogy elhessegessem a sóvárgásukat.

- Csak nem féltékeny vagy? – Cöhh. Na persze, mintha találhatna nálam jobbat. Hosszútávú párnak talán, de arra úgysem lenne ideje mellettem és a turné mellett, hogy még egy kapcsolatot fenntartson, ezért nem érzem veszélyben a pozíciómat.

- Ugyan, ez nem a flörtölős vigyorod – közlöm vele magabiztosan. Lehet, hogy pár hete még kezdő voltam az érzelmek terén, de mint sokszor említettem már, kibaszott gyorsan tanulok. Egyből tudni fogom, ha Axel olyannal beszélget, akibe belerakná a farkát, és ha valaki véletlenül megkapná azt a szerelmes pillantást, ami csak nekem jár, egész biztosan vér folyna. Már egy ideje nem szól a zene a fülemben, de most jutok el odáig, hogy teljesen lehúzzam a fejemről a fülest. Amúgy is ideje lassan aludni, ki kell használnom, amíg még tart az előző orgazmus békéje, és nem akarok rámászni. Annyira. Ki kell tartanom. Már csak négy nap. Csak négy nap. Ez lesz a mantrám. – Vagy a tesóidra, vagy haverokra tippelnék – fűzöm hozzá, félig meddig azért, hogy eltereljem a figyelmemet, félig meddig pedig azért, hogy elkápráztassam a csodás Axel ismeretemmel. Senki nem vághatja a fejemhez, hogy nem figyelek a páromra.

- Connorral beszéltem – válaszol végül megadón, és a példámat követve ő is elkezd készülődni a lefekvéshez. Tudtam! Tudtam, hogy a tesói lesznek, oké, egy apró tévedés, hogy nem a tesós chat, hanem csak Connor. Azért én megadom a pontot magamnak. – Még mindig extázisban van attól, hogy felköszöntötted. – Óh. Igen, nagyon mókás volt, ahogy hebegve-habogva próbálta megköszönni az afteren, bár kicsit csodálom, hogy azóta is ezen rugózik. Szegény srác nem kapta meg a bátyja mérhetetlen önbizalmát és a megállíthatatlan beszélőkéjét, pedig mindkettőből jutna elég kettejükre is. Axel, te önző seggfej. Mindenesetre a köszöntés elérte az egyetlen célját, Axel baromira örült neki. Igen, már ismerem a „legszívesebben itt helyben megcsókolnálak” arckifejezését is. Meglepően sokszor használja. Zavarbaejtően sokszor. Néha igazán okot sem adok rá, és hopp, mégis ott van. Azok a kedvenceim. Órákig tudok töprengeni rajta, hogy vajon mi váltotta ki. Hogy lehet valakiről ennyit ábrándozni és nem megunni? Sőt, ha ez lehetséges, minden nap csak egyre jobban érdekel az összes hülye apróság, amit csinál. – Jut eszembe, még nem is volt alkalmam meghálálni a figyelmességedet, úgy igazán. – Csak egy pillanatra dermedek le a hangjában félreérthetetlenül megbúvó utalástól. A szívverésem ugyan felgyorsul, de az ellenállásom töretlen. Ölnék érte, hogy ugorhassak négy napot előre a jövőbe, és a kikövetelhessem azt a bizonyos hálát, amiről most beszél, de sajnos nem vagyok időutazó. Minél határozottabban utasítom el, annál könnyebb lesz. Hátha útközben valahol sikerül magamat is tényleg meggyőzni, hogy ez a jó döntés. A kisördög a vállamon így is azt suttogja, hogy ne engedjem, hogy a turné irányítsa az életemet, hanem élvezzem ki a jelent. Szemét kisördög, a szemét, idegesítően észszerű érveivel.

- Tartsd a gatyádban a farkad, holnap koncert – morgom, miközben hátat fordítok neki, és nyakig magamra húzom a takarót, mintha ez megvédhetne tőle. Röhej. Semmi nem védhet meg tőle, ha komolyan a fejébe veszi, hogy szeretkezni akar, még a saját elhatározásaim sem. Pontosan addig tartanának, ameddig meg nem érint egy-két érzékenyebb helyen. Ne gondolj rá. A fenébe is, ne gondolj az érzékeny helyekre, és az érintései emlékeire. Szerencsére olyan kevésszer volt lehetőségünk ténylegesen ismerkedni a másik testével, hogy még nincs elég emlék ahhoz, hogy maguk alá teperjenek.

- Sanyarú önmegtartóztatásra ítélsz, mi amor. – Hallom a hangján, hogy inkább csak szórakozik, mintsem komolyan gondolná az elcsábításomat, de most baromira nem tudok belemenni a játékba. Már így is az ellenállóképességeim határait feszegetem, ha kihívó szócsatába szállok vele, akkor nemsokára teljesen máshogy is fognak harcolni az ajkaink.

Hogy lehet az ember egyszerre hullafáradt és kibaszottul kanos? Be kéne tiltani az ilyen ellentétes érzéseket.

- Már csak négy nap, abba nem fogsz belehalni. – A szavaim félig neki, félig magamnak szólnak. Négy nap. Négy kibaszott hosszú nap. Addig is inkább megpróbálok a szívem izgatott dübörgésére koncentrálni. Az érzelmi kielégültség talán kárpótolja kicsit a testemet. Még mindig nem tudom megszokni, hogy a szerelmének hív. Jobban örülnék, ha angolul tenné, de így legalább nem veszi el teljesen az eszemet. Csak a felét.

- Alábecsülöd, hogy mennyire kívánlak. – Nem tudom, hogy a bűnre csábító szavai vagy a hátamhoz simuló teste a nagyobb érvágás, de nem kell sokat gondolkodnom rajta, mert a fülem mögé hintett nedves, izgató puszi mindkettőt kenterbe veri. Csalás. Ez kibaszott nagy csalás. Át akarom adni magamat neki, és vadul, szenvedélyesen végigszeretkezni az éjszakát, nem törődve a következményekkel. Hosszút pislogva szorítom meg a testemet átölelő karját, és figyelmeztetőn suttogom a nevét. Meglepő, de pont az segít átvészelni ezt a pillanatot, hogy mennyire brutálisan be szeretném adni neki a derekamat. A tudat, hogy szívem szerint eldobnék érte mindent, felér egy józanító hidegzuhannyal. Fogalmam sincs, ki ez az ember, aki a testembe költözött.

***

Abban a pillanatban, hogy lesétálunk a színpadról, leolvad az arcomról az odafagyott kényszermosoly. Az agyamban még ott lüktet a minket övező tapsvihar és a fülsüketítő üvöltések, de minden lépés egyre távolabb visz tőle. Ostobaság volt ennyi koncertet összezsúfolni az utolsó hétre. Ezen a ponton kezdem azt érezni, hogy a minőség rovására ment. Túl sok. Ez már túl sok volt. Csak remélni tudom, hogy a rajongóknak nem tűnt fel, hogy a derűs jópofizásom művibb, mint valaha. Ma már minden csak nyűgnek tűnt, és bár számítottam rá, hogy idén sem úszom meg a kínos színpados tortajelenetet, nem voltam eléggé felkészülve rá lelkileg. Ezután a hét után nem is lett volna időm és energiám felkészíteni magamat, túlságosan hulla voltam. Tipikus banda szellem, hogy még bele is rúgnak egyet a földön fekvő frontemberbe. Még szerencse, hogy szünet jön, mert ha még egyszer megérzem a reflektor idegesítő melegét az arcomon, összezúzok valamit.

Egy szót sem szólok a többiekhez, azonnal az öltözőm biztonságos magánya felé veszem az irányt. Próbálok láthatatlan maradni, de a felspannolt staffosok tengerében el-elakadok egy-egy jókívánságra. Mintha mindenki már most be lenne baszva. Ők is ünnepelnek, hiszen sikerrel lezárult a szünet előtti utolsó koncert, most mindenkinek tíz nap jól megérdemelt pihenés jön. Mostanában valószínűleg elhanyagoltam az érinthetetlen jégszobor szerepet, mert több vállon veregetős dicséretet vagy hátpaskolós elismerést kapok a végtelen hosszúnak tűnő út közben. Hűvös ellenszenv mögé rejtem az undort és a hidegrázást, ami végigrohan a testemen az érintésüktől. Nem meglepő, hogy az első néhány gyilkos pillantásom után elhalnak a gratulációk és végre-valahára megnyílik az út az öltözőm felé. Megáll az ész. Az embernek szörnyeteggé kell válnia, hogy eljusson a kibaszott öltözőjébe ezen a kurva elcseszett faszverte világon? Édes istenem. Elegem van az emberekből. Átöltözök, és titokban bevágódok egy taxiba, hogy ellógjam a világ legkínosabb afterét. Majd a többiek szórakoztatják a csalódott rajongókat. Amúgy is basszák meg. Tökéletes bosszú a nyilvános tortázásért. Ha jól tudom Ben már mára is foglalt nekünk hotelszobát, fél óra alatt ott vagyok, és még a buszban éjszakázást is megúszom. Csak egyedül akarok lenni. Egyedül. Egyedül. Egyedül.

Becsapom és kulcsra zárom magam mögött az öltözőm ajtaját, majd a hátamat nekivetve, lehunyt szemekkel csúszok le a földre, miközben lassan kifújom a levegőt, amit fogalmam sincs mióta tartok a tüdőmben. A homlokomat a térdemre hajtva próbálok elég erőt gyűjteni a zuhanyzáshoz. Nem is a zuhanyzáshoz, ahhoz, hogy lehámozzam magamról ezt az istenverte bőrnadrágot. Utálom az egészet. Lemerültem. Teljesen. Elfogytak a mosolyok, de talán még a szavak is. Még mindig érzem magamon az idegen érintések piszkosnak érzett nyomait, mint egy borsódzó, kellemetlen bizsergést. Még azt is utáltam, mikor a srácok megöleltek a színpadon. Csalódott vagyok. Axel miatt azt éreztem, hogy fejlődök az utóbbi időben, de ez a hét mindent kitörölt, és most ugyanott vagyok, ahonnan elindultam. Egyedül. Mintha minden imádott érintése csak egy látomás lett volna, amit a monoton mókuskerék éjszakáin álmodtam magamnak, hogy legyen erőm felkelni másnap. A fenébe. Úgy hiányzik, és most készülök elszökni előle, csak hogy megússzam a tömeget, ami vele jár.

- Siri. – Összerezzenve kapom fel a fejemet a halk, közelről jövő suttogás hallatán. – Minden rendben? – Halálra vált arccal, riadt döbbenettel ismerem fel a betolakodóban az egyetlen személyt, akit nem vágnék ki ajtóstul ebben a pillanatban. Előttem guggol a földön a maga izmos, tetkós, kreolos, vagány tökéletességével, de a csodaszép jégkék pillantását aggodalom tölti meg. Aggodalom, és az érzelmek, amiknek a függője lettem. Az érzelmek, amiket csak én ismerek. A jelenléte olyan, mint egy frissítő nyári zápor aszály idején. Mint egy nehéz éjszaka végén felkelő nap. A sugarai váratlanul gyengéden simogatják az arcomat. Hogy fogom valaha meghálálni neki, hogy fényt hozott az örök éjszakába, ami az életem volt? Tudja egyáltalán, hogy mennyit jelent nekem?

- Axel – suttogom meglepetten, és öntudatlanul vetem a nyakába magamat. Átkarolom a nyakát, és olyan erővel ölelem magamhoz, ahogy csak bírom. Mikor feláll velem a földről, a lábaimat is a dereka köré fonom. Ez most közel sincs a szexi pillanatainkhoz, mikor hozzá dörgölőzve kulcsolom át a lábaimmal, ez most egy görcsös szorítás, egy menedék a kimerültségem és a nyomomban lévő árnyak elől. Ezt ő is érzi. Átkarol és magához szorít, mintha a testébe olvaszthatna és megóvhatna mindentől. Bárcsak képes lenne rá. Bárcsak mindig a karjaiban lehetnék.

- Hogy tudok segíteni? – Suttogja a fonott, hátratűzött tincseim közé. Ki akarom tépni a csatokat és a hajgumikat, de sajnos egy szénaboglya maradna a fejem tetején, és akármilyen vad ábrándjaim voltak, tudom, hogy nem lóghatom el az aftert. Ez nem gimi vagy egyetem, ahol az ember ellóghat az órákról, ez a munkám, és nem tehetem meg, hogy lelépek, csak mert nincs kedvem afterezni. Sok szempontból arrogáns díva vagyok, de soha nem leszek annyira elszállva magamtól, hogy nem törődök a rajongóimmal. Soha. Ha már kiperkáltak végtelen pénzt a belépőre, az a legkevesebb, hogy legalább megmutatom magamat.

Hosszú ideig nem válaszolok, csak szívom magamba a közelsége melegét és az illatát, ami szép lassan lenyugtatja a felborzolt érzelmeimet. Talán nem is sejti, hogy már most mennyit segített.

- Tüntesd el az érintéseiket – lehelem végül megadóan a nyaka puha bőrébe. Imádok hatással lenni rá. Imádom, hogy érzem a gerincén végigfutó borzongást, amit az ajkaim cirógatása okozott, még egy ilyen feszült pillanatban is. Imádom, hogy kitölti minden gondolatomat, és nem marad hely a negatív, rossz dolgoknak. Csak neki. Vele kezdődök és vele érek véget.

Leül velem a kanapéra, én pedig helyet foglalok a combjain, és próbálom ignorálni a bőrgatya idegesítő feszülését. Nem arra találták ki, hogy az ember a pasija ölében térdepeljen benne, ez egészen biztos. A válláról felegyenesedve keresem meg a pillantását, amiben mostanra talán egy leheletnyivel kevesebb aggodalom, és sokkal-sokkal több érzelem van. Imádom, mikor így oldalra billenti a fejét, és megpróbálja kiolvasni az érte rajongó gondolataimat a szemekből, amiket nem tudok levenni róla. Csak most veszem észre, hogy remegnek a vállába csimpaszkodó ujjaim, ezért az idegesítően keveset takaró fekete farmermellényt szétsimítva Axel mellkasára fektetem a tenyereimet. A jobb kezem alatt érzem a szíve erőteljes dobbanásait. Ugyanazt a hatást váltja ki belőlem, mint mindig. Megnyugtat és idegessé tesz. De ez a jófajta idegesség. Az, ami kellemes görcsbe rántja a gyomrodat és forrón bizsereg a bőröd alatt. Már épp azt hiszem, hogy nem hallotta meg, amit a nyakába suttogtam, mikor a körme gyenge cirógatásai végigrohannak mindkét felkaromon.

- Itt? – kérdezi halkan a váratlan érintése közben. A körmei láthatatlan útját lúdbőr követi a karjaimon, a hátam ívbe feszül a testembe hasító élvezettől. És működik. Ahol megérint, már nem érzem a bőrömhöz ragadni az idegen érintések gusztustalan emlékét. Nem érzem azt a jeges utálatot, amitől kiver a víz, mégis fázom. Semmi mást, csak borzongató, jóleső forróságot. Csak őt. Egy bizonytalan bólintás után hátraejtett fejjel, félig lehunyt szempillákkal engedem, hogy lesimogassa rólam az övéhez hasonló bőrmellényt, ami a mai fellépőruhám volt. A körmei észveszejtő alig érintései elkalandoznak a lecsupaszított hátamon. – És itt? – jön a következő kérdés. Már nincs lélekjelenlétem bólintani, ezért a simogatásai által okozott érzéki gyönyörben való vergődést csak egy elhaló hümmögéssel szakítom meg meg. Már arra sem emlékszem, hogy milyen érzés volt utálni az érintéseket. Mindenemet kitölti Axel gyengédsége, és a felforrósodó vérem száguldása. Nem tudom, mikor került ilyen közel, de az orra megcirógatja a fülem mögötti érzékeny bőrfelületet. Nem szórakozik, egyből övön alul, a legérzékenyebb pontok egyikén támad. Felsóhajtva döntöm oldalra a fejemet, hogy több helyet adjak neki, ő pedig jutalmul beleharap a fülcimpámba. Finoman markolok a mellkasa keménységébe, amennyire a tökéletessé formált izmok engedik. – És itt? – leheli a fülembe a szavakat elvigyorodva. Tudom, hogy most már az agyamat húzza, de imádom érte. Egy pillanat alatt fordította a javára a hangulatot. Vajon mindig képes lesz ilyen könnyedén visszarángatni, mikor a múlt karmai behúznak a sötétségbe? Van egy olyan érzésem, hogy igen. Honnan tudta egyáltalán? Honnan tudta, hogy ide kell jönnie? Honnan tudta, hogy szükségem van rá?

Én is elmosolyodok, de a szemeimet még nem tudom kinyitni. Még túlságosan az élvezet kábulatában van a testem. Olyan, mint egy mindent elnyomó, részeg bűvölet. Az utolsó kérdést már nem is tudom, hogy melyik testrészre értette, a fülemre, amit épp csócsált vagy a fenekemre, amibe épp belemarkolt a bőrgatyán keresztül, de azt tudom, hogy mindkettőben van valami, ami közös:

- Ha valaki meg mert volna érinteni ott, már megölted volna – duruzsolom vigyorrá szélesedő mosollyal. Megnézném Axel arcát, ha valaki például a seggemre csapna. Igazából számomra ugyanolyan undorító, ha valaki a kezemet fogja meg, mint az, ha egy intimebb testrészemet, de tudom, hogy nem ez a normális hozzáállás. Imádom Axel féltékenységét. Imádok kizárólag az övé lenni. Hiányzik a tél, olyankor könnyebb hosszú ujjú felsők alá rejteni a véletlenül megérinthető bőrfelületeket. Van egy olyan érzésem, hogy Axel is élvezni fogja, hogy sok rétegbe bugyolálva elrejthet a világ elől. Miért kell mosolyognom ettől a gondolattól?

- Kiismertél. – A kezei az arcomra csúsznak, és a hüvelykujjai lassú köröket rajzolnak a bőrömre, hogy magára csalogassák a pillantásomat. Még soha nem éreztem ilyen nehéznek a szempilláimat, de kinyitom a szemeimet, hogy láthassam a kibaszottul elégedett pillantását. Ha ennyire imádja, mikor elismerem, hogy az övé vagyok, megtehetem gyakrabban. – Jobb? – Kérdezi halkan, gyengéd mosollyal. Az eddigi szenvedélye lángra lobbantotta a testemet, ez az érzelmes pillantás, pedig lassacskán lávává olvasztja a lángokat. Forró. Annyira forró. Annyira csodálatos.

- Köszönöm – suttogom egy lassú bólintás mellé. Fogalma sincs, mennyi minden van emögött a köszönöm mögött. Talán jobb is. Ha nem lett volna itt, lehet, hogy már egy taxiban ülnék, és a karrierem eddigi legnagyobb hibáját követném el, amit nem utána soha nem tudnék megbocsátani magamnak. Bár az még mindig kérdéses, hogy mit fogok kezdeni ezzel a pánikszerű emberutálattal, ami a hatalmába kerített. – De nem tudom, hogy fogom kibírni az aftert. Teljesen lemerültem – vallom be őszintén. Minden annyival egyszerűbbnek tűnik most, hogy itt van velem. Hátha vállalja, hogy egész este mellettem lesz, megakadályozza, hogy bárki a közelembe jöjjön, és még a hozzám intézett kérdésekre is válaszol helyettem. Ha már itt vagyunk, a szülinapi köszöntéseket is lereagálhatja, azokban vagyok a legrosszabb. Mi a faszért kell engem ünnepelni, csak mert megint fordult egyet a földbolygó a tengelye körül? Ezek a szociális kényszerek teljesen kicsinálnak. Jaj, eltelt egy év, együnk feleslegesen édes tortákat és legyünk szükségtelenül részegek. Csodálatos ötlet. Nem azt mondom, örülök, hogy megint egy évvel közelebb lettem hozzá, hogy legálisan igyak, de itt meg is áll az ünnepelni valók listája, ehhez nem kellett se torta, se alkohol. Se ajándéknak nevezett gáz, haszontalan kacatok random emberektől.

- Feltöltelek – válaszolja egy olyan perverz, féloldalas vigyorral, ami tudom, hogy paradicsomvörössé varázsolja az arcomat. A kezei a derekamra csúsznak, és kiemel az öléből a széttárt lábai közé, gondolom azért, hogy lemasszírozhassa rólam a nacit. A mai bőrnadrág nem hátul cipzáros, hanem két oldalon van egy-egy kicsi fűző, amivel ki lehet lazítani a derekát. Ezt a kurva nadrágot tuti, hogy máglyán fogom elégetni, ha Axelnek elmegy a kedve a szextől, mire levarázsolja rólam. Az ajkamra harapva figyelem, ahogy meglepő türelemmel nekiáll az egyik oldalnak. A pillantásomat magához vonzza a széttárt lábai között feszülő dudor, ami lehet a farmer gyűrődése és egy fájdalmas merevedés is. Tudni akarom, hogy melyik. Őszintén remélem, hogy a második. Ez tényleg meg fog történni. Egy öltözőben, amit csak vékony falak, és egy rozoga, de legalább kulcsra zárt ajtó választ el a méhkasként nyüzsgő staffosoktól.

- Remélem nem csak képletesen érted – a perverz vigyorát ellopva sandítok le rá, hogy végre kicsit én is húzhassam az ő agyát. Legszívesebben addig könyörögnék neki, amíg kikeféli belőlem az emberiszonyomat. Egy pillanatra megállnak az ujjai, majd egy erőteljes mozdulattal fordít át a másik oldalra, hogy azt is kiköthesse. Ennél lelkesebb reakcióra vártam. Épp most közöltem, hogy remélem, szexelni akar. Megint meghallja a gondolataimat.

- Ha elkapkodjuk a szexet, egész héten fájni fog a feneked – jelenti ki olyan morcosan, ami árulkodik arról, hogy legszívesebben pedig pontosan ezt tenné. Senki nem kövezne meg minket, ha késnénk kicsit afterről, ugye? Elfintorodva támaszkodom a vállába, miközben végre lerángatja a fenekem domborulatáról a feszes nadrágot. Ahh. Végre. Utálom ezeket a gatyákat. A fenébe, hogy ilyen kurva jól állnak. Az ajkaim közül kiszökik egy megkönnyebbült sóhaj, mikor végre kiszabadul a leszorított merevedésem is.

- Hiányzol odabentről. – Kötöm az ebet a karóhoz. Nem bírom, hogy elutasít. Hol van az az Axel, aki négy napja képes lett volna koncert előtti este bemászni a gatyámba? Tudom, hogy gyerekes, amit csinálok, és azt is, hogy igaza van. Semmi értelme nem lenne most elbasznunk az elkövetkezendő napjainkat egy fellángoló hülyeség miatt. Tudom. De annyira jó egy kicsit gyerekesnek lenni mellette. Ő az egyetlen, aki mellett egy kicsit érezhetem magamat elkényeztetettnek és gyengének. Aki mellett nem kell a mindig előrelátó és tökéletes frontembernek lenni.

Ennyi. Azt hiszem, előcsaltam a négy nappal ezelőtti Axelt. Fogalmam sincs, mikor vette elő a farkát, csak azt érzem, mikor váratlanul az ölébe húz, és a fenekem partjai közé simítja a lüktető, kőkemény merevedését. Megborzongok a tökéletesen kemény, bársonyos tapintásától az érzékeny bőrömön. A nadrág a combom közepén megrekedve kényszeríti egymáshoz a két lábamat, de a legkevésbé sem érdekel. Csak még többet akarok Axel farkának az érintéséből a legérzékenyebb helyeken a testemen. A végtelen hosszú combjain megtámaszkodva mozgatom a csípőmet, hogy csúszkáljak rajta, ő pedig hátulról a derekamba markova segíti a mozgást. A halk sóhajaink összefonódnak. Hogy lehet már ez ennyire csodálatos? Bennem sincs, csak odakint masszíroz. Muszáj hátranéznem a vállam fölött, hogy lássam a fenekem partjai közül előbukkanó farkát. A picsába. Ez a világ legszexibb látványa. Az egyik legszexibb. Ahogy nézem, egyezik a véleményünk, mert annyira oda vannak tapadva a szemei, hogy észre sem veszi a pillantásáért könyörgő tekintetemet. Ez sem zavar. Imádom, hogy imádja a testemet. Imádom ezt a vad rajongást a szemeiben. Azt sem bánnám, ha egy kicsit durvább lenne. Tényleg feltölthetne végre. Magával.

- A fenébe, Siri. Mindig meg akartalak dugni az egyik bosszantóan csini bőrgatyádban. – A halk, rekedtes hangja kicsal belőlem egy izgatott remegést, és gyorsabb mozdulatokra sarkall. Több kell, ez a csúszkálás már nem elég. Mélyen magamban akarom tudni őt. Mint mindig, most is egy húron pendülünk, kicsit feljebb tolja a derekamat, és gyengéden helyezi a farkát a bejáratomhoz. Felsóhajtva süllyednék bele, de rémisztő ellenállásba ütközik a szenvedélyes mozdulat. Ez most más, mint múltkor. Akkor is lassan és nehezen ment be, de ez most egyszerűen lehetetlen. A fájdalom hűvös pofon a türelmetlen vágyaink által elvakított terveinkre. Megfeszülve emelkedek fel róla. Lehetetlen. Ez kurvára lehetetlen.

- Ez nem fog menni – zihálom fájdalmasan, remegve nyomom magam álló helyzetbe a lábai között. Ennél tényleg több felkészítés kell, különben szétszakadok.

- Tudom, a kurva életbe. – Nem tudom, melyikünk hangja rejt több kínszenvedést, de ő az, aki először eléggé összeszedi magát, hogy tegyen is valamit a dermedt patthelyzetünk ellen. Már nem is tudom, hogy hogy kerülök hassal az ölébe, csak akkor döbbenek rá a szégyenteljes pozíciómra, mikor nedvesen belém csúszik egy ujja. Néma nyögésre nyílnak az ajkaim, a testemen vad reszketés rohan végig. A lábaimat még mindig alig tudom mozgatni a nadrágtól, ezért legalább felkönyökölök a hasra vágott pozíciómból, hogy minimális kontrollom legyen a mozdulataim felett. Most komolyan az ölében pucsítok, amíg ő a fenekemet ujjazza? El kéne süllyednem, de kibaszott izgató az egész.

- Mit művelsz? – A felháborodásom talán sokkal hihetőbb lenne, ha nem akadna bennem a levegő a tökéletes mozdulataitól. Hogy képes az ujja minden apró rezzenésével eltalálni a legjobb pontot odabent? Mintha lenne egy neonnal kivilágított térképe hozzá. Néha megrémít, mennyire kibaszott jó a szex minden részében. Elgondolkodtat, hogy mennyiszer csinálhatta már.

- Csinálok magunknak síkosítót. – A gátlástalan vigyora forró pírt varázsol a bőrömre olyan helyeken, ahol nem is gondoltam, hogy lehetséges. A körmeim elmélyednek a kanapé szövetében. Túl jó. Kibaszottul, vállalhatatlanul gyorsan el fogok menni, ha ezt csinálja. – Szóval élvezz nagyot, pacsirtám. – És megteszem. Mintha vezényszóra működne a dolog, összerándulva, menthetetlenül zuhanok bele az élvezet forró, fullasztó örvényébe. Olyan mélyre ránt, hogy ha nem feküdnék, lehet, hogy összeesnék tőle. A hangtalan, elnyúló nyögéseimet elnyeli a kanapé párnája, de a testem vad reszketése nagyon lassan hagy alább. Szédülök. Ebben kurvára semmi gyengéd vagy érzelmes nem volt, mégis életem egyik legjobb orgazmusát szülte. Nem értem. Néha annyira imádom, mikor szerelmes, gyengéd és érzelmes, de most kibaszottul felizgat, hogy egyszerűen csak meg akar dugni. Nem értem. Összerándulok, mikor megérzem az első síkos érintését a bejáratomon, de mindketten azonnal le is dermedünk. Dörömbölnek az ajtón.

- Siri, mindenki rád vár. – Wy hangja. A kurva életbe. A mindenkit pedig nyilván azért hangsúlyozta a maga gúnyos felsőbbrendűségével, mert mindketten tudjuk, hogy Axel még kurvára nem vár rám. Illetve igen, de teljesen más értelemben. A picsába. Kibaszottul klausztrofóbiás leszek, annyit vagyunk összezárva ezzel a két baromarcúval. Mondjuk mi is idióták vagyunk, hogy ma belemászunk egy ilyen akcióba, mikor holnaptól miénk az egész világ.

- Az ember legalább a szülinapján hadd zuhanyozzon békében baszki. – Még engem is meglep, hogy mennyire nem árulkodik a hangom a két perccel ezelőtti csodálatos, felemelő orgazmusomról.

- Még nincs is szülinapod. – Akkor bezzeg nem ez volt a véleménye, mikor kurva gázul énekelték a boldog szülinapot dalt a színpadon, és a kezembe nyomtak egy túlcukrozott habostortát.

- Kabbe – dühöngöm az orrom alatt, de nem lepődnék meg, ha ezeken a papírvékony falakon ez is átjutna.

- Siessetek – kapjuk vissza a hasonló hangvételű dünnyögést. Kurvára remélem, hogy senki nincs a közelben, hogy ezt mondta. Valószínűleg így van, tippre mostanra kihalt ez a része a backstagenek, és mindenki csinálja a maga dolgát. Wy-on kívül, aki az életküldetésének tekinti, hogy minket pesztráljon. Ahelyett, hogy berángatná magával Lydiát, és kicsit szórakozna ő is. És még én vagyok buligyilkos. Mondanám, hogy már bánom, hogy elmondtam neki, de valószínűleg akkor is jött volna szólni, ha nem tettem volna. Tényleg sok ideje bezárkóztunk ide. A fenébe. Megint ez a kurva bénító kétségbeesés. Miért hozzuk mindig ilyen helyzetbe magunkat? Mindketten tudjuk, hogy mennünk kell, különben kibaszottul feltűnő lesz, hogy mindketten felszívódtunk egy órára. És megint Axel cselekszik. Felültet maga mellé, és mintha nem most kellett volna félbeszakítanunk egy kibaszottul erotikus és élvezetes előjátékot, feláll a kanapéról. Az egyetlen dolog, ami árulkodik a kínjairól, az az ágaskodó, masszív merevedése. És talán az erőltetetten lendületes mozdulatok, amikkel ledobálja a ruháit.

- Gyorsan lezuhanyzok, addig te is szedd össze magad. – Szinte szétszakadok a döntésképtelenségtől, miközben egy helybe fagyva figyelem, ahogy eltűnik az aprócska zuhanyzó ajtajában. A picsába. A picsába. Mi a fenét fog csinálni a merevedésével, csak úgy betuszkolja a gatya alá? Hát kurvára nem akarom álló farokkal a rajongó ribancok közé küldeni. Jesszusom, mikor lettem ilyen megszállott? Most már biztos, hogy valami baj van a fejemmel. De hogy tudnék segíteni neki? Ő nem durran el egy perc alatt, mint én. Én nem vagyok elég profi, hogy ezt hozzam ki belőle. A fenébe. Be kellett volna fejeznünk a szexet, de ki tudja mennyi idő lett volna elérni, hogy egyáltalán belém férjen. Katasztrófa az egész.

Feltápászkodok a földről, és az összes tehetetlen dühömet a nadrágom leráncigálásába fojtom. Miért nem tud egy kicsit békén hagyni minket a világ? Annyival élvezhetőbb lenne a turné is, ha lenne egy kis nyugalmunk. Tudom, hogy én vagyok az, aki az útjában áll ennek. Ha felvállalnánk a kapcsolatunkat, sokkal több mozgásterünk lenne. Ahhh. Miért vagyok ilyen elcseszett? Olyan jó lenne.

A pillantásom azonnal Axelre rebben, mikor kisétál az alakja mellett aprócskának és szűknek tűnő ajtón. Ez tényleg gyors volt. Túl gyors. Még nem kapartam össze magamat. Az ajkamra harapva figyelem a most már csak félig merev farkát. Hidegzuhanyra tippelek. Nagyon hideg. Végülis ez is egy megoldás. Kár, hogy valamiért keserű szájízt hagy maga után. Ennek nem így kellett volna történnie. Én elmentem, neki is el kellett volna. Tényleg ilyen szerető akarok lenni? Hát kurvára nem. Váratlanul csap arcon a felismerés, hogy mit kell tennem. Legalábbis azt hiszem. Még ez is kurvára visszaüthet, de egy próbát megér. Egy ideig tétován figyelem a céltudatos törölközését, majd néhány lassú lépéssel előtte termek, és lábujjhegyre emelkedve puszilok a nyakába. Imádom, mikor friss tusfürdő illata van.

- Ezzel nem segítesz. – Nem tudom, hogy mogorván vagy vicceskedve akarja közölni a nyilvánvalót. Valószínűleg inkább mogorván, de még a fájdalmas kielégületlenség sem képes teljesen elűzni a gyengéd mosolyát. Annyira szeretem. Annyira szeretem, hogy ennyire szeret. Hogy akkor is ilyen fontos vagyok neki, mikor épp cserben hagyom. Hideg a bőre a zuhanytól. Az én mindig forró Axelem teljesen átfagyott miattam. Egy újabb lassú puszit lehelek a kulcscsontjára, majd egyet a mellkasára, mielőtt a térdeimre ereszkedek előtte. Csak a perifériámból látom, hogy ledermednek a törölköző mozdulatai. Egy apró mosoly suhan át az ajkaimon attól, hogy a farka ennyitől visszaáll a robbanni kész állapotára. Ezt neked hidegzuhany. Ennyire egyértelmű, hogy mire készülök? Még soha nem láttam ilyen közelről. Imádom, hogy itt is ilyen sötét árnyalata van. Mintha nem is egy ember része lenne, hanem egy befestett, tökéletesre faragott vibrátor. Csodálatosan mutat a kezeimben. Vajon hogy mutat majd az ajkaim között? Sajnos ezt én soha nem tudom meg, de talán egyszer majd ő elmondja nekem. – Siri… – A nevem az ajkain egy könyörgés, egy figyelmeztetés, egy sóhaj. Fogalmam sincs melyik, de libabőrös leszek a benne rejlő szükségtől. Nem kell aggódnia, nem az agyát húzom. Most nem. Azt terveztem, hogy az ilyesmivel megvárom a turné végét, de ő mindig felülírja a terveimet. Végülis most tíz napig nem kell énekelnem. Akármi történik az ajkaimmal, addigra biztosan helyreáll. Hátha sikerül eléggé felizgatnom, hogy gyorsan elmenjen.

Annyira forró az érintése a nyelvemen. Hogy lehet valami egyszerre ennyire kemény és mégis ennyire puha? Itt is imádom a bársonyos tapintását. A nyelvemen, és a számban. Mélyen a torkom peremén. Teljesen kitölt. Soha nem gondoltam volna, hogy ez nekem is élvezetes lesz. Hogy egy csókhoz hasonlatosan nem csak őt, engem is felizgatnak majd ezek az érintések. A melege az ajkaimon, az íze a nyelvemen. Ez az íz. Axel íze megtöbbszörözve. A fülemben dübörög a hangos szívverésem és Axel halk, felgyorsuló sóhajai. Néha az állam alá nyúlva irányít egy kicsit, de valamit jól csinálhatok, mert kibaszottul remeg. Imádom, hogy jól csinálom. Imádom, hogy imádja. Megpróbálom lemásolni a mozdulatokat és technikákat, amikkel ő szokta elvenni az eszemet. Nem túl igazságos, mert nekem sokkal nehezebb dolgom van a mérete miatt. A nyelvemmel egy körkörös mozdulatot leírva húzódok kicsit hátrébb. A kíváncsiságom maga alá teper, és felpislogok Axel megfeszülő, gyönyörtől hullámzó arcvonásaira. Még most is kibaszott jól néz ki. A jégkék tekintetünk találkozik, és a farka hatalmasat rándul az ajkaim között. A szemeim. Tetszik neki, ha ránézek? Kicsit felgyorsítok, és valószínűleg ő is elveszíti a csatát maga ellen, mert a keze a tarkómra csúszik, hogy segítsen a mozdulataim irányításában. Nem tudom nem őt nézni. Egyrészt, mert most már tudom, hogy tetszik neki, másrészt mert annyira kibaszottul szexi. Előre látom az arcvonásain, hogy mi fog történni. Lenne időm elhúzódni, de nem teszem. Nem érdekel, ha a számba élvez. Egész életemben megtagadtam mindent magamtól, hogy védjem a számat és a torkomat, de ezt kurvára nem fogom megtagadni magunktól.

Elfojtott, ziháló nyögéssel ereszti a számba a magját, és én reszketve, a megfeszülő, betonkemény combjaiba kapaszkodva várom ki az orgazmusa lassú lecsengését. Keserű és baromi furcsa íze van, de nem tudom utálni, mert belőle jött ki. Jesszus, tényleg elvakultan imádom ezt a srácot. Nem tudom, melyikünk liheg jobban, mikor végre elhúzódok tőle. Remegő kézzel törlöm meg a számat, és el sem hiszem, hogy ezt tényleg volt bátorságom megtenni. És kibaszott intenzív volt. Kibaszott jó volt. De van egy kurva nagy baj. Egy baromira kemény baj a lábaim között. Felizgultam. Nagyon nagyon nagyon. Nem biztos, hogy lábra tudok állni. Ez egy elcseszett ördögi kör, aminek soha nem lesz vége.

- Csodálatos voltál, mi amor. – A hangja rekedtes az orgazmustól, és mire feleszmélek a zavaromból, már a kanapén fekszem a hátamon, ő pedig a lábaim között térdel. Egy döbbent, a kelleténél hangosabb nyögés szalad ki a számból. Elnyílnak az ajkaim, hogy tiltakozzak az ellen, amire készül, de hangok helyett egy újabb halk sóhaj szökik ki belőlem, mikor az szája elnyeli a farkamat. Biztosra megy, mert egy ujját is belém csúsztatja. Annyi mindent mondanék. Hogy erre már tényleg nincs időnk. Hogy én még nem fürödtem és megizzadtam a koncerten. Hogy így pedig újra ő fog felizgulni. Hogy egy örök körforgásba kerültünk. Hogy túl jó. Hogy nehogy abbahagyja. Hogy csinálja gyorsabban, durvábban, vadabbul. Hogy imádok mindent, amit velem tesz.

Hogy szeretem.

De mire akár egy hangra is erőt gyűjthetnék, vége van. Túlságosan felizgultam attól, amit neki adtam, a kétoldali kényeztetés pedig egyszerűen túl csodálatos. Nem tudok küzdeni az ujja és a szája ellen. Egyszerűen nem. Hátravetett fejjel, kétségbeesett, rekedtes nyögéssel, a nevét sóhajtva élvezek én is az ajkai közé. Erőtlenül küzdök levegőért, vagy erőért a végtagjaimba, vagy egy kis lélekjelenlétért. Akármiért, ami segíthet megmozdulni. De nincs semmi. Üres vagyok, és mégis úgy érzem, hogy sokkal több van bennem, mint mikor egy órája az öltözőbe menekültem. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de tényleg feltöltött. Nem testileg, hanem lelkileg. Most már nem tűnik egy átvészelhetetlen rémálomnak a ránk váró néhány óra. Csak jópofizni és inni kell. Az ivás még jól is fog esni két ilyen szédítően csodálatos orgazmus után. Szomjan halok. Lebegek. Tuti, hogy lebegek.

- Kicsit elvonom a figyelmüket, de ne maradj sokat. – Még nem tisztult ki teljesen a látásom, de hallom a hangján, hogy mosolyog. Az ajkamra harapva mosolyodok el én is, mikor egy gyengéd búcsúpuszit lehel a homlokomra. Az ajtó csukódásának a hangja rángat vissza a valóságba a rózsaszín mámorfelhőből.

Elment. Le kell zuhanyoznom. Fel kell öltöznöm. Meg kell mozdulnom. Valahogy. Most nincs kulcsra zárva az ajtó, szóval ha elalszom, a következő kíváncsiskodó el pucéran elterült, kielégített sztárénekest fog a kanapén találni. Ez épp elég elriasztó jövőkép ahhoz, hogy feltápászkodjak, és utamra induljak. A picsába, hogy ennyire imádnak. Bezzeg ha Noah tűnne el néhány órára, senki nem hiányolná. Még örülnénk is a nyugalomnak. Igazán elfelejthetnék, hogy létezem. Kivéve Axel. Ő soha többé nem felejthet el.

***

Fáradtan nyitom ki a szemeimet, a félhomályban úszó szoba teljesen idegennek tűnik. Hosszú másodpercekbe telik, míg visszatér elég emlék ahhoz, hogy rájöjjek, hol vagyok. Egyedül. Kifújom a levegőt, és lassan próbálom meg szép sorjában számba venni a tegnap történteket. Én voltam a szülinapos, szóval minden küzdelmem ellenére sikerült egész sok alkoholt belém diktálniuk a kedves bandatársaimnak. Mondjuk még így sem ittam annyit, mint a közös éjszakánkon Axellel. Tudtam, hogy a mostani fáradtságom mellé az a mennyiség egy képszakadós kiütés lenne. Bár lehet, hogy jobban járnék, akkor nem kéne emlékeznem a sok marhaságra, amiket mondtak körülöttem. A rajongókkal együtt töltött after viszonylag eseménytelenül elreppent, a staffos szülinapozásra pedig eléggé megéreztem a piát ahhoz, hogy Axelhez akarjak bújni, és ez segített meghozni a döntést, hogy ideje egy régi fegyverhez nyúlni: buligyilkos Sirihez. Szerencsére éveket töltöttem vele, hogy megalapozzam a hihetőségét. Az alapterv az volt, hogy a turnébuszban töltjük az éjszakát, és reggel a srácok eldobnak minket a hotelhez, aztán a busszal mennek haza. Noah álma volt a nagy, menő turnébusszal hazagurulni a kis, eseménytelen kertvárosi negyedbe, hogy minden gimis haverjának csöpögjön a nyála az irigységtől. Ha ennyire van szüksége, hogy boldog legyen, felőlünk aztán kompenzálhat partibusszal is a kicsi farkáért.

Viszont félig részeg Siri okosabb volt, mint valaha, és ragaszkodott az öltözőben szövögetett tervhez, hogy eltaxizzak a hotelbe éjszaka. Tudtam, hogy ezen a ponton elég pia van bennem, hogy ostobán lebuktassam magunkat, és minél messzebb vagyok Axeltől, annál nagyobb biztonságban van a titkunk. Persze Axel megint fellépett lovagként, és közölte, hogy akkor elkísér, legalább megspóroljuk a kerülőt a hotelhez a srácoknak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a fordulat nem volt mindvégig a tervem része. Tudtam, hogy esélytelen, hogy Axel berak részegen egy ismeretlen taxis mellé egy koncertünk után. Szóval miután a srácok átadták az ajándékaikat, összeszedtük a cuccainkat és leléptünk. Életünk legjobb ötlete volt. Legalábbis annak tűnt.

Elmosolyodok, mikor eszembe jut, hogy a taxiban messengeren írogattuk egymásnak a faszságainkat.

Axel – 2:57
Mindvégig ez volt a terved? 🤔

Siri – 2:58
Szerinted?

Axel – 3:00
Remélem nem vagy fáradt 😏

Siri – 3:01
Majd meglátjuk, elég ügyes leszel e, hogy ébren tarts

Axel – 3:01
Szeretem a kihívásokat
Ha elalszol, új nevet kapsz a pacsirta helyett

Axel új becenevet állított be Sirinek: Mormota

Úgy emlékszem ezen a ponton felnevettem. A sofőr igazi jó, életunt taxis módjára szerencsére hátra sem nézett.

Siri új becenevet állított be Axelnek: Nimfomán

Nimfomán – 3:04
Hé, pont te mondod? 🤨

Mormota – 3:04
Ezt meg sem hallottam 😒😒

Itt letettem az ölembe a telefont, és visszafordítottam minden figyelmemet a fejhallgatómból szóló Billy Talent számra. Tüntetőlegesen egy oldalpillantásra sem méltattam a mellettem utazó Axelt, pedig képtelen voltam levakarni a mosolyt az arcomról. A következő számig bírtam.

Mormota – 3:10
Örülj, hogy nem szexrabszolga lettél 😌

Nimfomán – 3:12
Fúj, Noah úgy nevezte az idegesítő milliomosodat, ne aggasd rám ugyanazt 😶

Mormota – 3:13
*Milliárdos, amúgy

Nimfomán – 3:14
🙄🙄 Én is az vagyok 🖕🏽

Mormota – 3:14
Nem tehetek róla, bomlanak utánam a milliárdosok
biztos a szirén ének teszi, megérte gyakorolni

Nem néztem rá rendesen, de meg mernék esküdni, hogy ezen a ponton ő vigyorodott el.

Axel új becenevet állított be Mormotának: Szirén

Szirén – 3:16
Akkor te egy haldokló kalóz vagy?

Itt átpörgetek egy sokoldalas agymenéses vitát arról, hogy Axel kalóz vagy tisztességes tengerész lenne, illetve arról, hogy a szirének vajon kegyetlen ragadozók vagy a hajóbalesetet szenvedő tengerészek gyötrelmének a megkönnyítői. Természetesen Axel pártolta a kegyetlen ragadozó szerepet, szerintem ha már úgyis belefulladnak az óceánba, talán kellemesebb ezt szép énekszó és csinos sellők társaságában megtenni.

Nimfomán – 3:47
A vége ugyanaz, megeszik őket, szóval igazam van 😌

Szirén – 3:48
Valamit nekünk is enni kell 🤷🏻‍♂️🤷🏻‍♂️

Nimfomán – 3:48
Ebben mondjuk egyet értek, rád férne 🥘🍜😋

Szirén – 3:49
Remélem mi nem agyat eszünk mint a zombik, mert akkor belőled nem laknék jól 🧠

Itt megint átpörgetek néhány oldal siralmas szmájliháborút. Istenem. Részeg Siri úgy kommunikál messengeren, mint Axel és a tesói. Egyszer láttam messziről a közös chatjüket, több szmájli volt benne, mint betű. Eljött a huszonegyedik század, és az emberiség szépen lassan visszaredukálja magát a hieroglifákra. Az egyiptomiak kibaszott büszkék lennének ránk. Inkább le is rakom a telót, mert ez egyszerűen siralmas. Amúgy is nemsokára elfogynak az üzenetek, mert megérkeztünk. Felcuccoltunk, és amint becsukódott mögöttünk a bejárati ajtó, egymásnak estünk, mint két kiéhezett, veszett vadállat. Még soha nem volt részem ilyesmiben. Brutális volt. Annyira nyers és ösztönös. Vadító és csodálatos. Emlékszem, Axel a lábával rúgta be az egyik háló ajtaját, és az utunkat földre hulló ruhadarabok övezték. Mire lehajított a szépen megvetett ágyra, már mindketten meztelenek voltunk. Emlékszem a szégyentelen nyögésemre, mikor végre megéreztem magamon a teste csodálatos súlyát. Nem finomkodott, és imádtam érte. Annyira forró volt. Annyira szenvedélyes. Fogalmam sincs, honnan szedte elő a síkosítót, de hirtelen minden eperillatú lett. Nem kéne ilyen részleteiben visszaemlékeznem, mert kibaszottul felizgulok. A bőröm alatt így is furcsán szikrázik a kielégületlenség okozta feszültség. Pedig szexeltünk… nem? De. Azt hiszem. Felülök, és hiányzik a fájdalom vagy legalább a furcsa zsibbadás a fenekemből. Oké, nem szexeltünk. Összevont szemöldökökkel dörzsölöm meg az arcomat, hogy még több emléket halásszal elő az utolsó pillanatainkból.

Emlékszem a csókjaira, és a síkosító illatára. Ez még nagyon elevenen él bennem. Utána mintha egy burok mögé zárva érezném csak, ahogy belém csúszik egy ujja. Talán kettő. Jó volt, de az idegpályáim már nem funkcionáltak elég aktívan, hogy a teljes gyönyört továbbítsák. A fenébe. Emlékszem az egyre távolodó, tompuló érzésre. A picsába. Elaludtam. Nem, ez nem is egyszerű elalvás. Elájultam. Vagy fogalmam sincs, minek nevezzem. Hogy a picsába történhetett ez? Nem voltam ennyire részeg. Mondjuk cserébe kurvára fáradt igen. De ilyesmi közben egyáltalán lehetséges elaludni? Esküszöm csak vicceltem, mikor azt írtam neki, hogy ügyesnek kell lennie, hogy ébren tartson. A picsába. Remélem elég öntelt ahhoz, hogy ne vegye rossz néven a technikáira nézve a dolgot. Esküszöm, általában imádom, amiket csinál. Axelről beszélünk, szóval tippre nem vette nagy pofonnak. Bár ki tudja, lepett már meg máskor is, mintha érzékenyebb lenne, mikor rólam van szó.

Mert szeret.

Ahhhhh…

A picsába.

Ezért hagyott itt? Lehet, hogy mérges. A fenébe.

A néma vergődésemből a zuhany hangja zökkent ki. Eddig is szólt, de eddig monoton, észre sem vett háttérzajként kísérte a gondolataimat. Most mintha a tudatalattim válaszolni akart volna a még fel nem tett „hol van” kérdésre. Zuhanyzik. Be kéne mennem mellé, és megbeszélni a dolgot, de fogalmam sincs, hogy reagálna. Pedig jót tenne egy zuhany is, ha kijön, és rám veti magát, nem akarok a tegnapi partibűzben vergődni. Felkelek, és bizonytalan léptekkel sétálok a fürdőajtóhoz. Az ujjaim megpihennek a nehéz kilincsen. Csak menj be. Bízz Axelben. Nem hiszem, hogy az a típus, aki haragudna. De vajon nem zavarná, ha csak úgy rátörnék zuhanyzás közben? Én gyűlölném, ha valaki csak úgy benyitna. A kopogás viszont még gázabb mindazok után, amiket csináltunk. A fenébe. Ha közönséget akarna, nyitva hagyta volna az ajtót, nem? Mondjuk aludtam. A fenébe. Már megint egy roncs vagyok. Annyira a kedvében akarok járni, hogy képtelen vagyok rá.

Tétován bámulom a kilincset markoló kezemet. Világhírű rocksztár vagyok, aki teltházas stadionokban koncertezik több ezer ember előtt, és jobban félek benyitni a feltehetőleg mogorva pasim zuhanyzására, mint kilépni a színpadra. Röhej.

Egy halk sóhajjal engedem el a kilincset, és kisétálok a hálószobából. Mivel kettőnknek lett foglalva ez a lakosztály, tippre van egy másik zuhanyzó. Miért van az, hogy mindig tudok bátor lenni, kivéve ha róla van szó? Talán azért, mert kibaszottul szeretem.

Arca kivörösödik, mintha hirtelen az egekbe szökött volna a láza. Pedig ez csak az Axel-hatás. Imádom, mikor ennyire zavarba jön, csak nehogy megint menekülni támadjon kedve. A tekintete egyre jobban ellágyul, és még a félhomályban is látom a bennük ragyogó könnycseppeket. Láttam már a gyönyör és sóvárgás könnyeit, hallottam az felszakadó érzelmek okozta zokogását, de most végre láthatom is azokat a ragyogó kristályokat, amik egyszerre gyönyörűek és szívfacsaróak. Tudom, hogy nem a szomorúság könnyei, de akkor is nehéz őt így látni. Furcsa kettősség. Azt akarom, hogy megmutassa nekem őket, mert ez egy olyan oldala, akit senki sem láthat, a sebezhető, érzelmes Siri, akit meg akarok óvni mindentől. Vajon ez természetes reakció, vagy teljesen bekattantam? A korábbi partnereim maximum akkor sírtak, ha dobtam őket, de az leginkább hidegen hagyott. Siri könnyeit viszont le akarom csókolni, és addig szorítani őt magamhoz, míg el nem apadnak. Mikor estem ennyire veszedelmesen belé?

- Én is sajnálom – lehet mégiscsak autóbalesetet szenvedtem, míg Sirit kerestem, és ez most egy kómás lázálom? A serpiente akit megismertem, sosem kért volna bocsánatot, de az én édes kis pacsirtám képes rá. Mert ő közel sem olyan rideg seggfej, mint amilyennek mutatni akarja magát. A megremegő, sírásközeli hangja is csak megerősít ebben. Szóval tényleg segített neki a zene. Végre tisztázta magában a dolgokat, és belátta, hogy ő is marha volt ebben az egészben. Büszke vagyok rád, mi amor. Apró kis léptekkel, de haladsz előre. Csak legyen elég türelmem kivárni, míg a saját tempójában eljut az őszinteségig. De ki fogom bírni. Fogamat összeszorítva, de érte kurvára ki fogom bírni. – Megpróbálok a jövőben nem elmenekülni a veszekedéseink elől – megbabonázva figyelem remegő ajkait, és mélyen magamba szívom szavait. Nem tudom mikor hallhatom majd ismét a bocsánatkérését, így el kell belőle tennem későbbre is. Rettentő hálás vagyok neki, amiért képes volt ezt meglépni. Kezdem érteni, hogy mekkora tett volt ez tőle. Egy pacsirta, aki törött szárnyakkal is magasabbra száll, mint bárki.

- Az jó lenne. Ne kelljen bekapcsolnom a gyerekzárat az ajtódon – a játékos beszólásom azonnal eléri a célját, és előcsalja az imádott nevetést. Meg egy pár könnycseppet, de ez hibaszázalékon belül van. Főleg, mert a tekintete már nem csillog annyira elveszetten. Kezdek ráérezni, hogyan lehet őt kizökkenteni. A könnyes arcú, nevető, érzelmes mosolyú Siri az egyik új kedvencem. Nagyon nehéz helyzetben leszek, ha ilyen gyorsan mutatja meg újabb és újabb oldalát, amit imádok. Egy idő után nem tudom majd toplistásakat választani. Rohadtul aranyos és imádnivaló. Bárcsak egy hotelszobában lennénk, hogy lecsókolhassam a könnyeit, és elfeledtessem vele ezt az egész ostoba vitát.

- Seggfej vagy – halk sértése már olyan, mint egy megszokott háttérzaj, ami nélkül élni sem tudnék. Régen nem olyan éles és sértő, mint az első találkozásaink alkalmával. Azóta túlságosan megkedvelte ezt az oldalamat is. Fogadjunk, hogy papot hívna ördögűzésre, ha egy hétig nem húznám az agyát, csak végtelen kedvességgel halmoznám el, és úgy tennék mintha az életünk egy giccses Taylor Swift szám lenne. Egyszer lehet kipróbálom, ha igazán ki akarom borítani. Mondjuk bosszúképp, ha valami oltári nagy marhaságot csinál. Fogalmam sincs, hogy az ő fejében mi járhat, de nem is érdekel egészen addig, míg újra nevetésre készteti. Sokkal jobbak ezek a gondolatok, mint azok, amiktől üres tekintettel, megfeszülő vonásokkal mered maga elé. Az összes olyat örökre el akarom űzni az közeléből. – Megígértem magamnak, hogy nem fogok sírni – úgy küzd a könnyei ellen, mintha a világ legszörnyűbb dolga lenne kiengedni őket a párod előtt. Ez egy természetes reakció, alondra, csak el kéne fogadnod. Ugyanakkor forró elégedettséggel tölt el a gondolat, hogy még soha senki előtt nem mert ilyen gyengének és sebezhetőnek mutatkozni. Az, hogy egyre jobban megbízik bennem, csak még imádnivalóbbá teszi. Elbűvölve figyelem, ahogy ügyetlenül törölgeti arcát, próbálva elapasztani, és eltüntetni a könnyeket. Én erre tudok egy sokkal hatékonyabb módszert.

- Én pedig azt, hogy nem csókollak meg az autóban – ez az elmormogott igazság elég ahhoz, hogy a döbbenet elapassza könnyeit. Kezét visszaejti az ölébe, tekintete végigfut a lámpák fényétől sápadt szűk kis utcán. Egy lélek sincs itt, mégis rémült vadként keresi az ellenséget. Mint egy kis pacsirta, aki állandóan retteg a karvaly jelenlététől. A tűzzel játszik. Szabad kezem megszorul a kormányon, még mielőtt önkéntelenül tarkójára csúszna, hogy magamhoz ránthassam. Amikor ennyire ártatlan és aggodalmaskodó, csak még jobban nő a késztetés, hogy elrejtsem őt a világ elől, és megtartsam magamnak, örökre. Kibaszottul nem fair, hogy a világgal kell osztoznom ezen a srácon.

Végül a tekintete visszatalál hozzám, és bele merülhetek a holdfényben csillogó óceán szemekbe. Látom benne a tépelődést, hogy csaját magával küzd. Az elvekkel, amikhez ki tudja mióta tartja magát, és a határokkal, amiket ő maga állított fel évekkel ezelőtt. Megtehetném, hogy erővel elveszem, amit akarok, de az nem lenne az igazi. És nem is azt akarom igazából. Arra vágyom, hogy ő maga lássa be, ez nem mehet így tovább. Hogy újra rajzolja azokat a határokat, és rájöjjön, nem omlik össze a világ, ha néha szabályokat szeg. Főleg, ha miattam teszi. Látom a pillanatot, amikor elhatározásra jut. Mikor a pacsirta győzedelmeskedik a süni felett. Szám sarka megrándul, de visszafogom elégedett vigyoromat. Kibaszottul büszke vagyok rád, alondra.

Egy pillanatra sem engedem el tekintetét, így csak perifériából látom, hogy végre megszabadul a gyűlölt sapkától, szabadjára engedve kócos tincseit. Ragyogó szemek, maszatos arc, és olyan hajkorona, amitől Tessa agyérgörcsöt kapva rogyna a padlóra. De ő még ilyen pillanatokban is gyönyörű. A világ úgy rajong érte, hogy az igazi szépségét nem is ismeri. Vészesen közel kerül arca az enyémhez. Hirtelen sokkal kisebbnek érződik ez a kocsi. Kisebbnek, és forróbbnak. Már nem érzek mást, csak az ő csodálatos illatát, ami minden alkalommal bekúszik a bőröm alá. Nem mozdulok, hagyok neki időt a menekülésre, hogy meggondolhassa magát, de a tekintetében fellobbanó vágyakozás biztossá teszi, hogy nem fog. Már eldöntötte, hogy megadja amire vágyom akkor is, ha kockáztatja a lebukást. Az egyik felem reménykedik, hogy egy rajongó lekap minket, és holnap már velünk lesznek tele a híroldalak, de a másik meg akarja őrizni Siri titkát, míg készen nem áll rá. Fogalmam sincs, melyikük áll nyerésre.

- Akkor nem vagyunk túl jók az ígéreteink megtartásában – szavai ajkaim simogatják, a hangjában rejlő engedély jóleső borzongásként fut végig testemen. Ujjaim elengedik a kormányt, és helyette Siri arcának puha, nedves bőrén simítanak végig. Tenyeremhez képest még az arca is olyan apró, szinte elveszik az érintésemben. Bármennyire is vágyom az ajkai ízére, ki akarom élvezni a pillanatot. Ki tudja, mikor lesz ismét alkalmam rá. Rohadt turné, és rohadt titkolózás. Könnyei hűvösek és sósak, de ajkaim pillanatok alatt eltüntetik őket. Én itt leszek erre a feladatra, kis bőgőmasinám.

- Nem – kihasználom elhaló sóhaját, hogy azonnal bejussak ajkai közé. Elégedet szusszanással üdvözlöm az tökéletes forróságot magam körül. Az ízt, amihez nem létezik hasonló. Hogy érezhettem finomnak bárki csókját ezelőtt? Kurvára meg sem közelítették Sirit. jelenleg úgy érzem, hogy az egyetlen ígéret, amit be akarok tartani az az, hogy rajtam kívül soha, senki sem érhet hozzá így. Sőt, máshogy sem. Wy, Noah és a tesóim átkarolhatják a vállát, ha nagyon muszáj, anya megölelheti, ha Siri beleegyezik, de mindenki más tartsa tőle távol magát. Ha nem teszik, majd én fogom elintézni őket. A csókom tükrözi ezt az ígéretet, és a vágyat, hogy mindene az enyém lehet. Rohadtul nem fogom hagyni, hogy egy ostoba beszélgetés, vagy egy árnyék a múltból elszakítson tőle, és ezt jobb, ha ő is tudja. A feszültség, amit a menekülése szült bennem, most végre csillapodik, elnyeli az ajkai puhasága. Szabad kezem a tarkójára csúszva húzza még közelebb testét. Nem finomkodok, ez most nem az a pillanat. Most érezni akarom, hogy itt van mellettem.

Idő előtt véget vetek a csóknak, és fanyar fintorral fogadom a hűvös hiányérzetet, ami közelsége után marad. Ha folytatom, biztosan visszahajtok a hotelünkhöz, és legközelebb a koncert előtt fél órával találkozunk a többiekkel. Szívás az egész. De legalább neki segítettem. Elégedett mosollyal figyelem kipirult arcát, duzzadt ajkait és pihegő kis testét. Szemei félig lehunyva, mintha már ennyi is végletekig kimerítette volna. Lehet, hogy így is van. Az elmúlt huszonnégy óra minden téren megterhelő volt a számára. Túl sok érzelem, és túl sok szex. Ahhh nem, olyan nincs, hogy túl sok szex. Főleg velem nincs.

- Látod? Már nyoma sincs a könnyeidnek – hatásos síráscsillapító vagyok, és még recept sem kell hozzá, hogy megkaphass. Remélem feljegyzi magának, és többször igénybe fogja venni a szolgáltatásaimat. Bármikor, bármennyi csókolózásra készen állok vele. Vajon mennyire verne péppé, ha egyszer a színpadon kapnám le? Valószínűleg eléggé. És legalább három évig hozzám sem szólna, de lehet örökké. Pedig az lenne az igazi fanservice.

- Egész elviselhető a bőgőmasina szerep, ha mindig egy ilyen csókkal zökkentesz ki – mosolyom csak még jobban kiszélesedik, mikor kimondja pontosan azt a szót, ami nekem is eszembe jutott róla. Kezdem úgy érezni, hogy valami bizarr mentális kapocs van közöttünk. Persze egy pillanatig sem bánom. Inkább csak kiélvezem, hogy kezdünk összecsiszolódni, és ilyen hatással tudok lenni rá. Tudom, hogy jól csókolok, de az ő szájából hallani egészen más érzés. Esküszöm azonnal keményebb is leszek tőle. Inkább csak hümmögéssel fogadom szavait, mielőtt megpróbálnám rávenni, hogy töltsünk még egy éjszakát távol a többiektől. Most csak abban reménykedhetek majd, hogy este át tudok osonni hozzá. Kurvára üres lenne az ágy nélküle.

Kelletlenül szakítom el róla a tekintetem, és fordulok az utca felé. Sehol egy rajongó, aki rajtakaphatott volna minket. Kár. Ahogyan az is, hogy lassan vissza kell mennünk a hotelbe, ha nem akarunk túl nagy feltűnést kelteni. Bár a feltűnésen már réges-régen túlvagyunk. A net tele lehet videókkal Siriről, és arról, hogy megérkezek hozzá a plázába. Azt hittem kedveskedek Sirinek azzal, hogy egy kihalt utcán teszem ki, de kezdek rájönni, hogy kurvára felesleges. Már úgyis mindenki tudja, hogy együtt hagytuk el a plázát. Látszik mennyire megy nekem ez az egész titkolózás és megjátszós dolog. 

- Azért álltam meg itt, hogy visszamehess külön a hotelbe – vonakodva vágok bele a magyarázatba, ami elindítja a nap hátralevő részét. A legszarabb részét. Amikor vissza kell mennünk a bandához, és úgy tenni, mintha továbbra is kölcsönösen elviselnénk egymást a turné kedvéért, semmi több. Remek lesz. Nem lehetne, hogy inkább kikaparom a saját szemem? – De közben rájöttem, hogy netfüggő Noah már biztosan látta a videót, amin együtt lépünk le – valószínűleg a messenger csoportot is telespammelte már, de a taktikusan lenémítottam, hogy a hülyeségeik ne törjék meg a közös éjszakánk békéjét. Az a srác többet függ a neten, mint az öcsém. Lehet, hogy össze kéne zárni őket néhány napra. Biztosan remekül megértenék egymást.

- Ja. Mindegy, menjünk vissza együtt, és majd kitalálunk valamit – vagy akár el is mondhatnánk az igazat. De úgysem fogjuk, mert ez a titok valamiért rohadt fontos neki. Bár jobban értenélek, Siri. Tényleg kellene hozzád valami útmutató. – Wy úgyis sejti, Noah meg úgysem jön rá – nocsak, mégis volt értelme a vitának. Borús hangulatom azonnal elmúlik, mintha csak órákig hallgattam volna a kedvenc playlistemet. Siri jobb bármilyen dalnál. Örülök, hogy hajlandó volt kicsit az én szemszögembe is belelátni, és elfogadni az észérveket. Egy újabb apró lépés. Többször kéne zongoráznia, ha az ennyit segít neki. Persze nem úgy, hogy faképnél hagy és felszívódik a városban. Tényleg beszélni fogok a staffal, hogy intézzenek egy szintetizátort vagy egy elektromos zongorát a buszba. Ha azzal jönnek, hogy nem fér el, akkor rendelek egy nagyobb buszt, pont leszarom. A lényeg, hogy Siri megkapja, ami segít neki.

Fél kézzel kicsit esetlenül, de beindítom a kocsit, és kigurulok az útra. A másik kezem még mindig Siri ujjait szorongatja, és kérdés, hogy képes leszek-e elengedni, mikor oda érünk a hotelhez. A szokásomtól eltérően most a lehető leglassabban vezetek. Általában imádom a sebességet, de most, ha lehetne, csiga tempóban kanyarognék pár órát, csak hogy ne kelljen visszatérnünk a hazugságok világába. Nem erre tanítottak engem. Anya sosem volt túl kegyes, ha kamuzáson kapott minket, apa pedig folyton azt hangoztatta, hogy egyenességgel érjük el a legnagyobb sikereket. Mondjuk néhány alvilági alaknak lenne ehhez hozzáfűzni valója, de nagy általánosságban igazuk volt a szüleimnek. Legalábbis én úgy éreztem, eddig bevált a dolog. Ha már valaki miatt hazudozásba kezdek, akkor az legyen Siri. Érte bevállalom.

- Hm? – kérve pillantok rá, mielőtt bekanyarodnék egy sarkon. Ennyi is elég, hogy megpillantsam arcán azt a zavart bizonytalanságot, amit érintésében is érzek. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd így akarja felhívni magára a figyelmet, de imádom minden érintését. Mondd, hogy nem akarsz még visszamenni a hotelbe. Gyerünk pacsirta, kérj meg, hogy vegyünk ki egy szobát valahol máshol, és élvezzünk ki egy békés, szigorúan szexmentes éjszakát együtt.

- Mielőtt visszamegyünk, elvinnél egy gyógyszertárba? – zavartan hadarja el kérdését, ami tőle szokatlanul bátortalan. Mintha nem is az a nagyképű, önimádó, egoista barom lenne, mint akit megismertem. Mert már nem is az. Nem éppen az a kérdés, amire számítottam, de legalább így is nyertünk együtt egy kis plusz időt.

- Persze – minek neki gyógyszertár? Fájdalomcsillapítót már vett be, és nem vettem észre, hogy szedne valamit rendszeresen. Talán valami hajvitaminra vadászik, ami még selymesebbé teszi a tincseit? Őszintén, tőle még ez sem lepne meg. Kiválasztom a legközelebbi patikát, és visszarakom a telómat a szélvédőhöz erősített tartóba. Nagy volt a kísértés, hogy egy távolabbit válasszak, de ellenálltam. Kérem a díjam, mert kurva jó vagyok. – Amúgy még van egy csomó fájdalomcsillapítóm, ha az kéne – előre betáraztam, mert számítottam rá, hogy szükséges lesz. Kevésbé törékeny srácok is viselték már szarul a szex utáni napot, Siri pedig apróbb mindannyiuknál. Csoda, hogy nem törtem darabokra.

- Abból már így is túl sokat szedtem. Szerezni akarok valami kenőcsöt – a bűntudat apró szikrái azonnal felélednek a mellkasomban. Bassza meg. Tudtam, hogy nem kellett volna az a harmadik menet, de képtelen voltam ellenállni. Én, és a kibaszottul szexmániás farkam. De nem… az az alkalom más volt. Arra nem a testünknek volt szüksége. Mégis rohadtul felelősnek érzem magam alondra állapotáért. Sosem bántam még ennyire, hogy ekkora méretekkel áldott meg a sors.

- A fenekedre? – szemem sarkából látom, hogy arcát a szabad tenyerébe temeti, és szinte hallom a kétségbeesett, zavart nyögést is. Aranyos, mikor ennyire zavarba jön, és nem tud mit kezdeni a szituációval. Nem értem a problémáját. – Hé, Siri, most komolyan szégyenlősködni fogsz ezen? – vigyorogva hajtok be egy körforgalomba, kissé megrázva fejemet. Hihetetlen ez a srác. Láttam már teljesen pucéran, végig csókoltam a testét, a számban volt a farka, és tisztogattam belőle a saját ondómat. Ezek után még zavarba tud jönni attól, hogy szóba hoztuk a fenékfájdalmát? Lehet, hogy én vagyok túl szégyentelen, de kicsit sem visel meg a téma. A családunkban sosem voltak ilyen tabutémák, ráadásul ő még a szeretőm is. Elég elől szerepel a „rohadtul gondoskodni akarok minden bajáról” listámon. Valószínűleg Noah kankójáról nem szívesen diskurálnék, de Siri más helyzet. Róla azt is tudni akarom, ha éppen lábgombája van, vagy berepedt az egyik körme.

- Bocs, hogy nem vagyok hozzászokva, hogy a fenekem problémáit megbeszélem valakivel – ne nevess fel, rohadtul ne nevess fel. A durcás hangja szinte nevetőgázként hat rám, minden erőmre szükségem van, hogy ne kezdjek idétlen hiéna módjára vihogni. Beszarás, hogy mennyire aranyos. Mondjuk azért örülök, hogy korábban nem hozott fel ilyen témákat a partnereivel. Nem lep meg persze, de azért örülök. Előre látom mennyire rohadtul élvezni fogom a kiborulásait. Remélem egy pillanatig sem hiszi, hogy a kedvéért kevésbé leszek nyílt. Nem fogok úgy tenni, mintha a partnereim pillangókat eregetnének a hátsójukból, vagy sosem járnának mosdóba. Felesleges szégyenlősködni, és ezt idővel ő is be fogja látni. Ha pedig nem, akkor rohadtul szórakoztató életem lesz.

- Pedig a feneked problémái már az én problémáim is – nem bírom megállni, muszáj kicsit tovább húznom az agyát. Nem értem miért ilyen mogorva, hiszen csak az igazat mondtam. Minél tovább tart a regeneráció, annál később szeretkezhetünk. Mert tuti, hogy addig nem fogunk, míg teljesen rendbe nem jön. A feneke már az én gyarmatom, felesküdtem, hogy méltón gondoskodok róla. Hiába a mosoly, túl sokáig marad csendben. Az apró szikrák lassan égető lángokká vállnak mellkasomban. Bassza meg. Ha nem hajlandó elpoénkodni rajta, akkor lehet tényleg komoly? – Nagyon fáj? – meg sem próbálom elrejteni hangomból, mennyire rohadtul aggódom érte. Megszorítom kezét, hogy biztosan rám figyeljen, de arcát nem tudom figyelni a sűrű forgalom miatt. Lehet a gyógyszertár után keresnünk kéne egy dokit? Biztosan vannak ügyeletek, amik ilyenkor is fogadják, főleg, ha eleget fizetek érte. Tegnap nem láttam súlyosnak a helyzetet, de lehet jobb lenne, ha egy hozzáértő is megnézné. Vajon mennyire akadna ki, ha megpróbálnám elráncigálni egy orvoshoz? Valószínűleg beleolvadna szégyenében az ülésbe, majd megpróbálná kivetni magát az autóból. A picsába. Csomót fogok kötni a farkamra.

- Nem vészes – ja, Finn pedig jobb gitáros volt nálam. Ha nem lenne vészes, nem kértél volna meg, hogy fuvarozzam el az érzékeny hátsódat gyógyszerért. Szóba se hozta volna, ha elviselhető a fájdalom. Rohadtul leszokhatna már arról, hogy kamuzik nekem. Rosszalló sóhajjal rázom meg fejem, és úgy tűnik arcomra van írva, amit érzek, mert vonakodva ugyan, de hajlandó az igazságot is kimondani. – Eléggé – bassza meg. Egy gigantikus faszkorbács vagy Axel. Grammy helyett a méretes pöcsöknek járó díjat vehetem majd át. Észnél kellett volna lennem, és nemet mondani a harmadig menetre. Vagy nem elveszteni a fejemet a másodikban. Meg a harmadikban. Bassza meg. Rohadtul nehéz, ha a csábítás élő szobra van melletted.

- Sajnálom, mi alondra – a legtökéletesebb első szeretkezést akartam adni neki, erre elcseszem ezzel. Kár, hogy agyat nem tudok vásárolni magamnak. Vagy kicsivel több önuralmat, amit nem semlegesít Siri jelenléte. Lehet jobb is, hogy most pár nap kényszerpihenőre megyünk. Bár lefújhatnánk az egész holnapi koncertet, vagy legalább rávehetném Sirit, hogy ülve csinálja végig. Majd bekamuzunk valami bokasárülést, vagy térdet, még választhat is, ha akar.

- Hát én kurvára nem – ez a kijelentés már jobban illik ahhoz a Sirihez, akit először megismertem. Mégis más, mert ő sosem mondott volna olyat, amivel meg akar nyugtatni. Pedig kis pacsirtám most pontosan ezt csináltad. A gyomromban lévő görcs szinte azonnal feloldódik szavai hallatán, mellkasomat elárasztják a forró érzelmek. Kibaszottul szeretem ezt a srácot. Ennél tökéletesebb dolgot nem is mondhatott volna. Tudom, hogy nem a megnyugtatásom volt a célja, de mégis ezt tette. Imádom, hogy nem zavarja, ha rázúdítom a vágyaim. Kár, hogy Miamiban még nem fogja napokig bírni a szeretkezést. Pedig legszívesebben ki sem szállnék vele az ágyból az idő nagy részében.

- Rohadtul tökéletes vagy – úgy érzem nagyon sokszor fogim még megosztani ezt vele. Elmondani neki, a fülébe suttogni, az ajkaira csókolni. Az sem izgat, ha ettől még nagyobbra nő az egoja. Azt hiszem meg tudok birkózni vele. Vetek egy vágyakozó pillantást halvány ajkaira, de mielőtt olyat tennék, amit mindketten megbánunk kinyitom a kocsi ajtaját. – Pihenj csak, én szerzek neked valami csodaszert – kipattanok a kocsiból, magára hagyva az őrült szexi pasimat egy kis seggkrém vásárlásért cserébe. Az élet szép, és kurvára ironikus.

oOoOo

- A picsába – sóhajtva dobom le telómat az ágyra, és gyűrögetem kicsit az arcomat. Taktikusan nem ittam túl sokat Noahval, inkább hagytam, hogy ő ürítse ki a korsókat örömében. Mégis a tegnap elfogyasztott tequila után még ezt is fájdalmas mennyiségnek érzem. Bár lehet, hogy ez csak a folyamatosan dumáló, hiperaktív dobosunk hatása. Tényleg társaság hiánya van a srácnak. Én is igénylem a szociális interakciókat, de ő olyan, mint egy kölyöklabrador. Mindig kell valaki, akit körbe ugrálhat, és aki eldobja neki a labdát. Még jó, hogy a hasát nem kell vakargatnom ahhoz, hogy jobb kedvre derítsem. Jövőre az egyik baráti társaságát kellene magunkkal utaztatnunk, hogy elviselhetőbb legyen. Végtére is Lydiáék mellett egy partibusz is elfér. Jövőre már úgyis annyit fogunk keresni az eladásokkal, hogy fürödhetnénk a pénzben. Ha pedig Ben nem megy bele, akkor én fogom kibérelni azt a buszt. Ha Noah ott utazik, Wy pedig Lydiával, akkor legalább kettesben lehetek Sirivel. Bár kurvára remélem, hogy egy év múlva már nem kell titkolóznunk, mert fix, hogy megőrülök tőle. – A picsába – motyogom ismét, bár ez már nem a kezdődő fejfájásnak szól, hanem a videóknak, amiket eddig nézegettem. Volt egy telefonbeszélgetésem Connorral, ahol kiadta magából a feszültséget. A szokásos „hogy tehetted ezt Sirivel”, és a „letépem a tökeid, ha még egyszer megbántod őt” mantrák. Pedig a részleteket nem is tudja, érdeklődött, de lepattintottam. Komolyan gondoltam, hogy nem adom ki Siri titkait. Mindenesetre kíváncsivá tett, ezért meghallgattam a koncertet, amit Siri a plázában adott. Ha eddig nem éreztem elég szar alaknak magam, akkor most már igen. Nem gondoltam volna, hogy egy veszekedés idáig fajulhat. És nem gondoltam volna, hogy kétszer egymás után sikerül kiváltanom Siriből depressziós, érfelvágós dalok előadását. De többet ez nem fog előfordulni. Innentől csak nyálas, csöpögős, romantikus számokat játszhat, ha én jutok eszébe. Vagy esetleg olyanokat, amik a szerelemről szólnak, kevésbé giccses kivitelben. Azok még illenének is hozzá. Ideje, hogy ne csak mi csempésszünk lelket az AWAKE zenéibe, hanem a rajongók Siriből is lássanak darabokat. Kurvára nagy sikerünk lenne. Mármint ennél is nagyobb.

A várakozás megőrjít, még egy hosszú zuhany után is hallom, hogy valaki matat a nappaliban. Holnap koncert, mi a francért nem húzzák el a seggüket aludni? Annyira rohadt nagy kérés lenne, hogy észrevétlenül át tudjak szökni a szeretőhöz? Ahhhh… már kezdek fáradni, és ha fáradt vagyok, akkor nyűgössé válok. Megtehetném, hogy most azonnal ledőlök, hisz mentálisan egy agyon rágott és kiköpött tortilla tekercsnek érzem magam, de akkor lemondanék egy Sirivel töltött éjszaka lehetőségéről. Úgy érzem, hogy most mindkettőnknek rohadtul szüksége van a másik közelségére. Légy erős Axel. Légy kibaszott erős.

Másfél résznyi Ink Master-be telik, de végre nem hallok egy ideje semmit odakintről. Valószínűleg tiszta a terep, de a biztonság kevéért magamra húzok egy pólót, mintha csak csatlakozni akarnék hozzájuk. Akarna a hóhér. Inkább hagynám lefagyni valamelyik lábujjam. Azonban végre rám mosolyog a szerencse, és gond nélkül átjutok a szomszéd szobába. Ajkaimra azonnal mosoly kúszik, ahogy megpillantok az ágyon szétszórt kottalapok közt fekvő kócos, kibaszottul gyönyörű pacsirtámat. Mikor kerültem bele én is abba a zenészeknek szóló luxuspornóba? És mikor vált a látványa a rohadtul vonzó mellett rohadtul megnyugtatóvá is?

Fejét felém fordítja, de meg sem próbál riadtan felpattanni, mintha csak számított volna az érkezésemre. Végül is az ajtó sem volt bezárva, ami Siritől nagy szó. Csak olyankor hagyta nyitva, ha előre megbeszéltük, hogy én jövök hozzá. Vagy elfelejtette, vagy pedig szándékosan csinálta. Inkább a másodikra tippelnék, Siri túl okos ahhoz, hogy ne okkal tegyen dolgokat. Még ha az okokat nem is mindig értem. A tekintete ragyog, és innen is látom a pólóján rejtőző tintafoltokat, ami még tökéletesebbé teszi zilált megjelenését. Pont így néz ki egy zenész, aki órák óta bolyong az alkotás birodalmában.

- Írtál? – mintha áramot vezettek volna a takaróba, azonnal feltérdel, és kapkodva gyűjti össze a lapokat. Felhúzott szemöldökkel, figyelem ténykedését, miközben reflexből zárom magam mögött az ajtót. Siri megtanulta nyitva hagyni, én megtanultam bezárni. Mindketten változunk a másik kedvéért. Önző belső ragadozóm elégedetten nyújtózik a látványtól, ahogy a hosszú, hófehér combok előbukkannak pólóm alól. Imádom őt a cuccaimban látni. És imádom, hogy ezek szerint hiányolt maga mellől.

- Igen, de még csak vázlatokat – tekintetem követi az éjjeliszekrényre kerülő papírhalmot. Ha eddig nem isigazán akartam elolvasni, most rohadtul kíváncsi lettem. Mi az, amit ennyire takargatni akarsz előlem, alondra? Amit korábban a szobájában készített, azt meg sem próbálta elrejteni, az otthon készülteket pedig simán engedte átolvasni. Tudom, Noah nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy Siri sosem mutatja meg a félkész munkákat, de én kivétel vagyok. Ez a szabály ugyanúgy nem vonatkozik rám, mint a „Siri senkinek sem engedi, hogy hozzáérjen”. Várom a pillanatot, hogy Noah orra alá dörgölhessem.

- Tudod az, hogy ennyire el akarod rejteni, csak kíváncsibbá tesz – megosztom vele is az igazságot, hátha kedve támad megmutatni. Igazából úgyis megszerzem, amit akarok. Ma este még valahogy el fogom érni, hogy megtudjam, mi rejtőzik a kottalapokon. Vagy egy szerelmes dal nekem, vagy egy szerelmes dal valaki másnak. Csak ezt a két dolgot tudom elképzelni, amit rejtegetne előlem. De kinek kellene más, ha engem már megkapott? Szóval marad az „Óda Axelhez” elméletem. Mellé heveredek az ágyra, és élvezettel figyelem felettem térdelő karcsú alakját. Sokkal jobb lenne, ha az egyik lábát átdobná rajtam, de ne legyünk telhetetlenek. Fog még ő felettem térdelni. Le kell tesztelnem, mennyit tanult a helyes csípőmozgásról. Éééés így kell néhány pillanat alatt félkeménnyé válni. Esküszöm tanítani kéne ezt a képességem.

- Nem akarom elrejteni, csak helyet csináltam neked az ágyon, mamlasz – hát persze alondra, hát persze. Majd elhiszem, ha Wy egy szál rózsaszín alsóban lép a színpadra valamelyik koncerten. Bár értékelem a figyelemelterelési technikáját, gyorsan tanul a srác. Mélyet lélegzek samponja imádott illatából, és kiélvezem hozzám simuló testét. Hiába mantrázom magamban, hogy ma nem lesz szex, a farkam nem nagyon akar hinni nekem. Pedig előbb törném le az ujjaim, mint hogy hozzáérjek. Túl kimerült és túl sérült. Így is csoda lesz, ha gond nélkül lenyomja a holnapi koncertet. Bár úgyis le fogja, mert Siri kibaszottul elszánt, ha zenéről van szó.

- Akkor elolvashatom? – tovább támadok, mert tudom, hogy előbb-utóbb fel fogja adni. Valahol mélyen ő is imádja, ha megmutathatja másoknak a zenéjét. Sosem fogom elfelejteni, amikor a tóparton játszott nekem. A pillanatot, ami mindent megváltoztatott.

- Nem. Még nincs kész – szemforgatva bámulom a plafont. Makacs vagy, alondra, de rohadtul imádom. Kár, hogy ilyen apróságokkal már nem tudsz megetetni. Elmúltak az idők, mikor elhittem, hogy egy sznob barom vagy.

- És? Javítottam már fel félkész dalodat – sőt, készeket is, de az más kérdés. Láttam már olyan alkotásokat, amik nem voltak a végleges formájukban, és nem roppant tőle össze az univerzum. Viszont úgy tűnik, ebből az irányból nem fogom tudni megmászni a falakat. Ideje stratégiát váltanom, és máshogyan megszerezni, amit akarok. – Jó, jó nem nézem meg – érzem ahogy teste ellazul mellettem, a feszültség elszáll belőle. Pont ahogyan terveztem. A meggyengült védelemmel könnyebb elbánni. – Énekeld el nekem – sokkal szívesebben hallanám az ő hangján a szavakat, amiket annyira rejteget előlem. Két lehetősége van. Vagy elénekli most, vagy megvárom míg elalszik, elolvasom, és aztán harcolom ki, hogy énekeljen.

- Mi? – felkapja fejét, a gyönyörű jégkék szemek döbbenten ragyognak rám. Annyira aranyos. Meg akarom csókolni. Rohadtul vágyom rá, de akkor biztosan nem fogom hallani a dalt. Nem hagyom, hogy sikerrel járjon a figyelemelterelése.

- Ma szomorú számokat zongoráztál miattam, szeretnék hallani valami mást is tőled – látom tekintetében a rádöbbenést. Bármilyen hihetetlen, engem is megviselt ez az egész. Talán úgy tűnik, mintha minden leperegne rólam, de azért én sem vagyok teljesen érzéketlen faszfej. Idővel majd talán Siri is megtanulja értelmezni az apró jeleket. Amennyire ért az érzelmekhez, erre talán még éveket kell várnom. Egy igazi türelemfejlesztő kurzus az élet mellette.

- Ez sem vidám – apró, elégedett mosollyal figyelem, ahogy sóhajtva felkel az ágyról, és magához veszi a gitárt, ami eddig egy fotelben pihent. Tudtam, hogy nyerek. Esélye sincs ellenem. Kivéve, ha beveti a mosolyát, azzal bármire rá tudna venni, de szerencsére ezt még nem tudja. Felkönyökölve iszom magamba a látványt, ahogy visszatér mellém, és törökülésben elhelyezkedik. Még sosem hallottam a saját gitárján játszani. Dobolni és zongorázni már láttam a saját hangszerein, de ez eddig kimaradt. Imádom a gyengéd szeretetet, amivel végig simít a húrokon. Egy pillanatra lehunyja szemeit, mintha erőt gyűjtene, de amit megszólalnak az első hangok, már magába ránt a ragyogó kékség. Minden megpendített húr, minden kimondott szó a mellkasomba mar. Az iránta érzett szerelem fullasztó erővel szorítja torkomat. Az dalban rejlő érzelmek átcsapnak fejem felett, hangjába kapaszkodva tartom magam a felszínen. Én akartam az érzéseiről szóló dalt hallani, most mégsem vagyok biztos benne, hogy meg tudok birkózni velük. Erősek, őszinték és sérülékenyek. A felelősség örökké nyomni fogja a vállam, de meg fogom óvni őket. Megvédem Siri érzelmeit, nem fogok neki csalódást okozni. Magamhoz ölelem minden bizonytalanságát. A tekintete ékkőként ragyog, ott van benne minden remény és félelem. Néma imádattal figyelem, ahogy kitárja előttem a szárnyait. Annyira szeretem őt.

Nem tudom mikor ültem föl, de mire a rövid, de annál különlegesebb dal végére ér, már egészen közel hajolok az ajkakhoz, amik a legcsodálatosabb dolgokat énekelték el nekem. Tenyereim közé fogom arcát, egy pillanatra sem engedve a halvány könnyfátyollal borított jégkék pillantást. Kis bőgőmasinám. Tökéletes kis pacsirtám. Mi amor.

- Siri – nem tudom mit kellene mondanom. Nem tudom mivel lennék képes viszonozni, amit nekem adott. Kitárta előttem a szívét, én pedig nem vágyok másra, csak hogy magamhoz húzzam, és biztosítsam róla, hogy mindig itt leszek. Mindig vigyázni fogok rá, óvom őt, míg képes lesz megbirkózni a saját érzéseivel. Én leszek a biztos pont, amire támaszkodhat. Mégis túl súlyosnak érződnek ezek a szavak. Most még. Szükségem van néhány percre. Szükségem van rá. – Ha ezt valaki másnak írtad, kurvára féltékeny leszek – reszkető nevetését már gyengéd, gondoskodó csókunkban érzem. Én nem tudnám ilyen csodálatosan elénekelni neki, hogy mit érzek. Én máshogy mutatom meg a milliónyi forró érzést, ami szétszakítja mellkasomat. Becézem az ajkait, éreztetem vele, hogy mellette vagyok, hogy megértettem a szavait. Minden hang, minden gondolat eljutott hozzám. Képes lennék ezeket nem csak tettekkel megmutatni? Képes lennék kimondani mindazt, amt eddig csak spanyolul suttogtam el neki? Nem tudom. Talán. Puha puszikat hintek ajkai sarkára, mielőtt homlokomat az övének döntöm. Hüvelykujjaim gyengéden törlik le a kiszökött néhány könnycseppet pacsirtám arcáról. Halk suttogásom alig töri meg a nehéz csendet, amit körülölel minket. –Sokkal bátrabb vagy, mint én, mi cariño – ő olyan nyelvet talált, amit mindketten megértünk, a zenét. Én elbújtam a spanyol szavak mögé, amiket nem érthet. Nem is kérdés, hogy melyikünk a gyáva.

- Mert elénekeltem egy félkész dalt? – hallom hangján, hogy mosolyog. Úgy tűnik mindkettőnk fegyvertárában a játékos élcelődés a legerősebb. Hátrébb hajtom fejem, hogy tekintetünk találkozhasson előre hulló tincseim oltalmazó ölelésében. Gyűlölöm a világot, amiért ez a fiú hosszú évekig rejtőzködni kényszerült. A harag futótűzként árad szét a gondolatra, hogy ha nem törik össze, nem érik el, hogy egy szörnyeteg páncélját öltse magára, akkor hamarabb megismerhettem volna ezt a csodálatos srácot. A pacsirtát, akit soha többé nem akarok elengedni.

- Mert képes voltál megnyitni a szíved, aminek a létezésében sokan nem is hisznek – ajkai elnyílnak, tekintete akkor is beragyogná a szobát, ha minden fényt eloltanánk. Látod, mi amor, nem vagyok én ostoba, megértettem minden szavadat. – Elénekelnéd még egyszer? – hallanom kell. Hallanom kell újra, hogy erőt meríthessek az ő bátorságából. Túl rövid volt, szeretnék egy full verziót belőle, amit végtelenítve tudok hallgatni, amikor nincs velem.

- Miért? – kelletlenül engedem el arcát, és hátrébb csúszok, hogy legyen helye. Vagy hogy ne dobjam félre a gitárt, és öleljem őt magamhoz, el sem engedve őt addig, míg ránk nem ront holnap reggel a staff.

- Mert szeretem hallani, hogy mennyit jelentek neked – apró félmosollyal figyelem arcát. A döbbenet, zavar és felháborodás olyan sebességgel váltja egymást, hogy követni is alig lehet őket. Imádom zavarba hozni. Szívem egyre nehezebben ver az iránta érzett érzelmek súlya alatt. Küszködik, de ez egy csodálatos küzdelem. A lehető legnagyobb fődíjjal a végén.

- Önimádó seggfej – ajkain bujkáló mosollyal igazítja meg a gitárt. Képtelen vagyok útját állni az érzelmeknek, amik átitatják mosolyomat. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire lehet valakit szeretni. Ráadásul ilyen rövid idő után. Mégis közelebb érzem magam hozzá, mint korábban bárkihez. Nem csak az ujjai köré csavart, hanem elérte, hogy örökre ott is akarjak maradni. Tényleg van alapja a giccses szerelmes daloknak. Alig várom, hogy Siri minél több érzelmét megossza velem ilyen módon. Már az elején sejtettem, hogy a zene fog segíteni minket a kommunikációban, és végül igazam lett. Ezért illünk annyira rohadtul össze.

A dal másodszor talán még csodálatosabb. Mert Siri is bátrabban adja elő. Kevésbé tart a reakciómtól, már tudja, hogy nem fogom összezúzni a szívét, amit kitárt előttem. Meg kell tennem. Úgy érzem, hogy itt az ideje nekem is felvállalni egy kis sebezhetőséget. Mennyire fájna, ha megint menekülésbe kezdene? Ha a gitárt eldobva rohanna ki az ajtón, mert túl hirtelen, túl sokat adtam neki az érzéseimből? Valószínűleg kibaszottul. De mire a dal végére ér, már csak egyetlen kérdés lüktet a fejemben, háttérbe szorítva minden mást.

Mégis mire várok?

Elveszem tőle a gitárt, és magunk mellé fektetem az ágyra. Kísértetiesen ismerős a helyzet. Miért mindig Siri zenéje az, ami segít nekünk megtenni a nagy lépéseket? Tényleg csodákra képes ez a srác. Derekát átkarolva húzom magamhoz, ugyanabban a pózban, mint a tóparti esténken. Csak most nincs rajtunk hatvan réteg ruha, és nem kell aggódnom amiatt, hogy Siri halálra fagy. Maximum itt hagy a francba, de ezt a kockázatot vállalnom kell. Mosolyából ítélve ő is pontosan emlékszik. hogy ne emlékezne, hisz az volt az első csókja. A mi első csókunk.

- Nem vagy egyedül az eddig ismeretlen érzelmeiddel, mi amor – megrezzen a szóra, amit a világon mindenki, mindenhol megért. Gyengéd mosollyal figyelem elnyíló ajkait, a jégkék szempárban ragyogó felismerést. Imádom őt így hívni. Eddig nem gondoltam volna, hogy ennyire rohadt jó érzés lesz, de imádom kimondani. – Nekem is nehéz volt kitalálni, hogy mit is érzek pontosan, és még nehezebb volt megfogalmazni. Mert soha, senki iránt nem éreztem még ezt. Te vagy az első, Siri – ajkai megremegnek, arca kipirul, tekintetéből pedig nehéz bármit is kiolvasni. Túl sok minden kavarog ott egyszerre. Ujjaim megszorulnak derekán, hogy ha fel akarna ugrani, azonnal visszaránthassam. Többet nem hagyom, hogy elfusson, bármiről is legyen szó. – Te amo, mi alondra. Szeretlek – mellkasomból szinte felszakadnak a szavak, amikre azt hittem még nem állok készen. A szavak, amikhez az ő bátorsága adott erőt. Rohadtul szeretem őt. Nehéz eldönteni, hogy rémült, vagy boldog. Bár lehet, hogy a legjobb válasz a teljesen sokkos állapotba került. Szemei csillognak, talán a könnyektől, talán a döbbenettől, vagy a kettő egy különleges elegyétől. Még sosem láttam őt ennyire szépnek. Kezeim hátára és tarkójára csúsznak, ajkaim gyengéd csókot hintenek homlokára, mielőtt szoros ölelésembe húznám. Feje mellkasomon pihen, és még azt sem bánom, hogy biztosan érzi a vad ritmust, amit szívem diktál. Fene se gondolta volna, hogy ennyire jó érzés lesz ezt kimondani. Mintha lenyomtunk volna egy menetet a zuhany alatt. Nem, annál most sokkal boldogabb vagyok. Mintha egy újabb kirakós pattant volna a helyére. Lassan összeáll a teljes kép. Lassan teljesen szilárd és szétszakíthatatlan lesz a kapcsolatunk.

Bármit megadnék, hogy belelássak gondolatai közé. Hogy megtudjam mi zajlik a rózsaszín tincsek alatt, amiken végtelen türelemmel simítok végig újra és újra. A remegése lassan elcsitul, és pár perc elteltével már ő is képes körém fonni vékony karjait. Egyikünk sem akarja megtörni ezt a békét. Én élvezem a boldogságot, ami ereimben kering, ő pedig… ő fogalmam sincs. Nehéz belelátni a fejbe, sosem tudom, hogy mire számítsak tőle. Kiszámíthatatlan, mint a tengeri szél. De talán ez is az egyik tulajdonsága, ami ennyire vonz benne. Nem sürgetem őt, ezt elismerni még nekem is nehéz volt, ő pedig alig pár hónapja ismerkedik az érzések létezésével. Majd kimondja, ha készen áll rá. Nekem ez a dal bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, fontos vagyok neki. Ha többé nem menekül előlem, és nem büntet azzal, hogy levegőnek néz, már nyert ügyem van.

- Minden rendben, Siri? – nem tudom milyen hosszúra nyúlt ez a csend, nem tudom mi óta simogatom az ölelésembe simuló fiút, de akár egy óra is eltelhetett. Igazából nem is számít. Az egyetlen, ami fontos, hogy ő itt van velem. Mindenesetre egy halk kérdést megengedek magamnak. Az sem kizárt, hogy már elaludt, bár, ha tippelnem kéne még mindig pörög az agya. Talán el kéne dugnom a szobakulcsot, mielőtt lefekszünk. Még a végén éjszaka kioson, és soha többet nem látjuk. Legalább pár hétig biztosan mi szerepelnénk minden zenei portál főoldalán. „A sztárénekes kámforrá lett, mert a vadbarom dobos nem tudta tartani a száját.” Valószínűleg ennek az elolvasásáig jutnék, mielőtt Wy és Noah rituálisan végez velem. Rohadtul meg is érdemelném. A maradványaimat pedig a vérengző rajongók elé vetnék. Micsoda sanyarú vég lenne.

- Igen, a legnagyobb rendben – a megkönnyebbülés szinte fejbe vág, hirtelen fáradtabbnak érzem magam, mint a nap folyamán bármikor. Fel sem tűnt, hogy mennyire vágyom rá, hogy Siri megszólaljon, hogy biztosítson róla, hogy nem fog elfutni. Most, hogy megtette, már képes vagyok ellazulni, és igazán élvezni a csendes nyugalmat. Szép volt Axel, kivételesen nem basztad el a dolgokat Sirivel. Lassan csak sikerül kitapasztalnom, hogyan kell manővereznem körülötte. Még párszor biztosan koccolni fogom a falat, de frontális ütközés talán már nem lesz belőle.

Egyikünknek sem akaródzik túlságosan megmozdulni. Túl tökéletes most ez így. Sirit ölelve, a testét simogatva, időnként belecsókolva a puha tincsek közé. Mintha még a testem is tudná, hogy ez nem egy olyan pillanat, a farkam fel sem kapja a fejét alondra közelségére. Ezek után senki sem mondhatja, hogy a pénisz nem intelligens szerv. Újabb hosszú percek telnek el, mire elérkezettnek látom az időt, hogy fellazítsam a hangulatot. Választ már úgysem fogok kapni, ezt elfogadtam, azt pedig nem akarom, hogy ezen rágódjon. Még a végén kitalálja, hogy mennyire szörnyű pasi, és jobbat érdemlek nála. valakit, aki tudja viszonozni az érzéseimet, és blablabla. Ha előhozakodik valami ilyesmivel, akkor már csak egyetlen lépés fogja elválasztani attól, hogy előfizessen magának a Cosmora.

- Mit szólnál, ha a következő albumunkat nekem címeznéd? – ha cukkolom egy kicsit, az általában működik. Nincs semmi más, ami ilyen könnyen kizökkenté őt a felesleges kattogásból. Vagyis van, de azok a módszerek most nem opciók. A hátamon gyengén csattanó tenyér jelzi, hogy jó úton járok.

- Nem vagy te kicsit túlságosan eltelve magadtól? – talán régen komolyan gondolta volna a kérdést, de most hallom benne mosolyát, ami engem is vigyorgásra késztet. De, tisztában vagyok a képességeimmel és adottságaimmal, amiknek hangot is adok. De ha egy szende baromarcút akart volna, aki csak őt imádja, és eltűnik a sarokban mikor éppen nincs rá szükség, akkor nem engem választott volna. Tudta mire vállalkozott, és nagy összegben mernék rá fogadni, hogy ezt az oldalam is imádja. Ahogyan én is odavagyok az önimádó kis pacsirtámért.

- Nehéz nem önteltnek lenni, ha ilyen csodálatos dalokat írsz nekem – arcát még jobban mellkasomba fúrja, mintha hirtelen zavarba jött volna. Hogy lehet valaki ennyire kibaszottul aranyos? – De vigyázz, mert ha a srácok meghallják ezt a dalt, félő, hogy lebukunk – amit továbbra is csak ő bánna. Legszívesebben szélesre tárnám az ajtókat, kirángatnám az ágyából a két marhát, és újra eljátszatnám Sirivel ezt a számot. Csak hogy a képükbe dörgölhessem, hogy mennyire kibaszottul szerencsés vagyok. Hogy mennyire rohadtul boldoggá tesz a srác, akit ők nem is ismertek igazán. Sosem akartam még ennyire nyilvánosságra hozni dolgokat, de hirtelen még Instára is kedvem támadt posztolni egy közös képet, hogy a világ is tisztában legyen a helyzettel. Kár, hogy ezek közül semmit sem fogok megtenni. Siri miatt. Mert neki fontos ez a titok. A francba az egésszel.

- Noah túl ostoba ahhoz, hogy összerakja a dolgokat – ebben sajnos igazat kell adnom neki. Bár ez zene, azt lehet, hogy ő is jobban megérti. – Wy pedig… neki elmondtam – hogy mi a franc van? Elmondta Wynak? Mégis mikor? És hogyan? Legfőképpen miért gondolta meg magát? Bevillan a kép, ahogy együtt hagyják el a hotel éttermét. Legalább a mikor megvan. Már csak negyven másik kérdés maradt. Vállait megfogva tolom kicsit távolabb magamtól, hogy hosszú idő után fürkészhessem végig arcát. Puha bőre gyűrött, mert felvette pólóm mintáját, de mosolya annyira rohadtul gyönyörű, hogy minden másról elvonja a figyelmemet.

- Mi ez a hirtelen pálfordulás? – lehet, hogy haldoklik, és ezért inkább elvarr minden szálat? Vagy kapott egy titkos üzenetet arról, hogy holnap elpusztítja a bolygónkat egy földönkívüli létforma? Ahhh, azt hiszem tényleg túl sok időm van Noahval filmezni. De elég nehéz más magyarázatot találni. Eddig makacsul ragaszkodott a titkolózáshoz, és nem úgy tűnt, hogy egyhamar beadná a derekát.

- Rájöttem, hogy azt akarom, tudja. Meg akartam vele osztani, hogy boldog vagyok – mikor lettem annyira érzelgős barom, hogy elolvadjak Siri mosolyától? Igazából nem izgat, imádom, hogy ilyen hatással van rám. És én is rá. Tehát meghallotta, amit a kocsiban mondtam neki. Jó tudni, hogy nem egy nyolc lakatra zárt ajtónak dumáltam. Az pedig még jobb érzés, hogy Siri boldog mellettem. Boldog, és ezt hajlandó volt elmondani valakinek, aki nem én vagyok. Egy apró lépést már tett a világ felé. Belátta, hogy Wynak számít, és ez bőven több, mint amire ma számítottam. Vagy az elkövetkezendő hónapokban. Hüvelykujjam végig simít mosolyán, de ellenállok a vágynak, hogy megcsókoljam. Nem biztos, hogy időben le tudnék állni, és véletlenül sem akarok fájdalmat okozni neki.

- Kibaszottul büszke vagyok rád, mi amor – büszke, és rohadtul boldog. Egyel kevesebb ember, aki előtt titkolóznunk kell. Egyel több ember, aki előtt fel mert vállalni engem. Legalább már tudom, hogy nem kell örökké a ruhásszekrényében rejtőznöm, mint egy gázos szeretőnek, akit mindenki elől titkolni akar. Úgy érzem mosolyom levakarhatatlan, mintha egy kölyökkutyusokat bámuló tinilányka lennék. Jobb ötletem nem lévén újra magamhoz ölelem, és hátra dőlök vele az ágyon. Meglepett nyikkanás hagyja el ajkait, de gyorsan felméri a helyzetet, és halk sóhajjal nyújtózik el rajtam. Lábaink összegabalyodnak, súlytalan kis teste jobban átmelegít, mint bármilyen takaró. Imádom, hogy velem van. – Mit szólt hozzá?

- Azt mondta örül nekünk – elégedett szusszanással simogatom imádott kis pacsirtámat, kiélvezve a zsibbadt boldogságot. Egy kibaszott érzelmi hullámvasút volt ez a nap. Annyi minden történt, mint egy mexikói szappanopera teljes első évadában. Már várom, hogy Lydia bejelentse, hogy terhes Noah gyerekétől, és akkor mindent kipipálhatunk. Nem hittem volna, hogy lehetek ennyire boldog. Hogy a fejem sajoghat a túláradó érzelmektől, és mégis. Az élet tele van rohadt nagy meglepetésekkel. Főleg Siri mellett. Fáradt mosolyra húzódnak ajkaim, szemeimet lehunyva adom át magam a nem várt nyugalomnak.

Te amo, mi amor.

oOoOo

Várakozva figyelem Noah-t, aki roppant körülményesen húzza be maga utána pihenőszoba ajtaját. Wy mellettem terpeszkedik, és kissé neheztelve követi tekintetével a hurrikánt, ami épp végig söpörni készül rajtunk. Megértem, hogy kissé mogorva, hisz életünk Tekken 7 küzdelmét készült megnyerni, mikor túlbuzgó gitárosunk megjelent. Én szerencsére hozzá vagyok szokva, hogy valaki beront az életembe, így zavartalanul tudtam megnyerni a mérkőzést. Van előnye annak, ha a tesóid kopogás nélkül rontanak rád. Elég kevés dolog van, amit félbeszakítok, ha közönség érkezik. A videójáték nem tartozik ezek közé.

- Bökd ki mit szeretnél Noah, szét akarom rúgni Axel seggét a csalásért – lófaszt volt ez csalás. Egyszerűen kihasználtam a helyzetet. De jó tudni, hogy Wy-ban is van legalább akkora versenyszellem, mint bennem.

- Álmaidban – lusta vigyorral dobom fel karomat a háttámlára. Már két nap eltelt a legutóbbi szállodai megállónk óta, ami azt jelenti, hogy két napja nem aludtam Sirivel. Két kibaszottul hosszú napja. Ma tuti lelopom magam mellé, eddig tartott a türelmem. Majd írunk Wy-nak egy üzit, hogy reggel foglalja le Noah-t, míg Siri kioson mellőlem. Wy-al nem volt lehetőségünk rendesen megdumálni a dolgot, mert Noah mindig mindenhol ott van, vagy legalábbis félő, hogy meghall belőle valamit. Viszont az biztos, hogy sokkal oldottabb a hangulat. Talán most, hogy látta Siri boldogságát, rájött, hogy nem célunk tönkrebaszni a bandát egy kis szexért. Ami köztünk van, már régen túlmutat a kicsi szexen. Már ha volt valaha abban az állapotban. Kicsit élvezem, hogy nem én vagyok az ügyeletes barom, akit utálni kell. Így könnyebben viselem a titkolózást is. Kár, hogy Noah azonnal mindenkinek elmondaná, ha vele is megosztanánk a titkot. Vagy ha nem is azonnal, pár pohár sör után biztosan. Ezt még nem kockáztathatjuk, Siri nem áll rá készen.

- Szóval, ha már Siri kirúgott minket a busz többi részéből, – levetődik mellénk a kanapéra, ami szerencsére elég nagy hármunknak is. Még szerencse, hogy Ben tisztában van a méreteinkkel, és nem valami gyufaskatulyát rendelt nekünk. – ideje, hogy elkezdjük megtervezni a szülinapját – a srác le sem tagadhatná, hogy imád szervezni. Esküszöm, hogy ha a banda megbukik, akkor rendezvényszervezőnek kell állnia. Ha megbukik. Szóval soha, amíg Siri és én itt vagyunk.

- Színpadon ünneplést is akarsz? Szörnyen fogja utálni – Wy mosolya ellentmond a szavainak. Mindannyian tudjuk, hogy Siri borzasztóan ki fog akadni a közös tortázáson a színpad közepén, de pontosan ezért annyira jó ötlet. Mintha a szülinapok íratlan szabálya lenne, hogy az ünnepeltet hoz a lehető legkényelmetlenebb, legkínosabb helyzetbe. Azt hiszem Siri esetében ez nem lesz túl nagy kihívás.

- Pontosan ez a célunk – vigyorogva csóválom meg a fejemet, de nem állítom le az ötletelést. Én úgyis tervezek neki egy olyan születésnapot, amitől nem akarja majd kitépni a torkunkat a helyéről. Szerencsére az igazi dátum már olyan napra esik, amikor a szünetünket élvezzük. Alondra csak az enyém lesz, nem kell rajta osztozkodnom. Bárcsak már ott tartanánk.

Viszonylag gyorsan kiválasztjuk azt a számot, ami után Noah félbeszakítja a koncertet. Biztosan nagyon drámai lesz, de ha tippelnem kéne, a közönség azonnal le fogja vágni, hogy mi történik. Ők még a lábméretünket is jobban tudják, mint mi magunk. A staffal majd lebeszéljük, hogy hozzanak fel mikrofont Wynak és nekem is. A borzasztó közös szülinapi dal éneklést próbálom leszavazni, de kettő-egy arányban nyernek a gitárosok. Tuti összefogtak ellenem. Abban is megegyezünk, hogy az afteren a rajongókkal, és utána még külön a staffal is lesz egy kis ünneplés, az ajándékokat pedig majd a buszban adjuk oda neki. Már beszereztem azt az ajándékot, amit a többiek előtt adok oda neki. Igazából hetekkel ezelőtt kitaláltam, mikor még nem voltunk együtt, és az álca kedvéért megtartottam az ötletet. Az álca, és a poén kedvéért. De a valódi születésnapján persze kap majd tőlem mást is.

 Fogalmam sincs, hogy Siri, hogy fogja túlélni, amit elterveztünk, legfőképp úgy, hogy közben végig jó arcot vág hozzá. Tudom, hogy kibaszott jó színész, de ez le fogja meríteni a szociális tartalékát legalább egy hónapra. A szünetünk első pár napját lehet, hogy egy rohadtul szúrós sünivel kell majd töltenem? Azért reménykedem benne, hogy nem. Mikor mindent lefixáltunk legalább háromszor, túltárgyaltnak nyilvánítom a dolgot.

- Ti keressetek cukrászdákat, ahonnan rendelhetünk tortákat, az úgyis Wy egyik kedvenc hobbija – nyújtózva állok föl a kanapéról.

- Barom – vigyorogva pillantok vissza Wy-ra. Nem kell adnia az ártatlant, tudjuk, hogy minden megálló alkalmával felkutatja a legjobb cukrászdákat. Szerintem egyszer a sütemény fogja csődbe vinni a srácot.

- Mondd, hogy nincs igazam – fintorogva forgatja meg szemeit, de nem tud megcáfolni. Ismét én nyertem. Kettő-null nekem. Húzz bele, Wyatt. – Na ugye, mindjárt jövök, csak elugrok mosdóba – tekintetem egy pillanatra találkozik Wy-éval, és apró bólintással jelzi, hogy vette a lapot. Számíthatok rá, hogy egy kis időre itt tartja Noah-t, amíg én lopok magamnak egy rövid, túléléshez kellő csókot. Már csak két nap egy hotelben töltött éjszakáig. Már csak két rohadt hosszú nap.

oOoOo

23:13

Még mindig nem hiszem el, hogy felköszöntött 😭😭 🤍

Siri a világ legjobb fej embere 🤩🤩🤩

Nem is értem, hogy érheti be veled 😒

Tudod hányszor néztem már vissza a felvételeket? 😍😍

Tiszta gáz volt, majdnem sírtam, mint egy gyerek 🙃

De sosem voltam még olyan boldog 😭🤍

23:15

Komolyan Niño, még mindig itt tartasz? 😑

23:16

Életem legmeghatározóbb pillanatánál? 🥰

Igen🥰

Sosem fogom elfelejteni🥰

Az unokáimnak is ezt fogom mesélni🥰

23:17

Biztos imádni fogják🙄

23:17

Szemét 🖕🏾 🖕🏾

Meg akarom köszönni Sirinek

23:18

Az afteren már megtetted😜😜

23:18

Persze makogtam, mint egy barom😱

Tiszta agyhalottnak tűntem😱

Nem akarom, hogy azt higgye ostoba vagyok😱

Szerinted bejelölhetem és ráírhatok messengeren? 🤔🤔

Úgy könnyebb úgy kommunikálni, ha nem látom 🤷🏾‍♂️

Nem viselkedem annyira szánalmasan 🙃🙃

23:20

Új szintre akarod emelni a zaklatás fogalmát? 🤦🏾‍♂️🤦🏾‍♂️

23:21

Sosem zaklatnám őt, baromarc 🤬

Csak egyszer írnék neki, hogy megköszönjem😊

És elmondjam mennyit jelentett nekem 🤍

És hogy részvétet nyilvánítsak amiért

 a leggázabb Campbellt kapta meg 🖕🏾🖕🏾

23:22

Rápróbálhatsz, de ne fűzz hozzá sok reményt

Siri nem a barátkozós fajta 🤷🏾‍♂️

23:23

Az öcséd vagyok

Szólhatnál az érdekemben 😒😒

Legyen valami hasznod is az életben 🤷🏾‍♂️🤷🏾‍♂️🤷🏾‍♂️

23:23

🖕🏾

- Kivel dumálsz? – Siri halk kérdése ránt ki a vitából. Connor tényleg nagyon odáig van a köszöntéstől. Ő majdnem elájult, én pedig azt hittem ott helyben megcsókolom Sirit. Azt hiszem ez volt az igazi békejobb. Egy apró lépés afelé, hogy elfogadja mennyit jelent nekem a családom. És én imádom ezért. Napról napra egyre jobban megértjük a másik működését. Úgy tűnik sikerül összecsiszolódnunk az előtt, hogy vízbe fojtanánk a másikat.

- Csak nem féltékeny vagy? – felhúzott szemöldökkel pillantok le imádott pacsirtámra, aki combomon pihentetett fejjel pislog fel rám. Amióta visszajött a második fürdésből, itt heverészik, és zenét hallgat a fejhallgatójával. Valószínűleg kellően lefárasztottam, és most élvezi a kielégült zsibbadást. Senki sem mondhatja, hogy nem gondoskodok megfelelően a pasimról. A csend pedig egyáltalán nem zavar, nem kell folyton beszélgetnünk mikor együtt vagyunk, elég a másik jelenléte. Ha most erre van szüksége, hát tegye nyugodtan. Bőven megelégszem annyival, hogy időnként beletúrok frissen mosott tincseibe. Lentebb nem merészkedem, mert akkor szükség lenne egy harmadik zuhanyra is.

- Ugyan, ez nem a flörtölős vigyorod – szemeit forgatva húzza le magáról a fejhallgatót. Nocsak, ennyire jól kiismerte már az arckifejezéseim? Micsoda bókok, alondra. – Vagy a tesóidra, vagy haverokra tippelnék – a lottó számokat nem akarod megjósolni esetleg? Nem mintha nagy szükség lenne rá, de a pénz sosem jön rosszul. Elmehetnénk belőle pár hétre egy lakatlan szigetre. Csak mi ketten, és a személyzet, akik pontosan tudják hogyan kell úgy tenniük a dolgukat, mintha ott sem lennének. Biztosan ő is imádná.

- Connorral beszéltem – félreteszem a felefont, és elégedetten legeltetem szemem Sirin, míg ő is alpakol az ágyról. Néha még mindig nem hiszem el, hogy ez a srác az enyém. Kurva nagy mázlim van. – Még mindig extázisban van attól, hogy felköszöntötted – miért beszélünk az öcsémről, mikor Siri egy szál alsóban, négykézláb térdelve matat az éjjeliszekrényén. Ezt most direkt csinálja, vagy tisztában sincs vele, hogy rohadtul a tűzzel játszik? Ne vesd rá magad, Axel, ne vesd rá magad. – Jut eszembe, még nem is volt alkalmam meghálálni a figyelmességedet, úgy igazán – sokat mondó mosolyre húzódnak ajkaim, de csak egy rosszalló, pirulós fintort kapok, mielőtt a takaró alá menekülne. Olyan ünneprontó vagy, mi amor. Tudom, hogy ő is élvezné, de kivételesen ő gondolkodik racionálisabban. A zuhany alatt már kivertük egymásnak. Kétszer. És egyszer az ágyban is elment, hála a szám kiváló munkájának. De másodszor már nem engedte, hogy vele tartsak zuhanyozni. Taktikus, de roppant elszomorító döntés volt.

- Tartsd a gatyádban a farkad, holnap koncert – halkan dünnyögve kucorog össze a takaró alatt, hátat fordítva nekem. A francba. Így még a csábító mosolyom előnyét is elvesztettem. Ez egy régen halott ügy, de a lelkiismeretem miatt muszáj megpróbálnom. A lelkiismeretem és a farkam miatt.

- Sanyarú önmegtartóztatásra ítélsz, mi amor – kissé megjátszott dramatikus sóhajjal kapcsolom le a lámpákat, és húzom le a redőnyöket a távirányítóval. Majd az ébresztő kelt minket a staff és a bandatagok előtt, nem kell a fény. Elég jól működő rutint sikerült kialakítanunk az utóbbi időben.

- Már csak négy nap, abba nem fogsz belehalni – hangján hallom, hogy elnyom egy ásítást. Tényleg lemeríthettem. Az utolsó egy hét rohadt sűrű, ki se látszunk a koncertekből. Mentálisan és fizikálisan is kiszipolyoz mindenkit, de főleg Sirit. A frontemberre mindig sokkal több hárul. Igazából hálás lehetek azért, hogy ennyit engedett a vágyaimnak. Nem mintha nagyon kapálózott volna azok ellen, amiket vele tettem.

- Alábecsülöd, hogy mennyire kívánlak – becsúszok mögé a takaró alá, és magamhoz ölelem forró testét. Imádom, hogy ennyire tökéletesen illik hozzám. Néha még mindig tartok tőle, hogy összetöröm, de ennek ellenére imádom. Utolsó próbaként hintek egy gyengéd csókot a füle mögötti puha, érzékeny bőrre. Teste megreszket, ujjai megálljt parancsolva szorulnak karomra.

- Axel – most nem elhaló sóhajként hagyja el nevem az ajkait, hanem figyelmeztetően. Vajon képes lenne itt hagyni és visszamenni a szobájába, ha tovább próbálkoznék? Valószínűleg ez attól függene, hogy mennyire vagyok gyors. De igaza van. Sajnos rohadtul igaza van. Beletörődő sóhajjal ejtem vissza fejem a párnára, és lehunyom szemeim. Hosszú négy nap lesz. Kibaszottul hosszú.

Az volt a tervem, hogy addig bolyongok, amíg rá nem találok egy ismerős környékre, de hamar el kell fogadnom, hogy a gyerekkori emlékeimben mélyen elásott, haloványan ismert városrészek valószínűleg a város kevesebb mint egy százalékát képezik. A barangolás tervét nem segíti a fenekem egyre erősödő, lüktető fájdalma, és a derekamba kisugárzó tompa zsibbadás sem. Mintha mindkét lábam betontömbbé vált volna. Tényleg túlzásba vittük tegnap éjszaka. Mondanám, hogy a harmadik kör nem kellett volna, de soha nem cserélném el semmire azokat a szenvedélyes pillanatokat, és a csodálatos dolgokat, amiket mondott közben. Még könnyű, rugalmas léptekre sem. Fogadok, hogy a testemet kínzó fájdalmakat is a jelenléte tartotta távol eddig. Annyi endorfint termel a közelsége, hogy ő maga egy két lábon járó fájdalomcsillapító. A picsába. Hogy hagyhattam így faképnél mindazok után, amiket tőle kaptam az elmúlt huszonnégy órában? Az ígéret után, amit egy fülledt, meggondolatlan pillanatunkban kikényszerítettem belőle? Tényleg kurvára el van baszódva valami a fejemben. Vagy a szívemben. Vagy mindkettő. Szörnyű ember vagyok, Axel sokkal jobbat érdemel nálam. Valakit, aki osztozni tud az örökös őszinteségében, és meg tud nyílni előtte. Valakit, aki viszonozni tudja az odaadását és a figyelmességét. Valakit, akit nem tört össze a múlt. Soha nem lesz egészséges kapcsolatunk. Hiába tudom, hogy így van, túl önző vagyok ahhoz, hogy önként elengedjem.

Minden lépés emlékeztet, hogy mostanra a hotelben, egy forró fürdőben ázva kéne pihentetnem és gyógyítgatnom a testemet, hogy holnapra készen álljak három óra gyötrelmes ugrálásra. Kár, hogy a nyugodt pihenés jelenleg baromira elérhetetlennek tűnik. A gondolataim vadul zakatolnak, a halántékomban rémisztő sebességgel lüktető ér pedig percenként legalább százötvenszer emlékeztet, hogy mekkora baromságot csináltam. Fogalmam sincs, mikor kerültem fel egy metróra. A tudatalattim hajtotta a tetteimet akkor is, mikor megkerestem az egyik bárt a térképen, ahol anya sokat koncertezett, és terveztem oda egy utat. Már csak két megálló. Megrezzen a telefon a zsebemben. Pontosan tudom, hogy ki hív. Senki más nem hívna, csak ő. Ha a bandának hiányoznék, ők messengeren zaklatnának. Gondolkodás nélkül nyomom ki az összes hívását, majd kikapcsolom a telefont, már úgyis megjegyeztem a célomhoz vezető utat. Még nem állok rá készen, hogy szembenézzek a tetteim következményeivel. Még erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy egyenes gerinccel, a büszkeségem megtartásával el tudjam fogadni, ha tényleg eldob, mint egy kettétört hangszert. Pedig már akkor is darabokra voltam törve, mikor magához vett. A kasszától való távozás után nem ér reklamálni. Azt mondta, hogy örökre. Lehet, hogy csak a vágy hevében, lehet, hogy csak azért, mert kikényszerítettem, de rábólintott. Nem olyannak ismerem Axelt, aki képes lenne üres szavakkal dobálózni. Azt hiszem. Remélem. De akkor miért nem merem felvenni a telefont?

Az utolsó pillanatban ugrok át a becsukódó ajtók apró nyílásán, mikor rádöbbenek, hogy épp elhagyni készüljük a megállómat. Tényleg nem kéne ilyen állapotban ezt tennem magammal, még koncentrálni sem tudok. Mit művelek? Pihennem kéne. Kár, hogy a vágy, hogy halljam a zongoraszó nyugtató dallamát, mindent felülír.

Megtorpanok, mikor néhány utca átszelését követően végre elérem a végcélomat. Az ajtó fölött lógó, 529-es feliratú lepukkant névtábla mintha még kopottabbnak és megviseltebbnek tűnne, mint valaha. Az idő ezzel a hellyel sem volt kegyes. Elhúzott szájjal nyitok be a félig üres bárba, ahol már az esti koncertre készülődnek. Gyerekkoromban nagynak, felkapottnak és vagánynak tűnt a hely, amit most csak egy koszos kis lyuknak látok. Mindig újra és újra pofán csap, hogy milyen jelentéktelen és névtelen előadó volt a nő, akit gyerekfejjel bálványoztam.

Épp elég ember lézeng a kis teremben, hogy senkinek ne tűnjenek fel a lassú lépteim, de hiába keresem a tekintetemmel a zongorát, ami régen a terem szélén állt, nem találom. Már akkoriban is ritkán volt használva, az itt fellépő bandák általában vagy saját szintit hoztak, vagy egyáltalán nem volt szükségük zongora kíséretre. A picsába. Miért is gondoltam, hogy mindent ugyanúgy fogok találni, mint ahogy tíz éve volt? Kész csoda, hogy egyáltalán létezik még ez a lepukkant kóceráj. Amúgy sem kezdhetnék el itt játszani, zavarnám a koncertkészülődést, és előbb kibasznának, mint hogy észrevegyék, hogy fényévekkel jobb vagyok, mint az előadók, akiknek fizetni készülnek az estéért. Mindegy. Lehet, hogy csak be kéne dobnom a nevemet, és felajánlani, hogy tartok egy ingyen koncertet, ha szereznek nekem egy zongorát. Kár, hogy most semmi kedvem a közönséghez.

Kivágódok az ajtón, és a csalódottságomban vergődve indulok el céltalanul az úton. Fáj a létezés. Ha már zongorát nem találtam, egy gyógyszertárat muszáj lesz. Keresnem kell valami aranyér kenőcsöt, ami rendbe tesz odalent, mert nem tömhetek magamba a mostaninál is több fájdalomcsillapítót. Van egyáltalán olyan kenőcs, amit direkt erre találtak ki? Mégsem mondhatom a gyógyszertáros néninek, hogy túl nagy farkú pasival kúrtam végig az éjszakát, adjon már valamit rá. Lehet, hogy kitérne a hitéből. Marad a mondvacsinált aranyér. Lehet, hogy csak Axellel kéne lennem, és megint elmúlnának a kínszenvedéseim. Vagy legalább nem tudnék koncentrálni rájuk. Ez a gondolat egy teljesen új, görcsös szúrást éleszt a mellkasom közepén, mintha a többi fájdalmam nem lenne épp elég enélkül is. Hihetetlen, hogy még ezt is képes voltam elbaszni. Pedig Axel annyira tökéletes. Szinte észre sem veszem, hogy a néma hányattatásaim közepette egy plázába vittek a lépteim. Minden plázában van gyógyszertár, igaz?

Megtorpanok, mikor az elém táruló tágas aula kellős közepén egy gyönyörű zongora pillant vissza rám. A pláza csicsás fényeiben szinte égi ajándékként ragyogja be a teret. Úgy látszik, hogy az univerzum mégsem gyűlöl annyira. Lehet, hogy ezzel akar bocsánatot kérni a sok szarságért, amit eddig a nyakamba szórt. Látszik a zongorán, hogy nem egy drága darab, és az is, hogy sok megpróbáltatás éri nap mint nap, de mindent elfeledtet a billentyűk hűvös, tükörsima érintése. Úgy hiányzott. Csodálatos. Lehunyt szemekkel, néma ovációban simítom végig az összeset, először csak felszínesen, utána pedig mindet halkan megszólaltatva. Egy-két billentyű el van hangolódva egy kicsit, néhány pedig akad vagy ragad a sok használattól. Gondolom egy plázában az sem ritka, hogy beleöntenek ezt-azt, vagy koszos kézzel érnek hozzá. Gyalázat. Nem érdekel. Kicsit koszos, kicsit hibás, de tökéletesen illik a mostani lélekállapotomhoz. Még nem is zongoráztam, már jobban érzem magamat. Nem gondolkodok sokat, hogy mit játsszak, engedem a szívemnek, hogy ő irányítson, és lehunyt szemmel merülök el a dallamok békés, lassan hullámzó óceánjában. Itt nincs semmi, csak én, és az ép ésszel felfoghatatlan érzelmeim. A lehetetlennek hitt szerelem, amihez túl kevés maradt belőlem és a lassan növekvő, teret nyerő harag, amit a keserű múltam szült. Soha nem haragudtam igazán Russellre. Elhidegültem miatta a világtól? Igen. Elzárkóztam mindentől és mindenkitől? Teljesen. Megtört? Talán. De mindezekkel együtt méltányos üzletnek tartottam azt, amit kaptam a testemért cserébe: egy fényes jövőt. Ez is több, mint amire a legtöbb putriban felnőtt, szegény kiskölyök vágyhat. Feláldoztam négy tiniévet egy sikeres életért. De mi értelme ennek az életnek, ha nem tudom elfelejteni, amit velem tett? Ha piszkosnak és elhasználtnak érzem magamat, mint ez a kopott, hamis zongora, ami most gyengéd énekszóval vigasztalja egy szerencsétlen sorstársát. Soha nem tettem fel magamnak a kérdést, hogy mit csinálhattam volna máshogy. Ha küzdök Russell ellen, vajon lett volna elég kegyetlen, hogy kényszerítsen? És vajon tényleg elvett volna tőlem mindent, ha nem engedek neki? Ha legalább megpróbáltam volna küzdeni, akkor most nem érezném magamat ennyire üresnek és értéktelennek? Akkor áldozat lennék, és lenne jogom gyógyulni. Lenne jogom szeretni. Nem mintha számítana. A múltat nem tudom megváltoztatni. Küzdeni már nem tudok, de haragudni még igen. Talán a harag is segíthet. Talán ha tönkretenném, ha eltaposnám őt, akkor nem kísértene így. Tudom, hogy ostobaság. A bosszú csak még többet elvenne abból a kevésből, ami a szívemből maradt. Csak még szörnyűbb emberré tenne, és még kevésbé érezném azt, hogy helyem van a világ legtökéletesebb pasija mellett. Akit lehet, hogy amúgy is sikerült elüldöznöm magamtól. Amúgy is zavarba ejtően furcsa és idegen érzés volt a boldogság, amit mellette éreztem.

A fenébe. Már most hiányzik. Sírni akarok. A tegnapi alkalom előtt soha nem sírtam, de most, hogy felszínre engedtem az elfojtott érzelmeimet, szinte lehetetlen visszaapasztani őket. Pedig egészen biztosan nem fogok egy érzelgős, sírós nyápiccá válni, ezt itt és most megfogadom. Ha beledöglök is visszazárom ezt a kiszolgáltatottságot a ketrecébe. Vajon ha Axel tényleg szakítana velem, képes lennék megtalálni az utat a régi, erős, rideg énemhez? Kár, hogy oda már nem akarok visszamenni.

Egy apró érintést érzek a vállamon, és kiszakadok a zene mágikus, békés birodalmából. Harag, döbbenet és undor árad szét bennem a tudattól, hogy valaki képes volt megzavarni az önregeneráló rituálémat. Ha a biztonsági őr akar kitessékelni, mert túl sok ideje foglalom a drágalátos zongorájukat, akkor lesz hozzá néhány keresetlen szavam. Inkább örüljön, hogy végre valaki nem csak hogy rendeltetés szerűen, de még kurva jól is használja a zongorát.

De nem a biztonsági őr az. Nem is egy véletlenül erre keveredett rajongó, aki felismert, és autogramért jött nyáladzani. Axel az. Hosszú másodpercekig köpni nyelni nem tudok a felismeréstől. Először abban sem vagyok biztos, hogy nem e egy álomképet látok. Akármilyen lehetetlennek hangzik, aludtam már el zongorázás közben. Bessie nem egyszer ringatott mélységes álomba, bár senkinek nem ajánlom a dolgot, egy óráig tart, mire eltűnnek a billentyűnyomok az arcomról utána. De ez most nem álom. Érzem a mindent felülíró illatát az orromba kúszni és a mosolya melegét az arcomon. Ez nagyon is valóságos és a szívem is azonnal reagál a közelségére. Miért néz rám így? Hogy képes így nézni rám azok után, amit tettem? Haragudnia kéne. Várjunk. Egyáltalán hogy került ide?

- Axel? Mit keresel itt? – Képtelen vagyok nem hangot adni a döbbenetemnek. Hogy a fenébe talált meg? Éjszaka csak poénból jegyeztem meg, hogy biztos mentális kapocs lett közöttünk, de most már tényleg gyanakszom.

- Gondoltam elugrom érted, mielőtt akkora káoszt okozol, hogy lebénítod Atlanta forgalmát – zavarodottan követem a pillantását, és a szavai azonnal értelmet nyernek, mikor meglátom a körülöttünk felgyűlt tömeget. Ó, az isten verje meg. Az embernek már tényleg egy perc nyugalma sem lehet ebben az elcseszett világban? Végtére is ezt akartam. Hírnevet. Hogy meghallják a hangomat. De nem így. Nem mindig. Nem akkor, mikor el akarok bújni és feldolgozni valahogy a kibogozhatatlan érzelmeket, amik gyötörnek. Gondolhattam volna, hogy ha New Yorkban, egy sötét éjszaka árnyaiba olvadva sem tudtam elrejtőzni a világ szeme elől, akkor egy pláza előterében sem fog sikerülni. Nem tehetek róla, a zeném egyszerűen vonzza az embereket.

- A hírnév és a tehetség átka – vigyorgom arrogánsan, de a szívem nincs ott a mosolyom mögött. A szívem az már most összeszorul a beszélgetéstől, ami tudom, hogy előttünk áll. Nem gondolhatok rá. Még nem, mert akkor le fog hullani rólam az érzelemmentes felsőbbrendűség maszkja, amit két éve hordok a kamerák előtt. Elegáns mozdulatokkal hajtom le a billentyűk fedelét, és felállok. A színpadias meghajlást most elvetem, helyette végigsimítom a rajongóink tömegét az élettelen, de annál bájosabb mosolyommal. Régen is ennyire hazugnak tűnt ez az egész? Nem. Régen a rajongóim voltak az egyetlenek, akik ki tudtak belőlem váltani bármit is, de ez a bármi most felszínesnek és valótlannak tűnik. – A holnapi koncerten várunk mindenkit. – A minket övező tapsvihar hangzavarában indulunk el a legkevésbé zsúfolt folyosó irányába, viszont ez nem a kijárat felé vezet, hanem a boltok felé. Fogalmam sincs, hogy fogunk kikeveredni innen, egyszerűbb lenne átvágni a tömegen. Hogy veszhettem el ennyire a zongorázásban? Mennyi idő telt el? Ahhoz, hogy ennyien idegyűljenek, órák kellhettek. Ez választ ad arra is, hogy hogy talált meg. Bárki megtalálhatott, aki ismeri az internetet, viszont ez azt jelenti, hogy keresett. Miért keresett? Azt hittem, hogy vagy elvonul dühöngeni vagy egyenesen visszamegy a hotelbe, hogy megpróbálja kiverni a fejéből, mekkora barom voltam.

- Gyere, ne maradj le – szól hátra Axel a válla fölött, az aggodalmas gesztusból már csak az hiányzik, hogy megfogja a kezemet, és maga után húzzon. Ha nem szegeződne ránk végtelen kamera, valószínűleg meg is tenné. Majdnem elmosolyodom a gondolattól. Minél kitartóbban csinálja ezt az idegesítő gondoskodást, annál aranyosabbnak látom. Pár órája még a szememet forgattam volna egy ilyenért, most egyszerűen csak örülök, hogy itt van és nem tűnik dühösnek. De lehet, hogy az ő nyugalma is csak a kameráknak szól. Mégsem dobhat ki a rajongóink előtt. Úgy érzem, hogy kicsit túldramatizálja ezt a helyzetet. A rajongóink sosem ártanának nekünk, fogalmam sincs, miért kell úgy menekülnünk innen, mintha utolsó túlélői lennénk egy zombiapokalipszisnek.

Lesütött pillantással, az arcomba húzott sapival követem Axelt és az egyik biztiőrt végtelen folyosó kusza labirintusában. Csak akkor nézek fel, mikor egy személyzeti bejáraton keresztül az utcán lyukadunk ki. Na jó bevallom, lehet, hogy ez tényleg gyorsabb volt, mint átverekedni magunkat a tömegen. Egy kicsi, gyáva részem ismét menekülne előle, de már se testi, se lelki erőm nincs hozzá. A lábaim remegnek, hiába Axel fájdalomcsillapító kisugárzása, mindenem sajog, és képtelen vagyok tovább halogatni a beszélgetést, ami ránk vár. Tudnom kell, mennyire basztam el mindent. Még a szakítás is jobb lenne, mint ez a bizonytalanságban vergődés. Csak legyünk túl rajta. Gondolhattam volna, hogy a múltam egyik színhelyén fog minden kurvára elbaszódni. Kibaszott Atlanta. Azért a holnapi koncertet megpróbálom nem így felvezetni.

Bevágódok az anyósülésre az elátkozott autóba, amiben még csak rossz dolgok történtek. A gondolataim még mindig kuszák és zaklatottak, a felbolygatott érzelmeim dühös darázsrajként zúgolódnak a mellkasom mélyén. Túl hirtelen lettem kiszakítva a zene világából, jobb lett volna, ha van időm az érzelmeim elapadásáig fárasztani magamat, mint azon a soha véget nem érő éjszakán New Yorkban, mikor hajnalig gitároztam a parkban. Utána üresen és zsibbadtan mentem haza. Túl fáradtan és elhasználtan még ahhoz is, hogy fájjon. Most is ez lett volna a megoldás, de most nem engedhetek meg magamnak olyan szintű kimerülést a holnapi koncert miatt. Mi a fenét művelek? Mikor süllyedt le a turné a prioritási listámon? Lassan nem találom önmagamat az új, mindent elsöprő érzelmeim árnyékában. Úgy látszik igaz a szóbeszéd, hogy az első szerelem mindent felülír. Egy roncs vagyok.

A kezemen érzett váratlan, puhatolózó érintés forró zuhanyként ér, és kellemes remegéssel simítja végig a testemet belülről. Mintha a vérem egy másodperc alatt felforrósodna a gyengédségétől. Ez nem egy olyan férfi érintése, aki szakítani készül. Túl gyengéd. Nem merek reménykedni. Még nem. Helyette tágra nyílt szemmel fürkészem a profilját, nem törődve az embertelen vonzerejével. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Baromira nehéz objektíven, kíváncsian kutatni az útra szegeződő jégkék pillantás mögött rejlő gondolatokat, mikor minden egyes alkalommal összeszorul a szívem a ténytől, hogy az enyém ez a férfi. Nem akarom elveszíteni. Azt hittem kizongorázhatom magamból a szívemet szorongató fájdalmat, de kezdem megérteni, hogy erre a fájdalomra csak az ő közelsége a gyógyír. Pont, mint az iménti feldúlt csapongásomra is. Elég volt egy aprócska érintés tőle, hogy a gondolataim sebes szélviharjai elcsituljanak, és felhők mögül előbújó halovány napsugarakat hagyjanak a szívemben.

- Segített? – Még a hangja is lágy és óvatos, mintha félne megtörni a csend békességét. A hüvelykujja végigsimít a kézfejemen, érzékeny libabőrt hagyva maga után. Az ölembe pillantva engedem, hogy a bőrünk megszokottá váló kontrasztja most is rabul ejtsen. Nem akarom elengedni ezt a kezet. Soha. Még akkor sem, ha a legveszélyesebb ellenséggel kell megküzdenem érte: önmagammal. – A zene. Segített helyre rakni a gondolataid? – Hosszú ideig ízlelgetem magamban a kérdést. Hogy segített e? Nem vagyok benne biztos. Hiányzott a zongorázás, sikeresen elvonta a figyelmemet egy darabig a kínjaimról, de a megnyugvást kivételesen nem az hozta meg. Hanem az, hogy újra itt lehetek mellette, és a rádöbbenés, hogy foggal körömmel harcolni akarok értünk. Ha ez az ostoba múltbéli berögződés a titkolózásról közénk áll, akkor ki kell tépnem magamból valahogy. Még akkor is, ha tátongó, vérző sebet hagy maga mögött. Semmi nem lehet rosszabb, mint elveszíteni őt. Az, hogy erre rájöttem, segített.

- Azt hiszem. Már szükségem volt rá. – A hangomban ott csendül az a bizonytalanság, ami a gondolataimban is. Annyira ismeretlen terepen lépkedek, hogy hiába döntöttem el, hogy próbálkozni fogok, fogalmam sincs, mit kéne tennem vagy mondanom, hogy helyrehozzam köztünk a dolgokat. Hogy minden újra olyan lehessen, mint eddig volt. Hogy mosolyogjunk, nevessünk és ugrassuk egymást. Bocsánatot kéne kérnem, de azt sem tudom, hogy fogjak bele, ráadásul rettegek, hogy ha felhozom a veszekedésünk témáját, újra pedzegetni kezdi a kérdést, ami miatt ez az egész kirobbant. Megint kudarcot vallott a nagyszájú, író énem, mert mielőtt rátalálhatnék a szavakra, megelőz.

- Többet ne csinálj ilyet, Siri. Ne tűnj el a szemem elől. – Sok mindenre számítottam, de erre nem. Számítottam dühre, elhidegülésre, számonkérésre, csalódottságra, de egy ilyen jellegű kioktatásra nem. Erre a gondterhelt, aggodalmas sóhajra, és erre a féltő pillantásra nem. Fogalmam sincs, milyen érzelmeket látok még a koraesti homályt túlragyogó szemek mélyén, de mégis ólomsúlyokat pakolnak a mellkasomra. Nem értem. Mi az, hogy ne tűnjek el a szemei elől? Még ha együtt is vagyunk, sokszor lesz olyan, hogy külön utakon járunk, miért pont ezt hangsúlyozza ki? – Kibaszottul aggódtam érted.

- Aggódtál? – Őszinte döbbenettel bukik ki belőlem a kérdés. Mégis mi miatt aggódott? Még este sincs, épphogy csak sötétedik. Mi történhetne velem fényes nappal egy zsúfolt városban? Tudok vigyázni magamra.

- Zaklatott voltál és kivetődtél a kocsiból, a levegőben lógatva egy szakítást. – Óh. Oké, ha így fogalmazzuk meg, látom az alapját. Ha tudná, hogy hányszor kóboroltam zaklatottan ismeretlen utakon, akkor tudná, hogy nem kell félteni. Rohadt tehetséges őrangyalom van. Vagy talán azt hitte, hogy ostobaságot csinálok csak azért, mert veszekedtünk? Ha az önkárosító fajta lennék, már rég megtettem volna, nem pont most fogok nekiállni, mikor a legboldogabb vagyok. Hála neki. – Fogalmam sem volt, mihez akarsz kezdeni, ezért igen, aggódtam. – A lesütött pillantásommal újra az összefűzött ujjainkra meredek. Olyan kicsinek és törékenynek tűnik a kezem az övében. Valamiért imádom az érzést, és a gondolatot, hogy mindentől meg akar védeni. Ő képes is lenne rá. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer jól fog esni valakinek az aggodalma, mindig inkább egy irritáló nyűgnek képzeltem el, mikor másokat hívogatták a szülei vagy a párjai. Néha még Wyt is lecsesztem, mikor tini korunkban ragaszkodni akart ahhoz, hogy hazavigyen a későre nyúló próbák után. Nem örült neki, hogy gyalog jártam haza, pedig egy elcseszett, unalmas kertvárosi negyedben éltünk. De nem engedhettem, hogy megtudja, hogy hol lakom. Nem akartam, hogy Russell meglásson bárkit, akihez közöm volt. Egy idő után reflex lett, hogy ami kis életem volt, azt eltitkoltam otthon, pont úgy, mint ahogy az otthoni dolgokról sem ejtettem egy szót sem senki másnak.

Kapok az alkalmon, és ha már úgyis a levegőben lebeg a délutáni kirohanásom és a bedobott szakítás témája, összekaparom a gondolataimat, hogy megtegyem, amire percek óta készülök.

- Axel, én… nem gondoltam komolyan. Hülyeség volt, egyszerűen csak… – … nem tudtam szavakba önteni a múltat, amit legszívesebben egy dobozba zárnék, eltemetném és eldobnám a kulcsát. Még mindig nem megy. Még a magyarázatot sem tudom értelmesen végigmondani. Túlságosan kimerített ez a nap, hogy a legnagyobb gyengeségem ellen harcoljak. Hogy lehetek ennyire szánalmas? A testemben szétáradó hűvös, fojtogató kétségbeesés végleg megfoszt a szavaktól. Ha emiatt veszítem el Axelt, tökön szúrom magam.

- Ne aggódj Siri, nem fogunk szakítani csak azért, mert nehéz eset vagy. – Megint a gondolataimban olvas. Imádom érte, mert a szavaim most elárultak. Máskor mindig van egy találó megjegyzésem, egy tökéletes visszavágásom vagy néhány odaillő szép szó, de mára elfogytak a szavak. Nem tudom benntartani a megkönnyebbült sóhajomat. Még a fogalmazásmódját is imádom. Nem fogunk szakítani. Mindenki más azt mondta volna, hogy nem akar szakítani, de Axel nem a véleményét közli, hanem megmásíthatatlan tényeket, amikbe mintha beleszólásom se lenne. Nem bánom. Kezdem úgy érezni, hogy őt akkor sem tudnám lerázni magamról, ha tényleg próbálkoznék. Ennek a gondolatnak meg kéne rémisztenie, mégis boldog gombócba rántja a gyomromat. – Ha ez távol tartana, már össze sem jöttem volna veled. Minden szarral együtt akarlak, amit magaddal cipelsz. – Nem fogok sírni. Megfogadtam, hogy nem fogok egy irritáló bőgőmasinává válni, és tartom magamat ehhez a fogadalomhoz. Még. Kurva nehéz feladat, ha olyan dolgokat mondd, amik összeszorítják a szívemet, a torkomat, és nehézzé teszik a légzést. Tudja, hogy tele van szarral a múltam, tudja, hogy milyen kiszámíthatatlan és elbaszott vagyok, mégis itt van mellettem, és nem úgy fest, mint aki lelépni készül. Lehet, hogy tévedtem, mikor azt hittem, hogy ha engedném, hogy megismerjen, képtelen lenne ezzel a rajongással rám nézni? Lehet, hogy feleslegesen bujkálok? Lehet, hogy neki elmondhatnám? – Csak az idegesít, hogy nem engeded, hogy segítsek. – Segíteni? De hogyan tudna segíteni? Senki nem tud segíteni azon, ami már megtörtént, az lehetetlen. Az iménti ébredező, meleg reménysugarak most már égetik a szemeimet és fájnak. Ha a múltamról van szó, olyan vagyok, mint egy dühös, felbőszített sárkány, aki a kincstárát védi. Csak én nem aranyat és drágaköveket őrzök, hanem lelakatolt démonokat. Semmi jó nem származhat abból, ha megismeri őket. Miért nem tud egyszerűen elfogadni a sötét foltokkal együtt?

- Miért akarsz segíteni, és mindent tudni? Hogy ezeket a titkokat is megoszthasd a testvéreiddel? – Az ellenséges, passzív agresszív kérdés azelőtt szalad ki az ajkaim közül, hogy megállíthatnám. Már megint itt vagyunk. Ellököm magamtól, pedig az imént fogadtam meg, hogy küzdeni fogok értünk. Talán tudat alatt ezt is teszem. Kommunikáció. Azt mondják, az fontos egy kapcsolatban. Akkor kommunikáljunk, vagy mi. Képtelen vagyok őszintén mosolyogni rá, amíg bennem van ez a tüske, muszáj volt kiadnom magamból. Tegnap el tudtam ásni a csatabárdot, hogy ne erről szóljon az éjszakánk, de tovább már nem megy.

- Még mindig ezen rugózol? Az teljesen más helyzet volt. – Ha már félig akaratlanul, de belesodortam magunkat ebbe a vitába, végigcsinálom rendesen. Halk, elégedetlen horkanással próbálom meg elhúzni tőle a kezemet, de nem ereszt. Talán jobb is. Lehet, hogy megint faképnél hagytam volna, ha felhúz egy válasza. Mint például ez. Kurvára nem volt más helyzet. Elmondta nekik, pedig tudta, hogy titokban szeretném tartani. Nem látom, hogy hol az a kibaszott nagy különbség, amiről beszél. – A titkaid nem tartoznak rájuk. – Mintha a kapcsolatunk nem tartozott volna a titkaim közé. Ne röhögtessen.

- De a kapcsolatunk igen? – Persze tudom, hogy ez részben az ő titka is, de ez nem változtat azon, hogy az enyém is. Rosszul esett, hogy nem tartotta tiszteletben a kimondatlan egyezségünket.

- Nem szögezted le, hogy ekkora államtitok. – Ha most abba fogunk belemenni, hogy nem betűztem el neki hatszor, hogy T-I-T-O-K, akkor tényleg itt hagyom. Szerintem épp eléggé egyértelműen lekommunikáltam, hogy nem akarom, hogy fény derüljön a dologra. Például azzal, hogy konkrétan leugrottam a kanapéról mellőle, mikor azt hittem, hogy ránk fog nyitni Noah. Ha ennél egyértelműbb célzás kell neki, akkor agyalágyult. És sok ostoba ismerősöm van, de Axel nem tartozik közéjük. Akkor nem imádnám ennyire. – Tudni akarták, mennyire vagyok szarul. – Mivan? Felemelem a pillantásomat az ölemből, hogy megpróbáljak leolvasni valamit az arcvonásairól. Nem segít, hogy csak a profilját látom a szürkület homályába olvadni. A jégkék szemek a forgalmat kutatják. Most először idegesít, hogy autózás közben zavarunk le ilyen fontos párbeszédeket. Felidézem az első igazi, mindent megváltoztató beszélgetésünket a turnébuszban. A fáradt vonásait és a kialvatlanság sötét foltjait a zavarba ejtően kék szemek alatt. Tudtam, hogy valamennyire őt is megviselte az elhúzódó csendesháborúnk, de valahogy soha nem gondoltam bele igazán, hogy pontosan mennyire is. – Nem voltam a legjobb állapotban, mikor levegőnek néztél. Kurvára nehéz volt, és ők segítettek. – Nem tudom elképzelni a segítségre szoruló Axelt. Őt mindig erősnek, érinthetetlenül önteltnek és tökéletesnek látom. Kivéve mikor zaklatottan kivetődök a kocsiból és magára hagyom. Olyankor aggódik. Értem. Valakiért, aki rohadtul nem érdemli meg ezt a törődést. Kezdem úgy érezni, hogy én vagyok Axel gyenge pontja. Még nem tudom eldönteni, mit kezdjek ezzel az információval. Lehetetlen letagadni, hogy a szívem izgatottan ficeregve próbál kiugrani a mellkasomból, de a józanabb részemet megrémiszti a felelősség, amit ez magával hozna. Túl instabil vagyok ahhoz, hogy valakinek a gyenge pontja legyek.

- Ezt nem tudtam. – Lehelem alig hallhatóan. Fogalmam sem volt, hogy ennyire padlóra került. Hogy is lett volna, mikor én magam is nyakig bele voltam süllyedve a saját problémáim fostengerébe, aminek a középpontjában pontosan ő állt. Ő volt az utolsó ember, akiről tudni akartam bármit is akkoriban. Hihetetlen, hogy milyen könnyedén vesznek száznyolcvan fokos fordulatot az emberi kapcsolatok. Részben ezért is kerülöm őket évek óta. Ez tökre nem normális. Most megemlíthetném, hogy igazából az egész abból indult ki, hogy ő felszedte azt a kis hímringyót, de úgy érzem, hogy ez nem hozná előrébb a békülésünket.

- Nem vertem nagy dobra. – Morogja az orra alatt nyersen. Hát persze. Az ártana a macsós jóhírének. – Azért mondtam el nekik, mert fontos ez a kapcsolat. Azt akartam, hogy tudják, rendben vagyok. Hogy kibaszottul boldog vagyok. – A picsába. Ha ilyeneket mondd, akkor hogy tudnék haragudni rá? Ennyire még én sem vagyok szörnyeteg. Az örökös pesszimizmusommal azt hittem, hogy azért mondta el nekik, mert nem vagyok elég fontos, hogy titkolózzon értem. Most azt akarja mondani, hogy azért mondta el, mert mindvégig túl fontos voltam? Mert már sokkal azelőtt elkezdtek kibontakozni az érzelmei, mint ahogy azt sejtettem? Mikor? Hogy? Miért? Mit tettem, amivel megnyertem magamnak a legtökéletesebb férfit a világon? Túlságosan ijesztő. Szeretném azt mondani, hogy nem hiszem el, de nem akarok tovább hazudni magamnak. Minden cselekedete, minden szava és a pillantásaiban megbúvó, leplezetlen érzelmek mind ugyanarról árulkodnak. Hogy igenis ott vannak azok az érzelmek, amiket kitartóan tagadtam még tegnap éjszaka, az ölelésében lángolva is. Még azután is, hogy meggondolatlanul rábólintott egy örök esküre. Nem akarom tovább elutasítani, már túlságosan nehéz és túl sok a bizonyíték. El akarom hinni, hogy érezhet úgy, mint én. Hogy ez már nem csak egy szenvedély fűtötte vonzalom, hanem a nagy könyvben megírt, vágyott és rettegett szerelem. Ha most még nem is, egyszer talán szerethet ő is engem. Mert én szeretem őt, ez már biztos. Semmi más nem lenne képes feldönteni a világomat és újraírni a lényem meghatározó vonásait. Semmi más nem lenne képes így kifordítani önmagamból. – Gondolom te sosem akartad megosztani a boldogságod olyanokkal, akiknek számítasz. – A szavai visszaráncigálnak az iménti rádöbbenésem rózsaszín, fullasztó ködfelhőjéből. Az ajkaimat összeszorítva nyelem le a keserű választ, ami kikívánkozik belőlem. Soha nem voltam boldog, és soha nem lett volna kivel megosztanom. Wy az egyetlen, aki mindig ott volt mellettem, és osztoztunk is a banda sikereinek az örömében, de erre a bután vigyorgós, hátborzongató boldogságra csak Axel mellett kezdek rátalálni. Persze a sajátos helyzetünk miatt mindig bennem volt, hogy Wy előbb ítélné el a kapcsolatot, mint hogy örüljön nekünk. Lehet, hogy tévedtem, és képes lenne örülni a boldogságomnak? Lehet, hogy megkönnyebbülne, hogy ráléptem egy útra, ami kivezethet a sötét magányból, ahova évekkel ezelőtt zártam magamat. – Sejtettem. Egyszer kipróbálhatnád, rohadt jó dolog. – Elfordul tőlem, de a tekintetemet még így is sokáig fogva tartja. Képtelen vagyok levenni a szemeimet a markáns állívét cirógató, a copfból kihullott tincsei hívogató kuszaságától. Meg akarom érinteni. Még akkor is tökéletes, mikor nem az. Mikor zilált. Miattam. Egy gondolat befészkeli magát az elmém egy sarkába, és képtelen vagyok kitessékelni onnan. Egy gondolat a boldogságáról dicsekvő, szélesen vigyorgó Axelről. A boldog Axelről. Látni szeretném azt a mosolyt. Látni szeretném a büszkeségét, mikor rólam beszél. Eddig fogalmam sem volt, de most először kezdem megérteni, hogy az emberek miért szeretik nagy dobra verni a kapcsolatukat. Nem lenne olyan szörnyű, ha az egész világ tudná, hogy én vagyok az, aki képes boldoggá tenni ezt a férfit. Ha rá lenne írva a nevem a homlokára, és azonnal tudnák, hogy ellenem úgysem harcolhatnak.

Csak akkor jövök rá, hogy leparkoltunk, mikor teljes testével felém fordul a vezetőülésben. A pillantásom gyorsan rohan végig a kicsi, homályos lámpafényben úszó utcán. Ez még nem a hotel. Lehet, hogy még beszélgetni akar.

- Neked tényleg fontos ez a titkolózás, ugye? – A sejtelmes lámpafényt túlragyogja az aggodalom a pillantásában, és ösztönösen tudom, hogy tudja. Most már tudja, hogy ezt is az elcseszett múltamnak köszönhetem. Valószínűleg sikerült elég irracionálisan viselkednem ahhoz, hogy rájöjjön, hogy ez is egy érzékeny pont a sok közül, amit gyerekkoromban kaptam ajándékba. Pár órája gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy fontos, de most azon kapom magamat, hogy tétovázok. Tényleg fontos, de vajon fontosabb, mint az ő boldogsága? Mint az iménti gondolataim ábrándjai? Vajon le tudom győzni ezt a megmagyarázhatatlan pánikrohamot, ami fojtogat, ahányszor szóba kerül a lebukás? Lassú mozdulattal bólintok, mert az előző kérdésemre a mérleg nyelve a nem felé billent. Még nem tudom legyőzni, de idővel menni fog, tudom. Érte legyőzöm. – Ezesetben sajnálom, hogy megbántottalak, mi alondra. – Nem tudom, hogy a bocsánatkérése vagy a kézfejemre hintett hihetetlenül lágy csók rabolja el a gondolataimat. Talán a kettő együtt. Az önelégült, tévedhetetlen sztárdobos bocsánatot kért valami miatt, ami igazából nem is az ő hibája. Nem hiszem el, hogy kételkedtem az érzelmeiben. Ilyet nem csinál valaki, aki csak kavarni akar. Ennyire nem lenne figyelmes. Tudom, hogy milyen fontos volt neki, hogy eláruljam, miért akarok titkolózni, de képes volt elengedni. Elfogadott egy sötét foltot, amit nem lett volna muszáj elfogadnia. Küzdhetett volna, most, hogy rádöbbentem, hogy szeretem, már nem tudtam volna védekezni ellene. A pillantásától forró láva folyik végig a bőrömön belülről, és olvasztja fel a belső szerveimet. Nem játszik igazságosan. Nem lehet ennyire összeszedett, mikor én egy darabokra hulló romhalmazzá válok egy pillantásától. Valahogy úgy nézhetek rá most, mint aki szellemet látott. Szexi szellemet, mert az arcom halálra sápadás helyett szinte lángra gyullad. Rendbe kell szednem magamat, és válaszolni valamit. Akármit.

- Én is sajnálom – suttogom halkan. A vékony, akadozó hangomból döbbenek rá, hogy a könnyeimmel küszködök. Már megint. Mintha sok év elfojtott feszültsége próbálna most feltörni belőlem csak mert valaki végre megértett és elfogadott. Pont, mint tegnap éjszaka. Egész életemben tagadtam, hogy szükségem van mások elfogadására, de úgy látszik ez is egy volt a számtalan önáltatásom közül. Homályossá válik a világ, és most nem rejti el a vaksötét a küzdelmemet. – Megpróbálok a jövőben nem elmenekülni a veszekedéseink elől. – Annyi minden miatt kérhetnék még bocsánatot, de most csak erre futja. Az ajkaira kúszó lomha mosoly alapján ezzel is megelégszik. Egyelőre. Egyszer elmondom neki azt is, hogy mennyire sajnálom, hogy még túl gyáva vagyok mesélni neki a múltamról.

- Az jó lenne. Ne kelljen bekapcsolnom a gyerekzárat az ajtódon. – Reszelősen nevetek fel, és az eddig visszatartott könnyeket, amiket a meghatottság és az érzelmek nem tudtak előcsalni, előcsalja a megkönnyebbülés. Az, hogy mindezek után is egy pillanat alatt képes visszalépni a piszkálódó, derűs állapotunkba, amit annyira imádok. Hogy nem szánakozva várja meg, hogy végre összekaparjam magamat a földről, hanem vigyorogva felránt magához, és rám ragasztja a kapcsolatunkba vetett hitét. Nem fogunk szakítani. Lehet, hogy tényleg nem. Lehet, hogy tényleg maradandó ez az egész. Ha valakiről, róla el tudom képzelni, hogy nem nézne rám máshogy akkor sem, ha tudná, miket kellett tennem a sikerért. A könnycseppek forró csíkokban égetik a mosolyomat.

- Seggfej vagy – dünnyögöm vigyorogva a szokásossá váló sértést. Ki tudnék találni cifrább dolgokat, de ez túl gyönyörűen leírja Axelt, és a ravasz, imádnivaló kis faszságait. Szinte látom magam előtt, ahogy épp dühösen kipattannék a kocsiból, de nem nyílik az ajtó. Látom az önelégült mosolyát. A kép előcsal belőlem még egy könnyekkel átszőtt, halk nevetést. – Megígértem magamnak, hogy nem fogok sírni – morgom a szabad tenyerembe, amivel megpróbálom szárazra törölgetni az arcomat, kevés sikerrel. Kurva jó, hogy felolvadtam annyira, hogy tudjak sírni, de valaki beavathatna, hogy hogy a picsába kell abbahagyni. Lehet, hogy mindvégig pityergős típus voltam, csak az érzelmek hiánya miatt nem tudtam róla? Kibaszott nagy csalódás lenne.

- Én pedig azt, hogy nem csókollak meg az autóban. – Annyira meglep a hangjában rejlő mély vágyakozás, hogy elapadnak a végtelennek tűnő könnyek. Megszeppenve hagyom abba az arcom felesleges törölgetését, a pillantásom ösztönösen rohan végig a kihalt, félhomályban úszó utcácskán. Mintha egy lélek sem lenne körülöttünk, ő mégis óvatos, csak azért, mert tudja, hogy nekem fontos, hogy még ne bukjunk le. De minden ilyen kis gesztus egyre jobban és jobban lecsökkenti a jelentőségét az indokaimnak, amik régen annyira létfontosságúnak tűntek. Rettegtem, hogy milyen kiszámíthatatlan veszélyforrásokat rejt magában az, ha felvállaljuk a kapcsolatunkat, de kezdenek eltörpülni a növekvő bizonyosság mellett, hogy Axel mindig mellettem lesz, és akármilyen lavina zúdul ránk, együtt átvészeljük. Ha kell, érte a nulláról is újraépítem a sikert, amiért vért izzadok három éve.

Egy lassú mozdulattal veszem le a sapkámat, egy pillanatra sem szakítom meg a szemkontaktust az ámulatba ejtően jégkék szemekkel. Soha nem fogom megérteni, hogy rejthetnek ilyen forró lángokat. Vajon az enyémek is tudnak ilyen gyönyörűek lenni, mikor a vágy lobog bennük? Kétlem. Úgy néz rám, mintha a világ leggyönyörűbb embere ülne vele szemben, amit általában büszkén elfogadnék, de most biztos vagyok benne, hogy vörösek és karikásak a szemeim a sírástól, nyúzott az arcom és egy kóctenger a frizurám. Mintha mindketten tudnánk, hogy mi fog most történni, de tudom, hogy nekem kell kezdeményeznem, mert ő túl figyelmes, hogy megtegye. Fogalmam sincs, mikor kapcsoltam ki az övemet, és fordultam én is teljes testtel felé.

- Akkor nem vagyunk túl jók az ígéreteink megtartásában – suttogom a félreérthetetlen célzást, és előre hajolva hívom magamhoz a csókra, amire minden porcikám szomjazik. De neki mániája mindig felülmúlni az elvárásaimat. Az szabad keze az arcomra csúszik, a hüvelykujja száraz melege eltörli a könnyeim emlékét. Most, hogy azt hittem, hogy elveszítem őt, még csodálatosabb érzés az érintése. Hosszút pislogva borzongok meg, mikor az arcom másik oldaláról az ajkai isszák fel a nedvességet. Az illata megbabonáz, egy olyan világot varázsol körénk, amiben végre csak mi létezünk.

- Nem – leheli az érzéki gyönyörtől elnyíló ajkaim közé, majd a nyelve átveszi a rövid sóhaj helyét. Forró, puha és nedves. Hogy éhezhetek rá ennyire, mikor egész éjszaka az enyém volt? Azt hittem, hogy gyengéden és finomkodóan fog csókolni, mint egy lágy vigasztalás, de tévedtem. Ez nem vigasztalás, hanem egy ígéret. Minden mozdulata határozott, domináns és kisajátító, mintha szavak nélkül akarná tudatosítani bennem, hogy az övé vagyok, és ezen semmi nem változtathat. És tényleg így van. Hozzá tartozom, ő pedig hozzám. Örökre. Megfogadtuk, és ez egy olyan fogadalom, amit eszem ágában sincs megszegni, akármilyen meggondolatlanul is született.

Mire végez a csókkal, a testem lázban ég, reszketnek a lábaim és az arcom felforrósodott bőréről akkor is elpárologtak volna a könnyek, ha nem törölte volna le őket. Bármit megadnék érte, hogy most egy zárt szobában legyünk, vagy legalább egy elhagyatott parkolóban, ahol senki nem láthat meg minket. Némán kapkodom a levegőt, miközben visszazuhanok a székembe, hogy kicsit magamhoz térhessek. Hála a testi- és lelki kimerültségemnek, csak elviselhető mértékben izgultam fel, és eszem ágában sincs tovább feszíteni a húrt.

- Látod? Már nyoma sincs a könnyeidnek. – A hangjában rejlő mosoly megint megfertőz engem is. Igaza van. Abban a pillanatban, hogy kimondta a csók szót, abbamaradtak a könnyek.

- Egész elviselhető a bőgőmasina szerep, ha mindig egy ilyen csókkal zökkentesz ki. – Beugrik a kép, hogy tegnap éjszaka milyen módszert használt a csók helyett, és hirtelen mintha megint érezném őt mélyen a fenekemben. A picsába. Kurvára lehetetlen, de még mindig kívánom a szexet, pedig mindenem fáj. De az érzés, mikor lassan, simogatón mozgott bennem mélyen és forrón, felülmúlhatatlan. Nem szabad most erre gondolnom. A fenébe. Szerencsére úgy tűnik, hogy Axel most épp nem olvas a gondolataimban, mert perverz szurkálódás helyett csak egy elégedett hümmögést kapok válaszul az előző flörtölésemre. Egy ideig mindketten szótlanul elvagyunk a békülés csendes nyugalmában, oldalra sandítva látom, hogy az utcán pihenteti a szemeit. Igaza van. Lassan ideje lenne kitörnünk a buborékunkból és visszatalálnunk a hotelbe, mielőtt Wy és Noah rendőrségi keresést indíttatnak a banda hiányzó tagjai után.

- Azért álltam meg itt, hogy visszamehess külön a hotelbe – magyarázza a tervet, amit délután prezentáltam neki. Pár órája még felhúzta magát rajta, de úgy fest, hogy tényleg elfogadta, hogy én máshogy működök, mint a normális emberek. Félek átadni magamat a figyelmessége okozta forró érzelmeknek, mert lehet, hogy megint könnyeket hoznának magukkal. Mi a szar történik velem? Mintha tényleg megnyitottak volna bennem egy csapot, és nem tudom, hogy kell elzárni. Kár, hogy most már elavult a délutáni terv. Noahnak tippre minden létező platformon értesítés van beállítva az AWAKE hashtagre. – De közben rájöttem, hogy netfüggő Noah már biztosan látta a videót, amin együtt lépünk le. – Pontosan.

- Ja. Mindegy, menjünk vissza együtt, és majd kitalálunk valamit – dünnyögöm rekedtesen, majd megadón, az ablakon kifelé bámulva ismétlem meg a szavakat, amiket délután ő mondott. – Wy úgyis sejti, Noah meg úgysem jön rá. – Végtére is igaza volt, mikor ezt mondta. Ha ő képes volt tenni felém egy hatalmas lépést, akkor az a legkevesebb, hogy én is teszek felé legalább egy kicsit. Előbb utóbb találkozni fogunk középen, és előre tudom, hogy az összes lépés, ami oda vezet, megéri a fáradtságot.

Érzem a mosolyát a levegőben, miközben elindítja a motort és kigurul az utca menti parkolóhelyünkről. Tétovázva dörzsölöm meg a kézfejét az ölemben, ami azóta is az enyémet szorongatja. Az alsó ajkamra harapva keresem a szavakat. Megszoktam, hogy mindig egyedül vagyok, soha senkitől nem kértem segítséget vagy szívességet. Soha. Mindig kényelmetlennek éreztem az ilyesmit, még azt is, mikor Wy önkényesen odakontárkodott egy-egy meglepi szendviccsel. Axel az első, aki ragaszkodik hozzá, hogy fuvarozzon, hogy meglepjen randikkal és ajándékokkal. Ő az első, akire szeretnék megpróbálni támaszkodni. Nem tudom, hogy menni fog e. Az egész annyira idegen.

- Hm? – A kérdő, felém villanó pillantása váratlanul ér. Úgy látszik üvöltenek a kimondatlan szavaim.

- Mielőtt visszamegyünk, elvinnél egy gyógyszertárba? – Nem nézek rá, és gyorsan ejtem ki a szavakat, mintha egy ragtapaszt akarnék minél fájdalommentesebben letépni egy sebről. Kicsit így is érzem. A józan eszem tudja, hogy lehetetlen, de egy irracionális részem attól fél, hogy közli, hogy ő nem egy futárszolgálat, és menjek el taxival ha képtelen vagyok elsétálni. Tudom, hogy Axel sosem mondana ilyet, komolyan, mi a fasz baj van a fejemmel?

- Persze. – Olyan természetességgel válaszol, hogy kezdem hülyének érezni magamat, hogy egyáltalán ügyet csináltam a kérdésből. A perifériámból látom, hogy az első piros lámpánál elő is kapja a telefonját, gondolom, hogy megkeresse a legközelebbi gyógyszertárat. – Amúgy még van egy csomó fájdalomcsillapítóm, ha az kéne. – Teszi hozzá elgondolkodva. Visszaveszem a sapimat, hogy a széles karimája mögé rejthessem a növekvő zavaromat. Miért nem kéri egyből azt, hogy betűzzem el, hogy sajog a popóm?

- Abból már így is túl sokat szedtem. Szerezni akarok valami kenőcsöt. – Oké, ezt sikerült egészen semlegesen és szolidan megfogalmazni. És még csak el sem vörösödtem. Remélem.

- A fenekedre? – Bamm. Ennyit a visszafogottságról és a mellébeszélésről. Azt hiszem, hogy a szabad kezemmel sikerül tökéletesen reprodukálnom a fehér férfi facepalm emojit messengerről, miközben elrejtem a fellángoló arcomat. Ez most komoly? Meg akarja beszélni, hogy épp aranyér kenőcsöt tervezek venni, mert úgy érzem, hogy szétszakad a seggem? – Hé, Siri, most komolyan szégyenlősködni fogsz ezen? – Vigyorog. Hallom a hangján, hogy vigyorog. Seggfej. Eddig azt hittem, hogy csak kíváncsiskodik, de ezen a ponton kezdem úgy érezni, hogy szándékosan heccel. Gátlástalan vadbarom.

- Bocs, hogy nem vagyok hozzászokva, hogy a fenekem problémáit megbeszélem valakivel – puffogom a kezembe, miközben legszívesebben a föld alá süllyednék. Soha nem tudtam elképzelni, hogy lehet ennyire közel lenni valakihez. Kibaszottul zavarba hoz, de valahol mélyen boldoggá is tesz. Olyan illúziót kelt, mintha neki tényleg mindent elmondhatnék. Szó szerint mindent. Mikor fogom végre elhinni, hogy ez nem is biztos, hogy illúzió?

- Pedig a feneked problémái már az én problémáim is. – A felé küldött gyilkos pillantásom biztosan sokkal hatásosabb lenne, ha távol tudnám tartani a mosolyt a szám sarkaiból. Lehet, hogy van egy kis mazo hajlamom, de imádom, mikor így ugrat. Imádom a harcainkat és a beszólásait. Mikor rájön, hogy erre már nem fog választ kapni, kicsit elkomolyodva szorítja meg a kezeimet. – Nagyon fáj? – A hangjából már hiányzik az iménti játékosság, és ott csendül benne az a mélységes aggodalom, amit nem érdemlek meg. A cinikus Siri azt mondatná velem, hogy csak a koncert sikerét félti, de már biztosan tudom, hogy ez nem így van. A szívem összeszorul a félelemtől, hogy bűntudata lesz, és megbánja a tegnapi éjszakát. Nem akarom, hogy bármit is bánjon rajta, tökéletes volt az elejétől a végéig.

- Nem vészes – hazudom szemrebbenés nélkül, de látom rajta, hogy nem verhetem át ezekkel a hamis szavakkal. Túl későn, túl kevés. Bele sem kellett volna mennem ebbe a témába, tudhattam volna, hogy oda lyukadunk ki, hogy szarul fogja érezni magát miatta. Hülye Siri. Még egy megrovó, homlokráncoló fejcsóválást is kapok a kamuzásért, mielőtt lebiggyedt ajkakkal hozzáfűzném az igazságot, amiket szavak nélkül sajtolt ki belőlem. – Eléggé.

- Sajnálom, mi alondra. – Helyben is vagyunk. Sajnálja. Hát én kurvára nem sajnálom, hogy életem legjobb éjszakájáért el kell viselnem egy kis átmeneti kellemetlenséget. Ez a fájdalom holnapra csak egy kis szúrás lesz, de az első éjszakánk emlékét örökre őrizni fogom. Jesszus ez olyan nyálas volt, mintha egy elcseszett dalszövegből emeltem volna ki. Ez tényleg vagy szerelem vagy elmeháborodás. Remélem az első, bár nem tudom, melyik teszi jobban tönkre az embert.

- Hát én kurvára nem. – Hosszú szünet után válaszolok csak, és a hangom egy árnyalattal élesebb, mint szerettem volna. Ez neki is feltűnik, mert miután sikeresen leparkolta a kocsit és felém fordul, már ismét mosoly játszik a szemek mélyén, ahol az imént a féltés volt az úr. Remélem átment az üzenet. Nem akarom, hogy sajnálkozzon, mert nem bántam meg semmit. Főleg nem a harmadik menetet, amire a lelkem olyan részének volt szüksége, aminek eddig a létezéséről sem tudtam.

- Rohadtul tökéletes vagy. – Ismétli meg a tegnapi szavait, és látom a meleg, érzelmes mosolya mélyén, hogy ha egy kihaltabb utcán lenne ez az istenverte gyógyszertár, akkor kapnék egyet azokból a borzongató, arcpirító csókokból, amiket úgy imádok. Még mindig érzem az előző ízét a nyelvemen. Vajon vele mindig ennyire izgalmas és csodálatos lesz az élet? Vajon meg fogom unni valaha az érintéseit és a csókjait, vagy mindig kifordítanak majd önmagamból? Alig várom, hogy felfedezzek és megismerjek vele mindent. – Pihenj csak, én szerzek neked valami csodaszert. – Mire rádöbbenek, hogy mit is mondott, és ellenkeznem kéne, már egyedül vagyok a kocsiban. Elnyílt ajkakkal, megrökönyödött pillantással bámulok a távolodó alakjára. Most komolyan vállalja a popókenőcs vásárlás szégyenét a kedvemért? Csak hogy megspóroljon nekem néhány lépést?

Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálja. Nem hiszem el, hogy imádom érte. A kellemes melegség, ami szétárad bennem hasonlít arra, amit éjszaka éreztem, mikor megláttam a vizet és a fájdalomcsillapítót az éjjeliszekrényen. Ilyen érzés, ha valaki gondoskodik rólam? Soha nem ápolt senki, ha beteg voltam, anya annyira félt, hogy elkapja, hogy mindig elzárkózott tőlem. Féltette a hangszálait, még azután is, hogy már nem is koncertezett. Tavaly egyszer megfáztam, és ösztönösen bezárkóztam a szobámba, és ki sem dugtam az orromat, amíg meg nem gyógyultam. Wy utólag leszidott, hogy miért nem hozattam vele gyógyszert, de nem is igazán értettem, hogy mire gondol. Azt hiszem, kezdem érteni. Axel miatt. Ő soha nem hagyná, hogy bezárkózzak, hogy a problémáimban vergődjek vagy hogy ne kérjek segítséget, mikor szükségem van rá. Rá tényleg képes leszek támaszkodni, legalább egy kicsit. Nem engedi, hogy máshogy legyen. Muszáj elmosolyodnom ettől a gondolattól. Ez mintha már nem is az önkéntelen, heves szerelem része lenne, hanem egy mélyebb, hálás szeretet, ami egyre szorosabban és elszakíthatatlanabbul fűz hozzá.

***

A lift halkan pittyenve jelzi, hogy megérkeztünk az emeletünkre, álmoskás pillantással sandítok Wy felé, ahogy kilép az ajtón, miközben előássa az ajtót kinyitó mágneskártyát a zsebéből. Mikor visszaértünk, nem is kellett sokat magyarázkodnunk a srácoknak, egyből levágták, hogy azért esünk együtt haza, mert Axel látta a zongorázós videóimat, és bölcs és tévedhetetlen Axel módjára elugrott értem, mielőtt élve bekebeleznek a gonosz, elvetemült rajongók. A nap hőse. A birodalom megmentője. Mindegy is. Nekem jól beszólt Noah, hogy még két napot sem bírok anélkül, hogy imádtatnám magamat egy halomnyi emberrel, szóval mindenki megtartotta a hírnevét. Axel okos, Siri önimádó. A tökéletes álca. Nem számít, még jól is jött, hogy évek óta kitartóan építem a rideg, színpadias fasz szerepét, aki egy kis figyelemért és néhány ezer youtube like-ért depis számokat zongorázik egy pláza aulájában. Ez az életem csúcsa, hogy ezt elértem. Komolyan.

Persze leránthattuk volna a leplet az igazságról is, ami ezen a ponton talán még előnyösebb képet is festene rólam, mint a hazugság, de még mindig nem győztem le a félelmeimet. Marad a színpadias pöcs Siri. Végülis semmi nem változott, max annyi, hogy régen én magam is elhittem hogy így van.

Miután Noah panaszkodott egy sort Axelnek, hogy megint eltűnt egész napra, elástuk a csatabárdot, és lementünk négyesben vacsizni a hotel puccos éttermébe. Meglepően jól telt, bár nem mertem túl sokat enni a kínos problémáim miatt. Szerencsére ez sem tűnt fel senkinek. Illetve Axelnek biztos, ő mindent észrevesz, de természetesen nem tette szóvá a többiek előtt. Még az hiányzott volna az estéből. Miután végeztünk, a többiek még rendeltek egy sört, hogy leöblítsék a kaját, de én elszöktem. Azt, hogy Wy mikor és hogy került mellém, őszintén nem tudom. Lehet, hogy magára hagyta a két hírhedt partibetyárt sörözni, Noahnak amúgy is folyton sír a szája, hogy Axel mindig felszívódik. Velem. Bár ezt ő nem tudja. Miattam szerencsére nem sír a szája, én akkor sem mennék vele sehova, ha az egyetlen jobb dolgom a szobában ücsörgés lenne.

- Rég dumáltunk – jelenti ki Wy semleges hangon, miközben becsukja magunk mögött a hatalmas lakosztályunk ajtaját. Felkapcsolja a villanyt, és a díszes bútorokkal megpakolt nappalit megtölti a vakító fényár. Fogalmam sincs, hogy a csajok vol vannak, de nagyon úgy tűnik, hogy nem itt. Tényleg rég dumáltunk. Wynak régi szokása, hogy egy-két hetente kiharcol magának egy fél óra lelkizést akkor is, ha látja rajtam, hogy a hátam közepére kívánom az egészet. Az időzítése tökéletes, mert most is épp a hátam közepére kívánom az egészet.

- Igen. Azt hittem, haragszol. – A legutóbbi értelmes kommunikációnk során felindultan baszott le engem is és Axelt is, hogy veszélyeztetjük a turnét, és összezárt minket egy szobába. Akkor és ott megfogadtam, hogy megköszönöm neki, de azóta sem tettem.

- Nem haragudtam, csak aggódtam – dünnyögi az orra alá, miközben levetődik az egyik fotelbe. Ez most olyan hosszú lesz, hogy le kéne ülni hozzá? Komolyan? Ne már. – De azóta úgy látom, hogy akármit is csináltok, a banda működik. – Az ajkamra harapva bólintok, és megtörök a pillantása súlya alatt. Jól van, jól van, akkor leülök én is. Törökülésben foglalok helyet a mellette lévő gigantikus plüssfotelben, ami annyira tökéltesen puha, hogy szinte meg sem érzem az ülés aprócska fájdalmát.

- Tudod – lelkesen kezdek bele, de elakad a hangom félúton. – meg akartam köszönni, hogy segítettél megbeszélnünk a dolgokat Axellel. A kommunikáció nem az erősségem. – Hosszú csend ereszkedik ránk, a pillantása válaszokat kutat olyan kérdésekre, amiket még fel sem tett, és remélem nem is fog. Mindketten tudjuk, hogy sejti, és mindketten úgy sejtjük, hogy nem fogom megerősíteni.

- És meg is köszönöd? – A kihívó vigyora egészen emlékeztet Axel piszkálódásaira, a gyomrom most mégsem akar bukfencet hányni az izgatottságtól. Úgy látszik ezt a reakciót tényleg csak Axel tudja kiváltani belőlem. Szemforgatva fintorodok el.

- Köszönöm, ó nagyságos Wyatt, a kapcsolatok őrzőszentje és a magányos szívek megmentője – válaszolom dallamos műviességgel, amire egy hümmögős, orr alatti nevetés a válasz. De a tekintete okosan villan. Túl okosan.

- Tudod, ahhoz, hogy a kapcsolatok őrzőszentje legyek, kapcsolat kell ám. – Elnyílnak az ajkaim, hogy ösztönösen letagadjam, és csak az elrontott megfogalmazásra fogjam a dolgot, de bennem reked a nyilvánvaló hazugság.

„Gondolom te sosem akartad megosztani a boldogságod olyanokkal, akiknek számítasz”

A felismerés a semmiből vág pofán. De. De meg akarom osztani. Wy évek óta mellettem van, megvédett, mikor mindenkit magam ellen fordítottam, és mellettem maradt, mikor mindenkit ellöktem. Soha nem kértem, hogy legyen ott, de ott volt. Soha nem kértem, hogy segítsen, de segített. Soha nem kértem, hogy aggódjon értem, de aggódott. Azt akarom, hogy tudja, hogy életemben először nem kell aggódnia. Hogy tudja, hogy most már jól vagyok, vagy legalábbis jobban. Hogy szép lassan, de gyógyulok. Meg akarom osztani ezt az örömöt, és nem csak azért, mert nincs kedvem a szemébe hazudni.

- Igen, mi… – egy rövid másodpercig keresem a szavakat, mielőtt megtalálom a tökéletes megfogalmazást – együtt vagyunk Axellel. Csak még nem akartuk nyilvánosságra hozni.

- Sejtettem. Noahnak ne mondjátok el, amíg nem akarjátok, hogy az egész internet tudja. – Felhorkanva idézem fel a keserű megjegyzés forrását. Ha jól emlékszem, Lydia és Wy kapcsolata is részeg Noah által lett idejekorán nyilvános. Bár így másfél év távlatából eddig jó ómennek bizonyul. – Örülök nektek Siri, remélem végre megtalálod a boldogságot. – Tágra nyílnak a szemeim a váratlanul elfogadó szavak hallatán. Ebben most egy csepp aggodalom vagy ítélkezés sincs, egy apró megjegyzés sem a banda egységéről vagy a jövőnkről. Ez csak egy barát őszinte jókívánsága minden bonyolító tényező és szarság nélkül. Kurvára nem fogok sírni. Előbb fulladok meg.

Valószínűleg az iménti gyötrődésből valami megmutatkozott az arcomon is, mert Wy úgy néz rám, mintha nem látott volna még érző Sirit. Ja hoppá.

- Azt hiszem, már megtaláltam. – Lehelem megadón, miközben megpróbálom eleganciával viselni az újdonsült érzelmeimet. Eddig csak Axelnek mutattam meg őket, most furcsán meztelennek érzem magamat Wy előtt a pajzsom nélkül. Egészen olyan, mintha megcsalnám Axelt, pedig tudom, hogy ez marhaság. Ő is azt akarná, hogy képes legyek megosztani az örömömet másokkal. Igaz? A kedvéért megpróbálok fejlődni és jobb lenni ebben is.

- Azta. Ki vagy te és hol van Siri? – kérdezi Wy összevont szemöldökkel.

- Hé! Még csak tanulom az érzelmeket, vigyázz, nehogy véletlenül megutáljalak – morgom, miközben felkelek a székről. Kezd túlságosan fárasztóra nyúlni ez a beszélgetés.

- Úgy látom, hogy nem csak a boldogságot kezded megtalálni. – Megtorpanok a sejtelmes utalás hallatán, és kelletlenül, de újra Wy felé fordulok. A pillantása hasonlóan meleg érzelmeket rejt, mint amit Axelében szoktam látni, mégis ég és föld a kettő. A kérdő tekintetem láttán elmosolyodva folytatja. – Hanem önmagadat is. – Elkerekednek a szemeim, mert tökéletesen megfogalmazta a választ a kérdésre, ami ott motoszkál bennem hetek, napok óta. Hogy minden együtt töltött nap Axellel megváltoztat egy kicsit, és nem értem, hogy miért. Az emberek nem szoktak ennyit változni a kapcsolatokban, De Wynak mint mindig, most is igaza van. Azért változok, mert soha nem létezett a személyiségem. Az egész életem egy kusza rohanás volt, aminek a központjában mindig a túlélés állt. Soha nem volt helye az életemben Sirinek, csak egy üres árnynak, aki túléli a napok egymásutánjait. Mikor pedig lett volna időm rátalálni magamra, már belefagytam az ürességbe. De Axel kiolvasztott ebből a dermedt állapotból, és szépen lassan feltölti bennem ezt az űrt. – Szólhattál volna, hogy az aranyos típus vagy, évek óta ismerlek, de fogalmam sem volt. – Nyilván el kell rontania. Axeltől tanulta? Valószínűleg. Kurvára nem vagyok aranyos.

- Lejárt a fél órád – jelentem ki mogorván, pedig hálás vagyok neki, hogy ilyen frappánsan megfogalmazta, hogy mi játszódik le bennem. Hogy mennyivel többet köszönhetek Axelnek, mint eddig hittem.

- Én is téged – hallom a derűs szavait, mielőtt bevágom magam mögött a szobám ajtaját. Nem zárom kulcsra. Ez is egy olyan berögződés, amiről Axel miatt szeretnék leszokni. Soha nem akarom, hogy zárt ajtó válasszon el tőle. Már nem.

***

Imádom a frissen megírt kottalapok illatát. Még akkor is, ha ez az illat nem is létezik, csak képzelem. Akárhányszor a papírok központjában fekszem, átjár ez az illatnak beazonosított kellemes érzés. Az otthon érzése. Az otthon a zene világában. Általában csak akkor szoktam lekottázni a dalokat, ha készen vannak, de most ki kellett írnom magamból, pedig még csak az első versszak és a refrén talált rám. Egyszerűen nem fértek el a szavak a szívemben, muszáj volt kiadnom őket magamból, és most mintha könnyű lenne a testem és lebegnék. Lehet, hogy a kevés vacsora, a hosszú forró fürdő és a végtelen fájdalomcsillapító is hozzáad ehhez az érzéshez. Zsibbadt vagyok és kimerült, de szellemileg még nem fáradtam el eléggé az alváshoz, csak testileg. Szóval háton, rongybabaként elnyúlva fekszem az ágyon a kottáim sűrűjében, és bámulom az arany berakásos, giccses plafont. Ezek a hotelek nem tudják, hol kell megállni. Újra és újra lejátszom az új dalomat a fejemben, hátha sikerül megírnom a második versszakot is, de már a gondolataim is kezdenek lelassulni. Nem hiszem el, hogy tényleg elmondtam Wy-nak. Axel kurvára örülni fog. Csak a gondolat, hogy örülni fog, kibaszott boldoggá tesz. Egy hatalmas elcseszett boldogság ciklus az egész. Olyan, mint valami nevetőgáz. Annyira meglepett, hogy Wy ennyire pozitívan reagált. Lehet, hogy az élet tényleg nem olyan pocsék, mint amire számítottam.

Az ajtó hangtalanul nyílik ki, de nem mozdulok, csak a pillantásom vándorol a plafonról az érkező alakra. A szívem kismadérként verdesve ismeri fel benne a szerelmemet. Ki van bontva a haja, és csak egy póló és egy boxer van rajta. Szinte innen érzem a tusfürdője csodálatos illatát. A kedvenc, frissen fürdött, kibontott hajú Axelem. És itt van. Nem beszéltük meg, hogy átjön, de itt van.

- Írtál? – A kérdéstől leereszkedek a derűs fellegekből, és felpattanva szedem össze az ágyon szétszórt kottapapírokat. Az arcom szinte ég a gondolattól, hogy meglátja a kották alá biggyesztett dalszöveget. Nem áll készen a lelkem arra, hogy elolvassa ezt a dalt.

- Igen, de még csak vázlatokat – makogom kapkodva, miközben az éjjeliszekrényre dobom az összestócolt papírköteget. Már megint csupa tinta a kezem. Le kéne szoknom arról, hogy fürdés után írok. A fenébe. Ah még a pólóm is olyan lett. Axel pólója. Tudtam, hogy a saját ruhámat kéne felvennem, de az ő illata áradt belőle. A fenébe. Már nem is emlékszem, milyen volt az iménti emelkedett hangulatú chill, amiben eddig lebegtem. Most dübörög a szívem, forr a vérem és kapkodok. És imádom.

- Tudod az, hogy ennyire el akarod rejteni, csak kíváncsibbá tesz – vigyorogja, miközben kérdés nélkül elnyúlik mellettem az ágyon, és a kezeit összekulcsolja a feje alatt. A nagy pakolászás közben feltérdeltem, szóval most mellette térdepelve nézhetek le a tökéletes szeretőm kiterült testére. Vajon tisztában van vele, hogy a bicepszei milyen hatalmasnak tűnnek ebben a pózban? Egészen biztosan. Igazából meglep, hogy egyáltalán pólóban jött át. Gondolom ez inkább óvintézkedés, ha valakivel összefutna a nappaliban. El kéne mondanom neki, hogy elmondtam Wy-nak, de előbb még gyönyörködök benne egy kicsit. Fogalmam sincs, miért gyűlik fel a nyál a számban a látványtól, esküszöm nem akarom megenni őt.

- Nem akarom elrejteni, csak helyet csináltam neked az ágyon, mamlasz – dünnyögöm az orrom alá, miközben az oldalához fészkelem magamat. Aljas módszer, de remélem ezzel elterelhetem a figyelmét. Természetesen a következő kérdése elárulja, hogy korábban kell felkelnem ahhoz, hogy Axelt eltérítsem. Lehet, hogy ha ledobnám a pólót és rámásznék, az működne, de a testem olyan, mint egy kifacsart szivacs.

- Akkor elolvashatom?

- Nem. Még nincs kész. – Áldom az eget, hogy Noah ódákat zengett arról, hogy senkinek nem mutatok meg félkész dalokat. Hátha Axel elfelejti, hogy vele már megszegtem ezt a szabályomat.

- És? Javítottam már fel félkész dalodat. – Mégis mit gondoltam? Komolyan arra építettem a stratégiámat, hogy Axel elfelejt egy velem kapcsolatos dolgot? Egy közös étkezés után megjegyezte, hogy nem eszek húst. A csávó figyel. Általában imádom érte, de most lehetett volna egy kicsit feledékenyebb. Abba már bele sem kötök, hogy közli, hogy „feljavítja a dalaimat”. A dobsáv apró átírásaira kicsit túlzásnak érzem ezt a kifejezést. Egyszer erről is veszekszünk majd egy sort. – Jó, jó nem nézem meg. – Már épp megkönnyebbülten felsóhajtanék, hogy megunta az ostromot, de a folytatás elrabolja a sóhajomat. – Énekeld el nekem.

- Mi? – kérdezem megdöbbenve, de a megdöbbenés igazából annak szól, hogy rájövök, hogy szívesen elénekelném neki. A hideg, üres pergamenre vetett szavakat furcsán szégyelltem, de valamiért tetszik a gondolat, hogy a szemeibe nézve, egy dalon keresztül megosszam vele az érzéseket, amiket máshogy úgysem tudnék. Talán egyszer kimondani is képes leszek őket.

- Ma szomorú számokat zongoráztál miattam, szeretnék hallani valami mást is tőled. – Összeszoruló torokkal gondolom végig, hogy milyen érzés lehetett neki végighallgatni a depresszív koncertemet ma délután. Ebbe eddig bele sem gondoltam. Tudta, hogy ha a fájdalmaim forrása nem is ő, ő az, aki felbolygatta a fájó emlékeket.

- Ez sem vidám – sóhajtom megadóan, miközben felkelek az ágyról és átsétálok a fotelhez a gitáromért. Törökülésben ülök vissza Axel mellé, aki a könyökeire feltámaszkodva, oldalra billentett fejjel próbálja kiolvasni a pillantásomból minden bizonytalanságomat és félelmemet. Nem vallok hős szerelmet a dalban, mégis úgy érzem, hogy ezzel a lépéssel felhasítom a mellkasomat, és elé tárom a szívemet. A mélyen belém pillantó, megbabonázó óceánszemek elé.

https://www.youtube.com/shorts/sePFjFdhA50

Éles, hűvös üresség zavarj fel az alkoholködös tompa álmaimat. Addig gyötör fájdalmas szurkálódásával, míg vissza nem térek a valóságba. A valóságba, ahol valami rohadtul nincs rendben. A fejem tompán lüktet az elfogyasztott tequila mennyiségétől, de a hozzám simuló forró test hiánya sokkal zavaróbb. Valami nem oké. Esküszöm, hogy a karjaimban volt, mikor elaludtam. Ha kiderül, hogy az egész éjszaka egy kibaszott álom volt, esküszöm megütök valakit. Lehet, hogy még a turné sem kezdődött el? Sikerült annyira berúgnom a Siri utáni néma vergődésben, hogy behaluztam néhány hetet? Nem. Ennyire tuti nem lennék szánalmas.

Felnyitom szemeim, de ugyanaz a sötétség fogad. Hát persze, hisz én magam húztam le a redőnyöket. Ahogy tisztul a kép, és szorul háttérbe a ködös álomvilág, úgy érzem meg a matrac és a takaró finom reszketését. Nem. Nem ezek reszketnek, hanem az apró, összekuporodott test. Siri. Siri reszket. Mintha jeges vízzel öntenének nyakon, azonnal visszatérek a valóságba. Mi a franc történt? Rosszul van? Rosszat álmodott? Egyáltalán magánál van, vagy még vergődik a másik világban? Az aggodalom összeszorítja torkomat, kezem azonnal emelkedik, hogy karjára simulhasson. Nyirkos és hűvös a bőre, a testét pedig rázza a hideg. Miért nem ébresztett fel? Talán tényleg alszik még.

- Jól vagy, Siri? Remegsz – halkan suttogom fülébe a szavakat, mintha nem akarnám felébreszteni. Pedig, ha ez egy álom, kurvára ki akarom belőle rángatni. Mellkasom nehéz már csak a gondolattól is, hogy megint valami szarság történik vele. Még ha csak a fejében is van a dolog, nem akarom, hogy bárki vagy bármi bántsa őt. A gondolatok a legrosszabbak. Azoknak nem tudok behúzni egyet, ha megkörnyékezik Sirit. Bassza meg az egész. Átkarolom derekát, és magamhoz zúzom karcsú testét. Remegése szinte azonnal alább hagy, ahogy megérzi maga körül az ölelésemet. Érzem, ahogy a merev feszültség lassan olvad a tagjaiban, bőre felmelegszik simogató érintéseim alatt. Jól van, alondra. Most már minden rendben, itt vagyok. Talán tényleg fel sem ébredt erre az egészre. Az lenne a jobbik eset. Ha mázlink van, emlékezni sem fog a sok szarságra, és nem kell látnom holnap a tekintetében a sötét árnyakat. Időnkén feltűnnek, de gyorsan el is illannak. Ennek ellenére rohadt szar érzés látni őket.

- Úgy érzem magam, mintha most jönnék le egy egész éjszakás drogozásról – hangja meglepően ébernek tűnik. Szóval nem aludt. Bassza meg. Lehet a piától érzi ennyire szarul magát? Pedig ügyeltem rá, hogy ne igyon annyit, ami már teljes sötétséget okozhatott volna. Nem vágytam egy teljesen használhatatlan Siri társaságára. De ha nem az alkohol, akkor mi hiányzik neki ennyire? Mellkasom mélyén egy elégedett kis csomó jelzi a lehetséges választ. A függők tüneteit csak az csillapítja, ha megkapják az adagjukat. Siri akkor nyugodott meg, mikor átöleltem, és újra magamhoz húztam. Csak én hiányoztam volna neki? Csábít a gondolat, de ennyire talán még én sem vagyok öntelt. Talán. Biztosan más áll a háttérben, ez csak egy jól tervezett megvezetés. Aminek sajnos egyelőre sikere van. Az agyam tudja, hogy még akkor sem válhatsz egy ember függőjévé, ha rólam van szó. Sajnos a farkam nem hisz neki. Ő segíteni akar Sirin. Szigorúan orvosi célzattal.

- Fáj a fejed? – hangtalan puszit hintek a puha tincsek közé, magamba szívva kábító illatukat. Azt hittem ez a samponja, de kezdem úgy érezni, hogy belőle jön. Hogy ez a saját, frissítő aromája, amit bármikor képes lennék órákig szagolni.

- Már nem vészes – tehát tényleg nem az alkohol okozta a remegését. Vagy legalábbis nem teljes egészében. Tudni akarom, hogy mi ez az egész. Ha nem mond semmit, rohadtul nem fogok tudni tenni ellene. Hogyan védjem meg olyan dolgoktól, amiket titkol és nem ismerek? Tudom, hogy nem várja el, hogy egy makacs tökfej, aki mindent egyedül akar megoldani, és nincs szüksége senkire az életben, de meg kell szoknia, hogy én itt vagyok. Itt vagyok, ér gondoskodni akarok róla. És fogok is. – Emlékek – olyan fájdalmas ürességgel ejti ki ezt az egyetlen szót, amitől azonnal átjár a teljesen ésszerűtlen düh. Az emlékeken nem bosszulhatom meg, hogy ezt tették Sirivel. Azokon, akik az emlékekben szerepelnek, talán. Tudtam, hogy a múltja tele van szarságokkal, de kezdem úgy érezni, hogy sokkal több rejtőzik a magasra húzott falak mögött, mint amit eddig sejtettem. Mi a fenével próbálsz egyedül megküzdeni, alondra? És mikor fogsz rá készen állni, hogy segítséget kérj? Ha a csökönyösségeden múlik, akkor soha. Egyszerre imádom, és gyűlölöm, hogy ilyen vagy.

- Akarsz beszélni róla? – nyugtató simogatásaim visszacsalják remegését. De ez a jófajta, bozongó reszketés, amit imádok. Máskor jobban tudnám értékelni, hogy csupán pár kósza érintéssel képes vagyok ilyen reakciót kiváltani belőle, de most túl sok keserűség vegyül az forró elégedettségbe. Tudom a válaszát már azelőtt, hogy kimondaná. Ma már megnyílt nekem a múltjáról, többet nem fog. Az is csodának számított, hogy ennyit képes volt megosztani velem. Idegesítően apró léptekben haladunk, de nem várhatom el tőle, hogy néhány óra alatt teljesen kiforduljon a régi valójából. Soha nem is kérnék tőle ilyet. Egyszer majd képes lesz megnyílni. Egyszer képes lesz elfogadni, hogy én itt vagyok vele, és nem is megyek sehová. Idővel talán megtanulja, hogy a titkai biztonságban vannak velem. Legalábbis remélem. Csak így lesz életképes ez a kapcsolat. Máskülönben ugyan azt a szerepet tölteném be, mint a korábbiak. Egy eltitkolható dolog lennék, akit csak a szexért tart. Ezt a szerepet nem tudnám elfogadni.

- Nem – válasza nem lep meg, mégis keserű szájízt hagy maga után. Nem maradt más, csak a találgatás. És a várakozás, hogy talán elmondja őket, ha legközelebb rátámadnak az éjszaka közepén. Borongós gondolataimból fészkelődő kis teste ránt ki. Bőre még mindig hűvösebb az enyémnél, de tökéletes puhasága feledteti ezt az apróságot. Nyelvemre harapva fojtom vissza a meglepett nyögést, amit merevedésemhez simuló combja idéz elő. Lassan fészkelődik közelebb, és egyre feljebb küzdi magát, míg már arcomon érzem forró légvételeit. A picsába. Elég néhány mozdulat és szó ahhoz, hogy teljesen kiürítse a fejem. Bármennyire is próbálok, egyre nehezebb másra koncentrálni, mint Sirire. A testére, a forróságára, a tekintete ragyogására, amit nem láthatok ugyan, de tudom, hogy ott van. Egy igazi kis bestia. Ha minden komoly beszélgetésünk szexbe fog fulladni, nagy bajban leszünk. Vagyis… még eldöntöm, mennyire lenne ez nagy probléma. – Drogozni akarok – nem akartam ennyire gyorsan beadni a derekam, de képtelen vagyok ellenállni halk kérésének. Nem is kérés, egyszerű kijelentés. Mert tudja, hogy úgy is megkaphat. Hogy megteszek bármit, amivel segíthetek neki. Ha forró szenvedély az, ami képes kisöpörni a fejét, és elűzni a sötét emlékeket, vállalom a feladatot. Addig fogom kényeztetni és szeretni a testét, míg már nem marad más az agyában, csak én. Én és a gyönyör. Minden érzelmet próbálok belesűríteni a gyengéd, kényeztető csókba, nyelvem lágy simításaiba. Azt akarom, hogy tudja, itt vagyok. hogy érezze, nincs egyedül. Hogy kurvára nem érheti őt el senki és semmi, amíg velem van. Nem láthatom, de nincs is rá szükségem ahhoz, hogy tudjam, jó úton haladok. Teste egyre gyakrabban borzong meg érintéseim alatt. Becézve simogatok minden tökéletesen puha ívet, miközben duzzadt, szédítően finom ajkait kényeztetem. Hogy lehet valaki ennyire kibaszottul tökéletes?

- Nem lesz sok? – meg akarom neki adni, jelenleg semmire sem vágyok jobban, mint hogy ismét benne legyek, de nem akarom, hogy utólag megbánja. Tudom mennyit jelent neki ez a turné. Érzem mosolyát a csókunkban, és ez valamelyest oldja a mellkasomat feszítő aggodalmat. Korábban sosem érdekelt igazán, mennyire fárasztom le a partnereim, nem igazén érdeklődtem, hogy belefér-e még egy kör, inkább elértem, hogy ők is akarják. De Sirivel nem tennék ilyet. Nála inkább azt kell majd elérnem, hogy ne akarja annyira gyakran. Legalábbis addig, míg tart a turné. Ha vége ennek a pár hónapban, addig fogok szeretkezni vele, amíg csak akarja. Amíg már lábra sem tud állni, és mindenhová nekem kell cipelnem könnyű kis testét. Amint visszaérünk New Yorkba, egy hétre átköltözünk a lakásomra, ahol senki sem zavarhat minket. Akkor mindent be fogunk pótolni.

- Tudom, hogy olyan szép vagyok, mint egy porcelánbaba, de nem vagyok törékeny – orra puhán érinti az enyémet, de hangjában nyoma sincs ennek a gyengédségnek. Onnan csak a Sirire jellemző makacs önbizalom érződik. Biztos vagyok benne, hogy vigyorog. Tudja magáról, hogy mennyire gyönyörű és ezt ki is használja. Talán igazat mondd, de nehéz leküzdeni a gyengéd odafigyelést, ami mindig elkap a közelében. Tudom, hogy nem egy szende, ártatlan srác, akit a festőállvány mellől csábítottam az ágyba, de egyszerűen ezt váltja ki belőlem. Kivéve, mikor elfogy a türelmem. De attól most még nagyon messze vagyunk. Mindenesetre ezt a kérést sem tudom megtagadni tőle. Ha komolyan gondolja, akkor én komolyan is fogom venni. Imádom ezt a srácot.

Széles mosollyal tapadok ajkaira, és tapogatom ki a síkosító kis flakonját az éjjeliszekrényen. Bőven nyomok belőle az ujjaimra, mielőtt szűk forróságába csúsztatnám az elsőt. Farkam megrándul a bennakadó sóhajától, és a lüktető izomgyűrűk szédítő szorításától. Bassza meg. Idelent is duzzadt, és valószínűleg érzékeny is. Mégis több a gyönyör, mint a fájdalom a mozdulataiban. Az apró rezdüléseiben, és csábító légvételeiben. Hallani akarom a sóhajait, a nyögéseit, nevemet az ajkairól, de erre semmi remény. Még nem. Pedig kibaszottul izgató lenne a sötétben, ahol rajta kívül semmi más nem létezik. Halkan felmordulok a hátamon végig szántó pezsdítő fájdalomtól. A pacsirtának karmai is vannak. Ne fogd vissza magad, alondra. Én pont leszarom, ha bárki megtalálja a nyomokat a hátamon. Legalább világossá válik számukra, hogy már foglalt vagyok. Hogy egy vad kismadár megjelölt magának. Egyre nehezebb a levegővétel, egyre fájdalmasabb a visszafogott vágy tépő érzése. Már benne akarok lenni. Már a forró szorításra vágyom. Sokkal gyorsabban lazul el, mint az előző két alkalommal, de még így is örökkévalóságnak tűnik, mire készen áll. Már amennyire készen lehet erre állni.

- Fordulj meg – a füle mögötti puha bőrbe suttogom az utasítást. Ennyi volt. Ideje, hogy még nagyobb gyönyört okozzak neki, hogy végre képtelen legyen másra gondolni. Csak rám, és a szeretkezésre. Nem is kell neki ennél több a világon. Idővel majd belátja. Axel, szex, zene. A tökéletes mesterhármas, amire sosem fog ráunni, erről biztosítom.

- Előbb kapcsoljuk fel a lámpát – ez most komoly? Ki ne találd, hogy olyan típus vagy, aki nem szereti sötétben csinálni, alondra. Erőtlen hangja, felületes légvételei, és szűnni nem akaró remegése a tökéletes bizonyíték arra, hogy vágyik a folytatásra. Hogy pont annyira akarja, mint én. Mégis olyan részletekkel foglalkozik, mint egy rohadt lámpa. Talán jobban el kellett volna vennem az eszét, hogy ne koncentrálhasson ilyen hülyeségekre. Hülyeség, mégis úgy érzem, hogy van valami az egyszerű kérdés mögött. Az a Siri, aki könyörgött, hogy azonnal rakjam belé a farkam a kádban, akár van gumi, akár nincs, nem foglalkozna olyan semmiségekkel, mint a sötétség.

- Miért? Szerintem izgalmas a sötét is – imádom a ragyogó tekintetét, a vágytól megjelenő mélykék csíkokat a pupillája körül, a duzzadt, nedvesen elnyíló ajkakat, de a sötétben is van valami izgató. Sokkal jobban érzem őt. És pont ugyanannyira rohadtul kívánom. De ha már eddig eljutottunk, egy kicsit még tudom húzni. Hátha kiszedem belőle az igazságot. Nem szép dolog zsarolási alapként használni a szexet, de Sirinél kevés más dolog működik. Úgy tűnik sokkal közlékenyebb, ha a vágy egy kicsit elkábítja.

- Látni akarlak – ó ugyan, tudsz te ennél jobbat is. Az természetes, hogy imádod a látványomat, ki ne szeretné, ha egy hozzám hasonló pasi mászna fölé? Talán a hetero férfiak. Bár néhányan még közülük is átgondolnák a dolgot. Tudom, hogy imád engem nézni, ahogyan én is imádom a pillantást, amivel szemérmetlenül méreget. Talán el is fogadnám a választ, ha nem lett volna a sötét közjáték, ami megelőzte ezt a pillanatot. Így viszont kicsit sántít. Nem teljes az igazság. Márpedig nekem arra van szükségem. Ujjaim végig csúsznak az oldalán, fenekén és combjain. Ahol csak összeérünk, bőre azonnal felforrósodik, remegése pedig felerősödik. Gyerünk, alondra. Mindent megadok neked, ha előtte te is így teszel. Egy kis őszinteség. Ennyit kérek.

- Láttál eleget tegnap – persze ettől még szívesen fürdőznék az imádata fényében, de akkor nem kapnám meg a válaszokat. Valamit valamiért. Elég nagy áldozat ez tőlem. Egy pillanatra visszatér a feszültség testébe, de gyorsan elűzöm csábító cirógatásommal. Gyerünk Siri. Itt vagyok, veled vagyok, csak bíznod kell bennem.

- Látni akarom, hogy te vagy az – egy pillanatra lefagyok, mellkasom pedig összeszorul a csendes válasz hallatán. A picsába. Mégis mi az isten nyila történt veled, alondra? Milyen szörnyűségek kísértenek a múltadból, ha azt is megkérdőjelezed, hogy én fekszem melletted? A harag forró cseppjei szétáradnak testemben. Legszívesebben most azonnal felkutatnék mindenkit, aki valaha megsebezte Sirit. Aki ártott ennek a tökéletes srácnak. Akik miatt tüskéket kellett növesztenie, hogy megvédhesse magát. De nem fogom itt hagyni. Most nem. Most tudnia kell, hogy én vagyok az. Hogy senki más nem érhet így hozzá. Nem ölelheti és csókolhatja őt senki, rajtam kívül. Ő az enyém, és kegyetlenül eltiprok bárkit, aki ezt akadályozni próbálja.

- Siri, most nagyon jól figyelj arra, amit mondok – határozott, de gyengéd simításokkal fordítom meg testét. Nem ellenkezik, teljesíti néma kérésemet. Talán érti az érzéseket, amiket próbálok megfogalmazni magamban. Amiket próbálok belesűríteni szavaimba. Azt akarom, hogy tudja, itt vagyok. Elengedheti magát, zuhanhat lehunyt szemmel, mert én ott leszek, hogy. A sok barom a múltjából, a sok árny, ami próbálja megkaparintani őt, rajtam nem juthat át. Nem fogom engedni, hogy olyasmire gondoljon, ami ennyire elkeseríti. Kurvára meg fogom őt védeni mindentől és mindenkitől. Teste szinte belém olvad, bőre forró az érintéseim alatt. Megrezzen, mikor merevedésem a bejáratához simítom. Eddig pusztán az élvezetért akartam benne lenni. Most már azért, hogy érezzen. Hogy csak rám gondoljon. Hogy tudja, én vagyok az. – Senki más nem csinálhatja ezt, csak én. Senki – fülébe suttogom a legfontosabb igazságot, amit sohasem felejthet el. Ő az enyém, én az övé. Csípőmet előre mozdítva, egyetlen mozdulattal merülök el testében. Egy pillanatra elsötétül a világ, szívem heves dobogásától semmit sem hallok. Csak Siri illata létezik. Csak az ő lüktető forrósága, ami körbeölel. Kicsi pacsirtám. Tökéletes kismadaram. Remeg. Az egész teste reszket, arcára lehet csókjaimban érzem könnyei sós ízét.

- Soha? – kétségbeesett reménykedéssel ejti ki a kérdést, amitől ledermedek. A hangjában rejlő szükségtől, a torokszorító érzelmektől, a gondolat véglegességétől. Mellkasom nehéz, minden légvételért küzdenem kell. Most örök hűséget akar tőlem? Azt akarja, hogy ígéretet tegyek? Mennyire szeretem ezt a srácot? Képes lennék ennyi idő után kijelenteni, hogy soha többé nem válok el tőle? Azt hiszem igen. Rohadtul nem vágyom másra, csak rá. És jelenleg nem látom, hogyan változhatna ez meg valaha.

- Ha rajtam múlik, soha – rá is szükség van ahhoz, hogy be tudjam tartani az ígéretem, de mindent meg fogok tenni. Minden kimondott szó súlyokat emel le mellkasomról, és szorosabbja fonja a szálakat, amik Sirihez kötnek. Amik szétszakíthatatlanul hozzá kapcsolnak. Teste megreszket, de ez most más. Ilyen még nem volt. Most néma zokogás rázza a karcsú testet, ami apróbbnak tűnik, mint valaha. Érzelmeim forró vasmarokkal szorítják torkomat. Az eddig szinte megfoghatatlannak gondolt szeretet, amit iránta érzek, alakot öltött. Masszív és eltéveszthetetlen. És örök. Fullasztó ölelésbe zárom ziháló, remegő testét. Várom, hogy csituljon zokogása, de a könnyek megállíthatatlanul folynak végig arcán. Képtelen vagyok mindet lecsókolni. Csak remélni tudom, hogy ezek felszabadult, boldog könnyek. A ráébredés könnyei. Remélem végre érted, mi amor*.

- Axel – a világ forogni kezd, farkam megrándul a gyenge, sírástól nehéz suttogástól. Nem így akartam először hallani. Mégis így a legszebb. Többet akarok belőle. A puhaságából, a hangjából, mindenből. Mindenből, ami ő. Nagyobb szükségem van rá, mint a levegőre. Nagyobb, mint a zenére.

- Mondd még a nevem, Sirim – megmozdítom csípőm, felvéve egy lassú, kényeztető ritmust. Újra és újra elmerülök puha forróságában. Végre érzem őt. Végre hallom. A tökéletes hang, amit a fél világ imád, csak az én nevemet nyöszörgi és sóhajtja. Minden alkalommal gyorsabb, hevesebb lökésekre ösztönöz. Többet akarok belőle. A gondolataimra ráborul egy jótékony fátyol, amit Siri illatából és hangjából szőttek. Nem érzek mást, csak puha bőrét, és a forróságot, ami magába szívja a farkamat. Újra és újra. Egyre nagyobb és nagyobb gyönyört okozva. Nem tudok gondolkodni, nem tudom uralni a számat. Hangomat elnyeli puha bőre, amit vég nélkül becézek és dicsérek. Mindent elmondok neki, amit érzek. Spanyolul. Mert még csak erre állok készen. De mintha csak értené. Ő maga könyörög, hogy engedjem szabadjára a vágyaim. Hogy ne fogjam magam vissza, és keményen tegyem őt magamévá. Nem ellenkezek. Nem is tudnék. Az övé vagyok. Kibaszottul örökre.

Nevemet nyögve, megránduló testtel lendül át a gyönyör birodalmába. Gyönyörű. Látnom sem kell, tudom, hogy gyönyörű. Reszketése és az izomgyűrűk őrjítő szorítása engem is magával ránt. Nevét morranva, mély nyögéssel engedek utat a fullasztó megkönnyebbülésnek. Zihálásunk összefonódik, remegésünk egyé válik, míg el nem ernyed az ölelésemben. Szívem vad ritmusa szinte széttépi a mellkasomat. Nehéz. Minden nehéz. Kivéve őt tartani a karjaimban. Az természetes, és tökéletes.

Nem kell kérdeznem, tudom jól, hogy elaludt. Remélhetőleg ez alkalommal egy nyugodt, álomtalan pihenésbe segítettem át. A szeretkezés az egyik legjobb nyugtató. A test és az elme is elpilled utána. Főleg, ha meggyötört és kimerült. Mint Sirié. Meg sem rezzen, mikor kihúzódom belőle, és szorosan magamhoz ölelem. Elégedett zsibbadás járja át testemet. Ez az a pillanat, ami megváltoztatta a kapcsolatunkat. Nem az első csók, nem az első szex. Ez sokkal fontosabb. Őszintébb, tisztább, mélyebb. Közelebb érzem magamhoz, mint bármikor. Még mindig tele van sötét titkokkal. Millió oldala van, amint még nem ismerek, de ezeknek is el fog jönni az ideje. Mindent meg akarok tudni róla, mert szeretem őt. Kibaszottul szeretem.

oOoOo

Kihívó mosollyal tárom szélesre a kocsiajtót imádott pacsirtám előtt. Még a felnyársaló pillantása sem tudja elvenni a jókedvem. Az elmúlt huszonnégy óra volt az eddigi életem legcsodálatosabban eltöltött ideje. Úgy együtt lenni Sirivel, hogy senki sem taposhatott bele a boldogságunkba, mindennel felért. Egy pillanatig sem bántam a plusz pénzt, amit a hotelnek kellett fizetnem. Az egész emeletet kibérelném hónapokra, ha azzal elérném, hogy kettesben tölthessük az időt. Ki akarom őt sajátítani magamnak. Forduljon fel az összes rajongó, rágja le a körmeit tövig, vagy keressen új csinos pofit, akire esténként maszturbálhat, Siri az enyém. Ha nem tudnám, hogy a zene élteti, örökre eltiltanám a koncertezéstől. Szerintem csak akkor leszek képes újra élvezni, ha mindenki megtudja, hogy ő az enyém. Akkor végre őszinte vigyorral bámulhatnám a rajongó tekinteteket, amiket kap. Mert tudnám, hogy mind tudják, rábasztak. Még tetszene is, hogy egy kicsit megutálnak miatta. Beáldozok néhány szavazatot a „Ki a kedvenc AWAKE tagod?” netes szavazásokon, ha erre van szükség. Mindenkinek el akarom újságolni a boldogságom, azt akarom, hogy a világ tudjon rólunk. Kissé beteges és giccses gondolatok. Mintha valami kis kocka srác lennék, aki behúzta a pom-pom csapat kapitányát. Talán nem is annyira sántít ez a hasonlat.

Elégedett vigyorral figyelem, ahogy végre elfogadja a gesztust, és beszáll a kocsiba. Remek, a mai első csatát megnyertem. Bár, ha jobban belegondolok már akkor vesztettem, mikor képtelen voltam felkelteni békésen szuszogó pacsirtámat. Túl aranyos volt, ahogy a takaró alatt összegömbölyödve aludt, a hátsóját nekem nyomva. Próbáltam nem utalásnak venni, de rohadt nehéz volt. Valószínűleg neki mindegy volt, hogy hogyan, csak hozzám akart érni. Én pedig nem fogom megakadályozni ebben. Amíg aludt, legalább volt egy kis időm átgondolni a dolgokat. Szinte biztos, hogy nem csak mondatta vele azokat a dolgokat. Ezt később a zuhany alatt is bebizonyította. Ott is sikerült a szokásosnál több sóhajt kicsalni belőle. Viszont, ha ez őszinte volt, akkor a megkönnyebbült zokogás is, amivel az ígéretemet fogadta. Tényleg ennyire vágysz rá, hogy valaki csak a tiéd legyen, alondra? Mégis mit kaptál te az előző kapcsolataidtól, ha ez ennyire fontos volt? Valószínűleg semmit. Az csak üres szex lehetett olyanokkal, akik nem értékelték igazán, hogy mit kaptak meg. Imádom az érzékeny Sirit, aki nem fél gyengének mutatni magát mellettem. Kár, hogy amint kiérünk az utcára, ez megváltozik. Ugyanaz a napszemüveges, baseball sapis süni lesz, aki mindig is. Legalábbis a világ előtt.

- Szerintem kiérdemeltem, hogy kicsit elkényeztesselek – vigyorogva indítom be a motort, és vetem bele magam a délutáni dugóba. Nem is értem miért kellett olyan gonoszul néznie. Igazán elfogadhatná, hogy egy kis kényeztetés mindenkinek kijár, még egy rideg, elérhetetlen frontembernek is. Főleg, ha azt a legszexisebb szeretőtől kapja. Még sosem éreztem, hogy ennyire gondoskodni akarok valamelyik partneremről. Valószínűleg mert egyiküket sem szertettem. Szeretem. Egyre könnyebben mondom ki ezt a szót magamban. Egyre jobban élvezem, hogy meg tudom fogalmazni a kimondhatatlannak gondolt érzést, ami folyamatosan összehúzta a mellkasom, mikor Siri mellett voltam. A következő lépés az lenne, hogy vele is megosztom az igazságot, de félek, hogy kivetné magát a mozgó autóból. Eddigi tapasztalatim alapján nem kezeli túl jól ez érzéseket.

- Tegnap óta egyfolytában kényeztetsz – ezt úgy mormogja, mintha hatalmas, világrengető probléma lenne. Pedig tudom ám, hogy élvezi. Nem is tudom ki pislogott rám kérlelő tekintettel, és nyújtotta a karját, hogy a karjaimban vigyen. Nem is egyszer, az elmúlt huszonnégy órában. Ha akkora megrázkódtatás lenne, nem élne vissza az ingyen fuvar lehetőségével. Imád kis hercegnő lenni, csak még magának se vallotta be. Túl makacs hozzá. Pont ezért imádom annyira. Elégedett mosollyal pillantok rá, bár sokat nem láthatok belőle az ostoba sapi miatt. Pajzsnak használja, ellenem. Azt hiszem a saját kocsimra szabályokat kell majd alkotnom. Az első és legfontosabb az lesz, hogy se szemüveg, se sapka, amíg bent ül. Kivételt képez, ha szemsérülés, vagy fodrász baleset történt korábban. Más esetben őt akarom. Tüskék nélkül.

- Ne is emlékeztess, mert visszaviszlek a szobába – fogalma sincs, hogy mennyire vágyok rá. A lehetőségtől, hogy újabb nyomorúságos hetekre el leszünk tiltva egymástól, az életkedvem is elmegy. Remek lesz ismét bámulni, de nem megérinteni őt. Sőt, még bámulni se nagyon bámulhatom, mert az is feltűnő, és lebukunk. Jaj, ne. Összedől a világ. Micsoda tragédia. Nem is tudom mit kezdjek a hátralevő életemmel. Rohadtul nem értem ezt az egészet. Miért fájna Sirinek, ha mindenki megtudná, hogy boldogok vagyunk? Talán, ha tényleg felkapnám és visszavinném, meggyőzhetném, hogy nem is lenne rossz ötlet felvállani. Egészen jó módszereim vannak arra, hogy elérjem, amit akarok. Ahhh, nem lehet. Megbánnánk. És nincs kedvem Wy kioktatását hallgatni arról, mennyire rohadtul felelőtlenek voltunk. – Még sírtál is a karjaimban – muszáj elvicceltem a hosszúra nyúló, feszült vágyakozással teli csendet. Még a végén tényleg újra a hotelszobában kötünk ki. Viccet csinálok ugyan belőle, de rengeteget számít az a pillanat, és nem fogom elfelejteni soha. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog nyílni, hogy ennyire hamar megmutatja egy jól titkolt oldalát. Neki nem tetszik annyira a poén, mert egy puffogó horkantás kíséretében vágja hozzám sapkáját. Tulajdonképpen ez egy nyertes szituáció. A sapi lekerült, a hangulat oldódott. Ennél több most nem is kell. Halk nevetéssel csóválom meg fejem, miközben átsorolok egy másik sávba.

- Seggfej vagy – imádom a bókjait, csak kitalálhatna már néhány újat is. Ez a seggfejség dedikáltan neki szól. Inkább értékelhetné, hogy ilyen kiváltságokban részesül. Van valami részegítően csodálatos a kis harcainkban. Imádom, hogy nem egyszerű, hogy nem adja meg magát könnyen, hogy ugyanolyan makacs barom, mint én.

- Remélem tudod, hogy ezt nem kapod vissza – széles vigyorral rejtem zsákmányomat az ajtóba, hogy véletlenül se érhesse el.

- Gigantikus nagy seggfej vagy – és már vetődik is imádott sapkája után. Az öv és a távolság azonban útját állják. Na meg az én megemelt combom is. Nem gondolja, hogy majd ilyen könnyen engedem neki. Főleg, mikor ennyire imádnivalóan félreérhető pózban nyújtózik az ölemben. Inkább mást próbálj megragadni, kicsi pacsirtám. Az közelebb van, és igazán értékelné a törődésed. Vajon rá tudnám valaha venni, hogy leszopjon a kocsiban? Valószínűleg nem. Még arra is csak nehezen, hogy négy fal között kényeztessen a szájával. Pedig a látvány, ahogy halvány ajkai körül ölelik merevedésem, és a jégkék szemek felpillantanak rám a lesütött szempillák alól. Basszameg. Erre nem szabad most gondolnom. Gyűlölök álló farokkal vezetni. – Add vissza! – hát persze, ha elbukik a nagy terv, marad a követelőzés. Jobb szeretem, ha más dolgok miatt ilyen akaratos, de ez sem rossz. Jól mutat a puffogó pofija az ölemben.

- Nem félsz, hogy lefotózzák kintről, ahogy rám mászol? – és már itt is van a pillantás. Vágy helyett némi megvetéssel, de még így is kibaszott izgató. Nem lesz jó, ha így megy tovább. Vagy inkább túl jó lesz. Valószínűleg ő is rájön erre, mert visszaküzdi magát a saját ülésére. Taktikus döntés, alondra. – Már látom a holnapi főcímeket arról, hogy miféle módokon kényeztetsz a városi dugóban – imádnám őket. „A sztárénekes bemutatta, hogy nem csak a színpadon képes csodákra a torkával.” Ahhh, tuti kitapétáznám vele a szobám falát, ha ezt egyszer lehoznák. Kár, hogy utána Siri soha többet nem állna velem szóba. Vagy csak elbujdosna szégyenében. Nevetése betölti az egész kocsit, és ha nem kéne az útra figyelnem, tuti lehunyt szemmel élvezkednék. Imádom, mikor ennyire felszabadult és boldog.

- Ha így lesz, megöllek – hát persze. Mihez kezdenél nélkülem, alondra? Ki menne az idegeidre? Ki javítaná fel a dalaid dobsávját? Ki elégítené ki a kéjsóvár kis tested? Na látod. Ezért van rám szükséged. Nevetése ragadós, az én ajkaimon is egy levakarhatatlan mosoly játszik. Még a sapka ügyében is megenyhülök, és visszaadom neki páncélja egy részét. A lámpa piros, így még egy hosszúra nyúló, tökéletes pillanatot is lophatok magamnak jégkék szemeivel. Ott kavarog bennük mindaz, amit én is érzek. Remélem nem csak hallucinálok, mert látni akarom, hanem tényleg ott is van. Ott kell lennie. Lehet, hogy nem futna el, ha kimondanám őket? Talán megértené, mert ugyanezt érzi? Nem egyszerű veled, Siri. Bárcsak gondolatolvasó lehetnék. – Arra gondoltam, hogy kiszállok pár utcára a hoteltől, és csavargok néhány órát a városban, addig te lóghatnál kicsit a többiekkel. Ha együtt megyünk vissza az nagyon feltűnő – tekintete a távolba veszve bámul ki az ablakon, a hangjában csengő érezelemmentesség szinte arcon vág. Remek. Megint itt vagyunk. A kurva rejtőzködésnél. Kevés olyan téma van, ami ennyire fel tud idegesíteni. Ujjammal a kormányon dobolva próbálom összeszedni gondolataim. Kell egy kis idő, hogy ne azonnal, idegből válaszoljak. Annak nem lenne jó vége. Ha én harapok, ő is marni fog.

- És mi van akkor, ha feltűnő? Wy úgyis sejti, Noah meg úgysem jön rá – bármennyire is próbálkoztam, így is kiérezni hangomból a gondolataim. A picsába az egésszel. Noah lehet kicsit meglepődne, Wy egy ideig ítélkezne, de vagyunk annyira jóban, hogy napirendre térjenek felette. Ha látnák, hogy mit tesz Sirivel ez a kapcsolat, akkor megbocsátanának mindent. Bírnák a lazább, tüskétlen oldalát. Ha meg belekötnének, akkor az arcukba lépnék. Nem tartana sokáig, idővel megoldanánk. De így… mi a szarért kell titkolni az egészet? Kezdem azt hinni, hogy tényleg szégyell engem mások előtt.

- Tök mindegy – ennyi? Komolyan ennyi? Kibaszott nagy tehetséged van az érett, felnőttes beszélgetésekhez, Siri. Így nem lehet vitákat lerendezni és nézeteltéréseket elsimítani. Kibaszottul meg kell ezt beszélnünk, különben tüske marad mindkettőnkben. Ha valamit megtanultam a sok testvér mellett, akkor az az őszinteség fontossága. Nem fogok hetekig ülni ezen a tüskén. Az én seggem nem fogja egy ilyen hülyeség böködni. Tudom, hogy nem kéne tovább húzogatnom az oroszlán bajszát, de szeretek veszélyesen élni. Nem jutunk sehová, ha minden hülyeségét szó nélkül benyelem.

- Nem lenne egyszerűbb elmondani nekik? – van egy olyan érzésem, hogy magam alatt vágom a fát, de leszarom. Max zuhanok egy nagyot. Úgyis megsajnálna és lemászna mellém. Annyira még ő sem lehet szívtelen, hogy lógva hagyjon.

- Nem – miért vagy ekkora makacs fasz? Édes istenem. Szemem sarkából látom, ahogy tüntetőleg elfordul, és kezeit összefonja mellkasa előtt. Remek, most jön a bezárkózós rész. Kértem, hogy többet ne tegye. Miért ez a megoldása a problémákra? Homokba dugja a fejét és makacsul ragaszkodik a hülyeségéhez. Ha korábban is kitart, akkor most ez lenne élete legrosszabb turnéja. De engedett, így összejöhettünk. Miért gondolja, hogy ha ebben is engedne, a szarul végződne? Igaza van, sokkal könnyebb bujkálni és idegbetegnek lenni az elfojtott vágy miatt, mint elárulni az igazat a legjobb barátjának, és elviselni pár elmés megjegyzést Noahtól. Kurvára kicsavart a logikád, erizo.

- Miért? És ne mondd, hogy nem állsz rá készen – a tegnapinál használhatóbb választ kell kitalálnia, ha ezt akarja, hogy el is higgyem. Rohadtul elegem van abból, hogy csak kerülgetjük a forró kását. Ideje, hogy istenesen beletenyereljünk, bármennyire is fáj. De nyilván most sem mond semmit. Már megint az átkozott hallgatásába burkolódzik. Nem értelek Siri. Miért vagy ilyen rideg és ellenálló hirtelen?

Hosszú percekbe telik, míg sikerül lenyugtatnom magam. Legszívesebben leálltam volna valahol, és addig ráztam volna, míg össze nem kaparja magát, és ki nem nyög egy elfogadható választ. Ehelyett választottam egy hosszabb utat a hotelig. Kellett az idő, hogy összeszedjem a gondolataim, és legfőképp azért, hogy valahogy lenyugtassam őt. Nem akarok így elvonulni a hosszú napokig tartó száműzetésünkbe. Anélkül is kínlódás lesz nem hozzászólni és megérinteni, hogy éppen meg akarnánk ölni egymást. Bár ebben az állapotunkban legalább hiteles lenne, hogy még mindig nem rajongunk a másikért. De nem akarok haragban elválni. Mint valami giccses romantikus filmben.

- Csak szeretném megérteni – újra próbálkozom, magamat is meglepve a nyugalommal, ami hangomból árad. Úgy tűnik képes vagyok csodákra. Mindjárt feldobom a Youtube-ra, és új egyházat alkotok. Azonban úgy tűnik, Siri még mindig nem vevő a dologra. Hosszúra nyúlik a torokszorító csönd. Túl hosszúra.

- Ha véget vetnénk az egésznek, akkor nem kéne titkolóznod – hogy mi a franc van? Felé kapom a fejem, az azonnali karamboltól csak az ment meg minket, hogy épp a pirosnál állunk. De ez ad neki lehetőséget arra is, hogy kiugorjon a kocsiból. A rohadt életbe. Ezt kurvára nem gondolhatja komolyan. Rohadtul nem történhet meg. Az ajtómat kivágva ugranék ki én is, de a kibaszott öv megakadályoz benne. Bassza meg. Rohadtul bassza meg minden. Kétségbeesett dühvel kiáltom nevét, de alakja már régen beleolvadt a délutáni járókelők tömegébe. Remegő kezekkel kapcsolom ki az övet, de fülsértő dudák kórusa emlékeztet, hogy az út közepén állok. Nem hagyhatom itt a kocsit, bármennyire is akarom. Ezt nem hiszem el. Kurvára nem hiszem el.

Dühösen vágom be az ajtót, és a lehető leglassabban haladva fürkészem a hömpölygő tömeget, hátha megpillantom a rózsaszín villanást. De nem fogom. Nem fogom, mert a rohadt baseball sapka megmenti őt. Siri pontosan tudja, hogyan kell eltűnni a kíváncsi szemek elől. Évek rutinja van a kisujjában, nem fogom könnyen megtalálni. A picsába az egésszel. A teteves faszba. Ujjaim fájdalmas erővel szorítják a kormányt, amit legszívesebben kitépnék a helyéről, és kivágnák az ablakon. Ezt rohadtul nem akarom elhinni. Hogy mondhatott ilyet? Hogy ugorhatott ki az ajtót, itt hagyva engem egy levegőben lógó szakítási ajánlattal? Jön egy probléma, amit meg lehetne beszélni, de áhh, az túl elavult. Fenyegetőzzünk azzal, hogy dobjuk a másikat, és hagyjuk faképnél. Hát persze, ez kibaszottul működő megoldás. A düh, a kétségbeesés és az aggodalom felváltva préselik össze mellkasomat, olyan erővel, hogy nehézzé válik a légzés. Szívem a fülemben dobog, a perifériám lassan elsötétül. Bassza meg. Ez így nem lesz jó. Rohadtul nem lesz jó.

Még éppen sikerül lehúzódnom, mielőtt teljesen elhomályosulna a külvilág. Homlokomat a kormányra hajtva kényszerítem testem a nyugodt légvételekre. Mély lélegzetekre, amik elmulasztják a végtagjaimban szétáradó zsibbadást. Gyerekkorom óta nem éreztem ennyire szarul magam. Nem pánikolhatok. Most nem. Végtelenné nyúló percekbe telik, mire rendeződik szívverésem, és képes vagyok összeszedetten gondolkodni. Nem tudom elhinni, hogy komolyan lelépett. Azt hiszi, hogy egy éjszakás játékszer vagyok? Megkapott és most kihajíthat a többi közé? Vajon minden korábbi elől így menekült? Nem. Az nem történhet meg. Én többet kell, hogy jelentsek neki, mint az előző partnerei. Lehet, hogy pont ezért menekült el? Azt már tudom, hogy az érzelmeivel nem tud mit kezdeni, de ez lenne rá a megoldása? A menekülés. Még illene is Sirihez. Pont annyira elcseszett, mint ő maga. Nem fogom tudni kitalálni, hogy miért tette. Tőle kell megtudnom, de ahhoz előbb meg kéne, hogy találjam. Mi sem egyszerűbb, mint egy félmilliós városban ráakadni egy valakire. Nem lehet nehezebb, mint egy „Hol van Waldo?” játék.

Keserű nevetés szakad fel torkomból, ujjaim idegesen dobolnak combjaimon. Egyetlen dolgot még megpróbálhatok. Halva született ötlet, de sosem lehet tudni. Előkotrom a telefonomat, és kikeresem Siri számát. Nem is fáradok vele, hogy a fülemhez emeljem, csak reménytelen dühvel figyelem a kijelzőt. Foglalt. Hát persze, hogy kinyomott. Újra próbálkozom, hasonló eredménnyel. Még kettőbe telik, hogy megkapjam a „hívott szám átmenetileg nem kapcsolható üzenetet”. Kikapcsolta a telefont. Mert rohadtul még csak hallani sem akar rólam. A kurva életbe. Kár, hogy engem nem lehet ennyire könnyen lerázni. Kell találnom valami megoldást.

Szemeimet lehunyva döntöm hátra fejemet. A düh kezd csitulni, egyre inkább átveszi helyét az aggodalom. Tudom, Siri képes megvédeni magát, de ez egy ismeretlen város, vagyis nekem ismeretlen. Lehetnek helyek, amikre emlékszik gyerekkorából? Lehet, hogy nincs annyira elveszve, mint én gondolom? De mégis hova a jó büdös francba mehetne?  Ha az utcán marad, simán elkaphatja valami őrült rajongó, aki csak magának akarja. Basszus, túl sok hülye filmet néztem Noahval az elmúlt hetekben. Ilyen csak nem történne meg a valóságban. Ha mégis, akkor nem a mi rajongóinkkal, mert ők… a rohadt életbe, hát persze!

Kapkodva veszem ismét elő a telefont, és nyomok rá Connor nevére. Ezzel kellett volna kezdenem. Ő segíthet ráakadni Sirire, mindig mindenkit megtalál, mert a féléletét a neten lógva tölti. Legalább van haszna, ha a saját öcséd egy őrülten rajongó kocka.

- Hali Axe, mi a helyzet? – túl békés és nyugodt a hangja, ami rohadtul idegesít most. Nem neki szól a feszültségem, mégis úgy érzem, le kell vezetnem valakin. De nem most, Connoron nem. Bassza meg mindenki, aki békés kis hétköznapi életét éli, míg én az idegeimet próbálom összefoltozni.

- Ráérsz? Szükségem lenne a segítségedre – a kormányon dobolva próbálok némi nyugalmat erőszakolni hangomba, de tök felesleges. Connor túl jól ismer, azonnal levágja, hogy valami nincs rendben.

- Most értem vissza a hotelbe. Mi történt, Axe? – némi matatást hallok a vonal túlsó végéről, valószínűleg épp ledobálja a cuccait. Hogy mi történt? Szimplán annyi, hogy lehet elbasztam a kapcsolatom Sirivel, mert nem tudom befogni azt a kurva nagy számat. Mert nekem mindig ragaszkodnom kell az igazsághoz és az egyenességhez. A kurva életbe. Bár tudnék olyan érdektelen lenni, mint Siri. Ő pont leszarná a múltam, ha nem akarok róla beszélni.

- Tudnád figyelni a közösségi médiát, a netes portálokat, vagy bármit, amit szoktál? – nincs gyomrom kifejteni neki az egész sztorit. Máskor talán megtenném, de Siri csalódott tekintetének emléke megállít. Ő már attól berágott, hogy elárultam a kapcsolatunkat. Ha kiteregetek mindent, soha nem fog szóba állni velem. – Ha bárhol feltűnne egy Sirihez hasonló alak, aki gitározik, énekel, vagy mittudoménmi, akkor értesítesz? – a legutóbbi kiborulásáról is megjelentek a parkos felvételek, talán ez most is így lesz. Miért van az, hogy én folyton kiborítom őt? A picsát cseszek el folyton? A bűntudat fájóan éles kis kései szurkálják mellkasomat belülről. Pont jó a végtelen aggodalom, és enyhe harag mellé. Elég elkúrt recept.

- Már megint mivel bántottad meg, te isten barma? Esküszöm egyszer letépem a heréidet, ha folyton elcseszel vele mindent – köszi Connor, pont ez kell most a lelkiállapotomnak. Emlékeztetés, hogy mindig elcseszem. Kapok némi változatos spanyol nyelvő szitokáradatot is, de végül sikerül lenyugodnia. – Figyelni fogok. Szóljak néhány rajongónak, hogy járjanak nyitott szemmel?

- Ne – gondolkodás nélkül vágom rá a választ. Connortól szívességet kérni egy dolog, de másokat nem kell beavatni ebbe. Az hiányzik még, hogy az elvetemült kis fanatikusok Siri után kutassanak az egész városban. – Csak tartsd nyitva a szemed, és szólj, ha látsz valamit.

- Rendben vagy, Axe? – a puffogós kölyök visszavált törődő kistestvér üzemmódba. Connor már csak ilyen. Heves, feltétel nélkül rajong, és tényleg kicsinálna, ha tennék valamit a bálványával. Utána viszont ő maga lenne, aki leápolja a verekedésből keletkezett sebeket.

- Jelenleg nem igazán – szabad kezemmel meggyűröm arcomat. – Ha meglesz Siri, akkor jól leszek – kivéve, ha tényleg szakít velem egy ilyen faszság miatt. Akkor lehet, hogy a turné alatt az összes létező alkoholt el fogom fogyasztani. Vajon mennyi idő alatt dobnám fel a talpam májelégtelenségben? Leszarom. Jelenleg kurvára nem érzem, hogy össze tudnám magam szedni a szakítás után. Alondra az enyém, és ezt még ő maga sem akadályozhatja meg a hülyeségeivel.

- Küldök üzit, ha van valami. Óvatosan vezess, baromarcú – hát persze. Nem kell mondanom, tudja jól, hogy én is az úton leszek. Képtelen vagyok ülni és mereszteni a seggem, míg Siri nincs velem, és nem beszéltük meg ezt a derékig érő szartengert. A telefont ledobom az anyósülésre, a kocsi kijelzőjén úgyis látom, ha Connor ír. Vagy esetleg Siri. Gúnyos horkantással rázom meg fejem, és vetem bele magam ismét a forgalomba. Ő tuti nem fog se írni, se hívni. Foglalmam sincs, hogy most mit csinálhat. Gondolkodik, vagy puffog? Vagy éppen repjegyet vásárol vissza New Yorkba? Nem, a koncertet nem hagyná félbe ennyi miatt, túl profi ahhoz. Képesek lennénk lenyomni a maradék heteket azután is, hogy tényleg dob engem? Fogós kérdés. De felesleges töprengeni rajta, mert kurvára nem fog megtörténni. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen kis baromság közénk álljon. A normális kapcsolatoknak nem így kéne működnie. Kérdés, hogy a miénk mennyire lehet majd normális, két hihetetlenül makacs, heves idiótával. Ha tippelnem kéne, nem ez az utolsó eset, hogy Siri lelép. Lehet kéne egy gyomkövetőt csempésznem a telefonjára, hogy mindig ráakadjak. Kár, hogy ennyire még én sem vagyok beteges.

Céltalanul kanyargok a háztömbök között, többet figyelve a járdát, mint az utat. Két majdnem balesetet is sikerül okoznom ezzel, de pont leszarom. Most meg kell találnom ezt a bolond sünit. Bár foglal sincs, mit fogok tenni, ha megtalálom. Az első terv az, hogy magamhoz rántom, és a szuszt is kicsókolom belőle, mielőtt lecseszném, hogy ostoba marhaként viselkedett. A második, hogy lecseszem, amiért ostoba marhaként viselkedett, és utána csókolom ki belőle a szuszt is. Valószínűleg egyikért sem rajongana, főleg nem nagyközönség előtt. Kellene egy elfogadható, harmadik lehetőség. Egy olyan, miben nyugodtan megbeszéljük a dolgot, megpróbáljuk kitalálni melyikünk hol hibázott, hogy többé ez ne fordulhasson elő. Kár, hogy a mi vérmérsékletünkkel előbb látom, hogy egymás torkának ugrunk. Miért ilyen kibaszott nehéz ez? A rohadt életbe.

El kéne engednem a témát? Hagyni, hogy Siri örökké titkolja a kapcsolatunkat, és szőnyeg alá söpörjön minden olyan dolgot, ami neki egy kicsit is kényes vagy nehéz? Rohadtul képtelen lennék rá. Időt talán tudok neki adni, de ha nem árulja el az igazat, a türelmem nem fog sokáig kitartani. Rohadtul nehéz úgy titkolózni, hogy nem érted miért van rá szükség. Hogy a saját párod nem bízik benned. Mit kéne még tennem ahhoz, hogy Siri megértse? Azt hittem tegnap este megtört a jég, de persze tévedtem. Kurvára nem számított neki, hogy kvázi örök hűséget esküdtem az ágyban. Olyan alaknak tűnök, aki meggondolatlanul dobálózik ilyenekkel, csak hogy egy kis szexhez jusson? Ha az ő szemében igen, akkor kurvára rossz irányba haladunk.

A délutáni csúcsforgalom kezd enyhülni, ahogy telnek az órák. A nap már eltűnt a felhőkarcolók mögött, elnyújtott árnyékokkal szórva meg az utcákat. Kurva jó. Így még kevesebb esélyem van ráakadni Sirire. Még néhány óra és teljesen besötétedik, akkor végkép nem fogom őt meglátni. Legszívesebben téglánként kapnám szét ezt a kicseszett várost, hogy megtaláljam. Lehet, hogy visszament a szállodába? Írnom kéne Wy-nak, hogy rákérdezzek? Nem, az túl gyanús lenne. Elvileg mi most nem is együtt jöttünk el, és amúgy is utáljuk egymást. Nem kockáztathatom a lebukást, Siri rohadt csökönyössége miatt. A megváltást Connor üzenete hozza meg.

17:39

Találtam videókat

Egy pláza előterében zongorázik egy srác

Tuti biztos, hogy Siri az, küldöm a címet

Siess, mert kiszagolták a rajongók

Ne cseszd el, Axel 🖕🏾🖕🏾

Persze, mert mindig én cseszem el. Irritált sóhajjal lépek a gázra, hogy minél hamarabb odaérjek. Hogy minél hamarabb megint magam mellett tudhassam. Mellkasom összeszorul, gyomrom hányingerkeltő bukfencet vet. Megyek, alondra. Csak ne repülj el megint, mire odaérek.

oOoOo

Nem kell sokat kutakodnom, mire lerakom a kocsit, már egy kisebb tömeg verődik össze a pláza előterében. Connor igazat mondott, a netre felkerült videókból sokan levágták, hogy Siriről van szó. Sajnos a rózsaszín tincseket nem rejti el egészen a sapka. De ha még így is lenne, a tehetségét nem tudja titkolni. El kell őt vinnem innen minél hamarabb. Lehet, hogy a szimpla szerelemesen rajongó pillantásokon kívül semmit sem fog kapni, de a tömegek mindig kiszámíthatatlanok. Elég egyetlen idióta, aki kitalálja, hogy szerez egy szerencsehozó hajszálat Siritől, már is robbanna a bomba. A testőreink nélkül neccesek lehetnek ezek a helyzetek. Nem hiába tartott Ben egy rohadt hosszú, rohadt unalmas előadást arról, hogy a növekvő népszerűségünk miatt nem célszerű egyedül császkálnunk a koncertek helyszínein. A hátköznapokban nem hiszem, hogy gondot okoznának még a rajongók, de itt kis helyen, sokan vannak összezsúfolva, és mindig akad egy-két barom.

Határozott léptekkel török utat a rajongók gyűrűjében, hallgatva a dal utolsó, lecsengő hangjait. Sajnos már csak a végét csíptem el, így nem tudtam beazonosítani, de a rajongók arcát nézve nem lehetett valami vidám szám. Néhány lány más most csendesen sírdogál, és remegő kezekkel kamerázza Sirit. Szívem még jobban összeszorul a parkban játszok dalok emlékétől. Bassza meg. Miért mindig depressziós számokat váltok ki belőle? Nem lehetne, hogy valami giccses romantikusan szerelmes számot játsszon, ha én jutok eszébe? El van cseszve az egész.

Nem telik sok időbe, hogy az elvarázsolt tömeg engem is beazonosítson. Az izgatott suttogásokból legtöbbször csak a nevemet hallom ki. Ha valamelyik ostoba liba megpróbálja megfogni a seggem, esküszöm, hogy felpofozom. Nőket nem szokásom megütni, de a határokat nemtől függetlenül be kell tartani. Akkor is, ha olyan szexi seggről van szó, mint az enyém. Mire eljutok oda, hogy senki sem áll Siri és köztem, már látom, hogy veszi a levegőt a következő számhoz. Profilból látom, hogy szemei ragyognak, de fejben messze jár. Talán észre sem veszi a tömeget maga körül. Kibaszott gyönyörű, ahogy a pláza csillogó előterében simít végig a billentyűkön. Esküszöm, hogy csak miatta ennyire szép ez a hely. Ő az, aki beragyogja. Minden porcikám tiltakozik ellene, hogy megakadályozzam a zenélésben, de tényleg nem maradhatunk sokáig. Az én érkezésem csak még tovább növelte a tömeget. Akik esetleg nem ismerték fel Sirit, azok engem már könnyedén összekötnek a bandával. Sajnos nekem nem megy olyan jól a rejtőzködés. Mielőtt azonban léphetnék egyet, belekezd a következő dalba. A dalba, amitől földbe gyökerezik a lábam, és a világ beszűkül rá. Csakis rá.

https://www.youtube.com/watch?v=8Yikj9RdxEw

Nem kell énekelnie ahhoz, hogy a szöveg megszólaljon a fejemben. Az ő hangján. Az ő félreismerhetetlen, tökéletes hangján. Bassza meg. Mindenhol magamon érzem a dallam lágy érintését. A benne rejlő érzelmeket. Siri érzelmeit. A torokszorítóan fájdalmas igazságot róla. Amit más nem biztos, hogy megérthet. Csak én. Mert minden titkolózás ellenére én értem őt a legjobban. Csak én tudom, hogy a rideg álarc mögött mennyire sérült. Hogy mennyi szart kellett elviselnie, és ő mégis erős tudott maradni. Tüskéket tudott növeszteni, hogy megvédje magát. A saját makacs faszságaim eltakarták előlem az igazságot. Hogy okkal akar titkolózni. Hogy tényleg nem áll rá készen, hogy elmondja őket. Torkomat marják az érzelmek, amiket a játéka, és a felismerés kelt bennem. Ez az a fiú, akibe az első alakalommal belezúgtam, mikor zongorázni hallottam. A fagyos tekintetű pacsirta, aki csak nekem mutatta meg a valódi oldalát. Az oldalt, amibe menthetetlenül belezúgtam. Fel akarom őt kapni a székről, és elrejteni a világ elől. Addig csókolni, míg meg nem érti, hogy mennyit jelent nekem. Míg el nem hiszi, hogy mindent komolyan gondoltam.

Az utolsó hangok még a levegőben vibrálnak, mikor megindulok felé. Nem is gondolkodok, csak visznek a lábaim. Hozzá. Mert rohadtul vele akarok lenni, bármennyire is nehéz. Komolyan gondoltam, amit tegnap este suttogtam a fülébe. Ha rajtam múlik, ha többé nem érhet hozzá más. Mert ő csak az enyém. Óvatosan a vállára teszem kezem, visszarántva őt a valóságba. Azonnal lerázza magáról, és rideg, megvető tekintettel pillant fel a billentyűkről. Csak néhány pillanatig tart. Néhány rövid pillanatig, hogy a jégmező felolvadjon, tekintete ragyogva nyíljon még nagyobbra. Sejtettem, hogy azt hitte, valami idegen próbálja fogdosni. De nincs baj, alondra, csak én vagyok az. Meleg, érzelmes mosollyal nézek le rá, pont leszarva, hogy valószínűleg több száz telefon kamerázik éppen minket.

- Axel? Mit keresel itt? – próbálok úgy helyezkedni, hogy minél kevesebben láthassák az arcát. Legalább addig, míg sikerül visszarendeznie vonásait a hűvös, menő frontemberhez méltó formába, amit imád a világnak mutatni. Amiről egyszer talán majd képes lesz lemondani.

- Gondoltam elugrom érted, mielőtt akkora káoszt okozol, hogy lebénítod Atlanta forgalmát – fejemmel a tömeg felé intek, akik már a pláza bejáratán kívül tolonganak. Siri követi a mozdulatot, és úgy tűnik beigazolódik a korábbi feltevésem, hogy fogalma sem volt róla, hogy mennyien veszik körbe. Egyszerűen belesüllyedt a zenébe, kizárva a külvilágot. Ismerem ezt az érzést. Néha mindannyiunknak szüksége van rá. A zenész lét egyik velejárója. Még Noaht is láttam magányosan gitározni a közös erkélyünkön. Nem hittem volna, hogy ennyi ideig képes megülni egyhelyben, de vannak csodák. Végül is ő is közülünk való.

- A hírnév és tehetség átka – elvigyorodik, de tudom, hogy ez csak a közönségünknek szól. Túl sok bizonyíték születne, ha most próbálnánk megbeszélni a valós helyzetet. Lecsukja a zongorát, és sapkáját megigazítva áll fel a székről. A lehengerlő, ragyogó mosolyát veszi elől, amivel tuti okoz pár nedves bugyit és szűk alsót a tömegnek. Ez Siri egyik varázsképessége. Pillanatok alatt levesz mindenkit a lábáról. – A holnapi koncerten várunk mindenkit – taps, sikongatás, ováció. Mintha most is a színpadon állnánk. Annyi különbséggel, hogy pár bátrabb rajongó már tett is az irányunkba néhány lépést. Na ezt már nem igazán akarom megvárni.

- Gyere, ne maradj le – tekintetemmel felkutatom az egyik közelben álló biztonsági őrt, és határozott léptekkel megindulok az irányába. Szerencsére támogatja a tervet, hogy ne maradjunk sokáig szem előtt. Nem lenne jó, ha fejetlenségbe torkollana ez az egész. Legközelebb valami elhagyatottabb helyet kéne Sirinek választania. Néhány folyosón keresztül, amire csak a dolgozóknak van bejárása, sikeresen kijuttat minket az utcára, nem is túl messze a kocsitól. Széles vigyorral, és néhány dollárral hálálom meg neki a segítséget. Tényleg sokat tett értünk, nem lett volna leányálom átvágni a tömegen. Sok kéretlen érintés, könyörögve rajongó tekintet, és fülsértő visongás. Az utóbbi kettőből holnap a koncerten úgyis eleget kapunk majd.

A feszült csend egészen a kocsiig kísér minket. Most nem húzom az agyát, meg sem próbálom kinyitni neki az ajtót, örülök, hogy egyáltalán hajlandó velem jönni. Simán megtehette volna, hogy amit eltűnünk a kamerák elől, megint lepattint. Vajon nem akarja, vagy csak nem tudja most megtenni? Az utcák már nem olyan zsúfoltak, könnyedén utolérhetném. Egy piros lámpánál fordítom felé a tekintetemet. Előre mered, de semmit sem tudok leolvasni az arcáról. Vajon még mindig a zene birodalmában jár? Mennyire sodorták el az érzések, amiket rendezni próbált a zongorázással? Mellkasomban újult erővel izzanak fel a forró érzelmek, a játéka emlékétől. A daltól, ami rádöbbentett dolgokra. Valahogy vissza kell csalogatnom magamhoz. Legszívesebben egy csókkal tenném, de túl sokan vannak az utakon. Nem akarom a lebukást kockáztatni. Engem nem izgat, de Sirit igen. Ezt tiszteletben kell tartanom. Remélem, még képes leszek rá egy darabig. Egyik kezemmel az övéi felé nyúlok, amiket ölében pihentet. Karcsú ujjait, amikkel olyan csodálatos zenét alkot, összefonom a sajátjaimmal. Tekintetem az útra szegezem, de így is érzem magamon meglepett pillantását, és bőre forró remegését. Legalább nem próbálja elhúzni a kezét, ez is valami. Ha tényleg dobni akarna, már undorodva rántotta volna el. Hagynám neki? Valószínűleg. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy olyasmit kényszerítsek rá, amit nem akar.

- Segített? – hüvelykujjam gyengéden simít végig törékeny kis kézfején. Lehetetlenül puha és meleg. Imádom az érintését. Végtelen megkönnyebbülés, hogy itt van mellettem. Hogy sikerült visszahoznom a kocsiba, ahol végre szem előtt lehet. Még jó, hogy Floridában nem fog elutazni a családjától. Fogalmam sincs hogyan vészeltem volna át, ha egy hétig nem is láthatom. Valószínűleg sok piával és dobolással. A csend hosszúr nyúlik, ezért pontosítok egy kicsit. – A zene. Segített helyre rakni a gondolataid? – megértem, hogy rögtön a zenéhez fordult, mikor zaklatottá vált. Jól működő módszer. Neki is bevált már, mikor beletiportam a lelkébe. Le kéne szoknom róla, hogy elbaszom a dolgokat. Connornak igaza volt, folyton elcseszem, ha Siriről van szó. Nem szoktam hibázni. Mindig mindent tökéletesen csináltam az életemben. De vele kurvára másképp kell bánni. Wy nem viccelt, mikor figyelmeztetett, hogy Siri nem könnyű eset. De meg fogom tanulni, még ha pofára is kell esnem néha.

- Azt hiszem – szívem fájdalmasat dobban a hangjától. Már nem rideg és érzelemmentes, mint a plázában. Ez már az a Siri, aki nem titkolja az érzelmeit. Legalábbis előttem. Örülök, hogy visszatértél hozzám, alondra. – Már szükségem volt rá – amennyire béna az érzelmekkel, nem csodálom. Lehet tényleg csak a zenével tudja értelmezni őket. Meg kell kérnem a staffosokat, hogy egy szintetizátort a turné buszba is hozzanak fel. Nem helyettesíti a valódi a valódi zongorát, de pótléknak jó lesz. Ha kell, simán kizárom Noaht a közös kis szobából, míg Siri játszik. Ezt még annak a marhának is meg kell értenie. Ő is kedveli Sirit annyira, hogy jót akarjon neki.

- Többet ne csinálj ilyet, Siri. Ne tűnj el a szemem elől – halk sóhajjal pillantok rá egy rövid időre. Tekintetünk csak néhány másodpercre tud összefonódni, de remélem ennyiből is megérti. Remélem elég volt ahhoz, hogy lássa a rengeteg érzelmet, amit iránta érzek. Ami lassan széttép, mert még nem mondhatom el neki. – Kibaszottul aggódtam érted – gyengéden megszorítom kezét, mintha csak biztosítani akarnám magam arról, hogy tényleg itt van. Talán így is van.

- Aggódtál? – meglepett hangja fanyar mosolyra késztet. Miért kell ezen ennyire megdöbbenni? Komolyan nem hiszi el, hogy sokat jelent nekem? Melyik pasi ne aggódna, ha párja kiugrana a kocsiból, és a kikapcsolt telefonnal menekülne előle egy ismeretlen városban? Azt hiszem Siri komolyan nemért az ilyesmihez.

- Zaklatott voltál és kivetődtél a kocsiból, a levegőben lógatva egy szakítást – nincs megvetés vagy rosszallás a hangomban, az egyszerű tényeket közlöm. Mintha a düh, amit korábban éreztem, teljesen elpárolgott volna. Talán mert kezdem megérteni, hogy miért tette. Ezt mindketten elbasztuk, és én vállalom a felelősséget a saját részemért. – Fogalmam sem volt, mihez akarsz kezdeni, ezért igen, aggódtam – felesleges tagadnom. Sőt, az aggodalom talán még enyhe kifejezés is. Nem írja le eléggé a hűvös, szúró fájdalmat, amit a gyomromban éreztem egész végig. Az érzést, hogy küzdenem kellett a levegővételért az érzelmek súlya miatt. Kurvára tönkretesz ez a srác. Vagy én magamat. Most mégis ő az, aki megtöri a hosszúra nyúló, nehéz csendet.

- Axel, én… nem gondoltam komolyan. Hülyeség volt, egyszerűen csak… - hangja megakad, mintha képtelen lenne folytatni. Talán így is van. Amíg nem az a megoldása rá, hogy megint kiugrik a kocsiból, nem bánom. Végig simítom kézfejét, és ismét megszorítom ujjait.

- Ne aggódj Siri, nem fogunk szakítani csak azért, mert nehéz eset vagy – szinte érzem, ahogy távozik testéből a merev feszültség. Reszelős sóhaj szakad fel mellkasából, mintha eddig visszatartotta volna a légvételeit. Komolyan azt hitte, hogy támogatni fogom a roppant zseniális szakítási tervét? Ekkora baromnak néz? Nem fogom eldobni magamtól azt a személyt, aki boldogabbá tesz, mint korábban bárki. Még ezt is leszarom, hogy a boldogsághoz egy nagy adag fejfájás is jár. Azt lehet kezelni. – Ha ez távol tartana, már össze sem jöttem volna veled. Minden szarral együtt akarlak, amit magaddal cipelsz – egy újabb piros lámpának hála belefúrhatom tekintetemet a kavargó jeges óceánszemekbe. Annyira gyönyörű. És annyira sebezhetőnek tűnik most. – Csak az idegesít, hogy nem engeded, hogy segítsek – sokkal könnyebb lenne, ha hagyná. Túl sok érzelem a ragyog a tekintetében. Képtelen vagyok megfejteni őket, mielőtt zöldre vált a lámpa. Bassza meg. Le kéne húzódnom valahol, de félek, hogy ha állunk, még jobban csábítja majd a szökés gondolata. Nem kockáztathatom.

- Miért akarsz segíteni, és mindent tudni? Hogy ezeket a titkokat is megoszthasd a testvéreiddel? – a hangjában bújó keserűség szinte arcon vág. Komolyan ennyire bízik bennem? Mi a szarért mondanám el a testvéreimnek az ő múltját? Semmi közük a kapcsolatunk ezen részeihez. Siri titkai, és a kapcsolatunk létezése közel sem említhető egy szinten. Ennyire analfabéta az érzések terén, hogy még ezt sem érti?

- Még mindig ezen rugózol? Az teljesen más helyzet volt – halk horkantása alapján nem sikerült meggyőznem. Próbálná elhúzni a kezét, de nem engedem. Most nem. Mert megint csak ostobán menekül, és nem várja meg a magyarázatot. Kurvára nem hagyja, hogy megbeszéljük, de én ezt meguntam. Nem szeretem, ha félreértenek, és hazugnak gondolnak. – A titkaid nem tartoznak rájuk.

- De a kapcsolatunk igen? – nem hangzik dühösnek, inkább csak csalódottnak. Legalább a próbálkozással felhagy, hogy szétszakítsa összekulcsolt ujjainkat. Remélem rájöttél, hogy most nem futhatsz el, alondra.

- Nem szögezted le, hogy ekkora államtitok. Tudni akarták, mennyire vagyok szarul – perifériámból látom, hogy döbbenten kapja felém tekintetét. Azt hiszed, csak téged viselt meg a turné előtti időszak, alondra? Tudom hihetetlen, de mások is léteznek rajtad kívül, akiknek vannak érzései. Ha nem lennél ugyanolyan önimádó seggfej, mint én, akkor talán észrevetted volna. De mindketten a személyiségünk egy roppant hasonló részének az áldozatai lettünk. – Nem voltam a legjobb állapotban, mikor levegőnek néztél. Kurvára nehéz volt, és ők segítettek – ha tippelnem kéne, kb egy üveg tequilára voltam attól, hogy alkoholista rockzenésszé váljak. Általában tudtam mértéket tartani, csak akkor ittam, ha buli és társaság volt, de amikor Siri jégkirálynőt játszott, átléptem egy határt, amit nem lett volna szabad. Nem akarok oda visszasodródni.

- Ezt nem tudtam – a hangjában rezdülő aggodalomtól elmélyül a mosolyom. Remélem végig gondolod, hogy ez mit jelenthet, kicsi pacsirtám. Lassan végre megérthetnéd, hogy mennyire fontos vagy nekem.

- Nem vertem nagy dobra – jobban titkolom a dolgokat, mint ő. Mondjuk nem volt nehéz bármit is elrejteni előle, tekintve, hogy levegőnek nézett. Akkor mér azt sem vette volna észre, ha pucéran mászkálok naphosszat a lakásban. – Azért mondtam el nekik, mert fontos ez a kapcsolat. Azt akartam, hogy tudják, rendben vagyok. Hogy kibaszottul boldog vagyok – érzelmes mosollyal vetek rá egy pillantást, de egyre nehezebben veszem ki vonásait a hosszúra nyúlt árnyékokban. Csak a ragyogó szempárt látom. Mint egy nagymacska szemei az éjszakában. – Gondolom te sosem akartad megosztani a boldogságod olyanokkal, akiknek számítasz – halvány ajkai vékony vonallá préselődnek, tekintete megvillan. Most jön az a rész, hogy ő sosem számított senkinek? Talán megfeledkezett Wy-ról, aki megígérte, hogy szétrúgja a seggem, ha megbántom a legjobb barátját? Siri kinyithatná végre a szemeit, és észrevehetné, mennyien szeretik. De erre magától kell rájönnie, nem rághatok mindig mindent a szájába. – Sejtettem. Egyszer kipróbálhatnád, rohadt jó dolog – visszafordítom tekintetem a lámpák világította útra, és átsorolok egy másik sávba. Lassan odaérünk a hotel közelébe, de jobb lesz, ha távolabb állok meg tőle. Ha már ezt az égtelen nagy hülyeséget kérte tőlem, mielőtt kiugrott a kocsiból.

Egyikünk sem szólal meg, míg le nem parkolok egy szűk kis utcában a hotel környékén. Egy pillanatra sem engedtem el Siri kezét, és most, hogy nem kell a vezetésre koncentrálni, teljesen felé is tudok fordulni.

- Neked tényleg fontos ez a titkolózás, ugye? – arcát kutatom válaszok után. Vonásai megfeszülnek, tekintete fájdalmasan nyíltan csillog. Szavakat megint nem kapok, csak egy apró bólintást. Hát persze. készen fogsz egyáltalán valaha állni, alondra? Rohadtul remélem, hogy igen, mert nem fogom örökké bírni. – Ezesetben sajnálom, hogy megbántottalak, mi alondra – ajkaimhoz húzom kezét, és puha csókot hintek kézfejére. Tekintete hatalmasra nyílik, nem tudom, hogy a döbbenet a tettemnek, vagy a bocsánatkérésnek szól-e. Mindkettő elég megrázó lehet. De talán most megérti. Megérti, hogy mennyire rohadt sokat jelent ő nekem.

*szerelmem

Látom elillanni a pillantásából a kötelességtudó ellenállása utolsó kis szikráját is. Helyes. Elegem van abból, hogy a turné irányítja minden lépésünket. Ha kell, egy helyben állva tolom le a következő koncertet, leszarom. Úgyis a hangomért jönnek a rajongók, nem a lelkes ugrándozásomért. Még soha semmit nem akartam annyira, mint ezt a pillanatot itt, vele. Mint a testemben kicsit mélyebbre csúszó bársonyos keménységet. Semmit. Ebben a vad, elvakult állapotomban azt mondanám, hogy talán még a zenét is feladnám érte. Néhány közös pillanatért, ami nekem valószínűleg sokkal többet jelent, mint neki. Az előző szeretkezésünkkor megdöbbentett, milyen kellemesen melegnek éreztem magamban, fogalmam sem volt, hogy a gumi elrabolja a forrósága nagy részét. Lehetetlenül forró. Elolvadok, pedig még bennem sincs igazán. Lehet, hogy a csókja teszi. A heves, mély csók, ami mintha le akarná lopni a nyelvemről az utolsó csepp tequilát is, ami a legutóbbi kortyunkból maradt. Megrészegít. Csodálatosan bódító érzés a nyelve nedves puhasága a számban, és a piercingjei izgató karcolása az ajkaim bőrén. Még mindig hihetetlen, hogy én kellek a világ legvonzóbb, legtehetségesebb dobosának. Megérte ilyen szexinek születni, még akkor is, ha nem éppen a legszerencsésebb körülmények közé érkeztem a világra. Eddig is tudtam, hogy részben a külsőmnek köszönhetem a sikereimet, de mégsem voltam még soha ennyire hálás a kéretlen adottságaimért.

A csókunk türelmetlen vágyakozásával tolom lejjebb magamat az ölében, de a bevállalós mozdulatot azonnal megbosszulja egy élesen hasító fájdalom a fenekem mélyén. Ledermedek tőle, még Axel elégedett morranása sem képes folytatásra bírni, pedig a csábító hangja átjárja minden porcikámat. A picsába. Ennek nem így kéne lennie. Azt hittem, hogy ott folytathatjuk az előző aktust, ahol fél órája abbahagytuk, de nyilvánvalóan tévedtem, mert kurvára nem csusszan belém olyan könnyedén, mint ahogy elterveztem. A fejemben sokkal zökkenőmentesebb volt ez az egész. Kibaszottul naiv vagyok. Meghalok, ha most félbe kell hagynunk. Akkor is szétszakadok, ha folytatjuk, és akkor is, ha nem. Csak össze kéne szorítanom a fogaimat, és ránehezedni. Kár, hogy túlságosan józanító ez az éles fájdalom, hogy elég bátor legyek hozzá. Innom kéne még egy korty tequilát. Vagy inkább hármat.

- Lassabban, így csak felnyársalod magad, kismadaram. – Hát persze, hogy észreveszi a néma vergődésemet. Axel elől semmit nem tudok elrejteni. Egy részem hálás neki, hogy megakadályozza a keserves önsanyargatásomat, egy másik részem viszont irtó dühös, hogy megint elcsitítja a szenvedélyünk tomboló viharát az én bénaságom és az ő figyelmessége. Nem tudom, most miért rémiszt meg a fájdalom, a régebbi partnereimmel való közösüléskor még örültem is, ha fájt. Illett a szégyenérzethez és az önutálathoz, de ehhez a boldog pillanathoz a legkevésbé sem. Nem kéne a múltra gondolnom, mert a végtelen borzalmas emlék kurvára nem segít ellazulni. – Segítek, csak lazulj el… por favor. – Megint a gondolataimban olvas. Kár, hogy a kérése annyit ér, mint halottnak a csók. Próbálok ellazulni, de nem megy, túlságosan kizökkentett a nagyravágyó terveim váratlan összedőlése. Általában minden sikerül, amit a fejembe veszek, most mégis itt vagyok, és hiába próbálkozok, nem tudom meglovagolni a pasim kőkemény farkát. Mi ez, ha nem egy gyászos, szánalmas kudarc? Nem elég, hogy problémás a múltam, pocsék a személyiségem, még a farkát sem tudom magamba szenvedni. A fenébe. Nem gondolj rá így. A fenébe. Nem is beszélve arról, hogy az alkohol bódulata is kezd eloszlani, és így már nem is tűnik annyira jó ötletnek ennyire kicsinálni magamat.

Mintha egy órába telne, hogy az ajkai lágy érintései a fülcimpámon eljussanak az agyamig. A tőle kapott forró gyengédség szép lassan eszi át magát a csalódottság és a kiábrándultság falain, és elsodor minden negatív érzelmet és gondolatot. Ki a fenét érdekel, hogy most én akartam elcsábítani őt? Nem sikerült. De akkor sem állapot, hogy végre itt vagyok Axel karjaiban, és azon rágódok, hogy nem megy minden tökéletesen ahelyett, hogy engedném, hogy segítsen. Akármennyire ellentmond az ösztöneimnek, újra hagynom kell, hogy átvegye a teljes irányítást a testem felett. Csak remélni tudom, hogy nem zavarja, hogy megint mindent neki kell csinálni. Egy halk, meggyötört sóhaj kíséretében ernyedek az ölelésébe, és ahogy a testemet elhagyja a feleslegesen benntartott feszültség, utat enged az ajkai által okozott gyönyörnek. Még csak párszor voltunk együtt, de már úgy ismeri a legérzékenyebb pontjaimat, mintha évei lettek volna felfedezni. Hogy lehet valaki ennyire figyelmes? Hosszút pislogva, remegő kezekkel kapaszkodok a széles vállaiba, mielőtt leszédülnék az öléből, pedig tudom, hogy elkapna. Idegesítően tökéletes.

A nedvessé kényeztetett fülembe súgott spanyol szavak és a fenekem húsába süppedő ujjai párhuzamos támadása túl sok. Összerándulva, elnyílt ajkakkal lehelem ki az élvezet perzselő fuvallatait. Hogy tudja pillanatok alatt elűzni a fájdalmat, és gyönyört varázsolni a helyére? Fogalmam sincs, de el tudnék menni a fenekemet szétfeszítő ujjai és a vállamat csókolgató ajkai lassú játékától. A pilláim ólomsúlyúnak érződnek, mikor felemelem őket, hogy megkereshessem a szemeim tükörképét, de túlságosan el van foglalva a mellkasom édes kínzásával, hogy viszonozza a kutató pillantásomat. Kibaszott szexi. Mindene annyira kibaszott szexi. És az enyém. A csípőm lassan felveszi a kezei által diktált, kicsi, körkörös mozdulatok lomhán süllyedő ritmusát, amikkel sikeresen egyre mélyebbre és mélyebbre tudom fogadni magamban. Végre. Csodálatosan, már-már rémisztően forró. Teljesen más érzés, mint gumival volt. Sokkal jobb. Még mélyen a testemben is selymesnek és puhának érződik a bőre. Azt hittem, hogy az előző gyengéd, figyelmes szeretkezésünknek már nem lehet növelni az intimitását, de tévedtem. Az, hogy odabent sem választ el minket semmi, még valóságosabbá teszi az egészet. Mintha ezekkel a gyötrelmesen lomha kis mozdulatokkal lassan tényleg eggyé válhatnánk. Vajon érezni fogom, mikor belém élvez, vagy túl elfoglalt leszek a saját gyönyöröm hajszolásával? Bárcsak képes lennék itt maradni vele a valóságban, hogy érezhessem, láthassam és hallhassam az orgazmusát. Soha nem elég belőle. Vajon neki is ilyen jó érzés, vagy szenved, hogy ennyire lassan kell haladnunk? Remélem azért ő is tudja élvezni. A felfedező, cirógató érintései mindenhol ott vannak a bőrömön, de még ezeket is képtelen vagyok viszonozni, mert túl sok figyelmet igényel a testemet egyre jobban kitöltő izgató keménység és a kétségbeesett kapaszkodás.

Némán sóhajtok fel, mikor végre teljesen bennem van, de nem kapok időt, hogy kicsit kifújjam magamat, és kiélvezzem a testünk forró összeolvadását. A csípőjével óvatosan, de követelőzően lök egyet alattam, szavak nélkül jelezve, hogy elfogyott az időm. Ha nem lenne ennyire lélegzetelállítóan jó érzés, lehet, hogy szóvá tenném a szokatlan türelmetlenségét, de a váratlan gyönyör elrabolja a hangomat. Nem mintha zavarna a követelőzése. Kifejezetten tetszene, ha végre egy kicsit elveszítené ezt az átkozottul tökéletes, figyelmes kontrollt. Az azt jelentené, hogy neki is elég jó érzés ahhoz, hogy belefeledkezzen a tetteibe.

Halkan zihálva, félig lehunyt pillák alól nézve engedem, hogy belecsábítson egy lágyan ringatózó táncba. Minden egyes alkalom, mikor hosszan, őrjítően ráérősen végigsimít belülről, elkerülhetetlenül közelebb sodor az orgazmushoz, ami a maga gyönyörűségével ugyan, de véget fog vetni ennek a csodálatos pillanatnak. Nem akarom, hogy vége legyen. Bárcsak sokáig tudnám húzni. Örökké itt tudnék maradni az ölében, az éjszakai város és a gyertyák romantikus fényeiben összeforrva, miközben magamba iszom az érzelmes, gyengéd mosolya édes melegét. De sajnos ebben a tervben az sem segít, hogy a testünk olyan szorosan simul össze, hogy a merevedésem az idegesítően tökéletes hasfalának dörgölőzik minden apró rezzenésünktől, még tovább szítva a bőröm alatt pattogó szikrákat. Döbbent nyögés szökik ki az ajkaim közül, mikor az ujjai is a farkam köré fonódnak. Ha lenne elég lélekjelenlétem, talán megállítanám. Lelassítanám, de képtelen vagyok rá. Túl jó. Teljesen elveszi az eszem. Már nem létezik semmi, csak a gyönyör lomha hajszolása, a csókjai az érzékennyé váló, kiszáradt ajkaimon, a kalandozó érintései a borsódzó bőrömön, és a kőkemény forróság a testem mélyén. Tudom, hogy lehetetlen, de mintha még gyomromban is érezném a melegét.

Teljesült a meggondolatlan kívánságom. Mintha tényleg végtelen sokáig tartana a keservesen csodálatos táncunk. Megint a gondolataimban olvasott, és teljesítette a kimondatlan kérésemet. Csakhogy fogalmam sem volt, hogy mit kérek. Hogy lehet valami ennyire jó és ennyire gyötrelmes egyszerre? A túlfeszített vágy szinte fájdalmasan tépi a testemet, már nem is számolom, hányszor csusszant ki a majdnem elért orgazmus az ujjaim közül. Még soha nem éreztem ilyet. A szex mindig egy céltudatos, kapkodó hajszolása volt a gyönyörnek. Egy eszköz. De Axellel minden annyira más. Vajon hányszor bizonyítja még be nekem, hogy mennyire ostoba voltam? Remélem sokszor. Imádom érte.

A vállaiba markolva próbálom tartani magamat, pedig mostanra mintha minden végtagom reszkető kocsonyává vált volna. Megpróbálom halkan nyöszörögni a nevét, de nem jönnek ki hangok az ajkaimon. Már jó ideje csak ő irányítja a mozgásunkat, nekem elfogyott az erő a combjaimból. Még arra is képtelen vagyok, hogy elvegyem azt, amire a testemnek egyre égetőbb szüksége van. Csak kérni tudom, hogy adja meg nekem. Az egyetlen szerencsém az, hogy megteszi. A felgyorsuló mozdulatai pillanatok alatt löknek át a ponton, ami körül mintha órák óta toporognék. A testemet végigrázó, fullasztó orgazmus erejétől egész biztosan leszédülnék az öléből, ha nem tartanának megingathatatlannak tűnő határozottsággal a derekamba markoló ujjai. Némán, kétségbeesetten kapok levegőért. Újra és újra összerándulok a rám szakadó élvezet hosszasan ismétlődő hullámaitól, és mintha minden rándulásnál újabb hullámba hajszolna a mélyen bennem lüktető keménysége. A fenébe. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy még soha nem volt ekkora orgazmusom. Vajon vele mindig ennyire jó lesz? Eddig kettőből kettő. A tüdőmbe zihált levegő szinte éget, egy pillanatra még a szoba is elsötétül körülöttünk, de Axel gyengéd cirógatása az oldalamon lassacskán visszacsalogat a valóságba. Nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörtént. Még mindig remegek.

A tequila keserű íze zökkent ki végleg a kéjmámoros gondolatok békés rácsodálkozásaiból. A tömény alkohol végigmarja a sok sóhajtozástól kiszáradt torkomat, de Axel puha nyelve az enyémen szinte azonnal elfeledteti velem a kellemetlen érzést. Még. Kérek még ebből az ízből. A nyakába csimpaszkodva húzom feljebb magamat, hogy kikövetelhessem a csókját. Hogy kívánhatom még mindig ennyire, mikor most élveztem el? Elkerekednek a szemeim, némán, meglepetten szívom be a levegőt az ajkai közül, mikor lassan kihúzódik belőlem. Még mindig merev és hatalmas, és hűvös hiányérzetet hagy maga mögött. Amíg nem mozdult meg bennem, azt hittem, hogy csak lassan ernyed el a kielégülés után, de tévedtem. Annyira elvesztem a saját, soha véget nem érő orgazmusomban, hogy észre sem vettem, hogy ő még nem ment el. A fenébe. Én vagyok a legpocsékabb szerető a világon.

- Te még nem…? – kérdezem bizonytalanul, a hangom inkább emlékeztet egy egér cincogására, mint a világ legmenőbb rockénekesének a hangjára. Mikor az ágyon csináltunk, ő is elélvezett velem, azt hittem, hogy most is sikerül magammal rántanom, de úgy látszik, beigazolódott a félelmem, hogy ő nem élvezte annyira, mint én. Képtelen vagyok távol tartani a kíváncsi pillantásomat a felém ágaskodó végtagtól, ami alig néhány másodperce még bennem lüktetett. Még mindig felfoghatatlan, hogy belém fért. Még mindig felfoghatatlan, hogy mennyire kurvára jó, mikor bennem van.

- Aranyos, hogy aggódsz, mi alondra. – Lehet, hogy tudnék haragudni a megjegyzésre, ha nem ezzel az érzelmektől terhes, lomha mosollyal mondaná. Lehet. De az is lehet, hogy már soha semmiért nem tudnék őszintén haragudni rá. Ez a mosoly, amit mostanában szívmelengetően sokszor visel magán, már túlságosan az emlékeimbe égett. Elég lehunynom a szemeimet, és így látom őt. Hogy áradhat ilyen forróság azokból a jégkék szemekből? Rejtély. A következő csókja heves és vad, hiányzik belőle az az óvatosság, ami általában jellemzi. Egy sokkal dominánsabb, követelőzőbb oldalát mutatja meg. Egy oldalát, amit észre sem vettem, hogy mennyire szomjaztam megismerni. A gyomrom izgatott görcsbe rándul, mikor váratlanul megszakítja a csókunkat, és az ablak felé fordít. Engedem, hogy felterelgessen a kád alsó peremére, és mögém simuljon. Megborzongok a fenekem partjai közé sikló kemény merevedése érintésétől. A kellemesen langymeleg üvegen összefűzött ujjaink látványa még az alattunk elterülő város fényjátékainál is csodálatosabb. Azt hittem, hogy a múltam miatt jó ideig képtelen leszek élvezni minden olyan pózt, amiben mögöttem van, de Axel ezt a téveszmét is pillanatok alatt elsöpri. Imádom az érzést, ahogy a hátamhoz simul, és finoman előrébb dönt. Mintha egy mélyről jövő, állatias ösztön lenne megadni magamat neki. Megint a fejemben olvas, mert váratlanul, figyelmeztetés nélkül hatol belém, de még a durvának ható mozdulat mögött is ott bujkál a rejtett gyengédsége. Elkerekedett szemekkel szívom be élesen a levegőt az enyhe fájdalommal megfűszerezett gyönyörtől, ami belém hasít. Ha még képes lenne rá a testem, lehet, hogy újra elélveznék tőle. Remegve, vágyakozva kutatom fel a pillantását a homályos, hullámzó gyertyafények által vetett tükörképében. Engedélyre vár, pedig tudhatná, hogy ebben a pillanatban mindent elvehet tőlem, amit adni tudok. Magam sem tudom, hogy a vágyott engedélyt adom meg neki az ujjaim kétségbeesett szorításával, vagy könyörgök, hogy folytassa végre. Érezni akarom a teljes hosszának a lomha mozdulatait magamban, de mikor megmozdul, rádöbbenek, hogy ez már nem az a lassú, simogató ringatózás lesz, mint amire számítottam. A csípője erős, könyörtelen lökései reszketeg sóhajokat csalnak elő az ajkaim közül. A vizes bőrünk izgató összecsattanásainál nem létezik perverzebb hang a világon. Elég ez a gondolat, hogy görcsös forróságot keltsen a gyomrom mélyén. Minden mozdulata bizsergető vágyakozást hagy maga mögött, szikrákat, amik lángra akarnak lobbanni, de már nincs miből táplálkozniuk. Egyszerre túl sok és túl kevés. El akarok menni, de már felizgulni sincs erőm. Összeszorított szemekkel, a testemben feléledő fáradt sóvárgással hallgatom a hangos, rekedtes morranásait, a bőrömön mindenhol érzem az érintései és sóhajai perzselő forróságát, a vágyai vad hevét, a finom szorításait, a testemet megtartó erejét. Mindene tökéletes. Bármit megadnék azért, hogy ne legyek ennyire kimerült, és át tudjam adni magamat a szenvedélye elszabadult indulatainak. Legközelebb ráveszem valahogy, hogy ilyen heves legyen az elején is. Ezt is ki akarom próbálni. Vele mindent ki akarok próbálni.

Már támaszkodni sincs erőm, a térdeim reszketnek, mikor hangos nyögéssel, durván összeránduló izmokkal éri el a csúcsot. Megborzongok a nyakamba fulladó sóhajaitól, a szívem vad dübörgése mintha felvenné a farka heves lüktetésének a szédítő ritmusát. A fenekemet teljesen kitölti a nedvei és a merevedése összevegyült forrósága. Egy kicsit még örülök is, hogy nem egyszerre mentünk el, mert akkor képtelen lennék ennyire kiélvezni az orgazmusa fizikai megnyilvánulásait. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fantasztikus lesz.

Ernyedten engedem, hogy Axel néhány másodpercnyi elcsendesülő pihegés után visszaüljön a vízbe, és az ölébe vegyen. Mikor kihúzódik belőlem, az egész testemet átjárja az a furcsán hűvös borzongás, mint legutóbb. Szinte hiányzik az alhasam mélyről a tolakodó, lüktető forrósága, nem is beszélve arról, hogy az elérhetetlen ötödik orgazmus hiánya zavaró viszketést hagyott a bőröm alatt. Nem akartam teljesen leamortizálni a testemet, de ma még rá kell vennem egy harmadik menetre. Most már amúgy is mindegy. Így is, úgy is fájdalomcsillapítóval koncertezek holnapután, akkor meg számít egyáltalán, hogy kétszer csináltuk vagy háromszor? Na ugye.

A harmadik menetre csábító érzéki terveimet a tincseim közé suttogott gyengéd szavai szakítják félbe. Úgy érzem, mintha teljesen elvarázsolt volna ez a pasi. Mintha nem is önmagam lennék, hanem egy megbűvölt, hipnotizált barom. Hogy lehet valaki egyszerre ennyire gyengéd, de mégis szenvedélyes, figyelmes, de mégis vad, érzelmes, de mégis szexi. Nagyon-nagyon szexi. Túl tökéletes. Zavarba hoz. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valaki mást képes leszek tökéletesebbnek látni, mint magamat.

- Köszönöm, Siri. Csodálatos voltál, mi cariño. – A hangjában megbúvó mosoly könnyedén fertőz meg engem is. Ha tisztességesebb lennék, emlékeztetném, hogy én szinte semmit nem csináltam, és ő az, aki csodálatos volt, de ha ilyen könnyedén adja, gátlástalanul ellopom az érdemeket. Mondjuk az igaz, hogy végre sikerült valahogy elérnem, hogy kicsit ledobja azt az átkozott önkontrollt, és bevaduljon.

- A végén kicsit elvesztetted a fejed – duruzsolom elégedetten. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy pontosan mivel értem el ezt az eredményt, hogy legközelebb hamarabb sikerüljön.

- Túlságosan fájt? – A hangjából üvöltő leplezetlen bűntudat kis híján összezúzza a szívemet. Nem akarom, hogy félreértse az önelégült megjegyzésemet. Persze, volt ott egy kevéske fájdalom is, de minimális a sok gyönyörhöz képest, amit kaptam tőle az elmúlt órában. Maximum az fájt igazán, hogy nem tudunk közösen elmenni a végén. Fejben tartom, hogy a harmadik menetben mindenképp így történjen. Nem mintha túl sok beleszólásom lenne, egyelőre Axel úgy játszik a testemmel, ahogy csak kedve tartja. – Legközelebb állíts le, alondra. – Remélem nem gondolja komolyan, hogy fájdalmat okozott nekem, és nem mertem szólni. Simán lerugdostam volna magamról, ha olyat tesz, ami nincs ínyemre. Legalábbis azt hiszem. Remélem ennyi még maradt a mindig határozott, önközpontú énemből. Bár Axellel annyira más minden. Lehet, hogy ha elkap a pillanat heve, komoly fájdalmakat is elviselnék, csak hogy neki jó legyen.

- Nem szükséges. – A fejemet hátrabillentve nézek fel rá, hogy lássa a kielégült, békés mosolyomat. Így néz ki valaki, akinek fájdalmat okoztak? Nem hiszem. Utálom a gondolatot, hogy ilyeneken rágódik, mikor most hajszolt bele életem legkáprázatosabb orgazmusába. Még mindig remegnek tőle a combjaim. Lehet, hogy mégis el kellett volna mondanom neki, hogy ő volt csodálatos, nem pedig én. Ki gondolta volna, hogy még Axel is képes bizonytalanságra. Holnap lehet, hogy piros hó fog esni. Furcsa, de még ez is tetszik benne. – Tetszik a szenvedélyes Axel is. – Eddig még nem mutatta meg olyan arcát, akit ne imádtam volna őrületesen. Rémisztő.

- Rohadtul tökéletes vagy. – Már megint ellopja a gondolataimat. És még csak viszonozni sem tudom az érzelmektől nehéz szavakat, mert az ajkaimba fojtja a válaszomat. Pedig nem én vagyok a tökéletes. Ő a tökéletes. Kívül-belül. Imádom az ellentmondásait. Hogy úgy adja elő, mintha egy felszínes szoknyapecér lenne, pedig igazából törődő és figyelmes. Hogy a világ legkevésbé gyengéd hangszerét játssza, mégis képes úgy hozzámérni, mintha egy összedőlni készülő kártyavár lennék. Tényleg ugyanez az ember dobolja el a maga precíz, agresszív lendületével a számainkat? Hihetetlen. Imádom. Miért jutnak eszembe olyan gondolatok, hogy vajon úgy is hiba nélkül tudna e játszani, ha közben az ölében ülnék és meglovagolnám? Egek, tuti, hogy megbolondultam. Soha nem tudhatja meg, hogy ilyeneken ábrándozok, mert a föld alá süllyedek, pedig a kép már az elmémbe égett.

Összerezzenek a váratlan érintésétől a fenekem partjai között. Egy röpke, zavarodott pillanatig nem értem, hogy mit művel, de hamar rádöbbenek. Legalábbis azt hiszem. Remélem jól értem, és nem akar máris belekezdeni abba a bizonyos harmadik menetbe. Nem hiszem, hogy a farkam képes lenne bekapcsolódni a buliba az elkövetkezendő fél órában.

A tarkómat a mellkasának döntve rejtem el előle a végtelen zavaromat, és az arcom felforrósodó bőrét. Ezelőtt az este előtt elképzelhetetlen lett volna számomra, hogy lehetek annyira közel valakihez, hogy az ondót tisztogassa a fenekemből, most mégis szokatlanul természetesnek érződik ez az újabb kis figyelmes gesztus. A bőröm érzékennyé vált odalent, de egy kis kellemetlenségen kívül nem fáj az ujjai óvatos hadművelete. Lehet, hogy mégsem szúrtuk el a koncertet. Egyelőre. Ha ennél egy kicsit izgatóbban csinálja a fenekem cirógatását, akkor még elszúrhatjuk. Kezdem úgy érezni, mintha tényleg egy szerelmes párocska lennénk. Minden, amit csinál, annyira intim és romantikus. Vajon minden partnerével ennyire… odaadó? Remélem nem. Nem. Nem-nem-nem. Nem lovalom bele magamat lehetetlen ostobaságokba, főleg, hogy nem is hiszek a nyálas dalokban megírt szerelem létezésében. Csak összezavar, hogy valakihez ennyire vonzódok, és még jófej is. És figyelmes. És kurva jó az ágyban. És majdnem olyan tehetséges zenész, mint én. És mintha nekem teremtették volna.

- A korábbi partnereiddel sem ragaszkodtál a gumihoz? Csak hogy tudjam, hány féle betegséget szedhetek össze. – És egy hatalmas seggfej. Hát persze, hogy el kell rontania a rajongó gondolataimat. Mindegy, igazából hálás vagyok érte. Kár, hogy még ez is fintorgó, jókedvű mosolygásra késztet. Még akkor is imádom, mikor épp ekkora tapló. Mégis mi a fenét képzel rólam? Azt sem engedtem, hogy a nyelvüket a számba dugják, majd biztos a piszkos, fedetlen farkukhoz akarok érni. Hát persze. Minél tovább gondolkozom ezen, annál jobban felülkerekedik a fintor a mosolyomon. Kurvára semmi kedvem más férfiak undorító farkára gondolni. Kiráz tőle a hideg. Ennyit a harmadik menetről, már el is ment a kedvem tőle.

- Te voltál az első, akinek engedtem – jelentem ki szárazon. Ha nem kalandozott volna ilyen gusztustalan vizekre a gondolatmenetem, talán tudtam volna körmönfontabb, játékosabb válasszal szolgálni, de most csak ennyire futotta. Próbálom figyelmen kívül hagyni a jelentőségteljes megtorpanását, és nem felesleges teóriákat mögé képzelni.

- Első csók és első gumi nélküli szex. Elkényeztetsz, alondra. – Ah. Kurva nehéz morcosnak lenni rá, ha így örül egy ilyen egyértelmű információnak. Utálom, hogy hallom a hangjában azt a széles, derűs vigyort, amitől a forró fürdővízbe tudnék olvadni, ha látnám. Szerencsére nem látom. Látni akarom. Nem, nem szabad. Akkor megint hipnotizálni fog.

Egy hangtalan sóhaj szalad ki az ajkaim közül, mikor kihúzza belőlem az ujját, és magához szorít, de még ez sem elég, hogy megállítsa a negatív, sötét gondolatok feltörő hullámát. Valószínűleg mondta volna, ha ő is most szexelt volna először gumi nélkül. Hát persze, hogy nem így van. Az túl szép lett volna. Hogy is hihetném akár egy percre is, hogy én bármiben lehetek első neki. Ő már rég szétszórta az összes elsőjét, és még csak haragudni sincs jogom rá. Idefelé a kocsiban szívfájdítóan nyilvánvalóvá tette azt is, hogy prioritási sorrendben sem lehetek soha első a tesói mellett. Csak azt nem értem, mi ez az elviselhetetlen fájdalom a mellkasom közepén. Nem mintha komoly lenne a kapcsolatunk. Ez volt az első éjszakánk és alig két hete kavarunk. Neki ebben az egészben semmi különleges nincs. Gyűlölöm ezeket a sötét érzéseket, jobb volt a gondolatok nélküli kéjmámor.

- Ne bízd el magad. Ettől még elmegyünk vizsgálatra, amint visszaértünk New Yorkba. Ki tudja miket kaptál el a fotósasszisztens féle gyomorforgatóan aranyosnak látszani akaró srácoktól és csajoktól. – Engedem, hogy a hangomban tükröződjön az undor, amit akkor érzek, mikor az ex-partnereire gondolok, de a mellkasomat görcsösen szorító keserűséget megpróbálom elrejteni. Nem tudom, hogy sikerült e. Egy apró, eltemetett kis részem titkon abban reménykedik, hogy az lesz a válasza a megjegyzésemre, hogy nagyon ritkán szexelt gumi nélkül, és utána csináltatott tesztet. Vagy bármi, ami azt igazolja, hogy ez neki is egy különleges, kiemelkedő alkalom volt.

- Legyen, ha azután ott és akkor tehetlek magamévá, ahol csak akarlak. – Megremegnek az ajkaim, a csalódottságomat egy apró kis gombócba gyúrva ásom olyan mélyre, hogy soha többé ne kerüljön elő. Most először tudatosul bennem az iménti tetteim súlya. Eldobtam a biztonságot, amit húsz éve őrizgetek. Elvették az eszemet ezek az érzések, és az elvakultságomban biztosra vettem, hogy nem kaphatok el tőle semmit. Ennyit a végtelen szex edukációs óráról, amit Mrs Hartmann tartott nekünk gimiben. Egy izmos test és egy vonzó pofi kellett, hogy porba dobjak mindent. Hirtelen kedvem támad már holnap elmenni egy tesztre. Kár, hogy néhány napig úgysem mutatná ki, ha el is kaptam volna valamit. Őt kéne elküldenem holnap. Biztos örülne, ha magánkórházakba hajkurásznám egy idegen városban, utolsó pillanatos foglalásokra.

- Azért nekem is lehet beleszólásom? – dünnyögöm nagyon rosszul leplezett durcássággal. Nem kéne haragudnom rá, tudom, hogy semmi rosszat nem tett. Én voltam az, aki már megint megfontolatlan döntést hozott és túl sokat várt ettől az egésztől. Mindjárt visszajönnek az ostoba szerelmes ábrándozások is, mint az előbb. Mégis mit képzeltem? Persze hogy sokakkal szexelt gumi nélkül, ég és föld az érzés, a helyében én is így csinálnám. Azon kívül, hogy én undorodok mindenkitől, aki nem ő.

- Majd meglátjuk, alondra. – Utálom, hogy még a negatív gondolatokon is átverekszi magát a hangja melege, a mosolya gyengédsége, és a szavaiban megbújó izgalmas utalás. Nem hiszem el, hogy még mindig fel tudok izgulni rá. Nem hiszem el, hogy még az a gondolat is tetszik, hogy a beleegyezésem nélkül tegyen a magáévá. Mindazok után, amiket átéltem, komolyan pont erre rándult meg a farkam még a kimerült állapotában is? Most már tuti, hogy valami nincs rendben a fejemben. Ahhh. Na mindegy. Ha élvezni akarom az este hátralévő részét, ugyanazt kell tennem, amit a kocsiban is tettem. Lejjebb adni az irreális elvárásaimból. Nem mintha örök szerelmet készülnénk esküdni egymásnak a közeljövőben, csak kiélvezzük az egymás iránt érzett vonzalmunkat. Ennyi.

***

A forró, illatos fürdővíz és az éhgyomorra az ajkaim közé csókolt tequilák könnyedén ráztak vissza a derűs kedélyállapotomba. Még órákig képes lettem volna a melegben ázva csodálni a város szépségét, de a bőröm már így is beráncosodott és idegesítően felpuhult a víztől. Jelenleg még a vastag fürdőköpeny durva törölközőanyagának az érintése is kellemetlen az ujjbegyeimen. Sokat segített a hangulat enyhülésén az is, hogy valahogy képesek voltunk érdektelen semmiségekről diskurálni az exeinkkel való szexuális szokásaink helyett. Úgy tűnik, az nem egy jó téma egy romantikus pancsolás közben. Soha többé nem akarok egy szót sem hallani Axel múlt- vagy jövőbeli szexpajtiiról. Bár ha valaha véget ér ez a kapcsolat, kétlem, hogy bármit is hallani akarok majd róla. Vajon tényleg halálra ítéltük ezzel az egésszel a banda egységét? Most még ez sem tud érdekelni. Majd átugorjuk akkor ezt az akadályt, ha szükségünk lesz rá.

Lesütött pillantással figyelem a testemet körülvevő izmos combokat, és a hófehér fürdőköntöse rikító kontrasztját a kreol bőrén. Kibaszott szexi. Kicsit örülök, hogy felvette a köntöst, és nem kell farkasszemet néznem a testéhez hasonlóan túlméretezett farkával, miközben a hajamat törölgeti. Valamiért mégis ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy lassú, kíváncsi mozdulatokkal felsimogassam a zavaró ruhaanyagot a kőkemény combjain. Kíváncsi vagyok, meglepődne e. Nem hiszem. Gondolom megszokta, hogy könnyűvérű lotyók próbálják elcsábítani minden adódó alkalommal. Hosszút pislogva üldözöm el a buta képzelgéseket. Vajon neki elég volt ennyi pihenés, hogy újra felizguljon? Én még mindig egy leszívott aksinak érzem a testemet. Mindenesetre kényelmes itt kuporogni. És én még azt hittem, hogy csak ő jut be az én lábaim közé. Ki gondolta volna, hogy fordítva is megtörténik. Szinte látom az arcán a gúnyos, provokatív mosolyt, amit erre a megjegyzésre válaszolna, egy „tudod kinek jutsz be a lábai közé, kicsicsíra” pillantással fűszerezve. Ezen nem hiszem, hogy mosolyognom kéne az orrom alatt.

Mikor végez a hajam szárítgatásával, visszahúzná a kezét, de megállítom. Már a fürdőben megfogadtam, hogy szemügyre veszem a tetoválásait, csak valahogy mindig elterelődött a figyelmem. Most sincsenek olyan tévképzeteim, hogy az összeset lesz időm végignézni, megelégszem azzal, ha végre el tudom olvasni a még ismeretlen akkordokat. Nem tehetek róla, nehéz ám sokáig a tetkókra koncentrálni, ha egy ilyen testen vannak. Még egy dolog, amit soha nem fogok hangosan a szemébe mondani. Így is épp elég nagy az egója.

- Miért pont ez a szám? – kérdezem, amint beazonosítom az agyamban ismétlődő dallamhoz tartozó Green Day számot. Kevésbé ismerem, mint a másik kezén lévő szerzeményt, és őszintén szólva a szövegének is csak részleteire emlékszem tinikoromból.

- Emlék és tisztelgés. – Felnézek rá, hogy az említett emlékek után kutassak a komoly, szomorú óceánszemekben. Vissza akarom hozni a mosolyát. Van valami szép is abban, ha az ember úgy nő fel, hogy senkihez nem kötődik igazán. Nincs kit elveszítenie az úton. Viszont pont emiatt fogalmam sincs, hogy mit érezhet valaki, akit ilyen veszteség ért. Hogy kéne reagálnom? – A nagyapám előtt – fűzi hozzá, még mielőtt elkezdhetnék azon vívódni, hogy vajon szeretné e, hogy rákérdezzek, vagy jobban örül, ha nem pedzegetem a témát. Általában egy rémálomnak élném meg, ha valaki ilyen személyes dolgokat mesélne el nekem, de Axel gyászán osztozni természetesebb, mint a légzés.

- A mexikói? – Magam sem tudom, honnan jön a kérdés, de valahogy egy latin vérű nagypapához könnyebben tudom kapcsolni a zenés megemlékezést, mint egy nagy amerikai cég igazgatójához.

- Nem, őt sosem ismertem személyesen, csak az abuela-m történeteiből. – A mosolytól, amivel kimondja a számomra érthetetlen, a szövegkörnyezet alapján talán nagymamát jelentő spanyol szót, összeszorul a mellkasom. Talán azért, mert már ismerem ezt a mosolyt. Rám is hasonlóval szokott nézni. Megint áltatom magam. Hányszor fogok még belesétálni ebbe a csapdába? – Ő Campbell nagyapa. Kedvelted volna, fiatal korában egy rockbandában volt gitáros.

- Ahhoz képest erős váltás egy milliárdokat érő cég vezetése. – Tudom, hogy erről még személyesen nem mesélt nekem, de szerintem mostanra az egész világ előtt nyílt titok. Túl sok online hírlap lehozta, hogy bárki megússza az információt.

- Egyedüli gyerekként nem igazán volt választása. – Erre csak annyit tudnék mondani, hogy mindig van az embernek választása, ezért inkább hallgatok. Valószínűleg azért gondolom így, mert nem ismerem a családi kötelességek és a hovatartozás fogalmát. Lehet, hogy van az a szeretet, ami miatt feláldoznám a zenét? Tudom, hogy a mámorittas gondolataimban felmerült, hogy érte lehet, hogy megtenném, de vajon tényleg? Nem hiszem. – De nekünk azért utána is adott még privát koncerteket, valószínűleg tőle örököltük a zenei tehetségünket. – Többes szám? Eddig azt hittem, hogy csak Axel lett zenész a családból. Kicsit furcsálltam is, hogy egy ilyen tehetségnek nincs többszörös megnyilvánulása. Az ilyesmi általában csomagként jön a családokban, mint ahogy én is anyától örököltem a gyémánthangomat. Csak belőle hiányzott valami, ami a közönség megérintéséhez kell. Talán a lelke.

- A többiek is zenélnek?

- Harrison zongorázik, Vince pedig végig próbált néhány hangszert, míg kikötött a csellónál. Connor pedig gitározik, bár egyikük sem annyira jó benne, mint te vagy én. – Ezzel mondjuk még nem mondott túl sokat. Senki nem olyan jó, mint mi. Emberek a mi tehetségünk töredékével is lettek híres zenészek. – Nekik csak hobbi, nekünk az életünk. Pont ezért vagyunk annyira tökéletes páros. – Meg az összeillő szerénységünk miatt. Bár abban igaza van, hogy a zene iránti szeretetünk tényleg jó párossá tesz minket. Axel mindig meg fogja érteni, hogy mit jelent beleveszni az alkotásba. Sőt, az eddigi tapasztalataim alapján lehet, hogy még partner is lesz benne. Ha valakiből, belőle kinézem, hogy szó nélkül rábólint egy randi lemondására, csak mert ihletet kaptam és le kell írnom. Utána pedig egész este a nyakamban lihegve írná át még királyabbra a dobsávot. Utálom és imádom érte. Az én arrogáns, maximalista seggfejem.

Az ajkaimra hintett rövid puszija pontosan annyira elég, hogy többre vágyjak. A nyelvem apró mozdulatával próbálom megkeresni az ajkaimon felejtett ízét, de közel sem elég, amit találok. Mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna, hogy legutóbb érezhettem a nyelve puhaságát a szám mélyén. Pontosan tudom, hogy hova vezetne ez a gondolat, ha nem kopognának az ajtón. A picsába. Minek is rendeltünk vacsit? Ma kivételesen még ebédeltem is rendesen, és sokkal éhesebb vagyok valami másra. Kezdem úgy érezni, hogy Axel veszélyesebb függőséget okoz, mint a drogok, amik számtalan zenész karrierjét zúzták porrá.

***

Kinyitom a szemeimet, de így is ugyanaz az átláthatatlan vaksötét fogad. A hangtalan éjszakát csak alig hallhatóan szuszogó lélegzetvételek törik meg mellettem. Eltart néhány másodpercig, hogy felfogjam, hol vagyok, de ez a néhány másodperc is elég, hogy a szívem a torkomba költözzön. Kivételesen rossz értelemben. Axel mellett megszoktam, hogy a heves szívdobogáshoz jó érzéseket csatoljak, pedig az élet általában nem ennyire habostorta. Most épp meg akarok halni. A fejem hasogat, a szám annyira száraz, mintha homokot vacsoráztam volna, a lábaim erőtlenek, és a fenekemben is tompa fájdalom lüktet. A tegnapi esténk után nem gondoltam volna, hogy az utóbbi lesz a legkisebb problémám ébredéskor. A legnagyobb pedig az álmaimat váratlanul megszakító szempár. Túl sokszor hánytorgattam fel a múltat az utóbbi időben. Még ha csak gondolatban is, visszatértem oda, és megidéztem egy rég nem látott rémálmot. Tudtam, hogy ára lesz, hogy leeresztettem az érzelemmentesség pajzsait, csak azt nem, hogy ilyen hamar meg kell fizetnem.

Nem bírom tovább a sötétséget, halkan tapogatom ki a telefonomat az éjjeliszekrényen, ahová a félholt kábulatomban dobtam, mielőtt elájultam volna. Hunyorogva nézek a túl fényes képernyőre, de még ez is jobb, mint a szemeimbe égett sötét tekintetet látni.

5:13

Atyaég. Éjfélkor még nagyban dorbézoltunk, szóval ez biztosan nem volt elég alvás. A szemem megakad a telefonom mellett lévő palackon. Víz. Ahh, imádlak Axel. Felülök, és magamhoz veszem az üveget, ami felfedi a mellette lévő gyógyszereket. Egy apró mosoly áttöri a zsémbes ébredésem fintorát. Lehet, hogy tényleg behúztam a főnyereményt ezzel a pasival. Most már csak el kéne zavarnom a rám törő borús gondolatokat arról, hogy vajon hány sráccal volt ilyen éjszakája, hogy ennyire felkészült.

Nem bízom a véletlenre a dolgot, két tablettát is bekapok, hogy biztos legyen a hatás, majd visszafetrengem magamat a párnára. Szerencsére elég pénzem van egy új májra, ha ez tönkremegy. Új fejet nem tudok szerezni, ha a mostani úgy dönt, hogy felrobban. Elalszik a telefonom képernyője, és a szobát ismét bekebelezi az éjszaka. Lehunyt szemmel várom, hogy a gyógyszerek tegyék a dolgukat, de nem tudom tovább távol tartani az emlékeket. Miért pont most támadtak rám? Talán a vitánk miatt, talán csak a szülinapom közelsége.

A szülinap, amikor minden megváltozott. A tizennegyedik. Akkoriban még nem értettem eléggé a világ működését. Azt hittem, hogy mindent tudok, csak mert felnőttek között, nyüzsgő bárokban nőttem fel. Bárokban, ahol mindenki önmaga lehetett. Ahol nem volt ritka látvány az, hogy azonos nemű emberek enyelegnek. Tudtam, hogy az új, kertvárosi életünk más, de nem voltam elég okos, hogy minden különbséget felismerjek. Még így is volt annyi sütnivalóm, hogy ne reklámozzam, hogy beleestem a szomszéd fiúba. Együtt jártunk haza énekkarról, és esélyem sem volt ellenállni a mosolyának és az örökös, idegesítő optimizmusának. Egyikünk sem vallotta be, hogy mit érzünk, de a szülinapomon meglepett egy csokor rózsával. Annyira örültem. Ostoba. Ő is és én is. A hülye naivitásunk. Nem tudtuk, hogy hamarabb hazaérnek a szüleink a gagyi vasárnapi miséről, ahova mániákusan jártak. Soha nem felejtem el a megrökönyödést, amivel Russell kijelentette, hogy semmi normális nincs abban, ha egy fiú virágot vesz egy barátjának, és dobjuk ki azonnal. Miután elzavarta őket, megkérdezte tőlem, hogy mégis mi ez az egész. Nem kérdezett rá, hogy járunk e Colinnal, nem kérdezett rá, hogy meleg vagyok e, de valami megváltozott a tekintetében, amitől ösztönösen tudtam, hogy hazudnom kell. De mint nemsokára kiderült, akkor már késő volt hazudni. Sokat gondolkodtam rajta az évek során, hogy vajon én magam ültettem a fejébe a gondolatot, vagy amúgy is megtette volna, amiket tett? Lehet, hogy ez az elcseszett pillanat volt minden szenvedésemnek az alapja. Ez a buta lebukás. Colinék a következő héten felszívódtak, soha többé nem láttam sem őt, sem a családját. Nem kellett rákérdeznem, hogy tudjam, hogy Russell süllyesztette el őket. Nem kockáztathatta meg, hogy valaki elvegye azt, ami az övé. Soha nem sikerült rájönnöm, hogy a beteg kapcsolatunk hogyan fért bele a konzervatív értékrendjébe. Nem véletlenül döntöttem úgy, hogy ha ilyen következményekkel jár, többet nem szeretnék így érezni. Vagy akárhogy érezni. Akkor már tudtam, hogy a zene lesz az igazi szerelmem, és könnyebb volt belemenekülni ebbe, mint szembenézni az első tiniszerelmem tragikus végeredményének.

Soha nem lehet tudni, hogy mit hoz ki az emberekből ez az egész, ezért is nem akarom világgá kürtölni a kapcsolatunkat Axellel. Russell ugyan már nem bánthat, de előadóként mindig ki leszünk szolgáltatva a média és a rajongók szeretetének. Nem akarom megint alábecsülni a lehetséges következményeket. Egyszer már megtettem. Persze az is lehet, hogy csak félek. Épp elég ijesztő volt magamban elfogadni, hogy szükségem van Axelre, a gondolat, hogy mindenki megtudja ezt a titkot, szinte felemészt.

- Jól vagy, Siri? Remegsz. – Axel suttogó hangja a fülemet cirógatja, és nem várja meg a válaszomat azzal, hogy a karjaiba húzzon. A hátam a mellkasának simul, a teste forrósága azonnal elmossa a szörnyű emlékek által hátrahagyott hányingerkeltő reszketést a testemből. Elég néhány másodperc, és olyan, mintha soha nem is értek volna el az emlékképek jeges tőrjei. Tényleg Axel lett az új tüskepáncélom. Szinte látom, ahogy gladiátorruhában feltart egy napsugarakból kovácsolt pajzsot, hogy távol tartsa a tomboló jégviharokat. Jól nézne ki gladiátor ruhában. Egyszer lehet, hogy vetetek fel vele.

Vajon mióta van ébren? Tényleg remegtem. Észre sem vettem, amíg el nem mulasztotta. Ez ébresztette fel, vagy tegnap annyit szexeltünk, hogy kialakult közöttünk egy láthatatlan mentális kapocs, és felkeltette a kínlódásom?

- Úgy érzem magam, mintha most jönnék le egy egész éjszakás drogozásról – dünnyögöm őszintén. Nem mintha valaha drogoztam volna, de ilyesmi érzés lehet az utána lévő depressziós üresség. Voltam már másnapos, de ez most más. Most nem az alkohol hiánya üt ki, hanem azoké a forró, szenvedélyes érzelmeké, amikkel az éjszaka elhalmozott. Érezni akarom az érintéseit a bőrömön és a szenvedélyét a gyomrom mélyén. Újra. Hiányzik az a melegség.

- Fáj a fejed? – Most, hogy kérdezi, döbbenek rá, hogy már alig. Úgy látszik, hogy elég ideig vergődtem a múltamban, hogy hasson a dupla gyógyszer és a víz ütős kombója. Vajon nem érette a drogos utalásomat, és elkönyvelte, hogy az alkoholról és a másnapról beszélek? A kérdése erre utal, de a fenekemhez simuló, ébredező farka nem.

- Már nem vészes – suttogom halkan az igazságot. Az ébredéskor érzett fájdalmak nagy részét sikeresen elnyomták a fájdalomcsillapítók. Kár, hogy gondolatcsillapító gyógyszer nem létezik. Illetve mégis, úgy hívják, hogy nyugtató. De tippre annyira problémás exe még Axelnek sem volt, hogy nyugtatót is hozzon magával a reggeli ébredésekre. Én vagyok az első. – Emlékek – fűzöm hozzá öntudatlanul, hogy elhessegessem a nyomasztóvá váló csendet.

- Akarsz beszélni róla? – Finoman cirógatja meg a felkaromat az ölelésében, hosszút pislogva élvezem ki a testemen végigszáguldó jóleső borzongást. Még mindig a múltam rabja lennék? Nem akarom, hogy így maradjon, de nem tudom, mivel léphetnék túl ezen az egészen. Lehet, hogy tényleg beszélnem kéne róla? Valakinek. Neki. Lehet, hogy az segítene? Nem. Képtelen lennék rá. Nem akarok szánakozást látni a jégkék szemek forró örvényeiben. Az érzelemmentes világomba menekülve egészen eddig azt hittem, hogy nem ráztak meg a történtek, de lehet, hogy csak tagadásban éltem. Miért nem tudom élvezni az iránta érzett forróságot anélkül, hogy utolérnének a múlt fájdalmai? Nem fair. Egészséges emberként szeretnék Axel partnere lenni, nem pedig egy rémálmokban forgolódó, letört szárnyú madárkaként.

- Nem. – Jelentem ki halkan, miközben megfordulok az ölelésében. Nem akarok ezeken a gondolatokon rágódni. Nem itt és nem most. Bele akarok feledkezni a gyönyörökbe, amiket adni tudunk egymásnak. Megint. Mire kicsit feljebb csusszanok, már egészen keményen simul a merevedése a combomhoz. Úgy látszik, hogy hasonló elképzeléseink vannak arról, hogy mivel tudnánk magunkat a legkönnyebben újra békés álomba ringatni. – Drogozni akarok – suttogom a végtelenül puha ajkakra, mikor végre elérem őket. Óvatosan nyalintom meg a száját, hogy beeresztést nyerjek, és érezhessem a vágyott ízét. Nem kell sokat várnom, hogy megkapjam az engedélyt, és arra sem, hogy átvegye az irányítást a félénk kezdeményezésem felett. Imádom, hogy ennyivel nagyobb nálam. Mintha képes lennék annyira elveszni az ölelésében, hogy már azt sem tudom, hogy mi tartozik hozzám, és mi hozzá. Nem gondoltam volna, de még az is tetszik, hogy ennyire átveszi felettem a kontrollt. Persze ezt csak az ágyban hagynám neki, sehol máshol. Már felidézni sem tudom, milyen volt magányosan reszketni a múlt démonjainak az ostromában. Amíg ő itt van mellettem, soha többé nem leszek egyedül. Soha többé nem leszek kiszolgáltatott.

- Nem lesz sok? – kérdezi két lassú, becézgető csók között. Nem tudok nem elmosolyodni a gyengédségétől. Érzem, hogy pontosan annyira vágyik a folytatásra, mint én magam, mégis képes lenne megállni, ha erre kérném. Imádom érte. De a fenekem fájdalma meg sem közelíti azt, amit az emlékeim okoztak, és amire az ő közelsége az egyetlen jelenleg ismert gyógyír. Kicsit elhajolok tőle, de orrunk hegye még mindig összeér.

- Tudom, hogy olyan szép vagyok mint egy porcelánbaba, de nem vagyok törékeny. – Duruzsolom magabiztos vigyorral. Soha nem fogom kierőszakolni belőle a fejvesztett, szenvedélyes Axelt, ha azt hiszi, hogy minden mozdulatával összezúzhat. Baromság. Erősebb vagyok annál. Elfelejti, hogy simán lefutok 10 mérföldet, és végigpattogok egy három órás koncertet, nem fogok ripityára törni csak mert magához szorít. Mikor legközelebb összeérnek az ajkaink, érzem a mosolyát. A mellkasomban szétáradó melegség szinte megszédít, de nincs időm sokáig koncentrálni a furcsán émelyítő, kellemes érzésekre, mert az epres síkosító illata betölti a sötét szobát. Meglepetten kapok levegőért, mikor belém csusszan egy síkos ujja. Az eddigi lassú simogatások és csókok még nem tudatosították bennem, hogy a pillanatnyi vakság kiélesíti a többi érzékemet, és minden érintés, minden sóhaj többszörös erővel hat rám. Elgyengült mozdulatokkal karcolom végig puhán a hátát a körmeimmel, hogy én is kicsaljak belőle egy heves borzongást, és egy mély morranást az ajkaim közé. Megremegek tőle. Mindenétől. A gyengéd, tágító mozdulataitól a fenekemben, az epres síkosító aromájába vegyülő illatától, az izmai hullámzásától a testemhez simulva, a merevedése melegétől a combomon. Elolvadok. Már megint elolvadok.

- Fordulj meg – magam sem tudom, hogy parancs vagy kérés, csak azt, hogy minden vágyam teljesíteni. De valami visszatart. Akármennyire is izgalmasak a sötétségbe veszett érintései, nekem ennél több kell. Látnom kell az imádott kék szemeiben tomboló lángokat és bőrünk jól megszokott kontrasztját. Látnom kell őt.

- Előbb kapcsoljuk fel a lámpát. – Suttogom elhaló pihegéssel. Már kihúzta belőlem az ujjait, semmi nincs hátra, csak az, hogy mélyen belém merüljön. Tegnap már csináltuk gumival és síkosítóval, és gumi és síkosító nélkül, de gumi nélkül, síkosítóval még nem. Előre érzem minden porcikámban, hogy magasan ez lesz a kedvenc párosításom. Szinte már most érzem magamban a selymes, nedves forróságát. Remegek a vágytól, hogy végre érezhessem.

- Miért? Szerintem izgalmas a sötét is. – Hallom a hangján, hogy mosolyog, de mégis van valami komoly a mosolya mögött. Mintha tudná, hogy több van a kérésem mögött, mint aminek látszik. Azon sem lepődnék meg, ha tényleg tudná. Axelről beszélünk. Szokása valahogy mindig mindent tudni.

- Látni akarlak – jelentem ki egyszerűen. Esélyes, hogy az önimádó énje elfogadja ezt a kézenfekvő választ. A keze végigcirógatja a felkaromat, majd az oldalamon át levándorol a fenekem és a combom domborulataira, hogy emlékeztessen, milyen gyönyörök várnak rám, ha végre megadom magamat neki.

- Láttál eleget tegnap – suttogja. Nem tudom kiolvasni a hangjából, hogy mire gondol. Miért fájna neki felkapcsolni a villanyt? Miért nem enged? Lehet, hogy tudja. Lehet, hogy mindent tud, és az őszinteségemre vár. Tényleg nem futhatok örökké.

- Látni akarom, hogy te vagy az – ismétlem meg csak egy leheletnyit átfogalmazva az előző válaszomat. Hihetetlen, hogy egy kicsi fogalmazásbeli különbség mekkora szakadékot jelent a két válasz között. Nem egyszerűen csak látni szeretném. Azt kell látnom, hogy ő az. Főleg most, az álmok visszatérő kísértetei után, látni akarom, hogy ki az, akinek a karjaiban vagyok. Józan ésszel tudom, de az nem mindig elég. Talán még mindig nem hiszem el igazán, hogy kellhetek én neki.

- Siri, most nagyon jól figyelj arra, amit mondok. – A hangja komoly, de még így is végtelen érzelemmel és gyengédséggel ejti ki a nevemet. A szavai közben óvatos terelgetéssel fordít meg, és már tudom, hogy képtelen leszek ellentmondani neki. Már abban a pillanatban tudtam, mikor így mondta ki a nevemet. A hátamhoz simul, és mintha tökéletesen az ölébe terveztek volna, a testébe olvadok, miközben ő lassan a lábaim közé vezeti a vágyakozása félreérthetetlen bizonyítékát. A fenekem izmai sóváran lüktetnek az ürességtől. Megőrülök tőle. Mindjárt. Már mindjárt ott lesz, ahol a legjobban akarom őt. Könnybe lábadnak a szemeim, és tudom, hogy most akkor sem látnám, ha felkapcsoltuk volna a villanyt. Kínoz. Először azt mondja, hogy figyeljek, aztán pedig ellehetetleníti ezzel a könyörtelenül ráérős gyengédséggel. – Senki más nem csinálhatja ezt, csak én. Senki. – A súlyos szavaival egy időben, egy határozott, óvatos, de ellentmondást nem tűrő mozdulattal vezeti belém magát. Felsóhajtok a testembe nyilalló fájdalmas élvezettől, de a szavai azok, amik végleg felszakítják a szemeimen gyülekező könnyfátylakat. Nehézzé, reszelőssé válik a légzésem. A könnycseppek némán égetik az arcomat és csípik a torkomat, a mellkasom sajog a forrón lüktető csomótól, amivé az érzelmeim sűrűsödtek benne, és életemben először bevillan egy sorsdöntő gondolat a semmiből. Egy gondolat, amit egészen eddig lehetetlennek tartottam: van rá esély, hogy szerelmes vagyok. Lehet, hogy mégis létezik, mert kezdem érteni a dalokat, amiket írtak róla. A boldogságot és a fájdalmat is.

- Soha? – Csak utólag jövök rá, hogy az elborult, összekuszált pillanatom pontosan mit is kérdeztetett velem. Biztosan megőrültem. Újabb könnycseppek csordulnak végig a nedves bőrömön. Axel érintései ledermednek, és a vadul dübörgő szívem elnehezedik.

- Ha rajtam múlik, soha. – Megmozdul bennem, és magam sem tudom, hogy a néma, megkönnyebbült felzokogásomat a válasza vagy a testemre zúduló rémisztő élvezet okozza. Reszkető mellkassal próbálok levegőt juttatni a tüdőmbe, de mikor végre sikerül, elpazarlom arra, hogy a nevét nyöszörögjem. Azt hiszem, sírok.

- Axel. – A hangom halk és zihálós, de muszáj kimondanom. Miért is hittem azt, hogy látnom kell ahhoz, hogy tudjam, hogy ő teszi ezt velem? Igaza volt. Végig igaza volt. Senki más nem csinálhatja ezt, csak ő. Senki mástól nem esne ilyen jól. Senki másnak nem tudnám így engedni. Többé nem. Csak ő tehet meg velem mindent. Csak ő tehet így a magáévá.

- Mondd még a nevem, Sirim. – Elvesztem. Fogalmam sincs, hányszor suttogom, sóhajtom, nyöszörgöm a nevét. A csípője erőteljes lökései egyre gyorsabbak, a szabad keze a testemen kalandozik, mígnem megáll a felül lévő combomon, és kicsit felemeli, hogy széttárja a lábaimat és még mélyebbre juthasson a testemben. Csodálatos. Annyira éget, és annyira tökéletes mélységeket ér el bennem. Elképzelhetetlen. Nem tudom, mikor jön el a pont, hogy a spanyol szavaira alig hallható „gyorsabban”, „erősebben” suttogásokkal válaszolok, de ő mindet meghallja. Tudom, mert teljesíti az összes könyörgésemet, még azokat is, amiket nincs is erőm kimondani. Hogy csókoljon meg, hogy ne engedjen idő előtt elélvezni, mert vele együtt akarok, és hogy ő is mondja ki a nevemet. Minden néma kérést teljesít. Imádom.

Szeretem.

Még ki sem fújom a heves, szédítő, lábujjgörbítő orgazmusom utolsó hullámának a rekedtes sóhajait, még ki sem élvezem igazán a hangos nyögése forró fuvallatát a tincseim között, már magába szippant a sötét, álomtalan pihenés.

***

Lemondó pillantást dobok Axel felé, mikor egy kihívó félmosollyal kinyitja nekem az anyósülés ajtaját. A vállamon csücsülő kisördög győzköd, hogy ne szálljak be, csak hogy én is az agyára mehessek kicsit, de minél tovább ácsorgunk az autó mellett, annál nagyobb az esély rá, hogy valaki felismer minket a hotel előtt. Oké, tudom, hogy ennyire talán még nem vagyunk híresek, de jobb félni, mint megijedni. Ennek a hotelnek ugyan nem a mi rajongótáborunk az elsődleges célközönsége, de holnap koncertünk lesz a városban, szóval nem kizárt, hogy az utcán már összefuthatunk néhány rajongóval. Pár másodpercnyi néma akaratpárbajt követően egy szemforgatással, és egy apró, sikertelenül elfojtani próbált mosollyal adom meg magamat, és beülök. Utálom, hogy még olyankor is mosolygásra késztet, mikor épp veszítek ellene. Ezután a reggel után viszont baromi nehéz nem mosolyogni rá. Tökéletes volt. A hajnali vad szeretkezésünk után úgy aludtam végig a délelőttöt, mintha kiütöttek volna egy kimerítő bokszmeccsben. Még a kicsekkolás tíz órás határidejét is lekéstük, pedig bármiben le merném fogadni, hogy Axel már ébren volt. Felébreszthetett volna. Bár amilyen mélyen aludtam, lehet, hogy nem sikerült volna neki. Még soha nem aludtam tizenegyig. Soha. Mindenesetre ha már úgyis ki kellett fizetnünk a délutáni kicsekkolás büntijét, elidőztünk még egy kicsit a szobában, és rendeltünk egy könnyű ebédet is. Reggelre már túlságosan érzékennyé váltam odalent, hogy bevállaljunk még egy menetet, de biztos, ami biztos, párszor még kielégítettük egymást egy frissítő zuhany közben. Hah. Nem kéne erre gondolnom, mert megint felizgulok. Hogy lehet egyáltalán ennyiszer felizgulni és elélvezni ilyen rövid időn belül? Az egész testem zsibbadt és érzéketlen, mintha elhasználtam volna minden energiát és élvezetet, amire képes, de tudom, hogy elég lenne egy szexi pillantás vagy egy rossz szó tőle, hogy ez az állapot száznyolcvan fokos fordulatot vegyen.

Kizökkenek a reggelünkről való álmodozásból, mikor Axel is bevágódik mellém a vezetőülésre. Akármilyen jó is volt az este, az éjszaka és a reggel is, azért a másnap és a testi kimerültség rányomja a bélyegét a felhőtlen hangulatomra. Ébredéskor is kellett egy fájdalomcsillapító, hogy elinduljon a nap.

- Szerintem kiérdemeltem, hogy kicsit elkényeztesselek. – Hosszút pislogva rakom össze, hogy mire gondol, és eszembe jut az iménti farkasszemezésünk az ajtónál. Azóta annyira elmerültem a gondolataimban, hogy már szinte el is felejtettem. A végén még természetessé fog válni, hogy a tenyerén hordoz, és rászokok. Az nem lenne optimális.

- Tegnap óta egyfolytában kényeztetsz – dünnyögöm fáradtan, miközben lejjebb húzom az arcomon a baseball sapimat, hogy elrejtsem a bőrömet melengető pírokat. Utálom, hogy rá akarok szokni arra, hogy így bánik velem. Annyira jó különlegesnek érezni magamat a szemében.

„Soha?”
„Ha rajtam múlik, soha.”

Ne gondolj rá. Ne gondolj ezekre a szavakra. Mindkettőnkből csak a vak szenvedély beszélt. Meggondolatlan semmiségek. A mai világban még a házasság sem örök, nemhogy egy pár hetes kapcsolat. Csak azt nem tudom, hogy a gondolataimat is csak a sóvár vágy hajtotta e. Szeretem őt? Mi az, hogy szeretni? Ez a fájdalmas függőség lenne a szerelem? Ez a szívszorító bizonytalanság?

- Ne is emlékeztess, mert visszaviszlek a szobába. – És helyben is vagyunk. Elég egy elejtett megjegyzés és egy játékos vigyor, hogy a szívem izgalmi állapotba kapcsoljon. Axel oldalra sandítva, pimasz pillantással figyeli a zavart összeomlásomat. Tudom, hogy csak piszkál a dologgal, de a fenébe is, engedném, hogy visszavigyen a szobába. El akarok szökni a világ elől, és belefeledkezni a társaságába. A nevetéseinkbe, a beszélgetéseinkbe, a bőrünk forró összesimulásába és a csókjainkba. Valószínűleg ő is megérzi, hogy túlságosan sóvár pontot ért a piszkálódása, mert elrontja a pillanatot, mielőtt butaságot válaszolhatnék. – Még sírtál is a karjaimban. – A tegnap éjszaka emlékeibe révedő tekintettel, szemtelen mosollyal adja meg a kegyelemdöfést. Egy hangos „pffffff” szalad ki az ajkaim közül, és muszáj hozzávágnom valamit, de csak a sapkám van kéznél. Halkan felnevet az arcában landoló sapitól. Tudom, hogy épp vezet, de leszarom. Aligha fogunk halálos balesetet szenvedni ebben az araszolós dugóban, egy koccanást pedig megér egy ilyen csúnya megjegyzés megbüntetése.

- Seggfej vagy – dühöngöm, de képtelen vagyok levakarni az apró, ott ragadt mosolyt az ajkaim csücskéből. Túlságosan élvezek harcolni vele. Imádom, hogy nem unalmas. Imádom, hogy mindig tudja, mivel vonja el a figyelmemet és szórakoztasson.

- Remélem tudod, hogy ezt nem kapod vissza. – Fél kézzel elengedi a kormányt, és az ölében landolt sapit az ajtajában lévő kesztyűtartóba süllyeszti. Hé! Az álcám.

- Gigantikus nagy seggfej vagy – ismétlem meg a sértést kicsit nyomatékosítva, majd oldalra dőlve próbálom elérni a testén keresztül az eltulajdonított sapkát. Valószínűleg nem segíti a küldetésemet, hogy alig tudom visszatartani a nevetést. Végtelenül szélesnek tűnik ez az autó, mikor egy rögbi játékoson keresztül kéne elnyúlni valahogy a távoli ajtóig. Oké, nem érem el. Akkor marad a követelőzés. – Add vissza!

- Nem félsz, hogy lefotózzák kintről, ahogy rám mászol? – Összeszűkült szemekkel pillantok fel az eldőlt, az ölében fetrengő, nyújtózkodó pozíciómból. Mikor rádöbbenek, hogy kívülről hogy nézhet ki az ádáz, egyoldalú csatám, inkább visszakecmergek a helyemre. – Már látom a holnapi főcímeket arról, hogy miféle módokon kényeztetsz a városi dugóban. – Kész, eddig bírtam röhögés nélkül. Tök bolond ez a srác. Imádom. Mintha bárki azt hinné, hogy kockáztatom a gyémánttorkom épségét azzal, hogy az ajkaim közé veszem azt a baseball ütőt. Talán a turné után. De ezt inkább nem mondom el neki.

- Ha így lesz, megöllek. – A nevetős vigyorom széles mosollyá szelídül, mikor a fejembe nyomja a sapkámat. Épp egy piros lámpánál állunk, a vidám tekintetünk eggyé olvad egy fullasztóan lassú, megtorpanó pillanatra. A csoda szép, halovány óceánszemek megint olyan csillogó érzelmeket rejtenek, amik nem lehetnek ott. Túlságosan félek reménykedni benne, hogy jól látom. Még soha nem féltem ennyire semmitől. Összeszorul a mellkasom egy ismeretlen sóvárgástól, amit nem tudok hova tenni. Olyan szavakra vágyom tőle, amikre nem szabadna. Olyan érzelmekre, amik nem is biztos, hogy létezhetnek. Arra a lehetetlen örökkévalóságra, amiben nem is hiszek. Szinte fizikai fájdalmat okoz, de megszakítom a szemkontaktusunkat, és az előttünk lévő autósorra nézek. Muszáj mondanom valamit, amivel elűzhetem ezt az érzést a túlságosan komollyá vált pillanatunkkal együtt. – Arra gondoltam, hogy kiszállok pár utcára a hoteltől, és csavargok néhány órát a városban, addig te lóghatnál kicsit a többiekkel. Ha együtt megyünk vissza az nagyon feltűnő. – A hangom halk, és még engem is meglep, mennyire tárgyilagos. Ég és föld az előző legkörhöz képest. Elzárkózom előle. Túlságosan akarok valamit, amit nem kaphatok meg, ezért inkább elmenekülök. Majd jobb lesz. Most minden túl heves, szükségem van egy kis időre, hogy meggyőzzem magamat, hogy ez nem lehet szerelem.

- És mi van akkor ha feltűnő? Wy úgyis sejti, Noah meg úgysem jön rá. – Nem nézek Axelre, de szinte így is látom az irritált pillantását. Még szerencse, hogy ez csak egy bérelt kocsi, mert úgy néz ki, hogy valahogy mindig veszekedésbe torkollunk, ha beülünk. Rossz ómen.

- Tök mindegy. – Rohadtul nincs kedvem megint belemenni ebbe az egészbe. Kérlek Axel, csak engedd el. Fáradt vagyok.

- Nem lenne egyszerűbb elmondani nekik? – Hát persze, hogy nem engedi el. Tegnap is csak azért mentünk bele a kényszeres tűzszünetbe, hogy ne basszuk el az éjszakánkat. Most már nincs mit elbaszni, az elkövetkezendő pár napban tippre csak társaságban látjuk egymást. Igazából akár össze is veszhetünk, miért is ne.

- Nem. – Összefűzöm a kezeimet a mellkasom előtt, és oldalra fordulva nézek ki a mellettem lévő ablakon. Soha semmi jó nem születhet abból, ha publikussá tesszük ezt a kapcsolatot. Mi van ha rajongókat veszítünk miatta? Vagy ami még rosszabb, mi van ha bandatagokat? Ki tudja, hogy fog heves, kiszámíthatatlan Noah reagálni egy meleg kapcsolatra a bandán belül. Wy pedig már így is némán ítélkezik afelett, hogy kockára tesszük a bandaegységet egy kis dugásért, nem kell neki megerősítés. Tudom, hogy ez az egész csak mellébeszélés, és az igazi indok inkább a múltbéli berögződés, de azt még képtelen vagyok felvállalni. Túl sok mindent kéne elmesélni hozzá. Dolgokat, amiket talán soha nem tudok szavakba önteni. Még neki sem.

- Miért? És ne mondd, hogy nem állsz rá készen – idézi a tegnapi válaszomat. Elhúzott szájjal, megfeszült tagokkal meredek az utcán hömpölygő délutáni tömegre. Hosszú percek telnek el, zebrák és zöld lámpák suhannak el mögöttünk, de még mindig csak a csend felel a kérdésére. Keresem a szavakat, amik mindkettőnknek megfelelnek, de kezdem úgy érezni, hogy ezek a szavak nem léteznek. Talán egy ideje már nem is keresem őket, csak az önsajnálatomba merülök. Ő töri meg a nyugtalan csendet békítő, óvatos hangon, mintha egy vadmacskát próbálna magához édesgetni. – Csak szeretném megérteni. – Megérteni? Megérteni azt, hogy mi történt az életemmel, miután fény derült az első kapcsolatomra? Még csak kapcsolat sem volt, csak két kíváncsi, egymást kerülgető tinédzser bénázása. Már nem vagyok olyan sebezhető, mint akkor, de az álmaimat még romba döntheti az igazság lelepleződése. De még engem is meglep, hogy mennyire szeretném, ha megértené. Még soha nem éreztem azt, hogy beszélni szeretnék erről az egészről, de azt akarom, hogy Axel tudja és értse, hogy miért vannak ilyen furcsa mániáim.

Elnyílnak az ajkaim, de nincsenek szavak. Még soha nem próbáltam a múltam egy részét sem szavakba önteni, ezért most nem is találom őket. Nem tudom, hogy kell. Szép. Egy író, aki nem találja a szavakat. Talán okkal. Ha elmondom neki, minden meg fog változni. Máshogy fog rám nézni. Nem akarok tőle sajnálatot vagy szánalmat, a gyengéd rajongására vágyom, amit örökre elveszítenék. Tényleg választanom kell, hogy imádjon, de ne ismerjen, vagy ismerjen, de ne imádjon? Nem megy. Nem akarok választani. Nem tudom, miért hittem, hogy van lehetőségem egy egészséges kapcsolatra, mindazok után, amiket tettem. Amiket engedtem, hogy tegyenek velem. Nincs jogom hozzá. Eladtam zongoraórákért és énektanárért tini koromban.

Miért kell erőltetnie ezt a témát? Miért nem jó minden úgy, ahogy van? Nekem jó volt így. Fél lábbal kint, fél lábbal bent. Biztonságos távolságból, titokban, ismeretlenül.

- Ha véget vetnénk az egésznek, akkor nem kéne titkolóznod. – Suttogom szárazon, de képtelen vagyok megvárni a válaszát. Nem akarom hallani. Ha azt mondja, hogy igazam van, és legyen így, akkor biztos, hogy összeomlok. Épp egy piros lámpánál állunk, kinyitom az ajtót, kiszállok, és belevetem magamat az utca tömegébe. Hátra sem nézek, csak a távolból hallom a nevemet és a zöldre váltó lámpánál meginduló autók dudaszóját magam mögött. Nem hiszem el, hogy tényleg ezt mondtam. Ostoba. Ostoba, ostoba, ostoba. Mit művelek? Ez most szakítás volt? Nem volt szakítás, igaz? Feltételes módot használtam. Bepánikoltam. Túl ijesztő volt megpróbálni mesélni a múltamról. Hogy gondolhattam, hogy menni fog? Ki kell szellőztetnem a fejemet. Kell egy hely, ahol zongorázhatok. A turné kezdete óta nem éreztem a billentyűk nyugtató, márványos tapintását az ujjbegyeimen. Az elmúlt hetekben az Axellel épülő kapcsolatunk mellett a koncerteket inkább munkának és kötelességnek éltem meg, nem pedig a szenvedélyem elsődleges tárgyának. Mintha kezdeném elfelejteni, hogy a zene az egyetlen szerelem, aki mindig mellettem lesz. A zene. Vele még csak titkolni sem kell a kapcsolatomat, az egész világ tudhatja. Ő nem pedzeget olyan témákat, amikről én nem akarok beszélni. Ő nem mondja el a hátam mögött a tesóinak.

Vakon tapogatom ki magam mellett az óvszer dobozát, hogy egy pillanatra se kelljen elszakítanom tekintetem a térdeim közt fekvő megelevenedett vágyálomról. Karcsú teste szinte beleolvad a fehér ágyneműbe, kipirult mellkasa csábítón emelkedik és süllyed kapkodó légzése ütemében. Kénytelen leszek beszerezni pár szett sötétebb ágyneműt otthonra, hogy láthassam velük bőre kontrasztját. Tekintete csillog, mint a napfényben fürdő tiszta vizű óceán. Elégedett mosolyra húzódnak ajkaim a bennük rejlő érzelmektől. Imádom, hogy ennyire imád. Magamhoz láncolom a csodálattól ragyogó szempárt. Arca maszatos a korábbi könnyektől, ajkai tompa csillogással nyílnak el. Kibaszott gyönyörű. És csak az enyém. Az összes ostoba rajongó csak a felszínes szépségét láthatja, én mindent. Ezért a Siriért megérte elviselni a fagyos pillantásokat és gyűlölködő beszólásokat. És mindig meg is fogja érni.

Fogaimmal tépem föl a gumi kis zacskóját, kiélvezve minden pillanatát. Talán kicsit mesterkélt, talán kicsit színpadias, de teljesen megéri, ha ilyen tekintetet kaphatok cserébe. Úgy bámul, mintha valamilyen transzba esett volna. Amíg én vagyok a főszereplője, addig nem bánom. Imádhat amennyit csak akar. Esküszöm, már csak ez a vágyakozó pillantás elég lenne ahhoz, hogy elmenjek. De abban hol az élvezet? Hallani akarom a nyögéseit, érezni akarom teste reszketését magam körül. Még sosem kívántam ennyire senkit. Voltak jó éjszakáim, de egyiküknél sem éreztem azt, mint most Sirinél. Hogy rohadtul magamnak akarom minden kis rezdülését, és bármennyiszer is fogom megkapni, nem fogok ráunni. Lehetetlen.

Tekintete követi kezem mozdulatait, pislogás nélkül, elnyílt szemekkel bámulja, ahogy felhúzom a gumit. Remélem jól figyel, mert hamarosan majd neki kell csinálnia. Az ő karcsú ujjai sokkal izgatóbbak lennének farkam körül, mint a sajátjaim. Ha tippelnem kéne, még ezt sem csinálta. Vagy csak annyira lenyűgözik az adottságaim, hogy teljesen elvarázsolódott. Istenem, mennyire szexi az ártatlansága. Hogy lehet ez ugyanaz a srác, aki rezzenéstelen arccal elküld a picsába, ha egy kicsit is idegesítem? Ez az ő varázsa. Ez a kettősség teszi őt annyira érdekessé és csábítóvá. Na megy egy halom más dolog is, amiket talán egyszer vele is megosztok. Mondjuk szívesen belesúgnám őket a fülébe, szex utáni izzadt összebújás közben. Mondjuk ahhoz előbb meg kéne történnie.

Elégedett vigyorral mászok fölé, újra elrabolva tekintetét. Pillantása ködös, és valószínűleg nem is igazán tudatosult benne, hogy az imént nézett végig egy olyan privát showt, amikkel milliókat kaszálhatnék a netem. Szerencse, hogy nem vagyok rászorulva, így ő az én egyszemélyes közönségem. Imádom elkápráztatni.

- Fájni fog a szemed, ha nem pislogsz – arca szinte égeti vigyorgó ajkaim, ahogy bőrére suttogom a szavakat. Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de még sötétebb árnyalatot ölt arca, bár el kell ismernem, ez már nem teljesen a zavar alkotta paletta. Van itt már vágy és düh egyaránt. Jól áll neki. Ahogy a szikra is, ami tekintetében jelenik meg. Ennyit az odaadó szerető csodáló pillantásairól. Visszatért hozzám az én heves pacsirtám, aki két lágy élek között kivájja szememet az éles csőrével.

Míg szavait keresi, végig futtatom oldalán kezeimet, és megemelem csípőjét, hogy egy kényelmesebb pozícióba terelhessem. Teste azonnal reagál, gondolkodás nélkül cselekszik, és teszi, amit kérek tőle. Jól van, alondra. Tetszik ez a bizalom. Tetszik, hogy a tested tökéletesen tudja, hogy bennem megbízhat. Ha hallgat rám, olyan gyönyöröket élhet át, amikre soha nem is gondolt volna. Tökéletes az összhang.

- Már megint kurvára nagyra vagy maga… - igen-igen tudom. Az egóm, az önimádatom, a megrendíthetetlen önbizalmam. Majd máskor meghallgatom ezt a monológot, most sokkal fontosabb dolgom van. Farkam feneke partjai közé csúszva találja meg a hívogatóan forró pontot. Most már legalább tudom, hogyan lehet elhallgattatni. Kár, hogy nagyközönség előtt nem alkalmazhatom ezt, mikor ráunok a dühödt tombolására. Döbbent légvétele alátámasztja az elméletem, miszerint fogalma sem volt róla, mit csinálok. Csak el kell terelni a figyelmét, nem szabad engedni, hogy gondolkodjon, és akkor ösztönből cselekszik. Mint ahogy most lábait és körém fonja. Jól van kicsi pacsirtám, véget ért az előjáték, ideje rátérni a lényegre. Csak remélni tudom, hogy eléggé felkészítettem. Mindent megtettem, a síkosítót sem sajnáltam, de ez még nem garantál semmit. Hiába nem egy szűz fiúcska, így is úgy érzem, mintha lehetetlen küldetésre vállalkoznék. Olyan lassan haladok előre, amennyire csak visszafojtott vágyaim engedik, de az izmok lüktető szorítása csak kínzóan lassan oldódik körülöttem. Fogaimat összeszorítva figyelem arcát, a vonásait uraló kétségbeesett küzdelmet. Még élvezi. Még nem fáj neki. Ha fájdalom apró nyomát látom, meg fogok állni. Azt hiszem menni fog. Azt hiszem. Vagy legalábbis kurvára remélem. Lehetetlenül szűk, és lehetetlenül csodálatos. Combjai remegve szorítanak, légzése felületes. pillái félig lehunyva. Mit egy erotikus vágyálom. A nedves forróság olyan erővel szorít, hogy szinte teljesen felőröli önuralmamat. A levegő nehéz, mindent kitölt a rohadt epres síkosító, és Siri illata. Tömény és kábító. De most nem veszthetem el a fejem. Most arra kell figyelnem, hogy ő élvezze. Még ha rohadtul belehalok is közben.

Óráknak tűnik, mire sikerül legalább részben elmerülnöm forró testében. Nem fog menni. Kibaszottul nem fog menni, ha nem lazít egy kicsit. Képtelenség, hogy teljesen beférjek ebbe a karcsú és tökéletes testbe. Úgy érzem összeroppantom őt. Élvezi, de egyetlen mozdulattal képes lennék ezt porrá törni. Nem tehetem meg. Mással talán nem lennék ennyire figyelmes, nem csapnám rá az ajtót a vágyaimra, de Siri különleges. Kurvára jobbat érdemel ennél. Halk zihálásunk összeolvad, felveri a szoba csendjét. Remegése rám is átragad, ahogy mozdulatlanul próbálok erőt gyűjteni a folytatáshoz. Felemészt a forrósága. Mondanom kéne valamit, segítenem kéne ellazítani a testét, de túlságosan kiszáradt a szám. Túlságosan nehéz koncentrálni és nyugodtnak maradni, míg ő ennyire tökéletesen öleli körbe merevedésem. Végül az ő reszkető, erőtlen hangja simul bele a csendbe.

- Nem is annyira vészes – ó édes krisztusom, ez kibaszottul nem lehet igaz. Nem hiheti, hogy csak ennyi. Komolyan azt gondolja, hogy már benne vagyok? Ennyire elvette a vágy az agyát? Remélem nem találja ki, hogy túl nagy a farkam, ezért dob, mert istenre esküszöm, kihajítok valamit az üvegfalon. Egyszerre kétségbeejtő és komikus ez a helyzet. Sosem hittem volna, hogy egyszer kisebb szerszámra vágyok majd, de kezdek közel kerülni ehhez az állapothoz. Ha most azt mondja inkább fújjuk le, mert ez után nem fogja bírni a koncertet, szét fogok szakadni. Valószínűleg képes lennék kihúzódni belőle, de fájna. Fájna, hogy nem lehet végre teljesen az enyém. Kínlódásom egy halk, boldogság nélküli nevetést csalnak elő száraz torkomból. Képtelen vagyok tovább bámulni tökéletes vonásait, amit csak még lenyűgözőbbé tesz a vágyakozása. Fejemet az övé mellé ejtve lopok illatából. Ez jó. Ez a tömény Siri aroma segít egy keveset. A merevedésem csak még jobban lüktet tőle, de a lelkemen segít. Nem fog lerugdosni magáról. Ő az a típus, aki eléri, amit akar. És most ugyanolyan hevesen vágyik rám, mint amennyire én meg akarom kapni őt.

- Még csak félig vagyok bent, Siri – karcos hanggal, szinte erőszakkal előcsalva szavaimat osztom meg vele a sokkoló valóságot. Bár arcát nem látom, teste merev mozdulatlansága mindent elárul. Nem erre számított. Édes naiv kis pacsirtám. Lehet ülve tolod le a következő koncertet, de nem megyünk el ebből a szobából addig, míg nem éreztem magam körül az orgazmus hullámain vergődő testedet. Kibaszottul végig csináljuk, még ha az egész esténk rá is megy.

- Meg akarsz ölni? – hangja annyira kétségbeesett, hogy összeszorul tőle mellkasom. Ha tovább kell hallgatnom, lehet megtörök, így inkább egy csókba fullasztom reményvesztett nyöszörgését. Sajnálom, alondra. Életemben először tényleg sajnálom. Bár képes lennék átugrani ezt a részt, és elhalmozni őt gyönyörrel. A korábbi partnereim is ennyire szenvedtek volna? Nem tudom. Kurvára fogalmam sincs. Mert ők fele annyira sem érdekeltek, mint Siri.

Lehelete forrón simogatja ajkaim, de bármennyire is szeretnék, nem maradhatok. Egy gyengéd simítással búcsúzom ajkaitól, hogy feltérdelhessek. Muszáj stratégiát váltanom, mert így nem jutunk előrébb. Mintha csak még jobban szorítana, mióta megtudta, hogy a neheze még hátra van. Próbálom türelmesen vállaimra csalogatni a karcsú, hófehér lábakat, de kezdek kifogyni belőle. A kutat, ahonnan eddig szereztem, kiapasztja Siri forrósága és néma remegése. Fel fogom adni. El fogok veszni.

Puha bőrét simogatva, karcsú lábait csókolgatva próbálom csillapítani vágyam, és ellazítani testét. Egyik sem megy túl sikereresen. Milliméterről milliméterre csúszok egyre bentebb testében. Véget nem érő kínzás. Pokoli órák, amik megnyújtják szenvedésem. Elérhetetlen messzeségben ragyogó gyönyör képe. Nem bírom. Rohadtul nem bírom tovább. Bocsáss meg pacsirtám. Csípőjére markolva egyetlen gyors mozdulattal teszem meg a maradék távolságot. Nem tudtam tovább kínozni magamat. Helyette őt kínzom. Tövig merülök benne, szinte megszédülök a forróságtól, ami elviselhetetlen gyönyörrel szorítja lüktető merevedésem. Szívem őrült iramot diktál, fáj a légzés, fáj a mozdulatlanság, fáj a körülöttem lüktető izomgyűrűk részegítő érintése. Ajkai elnyílnak, vonásai megfeszülnek, tekintetében felragyognak a jeges szikrák, ahogy elmerül a gyönyör hullámaiban. Gyönyörű. Annyira kibaszottul gyönyörű. Farka apró rándulásokkal teríti szét magját a hófehér hasán. A látvány, az érzés, és a tudat, hogy végre benne lehetek, túl sok. Le kell hunynom szemeim, hogy ne süljek el én is azonnal. Akkor ki kéne húzódnom, és kezdeni előlről az egész kínzást. Nem. Azt még egyszer nem élném túl. Ha már itt vagyok, kiélvezem minden pillanatát. Imádom, hogy ennyitől elment. Hogy ennyire érzéki a teste, és hogy ennyire vágyik rám. Ha fáj is neki, azt tompítja a gyönyör, ami még mindig ott cikázik bőre alatt. Érzem kósza rezdülésein és elhaló légvételein.

Próbálok kitartó lenni, ajkaimmal puha lábát simogatni, és várni, hogy lecsillapodjon reszketése, de kibaszott nehéz. Tényleg el kell kezdenem meditálni. Ezt képtelen leszek másképp elviselni. Összeroppantja minden önfegyelmemet. Egy kibaszottul tökéletes vágyálom vagy Siri. Egy álom, mai most végre valóra válik.

Tudom, hogy nem vártam eleget, tudom, hogy még időre lenne szüksége, de elfogyott. Akarom őt. Annyira kibaszottul akarom. Könnyes szemei elnyílnak, ahogy megmozdítom csípőmet. Kissé kihúzódom belőle, hogy aztán még mélyebbre merüljek tökéletes testében. Nem kapkodok, nem préselem őt bele az ágyba, pedig legszívesebben ezt tenném. Ha nem Siriről lenne szó, kikövetelném, ami nekem jár. Kettő-null az ő javára eddig, ideje, hogy én is megkapjam a vágyott kielégülést. Egyszer majd megmutatom neki a heves, fülledt szexet is, de ez most nem az a pillanat. Ez most a tökéletes szeretkezésé. Amiben még sosem volt része. Amit velem tapasztalhat meg először. Egyre kevesebb testében a feszültség, vonásaiban egyre hátrébb húzódik a fájdalom, hogy átengedje helyét a gyönyörnek. Merevedése ismét hasának feszül, mintha nem néhány perce ment volna el. Tökéletes. Annyira kibaszottul tökéletes.

Szükségem van ajkai forróságára. A csókjára, az ízére. Mindent akarok belőle. Lehajolok hozzá, így elérve, hogy még mélyebbre jussak testében. Már nem szorít annyira kínzóan, már ő is képes élvezni. Ahogy lazulnak izmai, úgy válnak egyre hevesebbé mozdulataim. Már nem kell annyira aggódnom, hogy fájdalmat okozok neki. Még összetörhetem ugyan, de sosem lennék rá képes. Kurvára meg akarom őt óvni mindentől, még a saját hevességemtől is. Hamarosan. Hamarosan majd készen áll rá. Addig tartanom kell a láncokat. Ha lazábban is, de tartanom kell őket. Belemorranok ajkaiba, ahogy csókunk egyre hevesebbé válik. Egyre nehezebb a józan golatokba kapaszkodnom. Levegő. Levegőre van szükségem.

Elhúzódom tőle, kissé felemelkedve gyönyörködöm látványában. A gyönyör könnyei csillognak szeme sarkában, ajkai duzzadtak a csókunktól, ujjai kétségbeesetten markolják a párnát feje mellett. Muszáj ismét gyorsítanom a tempón, különben belepusztulok. Fejemet ismét az övé mellé ejtve suttogom rekedtes szavaim a fülébe. Összefüggéstelen becézgetések, halk könyörgés, az iránta érzet érzelmek és forró imádat szavai. Szavak, amiket nem érthet. Nem tudom miért nyúlok a spanyolhoz, talán mert nem állok rá készen, hogy mindent elmondjak neki. Még bennem is csak körvonalazódnak ezek az érzések, nem tudom úgy kimondani, hogy ő is megérthesse. Vagy talán így őszintébbek? Nem tudom. Túl zavaros most minden. Benne lenni és érezni őt túlságosan csodálatos. Bárcsak hallhatnám a nyögéseit, a halk sikolyokat, a remegve elrebegett nevemet az ajkai közül. De hiába könyörgöm, ezt nem adja meg. Miért tagadod meg tőlem? Miért küzdesz ellene minden alkalommal, alondra?

Remegő ujjai tincseim közé fúródnak, a hajgumim eltávolításának tompa fájdalma segít kicsit visszatérni józanságomhoz. Felemelem fejem, hogy a ragyogó, könnyes tekintetbe bámulhassak. A mélyén ott kavarognak azok a szívszorító érzelmek, amiket én sem vagyok még képes kimondani neki. Pedig ugyanazt érezzük. Ugyanúgy kellünk egymásnak. Ugyanúgy megtaláltuk a helyünket a másik oldalán.

- Mit mondtál? – remegése túlhevessé vált, így kényszerítettem magam egy lassabb tempóra. Hogy miért? Mert egy kibaszott mazochista vagyok. Ahelyett, hogy gyorsan megadnám mindkettőnknek amire vágyunk, elhúzom az élvezetet. Kurva nagy ötlet. Ki kéne vizsgáltatnom magam, mert tuti van valami baj a fejemmel.

- Azt, hogy engedd el a hangodat, pacsirtám. Nem hall senki, csak én – az elsuttogott szavak csak egy részének fedem fel a jelentését. Még nem akarom őt a többivel terhelni. Nem akarok hirtelen rázúdítani mindent. Még a végén visszakapnám a tüskés sündisznómat, aki menekül előlem. Azt nem engedhetem. Nekem ez a puha, imádnivaló srác kell, aki csak akkor szúr, ha kiérdemlem. Nem tudom honnan szerzek erőt a gyengédséghez, amivel orromat arcához simítom. Ezt is csak ő képes kihozni belőlem. Tudtam én imádnivaló szerető lenni, aki elkényezteti a partnereit, de sosem éreztem még így senki iránt. Sirivel minden más. Minden különleges. Ajkaimmal forró csókot égetek homlokára, belesűrítve minden kimondatlan szót. Édes kis pacsirtám.

Arcára kiül a kétségbeesés, a küzdelem, és egy megfoghatatlan, mélyről jövő félelem. Próbálkozik. Látom rajta, hogy próbálja elengedni magát, próbálja szabadjára engedni hangját, de nem jár sikerrel. Csak halk zihálás és remegő légvételek hagyják el ajkait. Az ajkakat, amiket most kérlelően nyújt felém. Menedéket keres. Biztonságot. Én pedig bármit megadnék neki. Egyszer majd ezt a gátat is áttörjük, alondra. Együtt sikerülni fog. El foglak halmozni olyan emlékekkel, amik kimossák a múltat a fejedből, míg már csak én maradok ott. Nincs helye másnak abban a csinos kis buksinak. Na jó, a zene maradhat.

A forróság lassan felemészt. Mozdulataim darabossá válnak, rekedt nyögéseim megállíthatatlanul törnek elő ajkaimból. Már nem elég a csókja. Már nyaka puha bőrére és ritmustalan káoszban emelkedő mellkasára van szükségem. Elborítom csókjaimmal, nyelvem követelőző érintéseivel. Nem elég az illata, az íze is kell. Ha a hangját nem kaphatom meg, minden mást kell elvennem. Mert ő az enyém. Rohadtul csak az enyém.

Megremeg alattam, testét elborítja a néma gyönyör. A forró izomgyűrűk lüktetve szorulnak össze körülöttem, magukba szippantva utolsó ellenállásom. Nem tudok tovább küzdeni. Nem is akarok. Nyakába sóhajtva fogadom az orgazmus felszabadító, hűs megnyugvását. Megkaptam. Végre teljesen megkaptam az én gyönyörű pacsirtámat. Teljesen az enyém. A kulcscsontja feletti vékony bőrt szinte átszakítja szíve vad ritmusa. Az ajkaimat simogató lüktetés csodálatosabb, mint bármi. Miattam ver ilyen hevesen. Ha volt is fájdalom, azt elűztük. Holnap talán panaszkodni fog, de most élvezte. Végre megtapasztalhatta milyen a valódi szeretkezés. Ha ezek után is ragaszkodik az állításához, hogy ebben nincs érzelem, akkor valamit kibaszott rosszul csináltam. De ez úgysem történhet meg. Mert én kevés dolgot, és azt is csak ritkán csinálok rosszul. A szex pedig egyáltalán nem tartozik ezek közé.

Csak annyira emelem fel fejem, hogy egy lassú, érzelmes csókra csábíthassam puha ajkait. Még nem húzódok ki belőle, még élvezem az otthonos forróságot, a helyet, ahová tökéletesen illek. Ez az alkalom nekem is más volt. Mert ebben több érzelem volt. Ebben Siri volt. Karjai nyakam köré fonódnak, amitől elégedett, boldog mosoly kúszik az övét becéző ajkaimra. Erre talán még a szexnél is jobban vágytam. Békés pillanatokra. Nyugalomra, és az érzelmek uralta csendre, amit nem csesznek szét kotnyeles bandatársak. Ezen a ponton még a turnét is képes lennék félbeszakítani csak azért, hogy vele tölthessem az időt. Kár, hogy acélbetétessel rúgna seggbe érte. Ahogyan én is magamat, amint eléggé kitisztult a fejem.

Ha nem lenne rajtam az ostoba gumi, most egyszerűen addig folytatnám, míg újra keménnyé nem válok kis testében. Nem biztos, hogy bírna még egy menetet, de azért rápróbálnék. A koncertünk szerencséje, hogy gondoltam a biztonságra. Így kénytelen vagyok megszakítani a lomha csókot, és kihúzódni tökéletes hátsójából. Remek, most már a koncerteken csak arra tudok majd gondolni a bőrgatyába bújtatott seggének látványakor, hogy milyen volt benne lenni. Hogy mennyire kibaszottul csodálatos volt, ahogy körül öltelt. Remek. Úgy gondolkodom, mint egy tinisrác, aki most vesztette el a szüzességét.  

A használt óvszer a kukában landol, és én is lopok néhány darabot a zsebkendők közül, amikkel Siri is tisztogatja magát. Meg sem próbálom kerülni a látványt, inkább vállalok még egy fájdalmas merevedést, de akkor is kiélvezem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire erotikus lehet, ha valaki a hasát törölgeti, de kezdem azt érezni, hogy Siri bármit is tesz, azt képes erotikus módon csinálni. A pír eltűnt, bőre ismét hibátlan márvány. Vétek, hogy ennyire érintetlenül hagytam, de leszedné a fejem, ha itt-ott kiszívnám sápadt bőrét. Hamarosan. Olyan helyeken, ahol csak én láthatom. Kibaszott izgató lenne. Bah. Kezdem úgy érezni túl sok szabályhoz kell tartanunk magunkat titkolózó sztárzenészekként.

Reszkető teste csábít vissza az ágyba. Áhh, hazugság. Akkor is hozzá akarnék bújni, ha mexikói hőség uralkodna a szobában. Túl jó érzés, ahogy karcsú teste mellkasomhoz simul, ahogy ajkai gyengéden simítanak végig az enyéimen. Nem tudom eldönteni melyikünk kezdte, de nem is igazán érdekel. Remegése csitul, bőre egyre jobban felmelegszik simogató érintéseim alatt. Hogy lehet ennyire puha a szúrós tűskék alatt? Kezdem helyeselni az érintések iránti utálatát. Legalábbis azt, hogy rajtam kívül senki sem érhet hozzá. Ha tudom, hogy miféle kiváltság ez, hamarabb kezdem értékelni. Most már tisztában vagyok vele, hogy a szabad érintések nagyobb díjnak számítanak, mintha kapnék egy Grammy-t. Imádom, hogy csak az enyém. Végig zongorázom csigolyáin, és formás hátsóján, amiért meg is kapom a jutalmamat. Egy jóleső borzongás. Szóval ez egy érzékeny pont? Lassan felfedem a titkaid, alondra. Adj néhány hetet, és jobban fogom ismerni a tested, mint bárki. Bár a tapasztalatok azt mutatják a korábbi baromarcúak nem is nagyon törték magukat, hogy megismerjenek téged. Mintha Stradivari hegedűt adnál egy botfülű kezdő kezébe. Pazarlás az egész.

-Axel… - forró suttogásától bizseregni kezdenek ajkaim, és elégedettség keveredik a mellkasomban kavargó bonyolult érzelmekhez. Megy ez neked kis pacsirtám, csak éppen az időzítés nem a legjobb. Remélem hamarosan szeretkezés közben is megtalálod a hangod, nem csak romantikus összebújások alkalmával, vagy amikor el kell küldeni engem a picsába. Tekintete ragyog, olyan sebesen cikáznak benne a különböző érzelmek, hogy képtelen vagyok megragadni őket. Vajon melyiket akarja megosztani velem? Kétlem, hogy ő sokkal bátrabban mondaná ki ezeket, mint én. Még mindkettőnkben ülepednie kell a dolgoknak. Kezdem azt érezni, hogy a zenével jobban ki tudjuk fejezni az érzéseinket, mint szavakkal. Valószínűleg ezért választottuk ezt a pályát. Nem panaszkodom, alig várom az első szerelmes számot, amit a zongorájánál ülve énekel el nekem. Miközben magát kíséri. Lehetőleg meztelenül. Akkor pont ugyanazok az érzelmek szőnék át a hangját, mint amik most kavarognak tekintetében. – Annyira jó veled – édes kicsi pacsirtám. Halk suttogása olyan érzelmeket csal elő mellkasom mélyéről, amiket senki korábban. Mélyebb, forróbb, valóságosabb. Nem akarom elengedni ezt a srácot. Soha. Akkor sem, ha minden tudását beleadva próbál megszabadulni tőlem. Hiszen csak színjáték lenne. Ez a pillanat itt az igazi valóság.

- Veled is, Siri – még soha, senkivel nem volt ennyire jó. Elég látnom az arcán megjelenő rózsákat, hogy tudjam, jól tettem, hogy én is kimondtam. Túlságosan aranyos. Mintha nem akarná elhinni, hogy ez az egész vele történik meg. Pedig elhiheted alondra, én itt vagyok, és nem megyek sehová. Hogy biztosítsam erről, ismét ellopom magamnak ajkait. Hátha egy kis kényeztetés világossá teszi ezt a számára. Azonban hamar meg kell változtatnom a tervemet, mert a lágy jazzből hamar varázsol egy pörgős rock számot. Úgy csókol, mintha hetek óta nem érhettünk volna egymáshoz. Türelem alondra. Anélkül is megadok neked bármit, hogy leharapnád a nyelvem az édes kis fogaiddal. A tömény íze, a hozzám simuló remegő teste rossz helyre csoportosítja a forróságot testemben. Nem lesz ez így jó. Azt hittem még van egy kis időm, mire újra fel tud állni, de Siri mellett rekordokat döntögetek. Majd rákeresek mennyi a legkevesebb idő két merevedés között, hátha bekerülök a Guinness rekordok Könyvébe. Viszont ennek még addig kell véget vetnem, míg van elég vér az agyamban. Gyengéden belemarkolok fenekébe, hátha a kis fájdalom eszébe juttatja mennyire rossz ötlet most folytatni. De persze ő most is meglep. Elfelejtettem, ahogy a segge érzékenyebb, mint hőn imádott hangszálai. Ahelyett, hogy leállna, remegve sóhajt ajkaimba. Remek. Kurva jó. Van még ilyen nagyszerű ötleted, Axel? Nem csesztél még ki eléggé magaddal, gondolkodj. – Ha ezt csinálod, megint rád fogok ugrani – végülis ő is férfiból van, hátha könnyebben megérti, ha pontosan elmondom neki, hogy mi a probléma. Még mindig imádom, hogy így reagál rám, hogy ennyire akar, de kivételesen le kell lőnöm a saját egomat. A vigyort megtartom, de a késztetést, hogy belekezdjünk egy második körbe, félresöpröm. Nedves csókot nyomok homlokára, és önfegyelmem utolsó morzsáit összegyűjtve kelek ki mellőle. Szinte fájón lüktet a bőröm, hogy elvesztette a kapcsolatot az övével. De vagy ez, vagy a farkam fog hamarosan roppant fájdalmasan pulzálni. Talán ez a kisebbik rossz.

Lassú léptekkel közelítem meg a kádat, végig magamon érezve a forró jégként csillogó tekintetet. Ha már a szexet megtagadtam tőle, a látványt nem fogom. Ilyesmiben úgysem gyönyörködhet túl gyakran. Elégedett mosollyal töltöm meg a kádat, és az odakésztett habfürdőkből is választok egy olyan illatot, ami talán mindkettőnknek megfelel. Sosem voltam nagy szakértője az ilyesminek, de Siriért bármit. Még házirabszolga üzemmódba is képes vagyok átkapcsolni a kedvéért. Legalábbis egy rövid időre biztosan. Kivéve, ha szexrabszolgáról van szó, azt egész hosszan el tudnám viselni. Halkan szusszanva túrom hátra tincseim, miközben vetek egy pillantást a város éledező fényeire. Na jó, a kilátásért tényleg megérte kivenni ezt a szobát. Majd megköszönöm a recepciós csajnak, ha holnap is találkozom vele. Megérdemli a jattot.

- Tetszik a műsor? – önelégült vigyoromat meg sem próbálom elrejteni, miközben végig mérem az ágyon hasaló tökéletes alakot. Karcsú lábai a levegőben kalimpálnak, amitől feneke megfeszül. Tuti direkt csinálja. Nem lehet tudat alatt ennyire szexi valaki. Ez már szabályos bűncselekmény. Az arcán elterülő békés mosoly viszont azt sejteti, hogy semmi szándékosság nincs benne. Fogalma sincs mennyire közel vagyok ahhoz, hogy odasétáljak és beleharapjak a seggébe. Vajon mennyire díjazná a dolgot?

- Nagyon, nehogy abbahagyd – nocsak. Nem gondoltam volna, hogy az aranyos Siri ennyire jól megfér a határozott és élvezkedő Sirivel, de már most imádom. Minél jobban összemosódnak a személyiségének az elemei, annál közelebb jutunk ahhoz a sráchoz, aki bármikor bármit kérhet tőlem, és én agyatlan zombiként teljesítem. Mindenesetre most sem kell kétszer kérnie. Örömmel adom meg neki a tökéletes szerető látványát. Magamutogató vagyok? Talán egy kicsit. Önimádó? Sosem tagadtam. De ki lenne szégyenlős, ha ilyen teste lenne?

Vállammal az üvegfalnak támaszkodva gyönyörködöm a város fényeiben. A nap már lebukott a horizonton, sötétségbe burkolva Atlantát. A város azonban felvette a harcot a sötétséggel, lámpák, autók, kivilágított felhőkarcolók százaival. Nem olyan lenyűgöző, mint New York, de azért nincs oka panaszra. Csak egy-két percbe telik, már hallom is a takaró surrogását. Nem sokáig bírtad nélkülem, alondra. Felé fordulva figyelem alakját a szoba félhomályában. Izmaim megrezdülnek, ahogy látom megremegni lábait, és végig suhanni arcán a fájdalom apró árnyát. Kész lennék azonnal mellé ugrani és elkapni mielőtt a padlón köt ki, de úgy tűnik végül nincs rá szükség. Végig rajta tartom a szemem, de sikerül mellém érnie. A fájdalom is eltűnt vonásaiból, de pont elég ideig volt ott, hogy nehéz súlyokat pakoljon mellkasomra. Nem kellene, hiszen tudtam, hogy ez lesz. Lehetetlen volt úgy csinálni, hogy ne okozzak fájdalmat. Tudtam, hogy túl apró és törékeny hozzám képest. Remek. A bűntudat is bekerül az érzelmek közé, amiket csak ritkán üdvözölhettem magamban. Eddig.

Csak akkor nyugszom meg igazán, mikor végre oldalamhoz simul. Legszívesebben átkarolnám derekát, hogy biztosan tartsam, de nem akarok monológot hallgatni arról, hogy túlságosan féltem, keményebb, mint amilyennek tűnik, és ne bánjak úgy vele, mint egy élethez is túl szerencsétlen ostoba szőkével. Inkább követem tekintetét, és ismét belemerülök a város látványos pezsgésébe.

- Sosem gondoltam, hogy egyszer láthatom ezt a várost a lábaim előtt heverni – váratlanul ér a hangjában megbújó emlékek súlya. Csak szemem sarkából pillantok rá, de ennyi is elég, hogy lássam, nincs teljesen itt velem. Ugyanebben a városban jár, de sok-sok évvel korábban. Egyedül, vagy valakivel? Jó vagy rossz emlékek ezek? Annyi kérdésem van, de egyet sem merek feltenni. Annyira sebezhetőnek tűnik, ha a gyerekkora kerül szóba, nem akarom úgy látni őt ezen az estén. Ennek most a boldogságról kellene szólnia.

- Eddig azt hittem, hogy szerinted az egész világ a lábaid előtt hever – próbálom a megszokott szurkálódással visszacsalogatni magamhoz. Halk kuncogása jelzi, hogy sikerrel jártam. Jól van. Ne felejtsd el, hogy a jelenben vagy velem, nem pedig az isten tudja mennyire elcseszett múltadban. Csak akkor veszem észre, hogy egy ideje már őt figyelem, mikor találkozik tekintetünk. Sokkal komolyabbnak tűnik, mint eddig bármikor. A dühös, a kétségbeesett, a vágyakozó, a gyűlölködő és még megannyi tekintetét már ismerem, de ez új. Még nem tudtam eldönteni, hogy mennyire tetszik.

- Gyerekkoromban sokat járunk ide anyával. Mikor még csak ketten voltunk – tekintetét ismét a város felé fordítja, mintha a fények segítenének felidézni az emlékeket. Nem gondoltam volna, hogy magától mesélni kezd. Fogalma sincs, mennyire hálás vagyok ezért. Elképzelni sem tudja, milyen forró érzelmek szorítják össze torkomat az őszinteségétől. Kis sebezhető pacsirtám. – Az egyik szeretője néha tudott neki menő fellépési lehetőségeket intézni a városban. Nem szerettem az itteni puccos fellépéseit, sokkal személytelenebbek és stresszesebbek voltak, mint az otthoniak – a hanglejtéséből érzem, hogy nem igazán volt oda ezekért a szeretőkért. Vajon hány ilyen önjelölt állovagot kellett elviselnie gyerekkorában? Csodálatos gyerekkor lehet, amiben az anyád folyton váltogatja a pasikat, akik csak ígérgetnek míg végül lelépnek. Ha jobban belegondolok, ez megmagyarázza, miért nem hisz a kapcsolatokban. Ha nem látsz magad előtt működő példát, akkor abnormális egyéjszakás kalandok válnak a normálissá. Vajon mennyire roppant össze az anyja az ilyen váltásoknál? Lehet azért nem ragaszkodik senkihez, mert nem akarja, hogy őt is összetörjék? Annyi égetőbb kérdésem lenne, mégis egy olyat választok, ami nem tolakodó és nyers. Talán egyszer feltehetem a többit is, de nem most és nem itt.

- És mindig hozott téged is? – nem fér a fejembe, hogyan hozhat egy anya ennyire bizarr döntést. Milyen idióta cipeli magával a gyerekét államokon át, csak hogy ott legyen mikor fellép? Miért nem hagyta a nagyszülőkre? Egy baráti családra? Egyáltalán, hogy hiányozhatott ennyit az iskolából? A tanárok sosem keresték? Vagy volt orvos ismerős, aki leigazolta neki kamu betegségekre hivatkozva? Nem értem. Rohadtul abnormálisan hangzik az egész. Egy gyereknek nem így kéne felnőnie, nekik kell az állandósság.

- Persze, én csináltam a haját és a sminkjét – meg sem próbálom leplezni a döbbenetet, ami kiül az arcomra. Nem tudom, hogy az sokkol jobban, hogy egy gyerekkel csináltatott ilyen dolgokat, hogy a fiával csináltatott ilyen dolgokat, vagy szimplán a tény, hogy Siri most is képes lenne ezekre a dolgokra. Azt hittem csak a staffnak köszönheti, hogy mindig ennyire piszkosul jól néz ki, de ideje átértékelnem a dolgokat. Bármennyi is szokatlan gyerekkora volt, az arcán megjelenő mosoly alapján valamennyire szerette. Hát persze. Siri nem átlagos, talán nem is illet volna hozzá egy átlagos gyerekkor. – De ne mondd el Tessának, hogy értek hozzá, mert falra mászok, ha hajat kell fonnom valamelyik fellépésünk előtt – elmosolyodom a bizarr képre, ahogy Wy mögött állva próbálja tökéletes fonatokba igazgatni a sötét tincseket. Ha nekik nem is, nekem egyszer megcsinálhatná. Valamiért vágyom rá, hogy ez is egy olyan oldala legyen, amit csak én láthattam. Mindent magamnak akarok, ki akarom őt sajátítani, megismerni az összes kis titkát. Ha már bejutottam a tüskék mögé, teletömöm a zsebeimet.

- Tele vagy meglepetésekkel, mi alondra – még ha nem is értek mindent, boldoggá tesz, hogy végre nem teljesen sötét emlékekkel hadakozik. Egyelőre ennyi talán elég is. Van még bőven időm rá, hogy megismerjem minden titkát. A korábbi partnereim múltja nem különösebben izgatott, talán mert éreztem, hogy nem sokáig lesznek mellettem, de Siriről idővel minden tudni akarok majd. Remélem képes lesz annyira bízni, hogy megossza őket velem. Nem élhetünk úgy örökké, hogy titkaink vannak egymás előtt. Túlságosan kedvelem ahhoz, hogy elviseljem ezt tőle. Ajkaimat homlokára simítom, mielőtt felkutatnám tekintetét. Rohadt szerencsés vagyok, hogy az enyém. – Már akkoriban is Miamiban éltetek? – megpróbálom kihasználni a nyugodt, békés hangulatot, hogy többet tudjak meg. Úgy tűnik mára kezdek kifogyni a türelemből. De talán, ha a kellemesebb emlékei közt kutatott eddig, sikerül is ott maradnia.

- Nem, Jacksonvilleben. Csak akkor költöztünk Miamiba, mikor anya újraházasodott egy gazdag képviselőhöz tizenkét éves koromban – ennyit a nagyszerű tervemről. Tekintete újra az éjszakai város fényeit kutatja, de a tekintetében csak merev sötétség tükröződik. A hangja is elnehezül, már nyoma sincs benne annak a felületes jókedvnek, amit korábban hallottam. Helyben vagyunk. Azt akaratlanul rátaláltam a múltjában rejlő egyik szarságra. Válaszok után kutatva fürkészem arcát, de nem tetszik, amit látok. Siri jó az érzelmei elrejtésében. De ezt még ő sem képes teljesen leplezni. Ilyen rideg megvetést nem okozhat, ha olyan személyt idézel fel, akit tisztelsz. Ha jól vettem le, akkor az anyja egy középszerű énekesnő volt, aki államokon keresztül is magával cipelte volna a fiát, ha van egy kis reménye az elismerésre. Egy ilyen élet után megváltást kellett volna jelentenie egy gazdag mostohaszülőnek. Ám Siri arcáról hiányzik a hála legkisebb formája is. Ráadásul hogyan maradna titokban a mai világban, hogy egy képviselő fia biszexuális rockénekes, aki éppen meghódítja Amerikát, és lassan az egész világot is? Az újságírók keselyűként repülnének rá egy ilyen hírre, ő mégis képes titkolni a múltját. – Republikánus – arcomra undorodó fintor kúszik, és talán a mai nap legnagyobb erőfeszítésébe telik, hogy nem köpök a padlóra ennek az egy szónak a hallatán. Nem is kell többet mondania. El tudom képzelni min mehetett keresztül egy ilyen alak mellett. A hangjában rejlő maró keserűség értelmet ad annak a dalnak is, amit az első koncertünk soundcheckjén énekelt. Eddig nem tudtam hová tenni, de így már vannak ötleteim. Nem tudom létezik-e undorítóbb ember a világon, mint egy republikánus politikus. A politika sosem volt az én világom, de félig mexikóiként esélyem sem volt teljesen elkerülni az eszméik negatív hatásait. A külsőmön túlságosan látszik, hogy nem tartozom teljesen a szent amerikai néphez. Az ilyen agyhalottak nézetei miatt kaptam gyerekkoromban kéretlen megjegyzéseket, és tippeket, hogy hova mehetnék vissza a családommal együtt. Sajnos a magániskolák sem jobbak, mint a többi. Sőt, a sok elkényeztetett sznob kölyök még gonoszabb tud lenni, mint egy átlagos gyerek. Mert apuci mindentől megvédi őket. Szerencse, hogy elég hamar elég nagyra nőtem ahhoz, hogy ne próbáljanak többet belém kötni. Ujjaim megfeszülnek már a puszta elképzelésektől, hogy Sirinek mi mindent kellett átélnie egy ilyen családban. Ismerve ezt a titkot, már csodálom, hogy csak ennyire lett elcseszett.

- Menjünk fürdeni? – most nem csak ót akarom visszarántani a sötétségből, kivételesen nekem is szükségem rá, hogy ejtsük a témát. Eltelik néhány másodperc, mire újra megkapom a ragyogó óceánkék szemek figyelmét. Minél többet nézem őket, annál gyönyörűbbek. És annál kevésbé illenek ehhez a rágógumiszín frizurához. Remélem a turné után visszatér az eredeti hajszínéhez, az sokkal jobban illik hozzá. Mindenhogy lélegzetelállító, de úgy az igazi.

Bólintva mosolyodik el, és nyújtva felém kezeit. Tudom, hogy a tekintetében csillogó kérlelés csupán túlzó színjáték, de a mosolya őszinte. Őszinte és kibaszottul imádnivaló. Hogyan lennék képes nemet mondani, ha így néz rám? Rohadtul vesztettem ellene már akkor, minkor először megmutatta az igazi édes, szeretetre vágyó, csodálatosan tökéletes arcát. Sosem hittem volna, hogy valaki egyszer ennyire az ujjai közé csavarhat, de azt hiszem neki sikerült. Minek tagadni? Bármit megtennék neki. Remélem még egy ideig nem jön rá, biztosan megpróbálná kihasználni, hogy lett egy házi rabszolgája. A legrosszabb, hogy nem is biztos, hogy annyira bánnám, mint szeretném.

Imádattal átszőtt mosollyal emelem fel karcsú testét a földről. Tényleg nincs szinte semmi súlya. Fel kéne hagynia a fényevéssel, mielőtt teljesen elfogy. Előre látom anya végtelen monológját arról, hogy mennyire karcsú és törékeny ez a fiú, biztosan nem eszik eleget, és ha így folytatja, akkor beteg lesz. Természetesen spanyolul, hogy ne sértse meg a vendégünket. Mosolyom kiszélesedik a gondolattól, hogy mennyire bosszanthatja majd Sirit a sok spanyol. Láthatóan nincs oda a nyelvért… vagy legalábbis azért, hogy nem ért semmit. Tényleg be kell neki szereznem egy szótárat. Lehet még azt is felajánlom neki, hogy ha szeretné, tanítom rá. Ígérem csak az órák egy része szólna arról, hogy szexi kifejezéseket mondatok ki vele, majd gyűröm őt magam alá egy fullasztó menetre. Vagy kettőre. Mielőtt megérezhetné mennyire tetszik ez az ötlet, na meg a hozzám simuló puha teste, óvatosan belecsúsztatom őt a forró vízbe. Vonásai szinte azonnal ellazulnak, még egy halk sóhaj is kicsúszik halvány ajkai közül. Nagyszerű. Egy kád meleg víz és némi habfürdő egy pillanat alatt elérte azt, amiért nekem órákig kéne küzdenem az ágyban. Talán, ha a kádban szeretkeznénk, több sóhajt kapnék? Legközelebb mindenképp kipróbálom.

Míg imádott pacsirtám végre tényleg pihen egy kicsit, én folytatom a tökéletes este projektet. Végig magamon érzem tekintetét, míg a gyertyákkal bajlódom, amik romantikus fénybe vonják a szobát. Sokkal kellemesebb, mint a spotlámpák szembántó fénye. Ráadásul így még csodálatosabb látványt nyújt a világ legszexibb énekese. Nedves tincsei a tarkójához tapadnak, ahogy nyakig merül a forró vízben, arca kipirosodott a hőtől. Még a gyér fényben is látom mennyi érzelem csillog a jégkék szemekben. Tényleg az enyém. Kibaszottul csak az enyém. Néhány rövid pillanatig csak élvezem a látványt, ahogyan ő is. Imádom, hogy meg sem próbálja leplezni elégedetten legelésző pillantásait. Ha nem lenne már így is határtalan az önbecsülésem, most a kétszeresére dagadna. Azonban csak egy igazi marha álldogál a kád mellett, ha csatlakozhatna is imádata tárgyához. És tudtommal nem szerepel az igazolványomban, hogy marha lennék.

A kádba csúszva élvezem ki a víz forróságát. Ha Siri nem lenne, még melegebb vizet eresztettem volna, de nem akartam, hogy megégesse magát. Fene se tudja, hogy mennyire érzékeny az a hófehér bőr. Mindenesetre eljött a tökéletes alkalom, hogy folytassuk a teljes kikapcsolódást. A szex megvolt, a fürdő megvan, most jöhet egy kis alkohol, hogy még jobban ellazulhassunk. Nem célom berúgni, éppen csak vágyom rá, hogy az elmúlt napokban kiéheztetett elmém kicsit zsibogjon, pont úgy, mint kielégült testem. Kár, hogy nem teljesen kielégült. Még van bennem néhány menetre elég energia, de Siri teste azt nem bírná. Vagy ha mégis, akkor holnap szegény édesanyám rengeteget csuklana. Talán egy kis alkohol majd abban is segít, hogy ne legyen annyira kemény a farkam a habok alatt. Vagy csak még nehezebben fogom megállni, hogy rávessem magam. Kétesélyes dolog, de mindig is csíptem a szerencsejátékot.

- Kicsit korainak érzem, hogy magadra tetováltattál – terveim szövögetéséből, és a tökéletes mennyiségű tequila kitöltéséből Siri incselkedő hangja ránt ki. Egy rövid pillanatig nem is igazán értem, hogy mire céloz a jól ismert sunyi kis piszkálódással, de miután követem tekintetét, nekem is muszáj elmosolyodnom. Szóval megint kiszúrt egy tetoválást. Azt hittem már az összeset szemügyre vette, hisz nem először lát ruhák nélkül. Úgy tűnik eddig valami más vonta el a figyelmét, ha a meztelen pasijában kellett gyönyörködnie. Ejnye, Siri.

- Elkéstél a poénnal, már bebizonyítottad, hogy nem vagy serpiente – szinte idegennek érződik a becenév, amit első találkozásunkkor aggattam rá. Akkor azt hittem egy aljas kis csúszómászó, aki mindenkibe belemar, aki az útjába kerül. Egy gyönyörű, de halálos lény, aki nem tűr meg maga mellett senkit. Talán életem legnagyobb tévedése volt. Vannak jellemvonások, amik megmaradtak, de átformálódtak. Ahogy egyre jobban megértem őt, elkezdem látni a valódi értelmüket. És Siri valódi természetét. Kár, hogy egy pacsirta tetkó nem illene az imázsomhoz.

 - Fenébe – megjátszott csalódottsága ismét megütni a kibaszottul aranyos szintet. Legszívesebben megcsókolnám azokat a halvány ajkakat, és addig el sem engedném őket, míg meg nem érzem mosolyukat. Azonban úgy tűnik, erre még várnom kell. A fintor valódivá válik, mikor kezébe nyomom a felespoharat. Ejnye, alondra, megsebzed a szívem. Ennyire nem undorodhatsz tőle. ha képes vagy eltűntetni azokat a borzasztó zacskós leveseket, nem jöhetsz nekem azzal, hogy a tequilának rossz íze van. Láttam, hogy a koncertek előtti felesért sem szokott oda lenni, a legtöbbször hárítja is a dolgot, de jobb lesz, ha megbarátkozik vele. – Muszáj? – hah. Remélem nem kezd nyavajgós hisztibe, mert akkor a pohárral együtt fogom lenyomni a torkán.

- Ez a családom kedvenc márkája, jobb, ha megszokod az ízét – ha hazaviszem bemutatni a szüleimnek, nem fogja megúszni. Mindenki ragaszkodni fog hozzá, hogy koccintson velünk. Minimum két-három pohárral kell innia, csak utána engedik, hogy máshoz nyúljon. Ha eleget tett a hagyományoknak, ihat vodkát, whiskeyt, vagy amit csak akar.

- Ha a családod kedvenc márkája, idd velük – hidd el, megtenném. Legszívesebben felraknám magunkat egy repülőre, hogy a július 4-ét velük tölthessük. Még sosem hagytam ki egyetlen évet sem, ez lesz az első. Apa elsőre valószínűleg kiakadna, hogy Siri miatt valami húsmentes dolog elkészítésére kell használnia az imádott grillsütőjét, de aztán elfogadná a kihívást. Kevés dolog tudja úgy kikapcsolni, mint egy jó BBQ. Egy tipikus amerikai férfi tipikus hobbija… ahogy az abuela-m hangoztatja minden alkalommal, mikor meglátogat minket. Még sosem vágytam rá, hogy valakit hazavigyek, de azt akarom, hogy Siriről mindenki tudjon. Anya biztosan kedvelni fogja. Ha meg is próbál majd tüskésnek látszani, ő átlát a pajzson. Ezt a képességet tőle örököltem. Plusz neki bőven elég lesz az, hogy Siri boldoggá tesz engem. Giccses, de így van. Sosem szóltak bele a fontos döntéseinkbe, hagyták, hogy megtaláljuk a saját utunk és a saját a boldogságunk. Én azt hiszem végre ráakadtam a sajátomra. A bandában, Sirivel a karjaimban. – Ha nem lennénk túl a dolgon, azt hinném, hogy le akarsz itatni, hogy ágyba bújjak veled – felnevetve fogadom játékos csipkelődését. Kezd enyhülni a morcossága, ami valószínűleg nem is igazán volt valódi. Tudja, hogy feleslegesen próbálkozik. Maximum akkor engedném el az italt, ha az imádnivalóan aranyos mosolyával kérné. De szerencsére erre még nem jött rá.

- Sosem volt szükségem ilyen alantas fegyverekre – az, ha egy részeg sráccal vagy csajjal kavarodtam össze, sosem előre eltervezett volt. Minek itassam őket, ha anélkül is odáig vannak értem? A bulikban általában egyetlen rétegnél nincs esélyem: a hetero férfiaknál. Bárki mást megkaphatnék, még azt is, aki először gyűlöl. Siri az élő bizonyíték. A tequila jólesően marja végig torkomat, magával hozva az otthon és a nyugalom ízét. Na meg a felejthetetlen bulik emlékét. A pillanatot az teszi még tökéletesebbé, hogy láthatom Siri fintorogva megránduló testét, ahogy eltűnteti saját poharának tartalmát. Talán nem is baj, ha sosem szereti meg. Még az is kibaszott aranyos, ahogy undorodik tőle, és szenvedve tűnteti el. Az én kedvemért. Vajon feltűnt neki, hogy miattam megtesz olyasmit, amihez semmi kedve? A korábbi öntelt faszfej Siri vajon képes lett volna erre? Erősen kételem. A forró érzelmekkel kevert elégedettség nehézzé teszi a légzést. Vajon mennyit jelenthetek ennek a srácnak? És ő mennyit jelent valójában nekem? Rémisztően sokat.

- A következőt jobban kell tálalnod, hogy megigyam – szavait csak lassan fogom fel, túlságosan lefoglal a szexis sértettsége és az ölembe simuló izmos teste. Csak nem hiányoztam, alondra? Ujjaim már combjaira csúsznak, mikor elér hozzám szavai értelme. Remélem, hogy nem arra gondol, amire gondolok, hogy gondol. Nincs az az isten, hogy engedjem meggyalázni ezt a minőségi italt. Nem alacsonyíthatja le valami alsópolcos borzadály szintjére. Lehet vér fog folyni, de ebből nem engedek. Fintorogva csóválom meg fejem, ujjaim szinte öntudatlanul simítanak fel formás lábain, és pihennek meg tökéletes hátsóján. Esküszöm, egyetlen olyan pont sincs a testén, amit ne lennék képes napokig csókolgatni. Hogy a picsába lehet valaki ennyire tökéletes?

- Remélem nem sóra és citromra gondolsz – jobb tisztázni a dolgokat. Semmi ilyesmi nem történhet meg, mikor én is a szobában vagyok. Más esetben is csak akkor, ha nem szerzek róla utólag tudomást. Hogy nyomatékot adjak szavaimnak, a legkomolyabb pillantásomat veszem elő, amire képes vagyok a pasim meztelen testével az ölemben. Valamit azonban rosszul csinálhatok, mert a megszeppent pillantás helyett csak egy prüszkölő nevetést, és vidáman csillogó tekintetet kapok. Szívem hatalmasat dobban a hangtól, amit olyan ritkán hallok Siritől. Sőt, nem is biztos, hogy hallottam ehhez hasonlót korábban. Ez őszintébb és felszabadultabb, mint az, amivel a srácok poénjain szokott röhögni. Mellkasa rázkódik, ahogy forró homlokát vállamhoz simítja. Lehunyom szemeim, hogy kiélvezhessem a pillanatot. A boldogságot, ami csak a miénk. A hangját, az érintését, mindenét. Kibaszott szerencsés vagyok.

- Sosem lenne merszem – beleveszek érzelmektől ragyogó szemeibe és széles mosolyába. Hogy lehet percről percre egyre szebb? Hogy érezhetek ennyi mindent csupán látom őt, hogy csak a hajamba túró gyengéd ujjait érzem? Teljesen elveszi az eszem. Nem tudok másra figyelni, csak rá. A mosolyára, az ajkaira, amik veszélyesen közel kerültek az enyémekhez. A tűzzel játszol, alondra. – Az ajkaidból kérem – dios mío. Halk suttogásának vége már alig hallatszódik fülem zúgásától. Farkam fájdalmasan megrándul és ezen az sem segít, hogy érzem éledező vágyát hasamhoz simulni. Csak most tűnik fel tekintete mélyén a tompa homály, amit az alkohol okozhatott. Tényleg nem bírja túl jól a piát. Kezdem érteni, miért utasítja el a koncert előtt. Én semmit sem érzek még, ő viszont… ő sokkal készségesebb lett. Lehet, hogy szar ember vagyok, de kurvára élvezem a helyzetet.

- Fogalmad sincs, hogy mennyire csábító vagy, igaz? – hangom rekedtebb, mint vártam, de kicsit sem csodálkozom rajta. A víz szinte hűvösnek érződik felhevült bőrömhöz képest. Siri kipirult arcára, és puha ajkaira hintek apró csókokat, amikkel mindkettőnket kínzom. Érezni akarom az ízét. A forróságát és a puhaságát. Ma már nem szeretkezhetünk, de ez nem jelenti, hogy mást sem csinálhatunk. Rengeteg ötletem van, amivel elhajszolhatom őt újra és újra a gyönyör birodalmába. Egészen addig, míg a kimerültségtől ájultan csuklik össze a karjaimban. Még azt is vállalom, hogy holnap kiherél emiatt. Leszarom. Ezt majd a holnapi Axel megoldja. A mai egy fülledt, csodálatos éjszakát akar Sirivel.

Csak annyi időre szakítom meg lágy csókunkat, hogy megragadjam az üveget, és egy jókorát kortyoljak a tequilából. Nem szórakozom pohárral, most nincs se időm, se türelmem hozzá. Minél hamarabb teljesíteni akarom imádott pacsirtám kérését. A csókot csak még tökéletesebbé teszi az alkohol íze. Pedig azt hittem Siri íze már nem lehet ennél jobb. Ismét tévedtem. Készségesen fogadja az újabb adagot, semmi panasz, semmi fintor. Úgy tűnik tényleg csak az ajkaimra van szüksége hozzá. Hát legyen. De kurvára be fog rúgni, ha így folytatjuk. Nem hagyok kárba veszni egyetlen cseppet sem. Mély morranással tűntetem el kipirult bőréről az ital fényes csíkjait. Ütőere csábítóan lüktet nyelvem alatt, ujjai gyengéden szorítják meg tincseimet. Lehunyt szemmel élvezem ki az izgató fájdalmat, és feneke végtelenül tökéletes puhaságát ujjaim alatt. Ma még onnan is tequilát akarok inni. Végig akarom nyalni a tökéletes félgömböket, és felszippantani a gerince mélyedésében felgyűlt italt. Utána bejárni csókokkal az egész testét. Azt hiszem ma nem igazán fogunk aludni. Nevezhetjük aktív pihenésnek.

Megborzongok hangos nyögése hallatán. Ó, igen. Ezt kerestem. Helyben vagyunk. Úgy tűnik jól sejtettem, tényleg érzékeny a kis hátsója. Ha jó fiú lennék, nem próbálnám ezt kihasználni. Kár, hogy rohadtul nem vagyok az. Amíg nem megy másképp, így fogom megszerezni a hangját. Hallani akarom őt. Annyira kibaszottul vágyom rá.

- Tudtam, hogy tudsz énekelni, gyönyörűséges pacsirtám – karcos hangon, levegő után kapkodva osztom meg vele is elégedettségem. Csak egy kis alkohol és egy érzékeny pont megtalálása kellett hozzá, hogy nyerjek. Megszereztem a fődíjat. Sirit. Mi lindo.

- Axel… - a kurva életbe. Ez így nem lesz jó. Ez így rohadtul nem lesz jó. Szemeim hatalmasra nyílnak, izmaim kétségbeesetten remegve szorítják meg derekát, mielőtt folytatná, amibe belekezdett. A farkam hegye körül lüktető forró, nedves izomgyűrű, a hangját átitató kétségbeesett könyörgés túl sok. Ez nem lehet igaz. Tuti belefulladtam a kádba, és ez most a másvilág. Ennyire nem lehetek szerencsés. Nem lehet akkora kibaszott nagy mázlim. Már ha ezt mázlinak lehet nevezni. A világ legszexibb sráca, életem első pasija, aki iránt tényleg érzek valamit, reszketve térdel felettem, és éppen arra készül, hogy ráüljön a farkamra, ami csak miatta lüktet ennyire pokolian fájdalmasan. Miért is nem engedem neki? Mert nekem még megvan a józan eszem. Legalábbis egy kis része. Apró morzsák, amiket hamarosan elsöpör a kegyetlen vágy.

- Siri, mit művelsz? Holnap fájni fog – próbálom észhez téríteni, rávenni, hogy vessen neki véget, mert én képtelen leszek rá. Még tartom őt, még szorítom derekát, de ennél többet nem fogok tudni tenni. Biztos, hogy nem fogom lelökni magamról. Képtelen lennék rá. Semmire sem vágytam még úgy, mint forró szorítására a farkam körül. Belepusztulok, ha nem érezhetem. De nem helyes. Tudom, hogy nem kéne. Tudom, de leszarom.

- Nem érdekel, most az fáj, ha nem vagy ott – rekedt nyögéssel szorulnak meg ujjaim derekán. Mikor lett ennyire csábító? Mikor lett képes egyetlen szavával szétzilálni az önfegyelmemet? Talán mindig is képes volt rá. Egyszerűen csak nem voltam vele eleget, hogy erre rájöjjek. De most mindenhol ott van. És imádom. Rohadtul imádom. Ajkai követelőzve marnak ajkaimba, és már ebből tudom, hogy felesleges minden próbálkozás. Ő nyert. Megkapja, amit akar, ahogy mindig. Képtelen vagyok nemet mondani neki. Mert az övé vagyok.

- Nincs rajtam gumi – egy utolsó, elhaló próbálkozással próbálom előcsalni józan gondolatait, de nincs hatása. Ahogy lazul szorításom, úgy csúszok beljebb néhány milliméterrel forró testébe. Szívem ki akar szakadni a helyéről, már nem látok mást, csak az arcára kiülő néma vágyakozást.

- Engem nem zavar – ennyi. Eddig bírtam. Pont elég ideig voltam egy kibaszott Buddha, ideje, hogy megkapjam a jutalmamat. Most már azt sem vághatja a fejemhez, hogy nem próbáltam megállítani. Ha egy cseppnyivel kevésbé lennék önző, most leemelném magamról, de képtelen vagyok rá. Én lennék a legnagyobb barom, ha megtagadnám tőle, amit akar. Ellazítom ujjaimat derekán, és ellopom magamnak ajkai puhaságát. Csókja tequila és Siri ízű, ami az új kedvenc kombinációm lesz. Nyelvem szájába tör, hogy minél többet kaphasson ebből a csodából. Ha kiadnánk ezt az ízt, milliókat kereshetnénk. De akkor osztozkodnom kéne. Inkább leszek csóró, de az egyetlen ember a földön, aki érezheti. Megéri. Siriért bármi megéri.

Teste megrándul, ahogy hirtelen még lentebb ereszkedik ölemben. Belemordulok csókunkba a forró szorítástól. A túl erős szorítástól. Nem fog menni. Ez így kurvára nem fog menni. Siri fájdalmas mozdulatlansága segít kitisztítani agyamat legalább annyira, hogy összerakjam a helyzetet. Se előkészítés, se síkosító, csak az a kevés, ami még benne maradhatott az előző szeretkezés után. Édeskevés, ha ennyire hirtelen akar mindent. Nem gondolta át. Őt most az ösztönei irányítják, nem tud tisztán gondolkodni. Ezért nekem kell helyette is. A picsába. Egyszerre imádom és gyűlölöm a helyzetet.

- Lassabban, így csak felnyársalod magad, kismadaram – fülébe suttogom a vágytól rekedt, nehéz szavakat. Ajkaim a füle mögötti puha bőrt kényeztetik, lágy puszikkal nyugtatva merev testét. – Segítek, csak lazulj el… por favor – a nyugtató szavak kétségbeesett könyörgéssel vegyülnek. Nincs az az isten, amiért felállnék most innen, hogy síkosítót szerezzek. Így kell megoldanunk, de ehhez ő is kell. Ajkaim közé veszem fülcimpáját, nyelvem a kis ezüst fülbevalóval játszik, időnként megszívva az érzékeny részt. Gyerünk alondra. Ne most legyél ostoba és makacs. Ne kínozz mindkettőnket. Egy örökkévalóságnak tűnik, mire teste reszketve lazul el egy hosszú, mély sóhaj kíséretében. – Chico listo*… - megkönnyebbült mosollyal suttogom bőrébe, puha csókokat hintve álla vonalára. Kezeim lecsúcsnak fenekére, és a puha félholdakba markolva húzom őket szét. Teste ismét megrándul, de ez már más. Ez az a rándulás, amit szeretek. Ahogyan a sóhajt is, amit megint megpróbál elrejteni előlem. Milyen bosszantó vagy, alondra. Bosszantó, és rohadtul imádnivaló. Ujjaim belesüppednek a puha húsba, ahogy lassan irányítom testét. Megmutatom neki a körkörös kis mozdulatokat, amikkel segíthet mindkettőnkön. Csak hosszú, keserves percek után engedem lentebb súlytalan kis testét, ami akadálytalanul fogadja magába lüktető merevedésem újabb részét. Egy fájdalmasan kis részt. De így legalább csak én szenvedek. Az ő reszkető teste, az ajkaim alatt lüktető pulzusa mindent megér. Nyelvemmel újra és újra körbe rajzolom kulcscsontja ívét. Muszáj elterelnem a gondolataim, muszáj valahonnan türelmet szereznem.

Eleresztem fenekét, de ügyes tanítványnak bizonyul. Nélkülem is képes folytatni az őrjítően lassú mozgást. Centiről centire jutok egyre mélyebbre testében, de lehet, hogy a forróság teljesen felemészt, mire sikerül elmerülnöm benne. Kínzóan csodás az érzés, ahogyan körülölel és szorít. Sosem fogom megunni. Össze sem hasonlítható a korábbiakkal. Mert ő Siri. Úgy tűnik, lassan mindenre ez lesz a válaszom. Nyakát, mellkasát, vállait csókolgatva próbálom elfoglalni magam, kezeim hátán barangolnak. Minden kis domborulatot, minden mélyedést, minden puha és érzékeny részt próbálok felfedezni. Egyikkel sem sikerül elérnem azt az átütő hatást, mint mikor fenekébe markoltam, de így is sikerül bezsebelnem egy-két halk sóhajt. Mindet elmentem magamnak, hogy később majd visszatérhessek. Mikor nem akarok kettészakadni a forró, csillapíthatatlan vágytól.

Szinte csillagokat látok, mire megérzem fenekét ölemhez érni. Végre. Végre megint benne lehetek. Eddig volt türelmem várni. Csak remélni tudom, hogy a lassú behatolás elég volt ahhoz, hogy kibírja, ami jön. Ígérem, próbálok kíméletes lenni, alondra. de figyelmeztetlek, nem mindig tudom betartani az ígéreteim. Óvatosan lökök egyet csípőmön, amiért egy reszkető légvétel a jutalmam. A semminél több. De nem elég. Többet akarok. Mindenből. Aki valaha azt állítja, hogy gumi nélkül ugyanolyan a szex, mint gumiban, az biztosan egy ostoba barom. Ez az érzés leírhatatlan. Forró és tökéletes. Újabb lökés, újabb elfojtott sóhaj. Mint valami kicseszett adok-kapok játék. Vonásait még gyönyörűbbé teszi a vágy és az alkohol köde. Tekintete csillog, arca időnként megrándul, de ebben semmi fájdalom sincs. Csak végtelen gyönyör. Mosolyomat elmélyíti az iránta érzett érzelmek súlya. Ezért megérte. Kibaszottul megérte.

Merevedése közénk szorul, minden mozdulatnál izgatóan simul hasamnak. Ajkaiba mosolyogva fonom egyik karomat dereka köré, hogy segítsem lassú, táncunkban. Egyre jobban belejön, felveszi a ritmusom, és velem együtt mozogva lök egyre közelebb a gyönyörhöz. Ügyes fiú. A vérében van a csábítás és a szex is. Csak eddig senki sem hozta elő belőle. Nem érettek hozzá. Nem tudták, hogyan kell bánni egy ekkora értékkel. Ostoba barmok. De ne aggódj, alondra. Már a lehető legjobb kezekben vagy.

Szabad kezemet magunk közé csúsztatva fonom ujjaim lüktető kis farkára. Mozgásának üteme felborul, testén végigfut a reszketés. Ziháló sóhajai ajkamat simogatják, és egy alig hallható, apró nyögést is kapok, mikor megmozdítom ujjaim. Tökéletes. Több, mint amire számítottam. Lassan megtalálod a hangod, kis pacsirtám. A levegő egyre forróbb, a víz egyre hűvösebb, ahogy zihálásunk összefonódik, csókjaink pedig egyre rövidebbé és türelmetlenebbé válnak. Már nem képes lekövetni mozgásomat. Ujjaim játéka, és a testében lüktető merevedésem úgy tűnik már túl sok neki. Farka egyre gyakrabban rándul össze, de amint megérzem, hogy túl közel került, a vágyott megkönnyebbüléshez, lassítok. Próbálom húzni, amíg csak lehet. Hogy minél nagyobb gyönyörben legyen része. Hogy minél tovább élvezhesse. Szemeiben a kimondatlan könyörgés könnyei csillognak. Ajkai duzzadtak a véget nem érő csókoktól. Érzékenyek lehetnek, mert elég egy rájuk lehet puszi, hogy ismét megremegjen karjaimban. Tökéles kis pacsirtám. Gyönyörű kismadaram.

Ajkai némán formálják nevemet, ujjai remegve szorítják vállaimat. Nem bírja tovább. Meg kell adnom neki, amire vágyik. Nem lehetek vele ennyire kegyetlen. Csípőm és kezem ütemén is gyorsítok. Elég néhány mozdulat ahhoz, hogy szemei elnyílva ragyogják be a szoba félhomályát. Gerince ívbe feszül, izmai pusztítóan kegyetlen erővel szorítják merevedésem. Nyelvemre harapva, derekára markolva figyelem a gyönyörtől eltorzult arcot. Még így is gyönyörű. Sőt. Sokkal gyönyörűbb, mint valaha. Mellkasom elnehezül az iránta érzett érzelmektől. Nem törődök farkam fájdalmas lüktetésével, testem üvöltő szükségével és idegszálaim kétségbeesett ordításával. Most csak ez a pillanat a lényeg. A gyönyör, amit Sirinek okoztam.

Oldalát simogatva várom, hogy lecsendesüljenek az orgazmus utórezgései. Sosem fogom elfelejteni ezt a pillanatot. Már csak abban kell reménykednem, hogy nem olyankor jut eszembe, amikor kínos egy hatalmas sátorral létezni. Ha még valaha hajlandó lennék magamnak kiverni, biztosan ezt idézném fel. Pillanatok alatt elmennék, de cserébe kurva jó lenne. Nem olyan jó, mint a valódi Sirivel, de megtenné.

Két korty tequila után a harmadikat már ismét Siri ajkai közé csókolom. Megremeg a váratlan íztől, szemei elnyílnak, de nem próbálja sem kiköpni az italt, sem pedig a nyelvem leharapni, szóval azt hiszem, jók vagyunk. Lassan tér magához, és vissza hozzám, de hamarosan nyelve válaszol a gyengéd simításokra. Jól van. Akkor jöhet a folytatás. Feneke alá nyúlva tartom meg testét, míg a kád ablak felöli oldalához lebegek vele. A gyönyöre okozta türelem nem tartott ki sokáig, egyre nehezebb gyengédnek és lassúnak maradnom vele. De ő most ezt érdemli. Megszakítja csókunkat, mikor érzi kicsúszni magából még teljesen merev farkamat.

- Te még nem…? – zavartan nyal végig ajkain, és az ölem felé vetett apró pillantás sem kerüli el figyelmemet. Már megint akaratlanul csinál kurva szexi dolgokat. Egyszer biztosan meg fog ölni az ilyenekkel. Hihetetlen ez a srác.

- Aranyos, hogy aggódsz, mi alondra – érzelmes mosollyal simítok végig arcán, és mielőtt belekezdhetne a „nem vagyok aranyos” monológba, csókba vonom bosszankodó ajkait. Nincs most szükség a puffogásra. Álló farokkal nem vitatkozom. Nincs elég vér az agyamban ahhoz, hogy megfelelően vághassak vissza. Ahogy fogy a türelmem, úgy válik egyre hevesebbé csókunk. Csak néhány pillanatig bírom, képtelen vagyok tovább ellenállni. Derekára fogva fordítom magamnak háttal, és combjain végigsimítva irányítom lábait a kád víz alatti peremére. Hamar kapcsol, szinte azonnal megéri mit szeretnék. Feltérdel a peremre én pedig mögé térdelve simulok hátához. Még így is magasabb vagyok nála, de pont tökéletes. Nyakába csókolva döntöm előrébb testét, ujjainkat összefűzve simítom kezeinket nyári nap melegét örző üvegfalra. Tökéletes. Kibaszottul tökéletes a hófehér bőre az éjszakai város fényeiben. Kár, hogy már képtelen vagyok elég ideig gyönyörködni benne. Túlságosan vágyom rá. Túlságosan akarom őt.

 Elégedett szusszanással hitek gyengéd csókokat tarkójára, és egyik kezemmel elengedem az övét. Nincs türelmem lassú simogatásokhoz és a pillanat kiélvezéséhez. Most már én sem bírom sokáig, szükségem van a megváltó gyönyörre. Merevedésemet bejáratához igazítva, néma fohászokat rebegve hunyom le szemeim. Remélem még elég tág vagy, alondra. Kibaszottul remélem. Egyetlen gyors, könyörtelen mozdulattal merülök el testében. Izmai ellenállnak ugyan, de nem teremtenek leküzdhetetlen akadályt. Tarkóját csókolgatva, halkan zihálva élvezem lüktető forróságát. Remegek a folytatásért, meg akarok mozdulni, de a vágyat ismét felülírja a Siri iránt érzett érzelmek sokasága. Azt hittem elfogyott a türelmem, de úgy tűnik a kedvéért bármikor képes vagyok találni. Mintha csak megérezné, hogy az engedélyére várok, megszorítja összekulcsolt ujjainkat. Az egész testemben szétáramló meleg forróság oka nem a vágy, hanem a figyelmessége. Ez a srác tényleg tökéletes.

Megmozdulok remegő testében, és meg sem próbálom visszafogni elégedett morranásaimat. Most nincsenek lassú türelmes mozdulatok. Nincsen gyöngéd figyelmesség. Csak az illata, az íze, halk sóhajai, és forró vágy, ami elmémre telepszik. Tenyerem mellkasán kalandozik, támaszt nyújtva egyre jobban elgyengülő testének. Összefüggéstelen spanyol szavak tódulnak ajkaimra, bőrébe suttogom rajongásom és imádatom. Az érzések, amiket másképp még nem tudnék kimondani, ismét előtörnek. Gyönyörű. Tökéletes. Nincs hozzá hasonló. Bátorítom, kérlelem, hogy még egy kicsit tartson ki, de így is szinte teljesen én tartom karcsú testét, mikor átcsap fejem felett a gyönyör fullasztó hulláma. Hangos, mély nyögésem nyaka puha bőre tompítja. Farkam lüktetve üríti tartalmát Siri imádott, forró testébe. Remegve szorítom őt magamhoz, kiélvezve életem legcsodálatosabb orgazmusát. A rohadt életbe. Ez váratlanul intenzív volt. Azt hiszem én is aláírhatom, hogy más a szex, ha igazi érzelmek vannak benne. Mert amit Siri iránt érzek, az igazi. Teljesen az ujjai köré csavart.

Lassú zihálással, óvatos mozdulattal húzódok ki belőle, de még így is megborzong. Remélem a hiányom rázott meg ennyire, alondra. Alig várom, hogy hozzám szokj, és végig szeretkezzük az egész éjszakát. Hamarosan. Ha mázlink van, akkor Miamiban lesz lehetőségünk erre. A többiek lelépnek, a staff lerázható, így senkinek sem fog feltűnni, ha nem tudsz majd lábra állni. Elégedett mosollyal ülök vissza a vízbe, magammal húzva ernyedt kis madárkámat. A víz kissé kihűlt, így megnyitom a csapot, hogy pótoljam forróval. Most mindkettőnknek szüksége van rá. Háta hozzám simul, fejét még mindig gyors ritmusban emelkedő mellkasomon pihenteti. A tökéletes szex utáni összebújás. Az egyetlen furcsaság a néma csend. Csendben van. Gyanúsan nagy csendben.

- Köszönöm, Siri. Csodálatos voltál, mi cariño – halk duruzsolással hintek csókot tincsei közé, ujjaim testén barangolnak, becézgetve minden részét. Már nem volt erőm még egy orgazmusig kényeztetni őt. Lehet nem is lett volna ereje hozzá. Ha jól számolom már négyszer elment, viszonylag rövid időn belül. Elég nagy teljesítmény ennél többet produkálni. Még az ő tökéletes testének is kell egy kis töltődés a folytatás előtt. Remélem ennek ellenére tudta élvezni.

- A végén kicsit elvesztetted a fejed – hangjában nincs neheztelés, sőt, kifejezetten békésnek és derűsnek tűnik. Ki vagy te, és mit csináltál az én harapós kis sünimmel? Lehet beverte a fejét az üvegbe, és most kicsit agyalágyulttá vált?

- Túlságosan fájt? – még ha hangja nem is ezt érezteti, torkom elszorul a lehetőségtől, hogy túl nagy fájdalmat okoztam neki. De azt észrevettem volna. Annyira nem voltam belemerülve a saját gyönyöröm hajszolásába. Vagy mégis? Lehettem totálisan vak Siri fájdalmas rezdüléseire? Ha igen, akkor megérdemlem, hogy letépje a golyóim és egy befőttesüvegben tárolja őket a szobájában. – Legközelebb állíts le, alondra – valószínűleg most is megtette volna, nem olyannak ismerem, mint aki szó nélkül hagy dolgokat, de a szex egy kicsit más terep. Az eddigi tapasztalatok alapján bizarr módon működhetett az előző partnereivel. Jobb pontosan tisztázni, hogy köztünk hogyan fognak működni a dolgok.

- Nem szükséges – fejét hátra hajtva pillant fel rám. Szemei ragyogó, jeges óceánok, amikbe örökre bele tudnék veszni. Halvány ajkain az a mosoly bujkál, amiért bármit megtennék – Tetszik a szenvedélyes Axel is – mellkasom összeszorul, mosolyomba próbálok belesűríteni mindent, amit iránta érzek.

- Rohadtul tökéletes vagy – lehajolva lopok magamnak egy lágy csókot, kiélvezve a ránk telepedő tökéletes békét. Míg figyelmét ellopom a csókkal, a víz alatt végig simítok combjain, és testét megemelve csúsztatom ujjaim a bejáratához. Gyengéden érek a meggyötört kis nyíláshoz, amitől végigfut testén a borzongás. Mikor becsúsztatom ujjamat, megszakítja ajkaink táncát, és lehunyt szemekkel hajtja vissza fejét a mellkasomra. Próbálom minél gyengédebben kitisztítani őt, de így sem lehet a legkellemesebb érzés. Kiválóan megmutatja az erejét, hogy nem szól semmit, némán, időnként bennakadó lélegzettel tűri ténykedésem. Jó hír, hogy vérnek nyoma sincs, így a legrosszabb részét megúsztuk. – A korábbi partnereiddel sem ragaszkodtál a gumihoz? Csak hogy tudjam, hány féle betegséget szedhetek össze – próbálom egy kis bosszantással elterelni a figyelmét a kellemetlen folyamatról. Ez általában működik. Még nem volt olyan, hogy ne ment volna bele a játékba. Néha úgy érzem, imád megbotránkozni és puffogni dolgokon.

- Te voltál az első, akinek engedtem – egy pillanatra mozdulatlanná dermedek, ahogy felfogom szavai súlyát. Egy újabb bizonyíték arra, hogy bennem megbízik, és többet jelentek, mint az eddigi barmok. Vagy csak áltatom magam, és egyszerűen elvette az eszét a vágy és az alkohol. Ez utóbbit úgysem vallaná be, túlságosan sérti az önérzetét. Engem azonban végtelen elégedettséggel tölt el, hogy ez is csak az én kiváltságom. Megszívta a világ.

- Első csók és első gumi nélküli szex. Elkényeztetsz, alondra – széles vigyorral húzom ki belőle ujjaim, visszaeresztem a kád aljára, és testét átölelve húzom még közelebb magamhoz. Esküszöm, még az a néhány centi is zavar, ami eddig közöttünk volt. Ha lehetne, egész nap magamon akarnám érezni csupasz bőre érintését.

- Ne bízd el magad. Ettől még elmegyünk vizsgálatra, amint visszaértünk New Yorkba. Ki tudja miket kaptál el a fotósasszisztens féle gyomorforgatóan aranyosnak látszani akaró srácoktól és csajoktól – na ezt a szúrós Sirit már jobban ismerem. Tetszik a hangjában lévő megvetés és undor, mert most nem nekem szólnak. Nem is tudtam, hogy féltékenykedő típus vagy, alondra. Szívesen megnézném, ahogy kikaparod egy csinos fiú szemét, mert rám mert nézni. Lehet még iszapot is öntenék rátok, míg rajtam veszekedtek. Csodálatos látvány lenne.

- Legyen, ha azután ott és akkor tehetlek magamévá, ahol csak akarlak – nagy szabadságot ad, ha nem kell folyton azon merengeni, hogy van-e nálunk gumi. Így még a koncertek után egy-egy gyors öltözős körre is van esély. Vagyis lenne, ha nem rúgna ki azonnal a zuhanyzójából, mikor bepróbálkoznék. Bár tippre akkor és ott úgysem tudna ellenkezni, csak utána találnám magam szembe kulcsra zárt ajtókkal. Remélem egyszer majd sokkal lazább és bevállalósabb lesz. Csak egyszer kéne megérezni, hogy milyen izgató a nyilvános szex, utána rákapna az ízére. Bár vele bárhol csinálni kibaszott izgató. Mindenesetre egyszer majd megpróbálom rávenni. Ha kicsit képes lesz elereszteni magát, és megszabadulni a rossz berögződésektől. Még a hangját se meri kiereszteni, a nyilvános szex fényévekre van a jövőnkben.

- Azért nekem is lehet beleszólásom? – mosolyom elmélyül a zsörtölődő kérdés hallatán.

- Majd meglátjuk, alondra.

oOoOo

Óvatos, gyengéd mozdulatokkal dörzsölöm egy törölközővel a nedves, rózsaszín tincseket. Siri fürdőköntösben üldögél velem szemben az ágyon, a terpeszre nyitott lábaim között. Én is magamra húztam egy köntöst, de inkább csak azért, hogy ne botránkoztassam meg túlzottan a személyzetet, akik a megrendelt vacsoránkat hozzák fel hamarosan. Túl sokáig áztattuk magunkat a vízben, kiélvezve a nyugodt beszélgetés és lassú simogatások lehetőségét. Viszont ahhoz, hogy tovább igyunk és szórakozzunk, muszáj feltöltenünk az energiaraktárakat. Meg se merem kérdezni Sirit, hogy mikor és mit evett utoljára. Jobb, ha nem tudok róla.

Félredobom a törölközőt, és elégedett vigyorral figyelem a rendezetlen, kócos tincsek káoszát. Imádom őt így látni. A mindig tökéletes Siri kis tökéletlensége. Legnagyobb meglepetésemre megragadja csuklómat, és magához húzza kezemet. Ismerem az alkaromat vizsgáló tekintetét és a lágyan simogató ujjak kíváncsi érintését. Fejben már az akkordokat játssza, hogy beazonosíthassa a dalt. A másik kezemen lévőt már ismeri, de ezt még nem figyelte meg közelebbről. Nem zavarom meg, inkább csak figyelem elmélyült tekintetét, és a szenvedélyt, ami ilyenkor megjelenik az arcán. Ez a srác tényleg szerelmes a zenébe. Féltékenynek kéne lennem, de az igazság az, hogy ez a kapcsolat örökké egy édeshármas fog maradni. A zenéről egyikünk sem fog lemondani, így el kell fogadnunk a jelenlétét. Amíg nem próbálja lesmárolni Sirit, addig maradhat.

- Miért pont ez a szám? – tekintetében valódi kíváncsiság csillan, ahogy felpillant arcomra. Elismerem, szokatlan választás. Nem túl vidám választás, főleg nem egy rockbanda kemény dobosának karján.

- Emlék és tisztelgés – a rövid, vibráló csendben szavak nélkül kutatjuk egymás arcát. Nem kéne folytatnom, látom rajta, hogy megértette. Nem fog többet kérdezni, ahogyan én sem tettem. De minden joga megvan hozzá, hogy tudja. Én pedig megtanultam, hogyan tegyem kellemessé az emlékezést. Örökké fájdalmas űr marad, amit magaddal cipelsz, de egy idő után képes vagy csak a jó dolgokat felidézni, és mosolyogni. Így teszek most én is. – A nagyapám előtt – lepillantok az akkordokra, hogy könnyebb legyen emlékezni. Vagy elviselni az emlékeket. Nehéz eldönteni melyik számít jobban.

- A mexikói? – megrázom fejem, és inkább visszamerülök tekintetem jégkék másába. Még mindig hihetetlen, hogy ez a fiú ugyanaz, akit az első találkozás alkalmával láttam. Akkor rideg volt, és érzelemmentes. Most pedig ragyogó szemekkel, öntudatlan lágy simogatásokkal próbál gondoskodni rólam a maga módján. Nincs rá szükség, de nem fogom leállítani. Inkább kiélvezem a figyelmét.

- Nem, őt sosem ismertem személyesen, csak az abuela-m történeteiből – mosolyom még jobban elmélyül. Egyszer majd azokat is megosztom Sirivel, ha érdekli őt. Bár sokkal jobb, ha első kézből hallja őket. Abuela nagyon jó történetmesélő. Kiválóan tudja kiszínezni őket. – Ő Campbell nagyapa. Kedvelted volna, fiatal korában egy rockbandában volt gitáros – pont ezért választottam ezt a fajta megemlékezést. Ha már én voltam az egyetlen, aki követte őt ezen az úton. Az első néhány koncertemre még el is tudott jönni. Sajnálom, hogy ezt a sikert már nem élhette meg. Odáig lett volna mindenkiért. Noah játékába pedig szerintem még ő sem tudott volna belekötni. Lehet még az asztal alá is itta volna a srácot.

- Ahhoz képest erős váltás egy milliárdokat érő cég vezetése – elégedett mosolyra húzódnak ajkaim a bizonyítéktól, hogy Siri is megpróbált kicsit utána nézni a múltamnak. Legalább áttekert néhány pletykalapot, az is valami. Vajon ő mióta érdeklődik irántam? Mikor jött rá, hogy a gyűlölete inkább valami teljesen más? Neki is egy elcseszett este kellett a pénzeszsákkal ahhoz, hogy megvilágosodjon? Még a gondolattól is viszketek. Ha így volt, akkor remélem álló fasszal hagyta ott a pasit, hagy szenvedjen minél többet.

- Egyedüli gyerekként nem igazán volt választása – Mindenki azt hiszi, hogy a gazdagok élete boldog és felhőtlen, pedig kibaszott sok áldozattal jár, ha rendesen akarod csinálni. Nekünk szerencsén volt, hogy Harrisont érdekelte ez az irány, bár sokszor elgondolkodtam, hogy nem csak miattunk vállalta-e el. Hogy mi azt csinálhassuk, amit igazán akarunk. Szívás vezetni a cégünket, rengeteg felelősség, stressz és unalmas tárgyalás. Én biztosan belehalnék, ha át kellene vennem apától. Mintha egy nyulat ültetnél versenyautóba, és gurítanád ki a pályára. Lövésem se lenne, hogy mihez kezdjek, inkább a falnak csapnám magam az első kanyarban. – De nekünk azért utána is adott még privát koncerteket – határozottan indulhatott a világ legmenőbb nagypapája címért. Ki mondhatja el, hogy a nagyapja egy vasárnapi ebéd után a dohányzóasztalon állva szólózott? – Valószínűleg tőle örököltük a zenei tehetségünket – bár, ha apát nézzük, akkor valószínűleg átugrott egy generációt. Ő totál botfülű mindenhez, akár a nagyanyánk.

- A többiek is zenélnek? – a meglepettség igazán jól áll Sirinek. Még aranyosabb lesz tőle. De inkább megtartom magamnak a véleményem, egy nap elég egyszer hangosan leaaranyosozni, nem kívánom még a saját halálomat.

- Harrison zongorázik, Vince pedig végig próbált néhány hangszert, míg kikötött a csellónál – sajnos ők leragadtak a klasszikusoknál, pedig igazán menő covereket alkothattak volna a duójukkal. Elszalasztották a lehetőséget, bár minden alkalommal, ha anya ráveszi őket a közös játékra, felhozom a témát. Egyszer még egy sütőtökös pitét is kaptam miatta az arcomba. Nem értem miért kell így ellenállni. Talán, ha látják, hogy Siri nem csak Chopint és Mozartot játszik, ők is nyitottabbá válnak. – Connor pedig gitározik, bár egyikük sem annyira jó benne, mint te vagy én – meg sem próbálom visszafogni önelégült mosolyomat, aminek párja az ő arcán is megjelenik. – Nekik csak hobbi, nekünk az életünk. Pont ezért vagyunk annyira tökéletes páros – előre hajolok, hogy lopjak magamnak egy rövid csókot, vigyorgó ajkairól. Túlságosan ellenállhatatlan. Kócos, mosolyog és sugárzik az önbizalomtól. Egyszerűen tökéletes. Csak bírjam ki valahogy a vacsi végig.

oOoOo

Halk sóhajjal győzöm meg magam róla, hogy most már muszáj megmozdulnom. Túl kényelmes, túl puha, túl meleg. De meg kell csinálnom néhány dolgot, mielőtt én is engedek az álom nyújtózkodó karjainak. Most kicsit irigylem, a békésen szuszogó Sirit. Irigylem, és még erre a néhány percre is utálom itt hagyni. Mégis lefejtem magamról karját és lábát, hogy ki tudjak csúszni karcsú teste mellől. Elégedett mosollyal és végtelen szeretettel pillantok végig a hason fekvő vékony fiún. Teljesen kiütöttem, de ez várható volt. Nincs hozzászokva a tempómhoz. Még. Idővel majd belejön. Amilyen kis kéjsóvár tud lenni, nem lepne meg, ha nagyobb lepedőakrobatává válna, mint én. Ha sokat gyakorol, összejöhet. Én szívesen leszek a tesztalany.

Felhúzom a takaróját, ami feneke közepéig lecsúszott valahogy a nagy fészkelődésben. Nehogy megfázzon, míg vissza nem érek hozzá. Az első lépésnél érzem, hogy a szoba kicsit megpördül a sarkain, de az évek és a rutin működik, nem kötök ki a földön. Úgy tűnik túl sok tequilát ittam, és még nekem is sikerült megéreznem. Jobban, mint eddig gondoltam. De túlságosan szexis kis poharam volt, nem tudtam nemet mondani rá. Végül csak sikerült a köldökéből és a gerince vonalából is kortyolnom párat. Először szörnyen zavarban volt, de aztán belejött. Elég jó a meggyőzőkém. Ahogyan az övé is. Majdnem sikerült kikönyörögnie egy harmadik menetet, de életem teljesítményét hoztam. Ellenálltam, és csak az ujjaimat használtam. Nem akartam teljesen tönkre tenni a testét, tudom mennyire fontos neki a turné. Annyi tequila után már ő sem tudott elég tisztán gondolkodni. Imádom, hogy ennyire akar engem, és ígérem, egyszer önző mód ki is fogom használni. Vagy kétszer. De nem most. Még hagyok neki időt.

Az éjjeliszekrényére odateszek egy palack vizet és egy levél fájdalomcsillapítót. A másnaposságra, és a meggyötört hátsójára is jó, ha szüksége lenne rá. Majd meglátja, hogy ébred. Titkon remélem, hogy inkább csak a feje fog fájni. Arra a szex jó gyógyszer lehet. A reggeli szex pedig duplán hatásos. Remélem hajlandó lesz kipróbálni.

Lehúzom a redőnyöket, kizárva a város fényeit. Így a nap sem fog felkelteni minket, végre aludhatunk amíg csak tudunk, nem kell ostoba bandatársak miatt aggódnunk. Elfújom a gyertyákat is, és sötétben botorkálva csoszogok vissza az ágyhoz. Ezzel megvagyunk. Már csak a békés alvás van hátra, Sirivel a karjaimban. Becsúszok mellé a takaró alá, és szorosan átölelem kifliként hozzám simuló testét. A ficergése teljesen öntudatlan, egy pillanatra sem ébred fel, és amit megtalálja a legkényelmesebb pozíciót, újra mozdulatlanná válik. Tincsei közé csókot nyomva hunyom le szemeim, és élvezem a közelségét, az illatát, a forró érzelmeket, amik már órák óta múlni nem akaró melegséggel töltik meg mellkasomat. Ez a melegség minden sóhajával, minden mosolyával, minden halk nevetésével egyre égetőbb lett. Azt hiszem, kezem megérteni, miért. Kezd körvonalazódni, hogy miféle érzelmek ezek. Ha neki még nem is vagyok képes kimondai, én már értem. Talán túl korai, talán túl gyorsan történt, mégis igaznak érzem. Fojtogatóan nehéznek, de igaznak. Életemben először találkozom ezzel az érzéssel, és hónapokkal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy pont ő fogja kiváltani belőlem. Mégis így történt. Mert ő különleges.

- Te amo, mi cariño ** - szinte hangtalanul suttogom bele puha tincseibe a szavakat, mielőtt átengedem magam a sötétségnek.

*okos fiú.

** Szeretlek, kedvesem

- Én is imádom, hogy a tiéd lehetek. – Az első perctől fogva ezt ígéri, mégis meglep a viszonzott vallomása. Pedig burkoltan már elmondta az első, mindent eldöntő beszélgetésünk alkalmával is, hogy neki sem lesz senki más. Vajon elhiszem valaha?

- Az enyém? – Öntudatlanul tör fel belőlem a csendes, döbbent kérdés. Olyan nehéz elképzelni, hogy egyvalaki birtokolhatja az érzéseit. Tudom, hogy én vagyok az, aki egyoldalúan eldöntötte, hogy ő is olyan szoknyapecér, mint Noah, de egyszerűen túl tökéletes ahhoz, hogy bárhogy máshogy legyen. Az ilyen pasik nem szokták csak úgy feladni a szabadságukat és a függetlenségüket. Túl könnyen megkaphatnak bárkit ahhoz, hogy megálljanak egyvalakinél.

Először csak összemosódó spanyol szavakat kapok válaszul, de egy szó kiemelkedik a többi közül. Si. Még a hülye is tudja, hogy ez mit jelent. Igen. Ez az egy, rövid kis szócska elég, hogy megborzongjak már azelőtt, mielőtt megismételné.

- A tiéd vagyok. – Lehunyom a szemeimet, hogy mélyen magamba szívhassam a válaszát. Hogy elraktározhassam a szívem mélyén. Az enyém. Az én pasim. Mintha egy élettel ezelőtt lett volna, hogy gyűlölettől szikrázó szemekkel, fagyos utálattal kötöttünk bele a másikba ott, ahol csak tudtunk. Már nem is emlékszem az irritáló, gúnytól izzó pillantásokra, amikkel képes volt kikergetni a világból. Egyszerűen nem tudom felidézni. Az egyetlen, ami kirajzolódik a rám ereszkedő sötétségben, az a gyengéd, érzelmektől fűtött mosolya és a csillogó óceánszemei. Mintha meghallaná a csöpögős gondolataimat, lomha jutalompuszit lehel a homlokomra.

- Mondd ki még egyszer – kérlelem halkan. Képtelen vagyok megunni ezeket a szavakat. Axel az enyém. A világ legjobb dobosa az enyém. De ez talán már nem is számít. Már nem érdekel az, hogy mennyire kibaszottul tehetséges zenész vagy mennyire passzol egymáshoz a maximalizmusunk, mint régen. Ezekkel a dolgokkal ejtett végleg rabul, de most már csak a kedvessége, a gyengéd figyelmessége, a mosolyai és az érzései számítanak. Az, hogy ugyanolyan fontos lettem neki, mint amilyen ő nekem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténhet, mint ahogy azt sem, hogy akarom, hogy megtörténjen. Az élet tele van meglepetésekkel. Olyan dolgok válnak egyik napról a másikra az életünk nélkülözhetetlen részévé, amikről előtte azt sem tudtuk, hogy szükségünk van rájuk.

Csak a csend felel a szavaimra, és valahogy ösztönösen tudom, hogy a pillantásomra vár. Felemelem a fejemet a válláról és lassan kinyitom a szemeimet. Csak most döbbenek rá, hogy milyen ólomsúlya lett a szempilláimnak.

- Spanyolul? – Tudom, hogy csak heccel, de a fintor magától költözik az ajkaimra. Van valami igazságtalanul szexi abban, mikor spanyolul suttogja a szenvedélyes bókjait, de nem bírom elviselni, hogy nem értem, amit mond. Mindent tudni akarok. Az összes nekem járó kedves szót és érzelmes semmiséget érteni akarom. Talán egyszer, ha már eleget hallottam őket, tudom majd értékelni az elmélyült spanyol duruzsolásait is, de addig nem. – A tiéd vagyok. – Úgy látszik, a látványos elégedetlenségem elég válasz volt a kérdésre, mert nem spanyolul szólal meg. Apró mosollyal iszom magamba ismét a szavakat, amikről nem gondoltam, hogy valaha hallani fogom az ajkai közül. Még akkor sem, ha magamban már eldöntöttem párszor, hogy ő az enyém. Teljesen más, mikor ő maga mondja ki hangosan. Háromszor. Csodálatos.

Elveszítem a harcot a szempilláim súlya ellen, a szemeim fáradtan becsukódnak, miközben visszaejtem a fejemet a vállára, és mélyen magamba szívom a selymes bőre csábító Axel-illatát. Hogy lehet valakinek ennyire jó illata? Mindene kibaszottul tökéletes. Imádok a karjaiban lenni. Imádom a fehér, kibontott tincsei cirógatását az arcomon. Ha lenne erőm, még közelebb bújnék hozzá, de már nincs.

Lerak az ágyára, ha nem zuhanna rám azonnal a kimerültség bódultsága, lehet, hogy csalódnék a melege hiányától. De most csak a vízszintes felületre és a vágyott alvás közeledtére tudok gondolni.

- Túl jól mutatsz a kis fülkémben. – A vigyorgó szavai áttörik a fáradtság kábulatát, legszívesebben a fejemre húznám a takaróját, hogy elrejtsem a szívem heves dübörgésének a nyomait az arcomon. Jó érzés az ágyában lenni. Pont ugyanolyan, mint az enyém, de a tudat, hogy csak én tehetem meg, hogy bemászok Axel ágyába, elmondhatatlanul kielégítő. Mindenki mást irritáltan rugdosna ki innen, de én „jól mutatok” itt. Fogalmam sincs, hogyan érdemeltem ki ezt az egészet. Rettenetesen nehéz elviselni az érzelmeim súlyát.

- Tedd le a segged, mielőtt meggondolom magam – dünnyögöm elveszetten. Nem tudom máshogy kezelni ezt a helyzetet. Nem tudom normális lereagálni, mikor ennyire kedves és érzelmes velem. Túl sokat jelent. Túlságosan boldoggá tesz, muszáj belerondítanom, de a mogorvaságom mint mindig, most is lepattan róla. A mosolya rendületlenebb, mint valaha. Mikor végre bemászik mellém, magam sem tudom, hogy azért fészkelődök a mellkasához, hogy elbújjak előle, vagy azért, hogy újra érezhessem a közelségét. Kicsit talán mindkettő. Imádok belebújni az illatába, a melegébe, a selymességébe.

Tényleg tökéletes. Még soha az életben nem szippantott be ilyen hirtelen és ilyen mélyre a sötét, békés álomvilág.

***

Az egyik lábamat a másikon átvetve, laza eleganciával trónolok a nappali egyik félreesőbb foteljében, miközben meredten bámulom a beszélgetésünket Axellel. Azt mondta, hatra legyek kész, de még sehol sincs, pedig öt perc múlva hat. Remélem le tudunk lépni, mielőtt a többiek visszaérnek, megspórolna nekünk egy csomó felesleges, kínos magyarázkodást. Hátha szerencsénk van, és beültek kajálni vagy inni valahova. Nem lepne meg.

Bár délelőtt már kijátszottuk egyszer a szerencse kártyát, ki tudtam surranni Axel ágyából, mielőtt másnapos Noah kikászálódott volna az övéből. Meglepően kevésen múlt, tényleg egy energiabomba a srác. Wy természetesen megint Lydia karjaiban dőlt ki, ebben semmi szokatlan nincs. Így, hogy csak egy ember elől kell bujkálni, ráadásul az az egy ember egy süsü Noah, nem is olyan nehéz a titkolózás dolog. Ha Wy minden nap Lydiával aludna, akár véglegesen leköltözhetnék Axelhez, sosem derülne ki, hogy mit művelünk az orruk előtt.

A pillantásom visszasiklik a messenger ablakra, és Axel üzeneteire. Újra mosolyra rezzen az ajkam a piros szívecske láttán, amit minden bizonnyal nem szándékosan szúrt a mondat végére, inkább reflexből. Azért kurvára remélem, hogy nem küldözget sok embernek véletlen szívecskéket. Nem mintha jelentene bármit, mégis böki a csőrömet. Hihetetlen, hogy mennyire irreálisak az emberi érzelmek, nem is csoda, hogy évekig képes voltam létezni nélkülük. Egyszer talán visszakényszerülök abba az állapotomba, de most még szeretném kiélvezni ezt az édeskés, meglepően kellemes észszerűtlenséget.

A bejárató ajtó zárjának a kattanása zökkent ki a kalandozó gondolatok közül. Felemelem a pillantásomat a becsődülő kisebb tömegre. Ennyit a szerencséről, úgy látszik, hogy minden nap csak egyszer jár.

- Készülsz valahová? – teszi fel Wy a nyilvánvaló kérdést, és kezdem megbánni, hogy nem a szobámban várakoztam. Annyira rákoncentráltam arra, hogy lelépjünk, mire ezek a majmok visszaérnek, hogy nem gondoltam végig logikusan, hogy mi is fog történni, ha nem sikerül a terv. Szerencsére mielőtt igazán belesüllyedhetnék a saját butaságomon való mérgelődésbe, Axel válaszol helyettem. Végülis ő az, aki bizonygatta, hogy mennyire kurva jó terve van, itt az idő, hogy előrukkoljon vele.

- Az öcsémmel vacsorázunk. Megígértem neki, hogy szülinapi ajándékként összehozok neki egy találkát Sirivel. – A döbbenetem pont ugyanolyan őszinte, mint a többieké. A különbség annyi, hogy ők valószínűleg azon vannak meglepődve, hogy mivel fizethetett le, hogy ilyen programra pazaroljam a kevéske szabadidőmet, míg én azon, hogy vajon ez most tényleg egy zseniális alibi vagy egy kibaszottul elcseszett este első pillanata. Kurvára remélem, hogy az első. Nem hiszem el, hogy egész délután ezt vártam, és lehet, hogy egy kínos, kéretlen családi találka lesz belőle. Nem azt mondom, aranyos fanboynak tűnt Connor, de nem annyira, hogy feladjak érte akár egy percet is, amit kettesben tölthetnék Axellel. Csak remélni tudom, hogy ezzel Axel is így van.

Egy kifejezéstelen maszk mögé bújtatom a hullámzó, csalódott érzéseimet, fel sem fogom Noah és Axel bájolgós párbeszédét a háttérben. Nem is érdekel. Jelenleg nem bízok benne, hogy normális hangon meg tudnék szólalni, ezért felállok a fotelből, és elindulok kifelé, még mielőtt valakinek eszébe jutna hozzám szólni. Bár szerintem az arcomra van írva, hogy ne tegyék. Axel veszi a lapot, és illedelmes úriember módjára kinyitja nekem az ajtót és előre enged. Fel sem nézek rá, csak kimenekülök a kíváncsian figyelő tekintetek szúrós tengeréből. Lemegyünk a lifttel, a fejemet lehajtva bújok el a baseball sapim és a napszemüvegem rejteke mögé, miközben követem Axelt egy kocsihoz. Ha tippelnem kéne, ezt is bérelte valahonnan. Az már tuti, hogy imádja szórni a pénzét. Hálás vagyok, hogy végre nem egy két keréken guruló halálmasinára akar felültetni, de jelenleg semmi kedvem ezt a hálát szavakba önteni. Ideges vagyok. Még mindig azon kattogok, hogy vajon tényleg beáldozott e egy közös estét az öccse szülinapja miatt. Axelből kinézem, tudom, mennyit jelent neki a családja, de én túl önző vagyok ehhez. A picsába. Általában nem szokott zavarni, hogy milyen lapokat osztott nekem a sors, de most először azt kívánom, hogy bárcsak normális ember lennék, normális múlttal és normális családdal. Lehet, hogy akkor egy kicsit közelebb lennék Axelhez, és megérteném ezt a fajta önfeláldozó szeretetet, de így egyszerűen képtelen vagyok rá. Semmi kedvem ehhez az egészhez.

Már jó pár utcalámpát elhagytunk, mikor végre kikényszerítem magamból a kérdést. Mintha harapófogóval kéne kihúzni. Félek a választól, de tudnom kell, mire számítsak.

- Tényleg az öcséddel vacsorázunk? – Azt hittem elég jó színész vagyok, hogy közömbössé kényszerítsem a hangomat. Tévedtem. A fenébe. Rá fog jönni, hogy nem akarok az öccsével vacsorázni, pedig nem szeretném megbántani.

- Meg a nagy francokat. Végre megszabadultunk mindenkitől, nem osztozom rajtad. – Elkerekedett szemekkel kapom rá a tekintetemet, de csak a profilját látom. Nem elég. Látni akarom a mosolyát a gyengéd óceánszemek mélyén. A szavai pillanatok alatt tüntetnek minden idegességet, irritációt és kételyt belőlem. Csak egy alibi volt. Az egész sztori csak egy kibaszott jól kitalált alibi volt. Kár, hogy annyira jól sikerült, hogy még engem is átvert, és feleslegesen dühöngtem végig magamban az elmúlt negyed órát. A fenébe. Most olyan hülyének érzem magam. Hogy gondolhattam, hogy feladja a közös időnket, mikor napok óta kutatjuk kétségbeesettem a másik társaságát? Mindig ez a berögzült pesszimizmus vezérel. Tudnom kellett volna, hogy kamu. Már annyiszor kiérdemelte a bizalmamat, mégsem tudom igazán neki adni. – Connor tényleg a városban van a koncert miatt, és felajánlotta, hogy bármikor használhatjuk őt alibinek. – Mikor már azt hittem, hogy végre megnyugodhatok, a szavai egy teljesen újfajta aggodalmat pakolnak a nyakamba. Remélem ezt nem úgy érti, ahogy gondolom, hogy érti. Pedig rohadtul nem lehet máshogy érteni. Ennyit a bizalomról. A kurva életbe. Miért kell mindennek ilyen kibaszott bonyolultnak lennie? Azt hittem, hogy megegyeztünk, hogy még nem fedjük fel a kapcsolatunkat. Egy kibaszott érzelmi hullámvasút ez a kocsiút.

- Tud rólunk? – kérdezem rosszul elfojtott felháborodottsággal és aggodalommal. Még meg akarom adni neki a védekezés lehetőségét. Lehet, hogy megint csak félreértek valamit. De csak a mindent felfedő csend felel az első kérdésre, ezért megismétlem, egy leheletnyivel több érzelemmel a hangomban. – Elmondtad neki?! – Elindulunk, ő pedig elfordul tőlem, a semmitmondó tekintete ismét az utat fürkészi, de még oldalról is látom, ahogy mogorván összehúzza a szemöldökét. Nincs is szükségem ennél több megerősítésre. Kibaszott csodálatos. Most reménykedhetek, hogy az összefüggéstelenül makogó, elvakultan fanboy öcsike nem kotyogja el az első adandó alkalommal, hogy a rajongása tárgyát a bátyja keféli. Kurva jó. Mert ez aztán egy olyan titok, amin kibaszott egyszerű hónapokig ülnie egy rajongónak. A picsába. Ha épp állnánk, lehet, hogy kiszállnék az autóból és faképnél hagynám, de azért a mozgó járműből még nem vetem ki magam. Azt majd akkor, ha tele lesz minden netes fórum a hírünkkel.

- Siri, a testvéreimnek nem fogok kamuzni – jelenti ki úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb alapigazsága lenne. Hát ez fenomenális. Többes szám. Ezekszerint tudja az egész francos mexikói família. Remélem az unokatesók, a nagypapa és a bőbeszédű szomszéd néni is. Ezt az apróságot megemlíthette volna azelőtt, mielőtt belementünk ebbe az egészbe. Lehet, hogy nem tettünk kibaszott véresküt, hogy nem mondjuk el senkinek, de ez nem csak az ő titka, kurvára nincsen joga egyoldalúan elmondani embereknek, legyenek azok a tesói, a szülei vagy a római pápa. Ráadásul nem elég, hogy elárul, utána még fennhangon az orromra is köti, hogy annyit azért nem érek, hogy a tesói elől elhallgasson valamit. Örülök, hogy idejében tisztáztuk. Már majdnem sikerült elhitetnie velem, hogy érek ennyit, de most tiszta vizet öntött a pohárba. Amúgy is túl szép volt, hogy igaz legyen. Tudhatná, hogy bármi, amit két embernél többen tudnak, már nem titok. Nem azt mondom, hogy szándékosan fognak leleplezni minket, de innentől csak idő kérdése, hogy melyik Campbell tesz egy rossz megjegyzést egy rossz embernek. – Ők nem árulják el senkinek, sőt, örültek, hogy végre sikerült. Connor pedig már amúgy is tudta, ő ment el a sáladért. – Nem ért ennyit az a sál. Összeszorított fogakkal küzdöm le a bűntudatot, amit ez a gondolat kelt bennem, mert imádom a tőle kapott sálamat, de nem érzem igazságosnak, hogy kihagyott ebből a döntésből. Nem volt joga hozzá.

Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, mire újra megtöri a csendet.

- Miért ragaszkodsz ennyire a titkolózáshoz? – A kérdés teljesen érthető, mégis váratlanul ér. Annyira rá voltam fixálódva a titkolózás szükségességére, hogy soha nem gondoltam igazán végig, hogy tulajdonképpen miért is ragaszkodok hozzá foggal-körömmel. Az elején azért akartam, mert még nekem is fel kellett fognom, hogy valóság az egész. Utána féltem, hogy belecsúfít a friss kapcsolatunk boldogságába Noah ízléstelen viccelődése vagy Wy örökös aggodalmaskodása a banda sorsát illetően, de mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ez a bujkálás csak megkeseríti ezt a boldogságot. Ha nyilvánossá tennénk a viszonyunkat, akkor sokkal egyszerűbben tudnánk időt lopni magunknak, de valami mégis visszatart. Axelnek könnyű, ő csak egy újabb kapcsolatot vállalna fel a sok közül. Volt már, lesz még, semmi extra nincs benne. Ellenben én nem csak egy kapcsolatot, hanem az egész eddigi személyiségem eltorzulását is leleplezném. És nem csak azt, hanem a védőfalaim megingását is. Szeretem a megközelíthetetlen, hűvös imázsomat. Szabadságot és ami még fontosabb, védelmet ad. Hogy fognak kezelni, ha megtudják, hogy érzek? Ha megtudják, hogy van, aki hozzám érhet? És mi van, ha kitudódik szélesebb körben? Ha abbahagyjuk a titkolózást a banda előtt, csak idő kérdése, és előkerül egy paparazzi fotó rólunk. Mit fognak szólni a rajongóink?

Az emberek reakciói kiszámíthatatlanok. Egyszer már megpecsételte a sorsomat egy nem is létező kapcsolat lelepleződése, tényleg meg akarom ismételni a múltam legnagyobb hibáját? Az ujjaim ökölbe szorulnak. Nem. Nem akarok erre gondolni. Kéretlen emlékek törnek ki egy börtönből, aminek azt hittem, hogy már rég lelakatoltam az ajtaját. Olyan apró, rég elfelejtettnek hitt részleteket hoznak magukkal, mintha tegnap történtek volna. Hosszút pislogva állok ellen a agresszív ostromuknak. Nem engedem, hogy bemocskolják ezt az éjszakát. Már nincs hatalmuk felettem.

- Azt fogom hinni, hogy szégyellsz mások előtt. – Axel hangja Esthajnalcsillagként vezet ki a múlt sötét árnyai közül. Vissza a jelenbe, egy beszélgetésbe, amihez semmi kedvem nincs. Kérdésekhez, amikre olyan válaszokat érdemelne, amikkel nem tudok szolgálni neki.

- Nem fogod, túl nagy az egod hozzá – morgom az egyetlen olyan választ, amire képes vagyok. Fogalmam sincs, mit mondhatnék, hogy elfogadja. Úgy látszik, hogy kvittek vagyunk. Én nem voltam elég fontos neki, hogy elhallgassa a kapcsolatunkat, ő pedig nem elég fontos nekem, hogy felvállaljam. Ha tényleg komolyan gondolnám, talán képes lennék hangosan is a fejéhez vágni. – Nem állok rá készen. – Csak azt nem tudom, hogy mi fogja ezt az állapotot valaha megváltoztatni. A múltam mindig a múltam lesz, a régi személyiségemet mindenképp meg kell tagadnom, a rajongóink véleménye pedig mindig kiszámíthatatlan lesz.

Látom a szemem sarkából, hogy megszorulnak az ujjai a kormányon, a mutatóujja idegesen emelkedik ki a többi közül, miközben hangtalan dobolással próbálja levezetni a feszültségét. Nem tetszik neki a válaszom. Azt hiszi, hogy üres szavak. Pedig nem üres szavak.

Ha tudná, talán megértené. De soha nem lennék képes elmondani neki.

- Ez nem rendes magyarázat. – Reméltem, hogy képes lesz elfogadni a válaszomat egy kis néma dühöngés után, de neki nyilván tovább kell feszítenie a húrt. Mert ő ilyen ember. Őszinte. Nem tesz úgy, mintha minden rendben lenne, csak azért, mert ez a könnyebb út.

- Pedig jelenleg nincs jobb. – Remélem hallja a hangomon, hogy ezzel lezártnak tekintem a témát. Talán egyszer összefoglalok neki egy cenzúrázott verziót az indokaimról, de most nem szeretném, hogy erről szóljon az este. Már így is túl sok keserűség maradt bennem ebből a vitából, nem akarok másféle sebeket is mellérakni. Azt hittem, vele van esélyem kipróbálni, milyen lenne normális életet élni, de lehet, hogy tévedtem. Lehet, hogy hiba volt ez az egész? Egy rémisztő, szúró fájdalom a mellkasom mélyén azonnal megbosszulja ezt a kósza gondolatot. Úgy látszik, már az sem számít, ha elárul. Akkor is akarom őt. Veszélyes. Valami másra kell gondolnom, mert ezt a kettősséget nem bírom tovább. – Connornak valóban születésnapja van? – Azelőtt csúszik ki a számon az első kérdés, ami eszembe jut, mielőtt igazán átgondolhatnám. Őszintén szólva hidegen hagy a válasz, de tématerelésnek ez is jó lesz.

- Holnapután – sóhajtja halkan. Úgy látszik beletörődött, hogy egyelőre nem szed ki belőlem többet. Talán soha. Azt is csak elmondaná a tesóinak. – Legalább egy hétig hallgattuk a turné dátumok megjelenése után, hogy a szülinapján is lesz egy koncert. Ne lepődj meg, ha lerohan az afteren. – Alig várom. Ha izgatottságában elszólja magát a kapcsolatunkról a banda vagy a rajongók előtt, seggbe rúgom őt is és a faszkalap bátyját is. Na jó, már megfogadtam magamban, hogy nem fogok ma este ezen rugózni. Kár, hogy akarni könnyebb, mint megvalósítani.

Lassan, hangtalanul kifújom a feszültségtől bennem rekedt levegőt, és kicsit megenyhült hangulattal figyelem a késő délutáni tömegek hullámzását a mellettünk elsuhanó utcákon. Erről jut eszembe, kevesebb mint két hét, és nekem is szülinapom lesz. Huszadik. Még egy év és nem gáz, ha piával a kezemben fotóznak le egy afteren. Általában leszarom az ünnepeket, de a szülinapomat szeretem. Volt egy idő, hogy úgy vártam az eljövetelét, mint a messiást. Már két év telt el azóta, hogy kijutottam onnan. Két éve vagyok független, de az igazi szabadságra csak akkor találtam rá, mikor megismertem Axelt. Mégis mi a fenét műveltem ebben a két évben? Visszanézve mintha csak egy rossz, meg sem történt rémálom lenne az egész. Belefagytam a múltamba. Idegen férfiaktól követeltem ki pontosan azt a dolgot, ami elől elmenekültem otthonról. Ostoba voltam. Ha egy gyerekkel elég sok ideig bánnak rosszul, elhiszi, hogy az a normális és csak ennyit érdemel. Pedig ebben semmi normális nem volt, most már tudom. Hála Axelnek. Sokat köszönhetek neki, és ezen nem változtat az sem, ha elkotyogta a kis titkunkat. Ezen nem változtat az sem, ha nem olyan fontos neki a kapcsolatunk, mint eddig hittem. Akkor is ki akarom élvezni, amíg tart.

Az autóút hátralévő része meglepően jó hangulatban telik. Mindketten elfogadtuk, hogy úgy hozhatjuk ki a legtöbbet ebből az estéből, ha elfelejtjük az elmúlt negyed órát. Egyelőre. A hírhedt, egymással versengő csökönyösségünk ismeretében ez felér egy kisebb csodával. Persze azt nem kétlem, hogy idővel mindkettőnk sérelmei felütik majd újra a fejüket. Kérdés, hogy meddig bírjuk. Remélem legalább holnapig, most túlságosan kíváncsi vagyok, hogy mit talált ki mára. A múltkori tóparti randin megvillogtatta a kreativitását ilyen téren, de ha őszintének kell lennem, most jobban örülnék valami egyszerűbbnek. Csak egy kicsi szobára vágyom, ahol elbújhatunk és ahol végre senki nem keres minket. Az elmúlt napokban még a normális mértékének is sokszorosára nőtt az emberiszonyom. Még soha nem rühelltem ennyire a kedvenc zenészeimet, ha az egész várost átutazzuk, akkor sem kerültünk elég messzire tőlük.

A város akadozó forgalmában először fel sem tűnik, hogy megérkeztünk, csak az, hogy Axel kioldja a biztonsági övét. Először futólag felé sandítok, utána pedig a fölénk tornyosuló hatalmas, extravagáns épület irányába.

- Egy hotel? – kérdezek rá ösztönösen a nyilvánvalóra. Kezdem úgy érezni, hogy tényleg olvas a gondolataimban. Mondjuk amennyi időt ott tölt, nem lep meg. A szálloda külleméből és Axel költekezési szokásaiból ítélve nem az általam elképzelt „kicsi szoba” lesz a célpontunk. Mindegy, amíg kettesben lehetünk, nekem minden más mellékes. Baszki, ez nem is egy hotel, hanem egy gigantikus felhőkarcoló. Aláírom, nagyon menő.

Felém fordul, szinte levakarhatatlan a vigyora. Remélem azért, mert már csak karnyújtásnyira van a pillanat, hogy végre magunkra zárhassunk egy ajtót. Alig észrevehetően megrezzenek, mikor gyengéden eltűr egy idegesítő tincset, ami a sapka alól kiszökve csikizte a homlokomat egész úton. Mikor végre, az este folyamán talán először eggyé olvad a tekintetünk, egy pillanatra megtorpan az idő. Minden egyes alkalommal meglepődök, hogy mennyire igazságtalanul helyes. Imádom az ajkai formáját. Sosem voltam igazán oda az ajakpiercingekért, de az ő szájához annyira illik. Nem kéne felidéznem, milyen érzés volt, mikor az ajkaimat cirógatták. Megborzongok tőle. Tudat alatt eddig is gyanítottam, de most eszmélek rá igazán, hogy együtt fogjuk tölteni az éjszakát. Csak mi ketten. Kotnyeles bandatagok, a háttérben dübörgő basszus és ál-Siri nélkül. Legalábbis kurvára remélem, hogy ezért vagyunk egy hotelnél, különben újra veszekedni fogunk.

- Zseni vagy, Sherlock. – Már nem látja az apró mosolyomat, és az irritált szemforgatásomat, mert ki is pattan a kocsiból. Felveszem a napszemüveget, és követem, mielőtt még eszébe jutna kinyitni nekem az anyósülés ajtaját, mint valami elcseszett romantikus vígjátékban. Mikor belépünk a gigantikus aulába, ökölbe szorulnak a kabátzsebembe süllyesztett ujjaim. Próbálok nem visszaemlékezni az alkalmakra, mikor hasonló dísztermeket végigszelve mentem Greg szobája felé. Túl sokszor. Ég és föld, amit akkor éreztem, és amit most, a múlt ragacsos tekervényei mégis visszarántanak azokba az időkbe. Szinte érzem a bőrömön lassú slejmként végigcsordogáló undort az érintései közeledtétől. Nem kapok levegőt. Mintha egy örökkévalóságig tartana a liftnek, hogy megmássza ezt a felhőkarcolót.

Mikor végre kettesben maradunk, a szívem izgatottá váló dübörgése szerencsére emlékezteti a testemet is, hogy már nem a múlt berögzült utait taposom. Lassan nézek körbe a hatalmas szobában. Brutális ez a hely. Valószínűleg piszok drága volt, és ezt úgy mondom, hogy egy New York-i, belvárosi penthouse az otthonom. De minden látszat ellenére, általában nem vagyok a felesleges költekezések híve. Én nem gazdag, de még csak nem is középosztálybeli családban nőttem fel. Nem mondom, hogy koldusok voltunk, de ami keresete volt anyának, azt általában vissza is kellett forgatnia a karrierjébe. Valószínűleg többet ért egy doboz sminkje és egy darab fellépőruhája, mint amennyit egy havi étkezésre el tudtunk költeni. Lehet, hogy ruhák és sminkek helyett valahogy lelket kellett volna vásárolnia a dalokba, amiket előadott.

Megakad a felfedező pillantásom a hatalmas üvegfal mellett lévő kádon. Ah. Oké, máris imádom ezt a helyet. Imádom a nagy kádakat és a jó kilátást. Vajon van pezsgőfürdő funkciója is? A hely puccosságából kiindulva biztosan. Egy pillanatra bevillan a kép, ahogy nedves, csábítóan kreol sötétségű bőr simul az én sápadt fehéremhez az illatos habok alatt. Szinte hitetetlen, hogy már nem kell elérhetetlen ábrándnak maradnia. Sőt, tegnap már láthattam is a sok millió vízcsepp kristályos csillogását a bőrén. Kár, hogy túlságosan elvette az eszemet, hogy akkor és ott igazán értékelni tudjam a látványát. Az enyém a világ legszexibb férfija.

Kicsit beljebb lépek, és ledobom a táskámat a legközelebbi fotelbe. A testem azonnal reagál, amint megérzem magam mellett Axel testének a melegét, és ez a reakció a közelében sincs annak, amit a régi szexpartnereim érintései hoztak magukkal. Elmarad az undor, aminek az emlékével a liftben küszködtem.

- Itt elrejtőzhetünk, csak a miénk. – Megborzongok, mikor végre átkarol, és elmossa a bőrömről a rossz, kísértő emlékeket. Felnézek rá, és mintha ösztönösen megérezné, hogy jobban szeretném látni, megszabadít a napszemüvegtől és a baseballsapkától. Igen. Látnom kell, hogy ki az, aki a karjaiban tart. Axel. Az, aki minden szabályomat felrúgja, és minden normámat földbe tiporja. Aki megismertette velem a világ legcsodálatosabb érzéseit. Akinek esélytelen, hogy valaha ellen tudok állni. – A srácoknak majd azt mondjuk, hogy későn értünk haza, és korán leléptünk. – Nem túl hihető, de most még ez sem érdekel. Az már kezd hidegen hagyni, ha kicsit gyanakszanak, csak arra nem állok készen, hogy nyíltan kimondjuk a valóságot. Wy már úgyis sejti, Noah pedig akkor sem rakná össze magától a kirakós darabjait, ha napokra eltűnnénk kettesben. Axel kezei a derekamra csúsznak, maga felé fordít, és finoman összesimítja a testünket. Az érzelmes, gyengéd mosolya még a testénél is forróbban simít végig. Imádom, hogy ennyire természetessé váltak ezek a pillanatok. Már vagy egy perce kettesben vagyunk egy zárt szobában, vajon miért van még rajtunk ruha? – Rendelünk vacsorát, és veszünk egy forró fürdőt a hatalmas kádban. Utána megmutatom neked, hogy milyen a valódi szeretkezés, kicsi pacsirtám. – Végigsimít a gerincem vonalán, de szerintem nem az intim érintéstől, hanem a még annál is intimebb ígérettől borzongok meg. Szeretkezés. Soha nem használtam még ezt a kifejezést a szexre. Mindig azt hittem, hogy csak a nyálas, az érzéseiket bizonygatni vágyó hősszerelmesek használják. Mondjuk amiket eddig műveltem szex címszó alatt, azokra nem is igazán lehetne ráaggatni. Axellel valamiért el tudom képzelni, hogy így hívjuk. Ez a gondolat önmagában elég, hogy émelyegni kezdjek tőle. Túl sokat jelent. Komolyan azt hiszi, hogy egy ilyen bejelentés után ki tudok várni egy vacsit és egy fürdőzést? Zuhanyoztam indulás előtt és notórius fényevő vagyok. Ugorhatnánk az érdekesebb részekre? – Mi a véleményed? – kérdezi, mielőtt kijavíthatnám. Jé. Micsoda fejlődés. Ez biztos ugyanaz az ember, aki szó és kérdezés nélkül rendelt nekem ételt a mexikói étteremben? Szép mentés. Imádom, hogy kezd kiismerni.

- Nem rossz terv – sóhajtom vágyakozva. Elég volt ez a néhány elsuttogott szó a témáról, hogy a nadrágom egy leheletnyivel szűkebbé váljon. Hálát adok az égnek, hogy most nem Nora egyik szörnyűségében feszengek. A mellkasára simítom a kezemet, és azonnal rátalálok a szíve hevesen lüktető dübörgésére. Megbabonáz. Be akarom hajtani rajta ezt a csábító ígéretet. Most azonnal. Napok óta mást sem csinálok, csak várok. Nem tudok tovább várni, és szerintem ő sem. – De mi lenne, ha változtatnánk a sorrenden? – A fenekemre csúszó kezei újabb remegésre késztetik a testemet. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tud esni egy farmeren keresztüli finom kis szorítás. Érezni akarom ruha nélkül is ezt az érintést, ami szavak nélkül is sugallja, hogy mi fog történni nemsokára. Elég ez a gondolat, hogy az ágyékomban gyülekező forró izgatottság kiterjedjen arra a pontra is, ahol belém fog hatolni. Már megint kínoz ez a furcsa, megmagyarázhatatlan ürességérzet. Legyünk már ott. Legyen már ott. Fölöttem, körülöttem, bennem. Mindenhol őt akarom. Még soha nem vágytam ennyire a szexre. Illetve szeretkezésre. Alig várom, hogy megmutassa.

- Amit csak akarsz, alondra – suttogja az ajkaimra. Tetszik a válasz. Csak egy kis ízelítőt kapok belőle, ami közel sem elég, de hiába próbálok többet követelni magamnak, most nem engedi. Zavarodottan pislogok fel rá, a játékos mosolya azonnal elárulja, hogy szándékosan szórakozik velem. Seggfej. Ha így folytatja, tényleg meg fogom harapni. Az egyetlen szerencséje az, hogy olyan brutálisan vonzó, ahogy nedves ajkakkal, pimasz vigyorral, vágyakozással teli, csillogóan jeges tekintettel néz le rám, hogy lehetetlen haragudni rá. Egy másik pillanatban lehet, hogy belemennék a játékba, és én is húznám egy kicsit az agyát, de nem most. – Mivel szeretnéd kezdeni? – Remélem ezt a kérdést nem gondolta komolyan. Válaszolni már nincs türelmem, ezért inkább megmutatom neki. Az ujjaim a tarkójára csúsznak, hogy leránthassam magamhoz a csókra, amit megtagadott tőlem az előbb. Finoman markolok a szédítően selymes, hófehér tincseibe, a bőröm bizsereg, ahol a puha hajszálak csiklandozzák. Imádom. Imádom a mosolya ízét, minden érintését, a belőle áradó bódító illatot, és az erőt, amivel játszi könnyedséggel felkap az ölébe. Mindenét. Többet akarok. Még több érintést. A köztünk lévő ruhák a legirritálóbb dolgok a világon. Türelmetlen, kapkodó mozdulattal szaggatom le a pólómat, épp csak annyi időre válok el az ajkaitól, amíg áthúzom a fejem felett a feleslegessé vált anyagot. Utána jöhet Axelé. Elégedetten sóhajtok a mohó, szenvedélyes csókunkba, mikor végre akadály nélkül simulhat össze a bőrünk. Annyira forró. Annyira selymes. Közelebb. Hogy kerülhetnék hozzá még közelebb?

Mintha meghallaná a néma könyörgést, a falhoz nyom, és szinte eggyé olvasztja a testünket a fullasztóvá váló csók közben. A hideg fal a hátam mögött és Axel forrósága a mellkasomon émelyítő kontraszttal kerget az őrület peremére. Csodálatos. A farkam fájdalmasan lüktetve szorul a hasához, ellenállok egy állatias késztetésnek, hogy vállalhatatlanul kéjsóváran hozzá dörgölőzzek. Hogy lehet minden ennyire jó vele? Az izmai erőt sugárzó hullámzása a bársonyos bőre alatt maga a csábítás. Zihálva, reszketve kapok levegőért, mikor megszakítja a csókot, hogy lomha felfedezőútra indulhassanak az ajkai. Túl lassú. A heves, türelmetlen csókunk után ez a gyengéd, ráérős kényeztetés olyan, mintha megállt volna az idő. Szándékosan kínoz. Meghalok. Nem bírom tovább, de megállítani és siettetni is képtelen vagyok. Mire végez a fülem mögötti érzékeny bőrfelület gyötrelmes szívogatásával, kocsonyaként remegek a karjaiban. Ha most lerakna, egyszerűen csak összecsuklanék. Valószínűleg sejti ő is, mert meg sem próbál a lábaimra állítani, egyből az ágyra ejti le az érte remegő testemet.

Tágra nyílt szemekkel, a vágyakozásomtól kiélesedő figyelemmel nézem a vetkőzését, ami mintha lassított felvételben történne. A picsába. Kibaszott szexi. Nem is ember, hanem egy napbarnított görög isten. És pontosan annyira vágyik rám, amennyire én őrá. Alig hiszem el, hogy tényleg az enyém. Hogy tényleg mindjárt szeretkezni fogunk. A külsőmet illetően soha nem szenvedtem önbizalomhiányban, de most mégis olyannak érzem magamat mellette, mint egy sápadt, vézna gally, amit most tört le a szél egy száraz ágról. Idegtépően lassan mászik fölém, néma nyögésre nyílnak az ajkaim, mikor a nadrágomon keresztül megérinti a fájdalmassá váló merevedésemet. Még néhányszor megismétli az érzéki kínzást, mire megunom, és a csípőmet türelmetlenül felemelve próbálom jelezni neki, hogy elfogyott az ideje.

Elégedetten nyögök az ajkai közé, mikor végre összesimítja a meztelen testünket. A merevedése izgató súlya az enyémre nehezedik a hasamon, a vállába kapaszkodva próbálom még közelebb és közelebb húzni magamhoz, miközben mélyre temetem a kétkedő gondolatokat arról, hogy hogy fog ez valaha belém férni. Szinte észre sem veszem, hogy megszakította a csókunkat, mert az ajkai egészen újfajta gyönyörökbe kergetnek. Hirtelen mindenhol ott vannak a bőrömön, a mellbimbómon, a nyakam legérzékenyebb pontjain, a köldököm csikis részein. Mindenhol. Semmit nem tudok tenni ellene vagy érte, csak élvezni azt, amit kapok. Legutóbb volt elég lélekjelenlétem megállítani, hogy én is viszonozhassam az érintéseit, most nincs.

Halk pihegéssel nézek fel rá, mikor eltávolodik tőlem, és magamba szívom a tekintetében csillogó tagadhatatlan, mohó elégedettséget. Tetszem neki. Hiába érzem magamat túl vékonynak és túl kicsinek hozzá képest, látom rajta, hogy ő most is gyönyörűnek lát. Imádom, mikor így néz rám. Egyszerűen megunhatatlan A minket ölelő narancsos fényáradatban a mosolya több érzelmet rejt, mint eddig bármikor. Összeszorul tőle a mellkasom, és nehézzé, reszelőssé válik a légzésem.

Gyengéden fogja körbe az egyik bokámat, és az ajkaihoz húzza a lábfejemet. Ledermedve, elkerekedő szemekkel figyelem az apró, nedves puszikat, amiket a lábujjaimra hint. Nem kéne, hogy ennyire izgató legyen, hiszen aligha nevezhető erogén zónának a lábujj. Valamiért mégis eláll tőle a lélegzetem. Talán a gesztus, hogy Axel teszi mindezt a maga hírhedt büszkeségével.

- Mégis mit… – ...művelsz, fejezném be, ha engedné. De nem engedi.

- Csssss, csak élvezd, mi lindo. Szépségem. – Hangtalanul kapok levegőért, mikor az ajkai megtalálják a bokámat, majd a vádlimon keresztül kínzóan lassan elindul a combom irányába. A maga mögött hagyott nedves foltokat a felhevült bőrömön szinte csípi a szoba levegője. Nem akarok arra gondolni, hogy vajon minden exével ezt művelte e. Nem akarom tudni, de mégis tudni akarom. Tudni akarom, hányan voltak előttem, akik ismerték ezt a szívszorító gyengédséget. Én akarok lenni az egyetlen, akit ilyen helyeken csókolt. Hallgatnom kéne rá. Csak le kéne hunynom a szemeimet, és élveznem az ajkai kényeztető puhaságát a bőrömön. De amíg látom, hogy mit művel, képtelen vagyok elengedni magamat, az pedig, hogy megfosszam magamat a lábaim között könyöklő Axel látványától, teljességgel lehetetlen. Örökre emlékezni akarok erre a képre.

A nyelve finoman, puhán érinti meg a merevedésem hegyét, egy pillanatra lefagyok a váratlanul feltörő emlékek fojtogató áradatától. Kevés kijózanítóbb dolog létezik a világon, mint az undor, amit akkor éreztem. Most nem érzem, Axellel soha nem találkoztam még vele, mégis megkeserít egy pillanatot, aminek tudom, hogy kellemesnek kéne lennie. A picsába. Gyűlölöm a múltbéli döntéseimet. Elbasztam velük mindent.

- Mi a baj, alondra? – Hát persze, hogy azonnal észreveszi, hogy valami nincs rendben. Nem is Axel lenne, ha nem tenné. Képtelen vagyok bármit is eltitkolni előle.

- Semmi, ne állj meg – kérlelem szégyentelenül. Magam sem tudom, honnan gyűjtöttem elég szemérmetlenséget az őszinte kéréshez, ami ebben a pillanatban mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Újra érezni akarom. El akarok vonatkoztatni a múlttól, és újra, a nulláról meg szeretnék ismerni mindent ebben a világban. Vele. Eddig csak rossz, eltörlendő tapasztalatokat sikerült gyűjtenem, de Axellel minden más. Vele minden jobb. De hiába a megadó kérésem, nem folytatja. Nem elégszik meg ennyivel, magyarázatot vár, látom rajta. Ah. A fenébe. Ezekkel a szemekkel bármit kiszedne belőlem. – Nincsenek túl élvezetes emlékeim róla – suttogom végül alig hallhatóan. Úgy érzem, ebben a pillanatban bármit meggyónnék neki, csak hogy kizökkentsük magunkat ebből a bénult patthelyzetből, és újra érezhessem a bőrömön az érintéseit.

- Mert azok a faszkalapok a nyomomba sem érhettek. – A hangjában rosszul elfojtott indulat bujkál. Ez így van. A nyomába sem érhettek. Távolról sem. Vajon létezik bárki, aki képes lenne rá? Nem hiszem. – Dőlj hátra, és élvezd, mi cariño. – Lehet, hogy válaszoltam volna valamit, lehet, hogy nem. Soha nem derül ki, mert az ajkai ellopják tőlem a szavaimat és a gondolataimat is. Axel halk, elégedettnek tűnő morranása végigborzolja a gerincemet. Megszédít. Élvezni akarom. Élveznem kell, különben csalódni fog. Bódultan hunyom le a szemeimet, próbálom átadni magamat a tudatnak, hogy Axeltől kapom ezt a kényeztetést, de a testem hosszú ideig kitart a rossz emlékek által keltett ösztönös feszengés mellett. Túl hosszú ideig. Ez a kettősség szinte széttép. Érzem, hogy jó érzés, de nem tudok eléggé ellazulni, hogy élvezzem. Most már nem csak a rossz emlékek, hanem a közéjük vegyülő pánik is visszatart. Az ujjaim a takarót markolják egyre kétségbeesettebben. Remegek. Nem fog menni. Ez nem fog menni.

Végső elkeseredettségemben kinyitom a szemeimet, hogy leállítsam, de nem jutok el a folytatásig, mert a kép, ami fogad, szinte gyomron vág. Jó értelemben. Hogy lehet valaki még szopás közben is ennyire kibaszottul férfias és tekintélyt sugárzó? A kurva életbe. Mindig azt hittem, hogy a szopás egy fajta meghunyászkodás, de Axel tényleg minden törvényt felülír. Ha ő csinálja olyan, mintha hatalma lenne felettem. A jégkék szemek felvillannak rám. Tudja. Tudja, hogy hatalma van felettem. A tökéletes formájú ajkai között mozgó farkam látványa hirtelen valóságosabbá és közvetlenebbé teszi az egészet, mintha eddig csak nadrágon keresztül csinálta volna, és most érezném először a nyelvét a bőrömön. A szívem száguldó dübörgése szinte megsüketít. Halkan felnyögök a testembe hasító rémisztő élvezettől. Most, hogy átjutott a pajzson az első gyönyörfoszlány, már nincs megállás, lavinaként sodor el mindent. Levegőért kapva, reszketve ejtem vissza a fejemet a matracra. Lehetetlenül jó. Már nincs erőm őt nézni, de még mindig csak azt a képet látom, ami a retinámba égett az imént. Összeszorítom a szemeimet, miközben ösztönösen elfojtok egy hangosan feltörni kívánkozó nyögést, a szemeimen felsűrűsödött könnyfátyol forró könnycseppként simítja végig az arcomat. A testem újra és újra összerándul, legszívesebben hevesen vergődnék alatta, de nincs merszem felvállalni a rám törő buja vágyakat. Mégis mikor túrtam a hófehér tincsek közé? Fogalmam sincs.

Az orgazmus most nem hirtelen jön, hanem szikránként felépülő tűzijáték. Hosszú, rekedtes sóhajjal zuhanok bele, és reszketve engedem, hogy az apró szikrák végigcikázzanak az egész testemen. Úgy veszem a levegőt, mintha órákat futottam volna, pedig csak egy helyben feküdtem. Alatta. Szépen lassan kezdem megszokni Axel mellett, hogy az orgazmus kielégülést nyújtó élvezete mellé nem társul bűntudattal fűszerezett önutálat. Semmi, csak ez a megnyugtató, boldog melegség a mellkasom mélyén, amit csak az tesz még csodálatosabbá, mikor együtt megyünk el. Mert őt nem csak a testem fogadja el. Megint egy rugóra jár az agyunk, mert ugyanebben a pillanatban megérzem a síkos ujjai borzongatóan hűvös érintését a fenekem partjai között. Összerezzenek, egy pillanat alatt szakadok ki a lassú, mámorittas pihegésből. Ahogy visszaszerzem az érzékeim feletti uralmat, azonnal megérzem az epres síkosító ismerősen édes illatát keringeni körülöttünk. Talán ennek is vissza kéne rántania a múlt traumái közé, de helyette a messenger beszélgetésünk jut eszembe, és el kell fojtanom egy apró mosolyt. Nem viccelt, tényleg epreset vett.

Fölém hajol, miközben az ujjai óvatos körkörös mozdulatokkal masszírozzák a fenekemet. Elmondhatatlanul jól esik az érintése ott. Ott is. Mindenhol. Olyan közelről nézünk egymás szemeibe, hogy látom az örvénylő hókristályokat a jégvihart rejtő szemekben. A figyelmes, lassú mozdulatain nem, de a tekintete legmélyén látszik, hogy a türelme határait feszegeti. Azért, hogy nekem jó legyen. Nem kéne, hogy ennyire boldoggá tegyen a tudat.

A jóleső sóhajomat elnyelik az ajkai, mikor belém csúsztatja az első ujját. A kesernyés íznek, amire a szája mélyebb szegleteiben rálel a nyelvem, kellemetlennek kéne lennie, de helyette emlékeztet az imént átélt gyönyörre, amit tőle kaptam. Az orgazmusra, aminek még le sem csengtek a hullámai, és mégis képes vagyok újra vágyni rá. Testileg és lelkileg is. Nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges. Mintha a testem tudná, hogy az előző kielégülés csak a kezdet volt, és még csak most jön a lényeg.

Nem tudom, mennyi idő telik el, de túl soknak tűnik. Mintha egy kisebb örökkévalóság óta tágítanának az ujjai, az ajkai hol a nyögéseimet, hol az élvezet kicsorduló könnycseppjeit teszik magukévá. A kezeimmel néha a takarót markolom, néha Axel vállaiba kapaszkodva próbálom csillapítani a heves reszketésemet. Elolvadok ettől a gyengédségtől. Az apró, nyugtató pusziktól, a forró közelségétől, a vágyakozó pillantásaitól, a türelmétől. Imádom. Mindent imádok benne.

- Készen állsz, alondra? – Némán kapok levegőért, mikor kihúzza belőlem az ujjait. Olyan sokáig tartott ez az elnyújtott előjáték, hogy már megint veszedelmesen közel kerültem az orgazmushoz, pedig még nagyon messze van a vége. Még bírnom kell. Kábán, meggyötörten kutatom fel a tekintetét, amiben megtalálom ugyanazt a kiéhezett sóvárgást, amit a könyörgő szavai is rejtettek. A fenébe. Ha nem állnék készen, akkor sem lennék képes nemet mondani, ha így kéri.

- Ne dumálj, csináld – dünnyögöm rekedtesen, tüskék mögé bújtatva a végtelen zavaromat. Még mindig nem tudom, hogy fog belém férni, de ha valakik, Axel és én megoldjuk ezt is. Túl régóta akarom érezni magamban a forróságát ahhoz, hogy most gyáván megfutamodjak. Túlságosan akarom őt, és a megkönnyebbült, felszabadult nevetése csak rátesz még egy hatalmas lapáttal erre az érzésre. Mit hitt? Hogy kihátrálok az utolsó pillanatban? Ennyire én sem vagyok kegyetlen. Arról nem is beszélve, hogy majdnem ugyanannyira szükségem van a folytatásra, mint neki. Még csak néhány másodperce húzta ki az ujjait, de a testemet kínzó ürességérzet szinte az őrületbe kerget. Még soha nem éreztem hasonlót.

Elkerekedett szemekkel, félig megszeppenve, félig lenyűgözve figyelem, ahogy az éjjeliszekrényről szerez egy kotont, és a tekintetemet foglyul ejtve, a fogával nyitja ki a kis négyzet alakú tasakot. A pillantásában izzó türelmetlen vágyakozás ellenére sem kapkod, mintha tudná, hogy már úgysem menekülhetek. Hogy lehet még eközben is kibaszott sármos? Olyan gyakorlott céltudatossággal húzza fel, mintha több százszor csinálta volna már. Soha életemben nem néztem pornót, nem érdekelt az ilyesmi, de ha tippelnem kéne, valami ilyesmi lehet. Most már értem, miért vannak annyian ráfüggve. Lehet, hogy nekem is el kéne kezdenem nézni, és akkor nem lángolna az arcom csupán ennyitől. Legszívesebben most is a tenyereim mögé bújnék, de nem tudom nem őt nézni. Rabul ejtett. Már megint. Ezt csinálja, mióta elkezdtük. Túlságosan tökéletes minden porcikája. Még mindig nem hiszem el, hogy ő az enyém, azt pedig még kevésbé, hogy engem akar az elbaszott múltam és tapasztalataim ellenére is. Mire feleszmélek a bénult, bugyuta bambulásból, már újra felettem könyököl. A mosolya még mindig magában hordozza az iménti mély, borzongató nevetését.

- Fájni fog a szemed, ha nem pislogsz. – Duruzsolja látványos önelégültséggel. Eddig is égett az arcom, és mintha ez nem lenne elég, a szavai jól meglocsolják olajjal a lángokat. Seggfej. Már megint sikerült jól megsimogatnom a hatalmas egóját. Csodás. Egyre tovább növelem a szakadékot a kettőnk szexuális önbecsülése között.

- Már megint kurvára nagyra vagy maga… – morgom halkan, de nem sikerül végigmondani. Döbbenten, élesen szívom be a levegőt, mikor megérzem a bejáratomnál a gumin keresztül is forró keménységét. A szívdöglesztő mosolya és a cukkolása annyira elvonták a figyelmemet, hogy észre sem vettem, hogy az egyik kezével gyengéden felemelte a csípőmet, hogy könnyebben hozzám férhessen. A lábaim ösztönösen kulcsolódnak a dereka köré, hogy legalább ennyivel segítsek neki. Határozottan, de lassan tolja magát belém. Olyan lassan, hogy minden kapkodó, felületes légvételemnél érzem, ahogy az izomgyűrűim egy újabb apró szakasza adja meg magát feszengve a lomha behatolásnak. Érzem a megkeményedő arcvonásaimon a figyelmét, a mozdulataiban a féken tartott vágyait és magára kényszerített óvatosságot. Annyira imádom őt. A megrendíthetetlen önfegyelme szinte már sérti a büszkeségemet, de közben táplál bennem egy érzést, ami már-már fájdalmasan nehezedik a szívemre.

Feszült mozdulatlanságba dermedünk, mikor végre teljesen bennem van. Szinte szétszakít, mégis furcsán kielégítő a mélysége, a melegsége, a keménysége. Azt hittem, sokkal jobban fog fájni.

- Nem is annyira vészes. – Suttogom egy levegő nélküli, reszketeg sóhajjal. Baromi nehéz lélegezni. Ahhoz meg kéne mozdulni, ahhoz pedig el kéne lazítanom az izmaimat. Axel fölöttem könyökölve, egy rekedtes, keserű nevetéssel ejti a fejem mellé az övét. A mély, megkínzott hangja a fülcimpám érzékeny bőrét cirógatja.

- Még csak félig vagyok bent, Siri. – Kibaszottul lehetetlen. Kibaszottul kurvára lehetetlen.

- Meg akarsz ölni? – nyöszörgöm kétségbeesetten, az erőtlen zihálásomat elnyelik az ajkai, de most még a csókja sem elég, hogy kizökkentsen vagy megnyugtasson. Lehetetlen. Felegyenesedik, a kezei gyengéden terelgetik a derekát szorító lábaimat a vállára. Mintha percekig tartana, mire sikerül kényszerítenem magamat, hogy ellazítsam a görcsös szorítást, és átengedjem neki az irányítást a testem felett. Minden mozdulat, minden rezzenés, amire sikerül rávennie, érezteti velem a lábaim között egyre mélyebbre tolakodó forróságot. Többször szexeltem életemben, mint amennyit szeretnék bevallani, de soha nem éreztem ennyire forrónak. Eddig. Szinte felemészt.

Most, hogy tudom, hogy még nincs vége, egyszerre érzem azt, hogy túl sok, és azt, hogy még nem elég. Mindenét akarom, az élvezettel és a fájdalommal együtt. Nem tudom, hogy megint a gondolataimban olvas, vagy végre megingott a betonszilárdságú önmegtartóztatása, de egy kicsit erőteljesebb lökéssel teszi meg a maradék távolságot. Összerándulok, az ajkaim hangtalan, ziháló sikolyra nyílnak a semmiből jövő, váratlan orgazmustól, mikor az öle puhán a fenekemnek ütközik. Fogalmam sincs, hogy a feszítő gyönyör vagy a tépő fájdalom lökött át az orgazmus kapuján. Vagy egyszerűen csak a tudat, hogy végre tövig bennem van. Hogy talán egy kicsit még közelebb kerültünk egymáshoz. Hogy végre ő is elvesztette a türelmét, és elvette, amit akart. Amit neki akartam adni. Remegve, lihegve próbálok magamhoz térni, a vastag könnyfátylon keresztül alig látom a gyengéd csókokat, amiket a vállán megtámasztott vádlimra lehel. Már megint egyedül mentem el. A fenébe. Annyira fáj, mégis annyira jó is. Sírni akarok a szédítő kettősségtől. A forrósága mintha az egész testemben ott lenne, nem csak a gyomromban. Vajon neki is ilyen jó érzés?

Nincs időm visszatalálni a józan gondolataimhoz, mert megmozdul bennem. Az ajkamra harapva, a takaróba markolva feszülök meg a hasító fájdalommal összevegyülő élvezettől. A méreteinek hála olyan, mintha rátenyerelt volna arra az érzékeny kis pontra, aminek általában elég néhány gyenge kis érintés, hogy elélvezzek. Még fel sem épültem az előző orgazmusból, már érzem a következőnek az előszelét. Nem kapok levegőt. Meg fogok őrülni, mire végzünk. Túl sok. Túl nagy. Minden egyes lomha, ringatózó mozdulat elrabol egy keveset a fájdalomból, és hozzáad egy keveset a gyönyörhöz. Egy idő után szinte hiányzik a szép lassan elszivárgó fájdalom józanító ereje. Visszahajol hozzám, a halk, elégedett szusszanása teljesen elveszi az eszemet. A csókja pont olyan lassú és édes, mint a testünk lágy összesimulása, és mikor egy leheletnyivel gyorsabb ritmusban kezd el mozogni bennem, az ajkaink tánca is szenvedélyesebbé, hevesebbé válik. Félig lehunyt szemmel, az élvezet mámorában nézek fel rá, mikor kicsit feljebb emelkedik, hogy levegőért kaphassunk a kimerítő csók végén. Egyre erősebbé, lendületesebbé válnak a csípője lökései, az ajkaim hol néma nyögésre nyílnak, hol rájuk harapva nyelem le a heves sóhajaimat. Szaggatott spanyol szavakat liheg a fülembe, én pedig megborzongva, elnyíló ajkakkal hunyom le a szemeimet, ahogy forró, lassan csordogáló mézként végigcirógatnak. Még soha nem hallottam ilyen szexinek az érthetetlen szavait. El tudnék élvezni a hangsúlytól, amivel suttogta őket. Az akadozó, rekedt hangja mélyén rejlő élvezettől. A remegő ujjaim maguktól találják meg az utat a hófehér tincsek közé, ellopom az őket gúzsba kötő hajgumit. A kibontott hajú, zárt ajtók mögötti Axelemet akarom magam fölött.

- Mit mondtál? – suttogom a gyönyör könnyeivel küszködve két lelassuló mozdulata között. Ösztönösen megérezte, mikor kell visszavenni a tempót, hogy ne veszítsen el egy újabb orgazmus fellegeiben.

- Azt, hogy engedd el a hangodat, pacsirtám. Nem hall senki, csak én. – Az orra finoman simítja végig az arcomat, a szelíd dörgölőzés végén szívszorítóan lágy puszit lehel a homlokomra. Ismét olyan érzelmeket sugall, amik nem állhatnak a gyengédsége mögött, és amiktől összeszorul a torkom és alig kapok levegőt. Amiktől félek. Ezt is csak félreértem. Az ilyenek miatt hittem azt, hogy elég fontos vagyok. Csak azért csinálja, mert megígérte, hogy megmutatja, milyen a szeretkezés. Betartotta a szavát. Képtelen lennék egyszerűen csak szexnek nevezni azt, amit most csinálunk. Degradáló lenne.

Megpróbálok eleget tenni a kérésének, de hiába. Már megint csalódást kell okoznom neki. Nem tudok többéves megszokásokat elhajítani, a gyönyör hangjai elhalnak, bennem rekednek, mielőtt megpróbálhatnám kiereszteni őket. Igazából azt sem tudom, hogy léteznek e egyáltalán. Lehet, hogy egyszerűen csak ilyen típus vagyok. Muszáj kezdenem valami mást a mindkettőnket cserben hagyó ajkaimmal, és mikor kicsit felemelkedek az ágyról, hogy elérjem a száját, készségesen válaszol a könyörgő csókomra. Visszanyom az ágyba, és az éhessé vaduló csókunk közben szenvedélyesen rám nehezedik. Van valami szédítően izgató nem csak a fullasztó súlyában, de abban is, ahogy a mellkasunk összedörgölőzik a csípője összes hevesen hullámzó lökésénél. Néha még a szíve zakatoló dübörgését is érzem az enyém felett. Fogy az időnk, a mozdulataink egyre kontrollálatlanabbak, a légzésünk egyre reszelősebb, Axel mély nyögései az ajkaimba vesznek. Imádom az ízüket. Imádom hallani az élvezete tagadhatatlan bizonyítékát. Bárcsak tudnám viszonozni. Fogalmam sem volt, hogy ennyire erotikus tud lenni ez az egész. Hogy szexi tud lenni az izzadás, a lihegés, a kócos haj, a szégyentelen nyögések és nyálas csóknyomok a bőrömön. Vele bármi szexi tud lenni.

A percek óta sóvárgott orgazmus tűzviharként söpör végig a testemen, az izmaim görcsös összerándulásától mintha még hatalmasabbá válna bennem a szíve őrült ritmusában lüktető merevedése. Axel nyögése a nyakamat cirógatja, a hangja átjut még a kéjmámor ködfelhőjén is. Könnyfátylon keresztül, homályosan látom az arca megfeszülő vonásait, mikor követ engem. Csodálatos a tudat, hogy az én testem juttatta idáig. Meg mernék esküdni rá, hogy érzem magamban az orgazmusának a rándulását, de lehet, hogy csak képzelem. Lehet, hogy csak érezni akartam. Még soha életemben nem vágytam arra, hogy bárcsak ne lenne a partneremen gumi. Mindig hálát adtam az égnek, hogy van egy védelmi vonal, ami elválaszt a másiktól, és nem kell éreznem magamban a bőrük érintését és a gusztustalan nedveiket. Eddig. Axel ezt is felülírja. Bárcsak érezhetném a gyönyöre forróságát. A picsába. Egész biztosan megőrültem. Megrészegített a szeretkezés, ezek egy cseppet sem józan gondolatok.

A csókja váratlanul ér. Lassan, émelyítő gyengédséggel csalogat ki a bódulat sötétségéből. Szinte nem is csókol, csak simogatja, lágyan becézgeti az ajkaimat az övéivel. Lélegzetelállítóan jó érzés. Még tovább táplálja a szívemben érte lobogó lángokat. Később meg fogom bánni, de most ez sem tud érdekelni, csak a békés, közös orgazmus utáni intim pillanat tökéletessége. Az övé vagyok. Tényleg mindenem az övé. Átölelem a nyakát, és engedem, hogy a többszörösen kielégített testemben felülkerekedjen egy furcsa, eddig ismeretlen boldogsággal átszőtt nyugalom. Bárcsak örökké tarthatna ez a pillanat. De egy pillanat sem tarthat örökké.

Axel kicsit felemelkedik, és kihúzódik belőlem, hogy megszabadulhasson az elhasznált óvszertől. Az izzadt testemen hűvös borzongás fut végig, és próbálok nem figyelni a fenekem izomláz szerű fájdalmára és az ott felejtett hűvös ürességérzetre. Inkább elterelem a figyelmemet azzal, hogy egy zsepivel letörölgetem a hasamról a saját élvezetem ragacsos nyomait. A hosszúra húzódó nyári naplemente még mindig narancsos leplet borít ránk, de lassan felváltja a szürkület homálya. A tudatom hátsó szegleteiben eddig is felfogtam a szépségét, de mindig volt valami sokkal fontosabb, ami lekötötte a figyelmemet.

Lehet, hogy észreveszi a látványos didergésemet, mert visszatelepszik mellém, és oldalfekvésben az ölelésébe húz. A felhevült teste jóleső melege elűzi a hidegrázásomat, miközben az erős, körém font karjaiba olvadok. Soha nem néztem volna ki Axelből, hogy képes ilyen gyengédségre. Hogy ezt rejthetik a jeges, gúnyos pillantásai és a mindig betaláló, könyörtelen beszólásai. Az ajkaink puhasága ismét egymásra talál, hogy még tovább nyújthassuk ezt a meghitt, csendes hangulatot. Az ujjai pilleszárny érintésekkel futnak végig a gerincem, majd a fenekem vonalán. Megborzongok, de most nem a hűvös levegő mardosásától. Annyira csodálatos. A mellkasom összeszorul a növekvő ragaszkodásom rémisztő súlyától. Úgy érzem, hogy ha nem mondom el neki, mennyit jelent számomra ez a pillanat, akkor nem lesz valóságos.

- Axel… – Halkan suttogom a nevét a nedves ajkak közé, amik lustán elmosolyodnak az elkésett sóhajtól. Lehet, hogy ahhoz van szokva, hogy szex közben sikítják a nevét, de én csak egy orgazmus utáni érzelmes, vágyakozó sóhajjal szolgálhatok. Remélem egyelőre ezzel is megelégszik. A pillantásában tükröződő rajongó érzelmek alapján szerencsére igen. Egyelőre. Tudom, hogy ő az a típus, aki előbb utóbb úgyis megszerzi, amit akar. Csak annyira hajol el tőlem, hogy a szemeimbe nézhessen, az ajkaimat még mindig cirógatják a helyre rázódó lélegzetvételei. Valamit mondani akartam, de most, hogy elvesztem a forrón örvénylő óceánszemekben, rádöbbenek, hogy a szívemből kikívánkozó szavak nem lehetnek igazak. Az túl ijesztő lenne. És túl ostoba. – Annyira jó veled. – Suttogom végül alig hallhatóan. A lusta féloldalas mosolya megtelik szívszorító érzelmekkel.

- Veled is, Siri. – Az arcomra forró pírt lehel a gyengéden kiejtett nevem. Kezdem azt is érteni, hogy miért vannak oda azért az emberek, ha a nevüket hallják a párjuk ajkai közül az intim pillanatokban. Van valami leírhatatlanul izgató abban, ahogy kimondja. Újra találkoznak az ajkaink, de már nem elég a nyugalmat elnyújtó békés ismerkedés, szükségem van az ízére, a nyelve nedves puhaságára, a melegére a bőrömön. Én vagyok a türelmetlenebb kettőnk közül, el akarok venni mindent, amit adni tud. Az ujjai óvatos szorítását a fenekemen tudom, hogy néma figyelmeztetésnek szánta, de mégis vágyakozva megremegek tőle. A sóhajom az ajkaiba fúl. Tudom, hogy ha nem lenne így kimerítve a testem, már ennyi elég lett volna, hogy felizguljak. – Ha ezt csinálod, megint rád fogok ugrani. – Duruzsolja vigyorogva a homlokom bőrére, miután megszakítja a csókunkat. A holnaputáni koncertet figyelembe véve elég nagy ostobaság lenne végigszeretkezni az első közös éjszakánkat, de előre érzem, hogy a döntésbe nagyobb beleszólása lesz a farkamnak, mint az agyamnak. Szerencsére úgy néz ki, hogy legalább Axelben van egy kis önmegtartóztatás, mert kelletlenül, de kikászálódik az ágyból. Túl jó az önfegyelme. A végén még tényleg elhiszem, hogy nem vagyok ellenállhatatlan. Vagy csak túlságosan aggódik, hogy bántani fog. A szívem mélyén ösztönösen tudom, hogy melyik a helyes válasz, és kivételesen nem a mérhetetlen egóm miatt.

Mostanra eléggé megszáradtam, hogy ne fagyoskodjak a belőle áradó meleg hiányától, ezért jókedvűen hasra fordulva felkönyökölök, és az államat a kezeimen megtámasztva figyelem, ahogy átszeli a szobát, és megengedi a vizet a hatalmas kádba. Nem spórol a habfürdővel sem, a szobát pillanatok alatt megtölti a rózsavizes habok émelyítő virágillata. Kellemes. De ami még kellemesebb, az az insta modelleket megszégyenítő pasim látványa az éjszakai város éledező fényeiben. A feneke és a combjai kidolgozott izmainak a szabályos hullámzása sétálás közben, a bicepsze megfeszülése, miközben tevékenykedik, a vállára hulló hófehér tincsek, amiknek kócosnak kéne lenniük, de valami igazságtalan csoda folytán mégsem azok, a fekete tetoválások sejtelmesen megbúvó vonalai a kreol bőrén. Mindene tökéletes.

- Tetszik a műsor? – Most nem hoz zavarba a kérdése, azok után, hogy tátott szájjal végignéztem, ahogy felhúzza az óvszert, azt hiszem a meztelen testében való gyönyörködést már nem kell rejtegetnem. Elvigyorodva bólintok.

- Nagyon, nehogy abbahagyd. – A derűs válaszom az ő mosolyából is széles vigyort varázsol, a kezeit a mellkasa előtt összefűzve dől neki az üvegfalnak a kád mellett, és a város fényein kezdi el legeltetni a szemeit. Én is látni akarom. Olyan magasan vagyunk, hogy az ágyból csak a csillagtalan égbolt és a felszűrődő fények látszanak, ahhoz, hogy lássam a város fényjátékait, közelebb kell mennem. Nem is igazán tudom, hogy ez vonzz, vagy Axel hívogató közelsége. Talán egy kicsit mindkettő.

Felkelek az ágyból, a lábaim megremegnek a fenekembe nyilalló pillanatnyi fájdalomtól. Tippre ez holnapra rosszabb lesz, most még teljesen kezelhető. Axel szavak nélkül figyeli a lassú lépteimet, de nincsenek olyan illúzióim, hogy elkerülte a figyelmét az arcom rándulása az imént. Mikor oda érek hozzá, oldalról a testéhez bújva nézek ki az alattunk elterülő fényáradatra. Gyönyörű.

- Sosem gondoltam, hogy egyszer láthatom ezt a várost a lábaim előtt heverni. – Magam sem tudom, hogy miért suttogok, talán azért, hogy ne sértsem meg nagyon a minket ölelő fülsüketítő csendet.

- Eddig azt hittem, hogy szerinted az egész világ a lábaid előtt hever. – Halkan felkuncogok az önteltségemre tett leplezetlen beszólástól, ami egészen védtelenül ért a melankolikus hangulatomban. Hé! Szemét. Nem az egész világ. Csak az a fele, amelyik hallgat rockzenét. Bár a maradék amúgy is agyalágyult.

A nevetésem elcsendesülését követően kicsit komolyabban pillantok fel rá. Bárki más kérdezősködni kezdett volna az előző megjegyzésem után, hogy mégis mi köt ehhez a városhoz, hogy ezt mondom. De Axel nem tette. Ő elfogadta, hogy a múltam egy olyan téma, amiről nehezen osztok meg részleteket, legyen az akármilyen jelentéktelen apróság. Talán pont ez sarkall arra, hogy visszaejtsem a pillantásomat a magas épületek kivilágított erdőségeire, és folytassam.

- Gyerekkoromban sokat járunk ide anyával. Mikor még csak ketten voltunk. Az egyik szeretője – szemforgatva hangsúlyozom gúnyosan a szót, amit most már nem aggatnék anyám kapcsolataira – néha tudott neki menő fellépési lehetőségeket intézni a városban. Nem szerettem az itteni puccos fellépéseit, sokkal személytelenebbek és stresszesebbek voltak, mint az otthoniak.

- És mindig hozott téged is? – kérdezi alig leplezett döbbenettel. Akinek normális gyerekkora volt, nyilván azt gondolja, hogy egy ilyen hely nem való egy gyereknek, vagy azt, hogy ilyenkor az iskolában lett volna a helyem, pedig emlékeim szerint élveztem, hogy pörög az élet és sosem unatkozom. De lehet, hogy csak az idő szépíti meg a homályos emlékeket. Az mondjuk tény, hogy két évben is előfordult, hogy nyáron vizsgáznom kellett néhány tantárgyból, annyi hiányzásom volt. Még szerencse, hogy elég jó agyam volt egy hét alatt bemagolni mindent.

- Persze, én csináltam a haját és a sminkjét – vallom be elvigyorodva. Annyira azért nem volt sikeres, hogy fodrászra és sminkesre is legyen pénze, ezért megtanított engem. Mire nem jó egy gyerek. Ha már etetni kell, keresse meg az árát, nem igaz? – De ne mondd el Tessának, hogy értek hozzá, mert falra mászok, ha hajat kell fonnom valamelyik fellépésünk előtt.

- Tele vagy meglepetésekkel, mi alondra. – Leheli a homlokomra egy puha puszi kíséretében. Ha tudná, hogy milyen meglepetéseket rejtegetek még, nem mosolyogna rám ilyen szelíd érzelmekkel. – Már akkoriban is Miamiban éltetek? – Elfojtok egy apró mosolyt. Nem igazán beszéltünk még tényszerűen a múltamról, szóval az, hogy tudja, hogy Miamiban éltem, azt jelenti, hogy valamennyit azért már szaglászott utánam. Lefogadom, hogy Wy van a dolog hátterében. Szerencsére akkor még nem ott éltünk. Még az hiányzik, így is épp elég hosszú volt az autóút, mikor Atlantába jöttünk fellépésre.

- Nem, Jacksonvilleben. – Azt azért nem fűzöm hozzá, hogy a leglepukkantabb nyomornegyedében. Nem mintha szégyellném, de nincs szükségem a sajnálatára. A gazdag kölykök mindig azt hiszik, hogy pénz nélkül nincs boldogság. – Csak akkor költöztünk Miamiba, mikor anya újraházasodott egy gazdag képviselőhöz tizenkét éves koromban. – Nem szándékosan, de elkomorul a hangom. Még soha nem próbálkoztam senkinek mesélni a múltamról, de azt hittem, hogy ha sor kerülne rá, két év távlatából már képes lennék tárgyilagosan beszélni róla. Ha nem is a dolgokról, amiket velem tett, de legalább a létezéséről. Tévedtem. Lehet, hogy a régi, érzelemmentes Sirinek ment volna, de úgy tűnik, hogy ez az új verzióm újféle gyengeségekkel is jár. Valamit valamiért. Az életben mindennek ára van. Érzem magamon Axel pillantását, és bár nem nézek rá, ösztönösen tudom, hogy megérezte a változást a hangulatomban. Talán pont emiatt nem is kapok több kérdést. Nem tartozom neki magyarázattal, mégis úgy érzem, hogy magyarázattal tartozom. – Republikánus – fűzöm hozzá keserűen ezt az egyetlen, rövid kis szócskát, de tudom, hogy ez önmagáért beszél. Egy republikánus képviselő mostohaapa egy eddig kötetlenül élő, rocker lelkivilágú, meleg kistininek alapjáraton is olyan, mint egy arcon csapás minden áldott reggel. Hát még ha mellé pszichopata is. Mindig ott voltak a szemet kiszúró jelek, de besöpörtem a republikánus vagy a konzervatív jellemvonás mögé. Soha nem felejtem el, mikor az első ott töltött iskolaévem előtt tüsire vágatta a hajamat, mert a tépett félhosszú túl „lányosan” állt. Vagy azt, hogy nem akartam, de mégis felvetette velem a nevét, és még csak ellenkezni sem tudtam, mert kiskorú voltam. Vagy azt, mikor úgy döntött, hogy a „démonian” világos szemeim miatt kitűnök a családból, szóval hordjak barna kontaktlencsét. Persze utólag minden elcseszett faszsága hasznosnak bizonyult, mert pont ezek miatt a dolgok miatt nem tudott semmit kideríteni a múltamról a média. Ismerj fel valakit, akinek más a szemszíne, más a haja és még a neve is, mint amivel felnőtt. Egészen ironikus.

- Menjünk fürdeni? – Axel hangja újra megment. Egy gyors pislogással törlöm el a szemeim előtt kirajzolódó múltamat, és felemelem a pillantásomat a lábunk alatt tátongó szédítő mélységről Axel még szédítőbb, démonian kék szemeire. Csodaszép. Bólintok, miközben apró, leplezetlen mosollyal élvezem ki a jelenünk kiérdemelt boldogságának a valóságát, és a kezeimet felnyújtva, kérlelő szemekkel jelzem, hogy Axel-fuvart szeretnék a kádba. Ha már megengedtem, hogy kicsit átrendezze a belső szerveimet, ezt egész reális kívánságnak érzem. Nem tudom, hogy próbálja e elrejteni csak nem sikerül neki, vagy nem is próbálkozik, de az arcáról nyitott könyvként lehet leolvasni, hogy ha ezzel a mosollyal kérném, bármit nekem adna. Azt hiszem, nem csak a saját, újdonsült gyengeségeimet kezdem kiismerni, hanem az övéit is. A mosolyom kiszélesedik, mikor ismét hercegnőpózban ölelhetem át a nyakát. Egy könnyed mozdulattal emel be a hatalmas kád forró vizébe, de ő még nem jön utánam. Egy halk, elégedett sóhajjal fogadom, ahogy a víz körbeölel, a kellemes melege mintha még a fenekem tompa fájdalmát is csitítaná egy kicsit. A kád akkora, mint egy kisebb medence, körülbelül három Axel is kényelmesen elférne benne, és egy széles, padszerű ülőke húzódik az ablak felőli részén. Szinte üvölt róla, hogy arra találták ki, hogy a bátrabb párocskák a rémisztő mélységben és a város fényeiben gyönyörködve szexeljenek. Nem kéne felizgatnia a gondolatnak.

Miután befejeztem a hatalmas, szexre megalkotott kádon való ámuldozást, figyelem, ahogy Axel meggyújtja a kád sarkaiban lévő gyertyákat, majd bemászik mellém. A gyertyák tompa, meleg fénye összemosódik a kintről beszűrődő félhomállyal. Épp elég fényt adnak, hogy kicsit jobban lássam a szemeiben csillogó érzelmeket, de nem annyit, hogy megzavarják a kilátást a túl nagy fényükkel. Lélegzetelállító. Az ajkaimon van, hogy megköszönjem, hogy ennyi mindent tesz azért, hogy tökéletes legyen ez az este, de félek, hogy akkor fel kéne tennem azt a kérdést is, hogy miért. Ha nem is hangosan, legalább magamnak. Már két hete tudja, hogy a zsebében vagyok, miért csinál újra és újra ilyen csodálatos dolgokat? Ennek semmi értelme.

Némán, megbabonázva figyelem, ahogy a tricepszére tetovált kígyó mintha életre kelne a mozdulataitól, miközben kinyúl a kád mellett lévő asztalhoz, és két felespoharat teletölt az asztalon lévő tequilából. Hogy nem vettem eddig soha észre ezt a tetkót? Oké, a keze belsején van, de akkor is képtelenségnek tűnik. Valamikor csinálnom kell egy leltárt róluk, úgy néz ki, hogy nem szenteltem nekik elég figyelmet eddig.

- Kicsit korainak érzem, hogy magadra tetováltattál. – Vigyorgom, még mindig a kígyót bűvölve a pillantásommal. Ez a laza, humoros piszkálódás sokkal könnyebben jön a nyelvemre, mint az iménti gondolataim súlyos kérdései. A pillantása követi az enyémet, mielőtt ő is elmosolyodik.

- Elkéstél a poénnal, már bebizonyítottad, hogy nem vagy serpiente. – Az ajkamra harapva próbálom leplezni az elégedettséget, amit a burkolt bók kelt bennem. Mintha egy élettel ezelőtt lett volna, hogy legutóbb így hívott, pedig alig néhány hét telt el azóta. Ha már akkor észrevettem volna, hogy ennyire szereti a kígyókat, lehet, hogy lett volna egy-két találó visszaszólásom a sértő becenévre.

- Fenébe – dünnyögöm túljátszottan lebiggyesztett ajkakkal, ami hirtelen egy valóságos fintorrá válik, mikor a semmiből a kezembe kerül egy tequila. Láttam, hogy kitölti, az agyam regisztrálta is, hogy mit csinál, de csak most fogom fel, hogy nekem is innom kell belőle. Eddig okos embernek gondoltam magamat, de Axel tényleg elveszi az eszemet. Szó szerint. – Muszáj? – kérdezem egy cseppet túl őszinte és túl látványos szenvedéssel a hangomban. Ölnék érte, hogy egy jégkockáktól csillogó whiskeyt ihassak helyette, de úgy látom, hogy ebből most nem enged.

- Ez a családom kedvenc márkája, jobb ha megszokod az ízét. – Gondolhattam volna, hogy ez is valami elcseszett mexikói családi szokás lesz. Mi lesz a következő? Sombrerot vetet fel velem szex közben?

- Ha a családod kedvenc márkája, idd velük – morgom kitartótan. Ha egy makacsabb pillanatomban lennék, lehet, hogy jobban beleállnék a vitába, de őszintén szólva vágyom az alkohol kellemesen bódító hatására. Tökéletesen illene ehhez a romantikus, gyertyafényes fürdőzéshez, ráadásul jó eséllyel elfeledtetné azt az enyhe kis fájdalmat, amit a szeretkezésünk hagyott maga mögött. Megadóan sóhajtok, mielőtt bele kéne másznunk abba a részletbe, hogy mégis miért kéne megszoknom a családja kedvenc tequiláját. Még nem állok készen a válaszra, pedig ki tudom olvasni a hajthatatlan tekintetében örvénylő érzelmek mélyéről. – Ha nem lennénk túl a dolgon, azt hinném, hogy le akarsz itatni, hogy ágyba bújjak veled. – A mély, szórakozott nevetésétől forró bizsergés költözik a gyomrom mélyére.

- Sosem volt szükségem ilyen alantas fegyverekre – válaszolja széles, önelégült vigyorral, mielőtt mindketten lehajtjuk a fanyar átlátszó folyadékot. Az ereje végigborzolja a testemet, az alkohol kellemes melege eléri azokat a részeket is, amiket a forró fürdőnek eddig még nem sikerült. Csak utólag, lassan fogom fel az előbbi szavait. Hát persze, az arrogancia mintapéldányának nincs szüksége ilyen trükkökre. Tekintettel arra, hogy egyike vagyok a megkaparintott trófeáinak, aligha tudok vitába szállni vele ebben a témában. Remélem legalább én vagyok a legdíszesebb, legelőkelőbb az összes közül.

- A következőt jobban kell tálalnod, hogy megigyam – húzom fel az orrom félig sértetten, miközben lomhán átlebegek hozzá a kádban, és szemből az ölébe ülök. Semmi értelme a közös fürdőzésnek, ha egymáshoz sem érünk közben. Nem tudom, hogy ezt a döntést én hoztam meg magamban, vagy az alkohol első lökete. Most rajta a sor, hogy fintorral válaszoljon a szavaimra, de hiába a szóbeli felháborodása, az ujjai végtelen gyengédséggel simulnak a fenekemre, hogy üdvözöljön az ölében.

- Remélem nem sóra és citromra gondolsz – jelenti ki egy mélységesen lesújtó pillantás kíséretében. Ha arra is gondoltam volna, ezek után nem merném bevallani. Képtelen vagyok magamban tartani a jókedvű, prüszkölő nevetésemet. Ha látná, milyen fejet vág, ő is röhögne. Hihetetlenül aranyos, hogy ennyire komolyan veszi a származásához fűződő szokásokat. Egyszerűen imádom érte. Én elképzelni sem tudom, hogy ilyen szenvedéllyel kötődjek valamihez. Talán hozzá tudnék. Egyszer. Talán. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha használni fogom rá az aranyos jelzőt. A homlokomat a vállára döntve, elcsituló rázkódással fújom ki a levegőt.

- Sosem lenne merszem – vigyorgom a bőrébe, majd felemelem a fejemet. A vállaira könyökölve simítom hátra a haját a nedves ujjaimmal, és apró, megigézett mosollyal nézem, ahogy ellazulnak a vonzó arcvonásai a cirógató érintéstől. Hihetetlen, hogy még akkor sem tudok rendesen fölé magasodni, mikor az ölében térdelek. – Az ajkaidból kérem – suttogom az említett testrészre a tökéletes tálalási ötletemet. Az egyetlen dolog, ami segíthet ezen a keserű italon, az Axel íze. Azt mondjuk nem ígérem, hogy koncertek előtt is ebből a „pohárból” kérem majd.

A tekintete egy szempillantás alatt tisztul ki az érzéki követelőzésem hallatán, a kibaszottul erotikus mosolya nehézzé és már-már fojtogatóvá teszi a minket ölelő forróságot. Azonnal megváltozik az eddigi könnyed hangulat. Hogy tud ennyire gyorsan megváltozni? Axellel mintha mindig csak egy rossz szó vagy egy kihívóbb pillantás választana el minket ettől a túlfűtött, fullasztó hangulattól. A szívem vad dübörgéssel reagál az izgalmas változásokra. Őt nem zavarja, hogy az agyam alig kap oxigént, csak az érdekli, hogy a farkamba jusson elég vér. Olyan rég éreztem Axel érintéseit. Annyira régen. A fenébe.

- Fogalmad sincs, hogy mennyire csábító vagy, igaz? – Forró. Az arcom, a bőröm, az ereimben száguldó vér. Minden annyira forró. A türelmetlen puszik az arcomon. Nem tudom, hogy csábításnak szántam e, csak az ízére és a csókjára vágytam. Többre. Még többre. Nem elég. Talán tudat alatt végig reménykedtem benne, hogy kiprovokálhatom, hogy folytassuk azt, amit az ágyban úriember módjára félbehagyott. A második kört. Már nem fáj a fenekem sem, jól sejtettem, hogy abban a pillanatban, hogy az alkohol egy kicsit fejbe kólint, el fog illanni az az enyhe kis fájdalom is.

A következő csókjának émelyítően tömény tequila íze van, de imádom. Még soha nem volt ennyire finom. Fogalmam sincs, mikor és honnan vette a szájába, de lángoló nedűként csordogál végig a torkomon. Kívül-belül. Axel egy hosszú, lassú nyalással tünteti el a nyakamról és az államról az ajkaink tánca közben melléfolyt cseppeket. Félig lehunyt pillák alól, az élvezet és az alkohol kábulatában figyelem. Nem tudom, hogy önkéntelen vagy szándékos, de kicsit erősebben belemarkol a fenekem puha húsába. Az ajkaimon egy hangos, döbbent nyögés szalad ki a testembe hasító élvezettől. Az izmaim összerándulnak, és hirtelen nagyon-nagyon zavaróvá válik a lábaim között pangó üresség. Fogalmam sem volt, hogy ott is ennyire érzékeny vagyok. Hogy létezhet egyáltalán ilyen. Azt akarom, hogy megint belemarkoljon, miközben kitölti bennem az ürességet, amit maga mögött hagyott fél órája. Ha itatna velem még egy felest, lehet, hogy hangosan is ki tudnám mondani ezeket a szavakat.

- Tudtam, hogy tudsz énekelni, gyönyörűséges pacsirtám. – Zihálja a nyakamba, és csak a szavai döbbentenek rá, hogy mennyire természetes volt szégyentelenül felnyögni a keze csodálatos érintésétől. Beleborzongok a merevedése keménységébe a lábaim között. Csak arra vár, hogy teljesítse a kérésemet. Tökéletes. Összetartozunk, mint két kis kirakódarab. Meghalok, ha nem érezhetem magamban. Közel sem ittam eleget, hogy ennyire elveszítsem az uralmat magam felett, tudom, hogy ezek a gondolatok mindvégig bennem voltak, csak a gátlásaimat kellett elrabolni.

- Axel... – nyöszörgöm a nevét könyörgőn, miközben lejjebb ereszkedek az ölében, egészen addig, amíg a merevedése el nem éri a fenekem fájdalmasan üresnek érzett pontját. Még nem mostam ki magamból a síkosítót, szóval remélem könnyedén be fog csusszanni. A hegye már bent is van, de Axel megállít abban, hogy a súlyommal végre rá ereszkedhessek. A derekamat szorítják az ujjai, egy kicsit erősebben, mint ahogy egy józan pillanatában tennék.

- Siri, mit művelsz? Holnap fájni fog. – A hangja rekedtes, a zihálása elárulja, hogy milyen kibaszott nehéz tartania magát. Hol van most az a mesteri önfegyelem? Imádom, hogy nem csak ő töri át az én pajzsomat, hanem talán egy kicsit én is az övét. Imádom a remegését. Imádom, hogy annyira vágyakozóan lüktet a farka, hogy még ennyi kis érintésen keresztül is érzem. Imádom, hogy imád. Megőrjít. Nem az alkohol, hanem ő. Ezek az érzések. Akármit teszek, az nem elég. Akármilyen közel vagyok, az túl távol van. Akármit mondok, az nem fejezi ki eléggé azt, amit mondani szeretnék. Amit mondanom kéne.

- Nem érdekel, most az fáj, ha nem vagy ott. – Én is kapkodom a levegőt, finoman az ajkába harapva vezetem le a dühítő feszültséget, amit a késlekedés okoz. Az ujjai még jobban megszorulnak a bőrömön. Most még ez a visszafogott, szenvedélyes durvaság is tetszik. Csak azt bánom, hogy közben megakadályozza, hogy végre bennem lehessen.

- Nincs rajtam gumi – veti be a végső fegyvert, de már érzem a kitartásával együtt elgyengülni a szorítását is. Elnyílnak az ajkaim, ahogy egy ujjnyival mélyebbre csúszik bennem.

- Engem nem zavar – pihegem az utolsó józan szavakat, amikre képes vagyok.

A kelleténél kicsit nagyobb erővel vágom be magam mögött a szoba ajtaját, de pont leszarom ki mit gondol. Frusztráltan túrok tincseim közé, és spanyol szitkozódások közepette vetem le magam az ágyra. Hát persze, hogy Noahnak ezt is el kellett csesznie. Ez az egy rohadt éjszakánk lett volna, mikor néhány órára kettesben lehetünk az esőben, de a világ legtenyérbemászóbb gitárosára is ilyenkor kell rájönni a pocsolyába ugrálgathatnék. Legközelebb meglepem őt egy sárga gumicsizmával, és egy távoltartási végzéssel. Komolyan idegbajt fogok kapni, ha minden egyes pillanatunkat tönkrebassza. Három napja. Három kibaszott napja még csak meg se tudtam csókolni. Sőt, még csak rá se nézhetek anélkül, hogy a lebukást kockáztatnám. Mert persze mi ősi ellenségek vagyunk, akik egymás lassú és keserves halálát kívánják. Most inkább Wy-t és Noaht lepném meg egy ilyen csomaggal. Miért kell ennek ennyire elcseszettül nehéznek lennie? Még az éjszaka is magányosan fog telni, mert ennek az ostoba tengerparti kis nyaralónak a kialakítása szinte lehetetlenné teszi, hogy aludni átsurranjunk egymáshoz.

Telefonom sorozatos pittyenése szakít ki a végtelen hosszúra nyúló fortyogásból. Kitapogatom magam mellett, és hunyorogva bogarászom ki a bántóan fényes képernyőn lévő üziket.

22:54 - Mr. CEO 💻 💵 💵

Mi a helyzet Axe?

Napok óta hallgatsz

Hogy halad a projekt?

Szerintem már túl híres ahhoz, hogy üzengessen nekünk

Bár a francia csajoknak még mindig nem mond semmit a bandájuk neve 🙃

Mert nincs ízlésük 😒😒

Hiszen veled is szóba állnak 🤷🏽‍♂️

Amúgy is miért rontod itt a levegőt?

Nem aludnod kéne? Nálatok már késő van

Korán 🥱🥱

Időzónák Leandro, vésd őket a fejedbe végre🤯

Niño 🍼

Túl sok energia, nem érsz annyit 💁🏽‍♂️💁🏽‍♂️

Nekem is hiányzol 😘😘

Befejeztétek?

Hagyhatnátok Axelt is szóhoz jutni

A ti gyökérségeiteket eleget hallom 🤦🏽‍♂️

A főnök bekeményített, ideje elhallgatnunk 😶😶

A projekt sikerrel zárult

Most már csak ti vagytok szánalmas szinglik 😎

23:05 - Louvre szökevény 🖌️ 🎨

Gratula! 🎉

Csak van haszna az irritáló rámenősségednek

Addig üldözted, míg inkább feladta? 🤨🤨

Szép volt Axel! 👏🏽👏🏽

HOGY MICSODA??????!?!?!?!!!! 😱😱😱😱

És ezt így kell megtudnom? 😭😭🤬🤬

Mindazok után amit értetek tettem? 🤬

Nem írtál azonnal? 😱

Mikor történt? 👀👀

És hogyan? 👀👀👀

Miért büntetsz, hogy eddig hallgattál? 😰😰

Gyűlöllek😭 🤬

Nem, tuti hogy te gyűlölsz engem😭😭

Részleteket most!!! 👀👀

Videóhívás? Úgy gyorsabb és könnyebb

Egy vigyor kúszik ajakaimra, ahogy azonnal elkezd csörögni a telefonom. Nem gondoltam volna, hogy ma még képes leszek másra, mint csalódott, kielégületlen dühöngésre. De elfeledkeztem azokról a marhákról, akik mindig segítenek kilábalni a szarból. Most, hogy végre megoszthattam valakivel a hírt, sokkal jobban érzem magam. Sokkal valóságosabb. Végre vannak, akik tudják, hogy a világ legszexibb énekese csak az enyém. Ez elég lesz addig, míg végre mindenki megtudhatja. Legalábbis nagyon remélem, hogy kitart.

oOoOo

Fülem kissé zúg, karjaim sajognak, a farkam meg keményebb, mint valaha. Így kell befejezni egy tökéletes koncertet. Az utolsó számokig egészen jól bírtam, de utána képtelen voltam ellenállni a bőrgatyába bújtatott formás hátsónak. Le kell szoktatnom Nora-t erről a stílusról. Vagy csak gyakrabban kell időt szakítanunk egymásra Sirivel. Ez a hat nap maga volt a pokol. Megfogadtam, hogy nem verem ki magamnak, de voltak pillanatok, mikor majdnem megtörtem. Próbált már bárki nyugodt maradni, míg a pasija indokolatlanul vékony selyemköntösben, illatozva lép ki a fürdőből? Megőrjít a látványa, az illata, a jelenléte, de leginkább az, hogy nem kezdhetek vele semmit. Kurvára nem érhetek hozzá, mert a többiek keselyűként köröznek körülöttünk. Ilyenkor rohadt idegesítő, hogy annyira jó fej vagyok, hogy minden időt velem akarnak tölteni. Pedig az elmúlt napokban én is érzem magamon, hogy egyre türelmetlenebb és kiállhatatlanabb vagyok. Egyre nehezebb jó arcot vágni Noah faszságaihoz, és egyre nehezebb nyugodtan tűrni Wy mindent tudó, bíráskodó tekintetét a hátamon. Legszívesebben a képébe vágnám, hogy rábaszott, működik a kapcsolatunk, és igenis van helyen Siri mellett, bármennyire is kételkedik ebben. Még Lydia és Emily is irritálnak, pedig ők aztán túl szentek ahhoz, hogy valaki terhére legyenek. Jelenleg viszont a puszta létezésük és gond a számomra. Vagyis inkább az, hogy körülöttünk léteznek.

Feszülten szusszanva fogadom a konténeröltöző csendjét. Általában szeretem a fesztiválokat, a bennük rejlő életet, a sajátos lüktetést, de most nyűgnek érzem az egészet. Sőt, kifejezetten zavar a tömeg, mert olyan kezek érhetnek hozzám közben, amik nem Sirihez tartoznak. Ha ő nem fogdoshat, mások se tegyék. Amúgy próbálkozhatnának vele, de gyanítom, hogy vesztenének néhány ujjat.

Nem igazán figyelek rá, hogy mi zajlik körülöttünk, nem látok mást, csak a rikító rózsaszín tincseket, és a feszülős ruhákba bújtatott karcsú testet. Merevedésem még fájóbban feszül farmeremnek, ahogy lassan beérek izzadt pacsirtám bűvkörébe. Az illata csak még intenzívebb, még csábítóbb, és fájdalmasan ismerős. Kurvára nem vágyom másra, mint hogy ismét alattam váljon ilyenné. Hogy megérinthessem a vékony izzadtságréteggel fedett feszes hasát. Remek. Vajon mennyi ideig kell kitartania egy merevedésnek ahhoz, hogy szövetkárosodás lépjen fel? Remélem még nem közelítek hozzá. Addig nem sorvadhat el a farkam, míg nem járt Siriben. Utána se lennék oda a tervért, de legalább boldogan válnék eunuch-á.

Engedek a csábításnak, és lassan, minden pillanatot kiélvezve nyúlok mobilomért. Testünk éppen csak nem ér össze, de már játszadozom a gondolattal, hogy végig simítsak gerince vonalán. Wy úgyis a telóját bújja, Noah meg egy vak idióta. Úgyis annyira koncentrál a zuhanyzásra, észre sem venné. Csak egy apró érintés lenne. Egy ártalmatlan simítás. Amitól lehet, hogy lazán beleélveznék a nadrágomba.

Végre valahára rám emelkednek a ragyogóan jégkék szemek. Mintha tükörbe néznék. Ugyanaz az árnyalat, ugyanazokkal a vágyakkal. Halvány ajkai megrebbennek, mintha mondani akarna valamit. Vágyom a szavaira. A halk suttogásra, amik csak nekem szólnak. Nem tudom mikor lettem ennyire a függője. Korábban senki sem tudott ennyire az ujjai köré csavarni, de Siri különleges. Kibaszottul különleges.

- Bocsi bocsi!

A kurva isten faszába már.

Ha most behúzok Noahnak, az meggyógyul a következő koncertig? Ígérem nem ütök nagyot. Csak akkorát, hogy végre megértse, nem kéne folyton közém és a pacsirtám közé állnia. Gyűlölöm azért, hogy minden pillanatot rommá zúz. Mintha egy istenverte elefántot szabadítottak volna rá a porcelánboltra. Remélem a következő afteres ribanctól elkap valami fájdalmas nemibetegséget.

Megfeszült tagokkal figyelem, ahogy Siri felkapja a gyűlölt baseball sapkáját. Most komolyan lelép? Tudom, hogy a tömeg nem neki való, de a koncert talán adott volna egy kis lehetőséget rá, hogy távolabb sodródjunk a többektől. A több ezer részeg ember között nem tűntünk volna fel, és vége átkarolhattam volna karcsú derekát, vagy legalább belecsókolhattam volna a nyakába. De úgy tűnik, ennek lőttek.

- Hová mész? – még Wy is felpillant telójából, de Sirit ez nem igazán hatja meg. Pont olyan feszült és irritált a tekintete, mint bármikor korábban. Ha nem ismerném a másik oldalát, azt hinném teljesen visszatért a sötét nagyúr. De ezek csak kis tüskék, amiket erizo újra magára vett. Csak tudnám, hogy miért. Ő nem látja a felkínálkozó lehetőséget?

- Vissza a buszhoz. Ha már úgyis egy műanyag dobozban kell lezuhanyoznom, akkor azt választom, ahol legalább hely van – kifogás. Megint csak ostoba kifogás, hogy egyedül lehessen. Remek, most újra csalogathatom majd elő. Pont ehhez van kedvem és türelmem. Álló farokkal sünit szelídíteni. Ez lesz a következő számom címe.

- Mi lesz a Foo Fighters koncerttel? – Noah feje is megjelenik a fürdőajtóban. Bentről már hallani a víz csobogását, a résen sűrű gőzfelhő száll ki. Remélem az összes melegvizet is el fogja használni. A hűvös víz úgyis jót tesz a csillapítandó vágyaknak. Na meg tökéletes egy finom kis tüdőgyulladáshoz. Ha azért betegszünk le, mert ő vörösre égette magát a forró zuhanyban, tényleg kiherélem. Herék nélkül tud még játszani. Csak az ujjaira kell vigyáznunk. – Még mindig nem hiszem el, hogy egy színpadon léptünk fel a Foo Fighterssel! – vajon, ha megtudná, hogy akár találkozhatunk is velük, mennyire vizelne maga alá izgalmában? Az ő öltözőjük is itt van valahol, simán összefuthatunk velük. De egyelőre nem osztom meg vele ezt a titkot, mert félek, még tovább maradna a zuhany alatt örömében.

- Ugyanakkora rajongótáborunk van, mint nekik, ne csorgasd már a nyáladat – buligyilkos. Ha most kitalálja, hogy nem szereti a zenéjüket, lehet át kell értékelnem a kapcsolatunkat.

- Attól még kurva jók. Axel, te is jössz, ugye? Emlékszem, hogy mondtad, hogy imádod őket – szóba jött korábban, hogy bulizunk egy nagyot a saját koncertünk után, hisz most lesz néhány nap szünetünk. De akkor még egyel kevesebb változó volt az egyenletben. Akkor még nem volt pacsirtám. Ahogy bevágódik mögötte az ajtó, nekem is elmegy minden kedvem a tömegben ugrálástól és hangos torokfájdító énekléstől. Siri nélkül még a legnagyobb bulik is unalmasnak ígérkeznek.

Valószínűleg az arcomra van írva a véleményem, mert Wy hangos sóhajjal fintorogva fekszik el a kanapén. Noah már visszatért a zuhany alá, és a telójáról bömbölteti hozzá a zenei aláfestést. Legalább nem fog meghallani minket, egyáltalán nincs kedvem a sápítozását hallani, hogy én is olyan buligyilkossá váltam, mint Siri. Nem szórakozom az átöltözéssel, majd a staffosok intézik a dolgokat a ruhákkal.

- Gondolom utána mész – bár visszasüllyedt telefonja kijelzőjébe, kihallani hangjából a rosszallást. Azt hiszem őt már régen nem tudjuk megtéveszteni, de Siri még ragaszkodik a hazudozáshoz. Bármennyire is tiltakozik ellene minden sejtem, tiszteletben tartom a kérését. Most még. Talán egy ideig még kibírom.

- Kint nagy a tömeg, ő meg egy bőrgatyában rohangászik a részeg idióták között – már a gondolattól is ökölbe szorul a kezem, hogy egy ittas baromarcú hozzáér. Gondolom képes megvédeni magát, de akkor is. Siri az enyém, és akkor is meg akarom óvni, ha ő ellenzi. Vagy megtanuljuk hogyan találkozzunk félúton, vagy rohadt sokat fogunk veszekedni egymással. Mondjuk ez a lehetőség enélkül is fennáll. – Nem akarom, hogy egy sátorba rántva végezze, aztán elvigye valami nemi betegség. Énekes nélkül szarban lennénk – már fél lábbal kint vagyok a konténerből, de még éppen meghallom Wy mormogását.

- Hát persze – ha nem akarod, ne hidd el, leszarom.

Hunyorogva szoktatom tekintetem a lápmák keltette félhomályhoz. Hosszú léptekkel próbálom beérni Sirit, remélve, hogy még nem vetette be magát a tömegbe. A vonagló testek között már nem lenne esélyem megtalálni őt, főleg, hogy ismét az ostoba sapkája alá rejtette rikító tincseit. Bár egy fesztiválon még a pink haj sem lenne túl kirívó. Szerencsére azonban mázlim van, még éppen látom, ahogy beugrik egy elektromos kis kocsiba, ami a szervezőket és a fellépőket szállítja a tábor különböző pontjai között. Az univerzum kivételesen támogatja, hogy egy kis időt kettesben tölthessünk. Ha a kocsi nem robban le, borul fel, vagy kerül egy UFO vonósugarának hatókörébe, akkor végre nyugtunk lesz a lakókocsiban.

A Siri távozása okozta rossz hangulat oldódik ettől a lehetőségtől, bár a feszültségem nem igazán. A farkam még mindig könyörtelenül lüktetve jelzi, hogy mire is vágyik. Lassan közelíthetek a tartós károsodáshoz. Muszáj kitalálnunk valami megoldást, mert a titkolózás megőrjít. Kocogva érek a kocsi mellé, mielőtt elindulhatna, és bevetődök mogorva ábrázatú pacsirtám mellé. Jelenleg kicsit sem hasonlít egy énekesmadárra, inkább olyan, mint egy veszedelmes ragadozómadár. Szinte várom, hogy melyik pillanatban csap le, hogy kivájhassa a szemeimet.

- Beférek én is? – széles vigyorral próbálom oldani hangulatát, de úgy tűnik, most nem fogékony erre. Kár. Ha nem néz rám, lemarad a világ leghelyesebb dobosának látványáról. Ha tudná hányan ölnének azért, hogy kapjanak ebből a vigyorból… ő meg csak pazarolja. Legalább nem lök rajtam egyet, hogy kiboruljak a kocsiból, csak kelletlenül bólint. Nagyon szúrós vagy ma, alondra. A koncert jól sikerült, napok óta senki sem mászott az aurájába, és még Noah is megkíméli őt a faszságai jelentős részétől. Akkor meg mi lehet a gondja? Valami, amiről nem tudok, vagy pontosan ugyanaz, ami nekem? Szeretném azt hinni, hogy pont azért frusztrált, amiért én. Lesandítok bőrnadrágjára, de sajnos csalódnom kell. Ebben képtelenség lenne elrejteni egy merevedést. Reméltem, hogy legalább kicsit vágyik rám, szinte már érzem a lüktető sebet az önbizalmamon. Szinte.

- Ezt beszállás előtt szokták megkérdezni – ő akar nekem illemtanórát tartani? Komolyan? A világ egyik legnagyobb faszkalapja ne oktasson a helyes viselkedésre. Még szerencse, hogy tudom, nem kell komolyan vennem szurkálódását. Ez is csak egy a sok tüske közül, amit magára öltött, hogy távol tartson mindenkit. Kár, hogy engem sosem tudott. Én az elejétől fogva immunis vagyok rá. legalábbis ilyen téren. Arról inkább ne beszéljünk, hogy mi mindent tudna elérni nálam az édes mosolyával, és csillogóan kék szemeivel. Amíg ő sem jön rá erre a hatalomra, addig vagyok biztonságban.

Szerencsére hamar magunk mögött hagyjuk a fesztivál zsúfoltabb részeit. Korábban talán megbántam volna, hogy nem a pezsgő lüktetést és egy imádott banda koncertjét választom, de most Siriről van szó. Ha egy átlagos srác lenne, akit pár hónapnyi kényelem és néhány jó éjszaka miatt tartok, akkor inkább a koncertet választom. De ő úgy tűnik mindent felülír. Valamit ki kéne találnom, hogy néhány napra kettesben maradhassunk, hogy ne kelljen minden pillanatban amiatt aggódni, hogy valaki ránk nyit. Így Siri nem tud teljesen ellazulni, és képtelen lesz igazán élvezni mindazt, amit tőlem kaphat. Pedig rohadtul azt akarom, hogy csak én legyek a fejében olyankor. Hogy belesüppedhessen az élvezetbe a lebukás árnya nélkül. Mi a francért vagy ennyire makacs, erizo? Miért nem tudod végre a többiek elé tárni a kapcsolatunkat?

Annyira belemerülök gondolataimba, hogy pár pillanatig észre sem a jármű mozdulatlanságát. Remek. Ez a következménye annak, ha a véred nagy része nem az agyadban állomásozik. Belassulsz, nem tudsz koncentrálni, és csak egy csinos hátsó lebeg a szemeid előtt. Egy hátsó, ami megint próbál megszökni előlem. Kár, hogy esélye sincs a kis manó lábaival.

- Mi lesz a Foo Fighters koncerttel? – mintha a zajos tömeggel együtt a kifejezéstelen álarca is hátra maradt volna. Végre átsejlik némi érzelem a sűrű tüskék falán. Irritált feszültség. Jobban örülnék némi gyengéd rajongásnak, de ma este még ezt is kisajtolom belőle. El fogom érni, hogy érzelmekbe veszve sóhajtsa a nevemet. Remek. Most megint egy mérettel kisebb lett a gatyám.

- Lesz még koncertjük – ha így halad a turné, hamarabb jutok el ismét egy koncertre, mint Sirivel az ágyig. Vagy egyetlen nyugodt napig. Sőt, jelenleg nagyobb esélyt látok rá, hogy a Nirvana új dobosa legyek, mint arra, hogy emberek előtt foghatom meg Siri kezét. A picsába az egész titkolózással.

- Mit mondtál a srácoknak? – persze, már megint az alibi. mindig az a fontos, hogy hogyan tarthatja titokban ezt az egészet. Nem értem, hogy mi a baja az egésszel. Az egyetlen szerencséje, hogy rohadt okos és leleményes vagyok. Szükségem is lesz rá, ha nyugodt pillanatokat akarok lopni magunknak.

- Azt, hogy nem akarom, hogy a csinos kis énekesünk egyedül bolyongjon az éjszakában – az ajkaimra kúszó vigyor csak kiszélesedik, mikor meglátom fintorgását. Sejtettem. Ha nem lenne annyira elfoglalva azzal, hogy magában puffogjon, biztosan kapnék egy litániát arról, hogy miért nincs szüksége védelemre. Még azt is imádon benne, hogy ennyire önálló és makacs barom. Mindig is bírtam a független, de ugyanakkor édes srácokat. Talán ezért vonzottak mindig egy leheletnyivel jobban, mint a csajok. Mindkét nemnek megvannak a maga előnyei, de azért lehet kedvencet választani.

A lakókocsiban felkapcsolódó lámpák fénye egészen bántó az éjszakai homályhoz képest. Mégis ellenállok a hunyorgásnak, hogy teljes pompájában csodálhassam meg a bőrgatyába bújtatott hosszú combokat, a kócos rágógumiszínű tincseket, és az ingerült csillogás színezte jégkék szemeket. Karjait összefonja maga előtt, mintha próbálna még elérhetetlenebbnek és félelmetesebbnek tűnni. Hát persze, alondra, annyira vagy riasztó, mint egy kis borzolt bundájú mókus.

- Most már nem bolyongok, szóval mehetsz – egyik szemöldökömet felhúzva hallgatom a dühös puffogást. A szavaival elüldöz, de a tekintete egészen mást sugall. A jeges csillogás mélyén látom a könyörtelen vágyakozást, a kényszert, hogy maga mellett tudjon. Akkor meg minek az a színjáték, mi alondra? Tudja, hogy úgysem kergethet el ezzel. Eszem ágában sincs őt itthagyni. Ha fontolgattam is volna a koncertet, ilyen hangulatban nem hagynám magára. Még a végén kitalálna valami baromságot, ami újra távol sodorja őt tőlem. Inkább a legnagyobb fegyveremhez nyúlok. Egy gyengéd mosolynak ő sem tud ellenállni. Tudom, hogy ez az egyik gyenge pontja.

Bingo.

Nem bírja sokáig a néma párbajt, szemeit lesütve kezdi vizslatni a roppant érdekes padlószőnyeget. Mintha annak az átkozott szövetdarabnak bármi esélye is lenne ellenem. Nem, le fogom szoktatni róla, hogy folyton meneküljön és összegömbölyödjön. Mellettem nincs szükség azokra a tüskékre.

- Mi a baj, erizo? – tenyerem arcára simítva csalogatom magamra vissza feszült tekintetét. Bőre még hűvös az éjszakától, szinte könyörög érte, hogy felmelegítse valaki. Én nem fogok ellenállni a kérésnek. – Megint szúrósak a tüskéid.

- Csak... frusztrált vagyok – a dühös szitokáradat helyett egy bizonytalan választ kapok kérdésemre. Szóval ez a gond. Reményeim beigazolódtak, és ugyanúgy ki van borulva ettől az egész helyzettől, mint én. Egyszerűen csak másképp vezetjük le a feszültséget. Én jobban tudom takargatni, legalábbis ami az arcomat illetni. Ha sokáig kell rejtegetnünk a dolgokat, akkor meg kell kérnem Norát, hogy minél bővebb nadrágokat aggasson rám. Mindenesetre megnyugtat, és elégedettséggel tölt el, hogy ugyanúgy érzünk. Hogy ugyanúgy többet akarunk egy-két kósza pillanatnál és napi néhány messenger üzenetnél. Nem távkapcsolatban élünk, hogy videóhívások alatt kelljen néznünk, ahogy a másik kiveri magának. Jó oké, erre még nem volt példa, de ha így megy tovább, ide fogunk jutni. Pedig egész nap egy levegőt szívunk. Ez nettó emberkínzás. Még azt is jobban viselném, ha egy hétre összebilincselnének Noahval.

- Szerinted én nem? – egyre nehezebb ellenállnom. Egyre jobban vágyom a puhaságára. Ujjaim kétségbeesetten szívják magukba bőre érintését.

- Hát kibaszott jól tetteted – ismét feltűnik a kígyó, akivel az első hetekben kerülgettük egymást. Illetve annak egy halovány árnyképe. Most azért dühös rám, mert én nem egy kiállhatatlan faszként kezelem a szexuális frusztrációm? Azt hiszi nekem jobb? Mit szólna hozzá, ha a fél koncertet merevedéssel kéne végig ugrálnia. Biztosan a fejébe vette, hogy nem gondolom komolyan, ha nem tombolok attól, hogy nem érhetünk egymáshoz. Pedig elhiheti, szívesen megtenném néha. Titkos fantáziám közé tartozik, hogy Wyt száműzöm a lányok lakókocsijába, Noaht meg felkötözöm a miénk tetejére. Ott legalább nem tudna megzavarni minket.

Megörjít, hogy nem érhetek hozzá, hogy nem beszélhetünk akkor és úgy, ahogyan akarunk. Minden este kínlódva bámulom az alvófülke plafonját, aminek a túloldalán az ő apró teste pihen. Fogalma sincs hány alkalommal gondoltam rá, hogy miután a többiek elaludtak, egyszerűen kiszedem az ágyából, és lehozom magamhoz. Hogy legalább kis ideig magam mellett érezhessem forró testét. De túl kockázatos lett volna a reggelek miatt. Nem tudom, meddig leszek még képes tiszteletben tartani ezt az elcseszett kérését. Sosem öntötte szavakba, de látom rajta, hogy mennyire ellenáll. Pedig semmi baja nem lenne belőle, ha bevállalnánk. Minden sokkal könnyebb lenne. Miért nem látod ezt, alondra?

- Régen normális testem volt, és nem izgultam fel attól, ahogy egy elcseszett hálós póló dörzsöli a mellbimbómat – tekintetem, ami eddig a hálón átsejlő tökéletes mellkast, és a szóbal forgó mellbimbók árnyát tanulmányozta, arcára villant. Még mindig fortyog magában, jégkék tekintete ragyog a tehetetlen haragtól. Képtelen elviselni, hogy valaki életre keltette fagyos testét, amit önként zárt jégbe hosszú évekre. Én azonban kiolvasztottam őt, és most minden percben az érintésemre szomjazik. Ahogyan én is az övée. Akkor mi a francért tagadjuk meg egymástól folyton?!

A visszafojtott vágyakozás kezdi átvenni az uralmat gondolataim fölött. Egyre kevesebbet érzékelek a lakókocsiból, a távolban lüktető zene ritmusából, és egyre többet az előttem álló kibaszottul szexis pacsirtából. Imádom a dühös csillogást tekintetében, az összepréselődő halvány ajkakat, a mindent betöltő illatát. Nincs ez jól. Nincs jól, hogy azt hiszi, én nem szenvedek. Hogy én nem akarom őt felfalni a minden egyes elcseszett percében. Nem emlékszem mikor léptem elé, nem tudom mikor kerültem ennyire közel forróságához. Éreznie kell. Itt az idő, hogy tisztában legyen a játék állásával. Csuklójánál fogva vezetem tenyerét merevedésemre. Már ettől a futó érintéstől végigfut hátamon a jóleső borzongás. A picsába. Szégyenszemre bele fogok élvezni a gatyámba. Nora biztosan boldog lesz tőle.

- Jól? Szerinted mióta áll a farkam? – hangomat elmélyíti a láncait tépő vágy. Többet akarok belőle. Kibaszottul többet, mint ártatlan simogatások. Erősebben nyomom magamra kezét, és mintha meghallaná néma könyörgésem, ujjai rámarkolnak lüktető merevedésemre. A picsába. Egy pillanatra lehunyom szemeim, míg az élvezet felcsapó szikrái eltűnnek bőröm alól. Majdnem. Majdnem lesüllyedtem egy szánalmas kisiskolás szintjére. Látom a pillanatot, mikor eluralkodik rajta a felismerés. Ajkai kissé elnyílnak, mellkasa egyre gyorsabb ütemben emelkedik. Jól van alondra, örülök, hogy végre tisztáztuk a dolgokat. Ha még egyszer eszedbe jutna, hogy én nem vágyok rád kicseszettül, ott helyben foglak leszopni mindenki szeme láttára. Olyan jó műsort úgyse látnának soha többé az életükben. – Túl régóta – és eléggé meguntam. Ha rajtam múlik, már nem sokáig marad így. Itt az ideje, hogy végre megkapjam, ami csak az enyém.

Derekát átfogva emelem könnyű testét az étkezőasztalra, hogy könnyebben hozzáférhessek csábító testéhez. Szívesen megmutatom neki, hogy mennyire hiányzott. Hogy mennyire vágytam rá. Nyögése a legszebb hang, amit az elmúlt napokban hallottam. Apró mellbimbója azonnal megkeményedik ajkaim között, a hálós anyag rohadtul izgatóan dörzsölődik érzékeny bőrünkhöz. Tökéletes vagy, alondra. Teste azonnal reagál rám, érzem remegését ujjaim alatt. Még hogy gyűlöli az érintéseket. Mindene reszket, hogy többet kapjon belőle.

- Várj! – a szúró fájdalom, és erőtlen, könyörgő hangja kitisztítja fejem annyira, hogy képes legyek szavaira koncentrálni. – A nadrágom. Meghalok, ha felizgatsz ebben a nadrágban – a picsába. Rohadtul igaza van. Nora innentől felkerült a halállistámra. Nem elég, hogy a bőrgatya mániája miatt a fél koncerten merevedésem van, még Sirit is később kaphatom meg. Nincs kedvem minden szex előtt csomagolósat játszani. Ki a francnak lenne ehhez türelme?

Ujjaim végig futtatom a feszes anyagon, de eredménytelenül. Átkozott szar. Ki talál ki ilyen ruhát? Egyre nehezebb koncentrálnom, nem vágyom másra, csak bőre érintésére, nyögéseire, sikolyaira, és arra, hogy illata teljesen belém ivódjon. Esküszöm egy konyhai ollóval fogom levágni róla ezt a szart.

- Hol a fenében van ezen a cipzár? – irritáltan morgom szavaim. Egyszerre kapok agyvérzést Nora hülyeségétől, a saját bénázásomtól, és a kíméletlenül lüktető merevedésemtől. Nagyon rossz kombináció ez így. És még rosszabbá válik, mikor teste hozzám simul, ahogy lecsúszik az asztalról. Megremegek, de ekkor érkezik a végső csapás. Egy bőrgatyában pucsitó Siri. Dermedten, józanságom utolsó szálaiba kapaszkodva figyelem a kibontakozó vágyálmot. Ez nem lehet igaz. Kurvára nem lehet valóságos.

- Hátul – pedig rohadtul ez a valóság. Szándékosan csinálja, vagy tényleg nincs tisztában vele, hogy mit művel? Játszadozik, vagy a határokat feszegeti? Bármi is jár a fejében, kurva jól csinálja. Ha meg akar őrjíteni, akkor a legjobb úton halad felé. Lábujjhegyre emelkedik, hogy még jobban ki tudja tolni hátsóját. Szám kiszárad, semmit sem hallok szívem könyörtelen lüktetésétől. Csillogó tekintete a végső csapás. Az utolsó apróság, ami elpattintja a láncokat. Kész. Nem bírom tovább. Elfogyott minden türelmem. Rohadtul akarom őt.

- A kurva életbe, Siri – már saját suttogásomat is csak távolról hallom. Ki akartam használni, hogy néhány órára kettesben maradunk, el akartam nyújtani a gyönyört, de nem fog menni. Így nem. Túlságosan vágyom a frissítő megkönnyebbülésre.

A cipzár készségesen adja meg magát, a feszes anyag szétnyílik Sirin. Ha létezik tökéletes segg, akkor az Sirié. Legszívesebben órákig gyönyörködnék a sápadt félholdak, és a köztük megbújó csábító, rózsaszín nyílás látványában, de most nincs ilyesmire időm. Nincs ilyesmihez türelem. Tökéletesen illenek tenyerem alá, de csak egy gyengéd simításhoz van lelkierőm. Most mást kell tennem.

A rohadt nadrág szinte rátapad izzadt bőrére, ezért sokáig tart, míg eléggé lehámozom róla. Túl sokáig. Saját farmerem is éppen annyira tolom le, hogy merevedésem végre felszabadulhasson. Megkönnyebbül sóhajjal hajolok pacsirtám fölé, és szorosan összesimuló combjai közé csúsztatom farkamat. Nyögése, és a merevedésemet ölelő forróság ismét a peremre taszít. Még nem. Még egy kicsit ki kell tartanom. Azt akarom, hogy ő is megkapja, amire vágyik. Ujjaim között szinte azonnal merevvé válik tökéletes kis farka. Persze, hiszen ugyanúgy akar engem, mint én őt. Sértésnek is venném, ha túl sokat kéne dolgoznom rajta. Szabad kezemmel magamhoz húzom, hogy feneke hozzám simuljon. A fél karomat odaadnám, hogy benne lehessek, hogy magam körül érezhessem lüktető forróságát, de ez nem az a pillanat. Ez a türelmetlen kielégülés pillanata. A felgyülemlett feszültség, és elfojtott vágyak pillanata. A tökéletes, koncert utáni kapkodós orgazmus pillanata.

Nem kell sok idő hozzá, hogy nyöszörögve ránduljon össze alattam. Forró nedve ujjaimra folyik, teste reszketve ránt magával engem is. Túl sok. Túl jó. Mégsem elég. Mély nyögéssel üdvözlöm az enyhülést nyújtó kielégülést. Zihálva, hasát simogatva várom, hogy mindketten lenyugodjunk. Hogy képes legyek újra értelmes mondatokat formálni. Ez kurva jó volt. És kurvára kellett. Egy perccel sem bírtam volna tovább. Jobb is, hogy nem maradtunk a koncerten, mert félek, ugyanígy nekiestem volna a tömegben. Egyszerűen elveszi a józan eszem, ha a közelemben van. Sokkal nehezebb hideg fejjel gondolkodni. Veszélyes. Veszélyes, de pont ezért imádom őt.

- Ne haragudj, pacsirtám – percek múltán már képes vagyok megformálni a szavakat, amiket a bűntudat kelt bennem. Éppen csak egy tűhegynyi, de ott van. Úgy estem neki, mint egy idióta faszkalap, de azért részben az ő hibája is. Hat napnyi önmegtartóztatás után egy bőrgatyában pucsítani előttem… talán egy kibaszott Buddhának tűnök? Esélyünk sem volt. Hátra lépek, és végre teljesen megszabadulok alsómtól és a farmertól. Ugyanerre a sorsra jut fekete ujjatlan pólóm is. Siri forrósága nélkül borzongatóan hűvös a lakókocsi levegője. – Nem így terveztem ezt a dolgot – nem terveztem, de nem is bánom túlzottan, hogy így alakult. Talán szükség volt rá, hogy a maradék időt megfelelően ki tudjuk használni. Ahogy a vetkőző Sirit figyelem, már biztos vagyok benne, hogy nem állunk meg itt. Még nem kaptam belőle eleget. Egész éjjel képes lennék kényeztetni ezt a gyönyörű testet.

Elégedett mosollyal fogadom ölelő karjait, és bőrünk összesimuló tökéletességét. Okos kis pacsirta, tudja mire van most szükségem. Úgy dörgölőzik, mint egy édes kismacska. Mellkasom szinte fáj az érzelmektől, amiket ez a mozdulat kelt bennem. Annyira megadó, annyira könnyed, annyira természetes. Imádom, hogy nem zárja el előlem ezt az oldalát. Végre elfogadja, hogy nem kell mindig rideg faszkalapnak lennie. Mellettem nem eshet bántódása akkor sem, ha nincsenek tüskéi, amik megvédhetnék. Majd én leszek a tüskepáncélja. Én megóvom őt mindentől.

- Még megmutathatod, hogy hogy tervezted – a rám ragyogó kék szemekben kavargó érzelmek elnehezítik mellkasom. Hogy lehet valaki ennyire édes és szenvedélyes egyszerre? Imádom ezt a kombinációt. Ajkai gyengéd érintése mellbimbómon az igazi jel, hogy készen áll a folytatásra. Én nem fogok megtagadni tőled semmit, alondra. Felemelem, hogy egy csábító csókba vonhassam elhanyagolt ajkait. Ebben benne van minden, amit iránta érzek. A rajongásom, a gyengédségem, a vágyaim.

Ideje, hogy ízelítőt adjak neki egy tökéletes éjszakából.

oOoOo

Zsibbadtan, kielégülve, elégedett mosollyal ajkaimon próbálom elfogadható állapotba hozni az apró kis fürdőszobát. Jelenleg úgy néz ki, mint egy tetthely. Minden vizes, minden polc tartalma a földön hever, és még a bútorokon is ázott hátsók lenyomata virít. Legszívesebben így hagynám, hátha így a srácok maguktól rájönnének a dolgokra, de ennél sajnos jobb fiú vagyok. Nem akarok gondot Sirinek. Vagy inkább csak nem akarom a dühös morgolódását hallgatni miatta. Bár lehet, hogy ez után az este után nem sok hangja maradt hozzá.

Mosolyom kiszélesedik a falakról visszaverődő zihálások és halk nyögések emlékétől. Kihasználtam minden percet, annyiszor hajszoltam őt a gyönyörig, amennyit csak elbírt a teste. Sosem gondoltam volna, hogy alondra az a típus, akit csupán a mellbimbója kényeztetésével orgazmusba lehet taszítani, de úgy tűnik végtelen meglepetést tartogat a számomra. Fel akarok rajta deríteni minden pontot, ami ennyire érzékeny. Legközelebb kipróbálom, hogy csak a fülcimpájával meg tudom-e ismételni ezt az eredményt. Imádtam a gyönyörtől ragyogó tengerkék szemeket, a szűnni nem akaró remegést, és az ismerkedő érintéseit. Lehet, hogy kevés tapasztalata van, de kíváncsisággal és lelkesedéssel tudja ezt pótolni. Imádom ahogy bontogatja a szárnyait, egyre bátrabban ér hozzám, és egyre bátrabban mondja ki, hogy mire is vágyik pontosan.

„Az ujjaiddal”

Lehunyom szemeim, miután visszapakoltam a tusfürdőket és samponokat a helyükre. Sosem hittem volna, hogy ilyen kér tőlem, de könyörgő tekintete és remegő hangja örökre az emlékeimbe vésődött. Egy pillanatig azt hittem, nem is leszek képes teljesíteni a kérését, annyira elborította gondolataim a fullasztó vágyakozás. Még a csábításban is kibaszott tehetséges, bár lehet, hogy nem is tud róla. Nem akartam ennyire messzire menni ma, nem tudtam, hogy mennyire áll készen rá, de simogatja az önbecsülésem, hogy ő is ennyire vágyik már az igazi szexre. Hogy gondolhatja, hogy a szex az csak szex, ha már az ujjaimtól is szinte öntudatlanul vergődve, halk sikollyal zuhant bele sokadik orgazmusába? Mi lesz, ha végre teljesen magában érez majd? Valószínűleg elveszti azeszét ahogyan én is. Most is küzdöttem, ahogy éreztem forró szorítását és követelőző lüktetését. Kurvára meg akartam dugni. De ez a fürdőszobaszekrény nem igazán felelt volna meg a tökéletes alkalomról alkotott elképzelésemnek. Arra viszont tökéletes volt ez a kis akció, hogy elhatározásra jussak. Hosszabb szünetig akartam várni, hogy legyen ideje összeszedni magát a méreteim után, de kukába az egésszel. Minek húzni azt, amit mindketten pokolian akarunk? Minek kínozzam magunkat még önmegtartóztatással? Majd, ha ilyesmire vágyom, bevonulok szerzetesnek. Most inkább elkezdem tervezni, hogy hogyan lehet Siri már holnap enyém.

Utolsó simításként felmosok minden kifröccsent vizet, és letámasztom a felmosót az ajtó mellé. Sikerült visszaállítanom az eredeti állapotokat, most már senki sem jön rá, hogy mi zajlott itt. Hogy milyen szenvedélyes és forró pillanatokat nyújtott nekünk ez a kis fürdő. Még a végén annyi jó emlék fog kötni ehhez a buszhoz, hogy megveszem magunknak. Bár Sirit ismerve turnékon kívül elég nehéz lenne becsalnom őt egy ilyen buszba. Inkább tűnik egy repülővel az első osztályon, utazós alkatnak. Majd ezt is teszteljük idővel.

A háló részhez érve egy roppant elfoglalt, alsónadrágba bújtatott Sirit találok a létrán egyensúlyozva. Homlokán elmélyülnek a ráncok, ahogy minden figyelmét egy ruhákból és takaróból álló kupacnak szenteli. Nem igazán tudom hová tenni a dolgot, de jobb ötletnek tűnik ténykedését figyelni, mint alig takart testét. Nem hiszem, hogy képes lennék még felizgulni, de ő eddig is megszegte már néhány szabályomat, így inkább nem kockáztatnék.

- Mit művelsz? – mosolyogva döntöm vállam a lakókocsi oldalának. Ahogy helyére gyömöszöli a sálat teljessé válik a kép. Most komolyan alkotott egy másolatot? Mint egy tini, aki nem akarja, hogy a szülei megtudják, kilógott az éjszaka? Hogy lehet valaki ennyire rohadtul aranyos?

- Ál-Sirit csinálok – büszke mosollyal szegi fel állát, mintha ő találta volna ki ezt a szakállas trükköt. Elhúzza a függönyt, ezzel késznek nyilvánítva a remekművet. Tulajdonképpen nem rossz gondolat, ha valaki csak bepillant, akkor azt fogja hinni, hogy összegömbölyödve alszik. Lehet, de csak lehet, hogy néhányszor már belestem a függöny mögé, ezért tudom, hogy mindig egy összegömbölyödött kis sündisznóként szuszog a takaró alatt. Sokszor csak rózsaszín tincsei látszanak ki.

- De ha ál-Siri fog az ágyadban aludni, te hol fogsz? – jól tudom a választ, de imádom húzni az agyát. Ahogyan azt is imádom, hogy végre magától keresett megoldást arra, hogy kettesben tölthessünk egy kis időt. Eddig én tepertem jobban, ideje, hogy ő is belehúzzon.

- Miből gondolod, hogy nem azért csinálok ál-Sirit, hogy vele aludjak? – vigyora elárulja, hogy ő is tisztában van a dolgokkal. Tudja, hogy csak játszunk, és ő a tökéletes partner ebben. Sosem fogja könnyen adni magát, és én ezt is imádom benne. Minél több a kihívás, annál nagyobb az élvezet. Színpadias fejcsóválással lesek be a függöny mögé, ahol amúgy meglepően hihetően rajzolódik ki az ál-Siri körvonala.

- Hmmm kétlem, hogy két Siri egója elfér egy ilyen kicsi fülkében – ajkai széle megrándul, ahogy küzd nevetése ellen. Szerencséje, hogy ennyire jó színész. Rajtam kívül kb bárkit meg tud téveszteni, de ellenem nincs esélye. Soha nem is volt. Amúgy tényleg nem férne el két Siri egó egy ekkora helyen. Kérdéses, hogy kettőnké együtt hogy fog bepréselődni ide.

- Hát, akkor megmutatom – visszamászik a létrára, és megjátszott sértettségével, dramatikusan rántja el a függönyt. Képtelen vagyok ellenállni, túl aranyos, túl szerethető, túl valóságos. Hogyan lehet ez a fiú ugyanaz a fagyos vipera, akinek korábban hittem? Miért rejti el a világ elől azt a srácot, akit minden rajongó imádna, sőt talán jobban, mint azt a Sirit, akit ismernek. A gondolataim mélyén egy elégedett is hang azt suttogja, hogy ne érdekeljen, így legalább csak az enyém ez a Siri, de tudom, hogy valami szarság történt, ami ilyenné tette őt. Egy egészséges ember nem lehet ennyire kettős.

Már félig a fülkében van, mikor elkapom derekát, és játszi könnyedséggel emelem le a létráról. Nem teszem le a földre, nem adok neki esélyt a menekülésre.

- Azt nem engedhetem – nevetése még mindig az egyik legcsodálatosabb hang, amit valaha hallottam. Önfeledt kacagása újabb súlyokat pakol nehéz mellkasomra. Még nem tudom pontosan mit is érzek iránta, de az biztos, hogy ha ő boldog, én is az vagyok. Ha ő nevet, én is nevetni akarok. Ha csak rá gondolok, akkor boldogság tölt el. Rohadtul az ujjai köré csavart ez a csapkodó, kapálózó kis pacsirta.

- Hé! Tegyél le! Axel! Hülye mamlasz vagy – bármivel is próbálkozik, teljesen reménytelen. Mintha egy pacsirta próbálna kijutni a sas karmai közül. Addig fészkelődik, míg már térdei és háta alá nyúlva tartom testét. De legalább belátja, hogy nincs esélye. Nevetése elhal, mosolyát egy édesen durcás fintor veszi fel. Legszívesebben csókot nyomnék dühösen csücsörítő ajkaira, de azzal megtörném ezt a játékos hangulatot. Fogalmam sem volt, mennyire szükségem van egy kis felhőtlen boldogságra a turné feszített tempója, és az elszigeteltség frusztráltsága mellett. Bárcsak bármelyik nap meríthetnék ebből, hogy legyen erőm az újabb és újabb koncertekhez.

- Aludj velem, kicsi Sirim – tudom, hogy ez volt a célja, de kiérdemelte, hogy kérjem tőle. Annyira próbálkozott, annyira vergődött, és annyira kibaszottul aranyos volt, hogy nem tudtam tovább ellenállni neki. Magam mellett akarom őt tudni minden elkövetkező éjszakán. Nem akarok több elcseszett, végigforgolódott estét.

- A tiéd vagyok? – azt hittem ezt már többször megbeszéltük. A tekintetében csillanó kiszolgáltatottság és csodálkozás azonban azt az érzést kelti, mintha most hallaná ezt először. Hogyan lehetne ő másé? Már attól is viszket a bőröm, ha valaki rá néz. Legszívesebben az összes rajongót kötelezném rá, hogy a színpadnak háttal bulizzon, és ne az én pacsirtámra csorgassa a nyálát. Érzelmekkel átszőtt hangja, és halvány pírral színezett arca az egyik leggyönyörűbb látvány a világon. Mintha még mindig nem akarná elhinni, hogy ez az egész igaz. Pedig kurvára így van alondra. Már az enyém vagy, nem gondolhatod meg magad.

- Igen – karjaival nyakamba kapaszkodva, jégkéken örvénylő tekintettel bámul fel rám. Mosolyra húzódnak ajkai, ahogy meghallja szavaimat, és felfogja az értelmüket. Remélem így elfogadja. Remélem érzi mindazt az érzelmet, amit belezsúfoltam ebbe az egy szóba.

- Szeretek a tiéd lenni – hangja csak halk suttogás, arcát vállamhoz simítva támasztja meg fejét. Az önálló, független serpiente, akinek sosincs szüksége senkire, a múlté. Önként adta át magát nekem, és én meg fogom ezt becsülni. Miattam dobta le a tüskéit, kötelességem megvédeni és boldoggá tenni őt. Még ha ez azzal is jár, időnként meg kell harcolnom vele. Vagy az agyamra megy a baromságaival. Mindent megbocsátok neki, ha utána így néz rám.

- Én is imádom, hogy a tiéd lehetek – halkan mormogom a szavakat, hogy megőrizzem a meghitt csendet. Már amennyire meghitt lehet a távolból beszűrődő dübörgő basszus mellett. Szemei még nagyobbra nyílnak, pillái megrebbennek, ahogy próbálja felkutatni az igazságot tekintetemben. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy ilyesmivel viccelnék, alondra? Sosem osztozkodtam, és sosem tartottam egyszerre több vasat a tűzben. Hűséges voltam a partnereimhez, amíg tartott. Azt nem feltétlen jelenteném ki, hogy mindegyikük megnyert magának, de Siri más. Ő mindent felülír. Ő olyan szinten láncol magához, aminek meg kéne rémisztenie. De az az igazság, hogy rohadtul élvezem.

- Az enyém? – hitetlenkedve, szinte csak tátogva formálja meg a szavakat. Ilyenkor hová lesz az önbizalmad, alondra? Mi történik a végtelen önimádattan és egoval? Mit tettek veled, hogy ezen a téren ennyire elveszett és sérülékeny vagy? Remélem egyszer megosztod velem az emlékeket, amik ilyenné tettek.

- Si, soy tudo tuyo. A tiéd vagyok – az őszinte vallomás először spanyolul csúszik ki ajkaimon, de rögtön hozzá is teszem a számára érthető változatot. Azt hiszem fáradok. Vagy egyszerűen igazabbnak érzem, ha más nyelven is elsuttoghatom neki. Megborzong karjaimban, ajkain apró mosollyal hunyja le szemeit. Túlságosan imádnivaló. Kis rózsaszín manóm. Egy manó, aki kiherélne, ha megtudná, hogy ilyesmiket gondolok róla. Gyengéden simítom ajkaim homlokára, egy puha csókot lehetve rájuk. Túl édes, nem tudok ellenállni.

- Mondd ki még egyszer – kérlelő suttogására szándékosan nem válaszolok azonnal. Várom, hogy újra kinyissa szemeit, és újra rám emelje napfényben ragyogó lagúna árnyalatú szemeit. Hány féle kéket képes vajon produkálni? Olyan, mintha az érzelmei a paletta teljes skáláját megfestenék.

- Spanyolul? – incselkedve teszem fel a kérdést, amivel sikerül kiváltanom egy mogorva fintort. Szörnyű. Pedig igazán megtanulhatná élvezni ezt a nyelvet is, sok bókot fog hallani rajta. És még több zihálva elsuttogott becézést. – A tiéd vagyok – adom meg neki amire vágyik. Egy elégedett, boldog szusszanás a jutalmam. Tekintetét ismét elrejti előlem, valószínűleg egyre nehezebben tud ébren maradni. Egy ilyen este még átlagos napokon is lemerítené az embert, nem hogy egy pörgős koncert után. Még én is érzem, hogy jól fog esni az alvás, pedig az állóképességem legendás. Akár zenélésről, akár másról van szó. Kérdezzék meg bármelyik exem.

Bízom benne, hogy még van ereje megtartani magát a nyakamba kapaszkodva, míg gyorsan visszaigazítom függönyét a megfelelő helyre. Nehogy kárba vesszen a munkája. Ezután lerakom őt saját ágyamra, ahol azonnal a falhoz csusszanva próbál nekem minél több helyet szorítani. Ellágyult mosollyal figyelem ficergését.

- Túl jól mutatsz a kis fülkémben – a korábban megjelent pír most még jobban elmélyül arcán, szemeit lesütve húzza magához takarómat.

- Tedd le a segged, mielőtt meggondolom magam – dünnyögése csak még jobban kiszélesíti mosolyomat. Megemlíthetném, hogy mennyire aranyos, vagy azt, hogy ezek után esély sincs rá, hogy kiengedjem innen, de nem fogom. Eleget húztam ma már az agyát, tényleg pihennünk kell. Na meg kiélvezi azt, amit a szünet után ki tudja meddig kell ismét nélkülöznünk.

Bemászok mellé, elhúzom saját függönyömet is, és takarómat visszalopva csusszanok be mellé. Oldalamra gördülve fordulok felé, ő pedig azonnal hozzám kucorodik, arcát mellkasomhoz fúrja, egyik térdét felhúzva fészkeli lábát az enyéim közé. Kezemet derekára fekteteve várom ki, hogy megtalálja tökéletes pozícióját. Egy halk szusszanás jelzi, mikor végre megvan. Eligazítom magunkon a takarót, és puha csókot nyomok tincsei közé. Lassuló légvételei mellkasomat simogatják, karcsú teste egyre ernyedtebbé válik karjaim között. Megengedek magamnak néhány elsuttogott spanyol szót, amit már úgysem hallhat. Azt hittem azonnal el fogok aludni, amit párnát ér a fejem, de legalább egy órán át hallgatom halk szuszogását, oldalát, hátát, karját simogatva olyan gyengédséggel, ami nem ébreszti fel őt. Ezek után biztosra veheti, hogy koncertnapokon is le fogom csalni magam mellé. Nem is értem miért szenvedtem eddig, ha így is lehetett volna. Hiányzott mellőlem ez a tökéletesség. És most, hogy megkaptam, biztosan nem fogom elengedni.

oOoOo

A bérelt kocsiban ülve dobolok a kormányon, számba véve, hogy hová kell még elugranom. Már kora délután volt, mire megérkeztünk, én pedig csak ledobáltam a cuccaim a hotelszobában, és már léptem is, hogy előkészítsek mindent estére. Az egyik ok ez volt. A másik, hogy nem volt kedvem várost nézni a többiekkel. A lányok tuti elrángatták magukkal Wy-t, és szinte biztos vagyok benne, hogy Noaht is. Siri kétlem, hogy vevő lett volna a bulira, de gyanút keltett volna, ha megint együtt bújunk ki a program alól. Én inkább kijátszottam a Connor kártyát. Az egyik nagy előnye annak, ha viszonylag sok tesód van, hogy valamelyiket mindig használhatod alibinek.

Telefonom halkan pittyen a szélvédőre erősített tartóban. Csak futólag pillantok rá, de azonnal érdekessé válik, ahogy meglátom a küldő nevét. Siri. Most vagy azt akarja, hogy szabadítsam ki, vagy csak le akar cseszni, amiért nem vele vagyok egy kis üresjáratban.

16:13

Connorral vagy?

16:14

Csak nem hiányzom?

16:15

Öntelt mamlasz🖕🏻

16:16

Te is nekem❤️

Túl későn kapcsolok, és már nem tudom visszavonni az üzenetet, mert látta. Elgondolkodva figyelem a kis szivecskét, ami teljesen reflex-szerűen került az üzenet végére. Nem volt benne semmi tudatosság, egyszerűen csak így alakult. Végül is mindegy. Most vagy letilt a francba, vagy elcsusszan felette, és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Tulajdonképpen nem is történt, ez csak egy ostoba emoji. Mivel percekig nem érkezik válasz, inkább újra próbálkozom. Talán tényleg jobb elsiklani felette.

16:18

Este meglépünk, pakolj váltás ruhát

16:21

Hogy tervezed?

Gyanús lesz, ha megint együtt dobbantunk

16:22

Bízd rám, túl jó vagyok 😎

16:23

Inkább túl nagyra vagy magaddal

16:24

Hatkor találkozunk

Vigyorogva zárom le a beszélgetést, és hátra dőlve indítom be a motort. Nem tudom, mit felejtettem el, de majd kis autózás segít eszembe juttatni. Néha nincs jobb kikapcsolódás, mint a céltalan vezetés. Motorral jobb lenne, de az utó most praktikusabb volt, plusz Sirit sem akarom megint kibuktatni. Egyszer meg kell szoknia majd, de most megkönyörülök rajta. Remélem értékelni fogod, alondra.

oOoOo

Balszerencsémre kb egyszerre érkeztem vissza hotelhez a városnéző különítménnyel. Már a liftre várok, mikor mellém lépnek. Kár, reméltem, hogy anélkül lophatom el Sirit, hogy ők itt lennének. Könnyebb lett volna egy üzivel letudni a dolgokat, mint hosszadalmas magyarázatokba kezdeni minden lében kanál Noah-nak. Ahh, igazából leszarom. Nem tartozunk neki magyarázattal, foglalkozzon csak a saját dolgaival. Növeszthetne saját életet, hogy ne másokén kelljen élősködnie. Jó srác, de néha már sok. A legrosszabb pedig, hogy neki nem is tűnik föl.

Épp valami roppant szép térről meg szobrokról áradoznak a csajok, mikor felérünk a lakosztályunkhoz. Wy lecsippantja a kártyát, és belépünk a közös nappaliba, ahol egy teljes harci díszbe öltözött Siri üldögél az egyik fotelben. Baseball sapi, és a kezében ott pihen napszemüvege is. Jogos, nem tudhatta, hogy hová megyünk, mindenre fel akart készülni. Tömegben még mindig ragaszkodik ezekhez a tüskékhez. Felesleges, de ha neki így kényelmesebb, nem teszem szóvá. Majd száműzöm őket, ha már csak kettesben vagyunk.

- Készülsz valahová? – Wy teszi fel a kérdést, ami valószínűleg mindenki másban is megfogalmazódott. Sirire nem jellemző, hogy csak úgy lelépne várost nézni,

- Az öcsémmel vacsorázunk. Megígértem neki, hogy szülinapi ajándékként összehozok neki egy találkát Sirivel – gyors kimentem pacsirtámat, elnyerve vele a meglepett tekintetetek. Gondolom azon vannak a legjobban meglepve, hogy rá tudtam ilyesmire venni kedvenc énekesünket. Ugyan már srácok, ti is tudjátok, hogy ha arról van szó, hogy körbenyalják az önimádatát, akkor Siri is fellelkesíthető. A rajongóit imádja. Vagyis nem. Azt imádja, hogy őt imádják. Így legalább hihető, hogy hajlandó egy kis időt velem és az öcsémmel tölteni, még akkor is, ha éppen nem vagyunk épp puszipajtások.

- Nem örülne az egész bandának? – Noah széles vigyora azt jelzi, hogy szeretné meghívatni magát. Rábaszott. Erre a programra most nem kap jegyet. Elég pillanatot cseszett már szét, ezt most nem fogja. Ha kell, pillanatragasztóval rögzítem őt a szoba padlójához.

- Félek sokkot kapna – és ezzel még nem is mondok akkora hazugságot. Bár az is határeset, ha csak Siri van ott. Tuti magára borítana valamit, félre nyelne mindent, vagy pont, hogy annyira zavarban lenne, hogy nem nyúl semmihez. Egyszer úgy is ki fog derülni, ha sikerül magammal csábítanom a családomhoz. – De legközelebb majd téged viszlek romantikus hármas vacsira, nem kell féltékenykedni – gúnyos mosollyal billentem oldalra fejem, szemem sarkából figyelve, ahogy Siri felkászálódik a fotelből.

- Bocs, nem bukom az önimádó mexikóiakra – legalább nincs megsértődve. A hatalmas vigyorból ítélve bevette a dolgot, és lehet, hogy később tényleg leveri rajtam a programot. Igazából nem számít, Connor boldog lesz, bármelyik AWAKE tagot is viszem el neki. Én vagyok az egyetlen, aki kicsit sem mozgatja meg a fanboy énjét.

- Nem tudod, mit vesztesz – megvonom vállaim, és kinyitom az ajtót Siri előtt. Még egy megvető pillantásra sem méltat, csak kifejezéstelen maszkja mögé rejtőzve kilép a folyosóra. Remek. Remélem ez a srácoknak szól, és nem így tervezi tölteni az egész estét. Nincs kedvem tüskéket szedegetni a farkamból. – Későn jövünk, ne várjatok! – intek a csapatnak, és követem Sirit a lifthez.

A remek hangulatot egészen a kocsiig megőrzi, sőt akkor sem nagyon akar hozzám szólni, mikor beindítom a motort, és begurulunk a város kora esti forgalmába. Csak bámul ki az ablakon, rosszul leplezve, hogy valami böki a csőrét. Ha tippelnem kéne, most jobban járok a várakozással. Ha elkezdem bökdösni, csak még jobban össze fog gömbölyödni.

- Tényleg az öcséddel vacsorázunk? – hangja próbál tárgyilagos lenni, de nem tudja elrejteni belőle csalódottságát. Apró, elégedett vigyor kúszik ajkaimra. Szóval bántja, hogy nem kettesben töltjük az időt. Nyugodj meg alondra, sosem pazarolnék értékes perceket az öcsémre, ha veled is tölthetem őket. Nincs szükségünk gyertyatartóra. Majd, ha csillapodott a vágy, ami folyton az irányába húz, lehet szó hármas vacsikról. Addig viszont csak magamnak akarom őt.

- Meg a nagy francokat. Végre megszabadultunk mindenkitől, nem osztozom rajtad – szemem sarkából látom, hogy végre felém fordul. Megengedek magamnak egy gyors oldalpillantást, hogy meggyőződjek, minden rendben. Sokkal elégedettebbnek tűnik, és mintha oldódott volna a feszültsége. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy ilyen programot készítenék rá. Mindenesetre értékelem, hogy az emberutálata ellenére is beszállt a kocsiba, bevállalva egy vacsit a testvéremmel. Talán ő észre sem veszi ezeket az apró gesztusokat, de nekem sokat jelentenek. – Connor tényleg a városban van a koncert miatt, és felajánlotta, hogy bármikor használhatjuk őt alibinek – megállunk a pirosnál, így pont láthatom ahogy megannyi érzelem suhan át arcán, mígnem megállapodik egy dühös fintornál.

- Tud rólunk? – hangja egyszerre dühös, sértett és aggódó. Óvatosan pacsirtám, még a végén belefulladsz a rengeteg érzelembe, amiknek a létezését olyan hevesen tagadtad. Mi lesz így a rengeteg „Melyik AWAKE tag vagy a személyiséged alapján?” netes teszttel? Az összes mehet a kukába, ha rájönnek, nem vagy egy érzelemmentes fagyott pöcs. – Elmondtad neki?! – mi ez a szemrehányás? Összehúzom szemeim, és visszafordulok az út felé. Azért a lófasznak is van vége. Elfogadom, hogy a közvetlen ismerőseink előtt titkolózni akar, de a családom más tészta. Rájuk más szabályok vonatkoznak.

- Siri, a testvéreimnek nem fogok kamuzni – még akkor sem, ha ő kéri. Bármeddig is maradunk együtt, a testvéreimet mindig régebb óta fogom ismerni, velük másfajta kötelék köt össze. Ha nem fogja kedvelni őket, akkor is el kell viselnie a létezésüket. Máshogy nem fog működni köztünk. – Ők nem árulják el senkinek, sőt, örültek, hogy végre sikerült. Connor pedig már amúgy is tudta, ő ment el a sáladért – mit hitt, hogy majd rohannak valami pletykalaphoz az információval? Mindenesetre nem kapok választ, csak egy ablakon kibámuló, puffogó Sirit. Remek. Kibaszott jó. Pont az hiányzott az esténkből, hogy ilyen marhaságokon vitatkozzunk. Nincs gondom a dühös szexszel, de az első alkalmat nem annak terveztem. Jó néhány sarkot hagyunk magunk mögött a némaságba burkolódzva. De legalább arra is elég ez az idő, hogy kissé lenyugodjak, és olyan hangon tudjak szólni Sirihez, amit nem érez támadásnak. – Miért ragaszkodsz ennyire a titkolózáshoz? – a lehető leggyengédebben teszem fel a kérdést, de továbbra is makacs hallgatás a válasz. Esküszöm nem láttam még nála csökönyösebb szamarat. – Azt fogom hinni, hogy szégyellsz mások előtt – egy pillanatig sem hinném ezt. Túl jó választás vagyok ahhoz, hogy bárki előtt szégyellenie kelljen. Ha tervezhetne magának egy mesterséges pasit, akkor se tudna jobbat alkotni, mint én. De a megjegyzés eléri a célját, és végre hajlandó megszólalni.

- Nem fogod, túl nagy az egod hozzá – ez nem ego kérdése, pusztán egészséges önbizalomé. De most inkább ráhagyom. Ha már egyszer megszóltalt, nem akarom megszakítani a lendületet. – Nem állok rá készen – legszívesebben lefejelném a kormányt. Nem szeretem az ilyen semmitmondó sablonválaszokat. Hogy lehet erre nem készen állni? Ő az enyém, én pedig az övé vagyok. Kurvára nem nyúlhat hozzá senki rajtam kívül, és biztos vagyok benne, hogy ő is kikaparná bárki szemét, aki bepróbálkozna nálam. Miért kell felkészülni rá, hogy ezt elmondhassuk másoknak? Kurvára nem értem ezt az egészet.

- Ez nem rendes magyarázat – feszült szusszanással foglalom össze véleményem egy olyan változatba, amit nem kéne legalább két nyelven cenzúrázni.

- Pedig jelenleg nincs jobb – akkor remélem, hogy hamarosan kitalálsz valami használhatóbbat alondra, mert fogytán a türelmem. Ha túl sokáig húzod, akkor kezembe veszem a dolgokat és egyszerűen lesmárollak a többiek előtt. Minket ekkora feneket keríteni neki? A lányok izgatottan visítozni fognak, Wy megvetően csóválja majd a fejét, Noah pedig némán tátog majd a döbbenettől három perc, hogy utána ránk zúdítsa kéretlen poénjait. Annyira kiszámítható az egész, nem értem miért görcsöl rajta. Biztosan ez is valami múlt béli elcseszettség lehet. Vajon mennyire vagy sérült, alondra? – Connornak valóban születésnapja van?

- Holnapután – sóhajtva fogadom el a terelési javaslatot. Apró jelzés, hogy ennél tovább ma nem jutok, ne feszegessem a témát. Siritől ez már majdnem békejobbnak számít. Igaza van, ne csesszük szét a nyugodt esténket. – Legalább egy hétig hallgattuk a turné dátumok megjelenése után, hogy a szülinapján is lesz egy koncert. Ne lepődj meg, ha lerohan az afteren – fájdalmas fintorral rázom meg fejemet. Túl sokáig marad csendben, ezért rásandítok. Arcán apró mosollyal bámul ki az ablakon, mintha valahol messze járna. Tulajdonképpen nem bánom. Amíg ilyen békésen mosolyog, addig csak jó hely lehet. Örülök, hogy elmúlóban van a morgód hangulata.

A hátralévő időben már hajlandó beszélni is velem. Könnyű kis semmiségek, de már az is jól esik, hogy figyelő szemek nélkül szólhatunk egymáshoz. Nem kell megjátszani a hideg távolságtartást, hanem önmagunk lehetünk. Kb húsz perc múlva állok meg egy szálloda csillogó üvegépülete előtt. Leállítom a motor, és kicsatolom az övemet. Siri kérdő pillantással veszi szemügyre a hatalmas monstrumot, majd fordul felém,

- Egy szálloda? – vigyorogva bólintok, és betűrök egy rakoncátlan tincset az idióta baseball sapka alá. Csak tudnám miért ragaszkodik hozzá még a kocsiban is. Legalább a napszemüveget levette, félsiker.

- Zseni vagy, Sherlock – kiszállok a kocsiból, a kulcsot átadom az egyik alkalmazottnak, aki majd leparkol vele. Siri mellém lépve követ a csillogó, fényűző, és roppant giccses előcsarnokba. Kissé alulöltözöttek vagyunk a sok öltönyös majom és koktélruhába bújtatott nő között, de pont nem izgat. Úgyis csak addig látnak minket, míg el nem érünk a liftig.

A legmagasabban fekvő emeletek egyikén szállunk ki. Siri egy szót sem szólt mióta kiszálltunk, és a napszemüveget is visszatette magára, mintha attól tartana, hogy valaki felismer minket. Alaptalan félelemnek tartom. Ezt a hotelt nem a mi rajongói körünk használja. Pontosan ezért választottam. A szobakártya halk pittyenéssel nyitja ki az ajtót, ami tökéletes rejtekhelyünkre vezet. Hatalmas szoba, aminek az egyik falát szinte csak ablakok foglalják el. A kilátásra nincsenek szavak, olyan, mintha egy repülőből szemlélnéd az alattunk elterülő várost. De az igazi indok, amiért ezt választottam, az az ablakok mellett pihenő óriási kád. Mindig is ki akartam próbálni milyen érzés pucér segget villantani egy egész városnak, és forró fürdőt venni az éjszaka fényeiben. Az pedig még tökéletesebbé teszi, hogy ezt Sirivel tehetem meg. Alig várom, hogy besötétedjen.

Ezen kívül semmi extra nincs a szobában. Már ha a gigantikus ágyat nem tekintjük extrának. Az egyedüli plusz elem a behűtött tequila, amit én hoztam ide korábban a többi cuccommal együtt. Ha minden jól megy, ezt Siri köldökéből fogom szürcsölgetni az éjszaka folyamán. A legutóbb nem volt oda érte, de hátha a különböző fogyasztási lehetőségek megkedveltetik vele.

- Itt elrejtőzhetünk, csak a miénk – egyik kezemmel átkarolom derekát, a másikkal megszabadítom őt a béna sapkától és a szemüvegtől. Mind a kettőt a fotelbe dobott kis táskája mellé száműzöm. Eddig észre sem vettem a táskát. Hogy fért bele ebbe egy váltás ruha? Varázsló a srác. Eddig csak csajoknál láttam ilyen mágikus darabokat. – A srácoknak majd azt mondjuk, hogy későn értünk haza, és korán leléptünk – apró mosollyal fordítom szembe magammal, és húzom közelebb karcsú testét. Végre nem kell aggódnunk, hogy ránk nyitnak, hogy meghallanak, vagy látnak minket. Ez a pillanat csak a miénk, és ki kell élveznünk. Végre az ő tekintete is kezd felolvadni, és megjelenik benne az a csillogás, amit annyira imádok. Sikeresen elűztük a viharfelhőket, amik a kocsiban keringtek a fejünk körül. Most már végre ő is látja, hogy mi mindenre használhatjuk az időt, értelmetlen viták helyett. – Rendelünk vacsorát, és veszünk egy forró fürdőt a hatalmas kádban. Utána megmutatom neked, hogy milyen a valódi szeretkezés, kicsi pacsirtám. – végig simítok hátán, és ennyi elég, hogy megborzongjon karjaim között. Imádom, hogy ennyire érzékeny. Arcán megjelenik az imádott halvány pír és az apró kis mosoly. Jól van, most már semmi sem csesződhet el – Mi a véleményed? – nem akarom megismételni az éttermes esetet, így legalább nem vághatja a fejemhez, hogy megfosztom a döntés lehetőségétől. Bár egyre jobban ragyogó tekintete azt sugallja, hogy már bármit megtenne, amit mondok. Hiszen mindig az a célom, hogy gyönyört okozzak neki.

- Nem rossz terv – tenyereit mellkasomra csúsztatja, fejét oldalra döntve pislog fel rám. – De mi lenne, ha változtatnánk a sorrenden? – ó, ez a mosoly tetszik. Ez valami olyasmit ígér, amit nagyon szívesen fogadok. Nem tudok ellenállni, kezeim derekáról fenekére csúsznak. Tökéletesen illik tenyerembe. Gyengéden belemarkolok, amitől megremeg teste. Folytasd csak, nem akartalak megzavarni, inkább csak motivállak a megfelelő döntés meghozatalára.

- Amit csak akarsz, alondra – tekintetét foglyul ejtve hajolok le hozzá, hogy összesimíthassam ajkainkat. Csak egy pillanatig tart, és már el is válok az őrjítő puhaságtól. Ő édesen követi ajkaim, folytatást követelve. Imádom a zavart, ami megcsillan tekintetében, mikor rájön, hogy belesétált a csapdámba. – Mivel szeretnéd kezdeni? – halkan duruzsolva, széles mosollyal gyönyörködök nedves ajkaiban és vágyódó tekintetében. Kibaszott gyönyörű.

Nem szól semmit, helyette tincseimbe túrva rántja le magához fejemet. Belemosolygok a csókba, amit kikövetelt magának. Hát jó, a vacsi és a fürdő várhat. A vágy, ami napok óta belülről emészt minket, nem. Teljesen egyet értek veled, alondra. Felemelem a földről, lábai azonnal derekam köré fonódnak. Nyelvünk fullasztó csatározását csak annyi időre szakítjuk félbe, míg áthúzza fején pólóját. Nem bírom sokáig nélküle, azonnal visszakövetelem magamnak ajkait. Nincs egy napja, hogy utoljára éreztem az ízét, mégis minél többet akarok belőle. Sosem lesz elég. Ő sosem.

Ujjai fürgén simítanak végig hátamon, oldalamon, mintha próbálnák minél hamarabb elérni végcéljukat. A pólóm peremét. Türelmetlenül cibálja le rólam, újból félbeszakítva ezzel csókunkat. Semmi baj, megbocsátok neki. Megbocsátok, mert így végre összesimulhat mellkasunk. Sajátomon érezhetem forró bőrét, és szíve vad lüktetését. A falnak döntöm hátát, hogy még jobban hozzá simulhassak. A nadrágon keresztül is érzem közénk szoruló éledező farkát. Helyes. Nem járja, hogy csak én vágyjak rá ennyire. Elválok ajkaitól, hogy állának vonalát boríthassam el csókokkal. Nem kapkodok, kiélvezek minden érintést, minden halk sóhajt, minden elfúló nyöszörgést. Nyelvemmel körberajzolom fülbevalóját, majd ajkaim közé véve szívom meg fülcimpáját. A várt remegés és nyögés nem marad el. Tökéletes. Többet akarok belőle. Hosszú percekig gyötröm ezt az egyetlen kis pontot, kiélvezve minden reakciót, amit előcsalok belőle. Merevedése már lüktetve feszül hasamnak, combjai remegnek körülöttem. Egyre nehezebben tartja magát, pont, ahogy akartam.

Teste halkan puffan az ágyon, ahogy a puha takaróra ejtem őt. Arca kipirult, ajkai duzzadtak csókjaimtól, hófehér mellkasa szaporán emelkedik. Mint egy tökéletes műalkotás. Egyszerűen hibátlan. És csak az enyém. Kioldom övemet, és nadrágomtól megszabadulva gyönyörködöm még benne néhány pillanatig. Természetesen bezsebelve csodáló pillantásait. Remélem ugyanúgy élvezel a tulajdonodban gyönyörködni, mint én, alondra. Egy idő után azonban elfogy a türelmem. Engednem kell a vágynak, vagy lassan felőröl. Így is kérdéses, hogy meddig leszek képes nyugodtan és türelmesen megismertetni vele a valódi szeretkezés világát.

Fölé mászva simítok végig testén a nadrág vonaláig. Az utolsó teljesen fölösleges ruhadarab, ami még közénk áll. Ami még megnehezíti az ő életét is. Megremeg, ahogy ujjaim végig rajzolják merevedése vonalát a vastag anyagon keresztül. Néhányszor megismétlem a mozdulatot, gyönyörködve a néma sóhajra nyíló ajkakban. Az egyetlen gond, hogy ezzel nem csak őt, hanem magamat is kínzom. Megemeli csípőjét, jelezve, hogy most már elég, többet akar. Kérésed, számomra parancs, mi alondra. Lehámozom róla a nadrágot, majd újra fölé mászva simítom végre össze testünket. Forró bőrének érintése, a belőle áradó fullasztóan tökéletes illat, és halk, elfojtott nyögése belőlem is előcsal egy elégedett morranást. Végre.

Egy röpke csók után veszem birtokba nyakát, nedves puszikkal halmozva el puhaságát. Néha szándékosan úgy mozdulok, hogy piercingjeim karcolják érzékeny bőrét, bezsebelve hangosabb sóhajait. Sejtettem, hogy ez tetszeni fog, alondra. Nem tudom meddig kínzom őt végtelen csókokkal és érintésekkel. Kulcscsontja lágy ívét, halványan kirajzolódó bordáit, apró köldökét, és tökéletes kis mellbimbóit. Minden részét meg akarom ismerni. Minden porcikáját magamnak akarom. Nem elég a forróság, nem elegek a gyönyör hangjai, látnom is kell őt.

Feltérdelek szélestre tárt lábai között, hogy megcsodálhassam remekművemet. Ha korábban azt hittem, hogy tökéletes szereplője lenne egy luxuspornónak, most már egészen biztos vagyok benne. Szemei félig lehunyva, ziháló mellkasát megfestette a pír, merevedése nedvesen csillogva simul alhasához. Mindezt tökéletes fénybe vonja a naplemente vöröslő fénye. Legszívesebben lefotóznám, hogy bármikor újra láthassam őt így, de azt hiszem nem díjazná a dolgot. Pedig annyira kibaszottul gyönyörű. És kibaszottul csak az enyém. Soha senki sem fogja többé így látni őt.

Jobb bokáját átfogva húzom magamhoz apró lábfejét. Még itt is tökéletes. Gyengéd csókot hintek lábujjaira, amitől döbbent sóhaj szakad fel ajkairól, jégszilánkokkal teleszórt szemei hatalmasra nyílnak.

- Mégis mit…

- Csssss, csak élvezd, mi lindo. Szépségem – bőrébe suttogom a szavakat, mielőtt tovább folytatnám felfedezőutam. Minden csók egy újabb rezdülést, és egyre erősödő pírt vált ki belőle. Látom rajta, hogy szörnyen zavarban van, ahogy azt is, hogy képtelen nem engem figyelni. Elégedett mosollyal haladok végcélom felé. Orromat betölti bőrének illata, ajkaimat az íze. Bőre egyre puhábbá és forróbbá válik, combja belső felén már szinte elviselhetetlenül csábító. Bele akarok harapni. Nyomot akarok hagyni rajta, de valószínűleg azonnal lerugdosna magáról. Pedig itt még Nora sem látná meg. Senki sem tudna róla. Csak ő és én. A fülledt, sóhajainktól nehéz levegőjű szoba titka maradna. De jó fiú leszek. Annak kell lennem, mert nem akarom elcseszni. Most nem.

Merevedése megrándul nyelvem érintésétől, a jóleső sóhajok elhalnak, teste pedig megfeszül alattam. Valami nem jó. Valami megváltozott. Lábai közül pillantok fel rá, próbálok a lehető legnyugodtabb maradni, pedig saját merevedésem és piszkosul fáj már. Talán még sosem volt ilyen kínzó a tompa lüktetés. De most nem foglalkozhatok ezzel. Most az a lényeg, hogy Siri számára felejthetetlen legyen ez az este.

- Mi a baj, alondra? – ujjaimmal combját simogatom, hogy oldjam feszültségét.

- Semmi, ne állj meg – hangja rekedtes, apró nyelve végigfut ajkain, hogy benedvesítse őket. Sajnálom, hogy így elhanyagoltam őket, de nem lehetek ott mindenhol. Pedig megtenném. Egyszerre falnám fel minden részét. Türelmesen fürkészem tovább arcát, míg végre megkapom a megadó sóhajt. – Nincsenek túl élvezetes emlékeim róla – valamiért nem lep meg a dolog. Mi a francot hívtatok ti szexnek az előző partnereiddel? Ennyire inkompetens barmokat sikerült összeszedned magadnak? A világ legszexibb énekese, aki kb bárkit megkaphatna, ezek szerint csak igazi gyökereket talált magának.

- Mert azok a faszkalapok a nyomomba sem érhettek. Dőlj hátra, és élvezd, mi cariño* - a becézést már makkjára suttogom, mielőtt számba venném lüktető kis farkát. Tökéletes. Még itt is tökéletes az íze. Elégedetten morranok fel, és veszem őt kezelésbe. Minden tudásomat bevetem, mindent megmutatok neki, amivel jó néhány srácot hajszoltam már bele a vakító gyönyörbe. Eltart egy ideig, míg képes igazán élvezni. Míg meghallom a sóhajait és elmélyülő nyögéseit. Teste szűnni nem akaró remegése, csípője önkéntelen lökései jelzik, hogy közel jár. Nem fogom le csípőjét, hagyom hagy vezéreljék az ösztönei. Hagy találjon rá arra a kéjsóvár fiúra, aki nem fél elengedni magát az ágyban. Ujjai hajamba markolva próbálnak egyszerre visszafogni, és gyorsabb tempóra bíztatni. Mintha ő sem tudná eldönteni, hogy mit akar. Majd én megmutatom, alondra. Néhány erőteljesebb szívás elég, hogy átlökje őt az orgazmus határán. Csípője megemelkedik, elnyújtott sóhaj szakad fel mellkasából, miközben lüktetve üríti számba magját. Egy cseppet sem akarok elvesztegetni belőle, pedig általában nem vagyok ez a fajta. De Siri más. Vele minden más.

Ajkaimon végig nyalva emelkedek fel róla, elégedetten pillantva végig meggyötört testén. Arcán csillogó nyomokat hagynak a kicsorduló könnycseppek, vonásain az a nyugalom uralkodik, amit minden kielégülés után láttam rajta. Perfecto. Míg ő zihálva próbál magához térni, az éjjeliszekrényre készített zacskóból előbányászom az általa választott epres síkosítót. Felpattintom kupakját, és bőven nyomok ujjaimra belőle. Talán időt kéne hagynom neki, hogy megnyugodjon, de kezd elfogyni a türelmem. Nem bírom már sokáig, és félek, ha elpattannak a láncok, előkészítés nélkül vágnám bele magam. Inkább nem kockáztatok. Kába tekintete azonnal kitisztul, mikor megérzi hűvös érintésemet. Jóleső borzongás fut végig testén, sóhajai ajkaimat simogatják. Rég éreztem a csókját, újra akarok belőle. Többet. Sokkal többet. Nyelvem ugyanakkor tör be szájába, mikor belé csúsztatom első ujjamat. A forró szorítás, a tompa lüktetés és elhaló sóhajai egyre több láncszemet pattintanak le vágyam béklyójáról. Egyre nehezebb tisztán gondolkodnom, egyre jobban vágyom rá, hogy végre benne lehessek. Hogy ne az ujjaimat ölelje lehetetlenül szűk feneke. Bármennyire is tapasztalt, nem lesz neki kellemes. Egyelőre annyit tehetek, hogy próbálom megelőzni, hogy kurvára fájjon neki.

Feje hátra feszül, nyelvem apró érintései tüntetik el a kicsorduló könnycseppeket, miközben kínzó türelemmel tágítom őt. Reszketése átragad rám, már fájdalmat okoz, hogy visszatartsam magam. Kétlem, hogy tovább bírom. Vagy a testem, vagy a gondolataim fognak szét szakadni a visszafojtott vágytól.

- Készen állsz, alondra? – bár kérdésként teszem föl, sokkal inkább hangzik könyörgésnek. Ha most nemet mond, kivetem magam azokon a rohadt üvegfalakon. Inkább a gyors halál, mint a végtelen ideig tartó szenvedés.

- Ne dumálj, csináld – megkönnyebbült nevetés szakad fel mellkasomból a rekedtes utasítás hallatán. Imádom ezt a srácot.

Annyira kibaszottul imádom.

 *kedvesem

- Vállalom a kockázatot. – Mosolyog. Hallom a hangján, hogy a kedvenc mosolyom díszíti az ajkait. Az a mosoly, amitől duplájára ugrik a pulzusom minden áldott alkalommal, mikor látom. Most is látni akarom, de még képtelen vagyok előbújni. Van valami ebben a lecsupaszított, intim pillanatban, ami rémült ellenállásra késztet. Túl jó. Nem szabadna ennyire jónak lennie. Nem szabadna hatnia rám a mézédes szavainak és a kezemre hintett, ártatlan pusziknak. Nem szabadna ennyire akarnom a folytatást.

- Furcsa fétiseid vannak – dünnyögöm mérgesen, pedig tudom, hogy ezzel már nem ijeszthetem el. Talán soha nem volt esélyem elijeszteni. Rajta soha nem működött egyik tökéletesnek hitt fegyverem sem, most pedig, hogy ennyire közel engedtem magamhoz, már nincs visszaút. Egyikünk számára sem.

- És a legtöbbet még csak nem is sejted. – Az ujjai felfedezőútja a mellkasomon ellopja tőlem a gondolataimat. Az összeset. Minden érintése olyan gyengéd, mintha egy törékeny porcelánbaba lennék, ami bármelyik pillanatban összetörhet. Kicsit így is érzem magamat, de nem az érintései, hanem a szívemben túláradó érzelmek fognak összetörni. – Alig várom, hogy a tieid is megismerjem, alondra. – Már alig fogom fel a szavait, mert az őket elsuttogó ajkak nedvesen kalandoznak a nyakam és a mellkasom felhevült bőrén. Mikor söpörte félre a köntösömet? Annyira forró. Már nem is emlékszem, hogy voltam képes valaha undorodni a nyálas érintésektől. Talán azért, mert azokat nem tőle kaptam. Nem tudom, hogy ő tudna e olyat csinálni velem, ami gyönyör helyett undort váltana ki belőlem. Kétlem. Annyira vágyom rá. Még többet. Még többet akarok belőle.

Mintha meghallaná a kimondatlan könyörgést, a bőrömön kalandozó ajkai megtalálják az egyik mellbimbómat. A halk sóhajom a tenyeremben landol, a szemeim elkerekednek a kezeim rejteke mögött a döbbenettől. Még soha senki nem érintett meg itt. Fogalmam sem volt, hogy…

A saját nyögésem vágja félbe az iménti gondolatot. Nyögés. Szerintem még soha nem hallottam magamtól ilyen hangot. Ilyen hangosan és öntudatlanul még biztosan nem. A gyengéd szívást a mellbimbómon mintha a farkamon is éreztem volna, az egész testemen forró villámcsapásként hasít végig. Remegek. Nem bírom. Könyörögni akarok neki, hogy ismételje meg, csak most erősebben és hosszabban, de a nyelvemre harapva állítom meg magamat, ő pedig most nem olvassa ki a gondolataimból a néma parancsot. A nyelve puhán cirógatja, köröz körülötte, kínoz, de nem ismétli meg. Elveszi az eszemet. Széttépi a gátlásaimat. Nem tudom, mikor szabadultak fel az ajkaim, és azt sem, hogy mióta repülnek szabadon a sóhajaim és nyögéseim a levegőben. Az ujjaim már az ő hófehér tincseit markolják. El akarom tolni és közelebb akarom húzni magamhoz.

Csak akkor döbbenek rá, hogy az ujjai finom simításai épp megfosztanak a köntösömtől, mikor felemelkedik rólam, hogy mohón felfalja a látványt, ami kijár neki. Azt hittem, hogy rejtőzködni akarok majd előle, de a pillantása majdnem olyan erővel hat rám, mint az érintései. Többet akarok belőle. Azt akarom, hogy lássa és imádja mindenemet. Nincs túl sok jó tulajdonságom, de a szépségem megkérdőjelezhetetlen. Sosem tétováztam fegyverként felhasználni, miért pont most rejtegetném, mikor a legnagyobb szükségem van rá. Ha már ő rabul ejtett a kreol bőrével, a jeges óceánszemeivel és a tökéletes testével, az a minimum, hogy én is megteszem vele. Furcsa, de életemben először esik őszintén jól valakinek a szembetűnő csodálata. Eddig csak az egómat táplálta minden rajongó tekintet, de ez most más. Most el tudnék élvezni attól, ahogy rám néz. Attól, hogy az izmai reszketnek, miközben visszafogja magát, hogy ne ugorjon rám. Attól, ahogy lehunyja a szemeit, hogy lenyugtassa magát. Más oka nem lehet. Ugye? Ha nem tetszene neki, amit lát, akkor nem feszülne még mindig ilyen keményen a farka. Remélem. Meg akarom érinteni, de ahhoz fel kéne ülnöm, és akkor rémisztően közel kerülne az arcom az előnedvektől csillogó testrészhez.

Kiszárad a szám a gondolattól, hogy milyen érzés lehetne megnyalni. Még soha nem gondoltam ilyesmire, még azt is gusztustalannak találtam, ha az enyémet veszi valaki más a szájába, a másik felállás teljes mértékben elképzelhetetlen volt. De most, hogy fölém tornyosulva térdel előttem a világ legszexibb, legfigyelmesebb férfija, aki felrúgta minden normámat, már semmi nem tűnik elképzelhetetlennek. Kíváncsi vagyok, milyen szemekkel nézne rám, ha megtenném. Imádom, hogy ennyire gyengéd és figyelmes, de vajon eljön majd az a pont, mikor érezhetem a tetteiben is a tekintetében lobbanó lángokat? Bátor kívánság valakitől, aki még soha nem mert a tűz közelébe menni.

Hosszúra nyúlik a dermedt pillanat, és mikor megérint a bizonytalanság első fuvallata, halkan, kérdőn suttogom a nevét. Ha túl sokáig szobroz felettem lehunyt szemmel, még az én betonszilárdságú önbizalmam is megsínyli. Ha ezen a ponton kitalálja, hogy nem tetszek neki, tényleg megharapom.

Lassan nyílnak ki a szemei, visszaköltözik az arcára az imádott, lusta mosoly. Elég látnom a pillantásában megbújó jégkék lángokat, hogy elillanjanak az iménti aggodalmaim. Van valami vérlázítóan vadító abban, ahogy a lábaim között térdelve magasodik fölém. Mintha bármelyik pillanatban felránthatná a csípőmet magához, hogy szenvedélyesen belém hatoljon. Elég ez a gondolat, hogy megfeszüljenek a farizmaim az izgatottságtól. Minden bizonnyal elment a maradék eszem is, mert jelen pillanatban kurvára fájna, ha ezt tenné, de még így is vágyom rá. Még így is engedném neki. De ugyanakkor azt is tudom, hogy soha nem tenne ilyet.

Már megint spanyolul suttog valamit, de nincs időm eléggé rendbe szedni a kusza gondolatokat ahhoz, hogy leszidjam érte, mielőtt észreveszi magát, és visszakapcsol a normális nyelvre.

- Gyönyörű vagy – suttogja rekedtesen, miközben ismét végigsimít a forró pillantásával. Megreszketek a milliónyi, apró kis jóleső szikrától, amik végigszáguldanak a bőrömön és a bőröm alatt. Néhány hátratűrt hófehér tincs előreszökik a füle mögül, hogy keskennyé keretezzék a szabályos arcát. Hogy lehet valaki ennyire kibaszottul vonzó? Be kéne tiltani ezt a pillantást, amivel rám néz. És a kibontott haját is. És a meztelenségét. Kurva nagy csalás mindenki másra nézve. Már nem bírom sokáig ezt a bénult pillanatot, ha nem érezhetem végre hozzám simulni a forró, meztelen testét, egész biztosan belehalok. De ő még nem végzett. Úgy néz, mintha a világ összes ideje a miénk lenne, pedig nem így van. Az éledező türelmetlenségem összevegyül a testemet tépő szexuális feszültséggel. Felgyorsítja a légzésemet, a szívem zakatoló ritmusa szinte megsüketít. – Perfecto – dünnyögi, miközben újra fölém mászik. Nagyon-nagyon lassan. Megborzongok a látványos, férfias elégedettségtől, ami a hangja mélyén zendül. Nagyobb, őszintébb bók, mint az összes többi szava együttvéve. Úgy néz rám, mint egy elismert műkereskedő, akinek valahogy a kezébe került egy eredeti Monet festmény. Még soha nem éreztem magamat ennyire kívánatosnak, ami kurva nagy szó.

Az ajkai ismét elrabolják a gondolataimat. A gyengédség álcájával érkeznek, de szinte egyből megérzem a nyelve követelőző puhaságát. Egyáltalán nem bánom. Már nekem sincs türelmem a gyengédséghez. Többet akarok. Most azonnal. Az ízéből, a melegéből, az érintéseiből.

Ismét megérzi, hogy mit kell tennie. A rám nehezedő súlya, és a bőre észveszejtő forrósága a világ legcsodálatosabb érzései. A megkönnyebbült, elfúló nyögésem találkozik az övével az ajkaink szenvedélyes párbajában. Hirtelen mindenhol ott van, a szám érzékeny mélységében, a bőrömön, és a gyomromban repkedő pillangókban, még a hasunk között dörzsölődő merevedésemen is. Még mindig nem elég. Érezni akarom. A testem magától cselekszik, amennyire csak tudok, közelebb fészkelődök hozzá, a combomat feljebb húzva keresem meg a kemény forróságot, ami hiányzik ebből a pillanatból. A reakció, amit kicsalok belőle, maga a tökély. A remegése, mély, borzongató nyögése az ajkaimban, a csípője önkéntelen lökése a combomon. A vágya, az éhsége, a türelmetlensége pontosan az enyém tükörképe. Imádom. Annyira imádom. Még mindig nem elég.

Elszakad az ajkaimtól, de nem hajol messzire, egymás szájába zihálva ismerkedünk a másik testével. Nem tudunk betelni egymással. Még mindig képtelenség elhinnem, hogy ezt megtehetem. Hogy ilyen szabadon érinthetem az egyetlen embert, akit valaha érinteni vágytam. Aki felébresztett bennem valamit, aminek a létezéséről sem tudtam. Aki az első találkozásunkkor közölte, hogy ez soha nem fog megtörténni. Akit könnyebb volt gyűlölni, mert nem mertem reménykedni benne, hogy van jogom többet érezni iránta. És most itt van fölöttem meztelenül, és csak az enyém. Mindene az enyém.

Elfojtott nyögés szakad fel belőlem, mikor az ujjai rátalálnak a hasamhoz feszülő merevedésemre. Reszketve, lihegve ejtem a fejemet az ágyra, a világ szinte elsötétül körülöttem. Mindjárt. Mindjárt maguk alá tepernek a gyönyör hullámai. Az ajkai szenvedélyes csókjai a nyakamon pedig még korábbra hozzák az elkerülhetetlent. Nem bírom tovább. Minden önmegtartóztatásomra és eltökéltségemre szükségem van, hogy megállítsam. Nem lehet így vége. Én még szinte hozzá sem értem, csak fuldoklok abban, amit tőle kapok.

- Ne… – nyöszörgöm, miközben megragadom a könyörtelenül élvezetes dolgokat művelő kezét, hogy megállítsam a keserédes tevékenységében. Nem hiszem el, hogy tényleg ezt teszem magammal. Mély, elnyújtott lélegzetvételekkel próbálom legalább egy kicsit lenyugtatni a testemet, mert még most is úgy érzem, hogy egy csábítóbb mosolya képes lenne átlökni azon a bizonyos ponton. Nem is merem egyhamar kinyitni az önkéntelenül lezárult szemeimet. Mikor úgy érzem, hogy már biztonságos, megkeresem a kérdő tekintetét. Egy pillanatra elakad a lélegzetem a pillantásában csillogó érzelmek súlyától. – Együtt… – suttogom elhaló, rekedtes hangon. Mostanra nem csak a szám, a torkom is kiszáradt a sok sóhajtozástól. A mosolygó, lágy puszitól, amit az ajkaimra lehel, kis híján ismét olvadozni kezdek. Nem ér elgyengíteni pont akkor, mikor végre sikerült összeszednem magamat.

- Tiéd a színpad, alondra – leheli az ajkaim közé, mielőtt a nyelve ismét bebocsájtást követelne magának. Képtelen vagyok elutasítani. A lassú, gyengéd csók közben újrakezdem az ujjaim felfedezőútját. Kíváncsian simítom végig a megfeszülő bicepszének a vonzó domborulatait, a válla lenyűgöző szélességét, a bordái feszes hullámait. Mindenhol elmondhatatlanul forró és selymes a bőre tapintása. Mindenhol puha bársony borítja az izgató keménységet. A kedvenc részemen is. Annyira tökéletes. Végigsimítom a teljes hosszát, szinte érzem a vágyakozó lüktetését az érintésem alatt. Köré fonom az ujjaimat, és próbálok nem kiakadni a méretétől. Kibaszott jó érzés fogni, az biztos. Masszírozni is. Magamba fogadni egy kicsit problémásabb lesz, de ez a távoli jövőnk problémája. Azt hiszem, távoli. Remélem. Ha okosak leszünk, akkor távoli.

Imádom, hogy minden apró rezzenésemet érzem a teste elfojtott remegésében. Minden kis kézmozdulatom előcsal egy-egy vágyakozó sóhajt. Sóhajokat, amik a nyakam érzékeny bőrébe fúlva végzik. Csodálatos. Annyira kurvára jó ilyen hatással lenni rá. Látni akarom az arcát, miközben ezt csinálom neki, de fogalmam sincs, hogyan csalogassam elő a nyakam rejtekéből. Ha megkérném, biztosan teljesítené ezt a kérésemet is, de ennyire még nem lettem szókimondó. Egyelőre még az is új, hogy szex közben lehet beszélgetni, és hogy nem arra kell végig koncentrálnom, hogy nagy nehezen kiszűrjem a keresett élvezetet az undor mocsarából.

Meglepetten nyögök fel, mikor váratlanul megragadja a derekamat, és fordít a helyzetünkön. Nem tudom nem észrevenni a könnyedséget, amivel megemel, és a combjára ültet. Mintha tényleg nem lenne súlyom. Miért izgat fel ennyire az ereje? És nem csak az ereje, mindene. Az alattam elnyúló, tökéletes test, amit végre rendesen szemügyre vehetek. Végre láthatom a bőrünk csábító kontrasztját, ami túl régóta kísért beteljesületlen, erotikus álmokkal. És most itt van alattam, és mindenét láthatom. Érezhetem a fenekem alatt a combja megfeszülő keménységét. Láthatom a látványomat felfaló magabiztos pillantását és a lomha, féloldalas mosolyát, amitől még szédítőbb tempóra kapcsol a szívem.

- Még sosem csináltad másnak, ugye? – A kérdése váratlanul érkező jeges zuhany a perzselő vágyak viharában. Még magamnak is csak néhányszor, mióta megismertem őt. Megvillanó tekintettel, elégedetlen fintorral harapok az ajkaimra, mielőtt néhány stílusos szitokszó mellett a szemébe hazudnék. Nem hiszem el, hogy így kiszúrta. A reakciói alapján úgy tűnt, hogy tetszik neki, amit csinálok. Mindegy, azok után, hogy bevallottam, hogy ő volt az első csókom, aligha lenne értelme ezt letagadni. Szépen lassan egyre több és több leplet ránt le a múltról, amit egész eddigi életem során foggal és körömmel védtem.

- Ennyire érződik? – kérdezem lesütött pillantással. Az ujjaim végigsimítanak néhányat a hasán sorakozó szabályos, márványtapintású kockák közül, míg meg nem találják a köldöke szexi kis mélyedését. Érzem a mosolyát az arcomon. Szinte éget. Tudom, hogy őt nem zavarja az érezhető tapasztalatlanságom, de engem igen.

- Nincs baj, alondra. Kibaszott izgató, hogy én lehetek az első. – Ha tudná, hogy milyen élményeim voltak előtte, nem mondaná ezt. Soha többé nem használná az izgató kifejezést rám. Egyszer meg fogja tudni. Egyszer össze fogja rakni a kirakós utolsó darabjait is. Olyan könnyedén olvas bennem. Mit fog majd gondolni rólam, ha rájön, hogy milyen életet éltem?

Az ujjai meleg érintése kirángat a múlt árnyai közül. A kitisztuló pillantásom ismét rátalál az óceánkék szemei mélyén parázsló tűz melegére. Ha ismerné a múltamat, lehet, hogy ezt is megértené. Egyszer talán tényleg képes leszek neki mesélni arról, hogy mi tett azzá, aki vagyok. Közelebb hajol, a lehelete forróságától kiszáradnak az ajkaim. Nem akarok most ezeken a dolgokon gondolkodni. Egyáltalán nem akarok gondolkodni. El akarok veszni Axel szenvedélyében.

- Akkor gyakorolsz rajtam, amikor csak akarsz – a suttogása az ajkaim mélyén végzi, a kezeim maguktól találják meg ismét az új kedvenc célpontjukat. Forró és hihetetlenül kemény a tétova érintésem alatt. A reszketeg sóhaja megfűszerezi a gyengéd csókunkat. Még mindig imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá. Én, akinek annyiszor a fejéhez vágta, hogy jégszobor vagyok. Megszakítja a csókunkat, és visszadől az ágyra. Engem néz. A bőrünk csábító találkozásait, a pillantásunk néma követelőzését. Még soha nem vágytam ennyire senkinek az elismerésére. Én is kiélvezem, hogy végre láthatom is, nem csak érezhetem azt, amit az érintéseim tesznek vele. Az állkapcsa apró, alig észrevehető megfeszüléseit, a hasizma lomha hullámzását, a mellkasa izgatott remegését, a farka rándulásait az ujjaim börtönében. Imádom. A gondolat, hogy milyen érzés lenne, ha bennem lüktetne ilyen forrón, alattomosan vet gyökeret a tudatom legmélyén, és nem hagy nyugodni. Megint az orgazmus szélére taszít, pedig jó ideje hozzám sem ért Axel.

Mintha ő is megérezné a vég közeledtét, egy heves mozdulattal gyűr ismét a matrac puhaságába. Az örökös figyelmességét most már türelmetlen reszketés övezi, hangos, vágyakozó morranással tapad ismét az ajkaimra. A hátborzongató, állatias torokhang végigsimítja a gerincem vonalát, a józanságom határait feszegeti. Annyira kibaszottul szexi. Annyira kibaszottul felizgat. Szétszakadok. A hangosan kitörő, önkéntelen nyögésemet elfojtja a csókunk, mikor újra összesimítja a merevedéseinket. Elsötétül a világ, csak az egyre mélyebb és fullasztóbb csókja és az egyre gyorsabb tempót követelő ringatózásunk létezik. Annyira jó, hogy megrémiszt.

Tágra nyílt, könnyes szemekkel, megfeszült izmokkal üdvözlöm az orgazmus forró, fojtogató lavináját. Zihálva, reszketve kapok levegőért, miközben próbálom felfogni, hogy mi is történik épp. Hogy hogyan lehet valami ennyire kurvára jó érzés. Hogy hogyan lehet ennyire más, mint mikor magamnak csináltam. Hogy hogyan lehetnek ennyire csodálatosak valaki másnak a rekedtes lihegései a nyakamon, a remegése súlya a testemen és a ragacsos nedvei a bőrömön. Lehetetlen. Ez kibaszottul lehetetlen. Ő is elélvezett. Miattam. Én juttattam el a csúcsra. Rám élvezett, és még ezt is imádtam. Tényleg elment az eszem.

Lehunyt szemekkel, mély levegővételekkel élvezem ki a testemben szétáradó kielégültséget, és Axel mindent átható illatát. Érzem a bőrömön a bőre meleg, izzadt nedvességét, de még soha nem imádtam ennyire az illatát. Tömény és émelyítően csodálatos. Az ő illata. Az illat, amiből elloptam egy darabot a pólójával, és most remélhetőleg itt hagyja nekem a takarón is.

Eltávolodik tőlem, a szoba hűvös levegője kellemetlenül simítja végig az izzadt bőrömet ott, ahol eddig Axel melege védte, de még ez sem elég, hogy rávegyen, hogy kinyissam a szemeimet. Még túl jó ez a pihentető békesség. Csak akkor kukucskálok ki az ólom nehézségű szempilláim mögül, mikor megérzem, hogy elkezdi letörölgetni a bőrömről a ragacsossá száradó nedveinket. Nincs az az álmosító kielégültség, ami miatt kihagynám a műsort, amiben a világ legbeképzeltebb, legszexibb dobosa gyengéd odaadással tisztogatja az ondót a szeretője bőréről. Imádom ezt a váratlanul gondoskodó oldalát. Őszintén szólva előbb néztem volna ki belőle, hogy felkap, és bevág a zuhany alá.

Mikor végzett, mellém fekszik, én pedig félig-meddig öntudatlanul, reflexből hozzá bújok. Fogalmam sincs, hogy a teste melege, vagy valami más vonzott magához. Egyszerűen csak jó mellette. Annyira természetes, mintha mindig itt lett volna a helyem.

- Még mindig úgy gondolod, hogy a szex az csak szex? – Na szép. Még a légzésünk sem rendeződött igazán, máris kapom a következő ostromot a pajzsaimra. De nem eszik olyan forrón a kását, lehet, hogy a vágy hevében nem tudtam kikerülni a túl sokat felfedő kérdését, de most, tiszta fejjel már könnyebb.

- Gyakorlatilag még nem volt szex – válaszolom sunyi, jókedvű mosollyal. Tudom, hogy igazából már a mosolyom megválaszolta kérdését, sőt, már az intim érintéseire adott heves, lelkes reakcióim megválaszolták a kérdését, de nem érdekel. Így legalább egy kicsi szeletet vághatok magamnak a győzelmi tortából. Egy egészen picurkát. A többit neki adom, mert túl jó érzés az ujjai kedveskedő cirógatása a tincseim között, hogy megtagadjam tőle.

- Még megoldható, ha holnap szeretnél nehezített körülmények közt koncertezni – pfff. Persze, ha most nekiállnánk, egyszerre bukhatnánk le a srácok előtt és baszhatnánk el legalább két koncertet. Milyen fenomenális terv.

- Megtisztelő ajánlat, de inkább passzolnám – dünnyögöm durcásan a bőrébe, pedig még mindig nem tudom levakarni a képemről a mosolyt. Eddig is tudtam, hogy milyen figyelmes, de az, hogy meg sem próbált szexelni velem, mert ő is sejti az elkerülhetetlen következményeit, egy egészen új szint. Még én is majdnem megtörtem egy-két ponton, pedig nálam jobban senki nem viseli a szívén a turné sorsát. Hol rejtegette ezt az embert, mikor gyilkosan rideg tekintettel és gúnyos szavakkal gyötört? Hihetem azt, hogy valami csoda folytán kiérdemeltem, hogy ilyen gyengéd legyen velem? Nem tudom, hogy mit csináltam jól, de elmondhatatlanul örülök, hogy nem ragadtunk bele a kezdeti állapotunkba. Akkor soha nem lett volna alkalmam megismerni se őt, se önmagamat.

Sokáig fekszünk békésen egymás karjaiban, néha váltunk néhány kósza szót, néha játékosan végigvezetem az ujjaimat a bordái selymes redőin, és magamba szívom a finom borzongását, néha az ő ujjai kalandoznak a tincseim birodalmából a gerincem vonalára, hogy apró, édes gyönyörrel kínozzon, de a kimondatlan megegyezésünknek megfelelően már egyikünk sem lépi át azt a határt, ami túlságosan felizgatná a másikat. Már nincs elég időnk újra egymásnak esni, akkor sem, ha az ajkaim már most az ízéért sóvárognak. Nem merem megcsókolni, mert akkor biztosan elveszek. Pedig milyen csodálatos lenne ez a nyugalmas pillanat, ha lágy, össze-összesimuló csókolózással fejezhetnénk be. Vagy kezdhetnénk elölről...

Mielőtt túl mélyre merülhetnék a veszedelmessé váló gondolatokban, egy hangos kopogás rémiszti el őket a világ legtávolabbi pontjára. A szívverésem az egekbe szökik, és az elmúlt néhány órában először nem jó értelemben. Axellel egy emberként kapjuk fel a fejünket, mikor a kilincs megmozdul. Zárva van. Huh. Baszki, ha elvisz egy szívroham, mielőtt megtudnám, milyen érzés Axellel szexelni, nagyon pipa leszek.

- Hé Siri! Nem tudod merre lehet Axel? – oh faszom Noah, komolyan, szerezz már saját életet magadnak. Ülj le a seggedre, olvass egy könyvet vagy akármi. Az ég szerelmére. Még soha nem irritált ennyire a turné feszített tempója és a bandatagok folytonos mindenlébenkanál jelenléte. Semmire nem vágyok, csak arra, hogy elbújhassak néhány napra Axellel a világ elől, de a világ kurvára nem akarja ezt megengedni nekünk. Tudom, hogy ha beadnám a derekamat, és felvállalnám a kapcsolatunkat legalább a bandatagok előtt, akkor egy kicsit szabadabbak lennénk, de még képtelen vagyok rá. Előbb még nekem is el kell hinnem, hogy legalább rövid távon komoly a döntése. Hogy nem csak egy illúzió, ami szertefoszlik, amint kicsit jobban megismer.

Kérdőn nézek Axelre, de nem bizonyul túl sok segítségnek, ezért azt teszem, ami a legjobban megy, és ami mindenki számára a leghihetőbb. Seggfej vagyok.

- Az anyjának, vagy a bébiszitterének nézel? – kérdezem teljes hidegvérrel. Valószínűleg valami hasonlót válaszoltam volna akkor is, ha nincs itt Axel, hanem a dalírás közben talál rám és zavar meg. Az is lehet, hogy akkor még nagyobb fasz lettem volna. Most nagyban tompítja a reakcióm élét a testemhez simuló szívdöglesztő mexikói.

- Jelenleg inkább egy bunkó fasznak – jön a dühös válasz az ajtó túloldaláról. Helyes. Minél mérgesebb, annál gyorsabban lekopik, hogy feleseket zúdítson magába a hotel bárpultjánál, miközben önsajnáltató ódákat zeng a szerencsétlen pultos lánynak. – Mindegy, lemegyek a bárba, hátha alapozik az esti vacsira. – Mikor hallom, hogy Noah végre kicsörtetett a lakosztályból, elkomoruló, irritált pillantással nézek fel Axelre. Fogadok már megint beszerveztek valami totálisan felesleges bandaprogramot. Komolyan bele akarnak fulladni egymás társaságába? Együtt töltöttük az egész kibaszott napot egy kibaszott wellnessben. Együtt töltünk minden áldott koncertnapot. Együtt töltjük az egész elcseszett nyarat. Mi a faszt akarnak még? A következő turnét összebilincselve toljuk le?

- Megígértem neki, hogy ma bepótoljuk a banda kajálást. Ennyivel lógunk neki. – Idegesen elhúzom a számat, mikor a szavai megerősítik a rossz előérzetemet. Semmi kedvem Noah, de még Wyatt képét sem bámulni, ha tölthetném vele kettesben is az estét. Kár, hogy ez mindenképpen egy lehetetlen ábrándkép volt. Ha ma is rejtélyesen eltűnünk mindketten a tegnapi után, az már túlságosan feltűnő. Sosem volt esélyünk kettesben maradni.

- Nem lógunk neki semmivel – dünnyögöm, miközben dühösen feltápászkodom Axel mellől. Már most hiányzik a bőre meleg bársonyossága az enyémen. Eszem ágában sincs hangosan is beismerni, hogy igaza van, és ez a tökéletes alkalom, hogy kicsit enyhítsünk Noah frusztrációin, ha már kettesben úgysem lehetünk.

Hátrasandítok a vállam fölött, mikor gyanúsan sokáig nem válaszol, csak hogy egy szégyentelenül bambuló pillantást találjak a hátamba és a derekam ívébe fúródni. Épphogy csak nem csordul ki a nyála, nekem pedig épphogy csak nem ugrik ki a szívem a mellkasomból ettől a nézéstől. Lehet, hogy háton fekve már feltárulkoztam neki, de hirtelen túlságosan egyértelművé válik a tény, hogy még nem volt alkalma minden szögből megnézni a legújabb szerzeményét. És pont azt nem látta, ami a legjobban szokta érdekelni a hozzá hasonló pasikat. Tudom, hogy kurva jó seggem van, de mára lejárt az ideje, ha sokáig bámul rám így, akkor semmiféle vacsi nem lesz. Elhúzott szájjal lendítem az ágy végében pihenő párnát a képébe, hogy végre magához térítsem valahogy.

Nevet. Gyűlölöm ezt a szívet melengető nevetést. Gyűlölöm, ahogy szétfolyó pocsolyává olvasztja a nevetséges ellenállásomat. Ő is felül mellettem, a gyengéd, mosolygó pillantása rabul ejti a duzzogó tekintetemet. Szinte látom a szemeiben az erőfeszítés tükröződését, amivel kényszeríti magát, hogy ne a testemet nézze. Komolyan képtelenség haragudni rá.

- Ne legyél ennyire tüskés, erizo – vigyorogja, miközben a szokásossá vált mozdulatával hátratűr egyet a kócos, feldúlt tincseim közül. Ez már tényleg csalás. – Amúgy sem árt, ha rendesen vacsorázol. Holnap koncert, és ma elég sok energiát elégettél. – Sokáig tart, míg leesik, hogy nem az egész napos kimerítő wellnessre gondol, hanem az iménti lelkes lepedőakrobatikánkra. Túl sokáig. Zavarba ejtően sokáig. Mintha ezer éve lett volna, hogy legutóbb le akartam kaparni a képéről az önelégült vigyorát. Nem kell ilyen nagyra lenni a dologgal, ennél még Greggel is kimerítőbb akcióink voltak. Persze teljesen más okokból, de ez már csak részlet kérdése.

- Önelégült fasz – vetem hátra, miközben magam mögött hagyom a derűs, idegesítő nevetését. Felkapom az első ruhadarabot, amit találok, és beviharzok a fürdő védelmet nyújtó ajtaja mögé. Biztos, ami biztos, még a zárat is elfordítom magam mögött. A hátamat az ajtónak döntve hunyom le a szemeimet, majd végre engedem, hogy a szívemből kikívánkozó szégyellős mosoly az ajkaimra költözzön. Tényleg egy önelégült fasz, de valamiért mégis imádom. Most, hogy már nem érzem magam körül a forróságát, az egész csak egy lázálomnak tűnik, de tudom, hogy nem álom volt. A képzeletem soha nem tudott volna ilyen jót alkotni.

Nemsokára hallom az ajtó túloldaláról, hogy Axel távozik. Remélem megint egy rugóra jár az agyunk, és gyorsan elkapja Noah grabancát a bárban, mielőtt elhagyatott bánatában taccsra inná magát a holnapi koncert előtt. Néha olyan, mint egy szabadon eresztett tinédzser. Az egyetlen szerencséje, hogy borzasztóan tehetséges.

Sokáig ülök a földön, mielőtt sikerül elég erőt összeszednem, hogy felkeljek, és a tükör elé lépjek. Az ajkaim még mindig duzzadtak, az arcaimon még felsejlik a pír emléke, de a legnagyobb változást a szemeim mélyén hagyták az arcpirongató tetteink. Hiányzik valami a tekintetemből, ami ott volt, mióta az eszemet tudom. Valami, amit muszáj volt mindig napszemüvegek mögé rejtenem.

***

Utálom a fesztiválokat.

Az egyetlen ok, amiért engedtük, hogy a turnénk néhány állomása egy-egy híresebb rockfesztivál legyen, az az, hogy a fesztiválokon a legegyszerűbb népszerűsíteni a bandát. Egy stadionba csak az fizeti ki a borsos árú jegyet, aki már amúgy is hallgat és imád minket, míg egy fesztiválon előbb-utóbb minden részeg idióta a nagyszínpadhoz keveredik, és belehallgat, akármilyen koncert van is ott éppen. Ez a jó és a rossz is benne. Általában sokkal részegebb és kevésbé hálás közönség, viszont ha csak pár ezren felfigyelnek ránk a hullámzó, homogén tömegrengetegből, máris nyertünk pár ezer új rajongót. Persze azért nem kell félteni minket, van annyi rajongónk, hogy jó eséllyel a mai fesztiválozók negyede értünk vett napijegyet.

Még mindig beszűrődnek az ittas tömeg elmosódó sikolyai, pedig már a minket követő bandának készítik elő a színpadot. A fesztiválokon minden kapkodósabb és stresszesebb. Nekünk sem volt időnk normális sound checkre, még szerencse, hogy profi csapattal dolgozunk, és így is minden zökkenőmentesen ment. A hangulatomon kívül. Mindegy, legalább tényleges tűzzel tudtam előadni a lendületes számainkat. Ez a rohanós fesztiválkoncert tökéletesen elbaszott megkoronázása az elmúlt hat elcseszett napunknak. A múlt hét szerda-csütörtöki koncertek egy szempillantás alatt elreppentek, a pénteki pihenőnapunkra pedig egy tengerparti kempingezős, tábortüzes csillagnézést terveztünk, de elmosta az eső. Tipikus. Persze azóta egy csepp sem esett. Ha ez nem lenne elég, a csajok lakókocsija beázott, szóval péntek éjszaka egy tengerparti elszabadulás helyett hatan nyomorogtunk a lakókocsinkban. Nyilván egy hosszabb összenézést sem tudtunk lopni magunknak Axellel, nemhogy bármi mást. Azóta pedig ismét maxon pörög a mókuskerék egy három napos koncertblokkal. Most vége. Végre lesz egy kis szusszanás, de megint csak két szabad éjszaka. Mi a faszt gondoltunk, mikor beterveztük ezt az ütemet? Részemről biztos nem számítottam rá, hogy kéne hagynom magamnak időt, hogy koncertek között az új pasimmal enyeleghessek. Rossz ötlet volt ez az egész, csak kínozzuk magunkat. Tényleg várnunk kellett volna szeptemberig. A picsába.

Átverekedjük magunkat a backstageben nyüzsgő staffosokon és hangmérnökökön, hogy kilyukadjunk a koncert mögötti, kordonokkal elkerített előadói öltöző részleghez. Bevetjük magunkat az egyik túlméretezett konténerbe, aminek az ajtaján egy nagy AWAKE felirat díszeleg. Wy már a telefonját bújja, valószínűleg Lydiával egyeztet, hogy hol találkozzanak, mert a lányok most nem jöttek be velünk a túlzsúfolt backstagebe. Noah azonnal elkezdi ledobálni a cuccait, gondolom, hogy úriember módjára elsőként befoglalja az egyetlen kis zuhanyzót, amit kaptunk. Még egy dolog, ami miatt utálom a fesztiválokat. A szűkös, igénytelen öltözők. Nem azt várom el, hogy palotát építsenek a tiszteletemre, de azért egy saját zuhanyzó beleférhetne. Na mindegy, majd lezuhanyzok a buszban.

Az egyik sminkasztalhoz lépve dobálom bele a cuccaimat egy AWAKE feliratú marketing tornazsákba. Ledermedek, mikor megérzem magam mellett Axel jelenlétét. Ő is az asztalhoz lépett, az egyik kezével lassan veszi magához a telefonját, de mindketten tudjuk, hogy nem ezért jött ide. A fejemet oldalra fordítva nézek fel rá, a tekintetünk napok óta először forr eggyé három másodpercnél több időre. Végre. Végre újra közelről láthatom az óceánszemek örvényeit. Elnyílnak az ajkaim, hogy halkan megkérdezzem, mit tervez ma estére, de egy alsónadrágos Noah csúfít bele a még ki sem alakult idillünkbe. A vállaink között lévő icipici rést felhasználva küzdi át magát közöttünk, hogy elérje az asztal belső polcán lévő tusfürdőt, miközben mit sem sejtve elmormog egy „bocsi bocsi”. Igazán elmehetne a picsába a bocsi bocsijával együtt. Elfintorodva lépek távolabb Axeltől, hogy több helyet adjak Noahnak, és miharamabb elhúzza a belét. Annyira kibaszottul déjà vu-m van. Az elmúlt napokban ha egy tucatszor nem zúzták porrá a próbálkozásainkat, akkor egyszer sem. Néha a csajok estek be a hátsó társalgószobába a buszban, mikor tudtunk volna váltani néhány szót, néha Wy csatlakozott az ebédlőasztalhoz, mikor végre kettesben maradtunk volna. A picsába, még a szakadó esőt megnézni is megpróbáltunk kilógni pénteken, de Noah kitalálta, hogy ő is előtúrja az esőkabátját, mert imádja a nyári záporok illatát. Az egyetlen mentsvárunk az egyre csak duzzadó messengeres chatünk volt. Kibaszottul filmbe illő az egész. Az univerzum egyszerűen csak nem akarja, hogy kettesben maradjunk. Talán kibaszottul felesleges próbálkozni is.

Irritáltan, kiábrándultan nyomom a fejembe a baseball sapimat, és egy fekete napszemüveget, pedig már a koncertünk közben lement a nap. Az egyetlen jó dolog a fesztiválkoncertekben, hogy nincs jópofizós afterparty, hanem egyből le lehet lépni utána.

- Hova mész? – kérdezi Wy megrökönyödve, a kicsi szobácska közepére lekúrt kanapéról.

- Vissza a buszhoz. Ha már úgyis egy műanyag dobozban kell lezuhanyoznom, akkor azt választom, ahol legalább hely van – válaszolom hűvösen, és a szavaimmal egy időben el is indulok az ajtó felé.

- Mi lesz a Foo Fighters koncerttel? – dugja ki a fejét Noah a kicsi fürdőszoba tolóajtaján. – Még mindig nem hiszem el, hogy egy színpadon léptünk fel a Foo Fighterssel! – teszi hozzá ostoba lelkesedéssel. Megforgatom a szemeimet, pedig tudom, hogy a napszemüveg elfedi a lenéző reakciót.

- Ugyanakkora rajongótáborunk van, mint nekik, ne csorgasd már a nyáladat – közlöm vele az egyszerű tényeket. Ráadásul ők már húsz éve gyűjtik a rajongókat, mi pedig csak három. Még tízszer lekörözzük őket a pályafutásunk során. Nem mintha számítana, akkor sem állnék be több ezer izzadt ember közé ugrálni és dörgölőzni, ha a Beatles döntene úgy, hogy feléled a hamvaiból és koncertezni kezd.

- Attól még kurva jók – válaszol most vigyorogva Wy. – Axel, te is jössz, ugye? Emlékszem, hogy mondtad, hogy imádod őket. – Hát persze. Nyilván egy olyan koncertnek kell utánunk lennie, amit imád.

A választ már nem hallom, mert becsapom magam mögött a konténerünk ajtaját, és elindulok kifelé a nagyszínpad mögötti elkerített területről, hogy átrágjam magamat a fél fesztiválon az előadói kempingig, ahol a lakókocsink parkol. Már most gyűlölöm ezt a tortúrát. Feszülős bőrgatyában, részeg fesztiválozók tengerében. El kéne kapnom egyet az előadókat és felszereléseket furikázó elektromos golfkocsik közül. Elvigyorodok, mikor a kordonok kijáratánál meg is látok egyet. Mintha csak rám várna. Bevetem magamat a hátsó ülésre, és komoran felvillantom a nyakamban lógó „Fellépő” kártyát, majd elmondom, hogy hova szeretnék eljutni. A kibaszott sikeres koncertünk kívül ez az első jó dolog a napomban. Egy kis szerencse, így talán nem kell megküzdenem néhány részeg rajongóval, ha valami csoda folytán felismerik az átsurranó alakomat. Már épp elindulnánk, mikor kétszáz fontnyi izom vetődik be mellém a hirtelen túlságosan szűkössé váló hátsó ülésre. A kicsi, autónak aligha nevezhető járgány beleremeg a súlyába. Ha lerobbanunk miatta, én magam rugdosom ki innen.

- Beférek én is? – vigyorogja a hang, amit millió közül is felismernék. A szívem a torkomba költözik, de az arcom nem rezzen. Kimérten bólintok, és el is indulunk. Mit keres itt?

- Ezt beszállás előtt szokták megkérdezni – válaszolom érzelemmentes hangon, miközben az előttünk ülő, zavarban lévő sofőr tarkóját bámulom. Látom ám, hogy időnként a visszapillantó tükörben kukkol. Minden bizonnyal hall is minket, szóval kurvára remélem, hogy Axel nem fog ostoba Noaht játszani, és nem szólja el magát. A csendből ítélve nem. Annyira kibaszottul helyes, hogy hajlamos vagyok folyamatosan elfelejteni, hogy sokkal több, mint egy izomagyú, tehetséges dobos. Értelmes is. Kurvára veszélyes kombó. De ezt mindigis tudtam, nem igaz? Pontosan ez az, amit imádok benne. A fenébe, minél közelebb kerülünk a kempinghez, annál hevesebben ver a szívem.

Mikor végre megállunk, kiszállok, és gyors léptekkel indulok el a bejárathoz. Nem szándékoztam megvárni, hogy Axel megkerülje a járgányt, de a kontinenshosszú lépteivel képtelen vagyok versenyezni. A kemping bejáratánál mindketten felmutatjuk a belépőkártyánkat, majd kettesben maradva indulunk el a sötétbe burkolózó lakókocsik rendezetlen sorai között. Az egyik kisebb, közeli színpadon folyó koncert üvöltő basszusa kíséri a lépteinket. Jó hangos lesz ez az éjszaka.

- Mi lesz a Foo Fighters koncerttel? – Ismétlem meg Noah kérdését. Az élet nagy kérdései, ugyebár. Próbálom tárgyilagosra venni a figurát, de most, hogy kettesben vagyunk sokkal-sokkal nehezebb érzelmektől mentes hangon hozzászólni. A sötétben elsétál mellettünk néhány alig kivehető alak, ami emlékeztet, hogy az iménti gondolatom nem teljesen helytálló. Nem vagyunk kettesben. Még nem.

- Lesz még koncertjük – válaszolja félvállról. Összeszűkült szemekkel sandítok oldalra, de a sötétség az ő arcát is elrejti előlem. Kíváncsi vagyok, ezt a flegma hozzáállást hogy fogadta Wy és Noah.

- Mit mondtál a srácoknak? – Ha Wyettel már előre megbeszélték, hogy imádják ezt a bandát, elég nehéz indokot találni, hogy most miért koppintja le őket. Megint.

- Azt, hogy nem akarom, hogy a csinos kis énekesünk egyedül bolyongjon az éjszakában – a vigyora még a fák között kúszó hangos zeneszót is átüti, elfintorodva veszem elő a mágneskártyámat, hogy kinyissam a lakókocsink ajtaját. Kurvára nincs szükségem védelemre, gyerekkorom óta „egyedül bolyongok az éjszakában”. Mást hat évesen még a boltba sem mertek elküldeni a szülei fényes nappal, én már simán hazarohantam anya otthon felejtett rúzsáért az éjszaka közepén a bárból. Mondjuk így visszagondolva ez inkább szomorú, de most nem ez a lényeg.

Felmászok az ajtó mögötti néhány lépcsőfokon, a mozgásérzékelős lámpa azonnal felkapcsol az érkezésünkre. Ledobom az ebédlőasztalra a sapkámat és a napszemüvegemet, majd a mellkasom előtt összefűzött kezekkel fordulok Axel felé.

- Most már nem bolyongok, szóval mehetsz – dünnyögöm sértetten a szavakat, amiket a legkevésbé sem gondolok komolyan, de muszáj valakire rázúdítanom az elmúlt napok felgyülemlett frusztrációját, különben felrobbanok. Úgy érzem, mintha megvadult hangyák háborúznának a bőröm alatt. De igazából kurvára nem akarom, hogy elmenjen. Azt akarom, hogy itt maradjon és elviselje a borzalmas hangulatomat. Kibaszott önző dolog, tudom.

Elmosolyodik. Most meg mi a faszért mosolyodik el? Máskor olvadozni szoktam ettől a gyengéd, érzelmes mosolytól, de most elmondhatatlanul feldühít. Már megint ő az oka minden kínlódásomnak, és van képe így mosolyogni rám.

- Mi a baj, erizo? – Az egyik kezét az arcomra simítva kényszeríti vissza magára a tekintetemet, amit az imént sütöttem le. – Megint szúrósak a tüskéid. – De nem elég szúrósak, hogy őt is elrettentsék. Soha nem voltak elég szúrósak ahhoz, most pedig már azt is tudja, hogy csak egy színjáték az egész. A baj csak az, hogy fogalmam sincs, hogy öntsem szavakba a problémáimat anélkül, hogy egy csöpögős, kiéhezett, kanos tinédzsernek tűnjek.

- Csak... frusztrált vagyok – jelentem ki tétován. Nem sikerült jobb szót találni arra, amit érzek. Hogy is sikerülne? Egész életemben nem éreztem semmit, ez az egész annyira új, még nincs hozzá elég gazdag szótáram. Minden nap, amit úgy kell töltenem, hogy együtt vagyunk, de mégsem együtt, egy elcseszett örökkévalóság. Kibaszottul nem elég lopott, futó pillantásokat váltani az ebédlőasztal fölött, észrevétlenül végigsimítani az ujjait, mikor elsétálunk egymás mellett a lakókocsi szűk folyosóján, elidőzni a közelében a dobszerkó soundcheckje közben. Annyira kevés. Éhezek. Rá. Éjszakánként szinte képtelenség úgy aludni, hogy ott van alattam, de mégsem érhetem el.

- Szerinted én nem? – A hüvelykujja finoman dörzsöli meg az arcomat. Annyira finoman, hogy képtelenség elhinni a szavait. Csak meg akar nyugtatni.

- Hát kibaszott jól tetteted – sziszegem, miközben ellököm az arcomon felejtett kezét. Ledobom az étkezőasztal melletti kis padra a bőrdzsekimet, majd letépem magamról a több helyen szaggatott, szegecses pólót, ami alatt egy testhezálló, hosszú ujjú hálós anyag van, hogy ez lógjon ki a póló szakadásain. – Régen normális testem volt, és nem izgultam fel attól, ahogy egy elcseszett hálós póló dörzsöli a mellbimbómat – dühöngöm el neki a mai napom egyik legidegesítőbb problémáját. Mikor először felvettem, azt hittem, hogy képtelen leszek végigcsinálni benne a koncertet, az egyetlen szerencsém az, hogy a híres makacsságom legyőzte az újdonsült érzékenységemet. Egyelőre. Ki tudja, hogy hova vezet még ez az elbaszott út, amire ráléptünk.

Axel csodálatosan kék szemei olyan árnyalatokig sötétednek, mint az óceán legmélyebb habjai. Azok a mély habok, amik már csak a bekebelezett hajóroncsokat rejtik. A pillantását már majdhogynem veszélyesnek mondanám, mégsem hátrálok, mikor elém lép. Túlságosan bízok benne ahhoz, hogy képes legyek megijedni tőle. Az érintése ellentmondást nem tűrő, de nem durva, a nadrágjára húzza a kezemet.

- Jól? Szerinted mióta áll a farkam? – Kicsit erősebben rányomja az ujjaimat, amikkel ösztönösen markolok a vastag farmeranyag rejtekében megbújó forró, végtelenül hosszú, izgató keménységre. Oh. Fogalmam sincs, hogy a fenébe fér el odabent. És hogy a fenébe nem szúrta ki a szememet eddig. A fekete farmer szépségei. Ápol és eltakar. A pulzusom vad ritmusa szinte megszédít. Kibaszottul kemény. Annyira, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy nem az iménti kis vetkőző show-m hatotta meg. De mióta? Mikor? Miért? Őt is annyira megőrjítette az érintkezéseink hiánya, mint engem? De annyira jól leplezte. Én minden nap egyre mogorvább és egyre sirisebb lettem, ő pedig maradt a szokásos Axel. Azt hiszem. Vagy csak nem láttam túl a saját kínlódásomon? – Túl régóta – válaszol a saját kérdésére, és a derekamra csúsznak a hosszú, erős ujjai. Nem tudom megunni ezeket az ujjakat. Egy könnyed mozdulattal ültet fel az asztalra, szemérmetlenül hangosan, döbbenten nyögök fel, mikor legörnyed hozzám, és gyengéd erőszakkal megszívja az egyik mellbimbómat.

- Várj! – könyörgöm szinte öntudatlanul. Az ujjaim kapkodva túrnak a copfjába, hogy elhúzzam magamtól, pedig semmit nem akarok jobban, mint hogy megismételje, amit az előbb csinált. Remegek. – A nadrágom. Meghalok, ha felizgatsz ebben a nadrágban. – Egy emberként sandítunk le a mindenhol fájdalmasan feszülő bőr anyagra. Szinte terpeszbe nyitni is lehetetlen a lábaimat, ha ebben merevedésem lesz, egészen biztos, hogy rövid úton lesorvad a farkam.

Az ujjai türelmetlenül tapogatják körbe az anyagot.

- Hol a fenében van ezen a cipzár? – Lecsúszok az asztalról, a mozdulat közben a testünk szorosan összesimul. A levegő szinte forr közöttünk, és nehézzé válik a légzés. Megfordulok, hogy az asztallapra támaszkodva dőlhessek kicsit előrébb, hogy helyet adhassak neki ahhoz, hogy megszabadítson ettől a fránya ruhadarabtól.

- Hátul. – Az egyik mutatóujjammal rámutatok a fenekemen végigívelő rejtett cipzárra. Még jól is alakult, hogy itt van, mert egyedül kibaszott nagy szenvedés lenne kibújni ebből a nadrágból. Ettől függetlenül jó ötlet hátrarakni a cipzárt, sokkal kevésbé stresszes, mint elöl, ahol mindenféle dolgok becsípődhetnek, ha az ember kapkod. Hátranézek a vállam fölött, és a sötét tüzet rejtő pillantása láttán döbbenek csak rá, hogy hogy is festhetek jelenleg, miközben az asztalra dőlve, lábujjhegyen felpucsítva könyörgök neki, hogy szabadítsa ki a fenekemet a feszülős bőrnaci börtönéből.

- A kurva életbe, Siri – suttogja rekedtesen, és érzem a pillanatot, mikor elveszíti az önmaga ellen vívott háborút. Az ujjai gyakorlatias gyorsasággal húzzák le a cipzárt, a feszesen rugalmas anyag szinte szétugrik rajtam. Pillanatok alatt feltár mindent. A bőrszerkó alatt megizzadt, enyhén nedvessé vált bőrömet megérinti a levegő hűvös simogatása. Megborzongva sóhajtok fel, de szinte azonnal átveszik a hűvös levegő helyét Axel kezei. Épp csak annyira hámozza le a nadrágot, hogy kiszabadíthassa a félig merev farkamat, mielőtt fájdalmassá válna a bezártság, és szinte a semmiből, váratlanul tolja a merevedését az összezárt lábaim közé. Felnyögök a váratlan élvezettől, amit a forró, kemény érintése okoz a combom érzékeny belső részén, és a fenekem partjai között. Ez most… komoly? Ez hogy lehet ennyire kurvára jó? Lehet, hogy azért, mert már majdnem olyan, mintha belém hatolna. Kár, hogy mégis ég és föld. Nem érzem ott, ahol éreznem kéne.

Az egyik kezét az alhasamra simítva húz közel magához, a másik keze gyakorlottan masszírozza a pillanatok alatt megkeményedett farkamat, miközben követelőző lökésekkel mozog a combjaim között, én pedig remegve, némán sóhajtozva vergődök a megmagyarázhatatlan gyönyörben, amit okoz a lábaim közötti érintés. Végre. Ha csak egy kicsit is, végre érezhetek egy darabkát abból a frusztrációból, amiről beszélt.

Még szinte időm sincs felfogni, hogy mit is művelünk, zihálva, elnyújtott nyögéssel rándulok össze a rám szakadó, hirtelen támadó orgazmus erejétől. Axel szinte azonnal követ, a hangos, mély nyögése a fülem mellett émelytő borzongást küld végig az egész testemen.

Hosszú percekig lihegünk mozdulatlanul, mire visszatérünk a valóságunkba. A valóságba, ahol én az étkezőasztalunkra, Axel pedig a fellépő gatyámba élvezett. Kurva jó lesz megmagyarázni Norának. Arról nem is beszélve, hogy nem fogjuk kibírni röhögés nélkül, mikor valaki legközelebb ide ül le kajálni.

- Ne haragudj, pacsirtám – suttogja Axel, miközben eltávolodik tőlem, és ledobálja az összegyűrt ruhadarabjait. Nem tudok nem elmosolyodni, mert ez az öntudatlan cselekedet azt jelenti, hogy itt marad velem. Észre sem vettem, de egy kis részem azt hitte, hogy most, hogy megkapta, amire vágyott, eljött a híres neves Foo Fighters konci ideje. De nem. Itt marad velem, és imádom érte. – Nem így terveztem ezt a dolgot. – Közben én is lenyúztam a combjaimról is a nadrágot, és mikor végre sikeres a vetkőzési hadművelet, Axelhez lépek, és átölelem. Az arcomat a mellkasához dörgölve szívom mélyen magamba az illatát. Vajon megszokom valaha a bőrünk forró összesimulását? Nem hiszem. Annyira csodálatos. A bőrébe bújva kukucskálok fel a vigyorgó szemeibe.

- Még megmutathatod, hogy hogy tervezted. – A szavaim végén egy apró, kíváncsi puszit lehelek az egyik mellbimbójára, az ujjai megszorulnak a derekamon, és ugyanezzel a lendülettel felkap a földről. Meglepett nyekkenéssel ölelem át a nyakát, és a hajába túrva utálom ki a helyéről a tincseit összefogó hajgumit.

A csókja lassabb és édesebb, mint eddig bármikor. Finomabb, gyengédebb, puhább.

Minden egyes csókja egyre többet ad, és egyre több minden reagál bennem rá. Azt hittem, hogy a rózsaszín köd majd eloszlik, de ha róla van szó, úgy tűnik, hogy minden nap egyre mélyebbre jutok benne.

***

Nem tudom abbahagyni a bolond vigyorgást, pedig már fáj az arcom. Az étkezőasztalt dörzsölöm egy nedves ruhával, hogy eltüntessem a rosszalkodásaink nyomait, miközben felidézem, hogy mi mindent műveltünk a zuhanyzóban az elmúlt órában. Axel épp a zuhanyzót takarítja, ugyanis kicsit összevizeztünk mindent, miközben a szavához híven újra és újra megmutatta, hogy a fejében miként is játszódna le a tökéletes este. Be kell vallanom, a végére én is egyet értettem vele.

Emlékképek ezrei sorakoznak fel a fejemben, amiket soha, de soha nem fogok elfelejteni. Egy kicsi ékszerdobozba zárom őket, amit szabadon kinyithatok minden magányos estémen. Képek arról, ahogy az ölében tartva nyom a falhoz, és csak a mellbimbóim kényeztetésével eljuttat a csúcsra. Arról, ahogy két kézzel a fejem mellett megtámaszkodva falja zihálva az ajkaimat, miközben az ujjaim a forró keménységét masszírozva viszonozzák a szívességet. Arról, ahogy gyengéden bekenjük egymást csúszós, illatos tusfürdővel, egészen addig, amíg újra égünk a vágytól. Újra és újra és újra. Arról, mikor már nem elég nagy a zuhanykabin, ezért nem törődve azzal, hogy folyik rólunk a víz, a csap melletti pultra ültet, és a lábaim közé lép. A suttogásáról. Még mindig visszhangzik a fülemben az a suttogás.

„Az ajkaimmal vagy a kezemmel csináljam?”

Megborzongok az emléktől. Ha képes lennék még felizgulni, most minden bizonnyal megtörténne. Hihetetlen, hogy a fullasztóan mámorittas pillanatomban képes voltam őszintén válaszolni neki.

„Az ujjaiddal”

És megtette. Végre érezhettem Axelt magamban. Csak két ujját, de csodálatos volt. Annyira csodálatos. A fenébe. Most újra akarom, pedig már ötször elmentem. A farkam szerintem már képtelen felállni. Az ötödik már szinte fájt, és nem is nagyon jött ki semmi, csak az orgazmus érzése volt meg. Nem is tudtam, hogy ez lehetséges.

Vigyorogva dobom a kukába a rongyot, amivel letisztítottam az asztalt, összeszedem a szétdobált ruháinkat, és az egyik szekrény polcára hajtogatom. Most már nem néz ki úgy a lakókocsi, mint egy titkos szexbarlang. Mire Axel kijön a fürdőből, már az ágyam melletti létrán állva igazgatom az alkotásomat.

- Mit művelsz? – kérdezi felhúzott szemöldökkel, gyanakvó mosollyal, mikor meglátja, hogy a rózsaszín sálamat egy gombócba gyúrva raktam a párnámra, és ruhákat gyűrtem a takaró alá egy hosszanti vonalban. Kár, ha kérdezni kell, az azt jelenti, hogy béna lett.

- Ál-Sirit csinálok – jelentem ki büszkén, majd elhúzom a függönyt az új lakója előtt. Nem valami meggyőző, de ha egy részeg Noah le akarja ellenőrizni, hogy egyben hazaértem e, talán beválik. Bár inkább építek arra, hogy senki nem mer ennyire a személyes szférámba férkőzni.

- De ha ál-Siri fog az ágyadban aludni, te hol fogsz? – Összeszűkülő szemekkel nézek Axel kihívó, piszkálódós vigyorába. Imádom a játékait, de én fogok nyerni bennük. Remélem nem arra akar rávenni, hogy kérleljem, hogy engedjen az ágyába, inkább örüljön, hogy önként megadom neki ezt a kiváltságot.

- Miből gondolod, hogy nem azért csinálok ál-Sirit, hogy vele aludjak? – Igazából nincs is tökéletesebb hálótárs egy ál-Sirinél, fogalmam sincs, miért nem találtam ki korábban. Képtelen vagyok vigyorgás nélkül végigmondani a kérdést, de azért büszkén felhúzom az orromat, hogy nyomatékosítsam. Axel színlelt komolysággal, rosszalló fejrázással kukucskál be az elhúzott függöny mögé.

- Hmmm kétlem, hogy két Siri egója elfér egy ilyen kicsi fülkében. – Minden színészi képességemre szükségem van, hogy ne röhögjem el magam, de végül sikerül. Azért az ajkaim megremegnek.

- Hát, akkor megmutatom. – Sértetten elfintorodva mászok vissza a létrára, kinyitom a függönyt, és épp másznék be, mikor elkapja a derekamat, és leránt a magasból. Mármint nekem magas, neki kevésbé. Szemétség.

- Azt nem engedhetem. – Most már nem bírom visszatartani a nevetést, rugdalózva, kapálózva próbálok kiszabadulni az öleléséből, mindhiába. Imádom, hogy ilyen kurvára erős. Annyira izgató.

- Hé! Tegyél le! – Eltolnám magamtól a vállát, de meg sem mozdul. Jobb is, mert ha elengedne, elegánsan seggre pottyannék. – Axel! Hülye mamlasz vagy. – Fáj az arcom a nevetéstől. Feladom a kapálózást, és durcás arckifejezés mögé bújtatom a még mindig kikívánkozó vigyoromat. A végére sikerült odáig vergődnöm a karjaiban, hogy elcseszett hercegnőpózban tart.

- Aludj velem, kicsi Sirim. – A gyengéd mosollyal elmormogott édes szavak forró mézként csorognak végig a mellkasomon. Elnyílt ajkakkal, felforrósodó arccal nézek fel a meleg oceánszemekbe.

- A tiéd vagyok? – kérdezem elcsendesülten, a kezeim tétován találják meg a nyaka kapaszkodóját.

- Igen – jelenti ki úgy, mintha a világunk legtermészetesebb alaptörvényét közölné. Siri Axelé. Egyes számú axióma. Axel Sirié. Kettes számú axióma. Szeretem ezt a világot.

- Szeretek a tiéd lenni – suttogom megadóan. Néhány játékot megnyerhet ő is.