- Seggfej vagy – mondj újat, mi amor. A halk vacogáson kívül minden csak egy színjáték a hangjában és arcán is. Nem tud átverni. Közelebb húzom magamhoz időnként megreszkető testét, ami úgy csimpaszkodik rajtam, mint egy kismajom, aki nem akar lezuhanni a fáról. Viszont a majmok közel sem olyan szexik, mint a pacsirták. Egy természetfilmben mondták ezt, esküszöm.

Vigyorogva pislogok föl tökéletes kis szeretőmre. Addig ficereg, míg vállaimon támaszkodva fölém nem tud magasodni. Bőrén apró gyémántokként csillannak meg a vízcseppek, tekintete túlszárnyalja az óceán kékségét. Ha ez a kép szerepelne a következő albumborítónkon, pillanatok alatt milliárdosok lennénk. Vagyis ők, én már az vagyok. Kár, hogy csak a holttestemen keresztül láthatja más ezt a csodát. Kibaszottul szerencsés vagyok, hogy ez a srác az enyém.

- Tudom, hogy imádod – ha egy kedves, puha plüssmamusz pasi lennék, nem is kellenék neki. Hamar ráunna, hogy kinyalják a seggét. De, amit én csinálok a seggével, az sokáig fent fogja tartani az érdeklődését. Látom tekintetén, hogy a bosszút forralja. Hajrá Shazam, kíváncsi vagyok mit tudsz kitalálni. Maximum azzal tudna büntetni, hogy egy hétre összebilincsel Noahval. Bírom a srácot, de az lehet megviselné az idegeimet. Nem garantálom, hogy a végén nem fogom a saját büdös zoknijait a szájába tömni, hogy elhallgasson. Ahh, ennyire Siri se lenne kegyetlen. Velem nem, mert nálam van a farok, ami ki tudja elégíteni a kéjsóvár kis testét.

- Nem merek nemet mondani, mert félek, hogy elengedsz – olyan gyorsan változtatja meg helyzetünk hangulatát, hogy felfogni sincs időm. Forró homloka az enyémhez simul, de nem ez az oka a mellkasomat elárasztó melegségnek. Szinte éget a bőre, remélem nem fog napszúrást kapni. Időnként elfelejtem, hogy mennyire törékeny hozzám képest. A rohadt nagy szája feledteti a fizikai hátrányát. A nagy szája, ami marhaságokat magyaráz. Mihez kezdenék, ha vízbe fulladna itt nekem? Egyáltalán nem vágyom vissza bulizással teli, villámkapcsolatokkal teletűzdelt életembe. Pedig nélküle kénytelen lennék hedonista depressziós rocksztárrá válni. Jól állna, de nem élvezném. Kurvára nem vágyok olyan életre, amiben nem szerepel ez az idegesítő kis pacsirta.

- Soha nem engedlek el – ha azt hiszi, hogy hagyom kicsúszni őt az ujjaim közül, hatalmasat téved. Szükségem van rá. Jobban, mint bevallanám magamnak. És neki is kellek. Nem kóborolhat tovább abban az üres, képmutató életben, amit eddig élt. Kurvára nem fogom őt egyedül hagyni soha többé. Nem is lennék rá képes. Már nem. Megéri az őszinte szeretettel átitatott szavaimat. Vonásai ellazulnak, ajkai forró pecsétként simulnak ajkaimra. Soha nem szegem meg az ígéreteimet, főleg akkor, ha fontos embereknek teszem őket. És Siri a legfontosabb. Tekintete összeolvad az enyémmel, ajkain egy apró, érzelmes mosoly játszik. Muszáj megtörnöm a hangulatot, túl nehéz és túl érzelmes. Most a nevetését akarom hallani. Vagy a lecseszését, mindkettőt imádom. – De most vegyél egy mély levegőt - látom megcsillanni a megvilágosodást a tekintetében. Hallom tiltakozó kiáltását, de már késő. Leszarom. Szorosan ölelem, és húzom magammal a habok alá. Az arcomba csapódó hűvös víz és a fülembe költöző halk morajlás régi ismerősként köszönt. Ezért is szeretek annyira úszni. A világ elcsendesül körülötted, mintha egy teljesen új univerzumba kerültél volna. Gyerekkoromban sokszor csak lemerültem a medencénkben, ha valami miatt zaklatott voltam. Ez, és később a dobolás volt, ami helyre tudott zökkenteni.

Lassan engedem ki tüdőmből a levegőt, és bár szívesen maradnék, tudom, hogy pacsirtám küszködik. Az énekesmadarakat nem víz alá teremtették. Hátra hajtott fejjel. Arcommal töröm át a vízfelszínt, hogy tincseim ne legyen útban. A hűvös, sós óceánvíz apró patakokban folyik végig arcomon, de a forró napsugarak már el is kezdték felszárítani a cseppeket. Tudom, hogy kell feljönni, és tudom, hogy rohadtul szexin csinálom. Az uszodában mindig kapok néhány elakadó lélegzetet. Kár, hogy a prüszkölő, nyöszörgő kis pacsirtám ezt nem tudja értékelni. Rózsaszín tincsei a fejére tapadnak, nyoma sincs a tökéletesen belőtt frizuráknak, amiket a koncerteken visel. Szemeit összeszorítva próbál megszabadulni a tengervíztől, ami elárasztotta az orrát, és talán kicsit a száját is. Egy ázott rózsaszín hörcsögre hasonlít jelenleg. Röhejes a látvány. Röhejesen szexi.

- Miért kell mindig ilyen önfejű tuskónak lenned? – most mit problémázik? Csak kicsit be akartam vizezni a fejét, nehogy napszúrást kapjon. Megbabonázva figyelem a hajából kiszökő cseppeket, amik végigszaladnak arcán. Le akarom nyalni őket onnan. Nincs ott helyük. Siri bőre az én felségterületem. Bassza meg, nem ez volt a cél. Torkom kiszárad a mozdulattól. Ahogyan lehunyt szemmel hátra simítja tincseit. Mintha lassított felvételben néznék valami erotikus reklámfilmet. Nedves haja, a ragyogó cseppek a bőrén, és a grimaszoló kis ráncok túlságosan gyönyörűvé teszik őt. A bőröm alatti égető vágy azonnal megindul ágyékom felé. Kibaszottul szerencsés vagyok. A világ rábaszott, mert Siri engem választott. Néha úgy érzem, meg sem érdemlem őt, de ha így is van, már késő. Soha nem fogom átengedni másnak.

Tekintete végre találkozik az enyémmel. Szebben ragyog, mint a körülöttünk hullámzó óceán. Már nem is érdekel, hogy megmutassam neki milyen, ha csak az óceán ölel körbe, és a part apró vonallá zsugorodik. Az én világom már összezsugorodott. Sirire. Csak őt látom. Az érett barackot idéző ajakba süllyedő hófehér fogakat, az óceánt túlragyogó szemeket, amik lepillantanak rám. Mikor került megint fölém? Nem vettem észre. Túlságosan lefoglalt, hogy elmormoljak egy hálaimát, amiért engem választott, nem egy másik seggfejet.

Ujjaimmal fésülöm hátra nedves tincseit, kiélvezve minden hűvös cseppet, ami arcomra hullik róluk. Mintha tényleg egy kibaszott szirén lenne. Egy csodálatos hangú gyönyörű lény, aki ellopja a tiszta gondolataimat és a lelkemet. Mintha ez az egész pillanat nem is lenne valós. Szürreálisan tökéletes.

- Meg akartam mutatni, milyen gyönyörű az óceán – kiszáradt torkomat csak egy rekedt, vágyakozással átitatott mormogás tudja elhagyni. Már kurvára leszarom, hogy látja-e az óceán szépségét, vagy sem. Inkább rám figyeljen és bennem gyönyörködjön. Bőre egyre forróbbá válik ujjaim alatt, ahogy végig simítok arcán. Elmaszatolok néhány vízcseppet, arcát. Mindegy mit teszek, csak megérinthessem. – De nem tudom levenni a szemeimet rólad – nyálas? Abszolút. Giccses? A lehető legnagyobb mértékben. Érdekel? Egy pillanatig sem. Addig nem, amíg ezt a csodálatos pírt varázsolja arcára. Ajkai meglepetten nyílnak el, a szemeiben ragyogó boldogságtól szívem nekifeszül bordáimnak. Az összes romantikus közhelyet hajlandó vagyok a fülébe suttogni, ha ennyire élvezi. Az óceán helyett az ő tekintetében merülök most el, kiélvezve a hatást, amit szavaim okoztak. A halk pihegést, ami elnyomja a hullámok morajlását, a mélykék vágyat, ami megcsillan pupillái peremén. És a játékos élveztet, ami olyan izgalmassá tesz vele minden pillanatot.

- Sokan vannak ezzel így – nocsak. A halk incselkedés csak még inkább felkelti farkam érdeklődését. Ezt is imádom ebben a srácban. Az önbizalmát, az enyhe önimádatát, és hogy nem fél felhasználni az adottságait. Rohadtul szexi, ha valaki nem akarja a szende szüzet adni. Siri pedig minden, csak nem szende. Halkan felnevetek a váratlanul visszatérő hiú pöcsfej hallatán, aki eleinte az őrületbe tudott kergetni. A csodálói közül aligha lenne képes bárki előcsalni és kordában tartani azt a szenvedélyt, ami ebben a srácban rejlik. Neki én kellettem, hogy felrugdossam, előcsalogassam, és itt tartsam magam mellett. Alig várom, hogy a világ orra alá dörgöljem a kapcsolatunkat. Alig várom, hogy bátran, boldog mosollyal sétáljon az oldalamon, miközben én megajándékozom a környezetünket egy „rábasztatok” vigyorral. Az aferpartikon a derekára akarom csúsztatni a kezem, hogy az összes liba tudja hol a helye. El akarok vele dicsekedni a családomnak, és magammal akarom őt rángatni az összes béna sznob eseményre, hogy megbotránkoztassak néhány pénzeszsákot. Ha túl unalmas a buli, akkor felpörgetem majd egy gyors menettel valami kis raktárhelységben. Isteni terv.

- Csókolj meg, hiú rocksztárom – elég az álmodozásból és az időhúzásból. Azt akarom, hogy ez a szirén végre az enyém legyen. Vigye a lelkemet, a szerveimet, vagy amit csak akar. Megtehetném, hogy ellopom magamnak a csókot, aminek forróságát már az ajkaimon érzem. Egyetlen apró kis mozdulat lenne, de abban hol az élvezet? Azt akarom, hogy ez az édesen kuncogó önimádó pacsirta elismerje, nem győzhet ellenem. Önként kell elém vetnie magát.

De ha túl sokáig várat, megszegem a szabályokat.

Kezeim a víz alá merülve simítanak végig hátán. Érzem a néma reszketést, a vágyakozó forróságot a bőre alatt. Tekintetében egyre jobban terjed a viharos égboltot idéző sötétlő kékség. Mindkettőnk agyát húzza jelenleg. Gyerünk alondra. Három másodperced van, mielőtt itt és most a farkamra húzlak.

Egy.

Kettő.

Ügyes fiú.

Csókjának sós íze apró gyógyír vágyaimra. Ideiglenes segítség, de arra jó, hogy eltöltsön elégedettséggel. Remélem érzi, hogy mennyire úriember vagyok. Nem mélyítem el, nem tépem ajkait, csak türelmesen kiélvezem a pillanatot. Legalábbis egy darabig. Egy idő után sajnos túl kevés lesz, hogy a nyelvemet dugom az ajkai közé. Egészen már dolgokat akarok egészen más helyekre dugdosni. Amint elindulok, újra körém fonja lábait, mintha ez lenne a legtermészetesebb mozdulat a világon. Helyes, legyen is. Ahogy egyre kintebb érünk, egyre inkább én tartom súlyát. Hogy lehet egy segg ennyire tökéletesen a tenyerembe illő? Tényleg kezdek hinni Isten létezésében. Ilyesmit csak teremteni ehet.

Érzem mosolyát ajkaimon, és halk, elégedett sóhaját számban, mikor végre belé csúsztatom egyik ujjamat. Imádom, hogy ennyire imádja. Minden simogató, körkörös mozdulat közelebb visz a pillanathoz, mikor elmerülhetek benne. Sokkal gyorsabban adja meg magát nekem a teste, mint bármikor korábban. Izmai szinte azonnal ellazulnak, jelezve, hogy készen áll a folytatásra. Helyes. Tényleg nekem teremtették.

A csókot megszakítva telepszem le a puha homokra. A hullámok itt még könnyen elérnek minket, és az alacsony vízszint megóv a homok forróságától. Kicsit sem vicces úgy szexelni a parton, hogy közben szétégeti a homok a segged. Tapasztalat.

- Itt? – ágyon már szexeltünk ma, kell a változatosság időnként. Remélem nem most fog átváltani szégyenlős kis tinifiúba. A kutya sem fog látni minket itt. Sosem engedném, hogy bárki így lássa őt. Csak teljesen biztonságos helyen húzom őt a farkamra, ez benne volt a szerződésünkben. Nyelvemre harapva fojtok vissza egy hangos nyögést, mikor farkam becsúszik a tökéletes félgömbök közé. Baszki, ez közel volt. Életem végéig hallgathatnám, ha egyszer elsülnék egy ilyen miatt, de most nem sok kellett.

- Visszamehetünk a vízbe is – magamra erőltetek egy vigyort, háttérbe szorítva a vad vágyakozást. Muszáj lehűtenem magam, különben rossz vége lesz. Hátra dőlök a hűs vízben, de ennél rosszabb dolgot nem is tehettem volna. Így túl tökéletes rálátásom nyílik a hasamon támaszkodó kedvesemre. Mögötte az ég és az óceán kékje egybe olvad, bőrén apró gyémántokként ragyognak a vízcseppek. A nap már megszínezte a vállait, de így is tökéletes. Az én bűnre csábító szirénem. Az álomszerű képet csak apró fintorja töri meg. Ennyire nem kell rajongani az ötletemért. Mielőtt a fejemhez vághatna valami sértést, egy hirtelen jött magasabb hullám kizökkenti. Megrezzen egész teste, és vele együtt farkam is. Basszameg. – Leszek alul, hogy ne menjen tele homokkal a csinos kis hátsód – ezzel az ajánlattal legalább jófejnek is tűnök amellett, hogy próbálom noszogatni a folytatás felé. Ezek után mondja bárki, hogy nem vagyok kibaszott figyelmes.

- Így a te csinos nagy hátsód megy tele homokkal – azon már túlvagyunk, de nem igazán izgat. A tengerparti élet ilyen. Legalább egy hétig homok jött mindenhonnan, miután hazajöttem Mexikóból a nagyszüleimtől. El tudom viselni. Főleg, ha így pillant végig rajtam. Ezzel az elégedett, éhes pillantással. Máris nőtt még két centit a farkam. Tudom, hogy jól nézek ki, de Siri arcán egészen más dolog látni ezt.

- A te csinos kis hátsód magasabb prioritást élvez – az a segg a kedvenc helyem, óvom mindentől, amitől csak lehet. De most már igazán fogytán a türelmem. Hátra dőlve simítom tenyereimet a hosszú, izmos combokra. Megfeszülnek érintésem alatt, akár az egész teste. A karcsú, formás teste. Imádom, hogy nem egy puha, vézna vattacukor. Imádok minden halványan kirajzolódó kockát a bőre alatt, az ágyéka felé vezető vonalat, az alhasának feszülő tökéletes merevedést. Siri maga a tökéletesség. Az egyetlen, ami megtöri fakó bőrének egyenletességét, a két halványrózsaszín mellbimbó, ami könyörög egy kis figyelemért, és a kék kvarc, ami mellkasán pihen. Amit miattam visel. Nem tudok mit kezdeni az érzelmekkel. Égetik a bőrömet, és megfullasztanak. Kibaszottul boldog vagyok.

Meglepően gyakorlottan vezeti farkamat a testébe. A korábban tanult apró, körkörös mozdulatokkal lazítja el testét, amennyire csak lehet, de így is kibaszottul szorít. Imádom. Imádok minden lüktető izmot, ami körbe ölel. Imádom combjai elgyengült reszketését. Imádom az ajkairól felszakadó nyögést, ami az enyém pontos mása. Bassza meg. Kibaszott jó érzés benne lenni. A forróság elemészt, ha nem lenne a minket körülölelő víz, biztosan felgyulladna a bőröm. Minden apró kis mozdulata gyönyörteli kínzás. Csak akkor vagyok képes levegőt venni, mikor egy pillanatra megáll. Erőt gyűjt, de nem bánom. Nekem is szükségem van rá, hogy ne élvezzek el fél percen belül.

Váratlanul mozdítja meg csípőjét. Ujjaim combjaiba süllyednek, kapaszkodót keresve a valóságban. Túlságosan jó. Túlságosan csodálatos. Sosem szerettem igazán alul lenni, de most egy pillanatig sem bánom. Siri látványa a farkamon… az arcát átszövő koncentráció, a tekintetében ragyogó élvezet kibaszottul tökéletes. Ő bármikor maga alá teperhet és meglovagolhat. A farkam, a szívem, a lelkem, minden az övé. Mintha nem is ő lenne. Hol az a fiú, aki élete első csókját kapta tőlem? Hol van a srác, aki még sohasem szeretkezett senkivel? Senki sem mondaná meg, hogy ezeket a mozdulatokat csak nemrég tanulta. De mindent megjegyzett. Minden őrjítő körkörös mozdulatot, minden szorítást, amitől csillagokat látok. Meg sem próbálom visszafogni nyögéseimet. Azt akarom, hogy tudja mennyire kibaszottul jól csinálja. Nem tudom meddig türtőztetem magam, de új világrekordnak tűnik. A forró szorítás szinte magába ránt. Ennyi. Eddig bírtam.

- Siri – halk zihálással ülök föl és hajolok nyakába. Iszom magamba az illatát. Sós tenger. Napfény. Izzadtság. Siri. Az új kedvenc kombinációm. – Kurvára jól csinálod, de így előbb el fogok menni, mint te – nem szégyen bevallani, hogy rohadtul kielégít, amit a pasid tesz veled. Egy kéjenc kis szirén. Mindent meg akarok mutatni neki. Már most túlszárnyal bárkit, de ragyogni fog. Pár hónap és nem csak a színpadon lesz szupersztár, hanem az ágyban is.

- De én azt akarom, hogy most neked legyen jó – megborzongok az arcomon végig simító puha ajkak érintésétől. Édes kicsi önzetlen pacsirtám. Egy kibaszott csodálatos szerető ez a srác. Ha lehet, most még jobban imádom. De ez nem így megy. A helyes sorrend az orgazmusainkban: ő, ő, opcionálisan megint ő, én, és újra ő. Kevés szeretőm gyönyöre érdekelt jobban a sajátomnál. Sosem voltam önző fasz az ágyban, senkit sem hagytam lógva, de nem zavart, ha én élveztem el előbb. Sirinél baszná a csőröm. Ő minden gyönyört megérdemel.

- Tudod mi lenne nekem a legjobb? – kék tekintetében még mindig zavaróan kevés a sötét vágy. Tényleg nem figyelt rá, hogy ő is élvezze. Öreg hiba, mi amor.

- Mi? – imádom, hogy ennyire ismer. Már tudja, hogy valami mocskos dolog fog következni. Kis gyanakvó szeretőm. Mosolyogva seprek el néhány idegesítően rózsaszín tincset az útból. Ne akadályozzanak a gyönyörködésben.

- Végignézni, ahogy hatalmasat élvezel a farkamon – remegése az én testemre is átterjed testünk összeolvadásánál. Összeszorított fogakkal engedem el a fókuszt, és arca helyett próbálok a legkevésbé izgató dologra összpontosítani, amit elő tudok ásni az emlékeim közül. Harrison, akire egyszer a lehető legalkalmatlanabb pillanatban nyitottam rá. Hetekig rémálmaim voltak, és azt hittem örökké impotens leszek.

- Axel! Miért mondasz mindig ilyen dolgokat? – remekül szórakozom a felháborodottságtól elvékonyodó hangon, és az apró ütésen, aminek semmi ereje nincs. Játszhatja a prűd rocksztárt, de a teste elárulja. Bőre már csak a gondolattól felforrósodott, hogy istenesen felhúzhatja magát a farkamra. Ki kell használni a lehetőséget Siri. Egyetlen műfasz sem tudja azt nyújtani, amit én. Bár kétlem, hogy az a típus lenne, aki valaha ilyesmihez nyúl.

- Mert imádod. Azt hiszed nem éreztem mennyire tetszett? – nem hagyok pihenőt. Rekedtesen susogom fülébe az igazságot. A vágy ismét megremegteti testét, és tudom, hogy győztem. Halk zihálása és kapkodó légvételei a bizonyítékok. Feneke megszorul körülöttem, de tudom, hogy ez most nem szándékos. Ösztönös reakció. A teste kimutatja mire vágyik. Gyönyörre. - Elégítsd ki magad a farkamon, mi amor – adom meg az utolsó lökést, miután visszadőltem a homokba. Tekintete már sötét és kába, pont olyan, amilyennek eddig is lennie kellett volna. Helyes. Engedj a vágynak, Siri.

Elméje elvesztette a harcot kéjsóvár kis teste ellen. Csípője másként mozdul, mint eddig. Most nem az én nyögéseimet hajszolja, hanem a saját élvezetét. Végre kezd ráérezni a lényegre. Térdeimet felhúzva nyújtok neki támaszt. Teste kitárulkozva dől hátra, hogy megtalálja a tökéletes pozíciót. Bassza meg, ezt nem gondoltam át. Kiszáradt torokkal figyelem a terpeszre nyitott lábakat, a hátra felszülő testet, a csillogó végű, megránduló merevedést. Sirit. A leggyönyörűbb lényt a földön. Elnyílt ajkai közül kiszökik egy hangos nyögés, teste megfeszül és mozdulatlanná dermed. Helyben vagyunk. Teljesen megfeledkezek saját vágyamról, csak iszom magamba a látványt. A gyönyörtől megránduló arc és a lassan mozgásba lendülő csípő látványát. A testébe merülő farkam, és bőre izgató kontrasztját.

Tekintete lassan teljesen elsötétül, és végre enged az ösztönöknek. Nem feszeng, nem foglalkozik a külvilággal, csak a gyönyörrel, amit meg akar kapni. Mozdulatai egyre bátrabbak és hevesebbek. Sikolyai elnyomják a tenger morajlását. Összeolvadó nyögéseinkbe belekap a szél, és messzire sodorja őket. Még sosem láttam őt ennyire felszabadultnak. Ennyire gyönyörűnek. Mozdulatai és élvezete engem is magukkal rántanak. Ideje segítenem neki. Magamnak. Kettőnknek. Egy határozott lökéssel vágom még mélyebbre magamat testében. A farkamat ölelő szorító forróság szinte kisüti az agyamat. Nincs más, csak Siri hangja és teste. Az ő vágya, ami összeolvad az enyémmel. Gyönyöre, ami hangos sikollyal tör elő testéből. Forró nedve, ami összeken mindkettőnket. A merevedésem körül lüktető izmok, amik magukba szippantanak. Nem engedem csitulni remegését. Nem engedem levegőhöz jutni őt. Még nem. Addig nem, míg nem követem én is a kielégülés birodalmába. Testét egy második orgazmus rázza meg az enyémmel egyszerre. Nyögése elnyomja az enyémet, teste erőtlenül zuhan rám. Testét az orgazmus utóhullámai rázzák, forró bőre az enyémhez olvad. Mellkason vadul emelkedve és süllyedve követel oxigént magának. Testem borzong a kielégüléstől, életem egyik legtökéletesebb orgazmusától. Ha nem a legtökéletesebbtől. Bassza meg. Kibaszott jó volt. Azért, mert láttam az ő élvezetét. Az tette ennyire rohadtul izgatóvá az egészet.

- Még sosem voltál ennyire hangos – elégedett vigyorral simítom végig gerincének vonalát. Teste újra megremeg, bár talán még abba sem hagyta igazán. Remélem megtartja ezt az új szokását, és innentől nem fogja vissza magát. Leszarom, ha az egész staff hall majd minket, mikor az öltözőben csináljuk.

- Még sosem volt ennyire jó – ezt akár sértésnek is vehetném, de azt hiszem értem mire gondol. Most ő irányított, ő hajszolhatta a saját gyönyörét. Nem kellett aggódnia, hogy bárki meghall minket. Nem kell félnie a lebukástól, mert már eldöntötte, hogy felvállalja a kapcsolatunkat. Ilyen a felhőtlen, kibaszottul felszabadult szex. Remélem rákap az ízére.

- Akkor legközelebb kipróbáljuk, hogy el tudsz-e menni háromszor is – vigyorom ellágyul az apró mozdulatoktól, amivel közelebb férkőzik hozzám. Azt hittem megint fel fog háborodni, és megpróbál legalább annyi erőt összeszedni, hogy mellkasomra csapjon. Kimerültebb, mint hittem.

- Rendben – a váratlan válasz annyira ledöbbent, hogy nem tudom visszatartani nevetésemet. Ezek után próbálja letagadni, hogy egy kéjsóvár kis pacsirta. Szerelmes mosollyal hintek egy néma csókot nedves tincsei közé. Annyira szeretem ezt a srácot.

oOoOo

A napsugarak forró simogatása, és egy végtelen távolról érkező dallam csábít ki az álmok birodalmából. Zongora. Követem a hangot, ami egyre tisztábbá, egyre valóságosabbá válik. Mert tényleg hallom, nem csak képzelem.

Szemeimet fel sem nyitva, vakon tapogatózom magam mellett, de csak néhány kósza papírlapnak ütköznek neki ujjaim a puha ágynemű között. Ajkaim fáradt, de boldog mosolyra húzódnak, miközben hátamra gördülök. Meg sem lep. Úgy tűnik a zongora fontosabb, mint a közös reggel. Vajon hányszor leszek még lepattintva egy hirtelen jövő ötlet, vagy minden elnyomó késztetés miatt? Lehet, hogy kell majd egy kis hangszigetelés a lakásomba is, ha nem akarok az éjszaka közepén zongorára ébredni. Bár őszintén nem bánom. Siri játéka mindig különleges.

Hallgatom még egy ideig, míg összegyűjtök elég erőt szemeim kinyitásához. Meglepően kipihentnek érzem magam, és a napfényből ítélve egészen sokáig is alhattam. Az biztos, hogy jobb éjszaka volt, mint a tegnapi. Hála az én önzetlen kis szeretőmnek. Ajkaimra lusta mosoly kúszik a vételen szeretkezés emlékétől. Ahogyan megjósoltam, ő volt az, aki szinte elájult. Sosem árulnám el neki, de kibaszottul jól bírta. Nem sok kellett hozzá, hogy én is bedobjam a törülközőt. Ujjaim szórakozottan játszanak a Siritől kapott nyaklánccal. Valószínűleg a kimerültség, a szex, és az airpods-omban szóló dalaink voltak azok, amik átlendítettek az alvás és ébrenlét határán. Leteszteltem az altatódal elméletemet, és úgy tűnik egészen jól működik. Segít, ha Siri hangját hallom. nem engedi, hogy a gondolataim túlságosan belemerüljenek az ingoványos múltba, és a kiszámíthatatlan jövőbe. Élőben biztos jobb lenne az előadás, de egyelőre be kell érnem egy lejátszási listával. Majd lehet készíttetek vele egy „imádlak Axel” válogatás cd-t, amin csak a nekem írt lassú, szerelmes számait énekli. Bármennyire is klisés, kibaszottul imádnám. Vajon mennyire akadna ki, ha felvetném neki? Végül is ő akart segíteni az alvásban.

Mosolyogva nyújtózom, és veszem rá magam, hogy felüljek. Felkutatom az alvás közben elhullott airpodsokat, és felrakom tölteni, hogy a következő éjszakára is legyen támogatásom. Remélem Siri feneke is bírni fogja. Kicsit túlterheltük mostanában. Talán ma pihentetnünk kéne a szexet, és maximum két-három menetet nyomni. Nem ígérem, hogy sikerülni fog.

A ruhákkal nem vesződve sétálok a teraszajtóhoz, aminek túloldalán kibaszottul szexi szeretőm éppen félig lehunyt szemekkel futtatja ujját a zongora billentyűin. Teste egy vékony takaróba van csavarba, de még így is annyira gyönyörű látvány, hogy összeszorul tőle a torkom. Visszasétálok telefonomért, majd kinyitom az üvegajtót, hogy készíthessek róla egy tiszta képet. Az egész környezet tökéletes. A háttérben húzódó óceán, a szél által ringatott zöld levelű növények. Mégis ő a legszebb. A szenvedély az arcán. Az érzelmek, amik minden mozdulatát uralják. Szerelmes mosollyal csekkolom a tökéletes fotót, amit ezzel a lendülettel be is állítok háttérképnek. Ha már nem kell titkolóznunk, akkor nem is fogok. Felvállalok minden giccses dolgot, ami az eddigi kapcsolataimból kimaradt. Elégedetten hagyom hátra a mobilt, és sétálok ki vattacukorhajú szeretőmhöz. Hátamat az ajtó melletti falnak döntöm, kezeimet összefonom mellkasomon. Észre sem vesz. A zene beszippantotta őt, de nem bánom. Teljesen megértem őt. Már hallom a halk dúdolást is, de sem ez, sem a zongorakíséret nem tűnik ismerősnek. A kottára pillantok, de még a tinta is egészen frissnek tűnik. Ez megmagyarázza az ágyban hagyott papírokat.

- Ezt nem ismerem – megrezzenve kapja rám tekintetét, mikor a dal végére ér. Meghallgattam egy-két ismétlődést, mielőtt félbeszakítottam. Túlságosan imádom a zenébe szerelmes Siri látványát.

- Behallatszott? Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni – komolyan szabadkozik? Amiatt mert a zenéjére kellett ébrednem? Ugyan már mi amor. Kevés ennél csodálatosabb reggelem volt. Az első helyen az szerepel, mikor először ébredtem vele a karjaimban. Azt soha, semmi nem fogja leszorítani a dobogóról.

- Elénekled nekem? – figyelmen kívül hagyom szabadkozását, jelezve, hogy teljesen felesleges dolog miatt kért bocsánatot. Aludni máskor is tudok. Vele lenni egy eldugott paradicsomban elég ritkán. Amúgy is felkeltette a kíváncsiságomat.

- Még nincs kész a szövege – zavara annyira szembetűnő, hogy még Noah is kiszúrná. Általában jó a kamuzásban, de ez most félrement. Ennyire szégyellené a szöveget? Azt hittem tisztáztuk, hogy nekem nem tud olyat mondani vagy mutatni, ami elvenné a kedvemet ettől a kapcsolattól.

- Wy már múltkor lebuktatott, hogy mindig a szöveghez írsz zenét – apró féloldalas mosollyal idézem fel a napot, amikor beleszerettem. A pillanatot, amikor eldöntöttem, hogy meg akarom őt ismerni. Hogy ez a srác kell nekem. Akkor még nem tudtam, de ott dőlt el a sorsom. Nem egyszerű kíváncsiság volt, hanem a végzet. Bahh, mikor lettem ennyire giccses?

- De ez túl… intim – imádom, hogy ennyire zavarban van. Annyira kibaszottul aranyos, hogy nem tudom szavakba önteni. Hogy lehet ez a srác ugyanaz, aki tegnap a farkamon lovagolt a naplementében?

- Akkor szerencse, hogy csak én fogom hallani – minden érzelméről tudni akarok. Tudom, hogy neki a zene segít kimondani a szavakat, amikre nem képes. Nem ez lesz az első alkalom, hogy kitárja előttem a lelkét és a szívét egy dallal. Annyira szeretem érte, hogy van hozzá bátorsága. Nincs mitől tartania, sosem hagynám, hogy megsérüljön. Előttem lecsupaszíthatja magát. Remélem tudja.

Ellopom reggeli csókomat bőréről, és az arcán elterülő pírt figyelve telepszem le az egyik fotelbe, amiről oldalasan tökéletesen rálátok profiljára. Nem akarok elmulasztani egyetlen rezdülést sem, egyetlen érzelmet sem, ami ott csillog a tekintetében.

- Jó, de előre szólok, hogy nem egy kasszasiker – hát persze, mi amor. Mintha te képes lennél olyat alkotni, ami nem törne a slágerlisták élére. Elengedem fülem mellett kishitű motyogását, és elnyúlok fotelemben. Lehunyja szemeit, és arcára azonnal kiül egyfajta nyugalom, amikor ujjai a billentyűkhöz érnek. Gyönyörű. Annyira szívszorítóan gyönyörű.

Játéka tökéletes, a dallam végig simít bőrömön. Hangja betölti a párától terhes kora délelőtti levegőt. Minden szó, ami elhagyja ajkait, mázsás súlyként nehezedik lelkemre. A forró érzelmek nehézzé teszik a légzést. Értek mindent, mi amor. Minden reménykedő, könyörgő szót. Minden igaz vallomást. Minden ragaszkodást és szükséget. Minden érzelmet, ami próbál belesűríteni a dalba. A dalba, amivel fájdalmasan lecsupaszítva veti elém a lelkét. Azt hittem már láttam az igazi érzéseit. Azt hittem már mindent elmondott nekem, de ez több, mint bármi, amit korábban dalba vagy egyszerű szavakba tudott önteni. A sérülékenysége szinte megfojt. A bizalma, amivel felém fordul, túl sok. Túl nehéz, hogy levegőt vegyek. Arcára kiül minden, ami ott rejlik hangjában. Minden érzelem, ami nekem szól. Csak nekem. Ismét gyomorszájon vág a felelősség súlya. Magamra vállaltam a feladatot, hogy megóvom őt mindentől, és ezt újra és újra az eszembe juttatja. Nem fogom őt elhagyni. Nem fogom engedni, hogy magára maradjon a világban. Talán vissza tudna térni a tüskéi mögé, de töröttebb lenne, mint valaha. Nem kényszerből maradok mellette. Nem azért, mert szüksége van rám. Hanem azért, mert nekem van szükségem rá. Jobban, mint a levegőre.

Mire a dal végére ér, már mellette állok. Készségesen húzódik odébb a széles zongoraszéken, hogy lovaglóülésben felé fordulva oda telepedhessek. Nem néz rám. Mintha megint attól tartana, hogy olyasmit lát a tekintetemben, ami felsérthetné védtelen lelkét. Sosem foglak megsebezni, mi amor. Tenyeremet arcára simítva törlöm le a néhány könnycseppet, ami kicsordult éneklés közben. Édes pacsirtám. Az érzelmei teljesen magukkal sodorták, és ez így van rendjén. Magam felé fordítom arcát, türelmesen megvárva, míg képes felnyitni szemeit. Tekintetében megannyi érzelem kavarog. Mintha csak tükörbe néznék. Pont ezt a kuszaságot érzem magamban is.

- Köszönöm, szerelmem – lágy mosollyal tűrök füle mögé egy kósza tincset. Nem igazán tudom mit mondhatnék. Én nem tudom olyan jól megfogalmazni az érzéseimet, mint ő. Mert ő ebben is a legjobb. – Pontosan ezért szerettem beléd – látom a zavart tekintetében. Azt hiszem erről még nem beszéltem neki. – Nem tudtam róla, de elvesztem, amikor először láttalak zongorázni azon a rozoga, öreg hangszeren – óvatosan ajkamhoz emelem egyik kezét, és puha csókot hintek ujjaira. Szemeiben egyszerre ragyog rosszallás imádott hangszerére tett megjegyzésem miatt, és végtelen szeretet. – Akkor láttam először ezt a fiút. Meg akartam ismerni. Meg akartam szerezni. Megszállott lettem. Az őszinte érzelmei megszállottja – ostobaságot kellett tennem, hogy erre rájöjjek. Egy marhaságot, amivel beletapostam a fellazult tüskepáncél mögött rejlő sérülékeny lélekbe. Rohadtul bánom. Bánom, de szükségem volt rá, hogy felnyíljon a szemem. – És most, hogy megkaptalak, soha nem foglak elengedni, Siri. Szükségem van rád – leengedem kezét és összefűzöm ujjainkat. Szemeiben megint gyűlnek a könnyek. Csak remélni tudom, hogy a boldogságtól, és nem valami ostobaság jutott az eszébe. Nem tudom mit mondhatnék még. El akarom mondani neki, hogy mennyi mindent jelent a számomra, de nem tudok zongorázni és énekelni. A szavak pedig nehezek. Ezek a nyelven azok. Mindig könnyebb, ha nem érti meg azonnal. Mindig ez volt a mentsváram. - Eres la única persona que dividió mi vida en dos etapas diferentes, en la primera vivía por vivir, en la segunda soy feliz completamente. Comprendo que eres mi destino, por haber encontrado en ti algo que nunca he buscado y descubrir que nunca quise otra cosa* - a szavak, amiket angolul képtelen vagyok megfogalmazni, spanyolul jönnek az ajkamra. Meglepően könnyen és végtelenül őszintén. Bár nem érti őket, az mögöttük rejlő érzelmek eljutnak hozzá. Könnyei nedves utakat rajzolnak kipirult bőrére. Egy pillanatra sem engedem el a tekintetét. Egy pillanatra sem eresztem összefűzött ujjainkat.

- Tudod, hogy mennyire utálom, ha nem értelek – hangja kissé rekedtes az érzelmektől, és a még mindig szivárgó könnyek súlyától. Arcán ott a kis fintor, ami mindig feltűnik, ha spanyolul szólok hozzá. Megértem. Én is gyűlölném, ha nem érteném a szavait, de nem biztos, hogy megy máshogy. Még mindig ő a bátrabb kettőnk közül.

- Úgysem tetszene, túl giccses – apró mosolyom mása jelenik meg az ő ajkain is. Szabad kezemmel elmaszatolom az utolsó könnycseppeket. Legalább a tintát lemosták, amivel korábban összekente magát.

- Egy mexikói szappanoperából idéztél? – halkan felnevetve rázom meg fejemet. Rendezetlen tincseim az arcomba hullanak, ő pedig azonnal mozdul, hogy hátra tűrje őket. Lassan egymás hajpántjai leszünk, ha így folytatjuk. De nem bánom. Ő az egyetlen, aki akármikor a hajamhoz érhet. Akár fonogathatja is, ha ahhoz támad kedve, nem bánom. – Akkor is hallani szeretném angolul – ahh, ki tudna ellenállni ennek a tekintetnek? Ennek az édes mosolynak? Azt hiszem kezd ráérezni a gyenge pontomra. Tudja, hogy bármit elérhet nálam ezzel az arckifejezéssel. Esélyem sincs ellene.

Halk sóhajjal ismétlem el szavaimat. Vajon ő ugyanezt érzi, amikor énekel nekem? Ugyanezt a bizonytalanságot? Ugyanezt a kiszolgáltatottságot? Nem nekem való. De érte megteszem. Egészen addig, míg más nem hallja. A tesóim életem végéig szívnák a vérem, ha hallanák mindezt. Arca kipirul, tekintete megtelik érzelmekkel, amiket nem tudok megragadni, de mégis ismerősek. Nem először látom őket. És remélem, hogy nem is utoljára. Mikor végzek, közelebb hajolok arcához, hogy homlokomat az övéhez simíthassam. Tenyere még mindig arcomon pihen, másik kezét ismét ajkaimhoz húzom egy néma csókra.

- Talán igazad volt, elég béna és szappanoperás – mormogom halkan. Bármennyire is kamunak hangzanak ez az igazság. Kezdem úgy érezni, hogy Siri jelent nekem mindent. Hogy nélküle már képtelen lennék boldog lenni. Nem létezik olyan jövő, amiben ő nem megy az agyamra minden egyes nap. Nincs olyan pillanat az életemben, amit nélküle akarnék megélni. Nem hittem volna, hogy lehet valakit ennyire szeretni, de ő mindig újabb és újabb mélységeit mutatja meg ennek az érzelemnek. Siri mellett folyamatosan tanulok.

- Talán egy kicsit – hallom hangjában a mosolyt. A mosolyt és a szeretet, amitől mellkasom minimum három mérettel kisebb lesz. Vagy a szívem nő ugrásszerűen. – De így volt tökéletes – hangja megremeg, talán a könnyek egy újabb, elfojtott hullámától. Kis bőgőmasinám. Vajon örökké ilyen fog majd maradni, vagy idővel megtanulja kezelni az érzelmeket, amiket annyi éven keresztül magába zárt? Bármelyik is következik be, én imádni fogom.

- Tökéletes, akár csak te – ujjai megrezzennek tincseim között. – Énekelnél még nekem, gyönyörűséges pacsirtám? – ha már giccses szövegek, legyenek ultra giccsesek. Kár, hogy mindegyik a lelkem mélyéről szól. Nincs benne túlzás, csak tiszta érzelmek. Gyomorforgatóan nyálas érzelmek.

- Ameddig csak szeretnéd.

oOoOo

Zihálva töröm át a vízfelszínt, kiélvezve a hűvös óceán, és a késő délutáni napsütés forróságának kontrasztját. Hiányzott az úszás. Nem is tudom mikor volt lehetőségem legutóbb rá. Vagy nem volt a szállodánkban medence, vagy túlságosan mosott rongy voltam a használatához, vagy inkább Sirivel töltöttem az időt. Itt viszont lehet kombinálni a két utóbbit. Vigyorogva fordulok a hajónk irányába, aminek alacsony hátsó részén ott üldögél pacsirtám. Az ölében kottalapok pihennek, amikből időnként felpillant, hogy rajtam legeltesse a szemét. Nem volt túl lelkes a hajókázás ötletétől, de esküszöm jó fiú voltam és óvatosan vezettem. Ki akartam jönni, hogy innen nézhessük az esti tűzijátékot. Az egyetlen hátránya a helynek, hogy itt elhúzhatnak időnként más csónakok mellettünk, így lőttek a hajós szexnek. Talán jót is tesz Siri testének egy kis pihenés. Végül ő is jobb kedvre derült, mikor látta, hogy a vízbe vetem magam. Megértem. Túl szexi vagyok ahhoz, hogy szomorkodjanak miattam.

Egy kis békés lebegés után visszaúszok a csónakhoz, közvetlenül Siri előtt bukkanva ki a vízből. Gyakorlott mozdulattal söpröm hátra hajamat, kiélvezve pillantását, ami jobban égeti bőrömet, mint a Nap.

- Felvágós – halk horkantással rázza meg fejét. Mintha nem élvezné a kilátást. Ő egy kicsit túlöltözött az ízlésemnek, de tudom, hogy csak a súlyos leégéstől próbálja védeni magát az inggel és a sapkával. Így is csak azután volt hajlandó kimerészkedni az árnyékoló alól, hogy bekentem őt egy városnyi kanadaira elég naptejjel. El se tudom képzelni mit kezdene magával Egyiptomban. Valószínűleg ropogósra pirulna egyetlen délután alatt.

- Csupán élek az adottságaimmal – szemét forgatva fordul vissza a kotta felé. Lábfeje éppen beleér a hűvös óceánba, időnként annyira belemerül az alkotásba, hogy lóbálja őket, mint egy kisgyerek. Rohadtul aranyos. Kár, hogy ha ezt kimondanám, akkor kezdhetném törni a fejem valami engesztelésen. – Úszkáljak még egy kicsit, vagy elég jó múzsa voltam? – egyik kezemmel megkapaszkodom a hajó szélén, hogy pihenhessek kicsit. Próbálok feljebb nyújtózva belepillantani a lapokba, de fintorogva rántja el őket előlem.

- Összevizezed – nem hiszek neki. Az arcán megjelenő pír egészen másról árulkodik. Elégedett vigyorral húzom fel egyik szemöldökömet.

- Csak nem újabb darab készül az „Imádlak Axel” albumra? – tényleg ki kéne adatni. Csak hogy lássuk, milyen számokat produkálna. Az emberek szeretik a nyálas szerelmes számokat. Természetesen felülvizsgálnám, ami túl intim, azt nem engedném kikerülni. Van, amit csak én hallhatok. Félek, hogy az összes ilyen lenne.

- Öntelt seggfej – dünnyögi orra alatt, de látom megrezzenni ajkait. Ott az a mosoly, amit úgy imádok. Tehát eltaláltam. Újabb remekmű készül, amit talán egyszer majd eljátszik nekem. Imádom a hangját, és imádom a játékát. Az a reggeli kis privát koncert a legpihentetőbb óra volt az elmúlt napjaimban. Nem aludtam el, de végre képes voltam ellazulni, és nem gondolkodni. Valószínűleg fogalma sincs, hogy mennyit segített.

- A helyedben most félretenném azokat a papírokat – sunyi vigyorral eresztem el a hajót, és lebegek elé. Arcán alig egy pillantás alatt jelenik meg az értetlenség, majd a félelem. Ne tégy úgy, mi amor, mintha valami szörnyűségre készülnék. Bár, minden nézőpont kérdése. Mielőtt taktikusan kiránthatná a lábát a vízből, megragadom a bokáit.

- Axel – hangja fenyegető, próbál szabadulni, miközben háta mögé menekíti a lapokat. – Eszedbe se jusson! Esküszöm, hogy ha megpróbálod…

- Nagy levegő, mi amor – duruzsolom élveteg mosollyal, mielőtt egyetlen gyors mozdulattal berántom a vízbe. Az imádott sikkantás elmarad, ami jelen esetben egy igen okos döntés. Lábairól azonnal átfogok derekára, és magamhoz rántom őt. Lábai ösztönösen fonódnak körém, karjaival nyakamba csimpaszkodik, miközben prüszkölve köpködi a vizet. Valahogy ismerős ez a helyzet.

- Esküszöm, hogy kicsinállak! – megrázza fejét, amitől minden irányba ragyogó vízcseppek szóródnak. Mint egy dühös macska, akit akarata ellenére dugtak a kádba. A hülye sapka néhány méterre tőlünk lebeg, ha szerencsém van, örökre elfeledkezett róla. – Ha megfulladunk, akkor felkutatlak a túlvilágon, és…

- Nyugodj meg, alondra – egy gyors csókkal fojtom belé dühöngését, hátra simítva nedves tincseit. Nincs kétségem afelől, hogy ha egyszer marhaságot csinálok, simán kiherél, minegy, hogy a túlvilágon leszek, vagy itt mellette. Viszont ez nem marhaság. Ez csak egy kis lazulás. Tudja jól, hogy nem hagynám, hogy baja essen. És nem megyek olyan messze a hajótól, hogy ne tudna két ügyetlen karcsapással visszaevickélni, ha hírtelen szívrohamot kapnék és süllyedni kezdenék. Látod, mi amor, én mindenre gondoltam. – Próbáld meg élvezni – ismét lopok egy csókot magamnak. Most épp nincs körülöttünk más hajó, bár lehet az sem izgatna, ha lenne. Kicsit az esélye, hogy itt bárki felismerjen minket. Híresek vagyunk, de nem a sznob milliomosok köreiben.

- A lebegést egy végtelen mélység felett, ami bármikor elnyelhet? – ironikus fintorral pillant oldalra, felmérve távolságunkat a hajótól. Csak ki ne találja, hogy kapálózni kezd, hogy oda jusson.

- A lebegést a karjaimban, szerelmem – fülébe mormogom a szavakat, gyengéden megrágcsálva érzékeny kis fülcimpáját. Teste megremeg, lábai még szorosabbra fonódnak körülöttem. Nem csak ő tudja az én gyenge pontomat. Kezdem úgy érezni, hogy bármikor bármire rá tudjuk venni a másikat. Vagy ezt hívják szerelemnek, vagy mind a ketten totál őrültek vagyunk.

- Ez rohadtul csalás – tüntetőleg még mindig oldalra bámul ezért úgy fordulok, hogy a nyílt óceán felé forduljon arca. Szebb látvány, mint a hajónk. Egy ideig némán lebegünk, türelmesen kivárva enyhülését. Lassan oldódik a tagjaiban lévő feszültség, és már nem aggódok, hogy megfojt szorosan ölelő karjaival. Tudtam, hogy nem fog sokáig neheztelni. Egy ilyen helyen nem is lehet. A Bahamák az élet élvezéséről szól, Sirit pedig időnként ki kell mozdítani a komfortzónájából. Túl régóta üldögél ott.

- Siri – halkan ejtem ki nevét, de pont elég komolysággal, hogy azonnal felém forduljon. Tekintetében még egy kis aggodalmat is látok megvillanni. Mindig így fog reagálni, ha komolyabb témát hozok fel? Egy ideig valószínű. Néha olyan, mint egy vadállat, akit bármi megriaszthat. Néha pedig egy olyan vad, aki képes a torkodnak esni éles fogaival és karmaival. – Hamarosan hívni fog a családom, hogy egy kicsit együtt ünnepeljünk, ahogyan minden évben szoktunk – vonásai kifürkészhetetlenné válnak. Lassan bólint, de nem igazán tudok leolvasni semmit az arcáról. Ne húzd fel megint a tüskepáncélt, erizo. Nincs rá szükség. – Beszélhetek a szüleimnek rólad? – a zavar megtöri rezzenéstelen vonásait. Oldalra billentett fejjel próbálja összerakni a kirakós darabjait, amit most borítottam le az asztalról. Pedig biztosan azt hitte már, hogy elkészült.

- Azt hittem már elárultad nekik – érzem hangjában a szemrehányást, és tudom, hogy ez az emlék egy ideig még apró tüske marad közöttünk. A világunk annyira különbözik, hogy csak lassan tudjuk majd összecsiszolni.

- Csak a testvéreimnek – ők voltak, akik kihúztak a szarból. A legjobb barátaim. Tudniuk kellett róla, és ehhez még mindig tartom magam. – A szüleimnek nem szoktam mesélni a kapcsolataimról. Te lennél az első, akiről tudomást szereznek – ajkai elnyílnak, óceánkék szemei hatalmasra tágulnak, mintha minimum egy cápát látna közeledni a hátam mögött. Remélem nem így van, különben szarban leszünk. Láb nélkül nehéz dobolni.

- Miért én? – arcát az enyémhez simítja, elrejtve előlem zavarát. Mosolyogva hunyom le szemeim, és egyik kezemet tarkójára simítom.

- Már mondtam, mi amor. Mert kibaszottul szeretlek.

oOoOo

- Axel, már azt hittem találtál magadnak másik családot Miamiban – Connor ostoba képe széles vigyort csal az arcomra. Tényleg rég beszéltem a családdal, el is felejtettem mennyire tudnak hiányozni.

- Senki sem tudná helyettesíteni az én csodálatos kisöcsémet – szemei összeszűkülnek szemüvege mögött, és egészen közel húzza arcához a telefont.

- Ha veszélyben vagy, és kényszerítenek ezekre a szavakra, csak pislants kettőt – halkan suttogja a mobilba. Barom. Nevetve rázom meg fejem, ő pedig széles vigyorral pattan fel a kerti fotelből, amiben eddig heverészett. – Jó, hogy látlak, baromarc.

- Én is örülök, niño.

- Anya, apa! A fiatok, aki csak szórja a pénzeteket, méltóztatott felhívni minket – vigyorogva csóválom meg fejemet, míg az elmosódott képernyőt figyelem. Még így is felismerek részleteket a kertből, amin keresztülvágtat a kerti grill irányába.

- Leandro, több tiszteletet a testvérednek! – a kép kitisztul végre, ahogy anya átveszi a telefont. Hosszú haját egy szoros kontyba fogta össze, hogy megóvja az ételt. Vagy saját magát apa ügyetlenkedésétől. – Mateo, te extrañé** – mosolyom ellágyul a gyengéd szavak hallatán. Jó, oké, van egy kis bűntudatom. Annyira lefoglalt a turné, a banda és Siri, hogy elhanyagoltam őket. Muszáj lesz átszerveznem a dolgokat, és változtatni ezen.

- Te is hiányoztál, anya – hátra seprem félszáraz tincseimet, és a háttérben a grill fölé görnyedő alakra fordítom tekintetemet. – Hogy halad a vacsi, apa? – széles vigyorral, pillant hátra válla felett. Világoskék tekintete olyan izgatottan ragyog, mint minden alakalommal, mikor elszabadul a grillrács mellett. Mint egy rossz gyerek.

- Az elmúlt évek legjobbja készül. Igazán hazajöhettél volna erre pár napra. Nem most van a szünetetek? – újra a grill felé fordul, hogy megfordítson néhány kolbászt.

- De igen.

- Akkor miért nem repültél ide? Alig néhány óra lett volna – anya letámasztja a telefont, hogy felszabadult kezekkel matathasson valamivel, ami ebből a szögből talán salátához hasonlít a leginkább.

- Mert a Bahamákra utaztam – két döbbent szempár szegeződik a képernyőre. Mindketten közelebb lépnek a telefonhoz. Még ilyen távolságból is érzek a vizslató tekintetük erejét. Most ugrik a majom a vízbe. Fogalmam sincs, hogy miért izgulok. Tudom, hogy nem lesz problémájuk Sirivel. Nem fogja érdekelni őket, hogy fiú, sem az, hogy egy rocksztár. A politikus nevelőapa még bekavarhat, de elég régen megszakították a kapcsolatot, hogy ne okozzon gondot a cég szempontjából. Mégis, egészen aprónak érzem a gyomromat. Mintha újra egy kölyök lennék, akinek be kell vallania valamit.

- A többi bandataggal? – anya tekintete a telefon mögé villan, valószínűleg Connorra és Harrisonra. Tudom, hogy ők nem fognak köpni. Anya ijesztő tud lenni, de sosem árultuk be egymást. Még akkor sem, mikor Vince engedély nélkül lenyúlta az egyik kocsinkat, és meghúzta az ajtaját. Jogsi nélkül. Tizennégy évesen.

- Csak az egyikükkel – halk sóhajjal szakítom el tekintetem a telefonról, hogy erőt merítsek pacsirtám látványából. A hajó szélén üldögél, ragyogó tekintetével engem figyelve. Valószínűleg egyetlen szóról sem akar lemaradni. Ujjai idegesen babrálnak a nyakában lógó kék kővel. Megadta az engedélyt az őszinteségre, én pedig az engedélyt a távol maradásra. Nem kell találkozniuk, míg Siri nem áll rá készen. – Aki több számomra, mint egyszerű zenésztárs – anya az, aki gyorsabban kapcsol. Ismét felkapja a telefont, és egészen közel hajol, mintha így jobban láthatna.

- ¿Tu amor? ­­***

- Si. El es mi amor. **** - a szavaim anyámnak szólnak, de gyengéd mosolyom annak a fiúnak, aki most zavart, de elégedett mosollyal biccent. Erre van szükségem. A bátorítására. A közelségére. Rá.

A meleg mosoly, ami anya ajkaira húzódik, végtelen nyugalommal tölt el. Elűzi a csomót, ami eddig torkomat szorongatta. Apró bólintása többet számít minden szónál. Tudtam, hogy nem fogja zavarni. Tudtam, hogy a részletek hidegen hagyják, amíg látja rajtam, hogy boldog vagyok, mégis megkönnyebbülés látni mosolyát. Kétlem, hogy tudnék olyasmit tenni, amivel elérném, hogy ne szeressen, mégis tartok tőle. Mert fontos nekem.

- Melyikük az? – apa összevont szemöldökkel, elgondolkodva vakarja meg szakállát.

- Az, akivel Connor szobája ki van tapétázva – elvigyorom Harrison csendes beszólásán.

- Seggfej! Siri, ha ott vagy valahol, ne higgy neki! Egyáltalán nem vagyok ennyire fanatikus – némán tátogok pacsirtám irányába egy „de igent”, amitől majdnem kibukik belőle egy nevetés. Erről jut eszembe, le kell pucolni Connor falát. A családban innentől csak az én szobámban lehetnek képek Siriról, rocksztár lét ide vagy oda. Túl creepy ha az öcsém is a pasimat bámulva alszik el minden éjszaka.

- Axel, ugye tudod, hogy…

- Tudom – vágok sóhajtva apa szavába. Ezt a részt elfelejtettem átbeszélni Sirivel. A cég ügyvédjei ki fognak róla ásni mindent, ami publikus. A sötét titkokra ők biztosan nem fognak ráakadni, ettől nem félek, de nem tudom alondra mennyire fog rajongani a tényért, hogy Osiris Sami múltja és jelene egy ideig téma lesz az irodaházban.

- Örülök, hogy boldog vagy, Mateo – apró bólintással, és széles mosollyal dőlök hátra. A nehezén túlvagyunk. Innentől már csak engedni kell, hogy a saját medrében folyjon a szokásos, boldog, családi ünneplés. Aminek talán jövőre már Siri is aktív részese lesz. Mert még nem hiszem, hogy tudatosult benne, de már ő is a családom része.  

* Az egyetlen személy vagy, aki létezésemet két különböző szakaszra osztotta: az elsőben csak úgy éltem, a másodikban teljesen boldog vagyok. Már értem, hogy te vagy a végzetem, mert megtaláltam benned valamit, amit sosem kerestem és felfedeztem, hogy sosem akartam mást.

 **Mateo, hiányoztál

***A szerelmed?

****Igen. Ő a szerelmem.

Az ideges testbeszéde elárul mindent szavak nélkül is. A pillantásom az ajka alatt hevesen táncikáló piercingre rebben, majd vissza az égszínkék szemek felzaklatottan kavargó örvényeibe. Utálok viharfelhőket csalni a tekintete mélyére, de inkább ez, mint hogy titokban rágják belülről a kimondatlan fájdalmak. Eleget titkolóztam hozzá, hogy tudjam, kevés dolog eszi magát ilyen mélyre az ember mellkasában. Elég, ha csak az egyikünknek néz ki úgy a szíve, mint egy ementáli sajt. Jogosan számíthatott arra, hogy nem fogok átlátni a gondtalan maszkon, amit a nyaralásunk érdekében magára öltött, világéletemben hidegen hagytak az érzelmek, de pont ő volt az, aki megváltoztatott ebben is. Ironikus, de jelen esetben a saját sírját ásta meg vele.

- Mikor növesztettél empátiát? – önti szavakba a gondolataimat. Lehet, hogy csak nemrég növesztettem empátiát, de azt még én is tudom, hogy nem illik kérdésre kérdéssel válaszolni. Amúgy pedig várható volt, hogy ragad rám valami jó is a kapcsolatunkból, nem csak a furcsa fétisei, a szégyentelensége és az arcpirító perverzségei. Szegény Wy éveket ölt bele, hogy rávezessen, hogyan kell törődni másokkal, Axelnek néhány hetébe telt, hogy akaratlanul is kikényszerítse. Kár, hogy mások még mindig nem érdekelnek. Egyedül ő. Félmunkát végzett. Egy megfelelő pillanatban talán felrovom neki.

- Ne kezd terjeszteni, úgyis letagadom – megyek bele a tématerelő játékba, hogy legyen ideje ülni kicsit a válaszon. A régi énem ki tudna kényszeríteni egy bájmosolyt is, de én már nem az a Siri vagyok, aki színpadias eszközökhöz tud nyúlni egy ilyen őszinte, szomorkás pillanatban.

- Pedig jól áll a gondoskodó szerető szerepe – dünnyögi halkan, olyan mély, érzéki hangon, hogy majdnem megtörök. A köntösöm alá bebújó gyengéd érintés a combomon övön aluli támadás. Szó szerint. Minden akaraterőmre szükségem van, hogy ellenálljak a testemen végigcikázó, jóleső szikráknak, és morcos ellenállással fogadjam az általában imádott közeledését. Most nem akarom szőnyeg alá seperni ezt a témát, és az, hogy ilyen alattomos eszközökhöz folyamodik, csak hogy elkerülje, felerősíti bennem ezt az érzést. Minél jobban menekül, annál több okom van aggódni érte, és annál makacsabbul fogok ragaszkodni az őszinteségéhez.

- Megint terelni próbálsz – közlöm csendesen a nyilvánvalót. Ebben a pillanatban képtelen vagyok haragudni rá, életemben talán először látom őt sebezhetőnek. Hiányzik az önelégült, érinthetetlen mosoly, amit mindig le akartam törölni a képéről. Most vissza akarom kapni. Megszakad a szívem, hogy én tettem ezt vele. Ami engem felszabadított, az őt börtönbe zárta. Szörnyű ember vagyok. Tényleg az ő vállára pakoltam a terheket, amiket nekem kéne cipelnem. Egyedül nekem. Úgy látszik, nincs jogom ehhez az önfeledt boldogsághoz, eladtam a lehetőségét a lelkemmel együtt.

Mintha megérezné a borongóssá váló gondolataimat, gyengéden, vigasztalón simítja össze a homlokunkat. Laposakat pislogva figyelem néhány másodpercig a lehunyt szemeit, a hosszú, éjfekete szempilláit, és a vékony vonallá simuló, csábító ajkait, majd én is átadom magamat a bódító sötétségnek. A belőle áradó forróság általában feltüzel, de most körülvesz, átölel és megnyugtat, pedig a halántékára csúszó ujjaim alatt érzem a szíve heves, erőteljes dobbanásait. Ez az összebújás a béke szigete is lehetne, de most inkább a vihar előtti feszült csendet idézi.

- Nem beszélhetnénk meg akkor, ha már visszamentünk Miamiba? – Összeszorul a mellkasom a gondolattól, hogy még napokig üljön egyedül a lehangoló gondolatokon, amiket elrejt előlem. Ha csak Miamiban hajlandó erről beszélni, jobb, ha most azonnal elindulunk visszafelé. – Inkább élvezd a nyaralást, mi amor. – Kis híján felhorkanok a szürreális kéréstől. Ennyire sekélyesnek és önzőnek néz? Talán az is vagyok. Meg kellett volna tartanom magamnak a sötét múltam titkait, ott nem árthatnak másnak, csak nekem. Nem árthatnak az egyetlen embernek a világon, akit szeretni tudtam.

- Nem tudom élvezni, ha te közben szenvedsz – suttogom fájdalmasan. Nem tudom ennél jobban szavakba önteni, hogy amíg ő szenved, én is szenvedek. Miért nem érti meg? Hát nem pont ugyanezt érezte, mikor én összeomlottam, ő pedig csak a sötétben tapogatózott? Annyi a különbség, hogy én tudom, hogy mindezt én magam okoztam. Így még sokkal rosszabb az egész. Sírni akarok, a fullasztó, kitörni vágyó könnycseppek hatalmas gombócot csalnak a torkomba. Jobb lenne, ha beszélnénk róla. Ha bárhogy tudok neki segíteni, hogy feldolgozza a sok szart, amit meggondolatlanul a nyakába öntöttem, megteszem. Ha visszatekerhetném az időt, és elhallgathatnám előle az igazságot, megtenném.

- Megoldom, Siri – jelenti ki elhatárolódva, az ajkaim megremegnek az elfojtott ingerültségtől. Makacs öszvér. Pont ugyanazt csinálja, amiből engem foggal és körömmel kirángatott: magába zárkózik és elfojtja az érzéseit, mert azt hiszi, hogy így könnyebb lesz. Hát elmondok valamit, kurvára nem lesz könnyebb. Sőt, sokkal, de sokkal nehezebb.

- Minden este bedobsz egy teljes üveg tequilát? Igazán hatékony megoldásnak tűnik – közlöm vele szárazon. Megpróbálom nem felhúzni magamat, mert tudom, hogy a tűzzel csak tüzet szíthatok, és egy veszekedésre van a legkisebb szükségünk jelenleg. Tényleg azt hiszi, hogy nem vettem észre az üres üveget? Hogy nem érzem még mindig a leheletén az alkohol fanyar aromáját? Egyre elviselhetőbb, de töretlenül ott van. Nem akarom, hogy a részegségbe meneküljön, csak hogy el tudja viselni a múltam terheit. Ha úgy látom, hogy túl sok neki, akkor inkább vessünk véget az egésznek, mert kurvára nem akarom egy percig sem bántani őt. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy a jelenlétemmel többet ártok, mint használok, és ez kibaszott szar érzés. Ennyit a felszabadultságról. Ennyit a boldogságról. Ennyit a jövőbe révedő gondolatokról és tervekről. – Mennyit aludtál az éjjel? – folytatom, mikor nem kapok választ a költői kérdésemre. Nem engedtem, hogy elterelje a témát, azt sem fogom, hogy szótlanságba meneküljön.

- Egy-két órát – vallja be kelletlenül. Akaratlanul is felszisszenek. Hát az rohadtul nem sok. Azt hittem, hogy nyugtalanul és forgolódva, de legalább néhány órányi alvást összeszedett ő is, de ezek szerint ebben is tévedtem. Mostanában sok mindenben tévedek. Úgy látszik abban is, hogy képes lesz elfogadni és elviselni engem a múltammal együtt is. – Nem tudtam kiverni a fejemből, amit az az undorító féreg tett veled. Rosszul voltam attól, hogy mindezek után szabadon van, és úgy mosolyog a kamerának, mintha mi sem történt volna. – Megfeszülök a felbolygatott emlékképek keserű ostromától. Nem akarok erre gondolni. Arra, hogy hányszor álltam mellette a fiaként a kamerák előtt, mikor éjszakánként elmondhatatlan, illetlen dolgokat tettünk. Az undorra, a lebukás félelmére, a tudatra, hogy az életem árán is, de el kell rejtenem, hogy mi történik a színfalak mögött. Minden pillanat egy rettegés volt, hogy mikor íródnak az arcomra a gondolatok, mikor dől le a rozoga kártyavár. Végül nem dőlt le soha. A világ soha nem fogja megtudni, mit tettünk.

- Te kutattál utána? – kérdezem megrendülve. Nem tudom kiölni a bizonytalanságot a hangomból. Felfordul a gyomrom a gondolattól, hogy Axel látta azokat a képeket. Hogy látott abban a hamis, rabszolga állapotomban, amit szívem szerint kitörölnék a múltamból.

- Meg kell ismernem az ellenséget – válaszolja nemes egyszerűséggel. A kétségbeesés első hullámától megszédülök. Nem. Nem-nem-nem. Nincs ellenség, csak elfelejtendő emlékek. Nem akarok háborúba menni, és azt pedig még kevésbé akarom, hogy Axel vívjon helyettem olyan csatákat, amikre az égvilágon semmi szükség nincs. A bosszú nem old meg semmit, csak feltépi és elmélyíti a sebeket. Ezt mondogattam magamnak rendületlenül az elmúlt években. Nem akarom többet látni őt. Nem akarom, hogy Axel lássa őt. Csak tovább akarok lépni és felejteni, vele együtt.

- Nem hagyhatod, hogy berágja magát a fejedbe. – Megpróbálkozok a lehetetlennel: meggyőzni Axelt, hogy engedje el. Csek felejtse el, mint én. Eltelt két év, sikeres, híres rocksztár vagyok, és szépen lassan a magánéletem is kezd helyrezökkenni. A gyógyulás útjára léptem. Hála neki. Nem kérheti tőlem, hogy menjek vissza oda. Nem akarhatja, hogy újraéljem azt a poklot. Nem akarok erre gondolni. Már az egy kínszenvedés volt, mikor el kellett mondanom neki. Nem szabadott volna elmondanom. Elrontottam mindent. Nem bírtam a köztünk lévő távolságot, ezért önző módon lehúztam őt magammal a mocsárba, amiből nincs menekvés.

- Attól tartok, hogy ezzel már elkéstünk. – Lefagyok, mikor tudatosul bennem a helyzetünk fájdalmas véglegessége. Egyetlen rossz döntés, ennyi volt az egész. Soha nem szabadott volna elmondanom neki. Nem tapasztalhattam volna meg életem legfelszabadultabb pillanatait, de ő boldog lenne, nekem pedig elég lenne az ő boldogsága ahhoz, hogy életem végéig elviseljem a titkaim súlyát. Tudnom kellett volna, hogy Axel nem az az ember, aki képes elfelejteni vagy elengedni egy ilyen történetet. Túl erős és túl nagy hatalma van hozzá. Megszokta, hogy minden úgy alakul, ahogy ő elképzeli, pedig a világ nem így működik. Vannak ellenségek, akiket jobb elfelejteni, mint csatába hívni. Vannak történetek, amiknek titoknak kell maradniuk. – Ne ostorozd magad, szívesen segítek cipelni minden borzalmat a múltadból. – Annyira elmerültem az elkeserítő önostorozásban, hogy csak most veszem észre, hogy elhajolt tőlem. A tenyerem bőrén forrók és hihetetlenül puhák az ajkai, izgató kontrasztot alkotnak a piercingjei kemény, fémes érintésével. Nehéz kinyitni a szemeimet, de látnom kell. – Nem vagy egyedül, mi amor. Elfogadtam, ami veled történt, és ezzel együtt szeretlek. – A szavai máskor talán megnyugtatnának, de most hűvös hiányérzetet hagynak bennem, és ezen még a szerelmes gyengédsége sem segíthet. Tudom, hogy elfogadta, de ez nem elég. Tudnom kell, hogy el is tudja felejteni. Hogy velem együtt ő is képes lesz továbblépni. Képtelen leszek úgy mellette maradni, hogy tudom, hogy bántom őt.

- De elengedni is képes vagy? – teszem fel a nagy kérdést, és látom, hogy a fején találtam a szöget. Ettől féltem. Ő képtelen lesz elfelejteni, én viszont nem tudom, hogy elég erős vagyok e elkísérni őt a háborúba, amit a szemeiben láttam, mielőtt újra elrejtette volna előlem őket. Azt mondtam magamnak, hogy bármit megtennék, hogy segítsek neki, de kezdem úgy érezni, hogy üres ígéret volt. Túl gyáva vagyok. Ha a múltamról van szó, még mindig az a kontaktlencsés kisfiú vagyok, aki nem mer kibújni a családja árnyékából. – Axel… – sóhajtom kérdően, mikor nem jön a válasz, ami tudom, hogy nem fog jönni. Nem fog hazudni, mert ő nem olyan ember, és nem fogja elengedni sem, mert ő nem olyan ember.

- Még egy darabig képtelen leszek rá – vallja be végül. – Azt akarom, hogy egy ablaktalan, apró cellában rohadjon a haláláig. – Meggyötörve nézek rá, mikor hátrébb lép, a kezeim erőtlenül hullnak az ölembe. A közelsége fagyos hiánya előrevetít egy életet, amiben Axel nincs mellettem társként. Ha nem támogatom, szenvedni fog. Ha szenvedni fog, el fogunk hidegülni egymástól, ez elkerülhetetlen. Előbb-utóbb vagy ő fogja megunni, hogy túl gyáva vagyok kiállni magamért, vagy én fogok belerokkanni, hogy kínlódni látom őt a múltam miatt.

- Ő egy gazdag politikus. Érinthetetlen. – Már nem is tudom, melyikünket győzködöm. Mindig elzárkóztam attól, hogy bosszút álljak Russellen. Nem csak azért, mert minden gaztette ellenére sokat köszönhetek neki, hanem azért is, mert mégiscsak a családom része. Akármilyen elcseszett család is, nekem ők jutottak. Ha Russell börtönbe kerül, fogalmam sincs, milyen anyagi helyzetbe fog csöppenni anya és Isa. Kinézem abból a vadbaromból, hogy utolsó intézkedésével még valahogy megkeseríti az ő életüket is. Nem is beszélve arról, hogy ha kitálalnék, mindenki megtudná. A régi, rideg énemet ez hidegen hagyta volna, de most nem akarom, hogy mindenki úgy nézzen rám, mint egy bántalmazottra. Nincs szükségem az emberek szánalmára. Büszkén akarok kiállni a világ elé, mint Axel párja, nem pedig egy megnyomorított, traumatizált gyerekként. Életemben először érdekel, mit gondol majd rólam a világ. Miatta.

- Lófaszt, senki sem az – tör elő belőle az első ingerültebb megnyilvánulás. Ökölbe szorítom a kezeimet, hogy megállítsam magamat egy hasonló stílusú válasz produkálásában. Olyan könnyen beszél arról, hogy dutyiba dugná Russellt, de eszébe sem jut, hogy nekem mit kéne feláldoznom érte.

- Akkor mondd csak, mit akarsz csinálni? – kérdezem rosszul leplezett gúnnyal. Ha még bele is megyek a bosszúhadjáratába, az én szavam lenne Russellé ellen. Ki hinne egy vad rockzenésznek egy közkedvelt, istentisztelő politikus helyett? Főleg, hogy egészen eddig hallgattam a dologról. Semmi bizonyítékunk nincs. Semmi.

- Leginkább? Odamenni a házához, és laposra verni. – Pfff. Na jó, erre mondjuk pont befizetnék. Csak a következményekre nem. A következmények egy keserű fintort csalnak az ajkaimra. Ismerem Russell ügyvédjét, egy kolosszális faszkalap ő is, pont mint az ügyfele. Nem vagyok rá kíváncsi, milyen cifra pert akasztanának Axel nyakába, ha egy hajszála is meggörbülne Russellnek miatta. – De legalább ráállítani valakit, hogy kiderítsen róla mindent. Hogy előássa azt a sok mocskot, amiért rács mögé kerülhetne. – Egy hangtalan sóhajjal figyelem, ahogy Axel megint hátrál egy apró lépést. Talán észre sem veszi. Azért mondtam el neki, hogy közelebb kerülhessünk, de már most szakadékot ás közénk a dolog.

- Ez segítene, hogy kevésbé legyen fájdalmas a tudás? – A hangom megremeg. Még én sem hiszem el, hogy komolyan elgondolkodok ezen. Pontosan tudom, hogy mit jelent ez rám nézve, hogy milyen bélyeget nyomok vele a homlokomra az idők végezetéig, de nem érdekel. Axel fontosabb. Axel mindennél fontosabb. Már épp eleget elvett tőlem Russell, nem fogja Axelt is elvenni. Nem hagyom, hogy ő is szenvedjen miatta. Ha a magánnyomozói találnak használható bizonyítékot, nem én fogom megállítani a folyamatot, felvállalom hozzá a nevemet. – Akkor csináld – jelentem ki a lassú bólintása után. Próbálok határozottnak hangzani, pedig a szívem tele van bizonytalansággal és félelemmel. Egy aprócska kicsi részem reménykedik, hogy Axel emberei nem találnak semmit, mert én voltam az egyetlen, jól titkolt kis szégyenfolt Russell múltján, de a szívem mélyén tudom, hogy nem így van. Aki képes ilyet tenni a fogadott fiával, annak biztosan vannak más zűrös ügyei is. Mi másért fogadott volna maga mellé egy sztárügyvédet? Hátha találnak ellene elég sarat ahhoz, hogy az én vallomásomra ne legyen szükség. Kár, hogy biztosan nem lesz ilyen kibaszott nagy szerencsém, nem az én stílusom.

Lecsúszok a pultról, és lassú léptekkel indulok el az eltávolodott kedvesemhez. Szükségem van a közelségére, egyedül képtelen vagyok meghozni ezeket a döntéseket.

- Tessék? – A döbbenete talán rosszul esne, ha nem lenne teljesen jogos. Pár perccel ezelőtt még én sem hittem volna, hogy képes leszek ilyet mondani. Hogy tényleg képes leszek harcba szállni az igazságért Axel oldalán. De azóta rá kellett jönnöm, hogy semmi értelme megtartanom a tiszta nevemet a világ szemében, ha nem tudom Axel mellett viselni. Majd kihozzuk valahogy a legjobbat a dologból. Ben marketing csapatának legalább lesz egy kis feladata is végre, eddig semmit nem kellett eladniuk, az albumaink annyira kurvára jók, hogy magukat árulják. Tartozom Axelnek annyival, hogy segítek neki. Ha bosszúra van szüksége ahhoz, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt az egészet, akkor bosszút fogunk állni. Az sem érdekel, ha a végére ketten leszünk az egész világ ellen. Amíg ő mellettem van, semmi és senki másra nincs szükségem. Ez annyira szánalmasan giccses, hogy egész biztosan nem öntöm soha szavakba. Dalba talán. Már ha valaki még hallgatni fogja a dalainkat a ránk váró botrányos pereskedés után.

A tenyeremet a mellkasára simítva keresem meg a szívverése ritmikus dallamát. Szükségem van erre a ritmusra, legalább annyira, mint a bőre örökös melegére.

- Kérj szívességeket, bérelj fel magánnyomozót, használd a Campbell varázserőt vagy amit csak akarsz. – Ismétlem meg részletesebben kifejtve az előző utasításomat.

- Ugye tudod, hogy ez mivel járna? – Kelletlenül bólintok. Tudom. Semmi kedvem hozzá, lehet, hogy porrá zúzza a hírnevemet, lehet, hogy nem is tudjuk rábizonyítani Russellre a dolgokat, és elkönyvelnek botrányhősnek, de érte ezt is megteszem.

- Az én életemet már elkúrta az az ember. A tiédet nem fogja – jelentem ki, és az arcára kiülő meghatott, hálás érzelmek láttán azonnal rájövök, hogy jól döntöttem. Minden létező kereszteződésben csak egyetlen helyes út van. Az, ami Axelhez vezet. A szerelmünkhöz, az egységünkhöz, a jövőnkhöz. Ő szabadított ki a magányom önkéntes börtönéből, bármit megtennék a boldogságáért, és ezek most már nem csak üres szavak, hanem a kőkemény valóság. Döbbenten simítom végig a halovány, nedvesen fénylő csíkot, amit egy láthatatlan könnycsepp rajzolt az arcára, de mielőtt teljesen magamévá tehetném a létezése bizonyítékát, Axel magához ránt. A szíve őrült robaja magával sodor és megfertőz. A testemben lávaként szétfolyó, parázsló forróság elűzi az ürességérzetet, amit az iménti lehangoló téma hagyott maga után. – Az egy könnycsepp volt – suttogom csendesen, mielőtt az ölelésünkbe veszhetne a váratlan pillanat különös varázsa. A csoda, hogy mindazok után, amiken túl vagyunk, képesek voltunk egy kicsit még közelebb kerülni egymáshoz. Azt hittem, hogy van egy felső korlátja, hogy mennyire tudunk szeretni valakit, és eljön a pillanat, hogy a szerelmünk már nem nő, hanem szépen lassan, évek alatt elszivárog, de kezdem úgy érezni, hogy őt képes leszek minden nap egy kicsit jobban szeretni, mint azelőtt bármikor.

- Hallgass. Csak képzelődtél – a halk nevetésem közben megnyalintom az ujjaim végét, amin még ott maradt a letörölt könnycsepp jellegzetesen sós íze, de nem vitatkozom vele. Most kivételesen nem. Túlságosan élvezem, hogy végre visszaszerezte önmagát. A sebezhetetlennek tűnő, önelégült Axelt, akinek csak én látok be a páncélja mögé. Mégiscsak így igazságos, ha már ő is elrabolta tőlem az összes védelmemet. – Annyira kibaszottul szeretlek. – Az utolsó szó vége már az ajkaimba hal, és megfoszt a válaszadás lehetőségétől, de most ezt sem bánom. Elégszer elmondtam már neki szavakkal, most elmondom neki csókokkal, ölelésekkel és érintésekkel is. Elmondom neki a lelkemet szétcincáló áldozattal, amit senki másért nem hoztam volna meg.

Az ajkaim közé simuló íze megszabadít a kísértő aggályoktól. Nem marad semmi, csak a bőrünk forrósága és a türelmetlen vágyakozás. Épp eleget pazaroltunk ebből a napból elfelejteni vágyott emlékekre. Most többet akarok belőle. Még többet. Mindent.

***

- Hogy halad az emésztés, alondra? Készen állsz egy kis mozgásra? – A szavakat mintha víz alól hallanám, kiszakítanak a kába félálomból, amibe a baldachinon átszűrődő meleg napsugarak, és Axel cirógató ujjai taszítottak. Fogalmam sincs, mióta fekszünk itt, de soha többé nem akarok megmozdulni. Remélem nem gondolta komolyan ezt a kérdést, inkább mesélhetne még néhány aranyos történetet a gyerekkorából. Hihetetlen, hogy egyszer ő is volt kicsi, nem tudom elképzelni, milyen lehetett, mielőtt ez a kétajtós szekrény vált volna belőle. Muszáj lesz megnéznem néhány gyerekkori képét.

A szemhéjaim mintha le lennének ragadva, szinte lehetetlen felemelni őket, de muszáj megtennem, mert érzem a bőmön Axel pillantását. Túlságosan szeretem látni, mikor jégkék lángokkal lobban fel a vágy a szemeiben. Hunyorogva nézek rá, de lassan körvonalazódnak előttem a vonzó arcvonásai.

- Ez komoly? – vigyorgom felé. – Valami frappánsabb szöveget is kitalálhatnál legközelebb. Esetleg egy kis romantikát vihettél volna bele. – Azt hiszi, hogy csak mert háromszor megkapott már ma, a negyedikért küzdenie sem kell? Hát, sajnos igaza van. Már most érzem, ahogy a testemben lüktető vér kezd egy irányba összpontosulni. Ha előbb felizgulok, mint ő, az egész nyaralás alatt hallgathatom, hogy szexmániás vagyok.

- Próbálj nem mindig a szexre gondolni, szégyentelen kis pacsirtám – hé! Elnyílnak az ajkaim, hogy védekezzek, de rájövök, hogy nincs mentségem. Tényleg szexmániás vagyok. Ebbe a csapdába belesétáltam. Remélem nem szörfözni akar megtanítani, mert borzalmas az egyensúlyérzékem, viszont a hatalmas flamingóba szívesen bemászok, amíg ő kiéli a mozgásigényét. Ezzel a hozzáállással mondjuk úgy el fogok punnyadni, hogy csoda lesz, ha a szünet utáni első koncerteken nem esek össze. Ahh, nem akarok a szünet utáni jövőre gondolni. Azt akarom, hogy soha ne érjen véget ez a négy nap.

Összeszűkült szemekkel figyelem, ahogy a kényelmes párnám kimászik alólam, és igazságtalanul szexi nyújtózkodásba kezd. Az oldalán megfeszülő izmokról az jut eszembe, hogy milyen kibaszottul jó beléjük kapaszkodni, miközben fölöttem támaszkodik és újra és újra elmerül bennem. Akkor is ugyanígy szoktak hullámozni, csak akkor az ujjaim szorítása alatt. Nem fair. Utána pedig meglepődik, hogy szexmániássá válok miatta.

- Mire készülsz? – kérdezem gyanakodva, miközben én is felülök, hogy több esélyem legyen a menekülésre. Látom a szemeiben, hogy rosszban sántikál, és az arca rezzenésein az elfojtott kaján vigyort. Nem túl jó színész, de ez is azok közé tartozik, amit elmondhatatlanul imádok benne. Az őszintesége. Hogy mindig az arcán viseli az érzelmeit. Most úgy néz rám, mintha egy kiskamasz lenne, akinek mindjárt belesétál valaki az egyik agyafúrt csínyébe. Utálom, hogy még ez is ilyen kibaszott jól áll neki. El sem tudom dönteni, hogy a látványától vagy az izgatottságtól ugrik ki a szívem a mellkasomból.

A következő pillanatban már el tudom dönteni. Hangosan felsikkantok, mikor egy veszélyes ragadozó sebességével csap le rám, és a karjaiba kap. Ennyit a menekülésről. Pedig még fel is ültem, hogy rákészüljek. Azt hittem, ha erősebb nem is, gyorsabb talán lehetek nála, de elvonta a figyelmemet a hülye pucér nyújtózkodásával és a csibész pillantásával. Mire feleszmélek az első sokkból, már az óceánpartot szelik Axel hosszú, könnyed léptei. A játékos kapálózásom nem igazán hatja meg, úgy visz, mintha egyáltalán semmi súlyom nem lenne. Megint hatalmába kerít az érzés, mint legutóbb, mikor játszi egyszerűséggel emelt meg és nyomott a falhoz. Az érzés, hogy imádom az erejét. Imádok a karjaiban lenni. Nem sok időm van elmerülni a rajongásban, mert vészes közelségbe kerülnek a kristálytiszta, türkiz habok. A késő délutáni nap gyengülő sugaraiban már nem vágyok a hideg érintésükre, de a felerősödő ellenkezésemet elsöpri a víz első hűvös érintése a felhevült bőrömön. Felsikkantva, a hideg hullámok elől menekülve próbálok magasabbra mászni a nyakában, de nincs menekvés. A testemet áthűtő, frissítő hideg és az adrenalin párosa hangos, megadó nevetésre késztetnek. A nevét ismételgetve próbálom megállítani, hogy még mélyebbre vigyen minket, de süket fülekre lel a komolytalan ellenkezésem. Egyszerre imádom és utálom ezt a csökönyös, irányításmániás mamlaszt. Mindig olyan dolgokra vesz rá, amiket magamtól sosem csinálnék. Az egyetlen szerencséje, hogy minden alkalommal valahogy jól sül el.

- Seggfej vagy – pihegem a hideg víztől megreszkető hangon, de hamis felháborodással, mikor végre megállunk. A nagy vergődésemben sikerül elérni, hogy már ne hercegnőpózban legyek a karjaiban, hanem a derekára kulcsolt lábakkal, a nyakába csimpaszkodva csüngjek rajta. Így nem tud egy vicces pillanatában úgy dönteni, hogy behajít a hullámok közé. A közepesen hullámzó víz neki mellkasközépig, nekem majdnem nyakig ér, ezért kicsit feljebb nyomom magamat, és a vállaira könyökölve emelkedek fölé. Egész jó ez a póz, néha üdítő érzés lefelé nézni rá, nem pedig felfelé.

- Tudom, hogy imádod – közli egyszerűen, tévedhetetlen bölcsességgel, magabiztos vigyorral. Hát persze. Most már biztos, hogy megbosszulom valahogy ezt az arcátlanságot. Kikötözöm éjszaka, miután elaludt, és utána addig sztriptíz-táncolok neki, amíg nem kényszerítem könyörgésre, és mikor végre megtörik, csak annyit mondok neki, hogy tudom, hogy imádja. Az a baj, hogy tényleg imádná. A fenébe. Új terv kell, de nem jut eszembe semmi olyan, amit én élveznék csinálni, Axelt viszont idegesíteném vele.

- Nem merek nemet mondani, mert félek, hogy elengedsz – kerülöm ki a valódi választ, mégpedig azt, hogy tényleg egészen imádom. Mint általában mindent, amit tesz velem. A szavaim nyomatékosításaként egy kicsit még közelebb bújok hozzá, a homlokomat megtámasztom az övén. A testünket nyaldosó hideg hullámoknak szédítő kontrasztja a napsütötte homlokunk felforrósodott, összesimuló bőre.

- Soha nem engedlek el – suttogja ellágyuló, kicsit még el is komolyodó mosollyal, és tudom, hogy ez a halk ígéret sokkal többről szól, mint ez a pillanat. Az orrunk összedörzsölődik, mikor épp csak annyira billentem el a fejemet, hogy elérhessem az ajkait az enyémekkel. Lassú, futó csókot lehelek a finom, puha ajkakra, egy pecsét a szívembe zárt fogadalomra. Mikor felemelem a fejemet, és kinyitom a szemeimet, újra ott van az a fény a pillantásában, amitől olyan rossz előérzetem támad, hogy feláll a szőr a hátamon. – De most vegyél egy mély levegőt.

- Várj! – Csak erre a rövid kis szóra, és egy elkapkodott, utolsó pillanatos lélegzetvételre van időm, mielőtt Axellel együtt engem is elnyelnek a kristálytiszta a habok. A hideg fejbúbig ellep minket, a hűs érintése elrabolja a homlokom égető szúrását, és mint a testem többi részén, az arcomon is üdítően simogatja végig a bőrömet. Csak néhány másodperc az egész, mégis hatalmas sóhajjal, prüszkölve kapok levegőért, mikor végre áttörjük a vízfelszínt. – Ahhh – fújtatok, hogy kimenjen a számból az óceánvíz, amit véletlenül majdnem benyeltem. Nem vagyok úszó, a fürdőkádas orrbefogós lemerüléseken kívül nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez. – Miért kell mindig ilyen önfejű tuskónak lenned? – zsörtölődök, miközben hátrasimítom a vizes hajtincseimet, majd kidörzsölöm a csípős sós vizet a szemeimből. Axel a derekamat fogva tart meg a művelet közben, mintha őt a legkevésbé sem zavarnák a saját arcán végigcsorgó kis patakok. Ő ügyesebben tarthatta a fejét, mert a haját maga a vízfelszín simította hátra. Persze, úgy könnyű ha az embernek van gyakorlata, csak én nézhettem ki úgy, mint egy vödörbe mártott felmosórongy. Pont előtte. Előtte, aki előtt legszívesebben mindig csak a legtökéletesebb formámat mutatnám. Ironikus, hogy pont ő az, aki kiköveteli magának, hogy a többit is lássa. Minden béna, elcseszett kis részletet és hibát.

Talán folytatnám a morgást, ha nem állítana meg a testünket ölelő víznél is kristálytisztábban ragyogó tekintete. Elcsendesülve, kíváncsian az ajkamba harapva támaszkodok vissza a vállaira, hogy újra fölé magasodhassak, miközben megpróbálom kiolvasni, hogy milyen üzenetet rejthetnek az álomszép szemek, amik ilyen könnyedén fojtották belém a szót. Mikor lenézek rá, a hajamból néhány kóbor vízcsepp kiszökik és végiggördül az arcomon, majd az orrom hegyéről az arcára pottyan. Legszívesebben az ajkaimmal tüntetném el őket. Fogalmam sincs, hogyan változott meg ilyen hirtelen a pillanatunk hangulata. Most, hogy újra kapaszkodom, elereszti a derekamat, és felnyúl megismételni a hajamat hátrasöprő mozdulatomat. Ugyanezt csináltam én is, de az ő érintése teljesen más érzéseket hoz magával. Az előbb hűtött le tetőtől talpig az óceán hideg vize, csak hogy egy teljesen új forróság tegye semmissé a munkáját.

- Meg akartam mutatni, milyen gyönyörű az óceán – mormogja a világ legérzékibb, rekedtes hangján, miközben a hajamból az arcomra csúszik az egyik keze. A hüvelykujja a szemöldökömet megdörzsölve állítja meg a homlokomat csikiző vízcseppeket, mielőtt a szememben landolnának. Mindenhol, ahol megérint, a napsugarakat is túlszárnyaló meleget hagy maga mögött. – De nem tudom levenni a szemeimet rólad – elakad a lélegzetem az egyik legegyszerűbb, mégis leghatásosabb bóktól, amit életemben kaptam. Nem tudom, hogy az alapból is romantikus pillanat varázsa vagy Axel halk dörmögése teszi ennyire különlegessé, de teljesen levesz a lábaimról. Még mindig felfoghatatlan, hogy ez a férfi engem szeret. Engem választott. Bárki az övé lehetne a világon, de ő engem akar. Felgyorsuló légzéssel, kipirulva élvezem a pillantásaink elmélyülő összeolvadását, és hatalmas a kísértés, hogy az ölelésébe bújva adjam át magamat a rajongó, odaadó szerelmünknek, de feléled bennem a bosszúvágyó kisördög. Téved, ha azt hiszi, hogy mindig úgy fogok táncolni, ahogyan ő fütyül csupán azért, mert erősebb nálam és mert kibaszott szexin tud fütyülni.

- Sokan vannak ezzel így – duruzsolom az ajkaira egy kihívó mosollyal, és egy mély, dallamos nevetést kapok válaszul. Magával ragad. Elbűvölve bámulom a szemei oldalán keletkező vékony, imádnivaló kis ráncocskákat és a kreol bőrébe olvadó szexi anyajegyeket az arcán és a szemöldöke felett. A szavaim számomra is kellemes emlékeztetőül szolgálnak, hogy attól még, hogy mindig Axelre nyáladzom, a világ szemében én is egész jó parti lehetek. Mellette könnyű elfelejteni, hogy én sem vagyok egy senki. Lehet, hogy néha neki is vannak olyan gondolatai, mint nekem? Lehet, hogy néha ő is rácsodálkozik, milyen nagy szerencséje van, hogy megkapta az elérhetetlen, híres frontembert? Szeretném, ha büszke lenne rá, hogy én vagyok a párja. A szerelemtől fűtött, áhítatos pillantása azt sugallja, hogy joggal reménykedhetek ebben.

- Csókolj meg, hiú rocksztárom – suttogja az ajkaimra provokatívan, de csak egy halk kuncogást csal elő belőlem. Az elmúlt néhány kettesben töltött nap mintha kitörölt volna minden mást, ami előtte történt a közelmúltban, ezért furcsán idegennek hat a máskor mindennapos megnevezés. Tetszik. Talán azért, mert azt sugallja, hogy akkor is minden ugyanilyen csodálatos lesz, ha visszamegyünk a valóságunkba.

Lassan elcsendesül a nevetésünk, csak a szexuális feszültséggel teletöltött, elmélyült szemkontaktus marad. Ő is megcsókolhatott volna, de van valami különleges abban, hogy helyette megkért rá. Nem is tudom, hogy kérés volt e, vagy utasítás. Nem is tudom, melyik tetszene jobban. Van valami megfoghatatlanul izgató egy érzéki utasítás gondolatában. Eszembe juttatja azt, mikor magamat kellett simogatnom előtte. Én teljesítettem az ő utasítását, mégis az én kezembe adott végtelen hatalmat. Most is érzem ezt a hatalmat. Érzem a vállai megfeszülésében és látom a szemeiben villanó türelmetlenségben. Kínzóan lassan hajolok az óceántól sós, nedves ajkakhoz. A gyötrelmesen lomhán induló csókot megfűszerezi a féken tartott szenvedélyünk, de még egyikünk sem adja át magát a vadul tomboló vágyakozásunknak. Belemosolygok a soha véget nem érő csókba, mikor Axel elindul kifelé a vízből, a ráérős lépteivel párhuzamosan a fenekemet tartó kezeit kicsit lejjebb simítja, és az egyik ujja belém csusszanva kezdi el a tágításomat. A halk, megkönnyebbült sóhajomat elnyelik az ajkai. A testem lassan felgyullad még az óceán kellemesen hűs vizében is. Az ilyen pillanatainkban el tudnék menni egyetlen pillantásától. Szükségem van rá.

- Itt? – kérdezem megrökönyödve, mikor a hullámok mosta, nedves homokra telepszik le ahelyett, hogy megtenne húsz lépést a legközelebbi ágyig. A térdem a sekély vízfelszín alatti puha talajba süllyed, mikor a karjai tartásából az ölébe csúszok. A merevedése úgy simul a fenekem partjai közé, mintha oda teremtették volna. A hűvös víz érintése a lábszáramon és az ereszkedni kezdő nap tompán meleg sugarai érzéki ellentétet alkotnak. Soha nem mondanám ki hangosan, de egészen kellemes.

- Visszamehetünk a vízbe is – vigyorog, miközben a könyökein megtámaszkodva hátradől, és kajánul végigmér. A tekintete jobban éget, mint a lemenő nap fénye. A vállai eltávolodásával a kezeim a hasa tökéletes kockáin találtak kapaszkodót, de a pillantása arra késztet, hogy felegyenesedjek az előre görnyedő pozíciómból. A komolytalan javaslatra csak egy fintorral válaszolok. Még az hiányzik, hogy sós óceánvíz menjen be oda. Mintha csak meghallaná a gondolataimat az óceán, egy nagyobb hullám felcsap egészen a derekamig. Összerezzenek a hűvös, frissítő pofontól a bőrömön, de valamiért még ez is csak izgatottabbá tesz. – Leszek alul, hogy ne menjen tele homokkal a csinos kis hátsód. – Milyen figyelmes, így csak a hullámok fognak bejutni.

- Így a te csinos nagy hátsód megy tele homokkal – dünnyögöm, miközben végignézek a nedves homokban fetrengő mexikóimon. Kibaszottul ideillik a kreol bőrével, a világos tincseivel, az óceánszín szemeivel és még a nyakában lógó, tőlem kapott égszínkék kövecske is növeli a lélegzetelállító összhatást. Olyan érzésem van, mintha magával Poszeidónnal készülnék szeretkezni.

- A te csinos kis hátsód magasabb prioritást élvez – a vigyora töretlen, miközben a könyöklő pozíciója helyett elfekszik a homokban, hogy a kezeit a combjaimra simíthassa. Nem mondja ki, de pontosan tudom, hogy ez egy néma noszogatás, hogy igazán tehetném végre a dolgomat. Egyszer már ültem rá a farkára síkosító nélkül az első éjszakánkon, de egy lassú kínszenvedés volt az egész. Szerencsére azóta jó párszor volt alkalmunk gyakorolni. Úgy néz rám, mint egy kisgyerek karácsony reggel az ajándékokra, cselekvésre késztet vele. Ha nem állok neki most azonnal, akkor túlságosan el fog gyengíteni a szemeiben csillogó boldogság. Az egyik kezemmel a hátam mögé nyúlva igazítom a helyére a farkát, és néhány masszírozó, simogató csúszkálás után türelmes, körkörös mozdulatokkal vezetem magamba. Együtt nyögünk fel, mikor végre tövig bennem van. Kibaszott mélyen. Annyira mélyen, hogy a combizmaim akaratlan remegésbe kezdenek minden kis helyezkedő mozdulatom közben. Ah. Baromira nem könnyű az izmaimat használni, mikor épp átrendezi a belső szerveimet a túlméretezett farka.

Várok egy kicsit, hogy elcsituljanak a combjaim apró reszketései, majd hosszú, lassú mozdulatokkal kezdek el mozogni rajta. Meg akarom mutatni neki, hogy nem csak ő tud kifordítani önmagamból, hanem én is őt. Lapos pillantással, a merevedése jóleső simogatását kiélvezve iszom magamba a reakcióit. Minden sóhajt, minden elakadó lélegzetet, minden elégedett morranást. Megismétlem a csípőm körkörös táncát, és a fenekem izmainak a kínzó összeszorítását, mikor sikerül előcsalnom belőle egy hangosabb nyögést. Elharapott zihálással, a derekamat a csípőjére szorítva ül fel, és egy ragadozó pillantással hajol az arcomhoz. A zihálása átragad rám is.

- Siri – a rekedtes hangja megcsikizi a nyakam nyirkos bőrét. – Kurvára jól csinálod, de így előbb el fogok menni, mint te. – Érzem felforrósodni az arcomat a váratlan, Axelesen őszinte vallomástól, és nem tudom leküzdeni a mellkasomban szétáradó büszkeség részegítő erejét. Mintha egyből a fejembe szállna. Sikerült. Sikerült jól csinálni. Sikerült élvezetet okozni neki, és ha nem állított volna meg, talán a gyönyörbe hajszolni is.

- De én azt akarom, hogy most neked legyen jó – lehelem ellenkezve az arca puha, óceánillatú bőrére. Az ajkaimra kellemes sós íz tapad az érintéstől. Az volt a célom, hogy megőrjítsem őt, azzal el is felejtettem foglalkozni, hogy magamat is kielégítsem közben.

- Tudod mi lenne nekem a legjobb? – kicsit elhajolva kutatom fel a pillantását.

- Mi? – kérdezek vissza gyanakodva. Az egyik keze az arcomra csúszik, és hátrasöpör néhány előreszökött, félszáraz hajtincset. Legszívesebben lehunyt szemekkel dorombolnék a kellemes érintéstől.

- Végignézni, ahogy hatalmasat élvezel a farkamon. – Az egész testem beleremeg az arcpirítóan szégyentelen szavakba, tágra nyílt szemekkel csapok játékosan a vállára.

- Axel! Miért mondasz mindig ilyen dolgokat? – Hihetetlen. Hihetetlen, hogy mindig képes felülmúlni a legutóbbi megbotránkoztató megjegyzését, és ezzel újra megbotránkoztatni engem. És a legszörnyűbb az, hogy milyen hatással van rám. Haragudnom kéne, de baromira felizgat.

- Mert imádod. Azt hiszed nem éreztem mennyire tetszett? – mormogja a fülembe csábítóan, az egész testemen lúdbőr szalad végig a hangja rekedtes közelségétől. Mintha túl szűkké válna a bőröm, hogy magába foglaljon ennyi forróságot. Émelygek tőle, a vágy hullámai magasabbra csapnak a tudatom felett, mint a testünket lehűtő óceáné. Csak homályosan látom, ahogy Axel visszadől a földre, és egy kihívó félmosollyal adja ki a felháborító parancsát. – Elégítsd ki magad a farkamon, mi amor.

Bennem reked a levegő, de képtelen vagyok ellenkezni vele. A buja pillanatunk kéjsóvár hangulata már rég elhagyta azt a pontot, hogy bármi, amit kér túl sok legyen. Ő is tudja. Tudja, és ki is használja, hogy nem tudok nemet mondani neki. Ilyenkor nem. Az ajkamra harapva billentem meg a csípőmet, hogy megkeressem a szöget, amiben Axel merevedése a legérzékenyebb területeket nyomja a testemben. Axel feljebb húzza mögöttem a térdeit, és én szavak nélkül is megértem a célzást, hogy támaszként ajánlja fel őket. A testem kicsit még jobban hátradől, mikor megtámaszkodok magam mögött, és az ajkaimon egy meglepett nyögés szalad ki a pozícióváltás váratlan élvezetétől. Bassza meg. Túl jó. Túlságosan ott nyom belülről, ahol a legjobban vágyom rá. El fog szaladni velem a ló, ha ennyire csodálatos lesz. Megremegve, görcsösen szorítom a combját a térde alatt, miközben apró mozdulatokkal kezdek el mozogni a farkán. Zavarba hoz, mégsem tudom levenni a szemeimet a mohó, mindent látó pillantásáról. Ennél jobban nem is lehetnék feltárulkozva előtte, de a várt kényszer, hogy eltakarjam magamat, nem jön. Soha többé nem akarok bujkálni. Előtte nem. Már nem.

Az élvezet magával ragad, a percek szép lassan elkezdenek egyetlen fülledt masszává összefolyni. A kora esti szél messzire viszi a gátlástalan sikolyaimat, amik mellett szinte elvesznek az ő mély nyögései. Nem tudok leállni. Nem tudom, hogy az újonnan szerzett felszabadultság vagy a természet közelségének a szabadságérzete teszi ezt velem. Imádom a tudatot, hogy messzire viszi a szél a hangomat. Imádok idekint szeretkezni. Imádom a pillantása súlyát a bőrömön. Imádom, hogy mindent lát.

Elkezdem érezni az orgazmus közeledését, és mintha ezt azonnal megérezné Axel is, a csípője az enyémmel ellentétes mozgásba kezd alattam. Hangosan, meglepetten sikítom a nevét, levegőért kapok, de nem tudom megállítani a nyakamba zúduló élvezet mindent elsöprő hullámait. Remegve, hangosan zihálva adom át magamat a gyönyörnek, de Axel nem várja meg, hogy átfolyhasson a testemen és elcsitulhasson, újra és újra belém löki magát, ezzel szinte fájdalmasan hosszúra nyújtva az élvezetet. Csak a távolból hallom az ő hangos, lihegő morranását, mielőtt a második, még váratlanabb orgazmusba is belezuhanok. Szinte elsötétül a világ, előre zuhanva, remegve landolok a mellkasán, a testem meg-megrándul az orgazmus lezengésétől. Akadozó, kapkodó légvételekkel küzdök oxigénért, de mintha reménytelen küzdelem lenne. Ez nem tudom mi volt, de lekicsinyli minden eddigi orgazmusomat. Két orgazmus. Vagy egy nagyon hosszú. Fogalmam sincs.

- Még sosem voltál ennyire hangos. – Hallom a hangján az önelégült vigyorát, de most nem tud bosszantani. Teljesen kikefélte belőlem a szuszt.

- Még sosem volt ennyire jó – lehelem halkan, levegő nélkül.

- Akkor legközelebb kipróbáljuk, hogy el tudsz e menni háromszor is. – A szavai lassan jutnak el a tudatomig, fáradtan nyitom ki a szemeimet, és most már újra kezd körvonalazódni a környezetünk. Tényleg teljesen elveszítettem a fejemet. Az első, ösztönös válaszom az lenne, hogy „meg akarsz ölni?”, de még túl közel vagyok a pofonszerűen csodálatos élményhez, amit ez a két orgazmus adott.

- Rendben – suttogom halkan, a mellkasa bőrébe, miközben hozzádörgölőzök a mellizmai közötti résben megpihenő kövecskéhez. A nevetésétől újra megremeg a testem. Imádom ezt a férfit.

***

A délelőtti szellő gyengéd cirógatására, és a függöny alig hallható, kísérteties susogására ébredek. A testemet csak egy lenge lepedő öleli, de érzem magam mellett Axel melegét. A halk, egyenletes szuszogása belesimul a természet apró neszeibe. Megrezzennek a szempilláim, de túl sok fény próbál betörni rajtuk, ezért azonnal vissza is hunyom őket. Tényleg délelőtt van van. Kipihent vagyok. Nem számítottam rá, hogy kipihent leszek.

Apró mocorgással fordulok a hátamra, és felidézem a tegnapi esténket. Az óceánparti szeretkezésünk után lezuhanyoztunk és megvacsoráztunk, utána pedig kifeküdtünk rácsodálkozni a tiszta, csillagszórta égbolt sötét szépségére. A nagyvárosi kölykök ritkán látják az égbolt valódi képét, ezért egészen sokáig tudtunk ámuldozni. Mikor az éjszaka hűvös szele visszaűzött minket a négy fal közé, bebújtunk az ágyba, de hiába a kimerültség, nem jött a szemünkre álom. Mindig az éjszaka a legnehezebb, a csendben szabadon élősködhetnek az elménken a múlt démonjai. Én már megszoktam, hogy nehezen alszom el, de megszakadt a szívem, hogy Axel sem tudott miattam nyugovóra térni. Megint.

- Miért nem alszol? – suttogom a síri csendben. A sötétben megcsillan a csillagok beszűrődő fénye a nyitott szemeiben.

- Tudod hogy miért – feleli hasonlóan halkan. Nem tudom, miért suttogunk, de fájna elűzni az éjszaka hamis békességét a szobából.

- Sajnálom – lehelem bűntudattól terhes szívvel.

- Ne sajnáld. – A keze forró, és ellepi a teljes arcomat. Hosszút pislogva élvezem ki a melegét. Talán tudnék segíteni neki elaludni. Valahogy.

- Mi lenne ha addig szeretkeznénk, amíg el nem alszol? – vetem fel a csodálatos tervemet.

- Gondolod, hogy kidőlnék előtted? – a lesajnálás a suttogó hangjában szinte rosszul esik. Én kérek elnézést, nem lehet mindenki egy kisportolt, nagy teherbírású mexikói.

- Hé! Az úgy nem jó, nem akarok aludni, amíg te nem alszol.

- Nem-nem, ilyen ajánlatot nem lehet visszavonni. – A keze az arcomról a nyakamra, a vállamra majd a derekamra csúszik. Közelebb húz magához a takaró alatt. A bőre mindenhol ugyanolyan forró, mint amilyen a tenyerén volt. Magába olvaszt. A csókján érzem a elégedett mosolyát, és képtelen vagyok nem belenevetni. Simulékony bestia. Most sem tudok nemet mondani neki. Egyszerűen nem. Soha.

Természetesen igaza lett. Én dőltem ki előbb. Legalábbis azt hiszem, mert nincsenek emlékeim egy bizonyos ponton túl. Csak remélni tudom, hogy őt is magammal tudtam rántani az álomtalan pihenés világába. Hány ilyen éjszaka vár még ránk? Tényleg csak az segíthet, ha kitálalok, és az egész emberiség tudomására jut a legféltettebb, legsötétebb titkom? Nem akarok most erre gondolni, túl idilli, túl békés ez a késő reggeli pillanat ezekhez a kérdésekhez. Inkább elmerülök az emlékekben, hogy milyen gyengéden, de mégis mennyire hajthatatlanul ölelt az éjszaka. Újra és újra és újra, amíg már alig maradt erő a tagjainkban és levegő a tüdőnkben. Egy kicsit sajog is a testem, azt hiszem, túlzásba vittük a szülinapom megünneplését. Vége a szülinapomnak. Életem legjobb szülinapjának. Ez nagy szó, azt hittem, hogy a tizennyolcadikat soha nem győzheti le semmi. Azt hittem, akkor kaptam a legnagyobb ajándékot. Tévedtem.

Hangtalan mozdulatokkal nyújtózok egyet, majd felülök a puha matracon, és ránézek a mozdulatlan kedvesemre. Mélyen alszik. Most olyan békésnek tűnik, nem látom az ellazult arcvonásain egy nehéz éjszaka nyomait. Lehet, hogy mégiscsak sikerült eléggé lefárasztanom, hogy ő is jól aludjon. Tequila szagot sem érzek, szóval van remény.

Nem akaródzik kikelni az ágyból, ezért csak az ölembe veszem az éjjeliszekrényre ledobott kottás dossziét és egy tollat. Elmerengve pörgetem az ujjaim között a vékony írószert, miközben a szellőben táncoló függöny mögül beszökő élénk napsugarakat figyelem. Az apró réseken kilátni a türkiz óceán vakító csillogására, és a hófehér homok puha, kicsiny dűnéire. Olyan ez a hely, mint egy meseszép látomás. És Axel a legcsodálatosabb benne. Bárcsak megállíthatnánk az időt. Vele el tudnám felejteni a valóságunkat, a kötelességeinket, a hírnevet, a bandát és rajongóinkat is. Mindent. Lenézek a békességem forrására, aki még mindig ugyanabban a hason fekvő pózban szundikál. Szerelmes mosoly szökik az ajkaimra. Még soha nem láttam, ahogy alszik. Általában előbb ébred nálam, máskor pedig valahogy mindig vagy sötét volt, vagy egyből felébredt ő is a mocorgásomra. Olyan fiatalnak és ártatlannak tűnik ezekkel a semleges, ellazult arcvonásokkal. Legszívesebben csókot lehelnék az enyhén elnyílt ajkaira, de nem akarom felébreszteni.

A mosoly ott marad a arcomon azután is, hogy már nem őt nézem, hanem az előttem lévő papíron felgyűlő sorokat. Vannak olyan dalok, amiken dolgozni kell, és olyanok, amik szinte maguktól rám találnak, mintha nem is én írnám őket, hanem egy emlékként törnének fel a gondolataim mélyéről. Ez most a második típus. A szavak egymást követik a papíron, pedig a fejemben nem is ők visszhangzanak, hanem az őket kísérő zongoraszó. Kevesebb mint negyed óra múlva már az egész szöveg és a zongorakotta is papírra van vetve. Megint kapkodtam, de nem tehetek róla, hogy gyorsabban működik az agyam, mint a kezeim. Megint csupa tinta mindenem. Ki kéne mászni a hófehér ágyneműből, vagy ebben fekhetünk a nyaralás végéig. Azért az egyik takarónak használt lepedőt magam köré tekerem, nem az én stílusom seggpucér rohangálással kezdeni a napot.

Halk mozdulatokkal kecmergek ki, és kisétálok az éjszakára nyitva hagyott teraszajtón. Szorosan behúzom magam mögött, hogy ne szökjön be a zongoraszó. Túl nagy a kísértés, de Axelt még nem akarom felzavarni, pedig őt ismerve időpazarlásnak tartana minden percet, amit alvással tölt, amíg én fent vagyok. Lüke, macsó mexikói. Felhajtom a zongora fedelét, és végigsimítom a hűvös billentyűket. Fogalmam sincs, hogy tud ilyen melegben ilyen kellemesen hideg lenni az érintésük. A lelkiismeretem győzköd, hogy várjak még egy kicsit a hangoskodással, de az ujjaim maguktól mozdulnak. A kezdődallam pontosan olyan elragadóan hangzik a délelőtti szellőben, mint amilyen a fejemben volt. Talán egy kicsit jobban. Halk dúdolással kísérem a lassú zongorajátékot, lusta vagyok megformálni a szavakat az ajkaimmal.

- Ezt nem ismerem – felkapom a fejemet a teraszajtóban álló ruha nélküli párocskámra, mikor megtöri az utolsó hang által hátrahagyott csendet. Csak sikerült felébresztenem. Türelmetlen, önző alak vagyok.

- Behallatszott? Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni – kezdek azonnal szabadkozásba. Még csak nem is azért, hogy eltereljem a szót, tényleg rosszul érzem magam miatta. Várhattam volna még, de abban reménykedtem, hogy a teraszajtó eléggé eltompítja a hangokat, hogy ne keltse fel.

- Elénekled nekem? – Hát persze, hogy észreveszi a látványos témaváltást. Elénekelni? Ezt a dalt? Soha nem terveztem hangosan kimondani ezeket a túlságosan valós szavakat. Túl nagy súlyuk van hozzá.

- Még nincs kész a szövege – füllentem szemrebbenés nélkül a szokásos rutinsort.

- Wy már múltkor lebuktatott, hogy mindig a szöveghez írsz zenét. – Hát persze, hogy emlékeznie kell egy ilyen apró, elejtett megjegyzésre is. Bármire, amit később fegyverként használhat.

- De ez túl… intim – vallom be az igazságot. Ha a bevált kamu nem működik, akkor muszáj ehhez nyúlni. Pedig percről percre kíváncsibb vagyok, mit szólna, ha megosztanám vele az érzéseket, amik talán a szeretlek-nél is többet mondanak.

- Akkor szerencse, hogy csak én fogom hallani. – A mosolyában olyan természetes, lehengerlő báj bujkál, amit esküszöm tanítani kéne. Mögém sétál, egy futó puszit lehel az arcomra, majd elnyúlik az egyik kinti fotelben a zongora mellett. Nem tudom, hogy az ajkai melegét érzem még mindig a bőrömön, vagy elpirultam. Nem az ártalmatlan kis puszitól, hanem a rádöbbenéstől, hogy el fogom neki énekelni.

- Jó, de előre szólok, hogy nem egy kasszasiker – dünnyögöm zavartan, mielőtt rásimítom az ujjaimat a megfelelő billentyűkre, és lehunyom a szemeimet.

Innocence

- Miért érzem úgy, hogy egy vagyont költöttél erre az útra? – még a motorokon keresztül is hallom morgását. Mint egy csökönyös, rosszkedvű szamár. Na szép, ahelyett, hogy kiélvezné a kényeztetést. Mit számít mennyi nulla volt a számla végén, ha őt boldoggá tehetem vele? Idővel meg kell tanulnia, hogy leszarja a pénzt, és élvezze az életet. Mellettem nem kell attól félnie, hogy ismét éhezés és borzasztó instant levesek várnak rá. Kivéve, ha ő maga akarja azt a borzalmat enni. Mindenesetre a nyűgösségét betudom annak, hogy be van szarva. Tényleg nem neki való a sebesség, ezt a motoron már kitapasztaltam, de ez volt a leggyorsabb és egyszerűbb módja, hogy eljussunk a Bahamákra. Nyugodtan moroghat, ha közben a combomat markolássza. Sőt, ha nagyon fél, feljebb is csúszhat a keze, adok neki elfoglaltságot. Egyszer tuti bepótoljuk a jatskizést is, amit az első majdnem randinkon ígértem neki. Bár lehet félelmében ki akarja majd tépni a veséimet, de megéri.

- Nem hallak – illetve nem akarom hallani. Morogj csak kis pacsirtám, majd rájössz, hogy mekkora szerencséd van velem. Hogy nem lehet szeretni a száguldást? A hűvös szelet, ami az arcodba csap, az adrenalint, ami szétárad a testedben. Majdnem olyan jó, mint a szex. Az új top hármas legjobb dolog az életemben: Siri, a dobolás, és a száguldás. Na jó, ezt át kell gondolnom, mert a tesóim legyőzése bármiben leszorult a dobogóról. Már a fény sem idegesít annyira, és a fáradtság is háttérbe szorult. Tudtam, hogy erre az útra van szükségem. Széles vigyorral tolom fel homlokomra a napszemcsit, hogy teljes pompájában élvezhessem ki az elénk táruló óceán látványát. Alondra is jobban tenné, ha nem engem bámulna, hanem a vizet. Bár nem tudom elítélni érte, kurva jól nézek ki. Majdnem olyan jól, mint ő. Szemem sarkából látom, hogy megszabadul a napszemüvegtől, és feljebb küzdi magát a puha üléseken.

- Pocsékul hazudsz – hangja és forró légvételei kibaszottul csodálatosan simítanak végig fülemen. Többször kéne hangos helyeken lennünk, hogy ennyire közel hajoljon, legyőzve minden gátlását. Vagy többször kéne kamuznom neki. Kár, hogy ebben most igaza van, béna vagyok benne, mert sose csinálom. Aki nem bírja az igazságot, növesszen vastagabb bőrt, hogy leperegjen róla. Imádom a mosolyát. Imádom, hogy le akart cseszni, de képtelen rám neheztelni. És imádom azt a szerelmes tekintetet, amivel rám néz. Hogy lehet valaki ennyire rohadtul gyönyörű? Az óceán meg sem közelíti ezeknek a szemeknek a látványát.

- Nem tudom miről beszélsz – nem tudok ellenállni a kísértésnek, és felé fordítom arcom, hogy jobban láthassam tekintetét. A tekintetet, ami szebben ragyog, mint a napsütötte óceán. A tekintetet, ami vágyakozva rebben le ajkaimra. Én is kurvára akarom alondra. Másra sem vágyom, csak megcsókolni a halvány barack színeiben játszó mosolygó ajkakat. Szinte érzem az ízüket. A kissé sós, semmihez sem hasonlítható ízt. Igazán döccenhetne egyet a hajó, hogy teljesen véletlen összesimulhassanak az ajkaink. Mint egy ostoba romantikus filmben. Kasszasiker lenne a mi főszereplésünkkel. Mikor fogod végre ledobni a gátlásaid, mi amor? Mikor leszel képes megmutatni a világnak, hogy mit érzel? Remélem hamar, mert kurvára meg akarlak csókolni egyszer a színpadon, akkor is, ha kiherélsz miatta.

- Köszönöm, Axel – nocsak. Mosolyom ellágyul a hálás szavaktól. Nem kellett volna kimondania őket, de értékelem. Már a morgolódó beszólásából is értettem, hogy mennyire jól esik neki az ajándék. Egyszerűen csak nem tud vele mit kezdeni, ezért ahhoz nyúl, amit ismer. A gúnyolódáshoz. Sirihez nem sokan voltak kedvesek az életben, kevés jó dolog történt vele, így nem is tudja azonnal lereagálni őket. Sebaj. mellettem majd megtanulja, hogyan kell hálásnak lenni. Sok módját el tudom képzelni a köszönetnyilvánításnak. Majd adok neki egy hosszú, és izgalmas listát. – De a legjobb ajándékot már tegnap megkaptam tőled – most rajtam a sor, hogy kissé elálljon a szavam. A mellkasomban szétáramló forró szeretetet még a menetszél sem tudja lehűteni. Ezért a boldog pillantásért megérte türelmesnek lennem, és kivárnom, míg megosztja velem a titkát. És megéri minden álmatlan éjszaka, amit át fogok szenvedni a fortyogó düh miatt. Még nem láttam őt ennyire boldognak. Még akkor sem, amikor először megcsókoltam. Vajon most, hogy végre nem kell folyton titkolóznia, képes lesz másokkal is kedvesebben bánni, vagy örökké olyan marad, mint akinek feldugtak egy szögesdróttal körbetekert dobverőt a seggébe? Őszintén, nem bánnám, ha így lenne. Akkor is kibaszottul imádnám, és legalább csak én ismerném ezt az édes srácot.

- Tudom, hogy jó vagyok, de nem kell a farkamat ajándéknak hívni – tudom, legalább olyan érett válasz, mint az övé volt, de nem tudom nem leütni a magas labdát. Biztos vagyok benne, hogy nem a szexre gondolt, de azért ne sétáljunk el szó nélkül a tegnap éjszakánk mellett. Igazából jobban belegondolva akár ajándék is lehetne a farkam. merje azt mondani, hogy nem teszi boldoggá, mikor kicsomagolhatja. Egy pillanatra még az is elcsábít, hogy a következő tetkóm az ajándék felírat legyen a farkamon. Sőt, lehetne rajta egy masnis kis csomag is, ami csak akkor látszik, ha feláll. Kár, hogy ekkora mazochista még én sem vagyok. A perverz gondolatokat rögtön elsöpri a hangos kacagás, ami a motorok búgását is elnyomja. Semmi mást nem hallok, csak az önfeledt nevetést, amitől lúdbőrös lesz a karom. Bassza meg. Annyira szeretem őt.

Mielőtt a fülébe suttoghatnám giccses-romantikus vallomásomat, változik a hangulat. Hirtelen egy vígjátékban találom magam. Vagy legalábbis valami béna romkomban. A hajót megdobja egy kisebb hullám, de Siri minimum úgy reagál, mintha egy jéghegynek csapódó mentőcsónakban ülnék. Drámai sikkantással öleli át karomat, szorosan hozzá simulva, mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban kirepülhet a hajóból. Mintha hagynék bármi ilyesmit. Istenem, hogy a picsába lehet valaki ennyire aranyos? Esküszöm olvadt masszává válik a szívem a látványától. Soha nem gondoltam volna, hogy lehet valakit ennyire szeretni. Oké, láttam, hogy néznek a szüleim egymásra, de azt hittem az egyszeri eset. Siri viszont mindent felül ír. Olyan érzéseket kelt bennem, amiknek a létezéséről sem tudtam. Sosem akartam egy béna szőke herceggé válni valaki tündérmeséjében, de Siri történetében szívesen leszek a latin szívtipró, aki megmenti őt a csúnya, gonosz tengeri hullámoktól. Bár nevetésemet sikerül elnyomnom, mosolyom levakarhatatlanul pihen ajkaimon, tele szeretettel, gondoskodással és óvó figyelemmel. Imádom, hogy nem érdekli a hajó legénysége. A titkolódzáshoz való görcsös ragaszkodását úgy tűnik felülírja a biztonság érzése, amit nyújtani tudok. Helyes. Tanuld csak meg, alondra, hogy én mindig itt leszek neked.

- Ne aggódj, foglak – már csak homloka csúcsára, félig a puha, kócos tincsek közé tudom suttogni megnyugtató ígéretem. Úgy bújik hozzám, mint egy tűzijátéktól halálra rémült kiskutya. Vajon, ha megvakargatom a hasát, megnyugszik? Mielőtt kipróbálhatnám, megmozdul. Megmozdul, és kurvára az ölembe mászik. A döbbenettől dermedten fogadom fészkelődő kis testét, elenyésző súlyát a combjaimon, és a bőrömet simogató légzését.

Mi.A.Fasz.

Deja vu. Ez már egyszer megtörtént. Akkor is lefagytam, de hamarabb magamhoz tértem, mint most. A picsába, Siri most komolyan rám mászott mások előtt? Tuti stroke-ot kaptam. Vagy egy elcseszett napszúrást. Ez kurvára nem lehet igaz. Túl csodálatos. Pedig az érintése valódi. Az illata valódi. Az ajkak, amik beszéd közben végig simítanak bőrömön, rohadtul valódiak. Vagy ez a legjobb trip, amiben valaha részem volt.

- Akkor fogj rendesen – agyatlan marionett bábúként teljesítem utasítását. Mi az istenért nem öleltem át eddig? Minimum egy perce az öleben van, és még nem szorítom magamhoz. Végzetes hiba. De az egész helyzet egy kibaszott anomália. Levakarhatatlan, boldog mosollyal szívom mélyen magamba az eltéveszthetetlen citrus illatot, miközben szorosan köré fonom karjaim, és mellkasomhoz ölelem ruganyos testét. A mellkasomból induló forróság az egész testemet elárasztja. Már nem csak a szível olvadt ragacsos masszává, hanem minden más szervem is. Nem tudok mit kezdeni ennyire szeretettel és boldogsággal. Végre legyőzte a gátlásait. Eljutottak hozzá a szavaim, és megértette. Lehet, hogy csak a kis utazásunk alatt lesz ilyen bátor, de megtette az első lépést. A legénység tartja majd a száját, de újabb két emberrel kevesebb, aki előtt nem kell titkolóznunk tovább. Pár milliárd még hátra van, de ezért az érzésért megéri várni. Ezért a fullasztó, kurvára tömény boldogságért minden megéri.

- Segítek elvonni a figyelmedet – ujjaim becézve futnak végig a vékony ing alatt rejtőző csigolyákon. Apró érintések, hatalmas ígérettel. Ő is tudja, a vágyakozó remegést nem tudja megjátszani. Ez ösztönös, amit csak én tudok kiváltani belőle. Rohadtul nem érhet hozzá senki így. Soha a büdös életben. Van egy kis közöség ugyan, de tőlem alig látnak rá Sirire. Egy kis simogatás belefér, ha ezzel elűzöm a félelmét. Nincs más dolga, csak a nyakamba rejteni az arcát, és senki sem fogja megtudni, hogy többet teszünk puszta pihenős összebújásnál. Ő viszont máshogy gondolja. Meg fog ölni. Már ez a gyengéd dörgölődzés is elég, hogy farkam megránduljon. Az illata, a hangja, a vágyakozástól ragyogó tekintete pedig csak hab a tortán. Ha nem ismerném, azt hinném direkt húzza az agyamat. De nem, Siri puszta létezése ennyire szexi.

- Hogyan? – hát már kurvára nem úgy, ahogyan először képzeltem. Már nem biztos, hogy meg tudnék állni türelmes simogatásoknál. Már az ízére vágyom, a bőre forró érintésére. Már bőven nem a sebesség szülte adrenalintól ver így a szívem. Ez a Siri-hatás, aminek képtelen vagyok ellenállni. Legszívesebben a fülébe suttognám, hogy mi mindent akarok tenni vele, vállalva, hogy felképel az arcpirítóan mocskos dolgokért, de nem teszem. Nem akarom a kelleténél jobban elvenni az eszét. Most neki kell döntenie. Szavak nélkül is tudja, hogy mit akarok.

Őt.

 A világ beszűkül egyetlen emberre. A tökéletes pacsirtára, akinek ajkai bizonytalanul, de rohadtul valóságosan simulnak az enyémekhez. Megcsókolt. Kurvára megcsókolt mások előtt. Ujjaim megfeszülnek derekán, de még nem mozdulok. Még hagyok neki lehetőséget, hogy meggondolja magát, bár tudom, hogy nem fogja. Ha egyszer a fejébe vesz valamit, azt végig csinálja. Az én makacs pacsirtám. Nyelve forró nedvessége incselkedve kér bebocsátást ajkaimtól, és ki vagyok én, hogy nemet mondjak neki? Ennyi volt a türelmem. Átveszem az irányítást a gyengéd, szinte már ismerkedő csók fölött. Mintha most csinálnánk először. Talán valamilyen értelemben így is van. Az íze olyan, mint egy luxus partidrog. Azonnal a hatása alá kerülök. Gyengéd simogatásokkal, puha cirógatással mondom el neki, hogy mennyire boldog vagyok. Nincs szükség szavakra. Most nincs. Ujjaim lomhán barangolják be a karcsú testet, amiért százezrek rajonganak, de csak én kaphatom meg. Visszafogom magam, mert közönségünk van, de kiélvezem, hogy végre nem kell bujkálnunk. Végre mindenki megtudhatja, hogy mennyire kibaszottul szeretem ezt a srácot. Halk, ajkaimba fulladó nyöszörgése a bizonyíték rá, hogy már nem foglalkozik a száguldó hajóval. Helyes. Csak rám figyelj, alondra.

Ő azonban megiont máshogy gondolja. Bassza meg. Kis híján felnyögök, mikor csípője lassú ringatózással simítja merevedését a sajátomhoz. Bassza meg. Kezd más irányt venni ez a figyelemelterelés. Túlságosan enged a vágyainak, mintha nem tanulta volna meg, hogyan kell uralkodni felettük. Talán így is van. Rögtön a mély vízbe zuhant, mikor velem került össze. Tudom, hogy rohadtul nehéz nekem ellenállni, de tuti nincs tisztában vele, hogy mit művel éppen. Ha folytatja, kockáztatja, hogy feldobom őt az egyik üvegasztalra.

- Le kéne nyugodnunk, mi amor – ezek után mondja bárki, hogy nem vagyok egy kibaszott szent. Zihálva lehelem duzzadt ajkaira a szavakat, miközben csípőjére markolva akadályozom meg mozgását. A ne húzkodd egy oroszlán bajuszát mondást át kéne írni. Ne ingereld egy kanos mexikói farkát. Mindkettő veszélyes szórakozás. A vágyakozás komoly harcot vív józan eszemmel. A kipirult arc és a vágytól ragyogó tekintet csak tovább ront a helyzeten. Ahogy a laza ingből előbukkanó hófehér mellkas is. Mikor gombolódott ki ez ennyire? Bassza meg. Közelebb voltam hozzá, hogy elveszítsem a fejem, mint hittem.

- Vagy folytathatnánk – a kurva életbe. Ezt most komolyan felajánlotta? Siri? Aki a kezemet sem hajlandó megfogni mások előtt? Döbbenten, nyelvemre harapva feszülök meg, és tartom vissza az állatias vágyat, ami arra ösztökél, hogy fogadjam el az ajánlatot. Hogy tépjem le róla az ostoba ruhákat, és addig dugjam, míg…

Nem.

Lehet, hogy felajánlotta, lehet, hogy most erre vágyik, de tudom, hogy megbánná. A csók és egy kis tapi az egy dolog. A szex mások szeme láttára egy olyan határ, amit még én sem biztos, hogy átlépnék. Ha hallják, azzal nincs bajom, legalább tudják, hogy kurva jó vagyok, és mindent megadok a szeretőmnek. De a gondolat, hogy bárki lássa Siri gyönyörtől eltorzult vonásait, vagy az orgazmus pillanatában megjelenő mélykék hullámokat a szemében… Nem. Azt már kurvára nem.

- Nem – eltart egy kis ideig, míg sikerül hihető hangsúllyal kimondanom ezt az egy szót. A testemnek még nem szóltak, hogy az agyam lefújta a bulit. Pedig tuti, hogy nem fogjuk folytatni. Nem akarom látni, ahogy később átkozza magát a meggondolatlanságáért, és nem akarom, hogy mások lássák őt. Miért nincs egy rohadt kabin ezen a hajón? Már bánom, hogy nem valami lassabbal, de nagyobbal jöttünk. Tenyeremet arcára csúsztatom. Forró, és tele van vörös foltokkal, de biztos vagyok benne, hogy nem a nap okozta őket. Hanem én. Imádom, hogy csak én tudom ezt előcsalni belőle. Egy kéjsóvár kis szeretőt. – Senki más nem láthat téged úgy – gyengéd mosollyal, és a helyzethez képest lágy szavakkal suttogom el neki az igazságot. A féligazságot. Valakinek meg kell őt védenie saját magától is. Majd én kordában tartom a vágyait, ha ő nem képes rá. Látom tekintetén, hogy lassan visszatér hozzám. Döbbenet, felismerés, szerelem. Ütős koktél. Még azelőtt törlöm le a könnycseppet, hogy valóban útnak indulhatna. Most nincs szükség a könnyekre, mi amor. Imádom a természetesnek ható mozdulatot, amivel a tenyerembe simítja arcát. Mintha egész életében ezt csinálta volna. Íme a srác, aki gyűlölte az érintéseket. Míg meg nem ismert engem. Alig várom, hogy lássam Noah ostoba, döbbent fejét, mikor meglát egy ilyen pillanatot. Már ha megláthat. Még el kell döntenem, de lehet ez is a túl intim dolgaink közé fog tartozni. A sérülékeny, szerelmes Siri. A duzzadt ajkakon nem osztozom, de a boldog mosolyt, ami rájuk kúszik, mindenkinek látnia kéne. A világnak meg kéne tudnia, hogy milyen egy érzésekkel rendelkező Siri. Még jobban imádnák.

- Annyira szeretlek Axel – néma, boldog sóhajjal szorítom magamhoz időnként még megrezzenő testét. Kell idő, míg teljesen elül a vágy, de a kritikus részen túl vagyunk. Ez a halk vallomás a bizonyíték, hogy jól döntöttem. Az én Sirim sosem lovagolná meg a farkam mások szeme láttára, és ezzel nincs is gond. Máshol viszont igazán megtehetné. Majd lehet, felvetem neki a szülinapi rodeó ötletét. Hah. Ezekkel a gondolatokkal nem igazán segítek magamon.

- Én is téged – próbálok a légzésére koncentrálni. Az illatára, a puszta létezésére, a tudatra, hogy már örökké itt lesz velem. Nem javít a helyzetemen. Inkább más stratégiát választok. – Viszont előre szólok, hogy mikor megérkezünk, az első vízszintes felületen leteperlek – az igazság előcsal belőle egy halk kuncogást, és ez végre segít lehűteni a testemet. Még nem mindig tudom hová tenni ezt a boldog, tüskék nélküli sünit, de az biztos, hogy mindennél jobban szeretem őt. Képes lettem volna hónapokig félretenni a flörtölést és a szexet érte, a Bahamákra vezető utat is biztosan túl fogom élni. A boldogságáért megéri. Lehunyt szemekkel fúrom arcomat az illatos tincsek közé. Próbálom minél jobban óvni őt a délelőtti forró napsugaraktól. Nem hiányzik, hogy napszúrást kapjon az én kis vámpírom.

- Megszerezhetnéd hozzá a kapitány kalapját – ahhh. Farkam fájdalmasan rándul meg a halk beszólástól. Pedig azt hittem ennél már nem lehetek boldogabb és kanosabb, erre láss csodát. Ez a srác mindig tud újat mutatni. Remélem tudja, hogy ezzel a megjegyzéssel kurvára izgató szerepjátékok egész lavináját indította el.

- Hogy vagy ennyire kibaszottul tökéletes? – szívem már képtelen nagyobbra hízni az érzelmektől, amik elárasztják. Fájdalmasan feszül mellkasomban, miközben még közelebb húzom magamhoz a nevetéstől rázkódó testet. Imádom ezt a srácot. Minta mellém teremtették volna. Imádom a báját, imádom a tüskéit, imádom amikor szerelmesen pislog fel rám az ágyból, és azt is, amikor fel akar nyársalni a tekintetével. Az összes beszólásával, tehetségével és hibájával együtt szeretem őt. A tökéletlenségeink azok, amik lehetővé teszik, hogy ennyire passzoljunk. Jövök valamivel Wy-nak, amiért beszervezett a bandába, és megismerhettem az én kígyóbőrbe bújt pacsirtámat.

- Jó tanárom volt – mondanám, hogy hízelgéssel nem megy semmire, de hazudnék. Siri szájából ritkák a bókok, azért az összeset megbecsülöm. Tudom, hogy másoknak még ennyire sem osztogatja őket. Csókja egy ígéret, amitől megremeg a testem. Egy ígéret, hogy ez lesz életem legjobb négy napja.

oOoOo

12:32

Add át a szülinapi üdvözletem Sirinek 🎂🎂🎉

12:33

Miért nem te teszed?

12:33

Mert ghostingol 😑😑

Bejelöltem

Írtam neki

De persze semmi 💀💀💀

Pedig tuti hogy látta 😑😑

12:34

Talán mert rohadt kínosan tudsz viselkedni 🤷🏾‍♂️

12:35

Kuss🖕🏾🖕🏾

Inkább szólhatnál az érdekemben hogy legyen valami hasznod is

Mondjuk hogy mennyire jófej vagyok😇😇😇

Biztos imádna ha egyszer beszélgethetnénk

Tudod hogy nem szoktam hazudni

12:36

🖕🏾🖕🏾🖕🏾🖕🏾

Vigyorogva ragok félre a telefont, és folytatom a főzést. Lássa kivel van dolga, ha lesz megfelelő alkalom, akkor átadom az üdvözletét Sirinek. Végtére is lassan meg kell barátkoznia a családom létezésével. Én szeretem őket, szóval nem fogja tudni kikerülni, hogy időnként kapcsolatba kerüljön velük. Nem fogom sokat gyötörni a dologgal, de remélem azért évi egy-két alkalomra rá tudom majd venni valahogy. Meglátjuk. Szerintem ő lepődne meg a legjobban, hogy mennyire jól kijönne velük.

Mosolyom hangulata egészen megváltozik, ahogy kipillantok a teraszon pihenő zongorára, és az előtte ülő, köntösbe burkolódzó alakra. Amint ideértünk, tudtam, hogy minden dollárt megért ez a nyaralás. Miután felavattuk az egyik kinti pihenőágyat, és volt lehetősége körbe nézni, azonnal láttam rajta a változást. A csillogó, boldog tekintetet, amivel a zongorára nézett. Még egy kicsit féltékeny is lettem a rajongása miatt. Korábban Sirit az énekhez és a gitárhoz kötöttem, de minél többet játszik nekem zongorán, annál biztosabb vagyok benne, hogy ez az ő hangszere. Ez az, amin igazán ki tudja fejezni az érzéseit. Valószínűleg ezért szerettem bele pont akkor, amikor a billentyűk mögé ült.

Elégedett szusszanással fordítom vissza figyelmemet a készülő ebéd felé. Eredetileg azért szakítottam félbe a dolgot, hogy egyeztessek pár részletet anyával. Bár tudok főzni, azért vannak hiányosságok a tudásomban, amiket az internet és az ő tapasztalata tud befoltozni. Azt persze nem árultam el neki, hogy miért akarom minél tökéletesebbre ezt a kajálást. Ők még nem tudnak Siriől, még egyszer nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy az engedélye nélkül fedem fel valakinek a kapcsolatunkat. Bár most nem igazán tudom hányadán állunk. Időnként még mindig kurvára nehéz kiigazodni rajta.

Életem legjobb csókjai után az egyik legjobb szexen is túlestünk mikor megérkeztünk, de azóta nem hoztam szóba a kérdést. Egyszeri alkalom volt, vagy most már szabadon fogdoshatom a seggét mindenkor? Csakis azért, hogy mindenki tisztában legyen vele, kinek a fennhatósága az a két tökéletes félgömb. Látni akarom, ahogy egyszer pucéran zongorázik nekem. Imádom a játékát, és imádom mikor teljesen meztelen, úgyhogy biztosan jó kombó lenne. Jó, és embert próbáló. De azt hiszem megérné.

Pár perc múlva elhallgat a zongorajáték, ami már jóideje tart. Kár, szeretek zenére főzni, és ez most jobb volt, mint bármelyik playlistem. Még akkor is, ha főleg klasszikusokat játszott. A legtöbbet felismertem, még abból az időből, mikor Harrison és Vince otthon próbáltak egy kis kultúrát a fejünkbe verni. Na meg a jótékonysági hangversenyekről, amikre anya vitt el minket. Ez volt a titkos fegyvere. Amíg a zenére figyeltünk, nem gyepáltuk egymást. Ironikus, hogy négy vásott, langaléta kölyök pont Chopinra változik tátott szájú, csillogó szemű zombivá. Azóta sokat változtunk, de lehet ki kéne próbálni, hogy működik-e még a dolog. Majd felvetem a családnak. Holnap úgyis hivatalos vagyok egy videóhívásra, ha már a hagyományos július negyedikei grillpartin nem tudok ott lenni. Ha nem ütközne Siri szülinapjával, lehet hazarepültem volna, de így inkább vele töltöm az időt.

- Vivaldi? Nem éppen egy könnyed darab a tengerpartra – vigyorogva jegyzem meg, mikor a meztelen talpak halk slattyogása elég közel ér hozzám. Tudom milyen nehéz eljátszani, ő mégsem hibázott. Mennyire lepődne meg a tényen, hogy sikerült Vince kedvenc zeneszerzőjét kiválasztania? Volt egy időszak, mikor túl sokszor ébredtem az éjszaka közepén a Tél valamelyik tételére. Nem tudott leállni, pedig megesküdtem, hogy ha folytatja, akkor a vonóját fogom feltolni a seggébe. Nehéz egy művésszel együtt élni. Vajon Sirinek is vannak hajlamai random időpontokban való zenélésre? Majd maximum hozzávágok pár párnát, hátha veszi a lapot.

- Most miért? Direkt a nyarat játszottam – értékelem a figyelmességet. Ahogy azt is, hogy most tuti mögöttem áll, és engem bámul. A lelassult léptek, és a felgyorsult légzés félreismerhetetlen bizonyítéka a „rádöbbentem, hogy mennyire kurvára szexi félisten a pasim” szindrómának. Szokd csak a látványt mi amor, mert nem sok ruhát tervezek viselni az elkövetkező napokban. Tuti, hogy a pucér fürdőzésre is rá fogom venni. Ezen a partszakaszon senki sem fog látni minket. Addig nem mehet haza a Bahamákról, míg nem érzi az óceán hullámait a csupasz seggén.

- Segítsek? Ne mondd el senkinek, de elég jól feltalálom magam a konyhában – szemem sarkából látom, hogy felhuppan mellém a konyhapultra. Próbálom figyelmen kívül hagyni a köntösből előbukkanó fakó bőrt, és minden figyelmemet a babgolyókra összpontosítani. Máris nehezebb a főzésre koncentrálni. A fűszerek sem tudják elnyomni az a tökéletes, napszítta illatot, ami Siriből árad. Jól áll neki a nyugodt, tengerpari élet. Kár, hogy hosszú távon mindkettőnknek kurvára hiányozna a koszos, zsúfolt, borongós New York.

- Már meg sem lep – apró vigyorral engedek meg magamnak egy gyors pillantást. Az arca kipirult a melegtől, még úgy is, hogy a zongora árnyékban van. A lábaira helyenként még ráragadt az apró szemcsés fehér homok, a köntös pedig teljesen szétnyílna, ha az a rohadtul kitartó öv nem tartaná a helyén. Talán jobb is, hogy van rajta valami, különben nem tudnék a főzésre koncentrálni. Így is elég nehezítő körülmény, hogy ennyire szexis és gyönyörű. Mintha jobban ragyogna, mint eddig bármikor. Ha ezt teszi vele a pihenés, tegye amíg csak kedve tartja. – Nem kell segíteni, te csak pihenj – elhárítom az ajánlatot, először is, mert szeretek én csinálni mindent, ha vállalom a főzést, másodszor pedig mert nem tudom milyen emlékeket hozna fel a főzés. Egy olyan fiúnak, aki mindenben magára volt utalva, és szüksége volt a leleményességre a túléléshez, természetes, hogy kicsit főznie is meg kellett tanulni. Vagy ez, vagy örökké zacskós levesen él. Gondolom az anyja túl elfoglalt volt a gazdag pasik átverésével, és nem ért rá a gyerekével foglalkozni. Ostoba kurva.

- Olyan furcsán érzem magam – az aggodalom egy pillanatra megakasztja mozdulataimat, de gyorsan megnyugtatom magam. Ha baja lenne, akkor nem vigyorogna, mint egy betépett mosómedve. Legfőképp nem mosolyogna ennyire bágyadtan és gyönyörűen. Bár a napszúrás okozta magas láz és bágyadtság még játszhat. De csak nincs ekkora rohadt nagy balszerencsénk. A következő babgolyót letéve veszem jobban szemügyre a pulton pihenő alakját. Nem tűnik betegnek, inkább ellazultnak. Mintha ki túlvan egy másfél órás masszázson. Hogy lehet valaki ennyire kibaszottul szép?

- Furcsán? – kicsit pontosabb megfogalmazást kérek. Olyan gyomorrontásosan furcsa, vagy első csókosan furcsa?

- Felszabadultan – ahh, hogy úgy. Apró mosollyal gyönyörködök benne. Így nem fogok sokáig jutni az ebéddel, de leszarom. Nem sietünk sehová, ez a pár nap most csak Siriről fog szólni. Ha csevegni akar, mint egy folyamatosan trillázó énekesmadár, akkor azt tesszük. Azt hiszem megfogalmazta azt, amit már én is éreztem rajta. Mások a mozdulatai, más a mosolya, más a nevetése. Mintha kilépett volna saját maga árnyékából. Vagy abból az árnyékból, amit a múltja vetett rá. Mindketten egyre jobban megismerjük az igazi Sirit. Azt, akivé válnia kellett volna. – Mintha most először lennél tényleg az enyém.

- Pedig már régóta a tiéd vagyok, alondra – ha ez nem tűnt fel neki eddig, akkor valamit rohadtul szarul csináltam. Pedig mindent beleadtam, hogy érezze. A mosolyom elég hozzá, hogy meghozza a felismerést a tekintetébe. Na ugye, mi amor. Amiket műveltünk már régen túljutottak a barátság és egy felszínes kapcsolat szintjén. Mindent nekiadtam. A szexi rocksztárt és a romantikus latin szeretőt is. Még soha, senki nem látott ennyit belőlem, mint ő. És ez így tökéletes. Muszáj lopnom magamnak halvány ajkai ízéből, mielőtt nekilátok az enchiladanak.

Időnként felpillantok a főzésből, csak hogy gyönyörködhessek a félig lehunyt szemekkel pihenő, mosolygó szeretőmben. Most ért el a kapcsolatunk arra a pontra, ahol eddig is lennie kellett volna. Ezt a békés feltöltődést csesztük el, mikor egymás nélkül próbáltunk erőt gyűjteni az újabb és újabb koncertekhez. Remélem most már érzi és érti, hogy miért viselem rosszul a titkolózást. Hogy miért annyira rohadtul nehéz távol tartanom magamat tőle. Hiányzik a zene, a pörgés, a bulik, de egy részem még hónapokig itt maradna Sirivel ebben a nyugalomban. Legalább addig, míg összekaparom magam a vallomása után. Szarban leszek, ha akkor sem fogok tudni rendesen aludni, mikor újraindul a turné. Rohadtul nem hiányzik, hogy hibázzak a koncerteken, életem végéig hallgathatnám a srácoktól. Én nem szoktam hibázni. Az Noah és Wy feladata. Siri más tészta. Ő úgy kibaszott tökéletes, ahogy van.

- Tetszik ez a pillanat, kicsit olyan, mintha otthon lennénk – elrévedő, nyugodt szavai az sötét gondolataimat is távolabb űzik, még egy mosolyt is sikerül előcsalniuk belőlem. Szóval ezen mereng ilyen széles, boldog mosollyal. Szóval otthon is ez lesz? Nem fogunk titkolózni a srácok előtt? A boldogság forró hullámai átcsapnak fejem felett. Sejtettem, de leginkább reméltem, hogy jól értelmeztem a hajón adott engedélyt. Szóval megkaptam a zöld utat. Kurvára hálás vagyok neked, mi amor. Majd értesíteni kell a sajtósunkat is, hogy adjanak ki valami közleményt, ami szépen megfogalmazza, hogy „igen együtt vagyunk, de kurvára hagyjon minket mindenki békén, nem nyilatkozunk róla”. – Kíváncsi leszek a hétköznapjainkra – meglepődne, ha tudná, hogy én hányszor gondolkodtam már ezen. Ezek szerint én voltam biztosabb benne, hogy együtt maradunk, de talán végre ő is elfogadta teljesen. Nem megyek sehová. Nem szabadul meg tőlem. Zsúfolt napjaink lesznek, mert az egyetem, a szociális életem és a próbák mellé őt is be kell illesztenem, de nem bánom. Majd valahogy kisakkozzuk, hogy ő akkor járjon a millió zenetanárhoz, mikor nekem is óráim vannak. Csak attól a csapnivaló dobtanártól szabaduljon meg. Tanulni pedig kifejezetten kellemes lehet, miközben mellettem írja az újabb és újabb dalokat. Előre imádom. Annyi mindent meg akarok mutatni neki. Annyi helyre el akarom vinni. Lehet idővel rám is un, de akkor majd magára zárja az ajtót. Abban úgyis profi.

- Elviszlek majd a lakásomra, oda elbújhatunk a többiek elől. Bemutatlak Samanthanak – előre látom, hogy az lesz a menedékünk, ha ráununk a srácok idegesítő fejére. Például ilyen főzőcskézésre nem sok esélyt látok a közös lakásban. Két dolog van, amire jönnek, mint cápa a vér szagára. A kaja és a zene. Szóval sokkal nagyobb nyugtunk lesz, ha időnként lelépünk. Még úgysem szántam rá magam, hogy Samanthat elköltöztessem, és nem ok nélkül vettem meg Sirinek azt a zongorát sem. Alig várom, hogy lássa. Látni akarom a döbbent örömöt az arcán.

- Így hívod a dobszerkódat vagy mi? – nem kéne ennyire gúnyolódni. Nem is tudom ki becézgeti az öreg, italfoltos zongoráját. De amúgy mellé lőtt, a dobszerkóm neve Larry. Ne kérdezze senki, részeg voltam, mikor elneveztem, de rajta ragadt. Szerencsére nem sokan tudnak róla, és még kevesebben használják.

- Nem, Samantha a kígyóm – néha elfelejtem, hogy Siri nem vett részt a legtöbb csapatépítő bulinkon, és sosem járt nálam, nem úgy, mint Wy. A másik két majom tud a háziállatomról, Noah meg is fenyegetett, hogy befalazza a közös teraszunkra nyíló ajtaját, ha egyszer oda merészelem hozni. Ez az egyik érv, ami a költözés mellett szól. Látom Sirin, hogy benne reked a szó a döbbenettől. Remélem nem találja ki, hogy ő is berezel egy ártalmatlan pikkelyes hidegvérűtől.

- Neked komolyan van egy kígyód? – a döbbenetet felváltja egy sunyi mosoly. Remek, most jön a beszólás. Ne fogd vissza magad, mi amor. – Most már tényleg gyanús vagy nekem. Már az elejétől fogva belém estél? – tudom jól, hogy a becenevére gondol, de benézte. Akkoriban inkább Samathara éreztem sértőnek, mint számára bóknak. Tényleg viszkettem attól a baromarcú, önimádó pöcstől, akinek mutatta magát.

- Aligha – azért nem kell magát ennyire nagyra tartania. Azt a srácot, szívesen vízbe fojtottam volna. Kevés ember irritált úgy életemben, mint ő akkor. De én mindig kibaszott szexi és ellenállhatatlan voltam. – Egyesekkel ellentétben – talált, süllyedt. Elégedett vigyorral figyelem a fintort, ami eluralkodik arcán. Imádom, hogy már akkor is imádott. És hálás vagyok, amiért kitartott, és nem tudott kiverni a fejéből. Sosem találtam volna rá a másik felemre. A másik felemre, aki érett felnőtt módjára éppen a nyelvét nyújtogatja frappáns válasz hiányában. Nevetve iszom magamba a groteszk látványt, mielőtt kezeimet megtörölve lépnék elé.

A hangulat azonnal megváltozik, mikor megérzi közelségemet. Szemei hatalmasra nyílnak, tekintete széles vigyoromra rebben, mielőtt még túl közel hajolnék. Utána nem tud már mást nézni, csak a szemeimet. A szemeimet, amik majdnem olyan gyönyörűek, mint az övé. Már nem is vagy olyan nagyszájú, mi amor?

- Most nyújtsd ki – rengeteg feladatot tudok adni a nyelvének, ha ennyire használni szeretné. Választhat a rohadtul arcpirító, és a közepesen megbotránkoztató csomag közül.

- Már nem merem – ahh basszus. Esküszöm pocsolyává fogok olvadni a végtelen cukiságtól, ami árad belőle. Ebben a pillanatban annyira ártatlan és csodálatos. Hogy lehet ez a srác ugyanaz, aki bőrgatyában ugrálva énekli az évtized legjobb rockszámait a színpadon? Kibaszottul megőrjít ezzel a kettősséggel. Annyira imádom.

- Tényleg felszabadultabb vagy – jól áll neki, hogy nem görcsöl és aggodalmaskodik. apró puszit nyomok a karcsú ujjakra, amik eltakarják előlem ajkait. Megteszi. Ezek az ujjak is képesek legalább olyan csodás dolgokra, mint az ajkai. Meg sem próbálom elnyomni a bágyadt, szerelmes mosolyt, ami hatalmába kerít. Nem tudok ellenállni neki. Tehetsége van hozzá, hogy szexis, kétajtós szekrényeket tekerjen az ujja köré, és még csak nem is tud róla. Legalábbis remélem, hogy nincs tisztában teljesen vele, hogy miket művelhetne velem, mert akkor szarban vagyok.

Már húzódnék el, hogy visszatérjek a raguhoz, mikor megállít. Nem az arcomra simuló puha kezek, hanem a tekintetébe költöző komolyság. Úgy tűnik eddig tartott az önfeledt boldogság. Mit tettem, amivel megint elcsesztem?

- Viszont te nem. Ugye tudod, hogy ami téged bánt, az engem is? Én már elengedtem és elfogadtam a múltamat. Te el tudod, Axel? – a picsába. Nyelvemmel a piercingem belső részének ideges piszkálásába kezdek, de még nem fújok menekülőt. Pedig most szívesen átmennék Siribe, és elhagynám a szobát. Azt hittem sikerül jobban eltitkolnom a sok szarságot, ami a gondolataim közt kavarog, de átlát rajtam. Ebben ugyanúgy nem vagyok túl jó, mint a hazudozásban. Viszont van valami, amihez értek.

- Mikor növesztettél empátiát? – apró mosollyal próbálom oldani a torokszorító feszültséget. Eddig tagadta, hogy bárkivel együtt tudott volna érezni. Miért pont most kellett belejönnie? Simán elsétálhatott volna a karikás szemeim, és az üres tequilás üveg mellett. Kár, hogy azt a Sirit már maga mögött hagyta. Úgy tűnik a valódi pacsirtám figyelmes és törődő. Egyrészt imádom, másrészt rábasztam.

- Ne kezd terjeszteni, úgyis letagadom – mosolytalansága az én próbálkozásomat is elűzi. Komolyan erről akar beszélni? Ahelyett, hogy élvezni a békét, a nyugalmat és a felszabadultságot? Miért kell szabotálnia a saját boldogságát? A válasz egyszerűbb, mint gondoltam. Mert rólam van szó. Neki ugyanúgy én vagyok a legfontosabb, nekem ő. A felismerés okozta boldog elégedettséget tompítja a helyzet komolysága.

- Pedig jól áll a gondoskodó szerető szerepe – próbaképp egyik kezemet becsúsztatom a köntös alá, végig simítva combja puha, ruganyos bőrén. A tekintetét látva viszont inkább visszavonulót fújok. Még a végén a golyóimat kell tálalnom a szülinapi ebédjén. Ha már elcsábítani sem tudom, akkor nagyon elszánta magát. Csökönyös szamár.

- Megint terelni próbálsz – nincs harag vagy neheztelés a hangjában, de bárcsak inkább az lenne. Akkor én is felkaphatnám a vizet, egy dühös szexbe fulladó veszekedéssel napolhatnánk ezt a beszélgetést. Ennek a gyengéd gondoskodásnak és szeretnek viszont képtelen vagyok ellenállni. Beletörődő sóhajjal hunyom le szemeimet, és döntöm homlokomat az övének. A tenyerei melege az arcomon és forró légvételeinek simogatása ráébreszt, hogy mennyire rohadtul fáradt vagyok. Eddig próbáltam elnyomni a kimerültséget, a másnaposságot, az összes dühös gondolatot, de úgy tűnik hiába pörögtem, ő ezen is átlátott. Csak magammal szúrtam ki még jobban. Úgy érzem itt helyben el tudnék aludni, belesüllyedni a nyugalomba, amit Siri körül érzek. De tudom, hogy kamu az egész, és az agyam azonnal pörögni kezdene, amint megpróbálnám. Tegnap éjjel mér kitapasztaltam.

- Nem beszélhetnénk meg akkor, ha már visszamentünk Miamiba? – halkan mormogva teszem fel a kérdést, bár a válasz borítékolható. – Inkább élvezd a nyaralást, mi amor – felesleges elcseszni ilyesmivel a hangulatot. Jobb volt, amikor boldogan kacarászott, és a zenébe merülve futtatta ujjait a zongora billentyűin. Túl idilli volt az egész. Muszáj minden alkalommal egy botot dugnunk a saját küllőink közé. Kezei fentebb csúsznak arcomon, hogy ujjai vége tincseim közé érjen. Jól esik a lassú simogatás, ha macska lennék, tuti dorombolnék.

- Nem tudom élvezni, ha te közben szenvedsz – fanyar mosolyra húzódnak ajkaim, amit nem láthat. Hát persze. Az újonnan jött empátia. Jól esik a törődése, de átkozom magam, amiért megint elcseszek mindent. Ha nem pörögnék ennyire a múltján, vagy csak jobban el tudnám rejteni, annyival könnyebb lenne. De úgy tűnik a mi kapcsolatunkban soha semmi nem könnyű. Legszívesebben rávágnám, hogy téved és egyáltalán nincs semmi bajom, de még mindig utálom a hazugságokat. Sirinek pedig főleg nem fogok.

- Megoldom, Siri – valamit kitalálok. Nem akarom, hogy hibának érezze az őszinteségét, vagy megbánja, hogy megosztotta velem a múltját. Ha ő túlélte, én is feldolgozom majd valahogy.

- Minden este bedobsz egy teljes üveg tequilát? Igazán hatékony megoldásnak tűnik – tudtam, hogy ki kellett volna dobnom az üveget. Bár tippre így is rájött volna, mert reggel még erősen aznapos voltam. Valóban nem egy olyan megoldás, amit a májam túlságosan díjazna, de nincs jobb. Kell valami, ami eltereli a figyelmem. A zene, szex és a pia játszik, de itt nincs dob, Siri még messze nem áll készen egy feszültséglevezető menetre, szóval marad a hűtőben pihenő néhány üveg tequila, amit előrelátóan ide rendeltem. Egy mókás kis estére szántam őket, mikor kiélvezhetem az ittas Sirit, de lehet más szerepet fognak betölteni. – Mennyit aludtál az éjjel?

- Egy-két órát – kelletlen válaszom egy halk szisszenést csal elő ajkai közül. Ezek szerint valamennyivel többre tippelt. Még nem tudja, hogy meglepően kevés alvással is tökéletesen jól elvagyok. A bulizás és az egyetem megedzett. – Nem tudtam kiverni a fejemből, amit az az undorító féreg tett veled – ha már őszinteség, jobb, ha mindent tud. Úgyis addig nyúzna, míg meg nem kapja, amit akar. – Rosszul voltam attól, hogy mindezek után szabadon van, és úgy mosolyog a kamerának, mintha mi sem történt volna – még most is felfordul tőle a gyomrom. Korai lenne megbontani az egyik üveget így ebéd előtt? Valószínűleg. Pedig kurvára szükségem lenne valamire, ami elnyomja ezt a keserű ízt.

- Te kutattál utána? – a feltörő hányinger helyett próbálok Siri illatára, érintéseire és hangjára összpontosítani. Tulajdonképpen egész jól működik. Nem lehetek folyton beállva a piától, mert akkor nem leszek képes élvezni a vele töltött időt. Ergo csak akkor kezdhetek inni, ha ő végre elaludt. Ha eléggé lefárasztom előtte, tökéletes nyugalomban fogja tölteni az egész éjszakát.

- Meg kell ismernem az ellenséget – mindent tudni akartam arról a faszfejtől. A legnehezebb része az volt, hogy ne köpjem le a saját telefonom, amikor megláttam a vigyorát. És hogy ne törjem össze, mikor egy eltorzított külsejű, meggyötört gyerek Sirit láttam mellette.

- Nem hagyhatod, hogy berágja magát a fejedbe – találó hasonlat. Az a féreg beeszi magát a bőröd alá, és meg sem áll az agyad legmélyebb zugáig, ahonnan esélyed sincs kikaparni. Hogy tudott ezzel Siri ilyen sokáig együtt élni?

- Attól tartok, hogy ezzel már elkéstünk – ujjai megfeszülnek tincseim között, a simogatás abbamarad. Nem kell látnom az arcát ahhoz, hogy tudjam, megint harcol a démonjaival. Nem engedem, hogy visszazuhanjon a sötétbe. A boldog, megkönnyebbült Sirit akarom. A boldognál is boldogabbá akarom őt tenni. Elhúzódva nyitom ki szemeim, kissé hunyorogva a hirtelen jött fényben. Hát persze, hogy ott vannak a gondterhelt ráncok az arcán. Le akarom csókolni őket. Örökre. – Ne ostorozd magad, szívesen segítek cipelni minden borzalmat a múltadból – egyik csuklóját óvatosan körbefogva húzom tenyerét ajkaimra, hogy egy lomha csókot nyomhassak puha bőrére. – Nem vagy egyedül, mi amor. Elfogadtam, ami veled történt, és ezzel együtt szeretlek – halk szavaim beleolvadnak érzékeny tenyerébe, tekintetében lassan felenged a vékony, fagyos jégpáncél, amit a bűntudat okozott. Nem kell bánnia semmit. Boldog vagyok, hogy megtette, és ha visszatekerhetném az időt, akkor sem állítanám meg benne. Mert látom mennyit segített rajta. Látom milyen könnyed és boldog lett, hogy már nem kell egyedül cipelnie mindent.

- De elengedni is képes vagy? – ajkaimat tenyeréhez nyomva hunyom le ismét a szemeimet. Már az agyam is lassabban forog. Kezd kiütközni az alváshiány és az elfogyasztott alkoholmennyiség. De akkor sem fogok bealudni egy ennyire fontos beszélgetés közepén. Forgatom magamban a kérdést, keresem rá az elfogadható választ, de mindig ugyanoda lyukadok ki. Olyan szavakhoz, amik nem tetszenének neki, ezért nincs is erőm kimondani őket – Axel… - tudom, tudom bassza meg.

- Még egy darabig képtelen leszek rá – nem tudom mennyi álmatlan éjszaka, vagy hány üveg pia fog kelleni. Valószínűleg nem lesz olyan rossz, mint az első sokk, és keresni fogok már figyelemelterelést is, de biztos vagyok benne, hogy kurvára nem lesz egyszerű. Mondjuk Siri zongorázhatna nekem, főzés közben nem igazán gondoltam Russelre, csak a zenére, és a boldog emlékekre, amik hozzá tartoznak. Nem is rossz gondolat. Siri írhatna nekem altatódalokat. Biztos díjazná ezt a felvetést. – Azt akarom, hogy egy ablaktalan, apró cellában rohadjon a haláláig – sóhajtva préselem ki magamból a szavakat, és felegyenesedve lépek egyet hátra. Siri keze visszahullik az ölébe, tekintetében kifürkészhetetlenül mély érzelmek kavarognak.

- Ő egy gazdag politikus. Érinthetetlen – gyűlölöm ezt a beletörődést a hangjában. Ezt az elfogadást. Kurvára nem kéne elfogadnia az egészet. Nem normális, ami vele történt. Hogy tudja ennyire nyugodtan viselni?

- Lófaszt, senki sem az – ingerült szusszanással túrok hajamba. Mindenkinek van gyenge pontja. Még az olyan csúszós férgeknek is, mint a nevelőapja. Csak a megfelelő ember kell, aki ráakad ezekre, és tudja, hogyan használja fel.

- Akkor mondd csak, mit akarsz csinálni? – a cseppnyi kétkedő gúny a hangjában csak még jobban felidegesít. Nem rá vagyok dühös. Nem rajta kéne levezetnem, de sajnos boxzsákot elfelejtettem kérni az apartmanunkba. Talán jobban tenném, ha elmennék úszni. Mondjuk visszaúszhatnék Miamiba, hogy kicsináljam azt a köcsögöt. Az biztosan segítene megnyugodni és túllendülni rajta.

- Leginkább? Odamenni a házához, és laposra verni – a fintor alapján nem nagyon díjazza az ötletet. Pedig megtenném. Habozás nélkül. Bár valószínű, hogy egy testőr elkapna, mielőtt akár egyetlen ujjal is hozzá érhetnék. – De legalább ráállítani valakit, hogy kiderítsen róla mindent. Hogy előássa azt a sok mocskot, amiért rács mögé kerülhetne – ez a hűvösebb, jobban átgondolt megoldásom. Az üzlet világa megtanított minket rá, hogy néha muszáj ilyen eszközökhöz nyúlni. A jó ügy érdekében. Azok érdekében, akik számítanak nekünk. Harrison valószínűleg egy mesterkurzust kapott ebből, de az alapokat én is ismerem.

- Ez segítene, hogy kevésbé legyen fájdalmas a tudás? – a fintor lassan eltűnik, csak egy komoly, elgondolkodó pillantás marad a helyén. Sokkal idősebbnek tűnik a koránál, rózsaszín haj ide vagy oda. Egyáltalán nem egy húsz éves fiú tekintetével néz rám. Most egy túlélő mérlegelő pillantása időzik rajtam. Azé a srácé, aki mindent megtett a zenéért. Aki olyasmin ment keresztül, amin soha, senkinek nem lett volna szabad. Egyedül. Bárcsak hamarabb rátaláltam volna. Lassan bólintok. Nem tudom mennyi ideig tartana, de segítene már a tudat is, hogy valaki dolgozik az ügyön. Hogy van rá esély, hogy Russel megfizessen azért, amit tett. – Akkor csináld – elszánt biccentéssel csúszik le a pultról, és sétál elém. Mikor kerültem ennyire távol tőle?

- Tessék? – döbbenten figyelem lépteit, és a végtelenül komoly tekintetet, ami nem ereszti az enyémet. Tenyere szinte égeti mellkasomat.

- Kérj szívességeket, bérelj fel magánnyomozót, használd a Campbell varázserőt vagy amit csak akarsz – a fájdalmas csomó, ami eddig gyűlt mellkasomban, lassan oldódni kezd. Mintha szavai és érintései nyomán minden rendbe jönne. Jól érettem? Tudja egyáltalán, hogy mit vállal ezzel? Valószínű, hogy a legundorítóbb szégyenfolt Russel életén az, amit Sirivel tett. Ha tényleg sikerül bíróság elé vinni a dolgot, ha sikerül rábizonyítanunk mindent, akkor neki is vallomást kell tennie.

- Ugye tudod, hogy ez mivel járna? – kurvára nem lenne szabad erre kérnem. Nem akarom, hogy sajnálatból vállaljon ilyesmit. Ha nem elég biztos benne, akkor találok más megoldást. Túl fogok jutni rajta valahogy, nagyfiú vagyok.

- Az én életemet már elkúrta az az ember. A tiédet nem fogja – forró érzelmek tépik mellkasomat. Még levegőt venni is nehéz a szeretettől, amit iránta érzek. A hálától, ami szinte megfojt. Fogalma sincs, mennyit jelent ez nekem. Hogy megtenné értem. Hogy egyikünknek sem kell egyedül cipelnie a terhet. Kurvára ketten vagyunk. És kurvára segíteni fogunk egymásnak.  Az én pacsirtám erősebb és bátrabb mindenkinél. Arcomon érzem a gitározástól kissé megkeményedett ujjak gyöngéd, nedves érintését. Bassza meg. Magamhoz rántom karcsú testét, mellkasomhoz szorítom fejét, hogy biztosan hallja szívverésem. A heves lüktetést, ami csak neki szól. A szerelmet, amit soha senki sem kapott még meg tőlem. – Az egy könnycsepp volt – szavai szinte elvesznek a hangos dübörgés mellett, bőrömön érzem mosolyát. Remélem most elégedett magával. De nem hagyom, hogy győzzön.

- Hallgass. Csak képzelődtél – halk nevetése a legjobb gyógyír a ránk zuhant borús hangulatra. Mintha utat nyitna a kint tomboló forróságnak, ami így újra eljut hozzánk, elűzve a múlt fagyos ujjait. Igazából csak erre van szükségem. Csak rá van szükségem. Sirire. Egy boldog Sirire. – Annyira kibaszottul szeretlek – derekát átfogva emelem meg, ő pedig készségesem hezitálás nélkül fonja körém lábait, és kapaszkodik meg nyakamban. Helyes. Az ebéd várhat. Előbb egymáson kell segítenünk.

oOoOo

Elégedett, lusta vigyorral játszadozom a Siri nyakában lógó nyaklánccal, miközben ő keresztben, a fejét a hasamon pihentetve fekszik rajtam. Ebéd után újra befoglaltuk a baldachinos napágyat, és tippre már legalább egy órája itt sziesztázunk. Imádom ezeket a nyugodt pillanatokat, a kis beszélgetéseket, amik igazából semmiről sem szólnak, mégis mindent jelentenek. Meséltem neki az első főzési kísérleteimről, amik igen nagy kudarcba fulladtak, a csodálatos délutánról, mikor Vince és én majdnem felgyújtottuk a konyhát a nagy palacsinta torta tervünk érdekében. Pedig majdnem sikerült akkora tornyot készítenünk belőle, mint a kétéves Connor. Kár, hogy anya nem volt odáig a végeredménytől. Cserébe Siri is megosztott pár emléket. Emlékeket, amik boldoggá tették őt. Mindet imádtam. Órákig tudnám hallgatni, ahogyan ezeket meséli. Mindent meg akarok tudni róla, és bár előttünk az egész élet, kibaszott türelmetlen vagyok.

- Hogy halad az emésztés, alondra? Készen állsz egy kis mozgásra? – széles vigyorral támaszkodom fel könyökeimre, hogy rálássak pucér kis szeretőmre. Miután kihámoztam a köntösből, már meg sem próbálta visszavenni. Okos fiú, gyorsan tanul.

- Ez komoly? Valami frappánsabb szöveget is kitalálhatnál legközelebb. Esetleg egy kis romantikát vihettél volna bele – imádom az apró mosolyt, ami ajkain játszik, és azt a huncut kis fényt, ami tekintetében csillog. Annyira gyönyörű, hogy majdnem megváltoztatom az eredeti tervemet. Rohadtul nehéz neki ellenállni, de mégsem szeretkezhetünk egész nap. Kell néha egy kis szünet, hogy jobban tudja értékelni a következő menetet.

- Próbálj nem mindig a szexre gondolni, szégyentelen kis pacsirtám – duruzsolom elégedetten. Pont azt válaszolta, amit reméltem. Vigyorom csak még jobban kiszélesedik a halvány pír láttán, ami elönti arcát. Mielőtt visszavághatna, kicsúszok alóla, és nyújtózkodva kászálódóm fel a matracról. Kibaszott kényelmesek ezek az ágyak, nincs is ingerenciám a hálót használni.

- Mire készülsz? – gyanakodva ül föl, szemeit összehúzva méreget, mint aki a legrosszabbtól tart. Ártatlan kamumosolyom sem javít a helyzetemen, csak egy lesújtó pillantást kapok jutalmul. Nem kell ennyire bizalmatlannak lenni, mi amor. Sosem tennék veled olyat, amit nem szórakoztató. Legalább az egyikünknek.

Válasz nélkül nyúlok térdei és háta alá, könnyedén felkapva őt az ágyról. A váratlan mozdulattól egy halk, meglepett sikkantás szalad ki ajkain, de mire ellenkezni kezd, már félúton vagyunk az hullámok nyaldosta homokos parthoz. A másik előnye ennek az apartmannak a saját kis partszakasz, ami csak a miénk. nem kell fürdőruha, nincs társaság, és nyugodtan vergődhet a karjaimban, senki sem siet a megmentésére. Valójában nem is akarná.

Mikor az első hűvös hullámok elérik az ő pucér kis hátsóját is, az ellenkezés átcsap hangos nevetésbe. A legszebb hangba, ami létezik. Annyira szeretem őt. Nyakamba csimpaszkodva ismételgeti nevemet, de nincs félelem a hangjában. Nem fél, mert tudja, hogy sosem hagynám, hogy baja essen. Soha.

Soha nem szerettem a csendet. A belváros nyüzsgésében és zsúfolt bárokban felnőve soha nem volt alkalmam igazán közel kerülni hozzá, és mire lett volna lehetőségem egy csendesebb életre, addigra a zene kitöltötte a csend helyét. Most még gondolati síkon sem tudok a zenébe menekülni, a kétségbeesés teljesen kiürítette a fejemet, nem hagyott semmit, csak a halántékomon lüktető ér fájdalmas pulzálását. Még soha nem éreztem magamat ennyire üresnek. Hiba volt elmondani neki. Be fog következni az, amitől a legjobban rettegtem. Mintha órák óta ülnénk itt. Még soha nem volt ennyire félelmetes és fájdalmas a várakozás. Miért nem mondd semmit? Nem merek ránézni, pedig ki akarom olvasni az érzelmeit a jégkék szemek mélyéről.

- Tizennégy évesen ő… téged… – A szaggatott, erőtlen szavak az elsők, amit hosszas küzdelem árán sikerül kicsikarnia magából. Az ujjaim megszorulnak a nadrágom anyagán, amit feszülten gyűrögetek, hogy eltereljem valamivel a figyelmemet a tényről, hogy lehet, hogy épp elveszítem őt. Lehet, hogy már soha többé nem fogom látni azt a pillantását. Azt hittem, minél hamarabb esünk túl ezen, annál könnyebb lesz, de nehéz elképzelni, hogy ennél lehetett volna bármikor nehezebb. Szép csendben meg kellett volna várnom, hogy ráunjunk egymásra. Akkor könnyebb lett volna.

- Ez volt az ára az új életnek, amit tőle kaptam – ismételem meg a szavaimat azzal a sivár ürességgel, ami mindenemet felemészti. Megrezzenek, mikor Axel felkel a kanapéról, és lendületes léptekkel terem a minibárnál, miközben kusza, indulatos spanyol szavakat mormol. Nyilván egy szót sem értek belőlük, de a fél karomat rátenném, hogy káromkodás. Még mindig nem tudok rá nézni, csak a perifériám homályos szegletéből látom, ahogy meghúz egyet a minibárban talált üvegek közül.

Ez a reakciója? Most komolyan inni fog? Fogalmam sincs, hogy mit vártam, de biztosan nem ezt. Talán haragot, hogy elcsábítottam, miközben ilyen szörnyűségeket rejtegettem előle. Talán sajnálatot, együttérzést vagy legalább egy kis szánalmat. Annyira szeretem őt, hogy ha csak szánalomból marad mellettem ezután, azt is elfogadom. Ez az, ami tényleg szánalmassá tesz. Szükségem van rá.

- Nem. Kurvára nem. Ilyesmire csak gusztustalan aberrált férgek képesek. – A pulzusom mintha a föld alá zuhanna a gusztustalan szó hallatán. Hiába értem a szavaiból, hogy nem közvetlenül rólam beszél, az irracionális énem felülkerekedik rajtam, és akaratlanul is magamra veszem. Talán azért, mert a szívem mélyén tudom, hogy igaz. Tényleg gusztustalan vagyok. Évekig eladtam a testemet néhány zeneóráért, és a vágyott szabadságért. Mégis ki tesz ilyet? Visszasírom a kíméletes érzelemmentességet, mert szép lassan páni félelem kúszik a helyére. Tényleg el fog dobni. Bárcsak soha nem találkoztunk volna. Élhettem volna örökre abban a boldog tudatlanságban. A fülemben vadul dübörgő ér szédítő hangja elnyomja a következő szavait, már azt sem fogom fel, hogy nekem beszél vagy egy újabb spanyol dühöngéshullámba zuhan bele újra. Nem akarom hallani. Nem akarok itt lenni. El akarok bújni és sírni. Már végleg lehetetlennek tűnik ránézni, helyette összeszűkülő szemekkel, homályos pillantással bűvölöm az ujjaimat, hogy hagyják végre abba a remegést. – Miért nem szóltál róla az anyádnak? – Ez a kérdés nem tudom miként jut át a süket szorongásom falain, de átjut. A múltból visszaköszönő szégyenérzet és félelem újra helyet találnak a szívemben. Hogy mondod el egy hiú, önző nőnek, hogy lefeküdtél a férjével? Hogy mondod el neki úgy, hogy ő az anyád? Talán ha lett volna elég lélekjelenlétem ellenkezni, képes lettem volna elpanaszolni, hogy megerőszakolt, de így, hogy megtörtem a pillanat nyomása alatt, cipelnem kellett a némaság terhét is. Majdnem jobban féltem anyám dühétől, mint Russell éjszakai látogatásaitól. Szükségem volt legalább egy szövetségesre, és ezzel mindkettőjüket magamra haragítottam volna.

- Féltem, hogy mindent elveszítek – lehelem halkan. Mint később kiderült, amúgy is felesleges lett volna. Hiába reméltem gyermeteg naivitással, hogy ha tudná, közbelépne, nem így történt. – De szerintem tudta, hogy mi történik – vallom be nehéz szívvel. – Egyszerűen nem érdekelte. Vagy ő is úgy gondolta, hogy ezzel tartozok Russellnek. – Fogalmam sincs, hogy a legelején tudta e, de azt sajnos tudom, hogy a végére már igen. Szerettem volna elringatni magamat abban a kényelmes hitben, hogy nem így van, de ő maga rabolta el tőlem ezt az illúziót. Még a tiszta búcsút is túl kicsinyes volt megadni nekem. Russell soha nem mert felkeresni, miután megfenyegettem, hogy kitálalok a múltunkról. Híres rocksztárként még fűszer is lehetett volna a karrieremre egy tragikus háttérsztori, ő pedig mindent elveszített volna. Mikor rájött, mennyire befutott a banda a háta mögött, szép csendben elfogadta a vereséget, és fülét-farkát behúzva vonult ki az életemből. De anya, ő más tészta volt. Miután elköltöztem, egy ideig az anyai szeretetre hivatkozva hívogatott, de mikor látta, hogy nem vagyok vevő a látványos színjátékaira, kitálalt, hogy szerinte én tettem tönkre a házasságát azzal, hogy elcsábítottam a férjét, amíg egy fedél alatt éltünk. Így kellett megtudnom, hogy tudta. Így. Igazából ezen a ponton már inkább röhejesnek, mintsem szomorúnak láttam a dolgot. Azt hitte, hogy ha bűntudatot ébreszt bennem, akkor majd támogatom anyagilag, ha Russell véletlenül kidobja egy másik tinédzserfiúért, most hogy nem molesztálhat senkit otthon. Hatalmasat tévedett. Soha egy garast nem fog látni tőlem az a nő. Én már nem akartam semmit, csak megszabadulni a kolonctól, amivé a múltam vált. Igazából megérdemli egymást az a kettő.

- Nem tartozol neki semmivel, Siri. Sohasem tartoztál. – Axel meglepően lehiggadt szavai visszarángatnak a múlt újabb dühítő képsorai közül. Ha lesz még jövőnk, egyszer talán ezt is elmesélem neki. Tényleg szánalmas vagyok, hogy még mindig ebben reménykedek. Legalább Axel feszültségének az elcsitulásával párhuzamosan az én kezdeti, bénító kétségbeesésem is átalakul szívszorító belenyugvássá. Viszont most nincs igaza. Mindig tartozni fogok Russellnek, de azt most már elfogadtam, hogy még ez sem mentesíti őt a bűnei alól. Évekig éltem abban a hitben, hogy nem vett el tőlem többet, mint amennyit adott, de ez csak azért volt, mert nem fogtam fel igazán, hogy mit is tesz velem. Nem fogtam fel, hogy a testiségnek milyennek kellett volna lennie. Axel előtt fogalmam sem volt, hogy mennyi mindent rabolt el tőlem. Vajon mi lesz, ha tényleg szakítunk? Képtelen lennék visszazuhanni a régi életembe, de nem tudom elképzelni az új életemet nélküle. Csupán a gondolattól olyan érzésem van, mintha valaki felhasította volna a mellkasomat, és épp próbálná erenként kiszaggatni a szívemet a helyéről. – Senkinek sem tartozol. Mindent, amit elértél, magadnak köszönhetsz. A szorgalmadnak, a kitartásodnak, az elhivatottságodnak. – Nem. Az nem lehet. Soha nem lett volna lehetőségem idáig fejlődni a tanáraim nélkül. Senki nem válik rocksztárrá néhány bárzongoristától kapott lecke után. Persze, keményen dolgoztam, de a lehetőségek nélkül, amiket tőle kaptam, egy bárban dolgoznék épp keményen, felszolgálóként. Ezen nem változtat semmi, az sem, amit velem tett. Kurva nehéz valakit teljes szívvel gyűlölni és megvetni, úgy, hogy ennyi mindent köszönhetek neki. Akár kifizettem a tartozást a testemmel, akár nem. Nem is akarok ezen agyalni. Nem akarok logikát keresni benne, mert egész biztosan nem fogok találni. Fáj a fejem az egésztől. Sokkal jobb volt, amíg mindez mélyre volt temetve, és kulcsra zárva egy Soha ne nyisd ki feliratú fekete doboz mélyén. Lassan emelem fel a makacsul leszegett pillantásomat, mikor látom, hogy elém guggol. A szívem dübörgése szinte megfojt, mintha láthatatlan ujjak szorulnánk a torkomra. – Gusztustalan és megbocsájthatatlan, amit az a férfi tett veled. – Már másodszorra veszi az ajkaira a szívembe tőrt döfő szavacskát, de a pillantásában még mindig nem találom az undort, amitől a legjobban rettegtem. Nem értem. Fogalmam sincs, mi játszódik le benne emögött az erőltetett nyugalom mögött. Vajon végleg kiábrándult belőlem? Miért nem mondja végre ki a lényeget? – Undorodom még csak a gondolatától is, hogy… – Összeszorítom az ajkaimat az újabb elsziszegett spanyol kifejezések hallatán. Az eddig babráló ujjaim mozgása a pillanatba fagy, a szívem vad dübörgésével együtt. Undorodik? Undorodik. Ez a végső válasza?

A mellkasom ólomsúlyúvá válik a szívembe hasító fájdalomtól. Érzem a zokogás első rángásait fájdalmasan lassan felkúszni a mellkasomból a torkomba, szinte megfulladok tőlük. Legalább egy apró darabot meg akarok őrizni a méltóságomból, szóval jó lenne ezt az egészet emelt fővel, de minél gyorsabban lezárni. Utána lesz időm elvonulni sírni.

- Megértem, ha ezek után… – Minden egyes szó egy kínszenvedés, de a legborzasztóbb az egészben az, hogy tényleg megértem. Még csak hibáztatni sem tudom őt, pedig úgy sokkal könnyebb lenne elengedni.

- Ha ezek után jobban csodállak és szeretlek, mint valaha? – Ledermedek a felfoghatatlan szavak hallatán. Nem. Ezt nem mondhatta ki tényleg. Ezt nem gondolhatja így. Senki nem gondolná így a helyében. Biztosan félreértem, bár a szavak ennél nem is lehetnének egyértelműbbek. A remény alattomos lappangása felüti a fejét a mellkasomban, majdhogynem jobban fáj, mintha tényleg eldobott volna, mint egy használt rongyot. Mióta beleszerettem, titokban sokszor sóvárogtam utána, hogy megtudjon rólam mindent, és elfogadjon a múltammal együtt. Hogy ismerhessen kívül-belül, hogy ne kelljen mindig a szívem alatt hurcolni a titkolózás bűntudatát és a jövő kétségeit. Egy lehetetlen, elérhetetlen álomnak tűnt. Túlságosan fáj reménykedni benne, hogy valóra válhat, pedig a szemeimet mardosó könnyfátylakon átsejlő mosolya ezt sugallja. Azt, hogy még mindig, ezekkel a szörnyűségekkel együtt is szeret. Képtelen vagyok beleélni magamat a gondolatba, mindenem tiltakozik ellene. Ha utána kiderülne, hogy csak félreértem, darabokra hullanék.

- De amit velem tett… – suttogom halkan, megtörten. Hogy lenne képes szeretni valakit, akit így elcseszett a múltja? Valakit, aki túl sokat túl sokat áldozott fel önmagából?

- Az egy undorító beteg állattá teszi őt, téged pedig egy kibaszott erős túlélővé – jelenti ki ellentmondás nem tűrően, és képtelen vagyok tovább gyáván belebeszélni a szavaiba, hogy félreértem őket. Ezt nem lehet félreérteni. Ezt már nem. Axel nem vezetne az orromnál fogva, ha nem tudná elfogadni a múltamat. Nem tenne ilyet, ő őszintén elmondaná, nem köntörfalazna. Tényleg elhihetem, hogy még mindig szeret? Hogy elfogad így is? Nem bírom tovább távol tartani magamtól a remény megkönnyebbülést hozó, szívmelengető boldogságát. Forró, lassú könnycseppek rohannak végig az arcomon, szinte még ki sem szabadultak a börtönükből, már Axel gyengéd, óvó érintése követi az útjukat. – Egy fiúvá, akit rohadtul imádok, és csodálok. Te amo, mi amor. – Az érzelmek hevesen uralkodnak el rajtam, szinte lavinaként temetnek maguk alá, de ebbe a lavinába bármikor szívesen belefulladnék. Egyre több és több könnycsepp követi az elsőket. Szeret. Imád. Fogalma sincs, hogy én mennyire szeretem és imádom őt. Ha képes lennék hangokat formálni, és ha lennének megfelelő szavak arra, amit iránta érzek, elmondanám neki, de nincsenek. Ez az érzés túl sok, hogy egyszerű szavakba öntsem. Nem csak az iránta érzett szerelem és a kötődés, hanem a hála, és a tudat, hogy megmentett egy megnyomorított, szomorú élettől, és szépen lassan begyógyítja a szívemen ejtett sebeket, amiknek előtte a létezéséről sem tudtam. Megmentett a börtönből, amibe magamat zártam. Kínoz a szívszorító vágy, hogy valahogy elmondjam neki, mi mindent jelent számomra, de a pillantásában ott rejlik, hogy nincs rá szükség, mert pontosan tudja. Ezért is imádom őt. Mert tudja. Mindig tudja.

Nem tudom megállítani az ösztönös, lendületes mozdulatot, amivel a nyakába vetődök. Az sem érdekel, ha felborulunk, éreznem kell az ölelése melegét, a lélegzetvételeinek a gyengéd hullámzását a mellkasán, a lehelete simogatását a tincseim között. Éreznem kell, hogy mindezek után ő még mindig az enyém, pont úgy, ahogy én már örökre az övé leszek. A lélekemelő megkönnyebbülésem hangtalan, rázkódó zokogásként szakad fel a mellkasomból, de már ez sem zavar. Most nem zavar, ha látja a gyengeségemet, a kiszolgáltatottságomat, mert most már tényleg minden részem hozzá tartozik. Hirtelen nem is tűnik olyan vakmerőnek a meggondolatlan fogadalom, amit az első közös éjszakákon kényszerítettem ki belőle. Soha senki más nem érhet hozzám, csak ő. Mintha szavak nélkül próbálnám közvetíteni az érzéseimet, kisajátító ragaszkodással ölelem a lábaimmal és a karjaimmal is a testét. A mellkasát alig érem át, de úgy csimpaszkodok rajta, mintha az életem múlna rajta. A szíve gyors, erőteljes dübörgése furcsamód nyugalmat sugároz belém, hiába a vad ritmus, amit diktál. Annyira közel van, de még ez sem elég. Talán soha nem lesz elég. Talán a szerelem megkívánja, hogy egy kicsit mindig többet és többet akarjunk a másikból, elképzelhetetlenné téve, hogy egyszer elég legyen belőle. Halkan, meggyötörten sóhajtom a nevét két reszketeg lélegzetvétel között, és ő azonnal megérzi a bennem rejlő szükséget, a karjai megszorulnak a testem körül. A köztünk feszülő elegáns, ide nem illő ruhadarabok szinte bántják a bőrömet a tudattól, hogy épp a bőre is simulhatna hozzám helyettük.

- Itt vagyok, Siri – mormogja a fülembe a szavakat, amikre szükségem volt. Tudja. Mindig tudja. – Nem megyek sehová. – Halkan hüppögve nyelem le az ingét szétáztató könnycseppeket, mikor rádöbbenek, hogy életemben először, őszintén, teljes szívből elhiszem a szavait.

Azt, hogy nem megy sehová.

***

- Mikor láttad őt utoljára? – töri meg Axel halkan a csendet, amibe zártuk magunkat az elmúlt órákban. Mostanra alábbhagyott a remegésem, és elfogytak a megkönnyebbülés könnycseppjei is. A ránk telepedett meghitt nyugalom talán álomba ringatott volna, de Axel nyirkossá áztatott inge, amire a fejemet hajtom, nem éppen szolgál a legkényelmesebb párnaként. Tényleg bőgőmasina lettem mellette, de most rettenetesen jól estek ezek a könnyek. Évek óta nem éreztem magamat ennyire könnyűnek és szabadnak, mintha feloldoztak volna egy bűn alól, amit túl sok ideje rejtegetek a világ elől. Még mindig alig tudom felfogni, hogy valaki tudja a legsötétebb, legféltettebb titkomat. Tudja, és még mindig itt van mellettem.

- Aznap, mikor végleg leléptem otthonról, és New Yorkba költöztem – válaszolok egy leheletnyit megkésve. Túlságosan rám nyomta a bélyegét ez a nyomott, elpilledt hangulat. Lehet, hogy hozzáfűzném, hogy megfenyegettem, hogy kitálalok, ha keresni mer, de a hátamat cirógató ujjak langymeleg víz alá nyomják a tudatomat. Nem tudom, hogy lehet ennyire jó érzés az ő érintése, míg mindenki másétól kiráz a hideg. Lehunyt szemmel élvezem a gyengéd kényeztetést.

- Más platformon sem keresett? – Túlságosan belesüppedtem a simogatásába, szóval csak egy bágyadt fejrázással válaszolok. Russell túl gyáva ahhoz, hogy kockáztassa a lebukást, és én tényleg világgá kürtöltem volna a történetünket, ha zaklatni kezd a szabadulásom után. Az a férfi még ahhoz is túl gyáva volt, hogy felvállalja, hogy meleg. Sokat gondolkodtam rajta, miután elköltöztem otthonról, és mindig arra lyukadtam ki, hogy ő nem feltétlenül pedofil, egyszerűen csak világéletében elnyomta, hogy meleg, és mikor rádöbbent, hogy a vele egy fedél alatt élő fiú is az, már nem bírt tovább ellenállni a túl sok ideje megtagadott kísértésnek. Túl tökéletesek voltak a körülmények: egy meleg fiú, aki közel van, akit irányíthat, és akitől biztosan nem tudódik ki a beállítottsága a publikum felé. Ha pedofil lenne, nem várt volna tizennégy éves koromig, hogy rám másszon. Tizennégy évesen régen a nők már gyerekeket szültek, és senkinek nem rebbent egy szempillája sem. Persze ez nem változtat azon, hogy az akaratom ellenére, a szülői hatalmára támaszkodva kihasznált. Remélem, azóta megpukkad a makacs hetero színjátéktól, amibe kényszeríti magát. Meg is érdemli. – Ha bármikor újra fel akarja venni veled a kapcsolatot, azonnal szólj. – Egy apró, hálás mosoly árnyéka suhan át a mellkasába temetett arcomon. Világéletemben egyedül voltam, sejtésem sem volt róla, hogy ennyire jó érzés valakinek a megingathatatlan védelme alatt állni. Axel kezei óvón, védelmezőn szorulnak meg körülöttem, mintha ezzel az öleléssel megmenthetne nem csak minden jövőbeli veszélytől, de elfeledtethetné a múltbéli sérelmeket is. Egy kicsit talán így is van. Ha egy képpel kéne megfogalmaznom, hogy mi az a biztonság, lehet, hogy ez a kép lenne az. Axel karjaiba zárva lenni. – Ha a közeledbe jön, hozzád szól, vagy egyszerűen csak rád néz, kicsinálom. – A szívem elnehezedik a mellkasomban a szavak mögött rejlő, nehezen elfojtott indulatok hallatán, és ez ébreszt rá, hogy mikor elmondtam neki, és ő dühösen a minibárhoz csörtetett, akkor nem csak képzeltem, hanem tényleg ingerült volt. Én rettegve, a legrosszabbakat várva azt hittem, hogy rám dühös, mert félrevezettem, de ő mindvégig Russellre volt dühös. A múltamra és a szörnyűségekre, amiket átéltem. Végig félreértettem a testbeszédét.

- Azt hittem undorodni fogsz tőlem, ha megtudod, mit tettem – suttogom keserű bűntudattal. Szörnyű embernek érzem magamat, hogy megint képtelen voltam bízni benne. A lelkembe vésődött bizalmatlanság majdnem megakadályozta, hogy átlépjük az utolsó akadályt, ami még a kapcsolatunk útjába állt. Ha nem kényszeríti ki belőlem az igazságot a mai jelenet, képes lettem volna még napokig vagy akár hetekig ülni a féltve őrzött titkaimon, abban a hitben, hogy elveszítem őt miattuk. A kételyeim okozta múlhatatlan, fájdalmas bizonytalansággal a szívemben. Csak most, hogy végre szertefoszlott az érzés, jövök rá, hogy mennyire megviselt a tévképzet, hogy lopott időn vagyunk. A jövő hirtelen színesebbnek, izgalmasabbnak és boldogabbnak tűnik. A jövő mellette, vele.

- Te nem tettél semmit, Siri. Csak egy gyerek voltál. – Kicsit eltol magától, és a komoly, mélyre ható pillantása majdnem sikeresen elhiteti velem a szavait, de túl egyszerű lenne ebbe a kényelmes kifogásba menekülni. Sokszor próbáltam ráfogni a múltbéli gyengeségemet a gyermeki naivitásomra, hogy kicsit könnyítsek a szívemben hordozott bűntudaton, de sokkal érettebb tizennégy éves voltam, mint egy átlagos tinédzser. Bár abban igaza van Axelnek, hogy fogalmam sem volt, milyennek kéne lennie az egésznek egészséges körülmények közül. Hiába láttam megannyi pasiját anyámnak, soha nem láttam egyetlen boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatot sem közelről. Azt hittem, mindent tudok, pedig fogalmam sem volt semmiről. Nem tudtam, hogy egy ilyen varázslatos, intim, érzéki dolgot mocskolok be azzal, amit Russellel művelek. Anyám mellett felnőve abban a hitben voltam, hogy a szex is csak egy fegyver, mint a szépségünk és a hangunk, ezért így is használtam. Fegyverként. – Megmondtam, hogy bármit rejt is a múltad, nem tud elriasztani. – Elmosolyodok. Tényleg megmondta. Muszáj lesz megtanulnom bízni ebben a pasiban, mert újra és újra bebizonyítja, hogy hülyének fogom érezni magamat, ha nem teszem. Ha valaki, ő most már tényleg többszörösen kiérdemelte. A nagy tenyere meleg érintése szinte beborítja az egész arcomat, hosszút pislogva, boldogan simulok bele. Hihetetlen, hova jutottunk az első gyűlölködő, ellenséges farkasszemezésünk óta. Már akkor tudtam, hogy veszélyes. Azóta rájöttem, hogy sokkal veszélyesebb, mint először hittem. Nem fog nyugodni, amíg mindenemet meg nem kapja. Nem bánom. Mindent neki akarok adni. – Bár egy hulla kevésbé lett volna meglepő. – Pffff. Csak a gyilkos pillantásaim miatt mondja? Pedig általában imádják őket az emberek. Halk nevetéssel iszom magamba az óceánszemekben csillogó gyengéd, ragaszkodó szerelmet, és az ajkain felderengő mosolyt, ami nem éri el a szemeit. Most, hogy kezdek visszatérni az elmúlt napjaink boldog valóságába, veszem csak észre, hogy az ő nyúzottsága pontos mása az enyémnek. Hiányzik az örökös lendület a tekintetéből. Látszik, hogy az empátia soha nem volt az erősségem. Eddig eszembe sem jutott, hogy a híreim őt is megviselhetik. Hogy a teher, amit eddig egyedül cipeltem, azért lett könnyebb, mert egy része már az ő vállait nyomja. A félelem és a bűntudat lehet, hogy maga alá gyűrne ettől a gondolattól, de ez az a pillanat, mikor be kell bizonyítanom, hogy képes vagyok a fejlődésre, és a változatosság kedvéért bíznom kell benne. Bíznom kell a szerelmében és a döntésében, hogy segít nekem megküzdeni a múltam démonjaival, és abban is, hogy együtt képesek leszünk legyőzni őket, és feldolgozni a történteket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs bűntudatom, hogy belerángatom ebbe a harcba. Bárcsak valaki másba szeretett volna bele, és könnyebb, egyszerűbb élete lehetne. Ezt én sem gondolom komolyan. Nem adnám őt oda senki másnak, ráadásul Axelt ismerve ő nem vágyik se könnyűre, se egyszerűre. Ha így lenne, soha nem vetett volna szemet rám. – Ugye tudod, hogy én nem a szomszéd srác vagyok? Engem nem tud tönkre tenni, ha kiderül a kapcsolatunk. – Meglepetten pislogok a félelmeimet tűpontos szavakba öntő szerelmemre. A hüvelykujja puha érintése az ajkaimon a világ legcsodálatosabb érzése, de még ez sem tudja elvonni a figyelmemet arról, hogy milyen kibaszottul gyorsan összerakta a múltam kirakósának darabjait. Életemben először valaki kezd ismerni. Sőt, még ennél is több. Kiismerni. Meg kéne, hogy rémisszen, de egyszerűen imádom érte. Azzal kísért, hogy még többet és többet áruljak el neki. Semmis kis apróságokat, amiket egy átlagos ember elmesélne a párjának, de engem eddig megállított egy áthatolhatatlan vasfüggöny, ami mögé az egész csomagot bepakoltam. Most, hogy ismeri a legdurvább részeket, talán képes leszek mesélni a mindennapi kis apróságokról. Arról, hogy mennyire imádtam a zongoratanáromat, arról, hogy hogy ismerkedtem meg Wyattel, arról, hogy mennyire idegesített a kishúgom éjszakai üvöltése, de mégis számtalanszor eszembe jut a pufók kis feje. Idén kezdte az iskolát. Isabella Stark. Őszintén remélem, hogy jobb gyerekkora lesz, mint nekem volt.

- Tudom – suttogom halkan, alig mozgó ajkakkal. Félek, hogy ha megmozdítom őket, elijesztem az alsó ajkamon felejtett hüvelykujját, pedig imádom, hogy ott van. Már én is elfogadtam, hogy feleslegesen aggódom a kapcsolatunk felfedése miatt, csak a bennem rekedt paranoia okozza a késlekedést. Előbb-utóbb ezt is kénytelen leszek kigyomlálni, mint a titkaim megosztása okozta félelmet. Minden nap egyre könnyebbnek tűnik meghozni a döntést. El fog jönni az a nap, hogy már a rajongóim sem érdekelnek eléggé ahhoz, hogy tovább titkoljam a közös boldogságunkat, csak előbb látnom kell, hogy még mindig képes vagyok boldoggá tenni őt. Most nem tűnik boldognak. Most fáradtnak és gondterheltnek tűnik. Miattam. A múltam miatt, ami most már a közös, mocskos kis titkunk a világ előtt. Vajon önkéntelenül is szenvedésre ítéltem valakit, aki mindig őszinte és az ösztöneire hallgatva él? Utálja a kapcsolatunk körüli titkolózást, és én a nyakába aggattam egy sokkal sötétebb titkot is.

Remélem nem rontottam el mindent.

***

Aggodalmasan pislogok oldalra a napszemüvegem mögött, hogy újra szemügyre vegyem Axel gyűrött képét. Még egy fekete napszemcsit is felvett, pedig eddig úgy viselkedett, mintha legalább az egyiptomi napisten lenne, ember bőrbe bújtatva. Úgy vártam, hogy megtudjam, milyen lesz az első vele töltött szülinapom, de egy ilyen éjszaka után még az életkedvem is elment. Ránézésre neki is. Még a napszemüveg mögött is majdnem olyan undorral hunyorog a délelőtti napsugarak tolakodásától, mint én. A tegnapi nosztalgiázás megbosszulta önmagát, többször ébredtem kéretlen, hányingerkeltő emlékekre, mint az elmúlt két évben összesen. Kibaszott jó felvezetése az ember huszadik szülinapjának. Axel minden ébredésnél mellettem volt, és elfeledtette velem az álmaimat kísértő képeket. Általában csak félig-meddig tértem magamhoz, de még így is éreztem a végtelen törődést és gyengédséget az érintéseibe bújva. Bárcsak inkább teljesen felébresztett volna. Emlékezni akarok mindenre. Az összes érzelmes csókra, az összes vallomásra, a szelíd bókokra és az óvatos érintésekre. A lassú, szerelmes ringatózásra, amivel összesimította a testünket. Mintha a szeretkezéseink is csak az álmaimban történtek volna, annyira csodálatosak voltak. Az egyetlen dolog, ami fájdalmasan valóságossá tette őket, az a tequila egyre erősödő, orrfacsaró szaga volt. Nem kellett sok ész hozzá, hogy reggel levonjam a következtetést arról, hogy a drágalátos szerelmem egy szemhunyásnyit sem aludt az éjszaka. Az ágy mellett lévő üres tequilás üveg pedig megerősített abban, hogy nem csak az agyam fűzte hozzá az emlékeimhez az alkoholszagot. Beigazolódott a félelmem, Axelt tényleg kiborította a múltam. Elfogadja, de nem bírja elviselni. Fogalmam sincs, mit kéne tennem, hogy megkönnyítsem neki. Ennyit a pillanatnyi megkönnyebbülésről, a múltam árnyai sötétebbek és nyomasztóbbak, mint valaha. És most már őt is bántják. Hiba volt. Hatalmas hiba volt. Én már megtanultam élni ezzel a borzalommal, meg kellett volna tartanom magamnak. Ennyit a felhőtlen szülinapozásról is. Nem is tudom mit gondoltam azzal, hogy pont tegnap rántottam le a leplet a titkaimról. Lehet, hogy a szívem mélyén mindvégig arra vágytam, hogy ezt a napot már úgy tölthessem vele, hogy ismer. Önző vagyok? Lehet. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget készült erre az utazásra, és én már a nulladik napon elcseszem az egészet. A picsába.

„Itt vagyok, mi amor. Én vagyok.”

A kezeimet a mellkasom előtt összefonva szorítom őket magamhoz, hogy elrejtsem a borzongásomat. Szinte még mindig érzem a szavait a rémálmok verejtékétől nedves tarkómra lecsapódni. Szinte még mindig érzem, ahogy éles késként vágják át az elmémre ereszkedő, emlékek okozta pánikködöt. Már nem tudom megszámolni egy kezemen, hogy hányszor mentett meg önmagamtól.

Néma sóhajjal fordítom vissza a pillantásomat a homokos part felé, ami fájdalmasan vakítóan ragyog a délelőtti napsugarak zavaró fényében. Ez a rózsaszín napszemüveglencse kibaszott divatos, de majdnem annyit ér, mint halottnak a csók. Hátha a környezetváltozás visszazökkent minket az eddigi ritmusunkba. Hátha segít néhány napra hátrahagyni a sok felszínre hozott szarságot. A három idilli nap, amit eddig együtt töltöttünk most olyannak tűnik, mint egy meg sem történt látomás, egy álom, amiből felébresztett a múlt vissza-visszatérő keserűsége. Tényleg soha nem szabadulok.

Mikor megtorpanunk egy karcsú, szemet szúróan sok motorral ellátott csónak mellett, ledermedve mérem fel a lehetőségeimet. Visszamehetek a hotelszobába, ahol a tegnap éjszaka sötét rémálmai várnak, vagy felülhetek erre a vízjáró halálmasinára, és megfulladhatok az Atlanti óceánban. Boldog szülinapot, Siri. Inkább az óceán, legalább gondolhatok Axel szemeire, miközben egyre mélyebbre süllyedek a sötét habok között. Azért jó lett volna betölteni a huszonegyet is, hogy legalább egyetlen pohár whiskeyt elfogyaszthassak legálisan, mielőtt elkerülhetetlenül pokolra jutok.

- Ezt most nem mondod komolyan – dünnyögöm az orrom alá, nem tudom, hogy elég hangosan e, hogy meghallja. Az önelégült pillantása alapján igen. Már nem is sajnálom annyira a karikás szemei és az átvirrasztott éjszaka miatt. Előre kiérdemelte mindkettőt, mikor kitervelte ezt az ármánykodást.

- Nyugalom, nem én fogom vezetni. – Az első gondolatom az, hogy egy idegenre még kevesebb lelkesedéssel bízom rá az életemet, de hamar rájövök, hogy ha bérelt sofőrünk lesz, ő valószínűleg óvatosabb lesz annál, minthogy belefullasszon minket a mély vízbe. Tippre a banda többi tagja elég nagy pereket aggatna a cég nyakába, ha megfosztanák őket a frontembertől és a dobostól. A móló végén megjelenő, egyenruhás férfi valóban kicsit megbízhatóbbnak tűnik, mint az én vad, bevállalós, atlétás egyetemistám. Mondjuk az egyenruháját igazán kölcsönadhatná Axelnek egy órácskára.

- Szerencse, mert akkor biztosan nem szállnék fel rá – dühöngöm sértődötten. Főleg nem úgy, hogy idáig érzem a tequilát a leheletén. Ha elcsábítanám egy két perces csókra, lehet, hogy berúgnék tőle. Ideje elhessegetni a perverz töltetű vágyképeket a fejemből, főleg azokat, amikben az a fehér-sötétkék-arany kapitánykalap van rajta, és semmi más. Ha más férfi ruháját képzelem el, de Axelen, az nem minősül magcsalásnak, ugye? Mondanám, hogy egyszer megkérdezem tőle, de szerintem a más férfi szakasznál elveszíteném őt. Mi a fene van ma velem? Egész éjszaka szeretkeztünk, és mintha jobban vágynék rá, mint valaha. Talán a lelki felszabadulás és a hála miatt. Talán azért, mert csak félig voltam éber közben, és be akarok pótolni, minden apró kis részletet, ami kimaradt. Kicsit féltékeny vagyok önmagamra. Nem fair, hogy csak egy részére emlékszem. Idáig süllyedtem. Nemsokára még tovább is süllyedhetek, ha tényleg felborulunk ezzel a fránya ladikkal. Amúgy is, minek ennyi motor egyetlen hajóra? A legtöbb motorcsónak eggyel is tökéletesen szuperál. A másik öt hajó, amiről ellopták a motort, panaszkodni fog. Ez lenne a hajók forma egyes autója? Akkor tuti, hogy nem akarok beszállni. Nem is értem, miből gondolta Axel, hogy egy ilyen élményre vágyom a szülinapomon, mikor még a motorjára is mogorván ülök fel. Kín, kín, kín. Ezt ismételem magamban aközben is, miközben elszakítják tőlem a táskámat, hogy bepakolják a csomagtartóba. A táskát, amiben egy dossziéban ott van egy tucat félig megírt dal és egy csomó üres kottáspapír. Szomorú leszek, ha eláznak, bár a dalok szerencsére egytől egyig megvannak a fejemben is, szóval valódi veszteséget nem szenvednék. Mindegy, ha elsüllyedünk, ez lesz a legkisebb problémám. Megölöm Axelt, ha tényleg kipurcanunk a szülinapomon. Főleg úgy, hogy még nem nyertem egyetlen grammyt sem. Mi marad hátra belőlünk? Néhány befutott dal és másfél pörgős turné emléke. A banda, ami majdnem híres lett. Aztán ki tudja, lehet, hogy a tragikus halálunk felpezsdítené az ipart, az emberek imádják a drámát.

Mire feleszmélek a néma vergődésből, már egy széles vigyorú Axelt látok a hajó orrában, elegánsan felém nyújtott kézzel. Nem játszik igazságosan. A mai napon először látom ilyen felderültnek, a szívem heves, jóleső dübörgésbe kezd a régi boldogságunk visszaszerzésének a karnyújtásnyira lévő lehetőségétől. Általában le akarom vakarni az arcáról ezt a fajta vigyort, de most még ez is örömmel tölt el. Az biztos, hogy amíg egy ilyen járgányon ülünk, nem fogunk felesleges dolgokon agyalni. Vagy bármin. Azért még egy kicsit dühös vagyok rá, szóval nem fogadom el a segítő kezet, hanem felhúzott orral bemászok mellé egyedül, és leülök az egyik széles kanapészerű ülésre a hajó orrában. Arra, ami a legtávolabb van a hajó peremétől. Nem szokás az ilyen hajókon kötelezően mentőmellényt aggatni az utasokra? Vagy egy bizonyos összeg fölött a kényelem megelőzi a biztonságot? Kicsit morbid gondolat, hogy pont azt nyírjuk ki, aki a legtöbbet fizet.

Megrezzenek, mikor Axel olyan közel telepszik mellém, hogy a combunk külseje kis híján összesimul. A kezét felveti a kanapé háttámlájára, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne átölelni egy haverodat. Az utolsó csepp a pohárban a sapim alattomos elcsenése. Mi lesz a következő, egy ásításnak álcázott csók?

- Mit művelsz? – morgom ingerülten, miközben hátrasandítok a pilótafülkében készülődő alakokra. Nem figyelnek ránk, de mivel pont az orruk előtt ülünk, akaratlanul is látni fogják, hogy összebújva utazunk. Az a legdurvább, hogy nem is igazán zavarna, de muszáj valahova elvezetnem az idegességet, amit ez a hajó kelt bennem, és ez pont kapóra jön. Valószínűleg jobban szeretik a munkájukat, minthogy kikotyogják, amit itt látnak. Van egy olyan érzésem, hogy nem mi vagyunk a legérdekesebb páros, akik egy ilyen luxuscsónakban megfordulnak.

- Csak kényelmesen elhelyezkedek. – Persze. És ezt nem tudta úgy megtenni, hogy nem rabolja el a baseballsapkámat? Még az hiányzik, hogy napszúrást is kapjak. Szemforgatva rúgom meg a térdem oldalra billentésével, de nem csúszok messzebb tőle. Van egy olyan érzésem, hogy nem is olyan sokára örülni fogok a közelségének. Ez a meglepően bölcs gondolat alig néhány másodperc múlva be is igazolódik, mikor hangosan felbőgnek a hajóra aggatott motorok. A fenébe. A fenébe. Az ülésbe préselődve feszülök meg, mikor nekilendülünk, és az arcomba csap a kellemesen hűvös szél ereje. Az ujjaim azelőtt marnak Axel combjába, hogy megállíthatnám őket, a szívem szinte kiugrik a mellkasom szűk börtönéből. Ez most nem az a kellemes fajta izgatottság, mint mikor a fülembe súgja, hogy mennyire szeret. Ez most az a fajta izgatottság, amitől olyan érzésem van, mintha a csontjaim jéggé fagynának a testemben. Nem nekem való a sebesség. Most már biztos: mindketten rossz emberbe szerettünk bele. – Irány a Bahamák. Boldog születésnapot, szerelmem. – Az ajkai lágyan cirógatják meg a fülemet, miközben belesuttog, és a riadt szorongásomhoz kellemes fűszerként vegyül hozzá a legjobb-féle izgatottság a világon. Az, amit csak mellette tudok érezni. Eszembe juttatja, hogy ha néhány dologban nem is illünk össze, ezek az érzések mindent felülírnak. A szívem dobbanása, mikor végre angolul is hallhatom az ajkairól a kedvenc becézésemet, a lelkes pillangók szárnycsapkodása a gyomromban, mikor a szája a fülemhez simul, és a mellkasomban szétáradó boldogság csupán attól, hogy életemben először számít, hogy valaki felköszönt a szülinapomon. Még soha nem örültem ennyire ezeknek a szavaknak. Hirtelen nem is tudom kezeli a rám zúduló érzelmek émelyítően édes ízét, muszáj beletaposnom valahogy a pillanat varázsába.

- Miért érzem úgy, hogy egy vagyont költöttél erre az útra? – dünnyögöm mélységes zavarodottsággal, még mindig Axelbe markolva kapaszkodó gyanánt. Remélem azért nem hagyok rajta lila foltokat. Ha pedig mégis, kicsit megérdemli. Miket beszélek? Nem is ezeket a szavakat akartam kimondani. Meg akartam köszönni. El akartam mondani neki, hogy mennyit jelentettek számomra az elmúlt napjaink, és az, hogy ennyi mindennel készült a szülinapomra. Nem akarok se panaszkodni, se veszekedni vele, de képtelen vagyok normális emberként kezelni ezt a helyzetet. Fogalmam sincs, milyen szavakkal lehet megköszönni mindazt, amit értem tett. Léteznek egyáltalán a megfelelő szavak ehhez? Főleg ilyen stresszhelyzetben, idegen emberek előtt, egy száguldó, ijesztő hajó fedélzetén. Itt ennyire futotta.

- Nem hallak – kiáltja túl a motorokat Axel széles, álszent vigyorral, miközben feltolja a napszemüvegét a homlokán át a feje tetejére, ezzel hátrasöpörve néhány vadul lobogó tincset, amiket kiszabadított a menetszél a szoros kontyból. Az ujjaim bizseregnek, hogy átvehessék a hajpántként szolgáló napszemüveg helyét a hófehér szálak között.

Nem hall? Kevesebbet kellett volna veretni a dobszerkót zajvédő nélkül. Talán el is hinném, ha nem látnám a pillantásában csillanó komisz, játékos fényt. Kár, hogy irritáció helyett inkább elolvadok tőle. Végre. Ha ez az istenverte száguldás kell ahhoz, hogy így tudjon nézni a mai éjszakánk után, akkor a kedvéért még ezt is elviselem. Kicsit feljebb ficánkolok az ülésben, hogy én is a füléhez tudjak hajolni. Nem adom meg neki a lehetőséget még egy „nem hallom” visszavágásra.

- Pocsékul hazudsz – jelentem ki félhangosan, de a mosolyom felülkerekedik rajtam. A pillantásom elidőzik az ajka töretlenül felfelé görbülő ívén. Imádom a mosolyát. Annyira féltem, hogy elveszítettem egy időre, de ez az utazás talán jó alkalom lesz, hogy végleg visszaszerezzem. Meg kell mutatnom neki, hogy én már képes voltam elengedni a múltamat, szóval felesleges neki belezuhanni ugyanabba a csapdába, amiben én évekig dekkoltam.

- Nem tudom miről beszélsz – ő is kicsit jobban felém fordul, a mozdulattól az orrunk vészes közelségbe kerül. Ha nem süvítene körülöttünk a tengeri levegő, érezném a leheletén a tegnapi tequila nyomait, de nem zavarna, mert hozzávegyülne az ő finom, otthont idéző illata is. Hogy vált néhány hét alatt ő az otthonommá? Csak egy icipici távolságot kéne átszakítanom, hogy kiderítsem, az ízében is érezni e az alkoholt, de képtelen vagyok megtenni, ő pedig túl figyelmes, hogy megtegye. Hiába a személyzet fizetett diszkréciója, Axel nem fog olyat tenni előttük, amiről tudja, hogy nekem nem kényelmes. Túlságosan kibaszottul tökéletes hozzá. Annyira szeretem.

- Köszönöm, Axel. – Hirtelen meghökkentően egyszerű kimondani a szót, amibe az előbb beletört a bicskám. Ez a köszönöm most nem csak a szülinapi ajándékoknak vagy a köszöntésnek szól, hanem annak, hogy már-már nyálas végletekig támogat minden hülyeségemben, legyen az ok nélküli titkolózás vagy pánikszerű kirohanás egy sznob vendéglőből. Ő mindig ott van, mint egy megrendíthetetlen, kidönthetetlen tartóoszlop egy omladozó ház közepén. – De a legjobb ajándékot már tegnap megkaptam tőled. – Nem hiszem, hogy létezik jobb ajándék annál, mint hogy ilyen könnyű szívvel tölthetem el a huszadik szülinapomat. Azzal a tudattal, hogy az egyetlen fontos ember az életemben elfogadott mindenestül. Nem vagyok egyedül. Most már tényleg nem. Az egyetlen, ami beárnyékolja a hét ágra sütő napsugarak világát az az, hogy tudom, ezzel neki nehezítettem meg az életét. Nincs más út, muszáj lesz olyan kurvára boldoggá tennem cserébe, hogy kiegyensúlyozzuk ezt a visszaesést. Kár, hogy fogalmam sincs, mivel kéne kezdenem, általában ő az, aki boldoggá tesz engem, nem pedig fordítva. Én csak sodródok az árral, aminek ő adja az erejét és az irányát is. Hogy nem szúrta ki a szememet, hogy ennyire egyoldalú a kapcsolatunk? Ő sokkal többet ad nálam.

- Tudom, hogy jó vagyok, de nem kell a farkamat ajándéknak hívni – duruzsolja elvigyorodva, mintha a szíve mélyén megérezné, hogy én sem vágyom visszahozni a tegnapi melankolikus hangulatot a téma felidézésével. Persze ettől még ugyanúgy meglep a váratlanul perverz, arcon csapó válasz. Annyira, hogy néhány döbbent pillanat után hangos, önfeledt kacagás szakad fel a mellkasomból. Az a fajta kacagás, amit akkor sem lehetne elnyomni, ha az ember akarná. Én nem akarom. Pfff. Ő maga az ajándék ezekkel a megjegyzésekkel. Egy túlságosan nagy csomagban érkezett, visszatéríthetetlen ajándék. Amúgy sem adnám vissza, megtartom örökre. Vajon ha elmondanám neki, hogy alig emlékszem a tegnap éjszakai, félálomban történt ajándékozásainkra, az mit tenne az önérzetével? Azt persze nem fűzném hozzá, hogy hiába homályosak a részletek, az élvezetben fürdőző, csodálatos összélmény bennem maradt még az álomvilágon túl is. Sőt, még a villámgyorsan elrepült reggelünkön túl is, és most alattomosan lappangó vágyakozásként gyűlik fel bennem.

Nem derül ki, hogy meg tudnék e alkotni egy méltó visszavágást, mert a hajó úgy dönt, hogy pont ebben a pillanatban ugrik egy hatalmasat egy nagyobb hullámon. A hatalmas lehet, hogy Siris túlzás, még a fenekünk sem emelkedik fel a bőrkanapéról, de a gyomrom mégis mintha bekrepált liftként száguldana felfelé a testemben, és ez elég, hogy frappáns válaszkeresés helyett egy ijedt sikkantással karoljam át Axel felém lévő bicepszét. A halántékomban lüktető, rémisztő mennyiségű adrenalin, és Axel gyengéd, védelmező mosolya furcsán izgalmas párost alkotnak. Már majdhogynem kellemesnek mondható.

- Ne aggódj, foglak – mormogja a vállához bújó homlokomra, és ez az a pont, mikor átbillen a mérleg nyelve. Az iránta érzett kötődés, bizalom és szívszorító szerelem végre sikeresen lenyomja a belém bélyegzett erkölcsi normákat, az indokolatlan feszélyezettségemet, a görcsös ellenállást valamivel szemben, ami túl természetes ahhoz, hogy ennél tovább megtagadjam. Már nem érdekel semmi és senki más, csak ő. Szemből az ölébe mászva simulok hozzá, és a nyakát átkarolva bújok el a kulcscsontja csábító mélyedésébe. Már a bőre illata elég, hogy forró nyugalom simítsa végig a testemet.

- Akkor fogj rendesen – dünnyögöm a bőrébe, miközben én is szorosan kapaszkodok a nyakába. Nem érdekel, hogy a hajó kéttagú személyzete valamennyire ránk lát, sőt még az sem, ha tudják, hogy kik vagyunk. Őszintén szólva azt is leszarom, ha elkotyogják néhány bulvárlapnak, mit láttak. Elegem van abból, hogy el kell titkolnom a legjobb dolgot, ami valaha történt velem. Többé nem akarom. Többé nem vehetnek el tőlünk egyetlen őszinte percet sem.

Axel kezei megszorulnak körülöttem, magam sem tudom, hogy azért, hogy eleget tegyen a morcos kérésemnek, vagy azért, mert boldog. Bárcsak a második lenne. Látni akarom az arcát, de túl kényelmes a nyaka forró mélyedésébe temetkezni.

- Segítek elvonni a figyelmedet – leheli a tincseim közé a menetszéltől alig hallható, érzéki ígéretet sugalló szavakat. A testem megborzong, mikor az egyik keze végigsimítja a gerincem vonalát. Nem tudok ellenállni a belőle áradó csábításnak, mintha átvenné felettem az uralmat. Lassan, kíváncsian emelem fel a fejemet, de nem távolodok el tőle, ezért az arcunk gyengéden végigsimítja egymást.

- Hogyan? – suttogom, miközben a szempilláim alól, közelről nézek fel a lefelé sandító óceánkék szemek izgató örvényeibe. Talán még soha nem merültem el ilyen közelről a tekintete mélységében. Ebben a lassú, várakozással teli szemkontaktusban van valami megfogalmazhatatlanul szexi, mintha kimondatlan szavak és eltervezett tettek tucatjait rejtené magában. Annyira közel van mindene mindenemhez, de nem szakítja meg az utolsó, leheletnyi távolságot az ajkaink között. Rám vár, és még soha semmiben nem voltam annyira biztos, mint abban, hogy nem fogok csalódást okozni neki. Már nem akarok menekülni. Az övé vagyok, és semmi szégyellnivaló nincs a szerelmünkben.

Az ajkaim ismerkedőn, engedélykérőn simulnak az övéire, de a jóleső puhasága azonnal magával ragad. Nem elég. A nyelvem izgatottan simítja végig az alsó ajkát, és ez az a mozdulat, ami elrabolja tőle az eddigi kitartó önfegyelmét és türelmét. Szép lassan átveszi az irányítást a lomha, gyengéd csók felett, de nem engedi, hogy a felszín alatt feltörő szenvedélyünk túlfűtse a mozdulatainkat. A nyelve puhán, forrón fedezi fel a szám belső, legérzékenyebb zugait, és én halk, hálás nyöszörgéssel próbálom viszonozni a jóleső kényeztetést. Fogalmam sincs, mennyi ideig becézgetjük, simogatjuk, cirógatjuk egymás ajkait, a külvilág megszűnik létezni, csak mi vagyunk, a kezeink óvatos felfedezőútja a másik hátán és vállain, és a nyelvünk mézédes tánca. Nem érezni rajta a tequilát. Nem érezni semmit, csak az ő ismerős, otthonos ízét. Az ízt, ami elkíséri minden létező kellemes emlékemet. Talán még soha nem volt ennyire jó egyik csókunk sem, de az is lehet, hogy csak jobban éhezem rá, mint máskor.

Én vagyok az, aki először átlépi a vékonyan húzódó határvonalat a szerelmes csók és a követelőző előjáték között. Éreznem kell, hogy olyan hatással volt rá is a csókunk, mint énrám. Hozzá kell dörgölőznöm, hogy tudjam, az érzéseim, a vágyaim tükre ott dübörög az ő szívében és az ő testében is. Nem sóvároghatok egyedül.

- Le kéne nyugodnunk, mi amor – szakítja meg az általam túlhevített csókot egy halkan ziháló kijelentéssel. A csípőmre kúszó hosszú, erős ujjak megállítják a testem öntudatlan ringatózását. Szinte fizikai fájdalmat okoz a tudat, hogy igaza van. Nem tudok leállni, és a pilótafülke pozíciója alapján ők amúgy sem látnak semmit abból, ami a háttámla szintje alatt történik. Mikor lettem olyan szégyentelen, hogy egyáltalán fontolóra veszek ilyen gondolatokat? Axel tényleg rossz hatással van rám. Rettenetesen rossz hatással. Vajon egy ilyen ajánlat elfeledtethetné vele a múltam fájdalmait és a szívét marcangoló haragot? Vajon boldoggá tenné?

- Vagy folytathatnánk – pihegem alig hallhatóan a nedvessé vált ajkaira. A szám alatti bőrfelület kellemesen bizsereg a piercingjei nyomaitól. Ezt a bizonytalan meghívást bezzeg azonnal meghallja, látom a pillantásában a felcsillanó vággyal vegyülő döbbenetet.

- Nem – jelenti ki váratlanul, az egyik keze birtokló gyengédséggel simul a lángoló arcbőrömre, mielőtt ellágyult mosollyal folytatná. A szívem fájdalmas megtorpan a mellkasomban a pillantásában rejlő érzelmek ólomsúlyától. – Senki más nem láthat téged úgy. – Most rajtam az érzéki döbbenet sora. A bőröm még forróbbá válik a szerelmes érintése alatt, a torkom összeszorul, ellehetetlenítve a légzést. Elgyengülve simítom az arcomat a tenyere oltalmába, és engedem, hogy a hüvelykujja elmorzsoljon egy apró könnycseppet az egyik szemem sarkából. A megkönnyebbülés váratlanul mossa el belőlem a buja vakmerőséget, és hálát adok az én figyelmes szeretőmnek, hogy helyettem is őrzi az elveimet, mikor a megfelelési kényszerem felülemelkedik rajtam. Túlságosan rágörcsöltem arra, hogy felvidítsam, és egy pillanatra elfelejtettem önmagam lenni. Vajon ezt érezte meg, vagy tényleg nem engedné, hogy akár véletlenül is meglásson valaki szex közben? Mikor az öltözőfülkében csináltuk, egy cseppet sem zavarta, hogy meghallhatnak, annyira más lenne az, ha megláthatnak? Lehet, hogy tényleg értem mondott nemet. Megint legyőzött. Én akarom boldoggá tenni őt, és ő lopja még mélyebbre magát a szívemben. Nem tudok küzdeni ellene.

- Annyira szeretlek Axel. – A nyakába borulva rejtőzök el újra az idegen pillantások elől, hogy senki ne láthassa az érzelmeket, amik csak neki szólnak. A karjai ismét megszorulnak körülöttem, a testünk összesimulásában érzem, hogy egyelőre az ő merevedése sem fogadta el a döntésünket. Imádom érezni a keménységét, még akkor is, ha jelenleg semmit nem kezdhetek vele.

- Én is téged – dörmögi a hajamba. – Viszont előre szólok, hogy mikor megérkezünk, az első vízszintes felületen leteperlek. – A bőrébe kuncogva bólintok. Azt hiszem, ez a feltétel teljes mértékben elfogadható. Végre visszakaptam egy darabot a heves, domináns szeretőmből, akit egy pillanatra túlságosan ellágyítottak a múltam sérelmei. Akármilyen luxusszállás is vár ránk, semmi nem lehet érdekesebb nála. Alig várom, hogy ott legyünk végre. Már nem kifejezetten zavar a menetszél vagy a hajó sebes száguldása, most már csak az idő zavar, amit ruhában, nem eggyé olvadva kell eltöltenünk.

- Megszerezhetnéd hozzá a kapitány kalapját – vigyorgom a nyaka bőrébe, és érzem a hajamba temetkező arcán elterülő mosolyt. Ha ez lehetséges, a kezei egy kicsit talán még szorosabban fonódnak körém.

- Hogy vagy ennyire kibaszottul tökéletes? – Újra nevetnem kell. Hogy én lennék tökéletes? Szerintem kurvára ő az. Imádom őt. Imádok vele minden napot, minden órát és percet. Imádom, mikor heves, mikor gyengéd és azt is, mikor játékos. A fenébe is, még azt is imádom, mikor seggfej és olyan dolgokra kényszerít amik kilométerekkel a komfortzónámon kívül esnek. Érte bármilyen messzire elzarándokolok. Bármennyire. A Holdra, de még a Napra is. Ha erre kérne, együtt égnénk el a sugarakban.

- Jó tanárom volt – lehelek egy hangtalan puszit a nyaka puha, érzékeny bőrébe, és magamba szívom az alig érezhető borzongását.

Nem tudom, hogy fogjuk kibírni a Bahamákig.

***

https://www.youtube.com/watch?v=H_3JiTfmuzg

Egy lassú mozdulattal simítom végig az ujjaimat az összes billentyűn búcsúzóul, majd lehajtom a zongora fedelét. Még képes lennék órákat játszani, de a szélben meglebbenő hófehér függönyök résein át ráláttam egy csábításra, ami életemben először jobban vonzz, mint a zene.

A homok, ami a fedett teraszunkat borítja, puha és selymes a lábujjaim alatt. Olyan ez a hely, mint egy látomás. Egy pillanatra hátrasandítok a vállaim fölött, a terasz mögött elterülő, napfényben úszó medencére, és mögötte a kristálytiszta, türkiz óceánra. Gyönyörű látkép, de most túl magasan jár a nap az égen, hogy kimerészkedjünk a sugarai alá. Illetve lefogadom, hogy az én kreol mexikóim simán megtenné, de engem sosem kérne ilyenre. Van nálam egy nagy flakon ötven faktoros naptej, de van az a napsütés, ami ellen az sem védi meg a sápadt porcelánbőrömet. Semmi kedvem rákként eltölteni a vakációnk maradék napjait. A pillantásom megakad a tükörsima vízfelszínű medencén lebegő hatalmas, rózsaszín flamingó úszógumin, és a medence mellett sorakozó, baldachinos leplekkel védett napágyakon. Az egész jelenet olyan cukormázasan tökéletes, mintha az egyik Kardashian insta sztorijából lopták volna. Remélem nem perelik be Axelt plágiumért.

Minden napágy érintetlennek tűnik, pedig a legszélsőn már beváltotta Axel a hajón tett ígéretét, és amint megérkeztünk, maga alá tepert a meglepően puha matracon. Csodálom, hogy nincs tele síkosító foltokkal. Lehet, hogy azóta a nap kellemesen kiszívta az anyagból a nyomokat. Az arcom felmelegszik az emléktől, ahogy gyengéden, a késő délelőtti napsugarak átszűrődő, izzasztó melegében, egy leírhatatlanul szexi kapitánykalappal a fején tesz a magáévá az első ágyon, amit találtunk. Úgy estünk egymásnak, mint két éhező egy darab húsnak. Nem tudtam, hogy lehet ilyen gyengéden ennyire állatiasan ösztönszerűnek lenni. Vajon képes lesz még valaha durvábban hozzám érni? Szeretem a gyengédségét, de imádtam az arcpirító kis játékait is. Az önelégült pillantását, mikor elérte, hogy apró darabokra hulljak, és bármit megtegyek érte. Vajon örökre elveszítettem ezt az oldalát? Hiányozna, de akkor is szeretni fogom.

A kezeimmel széthúzom a lusta táncot járó függönyöket, és átlépem a küszöböt, ami elválasztja a terasz homokszőnyegét a benti parkettától. A pillantásom azonnal megtalálja a személyt, akinek a puszta jelenléte elcsábított az imádott, tökéletesre hangolt, hófehér zongorám mellől. Ez hatalmas szó.

- Vivaldi? Nem éppen egy könnyed darab a tengerpartra. – Hát persze, hogy egyből jön a kötekedés. Örülhetne is, hogy egészen eddig zongoraszóra főzőcskézhetett. Ha nem lenne ennyire csábító a jelenléte, tovább is hallgathatta volna egy Juiliard felvételi nyertes játékát. Csak egy pillanatra lep meg, hogy felismerte az utolsó darabot, azonnal rájövök, hogy még mindig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy milyen éles eszet rejteget a csinos pofija és a tökéletes teste. Nem is beszélve a zenei tehetségéről, ami megközelíti az enyémet. Senki másról nem mondtam még hasonlót. Senkiről.

- Most miért? Direkt a nyarat játszottam – duruzsolom vigyorogva, miközben leplezetlen imádattal végigmustrálom a konyhában seggpucéran ténykedő alakját. Szégyentelen. Imádom. Bennem volt annyi gátlás, hogy magamra vegyem az egyik itt talált, földig érő, fehér, lenge selyemköntöst, miután lezuhanyoztunk. Csak egy szórakozott hümmögést kapok válaszul, láthatóan túlságosan lefoglalja a főzőcskézés. Mindjárt féltékeny leszek. Mikor mondta, hogy ő fog főzni, először örültem, hogy lesz időm zavartalanul zongorázni. Ki gondolta volna, hogy én török meg először. Ráérős léptekkel somfordálok én is a konyhába, és szemügyre veszem, ahogy Axel épp golyókat gyúr egy furcsa, barnás masszából. Már meg sem lepődök, biztos valami mexikói furcsaság. Nem tudom levakarni magamról a boldogság lágy mosolyát, mintha érkezéskor odaégették volna az arcomra. Ostoba voltam, mikor azt gondoltam, hogy mindegy milyen hotelszobában vagyunk kettesben napokig. Ez sokkal csodálatosabb bárminél. A szabadság érzése összevegyülve a kétszemélyes magányunkkal. Álom.

- Segítsek? Ne mondd el senkinek, de elég jól feltalálom magam a konyhában. – A szavaim közben egy könnyed ugrással felcsücsülök a pult egy eddig kihasználatlan részére, a lehető legközelebb Axel munkájához.

- Már meg sem lep – vigyorogja az orra alatt, de csak egy pillanatra sandít fel a golyó gyúrogatásból. Ő az egyetlen ember, aki ismeri eléggé a múltamat, hogy kikövetkeztethesse, hogy gyerek koromban rákényszerültem egy minimális főzőtehetség elsajátítására. – Nem kell segíteni, te csak pihenj. – Tipikus. Tudtam, hogy ez lesz a válasza, ezért is helyeztem kényelembe magamat már azelőtt, hogy kimondta volna. Egészen biztosan nem öntöm szavakba, hogy unatkozom. Én soha nem unatkozom. Évek óta egyedül létezek, rég megtanultam, hogyan töltsem ki minden létező percemet. Mégis most szívesebben unatkozom mellette, mint hogy bármi mást csináljak kicsit is távolabb. Őrület. És ez a mosoly még mindig az arcomra van ragadva. Kicsit ilyesmi érzés lehet beállva lenni. Legalábbis az alapján a néhány alkalom alapján, mikor Noaht és Wyt láttam füvezni.

- Olyan furcsán érzem magam – vallom be őszintén, miközben a pult mögötti falnak dőlök.

- Furcsán? – Egy újabb meggyúrt golyócska kerül a többi mellé, de most elnyerem a kíváncsi égkék pillantás átható figyelmét. Valószínűleg a ködös megfogalmazásnak hála, hiszen a furcsa kifejezés jelentése egészen széles skálán mozog. Szeretem, mikor így néz rám. Mintha én lennék a világa közepe, és körülöttem keringene minden más. Bárcsak szavakba lehetne önteni, hogy mennyit jelent számomra ez az érzés.

- Felszabadultan – pontosítok halkan. Mintha tényleg most tudatosult volna bennem az összetartozásunk komolysága. Most először vagyok képes elhinni, hogy ez a boldogság nem csak kölcsönben van, fájdalmasan bizonytalan, közeledő határidővel. – Mintha most először lennél tényleg az enyém.

- Pedig már régóta a tiéd vagyok, alondra. – A lassú, szexi félmosolya furcsa dolgokat művel a gyomrommal. Szándékosan csinálja ezt? Tudja egyáltalán, hogy ilyenkor mit tesz a szívemmel? Biztosan tudja a kis önelégült bestia. Elém lép, és egy futó szájra puszival pecsételi meg a szívemet tönkre tevő vallomását, de szerencsére nem nyúl hozzám a maszatos kezeivel. Igazán megmoshatná őket, és gyúrhatna engem az átkozott golyók helyett. Nem is vagyok éhes. Na jó, kezdek szánalmasan matrica lenni, egy ebéd elkészítését nincs az az isten, hogy ne bírjam ki nélküle.

Hosszú csend telepszik ránk, néhány percre mindketten elmerülünk a saját kis világunkban, mintha annyira természetes dolog lenne az együttlét, hogy nem kell azt kötelező beszélgetéssel vagy tevékenységekkel kitölteni. Mintha készen állnánk arra, hogy csak úgy éljünk, létezzünk egymás mellett. Ez hatalmas teljesítmény ahhoz képest, hogy az elmúlt napokon kívül hetekig csak lopott, titkos óráink voltak egymásra. Ha folytatódik a turné, minden máshogy lesz. Készen állok arra, hogy mindenki megtudja. Készen állok rá, hogy az egész kibaszott világot féltékennyé tegyem. Kiszélesedik a mosolyom gonoszkás ábrándozástól. Eddig féltem, hogy mit fognak szólni a rajongóink, most kicsit várom, hány összetört szív hullik majd a porba a hírtől, hogy valaki lecsapott Axelre.

- Tetszik ez a pillanat, kicsit olyan, mintha otthon lennénk – osztom meg vele a gondolataim egy részét. Régen soha nem elmélkedtem olyasmin, hogy milyen lesz a kapcsolatunk a turné után, max egy kis félelem volt bennem, hogy elhidegül tőlem, ha nem lát minden nap menő, népszerű rocksztárként a színpadon, hanem rádöbben az unalmas, antiszociális Siri ürességére. Már nincsenek ilyen érzéseim. Valahol a szívem mélyén tudom, hogy kibaszott jól fog menni a kapcsolatunk utána is. – Kíváncsi leszek a hétköznapjainkra. – Az ábrándozó mosolyom megfertőzi őt is.

- Elviszlek majd a lakásomra, oda elbújhatunk a többiek elől. Bemutatlak Samanthanak. – Tényleg, el is felejtettem, hogy neki van egy saját lakása is. Gazdag sznob gyerek. Igazából csodálom, hogy csak egy, azt hittem, minden kerületben tart egyet, hogy bármilyen buliból gyorsan hazajusson. A női név említésére enyhén gúnyosan felhúzom a szemöldökömet.

- Így hívod a dobszerkódat vagy mi? – Bár belegondolva nem épp a legokosabb dolog női nevet adni a dobodnak, amit utána agyon püfölsz napi rendszerességgel. Egyesek azt mondanák, hogy illetlen.

- Nem, Samantha a kígyóm. – Megakad a beszélgetés lendülete a meghökkenésemtől. Mi van? Ez most komoly? Alapból is, ki a fene tart egy kígyót házi állatnak. Utána pedig, ha van egy kibaszott kígyód, miért gúnyolsz egy gyűlölt személyt kígyónak. Először a tetkó, most meg ez. Túl sok a jel.

- Neked komolyan van egy kígyód? – kérdezek rá alattomosan kiszélesedő mosollyal. Egyre kevésbé tűnik bántónak a kezdeti becenév, amivel az idegeimre ment. – Most már tényleg gyanús vagy nekem. Már az elejétől fogva belém estél? – cukkolom vidáman.

- Aligha – pislog felém kihívóan, és sajnos elhiszem. Axel túlságosan kibaszottul őszinte, ha belém esett volna, akkor sokkal hamarabb megszerzett volna magának. – Egyesekkel ellentétben. – Rajta a sor, hogy gúnyos megjegyzéssel vigyorogjon felém, és mivel már bevallottam neki, hogy nekem ő a filmbe illően klisés, „szerelem első látásra” szitu volt, elég nehéz védekezni ellene. Az egyetlen védekezésem egy fintorgó, gyerekes nyelvnyújtás, amivel kiérdemlek egy hangos, szívmelengető nevetést. Szinte észre sem veszem, mikor mosott kezet, már előttem van, és megtámaszkodik a pulton, két oldalt a testem mellett. A szívem a torkomba költözik a közelségétől. Vigyorogva hajol az arcomba, a lehelete forrón csikizi a bőrömet.

- Most nyújtsd ki – követeli játékos szigorral, mintha egy szülő feddné meg a gyerekét egy pimaszságért. Az érzések, amiket bennem kelt a lapos, szexi nézése, nem is lehetnének távolabb egy gyerek-szülő kapcsolattól.

- Már nem merem – vigyorgom, miközben kezeim mögé bújtatom a számat, mintha odabentről is leharaphatná a nyelvemet. Fogalmam sincs mire készül, de nem tetszik a nézése. Illetve túlságosan tetszik. Imádom a közelségét. Imádom, hogy elszakítottam a főzés mellől. Imádok az övé lenni.

- Tényleg felszabadultabb vagy – leheli gyengéd mosollyal a számat elrejtő kézfejemre, majd egy puszit hint a bőrömre a lehelete forróságának a helyén. Megborzongok tőle. Többet akarok az ajkai puha érintéséből. Ez nem ér. Ha tudtam volna, hogy erre készül, engedtem volna, hogy a számra csinálja. Kérem a csókomat. Kicsit hátrébb hajol, de a mosolyában felsejlő kimerültség majdnem szíven üt, mintha nyom nélkül kitörölné az iménti vidám hangulatot.

Tényleg felszabadultabb vagyok. Annyira könnyű lélegezni, mint még soha. Mintha lebegnék a föld fölött, és nem is érné a talpam a talajt. De minél jobb a kedvem, annál nagyobb bűntudatot kelt bennem az, hogy az ő vállaira pakoltam át a terheket, amiket egyedül nekem kéne cipelni. Kicsit elkomolyodva, a derűs pillanat varázsát porrá zúzva csúsztatom a kezemet az arcára, kihasználva azt, hogy még mindig karnyújtásnyira van hozzám. Gyengéden tűrök a füle mögé egy kiszökött, hófehér tincsecskét.

- Viszont te nem. Ugye tudod, hogy ami téged bánt, az engem is? Én már elengedtem és elfogadtam a múltamat. Te el tudod, Axel? – Téved, ha azt hiszi, hogy nem látom a szemei alatt a sötét karikákat. Téved, ha azt hiszi, hogy nem éreztem az alkohol bódító szagát múlt éjszaka. Ismerem ezt az utat, túlságosan is. Bárcsak segíthetném őt fájdalommentesen végigsétálni rajta, de nem tudok segíteni, ha el sem árulja, hogy szenved.

Utálom a taxikat. Egyszerűen viszketek a tudattól, hogy nem én irányítom a kocsit. Idejét sem tudom, mikor ültem be utoljára egy ilyen borzalomba. Most is egyedül Siri miatt tettem, hogy méltón ünnepelhessünk, és eltüntethessünk pár italt az első normális randinkon. Imádom a kissé ittas Sirit, alig várom, hogy újra lássam. Kicsit aggódtam, hogy lemondja a vacsit, nála sosem lehet tudni, mikor üt be az antiszociális véna, de büszke vagyok rá, hogy kitartott. Ígérem nem fogja megbánni. A környék legjobb éttermét választottam, és nem kis összeget fizettem rá, hogy az egyik különtermet is megkapjuk. A Campbell névnek minden államban nagy hatalma van. Miután összerakták a kirakós darabjait, rögtön készségesebbek voltak velem azok a hiénák. Ismerem a fajtájukat, imádják a gazdag és lehetőleg híres embereket, valószínűleg ettől nő a farkuk. Valószínűleg nem sokat, mert megállás nélkül próbálnak kompenzálni.

A viszketés lassan megváltozik egy sokkal kellemesebb, lágyabb verzióra. Egy olyan kiadásra, amit Siri tekintete okoz rajtam. Sokkal jobb. Apró vigyoromat elfojtva fordulok felé, pedig megfogadtam, hogy az étteremig ellenállok. Nem akarom véletlen lebuktatni magunkat, de esélyes, hogy ha túlságosan elkap pacsirtám varázsa, akkor olyat teszek, ami még ennek a málé taxisofőrnek is gyanús lenne. Márpedig kurvára nehéz ellenállni Sirinek. Rohadt jól néz ki ingben és sportzakóban. Ezekben is. Most már meg mernék esküdni, hogy létezik az a paktum az ördöggel. Természetes módon senki sem lehet ennyire tökéletes mindenben. Egy darabig nem tűnik fel neki, hogy észrevettem a bámészkodását, így én is kiélvezem kicsit a pillanatot. A sapit szerencsére leváltotta egy halom ékszer, mintha ismét karácsonyra készülnénk. Persze csak a szemét forgatta erre a megjegyzésre, mert kurvára tudja, hogy így is megveszek érte. Az önbizalma mellett néha nehéz megmaradni, de pontosan ez az egyik legnagyobb vonzereje is. Mégis az egyetlen dolog, ami igazán érdekel azok közül, amiket magára aggatott, az inge alatt eltűnő nyaklánc. Még mindig kurvára nem hiszem el, hogy megvette ezeket. Szívem lomha dobbanással jelzi, hogy márpedig így van. Elég lenne, hogy valaki véletlen megpillantsa ezeket a köveket, és véget érne az ostoba titkolózás. Remélem minél hamarabb bekövetkezik majd a dolog.

Véget ér a mozizás, mikor tekintetünk találkozik. A felismerés halvány pírt csal az arcára, és már menekül is az ablak felé. Kár érte. Imádom mikor imád, nem kell szégyellenie. Nincs egyedül ezzel a világon. Ha akar, csatlakozhat is valamelyik fanklubomhoz, mint Connortól megtudtam, van egy pár, és elég népesek. Ki gondolta volna. Bár ő elmenekült, én még kiélvezem kicsit a látványt. A koncerteken már úgyis megszoktam, hogy csak hátulról bámulom. Alig várom, hogy visszatérjünk a szürke hétköznapokhoz, és vége elvihessem őt normális randikra. Olyanokra, amiket megérdemel. Titkolózás nélkül. Mintha csak biztosítani akarna róla, hogy nincs messze a pillanat, mikor végre mindenki orra alá dörgölhetjük a kapcsolatunkat, karcsú ujjai az enyémek közé csúsznak. Most meg sem próbálom elrejteni az elégedett mosolyt, amivel kezeinkre pillantok. Egy újabb apró lépés Siritől. Nem akarok telhetetlen baromnak tűnni, de most legszívesebben az ölembe húznám, és ott is tartanám egészen az étteremig. De az egy kibaszott nagy ugrás lenne a baba léptek helyett. Inkább visszafordulok az araszoló táj felé, és gyengéden megszorítom ujjait. Vettem a lapot, alondra.

Siri érintése egy fokkal elviselhetőbbé tette a csigalassú utat az étterem felé, mégis megkönnyebbült sóhajjal szállok ki a kocsiból. Remélem hazafelé már kisebb lesz a forgalom, vagy, egy bújósra részegedett Siri lesz a társam a hátsó ülésen. Ebben a két esetben tudom majd csak elviselni a tökölést. Mire kifizetem a taxist, az éttere menedzsere már a nyakamban liheg. Irritálóan széles, ragyogó mosollyal üdvözöl, betanult nyálas közhelyeket puffogtatva. Esküszöm ezeket tanulják valami kicseszett sznobképzőben. Szerencse, hogy van rutinom benne, hogyan nyaljak be nekik anélkül, hogy valóban komolyan gondolnám. Erősen kétlem, hogy minden vendéget ő fogadna személyesen, inkább csak az igazán pénzeseknek tartogatja magát. Vagy a bandánk rajongója, bár erre kevés esélyt látok. Főleg, mert Sirit le sem szarja. Mintha teljesen egyedül érkeztem volna. Vajon az arcom helyén is csak felstócolt bankjegyeket lát? Valószínűleg. Igazi keselyű. De a különtermünket nem akarom kockáztatni, így felveszem a tökéletes örökös álarcát. Na ezt tényleg tükör előtt gyakoroltuk a srácokkal. Nehéz volt leszokni a fintorgásról és szemforgatásról, mikor túl sok baromságot hallasz.

- Néhány perc türelmet kérnénk még, ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e az asztalukkal – kb csak egy giccses meghajlás hiányzik, mikor elsiet az épület belső részei felé. Nem bánnám, ha vissza sem jönne. Pedig vissza fog, valószínűleg a tulajjal. Előbb vagy utóbb a cirkuszi majmokat irányító porondmester is fel fog bukkanni.

Tekintetem azonnal megtalálja Sirit, aki elfoglalta magát a gyomorforgató bájolgás közben. Megértem, kurva idegesítő volt. Követem őt az előtérbe, ahol egy halom kép díszeleg a falon. Fel sem kell néznem, pontosan tudom, hogy mi ez. A trófeák. Színészek, politikusok, szupermodellek, és dúsgazdag üzletemberek. Gyűlölöm minden étteremnek ezt a részét. Hivalkodó faszság az egész. Még jó, hogy apa sosem ment bele egyetlen ilyen kép készítésébe sem. Ő nem akart valaki skalpja lenni. Ha valaki túl sokat nyomult, akkor nem is jártunk tovább az éttermébe. Ennyire egyszerű volt. Amúgy is jobban szerettük az egyszerű, családias helyeket.

Legszívesebben mögé lépve ölelném át karcsú alakját, de megemberelem magam. Még nem. Most még nem. Talán pár hét, esetleg hónapok, de eljön az én időm. Akkor majd megbotránkoztatunk minden gazdag seggfejt.

- Csak nem fel akarsz kerülni? Elintézhetem – ha már hozzá nem érhetek, marad a cukkolás. Valahogy fel kell hívnom magamra a figyelmét, idegesítő, hogy helyettem ostoba képeket bámul. Tényleg el tudnám neki intézni, de tippre Siri is az a típus, aki inkább kasztrálná magát egy tompa vajazókéssel, mint hogy felkerüljön egy ilyen falra. Én azért egy óriási, erotikus aktot kiakasztanék róla a lakásomban. Már éppen készülnék ezt a remek ötletet a fülébe suttogni, mikor végre kapcsolok. Nem reagált semmit. Nem szólt vissza, és még egy lenéző oldalpillantást sem kaptam. Mellkasom összeszorul a baljós jelektől. Bassza meg. Közelebb lépve már látom profilján a jeges merevséget. A feszültséget és a tekintetében sötétlő kétségbeesést, amivel az egyik képet bámulja. Riasztóan sápadt, tekintete hatalmasra tágult, akár egy riadt állatnak, és a levegőt is felszínesen veszi. Mintha morbid gyilkossági fotókat kellene nézegetnie. Mi az isten van megint? Kurvára nem tetszik ez a tekintet. Elakarom róla szakítani pillantását, de kezem még idejében hullik vissza testem mellé. Bassza meg. Nem érhetek hozzá, mert az túl gyanús lenne. Pedig végig akarok simítani a fagyott vonásokon, fel akarom őt olvasztani. Mert valami kurvára félrecsúszott. – Minden oké? – pontosan tudom, hogy nincs, de muszáj rákérdeznem, ha már semmi mást nem tehetek. Ha nem tudom kizökkenteni, le fogom szarni az egyezségünket. Nem fogok bambán álldogálni mellette, míg ilyen arccal bámul egy képet. A rohadt életbe már.

- Nem – erőtlen, kétségbeesett hangja csak még jobban kiakaszt. A picsába. Az aggodalom összeszorítja mellkasomat, jeges karmokkal kaparászik önuralmam törékeny falain. Ideges szusszanással hajolok közelebb a képhez, de okosabb nem leszek. Egy bájgúnár majom egy fiúval, akinek arcán tökéletes kamu mosoly uralkodik. Russel Stark. Nem rémlik, hogy valaha hallottam volna ezt a nevet. A fiú viszont valahogy ismerősnek tűnik. Összehúzott szemekkel hajolok közelebb a képhez, de mielőtt igazán megfigyelhetném a srác vonásait, az én srácom meglép. Mire utána nyúlok, már csak az üres levegőt sikerül megragadnom. A kurva életbe. Megígérte, hogy ezt nem csinálja többet. Az isten faszába már. Miért abból áll a kapcsolatunk nagy része, hogy őt kergetem és keresem?

A félelem maró savként égeti torkomat, hogy megint elveszítem szem elől. Elveszítem anélkül, hogy tudnám miért. De nem jutott messzire. A pánik ugyan elűzte mellőlem, de megállította abban, hogy elfusson. Térdeire támaszkodva, egyik kezében a sálját szorongatva görnyed előre a kora esti fülledt hőségben. Mintha nem kapna levegőt. Alig láthatóan ugyan, de reszket. A rohadt életbe. Mi az isten történik vele? Dühösnek kéne lenne, hogy újra menekül, de semmi sem jut át az aggodalmamon. Csak a kényszert érzem, hogy magamhoz öleljem, és megvédjem. Hogy távol tartsam az egész kurva világtól, ami fájdalmat okoz neki. Mikor összeszedi magát, elkapom csuklóját, mielőtt sietős léptei túl messze sodornák mellőlem. Nem. Most nem engedem, hogy egyedül birkózzon meg a dolgokkal, bármi is legyen a szörny, ami elől menekül.

- Siri – próbálom magamra felhívni a figyelmét, de a csillogó kékségeket még mindig a pánik uralja. Bassza meg. Mit látott odabent, ami ennyire kiborította? Felgyújtom ezt az egész kócerájt, ha valamit tettek itt vele korábban. – Megígérted, hogy nem futsz el többször – gyűlölöm így látni őt. És gyűlölöm, hogy nem engedi, hogy segítsek. Nem árulja el a múltja sötétebb részeit, amik kísértik őt, így akaratlanul is életre hívhatom bármelyiket egy ártatlan gesztussal. Aknamezőn sétálok, és nem tudom, mikor tépi le valamelyik a lábamat.

Nem tudom, hogy hangom, vagy érintésem segít-e, de lassan tisztul a tekintete. Már nem a végtelen pánikot látom, csak mély fájdalmat, félelmet és kétségbeesést. Olyan érzéseket, amiknek semmi keresnivalója ott. Amiket el akarok űzni, és meg is tenném, ha engedné. Ha nem akarna makacs idiótaként mindent egymaga megoldani. Néhány másodperc múlva már engem is felismer, zavar és értetlenség vegyül a korábbi érzelmek közé. Mintha nem is lenne benne biztos, hogy hogyan kerül ide. Az arcán végig gördülő könnycseppek az én bőrömet égetik. Futni fog, vagy segítséget kérni? Menekülni, vagy az oltalmamat keresni? Nála sosem lehet tudni. Ha kell, egész este követem őt tisztes távolból, míg szüksége nem lesz rám. Hajlandó lennék elengedni, de nem tudnám szem elől veszteni. Addig nem, míg ilyen állapotban van.

Néhány elviselhetetlenül hosszú pillanatig úgy tűnik eluralkodnak rajta a régi szokások, de Siri változik. A serpiente elkúszott volna egy kő alá, és belemart volna bárkibe, aki zargatni meri, de az én pacsirtám már más. Ő elfogadja a segítségemet. Megkönnyebbülten szorítom magamhoz reszkető testét, percek óta először véve valódi lélegzetet. A picsába. Ez közel volt. Tincsei közé csúsztatott ujjakkal tartom fejét, és takarom őt el a világ elől. Nem kell tudnia a létezéséről. Nem kell tudnia senkiről, rajtam kívül. Tönkre akarok tenni mindent, és mindenkit, aki ezt tette vele. Aki miatt ennyire reménytelenül suttogja a nevemet, aki miatt a könnyei áztatják el ingemet. Kétségbeesetten kapaszkodik belém, menedéket keresve szorít magához, és én megadom neki. Bármit megadnék neki. Kibaszottul bármit megtennék, hogy többé ne lássam őt ilyennek. Az ajtón kilépő menedzser ledermed, mikor megpillant minket, de én csak megrázom fejem. Dicséretére legyen mondva azonnal megérti, és távozik. Legalább a profizmusához nem fér kétség. A világ leszűkül kettőnkre. Nem izgatnak a járókelők, sem az étterem ablakán kileső alkalmazottak. Csak az ölelésemben némán könnyező pacsirta számít.

Nincs az az isten, hogy visszavigyem Sirit abba az épületbe. Valami kiborította odabent, és nem akarom, hogy újra átélje. Így is kurvára szarul érzem magam, amiért én okoztam ezt. Közvetve ugyan, de én vagyok az oka, hogy ide jutott. Másik helyet kellett volna választanom, vagy egyszerűen csak elmondani neki, hogy hová megyünk. De lehet nem is a hely az oka. Lehet, hogy az a kép. A teljesen mű kép valami gazdag baromról és a fiáról.

Russel Stark.

Mégis ki a faszom vagy?

oOoOo

Utálom a taxikat. És még elviselhetetlenebb, ha egy repedezett jégpáncél mögé rejtőző, üres tekintetű fiúval osztozol rajta. És nem ölelheted magadhoz, hogy vígaszt nyújts neki. Azon se lepődnék meg, ha egész Miami hallaná a fogcsikorgatásom, amivel próbálom visszafogni magam. Esküszöm minden erőmet bevetem, de így is éppen csak kibírom a pillanatig, mire végre becsukódik mögöttünk a lakosztály ajtaja. Kurvára nem kellett volna kitennünk innen a lábunkat. Maradni kellett volna a pucér hempergésnél, és annál, hogy csókokkal halmozom el testét, keresve a csikis pontokat, amivel előcsalhatom nevetését. Akkor nem romolhat el semmi, ha csak kettesben vagyunk egy szobában. Úgy tűnik a mi kapcsolatunk tényleg csak falak közt, elzárva tud életben maradni. Gyűlölöm ezt az egész szart. Csak azért fogom vissza irritált dühömet, mert Sirinek szüksége van rám. Nem akarom, hogy azt gondolja, őt hibáztatom. Máskülönben már tequilát innék, átkoznám magam és minden vallás összes istenét. Spanyolul és angolul felváltva.

- Sajnálom – még sosem láttam őt ennyire szar bőrben. Úgy álldogál a lámpa sápadt fényében, mint egy megtört báb. Nem szokott bocsánatot kérni. Nem szokott beesett vállakkal, fakó bőrrel, és élettelen, padlóra szegezett tekintettel állni előttem. Ő mindig tele van önbizalommal, idegesítően öntelt, és élettel teli. Akkor festett hasonlóan, mikor lemerültek az elemei a koncert után. De ez most mégis más. Nem tetszik. Rohadtul nem. Két lépéssel tüntetem el a köztünk lévő távolságot, és ölelem magamhoz szárnyaszegett pacsirtámat. Nem tudom mit kéne mondanom. Ritkán érzem ezt, de nem találom a szavakat. Nem kellene semmit sajnálnia, ha nem cseszem el az esténket. Olyan jól ment mindent. De persze szét kell csesződnie a nyugodt, boldog hetünknek. Miért is járna nekünk pár eseménytelen nap?

- Én is – illatát és bőrének ízét magamba szívva sóhajtok egy apró csókot a homlokára. Már az étteremnél is ezt kellett volna. Megérinteni őt, ahogy csak négy fal közt, titokban tehetem. Akkor talán nem került volna annyira rossz állapotba. Tekintete már nem olyan elveszett, mint korábban, de még mindig nem tetszik, amit benne látok. Miért kellett így elcsesznem mindent? Pedig csak egy meglepetést akartam. Boldoggá tenni őt végre. Erre tessék, elbasztam. Kellene az a használati utasítás hozzá, egy listával a helyekről és dolgokról, amiket kerülni kell. Akkor nem követnék el még egyszer ilyen hibát, és nem kéne egy utolsó seggfejnek éreznem magam.

- Axel, én… - valami megváltozik a tekintetében. Visszatér a pánik apró szikrája, és ugyanaz a tehetetlenség, amit én is érzek. Hangja megremeg, de mielőtt folytathatná, ajkaimmal vetek véget az el sem kezdődött magyarázatnak. Kurvára tudni akarom mi csesződött el ma, de nem így. Nem akkor, mikor ennyire fáj neki. Kényszerből és sajnálatból inkább bele se kezdjen. Nagy fiú vagyok, túlélem. Majd egy kis alkohol segít elnyomni az önutálatot. Azt akarom, hogy akkor mondja el, mikor jónak érzi. Mikor biztonságban érzi magát, és nem kell tartani egy újabb összeomlástól. Imádom, hogy miattam megtenné, de most az egyszer tarthatná magát a szokásához, hogy csak magára gondol.

Ajkai puhák, csókja tökéletes, mégsem hoz megnyugvást az íze. Nem elég ahhoz, hogy mindent a szőnyeg alá tudjunk söpörni.

- Nem kell elmondanod, ha még nem állsz készen. Szeretlek Siri – ez az egyetlen, ami számít. Ez az egyetlen, amit tudnia kell. Nem érdekel hányszor ütközünk falakba, nem érdekel hányszor esek pofára olyan dolgok miatt, amikről nem tudok, akkor is szeretni fogom. Még ha ennyire meg is lepik a szavaim. Tudok én jó fiú is lenni, nem csak követelőző seggfej, aminek igazán gyakran nevez. Tekintetemmel is próbálom ezt sugallani, mégis hamarosan ellép tőlem. Vagy a klíma pörög túlságosan, vagy az ő hiánya okozza ezt a hűvös, fagyos érzést a bőrömön. Még a zakóellenére is fázom. Próbálok rájönni mire készül, de túl sok minden történt ma ahhoz, hogy akár csak tippjeim legyenek. Már semmivel sem tud meglepni. Talán egy kis egyedüllét kell neki. Egy forró fürdő, hogy összeszedje magát. Talán az mindkettőnknek jót tenne.

Mégis, csak az egyik fotelig menekül. Apróra kuporodó alakja látványától fájdalom mar a mellkasomba. Egy pillanatra még az is megfordul a fejemben, hogy jobb lett volna, ha sosem találkozik velem, és örökre a tüskepáncél védelmében marad. Akkor nem sérülne ennyire. Megfogadtam, hogy én leszek az új védőpáncél, erre tessék. Kurva jól csinálom. Összeszorított ajkakkal ülök le a kanapéra, pont olyan közelségben maradva, hogy érezze a jelenlétem, de ne érezze a nyomást. Nem tudom kitalálni, hogy mit akar tenni, de talán ő sem. A tekintete messze jár, mintha elveszett volna egy szomorú ballada dallamai által kreált ösvényen. Talán ide kéne hoznom a gitárját? Az segítene neki? A zene eddig minden alkalommal megnyugtatta. Az ötlet nem tűnik rossznak, még sincs erőm felállni mellőle és itt hagyni őt egyetlen másodpercre is. Félek, hogy túl messze sodródna tőlem.

Percekig némán figyelem az arcán és tekintetén megjelenő tompa érzelmeket. Nem tetszik ahová tart a dolog. Nagyon nem. Tényleg nem akarom, hogy kényszernek érezze. Nem kell beszélnie a démonjairól. Még nem. Még tudok várni, ha nem áll készen. Már hajolnék hozzá, hogy ismét megállítsam a beszédben, de karomra simuló ujjai félbeszakítják a mozdulatom. Nem néz rám, üres tekintete még mindig térdeit fixírozza, érintése riasztóan hűvös, akárcsak az érzelemmentes hang, amin hosszú idő után végre megszólal.

- Tizenkét éves voltam, mikor ide költöztünk anyával az új férjéhez. Mint már tudod, a férj egy republikánus képviselő, szóval szépen letisztított mindkettőnket, hogy beleilljünk a konzervatív imidzsébe, és tudjunk tökéletes papás-mamás színjátékot előadni a médiának – tipikus faszfej. De erről már kifejtettem neki a véleményemet. Okkal gyűlölöm a fajtáját, és kicsit sem lep meg, hogy Siri sem volt oda egy ilyen baromért. A nyomorból kiemelt gyönyörű feleség, és tehetséges fiúgyermek. Isteni csoda. Áldás. Igazi kampányalap. Hánynom kell az ilyen nyomorultaktól. Az egyetlen, amiért hálás vagyok neki, hogy viszonylag normális életet adott Sirinek. Nem kellett bárokban kaját kunyerálnia, míg a lökött anyja sminkre meg ruhákra szórta a pénzt. – Nem igazán érdekelt, hogy le kell vágatnom a hajam, vagy hogy kontaktlencsét kell hordanom, mert cserébe életemben először tanulhattam zenét. Egészen jó csere volt – meg kellett változtatnia a külsejét? Mert egy kék szemű fiú nem volt túl republikánus ideológiához illő? Legszívesebben felhorkantanék ahogy próbálom elképzelni a fiatal Sirit rövidebb hajjal, ékszerek nélkül, barna szemmel, és… bassza meg. Ó, hogy az isten bassza meg. A felismerés fájdalmas erővel vág pofán. Ezért volt olyan kibaszott ismerős az a srác a képen. Az a srác Siri volt. Egy Siri, akit arra kényszerítettek, hogy más legyen. Ő pedig megtette. A zenéért. Az új életért. Nem volt választása. Visszavonom, semmiért sem vagyok hálás annak a faszfejnek. Felfordul a gyomrom annak a fájdalmasan mű mosolynak az emlékétől, amit a képen láttam. Siri nem volt boldog. Kurvára nem. – Mikor betöltöttem a tizennégyet, a szülinapomon lebuktam, hogy a fiúkhoz vonzódom. Semmi igazán érdekes nem történt, a szomszéd srác virágot hozott nekem, én pedig merészeltem örülni nekik. Képzelheted, hogy ez mennyire illett be a mostohaapám tökéletes család fantáziájába – ja, képzelem. Kár, hogy egy tinifiú érzelmeit nem lehet kontaktlencse mögé rejteni. Sosem gondoltam volna, de hálás vagyok annak a srácnak, mert boldoggá tette a fiatal Sirit. Bár a keserű él nem jelent sok jót. Nem hiszem, hogy valódikapcsolat lett a dologból. Ha most merészelne bárki virágot hozni neki, tuti kiherélném, de akkor még nem ismertem őt. Sajnos. Megbotránkoztathattuk volna a seggfej nevelőapját. – Persze dühös volt, de meglepő módon nem kaptam büntetést, maradtak a különórák és a magániskola is. Később tudtam meg, hogy a szomszéd családot tönkretette, a következő héten el is költöztek, de a bűntudaton kívül rám nézve még ez is enyhének mondható végkifejlet volt – mi a fasz? Azt hittem ilyesmiket csak a filmekben művelnek az agyament politikusok. Tönkre tenni egy családot azért, mert a fiúk udvarol a tiédnek? Milyen elcseszett megoldás ez? Ki az isten ennyire aberrált pöcs? Russel Stark. Tudtam, hogy gyűlölni fogom a pasit. Agyatlan rasszista, homofób gyökér. Csak úgy, mint a többi. Veszélyes, ha az ilyenek kezébe hatalom kerül. Ingert érzek rá, hogy megkeressem ezt a családot, és segítsek nekik, ha azóta sem jött egyenesbe az életük. Megérdemelnék. Aztán Siri nevelőapjának orra alá dörgölném a boldogságukat. Ő is megérdemelné. – Aztán egy héttel később meglátogatott éjszaka, és rám kényszerítette magát – megtántorodom ültömben. Hogy mi? Ezt rosszul hallottam. Biztosan rosszul értettem. Ez kurvára nem lehetséges. Ez nem lehet igaz. Ujjaim megrezzennek, ahogy hozzá akarnak érni Siri márvány merevségű gyönyörű arcához, de azzal mindent elrontanék. Nem. Ez kurvára nem lehet igaz. – Akkor lett világos, hogy ez az én büntetésem. Nem mertem nemet mondani neki, mert túlságosan féltem, hogy akkor elvesz mindent, amit eddig adott. Utána így éltünk négy évig egymás mellett. Fizetnem kellett az óráimért – nem. Nem, nem és nem. Kurvára nem. A rohadt életbe, ezt nem mondhatja komolyan. Képtelen vagyok megmozdulni. Képtelen vagyok bármit mondani, tekintetem a lassan mozgó, halvány ajkakra tapadnak. Hazugság minden szó. Annak kell lennie. Mégis pontosan tudom, hogy nem az. Ilyet nem találna ki. Minek tenné? Nem. De ez akkor sem lehet igaz. Bassza meg. – A mai napig néha úgy érzem, hogy minél sikeresebb a banda, annál többel tartozom neki, de képtelen vagyok elengedni a sikert, mert akkor értelmét veszti a sok áldozat. Az elmúlt két évben nem tudtam lemosni magamról az érzést, hogy még joga van hozzám, mintha a tőle kapott sikerrel megvett volna engem is – minden szava egy újabb jól célzott ütés a gyomorszájamba. Én… nem. Bassza meg. Hogy élhetett ilyen titokkal? Hogy élhette ezt túl egyáltalán? Hogy tehet bárki ilyet egy gyerekkel? Hogy képes épnek maradni ezután bárki? Hogyan volt képes erre Siri? Túlélte, de nem tud szabadulni. A múltja kísérti. Sok minden értelmet nyert. A bizalom hiánya, az érintések gyűlölete, a jeges tüskepáncél, ami mögé az érzelmeit rejtette. Ami mögé a valódi Sirit rejtette. Csak így tudott életben maradni. Csak így tudott egy kis szeletet megőrizni magából, miközben… miközben az a féreg… Epe gyűlik a torkomba, ujjaim fájdalmasan mélyednek combomba, de most szükségem van erre az érzésre, hogy elnyomjam a felszínre törő undort és dühödt. – Aztán jöttél te… - tudom, hogy a végére ért. Hangja megremeg, ahogy az érzelmek átjutnak a jeges falon, amit felhúzott maga köré, míg mesélt. A csend szinte fültépő. Nem bírom. De megszólalni sem tudok. Az érzelemmentes monológ újra és újra lejátszódik fejemben, mintha csak kínozni akarnának vele. De átélni nagyobb kín volt. Felidézni és elmesélni pedig egy újabb. Siri mégis megtette. Miattam. Bassza meg. Kibaszott erős ez a srác. Már csak nekem kéne elég erőssé válnom hozzá.

- Tizennégy évesen ő… téged… - képtelen vagyok kimondani. Képtelen vagyok még gondolni is rá, hogy egy ilyen aberrált barom hozzáért Sirihez. A gyerek Sirihez. Egy kissráchoz, aki csak a jobb életben reménykedett. Tudom, hogy jól értettem, mégis muszáj volt visszakérdeznem. Még akkor is, ha halk, feszült spanyol káromkodásba torkollott a dolog.

- Ez volt az ára az új életnek, amit tőle kaptam – már megint ez a jeges, érzelemmentes elhatárolódás. Nem bírom. Felpattanok a kanapéról, és néhány hosszú lépéssel a minibárhoz lépek. Egy újabb spanyol szitokáradat kíséretében nyitok ki egy üveg undorító vodkát, és húzom meg. Az alkohol maró íze sem segít elnyomni az undoromat.

- Nem. Kurvára nem – nem is igazán tudom, hogy Sirinek szólnak szavaim, vagy saját magamnak. Ez nem lehet ára semminek. Nem azért karolunk fel valakit, hogy ilyet kérjünk cserébe. Főleg nem egy gyerektől. Egy ártatlan fiútól. Hánynom kell. Komolyan hánynom kell. – Ilyesmire csak gusztustalan aberrált férgek képesek – újabb spanyol káromkodással húzom meg az üveget. Nem célom lerészegedni, de kell valami, ami elnyomja az epe ízét. Kurvára laposra akarom verni azt a férget. Letépni a farkát, és megetetni vele. Lenyomni a torkán, és ha szerencséje van, gyorsan megfullad tőle. – Kihasználni egy gyereket, aki nem tud ellenkezni – megbozongok a gondolattól, hogy bárki ilyesmire képes. Mennyire kell ehhez elcseszett beteg állatnak lenni? Hogy volt képes rá? És mindezek után teljesen normális életet élt, simán, őszinte mosollyal nézett bárki szemébe, és hangosan imádkozva térdepelt a templomban. Gusztustalan. Négy évig. Négy kibaszott évig. Tehát azon a képen… amikor az készült… Káromkodva húzom meg ismét az üveget. Ezért borult ki. Kurvára nem kellett volna odavinnem. Bassza meg. Elkínzott, dühös pillantásom visszasiklik az apró alakra, aki még mindig a fotelben kuporog. Remegő ujjai a nadrágja anyagával játszadoznak, tekintete pedig merev makacssággal ragaszkodik hozzá, hogy ezt nézze. Nem hajlandó rám nézni. – Miért nem szóltál róla az anyádnak? – ha tudta volna, biztosan nem hagyja annyiban. Egyetlen anya sem engedné, hogy ezt tegyék a gyerekével, akkor sem, ha olyan elcseszett, mint Sirié. Lehet, hogy a gyerekneveléshez nem értett, de ha tud róla, hogy a férje ezt teszi, biztosan elhagyja. Ezt senki sem tűrheti.

- Féltem, hogy mindent elveszítek – ezt értem. Ez egy gyerek gondolkodása, akinek sosem volt semmije. Aki zenét akart tanulni. De ő még nem tudott helyesen gondolkodni egy ilyen helyzetben. Ő nem látta mennyire undorító és helytelen, amit vele tesznek. Ezért vannak a szülők. Hogy vigyázzanak a gyerekükre. – De szerintem tudta, hogy mi történik – dermedten hallgatom a hűvös szavakat. Sejtem, hogy igaza lehet, de nem akarom elhinni. Nem. Kurvára nem. Az ilyesmit nehéz évekig titokban tartani, de ha tudott róla, miért nem lépett közbe? Fel akarom pofozni ezt a nőt. Megrázni és felelősségre vonni. Üvölteni vele. Üvölteni bárkivel. Most olyan kibaszottul jól esne. – Egyszerűen nem érdekelte. Vagy ő is úgy gondolta, hogy ezzel tartozok Russellnek – ezt jobb, ha el is felejti. Azonnal. A vodkát ledobom a kanapéra, mielőtt igazán megérezhetném az alkohol hatását. Még a végén olyan tennék, amit… nem. Kurvára nem bánnám meg, amit részegen tennék. De most Siri mellett van a helyem.

- Nem tartozol neki semmivel, Siri. Sohasem tartoztál – hajamba túrva próbálom lenyugtatni idegeimet, nem sok sikerrel. Az üveg után küldöm zakómat is, mert kezd elviselhetetlenül meleg lenni. – Senkinek sem tartozol. Mindent, amit elértél, magadnak köszönhetsz. A szorgalmadnak, a kitartásodnak, az elhivatottságodnak – visszalépek elé, és leguggolok, hogy legyen esélyem arcába nézni. Végre hajlandó az ujjai helyett az én arcomra pillantani. Végre újra csak az enyém a jégkék tekintetek figyelme. Csak ne lennének tele ennyi kétellyel és aggodalommal. Gyűlölöm ezt látni rajta. Akkor már inkább nézzen rám megvetően. Az utálata is jobb lenne ennél az elveszettségnél. – Gusztustalan és megbocsájthatatlan, amit az a férfi tett veled – próbálom visszafogni indulataimat, és a lehető legnyugodtabban beszélni. Már amennyire ebben a helyzetben képes vagyok. Ráérek akkor dühöngeni, ha Siri nem látja. Ha már elhitte, hogy nem haragszom rá, hogy nem érdekel ez a sötét folt a múltján, ugyanúgy szeretem. És kurvára el fogom intézni azt a férget, amiért ezt merte tenni vele. – Undorodom még csak a gondolatától is, hogy… - ismét spanyol szitkozódásba fullad a dolog. Képtelen vagyok kimondani. Már attól is, hogy csak rá gondolok, összeakarok törni valamit. Lehetőleg annak a nyomorultnak a csontjait.

- Megértem, ha ezek után… - küszködve ejti ki a halkszavakat, hangjában lemondás, tekintetében nyers fájdalom csillan. Nem. Ez eszedbe se jusson, alondra.

- Ha ezek után jobban csodállak és szeretlek, mint valaha? – szavába vágok, mielőtt baromságot mondhatna. Még egy gyenge kis mosolyt is sikerül magamra varázsolnom. Csak az ő kedvéért. Csak Siriért. Szemei hatalmasra nyílnak a döbbenettől. Az első könnycseppek előhírnökei már halvány, csillogó fátylat festenek a kékségekre. Dühömet lassan eltompítja a szeretet, amit iránta érzek. A levegő elnehezül körülöttünk, de most nem a feszültség miatt. Most az a rengeteg fullasztó érzelem az oka, ami mindkettőnket eláraszt. Ő elég erős volt, hogy túlélje azt a sok szart, én elég erős leszek, hogy elviseljem a múltját, és segítsek cipelni a súlyokat. Megígértem, hogy mellette maradok, talán már el is felejtette?

- De amit velem tett… - halkan formálja a szavakat, miközben az első könnycseppek útnak indulnak arcán.

- Az egy undorító beteg állattá teszi őt, téged pedig egy kibaszott erős túlélővé – gyengéd érintéssel törlök le néhány könnycseppet. Egyre könnyebb mosolyogni. Mert Sirinek erre van szüksége. Gondoskodni fogok erről a srácról. Soha, senki nem érhet hozzá többé rajtam kívül. Mindent meg fogok tenni, hogy kibaszottul boldoggá tegyem őt. El fogom érni, hogy megszabaduljon a szörnyetegtől, aki a nyomában van. Nem hagyom, hogy többé azt érezze bárkinek is tartozik. Soha többé nem kell látnia azt a fickót. Max a bíróságon, mikor örökéletére hűvösre kerül. – Egy fiúvá, akit rohadtul imádok, és csodálok. Te amo, mi amor – halkan elmormogott szavaim nyomán még több könnycsepp ered útnak. Végre látom a felismerést és elfogadást a tekintetében. Végre ott a mindent elsöprő megkönnyebbülés és szeretet. Mellkasom elnehezül, mosolyom elmélyül. Látod, nem is volt olyan nehéz, alondra.

Olyan hirtelen vetődik előre a fotelben, hogy nincs időm reagálni. Lendülete magával sodor, de a kínos borulást megússzuk. Egy közepesen gáz seggre esés a puha szőnyegen a kisebbik rossz. Igazból pont leszarom a kellemetlenségeket, míg ő itt van a karjaimban. Úgy fordulok, hogy hátamat a dohányzóasztalnak támaszthassam, miközben szorosan ölelem magamhoz a néma sírástól rázkódó törékeny testet. Karjai és lábai is teljesen körém fonódnak, szorosan, birtoklón. Mintha tényleg elfogadta volna, hogy én vagyok a biztonságos pont. A menedék, ami bármitől megóvja őt. Úgy tartom őt, mint azon az estén, mikor az első csókját kapta. Mint mikor szerelmet vallottam neki. Úgy tűnik minden nagy eseményünk vége egy ilyen összebújás. Nem bánom. Vele semmit sem bánok.

- Axel… - mellkasomba fullad reszkető sóhaja, de így is kiérzem belőle a szükséget és a nehezen múló aggodalmat. Karjaim szorosabbra fonom körülötte.

- Itt vagyok, Siri – puha csókomat elnyelik selymes tincsei. – Nem megyek sehová.

oOoOo

- Mikor láttad őt utoljára? – legalább egy óra telik el, míg képes vagyok megtörni a csendes békét, ami körbe ölel minket. Siri is lecsillapodott a karjaimban, a könnyek elapadtak, a remegés eltűnt, csak halk légvételei jelzik, hogy még nem aludt el. Egyikünk sem mozdult eddig, nem akarta elengedni a másikat egy percre sem. Mindkettőnknek erre volt szüksége. A másik közelségére. Így tudtuk rendezni a gondolatainkat, és bár még mindig legszívesebben bepattannék egy autóba, és Russel házához vezetnék, hogy laposra verjem, sikerült úrrá lennem az első kiboruláson. Nem ígérem, hogy nem lesz több, de próbálkozom. De abban biztosan nem lesz köszönet, ha egyszer találkozom vele. Vagy Siri anyjával.

- Aznap, mikor végleg leléptem otthonról, és New Yorkba költöztem – elégedett bólintással nyugtázom szavait, apró köröket rajzolva hátára. Úgy tűnik eleget vártam, mert már képes feszültség és rideg elhatárolódás nélkül felidézni az emlékeket. Vagy csak ölelésem teszi ezt. Vagy az, hogy nem annyira borzasztó emlék, mint amit korábban megosztott velem. Nem is számít igazán, a lényeg, hogy rendben van. Már amennyire rendben lehet lenni egy ilyen helyzetben. Nem akarom sokáig feszegetni ezt a témát, de van egy-két dolog, amire választ akarok kapni, és amit tisztázni szeretnék. Hogy legközelebb már csak akkor kelljen arra az alakra gondolnia, mikor tanúvallomást tesz ellene. Rohadtul nem fogom ennyiben hagyni ezt. Tönkre fogom tenni a pasast. Minden mocskot kiások róla, amit csak lehet, és felhasználom ellene. Hogy soha többé ne tehesse ezt senkivel. Hogy bűnhődjön azért, amit Sirivel csinált. Úgy tudom a gyermekmolesztálók roppant népszerűek a börtönben. Ha mákja van, hamar kicsinálják.

- Más platformon sem keresett? – nem hagyom abba a simogatást, hogy érezze, itt vagyok. Nem hagyom egyedül ezekkel az emlékekkel. Megkönnyebbült szusszanással fogadom fejrázását. Helyes. Maradjon is így a dolog. Legalább egy dolgot jól csinált az életében. Vajon Siri feldobta volna, ha újra próbálkozik? Vagy még mindig hajlandó lett volna széttenni a lábát a tartozás nyomása miatt? Bassza meg. Erre gondolni sem akarok. Kurvára nem akarom tudni. – Ha bármikor újra fel akarja venni veled a kapcsolatot, azonnal szólj – ölelésem még szorosabbra vonom a feltámadó indulatok miatt. Rohadtul jól esne most egy edzés. Egy kis úszás, hogy levezessem a feszültséget, és rendezzem a gondolataimat. Lemehetnék a tengerhez, vagy a szálloda medencéjéhez, de akkor itt kéne hagynom Sirit. Arra most nem állok készen. Egy kibaszott matricának érzem magam, de muszáj rátapadnom. Legalább pár napig. Annyi mindkettőnknek kell. Legalábbis azt hiszem. Úgyis lerugdos majd magáról, ha besokall. – Ha a közeledbe jön, hozzád szól, vagy egyszerűen csak rád néz, kicsinálom – és ezt veheti ígéretnek. Komolyan gondoltam. Ha bármikor újra megkörnyékezi Sirit, kurvára halott lesz. Majd az ügyvédjeim elintézik valahogy, hogy ne csukjanak le érte. Lehetne valami kiskapu a törvényeinkben, hogy olyanokat szabadon ki lehet nyírni, akik gyerekeket környékeznek meg. Nem vagyok a kifejezetten agresszív fajta, de mindig elítéltem a hozzá hasonlókat. Most pedig, hogy tudok Siriről, csak még jobban gyűlölöm az összes perverz barmot.

- Azt hittem undorodni fogsz tőlem, ha megtudod, mit tettem – ezért nem merte elmondani? Nem akart elveszíteni egy ilyen titok miatt? Mikor leszel képes teljesen megbízni bennem, mi amor? Ha azt mondom, hogy semmi sem tud elriasztani mellőled, akkor azt teljesen komolyan mondom.

- Te nem tettél semmit, Siri. Csak egy gyerek voltál – kicsit távolabb tolom magamtól, éppen csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. Azt akarom, hogy lássa is mennyire komolyan gondolom, ne csak hallja. – Megmondtam, hogy bármit rejt is a múltad, nem tud elriasztani – arcára simítom egyik tenyeremet, ő pedig egy halovány, de hálás mosollyal simítja bele arcát. Jól van. Örülök, hogy maradt még a mosolyodból, alondra. – Bár egy hulla kevésbé lett volna meglepő – már majdnem mindent megtudtam, amit akartam, ideje oldani kicsit a hangulatot. Erőtlen, halk nevetése forróságként árad szét mellkasomban. Máris jobb a kedvem. Máris kevésbé érzem a késztetést, hogy elmenjek bezúzni néhány arcot. Vagy legalább egyet. Siri egy varázsló, hogy ilyesmire képes. Vagy csak a rohadt szerelem miatt érzem ezt. – Ugye tudod, hogy én nem a szomszéd srác vagyok? Engem nem tud tönkre tenni, ha kiderül a kapcsolatunk – hüvelykujjammal végig simítok ajkain, amiken még ott bujkál a korábbi nevetés árnyéka. Kissé meglepődik szavaimon, pedig elhiheti, nem volt nehéz összerakni. Ha tudom a dolgok hátterét, egész gyorsan kitalálom mi a gond. Az egyetlen emléke arról, hogy fény derül a kapcsolatára, kurvára szar. Ki akarna bármi a nyilvánosságra hozni, azok után, hogy egy szegény srácot tönkre vágtak az érzései miatt. Jut eszembe, majd meg kell tudnom Siritől a nevét, hogy utána nézessek. Felírom magamnak a kis jegyzetet a többiszarság mellé, amit el kell intéznem ebben az ügyben.

- Tudom – összeszorított ajkakkal ugyan, de bólint. Helyes. Remélem így hamarabb szedi össze a bátorságát, hogy felfedje a kapcsolatunkat. Rohadtul nem fog semmi rossz történni velem. Néhány kéretlen kommentet biztosan kapni fogunk a közösségi médáiban, de ennyi. Azt simán figyelmen kívül tudjuk hagyni. Ha bárki ezért kötne bele Siribe, azt pedig kicsinálom. Már úgyis nagyon belejöttem a dologba. De érte bármit. Siriért bármit.

oOoOo

Óvatos gyengédséggel takargatom be az álomvilágba visszazuhant pacsirtámat. Számítottam rá, hogy fel fog riadni az éjszaka. Már tudom miért nem volt képes aludni, mikor legutóbb mesélt a múltjáról. Miért volt szüksége akkor is „drogra”, hogy elterelje a figyelmét.

„Látni akarom, hogy te vagy az.”

Arcom megrándul, ahogy a felismerés ismét mellbe vág. Már összeraktam a kirakóst, mikor kb egy órája felébredt az éjszaka közepén. Kába volt és riadt, talán nem is tért igazán magához. De én megadtam neki mindent, amit akart. A leggyengédebb szeretkezést, amire képes vagyok. Minden szeretetemet, imádatomat, rajongásomat beleszőttem. Minden ígéretemet, hogy vele maradok, hogy csak én érinthetem, hogy bármit megtennék érte. Ő pedig könnyezve élvezte minden pillanatát, míg vissza nem ájult egy remélhetőleg álomtalan alvásba. Kurvára el fogom őt kényeztetni. Imádom a perverz kis játékainkat is, de most nem azokra van szükségem. Egyikünknek sem. Kivételesen a giccses érzelmeknek kell teret engednünk.

Amint elég biztonságosnak ítélem a takaró burkot, nekitámasztom hátam a falnak, és visszaveszem magamhoz a telefonom és az üveg tequilát, aminek nekiálltam, miután Siri először elaludt. Ideje folytatni a kutatást. Undorodó fintorral oldom fel telefonom, hogy belebámulhassak a gusztustalan, tenyérbemászó arcba. Hogy támogathat bárki, egy ilyen politikust? Látszik rajta, hogy az egész élete kamu és hazugság. Kortyolok egyet a tequilából, hogy legalább az ismerős, szeretett íz segítsen elfojtani a rosszullétet, amit ennek a féregnek a látványa kelt bennem. Már mindent megtudtam a korai éveiről, amit csak lehetett, ideje lenyomoznom a családját. A kamu családot, amit maga mellé vett, hogy megronthasson egy ártatlan fiút. Bassza meg. Újabb korty égeti végig a torkomat, míg megnyitok egy képet, ami évekkel ezelőtt készült.

Russel Stark képviselőt kapták lencsevégre családjával a hétvégén.

Biztos valami elfuserált republikánus partin vehettek részt, mert mind a négyük megjelenése kifogástalan. A kép elvileg titokban készült, de biztos vagyok benne, hogy a faszfej tudta, hogy fotózzák. Senki sem vigyorog így ok nélkül. Vagy ha igen, akkor tuti elmeháborodott. Pont, mint egy plakátra illő tökéletes család. Kár, hogy minden kamu rajta. Még Siri szemszíne is. El sem hiszem, hogy arra kényszerített egy tizenkét éves srácot, hogy minden nap színes kontaktlencsét hordjon. Azt pedig végképp nem hiszem el, hogy az anyja ezt hagyta. Ostoba kurva. Tekintetem a fájdalmasan idegen fiatal Siriről a mellette sétáló nőre siklik. Amelia Stark. Nyilván rögtön felvette a gazdag férje nevét. Nem is nagyon találtam róla semmit. Eddig. De ismerek olyan embereket, akiknek specialitása az információ vadászat. Őket is rá fogom uszítani erre az ügyre, csak előbb egyeztetnem kell Sirivel. Még a végén kiherélne, ha a háta mögött intézek mindent. Végtére is az ő élete. Vagyis az volt.

Újabb korttyal nyomom el az undort, ami a bájosan mosolygónő láttán kap el. Hasonlít Sirire. Látom a vonásaiban azt a különlegességet, ami Sirit ennyire gyönyörűvé teszi, de minden más hiányzik. Semmi kedvesség, semmi őszinte érzelem. Azonnal látszik, hogy valami nem okés a nővel. Vagy csak nekem vannak már ennyire előítéleteim.

Tekintetem megakad az utolsóalakon. Egy apró kislányon az anyja kezében. Vajon az sem érdekli, hogy mi történik a lányával? Ugyanúgy leszarja, ahogyan a fiát is? Vajon az a perverz barom a saját lányát is…? Bassza meg. Duplát kortyolok az üvegből, és bezárom a képet. Ez egy kurva hosszú éjszaka lesz.

Néhány óra, pár elfojtott dühroham, és rengeteg elfogyasztott tequila múlva Siri ismét mozgolódni kezd. Várok néhány pillanatot, de halk motyogása alapján nem fog könnyedén visszaaludni. Ismét félreteszem az üveget és a telefont, és magamhoz húzom pacsirtámat. Ajkaira suttogom halk szavaim, mielőtt megadnám neki a csókot, amire vágyik.

- Itt vagyok, mi amor. Én vagyok.

oOoOo

Még sosem utáltam ennyire a napsütést. Kivételesen Siri stílusban nyomom, és magamra vettem egy napszemüveget. Még szerencse, hogy nekem ez is rohadt jól áll. A másnaposság, a másfél óra alvás és a mentális kimerültség nincsenek jóban a floridai forró napsütéssel. Most inkább lennék bárhol máshol, de megfogadtam, hogy elviszem Sirit Miamiból. Ez a hely bántja őt, szóval minél kevesebbet van itt, annál jobb. A Bahamákra úgysem hiszem, hogy valaha elvitte volna az a seggfej. A reggelit még a hotelben fogyasztottuk el, egy kis heverészés és pakolás után, hogy kényelmesen elérjük a hajót, amit kora délelőttre rendeltem magunknak. Mehettünk volna menetrend szerinti járatokkal is, de nincs kedvem a sok idióta turistához. Most kifejezetten nincs. Áldom a múlt Axel eszét, hogy ennyire rohadtul okosan döntött.

Szemem sarkából pillantok le a mellettem sétáló srácra. A szokásos napszemcsi, sapka, és hosszú laza ing a nap ellen. Kicsit karikásak a szemei a rózsaszín lencse mögött, de ennyi. Semmi más nem jelzi, hogy háromszor is felriadt az éjszaka. Nem hiszem, hogy ebből rendszer lenne, inkább csak a frissen felkavart emlékeknek tudom be. Sirit ismerve már újra eltemette őket olyan mélységbe, ahonnan maguktól nem törnek föl egyhamar. Én meg hülye lennék ezzel elcseszni a következő négy napunkat. Most az lesz a cél, hogy felejtsen, gyógyuljon, és élvezze az életet. Azt az életet, amit mellettem élhet majd a hátralévő életében. Bár én is ilyen egyszerűen el tudnám temetni a dolgokat. Tippre lesz még egy pár álmatlan éjszakám emiatt a sok szar miatt.

A sós levegő, forrón égeti arcunkat, miközben végig sétálunk a mólón. Gyalog jöttünk a szállodából, mert nincs messze, és a csomagjaink sem túl nehezek. Végtére is csak néhány ruhára volt szükség, amiket úgysem fogunk túl sokat használni. Ha rajtam múlik sem az apartmanban, sem a bérelt hajónkon nem kell túlöltözni. Főzni általában én fogok, szóval éttermekkel sem kell bajlódni. A tegnapi után úgysem hiszem, hogy túl sok kedve lenne ilyesmihez. Majd New Yorkban újra elviszem a kedvenc helyemre, hátha Esteban sajtkrémlevese visszahozza a bizalmát.

Mikor megállok a hajó mellett, ami a célhoz visz majd minket, Siri lába is a földbe gyökerezik mellettem. Apró vigyorral figyelem a döbbenetet, ami kiül az arcára. Majd szépen lassan jön a felismerés, kétkedés, és egy csipetnyi felháborodás. Ismerem ezt a koktélt. Így szokott a motoromra is nézni. Mintha elvből gyűlölne mindent, ami gyors. Bezzeg azzal nincs baja, ha gyorsan juttatom a csúcsra.

- Ezt most nem mondod komolyan – ajkait összepréselve vet rám egy oldalpillantást, ami akár meg is sebezhetne, ha nem lenne vaskos, Siri-álló bőröm. Kár, hogy inkább már csak szórakoztat, mikor ennyire kiakad rám. Nem is értem miért van úgy oda. A kis cigarette boat abszolút a luxus változatok közül való, gyors, kényelmes, és biztonságos. Na meg szemet gyönyörködtető látvány ezzel a sok motorral. Imádom. Még csak kétszer próbáltam, de azóta is akarok rá jogsit, és egy sajátot is. De a meglévőhajóink mellé még én is pénzszórásnak érezném. Talán majd egyszer.

- Nyugalom, nem én fogom vezetni – nem úgy tűnik, mintha túlságosan megnyugtatná ez a hír. Megigazítja a táska szíját a vállán, de sejtem, hogy ez csak időhúzás. Az a baj, nem engedném, hogy most meglógjon.

- Szerencse, mert akkor biztosan nem szállnék fel rá – halkan mormogja válaszát, hogy a közeledő kapitány ne hallja meg szavait. Vigyorom kiszélesedik, és máris sokkal energikusabbnak érzem magam, mint pár perccel ezelőtt. Mit nekem a kialvatlanság, ha húzhatom Siri agyát.

Váltok néhány szót a kapitánnyal, míg egy másik alkalmazott elviszi a csomagjainkat, hogy biztonságba helyezze a tárolóban. Teljes kiszolgálás és diszkréció. Biminin is közvetlenül az apartmanunkhoz tartozó mólónál fognak kitenni minket, hogy ne kelljen túl sokat szem előtt lennünk. Szinte biztos vagyok, hogy nincs olyan dolog a világon, amit pénzért ne lehetne megvenni. Apa mindig arra tanított, hogy becsüljük meg a vagyonunkat és próbáljuk ne esztelenül szórni, de vannak helyzetek, amikben nem fukarkodom. Kb minden, ami Sirihez, dobokhoz, vagy járművekhez köthető. Ha lenne jogsija, már régen vettem volna neki valami luxus sportkocsit, ami illene a stílusához. Visszavonom. Amennyire szereti a sebességet, egy óriási egyterű anyuka mobil jobban illene hozzá. Ha valaha lesznek gyerekeink, majd fuvarozhatja őket vele. Egyszerre röhejes, és szívmelengető elképzelni.

Vigyorogva nyújtok segítő kezet Sirinek, miután a hajóra léptem, de csak egy gyilkosan hűvös pillantással jutalmaz, mielőtt követne. Természetesen bármilyen segítség nélkül. Nem mintha számítottam volna rá, hogy elfogadja. A hajó orrában lévő széles, rohadtul kényelmes helyeket foglaljuk el, és mit sem törődve vele, hogy nem kettesben vagyunk, közvetlen Siri mellé ülök. Természetesen csak azért, hogy halljuk egymást út közben. Hát persze hogy csak ezért. Egyik karomat feldobom mögé az ülés háttámlájára. Könnyed mozdulattal szabadítom meg sapkájától, és hajítom magunk mellé az ülésre. Úgyis csak lefújná a szél, ez egy ártatlan, jótékony cselekedet volt.

- Mit művelsz? – aggodalmaskodva vet egy pillantást mögénk, ahol a kis vezetőfülkében éppen ellenőriznek mindent. A kutya sem figyel ránk, és ha mégis, nem izgatja őket. Láttak ők már nálunk cifrább dolgot is. Nem akarom tudni hány gazdag, löttyedt farkat szoptak itt le szupermodellek.

- Csak kényelmesen elhelyezkedek – teljesen kamu ártatlan vigyoromra csak egy finom rúgás a válasz lábamon, de nem próbál távolabb csúszni tőlem. Helyes. Tényleg próbálkozik a maga módján. A tőle kapott nyaklánc szinte égeti bőrömet, bár tudom, hogy csak behaluzom a dolgot. A szeretet miatt ennyire forró, amit Siri iránt érzek. Elégedett vigyorral dőlök hátra, kiélvezve a felbőgő motorok hangját. Mikor a hajó nekilódul, és a hűvös, sós menetszél az arcunkba csap, szinte azonnal megérzem Siri ujjait a combomba süppedni. Mintha csak kapaszkodót keresne a szokatlan, számára talán kicsit riasztó élmény átvészelésére. Nyugalom, alondra, nem hagynám, hogy vízbe fulladj. Füléhez hajolok, annyira közel, hogy ajkaim már szinte végig simítanak puha bőrén. Természetesen csak azért, hogy biztosan meghalljon. Természetesen. – Irány a Bahamák. Boldog születésnapot, szerelmem.

Szinte még el sem hagyják az ajkaimat a kihívó szavak, már megbánom őket. Most már biztos, hogy hőgutát kaptam délelőtt, és amiatt beszélek ekkora zagyvaságokat. A saját síromat ásom. Mintha csak alá akarná támasztani a megbánó, kijózanodó gondolataimat, Axel veszélyes vigyorral hajol le hozzám. A sunyi pillantása semmi jót nem sejtet. A füleimen lecsapódó lélegzetvételei még a szívem üvöltő dübörgését is elnyomják. Megborzongok az ajkai finom érintésétől, a testéből áradó hőség még az ingemen keresztül is éget.

- És mi lenne, ha nem várnánk a hotelig azzal a büntetéssel? – Hatalmasat nyelve tüntetem el a torkomat szorongató gombócot. Nem tudok küzdeni az ellenállhatatlan izgatottság ellen, ami minden felhevülő szívdobbanással egyre nagyobb teret hódítva uralja a testemet. A nyelve és az ajkai könyörtelen dolgokat művelnek a nyakam és a fülem legérzékenyebb pontjaival, hogy megfosszanak a maradék épelméjű gondolatomtól is. Pedig már így sem volt túl sok belőlük. Mikor az egyik hegyes piercingje végigkarcolja a nyakam benedvesített bőrét, elillan az utolsó csepp ellenállásom is. Ez így baromira nem fair. Nem szabadna még ennek is ilyen kurva izgatónak lennie. Nem az lep meg, hogy képtelen vagyok nemet mondani neki, hanem az, hogy már nem is igazán akarok. Azt viszont nem tudom megállni, hogy az ellenkezésnek legalább a látszatát keltsem.

- Le fogunk bukni. – Nem is beszélve arról, hogy egyre nehezebb oxigénhez jutni a kényelmetlenül fülledté és forróvá váló kis öltözőfülkénkben. Szédülök, de nem tudom, hogy az elhasznált levegőtől, vagy az ő kínkeservesen csodálatos érintéseitől. Szép kis újságcikk lenne belőle, ha a mentőknek kéne kivonszolniuk innen az ájult, félpucér testünket. Tudom, hogy felesleges aggodalom, Axel túl kibaszottul tökéletes ahhoz, hogy elájuljon egy kis levegő hiánytól. Oxigén helyett élteti a saját arroganciájának a szmogfelhője.

- Pár perce ez még nem igazán zavart – duruzsolja ütnivaló önelégültséggel a téves kijelentést. Igenis zavart, csak nem hagyott lehetőséget, hogy hangot adjak neki. Mindig valami más, sokkal fontosabb feladatot adott az ajkaimnak: csókok, sóhajok, nyögések, zihálás. Mint most. Már megint kezdi. Az érintése a gerincemen perzselő borzongás, az ajkamra harapva, nyöszörögve élvezem az ujjai lomha útját a fenekem érzékennyé vált bőrén. Meg akar ölni? Alig pár perce fulladtam bele majdnem életem egyik legkielégítőbb orgazmusába, de megint kemény vagyok. Megrémiszt, hogy ezt hozza ki belőlem. A függője vagyok. Mindene vonz magához. Az illata, a vágytól fűtött, érzelmes pillantásai, a büszke kis mosoly a szája sarkában, az erő, amivel könnyedén felkap és a falhoz nyom, az ajkai ismerős íze és melege, az ujjai gyengéd tapogatózása. Mintha arra teremtették volna, hogy kifordítson önmagamból.

Elharapom a kikívánkozó nyögésemet, mikor egy harsányan kacarászó banda berobbanása porrá zúzza a törékeny intimitásunkat. Eddig legalább egy hamis biztonságérzetet nyújtott az öltöző üressége, most ezt is elragadják tőlünk. Zihálva, a nyöszörgésemet kapkodó légvételekké fojtva szorítom meg figyelmeztetőn Axel pólóját, de őt látszólag nemigen hatja meg sem a váratlan közönségünk, sem a kimondatlan könyörgésem. Az ujja kínkeservesen tökéletes mozdulatokkal cirógat belülről. Esküszöm, ha visszahallom a nyögéseimet egy tiktok videón, rituálisan meggyilkolom ezt az önelégült vadbarmot.

Reményvesztetten temetem az arcomat a mellkasába, hogy legalább elfojthassam a heves pihegésem reszelősség váló hangjait. A testem mostanra kocsonyaként reszket a kielégülés iránti fájdalmas sóvárgástól, a belőlem kicsordogáló langymeleg nedvek érzékien cirógatják végig a combom megviselt bőrét, és könyörtelenül felidézik a pár perccel ezelőtti vad, szenvedélyes aktusunk izgató emlékeit. Nem kéne erre gondolnom, de a képek már bevillantak és odaégtek az elmém falaira.

- Csak kitisztítalak, mi amor. – A suttogásától megszorulnak az ujjaim a nyirkos pólóján. A minket körbeölelő fülledt forróságban vékony verejtékréteg ült ki a bőrünkre, már az én ingem is csatakosan feszül közöttünk. Nem most kéne arra gondolnom, hogy miben fogunk hazajutni. Még egy-két menet, és koporsóban. – Próbálj nem elmenni, mert azt biztosan meghallják. – Hirtelen nem is olyan kellemetlen gondolat elképzelni őt egy kétméteres, vaskos koporsóba zárva. Seggfej. Tapló. Először rászoktat, hogy hangos legyek szex közben, utána pedig húzza az agyamat miatta. Ha egyszer élve kijutok ebből a pokolian meleg kis lyukból, tuti, hogy élve megnyúzom. A lenyúzott bőréből csinálok egy szexbabát, és lesz egy tökéletesen szófogadó, meglepően csendes latin szeretőm. De egyelőre valahogy túl kell élnem a testemet rázó vágyakozást. Most komolyan a lábaim közé simította a combját? Nem bírom ki. Túlságosan csodálatos az érintése. Már az sem érdekel, ha úgy nézek ki, mint egy kanos pincsi, aki épp a gazdája cipőjét használja, hogy könnyítsen magán, egyszerűen muszáj hozzádörgölőznöm. Ha nem megyek el, szétszakadok. Tuti, hogy viagra volt abban az átkozott fagyiban. Nem bírok leállni.

Csak a szívem vad dübörgésén, és Axel súlyos lélegzetvételein keresztül hallom, ahogy ismét tompa csend borul az öltözőre. Tudom, hogy a csend nem a barátom, hiszen így még könnyebben meghallanak minden gyanús nyöszörgést, de mégis megnyugtat. Kurvára semmi kedvem mások ormótlan visongását és az aktuális jelentéktelen pletykáikat hallgatva elélvezni. Tulajdonképpen csak most döbbenek rá, mennyire polgárpukkasztó dolgot művelünk. Ez egy nyilvános öltöző. Valaki ide be fog jönni utánunk, mit sem sejtve arról, hogy milyen ragacsos nedvek várják mindenhol. A gondolat ki kéne, hogy ábrándítson, de szégyentelen módon csak még izgatottabb görcsbe rántja a gyomromat. Tényleg egy beteges perverz vagyok, pont mint ő. Talán még rosszabb. Gyűlölöm és imádom, hogy ezt teszi velem. Mintha csak bizonyítani akarnám neki is a gátlástalan gondolatokat, a csípőm magától billen előre, hogy segítsek elérni a legérzékenyebb pontot a fenekem mélyén. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de hiányzik a farka fájdalmas mérete. Az érzés, hogy egyszerre ott van bennem mindenhol. Imádom az ujját is, de semmi nem pótolhatja azt a kemény forróságot. Összerezzenek, mikor végre megérinti a tökéletes pontot, az ajkaim néma nyögésre nyílnak. Még nincs is időm levegőért kapni, mielőtt precíz, tűpontos mozdulatokkal hajszol bele a következő fullasztó, vérpezsdítő orgazmusba. Úgy markolom a pólóját, mintha csak az tarthatna itt a valóságban egy sötét, gyönyör emlékeivel teli, ájult világ helyett. Fogalmam sincs, hogy mennyire volt hangos a nyögésem, valószínűleg az volt az egyetlen szerencsém, hogy nem volt elég levegő a tüdőmben ahhoz, hogy sikítsak.

Lassan térek magamhoz a második orgazmus elnyúló kábulatából. Most már tényleg lenyugodott a testem, a sok izzadás, gyönyör és stressz az alkoholmámor sűrű ködét is eloszlatta az elmémről. Minden elillanó másodpercben egyre nyomasztóbb erővel nyomja a vállaimat a tetteink súlya. A ruháink mocskosak és nedvesek, szex szag van az egész fülkében, egy hatalmas olvadt fagyi tócsa van a padlón, és valahogy haza kell jutnunk anélkül, hogy fél Miami rájönne, mit műveltünk idebent.

A lábaim erőtlenül reszketnek meg, mikor elenged, és hátrébb lép. Kitisztult tekintettel térek vissza a valóságba, és még pont hallom, ahogy csukódik az öltöző ajtaja a hangoskodó társaság mögött. Végre elmentek. Visszakaptunk az átmeneti biztonságérzetünket. Persze ki tudja meddig, bármikor jöhet valaki. Hívni kéne egy taxit, és bevetődni, de túl látványos szégyenmenet lenne ezekkel a ronggyá gyűrt, ondófoltos ruhákkal. Egy katasztrófa az egész szitu. Mennyire lenne feltűnő idebent megvárni a naplementét? Addigra tényleg megfulladunk. Még magamhoz sem tértem igazán, már pánikolok. Megfojtom Axelt.

- Már megint nem fogadtál szót, alondra. – A szavai azelőtt kiverik a biztosítékot, hogy felrakná a pontot az i-re a combjára csurrant élvezetem lassított felvételben való megnyalásával. Az arcom szinte lángol a testemet végigszántó felháborodástól. Vajon kinek a kibaszott hibája, hogy nem fogadtam szót? Ő az, akinek nem volt elég, hogy berángatott ide, és rám mászott egy elcseszett nyilvános öltözőben, még egy második menetbe is bele kellett hajszolnia. Senki nem kérte rá.

- Egy kibaszott seggfej vagy – vágom a fejéhez a dühöngő gondolatokat. Gyűlölöm, hogy hiába próbálkozok, nem tudok igazán haragudni rá. Túlságosan kellemes a testemet átjáró kielégült zsibbadás, és túlságosan kibaszottul szeretem ezt a vállalhatatlan baromarcút. Idegesítően nagyon. Annyira, hogy ha azt kérné, felőlem csinálhatnánk még egyszer. A picsába. Minden józan gondolatom azt mondja, hogy képeljem fel, de egyszerűen nem megy.

- Mondd, hogy nem élvezted. – A félrebiccentett fejével annyira bosszantó párost alkot a tenyérbemászóan öntelt mosolya, hogy tényleg bizseregni kezd a tenyerem. Ha nem lenne ennyire kibaszottul látványosan belém zúgva, azt hinném, hogy csak játszadozik velem. Le akarom vakarni a mosolyt az arcáról. Itt kéne hagynom a picsába. Egyedül legalább kevésbé gyanús a leharcolt állapotom, ő pedig felőlem intim viszonyba kerülhet a jobb kezével, hogy valahogy megszabaduljon a szememet kiszúró merevedésétől. Egészen eddig sikerült nem odanéznem, de most, hogy véletlenül rá gondoltam, akaratlanul is lesiklik a pillantásom egy másodpercre.

- Megérdemelnéd, hogy itt hagyjalak a picsába – közlöm vele is a csábító tervet. Furcsán kielégítő a gondolat, hogy vajon mit kezdene magával, ha tényleg faképnél hagynám. Lehet, hogy titkon nem csak mazochista, hanem szadista is vagyok. Remek önismereti órákat kapok ettől a tuskótól.

- De úgysem fogsz, mert egy perverz kis kéjenc vagy, Siri. – A lágyan kiejtett nevem az ajkain most olyan, mint egy hipnotikus bűbáj. Belém fojtja a szavai szülte felháborodást és az ösztönösen kikívánkozó védekezéseket. Hogy tud ilyen kegyetlen szavakat ilyen szerelmes elégedettséggel kimondani? Egészen úgy, mintha nem is kritika, hanem dicséret lenne. Néhány hosszúnak érződő, fullasztó másodpercig engedem, hogy elbűvöljenek azok a csodálatos, jégviharokat idéző szemek. Szavak nélkül is sikerül belém sulykolniuk, hogy az ő szájából ez tényleg dicséret. Felfoghatatlan. Nehéz sok év berögződéseit hetek alatt porba dobni. Nemrég még azt sem tudtam, hogy jogom van élvezni a szexet, most pedig olyan dolgokat művelünk, amikről azt hittem, hogy csak pornófilmekben történhetnek meg. A legrémisztőbb az egészben az, hogy baromira élvezem az utat, amin végigrángat. Vajon csak azért, mert Axel van mellettem, vagy tényleg ilyen perverz vagyok? Elképzelhetetlen a gondolat, hogy bárki mással képes lennék hasonlókra. Tuti, hogy Axel hibája az egész. Kifordít önmagamból. Vagy megismertet vele. – Szeretlek, kis pacsirtám. – Kész. Vége. Eddig bírtam az ellenállás hamis látszatát kelteni. A szívem fülsüketítő dübörgése elnyom minden mást. Az sem érdekel, ha az egész világ megvetne és elfordulna tőlünk amiatt, amit itt művelünk. Az sem érdekel, ha meghall minket valaki. Nem érdekel, ha meglátják, mikor gyűrötten, mocskosan és kielégülten kisétálunk innen. Már nincs szükségem a világra. Csak Axelre. Ugyan a zene, a siker és a rajongóim tették lehetővé, hogy megszökjek a múlt karmaiból, de Axel volt az, aki tényleg kiszabadított. Ő volt az, aki megismertette velem a boldogságot. Ő volt az, aki színeket hozott a fekete-fehér világba, ahova a zene csak hangokat tudott.

Csak most döbbenek rá, hogy még mindig a pólóját markolom. Nem is emlékszem pontosan, mikor ragadtam meg a laza anyagot. Ahogy lazítok a görcsös szorításon, a kezeim erőtlenül hullnak alább, esetlenül simítják végig a forró merevedését. Most, hogy sikeresen elkergette a felháborodottságomat és a dühömet, már eszemben sincs itt hagyni ezzel a problémával. A végén még az első szexi járókelőhöz menekül segítségért. A röhejes gondolat még szinte meg sem fogan, már elhessegetem. Tudom, hogy sosem tenne ilyet. Magam sem tudom, honnan, de teljes meggyőződéssel tudom, hogy nem csalna meg, még akkor sem, ha nekem köszönhetné a szorult helyzetét.

A pillantásom most már szándékosan rebben a farkára, a számban összefut a nyál az első bevillanó segítségnyújtási lehetőségről. Tényleg egy perverz kéjenc vagyok, de érezni akarom a forróságát a szám mélyén. Érezni akarom az ízt, ami most tömény szex íz lesz az egész napos izzadástól és az előző aktusunktól. Megborzongok a gerincemen végigfutó vágytól.

- Ülj le! – parancsolom szinte öntudatlanul, pedig tudom, hogy okosabb megoldás lenne inkább megint egymásnak esni. Félek, hogy ismét belesüllyedünk abba az ördögi körbe, hogy mire sikerül eljuttatnom a csúcsra az ajkaimmal, addigra én újra felizgulok. Jobb megoldás lenne gyorsan letolni még egy menetet, bár akkor pedig az a veszély fenyeget, hogy úgy kell hazasétálnom, mintha egy összekötött lábú pingvin lennék. Azért annyira nem könnyű síkosító nélkül befogadni ezt a méretet. Nincs jó megoldás. Akkor marad a szopás, és reménykedjünk, hogy eléggé kimerült a testem, hogy ne reagáljon rá azonnal, vagy hogy annyira kurva jó vagyok, hogy baromi gyorsan elélvez. Vajon tudnám olyan szexin csinálni, hogy egy perc alatt elsüljön? Találjuk ki.

Letérdelek a készségesen terpeszbe vágott lábai közé, az ujjaim gyengéden fonódnak a masszívan feszülő farka tövére. Annyira forró, a keménysége és a vastagsága a markom ölelésében szinte megbabonáz. Imádom a bőrünk szemet gyönyörködtető kontrasztját. Szinte lehetetlen elszakítani róla a tekintetemet, pedig van valami, amit még jobban szeretnék látni. A rám szegeződő, mohón figyelő égszínkék szemek, amik azt sugallják, hogy hiába én térdelek, kivételesen nekem van hatalmam felette, nem pedig fordítva. Imádom ezt az újonnan felfedezett hatalmat, teljesen megrészegít. Többet akarok belőle. Még többet akarok adni neki és még annál is többet elvenni tőle. Bármit megtennék, amivel még jobban magamhoz láncolhatom őt. Bármit.

***

Lassan ébredezek, a testemet körbeölelő álmosító forróság nem enged kiszakadni az álmok világából. Annyira kényelmes. Ha nem kéne pisilnem, órákig tudnék még punnyadni és lustán ébredezni az ölelésében. Soha nem fogom megunni az együtt alvást Axellel. A testünk tökéletesen összeillik, mint egy kirakós két szomszédos darabja. Vajon neki is ennyire kényelmesek az éjszakák? Remélem igen.

Apró mocorgással fészkelem kicsit még közelebb magamat hozzá. Most épp a hátán fekszik, én pedig oldalról hajtom a fejemet a lomhán süllyedő és emelkedő mellkasára. A szíve lassú dobbanásai azt sugallják, hogy ő még az igazak álmát alussza. Hogy lehet még mindig ilyen finom tusfürdő illata? Legszívesebben megnyalnám a bőrét. Tényleg perverz vagyok, ilyeneket képzelegni egy alvó emberről. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy nem panaszkodna, ha egy szopással ébreszteném fel. Sőt. Lehet, hogy gyémántba foglaltatná a nevemet. Most jövök rá, hogy még alig láttam őt aludni, általában hamarabb ébred fel, mint én. Még soha nem néztem meg magamnak rendesen. Ezekkel az ellazult arcvonásokkal sokkal fiatalabbnak tűnik a szokásosnál. Ilyenkor egészen ártatlan kisugárzása van. Ennél megtévesztőbb nem is lehetne, egy báránybőrbe bújt farkas. Az egyik lábam a combján pihen, és mikor fáradtan nyújtózkodva ásítok egyet, akaratlanul is kicsit feljebb húzom a térdemet, és megérzem a merevedése forróságát a bőrömhöz simulni. Mintha valaki olajat öntött volna a fáradtan izzó parázsra, fellobban az én testemben is a reggeli alattomos vágyakozás. Nem szabad. Ez baromira nem jó. Ha most merevedésem lesz, tuti, hogy felrobban a húgyhólyagom.

Kelletlenül hagyom hátra a kényelmes, meleg kis fészkünket, hogy könnyítsek magamon a fürdőben. Ahogy Axelt ismerem, az sem érdekelte volna, ha bepisilek szex közben, ha felizgult állapotomban talál rám ébredés után. Fogalmam sincs, miért késztet ostoba vigyorgásra ez a gondolat. Valamiért baromi jó egy ennyire felszabadult, és gátlások nélküli kapcsolatban lenni. Mintha soha semmi nem lenne túl sok. Néha imádom, néha utálom.

A fürdőben felszedem a pultról Axel egyik ledobott pólóját, és magamra húzom hálóing gyanánt. Tökéletes választás, még érezni rajta Axel illatát, de mégsem a tegnapi agyonizzadt strandpólója. Az azért már kicsit túlzás lenne. Főleg, hogy szerintem ondós is lett a kis öltözőfülkés kalandunk során. Azóta is bűntudatom van, hogy milyen állapotban hagytuk ott azt a fülkét. Ragacsossá olvadt, szétfolyt fagyi a földön, és alig észrevehető szexfoltok mindenhol. Remélem legalább a fülledt levegő kiszellőzött, mielőtt megtalálta a takarítószemélyzet. Axel ott hagyott húsz dolcsit a pad két léce közé tuszkolva, abban a reményben, hogy ez majd szegényes vigaszt nyújt annak, aki fagyit súrol a földről. Upsz. Általában nem vagyok a rongálás és a piszok hátrahagyás híve, de mire végeztünk egymással, az a fagyi túljutott az egyszerűen feltakarítható határvonalon. Axel rossz hatással van rám. Mintha egy hátrahagyott húszas mindent megoldana. Na mindegy. Talán így is van. Ha tényleg a takarító találja meg, valószínűleg még örülni is fog, hogy ő kapta a fagyis öltözőt.

Visszasétálok a kis szobába, ahol Axel azóta is mozdulatlanul durmol a paplanok között. A vágyakozás, hogy visszamásszak mellé, majdnem megtör, de végül felülkerekedik bennem a kötelességtudat. Tegnap elfelejtettem kipakolni a táskába gyűrt, agyonizzadt és összenedvedzett ingemet, szegény mostanra biztosan büdösre poshadt. Nyilvánvalóan nem abban jöttem vissza a hotelbe, a szárazon maradt, használatlan törölközőmet terítettem a nyakamba helyette. Egy néma sóhajjal csinálok egy kicsi rést a függönyön, hogy lássak is valamit, majd lassan kidobálom a dolgokat a táskámból. Mikor a kezembe akad a pici kis tasak, amiben a tegnap vett nyakláncaink vannak, megtorpanok. Oda akartam adni neki tegnap, de nem találtam rá megfelelő alkalmat. Axel hibája. Nem is adott rá lehetőséget, amint visszaértünk a hotelbe, folytatni kellett azt, amit a nyilvános öltözőfülkében abbahagytunk. Csak még durvább és még arcpirítóbb formákban. Úgy érzem, nagyon vad irányba megyünk a folytonos büntetéseivel.

Az arcom felforrósodik az agyamba tóduló emlékek özönétől. Fogalmam sincs, hogy vagyunk képesek ennyit szexelni. Még engem is meglep, hogy ilyen jól bírja a testem. Az pedig pláne, hogy egy kicsit sem unom. Nem mintha engedné megunni, a polgárpukkasztó dolgok, amiket velem művel, egy kicsit sem mondhatóak monotonnak vagy egyhangúnak. Kicsit már hiányzik is a szerelmes, gyengéd, egyszerű misszionárius szex, amit az első alkalommal csináltunk. Az igazi lassú, érzelmes szeretkezés. Nem kéne ilyenekről álmodoznom így kora reggel.

- Ha már pakolsz, készíts egy táskát négy napos kiruccanáshoz. – Rajtakapottan rezzenek össze a váratlan megszólalásától, mintha az ébrenlétével az iménti gondolataimat is kihallgathatta volna. Pedig szerencsére ott még nem tartunk, hogy a fejembe lásson. A pillanatnyi riadalmamat ingerültségbe fojtva sandítok rá. Tudja, kit ijesztgessen.

- Most álmodban beszélsz, vagy alapjáraton marhaságokat magyarázol? – dünnyögöm az orrom alatt, mielőtt visszajátszom magamban a szavakat, amik annyira kizökkentettek, hogy eddig fel sem fogtam őket. Kiruccanás? Egy bérelt hotelből át akar menni egy másik bérelt hotelbe, vagy mi a szösz? Nem találom az értelmet a logikában a felesleges pénzszóráson kívül. Nem mindegy, hol zárkózunk be a hotelszobába szexelni egész nap? A félhomályban nehéz kivenni az arcvonásait, de a homlokán felszaladó szemöldöke semmi jót nem sejtet. Lehet, hogy nem épp ilyen reggeli üdvözlésre vágyott? Rossz emberbe szeretett bele.

- Neked is buenos dias, mi amor. – A gunyoros hangsúly egy kimondatlan dorgálást rejteget. Oké-oké, nem az ő hibája, hogy épp a szexuális életünkről fantáziáltam, ezért zavarba hoztak a szavai. Bár jobban belegondolva, valamennyire mégis. Ha nem lenne ennyire kibaszott jó a szexuális életünk, nem fantáziálnék róla.

Megenyhült mosollyal kászálódok fel a földről, és néhány hosszú lépéssel termek az ágy mellett, ahol az oldalán fekve, a fejét lezserül megtámasztva vár egy görög mitológiából kisétált adonisz. Úgy vonzz magához, mint eltévedt lepkét a tábortűz lobogó fényvilága. Még mindig alig hiszem el, hogy ő az enyém. Soha többé senki más nem fogja látni ezt az ébredés utáni, gyűrött arckifejezését. Soha senki más nem fogja megpuszilni a halovány ráncokat, amiket a párnahuzat hagyott az arcán. Imádom a közös ébredés intimitását. Bárcsak soha többé nem kéne külön aludnunk.

- Jó reggelt – suttogom az elmosolyodó ajkaira. Egy lassú, gyengéd, bocsánatkérő csókkal engesztelem ki az iménti ráförmedésem miatt, és úgy néz ki, hogy elfogadja a tettleges bocsánatkérést, mert hátra dől, és finoman magára emeli a testemet. A bőre mindenhol kellemesen ágymeleg a paplanok puha ölelésétől, kivéve az ágyéka tájékán, ahol újra megérzem a reggeli merevedése vágyakozó forróságát a combomon. Túl békés, túl lusta ez a pillanat, hogy most zavarba jöjjek tőle. Eljön a szex ideje is, minket ismerve inkább előbb, mint utóbb, de ez még nem az. – Szóval milyen utazásról hadováltál? – kérdezem kíváncsian, mikor sikerül kényelembe helyezkednem a mellkasán. Az ujjai finoman csúsznak a tincseim közé, hosszút pislogva élvezem ki az érintés okozta ellazító bizsergést a fejbőrömön. Imádom, mikor a hajamba túr. Imádom, mikor úgy néz rám, mintha számára is én lennék a világ közepe.

- Gondoltam visszaviszlek Ponyland-be, Pinkie Pie – pffffff. Valaki bolondgombát rágcsált, miután én aludni mentem tegnap este. Persze nem bírom ki röhögés nélkül, a szerelmes, meghitt kis pillanatunkban sok mindenre számítottam, de bevallom, erre nem. Tökéletes. Axel kibaszottul tökéletes. És néha tökéletesen idegesítő is.

- Azt ne mondd, hogy meséket nézel, ha elfogynak a béna reality-k – morgom tettetett háborgással. Nem mintha tudnám, ki az a Pinkie Pie, de a Ponyland azért már szembejött a neten. Ha tippelnem kéne, rózsaszín sörénye van. Nagyon humoros, nagyon találó, kac-kac-kac. Remélem azért túl sokat nem gondolkozott ezen a beszóláson, bár elég gyanús, hogy hetekbe tellett kinyögni.

- Rákerestem néhány rózsaszín hajas poénra, mikor átfestetted. – Hát persze. Nem is Axel lenne, ha felkészületlenül érkezne egy háborúba. Kár, hogy most csak eszembe juttatta, mennyire hiányzik a régi hajam. Az elején még izgalmas és kellemesen dívás volt ez az új szín, de most már utálok mindenhol kivirítani a tömegből. Főleg, mióta arra vágyom, hogy legyen egy kis valódi magánéletem. Nem mintha sokat számítana a rózsaszín hajam, amíg egy két méteres, fehér hajú mexikóival lógok. Az a sorsunk, hogy „Nézz ide” tábla legyen a hátunkra aggatva.

- Milyen figyelmes tőled – vigyorgom gúnyosan, majd egy puszit lehelek a mellkasa bársonyosan puha bőrére. Az ajkaim alatt pont megérzek egy hangos szívdobbanást. – És mi a valódi válaszod?

- Gondoltam elloplak magamnak néhány napra. Egy kis születésnapi meglepetés. – Döbbenten emelkedek feljebb a mellkasán, hogy kiolvashassam a pillantásából a válaszokat a kérdésekre, amiket még fel sem tettem. Ellop magának? Miért, ebben az elzárt kis hotelszobában talán nem vagyok eléggé az övé?

- Mikor? Hová? Miért? – Összeszűkült szemekkel kutatom a vigyorát. Mindig a szülinap volt a kedvenc ünnepem, de nem azért, amiért másoknak. Én nem az ajándékokat vagy az irreálisnál irreálisabb meglepetéseket vártam, hanem az évek múlását, és a kiérdemelt szabadságot a végén. Mióta betöltöttem a tizennyolcat, azóta csak egy szülinapom volt. Tavaly szomorkás mélabúval kellett rádöbbennem, hogy mostantól ez az ünnep is belesüllyedhet a többi közé, az érdektelenség homályába. Még a huszonegyet lenne értelme várni, de a legjobban áhított mérföldkövet már átléptem, most már ez is csak egy ugyanolyan nap, mint a többi. Lehet, hogy Axel nehezen fogadná el ezt az érvelést. De az is lehet, hogy ennek nem muszáj így lennie? Lehet, hogy ő különlegessé tudná tenni? Vajon milyen lenne kicsit megtorpanni, normális embert játszani egy nap erejéig, és értékelni a dolgokat, amik idén történtek velem? Értékelni őt.

- Holnap reggel. Az meglepetés. És azért, mert rohadtul szeretlek és megérdemled. – Az ujjai az arcomra csúsznak, mintha meg akarná érinteni a szavaitól felmelegedő bőrömet. Már nem bírom el a tekintete súlyát. Túl sok érzelmet rejt magában. Még soha nem kaptam nagy szülinapi meglepetést. Persze minden évben elmentünk egy elegáns étterembe vacsorázni, hogy Russell nagydobra verhesse, hogy milyen csodálatos mostohaapja a felesége fiának, de ezeket inkább nyűgnek éltem meg, mint ajándéknak.

- De már kaptam tőled ajándékot – suttogom halkan, visszagondolva a bandával való közös szülinapozásra. Hármuk közül így is Axel ajándéka volt a kedvencem. Nem mintha valaha is engedne pizsamába bújni, egészen biztos vagyok benne, hogy azonnal lehámozná rólam a selymes anyagot. Na jó, talán a turnébuszban lesz alkalmam kipróbálni.

- És ez miért zárna ki néhány másik meglepetést? – Az ellenkezés ösztönösen jönne, de sikerül elfojtanom. A gyerekkorom megtanított rá, hogy egyedül vagyok és csak magamra számíthatok, ezért baromi idegen érzés jó arcot vágni egy kibaszott drága meglepi utazáshoz. És Axelt ismerve nincsenek olyan ábrándjaim, hogy spórolós utat tervezett. Ez nem én vagyok. Annyira idegen. Mégsem tudok elutasító lenni vele. Annyira más szociális rétegből származunk, félek megbántani őt a csóró berögződéseimmel. – Szokd meg a luxust, mert kurvára el foglak kényeztetni, mi amor. – Pfff, én itt az aranyközépút megkereséséről ábrándozok, ő pedig szíve szerint egy az egyben berángatna a gátlástalan luxus pénzszóró világába, amiből jött. Lehet, hogy ezt a győzelmet most átengedem neki, de akkor is életcélomul tűzöm ki, hogy hosszútávon egy-két felesleges pénzköltésről leneveljem. Az elkényeztetésben benne vagyok, de szívesebben fogadnék testi, mintsem anyagi kényeztetéseket. Ezt nem mondom ki hangosan, a tegnapi büntetéses elszólásom óta okosabb lettem. Még nem akarom, hogy ellopja tőlünk ezt a beszélgetést a vágyunk követelőzése. Még mindig itt szorongatom a kezemben a kis tasakot, amiben a nyakláncaink bujkálnak, csak meg kéne találni a szavakat, amikkel átadom őket.

Axel lassan emelkedik fel velem az ágyról, a nyakát a kezeimmel, a törzsét pedig a lábaimmal átölelve tartom meg magamat az arca magasságában. Az ujjai finom támaszként simulnak a fenekemre, az érintésük nem kifejezetten szexuális, mégis forrón bizsereg az érzékeny bőr az ismerős ujjak közelségétől. A csókja lustán csordogáló, de mindent felemésztő lávaként simít végig belülről.

- Ha már meglepetések, ma este szeretnélek elvinni vacsizni. – A homlokunkat összesimítva suttog az ajkaimra, lassan fogom fel a szavakat, amik visszarángatnak a valóságba. Még nem szerettem volna elsüppedni az iránta érzett érzelmek követelőzésében, de a csókja ellopta ezt az önuralmat. Szerencsére a szavai visszaadták. Pillanatnyilag legalábbis. Egyáltalán nem segít, hogy az egyik keze a fenekemről a pólóm alatt a hátamra kalandozott. Mintha zongorázni próbálna a gerincemen, gyengéd érdeklődéssel becézget minden egyes csigolyát. Legszívesebben elnyúlnék a matracon, és engedném, hogy kedvére zongorázza ki belőlem a kedvenc hangjait.

Ah basszus. Mit is mondott? Megvan. A vacsi. Minek? Annyira nem szeretek se enni, se kiöltözni, hogy feláldozzak egy csomó órát, amit máshogy is eltölthetnénk.

- Mennyire puccos a hely? – kötöm az ebet a karóhoz gyanakodva, félig-meddig csak azért, hogy elvonjam a figyelmemet a bőrömön matató tökéletes ujjakról. El kéne végre döntenie, hogy beszélgetni szeretne, vagy valami mást csinálni. Én kezdek hajlani a második felé.

- Eléggé. De a szmokingról azért lemondhatsz. – Remek hír, nem bukok a pingvinekre. Mintha nem fogyasztottam volna még elég díszes, gyönyörűen tálalt de ízetlen kaját túlöltözött, képmutató emberek társaságában. De tudom, hogy Axellel más lesz. Vele minden más. Vele talán még ezt is élvezni tudnám. Már csak azért is, mert láthatnám kiöltözve. Biztos kibaszott szexi lesz. Van valami megkapó a gondolatban, hogy csak miattam kirittyentené magát. Kár, hogy nem dicsekedhetek vele nyilvánosan. Adnék rá egy rózsaszín nyakkendőt, fekete Siri feliratú hímzéssel.

- Még szerencse, pont a másik bőröndömben maradt – búgom elégedetten. Persze ez csak vicc, régen volt szmokingom, de hátrahagytam, mikor leléptem New Yorkba. Semmit nem vittem magammal a régi életemből, csak keserű emlékeket. A mosolyom kiszélesedik, mikor ártatlan puszit lehel az orromra. A halk nevetése segít kicsit elcsitítani a felborzolt vágyaimat, és újra teret enged az ébredés utáni, szelíden szerelmes hangulatunknak. Gyengéden cirógatom a megfeszülő vállizmai kellemesen selymes bőrét, miközben belesüppedek az élvezetbe, amit az ujjainak a lassú felfedezőútjai okoznak. Az előbb ugyanez az érintés vágyat lobbantott bennem, de ez a pillanat most különleges. Axel lehunyt szemei és az ajkain játszó halovány, boldog mosoly szinte magukba szippantanak. Hihetetlen számomra, hogy képes vagyok ilyen boldoggá tenni őt. Ha azért kellett évekig szenvednem, hogy kiérdemeljem ezeket a pillanatokat vele, akkor minden perce megérte.

Megszorul a kezem az apró kis tasakon, amit azóta is céltalanul szorongatok. Most vagy soha. Mikor megvettem, annyira jó ötletnek tűnt, de most, hogy oda kell adni, azt érzem, hogy utálni fogja. Nem akarom kényszeríteni, hogy hordjon valamit, ami nem is tetszik neki. Egy Siri tetoválásban is benne vagyok, ha ez nem jön be. Haha. Bátor gondolatok valakitől, aki még felvállalni is túl gyáva a kapcsolatunkat. Halkan sóhajtom Axel nevét, és azonnal megnyerem vele a lélegzetelállítóan jégkék szemek átható pillantását. Innentől nincs visszaút.

- Vettem valamit tegnap neked… nekünk – kezdek bele, miközben kinyitom a tenyeremet, hogy felfedjem a kis zacskót, ami magában rejti a kvarcokat. Mielőtt nekiállhatnék kibontani, persze közbe kell vágnia. Lehet, hogy belehalna, ha egy egész percig nem hallaná a saját hangját. Nem is tudom, hogy éli túl a koncertjeinket.

- Csak nem egy kék szalagot, ami passzol a tiédhez? – Megrándulnak az ajkaim a híres rózsaszín szalag említésétől, és sajnos a megránduló ajkaimat a farkam rándulása követi. A picsába. Ha valami hülye, felizgulós Pavlov-reflexem lesz ezentúl a rózsaszín szalagok gondolatától, akkor elevenen megnyúzom ezt a baromarcút. Bárcsak tényleg egy kék szalagot vettem volna, lenne mivel bekötni a száját, hogy megmutathassam végre az ajándékot, amit nem is biztos, hogy megérdemel.

- Seggfej – mormogom, miközben végre kibontom a csomagocskát. A két égszínkék kövecske a tenyerembe gurul a fekete bőrszíjuk végén. Axel szemei hatalmasra nyílnak, mintha csak be akarná bizonyítani, hogy a kvarcok tényleg az íriszeink tökéletes árnyalatában pompáznak. Semmit nem tudok kiolvasni azokból az elkerekedett szemekből az őszinte döbbeneten kívül. Utálja. Tuti, hogy utálja. Vagy ha tetszik is neki, nem illik a stílusához. Nem tudom, mit gondoltam, sosem láttam még Axelen nyakláncot, miért pont most kezdene el hordani egyet.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire romantikus alkat vagy. – Ahh. Kibaszott diplomatikus válasz. Nem is vagyok romantikus. Tényleg hülye ötlet volt. Kidobom őket, és elfelejtjük ezt az egészet. Mintha csak meghallaná ezt a gondolatot, elkapja az elhúzódó kezemet. – De köszönöm. – Most rajtam a döbbenet sora. Nem értem. Most tényleg tetszik neki, vagy csak megsajnálta a látványos vergődésemet? Nem kell a szánalma, én sem akarom hordani ezt a kis kövecskét, ha kettőnk közül csak nekem tetszik. Úgy értelmét veszti az egész. Mielőtt mindezt meggondolatlanul a nyakába zúdíthatnám, elhallgattat egy mély, szenvedélyes csókkal. Elillan az álmos türelem és a béke, ami eddig kísérte a szerelmes összebújásunkat. – Tökéletes ajándék, mi amor – zihálja el sem távolodva az érzékennyé váló ajkaimtól. Tökéletes? Ezt most komolyan mondja? Tetszik neki? Nincs időm feltenni a bizonytalan kérdéseimet, sőt még levegőt venni sem, mielőtt újra rám veti magát. – Még soha semmi nem volt ennyire tökéletes – suttogja a következő pillanatnyi szünetben. Megint nem hagy szóhoz jutni. Már nem is tudom, hogy próbálkozom e. A gyomrom apró gombóccá zsugorodik, a szívem szinte kitör a mellkasom börtönéből. A bizonytalan, kétkedő kérdéseim eltávolodnak, nem marad semmi más, csak a hálás, érzéki csókok, amivel az ajkaimat kényezteti. Nem tudok labdába rúgni mellette. Akármilyen lehetetlen természetem van, ő képes a legjobbat kihozni minden közös helyzetünkből. Mintha arra teremtették volna, hogy egy legyintéssel elsöpörje a passzív agresszív védelmi mechanizmusaimat. Imádom érte. Imádom, hogy nem engedte, hogy elrontsam ezt a pillanatot. – De azért a jegygyűrűt hadd vegyem majd én. – A megkönnyebbülés melegzuhanyként szakad a nyakamba, majd a testemen lassan végigcsordogálva egy halk nevetésként tör fel belőlem. Hülye. Fogalmam sincs, miért gyűlnek könnyek a szemembe. Jegygyűrű. Egyáltalán hogy jut ilyesmi az eszébe? Alig néhány hónapja ismer. De akkor miért tetszik ennyire a gondolat? Jegyesség. Férj. Sokszor gondoltam már arra, hogy Axel az enyém, de még soha nem próbáltam beleélni magamat, hogy ez akár örökre így is maradhat. Eddig. Most sem kéne, legalábbis nem egy ártalmatlan kis vicc miatt. Valószínűleg bele sem gondolt, hogy mit mond. Azért vicces elképzelni, hogy milyenek lennénk együtt évtizedek múlva. Két kőgazdag, híres rocker tata. Majd piszkálom Axelt a ráncos, elöregedett tetkói miatt. Ahh. Vissza kéne kanyarodnom fejben az eredeti témánkhoz.

- Biztos tetszik? – kérdezem halkan, visszakényszerítve magamat a jelenbe, egy bizonytalan jövőkép ábrándjai közül. Segít benne a csókja kellemesen ismerős, forró íze. Idehúz hozzá, az ölelésébe, a melegébe. Minden áldott alkalommal meglep, hogy a teste többi részével ellentétben milyen végtelenül puhák az ajkai. Nem tudom megszokni. Imádom. Imádom őt.

- Ennél jobbat nem is választhattál volna – jelenti ki ellentmondást nem tűrő határozottsággal. Rendben, rendben, értem. Akkor nem kérdezgetem meg újra és újra, csak elfogadom végre. Előre odáig vagyok a gondolattól, hogy láthatom a nyakában a szerelmünk kézzel fogható bizonyítékát. Ahányszor meglátom, tudni fogom, hogy ez a férfi hozzám tartozik. – Ezt kérem – bök rá a kicsit sötétebb foltokat rejtő kőre, majd előre biccenti a fejét, hogy áthúzhassam rajta a fekete bőrszíjat. Akaratlanul elmosolyodva teszek eleget a kimondatlan kérésének. Az égszínkék kövecske szinte világít a kreol bőrén, felidézi az ellenállhatatlan kontrasztot, amit a bőrünk összesimulása is okoz. Muszáj megérintenem, mintha az ujjaim irigyek lennének a kvarcra, amiért mostantól mindig Axel szívének a közelében lehet. Mostantól mindig hallhatja azt az életerős, vad dübörgést, amit úgy szeretek. Az élettelenül hideg kő szinte azonnal átveszi Axel testének a melegét. – És akkor innentől ezt már csak a rothadó hullámról fogják levágni. – Egy apró, nevető szusszanásként szökik ki a levegő az ajkaim közül. Megint ostobaságokat beszél. Megint nem zavar. – Szeretlek, Siri. – Elakad a lélegzetem, a boldogság lassú mosolyt csal az ajkaimra. Elmondhatatlanul szeretem őt.

- Én is szeretlek. – Hiába mondom ki újra és újra, sosem érzem elégnek a szavakat. Hiába veszek az egységünket kifejező nyakláncot, ez is túl kevés. Sosem elég belőle. Az arcomon végiggördülő könnycseppeket nem tudom, hogy a szavakba önthetetlen boldogság vagy a vele kéz a kézben járó frusztráció szülte. Muszáj lesz dalba foglalnom ezeket az érzéseket, különben felrobbanok tőlük. El akarom mondani az elmondhatatlant. Azt akarom, hogy ő is érezze ezt a végtelent.

Lassú sóhajjal élvezem az ujjai finom érintését, miközben ő is felhúzza rám a nyakláncot. Pont mint én, ő is megérinti a kövecskét, ami az én sápadt bőröm felett sokkal unalmasabban és hétköznapibban fest. Úgy látom őt ez nem állítja meg abban, hogy rajongjon érte. Álmodozva szívom magamba a pillantásában rejlő forró imádatot. Az enyém pontos tükörképe. A következő csókunk már nem az a gyengéd, ismerkedő becézgetés, amivel eddig simogattuk egymást, hanem mohó, éhes követelőzés. A nyakát szorosan átkarolva bújok hozzá, és egy emberként nevetünk bele a szenvedélyes csókba, mikor az apró kvarcok halkan egymáshoz koccannak az összesimuló mellkasaink között.

Bárcsak örökké tarthatna ez a hét.

Bárcsak örökké tarthatna ez a kapcsolat.

***

Boldog vagyok. Kibaszott boldog. Reggel óta mást sem csináltunk, mint az ágyban és a kanapén való fetrengés. Délelőtt lezavartam Axelt szörfözni egy-két órát a staffosokkal, ha már utána úgyis el tervezünk tűnni négy napra. Nem csak azért, hogy csökkentsük a feltűnést, hanem azért is, hogy kisebb eséllyel unja meg a képemet. Persze az sem utolsó szempont, hogy szükségem volt egy kis egyedüllétre, hogy lelkileg felkészüljek a titokzatos utazásra. Attól még, hogy baromira beleszerettem Axelbe, szükségem van néha egy kis bezárkózott, magányos énidőre, hogy békében leírogassam a fejemben lévő zeneszövegeket, és pihenjek kicsit a gondolataim szűkkörű társaságában. Azt is tudom, hogy ha én nem lennék, Axel tippre éjjel nappal a hullámokat róná a többiekkel, és nem szeretném teljesen elrabolni egy hobbitól, amire nincs gyakran lehetősége. Mikor növesztettem empátiát? Fogalmam sincs. Ki kéne gyomlálni, még mielőtt gyökeret ereszt. Miután koradélután visszaért, még a könnyű kis ebédünket is a paplanok között, meztelenül ettük meg. Hiába próbáltam kiszedni belőle, hogy hová rángat holnap, minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Pedig voltak közöttük egészen bevállalós kísérletek is. Hatalmas volt a kísértés, hogy lemondjam a vacsit, hogy az estét is a punnyadásnak és a szexnek szentelhessük, de nem akartam keresztülhúzni a terveit, ezért megembereltem magamat és felvettem a legelegánsabb fehér ingemet egy szürke sportzakóval. Még a szokásos, giccses karácsonyfadíszeimet is felvettem, csak hogy láthassam a gúnyos mosolyt elterülni az arcán. Mindig beszól az ékszereimre, de szinte hallom a gondolatait arról, hogy nekem még ez is kibaszott jól áll. Vagy lehet, hogy ezt ki is mondta? Már nem emlékszem. Nem mintha szükségem lenne rá, tudom, hogy kurva jól állnak. Ráadásul ha már a sapka és a napszemüveg nem illik egy elegáns étterembe, legalább néhány feltűnőbb fülbevalóval hadd védjem magam.

Oldalra sandítok a taxi hátsó ülésén, hogy megpihentessem a pillantásomat Axelen. A fekete ingre, amit egészen biztos vagyok, hogy pontosan rászabtak, ő is egy laza, szintén fekete zakót húzott. A nyári hőség még estefelé sem követelné meg a dupla réteget, de a kicsit is puccos éttermekben általában úgy megy a klíma, mintha az izzadós, elkényeztetett sznobnépség élete múlna rajta. Jobb biztosra menni. Pontosan ezért dobtam fel lazán a rózsaszín sálamat is, eszem ágában sincs megfázni egy túlklimatizált helyiség miatt.

Találkozik az elrévedő tekintetem Axelével, és ekkor döbbenek rá, hogy már percek óta őt bámulom. A szájáról el tudja rejteni az önelégült vigyorát, de a szemeiből nem. Az arcomat melegen simogatja a felforrósodó levegő, és zavartan fordulok előre, de még mindig érzem magamon a tekintete súlyát. A taxis szerencsére mit sem sejtve, életuntan bámulja az előttünk lévő, esti dugóban araszoló autó újra és újra elalvó, majd kigyulladó féklámpáját. Fogadok Axel már megbánta, hogy most nem motort bérelt. Bár akkor nem tudna koccintani velem. Nem bírom ki, átragad rám Axel elrejtett, de a levegőben ott rezgő mosolya. Nem nézek vissza rá, de a kezem mintha magától tenné meg a kicsiny távolságot, ami elválaszt tőle, hogy megtalálja az övét a kocsi hátsóülésének a középső, üres részén. Az ujjaink hangtalanul fűződnek össze, mint egy titkos, kimondatlan ígéret. Egy ígéret, hogy nemsokára megtudhatja mindenki. A gyengéd, birtokló szorítása az ujjaimon többet mond minden szónál. Nem tudom levakarni a szerelmes mosolyomat, ezért az ablak felé fordulva rejtem el. Soha nem akarom elengedni ezt a kezet. Soha.

Mikor megállunk, kipukkan az intim kis buborék, amit magunknak teremtettünk. A kezemet kelletlenül, feltűnésmentes mozdulattal csalom vissza magamhoz, majd kiszállok, amíg Axel fizet. Földbe gyökereznek a lábaim, mikor meglátom az étterem díszes, kacskaringós betűkből megalkotott, aranyozott névtábláját. Valencia. Hogy nem vettem észre, hogy ide tartunk? Tényleg beszippantott a titkos flörtölésünk. Ismerem ezt a helyet. Túlságosan is.

A múlt felbolygatott árnyaival karöltve, robotikus léptekkel követem Axelt. Ez csak egy hely. Régen lehet, hogy gyűlöltem ide járni, de itt az alkalom, hogy felülírjam jó emlékekkel a borzalmasakat. Nem lesz itt. Ő tudom, hogy nem lesz itt. Ennyire még nekem sem lehet balszerencsém. A mélyre száműzött, de megállíthatatlanul növekvő pánik súlya alatt, csak távolról hallom, ahogy Axel beszél néhány szót az ajtónál álló, bíborvörösbe öltöztetett éttermi menedzserrel. Nem elég jó az arcmemóriám ahhoz, hogy tudjam, régen is ő volt e felelős az asztalokért. Remélem nem fog felismerni. Hogyan is ismerne fel? Még soha senkinek nem sikerült összekötnie a múltammal, és most még a hajam is rózsaszín. Csak tudat alatt fogom fel a szavaikból, hogy egy kis különtermi foglalásunk van. Nem is tudtam, hogy vannak különtermek. Nem csoda. Russell csak a publicitásért járt ide, ostobaság lett volna elbújni egy kis különterembe. Falak mögött gyötörni a családját otthon is tudta. Hányingerem van.

A lábaim maguktól visznek az előtérben kialakított büszkeségfalhoz, ami mindigis az étteremvezető saját kis szerelemgyereke volt. Minden éttermében csináltatott egy falat, ahol az adott létesítményt meglátogató hírességekkel és kiemelkedő tehetségekkel pózolt. Arrogáns, önimádó gyökér. Persze arra tökéletes, hogy legyen ürügye húsz képet kitenni magáról. Na meg hogy elterelje valamivel a vendégei figyelmét, ha véletlenül várniuk kell a túlárazott asztalaikra. A szívem kihagy egy ütemet a gondolattól, hogy mi van, ha minket is megtalál ma este, de azonnal el is hessegetem a lehetőséget. Az ilyen sznobok nem rajongnak rocksztárokért. Bezzeg a flancos zongoraversenyeket megnyerő tinikért igen. Talán már akkor megérezte, hogy sokra viszem majd, és megéri helyet foglalni nekem a falon. Talán csak Russell miatt kerültünk ki. Egy politikusnak elég jó kampány a város legnépszerűbb éttermének a falán mosolyogni. Gyűlölöm ezt a mosolyt. A taxiban érzett kellemes, meleg boldogságérzetet mintha jeges üresség váltaná fel, mikor végigfut a pillantásom a képünk alatti kétsoros szövegen.

2021.02.13. Jóbarátom, Russel Stark és családja a napon, mikor fia megnyerte a Juilliard nemzetközi zongoraversenyét, ezzel felvételt nyerve a híres akadémiára.

Elfojtok magamban egy néma horkanást. Mekkora képmutató szemétláda. Pontosan tudta, hogy nem megyek el a Juilliardra. Tudta, hogy nem tehetem. Persze ezt rohadt kényelmes volt kifelejteni az összefoglalóból. Ja, és a nevemet is. Mindegy, végső soron köszönettel tartozom neki érte. Összeszorított fogakkal próbálom távol tartani az emlékek rohamát, de azok mégis maguk alá tepernek.

Eduard Valencia. Még a neve is giccses. Tökéletesen illik ebbe a hamis, hazug, pénzes világba, valamint Russell szűk baráti körébe. A Valencia étteremlánc tulajdonosa, aki méltóztatott leszállni a magának állított arany trónusról, hogy együtt vacsorázzon egy gerinctelen politikussal és a jelentéktelen családjával. Ez is csak egy reklámfogás mindkettejüknek. Fogadok mindjárt lőnek egy közös képet a trófeámmal, hogy Eduard kirakhassa magát még egyszer a saját étterme tehetségfalára. Mintha bármi köze lenne a győzelmemhez. Russellel kibaszott büszkék lehetnek magukra.

- Nem minden nap láthatom vendégül a Juilliard ifjúsági versenyének a győztesét. – Felém emeli a pezsgőspoharát. Üres mosollyal bólintok. Hosszú volt ez a nap, és már marja a szememet ez az átkozott kontaktlencse, de azonnal el kellett jönnünk ünnepelni, mintha holnapra felszívódna a trófeám. Még engem is meglepett, hogy győztem. Tudtam, hogy jól zongorázok, de nem tudtam, hogy a legjobbaknál is jobban. Egy másik életben talán elmennék a Juilliardra tanulni, hogy zongorista legyek.

- Nem véletlenül van elájulva tőle minden tanára. – Válaszolja büszkén Russell. Nem nézek rá, a homályos pillantásom az asztal közepén lévő, ezüstös pezsgőtartón lévő mozdulatlan tükörképemen pihen. Egy idegen fiú néz vissza rám. A félhosszú, ficsúrosan hátrazselézett hajammal pontosan olyan a kisugárzásom, mint nekik. Fogadok egyedül emiatt a frizura miatt engedte, hogy megnövesszem. A sötét pillantásomat már megszokhattam volna az elmúlt évek során, de még mindig nem érzem magaménak. A bőröm szinte viszket a létidegen, túlárazott szmokingom alatt, amit a versenyre csináltattak nekem. Egy kibaszott báb vagyok. Egy baba, amit megfésülnek, felöltöztetnek, aztán kiraknak a polcra.

- És mi a terv? Ha jól tudom, ezzel felvételt nyert jövőre a zeneakadémiára is. Hatalmas szó. – Alig érezhető, de a hangulat egy leheletnyivel hűvösebbé válik. Jó vicc. Mintha Russell valaha is önszántából megengedné, hogy itt hagyjam a várost. Hogy itt hagyjam őt. Legyen az Juilliard, Yale vagy maga az elnöki poszt a fehér házban, soha nem eresztené el a kedvenc játékszerét. Egy pillanatra anyára siklik a tekintetem, de már évek óta nem várok segítséget vagy támogatást tőle. Mióta kiderült, milyen tehetséges vagyok, amikor csak lehetett, próbált irigységből keresztbe tenni nekem. Ha rajta múlna, nem lennének se zongoraórák, se énekkar, de talán még magániskola sem. Ha rajta múlna, olyan senki maradnék én is, mint amilyen ő lett. Elég gyomorforgató gondolat, hogy kettejük közül Russellnek köszönhetek többet. Persze el is kéri az árát.

Kedves bájmosollyal fordulok a tulajdonos rusnya képe felé, és most én válaszolok a kérdésre. Rossz fényt vetne a családra, ha együgyű, válaszolni is képtelen, elvont zsenigyereknek tettetném magamat.

- Valószínűleg a helyi egyetemen folytatom a zenetanulást. Még nem akarok elszakadni a családomtól és a barátaimtól – mintha lennének. Mekkora kamu. Russell elégedett műmosolya elárulja, hogy mit sem sejt a valódi terveimről. Helyes. Ha tudná, hogy milyen sikeres a banda, akkor minden tőle telhetőt megtenne a sikerünk ellen, amíg még hatalma van felettem. Öt hónap. Mosolyogj Siri. Hazudj és mosolyogj. Öt hónap, és vége. Még szerencse, hogy vak sznob az összes. Elképzelhetetlen számukra, hogy egy garázsban gyakorló, két éve megalakult banda sikeressé válhatott. Talán azt sem tudják, mi az a rock. Ha nyitott szemmel járnának, látnák a szórólapokat a városban rólunk, de ahhoz ki kéne venni a nyelvüket a saját seggükből. Az élet iróniája, hogy ígyis New Yorkban kötök ki. Akár a Juilliardra is beiratkozhattam volna, de szülői engedély kéne hozzá. Mire nagykorú leszek, addigra pedig vége lesz a jelentkezésnek a jövő évre. Elcseszett. Felvettek, de nem iratkozhatok be. Mindegy, amúgy sem veszíthetem el a fókuszt. A banda juttat ki innen, minden figyelmemet a bandára kell összpontosítanom, a veszteség érzése mégsem hagy nyugodni. Mintha elvennének tőlem valamit, amihez jogom lenne. Felírom a sok más áldozat közé, amit a szabadságért hozok.

Eduard mély, öblös nevetésétől a hideg futkos a hátamon.

- Érthető, nehéz egy ilyen jó családot hátrahagyni. – Mekkora önelégült, arrogáns pöcs. Bármilyen minimális empátiával rendelkező kívülálló meglepődne, hogy egy született tehetség felad egy pozíciót a Juilliardon azért, hogy felnőttként otthon élhessen. Röhej. Lehet, hogy nem is annyira kívülálló. Lehet, hogy azért nem lepődik meg, mert tudja. A szokásos vérfagyasztó pánik eluralkodik rajtam, de nem mutatom. Ki akarom tépni magamból ezeket az érzéseket. Minden érzést. Már nem akarok ebben a félelemben élni. Rettegek, hogy eljön a nap, hogy én leszek a trófea. A józan eszem tudja, hogy Russell soha nem mondaná el senkinek, hogy milyen szemekkel néz a fogadott fiára, de az irracionális énem elutasít minden érvet, és retteg, hogy mikor jön el az éjszaka, hogy kedve támad más módokon is eldicsekedni velem.

Nem fog eljönni. Illegális, amit csinál. Nem fogja leleplezni magát.

Öt hónap.

Öt hónap, és tizennyolc leszek. A szülinapom még soha nem tűnt ennyire elérhetetlennek.

Öt végtelen hosszú hónap. Vajon mi marad belőlem, mire véget ér?

- Csak nem fel akarsz kerülni? Elintézhetem. – Axel vigyorgó hangja mögülem olyan, mint egy kéz, ami lenyúl értem a bénítóan jeges tó vizébe, mielőtt az újra összefagyhatna a fejem fölött. Nem mozdulok, csak próbálom a beengedni pillanatnyilag elfelejtett boldogság melegét a szívembe, de még nem tudok helyet szorítani neki. Képtelen vagyok elszakítani a tekintetemet a kétségbeesett fiúról, akit egy idegen testébe kényszerítettek azon a napon. A perifériámból látom, hogy Axel keze elindul az arcom felé, majd megtorpan, mikor rádöbben, hogy most nem a kis elrejtett paradicsomunkban vagyunk. Hülyeség volt kimozdulni ebben a városban. Ebben az átkozott, keserű emlékeket hordozó városban. – Minden oké? – Meg sem lepődök, hogy egyből észreveszi. Úgy tud olvasni bennem, mint egy nyitott könyvben, de jelenleg még a hangjában megbúvó aggodalom sem tud elérni. Bezárult az ajtó, és még nem találom a kulcsot, hogy újra ki tudjam neki nyitni.

- Nem – suttogom őszintén. A szemem sarkából látom, hogy Axel kicsit közelebb hajol a képhez, amit meredten bámulok. Nem akarom, hogy lássa azt az állapotomat. Nem akarom, hogy felismerjen. Úgysem fog. Senki nem ismer fel. Én magam sem ismerném fel magamat. Ki kell jutnom innen. Azt hittem menni fog. Azt hittem Axel felülírhatja a múltamat, de hatalmasat tévedtem. Az utcára lépve hiába várom az arcomba csapódó, józanító hideget, csak a nyári, mozdulatlan langymeleg fogad. Kiábrándító. Letépem magamról a sálat, mintha ez könnyebbé tehetné a légzést, de megint csalódnom kell. Az összes ruhát leszaggathatnám magamról, akkor is fuldokolnék. Üvölteni akarok. Egyedül akarok lenni.

- Siri – döbbenten, elkerekedett szemekkel fordulok hátra, mikor Axel elkapja a kezemet, és megállítja a kapkodó lépteimet. Abban a pillanatban, hogy beindult a menekülési ösztönöm, megfeledkeztem arról, hogy ő biztosan követni fog. Mit művelek? Nem menekülhetek. Előle nem. Többé már nem. – Megígérted, hogy nem futsz el többször. – A hangja nem dühös és nem is számonkérő, inkább szomorú és türelmes. Talán ez az, ami helyrezökkent valamit a lényem legmélyén. A tüdőmet kitöltő levegő percek óta először hoz futó megkönnyebbülést. A homályossá vált, meglepett pillantásom lassan kitisztul, és végre élessé válnak Axel jól ismert körvonalai. A múltba fagyott érzelmeim némán hasadva kezdenek lassú olvadozásba, és szép lassan arra is rájövök, hogy Axelnek soha nem volt szüksége kulcsra, hogy bejusson a jégfalaim mögé. Őt soha nem tudtam kint tartani. Lomha könnycseppek cirógatják végig az arcom bőrét, mintha kézzel fogható bizonyítékot akarnának szolgáltatni a szívem felmelegedő olvadozására. Nem érdekel a város esti nyüzsgése, se a járókelők körülöttünk hömpölygő, partizni induló vagy munkából hazasiető tömege. Mindenki a saját dolgával törődik, mi pedig olyanok vagyunk, mint egy különálló sziget a folyó robogó habjai között. Még mindig fogja az egyik csuklómat, a pillanatunk beledermedt a döbbent döntésképtelenségbe. Tudom, hogy rám vár. Hogy maradok vagy megyek. Ha ezek után is kitépném a kezemet, elengedne. Helyette elé lépek, és szorosan átölelem. Halkan, meggyötörten sóhajtom a nevét, mintha egy rossz álomból szakított volna ki. Talán így is van. A könnyeimet elnyeli az inge puha tökéletessége, a zakója alá becsúszó karjaim úgy szorítják, mintha enélkül magukkal sodorhatna az emberek folyama. Az egyik keze a hajamba túr, a karja óvón rejt el a kósza pillantások elől, a másikkal olyan szorosan ölel, mintha ő maga is attól félne, hogy kicsusszanok az ujjai közül. Az iránta érzett forró, hálás szerelem feltölti a szívemet az elmúlt napokban oly megszokottá vált boldogsággal. Lehet, hogy törött korsót töltöget, de Axelt ismerve soha nem adja fel, hogy egyszer mégis teletöltse valahogy.

***

Az út a hotel felé össze sem volt hasonlítható az előző várakozással teli, derűs, flörtölős autókázással. Én mélyen a gondolataimba menekülve próbáltam visszazárni a börtönükből kiszabadult démonjaimat, és Axelből is végig ugrásra kész feszültség áradt. Lehet, hogy arra készült, hogy bármelyik piros lámpánál kivethetem magamat a kocsiból. Nem hibáztatnám érte. Szavak nélkül sétálunk az emeletünk hosszú, kárpitozott folyosóján. Mióta összejöttünk Axellel, most először félek a pillanattól, hogy kettesben maradunk. Magyarázattal tartozom neki, de még nem vagyok kész rá, hogy kiengedjem ezeket a csontvázakat a szekrényből.

A lakosztályunk ajtaja hangtalanul záródik mögöttünk. Axel felkapcsolja a villanyt, de nem mond semmit. Minden joga megvan rá, hogy haragudjon rám. Egy szempillantás alatt elszúrtam az egész esténket, és eddig még azt sem árultam el neki, hogy miért. Sőt, helyette le akartam lépni. Azt mondtam, nem menekülök többé, és mégis megpróbáltam. Pocsék lehet egy olyan kapcsolatban élni, ahol teljesen véletlenszerű helyek aknaként robbantják fel a terveket. Mentségemre legyen mondva, csak ebben a városban vannak aknatelepek, máshol teljes biztonságban vihetne bárhova.

- Sajnálom – suttogom halkan a most üresnek ható bocsánatkérést. Az elnyúló csend nem tudom, hogy keserű csalódottságot vagy csak a szavak keresését takarja. Elém lép, a körém fonódó ölelése most teljesen más, mint amibe az utca nyüzsgése elől menekültem. Az egy baráti vigasznyújtás, egy menedék volt, ez most egy szerető gyengéd támogatása. Megborzongok a vállaimra nehezedő érzelmei súlyától.

- Én is – leheli halkan a homlokomra, mielőtt egy hangtalan puszit hintene a bőrömre. Nehéz szívvel nézek fel rá először, mióta beléptünk ide. A pillantásában ott rejtőzik a többi szó, amit nem mond ki hangosan: „ha tudtam volna”. Ha tudta volna, hogy mit hoz ki belőlem, nem vitt volna oda. Ezt én is tudom. Ha képes lennék megnyílni magamról, mindkettőnknek könnyebb lenne az élete. Milyen szörnyű lehet, hogy pont a szerelmével kapcsolatban kell a sötétben tapogatóznia. Miattam van bűntudata, pedig igazából minden az én hibám. El fogom rontani az egyetlen dolgot, ami valaha boldoggá tett.

- Axel, én… – Kétségbeesett kényszerből kezdenék bele a sztoriba, aminek még se eleje és se vége nincs a fejemben. Még nem találtam meg a szavakat, még nem tudom, hogy mi fontos és mi mellékes, még nem érzem, hogy mit vagyok képes megosztani, és mit nem. Csak azt tudom, hogy ha sokáig ragaszkodom a görcsös titkolózáshoz, azzal bántom őt. Nem akarom bántani Axelt. Ő a legfontosabb ember az életemben.

Az ajkai puha alig-érintése az ajkaimon fojtja belém a kuszának ígérkező, remegő hangú magyarázkodást. A lehelete forrón égeti a szám nedves bőrét.

- Nem kell elmondanod, ha még nem állsz készen. Szeretlek Siri. – Őszinte döbbenettel kutatom a megértő pillantását, pedig én magam sem tudom, hogy pontosan mit keresek benne. Hazugságot? Képmutatást? Hiszen tudom, hogy mennyire várja, hogy megismerje a múltam csúfos titkait, és most mégis megállít. Miért?

Mert szeret. Mert nem akarja, hogy azelőtt elmondjam, hogy kényelmes lenne. Nem akarja, hogy félelemből vagy pánikból döntsek így. Olyan megingathatatlan véglegességgel állítja, hogy szeret, hogy egy röpke pillanat erejéig még én is elhiszem, hogy ezen tényleg semmi nem változtathat. Talán még az a nehéz, sok szarsággal teletömött puttony sem, amit magammal hurcolok.

Bizonytalan lépéssel török ki az öleléséből, és az ellentmondásos, összecsapó érzelmeim háborújával karöltve sétálok az egyik fotelhez. Lerogyok rá, majd ösztönösen összehúzom magamat a biztonságos, kuporgó pozíciómba. A szemem sarkából látom, hogy Axel leül a kanapé hozzám közelebbi részéhez. Hálás vagyok neki, hogy tiszteletben tartja a látványos elszigetelődésemet. Egy részem már tudja, hogy mi fog most következni, és nem tudok úgy beszélni ezekről az eseményekről, hogy érzem magam körül Axel melegét. Egyszerűen túl nagy a kontraszt. Egy kicsit muszáj visszamélyülnöm a múlt okozta elhidegülésbe, ha beszélni akarok róla. Magam sem tudom, mikor lett a pánikoló mentegetőzésből egy mély, önkéntes elhatározás. Talán akkor, mikor feloldozott az általam szabott kötelesség alól. Talán akkor, mikor megint úgy nézett rám, és megmásíthatatlan bizonyossággal állította, hogy szeret. Eleget éltem már félelemben, és amíg nem ismer kívül-belül, addig egy aprócska részem mindig rettegni fog, hogy elveszíthetem őt. Fejest akarok ugrani ebbe a kapcsolatba, és annak az az egyetlen módja, ha elmondok neki mindent. Ha pedig elhagy a múltam miatt, hagyjon el még most, amíg még van valami a régi énemből. Könnyű ezt gondolni, de a szívem fájdalmasan csikar csupán a gondolattól. Belehalok, ha elveszítem őt.

Látom Axel mozgolódásán, hogy nem kerülik el a figyelmét az arcomon átsuhanó belső küzdelem jelei. Az elhatározás megingása a gondolattól, hogy elhagyhat, majd az újdonsült eltökéltség, hogy ha el kell veszítenem, inkább most, mint később. Egy elcseszett érzelmi hullámvasút az egész. Egy apró intéssel állítom meg, mielőtt újra felajánlaná, hogy várjunk a témával addig, amíg készen nem állok. Soha nem fogok készen állni arra, hogy elveszítsem.

Még én is meglepődök, hogy a hangom mennyire hűvös és tárgyilagos, mikor végre sikerül belekezdenem. Úgy látszik, hogy a sokéves elhidegülés azért nem távozik teljesen néhány hét alatt.

- Tizenkét éves voltam, mikor ide költöztünk anyával az új férjéhez. Mint már tudod, a férj egy republikánus képviselő, szóval szépen letisztított mindkettőnket, hogy beleilljünk a konzervatív imidzsébe, és tudjunk tökéletes papás-mamás színjátékot előadni a médiának. – Így utólag belegondolva a tökéletes módja a gyors családszerzésnek. Emelj fel a nyomorból egy csóró anya-fia párost, cicomázd ki őket, és biztos lehetsz benne, hogy olyan hálásak lesznek, hogy úgy ugrálnak majd, ahogy te fütyülsz. – Nem igazán érdekelt, hogy le kell vágatnom a hajam, vagy hogy kontaktlencsét kell hordanom, mert cserébe életemben először tanulhattam zenét. Egészen jó csere volt. – Nem Axelt nézem, hanem az egymást gyűrögető ujjaimat, de még így is érzem a levegőben a felgyülemlő kérdéseket. Szerencsére megérzi, hogy nem okos ötlet félbeszakítani, ezért egyelőre megtartja őket magának. Nem lepődnék meg, ha jegyzetelni kezdene, ahogy előrehalad a történet. – Mikor betöltöttem a tizennégyet, a szülinapomon lebuktam, hogy a fiúkhoz vonzódom. Semmi igazán érdekes nem történt, a szomszéd srác virágot hozott nekem, én pedig merészeltem örülni nekik. Képzelheted, hogy ez mennyire illett be a mostohaapám tökéletes család fantáziájába. – Most először csusszan érzelem a hangomba: keserűség. – Persze dühös volt, de meglepő módon nem kaptam büntetést, maradtak a különórák és a magániskola is. Később tudtam meg, hogy a szomszéd családot tönkretette, a következő héten el is költöztek, de a bűntudaton kívül rám nézve még ez is enyhének mondható végkifejlet volt. – Tartok egy kis szünetet, hogy megízlelhessem a legnehezebb szavakat, mielőtt szabadjukra engedném őket. Visszaköltözik a hangomba az érzelemmentesség, máshogy képtelen lennék hangot adni a szörnyű valóságnak. – Aztán egy héttel később meglátogatott éjszaka, és rám kényszerítette magát. Akkor lett világos, hogy ez az én büntetésem. Nem mertem nemet mondani neki, mert túlságosan féltem, hogy akkor elvesz mindent, amit eddig adott. Utána így éltünk négy évig egymás mellett. Fizetnem kellett az óráimért. A mai napig néha úgy érzem, hogy minél sikeresebb a banda, annál többel tartozom neki, de képtelen vagyok elengedni a sikert, mert akkor értelmét veszti a sok áldozat. Az elmúlt két évben nem tudtam lemosni magamról az érzést, hogy még joga van hozzám, mintha a tőle kapott sikerrel megvett volna engem is. – Elakad a hangom, de még mindig képtelen vagyok felnézni. Félek, hogy undort látnék a pillantásban ott, ahol eddig szerelem volt. – Aztán jöttél te… – Megállok, mert innentől már tudja ő is. Tudja, hogy hogyan söpörte el a távolságtartásomat, a félelmeimet és a ridegséget, amivel körbevettem magamat. Tudja, hogyan törte át a múltam által épített falakat.

Lehunyt szemekkel és széles vigyorral élvezem ki a napsugarak égető simogatását bőrömön. A levegő nehéz a sós párától, már-már fájdalmassá téve a légzést. Egyszerűen imádom. New York is csodálatos a maga módján, de időnként hiányolom ezt a forróságot. Talán ezért élveztem annyira a Mexikóban töltött nyarakat. Ezért, és az abuela-m főztjéért. Megfordult a fejemben, hogy egy déli államban kéne egyetemet néznem magamnak, de arra jutottam, hogy nem tudnám otthagyni azt a borongós, felhőkarcolókkal teli várost. Na meg persze anyának elég egy gyerek, aki nincs elérhető távolságban. Kár, hogy Siri nem igazán rajong a családjáért, járhatnánk miattuk gyakrabban ide. Bár ő akkor sem lenne oda az ötletért.

Szemem sarkából pillantok le a mellettem sétáló naptejreklámra. A hófehér bőre röhejesen fakónak tűnik a vaskos védőrétegtől, amit a hosszú ujjú ing alatt is magára kent. Illetve kentem, mert sajnos vannak részek, amiket egymaga nem ért el. Mekkora szerencse. Viszont bármennyire is nevetségesnek kéne hatnia az áthatolhatatlan krémrétegnek, ő még így is rohadt jól néz ki. A sapit még mindig gyűlölöm, és legszívesebben lerántanám a tincseiről, de megemberelem magam. Tudom, hogy most kellenek neki a tüskéi. Viszont ez a rózsaszín szemcsi bejön. Valahogy illik hozzá, és tökéletesen kiegészíti a szettet. Olyan, mint egy divatmagazin címlapsztárja, akinek a képét nézegetve a sok kiscsaj magához nyúlhat otthon. Sokkal jobban tetszik az a stílus, amit saját maga alkot, mint az, amit Nora kényszerít rá. Ez valahogy Sirisebb. Bár lehet csak a megkönnyebbülés beszél belőlem, hogy végre nem kell egész nap álló farokkal néznem, ahogy egy bőrgatyában ugrabugrál. Na meg elviselnem, hogy mindenki őt bámulja. Bár ez a veszély még most is fennáll. Látom ám a tekinteteket, amiket időnként rajta felejt egy-egy járókelő. Nem a hajszínén megbotránkozó nyugdíjas öreglányokra gondolok, hanem azokra a mellkidobós ruciban feszítő picsákra, akik messziről kiszagolják a pénzt és a szexi testet. Rábasztak, Siri már csak az enyém.

- Olyan fejet vágsz, mint egy olvadozó hóember – szórakozott beszólással próbálom elcsitítani féltékenykedő gondolataim. Nagy szarban leszek, ha leveszi az ingét a strandon. Nem lehet valahogy elintézni, hogy mindenki vakká váljon, ha megpróbál ránézni? Sokkal jobb világ lenne.

- Kösz, hogy emlékeztetsz, miért költöztem el – még a megvető oldalpillantást is örömmel fogadom, mert addig is csak rám figyel. Bassza meg, szánalmasan önző seggfejjé váltam. Vissza kell vennem, különben ő fog seggbe rúgni. Nem hiszem, hogy Siri élvezné a rövid pórázt. Mondjuk abban kételkedem, hogy a klíma miatt hagyta volna el az államot. Inkább voksolnék azokra a sötét árnyakra, amik a múltjából kísértik őt a mai napig. Bár az is tény, hogy annyira illik ő ide, mint én japánba. Legalább annyira be tudnék ott olvadni, mint ő a napfénybe fürdő Floridába.

- Valóban nem úgy festesz, mint egy vérbeli floridai – egyszer érdekelne a sztori, hogy egy arab pasasnak, hogy születhet ennyire fakó gyereke. Tuti valami genetikai anomália a dolog. De legalább a neve menő. Osiris. Nem is értem, miért nem használja. Inkább lennék egyiptomi isten, mint egy virtuális asszisztens, de hát ő tudja. Egyszer majd rákérdezek, ha nem fenyeget a veszély, hogy kiugrik egy mozgó kocsiból miatta.

- Te viszont megdöbbentően igen – ó, ezt bóknak veszem, alondra. Lassú, önelégült mosoly kúszik ajkaimra, mert pontan tudom, hogy mi jár a fejében. Látom a rám rebbenő tekintetében, amit alig rejt el előlem az átlátszó napszemüveg. Már akkor is láttam, mikor indulás előtt végig mért egy rohadtul hosszú és izgató csók után, amivel talán kihúzom ebédig. Talán. Mindenesetre a magas labdát nem szabad hagyni elszállni, itt az ideje, hogy leüssük.

- Csak a sötét bőröm miatt? – a drámai hatás kedvéért még mellkasomhoz is kapnék, ha nem lenne rohadtul cringe. De ennyi is elég ahhoz, hogy előcsaljak egy döbbent nevetést. Mellkasom felforrósodik, és ennek most nem a fülledt nyári levegő az oka. Büntetni kéne, hogy valaki ennyire tökéletes legyen.

- Nem, az üres fejed miatt – széles vigyorral vág vissza, de szemeiben még mindig ott bujkál a korábbi nevetés. Rohadtul gyönyörű. Pimasz, ravasz, és okos. Veszélyes kombináció, de mindig szerettem az életveszélyes dolgokat. Vajon felfogta, hogy ezzel szegény Wy-t és Noah-t is beoltotta? Plusz kicsit saját magát is. Valószínűleg igen, de leszarja. Pont ezért imádom őt annyira. Ha lehetne, most magamhoz rántanám, hogy az ajkaira csókoljam a ki nem mondott rajongásomat. De persze nem lehet. Az ostoba szabályai miatt. A szabályok miatt, amik tuti rövid időn belül a sírba fognak vinni.

A tömegben ösztönösen közelebb lép hozzám, hogy elkerülje a véletlen érintéseket, de ezzel csak azt éri el, hogy a mi karunk simuljon össze. Merész. Az egyetlen enyhítő körülmény az ő hosszú inge. Ha az nem lenne, lehet már visszafordultam volna a hotel felé. Kurvára nem akartam még ennyire megfogni senki kezét sem. Sőt, sosem voltam az a kézen fogva andalgós fajta, de Sirit sosem akarom elengedni. Azt akarom, hogy mindenki lássa, ez a srác az enyém. Vágyok az elismerő és féltékenykedő pillantásokra. Még az sem izgatna, ha egy őrült rajongó bosszúból a küszöbömre szarna. Csak meg akarom mutatni a világnak, hogy mit jelent nekem ez a srác. Tekintete egy pillanatra összeakad az enyémmel, tükrözve a vágyat, ami az irányába húz. Meglepetten pislogok, de nem tűnik el. Mi a franc? Talán mégsem akarja annyira titokban tartani a kapcsolatunkat? Csak egy szavába kerülne. Egyetlen apró gesztusra, amivel engedélyt ad, és szívesen lesmárolom itt a tömeg közepén. Még pózolok is, hogy legyen mivel teletömni a holnapi lapokat. De buktam. Túl könnyű lenne. Vágyik rá, de valamiért még magától is megtagadja. Mi az istent műveltek veled a múltban, Siri? Némán figyelem még egy darabig arcát, ami már a strandot fürkészi. Egészen addig, míg meg nem torpan mellettem, és vonásai meg nem nyúlnak. Most meg mi az isten történhetett? Követem pillantását, magamba fojtva káromkodásomat, mikor meglátom, amit ő. A fülledt, szex-szagú szobában töltött nap szinte teljesen elfeledtette velem, hogy bár a bandatagoktól megszabadultunk, a staff nagy része itt maradt, hisz nincsenek rokonaik, akiket meglátogathatnának. Hiszen még beszéltem is velük arról, hogy csatlakozom a szörfös napjaikhoz. Meggondolatlan kijelentés volt. De akkor még nem tudhattam, hogy mennyire kiborítják Sirit az utolsó estén. Talán jobb lenne, ha keresnénk egy csendesebb partszakaszt, nem akarom, hogy megint olyan használhatatlan állapotba kerüljön. Bár talán megoldja. Nagyon jól tudja levegőnek nézni az embert, ezt a saját bőrömön tapasztaltam.

- Szeretnél máshova menni? – nehezen tudom elképzelni, hogy Siri velem tartania szörfözni, de megleszek egyedül is, ha ezen múlik a nyugalma. Még nem szúrtak ki minket, nem gáz lelépni. Bár Sirinek később se lenne az, mindenki tudja, hogy mennyire szociális a srác.

Úgy kapja rám tekintetét, mintha a banda feloszlatását javasoltam volna. Ennyire furcsa, hogy valaki megpróbál törődni veled, alondra? Elcseszett egy életed lehetett, ha ezen meglepődsz. Mindenesetre imádom az apró mosolyt, amit próbál elrejteni előlem, és a vörös foltokat, amik a naptejrétegen is átütnek. Simán ugrál a színpadon egy gatyában, ami nem sok mindent bíz a fantáziára, de néhány törődő szótól zavarba jön. Néha nagyon nehéz kiigazodni rajta.

- Nem. Így legalább lesz kivel szörföznöd – meg sem próbálom visszatartani mosolyomat a burkolt figyelmesség hallatán. Tehát nem tévedtem, esze ágában sincs deszkára pattanni velem, de azt sem akarja, hogy egész nap egyedül küzdjek a hullámokkal. Pedig igazán élvezetes program, ami tökéletesen kiüríti a fejedet. Majd egyszer megpróbálom rávenni, legalább azért, jót nevethessek a bénázásán.

- Remélem azért úszni bejössz velem – megtorpan, mintha valami végtelen nagy szentségtelenséget mondtam volna. Remélem nem most áll elő azzal, hogy eddig eszébe sem jutott, hogy egy tengerparton lehet úszni is. Bár az önkénytelen gombpiszkálásból inkább arra tippelnék, hogy valami zavarja. A folt miatt aggódik, amit a nyakára szívtam? Felőlem úszhat ingben is, Siri fura, senkinek sem szúrna szemet. Tudom, hogy ha sürgetném, csak rontanék a dolgon, ezért türelmesen várom, hogy rászánja magát a beszédre. Nem kell félnie, ha eddig csak medencében úszkált, majd én megvédem az élővíztől. Sőt, ha megcsípi egy medúza, még lepisilni is hajlandó vagyok. Kissé visszavetné a romantikus vonalat a kapcsolatunkban, de néha áldozatot kell hozni.

- Nem tudok úszni – hogy tessék? Meglepetten pislogok le Mr. Mindenben Tökéletes-re, de nemtörődöm fintora már nem tudja elrejteni előlem a valóságot. Az enyhe kis szégyent, hogy van valami a világon, amire nem képes. Főleg egy olyan valami, ami minden floridai kölyöknek a kisujjában kéne, hogy legyen. Azt hiszem le kell mondanom a búvárkodós programunkat. Tényleg egész életét egy szobába zárkózva, zenét alkotva töltötte? Nem. Füstszagú, lepukkant bárokban, és ki tudja milyen motelekben, ahová az anyja cipelte magával. Sajnos mire eljutok ennek a gondolatmenetnek a végére, a döbbent kérdés már kicsúszott ajkaimon.

- Nem tudsz úszni?

- Nem mindenkinek volt álom gyerekkora, oké? – pontosan azt a választ kapom, amire számítottam, pontosan olyan indulatosan. Ha a gyerekkora a téma, folyton ezt csinálja. A legkisebb mozdulatra is támad, mint egy kiskutya, akit egész kölyökkorában bántalmaztak. Dühe lepereg rólam, mert tudom, hogy nem nekem szól, hanem az elcseszett múltnak. Egyszer majd talán felvilágosítom, hogy félig mexikóiként egy milliárdokat érő cég esetleges örököseként sem teljesen habos-babos a gyermekkor, de tény, hogy össze sem hasonlítható azzal, amin ő ment keresztül. Bármi legyen is az pontosan. – Tanultam helyette más dolgokat – szemöldökömet felhúzva követem lépteit. Egyre erősebb a partról felénk szűrődő zaj, de én csak Sirit figyelem. Mintha sikerülne bármit kihámoznom mesterkélten nyugodt arcából. Ezzel a mű nyugalommal ugyanúgy fel tud cseszni, mint a legelején. Bár most egészen más indokból.

- Milyen dolgokat? – kicsi az esély, de talán megtudhatok valamit a múltjából. Foggal-körömmel védelmezi a legtöbb infót, de nem fogom feladni. Tippre ugyan már így is én tudom róla a legtöbbet a világon, de nem elég. Tekintetét csak részben rejti el előlem a napszemcsi, így láthatom bennük a néma megkönnyebbülést. Csak nem hitte azt, hogy jelenetet fogok rendezni itt a strand közepén? Vagy hogy megharagszom egy rám förmedés miatt? Ugyan, Siri kicsit sem a cukormázas vattapamacs-típusú szerető. El fog még küldeni párszor a halál faszába, benne van a pakliban, hogy rám bassza az ajtót, és az is, hogy felpofoz. De egyik sem érdekel igazán. Ilyen a természete, ez teszi izgalmassá. A jámbor kissrácokban semmi vonzó nincs. Semmi kihívás. Nem mondom, hogy nem lehetne időnként egyszerűbb vele, de nem cserélném le senkire. És ennek nem csak a csinos pofi és a formás hátsó az oka. Egyszer talán majd ő is megéri.

- Pincérkedni – végre hajlandó elvigyorodni, miután a megkönnyebbült sóhaját magával viszi a tenger közeledő morajlása. Nos, ez váratlan, bár nem annyira, mint a korábbi sminkes és fodrász képességek. Mások bicajozni, baseball-ozni, kosarazni tanulnak gyerekkorában, erre ő egy kivénhedt utcai ribi életét éli. – Néha kisegítettem a bárokban, ahol anya énekelt, és cserébe kaptam vacsit. A vendégek imádták a hatalmas kék szemeimet – szemeim összeszűkülnek a múltba meredő válasz hallatán. Egy kicsi Siri rohadtul aranyos lehetett, és ha már akkor is rendelkezett a mostani képességeivel, simán megvezetett bárkit, és megkapta, amit akart. Nem kételkedem benne, hogy mindenki rajongott a mosolygós kissrácért, aki a piájukat hozta. De az, hogy ezért kapott vacsit… Miért viszketek a gondolattól? Így máris kicsit több értelme van az olcsó zacskóslevesek iránti szenvedélyének. Egy csóró anya, aki mindent a nem működő karrierjére költ, miközben a gyereke kaját kunyerál a bárokban. Baromi jól hangzik. Azt hiszem mindenkinek jobb, ha sosem találkozom ezzel a nővel. Olyat találnék mondani neki, ami nem lenne úriemberhez méltó.

- Ez hány éves korodban volt? – elgondolkodva teszem fel a kérdést, de a válasz hallatán kis híján felszisszenek.

- Mióta az eszemet tudom. Hat? Nyolc? Nem emlékszem – hatéves korában egyetlen kölyöknek sem kéne tálcákkal rohangásznia, amiken piás poharakat egyensúlyozgat. Bassza meg. Ez kicseszettül abnormálisan hangzik, ő mégis úgy néz ki, mint aki nem különösebben bánja. Vajon felfogja egyáltalán, hogy mennyire nem volt helyes, amit az anyja tett? Épeszű emberek simán felnyomták volna ezért. Aludnia, tanulnia és iskolába járnia kellett volna, nem az anyja haját fésülgetni, és részeg pasasok röhögését hallgatni késő estig. Mielőtt belekezdhetnék egy valószínűleg hosszúra nyúló, kényes kérdésekkel teli beszélgetésbe, ami nagy valószínűséggel vitába fulladna, a staffosok üdvözlő gyűrűjében találom magunkat. Bassza meg. Vissza kellett volna fordulni a francba, de már késő. Fogalmam sincs, hogy mikor lesz képes újra beszélni erről, de lehet, hogy hetekre lecsúsztam a közlékeny Siriről. Remek. Nora-ék jönnek nekem egy részletes, minden információra kiterjedő életrajzi kötettel ezért.

Népes társaság, elég sokan itt vannak, hisz, ha már haza nem mehetnek, valahogy ki kell használni a szünetet. Ahogy nézem nem mindenki szörfözik, így Siri sem marad egyedül a parton. Bár jobban belegondolva azt lehet jobban élvezné. Ha jól emlékszem, láttam ahogy fejhallgatót csúsztat a táskájába, szóval van menekülési útvonala. Tényleg mindenre felkészül, igazi antiszoc. Kicsit több mint egy tucat staffos, a legtöbben a sminkesek, stylist-ok és hangtechnikusok csapatából. Mint valami elcseszett egyetemi buli. A hangosítós srácok a divat szakos csajokkal. Illetve néhány esetben divatos csajok a divatos csajokkal.

Megeresztek egy vigyort Tessa és Chloe felé, akik a kedvenc csajaim az összes alkalmazott közül. Talán mert ők egymással vannak elfoglalva, és nem azzal, hogy az én gatyámba próbáljanak bejutni. Szerencsére az elmúlt hetekben mindig sikerült úgy alakítanom a dolgokat, hogy Chloe sminkeljen. Túl sok felesleges heherészést hallottam a turné elején ahhoz, hogy hamar beleunjak. Mindig ilyen idegesítőek voltak a csajok, vagy csak azóta, hogy egyikkel sem kavarhatok? Minden sokkal könnyebbnek tűnt, mikor legalább megvolt az esélye egy jó szexnek velük. Most már az összes inkább csak nyűg a nyakamon.

- Axe, tegnap el voltál tűnve, már azt hittük, hogy csak a szád volt nagy – ó, ugyan kérlek Weston. A farkam nagy, de a szám sosem. Csukott szemmel is jobban szörfözök náluk, és ezt korábban már el is magyaráztam nekik. De úgy tűnik kérnek egy kis bemutatót is mellé. Hát legyen. Hagyom, hogy magukkal ráncigáljanak a deszka kölcsönző felé, miközben vetek egy búcsú pillantást pacsirtámra. A tengerpart rohadt jól áll neki, de a tömeg nem. Nem kellene aggódnom érte, ha besokall, csak visszamegy a szállodába, de azért nem hagyom itt jó szájízzel. Sajnos azonban Adam hajthatatlan. Talán ezért szokta Weston is kiemelni, hogy időnként mennyire az idegeire megy.

Mire visszafele jövünk, már egy fülhallgatóval a fején, lehunyt szemekkel pihen az egyik napernyő takarásában. Helyes. Végre érzem a maradék kis feszültséget is elpárologni tagjaimból, és teljesen át tudom magam engedni a szórakozásnak. A sós levegő jóleső borzongást hoz magával, mikor végre ledobhatom a pólómat, és a mobilom társaságában lehajíthatom a többiek cucca mell. Ez azért már rohadtul hiányzott. Azonnal el is indulok az óceán felé, hónom alá csapva a deszkámat. A többiek hangosan dumálva követnek, ott folytatják a beszélgetést, ahol korábban abbamaradt. Helyes. A hullámok most jobban érdekelnek náluk.

- Látom jó éjszakád volt, Axe – Weston vigyorogva int fejével a hátam felé. Fogalma sincs róla, hogy mennyire jó. És nem csak éjszaka, hanem egy egész rohadtul tökéletes nap is. – Igazi vadmacska a csaj?

- Srác – javítom ki egy elégedett vigyorral. A kapcsolatunkat nem fogom felfedni, de arról nem volt szó, hogy utalásokat sem tehetek. Ígérem ügyelni fogok rá, hogy ne szóljam el magam túlságosan. Szükségem van még a heréimre, és nem a seggembe feldugva akarom őket viszont látni.

- Valaki az afterről? – most Adamen a sor, hogy megpróbáljon belemászni a magánéletembe. Én nem Noah vagyok, aki imádja kiteregetni, hogy kit, hol, mikor, hogyan dugott meg. Nem mondom, hogy soha nem dicsekedtem még egy-egy eredményes éjszakával, de az esetek többségében megtartottam magamnak az infót. Sosem szerettem, ha kvázi idegenek firtatják, hogy hová szoktam betenni a farkamat.

- Ja – aprót bólintva torpanok meg a parton, ahol a hullámok már a talpamat simogatják. Csodálatos. Nem is értem, hogyan tudnak emberek olyan államban élni, ahol nincs tengerpart.

- Nekem úgy rémlik, hogy Sirivel léptél le – Nora összehúzott szemekkel mér végig, mielőtt elkezdené belegyömöszölni hatalmas melleit egy neoprén felsőbe. Bár inkább olyan, mintha még jobban ki akarná emelni, hogy mekkora ajándékokkal áldotta meg a sors. Weston és a többi srác nyálcsorgatva élvezi a műsort, de engem őszintén hidegen hagy. Mintha átkapcsoltak volna valamit a fejemben, és csak Siri lenne képes beindítani a fantáziámat. Nem mondom, hogy nem néznék végig egy vetkőző showt Zendaya főszereplésével, de felizgatni már nem biztos, hogy fel tudna. Ellenben, ha Siri csinálná… basszus, erre most nem gondolhatok. Gyanús lenne, ha pont az ő említése után kezdenék sátorállításba.

- És utána nem hívhattam fel valamelyik számot, amit a kezembe nyomtak? – apró gúnyos félmosollyal figyelem ahogy végre sikerül felhúznia a nyöszörgő zipzárt. Remélem eléggé éreztetem, hogy ezt a témát nem kéne tovább feszegetniük. Ne csesszék el a kedvem egész napra.

- Néhányat nekem is átpasszolhatná azokból a számokból – Adam nevetve veti hátra fejét, amivel eléri, hogy mindenki, aki eddig nem bámult minket, felénk forduljon a parton. Remek. Deszkámat a homokba támasztva igazítom meg hajam, hogy ne kelljen később instára illő mozdulattal kiráznom belőle a vizet. Így is egy kisebb szarvas tartósítására elég só fog beleragadni a szörfözés végére.

- Biztos vagy benne, hogy tudod mit kell kezdeni egy nővel? – hangos röhögés a jutalmam az alattomos megjegyzésre. Na meg egy teljesen ledöbbent Adam. Végül azonban ő is becsatlakozik a nevetők táborába, és megadja nekem a pontot. Na végre. Remélem ezzel lezártnak tekinthetjük a fölösleges köröket, és foglalkozhatunk azzal, amiért idejöttem. A hullámokkal, és az óceánnal, ami most pont olyan ragyogóan kék, mint alondra élvezettől és a vágy könnyeitől ragyogó tekintete. Lehet tényleg a szállodában kellett volna maradni.

oOoOo

- Szép volt Sofia, legalább két másodperccel tovább bírtad, mint legutóbb – a gúnyos nevetésre csak egy hangos szitokáradat a válasz.

- Pofa be! Nem látta valaki a bugyimat? – megrökönyödve támaszkodom meg magam mögött a deszkán ülve, szórakozott tekintetemmel a vizet pásztázva. Na ezért nem hordunk szörfözéshez megkötős bikinit, kivéve, ha tényleg a seggedet akarod villogtatni a világnak.

- A legtöbb csaj csak a felsőjét dobta le a parton, nem gondoltam volna, hogy te ennyire elszánt vagy – mire felocsúdhatna, már Nora is a vízben köpköd a megjegyzéséért. A csapaton terjedő nevetés alapján nem ő az egyetlen, aki az óceánban fog kikötni.

Heves vita bontakozik ki arról, hogy hová is kerülhetett az a szerencsétlen bugyi, míg Weston ki nem szúrja és utána nem veti magát. A világ egyik legszánalmasabb és legröhejesebb látványát nyújtja, ahogy a hullámokkal harcolva próbálja visszaszerezni a piros kis anyagdarabot. Vagy ő a legnagyobb lovag a világon, vagy bejön neki a csaj. A másodikra voksolnék. Mire visszaér, már mindenki fuldoklik a nevetéstől, de legalább ő is megkapja a jutalom csókját. Apró sikerek az életben.

Eltart egy ideig, mire sikerül összeszednünk magunkat egy újabb kör hullámlovagláshoz. Hagyom a többieket előre evezni, hogy lophassak egy pillantást a távolban pihenő társaságról. Nem tudom pontosan kivenni az alakokat, csak tippre meresztem tekintetemet arra a foltra, ami Siri lehet. Remélem nem unta még halálra magát, és nem fojtott bele senkit a limonádéjába. Mindkettő valós veszély. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy hagyom a fenébe az egészet, és inkább ellopom őt magamnak, de túl csábítóak a hullámok és az adrenalin. Élvezzük ki a napot addig, amíg lehet.

oOoOo

- Elismerem, tényleg rohadt jó vagy – Weston kutyamód rázza meg fejét, miközben a többiektől kicsit távolabb, a deszkáinkon ülve figyeljük, ahogyan egy újabb hullám felé tartanak. Ebből a körből mi most kimaradunk, az előző nagyot csak ketten tudtuk átvészelni. Weston is ügyes, már majdnem annyira, mint én.

- Nem is értem hogyan lehetett ez kérdés egyáltalán – önelégült vigyorral pillantok önkéntelenül is a part felé. Nem tudom mióta vagyunk kint, de a Nap kurvára forrón éget, szóval tippre órák óta. A testem kellemesen zsibbad, az izmaim időnként megrándulnak a kezdődő kimerültségtől, de egy-két hullám még beleférhet.

- Durva közönséget vonzottál ide – követi tekintetemet, és helytelenül levonja a következtetést, hogy biztosan a monokinizve kalimpáló libákat stírölöm. Ezek esküszöm a föld alól jönnek, hogy került ide ennyi belőlük? Miamiban nincsenek erkölcsök? Bár pár héttel ezelőttig biztosan imádtam volna minden pillanatát.

- Honnan veszed, hogy miattam jöttek? – egy halk horkantás az első reakció. Ja, én is csak költői kérdésnek szántam.

- Előtted le sem szarták, hogy itt bénázunk – vállat vonva húzza fel egyik lábát a deszkára. – Ez az egyetlen árnyoldala annak, hogy csatlakoztál a bandához. Kevesebb esélyünk van bárkit is felszedni – nevetve szakítom el tekintetemet a partról. Sajnos igazuk van, pedig Weston sem rossz pasi. Mármint én nem vinném ágyba, nem épp az esetem, de a csajoknak bejöhet a napbarnított bőr és a szalmaszőke tincsek kombinációja. Kellően furcsa ahhoz, hogy működjön.

- Azt hittem te csak Sofiat akarod megdönteni – a zöld szemek azonnal rám villannak egy igazán nyilvánvaló „fogd be a szád” üzenettel. Úgy tűnik érzékeny pontra tapintottam.

- Nem csak megdönteni akarom őt, te barom. Csak azzal fekszem le, akiben látok fantáziát, pont úgy, ahogyan te is – jelentőségteljesen fúrja tekintetét az enyémbe, amitől szabályosan viszketni kezd a bőröm. Mégis mi a francról tudhat? És mégis honnan a picsából?

- Ezt miből szűrted le? – gúnyosan elvigyorodik és visszafordítja arcát társaink felé, akik éppen felállnak deszkáikra.

- Minden soundchecken azt hallgatom, ahogy Noah a legutóbbi dugását ecseteli – nos, ez elég szar élmény, túl sokszor volt bár benne nekem is részem. Már csak az hiányzik, hogy egyszer videót is mutasson a dologról, bár annyira még ő sem lehet beteg állat. Remélem. – De te az afterek után minden számot kukába szoktál hajítani, és senki seggét nem fogtad még meg a bulikban, pedig gyakorlatilag a tenyeredbe rakják őket – kezd ijesztővé válni, hogy mennyit tud. Weston tényleg figyel. Talán szakmai ártalom, hogy mindent szemmel kell tartania, ami a színpadon történik, és ezt utána sem nagyon tudja levetkőzni. Vagy valami perverz kukkoló.

- Te vagy a nagy szem, aki mindent lát? – apró vigyorral hunyom le szemeim, és fordítom arcomat a nap felé. A forró sugarak égetik a bőrömet, tökéletes kontrasztot alkotva a lábamat nyaldosó hűvös hullámokkal. Kibaszott jó érzés. Egyszer Sirit is be kell majd csábítanom a vízbe. Ülhet a deszkán, és szívesen kimentem, ha a vízbe csúszna. Mindig is ki akartam próbálni a szexi vízimentő szerepét.

- Valahogy úgy – néhány rövid percre végre csend telepszik ránk. Már amennyire egy zsúfolt tengerparton lehet csend úgy igazán. Alig várom, hogy lelépjünk néhány napra, és tényleg nyugodtan élvezhessem a tenger és Siri társaságát. Remélem tetszeni fog neki az ajándékom. Ez, és a másik is. Tényleg, fel kell hívnom Harrisont is a napokban. – Szóval tényleg Sirivel léptél le, és nem volt nálad senki száma – pont úgy fejezi be a mondatot, mintha tőlem várná a folytatást. Hát azt cseszheti. Megtenném. Én tényleg rohadtul meg akarom tenni, de Siri miatt vissza kell fognom magamat. Bár a szavaiból ítélve Weston már kapizsgál valamit. Lehet, hogy mindent lát, de az utalásokból nem ért. A hallgatásomat, csak további bátorításnak veszi. – A többiek azt mondták, hogy elég szar a viszonyotok, de a színpadon egészen mást látok, főleg az elmúlt hetekben. Nem lehet, hogy…

- Elég lesz Weston – élesen vágok szavába, mert ha végig vinné a gondolatmenetet, akkor nem biztos, hogy képes lennék letagadni. Jobban kell ügyelnem arra, hogy mennyit és hogyan bámulom Sirit a színpadon. Rohadtul nehéz lesz elfojtani az imádatot és minden giccses érzelmet, amit iránta érzek. Annyira rossz lenne, ha nem elmondanánk, hanem egyszerűen hagynánk mindenkit rájönni? Talán igen. Lehet Siri le is tagadna mindent. Remélem annál azért többet jelentek, alondra.

- Vettem. Mindent látok, de semmit sem fecsegek – merem remélni, hogy így is lesz.

oOoOo

Csak akkor hagyjuk el az óceánt, mikor az éjség a partra űz minket. A társaság nagy része már le is lépett, köztük Siri is. Kicsit sem meglepő módon persze nem velük, hanem egymaga. Remélem nem tervez rám borítani semmit, amiért ilyen sokáig magára hagytam azokkal az emberekkel, akiknek kicsit sem vágyik a társaságára. Alondra, nem éppen az a srác, aki a társaság lelke, és mindenkivel szót ért. Bár ügyesen fedi be magát cukormázzal, akik elég közel jutnak, meglátják az alatta rejtőző pengeéles jellemvonásokat. Csak sokszor ostobák, és hagyják magukat megvágni. Kivéve én. Az én páncélomról lecsúsznak a próbálkozásai.

Egy gyors zuhannyal öblítem le magamról, a tengervizet, bár nem végzek túl alapos munkát a kapkodás miatt. Leszarom, ha Siriről van szó, a legtöbb dolog várhat. Lepattintom a többieket, akik próbálnak rávenni a közös ebédre, és Weston sokat sejtető pillantásától kísérve vetem bele magam a tömegbe. Esküszöm behúzok neki, ha eljár a szája. Kevesen vennék komolyan, de a pletyka elindításához pont elég lenne. És ha a pletykák eljutnak Sirihez, akkor nekem lőttek. Legközelebb már csak akkor dobhatom fel a nyilvánosság témát, ha a kezét készülök megkérni.

Sietve szlalomozom az árusok között, mikor egy rózsaszín villanás megtorpanásra késztet. Szívem hatalmasat dobban, pedig nem Siri az. Csak néhány kibaszott szalag, aminek pont olyan árnyalata van, mint a hajának. Istenem, mekkora szánalom halom vagyok. A tesóim biztosan halálomig szekálnának, ha megtudnák, hogy milyen érzékeny pöccsé váltam Siri mellett. Fene se gondolta volna, hogy a szerelem ezt teszi az emberrel. Remélem egyszer ők is szánalmasak lesznek majd emiatt. Ostoba szalagok. Már éppen lépnék tovább, amikor bevillan valami. Valami egészen izgalmas. Talán mégsem szánalom volt, hanem egy isteni jel. Egy utalás arra, milyen kibaszott jó szex vár rám hamarosan. Majd ne felejtsek el hálaimát mormolni, miközben beleélvezek Siri karcsú kis testébe.

Tuti a pokol tüzén fogok elégni.

oOoOo

Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Imádom ahogy a könyvéről mesél, imádom ahogy végre normális emberhez illően egy hamburgert töm a szájába, imádom a csillogó tekintetét, miközben a sztorijaimat hallgatja, és imádom a kurvára tökéletes nevetést, ami felszakad a mellkasából. Határozottan ez a legjobb része a napnak. A korsóját ölelgetve, fejét hátra vetve kacarászik Sofia szerencsétlen történetén. Talán tényleg képes lenne részese lenni egy társaságnak. Ha nem is hosszú ideig, de tudná élvezni, ahogyan a bandával töltött estéket is élvezi. Bár lehet, hogy csak az alkohol van rá ilyen hatással.

Tekintete kissé homályos így a harmadik korsó környékén, arcán halvány pirosság sejlik át a naptejréteg alatt. Csupa meglepetés ma. Fene se gondolta volna, hogy a gyermeki lelke még ott rejtőzik, és arra ösztökéli, hogy könyvet olvasson. Eddig azt hittem csak a zenehallgatás a hobbija, de lehet ahogy nyit a világ felé, magát is egyre jobban megismeri. Tetszik ez a Siri. Bár mindegyiket imádom. A második sokk az volt, hogy húst eszik. Remélem időnként egy-egy mexikói fogásban is be meri majd vállalni, bővíteni akarom a repertoárját. Nem élhet örökké zacskós levesen. A harmadik pedig, hogy ennyire jól bírja a piálást anélkül, hogy az ölembe akarna ülni. Láttam mire képes az ittas Siri. Heves, szenvedélyes, és szinte könyörög a tekintete egy kis érintésért, persze csak tőlem. Egészen addig, míg be nem alszik előkészítés közben. Ez még mindig fáj egy kicsit, és élete végéig fogja hallgatni.

Szemem sarkából a minket bámuló járókelőkre pillantok. A másik előnye annak, hogy iszik és csak rám figyel: észre sem veszi, mennyien látnak minket. Ha nem lennénk közepesen híresek, akkor is megbámulnának minket, hiszen egy rózsaszín hajú srácról van szó egy fehér hajú kétajtós szekrény mellett. Imádom, hogy nem viseli a tüskéit. Igazán itt is felejthetné a hülye sapkáját, mielőtt elindulunk. Szívességet tenne a világnak. Túl gyönyörű ahhoz, hogy rejtegesse. Gyönyörű, és rohadtul csak az enyém.

- Örülök, hogy nem zavar – többször kéne nevetnie. Nem a kamuröhögését akarom, amit a rajongók mellett csinál, hanem ezt. Az önfeledt, felszabadult, boldog kacarászást. Ilyenkor sokkal inkább el tudom róla hinni, hogy éppen csak húsz éves. Máskor jóval idősebbnek tűnik a komor ridegség miatt. Most úgy koporog azon a széken, mintha otthon üldögélne az egyik fotelünkben. Tényleg nem foglalkozik a külvilággal, csak velem. Ha felvállalnánk a kapcsolatunk, akkor is pontosan így lenne minden, nem kéne azzal törődnie, hogy mit gondolnak az emberek. Ha meg akarják dobálni rohadt paradicsommal, majd bevetődök elé. És előnye is lenne, mondjuk lecsókolhatnám a kis ketchup foltot az arcáról, amit már túl rég óta bűvölök tekintetemmel.

- Micsoda? – olyan ártatlan ebben a pillanatban, senki se gondolná, hogy mekkora kiállhatatlan jégcsap tud lenni. Ezt a fiút láttam meg akkor a zongora mellett, és ezt a srácot szereztem is meg. Minden elcseszett hibakóddal együtt imádom.

- Hogy potyognak mellettem a bugyik és a melltartók – hiába a szemforgatás, látom, hogy mennyire imádja az önbizalmamat. Már nem Wy kapja a legtöbb bedobált melltartót a koncerten, és ezen senki sem lepődik meg.

- Hé! A melltartós sztorit még nem is hallottam – alattomos támadása elő csal belőlem egy halk nevetést. Hogy vigyem őt puccos étterembe, ha székeken kuporog és szalvétákkal dobálódzik? Egy híres énekessel járok, vagy Tarzannal, aki most találkozik a civilizációval? Fogós kérdés. Tekintetünk egymásba fúródva zárja ki végleg a külvilágot. A vidám dallam lassan elcsitul, és átadja magát egy sokkal mélyebb ritmusnak. Egy olyannak, ami bennünk lüktet. Amit bárki könnyedén kiszúrhat, mikor egymásra nézünk, ha igazán figyel. Nem is értem miért csak Westonnak szúrt szemet eddig. Hisz mindkettőnk arcára van írva, hogy mennyire kibaszottul szeretjük a másikat. – Csak azért nem zavar, mert így nézel rám – szavai szinte csalogatnak a halvány ajkakhoz, amik kiejtették őket. Muszáj közelebb hajolnom, hogy érezzem az illatát, hogy érezzem a belőle áradó melegséget, ami forróbb, mint a floridai nyári hőség. Meg akarom őt csókolni. Érezni akarom az ízét, ami a sör kesernyés aromájával keveredik. Farkam megrándul a gondolattól, hogy behúzom őt a burgerező mosdójába, és valóra váltok mindent, ami jelenleg a gondolataimban kering. Bassza meg az egész titkolózás. Talán csak egy kicsit kéne puhítanom, és megadná magát. Rájöhet, hogy így kurvára nem fogjuk kibírni. Sem ezt a tíz napot, sem a további heteket.

- Hogy nézek rád? – gyerünk alondra, mondd ki. Mondd ki a gondolatokat, amik vörösre festették az arcodat, és vággyal színezték meg a szemedben kavargó óceánt. Csak a szavaid kellenek. A szavaid és egy apró mozdulat, amivel megadod az engedélyt a csókra. Őt akartam megtörni mindezzel, de én fogom elveszteni az önfegyelmemet. Mintha megérezné a közeledő veszélyt, elfordítja tekintetét. Csalódottságomat egy vigyor mögé rejtve dőlök hátra a székemben. Tippre egyetlen sörre vagyunk attól, hogy be merje vállalni. Maximum kettőre. De utána rettenetesen kiakadna, amit kitisztul a feje.

- Tudod jól – persze, de izgalmasabb lett volna az ő szájából hallani. Megbűvölten figyelem a korsót, ami éppen helyettem ér az ajkaihoz. A kurva kibaszott életbe az egésszel. És az én lovagiasságommal is. Anyám büszke lehet, hogy mennyire jó fiút nevelt. Bassza meg.

- Kezdesz berúgni, igaz? – bármennyire is feszült vagyok, sikerül törődővé szelídíteni mosolyomat. Talán mert tudom, hogy hamarosan eljön az időm. Minden önmegtartóztatásért meg fogom kapni a jutalmam. Legalábbis addig nem nyugszom, míg be nem hajtom rajta.

- Lehet – hangja szinte belevész a járókelők zajába. Tényleg ideje kicsit kiszellőztetnie a fejét, és mozgással csitítani az alkohol hatását. Mondjuk a mozgásra pont van néhány igen kellemes ötletem.

- Gyere, sétáljunk – felhajtom az utolsó pár kortyot saját italomból, és felállok az asztaltól. Ő bólintva követ, vagy legalábbis követne. Időben veszem észre a katasztrófa közeledtét, és csúsztatom hátára tenyeremet. Bőre még az ingen keresztül is perzseli az enyémet, emlékeztetve rá, hogy már órák óta nem érhettem igazán hozzá. Lassan lejár a szünete. Ismertettem korábban a napirendet, most jött el az ebéd utáni szex ideje. Mielőtt elcsábulhatnék, elhúzom kezeimet, és néma türelmet gyakorolva figyelem ahogy magára ölti a tüskéit. Esküszöm, hogy egyszer el fogom égetni az összes sapkáját.

A névtelenség reményében egy távolabbi partszakaszt célzunk meg az elektromos rollerjeinkkel. Hagyom, hogy ő menjen elől, hiszen otthonosan mozog. Bármennyire gyűlöli ezt a helyet, itt nőtt föl. Legalább részben. Tekintetem a rózsaszín fürdőnadrágba bújtatott fenekére siklik, aminek köszönhetően majdnem sikerül felborulnom ezzel a lélekvesztővel. Nem is értem. A motortól tart, amit én vezetek, de ez az elektromos istenverése jöhet. Erről komolyan el kell majd beszélgetnünk.

Élvezettel hallgatom a történeteket, amiket nosztalgikus mosollyal idéz fel abból az időszakból, mikor névtelen kis banda voltak, amit négy zeneimádó srác hozott össze. Talán mégis van egy olyan része Miaminak, amit nem gyűlölöl. Legalább néhány emléke nem keserű a múltból. Bár hamarabb ráakadt volna a srácokra, akik segítettek neki megváltoztatni a dolgokat.

- Az ott Wy kedvenc fagyizója – követem pillantását az aranyos kis épület felé, aminek teraszáról tökéletes a kilátás a tengerre. Simán el tudom képzelni, ahogy a négy kölyök itt üldögél, sütit zabál és csekkolja a parton heverésző csajokat. Vagyis inkább csak hármat tudok elképzelni, Siri gondolom már akkor is próbálta kihúzni magát az ilyesmiből.

- Fagyizzunk egyet? – nem árt letesztelni, ha Wy szerint annyira jó. Ő kritikus az édességeket illetően. Nem vagyok kifejezetten édes szájú, de ennek most adnék egy esélyt. Sőt, kettőt, ha az enyhe hátsó szándékomat is figyelembe vesszük.

- Én nem – buligyilkos. De nem kéne, hogy meglepjen. Még mindig félti az arany torkát, pedig, ha a méretes farkammal elbír, akkor egy kis fagyi nem árthat meg neki. De legyen. Amíg más nyalogatni valót nem utasít el, addig elfogadom a fagyi undort. – De te nyugodtan egyél – kösz, hogy megengeded, alondra.

A választék elég nagy, ezért meg kell fontolnom, hogy mit szerzek be. Eper, mert az a mi közös kis ízünk, pisztácia, mert az a személyes kedvencem, citrom, mert Siri imádja a lime-os chipset, és mivel chilis fagyit nem árulnak, marad egy sima étcsokoládé az aljára. Lehet kicsit túllőttem a célon, de a játékhoz, ami most fog következni, szükség volt rá.

- Nem tudtam, hogy ennyire szereted az édességeket – imádom, hogy ennyire gyanútlan ér ártatlan. Az egész testét végig nyaltam miután beterítettem csoki öntettel, hogy ne szeretném az édességet? Bár tény, hogy sokat dob a dolgon a tálalás. Egy izmos, hófehér, remegő tányér. Bassza meg mennyire vágyok már rá. Percek kérdése, hogy mikor fogom gondolkodás nélkül rávetni magam, ha meglátnak, ha nem. Jobb, ha előtte elérünk a célhoz, amit idefele már kinéztem magunknak.

- Azt akartam, hogy minél több ízt megkóstolhass – és már veszi is fel a vitatkozó testtartását. Bocsi alondra, ehhez most nincs türelmem. Észrevétlenül irányítom lépteinket a parton kialakított öltöző épület felé. Kell egy kis privát rejtekhely, hogy belé fojthassam ezeket a bosszantóan arrogáns szavakat.

- Tudod jól, hogy nem fogom – persze, persze. Önszántadból talán nem, de nekem úgysem tudsz ellenállni, mi amor. A zsebemben vagy, és még csak nem is sejted. Akkor és azt rakok a szádba, amit csak akarok. Ha harapsz, akkor is csak egy kicsit fogok csúnyán nézni, és biztosra veheted, hogy bosszút állok.

Halk puffogása elhal, mikor realizálja a minket körbevevő falakat. Meglepő, de szavak nélkül követ az első apró kis fülkébe, ahová benyitok. Nem nagyon ellenőrzöm a berendezést, mert kicsit sem érdekel. Semmi sem izgat, csak az, hogy végre kettesben vagyok a pacsirtámmal. Mielőtt elkezdhetne kérdezősködni és akadékoskodni, ellopom a csókot, amire órák óta vágyok. Nem sok híja van, hogy felnyögjek az élvezettől. Mennyire kibaszottul finomak az ajkai. Még az eper émelyítően édes ízén át is érzem azt a különleges aromát, ami csak az övé. Amit annyira imádok. Bassza meg, nagyon hiányzott. Túl sokat kaptam belőle a napokban, így nagyobb kín volt távol lenni tőle. Hogy a picsába fogok heteket túlélni, ha vége a szünetnek? Kurvára bele fogok roppanni.

Nem finomkodok, elveszek mindent, amire vágyok. A puhaságát, a nyelve üdvözlő érintését, a teste remegését. Jól van, mi amor, örülök, hogy te is így örülsz nekem. A kis fülke levegője pillanatok alatt válik izzasztóan forróvá, pedig még bele sem lendültem igazán. Elhúzom fejem, hogy levegőhöz jussak, és gyönyörködhessek kicsit a ragyogó szempárban. Arca már most kipirult, tekintete csillog a vágytól… vagy az enyémekben lévőt tükrözi, nem tudom.

- Eper? – fintorogva azonosítja be az ízt, amitől elégedett mosoly kúszik az arcomra. Pedig azt hittem, hogy tetszeni fog neki, azok után, amiket tegnap műveltünk.

- Axel…

Élvezkedve pillantok végig csokoládéfoltos bőrén, ami így csak még sápadtabbnak tűnik. Sápadtak, és kibaszott izgatónak. Merevedése feszesen simul alhasának, még ragadósan a korábbi élvezete nedveitől. Annyira gyönyörű.

- Nedvesítsd be – halkan duruzsolva simítok végig ajkain egy újabb eperszemmel. Tekintete kába, de teljesíti az utasítást. Okos fiú. Duzzadtra csókolt ajkai elnyílnak, apró kis nyelve körbe fut a gyümölcsön. Rohadtul izgató. Túlságosan is. Folytatni akarom a kínzó gyönyörbe hajszolását, de percekig gyönyörködöm a látványban. Nem sietünk sehová.

- Kérlek…

Könyörgésével mit sem törődve, lehetetlenül lassan simítom végig az eperszemmel reszkető farkát. Éppen csak megérintve, apró köröket rajzolva érzékeny makkjára. Tekintete könnyektől csillog, szinte sikolt az újabb megkönnyebbülésért. Ne légy ennyire türelmetlen, mi amor. Sunyi mosollyal fészkelem be magam a lábai közé, nyelvemmel lekövetve az eperszem útját. Újra és újra.

Tekintetét felkutatva vetem bele magam a kék óceánokba. Lassan harapom le a gyümölcs végét, hogy a kicsorduló nedvet elkenhessem merevedésén. Így még ízletesebb. Siri, nem az eper. Halk nyögése végig simítja gerincemet, mikor elkezdem a lomha tisztogatást nyelvemmel. Combjai hevesen remegnek, kénytelen vagyok finoman lefogni őket.

Kis kéjsóvár pacsirtám.

- Nem nyert? – hát jó. Ha nem, hát nem. Jöhet az én kedvencem, hátha ez majd elnyeri a tetszését. Lassan, élvezve magamon a pillantását nyalintok egy tisztességes adagot. Tényleg rohadt jó, Wy-nak van ízlése. A szülinapi tortámat is kiválaszthatja majd. Viszont nem jobb, mint Siri íze. Azt semmi sem veri. Újra ellopom magamnak a csókját, kiélvezve lehűlt nyelvemen az övé forró érintését. Már remeg a teste, akaratlanul is reagálva rám. A fürdőnadrág vékony anyaga nem rejti el a combomnak feszülő merevedést. Imádom, hogy ő is ennyire hiányolt. Hiányolt, mégis ezt a csókot most ő szakítja meg.

Kíváncsian mérem fel a reakciót, de az arcán elterülő fintor mindent elmond. Pedig ez tényleg finom volt. Hogy lehet valaki ennyire finnyás?

- A pisztácia sem? Na majd a citrom – mielőtt ellenkezhetne, ismét legfoglalom valami sokkal hasznosabbal az ajkait. Nem panaszkodhat, ez az íz tényleg illik hozzá. Az ajkaimat bizsergető elfojtott nyögésből ítélve ő is így van vele. Helyes. Éhesen falja az ajkaim, mintha minél többet akarnak belőle. Vagy belőlem. Én mindkettőt megadom neki. Más helyzetben biztosan elnyújtanám a kínzó élvezetet, de most nincs türelmem. Most túlságosan régóta vágyok rá. Már a második adag fagylaltot csókolom az ajkai közé, mikor ujjaim ráakadnak a fürdőnadrág szélére. Óvatosan simogatom le róla a tökéletesen feleslegessé vált ruhadarabot. A sóhajaiból ítélve fel sem tűnik neki. Milyen kis kéjenc vagy, mi amor. Az én farkam is vágyik a szabad levegőre, de még nem jött el az ideje. Se síkosító, se végtelen türelem, hogy felkészítsem. Gyorsan, és hatékonyan kell megoldanom, ellopva annyira a józanságát, hogy ne fájjon neki. Szerencse, hogy kurva jó vagyok, így biztosan menni fog.

- Fogd meg, és el ne ejtsd. Még megeszem, miután alaposan megdugtalak – halkan mormogom a szavakat, összeszedve minden önfegyelmem és türelmem. Nem tudom menynit ért meg belőlük, de legalább a tölcsérre ráfontódnak a remegő ujjak. A tekintetében már ragyognak a mélykék szikrák, amiket a vágy csal elő. Helyes. Végig simítok mellkasán, az ingen keresztül dörzsölve meg egyik mellbimbóját. Megremeg a teste, térdei megbicsaklanak ugyan, de tartja magát. Bár lenne erre időnk. De majd otthon, mi amor. Ott órákig fogom kényeztetni az érzékeny kis testedet.  

Testén végigfut a remegés, mikor farkát az ajkaim közé veszem. Bársonyosan puha és kicsit sós. Tökéletes. Tökéletes, mert az övé. Egyik combja puha súly a vállamon, a másikba ujjai süllyednek bele, kapaszkodót keresbe, hogy talpon tudjon maradni. Elfojtja a nyögéseit, pedig vágyom a hangjára. Vágyom rá, hogy mindenki meghallja, hogy tudják, mit teszek vele. Hogy tisztában legyenek vele, miről maradnak le. Mert Siri már rohadtul nem lehet soha senkié. Csak az enyém.

Nyálas ujjaimat a feneke partjai közé csúsztatom, gyengéden masszírozva bejáratát. Kibaszottul remélem, hogy az elmúlt másfél napnyi szex hatása még kitart, mert kíméletlenül szűken szorulnak izmai az ujjaim köré. Nem szarakodok, rögtön kettőt csúsztatok belé, hogy haladjunk. Muszáj, különben szenvedni fog. Nem akarom, hogy fájjon neki. legalábbis a kelleténél jobban. Élveznie kell, hogy máskor is kedvet kapjon a nyilvános szexhez. Vajon az ő vére is pezseg a gondolattól, hogy bármikor beléphet valaki az épültbe? Kibaszottul izgató az egész.

Zihálása többszörösére erősödve dübörög fülemben. Minden másodperccel csak tovább korbácsolja a vágyat, amit így is emberfeletti erővel tartok magamban. Bassza meg. Nem fog menni tovább. Csak remélni tudom, hogy eléggé készen áll a teste. Az orgazmusra igen, kérdés, hogy a farkamra mennyire.

Felállva pillantok végig levegő után kapkodó szeretőmön. A határon táncol, látom a kába tekintetében. Ott kell tartanom, míg utol nem érem. Még szerencse, hogy felkészültem erre a lehetőségre. Kapkodva kaparom elő zsebemből a vékonyabb, rövidebb szalagot és emelem a szeme elé. Próbál fókuszálni, de nehezen megy neki.

- Ezt a sétányon vettem. Illik hozzád – apró vigyorral figyelem zavarát, majd mélységes döbbenetét, mikor a puha selyem a farkára szorul. Gyakorlott mozdulatokkal, pont tökéletes erővel kötöm meg, hogy a feladatát ellássa, de igazi fájdalmat ne okozzon. Arca megrándul az érintéstől, nedves ajkai néma nyögésre nyílnak. Hogy a picsába lehet valaki ennyire szexi? Őt kéne árulni merevedési gondokra, csődbe menne minden viagra gyár.

- Mit művelsz?! – hangja rekedt, de meglepően határozott. Még a tekintetében is visszaköszön az a Siri, akit a vágy, az alkohol és a gyönyör elcsábított mellőlem. Remélem nem fogja megbánni a visszatérést.

- Megakadályozom, hogy elmenj, amint berakom a farkamat – aminek éppen itt van az ideje. Nem hagyom, hogy további felesleges szavakkal húzza az időnket. Kurvára nem. Lecibálom magamról a fürdőgatyát, és puha, feszes combjaiba markolva emelem fel testét. Szinte beleolvasztom a fülke falába, remélve, hogy a vékony ing valamennyire megvédi érzékeny bőrét a hűvös beton karcoló érintésétől. Ezért majd bocsánatot kérek, és leápolom, ha lesz horzsolás, de most kurvára nem tudok vele foglalkozni. Sajnálom alodnra, túlságosan elvetted az eszemet. Nem tudok tovább jófiú lenni.

Keserves gyönyör a szorítás farkam körül. Bassza meg. Túl szűk. De nem tudok már mást tenni. Ki kell bírnod, mi amor. Teste remegve fogad magába, a forróság, ami körbevesz, szinte felperzsel. Ajkaim a felkínált hófehér nyakra tapadnak, hogy szenvedélyes csókokkal tegyem neki elviselhetőbbé a behatolást. Beleszisszenek bőrébe, mikor a hajgumi eltűnik tincseim közül. Nedvesen simulnak arcomhoz, és hullanak az ő tökéletes, hibátlan bőrére. Gyengéd erőszakkal irányítja fejemet a legérzékenyebb pontokhoz. Bár már magamtól is tudnám az utat, nem ellenkezek. Minden gyönyört meg akarok adni neki. Készülj, mi amor.

Ajkaimba fullad hangos nyögése, mikor egy határozott mozdulattal merülök el testében. Megrándul körülöttem, de nem kapja meg a vágyott gyönyört. A szalag nem engedi. Még nem. Határozott, követelődző lökésekkel merülök el benne újra és újra. Mindenemet eltölti az íze, az illata, a hangja. Az érintése tincseim között, az izomgyűrűk pusztító szorítása szinte elviselhetetlen. Húzom amíg csak tudom, próbálom nyújtani a gyönyört, de lassan elbukok. Ajkaimmal itatom fel a sós könnyeket, amik maszatos csíkot festenek pacsirtám arcára. Ő is szenved. De ez édes szenvedés. Olyan, ami megéri. Nevemet suttogja erőtlenül könyörögve, és én úgy érzem könnyedén a szolgájává tudnék válni. Csak egy szavába kerülne. Bármit megtennék érte. Rohadtul bármit. Fülébe suttogom a vallomást, azt akarom, hogy tudja. Hogy tisztában legyen vele. De nem biztos, hogy érti. Összefolynak a szavak. Összefolyik a két nyelv, amit ismerek. De szeretem őt, és ez az egyetlen, ami számít. Az érzelmek a könnyes óceánok mélyén. A ragaszkodás és szeretet, ami ott csillog a vágy puha leple alatt.

- Szeretlek Axel – hangja a gyönyör peremére taszít. Ujjaim olyan erővel markolnak combjaiba, hogy félő, nyomuk marad. De leszarom. Magamnak akarom őt. Azt akarom, hogy a jelemet viselje a bőrén, az érzelmeimet a szívében. Újra és újra elsuttogom neki a szavakat, amikkel ő is megajándékozott. Szeretem őt. Mindennél jobban szeretem.

Az idő egyetlen végtelen masszává olvad össze. Nem tudom meddig nyöszörögjük egymás bőrébe a halk szavakat, nem tudom meddig valljuk meg érzéseinket, amiket még sosem váltott ki senki más. Csak mi egymásnak. Nem akarom tovább kínozni őt, mert én sem bírom. Kell a megkönnyebbülés, kell a felszabadító gyönyör.

Kioldom a szalagot, és gyorsítok lökéseimen. Teste megfeszül, nyögése ajkaimba fullad, remegése és forró lüktetése magába szippant. Nem harcolok az apró fényszikrák ellen, amik végig perzselik bőrömet. Nem mozdulok, csak tartom őt. Ölelem reszkető testét, míg nem csitulnak mindkettőnkben a gyönyör hullámai. A percek hosszú óráknak érződnek, mire elcsitul fülem dübörgése. Szívem lassan áll vissza normális ritmusába, bőröm érzékeny pacsirtám simogató légvételeitől. Bassza meg. Ez kurva jó volt. Indulhat a top hármas közös orgazmusaink között.

- Tényleg beteges perverz vagy – hangja csak halk dünnyögés, amit nyakamba suttog. Elmosolyodom szavaitól, és mélyet lélegzek izzadt, tökéletes illatából. Sosem tagadtam, de ezek után ő sem vétózhat meg egy nyilvános szexet sem. Túl intenzív, túl csodálatos. Örüljön, hogy nem vettem mocskosabbra a dolgot, és használtam síkosítónak a jégkrémet.

- Te pedig tényleg imádod – óvatosan eresztem le törékeny testét, ügyelve rá, hogy biztosan meg tudjon állni reszketeg lábain. Az inge összekenődött, látványos foltot hagyott rajta saját élvezete. Még nem hívom fel rá a figyelmét, hagyom, hogy magától vegye észre és akadjon ki. Inkább elrejtem a szalagot, ami kiváló szolgálatot tett, és biztosan használni fogjuk még a későbbiekben. Vannak még terveim vele. – Eldobtad a fagyimat – tudtam jól, hogy nem fogja tudni tartani, de a pír, ami arcára kúszik, és a mosoly, ami ajkait keríti hatalmába, megérte.

- Ha visszaérünk a hotelbe, megbüntethetsz – kihívó hangjától és szavaitól farkam megrándul, és már nem is tartja olyan jó szórakozásnak az ernyedt lógást a lábaim között. Mi a franc? Mikor lett Siri ilyen kis bevállalós kéjenc? Bármikor is, imádom érte. Nem tudja, hogy mire vállalkozott ezzel a kijelentéssel. Egyelőre nem terveztem második kört, de lehet ezzel kivívta magának.

Egyik kezemmel megtámaszkodom feje mellett, és sunyi félmosollyal hajolok közel hozzá. Ajkaim végig simítanak fülkagylóján, testén végigfut egy újabb remegés. Talán kezd rájönni, hogy mekkora hibát követett el. Szabad kezem ujjai gyakorlott mozdulattal pattintják ki ingének legfelső gombját.

- És mi lenne, ha nem várnánk a hotelig azzal a büntetéssel? – fülébe duruzsolva rajzolom körbe előbukkanó kulcscsontját. Apró kis fülcimpáját aljaik közé véve szívom meg, nyelvem szórakozott játékba kezd a kis ezüst ékszerekkel. Több frontos támadás, mindig bejön. Ujjai pólómba markolva keresnek kapaszkodót, remegő légvételei tökéletesen illenek a fülke fülledt levegőjéhez.

- Le fogunk bukni – suttogja erőtlenül, de eltolni meg sem próbál. Nem tud igazából ellenkezni, ha rólam van szó. Én vagyok a gyenge pontja ugyanúgy, ahogyan ő nekem. Kurvára belezúgtunk a másikba. Viszlát józan ész. De ki akar észnél lenni, ha helyette átadhatja magát a vágynak?

- Pár perce ez még nem igazán zavart – élveteg vigyorral folytatom a fülével való játszadozást. Kezem hátára siklik, gerince tökéletes ívét követve végig egészen fenekéig. Belemarkolok a feszes kis félgömbbe, előcsalva egy halk nyöszörgést. Bassza meg. Tényleg nem fogok tudni leállni. Most magamat akarom büntetni, vagy őt? Ujjamat a keskeny vágatba csúsztatva kutatom fel érzékeny nyílását. Puha nedvessége akaratlanul is felidézi, milyen, ha mindez a farkamat öleli körbe. Forró és tökéletes, amire képtelen vagyok ráunni. Néhány becézgető simítás után belé csúsztatom az ujjam, és pont ezt a pillanatot választja meg néhány fürdőző, hogy hangosan röhögcsélve robbanjon be az öltöző épületébe. Pacsirtám teste megfeszül, ujjai figyelmeztetően marnak mellkasom bőrébe. Óvatosan mi amor, még a végén ennek is nyoma marad, és magyarázkodhatok tovább. Mindenesetre egy kis közönség nem fogja a kedvemet szegni.

Mit sem törődve a néma intéssel, folytatom ténykedésem. Körkörös mozdulataim mellett érzem, ahogy korábbi nedveim langyosan távoznak Siri testéből, lassan csorogva le tökéletes combjaira. Reszkető testét szinte teljesen én tartom, arcát mellkasomhoz fúrva próbálja tompítani halk zihálását. Lélegzete forrón simogatja bőrömet a póló egyik kivágásán keresztül. Ha próbál is ellenkezni, azt nem hallhatom. Túlságosan fülsiketítő a fülemben lüktető szívverésem.

- Csak kitisztítalak, mi amor – végtelen ártatlansággal dörmögöm a fülét rágcsálva. Az eredeti tervem tényleg ez volt, de egyre bizonytalanabb a végkifejlet. Bár a közönség valószínűleg eldöntötte. Siri nem lenne odáig az ötlettől, hogy vadidegenek hallgassák végig, ahogy ismét a farkamra húzom. Pedig ez is csak egy fellépés lenne. Sokkal izgalmasabb, mint a koncertjeink. – Próbálj nem elmenni, mert azt biztosan meghallják – derekát átfonva vonom magamhoz közelebb. Lábaimmal apró terpeszbe lököm az övéit, hogy könnyebben távozzon minden ragacsos nedv. Merevedése lüktetve simul combomhoz, jelezve, hogy közel sem biztos, hogy képes teljesíteni ezt az utasítást. Milyen kár.

A kinti beszéd tompul, ahogy a társaság tagjai elfoglalnak egy-egy fülkét. Talán ez segít Sirinek lazulni, talán a folyamatos kényeztetés, de csípője akaratlanul is megmozdul, hogy combomhoz dörgölőzzen. Halkan morranok bele a nyaka és válla közötti puha bőrbe, de nem állítom le. Hülye lennék megakadályozni, hogy önként hajszolja magát az élvezet felé, inkább tapogatózva próbálom megtalálni a legérzékenyebb pontját. A forróság már elviselhetetlen, farkam fájdalmas lüktetéssel követel magának nagyobb figyelmet, de most Siri tölti ki mindenemet. Az ő illata, az ő íze, az ő vágyai. Mintha csak tudná mi a célom, pontosan úgy mozdul, hogy elérjem prosztatáját. Tökéletes. Kibaszottul tökéletes, és az enyém. Nyögése tompa ugyan, de én hallom. Kurvára hallom. Néhány erős, masszírozó mozdulat elég, hogy reszketeg nyögéssel engedje át magát a gyönyörnek. A levegő megtelik az élvezete illatával. A forró, izzadt, kurvára tökéletes teste illatával. Szorosan tartom, mielőtt a földre csuklana erőtlen lábai miatt. Remegése csak lassan csitul, szívverése egy riadt pillangó szárnycsapásaira emlékeztet. Imádom, hogy ennyire imádja a szexet. Imádom, hogy ennyire szégyentelenné tud válni, ha átadja magát a vágynak és az alkoholnak. Így rákap az ízére és egyre bátrabb lesz józanul is. Hamarosan már a farkamat fogja ilyen lelkesedéssel lovagolni. Bassza meg, bár már ott tartanánk.

Fogamat összeszorítva tartom vissza morranásom, mikor fészkelődni kezd. Inge puhakönnyű anyaga kínzón simít végig merevedésemen, emlékeztetve, hogy ez a menet most csak neki hozz megkönnyebbülést. Nem baj, teljesen megérte. Percek telnek el, mire elég stabilnak ítélem, hogy elengedjem, és hátra léphessek egy fél lépést. Arcát megnyomta pólóm gyűrődése, tekintete egyre tisztább fénnyel ragyog, tincsei kibaszottul szexin kócosak. Félrecsúszott ingével egy igazi vágyálom. Egy vágyálom, amit én alkottam. Elégedett mosollyal legeltetem rajta tekintetem, míg meg nem halljuk a távolodó lépteket és beszédet. Ismét csak magunk maradtunk.   

- Már megint nem fogadtál szót, alondra – nem mondom ki, de tudja mi rejtőzik mosolyom mögött. Egy újabb büntetés ígérete. Végig simítok saját combomon, és élvezetétől ragacsos ujjaimat számhoz emelve lassan, tekintetét foglyul ejtve kezdem lenyalogatni a bizonyítékot. Arca vörös a felháborodás, a szégyen és a vágy különleges keverékétől. Kibaszott szexi. Gondolom nem akar bosszúból leszopni, pedig akkor lenne igazán tökéletes ez az öltözői kis közjáték. Bár a tekintetét látva nem járnék jól, képes lenne leharapni a farkam azért, amit tettem.

- Egy kibaszott seggfej vagy – ujjai megrántják pólómat, mintha ezzel bármit is el tudna érni. Max azt, hogy megkívánjam a dühös szexet. Talán a hotelben majd rá tudom venni, már ha nem dob ki ez után. Úgysem fog. Mert kibaszottul imádta ő is, csak nem meri még bevallani magának.

- Mondd, hogy nem élvezted – vigyorogva billentem oldalra fejemet. Ha tekintettel ölni lehetne, már halott lennék. Ismerős ez a gyilkos kék szempár, de nem teljesen ugyanolyan, mint megismerkedésünkkor. Ebben már látom a megadást. A ki nem mondott elismerést, hogy igazam van, és simán hagyná, hogy újra megtegyük. Tudja, hogy nyertem. Tudja, de nem fogja elismerni. Még félrenézni sem hajlandó, kitartóan állja tekintetemet. Ezért imádom őt ennyire. Mert nem egy ártatlan kis nebáncsvirág.

- Megérdemelnéd, hogy itt hagyjalak a picsába – talán egy kicsit. De hangja és tekintete elárulja az igazságot. Ez már csak puffogás, ami annak szól, hogy egy ennyire szégyentelen dolgot élvezett. Ugyan, alondra, még nagyon sok mindent tervezek veled tenni, ami ennél sokkal zavarba ejtőbb lesz. Inkább büszkének kéne lenned, hogy ennyire jól bírod velem a tempót. Szép teljesítmény egy olyan sráctól, aki élete első csókját pár hete zsebelte be, és az elmúlt években úgy szexelt, hogy az nem is igazán nevezhető szexnek.

- De úgysem fogsz, mert egy perverz kis kéjenc vagy, Siri – megborzong attól ahogy kiejtem a nevét. Beleadok mindent, hogy minél érthetőbb legyen számára, mennyire kurvára imádom, hogy ilyen. Nincs ezzel baj, nem kell rajta semmit szégyelleni, csak átadni magát az élvezetnek és az ösztönöknek. Esküszöm, hogy őt mellém teremtették. A tökéletes partner minden téren. Nem csak a zenében és a szexben. Az egész életben. – Szeretlek, kis pacsirtám.

Ajkai elnyílnak, tekintetében megjelennek kavargó érzelmeim tükörképei. Minden imádat, minden szeretet, minden boldogság, amit egymásnak okozunk. Lehet, hogy egy betegesen perverz állat vagyok, de ez a beteges állat szereti őt, és bármit megtenne érte. Tudja, hogy így van. Szorítása lazul pólómon, kezei lentebb csúszva ütköznek bele merevedésembe. Megrezzenve sóhajtok föl, de kivételesen nem teszek semmit. Most rá bízom a döntést. Legalább ebben az egy dologban. Senki nem mondhatja, hogy nem vagyok egy kurva szent.

Tekintete lesiklik meredező farkamra, nyelve valószínűleg teljesen tudat alatt simít végig ajkain, benedvesítve azokat. Mellkasom szétszakad szívverésemtől, a forróság fájdalmasan égeti a bőrömet, mert tudom mi következik. Látom az elszántságot a tekintetében. Kurvára meg fogja tenni megint.

- Ülj le! – vigyorogva teljesítem kérését, és elfoglalom a nem túl kényelmes padot. Ledobott fürdőnadrágjainkat közelebb húzom, hogy azokra térdelve valamennyire kényelmesebb legyen neki, mielőtt széles terpeszbe vágnám lábaim. Megbabonázva figyelem, ahogy szinte lassítva fészkelődik közéjük, tekintetét a zsákmányon tartva. Bele fogok halni. Már harmadszor enged az arany torka közelébe, és egyre jobb benne. Hamarosan ebben sem lesz ellenfele. Siri rohadtul a legjobb mindenben, amit a fejébe vesz. Már karcsú ujjai kontrasztja sötét bőrömmel elég lenne ahhoz, hogy elsüljek, de tartom magam.

Tartom, mert a rám villanó óceánszemek egy kibaszott jó szopást ígérnek.

Kurvára én vagyok a legszerencsésebb ember a világon.

oOoOo

Az ajtófélfának dőlve, apró, szerelmes mosollyal gyönyörködöm pacsirtámban, aki egy takaró csomónak álcázva alussza az igazak álmát a homályba burkolódzó szobában. Egy összegömbölyödött kismadár, aki teljesen kimerült a mai naptól. A szociális élet és a szex valóban rendesen leszívják az embert, lassan ő is rá fog jönni erre. A büntetés, amit a hotelbe visszaérve kapott pedig extra nagy igénybevételnek tekinthető.

- Mit akarsz azzal? – zihálva, szaporán emelkedő mellkassal pislog fel rám. Nocsak, tehát még képes másra is a nevem nyöszörgésén és kétségbeesett könyörgésen kívül? Pedig percek óta nem hallok mást tőle. Arca nedves a kielégületlenség könnyeitől, tekintete tompa a vágy iránti sóvárgástól. A gyönyört akarja, amit nem adok neki. Újra és újra visszarántom a peremről, de egyre nehezebben bírja. Már ő maga próbálta átlendíteni törékeny testét, de nem engedtem. Akkor hol lenne a büntetés része?

- Az volt a szabály, hogy nem érhetsz magadhoz, de úgy látom nem tudod betartani, mi cariño – a vastag rózsaszín szalagot követi tekintetével, így észrevétlenül simíthatom feje fölé karjait, és foghatom össze a lehetetlenül vékony csuklókat. – Gondoltam besegítek – egy csókot lopva lopom el figyelmét, míg a szalaggal rögzítem kezeit az ágy háttámlájához. Döbbenten rántja meg karjait, de már nincs menekvés. Az enyém vagy, alondra.

Imádom ezt a srácot. Imádom a nevetését, a nyögéseit, a dühödten szikrázó pillantását. Nem tudok unatkozni mellette, mert ő maga a váratlan tettek tárháza. Lassan bontakozik elő a tüskepáncéljából, és talán még nem látja, de egyre gyakrabban enged teret annak a Sirinek, aki először felkeltette a figyelmemet. Annak a Sirinek, akivé válhatott volna, ha nem teljesen elcseszett a gyerekkora. Kíváncsi vagyok ki lett volna Osiris, ha nem ölti magára az elérhetetlen, jégcsap Siri köpenyét. Talán egyszer megtudom, de az is lehet, hogy sosem derül rá fény. Én mind a két esetben szeretni fogom őt.

Ellököm magam az ajtófélfától, és óvatosan, hangtalanul hajtom be magam után az ajtót, hogy ne zavarjam alvó pacsirtámat. Van néhány telefon, amit el kell intéznem a holnapi vacsora, és a holnaputáni utunk kapcsán. Például a búvárkodás lemondása, és egyeztetés a szállással. Intéztem egy zongorát az apartmanunkba, és elküldtem az alapanyag listát, ami a kajákhoz kell, amiket főzni akarok neki. Zene, kaja és nyugalom. Ha ennek a szülinapi ajándéknak sem fog örülni, akkor semminek. De mielőtt belemerülnék a szervezésbe, indítok egy videóhívást, hogy ellenőrizzem az ajándék New Yorkban lévő részét. Mire drágám fogadja a hívást, már a kanapén ejtőzöm. Nem mondom, hogy engem nem szívott le a mai nap. A szörf és a végtelen szex elég megterhelő. De imádom a bizsergést, amit maga után hagy az izmaimban.

- A szupersztár még hajlandó szóba állni a tesóival? – Harrison fáradt mosolya fogad telefonom kijelzőjén. A háttérből ítélve még mindig az irodában dekkol, pedig kurvára késő van.

- Bocsi, hogy nem hívlak titeket gyakrabban. Egy hét múlva egy csoportos hívás? – a koncertek mellett tényleg nem volt időm rájuk. Nem is tudom, hogy volt-e valaha ilyen hosszú idő, míg nem beszéltünk.

- Próbáljuk meg – egy apró bólintás után fáradtan gyűri meg arcát.

- Miért vagy még az irodában? – ő mindig is sokkal munkamániásabb volt, mint apánk. Néha érzek egy kis bűntudatot, hogy neki kell vinnie a cég dolgait, de egyelőre azt mondja érdekli és szereti. Kérdés, hogy ebből mennyi a kötelességtudat. Az önfeláldozó nagytestvér Harrison vércsoportja.

- Hogy legyen elég pénzed, amit elverhetsz a pasidra – halkan felnevetek a válasz hallatán. Tényleg kurva sokat költök Sirirel, de minden cent megéri.

- Ennyire drága volt? – őt küldtem el Siri ajándékáért, intézett mindent, mert sokkal jobban ért az ilyesmihez, mint én, vagy bárki, akit ismerek.

- Piszkosul, de a minőség sosem olcsó, akár kocsikról van szó, akár zongoráról – vállat vonva dől hátra, tekintete üresen mered valahová a laptopja mögé. Így jobban nézve rohadtul nyúzottnak tűnik, ekkora karikákat még sosem láttam a szeme alatt. – Ha nem fog első látásra beleszeretni a srác, akkor kifizetem neked az árát.

- Erre nem látok esélyt. Mindent imád, ami a zenéhez köthető – képtelen vagyok levakarni mosolyomat, mikor Siri játékára gondolok. Arra a nyugalomra, ami kiül az arcára, mikor zongorázik. Arra a szenvedélyre, ami a tekintetében csillog a színpadon. Ő arra született, hogy zenéljen, és teljes mértékben eszerint is él.

- Még sosem láttalak így mosolyogni – Harrison még a laptop kamerájához is közelebb hajol, hogy ellenőrizze vonásaimat. – Tényleg szereted a srácot?

- Rohadtul szeretem – egy pillanatig sem habozok a válasszal. Egy rövid csend, végül elégedett hümmögés a válasz. Apró mosollyal dől ismét hátra, és ujjait összefonja a tarkóján. Szinte várom, hogy egy inggomb megadja magát a mozdulattól. Lehet le vagyok maradva az edzésben hozzá képest. Ez ellen tenni kell.

- Majd várom a tíz dolcsimat – szemeimet összehúzva, tanácstalanul méregetem mosolygó arcát.

- Mégis miért?

- Nem emlékszel? Connor tizenötödik szülinapján fogadtunk, hogy kié lesz az első komoly kapcsolat. Én rád voksoltam – önelégült mosolya mása az enyémnek. Tényleg ennyire bicskanyitogatóan fest? Már tudom, miért bosszant mindenkit. Elvigyorodok a részeg éjszaka emlékétől. Az egyik legjobb bulit csaptuk négyesben. Azok közül, amikre emlékszem.

- Legyen, ez egy örömteli vereség – ha buknom kellett, akkor Siri miatt bukjak. Sosem éreztem még ilyen jól magam. Mintha megtaláltam volna azt, ami eddig az életemből hiányzott. Élveztem, ami volt, de mindig járt egy kis hiányérzettel, amit egyetlen buli vagy átmotorozott éjszaka sem tudott eltűntetni. A hiányzó dolog Siri volt, és minden, amit iránta érzek. Giccses? Igen, de leszarom. Nem tervezek dalt írni róla.

- Apáéknak mikor tervezed elmondani? – arcom elnyúlik a kérdéstől. számítottam rá, de rohadtul nem volt hozzá kedvem. Még soha egyetlen partnerem sem mutattam be nekik, mert nem voltak komolyan. Siri viszont az. A komoly partnerek pedig hatással lehetnek a vállalatra is. A részvényeink értékére minden, de tényleg minden hatással van. Ezt elég hamar a fejünkbe verték gyerekkorunkban. Talán ezért gyűlölöm annyira az üzleti világot. Fel kellene készülniük, mielőtt nyilvánosságra hozzuk, de ezt még nem volt erőm beadagolni Sirinek. Biztos lelkesedne a gondolatért, hogy egy csapat vadidegen ember rágódjon a kapcsolatunk hatásáról.

- Hamarosan. Kétlem, hogy a cég halálát okozná a kapcsolatom – cinikus megjegyzésemre csak egy halk sóhaj a válasz. Mielőtt Mr. CEO színre lépne, gyorsan folytatom egy teljesen más témával. – Ránéztél Samantha-ra, mikor felvittétek a szobámba a zongorát?

- Persze, semmi baja a kiscsajnak. Kicsit felélénkült a jövés-menéstől, de ennyi. Nem esett depresszióba a hiányodtól – elfogadja a terelést, de sanszos, hogy nem úszom meg ennyivel. Előre látom a zaklató üzeneteket. Lehet le kéne tiltanom a számát egy időre. Természetesen csak a kapcsolatunk épsége érdekében.

Még dumálunk egy kicsit néhány dologról, amit az elmúlt hetekben nem tudtunk megvitatni egymással, és sokszor nem is tudunk Connorék mellett. Ők folyton ölik egymást, nehéz a komolyabb témákat elővenni, de így sikerül. Mielőtt elbúcsúznánk, még megállítom egy pillanatra. Tekintete, ami az enyém pontos mása, rám villan. Esküszöm a szokottnál tompábban csillog. Így nézhetek ki a vizsgaidőszakban, amit telenyomok próbákkal.

- Néha foglalkozz magaddal is, Harrison. Szarul nézel ki – a ránk telepedő csend most tényleg nehéz. Látom rajta, hogy mondana valamit, de nem teszik. Inkább csak bólint, és kinyomja a hívást. Meg kell kérnem Connort, hogy nézzen rá gyakrabban. Mindenképpen el kell mennünk inni, ha visszaértem New Yorkba. Van valami szar a palacsintában, amit nem akar elárulni. De tesók előtt nincsenek titkok, ez alapszabály.

Egy ideig még a plafont méregetve gyűjtöm az erőt a többi híváshoz, de végül rászánom magam. Adjuk meg Sirinek a tökéletes szülinapot. Mert ő megérdemli. Ő bármit megérdemel.

oOoOo

A kellemes meleg, és az ismerős citrus illat hiánya ránt ki az álmok birodalmából. Kezeimmel tapogatódzva mérem fel a helyzetet, de ja, Siri nincs mellettem. Fülelek egy kicsit, de a zuhanyzó hangját sem hallom, csak halk matatást, mintha valami rágcsáló próbálná átkutatni a cuccainkat. Bassza meg, csak ki kell nyitnom a szemet. Laposakat pislogva, hunyorogva mérem föl a félsötét szoba helyzetét. A nehéz függönyöket éppen csak résnyire húzták el, hogy az ágyon kívül egy kis területet megvilágítsanak. Ezen a területen pakolászik az én gyönyörű pacsirtám. Az egyik Nirvana-s fekete pólóm van rajta, ami felér egy hálóinggel az ő méreteihez mérten. Egy kurva szexi hálóinggel. Lusta mosollyal figyelem az elővillanó combokat, és formás kis seggét, ami kikandikál, mikor előre hajol keresgélni a táskájában. Nem zavarom meg, csak kiélvezem a nyugalmat és a látványt. Imádom, hogy ennyire fesztelenül viselkedik a közelemben, és imádom, hogy most nem lépett le mellőlem. A reggelek úgy tökéletesek, ha ő is a részét képezi. Bár igazán feküdhetne mellettem ahelyett, hogy a táskáiban pakolászik.

Egy pillanatra megdermed, mikor a tegnapi hátizsákot kezdi kipakolni. Nem sokat látok arcából, de érzem, hogy ki kell zökkentenem. Már túl zaklatott a tartása. Ne kérdezze senki, hogy ezt honnan veszem, de kezdem kiismerni még a légvételeit is. Legalábbis azt hiszem. Aztán történik valami, és úgy érzem magam, mint egy hoppon maradt kiskölyök. De még ezt is élvezem.

- Ha már pakolsz, készíts egy táskát négy napos kiruccanáshoz – megrezzen, és a kezében tartott kis csomagot markába rejtve fordítja felém arcát. Annyi kedvem még nincs, hogy fel is keljek, ezért csak még jobban oldalamra gördülve támasztom meg fejemet a tenyeremen. Szemei összeszűkülnek, úgy néz rám, mintha valami szörnyen perverz dolgot kértem volna. Pedig az lenne a perverz, ha ruhák nélkül vinném magammal. Egy kis pucér fürdőzésre még így is rá akarom majd venni. A bérelt hajónkról kint az óceán közepén. Kibaszott szexi lenne.

- Most álmodban beszélsz, vagy alapjáraton marhaságokat magyarázol? – reménytelen. Némi kedvességet igazán növeszthetne, ha velem van. Bár akkor nem lenne az igazi a Siri-hatás.

- Neked is buenos dias, mi amor – gúnyos mosollyal jutalmazom nagyszerű viselkedését. Úgy tűnik kapcsol, mert lassú lépteit felém vezeti, és visszahuppan a puha takarók közé. Ajkain egy apró mosoly bujkál, tekintetében megannyi érzelem. Mennyivel gyönyörűbb, mint a jeges maszkot viselő kígyó, akinek megismertem. Megértem, hogy védi magát, csak azt nem tudom, miért van rá szüksége. Miért nem tud bízni és gyenge lenni? Egyszer talán megkapom a válaszokat.

- Jó reggelt – puha csókja jobb, mint bármelyik kávé. Gyengéd, puha, és üdvözlő. Össze sem hasonlítható azzal, mikor éhese marjuk a másik ajkait, de legalább olyan tökéletes. Hamar belejött a dologba, büszke lehet magára. Én pedig arra vagyok kibaszottul büszke, hogy én lehettem az első. A sok gyökér, aki előttem próbálkozott, sosem kaphatta meg őt igazán. De én igen. Siri az enyém. Megragadom könnyű testét, és magamhoz húzva fordulok a hátamra. Ő elnyúlik rajtam, mint egy hüllő a forró kövön. A súlyát szinte meg sem érzem, de a testéből áradó meleg nyugalommal tölt el. Tökéletesen illik ide. Tekintete vidáman ragyog, akár az óceán a déli napsütésben. Muszáj megérintenem mosolyát. Kibaszottul a megszállottja vagyok.

- Szóval milyen utazásról hadováltál? – állát összefont karjaira támasztva pislog rám érdeklődve a mellkasomon pihenve. Ujjaim a puha tincsek közé csúsznak. Eleinte tetszett ez a rózsaszín árnyalat, de már hiányzik az igazi Siri. A fakóbarna szálak, amik annyira megfoghatatlanul különleges árnyalatban játszottak. Az sokkal egyedibbé tette őt, mint ez a Barbie magazinba illő hajkorona.

- Gondoltam visszaviszlek Ponyland-be, Pinkie Pie – horkantó nevetése zene füleimnek. Mosolyogva iszom magamba az elmélyülő nevetőráncokat, a szeme sarkában húzódó apró kis szarkalábakat.

- Azt ne mondd, hogy meséket nézel, ha elfogynak a béna reality-k – ha felismerte, akkor azt jelenti, hogy ő is képben van. Felhívhatnám erre a figyelmét, de inkább elengedem. Később még jól lehet, ha húznia karom valamivel az agyát.

- Rákerestem néhány rózsaszín hajas poénra, mikor átfestetted – a nevetés még mindig ott rejtőzik tekintetében, amivel egy pillanatra sem engedi el az én kékségemet. Hol van a jég és a ridegség? Ki hitte volna, hogy Elza ennyire meleg pillantásokra is képes.

- Milyen figyelmes tőled – nyom egy csókot mellkasom bőrére, majd visszatámasztja fejét. – És mi a valódi válaszod?

- Gondoltam elloplak magamnak néhány napra. Egy kis születésnapi meglepetés – szemei hatalmasra nyílnak, és még fel is támaszkodik mellkasomon, hogy alaposabban szemügyre tudja venni arcom. Jól hallottad alondra és esküszöm, hogy nem kamuzok. Miért kell ezen így meglepődni? A pasim vagy, akit kibaszottul szeretlek. Ja és rohadt sok pénzem van, amiből kb bármit meg tudok adni neked. Egy saját sziget már necces lenne, de lehet azt is ki tudnánk gazdálkodni. Még egy elefántot is kaphatna, ha arra vágyna, bár az engedélyezése elég sok papírmunkával jár. Igen, Vince már utána nézett. Mindig is furcsán vonzódott a szürke ormányosokhoz.

- Mikor? Hová? Miért? – elvigyorodok a kérdésektől, amik egyre gyanakodóbbá válnak. Ennyire nem kell bizalmatlannak lenni, nem egy sztriptízbárba akarlak vacsizni vinni. Bár a luxus helyeken elég jó a kaja és a csajok sem lepukkant lotyók. Kevés olyan jó mellett láttam, mint ott, életem legjobb stake-je társaságában.

- Holnap reggel. Az meglepetés. És azért, mert rohadtul szeretlek és megérdemled – arcára simítom tenyeremet, hüvelykujjam a döbbenten elnyíló ajkakat simogatja. Arcán halvány pír jelenik meg, tekintete zavartan kezdi az államat tanulmányozni. Biztosan roppant érdekes, de jobban örülnék, ha maradt volna a pillantása. Még mindig nem értem. Nyugodtan nyalogathatok csokiöntetet a heréiről, de egy kedveskedő gesztus még mindig zavarba hozza. Sosem voltak veled kedvesek az életben, mi amor? Milyen születésnapjaid voltak korábban, ha egy kis utazás ennyire meglep? Mi egyszer Afrikába mentünk szafarira, csak hogy Vince tényleg láthasson elefántokat. Tudom, hogy ez szélsőséges eset, de egy Disneyland, állatkert, vagy semmi hasonló nem volt? Azok alapján, amit az anyjáról tudok, talán tényleg nem. Egyszer ki kell faggatnom, hogy mi minden maradt ki az életéből, és pótolni fogjuk. Télen tuti, hogy le fogunk lépni síelni. Vannak ötleteim, hogy mi mindent tudnánk csinálni a kandalló előtti puha szőnyegen.

- De már kaptam tőled ajándékot – mosolyom elmélyül a baromságok gondolatára, amivel megleptem a srácok előtt. Azok tulajdonképpen csak a bosszantását szolgálták, bár láttam ám, hogy a pizsamának örült. Luxus és puha dolgokkal szinte minden nőt és passzív srácot le lehet venni a lábáról. Siriben is van egy kicsi ebből a vonalból.

- És ez miért zárna ki néhány másik meglepetést? – már nyitná ajkait, hogy visszavágjon, de meggondolja magát. Látom ahogy tényleg elgondolkodik szavaimon. – Szokd meg a luxus, mert kurvára el foglak kényeztetni, mi amor – fenekére csúsztatom kezeim, és óvatosan tartom testét, míg felülök. Ő gondolkodás nélkül fonja karjait a nyakam köré, hogy ne csússzon le. Csókom ugyanolyan lágy, mint amivel reggel köszöntött. Még a reggeli merevedésem is türelmesen vár a sorára, kiélvezve ezt a békés pillanatot. Végre nem kell kapkodni, nem kell menekülni, nem kell aggódni, hogy bárki ránk nyit. Csak élveznünk kell a másik társaságát. Nem tudom, hogy fogom átvészelni, ha vége ennek a szünetnek. Kurvára el akarom lopni Sirit magamnak. Vagy mindenki előtt tisztává tenni, hogy ő az enyém. Vajon, ha halálosan megfenyegetném Noah-t, tudná tartani a száját? Annyival könnyebb lenne, ha legalább a buszban nem kéne titkolóznunk. – Ha már meglepetések, ma este szeretnélek elvinni vacsizni – homlokomat az övének támasztva csúsztatom tenyerem a póló alá, hogy végig simíthassak gerincén. Imádom, hogy ennyire puha és tökéletes az érintése.

- Mennyire puccos a hely? – elvigyorodom a kérdésén. Tökéletesen rátapintott a lényegre. Kezdi kiismerni az alattomos kis játékaimat.

- Eléggé. De a szmokingról azért lemondhatsz – nem is vagyok biztos benne, hogy Sirinek van olyanja. Majd készíttetünk neki egyet, hátha időnként rá tudom venni egy-egy roppant izgalmas jótékonysági bálra. Anyám megszállottam imádja szervezni őket. Szerintem az egész vagyonunkat eladományozná, ha nem csapnának rá időnként a kezére. Az egyetlen előnye az volt gyerekként ezeknek a rendezvényeknek, hogy hamar megtanultunk smúzolni a nagykutyákkal. A srácokkal versenyeztünk, hogy ki tud több adományt kiszedni belőlük. Sajnos általában Connor kiskutya tekintete volt a nyerő.

- Még szerencse, pont a másik bőröndömben maradt – nevetve hintek egy apró puszit orrára, folytatva a simogatást. Ebben most nincs semmi hátsó szándék, csupán törődő érintések. Jó, maximum 2% hátsó szándékkal.

Mindketten belesüppedünk a békébe, ami giccsesen puha plüsstakaróként ölel minket körbe. Az ujjai vállamon játszadoznak, homloka még mindig az enyémnek támasztva, de szemeimet már lehunytam, hogy igazán kiélvezhessem a nyugalmat. Na meg hogy hagyjak neki egy kis időt a bátorsága összeszedésére. Okkal szorongatja még mindig a kis csomagot az egyik kezében. Fogalmam sincs mi lehet benne. A két legjobb tippem egy csomagmegőrző kulcsa, ahová a feldarabolt hullát tartalmazó táskát rejtette, vagy egy kis zacskó extasy, ami igazán izgalmassá varázsolhatná a mai napunkat. Titkon kicsit reménykedek a másodikban. Megnézném a felpörgetett Sirit.

- Axel… - tudtam, hogy csak idő kérdése. Mosolyogva nyitom fel szemeim, és hajtom hátra fejem, hogy az aggodalmaskodó kék szemekbe nézhessek. Utálom, ha ennyire bizonytalan. Jobban szeretem a határozott Sirit. Ilyenkor olyan érzésem van, mintha nem bízna bennem. Azt hiszem már tisztáztuk, hogy nem tud olyat tenni, amivel elüldözhetne. – Vettem valamit tegnap neked… nekünk – érdeklődve pillantok a kis csomagra, de sajnos továbbra sincsenek röntgen szemeim.

- Csak nem egy kék szalagot, ami passzol a tiédhez? – sunyi vigyorral zökkentem ki zavarából. Talált süllyedt. Mellkasomra csapva, arcán halvány pírral süti le szemeit.

- Seggfej – dünnyögi halkan, de ujjai már a csomagot bontogatják. Kíváncsian figyelem ujjai ténykesédét, és a papírtasakból kihulló két nyakláncot. Most rohadtul rajtam a döbbenet sora. Mi a picsa? Siri komolyan ékszert vett nekem? Vagyis nekünk? Azt a kurva. Tényleg előbb számítottam valami partidrogra, mint erre. Mellkasom elnehezül a forró érzelmektől. Mosolyom elmélyül, szívem fájdalmasan erős dobbanásokkal adja a világ tudtára, hogy mennyire szereti ezt a srácot. Nem hittem volna, hogy ilyesmire szánja rá magát. Nem képes nyíltan felvállalni a kapcsolatunka, de üzenni akar a világnak. Üzenni akar nekem, hogy közeledik a pillanat, csak legyek türelemmel. Megértettem, alondra. Megértettem és kurvára hálás vagyok neked.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire romantikus alkat vagy – tekintete bizonytalanul kutatja arcomat, és már húzná el kezét, mikor elkapom csuklóját. – De köszönöm – nem tudok ellenállni az erőnek, ami hozzá vonzz. A szavak nehezen jönnek, ezért egy csókkal próbálom elmondani neki mit érzek pontosan. Ilyenkor miért nincs kéznél egy dobszerkó? Zenélni akarok neki. Megmutatni a ritmust, amire a lelkem egy kibaszott örömtáncot jár éppen. – Tökéletes ajándék, mi amor. Még soha semmi nem volt ennyire tökéletes – suttogom ajkaira két csók között. – De azért a jegygyűrűt hadd vegyem majd én – rekedtes nevetése, és az arcán végiggördülő örömkönnyek gyönyörű tündérré varázsolják őt. Egy tündérré, akivel mocskos dolgokat akarok tenni.

- Biztos tetszik? – suttogja bizonytalanul, de belefojtom az akadékoskodást egy újabb csókkal. Még egy darab galambszar is tetszene, ha Siritől kapnám. De ezek a kis kvarcok tényleg gyönyörűek. Nem túl giccses, nem túl nőies, és jól tükröz minket.

- Ennél jobbat nem is választhattál volna – alaposabban szemügyre veszem a két követ, és kiválasztom azt, amelyikben néhány sötétebb csík húzódik. Pontosan az az árnyalat, ami megjelenik a szemében az orgazmus pillanatában. Ezt a kékséget látom a pupillái körül, mikor magukkal rántanak a gyönyörbe. – Ezt kérem – így akkor is felidézhetem azt az imádott pillantást, ha a tükörbe nézek. Bár egy egész fotóalbum van már a fejemben, így sokkal élénkebb lesz. Hátra nyúlva fogom össze tincseimet, Siri pedig veszi a lapot. Egy ragyogó, rohadtul gyönyörű, boldog mosollyal akasztja rám a sötét bőrszíjat. Nem tudom mit mondjak. Csak iszom magamba a tekintetet és az érintést, ami végig követi a nyakláncot mellkasomon. Imádom, hogy ennyire tetszik neki rajtam. Tulajdonképpen megjelölte a területét, még ha nem is így gondolja. Kurvára élvezem, hogy az övé vagyok. – És akkor innentől ezt már csak a rothadó hullámról fogják levágni – ismét kapok egy halk nevetést, és egy szerelmes mosolyt. Hogy a picsába lehet valaki ennyire kibaszott gyönyörű? – Szeretlek, Siri.

- Én is szeretlek – letörlök néhány későn érkező könnycseppet az arcáról, mielőtt én is átbújtatnám fejét a bőrszíjon. Tökéletes. Pont ahogyan ő.

A vallomásom döbbent csendbe burkolja az ölelkezésünket. A homloka még mindig forrón simul az enyémhez, ezért nem láthatom, csak az arcára simuló ujjaim alatt érezhetem a lassú, megreszkető mosolyát. A hüvelykujjaim megkeresik az arcán keletkező apró ráncokat, amiket csak a legboldogabb mosolya képes előcsalni. Boldog. Axel boldog. Képes voltam boldoggá tenni őt. Mindig aggódtam, hogy nem leszek elég hozzá, hogy túl sérült, túl piszkos és túl önző vagyok, de ő a lehetetlent is képes előcsalni belőlem. Látni szeretném a boldogság örvényeit a szemei jégviharjaiban is.

Megint meghallja a gondolataimat, végre kinyitja a lehunyt szemeit, és kicsit távolabb hajol tőlem. A lélegzetvételeink még mindig összefolynak, de most már láthatom a széles mosolyt, amit csak az én jelenlétemben szokott viselni. Ez nem ugyanaz a bájmosoly, amit a menő dobos mutat a rajongóknak, és nem is az a laza vigyor, amit a népszerű egyetemista srác hord a haverjai gyűrűjében. Ez csak az enyém. Vajon akkor is csak az enyém marad, ha vége lesz a turnénak, és folytatódnak tovább a hétköznapjaink? Vajon akkor is ennyire fog imádni, ha nem lát minden másnap világhírű frontemberként színpadra lépni a rajongóim előtt? Az otthoni életünkben ő a társaság közepe, a bulik lelke, a menő egyetemi srác végtelen baráttal, én pedig egy unalmas, otthon ülő, zárkózott szobanövény vagyok. A zene a munkám, a hobbim, és a barátaim is egy személyben. Eddig legalábbis így volt.

- Mondd ki még egyszer – suttogja az ajkaink között izzó forró levegőbe. Már nem akarok a jövőn aggódni. Meg akarom élni ezt a pillanatot. Most bármit megadnék neki, ha arra kér, hogy százszor ismételjem el, azt is megteszem. Alig várom, hogy halljam a válaszát is rá. Szörnyű belegondolni, hogy ilyen várakozással teli, magányos érzés lehetett neki is, mikor még képtelen voltam viszonozni a vallomását. – Csak spanyolul. – A hangsúlya túlságosan ismerős. Csak egy pillanatra döbbenek le a fordított helyzetünk édes iróniáján, a meglepettségem azonnal átcsap egy halk, könnyűszívű kacagásba. Nem is ő lenne, ha nem csempészne még ebbe a komoly, sorsdöntő pillanatba is egy kis játékot, egy kis nevetést. Azt hittem angol anyanyelvű pasim van, de ez a fránya spanyol mégis kísérti minden léptünket. Kellett nekem latin vérű szerető. Kénytelen leszek spanyol órákat venni, hogy csomót köthessek a felvágott nyelvére. Biztosan meglepődne. Biztosan imádná. Rémisztő, hogy még erre is képes lennék érte. Mindig azt mondták a tanáraim, hogy jó agyam van, de soha nem kellett semmit tanulnom. Az egyetlen dolog, ami valaha érdekelt, az a zene volt, de az arra fordított időt aligha nevezném tanulásnak, inkább megszállottságnak. Szomjazóként ittam magamba minden elsajátítható tudást.

A hüvelykujja végigcirógatja a nevetéstől elnyíló ajkaimat, az érintés annyira puhatolózó, tiszta és gyengéd, mint a harmat könnyű súlya a virágok szirmain. Túl nagy a kontraszt ahhoz képest, amiket órákon át műveltünk az ágyban és a fürdőben. Fogalmam sincs, hogyan képes egy kapcsolat ennyire tökéletes kettősséggel létezni. Az ehhez hasonló gyengéd, szerelmes pillanatok miatt merem átadni magamat a durva szenvedélyének, és a durva, kimerítő pillanatok végén ismét teljes szívvel, sóvárogva vágyok a puha, óvó ölelése kényelmes biztonságára. Szeretem. Minden közös pillanatunkat szeretem. Ha legközelebb kínaiul szeretné hallani ezt a vallomást, a kedvéért azt is megtanulom.

- Te amo, Axel – suttogom az ajkaimon felejtett hüvelykujja hegyére. Oda, ahol még ki sem hűlt az előző puszim helye. Nem vállalok felelősséget a kiejtésemért, azt utánoztam le, ahogyan ő szokta mondani, remélem nem túl ramatyul. A lenyűgözött pillantása azt sugallja, hogy ha más nem is, érthetőnek legalább érthető volt. A szívem a torkomba költözik a tudattól, hogy meg tudtam lepni őt, és hogy talán egy kicsit még boldogabbá tehettem. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy spanyol leckéket fogok venni a háta mögött, ha azzal még egyszer előcsalhatom ezt a pillantást.

Az orromra hintett puszija lassan hömpölygő lávaként éri el a szívemet. A mellkasomban szétáradó forróság szinte megszédít. Néha ezek az apró, öntudatlan rezzenések többet mondanak minden szónál.

- Én is szeretlek, Siri. – Bennem reked a levegő, az ajkaimra harapva fojtom el a megkönnyebbült sóhajomat, pedig nem is a szavai adják meg a tökéletes választ az elkésett vallomásomra, hanem a pillantásomat rabul ejtő szempár. Úgy néz rám, mintha én lennék a világ közepe, mintha értem kelne fel reggel a nap, és értem ragyognának éjjel a csillagok. Úgy néz rám, mint én őrá. Néhány hét alatt elérte, hogy örökre szükségem legyen rá. Meg kéne rémisztenie, de túlságosan hálás vagyok, hogy kirángatott abból az üres életből, amibe zártam magamat. Mindent megváltoztatott. – A szemeid már régen elárultak, mi amor. De boldog vagyok, hogy összeszedted a bátorságot, és végre az ajkaidról is hallottam. – Meglepetten hajolok kicsit hátrébb, de nem visz rá a lélek, hogy valós távolságot tegyek az ajkaink közé. Én napok óta azon rágódok, hogy jogom van e visszamondani neki a nagy szót, ő pedig titokban mindvégig tudta? Ennyire nyitott könyv lennék? Sosem volt szükségem elrejteni az érzelmeimet, mert eddig nem léteztek, de valamiért azt hittem, hogy jó lennék benne. Lehet, hogy tévedtem. Vajon a körülöttünk lévő embereknek is ilyen nyilvánvaló? Nem tudom, milyen pillantással nézek rá, hogy ilyen feltűnő volt, de remélem, hogy csak akkor teszem, mikor kettesben vagyunk. A futó csókja rángat ki a zavarodott lelki tusámból. Túl rövid, az íze épphogy csak megérinti az ajkaimat, már el is illan. Remélem nem gondolja, hogy beérem ennyivel. Az ujjaim a puha tincsek közé bújnak, hogy magamhoz húzhassam, de megelőz benne. – Kibaszottul szeretlek. – A szavait elnyelik az ajkaim, de így is utat találnak a füleimbe. Imádom őket. Imádom, hogy újra és újra kimondja, mintha tudná, hogy szükségem van rájuk. Forró borzongással kóstolgatom az ajkakat, amik ilyen csodálatos szavakat képesek megformálni. Bárcsak örökre így maradhatnánk. Meztelenül összesimulva, egymás ajkát becézgetve, az érzelmeink forróságában fürdőzve. Az ujjai olyan gyengéden cirógatják a hajtincseimet, mintha attól félne, hogy egy hirtelen mozdulattal elzavarhatja ezt a idillt. Kicsit sajnálom, hogy ilyen kimerült állapotunkban talált ránk ez a pillanat, csodálatos lenne, ha érezhetném magamban, és a csípőnk lomha, szerelmes ringatózásával simogathatnánk egymást a legérzékenyebb részeinken is. Csodálatos lenne magamba szívni a halk sóhajait, és szép lassan elmerülni a sötét pillantása perzselő forróságában. Hihetetlen, hogy még ilyen ábrándok sem képesek felébreszteni a leszívott testemet.

Tudtam, hogy egyszer elillan ez a pillanat is, mégsem tudom leküzdeni az aprócska csalódottságot, amit érzek, mikor elhajol az ajkaimtól. Szerencsére azonnal kárpótol a mohó, rajongással és forró szerelemmel teli pillantása, amivel végignéz rajtam. Égeti az arcomat. Az ölébe ültet, én pedig megadón bújok a széles mellkasához, és elégedett mosollyal szívom magamba a testéből áradó kellemes illatot. Annyira szeretek az ölében lenni. A legbiztonságosabb, legkényelmesebb hely az egész világon. A szemeimet lehunyva élvezem a gyengéd cirógatását, a fáradtság szinte azonnal szürke leplet terít az elnehezedő tudatomra. Előre tudom, hogy mellette soha nem lesznek álmatlan éjszakáim. Talán azért, mert ő maga is olyan, mintha egy álom lenne.

- Mikor mondtál le a sznob amerikai mentalitásról? Azt hittem derogál megszólalni egy nem normális nyelven. – A hangját mintha csak víz alól hallanám, a szavak összefolynak, és mintha órákba telne felfogni őket. Lassan, bágyadtan pislogom ki az álomport a szemeimből. Most komolyan cukkolni fog, mikor végre az álomvilág küszöbén voltam? Ezért ébresztett fel? Azt hittem közös érdekünk, hogy kipihenjem magamat. Most már csak bosszúból is szunyókálok egyet a következő menet előtt, akár akarja, akár nem. Amúgy pedig soha nem mondtam, hogy derogál megszólalni egy nem normális nyelven, azt mondtam, hogy felbasz, ha olyan nyelven beszél hozzám, amit nem értek. Ha ennyire nagy lesz a szája, a végén még meggondolom magamat, és mégsem veszek a kedvéért spanyol órákat.

- Ne éld bele magad, nem csinálunk belőle rendszert – dünnyögöm a bőrébe, de a mosolyomat képtelen vagyok elrejteni, mintha beleragadt volna az arcizmaimba ez az állapot. Kíváncsi vagyok, eljön e az a pont, hogy begörcsöl az arcom tőle.

Az ujjai finoman csúsznak az állam alá, hogy felhúzza magára a tekintetemet. A gyengéd mosolya és az érzelmektől csillogó pillantása végleg elüldözik a békés álmokat a szemeimből. Pontosan tudja, hogy hogyan kenyerezzen le. Idegesítenie kéne, hogy látványosan nem hagy aludni, de túlságosan élvezem a társaságát.

- Köszönöm, mi amor. Sokat jelent, hogy megtanultad miattam. – Elvörösödve húzom ki a felforrósodó arcomat az ujjai tartásából, és visszabújok a bőre meleg rejtekébe. Nem játszik igazságosan. Nem bír el a szívem ennyi szerelmet, előbb-utóbb tuti, hogy fel fog robbanni ettől. Az orvosok majd találgathatnak, hogy mitől lett szívrohama egy húsz éves, jó kondiban lévő, egészséges srácnak. Most, hogy végre minden részét imádom az életemnek, semmi kedvem idejekorán távozni belőle. Muszáj belerondítanom ebbe a hangulatba, különben tényleg belefulladok a saját érzelmeimbe.

- Ki mondta, hogy miattad tettem? – morgom halkan. Igazából tényleg nem tanultam meg, egyszerűen csak annyit mondogatja, hogy rám ragadt. Talán nem is tudja, hogy szex közben, mikor közel van az orgazmushoz, még mindig csak spanyolul beszél hozzám.

- Talán egy másik latin szeretőt is tartasz? – Egy sápítozásba fúló nyögés szökik ki az ajkaim közül. Az hiányzik még, hogy kettő legyen belőle, így is érzéketlenné zsibbadt a testem egy fél nap alatt. És nem csak a testiség, kétszer ennyi érzelemmel sem tudnék megküzdeni nap mint nap. Még ezt sem biztos, hogy bírni fogom. Egy átlagos embernek is sok lenne, hát még valakinek, aki egészen idáig robot életmódot élt. Bár most sok időt kellett behoznunk, azért remélem, hogy nem lesz minden hétköznapunk ennyire intenzív. Abba tényleg belerokkannék, testileg és lelkileg is.

- Egy is bőven elég belőle – válaszolom őszintén. Mielőtt viccesen hozzáfűzhetném, hogy ez változhat, ha visszatérünk a régi életünkbe, és elhanyagol a barátaiért, halkan kopogtatnak az ajtón. Rajtakapottan rezzenek össze, és most döbbenek rá, hogy egy fél órája kaját rendeltünk fel. A fenébe. Nem volt annyi eszünk, hogy felöltözzünk, mielőtt iderángattunk egy pincért? Néhány pillanatig feszülten figyelem az ajtót, attól tartva, hogy kedve támad benyitni az imént kopogó alkalmazottnak, de ez nem történik meg. Ezekszerint volt annyi eszünk tegnap éjszaka, mikor hazaestünk, hogy kiraktuk a kilincsre a Ne zavarjanak táblácskát. Axel haláli nyugalommal emel ki az öléből, és mintha a világ összes ideje az övé lenne, lassú mozdulatokkal teker a dereka köré egy törölközőt. Én apróra kuporodva próbálok láthatatlanná válni az ajtó szögéből, hogy ne látszódjak, ha véletlenül még mindig az ajtó előtt álldogálna valaki. Komolyan egy szál törölközőben fog kimenni a folyosóra? Szégyentelen. Bár volt már olyan koncertruhája ami nem takart sokkal többet ennél. Tényleg el kéne beszélgetnünk Norával, hogy most, hogy egy pár vagyunk, szeretnénk ha kevésbé lennénk szexualizálva a színpadon. Kár, hogy ez nem fog megtörténni, mert ez a munkánk. Meg mert senki nem tudja, hogy egy pár vagyunk. Még. Mennyi minden máshogy lenne, ha tudná a világ. Nem kéne bűnözőként bujkálnom a kanapé háttámlája mögött, csak mert ajtót nyitunk egy pincérnek. Most még az a gondolat is a fejembe rágta magát, hogy nem árulkodó e, ha két bandatag Ne zavarjanak táblát rak a hotelszobájuk ajtajára. Az, hogy ilyeneken stresszelek, azt érezteti velem, mintha tényleg valami tiltott dolgot csinálnánk, pedig nem így kéne lennie. Ha csak szórakoznánk egymással, talán szégyellném, hogy bandataggal kezdek, de most már túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy képes legyek rossz szemmel nézni a kapcsolatunkra. Túlságosan tökéletes.

Az utolsó gondolat a fejemben ragad aközben is, ahogy a félmeztelen alakját figyelem. Túlságosan tökéletes. Mindene. Imádom a tetkóit, pont tökéletes mennyiség van belőle. Nem annyi, hogy teljesen eltakarják a bőre csábító árnyalatát, de épp elég, hogy órákig lehessen csodálni őket a hullámzó bicepszein. Tetszik, hogy a mellkasára nem varratott. Bár, a szíve fölött el tudnék képzelni egy Siri feliratot. Na jó, ezt én sem gondolom komolyan. Max egy kicsit. Soha nem tudhatja meg, hogy ilyesmik járnak a fejemben. Soha. Soha soha soha. Az idők végezetéig húzná az agyamat vele.

- Felhúzhattál volna egy melegítőt és egy pólót – morgom öntudatlanul. A tekintetemmel makacsul kerülöm a fehér törölköző mögött kirajzolódó, sokat sejtető domborulatot. Utálom, hogy akkora farka van, hogy még nyugalmi állapotában is átsejlik a ruhákon. Soha többé nem akarom strandra engedni. Most már nem csak az övé a teste, majd én megmondom, hogy mit mutogathat másoknak, és mit nem. Tudom, hogy badarság, de muszáj valamibe belekötnöm, különben a karjaiba vetném magamat, és könyörögnék neki, hogy tagadja meg a biológia szabályait, és dugjon meg még egyszer. Mondjuk ahogy nézem ő már túlságosan ráizgult a kajára ahhoz, hogy bármivel elcsábítsam a megpakolt tálak mellől. Egyszer, ha nem leszünk teljesen lenullázva, kipróbálom, hogy az gyomra vagy a farka nyerne egy igazságos csatát.

- Minek? Nem volt kint senki – vonja meg a vállát, majd a világ legszexibb magánműsorába kezd a haja összekötésével. Ez most komoly? Mintha szándékosan lassított felvételben csinálná. Ezer százalék, hogy direkt szopat. Pontosan tudja, hogy hogyan domborodnak a bicepszei, mikor így felemeli a kezeit. Mi lesz a következő, a mellkasára önti az egyik ásványvizet? Az a legborzasztóbb, hogy szívesen lenyalogatnám róla a cseppeket. Egész biztosan megőrültem.

- Nem vagy te kissé magamutogató? – kérdezem az utolsó ellenállásomba kapaszkodva.

- Ha az lennék, akkor így mentem volna ki. – Tágra nyílt szemmel figyelem, ahogy ledobja a törölközőt, és ismét anyaszült meztelenül pózol előttem. Minden alkalommal olyan izgalmas, mintha először látnám. Képtelen vagyok nem legeltetni rajta a szemeimet, túlságosan tökéletes látvány ahhoz. Bűn lenne elfordulni, pedig testemben ébredező aprócska szikrák ígéretei szinte megrémisztenek. Az lehetetlen. Még túl korai, hogy felizguljak. Nem lehetek én az első, aki megint elveszíti a fejét. Neki kell az elsőnek lennie, erre szüksége van a büszkeségemnek.

- Azért a farkadat még te sem mutogatnád idegeneknek – jelentem ki, miközben az ajkamra harapva tépem el a tekintetemet a testéről. Nagyobb önuralom kell hozzá, mint bárki gondolná, olyan, mintha egy szakíthatatlan láncot kéne elszakítanom.

- Akarsz fogadni? – Szemforgatva kényszerítem át minden figyelmemet az elém pakolt ételekre, mielőtt tényleg hülyeséget csinálok, és rávetem magamat. Akármilyen sztorit is rejt ez a kérdés, inkább nem akarom tudni. Amúgy is, most, hogy itt van előttem a sok kaja, rá kell jönnöm, hogy rettenetesen éhes vagyok. Egy kicsit még szédelgek is miatta. Az idejét sem tudom, hogy mikor ettem utoljára. Rendes kaját a tegnapi koncert előtt, de szerencsére az afteren lenyomtak a torkomon egy szelet tortát, ami annyira undorítóan édes volt, hogy muszáj volt ráküldenem egy-két zacskó chili limeos chipset. Valószínűleg az a chips adta a mai energiatartalékom kilencven százalékát. Mértéktelenül pakolom a tányéromra a különböző feltétű pirítósokat, és szemezgetek egy keveset a sajt tálból is. Axel is leül mellém, és mikor a nevemet mondja, csak hümmögök, nem nézek rá. Még mindig megvan a veszély, hogy eldobom ezt a tányért, és rámászok az estebédünk helyett. – Ugye tudod, hogy nem titkolhatod örökké, hova ástad a hullát? – Ledermedek a csendes szavak hallatán, a testemben éledező forróság ugyanolyan hirtelen válik fagyos reszketéssé, amilyen hirtelen és váratlanul felkeltette Axel látványa. A pillanatnyi hamis megnyugvás, amit a nemrég tett ígérete okozott, elpárolog a tudattól, hogy nem fog örökké várni az őszinteségemre. Nem is kérhetek ilyet tőle. Ő megígérte, hogy semmi nem változtathat azon, hogy szeret, ezek után az a minimum, hogy én is megfogadom, hogy megosztok vele mindent. Bíznom kell benne, hogy komolyan gondolta a szavait. Ha összejött velem, tudván, hogy arctalan férfiak tucatjait vittem az ágyamba, talán a nevelőapámmal való egészségtelen, beteges kapcsolaton sem fog túlságosan kiborulni. Bárcsak tényleg elhinném ezeket a gondolatokat. Bárcsak ne rettegnék ennyire attól, hogy máshogy fog rám nézni utána. Hogy elveszítem a rajongó szerelmet az óceánszemek mélyén. Nem akarom elveszíteni. Már a függője lettem, nagyobb szükségem van rá, mint az éltető oxigénre.

- Tudom – suttogom halkan, miközben bólintok. – De még adj egy kis időt, kérlek. – Nem akarom elrontani a nyár egyetlen nyugodt hetét ezekkel a sötét történetekkel. Majd elmondom neki a turné pörgősebb részében, mikor kevésbé vagyunk egymásra utalva, és el tud vonulni feldolgozni a hallottakat. Nem is beszélve arról, hogy ha most eldobna, belehalnék a magányba ezen a tíz napon. Úgy látszik hiába próbálkozok, még mindig nem vagyok képes elhinni az ígéretét.

Az érintése forró a hideggé sápadt arcbőrömön. Előcsalogat a rám szakadt reménytelen sötétségből. Eddig is őt néztem, de az elmúlt másodpercekben most látom igazán először a szemeiben tükröződő fájdalmas aggodalmat. A gyengéd mosoly mögött megbúvó szomorúságot. Gyűlölöm ezt látni a szemekben, ahol mindig annak a boldog, derűs szerelemnek kéne ragyognia, amit úgy imádok. Az én hibám. Túl sokat vergődök a múlton. Minél hamarabb elmondom neki, annál hamarabb túl leszünk az egészen. A gyávaságom miatt szenved ő is. Elmondom neki holnap. Vagy holnapután. Nem futhatok hetekig a téma elől.

- Amennyit csak kell, mi amor. – Összeszorított ajkakkal bólintok ismét. A tudat, hogy tényleg bármennyit várna rám, csak még nagyobb súlyokat pakol a mellkasomra. Még jobban tudatosítja bennem, hogy nincs jogom tovább menekülni. Csak egy kicsit. Még egy kicsit élvezni akarom, hogy az enyém, mielőtt lehet, hogy ellököm magamtól a valósággal.

***

Nem tudtam eleget sóhajtozni és nyögdécselni, hogy megszabaduljak az eper és a krémes csokiöntet harmonikus utóízétől. Nem vagyok édesszájú, de a savanykás gyümölcs és étcsokis öntet még pont belepasszolnak az ízlésvilágomba. Ha már desszertet kell enni, akkor az valami ehhez hasonló legyen. Persze az én fejemben nem a testem lett volna hozzá se a tányér se a kísérő. Úgy látszik Axelnek kellett egy harmadik íz is a tökéletes desszert megteremtéséhez. Az én ízem. Azt hiszem álszent dolog lenne most nekiállni panaszkodni, mikor pár perce még vergődve élveztem a nyelve és a fogai mohó érintéseit. Azt én értem, hogy a testemre kent csokiöntettel finomabb az eper, csak azt nem tudom, miért kellett azokat a dolgokat csinálnia egy-egy szemmel. Ha elmondja bárkinek is, hogy elélveztem egy eper érintésétől, kiherélem, és utána az ellopott golyóival ismétlem meg vele ezeket a dolgokat.

- Soha többé nem tudok majd ugyanúgy nézni egyetlen szem eperre sem – morgom alig hallhatóan. Azért egy kis panaszkodást csak el tud viselni, ha már egy óráig kénye kedvére játszadozhatott a testemmel.

- Ismerd el, még sosem gondoltál rá, hogy ennyi féle képen fel lehet használni egy gyümölcsöt. – Persze, hogy nem. Egyetlen normális ember sem gondolna ezekre a dolgokra. Az egy szerencséje, hogy a seggembe nem próbált meg epret dugni, mert akkor lehet, hogy tényleg lerugdostam volna magamról. Oda csak a farkát dugta. Mindig csak annyi ideig, hogy orgazmus közeli állapotba taszítson, aztán kihúzódott belőlem, és folytatta a perverz desszertezését. Újra és újra. Azt hittem, hogy beleőrülök. Ezek után nem az én hibám, hogy elég néhány kis érintés egy nedves eperszemtől, és eldurranok. Az ő hibája. Az egész az ő hibája volt. Legszívesebben bebújnék a takaró alá, hogy eltűnhessek a világ elől, de az egész ágynemű ragad a csokiszósztól.

- Csak egy beteges perverz gondol arra, hogy így használja. – Már nem is emlékszem, hogy miért egyeztem bele ebbe az egész epres csokis szex dologba. Axelnek megvannak a módszerei, hogy azelőtt rábólintsak az ötleteire, mielőtt felfoghatnám, hogy mit is jelentenek. A módszer alapköve, hogy megvárja, hogy elfogyjon az összes vér az agyamból. Sajnos a jelenlétében ez egy könnyen előidézhető állapot. A legrosszabb az egészben, hogy nem is bánom igazán. Hogy csorbult e egy kicsit a büszkeségem? Talán. Hogy felmegy e a pulzusom, ha egy tál eperre gondolok? Sajnos igen. Hogy megtenném e újra? Valószínűleg. A fenébe. Túl jó érzés minden, amit velem tesz. Túl jó érzés, mikor kitárulkozok neki, és az elégedett pillantása felszántja a bőrömet. A melege eléri a testem minden szegletét. Az az elégedett pillantás lesz a vesztem. Mindent megtennék neki, hogy újra lássam.

- Kár, hogy téged vonzanak a beteges perverzek. – Átjut az ellenállásomon a mosoly, ami percek óta ostromol belülről. Kevesen múlik, hogy egy halk kacagást is hozzon magával, de azt sikerül megállítanom. Elhessegetem a késztetést, hogy a tenyereim mögé rejtőzzek, mert tudom, hogy minél látványosabban mutatom a növekvő zavaromat, annál önelégültebb lesz az arcán elterülő vigyor. Szörnyű ez az ember. Legalább annyi tisztesség lehetne benne, hogy megpróbálja letagadni, hogy egy beteges perverz, ahelyett hogy nyíltan egyetért velem. Utálom, hogy igaza van. Kurvára vonz, akármit csinál.

Félig lehunyt pillák mögül látom, hogy előre hajol, a kibontott, hófehér tincsei keretbe foglalják a sunyi, céltudatos mosolyát. A szívem kihagy egy ütemet, a bódult fáradtságom egy szempillantás alatt elpárolog, a testem pedig ösztönösen mozdul, hogy megállítsa a váratlan támadást. A talpam remegő érintése alatt zavarba ejtően forrónak érzem a mellkasa izgató keménységét. Minden erőmre szükségem volt, hogy felemeljem idáig a lábamat, de mégis egy mosollyal meg tudna győzni, hogy folytassuk. Mikor New Yorkba költöztem, kibaszott büszke voltam rá, hogy végre egyedül az én kezemben van az életem, erre két év csodálatos önállóság után önként odaadom a távirányítót ennek az élvhajhász mexikóinak. A legborzasztóbb az, hogy élvezem minden percét.

- Mire készülsz? – teszem fel a kézenfekvő kérdést, pedig sejtem rá a választ. A rám ragyogó szempárban tükröződő döbbenet egy pillanatra átragad rám is. Na mi van, még soha egy szeretője sem állította meg a kezdeményezését? Róla még azt is el tudom képzelni, hogy nem. Én sem gondoltam, hogy valaha képes leszek rá, és nem is túl acélos a kitartásom. De ezt ő nem tudja.

- Csak egy kis csokit akartam letörölni, ne legyél ilyen gyanakvó. – Egy másodpercre sem veszem le róla a tekintetemet, miközben visszadől az ágy háttámlájára, de a lábam ott ragad a mellkasának támasztva. Még nincs erőm visszahúzni, félek, hogy ha most megpróbálnám, élettelen hústömegként puffanna a matracon. Soha életemben nem voltam még ennyire rongybaba. Soha. Nem vagyok biztos benne, hogy valaha fel tudok állni innen. Azt mégis észreveszem, ahogy a megjátszottan ártatlan mosolyán gyorsan végigszalad a nyelve hegye. Letörölni, mi? Inkább lenyalni. Gátlástalan idióta. Erőtlenül megborzongva hessegetem el az emlékeket, hogy mi mindent tett velem az a nyelv az elmúlt órában. A bőröm mindenhol túlérzékennyé vált tőle. Ha le akar törölni egy csokifoltot, attól tartok egy rongyot kell használnia, mert mindenem túlságosan zsibbadt és sajog. Kényelmetlen a testemben lenni. Mindenem vagy túlságosan ragad vagy furcsán csúszós, abba pedig bele sem akarok gondolni, hogy mi az a nedves forróság, amit a fenekem partjai között érzek. Még egy dorgáló választ is alig bírok kicsikarni magamból.

- Neked a legkisebb mozdulatod is gyanús. Mindig sántikálsz valamiben. – Képzelem, mivel folytatódott volna az, ha ismét nyalakodásba kezd. Egyik dolog követte volna a másikat, és azon kaptam volna magamat, hogy megint a farkáért könyörgök. A fenébe. Kicsit lenne hozzá kedvem. Nem. Csak a függőség beszél belőlem. Tippre belehalnék. Most már értem, hogy miért lövik túl magukat a drogosok, én is ugyanebbe a csapdába készülök belesétálni.

Az eddigi álszent mosolyához csatlakozik egy oda nem illő, bűnbánó pillantás is. Az arckifejezés annyira idegen Axel örökös macsósága után, hogy előcsal belőlem egy gúnyos horkanást. Kis híján fennhangon kinevetem. Nem ma jöttem le a falvédőről, hogy elhiggyem, hogy nem volt hátsó szándéka. Ha az ajka éhes ragadozó vigyorral közelít a testem felé, az csakis egy dolgot jelenthet. Következő menetet.

- Általában élvezed azt a valamit. – Úgy látszik rájött, hogy az ártatlanság nem az ő terepe, és visszavált a szexi szívtipró szerepbe. Sajnos ez sokkal testhezállóbb és lehengerlőbb. Gyűlölöm, hogy a meggyötört, kimerült szívem még most is képes gyorsabb dobogásra miatta. Brutálisan elvette az eszemet. A magáévá tett, a kifejezés minden létező értelmében. Ha nem lennének testi korlátai, tényleg képes lennék egy egész napot végigszexelni vele. És még csak nem is túlzok, hiszen még így, egyszerű halandóként is majdnem megtettük.

- De ma már nem bírnék ki többet – vallom be megadóan. Azt hiszem, nem árulok el nagy újdonságot, úgy tespedek ezen a matracon, mint egy partra vetett bálna. Mintha csak alá akarná támasztani a szavaimat, a lábam is most dönt úgy, hogy erőtlenül visszahuppan az ágyra Axel mellkasáról. Még a szemeim is leragadnak a váratlanul beköszöntő szellemi kimerültségtől.

- Tudom, mi amor – leheli halkan, miközben finoman végigsimít a mellette fekvő lábamon. Megáll a térdemnél, de az izgatott lúdbőr, amit az érintése okoz a combjaimon át a gerincem vonalán is végigkúszik. A köztünk szikrázó szexuális feszültség még lemerült állapotunkban sem hagy nyugodni. – Mit szólnál, ha holnap pihenésképp lemennénk a partra? – Egy örökkévalóságig tart felemelni az ólomsúlyú szemhéjaimat. Jól hallottam? Végre kettesben lehetünk, erre kirángatna a hotelszoba békés védelméből? Megőrült?

- Azt hittem tíz napig ki sem engedsz majd az ágyból – dünnyögöm bénán leplezett csalódottsággal. Persze azért a helyzet iróniája szülte mosoly ott játszik az ajkaimon. Ki gondolta volna, hogy kettőnk közül ő fog ajánlani egy programot, ami megakadályozza, hogy néhány óráig egymásnak essünk. Semmi kedvem kimozdulni, tavaly is a hotelbe zárkózva töltöttem az egész hetet, pedig akkor egyedül voltam. Annak is megvolt a varázsa. Gyűlölöm ezt a várost, Wy-ék megismerésén kívül egyetlen jó emlékem sem kötődik hozzá.

- A formás kis seggednek is kell egy kis szünet. Igazán dicséretre méltó a teljesítménye, de nem akarom már az első nap használhatatlanná tenni. – Pffff. Mindjárt béke Nobel-díjra jelöltetem a figyelmességéért. Sajnos viszont be kell vallanom, hogy jogos az aggodalma. A derekamban és a fenekem táján lüktető tompa fájdalom nem azt sugallja, hogy a testem készen áll még kilenc ehhez hasonló napra. Ideje szembenéznem a félelmeimmel, hogy mi van, ha kimozdulunk, és rájön, hogy milyen mérhetetlenül unalmas vagyok. A zenén és a szexen kívül semmi közös nincs bennünk, és amint randizásra kerül a sor, ez ki fogja szúrni az ő szemeit is. – És ez a kapcsolat nem csak a szexről szól. Szeretem veled tölteni az időt, bármit is csinálunk. – A hálás mosolyom elrejti a szívemben örvénylő kételyek óceánját. Tudom, hogy most így gondolja, de még nem ismeri az igazi, bezárkózott, antiszociális Sirit. Még csak az elhavazott, pörgős turné-Sirit ismeri. Eddig soha nem volt időnk minőségi időt egymással tölteni. Ha sikerült lopni néhány órát magunknak, mindig vagy egymásnak estünk, vagy ha ahhoz nem volt erőnk, lepunnyadtunk az egyik hülye valóságshowja elé. Még fogalma sincs, hogy én soha nem leszek az a pasi, akit vidáman magával rángathat a barátai közé, vagy akivel szörfözhet a strandon, vagy akivel önfeledten, kézen fogva fagyizgathat a sétányon. Egyszerűen nem. Én máshogy működök. – Na gyere, ránk fér egy zuhany, és az sem árt, ha ma a másik ágyban alszunk. – Mire válaszolhatnék, már a karjaiban vagyok, és a lelkemet rágó aggodalmak ott maradnak az összepiszkított, gyűrött ágyneműkbe csomagolva. Minden lépésünkkel egyre távolabb, egyre jelentéktelenebbül. Hálás vagyok neki, hogy nem kellett szavakba öntenem, hogy képtelen vagyok lábra állni. Apró mosollyal simítom az arcomat Axel nyakához, hogy az ajkaimhoz feszülő ütőerén érezhessem a bőrömön az új kedvenc ritmusomat, a szíve erős dübörgését.

- Csak zuhany és alvás. Semmi sunyulás – suttogom a csábító illatába. Nem tudom, melyikünknek szól a figyelmeztetésem. A hirtelen pozícióváltástól a fenekemből újabb adag meleg, lomhán csordogáló nedv távozik. Megborzongok tőle. Csikizi a fenekem érzékennyé harapdált bőrét, és lehetetlennek hitt forróságot csal az ágyékom irányába. Lehet, hogy én vagyok a beteges perverz kettőnk közül, de nem bírok betelni vele. Ha tehetném, a bőröm alá bélyegezném a szerelme addiktív forróságát.

- Semmi sunyulás. – Ismétli meg az üres szavaimat, de a hangjában bujkáló gyengéd mosoly újabb gyönyörök ígéretét hordozza magában. Tényleg el fogok ájulni a karjaiban, de még ezt sem bánom. Tudom, hogy ott lesz, hogy elkapjon.

***

A reggelt a sötétítőfüggönyök titokzatos félhomályában töltöttük, ezért szinte arcon csapnak a vakító napsugarak és a nyári hőség, mikor kisétálunk a hotel hatalmas forgóajtaján. Máris hiányzik a klíma által teremtett kellemes hőmérséklet. Nincs az a baseball sapi és napszemüveg kombó, ami megvéd ettől a földi pokoltól. Mindig elfelejtem, hogy mennyire nem hiányzott ez a hely, sokkal jobban kedvelem New York esős, borongós időjárását. Az örökös tengerparti szél általában hoz egy kis enyhülést, de a nyár legforróbb napjain még a szél is perzsel.

- Olyan fejet vágsz, mint egy olvadozó hóember. – Válaszul csak vetek egy lesújtó pillantást Axelre az áttetsző, rózsaszín lencsés napszemüvegem mögül, miközben még mélyebbre tolom az arcomban a fehér baseball sapim karimáját. Inkább nem megyek bele a kérdéskörbe, hogy mégis milyen fejet tud vágni egy hóember, de az olvadozást átérzem.

- Kösz, hogy emlékeztetsz, miért költöztem el. – Részben. Nagyobb részben persze a banda és a szörnyű családom miatt.

- Valóban nem úgy festesz, mint egy vérbeli floridai. – Most miért? A hófehér bőröm, és a felszínén csillogó öt réteg naptej vagy a látványos gyűlölet árult el? Persze velem ellentétben ő pontosan úgy néz ki, mintha egy szörfös magazin címlapjáról lépett volna le.

- Te viszont megdöbbentően igen – vallom be hangosan is a felismerésemet. A fekete fürdőgatyájáról már csak valami autentikus hawaii minta hiányzik, hogy tökéletes legyen a szexi, napbarnított, laza szörfös srác összképe. Meg persze egy szörfdeszka. A fehér, szaggatottan ujjatlan pólója tippre azonnal lekerül majd, ha elérjük a strand homokos részét a zsúfolt parti sétányon túl. Utálom, hogy ennyire kurva jól néz ki, mindenki őt fogja bámulni, és én nem tehetek majd semmit ellene. Fogadok mindvégig ez volt a terve. Hogy vegyük rá Sirit, hogy nyilvánosságra hozza a kapcsolatunkat? Kurvára így.

- Csak a sötét bőröm miatt? – kérdezi színpadias felháborodottsággal, a kérdésre annyira letaglóz, hogy képtelen vagyok nem felnevetni. Ostoba. Porrá zúzza a hírnevemet, ha nevetni látnak a rajongóim. Na jó nem, ők soha nem ismerték az igazi jégszobor Sirit, a kamerák előtt mindig jól viselkedek.

- Nem, az üres fejed miatt – vigyorgom felé, a vállunk puhán összeütközik, ahogy sétálunk egymás mellett. A pillantásunk találkozik a sétányon körülöttünk hömpölygő embertömegben, és látom megcsillanni a szemeiben a sóvárgást, ami az én lelkemet is marja. A vágyat, hogy itt is önmagunk lehessünk. Hogy megérinthessem, hogy ne kelljen elcsitítanom a szerelemtől fűtött pillantásaimat, hogy megfoghassam a kezét, ami csak néhány ujjnyira lóg az enyémtől. Szinte érzem a bőre melegét az ujjaim hegyén. Úgy akarok viselkedni, mintha a párja lennék, anélkül hogy bárki megtudja, hogy az vagyok. Tudom, hogy csak rajtam múlik, mikor léphetjük át ezt az akadályt, ami mindkettőnket kínoz, de képtelen vagyok megtenni. Inkább eltépem tőle a tekintetemet, és végignézek a strandon felsorakozó napágyrengetegen. Megtorpanok, mikor egy nagyobb csapatban ismerős arcokat fedezek fel. Valószínűleg Axel is észreveszi, amit én, mert ő töri meg a ránk ereszkedett csendet.

- Szeretnél máshova menni? – Nagyra nyílt szemekkel sandítok vissza a mellettem szobrozó kedvesemre. Összeszorítom az ajkaimat, hogy elrejtsem a hálás mosolyomat és kicsit elfordulok, hátha nem veszi észre a pírt az arcomon. Azt hinné az ember, hogy ennyi gátlástalan szex után nem fog zavarba hozni egy apró kis figyelmesség. Imádom, hogy ennyire imád. Tudom, hogy neki sokkal jobb szórakozás lenne a staffosok szörfös csapatával vízre szállni, de egy szavamba kerülne, és átsétálna velem egy másik partszakaszra, ahol minden bizonnyal egyedül töltené a nap nagy részét. Már amíg rá nem tapad néhány nyomulós picsa. Hátha a többiek gyűrűjében kevésbé lesz feltűnő jelenség. Hiú ábránd.

- Nem. Így legalább lesz kivel szörföznöd. – Elindulok az ismerőseink felé, hogy biztosítsam róla, hogy komolyan gondolom a szavaimat, de a következő megjegyzése újabb megtorpanásra késztet.

- Remélem azért úszni bejössz velem. – A perifériámból látom, ahogy egy hosszú lépéssel felzárkózik hozzám, de nem nézek rá, inkább egy gombot piszkálok a laza, fehér, hosszú ujjú, nyárias szövetingemen. Tökéletes vízparti viselet, olyan könnyed anyagból van, hogy alig érzem, viszont megvédi az érzékeny bőrömet a nap sugaraitól. Nem utolsó sorban pedig elrejti a csóknyomot, amit Axel felejtett a kulcscsontom felett.

Mély levegőt véve vallom be a hiányosságot, amit talán a legjobban bánok.

- Nem tudok úszni – közlöm olyan erőltetett flegmasággal, mintha ez nem jelentene semmit számomra. Általában nem zavar az elcseszett gyerekkorom, de van egy-két dolog, ami annyira alaptudás, hogy gáz beismerni, hogy nem rendelkezem vele. Például az úszás és a biciklizés. A New York-i ismerősök között persze ez is más téma, hiszen a zsúfolt városi gyerekek gyakran nőnek fel enélkül a két tudás nélkül, de a gazdag, kertvárosból származó emberek úgy szoktak reagálni, mintha azt mondtam volna, hogy nekem nincsenek mellbimbóim. Miért pont a mellbimbók jutottak eszembe? A fenébe, most érzékennyé váltak az ing érintésétől. Megölöm Axelt, mondtam neki reggel, hogy túlzásba viszi.

- Nem tudsz úszni? – Na tessék. Itt is van az őszinte megrökönyödés. Mint vártam, ő is úgy néz rám, mintha egy alap testrész nem létezését vallanám épp be. Valószínűleg csak gondolkodás nélküli, akaratlanul kicsúszó kérdés volt, de attól még ideget ér.

- Nem mindenkinek volt álom gyerekkora, oké? – szökik ki belőlem a felháborodásom egy leheletnyivel felindultabban, mint szerettem volna. Azonnal rájövök a hibámra, és teljes nyugalommal fűzöm hozzá a folyatást, ami talán továbbterelheti a kényelmetlenné vált témát. – Tanultam helyette más dolgokat.

Újra elindulok a társaság felé, ahol Nora, Weston és egy lány, akinek nem tudom a nevét, már egy-egy szörfdeszkát támasztanak a homokban. A vizes hajukból ítélve épp pihenőt tartanak. Ezek szerint vannak emberek, akik kijutnak a szobájukból tíz óra előtt. Nem úgy, mint mi. Volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy egyáltalán nem jutunk át a küszöbön. Jobb lett volna.

- Milyen dolgokat? – A váratlan kérdése visszacsalja a tekintetemet a felém sandító égszínkéken ragyogó szemekbe. Rajta se sapka, se napszemüveg nincs, mintha a napsugarak egy cseppet sem zavarnák őt. Mintha tényleg ide született volna, a hullámok és a forróság mezejére. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen elfogadja a burkolt tématerelési kérelmemet. Utálom, hogy képtelen vagyok normális stílusban reagálni a múltamhoz kötődő dolgokhoz. Nem akarom, hogy azt érezze, hogy üvegszilánkok között egyensúlyozik körülöttem, azt akarom, hogy kényelmesen meg merjen kérdezni mindent. Aztán mégis leharapom a fejét egy meglepett visszakérdezés miatt. Az ellentmondások embere vagyok. Néma sóhajjal fújom ki a levegőt, amiről észre sem vettem, hogy benntartottam.

Múltkor már meséltem neki a fodrász és sminkes képességeimről, itt az ideje, hogy eldicsekedjek, hogy ezeken kívül milyen csodálatosan haszontalan gyakorlatokra tettem szert az izgalmakkal teletűzdelt, cigifüst szagú gyerekkorom alatt.

- Pincérkedni – felelem büszke vigyorral. Nem minden általános iskolás mondhatja el magáról, hogy ilyet tud. Persze nem biztos, hogy ez egy olyan képesség, amire igazán büszkének kéne lennem. – Néha kisegítettem a bárokban, ahol anya énekelt, és cserébe kaptam vacsit. A vendégek imádták a hatalmas kék szemeimet. – És az imádnivaló mosolyomat. Igazából már akkor is előadóművész voltam, csak még kicsiben. Szó szerint. Szerettem az ilyen napokat, mert ezeken kívül kevés lehetőségem volt rendes főtt ételt enni. A suliban a menza ehetetlenül moslék volt, anyának pedig nem sok ideje és kedve volt otthon főzőcskézni.

- Ez hány éves korodban volt? – Axel elrévedő pillantása lehet, hogy egy múltbéli, gyerek Sirit próbál elképzelni, aki épp megpróbál bevágódni az ismeretlen vendégek tömkelegének. Nem volt nehéz, ebben a korban még természetesen jön a gyermeteg ártatlanság és kedvesség, ami elrabolja a szíveket.

- Mióta az eszemet tudom. Hat? Nyolc? Nem emlékszem – vonom meg a vállamat. Nem derül ki, hogy Axel keveslené e ezt kort arra, hogy egy gyerek dolgozzon esténként, mert a páros kis idillünkbe bombaként robbannak be a staffosok hangos üdvözlő kurjantásai. Tudom, hogy az örömük inkább Axelnek szól, de mindkettőnket azonnal behúznak a nem is olyan kicsi körükbe. Én sosem voltam az a barátságos, elvegyülő bandatag, mint a másik három jómadár, összesen három nevet tudok felidézni a kisebb tömegből, azokat is csak azért, mert koncertek előtt sok időt töltök velük. Fogadok most is azon merengenek, hogy mégis mi a fenével vett rá Axel, hogy önként kidugjam a képemet a négy fal közül.

- Axe, tegnap el voltál tűnve, már azt hittük, hogy csak a szád volt nagy – vigyorogja Weston, miközben jelentőségteljesen meghintáztatja maga mellett a tűzpiros szörfdeszkáját. Ezekszerint Axel már jó előre, nagy szájjal beharangozhatta a minden bizonnyal kiváló szörftudását. Mondhatnám, hogy meglep, de hazudnék. A tegnapi nap felidézésekor minden erőmre szükségem van, hogy elrejtsem a feltörő érzelmeimet. Ha tudnák, hogy pontosan mit is csinált reggeltől estig szörfözés helyett, kitérnének a hitükből. Ha nem tartanánk titokban a kapcsolatunkat, egy percig sem firtatnák, hogy hova tűnik Axel egy-egy napra. Minden annyival egyszerűbb lenne.

Axel egy utolsó, bocsánatkérőnek tűnő pillantást dob hátra felém, mielőtt egy számomra ismeretlen srác lelkesen elrángatja a szörfdeszka kölcsönző felé. Sokszor láttam már, általában Weston körül szokott legyeskedni, ezért elkönyvelem őt is hangtechnikusnak. Fáradt mosollyal nyújtózkodom egyet, és néhány udvarias, távolságtartó szóváltás után ledobom a fehér tornazsákomat a földre, letelepszek az egyik szélső napágyra, felveszem az aktív zajszűrős fejhallgatómat, és lehunyt szemmel elmerülök a spotify egyik nekem ajánlott lejátszási listájában. Ez a legjobb módja, hogy magamat is és őket is megmentsem a kényelmetlen jópofizástól. Önként magamra zárom a szokásos ajtót, ami évek óta elválaszt engem mindenki mástól. Egyetlen embernek van kulcsa hozzá. Vajon élvezi, hogy ő az egyetlen, vagy megkönnyebbülne, ha másokkal is képes lennék felhőtlen cseverészésre?

Nem tudom, hány számot hallgatok meg, mire összeszedem magamat eléggé, hogy újra felmérjem a helyzetemet. Összesen nyolcan ülnek a kis társaságunkban rajtam kívül, és mivel Nora és Weston a szörfösök hat fős táborát erősítik, csak Tessát ismerem az itteni csapatból. A napszemüveg mögé rejtett pillantásom megragad az ölében fekvő, mogyoróbarna hajú, széles mosolyú lányon, akinek a hajával játszik. Az irigység könyörtelenül mar belém. Csak magamat okolhatom érte. Nekik sem lehetett könnyű felvállalni, ugyanabban a cipőben járnak, mint mi. Talán nem ugyanabban, hiszen az ő kapcsolatukkal nem lesz tele a média, és nem csappanhat meg miatta a rajongótáboruk. Persze ez nem teszi sokkal könnyebbé. Mindenkinek meg kell küzdenie a saját harcait.

A tekintetem tovább fut a hullámzó óceán irányába, a kölcsönzőből visszaért csapat felé, ahol Nora épp felvesz egy neoprén pólót az aprócska bikinijére. Elhessegetek egy kicsinyes gondolatot arról, hogy valószínűleg inkább a mellei kiesésétől fél, nem pedig a víz hidegétől. Ebben az évszakban nem igazán van szükség ilyesmire, általában tavasszal és ősszel szoktak neoprén ruhákban szörfözni a bevállalósabbak. Két zeneszám között meghallom, hogy a mellettem ülő társaságban is pont ez a téma, és elfojtok egy futó mosolyt. Tipikus haveri kör, amint hallótávolságon kívül kerül egy részhalmaz, elkezdenek vadul pletykálni róluk. Kikapcsolom a zenét, mert kíváncsi vagyok, hogy szóba kerül e Axel. Persze a fülest nem veszem le, túlságosan félek, hogy udvariasságból megpróbálnak behúzni a társalgásba. A tekintetem közben megtorpan Axelen, aki Westonnal dumál valamiről széles vigyorral. A pólója természetesen már lekerült, és az ő hóna alatt is ott van egy hatalmas, fekete szörfdeszka. A fenébe vele, hogy ennyire kurva jól néz ki. Lehet, hogy üldözési mániám van, de mintha az egész strand őt nézné. Fogadok még Nora is neki tartotta az iménti mell kidobós privát műsorát. Pedig eddig kedveltem a csajt. Mondjuk mindigis bevállalósan öltözködött. Pont, mint a fellépő ruhái. Valószínűleg csak paranoiás vagyok, nem pedig Axel körül forog az egész földbolygó.

A társaságon néhány másodpercnyi meghökkent csend uralkodik el, mikor Axel egy lendületes mozdulattal állítja a puha homokba a szörfdeszkáját, hogy a felszabaduló kezeivel megigazíthassa a szoros kontyba fogott tincseit. Minden egyes szempár meredten őt nézi, pedig három srác is van a csapatban. Ugye?! Szerintem is. És nekem ezt a csáberőt kell elviselnem egész átkozott nap. Aztán meglepődik, hogy nimfománná válok mellette. Itt a bizonyíték, hogy az ő hibája az egész. Hetero pasik is látványosan bámulják, nekem soha nem volt esélyem. Legszívesebben hangosan kimondanám ezeket a gondolatokat, csak hogy minden jelenlévő tudja, hogy kibaszottul feleslegesen nyáladzanak. Egyesek talán szó szerint. Jesszus, mennyi ideig fog tartani ez a fránya csend?

- Hogy lehet Axel ennyire jó pasi? – mondja ki végre-valahára az egyik csaj a kérdést, ami mindenkinek ott visszhangzott a fejében. Még az enyémben is, a picsába. Még mindig nem hiszem el, hogy ennyire tökéletes. És az enyém, lúzerek. Csak az enyém. Engem szeret. Csak rám néz olyan szemekkel, amiket ti elképzelni sem tudtok. Kibaszott felszínes vagyok, de nem érdekel. Nincs kisebbségi komplexusom, tudom jól, hogy én is jó pasi vagyok, de Axel egy teljesen más kategória. Nekem szükségem van hozzá a hírnevemre, a stílusomra, a divatos kis fehér, laza szövetingemre, a hajamhoz passzoló rózsaszín, figyelemfelkeltő fürdőnadrágra, és a menő John Lenon napszemcsimre. Én egy megalkotott szépség vagyok, de ő más. Ő mintha maga a két lábon járó, csábító őserő lenne. Egy nézéssel elsöpör mindent és mindenkit. Egy egyszerű, fekete fürdőgatyában meghódította az összes strandoló szívét, és valószínűleg az egészet észre sem vette. Bár amilyen arrogáns, ebben a részében nem vagyok biztos.

- Ne is mondd. Ez már illegális – feleli valaki más.

- Láttátok a karmolásnyomokat a hátán? – suttogja Tessa barátnője perverz vigyorral, a kérdés épphogy csak eljut a fülemig, mégis befeszülök tőle. Azok a fránya karmolás nyomok. Pedig mára szinte teljesen felszívódtak, de úgy látszik, hogy a pletykaéhes nőstények figyelmét semmi nem kerülheti el. Most már biztos, hogy nem vehetem le az ingemet, mert ha észreveszik a foltot, amit Axel hagyott rajtam, nem lesz nehéz összerakni, hogy egy meg egy az kettő.

- Megkérdezzük Sirit, hogy ki volt nála? Brooke azt mondta, hogy hetek óta próbálja becserkészni, hátha végre sikerült neki. – Folytatja Tessa a pletykavonatot. Hát már ő is? Őszintén csalódtam. Eddig ő volt a kedvencem. Bár nem hibáztatom, ha nem én lettem volna, engem is furdalna a kíváncsiság, hogy ki hagyott ilyen nyomokat Axelen. Tudni akarnám, kit kell vízbe fojtani.

- Megőrültél? Siri olyan ijesztő. – Majdnem átjut egy szórakozott mosoly a pihenő arcizmaimon, de nem akarom leleplezni, hogy hallom őket. Helyes. Így legalább nem fognak baszogatni. Néha eszembe jut, hogy ha próbálkoznék, lehet, hogy szánalmasan könnyedén tudnék barátokra szert tenni, de valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy nem akarok. Se próbálkozni, se barátokat. Már van kettő, ez elég is lesz életem végéig. Azt hiszem. Fogalmam sincs, mit nyernék, ha beszállnék ebbe a beszélgetésbe.

- Biztos nem Brooke volt, múlt héten panaszkodott, hogy minden próbálkozása lepattan Axelről. – Itt menthetetlenül átjut az a bizonyos mosoly, amit eddig sikerült visszatartani. A másik irányba fordulva, a strandoló tömegeket stírölve rejtem el az árulkodó arckifejezésemet. – Esküdözött, hogy tuti van valakije.

- Tipikus Brooke, ha egy pasi nem akarja megdugni, akkor tuti, hogy fülig szerelmes valaki másba. Semmi más indok nem lehetséges. – Most először szól hozzá az egyik csávó is az eddigi csajos témához. Mondjuk furcsa is lett volna, ha ők is bekapcsolódtak volna az Axel-imádatba. Bár, annyira talán mégsem. Szerintem a kicsit is nyitottabb hetero pasik többsége nem dobná ki az ágyából.

- Ne játszd az álszentet, ha téged szemelne ki, gondolkodás nélkül ágyba vinnéd – forgatja a szemét Tessa. Fogalmam sincs, ki ez a Brooke, de a beszélgetés alapján elég jó csaj lehet. Jobban meg kéne ismernem az alkalmazottainkat.

- Nem mondtam, hogy nem. – A társaság nevetésének a háttérzajában veszem fel a telómat magam mellől, és újra elindítom a hangjukat elnyomó zenét. Eleget hallottam. Képtelen vagyok levakarni az arcomról a bárgyú, elégedett mosolyomat.

Múlt héten panaszkodott, hogy minden próbálkozása lepattan Axelről.

Ezt neked, ismeretlen, arctalan ribanc. Viszont egy valamiben a fején találtad a szöget. Axel tényleg fülig szerelmes valakibe. Belém. Én vagyok az, aki érdekli. Egyedül én. Én, én, én. Sosem unom meg hallani vagy bizonyítékokat hallani erről a tényről. Annyira várom, hogy mindenki megtudja. Már nem is emlékszem, hogy mi állított meg abban, hogy világgá kürtöljük a kapcsolatunkat. Minden eltelő nappal és órával egyre homályosabbak, egyre átlátszóbbak az indokaim. A tekintetem felkutatja a félmagas hullámok közé vetődő embereket a távolban. Nem vagyok profi a témában, de gimiben akaratlanul is elég szörfös beszélgetést hallottam ahhoz, hogy tudjam, ez nem egy jó nap a sport szerelmeseinek. Viszont egy jó nap Axel szerelmesének, mert ez azt jelenti, hogy hamar megunják az aprócska babahullámaikat.

***

Az igazságos földanya mintha meghallotta volna a kárörvendő gondolataimat, felerősödő széllel büntet, a szél pedig magas, erős hullámokat hoz magával. Már magasan jár a nap az égen, mikor a körülöttem mocorgó társaság ebédelni indul. Az elmúlt másfél órában azért sikerült váltanom néhány szót a csapattal, mikor letettem a fülest, hogy papírra vessem a fejembe mászó dalszöveget. Lepötyöghettem volna telefonon is, de szentimentális típus vagyok, ha írásról van szó. Jobban szeretem papíron látni a megalkotott sorokat.

- Siri, csatlakozol hozzánk? – néz felém Tessa, én pedig félretolom az egyik fülemről az azóta visszakerült fülhallgatót.

- Nem, köszi. Megígértem Axelnek, hogy vele kajálok. – Még egy kellemes mosolyt is kap, kivételesen erőltetni sem kell. A szégyentelen pletykálás önmagában nem elég, hogy teljesen kiábránduljak belőle, még mindig ő a kedvencem a staffosok közül. Mióta megtudtam, hogy csaja van, azóta pedig még szimpatikusabb. Talán azért, mert ez jelentheti azt, hogy a kedvességében nincsenek felém irányuló hátsó szándékok.

- Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagytok. – Úgy látszik, az első heteink kakaskodásai igencsak mély benyomást tettek mindenkire. Mondjuk még neten is megírták, hogy nem valami fényes a viszonyunk, szóval érthető, hogy nem hisznek minket puszi pajtásoknak.

- Dolgozunk a kapcsolatunkon – felelem színpadiasan, a hangsúlyom egyértelműen utal rá, hogy a közös ebéd csak a bandatag viszonyt hivatott kicsit stabilizálni. Így kell kamuzás nélkül kamuzni. A gúny a kedvenc fegyverem. Ez talán választ ad arra a kimondatlan kérdésre is, hogy a tavalyi szokásaimmal ellentétben idén miért döntöttem úgy, hogy a rohasztó melegben ücsörögve töltöm a napot a hotel kellemes nyugalma helyett.

A kinti társaság ezután elszivárog, de Axelék még mindig a vízben lovagolják a hullámokat. Mostanra a parton és a sekélyebb részeken kisebb nézői csoportosulás figyeli az ingyen műsort. Nincsenek hamis illúzióm, pontosan tudom, hogy mindenki egyetlen ember miatt van ott. A pasi miatt, aki csakis az enyém kéne, hogy legyen. Ilyen érzés lehet neki, mikor épp fellépek? Hát ez kurva pocsék. Csodálom, hogy nem panaszkodik többet róla. De engem legalább csak munkaidőben ajnároznak, míg ő a szabadidejét tölti mások ámulatának a fényében. Idegesít. Kurvára idegesít. Ki akarom csalni a vízből, és megcsókolni mindenki szeme láttára.

Lehunyom a szemeimet, a kínzó féltékenységem felidézteti velem a tegnap esténk utolsó pillanatait, mielőtt megadtam magamat a pihentető sötétségnek.

Tudja, hogy képtelen lennék lábra állni, ezért nem a zuhanyzó felé veszi az irányt, hanem a hatalmas sarokkád sarkában lévő ülőkére ültet. A remegő lábaim közé mászik a kádban. A testemen langyosan csordogálnak végig a zuhanyrózsából előtörő cseppek. Összerezzenek, mikor megérzem az ujjai a fenekem partjai között.

- Várj Axel! Majd inkább én – nyöszörgöm kétségbeesetten, de az ujjai már belém is csusszannak, hogy kitisztítsanak belülről. Túl sok. Már idefelé is éreztem, hogy a testem kezd készen állni a lehetetlenre. Axel mesébe illően kék óceánszemeinek az árgus figyelme és a gyengéd ujjai áttaszítanak a határon. Túlságosan imádom a pillantása érintését a bőrömön.

- Azt hittem teljesen lemerültél – a lassú mosolyától kiszökik az összes levegő a tüdőmből. Megfulladok. A szívem nem tudja megszokni az érzelmeket, amikkel rám néz. – Az én kéjsóvár szerelmem – suttogja a combom bőrébe, az ajkai érintése az utolsó csepp, most már teljesen kemény vagyok.

- A te hibád – dünnyögöm a tenyereim mögé rejtőzve. Megfogadtam, hogy nem adom meg neki az elégtételt, hogy elbújjak, de ő pofátlanul áthág minden játékszabályt.

- Vállalom a felelősséget. – A kezeim rejtekéből nem látom a támadását, ezért teljesen váratlanul ér, mikor az ajkai magukba fogadják a farkamat. A hangos nyögésem visszhangzik a fürdő hófehér csempéiről, a szétnyitott ujjaim közül kikukucskáló tekintetemmel makacsul kerülöm a falon végigvonuló tükröt. Inkább engedem, hogy rabul ejtsen és kifordítson önmagamból az ölemben mozgó, lélegzetelállítóan kék szempár.

A következő kép, hogy a szorosan ölelő karjaiban ébredek, tiszta ágyneműben, az elhúzott sötétítőfüggönyök résein beszöknek a későreggeli napsugarak. A nyári hőséget távol tartja ugyan a szobában működő klíma, de Axel bőrének az érintése a hátam teljes vonalán forróbb minden évszaknál. Az ajkai lomha puszit lehelnek a halántékomra. Muszáj elmosolyodnom tőle. Hátrasandítok, és ő azonnal kihasználja a felé forduló ajkaimat. Az ébresztgető csókja türelmes, lassú, de érezni az ízében a mögötte rejlő visszautasíthatatlan követelőzést.

Nem tudom megunni, hogy vele kezdődik és vele végződik minden napom.

Megrázom a fejemet, és kinyitom a szemeimet, mert ha folytatom az ábrándozást az elmúlt óráinkról, egy hatalmas sátorral fogok feküdni a parton. Kevesebb kínos dolgot tudok elképzelni. Ha valaki felismer, még a holnapi főcímekbe is bekerülhetnék. Most is csak azért úsztam meg, mert még zsibbadt a testem a két reggeli menettől, amit indulás előtt toltunk. Két és fél, hogy pontos legyek. Muszáj volt viszonoznom a csodát, amit tegnap este az ajkaitól kaptam. Az is segít nyugodt maradni, hogy percről percre egyre jobban bosszant Axel növekvő rajongótábora. Meg mernék esküdni, hogy a vízben még monokiniző csajokat is látok. Ebből elég volt.

Felkelek a napágyból, ahol lassan két órája tespedek, és nyújtózkodok egyet. Dobok egy messenger üzit Axelnek, hogy elmegyek nézelődni a sétányra, és hívjon fel ha végzett. Így talán elkerülhetünk az újabb veszekedést arról, hogy szó nélkül eltűntem. Remélem. Persze ettől még lehet, hogy ugyanúgy szívrohamot kap először, mikor kijön a vízből, és csak a hűlt helyemet látja. Majd az újdonsült rajongótábora megvigasztalja. Szemforgatva hessegetem el a gyerekes gondolatot. A legdurvább az egészben, hogy még csak nem is igazi féltékenységről van szó, mert tudom, hogy Axelt most tényleg csak én érdeklem. Lehet, hogy ez a vak imádat egyszer majd alább hagy, de most egészen biztos vagyok benne, hogy nincs az a kidobott csöcs vagy megrebegtetett szempilla, ami hatással lenne rá. És még így is idegesít az egész szitu. Annyira hülyének érzem magamat.

Lassú léptekkel vetem be magamat a sétány elapadt nyüzsgésébe. Most nincsenek annyian, mint délelőtt, a legtöbb ember vagy ebédelni ment, vagy hazamenekültek a nap legforróbb két-három órája elől. Ha a fáradtság nem is, az égető déli napsugarak biztosan kitessékelik lassan a vízből a szörfös bandát. A magasra nyúló pálmafák árnyékaiban mozogva gyönyörködök az út menti bódék kínálataiban. Néhány helyen egyszerű strandcuccokat árulnak, de van végtelen édesség-, ékszer-, kézműves termék- és ruhaárus is. Még egy kis könyvvásárba is belefutok. Elidőzve figyelem a színes borítókat, nosztalgikus mosolyra húzódik az ajkam, mikor egy ismerős címet pillantok meg a sok semmitmondó között. Harry Potter. Gyerekként imádtam olvasni, mikor épp volt időm, sokat lógtam a város nagykönyvtárában. Anya pénzkidobásnak tartotta, hogy megvegyünk valamit, amit kikölcsönözni is lehet, ezért sosem voltak saját könyveim. Azóta persze nagy sláger lett a Harry Potter, de én még azelőtt olvastam az első három kötetet, hogy a filmek miatt felkapták volna. Aztán minden más lett. Mikor ideköltöztünk Miamiba, és végre volt lehetőségem zenét tanulni, minden más eltörpült mellette. Nem engedtem magamnak, hogy bármi is letérítsen az utamról. Se barátok, se hobbik, se sport. Semmi. Azóta is csak annyit tudok a történet befejezéséről, amennyi a médiából rám ragadt. Lehet, hogy túl szigorú voltam magammal. Ha Axelt képes voltam beengedni az életembe, előbb utóbb talán utat engedhetek más dolgoknak is.

Szinte tudat alatt cselekszem, mire ráeszmélek, mit teszek, már kifizettem és elcsomagoltam a tornazsákom mélyére az első kötetet. Büszke mosollyal folytatom a felfedezőutamat, de nem sokkal később megint megtorpanok egy árusnál. Az asztalon felsorakoztatott kis fakkok egyikéből mintha Axel szemeinek a csodálatos kékje csillogna vissza rám. Közelebb hajolok, de közelről csak még tökéletesebben passzol az árnyalat.

- Tetszik? Tökéletesen illik a szemeidhez – duruzsolja vidáman az eladó lányka, aki alig lehet egy-két évvel idősebb nálam. Régen a szemeim voltak a nagy büszkeségeim, de mióta beleszerettem Axel kékjébe, hajlamos vagyok megfeledkezni a sajátomról. Elmosolyodva nézek fel, a szőke lány rajongó döbbenettel kapja a szája elé a kezeit. – Te Siri vagy, igaz?

- Igen – válaszolom udvariasan, de nem hagyok elég szünetet, hogy megszólalhasson. Tudom mi lesz a folytatás. – Kérhetnék kettőt ebből a nyakláncból? – A felhők felett lebegő lányka csillogó szemekkel bólint, és egy kis papírzacskóba csúsztat kettőt a fekete bőrszíjas nyakláncok közül, amiken a szemünk árnyalatában pompázó kék kvarc medál lóg.

- Kié lesz a második? – kérdezi naivan tolakodó kíváncsisággal. Ha nem próbálnék meg vigyázni a hírnevemre, lehet, hogy közölném vele, hogy az égvilágon semmi köze nincs hozzá.

- Tartalék, ha ügyetlenül eltörném az elsőt. – Vigyorgom szórakozottan. A lány aranyosan felnevet, aztán jönnek a kötelező körök: az autogram kérés, a végeláthatatlan kérdés a bandáról és a közös szelfi. Megadom neki a pontot, elég bátor, mert még egy randimeghívással is bepróbálkozik, amit természetesen elutasítok. Annyi indokot mondhatnék. Azt hogy nem randizom rajongókkal, azt hogy nemsokára úgyis magunk mögött hagyjuk Miamit, azt hogy egyáltalán nem akarok jelenleg kapcsolatot. Magam sem tudom, mi késztet arra, hogy eláruljam neki az igazat: hogy van valakim, aki nem örülne, ha csinos lányokkal találkozgatnék.

***

A világ legnehezebb önmegtartóztatása volt nem a nyakába ugrani, mikor végre találkoztunk a sétányon egy gyors telefonos egyeztetést követően. A haja még nedvesen csillogott, a fehér pólóján lévő vízfoltok azt sugallták, hogy kapkodva, megszárítkozás nélkül vette magára, a nadrágjából pedig még szinte csöpögött a sós tengervíz. Tudtam, hogy azért, mert sietett. Sietett hozzám. Bocsánatot kért, hogy elszaladt az idő, de megnyugtattam, hogy volt mivel eltöltenem az időt. Megszoktam, hogy egyedül vagyok, nem hoz zavarba néhány magányos óra. Még az új könyvemmel is eldicsekedtem. A nyakláncokat még nem hoztam szóba, egyrészt, mert privátban akarom odaadni neki, másrészt pedig miután megvettem, elkezdtek gyűlni bennem az indokolatlan kételyek, hogy mi van, ha utálni fogja. Még sosem láttam rajta nyakláncot, azon az egy-két alkalmon kívül, mikor Noranak olyan agymenése volt, hogy a koncertruhájához hozzádobott egy nyakláncot is. Lehet, hogy nem is szereti őket. Lehet, hogy utálni fogja ezt is. Nem akarom, hogy amiatt kényszerítse magát, hogy tőlem kapta. Az is utólag jutott eszembe, hogy vajon nem lenne e gyanús, ha észrevennék a nyakunkban, de meglepő módon az összes dolog közül ez zavar a legkevésbé.

A találkozásunk óta túl vagyunk egy hatalmas hamburgeren és két nagy korsó csapolt sörön. Soha nem felejtem el a fejét, mikor a tofus vagy sajtos burger helyett én is egy rendeset rendeltem. Ezek után muszáj volt elmagyaráznom neki, hogy igazából nem tartok vegetáriánus diétát, egyszerűen csak az esetek kilencvenkilenc százalékában nem kívánom a húst. De most be kellett látnom, hogy azokhoz a dolgokhoz, amiket ő követel tőlem reggeltől estig, szükségem van a húsban rejlő energiára. Egy ilyen reggel és délelőtt után képes lettem volna betolni egy fél grillcsirkét is. A fenébe, most rettenetesen megkívántam a grillcsirkét. Ha nem lenne lehetetlen, azt hinném erre a kívánósságra, hogy terhes vagyok, pedig valószínűleg egyszerűen csak boldog. Még az evést is jobban élvezem, mióta vele vagyok. Eddig legtöbbször csak egy nyűg volt, amin túl akartam lenni, minél kevesebb íze volt, annál jobb.

A harmadik korsó sört az ölemben szorongatva, hátra vetett fejjel kacagok fel, mikor Axel befejezi a sztorizást arról, hogy az egyik csajnak kikötődött a bikinialsója egy nagyobb vízbe pottyanást követően. A sztori szerint Weston üldözte a bugyit majdnem egészen a partig, amíg a többiek a szörfdeszkájukon ülve dülöngéltek a röhögéstől. A jelenet még bizarrabb annak a tudatában, hogy hány partmenti nézőjük volt.

- Örülök, hogy nem zavar – vigyorogja felém Axel, miközben leplezetlen rajongással issza magába a hangos nevetésemet. Ennyire talán még soha nem volt az arcára írva a szerelme. Megfertőz engem is az érzés, a szívem vad dübörgéssel válaszol a hívására. Elmondhatatlanul szeretem őt, és minden vele töltött percet. Már nem is emlékszem, hogy voltam képes azt a szürke, üres életet élni, mikor mindvégig egy karnyújtásnyira voltak tőlem a színek. A gondolataim csődöt mondanak, ezért muszáj pontosítást kérnem a zavaros megjegyzéshez.

- Micsoda? – Az ujjaim apró köröket rajzolnak a poharamon kiülő párára, a lábaimat a mellkasomhoz húzva érzem magamat otthon a burgerező kis kerti székében, a pálmák óvó árnyékai nyújtotta biztonságban. Nem érhetünk egymáshoz, de a pillantása úgy simít végig, mintha az ujjai tennék.

- Hogy potyognak mellettem a bugyik és a melltartók. – Megforgatom a szemeimet a sunyi vigyor mögé rejtett arroganciára, de szinte azonnal össze is vonom a szemöldökeimet. A mosolyt viszont még ez sem tudja elűzni az arcomról.

- Hé! A melltartós sztorit még nem is hallottam! – Jelentőségteljesen megdobom egy összegyűrt, használt szalvétával, hogy érezze a helyzete súlyát, de neki van képe egyszerűen csak kinevetni az eltökélt bosszúmat. Fejcsóválva figyelem a derűs arcvonásait, a vidámság lassacskán visszaalakul azokká a mély, kötődő érzelmekké, amik nélkül már képtelen lennék lélegezni. Kicsit elkomolyodva, a szerelmünk iránt érzett hálával erősítem meg a szavait. – Csak azért nem zavar, mert így nézel rám – suttogom mélyre merülve abban az érzelmektől nehéz pillantásban, amiről a szavaim szólnak. Kicsit előrébb dől a székében, hogy közelebb kerülhessen hozzám, a hangja halk, lágy mormogás, mint amilyenek a párnák között elsuttogott szavai szoktak lenni. A gerincemen forró borzongás szalad végig tőle. Egy láthatatlan erő húz hozzá. Szinte lehetetlen ellenállni neki.

- Hogy nézek rád? – Mintha csak én léteznék. Mintha mindenki más csak egy arctalan, testtelen bábu lenne. Mintha én lennék minden vágyad, minden lélegzetvételed, minden szívdobbanásod. A világod közepe.

Lángra lobbanó arccal fordulok el tőle, mert rettegek, hogy én is előrehajolok, és gondolkodás nélkül megszakítom a távolságot az ajkaink között. Érezni akarom a lehelete forróságát a bőrömön. Most bánom, hogy kaja előtt levettem a napszemüveget és a baseball sapkát, nem tudok hová bújni előle.

- Tudod jól – kerülöm ki a gondolatokat, amiket képtelen vagyok hangosan kimondani. Az ajkamra harapva hessegetem el a múlhatatlan vágyat, hogy megcsókoljam. Mikor ez nem válik be, nagyot kortyolok a langyos sörből, hátha a kesernyés íze elfeledteti velem az ő íze utáni sóvárgást.

- Kezdesz berúgni, igaz? – A gyengéd, mindentudó mosolya újabb támadás a kiszolgáltatott szívemnek. Eddig azt hittem, hogy csak a beszélgetésünk halad egyre veszedelmesebb témák felé, de jogos az észrevétele. Lehet, hogy nem is ő szédített el, hanem ezek az olcsó sörök. Vagy a kettő együtt.

- Lehet – ismerem be halkan.

- Gyere, sétáljunk. – Bólintok, és felkelek a székről. Egy pillanatra elveszítem az egyensúlyt a hirtelen felpattanástól, Axel hatalmas tenyere puha érintéssel csúszik a hátamra támasznak. Még végig sem ér a testemen az érintése okozta kellemesen forró hullám, már el is tűnik. Mielőtt visszasétálunk a sétányon szállingózó egy-egy ember közé, visszaveszem magamra a pajzsul szolgáló kiegészítőimet. Így legalább a pillanatnyi csalódottságomat is elrejthetem előle. Vissza akarok menni a hotelbe, és szabad lenni a szoba biztonságot nyújtó falai között. Vele.

Mikor délben összetalálkoztunk a hotel környékén, néhányan felismertek minket, ezért felpattantunk egy-egy elektromos rollerre, és eljöttünk egy kevésbé népszerű partszakaszhoz. Messzebb van a központtól, ezért itt nem hemzseg annyi turista. Néhányszor jártam itt gimis koromban, mikor már felívelőben volt a banda népszerűsége. Wyék már akkor is rám erőltették a hülye csapatépítő ötleteiket. Ez a rész közel van a régi próbatermünkhöz, ezért viszonylag jól ismerem. Azon kapom magamat, hogy ezt neki is elmesélem. Furcsa érzés a banda korai időszakáról beszélni neki, néhány hét alatt annyira beilleszkedett a csapatba, mintha mindig is itt lett volna mellettünk. Mellettem.

- Az ott Wy kedvenc fagyizója – fűzöm hozzá vigyorogva. Az a srác menthetetlenül édesszájú. Ha ő azt mondja, hogy ez a legjobb fagyi Miamiban, akkor az így is van. Vagy csak kibaszottul elfogult az ide kötődő emlékei miatt.

- Fagyizzunk egyet?

- Én nem – jelentem ki elhatárolódva. Még hűtött sört sem iszom, a jégkrém és a fagylalt az emberi torok ősellenségei. Állítom, hogy nem normális ilyen hőmérsékletű dolgokat a szánkba venni. Ezt inkább nem mondom ki hangosan, mert biztosan lenne valami elmés visszavágása, hogy mit normális vagy mit nem normális bevenni a szánkba. – De te nyugodtan egyél.

Néhány perc múlva, már egy négy gombócos, emeletes fagyi van a kezében. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy tényleg nekiáll nélkülem fagyizni, azt pedig még kevésbé, hogy egy egész tornyot vásárol magának belőle. Vagy nagyon melege van, vagy nem volt elég neki a hamburger.

- Nem tudtam, hogy ennyire szereted az édességeket – sandítok felé összeszűkülő szemekkel, leplezetlen gyanakvással. A játékos vigyora rosszat sejtet, de fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében a strand kellős közepén. Lehet, hogy ez a part kevésbé zsúfolt, mint a hotel melletti, de azért itt is jócskán vannak emberek, még így a koradélutáni hőségben is.

- Azt akartam, hogy minél több ízt megkóstolhass. – Összefonom a kezeimet a mellkasom előtt. Semmi kedvem ezen vitatkozni, már Wyék is számtalanszor baszogattak, hogy nem fogja kicsinálni a torkomat egy üveg hűtött sör vagy egy lassan elnyalogatott fagyi. Egyszer meggyőztek tinédzser koromban, és egy elcseszett mandulagyulladás lett a következménye. Ráadásul nem vagyok édesszájú, szóval még csak meg sem érte az áldozat.

- Tudod jól, hogy nem fogom.

Annyira lefoglal az egyoldalú vitatkozásom, hogy öntudatlanul belépek az ajtón, amihez észre sem vettem, hogy odavezetett. Bután, a környezetem felfogása nélkül követtem őt az egyik partmenti öltözőépületbe. Mikor betessékel egy zárható kis fülkébe, ahol semmi nincs, csak egy tükör az egyik oldalon és egy padocska a másikon, már sejtem, hogy mi a terve. Még tiltakozni sincs időm, mielőtt az ajkai rátalálnak az enyémekre. Kit akarok becsapni? Soha nem tiltakoztam volna. A burgerező óta azt várom, hogy végre érezhessem az ízét. Az ízt, amit most émelyítően elfed egy túlságosan édes, idegesítő aroma.

- Eper? – kérdezem elfintorodva két levegővétel között. Életcéljául tűzte ki, hogy az eper minden formáját elrontsa nekem? Nem mintha ennek az íznek valaha lett volna esélye.

- Nem nyert? – megrázom a fejemet, és megbűvölve figyelem, ahogy a rózsaszín nyelve végigfut a második, zöld színű gombócon. A testem azonnal reagál a látványra, és az emlékekre, hogy milyen érzés volt a nyelve érintése az egész testemen. Érzem a mosolyát az ajkaimon, mikor újra hozzám simul, és minden bizonnyal megérzi a fürdőnadrágom által elfedett, tagadhatatlan reakciót a combjához feszülni.

A csókja langyos, ahogy a szája forrósága összekeveredik a jeges fagylalttal, és egy újabb, még édesebb ízt hoz magával. Most a csókot megszakítva rázom meg újra a fejemet. Erről még kitalálni sem tudom, hogy milyen íz akar lenni, de szörnyen cukormázas.

- A pisztácia sem? Na majd a citrom. – Szólásra nyílnak az ajkaim, hogy elmondjam neki, hogy elegem van a fagyiból, az ő ízét szeretném végre érezni, de a nyelve már-már durván tömi be a számat. A csókba nyögök, ahogy a citrom kellemesen fanyar íze, és Axel nyelvének az ismerős, mélyre törő puhasága elkábítják minden érzékemet. Mikor hosszúra nyúlik a nyelvünk csábító tánca, a citromízt lassan felülírja az övé, de mikor végre üdvözölhetném a szeretett ízt, kapok egy újabb adagot a kesernyés, hűvös desszertből. Megborzongva, sóvárogva próbálom lenyelni az ízt, hogy eljuthassak végre őhozzá, de nem engedi. Kínoz. És még csak haragudni sem tudok rá, annyira imádom ezt a citromízű, izgató csókot.

Forog a világ. Csak a távolból hallom a halk utasítását, hogy fogjam meg a fagyit, mielőtt az egyik kezembe nyomja. Nem tudom, hogy a sörök vágtak újra fejbe, vagy a csókja rabolta el tőlem a valóságot, de megállíthatatlanul forog a világ. Hihetetlenül felizgultam. Homályos szemekkel, elakadó lélegzettel meredek rá, mikor fél térdre ereszkedik előttem, és az egyik lábamat felhúzza a vállára. Mikor vette le a nadrágomat? Esküszöm nem éreztem. Veszélyes ez a srác.

Ez a gondolat visszhangzik bennem, mikor elfojtok egy kitörni vágyó, meglepett sikolyt. Az ajkai váratlanul hűvösek a merevedésem körül, az ujjai nedvesen csúsznak a fenekem partjai közé. Annyi mindent kimondanék. Hogy ne vegye a szájába, mert izzadt vagyok, hogy nem fogom tudni visszatartani a hangokat, amikre eddig nem is voltam képes, hogy nincs itt a síkosítónk, hogy jöjjön vissza, mert meg akarom csókolni, hogy siessen, mert érezni akarom magamban. De nem mondok semmit, mert ha nem szorítom össze az ajkaimat, biztosan nyögdécselni fogok. A szabad kezemmel úgy kapaszkodom a vállába, mintha csak ez tartana talpon. Talán így is van. Most nem játszadozik velem, céltudatosan, sietősen tágít ki magának. Szeretném azt hinni, hogy azért, mert ő is a határait feszegeti, nem csak én. Legalább egy részét meghallotta a kimondatlan könyörgéseimnek.

Kétségbeesetten zihálok, mikor az orgazmus peremén táncolok a felkészítésétől. Túl korai. Túl gyors. Nem fogom kibírni. Axel elhajol tőlem, kis híján összerogyok, mikor visszavezeti a vállára emelt lábamat a földre, és elenged. Zavarodott kéjmámorban figyelem, ahogy felemelkedik a földről, és elővesz a zsebéből egy rózsaszín selyemszalagot.

- Ezt a sétányon vettem. Illik hozzád. – Bambán, kérdőn figyelem az egyszerű kis szalagot, amit ha jól tudom a lányok szoktak a hajukba kötni. Ez egy célzás, hogy növesszem meg a hajamat? Kettőnk közül ő az, aki hasznosítani tudna egy ilyen ajándékot. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem örülök neki, csupán a tudat, hogy eszébe jutottam, boldogsággal tölt el.

A következő mozdulataira semmi nem készíthetett volna fel. Hatalmasra kerekedő szemekkel bámulom, ahogy egy szoros masnit formálva köti a szalagot a merev, orgazmusra kész farkam tövére. Egy pillanatra az alkohol és az élvezet kábító egyvelege is elpárolog az elmémről, nem marad semmi, csak élesen hasító szégyenérzet, és megmagyarázhatatlan, izgató kíváncsiság.

- Mit művelsz?! – tör fel belőlem a kérdés őszinte megrökönyödéssel.

- Megakadályozom, hogy elmenj, amint berakom a farkamat. – A rekedtes, nyers szavak újabb forró szikrákkal szántják végig a reszkető testemet, még a börtönbe zárt farkam is belerándul. Nem enged több szót, az ujjai a combjaimba mélyednek, felkap a földről, és erősen a falhoz présel. A gyomrom görcsbe ugrik a tudattól, hogy ilyen könnyedén megtette mindezt. Imádom. Még ezt is imádom. Mikor uralkodik felettem, és rákényszerít, hogy olyan gyönyöröknek adjam meg magamat, amikhez amúgy gyáva lennék. Szeretem ezt a szenvedélyes dominanciát. A fagyi halkan toccsan a földön, de már egyikünket sem érdekli. A farka lassan, de megállíthatatlanul csúszik be a szétfeszített farizmaim közé, a fejemet hátravetve küzdök levegőért. Az ajkai puhán tépik, masszírozzák a nyakam izzadt bőrét. Az ujjaim kitépik a hajgumit a félszáraz tincsek körül. Mikor egy erőteljesebb mozdulattal teljesen belémlöki magát, felnyögnék, de a hangot még pont időben elkapják az ajkai. Néma, szinte fájdalmas reszketés szalad végig a testemen, mikor a farkamat gúzsba kötő érzés megakadályozza az orgazmus lüktető követelőzését. Meghalok. Annyira jó. Annyira borzalmas. Minden mozdulata maga a pokol és maga a mennyország. Mintha minden lökés egy aprócska, meghiúsuló, de majdnem átélt orgazmus lenne. Levegőt. Lélegezni kéne. Nyöszörgök, lenyelem a fájdalmas zokogásomat, és átadom magamat a vad pillantása mögött rejlő állatias szenvedélynek. A lihegése finom fuvallata szinte csípi a könnyáztatta arcomat. Meghalok, ha vége lesz, és akkor is ha még sokáig kell elviselnem.

Halkan, a végső kétségbeesésem őszinteségével pihegem a nevét két kapkodó lélegzetvétel között. A pillantásában ott van minden. A durvasága, ez az őrült, kielégíthetetlen vágyakozás, hogy kívül-belül birtokoljuk a másikat, és a gyengéd, szerelmes kötődése egyaránt. A fülembe mászó spanyol vallomásokat az elmém talán nem, de a lelkem valahogy megérti.

- Szeretlek Axel – zihálom halkan, és még ebben az elborult, megkínzott szenvedélyben is rádöbbenek, hogy tegnap óta még egyszer sem suttogtam el neki szex közben a vallomásunkat. A szavaimra spanyolul kapok választ, de nem érdekel. Szeretem. Szeretem, akkor is ha spanyolul mondja, és akkor is ha angolul. Mert ez ő. Ez az én Axelem. Elismételjük egymásnak újra és újra, a zihálásaink, a halk, elfojtott nyögéseink és a reszketeg sóhajaink közrefogják az elsuttogott titkainkat. A titkokat, amiknek már nem is kéne titoknak lenniük.

Meggyötörten, elnyúltan nyögök a szája mélyébe, mikor végre két mozdulata között leoldja rólam a puha szalagot, és szabad utat ad a testemet percek óta rázó élvezet hullámainak. Fuldoklóként kapaszkodok a nyakába, mintha ő lenne az egyetlen mentőöv a világon, ami a felszínen tarthat, pedig ő maga az óceán, amibe épp belefulladok. Érzem magamban a farka heves lüktetését, mintha minden apró, orgazmus utáni rándulás egy újabb gyönyörhullámmal kínozna. Fogalmam sincs, mennyi ideig öleljük egymást mozdulatlanul, az elmúló élvezet bénító habjaiban.

- Tényleg beteges perverz vagy – töröm meg a csendet a nyakába dünnyögve. Még meg sem szólal, már érzem a levegőt melegebbé válni a mosolyától. Kicsit kijózanodva nézek körbe a kicsi szobában, amit sikerült szex szagúvá lihegnünk. Azért örülök, hogy nem egy olyan felül nyitott öltözőfülkébe rángatott be, mert akkor biztosan az egész strand hallott volna minket. Így is megvan rá az esély.

- Te pedig tényleg imádod – dobja vissza a labdát, miközben lassú, óvatos mozdulattal visszacsúsztat a földre. Mikor meggyőződött róla, hogy meg tudok állni a lábaimon, elenged, és pimasz rókamosollyal csúsztatja a rózsaszín szalagot vissza a nadrágja zsebébe. A fenébe. Úgy érzem, hogy tervezi még használni. Nehéz bevallani, hogy nem bánom. Tényleg mindent élvezek, amit velem tesz. – Eldobtad a fagyimat. – A felém villanó, izgató félmosoly teljesen elveszi az eszemet. Legalábbis ez az egyetlen magyarázat a kihívó, kacér, sejtelmes válaszomra.

- Ha visszaérünk a hotelbe, megbüntethetsz.

A kielégült mosolyt képtelen vagyok levakarni az arcomról, bár nem mintha különösebben próbálkoznék vele. Legszívesebben az alig használt instámra is kiraknék egy képet, hogy mindenki láthassa, rohadt jót szexeltem a pasimmal. Már csak valami frappánt címet kéne találnom hozzá, hogy igazán kiakasszam vele Sirit. A kurvára gyönyörű, kéjenc kis pacsirtát, aki most a fürdőben szívja magába a napfényt. Csak nem éppen ebédelsz, mi amor? Mielőtt még kiszúrna, megállok egy pillanatra, hogy kigyönyörködjem magam. A ragyogó floridai napsugarak mintha arannyal vonnák be karcsú, és mégis tökéletesen formás testét. Tincsei kócosak, csapzottak, és mégis szexibbek, mintha órákon át készülő frizurába lennének igazítva. Imádom, hogy ennyire fesztelenül álldogál a tükrökkel és ablakokkal borított szobában, mintha a meztelenség lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Tulajdonképpen az is, és ha rajtam múlik, nem is igazán fog ruhát viselni ebben a tíz napban. Órákig tudnám nézni lapos hasát, hosszú, izmos combjait, és lehetetlenül keskeny csípőjét. Vajon mennyire díjazná, ha most lefotóznám? Kár, hogy nincs kéznél a telóm, annyit nem ér a dolog, hogy akár egy percre is magára hagyjam. Amúgy is miért csak bámulom, ha meg is érinthetem?

Imádom a tekintetet, amivel végig követi közeledésem. Egy kicsit még lassítok is lépteimen, hogy ne tegyem tönkre a műsort. Nem leszek semmi jónak az elrontója. Legyen csak tisztában vele, hogy mennyire rohadtul szexi a pasija. Ahogyan az enyém is az. Nyakát átölelve húzom magamhoz, élvezkedve pillantva végig összesimuló testünk látványán. Kurva jól nézünk ki. Bőre csak még tökéletesebben hófehér az én sötétem mellett. Kiemelem őt. Továbbra is tartom, hogy ha bedől a zeneipar, könnyedén megélhetünk egy OnlyFans acc-ból. Tekintetünk találkozik az egész falon végig futó roppant pornós tükörben. Ajkaimra játékos mosoly kúszik a gondolatra, hogy milyen lett volna itt csinálni mindazt, amivel az elmúlt óránkat töltöttük. Nos, ami késik, nem múlik. Van még pár napunk letesztelni az elméletem, miszerint sokkal hamarabb el fog menni, ha egy tükörből figyelheti ahogy alaposan megdugom a formás kis seggét. Már a puszta gondolat elég, hogy farkam fontolóra vegye a pihenő felfüggesztését. És ez nagy szó, azok után, amin túlvagyunk.

- Meglep, hogy tudsz állni – fejlődik a srác. Kicsit reméltem, hogy megint remegő lábakkal fog a karjaimba kéreckedni, de úgy tűnik ma nem nyújtottam a legjobbamat. A következő menetben kicsit taktikusabbnak kell lennem, ha el akarom érni, hogy tényleg beájuljon. Mindent meg fogok tenni az ügy érdekében.

- Engem nem lep meg, hogy megint nagyra vagy magaddal – ó ugyan már, alondra. Mindketten tudjuk, hogy kurva jó vagyok az ágyban. Nem igazán panaszkodtál még a bánásmódért. Ha nem én vagyok az eddigi legjobb szexpartnered, akkor esküszöm, hogy leszopom magamat, sőt egy rajongók által megszavaztatott bandatagot is. Ha nem lennék rohadtul tehetséges, te sem találtál volna végre rá a hangodra. Imádtam a halk sóhajokat és elfojtott nyögéseket, de egy gátlástalanul nyögve vergődő Siri, aki minden vágyát szavakba önti… az kurvára túl tesz mindenen. Ha bárki azt hiszi, hogy az éneklése szexi, az még nem hallotta ahogyan a farkamat dicsőíti. Na az egy instant orgazmus. Már majdnem szégyelltem is magam, hogy egy újabb győzelmet kaparintott meg, de nem tudtam ellenállni. Neki lehetetlen. Rohadtul nagy bajban leszek, ha ennyire gyorsan felfedezi a hatalmát szex közben.

- Pedig nem is olyan rég még te nyögdécselted alattam, hogy milyen csodálatosan kitölti a farkam a seggedet – incselkedve vigyorgok rá a tükörben, elégedetten vágom zsebre a pontomat. A zavar pokoli gyorsasággal uralkodik el rajta, és mielőtt belekezdhetnék a kedvenc mondataim felsorolásába, már egy tenyér tapad a számra, és egy felháborodott tekintet kapcsolódik össze szórakozott pillantásommal. Ha tippelnem kéne, most ő akar a föld alá kerülni, és nem engem odaküldeni. Nem értem mit kell itt szégyenlősködni, ha be vagyunk mikrofonozva, akkor már úgyis mindenki hallotta az eredetit. Én csak egy best of válogatást adnék ki a kurvára ellenállhatatlanul szexi nyöszögéseiből.

Elégedett vigyoromat elnyeli puha tenyere, nevetésem mellkasomat feszegeti, de nem akarom, hogy itt helyben lángra kapjon. Akkor bezzeg nem volt ilyen szende kis szűz, mikor azt kérte, hogy dugjam erősebben, mert jobban akarja érezni a farkamat. Ahhh bassza meg. Újra el tudnék menni, ha csak rá gondolok. Pedig nem is áll a farkam. Ez valami kibaszott anomália, amit Siri vonzereje okoz. Vajon ő mennyire állna készen egy újabb menetre? A másodikkal már kicsit túlzásba estem, és finoman fogalmazva is rongyosra keféltem az érzékeny kis seggét. De ha sikerül felkeltenem az érdeklődését, akkor nem hiszem, hogy tudna nemet mondani. Tippre még elbírna egy-két menetet anélkül, hogy napokig jegelnünk kéne a szeretkezést.

- Az csak taktikai húzás volt – a jégkék tekintetek zavartan csillognak, de arcán egy büszke kis mosoly sejlik fel. Nocsak serpiente, visszatértél közénk? Nem is tudtam, hogy ilyen alattomos is tudsz lenni az ágyban. Taktikus, veszélyes, és kibaszott gyönyörű. Ezt hívom farokállító koktélnak. Neheztelnem kéne, amiért ennyire megvezetett? Nem fogok, mert bár azért tette, hogy elérje, amit akar, a szavai őszinték voltak. Lehet bármennyire jó színész, ekkorákat nem tud kamuzni, miközben a vágy elborítja az agyát. Ez csak egy újabb jel, hogy jobban el kell vennem az eszét szex közben. Bár őszintén, már nem is biztos, hogy akarom. Belefér egy kis vereség, ha cserébe ezt kapom.

- Alattomos húzás volt – de attól még büszke vagyok rá, hogy megtette, és tulajdonképpen már bosszút is álltam. A másodiknál már könyörgött a szabadulásért, de tudom jól, hogy valójában megnyúzott volna, ha akkor ott megállok, és hagyom az egészet. Egy függő kis kéjenc, még akkor is, ha magának nem akarja bevallani. Ő az élvezetet függi, én pedig őt. – De legalább tudjuk, hogy mindkettőnk állóképességén javítani kell. Komolyan fogom venni ezt a feladatot – feláldozom magam, és hajlandó vagyok többször ágyba bújni vele, mint eredetileg terveztem. Még nem tudom hogyan fogunk így beleférni napi huszonnégy órába, de senki sem vádolhat azzal, hogy nem célom a fejlődés. Imádom, ahogy megborzong szavaimtól, mert pontosan tudja, hogy megtenném. Sőt, meg is fogom tenni. Ajkaim búcsúcsókot lehelnek tenyerébe, ami esetlenül hullik teste mellé, ujjaim éppen csak érintéssel simítják végig gerince vonalát.  Ennyi elég, hogy teljesen megadja magát. Csak egy rövid pillanatig gyönyörködök lehunyt szemeiben, és résnyire nyílt vékony ajkaiban. Túl a nagy a csábítás, túlságosan gyönyörű. Hogyan lehet valaki ennyire tökéletes? Az íze, a puhasága, testének minden görbülete a tenyereim alatt. Igazságtalannak érzem, hogy ő létezik. Mellette soha, senki sem rúghat labdába. Már az első találkozáskor el kellett ismernem a szépségét, de csak később vált igazán gyönyörűvé. Amikor megláttam a valódi Sirit. Valószínűleg abban a pillanatban elvesztem, és soha nem is volt esélyem magamhoz térni. Lassan kúszott a bőröm alá, míg már semmit nem éreztem rajta kívül. Egy kígyóbőrbe bújt pacsirta.

Teste remegése a végső figyelmeztetés, hogy ideje abbahagynom, ha nem akarom a csempéről felmosni pocsolyává olvadt szeretőmet. Bármit is próbál mutatni, jobban lefárasztotta az elmúlt óra, mint hajlandó lenne elismerni. Ha jófiú lennék, akkor hagynám, hogy egy gyors forró zuhany után beájuljon az ágyba, és aludjon holnap reggelig. HA jófiú lennék. Így sajnos egészen más terveim vannak, amíg csak bírja a teste. Komolyan gondoltam, hogy ma nem az álomtól fog beájulni. Könnyedén fordítok testén, ő pedig gondolkodás nélkül dől mellkasomnak. Imádom ezt a bizalmat. Ennyit a fagyos Siriről, aki csak magára számíthat és mindent egyedül akar megoldani. Végre megbízik bennem annyira, hogy támaszt keressen, én pedig soha nem akarok csalódást okozni neki. Siri minden érzelme törékeny, és ha óvatlan vagyok, simán kigáncsolhatom magamat előtte. Pedig rohadtul nem akarom őt soha elveszíteni. Talán nem is volt annyira elhamarkodott az az ígéret, amit korábban tettem neki.

- Fürödjünk – halkan mormogom tincsei közé az ajánlatot, mert már abban sem vagyok biztos, hogy nem aludt-e el a karjaimban. Jó, akkor biztosan nem lenne képes megállni a saját lábán, de arcát látva nem sok kell ahhoz, hogy megint elveszítsem néhány órára. Tényleg javítanunk kell az állóképességén. Hogy fogunk így egész napokat végig szeretkezni? Bólint az ajánlatomra, de a tükörben látom ahogy a békés, boldog pillantás egy pillanat alatt alakul át döbbent, dühösen szikrázó tekintetté? Most meg mi van? Esküszöm nem léptem rá a farkadra.

- Mi a fasz ez? – kitépi magát karjaimból, és a tükörhöz közelebb lépve kezdi vizsgálgatni magát. Most már pontosan tudom, hogy mire gondol. Tekintetem követi az övét az apró, piros foltra, ami tökéletes fehérségű bőrén virít. Ó, hogy az? Az csak egy apró jel a világnak, hogy kibaszottul foglalt vagy, szóval tartsák tőled távol magukat. Nem értem a felháborodást, alondra, örülhetnél, hogy nem készítettem nyakláncot a foltokból, vagy pisiltelek inkább körbe. Mellkasomban szétárad a forró elégedettség a tudattól, hogy a strandon mindenki tudni fogja, Siri nem szabad préda. Egyéjszakásnak nem igazán engeded, hogy ilyet tegyen, főleg, ha egy önimádó seggfej frontember vagy. Ha rajta ilyen folt van, akkor az sok párnájába zokogó rajongót eredményez majd. Már csak azt remélem, hogy nem sminkeli le, és hogy megfelelően rikító lilává fog válni holnapra. Bár ahogy a tekintetét nézem, lehet meg sem élem a holnapot, hogy láthassam művem eredményét.

- Pontosan az, aminek látszik – ha tekintettel ölni lehetne, halottabb lennék, mint valaha. Pedig volt már néhány necces helyzetem. Én imádom a jelemet rajta, az egyetlen, ami zavar, hogy nincs több belőle. Ha már nem mondhatom el senkinek, hogy mekkora rohadt nagy szerencsém van a világ legszexibb srácával, akkor ennyi öröm hagy járjon nekem. Ha a lebukástól fél, akkor sem kell itt dühöngenie. A média előbb gondolna rá, hogy a koncert után összeszedett valami csajt magának szülinapja alkalmából, mint hogy a dobossal hempergett. Azért azt még kevés oldal merné bevállalni, hogy a mi nem túl hetero kapcsolatunkról szőjön összeesküvés elméleteket. Az internet népe az más. Nagy összegben tennék rá, hogy van egy két arcpirító fanok által gyártott sztori és rajz rólunk a neten. Vajon Connor hány napig hányna, ha megkérném, hogy keressen nekem ilyeneket? – Ne legyél pipa, én is kaptam tőled – inkább egy visszatámadással terelem el gondolataimat a túl ígéretesnek ígérkező keresési találatokról. Nem is értem. Adja itt az ártatlant, pedig az ágyban úgy karmol, mint egy vadmacska. A tekintete alapján fogalma sincs mire célzok, gondolom ösztönösen cselekedett. Végre egy kis bizonyíték, hogy igenis meg tudtam fosztani a józan eszétől. Rajtam ne múljon, szívesen bemutatom, hogy mire vagy képes, mi amor. Széles vigyorral fordítok neki hátat, hogy láthassa saját karmolásnyomait. Ez is megérdemelne legalább egy instastory-t. A sajtósaink biztosan nem lennének odáig az ötlettől, de ígérem sejtelmes maradnék. Egyetlen utalást sem tennék rá, hogy kitől van, pedig legszívesebben az ellenkezőjét tenném. Megborzongok ujjai óvatos érintésétől, ahogy végig követi az érzékeny karmolások vonalát. Ahhh, óvatosan alondra, vagy hamarabb kerülsz szembe a farkammal, mint számítottál rá.

- Fáj? – legszívesebben felneveznék az aggodalmaskodó kérdés hallatán. Komolyan, alondra? Hogy lehetsz ennyire kibaszottul édes? Akkor éreztem őket igazán, mikor felszántotta bőrömet, de pont tökéletes volt. Egy kis fájdalom pont illik a gyönyör mellé. A tökéletes fűszer hozzá. Úgy tűnik ez is egy olyan dolog, amit még meg kell tanulnia. Pedig azt hittem tisztában van vele, azok után, hogyan nyöszörgött az erőteljes lökéseim alatt. Féltem neki megmutatni a hevesebb oldalam, aggódtam, hogy összetöröm, de hatalmasat tévedtem. Siri ugyanúgy élvezi a vad szexet, mint a lassú, érzelmes szeretkezést. Igazi kis kéjenc, aki egyelőre nagyon is jól bírja a kiképzést.

- Nem. Így legalább mindenki tudni fogja, hogy foglalt vagyok – a nevetést elengedem, és inkább megnyugtató mosolyra cserélem önelégült vigyoromat. Kell neki a bátorítás, különben még a fejébe veszi, hogy többet nem tesz ilyet. Pedig részemről akár darálthúst is csinálhat a hátamból, ha közben hallhatom a hangját, és láthatom gyönyörtől eltorzult vonásait. Imádom, hogy egyre ritkábban próbálja visszatartani a nyögéseket. Bármi is volt, ami feszült némaságra kárhoztatta őt, lassan felszívódik. Tényleg nem fogom hagyni, hogy fogja tartsák az emlékei, és jobb, ha ezt mihamarabb a fejébe vési.

Felé fordulva simítom tenyereimet arcára, elrabolva aggódó, bűntudattal teli pillantását. Pár hónapja még lassú, fájdalmas halált ígért ez a tekintet, most pedig tele van elviselhetetlenül forró érzelmekkel. Hogy tudtad ezeket annyi éven át elrejteni, alondra? Erre volt jó a zene? Ott kiírhattad, amit nem mutathattál meg máshogy a világnak? Azt hiszem újra kell hallgatnom a régi számaidat úgy, hogy már jobban ismerlek.

- Ezért csináltad te is? – naná. Mi másért tettem volna? Akkor nem annyira élvezetes, ha csak én gyönyörködhetek benne. Ha már ki kell őt engednem félpucéran a húspiacra, legyen rajta valamikis elrettentő jelzés. Hála neki talán én is megúszom a vihogó libákat, kiknek éppen mellettem támad kedve monokinizni. Imádom a tengerpartokat, de annyi pucér csöcsöt még pornókban sem láttam, mint ott. Valamiért a haverjaim sosem tudnak együtt érezni ezzel a problémával, de a tesóim legalább igen. Vince szerint egyszer tesztelni kéne, hogy ha mind a négyen lemegyünk szörfözni, akkor vajon a teljesen pucér lány próbálna vízbe fulladni mellettünk. Azt hiszem Siri miatt ezt már sosem fogjuk megtudni.

Megbabonázva figyelem, ahogy végigsimít a folton, amit én készítettem rá. Amivel megjelöltem őt magamnak. Ami miatt mindenki tudni fogja, hogy ő az enyém. A forróság lassan lefelé vándorol mellkasomból, jelezve, hogy bőven elég volt ennyi pihenő. A Siri tekintetében halványan megcsillanó boldogság csak olaj a tűzre. Szóval mégiscsak tetszik, hogy az enyém vagy, mi amor?  Nem tudok tovább távol maradni tőle, éreznem kell összesimuló bőrünket. Pazarlás minden pillanat, amit nem így töltünk el a következő tíz napban.

- Igen. Baromi jól áll – bár semmi olyat nem tudnék mondani, ami Sirinek nem áll jól. Mindegy, hogy szemeteszsákot, vagy kókuszbikinit adok rá, ő ugyanolyan kibaszott szexi. De ha választanom kell, akkor meztelenül kérem, tele pakolva az ajkaim és fogaim nyomával. Igen. Határozottan ez a top egy Siri outfit. – Csak azt sajnálom, hogy egyedül van – mintha csak egyetértene velem, oldalra dönti fejét, hogy ajkaim végig simíthassanak a bőre alatt pulzáló éren. Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen fog menni. Kezdesz elpuhulni, alondra. Vagy csak túl jó vagyok, és egyre kevésbé tudsz ellenállni. Felpillantva kutatom tekintetét, amit hamar elrejt előlem zavarában. Azt hiszem ez egy finom engedély megtagadás. Kár. Majd eljön még az ideje, hogy egyáltalán nem jössz zavarba az ilyesmitől. A koncerten is megvesznének a látványodtól.

- Ha olyan helyre csinálod a többit, ahol eltakarja a fürdőnadrág, nem zavar – remélem, hogy ezt jól hallottam. Ki vagy te, és mit csináltál az én Sirimmel? Jobban átgondolva, azt hiszem ez az én Sirim. Az eddigi csak egy rossz emlékekből felépített másolat volt. Rohadtul imádom. Tökéletes mindene. Mosolyogva nyomok egy csókot halántékára, szemem sarkából kiélvezve vörösödő profiljának látványát. El sem hiszem, hogy komolyan megadta az engedélyt. Fogalma sincs, hogy mit szabadított el. Már a gondolattól is, hogy kidekorálhatom a bosszantóan tökéletes bőrét, keményebb vagyok, mint az lehetséges lenne. Siri akkor is képes felizgatni, mikor nem számítok rá, hogy lehetséges.

- Most komolyan megkértél, hogy harapdáljam meg a seggedet? – csak hogy egészen biztos legyek abban, jól értettem, amit mondott. Most már nem visszakozhat, egy ilyen engedélyt nem lehet visszavonni. Kicsit be is biztosítom magam azzal, hogy ajkaim a bőre érzékeny pontjain simít végig. Így meggyőzhetem róla, hogy ez igenis egy nagyszerű ötlet. Ígérem, minden pillanatát imádni fogja, nem kell itt megkérdőjeleznie magát. Elég, ha hátra dől, és élvezi, amit tőlem kap. Okoztam én már csalódást ilyen téren? Na ugye. A nyomatékosítás kedvéért még ágyékomat is hozzá simítom. Nem lehetsz kegyetlen, Siri. Nem hagyhatsz itt álló farokkal pofára esve. Lesandítva csekkolom az ő merevedését is, ami már szinte teljesen megkeményedett. Na ugye. Tudtam, hogy neked is tetszik az ötlet. Sokkal nagyobb élvezet hajhász vagy, mint elismernéd. Imádom ilyen hatással lenni rád.

- Az előbb tíz percig smároltunk, de te erre izgulsz fel? – szavai váratlanul érnek, előcsalva nevetésemet. Édes istenem. Beteg dolog, hogy arra áll a farkam, ha elképzelem fogaimat belesüppedni feneke ruganyos bőrébe? Akkor elismerem, rohadtul beteg vagyok. Jelenleg kevés izgatóbb dolgot tudok elképzelni, mint hogy megjelölöm őt magamnak. Minél több helyen, minél látványosabban, miközben teste nyögésektől és sikolyoktól reszketve vergődik. Az egyetlen, ami ezt képes lenne felülmúlni, az az ajkai közt eltűnő merevedésem látványa, és a jégkék szemek, amik forró szikrákkal telve pillantanak rám fel közben. Ahh remek, most már nem csak kemény, hanem fájdalmasan lüktet is.

- De te is – ez egy közös betegség. nem is tudom, hogy elégedett vigyorom a zavarának, vagy a tudatnak szól-e, hogy ő is ennyire élvezi, ha kisajátítom. Pedig igaz, alondra, rohadtul csak az enyém vagy. Ha engednéd, az egész világnak megmutatnám, hogy ideje leszokniuk arról, hogy a képeidre kényeztetik magukat, mert úgysem kaphatnak meg soha. Szerintem erről fog szólni az első X posztom, ha végre nyilvános lesz a kapcsolatunk. De ezt majd később. Most nem akarok másra gondolni, csak rá. Nem akarom, hogy bármi más létezzen a vágytól elsötétülő, ragyogó kékségen és a karjaim közt remegő puha testen kívül.

oOoOo

Elégedett vigyorral vetek egy pillantást imádnivaló pacsirtámra. Arca alig látható kis fintorral simul combomnak, ujjai a zavar legkisebb jele nélkül játszadoznak alhasamon. Farkasszemet néz a farkammal, és mégis inkább magában puffog, ahelyett, hogy gyönyörködne, vagy zavartan kerülné a pillantását. Mondjuk azok után, amit a fürdőben műveltünk már tényleg semmitől sem kéne zavarba jönnie. Tekintetem a fenekére siklik, amin vörös foltok és karikák őrzik ténykedésem nyomát. Ezt hívom én modern művészetnek. Kiállítást kéne nyitnom a kompozíciókból, bár nem lenne túl nyereséges, mert senki sem láthatná ezt a hátsót rajtam kívül. Szégyentelen kis pacsirtám.

- Most komolyan duzzogni fogsz? – pedig írhatna inkább egy dalt arról, hogy mennyire jó vagyok az ágyban. Ritkán írok szövegeket, de esküszöm, hogy Siri megihlet. Nem csak azokkal a dolgokkal, amiket szeretkezés közben tesz. Imádom mikor puffog, mint egy mogorva hörcsög. Kibaszott aranyos.

- Úgy nézek ki, mintha valami undorító nemi betegségem lenne – ajkai combomat simogatják beszéd közben, ami az ujjai munkájával veszélyes kombináció. Ha nem lennének ennyire lemerülve az elemeim, akkor esélyes lenne, hogy valami hamarosan kiszúrná a szemét odalent. Nem is értem az elégedetlenséget, nem nemi betegsége van, hanem egy kibaszott jó szeretője, aki pontosan tudja, hogy mire van szüksége. A teste olyan tökéletesen szól az érintéseim alatt, mintha egész életemben rajta tanultam volna játszani. Kell készítenünk egy szexvideót. Kizárólag azért, hogy ha valaki valaha azt meri mondani, hogy mi nem illünk össze, akkor mutathassak részleteket. Van egy sanda gyanúm, hogy Siri nem lenne odáig az ötlettől. Buligyilkos.

- Miközben csináltam, nem panaszkodtál – sőt, kifejezetten könyörgött, hogy folytassam. Lassan elfogytak az ép bőrfelületek, de ő nem tudott leállni. Még a csempe is lazán pelepirult a szavaiba. Ettől függetlenül egy ici-pici alig észrevehető bűntudatom van a dolog miatt. Talán ezért simogatom olyan gyengéden a fenekén lévő nyomokat, miközben a modellekre utolsó pillanatban felaplikált ruhákat figyelem. Talán legközelebb tényleg kicsit vissza kéne fognom magam, hogy Siri legalább leülni képes legyen anélkül, hogy fintorogna. A kidekorált segge látványa csodálatos, a fájdalomtól megránduló vonások kevésbé. Általában nincs gond az önuralmammal, de ha vele vagyok, akkor mindennek vége. Túlságosan elveszi az eszem, ez a srác.

- Csak simogasd tovább – pislogva rántom vissza magam a kifutóra sétáló modellek világából. Annyira lekötött a zsűri értékelése, hogy észre sem vettem mikor torpantak meg ujjaim. Siri bezzeg rögtön kiszúrta, és követeli a folytatást. Elvigyorodva teljesítem kérését. Imádom, hogy ennyire függi az érintésem. Imádom, hogy mindenki más kiborítja, de az enyémtől nem akar megszabadulni. Remélhetőleg sohasem. Alig várom, hogy lássam Noah döbbent képét, amikor először látja a tévézés közben hozzám bújó Sirit. – Tévedtem. Mégse simogasd – most meg mi van? Értetlenül ráncolom össze homlokomat, ahogy Siri melege eltávolódik tőlem. Ki ne találja, hogy megsértődött valamin, nem csináltam semmit. Vagyis semmi olyat, amit nem ő maga kért volna. Ha most átmegy csajba és elkezdi az okosabbnak kellett volna lenned nálam dumát, itt hagyom a francba. Napi egy veszekedés bőven elég, nincs agyam többre. Szerencsére szó sincs ilyenről, mert hamarosan ölembe csúszik karcsú kis teste. Na ezt már jobban szeretem. Érzelmektől nehéz mosollyal pillantok le a rózsaszín hajkoronára, kezeim bármiféle utasítás nélkül csúsznak Siri derekára. Már tudják, hogy hol van a helyük. Remélem csak aludni tervez a mellkasomon, mert ha most erotikus harapdálásba kezd, csalódnia kell. Durva akkumulátorral működök, de még nekem is kell egy kis regenerálódás. A biológia az sajnos biológia. Ő is férfiból van, tudnia kell a szabályokat, még ha nem is használta sokat a farkát korábban. A nyomorult ex partnerei valószínűleg sosem tudták így kimeríteni őt. Halk szusszanással hunyom le szemeimet, kiélvezve a nyakamat simogató forró leheletet. Szerencsém van, csak a bújós kismacska tört elő belőle. Ezt az oldalát is imádom.

- Remélem tudod, hogy erre még várnod kell – nem tudok ellenállni a bosszantásának. Imádom az ölemben pihenő testének a látványát. Ha a farkam nem is tud felállni, szívem átveszi tőle a heves lüktetés feladatát. Hogy a picsába lehet valakit ennyire szeretni? Siri előtt el sem tudtam képzelni, hogy ennyire heves és forró érzelmek égethetik magukat a bőröm alá. Egyre biztosabb, hogy örökké érezni akarom őket.

- Na szép. Az öledben ül a meztelen pasid, és ezt mondod? – a tűzzel játszol, Siri. Ezt valószínűleg ő is megérti, mikor felpillant, és tekintetünk találkozik. Fogalmam sincs mit láthat a szemeimben, de remélem egy kiadós szex ígéretét, ami után úgy fognak remegni a térdei, hogy nekem kell őt mindenhová cipelnem. Azonban ennek még nem most van itt az ideje. A vágyak helyét egyelőre a játékos élcelődés veszi át. Szerencséjére ebben is vagyok olyan jó, mint a szexben.

- Mintha te olyan keménylegény lennél – aljas támadásom váratlanul éri, de egy csodálatos nevetés a jutalmam. Megremegve ragadja meg csuklómat, megfosztva játékomtól. Olyan buligyilkos vagy, mi amor. Pedig imádom az ernyedt kis farkad érintését. Sokkal puhább és bársonyosabb, mint bármikor. Még sosem vágytam ilyesmire, de érezni akarom, hogy a számban válik keménnyé. Majd gyorsnak kell lennem, sajnos túl nagy hatással vagyok rá.

- Hé várj, ez így csikis! – ó valóban? Vigyorogva húzom föl szemöldököm, és felfedezőútra indulok testén. Az erogén zónáit lassan kitapasztalom, de a csikis részek eddig túlságosan el voltak hanyagolva. Rohadt nagy mulasztás, pedig imádom a nevetését. Nem tudok nem mosolyogni, ha meghallom. Annyit csalogatok elő belőle, amennyit csak bírok. Kivételesen nem bánom, hogy nem a nyögéseit verik vissza a falak, hanem a kacagását. Megborzongok a forróságtól, ami átjárja testemet. Kibaszottul szeretem őt. – Jólvan, jólvan, szerzek neked viagrát, ha anélkül nem megy – szóval tovább feszített a húrt? Bátor vagy, alondra. Kivetődik ölemből, de még ezzel is csak az én malmomra hajtja a vizet. Könnyedén gördülök fölé, a kanapé besüllyed együttes súlyunk alatt. Arcára rózsákat fest a nevetés, tekintete úgy csillog, mint két milliárdokat érő zafír. Torkomat összeszorítja a természet szépség, ami belőle árad. A megjátszás és maszkok nélküli igazi Siri. A Siri, aki nem gyötri magát a múltja emlékeivel, aki végre teljesen önmaga.

- De kinyílt a csipád – nevetése átragad rám, képtelen vagyok ellenállni neki. Többet akarok belőle. Fél kézzel összefogom csuklóit a feje fölött, amire egy meglepett sikkantás, és kétségbeesett fészkelődés a válasz. Ugyan, mi amor, te is tudod, hogy semmi esélyed. Ha igazán szabadulni akarnál se lennél rá képes. Megborzongok a hangos kacagástól, ami minden mást elnyom. Semmi mást nem hallok, csak ezt a csodás hangot. Bosszúnak indult, mégis úgy érzem, megint én estem csapdába. Nem tudok győzni ellene.

Visító nevetésétől alig kivehető nevem, mellkasa szaporán emelkedik, teste kétségbeesetten rángatózik alattam. Még egy-két könnycsepp is kiszökött a percek óta tartó fullasztó vihogásnak köszönhetően. Bármennyire is csodálatos a pillanat, nem szeretném, ha megfulladna. Azt nehéz lenne kimagyaráznom a zsaruknak. Kelletlenül ereztem el csuklóit, és függesztem föl gyötrését. Szigorúan csak ideiglenesen. Azt hittem a kielégült mosolyánál nincs szebb, de ez a kipirult, ragyogó arc mindennél tökéletesebb. Még sosem láttam őt így nevetni. Még sosem láttam ennyire boldognak.

- Szeretlek – semmi mást nem érzek ebben a pillanatban. Csak azt, hogy mennyire rohadtul szeretem őt. Zavartan pillant fel rám, de tekintetemben is csak ezeket a szavakat találja. A kötődést és imádatot, amit iránta érzek. A szeretetet, aminek mértékét képtelen vagyok igazán hihető szavakba önteni. A szeretetet, ami az ő kékségében is ott ragyog. Néhány néma másodpercre benne ragadunk ebben a tökéletes pillanatban.

- Én is sz… - szívem hatalmasat dobban a félbemaradt vallomás hallatán. Fogai rémültem mélyednek alsó ajka puha húsába. Tekintetében már nyoma sincs a korábbi érzelmeknek, helyüket pillanatok alatt vette át a kétségbeesett rémület. Torkom összeszorul a rengeteg kétség és fájdalom és félelem láttán, ami egyre csak tör elő, azzal fenyegetve, hogy maga alá teperi pacsirtámat. Tehetetlenül szorulnak ökölbe ujjaim, az aggodalom minden korábbi boldogságot kiűz belőlem. Gyűlölöm, hogy nem tudok neki segíteni. Gyűlölöm így látni őt, főleg úgy, hogy fogalmam sincs, mi okozza. Hogyan ránthatnám őt ki az emlékek szorításából, ha még csak nem is ismerem őket? Akaratlanul tehetek olyat, ami visszalöki őt a sötét árnyak közé. Gyűlölöm mikor ennyire tehetetlen vagyok. Retteg, és én nem tudom megvédeni. A picsába.

- Mitől félsz, mi amor? – csendes, nyugodt szavakkal próbálom visszacsalogatni magamhoz pillantását. Pedig legszívesebben üvöltenék és tombolnék, de azzal nem jutnék előrébb. Siri nem egy dob, amit ütni kell, ő inkább egy kibaszott érzékeny hárfa, aminek gyengéden kell érinteni a húrjait. Egy pillanatig sem akarom, hogy azt higgye, rá haragszom. A helyzetet utálom. A múltját, ami ellen nem tudok tenni, és ami ennyire tönkretette őt. Nem reménykedek válaszban, ajkai mégis megrezzennek.

- Attól, hogy ha megtudod, miket tettem, máshogy fogsz nézni rám. Attól, hogy nem akarod majd, hogy így érezzek – a szemeiben csillogó könnyek, a szavait átitató rettegés és kétségbeesés szinte megfojt. Hogy gondolhatja ezt? Hogy hiheti, hogy létezik bármi a világon, ami elüldözhet mellőle? Hiszen már megkapta az ígéretemet, hogy örökre az enyém lesz. Hogy soha, senki nem érhet hozzá rajtam kívül. Én azt hittem ebből már tudja, hogy nem tud olyat tenni, ami ezt az érzést elmulasztja. Akkor is szeretni fogom őt, ha éppen az idegeimre megy, és életünk legnagyobb veszekedésében vagyunk. Ha kell, milliószor el fogom ezt mondani neki. Nem hagyom, hogy a saját kétségei elvegyék őt tőlem.

Tenyereim arcára csúsznak, ujjaim egyetlen mozdulattal simítják ki a gyűlölt könnyeket szemeiből. Én mindig itt leszek, hogy letöröljem a könnyeid, alondra. Mellettem végre lehetsz önmagad, nem kell egy színjátékot játszanod. Azt akarom, hogy ezt te is tudd, és soha többé ne vond kétségbe.

- Bízol bennem, Siri? – halkan suttogom a szavakat, de hangom szilárd és komoly. Ez most nem egy ártatlan játék. Ez most komoly, és valóságos. Ez most a kapcsolatunk egyik alappillére lesz, ami sohasem fog megdőlni. Bólintása elkezdi olvasztani az aggodalom okozta jégtömböket mellkasomban. – Bízol az érzéseimben? – látom a habozást, a bizonytalanságot, de látom a bólintást is, amivel végül válaszol. Helyes. Ne kételkedj, alondra. Sosem fogom megjátszani magam előtted, te mindig igaz szavakat fogsz érdemelni. – Szeretlek, ezen semmi nem változtathat – szemei hatalmasra nyílnak, és én kis híján belezuhanok a feneketlen kékségbe. Hogyan hiheti, hogy nem akarnám, hogy szeressen? Hogy bármi olyat tudna mondani, ami miatt nem akarnám hallani ajkai közül a vallomást?

- Őrült vagy. Mi van, ha megöltem valakit? – mosolyogva simítok végig puha arcán hüvelykujjaimmal. Hülye. Őszintém még ezt is leszarom. A családomnak kiváló ügyvédei vannak, biztos vagyok benne, hogy elsimítanák a dolgot. Ha ez segít, akkor örömmel ásom ki a hullát és viszem át egy másik helyre Siriért. Az egyetlen, ami kicsit megrázna, ha kiderülne, hogy szabadidejében dobszerkókat hasít tíz centis darabokra, miközben olcsó tequilát iszogat sóval és citrommal. De neki még ezt is engedném, mert annyira kibaszottul szeretem.

- Biztos vagyok benne, hogy megérdemelte – végre kapok egy mosolyt. Gyenge, szomorú utánzata annak, ami birtokba szokta venni ajkait, de több, mint amire pár perccel ezelőtt számítottam volna. Még mindig nem hiszed el nekem, ugye, mi amor? Mit kéne tennem ahhoz, hogy teljesen biztos legyél a dolgodban? Hogy ne aggódj örökké azon, mikor hagylak el? Kutatom a jégkék szemeket, de nem kapok választ. Csak kétségbeesett küzdelmet. Harcot, és elhatározást. Szótlanul várom, hogy meghozza az ítéletet felettünk. Bárhogyan is dönt, elfogadom. Érte bármit elviselek.

Lemásolja mozdulataimat, tenyere szinte égeti arcom, homlokom az övének simul. A néma elhatározás csak még világosabb tekintetében ilyen közelről. Torkom összeszorul, ujjaim megremegnek puha bőrén. Csak most jövök rá, mit is érzek pontosan. Félek. Ugyanúgy félek, mint ő. Félek, hogy elveszítem, mert képtelen lesz eléggé megbízni bennem. Félek, hogy sosem tudja majd elhinni, mennyire kibaszottul fontos nekem. Hogy lassan ő vált a világom közepévé, és mindent félredobnék, ha erre kérne. Bánj óvatosan a szavakkal, Siri.

- Szeretlek. Annyira szeretlek, Axel – a világ beszűkül és elcsendesedik. Nem létezik más, csak jégkék tekintet, ami betölti látóterem, és a fülemben tomboló szívverésem fájdalmas üteme. Kimondta. Kurvára kimondta. Siri szeret engem. Lehunyom szemeim, szükségem van egy rövid pillanatra, hogy megbirkózzak a forró boldogsággal, ami utat talál magának a csendben. Szavai emléke átjut a dübörgésen, újra és újra megismétlődve gondolataim között. Végre kimondta. Ajkaim érzelmes mosolyra húzódnak, szívem többet követel a szavakból, amikről még nem mert álmodni. Nem vártam, hogy ilyen hamar képes lesz rá, de… de talán sosem voltam még ilyen boldog. Gyomrom görcsösen szorul össze, mosolyom levakarhatatlan, a boldogság forrósága szinte lángra gyújtja bőrömet. Hallanom kell. Látnom kell.

Hátrébb húzódom tőle, éppen csak annyira, hogy egész arcát láthassam, ne csak az imádott kék szempárt. A tekintetében feszült várakozás, mintha attól tartana, hogy a vallomás után ellököm magamtól. Mintha azt várná, hogy csak erre volt szükségem, mielőtt összetöröm a szívét. Sosem tennék ilyet, mi amor. Senkinek sem fogom engedni, hogy akár csak egy repedést okozzon rajtad.

- Mondd ki még egyszer! – halk utasításnak szánom válaszom, mégis inkább egy kéréssé válik, mire elhagyja ajkaimat. Úgy tűnik ez lesz az egyik kedvenc szokásunk. Megismételtetni, amit hallani akarunk. Mert sosem elég a másikból. Sosem ununk rá hallani, hogy mit jelentünk egymásnak. – Csak spanyolul – teszem hozzá halkan, pont azzal a hangsúllyal, ahogyan ő szokta kérni az angolt. Látom a döbbenettől megfagyott vonásokat, látom a pillanatot, mikor megérti, és a pillanatot, mikor a megkönnyebbül boldogság halk nevetéssé formálódik. Imádom a nevetését. Hüvelykujjam végigsimít nevető ajkain, mert nem csak látni és hallani akarom a boldogságát. Meg is akarom érinteni. Apró puszit hint ujjamra, de nem ettől borzongok meg, hanem a tekintetében kavargó érzelmektől. Boldogság, szerelem, ragaszkodás. Sehol a korábbi szomorúság és kétely. Örökké ezt az oldalát akarom látni. Mély levegőt véve gyűjt erőt a „csak emberi nyelven szólalok meg” monológhoz, de helyette teljesen mást kapok.

- Te amo, Axel – most rajtam a döbbenet sora. Némán pislogva figyelem az arcára kiülő zavart pírt, az ajkai sarkában megbújó mosolyt, a tekintetet, ami rabul ejti az enyémet. Újra és újra meg tudsz lepni, Siri. A mellkasomból szétáradó boldogság szélesíti ki mosolyomat, és késztet rá, hogy apró puszit nyomjak szerelmem orrára. Nem hiszem el, hogy ezt a győzelmet is behúzta. Azt hittem gyűlölök veszteni, de ha ezt Siri ellen teszem, akkor a világ legboldogabb emberévé tesz. Milyen elcseszettül kifordított világ a miénk. De nem bánom. Bármeddig itt maradnék. Vele. Azt hittem nem szerethetem ennél is jobban, de ismét keresztül húzta a számításaim. Folyton meghazudtolsz, alondra. És ezt is imádom benned.

- Én is szeretlek, Siri – nem találok szavakat, amik képesek lennének jobban leírni az érzelmeimet. Pedig egy egyszerű szeretleket kurvára kevésnek érzek. Sokkal erősebb, nagyobb, fullasztóan forróbb az, amit Siri kivált belőlem. Olyan boldogság, amivel sehol nem találkoztam még. Kivéve egyetlen helyen. Az ő szemeiben, amik most rám ragyognak, és a fényüktől még jobban elmélyül szerelmes mosolyom. Bassza meg, tényleg reménytelenül belezúgtam ebbe a srácba. Megfogadtam, hogy sosem leszek érzelmes nyálgép, erre tessék. A legrosszabb, hogy egy kicsit sem bánom. – A szemeid már régen elárultak, mi amor. De boldog vagyok, hogy összeszedted a bátorságot, és végre az ajkaidról is hallottam – láthatóan meglepik szavaim, de nem kell ezen csodálkozni. Siri valószínűleg nem is tudja, hogy mennyi mindent lehet kiolvasni a tekintetétből, mikor velem van. Senki másra nem néz úgy, mint rám. A csillogó boldogság és gondtalanság hiányzik szemeiből, ha Wy-al vagy Noahval beszélget. Csak akkor van nyoma a forró érzelmeknek, ha véletlen találkozik tekintetük, ha lopott csókokat váltunk a folyosón, vagy éppen izzadtan zihálva heveri ki az előző menetet. Én már azokból a pillantásokból tudtam, hogy szeret. Legalábbis bíztam benne, hogy nem tévedek. De sosem szoktam, és erre most a bizonyítékot is megkaptam. Mégis az, hogy hallhattam tőle, mindent felülmúl. Szerződésbe kéne foglalnunk, hogy naponta legalább egyszer kimondja. Nem tudok ellenállni zavart mosolyának, és az érzelmeknek, amik mellkasomat feszítik. Tekintetét foglyul ejtve hajolok ajkaihoz, apró csókot lehelve rájuk. Ujjaim arcáról tincsei közé csúsznak, ő pedig lemásolja mozdulatomat. Boldog vagyok. Annyira rohadtul boldog. – Kibaszottul szeretlek – szavaim végét már a puha, halvány ajkak nyelik el. Ez a csók nem durva és követelőző. Nem a vágyról szól, sem a gyönyör kereséséről. Ezt az érzelmeink irányítják. A szerelem és az összetartozás. A remény, hogy sosem kell elválnunk, és az elhatározás, hogy eztért mindent meg is fogunk tenni.  

Mikor elfogy a levegő, egy utolsó, apró puszit hintek ajkaira, és elhúzódok tőle. Arca kipirult, tekintete boldogságtól ragyog, ajkai még ettől a gyengéd csóktól is kissé megdagadtak. Hogy a picsába lehet valaki ennyire érzékeny és szexi? Szerencséje, hogy még nem töltöttek fel az elemeim, különben most jönne a „végre mindketten kimondtuk” szex. Olyat még soha, senkivel nem csináltam, szóval alig várom, hogy kipróbáljam. De most még inkább kiélvezem ezt a nyugodt, érzelmektől terhes, mégis csodálatos pillanatot. Derekát átkarolva, és térdei alá nyúlva húzom őt oldalvást az ölembe, amit csak egy boldog szusszanással kommentál. Fejét mellkasomra hajtja, és bár innen nem látom, ha tippelnem kéne, még a szemeit is lehunyja. Most pont olyan csendes és ernyedt, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne elaludni. Elismerem, a szex és az érzelmek egy elég komoly fizikai és mentális terhelés, főleg, ha párosítod egy koncertektől zsúfolt héttel. Az egyetlen gond, hogy ennie még kéne alvás előtt, mert fénnyel továbbra sem tud jóllakni. Szüksége van energiára azokhoz a dolgokhoz, amiket még tervezek vele.

Felkarját simogatva vándorol vissza tekintetem a képernyőre, amin a sorozatom ki tudja melyik epizódja pörög éppen. Siri hatalmas nagy mázlija, hogy szexi, gyönyörű, okos, és éppen most vallott szerelmet, különben neheztelnék rá, amiért elvonta a figyelmemet. Jó, hülyeség, bármikor inkább rá figyelek, mint néhány szabásmintára és giccses-futurisztikus ruhakölteményre. A két ébrentartási stratégiám közül a szex még nem játszik, így a másikhoz nyúlok. A bosszantáshoz. Annak legalább annyira képtelen ellenállni, mint a csókjaimnak.

- Mikor mondtál le a sznob amerikai mentalitásról? Azt hittem derogál megszólalni egy nem normális nyelven – élveteg mosollyal idézem fel szavait, amitől még most is borsódzik a hátam. Ha egyszer rá tudom venni, hogy megtanuljon spanyolul néhány kifejezést, akkor tuti végem lesz. Így is buktam a türelmem, mikor szeretkezés közben beszél hozzám, de ha azt spanyolul tenné… ahhh, nem hittem volna, hogy lehet jobb a szex Sirivel, de azt hiszem találtam egy lehetőséget rá, amit majd le kell tesztelnünk.

- Ne éld bele magad, nem csinálunk belőle rendszert – mogorva dünnyögésének élét tompítja a hangjában rejlő mosoly. Gondolom most kibaszott büszke magára. Lehet is. A rendszerességről pedig majd később tárgyalunk. Így is tíz centivel a föld felett vagyok pusztán attól a tudattól, hogy miattam vetemedett rá olyan vad dolgokra, mint egy spanyol kifejezés megtanulása. Talán ragad rá valami azokból a szavakból is, amiket időnként a fülébe suttogok. Álla alá nyúlva döntöm hátra fejét, hogy ha kissé kitekert szögben is, de tekintetünk találkozhasson. Imádom ezt a kékséget, és nem hiszem el, hogy ezt mondom, de sokkal szebb, mint az enyém.

- Köszönöm, mi amor. Sokat jelent, hogy megtanultad miattam – gyengéd mosollyal hajolok homlokához, hogy ajkaimmal végig simíthassam puha bőrét. Zavartan fordítja el ismét fejét, mintha a mellkasom sokkal izgalmasabb látványt nyújtana, mint az arcom. Ezt erősen kétlem. Tippre inkább csak próbál valamit megőrizni abból a tüskepáncélból, amitől már réges régen megszabadítottam. Jól van, ha így könnyebb, most kapsz egy kis menekülőútvonalat, alondra. Tegyünk úgy egy rövid pillanatig, mintha nem lennél kurvára érzelmes és aranyos.

- Ki mondta, hogy miattad tettem? – vigyorogva forgatom meg szemeimet, miközben a tarkóját borító puha pihékkel játszadozom. Persze, puszta önszorgalomból kezdtél el megtanulni egy nyelvet, és pont a romantikus kifejezésekkel kezdted. Ugyan már, ne nézz Noahnak.

- Talán egy másik latin szeretőt is tartasz? – fájdalmasan nyög föl, mintha valami borzasztó dolgot mondtam volna. Ha nem tudnám, hogy nálam jobban sosem kaphatna, most akár meg is sértődhetnék. Kár, hogy teljesen tisztában vagyok vele, hogy imád, még akkor is, mikor meg akar fojtani, mert nem érti a szavaimat.

- Egy is bőven elég belőle – hah. Mondjuk kettővel nem is biztos, hogy elbírna. Még nem elég gyakorlott ahhoz, hogy ennyi kibaszottul hatalmas tökéletességet kezeljen. Nagyjából két nap alatt teljesen kiborulna, de persze ezt sosem fogjuk megtudni. Sosem fogok osztozkodni rajta, és ő sem fog soha megcsalni. Lehetünk akármennyire laza erkölcsökkel rendelkező rocksztárok, ebben egészen biztos vagyok. Siri ugyanolyan hűséges típus, mint Wy. Egy pillanatig sem aggódnék soha, hogy mellettem szeretőt tart. Fizikailag nem is bírná. Mielőtt azonban ezt megoszthatnám vele egy önelégült vigyor kíséretében, kopognak az ajtónkon. Siri úgy rezzen össze, mintha most tudatosulna benne, hogy nem csak mi ketten létezünk a világon. A fájdalmas igazság az, hogy ez a szoba ugyan a mi kis békeszigetünk, de nem maradhatunk örökké itt.

Sóhajtva emelem fel és teszem magam mellé könnyű testét, majd egy földre dobott törülközőt derekam köré tekerve sétálok az ajtóhoz. Várok néhány pillanatot, hogy az alkalmazott biztosan odébb álljon, majd kilépek, és betolom a szobába az étellel megpakolt kis kocsit. Csak most, hogy megcsapott az illata, jövök rá, hogy mennyire rohadtul éhes vagyok. Utoljára kb egy napja ettem, a koncert előtt, azóta pedig nem kevés kalóriát elégettünk. És elég a kanapén terpeszkedő pucér kis pacsirtámra pillantanom, hogy tudjam, bőven lesz ma még testedzés. Ha nem nyársal fel a rosszalló tekintetével.

- Felhúzhattál volna egy melegítőt és egy pólót – szemöldökömet felvonva kezdem átpakolni a tányérokat a dohányzóasztalra. Pontosan tudom minek szól a morgolódása, és imádom is érte, de jól esik húzni az agyát.

- Minek? Nem volt kint senki – vállat vonva simítom hátra tincseimet, és a csuklómon lévő hajgumival rögzítem is őket. Franc se akar hajszálakat szedegetni a kajából. Így is kezd túl hosszúvá válni, lassan vágatnom kéne belőle egy keveset, és ha már ott vagyok, akkor visszafestetni feketére. Kicsit ráuntam erre a színre, és amíg nem döntöm el a következő projektem, addig nem árt egy kis pihenés nekik, mielőtt kihullana az összes. Talán a kopaszság nem állna annyira jól. Úgy is szexi lennék, de talán egy ici-picit kevésbé.

- Nem vagy te kissé magamutogató? – sajnálom, képtelen vagyok elrejteni önelégült mosolyomat. Mindketten tudjuk, hogy nem kissé vagyok az. De ha már ilyen adottságokkal látott el az élet, minek takargassam? Sosem voltam az a szégyenlős típus.

- Ha az lennék, akkor így mentem volna ki – visszadobom a törülközőt a földre, ő pedig lassan, alig észrevehető pírral simít végig pillantásával rajtam tetőtől talpig. Szép, tényleg fejlődsz alondra. Imádom ezt az elégedett, imádattal teli pillantást, éppen csak nem veszek fel egy superman pózt, hogy büszkén mutogassam az izmaimat is. Hiú vagyok? Talán egy kicsit. De imádom, hogy imád. Néha az én egomnak is kell egy kis simogatás.

- Azért a farkadat még te sem mutogatnád idegeneknek – azt hiszem van még pár olyan részlet a múltamban, amit idővel majd meg kell osztanom vele. Valószínűleg sosem gondolt bele, hogy mi mindenre képesek a pofátlanul gazdag középiskolások, akik nem tudnak mit kezdeni a majdnem tökéletes életükkel. Maradjunk annyiban, hogy az ügyvédjeinknek súlyos munkájába tellett eltűntetni néhány kompromitáló videót.

- Akarsz fogadni? – vigyorogva rázza meg fejét, és minden figyelmét az ételek felé fordítja. Na szép. Itt állok előtte egy szál faszban, őt meg csak az avokádós pirítósók izgatják. Vigyora átragad rám is, miközben visszatérek a kanapéra. Tényleg nagyon lelkesen szemezget a tányérokról, de még mielőtt nagyon belemerülne, egy rövid pillanatra még el kell lopnom a figyelmét. Egyetlen dolgot akarok még tisztázni vele, mielőtt visszasüppedünk a giccses, rózsaszín ködbe. Több napot nem akarok a szomorúságra áldozni, sajnos túl rövid hozzá a szünet, de fontos tisztázni, hogy nem felejtettem el a dolgokat. – Siri – csak halk hümmögéssel jelzi, hogy figyel. – Ugye tudod, hogy nem titkolhatod örökké, hova ástad a hullát? – megdermed, és lassan rám emeli ragyogó tekintetét, amibe visszatért a rengeteg fájdalom és félelem. Direkt használtam ezeket a szavakat, hogy emlékeztessem, azt is leszarom, ha megölt valakit. Bármi is a titka, amiről azt hiszi nem tudom majd elfogadni, tudni akarom. Ha nem is itt és most, hamarosan meg akarom ismerni. Gyűlölöm ezt az arckifejezést látni rajta, de fel kellett hoznom. Még most utoljára. Innentől teljesen rábízom, hogy mikor osztja meg velem. Legalábbis remélem, hogy képes leszek ilyen türelemre. Képes leszel elfogadni őt, és nem siettetni a dolgot. Talán ez lesz a legnehezebb a kapcsolatunkban. Folyamatosan várni Sirire.

- Tudom – lassan bólint, ajkai megremegnek a halk sóhajtól, ami felszakad mellkasából. Mintha hatalmas súlyokkal küzdve próbálna a felszínen maradni. – De még adj egy kis időt, kérlek – tenyeremet arcára simítom, lágy mosollyal ejtve rabul pillantását.

- Amennyit csak kell, mi amor.

oOoOo

- Soha többé nem tudok majd ugyanúgy nézni egyetlen szem eperre sem – széles, kielégült vigyorral pillantok végig pacsirtámon, aki háton fekve lehunyt szemekkel piheg mellettem. Már lecsitult teste remegése, de annyira még nem sikerült összeszednie magát, hogy kinyissa szemeit. Bár lehet, hogy a szégyentől többé nem is lesz rá képes. Ugyan, minek ez a drámai dünnyögés megint? Csak illőképpen elfogyasztottuk a desszertet az elmúlt órában. Egy halom eper, és némi csokoládé öntet. Azt hiszem újabb műalkotást hoztam létre. A helyzetünk fordított, a lábai néznek felém, de így csak még tökéletesebb rálátásom nyílik testére, amit itt-ott még mindig kósza csokoládé foltok borítanak. Lehet, de csak lehet, hogy gyártottam még pár foltot combjára a meglévők mellé. Gyenge vagyok, nem bírtam ellenállni a csábításnak, de egy kicsit sem sajnálom. Izzadt, csokoládé és a saját élvezetének ragacsos foltjai borítják a testét, de még így is kurvára gyönyörű. Az ágynemű sem úszta meg foltok és gyűrődések nélkül. Az egész kép olyan, mint egy erotikus vágyálom. Imádom. Annyira imádom. Ahogyan ő is imádta, mikor arcpirító dolgokat műveltem vele. Egy pillanatig sem ellenkezett, vagy ha mégis, azt sem gondolta komolyan. Vétek kárba veszni azt a kéjenc srácot, akit jeges falak mögé akar zárni.

- Ismerd el, még sosem gondoltál rá, hogy ennyi féle képen fel lehet használni egy gyümölcsöt – végre hajlandó résnyire nyitni szemeit, de csak azért, hogy megy megvető pillantással jutalmazzon. Pedig én tényleg roppant kreatív voltam. Alig várom, hogy pipacs vörössé váljon, ahányszor meglát egy tál epret. Beszélnem kell Bennel, hogy mindig legyen a busz hűtőjében.

- Csak egy beteges perverz gondol arra, hogy így használja – vigyorom még jobban kiszélesedik a lesújtó hanglejtéstől. Kár, hogy nem tudom komolyan venni, mert ajkai sarkán ott játszik azapró mosoly, amit próbál elrejteni.

- Kár, hogy téged vonzanak a beteges perverzek – végre elérem, hogy ne küzdjön az ellen a mosoly ellen. Ez a beszéd, alondra. Biztos vagyok benne, hogy csak adja itt az ártatlant, de titkon minden mozdulatot elraktározott a fejébe, hogy legyen mire kivernie a zuhany alatt. Bár, ha elég jó vagyok, nem lesz ilyesmire szüksége a közeljövőben. Sokkal több trükkre vagyok képes, mint a jobb keze.

Hasán még maradt egy jókora adag csokiöntet, ami túl csábító ahhoz, hogy csak úgy veszni hagyjam. Már éppen hajolnék előre, hogy néhány nyelvcsapással eltűntessem, de a mellkasomnak feszülő apró talp megállít. Mi a franc?

- Mire készülsz? – meglepetten pillantok fel az igencsak élénken csillogó jégkék óceánokba. Nocsak. Úgy tűnik valaki végre hajlandó volt visszatérni közénk gyönyörföldéről. Remélem hoztál képeslapot vagy legalább egy hűtőmágnest, mi amor.

- Csak egy kis csokit akartam letörölni, ne legyél ilyen gyanakvó – ártatlan mosollyal emelem fel kezeimet, és dőlök vissza az ágy háttámlájára. Ha nem, hát nem. Pedig általában nincs ellenére egy kis nyelvmunka. Pedig, ha engedné, szívesen tisztára nyalogatnám az egész testét. Egyszer már gyakorlatilag megtettem, akkor csak nyöszörgött, vergődött, és többet akart. Most meg megfoszt a repetától. Kegyetlen.

- Neked a legkisebb mozdulatod is gyanús – aljas rágalom. Igenis szoktam hátsószándék nélkül csinálni dolgokat. Ritkán, de szoktam. Sajnos Siri túlságosan kiismert ilyen rövid idő alatt. Félelmetes, hogy mennyire egymásra hangolódtunk. Először azt hittem a zene miatt, de kezdem azt érezni, hogy egészen más dolog áll a háttérben. – Mindig sántikálsz valamiben – ismét bevetem az ártatlan kiskutya szemeket, de halk horkantása alapján, nem megy valami jól. Az ilyesmiben mindig Connor volt a jó, belőlünk hiányzott a cuki vonal. Na sebaj, ha már aranyos nem tudok lenni, marad az, hogy kurva szexi leszek. Méltányos ajánlatnak tűnik.

- Általában élvezed azt a valamit – félmosolyomban benne van minden, amit az elmúlt pár órában műveltünk, és ezt ő is pontosan látja. Arcára ismét pír költözik, de állja a tekintetemet. Tényleg gyorsan fejlődik. Hamarosan már ő fog perverz, kétértelmű megjegyzéseket vágni az én fejemhez. Alig várom.

- De ma már nem bírnék ki többet – megadóan hunyja le ismét szemeit, lába visszacsúszik az ágyra. Ez mondjuk nem lep meg. A teste erőtlen rongybabának tűnik, a farka olyan kis ernyedt, hogy valószínűleg akkor sem tudnék életet lehelni belé, ha fél óráig szopogatnám. Mindent kisajtoltam belőle, és be kell vallanom, hogy magamból is. Tippre holnapig már én sem lennék akkora lepedőakrobata. Sőt, sanszos, hogy új egyéni rekordot állítottam fel. Soha senki nem váltotta ezt ki belőlem. Soha nem volt még olyan partnerem, akivel ne tudtam volna betelni. Egy-két menet, maximum három jobb napokon, de ennyi elég is volt. Sirivel viszont egész nap csinálnám, ha nem lenne a rohadt biológia. Nem hittem volna, hogy lehet ennyire kanosnak lenni. Túlságosan az ujjai köré csavart. Egyre biztosabb, hogy eladta a lelkét valami démonnak, vagy magának a sátánnak. Csak szóljon, mielőtt forró kecskevérben fürödve kell megdugnom őt a telihold fénye alatt. Nem mondom, hogy nem tenném meg, de lehet rá kéne készülnöm kicsit lélekben.

- Tudom, mi amor – gyengéden végig simítok lábán, de megállok térdeinél, nehogy félreértse. Ebben nincs semmi erotikus most. Pusztán vígaszt gyújtok elgyötört kis testének. Nem mondhatja, hogy nem vagyok gondoskodó szerető. – Mit szólnál, ha holnap pihenésképp lemennénk a partra? – természetesen a reggeli szex után. Plusz esetleg a reggeli utáni tízórai szex után. Ha már Miamiban vagyunk ki kell használni. A végtelen szex mellett a szörfözés ígérete tartotta bennem a lelket az elmúlt héten. Szóval töltsünk némi időt a strandon, mielőtt lelépünk néhány napra az országból. Jut eszembe, még el kell majd intéznem néhány hívást holnap, hogy minden a legtökéletesebben menjen.

- Azt hittem tíz napig ki sem engedsz majd az ágyból – nem tudom eldönteni, hogy most örül, vagy inkább csalódott. Nem kell aggódni alondra, a fejemben már összeállt a tökéletes napirend. Szex, zuhany, szex, reggeli, szex, zuhany, strand, választhatóan szex egy öltözőfülkében, ebéd, strand, szex, zuhany, vacsi és állapottól függő számú szex, míg el nem alszunk. Még a naptáramba is felírtam, nyugodtan csekkolhatod.

- A formás kis seggednek is kell egy kis szünet. Igazán dicséretre méltó a teljesítménye, de nem akarom már az első nap használhatatlanná tenni – nem bírnám elviselni, ha a forrófejűségem miatt buknánk akár egyet is a tíz nap zavartalan együttlétből. Sajnos Siri bármennyire is próbálkozik, nincs meg a sok éves rutinja a méreteim elviselésében. Esküszöm, hogy szűkebb a hátsója, mint annak a szűz srácnak, akivel egyszer voltam. Bár, ha tényleg sikerülne elbasznom a dolgokat, akkor se omolna össze a világ. Igazából már az csodának számít, hogy hozzáérhetek kíváncsi tekintetek nélkül, és beszlhetek vele anélkül, hogy ügyelnem kéne minden szavamra. A biztonság kedvéért ezt vele is megosztom, mielőtt azt hiszi csak egy szexbabát látok benne. – És ez a kapcsolat nem csak a szexről szól. Szeretem veled tölteni az időt, bármit is csinálunk – mosolya és tekintete pontos mása az enyémnek. Tele szeretettel, hálával és imádattal. Mellkasom összeszorul a felelősség súlyától, hogy ez a tökéletes srác rám bízta a szívét. Kurvára nem szabad elcsesznem. Mindent meg fogok tenni érte, hogy megóvjam őt a világtól, és saját magamtól is. – Na gyere, ránk fér egy zuhany, és az sem árt, ha ma a másik ágyban alszunk – felkapom őt a hercegnő pózba, amit időnként kikönyörög, és amiről tudom, hogy mennyire imádja. Nem is ellenkezik, csak nyakam köré fonja karjait, és bőrömhöz simítja arcát. Most macskát játszik, vagy csak rajtam is szét akar kenni még egy adag csokoládét? Igazából nem izgat, mindkettő jöhet.

- Csak zuhany és alvás. Semmi sunyulás – megadóan bólintva nyomok egy csókot illatos tincsei közé. Neked bármit, mi amor.

- Semmi sunyulás.

Nem sietem el a zuhanyzást, kiélvezem, ahogy a langyos cseppek elmossák az ébredést követő enyhe másnaposság utolsó maradványait. Ki kell pihenni a küzdelmet is, amit a hajlakktól a hajamba ragadt csatokkal és fonatokkal vívtam, de szerintem még egy alkoholtól összeragadt tincs is volt a tarkómon. Ennyi sampont még soha az életemben nem használtam el egy zuhanyzás alatt, csodálom, hogy nem állok térdig habban. Fantasztikus érzés nem hulla másnaposnak és valamennyire kipihentnek lenni. Jót tett ez a tíz óra alvás. Hálát adok a tegnapi kitartásomnak, hogy minden erőszak ellenére sem engedtem leitatni magamat. Persze nem feledkezem el Axel alig észrevehető, de mindig jelen lévő támogatásáról sem. Valahogy mindig jókor volt jó helyen, hogy elterelje az emberek figyelmét, és átmenetileg a háttérbe olvadva megúszhassak egy újabb és újabb kört. Meglepően jó csapat vagyunk, ha próbálkozunk. Vagy csak ő kurva jó, én pedig kiélvezem az előnyeit. Nem értem, hogy lehet valaki minden téren ennyire tökéletes. És az enyém. És lehet, hogy már rám vár a szomszéd szobában. Mit keresek még itt?

Az arcomba löttyintek egy tenyérnyi vizet, majd a nedves kezeimbe temetem a felforrósodó arcomat. Elég rá gondolnom, és remegnek a lábaim a tudattól, hogy mi jön most. Tíz nap szabad, zavartalan szeretkezés a világ legcsábítóbb pasijával. Boldogság. A víz egyre hűvösebbnek érződik, az eddig langymelegen simogató cseppek most szinte karcolják az érzékennyé váló bőrömet. Nem hiszem el, hogy csak a gondolatától felizgulok. És most itt állok a zuhany alatt egy éledező merevedéssel. Ha bátrabb lennék, kisétálnék úgy ahogy vagyok, és az ölébe ülnék, hogy elcsábítsam a testem tagadhatatlan vágyakozásával, de nem vagyok bátor. Még nem eléggé. Lehet, hogy először ebédelni akar. Lehet, hogy haragszik a tegnapiért, és semmi kedve a közelemben lenni. A szívem elnehezedik az irreálisnak tűnő gondolattól. Axel sosem érezné úgy, hogy semmi kedve a közelemben lenni. Ugye?

Mire megtörölgetem magamat, az aggodalmaim sikeresen elrabolják a zavarba ejtő izgatottságomat. Ilyenkor visszasírom az érzelmek nélküli, nyugodt életemet, ahol minden egyértelmű és észszerű volt. Egy stagnáló egyenes sokkal biztonságosabb, mint egy hullámvölgyekkel és hegyekkel telehintett kacskaringós vonal, még akkor is, ha ez olyan hegycsúcsokat ismertet meg velem, amikről előtte álmodni sem mertem volna. Na mindegy, így legalább nem kell kínosan takargatnom magamat, mikor kisétálok innen. Talán megúszom Axel önelégült, mindentudó vigyorát is.

Megtorpanok, mikor a nappaliban találom a gondolataim örökös középpontját. Valamiért biztos voltam benne, hogy a hálószobánkban várja, hogy berángathasson maga mellé, és végre szenzációsan mocskos dolgokat művelhessünk egymással. Próbálok nem rákoncentrálni a csalódottságra, ami végigsuhan a testemen, helyette inkább engedem, hogy tovalibbenjen, és megpróbálok alkalmazkodni a váratlan szituációhoz. Akkor nem szexelünk. Akkor tv-zünk. Ránk fér a pihenés, bőven van időnk és amúgy is kezdek bosszantóan éhes lenni. Lehet, hogy még jobb is így.

Lassú léptekkel, növekvő balsejtelemmel sétálok közelebb hozzá. Minden megtett lépés után egyre jobban elhatalmasodik rajtam az érzés, hogy valami nem jó. Egy pillantásra sem méltat, pedig általában le sem tudja venni rólam a szemét. Az elmúlt hetekben egyszer sem voltunk úgy egy légtérben, hogy ne kerestük volna a másik figyelmét. Remélem csak paranoia, és egyszerűen csak túlságosan behúzta a műsor és nem hallott meg. A zuhanyzóban rám törő aggodalmas gondolatok ismét előmásznak a rejtekükből, táptalajként szolgál nekik Axel távolságtartása. Meg mernék esküdni rá, hogy ökölbe van szorítva a keze. Megtorpanok a kanapé mögött, mert szükségem van néhány másodpercre, hogy összeszedjem magamat, és ne viselkedjek úgy, mint egy üldözési mániás szépségkirálynő. Mégsem vethetem fel neki, hogy merészelt egy egész percig nem rám nézni. Biztosan csak képzelődök, már a zuhanyban is sikerült meggyőznöm magamat, hogy nem haragudna rám egy ilyen miatt. Bíznom kell benne. Ő Axel. Szeret.

Leülök mellé, de még ezzel sem csikarok ki egy árva pillantást, sőt még csak egy rezzenést sem. Azt azért éreznie kellett, hogy besüppedt a kanapé, igaz? Annyira mozdulatlan, mintha valaki megfagyasztotta volna az időt a szobában mielőtt beléptem. Legszívesebben az ölébe másznék, hogy kikényszerítsem a figyelmet, amit megtagad tőlem.

- Mit nézünk? – A hangom meglepően könnyed ahhoz képest, amilyen nehézzé válik a légzés. Most döbbenek rá, hogy valahol mélyen soha nem vettem komolyan az aggodalmakat, miszerint Axel képes lenne komolyan haragudni egy olyan dolog miatt, amit önkéntelenül, a kimerültségem miatt tettem. Mostanáig.

- Next in Fashion. – Jé, képes beszélni, szóval mégsem csak egy dermedt szobor ül mellettem. Jó tudni. Ennyire nem lehetnek érdekesek azok az elcseszett, cifra ruhaköltemények, egy pillanatra lecuppanthatná az idegesítően kék szemeit a képernyőről. Mindjárt odamegyek, és kikapcsolom a tv-t. Vagy hozzávágom a távirányítót, és reménykedek, hogy betörik tőle.

- Egy újabb béna valóságshow? – kérdezem taktikát váltva. Hátha kiugraszthatom ebből a mogorva puffogásból a megszokott szurkálódásainkkal. Akármilyen mérges, ha a drágalátos műsorait cukkolom, muszáj lesz reagálnia.

- Nem muszáj itt lenned és nézned. – Most rajtam a sor, hogy feszült jégszoborrá változzak. Felesleges tovább reménykedni abban, hogy csak paranoia volt az egész, és abban is, hogy egyszerű piszkálódással kizökkenthetem.

Axel sosem érezné úgy, hogy semmi kedve a közelemben lenni.

Lehet, hogy tévedtem, mert a szavai alapján most pontosan így érzi. Hiába kutatom a merev arcvonásait, képtelen vagyok bármit leolvasni róluk. A gyomrom egyre szűkebb gombóccá zsugorodik a tehetetlen kétségbeeséstől. Túlságosan hozzászoktam az érzelmes mosolyaihoz, ez a váratlan ridegség most olyan, mintha tőrt forgatna a szívemben, amit neki tártam fel. Mindig azt hittem, hogy a tűzre tűzzel válaszolnék, de meglepő módon a bunkósága nem haragot ébreszt bennem, hanem keserű könnyekkel szorítja a torkomat. Már megint ezek a kurva könnyek. Halkan suttogom a nevét. Menekülni akarok, a késztetés, hogy egyszerűen csak elsétáljak a fájdalom elől, fojtogató kényszer. De megígértem neki, hogy nem futok többé a veszekedéseink elől, és szándékomban áll küzdeni ezért az ígéretért, még akkor is, ha ő maga nem kooperál. Majd később a fejéhez vágom, hogy most mégis ki futott el a dolgok megbeszélése elől. Csak dühöngje ki magát, hogy elaludtam, hogy bocsánatot kérhessek, és túl lehessünk végre ezen az egészen.

- Nem kell magyarázkodni, elég világosan jelezted, hogy nem vágysz társaságra. – A zavarodottság ingerültséget vegyít a kétségbeesésembe. Visszavonok mindent, amiről a zuhanyban gondolkodtam. Ennél jobb lenne használhatatlanul másnaposnak lenni, akkor mindent ráfoghatnék arra. Most először jut eszembe az a lehetőség, hogy nem is a tegnap éjszaka miatt haragszik, bár fogalmam sincs, hogy mi más miatt juthattunk idáig. Mégis mi a fenével jeleztem, hogy nem vágyok társaságra? Nem értem.

- Mégis miről beszélsz? – kérdezem növekvő bosszússággal. Mi a faszt tettem, ami miatt még egy kibaszott pillantást sem érdemlek? Az picsába már ezzel az egésszel. Lehet, hogy tényleg inkább itt kéne hagynom, amíg meg nem találja a nyelvét, amit elvitt a cica. Valószínűleg kellően idegesre sikerült a kérdés, mert végre valahára felém fordul. Bár ne tette volna. Nem bírom ezt a távolságtartó fintort és ezt az érzelemmentes pillantást. Komolyan, mintha még az sem tetszene neki, amit lát. Fogalmam sincs, ki ez az ember. Lehet, hogy átaludtam a szakításunkat is? Megunt, és most már csak egy nyűg vagyok a nyakán? Ötletem sincs, mi folyik itt, de az, hogy még mindig egy ujjal sem nyúlt hozzám, ilyesmire enged következtetni.

- Komolyan nem jössz rá magadtól? – Megint úgy érzem magamat, mint régen, mikor Wy lesújtó tekintettel, szárazon közölte, hogy egy kibaszott robot vagyok. Lehet, hogy egy érzelmileg nulla robot vagyok, de én legalább elismerem a gyengeségeimet és próbálkozok. Ellentétben valakivel, aki egy lenéző fejrázással zárkózik ismét a divatvilág rejtelmeibe. Elpattan a cérna. Kezd annyira felkúrni, hogy átmenetileg azt is leszarom, ha szakítani akar, csak mondja már ki, az isten szerelmére. Mondja ki, hogy elutasíthassam a kérelmet. Eddig tartott az is, hogy érdekelt, hogy nem vágyik a közelségemre. Kurvára meg fogja kapni ha így viselkedik. Dühösen ülök az ölébe, ő pedig úgy tűnik, annyira elköteleződött a kanapé karfája iránt, hogy még lelökni sem képes. Mindjárt féltékeny leszek. – Nem látom tőled a tévét. – Már el is felejtettem, milyen érzés volt, mikor a saját nyelvét akartam a nyaka köré tekerni, hogy megfojthassam vele. Pedig régen szinte mindig ezt váltották ki belőlem ezek a közönyös, jégkék szemek. Ez az irritáló gúny. Ha nem tudnám magamról, hogy sosem fogyasztanék tudatmódosító szereket, most azt hinném, hogy az egész kapcsolatunk csak egy elcseszett, hosszúra nyúló LSD trip volt.

- Kibaszott nagy seggfej tudsz lenni – szűröm a fogaim között. Meddig játsszuk még ezt az elcseszett játékot? Ha így folytatja tényleg itt hagyom. Még csak azt sem mondhatná, hogy nem próbáltam meg helyrehozni a dolgokat. Ez most egyedül az ő sara. Rohadtul nincs kedvem ezzel tölteni a pihenőnket.

- Nicsak, ki beszél. – Micsoda kibaszott elmés visszavágás. Tényleg ezekre a szintekre süllyedünk? Még egy esélyt adok neki, utána felőlem fortyoghat egész nap a saját levében. Ha ezen múlik, le tudok menni a wellness részlegbe, nem kell együtt töltenünk a napot. Nyugodtabb és pihentetőbb lenne, mint ez. A picsába az egésszel. A kezeim közé fogom az arcát, és magamra kényszerítem a pillantást, ami közben megint visszakószált a tv-re. Mintha taszítanám a tekintetét. Lassan nem azt az átkozott képernyőt akarom betörni, hanem ezt a szép vonalú, durcásan felhúzott orrot. Most először vág pofán, hogy mennyire kibaszottul törékeny ez a kapcsolat. Hiába próbálom elérni, egy áthatolhatatlan falba ütközök. Tehetetlennek érzem magam, és ez rohadtul megrémít. Ha egyik pillanatról a másikra képes ilyen rideggé válni, ugyanilyen könnyedén képes lenne kisétálni az életemből? Azt mondta, hogy szeret.

- Elárulnád, hogy mi a fasz bajod van? – Igazából most már abban sem vagyok biztos, hogy ki akarok békülni. Akármi is a problémája, az ő lehetetlen viselkedése lassan az én problémámmá válik. Mire ő megenyhül, én tuti hogy engesztelhetetlenül pipa leszek ha így folytatjuk. Jobb lett volna faképnél hagyni. Mikor már azt hiszem, hogy nem tudja tetőzni a dolgot, magához ránt egy erőszakos, dühös csókra. Gyűlölöm, hogy még most is hatással van rám. Eddig nem zavart, hogy milyen ereje van felettem, de most, hogy ellenállnék, megrémiszt a tehetetlenségem. A fogaim elmélyednek a húsos, forró ajkak puhaságában. Kurvára semmi kedvem ehhez. Addig nem, amíg fogalmam sincs, hányadán állunk. Nem fogja ennyivel eltussolni, hogy percek óta kínoz ezzel a szarsággal. – Válaszolj, Axel! – Az ujjai még a vastag köntösön keresztül is szinte égetik a derekamat.

- Megint eltűntél egy szó nélkül – a halk sóhaja elrabolja a feszültséget a tagjaiból. Annyira meglep a szomorkás számonkérés, hogy még felháborodni is elfelejtek. Megint? Mikor tűntem el egy szó nélkül? Nem tudok mindig minden lépésemről beszámolni neki, én nem ilyen ember vagyok. Írnom kellett volna egy cetlit? De hiszen csak néhány méterrel arrébb mentem a lakosztályunkon belül. Röhejes lett volna.

- Csak lezuhanyoztam – bukik ki belőlem a magyarázkodás. Axel váratlanul simítja végig a gerincem vonalát, de ellenállok az alattomos támadásnak. Még nem végeztem ezzel a beszélgetéssel, még túlságosan haragszom rá, hogy élvezzem az érintését.

- Egy másik szobában, ahelyett, hogy velem tetted volna. – Ez most komoly? Amiatt üldözött bele, hogy megkérdőjelezzem a kapcsolatunk stabilitását, mert egy másik szobában zuhanyoztam le? Ez valami kibaszottul rossz vicc kell hogy legyen. Valószínűleg leolvashatóak az arcomról a cinikus gondolatok, mert egy önkéntelen fejrázás kíséretében folytatja. – Lövésed sincs, hogy milyen érzés volt az üres szoba látványa, ugye? – Nem a szavai lopják el a szívemet facsaró méreg jó részét, hanem a szomorú mosolya és a pillantásába visszaszivárgó gyengéd érzelmek. Kicsit lehiggadva újrajátszom a reggeli jeleneteinket a múltunk függvényében. Már bocsánatot kértem érte, hogy kiugrottam a kocsiból és faképnél hagytam, de úgy látszik, hogy mélyebb sebeket okoztam vele, mint hittem. Talán egy nap kioktatom, hogy ettől még nem ijedhet meg az idők végezetéig, ahányszor elmegyek valahova, de nem most. Most egyikünk sincs olyan állapotban, hogy belemenjünk egy újabb szópárbajba, a mellkasomban még mindig ott lüktet a váratlanul hűvös bunkósága okozta elbizonytalanodás. Félek, hogy a veszekedés folytatása nem rajtunk, hanem a kapcsolatunkon ejtene nehezen helyrehozható sebeket. Remélem egyelőre elég lesz neki annyi, hogy látja, hogy már nem menekülök. Még akkor sem, ha kibaszottul megpróbálja kiprovokálni.

- Féltem, hogy dühös leszel – vallom be én is őszintén. Mennyivel jobban indult volna ez a reggel, ha egyszerűen csak gyűjtöttem volna egy kis bátorságot, hogy rátörjem a zuhanyajtót a gyanútlan kedvesemre. Kár, hogy ez nem igazán az én stílusom. Talán idővel majd azzá válik. Axelt ismerve nem nyugszik, amíg rá nem szoktat a saját gátlástalanságára.

- Mert beugrasz mellém zuhanyozni? Siri, te vagy az egyetlen, akit szívesen látok magam mellett, mikor pucér seggel álldogálok valahol. – Egy mosoly majdnem áttöri a csüggedt biggyesztésemet. Majdnem. Még mindig baromi rosszul esik, hogy ennyi elég volt, hogy ilyen rideg bánásmóddal fogadjon. Soha többé nem akarom, hogy így bánjon velem, miközben én azt sem tudom, hogy mi lelte, és kétségbeesetten próbálom kitalálni, hogy most épp mit tettem rosszul. Mikor tudom, mi miatt dühös, és ki tudok állni magamért, az nem zavar, de ez egyszerűen igazságtalan és egyoldalú volt. – Előtted mindig, minden ajtóm nyitva áll, mi amor – fűzi hozzá ellágyult, apró vigyorral, mintha megérezné, hogy szükségem van még egy kis engesztelésre, hogy újra rátaláljak a mellette annyit hordott mosolyomra. Nem tudok tovább küzdeni ellene, ez a megnevezés a gyengém. Mindegy hányszor és milyen körülmények között hallom, sosem hagy hidegen. Mint ahogy az ajkak sem, amik most a jól ismert finom puhasággal találnak rá az enyémekre, hogy elmossák az előző keserű, elutasított csók emlékét. Ellazulva simulok a felforrósodó ölelésébe, és végre belefeledkezem a simogató érintéseibe, de ő mint mindig, most is megérzi, hogy még nem mondtam el mindent. – Nem ettől féltél, ugye? – Hát persze, hogy meg kell kérdeznie. Még az hiányzik, hogy emlékeztessem még egy indokra, ami miatt neheztelhet rám. Végül kelletlenül, de megrázom a fejem.

- Azt hittem haragudni fogsz, amiért elaludtam – válaszolom csendesen. A nehéz szívű vallomásomat egy hangos, mély nevetéssel bünteti, ami zavarba ejtően borzolja végig a gerincem vonalát, és forró szikrákat ébreszt a lábaim között. Hé! Rohadtul nem vicces, én komolyan aggódtam. Főleg azok után, ahogy itt fogadott. Nem igazság, hogy nem tudok ellenállni ennek a megkönnyebbült, felszabadult nevetésének. Lassan ugyan, de végleg elmossa a tagjaimból a feszültséget, és nem marad ott más, csak az iránta érzett szenvedélyes szerelem. Ez is csak egy veszekedés volt. Egy a sok közül, ami még ránk vár. Emiatt korai még megkérdőjeleznem a kapcsolatunkat, de legközelebb egész biztosan megütöm, ha így viselkedik velem. Olyan helyen, amire emlékezni fog. Na jó nem, ott nem bántom, de csakis önös érdekből.

- Emiatt nem kell aggódnod, kicsi szerelmem. – A nevetés még ott bujkál a hangjában, de az újabb gyengéd megszólítás az, amitől elkerekednek a szemeim. Az ajkaim is döbbenten nyílnak el, azon sem lepődnék meg, ha egy vékony nyálcsík csordogálna belőlük. Nem voltam felkészülve rá, hogy ennyire gyorsan ennyire szerelmessé tudja formálni a hangulatot. Mintha az iménti néhány percünk nem is létezett volna, újra a testi vágyaim és az érzelmei rabjává válok. A szívem üvöltő dübörgése mindent elnyom a mosolygó hangján kívül. – Szerintem rohadtul aranyos volt, ahogy beájultál. – Most már egész biztosan más fogalmaink vannak az aranyosról.

Még fel sem fogom igazán a szót mielőtt az ajkaink összeforrnak, és minden más megszűnik létezni. Forró és heves, eltöröl mindent az egymás iránti követelőző éhségünkön kívül. A kétségbeesés, a félelem, a kételyek mind elhomályosodnak, csak a jégkék szemek érzelmes csillogása marad kristálytiszta. A bőre az enyémen megrészegít, mintha megint a tegnapi afteren lennénk, és shotokkal bombáznának, de ez a részegség most jó. Nincs hányinger és émelygés, csak a testemet átitató remegés és a vérem forró lüktetése. Ha a veszekedős, dühös csók nem is volt az esetem, van egy olyan érzésem, hogy a békülős szexet imádni fogom.

Csak akkor fogom fel, hogy felálltunk a kanapéról, mikor a puha, feltúrt paplanok közé huppanok. Megborzongok a kihűlt érintésüktől a felhevült bőrömön. A zuhanás eléggé kijózanít, hogy a szobát megtöltő délelőtti napfény áradatában végig tudjam simítani a fölém tornyosuló szeretőm minden tökéletes domborulatát a pillantásommal. A széles vállait, a gyorsan süllyedő és emelkedő mellkasa vad hullámzását, a hasain megfeszülő kreol márványkockákat, és a fekete nadrágon domborodó hatalmas sátrat. Imádom, hogy ő is úgy vágyik rám, mint én őrá. Összefut a nyál a számban a látványától. Illegális, hogy valaki ennyire kurvára szexi legyen. Nem is merek az arcára nézni, mert akkor végleg elveszek. Az a kedvenc részem. A nyakát borzoló kócos, fehér tincsek, a sötétebb bőre mellett szinte világítóan élénkkék szemek, a szabályos, idegesítően szimmetrikus arcvonások. Nem is tudom, hogy az érzelmes mosolya lenne nagyobb övön aluli támadás vagy az állatiasan sóvár pillantása.

Nem kapok sok időt, hogy gyönyörködjek benne, félig lehunyt szemmel sóhajtok fel az ajkai újabb ostromától. Bárcsak tudnék egy kicsit aktívabb lenni, de teljesen megbénít minden, amit tesz velem. Ellopja a gondolataimat, csak a zihálásom és az öntudatlanul felemelt falak mögül előszabaduló nyögéseim visszhangzanak a fejemben. Semmihez nincs erőm csak a vállába vagy a selymes tincsekbe kapaszkodva fuldokolni az érintéseiben, a körmeim néha elsüllyednek a bőre forró puhaságában. Szörnyű és csodálatos. Mindenhol ott vannak azok a csodálatos ajkak, csak ott nem, ahol igazi megkönnyebbülést nyújthatnának. Mikor a mellbimbóimon kalandozik, majdnem megismétlem a lehetetlennek hitt érintés nélküli orgazmusomat, de mintha megérezné, mikor kell más területre váltani, nem enged átlendülni. Kínoz. Nem gondoltam volna, hogy a gyönyör lehet ennyire idegtépő.

Meggyötörten sóhajtok fel, mikor már majdnem ott voltak az ajkai, ahol igazán akarnám őket, de ő felegyenesedik, ahelyett hogy véget vetne a szenvedésemnek. Büntet. Ez tuti, hogy bosszú a tegnapiért. Meghalok. Utolsó kétségbeesésemben a nevét nyöszörgöm könyörgőn, de a könnyfátylak mögül csak egy elmosódott vigyort látok. Meg akarom ütni, de kocsonyából van mindenem.

- Kibaszottul gyönyörű vagy, mi amor. – Nem bírom a pillantása súlyát, muszáj elfordulnom, de még így is érzem a bőrömön a perzselő tekintetét. Mindenhol. Még soha nem éreztem ennyire meztelennek és feltárulkozottnak magamat senki előtt. Tényleg megszabadított az összes tüskémtől. Nem maradt semmim, és még azt is nekiadnám. Axel az egyetlen, akire még akkor sem tudok őszintén haragudni, mikor így kínoz és játszadozik velem. Talán azért, mert tudom, hogy ez egy olyan játék, aminek mindketten nyerünk a végén.

- Akkor mi lenne, ha végre folytatnád? – kérdezem türelmetlenül suttogva. Ha tényleg ennyire gyönyörűnek lát, hogy képes itt megállni? Mire vár? Az alig hallható, érzelmektől terhes nevetésétől izgató borzongás fut végig a hátamon. Rossz előérzetem van.

- Arra gondoltam, hogy folytathatnád inkább egyedül – válaszol váratlanul a költői kérdésemre. Az elsőre furcsa jelentéssel bíró szavak visszaadnak néhányat az elrabolt gondolatok közül. Kitisztuló tekintettel figyelem, ahogy a kezébe veszi az enyémet, és síkosítót nyom bele. A gél meglepően hideg érintése az ujjaimon kizökkent eléggé a kéjmámorból, hogy rádöbbenjek, mit is akar mondani ezzel az egésszel. Tágra nyílt szemekkel meredek a könyörtelen, látványosan jól szórakozó szeretőmre. Ezt kurvára nem gondolhatja komolyan. Most már egészen biztos, hogy ez egy bosszú. Még soha nem nyúltam magamhoz hátul, azt sem tudom, hogy elérem e egyáltalán. Semmi kedvem közönség előtt bénázva kipróbálni. A fenébe. – Tegnap este kárba veszett a nehéz munkám – folytatja színpadias sajnálkozással. Ha nem tépné szét a testemet az orgazmus utáni vágy, a képébe vágnám, hogy ha ekkora meló, akkor nem kell csinálni. Senki nem kérte rá. Persze ő előre tudta, hogy a végletekig kell hajszolnia, mielőtt előáll egy ilyen ötlettel. – Mi lenne, ha most csak hátradőlnék, és élvezném amíg te lerovod a tartozásod. – A szavaihoz híven az ágy mellé húz egy fotelt, ahonnan tökéletes rálátása van a széles terpeszemre, aminek a közepén pár másodperce még ő térdelt. Ellenállok az ösztönös késztetésnek, hogy összezárjam a lábaimat. Nem adom meg neki ezt az elégtételt. Inkább feltámaszkodva figyelem a fotelben elégedett oroszlánként elnyúló alakját. De kibaszott magabiztos és önelégült valaki. Hozzá ne vágjam ezt a kislámpát az éjjeliszekrényről. Az egyetlen jel, ami elárulja, hogy nincs teljes mértékben nyeregben, az az elrejthetetlen, percről percre hatalmasabb sátor a nadrágján. Csoda, hogy még nem szakadt át az anyag. Belekapaszkodok ebbe a gondolatba. Ha ő tud kínozni engem, talán én is tudom kínozni őt. Valahogy.

- Seggfej vagy – jelentem ki mogorván, miközben a hüvelykujjammal megdörzsölöm a többi ujjamra kent síkosító hűvös masszáját. Most kell rádöbbennem, hogy hiába szexeltem végig egy évet arctalan, névtelen emberekkel, még soha nem volt a kezemben síkosító. Még soha nem próbáltam meg ilyesmit csinálni, senki kedvéért. Ebben is ő lesz az első. Általában szívesen nekiadom bármilyen elsőmet, de most túl sokat kér. Lehet, hogy segítene, ha nem irritálna kurvára az öntelt vigyora. Le akarom vakarni a képéről.

- Ha nem tetszik az ötlet, akkor abba is hagyhatjuk. Rendelünk ebédet, és keresünk valami filmet. – A flegma vállrándítása az utolsó csepp. Ennyire hülyének néz? Mindketten tudjuk, hogy nincs az a játék vagy büntetés, ami miatt itt félbehagyná a szeretkezésünket. Ha pedig mégis, akkor legalább tudok a fürdőszoba magányában maszturbálni egyet. Ha már úgyis magamnak kell csinálnom, közönség nélkül kényelmesebb. A gondolat egészen csábító, de mint általában, a józanészt megint maga alá gyűri a makacsság. Itt az ideje, hogy bátor legyek. Persze lehet, hogy a kezére fogok játszani, de ha bejön a tervem, sikerülhet levakarni azt az idegesítő, kaján vigyort képéről. Láttam már, hogy milyen hatással vagyok rá, csak eddig soha nem szándékosan tettem. Itt az ideje, hogy felfedezzek néhányat azokból a fegyvereimből, amiknek a létezésére ő maga világított rá.

- Remélem most örülsz – dünnyögöm az orrom alatt, mielőtt visszaejtem a fejemet a puha paplanra, hogy szabaddá tegyem a feltámaszkodó kezeimet. A síkos ujjaimmal apró csíkot húzok a merevedésemre, a testem már ettől a kicsi kényeztetéstől megremeg. Mintha még mindig ott izzanának a bőröm alatt Axel érintései, a testem felidézi a pillanatnyilag elszunnyadt vágyakat. Megtorpanok, mikor kitapintom a fenekem bejáratát. Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálom. Mint mindig, most is érzem magamon a jégkék szemek átható, felemésztő pillantását. Elveszek benne. Csak annyi volt a tervem, hogy visszacsábítom magamhoz, fogalmam sincs, mikor ragadtak magukkal a saját érintéseim és a tekintete forrósága. Mintha nem is én érinteném magamat, hanem azok a szemek irányítanák minden mozdulatomat. Teljesen megbabonáz. A mutatóujjamat becsúsztatom a váratlanul szűk résbe. Forró és rémisztően szorít. Hogy képes ugyanez a nyílás magába fogadni azt a dorongot, ami mindjárt utat vág magának Axel nadrágján keresztül? Hihetetlen. Nem elég. Hiába keresem, nem érem el magamban azt a pontot, amivel Axel pillanatok alatt az őrület határára tud lökni. A testemen kicsapódik az elérhetetlennek tűnő gyönyör utáni sóvárgás verejtéke. Olyan közel van, mégis annyira kurvára messze. Zihálok. Kétségbeesésemben reszketeg kézzel simítom végig a merevedésemet, és hangosan felsóhajtok a gyönyör okozta megkönnyebbüléstől. El akarok élvezni. Annyira el akarok élvezni. Elég lenne hozzá néhány jól irányzott mozdulat a farkamon, de a testem másra vágyik. Mélyebb, koncentráltabb gyönyörre. Félig lehunyt szempillák mögül vetek egy könyörgő pillantást a kínzómra, és elakad a lélegzetem attól, amit látok. A zihálása az enyémmel vetekszik, az ujjai úgy szorítják a fotel karfáját, hogy félő, hogy maradandó károkat tesznek a bársonyos anyagban, és azok a szemek. Azok a szemek. Hátborzongató éhséggel falják a látványomat. A szívem a torkomba költözik. Nem kapok levegőt. Soha nem gondoltam volna, hogy lehet ennyire kurva szexi az, hogy valaki néz. Melegem van. Meghalok, ha nem érezhetem magamban a hosszú, tökéletes ujjai érintését. Az enyémek túl rövidek ehhez. Hallgatok az ösztöneimre, és lassan elkezdem mozgatni magamban a mutatóujjamat, miközben megengedek magamnak néhány enyhén túljátszott nyögést. Ezen a ponton szégyentelenül vonaglanék is előtte, csak hogy idecsábítsam, és végre érezhessem magamban a hosszú ujjak csodálatosan precíz érintéseit. Nem bírom. A gondolat közelebb lök az orgazmushoz, mint hittem, hogy lehetséges. Elég rágondolnom, és majdnem elmegyek. Szinte észre sem veszem, hogy egy második ujjat is becsúsztatok az első mellé, miközben Axel erős kezeit képzelem kalandozni a testem különböző pontjain. A merevedésemet cirógató ujjaim feljebb csúsznának a mellbimbómra, de félbeszakítja a mozdulatot az, ahogy egy ismeretlen erő magához rántja a testemet.

Axel. A diadalittas mosolyom levakarhatatlan, még az elviselhetetlen vágyakozást is áttöri. Alig látok, de nem kell látnom az arcát, hogy tudjam, hogy ezt a kört én nyertem. Tudtam, hogy képes leszek eltüntetni azt az arrogáns vigyort. Tudtam, hogy képes leszek elcsábítani. Az, hogy majdnem sikerült elmennem is a folyamat során, csak hab a tortán. És most itt van végre fölöttem a szenvedélyessé ingerelt, vad szeretőm. Megint beigazolódott a mottóm. Aki mer, az nyer.

A gondolataimat félbevágja az ajkai vehemens támadása. Szinte tépi, falja a felkínált ajkaimat. Csodálatos. Hangosan nyögök a szájába, mikor teljesíti a gátlástalan ábrándjaimat, és belém löki két ujját. Elveszítem a kontrollt a testem felett. A csípőm magától mozdulva segíti az ujjai munkáját, a fogaim bele-beleakadnak az ajkai észveszejtő puhaságába. Éreznem kell őt magamon. Mindenhol érezni akarom. A síkosítótól csúszós érintésem a vállain és a hátán kalandozik, a bőrébe kapaszkodva rándulok össze, mikor végre átlendít a gyönyör kapuján. Hangosan, nyújtottan nyögöm az ajkai közé a szinte fájdalmasan csodálatos élvezetemet, miközben remegve küzdök éltető oxigénért. Szédülök. Forog a világ, de nincs megnyugvás. Az ujjai még mindig kegyetlen hévvel dolgoznak bennem, a kielégülést tompán újraépülő epekedéssé kovácsolják. Mintha soha nem is mentem volna el. A forró könnyeim perzselő csíkokat húznak az arcomra. Többet akarok.

- Gyönyörűen élvezel, alondra. Rohadtul szeretlek. – Nem igazság. Rohadtul nem játszol igazságosan Axel. Elolvadok. – Csodálatos voltál, kicsi szerelmem. – Nem. Nem bírom. Újabb és újabb könnycseppek találnak utat az arcomon. A csókunk jellegzetes íze is sóssá válik miattuk. – Kibaszottul büszke vagyok rád. Szeretlek, Siri. – A nevem az utolsó csepp. Megreszket a mellkasom, és levegőért kapva próbálok magamhoz térni, de a tudatom ezer apró szilánkra roppant az észbontó orgazmustól és a szerelmes szavaktól. Szeretem. Annyira szeretem Axelt. Szeretem, mikor szerelmes, mikor kegyetlen, mikor heves, mikor igazságtalan. Mindig. Még akkor is, mikor hülyeségem miatt veszekszik velem. Szeretem. Bárcsak el tudnám mondani neki. Bárcsak képes lennék válaszolni ezekre a szavakra.

- Ma én fogom elérni, hogy ájultan zuhanj álomba. – Felocsúdok a kimerítő gyönyöröket ígérő szavak hallatán, és azonnal megérzem a lábaim közé tolakodó forró merevedését is. Végre. Annyira imádom, hogy nem használunk gumit. Imádom a bőre bársonyos érintését a fenekemen. Annyira selymes és annyira forró. – De ha bármikor túl heves lennék, vagy fájdalmat okoznék, akkor…

- Akkor majd lerugdoslak magamról, de dugj már meg végre – fejezem be helyette a szavaiba vágva. Kurvára leszarom, ha fájdalmat okoz. Tőle még a fájdalmat is szívesen fogadnám, és tudom, hogy még annak is kibaszott nagy gyönyör lenne a végén. Azt akarom, hogy ő is úgy bele tudjon feledkezni a szexbe, mint ahogy én tudok mellette. Én akarok a legjobb lenni neki, mint ahogy ő is a legjobb nekem. Ha az elsőit nem is kaphatom meg, meg akarom kapni a leg-jeit. A legjobb csókot, a legjobb szeretkezést, a legboldogabb pillanatokat, a leghosszabb párkapcsolatot. Mindent. Magaménak akarom tudni az örökkévalóságát is.

A hajába markolva rántom le magamhoz egy csókra, mert ha még egy aggodalmaskodó hangot kell hallanom tőle, belebolondulok. Valahogy meg kell mutatnom neki, hogy nem vagyok az a porcelánbaba, akinek képzel. Ha ehhez azt kell kiprovokálnom, hogy kicsit durva legyen velem, még azt is megpróbálom. Miért izgat fel ennyire ez a gondolat? Nem kéne ennyire kurvára felizgatnia. Az az igazság, hogy ha Axelről van szó, minden kurvára felizgat. Beugrik a kép az elsötétülő, vágytól nehéz tekintetről, amivel engem nézett a fotelből, és a gyomrom izgatott görcsbe ugrik. Ugyanebben a pillanatban mélyen elmerül bennem a farka kőkemény forrósága, én pedig döbbenten kapok levegőért a testembe hasító, elenyésző fájdalommal fűszerezett gyönyörtől. Csak egy másodpercre fagyunk bele a riadt sóhajom okozta dermedt pillanatba, Axel egy erőteljes mozdulattal húzódik ki belőlem, és löki vissza magát. A hangos, remegő nyögésemet visszaverik a szoba falai. Az előbb mentem el, de a feszítő, lüktető tökéletesség a fenekem mélyén máris magában hordozza a következő orgazmus vészes közelségét.

***

A fürdőszobában is ugyanaz a vakító, délutáni fényár fogad, mint ami a szobát is megtöltötte. A széles, óceánra néző erkély ajtaja mögött elterülő kristályragyogású habok látványa fájdalmas hunyorgásra késztet. Nem éri meg ilyen csodálatos kilátású lakosztályokra költeni, mikor legszívesebben besötétítenék, és romantikus félhomályban szexelném végig a hetet az újdonsült szerelmemmel. Egy egész falrészen végigívelő, gigantikus tükörben figyelem a lassú lépteit. Nem tudom megunni a pillantása érzését a testemen. A bandafotókon már láttam magunkat egymás mellett, de élőben, lecsupaszítva teljesen más élmény. Kibaszott jól nézünk ki együtt, mintha arra teremtettek volna minket, hogy tökéletes egységként egészítsük ki a másikat. Lehet, hogy ő is erre a következésre jut, mert mögém lép, és átkarolja hátulról a nyakamat. A tekintetünk találkozik a tükörben. Az apró, csibészes mosolytól, ami átfut az ajkain, kihagy egy ütemet a szívem.

- Meglep, hogy tudsz állni.

- Engem nem lep meg, hogy megint nagyra vagy magaddal. – Az ellenséges szavaim a legkevésbé sem fedik a valóságot. Megfeszítem az izmaimat, hogy kényszerrel elnyomjam a lábaim felerősödő remegését. Kibaszott intenzív órán vagyunk túl. Az első menetet hosszabbra akarta húzni, mint amit a tűrőképességem engedett, ezért használtam a taktikát, amit ő maga tanított nekem, és türelmetlen orgazmusba hajszoltam magunkat az egyetlen fegyverrel, amire akkor és ott képes voltam: szavakkal. Elértem, hogy idejekorán elsüljön. Egy normális ember lehet, hogy csalódott lenne, de én kibaszottul büszke voltam magamra. Dalszövegíróként mindig is tudtam, hogy a szavak mestere vagyok, de arról fogalmam sem volt, hogy vannak bennem ilyen szavak is. Nem is idézem fel őket, mert egészen biztos, hogy a föld alá süllyedek szégyenemben, pedig még csak igazán szégyenlős sem vagyok. Kár, hogy Axel megteszi helyettem.

- Pedig nem is olyan rég még te nyögdécselted alattam, hogy milyen csodálatosan kitölti a farkam a seggedet. – A felelevenített emlékek futótűzként borzolják végig a testemet. Mielőtt megállíthatnám magamat, megperdülök az ölelésében, és a szájára tapasztom a kezemet. Túl sok mindent mondtam ezen kívül is, amit nem akarok visszahallani. A tenyeremet égetik a pajzán vigyorra húzódó ajkak. Még az égszínkék szemei is nevetnek, miközben hűen tükrözik az erkélyen túli kristálykék óceán káprázatos színvilágát. Utálom, hogy pontosan tudja, milyen hatással van rám. Nem bírok ki még egy menetet. Azt hiszem. Az ágyékom környéke kezdi máshogy gondolni.

- Az csak taktikai húzás volt – dünnyögöm, de én sem vagyok képes levakarni az arcomról a mosolyt. Az egyik szépen ívelt szemöldök kihívóan szalad fel a homlokán. Igen, képes voltam taktikusan gondolkodni abban a pillanatban. Még engem is meglep így utólag. Vagy egyszerűen csak Axel kihozza belőlem a szexuális ösztönöket. A nyári napsugarak élénknarancs fénye megvilágítja a jobb szemöldöke alatt lévő apró anyajegyet, ami eddig mindig beleolvadt a kreol bőre kellemesen barna árnyalatába. Az egyetlen kicsiny szépséghiba, ami megtöri a tökéletes szimmetriát. Az új egyik kedvenc pontom rajta. Az ajkaim bizseregnek, hogy jókedvű puszit leheljek rá.

- Alattomos húzás volt – vallja be az ujjaim mögül. A mozgó ajkai nedves puhasága túlságosan jó érzés a tenyerem érzékeny bőrén, ezért visszarántom a kezemet. Lehet, hogy tényleg számító húzás volt, de szinte fizikai fájdalmat okozott az orgazmus gyötrelmes közelsége. Persze nem kell félteni Axelt, a következő menetben alaposan megbosszulta a váratlan támadást, ami miatt idejekorán befejeztük az elsőt. És imádom, hogy megtette. Életem legjobb szexe volt. Szex, nem szeretkezés. Az bizony szex volt a javából. Ha alattomosnak kellett lennem, hogy elszabadítsam a szenvedélyes mexikóimban lakozó heves vadállatot, akkor örülök, hogy megtettem. Persze akkor és ott könyörögtem és talán még sikítottam is, de valószínűleg túlságosan látszott rajtam, mennyire élvezem, mert nem állt meg. – De legalább tudjuk, hogy mindkettőnk állóképességén javítani kell. Komolyan fogom venni ezt a feladatot. – Az érzéki fenyegetéstől forró szikrák rohannak végig a gerincemen, Axel ujjai pedig pilleszárny érintéssel követik őket. Leragadó szemekkel, az érzelmeim folyékony lávájába merülve engedem át magamat a csóknak, aminek a lomha gyengédsége nem tükrözi az iménti perverz hangulatunkat, sokkal inkább a szívünket simogató boldogságot. Mintha végtelen sokáig tartana, nem tudunk eleget kapni a másik imádott ajkaiból. Elégedett mosollyal, lehunyt szemekkel döntöm a fejemet a mellkasának, mikor hosszú percek múltán megszakítja a csókot, és visszafordít a tükör felé, hogy nekidőlhessek a testének. Már nem a nyakamat karolja át, hanem a derekamnál fogva segít megtartani a súlyomat. Ennyire érezhető, hogy mindjárt elalszom?

- Fürödjünk. – Hangtalanul bólintok az észszerű javaslatra, de mikor néhány kényelmesen álmos pislogással kinyitom a szemeimet, megakad a pillantásom a hófehér bőrömön virító vöröses folton ott, ahol eddig kitakarta a keze ölelése.

- Mi a fasz ez? – szakad fel belőlem az első, ösztönös reakcióm. A fáradtságom elillan, és közelebb lépek a tükörhöz, nem törődve a térdeim bizonytalanságával. Még soha senkinek nem volt pofája nyomot hagyni a hibátlan bőrömön. Mi a kurva életet képzelt? A strandot még le is szarom, de fingom sincs, hogy ez elmúlik e egyáltalán a következő koncertig. Ezen az elcseszett porcelánbőrön minden kis horzsolás hetekig szokott gyógyulni. Persze lehet, hogy egy barnabőrű, természetfeletti regenerációval megáldott görög istennek erről gőze sincs. Már megint az a vigyor, amit ha kell jégkaparóval, de leszedek onnan.

- Pontosan az, aminek látszik. – Nem tudom, hogy az idegesít e jobban, hogy egy leheletnyi megbánás sincs a hangjában, vagy az, hogy egy részemet egyáltalán nem zavarja az apró jelecske, ami bizonyítja, milyen szenzációs órát töltöttünk el egymás karjaiban. A picsába. A fenébe. Utálom, hogy nem utálom. Nem kéne tudnia a rajongóknak, hogy az imádott frontemberük lányként vonaglik egy férfi karjaiban. Persze ezt tudni fogják abban a pillanatban, amikor nyilvánosságra hozzuk a kapcsolatunkat. Ha nyilvánosságra hozzuk. – Ne legyél pipa, én is kaptam tőled. – Az őszinte zavarodottságomtól még haragudni is elfelejtek rá, bennem reked a dühös számonkérés. Kurvabiztos, hogy nem szívtam ki sehol a bőrét. Arra emlékeznék. Azt hiszem. Amilyen állapotokba képes elhajszolni, lehet, hogy tévedek. Tágra nyílt szemekkel figyelem, ahogy megfordul, és a bal lapockái alatt lévő négy halványvörös csíkra mutat. A körmeim. Ez nem lehet komoly. Miután sikerül felocsúdni az első döbbenetből, a kezemet a szám elé kapva, megbotránkozva lépek vissza mellé, hogy nagyon óvatosan végigsimítsam az enyhén kidudorodó sebeket. Szerencsére az ő bőrén sokkal kevésbé virít, mint az enyémen. Baszki, ilyen veszélyes dolog a vad szex? Nem gondoltam volna, hogy ebben ténylegesen megsérülnek az emberek.

- Fáj? – kérdezem halkan. Ha nem lenne ilyen bűntudatom, talán belemennék a vitába, hogy a karmolást én önkéntelenül csináltam, míg az ő műve minden bizonnyal szándékos volt, de így inkább elengedem a dolgot.

- Nem. Így legalább mindenki tudni fogja, hogy foglalt vagyok. – Felém fordul, és a kezei közé veszi a kezemet, amivel az imént a seb környékét cirógattam. Lágy puszit lehel az ujjaim hegyére, miközben rabul ejti a döbbent tekintetemet. Az eddigi idegesítő vigyora érzelmektől nehéz mosollyá szelídül, amitől elakad a lélegzetem. Szeretem ezt az embert. Csalás. Túlságosan szeretem azt is, mikor így néz rám. A gondolat, hogy megjelöltem magamnak, és a strandon minden apró bikiniben feszülő ribanc tudni fogja, hogy feleslegesen illegetik magukat, meglepően kielégítő.

- Ezért csináltad te is? – kérdezem, miközben a szabad kezemmel megcirógatom a kulcscsontomon a kicsit érzékennyé vált bőrfelületet, és visszafordulok a tükör felé, hogy az irracionális düh vörös ködfelhője nélkül is szemügyre vegyem. Nem is mutat annyira borzalmasan a hófehér bőrömön. Izgalmasabbá teszi.

- Igen. Baromi jól áll. – Újra mögém lép, mintha képtelenek lennénk megszabadulni a közös látványunktól. Talán így is van, de ki hibáztatna minket érte? Elhessegetek néhány kósza gondolatot arról, milyen csodálatos lenne egy tükrökkel telepakolt szobában szexelni vele. Mindent látni, amit velem tesz. Mindent. – Csak azt sajnálom, hogy egyedül van – mosolyogja a nyakam érzékeny bőrébe. Fogalmam sincs, mikor döntöttem oldalra a fejemet, és kínáltam fel neki. Nem bírom tartani a tükörképe óceánkék tekintetét, oldalra sandítva adom meg magamat a burkolt kérésének.

- Ha olyan helyre csinálod a többit, ahol eltakarja a fürdőnadrág, nem zavar. – A kiszélesedő vigyorát már a halántékomon érzem, mielőtt egy lassú puszit hintene a bőrömre.

- Most komolyan megkértél, hogy harapdáljam meg a seggedet? – suttogja a fülembe szórakozottan, miközben az ajkai kínzó gyengédséggel simítják végig a fülcimpámat. Elkerekednek a szemeim, amint rádöbbenek, hogy igazából tényleg hasonlót jelentettek a szavaim. Nem tehetek róla, egyszerűen annyit szeretnék, hogy ha kedvem támad levetkőzni a strandon, ne ezen kelljen feszengnem. Az már nem az én hibám, hogy a férfiak társadalom által elfogadott öltözéke a strandon a fürdőnadrág.

Megborzongok, mikor megérzem a derekamhoz simulni a bizonyítékot, hogy Axelnek pontosan mennyire is tetszik az ötlet. Nagyon. A tíz leghirtelenebb és legváratlanabb felizgulás egyike. Én naivan azt hittem, hogy még pihenőn vagyunk.

- Az előbb tíz percig smároltunk, de te erre izgulsz fel? – morgom tettetett sértettséggel, pedig a szívem már a torkomba költözött, és piros foltokat festett az arcomra. A mély nevetése végigsimít mindenhol, és forróságként összpontosul a testem különböző részein. Még soha nem láttam magamat így kipirulva. Féltem, hogy úgy nézek ki, mint egy paradicsom, de Axel mellett valahogy még ez is jól tud állni. Ő tényleg a legjobbakat hozza ki belőlem. Többet akarok. Többet belőle, és többet az emberből, aki mellette lehetek. Még többet.

- De te is – adja meg a kegyelemdöfést élveteg vigyorral. Összerezzenek, mikor az ujjai megérintik a felületes álomból kirángatott farkamat. Szeretnék védekezni, hogy csak az ő reakciójára reagál a testem, de hazugság lenne. A gondolat, hogy megjelöljön magának odalent is, furcsa dolgokat tesz a szívemmel. Érezni és látni akarom. Hordani a fogai emlékét a húsomban, a csókjai emlékét a bőrömön, a szenvedélye emlékét a szívemben.

A megtorpanó pillanatban találkozik a vágytól elsötétülő tekintetünk a tükörben, a felforrósodó levegő egy újabb leckét éget mélyen a bőrünk alá: nagyon vékony határvonal választja el egymástól a szerelmet; és a megszállottságot.

***

- Most komolyan duzzogni fogsz? – A hangjában bujkáló önelégült mosoly ellentmond a kérdőre vonó szavaknak. Azok után, amiket a fürdőben csináltunk, magam sem igazán tudom, hogy rá kéne haragudnom, vagy magamra. Ő túlzásba vitte, én pedig bátorítottam. Soha többé nem akarok a jégkék szemekbe nézni azok után, ahogy gátlástalanul még többért könyörögtem. Mintha nem is én lettem volna, hanem egy perverz nimfomán szellem, aki megszállta a testemet. Persze mikor fürdés után, kitisztult fejjel megláttam a művünket, majdnem gutaütést kaptam. Ennyit a szép porcelánbőrömről, a fenekem és a combhajlatom is tele van piros szívás- és fognyomokkal. Néhány még az ágyékomon is van. Utálom, hogy elég rágondolnom, és felforrósodik a testem. Ha képes lennék még felizgulni, lehet, hogy meg is történne.

- Úgy nézek ki, mintha valami undorító nemi betegségem lenne – motyogom a combja bőrébe. Miután kijöttünk a fürdőből, és rendeltünk kaját, Axel elnyújtózott a kanapén, hogy folytassa a hülye valóságshowját, én pedig hason fekve dőltem az ölébe. Kicsit még érzékeny a meggyötört bőrfelület a fenekemen. Lusták voltunk bármit is magunkra venni, ezért az egyik kezemet a fejem alá hajlítva a másikkal kedvemre játszadozhatok az alhasától az ágyéka felé vezető fekete, göndör kis szőrpihékkel. Nem tudom, hogy lehet valakinek minden apró porcikáját ennyire imádni. Még pihenő állapotában is szexi a farka.

- Miközben csináltam, nem panaszkodtál. – Összeszorított ajkakkal nyelem le a jogos választ. Az, hogy nem panaszkodtam, sajnos enyhe megfogalmazás. Nem is akarok emlékezni, mert elsüllyedek. Na jó, de. Emlékezni akarok. Kibaszott jó érzés volt.

- Csak simogasd tovább – válaszolom, mikor egy pillanatra megtorpannak a fenekemet bocsánatkérően cirógató ujjak. A szemem sarkából látom a vigyorát, viszont az én mosolyom leolvad az arcomról, mikor a készséges érintései felélesztik a testemben az első apró szikrákat. Ez kibaszottul lehetetlen. Most egy darabig gondolni sem akarok a szexre. Látszólag ő sem, mert még a szexi pasija meztelen látványa sem elég érdekes, hogy ne azt az átkozott műsort nézze. Általában imádnék egy ilyen pihenős, semmittevős pillanatot, de most valamiért nyughatatlan vagyok. – Tévedtem. Mégse simogasd – javítom ki önmagamat, miközben kelletlenül feltápászkodom Axel öléből. Szerencsére attól azért még messze vagyok, hogy felizguljak, ezért engedek a vágynak, és lovaglóülésben a combjaira csücsülve dőlök a mellkasára, hátha valahogy sikerül elszakítanom a pillantását a képernyőről. Nem gondoltam, hogy a netflix lesz a legnagyobb riválisom. Kicsit felpipiskedve temetem az arcomat a nyakába, és mélyen magamba szívom a tömény illatát. A kezei a derekamra csúsznak, az ujjai kis híján körbeérik a testemet.

- Remélem tudod, hogy erre még várnod kell. – Remélem nem gondolja komolyan, hogy ennyi menet után komolyan képes lennék kikezdeni vele. A vigyorgó hangja alapján nem. Vajon még mindig a tv-t nézi?

- Na szép. Az öledben ül a meztelen pasid, és ezt mondod? – kérdezem incselkedve, miközben felemelem a fejemet. A jégkék szemek pillantása azonnal elnyeli az enyémet. Senkivel nem osztozom ezeken a szemeken. Senkivel és semmivel. A háttérben szóló műsor hangjai eltávolodnak. Megint felszaladnak a szemöldökei, és mielőtt rajtakapnám magamat, a kedves kis anyajegyemet bűvölöm a tekintetemmel.

- Mintha te olyan keménylegény lennél. – Egy ujjal megpöccintgeti a lábaim között lógó élettelen hímtagot, én pedig összerezzenve nevetek fel, miközben elkapom a csuklóját.

- Hé várj, ez így csikis! – Kuncogom, de ő nem tágít, mint aki megtalálta az új kedvenc hobbiját, újabb csikis területeket keres rajtam. Muszáj megbosszulnom a kegyetlenségét. – Jólvan, jólvan, szerzek neked viagrát, ha anélkül nem megy. – Zihálom a nevetés közben, és hogy távolabb kerüljek a támadásaitól, a kanapé puha párnájára vetődök az öléből. A terv visszafelé sül el, mert azonnal fölöttem terem.

- De kinyílt a csipád. – Ő is nevet. Imádom a nevetését. Jobban átmelegít, mint az ablakon betörő nyári napsugarak. Meglepetten sikkantok fel, mikor egy kézzel összefogja a kezeimet a fejem fölött, a másikkal pedig kínzóan keresi meg az oldalam legérzékenyebb területeit. Meg kéne rémisztenie, milyen könnyűszerrel birkózza le az ellenállásomat, de helyette a biológia törvényeit feszegetve kis híján felizgulok tőle. A szívem vad dübörgéssel szurkol Axel győzelmének. Hangos kacagással, vergődve próbálok távolabb kerülni az ujjaitól.

- Axeeel – visítom kérlelően, mikor már nem bírom tovább, és végre megkegyelmez rajtam. Zihálva, vigyorogva pihenem ki a hasizmaimat megterhelő nevetést. Kicsit szánalmas, de diadalittas büszkeséget érzek, hogy üresjáraton megy a háttérben a drágalátos műsora. Ezt neked Next in Fasion. Axel az enyém.

- Szeretlek. – A szívem megtorpan a mellkasomban, csak hogy utána őrült, vad vágtába kezdhessen. Megilletődötten kapom a pillantásomat a lágyan mosolygó szempárra. A bennük örvénylő őszinte érzelmek magukba szippantanak és nem eresztenek. Bele akarok fulladni ebbe az óceánba, és örökre ott maradni a forró habokban, ahol nincs múltunk és jövőnk, csak a jelen zavartalan boldogsága. A nevetések, a kacérkodások, a szeretkezések.

- Én is sz... – riadtan harapom el a szerelme bűvölete miatt kicsusszanó vallomást. Nem tudom, hogy melyikünket lepi meg jobban a félbemaradt a válasz. Megfogadtam magamnak, hogy akármilyen nehéz is, nem mondom ki, amíg nem tudja rólam az igazságot. Nincs jogom hozzá. Nincs jogom szeretni, amíg eltitkolom előle az életemet legmélyebben befolyásoló sebeket és a szívemben rejlő démonokat. Nincs jogom szeretni, amíg ő azt sem tudja, hogy ki vagyok. Hogy milyen ember vagyok. Hogy mit áldoztam fel, hogy elérjem mindezt.

Lemászik rólam, és felül a kanapén. Felhúz engem is, a pillantását megtöltő komor aggodalom ólomsúlyokat pakol a mellkasomra. Haragudnia kéne, hogy félbehagytam a választ, de még most is engem félt.

- Mitől félsz, mi amor? – A szemeimbe néz, de a lelkembe lát. Nem tudok elrejteni előle semmit. A kérdése túl pontos, túl érzékeny helyre talál be. Félek. Tényleg félek. Még magamnak is azt hazudom, hogy érte hallgatok, pedig igazából magamért teszem. Ha szavakba öntöm, akkor túlságosan valóságos lesz az, hogy visszafordíthatatlanul neki adtam a szívemet. Rettegek, hogy eldobja és rátapos, mikor megismeri a sötét múltamat, de igazából már most az ő markában van. Már most teljesen az övé. Nincs veszítenivalóm.

- Attól, hogy ha megtudod, miket tettem, máshogy fogsz nézni rám. Attól, hogy nem akarod majd, hogy így érezzek – suttogom halkan, könnybe lábadt szemekkel. A döbbent csendben a szívem túlharsogja a háttérben szóló sorozatot. Axel hatalmas tenyerei szinte belepik az arcomat, mikor felkényszeríti a pillantásomat az ölemből. A két hüvelykujja gyengéden törli ki a visszatartott könnyek vékony fátylát a szemeimből, hogy láthassam a komoly, igéző égszínkék pillantást.

- Bízol bennem, Siri? – Összeszorított ajkakkal, némán bólintok a kezei forró satujában. Az életemet is rábíznám. – Bízol az érzéseimben? – Kicsit tétovázva, de ismét egy hangtalan bólintással válaszolok. Elhiszem, hogy szereti a fiút, akit ismer. De nem ismer eléggé. – Szeretlek, ezen semmi nem változtathat. – Elkerekedett szemekkel, hitetlenkedve nézem a kemény, hajthatatlan arcvonásokat. Látom rajta, hogy komolyan gondolja. Megőrült? Hiszen akármit tehettem. Hogy mondhatja ennyire biztosra, hogy semmi nem változtat azon, hogy szeret?

- Őrült vagy. Mivan ha megöltem valakit? – bukik ki belőlem a legkézenfekvőbb kérdés. A gyengéd mosolya válaszol a kérdésemre, mielőtt ő megtehetné. Tényleg nem érdekelné? Nem érdekelné semmi?

- Biztos vagyok benne, hogy megérdemelte. – Hülye. Nem bírom tovább, megfertőz a szomorkás mosolya. Russell mondjuk tényleg megérdemelte volna, szóval nem jár messze a valóságtól. Hosszú másodpercekig fürkésszük egymást kíváncsian, kimondatlan titkokat, érzelmek elsuhanó árnyait és őszinteséget keresve, de idővel el kell fogadnom, hogy legyőzött. Soha nem volt esélyem ellene. Már nem tudok nem hinni neki. El akarom hinni, hogy semmi nem változtathat azon, hogy szeret. Hinni akarok bennünk. El akarom mondani neki a titkaimat. Azt akarom, hogy ismerjen, kívül-belül, hogy olvasni tudjon a gondolataimban, hogy belelásson a szívem legmélyebb bugyraiba, hogy teljesen az övé lehessek, ő pedig teljesen az enyém.

Én is a kezeim közé fogom az arcát, és lehúzom magamhoz. A homloka égeti az enyémet. Ilyen közelről szinte a teljes látóteremet kitöltik a meseszép óceánszemek. A sajátjaimat tükröző szemek, amik belecsábítottak ebbe az egészbe. Amiket gyűlöltem, vágytam és szerettem. Azt hittem, hogy a végzetet hozzák el, pedig a megváltást hozták.

- Szeretlek. Annyira szeretlek, Axel. – A felszabadult érzelmek frissítő lavinaként mossák át a mellkasomat, elsodorva minden sötétséget, minden félelmet és kételyt, és boldog mosolyt varázsolnak az ajkaimra. Megint tévedtem. Azt hittem, hogy érte mondom ki, de rá kell jönnöm, hogy nekem volt szükségem rá.