Ezek után felballagtam a szobámba és eldőltem az ágyon, mert ugye nekem sem ár egy kis alvás.
Arra keltem, hogy valami nyálkás böködi a kezem, vagy tudom is én. Álmosan nyitogattam szemeim...
-MI az...? -szólalok meg félholt hangon.
-Jóreggelt.! -csillogtatja rám szemeit. Uh mint egy jólnevelt kölyök kutya. Visszadőltem aludna, csak ezért felkelteni...-.-
-Leine, kellni kéne...-szólongat. Aj, hogy nem lehet az embert aludni hagyni, jó pontosítsunk a vámpírt.Fejét kezem alá simítja majd úgy folytatja.
-Vakargasd meg a fülem tövét...-na jó miez kölyök kutya komolyan.
-Nem vagy te kutya.
-Lécii....-megtettem, nem bírom ha valaki nyüsszög.
Lementünk reggelizni alé raktam a kikészített kajá. A szakácsok gondoltak ránk. Rendes vámírok.
-Valami baj van?
-Nem semmi
-Biztos? -Hát tudod én jobban szeretem magamnak vadászni a kaját-lehajtja a fejét majd folytatja-lehet, hogy ez kicsit neked állatias, meg minden de de én úgy szeretem ha tudod...
-Mit tudok?-lepődök meg.
-Hát én tudod szeretem lenyalogatni a vért a zsákányról. Valahogy sokkal finomabb, ha nem csak a hús de a vér íze is benne van. -meg lepődtem, ilyeet még nem halottam vérfarkasóktól. Vámpíroktól megszokott. Bár kit zavar ő ilyen.
-Akkor menjünk vadászni!-vetem fel az ötletet egy kis kaja előtti játszadozás belefér. Valahogy jobb étvággyal eszek ha tudom h megküzdöttem a kajáért.
-ööö...rendben -mondja nagy nehezen.
Elindultam kifele gyors mozgásommal az erdő felé vettem az írányt hallom, ahogy Edward a nyomomban nyargal. Velem nehéz tartani a tempót de jól bírja. Kiszemeltje egy nyúl. Ráveeti magát majd ránt egyett zsákmányán mire az élettelenül zuhan lábai elé. Jóízűen neki is lát a lakmározásnak.
-Ugye nem baj ha előtted eszek? -kérdezi felém nézve. Remek volt a látvány, bundáját vörösre festette a vér. Elég állatias, pedig aztán én is tudok véregzést céghez vinni ha akarok. De akkor is, furcsa volt számomra. A vér mámorító illatta lengett körbe mindent. Elkapott az éhség. Belsőm szólongatni kedett.
,,GYerünk tedd meg!Tudod mire gondolok, hisz egy az elménk!Támadj a farkasra, ha segítek nyersz! NA gyerünk és utána éhes se leszel!" -mondta gonosz énem. De nem és nem nem fogom bántani.
-Figyelj én most elmegyek keresek magamnak valami kaját! -szóltam és máris repültem. Repültem amerre csak a szárnyaim vittek. Még a tisztás felett is átrepültem, pedig az a birtokaink végső határa. Most már ha megtámadnak nem védenek hazai törvények. Ha jól látom a tündék földjén lehetek. A tündék aranyos lények, csak nem szeretik a vámpírokat. De az angyalokat igen. Ameddig angyali szárnyam elő van nem bánthatnak. Az angyali kegyelteket itt törvény védi. Hála istennek. Bár az esetembe lehet kivétel. Szemeim megakadnak egy gyönyörű hótigrisen. Hótigris erre. Érdekes. Tökéletes lesz vacsorára. Zuhanó repülésbe hangtalanul közelítem meg majd mikor ráugranék velem szembe fordul, rám vicsorít majd mint aki felismer egy pillanatra megcsillan valami a szemében majd közelebb jön, rám mosolyog és hozzámbújik. Mi?
,,Ne félj melletted vagyok!Engem is megvetnek!" -hallom vékony hangját fejemben. Szóval egy cipőben járunk. Valaki aki megért.
-GYere cicus mégse eszlek meg. Hazajössz velem!
Határozom el elfintorodik majd pajkosan föllök. Kellemes érzés a földön feküdni.
,,Nem lett volna esélyed" Végre valaki aki nem fél tőlem. Gyors iramot diktálunk már a tisztáson vagyunk amikor a kis cicus megáll és egy hatalmas füstfelhő öleli körbe. Amelyből előlép egy hosszú ezüst hajú férfi. Sárga tigrisszemeiben felismerem a kis cicust.
-Hálám örökké üldöz. Elhoztál a tündék földjéről.
-Mi? De hisz te hogyan mi van?NEM ÉRTEM!
-Had magyarázzam el...
-LEINEEE...-hallom Edward hangját. Ember alakban közelít felém. Mikor meglátja a velem szemben álló alakot szemei haragosan, gyűlölködve megcsillannak. Elém fut majd cicussal szembe forduva morog.
-Mit keres itt egy Vértigris? Takarodj haza! -üvölt.
-Vértigris? Azt hiszem tanultam róla. Az északi vidékek lakója. De akkor, hogy kerültél a tündék keleti földjeire?
-A vértigriseket rabigába hajtották. Békés lényeknek tűnnek de nem azok, becsaptak minket, majd láncraverve elhurcoltak. Te meg kicsi vérfarkas nyugodj meg. Milyen hangnemet mersz megengedni a vértigrisek korona hercegével?
-Pf..micsoda pökhendi és nagyképű kiscicus...-mosolyog kihívóan drága első számú fehérem a kettes számú fehéremre.
-Nyugi Ed. Te pedig, mesélj még!
-Számodra parancs, hálám hozzád köt egy életre. Szolgállak és védelek halálod órájáig!
-Mi ez a szöveg tudod ki védesz te! Leine az én személyes nagy haverom. Közelébe nem mész te koronáskiscicuska!
-Uh...hangnemed türhetetlen meglakolsz alávaló! -mielőtt neki ugorhatott volna Edwardnak odaugrottam és sárkányomat előhívva és fegyverbe alakítva elé álltam és az egyik 3ágú katanám Ed nyakának míg a másikat cicuska nyakának szegeztem.
-Lenyugszik mind a kettő!ÜL! Ez az okos kisállatok!-mindkettő rám morgott- hé viselkedni! Erő előny itt van! Csillantom meg agyaraim.
-Na jó udvariatlan vagyok vámpírlady. A nevem Torou a vértigrisek hercege.
-Az én nevem nem vámpírlady hanem Leine a vámpírok 2.egyeneságú trónörököse Skullo herceg kishuga.
-Az én nevem nem mondom meg blööö-ez a srác. Hatalmasat nevettem. Kész mint a kisovis. De olyan aranyos volt...áá...jófej ez a vérfarkas. Remélem jóba leszünk így hárman, na meg, hogy apa megengedi, hogy Torou nálunk lakhasson.
Arra ébredek, hogy drága vámpír párom Ray kelteget. Kinyitom szemeimet és megpillantom Kolonit is. Kíváncsian mér végig. Majd hangját hallom is fejemben. Ez egy különleges képesség. Képes hozzám szólni, de csak én hallom.
,, Mondtam, hogy táplálkozz rendesen, nem? Mit csináljak veled? Legalább egyszer az életbe, bocsánat inkább vámpír léted alatt hallgatnál rám! Nem lenne rossz.” – fintorodik el.
-Leine! Végre! Aggódtam érted. Mikor megérkeztem és megláttam, hogy magaddal küzdesz… nagyon sajnálom, hogy nem érkeztem hamarabb. Koloni nélkül fel se tudtalak volna hozni. – ölel át szorosan. Készségesen visszaölelek, már nem érzem az éhséget.
-Köszönöm, hogy segítettetek. Koloni ígérem, legközelebb hallgatok rád! –mosolygok rá angyalian.
,,NA persze…”- forgatja meg szemeit. Hát igen nem vagyok az a szófogadó típus. Szeretek a fejem után menni.
-Mondcsak már, hogy-hogy nem vagyok éhes?
-Miközbe a másik éned uralta a tested táplálkoztál.
-Ne haragudj nagyon kegyetlen voltam?
-Nem, nem fájt. Semmi gond amúgy. Ez a dolgom. Nem számít mi az ára, de a feladatom teljesítsem. A férfi vámpír pár feladata, hogy táplálja a párját és védelmezze. –mosolyog pajkosan. Mindig meg tud nyugtatni.
-LE-INEEE! –hallom nevemet kívülről. Koloni fejével a nyitott ablak felé bökött. Vettem a célzást bólintottam, mire ő kirepült. Azért mert nem velünk él a kastélyba nem szereti a nyüzsgést. Fönnél az angyalokkal, ha szükség úgy kívánja viszont itt terem. A nevemet kiabáló egyén lassan, kimérten ajtót nyitott. Bátyám lépett be rajta.
-Látom egyben vagy. Legközelebb, ha kérhetlek, előbb egyél és utána mászkálj ilyen felelőtlenül. Bárkinek neki eshettél volna! –bátyám felelősségteljes éne. Utálom mikor ilyen.
-De nem történt semmi. Mindenki megúszta – vigyorgok. Na erre felkapta a vizet, becsapta az ajtót és távozott.
Ezek után megbeszéltem Ray-el, hogy most hazamegy, és ha baj van, hívom telefonon. Elbúcsúztunk, majd elmentem fürdeni majd átöltöztem és kiléptem az éjszakába. Lábaim maguktól mozogtak, futottam, nem is repültem olyan gyorsan mozogtam. A titkos forrás felé vettem az utat kivételesen nem a rejtett mező felé. Mikor megpillantottam az azt rejtő barlangot még gyorsabbra veszem az iramot. Beérek, majd ledobálom magamról a ruhákat, nesze neked fürdés. Beugrok a vízbe. előhívom szárnyaim. Mivel csak akkor láthatóak, ha úgy akarom. Lemosom a tollakról az előző napi repülés porát. Kristályvíz… nem akármilyen víz. Csak ezzel tudom rendesen tisztítani a szárnyaimat ez az egyik a másik pedig, az, hogy ez a víz képes bármely sérülést azonnal regenerálni. Miután végeztem, visszaindultam. Kellőképp kifáradtam és úgy döntöttem, hogy elmegyek aludni. Mert minekünk, vámpíroknak is szükségünk van egy kis alvásra akár nappal, akár éjjel van.
Másnap:
Felkelek, fogat mosok, hajat mosok, majd ki is vasalom azt. Sminkelek, csak szolidan fő a természetesség. Kiválasztom a ruhám, ami kimerül, egy fehér újatlan toppban minek alja nem takarja a köldököm. Alá fekete hálós hosszujjút veszek, fekete farmer rövidnaci és egy fekete bakancs. Szokásos gyűrűim és karláncaim. Kifestem a körmöm feketére, majd indulok is. Ma repülni fogok. ki ugrottam az ablakomon, előhívtam szárnyaim és a tisztás felé vettem az irányt. A szélén leszálltam visszahívtam szárnyaim. Hirtelen két farkast pillantok meg a tisztás túloldalán, az egyik Edward. A másik pedig nem tudom kicsoda. Edward letérdel előtte és vonyít csak az a baj nem értem, hogy mit. Odarohanok és köszönök. Átvált emberi alakba.
-Ó szii Leine – a mögötte álló farkas is átvált emberi alakba, mire farkasom megfordul.
-Edward még nem fejeztem be! –rivall rá a nő.
-Én… nagyon nagyon nagyon sajnálom… Nem….-nem tudja befejezni, mert a nő közbeszól.
-Kuss.
-Igenis – lapul le a fűbe Ed…
-Kiengesztelhetsz egy..hm…összehozol Rexszel….
-Rendben! – mire ezt kimondja már a nő el is tűnik.
-KI volt ez? És mit csináltál? -A neve Luzinia. Elkényeztetett farkas. Reggel lehívtuk a fiukkal vadászni. Kész katasztrófa volt. Ezt megmondtam neki és ki akart nyírni. Ki se néznéd belőle, hogy ennyire agresszív és félelmetes. Ráadásul, miatta kirakhatnak a Wolfensen fesztiválról is.Tényleg nem jössz el velem a Wolfensre? -De ott a farkas nyelvet használjátok, nemde? -Szeretnél megtanulni farkasul? Szeretnéd érteni, hogy mit mondunk farkas alakban?-igen ritka mikor egy vámpír meg tudja érteni a vérfarkasokat, sőt ilyen még nem is volt a történelmünkbe.Ez egy fantasztikus lehetőség. Szemeim izzani kezdenek, hát igen, ha fantasztikusan érzem magam akkor álltalába bevörösödik, nem csak akkor mikor táplálkozom, vagy vadászok.
-Rendben akkor…- azzal a mozdulattal elém rakja a csuklóját.
Megbolondultál? Honnan veszed, hogy elfogadom a véred? – kiáltok rá. Arra a szintre, hogy vérfarkasok vérét vegyem még nem süllyedtem le.
-Ha nem iszod, nem fogod tudni…-ezek után nagy győzködése árán beadtam a derekam. Azt is meg tudtam miért kellet innom a véréből. Mert, csak vér által lehet megérteni őket. Átváltozik farkassá.
-Olyan a fejed, mint a szénakazal…- mivan? az enyém? kikérem magamnak.
-Mi van? Te kis…most véged…
- Nah ugylátom már értessz, ez nagyon jó és a hajad is szép – mosolyog rám –Hazavihetlek?-, kérdezi.
-Hogy érted ezt?-fel áll majd megszólal.
-Pattanj fel? – én a hátára?! Tudok lovagolni, sárkányogolni most jön a farkasogolás? Á ez kész. Csak pislogok, de fölmászok a hátára. Félősen szorítom a nyakát és térdemmel az oldalába kapaszkodok, mintha lovagolnék. Így tettük meg a hazavezető utat. Mikor hazaérünk, visszaváltozik. Bekísér a házba, amjd megölel. Hirtelen villámlik egyet. Mintha dézsából öntenék, úgy szakad az eső.
-Így nem engedhetlek haza! –jelentem ki. Még a végén megfázik, és nem tudok elmenni a Wolfensre. Tudom, kicsit önző vagyok, de ez nagy lehetőség.
-Kibírom! Ennél rosszabb mikor szakad a hó! – nevet fájdalmasan.
-A a itt maradsz!- húzom beljebb. Nem érdemes velem ellenkezni, úgyis az lesz amit én akarok.
-Okéjs maradok. Egy feltétellel! A te szobádban alszom! –mosolyog rám pajkosan.
-NEM! –akadok ki. Azért hülye még nem vagyok.
-Akkor szija – rántja ki kezét szorításomból,mire a hirtelen támadt lendülettől majdnem megismertem a padlót, de időbe hívtam elő szárnyaim. Felrepültem. Visszanéztem Ewardot pillantottam meg aggódva, utánam kapott. Mosolyogni támadt kedvem, nem is olyan gonosz, mint amilyennek képzeltem. Na jó kicsit engedhetek neki.
-Rendben de nekem is vannak feltételeim!
-Nem kapsz kaját! – jelenti ki. Akkorát nevettem szerintem a fél ház hallotta.
-Hülye…nem is arra gondoltam.
-Oh a másról van szó…rendelkezz a testemmel –mosolyog perverzien…
-Istenem…ekkora egy perverzt. Nem is arra gondoltam. A kanapén alszol! – erre vág, egy fájdalmas grimaszt majd bólint. Lerepülök, a földre majd mutatom a szobámba az utat. Felérve megbeszéltük, hogy ő fürdik elsőnek. Elmentem én is. Ezek után elment aludni, én pedig átmentem a könyvtár szobába. Hadd aludjon. Leültem a zongorához és Isten tudja meddig de elkezdtem zongorázni. Énekelni is énekelek hozzá.
Olyan hajnali 5 körül lehetett mikor bátyám tapsára lettem figyelmes. Az ajtóban állva nézett.
-Nagyon ügyes vagy. Miért nem mész tanítani valami zeneiskolába? –kérdezi.
-Nem megyek emberek közé. – hajtom le a fejem- Tudod jól mi történt 43éve is… mikor megbíztam egy emberben … elárultam neki 4év szoros barátság után mi vagyok…és elkezdtek üldözni…elkellet menekülnöm…itt hagynom mindenkit… Ha ez nem lett volna elég vérdíjat tűztek ki a fejemre…a vérfarkasok is keresni kezdtek érte…éveken át szenvedtem mire visszajöhettem…
-Tudom de az rég volt már…és ha valakiben bízni akarsz itt vagyok én…sőt a vérfarkas srác is itt van…Edward…benne is megbízhatsz. Nem az a kétszínű fajta.
Mikor hazaérek hatalmasat kordul a hasam, na, még csak ez kellet. Gyorsan felsuhanok, a szobámba előkeresem a mobilom és keresem párom számát. A pár a nemesebb vámpíroknál az, akiből táplálkozol. Nem szégyenülök le arra a szintre, hogy embert fogyasszak. Különben is utálom az embereket. Ők se szeretnek, pedig nem tudják, hogy vámpír vagyok, egyszerűen a stílusom zavarja őket. Mikor lesétálok a hatalmas lépcsőn a társalgóba (a telefonálás után). Ismerős hangra, szagra majd később már személyre leszek figyelmes. A farkas srác áll a helyiségbe bátyám Skullo mellett. ÁÁ mit keres ő itt? Még a nevét se tudom, basszus.
Helló Leine! –Vigyorog rám- Emlékszel még rám? –kérdezi pimaszul. -De te ...hogyan..honnan....- áá a szavak nem jönnek a nyelvemre. Van ilyen mikor meg vagyok zavarodva. -A nevem nem te, hanem Edward.– á végre megvan a keresztneve is. Legalább a neve megvan. -Skullo, szóval akk ő a tesód? –bök felém, pajkos mosollyal arcán. Nem tetszik ez nekem. -Igen ő és lehetőleg ne legyél vele ennyire...ennyire....- bátyám nem találja a megfelelő szavakat. ebben hasonlít rám. Mert külsőre nemigen. Meg a jellemünk is más, csak egy-egy apróság az egyezés. -Jó értem, nem fogok csipkelődni. Ígérem, jó farkas leszek- vigyorog kajánul, mint aki épp a vacsorájára vicsorog. Esküszöm, úgy néz rám.
-Hát akk ismerkedjünk-, huppanok le a szöszi vámpír mellé. Ő csak rám néz. -Hah, nem harapok, ígérem, na, jó akk kezdek én....-s belekezdett egy hosszú mesébe, egy olyanba mely tele van szenvedéssel, bánattal, könnyekkel és az életben maradásért folytatott küzdelemmel. Kiderült, hogy 10évvel fiatalabb nálam. Miután befejezte meséjét, rám emelte szemeit várakozóan.
-Nincs mit mesélnem. Vámpírmester vagyok, egy reneszánsz kastélyban születtem valahol Itália környékén a 19. század közepe fele. 659 éves vagyok, imádok zenélni, több hangszeren tudok játszani, de a kedvencem a zongora. Félig angyal vagyok, mert kiskoromban nagy vérszomjjal születtem, nagyobbal, mint az átlag vámpírok. ezért anyám elvitt az angyalkirálynőhöz, aki megmentett azzal, hogy félig angyallá tett. A szárnyaim vissza tudom húzni ilyenkor tetkó formájúak. Van angyali képességem és angyali társam. A társam egy sárkány Koloni a neve és nagyon szép. Őt fegyverré tudom alakítani. A harci képzésem befejeztem és az elméleti tanulás vége fele vagyok már csak a trollok és a tündék című fejezet van és utána vizsgázom. Egyéb más? Mit szeretnél még tudni? –kérdeztem fáradtan. Túl sokat mondtam el magamról. Pedig alig ismerem. Ma láttam először.
-Lenne egy kérdésem… vannak barátaid? – ez telitalálat, ez a kérdés mindig is fájt nekem…
-Nincsenek, nincs szükségem barátokra. Itt a bátyám és a családom- a család rész persze nem igaz annyira. Apa gyűlöl, mert félig angyal vagyok, anyám meg retteg a vérszomjamtól. erről ennyit. Ránézek. Arcán döbbenet, bátyámén néma együtt érzés.
-Tudod, mit akkor majd én leszek a barátod? Okéjs? Látom, tetszik – mi van? Ez meghibbant.
-Meghibbantál, ez a kijelentés olyan mintha ovisok lennénk – kiáltok rá. Alig ismer, sőt nem is ismer. Ma látott először. Nincs szükségem barátokra. Hirtelen pattantam fel beszéd közbe, megszédültem. Éhes vagyok, ez nagyon nem jó. A vérszomjam lassan telepszik elmémre. Nem hagyhatom nyerni. Bátyám észreveszi belső harcom, hátrébb húzza Edwardod, okos. Tudja mi lesz, ha hamar nem kapok vért. Vagy hihetetlen nagy mészárlásba kezdek vagy megjelenik Koloni és lefog, nehogy kárt tegyek valakiben. Remélem a második. Már lassan nem érzékelem a külvilágot. A padló felé zuhanok, bátyám rohan felém. Utolsó erőmmel szolok neki, hogy ne jöjjön közelebb. Félek...félek, mert a vérszomjas alteregóm átvette a helyem a testemben. Kizárt saját lelki otthonomból. Vajon mit csinál?
Egy hatalmas virágoktól roskadozó mezőn ülök, ezt a helyet nehéz megtalálni mivel számtalan hatalmas erdő veszi körbe. Csak kevesen tudják az utat idefele és én e szerencsések egyike vagyok.
Nagy, izmos, fehér farkas közelít felém. Megremegtem, szőke hajam meglibbentette a szél. Vérfarkas… családom és fajom ellenségei, de mégis ők azok a lények, akiknek társaságát szívesen keresem. Eddig pár vérfarkassal találkoztam azok is nők. De miközben felém halad megfogalmazódik bennem egy kérdés.
Vajon mit keres errefele?
Ahogy közelebb ér hozzám lassít, szép zöld szemeit rózsaszín íriszeimbe fúrja. Lép egyet, mintha félne. Hallom szíve dübörgését, a vér csak úgy száguld ereiben. Felállok, lépek egyet hátra, szemeiben megcsillan valami. Felismert, ha szerencsém van nem olyan vérfarkasba botlottam bele, aki gyűlöli a vámpírokat. Hirtelen zöldes fekete köd veszi körbe, s abból egy ember lép elő. Már amennyire embernek lehet mondani. Várjunk csak… vérfarkas… zöldes fekete köd. Tanultam erről, a vérfarkasok legjobb testőr és katonacsalád színe és a Rowesserbe családé. Uh, megéri tanulni is.
Árgus szemekkel figyeli, ahogy harci állásba állok, mert ugye, bármi megtörténhet.
- -Ki vagy? – teszem fel a számomra fontos kérdést. Nem válaszol, csak tovább néz. Mi van ezzel a sráccal? – Felelj, ha kérdezlek! – nem szeretem, ha nem válaszolnak nekem. Ha kérdeznek valakit illik válaszolni, jó pont én mondom, de akkor is.
- -Inkább te ki vagy? – kérdezi hidegen. Á ez kész.
- -Én kérdeztem előbb. Felelj.
- -Előbb te.
- -Á mielőtt tovább folytatnánk Leine vagyok. – miután ezt kimondtam hangos vonyításra lettem figyelmes. Farkasom vigyorogva rám nézett majd átváltozott és elment a hang irányába, az erdő fele. ahogy jobban megnézem három másik vérfarkas állt ott. Egy mogyoróbarna szőrű és egy kékesfekete mind a ketten kisebbek a fehérnél. Remek, valahogy sejtettem, hogy ez lesz. Én válaszolok ő nem…
Irány hazafele. Drága bátyám már biztos otthon van, nem lehet több négy óránál. Megígértem neki, hogy elmegyünk lovagolni.
Halvány kis mosollyal szelem a borult, fekete égboltot, a jegesen süvítő viharos szél meg sem kottyan, meg sem rezzenek simogatására... seprűmön biztosan ülve keresek valami izgalmasat, ebben az ítéletidőben, ugyan is, minden lény imádja a sötétséget, a viharokat, a borult eget, a hamarosan eljövő eső nedves illatát.. én legalábbis kedvelem. Minden döntő, érdekes küzdelemre, eseményre ilyekor kerül sor, és én a világért sem hagynám ki...
Hátha látok valami szórakoztatót! Egy ideje már úgy sem volt szerencsém semmi izgalmashoz... hahh... véget ért két pusztító háború, mindenhol béke és szövetség van. Unalmas... még a természetfölötti lények is inkább éldegélnek összecsapások nélkül... ez így, nagyon kiábrándító. Pedig az elmúlt 200 évben annyi izgalmas háborút láttam... megannyi vérontást, halált, ami felvillanyozott. Igazság szerint ez olyan nekem, mint amilyen a rómaiaknak a gladiátor küzdelmek, vagy mint a sötét középkori peleputtynak a boszorkányégetés volt... de így, hogy senki sem csinál semmit, így roppantóm unalmas ez a világ. Persze ha szemfüles a boszorkány, akkor talál izgalmas is összetűzéseket...erős személyeket, akik örömmel adnak csodás kis ingyen cirkuszt. Mert ez nekem az... fizetnem sem kell, hogy lássam hogyan veri halálra egymást két érett férfi... persze ez is ostoba dolog. Nem lenne szükség állandóan az erőszakra... de ha még ők is, tudat alatt veszettül élvezik, akkor nincs mit tenni. Varázslatos dolgokra képes az adrenalin...
Egy villám szeli ketté az eget nem messze tőlem, lilás rózsákat festve az ég sötét leplére, hogy aztán eltűnve újra maga után hagyja a nyugtató sötét éjszakát. Csuklyám biztosan takarja arcomat, kék íriszeim, akár a sasé úgy pásztázzák a tájat, ahol csupán a fák suhogása és a szél tombolása töri meg a harmóniát... unalmas...
Hirtelen, mintha egy veszett vad riasztotta volna meg őket ezernyi holló száll fel a fák közül, tollaik árnyéka befedi az egész eget, akár egy hatalmas, mozgó, szárnyaló árnyék... tollaik, akár a fekete hó hullnak alá az éjben... csodáló arckifejezéssel nyújtom ki egyik karcsú kezem, s ahogy egy pihe könnyű kis tollacska ráhullik bőröm forrón bizsereg meg a beléjük ívódott fekete mágia pulzálásától...mintha saját önálló életre kelt volna, szíve lenne, s az pumpálná szét hajszál vékony ereiben a mágikus energiát, akár a vért...
Nolám... lehet, hogy mégis találok műsort ma estére is? Ahogy elnézem ezeket a hollókat vagy egy hozzám hasonló vagy egy sötét varázsló lesz az... ha az előbbi, akkor megölöm. Ha nem... akkor nagyon, nagyon jól fogok mulatni...
Óvatosan , egy hang nélkül repülök a fákkal takart kis tisztás fölé, ahonnan a hollók szálltak fel az imént... sötét van, alig akad némi fény az alig előbukkanó hold sápad világosságából, ám én mégis jól tudom ki venni a zölden tündöklő ruhát, mely előtt mágikus erő csillog egy éles fémes villanás kíséretében... oh... hogy megmondtam. Egy sötét varázsló.
Halvány kis fél mosollyal, ahogy az előtte lévő másik mágus egy kis gömböcskét emel kezében, s pár mégis szóval engedelmességre bírja, eléri hogy olyan szélvihart keltsen, ami kis híján engem is elsodor... de én annál ügyesebb vagyok, igazából. Ismerem ezt a fajtát. Nagyon erősnek tűnik, remek kis lézer showokat csinál, tud pár látványos trükköt, de mikor éles harcra kerül a sor, olyan könnyedén győzik le, hogy hamu sem marad utána...
Én attól még szerzem végig nézni azt a kétségbeesett, izgalmas küzdelmet amit vív... bár, engem jobban érdekel az a kis gömböcske, ami nála van. Érzem a belőle sugárzó erős energiát, ami felmelegíti bensőm, s egész testemet megbizsergeti... magamba szívom a friss, viharos szelet, mely belőle árad, és tisztán hullámzik végig minden porcikámba elsöprő, mégis ostoba mód kihasználatlan ereje... én sokkal érdekesebb dolgokat tudnék vele csinálni... sokkal szórakoztatóbb lenne, ha én kezelném. És milyen erős kis játékszer lenne... bizony.
Bár ahogy elnézem kis zöld ruhás varászlómnak is arra fáj a foga. Sebaj. Ha ő győz, és megszerzi megölöm, és elveszem tőle. Ha a másik győz akkor is az enyém lesz, de akkor már azt is viszem ami az ellenfele karján van. Biztos csinos kis ereje lehet... kell.
- Felesleges harcolnod. Nem akarok fölösleges csatározásba merülni veled, mert nem érné meg. Add át a gömböt, és megkímélem az életed.- csendül a hollók kedvence, kinek vállán épp egy fekete kis madár ücsörög, sötét szemével már ellenségének szemgolyóját figyelve, ami ösztöne szerint kaparna ki... de gondolom a kis zöld kesztyű is szerepet játszik ebben. Azon a vállán ül a holló... így annak tulajdonítom az erőt. Egy rakás nagyhatalmú tárgy van nála... és én mindet eleszem, ha elérkezik a megfelelő pillanat. Nem avatkozhatok a harcba, mert pártatlannak kell lennem, míg az érdekeim úgy kívánják. Azonban... ha a csatározás véget ér, már nincs mibe belefolynom, és onnantól már saját magam döntök. Az már nem beleavatkozás, én úgy tudom...
- Nagy szavak! Egy percig se hidd, hogy megfélemlíthetsz! A gömb marad, te pedig kipurcansz! – üvölti a másik elszántan, bár szavai mögött egy cseppnyi valódi elszántság sem rejtőzik, csupán elvakult büszkeség, ami nem elég ahhoz, hogy győzzön. Tudom, már vagy ezer ilyet láttam, és mind ugyan úgy végezte... bíbor vérbe fagyva, elfeledve. Szerintem vicces... szórakoztatóak. Bár én nem harcolnék velük, nem lennének túl hosszú távú ellenfelek. Fölöslegesen pedig nem teszek dolgokat, ha nem szottyan kedvem hozzá...
- Ahogy gondolod.- válaszol egyszerűen a hollós mágus, s zöld kesztyűs kezének egyetlen intésére milliónyi eget eltakaró sötét szárny csapkod, milliónyi holló tűnik fel vörösen villanó gomb szemmel... mágiájának erős rezgéseit szinte harapni lehet, ahogy a mellkasán lévő kis kőből előbukkannak, s ahogy elérik ellenségét az rettegve rezzen össze...
Tapintani lehet félelmének ízét, ahogy a madarak felé közelednek dühösen, mint ha megvadultak volna... penge éles csőrük a legnagyobb szél vihar ellenére is megtalálja őt, hiába próbál védekezni, balfácánsága miatt képtelen megfelelően használni a gömb képességeit, így minden próbálkozás hasztalan... hangos csőr kattogással kapják szét egy pillanat alatt az illetőt, s ezt csupán velőt rázó ordítása jelzi, és könyörgése, amivel életét próbálja védeni... hát... ez meglehetősen rövid, de annál látványosabb küzdelem volt. Brávó.
Mondjuk én ezek után még vágyom egy kis izgalomra... nem ölöm meg. Még sem fogok végezni vele. Egyrészt mert ez egy csipetnyi volt a képességeiből, másrészt... túl érdekes ahhoz, hogy kinyírjam. Mellesleg... minek ontanék vért és fárasztanám magam fölöslegesen, mikor a kis problémámat békésen is megoldhatom?
Időpocsékolás...
A csupán már húscafatokkal díszített csontvázhoz sétál, vörös szemeit innen látom villanni, arcára elégedett grimasz ül, ahogy kesztyűs ujjai közé fogja a kis gömböcskét, erejének hullámzása beélesíti azt, s enyhe szellőcskét idéz elő, mely kellemesen fut végig ruhám alatt, borzongásra késztetve, libabőrössé téve érzékeny bőrömet...
Hangtalanul reppenek le seprűmmel a kis tisztásra, puhán érkezek a zöld, vérrel permetezett fűre, s ő csupán akkor figyel fel rám, ahogy első léptem nyomán roppan meg egy faág... ujjaim közé fogom seprűmet, s halvány, titokzatos kis mosollyal, megfejthetetlen tekintettel mérem végig magas, erőtől sugárzó alakját...
Karmazsin íriszei fenyegetően csillannak, már emelné is kezét, hogy engem is elintézzen madárkáival, ám én kacsómmal kecsesen intve jelzem, hogy felesleges dolog, ám karját csak akkor ereszti le, mikor kék szemeim elmerülnek az övében... látom nem láttál még fekete üvegtestű szemet. Nem is csodálom... én különleges vagyok... belőlem több nincs...
- Ki vagy? – dörren, óceán mélységű hangja visszaverődik a fák nyirkos kérgéről, még ijesztőbbé téve őt. De én nem félek... azt az érzést nem ismerem Rég kiveszett belőlem, vagy talán nem is létezett számomra soha.
Milyen udvariatlan egy fickó. Semmi baj... megbocsátok neki, csak hogy lássa nem a torkának akarok én neki ugrani.
- A nevem Zeta Caligo. – felelem lágyan, hangom kedvesnek tűnhet, de a számban megbúvó balsejtelmű kis kunkor, már most nem hagyja nyugodni. Látom az is érdekelne, hogy mi vagyok... hát legyen...- én vagyok a sárkányok boszorkánya. És te ki vagy, sötét varázsló, hmm?
Szemei úgy szűkülnek össze, mintha egy veszélyes gyilkos állna előtte, tekintetét alaposan végig hordozza rajtam gyanús veszélyforrás után kutatva, s ahogy hosszú kesztyűs kezemen állapodik meg pillantása, halkan felkacagva emelem le fejemről csuklyámat, melytől vörös tincseim szabadon hullnak arcomba...
- Oberon vagyok. – dörmögi, hollóját óvatosan megsimogatva, mely karjára szál... apró gomb szemei ellenségesen mérnek végig, persze nem szólok érte. Nézzél csak madárka, mert egy perc alatt végezhetnék veled, és a gazdáddal... hiszem.- Mit akarsz?
- A gömböt. – jelentem ki egyszerűen, hangomban kihív játékosság és egyenesség cseng, ami szemlátomást nem tetszik neki. Most látom, hogy már fontolgatja, azt, hogy megöljön. Kell neki a gömb, és eszében sincs oda adni nekem. Én viszont alku képes vagyok... – Persze nem ingyen.- húzom végig elmélázva mutatóujjamat seprűm végén, melyen egy apró koponya díszeleg...bizony. Tudom, hogy így már meggyőzhetőbb a varázsló bácsi...- szolgállak, amíg ki nem váltom a gömböt. Mit szólsz? Szerintem nagyon is előnyös üzlet...
- Fölösleges. Nincs szükségem még egy kísérőre. Ha a gömb kell, akkor erőszakkal kell elvenned.- emeli fel pengés kezét, ám én felkuncogva indulok el felé, lágy, ringó léptekkel... ugyan, mindketten tudjuk, hogy az nagy ostobaság lenne. Egyikünk meghalna, és legalább 50 % az esély hogy te...
Végig követi minden mozdulatom, vörösen izzó tekintete alaposan mér végig, én pedig élvezem, ahogy felkutatja rejtett erőtartalékaim, készenlétbe helyezi sajátjait, s ahogy elé érve állok meg szoros, kísértő közelségben előtt, a penge csupán pár centire van nyakamtól...
Karcsú ujjaim egy lepke szárnyának finomságával cirógatják meg markáns arcát, pofimon megfejthetetlen kifejezéssel... látom rajta, hogy nem tetszik neki ez a mimika. Nem tud róla semmit leolvasni... kellemetlen...
Könnyedén simulok hozzá magas, izmos termetű testéhez, halk sóhajjal szívom magamba mágiájának finom rezgéseit, hogy aztán mélyen szemeibe fúrva sajátjaimat kényszerítsem figyelemre...
- Ugyan... semmi esetre sem akarok megküzdeni veled. Az lenne felesleges... Ugyan már... gondold el mennyi haszon származna belőle, ha egy ritka, értékes boszorkány szolgálna alattad, és teljesítené minden parancsod? Gondold el, hogy mennyi hatalomra és erőse tehetnél szert? Csupán annyit kell tenned, hogy mikor lejár a szolgálatom megválsz a gömbtől, amire akkor már nem lesz szükséged, hiszen ezerszer értékesebb kincseket szereztél... – suttogom könnyedén, finom hangommal szinte cirógatom, és igen... őszinte vagyok... szolgálni fogom, mert érdekesnek találom, és ő is tudja, hogy nagy badarság lenne egy ilyen ajánlatot elszalasztani... ostoba lenne, ha nem élne vele, ugyan is igazat mondok. Velem még több érdekes dologra tehetne szert... bizony...
Szinte érzem szívverésén, ahogy felgyorsul, mikor belegondol szavaim ígéreteibe... elsötétülő tekintete arról árulkodik, hogy most már tetszik neki ajánlatom, s bár elképzelésem sincs mi jár a fejében, tudom, hogy izgalmas lesz...
- Legyen. – egyezik bele, én pedig elégedett mosollyal lépek el tőle, s hajolok meg enyhén, a magjáró tisztelettel... persze nem garantálhatom, hogy mindig engedelmes leszek, de ez velem jár... olyan, mint a gyógyszerek mellékhatása.
- Hát akkor... mostantól téged szolgállak, Oberon.- emelem fel fejem lassan, hogy tekintetemmel bűvölhessem tovább.
Úgy tűnik sok izgalom elé nézek. Nem is baj. Izgi munka, azért amit akarok. Gyerekjáték...
Békésen üldögélek egy fán miközben koncentrálok hogy ne jöjjenek elő a szárnyaim. Micsoda agytorna…..
A déli harangszó hangosan kong ahogy a papok rázzák a nem messze lévő kolostorban. Fehhh…..inkább keresnének egy balfácánt aki kongatja drága harangúkat.
Gondolataimból apám sötét ereje ébreszt fel. Valahol itt van. Ülök fel a fán és már meg is látom. Ez furcsa.
- Lucifer hivat. – mondja ridegen és csuklómat szorosan megfogja és ráncigálni kezd.
Míg Lucifer terme felé tartunk egy kicsit elgondolkozom hogy vajon mit is akarhat tőlem. Fogalmam sincs…
Bemegyünk és apám beinditál. Lucifer szemei annyira kísértetiesek és ahogy végigmér velük kiráz a hideg.
- Aro! Takarodj! – mondja kicsit sem kedvesen és apám már el is slisszan de látom rajta hogy nagyon nem akar egyedül hagyni.
- Mi a neved angyalka? – Kérdezi mély, dörmögős hangján.
- Akeru Eien. – mintha kicsit gondolkodna. Öregem ez csak egy név!
- Mennyi idős vagy Akeru? – kérdezi miközben feje súlyát áthelyezi másik kezére.
- 16. – mondom kicsit morgósan.
– De illendő lenne önnek is bemutatkoznia ha már ide rángatott. – tudom ki de már csak azért is hallani akarom az ő szájából.
- Az én nevem Lucifer. – mondja boldogan vihorászva. Ez a sátáni kacaj. Kezdek félni.
Nagy léptekkel közeledik és megáll mellettem.
- Csak nem félsz Akeru? – kezdi el simogatni az egyik hajtincsem majd durván felránt egy csókra.
- Ahuh… - nyögöm bele a csókba és nyelve számba siklik. Egyik keze derekamra siklik és belepréseli testem mellkasába míg egyik lábát lábaim közé rakja. Másik keze belemarkol fenekembe mire hangosan belenyögök a csókba. Nyelvét kihúzza számból és fölém egyenesedik gonosz vigyorával.
- Finom kis falat vagy te tudod Akeru? – megfogja egyik csuklóm és körmével megvágja bőröm mire kiserken vérem és felrántva kezem kéjesen nyalja le a vércseppeket.
- Te megőrültél. – mondom a képébe de csak erősebben megszorítja csuklómat.
A fájdalomra elfelejtek koncentrálni és szárnyaim előjönnek. Meglepődik és elmosolyodik.
- Nicsak hát ezt teszi ha jó és rossz is vagy egyben. – hajol közel arcomhoz és nyelvével végigsimít ajkaimon. Kezeivel megfogja mind két szárnyam és kitép egy fekete és egy fehér tollat.
- Ahh ez meg mire volt jó? – kezdek zsémbelődni de nem is figyel rám.
