Igazán idegesítõ, hogy egy felnõtt intelligens férfi mennyit képes hisztizni, azért, ha nem kapja meg amit akar. De akkor sem vagyok hajlandó alkoholt hozni ide, még a szakát is gyûlölöm.
Egy valamit azonban jobb, ha nem hajtogat folyton - Nem én törtem el a kezed!
- De miattad tört el! Láncolj vissza, mert kevés választ el attól, hogy kikaparjam a szemed!
Látom a tekintetén, hogy ölni tudna. -  Örömmel megtenném, de fölösleges… úgy is kiszabadulsz.
Inkább magára hagyom, hogy lenyugodjon, addig is eltakarítom a konyhában hagyott kupit.
Sajnos pár perc múlva, immár felöltözve megjelenik és ismét nagyon jó úton jár, hogy idegösszeroppanást kapjak tõle.
- Nem is tudtam, hogy te ilyen házias fiúcska vagy. – ha még egyszer lefiúcskáz, esküszöm, kiverem a fogát. Nyugalmat erõltetek magamra, mert már észrevettem, hogy minél jobban idegesít valami, õ annál inkább feszegeti a témát.
- Egyszerûen szeretem, ha rend van.
- Látod, ezt én is. Hozol bort?
- Nem.
- Akkor pezsgõt?
- Azt sem.
- Akkor még is hogyan koronázzuk meg a békülésünket?!  MÉG IS, HOGY TERVEZTED?!
Hm… megkoronázni? Erre lenne egy nagyon is kedvemre való és élvezetes program. De tudom, hogy neki ez nem éppen tetszene. Gonosz vigyorral fordulok felé, és elmondom mi az eszembe jutott.
- Nekem Elizabeth azt mondta gyorsan vág az eszed. Van egy sokkal jobb módszer is arra, hogy feltedd arra az I-re azt a bizonyos pontot.
- Akkor sem lenne békülõ szex, ha te lennél a földön az utolsó ember. „Már ha ezen túráztatod magad”.
Az arca gúnyos, de egyben tartózkodó is. Pedig az õ testét az istenek is arra teremtették, hogy gyönyört okozzon egy férfinak.
- Még is miért tiltakozol ennyire? Nem emlékszel mennyire élvezted?Az még csak ízelítõ volt. – örömmel megcsodálnám a kéjtõl eltorzult arcát. Biztos, hogy észvesztõen dögösen festhet szex után.
- Komolyan meg kell indokolnom miért nem akarok lefeküdni egy olyan emberrel, aki három napig láncon tartott, viagrával etetett velem, elrabolt, eltörte a kezem és még bora sincs?
Már megint ezzel jön?
- Magadnak törted el.
- DE MIATTAD!
Fáradtan felsóhajtok, majd, mielõtt még ténylegesen felidegesíteni átvonulok a nappaliba és bekapcsolom a tévét. Ritkán nézem, mert nem igazán tud lekötni, de inkább mint Leo bosszantó természete.
Alig pár pillanat múlva azonban megjelenik és letelepszik mellém. Meglep, hogy nem inkább a tõlem legtávolabbra esõ fotelbe ült, de nem mutatom ki. Nyilván megint valami idegesítõ dolgon töri a fejét, ami egy cseppet sem fog tetszeni. Már éppen rá szólnék, hogy fejezze be a bámulást, amikor megszólal és az ajtónál lévõ rúdra mutat.
- Lefogadom hogy egyet sem tudsz rajta csinálni. Csak úgy ott van.
- Mibe fogadsz?
- Hmm… hmm… mibe is.
Egy ideje nem volt idõm keresni magamnak egy finom falatot sem, úgyhogy egy jó dugás igazán nem ártana. De nyilván meglátszódhatott rajtam, hogy mi jár a fejemben , mert rögtön tiltakozik.
- ABBA NEM! Valami másba...
- Egy kívánság vagy szívesség a tét?
- Rendben. Ha egymás után kevesebbet húzol fel, mint ötven akkor én nyertem. Ha nem, akkor te.
Hát… magasra tette a lécet, és nem rég ettem, de mindent megér, hogy letöröljem azt z önelégült vigyort a képérõl. Ledobom a felsõmet, hogy ne akadályozzon a mozgásban, majd elkezdem a mûveletet, õ pedig számol.
- Egy… kettõ… három… Hûha Malcolm…neked aztán kockás a hasad…segítsek megszámolni õket? Te négynél tovább úgy sem tudsz.
Tudom, hogy azért cukkol, hogy felidegesítsen és abbahagyjam, de abból nem eszik.
Csak akkor lennék hajlandó veszíteni, ha tényleg megszámolná a kockákat a hasamon a nyelvével egyenként körberajzolva mindet.
Telnek a percek és igaz, hogy nem számolom pontosan, de látva a lehervadó arcát, majd a bosszúságot a tekintetében, tudom, hogy nyertem. Leengedem magam és a levetett pólóval letörlöm magamról az izzadságcseppeket.
- Csaltál, ez negyven sem volt.
- Valaki nehezen viseli a vesztést? – és azt, hogy tartozik nekem?
Mérgesen összeszorítja az ajkait, amin én magamban jól szórakozok, legszívesebben megcsókolnám most, de félõ, hogy elharapná a nyelvem.
Egy nagy könyvvel kimasírozik a szobából és a sajátjába vonul. Legalább nyugodt körülmények között készíthetem el a kaját. Az amúgy is mindig megnyugtat.
Egy gyors zuhany után nekilátok, annak, amit kért, mert nekem aztán mindegy, hogy mit kell fõznöm. Remélhetõleg, ha egy kicsit megkapja, amit akar nem lesz annyira piszkálódó hangulatban.
Mikor kész van, bekiabálok neki és amint megkóstolja ismét kiül az arcára a mennyei boldogság. Érdekes kifejezés, a máskor mindig szigorú arcon.
- Ez mennyei….talán ha nem lett volna olyan elcseszett gyerekkorod most valamelyik menõ étteremben lehetnél sztár séf.
- Még is mit tudsz te a gyerekkoromról...
- Õszintén? Semmit. De minden bizonnyal okkal lettél bérgyilkos, ráadásul ilyen.
- Mi az, hogy ilyen? – ha sokáig kekeckedik, lesz egy szép lyuk is a kezén a vágás mellé.
- Ilyen… nagy, és ádáz, és rottweileres. Se feleség, se barátnõ, se barát, se gyerek, semmi. Egy szeretõ, támogató család mellett biztosra veszem, hogy nem ezt csinálnád.
Nyilván nem. A sok barommal együtt élném az „amerikai álmot”. De az én szüleim egy cseppet sem mondhatók álomszülõknek. Inkább rémálom.
- És te? Veled mi a helyzet? Miért is lettél te ilyen..? Egyáltalán hogy kerül a maffiához egy olyan tag mint te?
Mintha kígyót melengetnének a fészkükben.
- Anyám lelécelt mikor még kölyök voltam. Apám meg jószerével eladott, aztán lett egy mecénásom aki bejuttatott a családba. Kocsi mosóként kezdtem. Vicces, nem igaz? Lefogadom te sose mostál kocsit!
- Csak a sajátomat. – bár nem mintha mások kocsijának a mosása, olyan rossz lenne.
Arról a környékrõl ahonnan én származom, ölni tudtak volna egy olyan melóért is.
- Én is mindig úgy mostam…azt képzeltem hogy az enyém. Soha sem hittem volna, hogy egyszer annyi pénzem lesz, hogy sajátot is vehetek. De ne beszéljünk már ilyen dolgokról az asztalnál… elrontod az étvágyam! Inkább mesélj… te soha sem akartad otthagyni az állásod? Ezt az állásod. Elszökni,befejezni… eltûnni és azt csinálni amit akarsz?
- Én azt csinálom amit akarok.
Egy pillanatig furcsa szemekkel mered rám majd vállat vonva folytatja a vacsorát.
Mikor végzünk õ elvonul lefeküdni, én is mennék a saját szobámba. amikor meghallom a hangját.
- Soha sem kapom vissza a szoba ajtaját?
- Pontosan.
- De miért nem?
- Ez nem egy szálló.
- Pedig a kiszolgálás pontosan olyan. POCSÉK!
Cch… aludhatna éppen a garázsban is, ha az jobban tetszik õfelségének. De inkább nem mondok semmit, mert idegesen nem tudok aludni.

 ***

Másnap reggel, a szokásomhoz híven korán kelek. Leo még javában húzza a lóbõrt mikor benézek az ajtón. Tökéletes. Legalább lesz egy nyugodt reggelem.
Összeszedem a cuccom, majd elindulok a városba, hogy hozzak egy dokit. Nem jönne jól, ha komolyabb baj lenne a törésbõl.
Craig Mitchelt már régóta ismerem, majdnem azóta, hogy bérgyilkos lettem. Õ szokott engem is összefoltozni, ha szükség van rá. A legjobb ember arra, hogyha nem akarod, hogy kitudódjon a házadban rejtegetett fogoly kiléte. Craig nem kérdez csak végzi a munkáját, ha megfizetik.
A szemét bekötöm, amikor beül a kocsiba, de nem mond semmit. Ismer már annyira, hogy tudja nagyon nehezem bízom meg az emberekben. A lakhelyem hollétét pedig jobban õrzöm, mint a CIA az államtitkokat.
Kettesben hagyom õket, ameddig dolgozik, addig készítek egy kis reggelit. Azt hiszem egy jó adag palacsinta megteszi. A vendégemhez úgy is rengeteg energiára van szükségem.
- Készen vagyok Malcolm. – erre felfigyelek, mert érdekelnek a részletek.
- És mi a helyzet?
- Sima törés, semmi veszélyes. Pár hét alatt rendbe jön, de nem ajánlom neki, hogy megüsse.
- Próbálkozott valamivel? – érdekelne, hogy rá akarta e venni a szöktetésre.
- Nem, de ez a fazon nagyon idegesítõ. Meg sem szólalt, de a folyamatos bámulása kikészített.
Ezen elvigyorodom, mert ezek szerint nem csak rám van ilyen „jótékony hatással”.
- Várj meg, egy pillanat és mehetünk.
Ott hagyom, én pedig Leo szobájához megyek. – Bogaram viselkedj rendesen, amíg visszaviszem a dokit, kaja van a konyhában.
- Mondtam már, hogy nem vagyok…
Tudom, tudom. Nem vagy bogár. Legyél jó, édes, nemsokára jövök!
Épp idejében kapom el a fejem a repülõ párna elõl, de csak élvetegen elvigyorodom a bosszús arcon, majd a dokival együtt elindulunk.
Most is bekötöm a szemét, és csak a háza elõtti parkolóban veszem le. Fõ a biztonság.
Még bemegyek vásárolni, majd vissza haza. Holnap úgy is jönnöm kell Maxhez az infókért és Wesleyhez a jelentéssel.

***

Mikor belépek a házba rögtön meghallom a nappaliból kiszûrõdõ tévé hangját, innen legalább tudom, hogy nyugton van. Lepakolom a cuccokat, és ahogy oldalra nézek meglepõdve konstatálom, hogy a konyha tiszta. Úgy tûnik elmosogatott.
- Gondoltam jobb, ha nem húzzuk egymást, úgyhogy ez amolyan békeajánlat.
Rá nézek az ajtónak támaszkodó Leora, aki már-már kedvesnek mondható mosollyal figyel, de a paranoiás idegeim rögtön azt jelzik, hogy valami nincs rendben. Túl nyugodt.
Vagy valamit akar, vagy valamit tervez. És egy cseppet sem tetszik, hogy nem tudom mi az.
- Hogy lásd, hogy komolyan gondolom, ha akarod segítek ebédet segítek ebédet fõzni. Mit szólsz?
- Azt szólom, hogy nem. Menj csak vissza filmezni, addig is nyugodtan vagy.
Durcásan elvonul, én pedig nekilátok a fõzésnek és mikor a felénél tartok hallom, hogy csörög a mobilom. A szobámból jön a hang, ezért oda sietek, de Leo szobája elõtt megállok és lefelé nézek, mert nedvességet érzek a padlón.
A lábam alatt tócsában áll a víz, és ahogy körbenézek a szobájában, látom, hogy ott is áll a víz, ami a fürdõszobából jön. Ez nem igaz…
- LEO! Azonnal told ide a képed!
Megölöm. Az tuti. Elvágom a torkát aztán bedobom az egyik erdei folyóba.
- Mi van már, megint kitört belõled az állat? – lassan komótosan lépked, mintha mi sem történt volna, majd ránéz a szobára – Hát ez tökéj, nem mintha eddig nem lett volna jó a kiszolgálás, de tudok Malcolm, nem rajongok a vízágyakért. Kifejezetten zavaró mikor mozog alattad a talaj.
Az arca a szokásos gúnyos és cinikus, de tudom, hogy õ csinálta. Magától nem öntötte volna el a víz a szobát.
- Mondd el mi a kibaszott úristent csináltál, vagy esküszöm, hogy kihajítalak az ablakon és akkor nem csak egy ujjad lesz eltörve. – a hangom veszélyesen nyugodt, mert már elegem van belõle. Egy hajszál választ el attól, hogy megüssem.
- Nyugodj már meg! Én nem csináltam semmit! Miután elment a doki megettem a reggelit, ami amúgy isteni finom volt, majd elmosogattam és azóta a filmet nézem.
A tekintete teljesen semmitmondó, de tudom, hogy direkt csinálja, mert vagy nagyon jól hazudik, vagy pont az alatt a pár nap alatt lett csõtörés vagy mi a fene, ami alatt itt van. Én az elsõ opcióra szavazok.
A vízzel nem törõdve bemegyek a szobába, hogy megnézzem, mit mûvelhetett. Kívülrõl nem látszik semmi, de a zuhanyzó a probléma. A víz nem futott le, hanem kifolyt a zuhanytálcáról, pedig a lefolyó nincs is bedugva és nincs beletömve semmi. Lehet, hogy mégsem õ volt a ludas?
Nagyot fújok, majd mérlegelem a lehetõségeket. Én aztán semmit sem értek a vízvezetékekhez és nyilván õ sem, így csak egy lehetõség marad. Ide kell hoznom egy szerelõt.
A probléma csak az, hogy a maffia nem tart szakembereket és nem is hozhatok ide egyet csak úgy. Marad a szokásos eljárás.
- Te itt maradsz és míg vissza nem érek feltakarítod a vizet, nem érdekel, hogy mivel. Egy óra és itt vagyok. – elindulok kifelé, figyelmen kívül hagyva a elégedetlenkedõ szavait.

***

Egy vízvezeték szerelõt nehezebb elkapni, mint egy profi zsarut, mert tisztes polgárhoz mérten elõbb elviszi a kölyköket a suliba, majd kitesz az asszonyt az iroda elõtt és nyálasan romantikus mosollyal – amitõl a gyomrom is felfordult – elbúcsúznak és végre megy a saját dolgára.
A parkolóban sikerül elkapnom és a hatékony pisztoly a homlokhoz módszerrel elhallgattatom a könyörgésben.
- Nem lesz semmi bajod, ha nem csinálsz ostobaságot!
- Ne bántson, kérem… nekem családom van és…
- Jó, jó csak csend legyen. Megmondtam, hogy nem bántalak, de szükségem van a munkádra és nem láthatod, hogy merre megyünk.
Bekötöm a szemét és rámordulok, amikor le akarja szedni, de az út további részében, csak remegve az ajtónak húzódva ül.
A szemkötõt csak akkor veszem le, amikor már a garázsba vagyunk, majd intek neki, hogy fogja a szerszámos táskáját és jöjjön. Nem mer ellenkezni, ezért megteszi.
Alig, hogy kinyílik az ajtó és belépünk az elõszobába Leo szúrós tekintetével találkozom.
- Hol voltál?  Egy óráról volt szó és mielõtt magad jönnél rá, közlöm, hogy nincs feltakarítva, mert egy rohad súrolót sem találtam!
- Fogd be a szád! Most nincs idõm erre, itt a szerelõ, õ majd megjavítja. – bekísérem az sápadtan álló férfit és rámutatok a zuhanyra. – Csináld meg. Ha kész megkapod érte a fizetséged és épségben visszaviszlek.
- De… de nem biztos, hogy meg tudom csinálni. Lehet, hogy ki kell cserélni néhány alkatr…
- Akkor javaslom, láss neki! – ha még valami szarságért be kell mennem a központba, akkor az dupla annyi idõ. Leora nézek, aki feszülten áll a hátamnál.
- Te itt maradsz, én pedig hozom a vödröt.
Bólint, ezért ott hagyom. A biztonság kedvéért nem hagyom egyedül a szerelõt, mert egy ember aki fél, néha igazán nagy ostobaságokra is képes.
A garázsból fölhozom a vödröt, majd a másik fürdõszobából felmarkolok egy halom törölközõt és visszamegyek a szobába. Mikor beléped, Leo ugyanott áll ahol hagytam a szerelõ pedig a táskából kotorja elõ a szerszámokat.
- Tessék, itt van. Láss hozzá.
Otthagyom és a szobámba megyek, hogy elintézzek néhányfontos ügyet és a telefon kijelzõjén is egy kódolt üzenek villog. Tehát egy megbízás.
Még alig olvasom el, amikor Leo dühösen beront és lehajítja elém a törölközõt.
- Ezen már nem lehet segíteni! A szõnyeg tocsog, a fapadló pedig magába szívta a vizet!
Remek. Kurvára hiányzott még egy probléma. Bár… jobban meggondolva ez egy könnyen megoldható probléma. Csak nem mindenkinek fog tetszeni.
- Mától itt fogsz aludni velem. – a hangom ellentmondást nem tûrõ és látom, hogy kell neki egy perc, mire fölfogja, de aztán elkerekedett szemekkel kezd azonnal tiltakozni.
- Azt már nem! Nem fogok veled egy ágyban aludni!
- Ha nem akarsz aludni, felõlem sokkal élvezetesebben is elüthetjük az idõt. – végignyalom az ajkaimat, mert túlságosan is csábító a gondolat.
- NEM! Nem fogok lefeküdni veled és nem alszunk egy ágyban! Inkább alszom a földön vagy kint a kutyáiddal!
- Hm… az is megoldható bogaram, de még ha bele is férnél az egyik ketrecbe, félõ, hogy megennének reggelre. Úgyhogy… marad az ágyam és nincs több kifogás, vagy komolyan mondom, hogy elintézem a mozgásképtelenséget és az nem fog tetszeni.
Éppen eleget szórakozott már velem, de most már meguntam. Vagy belemegy magától, vagy idekötözöm éjszakára.

Nem válaszol a kérdésre, de azonnal el is vonja a figyelmemet, amikor a levesért nyúl, mert a keze remeg, és az egész kézfeje csupa lila. Eltörött. De mi a fenét csinált vele?
Mielõtt még megkérdezhetném, megszólal.
- A lassagne a sütõben van. Magam készítettem, eredeti olasz recept alapján. Szerintem kóstold meg… nem raktam bele semmit. Illetve semmi olyat, amit te beletettél volna.  Ha eszel belõle, az egy lépés ahhoz, hogy normális viszony alakuljon ki köztünk. Egy bérgyilkosnak vagy egy fogvatartónak nem mesélek. Egy barátnak igen.
Barátnak? Jó vicc. Eddig nem úgy tûnt, mint aki különösebben barátkozni akart volna.
Elveszek egy szeletet a kajából, de mielõtt megenném még megkóstoltatom vele, biztos ami biztos alapon.
- Nem bízol bennem?
- Elõbb bíznék meg egy kígyóban.
- Ez hízelgõ! – olyan erotikus kapja be azt a villát, hogy egészen másra lenne kedvem tõle, mint az evésre - Látod, még élek.. Belekezdhetsz.
Kiverem a fejembõl az elõzõ gondolatot, majd megkóstolom és kellemes meglepetésként ér az íze. Igazán finom… imádom a jó ételeket. – Nem rossz…
- Ezt tõled bóknak veszem. Hol vannak a gyógyszereim?
Leteszem a villát és elõhalászom a bogyóit, majd odaadom neki.  Nézem, ahogy kiöntözi õket, majd mind a három fajtából kitesz egyet. Átsétál a másik szobába, én pedig magamban elvigyorodom a kilátáson. Hátulról még nem láttam meztelenül, de innen nézve is rohadt szexi teste van.
Visszaér, és átnyújtja nekem a flakont, de elõször ne értem, hogy mit akar, míg meg nem szólal.
- Azt hittem vagy már olyan nagyfiú, hogy ki tudj nyitni egy üveg vizet.
- Nem, olyan nagy és erõs csõdörre van hozzá szükségem, mint te. Nyisd már.
A hangja ingerülté válik, ezért úgy döntök, hogy nem fárasztom magam és nem idegesítem. Lecsavarom a kupakot, majd felteszem az eddig is foglalkoztató kérdést, hogy mire szedi a bogyóit.
- Hemofiliám van. Vérzékeny vagyok. Gondolom ez nem volt benne az aktában. – érdekes párosítás. Hogyan maradt eddig életben egy vérzékeny maffiózó? - Nem sok mindent találhattál rólam…
Kezét az asztalra helyezi, így teljes rálátást adva a sérülésre.
- Mit csináltál a kezeddel, míg nem voltam itthon?
- A vasárnapi jelentésedet.  Jaj, ne nézz már így rám... úgy teszel mintha a tulajdonodat rongáltam volna meg.  Van orvos ismerõsöd magánrendelõvel?
- Van… várhatod hogy kivigyelek a házból. – azt biztos, hogy nem teszem meg.
- Remek… hívd ide…de elõtte fotózd le az ujjam.
Mi a francot akar azzal a fényképpel?
Végül a komolytekintete láttán lefotózom, majd karon ragadom és visszakísérem a szobájába.
- Maradjunk a formalitásoknál. Ez a te szobád marad. És itt leszel a nap nagy részében.
- Nem kényszeríthetsz.
- Nem akarlak. Értelmes vagy te bogaram, ne akard, hogy elintézzem a járásképtelenséged.
- Egy: nem vagyok bogár. Kettõ: megbeszéltük, hogy nem bántasz.
- Ki beszélt itt bántalmazásról? Tudok neked olyan izomlázat csinálni, hogy két napig lábra se tudj állni.  – és még jól is érezném magam.
Bosszúsan tátog egy kicsit, de végül nem mond semmit, csak ledobja magát az ágyra és
felhúzza a takarót.
- Hol vannak a ruháim?
- Elégettem õket.
- De… de miért?!
- Ne nézz madárnak, nem veréb szült. Nyomkövetõk lehetnek benne. – nem azért titkolom mindenki elõl a házamat, hogy idevezessem a CIA-t.
- Király vagy… akkor viszont adj új ruhákat.
- Ez nem szálló. Ne követelõzz.  Inkább mesélj. Miért törted el a kezedet?
Olyan képet vág, mintha elütötték volna a kiscicáját, majd fájdalmas hangon megszólal.
- Nem én törtem el… hanem te… vallatás közben. Amit meg is fogsz mutatni a fõnöködnek… a fényképen. Aki nagyon boldog és elégedett lesz. Azt pedig tedd hozzá… hogy Eva után érdeklõdtem.
- Ki az az Eva?
- A-a Malcolm. Ne legyél telhetetlen…ha kiadom minden adumat mi a garancia arra, hogy nem lõsz agyon, mint egy mocskos kutyát miután halálra keféltél?  Na eredj, hozz egy pólót, egy nadrágot, lásd el a kezem vagy hívj orvost.  Ja... és még valami: vacsorára vörösbort szeretnék… azzal a csodával, amit a legutóbb is csináltál.  
Felhúzott szemöldökkel nézek rá, mire hozzáteszi, hogy kérlek.
Morogva elõkeresek egy elsõsegélydobozt, amiben vannak erõs, merevítõ kötések, ami kitart holnapig. El tudom hozni a dokit, aki engem is elszokott látni, de addig is nem lenne jó, ha így maradna. Elég rosszul néz ki már így is.
Mikor visszaérek, intek neki, hogy húzódjon arrébb, majd megfogom a sérült kezét is az egyik ujjamat végighúzom a hátsó részén, mire felszisszen.
- Hogy törted el?
- A másik kezemmel.
- Szerencséd, hogy nem szúrta át a bõröd, mert akkor itt véreztél volna el.
Leteszem a kezét a combomra, hogy be tudjam kötözni, de szinte rögtön rántaná is el, ezért a csuklójánál fogva visszateszem.
- Még akkor sem vittél volna kórházba, ha haldoklom?
- Nem valószínû, és egyébként is… mire elértünk volna a kórházig már halott lennél.
- Hová, az isten háta mögé költöztél te?
Nem válaszolok, mert nem lenne szerencsés elárulni a helyzetemet, míg nem tudom, hogy mi a szándéka. Szakszerûen folytatom a kötözést, amit már párszor magamnak is csináltam, de úgy sokkal neccesebb a dolog. Már majdnem kész vagyok, mikor megérzem, hogy bámul, mire rá nézek és látom, hogy éppen elkapja a tekintetét a sebhelyemrõl. Utálom, mikor azt bámulják, és legnagyobb élvezetemre mindenki ezt teszi.
- Utálom, ha bámulnak! – folytatom a kötözést.
- Ne haragudj, nem idegesíteni akartalak, csak érdekelne, hogy hogy szerezted?
- Miért érdekel? – addig csak azért beszélt róla, mert fel akart húzni.
- Nos, valahol el kell kezdeni a barátkozást. Ha soha nem mondasz semmit magadról, akkor nem fogok tudni megbízni benned és egyes dolgokat csak akkor fogok elárulni, ha tudom, hogy nem lõsz fejbe miután megkaptad, amit akartál.
Felsóhajtok, majd visszapakolok a dobozba, amíg õ a választ várva a kötést ellenõrzi.
- Köszönöm. – mikor még mindig nem mondok semmit, újra érvelni kezd – Kérlek, mondd el. Én már megmondtam, hogy szereztem a sajátomat most te jössz
- Tizennégy éves koromban egy barom meg akart ölni, de elszámította magát. – az a barom az apám volt, de ezt nem kell tudnia. – Most boldog vagy?
- Repesek az örömtõl, hogy végre képesek voltunk normális társalgásra! Már csak a vacsora és egy finom bor hiányzik! – vágyakozó tekintetét látva felhúzom a szemöldököm. Úgy beszél a kajáról, mint más a szexrõl. Ennyire tetszett neki az a rozmaringos nyúl?
- Borra ne számíts. Nem tartok itthon.
- Akkor pezsgõ? Megünnepelhetnénk, hogy kibékültünk?
- Azért én még nem sietném el ezt a „kibékültünk” dolgot. És pezsgõ sincs. Semmilyen alkoholt nem tartok a házban. – utálom mindet. Elég volt éveken át elviselnem az alkoholtól bûzlõ apámat, ahhoz hogy soha többé ne akarja inni egy kortyot sem.

A bogyókat viszonylag gyorsan megtalálom, de a biztonsági rendszer miatt, úgy fél órát vesz igénybe az egész. És még ott van a másik elintézetlen ügyem.
Már a kocsiban ülve elõhalászom a telefont és felhívom Maxet, aki már régóta ad el nekem információt az aktuális alanyaimról.
- Haló?
- Max, itt Malcolm. Lenne egy újabb melóm a számodra. Részletes vizsgálatot kérek, nagyon alapos legyél, és semmit ne felejts ki!
- Jól van, jól van! Ki a fazon?
- A neve Leopold Mordan. Nem sok információt tudtak összeszedni róla, csak annyit, hogy a szicíliai maffia tagja volt, de egy akció során lebukott, és azóta a börtön helyett nekik melózik közben pedig információt ad el a maffiának. Régen összerúgta a port Christofer Parkinsal, de nem tudni miért.
- Hmm… ez tényleg nem sok. És mit akarsz tudni?
- Mindent. A születésétõl kezdve egészen tegnapig, mindent. Ha kell, törd fel a CIA adatbázisát, de ne hibáz. Kétszázezret kapsz, ha megvan.
- Király! És mikorra kell?
- Tegnapra.
- Oké, oké. Nekilátok, de a CIA feltörése necces, úgy hogy nem fogsz örülni, de két-három napot mondanék.
- Két és fél napok kapsz, ha kell a lóvé. Húzz bele!
Ezzel leteszem, majd felsóhajtva dõlök hátra az ülésen. Mi a fenéért van olyan érzésem, hogy ez nem egy olyan piti ügy, mint a többi meló?

***

Amint beálltam a kocsival azonnal visszakapcsolom a riasztókat és a biztonsági rendszert, majd a kulcsokkal elindulok fölfelé.
Mikor belépek a bejárati ajtón, hirtelen nem tudom, hogy mi döbbent meg jobban: Az, hogy Leo kiszabadult, vagy az, hogy még itt van és meztelenül ül a terített asztalnál. Rögtön észbe kapok és elõveszem a fegyveremet a tokjából.
- Késtél. Azt mondtad két-három óra. Azóta már a harmadik felét tapossuk. – jelenleg ez egy cseppet sem érdekel, de õ úgy közli, mintha teljesen természetes lenne, hogy õ a konyhámban járkál.
- Te még is…mit…tudod mit, nem is érdekel! Hogy jutottál ki?!
- Ugyan már Malcolm. Engedd le a fegyvert, ülj le, és egyél.
Hát persze. Körbepásztázom a tekintetemmel, de nem látok nála fegyvert. A késtartó a helyén és egy sem hiányzik belõle.
- Kérlek… ülj le, és láss neki.
- Mire készülsz? – eddig mindig azt ecsetelte, hogy milyen szívesem megölne és az elõbb meg lett volna az esélye, hogy megtegye, de nem tett semmit.
- Még is mire készülnék? Szeretném megenni a levest.  Azt mondtad ne kószáljak el. Hát itt vagyok. Mindössze feszélyezett a bilincs.  Remélem elhoztad a gyógyszereim.
Ennek tuti megártott a Viagra. Úgy ül ott, mint aki otthon van, és az a mosoly egy cseppet sem tetszik.
- Látod? Ha normálisan viselkednél akár ez is várhatna minden nap haza.
Teljes lelki nyugalommal elkezdi enni a levest, ügyet sem vetve a rá szegezõdõ pisztolycsõre. Persze… hisz nyilván nem fogom lelõni, ezért elteszem a fegyvert, majd leülök a vele szemben lévõ székre, de nem nyúlok az ételhez. Simán kinézem belõle, hogy beletett valamit, elvégre én is ezt tettem vele.
- Bár jobban tetszik ez a fogadtatás, mintha téged kellene hajkurásznom, de ha azt akarnám, hogy bárki fõzzön nekem akkor szereztem volna egy feleséget.
- Nem tudtam, hogy a homokosok is nõsülnek… sajnálom. – tettetett sajnálkozással lebiggyeszti az ajkait.
Már megint szórakozik, de most nem hagyom magam felidegesíteni. Kezdem megszokni, azt hiszem.
- Azt ajánlom, hogy ne szórakozz. Ez nem szálloda. Te egy fogoly vagy és, ha továbbra is ilyen idegesítõ leszel, egyszerûen beváglak egy koszos patkánylyukba, ahová elõször kellett volna. – bár egy cseppet sem lelkesít, hogy minden nap járkáljak a „börtönéhez”, és ez növeli a lebukás veszélyét is.
- Ugyan már Malcolm! Nem mintha te lennél a vendéglátók gyöngye. Ha nem szekálsz én sem foglak téged és a végén még egész jól ki is jöhetnénk. Mit szólsz?
Csak nézem, és gondolkodom, hogy most mit tegyek. A bilincs nem nyerõ. Ha megkötözöm az sem, mert nem tudom elengedni a fürdõbe, csak ha mindig kötözgetem. Két hónapig ne tarthatom egy koszos raktárban, mert addigra belehalna a fertõzésekbe és nem is igazán akarom elvinni, mert nem vállaltam volna az ügyet, ha nem lennének privát szándékaim azzal a szexi testével. Tehát, vagy bezárom egy vödörrel az alagsori acélbunkerbe, ami atom biztos, vagy megbízom valakiben, aki egyszer már hátba támadott.
Felsóhajtok, és a homlokomat masszírozva nézek rá.
- Miért nem szöktél meg?
Szinte már elégedettnek mondható vigyor terül szét az arcán, de figyelmen kívül hagyom.
- Nos, elõször is azt sem tudom hol vagyok, és a házad belsõ szerkezete alapján kívülrõl sem elhanyagolható a biztonsági intézkedés.
Felvonom a szemöldököm. – Nem tudod kiiktatni a biztonsági rendszert?
Egy kicsit elgondolkodik, majd folytatja.
- Lehet, hogy menne… de hallottam a kutyákat. Te olyan rottweiler-típusnak tûnsz, és én nem szeretnék vérebek eledele lenni. Inkább a társaságod.
Elvigyorodom a válaszán, mert a rottweiler-t eltalálta, de vajon megszökött volna, ha tudja, hogy az csak egy cseles biztonsági rendszer, ami bizonyos idõközönként megszólal a rá feljátszott hangon. A kocsi behajtó mellett idõzített hangszórók vannak, amik nappal fél óránként jeleznek.
- És? Hogy tervezted a társaságomat?
- Megegyezésre juthatnánk néhány dologban. Például abban, hogy nem kötözöl ágyhoz az elkövetkezendõ… - várakozóan néz rám, és mivel ezen semmi nem múlik kisegítem.
- Két hónap.
- … az elkövetkezendõ két hónapban, kedvesen bánsz velem, nem erõszakoskodsz és cserébe nem fogok elszökni és nincs több merénylet ellened.
Mit akarhat? Nem tetszik ez nekem. Túl nyugodt, ahhoz képes, hogy nemrég mg mivel fenyegetett bár,… az is igaz, hogy akkor nem volt éppen nyugalmi állapotban.
- Nem vagyok éppen Teréz anya, de mondjuk, hogy nem kínozlak és mondjuk, hogy te is betartod amit ígértél. De még mindig maradt itt egy kis apróság.
- És mi lenne az?
- Az, amiért itt vagy. Információ. Nem szoktam embereket kínozni, de ha Wesleynek hamarosan nem dobok egy csontot, valószínûleg drasztikusabb módszereket javasol majd.
Komolyan nézek rá, mert ismerem a maffiát és õ is ismeri. Tudja mi a szokás, ha valaki nem kapja meg amit akar.
- Meg fogod tenni? Azt mondtad nem szoktál embereket kínozni, kivéve a… az egyéni módszereidet leszámítva. – az õ tekintete is elkomolyodott, és most nem tudom leolvasni az érzelmeket az arcáról.
- Bérgyilkos vagyok, nem inkvizítor, de még mindig minden melót befejeztem. Azért vagyok én a legjobb, mert semmit nem hagyok félbe, és a megrendelõ mindig megkapja amit akar.
Te döntesz. Hetente egyszer jelentek. Ha akkorra mondasz valamit, nem fog fájni, de ha nem… azt te is el tudod képzelni. Nos, mi lesz?
Várakozóan nézek rá, mert ezt tényleg csak õ tudja eldönteni. Azt nem mondták, hogy meg kell ölni, de azt láttam Wesley arcán, hogy örülne, ha megszenvedne a szabadságért. Ezért is bízta rám. Nem szívesen kínoznám meg, de vasárnap jelentést vár, és addig már csak három nap. Ha addig nem beszél, jönnek a mocskos módszerek…

Felháborodott arckifejezése láttán elvigyorodom és folytatom a simogatást, mire õ dobálni kezdi magát az ágyon.
- Tudom, hogy akarod… fölösleges kéretni magad. Utána, vagy közben elmondod az infókat amiket szeretnék tudni... és már csak a kellemes dolgok maradnak hátra.
- Persze, szeretném… de nem így.
Rám mered, én pedig meglepett arccal nézek a szemébe. Eddig minden tõle telhetõt megtett, hogy annyira feldühítsen, hogy hozzá se akarja érni. Most meg azt mondta, hogy akarja.
Neem… az teljesen kizárt. Nyilván tervez valamit.
- Kérlek, Malcolm. Ne így…engedd el a kezem, oldjál ki… ígérem nem szökök meg. Lásd el a sebeim, legyél velem kedves, bánom is én. Itt maradok veled, beszélek is,csak ne erõltessük ezt a „macsó vagyok megduglak” témát. Nem vagyok rá vevõ. Intelligens felnõtt emberek vagyunk, beszéljük meg.
Az elõbb még akarta, most meg már ne erõltessük? Biztos, hogy tervez valamit…
- Nem.
Folytatom a teste felfedezését, ami minden érintés után egyre jobban tetszik. Õ persze ellenkezik, próbálja felemelni a térdét, hogy belém rúgjon, de egy egyszerû mozdulattal feljebb csúszok az ágyon, ahol már nem ér el.
Kezem a nyakára csúszik és ekkor látok meg valamit, amit eddig még nem vettem észre. A nyakán egy halvány heg van, ami egy régi sérülés maradékának tûnik.
- Ezt hol és hogy szerezted? – végigfuttatom rajta az ujjamat, de már olyan régi lehet, hogy nem is érezni, hogy ott van.
- Elmondom… ha elengedsz, ellátod a két kezem és mára felfüggeszted az erõszakoskodást.
Felsóhajtok, majd elhajolok tõle és elindulok az elsõsegély dobozért. Már úgyis fáradt vagyok, meghagyom a kínzását holnapra. Végig követi a mozdulataimat, ahogy kitisztítom a sebeit, bár ezeket mind magának köszönhet. Mi a francnak kell rángatnia a bilincseket?
Ezek acélból vannak. Még én sem bírnám elszakítani õket.
Mikor a tenyerénél ejtett vágást tisztítom rá sandítok, mert még mindig nem kezdett el beszélni. Összeszorítja a fogait, majd kelletlenül, de belekezd.
- Mikor gyerek voltam… apám egyszer hozzám vágott egy üres sörösüveget, az ripityára tört és felvágta…
Hm… ki gondolná, hogy van bennünk valami közös? Nekem is az apám okozott maradandó sérülést meg neki is. Érdekes.
- Láttam az aktádat…mond csak Malcolm…miért nem fogsz magadnak egy normális fiút, akit elviszel a fenébe valahova nyaralni és boldogan éltek míg meg nem haltok? Még segítenék is nektek!
- Élni? – szép próbálkozás.
- Meghalni!
- Tudod miért nem? Mert egyiken sem szórakoznék ilyen jól, mint rajtad.
Ez tény. Elég élvezetes látványt nyújt ahhoz, hogy itt hagyjam.
- Ez megtisztelõ. Viszont gyógyszereket szedek... rendszeresen. Esetleg holnap elmennél a házamba, és elhoznád? Az se rossz ha veszel. Csak elõtte had menjek majd el zuhanyozni. Túlságosan sokszor fogtál meg a homokos kezeddel ahhoz, hogy tisztának érezzem magam.
Már megint kezdi. Hogy a fenébe nem ölte még meg senki ezt az idegesítõ pasit?
Öt percig bírom, aztán a biztonság kedvéért, és hogy még holnap is legyen nyelve, mivel beszlhet, elõhalászom a zsebembõl a szájpecket.
- Az mi?
- Minek tûnik, bogaram?
- Tudom minek tûnik, DE MINEK AZ!? – még kérdezi?
- Félek hogy migrénem lesz tõled. Bájosabb vagy csukott szájjal. – mielõtt újabb szitkozódásba kezdhetne, felcsatolom rá és végre áldott csen lesz.
Megpróbál megütni a térdével, de amikor ez nem jön össze olyan gyilkos pillantással ostromol, amilyet még nem láttam.
Vigyorogva felállok, és elindulok kifelé. – Élvezd a csendet Leo. Majd holnap beszélhetsz, amikor kérdezlek!
Átsétálok a hálószobába, majd egy zuhany után bevetem magam az ágyba.

***

Mikor reggel felébredek, még épp, hogy felkelt a nap. Általában korán kelek, de most kifejezetten nem bánom. Úgy is sok idõ kell Leora, mert az már biztos, hogy nem fog egykönnyen beszélni.
Felsóhajtok, majd feltápászkodom és megcélzom a fürdõszobát. Húsz perc múlva már felfrissülve és felöltözve lépek onnan. Elmegyek Leo szobája mellett és elmosolyodom, amikor látom, hogy félrebiccentett fejjel alszik. Nyilván kényelmetlen ez a pozíció, de ameddig legalább egy kicsit nem lesz együttmûködõbb, addig nem engedhetem nagyobb pórázra éjszakára.
A konyhába indulok, hogy elkészítsem a reggelit és a szokásos kávémat. Készítek egyet a vendégemnek is, bár nem tudom, hogy szereti e.
Mikor elkészült minden, egy tálcára pakolok, majd beviszem a szobába. Belépve látom, hogy már ébren van, de a szemei még mindig haragtól csillognak.
- Jó reggelt bogaram! Hogy aludtál?
Csak elvigyorodom a tekintetén és miután letettem a tálcát engedek a láncain, hogy fel
tudjon ülni. Azonnal letépi magáról a szájpecket, majd a szemközti falnak hajítja.
- Ne tedd tönkre, mert még lehet, hogy szükséged lesz rá.
- Neked lesz szükséged egy új szemekre, miután kikapartam a mostanit!
- Én is szeretlek!
Erre csak még dühösebb lesz, és megpróbál megütni, de elkapom a kezét és kifeszegetve az ujjait belenyomom a felbontatlan flakon vizet. – Ahogy megegyeztünk Leo, itt a vized, de cserébe te is legyél jó fiú ameddig elhozom a bogyóidat.
Nem szól semmit csak felbontja a vizet és inni kezd.
Kiengedem a láncokat, hogy elérjenek a fürdõszobáig, majd kifelé menet szólok neki. – Ne próbálkozz semmivel, kapsz fél órát a fürdõre és a kajára utána visszaláncollak.
Összepakolok a konyhában, majd bedobálom a szennyest a mosógépbe. Összeszedek mindent amire szükségem van, hogy öt percre kikapcsoljam a biztonsági rendszerét, majd leviszem õket a kocsiba. Mire visszaérek, látom, hogy már majdnem letelt a fél óra, ezért zsebre teszem a kulcsokat és visszamegyek a vendégemhez.
Leo már az ágyon ül és az utolsó falatokat eszi, majd amikor végez rám sem figyelve morcosan ledobja magát a matracra. Odalépek és visszacsatolom a láncokat, de közben még eszembe jut egy kérdés.
- És hol is tartod azokat a bogyókat, mert nem szeretek kincskeresõst játszani?
- A konyhában a kávégép mellett.
- Remek, úgy két- három óra múlva itt vagyok, ne kószálj el!
- Seggfej! Még is hogy tudnék elkószálni? – ha a gúnyolódást díjaznák, az biztos, hogy az elsõ helyen végezne.
Figyelmen kívül hagyom, majd elindulok a földalatti garázs felé.
Nem szeretek másoknak ugrálni, de ha tényleg annyira kellenek neki a bogyói… nos nem lenne jó, ha feldobná a talpát. És amúgy is el akartam látogatni az egyik információ begyûjtõmhöz. Két legyet egy csapásra.

Úgy néz rám, mintha keresztül akarna döfni a tekintetével, ami igazán szórakoztató. Újra a sebhelyemmel akar felhúzni, de már nem érint olyan rosszul. Már kezdem megszokni, hogy mindig azon gúnyolódik. Felrángatom a földrõl és az ágy felé tolom, de amikor rá akarom lökni nem engedi.
- Most azonnal húzd át az ágyat, én nem fekszek bele abba!
- Tessék? – talán beütötte a fejét, mikor a földre nyomtam?
- Húzd át az ágyat. Nem gondolod, hogy miután mocskos az egész, belefekszek?!
- A te mocskod. – csak nem képzeli, hogy még takarítok is neki?
- Amit te csináltál. Húzd át. – egy kicsit vár majd hozzáteszi - Kérlek.
- Ez nem szálloda.
- Tudom, de nem szeretnék visszafeküdni abba. Kérlek, húzd át Malcolm.
Furcsa hallani, hogy tud normálisan is kommunikálni, gúnyolódás és sértegetés nélkül, így végül úgy döntök, hogy megteszem. Legalább nyugton lesz végre. De…
- Ha bármivel próbálkozol… nem gondolkodom… levágott kézfejjel is ugyan olyan hasznos vagy.
Bár kevésbé lesz tetszetõs, de megteszem, ha még egyszer hátba támad.
Megfogom a bilincsét és odahúzom a radiátor csövéhez, majd hozzábilincselem, hogy még egy lépést se tudjon tenni onnan. Gyorsan átcserélem az ágynemût, majd visszarángatom és ugyanúgy odaláncolom, ahogy eredetileg volt.
Egy szekrénybõl elõveszem a kis kínzócsomagot, amit összekészítettem, majd visszamegyek mellé és lassan kicsomagolom.
- Mivel jó napom van. Te választhatod ki, mivel kezdjünk. A kedvedért még egy speciális boltba is bementem, ami kielégítheti luxus igényeid. Amúgy is egész nap csak meredezel…
Bár eddig még csak gyógyszerrel, de majd meglátjuk.
Fáradtan felsóhajt, majd türelmesen megvárom, míg végignéz a választékon. Sok olyan eszköz van itt, amivel nem csak fájdalmat, de gyönyört is lehet okozni.
- Muszáj ezt?
- Ha nem választasz, én fogok! – alig várom, hogy kipróbáljam valamelyiket azon a csábító testén, bár… a késeket nem, mert nem akarom összeszabdalni.
- Azt mondtad nem bántasz ártatlan embereket.
- Te nem vagy ártatlan. – láttam az aktáját.
- Ahogyan bûnös sem.
Már megint ezzel jön. Azt hiszi teljesen hülye vagyok?
- Hogyan neveznél egy olyan embert, aki egy védtelen kisgyereket készül megölni?
- Hidd el, szívességet tennék a fiúnak.
Felhúzott szemöldökkel nézek rá, de az arcom komor. – Valóban? Vagy csak te hiszed ezt?
- Ha felnõ, ugyanolyan nyomorult senkiházi gyilkos lesz mind az apja! – érdekes.
- Mondja ezt egy gyilkos egy bérgyilkosnak. Igazán vicces vagy. Pont te beszélsz arról, hogy milyen ember mikor te is ugyan olyan vagy.
- Ne merészelj engem ahhoz az kibaszott Parkinshoz hasonlítani! Semmit sem tudsz rólam!
Hmm… milyen dühös lett hirtelen. Kíváncsi vagyok, hogy milyen ügye lehetett az jó öreg fõnökkel, hogy ennyire szívesen kinyírná. De gondolom úgy sem mesélné el.
- Rendben, nem hasonlítalak hozzá. Nem az én ügyem amennyiben nem érinti a mostanit.
Nem tudom mit ártottál Parkinsnak, de az tény, hogy beleköptél az õ és Wesley Carter levesébe, mert nagy örömmel adták át a megbízást.
- Akkor miért nem mész és vágod le az õ kezüket is? Nem ezt szoktad tenni?
Fáradtan felsóhajtok és hátradõlök a széken. Ez már kezd nagyon fárasztóvá válni. Talán inkább el kellene halasztanom a büntetését holnapra. Már kezdek éhes lenni és most nincs is igazán kedvem hozzá.
Felállok és nekiállok valami vacsorát készíteni, mert már rám fér egy kis evés. Mikor kész vagyok kipakolok egy tányérra Leonak is, majd teszek mellé egy pohár vizet is amin elvigyorodom. Biztos vagyok benne, hogy nem szívesen fogja meginni, bár ebbe most tényleg nem tettem semmit.
Mikor kész vagyok beviszem és látom, hogy behunyt szemmel, nyugodt légzéssel fekszik. Nem tudom, hogy alszik e, vagy sem, de azért lazítok a láncon annyira, hogy fel tudjon ülni és elérje az ételt, majd ott hagyom.
Elfogyasztom a sajátomat és elpakolok, majd visszamegyek a vendégemhez, aki az ágyon ülve éppen az utolsó falatok eszi.
Elvigyorodom, mikor meglátom az érintetlen poharat. – Nem tettem a vízbe semmit bogaram. Úgy döntöttem a kínzásodat halasztom holnapig, mert már nagyon lefárasztottál.
- Ezt a te szádból bóknak veszem. – már megint gúnyolódik – Egyébként addig nem fogok inni, míg nem adsz egy felbontatlan üveget. Nem kockázatom, hogy megint beleszórj valamit.
- Hm… azt hiszem ez megoldható, de… az ételre már nem is gyanakszol? Most nem kóstoltam meg?
Gonosz mosoly szökik az arcomra, mikor abbahagyja a rágást és rám merek. – Ízlik bogaram?
- Persze! Igazi konyhatündér vagy! Már csak egy édes rózsaszínû kötény és egy fakanál hiányzik!
- Mondták már neked bogaram, hogy egyszer a nyelved fog a sírba vinni? – ne tudom, hogy hogyan fogom kibírni ezt az idegesítõ férfit még hatvan napig.
- Ne szólíts így! Van rendes nevem te szemét szadista! – már sziszegve ejti ki a végét, de nem törõdöm velem. Leülök az ágy szélére a csípõje mellé, és ahogy végignézek rajta megállapítom, hogy fekve sokkal jobban tetszik.
Gonoszul mosolyogva lenyomom az ágyra, majd meghúzom a láncait hogy még csak mozdulni sem tudjon.
- El sem tudod képzelni, milyen izgatóan festesz így kikötözve! – lassan végigsimítok a combja belsõ felén, miközben a szemébe nézek.
- Te még jobban festenél kikötözve, mint én te szemét köcsög! Vedd le rólam a mocskos kezed! – ó, ez a dühös tekintet… egyszerûen vérpezsdítõ.
- Szóval ilyen vágyaid is vannak Leo? Szeretnél kikötözni? – közelebb hajolok a feszes hasfalához és lassan végigcirógatom az ajkaimmal a köldöke melletti érzékeny bõrt. –
És még mit szeretnél… hmm? A nyelvemmel a megcirógatom, majd a kezemet az ágyéka melletti érzékeny részre csúsztatom, és lassú monoton mozdulatokkal kezdem simogatni, miközben hozzá beszélek.
- Megfogni egy nagy kést és addig forgatni a szívedben míg meg nem döglesz! – egy kicsit remegni kezd, de nem tudom, hogy a dühtõl e, vagy attól amit teszek vele.
- Az nem lenne túl élvezetes Leo. Biztos ki tudnál találni valamit, amivel sokkal több gyönyört okozhatnál. – még mindig nem hagyom abba a simogatást, de közben z arca fölé hajolok. Meg akarom csókolni… az most nagyon is jól esne, még ha neki nem is annyira.
- Az okozná a legnagyobb gyönyört, ha elvághatnám a torkod!
- Van egy olyan érzésem, hogy az sem tetszene. Elmondjam én, mit szeretnék tenne azzal a csábító testeddel? – buja mosoly szökik az ajkaimra és kezemet lassan az ágyékára simítom, mire érzem, hogy egy kissé megfeszül. Meglep azonban, hogy egy kicsit mintha felizgult volna. Bár azt nem is csodálom, amilyen kielégítetlen állapotban van, de ez azt jelenti, hogy akármennyire is tiltakozik, a teste élvezi az érintésem.
Kaján Vigyor kúszok az arcomra és belenézek a haragos szemekbe. – Úgy tûnik Leo, ez a részed… - rámarkolok a farkára - … azt szeretné, ha beszéd helyett megmutatnám, hogy mit akarok tenni veled. – odahajolok az egyik mellbimbójához, amit elõször megnyalok, majd megharapdálok, mire megrándul a teste. – Mit szólsz hozzá Leo? Tetszik az ötlet?
Örömmel kipróbálnám vele a szexet. Észvesztõen jó teste van és elég tüzes ahhoz, hogy folyamatosan ellenkezzen. Más már ilyenkor feladta volna, de õ…
Kíváncsi lennék, milyen lenne, ha ezt a tüzet ellenkezés helyett valami másra használná. Valami sokkalta élvezetesebbre.