Egy pillanatra sóhajtva lehunyja a szemeit, majd gyanúsan finoman simít a kezemre. 
- Még mielõtt bármit is mondanék... két dolgot kell tennem… és egyre szeretnélek kérni téged. Rendben..?
- Oké… - morgom gyanakodva, mert egy cseppet sem megszokott ez a szelíd Leo.
A következõ pillanatban már egy csípõs pofont csattan az arcomon, de még felfogni sincs idõm a történteket, máris hevesen az ajkaimra tapadva hosszan megcsókol.
- Ezt… most miért?! – mi a franc ütött belé?! Bár a csók részét nem kifogásolnám…
- A pofont, a két viagráért, mert elkábítottál és mert miattad szar a kezem. A csókot a többiért, és az ezek utániért. Várj meg, amíg beugrok a benzinkútra. Vennem kell fájdalom csillapítót, mert meghalok a kezemtõl.
- Rendben… - nem igazán figyelek a szavaira, mert még mindig azon jár az agyam, hogy miért csókolt meg.
Míg õ eltûnik én pedig magamhoz térek az értetlenségbõl a laptopról a mobilomra irányítom a raktár mozgásérzékelõ-rendszerének jelzését, hogy tudjam amint a területemre lépnek. Ez könnyen megy, ezért mire Leo visszaér el is pakoltam. Megvárom míg bekapja a bogyóit, majd elindulok Manhattan felé.

Húsz perccel késõbb annál a hotelnél parkolok le, ahol Maxet hagytam, mert még megígértem neki, hogy beszólok érte.
- Max. – biccentek neki amint kinyitja az ajtót, õ pedig fellelkesülve viszonozza, majd beenged minket.
A kölyök – mint mér megszokhattam volna – most sem tétlenkedett, hanem utánanézett Wesleynek, az utóbbi hetekben történt nagy összegû átutalásoknak egy Karibi számlára, de folyton beleütközött Eva-ba, amitõl nem tudott tovább jutni. Persze Leo-ról most sincs semmi. Nem tudom ki tüntette el ennyire, de kurva alapos volt, ha még ez a kis komputer zseni sem talált semmit.
- Ki az az Eva? – fordulok Leo felé, aki egész idõ alatt csendben figyelt.
- Nem teljesen mindegy nektek? Már úgy sem számít.
- Engem érdekel – szól közbe Max izgatottan.
- Ne örülj ennyire… Eva nem személy…
- Hanem?- azt már korábban is mondta, hogy nem egy személy, de azt nem hogy akkor mi.
Nagy „szenvedésrõl” tanúskodó arccal beszélni kezd, de akárhogy forgatja is a szavakat, a végén megint csak annyit árul el, hogy Eva nem egy személy, hanem valaminek az elnevezése.
Egyenlõre nem firtatom , mert azt már tudom róla, hogy ha valamit nem akar elmondani, akkor az Úristen sem szedi ki belõle. 
Egy gyors vacsora után megegyezünk abban, hogy ismételten én alszom Leoval, ezért átviszem a cuccomat a hálóba, Max pedig kiköltözik a nappaliba. Mikor mindennel elkészültem, úgy döntök, hogy egy forró fürdõ igazán jól esne, de még elõkotrok pár fájdalomcsillapítót Leonak, mert jobb ha elõre beveszi mielõtt megint nyûgös lenne.
Mikor a fürdõbe lépek épp a kád fölé hajolva habfürdõt önt a vízbe, és megvárja míg jókora réteg keletkezik rajta.
Hm. Bár igaz, hogy a „kilátás” így is tökéletes, de még szebb lenne, ha ruha nélkül csinálná ugyanezt.
A háta mögé simulok, majd átkarolva a derekát felé nyújtom a bogyókat.
- Hoztam neked fájdalomcsillapítót… pihentesd kicsit a kezed jó? Nem venném a szívemre, ha megnyomorodnál „miattam”. – az utolsó szót hangsúlyosabban ejtem ki, ha már ennyire megszokta, hogy emiatt is engem hibáztat…
- Oh, csak nem aggódsz, Malcolm?
- „Be vagy lõve?!”- szórakoztató ez az élcelõdés vele, úgy tûnik tud õ normális hangulatba is kerülni.
Furcsa hallani a felszabadult nevetését, mert – ha jól emlékszem – még nem igazán hallottam nevetni. Bár ha jobban belegondolok, én sem sûrûn szoktam…
Már épp megkérdezném, hogy csatlakozhatom e hozzá, mikor felém fordulva biccent egyet, majd elkezd kihámozni a ruháimból.
- Nem szeretném, ha bármivel is bepróbálkoznál rendben? Megbízom benned… ne élj vele vissza.
Komolyan néz a szemeimbe, majd miután engem levetkõztetett, visszautasítva a segítségemet magát is elkezdi lecsupaszítani. Csak azt tudnám, hogy miért kell ilyen érzékien csinálnia?! Ha tényleg nem akarja, hogy letámadjam, akkor nem kellene ennyire provokatívnak lennie.
Mire végez, már nehezebben szedem a levegõt a vágytól és uralkodnom kell magamon, hogy ne szorítsam neki a csempének, de végül szerencsére még az elõtt elmerül a vízben, hogy elfogyna az önuralmam.
Rögtön utána én is követem, de nem értem, hogy így hirtelen miért döntött úgy hogy megbízik bennem. Talán az meggyõzte, hogy nem dobtam fel az ellenségnek?
- Olyan hosszú a lábad, csinálj már vele valamit, nyomod a bordám!
Mintha õ nem lenne majdnem olyan magas, mint én. Mielõtt azonban még megoldhatnám a problémáját, õ maga teszi meg, majd elégedetten hátradõl.
- Mi ez a nagy szerelem Leopold? Ha? Mit tervezel? – lehet, hogy csak paranoia, de azért rákérdezek. Túl nyugodt most a közelemben, ahhoz képes, hogy alig huszonnégy órája még ki akart nyírni.
- Semmit. Mindig panaszkodsz, hogy fridzsidert hordok az alsóban. Gondoltam megmutatom, hogy nem…én is érzek.
- Nehéz elhinni. – amilyen önuralommal és hûvösséggel viseltet a testiség iránt, azt mondaná az ember, hogy impotens, de már bebizonyította, hogy nem az. Akkor viszont nem értem…
Gondolataimból egy ingerlõ érzés szakít ki mikor a lába az oldalamhoz ér. Ez a terület mindig is nagyon érzékeny volt és õ akaratlanul is pont ott piszkál. 
Elkomorulok a koncentrációtól, hogy egyhelyben maradjak, de mikor újra hozzám ér, lemondóan megcsóválom a fejem, majd egy hirtelen mozdulattal megragadom a bokáit és lejjebb rántom, addig, míg még nem lepi el a víz. Hevesen az ajkaira tapadok és ezúttal õ sem tiltakozik, hanem szenvedélyesen viszonozza miközben jólesõn simít végig a hátamon. Nagyon izgató érzés, ahogy a teste az enyémnek feszül, de jelenleg nem próbálkozom többel. Elõbb tudni akarom, hogy miért lett hirtelen ennyire… engedékeny, elégedett?
A hüvelyk ujjával végigsimít az arcomon lévõ sebhelyen, mjd homlokát az enyémnek döntve halkan megszólal.
- Apád tette, igaz?
Ezzel a kérdéssel megint egy érzékeny pontot érint, amirõl nem szívesen beszélek és akaratlanul is felhúz ezzel. - Nyomoztál utánam? Fel akarsz dobni?! Mit tervezel?!
- Nem. – egy nyugtatónak szánt csókot nyom az ajkaimra - láttam a gyerekkori orvosi leleteidet…nem lesz valakinek csak úgy orsócsont és nyílt lábszár törése egymást követõ két héten… érted? Nem vagyok hülye… de azért hálás vagyok, hogy ilyet feltételezel rólam.
- Sajnálom. – mondom, hisz nem is igazán gondolkodtam, mikor úgy nekiestem. Ez ösztönösen jön, ha valaki a múltamat említi.
- Mondd csak Malcolm… te voltál valaha… igazán boldog?
Igazán boldog? - Nem… nem hiszem – valószínûleg azt sem tudnám, hogyan kell boldognak lenni. Elgondolkodva hajtom a fejem a mellkasára és az egyenletes ritmus valamint az ujjai cirógatása igazán ellazít. Majdnem olyan jó mint a szex utáni kielégült bizsergés… majdnem…
- És mi tenne a legboldogabbá?
- Ha végre lefektethetnélek. – jelentem ki õszintén, ami épp eszembe jutott. Komolyabban még nem gondolkoztam el ezen, de most határozottan boldog lennék tõle, ha mozgalmas éjszakám lenne.
- És te Leo, téged mi tenne a legboldogabbá?
- Ha megölnéd nekem Parkinset...
- Miért utálod ennyire? Tudod, hogy nem ölök meg olyanokat, akik ellen nincs nyomós bizonyíték, hogy nem érdemlik meg. – nem kerülne ugyan semmibe, de ehhez a saját magam által hozott szabályhoz mindig tartom magam.
- Nyomós bizonyíték kell?- néz le rám elszánt tekintettel.
- Az.
- Akkor megkapod.

***

Már akkor nem tetszett ez az egész, mikor megláttam azt a sok szar göncöt, amit magamra kell vennem, de amikor fel is vettem már egyenesen rühelltem. Nem tudom, hogy volt e rajtam valaha is szmoking, de ezt hiszem még soha. Ebben olyan az ember mozgási, mint akit a vasaló alól húztak ki és a közelharcban is akadályozó lenne. Ergó, nem megfelelõ.
- Szar ez a mûbajusz. Minek ekkora buzi maskara? Akkor se hordanék ilyen szart, ha gyerekkel fenyegetnének- morgom kelletlenül és húzogatva próbálom eligazítani magamon a kényelmetlen rongyokat.
- Úgy nézel ki mint valami elbaszott színész az Oscar-díj átadón!- vigyorog Max és ha nem lenne a haverom már behúztam volna neki egyet.
- Ne szedd le Malcolm. Szükségünk van rá. Remekül festesz. – hülyeség.
Kilép a fürdõbõl és ha nem tudnám hogy õ az, lehet hogy meg sem ismerném. Tényleg olyan mint egy pénzes dáma, aki egy kicsit sokat kondizott. 
- Ej…ez te vagy? Te még röhejesebben nézel ki mint én. – azt nem tudom, hogy a hetero pasiknak tetszene e, de nekem határozottan jobban bejön Leo férfi kiszerelése.
- Én legalább nézek ki valahogy.
- Minek ez a maskara egyáltalán?! Már rég elmúlt farsang.
- Majd meglátod… viselkedj úgy mint egy értelmiségi, még ha nem is vagy az! – morogja, majd Max felé fordul - Te pedig! Szedd össze magad, mert ha hívunk elmegyünk. Lent leszünk a kocsival, és nem fogunk várni. Ha nem jössz itt maradsz. Veszélyben, világos?
Max sietõsen bólogat, majd felkapunk néhány „kiegészítõt” amit magammal hoztam a házamból. Máris sokkal jobb…

Könnyen szerzünk egy kocsit és miközben vezetek tovább morgok az állbajusz miatt, ami rohadtul idegesít. Nem csoda, hogy sosem növesztettem igazit.
- Szúr ez a szar. – piszkálom sokadszorra, de még most sem jobb.
- Tartasd magadon tigris.
- Sokkal tartozol. – fél szemmel rá sandítok vezetés közben. Ha jobban belegondolok kurva sokkal.
- El sem tudod képzelni mennyivel. – ingerlõen a combomra simítja a kezét és megint eszembe jut amin már korábban is gondolkodtam – tudod…igazából hálás vagyok neked, hogy türelmes vagy velem.
- Kérdezhetek valamit?- már felmerült bennem máskor is a kérdés, de még nem tettem fel neki.
- Maximum nem válaszolok rá.
- Miért vagy ilyen? Szûz vagy? – az utóbbi idõben folyton provokál és húzza az agyam, de aztán pedig hõbörög mikor máshoz megyek a szexért. Ha õt nem lehet rábeszélni és ennyire ellene van talán azért mert még nem volt senkivel.
- Tessék?!
A francba. Most még fejtsem is ki neki. Ha tényleg szûz akkor megszívtam, mert velük inkább soha sem veszõdtem, de egyébként nem zavarna.
- Nem gáz…hallottam már olyanról, aki negyven évesen annyi volt. Gondolom azért nem akarod, tiltakozol és tartod a távolságot…
- Egy, nem vagyok negyven… kettõ…voltam már együtt nõvel.
Igen, azt már tudom, hogy volt nõvel a megfigyeléseim és az elõzetes jelentések alapján, de nem is erre gondoltam.
- És férfivel?
- Azzal is…
A hangjának fura éle van, amit nem tudok mire vélni, de õszintén meglep a válasszal. Az útra is figyelve felé fordulok, de nem látom hogy hazudott volna, mert az arca komoly, talán túlságosan is az a témához képest.
Már épp megkérdezném, hogy akkor miért ellenzi annyira, mert ha nem kívánna legalább valamilyen szinten akkor nem csókolt volna meg önszántából.
- Huszonhárom éve.
Egy pillanatra meglepõdöm, de aztán rögtön elkomorulok. Ha ennyi ideje, akkor az azt jelenti – legalábbis szerintem – hogy nem lehetett kellemes élmény a számára. Ez meg is magyarázná miért ennyire tartózkodó. És ha utána számolok, akkor ez még abból az idõbõl való, amikor is nincs róla adat.
Talán megerõszakolták?
Ha tinédzserként is ilyen szép volt a külseje akkor nem kizárt. Egyes helyeken rohadt mocskos egy alakok vannak.

Nem beszélünk többet és pár perc múlva megállunk egy Talon nevû szórakozó hely elõtt. Azt hiszem ezt a helyet már említette korábban is, csak akkor még nem hittem neki és nem néztem utána.
Bent nagy a tömeg és idegesítõen hangos a zene, de amúgy semmi különös nincs itt, olyan mint bármelyik New York-i szórakozóhely.
Végigmegyünk a tánctéren és a terem végében egy kipárnázott, hangszigetelt ajtó melletti biztonsági õrhöz lépünk.
Belekarolok Leoba, mert ha már nõt játszik, akkor ez is kell a tökéletes színdarabhoz, õ pedig, mint valami jelszót bemondja, hogy „Eva-hoz jöttem”.
Az õr erre rögtön felenged és sokkal szívélyesebben szólal meg. - „Üdv a paradicsomban
asszonyom, uram!”
Belépünk az ajtón és odabent egy egészen más környezetbe kerülünk, egy egészen más társaság körében. Ez egy klub, mégis több a kisgyerek mint a felnõtt és ahogy jobban megnézem és realizálom, hogy mi is folyik itt egy csapásra elönt a gyilkos indulat és az undor, minden bent lévõ iránt. Úgy adják-veszik a gyerekeket, mint egy rabszolgapiacon és a kába szemeikbõl ítélve szerencsétlenek azt sem tudják, mi történik velük.
Öntudatlanul is a zakóm alatt rejtõzõ fegyver után nyúlnék, és csak az térít magamhoz, hogy Leo erõsen megragadja a kezem.
- Te… honnan tudsz errõl a helyrõl..?- nem valószínû, hogy a CIA tud errõl. Akkor viszont… ez lenne az amit annyira titkol? Ezért nincsenek róla adatok a gyerekkorától?
Nem válaszol, mert hirtelen a porond felé kapja a tekintetét ahová éppen egy újabb kislányt visznek. Ökölbe szorul a kezem amikor meglátom ahogy a székeken ülõk élveteg tekintettel, perverz vigyorral bámulják az alulöltözött gyerekeket. Undorító férgek…
Leo kísérteties pillantással nézi a színpadot, még soha nem láttam ilyennek.
Ahogy ismét körbekémlelek kiszúrom a fõ rohadékot, aki várakozástól csillogó, izgatott tekintettel nézi a kislányt, majd licitál is rá.
- Leo… mi a szart csinálsz?! – sziszegem a fülébe, amikor õ is licitálni kezd, ezzel magunkra vonva Parkins figyelmét. Velem ugyan csak kétszer találkozott így nem valószínû, hogy az álca miatt fel fog ismerni, de azért jobb lett volna, ha nem kerülünk a figyelem középpontjába.
- Nem hagyom, hogy még egy életet tönkretegyen ez a szemétláda – szinte már õrültnek mondható tekintettel néz rám, így nem szólok semmit, mert úgy sem hallgatna rám.
Amit itt láttam az éppen elég bizonyíték ahhoz, hogy eltegyem láb alól Parkinst és az összes mocskos kutyáját aki tud errõl és mégis eltitkolta. Ha rajtam múlna a következõ félévem máris be lenne táblázva a sok új arc láttán akik itt vannak.
Végül is megnyeri a licitet és éppen távoznánk amikor valaki megállít és hátra nézve megfeszülök, mikor a fõ mocsok kedélyes képével találom magam szemben. Ás az még kevésbé tetszik, hogy a mocskos kezével Leohoz ért. 
- Elnézést hölgyem. Had mutatkozzak be, Jonathan Parkins vagyok, a ház tulajdonosa.
Már nem sokáig…
- Örvendek – mormogom egy cseppet sem szívélyesen miközben lelököm a Leoról a kezét. Nem tetszik, hogy fogdossa és nyilván neki sem, mert a belém karoló kezével olyan erõsen szorítja a karom, hogy még a zakón keresztül is érzem.
- Gyönyörû példányt nyertek el. Jó magam is igényt formáltam volna rá… esetleg…valahogy meg tudnánk egyezni, mit gondolna?
Példány?... már szabályosan viszket a kezem, hogy puszta kézzel öljem meg.
- Nem. – mondom határozottan, mert Leonak látszólag nem akarózik megszólalni.
Érzem, ahogy a fegyver után nyúl és bár nem szakmai szemmel nem tartom jó ötletnek most lepuffantani, mikor egy csomó fegyveres õrt látok, de ha meg akarja tenni nem akadályozom meg.
Várom, hogy megtegye, de meg sem mozdul, így mikor megkapjuk a kislányt azonnal sarkon fordulok és kisietek vele mielõtt még észreveszik a szándékát.
A gyereket bepakoljuk a hátsó ülésre, majd azonnal indulunk is, de olyan rohadt pipa vagyok, hogy fel tudnék robbanni. Csak meg kellett volna húznia a ravaszt és meghalt volna. Eddig mindig arról papolt, hogy öljem meg, mert õ az aki a legjobban megérdemli, erre tessék! 
- MIÉRT NEM LÕTTED LE AZT A SZEMÉTLÁDÁT?! – nem válaszol, csak mered maga elé - HA?! KÉRDEZTEM VALAMIT! Válaszolj! Ilyenkor hol a kibaszott CIA-d, akik téged támogatnak? Õk is tudnak errõl? Lefogadom hogy tudnak…- jobban belegondolva miért is ne mondta volna el nekik - de… ami a legfontosabb…miért nem húztad meg azt a kibaszott ravaszt?! Megtehetted volna…! SZERETED?!
Ez még szerintem is hülyeség, de már a dühtõl azt sem tudom mit beszélek… 
És neki is ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, mert úgy kiborul, mint még soha. Még csak egyszer láttam sírni, de ez most rosszabbnak tûnik, mint akkor.
- Talán mert rettegek tõle! Mert bepánikolok ha meglátom, és elkap az undor?!
Komolyan könyörögnöm kell neked, hogy végezz vele? Nem tudok rá sem nézni… még…23 év után is rettegek tõle! Gyûlölöm! Ezért kértelek téged, hogy tedd meg… ÉRTED?!
Erre nem tudok mit válaszolni, mert a kijelentésével beigazolódott a gyanúm. Tehát tényleg bántalmazták és ezért nem akarja a szexet.

Manhattanig meg sem szólalunk, a feszült csendet szinte vágni lehetne. Mikor Max pár perc múlva megérkezik megelõzve a kérdezõsködését csendre intem, majd elindulok.
- És most hova? – fordulok Leo felé. Nyilván van valami terve a gyerekkel.
- A nõvéremhez… irány az olasz negyed. Ott lepasszoljuk a kislányt.
Biccentek, bár meglep, hogy van egy nõvére. Eddig nem is említette, de ha jobban belegondolok nem is igazán voltunk annyira beszélõ viszonyban.
Felsóhajtok és inkább az utat figyelem, de mikor tíz perc múlva ismét pityergés üti meg a fülem a visszapillantó-tükörben nézek és látom, hogy Max feszülten figyeli a kislányt aki összekuporodva ül. Rohadtul nem értek a gyerekekhez, de a semmi kis ruhájából és a libabõrös karjából ítélve fázik.
- Picsába. – a saját kocsimban volt pokróc, de itt. Leo is magához tér az eddigi fura állapotából majd értetlenül rám néz.
- Fogd meg a kormányt egy percre.
- Miért?
- Csak csináld! – nincs most türelmem a kérdezõsködéshez. Mikor megfogja gyors mozdulatokkal letornázom magamról a zakót, majd hátradobom Maxnek.
- Add rá, mert mindjárt megfagy!
Mikor végre megteszi szerencsére abbamarad a pityergés és mire elérjük az olasz negyedet már alszik is.
- Hová innen? – kérdezem Leot.
- Ott fordulj be, majd balra van egy piros ajtós ház, ott parkolj le.
Megyek amerre mondja, mert én még soha nem jártam erre, majd mikor megvan leparkolok és várakozón rá nézek. – Azért ne tartson olyan sokáig, nem szívesen állok a nyílt utcán, mikor céltábla van a fejemen.
- Te nem jössz?
- Inkább nem, siessetek. – nem szeretek olyan helyekre bemenni ahol elõzõleg nem néztem körül.
- De ugye nem fogsz itt hagyni? – kérdezi fura hangon s bár tudom, hogy sok gondot megspórolnék magamnak valamiért nem akarózik itt hagyni.
- Nem. Megvárlak.
- Jó.
Kiszáll, majd a hátsó ajtóhoz lépve kikanalazza a gyereket és a házhoz sétál vele., ahol étszeri csengetés után nyílik is az ajtó. Gyorsan beslisszol, én pedig addig is Max felé fordulok.
- A számládra átutaltam egy összeget, azt javaslom hagyd el New Yorkot pár hónapra a biztonság kedvéért. – nem tudom, hogy tényleg szükséges e, de jobb biztosra menni.
- Oké, de azért csörögj rám ha meló van.
- Persze haver. Hol rakjalak ki?
- Egy hotelnél. Majd rendelek repülõjegyet és holnap lelépek.
A kocsi GPS-én megkeresem a város legtávolabb moteljét, mert jobb minél messzebb lenni a központtól, majd mire végzek éppen megjelenik Leo is, immár normális öltözetben.
- Mehetünk.

***

Egy órával késõbb érjük el a célt, a Glaston motelt, ami város külsõ részén fekszik, így tökéletes búvóhely. Maxet már kiraktuk, úgyhogy megint csak ketten vagyunk. Már automatikusan egy szobát veszek ki és ez ellen Leonak sincs kifogása, bár most szokatlanul csendes.
Az alsó szinten egy zsúfolásig telt kocsma van a szokásos motoros törzsvendégekkel és mindenhol undorító alkoholszag terjeng.
Kiszedem a kocsiból a sporttáskákba rejtett fegyvereket ruhákat és laptopot, majd elindulunk fölfelé a másodikra.
A szobák nem éppen luxus kategóriásak, de a célnak megfelel, ezért gyorsan a helyére dobálok mindent majd a laptopot az ágyamra készítem, mert már korábban is eszembe jutott, hogy még nem jelzett a mozgásérzékelõ riasztója, pedig az lehetetlen, hogy Wesley még nem ment el a raktárhoz.
- Hozok valami kaját lentrõl, mindjárt jövök.
Míg õ lemegy addig átnézek mindent és elvigyorodom, mikor meglátom miért nem
jelzett még a biztonsági rendszer. Mert még nem jutottak át a kerítése.
Három gorillát satuba fog a medvecsapda, kettõ pedig tanácstalanul áll mellettük, nyilván nem mernek semerre sem lépni. De Wesleyt nem látom sehol és az emberei is túl kevesen vannak az átlaghoz képest. Vagy még nem ért ide vagy valamit tervez.
- Ennek a motelnek a kínálata egy rakás szar, de legalább egy kis meglepetést találtam.
Felé fordulok és látom, hogy egy üveg bort tart a kezében.
- Ez neked a meglepetés? – elfintorodom.
- Nem a legjobb minõség, de most kell egy kis ellazulás, ráadásul te nem voltál hajlandó hozni nekem míg a vendégszeretetedet élveztem.
- Idd meg, de le mersz részegedni, esküszöm hogy a tengerbe doblak míg ki nem józanodsz! – morgom neki. Gyûlölöm a részegeket…
- Nyugi, nem vagyok iszákos. Gondolom te nem kérsz? – mondja miközben fölbontja és félig tölti a poharát, mellém pedig lerakja a kaját amit hozott.
- Nem.
- Oké. Én elmentem zuhanyozni.
Az arcán még mindig ott a smink és így kifejezetten olyan mint egy selyemfiú.
Még én megeszem a gyorskaját, amit egyáltalán nem szeretek lehámozom magamról a maskarát és felveszek egy kényelmesebb öltözetet. Éppen némi fegyvert rakok ki az ágy alá, mikor sípolni kezd a mozgásérzékelõ és ekkor veszem észre a kamerákon, hogy hová tûnt a többi ember.
Helikopter. Így nem kell átjutniuk a csapdán a kerítésen, amiben magasfeszültség van. Ha Wesley is itt van akkor tényleg nagyon fontos lehet Parkinsnak Leo elkapása, mert õ a jobb keze. Akit ma el fog veszíteni.
Csak egy kód és robban a bomba, de ezt az örömet talán meg kellene hagynom Leonak. Odamegyek a fürdõajtóhoz és hangosan bekopogok, hogy meghallja a zuhany mellett.
- Mi van már?! – kiabálja túl a hangzavart, majd elzárja a vizet.
- Nem lenne kedved felrobbantani az ellenséged jobb kezét? – kérdezem tõle vigyorogva az ajtón keresztül. Ha õ nem akarja akkor megteszem én, mert semmi kedvem életben hagyni egy ilyen söpredéket… és ezzel még Parkinsnak is keresztbe tehetünk, mivel a legtöbb ügyét Wes intézte…

Átkarolja a nyakamat és még közelebb húz magához, majd már õ is erõsebben viszonozza a csókot. Csak tudnál hol a pisába volt eddig ez a szenvedélyes oldala?
Csak akkor szakadunk el egy pillanatra egymástól, mikor elfogy a levegõnk, de aztán rögtön folytatjuk. Amikor a nyakára térek élvezettel teli hangon nyögi a nevem, amivel csak még jobban beindít. Kurva jó érzés…
Belemarkolok a fenekébe és úgy préselem magamhoz még jobban, mert még az a ruha is zavar most, ami rajtunk van.
- Õrülten kívánlak. – sietve kigombolom a nadrágját és kiszabadítom belõle, bár nem tudom mennyit lesz hajlandó engedni, hiszen ismerem már annyira, hogy ha valamit nem akar azt nem fog megtörténni.
- Tudom  Malcolm…
Imádom, ahogy a nevemet mondja, fõleg miközben a mellkasomat simítja végig, nem rejtve el hogy mi is a célja. Õrjítõen lassan kezd el simogatni, szinte már inkább kínoz, mint élvezetet okoz, mégis kibaszottul jó érzés. 
A saját farkát az enyémhez fogva egyszerre kényeztet mindkettõnket, miközben én a nyakán talált érzékeny pontokat ingerlem. Pár perc múlva már annyira felgyülemlett a feszültség, hogy már úgy érzem fölrobbanok, ha nem enged végre elélvezni, de õ csak elégedetten folytatja miközben az ajkaimra mar.
Ki sem néztem volna belõle, hogy ilyen is tud lenni, de most, hogy megmutatott egy sokkal tetszetõsebb és kívánatosabb oldalt magából, azt hiszem megérte, hogy nem dobtam fel Wesleynek.
Amikor végre megérzem a megkönnyebbülést elszakadok az ajkaitól és egy mély morgással adom a tudtára az élvezetem miközben õt is eléri a beteljesülés. Ez rohadt jó volt.
Megtámaszkodom a falon, hogy azért ne préseljem õt össze , de ezt a mutatványt bármikor máskor megismételheti. És ezt a tudtára is adnám, ha hagyná.
- Leo…
- Sss… kussolj… ne rontsd el.
Hát igen… végül is hozza a sajátos stílusát, vagyis ugyanolyan szexis dög maradt, mint eddig.
De határozottan megérte életben tartani, csak most vele együtt én is jó nagy szarba kevertem magam. Talán ilyen nagyban még nem is voltam eddig. Még jó, hogy az enyhe paranoiámnak köszönhetõen van néhány biztonsági tervem vész esetére. 
Még egy ideig egyikünk sem mozdul, csak mikor már egyenletesebben szedem a levegõt látom, hogy Leo hátratûri a kissé nedves tincseit, majd zavartan elfordul.
Furcsa. Még nem láttam õt zavarban, de mintha azt mondta volna néhányszor, hogy nem meleg és nem is érdeklik a pasik. Annak ellenére pedig elég magabiztosan csinálta és akkor nem jött tõle zavarba. Mintha már csinálta volna.
Mikor hallom, hogy megengedi a zuhanyt utána megyek, mert nekem sem ártana  lemosni magamról a koszt és minden egyebet. - Bejöhetek hozzád én is?
- Nem hiszem hogy annyira jóba vagyunk. – a hangja most teljesen hûvös, egy cseppet sem olyan szenvedélytõl fûtött mint pár perce.
- De hát most verted ki nekem. – közlöm vele  tényt, mert nem értem miért zavarná.
- Pillanatnyi gyengeség.
Hát persze. Azért élveztél el?
Kajánul elvigyorodom, majd távozom és ellenõrzöm, hogy Leo kis „akciója” mennyi kárt tett a biztonsági rendszerben.

Alig egy óra alatt mindennel elkészülök. Szerencsére a generátor az alsó szinten van és egyik vezetéket sem sértette meg és az ablakok is a helyükön állnak. Áldott legyen aki feltalálta a golyóálló üveget.
Egy zuhany után már fáradtan dõlök az ágyba a hozzá képest szótlan Leo mellé. De most örülök, hogy kivételesen nem akar felhúzni, mert fáradt vagyok.
Magamhoz húzom az alvótársamat és elég gyorsan el is merülök a békés sötétségben.
Ami sajnos nem egészen reggelig maradt ilyen békés.
Arra ébredek, hogy fájdalom nyilall az orromba, amire felmordulok és rögtön odakapom a kezem. Ez a kis…
- Baszd meg LEOPOLD!
- Ha..?- álmosan nyöszörögve fordul meg - mi van..? Aludj már, nincs szex…
- Eltörted a kibaszott orrom… – és még csak azt sem tudja mit csinált… remek - … lekönyököltél.
- Bocsika. Véletlen volt. Jó éjt.
Elintézve ennyivel nyugodtan megfordul és tovább alszik, de nekem még egy darabig nem jön álom a szememre a sajgó rész miatt. Még szerencséje, hogy nem tört el tényleg, mert akkor kihajítottam volna az ablakon.

***

Reggel korán kelek és egy zuhany után, felöltözve nézek szét a lakás romos állapotán. Mint ahol tornádó söpört végig.
Az épségben maradt konyhapulton gyorsan összedobom a reggelit, majd számba veszem
a lehetõségeket.
Ha Wesley már elment a raktárhoz, akkor nyilván már rájött, hogy nincs ott Leo és rohadt pipa lesz. De ha még nem ment el és elhalasztott reggelig, adhatok neki egy kis meglepetést.
Egy azonban biztos. Itt ne maradhatunk tovább, mert amint rájönnek, hogy átvertem õket és ráadásul még élek is tuti, hogy a föld alól is elõ akarnak majd keríteni.
Lemegyek a garázsba és az innen nyíló acélbunkerbõl összeszedek egy csomó fegyvert, amire szükségünk lehet. Néhány gránátot is hozzáadok a készlethez, majd vissza az edzõterem szekrényéhez és összeszedem a hamis irataimat, készpénzt és csinálok egy gyors átutalást a laptopommal. Kész is.
A hálószobába sétálok és megrázom Leot, aki morogva, kelletlenül kezd el ébredezni.
Mikor felül elé pakolom a tálcát a reggelivel, nem igazán van idõnk és jobb lesz ha sietünk.
- Fáj a kezem…hozz gyógyszert.
- Majd út közben veszünk. Csipkedd magad, majd a kocsiban mindent elmondok.
- De hova sietünk?
- Ne kérdezz, csak csináld jó? – inkább út közben magyaráznám neki.
Egy ideig megfejthetetlen tekintettel mered rám, majd végül is neki fog az ételnek és fél órán belül már készen is vagyunk. Még gyorsan beledobtam néhány ruhát egy sporttáskába, de ez a legkevesebb. 

A kocsiban ülve szokatlanul csendben van és kíváncsi lennék, vajon mi foglalja le ennyire a gondolatait, de õt ismerve hamarosan megtudom.
- Te Malcolm… - és bingó, bár arra nem számítottam amit most tesz. Lassan a combomra simít és közben fura mosollyal néz rám.
- Igen? – ha a tegnapit akarj megismételni, rajtam ne múljon.
- Mondd meg a kurvádnak, akivel „csalsz”, hogy ne a legolcsóbb pacsulit locsolgassa magára… ja és még valami… ha még egyszer találkozol vele… kiverem az összes fogát, és akkor te még nem kerültél terítékre. Remélem világos.
- Csak nem féltékeny vagy? – a fenyegetését nem tudom komolyan venni a téma miatt, bár azt nem tudom, honnan tud Aidenrõl.
- Be vagy lõve? – dühösen a combomra szorít, mire elvigyorodom, de a biztonság kedvéért inkább lefejtem magamról a kezét – És amúgy… hova megyünk, és miféle problémák adódtak? Egyáltalán hol voltál az elmúlt két napban?!
- Nos ha már ilyen szépen kérdezed… tegnap elõször Wesleyhez mentem és miután átadtam neki amit mondtál úgy viselkedett mint egy ijedt kutyuli. – elégedett farkas vigyor jelenik meg az arcán, de folytatom – Aztán azt akarta, hogy adjalak át neki, mert Parker szeretné folytatni a „vallatásodat”.
Egész testében megfeszülve, szinte már csalódott tekintettel néz rám.
- Szóval most oda megyünk? – a tekintete a sebváltó melletti késre kalandozik, de amikor kapna érte én ügyesebben megszerzem.
- Nem. Nyugodj már le, mert ha kinyírsz magadat is megölöd. – Egy ilyen kocsival és annyi puskaporral amennyi a csomagtartóban van nem szerencsés karambolozni. – Hazudtam neki és õ most úgy tudja, hogy egy elhagyott raktárban vagy lekötözve.
- És ezt el is higgyem? Mi okod lett volna rá, hogy ezt tedd értem? – gyanakvó tekintettel néz, ugrásra készen.
- Nem vagyok hülye, és a reakcióiból ítélve tudom, hogy nem volt hazugság amit Parkerrõl mondtál. És ha egy bérgyilkostól elveszik a melóját az általában azt jelenti, hogy nincs rá szükség, tehát likvidálható.
- De te még mindig itt vagy.
- Hajszál híján, mivel tegnap este elõször megpróbált felrobbantani, aztán pedig két bérgyilkost küldött rám. – akiket már nyilván megtaláltak.
- És ebben a sûrû programban… - mondja gúnyosan, de talán már kevésbé gyanakvó - … mégis mikor volt idõd felszedni egy kurvát?!
- Nem én tehetek róla, hogy állandóan felizgatsz, aztán pedig azt sem hagyod, hogy hozzád érjek. Még is mit vártál? – õ sem gondolhatja komolyan, hogy cölibátust fogadok, csak mert neki nem tetszik valami.
- Nem én tehetek róla, hogy folyton kanos vagy!
- Ha ez megnyugtat megjegyzem nem csináltunk semmit, mert éppen akkor jöttek a bérgyilkosok! – és még azt mondja, hogy nem féltékeny.
- És arra még volt idõ, hogy kiszívja a nyakad! Azt még megvárták a bérgyilkosok?! Milyen rendes tõlük!
Már megint kezd felhúzni. Hihetetlen jó érzéke van hozzá.
- Leopold, fejezd be a féltékenységi hisztit mielõtt felidegesítesz és inkább lepasszollak.
- Nem vagyok féltékeny. – morogja – És most hová megyünk?
- Elõször egy haveromhoz, aztán majd kitaláljuk.
- Vannak barátaid is? – hallom, hogy gúnyolódni akart, de mintha tényleg meglepné.
Oldalról bosszúsan rásandítok, majd eszembe jut valami, a mivel esetleg jobban elfoglalná magát, mint a szekálással.
- Leo, az ülésed alatt van egy laptop. Vedd ki és mutatok valamit!
Egy pillanat múlva hallom a kotorászást, majd kinyitja.
- Kódolt.
Lediktálom neki a biztonsági kódot, majd amikor megnyílik a fájl érdeklõdve felém fordul.
- Mi ez?
- Ez egy régi raktártelep, ahol pár éve amolyan búvóhely félét rendeztem be. Azt mondta Wesnek, hogy ott vagy. Látsz mozgást a kamerákon.
- Hm… nem mindegyiken tiszta a kép. Szerintem még nem voltak itt, mert a rendszer nem jelez hibát. – sorban átnézi az összes kamerát. – Áram van a kerítésben?
- Ja. A kavicsos úton pedig fél méterenként cikcakkban medvecsapda.
- Miért is lepõdtem meg. És mi van ha egyszer erre téved valaki? Azt hogy magyaráznád ki?
- Ez magántulajdon, ha valaki illetéktelenül belép lelõhetem és még a törvény elõtt sem lenne semmi bajom, ha megtudnák. – a laptopra pillantok – Az egész hely alá van aknázva, szóval csak beírsz egy kódot és robban az egész kóceráj.
- Pompás, ha még jönni fognak ebben az évszázadban.
- Nyilván van mit „eltakarítaniuk” a robbanási ügy és a kettõs gyilkosság miatt. – úgy is el fogják tusolni, de legalább van egy kis idõnk.
Befordulok Manhattan felé és egyenesen arrafelé tartok ahol tegnap Maxet kitettem. Jól jöhet néhány információ és a srác szinte bármit fel tud törni amit akar. És nem fog ártani néhány hamis papír sem.
- Akkor most már nem haragszol a két nap miatt? – kérdezem, mert nála sosem lehet tudni.
- Amiatt már nem. - akkor miért még? – De most hogy már nem fizetnek értem „tartásdíjat” már nem vagyok a foglyod.
- Nem vagy. – bár nem mintha eddig annyira fogolynak érezte volna magát.
- Akkor elmehetek?
Rá nézek, de az arcáról nem tudok semmit sem leolvasni, így nem tudom, hogy komolyan gondolta e. Végül is nem fogoly és én sem vagyok bébiszitter. Fölösleges magammal hurcolnom, ha nem akar és folyton csak arra kellene ügyelnem, hogy ne szökjön el. Bár ki akartam próbálni vele a szexet is, de ha el akar menni…
- Megálljak? – kérdezem tõle színtelen hangon, de mikor nem válaszol lehúzódom egy benzinkút oldalához és felé fordulok.
- Tényleg elengednél?
- Igen bogaram. Akármit is gondolsz rólam és bármilyen mocsok is vagyok - ahogy te mondanád - nem szokásom ráerõltetni magam senkire. Bármennyre is vágyom rá. – mondom neki a szemébe nézve, mert komolyan gondolom. – Úgyhogy te döntsd el mit akarsz, de sürgõsen. Ha együtt megyünk, együtt is dolgozunk és felüdülés lenne, ha nem kellene azon aggódnom, hogy mikor támadsz hátba.
- Nem szokásom hátba támadni!
- Ó dehogynem. Szóval? Maradsz vagy mész?

Most hogy nem kell aggódnom a reggeli dugó miatt mindössze másfél óra alatt odaérek Wesley irodájához, ahol a biztonságiak éppen most váltják a mûszakot. Amint meglátnak azonnal beengednek, mert amilyen gyakran járok ide már megjegyezték az arcomat.
A liftben elõkotrom a kabátomból a fotót, amit Leo törött ujjáról készítettem és azzal együtt nyitok a be a tágas, modern irodába, ahol behízelgõ mosollyal fogad a jelenlegi megbízó.
- Malcolm! Örülök, hogy látlak! Foglalj helyet!
Az asztala elõtti fotelre mutat, de én inkább állva maradok.
- Kérsz esetleg egy kis italt?
- Nem. Térjünk a lényegre, sietek. – ma még el kell intéznem ezt-azt és van még egy betervezett programom is.
- Ahogy gondolod. Szóval, dalolt már a madárka?
Kárörvendõ vigyorát látva, felmerül bennem a kérdés, hogy vajon miért örül ennyire a gondolatnak, hogy Leo az én „szeretõ gondoskodásomra”bízta. Tudja, hogy az ügyeimet mindig megoldom és ha azzal is tisztában van, hogy a foglyom milyen nehéz eset, akkor arra számít hogy kínozni fogom.
- Hát… alkalmaznom kellett egy finom kis rábeszélést, de végül is megeredt a nyelve. Tessék, egy kis szuvenír. – elé teszem a képet és figyelve a vonásait hátra lépek.
Felemeli és félrebiccentett fejjel mosolyogva nézi. Undorító alak.
- És legalább jól szórakozol vele?
Perverz vigyorát látva azonnal tudom, hogy mire gondolt, ezért én is az arcomra kanyarítom a szokásos élveteg vigyoromat. – Az nem kifejezés… igazi vadóc bár, a bilincs és a szájpecek nem igazán volt az ínyére. Azt hiszem továbbra is megtartom magamnak, mert rohadt jó vele kefélni.
Kárörvendõ röhögését hallva már nincs kétségem a felõl, hogy valamiért örül annak, hogy azt hiszi, szenved.
- És? Mit tudtál meg tõle? – abbahagyja a nevetést, de még mindig undorítóan vigyorog.
- Elõször is azt, hogy rühelli a nagyfõnököt és ki akarja csinálni.
- Valóban?
Nem tûnik túl meglepettnek, de nem teszem szóvá, csak figyelem õt és a kezét, amivel már percek óta babrálja a tollát. Idegesítõ.
- Igen, amióta csak kikötözve felébred a pokol fenekére átkozza. Nem tudod véletlen mi gondja lehet?
- Nem, de ez nem olyan lényeges. Arról mondott valamit, hogy mit keresett az escort cégem adatbázisában?
- Igen. Azt mondta, hogy valami Eva után kutatott.
Amint kiejtettem az Eva nevet, a toll kiesett a kezébõl a szemei pedig enyhén elkerekedtek, de szinte rögtön rendezte a vonásait és újra magára öltötte a behízelgõ üzletember maszkját. De már késõ. Láttam amit láttam és ezek szerint Leo tényleg olyan helyet keresgél, ami nagyon érzékeny ponton érinti Parkinst.
- Mondott neked valamit Eváról? – a tekintete fürkészõ, de a keze elárulja az idegességét. Már megfigyeltem, hogy ha izgatott vagy ideges mindig a mandzsettáját forgatja.
- Csak annyit, hogy nyomoznak utána és már nagyon közel járnak a célhoz. – ezt ugyan nem mondta, de kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudom kizökkenteni ezt a profi csalót.
- Részleteket nem mondott? Hogy hol tartanak, kik tartoznak a csoportba és kik a gyanúsítottak?
Ha nem kéne fapofát vágnom, most röhögnék rajta, mert a mindig gondtalan Wesley ideges. Kissé kapkodva beszél és folyamatosan babrálja az arany mandzsettáját.
- Várj egy percet, kérlek, telefonálnom kell!
- Csak nyugodtan…
Ameddig elvonul én készítek magamnak egy jó erõs kátét a sarokban álló gépnél és gondolkodom.
Leo nyilván már nagyon közel járhatott, mikor észrevették és felbéreltek engem. És ha ennyire közel jutott, akkor elég ügyesen dolgozott, ahhoz, hogy ne derüljön ki. Mert olyan nincs, hogy ne legyen tégla a CIA-nál, mert az mindenhol van. Tehát a nyomozásban nem volt benne mindenki, csak egy meghatározott csoport, mert minél több ember tud valamirõl, annál nagyobb a kockázati tényezõ. Elisabethet is csak véletlenül sikerült bejuttatni, de már õ is elég késõn érkezett, hogy figyelmeztesse Parkinst. Ha tehát elhiszem azt, amit Leo mondott és alapul veszem, akkor jó nagy szarba keverte magát azzal, hogy beleköpött egy ilyen nagykutya levesébe. És nem is számíthat túl sok segítségre, mert szerintem a CIA sem tenné tûzbe a kezét egy ex-bûnözõ életéért. Ha nem lenné viszonylag „biztonságban” elrejtve már lepuffantotta volna valaki.
Csak tudnám, hogy ez engem miért érdekel…
Wesley sétál be a szobába most már sokkal kedélyesebb állapotban.
- Nos Malcolm, ezekkel az információkkal azt hiszem változtatnunk kell a terven. A nagyfõnök maga akarja a kezébe venni a vallatást, ezért már nincs szükség a szolgálataidra.
Remek. Most mégis mi a franchoz kezdjek Leoval? Ha átadom nekik, élve nem kerül elõ, de ha nem adom át…
Végül is eddig bebizonyosodni látszik, hogy amit mondott az igaz.
- És a fizetségem? – ez a legkevésbé sem érdekel most, de húzom kell egy cseppet az idõt, hogy kitaláljak valamit.
- Ó hogyne, azt természetesen most rögtön megkapod. – az asztalához megy és várakozón né rám.
- Hárommillió, a szokásos számlára.
- Rendben. Hol tartod fogva Mordant? Minél hamarább szeretnénk átvenni tõled?
Hát persze. De a címemet nem árulom el az tuti. Akkor marad a másik verzió, ami elõször is választanom kellett volna.
- Dél-Bronxban van a régi kikötõnél egy elhagyott raktárépület pincéjében. Megismered, mert ez az egyetlen épület, amelyiknek kémény van a tetején.
- Biztonsági rendszer?
Hát igen… valamennyire már ismer. – A drótkerítésbe áram van és az óraládából vezérelt mozgásérzékelõ, a kódot megkapod. A pinceajtóhoz a kulcs pedig a fali tûzoltó készülék mögött van.
Ezek az információk még csak nem is hamisak, mert az a hely is az enyém. Régen ott tartottam a fegyverimet és mielõtt beköltöztem volna a mostani házamba egy ideig onnan melóztam. Már csak a végsõ biztosítékot nem említettem, ami annyit tesz, hogy az egész helyen a tartófalakra bomba van szerelve. Ezt még régen szereltem fel, hogyha a zsaruk vagy az ellenségim kiszimatolnák a helyemet, felrobbantom az egészet.
- Alapos mint mindig. – pötyögtet párat – Kész is az átutalás.
- Pompás, akkor ha nem haragszol most mennék, mert még be kell szólnom Maxhez is. – õ is ismeri, mivel nem egyszer szerzett már neki információt.
- Ez pont kapóra jön. Elvinnél neki valamit? Van egy kis keresgélnivalóm a számára, de még nem vittem el neki.
- Nem gond.
Átmegy a másik helyiségbe és pár perc múlva egy vékony, iratokra használt aktatáskát ad a kezembe. – Tessék, ennyi lenne. Mondd meg neki, hogy minden irat benne van.
Bólintok és biccentve felé elindulok lefelé. Az épület már majdnem teljesen üres, csak a takarítónõk és az éjjelis biztonságiak vannak bent, akiket nem is kellene alkalmazniuk, mert a maguk száz kilós testükkel egy járókeretes nénit sem tudnának elkapni.
A kocsiból felhívom Maxet, de már azt hiszem, hogy fel sem veszi, mert csak a hatodik csöngésre szól bele.
- Tíz perc és nálad vagyok.
- Mi? Most? Ne már ember épp randim van egy bögyös szõkével!
- Szóval e miatta bögyös szõke miatt nem volt idõd CIA-s adatokat megszerezni? – van elég gondom e nélkül is.
- Kérlek csak ma este ne! Esküszöm, hogy holnap felõlem egész nap gályáztathatsz, de most akkor sem jó mert Tiffany ki fog bukni és…
- Jó, jó csak fogd már be! Nem rám tartoznak a nõügyeid. Wesley küldött neked egy táskát valami melóval. Azzal mit csináljak?
- Dobd be Sammyhez, õ a ma esti benzinkutas. Jó srác, majd holnap átpasszolja. Csá!
Bosszús sóhajt hallatva ledobom a mobilomat és bekanyarodom a nem messze lévõ benzinkútra, ami éppen útba esik Maxnek és ott hagyom a táskát annál a bagolyként pislogó kölyöknél.

Még körülbelül fél óra autózás után leállok a pláza parkolójában és elõhúzom az ülés alól a mindig magamnál tartott pót laptopot. Bekapcsolom és rákeresek a raktárnál üzemelõ biztonsági kamerákra és elégedetten konstatálom, hogy mind mûködik. Miden szoba be van kamerázva és egy áramtermelõ generátor mûködteti az egészet. Tökéletes.
Ha Wesley azt hiszi, hogy Leo ott van akkor nyilván ma este, vagy – õt ismerve – holnap reggel az elsõ dolga lesz elmenni érte. És akkor lesz egy kis meglepetés.

Még néhány percig ott ülök és azon agyalok, hogy mit kellene most csinálnom, mert jelenleg semmi kedvem visszamenni a füstölgõ vendégemhez. Azt hiszem eléggé felnyomta tegnap a pumpát. Jól esne most egy kis lazítás.
Újra elõkapom a telefont és a már sokat hívott számot kikeresve megnyomom a hívás jelzõt. Két csengés után, már a jól ismert dallamosan csábító hangot hallhatom.
- Nocsak, nocsak… végre eszedbe jutottam baby?
- Szia Aiden, ráérsz most?
- Rád mindig van idõm nagyfiú.
- Akkor fél óra múlva találkozunk. – ezzel leteszem, mert nem szoktam sokat beszélni telefonon. Aiden egy észbontóan szexi, húszéves fiú és néha összejövünk egy-egy éjszakára, de semmi más. Õ a tökéletes szeretõ, mert nem rinyál, ha nem keresem egy ideig, nem faggat és nem szól bele semmibe. Egyszerûen csak jól érezzük magunkat és kész.
És a múlt heti extra erõs stressz hatások után kibaszottul jól fog esni a dugás.

***

Amint becsöngetek a lakásba, Aiden már ki is nyitja és amint belépek egybõl a csábító ajkaira tapadok és vadul megcsókolom. Ez már hiányzott… egy hét szex nélkül, maga az örökkévalóság.
A nyakamba kapaszkodva tartja meg magát és mikor elvállunk kába kék szemekkel néz rám. A szemi nagyon szépek, bár nem csillognak olyan szexisen, mint Leo szemei, amikor bosszús.
Egy pillanatra összeráncolom a homlokomat, mert fogalmam sincs mi a jó életért gondolok most Leora. Bár az tény, hogy szívesen megfektetném, ha nem hordana mélyhûtõt a boxerében.
Aiden a nyakamat kezdi harapdálni, mire felmordulok és az ablak melletti falnak nyomom, hogy kényelmesebben legyen. Éppen nyúlnék a pólójáért, mikor a pillantásom az ablakon kívülre esik, ahol két fura alak szál ki egy fekete Mercedesbõl.
Az ösztöneim azonnal riadóztatnak, ezért kiszakítom magam Aiden karjaiból és jobban szétnézek az ablakból.
- Mi a baj baby?
- Bocs, most mennem kell, majd hívlak. – meg sem várva a válaszát, kisietek a lakásból és lépcsõház felé veszem az irányt.
Az üveges földszinti ajtón keresztül csak az egyik ürgét lehet látni, ami egy cseppet sem tetszik. Sokan akarnak kinyírni, ezért nem meglepõ, hogy itt vannak. Nyilván követték a kocsimat. Ideje lesz már lecserélni.
Nesztelenül visszamegyek a második emeltre és közben elõveszem a pisztolyomat a tokjából és ügyesen rácsavarom a hangtompítót. Nem lenne szerencsés, ha a lövések felvernék a egész lakóépületet.
A tûzlépcsõrõl éppen rálátni a másikra, aki a ház sarkánál áll lesben, fegyverrel a kezében. Ez nem jó, ha lelövöm a másik azonnal észreveszi, de nem tehetek mást. Biztos kézzel megcélzom a fickó koponyáját, majd lövök.
Amint a földre esik már hallom is a lábdobogást, ahogy a másik hapsi odaszalad. Ahogy meglátom az óvatosan elõre nyúló pisztolyos kezét egy percet sem tétovázok és lövök.
A fickó felordít, mert szép kis lyuk tátong mind a két kézfején, és elkövet azt a hibát, hogy térdre esik, ezzel biztos rálátást adva a fejére. Még egy lövés és vége is van.
De most jobb lesz, ha gyorsan elhúzom a csíkot. Ahogy lefelé haladok már hallani a mozgolódást, de mivel sötét van, remélhetõleg nem veszik õket észre a szûk sikátorban.
Bepattanok a kocsiba és nem sokkal az után, hogy kiérek az utcából csörögni kezd a telefonom.
A kijelzõn a Max név villog, ezért rögtön felveszem.
- Te jó ég! Megvagy haver, nincs semmi bajod? – a hangja ijedt, de nem értem miért.
- Mi bajod Max?
- A benzinkút, ahol Sammy melózik egy fél órája felrobbant. Nem tudtam, hogy hol vagy és azt hittem ott hagytad a fogad! Örülök, hogy jól vagy ember!
Nagyon rossz érzésem van. Felrobban a hely ahol az imént jártam, most meg bérgyilkosok.
- Hogy történt?
- Nem tudják, mindenki azt mondj, hogy nyilván begyulladt az üzemanyag, de akik a közelben voltak és nem sérültek meg azt mondják, hogy nem láttak tüzet, csak a robbanást.
Van egy nagyon rossz sejtésem, amitõl kibaszott pipa leszek, ha igaz.
- Max, Wesley mikor beszélt veled, arról, hogy meg kell keresned neki valakit, aki lenyúlta pénzét?
- Milyen pénzt? Hagyd most ezt Malcolm, jelenleg szarok Wesleyre, mikor az egyik haverom meghalt!
Tehát jól gondolta. Max nem tud semmilyen sikkasztásról, és ezek szerint abban a táskában nem egy meló volt.
- Mit szólnál hozzá Max, ha azt mondanám, hogy az a köcsög Wesley nyírta ki a haverodat?
Egy pillanatig csak csend van a vonal végén, majd hitetlenkedve megszólal.
- Ugyan miért akarna õ felrobbantani egy benzinkutat! Ez nevetséges!
- Nem az, ha elvileg annak a táskának, amit ott hagytam nálad kellett volna robbannia, ahol mind a ketten ott vagyunk. – az a szemét mocsok! Azt hiszi, hogy már megkapta amit akart és most el akar tenni láb alól, hogy a piszkos ügyei titokban maradjanak.
– Hol vagy most?
- Manhattanben, a Screem nevû klubban, miért?
- Küld haza a csaj és el ne mozdulj onnan rögtön indulok!

***

Max már toporogva vár a klub elõtt mire odaérek és egy szó nélkül száll be a kocsiba, én pedig azonnal indulok. Út közben beavatom a részletekbe és végül úgy döntünk, hogy nem maradhat a lakásában. Nem tudhatjuk, hogy az a szemét õt is ki akarja e nyírni. Végül is az informátorom és majdnem mindent tud az aktákból, amit én. Olyan, mint egy maffiózó lexikon, mert annyi bûnözõt a börtönbe juttathatna, hogy megtelnének.
Elviszem a lakására és gyorsan összepakoljuk a fontos kütyüit és a cuccait, majd visszamegyünk Manhattanbe és egy elegáns szállodánál pakolom ki, aztán elindulok hazafelé. Nem lenne rossz tájékoztatni Leot, hogy jelenleg egész New Yorkban keresik. És még azt is ki kellene találnom, hogy mit kezdjek vele. Igaz, hogy miatta már én is célpont vagyok, de nekem ez eddig sem volt probléma, de õ annyi bosszúságot képes okozni, mint egy tucat fejvadász. De valahogy még sem akaródzik megölni, azt hiszem túlságosan is megtetszett az a szexi teste és már hozzászoktam a jelenlétéhez. Ha nem fog folyton az idegeimen táncolni, azt hiszem még élvezem a társaságát.

***

Mikor kiszállok a garázsban a kocsiból, már azon töröm a fejem, amit mondani akarok és talán ezért nem veszem észre az ádázul rám leselkedõ férfit.
- Szia édes, hát megjöttél!
Már késõn veszem észre a felém lendülõ akármit, csak azt érzem, hogy a tarkómhoz csapódik. Egy pillanatra megtántorodom az éles fájdalomtól és majd nem visszaesem az ajtón, de gyorsan összeszedem magam és dühösen Leo felé kapok és kiszakítom a kezébõl a fegyverét.
Már készülnék jó erõsen hozzávágni ahhoz a hazug fejéhez, de még idejében elugrik és egy üvegvázát repít felém.
Miközben lazán elhajolok elõle, elõkapom a hangtompítós fegyver, ami még mindig nálam van és mikor meglátja gyors léptekkel futni kezd.
Most rohadtul frusztrált vagyok a ma este miatt, de valahol mégis izgalommal tölt el, hogy megpróbál megölni. Ez még számomra is betegesen hangzik, de mikor olyan szexik azok a dühösen csillanó jég kék szemek.
Elindulok utána, de nem sietek, mert nem követem el még egyszer azt a hibát, hogy alábecsülöm. Amilyen elvetemül…
- Tudod bogaram, most túl messzire mentél. Gyere ide, és akkor talán nem fog fájni annyira…egy egész tárat beléd eresztek… úgy is közeleg a Valentin nap, nem akarom hogy azt mondd sajnálom rád a drága töltényt.
Igazából nem akarom megölni, de azért azt sem fogom hagyni, hogy tegyen el láb alól engem.
- Ez hízelgõ… de tudod mit..? Inkább baszd meg!
Óh, de szívesen megtenném. De az sajna nem okoz örömet, ha megerõszakolom… és nem is tenném.
Sötétbe borul a helyiség és hirtelen kiperdül a konditerembõl. Mind a két kezében fegyvert tartva lõ rám, de az elsõ töltények mind a falba csapódnak, de azért a biztonság kedvéért behúzódom egy fal mögé.
- „Édesem”, azt hittem az CIA legalább lõni megtanított rendesen. – nem tudom megállni nevetés nélkül hiszen hihetetlenül jól szórakozom, még akkor is ha meg akar ölni. Ez a jelenet valahogy a Mr. és Mrs. Smith címû filmet juttatja az eszembe. Vajon ez a gyilkossági kísérlet is úgy végzõdik, mint az?
- Majd gyakorlok „drágám”!
Elrohan a konyha irányába, de közben folyamatosan tüzel. Fel merül bennem a kérdés, hogy tényleg ennyire rosszul céloz e, vagy csak szórakozik?
Már ezer alkalmam lett volna, hogy fejbe lõjem, de direkt mindig mellé célzok. Túl szép ahhoz a bõre, hogy elcsúfítsam.
Mikor felfelé iramodik a lépcsõn megszaporázom a lépteimet. 
- KIFOGYTAM!
- Az a te bajod. – derekánál fogva elkapom és a földre szorítom és párszor ököllel a bordái közé ütök, de még ezt is visszafogom, mert ha teljes erõbõl tenném eltörnének a csontjai.
Ahelyett hogy megköszönné egy kemény akármit vág a fejemhez, ami rohadtul fáj és érzem, hogy vérzik, de most nem foglalkozom ezzel, mert ez a dög közben kiszabadult alólam.
- Ne mondd, hogy nem foglalkozom az igényeiddel „Macikám”…hiszen tudom, hogy egy férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út.
Sátáni vigyorral és egy csontvágó bárddal közelít felém. Észbe kapva, hogy védekezni is kéne nem csak a csábító szemeit bámulni, nekilököm a nehéz reggelizõ asztalt és felkapom róla a két nagy kést, mielõtt még õ megszerezné.
- Milyen igaz, had demonstráljam.
- Nincs rá szükség. Nem vagyok  vevõ a mutatványaidra. – fenyegetõen közelít felém a késsel – Még is hol a faszba voltál az elmúlt két napban, MI?! De tudod mit? Nem is érdekel… mert most kizsigerellek köcsög.
Egy pillanatra megállok és összeráncolom a homlokomat. Most komolyan azért hisztizik, mert nem jöttem haza?
Nincs idõm ezen gondolkodni, mert nekem szalad a bárddal. Még éppen idõben kapom félre a fejem, mert ahogy láttam a nyakamra célzott, ami már nem vicces.
- Na jól van bogaram, elég a mókából! – elkapom a karját és addig feszítem hátra míg fel nem kiállt és el nem ejti a kést, majd hátulról nekiszorítom a falnak és addig meg sem mozdulok mögüle, míg kimerülten abba nem hagyja  a vergõdést. – Lehiggadtál?
- Dögöl meg!
- Elmondanád végre, hogy mi bajod van? – addig nem fogom elengedni, míg nem tisztáztuk, ezt az egészet.
- Hol a rohadt életbe voltál két napig?! Nem vagy képes legalább felhívni, hogy nem jössz vissza?!
- Nem mondtad, hogy tudni akarod és azt sem, hogy zavar ha nem jövök vissza. – látom, hogy megszólalna, ezért közbevágok – Minden esetre nem így terveztem, csak adódtak bizonyos… problémák.
- Milyen problémák? – kérdezi, egy kis szünet után.
- Elmondom, amint hajlandó leszel végre lenyugodni és nem fogsz rám támadni. – azért nekem sincs akkora halálvágyam, hogy elengedjem és õ kihasználja az alkalmat.
- És te sem fogsz bántani?
- Bogaram, ha bántani akarnálak nem gondolod, hogy most megtehetném? – magam fel fordítom, hogy a szemébe nézhessek – Mellesleg már legalább tíz alkalommal lelõhettelek volna kergetõzés közben.
- Mért nem tetted, hiszen meg akartalak ölni?! – a hangja egyben döbbent és kérdõ, amitõl elmosolyodom és ahogy a szemeibe nézek már nem látom benne azt a gyilkos dühöt.
- Mert nem akarom, hogy meghalj. Túlságosan tetszel nekem ahhoz, hogy kinyírjalak. – hozzányomom a csípõmet az övéhez, és mikor megérzi a merevedésemet elkerekedett szemekkel néz rám.
- Te meg miért…?
- Mert kurvára szexi vagy fegyverrel a kezedben. – lecsökkentem a maradék távolságot is kettõnk között és kihasználva a meglepettségét szenvedélyesen az ajkaira tapadok. Felmordulok az izgató ízétõl, õ pedig ösztönösen próbál eltolni az ép kezével, de nem megy neki. A derekánál fogva magamhoz szorítom és elmélyítem a csókot.
Ez most más, mint amikor büntetésbõl tettem, most nem vagyok olyan erõszakos vele, így nem panaszkodhat. Most csak élvezem és még jobb lenne, ha õ is élvezné. Egy kis idõ után mintha már nem ellenkezne annyira, ezért a nyelvemmel a rásegítek a csókra, és lassan az ajkai közé csúsztatom és mikor nem harap meg végigsimítom vele az övét, mire mintha egy kicsi nyögést hallatott volna, amitõl forró lávaként fut végig rajtam a vágy…

Miután megbeszéltük amit kellett egy sporttáskába összeszedem a mai melóhoz szükséges eszközöket, ami egy távcsöves, éjjellátóval felszerelt spéci hosszú csövû mesterlövész fegyver. Már kinéztem egy jó helyet, ahonnan jól belátni az étterem üvegfalán.
Felkapom a táskát és az ajtó felé indulok, de amikor a kilincsre teszem a kezem meglepõdve fordulok hátra, mert Leo kezét éreztem a csuklómon.
Fura. Azt mondta utálja, ha hozzáérek.
- Malcolm, ha ott hagyod a fogad azt soha sem bocsátom meg neked, remélem felfogtad a csökött kis agyaddal. Ha reggelre nem jössz vissza… én…én…
Elmosolyodom a dadogásán, mert ettõl valahogy fiatalabbnak tûnik a koránál. Közelebb hajolok, hogy megcsókoljam, de hûen önmagához nem engedi.
- Azért annyira jóba nem vagyunk, mindössze azt akartam mondani, ha nem jössz vissza én elmegyek, megkereslek és megöllek.
- Ennyire aggódsz?
- Nem. Ennyire megígérted, hogy nem hagysz itt. EGYEDÜL!
Hm… most amiatt aggódik, hogy egyedül marad, vagy amiatt, hogy nélkülem?
- Ne idegeskedj, maximum reggel tízre itt vagyok. – remélem.
- Ajánlom is.
Kilépek az ajtón és magamban grimaszolva felsóhajtok, mert úgy megcsókolnám, amikor azon a szexi követelõzõ hangján beszél. Kár hogy nem tud normális emberhez méltón viselkedni és feloldódni egy kicsit. Bár még Elisabeth is azt mondta, hogy olyan mint egy robot, ami saját magát irányítja, ergo: csak akkor szexel ha akarja, rávenni pedig lehetetlen.

***

Elmegyek Maxhez az aktáért és miután kifizetem egyenesen ahhoz a háromszintes  épülethez megyek, ahonnan belátni a teljes éttermet. A kocsit egy közeli bevásárlóközpont parkolójában hagyom és a sporttáskát a vállamra vetve indulok az épület felé.
Itt nincs lift ezért kénytelen vagyok a lépcsõket használni, de nem gond mivel van elég idõm. Direkt korábban jöttem, hogy ne okozzon gondot, ha esetleg dugóba keverednék a városban. Az épület tetején egyenesen a megfelelõ ponthoz megyek majd elõszedem a fegyvert és összeszerelem. Három darabban sokkal kényelmesebb és feltûnés mentesebb hurcolni, mint egyben.
Alig húsz perc múlva meg is érkezik a kínai fickó, de a biztonság kedvéért még ellenõrzöm a róla kapott képet is. Stimmel.
Követem a mozdulatait a fegyver távcsövén keresztül, de pont úgy ül le, hogy egy másik fickó takarásában legyen. Remek.
Majdnem egy órát kell várnom, mire a mellett ülõ fickó feláll és elmegy. Ekkor már csak becélzom a koponyája közepét és bumm.
Annyi a hófehér terítõnek.
Az étteremben kitör a káosz, de a többit már nem várom meg, hanem a fegyvert a szemétledobóba ejtve lazán lesétálok a lépcsõn. A fõ, hogy soha ne lássák rajtad, hogy ideges vagy és akkor még a legprofibbat is átverheted.

A közelben maradva a sok bámészkodóval egyetemben megvárom, míg elviszik a hullát, majd a kocsihoz megyek és a megbízó számát tárcsázva közlöm, hogy a célpontnak vége.
Egy bankszámlaszám, és pár percen belül rajta lesz lóvé.

***

Sajnos hazafelé pont kifogom a szokásos dugót, amikor a dolgozó méhek munkába a porontyok pedig suliba mennek. Ezért utálok vezetni. Rohadtul idegtépõ, mikor fél órába telik, hogy egy kilométert haladjak.
Már hullafáradt vagyok és semmi másra nem vágyom csak egy forró zuhanyra, egy tányér finom ételre és az ágyamra. Bár mivel már nincs energiám kaját készíteni, inkább megállok egy gyorsétteremnél és veszek ott valamit magamnak és a vendégemnek is.
Utálom az ilyen vackokat, de most vagy ez, vagy a kellemetlen korgó gyomor.

Mire hazaérek, már olyan vagyok, mint a mosott rongy, mert majdnem három órába telt hazaérnem, és abból kettõt dugóban sasszézva kellett töltenem. És csodálkoznak, hogy annyi idegroncs van a 21. században.
Leora a nappaliban ülve találok rá és én is oda roskadok le a kanapéra, majd a zacskót és a lezárt papírpoharat az ölébe pakolom és kifújom a levegõt. A fejem szét akar robbanni…
- Nézd csak, meg jött Gotham city hõse! Mi a helyzet Batman?
- Ne most Leopold. – ehhez most egyáltalán nincs hangulatom.
- Minden rendben?
- Persze, hosszú volt az éjszaka. – vagy inkább az a rohadt autósor.
- Megértem…megkaptad az aktát?
- Meg.
- Átnézted?
- Még nem.
- Akkor mutasd, gyere nézzük együtt.
Kikapcsolja a tévét, én pedig lomha mozdulatokkal elõhúzom a kabátom belsõ zsebébõl a félbe hajtott aktát. Nincs most különösebben kedvem ehhez, de legalább addig sem rajtam élezi a nyelvét.
Kissé meglepõdöm rajta, mikor rám teríti takarója felét és a karomhoz bújik, de olyan fáradt vagyok, hogy még okokon agyalni sincs erõm. 
- Nézd, ez még elõnyös kép is rólam!- kikapja a fényképet és vigyorogva nézegeti.
- Nem az a lényeg. – az aktát magam elé húzva kezdem el olvasni a részleteket. Anyakönyvi kivonat, egy gyerekkori orvosi jelentés, majd semmi érdekes egészen tizenhét évs koráig, amikor is a szicíliai maffia tagja lett.
- Te komolyan Olaszországban születtél- ezek szerint nem hazudott. De mit keres egy olasz ex-maffiózó az amerikai CIA-nál?
- Mondtam…
- És az elsõ normális adat rólad, tizenhét évesen jelenik meg.
- Ezt is mondtam.
Igaza van, tényleg mondta és ezzel legalább azt bizonyította, hogy nem hazudott nekem. És ha a személyes dolgaiban nem hazudott, akkor nyilván abban is lehet valami, amit Parkinsról mondott. Ennek sokkal alaposabban utána kell néznem. 
A többi információ már abból az idõbõl származik, amikor maffiózó volt, de közben feltûnik, hogy hiányoznak a CIA jelentések róla. Végül is úgy tudom õk kapcsolták le. Max talán nem tudta feltörni. Mintha valami derengene, hogy azt mondta ahhoz több idõ kell neki. A fenébe.
A térdeimre könyökölve kezdem masszírozni a halántékomat, mert a lüktetõ fejfájás csak rosszabb lett. Nyilván a kialvatlanság is teszi.
Leo mögém mászik és erõsen megnyomkodja a csomókban álló izmokat, mire jólesõ sóhaj szakad fel belõlem. Nagyon jól csinálja, erõs kezei vannak…
- Mi volt az elsõ tizenhét évedben, hm?
- Nem akarok róla beszélni.
- Elõbb-utóbb el kell mondanod. – a múltkor is kikerülte a választ.
- Az utóbbra voksolnék. Mondd csak, milyen érzés volt megölni Nao-t? Milyen érzés volt tudni, hogy egy ártatlan embert ölsz meg?
Már megint kezdi. Miért nem tud legalább egyszer lakatot tenni a szájára. - Nem volt ártatlan. Bûnös volt… emberekkel kereskedett, és ópiumfinomítókba dolgoztatta õket, vagy rosszabb.
- Óh, igazán?
Már megint ez a gúnyos nevetés. Elkomorulva pillantok rá, miközben lesöpröm magamról a kezeit. - Nem értem mi a vicces ebben Leopold. Tizenéveseket dolgoztatnak, és eladják õket szexuális játékszernek. 
- Milyen elkeserítõ.
Olyan arcot vág, amiért legszívesebben megütném. Gyûlölöm az ilyet. 
- Undorító vagy.
- Nem Malcolm, te vagy az. Mindig az ordít a legjobban, akinek ég a háza.
Ökölbe szorulnak a kezeim és nagyon kell koncentrálnom, hogy ne verjem be a képét, mert most kisebb a tûrõképességem a fáradság miatt. És egyáltalán mire céloz már megint?
- Te mondtad Malcolm, mindig utána jársz a részleteknek. Most miért nem tetted? Ugyan már bogaram, nem érdekel honnan kapod a pénzed? Mikor mész a kis fõnöködhöz az információkkal?
- Este nyolcra.
- Remek... tudod mit? Utána nézz be a Talon nevû lebujba is a Ribbon és a Bronte sarkán. Menj a hátsó részhez, és mondd meg a fegyveres õrnek, hogy Evat keresed. Meg fogsz lepõdni.
Megint az a szarkasztikus, gúnyos kifejezés és az-az idegesítõ mosoly. Azt hiszem most jobb lesz, ha távolabb kerülök tõle, mert félõ, hogy kiverem az összes fogát, ha így folytatja.
A zuhanyzó felé feszem az irány és az alig húsz perce áhított forró zuhany helyett, most majdnem teljesed hideg zuhanyt választom, hogy lenyugtassam magam.
Nem tudom, hogy maradt életben eddig, ez az idegesítõ pasi, mert ha nem kellene életben tartanom, már lelõttem volna. Minden szavával képes az idegeimre menni, még akkor is, ha a véleményét fejti ki. Legalább normális hangon tehetné.
Mikor már fázni kezdek, elzárom a zuhanyt és miután megtörölköztem egy alsónadrágot magamra húzva megyek ki a konyhába. Leo még mindig a kanapén dõzsöl és csak most tûnik fel, hogy nincs rajta ruha. Mi a francért fekszik ez meztelenül a nappaliban? Ha jól emlékszem õ hisztizett, hogy ruhákat akar, mikor pedig megkapja nem kell. Ki érti ezt?
- Sikerült lehûtened magad?
Megáll a kezem a mozdulat közben, de aztán folytatom. – Azt ajánlom, ne feszegesd tovább a határaimat, mert a végén még rosszul jársz.
Elõveszem a kávét és nekiállok frisset készíteni.
- Mintha eddig nem jártam volna elég rosszul, az meg nem az én bajom, ha nem bírod az igazságot.
A gúnyos hangjától már végleg felmegy a pumpa és a poharat olyan erõvel vágom a pultra. hogy darabokra törik. Fenyegetõ léptekkel elé állok és a karjánál fogva felrángatom a kanapéról, hogy szemtõl szembe álljon velem.
- Na ide figyelj Leopol! Már kurvára elegem van az állandó célozgatásokból és a gúnyos megjegyzésekbõl! Bökd ki végre, amit akarsz vagy tartsd a pofád míg nem kérdezlek!
Összeszorított fogaim között kel kipréselnem a szavakat, de közben még mindig a karját szorítom.
- Elmondjam mi irritál benned a legjobban? – megpróbálja elrántani a kezét, de nem engedem.
- Ha nem vetted volna észre, erre várok egy ideje, hogy egyenesen kibökd végre mi a gondod!
- Az a gondom, hogy egy álszent seggfejnek tartalak, aki állandóan arról papol, hogy nem bánt ártatlanokat közben pedig a legnagyobb gyilkos szemét rohadéknak dolgozik az egész kibaszott bolygón!
A végére már majdnem ordít, de legalább most az egyszer normálisan megértette magát.
- Bogaram, te valamit nagyon félre értettél. Én nem a messiás vagyok és nem is – a te szavaiddal élve – igazságosztó! Abból élek, amiben jó vagyok és ha már ezt csinálom legalább elteszem láb alól az olyan szemeteket mint Nao Ce-Jin!
- És mit érsz vele hm? Holnapra egy másik ugyanolyan lép a helyére! Ha a gyomot nem a gyökerénél irtod ki, elõbb-utóbb visszanõ!
A szemeiben és az arcán érzelmek sokasága, de most nem tudok ezzel foglalkozni, mert végre egy értelmes beszélgetést csikartam ki belõle, még ha nem is éppen a legnyugodtabb.
- És te mit teszel? Ne csak engem tegyél terítékre bogaram! Nézzük csak te mivel foglalkoztál az elmúlt években! – elkezdem sorolni az aktában olvasottakat – A CIA-nál melózol, hogy lebuktasd Parkinst. És akkor mi lesz, ha sikerül? Mert kétlem, hogy rács mögé lehet õt juttatni! – nem válaszol, csak összeszorított állkapoccsal néz rám, ezért folytatom. – Miközben pedig engem piszkálsz, hogy miért nem azt ölöm meg, akit te akarsz, információt adsz el egy másik illegális szervezetnek a CIA háta mögött. És miért is dolgozol nekik? Csak azért mert lebuktál az embercsempészet során?!
Van pofája engem nevezni állszentnek! – Egy cseppet sem vagy különb nálam! Nekem legalább vannak elveim és neked?
- Engedj el!
A szemei szinte szikráznak a dühtõl, az ara pedig kivörösödött és az egész testtartása feszült. Visszalököm a kanapéra, majd nagy léptekkel a hálószobába megyek és bevágom magam mögött az ajtót.

***

A vitánk után még legalább egy óráig járkáltam fel-alá a szobámban, míg végre sikerült annyira lehiggadnom, hogy aludni tudjak. Szükségem van a pihenésre, fõleg Leo mellett, hogy legyen hozzá elég idegrendszerem.

***

Délután hatkor az ébresztõre kelek, amit még lõrelátóan beállítottam, mert számítottam rá, hogy nem fogok magamtól idejében felébredni. Ahhoz túl kimerült voltam.
Kikászálódom az ágyból és egyenesen a fürdõszobába megyek, hogy felfrissítsem magam mielõtt elmegyek. Wesleyel nyolcra beszéltem meg, de még Maxhez is be akarok ugrani, megtudni, hogy miért hiányoztak a CIA adatai.
Mikor a konyhába lépek nem látom sehol Leot, de most nincs is igazán kedvem megkeresni. Jelenleg az sem érdekelne, ha megszökött volna. Megiszom a kávét, majd az aktát és a törött kezérõl készült fényképet belerakva elindulok a kabátomért és ekkor jelenik meg Leo, immár felöltözve.
Nem szólok hozzá, csak futólag rápillantok, de miközben a kabátomat veszem õ szólal meg, tõle szokatlanul komoly hangon.
- Beszélni szeretnék veled.
Egy pillanatra megtorpanok, de aztán folytatom az öltözködést. – Most nem érek rá Leopold, majd beszélgetünk, ha visszajöttem.
Ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést és a cuccomat felkapva elindultam a garázs felé.

Még hisztizik egy ideig, amire számítottam is, de ennyire még talán soha se ment fel a pumpa. Úgy képes kihozni belõlem az indulatot, mint még senki. A legtöbben már a dühös ábrázatomtól annyira berezeltek, hogy vagy elkotródtak a közelembõl vagy kushadtak.
De már rájöttem, hogy Leo nem ilyen és ez egyrészt nagyon is izgató, mert nem fél tõlem. Másrészt, ha ilyen rossz hangulatom van mint most is és jobban hasonlítok egy kitörés szélén álló vulkánra, mint egy józan emberre, jobb lenne, ha nem cseszegetne az éles megjegyzéseivel, de ezt nyilván nem érti meg a gyilkos tekintetembõl.
- Igazán megtanulhatnál emberien viselkedni te állat. Az a szegény férfi fél órán keresztül sírt, és még mindig azt hiszi, hogy meg akarod ölni.
- Gyilkolás lesz, csak nem az övé. – ha így folytatja kitekerem azt a szép kis nyakát és úgy küldöm el Parkinsnak. Õ lesz az elsõ meló, amit nem teljesítek.
- Irtó humoros vagy, ezért ma a földön alszol.
Csak szeretnéd… - Lehet róla szó, egy feltétellel.
- Már megint azok a buzi feltételeid! NEM FEKSZEM LE VELED, FELFOGTAD?! ÁLLATOKKAL NEM SZEXELEK!
Betelt a pohár. Felpattanok az ülõ helyzetbõl és a nyakánál fogva magamhoz rántom, hogy az orrunk szinte már összeér. - Na idefigyel Leopold! Még egy szó, és kivágom a nyelved… tudok normálisan is viselkedni, ha megérdemled. De jelenleg te viselkedsz úgy, mint egy állat. Ne merd még egyszer felemelni rám a hangod… mert kínvallatással fogom megszerezni az információkat, és hidd el… ismerek jobb alternatívát, mint a halál.
Már épp kezdeném neki ecsetelni, hogy mi vár rá, ha nem tartja a száját, de egy zavart, remegõ hang félbeszakít.
- E-e-elnézést, é-én… vé-végeztem. Vi-visszavinne, kérem, mennem kell a kislányomért, kérem…
Nagyot sóhajtva elengedem a még mindig szorosan tartott testrészt, majd kiterelem a szerelõt és lemegyünk a garázsba. Végig lehajtott fejjel áll és remeg, nyilván tényleg azt hiszi, hogy most kinyírom.
- Nyugi haver. Nem foglak megölni. – a zsebembõl elõkapom az elkészített ötezer dollárt és a kezébe nyomom, mire nagyra kerekedett szemekkel néz rám – A fáradságért és a hallgatásért. Senkinek ne mondd el mi történt és nem lesz semmi bajod. Világos?
- I-igen… U-uram.
- Helyes.
Bekötöm a szemét és gyorsan hajtva a kocsival kipakolom ott, ahol reggel találtam, majd egy helyszínre indulok. Van egy melóm, amit mára terveztem elvégezni, de az idegeim most nem alkalmasak egy hidegvért igénylõ munkához. Majd holnap, ma csak egy kis megfigyelés.

***

Mire hazaérek már hulla vagyok a sok kocsikázástól és semmi sem esne jobban, mint bedõlni az ágyamba és föl se kelni. A szobámba lépve látom, hogy Leo végül is nem a padlón fekszik, de most még arra sincs energiám és türelmem, hogy bármit mondjak.
Egy forró zuhany után szinte beesem az ágyba és azonnal lehunyom a szemem. Már éppen kezdek elaludni, amikor meghallom Leo hangját.
- Fordulj a hasadra.
- Most semmi kedvem az élcelõdésedhez Leopold.
Felkel az ágyból és kisétál. De mikor azt hiszem, hogy végre hagy aludni visszajön és a saját erejébõl hasra fordít, majd rám ül.
- Te mi a szart csinálsz?
- Segítek magamon…vagy annyira feszült, hogy megfojts egy párnával…  görcsös vagy.
Ahogy masszíroz lassan ellazulok, de egy gyanús mozdulat és vége.
- Úgy viselkedsz mint valami selyeminges feleség. – fõzés, takarítás, mosogatás, masszázs.
- Akarod, hogy elverjelek a sodrófával?
- Lesz utána békülõ szex?
- Miért olyan fontos neked ez? – egy huszonhét éves férfitõl kérdezi, hogy miért fontos a szex? Fõleg, hogy egy olyan pasiról van szó, mint õ?
- Mert kíváncsi vagyok.
Folytatja a kellemes mûveletet, de nem válaszol, ami nem is baj. Egy kis idõ után azonban túlságosan is ellazultam mellette, és majdnem késõn vettem észre, hogy egy roppantáson múlik, hogy kitörje a nyakam. Na azt már nem.
Hirtelen megfordulok és magam alá teperem az ágyon, a kezeit pedig erõsen leszorítva tartom, miközben inkább kivágnám az ablakon.
- Végeztünk. Ez VOLT AZ UTOLSÓ! Megbízok benned, te pedig… megint..
-  Én nem.. én csak ki akartam roppantani a nyakad.
-  Ismerem ezt a ropogtatást…akarod, hogy én is kiroppantsam neked?- ennyire hülyének néz?
- Én… csak jót akartam…Malcolm… te pedig… rögtön a legrosszabbat feltételezed…Te ezt tennéd velem..? Kedveskedés közbe… kitörnéd a nyakam..? Ha? Pedig… én azt hittem, hogy.. már.. mi már.. talán mi..
Ez most… komolyan sír? Leopold Mordan?
Úgy néz rám, mint akit mélységesen megbántottak, ami megdöbbent. Nem voltunk se barátok, se ismerõsök, se társak. Akkor mégis miért néz így? És mi a fenéért bõg? 
- Mit mi? Mi van velünk?
- Hogy normálisan is tudunk viselkedni.  Hogy majd barátok leszünk, hogy megkedveljük egymást…Azért nem akarok veled lefeküdni, mert erõszakos vagy… félek tõled! Nem akarom megint átélni ezt az egészet, érted?!
Ha azt mondta volna, hogy egy földönkívüli faj tagja, azt hiszem akkor sem tudott volna ennyire meglepni. Mi a francot csinált míg nem voltam itthon?
Most elõször látok valódi érzelmeket a szemében és érzem azt, hogy igazat mond. De nem tudom mit higgyek. Eddig be nem vallotta volna, hogy fél tõlem és nem is látszott rajta, de most…
Elengedem, és hagyom, hogy felüljön, mert nem tudok mit kezdeni ezzel. Megtörölgeti az arcát, majd mielõtt még megszólalhatnék kimászik az ágyból.
- Ha ennyire terhes neked a jelenlétem…inkább megyek és alszok a mocskos.. vizes.. büdös szobában… elvégre ez nem szálloda.
- Itt maradsz. – a vállánál fogva visszahúzom.
- Látod, már megint úgy beszélsz velem mint a kutyával!
Nézünk egymásra, de mivel túl kimerült vagyok, hogy vitatkozzam, inkább kinyögöm. 
- Szeretném, ha itt maradnál. – ha nem bosszant, én pedig nem zaklatom, akkor nem lesz gond… remélem.

***

Reggel korábban ébredek mint õ és nagyon… furcsa és szokatlan élmény valaki mellett ébredni. Még soha nem hoztam haza egy fiút sem, csak kivettem egy szállodai szobát és mikor végeztünk leléptem. Egy olyan sok ellenséggel rendelkezõ bérgyilkos számára, mint én veszélyes és kockázatos állandó partnert és bármilyen érzelmi kapcsolatot fenntartani, mert egy reggel arra ébredhez, hogy átvágott torokkal fekszik mellette és az nem lenne szép látvány.
Leora nézek, aki felém fordulva alszik nyakig betakarózva. Ilyen nyugodtnak talán még nem is láttam az arcát. És nagyon szexi azzal a kócos hajjal.
Mielõtt még több jó ötlet eszembe jutna, int például, hogy megcsókolom, lassan feltápászkodom és a fürdõbe megyek, hogy kezdjek valamit a reggeli „problémámmal.”

Húsz perc múlva már frissen, felöltözve látok neki a reggelinek, ami bacon és omlett egy különleges fûszerkeverékkel, ami kihozza a legfinomabb ízeket. Eddig is hangoztatta, hogy tetszik neki a kaja, úgy hogy ettõl talán jobb kedve lesz mint tegnap.
Távol áll tõlem, hogy bármi miatt is sajnálkozzam… de azért tudom, hogy tegnap nem voltam éppen a nyugalom szobra, mert összejöttek a dolgok. Saját magamnak köszönhetem a legtöbb szart, és rajta vezettem le a feszkót.
Miután kész vagyok mindent egy tálcára pakolok, majd beviszem a szobába. Még mindig alszik, ezért csak leteszem, és nekilátok összeszedni a szennyes és a sok eldobált törölközõt, amivel tegnap a vizet törölte. Utálom, ha nincs minden a helyén.
Alig, hogy egy kupacba dobálok mindent, forgolódni kezd, majd álmosan pislogva néz rám. Fölemelem a tálcát és az ölébe csúsztatom.
- Ez mi..?
- Reggeli.
- Látom, de miért..
- Gondoltam éhes vagy.
- Köszönöm.
Enni kezd, engem pedig átjár az elégedettség ahogy kiül az arcára az élvezet.
- Szeretnék veled beszélni a tegnapról. – míg fõztem, eszembe jutott a tegnap esti ordítozásunk és megragadt valami a gondolataimban.
- Igen..?
- Tegnap azt mondtad nem akarod átélni megint ezt az egészet. Mit? Mit nem akarsz átélni megint? Mi történt?
- Olvasd ki az aktákból, gondolom már úgy is lenyomoztattál.
Miért is nem lepõdöm meg, azon, hogy nem akarja megkönnyíteni a dolgomat.
- Rendben. És esetleg kíváncsi vagy a nyomozás eredményére? – Max nagy alapos
munkát szokott végezni.
- Ha találsz valami olyat, amit még nem tudok magamról…
- Szóval nem zavar, hogy utánad kutakodom? Azt hittem a jó természetednek hála ki fogsz akadni.
„Jó természet?” – elvigyorodom – Fölösleges lenni felhúzni magam miatta, mert akármit mondok úgy is lenyomozol. Nem igaz?
- De igen. Szükségem van rólad információkra és fõleg arról, hogy miért beszélsz úgy
Parkinsról, mintha maga meg tudnád fojtani.
- Miért olyan rohadtul fontos ez? Nem elég, ha csepegtetem az információt, te pedig két hónap múlva elengedsz?
Leteszi a villát és rám néz. Egy pillanatra elgondolkodom, mert láttam, hogy a nagyfõnök nevére rögtön elkomorult, de ezt akkor is tudnom kell.
- Azt állítod, hogy igazságtalanul tartalak itt, nem?
- De igen, és ez így is van.
- Nos, ha szerinted Parkins a hunyó, azt be is kell ám bizonyítanod, bogaram. Nem tudom említettem e már, de senkit nem ölök meg úgy, hogy ne nyomoznám le. Ha bûnös, onnantól kezdve három napja van, ha nem, akkor a megbízó kap ugyanennyit.
Furcsán néz rám, majd mielõtt megkérdezném, hogy mi baja õ maga mondja el.
- Egy bérgyilkos, akinek szabályai vannak? Honnan ez a nagy „igazságérzet” Malcolm?
A gúnyos hangot fel sem véve meredek rá, de nem mondok semmit, Annyira azért nem vagyunk jóban, hogy kiteregessem szennyest a szar gyerekkoromról.
- Legyen elég annyi, hogy láttam már néhány dolgot, ahhoz, hogy rühelljem, ha azt bántják akit nem kéne. Szóval, még mindig nem akarsz beavatni?
A tányérját kezdi bámulni, de nem szól semmit. Belekortyol a kávéba, de közben végig az ágyat fixírozza.
- Most még nem. Én… nem tudom most. Elõbb inkább nézd meg azt az aktát, hogy mi van benne. Majd aztán… talán…
Felsóhajtok, és a kosárnyi szennyessel együtt elindulok a mosókonyhába, majd visszafelé még elõkapom a szekrényem kulcsát. Bezárva tartottam, mert van benne néhány kés, de mivel nem vágta el a torkom éjszaka, merem remélni, hogy nem is tervezi.
Már a tányért pakolja a mosogatóba, amikor visszaérek és amíg befejez megiszok egy nagy pohár kávét. Rám fér, mert mag sok dolgom lesz. El kell mennem Wesleyhez az eddigi információkkal, majd Maxhz az aktáért és végül intézhetem a melót, ami mára esedékes. A kínai maffiafõnök fia az országban tartózkodik és mint kiderítettem embercsempészettel üzletel egy helyi szemétládával, aki begyûjti az illegális bevándorlókat és eladja õket. Nao Ce-Jing pedig Kínába szállítja õket, mint az állatokat, majd a felnõtteket az ópiumfinomítóban dolgoztatja, a csinos fiúkat és lányokat pedig eladja a legtöbbet ígérõnek. Undorító. Megérdemli, hogy meghaljon.
Elfogy a kávém, ezért lassan indulnom is kell. Odasétálok Leo elõ és a kezébe nyomom a kulcsot.
- Ha kell keres magadnak ruhákat. Az edzõteremben találsz egy fém szekrényt, abban vannak. Ne menj le a garázsba és ne is próbáld kinyitni az ablakot, mert bekapcsolom a riasztórendszert, és hidd el nem akarod kipróbálni õket.
- Mondtam már, hogy nem fogok megszökni!
Egy darabig farkasszemet nézünk, majd az egyik kezemmel az arcára simítok. Milyen puha a bõre…
Zavart tekintettel mered rám, majd hátrébb lép egy lépést, amin elvigyorodom. – Tudod milyen szexi vagy azzal az elszánt tekintettel?
Csak bámul azokkal a jegesen kék szemekkel, de mikor nem mond semmit felsóhajtok és folytatom. – Nem tudom, mikor érek vissza, úgy hogy legyél jó fiú és ne csinálj ostobaságot. Lehet, hogy csak holnap reggel jövök.
Összeráncolja a homlokát.
- Hová mész?
- Rajtad kívül van másik melóm is Leo.
- Ki az?
Elmosolyodom. – Majd megtudod a hírekbõl, azt hiszem te is hallottad már a nevét.
- Ne nyiffantsd ki magad!
- Csak nem aggódsz értem bogaram? – felemelem a kezeim és megtámaszkodom mellette a pulton közre fogva õt.
- Aggódik a halál! Ha megöleted magad szerinted, hogy a francba fogok innen kijutni? Ez a ház védettebb, mint az elnöki bunker!
Felnevetek rajta, mert tényleg rohadtul szexi, amikor éppen nem gúnyolódik. Az elnöki bunkerrel pedig mond valamit… végül is onnan vettem az ötletet. Csak egy kicsit felturbóztam a saját kütyüimmel és olyan cuccokkal, amit az elnök nem szerelne fel.
- Sajnálom drága Leo, de nem mondhatom meg, hogy jutnál ki, mert nem lehet. De ne izgulj, nem elõször csinálom és ez nem éppen a legveszélyesebb fajta.
Ha minden jól megy az a mocsok abban az étteremben lesz, ahová az ügyfelei asztalt foglaltak az üzleti vacsorához és akkor élve onnan nem jön ki.