- Jól vagy? – Végigsimít az arcomon. Most nem esik rosszul az érintése, mintha azt mondaná, hogy nem vagyok egyedül.
- I-igen, k-köszönöm - dadogom.
- Majd késõbb megköszönöm. Most mennünk kell. – Közel hajol, majd meg is puszil. Most még ez sem esik rosszul, és ez döbbent le. Hogy nem érzem undorítónak…
Még akkor sem térek magamhoz, amikor beérünk és a felsorakoztatott prostituáltakhoz lépek. Kérdezhetek, így meg is teszem.

Sorra mutogatom a képeket mindegyiküknek, az utolsó a legsegítõkészebb.
- Ugyan, cukifiú, nincs itt a csaj, akit keresel. Mi nem láttunk semmit, de ezek a szemek a képrõl ismerõsek. - Hümmögve jegyzetelek. - Mellesleg jól teljesíts az ágyban, Csenkov úr megérdemli - jegyzi meg. Hitetlenkedve pillantok fel a suttogó hangra.
- Mi nem vagyunk…
- De lehetnétek - kacsint rám.
- De õ… én nem vagyok meleg - teszem hozzá.
- Ugyan, kisfiú, kit akarsz bolonddá tenni? Okosnak nézel ki, akkor válaszolj, miért nem izgultál fel ennyi majdnem csupasz és szép nõre?
Nem tudok válaszolni. Miért nem? Ez egy remek kérdés. Miért nem izgulok fel ennyi nõ láttán? Miért kavarog a gyomrom a kellemes értelemben akkor, amikor megcsókol? Egyáltalán miért esett jól a kocsinál, hogy hozzám ért? Miért éreztem azt, mintha a letörölte volna rólam a férfi nyomait…?

- Mire jutottál? - kérdezi, amikor végeztem.
- Van jó és rossz hír is. Az áldozatot hárman is merték, de közülük egyik sem volt vele azon az estén. Mindnyájan egy másik lányt egy bizonyos Natalia-t neveztek meg. Szerintük abban az utcában õ… khm… dolgozott akkor. De sajnos ez a lány azóta nem került elõ és nem is tudják, hogy hol van.
- Meg van annak a kurvának a címe? – kérdezi tõlem, így elmondom neki, hogy kettõ is van, az egyik a szüleié.
- Írd le a címet egy papírra és add oda Olegnek, õ majd szétnéz a lakásán.
Leírom, de egy dolog még zavar…
- Nyicolai? Oleg… ugye nem fogja bántani azt a lányt?
- Nem. Nem fogja. Csak megkeresi és elhozza, hogy kikérdezhesd õt is. Mehetünk? – kérdezi.
- Igen.

Ahogy haladunk kifelé, egy nyitott ajtó mellett megyünk el. Nyögések és sóhajok. Akármennyire nem akarok, benézek és ahogy tudatosul, hogy mit látok, végigszánt a testemen a remegés.
Két férfi… két, még férfi szemmel is gyönyörû férfi éppen szereti egymást. És akárhány alkalommal láttam már nõt és férfit együtt, messze nem volt ennyi szenvedély, ennyi tûz az együttlétükben, mint ez alatt a pár perc alatt, amióta ezt a két fiút nézem. Nyelnem kell, hiszen a testem egyértelmû jeleket ad, és az agyam akármennyire pörög, nem tudok tenni semmit, nem ismerek be semmit,de tagadni is felesleges. Legalább önmagam elõtt legyek õszinte: felizgatott ez a két fiú.
Remegve hagyom magam a kocsihoz vezetni, de nem is érzékelek semmit. Csak kattog az agyam.
Tényleg meleg vagyok? Ezért vagyok olyan sikertelen a nõknél? Õk ezt vajon megérzik? De ha meleg vagyok, erre miért itt, Oroszországban jövök rá…?

- Siess be mert hideg van, egy perc és megyek én is – kér Nyicolai, amikor kiszállok. Mintha pillanatok alatt értünk volna haza.
- Azonnal tálalják a vacsorát. Szerintem a munkát már hagyjuk holnapra, mert már késõ van. Nem bánod? - kérdezi. Még mindig tompa az agyam…
- Nem, persze. Majd holnap.
Még mindig kattog az agyam.
Nyicolainak tetszem. Nagyon tetszem neki, és azt hiszem, értem, hogy mit akar. De én nem akarom. Ettõl még jót tesz az önbecsülésemnek, hogy egy ilyen befolyásos ember ennyire… nem is tudom, mit csinál értem. Rajong? Nem jó szó.
- Vay? Gyere ide - szakít ki a gondolataimból.
- Miért? – Valahol belül tudom, hogy mi lesz…
- Még tartozol nekem. És én most kérem a fizetségem. Gyere ide!
Közel vagyok, ide jöttem, de elfordítom a tekintetem. Nem tudom, jót tesz-e az egyébként is zavart gondolataimnak, ha még jobban összezavar.
- Mi a baj? – A tarkómnál simogat.
- Semmi. Csak essünk túl rajta minél elõbb!
- Óh, nem lesz az olyan rövid.
Mi?!
Mire ellenkezhetnék, már történik. És megint jó érzés, ahogy érzem a testét, az ajkait… tetszem neki. Akar engem. Ez azt is jelenti, hogy irányíthatom adott esetben? Ha okos vagyok, akkor talán sokkal elõbb rájöhetek ennek az ügynek a nyitjára.
Akaratlanul adok utat nyelvének, mire felnyög. Nyögése felrázza a testem, hatással lenni valakire ilyen érzés? Pláne amikor az ágyéka az enyémhez ér és félreérthetetlen jelet kapok azzal kapcsolatban, hogy mennyire akar engem.
Istenem… ennyire?
Elenged, de amikor ismét az arcomhoz hajol, akkor térek észhez.

Mit csinálok?!
Ellököm magamtól és felrohanok a szobába.
MI A FENE TÖRTÉNIK VELEM?! Egyáltalán megbeszélhetem ezt valakivel? Innával nem szabad. Biztosan nem. De akkor kivel?
Felnyitom a laptopot és rácsatlakozva a wifire. Az e-mail címlistában keresgélek. Kivel, kivel… senki nincs. SENKI! Miért nincs senki, akivel tudnék errõl beszélgetni? De akkor mi lenne, ha nem ismerõs lenne, hanem egy átlagos fiú? Egy átlagos, szõke hajú fiú, aki… akit nem is ismerek. Akinek nincsenek elõítéletei, mert ilyenekkel foglalkozik.
Kinyitom a szobám ajtaját és elindulok lefelé.
Õ a nappali asztalánál ül.
- Hozasd ide a szõke fiút, aki a szobában szeretkezett - jelentem ki, rá nézve.
- Parancsolsz? - vonja fel a szemöldökét.
- Beszélnem kell vele. Hozasd ide, lehetõleg még ma.
- Mirõl tudnál vele beszélgetni, amirõl adott esetben velem vagy Inna barátoddal nem? - kérdezi és leteszi a villát, amivel evett.
- Majd megtudod te is. Magánjellegû. Hozasd ide. - A tálcámból elõzõleg kivett nagyobb összeget az asztalra teszem. - Ennek elégnek kell lennie. Most. - Mélyen a szemébe nézek.
- Ez nem lesz olcsó, ugye tudod?
- Tudom. Hozd ide. Ma.
Felvonulok, és felkészülök a beszélgetésre. Tudnom kell mindent.


* * *

- Szia - lép be. - Alek vagyok - mosolyog rám. - Te hívattál ide?
- Vayshawn Carlton vagyok. Ülj le, kérlek. Beszélnünk kell. - Az ágyhoz lép és ráül. Nekem eszembe jut amit láttam, és automatikusan pír szökik az arcomra. - Amit mondok, bizalmas, rendben? - Bólint.
- Shawn, ülj ide mellém - mosolyog rám. Nem teszem meg azonnal, de vonakodva aztán mégis. - Láttalak a házban. Néztél minket. - Bólintok. - Csenkov úrral voltál. A szeretõje vagy? - Vadul rázom a fejem, de inkább nem szólok. Dadognék. - Mit akarsz tudni?
- Mi… mindent - szólalok meg mégis.
- Nos, rendben. Ha jól értem, akkor eddig csak nõkkel volt dolgod. - Bólintok. - És most kicsit összezavarodtál. - Ismét bólintok. - Tudod, melegnek lenni nem bûn. Jó érzés. Egy férfi mindig hamarabb fogja tudni, hogy mire van szükséged. És Csenkov úr kifejezetten jó választás lenne, hidd el nekem. Az elsõ alkalom kifejezetten kellemetlen is lehet, de hidd el, rá lehet szokni.


Majdnem két órán keresztül beszélgetünk. Mindent megtudok, mindennel kapcsolatban kifaggatom, de amikor végzünk, nem kísérem le, gondolkodnom kell. Alek távozása után alig tíz perccel a kopogásra egy szabaddal felelek.
- Nos, mi a helyzet? Jól érezted magad? - kérdezi felvont szemöldökkel Nyicolai.
- Nem csináltunk semmi olyat, amit az édesapám elõtt ne tennénk. - Felállok és elé lépek. - Hány csókomba kerül majd ez, hogy beszélgethettem Alekkal?
Igen, jó lenne most, egy ilyen beszélgetés után érezni az ajkait, de én kérni nem fogom, ez egészen biztos!

Felvont szemöldökkel néz ám és megkérdezi, hogy biztosan ráérek e.
Hm… ha nem érnék rá, akkor is idõt szakítanék az útra. Nem mehet egyedül és nekem is jobb, ha ott vagyok, nehogy olyasmibe nyúljon bele, amibe nem volna tanácsos.
- Nem jelent gondot. Veled bármikor és bárhova. – tudom, hogy zavarba hozom a kétértelmû megjegyzésekkel, de imádom látni, amikor bosszús - De ma még elmegyünk valahova, rendben?
- Hova és miért?
- Majd meglátod. – Kíváncsi vagyok, hogy mit szól majd ahhoz a helyhez. - De szeretnél még maradni?
A hatalmas kupacokra nézek, õ pedig el kezdi õket pakolgatni.
- Ülj le, és várj meg itt!
Elvigyorodom a hangján, de eszemben sincs ellenkezni vele, mert így gyönyörû kilátást biztosít nekem. Mindig mikor lehalom egy kupac könyvért, a farmer izgatóan megfeszül a fenekén, ami rögtön felkorbácsolja a vágyaimat. Egy darabig vigyorogva figyelem, majd amikor észreveszi, hogy nézem, és ártatlan szemekkel megkérdezi, hogy beleült e valamibe, buja mosoly kúszik az ajkaimra.
- Még nem.
- Mi? – még mindig nem érti - Tudod mit, nem is akarom tudni!
Közelebb lépek hozzá és feltartom a kabátját ameddig bele bújik.
- Még mindig nem vagyok nõ, remélem nem felejtetted el!
Hihetetlen, hogy még ennyitõl is zavarba jön.
-  Ohh, tudom, hidd el – Ha nõ lennél egyáltalán nem tetszenél… de így. Magam elõ engedem, így továbbra is rajta legeltethetem a tekintetem miközben kiérünk a kocsihoz.
Megkínálom egy kis vodkával, de rögtön nemet mondd, és csak üdítõt kér. Úgy látszik elég volt neki egyszer a másnaposság. Magamban elvigyorodom, majd nézem, ahogy az ablakon keresztül bámulja az utcákat.
- Szóval elviszel a bordélyházhoz?
Csak bólintok és megjegyzem, hogy megállhatnánk enni valamit, de õ nem akar. Hát jó.
Az út hátralévõ részében csendben van, és ámulattal vegyes izgatottsággal nézegeti a tájat és az épületeket. Ennyire tetszene neki?
Számomra semmi különös nincs benne, mert szinte naponta látom õket, de neki minden új. Bár szerintem még akkor sem olyan szép.
- Itt vagyunk. Te tényleg szereted ezt az országot, igaz? – kérdezem, mikor felém fordult.
- Imádom a hazádat. Borzalmasan. Úgy vélem, ez a legszebb ország a világban. Az egyik legszebb.
- Ha szeretnéd, majd elmehetünk egy kis országnézésre ha ennek az ügynek a végére jártunk. – megmutathatok neki sok érdekes helyet,  ha akarja. Szórakoztató társaságban még én is elviselem az idegenvezetést.
- Ha lesz idõd akkor szívesen maradok és veled tartok .
Mosolyog. Még nem láttam mosolyogni. Lefegyverzõ. Ettõl olyan… sokkal ártatlanabbnak és fiatalabbnak néz ki.
- Kikérdezhetem a prostituáltakat? – a hangja izgatott.
- Édes vagy amikor lelkesedsz. – megsimítom a haját, de elhúzza fejét tõlem.
- Most még a kétértelmû megjegyzéseid sem tudnak elkedvteleníteni – dacos tekintettel néz rám, de már nincs idõm megszólalni, mert kinyitja az ajtót és kiszáll.
Rögtön ingerült leszek, amikor meglátom, hogy egy mocskos, részeg idióta hozzáér és nekinyomja a kocsinak. Azonnal kiszállok, hogy a testõrök is, és még éppen elkapom a megjegyzését, miszerint elmehetne vele is egy körre.
Jeges düh árad szép bennem és azonnal melléjük lépek. Vay segélykérõ pillantással néz rám, én pedig egy egyszerû mozdulattal megragadom a férfi csuklóját, amelyikkel Vay-t érintette és eltöröm.
A fickó hatalmas üvöltéssel hátra tántorodik, és éppen készülne nekem ugrani, mikor felnéz és még az alkoholtól ködös szemeiben is látom a felismerés szikráját. Halálra vált arccal hátrébb botorkál, majd sikoltozva futásnak ered.
Gonoszul elmosolyodom, majd Vay felé fordulok, aki még mindig a kocsinak támaszkodva áll, és a menekülõ férfit nézi.
- Jól vagy? – megsimogatom az arcát. Most nem löki el a kezem.
- I-igen, k-köszönöm.
Elvigyorodom és közelebb hajolok az arcéhoz. – Majd késõbb megköszönöm. Most mennünk kell. – Egy futó csókot lehelek az ajkaira, és meg sem várva a reakcióját elindulok befelé.
Pár másodperc múlva hallom, hogy követ.
Amint beérünk Tatiana már a szokásos behízelgõ mosolyával az arcán siet elénk.
- Áá, Uram! Nagyon örülök, hogy újra láthatom! Már hiányoltuk a társaságát!
- Köszönöm, Tatiana. Elintézted amit kértem? – a hangom szigorú és ellentmondást nem tûrõ.
- Ó igen, Uram itt vannak a lányok egy kivételével, akit nem tudtunk elérni.
Fagyosan nézek rá, mire megretten kissé, de nem bántom. – Holnapra keríts elõ akár a föld alól is.
- I-i-igen, bocsásson meg Uram. Erre parancsoljanak!
Mutatja az utat, majd amikor odaérünk a nyitott fogadószobába, megpillantom a hét lányt, akik felsorakozva állnak az ablak elõtt és tisztelettudóan köszönnek.
A mellettem várakozó Vay felé pillantok, aki feszülten figyel. – A tiéd a terep. Az kérdezel tõlük, amit csak akarsz.
Õ bólint, és a táskájából elõveszi a fényképeket, és egy kis noteszt, majd leül és sorban elkezdi kifaggatni a lányokat. Látom rajta, hogy kissé zavarja a kurvák hiányos öltözete, de próbálja leplezni a zavarát. Halvány mosollyal figyelem, ahogy dolgozik és komolyan elgondolkodok rajta, hogy vajon nem szûz e még?
Az nyilvánvaló, hogy nem volt férfival, na de nõvel? Majd kiderítem.

***
Két órával késõbb feláll és felém lép. Fáradtan tornázom fel magam a kényelmes kanapéról és felé fordítom a figyelmemet.
- Mire jutottál?
- Van jó és rossz hír is. Az áldozatot hárman is merték, de közülük egyik sem volt vele azon az estén. Mindnyájan egy másik lányt egy bizonyos Natalia-t neveztek meg. Szerintük abban az utcában õ… khm… dolgozott akkor. De sajnos ez a lány azóta nem került elõ és nem is tudják, hogy hol van.
Ez lehet a hunyó. Nyilván látott valamit, ami miatt bujkál. Az itteniek jól tudják, hogy a szemtanúknak soha nincs jó végük.
- Meg van annak a kurvának a címe? – kérdezem ismét felé fordulva.
- Igen, de nem egy hanem két címe van, és még a szülei címe is, mert az egyik lány szerint néha hazamegy.
- Írd le a címet egy papírra és add oda Olegnek, õ majd szétnéz a lakásán.
A mellettem álló testõrre pillant, majd egy külön papírra leírja a címet és odaadja neki.
- Tudod a dolgod. – volt már ilyen munkája és tudja mi a teendõ.
- Igen, Fõnök.
- Nyicolai? – rá nézek, és aggodalmat látok a szemében. – Oleg… ugye nem fogja bántani azt a lányt.
- Nem. Nem fogja. Csak megkeresi és elhozza, hogy kikérdezhesd õt is. Mehetünk? – már elég késõ van és még õ sem vacsorázott.
- Igen.
Elindulunk a kijárat felé, ami most problémásabb, mint mikor jöttünk, mert már sok vendég van az épületben és a mûsorok is elkezdõdtek. Oldalra pillantok, mert nem hallom magam mellett Vay léptei és látom, hogy megkövülten áll egy szoba elõtt. Oda lépek mellé és már látom, hogy mi ragadta meg a figyelmét.
Alek és Vadim. Két gyönyörû és kívánatos fiú, akik éppen szeretkeznek egy hatalmas vörös szaténlepedõs ágyon. Igazán csábító látvány mind a kettõ. Aleknek hosszú világosszõke haja van, ami szétterül körülötte a párnán, Vadimé pedig fekete és enyhén hullámos.
Rögtön felizgulok a látványtól, ahogy lágy, lassú mozdulatokkal ringatóznak, miközben egymást simogatják és kényeztetik.
Vayre nézek, hogy lássam a reakcióját, de az arcáról olyan sok érzelmet látok, hogy nem tudom megállapítani, mit gondolhat. Zavartság, csodálat, döbbenet és talán egy picike vágy is. Az ajkai elnyílnak amikor Alek egy kéjes nyögéssel elélvez, majd rögtön utána Vadim is. Hosszan csókolják egymást, de én a derekánál fogva elhúzom onnan a megkövült Doktort és lassan kivezetem. Annyira megdöbbent, hogy szóhoz sem jut, még csak nem is tiltakozik, amiért hozzá értem.
Egész úton csendben van, és csak néz kifelé az ablakom. Nem is zavarom, had gondolkodjon, bár kíváncsi lennék mi a véleménye arról, amit látott.

***
Mire hazaérünk már kissé összeszedte magát és ki tud szállni a kocsiból.
- Siess be mert hideg van, egy perc és megyek én is. – ahogy beér, én odafordulok Szergejhez.
- Ha Oleg megtalálja a kurvát azonnal szólj!
- Igen, Fõnök!
Biccentek neki, majd elküldöm és bemegyek Vay után, akit a nappaliban ülve találok.
- Azonnal tálalják a vacsorát. Szerintem a munkát már hagyjuk holnapra, mert már késõ van. Nem bánod?
- Nem, persze. Majd holnap.
Még mindig nem tért teljesen magához, amin én csak elvigyorodom. Nem mindennapi látvány volt az biztos. Fõleg egy olyan számára, aki azt hisz, hogy kizárólag a nõket szereti. Ettõl a látványtól még egy hetero pasi is felizgulnak, mert azok a fiúk szebbek és szenvedélyesebbek, mint a legtöbb nõ. Vay pedig még biztos, hogy nem látott férfiakat szeretkezni. Eddig.
Mikor kiküldöm a cselédet, hogy hozzon egy kis vodkát, ismét kettesben maradunk. Rá nézek és eszembe jut, hogy még tartozik nekem valamivel. Elvigyorodom.
- Vay? Gyere ide.
- Miért? – hezitál, látom rajta. Lehet, hogy már tudja is mit akarok.
- Még tartozol nekem. És én most kérem a fizetségem. Gyere ide!
Inkább kérem, mint parancsolom, de közben mélyen a szemébe nézek. Láthatóan nagyot nyel, majd feláll és darabos léptekkel elém sétál.
Közelebb hajolok hozzá, már csak egy centi választja el az ajkainkat, mikor látom, hogy zavartan elkapja a pillantását.
- Mi a baj? – beszéd közben egyik kezemet a tarkójára csúsztatom.
- Semmi. Csak essünk túl rajta minél elõbb!
Már megint milyen szexi mikor parancsol. Kéjes mosoly szökik az ajkaimra.
- Óh, nem lesz az olyan rövid.
Közelebb húzom és rá tapasztom az ajkaimat az övére, majd lassú, csábító mozdulatokkal kényeztetni kezdem. A keze reflex-szerûen a mellkasomra rebben, de pár pillanat múlva ellazul a karjaimban és nem ellenkezik. A falig sétálok vele és a saját testemmel neki préselem, a nyelvemmel érzékien végigsimítom az ajkait, mire azok szétnyílnak.
Lassan, szenvedélyesen fedezem fel édes szájának minden zugát, míg nem gyakorlatlanul, de viszonozni kezdi.
Felnyögök az érzéstõl, ahogy végigsimít a nyelvével az enyémen, majd a fejét kissé megdöntve mélyítem el a csókot. Kemény ágyékomat az övének nyomom, mire felnyöszörög, de sajnos a levegõhiány miatt kénytelen vagyok elengedni.
Ködösek a szemei, az ajkai pedig duzzadtak a csóktól. Észvesztõen csábító.
Még mindig pihegve kapkodja a levegõt, de amikor a számmal végigcirógatom az arcát hirtelen magához tér a kábulatból és ellök magától, majd felviharzik az emeletre.
Az ajtó csapódására jóízûen felnevetek és vigyorogva a terített asztalra nézek.
Úgy tûnik, egyedül fogok vacsorázni.

Vigyorog, de mielõtt felhívhatnám a figyelmét, hogy foglalkozhatna a munkám eredményével is, megteszi.
- Ez nem semmi. Három emberem is átnézte a képeket, de egyik sem talált semmit, mert mind csak a hullát nézték.
- Ez a szakterületem - jelentem ki büszkén.
- Már mint micsoda?
- Viselkedéskutató vagyok. Általában azért hívnak, hogy a bizonyítékok, a szemtanúk, vagy a gyilkosságok alapján felállítsam a lehetséges gyilkos profilját. 
- Érdekesnek hangzik. Kíváncsi lennék, rólam mi lenne a szakértõi véleményed.
- Az én szakterületem a gyilkosok - jegyzem meg. Így õ nem esik bele ebbe. Bár bolond nem vagyok, amint rábizonyítanak valamit, elintézem, hogy mint minden bûnözõ, õ is megkapja a magáét. - Nekem mennem kell, még vissza kell vinnem a halottkém jelentéseit a rendõrségre. Mikorra tudnád megkerestetni azt a férfit?
- Délután fontos elintéznivalóim vannak, de este ráérek. Nincs semmi akadálya, hogy megint itt aludj. – Nem rossz ajánlat, kényelmesebb hely, mint a hotel.
- Majd még meglátom – biztosítom.
- Ahogy akarod, de ha ma este nem akkor már csak holnapután délután tudunk találkozni, mert nem leszek elérhetõ. Vay?
- Igen?
- Ami az elõre fizetést illeti… mivel az nem volt éppen csóknak nevezhetõ ezért, a fizetség másik felét még behajtom rajtad. Legyen szép napod.
- Hogy mi?! Nyikolai? Tessék?!
Megölöm… komolyan.

*  *  *

Nyikolai után a könyvtárba megyek. Egy elég nagyot és jól felszereltet találok egy színház mellett, ami már külsõre is kellemes hangulatot áraszt, belépve pedig tipikus. Fa szerkezet mindenfelé, hatalmas polcok, impozáns falak… imádom a hangulatát.
Gyorsan összeszedek minden lényeges papírt, amire szükségem lehet, majd magam elé kapom az Innától kapott mappát az új gyilkosságról is. Mindent összenézek mindennel és feltûnik egy névjegykártya. Hm, ez eddig nem tûnt jelentõs nyomnak, de ha úgyis itt vagyok ennek is utána fogok nézni.


Mikor eljutok addig, hogy biztos vagyok a dolgomban, felhívom Innát, hogy adja meg nekem Nyikolai számát. Elmondom neki is a lényeget, de kér, hogy ezt most vele beszéljem meg, mert gondjai vannak a hivatalban, így nyugodt szívvel hívom fel. Egy embere veszi fel, és mikor mondom, hogy ki vagyok és kit keresek, már megy is.
- Vay? - szól bele.
- Elnézést a zavarásért Nyicolai! Van most valami sürgõs dolgod?
- Valami baj van?
- A gyilkos újra lecsapott és találtak nála valamit, ami segíthet. El tudsz szabadulni egy kicsit?
- Hol vagy azonnal indulok?
- A városi könyvtárban, ami a színház mellett van.
- Rendben. Azonnal indulok.


* * *

Mikor belép, már látom messzirõl. Most is olyan… jól néz ki. Kifejezetten különleges a sok fiatal egyetemista között.
- Te aztán jó nagy rendetlenséget csináltál. – Mosolyogva lép mellém és ahogy szétnézek igen, igaza van, de egy kutatás ezzel jár.
- Jó estét. Remélem nem zavartalak meg semmiben.
- Te bármikor megzavarhatsz szépségem.
- Ne hívjon így! – kiáltok rá. Elegem van, hogy zavarba hoz!
- És miért ne?
- Mert nem vagyok a maga szépsége!
- De még lehetsz. – Ezt nem hiszem el. Komolyan! - Szóval… mi az a fontos dolog? – kérdezi, de nekem leköti a figyelmemet, hogy egyre kevesebben vannak a könyvtárban.
- De… mi történt? Miért ment el mindenki?
- Azért mentek el, mert te éppen most kiabáltál a Moszkvai Démonnal. – A kivel?
- A Moszkvai Démon?
- Látszik, hogy nem igazán néztél utána az itteni dolgoknak. Mondd csak Vay, mit tudsz te rólam.
- Az orosz maffia vezetõje vagy, de soha nem tudtak rád bizonyítani semmit és, hogy valamiért segítesz nekünk. Ennyi - tudatom vele is, ami szerintem fontos volt és amit megtudtam.
- Nos akkor még sokat kell megtudnod rólam, hogy felállíthasd a szakmai véleményedet. Akkor, ha nincs több kérdésed elmondanád miért kellett idejönnöm?
Nos, rendben.
- Ezt a kártyát az áldozatnál találták… és ebben a cikkben azt írják, hogy felrobbant az illegális fegyverraktár. Utánanéztem és ez a raktár régen egy klub volt, amit bezártak. Aztán két évvel késõbb felrobbant. Ekkor jöttek rá, hogy ez a hely mire szolgál, azelõtt csak egy elhagyatott épületnek tûnt. Ez az épület pedig Novocserkasszk-ban volt. Minél hamarább szeretnék el menni oda.
Kíváncsian figyelem. El kell oda mennem, pont.
- Egyedül ne menj oda, mert nem szeretik az idegeneket, a külföldieket pedig még annyira sem. Ha megfelel neked pénteken elkísérlek, az már csak három nap. Annyit még biztosan kibírsz. Jó lesz így?

- Biztos, hogy van idõd odajönni velem? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Nem jelent gondot - mosolyog rám. - Veled bármikor és bárhova. - Lemondóan sóhajtok. - De ma még elmegyünk valahova, rendben?
- Hova és miért? - kérdezek vissza.
- Majd meglátod. De szeretnél még maradni? - Körbepillantok.
- Össze kell pakolnom és utána mehetünk - jegyzem meg és elkezdem rendszerezni a holmikat. - Ülj le, és várj meg itt - kérem, és elindulok a könyvekkel és a térképekkel. Pakolok, hajolok, mindent visszarendezek és ahogy megfordulok pár perccel késõbb, õ könyököl és mosolyogva néz rám.
- Beleültem valamibe? - kérdezem és megpróbálom megnézni a fenekemen a nadrágot.
- Még nem - jegyzi meg élveteg vigyorral.
- Mi? - vonom fel a szemöldököm. - Tudod mit, nem is akarom tudni!
Lezártnak tekintem a vitát, de teljesen zavarba jövök, ahogy felsegíti rám a kabátomat.
- Még mindig nem vagyok nõ, remélem nem felejtetted el - jegyzem meg elpirulva.
-  Ohh, tudom, hidd el - mondja, majd maga elõtt terelgetve kifelé haladunk.
A kocsiban kapok képeket, ismét bekarikázom a kínait és hamar rájövök, hova megyünk.
- Szóval elviszel a borbélyházhoz? - pillantok rá. - Õ egy pohár vodkát iszogat, én egy pohár almalevet kértem csak, amit meg is ittam már. Szomjas voltam, mióta a könyvtárba bementem, nem ettem és ittam semmit.
- Nem akarsz elõtte enni valamit? - kérdezi.
- Nem hiszem, nem vagyok elviselhetetlenül éhes és az almalének hála nem fog jelezni a gyomrom sem. Majd ha hozzád érünk eszek valamit - mondom, és kinézek. Imádom az orosz tájat, még így este is.
Mosolyogva bólint, majd hagy nézelõdni, így az út további részében nézelõdhetek. A városon belül maradunk, de minden, még a villanyoszlop is hangulatos. Havazni most nem havazik, de a korábbiak még látszanak. Már javában sötétedik, csak a lámpák és az autók fénye világítja meg az utat, rendkívül hangulatos minden.
- Itt vagyunk - jegyzi meg, megzavarva a nézelõdésemet. - Te tényleg szereted ezt az országot, igaz? - kérdezi.
- Imádom a hazádat. Borzalmasan. Úgy vélem, ez a legszebb ország a világban. Az egyik legszebb.
- Ha szeretnéd, majd elmehetünk egy kis országnézésre ha ennek az ügynek a végére jártunk - mosolyog rám.
- Ha lesz idõd akkor szívesen maradok és veled tartok - villantok egy picike, kedves mosolyt. Ahogy kinézek, izgatottan pillantok rá. - Kikérdezhetem a prostituáltakat? - kérdezem.
- Édes vagy amikor lelkesedsz - simít ki egy tincset az arcomból. Elhúzom a fejem.
- Most még a kétértelmû megjegyzéseid sem tudnak elkedvteleníteni - jelentem be, és kiszállok. Ami hibának minõsül. Az autó mellett már áll valaki, és meglepve tapasztalja, hogy kipattantam. Aztán egy perc alatt túlteszi magát a meglepettségén. A ruhája alapján nem Nyikolai embere, hanem egy járókelõ. Elém lép és hozzászorít teljes testével az autóhoz, és az arcomba hajol. Végignyalja az arcomat és az egyik lábával az enyéim közé furakszik.
- Engedjen el - szólítom fel.
- Most jöttél vissza a körödrõl? Van kedved még egyhez, cica? - böfögi. Várakozva pillantok szét, hátha felbukkan Nyikolai. Igaza volt, itt tényleg veszélyes lenne egyedül…

Érzem, hogy a kezei a mellkasomnak feszülnek, de az ellenkezése inkább egy kellemes masszázsnak hat. Meg sem bír mozdítani.
Egyszer csak résnyire nyitja az ajkait, én pedig azonnal kihasználom a helyzetet. Finoman török be az édes kis ajkai közé, majd érzéki táncot lejtek az övé körül. Egy pillanatra megmozdítja a nyelvét, ami az enyémnek feszül. Ennek hatására szinte rögtön megkeményedek a nadrágomban. Kezemet a tarkójára simítom és még közelebb húzom magamhoz. Legszívesebben fölfalnám.
Hirtelen válok el tõle, mert úgy érzem még egy perc és letépem róla az összes ruhát. Akkor pedig soha többé nem lenne hajlandó találkozni velem.
- Menj el. – a hangja arról árulkodik, hogy dühös. Nem tudom, vajon azért ilyen e mert meg mertem csókolni vagy azért, mert élvezte.
Vigyorogva hagyom magára, majd a saját szobámba megyek, de a jókedven töretlen marad. Megfürdöm, majd az ágyra heveredem, de még nem vagyok álmos. Hallgatom a másik szobából kiszûrõdõ neszeket, és végül elnyom az álom.

***
Reggel korán kelek. Már régen aludtam el éjfél elõtt, nem csoda, hogy már teljesen kipihenten ébredek.
Mindegy úgy is sok dolgom van. Délután háromkor tárgyalásom lesz a törökökkel a következõ szállítmányról. A tárgyalóban elõkészítem a papírokat, majd amikor szólnak, hogy kész a reggeli átmegyek a nappaliba.
Mikor már a kávémnál tartok meghallom a könnyû lépteket és azonnal tudom, ki az. Felállok, hogy köszöntsem, de nem kis meglepetéssel szolgál, amikor elém áll és az ajkait az enyémre nyomja. Nem igazán csók, de mivel magától tette máris jó kedvem lett.
- Nocsak – Csak nem tetszett neki amit tegnap kapott?
- Elõre fizettem. Ezt a férfit kerestesd meg nekem, kérlek. És ne képzelj sokat semmibe. Ez csak üzlet, nem vagyok meleg és nem érdeklõdöm irántad semmiféle szentimentális, romantikus értelemben.
Ismét szélesen elvigyorodom a makacs, kérlelhetetlen modorán. Imádom.
- Tudod te mennyire szexi vagy, amikor parancsolgatsz? – a kezembe nyomott képekre rá sem nézek, hanem egyenesen folytatom – A szentimentális gondolkodás ne az én szokásom, nem vagyok sem vallásos sem régimódi, a romantika pedig nem az én asztalom. Ami pedig azt illeti, hogy meleg vagy e? Engem ez egyáltalán nem érdekel, az a lényeg, hogy élvezted.
A vigyorom levakarhatatlan, de aztán megnézem a képeket, amiket a kezembe adott. Mindegyiken, be van keretezve egy arc. Ahogy jobban megnézem már felfigyelek a hasonlóságokra. Tehát megint talált egy nyomot.
- Ez nem semmi. – mondom elismerõen miközben feléje fordulok. – Három emberem is átnézte a képeket, de egyik sem talált semmit, mert mind csak a hullát nézték.
Õ is a képet nézi, majd a már jól ismert magabiztos hangon szólal meg. – Ez a szakterületem.
- Már mint micsoda?
- Viselkedéskutató vagyok. Általában azért hívnak, hogy a bizonyítékok, a szemtanúk, vagy a gyilkosságok alapján felállítsam a lehetséges gyilkos profilját.
Így már érthetõ.
- Érdekesnek hangzik. Kíváncsi lennék rólam mi lenne a szakértõi véleményed.
- Az én szakterületem a gyilkosok.
Erre csak mosolygok, mert bár a rendõrség nem bizonyított semmit, én is végeztem már egy pár ellenségemmel. De ezt õ nem tudja és nem is fogja tudni.
- Nekem mennem kell, még vissza kell vinnem a halottkém jelentéseit a rendõrségre. Mikorra tudnád megkerestetni azt a férfit.
Már megint türelmetlen.
- Délután fontos elintéznivalóim vannak, de este ráérek. Nincs semmi akadálya, hogy megint itt aludj. – legalább ma sem lenne unalmas az estém.
- Majd még meglátom – kitérõ válasz, amit nem szeretek, mert biztos nemet fog mondani.
- Ahogy akarod, de ha ma este nem akkor már csak holnapután délután tudunk találkozni, mert nem leszek elérhetõ.
Felsóhajt, majd összeszedi a holmiját és az ajtó felé indul.
- Vay?
- Igen?
- Ami az elõre fizetést illeti… mivel az nem volt éppen csóknak nevezhetõ ezért, a fizetség másik felét még behajtom rajtad. Legyen szép napod.
Elindulok a tárgyaló felé, de még hallom az éles hangú „tessék”-et amit utánam kiállt.
Mikor bezáródik mögöttem az ajtó azonnal elkomorulok. A fényképeken egy kínai férfi látható. Már régóta terület konfliktus van a kínai maffia és az én szervezetem között, mert a kínaiak felvásárolták az Afganisztánban készített ópiumot, aztán drágábban újra eladták nekik és azt mondták az jobb minõségû kínai ópium.
Az én embereim felvásároltak egy adagot a kínaiaktól és a kémiai vizsgálat során kiderült, hogy ugyan arról az áruról van szó, amit egy hónapja vettek meg.
Én pedig feldobtam õket az afgánoknak, akik ezért felrobbantották a fõnök magángépét a fiával együtt. Azóta nem láttam õket Oroszországban, de most úgy látszik ideküldtek egy bérgyilkost.
- Jurij! – szólok ki ingerülten, mire azonnal belép!
- Tessék, Fõnök?
- Vidd el ezeket a képeket Kristofnak, dobja be a maffia bérgyilkosok adatbázisába és keríts nekem elõ bárhol is van.
- Rögtön, Fõnök!
Amint kimegy elõveszem a telefonomat és felhívom a bordélyházért felelõs személyt. Vaynek abban igaza volt, hogy utána kell nézni, mert ha kurva esetleg látott valamit, akkor meg van erõsítve a személy.
Amikor beleszólnak a telefonba, rögtön hozzákezdek, nincs sok idõm.
- Tatiana? Itt Nyicolai. Holnaputánra szedd az összes kurvát, aki dolgozott azon a napon és idõben, amikor az utolsó embert megölték. Este hét körül ott vagyok, de viszek valakit ezért, ne szóld el magad! Értetted?
- Ó hogyne, Fõnök meg lesz.
Nem lenne szerencsés, ha Vay tudná, hogy az a bordélyház az enyém. Leteszem a telefont és az órámra nézek.
Remek. Már csak egy óra és kezdõdik a tárgyalás a törökökkel.

***
A tárgyalás vége felé járok, amikor Jurij belép és közli, hogy a Doktor keres telefonon. Mivel már a lényeges ügyeket megbeszéltük, kimentem magam és váróterembe lépve felveszem a telefont.
- Vay?
- Elnézést a zavarásért Nyicolai! Van most valami sürgõs dolgod?
Furcsa. Õ nem hívna fel engem csak akkor, ha tényleg fontos. Mi lehet hirtelen ilyen sürgõs?
- Valami baj van?
- A gyilkos újra lecsapott és találtak nála valamit, ami segíthet. El tudsz szabadulni egy kicsit.
Nyilván azért nem hallottam még errõl, mert a tárgyaláson voltam, de ha Vay ennyire izgatott, akkor biztos, hogy fontos.
- Hol vagy azonnal indulok?
- A városi könyvtárban ami a színház mellett van.
- Rendbe. Azonnal indulok.

***
Amikor kiszállok a könyvtár elõtt már kezd sötétedni, de még így is látom az egyetemisták arcán a félelmet, amikor meglátnak.
Hát igen. Nem mindennap sétál be egy maffiavezér a könyvtárba.
Ahogy beérek azonnal meglátom Vay-t, amint a váróban üldögél, körülötte térképek, újságcikkek  és fényképek tömege.
- Te aztán jó nagy rendetlenséget csináltál. – mondom mosolyogva amikor rám pillant. Egy pillanatra megint rajtam felejti a szemét, de gyorsan észhez tér.
- Jó estét. Remélem nem zavartalak meg semmiben.
Kaján mosollyal válaszolok neki – Te bármikor megzavarhatsz szépségem.
- Ne hívjon így! – milyen durcás itt valaki.
- És miért ne! – Közelebb lépek hozzá és végig a szemébe nézek.
- Mert nem vagyok a maga szépsége!
- De még lehetsz. – Buja mosollyal nézek rá, aztán odafordulok ahhoz a káoszhoz, ami a kanapén van.
- Szóval… mi az a fontos dolog? – mikor nem válaszol, felé fordulok és látom, hogy csodálkozva pillant a sietve távozó diákokra, míg a végén csak mi ketten és a könyvtáros marad, aki vágyakozva méregeti kijáratot. Rám tör a nevetés, amikor meglátom Vay arcát.
- De… mi történt? Miért ment el mindenki?
A hangja döbbenetrõl árulkodik. Bizonyára nem mindennap látja ahogy egy csapásra kiürül egy hatalmas könyvtár.
- Azért mentek el, mert te éppen most kiabáltál a Moszkvai Démonnal. – még mindig jókedvûen mosolygok, amikor értetlenül rám pillant.
- A Moszkvai Démon?
- Látszik, hogy nem igazán néztél utána az itteni dolgoknak. Mondd csak Vay, mit tudsz te rólam.
Elgondolkodik, majd megszólal. – Az orosz maffia vezetõje vagy, de soha nem tudtak rád bizonyítani semmit és, hogy valamiért segítesz nekünk. Ennyi.
- Nos akkor még sokat kell megtudnod rólam, hogy felállíthasd a szakmai véleményedet.
Akkor, ha nincs több kérdésed elmondanád miért kellett idejönnöm?
Kíváncsian nézek rá, ahogy lehajol a papírokért, majd egy névjegykártyáról készült fényképet ad a kezembe.
- Ezt a kártyát az áldozatnál találták… – megint lehajol egy újságért - … és ebben a cikkben azt írják, hogy felrobbant az illegális fegyverraktár. Utánanéztem és ez a raktár régen egy klub volt, amit bezártak. Aztán két évvel késõbb felrobbant. Ekkor jöttek rá, hogy ez a hely mire szolgál, azelõtt csak egy elhagyatott épületnek tûnt. Ez az épület pedig Novocserkasszk-ban volt. Minél hamarább szeretnék el menni oda.
Ez nem jó. Nagyon nem. Ha elmegy oda kutatni élve nem jön vissza. De ha visszatartom, akkor az gyanús lesz. Az a klub az én raktáram volt, amit a kínaiak robbantottak fel bosszúból.
- Egyedül ne menj oda, mert nem szeretik az idegeneket, a külföldieket pedig még annyira sem. Ha megfelel neked pénteken elkísérlek, az már csak három nap. Annyit még biztosan kibírsz. Jó lesz így?

- Én… én… én nem… én cs-csak… - És még a dadogás is elõjön. Remekül halad ez a mai nap…
- Jöjjön Doktor, nem szeretném, ha megfázna, és a moszkvai tél igen hideg tud lenni - kuncogva, gyanítom zavaromon mulat ennyire jól.
Beérve a nappali kellemesen hûvös, így nincs vele bajom. Kávéval kínál, amit el is fogadok, valószínûleg tényleg jól fog jönni.
- Doktor, szólítson Nyikolajnak. Elvégre, ha huzamosabb ideig együtt dolgozunk elég fárasztó ez a hivatalos hangnem - jegyzi meg, még a kávé elõtt. 
- R-rendben. - Még mindig zavarban vagyok a bámulás miatt…
- Remek. És… téged, hogy szólítanak a barátaid?
Akarom én ennyire… intimmé, személyessé tenni ezt a kapcsolatot? Egyáltalán milyen kapcsolat ez? Mindenesetre azt nem tagadhatom, hogy mikor meglátom, furcsán érzem magam. Sosem volt szokásom férfiakat bámulni.
- Vay - adom be a derekamat.
- Tökéletes. Akkor elõször kéred a vacsorát, vagy elõbb a munka?
- Ha nem bánod elõször szeretnék belenézni az aktákba – jegyzem meg és már kapom is õket.
- Parancsolj. A fizetséget majd késõbb rendezzük.
Természetesen meglep a fizetség felvetése! Errõl nem volt eddig szó!  
- Tudod, mi oroszok nem igazán szoktunk szívességeket tenni. Én pedig üzletember vagyok és az üzlet az üzlet. Valamit valamiért.
- És mit kérsz érte? – kérdezem gyanakodva. Valamiért úgy érzem, kicsit sem fog tetszeni.
- Ó ne félj, csak egy apróság amit bármikor teljesíteni tudsz. De most szerintem nézd át az aktákat és mond el mire jutottál. Én már elolvastam, de kíváncsi vagyok, hogy te mit mondasz.
Nézegetek és olvasgatok, kizárva azt, amit mondott, és feltûnik valami érdekes.
- Az egyik áldozaton találtak sperma nyomokat - felelem kérdésére.
- Igen, ezt én is észrevettem, de a halottkém szerint az-az áldozaté volt, aki nem sokkal a halála elõtt lehetett egy kurvával.
- Ezt honnan tudod? Nincs benne az aktában, csak annyi, hogy az áldozat saját DNS-e volt rajta. - Kezd gyanús lenni nekem ez a dolog.
- Úgy ismerem Moszkvát, mint a tenyeremet. A rész tele van bordélyházakkal és kurvákkal.
- Tehát, ha elmennék oda és minden… alkalmazottnak megmutatnám a képek, akkor talán megtalálhatjuk azt a személyt aki a gyilkosság estéjén vele volt. Elképzelhetõ, hogy látott valamit - gondolkodok hangosan.
- Eszedbe se jusson odamenni, mert ha meglátnak még azt hiszik ott dolgozol és bajod lesz. – Mi?!
- De én férfi vagyok. Miért hinnék azt, hogy ott dolgozom?
- Nem csak lányok dolgoznak ott, hanem fiúk is. Amilyen gyönyörû és kívánatos vagy valaki még összekeverni egy dolgozóval.
Nem felelek neki, sõt, a vacsora alatt sem szólok. Miért bókol folyamatosan?

- Vay – szólít meg a vacsora végeztével. – Mi lenne, ha itt töltenéd az éjszakát. Már késõ lesz, mire végzel az elemzéssel és amúgy is sok vendégszobám van. Senki nem fog zavarni. - Nem igazán tudom, hogy mit mondjak erre. - Megtisztelnél vele, ha maradnál, és… maradt még abból a tortából ha kérsz. Ugyan, nem harapok.
- Jó, itt alszom - felelem. Nem tudom, mennyire jó ötlet figyelembe véve kifejezetten félreérthetõ gesztusait és megjegyzéseit, de igaza van, éjszaka már nem lesz erõm visszamenni a hotelig.
- Akkor gyere. Megmutatom a szobádat és ott, majd nyugodtan átnézheted az összes feljegyzést.
Elindulunk felfelé. A ház, ahogy sejtettem, hatalmas, de a szobám egy viszonylag könnyen megjegyezhetõ helyen van, több ajtóval körülvéve. Az egyik bizonyára a mosdó. A többi talán szoba, tárgyalók…
Belépve az ágyra helyezem a táskát és az aktákat, majd gyanútlanul fordulok hátra, ahogy a vállamra teszi a kezét.
- Vay… ami a fizetséget illeti…
Be sem fejezi a mondatot, közelebb hajol és valami olyat tesz, amit férfi még elõtte soha, sõt, nõ se sok tette meg: megcsókol.

Próbálom ellökni, de sokkal erõsebb, mint én, semmit sem érek el a mellkasa nyomogatásával. Mert õ nyilván nem lökésekként érzékeli. Ilyen izmokkal… De ez akkor is helytelen! Én nem vagyok… nem is leszek soha! Akkor meg?! Miért csinálja ezt?
És én miért kezdem egyre jobban élvezni, ahogy ajkai finoman masszírozzák az enyéimet? Talán ha beengedem a nyelvét… olyat még nõ sem csinált. Az valahogy túl intim volt eddig. De nem önzõség, ha csak azért engedem be, hogy kipróbáljam, milyen a nyelvünket is használni csók közben?
…
De õ meg csak azért kért csókot, mert õ akarta!
Apró rést nyitok az ajkaim között, és rögtön be is férkõzik a nyelve a szájüregembe. Érdekes érzés, hogy egy idegen húsdarab mocorog a számban, de valamiért mégsem követeli magának az ösztön, hogy megrágjam és lenyeljem. Idétlen mozdulatot teszek az én nyelvemmel, mire hozzásimul az övé. Megrezzenek, érdekes érzés. A gyomromban összpontosul, mintha kezdenék felizgulni. Hihetetlen érzés! Miért ilyen intenzív? Egy csóknak nem kellene ilyennek lennie, és egy idegen húsdarabnak nem kellene ilyen érzéseket kiváltania belõlem. A kezem továbbra is a testem mellett pihen, teljesen felesleges ölelnem vagy kapaszkodnom, a térdeim tökéletes állapotban vannak. Az õ egyik keze mintha a tarkómnál lenne, de nem vagyok benne biztos, lefoglalja az érzékelésemet a nyelve.
Az érzés hirtelen múlik el, ahogy eltávolodik.
- Menj el. - Nem kérem, parancsolom, el is fordulok. Nem vagyok zavarban, legalábbis nem dadogok, de a gyomrom még mindig olyan, mintha meg kellett volna innom egy pohár aludt tejet.
Nem szól, csak hallom, ahogy kifelé halad és záródik az ajtó.
Mivel a legtöbb emberrel ellentétben én tudom, hogy a legrosszabbat akkor teszem magammal, ha elkezdek gondolkodni a történteken.
Megcsókolt egy férfi. Ettõl még nem lettem én magam is meleg.


* * *


Az álmaim mégis egész éjszaka zavarba ejtõen erotikusak.  Már amennyit alszom. Az éj többségében az aktákat bújom, és meglepve tapasztalok valamit a helyszíni fotókon. Egy férfi. Mindegyik képen ott van ugyanazzal az arccal, de mindig más hajjal és más ruhában. Ez meglehetõsen érdekes. Különösen az, hogy az arcberendezése alapján kicsit sem orosz. Inkább kínai. Csak õt kellene megkerestetni, és minden rendben lenne. De Inna kapcsolataival sokáig tartana. Nyikolaj kell. Aminek megint ára lesz.

De ez csak üzlet, õ maga is megmondta.
Mindegyik képen bekarikázom a férfit, majd leviszem a fotókat és kicsit sem vagyok meglepve, hogy õ már lent van. Nem szólok egy szót sem.
Ez csak üzlet.
Ezt az egy mondatot ismételgetem magamban. Csókot kér, ettõl nem vagyok meleg. Ha például prágai sört kérne, attól még nem lennék prágai, hogy adok neki. Ugye. Szóval csak elé lépek és az ajkaimat az övére tapasztom. Meg sem mozdítom. Nekem ez már csók. Pont.
- Nocsak - vigyorog rám.
- Elõre fizettem. Ezt a férfit kerestesd meg nekem, kérlek - tolom elé a képeket. - És ne képzelj sokat semmibe. Ez csak üzlet, nem vagyok meleg és nem érdeklõdöm irántad semmiféle szentimentális, romantikus értelemben - jelentem ki makacsul.

Elgondolkodik egy kicsit, majd azt válaszolja amire én számítottam.
- Azzal lesznek gondok – bosszús sóhaj hagyja el az ajkait, majd egyik kezével a hajába túr. Igazán jól áll neki ez a kissé kócos haj, mint most kelt volna fel egy szenvedélyes éjszaka után. Vágyakozva bámulom, majd amikor felém fordul megszólalok.
- Csak kérnie kell, Doki, és megszerzem magának, akár már holnapra. – szemei azonnal izgatottan csillogni kezdenek, és ez az izgatottság a hangján is hallatszik.
- Képes lenne rá? Remek nyomokat találhatok a képek alapján! – Érted szépségem bármire képes lennék. De ezt inkább nem mondom meg neki.
- Persze. Holnap vacsora, ötre önért küldetek, és itt lesznek a jelentések. – természetesem akár most is megmutathatnám neki, de így legalább újra kénytelen lesz meglátogatni.
- Ismét vacsora? – a hangja kelletlen, mintha nem igazán tetszene neki.
- Talán gondja van az esti étkezésekkel?
- Csupán nehezen hiszem, hogy nincs más programja. Ha esetlegesen attól tart, hogy elhagyom az aktákat, biztosíthatom, biztonságban vannak nálam. Minden eddigi anyagot számzárral védett bõröndben tartok, mindig magamnál – okos, de ennyivel nem úszod meg.
- Remek megoldás. De jobban örülnék, ha itt nézné át õket. Természetesen biztosítok egy nyugodt szobát és csendet.
- Ha belemerülök nem biztos, hogy néhány óránál hamarabb végzek. – már megint akadékoskodik, de úgy sem hagyom, hogy kicsússzon a kezeim közül.
- Akkor holnap elõbb vacsorázunk, nem koccintunk elõtte, és öné a terep, ha megfelel.
Egy pillanatra elgondolkodik, majd elégedetten bólint. Remek.

A vacsorát igen csak kellemessé teszi a társasága. Sokkal szórakoztatóbb és élvezetesebb, mint egyedül ülni egy étterembe. És természetesen a legerõsebb Vodkával koccintottunk, ami itthon volt. Igaza volt azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem bírja az ital. Alig ivott egy keveset és máris sokkal ellazultabb, mint mikor idejött.
- Doktor, rendkívül jól áll önnek a mosoly – jegyzem meg én is kaján mosollyal, mert tudom, hogy berúgott.
- Ha mindezt azért tette, mert nem tudja elfogadni, hogy nem vagyok homoszexuális, megnyugtatom, nem vagyok annyira tudatomon kívül, hogy akármilyen testi kontextusban részt vegyek.
Hm… érdekes, hogy milyen szókimondó lett.  És ami a szexualitását illet, ha annyira nem szeretné a férfiakat amennyire az állítja, akkor nem bámult volna meg többször is és nem jött volna zavarba a közelségemtõl. Szerintem még õ maga sem tudja mit szeretne, tehát nekem kell rávezetnem. De csak lassan, nehogy a végén még elijesszem.
- Természetesen. Nos, a hotelben éjszakázik?
- Mit remélt? Hogy a második találkozón a karjaiba vetem magam? Vitessen vissza a hotelbe, kérem. Most.
Nem lenne ellenemre, hogy ha a karjaimba vetné magát, de ehhez még õ sem lehet elég részeg. Hirtelen megbotlik, de a gyors reflexeimnek köszönhetõen a mellkasomnak érkezik. Észrevétlenül végigsimítok a csípõjén, és ennek hatására ez eddig is sajgó problémám még rosszabbá válik.
A füléhez hajolok és belesuttogok - Talán jobb lenne, ha itt éjszakázna…
- Talán jobb lenne, ha hangosabban beszélne, nem fáj a fejem. Majd fog. Reggel.
Folyamatosan kuncog és nevet. Nem túlzott az alkohol okozta vidámságát illetõen sem.
- Rendben, akkor önnel tartok, és felkísérem. – nem hagyhatom, hogy ilyen állapotban egyedül menjen. Még a végén kitöri a nyakát.
Ellenkezését figyelmen kívül hagyva a kocsihoz kísérem, majd én is beülök mellé. A zárt térben csak még erõsebbé válik az illata, ami szinte megõrjít. Rá tesz egy lapáttal a kínomra, amikor álmában a vállamra fekszik. Meleg lehelete a nyakam érzékenybõrét csiklandozza. Õrület…
Kezemet végigvándorol az egész testén, ismerkedve a csábító alakkal. Ha a házamban lennénk már nem lenne rajta ruha, de most be kell érnem ennyivel.
Lefékez a kocsi, én pedig éppen akkor húzom el a kezem, amikor felébred. Észrevesz, hogy hol is aludt olyan mélyen és rögtön édes pír kúszik az arcára. Amikor pedig észreveszi a már igencsak sajgó problémámat szabályosan elmenekül.
Hangosan felnevetek a csapódó ajtót figyelve, majd intek a sofõrnek, hogy siessen.

***
Amint hazaérek, a szobámba sietek és ledobálom magamról a ruháimat.  Beállok a zuhany alá és megmarkolom a már veszettõl sajgó ágyékomat. Egészen hazáig az õ illatát éreztem és már azt hittem beleõrülök. Annyira felizgat csak a közelsége is, hogy elég csak rá gondolnom és pár mozdulat után a nevét nyögve elélvezek.

***
A másnap délelõttöm nagyon sûrû. Tárgyalások sora, majd be kell mennem az cégemhez is elintézni pár szállítmányt, amit jóvá kell hagyni.
Délután egykor érkeznek a gyilkos után kutató embereim, akik végig járták az összes elhagyatott épületet Moszkva északi részén, de semmit sem találtak. Megszerezték az összes, kocsma, szálló és útszéli hotel vendéglistáját, amiket majd összevetnek a gyilkosságok helyszíneivel. Ha találnának egy nevet ami több helyen elõfordul és egybe esne a gyilkosságok estéjével, lenne nyomunk. Bár ez sem könnyû, mivel sokan utaznak, úgy, hogy szállótól-szállóig mennek, így akár több ismétlõdõ név is elõfordulhat.
Fáradt sóhajjal csukom be az aktát és beteszem a széfbe, aztán hozzálátok elõkészíteni a Doktor számára a helyszínelõ jelentéseket.

***
Mikor meghallom, ahogy a kocsi gumija megcsikordul a havon, azonnal a bejárat felé veszem az irányt, hogy köszönthessen a vendégemet.
Mikor meglátom, szinte már megsajnálom olyan elgyötört arcot vág. Most jobban hasonlít egy másnapos iskolásra, mint arra a komoly doktorra akit megismertem.
Elmosolyodom, ahogy az eszembe ötlik az a követelõzõ, parancsoló hangnem amiben beszélni szokott.
- Üdvözlöm. Ejnye Doktor, nem néz ki jól.
- Nem is vagyok jól. Ma csak tejet innék és ennék, ha nem gond. Mézzel. És egy hûvösebb szobába menjünk, ha lehet, vagy maradjunk szabad levegõn, rosszul vagyok.
Kis híján felnevetek a durcás-morgós, de belém reked a hangos nevetés, amikor meglátom milyen… szinte már éhes szemekkel méreget. Egy ideig hagyom, majd magamban mulatva megjegyzem.
- Tetszik amit lát Doktor? – felkapja a fejét és a szemembe néz, de szinte rögtön zavarba jön.
- Én… én… én nem… én cs-csak…
Felkuncogok a zavarán, mert ha lehet akkor most csak még vonzóbb számomra, mint eddig. Ha attól zavarba jön, hogy bámult, mi lesz akkor, ha majd meztelenül vonaglik alattam?
Már alig várom.
- Jöjjön Doktor, nem szeretném, ha megfázna, és a moszkvai tél igen hideg tud lenni. Elindulok befelé és hallom, hogy lassan õ is követ. Beérünk a tárgyalóba, ahol hellyel kínálom, majd ismét felé fordulok.
– Kér esetleg egy jó erõs kávét? Semmi sem ûzi el jobban a másnaposságot, mint egy méreg erõs fekete.
- Köszönöm, Uram.
- Doktor, szólítson Nyikolajnak. Elvégre, ha huzamosabb ideig együtt dolgozunk elég fárasztó ez a hivatalos hangnem.
Úgysem sokáig lesz a kapcsolatunk hivatalos jellegû, és már alig bírom kivárni azt a napot.
- R-rendben.
- Remek. És… téged, hogy szólítanak a barátaid?
Kicsit tétovázik a válasz elõtt, mire összevont szemöldökkel pillantok rá. Ennyire nehezére esik kimondani egy nevet
- Vay.
- Tökéletes. Akkor elõször kéred a vacsorát, vagy elõbb a munka? – a hangom türelmes, az akták elkészítve várják, de az biztos, el fog tartani egy ideg.
- Ha nem bánod elõször szeretnék belenézni az aktákba – a hangja izgatott úgy látszik tényleg érdekli, de még mindig nincs jó színben.
- Parancsolj. A fizetséget majd késõbb rendezzük.
Átadom neki az aktát, de a fizetség szónál rögtön felkapja a fejét.
- Miféle fizetség. Ezt korábban nem említetted! – kissé gyanakvó és ingerült a hangja, de nem foglalkozom vele.
- Tudod, mi oroszok nem igazán szoktunk szívességeket tenni. Én pedig üzletember vagyok és az üzlet az üzlet. Valamit valamiért. – gonosz mosoly kúszik az arcomra, de gyorsan leplezem és a szemébe nézve várom a válaszát.
- És mit kérsz érte? – még mindig gyanakvó, bár amilyen okos nem csodálom. Mégis csak a maffia vezérével beszél.
- Ó ne félj, csak egy apróság amit bármikor teljesíteni tudsz. – mielõtt megszólalhatna, folytatom – De most szerintem nézd át az aktákat és mond el mire jutottál. Én már elolvastam, de kíváncsi vagyok, hogy te mit mondasz.
Aprót biccent, mert nyilván még mindig fáj a feje, majd nekilát az aktáknak. Idõközben meghozzák a kávét, amit fintorogva bár, de gyorsan felhajt. Én közben õt figyelem és azon gondolkozok, hogy milyen információt oszthatok meg vele. Ha keveset mondok, akkor én sem jutok semmire, ha sokat azzal pedig magamnak ártok.
Mire befejezi a munkát, addigra meg van az ötlet is.
- Nos? Mit találtál? – kérdezem rögtön, mert látom rajta az izgatottságot.
- Az egyik áldozaton találtak sperma nyomokat.
- Igen, ezt én is észrevettem, de a halottkém szerint az-az áldozaté volt, aki nem sokkal a halála elõtt lehetett egy kurvával.
Összehúzott szemöldökkel néz rám, majd az aktára. – Ezt honnan tudod? Nincs benne az aktában, csak annyi, hogy az áldozat saját DNS-e volt rajta.
- Úgy ismerem Moszkvát, mint a tenyeremet. A rész tele van bordélyházakkal és kurvákkal.
Látom rajta, hogy elgondolkodik, de nem siettetem. Múltkor is jó ötletet adott és olyasmire is rá jön amire én nem.
- Tehát, ha elmennék oda és minden… alkalmazottnak megmutatnám a képek, akkor talán megtalálhatjuk azt a személyt aki a gyilkosság estéjén vele volt. Elképzelhetõ, hogy látott valamit.
- Eszedbe se jusson odamenni, mert ha meglátnak még azt hiszik ott dolgozol és bajod lesz. – más esetben ez nem zavarna, de õt csak magamnak akarom.
- De én férfi vagyok. Miért hinnék azt, hogy ott dolgozom? – értetlenül néz rám.
- Nem csak lányok dolgoznak ott, hanem fiúk is. – a szám buja mosolyra húzódik és úgy folytatom – Amilyen gyönyörû és kívánatos vagy valaki még összekeverni egy dolgozóval.
Látom, hogy zavarba hoztam és nem is felel semmit.
- Talán menjünk inkább vacsorázni és majd reggel késõbb folytatjuk.

A vacsora nagyon finom és látszik, hogy neki is ízlik, mert semmit nem hagy a tányérján. Megvárom, míg megeszi a desszertjét és megissza a mézes tejet, aztán elõállok az ötlettel.
- Vay – megvárom míg rám néz majd lágy hangon folytatom – Mi lenne, ha itt töltenéd az éjszakát. Már késõ lesz, mire végzel az elemzéssel és amúgy is sok vendégszobám van. Senki nem fog zavarni.
Látom rajta, hogy vívódik, mert nem tudja mit válaszoljon, ezért még rásegítek egy kicsit.
- Megtisztelnél vele, ha maradnál, és… maradt még abból a tortából ha kérsz.
Elõzékenyen mosolygok rá, de még mindig tétovázik. Felsóhajtok. – Ugyan, nem harapok.
Csak ha kéred. De ezt már nem mondom ki hangosan, mert nem akarom elijeszteni.
- Jó, itt alszom.
Elvigyorodom, és felállok az asztaltól. – Akkor gyere. Megmutatom a szobádat és ott, majd nyugodtan átnézheted az összes feljegyzést.
Bólint és õ is feláll.  Mellém lép, majd ahogy elindulok fölfelé a lépcsõn felkapja a táskáját és az aktákat, de rögtön követ.
A folyosón mindent megnéz, de nem látszik rajta, hogy tetszik-e neki, én pedig nem kérdezem. Az én szobám melletti vendégszobába vezetem és kinyitom elõtte z ajtót.
Belép és rögtön körbenéz, majd a holmiját az ágyra rakja. Mögéje állok, de nagy bámészkodásban észre sem veszi. Csábító mosoly kúszik az ajkaimra és megérintem a vállát.
- Vay… ami a fizetséget illeti…
Nem fejezem be, mert amint felém fordul lecsapok az ajkaira, amik legalább olyan finomak mint az illata. Olyan érzékiséggel csókolom, ahogy szerintem még senki nem tette vele, és rajtam kívül nem is fogja.

- Erre mind egyedül jött rá? – kérdezi, ahogy elenged, már lépek is hátrébb.
- Igen. De nézze…
- Nem mondták még magának Doktor, hogy túlságosan türelmetlen? – szakít félbe jókedvûen.
- Hát… egyszer-kétszer. – És ez minden alkalommal dühítõ volt.
- Láthatnám a helyszínen készült képeket? – kérdezi, miután pár percig tanulmányozta a megjelölt térképet.
- Persze, máris.
Túl hamar nézi át õket, mintha ismerõs lenne neki minden, de nem kérdezek rá. Nyilván találkozott már velük, akár Inna is mutathatta neki.
- Egy valami nem stimmel a Csikatilo hasonlatban.
- És mi az? – hajolok közelebb. Érdekel, hogy mit vett észre, amit én nem.
- Csikatilo beleõrült az impotenciájába és minden áldozatával közösült miután megölte. Ezeken a képeken az áldozatokon rajta van a nadrág, tehát a gyilkos vagy visszaöltöztette õket, ami elég abszurd, vagy nem közösült velük. Ennek alapján a gyilkos, nem olyan, mint Csikatilo, vagy csak nem bírja a gyomra a nekrofíliát.
- Igaza van… - jegyzem meg ledöbbenve. A hátránya annak, ha az ember egyedül dolgozik. - Ha… szakmát váltana akár nyomozó is lehetne. 
- Jelenleg csak egy dolgot szeretnék kideríteni. - Érdeklõdve pillantok rá.
- És mi lenne az?
- Hogy vajon az ajkaid is olyan édesek-e mint az illatod. 
Ho… hogy mi?! De én férfi vagyok! Miért nem veszi észre?!
- De…de…de…én… én…f-férfi vagyok! - dadogom. Zavarban vagyok!
- Tudom, és nem is akármilyen.
Mi ez?! Miért bókol egy férfinak? Mit akar tõlem? Miért csinálja ezt? Össze akar zavarni, hogy ne vegyek észre valamit? Mert remekül csinálja…
- Visszatérve a Csikatilo-utánzóra, csak akkor tudnánk bizonyítani az elméletünket, ha a helyszínelõ rendõrség feljegyzéseit néznénk át, mert az esetleges nyomok azóta már nem használhatók.

Elgondolkodom és azonnal visszazökken az agyam a lényegre. Nem vagyok bolond, itt is ugyanolyan rendszer szerint mûködnek a dolgok, mint nálunk. Azokat nem tudja Inna megszerezni, hiszen befolyás ide vagy oda, õ nem része a csoportnak, akik nyomoznak az ügyben. A halottkémi jelentéseket azért kaphattam meg, mert maga a halottkém nem része a csoportnak, tõle megszerezhetõ. De ez…
- Azzal lesznek gondok - sóhajtok fel és beletúrok a hajamba. Néz engem. Érzem, és ahogy rápillantok, meg is bizonyosodom róla.
- Csak kérnie kell, Doki, és megszerzem magának, akár már holnapra.
Felcsillannak a szemeim.
- Képes lenne rá? - kérdezem izgatottan. - Remek nyomokat találhatok a képek alapján!
- Persze - kuncogja magabiztosan. - Holnap vacsora, ötre önért küldetek, és itt lesznek a jelentések.
- Ismét vacsora? - vonom fel a szemöldököm. Mintha udvarolna nekem…
- Talán gondja van az esti étkezésekkel?
- Csupán nehezen hiszem, hogy nincs más programja. Ha esetlegesen attól tart, hogy elhagyom az aktákat, biztosíthatom, biztonságban vannak nálam. Minden eddigi anyagot számzárral védett bõröndben tartok, mindig magamnál - intek a szék felé, ahol hagytam.
- Remek megoldás - jegyzi meg. - De jobban örülnék, ha itt nézné át õket. Természetesen biztosítok egy nyugodt szobát és csendet.
- Ha belemerülök nem biztos, hogy néhány óránál hamarabb végzek.
- Akkor holnap elõbb vacsorázunk, nem koccintunk elõtte, és öné a terep, ha megfelel - pillant rám várakozón. Bólintok, remekül hangzik.

A vacsora további része kellemesen telik. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy a vodka erõsebb volt, mint vártam, ugyanis az étel sem mulasztja el felhõtlen jókedvemet.
- Doktor, rendkívül jól áll önnek a mosoly - jegyzi meg, mikor már a desszertet erõszakolom magamba. Alig fér…
- Ha mindezt azért tette, mert nem tudja elfogadni, hogy nem vagyok homoszexuális, megnyugtatom, nem vagyok annyira tudatomon kívül, hogy akármilyen testi kontextusban részt vegyek - felelem, de a végére elnevetem magam.
- Természetesen - int, majd elviszik a tányérokat. - Nos, a hotelben éjszakázik?
- Mit remélt? Hogy a második találkozón a karjaiba vetem magam? - csúszik ki, és nevetve konstatálom, hogy nem lõtt még fejbe a bátorságomért. Ez jó jel. - Vitessen vissza a hotelbe, kérem. Most. - Felállok, de ahogy elindulok elakadok a lábamban, és majdnem elõre esek. Hátulról ránt vissza valaki, és háttal csapódok egy igencsak erõsnek érzõdõ mellkashoz.
- Talán jobb lenne, ha itt éjszakázna… - suttogja valamiért nagyon halkan, pont a fülembe.
- Talán jobb lenne, ha hangosabban beszélne, nem fáj a fejem - kuncogom. - Majd fog. Reggel.
- Rendben, akkor önnel tartok, és felkísérem. - Már indulunk is, a kabátom és a táskám a karomban. Õ meg kitartóan követ.
- Erre semmi szükség.
- Dehogyisnem - mosolyog rám, és a kocsiban is ajtót nyit nekem. Aggasztó, hogy vagy azt hiszi, hogy egy férfialakba bújtatott nõ vagyok, vagy azt, hogy homoszexuális. Mindkettõ helytelen.
- Ha ennyi ideje van… - Beülve fejbe csap a meleg, és kicsit elkábulok. Valljuk be, elalszok, és amikor felkelek, valami meleget érzek az arcomnak simulni. Bõr? Kinyitom a szemem, és meglepõdve tapasztalom, hogy a vállán pihentem és a nyakába szuszogtam. Félkába részegség ide vagy oda, egy köszönés után kimenekülök az autóból. Fogalmam sincs, hogy azért volt-e olyan a nadrágja mert ott volt a pisztolya, vagy ennyire részeg vagyok még s beképzeltem, vagy… nem. Arra gondolni is zavarbaejtõ.


* * *

Reggel a napfény ébreszt, de be is lép pillanatokon belül Inna. A szobalány kíséri.
- Jesszus, hogy nézel ki? - döbben le.
- Ittam. Egy vodkát  sóhajtom. - Aszpirint adj, vagy pisztolygolyót - kérem, felpillantva. A táskájába túr és elõvesz egy doboz gyógyszert, majd ad belõle három szemet. Mindent el kell neki mesélnem természetesen és meg is teszem, de kihagyom a félreérthetõ részeket, a végén mégis ennyi reagál.
- Szerintem tetszel Csenkovnak.
- Szerintem meg idióta vagy.
- Akkor miért hívott el ma is vacsorázni?
- Mert nem meri nálam hagyni az anyagokat és mert így egyszerûbb. Ez csak természetes.
- Rendben, gondolj amit akarsz. De vigyázz magadra, Vay. Csenkov nem kispályás.
Csak leintem és elmegyek zuhanyozni. Ledöbbent ugyanis a tény, hogy már két óra van…


* * *


Ötre értem is jön az autó, de a fejem még mindig nem tökéletes, így hideget kérek meleg helyett. Amit meg is kapok szerencsére, és most a ruháimra sem figyeltem. Fehér ing, szimpla farmer. Élni sincs erõm, a hajam így is ezer felé áll, és ma még át kell néznem a képeket is. Uramisten, minek fogadtam el a vodkát? Ettõl a fejfájástól az azonnali halál is jobb lett volna.

- Üdvözlöm - lép ki a bejárati ajtón Csenkov, de nem nézek rá, erõs a napfény, ami a havon vissza is csillan. - Ejnye Doktor, nem néz ki jól.
- Nem is vagyok jól. Ma csak tejet innék és ennék, ha nem gond. Mézzel. És egy hûvösebb szobába menjünk, ha lehet, vagy maradjunk szabad levegõn, rosszul vagyok - jegyzem meg.  Felpillantok és egy percre elakad a szavam. Tegnap is ilyen… jól nézett ki? Igazán furcsa most, de sokkal helyesebb lett. Talán valami krém. Vagy új haj…

Amikor kilépek a tárgyalóból Jurij még mindig ott vár. Feszülten figyel, ami általában azt jelenti, hogy nem fogok örülni.
- Mi történt? – kérdezem komoly hangon, de közben nem állok meg.
- Itt van az a német fickó, akinek már egy hónapja szállítnia kellett volna. Azt mondja, holnap után érkezik az áru, de… 1 millió rubellel többet akar.
- Még van képe… - morgom csak magamnak. Késik egy hónapot, aztán idetolja a képét még mindig az áru nélkül és még van pofája 1 millióval többet kérni? Talán hülyének néz?
Intek Oleg és Szergej felé, õk pedig szó nélkül követnek. Lehet… vagy inkább valószínû, hogy szükségem lesz rájuk.
Belépek az irodámba, ahol már ott várakozik Claus Herbert, egy köpcös, kopaszodó figura, aki idegesen gyûrögeti a kezében tartott zsebkendõt, majd végigtörli vele a homlokát.
Nem kínálom hellyel, mert nem lesz itt sokáig. Szerencsére beszél oroszul, ezért õt küldték, de egy õ a legkevésbé alkalmas személy a tárgyalásokra.
- Szóval, Claus volna szíves elmondani, hogy miért nem érkeztek még meg a fegyverek, amit egy hónapja rendeltem?
Szinte látom rajta ahogy a félelem végigkúszik minden végtagján.
- Én… Herr Csenkov, elnézését kérem, de nem áll hatalmamban… mármint nem az én hatásköröm…
Elég. Elegem van ebbõl. Vészjósló tekintettel közelebb lépek, hideg pillantásomat az õ ijedt õzre hasonlító szemeibe fúrom.
- Herr Claus – a hangom gúnyos, ahogy kiejtem a nevét, de aztán komolyan folytatom – Nem vagyok kíváncsi az ostoba magyarázkodására vagy felel a kérdéseimre, vagy megtudja milyen az orosz vendégszeretet.

***
Fél órával és két ujjal kevesebbel, el van intézve a probléma.
Lassan felvonulok a hálóba és egy hosszú fürdõzés után, ellazultan fekszem be az ágyba.
Eszembe jut a Doktor csinos kis teste és magamban elmosolyodva megsimogatom magam mellett a takarót. Hamarosan…

***
Másnap reggel kilencre megérkezik a szállítmány. Elégedetten konstatálom, hogy Claus-nak a nyomát sem látni. Mikor befejezik a leszállítást már ebéd felé jár az idõ, ezért egy közeli étterembe ülve felhívom egy tehetséges számítógép-technikus emberemet, hogy törje fel az összes szálloda adatbázisát és keresse meg nekem az én gyönyörûségemet.
Mire végzek az ebéddel az információ már a postafiókomban van. A cím és a szálloda elérhetõsége.
Felhívom a szállodát, és amikor a recepción bemondom a nevemet, rögtön ijedt dadogás a válasz, hogy máris kapcsolják. Mikor hallom, hogy fölveszi rögtön megszólalok.
- Jó napot Doktor, hogy van? – a hangom élveteg, már alig várom, hogy láthassam.
- Önnek is hasonlókat, köszönöm. Hagyjuk a csevegést, miért keresett? – milyen türelmetlen.
- Hatra önért küldök egy kocsit. Megfelelõ?
- Nem, hiszen már tegnap is jeleztem, hogy fenntartásaim vannak az étteremmel kapcsolatban. Az ön anyanyelvén közöltem a problémámat, azt gondoltam, értette.
Az ilyen sértésért másnak már hiányozna valamelyik testrésze, de most csak nevet rajta. Tetszik ez a határozottság. Igazán csábító.
Viszont, így, hogy nem megyünk étterembe támadt egy sokkal jobb ötletem.
- Rendben, akkor talán jobban szeretné, ha nálunk töltenénk az estét?
- Megfelelõbb lenne, igen. Hatra várom az autót.
És már le is tette. Elnevetem magam, mivel rég nem szórakoztatott ennyire senki, mint ez a férfi.
- Jurij! – a szólított az éppen elhaladó emberemnek – Rendelj valami finom vacsorát a legjobb étterembõl, desszertet is, a nappaliban pedig terítsenek két személyre.
A délután fennmaradó részében átnézem a bérgyilkosok jelentéseit az áldozatokról és a nyomokról, de semmi utal arra, hogy a gyilkos valóban az én ellenségem lenne. De akkor miért csak az én területemen dolgozó dílereket öli meg?
Nagyot sóhajtva túrok a hajamba, majd fölmegyek a szobámba és elkezdek készülõdni. Egy elegáns személyre szabott öltönyt választok, majd amikor szólnak, hogy megérkezett elmosolyodom és elindulok lefelé.
A nappaliban, az elegánsan terített asztalnál ül, de amint észrevesz, rögtön feláll. Végigmér, amin majdnem elvigyorodom, de amikor megjegyzi, hogy remekül választottam már muszáj mosolyognom.
- Ha tudtam volna, hogy ki kell öltözni, jobban kiteszek magamért. – végigmérem az öltözetét és magamban megjegyzem, hogy ez a nadrág sokkal jobban kiemel.
- Ugyan, ön most is remekül néz ki, Doktor. Nos, mivel kínálhatom meg? – elindulok az italszekrény felé, de a hangja megállít.
- Bármivel, amiben egy csepp alkohol sincs. 
- Talán nem bírja az italt? – kérdezem azonnal.
- Legutóbb a második pohár sör után már vállalhatatlanul jókedvem volt. Azóta kerülöm, ha csak tehetem. – úgy mondja, mintha bûn lenne, pedig igazán rá férne, hogy felengedjen és ellazuljon egy kicsit.
- Akkor nem is koccint velem? – tettetett sajnálattal kérdezem, és látom, hogy kicsit elgondolkodott.
- Étkezés elõtt egy kicsi pohárral kérnék a leggyengébb vodkájukból. – már éppen nyúlnék a vodkáért, hogy töltsek, amikor megállít - De mielõtt belemerülünk a minden bizonnyal remek ételekbe és az italozásba, szeretném, ha átnézné, amit felfedeztem.
Közvetlenül mellém ül, ami mosolygásra késztet. A legtöbben nem ilyen nyugodtak a jelenlétemben. Szóval ez a férfi, vagy nagyon bátor, vagy kevés pletykát hallott rólam.
Minden gondolat kiröppen a fejembõl, amikor közelebb hajol és megérzem a parfümje illatát. Valami hihetetlenül édes illat…
- Nos, összevetettem minden anyagot. Bizonyára tudja és felfedezte már, hogy az eddigi halálesetek és a csonkítások tökéletes másai egy, az önök hazájában tevékenykedõ sorozatgyilkosnak, Andrej Romanovics Csikatilo ugyanilyen módszerekkel és eszközökkel ejtett kínosan ugyanilyen sebeket az áldozatokon. És ha jól megfigyeli, minden áldozat feje ugyanabba az irányba mutat. Ez a hely pedig Novocserkasszk. Itt végezték ki Csikatilót. Ön szerint ez véletlen?
Felém fordítja az arcát, olyan közel ült hozzám, hogy csak elõre kellene hajolnom és megcsókolhatnám.
Elgondolkodva felemelem a kezem és egy puha hajtincsét elmorzsolom az ujjaim között. Furcsa tekintettel néz rám, mint aki nem érte mit miért teszek, de nem teszem szóvá.
- Erre mind egyedül jött rá? – kérdezem érdeklõdve. Nem csak kívánatos, de még okos is. Igazán vonzó párosítás. Veszélyes és vonzó. Vigyáznom kell, mit mondok, mert nagyon gyorsan rakja össze az információkat és ösztönösen helyes következtetéseket von le.
- Igen. De nézze…
Nem mondták még magának Doktor, hogy túlságosan türelmetlen? – kérdezem vidáman.
- Hát… egyszer-kétszer – mintha egy kissé bosszús lenne, de nem forszírozom és az általa megjelölt térképet kezdem el fixírozni.
Megtalálta azt a dolgot ami, bebizonyítja, hogy a gyilkos tényleg ellenem dolgozik. Arra helyesen következtetett, hogy a gyilkos egy fanatikus másoló, de a helyszín… Novocserkasszk. Onnan szállítjuk a Kaszpi-tengeren keresztül a kokaint Törökországban. A zsaruk nem találtak rá, mert egy elhagyatott kikötõ, és amúgy is egy kis város. A Moszkva-Rosztov vasútvonalon szállítok fegyvereket az ott lévõ embereimnek. De ezt õ nem tudhatja. Tehát… adok neki egy másik támpontot a gyilkos kereséséhez.
- Láthatnám a helyszínen készült képeket? – ránézek, õ pedig elkapja rólam a tekintetét.
- Persze, máris.
A kezembe adja õket, én pedig a látszat kedvéért végignézem, mintha most látnám elõször.
- Egy valami nem stimmel a Csikatilo hasonlatban.
- És mi az? – ismét közel hajol hozzám, de annyira nézi a képeket, hogy észre sem veszi. Észrevétlenül mélyet szippantok a hajának édes illatából, mire az ágyékom sajogni kezd a nadrág szorításában.
Kissé rekedt a hangom mikor megszólalok – Csikatilo, beleõrült az impotenciájába és minden áldozatával közösült miután megölte. Ezeken a képeken az áldozatokon rajta van a nadrág, tehát a gyilkos vagy visszaöltöztette õket, ami elég abszurd, vagy nem közösült velük. Ennek alapján a gyilkos, nem olyan, mint Csikatilo, vagy csak nem bírja a gyomra a nekrofíliát.
Megnézi az összes képet, majd csodálkozva pillant rám. – Igaza van… ha… szakmát váltana akár nyomozó is lehetne.
Vággyal telt szemekkel nézek az övébe – Jelenleg csak egy dolgot szeretnék kideríteni.
- És mi lenne az? – homlokráncolva néz rám, naivan csillogó szemekkel.
- Hogy vajon az ajkaid is olyan édesek-e mint az illatod.
Rózsaszín pír kúszik az arcára és elfordítja a fejét és távolabb húzódik. Így egészen úgy néz ki, mint egy egyetemista és nem mint egy felnõtt férfi. Aztán dadogni kezd.
- De…de…de…én… én…f-férfi vagyok!
Úgy mondja, mintha nem tudnám. – Tudom, és nem is akármilyen.
Látom, hogy még jobban zavarba jön, ezért témát váltok. Meg van a terv, hogy hogyan láthatom újra. Ameddig szüksége van rám addig, magától is eljön hozzám.
- Visszatérve a Csikatilo - utánzóra, csak akkor tudnánk bizonyítani az elméletünket, ha a helyszínelõ rendõrség feljegyzéseit néznénk át, mert az esetleges nyomok azóta már nem használhatók.
Ezeket a feljegyzéseket azonban nem fogja megkapni, mert csak a nyomozócsoport tagjai láthatják, õ pedig azon kívül dolgozik. Tehát szüksége lesz rám, hogy megszerezze…

- Tökéletes.
- Kérem, foglaljanak helyet, ahol tetszik. – Udvariasan kér minket, így meg is tesszük. – Szergej, Oleg, elmehettek.
A gesztus meglep. Ennyire megbízna bennünk? Pedig ha jól tudom, Inna kampányának szerves része volt a bûnözés visszaszorítása, õ mégis megbízik benne?
- Nos Doktor, az öné vagyok. Halljuk a kérdéseit.
- Inna már tájékoztatott arról, hogy az áldozatok, mind az alvilág tagjai, egyrõl pedig még nem lehet tudni - kezdek bele. - Megbizonyosodtak arról, hogy nem ön áll a háttérben, de azt nem tudni, hogy miért pont ezeket a személyeket végezték ki. A véleményére lennék kíváncsi az áldozatokat illetõen!
Több szempontból is kíváncsi vagyok a válaszára. Inna szerint sosem tudtak rábizonyítani semmit erre a férfire, most mégis úgy kell választ adnia, hogy ez így is maradhasson. Ez tökéletes teszt lesz arra irányulóan, hogy mennyire veszem hasznát, ha az elmém segítségre szorul.
- Az összes célpont kisstílû drogdíler, akik az utcán árulták a kokót. Véleményem szerint lehet egy függõ is, de egy a piacra betörni vágyó új szervezet is, akik meg akarnak szabadulni a konkurenciától.
- Találtak kokaint, vagy bármilyen kábítószert a gyilkosság helyszínén? - kérdezem Innát.
- Tudtommal soha nem találtak semmit - feleli barátom.
- Uram, ön hallott esetleg valamit errõl? - kérdezem másik beszélgetõtársamat.
- Nem, nem hallottam semmit. Többet tudnék mondani, ha láthatnám a helyszínen készült képeket.
- Ez lehetséges? – fordulok ismét Inna felé.
- Hogyne, de ki kell kérnem õket a rendõrségtõl, de nem lenne szerencsés elmondani, hogy hová akarod vinni.
- Akkor ne mondja el – szólal meg magabiztos hangon. Úgy vélem nem tévedtem a befolyásával kapcsolatban. De ez jól is jöhet. Ha Inna nem tudja elintézni majd amikre szükségem lesz, fordulhatok hozzá.
- Fõnök, sürgõs ügy - lép be a telefon csengése után pár perccel egy másik embere, aki azok között volt, akik bekísértek minket.
- Egy perc Jurij – utasítja finoman beosztottját. – Sajnálom, de most mennem kell. Gondolom holnapra meg lesznek a képek, magáért küldök egy kocsit és egy kellemes vacsora közben megbeszélhetjük a továbbiakat.
- De én nem kedvelem az éttermeket!
- Még nem is végeztünk a megbeszéléssel! - Egyikünknek sem tetszik, hogy így lelépett, de ahogy õ elmegy, megjelenik egy férfi, aki finom modorral kér minket, hogy most, a beszélgetés végeztével hagyjuk el a házat. Milyen érdekes, egy alapvetõen sértõ mozzanatot egy társalgás végén lehet úgy is tálalni, hogy nem érezzük sértve magunkat.

A kocsiban aztán Inna felveti, hgy holnap velem jön.
- Kérlek, ne legyél gyerekes, Inna - fordulok felé a hóesés bámulását félbeszakítva. - Nincs szükségem arra, hogy a nyomomban loholj, inkább intézd el nekem, hogy megkapjam a részletes halottkémi jelentéseket a hullákról.  Tudnom kell pontosan, hogy mi történt, milyen eszközökkel és milyen módszerrel.
- De ezek benne vannak az aktában, amit adtam - kortyol egyet a vodkájából.
-  Így van, és mivel az akta használhatatlan a benne dúló káosz miatt, össze akarom szedni újból az adatokat. - Sértõdötten morran egyet, de nem foglalkozom vele. - Továbbá a következõ hullát látni akarom.
- Mitõl vagy benne ilyen veszettül biztos, hogy lesz?
- Te is biztos vagy benne. Ha nem lennél, nem lennék itt.
Befejezettnek tekinti a beszélgetést, ami remek, hiszen így tovább nézhetem az egyre sûrûbben hulló pelyheket.
Imádom a havat…


* * *


Másnap, épp ebéd után olvasgatom a halottkémi jelentéseket és nézegetem a helyszíni fotókat, amikor kopogás után benyit egy szobalány.
- Uram, kérem - néz rám picit ijedten. - Felvenné a telefont? Önt keresik.
Felvont szemöldökkel nézek rá, de megteszem amit kér, felkapom a telefont. Õ persze azonnal ki is siet.
- Jó napot, Doktor, hogy van? - Felismerem a hangot.
- Önnek is hasonlókat, köszönöm. Hagyjuk a csevegést, miért keresett? - Azt majd személyesen megkérdezem, hogy hogyan talált meg. Nyilván a befolyása, de tudni akarom a részleteket.
- Hatra önért küldök egy kocsit. Megfelelõ?
- Nem, hiszen már tegnap is jeleztem, hogy fenntartásaim vannak az étteremmel kapcsolatban. Az ön anyanyelvén közöltem a problémámat, azt gondoltam, értette.
Egy pillanatnyi csend, majd halk kuncogás.
- Rendben, akkor talán jobban szeretné, ha nálunk töltenénk az estét?
- Megfelelõbb lenne, igen. Hatra várom az autót.
Leteszem, és visszasüppedek az aktáimba.
Érdekes, hogy bár Csikatilót idézik a tetemen elkövetett csonkítások, minden test ugyanolyan pózban volt elhelyezve, mintha mindegyik egy irányba mutatna. Elõkapok a táskámból egy tollat és az egyik térképre felrajzolom a halálesetek helyeit, az irányt, ahova a hullák feje mutat, és érdekes módon be is jön az elméletem. Nem véletlen, hogy egy irányba mutatónak tûntek.
Novocserkasszk. Ott volt a kivégzés. Talán ott kellene nyomokat keresni? De ha Moszkvában történtek és történnek a halálesetek, akkor miért kellene odamenni?

Addig gondolkodtam és fejtegettem, hogy teljesen kiszaladtam az idõbõl, így minden elvem ellenére kénytelen voltam vizes hajjal lemenni az autóhoz. Felöltözni szerencsére sikerült. Egy szûkebb, de melegebb fekete nadrág és egy kockás ing. Tökéletes. Leérve a sofõr jelzi, hogy kapcsol hûtést, mert meg fogok fázni, de csak bólintok, és felkapcsoltatva az utastéri lámpát, elrendezgetem a képeket és az anyagokat.

Beérve a giccses nappaliba vezetnek, ahol most az asztal szépen van terítve. Nem túl nagy asztal, de telepakolták ételekkel és italokkal. Ahogy leülök, megjelenik Csenkov. Elegánsan van felöltözve. Nem tudom, hogy magának válogatta-e össze a ruháit vagy segítségére volt esetleg egy szakember, de tökéletesen kiemelik minden bizonnyal az enyémnél sokkal izmosabb testét és hihetetlenül kék szemeit.
- Remek ruhaválasztás - dicsérem meg. - Ha tudtam volna, hogy ki kell öltözni, jobban kiteszek magamért.
- Ugyan, ön most is remekül néz ki, Doktor. - Mosolyog, töretlenül mosolyog. - Nos, mivel kínálhatom meg?
- Bármivel, amiben egy csepp alkohol sincs. 
- Talán nem bírja az italt? - villannak meg szemei. Nem értem, miért, más sem.
- Legutóbb a második pohár sör után már vállalhatatlanul jókedvem volt - ismerem be. - Azóta kerülöm, ha csak tehetem.
- Akkor nem is koccint velem? - Nos, gyorsan számba kell vennem mindent. Ha berúgok, bajom lehet, de  ha megsértem, ugyanúgy.
- Étkezés elõtt egy kicsi pohárral kérnék a leggyengébb vodkájukból. - Lenyúlok a táskámba és kipakolom az iratokat. - De mielõtt belemerülünk a minden bizonnyal remek ételekbe és az italozásba, szeretném, ha átnézné amit felfedeztem. - Az ölembe kapva a mappát a papírjaimmal mellé lépek és már szalad is egy fiatal lány, hogy a fenekem alá tolja a széket. Közvetlenül mellette ülök, érzem a parfümjét. Még az is férfiasabb illatú, mint az enyém. De nem tehetek róla, az édes illatokat jobban kedvelem.
- Nos, összevetettem minden anyagot. Bizonyára tudja és felfedezte már, hogy az eddigi halálesetek és a csonkítások tökéletes másai egy, az önök hazájában tevékenykedõ sorozatgyilkosnak, Andrej Romanovics Csikatilo ugyanilyen módszerekkel és eszközökkel ejtett kínosan ugyanilyen sebeket az áldozatokon. És ha jól megfigyeli, minden áldozat feje ugyanabba az irányba mutat. - Közelebb hajolok, hogy jól mutathassam meg neki a helyeket és az irányt. - Ez a hely pedig Novocserkasszk. Itt végezték ki Csikatilót. Ön szerint ez véletlen? - kérdezem, felé fordítva az arcomat. Nahát, ennyire közel hajoltam volna? Alig pár centire van az arca az enyémtõl, így gyorsan el is húzódok kissé.

Már megint egy újabb hulla.
Egy újabb drogdíler, aki az én szervezetemnek dolgozik. Az elmúl hetekben sorra tûntek el azok, akit Moszkva szerte terítették az árut. Már kezd nagyon elegem lenni ebbõl. Három bérgyilkost állítottam az ügyre, de eddig eredménytelenek volta.
Az elkövetõ tehát vagy nagyon profi, vagy kurvára szerencsés.
A kopogásra az ajtó felé fordítom a fejem az elõttem heverõ mappáról és a belépõ emberemre nézek.
- Mondd Jurij!
- Fõnök, a zsaruk megint telefonáltak. Az az Inna nevû képviselõ fazon beszélni akar önnel.
Felsóhajtok, és egy pillanatra kinézek a hatalmas üvegablakon. A rendõrség nagyon megrettent a gyilkosságok módjától. Attól félnek, hogy egy újabb tömeggyilkossal van dolguk. Eddig bármilyen csempészéssel, gyilkossággal, vagy terroristával álltak is szemben soha nem vetemedtek arra, hogy a maffia segítségét kérjék. Ha nem az én dílerjeimrõl lenne szó, nem érdekelne, de így…
- Felveszem. Ne zavarjon senki. – Jurij bólint, és már megy is kifelé.
Az asztalon lévõ lenyomozhatatlan telefonhoz fordulok és a fülemhez emelem.
- Képviselõúr, mennyire örülök, hogy ismét hallom a hangját! – a hangom érzelemmentes, nem árul el semmit.
- Üdvözlöm, Uram. – a szavakat szinte a fogai között kell átpréselnie. Tudom, hogy legszívesebben fejbe lõne, ami hihetetlenül élvezetessé teszi a helyzetet.
- Szóval? Minek köszönhetem a hívását? – hallani a hangomon, hogy jól szórakozom, de hidegen hagy.
- Ma érkezett az országba egy barátom és szeretne találkozni önnel, hogy elsõ kézbõl kapjon információt. – Egy külföldi nyomozó? Nagyon jó lehet, ha egy ilyen esethez egyedül jön. Kíváncsi vagyok rá.
- Holnap reggel kilencre várom önöket. A címemet nem kell megadnom, ugye?
Lecsapja a telefont. Kuncogva fordulok az ablak felé és nézem a sûrû hóesést.
Inna… ez a képviselõ kampányolt a bûnözés csökkentése érdekében, most pedig Moszkva Démonához jön látogatóba. Ez igazán érdekes lesz.

***

Másnap reggel korán fölkelek, mert a találkozó elõtt még van néhány elintéznivalóm. Egy fontos szállítmányt várok, ami már egy hónapja késik. Az ilyesmi elfogadhatatlan.
Épp végzek a reggeli kávémmal, amikor Jurij szól, hogy megérkeztek. Pompás.
Átsétálok a tárgyalóba és leülök a szokásos helyemre. Két leghûségesebb testõröm azonnal a nyomomban van, mint mindig, amikor tárgyalok. Volt már, hogy elfajult egy-két értekezlet és ilyenkor szükség lehet a fegyverre.
Egy perc múlva nyílik az ajtó, én pedig élvezettel elmosolyodom, ahogy meglátom az érkezõket.
Inna, a szokásos kimért, hûvös tekintetét veszi, míg a mögötte haladó ismeretlen érdeklõdéssel szemléli a környezete. Én pedig õt.
Igazán tetszetõs jelenség, bár nem tudom megmondani, milyen származású lehet, mivel elég érdekes vonásai vannak.
- Üdvözlöm! Õ itt… - kezdené Inna a bemutatását, de az érintett elém áll, és õ maga mutatkozik be.
- Dr. Vayshawn Carlton vagyok.
Tehát, nem zsaru, hanem valamilyen doktor. Ragadozó tekintettel mérem végig az elõttem álló gyönyörû férfit, és leplezetlen érdeklõdéssel figyelem. Moszkvában ilyen biztosan nincs. Ha lenne már rég az ágyamba csábítottam volna.
- Üdvözlöm. A nevem Nyicolai Vasilyevics Csenkov, ön lesz a segítségünkre, ha jól sejtem. – mosolyogva figyelem minden rezdülését, teljesen figyelmen kívül hagyva a feszülten figyelõ képviselõt.
- Igen, a tudásom megfelelõ ahhoz, hogy felderítsek egy ilyen ügyet. – milyen magabiztos. Igazán csábító az a sötét, szigorú szemek, de nincs idõm tovább nézegetni vékonytestét, mert azonnal folytatja - Ezzel Inna is tisztában van, ezért hívott ide engem. Remélem, hogy a maximális segítségükre és együttmûködésükre számíthatok, amíg itt vagyok.
Hmm… ha elképzelem, hogy az ágyban is ilyen követelõzõ hangnemben beszél, szinte rögtön bizseregni kezd a farkam.
- Biztos vagyok benne Doktor, hogy minden igényét kielégítjük majd. – élveteg mosoly rajzolódik az ajkaimra és a tekintetemet mélyen az övébe fúrom. Látom, hogy egy kissé megzavartam, de gyorsan összeszedi magát és elfogadja a közben felé nyújtott kezemet.
- Tökéletes. – milyen puha a bõre. Most már biztos, hogy nem zsaru, mert azoknak kérges a kezük a s fegyvertõl. Hüvelyk ujjammal lassan végigsimítom a kézfejét, és látom, hogy a tekintete megrezzen, majd gyorsan elhúzza a kezét és hátrébb lép.
- Kérem, foglaljanak helyet, ahol tetszik. – a hangom elõzékeny, de ez csak álca. Kár, hogy a képviselõ úr is itt van, jobb szeretnék kettesben lenni ezzel a szépséggel. – Szergej, Oleg, elmehettek.
A két testõr azonnal engedelmeskedik én pedig ismét a vendégeim felé fordulva szólalok meg. – Nos Doktor, az öné vagyok. Halljuk a kérdéseit.
Kissé elkomorulok, mert nekem is érdekem, hogy minél hamarább elkapják a gyilkost, de továbbra is érdeklõdéssel figyelem a jövevényt.
- Inna már tájékoztatott arról, hogy az áldozatok, mind az alvilág tagjai, egyrõl pedig még nem lehet tudni. Megbizonyosodtak arról, hogy nem ön áll a háttérben, de azt nem tudni, hogy miért pont ezeket a személyeket végezték ki. A véleményére lennék kíváncsi az áldozatokat illetõen!
Ez a határozottság nagyon is a kedvemre való, de vigyáznom kell, hogy mit mondok. Eddigi biztonsági intézkedéseimnek köszönhetem, hogy soha tudtak rám bizonyítani semmit sem. Nem tudhatják meg azt sem, hogy a halott dílerek hozzám tartoztak
- Az összes célpont kisstílû drogdíler, akik az utcán árulták a kokót. Véleményem szerint lehet egy függõ is, de egy a piacra betörni vágyó új szervezet is, akik meg akarnak szabadulni a konkurenciától.
A tekintete elgondolkodó, vékony ujjaival az ajkait ütögeti, majd hirtelen a képviselõ felé fordul és megszólal. – Találtak kokaint, vagy bármilyen kábítószert a gyilkosság helyszínén?
Vág az esze, mint a borotva. Percrõl percre jobban tetszik. Kíváncsi lennék, mit rejteget az alatt a nyakig begombolt ing alatt.
Gondolataimból izgatott hangja szakít ki és azonnal rá figyelek.
- Uram, ön hallott esetleg valamit errõl?
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a kokót nem lopták el, de ezt nem fogom most elmondani neki. Lesz egy jó okom, hogy újra találkozzam vele. – Nem, nem hallottam semmit. Többet tudnék mondani, ha láthatnám a helyszínen készült képeket.
- Ez lehetséges? – kérdezi a képviselõt.
- Hogyne, de ki kell kérnem õket a rendõrségtõl, de nem lenne szerencsés elmondani, hogy hová akarod vinni.
- Akkor ne mondja el. – szólok közbe mosolyogva, a doktor pedig csak figyel. Nyilván nincs egészen tisztában azzal, hogy milyen hatalmam van. A kapitányságon is van emberem, aki jelentené, ha veszélyben lennék. De ez eddig még nem fordult elõ.
Megszólal a telefonom a másik szobában, de nem mozdulok. Megvárom még Jurij fölveszi és elintézi. Nem szoktam idegenek elõtt tárgyalni, ilyenkor mindig fogadják a hívást és ha fontos szólnak.
Nos, ez nyilván az volt, mert már hallom is Jurij súlyos lépteit.
- Fõnök, sürgõs ügy.
- Egy perc Jurij. – Visszacsukja az ajtót, én pedig a Doktor szemeibe nézve állok elõ a tervemmel. – Sajnálom, de most mennem kell. Gondolom holnapra meg lesznek a képek, magáért küldök egy kocsit és egy kellemes vacsora közben megbeszélhetjük a továbbiakat.
Természetesen nem csak a gyilkos miatt akarok vele találkozni. Addig nem hagyja el az országot. míg az enyém nem lesz. Az a gyönyörû test nem megy sehová, addig míg jó sok idõt el nem tölt az ágyamban.
Felállok és nem törõdve a képviselõ nemtetszésével, és az én gyönyörûm tiltakozásával, mi szerint nem szereti az éttermeket, mosolyogva kivonulok, hogy megnézzem mi az a sürgõs dolog.