- Hogy érted ezt? – Hogy jön ez most ide?
- Elõször is leszögezem, hogy nem akarlak megölni. Másodszor, azt állítod, hogy bármit tudsz is meg nem adod át a barátodnak. De mi van, ha olyan dologra akadsz, ami szerinted túl súlyos ahhoz, hogy eltitkold? Mi lesz akkor, ha menet közben más kép döntesz?
- Tehát azt mondod, hogy azért nem árulsz el dolgokat, mint ezek a területi gyilkosságok, mert én bármikor továbbadhatom?
- Te nagyon okos vagy Vay. Számítanom kellett volna arra, hogy rájöhetsz a hiányzó részekre. Itt csak az a gond, hogy én olyasmiket is tudok, ami nem csak engem hanem… mondjuk úgy, más szervezeteket is érint. Ha véletlenül olyasmibe ártod magad, amibe nem kéne, akkor lehet, hogy a következõ golyó a fejedbe talál.
Érdekes… félelmetes, de érdekes, érdekelne, hogy mi az, ami más nem az én ügyem.
- Akkor miért engedted meg, hogy a házadba költözzem és nyomozzak? - teszem fel a legfontosabb kérdést.
- Nos… a házamba költözésed az ügytõl függetlenül akartam, mert kedvelem a társaságod és szeretnélek megkapni. De ez nem titok. Már korábban az étteremben is el akartam mondani, hogy rosszul gondoltad, amit mondtál. Ha beleegyeznél a kapcsolatunkba, én nem csak egy éjszakára akarlak téged, hanem még jó hosszú ideig magam mellett akarlak tudni. - Hogy mi? Rosszul hallok? - Te nem egy utcai kurva vagy, akivel egyszer lefekszem és elég volt. Te egy gyönyörû, okos és szórakoztató férfi vagy, akinek elég bátorsága van ahhoz, hogy egy házban lakjon azzal, akitõl mindenki menekül.
Ezt nem tudom elhinni… nem. Az nem lehet… de engem ez nem is kellene, hogy érdekeljen!
- Ami pedig a másik dolgot illeti. Azért engedtem, hogy nyomozz, mert szükségem van rád és a tudásodra az ügy megoldásához. Sokat segítettél és segíthetnél is, de most már neked kell eldöntened, hogy mit akarsz, mert ha úgy döntesz, hogy valóban meg akarod oldani ezt az ügyet és ez fontosabb, mint az én börtönbe juttatásom, akkor van mit elmondanom.
Ez egyértelmû!
- Tizenhat embert lemészároltak, számomra ez mindennél fontosabb. El akarom kapni azt, aki ezt tette és rács mögé juttatni. A te elfogásod pedig nem az én dolgom.
- Rendben, de valamin gondolkodj el. Ha ebbe mélyebben belekeveredsz, olyan dolgokat tudhatsz meg, ami veszélyeztet téged és a munkádat is. Ha ebbe belevágsz, én nem tudom neked garantálni a biztonságot miután elmész innen. A maffia mindent megtesz azért, hogy védje az övéit, de azért is, hogy eltûntesse az ellenségeit. Amennyiben vállalod a feladatot és én elmondom neked az igazat bele fogsz keveredni a maffia ügyeibe és arra kényszerülsz, hogy eltitkolj mindent a zsaruk elõl. A tieid elõl. Gondolkozz el azon, amiket mondtam. Késõbb majd visszajövök és beszélünk.
Kimegy és magamra hagy.


* * *


Egész nap gondolkodom. Mit kellene tennem? Idejöttem azért, hogy elkapjam a sorozatgyilkost. Nem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy elmenjek. Amiket mondott… talán csak el akar ijeszteni, nem igaz? De ha mégsem? Akkor mi történik majd? Kizárnak az FBI-tól? Nem követtem el bûncselekményt. Azt, hogy mit tudtam meg, nem vagyok köteles elmondani senkinek rajta kívül.

Inna persze felhív, hogy mi történt. Mivel nem tudom, mennyire lenne partner ebben az egészben, ezért úgy döntök, hogy rendben, nem mondok semmit. Megkérem, hogy egyelõre ne keressen, fogom én, de naponta egyszer jelentkezzen le, legalább sms-ben, hogy jól van. Gyanakszik, de rám hagyja, és megkér, hogy okosan tegyem, amit teszek.

Én pedig döntök.
Segítek Nyicolainak elkapni a gyilkost. Innának átadom majd a férfit, hogy büntesse meg, aztán hazamegyek és elfelejtek mindent. Az ügyet, Nyicolait, mindent. Nem szabad hagynom, hogy az érzelmeim vezessenek. Abból még soha senkinek nem származott semmi jó.
Mikor döntésre jutok eldöntöm azt is, hogy ideje megfürdenem.

Ahogy belépek a fürdõszobába, kicsit leesik az állam. Nem tudom, miért lep meg, hogy Nyicolai luxusban él még itt is, de a kád fantasztikus. Meg is találom a fürdõsót. Idegnyugtató. Rendben, tökéletes, akkor már engedem is a vizet. Mire megvan a jó meleg víz és benne a fürdõsó, már meztelen vagyok és a kádba szállok befelé. A fejem nem merem megfogni, megmosni, ahhoz nem tudok és nem merek nyúlni.

Már épp nagyon ellazulok, amikor nyílik az ajtó. Nem kell megszólalnia, hogy tudjam, õ az.
- Nem! - kiabálok ki, miután hozzávágtam a sampont. - Legalább várj egy kicsit!
Egy jó adag habfürdõt öntök a víybe, hogy a habtól ne lehessen látni semmit belõlem, csak a nyakamtól felfelé.
- Jöhetek már? - kérdezi.
- Igen, úgyis segítened kell.
Benyit, és elvigyorodik.
- Kis cseles - neveti el magát. - Nem mintha egy réteg hab megakadályozna - lép mellém.
- Ha bármit is teszel amit nem akarok, soha többé nem szólok hozzád - jelentem ki. Halálosan komoly vagyok, és ezt õ  is tudja.
- Rendben - sóhajt fel. - Mit tehetek akkor?
-  Csók. Egy csók. De ne érj hozzám máshol, csak az arcomon.
Bólint, és már hajol is. Mosolyogva tapasztja ajkait az enyémekre, majd lassan kezdõdik a csók. Nagyon izgató, nagyon… nagyon izgató csók. Szerencse, hogy a sûrû habtól nem látja, mi is történik a vízben az ágyékomnál. Mert… mert felizgulok lassan. De ennek a szokott piruláson és zavaron kívül nincs jele. Szerencsére.
- Elég - hajolok egy lihegve.
- Mikor engedsz tovább? - kérdezi, õ is szuszog.
- Azt mondtad, nem csak egy éjszakára van rám szükséged. Akkor várj rám, amíg el nem érkezettnek tartom a pillanatot és saját magam, meg a kapcsolatunkat, hogy neked adjam a teste. Aztán, ha õszinte vagy, akár többet is.
Mosolyogva néz rám.
- És, mire jutottál ma?
- Nem tudom, mit kellene tennem, így azt teszem, amit akarok. Ami pedig ennek a gyilkosnak az elfogása. Maradok. A többit majd késõbb elintézem. Ha úgy alakulna a helyzet, adott esetben hajlandó vagyok a kedvedért átkéretni magam a CIA orosz különítményéhez és a támogatásukkal itt maradni továbbra is. Már ha szükséges lesz - nézek rá felvont szemöldökkel.
- Szükséges? Úgy érted, ha elég komoly lesz ez az egész?
- Igen, pontosan úgy. De mindennek az alapja az õszinteség. Tudni akarok mindent. Ha tudod, hogy ki lõtt rám, azt is. Ha sejted, ki a bérgyilkos vagy a felbérlõi, azt is. Csak akkor, de csak akkor vagyok hajlandó itt maradni és elkezdeni gondolkodni kettõnk kapcsolatáról, ha azt érzem, hogy maximálisan megbízhatok benned és nem versz át. Amint rájövök, hogy valójában hazudsz vagy hazudni próbálsz nekem, az ügyet lerendezem, és soha többé nem látsz - nézek a szemébe komolyan.
Szeretném vele komolyra fordítani mindezt. Lassan haladni és talán megszeretni. De ehhez arra van szükségem, hogy bízhassak benne, ami egyelõre nem teljesen igaz és õszinte érzés. Mert lehet, hogy sok téren õszinte, de még több téren hazudik és titkolózik. ha viszont én maximálisan õszinte vagyok, tõle is ezt várom el.

Amint egy kicsit jobban élvezni kezdeném, azonnal tiltakozik és a sérülésére és a gyilkosra hivatkozva leállít. Most az egyszer nem erõltetem tovább, mert még nekem is van egy pár elintéznivalóm.
A kezébe adom a kért laptopot, majd miután felöltöztem megkeresem Szergejt.
- Megtaláltad már?
- Nem Fõnök. Minden vonatállomásra és reptérre õröket állítottunk és figyeljük az autópályát is, de eddig semmi.
Bosszúsan fújok egyet, mert gyûlölöm, ha valamire várnom kell. – Keressétek tovább, nem hagyhatja el Novocserkasszkot és szólj az embereimnek, hogy menjenek vissza a raktárhoz õrködni.
- Igen, Fõnök!
Visszamegyek a szobámba és mikor belépek, azonnal megszólal.
- Kérnék egy fájdalomcsillapítót.
- Máris hozom. Rájöttél valamire? – nem válaszol, és amikor visszaérek a gyógyszerrel, ismét rákérdezek.
- Nos, rájöttem valamire, ami fontos lehet. De elõtte szeretném leszögezni, hogy nekem nem érdekem jelenleg, hogy bármit is rád bizonyítsak. Azért vagyok itt, hogy megkeressem a sorozatgyilkost, aki öli a dílereket. Érted?
Meglepetten nézek rá, mert eddig azt hittem, hogy ha találna ellenem valamit, azt rögtön jelentené Inna barátjának, aki szépen feldobna a zsaruknak. De így… hát eléggé elgondolkodtató tény. Csak bólintok neki, hogy értem amit mondd, majd folytatja.
- Akkor ez lebegjen a szemed elõtt az okfejtésem végén…
Belekezd én pedig idõ közben egyre komorabb leszek. Nagyon jó nyomon jár a felé, hogy rájöjjön arra, mi is történik itt valójában. És ez baj. Nagy baj.
Nem csak rám és a szervezetemre nézve, hanem õrá is. Folytatja.
- De nem kell aggódnod, a hazatérésem után nem fogom ellened fordítani a felfedezetteket, ezért kérlek, fontold meg a megölésemet. Ha Inna felkér arra, hogy téged zárjunk be, akkor friss bizonyítékok alapján fogok dolgozni, nem kell aggódnod.
Hm… érdekes. Megölni nem akarom, mert ahhoz túlságosan is kell nekem, de egy valamit még ki kell derítenem, mielõtt bármit is teszek.
- Mennyire bízhatom én benned, Vay?
Komoly tekintettel nézek rá, mert a válaszától függ, hogy mi lesz a továbbiakban.
- Hogy érted ezt? – homlokráncolva néz rám.
Elõször is leszögezem, hogy nem akarlak megölni. Másodszor, azt állítod, hogy bármit tudsz is meg nem adod át a barátodnak. De mi van, ha olyan dologra akadsz, ami szerinted túl súlyos ahhoz, hogy eltitkold? Mi lesz akkor, ha menet közben más kép döntesz?
- Tehát azt mondod, hogy azért nem árulsz el dolgokat, mint ezek a területi gyilkosságok, mert én bármikor továbbadhatom?
- Te nagyon okos vagy Vay. Számítanom kellett volna arra, hogy rájöhetsz a hiányzó részekre. Itt csak az a gond, hogy én olyasmiket is tudok, ami nem csak engem hanem… mondjuk úgy, más szervezeteket is érint. Ha véletlenül olyasmibe ártod magad, amibe nem kéne, akkor lehet, hogy a következõ golyó a fejedbe talál.
Látom, hogy ideges nyel egyet, de gyorsan összeszedi magát és folytatja.
- Akkor miért engedted meg, hogy a házadba költözzem és nyomozzak?
- Nos… a házamba költözésed az ügytõl függetlenül akartam, mert kedvelem a társaságod és szeretnélek megkapni. De ez nem titok. Már korábban az étteremben is el akartam mondani, hogy rosszul gondoltad, amit mondtál. Ha beleegyeznél a kapcsolatunkba, én nem csak egy éjszakára akarlak téged, hanem még jó hosszú ideig magam mellett akarlak tudni. Te nem egy utcai kurva vagy, akivel egyszer lefekszem és elég volt. Te egy gyönyörû, okos és szórakoztató férfi vagy, akinek elég bátorsága van ahhoz, hogy egy házban lakjon azzal, akitõl mindenki menekül.
Mélyen a szemébe nézek, de a döbbeneten kívül semmi reakciót nem látok rajta. Kopognak az ajtón én pedig kiszólok. Jurij lép be, igen csak komor ábrázattal.
- Fõnök, sürgõs ügy. Kérem, azonnal jönnie kellene!
- Várj meg a dolgozószobában egy perc és megyek. – bólint majd ismét magunkra hagy, én pedig visszafordulok a még mindig csendben ülõ Vay felé.
- Ami pedig a másik dolgot illeti. Azért engedtem, hogy nyomozz, mert szükségem van rád és a tudásodra az ügy megoldásához. Sokat segítettél és segíthetnél is, de most már neked kell eldöntened, hogy mit akarsz, mert ha úgy döntesz, hogy valóban meg akarod oldani ezt az ügyet és ez fontosabb, mint az én börtönbe juttatásom, akkor van mit elmondanom.
Egy ideig gondolkodik, majd megszólal.
- Tizenhat embert lemészároltak, számomra ez mindennél fontosabb. El akarom kapni azt aki ezt tette és rács mögé juttatni. A te elfogásod pedig nem az én dolgom.
Elmosolyodom a magabiztos tekintetén, majd nagyot sóhajtva felállok.
- Rendben, de valamin gondolkodj el. Ha ebbe mélyebben belekeveredsz, olyan dolgokat tudhatsz meg, ami veszélyeztet téged és a munkádat is. Ha ebbe belevágsz, én nem tudom neked garantálni a biztonságot miután elmész innen. A maffia mindent megtesz azért, hogy védje az övéit, de azért is, hogy eltûntesse az ellenségeit. Amennyiben vállalod a feladatot és én elmondom neked az igazat bele fogsz keveredni a maffia ügyeibe és arra kényszerülsz, hogy eltitkolj mindent a zsaruk elõl. A tieid elõl. – látom rajta, hogy ez sok, ezért mos hagyom és elindulok kifelé – Gondolkozz el azon, amiket mondtam. Késõbb majd visszajövök és beszélünk.
Kilépek és hangosan kifújom a levegõt. Ennél bonyolultabbá már nem is válhatna a helyzet.

***
Mikor belépek a dolgozószobába, Jurij már idegenen járkál fel-alá, és amint belépek azonnal felém fordul.
- Fõnök, baj van. Megtaláltuk Dimitrij holtestét.
Erre nem számítottam. – És hol volt?
- Ott, ahonnan az elterelõ lövést kellett volna leadnia. A raktár õrei találtak rá a kutyákkal. Szétlõtték a fejét egy nagy kaliberû mesterlövész fegyverrel. Megnéztem a puskáját, de a tár teljesen tele volt és lõpornyomot sem találtam.
- Ezek szerint nem õ lõtt rá Vayre! – már majd nem kiabálok, olyan dühös vagyok. Valaki majdnem megölte, és még csak azt sem tudom, hogy ki volt az.
- Nem, Fõnök. Õ semmi képen nem lehetett, de a helyszínen nem találtam semmi nyomot. Bárki is volt az, profi munka volt.
Profi munka. Nyom nélkül. Pont, mint a behatoló és a gyilkos. Csak egy a bökkenõ, hogy ezúttal hagyott egy olyan nyomot, ami nincs eltûntetve.
- Jurij? Mikor mondtam el neked, hogy mit tervezek Dimitrijjel?
- Ööö… mikor itt leszálltunk.
Elmosolyodom. – És te mikor mondtad el Szergejnek és Olegnek?
- Amikor ön és Mr. Carlton kiszálltak az autóból.
- Úgy van. Tehát sem te, sem pedig Szergej és Oleg nem tudhatott semmirõl, így nem is árulhatták el. Ki volt tehát az egyetlen ember, aki rajtam kívül tudott a tervemrõl?
Jurij a homlokát ráncolja, mert õ ezt sem tudhatta, mivel mikor ezt elterveztem õ otthon vigyázott Vayre.
- Ivan. Ivannal hozattam ide Dimitrijt. Tudta a tervet, az idõt és a helyet, hogy mikor leszünk itt, és nyilvánvalóan tovább is adta.
- Fõnök… és most mi legyen?
- Azt kapja, amit az árulók érdemelnek, de elõtte még szedjétek ki belõle, hogy kinek árult el. Tudni akarom a nevét a gyilkosnak is. Bármilyen eszközt használhattok, de addig ne öljétek meg, amíg nem köpött. Vigyétek Vladislot, õ nagyon kreatív, ha kínzásról van szó.
Jurij sátánian elvigyorodik, majd bólint. – Tekintse elintézettnek, Fõnök.
- És még valami. – szólok utána komoly hangon - Keressétek meg azt a kínait is aki minden gyilkosságnál ott volt, de õt ne öljétek meg, mert beszélni akarok vele. Addig zárjátok be valahová.
- Meglesz, Fõnök.
Elégedetten bólintok, majd leülök az asztal elõtti székre. Ahogy fáradt tekintetem a naptárra téved, a hangulatom csak még rosszabbá válik, mikor eszembe jut, hogy egy hét múlva lesz a maffiatalálkozó. Ez egy furcsa szokás, amit minden évben megrendeznek, és mindig más székhelyen. Idén Moszkvában, mert én vagyok a következõ, aki szervezi.
Ezen az estélyen, ami leginkább egy bálra hasonlít, egész Európából összegyûlnek a vezetõ beosztású maffiatagok. Itt minden évben sok új üzletet és szövetséget kötnek, és új érdekkörök alakulnak ki. Régen én is egy ilyen estély után paktáltam le az olaszokkal és a törökökkel. Errõl az eseményrõl senki más nem tud csak az érintettek, de mindig mindenki jelen van, aki számít az alvilágban.
Jövõ héten még ezt is el kell intéznem.
Felállok, és úgy döntök, hogy ha már itt vagyok, megnézem a raktárban mûködõ csempészüzemet is.

***
Este lesz, mire hazaérek, és elégedetten konstatálom, hogy minden a legnagyobb rendben. Az ottani üzlet zökkenõmentesen megy és a szállítmányok is idõben érkeznek. Tökéletes.
Elindulok felfelé a szobámba, mert még Vayel is beszélnem kell, arról, hogy mire jutott.
Mikor belépek, az ágyat üresen találom, de hallom a fürdõszobából kiszûrõdõ vízcsobogás hangját. Nyilván kipróbálta az extra kényelmes süllyesztett kádat.
Egy kérdés kúszik a gondolataimba, aminek nem tudok gátat szabni.
Vay egyedül a fürdõkádban. Vizesen. Meztelenül.
Gonoszul elvigyorodom, majd lenyomom a kilincset és szinte rögtön egy sampon csapódik a mellkasomon.

- Itt vagyok, nyugodj meg nincs semmi baj – suttogja. Kinyitom a szemem, mikor érzem a kezeit az arcomon.
- Én… azt hittem meghaltam – vallom be, és a szemeim könnybe lábadnak.
- Mondd, hogy érzed magad? Fáj valamid? – kérdezi.
- A fejem… mintha szét akarna robbanni. – Hiába dörzsölöm a homlokom, nem jobb.
- Mindjárt hozok valami fájdalomcsillapítót!
Ahogy eltûnik, megpróbálok felülni, de nem sikerül egyedül megtenni, így végül õ segít. Kapok gyógyszert és vizet is, azonnal be is veszem mindkettõt. Megköszönöm, és visszafekszem. Érintése most nem zavaró, mintha itt tartana az életben. Amíg õ ölel, addig nem halok meg úgysem.


* * *


Mikor kinyitom a szemem õ még alszik. A keze még mindig a derekamat öleli, és akaratlanul is eszembe jut, hogy ha õ nem lenne itt, akkor mi történt volna? Ha egyedül jövök ide? Akkor meghalok, igaz? Azt hiszem, felesleges lenne tagadnom, hogy érzek iránta egy bizonyos szintû izgalmat. Hozzáérek.
Ilyet még soha nem csináltam és a saját indokaimat sem értem igazán. Olyan… furcsa érzés vele lenni. Vonzódom hozzá? De ha csak hozzá vonzódom, akkor még nem vagyok meleg, igaz? Akkor õ csak a kivétel.
Észre sem veszem, hogy mennyire megkívánom az ajkait. Jó lenne érezni most, hogy ilyen zaklatott a lelkem.
Megsimogatom az ajkait, mire ujjai végigsimítanak az oldalamon. Maga a mozdulat fájdalmasan egyszerû, mégis valami furcsa bizsergést érzek a hatására.
- Megteheted, ha akarod – suttogja, mire azonnal zavarba is jövök a leleplezésem miatt. Az eddig nem jutott el a tudatomig, hogy ha simogat, akkor nyilván ébren van és észrevette a vágyaimat.
- Én-én nem tudom, m-mirõl beszélsz.
- Óh, dehogynem tudod. Azok az édes ajkaid ismét vágynak a kényeztetésre. Nem akarod megadni nekik, amire vágynak?
- É-n n-em t-tudom - ismerem be elpirulva, teljes zavarban.
- Dehogynem tudod. Nagyon is jól csókolsz, ha épp nem gondolkozol annyit. Gyerünk, tedd meg.
Igaza van. Tényleg vágyom rá és felesleges lenne tagadnom, hogy most, hogy esélyem van a testiségre, felébredtek teljesen ösztönös vágyaim. Nem tudom és nem akarom visszafogni õket. Néha talán meg kell adnom… igen. Meg kell adnom magamnak.
Lassan, ügyetlenül hajolok az ajkaira, mozdítom is a számat, de messze nem olyan érzés, mint amikor õ teszi meg.  Ezért is könnyebbülök meg, amikor simogatni kezd, jelét adva, hogy élvezi. Ezen felbátorodva a nyelvemet az övéhez mozdítom. Halk morranásra leszek figyelmes.
Élvezi?
Kíván engem? Miért?

A csók lassú, hiszen még mindig én irányítom. Most a karját érintem meg, és megszorítom a felkarját. Kívánom… felesleges tagadni, hogy kívánom, de sem a helyzet, sem a pillanat nem alkalmas semmire, így elfordítom a fejem. Mordul egyet és a nyakamra hajol.
- Nyicolai, fejezd be - kérem nyögve.
- Te sem gondolhatod komolyan!
- A fejem fáj és meg kell találnom, hogy ki akart kivégezni! - Hirtelen tényleg abbahagyja és elhajol. Nahát. Ennyire aggódna értem? - Örülök, hogy te is beláttad az igazamat.
- Igen - sóhajtja. - Kérsz valamit?
- A laptopomat - kérem, és ahogy az ölembe adja õ elmegy, azt mondja, megnézi, hogy mikorra lesz reggelink. Én egy mailt írok közben. Egy ismerõsnek, akit még az egyetemrõl ismerek. Van egy hacker ismerõse, nagyon jól tudom, õt kérem meg, hogy derítse ki nekem a cím alapján, hogy kié a raktár. Elküldöm. Szinte azonnal érkezik egy oké és egy ígéret, hogy amint tud valamit, írni fog.

Sóhajtva nyitom meg a gyilkosságok helyszíneit jelölõ térképet. Meg kell néznem ismét, hogy van-e összefüggés a helyszínek között.
Épp belemerülnék, amikor Inna mailt küld. Egy térkép, ami a legjelentõsebb helyszíneket jelöli bûnözési szempontból. Ezen felbuzdulva keresgélni kezdek.  Összevetem a térképeken szereplõ adatokat a tetthelyekkel, de nem kerüli el a figyelmemet Inna megjegyzése: a lilával jelölt színek a sejtései szerint a Csenkov által vezetett körzeteket jelölik. Bizonyítani nem tudja, de van tippje.

Alig tíz perc múlva jön vissza Nyicolai. A fejem kezd fájni.
- Kérnék egy fájdalomcsillapítót - mondom.
- Máris hozom - mosolyog rám. - Rájöttél valamire?
Gyanakodva nézek rá. Ha elmondom neki a sejtéseimet, akkor megvan rá az esély, hogy kihasználva a szemtanúk hiányát, egyszerûen csak megöl, ezért egy rövid üzenetet írok Innának.

Egy óra múlva mindenképp hívj fel! Fontos!

Elküldöm, és õ épp ekkor lép ki a fürdõbõl.
- Nos? - ül le mellém az ágyra.
- Nos, rájöttem valamire, ami fontos lehet. De elõtte szeretném leszögezni, hogy nekem nem érdekem jelenleg, hogy bármit is rád bizonyítsak. Azért vagyok itt, hogy megkeressem a sorozatgyilkost, aki öli a dílereket. Érted? - Meglepve néz, de bólint. - Akkor ez lebegjen a szemed elõtt az okfejtésem végén. - Bólint. - A helyzet az, hogy egy Innától kapott térkép alapján megállapítottam, hogy a tetthelyek maximum másfél utcányira vannak a legismertebb drogátadó helyszínektõl. Amik viszont Inna szerint többségében egy emberhez tartoznak. Az ugyanis, hogy nem tudnak bizonyítani semmit, nem jelenti azt, hogy nem sejtenek semmit - mondom. - A lényeg tehát az, hogy sejtéseim szerint azok a személyek, akiket megöltek a közelmúltban, azok mindannyian a te alkalmazottaid voltak. És ez megmagyarázza azt is, hogy miért vagy ilyen segítõkész és miért kezdtél el félreérthetõ érzéseket táplálni irántam. Viszont neked jó hír, mielõtt eldöntenéd a halálom formáját, elkezdtem lenyomoztatni azt, akihez a raktár tartozik. Valószínûleg õ az, aki felbérelte a szõke férfit, aki nálam is volt. Ugyanis arra eddig nem gondoltam, hogy a kínai férfi talán nem alárendelt, hanem alkalmazott. Ezek alapján valószínûleg kínai személyhez fog tartozni a raktár. Ha õk megvannak név szeriont, már sokkal könnyebben megtaláljuk a férfit, és én is mehetek haza. De nem kell aggódnod, a hazatérésem után nem fogom ellened fordítani a felfedezetteket, ezért kérlek, fontold meg a megölésemet. Ha Inna felkér arra, hogy téged zárjunk be, akkor friss bizonyítékok alapján fogok dolgozni, nem kell aggódnod.
Várakozóan nézek rá, hiszen furcsa az arca. Nem örül, hogy ennyi mindenre rájöttem?

Vacsora után még a dolgozószobámban egyeztetek Jurijjal, hogy ameddig távol vagyunk, szerezze be a legmodernebb és legmegbízhatóbb biztonsági rendszert, amit csak talál. Nem engedhetem meg magamnak, hogy valaki ki-be járjon birtokomról.
Miután ezzel meg vagyok, a szobám felé veszem az irányt, mert már elég késõ van. Ahogy elhaladnék Vay szobája elõtt, látom, hogy nyitva hagyta az ajtaját és még mindig dolgozik.
- Hé…
- Hm?
- Miért nem alszol még ilyenkor? Mondtam, hogy korán indulunk. – remélem nem nyûgös, ha fáradt.
- Nem tudom, mit vársz, de felesleges lenne hazudnom. Félek, hogy ismét felbukkan a férfi és ezúttal talán meg is ölne. Nem voltam még közvetlen életveszélyben, az érzés merõben új és kicsit sem tetszetõs.
Aha, tehát ez a gond. Érdekes, hogy bûnözõkkel dolgozik és állandóan körül van véve velük, mégsem tanították meg neki, hogy néha ez mivel járhat. Felsóhajtok.
- Gyere, aludj a szobámban – rámosolygok, mert már a gondolat is kellemes, hogy ismét az én ágyamban alszik.
- Te meztelenül alszol.
- Ma felveszek egy alsót. – egy kis engedmény, mert nem akarom, hogy egész éjjel ne tudjon aludni.
- Rendben, csak gyere már.

***
A repülõn és a kocsiban is egész úton csend van. Szokásához híven ámulattal bámulja a tájat, bár ez nem olyan tetszetõs, mint Moszkva.
A csendet kihasználva nekem is van idõm gondolkodni, mert befészkelte magát valami a gondolataimba, ami nem hagy nyugodni.
A behatoló a házamban. Valamiért nem fér a fejembe, miért állt éppen Vay szobája elõtt? A gyilkos az én embereimet öldösi, így nyilván a gyilkos munkaadója az én ellenségem vagy egy vetélytársam, akirõl még nem tudok. De ha ezek a feltételezett vetélytársak befészkelték magukat a városomba és tudomást szereztek egy zseni FBI-os jelenlétérõl ráküldenék a gyilkost?
Mi van akkor, ha nem megölni akarták, hanem elrabolni, mert azt hihették tud az ügyleteimrõl. Eddig még senki, egy szeretõm sem lakott a házamban. Egy külsõ szemlélõ vajon mit szûr le abból, hogy egy gyönyörû, okos, az FBI-nak dolgozó személyjel lakom együtt?
Itt inkább abba is hagyom, mert megfájdul a fejem.
- Kérek egy csókot. – nem fordul felém, de válaszol.
- Vedd el, ha akarod. – elmosolyodom, mert ezt nem kell kétszer mondania. Az álla alá nyúlok és minden felgyülemlett feszültségemet levezetve erõsen és szenvedélyesen tapadok az ajkaira, majd simítom végig a felsõtestét.
Amikor megáll az autó eltol magától és hiába kérem, hogy maradjon õ csak kipattan és megy. Utána megyek és nézem, ahogy a romokat vizsgálja, de ahogy vártam nem talál semmit. Hirtelen a raktárra siklik a tekintete és már tudom, hogy mit akar.
- Nyicolai… Odamehetek? – mellém lép és rám emeli a szemeit, én pedig mozdulatlanul várom, hogy Dimitrij közbeavatkozzon.
- Pe…
Már nem tudom befejezni a mondatot, mert meghallom a lövést. Vay is meghalja és egy picit oldalra kapja a fejét, ami elég is, hogy megtörténjen a baj.
Látom, ahogy a fejéhez kap. Véres a keze.
- Nyicolai…
A halk nyögésre végre észhez térek, és még épp idõben ahhoz, hogy elkapjam az eszméletlenül elõre zuhanó testét.
Rögtön belém hasít az aggodalom, ahogy a vérzõ fejére nézek. Elõkapom a zsebkendõmet és a sebre nyomom, hogy felitassa vért, és ahogy láthatóvá válik a sérült rész, azonnal megkönnyebbülök. Csak súrolta. Nem lesz semmi baja.
Meglep, hogy mennyire aggódom érte, de most nem érek rá ezen gondolkodni. Igaz, hogy nem súlyos a seb, de azért vérzik és nem ártana lefeküdnie sem.
- Oleg! Azonnal hozd ide a kocsit és menjünk a házamba!
A hangom szigorú és parancsoló, mert egy csöppet sem vagyok csevegõ kedvemben. A zsebkendõt ismét Vay fejére nyomom, majd lassan fölemelem és vigyázok arra, hogy a feje meg legyen támasztva. Nem akarom, hogy beüsse.

***
A házam, az erdõ szélén áll, eldugva a kíváncsi szemek elõl. Egy egész csapat biztonsági õr járõrözik kint, míg én felviszem a hálószobámba a még mindig ájultan fekvõ Vay.
A vérzés még a kocsiban elállt, de azért amint letettem az ágyra azonnal elõszedem az elsõsegély dobozt és lefertõtlenítem a sebet.
Nem kell orvos, mert nem olyan vészes és én egyébként is elég jól értek a sebek ellátásához. Az évek alatt én is szereztem egy párat.
Óvatosan letörölgetem a fejét, majd a megszabadítom az ingétõl, mert az is véres lett. Meg kell erõltetnem magam, hogy ne nézzek a meztelenné vált bõrfelületre, ezért inkább nyakig ráhúzom a takarót, hogy ne is lássam.
Amikor kész vagyok a sebével letapasztom egy gézdarabbal, hogy nehogy felszakadjon, ha netán oldalra fordul.
Én is elmegyek lezuhanyozni, mert engem is összevérezett, majd utána gyorsan felöltözöm és lemegyek a nappaliba.
- Szergej, azonnal hívd fel nekem Dimitrijt!
- Máris, Fõnök!
Mikor tárcsázta azonnal odaadja, de senki nem veszi föl a telefont. Sokáig hagyom kicsengeni, míg végül az üzenetrögzítõ kapcsol.
Mérgesen földhöz vágom a telefont és Szergej felé fordulok. – Kerítsd elõ nekem ezt a mocskos patkányt akár a föld alól is! Megértetted?
- Intézkedem, Fõnök!
Olyan dühös vagyok, mint még soha. És még rohadt bûntudatom is van, amit már iskolás korom óta nem éreztem. Majdnem megölettem.
- A picsába!
Inkább visszamegyek hozzá a szobába, mert a végén még megölök valakit. És az nem lenne szerencsés.

***
Amikor belépek a szobába, azonnal feltûnik, hogy Vay nyugtalanul mozgolódik az ágyon, olyan szinten, hogy már majdnem leesik róla.
Mellé lépek és óvatosan visszagurítom az ágy közepére, majd jobb dolog híján leheveredem mellé. Rám fér a pihenés. Kimerített ez a nap és a repülés is.
Hallgatom a halk szuszogását, majd én is álomba merülök.

***
Halk nyöszörgésre ébredek és arra, hogy valaki a nevemet motyogja.
Azonnal éberré válok és az éjjeli lámpát felkapcsolva Vay felé fordulok, aki kába szemekkel néz rám.
- Nyicolai…
- Itt vagyok, nyugodj meg nincs semmi baj. – halkan mormolom a szavakat és megsimogatom az arcát.
- Én… azt hittem meghaltam. – könnyes szemekkel néz rám, amivel hirtelen nem tudom, hogy mit kezdjek. Nem igazán értek a vigasztaláshoz.
- Mondd, hogy érzed magad? Fáj valamid? – még mindig az arcát cirógatom és a szemébe nézve várom a válaszát.
- A fejem… mintha szét akarna robbanni. – felemeli a kezét és megdörzsöli a homlokát.
- Mindjárt hozok valami fájdalomcsillapítót!
Bemegyek a fürdõszobába és elõkeresek egy erõs pirulát és engedek egy pohár vizet is. Visszamegyek és látom, hogy megpróbál felülni, de nem nagyon megy neki.
- Várj! Majd én segítek! – odalépek hozzá, és a háta alá nyúlva feljebb húzom, majd a kezébe adom a tablettákat és a vizet.
- Köszönöm.
Elveszi és egy pillanat alatt eltünteti. Segítek neki visszafeküdni, és szinte azonnal újra elalszik. Én is visszafekszem mellé, mert még javában éjszaka van és holnap amúgy is lesz néhány elintéznivalóm, amihez tiszta fej kell.
Lefekszem és a derekát átkarolva finoman magamhoz húzom. Így legalább megérzem, ha újra mozgolódni kezd.

***
Finom cirógatás az arcomon, ami igen csak kellemes. Nem nyitom ki a szemem és a légzésem ütemén sem változtatok, mert tudom, hogy ha észreveszi, hogy már nem alszom, azonnal abbahagyja.
Érzem, hogy egy tincset simít ki az arcomból, és ahogy ujjai közben súrolják a fülemet, megborzongok. A karom még mindig a derekán pihen, de úgy látszik, ez nem nagyon zavarja, mert akkor már nem lenne itt.
Mikor az alsó ajkamon húzza végig puha ujját, már nem bírom tovább csukva tartani a
szemem, és amikor kinyitom, látom, hogy nemcsak érinti az ajkaimat, hanem vágyakozó tekintettel méregeti.
A kezem akaratlanul is megszorul a derekán, mire felpillant, és a tekintetünk összekapcsolódik.
A kezemet lassan végigvezetem a oldalán le egészen a csípõje domborulatáig, majd ott megállok és elmosolyodom. Mikor megint az ajkaimra pillant, megszólalok.
- Megteheted, ha akarod. – halkan duruzsolom a szavakat és látom, hogy tudja mire gondoltam, mert elpirul és megszakítja a szemkontaktust.
- Én-én nem tudom, m-mirõl beszélsz. – a tekintete zavart, és ez mindent elárul.
- Óh, dehogynem tudod. Azok az édes ajkaid ismét vágynak a kényeztetésre. – közelebb hajolok az arcához – Nem akarod megadni nekik, amire vágynak?
Ismét elpirul. – É-n n-em t-tudom.
Már nagyon zavarban van, ilyenkor mindig dadogva beszél. – Dehogynem tudod. Nagyon is jól csókolsz, ha ép nem gondolkozol annyit. – kezemet az arcára simítom
– Gyerünk, tedd meg.
A szemei ködösek, az arca pedig olyan vörös, hogy az már nem is fokozható. Lassan közelebb hajol, de nem néz a szemembe, hanem inkábba számat nézi. Félénken érinti meg az ajkaimat az övével, majd aprót mozdít rajtuk.
Most nem veszem át az irányítást, hagyom, hogy a saját tempójában csinálja, és én csak segítek neki egy kicsit. Vigyázva a fejére közelebb húzom magamhoz, hogy a testünk összesimuljon, és lágyan viszonozni kezdem a csókját, ezzel ösztönözve õt.
Felsóhajt, és óvatosan, bátortalanul megérinti a nyelvével az enyémet, mire felmordulok a gyönyörtõl.

- Igen. Én annyira megijedtem! Nem tudom, hogy került oda, de biztos, hogy láttam a körvonalait!
- Mindjárt megyek és megnézem, addig maradj itt! – Mozdul, és hagyna is magamra, de jelenlegi lelkiállapotomban ezt nem hagyhatom.
- Kérlek, ne hagyj itt! Mi lesz ha bejön? Itt is van terasz!
Sóhajt, majd telefonál. Szerencse…
- Megnyugodtál már egy kicsit? - kérdezi.
- Nem igazán. El fogják kapni?
- Nem valószínû. Ha olyan profi, hogy bejutott ide akkor szerintem, már nincs itt. – Ijesztõ belegondolni, hogy… hogy talán visszajön.
- Héé, ne félj nem hagyom, hogy bajod legyen. Gyere ide - húzódik fel a támlához. Nem tiltakozom, még akkor sem, amikor megölel. Az elõzõ eset hatása alatt vagyok. Közvetlen életveszélyben még nem voltam.
Nem tudom, mennyi idõ telik el, mire megjelenik Jurij.
- Nem találtunk senkit Uram, de a kutyák szagot fogtak. A hátsó kert falán mehetett ki, mert arra találtunk nyomokat. A mozgásérzékelõ rendszert tönkrevágta és az északi kamerákon elvágta a kábelt.
- Hívj ide még több embert és éjjel-nappal kutyákkal járõrözzenek. Ez még egyszer nem fordulhat elõ.
- Feküdj le mellém és aludj itt – mondja. - Ma még szükség lesz arra az okos fejedre, de ha nem alszol, akkor egész nap fáradt leszel és semmi hasznodat nem veszem.
- Úgy sem tudok most aludni, mert folyamatosan zakatol az agyam – jegyzem meg.
- Talán én el tudnám terelni a gondolataidat egy sokkal kellemesebb mederbe - pillant félreérhetetlenül a szemembe.
- Neked még ilyen helyzetben is ezen jár az eszed - sóhajtok fel lemondóan. Engem halálra rémisztenek, az õ biztonsági rendszerét kijátsszák, de neki ez a gondja?
- Gyönyörûm, nekem mindig ezen jár az eszem, ha a közelemben vagy. Szóval? Mivel tereljem el a figyelmed?
- Semmivel. Inkább mennünk kéne kideríteni, hogy hogyan jött be az a férfi és…
Felháborodottan könyvelem el, hogy belém fojtotta a szót, de a módszer most nincs ellenemre. A mellkasára simítok, de csak a bõrét érzem, így elkapom a kezem. Õ viszont olyan erõszakosan és vadul csókol, hogy hosszú pillanatokra elfelejtem, hogy miért vagyok itt. Akkor fordítom el a fejem, amikor a pizsamám felsõje alá nyúl és a mellkasomat kezdi simogatni.
- E-elég. E-ezt ne cs-csináld! – dadogom, próbálva szigorú lenni.
- Miért? – Nyögve konstatálom, hogy nem húzta ki a kezét…
- M-mert nem akarom!
- Magadnak hazudhatsz szépségem, de a tested tudja, mire van szükséged és az már nagyon ki van éhezve.
Mirõl beszél?! Én tökéletesen tisztában vagyok a testem igényeivel! Semmi kétségem nincs afelõl, hogy éhezem az érintésekre, de az, hogy õ észrevehette volna és nem csak tippelt a saját igaza érdekében, az banális tévedés!
- Ne kapálózz már annyit, mert lerúgod rólam a takarót. Elõre szólok, hogy mindig meztelenül alszom, szóval, ha nem akarsz semmi érdekeset látni, akkor megnyugszol és alszol.
Mi…? Hogy lehet… az a sok szöszmösz… jesszus, ebbe belegondolni is rossz! Meg is nyugszom azonnal.


* * *


Reggel egyedül kelek, így van idõm kitörölgetni a csipát a szemembõl. Hamar megjelenik viszont, de nem vagyok felkészülve a látványra. Egy törölközõ takarja a testét, de a körvonalát sejteti annak, ami teljesen egyértelmû: még abban a korban van, amikor van reggeli merevedése.
- Jó reggelt! – Milyen nyugodt, milyen jól mulat zavaromon…
- J-jó r-reggelt! É-én… én most m-megyek és z-zuhanyozni, i-igen zuhanyozni.


* * *


Ki sem lépek a szobámból. Ma elõre kell lépnem az ügy megoldásával kapcsolatban. Ha a gyilkos keresett fel, akkor nem sok idõm van hátra.
- Hát te mégis mit csinálsz? – kérdezi, már délután felé, belépve hozzám.
- Dolgozom, de nem jutottam túl sokra. Nézd meg ezt! Ezt találtam a kertben, de ebbõl nem lehet megtudni, hogy ki volt csak néhány információ, ami valamennyire leszûkíti a kört. Tehát ez egy terepbakancs lenyomata, 45-ös, ami minden bizonnyal egy férfié. A talaj puhaságához viszonyítva és a lenyomat mélységét nézve a rá nehezedõ tömegnek olyan 90 és 100 kiló közöttinek kellett lennie. Nos… kizárhatjuk a túlsúlyos embereket, mivel a behatoló a kerti falon át távozott és oda egy alacsony túlsúlyos férfi nem bírt volna felugrani. Ha figyelembe vesszük a talaj és a fal közti távolságot, akkor egy 185, 190 centiméter közötti férfit keresünk. - Felé nézek. - Mi-miért bámulsz?
- Azt mondtad, hogy nem találtál semmit. 
- Nem is. Még mindig nem tudjuk ki volt a…
Megint félbe szakít és ugyanazzal a módszerrel, amivel tegnap este.
- Ne legyél már olyan türelmetlen. Ez talán valamilyen amerikai rossz szokás?
- Utálom, mikor ezt mondják. – Morgok, de nem haragszom igazán.
- Úgy emlékszem mondtam már, hogy milyen szexi vagy, mikor haragszol! De most gyere, kész a vacsora, és elõre szólok, hogy reggel korán indulunk a reptérre, mert a gép már készen áll.

A vacsora kellemesen telik, az éjszakával vannak gondok. Nyicolainak dolga van, így nem kerüli el a figyelmét, hogy még éjfélkor is nyitva van a szobám ajtaja.
- Hé…
- Hm? - pillantok rá a papírhalmom mögül.
- Miért nem alszol még ilyenkor? Mondtam, hogy korán indulunk.
- Nem tudom, mit vársz, de felesleges lenne hazudnom. Félek, hogy ismét felbukkan a férfi és ezúttal talán meg is ölne. Nem voltam még közvetlen életveszélyben, az érzés merõben új és kicsit sem tetszetõs.
Sóhajtva lép mellém.
- Gyere, aludj a szobámban - mosolyog rám.
- Te meztelenül alszol - hívom fel a figyelmét.
- Ma felveszek egy alsót.
- De nem akarok semmit sem átélni - vonom fel a szemöldököm.
- Rendben, csak gyere már - noszogat.


* * *


A hely csodálatos. Minden figyelmemet eltereli az, hogy Nyicolai magángépén - aminek a létezése már meg sem lep -, az ablakon át bambuljam a felhõk közül a tájat. Imádom…
Az utunk a reptérrõl mégis a klubhoz vezet. Az autó, amivel megyünk hasonló, mint amivel Moszkvában jártunk. Luxus, még az üléshuzat is. Sóhajtva nézelõdök, és mintha tudná, hogy most nem szabad zavarnia, nem is szavar. Hagy nézelõdni. Egészen addig, amíg már majdnem odaértünk.
- Kérek egy csókot - szakít ki a nézelõdésbõl.
- Vedd el, ha akarod - jegyzem meg, felé sem nézve. Az állam alá nyúl és maga felé fordít, majd olyan csókot kapok, hogy majdnem az ülésbe épít. Szuszogva fordítom el a fejem, amikor a keze a hasamra kúszik.
- Engedj. Megálltunk.
- Kicsit várj még…
- Engedj már el! - Nem tudom honnan szerzek ennyi erõt. Talán csak meglepem, de sikerül ellökni magamtól, és kiugorni az autóból. A tekintetem a klub romjaira siklik, de sóhajtva konstatálom, hogy ez bizony fals nyom. Alig van egy kis rom, a helye már felé van majdnem teljesen takarítva. Odamegyek és szétnézek, de semmi…
Ahogy viszont oldalra pillantok, felötlik bennem a névjegyen szereplõ szám, ami egyezik azzal a raktárral is, ott, a szomszédban.
- Nyicolai… Odamehetek? - kérdezem, a mellém lépõ Nyicolait.
- Pe…
Nem tudja befejezni. Egy halk puffanás, majd érzem, ahogy a fülem feletti részhez belehasít a fájdalom. Ami még jobban zavar, az a fülem csengése. Gyorsan rakom össze a képet… engem meglõttek? De ha a fejembe hasított…. akkor miért élek még?

Odakapok, és ijedten emelem a szemem elé a kezem. Ahogy meglátom a saját véremet a kezemen, hiába tökélem be, hogy csak súrolt a golyó, csak Nyicolai nevét tudom kinyögni és lassan összeesek.
A vérem… utálom látni a saját véremet!

- Egy fagylaltot kérek majd, extra adag tejszínhabbal, epersziruppal, és csokis roláddal. Illetve te fizeted a vacsorát.
Úgy suttogja az ajkaimra a kérését, mint egy erotikus ígéretet, de ahogy felfogom a tartalmát, a fejemet csóválva felnevetek.
- Utánozhatatlan vagy.
- Nem értem, mit vártál. Nem fogok csókokat kérni csak úgy. – dacosan felszegi a fejét.
- És ha adom az nem zavar? – megfogom a kezét az asztalon, de meglep vele, hogy nem húzódik el. Lehetetlen kiismerni ezt a férfit, ezért olyan szórakoztató.
- Nem fogok mindenben gátakat szabni neked. Amíg tartani tudod a jó ízlés határait, addig nem zavar, ha néha adsz egy csókot vagy megsimogatsz. – tehát tetszik neki.
- Szóval akkor nem is vagy annyira heteroszexuális? – mikor ideért hozzám még azt állította, hogy nem meleg.
- Alek sokat segített és igaza van. Az, hogy milyen nemû az illetõ, akihez valamilyen fokú vonzalom is fûz, teljesen lényegtelen. A szexualitás minden téren mûködik, de mi egyelõre nem mélyítjük el a testi kapcsolatunkat.
Tetszik a megfogalmazása. Egyenlõre. Muszáj lesz megjutalmaznom Aleket a szolgálataiért.
- Elég egyértelmûen fogalmazol. Tetszem neked? – látom, hogy már így is zavarban van kissé, de ezt szeretném tudni.
Érdekes, hogy mennyire nyíltan mondja el a véleményét, és az is meglep, ahogy beismeri, hogy tetszem neki.
- Nem gondoltam, hogy ilyen õszinte leszel kettõnkkel kapcsolatban. – elégedetten rámosolygok, de nem engedem el a kezét.
- Bizonytalan vagyok a szexualitásomban, arról szó sem volt, hogy szégyen lenne számomra, hogy vonzódom hozzád.
Megvárom, amíg a pincér elmegy, majd folytatom a beszélgetést. - Vay, szeretnéd esetleg tudni az én álláspontomat veled kapcsolatban?
Kíváncsi lennék, mit mondana, de úgy látszik õ másképpen gondolja.
- Nem. Tudom. Cáfolj rám, de te eleve nem terveznél hosszabb távra. Néhányszor igénybe szeretnéd venni a testem, amíg itt vagyok, de hidd el, nem vagyok olyan, akinél bármit elérsz pénzzel. Okosabb vagyok valószínûleg, mint a szeretõid, az IQ-m magasabb lehet, mint nekik együttvéve. Nem fogsz csak úgy az ujjaid köré csavarni.
Látszik, hogy milyen tapasztalatlan szexuális téren. A pénzemmel nem vehetném meg senki vonzalmát sem, csak a testét, de õ maga vallotta be, hogy vonzódik hozzám. Ami pedig az eszét illeti… lehet õ bármilyen zseni, a testének vannak vágyai, amik egyre csak növekednek benne, mert folyton elfojtja.
De egy valamiben tévedett. Ha itt maradna velem, vele el tudnék képzelni egy hosszabb kapcsolatot is, mert õ nem egy unalmas kurva, akit elég egyszer lefektetni ahhoz, hogy ráunj.
Ezt azonban még nem mondom el neki, mert túl makacs ahhoz, hogy beismerje, ki van éhezve a teste az érzelmekre és az érintésre. Ez látszik abból, hogy milyen érzékenyen reagál egy apró simogatásra, vagy egy csókra.
A vacsora közben nagyon felélénkül és sokat mesél magáról, a munkájáról és a családjáról is. Ami igazán furcsa, mert velem általában senki sem ilyen közvetlen. Most nem is játszadozom vele, mert érdekel amit mondd, de hazafelé a kocsi zárt terében már szinte megõrjít az illata és nem bírom tovább.
- Attól, hogy nem kérsz, adhatok csókot?
- Ha azt érzed helyesnek, tedd meg. – meglep a válasza, de most már nem érdekel.
Lassan érzékien csókolom, amit õ is viszonoz. Nyelvemmel ízlelgetem az övét, ami az enyémmel együtt köröz. Kezemet a combjára simítom, de amint megérzi rögtön elhúzza a fejét.
- Meg fogsz õrjíteni – suttogom a nyakának puha bõrébe, majd egészen a füléig végigcsókolom és amikor ismét eltalálok egy érzékeny pontot hangosan felnyög.
- Elég legyen! – tiltakozik, és tudom, hogy messzebb menten, de már nem bírom. Annyira vágyom rá, mint még soha senkire.
Ahogy leáll a kocsi, kimenekül a karjaim közül és beszalad a házba.
Nagyot sóhajtva hajtom hátra a feje az ülés támlájára. Úgy tûnik megint kénytelen leszek a zuhany alatt könnyíteni magamon.

***
Hangos kopogásra és kiabálásra kelek, és amikor kinyitom a szemeimet Vay ül az ágyamon.
- Mi a baj? – nem tudom mi történt vele, de remeg az egész teste és félelem sugárzik a szemeibõl. Magamhoz húzom, mert még soha nem láttam ilyennek. Mindig magabiztos és bátor.
- Valaki állt a teraszon. Láttam. – a szemembe néz és úgy folytatja - Tudom, hogy nem álmodtam, biztos vagyok benne, hogy ott volt.
Kétségbeesetten néz rám és úgy kapaszkodik a karomba, mintha az élete függne tõle. Nem tetszik nekem, hogy ilyen.
- Vay nyugodj meg, mert így nem értem. Felkeltél és ott állt a teraszon? – megsimogatom a karját és magamhoz szorítom, mert még mindig remeg.
- Igen. Én annyira megijedtem! Nem tudom, hogy került oda, de biztos, hogy láttam a körvonalait!
- Mindjárt megyek és megnézem, addig maradj itt! – halkan utasítom, de amikor nyúlnék a fegyveremért, ismét megragadja a karom.
- Kérlek, ne hagyj itt! Mi lesz ha bejön? Itt is van terasz!
Felsóhajtok, majd a telefonomért nyúlok. A kijelzõ órája szerint hajnali fél öt van. Remek.
Felhívom Jurijt, de nyilván most kel fel, mert elég fáradt a hangja.
- Parancsoljon, Fõnök!
- Jurij, azonnal küld ki az összes embert, aki a házban van, a kutyákat pedig engedjétek el. Vay látott valakit a teraszán, alig pár perce. Mindent nézzetek át, aztán gyere ide és mondd el mit találtatok.
- Máris, Fõnök!
Leteszem magam mellé a telefont, majd a biztonság kedvéért elõkapom a fegyveremet az éjjeliszekrénybõl. Vay eközben engem figyel, de nem szól semmit.
- Megnyugodtál már egy kicsit?
- Nem igazán. El fogják kapni.
- Nem valószínû. Ha olyan profi, hogy bejutott ide akkor szerintem, már nincs itt. – erre csak még közelebb húzódik hozzám.
- Héé, ne félj nem hagyom, hogy bajod legyen. – felhúzódom az agy végébe és nekidõlök a támlának. – Gyere ide.
Odacsúszik mellém, én pedig a karomat átvetve a vállán cirógatni kezdem a hajtincsei. Nem szólunk semmit, mert mindketten várjuk, hogy megérkezzen Jurij, aki 15 perc múlva be is fut.
Vay feszeng mellettem miközben Jurij beljebb lép. Nyilván az zavarja, hogy egy ágyban látnak minket.
- Mondd, Jurij!
- Nem találtunk senkit Uram, de a kutyák szagot fogtak. A hátsó kert falán mehetett ki, mert arra találtunk nyomokat. A mozgásérzékelõ rendszert tönkrevágta és az északi kamerákon elvágta a kábelt.
- Hívj ide még több embert és éjjel-nappal kutyákkal járõrözzenek. Ez még egyszer nem fordulhat elõ.
A hangom komor és szigorú, és ahogy Jurij távozik, nagyot sóhajtva dõlök vissza az ágyra. Még túl korán van.
- Feküdj le mellém és aludj itt. – amikor látom a tekintetén, hogy ellenkezne, ismét megszólalok.
- Ma még szükség lesz arra az okos fejedre, de ha nem alszol, akkor egész nap fáradt leszel és semmi hasznodat nem veszem.
 Elõször bizalmatlanul méreget, majd elfekszik mellettem.
- Úgy sem tudok most aludni, mert folyamatosan zakatol az agyam. – megmasszírozza a homlokát, majd beletúr a hajába.
Oldalra fordulok, majd mosolyogva a szemébe nézek. – Talán én el tudnám terelni a gondolataidat egy sokkal kellemesebb mederbe.
Felháborodottan néz rám – Neked még ilyen helyzetben is ezen jár az eszed.
Az ajakaimat csábító mosolyra húzom, majd közelebb csúszom hozzá. – Gyönyörûm, nekem mindig ezen jár az eszem, ha a közelemben vagy.
Még közelebb csúszom hozzá, majd fölé hajolok. – Szóval? Mivel tereljem el a figyelmed?
- Semmivel. Inkább mennünk kéne kideríteni, hogy hogy jött be az a férfi és…
Nem hagyom, hogy befejezze, hanem egyszerûen az ajkaira tapasztom az enyémeket. Eleinte tiltakozik, de amikor rájön, hogy a csupasz mellkasomat érinti, azonnal elrántja a kezeit.
Most sokkal vadabbul csókolom meg, mert azt akarom, hogy gondolkodni se tudjon a csók után. Az egyik kezemmel besimítok a laza pizsama felsõje alá és végigsimítom a forró bõrfelületet. Olyan a tapintása, mintha selyembõl lenne. Egyszerûen élvezet hozzá érni.
Belenyöszörög a csókba, amikor az ujjaimmal végigsimítom a mellbimbóját, de szinte rögtön elrántja a fejét és zihálva néz rám.
- E-elég. E-ezt ne cs-csináld! – próbál szigorú tekintettel nézni, de nagyon nem megy neki.
- Miért? – ismét körbecirógatom a megkeményedett kis pontot, mire ismét felnyöszörög.
- M-mert nem akarom!
Látom, hogy ez már sok neki ezért kihúzom a kezem a felsõje alól és az arcára simítom
– Magadnak hazudhatsz szépségem, de a tested tudja mire van szükséged és az már nagyon ki van éhezve.
Elpirul, és tüntetõleg elfordítja a fejét, amin muszáj nevetnem. Visszafekszem mellé és minden tiltakozását figyelmen kívül hagyva magamhoz húzom a testét, így kénytelen az oldalamhoz simulni.
- Ne kapálózz már annyit, mert lerúgod rólam a takarót. - felé fordítom a fejem és buján elmosolyodom a bosszús arckifejezésén – Elõre szólok, hogy mindig meztelenül alszom, szóval, ha nem akarsz semmi érdekeset látni, akkor megnyugszol és alszol.
Elkerekednek a szemei, majd lassan a takaróra pillant, aztán újra rám, de végül abbahagyja a kapálózást és ellazul. Nem tudom, hogy gondolkodik, vagy csak elfáradt, de elkezdem a kezemhez érõ hajtincseit simogatni, majd amikor elfáradok, elalszom.

***
A hajnali kis incidens miatt jó sokáig alszom, és amikor felébredek Vay még mindig békésen szuszog a karomban. Nem tudom, mikor aludt el, de ha ilyen sokáig alszik nyilván törte még a fejét egy ideig.
Úgy döntök, most nem játszadozom vele, hanem hagyom aludni tovább, ezért óvatosan kimászom mellõle, majd a fürdõszobába megyek. Jól esik a frissítõ zuhany, majd amikor végzek egy törölközõvel a derekamon lépek ki, mert nem vittem be ruhákat.
Vay az ágyon ül és épp a szemeit törölgeti. Nyilván most kelt föl. Felkapja a fejét és kikerekedett szemekkel kezd el bámulni, én pedig nem zavarom meg. A falnak támaszkodva várom meg, hogy kibámészkodja magát, majd vigyorogva nézem, ahogy a tekintete a törölközõ dudorodó részére esik. A reggeli problémám láttán olyan vörös lesz az arca, amit már szerintem fokozni sem lehetne.
- Jó reggelt! – A hangom teljesen elmélyült a vágytól, amit a fürkészõ tekintete váltott ki belõlem.
- J-jó r-reggelt! É-én… én most m-megyek és z-zuhanyozni, i-igen zuhanyozni.
Azzal már ki is suhant az ajtón én pedig jóízûen felnevetek a zavarán.

***
A videó kamerák sajnos semmit nem rögzítettek a behatolóról, mert mindnek elvágta a fõvezetékét. A mozgás érzékelõket pedig hatástalanította, ami igazán bosszantó. De a legjobban talán az idegesít, hogy pár méterre állt Vaytõl és simán lelõhette volna. Ami azt jelenti, hogy nem õ volt a célpont, vagy csak nem akarta megölni. Túl sok a talán.
Bemegyek a céghez is, hogy elintézzem a függõ személyes ügyeimet, hogy ne legyen semmi probléma, majd visszamegyek a házba.
- Jurij, hol van Vay?
- Azt hiszem a szobájában, Fõnök!
Elindulok fölfelé és látom, hogy már ki van téve egy bõrönd az ajtó elé. Tehát valószínûleg éppen pakol.
Bekopogok, és miután engedélyt kapok, belépek. Igazán vicces látványt nyújt a rengeteg papír között, de most nem érünk rá viccelõdni.
- Hát te mégis mit csinálsz? – kérdezem felhúzott szemöldökkel a sok papírra és jegyzetre mutatva.
- Dolgozom, de nem jutottam túl sokra – a hangja igazán bosszús és türelmetlen, ami mosolygásra késztet – Nézd meg ezt!
Odanyújt egy darab papírt, amin egy lefotózott cipõlenyomat van a sárban, mellette pedig számok. Vay is feláll és mutogatni kezd a papíron.
- Ezt találtam a kertben, de ebbõl nem lehet megtudni, hogy ki volt csak néhány információ, ami valamennyire leszûkíti a kört. Tehát ez egy terepbakancs lenyomata, 45-ös, ami minden bizonnyal egy férfié. A talaj puhaságához viszonyítva és a lenyomat mélységét nézve a rá nehezedõ tömegnek olyan 90 és 100 kiló közöttinek kellett lennie. Nos… kizárhatjuk a túlsúlyos embereket, mivel a behatoló a kerti falon át távozott és oda egy alacsony túlsúlyos férfi nem bírt volna felugrani. Ha figyelembe vesszük a talaj és a fal közti távolságot, akkor egy 185, 190 centiméter közötti férfit keresünk.
Csak bámulok rá, mert ez egyszerûen…
Mikor észreveszi, hogy õt nézem, zavartan felém fordul. – Mi-miért bámulsz?
- Azt mondtad, hogy nem találtál semmit.
- Nem is. Még mindig nem tudjuk ki volt a …
Egy csókkal hallgattatom el, ami ugyan nem hosszú, de megteszi a hatását. – Ne legyél már olyan türelmetlen. Ez talán valamilyen amerikai rossz szokás?
- Utálom, mikor ezt mondják. – hallom a hangján, hogy nem is haragszik, és ezért elvigyorodom.
- Úgy emlékszem mondtam már, hogy milyen szexi vagy, mikor haragszol! De most gyere, kész a vacsora, és elõre szólok, hogy reggel korán indulunk a reptérre, mert a gép már készen áll.

- Nem akarlak lelombozni gyönyörûm, de az is lehet, hogy semmit sem látott. –Megsimogat, de kitérek elõle. Most nem jár jutalom neki, idegesít.
- Ti oroszok, genetikailag képtelenek vagytok az optimizmusra?
- Mibõl gondolod, hogy minden orosz ilyen? – neveti.
- Mert Inna is olyan. Valami baj történik és aztán rögtön várja a következõ problémát.
- Tudod, szerintem, ha drága neked a barátsága ne mondd el neki, hogy van valami, amiben hasonlít rám, mert mélységesen meg lenne sértve.
Ezen én is felnevetek. Vicces lenne Inna arcát látni, ha rávilágítanék a közös jellemjegyeikre.

Amikor megérkezik az embere a prostituálttal, és a dolgozóba megyünk. Hiába kérdezem a nõt, zavartan bámul, láthatóan retteg valamitõl, de amikor Nyicolai szól neki, hogy válaszolhat, akkor kezd beszélni. Ennyire félne Nyicolaitól?
- A…a… sikátorban, mi épp… végeztünk és én már mentem el, amikor… nem láttam az arcát, csak… magas volt… nagyon magas, és a haja, a hajára emlékszem… szõke volt, olyan… már majdnem fehér, de én nem láttam többet esküszöm. Aztán… mikor végzett… én elszaladtam… addig nem mertem… nehogy észrevegyen.
Hm, ez érdekes. Akkor már ki is zárhatjuk a kínai gyilkos-teóriát.
- Látott esetleg valami különöset a férfin? Tetoválás, heg, ékszer, testékszer vagy bármi mást amirõl fel lehetne ismerni - vezetem rá a válaszra.
- Én…én nem láttam semmit…s-sötét volt és nem… nem mertem, de mégis… valami volt a… a nyakában. Olyan… úgy nézett ki, mint… mint a katonai… az a kis fémlap, ami a katonáknak van. Láttam, hogy… visszatükrözõdött róla…a-a fény.
- Tudja esetleg milyen ruha volt rajta? - faggatom tovább. - Márkajelzés vagy valamilyen anyag.
- Ne-nem tudom. Feketében volt és… és kesztyû volt rajta. Csak a kést… láttam, mert… mert az is csil-csillogott.
- Meg tudná mondani, hogy nézett ki a kés?
- A-azt hiszem… igen.

Még fél óra, és Oleg hazaviszi a lányt. Nyicolai elkezd kifelé húzni, ami megzavar, és jelzem is neki, hogy nem kerestem még meg a fegyvert, és arra szükség van.
- Te jó ég! Ez rengeteg…
- Nyugi, ezeket nem használom. Gyûjtõ vagyok, ezért van ennyi.
- És ezek miért vannak légmentesen tárolva? – kérdezem, egy vitrinhez lépve.
- Azért, mert véres a pengéje. Ha egy fegyveren vér van az kétszer annyit ér.
- Ez nagyon morbid.
Bele sem akarok gondolni, hogy mi történik majd ezzel a késsel, ha levegõre kerül.
- Gyere, itt van, amit mutatni akartam. – Odalépek. – Ez az a kés, amirõl a lány beszélt. AK 74 bajonett, ez egy régebben használt katonai fegyver, mert gépkarabélyhoz is lehet kapcsolni, de ma már nem alkalmazzák. 
Ahogy a kezembe adja, elemezni és vizsgálni kezdem. Fejben felidézem a sebeket és minden stimmel, ez az a penge.
- Tehát a fickó valamilyen katona, de lehet sõt, valószínû, hogy már leszerelt - foglalom össze. - De akkor mi a fenéért kezdett el csak úgy gyilkolni?!
- Gyere, elmegyünk valahová, ahol majd megnyugszol egy kicsit. 
Vezetne is ki, de nem megyek azonnal.
- Hová megyünk?
- Már megint türelmetlen, Doktor? Gyere, csak. Ha tényleg annyira tetszik az országom, akkor az a hely is fog ahová viszlek.
Az autóban hagyom kicsit. Látszik, hogy fáradt, ki van merülve, de ahogy elérjük a célunkat, bosszús sóhajjal fejezem ki nemtetszésemet.
- Mert… nos nem szeretek úgy enne, hogy sok ember van körülöttem - fejtem ki kérdésére az okot.
- Óh, akkor ez most sem lesz probléma.
- De nagyon sokan vannak – jegyzem meg.
- Emlékszel mi történt, amikor bementem a könyvtárba?
- Tehát itt is… - Itt is el fognak menni?
- Úgy van. Hidd el, bemegyünk és tíz perc múlva senki nem lesz a közeledben?


Zavartan, frusztráltan haladok utána, hiszen minden tekintet rajtunk pihen. Ahogy viszont elérünk egy másik helyiségbe, bennem akad a zavartság. Hatalmas ablak, ami egy fagyos tóra és egy havas parkra néz. Elvarázsolva figyelem.
- Nyicolai… ez gyönyörû! De miért hoztál most ide? Nem azt mondtad, hogy akkor viszel városnézésre, ha végeztünk az üggyel? - kérdezem.
- Ez nem városnézés szépségen. Ma te segítettél nekem ezért… mondjuk úgy, hogy ez a hálám – mondja. Hála? Már épp jegyezném meg, hogy ez õrültség, de folytatja. - De ha esetleg valami más fizetségre vágynál, csak kérned kell szépségem.
Ajkai az ajkaimhoz érnek. Ugye õ sem gondolja, hogy csókért fogok könyörögni?

- Egy fagylaltot kérek majd, extra adag tejszínhabbal, epersziruppal, és csokis roláddal - suttogom. - Illetve te fizeted a vacsorát.
Egy pillanatra meglepetten pislog, majd hangosan felnevet.
- Utánozhatatlan vagy - kuncogja.
- Nem értem, mit vártál. - Hagyom, hogy levegye a kabátomat, majd leülök. - Nem fogok csókokat kérni csak úgy - szegem fel a fejem.
- És ha adom az nem zavar? - kérdezi, elõre hajolva, és megfogja a kezem az asztal felett. Nem húzom el.
- Nem fogok mindenben gátakat szabni neked. Amíg tartani tudod a jó ízlés határait, addig nem zavar, ha néha adsz egy csókot vagy megsimogatsz - ismerem be.
- Szóval akkor nem is vagy annyira heteroszexuális? - Milyen érdekesen csillognak a szemei.
- Alek sokat segített és igaza van. Az, hogy milyen nemû az illetõ, akihez valamilyen fokú vonzalom is fûz, teljesen lényegtelen. A szexualitás minden téren mûködik, de mi egyelõre nem mélyítjük el a testi kapcsolatunkat - darálom, de már kipirultan. Belegondolni, hogy olyat csinálok vele, amit Alek csinált…
- Elég egyértelmûen fogalmazol. Tetszem neked? - Hazudhatok is. De nem fogok…
- Soha nem mondtam, hogy undorít a jelenléted. Helyes férfi vagy, domináns alkat. Én magam passzív alkat vagyok, ha a homoszexuális kapcsolatokat nézzük. Természetes, hogy hozzád például jobban vonzódom, mint mondjuk Alekhoz. Az, hogy gazdag vagy és befolyásos, semmit sem jelent, ugyanúgy megragadhatta volna a figyelmemet Oleg vagy Jurij, ha okosak és helyesek, mint te. Mindenesetre amíg az ügy le nem zárul, nem fog történni köztünk semmi és nem garantálom, hogy utána lesz bármi, hiszen ha itt lezárok mindent, vissza kell mennem Amerikába, mert össze fogják állítani a csapatomat. - Felsóhajtok, ahogy megszorítja a kezem. - Nem adom fel a hivatásomat senkiért, és ez a kapcsolat, vagy bármit is szeretnél tõlem, egyébként is mûködésképtelen, hiszen ha nem leszel a segítségemre, akkor ha itt is vagyok, azzal kell foglalkoznom, hogy börtönbe juttassalak az eddig elkövetett bûneidért.
Egy pillanatnyi csend ereszkedik ránk. A kezem nem engedi el.
- Nem gondoltam, hogy ilyen õszinte leszel kettõnkkel kapcsolatban - mosolyog rám.
- Bizonytalan vagyok a szexualitásomban, arról szó sem volt, hogy szégyen lenne számomra, hogy vonzódom hozzád.
Kijön a pincér és rendelünk. Ezúttal én is beleegyezek egy pohár vörösborba. Enyhébe, pici adagba, étkezés elõtt. Lerendeljük az ételeket is, alig várom, hogy ehessek. Éhes vagyok és a nívóból ítélve az ételek is remekek lesznek itt.
- Vay, szeretnéd esetleg tudni az én álláspontomat veled kapcsolatban? - kérdezi.
- Nem. Tudom. Cáfolj rám, de te eleve nem terveznél hosszabb távra. Néhányszor igénybe szeretnéd venni a testem, amíg itt vagyok, de hidd el, nem vagyok olyan, akinél bármit elérsz pénzzel. Okosabb vagyok valószínûleg, mint a szeretõid, az IQ-m magasabb lehet, mint nekik együttvéve. Nem fogsz csak úgy az ujjaid köré csavarni.
Ahogy kiér az ital, koccintunk és én lassan megiszogatom. Szerencsére tényleg gyenge bor, nem rúgok be tõle.

A vacsora kifejezetten kellemes hangulatban telik. Sok dologról beszélgetünk. Mesélek neki a családomról, a tanulmányaimról, az Oroszországhoz kapcsolódó szerelmem eredetérõl. Mindenféle dolgok, általános témák, mégis eltelik vele több óra. Az étel tényleg finom, a desszertet is megkapom. Mosolyogva figyeli, ahogy eszem, de hiába kínálom, nem eszik.

Az étkezés után még ülünk picit, majd elindulunk hazafelé. A kocsiban közelebb hajol.
- Attól, hogy nem kérsz, adhatok csókot? - kérdezi.
- Ha azt érzed helyesnek, tedd meg.
És megteszi. Lassan, szenvedélyesen. Szinte felizgat a csókja, ahogy játszik az ajkaimmal, a nyelvemmel. Amikor viszont a keze elkezdi a combomat simogatni, elhúzóm a fejem.
- Meg fogsz õrjíteni - suttogja és a nyakam kezdi csókolgatni. Felnyögök, ahogy ismét felfedez egy pontot a fülem alatt, ami érzékeny az érintésre.
- Elég legyen! - nyögök fel, mikor egyre fentebb siklanak ügyes ujjai a combom belsején. Nem húzódok el, de szerencsére a hazaérkezés megment. - Engedj el!
Szuszogva húzódik el, én pedig kiugrok és hátrahagyva mindenkit, a szobámig rohanok. Egy zuhanyzással lenyugtatom magam, majd Innának is írok arról, amit a prostituált mondott.

Hirtelen alszom el, hajnalban kelek fel arra, hogy valaki áll a szobám teraszán. Határozottan látom a körvonalakat, de még sötét van, épp csak felkelõben a nap. Mivel már tudom, hogy Nyicolai a szomszéd szobában alszik, oda megyek, kopogok és benyitok. Alszik.
- Nyicolai! Azonnal ébredj fel!
Látom, hogy nyitogatni kezdi a szemeit, majd felül. - Mi a baj? - kérdezi halkan, ahogy mellé ülök. Most veszem csak észre, hogy remegek az ijedtségtõl. Magához húz.
- Valaki állt a teraszon. Láttam. - Felpillantok rá. - Tudom, hogy nem álmodtam, biztos vagyok benne, hogy ott volt.
Megszorítom engem ölelõ karjait. 

A nap valószínûleg legmeglepõbb pontja az volt, amikor Vay felhívott, hogy beköltözik hozzám. A számomra igen csak kedvezõ hír, mert így sokkal többet lesz mellettem.
Elintézek még pár telefont, majd elindulok hazafelé. Õt pedig már a kanapén olvasgatva találom. Amint észrevesz, hogy megjöttem azonnal felpillant.
- Szia.
- Nahát, már itt is vagy? – azt hittem a találkozója tovább fog tartani.
- Innával találkoztam, elhoztam a holmimat a hotelbõl és itt. Viszont beszélnünk kell. Pihenj meg elõtte. – mindig is megrögzött agglegénynek tartottam magam, de azt hiszem õt el tudnám viselni. Lehajolok hozzá és egy puszit hintek azokra a csókolnivaló ajkakra, mire rögtön elpirul. De feltûnik, hogy most nem tiltakozik. Csak nem elkezdte végre élvezni?
Megkínálom egy pohár itallal, majd leülök mellé, hogy meghallgassam, mire jött rá azzal az okos fejével.
- Nos. A kínai férfi nem lehet a gyilkos.
Egybõl a közepébe. - Ezt mégis honnan szûrted le?
Tényleg kíváncsi vagyok, mert eddig minden jel arra utalt, hogy õ a hunyó.
- Egy gyilkos, ha minden tetthelyre elmegy, akkor biztosan létesít szexuális kapcsolatot a hullával, hiszen rajong a figyelemért. Amit ez esetben megkap a hullától is, hiszen az már elég, ha nem ellenkezik. Elég, ha hiszel nekem, ezzel foglalkozom. Ez a férfi vagy egy olyan valaki, akit elküldenek, hogy figyelemmel kísérje a nyomozás állását, de akkor hozzád is beférkõzött már valaki, vagy egy rajongó, de akkor fals nyom. – ideges a hajába túr majd folytatja - Te kiderítettél ma valamit?
- Oleg hívott, hogy meg van a kurva. Bármikor itt lehetnek. – miközben beszélek már a hallottakon jár az agyam. Ha nem kínai volt akkor ki?Tudtommal nincs más ellenségem Moszkvában. Talán egy új szervezet keze lehet a dologban?
- Ez remek! Lehet, hogy az a lány látott valamit! – milyen izgatott. Egyszerûen imádom, mikor ilyen.
- Nem akarlak lelombozni gyönyörûm, de az is lehet, hogy semmit sem látott. –megsimogatom az arcát, de elhúzódik a kezem elõl.
- Ti oroszok, genetikailag képtelenek vagytok az optimizmusra?
Olyan bosszús hangon tette fel ezt a kérdést, hogy nem tudom megállni nevetés nélkül.  Nem is tudom mikor szórakoztam utoljára ilyen jól, mint az utóbbi idõben mióta Vay itt van.
- Mibõll gondolod, hogy minden orosz ilyen – kérdezem tõle még mindig nevetve, és látom, hogy õ is elmosolyodik.
- Mert Inna is olyan. Valami baj történik és aztán rögtön várja a következõ problémát.
- Tudod, szerintem, ha drága neked a barátsága ne mondd el neki, hogy van valami, amiben hasonlít rám, mert mélységesen meg lenne sértve.
Erre én is felnevetek, de már látom, hogy õ sem bírja visszatartani magát.
A jókedvünket csak Oleg érkezése szakítja félbe, mire mindketten rögtön elkomolyodunk. Bemegyünk a dolgozószobába és megvárjuk, hogy az embereim besétáljanak Natliaval.
A lány idegesen pillant rám, majd Olegre, és végül Vayre.
Rá nézek a mellettem ülõ Doktorra és intek neki, hogy az övé a pálya.
Elkezdi faggatni a lányt, hogy mi történt, de õ nem mondd semmit. Hát persze, hogy nem… az a törvény a mi világunkban, hogy aki beköpi a másikat azonnali likvidálásra kerül. És mivel Natalia nem tudhatja, hogy nem én küldtem a gyilkost, ezért nem is mondd semmit.
- Válaszolj a kérdéseire, nem foglak megölni érte! – a hangom parancsoló, Vay pedig kérdõen pillant rám, de erre most nem érünk rá.
- A…a… sikátorban, mi épp… végeztünk és én már mentem el, amikor… nem láttam az arcát, csak… magas volt… nagyon magas, és a haja, a hajára emlékszem… szõke volt, olyan… már majdnem fehér, de én nem láttam többet esküszöm. Aztán… mikor végzett… én elszaladtam… addig nem mertem… nehogy észrevegyen.
A picsába. Tehát nem kínai volt. Legalábbis ritka a magas szõke hajú kínai férfi.
- Látott esetleg valami különöset a férfin? Tetoválás, heg, ékszer, testékszer vagy bármi mást amirõl fel lehetne ismerni.
Vay hangja enyhíti a szobára telepedett feszült csendet, de még mindig nem mondható kellemesnek a légkör. A lány ismét dadogva, a könnyeit nyelve szólal meg.
- Én…én nem láttam semmit…s-sötét volt és nem… nem mertem, de mégis… valami volt a… a nyakában. Olyan… úgy nézett ki, mint… mint a katonai… az a kis fémlap, ami a katonáknak van. Láttam, hogy… visszatükrözõdött róla…a-a fény.
Hát ez baj. Ha nem egy sima bérgyilkosról van szó, hanem egy volt, vagy aktív katonáról akkor fogalmam sincs ki állhat a háttérben.
- Tudja esetleg milyen ruha volt rajta? Márkajelzés vagy valamilyen anyag.
- Ne-nem tudom. Feketében volt és… és kesztyû volt rajta. Csak a kést… láttam, mert… mert az is csil-csillogott.
- Meg tudná mondani, hogy nézett ki a kés?
A lány egy pillanatig gondolkodik, majd bólint.
- A-azt hiszem… igen.
Egy fél óra múlva már tudom a kés típusa, ami csak tovább pusztítja a kedvemet. A fegyvergyûjtõ szenvedélyemnek köszönhetõen a legtöbb kés típusát is ismerem.
- Oleg vidd haza, gyere Vay.
Felállok és magammal húzom õt is, bár kissé akadékoskodik.
- De még meg kellene keresnem a fegyver típusát, hogy tudjam…
Egybõl elakad a szava, amikor benyitok a tárgyaló melletti szobába, ahol a falakat különbözõ fajtájú és nagyságú kések, tõrök, puskák és lándzsák borítják.
- Te jó ég! Ez rengeteg…
Zord kedvem ellenére elmosolyodom a döbbent arckifejezésén, majd beljebb tessékelem.
– Nyugi, ezeket nem használom. Gyûjtõ vagyok, ezért van ennyi.
Válaszolom és büszkén körbenézek a szobában. Egy kisebb vagyon csüng a falakon, az üvegezett vitrinekben lévõkrõl már nem is beszélve.
- És ezek miért vannak légmentesen tárolva? – az egyik üveghez lép, majd a tartalmát, egy világháborús kést kezd el vizsgálni.
- Azért, mert véres a pengéje. Ha egy fegyveren vér van az kétszer annyit ér.
- Ez nagyon morbid.
Fintorogva néz rám, de én csak elmosolyodom. Ezt csak egy gyûjtõ értheti.
- Gyere, itt van, amit mutatni akartam. – A bal oldali falhoz megyek és leakasztok egy nehéz kést a falról. – Ez az a kés, amirõl a lány beszélt. AK 74 bajonett, ez egy régebben használt katonai fegyver, mert gépkarabélyhoz is lehet kapcsolni, de ma már nem alkalmazzák.
Óvatosan a kezébe adom, hogy nehogy megvágjam, õ pedig megforgatja a szeme elõtt, majd sóhajtva visszaadja.
- Tehát a fickó valamilyen katona, de lehet sõt, valószínû, hogy már leszerelt. De akkor mi a fenéért kezdett el csak úgy gyilkolni?!
Látom, hogy már kimerült, de a zakatoló agya valószínûleg nem hagyná elaludni és még amúgy sem vacsorázott…
- Gyere, elmegyünk valahová, ahol majd megnyugszol egy kicsit.
Megfogom a kezét, hogy kivezessem, de elhúzz, ezért nem erõltetem.
- Hová megyünk?
Elmosolyodom a kérdésem. – Már megont türelmetlen Doktor? Gyere, csak. Ha tényleg annyira tetszik az országom, akkor az a hely is fog ahová viszlek.
Pár perc múlva már a kocsiban ülünk, de most olyan fáradt vagyok, hogy már gondolkodni sincs kedvem. Inkább ma este csak élvezem az én szépségem társaságát.
Amint megérkezünk és meglátja, hogy egy étterembe hoztam,bosszús sóhajt hallatva fordul felém.
- Mondtam, hogy nem kedvelem az éttermeket!
- Miért is? – kérdezem kíváncsian.
- Mert… nos nem szeretek úgy enne, hogy sok ember van körülöttem.
- Óh, akkor ez most sem lesz probléma. – jelentem ki magabiztos mosollyal.
- De nagyon sokan vannak. – az ablak felé pillant ahonnan, látszok, hogy valószínûleg telt ház van, de nekem mindig tartanak fenn egy asztalt, mert ez a kedvenc helyem.
- Emlékszel mi történt, amikor bementem a könyvtárba.
Vigyorogva nézek rá és látom a szemében a felismerés szikráját.
- Tehát itt is…
- Úgy van. Hidd el, bemegyünk és tíz perc múlva senki nem lesz a közeledben?
Bemegyünk, és azonnal beigazolódni látszik a kijelentésem, mert ahogy meglátnak elhal a beszélgetés és mindenki minket figyel. De én már megszoktam. Vayre nézek aki feszülten jön mellettem, de ez azonnal elpárolog amikor a hatalmas étkezõt elhagyva egy erkély-szerû szobába érünk, ahonnan a földtõl a mennyezetig érõ hatalmad üvegablakok biztosítanak csodálatos kilátást egy befagyott tóra és a mellette elterülõ hófödte parkra.
Szétnézek, és látom, hogy az egyetlen pár, aki itt evett, már éppen elmenni készül, amikor pedig elmennek, odalépek az én gyönyörûségem mellé, aki még mindig csodálkozva néz kifelé.
- Tetszik?
- Nyicokai… ez gyönyörû! De miért hoztál most ide? Nem azt mondtad, hogy akkor viszel városnézésre, ha végeztünk az üggyel?
Kérdõ arckifejezéssel pillant rám, mire én mosolyogva válaszolok. – Ez nem városnézés szépségen. Ma te segítettél nekem ezért… mondjuk úgy hogy ez a hálám. – mikor látom, hogy kérdésre nyílnak az ajkai, közel hajolok hozzá és ismét megszólalok.
- De ha esetleg valami más fizetségre vágynál, csak kérned kell szépségem. – a számmal lágyan megcirógatom az ajkait és úgy várom a válaszát.

Elpirulok és zavartan fordítom félre a fejem. Eszembe jut amiket Alek mondott, és… talán… talán jó lenne ismét érezni. TALÁN.
- Válaszolj szépségem, szeretnéd, ha megcsókolnálak? – kérdezi, miután visszafordította arcomat maga felé és végigsimított alsó ajkamon.
- N-nem. É-én n-nem sz-szeretném! – dadogom zavartan.
- Ha nem szeretnéd, akkor miért bámulod a számat? – ismét MI?! Én nem is! Talán kicsit… de nem azért! - Csókolj meg Vay!
- M-mi?
- Csókolj meg!
- D-de, d-de é-én n-nem tudom! – Miért játszik?
- Óh, pedig korábban nagyon is ügyesen csináltad. A te ajkaidat csókra teremtették, gyönyörûm.
Soha, senki nem mondott még nekem ilyet. Jobban belegondolva soha sem becézgetett senki így, ahogy õ…
Közel hajol, de nem az ajkaimhoz, a nyakamhoz. Azzal a szándékkal teszem kezeim a mellkasára, hogy kifejezzem nemtetszésem, de ahogy elkezdi a nyaki ütõeremet csókolni, megakadnak a próbálkozások. Fel is nyögök.
- Úgy tûnik nyakad nagyon érzékeny, szépségem!
Ahogy tudatosul bennem, hogy meg fog csókolni, az is rögtön eszembe jut, hogy most nem ellenkezek. Azonnal utat engedek neki, mire simogatni kezd. Kifejezetten jól esik ahogy érint, mindenhol ott vannak a kezei, de semmi illetlen területet nem érint. Felfedezi viszont az egyik olyan pontot a testemen, ami érzékeny. Meglepetésemre végig a gerincemet.  
Ahogy megszakítja a csókot, ki is megy a szobából. Én nem akarok gondolkodni, ahogy Alek tanácsolta, nem s szabad. Lefekszem és megpróbálok aludni.


* * *

Mikor felkelek és lemegyek az embere, Jurij tájékoztat, hogy õ már nincs itthon, de ad egy aktát. Meghagyom Jurijnak, hogy ne zavarjanak és kabátban, jól felöltözve kiülök a teraszra.
Ahogy olvasgatom a papírokat csak az villog az agyamban, hogy ez túl egyszerû. Nem lehet ennyire könnyû. Soha sem ennyire könnyû. Hiába mondják, hogy a kézenfekvõ megoldás a jó, itt biztosan nem. Ez a férfi tudja, hogy ki a gyilkos, valószínûleg egy csodálója vagy egy beosztottja. Elmegy megnézni a helyszínt, mert kell. Vagy a saját érzései miatt szükséges, vagy a felsõbb utasítás miatt. Közölnöm kell Nyicolai-jal a tényt:  ha el is fogják, akkor sem szabad megölnie. Ki kell vallatnia és megtudnia valamit. vagy akár én is beszélhetnék vele. Vezettem már kihallgatást. Húszból tizenkilenc alkalommal gond nélkül sikerült megtörnöm a személyt, akit kihallgattam.

Mikor visszamegyek, Jurij fogad.
- Mr. Carlton, Csenkov úr kereste - jegyzi meg.
- Fantasztikus. Majd este jövök. Addig találkozóm van. Használom a telefont. - Ellépek mellette de nem szól semmit, csak halkan felsóhajt.
Kicsöng.
- Igen?
- Inna, üdvözöllek. Ma találkozni akarok veled. Délután.
- Hánykor és hol?
- Egyelõre Csenkovnál vagyok. Legyen mondjuk háromkor. A hotel melletti kis étteremben.
- Ott leszek.
Le is teszi. Megmasszírozom az orrnyergemet, és Jurij felé fordulok. 
- Nyicolait zavarhatom most? - Az órájára néz és bólint, majd mellém lép és tárcsáz.  
- Mi történt? - szól bele.
- Ma találkozom Innával és visszamondom a hotelszobát. Ideköltözöm, amíg tart az ügy, itt hamarabb értesülök mindenrõl, mint Inna mellett.
Halk kuncogás után megjegyzi, hogy alig várja, majd elköszön.


* * *

Az étterem elõtt még összeszedtem mindent és már a bõrönddel várom Innát. Késik. Ahogy beér messzirõl látom, hogy gondterhelt, nem alszik. Nem veszi észre a bõröndöt, direkt olyan helyre tettem, ahol nem látja meg azonnal.
- Figyel Vay, beszélni akarok veled - jelenti ki.
- Remek, én is pont ezért hívtalak, de kezd te - engedek neki kedvesen.
- Csenkovhoz kellene költöznöd. Nekem bajaim vannak, fenyegetéseket kapok és a prágai nagykövetségen egy robbantás is volt ma reggelre. Muszáj lenne oda is elmennem. Sajnálom, hogy így alakult - sóhajt fel.
- Semmit sem kell sajnálnod, pont ezt akartam közölni veled. Hozzá költözöm, ott hamarabb értesülök mindenrõl. Az e-mailek alapján amit neked is elküldtem, elutazunk. Megkeresem a gyilkost, mert nem a kínai férfi az.
- Nem? - vonja fel a szemöldökét, majd rendel. Megvárom, amíg a pincér elmegy. Én csak salátát kérek, Jurij szerint finom vacsora lesz.
- Nem bizony. Vagy egy rajongó, vagy egy alárendelt. Biztosan nem õ a gyilkos. Ekkora hibát nem vétene.
- Hm, igazad van. Annak a klubnak még utána próbálok nézni, de most kicsit le vagyok terhelve - mosolyog szomorúan.
- Semmi baj, megoldom egyedül is, illetve Csenkovval. - Elõtt nem hívom a keresztnevén. Inna okos ilyen téren, elkezdene kombinálni.

Még egy kicsit beszélgetünk, de meghagyja, hogy mindent küldjek át a mailjére titkos írással, ahogy eddig. Nem tudják lenyomozni, ami csak jó. Mielõtt megyünk még felhívom Jurijt, hogy jöhetne értem, õ pedig biztosít, hogy már jön is.  Mosolyogva válunk el, megkérem Innát, hogy minden nap, amikor tud, hívjon. Aggaszt az állapota.


* * *


Mikor hazaér, én már a nappaliban ülök és egy Puskin-kötetet olvasgatok.
- Szia - pillantok fel.
- Nahát, már itt is vagy?
- Innával találkoztam, elhoztam a holmimat a hotelbõl és itt. Viszont beszélnünk kell. Pihenj meg elõtte. - Lehajol és mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, ad egy kis puszit. Nem csók, csak puszi. Elpirulok,  de nem teszem szóvá. Valahol… jól esik. az ilyesfajta érintés. Rég volt benne részem.
- Csak töltök egy pohár italt és jövök. Te kérsz? - kérdezi.
- Ananászlevet, ha van - mosolygok rá, majd leteszem a könyvet és felkészülök a beszélgetésre. Mellém ül.
- Nos. A kínai férfi nem lehet a gyilkos.
- Ezt mégis honnan szûrted le? - vonja fel a szemöldökét.
- Egy gyilkos, ha minden tetthelyre elmegy, akkor biztosan létesít szexuális kapcsolatot a hullával, hiszen rajong a figyelemért. Amit ez esetben megkap a hullától is, hiszen az már elég, ha nem ellenkezik. - Látom, hogy kérdezne, de leintem. - Elég, ha hiszel nekem, ezzel foglalkozom. Ez a férfi vagy egy olyan valaki, akit elküldenek, hogy figyelemmel kísérje a nyomozás állását, de akkor hozzád is beférkõzött már valaki, vagy egy rajongó, de akkor fals nyom - sóhajtok fel. Beletúrok a hajamba. - Te kiderítettél ma valamit?

A vacsorám végénél tartok, amikor hallom, hogy nyílik az emeleti szoba ajtaja, majd Vay siet le a nappaliba. Meglep, mert azt hittem, hogy úgy megsértõdött, hogy elõ sem jön holnapig.
- Hozasd ide a szõke fiút, aki a szobában szeretkezett – A hangja határozott, bár kissé zaklatott. Én pedig hirtelen nem tudom hová tenni a kérését.
- Beszélnem kell vele. Hozasd ide, lehetõleg még ma.
Mégis mirõl kar õ beszélgetni vele?
- Mirõl tudnál vele beszélgetni, amirõl adott esetben velem vagy Inna barátoddal nem? – már van egy sejtésem, de…
- Majd megtudod te is. Magánjellegû. Hozasd ide. – elém tesz egy köteg pénzt - Ennek elégnek kell lennie. Most.
Belenézek azokba a határozott szemekbe. - Ez nem lesz olcsó, ugye tudod?
- Tudom. Hozd ide. Ma.
Rendbe. Ha ennyire akarja, legyen. Elõkapom a telefonomat és felhívom Tatianat, hogy küldje a házamba Aleket.

***
Húsz perc múlva meg is érkezik és érzéki mosolyával megáll velem szemben.
- Üdvözlöm, Uram. Már nagyon régen vette igénybe a szolgálataimat és…
Mielõtt folytathatná, azonnal csendre intem, õ pedig engedelmesen elhallgat. – Ma nem azért hívtalak, hanem… emlékszer arra a férfira, aki ma velem volt?
- Ó, igen egy ilyen arcot nem könnyû elfelejteni.
- Nos, õ akar veled beszélni, de elõre leszögezem. Nem nyúlhatsz hozzá egy újjal sem, õ az enyém. Megértetted.
Mosolyogva bólint, majd elindul a mutatott irányban lévõ szoba felé. Eközben én a dolgozószobába indulok, mert Jurij jelezte, hogy megtalálták az adatbázisban azt a kínai bérgyilkost, aki az áldozatokat szedi.
Az asztalomon már ott a jelentés, amit azonnal át is nézek. Van egy kép is a fickóról, aki minden álruha nélkül van feltûntetve. Rövid barna haj, fekete szem és van egy kicsi vágás a bal szeme sarkában. Nyilván nem én vagyok az elsõ, akinek keresztbe tett.
Na, de lássuk a lényeget. A neve Chen Bin Huang, 29 éves. Nincs cím, sem telefonszám, sem lakhely. Másfél hónapja érkezett Moszkvába, de onnantól semmi információ.
Remek. Ezzel így nem tudok kezdeni semmit, de talán Vaynek lesz valami ötlete. De elõször is…
- Jurij, azonnal szólj, ha Alek távozott!
- Igen, Uram. – elhagyja a szobát, én pedig még elrendezem a papírjaimat a holnapi rendõr razzia miatt. A rendõrség még mindig azt hiszi, hogy közöm van a gyilkosságokhoz. Barmok.
Volt már egy-két ilyen házkutatáshoz szerencsém, de a beépített emberim mindig elõre szólnak. 

Két órával késõbb Jurij szól, hogy a vendégünk távozott, én pedig még gyorsan befejezem a munkámat, majd Vay felé veszem az irányt. Bekopogok, és amikor válaszol rögtön benyitok.
- Nos, mi a helyzet? Jól érezted magad?  - felvont szemöldökkel nézek rá, mert valahogy furcsa  az arckifejezése.
- Nem csináltunk semmi olyat, amit az édesapám elõtt ne tennénk. – ó, tudom én. Alek nem mert volna ellenszegülni nekem. Hány csókomba kerül majd ez, hogy beszélgethettem Alekkal?
Kajánul elmosolyodom és közvetlenül elé lépek. – Mennyit szeretnél?
Azonnal elpirul, és zavartan félre kapja a fejét. Nocsak, most már valóban kíváncsivá tett. Vajon mirõl beszélgettek Alekkal két órán át. Gyengéd erõszakkal visszafordítom a fejét, hogy a szemébe nézhessek, majd a hüvelykujjammal végigsimítom az ajka alsó részét.
- Válaszolj szépségem, szeretnéd, ha megcsókolnálak? – még közelebb lépek hozzá és a testünket már csak egy centi választja el egymástól.
- N-nem. É-én n-nem sz-szeretném! – a szavai határozottak, de a hangja nem ezt
sugallja, és a tekintete sem.
- Ha nem szeretnéd, akkor miért bámulod a számat? – ismét elpirul és elkapja a tekintetét.
- Csókolj meg Vay!
- M-mi?
- Csókolj meg!
Tudom, hogy nem fogja megtenne, de egy kicsit azért játszadozom vele. Imádom zavarba hozni.
- D-de, d-de é-én n-nem tudom! – úgy néz rám, mint egy sarokba szorított õzike. Szinte már megsajnálom. Szinte.
- Óh, pedig korábban nagyon is ügyesen csináltad. – csábítóan elmosolyodom – A te ajkaidat csókra teremtették gyönyörûm.
Közelebb hajolok hozzá és az orrommal megcirógatom a nyakának érzékeny puha bõrét. Kezei a mellkasomra rebbennek, de mikor nem próbál meg eltolni végigcsókolom a hevesen verdesõ ütõerét, mire apró, alig hallható nyögés csúszik ki az ajkai közül.
- Úgy tûnik nyakad nagyon érzéken szépségem! – nem felel csak még jobban megszorítja a zakómat. A szemébe nézek és látom, hogy kissé ködös a tekintete. Nem kínzom tovább és az ajkaira hajolva azonnal egy mély csókot követelek tõle, amit most – meglepetésemre – készségesen viszonoz. Kezeimet közben az arcához emelem, majd hátra simítom a zavaró tincseket. Az illata most is észvesztõen éden.
A csókot meg nem szakítva végigsimítok a testé, de csak a derekáig, mert ha tovább mennék azonnal elhúzódni. Két ujjammal egy kicsit erõsebben simítom a hátgerincét, mire felsóhajt és a teste meghajlik mint egy gyönyörû kifeszített íj. Õrület, hogy milyen érzékeny a teste.
Megszakítom a csókot, mert félõ, hogy olyan tennék vele, amire még nem készült fel. Nem tanácsos ezt csinálnunk, ha egy ágy is van a szobában.
Mikor elválok tõle, fogaimmal érzékien végigkaristolom a duzzadt alsó ajkát, de aztán inkább ellépek tõle. Végigsimítok az arcán, amit õ elvarázsolt tekintettel enged, majd egy jóét puszi után magára hagyom.
Sürgõsen szükségem van egy hideg zuhanyra, mert ez már elviselhetetlen.

***
Másnap reggel korán kelek, mert el kel még néhány dolgot rendeznem, mire a zsaruk ide érnek.
A vállalat épületét általában nem kutatják át, de a mostani történések fényében inkább ott is elintézek mindent.
Vay még alszik, ezért az kínai aktáját odaadom Jurijnak és rábízom, hogy adja oda neki, majd vigye is haza. Ma sajnos csak este lesz rá idõm, mert még a Novocserkasszkba utazásunkat is el kell intéznem. És ki kell találnom valamit, mert Vay nyilván szét akar majd nézni a felrobbant klub környékén, csak az a probléma, hogy a klub romjait csupán egy drótkerítés választja el az illegális kikötõmtõl, ahonnan a törököknek szállítok.
Semmi képen nem kutathatja át az ott lévõ raktárt, mert az okos szemei mindjárt felfedeznének valamit. Igaz, hogy azt fegyveresek õrzik, de õket addig eltávolítom onnan. A raktár azonban még a legfiatalabb nyomozóknak is szemet szórna, hát még ennek a Doktornak. Ide valami drasztikus megoldás kell, mert ha észreveszi, hogy titkolózom, megint gyanakodni kezd.

***
Mikor beérek a céghez és elrendezem az iratokat, behívom Ivant, az egyik legmegbízhatóbb emberemet.
- Péntekre legyen útra kész a magángépem. Novocserkasszkba megyek.
- Igen, Fõnök. A kikötõhöz megy?
- Nem ez teljes mértékben más ügy. Rád is szükségem lesz, de te majd holnap indulsz, hogy még elõttünk elintézd, amivel megbízlak.
- Rendben, Fõnök. Ahogy akarja.
- És még valami. Délutánra hozasd ide Dimitrij Petrosevicsot. Ha jól emlékszem õ a legjobb mesterlövész, igaz.
- Igen, Fõnök. Azt mondják róla, hogy olyan, mint ha a puskájával született volna.
- Tökéletes. Délután itt legyen, munkám van a számára.

***
A razzia ismét semmit sem ért, mert hiába kutattak át mindent, úgy sem találtak semmit. A rendõrfõnök a szokásos önelégült hangján közölte, hogy egyszer úgy is elkap.
Hát hogyne. Ha hat szeme lenne és mindegyiken nagyító, akkor sem látná meg amit kell még ha az orra elé tennék is.
Egyszer felhívtam Vayt is, de nyilván elfoglalt, mert azt mondták, hogy nem tartózkodik a szobájában. Hagytam neki üzenetet, mi szerint este várom, majd folytattam a sok teendõt.
Délután kettõre megérkezett Dimitrij.
- Üdvözlöm, Uram. Ivan azt mondta lenne meló a számomra.
- Igen, már ha igazak a pletykák, mi szerint soha nem tévesztesz célt. – a hangom komoly, mert ez most nagyon fontos.
- Így van Uram. Én még soha nem lõttem mellé.
- Nos, most fogsz. Ez egy különleges megbízás, amiért jól meg foglak fizetni. Két nap múlva Novocserkasszkba megyek egy férfival. A fényképét majd megkapod. Az lesz a dolgod, hogy rá lõj, de nem találhatod el. Úgy kell hatnia a dolognak, mintha célt tévesztett volna a gyilkos. Én is ott leszek és még két másik emberem, de egyikünknek sem eshet baja. Megértetted.
- Igen, de… mikor kell lõnöm?
- Van a környéken egy raktár, amit nem akarom, hogy lásson. Ha hallod, hogy arról beszél oda akarna menni szétnézni lõsz. De még egyszer mondom, nem találhatod el. Ha bármi baja esik, azt nagyon megbánod.
- Értettem. Mikor indulok?
- Te holnap mész. Ivan veled megy és megmutatja a helyet. Keress egy jó rejtekhelyet, de ne túl közel, mert a lövés után el kell tûnnöd.
- Értem, akkor megyek, összeszedem a felszerelést. Uram.
Felém biccent és távozik. Elégedetten hátra dõlök és hangosan kifújom a levegõt. Egy probléma megoldva.
- Fõnök! – Ivan az. – Oleg kereste, azt mondja meg van a kurva.
- Nagyszerû. Estére vigye a házamba.
Mikor magamra maradok, elvigyorodom. Nem is olyan rossz ez a nap.
Már alig várom, hogy lássam az én szépségemet és érezzem azokat az édes ajkakat.