- Még hogy nem akarom? Gyönyörûm, ha apád nem lenne itt, most rögtön kipróbálnánk azt a kupacot. Csak megleptél azzal, hogy ezt kérted.
- Valamiért tetszik az ötlet és… szeretek veled lenni - vallom be.
- Te vagy a legszexibb férfi, akit valaha láttam. Kíváncsi vagyok, hogy vajon min jár néha az az okos fejed, hogy ilyen ötletek jutnak az eszedbe. 
Megint megcsókol, még közelebb rántva magához. Teljesen elragad a pillanat, már csak azt hallom, hogy apa zavartan megszólal.
- Ööö… tényleg nem zavar a kapcsolatotok, de azt hiszem, ehhez még hozzá kell szoknom.
Nyicolai persze remekül szórakozik, én nagyon zavarban vagyok. Pont ezt kellett meglátnia…?
- Soha többé nem tudok a szemébe nézni. Észre sem vettem, hogy itt van.
- Ugyan már, ne csinálj olyan nagy ügyet ebbõl, nem az ágyban kapott el minket, csak egy csók volt.
- Még jó, mert ha az ágyban… akkor belehaltam volna.


* * *


Este apával beszélgetünk. Mindenfélét kérdez, én meg válaszolok. A döntésemrõl, az érzéseimrõl. Még a legzavarbaejtõbb kérdést is felteszi.
- Szereted?
- Tudod, hogy nem hiszek a sze-szerelemben - mondom. 
- De valamiért vele vagy - mosolyog rám.
- Apa, nem szeretnék errõl beszélni, amíg én magam sem tudom, hogy mit érzek pontosan. - Rám néz, majd bólint. Elmondja, hogy fáradt és megy lefeküdni, így amikor elkészül a vacsora, felmegyek Nyicolaihoz, aki a munkájával kapcsolatosan intézkedik.
- Miért van ilyen jó kedved szépségem? – kérdezi, hiszen mosolygok.
- Nem tudom, talán azért mert régen jártam itthon. - Az ölébõl válaszolok.
- Hm… már azt hittem, hogy miattam.
- Miattad is.
- Nyicolai, ne most - állítóm le rögtön, ahogy ujjai a felsõm alá siklanak. - Kész a vacsora.
- Az remek, mivel már farkas éhes vagyok. – Az ajkaimra nyal, sejtem, hogy nem a vacsorára éhes ennyire.
- Akkor menjünk enni… - sóhajtom, próbálva elterelni a dolgot, de a gerincemen simít végig.
- Nem ételre vagyok éhes, hanem rád, arra a gyönyörû testedre, ami annyira élvezi az érintésemet. Remélem az apád nem éjjeli bagoly, mert nem bírom ki sokáig nélküled.
- Az elõbb azt mondta, hogy ma nagyon elfáradt és nem sokára megy lepihenni.
- Akkor menjünk azonnal vacsorázni, hogy utána fölfalhassalak téged.

Kicsit még mindig zavarban vagyok, amikor lemegyünk. Kicsit beszélgetünk is, de apa tényleg hamar elmegy  aludni, Nyicolai pedig mellém lép.
- Jöhet a desszert, gyönyörûm?
Elpirulva bólintok rá a dologra és már megyünk, is, Ahogy haladunk, egyre jobban megkívánom, így mire a pajtához érünk, már remegek.
- Nem. Csak már nagyon vágyom rád - felelem, hiszen észrevette a remegésemet.
A csók közben levetkõztet, amit viszonzok, de már elég késznek érzem magam, hogy az alsóját is levegyem róla. Ahogy mindketten meztelenek vagyunk felkap és a szalmakazalba dob, mire felsikkantok, de jókedvemben, nem félek. Most nem. Felém mászik, õ is mosolyog.
- Mondd csak szépségem, honnan szedted te ezt a remek ötletet? – kérdezi, a combom simogatása közben.
- Csahk… eszembe jutott. - Hmm… szólj ha máskor is eszedbe jut ilyesmi.
Amit az ujjai végigjártak, most az ajkaival érinti, egyre jobban fokozva bennem a vágyat.
- Nyicolai… elég, kérlekh… már nem bírokh többet… elviselni… - kérem, szinte remegve.
Tovább simogat, majd felkap és megfordul, õ fekszik, én rajta ülök. Az ágyékunk összesimul, mire megfeszül a testem.
- Most te jössz, gyönyörûm. Tiéd volt az ötlet, ezért csináld azt amit szeretnél és ami neked is tetszik.

Elõször kicsit zavarba jövök, hogy meg tudom-e majd felelni a felém támasztott elvárásainak, de aztán rájövök, hogy eddig sem voltak elvárásai, biztosan nem lesznek most sem. Mosolyogva dõlök elõre, az ajkai alig pár centire az enyémektõl, de nem csókolom meg. Elkezdem a nyakát nyalogatni és szívni, ahogy õ szokta nekem. Felmorran, majd ahogy elindulok lefelé, megfeszül.
- Vay… - suttogja rekedtesen.
- Mi a baj? - kérdezem, a mellkasáról pillantva fel rá.
- Mire készülsz?
- Tanulok - jelentem ki büszkén, majd végignyalok az egyik mellbimbóján. Ezt én is szeretem, biztosan jól esik neki is. Ahogy morog és a csípõmre szorulnak az ujjai tudom, hogy jól gondoltam. A szituáció viszont tökéletes még valamire. Lassan kezdem magam ringatni, hogy férfiasságunk összesimuljon, majd pillanatok múlva egyik kezét elkapom és a fenekemre vezetem. Megfeszül.
- Ne csinálj semmit, csak simogass, ahogy szoktál - suttogom, és tovább folytatom mellbimbói kényeztetését, miközben csípõm nem áll le, és a kezei is elkezdik simogatni a fenekemet. Nagyon tetszik ez a helyzet, de egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy elélvezzek. Nyögve hajolok a nyakába, hogy elfojtsam a nyögéseimet.
- Nincs itt senki - mondja, és szabad kezével az állam alá nyúl. - Engedd ki szépen a hangod, gyönyörûm - kéri, mire, mintha csak parancsot teljesítenék, nagyot nyögve élvezek el, közben akaratlanul is a neve csúszik ki a számon.
Szusszanok párat, de már meg is fordul a helyzet, szinte vad, ahogy mozog és csókol. Pillanatok alatt eléri, hogy ismét kemény legyek.
- Várj - nyögöm. - Lassíts, kérlek…
Meg sem hall, és valamiért most nagyon tetszik ez a vadság. Nem csinál olyat, amit nem akarok, csak egyik kezével lefogja az én kezeimet a fejem felett, de csak ringatózik. Szinte eszeveszett tempóban csinálja.
Én elélvezek még egyszer, ismét hangosan, mire a harmadiknál már õ is követ.

Szuszogva omlik rám, majd, mielõtt jelezhetném, hogy nehéz, legördül rólam. Felnevetek.
- Mi ilyen vicces? - kérdezi.
- Az jutott eszembe, hogy hol fogunk szalmát találni ezek után - mondom, és kiemelek egy szálat a hajból.
- Menjünk, és derítsük ki együtt a zuhany alatt - mondja olyan hangon, hogy mindenem beleremeg.
- Oké… - szuszogom, és már pattanok is fel öltözni.


* * *

Fél kettõt mutat az óra, mikor másnap kinyitom a szemem. Meglepõdök, ez még így is személyes csúcs. Nyicolai a szobában van, halkan laptopozik.
- Jó reggelt - ásítom.
- Neked is, szépségem. - Sóhajt egyet. - Mutatnom kell valamit.
- Kakaó elõtt? Fontos lehet - vonom fel a szemöldököm. A laptopot az ölembe teszi. Fényképeket látok. Eddig ismeretlen, tehát minden bizonnyal új képek. - Mikor tudtad meg? - kérdezem.
- Tegnap este. Vacsora elõtt - mondja. - Csak nem akartam elrontani a kedvedet.
- Rendben, megértem - mosolygok rá halványan. - Ez azt jelenti, hogy ma haza kell mennünk? Nem baj, ha igen, megbeszélem apával, hogy mikor jön majd hozzánk. De ha jobbnak látod, menjünk vissza Moszkvába… nekem is könnyebb onnan dolgozni az ügy további részein. 

Hihetetlen, hogy Vay mennyit képes aludni, már dél is elmúlt, amikor elõmászott a szobájából. Már az apja is visszaért és, amikor meghallotta, hogy a fia még mindig alszik, csak mindentudó mosoly jelent meg az arcán és ment is tovább.
Én elfoglaltam magam azzal, hogy intéztem az estéj szervezését és megbeszéltem Jurijjal a védelmet, mert õ fogja elintézni a testõrök felvételét.
Látom, hogy Vay felém közeledik, ezért úgy döntök, hogy majd késõbb folytatom ezt a beszélgetést.
- Rendben Jurij. Persze, akkor, ahogy megbeszéltük. Hívj, ha valami történik. – amint leteszem, odalépek hozzá és megcsókolom a puha ajkait - Csaknem felkeltél?
- Én idõben keltem, te jöttél le túl korán – hozzám bújik, még mindig ásítozva, bár kétlem, hogy valaki még álmos lehet ennyi alvás után.
- Szépségem, ugye tudod, hogy dél is elmúlt? – mosolyogva kérdezem, aztán eszembe jut valami - Csak nem ennyire kifárasztottalak a kis esti játékkal?
- Ne… nem! – már megint dadog, tehát zavarban van.
- Örülök, hogy tetszett. – már régen volt olyan szeretõm, akivel ezt is megtettem. Egy kurvának soha sem tenném meg. Arcomat belefúrom az édes illatú tincseibe és itt állunk ameddig mg nem issza a kakaóját. Furcsa, hogy itt milyen csönd van. Moszkvában et csak egy hangszigetelt szobában lehet elérni.
Amikor benézek az erkély üvegajtaján, látom, hogy az apja mosolyogva minket figyel, amit nem tudok hová tenni. - Vajon az apád mit gondol most?
Vay is kinéz, majd mosolyogva vissza rám.
- Örülök, hogy itt vagy velem. – mielõtt még bármit is mondhatnék, elindul befelé, én pedig követem.
- Mindjárt kész az ebéd, de te elõtte egyél a reggelidbõl!
- Rántotta?
- Nyicolai csinálta, szóval illene enned belõle.
Odalépek mögé és hátulról átölelem. - Ízlik?
- Ahhoz képest, hogy te csináltad, meglepõen finom. – hát… régen kellett már bármit is készítenem, de legalább ehetõ. Mikor befejezi megcsókol, és ez kifejezetten tetszik, hogy már õ maga kezdeményez.

***
A délutáni séta igazi kikapcsolódás. Vay arca kipirul a friss levegõtõl, amitõl csak még kívánatosabbá válik, de sajnos türtõztetnem kell magam, mert az apja is itt van.
Mikor azonban elmegy egy percre a falnak nyomom és azonnal az ajkainak esek. Kifulladásig csókolom, majd a nyaka hajlatába hajtom a fejem, míg meg nem szólal.
- Mennyire tipikus pornográf elem szokott lenni a szalmakazal, nem? – ez most, hogy jutott eszébe. Követem a tekintetét és látom, hogy a pajtában egy nagy rakás szalma van.
- Nincs kedved éjszaka visszajönni ide?
Meglep a kérdése, és egy pillanatra el is gondolkodok, hogy ugyan azt akarja e, mint amire én gondoltam. Tovább hallgatok a kelleténél, mert elbizonytalanodva és pirulva felpislog rám.
- M-mi a baj? H-ha nem akarod a-akkor n-nem…
Félbeszakítom egy csókkal és közben hozzányomom a már kemény vágyam a csípõjének. Nyilván érzi, mert belenyög a csókba.
- Még hogy nem akarom? – kissé zihálok még a hosszú csók után – Gyönyörûm, ha apád nem lenne itt, most rögtön kipróbálnánk azt a kupacot. Csak megleptél azzal, hogy ezt kérted.
Elpirul, majd elmosolyodik és közelebb hajol hozzám. – Valamiért tetszik az ötlet és… szeretek veled lenni.
- Te vagy a legszexibb férfi, akit valaha láttam. Kíváncsi vagyok, hogy vajon min jár néha az az okos fejed, hogy ilyen ötletek jutnak az eszedbe.
Még jobban elvörösödik, amibõl tudom, hogy a közepébe találtam, de nem kérdezek többet, csak a fenekénél fogva magamhoz szorítom, miközben ismét megcsókolom. Legszívesebben el sem engedném.
A heves csóknak egy hangos torokköszörülés vet véget, mire hátra pillantok és látom, hogy az apja áll mögöttünk kissé zavartan.
- Ööö… tényleg nem zavar a kapcsolatotok, de azt hiszem, ehhez még hozzá kell szoknom.
Elindul elõre, belõlem pedig vidám kuncogás tör elõ, amikor meglátom Vay arcát. Nem tudom, hogy lehetne e még ennél is vörösebb az arca.
Felnyög, mint akinek fájdalmai vannak, majd az arcát a nyakamba temeti.
- Soha többé nem tudok a szemébe nézni. Észre sem vettem, hogy itt van.
- Ugyan már, ne csinálj olyan nagy ügyet ebbõl, nem az ágyban kapott el minket, csak egy csók volt. – még mindig nem tudom abbahagyni a vigyorgást, õ pedig inkább nem is néz rám.
- Még jó, mert ha az ágyban… akkor belehaltam volna.
Ismét felnevetek, majd elengedem és elindulok vele az apja után, aki már jóval elõttünk jár.

***
Már sötétedik, mire visszaérünk, nekem pedig még dolgoznom kell egy kicsit Vay pedig valami könyvet kezd olvasni a nappaliban. Néhány áru rendelésének a jóváhagyása után éppen eltenném a laptopomat, amikor csörög a telefon.
- Hallgatlak!
- Jó estét Fõnök! Elnézést, hogy ilyenkor, de azt mondta, ha sürgõs…
- Térj a lényegre!
- Újabb hullát találta, akit ugyanazzal a módszerrel öltek meg.
- A picsába! Mikor történt?
- Egy órája, a fényképeket és a jelentést átküldöm a laptopjára. De… ez még nem minden. Megtalálták annak a prostinak a hulláját is, aki köpött a gyilkosról. Egy sikátorban volt. Kivágták a nyelvét és a szemeit. Nem volt szép látvány.
- Azokat a képeket is kérem, majd holnap beszélünk, addig is bármi történik, azonnal szólsz!
Leteszem a telefont, és fáradtan megdörzsölöm a homlokomat, majd újra kinyitom a laptopom. Ez most kurvára hiányzott nekem.
A képek tényleg elég… hát nem szép látvány. A drogdíler azonban ugyanúgy néz ki mint a többi. Tehát a gyilkosunk volt.
Átnézem a helyszínelõk képeit is, amiken már nincs ott az én kínai barátom. Úgy tûnik komolyan vette amit mondtam neki. Nyilván a fõnöke sem akart semmilyen összetûzést, most, hogy egy hét múlva lesz a találkozó.
A diplomata nyilván nem lesz ott, mert nem mutatkozhat ilyen körökben vagy lõttek a befolyásának, de Grigori tökéletesen megfelel arra, hogy megtudjam, amit akarok.
Miután mindent átnéztem, úgy döntök, hogy ma már nem mondom el Vaynek. Nem akarom elrontani ezzel a napját, hiszen ma olyan jól érezte magát. Neki is kell a kikapcsolódás.
Felsóhajtok, amikor nyílik az ajtó és besétál rajta az említett nagy mosollyal az arcán. Igen… határozottan jó ötlet, hogy holnap mondjam el neki.
- Miért van ilyen jó kedved szépségem? – elteszem a laptopot és az ölembe húzom.
- Nem tudom, talán azért mert régen jártam itthon.
- Hm… már azt hittem, hogy miattam.
- Miattad is. – visszafogott mosolyt villant felém én pedig a pólója alá csúsztatom a kezem, hogy érezhessem a bõrét.
- Nyicolai, ne most. Kész a vacsora. – rögtön kipirult az arca, így tudom, hogy õ is vágyik az érintésemre.
- Az remek, mivel már farkas éhes vagyok. – a hangom halk, amikor az ajkaira suttogok, majd végignyalom a puha bõrt.
- Akkor menjünk enni… - a szavai sóhajba fulladnak, amikor végigsimítok a gerincén.
- Nem ételre vagyok éhes, hanem rád, arra a gyönyörû testedre, ami annyira élvezi az érintésemet. Remélem az apád nem éjjeli bagoly, mert nem bírom ki sokáig nélküled.
Pihegve a szemembe néz, majd elmosolyodik.
- Az elõbb azt mondta, hogy ma nagyon elfáradt és nem sokára megy lepihenni.
Elvigyorodom, amikor a nyakamba kapaszkodva közelebb hajol. Megcsókolom, majd mikor elválunk, leemelem az ölembõl és a derekánál átkarolva haladok vele az ajtó felé.
- Akkor menjünk azonnal vacsorázni, hogy utána fölfalhassalak téged. – vigyorogva nézek rá, majd lemegyünk a konyhába, ahol az apja már az asztalnál ülve vár minket.
- Gyertek, üljetek le.
Rá nézek Mr. Carltonra és látom, hogy tényleg fáradt és ezt meg is jegyzem neki.
- Igen, eléggé kifárasztott a mai nap. Azt hiszem, vacsora után megyek és lepihenek. Ha elalszom, már nem is fogok lejönni. Remélem, nem bánjátok.
- Ugyan, dehogy. Mi sem leszünk föl túl sokáig.
A vacsora csendben telik és én alig bírom kivárni, hogy újra érezhessem az én szépségemet. Magamban elvigyorodom, amikor az apja kijelenti, hogy fölmegy a szobájába, de csak udvariasan elköszönök tõle, majd mikor mi is befejeztük a vacsorát odamegyek Vay mellé.
- Jöhet a desszert, gyönyörûm?
Látom, hogy elpirul, de megfogja a kezem és õ is föláll.
- I-igen. – elmosolyodom és egy rövid csók után csendben elindulunk kifelé.
Odakint hûvös van, mégsem fázom, mert elég csak rápillantanom a mellettem haladó férfira, hogy elöntsön a forró vágy. Kint ad némi fényt az épületek külsején világító lámpák, ezért nincs korom sötét. Alig öt perc séta után oda is érünk a szintén kívülrõl kivilágított épülethez.
Bemegyek és Vayt magam után húzva azonnal az ajtónak szorítom, miután bezártam.
Érzem, hogy remeg a teste, ezért rá nézve megszólalok. – Fázol?
Itt ugyan nincs hideg, de kint az volt.
A szemébe néz és a nyakamnál fogva közelebb húz, majd az ajkaimra suttog, amivel csak még jobban felizgat.
- Nem. Csak már nagyon vágyom rád.
Ha nem lennék már így is felizgulva, ettõl a tekintettõl biztos, hogy rögtön kõkemény lennék.
Megcsókolom, és szinte már letépem róla ruháit, õ pedig remegõ kezekkel kezd el engem vetkõztetni. Most nem áll meg az alsómnál sem, és pirulva bár, de megszabadít tõle. Most, hogy mind a ketten meztelenek vagyunk, végre érezhetem a vágytól forró bõrét a sajátomon. Megharapdálom a fülét, édes nyögéseket kicsalva ezzel belõle, de amikor megroggyannak a térdei, felkapom és a szénakupac közepébe dobom.
Felsikkant a hirtelen mozdulattól én pedig vigyorogva fölé mászom.
- Mondd csak szépségem, honnan szedted te ezt a remek ötletet? – miközben beszélek hozzá, lágy mozdulatokkal cirógatom a combjának belsõ felületét, ami tudom, hogy õrjítõen hat rá.
- Csahk… eszembe jutott. – minden egyes szót egy kéjes sóhaj követ.
- Hmm… szólj ha máskor is eszedbe jut ilyesmi. – lehajolok és végigcsókol, majd a nyelvemmel is megcirógatom az eddig felfedezett területet és a végletekig kínzom ezzel.
- Nyicolai… elég, kérlekh… már nem bírokh többet… elviselni…
Hangosan liheg és meg-megfeszül a teste, de soha nem érintem úgy, hogy elélvezzen tõle. A dereka alá nyúlva felrántom magamhoz, majd fordítva a helyzeten, lefekszem és õt a csípõmre ültetem. Sajgó ágyékunk összesimul, amitõl mindketten felnyögünk, õ pedig ösztönösen törleszkedik nekem, de le kell fognom a csípõjét, hogy ne élvezzek el.
Most jobb játékot találtam ki. Kéjesen elvigyorodom és a csípõcsontját simogatva nézek a szemébe. – Most te jössz, gyönyörûm. Tiéd volt az ötlet, ezért csináld azt amit szeretnél és ami neked is tetszik.

- Tu-tudom. De… de attól még fájna, és én nagyon rosszul viselem a fájdalmat – vallom be neki.
- Szépségem, az elsõ senkinek sem a legkellemesebb, de ha engeded, megteszek mindent, hogy a legélvezetesebb emléked legyen. Ha felkészítelek nem fog fájni. Az elején kellemetlen lesz, amíg hozzám szoksz, de ígérem, hogy utána élvezni fogod. Nagyon.
- Megígéred, hogy nem fog fájni? tolom el magamtól annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Megígérem. És ha mégis fájna, bosszúból annyi gyorséttermi szemetet etethetsz meg velem, amennyit akarsz. Megegyeztünk? 
Sokkal jobb hangulatom lett. Ezek szerint nem kell ennyire félnem ettõl? De miért nem? Milyen lesz vajon…? Talán beszélnem kellene Alekkel ezzel kapcsolatban.
- Rendben, de… ne most. - Addig semmiképpen sem.
- Ahogy akarod gyönyörûm. – Az ajkai a nyakamra tapadnak, majd visszakerülök háttal az ágyra. – Akkor mutatok neked valamit, amit csak nagyon kevés szeretõmnek voltam hajlandó megtenni.
- M-mit? - kérdezem bizonytalanul.
Ahogy csókolni kezdi a számat, majd lefelé haladva a testem, kezdek megint felizgulni. Pláne, amikor belecsókol a köldökömbe. Az érzés majdnem olyan intenzív, mint egy orgazmus. Hihetetlen…
- Hmm… még egy kivételesen érzékeny pont – jegyzi meg, majd kicsit még kényezteti, mire majdnem hangosan sikítva kérem, hogy menjen már tovább. Ahogy azonban eléri azt, amit gondolom szeretett volna, megfeszülök. Lehelete az ágyékomhoz ér, hatalmas szemekkel pillantok le rá. A szájába fogja venni?
Csak nézem, várom, hogy mi történik, de ahogy megnyalja, nyögve szorítom össze a szemeimet. Istenem, ez… ez… uramisten!
- Nyicolai… neh… ezt én nehm…
- Most ne gondolkozz gyönyörûm, csak élvezd! - parancsol rám, és én próbálom, de annyira intenzív, annyira közvetlen az érzés, hogy nem tudom visszafogni magam és még a saját idõmhöz képest is túl hamar kerülök az elélvezés szélére.
- Nyicolai… ehlég… már nehm bírom… ah… el fogok…
Mintha nem is hallana, folytatja tovább, és már alig tudom visszafogni magam. Pláne, amikor összerándulnak az izmaim és végül elélvezek, egy nagyobb sikoly kíséretében. A morgásból hallom, hogy õ is.
A hasamra fekve piheni ki magát, de nekem semmihez sincs erõm. Ahogy csitul a testem remegése, azonnal el is alszom.


* * *


Mikor elõször felkelek, még sötét van kint, így vissza is alszok, de a következõnél a nap állásából legalább dél van. Ahogy az órára pillantok látom, hogy nem is dél, már fél egy. Ideje lenne lemennem. Nyicolai nincs itt, gondolom, lent van, vagy apával beszélget, vagy a sofõrrel, vagy telefonál.
Felöltözök és lemegyek. Apa a konyhában van, Nyicolai a teraszon, látom az üvegen keresztül.
- Szia apa - lépek mögé, majd megölelem és adok neki egy puszit.
- Jó reggelt, álommanó - mosolyog rám. - Kint van Nyicolai.
- Minden rendben volt? - kérdezem.
- Mire is gondolsz? - vonja fel a szemöldökét és a kezem adja a kakaót. - Nyicolai készítette neked, újramelegítettem.
- Köszönöm, és arra, hogy reggel sok idõt voltatok együtt. Nem volt baj?
- Ja, dehogyis! Én nemrég értem haza, összeszedtem a levesnek valót meg beszéltem az intézõmmel. Õ pedig a hivatalos ügyeit intézi.

Frissen szerzett kakaómmal és egy kabáttal haladok kifelé, hogy köszöntsem. Ahogy meglát elmosolyodok.
- Rendben Jurij. Persze, akkor ahogy megbeszéltük. Hívj ha valami történik.
Leteszi és közelebb lép.
- Csaknem felkeltél? - vigyorog rám és közelebb húzva kapok egy jó-reggelt-csókot.
- Én idõben keltem, te jöttél le túl korán - ásítom, és közelebb bújok a mellkasához. Magához ölel.
- Szépségem, ugye tudod, hogy dél is elmúlt? - kérdezi, de a hangja még mindig mosolyog. - Csak nem ennyire kifárasztottalak a kis esti játékkal?
Pirulok, de ezt õ nem látja.
- Ne… nem! - Dadogok, azt viszont hallja és ismer annyira, hogy a pirulást meg kikövetkeztette.
- Örülök, hogy tetszett - csókol bele a hajamba. Ölel, és így iszogatom meg a kakaómat, majd a hajamba temeti az arcát. Majd’ fél órát állunk kint ilyen édes idillben, néha váltva egy álmos csókot, aztán õ egy idõ után megszólal.
- Vajon az apád mit gondol most?
Értetlenkedve pillantok rá, majd ahogy a fejével az ablak felé int egy mosolygós apával találom szembe magam. Mosolygok neki, mire int egyet és visszafordul a pult felé, gondolom, zöldséget szeletel.
- Örülök, hogy itt vagy velem - nézek fel rá, de le is tudva ezzel a már így is sokkal több, mint számomra elviselhetõ romantikát, ellépek mellette, vissza a konyhába.
Mindjárt kész az ebéd, de te elõtte egyél a reggelidbõl - int a fejével a pult másik oldala felé.
- Rántotta? - kérdezem.
- Nyicolai csinálta, szóval illene enned belõle. - Szigorúan néz, így elveszem a tányért és mire Nyicolai beér, már eszek.
- Ízlik? - lép mögém és hátulról átölel. A bérszéken pont elég magas vagyok hozzá így is.
- Ahhoz képest, hogy te csináltad, meglepõen finom - mondom õszintén.
Apa pont akkor megy be a nappaliba valaminek, amikor én épp végeztem, így hátrafordulva köszönhetem meg neki a reggelit és egy csókot váltok vele. Szeretem érezni az ajkait.

A nap további része ismét kellemesen telik. Ebéd és egy kispihenõ után apa felveti, hogy esetleg sétáljunk a birtokon, megmutat mindent, így bele is egyezünk. Szigorúan gyalog. Valahogy kérdezés és végiggondolás nélkül kapom el Nyicolai kezét, így már az elejétõl kéz a kézben sétálunk. Amit eddig léggé romantikusnak, így elveimmel ellenkezõnek gondoltam, de most jól esik. Igazán kellemes érzés csak fogni a kezét és figyelni mindent, amit apa mond. Családias. Amennyire látom, sem a séta, sem apám, sem a kézfogás nincs ellenére, sõt, mikor apa a pajtába megy és megkér, hogy várjunk egy percet idekint, mert meg kell néznie, hogy a kutya be van-e zárva, Nyicolai a falhoz tol és megcsókol. Úgy érzem magam, mintha tinédzser lennék és bujkálni kellene a szüleim elöl a kedvesemmel, de mégis izgató a gondolat. Aztán oldalra nézek és ahogy meglátom a szalmakazalt, eszembe jut valami.
- Mennyire tipikus pornográf elem szokott lenni a szalmakazal, nem? - kérdezem, majd elgondolkodom. Végülis… valahol mindig is izgatott, hogy miért ennyire jó ez. - Nincs kedved éjszaka visszajönni ide? - pillantok rá kérdõn. Õ biztosan nem haragszik, ha ki szeretném próbálni a furcsa, erotikus képzelgéseim közül az egyiket.

Magamban fellélegzek, hogy nem kérdez többet a munkáról, mert ha a részletekbe is bele ment volna nehezebb lett volna hazugság nélkül megoldani a választ.
- Ez nagyon izgalmasan hangzik . És hogy találkoztatok? – Vayre néz, így nekem kell válaszolni, de õ okosan, mint mindig, megválaszolja a kérdést.
- Nyicolai cége belekeveredett egy gyilkossági ügybe, amiben egy barátom kérésére nyomozok, de többet nem mondhatod. – rám mosolyog, én pedig bólintok, mivel teljesen megfelelõ a válasza.
- És az FBI-t hogy oldod meg?
- Felmondtam. Kaptam egy jobb állásajánlatot Moszkvában, a biztonságtechnikával foglalkozó részlegnél leszek, Nyicolainál. – ez nem is rossz ötlet, de nem hiszem, hogy a maffialeplezõ cégemnél akarna dolgozni.
A beszélgetés tovább folyik, de nem igazán érzem ide valónak magam. Egyese szerint az oroszok túl merevek, és lehet, hogy ez igaz is. Vagy csak az új környezet miatt.
- Nyicolai, mit iszol? – hirtelen zökkent ki a gondolataimból, de gyorsan reagálok.
- Vodka van?
Bólint, majd elindul egy szekrény felé és, amikor kinyitja elismerõen nézek végig a tartalmán. Egy igazi gyûjtõ.
- Válaszd csak azt, amelyik a legszimpatikusabb. Vayshawn, te nem iszol, igaz?
- Még szép, hogy nem. – még itthon sem hajlandó semmit inni? - Esetleg a gyümölcsvodkából.
Rá mosolygok, majd kiválasztok egy finom, Moszkvában is kapható vodkát, és egy gyengébbet Vaynek, majd a kikészített poharakba töltöm.

A vacsora kiválóan sikerült, rég ettem igazi, amerikai steak-et, de ez mindent vitt. Vaynek sem ártott meg a gyenge vodka, mert még mindig normális hangnemben képes beszélgetni. Magamban elmosolyodom, amikor eszembe jut milyen volt részegen.
- Vayshawn, a szobád ki van takarítva, de a vendégszobai ágy nagyobb, aludjatok ott.
Elpirul és zavartan pislog az apjára.
- Nem gond?
- Ugyan kisfiam, én is voltam fiatal. – Vay olyan arccal néz az apjára, hogy én is alig állom meg nevetés nélkül.
De ha már az apja is engedélyezte, nem lehet kifogása egy kis lazítás ellen.

***
Ismét nagyon élvezetes az, hogy együtt zuhanyozhatunk, mert kihasználhatom, hogy meztelen és szabadon kényeztethetem minden érzéken porcikáját. Úgy tûnik azonban, hogy ez neki nem elég, mert a lábát a derekam köré csavarva még jobban magához présel.
Belemordulok a csókba, amikor az ágyékom az övének feszül, mert már úgy érzem, hogy belehalok, ha nem érinthetem mindenhol.
- Teljesen elveszed az eszem.
- Nyicolai… nagyon kívánlak. Soha nem volt még ennyire… intenzív.
Kéjes hangjába szinte beleremegek, és az hogy intenzív… az nem kifejezés. - Eszméletlenül szexi vagy.
Nem tudom, hogy volt e valaha is bármi annyira izgató, mint a csempérõl visszaverõdõ sóhajainak a hangja.
Mikor ismét az ajkaim felé hajol, úgy döntök, hogy ezt inkább az ágyban folytatnám, ezért a feneke alá nyúlva késztetem arra, hogy mind a két lábával átölelve belém kapaszkodjon.
Leteszem az ágyra, és nem törõdve azzal, hogy vizesek vagyunk, elkezdem tovább kényeztetni a testét, õrjítõ nyögéseket kicsalva ezzel belõle.
Egyik kezemmel érzéki köröket rajzolok a mellbimbója köré, ami már az elsõ érintésre megkeményedett. Nem fekszem teljesen rá, hanem a válla mellett támaszkodom meg, hogy láthassam az egész testét.
Lüktetõ ágyékom az övének szorul, ingerelve ezzel a forró bejáratát. Már alig várom, hogy benne lehessek.
- Nem akarom! Nyicolai! – nem értem, hogy mire gondol, ezért a kezeit egy könnyû mozdulattal lefogom, majd tovább folytatom a tevékenységemet - Ne! Engedj el!
- Psszt! Nem foglak bántani. Ne félj, gyönyörûm… - gyengéden szólok hozzá, mert látom rajta, hogy valamitõl megijedt.
- Ne dugd be! Kérlek, Nyicolai… ne…
Azonnal kitisztul a vágytól ködös elmém, ahogy meglátom a könnyeit. Õ nem sír, még soha nem láttam sírni. Akkor, sem amikor rálõttek.
Attól, amit csináltam, úgy tûnik azt hitte, hogy elvesztettem a türelmemet és a magamévá akarom tenni. Csak azt nem értem miért esett ennyire pánikba.
Felhúzom magamhoz, és lovagló ülésben a combjaimra ültetem, majd szorosan magamhoz ölelem. Nem szeretem így látni.
- Nem kellene ennyire félned ettõl – halkan beszélek hozzá és közben az illatos hajtincsei közé csókolok. Azok szoktak ennyire rettegni a szextõl, akiket erõszak ért, de tudom, hogy vele nem történt ilyesmi.
- De… de… de fájni fog. Tágulékony, de nagyon fog fájni, ha bedugod, ugye? Ne csinálj ilyet csak így… szoktass hozzá másképp, kérlek.
Letörlöm a könnyeit az arcáról, majd lágyan végigsimítom a nedves bõrt. – Vay én nem akartam semmi olyat tenni veled. Megígértem, hogy addig nem hatolok beléd, ameddig te nem akarod. És soha nem bántanálak, ezt jegyezd meg.
- Tu-tudom. De… de attól még fájna, és én nagyon rosszul viselem a fájdalmat. – a szemében látom a szorongást és innen tudom, hogy tényleg tart a szextõl.
- Szépségem, az elsõ senkinek sem a legkellemesebb, de ha engeded, megteszek mindent, hogy a legélvezetesebb emléked legyen. Ha felkészítelek nem fog fájni. Az elején kellemetlen lesz, amíg hozzám szoksz, de ígérem, hogy utána élvezni fogod. Nagyon.
Az utolsó szavakat már a fülébe suttogom, majd végignyalom a fülkagylóját, mire összerezzen az ölemben. Kezeit a vállaimra teszi és eltol magától, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.
- Megígéred, hogy nem fog fájni? – a tekintete még mindig kétkedõ, de már nincs benne olyan félelem. Biztos tart még tõle, de legalább már nem annyira.
- Megígérem. És ha mégis fájna, bosszúból annyi gyorséttermi szemetet etethetsz meg velem, amennyit akarsz. – undorodva elhúzom a számat, mire õ felkuncog - Megegyeztünk?
A hangja most már sokkal vidámabb és végre kezd visszazökkenni abba az állapotba, amiben még azelõtt volt, hogy megijesztettem volna.
- Rendben, de… ne most.
- Ahogy akarod gyönyörûm. – végigcsókolom a nyakát, majd a csípõmet az övének szorítva újra eldöntöm az ágyon. – Akkor mutatok neked valamit, amit csak nagyon kevés szeretõmnek voltam hajlandó megtenni.
- M-mit?
A szemeiben újra ott a vágy és egy kis bizonytalanság, amit mindjárt el fogok ûzni. Buja mosollyal megcsókolom, szinte fölfalom az ajkait, majd a csókokkal tovább haladva letérek a mellkasára is. Fel-felnyöszörög alattam, de amikor belenyalok a köldökébe, szabályosan összerándul és halkan felkiált.
- Hmm… még egy kivételesen érzékeny pont. – megharapdálom az érzékeny, majd tovább haladok.
Megfeszül a testek, amikor megérzi a forró leheletemet az ágyékán, de én egy mozdulattal lefogom a csípõjét, hogy ne tudjon megmozdulni.
Belenézek az engem figyelõ, tágra nyílt szempárba, majd buja mosollyal közelebb hajolok és lassan, érzékien megnyalom a vágyát.
Kéjes nyögésébe még a farkam is beleremeg, de visszafogom magam és figyelem, ahogy összeszorítja a szemeit és kezeivel a lepedõbe markol, amikor az egész teste megremeg. Egyszerûen leírhatatlan a látványa. Pusztán már annyitól is el tudnék élvezni, hogy nézem.
Visszahajolok a vágyára, majd élvezettel kezdem el az õrületbe kergetni azzal, amit vele mûvelek. Lassan körbenyalogatom, majd lágyan végighúzom rajta a fogaimat, mire megint nagyot nyög és megérzem a hajamban a kezét.
- Nyicolai… neh… ezt én nehm…
Ismét végignyalom, mire azonnal nyögésbe fullad a mondanivalója. – Most ne gondolkozz gyönyörûm, csak élvezd!
Centirõl centire veszem a számba, közben pedig egyre erõsebben kell lefognom a csípõjét, mert érzem, hogy a kezemnek felszül. Hangosan zihálva szedi a levegõt, nyögései és elhaló sóhajai betöltik a szoba csendjét. Mikor már annyira kemény vagyok, hogy már fáj, az egyik kezemmel a saját vágyamra markolok, majd Vayjel egy ütemben kezdem magam kényeztetni.
Keze olykor megszorítja a hajamat és én pont ott kényeztetem, ahol a legjobban élvezi.
- Nyicolai… ehlég… már nehm bírom… ah… el fogok…
Nem érdekel, ha elélvez. Érezni akarom az ízét, ezért nem is foglalkozok a tiltakozásával, csak tovább folytatom, mígnem az egész teste ívbe feszül és egy hangos sikollyal el nem élvez. Felpillantok rá és az arcára kiült gyönyör engem is átlök a határon és nagyot nyögve elélvezek.
A hasára fekve hallgatom a szíve õrült dübörgését, õ pedig nem mozdul, csak kimerülten piheg. A keze még mindig a hajamban van, de az ujjai már ellazulta.
Mikor kifújtam magam a hasfalán fölfelé haladva végigkóstolgatom, majd amikor az ajkaihoz érek, egy mély csókban egyesülök vele, ami nem tart sokáig, mert szinte rögtön elalszik.
Elvigyorodom azon, hogy mennyire kifáraszthattam. De nem baj, már úgy is késõ van.
Gyorsan lezuhanyozom, mert magamat is összekentem, majd magamhoz húzva én is elalszom.

***
Reggel szokás szerint hamarább kelek, mint õ, de hát a sok éves berögzõdésen nem egykönnyen lehet változtatni.
Vay egészen a mellkasomhoz gömbölyödve alszik, majdnem úgy, ahogy este ide fészkelte magát. Óvatosan kimászom mellõle, majd a fürdõbe megyek, hogy elvégezzem a szokásos reggeli rituálét. Nem akarom még fölébreszteni, mert most úgy sincs semmi dolga egész nap, rá ér lustálkodni.
Elindulok lefelé a konyhába és mikor belépek az apja már a konyhapultnak dõlve issza a kávéját.
- Jó reggelt! Úgy látom, nem csak én vagyok korán kelõ!
Udvariasan elmosolyodom, majd biccentek. – A munkával jár, hogy mindig korán kell kelnem, de fiának nincsenek ilyen problémái.
- Hát igen. Mikor még itt lakott hétvégenként alig lehetett kirángatni az ágyból. – megfordul, majd felém nyújtja a kancsót – Kérsz egy kávét?
- Igen, köszönöm. – elveszem és töltök magamnak, mert tényleg korán van még.
Egy rövid hallgatás után Mr. Carlton megszólal.
- Ha nem haragszol… feltehetek egy kérdést?
- Persze. – bár nem értem miért kell ezt megkérdezni.
- Szereted a fiamat?
A tekintete komoly, én pedig egy pillanatig nem is tudok megszólalni. Váratlanul ért ez a kérdés, de gyorsan összeszedem magam és mosolyogva válaszolok.
- Nos… ezen még nem gondolkodtam, de amikor kapcsolatot kezdtünk Vay kijelentette, hogy semmi romantikát nem akar. De… annyit mondhatok, hogy eddig õ volt az egyetlen, aki el tudott tántorítani a megrögzött agglegény énemtõl és nagyon élvezem a társaságát. Különleges fia van.
Komolyan gondolom, amit mondtam, bár nem tudom, hogy mit szoktak ilyenkor mondani, de az elégedett vigyorból, ami szétterült az arcán azt szûröm le, hogy átmentem a vizsgáján.
- Azt gondolom. Kénytelen leszek füldugóval aludni, amíg nálam vendégeskedik. – rám mosolyog, majd elkomolyodik az arca – Tudod, örülök, hogy Vay végre nincs egyedül. Tudom, hogy õt ez nem zavarja, de az esze miatt olykor hajlamos elfelejteni, hogy vannak érzései is. Rég láttam már ilyen boldognak és örülök neki.
Erre nem tudok mit mondani, mert nem szoktam hozzá az ilyen beszélgetésekhez. Elmegy mellettem és közben a kezét a vállamra ejti, majd az ajtó felé indul.
- Délre visszaérek, csak ki kell mennem az intézõmhöz.
Amint elmegy, én egyedül maradok az új információval, de valójában fogalmam sincs, hogy mit is kellene gondolnom arról, amit elmondott.
Nem ismerem Vayt olyan régen, még három hete sincs, hogy találkoztunk, de ha belegondolok, hogy milyen volt, amikor találkoztunk és milyen most, igazat kell adnom Mr. Carltonnak. Bár nem tudom, hogy tényleg boldog e, mert én nem értek ennek a megítéléséhez, de azt már észrevettem, hogy jóval felszabadultabb és vidámabb. Már nem olyan merev és távolságtartóan logikus. Ez tényleg miattam lenne?
Felsóhajtok és elhessegetem a furcsa gondolatokat és inkább nekilátok, hogy reggelit készítsek magamnak és egy kakaót is Vaynek. Nem is tudom, hogy mikor kellett magamnak ennivalót készítenem utoljára.

 - Három napra maradhatunk, de utána vissza kell mennünk.
Megfogom a kezét és vidáman mosolygok. Ez remek, nagyon jó!
- Ez remek hír! Akkor… gyertek be. 
Követjük apát a nappaliba, és beszélgetni kezdünk.
- És mikor érkeztetek Vay? Nem is hívtál, hogy jöttök!
- Csak tegnap késõ délután érkeztünk és a sok gond mellett el is felejtettem szólni.
- Menjetek csak fel és tegyétek le a bõröndöket, addig én elõkészítem a vacsorának valót. – felém fordul – Szereti a steak-et, Mr. Csenkov?
- Igen, hogyne.

Felmegyünk. Õ a vendégszobába, nekem nem akaródzik a saját szobámba menni, de kellene.
 - És az anyád? Õ nincs itthon?
- Nem ismerem az anyámat. Még születésemkor elhagyott, és azóta semmit sem tudok róla. De valójában nem is akarok – ismertetem a tényekkel, de láthatóan nem érdekli annyira a téma.
- Értem. Mennyit akartál elmondani az apádnak, arról, ami Moszkvában folyik? - kérdezi. Jogos kérdés.
- Nem akarok neki hazudni, Nyicolai. Õ az apám.
- Ahogy akarod, de szerintem ne mondj el neki mindent, mert még baja is származhat belõle. Ha nem akarsz hazudni, akkor legalább ne menj bele a részletekbe.

Közel lép és megcsókol, de nem ellenkezek, sõt. Kifejezetten jól esik, én is átölelem. Egyre jobban tetszik és egyre jobban szeretem azt, hogy velem van és érint.
- De ugye tényleg nem bánod, hogy itt maradunk?
- Nos nem terveztem, és okoz néhány gondot, de nem akartam elrontani a kedved azzal, hogy rögtön visszamegyünk. Pénteken már minden képen mennünk kell, de az még három nap. Addig pedig legföljebb többet kell majd telefonálnom, hogy intézzem a függõ ügyeimet.
- Akkor jó. Megyek, lerakom a táskámat a saját szobámban - mondom szomorkásan.
- Külön szobába akarsz menni?
- Igen… ez az apám háza, és nem szeretnék neki magyarázkodni arról, hogy miért alszom veled. Én… nem tudnám ezt elmondani neki.
- Szerinted mégis mit gondolt az apád, mikor azt mondtad neki, hogy a párom vagy?
- E-erre nem is gondoltam. - Hogy nem jutott ez eszembe? Kezdek Nyicolai mellett elbutulni. Ha megoldjuk az ügyet, keresek egy szimpatikus egyetemet Moszkvában.
- Szerintem ne aggódj e miatt. Ahogy elnéztem a ti kapcsolatotokat, nem okoz majd neki problémát, hogy a fia egy férfival van. Legföljebb hozzá kell majd szoknia a gondolathoz.
- Mit szólnál hozzá, ha elterelném egy kicsit a figyelmedet a zavaró gondolatoktól egy még zavarba ejtõbb dologgal?
Mi? Nem! Jó lenne, de…
- Ezt most ne. Az apám vár minket vacsorára, és különben is… mi lesz ha meghall valamit? Soha többé nem bírnék a szemébe nézni! - Mikor csak mosolyog, akkor folytatom. - Akkor lemegyünk?
- Menj csak elõre, mert nekem még be kell telefonálnom a titkárnõmnek, hogy csak pénteken érek haza.
- Oké.

Elõre megyek és apát lent találom.
- Szóval õ a kedvesed? - kérdezi, mikor észreveszi, hogy nem siet utánam.
- Igen, apu. Ne haragudj - hajtom le a fejem.
- Semmi baj, Vayshawn. Nem haragszom, de szólhattál volna…
- De nem is tudtam! Nyicolai közeledett felém és így… megszoktam és megkedveltem.
- Rendben - sóhajt fel. - Nincs bajom ezzel - kacsint rám.
Ahogy leér Nyicolai, felé pillantok, de apa már veszi is fel a beszélgetés fonalát vele.
- Kér egy kávét, Mr. Csenkov.
- Igen. És kérem, szólítson Nyicolainak. – Látom, hogy zavarban van, kicsit mintha kellemetlen neki, hogy beszélgetnie kell.
- Rendben. Na és Nyicolai, mivel foglalkozol?
Megfeszülök a karjaiban.
- Üzletember vagyok. Van egy szállítmányozási cégem, amivel külföldre szállítok különbözõ élvezeti cikkeket.

- Ez nagyon izgalmasan hangzik - mondja apa. - És hogy találkoztatok? - néz rám.
Gyorsan jár az agyam. Valamit mondanom kell, ami féligazság ugyanúgy, mint amit õ mondott.
 - Nyicolai cége belekeveredett egy gyilkossági ügybe, amiben egy barátom kérésére nyomozok, de többet nem mondhatod - mosolygok rá. Bólint.
- És az FBI-t hogy oldod meg?
- Felmondtam - vallom be. - Kaptam egy jobb állásajánlatot Moszkvában, a biztonságtechnikával részlegnél leszek, Nyicolainál.
A továbbiakban is beszélgetünk. Mesélek neki Moszkváról, mindenfélékrõl, õ pedig a tanya fejlesztéseirõl mesél. A tejkvóta megszüntetése neki is nagyon jól jött, több tejet tud eladni és fejleszteni tud mindent, felvett két új embert és épp felvételt tart egy gondozói posztra, ha neki el kell utaznia vagy bármi, akkor megoldható legyen. Nyicolai közben többször szólal meg, beszélget velünk, de látom, hogy kicsit zavarban van.

- Nyicolai, mit iszol? - kérdezi apa, és a kis italos szekrényhez lép.
- Vodka van? - Apa bólint, majd elkezdi kipakolni a vodkaválasztékot. Igen, apa nagy italgyûjtõ. Szent meggyõzõdése, hogy egy vendéget úgy tud a legteljeskörûbben kiszolgálni, ha mindenféle italból több fajtát tart itthon.
- Válaszd csak azt, amelyik a legszimpatikusabb - mosolyog rá apa. - Vayshawn, te nem iszol, igaz?
- Még szép, hogy nem. Esetleg a gyümölcsvodkából - sóhajtom a tekintetüket látva. Nyicolai mosolyogva tölt nekem, amíg apa elõkészíti a hússütõt. Benti, beltéri grill, de kifejezetten kellemes hangulat van, a kandallóban a tûz ad egy kis meleget, de minden olyan… jó.
- Vayshawn, a szobád ki van takarítva, de a vendégszobai ágy nagyobb, aludjatok ott.
- Nem gond? - kérdezem elpirulva.
- Ugyan kisfiam, én is voltam fiatal - kacsint rám, majd az arcomat látva felkacag.
Az, hogy engedélyt adott rá, csak azt jelenti, hogy szabad este… ha felmegyünk egy picit… valamit…


* * *


A zuhanyzóban ismét együtt vagyunk. Hangosan nyögök fel, ahogy ujjai a fenekemre siklanak és még jobban hozzásimulok. Amikor rájövök, hogy nem vagyok elég közel hozzá, egyik lábamat felemelem és a dereka köré csavarom, amire õ morran fel, hiszen így még jobban hozzásimulok.
- Teljesen elveszed az eszem - morogja a fülembe.
- Nyicolai… nagyon kívánlak - sóhajtom. - Soha nem volt még ennyire… intenzív - nyögök fel.
- Eszméletlenül szexi vagy - mondja, és ahogy ránézek látom, hogy õ közben engem néz. A tekintete még jobban felizgat és magamtól hajolok felé, mire megérzem, hogy elkezd emelni a fenekemnél. Valami furcsa ösztönreakció, de a másik lábam is a dereka köré fonom és teljesen megbízva benne hagyom, hogy a fürdõbõl kilépve vizesen, nem foglalkozva semmivel az ágyra fektessen. Nem érdekel most semmi, csak hogy érezzem, hogy velem és mellettem van. Simogat, csókol, majd furcsa dolgot tesz. Az egyik keze a jobb mellbimbómat simogatja, a másikkal támaszkodik felettem és a fenekemnél mégis ingerel valamivel. Vágytól ködös agyamon viszonylag lassan fut végig az, hogy az bizony a férfiassága, ami a fenekemnél… simogat.
- Nem akarom! Nyicolai! - Érzem, kezdek kicsit pánikba esni, de õ egy szót sem szól, csak elkapja a karjaimat, és a fejem felett lefog. - Ne! Engedj el!
- Psszt! - suttogja és olyan tekintettel néz rám, hogy azt hiszem, megbízhatok benne. - Nem foglak bántani. Ne félj, gyönyörûm… - Hiába mondja, tovább mozog ott…
- Ne dugd be! - kérem és érzem, hogy a pánik eluralkodik rajtam és egy könnycsepp szánt végig az arcomon. - Kérlek, Nyicolai… ne…
Hirtelen egy pillanat alatt ránt fel és az ölébe húz. A mellkasára hajtom a fejem és teljes erõmbõl ölelem, nem foglalkozva meztelenségével és a sajátommal sem.
- Nem kellene ennyire félned ettõl - suttogja és a hajamba puszil.
- De… de… de fájni fog. Tágulékony, de nagyon fog fájni ha bedugod, ugye?  - Mielõtt szólna, folytatom. - Ne csinálj ilyet csak így… szoktass hozzá másképp, kérlek. - Szinte könyörögve nézek rá. 

Megadja a címet a sofõrnek, majd megkéri, hogy álljon meg egy gyorsétteremnél, mert éhes.
- Ehetünk ám normális ételt is. – a gyorséttermekben csak szemetet árulnak.
- Nem, megfelelõ lesz a gyorsétterem. Szeretem a vaníliás shake-üket.
- Rendben. –utasítom a sofõrt, hogy menyjen, majd mikor ismét Vay felé fordulok,
megjegyzem, hogy messze van a tanya.
- Ha úgy alakul, és van kedved ott is aludhatunk. A sofõrnek is van hely.
- Szóval akkor bemehetek veled? – azt hittem esze ágában sem odavinni az apja elé.
- Miért, mit hittél? – hitetlenkedve néz rám - Azt hitted, hogy majd hazudok az édesapámnak? Ugyan, kérlek. Elmondom neki, hogy kapcsolatom van veled, emiatt kirúgtak és Oroszországba költözök. Adott esetben hajlandó lennél megengedni, hogy meglátogasson, vagy én õt?
- Ha apádnak szimpatikus leszek, természetesen jöhet akármikor, hosszabb távra is. – bár ajánlatos mindenrõl tudnia, de majd megoldom.

Mikor az étteremhez érünk, õ rendel, de nekem egyáltalán nem tetszik. Utálom az ilyen helyeket, ahol minden tocsog az olajban, de valójában semmi íze sincs.
- Vegyél már valamit.
- Nem szeretem.
Egy kisebb vita után mégis megrendel nekem valamit, amit úgy sem fogok megenni, de csak azért hagytam, hogy megvegye, mert igazán lefoglalta a figyelmemet a szemmel látható izgatottsága. Még nem láttam ilyennek, de tetszik. Határozottan.
- Sosem láttalak még ilyen lelkesnek – vágyakozva végigsimítok a combján - Teljesen
felizgattál.
A nyakához hajolok és belecsókolok a puha hajlatba, mire a szavai nyögésbe fulladnak.
- Jó kedvem van. De ha megbámulnak, miközben a nyakamat nyalogatod, akkor el fog múlni.
Elvigyorodom, mert megint elõvette azt a határozott hangot, amit szeretek. Vidáman elveszi a rendelt ételt, majd eszegetni kezdi, én pedig furcsállva nézem. Most majdnem olyan a hangulata, mint mikor becsípett a vodkától. - Furcsa vagy most.
- Csak örülök, hogy láthatom az apukámat. Nagyon szeretem õt, és régen találkoztam vele.
- Rendben, értem. De akkor együk meg ezt a…
- Ha kimondod, hogy szemét, nem szólok hozzád, amíg oda nem érünk. – elvigyorodom, mer tudom, hogy úgysem bírná ki, de nem szólok semmit és eszem ágában sincs megenni ezt az ételnek titulált valamit.

***
Mikor lekanyarodtunk a tanyára legelõször az jutott eszembe, hogy vajon jó ötlet volt e ez. Ilyen helyen kölyökkorom óta nem jártam, és akkor is csak azért, hogy apámat elkísérjem egy titkos találkozóra. Ahogy azonban Vay állandóan mozgolódó alakjára és izgatott mosolyára nézek, úgy döntök, hogy mégis megérte ide eljönni és majd csak kibírom valahogy.
Meglátok egy férfit, aki a ház elõtt áll és amikor Vay is észreveszi, felsikkantva állítja meg a kocsit, és már fut is felé.
- Vayshawn! Nem számítottam rád!
Tényleg nagyon jó lehet a kapcsolatuk. Miután megölelték egymás az apja az autó felé fordul, én pedig kiszállok.
- És ez kinek az autója, kisfiam?
- Õ a… nos, apa… - látszik, hogy zavarban van - Nemvagyokmelegdeõapáromneharagudjapa!
Az apja egy kicsit néz rá, majd felém fordul, de nem tudom, hogy mennyire sikerült megemésztenie, amit Vay mondott.
- Mark Carlton vagyok. – tekintete épp olyan, mint Vayé, mikor komolyan beszél.
- Nyicolai Vasilyevics Csenkov.
- Szóval maga térítette el a fiamat. Egy orosz. Sejthettem volna. – hangosan felsóhajt, majd elindul a ház felé - Na, gyertek be! A fiatalember álljon a ház melletti garázsba.
Ahogy Mark elindul, Vay mellém lép, én pedig közel hajolva hozzá a fülébe suttogok. - Teljesen más vagy, ha az apád is jelen van.
- Ez csak természetes, most gyerek lehetek ismét, és én imádtam gyerek lenni. – ez érdekes.
Mielõtt belépnénk, az apja ismét felénk fordul. - Ugye itt éjszakáztok? Hány napra maradtok? Ma este süthetnénk egy kis marhát, iszogatunk, beszélgetünk és megismerhetem önt is.
Hm. Az én megismerésem az elég érdekes lesz, de mivel Vay nagyon szeretni itt maradni, azt hiszem, hogy kibírok pár napot.
Vayhez fordulok, aki várakozóan néz rám. – Három napra maradhatunk, de utána vissza kell mennünk.
Még fel kell készítnem a bál elõtt és van még pár problémás rész a tervben, amit elõ kell készíteni.
- Ez remek hír! Akkor… gyertek be.
Láthatóan õ is örül, hogy itt van a fia, de nekem elég furcsa ez a helyzet, mert az én kapcsolatom apámmal elég távolságtartó volt.
Vay boldogan elmosolyodik és megszorítja a kezem, amit fogalmam sincs, hogy mikor fogott meg. Besétálunk, és ahogy körülnézek, megállapítom, hogy a ház egészen családias hangulatú, de egy csöppet sem hasonlít az enyémre. Itt minden olyan… nem is tudom igazán, minek nevezzem. Talán… otthonos.
Bent mind a ketten levetjük a vékony kabátot és Vay bekísér a nappaliba, ami szintén elég meleg hangulatú.
- És mikor érkeztetek Vay? Nem is hívtál, hogy jöttök!
- Csak tegnap késõ délután érkeztünk és a sok gond mellett el is felejtettem szólni.
Remélem, nem akarja elmondani mi volt az a sok gond.
- Menjetek csak fel és tegyétek le a bõröndöket, addig én elõkészítem a vacsorának valót. – felém fordul – Szereti a steak-et, Mr. Csenkov?
- Igen, hogyne.
Vay ismét elkapja a kezem és elkezd húzni fölfelé, amit hagyok is neki. Végül is, most õ van otthon.
Mikor felértünk bevezet egy tágas szobába, ami nyilván egy vendégszoba, mert nem úgy tûnik, hogy bárki is használná.
- És az anyád? Õ nincs itthon?
- Nem ismerem az anyámat. Még születésemkor elhagyott, és azóta semmit sem tudok róla. De valójában nem is akarok. – a hangja érzelemmentes, és így nem tudom, mit érez ezzel kapcsolatban, de majd elmondja, ha akarja.
- Értem. – ne kérdezek errõl többet, mert akarok olyasmirõl beszélni, ami esetleg rosszul érintheti. – Vay?
Megvárom, míg leteszi a kabátját az ágyra, majd felém fordul. – Mennyit akartál elmondani az apádnak, arról, ami Moszkvában folyik?
- Nem akarok neki hazudni, Nyicolai. Õ az apám. – a tekintete komoly.
- Ahogy akarod, de szerintem ne mondj el neki mindent, mert még baja is származhat belõle. Ha nem akarsz hazudni, akkor legalább ne menj bele a részletekbe.
Közelebb megyek hozzá és a hajába simítva megcsókolom, mert már hiányzott az ajkainak érintése. Õ is így lehet vele, mert a nyakamba kapaszkodva élvezi, amit adok neki.
Mikor elválunk rám néz, majd megszólal.
- De ugye tényleg nem bánod, hogy itt maradunk?
Elmosolyodom. – Nos nem terveztem, és okoz néhány gondot, de nem akartam elrontani a kedved azzal, hogy rögtön visszamegyünk. Pénteken már minden képen mennünk kell, de az még három nap. Addig pedig legföljebb többet kell majd telefonálnom, hogy intézzem a függõ ügyeimet.
- Akkor jó. Megyek, lerakom a táskámat a saját szobámban.
Felhúzott szemöldökkel nézek rá. – Külön szobába akarsz menni?
- Igen… ez az apám háza, és nem szeretnék neki magyarázkodni arról, hogy miért alszom veled. Én… nem tudnám ezt elmondani neki.
A derekánál fogva magamhoz ölelem és vidáman felnevetek a zavarán.
- Szerinted mégis mit gondolt az apád, mikor azt mondtad neki, hogy a párom vagy?
Ettõl mintha csak még jobban zavarba jött volna.
- E-erre nem is gondoltam.
- Szerintem ne aggódj e miatt. Ahogy elnéztem a ti kapcsolatotokat, nem okoz majd neki problémát, hogy a fia egy férfival van. Legföljebb hozzá kell majd szoknia a gondolathoz.
Megsimogatom az arcát, és látom rajta, hogy nem szívesen beszélne errõl a témáról. Eszembe is jut valami. – Mit szólnál hozzá, ha elterelném egy kicsit a figyelmedet a zavaró gondolatoktól egy még zavarba ejtõbb dologgal?
Buja mosoly szökik az ajkaimra, majd a szemébe nézek, miközben megnyalom az alsó ajkamat. Látom megcsillanni a vágyat a szemében, de a keze megállít abban, hogy tovább folytassam az elcsábítását.
- Ezt most ne. Az apám vár minket vacsorára, és különben is… mi lesz ha meghall valamit? Soha többé nem bírnék a szemébe nézni!
Kétségbeesett hangján ismét felnevetek. Úgy beszél, mintha a halálos ítéletét írná alá, ha esetleg meghall minket az apja. De rendben, most nem, de késõbb majd bepótoljuk.
- Akkor lemegyünk? – látom, hogy izgatott. Nyilván tényleg régen beszéltek már.
- Menj csak elõre, mert nekem még be kell telefonálnom a titkárnõmnek, hogy csak pénteken érek haza.
- Oké. – felágaskodik kicsit és egy puszit nyom a számra, majd már itt sincs.
Felsóhajtok, majd elõkeresem a telefont és felhívom Irinát. Mikor beleszól, azonnal a lényegre térek.
- Irina, csak pénteken megyek vissza Moszkvába, ezért kérem minden hívást irányítson át az irodai telefonomról a mobilra, a csütörtöki tárgyalást pedig tegye át péntek estére.
- Igen, Uram. Még valamit?
- Igen. Szóljon Jurijnak, hogy ha bármi történik, amirõl tudom kellene, minden anyagot és információt kódolva küldjön a laptopomra. Õ tudni fogja mire gondoltam. Megértette?
Mikor mindent elintéztem elindulok lefelé, hogy megkeressem az én szépségemet, és meg is találom a konyhában, ahol egy bárszéken ülve beszélget az apjával.
Amint belépek, felém pillant, és furcsa tekintettel néz rám. Nem kérdezem meg, hogy mi a baja, azt majd ha kettesben leszünk, ezért csak a háta mögé lépek és átkarolom a derekát.
Zavart pillantást vet az apjára, majd rám is, de nem löki el a kezemet.
A pillanatnyi csendet Mr. Carlton töri meg. – Kér egy kávét, Mr. Csenkov.
- Igen. És kérem, szólítson Nyicolainak. – nem igazán tudom, hogy hogyan kell ilyen helyzetben társalogni, mivel soha nem volt olyan partnerem, akinek találkoztam volna a rokonaival, de gondolom nem tegezõdés nem probléma.
- Rendben. Na és Nyicolai, mivel foglalkozol?
Érzem, hogy Vay megfeszül kissé, de erre a kérdésre van egy jól elõkészített válaszom.
- Üzletember vagyok. Van egy szállítmányozási cégem, amivel külföldre szállítok különbözõ élvezeti cikkeket. – Vay nem akarja, hogy hazudjunk és ezt tiszteletben is tartom, de van néhány dolog, amit jobb, ha nem tud.

- Ez nem vicces… 
- Dehogynem.
- Nem. Bajod is lehetne belõle, ezért jobb lenne, ha nem jönnél be a központba.
- Nem is terveztem, hogy bemegyek - mondja, mire megnyugszom. - Nem akarlak még nagyobb bajba keverni. Rendezd le a seggfej fõnököddel a dolgot, addig én a kocsiban megvárlak, úgy is el kell intéznem pár telefont.
- Rendben.
- Vay… puszta kíváncsiságból, kérdezz rá honnan tudta meg, hogy nálam laksz.
- Szerinted tudja? – kérdezem.
- Nem, de kíváncsi vagyok, mit mond – mondja, majd elköszönünk és alszom.


* * *


Reggel szokatlanul ideges vagyok, ezért jól is esik, hogy nem próbálkozik semmivel. Amikor kedves akar lenni, egy pohár habos kakaót kapok, ami most jobb, mint egy idegnyugtató pirula. Amikor kér, hogy üljek le a fotel karfájára megteszem, hiszen jól esnek az érintései.
- Miért vagy ennyire ideges?
- Mert õ a… õ volt a fõnökömé és most nem tudom, hogy mit gondolhat rólam - sóhajtok fel. - Ki tudja mit mondott neki az, aki elmondta, hogy nálad lakom. 
- Még mindig áll az ajánlatom a likvidálást illetõen. - MICSODA?! Ezt még mindig nem felejtette el?
- Eszedbe se jusson!
- Ahogy akarod – mondja, majd lehúz és kapok egy csókot. – Akkor pedig vedd elõ azt a szexi parancsoló hangodat és állj elé.
- Nem beszélhetek úgy vele, õ a fõnök! - Nem értem, hogy gondolja.
- Velem persze soha nem fogtad vissza magad. Miért is?
- Ahogy te mondanád, más már régen kitekerte volna a nyakamat. Mr. Williams pedig nem éppen egy türelmes ember.
- Akkor, hogy bírtátok elviselni egymást? – kérdezi. – A te természeteddel csoda, hogy még egyben vagy.
Tettetem a sértõdést, de elkapja az ujjaimat, és lassan végigrágcsálja õket.
- Nyicolai… ezt most ne. Mindjárt mennem kell, és oda kell figyelnem.
- Akkor induljunk, nekem is van még elintéznivalóm, de azt majd a kocsiból.


* * *


Az irodában fürkészõ tekintetek között haladok. A fõnök irodájában ketten vagyunk, õ meg én, és végig érezteti, hogy csak egy hajszál választ el attól, hogy bekerüljek a börtönbe. Aztán amikor rákérdezek hogy kitõl vannak és pontosan milyen infói annyit mond, hogy egy orosz diplomata küldött néhány képet, amiket meg is mutat, de õ is csak ennyit tud. Persze lehurrogom, hogy miért nem érti, hogy miért járok maffiavezetõkkel éttermekbe.

Idegesen, a papírokkal és egy kis dobozban a holmijaimmal haladok a kocsi felé.
- Kirúgtak, és állítólag ez felsõbb utasítás volt, mert a vezetõségnek azt mondták, hogy segítem a maffiát és csak azért nem lesz komolyabb ügy ebbõl, mert nincs rá bizonyítékuk, csak pár fotó.
- Milyen fotók?
- Nos… készült ott, abban az étteremben ahová elvittél és a könyvtár elõtt is, amikor együtt jövünk ki, majd a reptéren is. Egyik sem különösebben… kompromittáló, de a vezetõségnek már annyi is elég volt, hogy egy maffiavezérrel mutatkozom, mert rossz fényt vet rájuk.
- Nem mondtad nekik, hogy a gyilkosságok ügyében dolgozunk együtt? – Nem, ez pont nem jutott eszembe; morranom magamban dühösen.
- Dehogynem. De akkor azt kérdezték, hogy miért lakom veled együtt és miért mentünk szintén együtt az étterembe. És itt már elegem lett.
- És mit mondtál neki?
- Diplomatikusan rámutattam arra, hogy milyen idióta és arra, hogy mindketten emberi lények vagyunk ezért táplálékra van szükségünk, amit egy étteremben lehet megkapni.
- Ne nevess ez nem vicces! – oktatom ki, de a mondat végére én is elmosolyodom. Vicces.
Kapok egy csókot, ami kifejezetten tetszik. Kellemes és elfeledteti a haragomat.
- Nem kell neked az én segítségem, szépségem. Megoldod te egyedül is a bajaidat.
- És most? Hová akarsz menni?
- Szeretném meglátogatni az apámat - sóhajtok fel.
- Rendben. Mondd meg a címet a sofõrnek és mehetünk is. Én addig megvárjalak a kocsiban?

Megadom a címet, majd jelzem a sofõrnek, hogy egy autós étteremnél álljunk meg, mert éhes vagyok.
- Ehetünk ám normális ételt is - fordul felém.
- Nem, megfelelõ lesz a gyorsétterem. Szeretem a vaníliás shake-üket.
- Rendben - sóhajt fel, és utasítja a sofõrt. - Messze van az a tanya - mondja.
- Ha úgy alakul és van kedved ott is aludhatunk. A sofõrnek is van hely. - Teljes testével felém fordul.
- Szóval akkor bemehetek veled? - kérdezi.
- Miért, mit hittél? - vonom fel a szemöldökömet. - Azt hitted, hogy majd hazudok az édesapámnak? Ugyan, kérlek. Elmondom neki, hogy kapcsolatom van veled, emiatt kirúgtak és Oroszországba költözök. Adott esetben hajlandó lennél megengedni, hogy meglátogasson, vagy én õt? - kérdezem izgatottan. Én tudom, hogy ha eltilt az apámtól, akkor onnan már egyedül megy vissza Moszkvába, de õ csak elmosolyodik.
- Ha apádnak szimpatikus leszek, természetesen jöhet akármikor, hosszabb távra is.

Közben megérkezünk az étteremhez. Én rendelek csak, a sofõr egy kis sajtburgert kér.
- Vegyél már valamit - noszogatom oroszul.
- Nem szeretem - jelenti be.
- Õ is egy ilyet kér, amilyet én - hajolok át felette, már angolul. Õ oroszul válaszol vissza, hogy nem fogja megenni, de én angolul jelzem a kiszolgálónak, hogy ne foglalkozzon vele. Öt perc vita és mosoly után a kiszolgáló angolul megszólal.
- Nem értem, mirõl beszél a kedvesed - vigyorog rám. - De akkor két olyat - kacsint rám, és elõre irányít.
- Sosem láttalak még ilyen lelkesnek - simít végig a combomon. - Teljesen felizgattál - hajol a nyakamhoz.
- Jó kedvem van - nyögök fel. - De ha megbámulnak, miközben a nyakamat nyalogatod, akkor el fog múlni - jegyzem meg, mikre felnevet és elhajol. Ahogy beadnak mindent, én elõre adom a sajtburgert, és mire Nyicolai kifizeti a kártyával a fogyasztásunkat, a sofõr el is nyel mindent. Én kicsit elõre hajolok.
- Egészségesebb lenne,  ha innál utána valamit - jegyzem meg, és elõre nyújtom az ajándékba kapott kis mennyiségû kólát. Õ a visszapillantóban Nyicolaira néz, aki bólint, így elveheti és el is veszi. Kortyol, majd a pohártartóban teszi, én pedig visszafordulok Nyicolai felé.
- Furcsa vagy most - vonja fel a szemöldökét.
- Csak örülök, hogy láthatom az apukámat - mosolygok. - Nagyon szeretem õt, és régen találkoztam vele.
- Rendben, értem. De akkor együk meg ezt a…
- Ha kimondod, hogy szemét, nem szólok hozzád, amíg oda nem érünk - morranok rá jókedvûen, mire felnevetünk. Szeretek vele lenni.


* * *


A tanya egy bekötõút végén helyezkedik el. A táj most is nagyon szép és az új istálló is megvan már. Csillogó szemekkel nézelõdök, majd felfedezem a kis konyhakertben az éppen pufipulóverben, gumicsizmában tevékenykedõ apukámat.
- Állj! - sikkantom és kiugrok az autóból. Apa már néz minket, majd ahogy felismer, már indul is felém.
- Vayshawn! - ölel magához nevetve. - Nem számítottam rád!
Még kicsi nevetés és örömködés, majd apa az autó felé fordul.
- És ez kinek az autója, kisfiam? - kérdezi.
- Õ a… nos, apa… - Kiszáll Nyicolai. Zavarban vagyok, így csak elhadarom, összeszorított szemekkel. - Nemvagyokmelegdeõapáromneharagudjapa!
Apa felém fordul, felvonja a szemöldökét, majd Nyicolaihoz lép.
- Mark Carlton vagyok - néz rá szigorúan.
- Nyicolai Vasilyevics Csenkov.
- Szóval maga térítette el a fiamat - hümmögi. - Egy orosz. Sejthettem volna - sóhajt fel. - Na, gyertek be! A fiatalember álljon a ház melletti garázsba - int a sofõrnek és elindul elõttünk.
- Teljesen más vagy, ha az apád is jelen van - suttogja Nyicolai.
- Ez csak természetes, most gyerek lehetek ismét, és én imádtam gyerek lenni - mosolyok rá, majd apára figyelünk, ahogy mutogat mindenfélét, de mielõtt beérünk, felénk fordul.
- Ugye itt éjszakáztok? Hány napra maradtok? - kérdezi izgatottan. - Ma este süthetnénk egy kis marhát, iszogatunk, beszélgetünk és megismerhetem önt is - néz Nyicolaira, majd én is felé pillantok. Végülis, tõle függ…

Még mindig a derekát ölelem, mikor fáradtan, suttogva megszólal.
- Ez… ez fergeteges volt.
- Tényleg – kérdezem vigyorogva.
- Nagyon jó volt, de nagyon szeretnék lefeküdni – hallani a hangján is, hogy fáradt, ezért elzárom a vizet, majd kilépünk a zuhanyzóból. A kezembe akadó fürdõköpenyt neki adom, mert tudom, hogy nem szeret meztelenül járkálni. Pedig én akár egész nap elnézegetném õt.
Amikor kiérünk, látom, hogy már öltözik is, mire csak sóhajtva megjegyzem, hogy milyen ünneprontó.
- Nem vagyok annyira elvarázsolva, hogy szembemenjek a saját elveimmel. – akkor erre még dolgoznunk kell - Vedd fel te is. Nem aludhatsz meztelenül.
Felveszem a felém nyújtott ruhadarabot, de közben végig mosolygok rajta, mert vicces, hogy még azután is ilyen szemérmes, amit az elõbb csináltunk.
Amint lefekszünk az ágyra, szinte rögtön az oldalamhoz húzódik, én pedig kihasználva a helyzetet megfogom a lábát és átvetem a sajátomon, hogy teljesen hozzám simuljon. Erre õ a fejét a vállamba fúrja és érzem, hogy az arca forró.
- Na, mi a baj? – miközben beszélek, végigsimítok formás fenekén, mire egy apró sóhaj hagyja el az ajkait.
- Fel fogok izgulni – zavartan motyog, de még mindig nem néz rám.
- Az sose baj. – kezemmel a feneke partjai közé simítok, mire nyögve feszül ívbe a teste, még jobban hozzám tapadva ezzel. Lenyûgözõ, hogy milyen érzékeny.
- Neh csináld.
- Miért ne? – láthatóan élvezi.
- Akkor csináld mindenhol rendesen. – már megint milyen szexi mikor parancsolgat. Nem is tétovázom, hanem rögtön a nadrágja alá vándorol a kezem és kényeztetni kezdem. Meglepetésemre õ ugyanezt teszi, pedig nem is kértem rá. Hirtelen, hogy fölbátorodott.
- Vay, hihetetlen vagy! – az ajkaira vetem magamat, és addig el sem engedem, míg mind a ketten el nem élvezünk.
Mikor a hátára dõl mellettem és felnevet, felé fordulok. - Mi a baj?
- Most mehetek vissza zuhanyozni.
Megcsókolom, majd a füléhez hajolok. - Örülök, hogy nem vagy már annyira zavarban ezektõl a dolgoktól.
- Nem, persze, hogy nem, ha sokat csináljuk, elõbb-utóbb megszokom. Bár kicsit még mindig zavaró, hogy olyan helyen szándékozol a testembe hatolni, amit más célra hozott létre az evolúció.
Kaján vigyor szökik az ajkaimra, majd az ujjaimat célzatosan végigjáratom az õ puha ajkain.
- Tudok más alternatívákat is. – kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet az íze. Úgy tûnik ezt is be kell iktatnom a kiderítendõk listájára.
- Fe… fe-felejtsd el!
Felnevetek, ahogy mélységes zavarában bemenekül a fürdõszobába és fél perc múlva már hallom a zuhany csobogását. Kényelmesen elnyújtózom az ágyon és várom, hogy visszajöjjön. Nem vacakolhatott sokáig, mert nem sokkal késõbb már ismét mellettem van az ágyon.
- Mellesleg Nyicolai. Holnap szeretnél bejönni velem az FBI Központba? Vagy megvárnál máshol, és nem borzolod a kedélyeket… 
Elgondolkodom, de mikor felnevetek õ értetlen tekintettel néz rám, ezért magyarázni kezdem.
- Képzeld el, a fõnököd milyen képet vágna, ha besétálnál az FBI központba velem. – erre újra fel kell nevetnem.
- Ez nem vicces…
- Dehogynem.
- Nem. Bajod is lehetne belõle, ezért jobb lenne, ha nem jönnél be a központba. – a hangja komoly és tudom, hogy õ nem viccel ilyesmivel.
- Nem is terveztem, hogy bemegyek. Nem akarlak még nagyobb bajba keverni. Rendezd le a seggfej fõnököddel a dolgot, addig én a kocsiban megvárlak, úgy is el kell intéznem pár telefont.
Még meg kell szerveznem a maffiabált.
- Rendben.
- Vay… puszta kíváncsiságból, kérdezz rá honnan tudta meg, hogy nálam laksz. – erre már én is elkomolyodom, mert szívesen megkínoznám azt a szemetet.
- Szerinted tudja? – a tekintete kétkedõ.
- Nem, de kíváncsi vagyok, mit mond. – ismét közelebb húzom magamhoz, de most csak a derekára fonom a karomat, mert már én is fáradt vagyok. – Jó éjt szépségem.
- Jó éjt Nyicolai.
Elfészkelõdik, majd nemsokára már csak az egyenletes szuszogást lehet hallani, ami engem is elaltat.

***
Ma reggel kivételesen nem próbálom elcsábítani, mert látom rajta, hogy feszült és kissé ideges is. Nyilván a fõnökével való találkozástól tart.
Nyugtató gyanánt rendelek neki egy habos kakaót, amit a szobapincér alig öt perc alatt fel is hoz. Mikor meglátja, elmosolyodik, és azonnal inni kezdi.
- Lassabban gyönyörûm, mert még megfulladsz és el sem jutsz az FBI-ig. – felnevetek a bosszús tekintetén, majd megpaskolom a fotel karfáját, jelezve, hogy üljön oda. Megteszi, én pedig a combjára simítom a kezem, de nem teszek mást.
- Miért vagy ennyire ideges?
- Mert õ a… õ volt a fõnökömé és most nem tudom, hogy mit gondolhat rólam. Ki tudja mit mondott neki az, aki elmondta, hogy nálad lakom.
A hangja elkeseredett, ami egyáltalán nem tetszik. – Még mindig áll az ajánlatom a likvidálást illetõen.
- Eszedbe se jusson!
- Ahogy akarod. – lehúzom magamhoz és az ajkaira suttogok – Akkor pedig vedd elõ azt a szexi parancsoló hangodat és állj elé.
Kezeit a vállamra rakja, majd megszólal.
- Nem beszélhetek úgy vele, õ a fõnök!
Erre csak felhúzom a szemöldököm. – Velem persze soha nem fogtad vissza magad. Miért is?
Látom, hogy megrándul a szája széle, majd el is mosolyodik.
- Ahogy te mondanád, más már régen kitekerte volna a nyakamat. Mr. Williams pedig nem éppen egy türelmes ember.
- Akkor, hogy bírtátok elviselni egymást. – lassan az ölembe húzom, hogy jobban elérjem. – a te természeteddel csoda, hogy még egyben vagy.
Felnevetek mikor tettetett haraggal a mellkasomra csap, majd megfogom a kezét és egyenként megharapdálom az ujjait. Nem nagyon, csak annyira, hogy érezze, majd a kisujját erõsebben megharapom, mire halkan felnyög.
- Nyicolai… ezt most ne. Mindjárt mennem kell, és oda kell figyelnem.
Felsóhajtom, majd vele együtt felállok. – Akkor induljunk, nekem is van még elintéznivalóm, de azt majd a kocsiból.

***
A kocsiban egész végig idegesen dobolt a lábával, de csak akkor hagyta abba, amikor a kezemmel a combjára simítottam. Mikor végül meguntam, egyszerûen megcsókoltam, hogy eltereljem a figyelmét.
Mivel nemsokára megérkeztünk ez legalább hatott és egy kicsit megnyugodott.
- Ha bármi történik, hívj fel és azonnal bemegyek. - komolyan nézek rá, mert ha baj lenne, azonnal bemennék érte. – Biztos vagyok benne, hogy már rég tudják, hogy az államokban vagyok és mivel te is itt vagy nem nehéz rájönni kivel jöttem.
- Rendben – kifújja a levegõt – Akkor… majd jövök.
Kiszáll és elsiet, én pedig felsóhajtva elõveszem az aktatáskámból a laptopomat és keresek egy megfelelõ helyet az estélynek. Ez nem egyszerû, mivel közel kétszáz emberrõl van szó és nem akarom, hogy összepréselve legyenek.
Végül húsz perc keresgélés után találok egy elegáns, ötcsillagos szállodát, aminek azonnal lefoglalom a báltermét és még százötven szobát. Sokan ott alszanak, de egyesek inkább hazamennek.
Vay még mindig nem ért vissza, ezért elgondolkodom azon, hogy mire is lesz szükségünk ahhoz, amit eltervezett.
Elõször is meg kell neki mutatnom, hogy hogyan csábíthat el egy férfit. Bár amilyen gyorsan tanul nem lesz vele nehéz dolgom, de egy csöppet sem tetszik, hogy ezt kell tennie.
Másodszor, meg kell oldanunk, hogy valahogy át tudja nézni Grigori holmiját, hogy megtalálja a diplomata nevét. De itt a bökkenõ. Én nem ölhetem meg azt a szemetet, Vay pedig nem tudná ártalmatlanná tenni. Ide kell egy viszonylag gyors, és biztonságos megoldás.
Harmadszor pedig, kell neki megfelelõ álca. Nem tudhatják, hogy õ egy volt FBI ügynök, mert rögtön gyanakodni kezdenének. Tehát úgy kell megjelennie, mint a kísérõm. Bár… akkor túl nagy feltûnést keltene, mert soha nem viszek magammal senkit. De ha esetleg azt mondanánk, hogy egy luxus prosti, akkor már nem akadékoskodnának, mert megszokott dolog, hogy egy maffiafõnök saját kurvát tartson.
Már csak a kinézetén kell változtatni, de erre könnyen van megoldás. Elõveszem a telefonomat és tárcsázom a bordélyházat és mikor Tatiana hízelgõ hangja felcsendül, azonnal kérem Aleket.
Pár másodperc múlva át is veszi. – Miben lehetek a szolgálatára, Uram?
- Szükségem lenne pár ruhára és egyéb dolgokra Vay számára, emlékszel rá ugye?
- Hát persze, Uram. És mit kellene megszereznem?
- Ruhákat, elõször is. Mondjuk egy elegáns fehér nadrágot, ami mindent kiemel amit kell és egy… hm… egy fekete, teljesen áttetszõ anyagból készült inget. És olyan fülbevalókat, ami igazinak tûnik. Menni fog?
- Persze, Uram. Mikorra kellenek?
- Vasárnap délutánra, és hozz magaddal mindent, amit általában használni szoktál, ha szerepelsz. Ha minden meglesz, egy nagyobb összeget kapsz érte, úgyhogy ne hibázz.
- Értettem, Uram.
Épphogy leteszem a telefont és a laptopom meglátom, ahogy Vay jön az autó felé, de már innen látom rajta, hogy valami nincs rendben.
Nagyot fújva pattan be mellém én pedig rögtön intek a sofõrnek, hogy indulhatunk.
- Mi történt?
- Kirúgtak, és állítólag ez felsõbb utasítás volt, mert a vezetõségnek azt mondták, hogy segítem a maffiát és csak azért nem lesz komolyabb ügy ebbõl, mert nincs rá bizonyítékuk, csak pár fotó.
Ez nem hangzik jól. – Milyen fotók?
- Nos… készült ott, abban az étteremben ahová elvittél és a könyvtár elõtt is, amikor együtt jövünk ki, majd a reptéren is. Egyik sem különösebben… kompromittáló, de a vezetõségnek már annyi is elég volt, hogy egy maffiavezérrel mutatkozom, mert rossz fényt vet rájuk.
- Nem mondtad nekik, hogy a gyilkosságok ügyében dolgozunk együtt. – igaz, hogy ez most már nem teljesen van úgy, de ezt õk nem tudják.
- Dehogynem. De akkor azt kérdezték, hogy miért lakom veled együtt és miért mentünk szintén együtt az étterembe. És itt már elegem lett.
Elmosolyodom a bosszús tekintetén – És mit mondtál neki?
- Diplomatikusan rámutattam arra, hogy milyen idióta és arra, hogy mindketten emberi lények vagyunk ezért táplálékra van szükségünk, amit egy étteremben lehet megkapni.
A tekintete halálosan komoly, belõlem pedig kirobban a nevetés, amikor elképzelem, hogy Vay a maga tudományos módján kiossza a volt fõnökét.
- Ne nevess ez nem vicces! – a mondat végére azonban már õ is kuncog, én pedig egy forró csókkal jutalmazom a bátorságát.
- Nem kell neked az én segítségem, szépségem. Megoldod te egyedül is a bajaidat.
Kifulladásig csókolom, majd felegyenesedem és az órámra nézek. Délelõtt tíz óra.
- És most? Hová akarsz menni. – nekem teljesen mindegy, mert jelenleg semmi dolgom
nincs.
- Szeretném meglátogatni az apámat.
- Rendben. Mondd meg a címet a sofõrnek és mehetünk is. – még eszembe jut valami, amit meg is kérdezek – Én addig megvárjalak a kocsiban?

- Rendben szépségem, de én is megyek.
Vörösödve kezdek dadogni…
- D-de, de, de… én, én, én egyedül…
- Gyönyörûm, már nincs olyan hogy egyedül. Látni akarom a testedet, te pedig zuhanyozni akartál.
- R-rendben.
Felesleges lenne csak úgy tiltakoznom, amikor én is vágyom rá. A fürdõben megállok és várakozva nézek rá. Nem tudom, mit kell ebben a helyzetben csinálni.
- Gyere ide szépségem. – Teszem amit kér, és elé lépek. Gombolni kezdi az ingemet, de minden gombnál hozzá ér a mellkasomhoz, a hasamhoz. Egyre izgatottabb vagyok.
- Te jössz szépségem. Vetkõztess le - suttogja.
Remeg a kezem, de teszem, amit kér. Ahogy a végére érek, megint elvarázsol az izmos mellkasának látványa.
- A többit is - jelenti ki és a kezem az övére teszi. Próbálom, szeretném, de nem tudom megtenni. Nem vagyok kész erre!
- É-én ezt nem tudom… e-ez annyira zavarba ejtõ.
- Rendben van gyönyörûm, akkor majd én. Addig te is fejezd be.
Mindketten leöltözünk, és már nagyon zavarban vagyok, de zavaromnál nagyobb az izgalmam. Az alsómat nem tudom levenni, ahhoz túl zavarban vagyok.
- Vay néz rám - kéri, ahogy közelebb lép és észreveszi, hogy nem véletlen, hogy a lábaimat bámulom.
- N-nem megy.
- Máskor nem okozott gondot, hogy megbámulj, tedd meg most is. - Felnézek rá, végig a testén. Olyan… jó… - Tetszik, amit látsz szépségem? - Persze, hogy tetszik. Ezt vele is közlöm, de nem merem hangosan kimondani.
A kezeit az alsóm szélére csúsztatja, de megnyugtat, hogy nem tesz semmi rosszat, ezt mondja, amikor észreveszi, hogy félek kicsit. Ahogy leveszi és a fenekemre simít, nagyon  kellemes. Nem tudom, hogy pontosan miért, de halkan sóhajtok.
- Jó érzés, ha így érintelek?
- Igen. 
- Akkor zuhanyozzunk.

A kabinban nem támad le rögtön, talán érzi, hogy feszengek még, hogy itt van és közel van, így csak tusfürdõvel kezd simogatni. Meglepve nézem tevékenységét.
- Neked van a legtökéletesebb tested, amit valaha láttam - magyarázza. - Már akkor, amikor elõször megláttalak arra gondoltam, hogy vajon mit rejtegetsz az alatt a nyakig begombolt ing alatt.
- Neked még egy fontos tárgyaláson is ilyesmin jár az eszed? - kérdezem pirulva, de nem rossz a kedvem, csak nem értem.
- Szépségem, ez volt az elsõ olyan tárgyalás, amit álló farokkal kellett végigülnöm.
A csókja közben nagyon jól esik a gondolat, hogy én voltam az elsõ tárgyalópartnere, aki ilyet ki tudott hozni belõle…
Ahogy ujjai elérik a vágyamat, felnyögök, nevét sóhajtom, ami kifejezetten tetszik neki.
- Érints meg Vay. Érezni akarom magamon a kezeidet.
Végigsimítom a mellkasát, élvezem az izmainak érintését, majd ahogy a körmöm véletlenül végigsimítja a bõrét, felmorran. Tetszik neki, nekem meg tetszik, hogy neki tetszik.
- Megõrülök tõled szépségem!
- Nyicolai…
Ahogy a hátam a csempének ér, az ajkai a fülemhez simulnak. Élvezek mindent. Minden érintést…
Akkor ránt ki a gondolataimból és a csók élvezetébõl, amikor ujjai a fenekem partjai közé csúsznak. Megijedek, talán elvesztette a türelmét?
- N-ne Nyicolai… én ezt…
- Csss… nem azt akarom, amire gondolsz. Csak lazulj el, mutatok valamit.
Ahogy tudatosul bennem, hogy hol érint, zavarba jövök, de az érintésének hatására kiürül az agyam. Sóhajtva élvezem…
- Ahhh… Nyicolai…
- Ez az, engedd ki a hangod. Hallani akarom, ahogy nyögsz.
A lábaim remegnek, pláne mikor a kezemet a férfiasságára teszi. Miközben tovább ingerli a fenekemet, másik kezével az ágyékomat kényezteti. Annyira intenzív minden érzés, hogy rövid idõn belül végigremeg a testem, minden izmom összehúzódik, és kirobban belõlem az eddig összegyûlt vágy. Érzem magamon a tekintetét, de utánam õ is elélvez.

A derekamat öleli, az ajkaimat csókolgatja.
- Ez…  - suttogom, de nem tudom befejezni. - Ez fergeteges volt.
- Tényleg? - kérdezi kuncogva.
- Nagyon jó volt, de nagyon szeretnék lefeküdni - mondom halkan. Elzárja a vizet és kint nekem adja az egyik fürdõköpenyt, így meztelenek maradunk. Persze nem fogok így aludni, így ahogy kiérünk, a táskámhoz lépek és kiveszek egy alsót és a pizsamanadrágomat.
- Ünneprontó - hallom meg a hangját magam mögött.
- Nem vagyok annyira elvarázsolva, hogy szembemenjek a saját elveimmel - jelentem ki. Az õ táskájának is a tetején van az alsó, így a kezébe nyomom. - Vedd fel te is. Nem aludhatsz meztelenül.
- Rendben - sóhajt fel mosolyogva, de teszi, amit kérek.

Amikor már az ágyban fekszünk, valahogy nem érzem, hogy elég közel lenne hozzám. Még jobban hozzá bújok, mire hirtelen a takaró alá nyúl, elkapja az egyik combom és átpakolja magán. A férfiasságom az oldalához ér, a lábam áttéve rajta, én pedig vörös vagyok, így inkább oda bújok, ami épp a közelben van: a vállába.
- Na, mi a baj? - Kezei a fenekemre csúsznak.
- Fel fogok izgulni - motyogom.
- Az sose baj - simít be a fenekem partjai közé. Nyögve feszül ívbe a testem.
- Neh csináld - szuszogom.
- Miért ne? - kérdezi.
- Akkor csináld mindenhol rendesen - parancsolok rá, és picit elhúzódok. Felém fordul, és szerencse, hogy nem soká látszik az arcom színébõl, amikor egyik kezét átveti a testem felett és simogat ott, ahol eddig, a másikkal pedig az ágyékomat kényezteti. Nem kell kérnie, hogy kényeztessem õt én is, megteszem. A lábam a derekához vezetem, hogy még jobban hozzám férjen. Nagyon élvezem az érintését!
- Vay, hihetetlen vagy - szuszogja, de nem felelek, csak engedem neki, hogy szinte tépje az ajkaimat.

Szuszogva, kifulladva élvezünk el mindketten, mire sóhajtva nevetek fel.
- Mi a baj? - kérdezi és felém támaszkodik.
- Most mehetek vissza zuhanyozni - sóhajtok fel. Mosolyogva csókol meg, majd a fülembe suttog.
- Örülök, hogy nem vagy már annyira zavarban ezektõl a dolgoktól - suttogja.
- Nem, persze, hogy nem, ha sokat csináljuk, elõbb-utóbb megszokom. Bár kicsit még mindig zavaró, hogy olyan helyen szándékozol a testembe hatolni, amit más célra hozott létre az evolúció - jegyzem meg. Ujjai hirtelen az ajkaimra simulnak és kaján vigyorral néz rám.
- Tudok más alternatívákat is - nyalja végig a száját vágyakozva.
- Fe… fe-felejtsd el! - Szinte lelököm magamról és elszáguldok zuhanyozni, de nem sokáig húzom az idõt, percekkel késõbb már ismét az ágy mellett állok és lefekszem. Felöltözve, felsõ nélkül.
- Mellesleg Nyicolai. - Felé fordulok. - Holnap szeretnél bejönni velem az FBI Központba? Vagy megvárnál máshol, és nem borzolod a kedélyeket… 

Meglepett és talán kissé riadt tekintettel néz rám, amitõl a vigyorom csak még szélesebb lesz.
- Ké… két nap az bi-biológiai és anatómiai ké-képtelenség – az arca megint piros, amitõl csak még kívánatosabb lesz.
- Ne legyél zavarban. Megoldjuk a biológiai és az anatómiai kérdéseket is.
- Há-hát… mit akarsz csi-csinálni? – már nem is mer a szemembe nézni, hanem inkább az ölében babráló kezeit fixírozza.
Na vajon mit? Belemarkolok formás fenekébe és a nyakának puha bõrét kezdem kényeztetni, amire már õ is felkapja a fejét, így a füle pont az ajkaimhoz ér. - Tudod te azt.
- Kérlek! Ne csináld ezt! – szinte csak sóhajtja a szavakat, de hihetetlenül izgató ez a vágytól fûtött hang. Nyelvemmel a nyakát cirógatom, ami még hangosabb nyögéseket vált ki belõle.
- Neh… kérlek…
- Nem teszek semmit – a hangomra megremeg a teste. Ezek szerint tényleg szereti a hangomat.
- Ne… Nyicolai….  Ha a hotelben leszünk… úgyis ott szállunk meg, akkor lehet, rendben? Akkor megengedem. – eddig nem igazán akart engedni, de ha most õ maga egyezik bele…
- Rendben, hiszek neked. A hotelben. De ott tényleg… - csak bírjam ki addig épp ésszel. - Hova menjünk elsõnek?
- Mindjárt telefonálok a házinéninek, hogy készítse ki a felmondási papírt, azt csak aláírom és mehetünk, ha összeszedtem mindent. – ki akar szállni az ölembõl, de azt már nem.
- Telefonálj szépen innen.

Amíg õ telefonál, én õt nézegetem és magamban megjegyzem, hogy nagyon jól mutat az ölemben ülve. Bár még jobb lenne, ha meztelenül ülnénk itt mind a ketten.
- Mi a helyzet? – kérdezem, miközben apró mozdulatokkal simogatom a fenekét, de láthatóan nem zavarja.
- Vár minket, készíti a kauciót. – sóhajtozva a vállamra hajtja fejét, illatos tincsei az arcomat súrolják. Úgy tûnik a feneke is egy erogén pont nála. - Nyicolai, engedd, hogy kiszálljak az öledbõl, ez így nem jó.
- Miért nem? Én élvezem…
- De nem jó így. Bírjuk ki a hotelig, kérlek…
Elengedem és jót nevetek rajta, mikor az izgalmi állapotát akarja eltakarni elõlem, egy takaróval. Fölösleges rejtõzik el elõlem, amint a hotelbe értünk úgy is minden egyes porcikáját felfedezem.
Az azonban kifejezetten tetszik, hogy õ maga közeledik, mert amint elhelyezkedett azonnal megfogja a kezem. Ez azt jelenti, hogy már nem csak elviseli az érintésemet, hanem õ maga is vágyik rá.

***
A háztulajdonos egy kifejezetten irritáló boszorkány. Ha nem Vayjel lennék, és velem beszélt volna így már lelõttem volna. Amikor azonban megjegyzést tesz az én gyönyörûmre már fenyegetõ pillantást küldök felé, mert még egy rossz szó és nem éli megy a következõ évet.
- Tudod, néha kifejezetten kellemetlen a modorod.
- Tudom. De most ne töltsünk itt több idõt. – a hátához simulok, mert már annyira kívánom, hogy legszívesebben itt helyben letépném róla a zavaró ruhákat.
- És ki pakol össze?
- A költöztetõk, akiket már hívok is, hogy pakolják mindenedet egy konténerbe és indítsák el Moszkvába – a vékony ingen keresztül végigcsókolom a gerincét miközben sajgó ágyékomat a fenekének préselem.
- Ugye tudod, hogy nem engedem, hogy közösülj velem? – komolyan néz rám, de a szemében ott csillog a vágy is. Tudom, hogy a szexet még nem engedi, de még számos lehetõség maradt, így nem erõltetem a dolgot.
- Tudom. Telefonálok. – õ addig elmegy pakolni, én pedig felhívom egy amerikai ismerõsömet, hogy küldjön pár embert. Sokkal egyszerûbb így, mintha Vaynek kellene mindent bepakolnia.

Nemsokára meg is érkeznek és vidáman köszöntenek, mert már egy jó ideje nem jártam itt. Most azonban nem tudok ezzel foglalkozni, mert azonnal pakolni is kezdenek
Én és Vay beülünk a kocsiba és már megyünk is egy elegáns szálloda felé, ahová már szobát is foglaltattam.
- Tudod, eléggé várom már, hogy a hotelszobába érjünk – ez nem igaz. Puha kezét a combomra simítja és ezzel szerintem direkt kínozni akar, mert ez már kínzás. Ha esetleg úgy harminc centivel feljebb simogatna, az maga lenne mennyország, de ez…
- Vay, ha felizgatsz, nem jutunk el a hotelszobáig.
- Nem tudom, hogy én kibírnám-e egy relatív távolabb levõ hotelszobáig. De kifejezetten tetszik az, hogy ennyire fel tudlak izgatni… 
Ennyi volt. Ez után a kijelentése után már nem bírtam tovább. A derekánál fogva magamra rántom és azonnal az ajkainak esem.
Szívom, harapdálom, õ pedig csak nyöszörög a vad roham alatt, de még szerencse, hogy hamar a hotelhez érünk.
Addig míg a hordár behozza a holmikat eltávolodom tõle, mert tudom, hogy zavarja ha nézik, de amint lerakták az utolsó csomagot is azonnal magamhoz rántom, hogy egy centi se maradjon a testünk között.
- Nyicolai… várj én… zuhanyozni akarok!
Elõször rögtön elakarom utasítani, mert ne bírnám kivárni amíg elkészül, de aztán eszembe jut egy remek ötlet.
- Rendben szépségem, de én is megyek.
Erre elvörösödik, és ismét dadogni kezd.
- D-de, de, de… én, én, én egyedül…
- Gyönyörûm, már nincs olyan hogy egyedül. Látni akarom a testedet, te pedig zuhanyozni akartál.
- R-rendben. – nem néz rám, csak elindul a fürdõszoba felé, én pedig követem.
A fürdõszoba közepén tétován megáll és rám néz, miközben én becsukom az ajtót mögöttünk.
- Gyere ide szépségem. – intek neki õ pedig lassan közelebb araszol. Amint elém ér lassan elkezdem kigombolni az ingjét, úgy, hogy minden gomb kibújtatása közben a kezem érintse a bõrét. Mire végzek és lesimítom róla a zavaró ruhadarabot, a mellkasa már szapora ritmusban emelkedik és süllyed. Elmosolyodom, majd az arcához hajolok.
- Te jössz szépségem. Vetkõztess le.
Rám emeli azokat a meleg barna szemeket, mikben örvénylik a vágy, majd bólint, és remegõ kezekkel nekiáll a gomboknak. Nehezen megy neki, de nem segítek, mert azt akarom, hogy õ tegye meg.
Mikor kész van az inggel, végigméri a mellkasomat amin elvigyorodom. Nyel egy nagyot, majd még mindig remegõ kezekkel lesimítja a vállaimról a ruhát.
Mikor felnéz rám vigyorogva megszólalok, miközben a kezét az övemre rakom. – A többit is.
Kibontja az övem, de aztán hátrál egy lépést.
- É-én ezt nem tudom… e-ez annyira zavarba ejtõ.
Elkeseredetten, mégis vágyakozva néz rám, de ezen csak elmosolyodom. Végül is, most elõször kell neki egy férfit vetkõztetnie.
- Rendben van gyönyörûm, akkor majd én. Addig te is fejezd be. – célzatosan a nadrágjára mutatok és közben én mindent ledobálok magamról.
Vay már akkor elkapta a pillantását, amikor a kigomboltam a nadrágom és azóta is a padlót bámulja. Õ is megszabadult a nadrágjától, de az alsóját nem vette le, csak feszengve áll és nem mer rám nézni.
Közelebb lépek hozzá, mire kicsit hátrébb lép, de aztán megerõlteti magát és nem mozdul.
- Vay néz rám.
- N-nem megy.
A kezembe fogom az arcát, de nem teszek mást. – Máskor nem okozott gondot, hogy megbámulj, tedd meg most is.
A hangom már teljesen elmélyült és látom, hogy megborzong tõle. Egy kicsit még hezitál, majd lassan felemeli a fejét és végigmér. Pillantása elidõzik a mellkasomnál, majd félénken lejjebb kalandozik, és az arca olyan árnyalatot ölt amit már nem lehet fokozni.
Megállok elõtte, hogy majdnem összeérjen a testünk és mindkét kezemmel végigsimítom a hátát. – Tetszik, amit látsz szépségem?
Egy alig halható igen után buján elvigyorodom, kezeimet az alsója szélére csúsztatom, mire nagy szemekkel bámul rám.
- Nyugi… nem teszek semmi olyat, amit nem szeretnél. Csak élvezni akarom ezt a gyönyörû testedet.
Miközben beszélek, lehúzom róla az utolsó ruhadarabot és lassan végigsimítom a feneke ívét. Egy pillanatra megrezzen, de nem húzódik el, hanem élvezettel felsóhajt. – Jó érzés, ha így érintelek?
Újra megsimogatom, õ pedig ismét sóhajt hallat.
- Igen.
A hangja alig hallható, de hihetetlenül felizgat vele.
- Akkor zuhanyozzunk. – magamhoz szorítva kezdem el hátra tolni, míg be nem ér az átlátszó zuhanyzóba, ami elég nagy, hogy akár négy ember is elférjen benne. Megengedem a vizet és a finom langyos permet jótékonyan simogatja a felhevült bõrünket. Látom, hogy õ még mindig feszeng egy kicsit, ezért nem támadom le rögtön.
Tusfürdõt nyomok a kezembe és elé lépve, mosolyogva végighúzom a kezem a lapockáin, majd a nyakán, a vállain és a karján. Érdeklõdve rám pillant, de csak elmosolyodom.
- Neked van a legtökéletesebb tested, amit valaha láttam. Már akkor, amikor elõször megláttalak arra gondoltam, hogy vajon mit rejtegetsz az alatt a nyakig begombolt ing alatt.
Kissé elpirul, majd végre mintha oldódna a feszültsége mosolyogva rám pillant.
- Neked még egy fontos tárgyaláson is ilyesmin jár az eszed?
Felkacagok. – Szépségem, ez volt az elsõ olyan tárgyalás, amit álló farokkal kellett végigülnöm.
Megcsókolom õt, mélyen és szenvedélyesem, minden vágyat belesûrítve, amit jelenleg érzek. Õ viszonozza a csókot, és miközben a nyelvünk táncot jár egymással, a kezemmel lassan lejjebb haladok a csípõjén, de nem tiltakozik, csak belenyög a csóka.
Tovább vezetem a kezem és elérve a vágyát finoman végigsimítok rajta. Megszakítja csókot és a nevemet nyögve ösztönösen elõremozdul a csípõje, de elengedem és ismét a tusfürdõvel kezdem simogatni.
- Így akarom hallani a nevemet az ajkaidról, amikor elélvezel. – a nyakába morgom a szavakat, amitõl láthatóan megremeg és a kezeivel a vállamba kapaszkodik.
- Érints meg Vay. Érezni akarom magamon a kezeidet.
Meglepetésemre megteszi, amit kértem, és õrjítõen puha kezeivel a mellkasomra simít. Minden egyes kockát és izmot körberajzol, de amikor a köldököm fölé és véletlenül végighúzza rajta a körmeit hangos nyögés szakad fel belõlem. Az arcomra kapja a tekintetét és láthatóan tetszik neki a reakcióm, mert megismétli a mozdulatot és a hatás most sem marad el.
- Megõrülök tõled szépségem!
- Nyicolai…
Nekinyomom a csempének és a fülét kezdem el harapdálni édes sóhajokat kicsalva belõle.
A tusfürdõtõl habos kezemmel óvatosan a feneke két partja közé simítok, mire érezhetõen megfeszül.
- N-ne Nyicolai… én ezt…
- Csss… nem azt akarom, amire gondolsz. Csak lazulj el, mutatok valamit.
Egy ideig még mindig feszülten áll, de amikor egyik ujjammal körkörösen simogatni kezdem a bejáratát, olyan kéjes nyögést hallat, hogy beleremegek a vágyba.
- Ahhh… Nyicolai…
- Ez az, engedd ki a hangod. Hallani akarom, ahogy nyögsz.
Átkarolom a derekát, mert a kényeztetésemre megroggyannak a lábai, egyik kezét a sajgó vágyamra teszem. Elõször el akarja húzni, de nem engedem neki, hanem megmutatom, hogy hogyan mozgassa. Õrjítõen puhák a kezei, és ettõl minden érintése mennyei.
Folytatom a tevékenységemet a fenekén, majd a másik kezemmel a vágyára markolok és ütemes mozdulatokkal hajszolom a kielégülés felé.
Élveteg nyögései hallatán csak még keményebb leszek, õ pedig egyre hangosabban zihál, és nem sokkal késõbb a nevemet nyögve élvez el. Gyönyörteljes arckifejezésétõl bennem és átszakad a gát és a nyakába harapva én is elélvezek.
Át kell karolnom a derekát, hogy ne essen a földre, míg össze nem szedi magát. Gyengéden megcsókolom az ajkait, amik csábítóan vörösek a sok harapástól.
Kíváncsi vagyok, hogy kapott e már valaha bárkitõl ilyen gyönyört.