Lehajol hozzám, és puszit hint ajkaimra. Olyan gyengéd. Elválik tőlem, s mire kinyitom a szemem, csak azt látom és érzem, hogy arcát hajamba fúrja, és illatát kóstolgatja.
Látom kissé még nehezen mozog.
- Sai... – súgom halkan, mire vissza húzza fejét.
- Hm?
Szemébe nézve folytatom mondanivalóm.
- Pihenned kéne még... – közlöm halkan, mire elmosolyodik, és hátra dől. De még mindig fog, és húz magával. Eleget teszek, s mellé dőlök.
- Itt maradsz velem? – kérdi kedvesen, s megsimítja arcomat. Olyan bizsergető az érintése. Kipirul arcom, elmosolyodom kérésén. Ha ezt szeretnéd, legyen. Biccentek, jelezve, hogy maradok. Átkarolja derekam, s én ösztönösen kuporodok ölelésébe. Ez annyira jó és kellemes. Ráadásul egy puszit nyom a homlokomra, ami tetézi érzéseimet. Kellemes érzés tölt el, ami nem múlik, míg a karjaiban vagyok. Alig hogy lehunyta szemeit, pár perccel később látom, hogy már alszik. Közelségétől nyugodt leszek, s engem is elnyom az álom. Sokat dolgoztam ma, és elfáradtam.
Hajnalban arra ébredek, hogy valaki finoman lökdösi a vállamat. Pislogok kettőt mire látásom tisztul. Egy sötét hajú nővérke ébresztget széles mosollyal.
- Sakura-san. Fel kéne kelni – suttogja nagyon halkan. Szétnézek, és rá is jövök, hol vagyok. Paradicsom piros arccal mászok ki az ágyból, de olyan apró mozdulatokkal, hogy Sait ne ébresszem fel.
- Kérlek, ezt ne mondd el senkinek! – ígértetem meg vele, mire csak egyet biccent mosolyogva és kimegy. Huh. Egy utolsó pillantást veszek Saira, elmosolyodom, majd kimegyek.
Be megyek a nővéri öltöző zuhanyzó részére, s megtisztálkodom. Még jó hogy, itt is van sok holmim. Kijőve megszárítkozom, felöltözöm. Lassan nyolc óra. Viszek Sainak reggelit.
Bemegyek a kórterembe, de úgy látom, még alszik. A tálcával a kezemben állok meg ágya felett.
- Sai, ébredj – szólongatom halkan, mire lassan, de felnyitja szemeit, és mire kitisztul látása, elmosolyodik és felül. Látom már jobban van.Leülök az ágya szélére, a tálcát az ölembe téve. Meg fogok egy kisebb falatot, és az orra elé nyomom. Most megetetlek. Hihi.
Kissé lassan, de mosolyogva fogadja el az ételt. Amint megette, adom is a következőt. Kezébe adom a poharat, és iszik. A következő falat előtt, kicsit elmosolyodik, úgy látom tetszik neki. Szájába adom, de most megnyalintja ujjamat, amin meglepődök, de nem kapom el a kezemet, csak én is mosolygok.
- De mohó vagy – mondom nevetve, és nyújtok egy újabb falatot, de most megfogja csuklómat, elfordítja a kezem, és egy puszit hit kézfejemre, ami kellemes bizsergéssel tölt el, s kicsit elpirulok.
- Ez finomabb – közli mosolyogva, közben mélyen a szemembe nézve. Kicsit megint zavartan érzem magam, ez most meglepett. Még ezt a falatot oda adom neki, majd hagyom, hogy egyedül egyen. Mikor befejezi, elveszem a tálcát.
- Hogy érzed magad? – kérdem kedvesen mosolyogva.
- Már sokkal jobban.
- Akkor megvizsgállak – teszem le a tálcát, és egy kis pecsétet formálva halványkék fény árad kezemből, és végig barangolja felsőtestét. Néha néha ujjam hozzá és, ekkor egy sóhaj hagyja el. Mellkasa közepén érzem, hogy még nem a legjobb. Változtatok a jutsun, és most zöldes fénnyel gyógyítom be az utolsó sérülést. Most már egészséges. Befejezem a jutsut, majd felemelem fejem, és mosolyogva nézek szemébe.
- Most már teljesen jól vagy – közlöm kedvesen, de erre ő csak közelebb ránt magához, Szorosan megölel, majd megcsókol. Kábultan viszonzom. Elválnak ajkaink, és felnyitom szemhéjam.
- Köszönöm – mondja mosolyogva.
2008.10.23 18:43
Sai:
Kis kezei mellkasomra siklanak, mire nyomában jólesően bizsereg a bőröm. Lehunyt szemekkel élvezem ahogy puhán simogat. De jó ez az érzés…
Azonban meglepetésemre és csalódottságomra elhúzódik tőlem, félve pillant a szemembe. Mitől tartasz kicsi Sakura?
- Biztos vagy benne, hogy vonzódást érzel? – kérdezi. Oh, hát ez volna a baj. Halványan rámosolygok. Régen könyveket olvastam, mert nem tudtam, hogyan kell érezni. Az ANBU kiképzés alatt ezeket kiölték belőlem. Amíg nem találkoztam Narutoval és Sakurával…
Kibújva a takaró alól, nem törődve a mellkasomban égő sajgással ölük mellé az ágy szélére. Nyugtatóan megérintem, formás kis combján pihentetem kezem.
- Tudod milyen rég nem olvastam könyvet? – már nagyon rég… Látom érti. – Te magad mondtad, hogy az érzelmeket tapasztalni kell… - súgom továbbra is mosolyogva. Emlékszel rá? Most épp a tanácsodat követem kicsi Sakura… Pedig kevés emberét fogadom meg…
Felkapva fejét pillant rám kissé csodálkozó szemekkel.
- Tehát… - fog bele, de nyitva hagyja a mondatot.
- Igen – mondom halkan. Tudom, mit csinálok… Felragyogó arcát látva melegség tölti el a szívem. De furcsa… De semmiképp nem rossz.
Kezemmel combjáról áttérek kis hátára, hogy átkarolva vonhassam közelebb magamhoz. Olyan jó, hogy itt van a karjaimban. Rendkívül jól esik. Oldalra fordulva rakja formás lábait az ölembe. Amíg megtartom karcsú testét, mellkasomba hasít egy szúrásnyi fájdalom és meglepetésemben halkan felszisszenek. Pedig olyan kis könnyű… Ha nem sérültem volna meg, meg se érezném.
Átkarolva húzódik hozzám közelebb és fejét vállamra hajtja. Azt hiszem elmondhatom… még sosem éreztem magam ennyire boldognak. Gyengéden cirógatom, ahol csak érem… Sajnos ez egy elég kis rész gyönyörű testéből, mert meg kell tartanom.
Halkan felsóhajt és mellkasomba csókol. Ajkai nyomán mintha kellemesen meleg lángok simogatnák a bőrömet, hogy átmelengessék a szívem.
Ágyékomnál is bizsegést érzek, és rajtam lévő combjának köszönhetően ő is megérzi milyen tüzet szított fel bennem. Elpirulva pillant fel rám, arrébb húzódva, mint egy rémült kisnyuszi. Halványan mosolygok rá. Igen, az a te hatásod…
Lehajolva hozzá puszilom meg puha kis ajkait. Lehunyva gyönyörű szemeit élvezi. De szép az arca… Feljebb emelve fejemet temetem arcom selymes fürtjei közé és mélyet szippantok finom virág illatából. Mint a cseresznyevirág… Visszafogott mégis rendkívül kellemes illat…
- Sai… - sóhajtja halkan.
- Hm? – húzom el egy kicsit a fejem, de nem messzire. Felragyognak rám a gyönyörű zöld szemek.
- Pihened kell még… - mondja halkan. Eh, hogy minden nőben meg van ez az anyai ösztön… Na sebaj, igaza van. Elmosolyodom, majd elkezdek eldőlni az ágyon. Meglepett szemeket mereszt rám, mikor érzi, hogy nem engedem el, de hagyja, hogy magam mellé fektessem.
- Itt maradsz velem? – kérdezem, megcirógatva bársonyos arcát. Elpirulva, halvány mosollyal bólint. Átkarolva derekát húzom magamhoz, és kiscicaként vackolódik el az ölelésemben. Halvány puszit hintek homlokára, majd lehunyom a szemeim.
***
Halk szólongatásra ébredek.
- Sai, ébredj… - hallom a kellemes hangot és felpillantok. Kedvesen mosolygó, rózsaszín hajjal keretezett arc. Elmosolyodom, és felülök az ágyon. Nem tudom mikor ébredt fel, nem vettem észre mikor kelt fel mellőlem. Ez furcsa… Általában éberen alszom. ANBU-ként kötelező.
Minden esetre egy tálcával a kezében ül le az ágyam szélére. Odaadó gondoskodással nyújt felém egy falatot. Tudok én egyedül is enni, de ha már így felajánlja. Elmosolyodva fogadom el.
2008.10.23 10:10
Sakura:
Mire lehunyom a szemem, megértem kutakodó nyelvét ajkaim közt, majd a számban. Édes táncra hívja az enyémet, amit kellemesen viszonzok. Olyan jól esik most ez, bár még mindig nem tudom miért. Pihegve válik el ajkam az övétől, s kissé kába szemekkel nézek utána, amint vissza dől az ágyra.
- Miért...? – kérdem zavartan, mire ő csak pár ujjával megsimítja arcomat.
- Most kezdjek mesélni a vonzódásról? – kérdi kedvesen, és szinte mosolyogni tudnék saját balgaságomon. Pont én nem értem? Igaz még a végén valami könyvből mondana fel definíciót.
- Nem kell... – mosolygok rá kedvesen, s kicsit elpirulva fordítom tekintetem oldalra. Ujjai még mindig arcom érintik, ami kellemes melegséggel tölt el. Rá helyezem kezem az övére, s mint egy kiscica, jólesőn dörgölöm arcom tenyerébe. Olyan jól esik az érintése.
- Gyere ide...– mosolyog rám kedvesen, ami szintén meglep, de tetszik. Kezeimet fogva von gyengéden közelebb, s én szívesen ülök arrébb. Vállaim átkarolva simogatja ujjaival arcomat, amire engem lágy bizsergés tölt el. Kezem ösztönösen indul felfedező útra, s lágyan, hogy éppen hogy csak érintsem, simítok végig mellkasán felfelé haladva. Ez a kellemes érintés, a gyengédség. Mind olyan jó és szép. De különös is. Tetszik, de valami mégis zavar. Mi van ha megint egy olyan könyvet olvasott, amiket nem tudom honnan szed, s érzéseit összetévesztette a... vonzódással. Hisz ő Sai. Bármennyire is nehezemre esik, eltolom magam öleléséből kibontakozva, nézek szemébe. Ő csak lepetten vizslat végig, nem érti miért távolodtam el.
- Biztos vagy benne, hogy vonzódást érzel? – kérdem kedvesen, s ő csak kedvesen elmosolyodik. Vagy gúnyosan? Nem tudom megállapítani. Úgy látom jó erőben van, mert könnyű szerrel bontakozik ki a takaróból, s ül úgy közvetlen mellém, hogy lába lelóg, mint nekem. Karunk dörzsölné egymást, ha nem lenne rajtam a hosszú fehér ujjú kórházi köpeny. Hozzám közelebb lévő kezét a combomra teszi, és úgy néz s szemembe.
- Tudod milyen rég nem olvastam könyvet? – kérdi, mintha olvasna a gondolataimban, bár tudom költői kérdés, hisz biztos már rég. Ezzel engem is meglepett.
- Te magad mondtad, hogy az érzelmeket tapasztalni kell – mondja vissza szavaim, s emlékszem a pillanatra. Majd felkapom fejem.
- Tehát... – kezdenék bele, de nem fejezem be. Úgy is tudja mit akarok mondani.
- Igen – válaszol mindent tudón, s érzem melegség tölti el szívemet. Rég, nagyon rég nem vonzódott hozzám senki úgy, hogy ezt ilyen kedvesen tudja közölni. És ezt pont tőle nem vártam volna el, aki állítólag régen nem érzett érzelmeket. De most itt ül mellettem, s hiszek neki abban, hogy ezt őszintén érzi. Vonzódik hozzám, s bár magamnak sem merem igazán bevallani, de úgy látszik én is vonzódok hozzá. Hisz már a közelsége is olyan jól esik. Eddig combomon heverő kezét most a hátam mögé vezeti, s átkarolja a derekam, ezzel még közelebb tudva magához. Oldalra fordulok, s lábaimat felemelve teszem ölébe őket. Látom picit felszisszen, még nem gyógyult meg teljesen, de hagyja hogy így még közelebb kerüljek hozzá. Egyik karom háta mögött, másik a hasánál, s ujjaimat oldalánál kulcsolom össze. Fejem lehajtom vállára. Olyan jó érzés önt el, bár bizonytalan vagyok.
Derekamnál lévő keze gyengéd simogatásba kezd, míg másik keze ugyan ezt teszi oldalt a lábamon.
Jóleső sóhaj hagyja el ajkaimat, mely fedetlen felső testét cirógatják végig. Egy alig érezhető halvány mozgást érzem hozzá közelebb lévő combom alatt, mire kicsit kipirosodva, lepettem húzom arrébb magam onnan. Fejemet felkapva nézek fekete szemébe, s látom kissé elmosolyodott.
2008.10.23 00:17
Sai:
Leteszem a fejem a párnára és lehunyom a szemem. Jobb lesz ha erőt gyűjtök… Félig alvó, félig éber álomba merülök.
Megérzem a jelenlétét… felpattannak szemeim és látom, hogy épp készül távozni az ágyam mellől. Csak ne olyan sietősen! Gyorsan felülök az ágyon, és elkapva a vékonyka csuklóját húzom vissza. Meglepetésében lecsüccsen az ágyra és kerek szemekkel pislog rám. Rendezve meglepett vonásait mosolyodik el. Ez a mosoly… Vigyázz Sai, elfolysz…
- Azt hittem alszol! – mondja kedvesen, majd kicsit elpirulva hajtja le fejét.
- Nem. Csak téged vártalak – válaszolok halkan. Csak nem hoz zavarba, hogy fogom a kezed? Nem baj, én el nem eresztem… Lerakom ölembe kis kezét, de lehet, hogy nem volt jó ötlet… végigbizsereg egész testem.
- Sai – motyogja halkan, szemembe pillantva. Igen? Mit szeretnél, kedves?
Lehajtva fejét sóhajt fel. Rózsás fürtjei arcába hullnak. Oh, a francba… Lehet, hogy valahova máshova kéne áttennem a kezét…
Újra felpillant rám, szinte naivnak mondható tekintettel. Pedig tudom hogy nem az...
- Mié… - fogna bele, de nem tudom megállni. Beléfojtva a szót hajolok ajkaira, kevésbé fogva vissza magam, határozottan csókolom meg. Meglepetésében halkan felsóhajt, édes ajkait résnyire nyitja. Ezt nem lehet kihagyni… Nyelvem szájába siklik, és lassan feltérképezem kis zugait, kiélvezve lágy forróságát. Ah, de finom…
Óvatosan simogat vissza nyelvével, mire elégedetten belemosolygok a csókba. Csak a levegőhiány vet véget neki. Édes Sakura pihegve, kicsit homályos szemekkel pillant utánam, ahogy hátrébb húzom a fejem.
- Miért…? – motyogja. De édes. Megsimogatom csodás arcát, ujjhegyeim bizseregnek, ahogy hamvas bőrét érintem.
- Most kezdjek mesélni a vonzódásról? – kérdezem mosolyogva, mire kicsit kitisztulnak a szemei. Látom, hogy érti mire gondolok, de nem igazán tud rá mit válaszolni. Meglepetten néz a szemeimbe. Ezek a gyönyörű smaragd íriszek…
- Nem kell… - mosolyodik el lágyan, elpirulva fordítva el tekintetét. Egyik kis kezével arcát érintő ujjaimhoz nyúl, és megtámasztva azokat simítja arcát tenyerembe. Ah, anyám…
Ezt vehetem elfogadásnak… de semmiképp nem tiltakozás, ami jó… nagyon jó…
- Gyere ide… - mosolygok rá kedvesen, és kezeim közé kaparintva kis kacsóit csalogatom közelebb. Ellenkezés nélkül ül mellém. Átkarolva vállait cirógatom ujjaimmal arcát. Olyan jó érinteni…
2008.10.22 23:16
Sakura:
Kicsit feljebb emelkedik az ágyról, majd ajkaival mint egy pillangó érinti enyéimet, és hirtelen egy forrón bizsergető érzés fut át rajtam. Én csak kábultan ülök, csuklóm még mindig kezében, kezem mellkasán. Elvörösödök, mikor tudatosul bennem ,mi is történt, elkerekednek szemeim. Ujjammal érintem szám, ahol az előbb ő tette ajkával, és még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy mit tett.
az ajtó egy hatalmas csattanással vágódik ki, és én riadtan állok fel az ágyról, majd az ajtó felé szegezem tekintetem. Naruto. Gondolatban épp a fejemre csaptam.
- Sakura-chaaan! – kiált vigyorogva, nem zavartatva magát.
- Naruto, mit keresel itt? – nézek rá érdeklődőn. Hogy talált meg itt? Mert, hogy nem Saihoz jött, az biztos.
- Csak jöttelek meglátogatni, Sakura-chan – vigyorog még mindig, de csak rám figyel.
Összeszűkült szemekkel a mellettem lévő ágyra pillant, és a rajta fekvőre.
- He? Sai, te mit keresel itt?
Hihetetlen mekkora baka.
- Na mégis mit csinál a kórházban egy ember? – vág vissza Sai. Na ez az akit én ismerek.
Naruto arcát látva, jobb ha közbe vágok, mielőtt itt helyben megfojtják egymást.
- Sai megsérült, és most pihennie kell – remélem ennyi elég volt.
Naruto duzzogva fordul el, majd ismét rám vigyorog, mintha mi sem történt volna.
- Sakura-chan, van egy sérülésem, ellátnád nekem? – kérdi édes szemekkel.
Válaszolnék, de a mögöttem fekvő Sai közbevág.
- Olyat nem tud vissza növeszteni, ami sosem volt – néz szokásos mosolyával Narutora.
Én már a fejem fogom, hogy ezek megint kezdik.
- Heh? Ezzel meg mire célzol? – kérdi idegesen.
- Egy férfinek nem illik egy hölgyet zaklatni a nemi problémáival – erre kicsit elmosolyodom, akaratlanul is. Legalább most kicsit szebben fogalmazott a jelenlétemben. Biztos megtanulta, hogy még ilyen állapotban is megütném. Naruto már támadásba lendülne, de kilökdösöm, és bezárom magam után az ajtót.
Akartam még Saival beszélni, főleg ez után, de előbb Narutoval foglalkozom. Majd délután benézek.
Egész nap sürögtem forogtam, kicsit el is fáradtam. Késő délután szembe jut, hogy Saival akartam beszélni. Hogy szerezte azokat a sebeket? És a másik, újonnan felkerült kérdés. Miért tette azt reggel? Meg akart csókolni? Csendben nyitom ki az ajtót, és halkan lépek be. Fekszik, be van takarva, és szeme lehunyva. Közelebb megyek, de úgy látom alszik. Majd vissza jövök később. Épp az ágytól fordulnék el, mikor egy kéz megragadja csuklómat, és az ágyra huppanok. Megszeppenve nézek újra az ágyra, és a mosolygó Sait látom, aki kicsit feltápászkodott az ágyon. Máris ilyen erőben van?
- Azt hittem alszol! – mondom kedvesen mosolyogva, majd picit elpirulok, mikor látom, hogy még mindig fogja kezem.
- Nem. Csak téged vártalak – válaszol, de nem engedi el csuklóm, csak az övével együtt leteszi az ölébe. Máris pörög az agyam.
- Sai – kezdem halkan szemébe nézve, de megint elbizonytalanodom. Megint az a nézés, ami teljesen zavarba hoz. Lesütöm a szemem, hogy erőt gyűjtsek. Egy sóhaj, majd belekezdek:
- Mié... – kérdezném, újra ránézve, de elkerekednek szemeim, mikor észreveszem, hogy közvetlen közel van arca, és számat most sokkal erősebben érinti, mint reggel. Szeme lehunyva, s érzéki csókra csalogat. Annyira meglepődtem. hogy hirtelen azt sem tudom mit tegyek, hol vagyok.
Elbambulok, s résnyire nyitom ajkaimat, szememet nagyon lassan kezdem lehunyni.
2008.10.22 21:56
Sai:
A takaró szélébe markolva takarna be ismét, de óvatosan elkapom törékeny kis csuklóját. Édesen elkerekedett szemekkel pillant rám, meglepetten.
- Sai – susogja halkan a nevemet. Elmosolyodom, nem akarom elijeszteni. Tétován pillant rám, ajkai megmozdulnak, mintha mondani akarna valamit. De szép… Mélyen gyönyörű szemeibe nézve terelem kezét ismét mellkasom fölé. Lepillantva követi útját. Olyan jó a tapintása… Szívem fölé helyezem aprócska tenyerét. Érzed, hogy majd’ kiugrik a helyéről?
Lassan felhajolok hozzá, és ismét a szemembe pillant. Egész ajkához hajolok és óvatosan cirógatom meg sajátjaimmal. De finom puha…
Kicsit visszább húzom fejem. Arcán szégyenlős kis pír szalad szét, nagy, meglepett szemekkel figyel. Ajkaihoz érinti kis ujjait. De édes. Elmosolyodva várom, hogy magához térjen.
Hirtelen bevágódik a kórterem ajtaja, na és kit látnak szemeim? Naruto áll a küszöbön. Sakura rémülten pattan fel az ágyról, mintha parázsra ült volna.
- Sakura-chaaan! – köszön vigyorogva a szőke srác, észre se véve a helyzetet. Hát igen, nem a megfigyelő készségéről híres.
- Naruto, mit keresel itt? – néz Sakura értetlenül a fiúra, összevont szemöldökkel.
- Csak jöttelek meglátogatni, Sakura-chan – vigyorogja a szőke, csípőre vágott kezekkel. Hmm… nem tűnt fel, hogy rosszkor zavarsz?
Egyszer csak észreveszi, hogy én is itt vagyok.
- He? Sai, te mit keresel itt? – pislog rám értetlenül.
- Na mégis mit csinál egy kórházban az ember? – kérdezek vissza semleges arckifejezéssel.
- Sai megsérült és most pihennie kell – közli Narutoval Sakura, elejét véve a szócsatának. Úgy is én nyernék és Naruto majd megpukkadna a méregtől ahogy lenni szokott. Na sebaj. Naruto orrát felhúzva fordul el tőlem, majd vigyorogva pillant Sakurára.
- Sakura-chan, van egy sérülésem, ellátnád nekem? – mereszt rá kiskutya szemeket.
- Olyat nem tud visszanöveszteni ami sose volt – mosolygok fölényesen a fiúra, mire értetlenül kapja felém a tekintetét.
- Heh? Ezzel meg mire célzol? – szinte látom, hogy lüktet egy ér a fején.
- Egy férfinak nem illik egy hölgyet zaklatni a nemi problémáival… - szélesedik ki mosolyom. Heh, szinte füstöl a feje, megértve a célzást. Mielőtt dühtől elvakultan rám vetné magát, hogy szakszerűen megfojthasson Sakura elkapja és kitessékeli a kórteremből. Ennyit megérdemelt a szőke srác, miután félbeszakított… és megvolt a napi jócselekedetem is. Legnagyobb sajnálatomra azonban Sakura is követi ki a szobából, majd halkan beteszi az ajtót.
Sakura:
Elhessegetek minden nővérkét az ágy körül, hogy levegőt kapjon. Meghallgatom az eddigi vizsgálat eredményét. Rengeteg borda törés, belső vérzések. Szörnyű. Hogyan szerezhette ezeket? Pecséteket formálok, kezemből halvány zöldes fény árad, és először súlyosabb belső sérüléseit látom el. Még van annyi erő bennem, hogy pár bordáját is ellássam, de egy idő után kimerülök.
Pihegve ülök le egy székre.
- Túl van az életveszélyen – közlöm a többiekkel. Hagyom, hogy rendbe szedjék, és pedig megyek kicsit pihenni. Kis irodámban alszom el, s legközelebb reggel kapok észbe. Első gondolatom, hogy meglátogatom Sait, hogy jobban van e. Egy frissítő kávé után be is megyek a kórtermébe, ahol egyedül fekszik. Ahogy belépek, látom már ébren van. Rendben, tehát jól van.
- Szia Sakura – hallom rekedtes hangját.
- Sai, hogy érzed magad? – kérdem aggodalmaskodva, ágya mellett állva.
- Most már jobban, hogy itt vagy.
Hümm. Ez meglepett. Érzem, hogy arcomba vér szökik.
- Azért megvizsgállak – jelentem ki lesütött szemekkel, és leülök az ágy szélére. Lehajtom róla a takarót, és feltárul előttem csupasz felső teste. Hmm. Eddig mindig csak a hasát láttam a ruhája „jóvoltából”. Kezemből kékes fény árad, a bebarangolja egész felső testét. Nyugtázom, hogy már tényleg jól van. Felsóhajtok, és leeresztem kezem.
- Most már tényleg sokkal jobban vagy, mint mikor ide kerültél. De még egy jó pár napig pihenned kell, és nem szabad megerőltetned magad – figyelmeztetem anyai aggodalommal.
Végig hallgatja monológomat, közben fürkészőn néz végig rajtam. Zavarba hoz. Furcsa. Ha általában megnéznek az utcán, nem pirulok el így. Megint megfogom a takarót, hogy vissza takarjam, de közben megragadja csuklómat. Kissé lepődötten figyelek fel, s mélyen a szemébe nézek.
- Sai – súgom magam elé, ő erre kedvesen elmosolyodik. Rákérdeznék arra, amire kíváncsi vagyok, de nem jutok szóhoz. Elvesztem a fekete tengerekben. Lassan, finoman ráhelyezi kezemet mellkasára, hogy éppen hogy, de érintsem. Egy pillantást vetek a kezemre, mely érzékeli testének melegét. És valami „különöset”. Hevesen ver a szíve?
Újra a szemébe nézek, és azon kapom magam, hogy egyre közelebb van arcunk egymáshoz. Mi ütött belém?
2008.10.21 22:55
Sai:
Túlerőben vannak. A fenébe. Hihetetlen gyorsasággal vetek papírra egy falka szörnyet, amik azonnal életre kelve vetik magukat ellenségeimre. De nem sokáig tartják vissza őket, egyikük már előttem állva döf felém egy kunai késsel. Kivédem rövid katanámmal és kicsavarva kezéből fegyverét suhintok egyet, mellkasán halálos sebet hagyva. Összeesik, de társa szinte azonnal egy jutsuval támad. Egy hatalmas chakrakéz vág egy fához, erősen hozzápréselve. Csontjaim megroppannak… Ha nem szabadulok időben, itt fog porrá zúzni… Kiszabadítom kezem és jutsut formálok. Az utolsó pillanatban sikerül a teleportáció, még érzem hogy a puha avarba zuhanok valahol másutt. Remélem sikerült elég messzire jutnom… Elhomályosodik körülöttem a világ, majd teljes sötétség takar be mindent…
***
Felnyitom szemeim. Hol vagyok? Körülpillantva fehér falakat látok. Kórházban… Az jó… Legalább nem a föld alatt, minden esetre. Mélyet sóhajtanék, de éles fájdalom hasít mellkasomba. Súlyos belső sérüléseim lehettek. De ha már felébredtem, már biztos nem vagyok életveszélyben.
Kinyílik az ajtó és egy felcsillanó, smaragdzöld szempár pillant rám, ahogy arra felé fordítom a fejem.
- Szia Sakura – köszönök, kicsit rekedten. Azonnal az ágyamhoz siet.
- Sai, hogy érzed magad? – kérdezi aggódó arckifejezéssel.
- Most már jobban, hogy itt vagy – mosolyodok el, mire elpirul.
- Azért megvizsgállak… - motyogja halkan lesütött szemekkel. Óvatosan lehajtja mellkasomról a takarót és kéken fénylő tenyerét fölé emeli. Kis melegség áramlik bőrömre, amerre elhalad kezével. Felsóhajtva engedi le kezét, majd mosolyogva pillant rám.
- Most már tényleg sokkal jobban vagy, mint mikor idekerültél – mondja megnyugodva. – De még egy jó pár napig pihenned kell, és nem szabad megerőltetned magad – figyelmeztet határozottan. Ha ilyen szép látványban lehet részem, bármikor bent fekszem, akár hetekig is…
2008.10.21 20:52
Sakura:
Arcvonásain látom, hogy kitalált valamit. Ecsetét festékbe mártva újra csinál valamit a képpel. Nocsak. Gyorsan végez, majd kitépi a lapot, és átnyújtja nekem. Elveszem, és megpillantom a kép sarkában vörös betűkkel:
„Sakurának”
Elkerekednek szemeim.
- Nekem adod? – kérdezem hitetlenkedve, és hol arcát, hol a szép festményt nézem.
- Ha elfogadod – válaszol kedvesen, amin meglepődök. Arcán is ismeretlen mosoly ül, ilyet még nem láttam tőle.
- Köszönöm – súgom mosolyogva, és közelebb hajolok, nagyon tetszik ez a kép, boldog vagyok. Egy puszit hintek arcára, és újra – most már – a festményemet csodálom.
feláll, és kezét nyújtja segítségéként.
- Szívesen – mosolyog rám, és zavarba jövök, ahogy rám néz. Elfogadom segítségét, és felállok. Még mindig fürkészőn néz, arcom egyre pirosabb lesz.
- Nekem most... mennem kell – makogom zavartan, majd mosolyt varázsolva arcomra intek felé egyet, és gyors léptekkel megyek ki a parkból, a képet szorongatva. Amint kiérek, lépteim lassúbbak lesznek. Kissé lenyugodom, hogy most nincs a közelemben. Miért dobogott gyorsabban a szívem, amikor olyan... olyan más szemekkel nézett rám. Mintha érzelmeket láttam volna a szemében. Furcsa. Amióta ismerem, sosem volt ilyen a szeme. De így jobban tetszik. Egy nagyon sóhajtva vetem még egy pillantást a képemre, és hazafelé megyek.
Másnap úgy gondoltam veszek a képnek egy keretet és kiakasztom. Megérdemli, csodálatos. Ki is akasztom a falamra. Ahogy az ágyon ülve nézem, eszembe jut, hogy valamit kéne adnom cserébe. De ma még a kórházban kell dolgoznom. Majd holnap elhívom, mondjuk ebédelni, vagy egy piknikre. De most én eszem, mert éhes vagyok, és délutános vagyok a kórházban.
Beérve, átveszem a ruhámat, pár papírt, és munkához látok. Délután vége felé, egy nővérke siet hozzám, hogy egy fiút eszméletlenül hoztak be, súlyos az állapota, és Tsunade megkért, hogy én siessek oda. Félbe hagyok mindent, és rohanok a nővérke után. Az ajtóban állva legyökereznek lábaim.
- Sai – szűröm idegesen és aggódón fogaim között, majd az ágy mellé sietek.
2008.10.21 20:21
Sai:
Meglepetten habog, végül beleegyezik.
- Mit csináljak? – kérdezi felvidulva.
- Csak ülj le oda – bökök egy fa tövéhez. Nincs messze, így nagyon részletesen meg tudom majd figyelni szép arcát. És ez a szép mosoly…
- Rendben – biccent és elhelyezkedik. Újult vehemenciával folytatom művemet. Igen, tökéletes… Sakura izgatottan mocorog, de ez még belefér. Néha a kelleténél kicsit tovább időzik tekintetem rajta. Gyönyörű, ahogy körbeszállingózzák a rózsaszín és fehér szirmok. És ez a szempár. Elbűvölő. Néha megszólal, de megkérem, hogy igyekezzen mozdulatlan maradni.
Ez az. Már csak pár vonás…
- Most már megnézheted – szólok neki, mire azonnal feláll és hozzám siet. Elámulva figyeli.
- Ez… gyönyörű – mondja halkan. Rápillantok. A rajz korántsem tükrözi vissza szépségét, de a szemei igazán jól sikerültek.
- Örülök, hogy tetszik – mosolygok fel rá. Lehuppan mellém, és a füzetért nyúlva átadom neki. Kis csodálattal és érdeklődéssel arcán tanulmányozza.
- Ennek se adsz címet? – kérdezi végül, visszanyújtva a rajzot. Nem szoktam címet adni a műveimnek. Azonban eszembe jut valami, és a tűzpiros festékbe mártva ecsetemet írok fel egy szót a lap sarkára. „Sakurának”. Nyom nélkül szedem ki a lapot és átnyújtom neki. Elolvassa a kis szót és szemei döbbenten kerekednek el. Mosolyogva figyelem reakcióját.
- Nekem adod? – kérdezi döbbenten, néha rám, néha a festményre pillantva. Bólintok.
- Ha elfogadod – mondom kedvesen. Gyönyörű mosoly ragyog fel arcán.
- Köszönöm – mondja halkan és hozzám hajol. Döbbenten kerekednek el szemeim, ahogy egy puszit nyom az arcomra. Pedig nem szokásom meglepődni. Ahol ajkai hozzámértek kellemes érzés simogat a bőröm alatt.
Rendezve arcvonásaimat állok fel és felsegítem.
- Szívesen – mondom mosolyogva. Zavartalanul gyönyörködöm tovább szép arcában. Elpirul a tekintetemtől. De aranyos…
- Nekem most… mennem kell – dadogja, majd mosolyogva int és elsiet. Utána pillantok és addig követem tekintetemmel míg el nem tűnik. Ha eddig ráértél, mitől lett hirtelen olyan sietős? Heh…
Felveszem a táskámat a földről és a hátamra penderítve indulok haza felé. Pihenek egy kicsit, holnap ANBU küldetésem lesz.
2008.10.21 01:01
Sakura:
Épp a Hokage irodájában vagyok, mesteremmel konzultálok. Épp befejezzük, és távozni készülök. Látom, hogy ő is indul.
- Megy valahova Tsunade-sama?
- Igen Sakura, az akadémián van egy kis elintéznivalóm. Elkísérsz?
Nincs jobb dolgom. A kórházban szabadnapos vagyok, küldetés nincs.
- Persze – válaszolok kedvesen, és mellé szegődve indulok.
Mikor oda érünk, meglátom Sait, amit kilép egy tanteremből.
- Szia Sai – köszönök felé mosolyogva. Már egy ideje nem találkoztam vele.
- Szia Sakura – viszonozza köszönésem, majd Tsunadet is üdvözli, aki a köszönés sorozat után megy dolgára, addig és ott maradok Saival.
- Hova indultál? – kérdezem kedvesen. Ha nem zavarja, vele tartanék. Rég beszéltem vele.
- Csak a parkba – válaszol unottan, és már indul is. Mellé lépek. Eszembe jut a tavasz.
- Virágoznak a cseresznyefák – jelentem ki, és mellette haladok.
- Igen, tudom.
Mire válaszol , már az utcán vagyunk. Mesélek neki hogy az elmúlt pár nap mi volt a kórházban, de nem nagyon figyel. Beérünk a parkba, és ő a cseresznye fák között valahol leül a fűre, és előveszi a füzetét és pár ecsetet.
Szóval ezért jöttél. Tudom, hogy szeret festeni, sok rajzát láttam már. Válla fölött kukucskálva figyelem mit alkot. Nagyon ügyes. Leülök mellé, s kérdezek párat rajzolása közben, nem sokat, nehogy nagyon megzavarjam. A papír már tele van, de még mindig hint rá valamit. Most a füzet és a fa között cikázik tekintete. Min gondolkodik? Egyszer csak felém fordul.
- Sakura... Lefesthetlek? – kérdezi egy mosollyal az arcán.
Na most teljesen meglepett.
- Ööö... – kerekednem el kicsit szemeim – persze – válaszolom végül zavartan – Mit csináljak? – kérdezem kedvesen. Nem értek még ehhez sem. Szép. :\
- Csak ülj oda – mutat ecsetével, a legközelebbi cseresznyefa tövére, ami alig van 1-2 méterre.
- Rendben – állok fel, és oda ülök. Elkezd újra festeni. Kicsit izgatott vagyok. Most nem látom, hogy mit csinál. Csak nem egy gúnyos képet fest egy olyan szép rajzra. Ében tekintete a füzet, és én, a kíváncsian csillogó szemem között cikáznak. Fura érzés tölt el, minden egyes alkalommal, amikor rám néz. Nem éreztem még ilyet.Társalognék vele közben, de mindig rám szól, hogy ne beszéljek, vagy hogy ne nézzek máshová.
Nem kell sokáig várnom, más az utolsó ecsetvonásoknál járva, szól, hogy megnézhetem. Izgatottan felállok, megigazítom ruhámat, majd oda sietek mögé. Elkerekedett szemekkel nézem a művét.
- Ez... Gyönyörű – makogom, s csak ámulni tudok. A csodásan szép szirmukat hullajtó cseresznye fák hátterében, ott az én arcom. Nem találok szavakat. Az arcom kicsit másnak tűnik. A rajzon olyan, mintha sokkal szebb lenne, mint az életben.A hangsúly a szememen van. Kicsit kivirít a képről, kiemelve az egészet.
- Örülök, hogy tetszik – néz rám szokásos mosolyával. Leülök mellé, és elveszem a füzetet. Jobban megszemlélem.
- Ennek se adsz címet? – kérdezem érdeklődve. Vissza veszi a füzetét, és elgondolkodik.
Az akadémia felé sétálok kényelmes tempóban. Iruka megkért, hogy mihamarabb hozzak el neki egy jelentést. Ha ilyen sürgős, akkor itt is nyugodtan zavarhatom vele. A közelben virágoznak a cseresznyefák, a tavasz illatával telítve a levegőt. Megcsodálva a hatalmas, öreg óriást állok meg egy pillanatra. Jó lenne lefesteni. Gyönyörű…
Pár pillanatig még hezitálok, de a kötelességtudatom győz. Továbbmegyek az akadémia felé.
Miután átadom a jelentést Irukának, nyomban elindulok visszafele, azonban ahogy kilépek a tanterem ajtaján valaki megszólít.
- Szia Sai – köszön egy csilingelő hang, és az irányéba fordulok. Kedves mosollyal találom magam szemben és két művészien szép, csillogó smaragd árnyalatú szempárral.
- Szia Sakura – biccentek. Vele van Tsunade is. Biztos bejöttek az akadémiára előadást tartani a medi-jutsukról.
- Tsunade-sama – hajolok meg kicsit a Hokage előtt. Ő is köszön, majd egy intéssel további dolgára siet. Hát igen, sok dolga van a falu vezetőjének. Sakura még mindig mellettem áll is kíváncsian fordulok felé.
- Hova indultál? – kérdezi mosolyogva. Hm, miért érdekel?
- Csak a parkba – válaszolom és el is indulok.
- Virágoznak a cseresznyefák – szegődik a nyomomba.
- Igen, tudom – biccentek és már az utcán sétálunk. Mesélni kezd, hogy mi történt vele az elmúlt napokban. Folyamatosan beszél, de valamiért most nem zavar. A parkba érve leülök a fűre előszedve táskámból ecseteimet, vázlatfüzetemet. Kíváncsian kandikál át vállam fölött, figyelve ahogy festek. Csendesen leül mellém. Pár szót váltunk csupán a továbbiakban, miközben festek. Gyönyörűek a fáról hulló szirmok… Már majdnem elkészültem a képpel, de még hiányzik valami…
- Sakura… - fordulok felé. – Lefesthetlek? – kérdezem mosolyt varázsolva az arcomra.
2008.08.06 21:30
Kakashi:
Finoman megcsókolom, de nem viszonozza. Mi az? Nézem csodaszép arcát, amelyen a gondolatok sötét felhőkként cikáznak keresztül...
- Iruka... - susogom, de nem hallja, nem figyel. Kicsusszan alólam, és az ágytámlához simul. Remeg csodaszép teste, és kakaószín szemeiben félelem és kétely.
Nézem őt, és a lelkiismeret furdalás teljes súlyával a vállaimra nehezedik. Letámadtam ezt az ártatlan fiút... Visszaéltem kiszolgáltatottságával, és érzéseivel... Annyira kell nekem, vágyok rá... sóvárgó testem szinte feljajdul...
Nem bízik bennem.
- Bocsáss meg... - sóhajtom, és az ágy végében lévő köntösömet felé nyújtom. Kikapja a kezemből, és maga elé rántja.
- Nem akartalak letámadni. Annyira sajnálom... - lehajtom a fejem, és felkelek az ágyból, magamra kapok egy másik köntöst. - Többé nem teszem. - teszem hozzá halkan.
Tisztességes távolságból nézek rá gyengéden, és szívem belesajdul a tekintetében lévő fájdalomba.
Csönd telepszik ránk. Kínosan hosszú csönd.
- Nem vagy éhes? - töröm meg a hallgatást. - Készítsek neked valamit? Vagy...
2008.08.03 20:11
Iruka:
Látni Kakashi szemében az őrült lángokat. Úgy söpörnek rajtam keresztül, mint egy fájó, ám gyönyörbe taszító, mindent elsöprő tűzvihar.
Még ottvan bennem a félsz, de már tudom nem sokáig. S mikor megszólal azon a bársonyos, mély tónusú hangján, kiráz a hideg a gyönyörűségtől.
A szavakat követik a tettek is. Először azok az izgató érintések, aztán a szavak, majd a csókok. Ah, ez nem igaz! Olyan jó, hogy mindjárt elélvezek.
Hirtelen arra eszmélek hogy a nadrágom összegyűrve pihen a padlón.
A fenevad fölém került. Végigpillantok azon az izmos, kívánatos testem. Hirtelen, tekintetem, felderítőútja közepénegy ANBU tetoválásra téved a karján. Bevallom ez nagyon meglepett. De most pillanatnyilag nem alkalmas az idő effajta problémák megtárgyalására.
Amint végigpörgettem magamban a közelmúlt eseményeit, heves pír fogott el, amit az arcom tájékán érzett, nem várt forróság pecsételt meg.
Tényleg megtörtént. És én tényleg visszanéztem. Pedig megmondták, hogy ne nézzek hátra, csupán előre. A jövőbe.
Feltámadt bennem a kétely. Olyan erővel csapott le rám, amilyennel még soha. És sajnos most én kerültem padlóra, nem az érzés.
"Mi lesz, ha még sem szeret? Vagy mi lesz, ha fájni fog? Mi lesz, ha utána elhagy engem?ˇ
Ezernyi ehhez hasonló kérdés vette hatalmába a testem. Könnyedén kicsusszantam Kakashi alól és az ágytámlának ütköztem. Jó alaposan bevertem a könyököm.
Félek.
2008.07.25 09:46
Kakashi:
Hozzám bújik, és behunyt szemekkel felsóhajtok. Legalább nem fél annyira... ez is valami.
- Félreérted... - hallam édes kis remegő hangját, és meglepetten nézek rá. Istenem, ahogy rám néz...
- Ezek örömkönnyek Kakashi. Még soha senki sem volt hozzám ennyire kedves és még soha senkivel seméreztem magam ilyen biztonságban, mint veled. Kérlek, ne lökj el magadtól, érezni akarlak, ahogy még senkit sem éreztem. Nem félek tőled, tudom, hogy sosem okoznál fájdalmat.
Ezt Ő mondta? Hihetetlen... a legcsodásabb vágyálmom vált valóra ebben a pillanatban...
Vadul megcsókol engem, ahogy eddig még soha senki... szinte már kétségbeesetten. Fejem felett összecsapnak a hullámok, már képtelen vagyok megállni, vagy türtőztetni magam...
- Iruka... - sóhajtom, és egy hirtelen mozdulattal magam alá teperem, majd ránehezedek. - ...kicsim... - susogom, miközben ajkait falom mint egy éhező. Egy könnyed de határozott mozdulattal letépem róla az ingét, és a felszabaduló mellkast és lapos hasat megsimogatom a kezeimmel, majd csodáló pillantásaimmal is.
- Gyönyörű vagy... amikor megláttalak, abban a pillanatban megbabonáztál... - végignyalom a mellkasát, és megszívom az egyik mellbimbóját. Kéjjesen felnyögve túrnak kis kezei a hajamba, és beleborzongok, annyira jó...
- Olyan a bőröd, mint a fahéj... - susogom, miközben végigcsókolom mellkasát, és a hasát.
Halk sóhajjal kibontom a nadrágját, és lerántom róla a maradék ruhadarabokat is. Amikor már teljesen meztelen, felállok, az ágy mellé, és lenézek rá. Ő kinyújtja felém a kezét, leírhatatlan szép arckifejezéssel.
Lassan kigombolom az ingemet, és levegőért kapkodva nézem, ahogy figyel engem. Vágyakozva... Óh istenem...
Elkerekednek a szemei, amikor meglátja az ANBU tetoválásomat, de ebben a pillanatban nem érdekel az sem, hogy megtudta ezt a sötét titkot. Ő már az enyém... és nem árulna el, tudom.
Teljesen meztelenül mászok vissza fölé...
2008.07.25 09:27
Iruka:
Óvatosan az ágyra fektet és és fölém magasodik. Kinyitom a szemem és ránézek, látni akarom a szeméből sugárzó vágyat, a mindent elsöprő szenvedélyt. Valami baj van. Megváltozott a tekintete, felindultság helyett most aggodalmat látok rajta. Lassan kibontakozik az ölelésemből és megsimogatja az arcom.
-Ne sírj, bocsáss meg- suttogja, majd mellém fekszik és átölel.- Többé nem zaklatlak... nem gondoltam, hogy ennyire... ennyire... félsz tőlem- suttogja megtört hangon.
Hogy mi? Félresöpröm az arcomba lógó hajtincset és közben valami nedveset érzek. Döbbenten nézek a tenyerembe. Azt hittem, csak egy- két könnycseppet hullattam, de többről van szó. Gyorsan hozzá bújok, magam felé fordítom arcát és apró csókokkal halmozom el.
-Félreérted- hangom még mindig remeg az előbb átélt érzelmi túlcsordulástól, de gyorsan folytatom. - Ezek örömkönnyek Kakashi. Még soha senki sem volt hozzám ennyire kedves és még soha senkivel sem éreztem magam ilyen biztonságban, mint veled. Kérlek, ne lökj el magadtól, érezni akarlak, ahogy még senkit sem éreztem. Nem félek tőled, tudom, hogy sosem okoznál fájdalmat.
Látom a tekintetén, hogy továbbra is tétovázik, ezért kétségbeesésemben megcsókolom, olyan erősen és intenzíven, mintha ez lenne életem utolsó csókja. Nem veszíthetem el ezt a frissen szerzett boldogságot!
2008.07.24 21:42
Kakashi:
Lefektetem a puha ágyra, és a fekete selyem csodálatosan körbeöleli szépségét, elképesztően szemet gyönyörködtető kontrasztot alkotva fahéj színű bőrével. Ránehezedem, hogy érezzem testének melegségét, puhaságát, és lenézek szép arcára.
De... mi ez? Könnycseppek ragyognak halványbarna szemeiben, és kicsordulv szikráznak fel az ablakon beszűrődő napfényben.
Ennyire megijesztettem volna? Vagy fájdalmat okoztam neki?
Gyengéden lefejtem a belém csimpaszkodó karokat, és puhán megsimogatom az arcát.
- Ne... ne sírj...bocsáss meg... - susogom gyengéden, és megcsókolom, majd óvatosan lemászom róla, mellé fekszem és magamhoz ölelem. Vígasztalóan, kedvesen simogatom a hátát. Itt hagyni nem akarom, nem lenne szép. - Többé nem zaklatlak... nem gondoltam, hogy ennyire... ennyire... - nyelek egyet. - ...félsz tőlem.
2008.07.24 18:20
Iruka:
Mohón csókolom, szinte már fuldokolva. Úgy látszik ez bejön neki, mivel elégedetten belemormog a számba. Kezei lassan lecsúsznak a hátamon és a fenekembe markol, még jobban magához szorítva ezzel. Csípőjét vadul előre löki, így betonkemény férfiassága már teljesen a hasamhoz préselődik. Istenem, lehet ez még ennél is jobb?! Lehet. Abbahagyja a csókot és a nyakam veszi célba. Finoman puszilgatja, nyalogatja, majd megharap. A gerincem mentén lassan felkúszik valami döbbenetesen intenzív, eddig sosem tapasztalt érzés, aminek következtében minden erő kimegy a lábamból. Hálisten észreveszi és mielőtt összeesnék ölbe kap. Mélyen a szemembe néz és elindul velem az ágy felé. Tudom, hogy mire készül és talán aggódnom kellene, de semmi másra nem tudok gondolni, csak az erős testre ami fogva tart. Behunyom a szemem és fejem a vállára hajtom. Beszívom férfiasan kesernyés illatát, és tiszta erőből a nyakába csimpaszkodok. Annyira régóta vártam már ezt a biztonságot nyújtó ölelést, hogy hirtelen megrohannak az érzelmek és bár boldog vagyok, a könnyeim kibuggyannak és végigfolynak az arcomon...
2008.07.24 15:49
Kakashi:
Édes kis nyögése teljesen feltüzel... Testemen végigcikázik a forróság, szinte lángol a testem. Szorosabban magamhoz húzom, és döbbenten nyögök fel a boldogságtól, amikor szenvedélyesen, bár kissé ügyetlenül viszonozza a csókomat. Óh istenem...
Kezem végigsiklik a hátán, és lecsusszan formás kis fenekére. Milyen gömbölyű és kemény... Pont ahogy elképzeltem. Belemarkolok, és csípőjét az enyémhez préselem, fájóan lüktető, sóvárgó férfiasságomhoz.
Csodálatos jázmin illata betölti az oroomat. Érezni akarom bőrének ízét... Elszakítom tőle az ajkaimat, és haját félresöpörve az útból, a nyakának bársonyos bőrére tapadnak ajkaim. Végigsiklik nyelvem a hevesen lüktető nyaki erén, és ő kéjjesen nyögdécselni kezd.
Finom ugye? Tudom én...
Lágyan megharapdálom, és érzem ahogy elnehezül kis teste a karjaimban. Nehezen állsz a lábadon? Ezen könnyen segíthetünk... A térdei alá nyúlok a másik kezemmel, és ölbe kapom, majd az ágyhoz lépek vele... Közben tekintetemet az ő gyönyörű, kábán csillogó szemeibe fúrom.
2008.07.24 15:30
Iruka:
Már épp lehunynám a szemem, mikor egyik kezével elenged és lehúzza az arcát takaró maszkot és a fejpántot. Milyen irónikus. Kábé ezerszer hallgattam végig a lányok csacsogását arról, hogy Kakashi sosem veszi le a maszkját, még "akkor sem" és kábé ezerszer nevettem ki őket, amiért túlmisztifikálják egy dupla Y kromoszómás jounin hóbortját, aminek célja nyilvánvalóan a figyelemfelkeltés. Milyen hülye voltam! A látvány egyszerűen leírhatatlan, hatására szemeim kipattannak és ezerrel szívják magukba Kakashi arcának minden apró részletét. "Nagyon jóképű!" gondolom. Aztán jön a következő gondolat, hogy én nem is szoktam ilyen szemmel nézni a férfiakat, igaz, nem is láttam még Kakashihoz hasonlót. Vonásai olyan szabályosak, mintha művész faragta volna, fekete és saringanos szemének kontrasztja letaglózó, és az arcán végigfutó heg fájdalmasan tökéletessé teszi az összhatást. Hirtelen kínzó vágy kerít hatalmába, meg kell hogy érintsem ezt az arcot! Kakashi, mintha olvasna gondolataimban, magához húzza a kezem és miközben félve megérintem, elmosolyodik. Hirtelen elér a tudatomig hogy mit is művelünk, de mielőtt bármit tehetnék, előrehajol és megcsókol. Kész, ennyi! Ahogy ajkai az ajkaimhoz érnek és ahogy nyelve finoman végigsiklik rajtuk, minden realitásérzékemet elvesztem. Még sosem csókolóztam, de ő mintha ezt is tudná átölel, újra a hajamba túr és szorosan magához von. Felnyögök, ő pedig kihasználja ezt és nyelve határozottan furakodik a számba. Nem igazán tudom, mit kell ilyenkor csinálni, de ekkor megérzem, hogy valami kemény nyomódik a hasamhoz ahogy a karjában tart. Valami nagy és kemény, ráadásul mintha lüktetne! Hirtelen ráébredek mit is érzek és a testem szinte azonnal reagál. Még szorosabban hozzá simulok és tőlem szokatlan hevességgel csókolok vissza. Mozdulatomra az a valami megvonaglik, halk nyögéseket csalva elő torkom mélyéről. Ez annyira jó! Belekapok a ruhájába és csak szorítom és szorítom, nehogy véget érjen a pillanat...
2008.07.24 14:43
Kakashi:
Arcán leírhatatlan szép kifejezéssel, kábán figyel engem, és én már képtelen vagyok uralkodni magamon. Duzzadt ajkai csábítóan csillognak... nem bírom ki... muszáj...csak egy kicsit... Ahogy csökken arcunk között a távolság, úgy kínoz egyre hevesebben a vad szenvedély, amelyet azóta a pillanat óta érzek, amióta megpillantottam Őt...
Egy könnyed mozdulattal letépem magamról a maszkomat és a fejpántomat, mert látni és érezni akarom Őt...
Félig lehunyt szemei elkerekednek a meglepetéstől, és szemeivel szinte magába issza a látványomat. Még senki sem látott engem maszk nélkül, ő az első. De neki hagyom, mert... csak.
Ajkaimon halvány mosollyal figyelem, ahogy arca egyre pirosabb színt vesz fel. Megfogom a kezét, és az arcomra simítom, majd csábítóan érzéki mosollyal hajolok hozzá közelebb. Most már nem állíthat meg semmi...
Számmal puhán végigsimítok érzéki kis ajkain, majd nyelvem gyengéd cirógatásával kéreckedek be finoman. Egyik kezem a hajába túr finoman, másik karom pedig karcsú derekára siklik, és magamhoz húzom. Szorosan hozzásimulok... Megérzi a hasán a merevedésemet, és hevesen remegni kezd. Teljesen bevadít... Ahh Iruka....
Felsóhajt, én pedig elmélyítem a csókot abban a pillanatban. Becsusszanó nyelvemmel érzékelem szájának puha forróságát, és felnyögök. Istenem de jó...
Feltérképezem Őt, majd elcsábítom félénk kis nyelvét. Finoman, gynegéden csókolózunk, és boldogan hallgatom apró sóhajait, és érzékelem, ahogy megkapaszkodik kis kezeivel az ingemben.
2008.07.24 14:29
Iruka:
-Ne félj tőlem- csak nagy nehezen érzékelem amit mond, mintha víz alatt beszélne. Minden lelassult és elhalkult körülöttem, ahogy Kakashi szinte lebegve közeledik felém. Miért is kellene félnem, hiszen semmi olyat nem tehet velem, hiszen férfi. Akkor miért érzem úgy, hogy a gyomromban ébredező meleg bizsergés lassan átjárja az egész testem és mozdulatlanságra kárhoztatja minden porcikám. Csak állok és nézem, ahogy egyre közelebb ér, majd karját kinyújtva egyik ujjával végigsimítja az arcom. Bőröm az érintése nyomán fellángol, fejemben egy hang üvölti hogy rohanjak a francba, de én szótlanul tűröm ahogy az arcomat cirógatja, remélve, hogy beéri ennyivel. Én kis naív. Most két kézzel nyúl felém, finoman beletúr a hajamba és kiszabadítja fürtjeimet. Tekintetének sötét mélysége szinte magába szív és ahogy arca egyre csak közeledik, úgy érzem, lassan feloldódok szembogarának misztikus univerzumában. Már érzem a lehelletét az arcomon, mintha valami bódító keleti fűszert lélegeznék be. Akaratlanul felnyögök, nagyon halkan, de ő persze meghallja és pupillája hirtelen összeszűkül. Érzem, ahogy a szorítása fokozódik a tarkómon és képtelen vagyok nyitva tartani a szemem. Lecsukódó pilláim függönyén át még látom, ahogy ajkai egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzám, lélegzete már vad zihálás és már nem tehetek semmit, megadóan várom az elkerülhetetlent...
2008.07.24 13:11
Kakashi:
Francba, sikeresen halálra rémítettem... Hah, pedig ilyenkor általában a lányok már a karjaimba omlanak, de ő más. Igen, ő különleges.
Felé lépek, és összerezzen. Édes kis ártatlan Irukám...
- Ne félj tőlem. - mondom halkan, és gyengéden megsimogatom szép arcát. Milyen bársonyos a bőre... és a színe... mint a fahéj. Gyönyörű...
Óvatosan kibontom a haját, és lágyan beletúrok. Csendben nézem , ahogy selymesen csillogva aláomlik a vállaira, keretbe foglalva szépségét. Ó ezek a halványbarna szemek... mint a kakaó... Édes és álomszép...
2008.07.24 11:00
Iruka:
-Nem lesz rá szükség- szólal meg végre. Aztán összecsapja a könyvét, könnyedén hátára dobja a bazi nehéz zsákot és az ajtóhoz lép, egyértelműen kifejezve indulási szándékát.
-Nem kell a zsákommal bajlódnia sensei, elbírom- sietek utána, de nem tűnök túl meggyőzőnek.
-Fölösleges cipelned, tartogasd csak az erődet, mert még szükség lesz rá- hangzik az elég kétértelmű válasz.
Anyááám, ezzel meg mire célzott? Már így is úgy érzem magam, mint egy újdonsült feleség, aki épp átcuccol az urához. OK Iruka, ez már beteges. Mindketten férfiak vagytok. Na jó, fiú és férfi. Tanítvány és mester. Kisfiú és tanárbácsi… ELMENT AZ ESZEM!!! Az arcomban zubogó vér forrósága visszaránt a valóságba és lopva Kakashira pillantok. Rám néz, erre gyorsan elkapom a tekintetem, remélem nem olvas a gondolataimban! Hálisten közben megérkezünk, figyelmem teljesen elvonja a pompás park közepén terpeszkedő hatalmas épület. A homlokzaton a Hatake Klán szimbóluma hirdeti büszkén a tulajdonos származását. Ha jól tudom, ő a család utolsó élő tagja, épp mint én… A házba lépve kicsit eltűnődik 2 ajtó között, majd a baloldalihoz lép és benyit. Mi van, ennyi vendégszobája van? Követem, és egy akkora szobában találom magam, mint az egész lakásom. A berendezés már- már spártai, ugyanakkor visszafogottan elegáns. Ledobja a zsákom és tovább indul, én meg automatikusan követem. Végigjárjuk a házat és megmutat mindent: konyha, nappali, fürdő, jakuzzi, meditációs kert, könyvtárszoba, aztán megint egy vendégszoba. Nem, ez nem az. Nincs szekrény, csak egy hatalmas ágy és egy pici éjjeliszekrény, tele narancsszín borítású könyvekkel, mint amilyet ma is olvasott. Várjunk csak, ez a hálószobája! Mit keresünk itt?! A zár kattanása mennydörgésként robban a fejemben, megpördülök és még épp látom, ahogy kulcsra zárja az ajtót! Aztán felém fordul és most már komolyan megijedek! Az arcán (már ami látszik belőle) furcsa kifejezés, a tekintete szinte perzsel, van benne valami állatias. Testtartása merev és mintha valamiféle transzban lenne. Aztán felém lép….. Buddha, segíts!!!
2008.07.23 19:38
Kakashi:
Elindulunk a kijárat felé, én mögötte megyek, hogy gyönyörködhessem csábító csípőmozgásában... Hirtelen megtorpan, valószínűleg előre akar engedni. Megtehetném, hogy lefékezek, de nem akarok... Érezni akarom őt egy kicsit... csak egy kicsit... Szándékosan a hátának ütközöm, és szinte hozzásimulva megállok. Kissé előre hajolok, és mélyet szippantok fennséges illatából... mi ez? Jázmin? Csodálatos... Elpirult a kis édes.
Hátralépek, és előzékenyen előre engedem, közben vigyorgó jounin társaimra villantom fenyegetően a szemem. "Ha beszóltok neki, annyi nektek."-üzeni a tekintetem. Zavartan el is fordulnak. Helyes. Senki nem bánthatja az én kis Irukámat.
Elindulunk hozzá. Gondolom a chouninoknak fenntartott házak egyikében van a lakása, ezért arra indulok, és kedvenc kis perverz könyvemet olvasom tovább. Izgalmas résznél hagytam abba... Lábaim és beépített robotpilótám automatikusan mennek a megfelelő irányba, én pedig elmerülhetek az érzéki fantázia világában. Hmm... ez a jelenet tetszik, ezt ki fogom Vele próbálni. Hehe...
Női kacagásra és lányos vihogásra figyelek fel, és köszönnek nekem. Felnézek kis lány rajongóimra, és kedvesen duruzsolva köszöntöm őket. Már mindegyikkel volt "dolgom", de ez most mellékes. Aki a legjobban izgatja a fantáziámat, itt pironkodik mellettem a lányok szúrós tekintetének kereszttüzében. Igen, ez a fiú annyira szép, hogy még rajtuk is túltesz.
Megérkezünk a lakásába, és azt látom, amit vártam. Tisztaság és rend, akárcsak az én otthonomban. Csak nekem házam van, és ötször nagyobb... Visszamerülök az olvasásba, közben hallgatom, ahogy az én kis édesem bőszen pakolászik.
- Khm, sensei! - zökkent ki hangja az olvasásból? Igen édes, mit szeretnél? Felnézek...
- Vigyek magammal hálózsákot, vagy van Önnél vendégszoba? - most jobban örülnék, ha egy egy ágyas kis apartmanban élnék én is... Ahh de mennyire hogy örülnék!
Engem figyelnek a gyönyörű szemek, és elpirul a kis drága. Kaján vigyorral figyelem zavarát.
- Nem lesz rá szükség. - válaszolom végül, hosszas hallgatás után. Még jobban elpirul, és lesüti kakaóbarna szemeit. Megzabálom...
Elrakom a könyvemet, és lazán a vállamra dobom bucira tömött zsákját és a kijárat felé indulok. Ő persze azonnal szabadkozni kezd, és kéri vissza a zsákját, de nem adom. Én szinte meg sem érzem a súlyát...
- Fölösleges cipelned, tartogasd csak az erődet, mert még szükség lesz rá. - válaszolom kifejezéstelenül, ő pedig paradicsompiros arccal jön tovább mellettem. Óh, vajon mire gondoltál? Perverz vigyor terül szét az arcomon, és legszívesebben felnevetnék...
Elérünk a házamhoz, amelyen még a Hatake Klán régi szimbóluma van. Igen, klánunk utolsó élő példánya vagyok... És ez a hatalmas ház halálom után a földdel lesz egyenlővé téve...
Belépünk a házba, és a hálószobám felé veszem az irányt, de aztán észbe kapok, és inkább a mellette lévő vendégszobába viszem a zsákot. Miután leteszem, őt körbevezetem. Megmutatok neki mindent... és utoljára hagyom a hálószobámat. Nem mondom meg mi az, egyszerűen csak bevezetem, és becsukom magunk után az ajtót. Meglátja a hatalmas ágyat, és fülig pirulva, rémülten elkerekedő szemekkel felém pördül...
Elsötétülő tekintettel figyelem szép arcát, és ráfordítom a kulcsot a zárra. A halk kattanástól úgy összerezzen, mintha ágyú dörrent volna.
Szívem vadul kalapál a mellkasomban, vérem dübörög a fülemben... bizsereg az egész testem, a birtoklási vágyam teljesen elborít. Akarom őt. Most.
2008.07.23 10:45
Iruka:
Szóval most rögtön át kell költöznöm. Elindulunk a kijárat felé, keze továbbra is a vállamon, az ajtóban viszont hirtelen megtorpanok, mire hátulról belém ütközik. Azt gondoltam a protokol megköveteli, hogy a chounin előreengedje a jounint, de úgy látszik ő másként vélekedik. Csak áll, szorosan mögöttem, a nyakamban érzem forró lehelletét, amitől a tarkómon minden kis szőrszáll égnek áll. Zavaromban moccanni sem tudok, csak állok és érzem, a vér az arcomba tódul szokás szerint. Hálisten ő megmozdul és előzékenyen előre enged. Végre sikerül elindulnom, szemem sarkából látom, ahogy néhány jounin a háttérben vigyorog. Hazafelé ballagunk, hálisten most nem rángat maga után, de rendesen szednem kell a lábam, hogy tartsam az iramot. Néha lopva rápillantok, de teljesen belemerült egy könyvbe, amit az előbb halászott elő valahonnan. Nem is értem, hogyan képes olvasás közben közlekedni. A sarkon belefutunk egy csapat lányba, akik először széles mosollyal köszöntik Kakashit, majd gyilkos pillantásokkal illetnek engem! Mi az isten bajuk van?! Végre hazaértünk, gyorsan hellyel kínálom a nappaliban, aztán elrohanok pakolni. Szépen összecsomagolom a ruháimat, a tisztálkodószereimet, aztán rémülten konstatálom, hogy a sok cucc nem fér bele a zsákomba! Mindent kidobálok az ágyra, szelektálok ezerrel, aztán vissza az egész. Hááát, határeset, a zsák iszonyat nehéz, alig bírom levonszolni az emeletről. Kakashi továbbra is olvas, még a zsák hangos puffanására sem néz fel abból a könyvből. Vajon mi lehet olyan érdekes benne? Na mindegy. Teátrálisan nyögve az egyik fotelbe zuhanok, hátha sikerül felkeltenem a figyelmét, de úgy látszik semmi sem tudja kizökkenteni. Hirtelen eszembe jut valami:
-Khm, sensei! Kérdezhetek valamit?- ez most bejött, legalábbis rámnézett. - Vigyek magammal hálózsákot, vagy van Önnél vendégszoba?
Nézek rá válaszra várva, ő is néz de nem szól, ettől újra pirulni kezdek. Bár a szeme továbbra is kifejezéstelen és a maszktól jóformán semmit sem látok az arcából, fogadni mernék, hogy vigyorog!
Kakashi:
A Hokage mondandója engem is meglepett. Ez új... eddig ez nem volt... Nem kellett összeköltözni a saját chouninunkkal... De nem baj, ez csak az én malmomra hajtja a vizet.
Az ő édes kis felháborodása engem is mosolyra késztet, és legszívesebben... na jó ezt hagyjuk.
A többiek békésen kivonulnak ő pedig tétován áll mellettem, kissé leforrázva. Letörten fordl az ajtó felé, de én a vállára teszem a kezem, hogy vissza tartsam. Kérdően pillantanak rám a kakaószín szemek, és én olvadozni kezdek. De persze ez mind nem látszik rajtam, közömbös külsőm a hosszú évek gyakorlatának köszönhető. Nem akarom megijeszteni, ezért bíztatóan megszorítom a vállát.
- Hazakísérlek. - mondom mély hangomon. - Összepakolsz szépen, és mától nálam laksz.
Igen, minél hamarabb, annál jobb. Persze ráérne a jövő héten is, de nem érdekel... Már alig bírok magammal.
2008.07.22 18:31
Iruka:
-Igen, ő egész nyáron velem lesz. -végre elengedi a kezem, így sikerül kissé mögé bújnom és gyorsan lehajtom a fejem, hátha nem látja mindenki az arcom, ami már a lemenő nap színével vetekszik, de erre riadtan felpillantok. "Mi az hogy vele leszek egész nyáron?!" A Hokagére nézek, aki bátorítgóan rám mosolyog:
-Ezért hívattalak Iruka. Mint minden chounin, te is egy jounin mellé kerülsz a nyárra, ez egyfajta extra kiképzés. Mivel nyári szünet van, teljes 2 hónapig tanulhatsz a legjobbtól, javaslom használd ki a lehetőséget!- ezzel a többiek felé fordulva összecsapta a kezét: -Remek! Most, hogy mindenki megtalálta a párját, a chouninok menjenek haza és pakoljanak össze mindent, amire szükségük lesz, míg a jouninoknál fognak lakni!
-Micsoda?!-bukik ki belőlem, majd gyorsan a szám elé kapom a kezem, de már késő, többen felnevetnek.
-Így van Iruka,- fordul felém a kage ismét, de már nem mosolyog- a chounin a jouninnál lakik a kiképzés alatt, mi több, a kiképzés minden percét együtt töltik. Egyéb kérdés?
Megint lehajtom a fejem és csak halkan sóhajtok. A többiek cseverészve a kijárat felé indulnak, de én csak állok, nem tudom mit tegyek. Régóta egyedül élek, és most össze kell bútoroznom egy pasival, aki ráadásul Hatake Kakashi! Megadóan az ajtó felé indulok, mikor újdonsült mesterem a vállamra teszi a kezét. Kérdőn nézek rá, de nem szól, csak néz azzal az átható tekintettel, miközben óvatosan megszorítja a vállam...
2008.07.22 17:53
Kakashi:
- Izé, tudok menni egyedül is... - próbál erőtlenül ellenkezni kellemes kis hangján, de nem érdekel.Végül megadóan követ engem, ésjócskán elkésve, de berontunk a nagyterembe.
_ Megjöttünk. - jelentem ki mély hangomon.
Minden szem felénk fordul, deengem ez nem zavar. Megszoktam már, hogy az emberek alaposan megbámulnak, hiszen magasságom és megjelenésem általában vonzza a tekinteteket. Most speciel azt bámulja a sok ninja és a Hokage, hogy én egy chounin fiúcska kezét szorongatom. Nem izgat különösebben...
- Áh Kakashi-sensei... - néz rám a Hokage mosolyogva. - Látom már választott is magának egy chounint, jól van... Épp azon tanakodtam kit tegyek maga mellé.
Lenézek Iruka-ra. Hű, te aztán jó piros vagy... Elengedem a kezét, majd ismét a kage-ra nézek.
- Igen, ő egész nyáron velem lesz. - jelentem ki határozottan. A Hokage kissé elkomorul, de bólint. Helyes... tudja, hogy nem örülnék az ellentmondásnak. Ez is egy olyan kiváltság, amiben csak én részesülhetek... A többi jouninnak két hetente kell váltania a chounin társát.
De én őt nem adom senkinek.
Az enyém.
2008.07.22 15:12
Iruka:
Lobogok a szélben, mint egy elcsapott mókus a lökhárítón, ahogy Kakashi húz maga után. Épp a nagyterembe tartunk ha jól értettem, bár még nem igazán sikerült összeszednem magam a "koccanás" óta.
-Izé, tudok menni egyedül is- motyogom, de vagy süket, vagy rám sem hederít, gyanítom az utóbbi. Elég hülyén festhetünk kéz a kézben, de a jounin nagyon határozottan lépked, így nincs más hátra, próbálom tartani az iramot. Meg sem próbálom kiszabadítani a kezem, esélyem sem lenne, teljesen eltűnt Kakashi hatalmas markában. Nem igazán ismerem Őt, pedig a többi jouninnal egész jó viszonyban vagyok.Kakashi viszont más. Titokzatos, és nem csak az arcát majdnem teljesen elrejtő masz miatt. Mindig egyedül van, legalábbis még sosem láttam senkivel beszélgetni, vagy társaságban. Kicsit aggódtam, mikor kiderült, ő kapta meg Narutoék csapatát, de a kölyök egyfolytában áradozik saringanosszuperkakashisenseiistenkirályzsírról, szóval nem lehet olyan rossz. Mondjuk erős,ezt most személyesen tapasztalom, ahogy szorongatja a kezem.
-Megjöttünk- zökkent ki az elmélkedésből és határozottan belöki a nagyterem nehéz ajtaját. Odabent minden szempár ránk szegeződik, ez persze csak fokozza amúgy sem kis zavaromat. Reméltem, hogy Kakashi végre elengedi a kezem, de ő csak áll teljes lelki nyugalommal a tekintetek kereszttüzében és továbbra is fogva tart. Érzem, ahogy ég az arcom...
2008.07.22 14:26
Kakashi:
Elindulok a szokásos délutáni tájékoztatásra a Hokage irodájába, és persze megint késésben vagyok, de nem érdekel. Hiszen már mindenki hozzászokott.
Bosszúsan felsóhajtok... Vége a tanításnak, ami azt jelenti, hogy az akadémián tanító okostojás chouninok felszabadulnak, és beosztják őket mellénk a küldetésekre. Minden jounin kap egy chounint. Plusz teher nekünk, hiszen vigyázni kell rájuk. Feh...
Belépek a Hokage irodájának épületébe, amikor eszembe jut, hogy nem is itt lesz ma a tájékoztatás, hanem a másik nagyteremben, ezért kilépek az ajtón.
Bumm...
Valami kicsi és puha csapódik a mellkasomnak, és meglepetten nézek le a földön fekvő kis chounin-ra. Egy kakaóbarna szempár néz fel rám meglepett rémülettel... Hosszú, selymesen csillogó barna haj felcopfozva, formás test, fahéj színű bőr... Gyönyörű...
- Kakashi-sensei... - suttogja zavartan, és feltápászkodik. Pirulva porolja le magát, és szabadkozni kezd. - Én, izé...nem vettem észre...
Újra rám néz ez a csábító egyed, és én végre szóhoz jutok. Ismer engem, de én nem emlékszem rá, hogy találkoztunk volna.
- Hogy hívnak? - hajolok hozzá közelebb, hogy jobban szemügyre vehessem. Épphogy a vállamig ér ez a karcsú kis szépség.
- Iruka... én tanítottam az ön tanítványait az akadémián. - mondja elpirulva.
Jé, tényleg... Sokat hallottam már róla, és talán egyszer régen, mintha találkoztunk volna... Nem is tudom mi üthetett belém akkor, hogy nem figyeltem fel rá.
Szemeim újra végigfuttatom rajta, és elvigyorodom. Érdekes nyaram lesz azt hiszem.
- A tájékoztató nem itt lesz, hanem a másik nagyteremben. - mondom mély hangomon, és megfogom törékeny kis kezét, és magam után húzva nagy léptekkel haladok a cél felé.
Iruka...
Gyenge kis chounin... de majd én vigyázni fogok rád, mert te leszel nyáron a csapattársam, azt garantálom. És több is...
2008.07.22 09:41
Iruka:
-Gyerekek, a tanításnak vége, mindenkinek kellemes szünidőt kívánok!
-Viszont kívánjuk, Iruka sensei!- kiabálják kórusban a kicsik, ahogy egymást taposva rohannak a kijárat felé. Mosolyogva nézem tanítványaimat, majd nekifogok a terem rendbetételének. Letörlöm a táblát, összerakom az asztalokat és szélesre tárom a helyiség ablakait. A könnyű nyári szél finom virágillatát beszívva újra elmosolyodom és szemeimet lehunyva kihajolok az ablakon. Szeretem a tanítást, de örülök, hogy 2 hónapig felnőttek társaságában lehetek, még ha ninják is az illetők. Ninják... "Elkéstem!!!" Már kb negyed órája a központban kellene lennem, ezért gyorsan összekapkodom a holmimat és kiviharzok a teremből. Az épületből kiérve átvágtatok a sulit övező parkon és a központ felé veszem az irányt. Kirobbanva a sűrű sövényből már épp elérem a célkoordinátákat, mikor teljes erőből a főépületből kilépő alakba rohanok. Az ütközés hanyatt dönt és kapálózva elterülök a földön.
-Mi az isten... -felpillantva meglátom a férfit, aki mozdulatlanul áll fölöttem, laza terpeszben.
-Kakashi sensei- suttogom, miközben zavartan felállok és porolgatni kezdem magam- Én, izé... nem vettem észre...-mutatok rá a nyilvánvaló tényre. Újra a férfire nézek, aki továbbra is szótlanul áll, átható tekintetével engem pásztázva.
