2008.10.21 00:09

Sai:

Az akadémia felé sétálok kényelmes tempóban. Iruka megkért, hogy mihamarabb hozzak el neki egy jelentést. Ha ilyen sürgõs, akkor itt is nyugodtan zavarhatom vele. A közelben virágoznak a cseresznyefák, a tavasz illatával telítve a levegõt. Megcsodálva a hatalmas, öreg óriást állok meg egy pillanatra. Jó lenne lefesteni. Gyönyörû…

Pár pillanatig még hezitálok, de a kötelességtudatom gyõz. Továbbmegyek az akadémia felé.

Miután átadom a jelentést Irukának, nyomban elindulok visszafele, azonban ahogy kilépek a tanterem ajtaján valaki megszólít.

- Szia Sai – köszön egy csilingelõ hang, és az irányéba fordulok. Kedves mosollyal találom magam szemben és két mûvészien szép, csillogó smaragd árnyalatú szempárral.

- Szia Sakura – biccentek. Vele van Tsunade is. Biztos bejöttek az akadémiára elõadást tartani a medi-jutsukról.

- Tsunade-sama – hajolok meg kicsit a Hokage elõtt. Õ is köszön, majd egy intéssel további dolgára siet. Hát igen, sok dolga van a falu vezetõjének. Sakura még mindig mellettem áll is kíváncsian fordulok felé.

- Hova indultál? – kérdezi mosolyogva. Hm, miért érdekel?

- Csak a parkba – válaszolom és el is indulok.

- Virágoznak a cseresznyefák – szegõdik a nyomomba.

- Igen, tudom – biccentek és már az utcán sétálunk. Mesélni kezd, hogy mi történt vele az elmúlt napokban. Folyamatosan beszél, de valamiért most nem zavar. A parkba érve leülök a fûre elõszedve táskámból ecseteimet, vázlatfüzetemet. Kíváncsian kandikál át vállam fölött, figyelve ahogy festek. Csendesen leül mellém. Pár szót váltunk csupán a továbbiakban, miközben festek. Gyönyörûek a fáról hulló szirmok… Már majdnem elkészültem a képpel, de még hiányzik valami…

- Sakura… - fordulok felé. – Lefesthetlek? – kérdezem mosolyt varázsolva az arcomra.   

2008.08.06 21:30

Kakashi:

Finoman megcsókolom, de nem viszonozza. Mi az? Nézem csodaszép arcát, amelyen a gondolatok sötét felhõkként cikáznak keresztül...

- Iruka... - susogom, de nem hallja, nem figyel. Kicsusszan alólam, és az ágytámlához simul. Remeg csodaszép teste, és kakaószín szemeiben félelem és kétely.

Nézem õt, és a lelkiismeret furdalás teljes súlyával a vállaimra nehezedik. Letámadtam ezt az ártatlan fiút... Visszaéltem kiszolgáltatottságával, és érzéseivel... Annyira kell nekem, vágyok rá... sóvárgó testem szinte feljajdul...

Nem bízik bennem.

- Bocsáss meg... - sóhajtom, és az ágy végében lévõ köntösömet felé nyújtom. Kikapja a kezembõl, és maga elé rántja.

- Nem akartalak letámadni. Annyira sajnálom... - lehajtom a fejem, és felkelek az ágyból, magamra kapok egy másik köntöst. - Többé nem teszem. - teszem hozzá halkan.

Tisztességes távolságból nézek rá gyengéden, és szívem belesajdul a tekintetében lévõ fájdalomba.

Csönd telepszik ránk. Kínosan hosszú csönd.

- Nem vagy éhes? - töröm meg a hallgatást. - Készítsek neked valamit? Vagy...

2008.08.03 20:11

Iruka:

Látni Kakashi szemében az õrült lángokat. Úgy söpörnek rajtam keresztül, mint egy fájó, ám gyönyörbe taszító, mindent elsöprõ tûzvihar.

Még ottvan bennem a félsz, de már tudom nem sokáig. S mikor megszólal azon a bársonyos, mély tónusú hangján, kiráz a hideg a gyönyörûségtõl.

A szavakat követik a tettek is. Elõször azok az izgató érintések, aztán a szavak, majd a csókok. Ah, ez nem igaz! Olyan jó, hogy mindjárt elélvezek.

Hirtelen arra eszmélek hogy a nadrágom összegyûrve pihen a padlón.

A fenevad fölém került. Végigpillantok azon az izmos, kívánatos testem. Hirtelen, tekintetem, felderítõútja közepén  egy ANBU tetoválásra téved a karján. Bevallom ez nagyon meglepett. De most pillanatnyilag nem alkalmas az idõ effajta problémák megtárgyalására.

Amint végigpörgettem magamban a közelmúlt eseményeit, heves pír fogott el, amit az arcom tájékán érzett, nem várt forróság pecsételt meg.

Tényleg megtörtént. És én tényleg visszanéztem. Pedig megmondták, hogy ne nézzek hátra, csupán elõre. A jövõbe.

Feltámadt bennem a kétely. Olyan erõvel csapott le rám, amilyennel még soha. És sajnos most én kerültem padlóra, nem az érzés.

"Mi lesz, ha még sem szeret? Vagy mi lesz, ha fájni fog? Mi lesz, ha utána elhagy engem?·

Ezernyi ehhez hasonló kérdés vette hatalmába a testem. Könnyedén kicsusszantam Kakashi alól és az ágytámlának ütköztem. Jó alaposan bevertem a könyököm.

Félek.

2008.07.25 09:46

Kakashi:

Hozzám bújik, és behunyt szemekkel felsóhajtok. Legalább nem fél annyira... ez is valami.

- Félreérted... - hallam édes kis remegõ hangját, és meglepetten nézek rá. Istenem, ahogy rám néz...

- Ezek örömkönnyek Kakashi. Még soha senki sem volt hozzám ennyire kedves és még soha senkivel seméreztem magam ilyen biztonságban, mint veled. Kérlek, ne lökj el magadtól, érezni akarlak, ahogy még senkit sem éreztem. Nem félek tõled, tudom, hogy sosem okoznál fájdalmat.

Ezt Õ mondta? Hihetetlen... a legcsodásabb vágyálmom vált valóra ebben a pillanatban...

Vadul megcsókol engem, ahogy eddig még soha senki... szinte már kétségbeesetten. Fejem felett összecsapnak a hullámok, már képtelen vagyok megállni, vagy türtõztetni magam...

- Iruka... - sóhajtom, és egy hirtelen mozdulattal magam alá teperem, majd ránehezedek. - ...kicsim... - susogom, miközben ajkait falom mint egy éhezõ. Egy könnyed de határozott mozdulattal letépem róla az ingét, és a felszabaduló mellkast és lapos hasat megsimogatom a kezeimmel, majd csodáló pillantásaimmal is.

- Gyönyörû vagy... amikor megláttalak, abban a pillanatban megbabonáztál... - végignyalom a mellkasát, és megszívom az egyik mellbimbóját. Kéjjesen felnyögve túrnak kis kezei a hajamba, és beleborzongok, annyira jó...

- Olyan a bõröd, mint a fahéj... - susogom, miközben végigcsókolom mellkasát, és a hasát.

Halk sóhajjal kibontom a nadrágját, és lerántom róla a maradék ruhadarabokat is. Amikor már teljesen meztelen, felállok, az ágy mellé, és lenézek rá. Õ kinyújtja felém a kezét, leírhatatlan szép arckifejezéssel.

Lassan kigombolom az ingemet, és levegõért kapkodva nézem, ahogy figyel engem. Vágyakozva... Óh istenem...

Elkerekednek a szemei, amikor meglátja az ANBU tetoválásomat, de ebben a pillanatban nem érdekel az sem, hogy megtudta ezt a sötét titkot. Õ már az enyém... és nem árulna el, tudom.

Teljesen meztelenül mászok vissza fölé...

2008.07.25 09:27

Iruka:

Óvatosan az ágyra fektet és és fölém magasodik. Kinyitom a szemem és ránézek, látni akarom a szemébõl sugárzó vágyat, a mindent elsöprõ szenvedélyt. Valami baj van. Megváltozott a tekintete, felindultság helyett most aggodalmat látok rajta. Lassan kibontakozik az ölelésembõl és megsimogatja az arcom.

-Ne sírj, bocsáss meg- suttogja, majd mellém fekszik és átölel.- Többé nem zaklatlak... nem gondoltam, hogy ennyire... ennyire... félsz tõlem- suttogja megtört hangon.

Hogy mi? Félresöpröm az arcomba lógó hajtincset és közben valami nedveset érzek. Döbbenten nézek a tenyerembe. Azt hittem, csak egy- két könnycseppet hullattam, de többrõl van szó. Gyorsan hozzá bújok, magam felé fordítom arcát és apró csókokkal halmozom el.

-Félreérted- hangom még mindig remeg az elõbb átélt érzelmi túlcsordulástól, de gyorsan folytatom. - Ezek örömkönnyek Kakashi. Még soha senki sem volt hozzám ennyire kedves és még soha senkivel sem éreztem magam ilyen biztonságban, mint veled. Kérlek, ne lökj el magadtól, érezni akarlak, ahogy még senkit sem éreztem. Nem félek tõled, tudom, hogy sosem okoznál fájdalmat.

Látom a tekintetén, hogy továbbra is tétovázik, ezért kétségbeesésemben megcsókolom, olyan erõsen és intenzíven, mintha ez lenne életem utolsó csókja. Nem veszíthetem el ezt a frissen szerzett boldogságot!  

2008.07.24 21:42

Kakashi:

Lefektetem a puha ágyra, és a fekete selyem csodálatosan körbeöleli szépségét, elképesztõen szemet gyönyörködtetõ kontrasztot alkotva fahéj színû bõrével. Ránehezedem, hogy érezzem testének melegségét, puhaságát, és lenézek szép arcára.

De... mi ez? Könnycseppek ragyognak halványbarna szemeiben, és kicsordulv szikráznak fel az ablakon beszûrõdõ napfényben.

Ennyire megijesztettem volna? Vagy fájdalmat okoztam neki?

Gyengéden lefejtem a belém csimpaszkodó karokat, és puhán megsimogatom az arcát.

- Ne... ne sírj...  bocsáss meg... - susogom gyengéden, és megcsókolom, majd óvatosan lemászom róla, mellé fekszem és magamhoz ölelem. Vígasztalóan, kedvesen simogatom a hátát. Itt hagyni nem akarom, nem lenne szép. - Többé nem zaklatlak... nem gondoltam, hogy ennyire... ennyire... - nyelek egyet. - ...félsz tõlem.

2008.07.24 18:20

Iruka:

Mohón csókolom, szinte már fuldokolva. Úgy látszik ez bejön neki, mivel elégedetten belemormog a számba. Kezei lassan lecsúsznak a hátamon és a fenekembe markol, még jobban magához szorítva ezzel. Csípõjét vadul elõre löki, így betonkemény férfiassága már teljesen a hasamhoz préselõdik. Istenem, lehet ez még ennél is jobb?! Lehet. Abbahagyja a csókot és a nyakam veszi célba. Finoman puszilgatja, nyalogatja, majd megharap. A gerincem mentén lassan felkúszik valami döbbenetesen intenzív, eddig sosem tapasztalt érzés, aminek következtében minden erõ kimegy a lábamból. Hálisten észreveszi és mielõtt összeesnék ölbe kap. Mélyen a szemembe néz és elindul velem az ágy felé. Tudom, hogy mire készül és talán aggódnom kellene, de semmi másra nem tudok gondolni, csak az erõs testre ami fogva tart. Behunyom a szemem és fejem a vállára hajtom. Beszívom férfiasan kesernyés illatát, és tiszta erõbõl a nyakába csimpaszkodok. Annyira régóta vártam már ezt a biztonságot nyújtó ölelést, hogy hirtelen megrohannak az érzelmek és bár boldog vagyok, a könnyeim kibuggyannak és végigfolynak az arcomon...  

2008.07.24 15:49

Kakashi:

Édes kis nyögése teljesen feltüzel... Testemen végigcikázik a forróság, szinte lángol a testem. Szorosabban magamhoz húzom, és döbbenten nyögök fel a boldogságtól, amikor szenvedélyesen, bár kissé ügyetlenül viszonozza a csókomat. Óh istenem...

Kezem végigsiklik a hátán, és lecsusszan formás kis fenekére. Milyen gömbölyû és kemény... Pont ahogy elképzeltem. Belemarkolok, és csípõjét az enyémhez préselem, fájóan lüktetõ, sóvárgó férfiasságomhoz.

Csodálatos jázmin illata betölti az oroomat. Érezni akarom bõrének ízét... Elszakítom tõle az ajkaimat, és haját félresöpörve az útból, a nyakának bársonyos bõrére tapadnak ajkaim. Végigsiklik nyelvem a hevesen lüktetõ nyaki erén, és õ kéjjesen nyögdécselni kezd.

Finom ugye? Tudom én...

Lágyan megharapdálom, és érzem ahogy elnehezül kis teste a karjaimban. Nehezen állsz a lábadon? Ezen könnyen segíthetünk... A térdei alá nyúlok a másik kezemmel, és ölbe kapom, majd az ágyhoz lépek vele... Közben tekintetemet az õ gyönyörû, kábán csillogó szemeibe fúrom.

2008.07.24 15:30

Iruka:

Már épp lehunynám a szemem, mikor egyik kezével elenged és lehúzza az arcát takaró maszkot és a fejpántot. Milyen irónikus. Kábé ezerszer hallgattam végig a lányok csacsogását arról, hogy Kakashi sosem veszi le a maszkját, még "akkor sem" és kábé ezerszer nevettem ki õket, amiért túlmisztifikálják egy dupla Y kromoszómás jounin hóbortját, aminek célja nyilvánvalóan a figyelemfelkeltés. Milyen hülye voltam! A látvány egyszerûen leírhatatlan, hatására szemeim kipattannak és ezerrel szívják magukba Kakashi arcának minden apró részletét. "Nagyon jóképû!" gondolom. Aztán jön a következõ gondolat, hogy én nem is szoktam ilyen szemmel nézni a férfiakat, igaz, nem is láttam még Kakashihoz hasonlót. Vonásai olyan szabályosak, mintha mûvész faragta volna, fekete és saringanos szemének kontrasztja letaglózó, és az arcán végigfutó heg fájdalmasan tökéletessé teszi az összhatást. Hirtelen kínzó vágy kerít hatalmába, meg kell hogy érintsem ezt az arcot! Kakashi, mintha olvasna gondolataimban, magához húzza a kezem és miközben félve megérintem, elmosolyodik. Hirtelen elér a tudatomig hogy mit is mûvelünk, de mielõtt bármit tehetnék, elõrehajol és megcsókol. Kész, ennyi! Ahogy ajkai az ajkaimhoz érnek és ahogy nyelve finoman végigsiklik rajtuk, minden realitásérzékemet elvesztem. Még sosem csókolóztam, de õ mintha ezt is tudná átölel, újra a hajamba túr és szorosan magához von. Felnyögök, õ pedig kihasználja ezt és nyelve határozottan furakodik a számba. Nem igazán tudom, mit kell ilyenkor csinálni, de ekkor megérzem, hogy valami kemény nyomódik a hasamhoz ahogy a karjában tart. Valami nagy és kemény, ráadásul mintha lüktetne! Hirtelen ráébredek mit is érzek és a testem szinte azonnal reagál. Még szorosabban hozzá simulok és tõlem szokatlan hevességgel csókolok vissza. Mozdulatomra az a valami megvonaglik, halk nyögéseket csalva elõ torkom mélyérõl. Ez annyira jó! Belekapok a ruhájába és csak szorítom és szorítom, nehogy véget érjen a pillanat...           

2008.07.24 14:43

Kakashi:

Arcán leírhatatlan szép kifejezéssel, kábán figyel engem, és én már képtelen vagyok uralkodni magamon. Duzzadt ajkai csábítóan csillognak... nem bírom ki... muszáj...csak egy kicsit... Ahogy csökken arcunk között a távolság, úgy kínoz egyre hevesebben a vad szenvedély, amelyet azóta a pillanat óta érzek, amióta megpillantottam Õt...

Egy könnyed mozdulattal letépem magamról a maszkomat és a fejpántomat, mert látni és érezni akarom Õt...

Félig lehunyt szemei elkerekednek a meglepetéstõl, és szemeivel szinte magába issza a látványomat. Még senki sem látott engem maszk nélkül, õ az elsõ. De neki hagyom, mert... csak.

Ajkaimon halvány mosollyal figyelem, ahogy arca egyre pirosabb színt vesz fel. Megfogom a kezét, és az arcomra simítom, majd csábítóan érzéki mosollyal hajolok hozzá közelebb. Most már nem állíthat meg semmi...

Számmal puhán végigsimítok érzéki kis ajkain, majd nyelvem gyengéd cirógatásával kéreckedek be finoman. Egyik kezem a hajába túr finoman, másik karom pedig karcsú derekára siklik, és magamhoz húzom. Szorosan hozzásimulok... Megérzi a hasán a merevedésemet, és hevesen remegni kezd. Teljesen bevadít... Ahh Iruka....

Felsóhajt, én pedig elmélyítem a csókot abban a pillanatban. Becsusszanó nyelvemmel érzékelem szájának puha forróságát, és felnyögök. Istenem de jó...

Feltérképezem Õt, majd elcsábítom félénk kis nyelvét. Finoman, gynegéden csókolózunk, és boldogan hallgatom apró sóhajait, és érzékelem, ahogy megkapaszkodik kis kezeivel az ingemben.

2008.07.24 14:29

Iruka:

-Ne félj tõlem- csak nagy nehezen érzékelem amit mond, mintha víz alatt beszélne. Minden lelassult és elhalkult körülöttem, ahogy Kakashi szinte lebegve közeledik felém. Miért is kellene félnem, hiszen semmi olyat nem tehet velem, hiszen férfi. Akkor miért érzem úgy, hogy a gyomromban ébredezõ meleg bizsergés lassan átjárja az egész testem és mozdulatlanságra kárhoztatja minden porcikám. Csak állok és nézem, ahogy egyre közelebb ér, majd karját kinyújtva egyik ujjával végigsimítja az arcom. Bõröm az érintése nyomán fellángol, fejemben egy hang üvölti hogy rohanjak a francba, de én szótlanul tûröm ahogy az arcomat cirógatja, remélve, hogy beéri ennyivel. Én kis naív. Most két kézzel nyúl felém, finoman beletúr a hajamba és kiszabadítja fürtjeimet. Tekintetének sötét mélysége szinte magába szív és ahogy arca egyre csak közeledik, úgy érzem, lassan feloldódok szembogarának misztikus univerzumában. Már érzem a lehelletét az arcomon, mintha valami bódító keleti fûszert lélegeznék be. Akaratlanul felnyögök, nagyon halkan, de õ persze meghallja és pupillája hirtelen összeszûkül. Érzem, ahogy a szorítása fokozódik a tarkómon és képtelen vagyok nyitva tartani a szemem. Lecsukódó pilláim függönyén át még látom, ahogy ajkai egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzám, lélegzete már vad zihálás és már nem tehetek semmit, megadóan várom az elkerülhetetlent...    

2008.07.24 13:11

Kakashi:

Francba, sikeresen halálra rémítettem... Hah, pedig ilyenkor általában a lányok már a karjaimba omlanak, de õ más. Igen, õ különleges.

Felé lépek, és összerezzen. Édes kis ártatlan Irukám...

- Ne félj tõlem. - mondom halkan, és gyengéden megsimogatom szép arcát. Milyen bársonyos a bõre... és a színe... mint a fahéj. Gyönyörû...

Óvatosan kibontom a haját, és lágyan beletúrok. Csendben nézem , ahogy selymesen csillogva aláomlik a vállaira, keretbe foglalva szépségét. Ó ezek a halványbarna szemek... mint a kakaó... Édes és álomszép...

2008.07.24 11:00

Iruka:

-Nem lesz rá szükség- szólal meg végre. Aztán összecsapja a könyvét, könnyedén hátára dobja a bazi nehéz zsákot és az ajtóhoz lép, egyértelmûen kifejezve indulási szándékát.

-Nem kell a zsákommal bajlódnia sensei, elbírom- sietek utána, de nem tûnök túl meggyõzõnek.

-Fölösleges cipelned, tartogasd csak az erõdet, mert még szükség lesz rá- hangzik az elég kétértelmû válasz.

Anyááám, ezzel meg mire célzott? Már így is úgy érzem magam, mint egy újdonsült feleség, aki épp átcuccol az urához. OK Iruka, ez már beteges. Mindketten férfiak vagytok. Na jó, fiú és férfi. Tanítvány és mester. Kisfiú és tanárbácsi… ELMENT AZ ESZEM!!! Az arcomban zubogó vér forrósága visszaránt a valóságba és lopva Kakashira pillantok. Rám néz, erre gyorsan elkapom a tekintetem, remélem nem olvas a gondolataimban! Hálisten közben megérkezünk, figyelmem teljesen elvonja a pompás park közepén terpeszkedõ hatalmas épület. A homlokzaton a Hatake Klán szimbóluma hirdeti büszkén a tulajdonos származását. Ha jól tudom, õ a család utolsó élõ tagja, épp mint én… A házba lépve kicsit eltûnõdik 2 ajtó között, majd a baloldalihoz lép és benyit. Mi van, ennyi vendégszobája van? Követem, és egy akkora szobában találom magam, mint az egész lakásom. A berendezés már- már spártai, ugyanakkor visszafogottan elegáns. Ledobja a zsákom és tovább indul, én meg automatikusan követem. Végigjárjuk a házat és megmutat mindent: konyha, nappali, fürdõ, jakuzzi, meditációs kert, könyvtárszoba, aztán megint egy vendégszoba. Nem, ez nem az. Nincs szekrény, csak egy hatalmas ágy és egy pici éjjeliszekrény, tele narancsszín borítású könyvekkel, mint amilyet ma is olvasott. Várjunk csak, ez a hálószobája! Mit keresünk itt?! A zár kattanása mennydörgésként robban a fejemben, megpördülök és még épp látom, ahogy kulcsra zárja az ajtót! Aztán felém fordul és most már komolyan megijedek! Az arcán (már ami látszik belõle) furcsa kifejezés, a tekintete szinte perzsel, van benne valami állatias. Testtartása merev és mintha valamiféle transzban lenne. Aztán felém lép….. Buddha, segíts!!!

2008.07.23 19:38

Kakashi:

Elindulunk a kijárat felé, én mögötte megyek, hogy gyönyörködhessem csábító csípõmozgásában... Hirtelen megtorpan, valószínûleg elõre akar engedni. Megtehetném, hogy lefékezek, de nem akarok... Érezni akarom õt egy kicsit... csak egy kicsit... Szándékosan a hátának ütközöm, és szinte hozzásimulva megállok. Kissé elõre hajolok, és mélyet szippantok fennséges illatából... mi ez? Jázmin? Csodálatos... Elpirult a kis édes.

Hátralépek, és elõzékenyen elõre engedem, közben vigyorgó jounin társaimra villantom fenyegetõen a szemem. "Ha beszóltok neki, annyi nektek."-üzeni a tekintetem. Zavartan el is fordulnak. Helyes. Senki nem bánthatja az én kis Irukámat.

Elindulunk hozzá. Gondolom a chouninoknak fenntartott házak egyikében van a lakása, ezért arra indulok, és kedvenc kis perverz könyvemet olvasom tovább. Izgalmas résznél hagytam abba... Lábaim és beépített robotpilótám automatikusan mennek a megfelelõ irányba, én pedig elmerülhetek az érzéki fantázia világában. Hmm... ez a jelenet tetszik, ezt ki fogom Vele próbálni. Hehe...

Nõi kacagásra és lányos vihogásra figyelek fel, és köszönnek nekem. Felnézek kis lány rajongóimra, és kedvesen duruzsolva köszöntöm õket. Már mindegyikkel volt "dolgom", de ez most mellékes. Aki a legjobban izgatja a fantáziámat, itt pironkodik mellettem a lányok szúrós tekintetének kereszttüzében. Igen, ez a fiú annyira szép, hogy még rajtuk is túltesz.

Megérkezünk a lakásába, és azt látom, amit vártam. Tisztaság és rend, akárcsak az én otthonomban. Csak nekem házam van, és ötször nagyobb... Visszamerülök az olvasásba, közben hallgatom, ahogy az én kis édesem bõszen pakolászik.

- Khm, sensei! - zökkent ki hangja az olvasásból? Igen édes, mit szeretnél? Felnézek...

- Vigyek magammal hálózsákot, vagy van Önnél vendégszoba? - most jobban örülnék, ha egy egy ágyas kis apartmanban élnék én is... Ahh de mennyire hogy örülnék!

Engem figyelnek a gyönyörû szemek, és elpirul a kis drága. Kaján vigyorral figyelem zavarát.

- Nem lesz rá szükség. - válaszolom végül, hosszas hallgatás után. Még jobban elpirul, és lesüti kakaóbarna szemeit. Megzabálom...

Elrakom a könyvemet, és lazán a vállamra dobom bucira tömött zsákját és a kijárat felé indulok. Õ persze azonnal szabadkozni kezd, és kéri vissza a zsákját, de nem adom. Én szinte meg sem érzem a súlyát...

- Fölösleges cipelned, tartogasd csak az erõdet, mert még szükség lesz rá. - válaszolom kifejezéstelenül, õ pedig paradicsompiros arccal jön tovább mellettem. Óh, vajon mire gondoltál? Perverz vigyor terül szét az arcomon, és legszívesebben felnevetnék...

Elérünk a házamhoz, amelyen még a Hatake Klán régi szimbóluma van. Igen, klánunk utolsó élõ példánya vagyok... És ez a hatalmas ház halálom után a földdel lesz egyenlõvé téve...

Belépünk a házba, és a hálószobám felé veszem az irányt, de aztán észbe kapok, és inkább a mellette lévõ vendégszobába viszem a zsákot. Miután leteszem, õt körbevezetem. Megmutatok neki mindent... és utoljára hagyom a hálószobámat. Nem mondom meg mi az, egyszerûen csak bevezetem, és becsukom magunk után az ajtót. Meglátja a hatalmas ágyat, és fülig pirulva, rémülten elkerekedõ szemekkel felém pördül...

Elsötétülõ tekintettel figyelem szép arcát, és ráfordítom a kulcsot a zárra. A halk kattanástól úgy összerezzen, mintha ágyú dörrent volna.

Szívem vadul kalapál a mellkasomban, vérem dübörög a fülemben... bizsereg az egész testem, a birtoklási vágyam teljesen elborít. Akarom õt. Most.

2008.07.23 10:45

Iruka:

Szóval most rögtön át kell költöznöm. Elindulunk a kijárat felé, keze továbbra is a vállamon, az ajtóban viszont hirtelen megtorpanok, mire hátulról belém ütközik. Azt gondoltam a protokol megköveteli, hogy a chounin elõreengedje a jounint, de úgy látszik õ másként vélekedik. Csak áll, szorosan mögöttem, a nyakamban érzem forró lehelletét, amitõl a tarkómon minden kis szõrszáll égnek áll. Zavaromban moccanni sem tudok, csak állok és érzem, a vér az arcomba tódul szokás szerint. Hálisten õ megmozdul és elõzékenyen elõre enged. Végre sikerül elindulnom, szemem sarkából látom, ahogy néhány jounin a háttérben vigyorog. Hazafelé ballagunk, hálisten most nem rángat maga után, de rendesen szednem kell a lábam, hogy tartsam az iramot. Néha lopva rápillantok, de teljesen belemerült egy könyvbe, amit az elõbb halászott elõ valahonnan. Nem is értem, hogyan képes olvasás közben közlekedni. A sarkon belefutunk egy csapat lányba, akik elõször széles mosollyal köszöntik Kakashit, majd gyilkos pillantásokkal illetnek engem! Mi az isten bajuk van?! Végre hazaértünk, gyorsan hellyel kínálom a nappaliban, aztán elrohanok pakolni. Szépen összecsomagolom a ruháimat, a tisztálkodószereimet, aztán rémülten konstatálom, hogy a sok cucc nem fér bele a zsákomba! Mindent kidobálok az ágyra, szelektálok ezerrel, aztán vissza az egész. Hááát, határeset, a zsák iszonyat nehéz, alig bírom levonszolni az emeletrõl. Kakashi továbbra is olvas, még a zsák hangos puffanására sem néz fel abból a könyvbõl. Vajon mi lehet olyan érdekes benne? Na mindegy. Teátrálisan nyögve az egyik fotelbe zuhanok, hátha sikerül felkeltenem a figyelmét, de úgy látszik semmi sem tudja kizökkenteni. Hirtelen eszembe jut valami:

-Khm, sensei! Kérdezhetek valamit?- ez most bejött, legalábbis rámnézett. - Vigyek magammal hálózsákot, vagy van Önnél vendégszoba?

Nézek rá válaszra várva, õ is néz de nem szól, ettõl újra pirulni kezdek. Bár a szeme továbbra is kifejezéstelen és a maszktól jóformán semmit sem látok az arcából, fogadni mernék, hogy vigyorog!    

Kakashi:

A Hokage mondandója engem is meglepett. Ez új... eddig ez nem volt... Nem kellett összeköltözni a saját chouninunkkal... De nem baj, ez csak az én malmomra hajtja a vizet.

Az õ édes kis felháborodása engem is mosolyra késztet, és legszívesebben... na jó ezt hagyjuk.

A többiek békésen kivonulnak õ pedig tétován áll mellettem, kissé leforrázva. Letörten fordl az ajtó felé, de én a vállára teszem a kezem, hogy vissza tartsam. Kérdõen pillantanak rám a kakaószín szemek, és én olvadozni kezdek. De persze ez mind nem látszik rajtam, közömbös külsõm a hosszú évek gyakorlatának köszönhetõ. Nem akarom megijeszteni, ezért bíztatóan megszorítom a vállát.

- Hazakísérlek. - mondom mély hangomon. - Összepakolsz szépen, és mától nálam laksz.

Igen, minél hamarabb, annál jobb. Persze ráérne a jövõ héten is, de nem érdekel... Már alig bírok magammal.

2008.07.22 18:31

Iruka:

-Igen, õ egész nyáron velem lesz. -végre elengedi a kezem, így sikerül kissé mögé bújnom és gyorsan lehajtom a fejem, hátha nem látja mindenki az arcom, ami már a lemenõ nap színével vetekszik, de erre riadtan felpillantok. "Mi az hogy vele leszek egész nyáron?!" A Hokagére nézek, aki bátorítgóan rám mosolyog:

-Ezért hívattalak Iruka. Mint minden chounin, te is egy jounin mellé kerülsz a nyárra, ez egyfajta extra kiképzés. Mivel nyári szünet van, teljes 2 hónapig tanulhatsz a legjobbtól, javaslom használd ki a lehetõséget!- ezzel a többiek felé fordulva összecsapta a kezét: -Remek! Most, hogy mindenki megtalálta a párját, a chouninok menjenek haza és pakoljanak össze mindent, amire szükségük lesz, míg a jouninoknál fognak lakni!

-Micsoda?!-bukik ki belõlem, majd gyorsan a szám elé kapom a kezem, de már késõ, többen felnevetnek.

-Így van Iruka,- fordul felém a kage ismét, de már nem mosolyog- a chounin a jouninnál lakik a kiképzés alatt, mi több, a kiképzés minden percét együtt töltik. Egyéb kérdés?

Megint lehajtom a fejem és csak halkan sóhajtok. A többiek cseverészve a kijárat felé indulnak, de én csak állok, nem tudom mit tegyek. Régóta egyedül élek, és most össze kell bútoroznom egy pasival, aki ráadásul Hatake Kakashi! Megadóan az ajtó felé indulok, mikor újdonsült mesterem a vállamra teszi a kezét. Kérdõn nézek rá, de nem szól, csak néz azzal az átható tekintettel, miközben óvatosan megszorítja a vállam...

2008.07.22 17:53

Kakashi:

- Izé, tudok menni egyedül is... - próbál erõtlenül ellenkezni kellemes kis hangján, de nem érdekel.  Végül megadóan követ engem, és  jócskán elkésve, de berontunk a nagyterembe.

_ Megjöttünk. - jelentem ki mély hangomon.

Minden szem felénk fordul, de  engem ez nem zavar. Megszoktam már, hogy az emberek alaposan megbámulnak, hiszen magasságom és megjelenésem általában vonzza a tekinteteket. Most speciel azt bámulja a sok ninja és a Hokage, hogy én egy chounin fiúcska kezét szorongatom. Nem izgat különösebben...

- Áh Kakashi-sensei... - néz rám a Hokage mosolyogva. - Látom már választott is magának egy chounint, jól van... Épp azon tanakodtam kit tegyek maga mellé.

Lenézek Iruka-ra. Hû, te aztán jó piros vagy... Elengedem a kezét, majd ismét a kage-ra nézek.

- Igen, õ egész nyáron velem lesz. - jelentem ki határozottan. A Hokage kissé elkomorul, de bólint. Helyes... tudja, hogy nem örülnék az ellentmondásnak. Ez is egy olyan kiváltság, amiben csak én részesülhetek... A többi jouninnak két hetente kell váltania a chounin társát.

De én õt nem adom senkinek.

Az enyém.

2008.07.22 15:12

Iruka:

Lobogok a szélben, mint egy elcsapott mókus a lökhárítón, ahogy Kakashi húz maga után. Épp a nagyterembe tartunk ha jól értettem, bár még nem igazán sikerült összeszednem magam a "koccanás" óta.

-Izé, tudok menni egyedül is- motyogom, de vagy süket, vagy rám sem hederít, gyanítom az utóbbi. Elég hülyén festhetünk kéz a kézben, de a jounin nagyon határozottan lépked, így nincs más hátra, próbálom tartani az iramot. Meg sem próbálom kiszabadítani a kezem, esélyem sem lenne, teljesen eltûnt Kakashi hatalmas markában. Nem igazán ismerem Õt, pedig a többi jouninnal egész jó viszonyban vagyok.  Kakashi viszont más. Titokzatos, és nem csak az arcát majdnem teljesen elrejtõ masz miatt. Mindig egyedül van, legalábbis még sosem láttam senkivel beszélgetni, vagy társaságban. Kicsit aggódtam, mikor kiderült, õ kapta meg Narutoék csapatát, de a kölyök egyfolytában áradozik saringanosszuperkakashisenseiistenkirályzsírról, szóval nem lehet olyan rossz. Mondjuk erõs,  ezt most személyesen tapasztalom, ahogy szorongatja a kezem.

-Megjöttünk- zökkent ki az elmélkedésbõl és határozottan belöki a nagyterem nehéz ajtaját. Odabent minden szempár ránk szegezõdik, ez persze csak fokozza amúgy sem kis zavaromat. Reméltem, hogy Kakashi végre elengedi a kezem, de õ csak áll teljes lelki nyugalommal a tekintetek kereszttüzében és továbbra is fogva tart. Érzem, ahogy ég az arcom... 

2008.07.22 14:26

Kakashi:

Elindulok a szokásos délutáni tájékoztatásra a Hokage irodájába, és persze megint késésben vagyok, de nem érdekel. Hiszen már mindenki hozzászokott.

Bosszúsan felsóhajtok... Vége a tanításnak, ami azt jelenti, hogy az akadémián tanító okostojás chouninok felszabadulnak, és beosztják õket mellénk a küldetésekre. Minden jounin kap egy chounint. Plusz teher nekünk, hiszen vigyázni kell rájuk. Feh...

Belépek a Hokage irodájának épületébe, amikor eszembe jut, hogy nem is itt lesz ma a tájékoztatás, hanem a másik nagyteremben, ezért kilépek az ajtón.

Bumm...

Valami kicsi és puha csapódik a mellkasomnak, és meglepetten nézek le a földön fekvõ kis chounin-ra. Egy kakaóbarna szempár néz fel rám meglepett rémülettel... Hosszú, selymesen csillogó barna haj felcopfozva, formás test, fahéj színû bõr... Gyönyörû...

- Kakashi-sensei... - suttogja zavartan, és feltápászkodik. Pirulva porolja le magát, és szabadkozni kezd. - Én, izé...nem vettem észre...

Újra rám néz ez a csábító egyed, és én végre szóhoz jutok. Ismer engem, de én nem emlékszem rá, hogy találkoztunk volna.

- Hogy hívnak? - hajolok hozzá közelebb, hogy jobban szemügyre vehessem. Épphogy a vállamig ér ez a karcsú kis szépség.

- Iruka... én tanítottam az ön tanítványait az akadémián. - mondja elpirulva.

Jé, tényleg... Sokat hallottam már róla, és talán egyszer régen, mintha találkoztunk volna... Nem is tudom mi üthetett belém akkor, hogy nem figyeltem fel rá.

Szemeim újra végigfuttatom rajta, és elvigyorodom. Érdekes nyaram lesz azt hiszem.

- A tájékoztató nem itt lesz, hanem a másik nagyteremben. - mondom mély hangomon, és megfogom törékeny kis kezét, és magam után húzva nagy léptekkel haladok a cél felé.

Iruka...

Gyenge kis chounin... de majd én vigyázni fogok rád, mert te leszel nyáron a csapattársam, azt garantálom. És több is...

2008.07.22 09:41

Iruka:

-Gyerekek, a tanításnak vége, mindenkinek kellemes szünidõt kívánok!

-Viszont kívánjuk, Iruka sensei!- kiabálják kórusban a kicsik, ahogy egymást taposva rohannak a kijárat felé. Mosolyogva nézem tanítványaimat, majd nekifogok a terem rendbetételének. Letörlöm a táblát, összerakom az asztalokat és szélesre tárom a helyiség ablakait. A könnyû nyári szél finom virágillatát beszívva újra elmosolyodom és szemeimet lehunyva kihajolok az ablakon. Szeretem a tanítást, de örülök, hogy 2 hónapig felnõttek társaságában lehetek, még ha ninják is az illetõk. Ninják... "Elkéstem!!!" Már kb negyed órája a központban kellene lennem, ezért gyorsan összekapkodom a holmimat és kiviharzok a terembõl. Az épületbõl kiérve átvágtatok a sulit övezõ parkon és a központ felé veszem az irányt. Kirobbanva a sûrû sövénybõl már épp elérem a célkoordinátákat, mikor teljes erõbõl a fõépületbõl kilépõ alakba rohanok. Az ütközés hanyatt dönt és kapálózva elterülök a földön.

-Mi az isten... -felpillantva meglátom a férfit, aki mozdulatlanul áll fölöttem, laza terpeszben.

-Kakashi sensei- suttogom, miközben zavartan felállok és porolgatni kezdem magam- Én, izé... nem vettem észre...-mutatok rá a nyilvánvaló tényre. Újra a férfire nézek, aki továbbra is szótlanul áll, átható tekintetével engem pásztázva.