A nagynénje mosolyogva fogad minket. Ahogy belépünk megcsap valami incsiklandó illat, ami minden bizonnyal az ebéd ami ránk vár.

Micuki mosolyogva, lelkesen mesél neki a fesztiválról.. és Momokáról, meg a sárkányról amit nyertem neki.

Az ebéd tényleg fennségesre sikerült, de hát mit is várok egy olyan valakitõl akinek a fõzés és a sütés a mindene.

Mikor befejeztük segítek neki összeszedni a tányérokat. Amíg Micuki nincsen hallótávolságon belül, felém fordul és mosolyogva köszön meg mindent.

- Micuki-nak nagyon jót tesz a társasága Akito-san. A pszichológusa azt mondja nagyon sokat javult az utóbbi idõben. És ez nagy dolog ahhoz képest ami történt.

- Én...

- Nem, ne mondjon semmit. - int le mosolyogva. - Nagyon köszönöm hogy törõdik vele. Már nagyon rég óta nem láttam így mosolyogni, ilyen vidámnak.

Mosolyogva nyomja a kezemben a becsomagolt ételt, és süteményeket.

- Jó szórakozást! - köszön el immár az ajtóból, Micuki pedig izgatottan pattan a kocsiba.

Komolyan ennyit számít neki hogy valaki mellette van? Vagy ez most miattam van?

Bár nem tudom.. egész úton ezen gondolkozom.

***

Mikor megérkezünk rögtön nekilátunk az akvárium összeállításának.

Micuki hozott magával egy csomó mindent, így végre nem kell az én ruháimat viselnie. Pedig azis jól állt neki. De még mennyire.

Felütöm a kézikönyvet õ pedig mellém ül és együtt olvassuk hogy mi a teendõ. Momoka izgatottan tátog az üvegtáljában.

Mutatom neki hova tegye a szjnes kavicsokat,  míg én a rajz alapján összeszerelem a víztisztító és levegõztetõ berendezést.

Figyelem ahogy nagyon óvatosan a kavics tetejére illeszti a kis kastélyszerû házat. Végül jöhet a víz is, õ pedig gyorsan átolvassa meg az utolsó tanácsokat.

- Itt azt írja, hogy 10 csepp bigyót kell csepegtetni literenként. De mi nem vettünk ilyen bigyót... - mondja halkan, aggódva pillantva a vízre.

- Mutasd! - hajolok fölé.

- Hmm.. itt azt írja hogy ...a melegvízi halaknak szükséges a fertõtlenítõ és algátlanító a vízbe.. - olvasom hangosan. - .. de az aranyhalak hidegvízi halak. - teszem hozzá mosolyogva.

Nem is figyel rám. Csak bambul rám.. mintha nem is itt járna.

- Micuki..?

Hirtelen kapja fel a fejét, és hátrahõköl, olyan lendülettel hogy a szék is borul vele.. azaz csak borulna ha nem kapnám el.

A nyakam köré fonja a karjait hogy ne essen hátra, én pedig mosolyogva figyelem kis piros arcát. Vajon most mire gondolt amitõl így elpirult?

- Bo... bocsánat, én csak... - dadogja, a fejét elfordítva zavartan. - Elgondolkoztam és... Mit is mondtál?

- Semmi baj - simogatom meg az arcát. - Azt, hogy a te halad fajtájának nem kell csepegtetni a vizébe abból a koncentrátumból.

- Oh értem...

Elhúzódik tõlem.. pedig élveztem ahogy a nyakam ölelte azokkal a puha karjaival.

Figyeli ahogy hajkurászom a halat, majd egy kis vízzel egyetemben a tenyerembe véve õt, teszem át az akváriumba.

Izgatottan lesi ahogy a halacska körülúszkálja új birodalmát.

Megkóstolja a növényzetet, a kavicsokat, majd eltûnik a házban. Várjuk hátha elõjön, de ezek szerint épp a berendezéssel ismerkedik odabent. Haha..

- Szerintem tetszik neki.. - suttogja, mintha attól félne hogy megzavarja valamiben, az új helye felfedezésésben lévõ kis állatot.

Állam a fejére támasztva figyelem énis mosolyogva.

- Igen, szerintem is. - felelem halkan.

Nézzük hátha elõjön, de nem akaródzik neki.

- Talán mert szégyenlõs -felelem jókedvûen. - Na, megyünk fürdeni? - kérdezem felé fordulva, õ pedig lelkesen bólint.

- Igen!

És már el is tûnt szobairánt.

Énis megkeresem a fürdõnadrágomat, és két hatalmas törölközõvel felszerelkezve várom hogy elõmerészkedjen.

Kicsit sokáig elidõzik, már épp azon vagyok hogy bemegyek utána hátha baj van, mikor elõkerül.

Az egyik puha törölközõt neki nyújtom.

- Indulhatunk? - mosolygok rá.

- Hm? Ja igen... persze...

Mintha nem is itt járna. Furcsa.

Na mindegy. Most azt hiszem a legjobb lesz ha mindketten elfelejtünk mindent. Én a tegnap éjjelt, õ pedig azt a minden bizonnyal kellemetlen dolgot ami nem hagyja nyugodni.

***

A tenger lágyan hullámzik mikor besétálunk a habjai közé. Azaz elõször csak én.. õ odakintrõl nézi ahogy a hullámok lassan elborítanak, és a hajamat megrázva vetem magam közéjük.

Mikor feljövök a felszínre már õ is bent áll a vízben, derékig elborítja a hûvös kékség, fekete tincseibe belekap a sós illatú szél.

Odaúszom hozzá, derékon ragadva húzom beljebb, õ pedig ficánkol mint egy halacska. Nevetését messze viszi a szél.

Lefröcsköl, én pedig eldobom õt, hogy nem messze hatalmas csattanással csapódik a vízbe.

- Ez nem ér.. te erõsebb vagy. - fújja fel az arcát, aztán kezével csapkodva jutatt egy jó adag sós vizet az arcomba.

- Ez a nem fair. - felelem kacagva. Mire kipislogom a szemembõl a sós vizet, addigra õ már a hátam mögött van, és a nyakamba a kapaszkodva csimpaszkodik belém.

Megpróbálom lerázni magamról, mint bika a lovasát a rodeón, de õ olyan erõsen csimpaszkodik belém hogy nem sikerül. Kacagva vergõdöm alatta, õ pedig nevetve fogódzkodik, miközben össze-vissza csapdossuk magunk körül a vizet.

Végül csurom vizesen kászálódunk ki a vízbõl.. mindeketten fáradtan lihegve.

Ledobom magam a homokba, nedves testemhez azonnal hozzáragadnak az apró szemek, nagyot sóhajtva nyújtózom ki.

Õ fölöttem áll és néz. Nem nagyon látom mert a nap pont a háta mögül süt.. aranykoronát rajzolva neki.

- Gyere! - paskolom meg a földet magam mellett, mire õ is leül mellém. A törölközõt a vállára terítve. Mosolyogva simogatom meg a hátát, és a törölközõ anyagába markolva húzom le magam mellé.

Sikkantva vágódik hanyatt, és bosszúsan pislog rám.

Nevetni kezdek azon az édes arcon amit vág. Megsimogatom az arcát.

Elfekszik mellettem a homokban.. felém fordítja a fejét.

- Mit beszéltél vele amíg én kint voltam? - kérdezi. Nocsak.. szóval tudsz róla.

- Csak aggódik miattad. - felelem. - Viszont nem is mondtad hogy versenyezel. Mikor mész?

- Hát izé.. holnap délután. - feleli az ég kékjét bámulva. Énis félnézek a felhõkre.

- Olyan mint egy hatalmas bárány. - felelem kuncogva, követve a tekintetét, amint egy hatalmas pufók felhõt bámul. Elkapom kis kezét, és oda emelem ahol a felhõ van. - Látod?

- Nem is.. vattacukor. - feleli kacagva.

- Szerintem meg tejszínhab.

Rámmosolyog.

- De a felhõ vízbõl van. - néz rám nagy komolyan. Nem mondod? Összeborzolom a haját. Olyan gyönyörû így...

- Igen. És mikor sír.. esik az esõ. - felelem továbbra is jókedvûen mosolyogva.

- És mikor jég esik?

Na most megpróbálsz kifogni rajtam? Nem fog menni!

A szemöldökömet összevonva töröm a fejem.

- Hát akkor biztosan buliznak. - vágom rá kacagva.

Õ is nevetni kezd.

- És látod azt ott? - mutat fel a fejünk fölé. - Az olyan mint Momoka. Jajj tényleg.. nem is adtam neki enni!

Pattanna fel, de elkapom a karját és visszatartom.

- Maradj még egy kicsit! - húzom vissza. Nem kell nagyon rángatni, már vissza is fordul hozzám, és a homokban térdelve néz le rám.

Finoman végigsimítom az arcát és mosolyogva nézek fel rá.

- Na nézd csak.. még glóriát is font köréd a nap. - sóhajtok és felkönyökölök hogy fejünk egy szintben legyen. A dagállyal lassan a tenger is kijebb merészkedik és a lábunkat mossa.

Nevetve néz a feje fölé.

- Igazad van. Menjünk be. - sóhajtok és felállok a földrõl.

Sóhajtva indulok meg a ház felé. Nem sokon múlott hogy nem tettem valami olyat, amivel biztosan halálra rémiszteném. Viszont a tudat hogy mellettem van, én pedig nem érinthetem úgy ahogy szeretném.. a legrosszabb érzés a világon. Viszont ha meg távoltartom magam tõle.. azzal semmi nem lesz jobb. Hiszen épp most mondta nekem a nagynénje hogy nagyon jó hatással vagyok rá.

Ahh.. patthelyzet.

***

Bemegyünk, én pedig mosolyogva, az ajtófélfának dõlve figyelem ahogy megeteti a halat. A színes, apró morzsák úsznak a vízfelszínén.. õ pedig tátogva eszegeti õket.

- Szerinted ízlik neki? - kérdezi izgatottan. Mellé könyökölök az asztalra. Hajam csapzottan hullik a hátamra.

Mikor a hal az utolsót is eltünteti felkuncogok.

- Nos, azt hiszem ezt vehetjük igennek.

***

Megmelegítem a vacsorát, amit a nagynénje bepakolt nekünk, õt pedig elküldöm fürödni. Krémszínû pizsamában mászik ki aztán a fürdõszobából, és onnan figyeli ahogy éppen tányérra szedem a sajttal leöntött sült húst, és a hozzá való köretet.

Kis éhes csókaként vetõdik az asztalhoz, ahol aztán kuncogva figyelem ahogy magába lapátolja az ételt..idõnkét megnyalva a száját.

Hopp..azt hiszem elbambultam. Néha azért énis a számba ejtek egy-egy falatot.. hogy evés kinézete legyen a dolognak.

Aztán megkérem hogy ágyazzon meg, amíg én kimosom a hajamból a beleragadt homokot.

Mosolyogva bólint, és már veszi is le az ágyról a világos színû ágytakarót.

Én addig eltûnök a fürdõszobában. Sóhajtva lépek a zuhany alá.. fejemet a forró vízsugár alá tartva. A csempének támaszkodva hagyom hogy végigfollyon rajtam a víz. Behunyt szemmel próbálom elûzni lelki szemeim elé gyülemlett képeket..de nehezebben megy mint gondoltam.

Miközben a hajamat dörzsölöm a samponnal, azon gondolkozom mivel verhetném ki a fejembõl a dolgot, de eleve halott ötlet.. ha meglátom az ágyamban szuszogni édesen.

Vizesen.. a hajamat törölgetve lépek ki a fürdõszobából, ami a hálóból nyílik. Csak egy fekete alsót vettem fel, mivel meleg van, de a hajam a derekamig beborítja a hátamat és a vállaimat.

Õ éppen az éjjeliszekrényen hagyott könyvemet lapozgatja, hason fekve, mikor leülök mellé, és megcsikizem, amitõl õ csapot papot eldobva kezd el vonaglani és kacagni.

- Neee... Akito-san..engedj el!! Hahahaha.. - kiabálja.

- Nem mondtad a varázsszót. - vigyorgok rá a hasa magasságából fölé kerekedve. Kezem végigfut a mellkasán majd az oldalán kezdem el újból csikizni.

- Kérlek..hahaha... légyszi... naaa.. hahahaha... neee..

Nevetve hempergõzünk az ágyon, összetúrva az ágynemût. Végül még aztis sikerül megakadályoznom hogy leesünk a nagy lendülettõl.

Magamhoz húzom, és az ágy közpére hernyózok vele.

Odakint már sötét van, a függönyökön keresztül beszûrõdik kicsit az utcai lámpák fénye. Bent félhomály.. csak az éjjeliszekrényre állított kislámpa ég.

Lihegve temeti az arcát a mellkasomba.. még mindig kuncogva. Ujjai a vizes hajamban matatnak...

- Olyan szép.. a hajad.. - szólal meg halkan. - Szerinted nekem hogy állna?

Megfog egy tincset és a fejéhez húzza, elfedve vele a fekete tincseit.

Mosolyogva csóvalom meg a fejemet.

- Te így vagy szép. - felelem sóhajtva. Felnéz rám.. szemeiben megcsillan a lámpa fénye. Olyan hihetetlenül gyönyörû így.

- Micuki.. - súgom halkan a nevét, és kisimítok egy hajtincset az arcából.

Hahh...édes istenem... nem fog menni úgy visszafogni magam, hogy közben az ajkaimat bámulod.

Lassan hajolok közelebb hozzá hogy legyen ideje lehúzódni ha akar, de meg sem mozdul..csak engem néz. Ajkaim finoman érintik az övét, végignyalom puha száját, mire õ felsóhajt halkan, szemeit behunyva. Ezt kihasználva cirógatom meg a nyelvét az enyémmel finoman.. ujjaimmal az arcát simogatják közben. Érzem ahogy a vállamra csúszik a keze.. belemarkol a hajamba. Édes.. Micuki.. legszívesebben sohasem engednélek el.

Finoman.. lassan és élvezkedve csókolom.. úgy mintha ez lenne az utolsó.. pedig tudom hogyha ez így megy.. úgyse tudom abbahagyni.

Keze lecsúszik a vállamról.. érzem hogy egész testében beleremeg a csókba.

Mikor elengedem az arca olyan piros mint egy túlérett paradicsom. Arcomat az övé mellett temetem a párnába.. lassan kifújva a levegõt. Melléfekszem, kezemet továbbra is rajta nyugtatva.

- Micuki.. - pillantok fel rá, õ pedig az arca elé kapja a kezét. - Ne.. - ragadom meg a kezét, és finom puszit hintve rá elhúzom az arcától. - Ne takard el magad. - mosolygok rá, õ pedig hozzám simul..egyetlen szó nélkül fúrja arcát a meztelen bõrömbe..amitõl kiráz a hideg és forróság kúszik végig a gerincemen. Érzem lélegzetét a bõrömön. Ahh...istenem..

Azt hiszem most zavarban van. Persze megértem.. de... remélem nem rontottam el ezzel semmit. Én komolyan...

Áh nem is tudom mit filózok ezen, hiszen nem szaladt el meg semmi.

Csöndben ölelem õt míg el nem alszik. Persze én nem tudok aludni... de ez már a legkisebb gond.

***

Reggel már korán fenn vagyok, és kimegyek a tengerpartra edzeni amíg alszik.

Aztán miközben térdig a vízben állva viaskodom a hullámokkal, kezemben az edzéshez használt fakardommal, egyszer csak ajtócsapódást hallok, és meglátom õt a teraszon ácsorogni a köntösömben, ásítva.

Lesétál a lécsõn, épp mikor kilépek a vízbõl. Megrázom a fejem, vízcseppekkel terítve be a homokot.

- Jó reggelt. - köszön mosolyogva.

- Jó reggelt. - mosolygok rá énis, miközben összeszedem a holmikat a partról. - Menjünk be, mert reggeli után haza kell vigyelek.

Kicsit elszontyolodik erre, de igyekszik nem mutatni. Hiába..akkoris látom.. és nagyon jól érzem magam tõle, mégha õt elszomorjtja is. Hát ennyire sokat jelent neki ha velem lehet?

***

A kocsiban átölelve búcsúzik.

Megígérem neki hogy amint tudok, benézek hozzá. Persze azt nem árulom el hogy érte megyek az edzére.. mert az titok.

A nagynénje már az ajtóban várja, én pedig intek neki is, és továbbhajtok.

Szabadnapom van ugyan, de azért benézeka kapitányságra, elhozok pár papírt amire a jelentést kell megírnom a múltkori túszejtéses ügyrõl.

***

Végül délután jókedvûen pattanok a kocsiba, és a városba hajtok, ahol egy edzõterem különtermében gyakorolnak.

Micuki minden bizonyára odabent van, és a recepciós el is igazít merre menjek.

Az ajtó félig nyitva, zeneszó csapja meg a fülemet.

ZENE

Bekukucskálok és akkor meglátom.

A hatalmas tükrös terem közepén áll, a terem szélén egy idõsebb nõ a magnó mellett, aki épp a kezével mutogat valamit.

Egy testhezálló fekete nadrág van rajta.. és vékony fehér póló, ami úgy simul a testére..mint a második bõr.

Figyelem ahogy a zene ritmusára mozog, lehajol, teste ívben meghajlik, majd felugrik a levegõbe, és megpördül. Csodálatos látvány. Teste minden egyes apró mozdulata követi a zenét.. minden porcikája arra mozdul..ahogy int a kezével.. ahogy lép.. ugrik...és.. szinte lemegy hídba ahogy hátrahajol.

A szám is tátva marad a látványtól.

Közben az edzõ észrevesz, és lopva int nekem hogy jöjjek be.

Belopakodom, Micuki nem vesz észre, annyira lefoglalja a gyönyörûen kivitelezett mozdulat, ahogy szinte magához öleli a világot, majd elengedve egy ugrással zuhan a mélybe. Mintha láthatatlan szárnyak repítenék.

A zenében felhangzik egy apró csilingelõ hang, õ pedig félrekapja a fejét, haja az arcába hullik csapzottan. Kisimítja onnan.

Ez a mozdulat annyira gyönyörû és érzéki.. hogy azt hiszem ha nem látna senki.. most már a padlón tocsognék valahol..nagy és rettenthetetlen létemre.

Most szívesen a karomba kapnám hogy én repítsem még magasabbra.. hogy repülhessen.. újra és újra.

Megpördül, közben fél lábbal a magasba löki magát, és karjait kinyújtva fordul meg vagy háromszor, miközben fejét büszkén emeli a magasba. Még sosem láttam ennyire.. magabiztosnak..

Itt otthon érzi magát.. azt hiszem..ez az.. amit igazán szeret csinálni. Ahol kinyílhatnak a szárnyai.

Azt hiszem sajnálom hogy nem tudok táncolni.

Figyelem ahogy szinte lemegy spárgába ugrás közben, és leérkezéskor a földig hajol, kezei kecses modzulattal hasítják a levegõt.

Újra és újra megismétli a lépést.. körbe..körbe.. kezei mint a szív dobbanása.. majd a dal végén.. lecsúszik a földre.. átölelve saját magát.. fejét hátrahajtva.

Mosolyogva tapsolom meg, õ pedig felkapja a fejét. Rögtön elmosolyodik amint meglát és feláll a földrõl. Felénk szalad, és megölel.

- Szép volt Micuki. - dícséri meg az ezdõje. - Ha így megy a versenyen is megint elhozod az elsõ díjat.

Valahogy még mindig a hatása alatt vagyok, mert a szemem nem lát mást csak õt.

- Mikor jöttél? - kérdezi izgatottan.

- Gyönyörû voltál. - sóhajtok, majd eszembe jut hogy kérdezett valamit. - Öhm.. most az elõbb.

Az hölgy a hátam mögött lopva elmosolyodik.

- Akkor mára ennyi. Jövõhéten folytatjuk Micuki. - mondja, és elpakolja a magnót.

- Nem kell dolgoznod? - kérdezi egy törölközõvel megtörölve az arcát. Csodálkozol hogy itt látsz mi?

- Nem csak beugrottam a jelentésekhez szükséges dokumentumokért. De ma szabad napom van.

- Nem is mondtad. - feleli durcásan, mikor egyedül maradunk a teremben.
- Meg akartalak lepni.

Elmosolyodik.

- Sikerült.

- Neked is. Sosem láttam még ilyen szépet.

Elpirul, és összeszedi a vizesüvegét meg a cipõjét.

- Megvársz amíg átöltözöm?

- Persze. Hiszen érted jöttem.

- Hova megyünk?

- Hozzátok.

Elszontyolodik.

- A nagynénédnek el kellett utaznia. Biztosan téged is hívott csak..

- Az öltözõben van a telefon. - csap a homlokára.

- Szóval megkért hogy maradjak veled amíg õ hazajön vidékrõl.

- Biztos megint az unokatestvéréhez ment. Gyakran beteg. - feleli, miközben az öltözõ felé sétálunk.

- Megvárlak a kocsiban. - búcsúzom el tõle az ajtóban, õ pedig izgatottan szalad be.

Ez sose fog kimenni a fejembõl. Egyszerûen.. lenyûgözõ.

Akár egy földreszállt angyal.

Sóhajtva szállok be a kocsiba és dõlök a kormányra.

Akito.. azt hiszem szükséged lesz még egy hideg vizes zuhanyra ma éjszaka elõtt.

A kocsihoz kísérem, és még el sem indultunk máris beszélni kezd, én pedig mosolyogva hallgatom.

- Még soha nem volt háziállatom - meséli lelkesen. - De a szomszéd kislány kutyájával gyakran játszottam, és sokszor vittem neki kekszet.

Erre eszembe jut egy kellemes emlék és énis elmesélem hogy volt egy kutyusom még régen a nevelõszüleimnél. Yuko-nak hívták.

Látom hogy csodálkozva hallgat. De nem akarom elszomorítani a gyerekkorom emlékeivel, ráadásul ez nekem is egy kényes pontom, így inkább gyorsan elterelem a témát.

- Na és hogy nevezed el a haladat? - kérdezem mosolyogva. Kíváncsian szemléli meg a zacskó tátogó lakóját, aki fátyolszerû úzsóit lebegtetve pislog rá.

- Nem is tudom... Neked van ötleted? - pillant a csöppnyi uszonyosra, aki csak tátog valamit válaszként.

- Úgy mozog a szája, mintha folyamatosan azt mondogatná, hogy momomo... - jegyzi meg vidáman.

Jókedvûen felnevetek rajta.
- Akkor legyen ez a neve. Mondjuk Momoka.

- Nekem is ez jutott eszembe - mosolygok rám, boldog mosollyal. Olyan édes ilyenkor. Nem, nem is. Inkább gyönyörû.

Nemsokára meg is érkezünk, õ pedig a plüss sárkánnyal és Momokával felszerelkezve masíroz be az ajtón, míg én bezárom magunk után.

A konyhába indulok, aholis elõveszek egy mély üvegtálat, ami ideiglenesen a hal lakóhelye lesz ma éjszakára. Teszek bele neki friss vizet, õ pedig izgatottan úszkál új helyén.

Állunk fölötte és nézzük. Figyelem ahogy mosolyog. Egy ilyen kis ostoba állat jgy jókedvre tudja deríteni. Nos vannak olyan dolgok a világon amiknek túl kevés jelentõséget tulajdonítanak. - tanakodok magamban, miközben azt figyelem hogy Micuki beledugja az ujját a vízbe a hal pedig odamegy és megcuppantja. Felkacag csengõ hangján.

- Holnap veszek neki mindent - mondja, majd aggodalmas arccal hozzáteszi: - Szerinted éhen hal addig?

- Biztosan nem. Nem vagyok halszakértõ, de azt tudom, hogy általában 2-3 naponta kell etetni õket. - nyugtatom meg mosolyogva.

Jobb kedvre derül máris.

- De téged többször. - teszem hozzá kuncogva. - Nem vagy éhes? Mert én egy lovat is fel tudnék falni.

- De hát egész délután nassoltunk. - jegyzi meg a hátam mögül ahogy a hûtõ tartalmát fürkészem. Be kellett volna vásárolnom, mert most a csak a szokásos zöldségeim és pár apróság van itthon. Na nem baj, abból is tudok valamit alkotni. Csak nem halunk éhen.

- Hát épp ezért. Semmi rendes ételt nem ettünk. Összeütök valamit. - felelm kuncogva és elkezdem kipakolni a cuccokat a konyhapultra.

- Segítek! - ajánlkozik, és már lát is neki hogy feltûrje a ruhája ujját, mint valami nagy munka elõtt, de megrázom a fejem.

- Elõbb öltözz át. Ismered a járást, a ruhásszekrényemben találsz magadra valamit.

- Szupi!

És el is tûnik szobairánt. Mosolyogva csóválom meg a fejem, és kezdek el gondolkozni hogy akkor mit is.

Végülis van saláta, és ebbõl a friss csirkemellbõl is süthetek a rántotta mellé pár csíkot. Felteszem az olajat és feltöröm a tojásokat. Majd a felsõ polcon kezdek el kotorászni a fûszerek után. Közben sikerül magamra borítani az egyik üveg tartalmát, így bosszankodva válok meg a trandícionális ruha bosszantóan hosszú felsõjétõl.

Nemsokára meg is érkezik õis, egy térdig érõ pólóban, és egy rá legalább 5 számmal nagyobb nadrágban, amin ezúttal sem állom meg hogy ne mosolyogjak. Annyira édes így. Ráadásul a tudat hogy az én ruháimat viseli.. olyan mintha már..

Na jó, ezt felejtsd el! Csak arra van szüksége neki is hogy még miattad is aggódjon! Ez úgysem mûködne, hiába is áltatod magad!

Sóhajtva fújom ki a levegõt, és az immár megfûszerezett tojást kezdem el felverni egy habverõvel.

- Akkor segíthetek? - kérdezi, a halacskát figyelve, ujjaival megcirógatja az átlátszó üveget. Az meg, mintha tudná, közelúszik a kezéhez.

- Tudsz egyszerû salátát csinálni? A hûtõben találsz salátakeveréket, paradicsomot, sajtot és salátaöntetet. - adom ki az utasítást, õ pedig már röppen is.

Közben az olajba rakom egymás mellé a vékony húscsíkokat, és a serpenyõbe öntöm a tálnyi fûszeres tojást.

- Mi lesz ebbõl? - jelenik meg hirtelen mögöttem hirtelen, én pedig mosolyogva pillantok rá hátra.

- Majd meglátod. - adom a rejtélyest mosolyogva.

- Jaj olyan vaaagy - durcizik, kis arcát felfújva.- Akkor én sem mondom meg milyen salátát csinálok!

Nevetni kezdek, figyelem ahogy visszamegy az asztalhoz és keverni kezdi a salátástálban az öntetet.

Lassan készül a hús, majd a tojás is megsül, én pedig kiszedem egy lapos tálba. Mmmm.. jó illata van. Õ is megérzi, mert nemsokára már mellettem is van.

- Kész a saláta? - kérdezem mosolyogva.

- Igen, már a hûtõben van... - feleli nagy büszkén.

Megdícsérem, majd együtt terítjük meg a kis asztalt odakint az erkélyen. Jójzûen megvacsorázunk, figyelem ahogy eszik, lassan, minden apró falatot külön megízlelve. Megállapítjuk hogy mindketten jó munkát végeztünk, mert a vacsora finom lett.

Leteszi a villáját és tele hassal dõl hátra a fonott széken sóhajtva.

Meg tudnám szokni ezt az érzést. Hogy nem vagyok egyedül. De tudom hogy nem tehetem ezt vele. Túl nagy veszélybe sodrom, ráadásul neki az õ állapotában nyugalomra lenne szüksége nem pedig...

- Micuki.. - szólítom meg halkan, mire mintha e varázslatos pillanat szétrobbantója lenne, megszólal odabent a telefonom.

- Francba.

Elméletileg ma nem vagyok készenlétben, de sajnos ilyenkor is behjvhatnak ha nagy gáz van. Tudom hogy az van, hiszen Hide parancsnok nem szokott apróságok miatt keresni. Ezt a számot pedig csak õ ismeri.

Besietek és bosszúsan szólok bele.

- Akito!

- Gyere most azonnal!

- De..

- Szaporán. Majd a kocsiban elmondom a részleteket!

Tényleg nagy gáz lehet ha már így kezdi.

- Oké. Indulok. - bontom a vonalat és berohanok a szobába öltözni. Pár perccel késõbb már a szoksásos fekete ruhámban lépek a konyhába ahol meg is találom. Épp most fejezte be a mosogatást. Hajamat összekötöm, és átvetem a vállamon.

- Behívtak, sajnos el kell mennem. -  sóhajtok és hozzá lépve ölelem magamhoz csalódottan. - Nem akarlak egyedül hagyni, de muszáj.

- Semmi baj... Nem maradok egyedül, hiszen itt van Momoka. - feleli mosolyogva. Tudom hogy csak engem próbál megnyugtatni, de ez most valahogy nem derjt jobb kedvre.

Elhúzom a számat és sóhajtva temetem arcomat a hajába.

- Õ nem tud megölelni, ha sírva felébredsz... - felelem halkan. - Sietek vissza. Ígérem. Feküdj le aludni, és zárd be az ablakot, éjszaka vihar lesz. - teszem hozzá. Érzem hogy a mellényembe kapaszkodik, arca hozzásúrlódik az enyémhez ahogy felemeli a fejét hogy rám nézzen.

- Rendben. - feleli eltökélt arcot vágva.

Milyen bátor. Pedig tudom hogy nagyon fél.

Sóhajtok. Micsoda szemét vagyok hogy kiteszem ennek.

Finom puszit hintek a szájára, és halkan sóhajtva búcsúzom.

Most ki kell vernem a fejembõl õt egy idõre. Most a munkára kell koncentráljak, különben még meghal miattam valaki.

Bevágódom a kocsiba és a gázra lépve indulok meg a megadott helyszínre.

***

Nemsokára már az események sûrûjében találom magam. Rég nem volt szerencsém ilyesféle látványhoz.

Még az én tapasztalt sokat látott szememnek is szörnyû látvány.

Vér a padlón, a falakon, holttestek és rémült emberek.

Egy õrült, körözött bûnözõ elbarikádozta magát egy kórházban ahol a társát ápolják az egyik elkülönített kórteremben.

Nem enged be magához senkit, már két ápolónõt lelõtt, ráadásul a kérdéses osztályon olyan betegek fekszenek akik állandó felügyelet nélkül egy pillanat alatt meghalhatnak.

Mikor megérkezem a társaim már a helyszínen vannak, és elmondják hogy a fickó azt akarja hogy engedjék el a társát az õt õrzõ rendõrök. Kapok egy fülest is, amin át tarthatom a kapcsolatot a többiekkel.

Három irányból kell megközelítenünk a kórtermet, mert csak így biztos hogy el tudjuk intézni a fickót mielõtt õ intéz el még valakit.

Futva közelítem a helyszínt, amennyire tudok, a fényesre koptatott linóleumon. Kezem a fegyveremen, ahogy halkan lenyomom a kilincset a férfi háta mögött, és belépek a teremben.

Velem szemben hat ágy, mindegyiken egy-egy halálra rémült emberrel. Velem szemben egy fiatal fiú, szemei elkerekednek ahogy meglát. Az ajkam elé emelem a kezem, ezzel intve csendre. Közben az egyik társam is megérkezik a szomszédos ajtón.

A gépfegyveres ámokfutó nekünk háttal áll, fegyverét a túszulejetett betegekre fogva, most látom csak hogy mindegyik fiatal fiú és lány.

Ordibál az odakint álló rendõrökkel hogy szabad távozást követel neki és a barátjának, különben lelövi a szobában lévõket, mint a két ápolónõt akik csak véletlenül nyitottak a terembe.

Az egyik fiú köhögni kezd, hallom hogy odakint az egyik orvos azt sipítozza hogy segítség kell neki.

Mozdulatlanul állok, fegyveremmel becélozva a férfi hátát, de amíg nem megy el a gyerekek elõl, nem tudom úgy lelõni hogy ne tegyek kárt másban is. Fenébe!

Figyelem ahogy a fiúcska fuldoklik, a szívem összeszorul a látványra. Az egyik kislány feláll és hozzá szalad. A férfi ráfogja a fegyvert.

Valamit csinálnom kell, ez így nem mehet tovább.

A pisztolyt leengedve ugrom hátulról neki, igyekezve ledönteni a lábáról. A lendületem elsodorja, de közben elsüti a fegyvert, egyszer..kétszer.. háromszor. A lány hátrahanyatlik ahogy az egyik golyó a nyakán találja el. Szinte lassított felvételben látom magam, ahogy megragadom a férfi karját és a plafon felé fordítom a fegyvert. Vakolat hullik ránk, ahogy a gépfegyver kalapálva a plafonba szórja a töltényeket.

Társaim beözönlenek a szobába, és körbeveszik a férfit, aki õrülten vergõdve próbál meg lerázni magáról. Lihegve tarkójához nyomom a fegyvert.

Látom hogy az orvosok felemelik és az ágyra rakják a lányt. Nagyon vérzik.

Társaim közül öten körbeveszik a férfit és nekiszegezett gépfegyverekkel tartják sakkban.

Szédülve állok fel, ahogy látom hogy az egyik orvos lepedõt borít a lányra. A falnak tántorodom, hajam az arcomba hullik, alig kapok levegõt.

Meghalt.. mert én nem voltam elég gyors. Ha nem tétovázok még most is élne.

Az egyik társam lép mellém, a vállamra teszi a kezét de lerázom magamról.

- Nem a te hibád.

Egy frászt nem!

Zombiként tántorgok ki a kórházból, aztán a kocsiban ülök vagy fél órát a kormányra dõlve mire megnyugszom annyira hogy el tudjak indulni.

„Már ketten meghaltak mire ideértél, ha te nem cselekszel még többen haltak volna meg”. - szajkózza egy hang a fejemben. Tudom, de akkoris. Úgy érzem tehettem volna többet is.

Gépies mozdulattokkal vezetek hazáig. Halkan nyitom ki az ajtót, hogy ne ébresszem fel, majd a fürdõszobába veszem az utam, szinte leszórom magamról a ruhákat és bevetem magam a zuhany alá.

Nem.. nem gondolok most a történtekre. Nem. Hagyom hogy jéghideg víz kimossa belõlem a méregként felgyûlt bûntudatot és rossz érzéseket. Csak akkor hagyom abba és álljtom melegebbre mikor már vacognak a fogaim.

Megtörlöm a hajam, kerítek egy alsónadrágot és egy pólót, felöltözöm majd sóhajtva bújok be mellé, szorosan átölelve õt. Arcom a hajába fúrom, mélyet lélegezve szívom be az illatát.

- Akito-san? - suttogja kábán, álomból ébredve. Felém fordul, kis keze a vállamat érinti. Nem kérdez semmit csak magához ölel és betakar a takaróval.

- Semmi baj... itt vagyok... - suttogja mielõtt álomba merülne.

Megnyugtat a tudat hogy mellettem van. Holott nekem kéne neki támaszt nyújtani és nem fordítva. Ennek ellenére most én érzem magam úgy, hogy menedékre találtam az ölelésében.

Figyelem ahogy alszik, kezecskéivel még mindig engem ölelve. Valamiért azt gondoltam ébren találom, de örülök hogy mégis tudott aludni és nem voltak rémálmai. Aztán az éjjeliszekrényen megpillantom a tálat. Az aranyhalacska tátogva rázza fátyolos uszonyait.

Akkor mégiscsak félt. Micuki, aki erõsnek mutatja magát, de valójában amire mindennél jobban vágyik az az, hogy sose hagyják egyedül.

***

Nem sokat alszom az éjjel, jobbára éberen figyelem õt, az arcát, haját simogatva. Nem ébred föl, nem is álmodik rosszat, olyan békés mint egy mesebeli hercegecske.

Végül valamikor hajnalban engem is elnyom az álom.

***

Kellemes.. rég elfeledett érzésre ébredek. Valaki az arcomat cirógatja. Mikor az ajkaimat is megérinti lassan kinyitom a szemem, és a tettes egy sikkantással eltûnik a takaró alatt.

- Micuki.. - sóhajtom álmosan és felülök az ágyban.

Takarókupac jobbról.. takarókupac balról, a póló felcsúszott a hasamon. Hoppá! Ásítva igazítom meg, majd körülnézek. Hmm.. két takarótorony.

Figyelem õket, majd kipécézem magamnak azt, ahonnan kilóg egy kicsi a sötétzöld nadrágom csücskébõl.

- Micuki? - kérdezem mégegyszer, de mivel nem kapok választ, megragadom a takarót, és egy mozdulattal rántom le róla. Nagyot visítva vetõdik utána, én pedig õt kapom el, kacagva.

Összekócolom amúgyis kócos haját, hogy aztán nevetve hallgassam ahogy bosszankodik.

- Jó reggelt! - mosolygok rá, õ pedig édesen elpirul.

Háta a mellkasomnak simul, hajam függönyként takarja el elõle a szobát ahogy felnéz rám.

- J..jóó.. izé.. reggelt.. - dadogja a szemembe nézve, én pedig az állát megemelve csókolom meg lágyan.

Sóhajtva hunyja be a szemét.

- Umm.. Akito-san.. - szólal meg kicsit késõbb, mikor éppen az arcát simogatom elgondolkozva. - ..tegnap éjjel...

- Inkább mesélj arról hogy aludtál. - terelem el a témát, õ pedig érti a célzást és mesélni kezd.

- Azt hiszem Momoka egyedül érezhette magát, ezért behoztam. - mondja mosolyogva.

Jól tudom hogy ez fordítva történt, de nem szólok semmit, csak magamban mosolyogva élvezem a közelségét. Lehet hogy morbid gondolataim vannak, de az jutott eszembe ha nincs az az ámokfutó talán sosem ismerem meg.

- Akito-san.. - zökkent ki a hangja a merengésbõl. - Csináljak reggelit? - kérdezi.

- Édes vagy, de majd én. Te addig fürödj meg. - felelem mosolyogva és kikelek az ágyból. Rendberakom a hálószobát, majd a konyhába lépek, és nekiállok reggelit készíteni. Bekapcsolom a rádiót is, de azonnal rájövök hogy rossz ötlet volt mikor a tegnap éjszakai túszdrámáról kezdenek el tudósítani. Dühösen lépek a készülékhez.

Aztán megfordulok és látom hogy Micuki áll az ajtóban, elkerekedett szemekkel.

Jajj istenem, csak nem hallotta?

Hozzám szalad, egy szál törölközõben, és semmivel sem törõdve ölel magához.

- Micuki.. - simogatom meg a fejét, mikor hallom hogy hüppögni kezd. - Ne sírj! Semmi baj!

A törölközõ csúszni kezd róla, de megfogom és megtartom.

- Olyan szörnyû lehetett. - hüppögi, felnézve rám.

Most komolyan miattam sír? Édes Istenem...

Mosolyogva törlöm le a könnyeit az ujjaimmal és hozzá hajolva nyomok finom puszit nedves szemeire.

- Semmi baj. - suttogom neki halkan, inkább magamat nyugtatva mint õt, de úgy tûnik beválik mert nemsokára megnyugodva néz fel rám, és inkább az kezdi el érdekelni hogy itt áll elõttem egy szál törölközõben. Arca elpirosodik, el is menekülne, de nem engedem.

Finoman nedves hajába borzolok, majd elengedem, figyelve ahogy forgószélként rohan be a szobába.

Már kint ülök a teraszon két tányér müzli és vajas, lekváros kalács társaságában, mikor megérkezik, még mindig fülig pirulva. Leül velem szemben, meséli hogy megnézte Momokát, és jól van.

Elmosolyodom és megígérem neki hogy reggeli után elviszem az állatkereskedésbe hogy vegyünk neki akváriumot meg kaját.

***

Nemsokára már egy hatalmas bevásárlóközpontban sétálunk, én szatyrokkal megrakodva, õ vidáman lépked mellettem.

Az állatboltban aztán választ egy hatalmas gömbakváriumot a halnak, bele apró színes kavicsokat, és háromféle halkaját. Nagy büszkén meséli az eladó hölgynek hogy õ fogta a fesztiválon.

Aztán beülünk fagyizni az egyik cukrászdába. Én jegeskávét iszom, õ pedig egy hatalmas fagyikelyhet kóstolgat a hosszú kanállal.

- Mmm nagyon finom.

- Annak a kéknek érdekes színe van. - bökök felé a szívószállal. - Ó mert az áfonya és szõlõ ízû.. ez pedig rágós. - mutogatja. - Kóstold csak meg! - nyújtja felém a kanalat. Finoman fogom meg a kezét és igazítom a számhoz a kanalat, lenyalva róla a fagyit. Közben õt figyelem, látom hogy elpirul. Édes.

- Hmm tényleg finom. - felelem megnyalva a számat. A kanalat figyeli egy fél másodpercig majd a fejét megrázva szedi össze magát, és az evésre koncetrálva.

Szerencsére nem jön újabb riasztás, ezért nyugodtan telik az idõ.

Beszélgetve sétáljuk végig a hatalmas bevásárlóközpontot, én pedig azt veszem észre magamon hogy még sosem éreztem magam olyan jól .. mint az utóbbi idõben vele.

- Nézd fényképek! - ragadja meg a kezem és húz el az egyik irányba. Bedob egy pénzérmét, majd maga után húzva kezd el grimaszokat vágni a kamerába.

- Micuki.. - ölelem át hátulról, õ pedig pirulva süti le a szemét. A kamera kattog, közben én elõrenyúlva mosolyt rajzolok neki, mire elkezd nevetni.

Végül kuncogva nézegetem a képeket. Kettõt elteszek belõle, a többit odaadom neki. Elneveti magát ahogy meglátja az elsõ képen a meglepett arcomat, majd mosolyogni kezd.

- És most? - néz rám pislogva.

- A nagynénéd most hívott. Ebéddel vár minket.

- Honnan tudja a..? - csodálkozik.

- Megadtam neki mikor vittelek a tárgyalásra. Hogy el tudjon érni.

- Ó.. értem.

- Micuki..

- Igen? - fordul felém. - Utána ha gondolod elmehetünk úszni. Elég meleg van.

- Hozzád? - csillan fel a szeme.

Nevetni kezdek.

- De. - süti le a szemét. - Mostanában többet vagyok nálad mint otthon.

- Talán bánod? - kérdezem halkan, kinyitva neki az ajtót.

- Nem csak..

- Akkor meg, nem számít. - felelem mosolyogva, és beszállok mellé.

Leeresztem az ablakot és elgondolkozva figyelem ahogy a felhõket bámulja, miközben vezetek.

Hát meg tudnám ezt szokni. Az biztos.

Másnap a szokásos.

Ülök otthon és várom hogy jöjjön a riasztás. Már naggyából rendet raktam, de azért még találok olyan dolgot, ami eszembe jutattja õt, és hogy itt volt velem.

Az egyik fonott fotelben ücsörgök a tengerparton mikor csörög a mobilom.

- Igen? Itt Akito. - mormorgok bele. Hide parancsnok az, bevetésre kell mennünk, azúttal egy... mivan? Parkba?

- Igen jól hallottad. Valami õrült túszulejette a fél parkot és bombával fenyegetõzik amit magával együtt akar a levegõbe repíteni.

- És mit akar?

- Azt nem tudjuk.

A fejemet fogom sóhajtva.

- Rendben.. 5 perc és bent vagyok. Szólj a fiúknak!

Bontom a vonalat és futólépésben vonulok el öltözni.

***

Fekete ruhánkban álljuk körbe az asztalt, ismertetem a stratégiát a fiúkkal.

Én beszéltetem a fickót, elterelem a figyelmét, õk pedig egyenként kiragadják a túszokat.

Beszálllunk a furgonba és elindulunk.

Mikor odaérünk már messzirõl látjuk a rendõrkordont a park egy része körül. Leveszem a fejemrõl a maszkot, hajam elõlibben, egy mozdulattal hátravetem a vállam fölött.

Intek a fiúknak akik elhelyezdkednek a bokrok között.

Nyugodtan sétálok közelebb a férfihoz, aki éppen egy fiatal lányt szorít magához õrült vigyorral szorongatva a detonátort.

Elnézve õt..az a robbanóanyag a fél várost a levegõbe repítheti.

Nyugodt hangon kezdek el beszélni hozzá, megkérdezem mit szeretne, de nem válaszol csak kacag, azon az idegesítõ hangon.

Nem tántorodom el, továbbra is beszéltetem, miközben látom hogy a társaim éppen egy másik lánynak fogják be a száját és vonszolják el a közelébõl. Észre sem veszi, annyira el van foglalva azzal hogy rám figyeljen és markolja azt az átkozott szerkezetet.

Aztán elõkerül egy pisztoly is, amit rámszegez, miközben fél kézzel tartja a halálra vált lányt.

Nem rettenek meg, ugyanolyan faarccal nézek szembe a felém szegezett puskacsõvel mint az elõbb vele.

Megpróbálom lebeszélni arról hogy ne tegye. Ha nem is sikerül..meg kell próbálnom.

Végül mikor az utolsó túszt is megszöktetik a társaim, lendületbõl vetem rá magam, és megszerzem tõle a detonátort.

Egyetlen hatásos ütés a nyaka hátuljára és ájultan zuhan a földre, azaz csak zuhanna, mert én alkapom és lassan engedem le, nehogy a bomba ennyitõl mûködésbe lépjen.

Közben megérkeznek a tûzszerészek is, én pedig sóhajtva csatlakozom a társaimhoz  a furgonnál.

Na ennyit errõl.

Hide hazaküld minket, én pedig mihelyst hazaérek bevetem magam a zuhany alá. Igazából csak áltatom a körülöttem állókat azzal hogy nem félek. A jeges izzadság csorog a nyakamon végig valahányszor arra gondolok hányan halhattak volna meg mostis hacsak valami rosszat szólok. Szerencsére nem történt tragédia, és ezt is..mint sok minden mást.. a hidegvéremnek köszönhetem.

Állok  a hideg vízsugár alatt, addig míg reszketni nem kezdek, majd forróra állítom és csempének dõlve sóhajtok egy hatalmasat.

***

Másnap.

Alig vártam ezt a napot.. hiszen végre láthatom õt. Talán hülyeség ha bevallom de hiányzott hogy arra a kis édes arcára nézhessek.

Mikor megérkezem hozzájuk õ még szüttyög valamit, mert csak a nagynénje nyit ajtót.

Kicsit furcsán érzem magam ebben a ruhában, fõleg ahogy rámnéz, de megnyugtat hogy nagyon jól festek benne.

- Köszönöm. - felelem udvariasan, és várom hogy õ is elõbújjon a rejtekébõl.

Mikor végre megérkezik belém reked a köszönés. Fekete haja lágyan öleli körbe  az arcát.. ruhája barack színû és fehér.. csodásan fest benne. Olyan halvány..akár a bõre.. szinte sugárzik tõle.

- Szia... - köszön halkan.

- Nagyon jól nézel ki. - mosolygok rá, mire durcásan fújja fel kis pofiját.

- Hazudsz... - mormogja. - Nénikém erõltette rám ezt a bigyót, pedig én olyat akartam, mint amilyen neked van...

Halkan felnevetek rajta. Igazán édes. De valahogy azt hiszem a fekete túl komor szín lenne neked.

- Na indulhatunk? - nyújtom felé a kezem, õ pedig felém röppen.

***

A kocsiban megnyugtatom õt, mert látom hogy eléggé izgul. Azok után ami vele történt nem igazán kellene tömegbe mennie, de én azt hiszem ez a legjobb módszer arra hogy végre visszaszokjon végre a rendes életbe.

- Ne félj, bármi történik is, ott leszek melletted és vigyázok rád. - mosolygok rá.

- Én... rendben.

- Micuki, csak próbálj meg lazítani és élvezni oké? - nézek rá, én pedig bólint komoly pofival.

Aztán a kocsiból kiszállva mégegyszer emlékeztetnem kell a dologra, de megfogadja hogy nem pánikol és megpróbálja.

Na remek.

Elindulunk és beszélgetve sétálunk a mindenfelé felvonuló között. Körös-körül árusok és mutatványozók Micuki izgatottan nézelõdve kezd el mesélni egy történtet én pedig mosolyogva hallgatom.

Aztán megpillant egy vattacukor árust, és odarohan. Veszek mindkettõnknek az édességbõl, aztán már csak sóvárogva figyelem ahogy majszolja. Maga sem tudja milyen erotikusan csinálja ahogy az ujjairól nyalogatja le a ráolvadt cukrot.

Oh..és még a pofiján is van egy darabka.

Lehajolok hozzá és mosolyogva törlöm le az ujjammal aztán a számhoz emelve nyalom le róla. Mmm.. finom.

Pirulva süti le a szemét.

- Nézd csak! - mutatok az egyik irányba. - Gyere! - fogom kézen és odavezetem.

A medence körül sok ember ácsingózik.

- A régi mondás úgy tartja hogy amelyik aranyhalat kifogod az teljesíti egy kívánságodat. - súgom a fülébe ahogy elhajolok hozzá. - Megpróbálod?

Felnéz rám, bólint.

Kérek neki egy hálót és mosolyogva figyelem ahogy a nyelvét kidugva koncetrál és üldözi az egyik fátyolfarkú szépséget a hálójával.

Végül mikor végre elkapja csengõ hangon felkacag.

Gyönyörû ilyenkor.

***

Nemsokára már egy kis zacskóval a kezében sétál amiben az aranyhal úszkál.

- Tudod már mit fogsz kívánni tõle? - kérdezem tõle mosolyogva.

Elpirul, és megrázza a fejét.

Hát ez nem hangzott túl meggyõzõen.

- Elõbb nevet fogok neki adni. - meséli nagyon komoly arckifejezéssel. Mosolyogva teszem a kezem a vállára miközben sétálunk.

Mindenfelé emberek tradícionális ruhában amerre a szem ellát, én mégiscsak õt látom. Gyönyörû ebben a ruhában. Szinte elképzelem szétcsúszott kimonoban ahogy fekszik egy..

Najó Akito most hagyd abba!

Megrázom a fejem és mosolyogva húzom õt az egyik sátor felé.

- Nah Micuki.. megpróbálod eltalálni?  - nézek a távoli céltáblára. - Azt mondtad a suliban volt íjászverseny.

- Hát én.. én..nem.. nem nagyon vagyok jó benne..

- Majd segítek. - mosolygok rá. - És kifizetem a tulajnak a pénzt.

Óvatosan igazítom a kezébe az íjat, arcom az övé mellett a céltáblát nézi. Mögötte állok, kezem fogja az övét, miközben halkan magyarázom neki merre felé tartson.

- Rendben, és most lõjj!

Halk pendüléssel lövi ki a nyílvesszõt, ami a céltábla szélébe fúródik bele.

A tulajdonos mosolyogva nyújtja oda neki a nyereményét és színes szitakötõ alakú kulcstartót.

Micuki pedig nekem adja.

- Köszönöm. - felelem mosolyogva és lehajolok hozzá óvatosan egy puszit nyomok az arcára.

A pofijára simítja a kezét és pirulva néz félre.

- Te is megpróbálod? - néz rám aztán hirtelen.

- Nos ha akarod.

Kérek a tulajtól mégegy íjat, és a nyílvesszõt finoman a húrra illetszve célzom be a tábla közepét.

Micuki figyeli ahogy koncentrálok. Ebben a ruhában elég furcsán festhetek így, lábaim szétvetve, támadóállásban, miközben befont hajamból néhány tincset szabadon repít a szél.

És kilövöm a vesszõt, ami a céltábla közepébe fúródik bele.

Micuki ugrálni kezd, és éljenez, én pedig csak mosolygok, majd a kezébe nyomom a hatalmas plüss sárkányt amit nyertem.

***

Sétálunk az emberek között, látszólag teljesen el van feledkezve arról hogy félnie kellene. Fogja a kezemet és nézelõdik, közben az aranyhalat lóbálja a zacskóban és azt meséli nekem hogy fog építeni neki vízalatti palotát színes kövekbõl.

Sötétedni kezd, mikor megtaláljuk az egyik édességárust, és veszek neki cukrozott gyümölcsöket, amibõl aztán énis eszek egy keveset.

Õ kóstoltat meg vele, és fülig pirul mikor a szám hozzáér a kezéhez ahogy elveszem.

Ahogy sötétedik meggyújtják a lampinokat és sejtelmes fények közepette sétálunk végig a hosszú utcán.

Végül egy magas dombon pihenünk meg, leül mellém a fûbe, épp akkor mikor elkezdik fellõni a rakétákat.

Elõször megijed a hangjuktól és pedig csitítva húzom magamhoz. A mellkasomba temeti az arcát.

- Micuki.. nézd csak.. milyen csodaszép. - súgom neki, õ pedig lassan felemeli a fejét.

Szemeiben ezer csillagként ragyognak a tüzijáték fényei, ahogy ezer meg ezer darabbá robbanva festik meg az éjszakai eget.

Megigézve figyeli, én pedig õt.

Valahol messze zenét játszanak, én pedig õt nézem ahogy csillogó szemekkel bámulja ezt a csodát.

- Gyönyörû - sóhajtja.

- Igen. Az vagy. - csúszik ki a számon. Õ továbbra is a fényeket nézi, csak kicsivel késõbb esik csak le neki hogy én nem arra gondoltam.

Felém fordul, pillantása elidõzik egy pillanatra az arcomon.

- Akito-san.. - szólít meg halkan. A fejünk fölött még mindig durrognak a tüzijátékok de meg sem hallom.

- Igen? - nézek rá mosolyogva.

- Köszönöm. - mosolyodik el. Ebben a pillanatban olyan lehetetlenül szép.. mikor elmosolyodik.. hogy csak sóhajtani tudok.. és ahogy végigsimítok az arcán..szinte fáj hogy nem ölelhetem szorosan magamhoz.

Hirtelen a fejünk fölött egy hatalmas tüzijáték robban és ezernyi apró darabja csillagösvényként világítja be az eget, felénk hullva lassan..megannyi hullócsillagként.

- Micuki.. - sóhajtok ahogy ajkam az övét érinti. Épp csak puhán hozzáérek.. ujjaim a hajába bújnak ahogy gyengéden megcsókolom.  Érzem hogy remegni kezd a karjaim között ezért lassan el is engedem.

Félek ezzel most mindent elrontottam!

De nem húzódik el, csak bámul rám értetlenül.

- Ezt..ezt.. miért csináltad? - pislog rám elpirulva.

- Mert akartam. - simogatom meg az arcát lágyan. - Bocsánat ha megijesztettelek Micuki. - sóhajtom halkan és magamhoz húzom. - Csak.. egyszerûen olyan szép voltál így.

Látszólag nem nagyon érti a dolgot, de mégis olyan könnyedén simul hozzám és sóhajtva hajtja a fejét a mellkasomra.

Csendben élvezem a békét.

***

- Micuki.. - szólalok meg nemsokára. - Az emberek már szedelõzködni kezdtek, és lassan nekünk is indulnunk kellene. - Lassan indulnunk kéne. - súgom a fülébe.

Álmatagon pillant rám.

- Máris?

Elnevetem magam.

- Nem haza. - rázom meg a fejem. - A nagynénéd már bizonyára alszik, ne zavard most õt. Mondtam neki hogyha késõn érsz haza majd holnap hazaviszlek. - mosolygok rá.

Felderül az arca és gyorsan felpattan ültébõl.

Megfogom a kezét és versenyt futva szaladunk le a dombon hogy aztán gurulva álljunk meg az alján. Õ kerül felülre és kacagva konstantálja hogy a hajam teljesen kócos.

Mosolyogva simogatom meg az arcát. Zavartan kászálódik le rólam, én pedig alig bírom elfolytani a mosolyt ahogy a kocsihoz kísérem.

Nagyon rég nem éreztem ilyen jól magam. Igen.

Hát Akito.. pedig vár még rád egy átvirrasztott éjszaka. Mert aludni nem fogsz tudni ezek után..azis hót zicher...

Éjjel van, de én mégsem tudok aludni.

Egyre csak rajta jár az eszem. Kissé bûntudatom van amiért engem itt hátsó szándék vezérel, õ meg most élt át egy akkora traumát, ami jó esetben sokaknak az életébe került volna.

Alig alszom valamit..csak pár percekre bóbiskolok el.. egyrészt mert a kanapé rohadt kényelmetlen.. hiába nyitható ki ágynak.. másrészt meg.. egyszerûen nem jön álom a szememre.

Az egyik ilyen ötperces felületes alvásomból riadok fel.. egy ijedt.. éles sikolyra.

Micuki... jajj ne..

Mi történthetett...?

Csak nem..?

Reflexbõl pattanok fel, és már kapok is a szekrényre dobott pisztolyom után. Bevágom az ajtót.. de... nincs odabent senki.

Csak a rémült.. ziháló fiú.. az ágyamban ülve. Oh istenem.

Elteszem a pisztolyt és hozzá lépek, magamhoz húzom hagy nyugodjon meg kicsit.

- Rosszat álmodtál? - kérdezem halkan, óvatosan kisimítva arcába tapadó, izzadt hajtincseit. Alig látható biccentés. Ezek szerint igen.

- Jól van, semmi baj... itt vagyok, nem bánthat senki. - hagyom hogy hozzámbújjon, és a pólómba kapaszkodva csimpaszkodjon belém. Olyan kicsi..és törékeny..

És olyan csodálatosan gyönyörû.. még így.. ziláltam.. könnyektõl borítva is.

Nagy nehezen sikerül álomba imádkoznom. Halkan beszélek hozzá, simogatom míg el nem alszik..aztán megkönnyebbülten rogyom le mellé az ágyra.

***

És elalszom. Észre sem vettem. Basszus.

Pedig nem akartam mellette aludni.. még a végén megijed...de.. mikor reggel felébredek..már nincs mellettem.

Álmosan túrok bele kócos hajamba és konyhába indulok hogy összedobjak valamit reggeli gyanánt.

Kávét fõzök.. piritóst sütök.. szalonnával és tojással.. a sajtot ráolvasztom a toast tetejére.. és zöldséget szelek a tányér szélére. Imádok reggelizni. Mivel a bevetések alkalmával általában olya  késõb érek haza hogy átalszom a reggelt, örülök amikor nem kell kihagynom a napnak ezt a szakát.

Ráadásul a készülõ kávé illata valahogy mindig feldob.

Éppen a tányérokat pakolom ki az asztalra, amikor belép. Alig bírom megállni hogy ne mosolyogjak rajta, ahogy köntösömet maga után húzva peckesen beljebb lépdel. Mint egy kiskirály. A kezébe nyomom a kávésbögrét én intek neki hogy üljön le.

- Idd ezt meg, mindjárt jövök, csak keresek neked valami ruhát.

***

Hát, végülis sikerül valamit találnom, de abban is olyan mókásan fest hogy feszt mosolyoghatnékom van ha ránézek. Pólóm leér a combjáig, a rövidnadrág pedig folyton le akar csúszni róla, olyan nagy. Hát.. sajnos nem tartok itthon rá való méretû ruhadarabokat.

Az asztalra készítettem még müzlit, tejet, yoghurtot, felszeletelt gyümölcsöket, és miközben én a tojással birkózom..figyelem ahogy kavargatja a müzlijét. Édes szájú.. mert a csokis-mézeset választotta.

- Ömm... - hallom félénk ki hangját.

- Mondjad csak.

- Szóval sajnálom az éjjel történteket... szólnom kellett volna, hogy ez lesz. Bocsánat... - süti le a szemeit.

- Ugyan, ne kérj bocsánatot, hiszen nem tehetsz róla. - felelem és belekortyolok a kávémba. Hú ez piszok erõs..

- Micuki... ez gyakran megtörténik? - kérdezem elgondolkodva. Bár..sejtem a választ. Még nem telt el annyi idõ.. hogy csak úgy elfelejthesse a dolgokat. Sõt..tapasztalatból tudom..hogy egy ilyet..sosem lehet végérvényesen számûzni az emlékezetedbõl. Mindig újra és újra visszatér majd.. ha félsz.. vagy ha zaklatott vagy. Ez már csak ilyen.

- Minden éjjel. A pszichológus szerint idõvel majd elmúlik. - feleli halkan. Hát.. az is csak bíztatni akar.

- Értem...

***

Reggeli után már búcsúzkodna is, én pedig felajánlom neki hogy maradjon még ha szeretne. Nagy dilemma számára a dolog..látom rajta.

Aztán mikor megjegyzem hogy a nagynénje sem mondott nemet, akkor beleegyezik.

***

Lemegyünk a tengerhez. Kellõen meleg az idõ.. én pedig kuncogva figyelem ahogy beledugja a nagylábujját a vízbe. Ledobom magamról a pólómat, és a vízbe vontatom magam után, nem törõdve a méltatlankodásával hogy: hideeeeg!

Mikor nyakig elázott nagylelkûen megszabadítom hálóingnek is beillõ vizes pólójától. Durcás képpel figyel engem, majd minden erejét összeszedve ront nekem, én pedig hanyattdõlök. Hatalmas csattanással nyel el a tenger.

Alulról.. a víz alól látom ahogy körbe..körbe tekinget hogy hol fogok feljönni. Visszatartom a lélegzetem, majd mikor hangja kétségbeesettre vált mert már kezdi azt hinni vízbe fulladtam, felemelkedem a háta mögött, és víziszörnykét fonom karjaimat indaként a mellkasa köré.

Sikít egyet, ami szinte rögtön átmegy felszabadult nevetésbe, ahogy meglátja az arcomba tapadó hajamat. Lefröcsköl vízzel, én pedig megrázom a fejem hogy lássak, és utánavetem magam.

Gyorsan úszik..de nem eléggé. Pajkos delfinként hasítja a vizet, én meg mint a cápa.. követem. Visítva nevet ahogy elkapom a bokáját.. majd egy hatalmas hullám vágja nekem õt, és mellkasomnak csapódik.

Egy adag vizet köp rám, szürkéskék szemei az eget kémlelik.

- Ne lankadjon a figyelmed.. - nevetek rá azzal felkapom és hatalmasat hajítok rajta. Nem sokkal távolabb csobbanva érkezik a vízbe.

- Na mi az? Feladod? - szúrom közbe vigyorogva, és figyelem ahogy körbe-körbe tekinget.

- Mi a baj?

- Elúszott..

Közelebb sétálok hozzá.

- Maradj ott!

- Mi úszott el? - kérdezem alig leplezve a kuncogásomat.

- Hát a...

Felsikkant ahogy mellé érek. Arca paprikapiros.

- Micuki... mi a baj? - nézek rá értetlenül.

- Elúszott..a..

- Igen.

- ..a..nadrágom..izé..a tiéd..

Hangosan felkacagok.

- Semmi baj.. majd szerzek neked másikat.

- De..

- De? Gyere.. a sziklák már biztosan teljesen felforrósodtak.. majd megszáradsz odakint.

- De..

- Nincs de!

Felkapom a karomba, õ pedig visítva tiltakozik.

- Tegyél le! Tegyél le!

- Dehogy teszlek. Összevágod a lábad a kagylókkal.

Kiviszem és egy hatalmas bolyhos fürdõlepedõbe csavarom, õ pedig belehernyózva nyúlik el mellettem a napon.

Nem szól egy szót sem, figyeli ahogy komótosan kicsavargatom a hajamból a vizet.

- Szóval.. még mindig nem válaszoltál.. hogy..mit csinálsz ha nem dolgozol?

- Hát ezt. - mutatok körbe. - Jobbára semmit. Mert van amikor kipihenni magam is alig van idõm. - teszem hozzá kissé csalódottan. Hát igen..ez az amit senki sem bírt ki mellettem..soha. Az állandó veszélyt és hogy nem vagyok mindig mellette.

Talán észrevette a szomorú kifejezést az arcomon mert finom ujjacskáit érzem ahogy megsimogatja az arcom.

Elmosolyodom, finom puszit hintek a kezére mielõtt elengedném.

- Ne haragudj, csak eszembe jutott valami. - kényszerítem újra az arcomra azt a békés kifejezést.

Figyelem ahogy hófehér bõrén megülnek a vízcseppek, majd lassan száradásnak indulnak. Csak a nyaka és a válla látszik ki a törölközõgombócból. Mosolyogva nyugtázom hogy begubódzott mint egy hernyó.

- Mikor fogsz pillangóvá változni? - szalad ki a számon nevetve, mire értetlenül pislog rám.

- Olyan vagy mint kis egy hernyó.

 Elpirul és elfordítja a fejét. Olyan édes ilyenkor.

Megvárom hogy felszáradjon rólunk a víz, majd beinvitálom. A ház másik felén is kert van.. tele zöld vegetációval.. jobbára mediterrán növényekkel, amik úgy borítják a vidéket mint valami dzsungel.

Rendelek ebédet, mert nincs kedvem egész idõmet a konyhban tölteni. Éppen harsányan nevetek egy vicces történetén, amikor csönget a kajafutár.

Behozom az ételdobozokat, õ pedig már a sarkamban is van ahogy megérzi az illatok.

Az mi ez mi? Mi..mi .mi?

Hehehehehehe hát ez valami marha édes?

Belekóstolok a süteménybe, és tejszínhabos ujjammal pici pöttyöt nyomok az orrára. Majd meglátod. Addig öltözz fel.. raktam ki neked ruhát.

Visszaveszi a farmerját.. és az ingjét.. és éppen az asztalon felejtett könyvemet böngészi, mikor megérkezem a kajástálcával.

Furcsa.. olyan nyugodt mikor mellettem van. Olyan békés.. olyan felszabadult. Láttam nevetni..azok után ami vele történt..ez szinte csoda.

Ráadásul kishíján belefolytott a tengerbe. - mosolyodom el a tányér fölött, ahogy a villámra tekerem a tésztát.

A desszertet is együtt esszük meg, bár én jobbára csak figyelem, ahogy nyammogva hadakozik a méretes torta és sütiszeletek hadával.

Végül mikor pukkadásig ette magát, mosolyogva veszem ki a kezébõl a tányért.. és az utolsó szó jogán elsüllyesztem a számban a szívecske és csillag alakú marcipánt.

Hmm..nem is rossz..

***

Hihetetlen hogy repül az idõ ha szabadnapos az ember. Az elõbb még délután volt.. most hirtelen sötétedni kezdett.. pedig csak beszélgettünk.

Beterelem a nappaliból, nyögve halászom ki az ágynemûtartóból a paplant és dobom ideiglenes szállásom..a kanapé felé.

Vízcsobogás.. éppen fürdik. Elsétálok az ajtó mellett, majd megállok és visszanézek. Mi lenne ha most...?

Nem..menj csak tovább. - förmedek magamra, és éppen a párnákat rázom fel, mikor meghallom a nedves talpak csattogását.

- Öhh.. én..

Felé fordulok..mosolyogva.

- Mi a baj..?

Már nyitja a száját hogy mondjon valamit, én pedig maradnék ha kimondaná...de végül csak ennyit mond: - Semmi.

Magára hagyom hát.

***

Aztán az éjszaka közepén megint azon kapom magam hogy mellette ülök az ágyamon, és úgy szorítom magamhoz zokogástól rázkódó testét, mintha az életem múlna rajta.

Ne.. kérlek..ne sírj.. nem bírom elviselni ha valaki sír.

Finoman felemelem a fejét, és letörlöm a könnyeit. Hatalmas tenyerem a fél arcát befedi, ide érzem könnyeinak sós illatát. Magamhoz húzom, hagyom hogy a mellkasomba temesse az arcát és megnyugodjon kissé.

- Semmi baj..Micuki.. - súgom halkan, és le se esik mit csinálok, ahogy finom csókot nyomok az ajkaira. Csak akkor ugrik hogy basszus.. mikor látom a szemeit csodálkozva elkerekedni, de mégsem tesz semmit, csak a ruhámba fúrja a fejét..és beleszuszog. Finom simogatom a hátát.. míg meg nem nyugszik teljesen.

- Ne haragudj.. - hüppögi.

- Semmi baj, nem haragszom.

- De felébresztettelek.

- Bármikor szívesen felébrednék ha utána látom hogy te békésen alszol. - teszem hozzá mosolyogva. Látszólag ezt nem tudja hova tenni, mert lesüti a szemét.

Felállnék, de a pólómba kapaszkodik.

- Micuki...

- Ne.. kérlek ne menj el! - sóhajtja kétségbeesetten, én pedig sóhajtva visszülök mellé.

- Akkor megengeded hogy idefeküdjek melléd? - kérdezem.

Mintegy válaszként arrébb hernyózik a takaróval.

- És.. esetleg a takaróból is adsz egy kicsit?

Félénken ráveti a takaró csücskét, majd mikor látja hogy ez körülbelül a derekamból három és fél négyzetcentimétert takar be, arréb csúszik.

Kuncogva bújok be mellé és a haját végigsimítva kívánok jó éjszakát.

Míg õ alszik.. én magamat igyekszem jegelni.. és azon imádkozom hogy minnél gyorsabban reggel legyen.

***

A hajnal mintha engem szivatna, jó soká érkezik el, én pedig kikászálódom mellõle hogy végre bevethessen magam a hidegzuhany alá.

Mikor végre elég erõt érzek magamban hogy ne akarjam mindenáron agyon csókolni és ölelni, kilépek a zuhany alól.

Hajam csapzottam hullik az arcomba, kivetem onnan, mikor hirtelen ajtócsapódást hallok és becsukódik a fürdõ résnyire nyitvafelejtett ajtaja.

Ajajjjj...

***

A reggelinél szokatlanul csöndben van.

Nem tudom eldönteni hogy most azért mert meglátott, vagy csak mert haza kell mennie. Pedig biztosan hiányzik már a nagynénje.

Délelõtt hazafuvarozom õt.

Furcsa, mintha csalódottan figyelne ahogy kiszállok a kocsiból hogy a kapuig kísérjem.

Végülkibújik a szög a zsákból.

- Akkor többet nem látlak? - néz rám gyönyörû szemeivel.

Elmosolyodom.

- Miért? Szeretnél?

Elpirul és elkezdi a kavicsokat rugdosni maga elõtt. Elé lépek és sóhajtva szólalok meg..

- Micuki..

- Igen.. én.. - elpirul. - Csak.. olyan jól éreztem magam.. és... - elhallgat. - Bocsánat.. biztosan a terhedre vagyok.

- Nem, nem vagy. Énis jól éreztem magam. - mosolygok rá.

Holnap készenlétben leszek, de holnapután akkor eljövök érted.

Felcsillannak a szemei.

- De...de...

- De mi..? Még nem is mondtam hova megyünk..

- Hova?

Elnevetem magam.

- A kiotói éves fesztiválnak most lesz a megnyitója. Beöltöztetnek tradícionális ruhákba és lehetsz szamuráj.. vagy gésa.. vagy akármi ami akarsz. Arra gondoltam hogy szívesen megnézném az íjászbemutatót..és még aranyhalfogásban sem próbáltam ki magam.

- Lesz tüzijáték is. - jelenti ki izgatottan.

- Igen?

- Láttam a tv-ben.

- Akkor ez azt jelenti hogy eljössz? - kérdezem jókedvûen.

- De.. nincsen esetleg.. más akivel..

- Ha volna.. nem téged kérdeztelek volna.

Közelebb lépek hozzá, végigsimítom az arcát.. a hajába túrnak az ujjaim.

- Micuki... csak nyugodtan oké..? - nézek rá bíztatóan. - Ne rémítsd halálra a nagynénéd. - jelentem ki halkan, látom hogy az öreg hölgy már az ajtóban áll és integet. Rámosolygok és még egyszer Micukihoz fordulok. Le is kell hajolnom hozzá..hála a magasságomnak.

- Nem lesz semmi baj.. - mondom, miközben ujjaim a tarkóját simogatják.

- Neked elhiszem. - mosolyog rám, azzal elköszön és fellépdel a lépcsõn.

Az autómnak dõlve figyelem ahogy megölelik egymást.

Akito.. már megint azt hiszed hogy képes leszel megóvni valakit attól amitõl magadat sem tudod? - szólal meg a lelkiismeretem kajánul.

Meg tudom.. legalábbis remélem.

Figyelem ahogy integetnek nekem ahogy kihajtok az utcából.

Nem, nem csak remélem. Tudom is.