Karakter: Higashiyama Satoshi
Megjegyzés: ~Díleremnek
Végighúztam ujjbegyeimet csóktól duzzadt ajkain, majd elmosolyodtam. Roppant kellemes látvány volt, ahogy a híres neves vashölgy, a meghódíthatatlan özvegyasszony csupán pár csóktól remegő térddel állt előttem, pihegve, kivörösödött arccal. Ajkai a következő csók után sóvárogtak, vágyakozóan megnyalta őket, ahogy elvettem onnan kezemet.
- Higashiyama -san, mondja… mondja el nekem őszintén, maga mindig ennyire… ennyire szenvedélyes? – rebegte, mire én egy elégedett mosollyal az ajkamon két ujjam közé fogtam állát, felemeltem kissé arcát, hogy a szemeimbe tudjon nézni, majd megcsókoltam újra. Még szenvedélyesebben, még önzőbben. Tudtam, hogy ezt akarta, üvöltött róla.
- Csak ha a helyzet úgy kívánja mélyen tisztelt asszonyom – feleltem a csók után. – És ez a helyzet úgy kívánja.
- Mondja el nekem őszintén. Ezt nem azért teszi velem, mert a férjem volt Japán vezető villamos energiát biztosító cégének a vezére és a fiam… - Derekánál fogva húztam oda magamhoz, hogy aztán vágytól csillogó, kissé bizonytalan fekete szemeibe nézhessek.
- Ne legyen velem ilyen kegyetlen, Yokohoshi asszony. De ha azt mondja nekem, ez nem mehet így kettőnk között, hogy a viszonyunk nem evezhet szenvedélyesebb, vadak vizekre csak egy szavába kerül s újra tárgyaló felek leszünk. Egyetlen egy édes szavába kerül, s bár megtörve bár, de legyőzve nem engedelmeskedem szavainak.
- Higashiyama -san! – tapadt ajkaimra. A rúzsa már mindkettőnknek kijutott, s elmaszatolódott. Türelmetlenül simított mellkasomra, zakómat bontogatta én pedig nyakkendőmmel bíbelődtem. Nyert ügyem volt, már akkor éreztem, hogy a hosszú özvegyi, magányos évek még kiéhezettebbé tették az asszonyt egy férfi szerető ölelésére, s csókjaira. Sokan állították róla, hogy vasszigort diktált, s nem lehetett neki nemet mondani. Ők nem láttak az álca mögé. Ez az asszonyság bizony egy erősebb vadra várt, aki majd leteríti a tárgyalóasztalon s úgy magáévá teszi, mint a begyepesedett férjura sohasem. Tőlem ezt megkapta, triplán.
Az asztalon kivetkőzve önmagából és ruháiból se döbbent rá a helyzet mocskosságára, nem fordult meg okos fejében nem habteste kellett nekem. Bár őszintén kora ellenére remekül nézett ki, s az ágyban, pontosabban asztalon is meglepően jól teljesített. Kissé megizzasztott a kiéhezett asszony, de a szemeibe nézve elkönyveltem magamban, hogy megérte. Nyert ügyem volt, s ő ezt nem is sejthette. A fellángoló szenvedély tüze égette már, ott volt a hőn vágyott viszonya és románca, vad tüzekbe bújtatva.
- Mennem kell, kedvesem… - hajoltam oda hozzá, majd segítettem le az asztalról. Érzelmileg és testileg beteljesedve bújt oda hozzám, míg én már legszívesebben az ajtón túl lettem volna. Egyedül a nyakkendőmet kellett már megkötni, s a zakómat összegombolni. Ő pedig még mindig egy szál semmiben, ruháival a földön ácsingózott ott.
- Látlak még? – cirógatta mellkasomat, mire én elkaptam kezét, s két ujját lassan a számba helyeztem. Pihegve vette tudomásul a helyzetet, szemeiben újra felgyulladt a vágy tüze.
- Minden bizonnyal, Yokohoshi asszony – feleltem, majd engedtem el. A földre hányt alsóneműjéért lehajoltam, majd a kezébe adtam. – Segítenék felöltözni, de találkozóm van fél óra múlva.
- Menni fog egyedül is.
Reméltem is teljes szívemből.
~*~*~*~*~*~*~*~*~
Az ajtón kívül kötöttem meg nyakkendőmet. Előtte még búcsúcsókot leheltem az elbűvölt nő ajkaira, majd a lehető leggyorsabban otthagytam. Nem vágytam nyávogásra se másra, újabb bájologásra. Az ajtó mellett hű testőröm állt rezzenéstelen arccal. Mikor mellé léptem végigmérte nyakkendőt kötő alakomat, majd lemondóan felsóhajtott.
- Higashiyama-sama, már megint ez a módszer maradt csak? – érdeklődött kellemes hangján, mire ajkamra egy széles vigyor ült ki.
- Ugyan már, Enko. Lehetne több mocskosság is benned – kacsintottam rá. – De menjünk, a következő ügyfél már vár.
- Az is szoknyát visel, Higashiyama-sama?
- Nos, nem. Határozottan nadrágot hord, zakóval és inggel. Nehéz dolgom lesz.
- Vesse be a másik titkos fegyverét.
- Miért, ennyi lenne? – álltam meg majd néztem rá döbbenten. – Ne bókolj ennyit Enko, még a végén fizetésemelést kapsz – vigyorogtam rá, majd indultam tovább. Nem figyeltem szomorúan megcsillanó mézbarna szemeit. Sokkal jobban foglalkoztatott a következő megbeszélésem.
~*~*~*~*~*~*~*~*~
A tanácskozás kudarcba fulladt, én pedig ezek után alkoholba. Remegő kézzel hajtottam le egymás után a drága szakékat, nem érdekelt senki és semmi, még a délelőtt jól alakult cselem se. A fő tárgyalása a napnak nem jött össze. Belebolondultam, beleőrültem. A szégyen égette belsőmet. Nem tudtam meggyőzni a vén rókát, hogy társuljunk, inkább úgy döntött a másik céggel fog kezet az enyém helyett… De kellett nekem az a cég, annyira, hogy belebolondultam. Vereséget szenvedtem, megszégyenültem. Szárnyamat törték, s csak egyetlen helyen tudtam mindezt elfelejteni: a kedvenc szórakozóhelyemen, finoman felöltözött nők között.
A poharam sokszor kiürült, az ölemben sok szoknyás, formás fenék megfordult, de egy-két csók után mind tovareppent tőlem. Kezdtem elveszíteni az önkontrolomat, pedig híres voltam róla. De nem ment, nem tudtam ellenállni a mélységes bánat mély ürgének betöltésének vágyakozásával. Egy kéz simult vállamra, selymes hajszállak csiklandozták arcom, s egy édes hang suttogott a fülembe:
- Túl sokat ivott ma, Higashiyama-sama – felsóhajtottam, majd rásimítottam széles vállára. Ismerős volt, de sok mindenkivel voltam így. Részegen meg főleg.
- De nem eleget.
- Hagyja abba.
- Segíts abbahagynom. Adj más foglalkozást. Adj mást… - ragadtam meg felsőjét kétségbeesetten.
- Biztos benne?
- Keríts egy kulcsot a hatos szobához… - hörögtem magamon kívül. Az illata felkorbácsolt, a sima bőre kínlódtatott, hangja a fülemben csengett. Egyetlen dolog járt a fejemben, hogy akartam és ott. Nagy nehezen kibontakozott a szorításomból, de nem hagytam, hogy egyedül menjen bárhová is. Rátapadtam, hátulról öleltem.
Nagy nehezen szerzett egy kulcsot, míg én szégyentelenül combját cirógattam közben. El-elakadt a hangja közben, én csak figyeltem édesen vörösödő arcát. Nem hagyta hidegen apró kis érintéseim. Beráncigált a mellékhelységekhez vezető folyosóra, mire én gondolkozás nélkül felkentem a falra s mohón ajkaira tapadtam. Felnyögött ostromom alatt, de nem tiltakozott. Hagyta, hogy nyelvem nyelvére simítson, nyálam a nyálával keveredjen.
- Higashiyama-sama… - nyögte ajkaink közé vágytól rekedten hangján. – Ne csinálja ezt. Azt hittem, hogy… - ajkára hajoltam, újra megcsókoltam.
- Túl sok a duma, cica. Megmutatom neked, hogy kell testbeszéddel koma… komi… komá…
- Kommunikálni?
- Beszélgessünk abban a szobában édes kettesben –duruzsoltam fülébe, mire átkarolta a nyakamat s olyan vadul esett ajkamnak, hogy kissé hátrébb tántorodtam. Tetszett, hogy olyan tüzeske volt, bár nem tetszett, hogy férfias illata és keze. Egy darabig.
Mikor felértünk a szobába, s hozzám dörgölte formás seggét már nem érdekelt farka vagy pinája van. Úgy pucsított, mint egy ribanc, úgy szopott, mint egy kurva. Belebolondultam a kis barnába. Alig vártam, hogy alattam nyögjön. Nem kellett sok hozzá, hamar benne voltam, s a zavaró másik farok tényező csak egy pillanatra felejtette el velem, hogy részeg vagyok.
Ha az addigi lepedőakrobata mutatványaimat dugásnak hívtam, tévedtem. Az volt a dugás. Vadul, önzőn, mocskosan. Nem tudtam mi volt velem, de éheztem a friss húsra. Ő is rám. Karmolt, harapott, én pedig a nyakát szívtam. Nem szerettem, ha megjelöltek, viszont én mindennél jobban szerettem a partneren legalább pár napos jegyet hagyni. Nála sikerült, gondtalanul. Egy valami viszont beleégett az elmémbe, ahogy a nevemet kiáltotta a csúcson. A keresztnevemet…
Aztán minden kiesett. Reggel az egész egy mocskosan perverz álomnak tűnt, pár stiklivel. De mikor a VIP szobában ébredtem összekoszolt lepedővel a földön, ruháimmal a széken rá kellett döbbennem, bizony valakivel huncutkodtam az éjjel. Részegen, ugyanis olyan másnapos voltam, hogy pár pillanatig forgott a szoba. Végül magamra kapkodtam a ruháimat, a szobával nem törődtem, azért fizettem érte, hogy más takarítson. Az ajtó mellett Enko várt, fülig érő vigyorral.
- Te meg mit vigyorogsz? – morogtam. – Inkább keríts egy fejfájás csillapítót…
- A kocsiban várja egy pohár vízzel, Higashiyama-sama - felelte tisztelettudóan.
|
