|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:23:04 | #694 |
Karakter: Taiga
Taiga:
Mélyen elpirul a bókomtól.
- De hiszen még nem is kóstoltad meg őket - válaszolja édesen huncut kis mosollyal. Milyen játékos fiúcska vagy te...
- A szádon érzem az ízét, és hidd el, édesebb vagy - válaszolom érzéki mosollyal. Oh hát nem lett még pirosabb? Jaj de ééédes!
Tétova, bátortalan puszit kapok hirtelen.
Paff.
Összekaparom magam, és igyekszem nem elolvadni a gyönyörűségtől, hogy végre ő is kezd felbátorodni. Közelebb csusszan hozzám, és derekára fonódik a karom, úgy figyelem gyengéd mosollyal ahogy nassol. Aranyosabb és szebb fiúval még nem volt dolgom, pedig megfordult már az ágyamban jó néhány.
Látom valamin töröd a kis fejecskédet.
- Na mire készülsz, kicsi Kai? - súgom a fülébe, de visszafogom és nem harapdálom meg. Majd annak is eljön az ideje.
- Ezt meg kell kóstolnod! - néz fel rám kiscica szemecskékkel, és már nyújtja is felém a kanalát. Hát jó. Megkóstolom az édes és ragadós valamit.
- Hmm, még mindig nem elég finom - válaszolom perverz félmosollyal, és csodálkozását figyelmen kívül hagyva csókolom meg újból. Végigsimítom hátát, magamhoz öelelm, és ő megremegve fonja karjait a nyakam köré. Ó igen... ez az. A markomban vagy kicsi. Innen már sehová. Max az ágyamba. Vagy a kandallóm előtti pihe-puha szőrmére.
Először is, pezsgőt fogok ráönteni csodás testére, és a kandalló tüzének selymes fényében fogok gyönyörködni a bőrén csillogó cseppekben, majd le fogom nyalogatni róla az egészet... és aztán...
Zzzzz...
Franc, a telefonom. De utálom ezt!
Elengedem az én édesen kába kis Kaijomat, és felveszem. A helyettesem? Ilyenkor? Nagy gáz lehet. Felkapom, és ő csak két szót mond.
- Túszejtés, bevásárlóközpont.
- értem. Azonnal ott leszek - válaszolom, és a vonalat bontva fordulok az én kis drágámhoz. Ah fenébe...
- Sajnálom, most mennem kell. Sajnos csak egy darabig tudlak elvinni, haza már nem.
- Jó rendben, értem - biccent, és okosan csillogó szemeiben nem látok haragot. Megkönnyebbültem.
Rendezem a számlát, majd a kocsiba huppanunk és a gázba taposok. Ha engem is hívnak, akkor nagy gáz van... remélem nem túszdráma, mert a sajtó szétszed minket. Ráadásul az áldozatokat és hozzátartozóikat nem bírom... olyankor összefacsarodik a szívem. Soha nem fogom megszokni...
Megállok a házához közel a tengerparton, kikapcsolja az övét és már nyitja az ajtót, de megfogom a karját és visszatartom.
- Sajnálom, legközelebb bepótoljuk - nézek rá szomorúan. Pedig milyen szuper este lehetett volna...
Megnyugtatóan mosolyog rám, ami nagyon jól esik.
- Nincsen semmi baj. Persze, pótoljuk. De most menj, biztos sürgős - válaszolja. Naná hogy az, különben semmi pénzért nem hagynám, hogy egyedül melegítsd az ágyadat ma éjjel. Megcirógatja arcomat, és még puszit is kapok.
Mondtam már, hogy imádom?
Kiszáll a kocsimból, és kerek kis popsijának látványától egy fájdalmas sóhaj szakad fel belőlem. A francba. Padlógáz.
*
Válaszolok az újságírók és a tévériporterek utolsó kérdéseire is, és megkönnyebbülten kifújom a levegőt. Szerencsésen zárult az ügy, áldozatok nélkül. Na ez baromi ritka.
Tegnap délután óta nem volt nyugalmam, mert a mentőakció megszervezését és a kommandósokat kellett irányítanom, és miután ma délelőtt végre kihoztuk a túszokat és a bűnözőt is elkaptuk, még a sajtó rohamát is nekem kellett fogadnom teljes rendőrfőnöki csillogásomban. Értsd: egyenruha.
- Muzumi... - sóhajtom fáradtan a karosszékembe rogyva, és mielőtt kiejteném a kávé szót, már előttem is gőzölög egy csésze. Elégedetten felmordulva öntöm magamba, majd rápillantok az órára. Már délután van. 36 órája ébren vagyok.
Felkapom a kagylót, és tárcsázom a számát.
- Hallo? - szól bele lágy hangján, és elmosolyodva hunyom be a szememet. Magam elé képzelem mosolyát... szép szemeit.
- Szia, Taiga vagyok - szólalok meg mély hangomon.
- Ó, szia - vidul fel a hangja. Ééédes.
- Szeretném megismételni... vagy inkább onnan folytatni, ahol abbahagytuk tegnap. Volna kedved...
- Persze! - válaszolja lágyan, és én megkönnyebbülten mosolyodom el újra. Imádom ezt a kis édest.
- Ma este? Nyolckor?
- Öhm... - bizonytalanodik el. - Láttalak a tévében... nem akarsz inkább pihenni?
Felsóhajtok és megdörzsölöm a szemem.
- Igazad van. Hulla fáradt vagyok - válaszolom, majd eszembe jut egy ötlet. - Kai! Szereted a hajókat?
- Aha!
- Tudod, van egy jachtom, és holnap hétvége. Mit szólnál hozzá, ha együtt töltenénk a napot a tengeren? Horgászhatnánk, úszkálhatnánk, satöbbi - sorolom, csábító hangnemben. A satöbbi momentán a legizgalmasabb számomra.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:22:29 | #693 |
Karakter: Kai
Kai
Na szóval akkor kérek egy puncstortát, meg egy fekete erdőt, vagy inkább egy francia krémest sok- sok porcukorral, és egy csokis bambit. Ááá, nem is, egy eszterházyt szeretnék, egy gyümölcskosárral. Ó, hogy az a…, ez mért ilyen nehéz?
A pultos kiszolgáló lány türelmesen mosolyogva várja, hogy kitaláljam mit szeretnék, Taiga-san szint úgy türelmes, és ahogy hallom jókat kuncog határozottságomon, pedig még azokat a tortákat nem is néztem amelyikeket nem is ismerem. Egy csomónak kimondatlan a neve, de látványra hihetetlenül gusztusosak. Szóval borzasztóan nehéz dolgom van, lassan elveszek. Aztán elkezdem érezni a gyomrom kívánságát, miszerint teljesen mindegy, csak nagyon édes legyen. Időközben észre veszem, hogy a pultos lány már három embert szolgált ki és Taiga is menne már inkább, úgy gyors elhatározásra jutok. Kérek egy gyümölcskosarat meg egy krémest, az elsőt a gyümölcs miatt, a másodikat az élvezetért.
Taiga kezemet fogva húz el a pulttól egy csendesebb helyre, nagyon sietős lett. Csodálkozom, hogy ő nem kívánta meg az édességeket. Nem tűnik édes szájúnak, hát hogy lehet süti helyett kávét kérni. Jó persze, jó dolog a kávé, néha én is megkóstolok egyet, de a kesernyés íze nekem annyira nem jön be, én inkább teás vagyok.
Leülünk a helyünkre. Kicsit körbe nézek, biztos szeretnék majd még eljönni ide, bár ez pontosan akkor fog csak kiderülni, hogy ha már megízleltem a sütijeimet.
Taiga érintése egy kis bizsergést és sok pírt varázsol elő belőlem. Közelebb húz magához, én pedig kábultam engedem neki. Egyre közelebb hajol, és lágy ívű ajkai érzéki mosolyra húzódnak. Szeretem az érintését, olyan meleg és biztonságos, mégis szokatlan ez az érzés, hiszen ezt egy férfi teszi velem. Most már rájöttem, hogy ez az egész jó érzéssel tölt el, csak akkor is. Nem szokványos, ráadásul nem nyilvánosan.
A pincér diszkrét krákogása térít magamhoz, és én azonnal errébb csúszanok. Elém kerülnek az édes csodák, én pedig élvezettel vetem rájuk magam. Oolyan finom, és lágy és édes és habos…
Az egyik eper darab kacéran szemezget velem, én pedig magamban kuncogva tudatom vele, hogy jól van kis ichigo te leszel az első finom falatom. Nagyon jó dolog ám az eper, szép és ízletes, és sok van belőle, kell ennél több?
- Látom szereted az epret…- mosolyog Taiga-san, majd belekortyol kávéjába.
- Imádom! – örömteli gyermek képpel kürtölném szét a világba, hogy mennyire is jó az. De most csak vele tudom tudatni ezt a nagyon fontos információt. Közben letörli számszéléről egy kis tejszínhab maradékot. Ohó, remélem nem gondolod, hogy azt kis íncsiklandozó falatot neked adom. Egyébként egyáltalán nem vagyok önző, de ha sütiről és édességről van szó, nos olyankor a legfinomabb falatok bizony nekem járnak. Megköszönöm, hogy elérhető helyzetbe helyzete és lenyalogatom ujjáról. Aztaa, esküszöm finomabb így..
- Kai…- szólít szinte suttogva. Behúzom nyelvemet és felnézek rá. Szemei folyamatosan engem néznek, tekintete lágy és még valami, talán vágyakozó.
Mind két keze arcomat simogatja. Egyre közelebb hajol. És én behunyt szemekkel várom, hogy megcsókoljon. Puha szájak simogatják az enyémeket, bizsergetően masszíroznak. Egyik keze lecsúszik végig simítva az oldalamat, derekamnál áll meg, hogy közelebb húzzon magához. Boldogan simulok az ölelésébe és kicsit felbátorodva érintem meg az arcát. Sima bőre van, olyan, jó megérinteni bőre van. Bizsereg a gyomrom, és olyan fura érzés önt el. Egyszerre jó és kellemes, közben meg valahogy még sem kéne, akarom is meg nem is. Soha nem voltam ennyire határozatlan, és azt vettem észre, hogy igazán csak akkor vagyok ilyen ha ő a közelemben van. Elválnak tőlem ajkai és én kis fázis késéssel nézek acél kék szemeibe.
- Te finomabb vagy, mint bármelyik sütemény ebben a cukrászdában Kai…- érzem, hogy elvörösödöm. Jaj ne csináld már, meg se kóstoltad még a sütyiket! Elmosolyodom röpke kis vicces gondolatomra, ő pedig elmosolyodik rajtam.
- De hiszen még nem is kóstoltad meg őket. – nézek rá csillogó szemekkel. Kétkedek ám, csak mosolygós arcomat látva ezt biztos nem hiszi el.
- A szádon érzem az ízét, és hidd el, édesebb vagy. – még egy árnyalattal pirosabban pislogók. Soha nem mondtak nekem még ilyen bókokat, olyan jó hallani őket.
Hirtelen ötlettől vezérelve nyomok egy bátortalan puszit szájára. Majd visszafordulok gyümölcsös pudingos kocsonyás ízletes csodámhoz, hogy még egy eperdarabbal ismerkedjek meg közelebbről.
Keze még mindig derekamat simogatja, kicsit közelebb csusszanok hozzá, teste hozzám ér, így bizsergetve bensőmet.
Epres kosárkám betermelése utána, lelkesen állok neki a krémesemnek. A vanília színű krémes pudingos töltelékből szedek egy kis darabkát. Naggyon finom. Puha és krémes, olyan szájban olvadós. Hát ezt meg kell kóstoltassam Taiga-sannal.
Mint valami hadműveletet úgy tervezem el, hogy mit is fogok csinálni. Szemem sem áll jól, úgyis ide oda kapkodom, hogy a távolságot rendesen felmérjem és még véletlenül se borítsam rá.
- Na mire készülsz, kicsi Kai? – kérdezi kíváncsian. Hadművelet elvetve, jöjjön az akció!
- Ezt meg kell kóstold! – kapom felé fejem, hatalmasra nyitva szemeimet. Kérlelően nézek rá. Válaszát meg se várva emelem kanalam szája elé. Szó nélkül engedelmeskedik kérésemnek. Kíváncsian, nagyra nyílt szemekkel várom mit reagál. Na ízlik?
- Hmm, még mindig nem elég finom. – hogy mi? Elkerekednek szemeim. Megcsókol, és én mozdulni sem tudok.
Kezemben a kanál, szemem még mindig nagyra nyitva, úgy maradtam ahogy voltam. Keze hátamra siklik, érintése térít kicsit magamhoz, annyira, hogy lehunyam pilláim, kiskanállal együtt átkaroljam nyakát és engedjem el magam a csókban. Halk sóhajt hallatok és nyelve ebben a pillanatban birtokba veszi számat.
Remegésre és halk zenére leszek figyelmes, ő pedig bosszúsan enged el. Telefonját veszi elő és a kijelzőre pillantva kerekedik el a szeme. Hirtelen veszi fel.
- Mi történt? – hangja idegesen cseng. Kíváncsian figyelem mi történhetett, még a sütimről is megfeledkezem.
- Értem. Azonnal ott leszek. – mondja és leteszi a telefont.
- Sajnálom, most mennem kell. Sajnos csak egy darabig tudlak el vinni, haza már nem.
- Jó rendben, értem. – bólogatok megértően. Természetes, valami nagydolog történhetett.
Magához kéreti a pincért. Gyorsan bekapok még két falatot, ő fizet, és már megyünk is. Egész úton nem szól semmit, de feszült arca elárulja, hogy most nagyon ideges. Soha nem láttam még ilyenek. Vajon mi történhetett. Félúton, közel a tengerparthoz állunk meg. Kikapcsolom a biztonsági övet, kezemet megfogva állít meg a mozdulat sorban. Kíváncsian fordulok felé.
- Sajnálom, legközelebb bepótoljuk. – kicsit szomorkás arcot vág.
- Nincsen semmi baj. Persze, pótoljuk. De most menj, biztos sürgős. – mosolygok rá megnyugtatóan. Megsimogatom arcát még búcsúzóul, ő pedig közelebb húz magához. Búcsú puszit nyomok a szájára és kiszállok.
Felbőg a motor, és már indul is. Megfordulok és a part felé veszem az irányt. Kíváncsi vagyok, mi történhetett, mi volt ennyire sürgős. Remélem senkinek nem esett semmi baja.
Sétálgatok egy kicsit. Naplemente után hazafelé indulok. Taiga meg a sütik, meg Taiga és azok a finom ízek járnak az eszembe. Azt hiszem otthon is bekapok egy pár falát édességet. Tényleg finom vagyok? Hmm. És neki milyen íze van? Ha majd találkozunk és megint sor kerülne egy csókra, akkor majd jobban oda figyelek.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:22:03 | #692 |
Karakter: Taiga
Taiga:
- Igen persze, csak gyorsan még leteszem a cuccom - hadarja zavartan, és az ajtóhoz fordul. Na mi nem stimmel kicsim? Vigyorogva veszem fel a földről a hiányzó elemet.
- Csak nem ezt keresed? - himbálom meg a kulcscsomót. Piros fejecskével mosolyog vissza rám.
- De, de... - bólogat, és olyan tündérien édes... nem bírom ki egy kis játék nélkül.
- Gyere és vedd el! - emelem fel a kulcsot, és magasan a levegőben csörgetem meg. Édesen felcsilingel nevetése, és durcásan csípőre vágja kezeit, mint egy kisgyerek.
- Ez nem ér! Még csak nem is látom a kulcs alját!
Nevetve engedem lejjebb.
- Ennyi segítséget kapsz - búgom. Ő pedig ugrándozva próbálja elkapni a kulcsát. Annyira aranyos és bájos, hogy legszívesebben... na de most ezt hagyjuk.
- Te csalsz! Mindig feljebb húzod a kezed, amikor ugrom - böki rám sértetten ujjacskáját, de elmosolyodik. Kis huncut. Még próbálkozik párszor, majd a falhoz dől egy feladom-sóhajjal.
- Túl hamar feladod - mosolygok le rá, és visszaadom neki a kulcsot. Legszívesebben most a falhoz szorítanám és megcsókolnám, de ő még túl szégyenlős ehhez. Elpirulva robog be a lakásba, és néhány perc múlva már a kocsimban is ülünk. A cukrászda nincs messze, és bár nem valami puccos hely, akkor is itt árulják a város legfinomabb süteményeit, a fahéjas kávéról nem is beszélve.
Kai elmerül a cukrászda tanulmányozásában, és édesen kapkodja a fejét, csillogó szemei szinte falják a látványt. Nagyon aranyos! Hát komolyan megzabálom... kis édesszájú... most már ismerem a gyengepontját. Ki is fogom használni, hehe. Hajaj, de mennyire...
Halkan elnevetem magam arckifejezését látva, és ő rám pillant. Gyere csillagbogár... Megfogom kezecskéjét, és az egyik süteményespulthoz húzom. Ujjacskái kezemre fonódnak, és elégedetten elmosolyodva figyelem ahogy válogatni kezd. Hosszas fejtörés után végre kiválaszt két darabot, és én enyhén őszülő hajjal rángathatom el végre a pulttól. Magamnak egy fahéjas kávét rendelek, majd egy üres boksz felé terelem az én kis édesemet.
Végre leülünk, és intim kettesben maradunk. Derekára fonom kezemet, úgy húzom magamhoz finoman. Nem ellenkezik, és szívem heves kalimpálásba kezd. Szép szemeivel az enyémekbe néz, és nem tudok ellenállni a kísértésnek. Kezem szép arcára simul, és lassan, nagyon lassan közelítem puha ajkaihoz a számat...
- Khm... - zavar meg minket a pincér, és Kai kirebben karjaimból, mélyen elpirulva. Csalódott sóhajjal biccentek a felszolgálónak, és a gőzőlgő kávémat megkavarva figyelem ahogy Kai csillogó szemekkel veti magát a sütikre. Valami gyümölcsös, krémes csoda... sok tejszínhabbal. Hmm... szívesen felfalnám őt egy nagy adag tejszínhabbal bekenve...
- Látom szereted az epret... - mosolygok rá kedvesen. Előre kieszegeti belőle a kis piros gyümölcsdarabokat.
- Imádom! - mosolyog fel rám tejszínhabos szájacskával. Megcirógatom arcát, és hüvelykujjammal letörlöm a kis fehér bűnöst.
- Köszi - nyalintja le ujjamról rózsaszín kis nyelvével, és belém reked a levegő.
- Kai... - suttogom, és elmerülök szép szemeiben. Másik kezem is arcára simul, és most már muszáj... annyira akarom, hogy már fáj. Sóváran simítom meg számmal puha ajkait, és lágyan csókolom meg. Belesóhajtva a csókba adja át magát nekem... Selymes hajtincsei közé bújnak ujjaim, és egyik kezem derekára csusszan, úgy húzom magamhoz finoman közelebb. Hozzám simul, és puha kis kezét érzem arcomon. Oh istenem... megőrülök érte...
Édes, eper ízű csókjára azt hiszem mindig emlékezni fogok, és a karjaimban remegő kis testének minden pórusából áradó finom virágillatra is.
Elszakítom tőle ajkaimat, és mosolyogva nézek szép szemeibe.
-Te finomabb vagy, mint bármelyik sütemény ebben a cukrászdában Kai... - súgom, és ő elpirul. Édes vagy... nagyon édes.
Meg foglak kapni, mert még nem akartam soha ilyen erősen semmit... és ami kell nekem, azt megkapom.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:21:37 | #691 |
Karakter: Kai
Kai
- Szia Kai… - köszön kedves mosollyal a szája szélén.
- Szia Taiga-san! – köszönök vissza felmosolyogva rá.
- A környéken jártam, gondoltam megnézlek itthon vagy-e. – eszébe jutottam és gondolt rám és meglátogatott. Ismét elmosolyodok.
- Kedves tőled. – felelem, nem bírom ki, kicsit megnyomkodom az ujjam, hogy még bibis-e, apró fájdalom nyíllal belé, és egy kis vér is kibuggyan, úgyhogy úgy döntök, hogy visszakapom a számba. Biztos, ami biztos.
- Megsérültél? – kezemért nyúl és gyengéden magához húzza, hogy közelebbről megvizsgálja. Látod Taiga-san, bibis!
- Csak egy kis karcolás… - egyre közelebb emeli arcához kezemet, én meg csak nagy szemekkel és pirosra pirult pofival bámulom. Szemei folyamatosan fogva tartják az enyémeket, pislogni is alig pislogok.
- Akkor jó – búgja borzasztó érzékien, és megpuszilja. Gyógy puszi a bibis ujjamra. – Mondd csak Kai… - folytatja, én pedig önkívületi állapotba kerülve tudatalattiban folytatom a kutatást kulcsom iránt.
- Igen? – Multifunkcionális vagyok. Nézek rá, figyelem mit mond, közben kutatok. Később majd elgondolkodom rajta, hogy hogy jutott az eszembe a kulcs, biztos megszúrtam a másik kezem is, csak önkívületi állapotomnak köszönhetően nem éreztem meg.
- Elcsábíthatlak… - na egyből csak rá figyelek. - … egy kis nassolásra a kedvenc cukrászdámba? – süüütiii!
- Végülis ráérek… - folytatnám még, hogy szeretem a nassit és, hogy örülök, hogy elmegyünk, de meg érzem ujjaim között a kis fém recéket, és mint a nagy fehér cápa, úgy csapok lecsörgő kis ajtónyitóimra. – Megvagy!
Úgy megörülök a kis csomónak, hogy szó szerint kikapom a táskámból, és naná, hogy bénaságom ezt a pillanatot választja arra, hogy megvillantsa tudását. Körülbelül két másodpercig birtokoltam a kulcsaimat, majd hagyom, hogy egy szebb ívet leírva repüljön tovább és világot lásson. Nem akarom hagyni leesni, ezért indulnék, hogy csípőből elkapjam, de ez sem sikerül. Saját lábamban botlok meg. Az én ívem is elég szépen indul lefelé, de két erős kar kap el és akadályozza meg, hogy elesek. Kulcsom időközben csörömpölve landol a kőpadlón. Arcszínem az enyhén pirosról, égő vörösre vált. Hűű, de melegem van.
- Köszi… - enyhén magas, de még érthető hangon kezdek magyarázkodni. – Olyan béna vagyok néha…
- Nem vagy béna… - mosolyog rám, miközben arcomat simogatja. – Nagyon aranyos vagy…
Állandósul a pír az arcomon mikor tudatom is rendesen, felfogja a hallottakat. Nagyokat pislogva figyelek fel rá, majd közeledő ajkait kezdem el komolyan stírölni. Megcsókol én pedig leblokkolva hagyom, hogy közelebb vonjon magához és elmélyítse ezt az édes, mámorító szájjátékot.
Elengedi ajkaim. Azt se tudom, hol vagyok, csak azzal vagyok tisztában, hogy semmit nem tudok.
- Indulhatunk? – ööö, hova is? – Tudod… a cukrászda… - jaaah.
- Igen persze, csak gyorsan még leteszem a cuccom. – ha már itthon vagyok, nem cipelném magammal.
Ö, de van egy kis baj. Hol a kulcsom? Megtorpanva az ajtó előtt, kezdem el rendesen törni a fejem, hogy vajon hova tettem. Mert arra még emlékszem, hogy megtaláltam a táskámban, de hogy utána mi lett vele… Kai, ez már lassan orvosi esett. Most tuti teljesen hülyének néz Taiga.
Félszemmel látom, hogy lehajol és belém rögtön belém villan, hogy alig pár perce ejtettem le. Biztos vagyok benne, hogy ezek után nem fog teljesen épelméjűnek gondolni.
- Csak nem ezt keresed? – húú, azt a vigyort. Úgy látom nagyon jól szórakozol rajtam. Erre én is elvigyorodom, persze paprika vörös képpel.
- De, de…- bólogatok hevesen. Erre megcsillan a szeme. És a vigyor még szélesebb lesz. Mire készül?
- Gyere és vedd el! – één? Szórakozik velem? Na széép.
Felemeli a kezét feje fölé, kulcsom onnan fentről, jó magasról csillog le rám. De kegyetlen, csúnyán kihasználja az adottságai által eleve adott fölényét! Csípőmre téve a kezem, nevetve nézek rá.
- Ez nem ér! Még csak nem is látom a kulcs alját! – nézek rá bosszúsan, de szemeim játékosan csillognak.
Nem mond semmit, csak felnevet. Pár centivel lejjebb engedi. Ha ráállnák a cipőjére, és úgy nyújtóznék jó magasra, akkor pont meg tudnám talán érinteni az egyik nagyobb kulcs alját!
- Ennyi segítséget kapsz. – hát hogy te mennyire rendes vagy! Elkezdek ugrálni, mint egy kis szöcske de esélyem sincs.
- Te csalsz! Mindig feljebb húzod a kezed, amikor ugrom. – emelem fel a mutató ujjam, te gonosz. Nem tudok komoly fejet vágni.
Hiába próbálkozom az esélytelenek szerencséjével, sehogy sem megy. Húú, hát ez nem fog menni, tisztázom magamban, elszontyolodva dőlök neki a falnak. Látom lelki szemeim előtt elhomályosodni majd végképp eltűnni a finomnál finomabb sütiket. Jaj ez nem ér, hát mért vagyok én ilyen kicsike?
- Túl hamar feladod. – néz rám mosolyogva Taiga, és orrom előtt megrázva kulcsom nyújtja felém.
Boldogan veszem el tőle. Kezünk összeér, és megint piros arccal nézek rá. Mit is akartam az előbb? Teljesen összezavar.
Gyorsan bemegyek a lakásba, táskámat a fotelba teszem, összeszedek még pár dolgot, ami kell és indulok is kifelé.
Az kocsi ajtót kinyitva előttem, enged előre beszállnom, ez a mozdulat sor már megszokott nálunk, és én még mindig képes vagyok feszengeni.
Egy nagyon hangulatos cukrászdába megyünk. A szemem elkerekedik, az állam leesik, és eszembe sincs felszedni onnan. Hihetetlen mennyi finomság van itt, mindenhol. Kapásból előttem két hatalmas méretű, Taiga-san magasságú szekrény, megpakolva tortákkal. Jobbra egy péksütis rész, balra meg egy fagyispult. Azt se tudom merre kapjam a fejem. Már a nyál is összefutott a számban, azt hiszem nagyon nehéz dolgom lesz.
Halk kuncogásra leszek figyelmes, én pedig érdeklődve nézek a mellettem álló férfira. Taiga-san közelebb lép és kezemet megfogva húz közelebb az édességes polcok felé. Mosolyogva követem, már most hihetetlenül jól érzem magam, pedig még nem is ettem nyalánkságot. Meg fogom én is a kezét, és közvetlen mellette állok meg, hogy kiválasszam melyik süteménnyel is kezdjem.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:21:16 | #690 |
Karakter: Taiga
Taiga:
Félénken viszonozza csókomat, és csak nehezen leplezem a rám törő örömet. Zöld utat adott... Reméltem is, hogy nem töröm magam fölöslegesen. Élvezettel veszem birtokba egész szájacskáját, és hátán végigsimítok, majd tarkójára simulnak ujjaim, hogy még jobban elmélyülhessek puha kis ajkainak édes forróságában. Ahogy megremeg karjaimban, nehezen fogom vissza magam, de nem és nem kenem fel az ajtóra és tépem le róla a ruháit hogy aztán...
Khm.
Szóval nem teszek semmi rosszat. Valószínűleg az a fejlemény, mely szerint ő most beinvitál a lakásába, majd önként és dalolva robog az ágyba „Vesd rám magad te tigris!”-kiáltással, nos... az nem valószínű. Kár.
Félénken elhúzódik, és én nem szívesen, de elengedem. Kedves mosollyal pillant fel rám. Hát megzabállak. Komolyan. Szörnyen édes vagy...
- Nekem most már tényleg mennem kell - mondja kábán csillogó szemecskékkel, kipirulva és még a haja is kócos ahogy összeborzoltam. Gyönyörű... szex után is valahogy így fog kinézni... már alig várom hogy láthassam.
- Nagyon jól éreztem magam, köszönöm. - teszi hozzá. Kapásból fel tudnék sorolni pár dolgot amivel meghálálhatnád, de bölcsen hallgatok. Ő nem az a fajta fiú... szerintem szűz mint a frissen hullt hó, mert nem valami profin csókolózik. Ennek még jobban örülök... és kissé el is keserít, mert a szüzeket sokkal nagyobb meló megdönteni. Sebaj, én nagyon türelmes férfi vagyok.
- Jó éjszakát Kai - mosolygok le rá, és még egy búcsú puszit is kap. Hát nem elpirult már megint? Jaj annyira éééédes!
Magára hagyom, és a kocsihoz lépek. Látom azért nem teljes a bizalom, mert nem akarsz addig bemenni a lakásba amíg itt vagyok. Előbb eresztenék golyót a kezembe, mint hogy akaratod ellenére hozzád érjek. Fogod még akarni... nagyon is...
*
Már két nap telt el a randink óta. Azt hiszem nem hagyom tovább főni a levében. Felhívhatnám, de... személyesen jobb. Különben is, már nagyon hiányzik. Remélem én is neki.
Lakásához hajtok munka után. A késő délutáni időpont a legjobb, mert ő az a fajta, aki ilyenkor otthon tanulgat. Bingo. Ahogy kiszállok kocsimból, meg is pillantom ahogy az ajtaja előtt keresgél a táskájában, majd felszisszenve kapja ki kezét és egyik ujját bekapja. Ahogy mellé lépek, felpillant, egyenesen a szemembe. Hello édes... hiányoztam?
- Szia Kai... - mosolygok rá kedvesen. Visszamosolyogva köszön ő is.
- A környéken jártam, gondoltam megnézlek itthon vagy-e - hazudom folyékonyan, szemrebbenés nélkül.
- Kedves tőled - válaszolja édesen, és ujjacskáját ismét bekapja. Oh mami....
- Megsérültél? - fogom meg karcsú csuklókját, és magam elé húzom karcsú ujjacskáját, hogy megnézhessem.
- Csak egy kis karcolás... - pirul el édesen.
- Akkor jó - hintek puszit ujjára, és mélyen a szemébe nézve bűvölöm el. - Mondd csak Kai...
- Igen? - kérdezi ismét könyékig a táskájában kotorászva.
- Elcsábíthatlak... - kérdezem lágyan, és ő elpirulva pillant fel rám. - ...egy kis nassolásra a kedvenc cukrászdámba? - teszem hozzá elégedett mosollyal némi hatásszünet után.
- Végülis ráérek... - motyogja, és felcsillanó szemekkel kapja elő a kulcsot. - Megvagy!
Ezzel a lendülettel ki is reppen a kezéből, és ő utánakap, majd egyensúlyát veszti. Reflexből kapom el, és vigyorogva állítom talpra. Hű de piros vagy...
- Köszi... - cincogja. - Olyan béna vagyok néha...
Kuncogva cirógatom meg szép kis arcát.
- Nem vagy béna - mosolygok rá. - Nagyon aranyos vagy...
Elkerekednek kis szemei, és elpirul ismét. Annyira édes, hogy legszívesebben... meg is teszem. Puha puszit hintek szájára, és nem húzódik el. Hurrá! Derekára siklik a kezem, és magamhoz húzva csókolom meg tisztességesen. Óh igen... erre vágytam már két napja...
Kár hogy kevés időm van ilyen kis szórakozásokra... De most végre szakítottam rá.
Elengedem, és kába szemecskéiben gyönyörködve söprök ki egy hajtincset homlokából.
- Indulhatunk? - értetlen pillantását látva elmosolyodom. - Tudod... a cukrászda...
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:20:54 | #689 |
Karakter: Kai
Kai
Na jó egy kicsit ám rendesen elbizonytalanodtam. Mi van, ha ő egy nagyon perverz kisfiúkat letámadó pasi? Áá, nyugi Kai, térj észhez. Biztos nem ilyen, kedves és figyelmes veled, te meg már nem vagy kisfiú. Úgy hogy ne parázz, bemész a konyhába, iszol egy pohár nagyon hideg vizet, megkérdezed, hogy ő kér-e valamit átöltözöl, aztán ha még mindig frusztrálva vagy, akkor spuri el otthonról enni. Minden a tervek szerint halad, iszom, megkérdezem, hogy kér-e valamit. Udvariasan leutasít, én meg sietek a hálóba keresni valami elegánsabbat. Taiga addig nézelődik a nappaliban. Nálam szinte mindig rend van, sokszor jönnek fel a barátiam, esély sincs, hogy takarítás ügyileg eltunyuljak.
Egyik kedvenc ingem választom hozzá pedig egy sima öltönynadrágot.
- Itt is vagyok. - vonom el figyelmét a szoba további feltérképezésétől. Végig még és még egy ideg engem néz. Kezdek zavarba jönni ettől a tekintettől. Azt hiszem, izéé, indulni kéne.
- Indulhatunk? –teszi fel a fejemben is átfutott gondolatot. Ez már a második alkalom volt, gyanús vagy te nekem Taiga, nem rendelkezel valami titkos képességgel? Te meg nem vagy skizofrén, Kai?
Hamar oda érünk egy nagyon elegáns étteremhez, a város egyik legexkluzívabb részén. Kezét hátamon tartva irányít az asztalunkhoz. Végig beszélgetünk. Nagyon finom főételt szolgálnak fel, az ízét még mindig érzem a számban, amikor már csak bort kortyolgatva beszélünk. Nem iszom sokat, nem szeretem az alkoholt. Láttam már néhány csoporttársamat ittas állapotban, úgy döntöttem, hogy én nem csinálok majmot magamból.
Keze ismét az enyémre siklik, majd felhúzva arcához, szája gyengéd érintésével cirógatja meg. Egyből melegem lesz, de jól esik, amit tesz. Ugyan akkor zavarban vagyok és bele is pirulok ebbe az intim pillanatba.
Nem szoktak ilyesmit tenni a fiúk egymás között és van egy sejtésem, arról, hogy ő mért teszi, de nem is tudom, összezavarodtam.
- Azt…azt hiszem ideje indulnom…holnap tanítás lesz, és már elég késő van… irulok-pirulok.
Elmosolyodik reakcióm láttán és elindulunk. Saját magamat hoztam kínos helyzetbe. Teljesen megkergültem.
Lakásom ajtajához érve félénken fordulok felé, tiszta ideg vagyok.
- Köszönöm ezt a szép estét…- mondom félénken.
- Én is köszönöm neked Kai…- mosolyog rám, és kezemet megfogva megpuszilgatja ujjaim, majd a mellkasára helyezi. Remegve, minden mozdulatát követve figyelem mit csinál. Megsimogatja arcomat és egyik ujjával a számat is. Most, most, mit csinál? Mit akar? Ááá, ne légy már hülye gyerek, tudod mit akar!
- Taiga-san…- nekem mennem kéne, mondom, de a mondat második része már nem hangzik el. Azt csak úgy magamnak mondtam, csak úgy említésképpen.
Magához húz és átölel. Önként simulok karjai közé, melegség árad szét bennem, olyan jó, biztonságban érzem magam.
- Kai…- suttogja fülembe, beleborzongok hangja érzékiségébe. – gondolom már rájöttél, hogy mennyire vonzódom hozzád. – hát őszintén… megfogalmazódott már bennem valami hasonló gondolat.
Felnézek rá, és ő közelebb hajolva simogatja meg számat gyengéd ajkaival. Szememet becsukva sóhajtok fel az érintésre.
- Nagyon tetszel nekem…- súgja még végül, és szája rátapad az enyémre.
Gyengéden csókol, és én elalélva hagyom neki. Nyelve bekérezkedik, az engedélyt megadva nyitom nagyobbra a számat, hogy beljebb csusszanva feltérképezze azt. Közelebb von magához, és szorosabban tart, érzem teste minden rezdülését, szívverését. Félve csókolok vissza, óvatosan, kezeim még mindig ingjét markolják, amolyan kapaszkodónak. Keze hátamra siklik, végig simít gerincem vonalán, és tarkómnál fogva von még közelebb és mélyíti még jobban el a csókunkat. Egész testemen végig fut a bizsergés, bele remegek érintésébe. Ez egy kicsit magamhoz térít, és lassan hátrébb húzódom tőle. Nem ereszt olyan könnyen, lassan enged csak el. Kedvesen felmosolyogva nézek rá és figyelem meg szép arcát.
- Nekem most már tényleg mennem kell. – nézek rá, még mindig kicsit homályos szemekkel. – nagyon jól éreztem magam, köszönöm.
- Jó éjszakát Kai! – mosolyog vissza rám. Nagyon szép ilyenkor az arca. Búcsú puszit hint az arcomra, és én azonnal elpirulok.
Megfordul és visszamegy kocsijához. Az ajtóban állva intek neki, amikor beindítja autóját. Csak akkor megyek be, amikor már elhajtott.
Kicsit felkavart ez a nap. Nehezen alszom el. Egész éjjel Taiga járt a fejemben, hihetetlen kék szemei, gyengéd keze, puha szája. Nem tudom mit tegyek, nem voltam még ilyen helyzetben. Húúú, annyira jól néz ki!
Nagyon lassan megy ez a nap. Uncsi az iskola, és nem is nagyon érdekel a tárgy. Valami teljesen más az ami folyamatosan kitölti a gondolataimat. Taiga! Két nap telt el azóta az este óta, és mi nem találkoztunk és nem is beszéltünk. Úgyhogy most már egyre többet gondolok rá, jó volt vele lenni.
Az iskolából kijövet egy ismerős autót pillantok meg. Nagyot dobban a szívem, ledermedten állok meg és nézel, hogy vajon kiülhet benne. Egy fiatal barna hajú srác szál ki, és megy oda egy szőke lányhoz, hogy üdvözölje. Szerelmes csókot váltanak. Csalódottan hajtom le a fejem, és indulok tovább. Lassan gondolataimba merülve battyogok, azt hiszem, délután elmegyek a tengerpartra egy kicsit.
Neki állok megkeresni a kulcsom. Túl nagy vehemenciával nyúlok bele a táskámba ennek eredményeképpen valami megszúr. Fájón kapom ujjam az ajkaimhoz, hogy kicsit lehűsítsem, és ahogy felnézek a lélegzetem is elakad. Egy acél kék szempár néz vissza rám.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:20:30 | #688 |
Karakter: Taiga
Taiga:
Látom rajta, hogy a kibúvón gondolkozik. Persze ez természetes, hiszen nagyon zavarban van a közelségemtől. Azt is el tudom képzelni, hogy gőze sincs arról, mi a fenét is akarok tőle. Nem baj majd rájön, nem buta fiúcska.
- Az az igazság, hogy... - kezdi, de gyomra megkordul. Legszívesebben felnevetnék, de nem akarom mégjobban zavarba hozni a kis édest.
- Akkor ez el is dőlt - mondom elégedetten.
- De én nem szeretnék a terhedre lenni vagy ilyesmi - dadogja aranyosan. Borzasztóan cuki...
- Ragaszkodom hozzá - mondom. Ez már lassan kezd a szlogenemmé válni...
Felsóhajtva hunyja be szém szemecskéit, és végül megadóan biccent. Na azért.
- Akkor igen, veled vacsorázom. De előtte még haza kéne mennem átöltözni - mondja. Hm...
- Rendben - indítom be a motort. - Megyünk is.
A háza előtt leparkolva mosolygok rá kedvesen.
- Megvárlak itt.
- Gyere fel nyugodtan, mégis csak kényelmesebb - mondja lágy kis hangján. Szívem dobban egy nagyot, de arcomon semmi sem látszik.
- Rendben - mosolyodom el, és követem őt az ajtóig. Ahogy belépünk, ő előre siet.
- Megkínálhatlak valamivel? Egy üdítővel esetleg vagy kávéval? - kérdezi figyelmesen. Édes...
- Nem, köszönöm - válaszolom, és belépve a nappaliba alaposan körülnézek. Az otthonunk elárul rólunk mindent.
Elégedett vagyok a látvánnyal. Tisztaság van, de nem sterilitás. Enyhe kis rendetlenség, és otthonos, meleg színek. A polcokon rengeteg könyv, és sok fénykép a barátokról. Látszik, hogy a lakást igazán használja, benne él, és nem csak aludni jár ide. Sok személyes tárgy... mindenből árad az ő édes kis kedvessége, színes egyénisége. Egy nagy, puha kanapé és néhány fotel, puffok és rengeteg párna. Tipikusan nagyobb baráti összejövetelekre való, és ahogy elnézem, használják is rendesen. Hát igen, egy ilyen elbűvölő egyéniségű fiú körül bizonyára sok barát gyűlik össze, hiszen engem is teljesen magába bolondított. Mondjuk nekem a külseje tetszik nagyon, de azért a belső értékeit is figyelembe veszem. Na persze nem túlságosan...
- Itt is vagyok - lép ki Kai egy ajtó mögül. Gondolom a hálószoba. Elégedetten pillantok végig rajta. Fekete nadrág, és sötétkék ing feszül karcsú alakján, bőre fénylik, egy titokzatos belső nap világít át rajta, mint a villódzó tengeri csigák papírvékony héján. Felsóhajtva felejtem rajta tekintetem. Egyszerűen szépséges...
Mélyen elpirul... Kiülhetett tekintetembe a vágyam, más magyarázat nincs erre. Elkapom róla a tekintetem, mert még a végén sikítva elszalad.
- Indulhatunk? - kérdezem kissé rekedten.
*
Ahogy belépünk a kiválasztott étterem ajtaján, megragadom a lehetőséget, és kezemet a hátára simítva vezetem egy asztalhoz. Érzem ahogy összerezzen az érintésemtől. Milyen kis érzékeny...
Felülkerekedik zavarán egy idő után, és kellemes beszélgetéssel telik az este. A vacsora mellé bort is felszolgálnak, de ő csak keveset kortyolgat belőle, és félénken megjegyzi amikor rákérdezek, hogy ő nem szereti az alkoholt.
- Értem - mosolygok rá gyengéden. Annyira gyermeteg... de ez is tetszik benne. Nagyon is. Asztalon pihenő kezére simul az enyém, és lassan a számhoz húzva puszilom meg karcsú ujjait. Ezt már ismeri, és ismét elpirul, de nem húzódik el. Helyes...
- Azt...azt hiszem ideje indulnom... holnap tanítás lesz, és már elég késő van... - motyogja, és arca már az abrosz bordó árnyalatait produkálja.
Felesleges menekülnöd... előlem nem lehet.
Mosolyogva biccentek, és rendezve a számlát vezetem ki a kocsihoz.
Ahogy lakásának ajtajához kísérem, félénken felém fordulva mosolyog fel rám.
- Köszönöm ezt a szép estét... - mondja halkan, de hangja megremeg. Izgulsz kicsim?
- Én is köszönöm neked Kai... - ejtem ki simogatóan lágyan a nevét, és kezét megfogva hintek rá ismét puszit, majd mellkasomra simítom, pontosan a szívem fölé. A hold ezüstös fényében arcpírja szinte földöntúlian sugárzik arcán... gyönyörű. Ujjaimmal gyengéden végigcirógatom állának vonalát, és puha, érzékien telt ajkait...
- Taiga-san... - suttogja félénken. Teljesen kiszárad a szám, annyira sóvárgok csókja után. Derekára csusszan másik kezem, és magamhoz húzom finoman. Nem ellenkezik, kábultan simul hozzám. Hajába temetve arcomat szívom magamba finom, érzéki illatát...
- Kai... - lehelem halkan a fülébe, és megborzong karjaimban. - Gondolom már rájöttél, hogy mennyire vonzódom hozzád...
Felemeli fejét, úgy pillant fel rám, arcomon gyengéd mosollyal figyelem, és számmal leheletkönnyen végigsimítom puha ajkait. Felsóhajtva hunyja be gyönyörűen ragyogó szemeit, és elgyengülve kapaszkodik ingembe kis kezeivel.
- Nagyon tetszel nekem... - súgom, és gyengéden szorítom számat az övére. Nyelvem lassú, lágy körözéssel simogatja, amíg végre résnyire nyílva ad szabad utat sóvár csókomnak...
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:20:07 | #687 |
Karakter: Kai
Kai
A tengerhez megyünk! Tiszta izgatott lettem. Imádom azt a nagy kék messzeséget, a nyugodtságát, a kellemes zúgását, gyengéd cirógatását. Kezdek bezsongani.
- Sejted hova megyünk? – hát hogyne!
- A tengerpartra viszel? – bólint. De jó! – Gyakran járok oda…
- Én is. Meglepő, hogy még nem találkoztunk. – hmm, hát lehet, bár én olyankor szinte semmire nem figyelek, mintha nem is lenne körülöttem semmi.
- Délutánonként szoktam olvasgatni és sétálni.
- Oh értem. Én pedig reggelenként kocogok, ugyanis a házam a környéken van. – áháá, értem! De jó neki, bármikor láthatja. Hogy én erre mért nem gondoltam lakásvásárlásnál?
Megállunk és a számomra legfontosabb jelent ebben az 5 perces eseményben, hogy amikor a biztonsági övemet kapcsolom ki, összeér a kezünk. Egy szempillantásig tartott, de én még mindig érzem az érintését, elpirulok.
Cipőmet levéve tapicskolok bele a vizes homokba, olyan jó belesüppedni bokáig. Úgy viselkedek. mint egy kis gyerek, de hát nem tehetek róla, a gyengém.
Mindenről beszélgetünk, elmesélem, hogy mennyire nem várom a vizsgáimat, holott tudom, hogy menni fog, csak hát sok van belőle és sokszor szinte egy időben. Az iskoláról és a csoporttársamról, például, hogy egyszer benn hagytuk a táskánkat a teremben, és amikor nem tudtunk bemenni, megkértük a portást, hogy nyissa ki az ajtót, erre a bácsi lenyomta a kilincset és hihetetlen, de nyitva volt, sőt már az óra is elkezdődött, csak Naomi volt túl gyenge, mi meg fiúk hülyék, hogy nem próbáltuk meg mi is kinyitni.
Ő pedig sokat mesél a munkájáról, hogy milyen sok veszélyes alakkal van dolga. Néhány letartóztatásos storyt is meg tudok, én meg csak pislogok, hát én nem tudnám ezt a munkát csinálni!
- Kérsz egy fagyit? – szegezi nekem hirtelen a kérdést. Persze, hogy kérek, mondom én, hogy kisgyerek módjára viselkedem.
Annyira elmerülök néha a látványba, hogy a fagyi már nagyon olvad lefelé, úgy kell megmentenem mielőtt halálugrást hajtana végre és a földön csattana. De gyors vagyok és még időben közbe lépek. Én a hős!
Idő közben ránk esteledik, és most már kezdek egy kicsit fázni, így egy szál pólóban.
- Nem baj, ha visszamegyünk a kocsihoz, fázom egy picit? – kérdezem, de nem hallja. Teljesen bele feledkezett a gondolataiba.
- Taiga-san… - szólok kicsit közelebb hajolva hozzá. Feleszmél, és rám néz, most nagyon aranyos volt, ahogy nézett. Mondtam én, hogy a tenger teljesen elbűvöli az embert.
- Tessék…? – kérdezi.
- Azt kérdeztem, hogy visszamehetnénk- e a kocsihoz, mert már fázom egy kicsit. – ismétlem meg újra.
Bólint és elindulunk visszafelé. Közben zakóját rám teríti, hogy ne fázzak és átkarol. Most kezd egyre melegebb lenni.
- Most már nem fázol, ugye? – még kérdezed?! Egyenesen melegem kezd lenni.
- N-nem…- felelem és egyenesen előre a betonra, szegezem a szemem. Kezdem megszokni a piros színt, ami az arcomat díszíti, lassan már állandóan, amikor vele vagyok, pláne ha ilyen nagyon közel van.
Még jó, hogy ide értünk a kocsihoz, különben úgy égtem volna le mint a reichstag (ma tanultunk, és nekem egyből ő jutott az eszembe).
Beszállok, pontosabban segít beszállnom és egy perc múlva, rájövök, hogy az előbb elszóltam magam. Most fogok égni, mint a reichstag! Kezemet megfogva ad rá apró puszit. Kirázz a hideg az érintésre, el kell forduljak, hogy ne lássa arcom színét és rendezni tudjam a légzésemet. Te jó ég, mit csinált?
- Velem vacsorázol? – kérdezi, és visszafordítja a fejem, hogy ránézek. Szemeivel bűvöl, képtelen vagyok máshova nézni.
És mit is kérdezett? Vacsora? Hát most nem is tudom, eléggé zavarban vagyok ahhoz, hogy most erre nem is tudok hirtelen válaszolni. Türelmesen vár.
- Az az igazság, hogy… - kezdeném mondani, hogy kedves a meghívása, de nem is tudom, mikor közbe szól egy felsőbb parancs. Megkordul a gyomrom. Lebuktam.
- Akkor ez el is dőlt. – vágja rá szinte azonnal. Hogy ez mennyire kínos.
- De én nem szeretnék a terhedre lenni vagy ilyesmi. – Hebegem.
- Ragaszkodom hozzá! – hát most kezdjek el ellenkezni egy rendőrfőkapitánnyal?
- Akkor igen, veled vacsorázom. De előtte még haza kéne mennem átöltözni.
- Rendben. Megyünk is. – még egy puszit ad az ujjaimra, és előre fordul. - Észre sem vettem, hogy még mindig fogja.
Bekötöm magam, és az ablakon kibámulva kezdek el gondolkodni, hogy mi is történt. Mért ilyen kedves velem, és mért puszilgatja a kezem, hisz én semmit nem tettem ezért a kitüntetett figyelemért. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom mit gondoljak. Tovább nem is tudok morfondírozni, mert megállunk. Körbe pillantva veszem észre, hogy már itt is vagyunk.
- Megvárlak itt. – mondja mosolyogva.
- Gyere fel nyugodtan, mégis csak kényelmesebb. – teljesen magától értetődő, hogy egy két napja ismert férfit invitálok meg a lakásomba. Kai, mit csinálsz?
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:19:37 | #686 |
Karakter: Taiga
Taiga:
- Igen - válaszolja, és elfojtok egy elégedett mosolyt. Helyes kicsim...
- Ennek örülök. Akkor holnap hívlak! - intek búcsút, és magára hagyom, mielőtt kinyitja az ajtót, belököm rajta és rámászom. Gyanítom nem díjazná.
*
Az idő nem és nem akar felgyorsulni... tárgyalások, kihallgatások, értekezletek, megbeszélések és mérgelődések. Szokásos nyüzsi, de ma nincs türelmem hozzá.
Lezárjuk végre a túszejtős témát, tartok egy sajtótájékoztatót, és végre van egy kis szabadidőm.
Már délután van... közös ebéd kizárva. Sebaj, talán vacsora is lehetne belőle...
Bevágódom hatalmas mahagóni íróasztalom mögé, és asztali telefont megragadva tárcsázom fejből a számát. Nem kell sokat várnom, hamar felveszi, és édes kis „hallo”-jától máris hevesebben kezd verni a szívem. Oh már alig várom, hogy élőben is hallhassam. Meg mást is...
Köszönök és bemutatkozom, majd nekiszegezem a nagy kérdést.
- Mit csinálsz ma?
- Semmit, illetve még nem terveztem semmit mára.
Oh hát ez remek. Itt a lehetőség.
- Akkor mit szólnál most egy sétához, aztán később majd még kitaláljuk, persze csak ha neked nincs más programod? - puhatolózom. Úgyis az lesz amit elterveztem.
Lezsírozzuk a továbbiakat és elköszönök.
Egy óra múlva újra láthatom. Kicsi Kai... az enyém leszel.
*
Pontosan 59 perc és 59 másodperc múlva már frissen zuhanyozva, kényelmes ruhában csöngetek az ajtaján.
Elismerő pillantását bezsebelve mérem én is végig őt. Egyszerűenészvesztően jól fest, bármi van rajta, de meztelenül lenne a legszebb. Azonban ha ruhátlanul fogadott volna, már a padlón heverne alattam. Mmm... nem is rossz ötelt.
Köszönünk egymásnak.
- Indulhatunk? - kérdezem bizalomgerjesztő mosollyal. Nem kell tudnia mi jár a fejemben, csak sikoltozva szaladna világgá.
- I-Igen... - válaszolja elpirulva. Jaj nekem... ezt nem lehet kibírni, annyita éééédes...
Kikísérem a kocsihoz, és kinyitom neki az ajtót, majd behuppanok a volán mögé. Rápillantva elakad egy pillanatra a lélegzetem is, annyira gyönyörű a mosolya.
- Mi olyan mulatságos? - kérdezem magamhoz térve a kábulatból, és önkéntelenül is elmosolyodom, ami ritkaság nálam. Hát ő képes kiváltani belőlem.
- Én...csak ki tudom nyitni az ajtót, nem kell emiatt fáradnod,,, - válaszolja lesütött szemekkel.
- Nem érzem tehernek. Vagy talán neked baj? - firtatom mosolyogva. Imádom amikor zavarban van...
- Nem, nem... - rázza meg a fejét, és meglebbenő hajtincseiből már árad is felém az isteni kamilla illat... Hát nem elpirult? Mindjárt nem megyünk sehová... itt és most hátradöntöm az ülést, és nem törődve semmivel mászom rá.
Sóhajtva fordulok a kormány felé, és beindítom a motort. Türelem Taiga. Majd annak is eljön az ideje...
Közeledünk a tengerpart felé, és ő izgatottan kezd mocorogni mellettem.
- Sejted hova megyünk? - hunyorgok rá kedvesen.
- A tengerpartra viszel? - bólintásomat látva elmosolyodik. - Gyakran járok oda...
- Én is - pillantok rá, majd újból az utat figyelem. - Meglepő, hogy még nem találkoztunk. Rád biztosan felfigyeltem volna... - mondom halkan, szinte csak magamnak. Igen... biztosan nem kerülte volna el a figyelmemet kocogás közben egy ennyire szép fiú...
- Délutánonként szoktam olvasgatni és sétálni.
- Oh értem. Én pedig reggelenként kocogok, ugyanis a házam a környéken van - teszem hozzá csak úgy említésképpen, alattomos kis célzással amit úgysem ért. Még.
Megérkezünk, és leparkolunk. Ahogy kioldom a biztonsági övet, ő is követi példámat. Finoman hozzáérek a kezéhez közben, és elfojtok egy vigyort ahogy összerezzenve rántja el a kezét és elpirul. Jaj de édes... Pedig lesz ennél több is. Már alig várom.
Kiszállunk, és zsebrevágott kezekkel sorolok be mellé. Figyelem ahogy kibújik cipőjéből, és apró kis lábujjait a puha homokba fúrva sétálgat mellettem. A lemenő nap aranysárga sugarai csillognak a haján, és visszatükröződnek szemeiben. Ahww...
Felengedve csacsog nekem az iskolájáról, közeledő vizsgáiról, barátairól, majd faggat a munkámról, és a bűnözőkről. Élvezem ahogy tágranyílt szemecskékkel hallgat. Nagyon édes...
Közben bele-bele táncikál a vízbe, és ahogy felmosolyog rám közben... oh mami...
Le kell hűtenem magam, mert még a végén észreveszi rajtam, hogy legszívesebben mit művelnék vele. Nos, kevés alternatíva van. Vagy belevetem magam a tenger hűs vizébe, vagy...
- Kérsz egy fagyit? - fordulok Kai felé, és ő mosolyogva biccent.
Pár perccel később már fagyit nyalva folytatjuk a könnyed sétát, és be kell látnom:
Taiga, te tiszta hülye vagy.
Nincs annál érzékibb látvány, ahogy egy ártatlan, édes kis uke a fagyiját nyalja. Basszus...
Elakadó lélegzettel figyelem, majd elszakítva tőle tekintetem meredek a lenyugvó napra.
Nyugalom, nyugalom. Lélegezz mélyeket, és hűtsd le magad. A fenébe is, rég volt rám ilyen hatással bárki is...
- Taiga-san... - hallom a hangját. Kérdezett valamit, de nem figyeltem. Felé fordulok, és meglepetten látom, hogy hihetetlenül közel van hozzám, és mosolyogva várja válaszomat. Ajkacskái duzzadtan csillognak.
- Tessék...? - kérdezem halkan, de képtelen vagyok elszakítani a szemeimet a szájáról. Kiszárad a szám, és szinte fájdalmasan szomjazni kezdek puhaságára és ízére...
- Azt kérdeztem, hogy visszamehetnénk-e a kocsihoz, mert már fázom egy kicsit. - ismétli meg türelmesen. Biccentek, és az eddig a karomon cipelt zakómat a vállaira teszem kedvesen. Elpirul, és mielőtt ellenkezni kezdene, átkarolom a vállát.
- Most már nem fázol ugye? - mosolygok le rá. Jó indok volt hogy hozzáérhessek. Egy pont Taiga-bácsinak.
- N-nem... - motyogja fülig pirulva. Na jó, ezt már nem bírom... Még szerencse hogy már a kocsinál vagyunk. Besegítem, behuppanok mellé és tétovázás nélkül megfogom karcsú kis kezét, és számhoz emelve puszilom meg finom ujjait. Megremeg, és még pirosabb színt ölt fel és félénken elfordítja az arcát. Mosolyogva figyelem.
- Velem vacsorázol? - kérdezem halkan, és állacskáján végigsimítva finoman visszafordítom magam felé fejecskéjét. Mélyen a szemébe nézve bűvölöm, hogy igent mondjon, és közben érzem arcának selymes bőrét, izgató illatát...
Nem fogom még megcsókolni, de egy kis játszadozás, hogy megszokja közelségemet és érintéseimet megengedett.
Hát meg is teszem...
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:19:05 | #685 |
Karakter: Kai
Kai
- Szóval? – Ja, igen.
- Te voltál… ? – bólint, én meg elvigyorodom. Tudtam!
- Azonnal felismertelek.
- Na és miről? – még közelebb hajol. Tanultam erről a közelségről, ez már túl megy a személyes távolságon, ez már a bizalmas kategória. Bele pirulok ebbe a nagy figyelembe.
- A szemeidről… még soha nem láttam ilyen színű szemeket. – most is teljesen elvesztem látványukban.
- Tetszenek? – aah, ez a hang. Libabőrös lettem.
- Igen… - felelem áhítattal. Nem tudom levenni róla a szemem, néznem kell, hogy minden egyes fénycsíkot lássak kék szemében. Elképesztő ez a tekintett.
- Parancsoljanak. – a pincér! Megijedek a hirtelen jött hangra, és csak most veszem észre, hogy eddig Taigat bámultam. De ami a legfurább, hogy észre sem vettem, hogy a keze az én kezemet érinti, gyengéden simogatva. Most már zavarban is vagyok. Mit csinál? Na majd ezen gondolkozom később, most eszem!
Nagyon finom ez a spagetti! Örülök, hogy ide jöttünk. Nem bírom megállni, hogy ne kérdezek, nem tehetek róla, kíváncsi vagyok. Ki is derítek egy csomó mindent. Meg tudom, hogy, hogy lett rendőrfőnök és hogy régebben kommandós volt és ezért, nosztalgiából állt közéjük megint. Elárulja, hogy egyedül él, hogy szinte egész Európát és Amerikát is körbe utazta már. Fantasztikus ez a férfi. Lenyűgözve hallgatom. Nagyszerű élete van. És vannak közös érdeklődési köreink is, mint az irodalom, például, szereti Charles Dickenst, Shakespeare-t, Hemingwayt, és még sorolhatnám, és persze az ételek, a tészták neki is a gyengéi.
Én még kérek desszertet is, fagyit! Olyan vagyok, mint egy kis gyerek. Nagyon jó délután volt. A tegnapi eseményeket el is felejtettem. Elindulunk lakásom felé. Igazából ez után a nagyon jó ebéd után nincs sok kedvem haza menni, de nem szeretnék a nyakára akaszkodni, és nem ismerem annyira, hogy ezt megkérdezzem tőle, szóval csak figyelek kifelé és elmélkedem a tájban.
Kinyitva nekem az ajtót enged kiszállnom. Nagyon udvarias.
- Köszönöm szépen az ebédet. – mosolygok rá. Nagyon finom volt.
- Szívesen. Örültem a társaságodnak, jól esett beszélgetni veled. – az ajtóhoz érünk, kulcsomat előkeresve várok.
- Akkor én búcsúzom is… - kezdem az elköszönést, nem túl vidáman, inkább zavart vagyok.
- Felhívhatlak holnap? Esetleg megismételhetnénk valamikor ezt a kellemes ebédet… - elmosolyodom. Örülök, hogy megkérdezte.
- Igen. – vágom rá hirtelen, bár ezt később egy kicsit megbánom, lehet túl hamari voltam, hisz még mindig nem ismerem annyira.
- Ennek örülök. – mosolyodik el. – akkor holnap hívlak! – int és elindul a kocsija felé.
Amint belépek a lakásba az ajtónak támaszkodva, próbálom meg szívverésem és lélegzetem rendezni. Hihetetlen hatással van rám. Ki esik az idő és a tér, már este van, de most annyira friss vagyok, mintha csak valamikor délután lenne.
Gyorsan elmegyek lefürdök és hamar ágyba is bújok, elfáradtam. Várom már a holnapot, szerintem pont ezért nehezen is alszom el. Éjjel felriadok… pisztoly, kiabálás, félelem… nem hiszem el, hogy még mindig ezt érzem. Forgolódom, később pedig ismét a kanapéra száműzöm magam. Taiga-ra és a mai ebédre gondolva alszom el. Reggel még nyúzott vagyok, de igyekszem rendbe kapni magam, már csak a délután miatt is!
Az iskolában persze teljesen felpörgök, ismerem már a tananyagot, középkor kultúrája, filozófiája a téma. A fejemben viszont egy magas, acél kék szemű férfi mosolya, hangja, érintése…
Senki nem volt még rám ekkora hatással, nem is nagyon értem még ezt a helyzetet. Nem merek arra gondolni, amire ilyenkor azonnal gondolni szokott az ember. A végén még félre érteném.
Haza érek és abban a pillanatban, amikor bezárom az ajtót, megcsörren a telefonom. Felveszem, ahogy meghallom azt a mély érzéki hangot azonnal görcsbe rándul a gyomrom.
- Szia! Taiga vagyok! – mutatkozik be, nem írja ki a számát, de a hangját rögtön megismerem.
- Szia! – kicsit remeg a hangom. Azt hiszem meg is lepődtem
- Mit csinálsz ma? – öö, öö…
- Semmit, illetve még nem terveztem semmit mára.
- Akkor mit szólnál most egy sétához, aztán később majd még kitaláljuk, persze csak ha neked nincs más programod?
- Nincs, én ráérek. – körülbelül úgy beszélgetünk, mintha valami barátommal telefonálnék, közben meg a gyomrom még mindig liftezik.
- Egy óra múlva érted megyek. – egy óra?!
- Rendben. – már most ideges vagyok, hogy időben elkészüljek.
- Szia!
- Szia! – leteszem a telefont, és rohanok a fürdőbe.
Lezuhanyozom, aztán majdnem elvágódom a nappaliban, amikor is kicsúszik a lábam alól a szőnyeg. Az a szerencsém, hogy általában ezek a kis majdnem balesetek mindig csak akkor történek, amikor nem látja senki, különben csúnya égés lenne belőle. Kedvenc pólómat veszem fel, imádom, kényelmes és egyszerű, olyan Kai-os. Nem öltözöm ki, egy sétához nem hiszem, hogy szükség lenne rá, de azért nem egy lepukkant diák srác hatását keltem.
Percre pontosan érkezik és becsönget.
- Szia! – köszönök fel rá, és elámulok mennyire jól néz ki. Ingét lazán összegombolva viseli, a felső két gombot nyitva hagyta enyhe belátással a felső testére.
- Szia! Indulhatunk? – kérdezi mosolyogva.
- I-igen…hebegem, azt hiszem megint egy kicsit piros vagyok.
Kinyitja előttem a kocsiajtót, még jobban zavarba hoz. Ügyes fiú vagyok, csak meghúzom kicsit felfelé az ajtón azt a műanyag fekete lapot, ami pont bele fér a tenyerembe, magam felé húzom az ajtót és tádáám, kinyílt az ajtó! Remek humoros elmélkedésemre elmosolyodom.
- Mi olyan mulatságos? – kérdezi a magas acél kék szemű férfi a balomon. Ránézek és lehengerlő mosolyától minden eddigi gondolatom, huss, mint a galambok úgy szállnak ki a fejemből.
- Én… csak ki tudom én is nyitni az ajtót, nem kell emiatt fáradnod. – lesütöm a szemem, remélem nem érzi úgy, hogy baj lenne az udvariassága.
- Nem érzem tehernek. Vagy talán neked baj?
- Nem, nem… - vágom rá hevesen, ég a képem, mekkora bunkó vagyok!
Ismerős helyre megyünk, sokat voltam már itt, de sokszor csak átfutóban, mert a közelben van a tengerpart és én mindig ott kötök ki. Hogy a tengert nézzem és elmerüljek a gondolataimban.
|
|
