Ismét lefog, de most ott is hagyja a kezeit. Na így fõleg nincsen esélyem alapból gyenge vagyok fõleg most és fõleg hozzá képest, de még ígyse adom fel és tovább próbálkozom. Nagy levegõt vesz és kiküldi a többieket, akik eddig fel se tûntek annyira kivagyok.

- Nézd, Yuuta. Olyan ember vagyok, akinek sokan kívánják halálát. Ugye te is belátod, hogy jogom volt hát hozzá, hogy megnézzem, nem-e kém vagy orgyilkos vagy. - úgy gondolom valami nagyon hülye dumát fog elõadni, de tévedek. Szavai nem kicsit meglepnek. Oké tudtam én, hogy nem mindennapi ember, de az, hogy sokan kívánják a halálát, hát az még inkább meglep, arról nem is beszélve, mint én bérgyilkos vagy kém? Bár tény mindig az ártatlan pofi a leggyanúsabb, de ez akkor is túlzás, vagyis részemrõl. Abba is hagyom a küzdést, na annyira nem nyugszom még meg, de már picivel jobban vagyok meg nagyon kíváncsi.

 - Nem akarok én neked rosszat. Nem is ismerlek igazán, miért akarnék? – nos ebben van valami ez jogos, de akkor is váratlanul ért, hogy mindent tud rólam, de a magyarázata miért is tette elég logikusnak tûnik.

 - Elõször is nyugodj meg, rendben? Ebben a házban nem érhet hozzád senki az engedélyem vagy utasításom nélkül. Pihend ki magad, gyógyulj meg, aztán majd kitaláljuk, hogyan tovább. Nem mondom, hogy bízz bennem, én se bízom saját magamban. – még inkább megdöbbennek. Magam is meglepõdöm, de minden bosszúságom és idegességem eltûnik.  Azt mondja nem kell bíznom benne és még õ se bízik magába, ami igen csak furcsa, de az még inkább, hogy elhiszem amit mond. Nem bízom meg benne, de mégis a szavai elég õszintének tûnnek és igaz az arcáról nem igen tudok leolvasni érzelmeket, de a tekintetébõl az õszinteséget olvasom ki, de tévedhetek. Meg hát tényleg nincs hova mennem. Nem mondok semmit, csak bólintok bár azért még picit bizonytalanul meg tényleg zavar, hogy megtudta a dolgokat, hiszen én ezt szégyellem és mocskosnak tartom magam emiatt nem is kicsit. Vajon õ annak tart? Vajon õ annak tart? Egyáltalán az vagyok? Hiszen minden az akaratomon kívül zajlik, és úgy érzem mindent megtettem, de nem volt elég. Picit megrázom a fejem, mert kár is erre gondolom, úgyse leszek okosabb meg picit úgyis nyugi van. A kezét is leveszi rólam és én nem mozdulok és õ is kényelembe helyezi magát.

- Azért meg ne fájjon a fejed, hogy miért teszem. Majd lehet egyszer elmondom neked. De most feküdj szépen le, csukd be a szemed, aludj erre az egészre egyet, és holnap még beszélünk róla. Rendben? – mintha a gondolataimba olvasna, hiszen ezen lehet most ebben a percben nem, de mióta magamhoz tértem ezen kattogok vajon miért is teszi ezt velem és miért segít. Most visszagondolva azt mondta, ha meggyógyulok, akkor is kitaláljuk mi lesz, vagyis ezt mondta. Ez azt jelenti akkor is segíteni fog? Vagy minden egyes szava hazugság? Benne van ez a pakliba, de inkább arra hajlok, hogy igazat beszél, de kitudja, majd kiderül úgyis.  Abban viszont igaza van jobb, ha alszok túl sok volt ez egyszerre meg amúgy is gyenge vagyok még és nagyon fáradt. A hajamba túr finoman és még az arcomra is rásimít. Megremegek picit, de jólesõen. Tényleg miért reagálok így rá? Túl sokat elmélkedek az is biztos.

- Jó éjt. – mormolja mély mégis bársonyos hangján. Felállna, de akkor hirtelen megragadom a felsõjét és elkezdem visszahúzni. Nem akarom, hogy elmenjem. Hogy miért? Magam se tudom, de egyedül nem akarok lenni és a közelébe megnyugtató lenni fõleg, hogy tisztázta a helyzetet. Értetlenül nézz rám én meg rá. Pohárért nyúl és igaz nem ez kell nekem, de ihatok is most már. Zsepit is kapok, amit szintén használok, de továbbra se engedem. Írni nem akarok és nem is tátogok csupán elkezdem magamhoz húzni lefele csak veszi a lapot és így lesz. Megnyugodva felsóhajtok és enyhül a szorításom, de nem engedem el. Összehúzom magam és lehunyom a szemeim. Most, hogy így közelebb van hozzám érzem mennyire finom illata van.

Nem mond nekem semmit, de nem is mozdul. Az is elég, ha addig marad, amíg elalszom csak maradjon.

***

Reggel már félig magamnál vagyok, amikor megérzek két erõs kart a testem körül, erre szinte kipattannak a szemeim. Itt maradt velem végig bár szerintem véletlenül, de mégis maradt. Egy férfival aludtam együtt egy idegen férfival, aki most ölel. Zavartan és furán érzem magam, de mégis kellemesen. Ez jelent valamit vagy csupán átmeneti zavar? Talán hála miatt érzek így? Azt tudom, hogy a nõk érintésétõl rosszul vagyok és a közelségüktõl is, de ha egy pasi véletlenül hozzámért attól is kivoltam erre itt van õ és nem, hogy nem vagyok ki, de még jól is esik. Tényleg nem értem, de biztosan valami átmeneti dolog vagy valami hasonló. Érzem közelebb jön és én nem bírom ki és lassan megfordulok. Szemei levannak hunyva. Most olyan békésnek tûnik. Most figyelem meg milyen jóképû pasas. A gondolattól érzem pír szökik az arcomra. Komolyan tiszta hülye vagyok. Arra gondolok talán ki kéne másznom, de akkor egy laza mozdulattal magára húzz az én fejem most meg égni kezd. Arcát a tincseim közé fúrja. Szaporábban kezdem elvenni a levegõt, ha tudnék beszélni se tudnék megszólalni. Lassan kinyitva a szemeit.

-'reggelt. – köszön én meg zavartan tátogok egy hasonlót. Lassan kimászik, de én még mindig csak fekszem és nézem. Kell egy kis idõ, hogy magamhoz térjek.

-  Bocs, asszem kissé elaludtam tegnap. – megrázom a fejem, hogy nem gond hiszen nem bánom na meg alapból az õ háza ott alszik, ahol akar. - Egy óra múlva reggeli? – erre csak nagy szemekkel pislogok, vagyis még nagyobbakkal. Nekem túl gyorsan jön a váltás vagyis inkább, hogy neki ez teljesen természetes, hogy más mellett ébred. Igaz nem meglepõ felnõtt férfi miért is ne tenné. - Megbeszéltük.

Távozik én pedig figyelem, ahogyan eltûnik az ajtó mögött. Kicsit még bámulok utána és próbálom összeszedni magam és gondolataim több-kevesebb sikerrel. Nem sokkal utána meg is érkezik az egyik embere, hogy segítsen elmenni fürdeni, de megmondom neki vagyis leírom, hogy tudok menni magamtól, mert már jobban vagyok picivel. A sebeim azért még igen fájnak meg picit szédelgõs a fejem az eséstõl, de jobb már a helyzet. Csak beleegyezik, de ahhoz ragaszkodik, hogy jön velem, vagyis nem õ hanem a nagyfõnök. Bólintok, kár lenne vitatkozni, azért ez is jobb így.

Elmegyünk a fürdõbe és ismét zavarba vagyok, hogy bent vannak, de hát ha rosszul lennék vagy bármi még szólni se tudnék és még ájulás se kell hozzá, mivel beszélni se tudok.  A fürdés nagyon jól esik, de csak Kuro jár a fejembe sehogy se tudom kiverni és ez csak fokozza a zavarom. A pancsi után felöltözök és igen csak szûk nacit kapok a tegnapi nem volt ilyen. Alapból feszülõsebb nadrágot hordok, de ez még jobban feszül a popsimon és meg kell hagyni jól mutatok benne, de elég fura. Pólót is húzok, ami szintén jobban feszül és most is finom orchidea italom van. Nagyon tetszik.

Elkészülve lemegyünk és õ már ott van, ahogyan tegnap vacsoránál.

- Már sokkal jobb színben vagy. – jegyzi meg és végigmér. Vajon õ mondta meg, hogy ilyeneket vegyenek? Bár miért is foglalkozna egy ilyen fontos és befolyásos ember ilyen apró dolgokkal.

- Yuuta itt vagy? – szólít meg ismét. Kapcsolok, hogy megint tökre elbambultam. Merõ gáz vagyok azt hiszem.

Bólintok, majd leülve írni kezdek mivel magammal hoztam a kis tömbömet.

- *Igen már sokkal jobban vagyok. Köszönök mindent és ebbe minden beletartozik. Nem tudom, hogy fogom meghálálni, de a ruhákat meg amiket itt fogyasztok, majd kifizettem.* - nyújtom át neki. Elolvassa, csak felnevet.

- Amint láthattad igen jó körülmények között élek. Vedd úgy, hogy ajándék. – tudja le ennyivel. Ez a pasas olyan lazán veszi a dolgokat.

- *Látom, de én nem szeretnék tartozni még akkor se, ha tudom neked ez a pénz semmi. Szeretnék én is adni valamit.* - adom neki oda ismét. Macerás így beszélni.

- Oké majd megbeszéljük, de most az elsõ, hogy meggyógyulj. Most egyél, kell az erõ. – enni is kezd ezzel letudva a dolgot. Felsóhajtok, esélyem úgy sincs, de nem fogom hagyni magam. Visszagondolva már egyszer mondta, hogy ráérek meghálálni, de vajon hogyan? Neki tényleg meg van mindene, vagyis ami az értékeket illeti, akkor mit adhatnék? Túl sok kérdés és semelyikre nem tudom a választ. Tényleg meg fog fájdulni a fejem.

- Nincs semmi ínyedre való? – szakít ki ismét a gondolataimból. Oké tényleg össze kéne szednem magam.

- *De de van csak elgondolkodtam, de eszek.* - írom le, majd enni kezdek. Mindenfajta fincsiség van asztalon így van mibõl válogatni bár mindenevõ vagyok és szeretek is enni, még ha nem is látszódik rajtam. Ismét csendbe telik a reggeli.

- Most nekem mennem kell dolgozni. Bármi kell, akkor szólj valakinek. Én majd este fele jövök, és akkor ehetünk együtt. – bólintok, és ismét írni kezdek.

- *Legyen szép napod.* - áll rajta.

- Neked is. Szia. – borzolja meg a hajam, majd távozik. Érdekelne vajon mit dolgozik. Biztos van egy – két úgymond piszkos ügye különben miért kívánnák a halálát? Kíváncsi vagyok nem is kicsit pedig lehet addig jobb, amíg nem tudom. Vajon félnem kéne tõle? Mert egyáltalán nem tartok tõle, sõt nekem a közelébe megnyugtató és ilyet már rég éreztem.

Írok az egyik emberének, hogy a kávémat megihatom a kertben, amit még csak ablakon keresztül láttam. Elmosolyodik és kikísér. A teraszra ülök le és innét csodálom a gyönyörû, sõt csodás kertet. Még csak filmekbe láttam ilyet. Eltervezem, ha jobban leszek tényleg akkor majd körbejárom.  Jólesõsen szürcsölöm a kávét egyszerûen isteni. Biztosan igen csak minõségi lehet. Mi is jól élünk, de átlagosan nem úgy, mint õ. Eszembe jut anyám vajon keresett e engem. Mobilom ott hagytam így nem tud elérni nem mintha most jelen pillanatban, felvenném neki. A rendõrséghez biztos nem fordult és nem is fog, mert kérdéseket tennének fel és azt õ se akarná. Jó színésznõ, de annyira azért nem. Kárt se tesz, azért remélem magába, ahogyan már fenyegetett vele, ha elhagyom, ezért se tettem eddig semmit. Meg lehet minden csak érzelmi zsarolás, de nem akartam kockáztatni. Mondjuk más elmenni otthonról, mint megölni magam. Azok buta gondolatok voltak még jó, hogy nem tettem magam. Tény most így végiggondolva érzem semmit nem fog magával tenni, hiszen vár vissza, sõt keress, hogy aztán úgymond megtûntessen, mert tuti szerinte emiatt is én vagyok a hibás. Ezekre a gondolatokra ideges leszek és magamra öntöm a kávém. Szerencsére tej van benne így nem forró. Némán szitkozódok egyet és az embere, aki kint van velem odasiet.

- Jól vagy? – bólintok, de felmegyek átöltözni.

A nap további részében a teraszon vagyok, de néha a fûben fekszek el. Annyira szép zöld és puha. Anyámra nem is gondolok csak Kurora. Milyen lehet, ki õ valójában, miért segít, és miért érzem furcsán magam közelébe? Szokásos gondolatok, amik egyre erõsebbek percrõl – percre és egyre zavartabb leszek.

Ebéd után kérek rajzlapot és ceruzát legalább a rajzolás lefoglal. Meg is kapom õket és ismét kimegyek a teraszra és rajzolni kezdek még hozzá Õt. A mozdulatok maguktól jönnek automatikusan. Ahogyan felidézve rajzolni kezdem, megállapítom ismét, hogy milyen jóképû férfi. Szemei ridegek és vonási erõsek, kemények mégis van benne valami, amitõl számomra legalábbis a fagyos tekintete és vonásai mégse ijesztõek, sõt ránézzek és nekem a jelenléte nyugtató, ahogyan a mosolya is, amit szintén nem tudok hova sorolni, ahogyan azt se éppen mire gondol. Egész hamar elkészülök a rajzzal. Van még mit tanulnom, de azt mondják van tehetségem. A rajzom nézegetem, és azon elmélkedem vajon furcsa e, hogy jóképûnek tartom. Egy férfi is tarthat egy másikat jóképûnek nem? Abban még nincsen semmi azt hiszem. A sok fura gondolatom után úgy gondolom ez már csak hab a tortán. Tényleg tiszta zizi vagyok bele se gondolok mi lesz késõbb.

- Az én vagyok? – hallom meg hirtelen mély hangját magam mellett. A rajzot gyorsan egy párna alá vágom csöppet se feltûnõen.

- Miért rejtegeted? Egész jó lett. – vigyorog és leül mellém a karfára. Basszus ez annyira ciki. Rá se merek nézni. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?

- Zavarba vagy? Tiszta vörös a pofid. – szórakozik jókat. A fejem egyre jobban ég muszáj menekülnöm. Felpattanok, de ügyesen megbotlok a saját lábamba, de nem esek el, mivel õ elkap, így a karjába kötök ki.

- Te tényleg béna vagy. – nevet fel. Felhúzz, de nem enged el, sõt magához szorít. Mélyen a szemeimbe nézz, de én elkapom a tekintetem. Nem tudok mozdulni. Teljesen ledermedek. Ismét nagyon közel van hozzám, ahogyan reggel. Az illatát akaratlanul is magamba szívom. Finom, bódító illata. Érzem a teste melegét és a még a forró leheletét is a nyakamnál annyira közel van.

- Yuuta. – suttogja nevem, de nem tudok semmit reagálni túlságosan zavarba vagyok.

Kézfogása erõs és határozott. Nem lep meg az egész jelenléte erre utal. Elengedve a kezét hátradõlök, hiszen tényleg nem tudok elmenni és nincs is hova. Kapok egy pohár vizet amit rögtön megiszok, de a gombóc a torkomból nem akar eltûnni, de ez nem is attól van, hogy szomjas vagyok. Az ital után egy tálca kaját is kapok és mellé amolyan utasítás félét. Elõször csak piszkálni kezdem a kaját, de végül csak befalom az egészet. Nagyon finom és jól esik meg hát tényleg kell az erõ, bár az túlzás, hogy meghalnék étvágytalanságba. Hálásan pillantok rá tényleg tartozom neki. Papírra szeretném veti hálamondó szavaim, de megelõz.

- Van valami rajtam? – szólal meg hirtelen. Zavartan elkapom a tekintetem fel se tûnt, hogy ennyire bámulom elmélkedésem közbe. Megrázom a fejem jelezve, hogy nincs rajta semmi. Érzem a fejem ismét ég.

- Jól vagy? Az arcod igen piros lett. – kuncog. Ettõl még inkább elpirulok, hiszen lemerem fogadni levágja a dolgokat, de azt nem értem én mit pirulgatok itt mint egy szûz leányka. Hevesen rázom a fejem és tátogom, hogy nincs semmi bajom, mint valami hülye.

- Akkor jó. – bólint, és szerencsére nem mond többet.  Örülök, hogy nem kérdezz feleslegesen így sokkal jobb. Nem kell neki semmit tudni és nekem se még ha egy pici kíváncsiság van is bennem. Úgyis maximum csak egy hétig itt leszek aztán mehetek vissza a pokolba, de még az utcával is jobban járnék az is biztos.

- Jól laktál? – kérdezi miután mindent megettem. Ismét csak bólintok, és egy köszönõmet mondok némán.

- Egészségedre. – mosoly félét küldök neki, de alig van köze hozzá, hiszen már mosolyogni se tudok. Kezdetben még ott volt az a mûmosoly, de az is eltûnt. Feleslegesnek tartom minek is játszom meg magam. Elég csak rám nézni és látszik, hogy semmi okom arra, hogy boldog legyek vagy, hogy jól érezzem magam.

- Desszertet kérsz kedveském? – hallok meg egy nõi hangot és még végigsimít az arcomon. Megremegek és felpattanok, vagyis pattannék, de a földön kötök ki. 

- Jesszusom, jól vagy? – érne hozzám, de én csak összehúzom magam. Nem akarom, hogy hozzám érjen ilyenkor mindig anyám jut eszembe. Elintézte, hogy rosszul legyek a nõktõl mielõtt még élvezni kezdtem volna õket. Vicces, mert csak egy – két csókig jutottam, de semmi több. Mindent anyámtól „tapasztalhattam” meg.

- Majd én. – odajön Kuro és egy mozdulattal a karjaiba vesz. – Jobban kéne magara vigyáznod magadra. – sóhajt fel és elindul velem. Most komolyan miért kell ilyeneket csinálnia? Miért van az, hogy az õ érintése nem is olyan kiborító, sõt sokkal inkább zavarba ejtõ? Egyik ujjammal a karjára írok egy sajnálomot.

- Nincs mit sajnálod. – szólal meg azon a mély mégis számomra megnyugtató hangján. Félénken rápillantok, most már tutira bolondnak nézz, de lassan tényleg úgy érzem meg is fogok kattanni. Felnézve rá semmi olyat nem látok az arcán, hogy buggyantnak tartana. Valahol ez megnyugtat, de az is lehet, hogy csak jó színész bár minek játszaná meg magát egy egyszerû kölyöknek, mint én? Sok kérdés kavarog a fejembe, de egyikre se tudom a választ.

Felérve az ágyba rak és betakar. Most komolyan direkt fokozza még jobban a zavarom?

- Most pihenj. Tudod, ha kell valami csengõ. Oké? – lép el tõlem. Erre ismét csak bólintok.

- Holnap találkozunk. – int és kimegy. Igen holnap is itt leszek, és nem kell attól tartanom, hogy anyám az éjszaka bejön és rám mászik vagy akkor amikor ismét elkezdõdik egy nap. Itt egy idegen házba tényleg nagyobb biztonságba vagyok legalábbis nagyon így nézz ki, de ha mégse nekem úgyis mindegy. Életem nincsen így se.

Picit még fent vagyok, majd ismét elalszok. Most is nyugiba alszok, de pár órával késõbb felébredek, mert igen csak kivan száradva a torkom. Eszembe sincsen csöngetni nem vagyok én ehhez hozzászokva meg nem is akarom itt este zavarni a személyzetet még ha nem is lenne zavarás számukra akkor se. Nagy nehezen kimászok a fürdõig szerencsére pont itt van a szobám mellett. Megnyitom a csapvizet és jólesõen iszom a jéghideg vizet és még az arcom is lemosom. Belenézzek utána a tükörbe, de már azért jobban érzem magam egy fokkal. Elindulok vissza, de akkor egy beszélgetés üti meg a fülem

- Szegény kölyök. Érted a saját anyával kell sexelnie. – amint ezt meghallom elkezd körülöttem forogni a világ. Honnét tudják? Mégis mi folyik itt? Nem is akarok többet hallani, hanem visszamegyek a szobámba magamhoz képest elég gyorsan. Megfogva a csengõt ezerrel rázni kezdem, most aztán nem érdekel kit zavarok meg vagy éppen ébredek fel. Miután jelzek, felkapcsolva  villanyt írni kezdek.

- Mi a baj? – rohan be egyik embere. Neki adom a tömböt, amire írtam.

- *Kurot akarom most*. – áll rajta.

- Én nem tudnék segíteni? – próbálkozik, de ismét leírom, de nehezen mivel remegek az idegtõl. Ezt õ is látja így elmegy neki szólni addig meg csak tovább írok. Honnét tudta? Mégis ki õ? Anyám újabb mûve? Az nem lehet, hiszen akkor már itt lenne, de akkor mégis mirõl van szó?

Meg is érkezik pár percen belül.

- Mi baj van? – kérdezi halál nyugodtan. Odavágom szinte a jegyzettömböt. Nem hiszem el, hogy pont most nem tudok beszélni.

- *Mégis ki vagy te? Honnét tudod rólam a dolgokat? Anyámat ismered vagy kutattál utánam?* - áll rajta.

- Tudom és kész. Most inkább aludj. – közli mindezt olyan higgadtsággal, mintha mi sem történt volna. Még idegesebb leszek. Kirántom a kezébõl az átmeneti beszéd segítségem és körmölni kezdek, majd ismét neki vágom.

- *Elmegyek. Nem akarok itt maradni.* - olyan hülye vagyok. Senkiben nem bízhatok meg mégis mit hittem, hogy itt egy darabig nyugtom lesz.

- Mégis hova? Egy erõd sincs, kettõ talán az anyádhoz akarsz visszamenni? – vonja fel a szemöldökét. Egész testem megremeg fõleg, hogy tudom igaza van, de akkor se akarok maradni. Nem írok többet, csak kiakarok mászni az ágyból, de visszanyom. Újból próbálkozom, de megint vissza akarna nyomni, de erre pofon vágom.

- *El akarok menni* - tátogom némán. Nem akarok itt lenni, így hogy tudja a dolgokat. Ez most így túl sok nekem ez az utolsó pont. Tovább tátogom, hogy elakarok menni, de már a könnyem is elkezd folyni.

Most két napig nyugalom volt otthon. Hogy miért? Mert anyám üzleti úton volt, de ma jön haza. Nem akarom. Bármennyire szeretem nem bírom már ezt az állapotot, hogy úgy kezel, mintha én lennék az apám. Nem vagyok az. A fia vagyok mégis arra kényszerít, hogy lefeküdjek vele, ha már elvettem tõle a férjét. Úgy beszél, mintha én öltem volna meg pedig nem így van és ezt többször el is hiteti velem, hiszen engem vitt el edzésre azon a végzetes napon. Pedig annyira boldogok voltunk és õ is annyira jó anya volt még most is az, amikor éppen nem mászik rám vagy vág szemét dolgokat a fejemhez, de sajnos ez egyre többször van. Megborult az elméje csoda, de érdekes módon, ha kilép a házból teljesen normális.

Néha gondoltam arra, hogy öngyilkos leszek, mert nem bírom tovább, de mégse tettem meg. Nem bírná anyám elviselni, ha engem is elveszíteni meg a halál az menekülés lenne egy könnyebb út, de néha olyan csábító, de akkor se fogom megtenni. Abban reménykedek, hogy egyszer ismét csak fiaként tekint rá. Hiába mondom, hogy keressen egy orvost és, hogy ez nem normális nem segít csak néha kis idõre, akkor megkönyörög a bocsánatomért, de egyre ritkábban történik ez meg. Beszélni nem beszélek róla senkinek, mert nem akarom, hogy anyámat bezárják meg én magam rosszul vagyok ettõl ez egésztõl. Undorom magamtól pedig csak áldozat vagyok.

Ma ismét próbálok beszélni vele, hátha sikerül, nem adhatom fel. Az elmélkedésem az ajtó nyitása zavarja meg. Megérkezett.

- Szia édesem. – köszön be.

- Szia. – sétálok ki hozzá. – Jól utaztál? – kérdezem kedvesen, de tartom távolságot.

- Igen jól csak nagyon hiányoztál. – ez a mosoly tudom mit jelent. Elindul felém, és a következõ percben már csókol. Megremegek. Nem fogok neki engedni. Eltolom magamtól finoman, hiszen nem akarom bántani.

- Ne csináld ezt. Elmondtam a fiad vagyok és ne gyere azzal, hogy ennyit meg kell tennem, mert nem kell. Az istenit a tulajdon fiad vagyok, mikor látod már be? – emelem fel a hangom, pedig ritkán szoktam. Talán így érteni fog a szóból.

- Ennyire utálsz engem? – szomorodik el. Megint lelkileg zsarol.

- Tudod jól, hogy szeretlek, de akkor se akarok lefeküdni veled többé. Ez nem normális. – próbálok hatni rá.

- Hálatlan kis dög. – kapok egy nagy pofont is tõle. Na igen ez is szokása mostanság egyre agresszívabb tud lenni.

- Akkor az vagyok. – megfordulok, elindulok fel a szobámba. Nem jön utánam. Bezárom a szobám ajtaját és a falba csapok. Sajnos érzem még nincs vége és igazam is lesz.

- Nyisd ki kérlek. Túlzásba estem. – kezd el kopogni az ajtón.

- Menj el kérlek. – nem akarom beengedni.

- Kérlek kicsikém engedj be. – hangja könyörgõ már.

- Anya ne kínoz. – remegek meg.

- Kérlek Yuuta. – megsajnálom, és végül ajtót nyitok, de nagyon rosszul teszem. Kés van nála, amint kinyitom az ajtót rögtön nekem esik. Hasamat éri az elsõ vágása. Elvágja a felsõm egy ponton és bõröm is megvágja és vérezni kezdek. Fáj, még se jön ki egy hang se a torkomon.

- Ennyit se vagy képes megtenni? – üvölt rám. Ilyet még nem tett. – Látod mikre kell most kényszerülnöm? Gyerünk legyél jófiú ne akard, hogy bántsalak, mert nem akarlak. – nem hiszek neki. Most tényleg félek tõle. Olyan rémisztõ.

Hátrálni kezdek. Meg akarok szólalni, de nem megy. Mi történt?

- Mutasd meg mennyire szeretsz. Már annyit fejlõdtél és alig vártam, hogy veled legyek. – kést nem teszi le.  

Hogy juthatunk el idáig? Már késel támad rám. Menekülni akarok, de nem akarok rá még így se kezet emelni. Üvöltözik velem, és a késsel hadonászik. Több helyen megvág mégis a lelkemnek fáj a legjobban. Letépi a felsõm is és próbál leteperni. Végül sikerül a kést a kezébõl kicsavarni õt pedig ellököm. A kést magammal viszem és elkezdek lefelé rohanni a lépcsõn csak ott dobom el.

Menekülök a saját otthonomból, sõt annak se lehet nevezni. Nem érdekel, hogy több sebbõl vérzek vagy hogy nincs rajtam felsõ és mezítláb vagyok csak menekülni akarok minél messzebbre. Nem nézzek elõre csak futok és futok. Hirtelen dudálást hallok és fékcsikorgást. Kocsi pont elõttem áll meg. Ez túl sok nekem és elájulok.

Pár órával késõbb térek magamhoz. Lassan kinyitom a szemem. Egy ágyban fekszek, de nem a sajátomba. Lehunyom a szemem majd ismét kinyitom. Körülnézzek.  Nem ismerõs a hely. Talán kórházban vagyok? Az nem lehet ez egy rendes szoba. Pár percre rá egy ismeretlen férfi lép be.

- Látom felébredtél. Remélem tudsz róla, hogy rám hoztad a frászt kissé. Majdnem elütöttelek. Mégis honnét jöttél te? Balhéba keveredtél? – tényleg majd nem elütöttek. Szóval nála vagyok. Most látom azt is, hogy ellátta a sebeim, de vajon miért nem vitt kórházba? Mondjuk jobb is így. Ott csak faggatnának.

- Na mi van elvitte a cica a nyelved? Rosszul vagy? – jön közelebb. Beszélni akarok, de ismét nem jön ki egy hangja. Ez talán anyám miatt lehet?

- Nem tudsz beszélni? – vonja fel a szemöldökét.

Most hogy mutogassak neki? Kezemre kezdek rajzolni jelezve, hogy adjon valamit, amire írni tudok. Megérti kapok is tollat meg egy füzetet.

* Sajnálom, hogy bajt okoztam és köszönöm, hogy ellátott. Tudok beszélni, vagyis eddig tudtam én se tudom mi van velem. Legjobb lesz, ha elmegyek.* - átnyújtom neki és felakarok ülni, de visszanyom.

- Nem mész sehova. Nem vagy olyan állapotba. Ki bántott? – ettõl a kérdéstõl megremegek. Visszaadja a füzetet.

*Ne kérdezzen kérem. El akarok menni.* - kezébe nyomom. Felülök, de meg is szédülök. A fejemhez kapok szép kis pukli van rajta.

- Látod én mondtam. Nyugi nem fogok semmi rosszat tenni és akkor nem is kérdezlek. Fiatalság bolondság nem de? – vigyorog rám, de nekem nem megy.

- Nem súlyos a sérülésed pár nap alatt rendbe fogsz jönni, de addig pihened kell. Vedd be ezt a fájdalomcsillapítót. – nyújtja át, de én bizonytalan vagyok.

- Tényleg gyógyszer tessék itt van a doboz is. – mutatja meg. Kicsit még gondolkodom, végül beveszem, ha bántani akart volna már megtette volna.

- A neved elárulod? Én Kuro  vagyok. – nyújt kezet. Kezet fogok vele, majd leírom a nevem.

*Yuuta vagyok* - adom neki a füzetet.  Nem is baj, hogy rám talált nem akarnék most fõleg haza menni. Már rettegek tényleg a saját anyámtól. Úgy érzem még egy idegennél is nagyobb biztonságban vagyok.

Egy motelbe viszem, kibérelek egy szobát. Amikor visszaérek hozzá, teljesen bezsongva vár, mászik rám.

- Hol az a kibaszott kulcs? Nyomás, mert itt menten ráülök a farkadra – suttogja a nyakamba.

- Akkor ne ingerelj, mert leszaggatom azt a feszülõs nadrágodat, és a motorháztetõre doblak. – Komolyan is gondolom, amennyire felhúzott.

- Erre a gatyára két hónapig spóroltam, ha elszakad, megverlek – mondja, pimaszul kinyújtja nyelvét, amit meg is harapdálok.

- Menjünk.

Odabent ledobáljuk a ruháinkat, felmászik az ágyra és felém tartja kerek és formás kis seggét. Most jól látom, a kislámpa fényében egyszerûen mint egy fantáziakép, mintha nem is valóságos lenne. Gyönyörû teste van, pont olyan amit szeretek. Vékony és izmos, kerek és formás ahol kell.

- Csináld... még nem húzódott össze.

Gumit rántok.

- Kemény legyek, ugye? – firtatom mögé térdelve. Látom rajta, hogy már nagyon izgatott, akárcsak én.

- Nagyon kemény legyél.

Ahogy parancsolod.

Egy órával késõbb, kifulladva rogyok mellé.

- Jó vagy – súgom.

- Te is, nagyon – mosolyog rám lusta kiscicaként. - De lassan le kéne zuhanyoznom. Izzadt vagyok, és rám száradt a saját spermám. – Engedem leszállni az ágyról, és figyelem ahogy elindul a fürdõ felé. Észbontóan dögös, ahogy természetesen viseli meztelenségét. – Bejössz?

- Bemenjek?

- Meg kellene mosni a hátam – incselkedik.

- Akkor mindenképp. Menj elõre, kezd el – csapok a seggére.

Nevetve megy elõre, és amikor becsukódik az ajtó, felkelek. Kihalászom nadrágjából a mobilját és a tárcáját.

Ben Halding. 21 éves. Memorizálom a címét, adatait, és telefonjából a számát. Bingo. A telefonszámok között szerepel egy Chris is, remélem az a Chris. Majd leellenõrzöm. A tárcájában csak néhány dollár, nincs valami jól eleresztve anyagilag. Gondosan visszateszek mindent, és követem a fürdõbe.

Belepasszírozom a csempékbe, úgy megkefélem. Ezt el tudnám viselni még nagyon sokszor. Nagyon jó vele, készséges és profi az ágyban.

Késõbb az ágyban megint rámásznék, de kegyelemért könyörög kis hátsójának. Kár.

*

- Ébredj kandúr, még haza kell vinned, mert át kell öltöznöm.

Lassan nyílnak fel szemeim, még kába vagyok. Mennyi az idõ? Ah... csak két órát aludtam...

- Melód van? – krákogom fáradtan. Felülök az ágyban és beletúrok kócos hajamba.

- Nem, temetés. Hallottál a kurvaölésekrõl, nem? – felébredve biccentek. - Na, az egyik a haverom húga volt.

Ezek szerint az a Chris lesz az. Memorizáltam a telefonszámát, könnyû lesz ennek alapján megtalálni.

Megszólal a mobilja, hallgatom ahogy beszélget.

- Persze, mondtam, hogy nio para. Csak dugtunk, de lassan indulunk. – Szünet. - Anica Blazsej. És fehér rózsa, tudom, nem vagyok gyerek, fõnök.

- Ez a lány neve? – kérdem érdeklõdve. Többet tud, mint gondoltam.

- Aha. De miért is érdekel ez téged ennyire? Hé, ha meg akarsz ölni, most csináld, ha kínozni akarsz, Alexék megtalálnak. A fõnök okos pasi, és a szart is kiveri belõled, ha...

Kinevetem.

- Az a tökmag tegnapról? Elfújná a szél, ha nem hordana vastag talpú cipõt.

- Egyébként mi a neved, kandúr?

- Oliver.

Tényleg, nem is mondtam neki még, és úgy feküdt le velem, hogy azt sem tudta kivel csinálja. Nem semmi a srác.

Hazaviszem, legalábbis egy darabig. A megadott cím amit mond, nem a valós lakcíme, ami az igazolványán volt. Leállítom a motort. Felé hajolok egy csókért, de eltol.

- Látlak még?

- Átadásokon, ha a fejesek seftelnek még veletek. De annyi – válaszolja pimasz mosollyal.

- Akkor...

- Nálam ennyi az élet, haver. Dugtunk és kész – kuncogja, és már kint is áll. - Köszi mindent, legyél rossz és élvezd az éjszakákat.

Egy kacsintás, egy mosoly és ennyi. Vége. Eltûnik.

***

Kollégám intézi a többit. Õ tudja hol van az áldozat temetése, és másnap már telefonon jelentkezik, hogy megtalálta az áldozat öccsét.

- Nincs sok infóm, a srác nagyon félti az életét. Annyi kiderült, hogy a Fekete Sasoknak köze van a halálesetekhez.

- Ennyi? – kérdezem, és letüdõzöm a cigarettafüstöt, majd a ledobott csikket, szétpasszírozom fekete Martens bakancsommal. – Ezt eddig is sejtettük.

- Talán neked van esélyed, hogy beférkõzz a bizalmába. Dolgozd meg egy kicsit, Oliver, hátha énekel. Heti kétszer a Gödörbe megy táncolni a haverjaival. E-mailben küldöm a képét. Csapódj hozzájuk, és próbáld kideríteni, mi a fészkes francért hentelik a jól keresõ, pénzes kurvákat ezek a barmok. A klub tulajdonosa, Santos is dühös, és készségesen együttmûködik velünk ebben a nyomozásban ha kell. Az alvilági fazonok sem nézik jó szemmel ezt, de õk sem tudják kik és miért tették, különben már kinyírták volna a gyilkost vagy gyilkosokat.

- Tudom. Küldd az e-mailt, meglátom mit tehetek.

Egy perccel késõbb, a telefonom kijelzõjén már látom is a srácot. Hm. Két nappal ezelõtt, õ is Bennyvel lógott. Nagyszerû.

***

Pitbull – Rain over me

http://www.youtube.com/watch?v=OSqW-ZKF_8g&ob=av2e

Belépek az ajtón, és olyan hangos zene fogad, hogy szinte a gyomromban és mellkasomban érzem a mélynyomókból áramló dobok ütemét. A bordó félhomályban lüktetõ testek préselõdnek össze. Körbehordozom tekintetem, de elsõre nem szúrom ki Bent és a barátait, így átvágok a hústömegen, és a bárpulthoz letelepedek. Ha idejönnek, elõször úgyis italt vesznek magukhoz, ahogy itt mindenki. Én is rendelek magamnak egy kis Baccarát, és megtámaszkodom a pulton. Bõrnadrágom és sötétbordó, divatos ingembõl áll a szerelésem. Nem kell több, így is jól festek, bakancsom szárában egy tõr, és nadrágom bõ szára alatt lapul egy kis 38-as hatlövetû, egyenlõre ez is bõven elég.

A VIP emelvényen egy kanapén terpeszkedik Hank, a Fekete Sasok frontembere. Ölében egy csinos lányka ül, alig valami ruhában. Hank észrevesz, megemeli felém a poharát, és int a fejével. Francba, pont nem akartam ma jópofizni, csak a srácokat akartam begyûjteni. Ilyen az én formám.

Poharammal felvonszolom magam a VIP emelvényre, és a fotelbe ülök amire Hank rábök.

- Üdv, fõnök.

- Szervusz Oliver, hát szervusz – üdvözöl kedélyes mosollyal. Kopasz fején csillog a fény, széltehossza egy testén majd szétreped a bõrszerkó. Csuklóin kötélvastag acélékszerek, füleiben is csillog egy-egy karika. – Mi járatban erre?

Keze az ölében ülõ lány combjai között ügyködik, nem zavartatja magát. Én sem. Belekortyolok italomba, és a táncoló tömeg felé fordítom tekintetem. Körülöttünk testõrök állnak, feszélyez egy kissé a dudorodó hónaljuk, és az azokban lévõ éles lõszerek.

- A múltkori összejövetelen felszedtem egy helyes kis szõkét, õt keresem.

Elvigyorodik.

- Ez itt nem jó? Finom nedves – lenyalja ujját amivel a csajt ujjazta, és elégedetten mordul. – Vagy csak a férfiakra izgulsz?

- Jó lesz ez is, ha neked nem kell – vigyorodom el.

- De kell – röhög fel, és a szõke hajba markolva húzza le magához egy nyelves csókra a lányt, aki engedelmesen kapja be a kinyújtott nyelvet, mûkörmös keze Hank ágyékán simít végig.

- Túltárgyaltuk – vigyorgok. Odalent a tömegben meglátok egy szõke fejet, és ahogy alaposabban megnézem, felismerem Bent. Azonnal felizgulok a látványától, és a szexis kis mosolyától, amivel a bárpult mellõl körbepillant. Felnéz a VIP emelvényre is. Felemelem felé a poharamat üdvözlésképp, ahogy nekem csinálta Hank. Utóbbi épp elfoglalja magát a csajjal, cuppogó és szörcsögõ hangok mellé mély morranásai jelzik mit mûvelnek épp.

- Jó mulatást, fõnök – állok fel, õ meg sem hall, csak a farkát szopó csajt figyeli. Megkönnyebbülve hagyom ott õket.

- Szia – mosolyog rám félrehajtott fejjel. Kezében egy poharat tart, világoskék inge csak felül van összegombolva, így kivillan lapos hasa, puha bõre és érzéki köldöke. Fekete nadrágja szorosan simul hosszú combjaira. Mutatóujján egy szép ezüstgyûrû csillog, és egyik fülében megvillan egy aprócska köves fülbevaló. Épp csak látszik, épp csak csillog, és ettõl illik olyan izgatóan hozzá. Selymes szõke haja laza tincsekben hullik arca köré.

- Mit kérdeztél? – kapok észbe. Kis mosollyal nyugtázza magában, hogy mekkora idióta vagyok, de nem mondja ki. Barna szemei végigsiklanak rajtam.

- Csak annyit, hogy mit keresel te itt? Nem szoktál ide járni, arról tudnék, mert törzsvendég vagyok.

Vállam felett a VIP emelvényre bökök.

- Ott szoktam dekkolni, te oda nem vagy bejáratos, ha jól tudom.

Sóhajtva vonja meg a vállát egy kecses mozdulattal.

- Mindegy. Hát, örülök hogy láttalak, érezd jól magad.

Elindul, de elkapom a karját, hogy visszatartsam.

- Várj még, ne menj.

Sóhajtva fordul újra felém, hátrasimítja a szemébe hulló fürtjeit.

- Na ide figyelj! Elmondom érthetõbben, hogy felfogd. Egyszer keféltünk, jó volt és szép volt, de csak ennyi. Szállj le rólam és keress magadnak valaki mást.

Bosszúsan húzom össze szemöldököm. Tudom, hogy most a munkámmal kéne foglalkoznom, és információkat kellene gyûjtenem, de egyszerûen nehezemre esik a gondolkozás ha vele vagyok. Olyan szép. Lesöpri karjáról a kezemet, és belekortyol az italába. A fejemet töröm, mivel gyõzhetném meg.

- Meghívlak egy italra – dobom be tétován. Gúnyos kis mosollyal emeli fel a poharát.

- Kösz, már van.

- Akkor...

- Ne erõlködj, édes. Inkább kopj le.

Huss.

Elnyeli õt az embertömeg, és hiába vetem utána magam, egyszerûen nem találom. A fenébe. A fenébe. A fenébe!

*

Fene sem tudja mennyi idõ után találok rá ismét. Egy férfival táncol, hozzásimul és érzékien ringatja magát, az õrületbe kergetve táncpartnerét. Kába mosolyán látszik, hogy jócskán felöntött a garatra, talán valami anyagot is bevehetett. Izzadtság gyöngyözik hasának csupasz bõrén, és õ érzékien szétkeni magán, fenekét táncpartnere ágyékához dörgöli erotikus csípõmozdulatokkal.

Egy egyszerû mozdulattal ellököm a nálam jóval gyengébb férfit, és derekánál fogva rántom magamhoz.

- Megvagy – mordulok dühösen.

A halál mindig szomorú. Az értelmetlen, fájdalmas halál, amely az emberi gonoszság mûve, még borzalmasabb.

Komoran nézem, ahogy a helyszínelõk fényképezik a tetemet és a környezetét, majd a hullaszállítók felhúzzák a fekete zsákon a cipzárt.

Mellém lép a társam, Nathan Kozmo.

- Egy újabb áldozat, ebben a hónapban már a harmadik – dörmögi komoran. – Ugyanaz a mûsor. Prostituált lány, semmi erõszak, semmi drog, csak egy egyszerû szúrás a szívbe, amely halált okoz.

- Furcsa – válaszolom, és bõrkabátom zsebeibe süllyesztem kezeimet. – A sorozatgyilkosok az élvezetért ölnek, és mindig valamilyen módon kínozzák áldozataikat. Az elõzõ kettõ lánynál sem volt semmi, azonnali halálos szúrás és kész. A testeken semmi mást nem találtunk. Sem erõszak, sem kínzás nyomát.

- Hát – megszívja a cigarettáját, narancsos fénye felizzik a hajnali szürkületben, barna szemei élettelenül merednek a semmibe, õszülõ hajába túr ujjaival. Õt is megviseli minden ilyen eset, hazugság amikor valaki azt mondja, hogy a rendõröknek semmit sem jelent egy ember halála. Dehogynem. Ha nem jelentene, nem dolgoznánk itt.

- Legalább nem kellett szenvedniük – folytatja halkan. – Gyors és tiszta haláluk volt. Megtudtál valamit az utcai bandáktól?

- Eddig semmit. Mindhárom lány ugyanabban a körzetben dolgozott, gyakorlottan ûzték az ipart, nem kezdõk voltak. Területi harcokról nincs szó, viszály sincs a stricik között, valamint egyik lány sem drogozott, gyanítom ez az áldozat sem, hiszen nem láttam rajta tûnyomokat, és láthatóan jó állapotban volt a halála elõtt.

- Igen – bólint. – Ezzel kizártuk annak az esélyét, hogy valami üzleti tevékenység folyik a háttérben, ami miatt a lányokat eltakarítják.

- Még nem tudunk mindent. Holnap este a Fekete Sas csoport új fegyverszállítmányt kap, átveszik és meglátjuk. A második lány testvérét megtaláltad már? Christopher Blazsejt?

Megrázza a fejét, elhajítja a félig elszívott cigarettát, és ballonkabátja zsebébe gyûri kezeit. Hideg van, hajnali halott-csend hideg. Talán húsz fok lehet, mi mégis fázunk, mert álmosak vagyunk és mert itt meghalt valaki.

- Szerintem add át az ügyet Boltonéknak, nekünk semmi közünk a fegyverkereskedelemhez. Ha megtudják hogy ott voltál és nem szóltál róla, tuti bemószerolnak a fõkapitánynál.

- Nem, még nem tudok eleget, érzem hogy a terület legmenõbb bandájánál van a titok kulcsa. Még ma este elmegyek, hátha megtudok valamit, aztán szólok Boltonéknak, jó?

- Te tudod mit csinálsz, csak ne nyírasd ki magad, Oliver.

Bólintok.

*

Terror squad – Lean back

http://www.youtube.com/watch?v=T20aIntlGVo

Lassan állok meg a kocsimmal. Fekete BMW, egy újabb verzió. Adni kell a látszatra. Kiszállok, az éjszakai levegõ csípõs égett szagot hord felém, keveredik az elhagyatott gyárüzem fémes bûzével. A holdfénytelen, sötét éjszakában csak az autók lámpái világítanak, így az enyémet is égve hagyom, egy mozdulattal megigazítom a bal hónom alatti fegyvert, és a bõrkabátomat félig kigombolom hogy szükség esetén elérhessem. Kurva hideg van, de inkább fázom, mint meghalok.

Lassú léptekkel sétálok be, a raktárajtóban már áll két õr. Fiatal kis suttyók, arra jók, hogy elõször õk kapják a golyókat, és csicskaként pakoljanak.

Már vár a Fekete Sasok vezetõje, és három társa. A vezetõ Hank, egy nagyon veszélyes alak. Középkategóriás bandáját keményen vezeti, számtalan gyilkosság szárad a lelkén, börtönben is ült. A banda többi tagja sem kispályás, de nem az öltönyös bûnözõk közé tartoznak. A valódi alvilági ranglétrán õk is csak valahol alsó-közép helyen állnak. Hank kopasz fejének tetején a menõ napszemüvege, kigyúrt testén szinte szétpattan a fekete bõrkabát és nadrág. Nyakára is felkúszik az egész testét beborító nonfiguratív tetoválás. Tipikus bûnözõ kinézetû, és élvezi is. Rám villantja szûk szemréseiben csillogó fekete, sunyi szemeit. Még új tag vagyok a bandában, sokat kellett bizonyítanom hogy érdemes legyek a csatlakozásra. Elsõsorban verõlegénynek tart, ami így van jól. Nem szabad túl befolyásos posztot kiküzdenem magamnak, az már gyanússá tesz.

Elindul elöl, én mögötte megyek a másik három keményfiúval. Igyekszem én is zord arckifejezést magamra húzni. A keménykedés mindig is könnyen ment.

- Szép estét – üdvözölnek minket az ajtónállók. Elsétálunk mellettünk, az egyik felém búg. – Mulasson jól.

Rápillantok. Szõke haj, buján csillogó barna szempár és jóképû pofi. Csinos fiú.

- Meglesz – válaszolom, miközben végigfuttatom rajta szemeimet, majd tovább sétálok. Késõbb beszélek vele, hátha tud valamit.

Odabent a ládákban a cucc. Hank kibont egyet, elõvesz egy AK47-est. Oroszországból hozták, a ládákon cirill betûk vannak. Ajaj, ha megtudják a fegyverkereskedelemre szakosodott nyomozóosztag, hogy én itt vagyok és õk nem, lesz haddelhadd.

Visszalöki a fegyvert a ládába.

- Rendben, ezeket ma pedig szépen elpasszoljuk.

Már halljuk is a közeledõ járgányok zaját. Hamar felbukkan néhány öltönyös figura. Egyiküket ismerem, és kezdem nagyon kellemetlenül érezni magam. A fenébe is, ebbõl még baj is lehet.

Ledobják elénk a földre a kis aktatáskát. Én magam veszem fel, és jó csicskaként kinyitom és megmutatom Hanknek hogy tele pénzzel.

Néhány mondatot váltanak, miközben a kiscsicskák felpakolják a ládákat egy teherszállító kocsira.

Hank felbont egy üveg whiskyt, iszik az üzlettársakkal. Már jó a hangulat, nem lesz lövöldözés.

A mellettem álló egyik bandataghoz fordulok.

- Mit tudsz arról a kis szöszirõl? – kérdezem. Követi tekintetem.

- Tetszik? Nem is tudtam hogy a faszra buksz – recsegi vigyorogva.

- Inkább a formás seggekre – vigyorgok vissza rá.

- Könnyen kapható a srác. Menj nyugodtan, a fõnök még ellesz itt egy darabig, addig rámászhatsz a kocsidban.

- Kösz.

Odasétálok a szõke sráchoz, akinek a tekintetét egész este magamon éreztem.

- Szia – mondja lágyan, fejét kissé félrehajtja, szõke haja libben mozdulatától.

- Helló – dörmögöm mély hangomon. Huncut mosolyra húzódik a szája, nagyon jól áll neki. Igazi kis szívdöglesztõ kölyök.

- Van programod ma estére? Mert ha nincs, tudok neked valamit. – Közelebb lép, kezét mellkasomra csúsztatja, ujja besiklik ingem gombjai között, hozzáér bõrömhöz. Borzongatóan jó érzés. Már idejét sem tudom, mikor volt részem szexben. Már azt is elfelejtettem, miért is szeretem jobban a férfiakat az ágyban.

Lábujjhegyre áll, épphogy eléri a számat, apró kis nyelve forrón és nedvesen siklik végig alsóajkamon. Bizseregni kezd a farkam, melegem lett.

- Menjünk.

Odakint a sötétben tévedhetetlenül lépek a kocsimhoz, kinyitom a hátsó ajtót, õ pedig mosolyogva mászik be, kabátját leveszi és az anyósülésre hajítja. A fenébe is, mi a francot mûvelek?!

Beülök mellé, és a vágytól fújtatva markolok bele selymes szõke hajába. Halk morgással teperem le magam alá, szinte belepréselem nagy testemmel a puha ülésbe, és már mohón dugom is nyelvemet a szájába. Nekem teljesen elmentek otthonról... Rendõrnyomozóként beépültem egy helyi bandába, és meló közben rámászom egy helyes kis szõkére... Aki éppen lerángatja rólam a kabátomat. Feltérdelek, lenézek rá ahogy alattam fekszik hanyatt. Nem veszem le a fegyvertartó hámot, ezért az ingemet sem gombolhatom ki, de nem is kell. Tiszta hülye vagyok, de ezt a kis szépséget most akkor is megdugom, nem érdekel semmi. Zsibbad az egész testem, annyira kívánom. Tekintetemmel rabul ejtem õt, izgatottan ajkába harapva figyeli ahogy kioldom övemet, kigombolom a nadrágomat és lehúzom a cipzárt. Már teljesen keményen ugrik elõ szerszámom, és õ felnyög.

- Öcsém, veled aztán bõkezû volt az anyatermészet.

- Tetszik? – zihálom.

- Aha.

- Akkor leszophatsz.

Fölé térdelek, és szájába nyomom. Olyan engedelmesen és fürgén cuppan rá, hogy felmordulok és keményen megkapaszkodom az ülésekben. Behunyt szemekkel élvezem.

- Anyám, rohadt jól csinálod – morgom, és néhány lassú csípõmozdulattal mélyebbre tolom magam a torkában. Engedelmesen benyeli az egészet. Mielõtt vészesen közel kerülnék a végéhez, kihúzódom belõle és hátrahúzódok. Felrántom mellkasán a pólóját, napbarnított, szép bõre van és karcsú, formás teste. Azonnal lecibálja magáról a nadrágot.

- Hogy akarod csinálni? – kérdezi. – Meglovagoljalak?

- Nem, csibém. Én leszek felül – morgom vadul. – Régen csináltam, ezért kissé heves leszek, ha nem gond.

Felvigyorog rám, nyelve kikúszik szájából, élvetegen nyalja végig mutatóujját, majd bekapja. Cuppanva ereszti el, nyála csillog a félhomályban.

- Szeretem keményen – búgja. Széttárja a lábát, s amíg én kemény farkamat masszírozom, õ megujjazza magát.

- Alig látok valamit, pedig szívesen nézném ezt a mûsort.

Hallgatom ahogy cuppog a segge, és vad remegés, borzongás remegteti végig a testem. Eddig bírtam, nincs több türelmem.

- Fordulj meg, és mutasd a segged! – utasítom keményen. Elõveszem nadrágzsebembõl a gumit, kibontom és felveszem.

- Igen... igen... – zihálja, és már perdül is meg, csupasz feneke izgatóan gömbölyödik felém. Megmarkolom egyik kezemmel a farkamat, másikkal csípõjére markolok és a két farpofa közé nyomom. Néhány kis mozdulattal megtalálom a puha nyílást, és lassan betolom magam. Amikor bent az egész, megragadom a csípõjét, és néhány körkörös mozdulattal tágítok egy kicsit rajta.

- Kurva jó vagy... – nyögöm mély hangomon. – Szinte magadba szívsz...

- Ahm... gyerünk már...

Keményen megrakom.

Csattog a kis segge minden egyes lökésnél, ahogy hozzám csapódik. Még nyögni sem tud rendesen, csak szaggatottan tudja, a gyors ütemtõl amit diktálok. Úristen, ezer éve nem csináltam! Milyen rohadt jó!

Hajába markolok, hátrafeszítem a felsõtestét, és durván megcsókolom. Olyan gyorsan mozog a csípõm, hogy erõsen kell kapaszkodnia, egyik kezét a kocsiajtónak támasztja, hogy ne üsse be magát. Nem tud magához nyúlni, minden erejét igénybe veszi, hogy elviselje a rohamomat. Csípõjét fogó kezeim egyikével elõre nyúlok, és miközben vállát és lapockáját harapdálom és szívogatom, rámarkolok nedvesen meredõ farkára.

- Hogy hívnak? – hörgöm.

- Ben... Benny...

- Benny. Szétbaszom a segged, Benny. Élvezed? Mert én kibaszottul.

- Igen... ahm... nagyon... jó vagy...

Még erõsebb rohammal jutalmazom, farkán siklanak ujjaim. Néhány mozdulat elég neki, és hangosan felnyögve rándul össze, farkam körül erõsen megszorulnak az izmai, ütemesen szívnak és szívnak... Remegve hanyatlik le, és nekem is elég egy mozdulat és máris ívbe feszül a testem, és egy mély kiáltással töltöm tele a kis seggét.

Izzadtan, levegõért kapkodva nehezedek rá, majd lemászom róla. A használt óvszert lehúzom magamról. Jócskán tele lett, mondtam, hogy már régen szexeltem.

Megigazítom a nadrágomat, és még mindig fújtatva ülök az ülésen. Õ kéjesen heverészik mellettem, hasán csordogáló spermájával játszadoznak ujjai, nedves köröket rajzol vele magára. Élvetegen, kábán mosolyog, olyan mint egy jóllakott kiscica. Tetszik a látvány.

- Gyere ide.

Feltápászkodik, térden állva kúszik hozzám az ülésen, arcát az enyémhez dörgöli, nedves kis nyelvével végigsimítja állkapcsomat és számat.

- Lesz folytatás? – kérdezi a fülcimpámat harapdálva. – Légyzi... légyszi...

Elmosolyodom.

- Csábító kis dög – simítom végig haját és hátát, megállapodik nagy tenyerem a seggén. Izgatottan domborítja tenyerem alá. – Milyen kéjsóvár vagy.

- Neked bármit megtennék. Légyszi... légyszi – leheli borzongva. Megremegek az újra rám törõ vágytól, derekára fonom karomat és magamhoz rántom, szájára szorítom az enyémet. Nyelve édesen ficánkolva fogad, vad rohamomat halkan nyögdécselve viszonozza. Még csókolózni is isteni vele.

- Most vissza kell mennem. Várj meg a kocsiban.

- Siess vissza...

*

Odabent véget ér a téma, elmennek az öltönyösök, és Hank is int nekünk hogy vége.

- Egy hét múlva a törzshelyünkön!

Még megbeszélünk néhány dolgot a többiekkel, majd mindenki dolgára megy. Amikor kisétálok a kocsimhoz, mellette áll Benny, épp vitatkozik a társaival.

- Mi az ábra? – szakítom félbe a vitát. Gyanakodva néz rám a másik kettõ.

- Nem akarjuk, hogy veled menjen – mondja a legerõsebbnek tûnõ közöttük. Magasabb és erõsebb vagyok nála, megállok elõtte és hidegen nézek le rá. Nagyot nyel.

- Benny, ez az anyukád? – kérdezem megvetõen. Benny felröhög. – Húzz a vérbe kicsi lecsó, mielõtt a fogaiddal díszítem a szélvédõmet!

- Benny, akkor holnap találkozunk! És ne feledd amit ígértél!

Nem kérdezem mit ígért, egyszerûen csak beszállok a kocsiba, és megvárom amíg behuppan mellém.

- Hova? – kérdezi, amikor felbõg a motor. Beállítom a sebváltót. – Ahh ez a kocsi úgy dorombol, mint egy kis kurva! Mennyi lóerõ van ebben?

- Sok – vigyorgok rá, és a gázra lépek. Kiszáguldunk az útra. Combomat cirógatja, fülemet nyalogatja és rágcsálja amíg vezetek.

- Egész éjjel csinálni akarom veled – suttogja, merevedésemet cirógatva nadrágomon keresztül.

- Nagyon helyes, én is ezt tervezem.