|
A megérdemelt nyugodt este
A hálószobát elnyelte a sötétség, amin keresztül nem juthatott át majdnem
semmi. De csak majdnem, hisz a csillagok fényesen ragyogtak. A széthúzott
függöny és az ablakon áthatoló csillagok törékeny sugarai, még ha nagyon
gyengék is voltak, megtalálták az utat az égbolton és elérték a hálószoba
sötétjét.
Ezen az estén Shusei fáradt szemekkel nézett a csillagokra. Nem tudott
aludni. Még az álmok csábítása sem tudta magával ragadni, nem számít mit
ígért, milyen érzékien suttogta.
Shusei lehunyta a szemét, és igyekezet kizárni tudatából a hamis
környezetet. Ez a hamis világ. Mindenki szeret mindenkit és mindenki szereti
ôt. De senki sem tudja igazánmegmondani, hogy a mosoly az arcán valódi, vagy
begyakorolt és hamis.
Senki sem találta meg azt a kulcsot, ami a szívét nyítja. Vagy senki sem veszi
észre azt, amit ô. Ebben a világban nem tudja hogyan is kéne teremtenie egy
kulcsot, és mindenre fittyet hányva kinyitsa azt a bizonyos zárt.
És vajon van- e elég bátorsága ahhoz, hogy valakinek megnyitsa és látattni
engedje csupasz, törött lelkét? Látni, hogy mi van Isten Szeme mögött.Talnán,
csak...sötétség.
A szoba síri csndjében lehetett hallani a kilincskattanását, és az ajtó résén
beszûrôdô fény nyomán látta háborgatóját. Még hallotta, hogy a másik belüki
az ajtót és ismét kattan a kilincs.
-Shusei? Alszol?
Meglebben a függöny és a szellô elhozza magával az emléket, ami végig söpör
a szobán.
"Két kisfiú állt a zongora mellett, míg az egyik elhúzta a függönyt, hogy
mindketten láthassák a csillagokat.
-Éjszaka van. Miért húztad el a függönyt?"
Amikor Shusei magához tért az emléktôl,válaszolt "zargatójánal".
-Nem.
Nem kellett fény ahhoz, hogy lássa társa arcán a mosolyt. Hallotta a
fiatalabb lálegzését, bársony hangját.Hálát adott neki, hogy ô legalább vele
volt az elmúlt években.
-Gondoltam.- Itt szünet lett és egy pillanatra teljes csend. A csillagok fénye
és az emlékek betöltötték a szobát.
"-Nézd milyen csodásak a csillagok. Hogyan zárhatod ôket függny mögé?"
-I-itt aludhatok?
-Ha ez az, amit akarsz- jött a válasz. Az egyetlen dolog ami elárulta az idôsebb
fiú érzéseit, az a kis mosoly, ami a szája szélén bújkált. Ez nem az a hamis,
általa begyakorolt hûvôs mosoly, ami ijesztô és -valjuk be- tökéletes. Ez egy
kedves mosoly, amit csak Hotsuma tud elôcsalni az idôsebb arcára.
A paplan fellibbent és a szôke hajú fiú bemászott mellé. Pár percig csendben
feküdtek, majd a szôke átkarolta hátulról Shusei derekát, beleszagolt a fiú
vanília illatú hajába és sóhajtva kifújta a levegot, ami felborzolta a másik
gesztenye barna tincseit.
Néhány másodperc múlva már csak Hotsuma egyenletes lélegzését lehetett
hallani, ami elárulta, hogy a fiú már Álomországban jár.
Shusei mégjobban elmosolyodott és lehunyta szemeit. Olyan nyugtató volt
így. Nem is kellettek percek és az álmok ezüst pókhálói elkapták a fiút és
egymásba fonódtak körülöttük.
Ezen az éjjelen Shusei is nyugodtan aludt.
|
