Rövid ismertető:

Kakashi és Iruka fanficc, Naruto univerzum. Iruka megsérül, amnéziás lesz és kiesik a fejéből az utolsó 8 év.

_____

Kakashi:

Vad kopogás a Hokage iroda ajtaján. Felnézek az előttem heverő jelentésből, és az ajtón berontó Sakurát látom. 

-Mi történt? - kérdezem homlokráncolva. 

- Iruka-Sensei megsérült! - hadarja, és összeugrik a gyomrom, felpattanok. - Ráborult egy szekrény az iktatóban! Az Anbuk a kórházba siettek vele!

Kirohanok az irodából, kage köpenyem lobog körülöttem, ahogy a szélnél is sebesebben szaladok a kórházba, Sakura mellettem siet. 

A kórházban egy vizsgálóban maga Tsunade fogad, a vizsgálóasztalon eszméletlenül heverő Irukám mellett áll. Fején kötés, arca sápadt. 

Reszketve hajolok fölé. Jaj ne jaj ne jaj ne! 

-Iruka - szólítom, de semmi. - Tsunade! - kiáltok a szőke nagymellű nőre, aki komoran néz engem. - Mondj valamit a Hokagék szerelmére! 

- Megsérült a feje, azóta még nem tért magához. Komolyabb agykárosodása nem történt, belső vérzése törése nincs, most várunk hogy magához térjen. Semmi komoly. 

- Sakura hogy a fenébe történhetett ez? - fordulok az asszisztensem felé. Ő és Iruka együtt váltva dolgoznak mellettem, amíg Iruka délelőtt iskolában tanít, addig Sakura van mellettem, aztán ebédidőben váltanak. Hosszú évek óta így megy ez, de még nincs dél. - Mi a fenét keresett Iruka az irattárban?

- Nyugodj meg Kakashi! - dörren rám Tsunade, mert egyre dühösebb vagyok, egyre kétségbeesettebb. Iruka kezét szorongatva nézek le ismét a szerelmem arcára, a kétségbeesés mardos belül. Nem eshet baja, nem lehet! Annyi éven át úgy vigyáztam rá, nekem csak ő van, csak ő! Ő a mindenem, és ilyen hülye balesetben elveszítem? 

- Sakura, vigyétek Irukát a VIP kórterembe, és gondoskodjatok arról hogy óránként egy medi-nin megvizsgálja. Kakashi mellette marad gondolom. 

Biccentek. El nem mozdulok mellőle az biztos. 

Hosszú órák múlva már délután van, amikor végre Iruka kinyitja a szemét. 

- Felébredt! - kiáltja Sakura, és én felállok a székről amin eddig mellette ültem. Eddig hideg ujjai megmozdulnak a tenyeremben. Fölé hajolok én is, és az ágy köré sereglenek a barátaink és ismerőseink akik érte aggódnak. 

Megrebbennek a hosszú szempillák, és kinyílnak sárgásbarna szemei. Pislogva nézi az arcokat maga körül. 

- Mi történt? - kérdezi rekedten. 

- Rád borult egy irattartó szekrény az iktatóban - válaszolom higgadtan - és megsérült a fejed. Hogy érzed magad?

Megérinti a fején a kötést, és fájdalmasan fintorog. 

- Nem vészes. - Felül az ágyban, Sakurával óvatosan segítünk neki, és megigazítjuk a párnáját. Körbepillant a sok emberen, kedves arcán mosoly jelenik meg amikor megérti mennyien aggódnak érte. Végül rajtam állapodik meg a tekintete. 

- Kakashi-san miért vagy Hokage köpenyben? Hol van Sarutobi-sama? 

Mintha hang bombát dobott volna közénk, néma csend telepedik ránk. Sakura közelebb hajol, Iruka őt is megnézi és rácsodálkozik, és ahogy körbefuttatja tekintetét, egyre rémültebben néz. 

- Mi-mi folyik itt? 

- Iruka, milyen évet írunk most? - kérdezem halkan tőle. Válaszát hallva fújtatva lehajtom a fejem. Sakura szólal meg helyettem.

- Lehet hogy amnéziás lettél, Iruka-sensei. Mi az utolsó emléked?   

- Yamato? - kérdezi megijedve. - Vele táncoltam, és csókolóztunk a lakásom ajtaja előtt. Ő a párom, hol van Yamato? 

- Itt vagyok - hallom a mély hangot magam mögött, és mellém lép. Aggódva néz Irukára, akinek arcán megkönnyebbült mosoly jelenik meg. Szerelemmel, azzal a rég elmúlt szerelemmel néz rá, amitől úgy érzem kést forgatnak a szívemben. 

Shikamaru hangja töri meg a furcsa csendet. 

- Khm. Szerintem menjünk ki mind, majd ezt megbeszélik maguk között. Örülünk hogy jobban vagy Iruka-san, jobbulást kívánunk! 

Kitereli az embereket és hálásan biccentek neki. 

Magunk maradunk. Komoran nézek Irukám szép szemébe. A fehér párnán szétterül szép barna haja, a kötésén kevéske vérfolt csupán. 

- Iruka, amnéziád van. Már nagyon régóta nem jártok Yamatoval, hanem az én házastársam vagy. Én vagyok jelenleg a Hokage. Együtt élünk, van egy örökbefogadott kislányunk is, Haru. Őrá sem emlékszel? 

Kezébe temeti arcát, látom hogy próbál emlékezni. 

- Haru… Kakashi… - rácsodálkozik a jegygyűrűje is, megforgatja ujja körül, és ránéz Yamatora, aki szomorúan néz vissza rá. 

- Naruto hol van? - kérdezi hirtelen. Sakura kiszalad a fiatalemberért, aki Hinata kezét szorongatva lép be. Iruka megkönnyebbült mosollyal és csodálattal néz rá, könnybe lábadtak a szemei. Sakura Narutohoz lép és gyorsan elmagyarázza mi a helyzet. 

Olyan abszurd az egész, egyszerűen legszívesebben ordítanék! 

- Sakura, keresd meg Tsunadét és hozd ide - utasítom halkan, ő biccentve elsiet. 

Iruka kihúzza ujjait a kezemből és Narutóért nyúl, a nagydarab fiú lehajol és megölelgeti pótapját. 

- Milyen szép férfi lettél, annyira örülök Naruto - leheli Iruka elbűvölően. Olyan hihetetlenül édes, annyira szeretem! - És a kis Hinata, gyönyörű nő lettél! 

Naruto aggódva néz rám. Egyre gondolunk. 

- Raido? Ő is jól van? - kérdezi Iruka amitől a legjobban féltünk. - Küldetésen van? A többieket láttam az előbb, de őt nem. Szólnátok neki, kérlek?

Mindenki rám néz és én megrázom a fejem, ne mondjon senki semmit. 

- Mire emlékszel még? - kérdezem, hogy eltereljem a figyelmét. 

- Óh… hát - elpirulva néz Yamatora. - Csak Yamatora, vele járok. De… Kakashi-san hogy lehetséges hogy mi házasok lettünk? Alig ismerlek, Asuma baráti köréhez tartozol. Asumát sem láttam az előbb, ő is jól van?

Szerencsére nem veszi észre hogy még jobban megfagy a levegő körülöttünk. Milyen szerencsés, én is szívesen kitörölném a Nagy Ninja Háborút az emlékeimből, meg úgy egyébként az Akatsukikat is. A Hokage és Asuma halálát, sok halált.

Belép az ajtón Sakura kíséretében Tsunade, és megkönnyebbülünk mind. 

- Iruka-kun, de jó hogy magadhoz tértél! Na, hogy érzed magad? 

- Maga kicsoda? - válaszol Iruka csodálkozva. 

- Tsunade-sama, ő volt az Ötödik Hokage - mondom neki türelmesen.

Tsunade szemöldöke összeszalad.

- Amnézia? - néz Sakurára aki mögötte áll. A rózsaszín hajú fiatal nő bólint. - Mennyi esett ki?

- Nyolc-kilenc év talán. 

Tsunade alaposan megvizsgálja Irukát, majd sóhajtva leereszti zölden izzó kezeit. 

- Nincs semmi baja, akár haza is viheted, Kakashi. 

- Hova haza? - kérdezi Iruka aggódva. - A lakásomba? 

Tsunade körülnéz és mindenkihez szól. 

- Az lesz a legjobb ha most kettesben hagyunk titeket, lesz miről beszélgetnetek azt hiszem. 

Yamato megszorítja finoman Iruka kezét búcsúzóul, a szerelmes mosolyra csak szomorúan visszamosolyog és kimegy. Megértem az érzéseit, nekem is pokolian fájna a helyében. 

Kettesben maradunk, és Iruka végre rám néz és csak engem lát. Végig pillant rajtam, a hajamon, fekete maszkomon, és a Kage köpenyemen. Nem látom szemében a szerelmet és gyengédséget amit általában, most csak távolságtartó tartózkodást látok a testtartásán és semleges mosolyán. 

Zavartan borzolok a hajamba. 

- Tudod Iruka, annyi minden történt, nem is tudom hogyan kezdjem. Szerintem azzal, hogy megkérlek ne faggatózz az elmúlt évekről. Tsunade azt mondta hogy vissza fognak térni az emlékeid. Hm. A legfontosabb amit tudnod kell, hogy én vagyok a férjed, együtt élünk és most hazamegyünk a házunkba. Haru már biztos otthon van, a dadus hazahozta az óvodából. 

- Hány éves a kislányunk? 

- Négy. Egy árva kislány, te mentetted meg a biztos haláltól még csecsemőkorában és hazahoztad. Azóta velünk él és nagyon szeretjük ahogy ő is minket. 

Lehúzom róla a takarót, és segítek neki felállni az ágyból. Nagy szemeivel néz rám, csodálkozva.

- Mi az? - kérdezem türelmesen. 

- Még mindig olyan hihetetlen hogy a férjem vagy - mondja halkan. - Nem ismerlek, talán néhányszor beszéltünk. Hogy lehetséges ez? Miért választottalak Anbu-san helyett téged amikor őt olyan nagyon… - ajkába harapva elhallgat, mert megrándulok. Fájnak a szavai, mert tudom mit nem mondott ki tapintatból: hogy olyan nagyon szerelmes Yamatoba. 

Kurva amnézia. 

Letérdelek és feladom rá a cipőjét.

- Nem szédülsz, tudsz járni? - kérdezem, de felém dől. Gyengéden akár egy hercegnőt a karjaimba veszem. - Inkább viszlek.

- Jaj de kínos - motyogja elpirulva. Elmosolyodom a maszkom alatt.

- Nem az, hidd el. A szerelmem vagy, és ez a világon a legtermészetesebb dolog. Gyere, menjünk haza! - mondom lágyan, szerelmesen. Ő az én szerelmem, akiért az életem adnám, nem hagyom hogy elkeserítsen egy amnézia. 

Ahogy végigsétálunk az utcákon, Iruka egyik ámulatból a másikba esik. Ő még a régi Konohára emlékszik, amit azóta teljesen megsemmisített az Akatsuki, és újra lett építve. 

A házunk szép nagy, Anbu őrök állnak a kapuban. Amikor belépünk a kertkapun, Haru-chan már szalad is elénk, nyomában néhány ninja-kutyámmal, gondolom már megint velük játszott az engedélyem nélkül. 

- Apu, apuuu - kiabálja. - Apa miért cipel téged? Fáj a lábad? 

Iruka könnybe lábadt szemmel néz a kislányra, akinek göndör vörös haja és nagy zöld szemei vannak. 

- A mi kislányunk - suttogja meghatódva, és én annyira szeretem őt ezért. Gyönyörű lelke van. 

- Haru, sajnos Apuval történt egy kis baleset, beütötte a fejét - mondom, és odabent leteszem a kanapéra Irukát. Leguggolok Haru elé, ő pedig a világ legtermészetesebb mozdulatával lehúzza a maszkomat és megpuszilja arcom. Mosolygok rá, és Iruka döbbent arcát látva eszembe jut: hát persze, most lát először maszk nélkül. Édesen elpirul, pont úgy ahogy akkor amikor először meglátott. 

- Nem szokás férfinak… 

- …ilyet mondani, de gyönyörű vagy - fejezem be helyette a mondatot. Tágra nyílnak szemei. Izgatottan nézem, reménykedem hogy eszébe jut valami. Haru az ölébe mászik és nyakába csimpaszkodva befészkeli magát ölelő karjaiba. Iruka is kap egy puszit. 

- Haru is gyönyörű! Apu mindig ezt mondja! Nagyon fáj a fejed, apu? 

- Nem vészes, csak ijesztőnek tűnik a kötés miatt. Rendbe fogok jönni, ne aggódj. És igen, gyönyörű vagy.

Csodálattal simogatja Haru haját és kis arcát, hiszen most látja először. 

- Apunak most pihenni kell, ezért légyszíves keresd meg a kutyákat és játssz velük egy kicsit az udvaron, Haru. 

- Ehetek kekszet, azt amit apu sütött tegnap? - bólintok - Juhú! - elsiet és kiszáguld teli zsebekkel a kertbe. Iruka meghatódva néz utána. 

- Kekszet sütöttem…? - motyogja. Leülök mellé. 

- Igen, csak az ő kedvéért megtanultál süteményeket sütni, és még sok minden mást is. Most ugyan nem látszik, de minden reggel nagyon szépen befonod a haját, szép ruhát adsz rá és elkíséred az óvodába. Finomságokat készítesz és csomagolsz, nagyon sokat játszol vele, esténként mesét olvasol neki, szereted és törődsz vele. Én is kiveszem a részem ebből, de főleg te vagy aki vele foglalkozik. 

Csodálattal néz rám. 

- Ez annyira… hihetetlen. 

- Szerintem nem. Mindig is szeretted a gyerekeket, Narutót is lényegében te faragtad jó emberré. Csodálatos vagy Iruka. 

Megérintem az arcát, szívem szerint megcsókolnám és ledönteném a kanapéra, de félénken elhúzódik a kezemtől. 

- Kérsz valamit? Éhes-szomjas? 

- Ez az én szövegem - vidul fel. Biccentek. - Megkóstolnám a kekszet amit én sütöttem. 

Csendben eszeget, tejet iszogat mellettem. Próbálom nem nagyon bámulni őt, de muszáj. 

- Kakashi-san… 

- Csak Kakashi, de a szívem, szerelmem, drágám is kedvenc hívószavak - vigyorgok rá. Elpirul. 

- Egy ágyban alszunk? - szegezi nekem a kérdést, és zavartan nézegeti a kekszet a kezében. Felmerül bennem az udvariaskodás lehetősége de elvetem. Ő a társam, a férjem, a szerelmem, hiszen ma reggel is szeretkeztünk, nem fogok eltávolodni tőle, nem akarom! 

- A házastársak úgy szokták - biccentek, elrejtem vigyoromat. Paprika piros arccal pillant fel rám. 

- És ha…

- Ne is gondolj másra, Iruka. Először is, nem vagyok vadállat, tudok uralkodni magamon. Másodszor pedig Haru minden éjjel felébred és bebújik közénk. Megzavarja a kis fejét ha egyikünk hiányozna a képletből, ezért nem javaslom. Amúgy pedig miért is tennénk? Hosszú évek óta alszunk együtt, és hidd el nekem, más dolgot is csinálunk ott az alváson kívül, meglehetősen gyakran… - hajolok közelebb hozzá, és ő elpirulva néz rám. 

- De én még sosem… - csusszan ki a száján, és tágra nyílnak a szemeim. Tényleg! Az az Iruka aki nyolc éve volt, még szűz volt akkor! 

- Ó… - morgom az orrom alatt, és nagyon-nagyon szeretnék vigyorogni. Iruka elveszthetné a szüzességét velem is, mekkora kísértés te jó ég!

- Mint mondtam, nem vagyok vadállat szerelmem. Megvárom amíg újra emlékszel rám, vagy… 

- Vagy mi?

- Vagy újra elérem hogy belém szeress. Egyszer már sikerült. 

Édesen elpirul. 

***

Iruka:

Már hetek óta élek egy alternatív univerzumban. Mielőtt idekerültem, kis húsz évesen belezúgtam egy Anbu harcosba, aki az erdőben megmentett engem. Voltak barátaim, szerelmem, tanítottam és élveztem az életem. 

És aztán snitt, 8 évvel öregebb lettem, egy idegen férfi a férjem, van egy tündéri kislányunk, és egy nagy házban élünk. A kertben ninja kutyák, a kapu előtt Anbu őrök. Raido pedig állítólag hosszú küldetésen van, megőrülök.

Hát furcsa.

Haru tündéri kislány. A dadus segít körülötte, mert újra kell tanulnom olyan készségeket mint a hajfonás, öltöztetés, ilyenek. 

Elkísérem az óvodába, végig a nyakamban ücsörög és rengeteget beszél. Az emberek tisztelettel és kedvesen köszöngetnek nekem, persze viszonzom, de sokszor csak emlékfoszlányok villannak be ki lehet a másik. Mindenki nyolc évvel idősebb, van aki nem változott semmit. Én változtam, a tükörben egy komolyabb fiatal férfi néz vissza, van egy kis szomorúság a szememben, de összességében ugyanúgy nézek ki. A hajam talán hosszabb.

Besétálok az akadémiára, Kotetsut és Izumot megkeresem. Mindketten jouninok lettek, aranyosan megölelnek, hogylétem felől érdeklődnek. 

-Na és emlékszel már valamire?

Megrázom a fejem.

-Annyira furcsa… Mintha nem a valóságban lennék, csak egy nagyon realisztikus álomban. A többiek is itt vannak? Genmát láttam már, megölelt és elrohant mert dolga volt. Raido? Ő hol van? Mikor jön haza?

Zavartan összenéznek.

-Hát ő hosszú küldetésen van, igen. Nem tudom hol…

-Asuma? Kurenai? 

- Velünk kell megelégedned - mosolyog Izumo. Valami nem stimmel. 

Gyanakodva nézek rájuk, de nem szólok semmit. 

-Nos, rendben, akkor én megyek is, még benézek az iskolába. Néhány régi tanár ismerőssel tegnap megbeszéltük hogy együtt ebédelünk… Sziasztok! 

- Hokage-samához nem mész köszönni? Gyakran szoktad látogatni.

-Kakashi-senseihez? - Elpirulok. - Talán ma inkább nem… Na jó, ne nézzetek ilyen csúnyán, bemegyek hozzá. 

Megkönnyebbülten mosolyognak és fel is kísérnek hozzá. 

Bekopogok.

Odabent Kakashi és Ibiki beszélgetnek. Ibiki kicsit ráncosabb, de ettől sem lett szebb. Még mindig hatalmas és ijesztő. Arcán forradások, és ahogy rám néz, sötét szemeiben megmagyarázhatatlan szomorúság csillan. Kedvesen mosolyog rám.

-Szia Iruka-san, jobban vagy már? 

-Köszönöm, még semmire sem emlékszem, de a seb már begyógyult a fejemen. 

Kakashi mellém lép és gyengéden megölel. 

-Örülök hogy meglátogattál. Harut te vitted oviba?

-Igen. - Hátrahőkölök, mert lehúzza maszkját és hozzám hajol egy csókot adni. Elpirulva bontakozom ki a karjaiból és zavartan vakarom fejem búbját. Folyton ezt csinálja. Éjjel is magához ölel mint egy plüssmackót és úgy alszik. Nekem ez olyan szokatlan!

- Izé, hát akkor én most… megyek is. Legyen szép napotok - mosolygok kedvesen és huss. Elmenekülök. Odakint az ajtónak dőlve kipirulva pihegek, kezembe temetem arcom. Basszuuuus de ciki, meg akart csókolni Kakashi-sensei! Uhh! A két Anbu őr engem figyel, és amikor észreveszem, felhúzom a nyúlcipőt. 

Egy furcsa ninja jön velem szemben a folyosón. Talpig feketében, különös csukja a fején, hátán két kard keresztben. Nagyon vérszomjas a kisugárzása, olyan… Félelmetes. 

A szeme sárga, és le sem veszi rólam, csak engem néz miközben közeledik. Egyik pillanatban még a folyosó végén volt, de hirtelen már előttem terem. Huh ez valami spéci ninja képesség. Egy pillanatra megáll, engem néz, majd elfordul de ekkor végre felfogom. Ezt a szemet ismerem! Ezt a szomorú tekintetet, ami olyan mint két nyílt seb. Éveken át néztem, sokszor éjjel az én karjaimban könnyeztek, nekem sírt és engem ölelve gyógyult a traumáiból. Számtalan éjjel aludt velem.

-Raido? - szólítom meg, és megtorpan. Oldalra fordítja fejét, szeme sarkából néz rám. - Tényleg te vagy az? 

Mosolyogva lépek felé, és ő csodálkozva fordul meg. 

-Raido, már mindenhol kerestelek, azt mondták küldetésen vagy, ezek szerint visszajöttél? 

Kitárt karokkal lépek felé hogy megöleljem, de ő elhátrál előlem. 

-Mit akarsz, Iruka? - kérdezi. Ismerős hangját hallva felvidulok.

-Látni téged! Annyi őrültség történt, és te vagy a legjobb barátom, el akartam mesélni… De Raido mi ez a ruha? Olyan furcsa, még nem láttam ilyet. 

-Miket beszélsz, Iruka? Jól vagy? 

Felém lép, és furcsállva méreget. 

-Ne légy butus - mosolygok rá szeretettel. - Gyere ölelj meg!

Megragadja a csuklómat, és benyit egy irodába, magával ránt. Odabent lerántja a csukját fejéről, és közelről néz a szemembe. Szép arca semmit sem változott, szemei sárgán, dühösen ragyognak. 

-Szórakozol velem? - vicsorít dühösen, és megijedek tőle. 

-Nem, én nem… Én csak… De miért haragszol rám? - könnybe lábadnak a szemeim. 

Fújtatva elengedi a csuklóm, és hátralép, sárga szemei gyanakodva összeszűkülnek. 

-Történt veled valami? Kitörölték az emlékeid? 

-Ja, hogy az? Amnéziám van, mert beütöttem a fejem - borzolom zavartan a copfomat. - Kiesett a fejemből nyolc év. Két hete talán, hogy felébredtem. Egyik nap még Yamatoval táncoltam a discoban húsz évesen, a következő napon meg már Kakashival élek házasságban aki Hokage lett… És te meg sehol sem voltál! Megijedtem, féltem és téged kerestelek, de nem voltál sehol!

Elsírom magam. 

-Iruka kincsem - mondja azon a kedves mormolós hangján, és boldogan bújok a karjaiba. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, arcom cirógatja szájával, adok rá puszit ahogy mindig szoktuk. - Nagyon megijedtél? 

- Nagyon! Yamato is csak nézett és semmit se mondott. És Kakashi? Nem is ismerem! Miért pont ő?

-Ezt a kérdést én is gyakran feltettem. A kertész csávót ne sajnáld, hamar ejtetted. Kakashi pedig egyszerűen elcsábított téged és villámgyorsan gyűrűt húzott az ujjadra, esélyed sem volt elmenekülni. 

-Nem tűnik ilyen embernek - mormolom a mellkasába, és mélyen magamba szívom ismerős illatát. - Mindig túlzol. 

Hátamat simogatja, hajamba fúrja orrát és mélyen beszívja illatomat. 

-Csak realista vagyok, ismersz. 

-Genmával jártál, amikor utoljára láttalak. Jól megvagytok? 

-Talán két hétig tartott - hallom hogy mosolyog.

Ruhájába kapaszkodom és felnézek szép arcára. Összemosolygunk, megpuszilja a számat és szorosabban magához ölel.

-Hosszabb lett a hajad, nagyon jól áll - mondom. -Mi ez a ruha? Soha nem láttam ilyet.

-Assassin felszerelés. Bérgyilkos az eredeti hivatásom, mindig is az voltam, csak amikor megismerkedtünk, nem tudtam dolgozni. De neked hála teljesen felgyógyultam a traumákból. 

-Raido, ez csodálatos hír! Úgy örülök! Olyan boldog vagyok!

Megpuszilja a fejem.

-Szeretlek Iruka! Annyira hiányzol! - elsírja magát.

-Én is szeretlek - válaszolom, és csodálkozva nézem könnyeit. Gyengéden letörlöm ujjaimmal. -Ne sírj, Raido, itt vagyok… Mi a baj? Bántott valaki? Megverem! 

Elneveti magát és lecsúszunk a földre, az ölében dédelget mintha gyerek lennék, még ringat is kicsit, pedig nem én sírok.

Lassan elapadnak a könnyei, cirógató kezeim mosolyt csalnak szép arcára. Lenéz rám szép szemeivel, szeretetünk meleg energia mellkasomban, érzem ahogy árad rá is. 

-Ez is mennyire hiányzott - suttogja, és szorosan magához ölel, arcát enyémhez szorítja. 

-Miért? Olyan sokáig voltál távol tőlem?

- Igen. Egy ideig száműzetésben is voltam, egy helyőrséget vezettem.

-De most már itt vagy - suttogom. 

-Igen. Tűnjünk innen, itt a levegő is mérgező. Tudod hol lakom most? A te volt lakásodat bérlem. Akarod látni?

Biccentek.

A volt lakásom… 

Körbepillantok, és csodálkozva nézem a régi otthonom. Szinte minden megváltozott, a falak színe a bútorok. A konyhabútorokat is kicserélték. A hálószoba is teljesen más, kék és barna minden szín, egyetlen dolog van ami elüt, az ágy felett egy fénykép. Az én képem. Ismerem, egy képsorozat darabja aminek a többi része a mi hálószobánkban van. Tengerparti fotó, átszellemült arccal táncolok a homokban, félmeztelen testemen csillognak a vízcseppek, hajam nedvesen lebben arcom körül, nagyon jó fotó. Rólam. 

Raido évek óta itt él és az én fotóm van az ágya fölött… 

Átölel hátulról és belepuszil a nyakamba. Belesimulok karjaiba. 

-Raido, történt köztünk valami? 

-A mi kapcsolatunk mindig különleges volt, Iruka. Testvérek, barátok, legjobb barátok, szeretők vagyunk. Éveken át plátói szerelemmel szerettük egymást, aztán elmélyült, és nagyon szerelmesek voltunk. Sajnálom hogy elfelejtetted, de jobb is, mert csúnya vége volt. 

Keze becsúszik az ingem alá, ujjai hasamon simítanak végig, és vágyszikrák cikáznak bőröm alatt. 

-Hogy érted hogy csúnya vége volt? Tehát viszonyunk volt és szakítottunk? Így érted? 

Hátunk mögött ekkor megszólal egy mély hang.

-Engedd el őt, Raido! 

Csodálkozva fordulunk a hang felé, és Ibikit látom. 

-Ibiki-san? Raido mi ez az egész?

Megfordulunk, és Raido végignyalja az arcom.

-Ibiki a szeretőm már nagyon régóta. 

-Ó - csodálkozom. 

-És nem csak az enyém -teszi hozzá- hanem a miénk!

Leesik az állam. 

-Miről b…?

-Hagyd abba, kérlek! Összezavarod szegényt! 

-Tudja csak meg, hiszen ez az igazság! Kakashival és Ibikivel havonta egyszer-kétszer négyesben keféltünk éveken át! 

Megszédülök, és egyre furcsábban érzem magam. 

-De… de miért? 

-Mert Kakashi nem akarta megengedni, hogy a mi szerelmünk kiteljesedjen! Inkább ágyba vitt engem a férjemmel együtt, és játékszert csinált belőlünk! 

- Túlzóan igazságtalan vagy, Raido. Csupán lehetőséget kaptál hogy Irukával lehess annak ellenére hogy hűséges házasember. 

-Lószart! Kakashi pontosan tudta hogy Iruka engem mennyire szeret és féltette tőlem! Az egész a kontrollról szólt! Mert Kakashi mindent irányít, mindent tud és minden szál nála fut össze! Egy okos számító gazember!

-Nem igaz, szereti Irukát és a kedvéért tett mindent! 

-Dehogy szereti, csak birtokolja! 

Megfájdul a fejem, és szédülni kezdek. Kezemet a halántékomra szorítom és egyre hangosabban dobog a szívverésem a fülemben. Előre görnyedek és hányinger tör rám, térdem reszket és elgyengülök. Raido gyengéden felemel amikor összeesem, és az ágyba fektet. Ibikivel aggódva hajolnak fölém. 

-Bevigyünk a kórházba? - kérdi Ibiki. 

-Nem kell, mindjárt jobban leszek… Egy kis vizet kérek.   

Megitatnak, kapok egy fájdalomcsillapító tablettát is, és elalszom. 

Amikor felébredek, a mellettem fekvő Raidot ölelem, ismerős illatát magamba szívom, cirógató ujjaira puszit hintek. 

Az ágy mellett Ibiki ül egy széken. Komor az arca, de meglágyul tekintete és rám mosolyog amikor felülök és ránézek. 

Emlékképek jönnek felszínre.

-Én voltam az egyik tanú amikor összeházasodtatok - mondom halkan. Bólint. - Együtt vagytok még? 

- Félig meddig igen, de Raido elköltözött tőlem. Néha visszajön hozzám, de már nem olyan. 

-Sajnálom. Ugye nem miattam? 

-Borzasztóan féltékeny. Amikor utoljára szeretkeztünk négyesben, Kakashi velem kicsit messzebbre ment a kelleténél és Raido nagyon megbántódott. A pillanat heve volt, ilyenkor megesik hogy nem mérlegelünk… 

- Megbántódtam, mert én nem dughattam meg Irukát de ti bezzeg… - szólal meg Raido. 

- Mert veszélyes vagy, Raido! - morran Ibiki. - Iruka belehalt kis híján amikor… 

-Veszélyes? Ezt nem értem  - szólok közbe. - Elmagyaráznád?

- Raido egy Assassin. Nagyon kevesen vannak, a klánjuk Konohának mindig csak egy harcost ad. Ennek a legfőbb oka az, hogy nagyon veszélyes ninják, pokoli gyilkológépek és a vérszomjukat nehéz kordában tartani. A szex velük különösen veszélyes, mert ha tombol a vérszomj, brutálisak az ágyban is. Amikor hivatalba lépett, engem választott szeretőjének, mert én elbírok vele. 

Raido felé fordulok, és csodálkozva nézek rá. Mellettem fekszik, a párnán könyökölve viszonozza pillantásom. Gyönyörű férfi, a legdrágább barátom, egyáltalán nem látom veszélyesnek. 

-Ne nézz így - mosolyog rám, megfogja kezem és megpuszilja, amitől elmosolyodom. 

- Szeretlek - mondom neki - akkor is, így is, mindenhogy. 

Könnybe lábad a szeme. 

-Pár perc múlva már nem biztos hogy ezt fogod mondani, főleg ha visszatérnek az emlékeid.

-Bántottál engem? - kérdezem komolyan tőle. Bólint. - Mit tettél? 

- Nem bírom elmondani, annyira szégyellem magam Iruka. Amikor… amikor magadhoz tértél a kórházban, és Kakashi megtudta mi történt, csak azért maradtam életben mert megvédtél. Még akkor is védtél engem, pedig… Közénk álltál, mielőtt kivégzett volna a Chidorival - elsírja magát. - Akkor már Hokage volt, így száműzött hosszú évekre Konohából, egy peremvidéki helyőrségre. Nemrég kaptam tőle kegyelmet, azóta csak küldetésekre járok… 

Magamhoz ölelem síró testét, haját simogatom gyengéden. Ibiki szeme is könnyes, annyira sajnálom őket! 

Emlékfoszlányok törnek fel: felettem mozog Raido, kéjesen nyög, és én zokogva ölelem magamhoz. Fáj az egész testem, mintha porrá zúzta volna a csontjaimat, vér íze a számban… 

Homlokomra szorítom a kezem. 

-Emlékszel már? - kérdezi Raido. Felnézek könnyes szemébe. 

- Igen. Nagyon csúnyán elintéztél akkor. 

- Annyira sajnálom Iruka! Bárcsak… bárcsak…- 

Elfordul tőlem és feláll. - Elmegyek, nem kell elviselned engem… 

Keze után nyúlok és visszatartom. 

-Megbocsátok neked. Szeretlek. 

Rám borul és vissza huppanunk az ágyra. Keserűen sír, ahogy nagyon régen. Sokáig simogatom és szeretgetem. Intek Ibikinek és ő engedelmesen fekszik mellé a túloldalára, együtt öleljük és vigasztaljuk. 

-Veled vagyunk, szeretünk. Sírd ki magad. 

Hosszan csókolózunk, simogatjuk egymást, Raido Ibiki felé fordul és vele folytatja. Árad körülöttük a szeretet. Ibiki könnyezve csókolja őt, mindketten sírnak a boldogságtól. Lepuszilgatom a könnyeiket, mindkettőt megcsókolom és elhúzódom tőlük, csendben kimegyek. Még a nappaliban is hallom mennyire szeretik egymást. 

Sóhajtva letörlöm könnyeimet és készítek nekik szendvicseket, illatos teát. 

Amikor előkerülnek kipirulva boldogan, a kanapén olvasgatok és mosolyogva nézek fel rájuk. 

-Egyetek valamit és pihenjetek. 

Mellém ülnek és kapok egy szendvicsölelést, felnevetek. 

-Köszönjük Iruka - dörmögi Ibiki. Felé fordítom arcom és elfogadom gyengéd csókját, aztán Raidoét is. 

- Szeretlek titeket. 

***

Otthon csend fogad. A ninja kutyák az udvaron szundikálnak, Harut várják. 

A kertben találok egy hintát, olyan ismerős. A párna benne régi barátként fogad, lágyan elringatom magam benne. Érzem hogy ez kedvenc helyeim egyike lehet. 

Itt a halastavacska előttem, amibe egyszer beleestem, amikor Haruval labdáztunk. Az emlék olyan jólesően jön felszínre. Kakashi nevetése… olyan meleg érzés. 

Haru hogyan is került hozzánk? Igen… A nagy ninja háború, Naruto… Sasuke… 

Egy kereskedő konvojt találtunk hazaúton, egy szekér hátuljában sírt a kisbaba, a szülei és s többi ember mind halott voltak körülötte. Ő kiszáradt és teljesen elázott vizelettel és széklettel a pólyája. 

Azonnal felkaptam és egy pillanatig sem volt kétséges hogy gondoskodni fogok róla, nem vittem az árvaházba. 

Kakashi közeledik felém, köpenye ragyog a kora délutáni napfényben, lerántja maszkját, aggódva figyel.

-Ibiki üzent nekem, hogy elkezdtél emlékezni, ezért siettem hozzád, hogy ne maradj egyedül ezzel.

-Köszönöm - mosolygok rá. - Még nem minden jutott eszembe, de Harura és a nagy ninja háborúra már emlékszem. Lassan haladok. 

Letérdel elém és megfogja a kezem.

-Az pont jó, mert ha egyszerre zúdul rád minden, akkor nem bírnád elviselni. 

-Asuma meghalt…

Szomorúan biccent. Legördülnek a könnyeim arcomon. Asuma és Sarutobi hiánya nagyon fájnak. Kakashi átölel, vállán siratom el őket, ruhájába kapaszkodom. 

-Kurenai? 

-Ő jól van, a kisfiát nevelgeti. Ha jobban leszel, meglátogatjuk őket, jó? Gyakran jársz hozzájuk, szeretnek téged.

-Jó… 

Letörli könnyeimet és felsegít a hintáról.

-Mit szeretnél Iruka? 

-Elkísérsz a temetőbe? 

***

- Miért lógatod az orrod? - kérdezi Raido, miközben a ramenesnél ebédelünk. Egyik lába az enyémhez ér, mindegy hol vagyunk mit csinálunk, mindig hozzám kell érnie. Régi szokásunk, szeretem ezt is. 

- Kakashi. 

- Mit művelt? - szippant egy kis tésztát. Egy csepp leves az állán csillog, letörlöm hüvelykujjammal és sóhajtok. 

- A vele kapcsolatos emlékeim nem jönnek felszínre. Sok dolog bevillan, de semmi olyan amitől felelevenedik bennem hogy miért szerettem bele, semmi romantikus vagy erotikus emlék… 

- Mivel próbálkoztatok eddig? Hátha csak egy kis újrajátszás kell… 

- Virágot kapok tőle, simogat és becézget, nagyon kedves és gyengéd velem. És annyira de annyira jóképű basszus! - Elpirulok és kezembe rejtem arcom. Raido kuncog. 

- Igen, én is sokszor láttam már az arcát, nem csúnya a fickó. 

- Te tudsz rólunk valamit, arról hogyan ismerkedtünk meg? Őt hiába kérdezem, nem akar a gyógyulásba bekavarni. 

Felhörpinti a tányérja aljáról a leves utolsó cseppjeit és elégedetten sóhajtva fordul felém. 

- Fogságba esett egyszer a ködfalviaknál, ahogy én is. Súlyos traumákon ment keresztül, és te az arany chakráddal meg a tündéri mosolyoddal gyógyítgattad, mert ő volt Yamato drágalátos expasija és barátja és te egy földre szállt angyal vagy aki minden jópasinak segít - gúnyolódik. 

- Ó. 

- Ó bizony. Voltak ott olyan féltékenységi drámák kincsecském, hogy alig győztük kapkodni a fejünket! Aztán egyszer csak már nem voltál Yamatoba belezúgva… Lapátra került. Akkor dugtunk te meg én, emlékszel? Fenomenális volt! Kakashi pedig alig pár nap múlva már hivatalosan is a pasidként debütált a szórakozóhelyeken ahova akkoriban jártunk. Hogy közte mi történt… Hát azt csak te tudod. Illetve nem tudod, de majd eszedbe fog jutni. 

Rákvörösen nézek rá. 

- Te most ezt itt mások füle hallatára jó hangosan elmondtad? - kérdezem hitetlenkedve, és a körülöttünk ülő elpirult ninjákra mutatok. - Komolyan? 

Kacsint és megnyalja a szája szélét. Hozzá vágom az evőpálcikát és ő tündérien kacagva játékosan elhajol előle. 

- Otthon mit szoktatok csinálni Kakashival? Hancúroztatok már? 

Megrázom a fejem. 

- Olyan zavarban vagyok a közelében… 

- Csók?

Fejem rázom. 

- Tacsipacsi? 

Fejrázás. 

- Pucérkodás? Együtt fürdés? 

Fejrázás.

- Baszki Iruka! 

- Jólvan jólvan, értem, de basszus ha ránézek én nem a pasimat látom hanem egy ismerőst! - akadok ki, és orrnyergemre csippentek ujjaimmal. - Mi a fenét csináljak? 

Sóhajtva hajol előre.

- Megmondom mi lesz. Este szépen elteszed aludni a gyereket, kimész a fürdőbe, szépre suvickolod magad, felveszel valami szexit vagy inkább ne is, meztelenül bemész hozzá és hagyod hogy ő szépen eszedbe juttassa, milyen jó vele dugni - suttogja vigyorogva. - Mert történetesen azt tudom, hogy ő kibaszott jó az ágyban! Láttam a saját szememmel, az agyad szétkefélte, azt se tudtad hol vagy, annyira tudja a tutit! 

- Oké szia! Ezt nem hallgatom!

Faképnél hagyom. 

- Ne is törődj velem, majd én fizetek! - kiabál utánam nevetve, én meg lángvörös arccal húzom el a csíkot.

- Nem vagyok normális hogy tőled kérek tanácsot! - vetem oda a vállam felett.

- Szívesen! Szeretlek! 

***

Haru elaludt. Felkelek mellőle az ágyból, leteszem a mesekönyvet az éjjeliszekrényre, megigazítom a takaróját és lekapcsolom a kislámpát. 

A fürdőszobában letusolok és felveszem egy kis csinos alsónadrágot. Jó pár darab van, akad közöttük egészen érdekesen csipkés is, ez egy konszolidált darab, kis kék masnival az oldalán, amit ha kibontanak, egyszerűen szétesik rajtam, le sem kell húzni. 

A tükörben zavartan piruló arcomat látva kísértésbe esem, hogy megint talpig pizsamában bújjak Kakashi mellé az ágyba, de… Raido tanácsai eddig mindig beváltak. 

De tök pucéran biztos nem megyek be oda! Kakashi mindig alsónadrágban alszik, ő nem szégyellős. 

Zavartan megrázom a fejem, hajam szétterül, vállamat csiklandozzák a selymesen csillogó tincseim. Fogmosás, szájszag ellenőrzés, oké. Hónaljszag ellenőrzés, oké. 

Nem, nem vagyok ideges, tényleg nem. 

De igen de igen de igen! 

Arcom kezembe temetem és mély levegőt veszek. Muszáj megtennem, talán ha végre újra érzem őt a testemmel, az elmém is majd emlékezni kezd… 

És ha nem? Felkapom a fejem, és zavartan pislogok. És ha igen? Elpirulok. 

Torkomban dobogó szívvel kilépek a fürdőszobából, Kakashi éppen olvas az ágyban, rám sem néz, csak amikor már az ágy mellett állok. Felhúzza szemöldökét, sötét szemei végigfutnak rajtam. A könyvet leteszi az éjjeliszekrényre és felhajtja az ágytakarót maga mellett. Kedves a mosolya, bátorítóan paskolja meg a matracot maga mellett. 

Nagyot nyelek. 

Félénken fekszem le mellé, ő pedig lassan, nagyon lassan hajtja rám a takarót. 

Úristeeen! Lángvörös vagyok! 

- Kapok egy csókot? - kérdezi, lehelete forrón simogatja piros fülemet, keze végigsimít finoman a karomon, bizsergető érzést hagyva maga után. 

Hátamra fordulok, ajkamba harapva nézem ahogy fölém hajol. Apró puszit hint a számra, és mivel nem menekülök el sikítva, halkan mordulva megcsókol. Finom fenyőerdő és havas reggel illata kúszik orromba, mélyen beszívom, annyira isteni. Kakashi ajkamat cirógatja nyelvével, mintha bebocsátásért könyörögne és én észbe kapva ellazítom a számat. 

Úristeeeen, hát mennyire jól csókol…? Ah, nem is gondoltam volna, hogy ilyet is tud… 

“Nagyon… jól csókolsz…!” - egy emlékkép bevillan. Egy fa előtt ültünk,az ölében voltam és elaléltam a gyönyörűségtől, annyira elkábított a csókjával. 

Kezem megmozdul, és az ágyon mellettem támaszkodó karját végigsimítom. Ujjaim elindulnak, puha bőre alatt erős izmok játszadoznak, és a széles váll után tovább csusszannak a selymes hajtincsekhez, bebújnak közéjük. Istenem, elolvadok ettől a csóktól, egyszerűen… Mmm… 

Testemen forróság cikázik, ágyékomban összpontosul, és megrándul a csípőm, önkéntelenül mozdul a testem, közelebb húzódom hozzásimulok és kéjes sóhajjal tapadok bőrömmel az övére. Istenem de finom… meleg, puha, forró, kemény, illatos, remegtető…! 

Levegőért kapkodom, amikor felemeli a fejét és mosolyogva lenéz rám. 

- Folyton veled akarok majd lenni, bújni hozzád - suttogom az emléket, és ő felcsillanó szemmel figyel. Biccent. - Hangos vagyok, sokat fontoskodom - folytatom, a szavak maguktól bukkannak felszínre. - Folyton szagolgatlak majd, felveszem a pólód… Olyan finom illatod van… 

Felnevet, pont mint akkor. A választ hallva könnybelábad a szemem:

-És édesszájú vagy, szereted a rament, az Onsent és a barátaidat. Többet tudok mint gondolnád. Nálad jobb embert nem ismerek Iruka. Én nem vagyok ilyen jó, van egy sötét oldalam is, de akkor sem akarok mást, csak téged.

- Járok veled Kakashi-sensei - nevetek fel könnyes szemekkel és ő is felnevet, boldogan csókol  meg újra, forrón  és szenvedélyesen. Érzem arcomon az ő könnyeit is, gyengéden letörlöm ujjaimmal. 

Megfogja az alsómon a kis masnit és lassan kihúzza, kínzóan lassan, aztán a széthulló kis semmit félrehajítja. 

Az elkövetkező órában megtapasztalom milyen az, amikor férjemmel és szerelmemmel többszörös orgazmust élek át. 

                   Vége