Cím: Megvagy!

Leírás: 

Omegaverse. Napjaink. Ahol az alfák uralják a világot, és minden hatalmi szál az ő kezükben öszpontosul, ahol a társadalom igazságtalanul marginalizálódik, ott él napjainkban egy átlagos gimnazista, Melon. Az Angol nemesség hétköznapjaiban. Apja balesetben elhunyt, máig tisztázatlan körülmények között, anyja Anne aki egy domináns omega pedig feleségül ment az apja legjobb barátjához, egy szuper alfához, Sir Raven Marquis dúsgazdag nemeshez. A férfinak az előző házasságából már volt egy fia, Dominik. Ez az ő történetük. Vajon hol van a szabadság, a szerelem és a birtoklás közötti határ?

1.

Nyílik az orvosi vizsgáló ajtaja, és én idegesen babrálom mutatóujjamon a gyűrűm. Mindig ezt csinálom, ha szorongok. Jobb mint a körömrágás, amit kisebb koromban csináltam. 

Minden fehér és steril, hidegfehér fény világít a plafonon. Odakint szürke az égbolt, és bár még csak délután van, olyan mintha este lenne, mert esni fog az eső. Remekül tükrözi az időjárás a hangulatomat. 

– Üdv, Mr. Marquis – mondja a fehérköpenyes doktornő. Névtábláján dr Diana Smith áll. Hosszú barna haja van és zöld mandulavágású szeme. Magas és erőteljes kisugárzása van, alfa ő is. Leül velem szemben a fehér asztal mögé, szinte belesimul a steril háttérbe. 

– Helló doki – mosolygok rá félénken. – Jó híreket hozott?

A kezében lévő papírokat leteszi maga elé és összefűzi ujjait. 

– Sajnos a hormonszintjei a határmezsgyén mozognak még. Ha sikerül továbbra is a határérték alatt tartanunk még két évig, akkor jó eséllyel sikerül bétának maradnia a terápia mellett. 

Megnyugodva kifújom a levegőt. 

– Akkor folytassuk, kérem!

– Elkerüli a szuper alfákat a közvetlen környezetében ugye? 

Biccentek. A mostohabátyámat úgyn kerülöm mintha leprás lenne, amióta az orvosom szólt, hogy állandóan be vagyok borítva szuperalfa feromonokkal, amelyek hosszú távon még egy bétát is átalakítanak omegává, nemhogy engem, aki átalakuló-félben lévő domináns omega vagyok. Egyenlőre béta. És az a terv, hogy az is maradjak. 

Ebben a világban omegának lenni a legnagyobb szívás. A hormonok által uralt szexrabszolgaság csupán egy opció amitől szenvednek az omegák, de a nemzőképes domináns omegák, akik gyermeket is képesek kihordani, azokat üldözik a szuperalfák, és szinte tenyészkancaként tartják őket a befolyásos alfa családok. Anyámnak sem volt választási lehetősége, már apám temetésén közölte vele David Marquis, apám barátja és üzlettársa, hogy feleségül veszi és pont. Az előző felesége öngyilkos lett, ez azért sokat elárul arról ami rám is várhat. 

Feltűröm ingemetna karomon, amíg a doktornő felszívja az injekciót. 

– Ezúttal nem a felkar izomba adom, mivel már emelt dózisra van szükség, ezért hatásosabb ha közvetlenül a véráramba fecskendezem. Tartsa kérem a karját!

Megfogja sápadt vékony karomat, és beledöfi a tűt az érbe. Néhány másodpercmalatt bekerül testembe a gyógyszer, ami elnyomja a hormojaimat. 

– A mellékhatások a szokásosak, ezúttal lehet hogy kissé erőteljesebbek lesznek, amíg hozzá nem szokik a dózishoz a szervezete. Tessék, ez egy fájdalomcsillapító, csak akkor v3gye be, ha a fejfájás hányingerrel is jár. Ne felejtse el, hogy édességet és alkoholt tilos ennie, és ha teheti kerülje el a szuperalfákat, és ha szükséges, akár naponta többször is zuhanyozzon lem hogy lemossa magáról a feromonjaikat. Még két év, és a hormonjai stabilizálódni fognak, akkor jó eséllyel és tablettával béta maradhat. 

– Köszönöm doktornő – mondom megnyugodva, és egy vastag borítékot csúsztatok az asztalra. Havonta egyszer komoly kiadás ez ankezelés, de nekem minden pénzt megér. Készpénzben fizetek, mert a bankszámlám mozgását mostoha apám és anyám ellenőrizheti bármikor. Okosan kell élni. 

A kék iskolai egyenruhám zakójának zsebébe süllyesztem a doboz fájdalomcsillapítót és udvariasan elköszönök, kilépek a folyosóra. A lifthez sétálok. 

Odabent ápolónők kávéval állnak, amikor belépek és megnyomom a földszintet. Idáig beszélgettek, de most elnémulva bámulnak engem. Lesütöm a szemem, kerülöm a szemkontaktust, nem akarom őket bátorítani. A tükörképemre nézek és megigazítom a galléromat. 

– Milyen helyes! – suttogják mögöttem. – Mint egy filmsztár, mennyire szép haja van! Szeretem a szőke pasikat!

– És láttad a szemét milyen kék? 

– Annyira jóképű! 

Nyílik a liftajtó és kisétálok. A magánkórház parkolójában áll a kocsim.mkét évvel ezelőtt, tizenhat éves koromban születésnapomra autót kértem anyámtól, hogy ne kelljen az iskolába a bátyámmal járnom. Emlékszem, Dominik őrjöngött dühében. 

Beülök a sötétkék Audiba, és sóhajtva behunyom a szemem. Karcsú ujjaimmal a kormányra markolok. Megcsörren a mobilom, anyám hív. Megnyomom az autó kijelzőjét, és anyám lágy hangja betölti a teret.

– Szia édesem.

– Szia anya, mit szeretnél? – válaszolom. Hasonlít a hangunk, lágy és simogató, de az enyém mélyebb. 

– Ne felejtsd el, hogy ma este vacsora vendégeink lesznek, nyolckor lesz a vacsora. Kikészítettem az öltönyödet a szobádban, azt vedd fel kérlek! 

– Rendben, köszönöm hogy szóltál. 

– Hol vagy most? Végeztél az orvosnál?

– Igen, már az autóban ülök, megyek a könyvtárba és utána este haza, jó?

– Mit mondott a doktor a fejfájásról? 

Anyám is úgy tudja, hogy migrénnel kezeltetem magam. 

– Adott egy újfajta gyógyszert, ami talán segít. 

Nem füllentek nagyot, szerencsére nem látja az arcom. Nem tudok hazudni, azonnal elpirul az arcom olyankor. 

– Jól van édesem, akkor este beszélünk. Megyek, mert apád vár. 

Hallom hogy mosolyog. Legalább boldog házasságban élnek, Raven imádja őt és nagyon sok időt tölt vele. Tenyerén hordozza anyámat, ha együtt vannak csak ő létezik számára. Gyermekük nem született, de ott vagyunk nekik mi: Dominik a birodalom örököse, és én, aki csak úgy… van. 

Megérkezem az autóval a könyvtár parkolójába. Már elkezdett esni az eső. Magamhoz veszem az iskolatáskám, és besétálok, a büfében egy pohár kávéval felvértezem magam. Ma is tanulnom kell, közeleg az érettségi és az egyetemi felvételi, komolyan veszem mert ki akarok szállni az alfa-világból. Jó eséllyel valóra tudom váltani az álmom, és gyermekorvos lehetek. Az orvosi pálya annyira nem népszerű az alfák körében… 

– Sziasztok! – köszönök barátaimnak és osztálytársaimnak, Natasának és Bill-nek. Natasa egy vagány nagyszájú lány, rövid barna haja és barna szeme van, piercingek csillognak füleiben és orrán, élénk színű feltűnő ruhákat visel, igazi művész lélek. Festészetet akar tanulni a művészeti egyetemen. Bill egy sötétbőrű kissé túlsúlyos srác, aki jogi szakra akar menni. Általános iskola óta a barátaim, szeretem őket. Béták mindketten. A szüleik nagyon kedvesek, sok ottalvós bulin voltam náluk, de az igazság az volt, hogy ők így próbáltak rajtam segíteni, hogy ne kelljen otthon lennem hétvégenként. Dominikkal. Seggfej Dominikkal, ahogy a háta mögött hívjuk. 

– Mi volt a dokinál? – kérdezi Natasa. 

– Emelte a dózist. Kerülnöm kell a szuper alfákat és ha találkozom velük, zuhannyal kell lemosni magamról a feromont. 

– Akkor most megint egy ideig fokozódni fog a fejfájásod? – kérdezi Bill. 

– Igen sajnos. 

– Szívás, haver. 

– Nekem mondod?! – sóhajtom. – Hogy van a hugod?

Dominik testvére leukémiás, és hónapok óta kórházban fekszik. Tizenhat éves, a szép feketemhaja mind kihullott, és nagyon lefogyott szegény. Tizenhat éves, ő is a mi gimnáziumunkba jár. Apukája ügyvéd, anyukája háztartásbeli tündéri asszony. 

– Jól, holnap reggel hazavihetjük a hétvégére a kórházból. Már nem kap kemót és sugarat, lábadozik. Ha jól lesz a hétvégén, akkor talán több időt is tölthet velünk otthon. 

– Ez jó hír! – mosolygok megkönnyebbülten. – Meglátogathatom? 

– Holnap szombat, akkor nagyiék jönnek hozzá délelőtt, de esetleg délután átjöhetnél.

– Én is jöhetek? – mosolyog Natasa. – Festettem neki egy képet a kedvenc énekeséről! 

– Naná! Nagyon fog nektek örülni. Na tanuljunk, mert a matek érettségi nem tréfa! 

***

Hétkor már otthon vagyok. Egy nagy földterületen áll a háromszintes kétszárnyú régi épület, ami több száz éve a Marquis családé. Angol gróf felmenők, történelmi múlt, arisztokrata büszkeség… Ez jellemzi a családot, amibe anyám beházasodott. Vérszerinti apám a Delvavare családból származik, ami hasonlóan nagy multú, de mivel apám a harmadik fiuk, így nem érdekelte őket hogy a sokadik unokájuk Melon, aki nem alfa lett, más családnevet kapott, mostohaapám a saját nevére vett engem. Nem kérte tőle senki, de megtette mert annyira szereti anyámat. 

– Jó estét Melon úrfi – üdvözöl a szobalány, aranyos fekete kosztümben van, csak a névtáblája árulkodik arról hogy nem családtag. 

– Jó estét Erna – biccentek. 

– Az úrnő kikészítette a ma esti ruháját – mutat a szobámban az ágyamra. Nagy baldachinos ágy, inkább illik egy női szobába, de nekem mindegy, anyámnak meg tetszik. Az egész szobám kellemes halvány zöld és bézs színű, süppedős szőnyeg, sok puha párna és szép növények, pont amit egy omega szeret. Nekem is tetszik, hiszen majdnem az vagyok én is. 

Erna kimegy, és én leveszem a zakóm, kigombolom az ingem. 

Kopogás nélkül beviharzik a szobámba valaki. Erre csak egyvalaki vetemedik a családban, ezért sietve össze gombolom az ingem. 

– Hol voltál idáig? – mondja mély hangján, ami úgy morajlik mint a viharos tenger. Kék szeme is vad óceánra emlékeztetnek. Sötét haja homlokába hullik. Közelebb lép hozzám, és szoborszépségű arcán leplezetlen düh van. Jóval fölém magasodik, a gimnázium rögbicsapatának kapitánya, nem csekély izomzatának köszönheti sportsikereit. 

– Könyvtárban tanultam – válaszolom visszafogottan. Megtanultam az elmúlt tizenkét évben, hogy a lehető legkevésbé kell őt ingerelni, mert a szuperalfa hormonjai miatt nagyon labilis az idegrendszere. Indulatkezelési gondjai vannak és ő is nyugtatókat szed, mint a szuperalfa fiatalok, pszichológushoz is jár emiatt. Kiskorunkban rendszeresen verekedtünk, akkor még egyenlő volt az erőviszony, de a gimnáziumban már nem tudtam megvédeni magam tőle. 

Megragadja a csuklómat és a szemembe néz. 

– Megígérted, hogy ma hamarabb hazajössz! 

Fájdalom nyilal a csuklómba. 

– Engedd el a kezem, légyszíves! Tudod mi a szabály! – szólok rá határozottan. Azonnal elenged. Tudja jól, hogy nem érhet hozzám. Egyszer egyik nyáron mér tizenöt évesek voltunk, a medencében fürödtünk, és mostohaapám meglátta rajtam a zúzódásokat. Amikor kiderült hogy Dominikkal még mindig gyakran verekedünk, pedig már sokkal erősebb volt, akkor nagyon megharagudott. Azon a nyáron nem láttuk egymást, mert katonai táborba küldte, hogy az indulataim megtanuljon uralkodni. 

A gyötrelmeim nem értek véget ezzel, mert ezután Dominik minden nap az autóban iskolába menet és hazajövet leszorított a hátsó ülésen és a nyakamat szagolgatta. Beborított a feromonjaival, és a fülembe súgta minden alkalommal hogy az ő omegája leszek, mikor alakulok már át, és hogy nagyon szeretné már érezni a feromonom illatát. 

Mindent elkövettem hogy ne kelljen vele lennem, a barátaimnál aludtam ahányszor lehetett, gyakran szimuláltam betegséget vagy szándékosan elaludtam hogy ne egy autóval menjünk. 

A lehető leghamarabb megszereztem a jogosítványt, és anyám megvette a kocsit születésnapomra. Soha nem örültem még így semminek. 

A magánorvost Natasa szülei szerezték nekem, akik orvosok. Ha van Isten, soha nem leszek omega! 

Hátralépek és az engem figyelő Dominikra nézek. 

– Miért vagy itt?

Sötétkék öltönyében lehengerlően néz ki, nem tűnik tizennyolcnak. Hála istennek nem egy osztályba járunk, épp elég volt általános iskolában.

– Látni akartalak. Soha nem vagy itthon, a telefont sem veszed fel, miért nem válaszolsz az üzeneteimre? 

– Sajnálom, elfoglalt voltam.

– Anya mondta hogy ma orvosnál voltál. Mondott valamit a fejfájásról? Az átalakulás miatt van? 

Megérinti szőke hajtincsemet a fülem mellett, és felgyorsul a pulzusom. Zavartan elhúzódom az érintése elől, érzem ahogy nehéz szantálfa illata körülölel. Ez nem parfüm, ez az ő alfa feromonja, és elképesztően finom illat. 

– Kaptam rá új gyógyszert, talán segít. Dominik… kérlek menj el, muszáj zuhanyoznom és felkészülnöm a vacsorára.

– Menj csak, megvárlak! 

Tudom hogy nem fog elmenni, nem lehet csak úgy kiküldeni őt. Megfogom a ruhát az ágyamon és kimegyek a fürdőszobába, magamra zárom az ajtót. Gyorsan lemosom a feromont magamról, mert q szívem már hevesen ver, kipirultam és merevedésem van. A fenébe, pedig mondta az orvos hogy kerüljem a szuperalfák hormonjait, de egyszerűen nem tehetem, mert Dominik megszállottan a nyomomban van amióta csak ismerjük egymást. Már az óvodában is azt játszotta hogy a felesége vagyok, és utánozta az apja hangsúlyát, is ételte a becéző szavakat amiket láttunk és hallottunk minden nap a szüleinktől. 

Általános iskolában nem tudott mit kezdeni a vonzalmával, a hormonjaival, és a dührohamaival. 

Alaposan lemosom magamról a szagát, és felöltözöm. A világoskék öltöny és a szürke nyakkendő jól áll. Hajamat hátrafésülöm és kisétálok a fürdőből. Dominik az ágyamon ül, kényelmesen támaszkodik és engem figyel. 

– Nagyon szép vagy.

– Köszönöm. 

– Tudod kik jönnek ma este? 

– A nagyszüleid? 

A fésülködőasztalhoz sétál, és kiválaszt nekem egy karórát, aminek fehér számlapján apró gyémántok csillognak. Ezt tőle kaptam karácsonyra, rá gravíroztatta a hátlapjára hogy szeretettel Dominiktól. Olyan mintha megjelölt volna engem, és ahányszor felveszem, ezt érzem. Szétnyitja és én felé nyújtom a csuklóm, hogy rám csatolja. 

– Nem, apám egyik üzlettársa és családja, ismered őket.

– Mark Holland és Jonathan? – ráncolom a homlokom. 

– És a lánya Marie. Omegává alakult a múlt hónapban. 

Felvidulok. 

– Akkor neked hozzák bemutatni? – Bárcsak belezúgna! – Marie csinos lány, biztos jól meglennétek… Aú! 

Megint a csuklóm bánja, ahogy elsütétült tekintettel magához ránt.

– Tudod jól, hogy nekem te leszel az omegám! Ha csak ránézel Jonathanra, esküszöm megkeserülöd, érted? 

– Igen… kérlek engedd el a kezem ez fáj! 

Megpenderít és a hátamhoz simul, átöleli a derekam. Belehajol a nyakamba és mély levegőt vesz. 

– Mikor alakulsz már át? Nem bírom már ezt az idegörlő várakozást – suttogja rekedten. Merevedése fenekemhez nyomódik. – Te vagy az én omegám, kérlek változz át, borátsnbe az illatoddal, mosolyogj rám és csak engem láss…! 

Egyre jobban felizgul, illata nehéz párakánt vorul rám, levegőt is alig tudok venni tőle. Fenébe, most zuhanyoztam! 

– Dominik engedj el! 

Küzdök ellene, de semmi esélyem, megmozdítani sem tudom. 

Száját rászorítja a tarkóm alatti érzékeny bőrre, ahol az omegák illatmirigye szokott lenni, és fogaival finoman megkarcolja. Ha neadjisten átalakulok, ott fog engem megharapni hogy megjelöljön és a társává tegyen. 

– Dominik! – kiáltom rémülten, és azonnal elenged. Kimenekülök a szorításából, és az ajtóhoz rohanok, de mellettem csattan tenyere és nem tudom kinyitni. 

– Sajnálom - zihálja. – Elvesztettem a kontrollt, sajnálom! Nem nyúlok hozzád, ne haragudj! 

Pihegve nézek rá. Érzem hogy ég a bőröm, reszket a testem és merevedésem fájdalmasan lüktet. És még csodálkozik hogy kerülöm őt?! Ha ezt minden nap el kellene viselnem, már régen átalakultam volna. Ezt ő is tudja, azért keres folyton, mert át akar változtatni. 

– Menj el kérlek! – pihegem. Biccent és én félreállok az ajtóból. 

Amikor kimegy, leeresztek mint egy lufi. Basszus!

Fél órával később frissen zuhanyozva egy másik öltönyben megyek le, egy hasonlóan szép elegáns darabban, ami bézs alapon kék halszálka mintás. Anyám csalódottan ráncolja homlokát, amikor megpuszilom. Szőke selymesen csillogó haja és ragyogó kék szeme pont olyan mint az enyém, szép finom arcvonásai is vissza néznek rám a tükörből minden nap. Nekem nincsenek szép gömbölyű melleim, de a mellbimbóim is olyanok mint az omegáké, rózsaszínek és szépek. De még béta vagyok. Béta. 

– Miért ebben vagy? A kéket készítettem ki neked – súgja. Ugyanolyan kék színű kosztümben van, össze akart velem öltözni, és elrontottam a kis játékát. 

– Sajnálom, véletlenül ráömlött a parfüm. Ez is nagyon szép, nem? – tárom szét a karom.

Elmosolyodik.

– Kicsikém te mindenben gyönyörű vagy – mosolyog. – Gyere, köszöntsük a vendégeket! 

Kezet fogok mindenkivel, Marie mélyen elpirul amikor meglát. Tényleg átalakult, ajkai teltebbek és rózsaszínek, bőre porcelánfehér lett, és csábító omega aura veszi körül. Anyám belekarol és elvonulnak sutyorogni, gondolom omega dolgokról. Jonathan egy pohár aperitifet ad a kezembe és koccint velem, pedig azzal nem szokás. Dominik mellém lép .s hálistennek kiveszi a kezemből hogy ő igya meg. Nem ihatok alkoholt, így az féltékenysége most éppen jól jön. 

– Hogy vagy Melon? Jól megy a suli? – kérdezi Jonathan, szándékosan figyelmen kívül hagyva Dominikot.

– Köszönöm, sokat tanulok az érettségire és a felvételire. És neked hogy megy az üzlet?

Jonathan barna hajú és barna szemű alfa, aki húszévesen az apja cégénél dolgozik középvezetőként. 

Vacsora után elköszönünk a vendégektől, felsietek a szobámba. Megint lezuhanyzom, mert Dominik szorosan mellettem ült egész este és apja rosszalló pillantásainak ellenére folyamatosan árasztotta rám az illatát. 

Lüktet a fejem, és a vécé fölé görnyedve mindent kiadok magamból, amit este ettem.

Megnyugtat a tudat, hogy a gyógyszer hatásosan véd. Ha ez az ára, hát legyen. Inkább szenvedek a mellékhatásoktól, mint hogy elveszítsem a szabadságomat.

Fogat mosok és kábultan ájulok az ágyamba. 

***

Reggel összeszedem magam és megmérem a hőmérsékletem a kis fülhőmérőmmel. Hőemelkedésem van, ami kockázatos, mert az átalakulást segíti ahogy a láz is. Beveszem a gyógyszerem, és megmosakodom, felveszek egy kényelmes nadrágot és könnyű pulóvert. Ez egy régi épület, és bár meleget okádnak a kandallók, az omegák alapból nagyon fázósak. 

Odalent a reggelizőasztalnál én vagyok az első. Finom pakacwinát, édes zabkását is készítettek ki sok gyümölccsel, de hiába fut össze a számban a nyál, nem ehetem meg, mert segíti a feromon termelést. Egészen megszoktam már az aszkéta életmódot… 

Rosszkedvűen szedek pirítóst, rántottát és zöldséget és leülök enni. 

Anyám a második. Szeretünk korán kelni. Finom zabkását szed magának, jól megszórja gyümölcsökkel és fahéjjal és mellém telepedik.

– Sápadt vagy édesem – mondja és homlokomra teszi a kezét. Ekkor belép Dominik, és megtorpan.

– Rosszul vagy? – hajol fölém, és ő is megérinti a homlokom. – Anya lehet hogy lázas? 

– Igen, kissé meleg a homloka. 

– Hívom az orvost – mordul azonnal Dominik és előrántja fekete farmerének zsebéből a telefonját. Beletörődő sóhajjal eszem egy falatot. Folyton ezt csinálja, abban bízik ilyenkor hogy számára jó hírt fog kapni. Már megtanultam hogy kár ellenkezni, így inkább legyűrök pár falatot a háborgó gyomromba. Vágyakozva pislogok anya zabkásájára. Annyira szeretem az édességeket! 

Dominik egyeztet a dokival, és a zűrzavarra megérkezik apánk is. 

– Mi történt? – ráncolja homlokát. Pont úgy néz ki mint Dominik, sötét haj és kék szem, szoborszépségű arc, csak érettebb idősebb. 

Anyám széke mögé lép és átöleli hátulról, megpuszilja az arcát, hozzá is dörgöli, ez olyan alfa dolog. Folyton az omegájukat kenegetik a feromonjaikkal. 

– Melonnak láza van, Dominik épp az orvossal beszél. 

Rám néz azzal az okos szemével. 

– Egyéb panaszod van? 

– Kicsit kapar a torkom, valószínűleg csak torokgyulladás – mondom és nem hazudok, hiszen a tegnapi hányás óta fáj a torkom kicsit. 

– Akkor kár ekkora cirkuszt rendezni, pihenj le és teázgass, fiam. 

Biccentek. 

Dominik elteszi a telefont.

– Délután jön Max doki, azt üzeni teázz és pihenj addig – mondja nekem. – Felkísérlek a szobádba, jó? 

Beletörődve felállok és hagyom hogy vállam átölelve ki kísérjen. Megszívtam. 

Odafent a szobámban pontosan tudja hol vannak a cuccaim, gőzöm sincs honnan, csak remélem hogy nem járkál be ide amikor én nem vagyok itthon és nem kotorászik a cuccaim között. 

– Átöltözöm egyedül, köszönöm… – Lerántja rólam a pulóvert és rám adja a pizsama felsőt, eltolja kezemet a gombokról. Sóhajtva hagyom hogy gondoskodjon rólam.

– Mióta vagy rosszul? Este kezdődött? Ma reggel? 

– Este. 

– A feromonjaim miatt lehet… – mormolja és megint beborít vele. Orrom elé kapom a kezem és elfordulok. 

– Kérlek ne csináld! – nyögöm. – Kérlek! 

Fejem lüktetni kezd, hasogat a koponyám. 

– Sss – csitítgat, miközben a nadrágom lehúzza rólam, és az ágyamra ülök hogy ne essek el. Engedelmesen lépek a pizsama nadrágba. Miután rámadott mindent és vastagon beborított illatával, felhajtja a takarót. 

– Pihenj le, mindjárt hozok neked teát. 

– Csak kérd meg Ezrát, nem kell neked… 

– De én szeretném! – mondja határozottan. – Miattam vagy rosszul, lehet hogy éppen átalakulsz, át akarlak segíteni rajta bármi is ez. Melletted maradok és vállalom a felelősséget érted!

Kihallom szavaiból a reményt. Évek óta ez megy, és pontosan tudom, hogy abban a pillanatban, ahogy átalakulok ő belém mélyeszti a fogait és soha többé nem szabadulok tőle.

Nem tehetek mást, bebújok az ágyba és hagyom hogy betakarjon és fölém hajol. Arcát az enyémhez simítja, nagy dózis feromont küld rám, erős szantálfa illata szinte bekúszik a bőröm alá. 

– Mindjárt visszajövök, hozok egy kis süteményt is. 

Kimegy és én lerúgom magamról a takarót és a fürdőszobába sietek. Ruhástul állok a zuhany alá, ott tépem le magamról a ruhát. Rengeteg folyékony szappant öntök a szivacsra és alaposan átdörgölöm magam mindenhol. Köntöst veszek és megszárítom szőke hajamat a hajszárítóval. Máris sokkal jobb, de a lüktető fejfájáson nem segít, és a vécében végzi a reggelim is. 

Fogat mosok. Nézem egyre sápadtabb tükörképem. A szétnyíló köntösben meglátom mellbimbómat és aggódva nézek le. Megduzzadt mindkettő és színe sötétebb rózsaszínű lett. Ajkam is… 

A fürdőszobámban egy kis fiókban vannak hormongátló készítmények, és bár az injekció is erős, vészhelyzet esetére van egy piros pirula, ami elnyomja a szervezetben a mirigyműködést. Beveszek egyet és reménykedem hogy nem hányom ki. 

Előveszem a telefont, hívom dr. Smith-t. 

– Üdv, Mr. Marquis, miben segíthetek? 

– Sajnos nem vagyok jól. 

– Mik a panaszai?

– Fáj a fejem és sokat hánytam.

– Ki volt téve feromonhatásnak? 

– Igen, szuperalfa feromonokat kaptam tegnap este és ma reggel is nagy dózisban. Lezuhanyoztam mindkét esetben és átöltöztem, de már lázam is van. Bevettem a Kromega gyógyszerből is.

– Jól tette. A szuperalfa hormonok nagyon felgyorsítják az átalakulást, még egy bétát is képesek néhány alkalom után átalakítani omegává, ezért nagyon óvatosnak kell lennie. 

– Értem.

– Be tudna jönni a klinikára hozzám? Van egy infúziós kezelés, amit ilyenkor tudunk adni. 

– Ez milyen infúzió? Elfojtja az omega hormonokat? 

– Igen, de vannak mellékhatásai mint mindennek. 

– Súlyos mellékhatások? 

– Sajnos erős hányingert okoz, és emiatt kiszáradás veszélye fennállhat. 

– A tegnap kapott injekcióhoz hasonló? 

– Igen. 

Lehajtott fejjel sóhajtok.

– Vállalom a kockázatot.

– Mr. Marquis, kérem gondolkodjon el azon, hogy talán hagynia kéne a testét átváltozni. Ha ezt tovább folytatja, komoly baja is eshet. 

– Nem… én nem akarok omega lenni! – tör fel belőlem elkeseredésem. – Nem akarok egy tüzelő vadállattá válni, aki a földön csúszkál egy alfa előtt… – folynak a könnyeim, forrón marják sápadt arcomat. – Én élni akarok, egyetemre járni, utazni, szabadságot akarok! Nem akarok rabszolgává válni!

– Mr. Marquis, kérem nyugodjon meg! 

Mélyeket sóhajtok. 

– Doktornő, elfogadom a kezelést. Mindjárt indulok, csak összeszedem magam… 

– Rendben van, várni fogom. 

Leteszem a telefont a fürdőszoba márványpultjára.

– Mióta kezelteted magad? – hallom és ijedten megperdülök. A fürdőszoba ajtóban Dominik áll, állkapcsán rángatózik egy izom, megdagadtak az erek a nyakán, annyira dühös. – Milyen injekciót kaptál? Kitől? 

Közelebb lép hozzám. Hátrálnék de nekiütközik hátam a pultnak, benyomódik a derekamba a hideg márvány. 

Megtámaszkodik mellettem és fenyegetően hajol fölém. 

– Válaszolj Melon! 

– Se-semmi közöd hozzá… – zihálom, és kétségbeesetten kapaszkodom a pult szélébe. Felhorkan. 

– Egyáltalán honnan veszel ilyen baromságokat, hogy tüzelő vadállattá válsz és földön csúszkálsz egy alfa előtt? Előttem? Hogy gondolhatod rólam hogy ezt eltűrném? 

– Dominik engedj el kérlek… 

– Miért tenném? Hogy elrohanj az orvoshoz egy újabb mérgező gyógyszerért, amitől meg is halhatsz? Hm? Hogy ne kelljen a lábam előtt csúszkálni? 

Magához ölel és mint egy rongybabát kicipel a hálószobába, az ágyra fektet és rám nehezedik. 

– Engedj el, mássz le rólam! – kiabálom, és hadonászó kezemmel megkarmolom az arcát, kiserken a vére is, de gyengéden lefogja a csuklómat. 

– Nem szerelmem, nem mehetsz sehova! Nem kell halálos gyógykezelés. Neked rám van szükséged, majd én gondoskodom rólad! 

Beborít a feromonjával, szája enyémre tapad, és édes mézként csorog le torkomon a szantálfa illat. Még soha ilyen erős dózist nem kaptam tőle, fulladozva rángatózom alatta, és forró nyelve számba csúszik. Gyengéd a csókja, és csak árad, ömlik rám a rengeteg feromon… 

Felemeli a fejét, és szomorúan néz le rám. 

– Ne… ó ne… – lehelem amikor érzem ahogy felforrósodik egész testem. Letörli könnyeimet és arcomat puszikkal borítja be.  

– Ne küzdj ellene szerelmem, hagyd hogy megtörténjen! Segítek neked átváltozni, végre sikerülhet .. Ó annyira vártam már ezt! Olyan boldogok leszünk együtt! A legboldogabb omegává teszlek a földön, ígérem! Összetartozunk te és én, mindig is így volt… 

Újra gyengéden megcsókol, a következő feromon löketet is megkapom, és minden elsötétül. 

Láz rázza a testemet, érzékeny a bőröm. 

Hangokat hallok magam körül. 

– …adok neki egy lázcsillapító injekciót. Borogassák és gondoskodjanak arról hogy sokat igyon… Néhány nap… Igen, utána két hónapig labilis lesz… Nem, pihennie kell, nem mehet sehova… az omegák… igen az omegáknál…

Kinyitom a szemem és a családorvos ismerős arcát látom. Mellette áll anyám és apám. 

– Igyál Melon – mintha víz alatt lennék, alig hallom a hangokat. Dominik egy pohár gyümölcslevet tart a szám elé, felültet hogy ihassak. Annyira száraz a szám, jólesik a bűvös baracklé. 

Tűszúrást érzek a karomon. 

Vissza süppedek a puha párnák közé és elalszom. 

***

Összefolynak a napok. Ahányszor kinyitom a szemem, Dominik ott van. Anyám is sokszor felbukkan. Beszélnek hozzám, értem amit mondanak de nem tudok rendesen figyelni. Minden olyan furcsa… 

– Egyél Melon, zabkása. Ez a kedvenced – mondja anyám, és engedelmesen nyitom a számat. Istenem, olyan régen ettem… nem mertem édességet enni hogy nehogy átalakuljak omegává… De már mindegy. Kicsordul egy könnycsepp a szememből. A finom fahéj illata mámorító. Megeszem az utolsó falatig, anyám kedvesen duruzsolva nyugtat. Dominik megitat, és segít kimenni a mosdóba, erős karjaiba vesz és úgy ültet a vécékagylóra. Könnyű pólóban és rövid pizsama nadrágban vagyok. Utána visszavisz és újra megitat. Amikor a hideg borogatást a homlokomra és karomra teszi felszisszenek. 

– Óvatosan, nagyon érzékeny a bőre most – mondja anyám. 

Nem tudom mióta tart már ez, egyre jobban érzem magam. Már nem vagyok olyan gyenge mint egy kismacska. Odakint havazik, és én a szobám ablakából gyönyörködöm benne. 

Elmerülök a gondolataimban. Az elmúlt néhány hétben… vagy több mint néhány hétben a testem cserben hagyott engem. Lefogytam, porcelánfehér lettem, ajkaim rózsaszínek mint egy virágszirom, elomegásodtam. Szőke hajam hullámos lett és dús, még selymesebb lett. Eltűnt a szőrzetem, kihullott a hónaljamból és az ágyékomnál, sem a karomon sem a lábamon sincs, de még szakállam se nő. Csupasz lettem. Utálom ezt, olyan idegen és érzékeny ez a test. 

Folyton fázom. Meleg kötött pulóverekben járok és bárhová megyek, a kandallók mellé telepedek. Dominik folyton takarókat hoz nekem, és bebugyolál mint egy gyereket. 

Dominik. 

Folyton körülöttem van. Elhozza a suliból a leckét, segít tanulni, állandóan édességeket hoz nekem. Halkan beszél hozzám, gyengéd és kedves. Nem dühös rám akkor sem, ha nem szólok hozzá, vagy földhöz vágom az ajándékait. Csak csendben feltakarít és mintha mi sem történt volna, folytatja mással. 

Most is… a földről szedi össze a virágszirmokat, mert alig öt perce vágtam a falhoz a csokor vörös rózsát amit hozott nekem. 

Átölelem magam és elfordulok tőle. 

– Melon, volna kedved lejönni a nappaliba? Ma állítottuk fel a karácsonyfát, két nap múlva ünneplünk. Szeretnéd megnézni milyen szép lett? 

Fehér kötött pulóverem ujját ráhúzom a kezemre. Még azok is megváltoztak, a körmeim gyöngyházfényűek lettek. 

– Jó – mondom halkan. Finom rózsaillat van a szobámban, nagyon szép volt a virágcsokor amit a falhoz vágtam. 

Hagyom hogy Dominik gyengéden átkaroljon a lépcsőn lefelé menet, mert az egyensúlyérzékem még labilis. Szoknom kell a járást az új lábaimon, ugyanis a talpaim puha párnásak lettek, lábkörmeim is gyöngyházfényű csillogással néznek vissza rám minden fürdésnél. Anyu azt mondta különlegesen szép omega lettem, még nem látott nálam szebbet. Szőke hullámos hajam már a vállamig ér, keretezi szép arcom. Nem akarok szép lenni. Egy átlagos jóképű férfi akarok lenni aki voltam, gyerekorvos egy távoli indiai vagy afrikai misszióban. 

Odalent a kandalló mellett egy nagy fenyőfa áll. Csillog és ragyog, színes és illatos. Az omegák szeretik az ilyet. Színes legyen és csillogjon és ők boldogok. Megérintem karcsú ujjaimmal az egyik piros gömböt. Nagyon szép. 

Dominik meleg kakaót hoz nekem.

– Gyere szerelmem, ülj le ide a kandalló mellé és igyál egy kis kakaót – mondja mély hangján lágyan, halkan. 

Szót fogadok és boldogan kóstolgatom. Évekig nem élvezhettem ezeket, most olyan jólesik!

Leül mellém a földre és engem figyel. Találkozik a tekintetünk. 

– Hol vannak anyáék? – kérdezem. Legalább a hangom nem változott meg. 

– A királyi családdal adventeznek. Kamilla királyné hívott meg minket, kíváncsi rád, de anyáék mondták hogy labilis az állapotod, még nem mehetsz emberek közé. 

Csodálkozva nézek rá. 

– Mit akar tőlem? 

Elhúzza a száját.

– Nemesi származású domináns omega vagy, aki talán a legszebb angliában. Nyilván terveik vannak veled, valamelyik windsor hercegnek akarnak téged. 

– Tessék? – kérdezem elhűlve. 

– Emlékezz Diana hercegnőre, amikor átalakult azonnal Károly herceghez vitték. Aztán jött Kamilla a sors által rendelt társa, és majdnem Károly koronájába került a szerelem. 

A karácsonyfára pillantok és vissza rá. 

– Ez egy rémálom – suttogom. – Amikor azt gondolom ennél rosszabb már nem lehet, akkor lehozol ide, kakaót adsz és elmondod hogy a poklot még nem is láttam. 

Leteszem a bögrét a kisasztalra. 

– Sajnálom Melon. Ha jóvá tehetném, ha bármit tehetnék amivel elérhetném hogy megbocsáss és szeress… 

Ajkamba harapok, kezem ökölbe szorítom. 

– Ne csináld kedves, vérzik a szád! – egy papírzsebkendővel megtörölgeti a szám. – Nyugodj meg, vigyázok rád, soha nem engedném hogy egy idegen elragadjon téged. Te az én omegám vagy, vigyázok rád!

Közel az arca hozzám, és bár nem engedi rám a feromonját, annyira érzékeny lett a szaglásom hogy érzem így is. Elbűvölően csábító illat, felgyorsul tőle a pulzusom. 

– Nem vagyok az omegád – suttogom. 

– Amint hevülni kezdesz, az leszel szerelmem, és ez bármikor megtörténhet, talán már ma. 

– Ezért vagy folyton mellettem? Várod hogy lecsaphass rám, mint egy héja az egérre? 

– Rossz hasonlat édesem, én egy farkas vagyok, és te vagy a prédám. – Arcomat megsimogatja lágy mosollyal. – Csodálatos lesz, majd meglátod. 

– Gyűlöllek Dominik… 

– Tudom szerelmem. 

Megfogja a kezem és omega körmöcskékre hint apró puszikat. 

– Boldog vagy, hogy sikerült átváltoztatnod, igaz? Mindig ezt akartad, már kiskorunkban is erről beszéltél… 

– Igen. 

– Soha nem érdekelt én mit akartam… 

– Nem voltak reális vágyaid, Melon. Egy omega nem dolgozhat gyermekorvosként misszióban valami harmadik világ kórházában. Az országot sem hagyhatod el alfa társ nélkül. Próbáld értelmesen látni a helyzeted szerelmem! Orvos még lehetsz, megengedem hogy egyetemre járj, akár nyithatsz egy gyermekorvosi rendelőt is, építek neked egy saját klinikát ha kell. Mindent megadok neked amire csak vágysz! 

Elhúzom a kezem tőle és ráhúzom a pulóverem ujját, hogy elrejtsem a furcsa körmöket.

– Megengeded? – ismétlem a szót. – Te megengeded nekem? 

Most komolyan minden döntési lehetőségem elvesztettem? Azt hiszi bármit megtehet velem? Elönt a forró harag, szinte marja és égeti a mellkasomat, felkúszik a torkomon. 

Érzem hogy megfájdul a fejem. Kipirulva rúgom le magamról a takarót, és fel akarok kelni de megbotlom a lábam köré tekeredő anyagban és kiesem a fotelből. Ő elkap és magához ölel. 

– Engedj el! – kiabálom és ellököm magamtól. Menekülök. Az ajtóban ér utol, és átölel hátulról. 

– Dühöngj édes, add ki magadból – mormolja a nyakamba, és tarkóm alatt az illatmirigyem helyét nyalogatja. – Hevülj fel, kiabálj és szidj engem ahogy csak bírsz! 

Elgyengül a térdem, de megkapaszkodom a derekam ölelő karjaiban és vergődni kezdek hogy kiszabaduljak. 

– Engedj el te szemét! Te önző rohadék! Mocskos szemétláda!  

Rúgkapálok, csapkodok és rekedtre kiabálom magam, de annyira erős és én annyira gyenge vagyok! 

– Érzem… Istenem érzem az illatod! – nyögi rekedten, és ledermedek. – Élvezettel szagolja a nyakam, ahol idáig nyalogatott. Már én is érzem… Furcsa illat, friss és üdítő virágos… 

– Melon ez gyönyörű! Gyönyörű illatod van! – zihálja, merevedése keményen a fenekemhez nyomódik. Fújtatva csókolgatja a nyakam, felerősödik a szantálfa illata és megrémülök. 

– Ne jaj ne, engedj el! Kérlek ne! 

– Melon szerelmem! Szerelmem! Úgy vártam ezt! Megőrülök… Annyira finom! 

Maga felé fordít és csókjával torkomon lefolyik a feromonja, akár a meleg méz. Felforrósodik a testem, mintha égnék… 

– Jaj Dominik, valami folyik belőlem! – nyögöm rémülten. – Mi ez…? Mi történik? 

Ijedten kapaszkodom fekete ingébe, remegek és égek. 

– Sss semmi baj, ez normális. 

– Ki kell mennem… a mosdóba… mi folyik belőlem, mi ez? Vérzek? 

– Nem, benedvesedtél édesem, mert reagál rám a tested. Semmi baj ez normális! – mosolyogva puszil meg és felvesz a karjaiba. – Ne félj segítek! 

A saját szobájába visz, és közben meg-megáll csókolózni velem. 

Amikor lefektet az ágyára elsírom magam. 

– Félek Dominik, félek! Nem akarom ezt, nem akarom! Mit akarsz velem csinálni? Ne kérlek ne! 

Gyengéden leszorít az ágyra. 

– Sss… semmi baj, nem bántalak. Nem fogok tenni mást, csak megölellek, jó? A hormonjaid most labilisak, alfa feromonra van szükséged, különben nagyon rosszul leszel. Bízz bennem, kérlek! 

Remegve biccentek és elengedem az ingét amibe görcsösen kapaszkodtam idáig. 

Oldalára dől és magához húz, szorosan összebújunk. 

– Elázott a nadrágom – sírom halkan. – Olyan lesz az ágyad… 

– Mindjárt levesszük, és rendbeteszlek, de most engedd el magad kicsim. Nyisd ki a szád.

Nyelve a számba hatol és csókolózik velem. Feromonjai körülölelnek, és ezúttal nem fullasztó és elnyomó érzés, hanem meleg és ölelő, biztonságérzetet nyújtó, otthonos. 

Reszketeg sóhajjal szívom be magamba, és átjár a nyugalom. Ölelő karjaiba belesimulok.

– Ügyes vagy Melon – mormolja gyengéden. Keze végigsimít hátamon és becsúszik a nadrágomba, nedves ánuszomhoz ér. Összerándulok amikor belémdugja egyik ujját. 

– Azt mondtad csak megölelsz! – kiáltom ijedten és amikor megmozdítja bennem, felnyögök és kéjesen megfeszülök, annyira jó érzés. – Húzd ki onnan, ne csináld! 

Újabb forró csók, és úgy érzem elveszítem a kapcsolatot a jelennel. Egy forró medencében lebeg a testem, elárasztódom kimondhatatlan, elviselhetetlen vággyal. 

Kívülről látom magam, ahogy tátott szájjal, a hasamon fekszem és Dominik élvezettel nyalogatja és lefetyeli az ánuszomból csöpögő nedveimet. Gyönyör rázza a testem, elélvezek újra és újra. Fölém mászik, hátamhoz simul és amikor kemény hímtagja lassan belém csúszik minden ellenállás és fájdalom nélkül, nyakamon hátul fogai ráharapnak bőrömre, az illatmirigyemre.

Tövig belém nyomja magát és fogai keményen húsomba mélyednek. 

Felsikoltva élvezek el, olyan gyönyör rázza a testemet, amit még soha nem éltem át. 

– Ahh Melon! Szeretlek, úgy szeretlek! – felordít a gyönyörtől, és hosszan rángatózva élvez el bennem. 

Nem áll meg. 

Hosszú órákon át gyönyörből gyönyörbe zuhanunk, bennem van, kitölt, rajtam és bennem mozog. 

– Édes szerelmem, drága egyetlenem, Melon édes kis omegám… Szeretlek! Imádlak!

Amikor magamhoz térek, sötét van. Éjszaka. 

Dominik mélyen alszik mellettem, karjával szorosan ölel magához. Homlokom ráncolva próbálom felidézni hogy mit keresek én itt. 

Kicsúszom mellőle. Miért vagyok meztelen? A ruháim a földön hevernek, lehajolok és döbbenten érzem ahogy valami folyik belőlem. Fehér ondó folyik vastag csíkokban a combomon. 

Szám elé kapom a kezem, amikor rám tör a felismerés és végre bevillannak az emlékek ködös elmémben. 

Remegő ujjaimmal a nyakamat hátul megérintem, érzem a fognyomokat. Többször is keményen megharapott szex közben… A mirigybe is, érzem magamban a jelét. 

Megjelölt, még alfacsomózást is csinált, amikor megdagad a pénisz és az ondóval együtt feromont fecskendez az omegába. Teljes Kötést csinált velem! 

Kitámolygok a szobájából, a ruháimat ölelem magamhoz. 

– Ez őrület! – lehelem, és a nagy velencei tükörben meglátom magam. Egész testem harapsámyomokkal van tele és foltokkal, combomon fehér sperma csorog a lábaim között, minden mozdulatomtól, annyiszor elélvezett bennem. 

Kábult vagyok, én is nagyon sok orgazmust éltem át. 

Rosszul vagyok… Fáj a fejem… 

– Édesem, te miért nem alszol? – hallom anyám lágy hangját és a bejárati ajtón belépők felé fordulok. – Melon! – sikoltja. – Mi történt veled? Ki tette te ezt? 

Felém rohan és én karjaiba zuhanok. 

– Itt vagyok. Semmi baj, Hevülése van, nincs magánál – hallom Dominik mély hangját.

– Fiam megtetted? Máris? Nem tudtál volna várni még? Mondtam hogy légy türelemmel!

– Apa, te is tudod mennyire fontos nekem, megőrülök érte! Végre illatozik és Hevült! 

– Még túl korai volt – sírja anyám. – Melon, kisfiam… nézz rá, rosszul van! Azonnal kórházba kell vinni! Magas láza van!

Felnyílnak szemeim, Dominik karjában fekszem. 

– Ti… tudtátok mire készül? – kérdezem rekedten. Megnyalom kiszáradt számat. – Tudtátok?

Dominik megpuszilja a homlokom. 

– Beviszem a szobájába. Apa hívd az orvost! 

Megfürdet a kádamban, kiöblögeti az ánuszom is, és meleg köntöst ad rám. Lefektet, megitat, lázcsillapítót diktál belém és én kábán hagyom. Rázza testemet a láz, forró vagyok mint a kemence. 

Gyümölcslével itat, türelmesen becézget, simogat.

Lassan kezd hatni a gyógyszer és a köd kezd tisztulni a tudatomról. 

– Anyáék mindenről tudnak? – kérdezem halkan. Mellettem hever, a karomat cirógatja mosolyogva. 

– Igen. Kezdettől fogva tudták. Már óvodás korunkban kész tény volt, hogy te leszel az omegám, és én a te alfád, Melon. Apámnak egy feltétele volt, hogy átveszem a helyét majd a cégnél és a földbirtokon amikor visszavonul. Profi sportoló akartam lenni, nem érdekelt a családi üzlet, de amikor rólad volt szó, nem volt kérdés hogy bármit megteszek érted. 

– Anyám mit szólt? 

– Örült neki. Számára az, hogy te biztonságban legyél és egy gyengéd szerető alfád legyen, mindennél fontosabb. És én szeretlek a világon legjobban, bármire képes lennék érted Melon! 

Behunyom a szemem. 

– Ez egy kibaszott rémálom... 

– Imádlak bébi! Fogalmad sincs mennyit jelentesz nekem, mennyit szenvedtem amikor másokkal láttalak, amikor veled akartam lenni minden percben és te kerültél engem. Egy mélyen kötődő szuperalfa fizikai fájdalmat érez ha nem lehet a szeretett Társával. 

– Nem szeretlek, Dominik. Ezek után már gyűlöllek is… mert elvettél tőlem mindent. Mégis mi maradt nekem?! 

– Mit vettem el tőled, ami nem volt már amúgyis az enyém? Az álmaid? 

Türelmesen beszél hozzám, mint egy hisztiző gyermekkel és ettől még dühösebb kezdek lenni.

– A szabadságomat. 

– Ne haragudj, de soha nem voltál szabad. Mindig a családunk határozott meg mindent, még a barátaidat is apánk választotta ki! Az orvosunk és az ügyvédünk gyerekeit… Az iskoládat, még azt is hogy milyen autót kapj születésnapodra. Soha nem voltál szabad, Melon! Csak áltattad magad. Sajnálom kicsikém – megsimogatja könnyes arcomat. 

– El akarok innen menni! 

– Hová vigyelek? 

– Nem tudom… csak el innen! 

– Szeretnél elköltözni? – kérdezi türelmesen. – Vegyek neked egy lakást? Házat? Szívesen összeköltözöm veled bárhol, ha ez a vágyad. Bármit megkaphatsz tőlem szerelmem, minden vágyadat valóra váltom! 

Behunyom a szemem és elalszom. 

2.

– Ööö… Gratulálok? 

Ránézek Bill-re. Ma reggel végre újra iskolába járhatok. A félévi vizsgákat külön tettem le, és elkezdhettem a második félévet. Pár hónap az érettségiig, és néhány hét a felvételiig. 

– Mihez gratulálsz? – kérdezem, amikor belépünk az iskola épületébe. Mögöttem Dominik jön, sötét árnyékként követ amióta kiszálltunk a kocsiból. Már túl vagyunk egy veszekedésen, mert én a saját kocsimmal akartam jönni, de nem engedte. Ide úton végig a kezem fogta, megjelölt a feromonjával, lágy szantálfától illatozom. Azt mondta a suli többi alfáját ez távol tartja. 

– Hát az átalakuláshoz, mondjuk te nem akartad, de azt hiszem ilyenkor gratulálni illik. Egyik unokatesómnak még omegabulit is tartottak, amikor… – pillantásomtól elhallgat. 

Nagyon megbámul mindenki a folyosón, de nem érdekel. A tanterem ajtajában Dominik felé fordulok. Gyengéden megfogja a kezem. 

– Ebédidőben érted jövök – mondja halkan. Biccentek. Elmegy, és én utánabámulok. Magas és erős, szívdöglesztő sportoló, a lányok nagy szemekkel bámulják. Vihetik, de neki nem kell más csak én. 

– Velünk ebédel majd Dominik? – kérdezi Bill amikor leülök Natasa és közé a padba. Megrázom a fejem. 

– Nem ehetek többé mással, csak vele – mondom halkan. Natasa csodálkozva pislog.

– De miért? 

– Alfa dolog. 

– Most akkor igaz a pletyka hogy összeházasodtok? 

Felemelem szép karcsú kezem, csillognak gyöngyházfényű körmeim, és ujjamon ragyog egy gyémántköves gyűrű. 

– Mi a fasz? – mondja Natasa. Biccentek. 

– Nyáron lesz az esküvő, majd küldök nektek meghívót – konganak üresen a szavaim. Az osztálytársaim halkan bámulnak. 

– Máris megvolt az eljegyzés? – kérdezi Bill. 

– Igen, karácsony után azonnal megtartottuk szűk családi körben. 

– Melon, Kötődtetek is? – suttogja Natasa a fülemhez hajolva. Biccentek. 

– És minden oké? – faggat Bill. – Nagyon furcsán viselkedsz… 

– Nem, semmi sem oké. 

Belép a tanár, de Bill a fülemhez hajol. 

– Figyi, délután Natasával üljünk be a törzshelyünkre, és mesélj el mindent. Ha tudunk, segítünk! 

Biccentek. 

Az ebédlőben egy félreeső helyen ülünk le Dominikkal ebédelni. Nagyon jó a kedve, a tálcámra pakol egy süteményt is.

Megeszegetem, és hallgatom ahogy beszámol a rögbicsapat híreiről. Két szurkolólány akar leülni hozzánk, de int nekik hogy menjenek el. Régen ilyen hölgy csokorral körülvéve járkált mindenhova, most valahogy olyan idegen ez a helyzet, hogy velem ül itt.

– Dominik, szerintem ne erőltessük ezt – sóhajtom és a gyűrűmet babrálom. 

– Mire gondolsz? 

– Együnk a barátainkkal, ahogy régen. Legalább az iskolában maradjon minden normális, nem? 

Összehúzza vastag sötét szemöldökét és leteszi a villát.

– Miért, nem normális hogy a szerelmemmel eszem? 

– Nem lehetünk sülve-főve együtt. Neked is vannak barátaid, volt életed az eljegyzésünk előtt, ahogy nekem is. 

Vállat von. 

– És? Az a múlt. Most már senki más nem érdekel, csak te. 

Csodálkozva pislogok rá. Hosszú karjával átnyúl az asztal felett és megfogja babráló kezemet. 

– Szerelmem, ne idegeskedj semmi miatt. A barátaiddal beszélhetsz bármikor napközben, de mi csak ebédidőben tudunk találkozni. Ez a kis idő veled nekem nagyon fontos. Érted? 

– Értem. Te átalakítottál omegává, Kötődtél velem a beleegyezésem nélkül, a családdal belekényszerítettek egy eljegyzésbe veled, és én legyek tekintettel rád? – kérdezem és felforrósodik arcom a haragtól. – Hát valahogy nem tudok veled együtt érezni! És tudod mit? Szevasz! – mondom, és tálcámat otthagyva felállok és kimegyek. 

Odakint a folyosón ér utol, megfogja a csuklóm és a lépcsőházba behúz magával a sarokba. Régi épület, tele van bújóhelyekkel, és mivel Dominik a fenegyerek sokat csajozott, bizonyára ismer minden lehetőséget. 

– Nyugodj meg édes, biztos a hormonjaid vacakolnak – ölel magához, és én halkan szitkozódva vergődök a karjaiban.

– Azonnal engedj el! – sziszegem. – Dominik! 

Eláraszt a feromonjával és ledermedek, behunyt szemmel simulok a karjaiba. Istenem, olyan finom…! Mintha elsöpörtek volna bennem minden haragot és egyéb érzést, nem maradt más csak a békés otthon érzet. Megcsókol. 

– Látod? máris jobb, igaz? – súgja és nyakamba fúrja az arcát. Az én nyakamon hátul szagelzáró tapasz van, hogy senki ne érezhesse az illatomat. Mélyeket szippant, és élvezettel hümmög, bizonyára ennyire közelről érez valamit. 

– Vissza kísérlek a tanterembe, és este otthon beszélgetünk még szerelmem. Délután mész a könyvtárba? 

– Igen. 

– Hétkor végzek az edzésen, utána érted megyek. 

– Oké.

Megfogja a kezem és gyengéden maga mellett húz a folyosón. Engedelmesen megyek mellette, de ködös a tekintetem, igazából azt sem tudom hol vagyok. 

A tanterem ajtajában összedörzsöli arcát az enyémmel búcsúzóul és elmegy. 

– Melon… – szólít meg valaki, Bill az.

– Bocs haver, de ez nem a te helyed, itt John ül. Ott a te széked mellettem. Gyere, segítek.

Oda támogat és leülök mellé. Összenéz Natasával, aggódva ráncolják a homlokukat, én ezzel sem foglalkozom. 

Órák után már kitisztul a tudatom, és követem a barátaimat a könyvtárba. 

Leülünk a sarokba egy kis asztal köré három székkel. Natasa kávét hoz és én lassan körül pillantok. A könyvtár a kedvenc helyem, szeretek itt lenni. 

– Melon, aggódunk érted. Szeretnénk tudni mi történt veled – töri meg a csendet végül Natasa. 

– Dominik rámerőltette hogy átváltozzam omegává, pedig mindent megtettem ellene. Aztán amikor megtörtént, Kötődött velem. Nem kért engedélyt, nem érdekelte én mit akarok. A családom tudott mindenről, és támogatták őt, és aztán Dominik letérdelt elém, közölte hogy én vagyok élete szerelme, ráhúzta az ujjamra a gyűrűt és mindenki tapsolt… 

Belekortyolok a kávéba, remeg a kezem. 

– Hónapokig azt sem tudtam hol vagyok. A feromonjaival teljesen lebénít, bármit megtehet velem… Csak annyit kértem, hogy legalább az iskolában had élhessek normális életet, ebédelhessek a barátaimmal, de nem engedte ezt sem. 

Karcsú kezembe rejtem arcom, kibuggyannak a könnyeim. 

– Basszus Melon, ez kurvagáz! – nyögi Natasa. – De megteheti ezt? Úgy értem ez törvénytelen nem? 

Bill megköszörüli a torkát. 

– Sajnos abban a pillanatban hogy omegává vált, megváltozott a jogköre. Mintha gyermek lenne, gyámság alá kerül, és a családfő vagy a férj rendelkezhet felette, akár a házasságkötésről is. Sajnos apám sok ilyen jogi esettel találkozik. Az omegák érdekvédelmi szervezetei is próbálnak ez ellen tenni, de nem tudnak. Az alaptörvényt kellene módosítani, de Angliában ilyen nem fog megtörténni. 

Leejtem a kezem és rájuk nézek. 

– Nem akarok így élni, srácok. 

Natasa megfogja a kezem és finoman megszorítja. 

– Mi majd segítünk, igaz Bill? 

– Igen. Még nem tudom hogyan, de segítünk. Szükségünk lesz egy tervre. Alaposan átgondoljuk, és kimenekítünk ebből téged. Nem kell megházasodnod ha nem akarsz, ez a huszonegyedik század basszus! Nem a kőkor! Nem vagy rabszolga, hogy bármit megtehessenek veled! 

– Van ötleted? – kérdezi Natasa. 

– Leérettségizem, és eltűnök. Nem tudom hová, de elmegyek innen… Valahova messzire, és… nem tudom, orvosi egyetemre akarok menni. 

– Európa? Nagyon jól beszélsz franciául, akár oda is mehetnél. 

Elmosolyodom. 

– Ez jó ötlet. Az egy nagy ország, jól el lehet tűnni. 

– A külsőddel még kezdeni kell valamit. 

Bill felemeli az ujját.

– És ha jelentkeznél színésznek és nagyon híres gazdag színész lennél? Ezzel a külsővel bármit megtehetsz, és akkor érinthetetlen lennél.

– Dehogy! Hollywood élve felfalná! Szó sem lehet róla! Inkább az A-terv! 

– És egy másik alfa? 

Megrázom a fejem, szőke fürtjeim lágyan lebbennek arcom körül. 

– Nem kell alfa. Szabad akarok lenni, akár kínába is elutazom, ha úgy élhetek ahogy én akarok! 

Elkezdünk tanulni, és töltögetünk próbateszteket. Sokan odajönnek hozzánk. 

– Na jó, ez így nem fog menni – sóhajt Natasa. – Két lehetőség van: zsákot húzunk Melon fejére, vagy átülünk valami nagyon eldugott helyre vele, mert… Bocsi ne gyere ide! 

Összepakolunk és átülünk egy nagyon eldugott szegletbe, és ott folytatjuk. 

A mosdóba Bill kísérget, mert ott sem hagynak békén. 

Hét után kicsivel megcsörren a telefonom. 

– Szia kicsim, hol vagy? 

– A legfelső szinten, de mindjárt lemegyek. Mennem kell – fordulok a többiekhez. 

– Rendben, akkor holnap folytatjuk… – mondja Bill. – Ó szia Dominik! 

– Üdv! Várj segítek – mondja és összeszed mindent, elpakolja a táskámba és magához is veszi. – Indulhatunk? – mosolyog rám kedvesen. Felsegíti rám a kabátom. 

Elköszönünk a többiektől.

Lefelé menet gyengéden fogja a kezem, nehogy megbotoljak a lépcsőn. 

– Miért bújtatok el ennyire a sarokban?

– Szia – köszön ránk egy tizenéves lány, és le sem veszi rólam csillogó rajongó szemét. – Te egy énekes vagy ugye? Kérhetek egy közös fotót veled? Melyik bandában énekelsz?

Mielőtt megszólalhatnék, Dominik szól közbe.

– Nem énekes. Hagyd békén, jó? – elhessegeti és rám néz. – Szóval ezért bújtatok el.

– Sajnálom – válaszolom rosszkedvűen. A könyvtár földszintén a kávézóban ilyenkor sokan vannak, és nagyon megbámulnak minket. Kint kinyitja nekünk a sofőr az ajtót, mielőtt beülök visszanézek a minket bámulókra. 

– Mi a baj?

Leülök és megérintem a hajam. 

– Olyan érzés, mintha a homlokomra lenne írva hogy omega vagyok… – mormolom magam elé. – Az emberek sokkal gátlástalanabbul bámulnak meg mint régen, és ma két megjegyzést is kaptam. Azt hiszem… fodrászhoz megyek holnap. Talán ha megint rövid lenne a hajam…

– Melon! Eszedbe se jusson! – mordul fel Dominik. – Ne csúfítsd el magad azért, mert mások csodálnak vagy irigykednek. Kérlek! 

Leejtem a kezem, és a hazaúton már kábultan hagyom hogy csókoljon és simogasson. 

Megáll az autó, kábán pislogok. 

– Hol vagyunk?

– Randizhatnánk a kedvenc francia éttermedben. Szereted ezt a helyet, mindig ide hozatod magad szülinapodon, gondoltam tetszeni fog. Foglaltam asztalt. 

– De ide ki kell öltözni! 

– Csak vedd le az iskolai zakót, a sofőr hozott egy szebbet, és nyakkendőt.

Átöltözünk az autóban és besétálunk. Lesegíti rólam a kabátot.

Kristálycsillár, szép színes virágok, francia enteriőr, stb. Szeretem ezt a helyet. Halk zene, félhomály, gyertyafény… 

Egy ablak melletti asztalt kapunk, kilátással a szép havas tájra. 

A kedvencem rendelem, francia hagymalevest, narancsos kacsát és créme brule-t. Finom gyümölcslevet iszunk mellé. 

– A tavaszi szünetben elugorhatnánk Párizsba – mondja. 

– És az érettségi? Inkább utána, amikor már minden vizsgánk megvan. 

– Rendben. 

Megáll a villa a kezemben. Talán most először egyezett bele valamibe. 

– Elmeséltem a csapatnak hogy nyáron házasodunk, meghívatták magukat az esküvőre – mosolyog Dominik. Olyan jóképű ilyenkor. – Kérdezték hogy hova megyünk nászútra. Van ötleted? 

– Olaszország? Még nem voltam ott – mondom, pedig pontosan tudom hogy nem lesz sem esküvő sem nászút. Elégtételt érzek, és a sütemény is finomabbnak tűnik így. 

Hazaúton az autóban megint elkábít a feromonjaival, élvezettel és hosszan csókolózik velem. Butaságokat sugdos a fülembe, leveszi a tapaszt a nyakamról. Nagyon halvány az illatom, de ő imádja azt is. 

– Lesz ez sokkal erősebb is, amikor nemző képessé válsz szerelmem. 

– Úgy érted teherbe akarsz majd ejteni? 

– Persze! Sok édes gyermeket szeretnék tőled, olyan szépeket mint te vagy. 

Megrázom a fejem és elhúzódom tőle. 

– Ez őrület, én nem akarok szülni! Mégis mikor képzelted? 

– Az egyetem alatt bőven lesz rá időd. Beléd akarom mielőbb ültetni a magomat – mélyül el a hangja, és sóváran markol a hajamba, végignyalja arcomat. 

– Nem… én nem akarom… – Eltolom magamtól, de szétrántja az ingemet és végigsimít mellkasomon. Leteper maga alá, mint régen amikor iskolába jártunk együtt, és beborít a feromonjával. Elkábulok… elernyed a testem, és elveszek csókjaiban. 

Gyűlölöm hogy nem vagyok ura a testemnek… Bármit megtehet velem… 

– Uraim, megérkeztünk – mondja a sofőr. Érzem hogy Dominik kiemel a kocsiból és a karjaiban visz be. A hideg levegőtől kissé magamhoz térek és kapálózni kezdek. Letesz engem és összehúzom magamon a kabátot, amikor kinyílik a bejárati ajtó. 

Anyám fogad bennünket fülig érő mosollyal. 

– Itt vannak a szerelmesek! – siet elénk, de az engem beborító alfa feromontól hátrahőköl és nem érint meg. Kábán szédelegve kerülöm ki. 

– Elegem van ebből a szarságból – morgom, de a lépcsőn már nem bírok felmenni, Dominik elkap mielőtt leesem. 

– Mi folyik itt? – hallom apánk hangját. 

– Melont teljesen beborítja Dominik illata… Nagyon… – mondja anyám halkan.  Próbálok küzdeni de nincs elég erőm. 

– Fiam, ha sokat használod rajta a feromonod, az nem segít a kapcsolatotokon! Most min veszekedtetek? 

– Nem akar gyermeket. 

– Kicsit korai volt még felhoznod a témát. 

Ellököm magam Dominiktól, és felérek a lépcső tetejére. 

– Ne gyere utánam! – kiabálom mintha részeg lennék. – Hagyj békén! 

– Dominik, hagyd most! – szól apánk, és bevonszolom magam a szobámba. Bezárkózom és összerogyok a szőnyegen. 

3.

Barna parókám, napszemüvegem és maszkom tökéletesen eltakar.

A táskám hátamon ruhákat és rengeteg készpénzt rejt. Natasa visz ki autóval a buszállomásra. Kiszállunk a kocsiból, és odaadja a borítékot.

– Bill mindent megtervezett. Ezek a buszjegyek, a csatalakozások, a szállodák címe és foglalási azonosítók. Csak készpénzzel fizess mindenhol. Itt egy Revolut bankkártya Bill nevén, ezt használhatod végszükség esetén. Öt perc múlva indul a buszod. Itt egy másik telefon, a tiédet add ide! 

Átadom neki a telefont. Hetvenkét nem fogadott hívás Dominiktól… 

– Erről a telefonról hívj amikor megérkezel! Kérlek vigyázz magadra Melon – suttogja megölelve engem. 

Átölelem őt, és felszaladok a buszra. 

Hátizsákomban vannak a bizonyítványaim, amiket Bill hozott el az iskolából. 

Hónapokig terveztük a szökésemet, és most hogy végre a buszon ülhetek és távolodom az új életem felé, végtelen félelmet és megkönnyebbülést érzek. 

Az elmúlt hónapok pokoliak voltak. Dominik egyre megszállottabb lett, kis híján érettségizni sem sikerült miatta. Ha anyám nincs, talán már nem is élnék. 

Neki köszönhetem hogy a vőlegényem Rut időszakában nem estem teherbe, mert adott fogamzásgátlót. 

A Rut… a szuperalfa párzási láza borzalmas. Önkívületben vadállatként párzott velem napokon keresztül, miközben feromonjától kábultan hevertem alatta és mindent megtettem amire utasított. 

Nem voltam ember. Egy test voltam, amit használt. 

Azt ordította hogy szeret. Milyen szeretet ez? Beteg vonzalom, megszállottság, amiben nincs helye az én igényeimnek, nekem. Nincs ebben a kapcsolatban helyem! 

Lyon. Kedves francia város. Az egyetemen elfogadták a jelentkezésemet, és találtam egy kis bérlakást is, két albán lánnyal béreljük, Mia és Alexa a nevük. Kreol bőrű, barna hosszúhajú sötétszemű kedves mosolygósak. Mindent együtt csinálunk, ők is az orvosi egyetemre kezdtek járni, és ugyanabban a pékségben dolgozunk. Én kizárólag hátul és maszkban. Szedem az omegáknak való gyógyszereket, van kezelőorvosom is. 

Az első vizsgaidőszak nagyon szépen sikerül. 

Kéthetente felhívom Natasát és Billt. Ők is már egyetemre járnak. Szerencsére jól vannak. 

Dominikról nem beszélünk, és nem is vágyom rá. Sokat gondolok rá, nem tudom nem kitörölni a fejemből, beette magát a bőröm alá. A testem sóvárog utána, a feromonjáért amit belém égetett. A Hevülések emiatt nagyon nehezek, szörnyen szenvedek akkor, őt hívom lázas álmaimban. De aztán elmúlik és élem tovább szabad életem. 

A hajam rövid és barnára festett, szépségem még így is feltűnő, de gyakran hordok orvosi maszkot, így nyugalmam van. 

Végre közeleg a nyár, a második vizsgaidőszak is véget ért. 

A barátokkal megünnepeljük egy szép francia kávézóban, champagne habzik a poharainkban, de én nem iszom. A gyógyszerre nem lehet, én gyümölcslevet kortyolok. Maszk nélkül jókedvűen nevetünk Mia viccein, felszabadultak vagyunk. 

Megszólal a zene és a lányok középre rángatnak táncolni. Beállok a kisvonatozásukba, jól szórakozunk. 

Fotók is készülnek. 

Akkor még nem sejtettem, hogy ebből baj lesz.

***

Advent. 

Másodéves vagyok az orvosi karon. Letudom az első félévi vizsgákat, és most már az ünnepre készülődöm. Ez a második karácsonyom távol a családomtól. Hiányoznak. Anya és apa mindig szép szeretetteljes ünnepeket tartott. 

Aztán elárultak engem. 

Odavetettek a bátyámnak. 

Elteszem a telefonom, mert majdnem felhívtam anyát… 

Kilépek az egyetemről összehúzom magamon a meleg kabátot és felveszem napszemüvegem. Szóbeliztem, ezért elegánsabb fehér ingben vagyok, barnára festett hajam hátra tűröm homlokomból és sóhajtok. A sapkám… hova is tettem? Fázik a fülem. 

Egy elegáns fekete autó parkol odakint. Errefelé nem járnak ilyenek, és rossz érzés fog el. Megcsörren a telefonom, a kijelzőn Natasa neve. Felveszem.

– Szia Natasa – mosolygok. 

– Megvagy.

Az ismerős mély hangot a telefonban és a hátam mögött is hallom és hátranézek. 

Ő az! A kocsi mellett áll, engem néz. Nagy és izmos, sötét szemében és arcán düh. 

Dominik!  

Kiejtem kezemből a telefont, és elönt a rémület. Istenem, semmit sem változott, dühösen ráng egy izom az állkapcsán, dagadnak az erek a nyakán, és perzsel dühös tekintete.

Leveszem a napszemüveget, kék szememmel felmérem a köztünk lévő távolságot. Van esélyem… 

Eldobom a táskát, hozzá vágom a szemüveget és teljes erőmből futni kezdek. 

Hallom hogy utánam kiált.

Kis sikátorba térek be, és átszaladok rajta, amikor pedig kirohanok, a nagy autó már ott van és egy férfi áll ott. 

Hátulról nekem csapódik Dominik nagy teste, körém fonódnak karjai. Kiáltanék de számra tapasztja a kezét és belök az autóba, leteper. 

Elrabol engem! Ne, ne! 

– Engedj el! – kiáltom elkeseredve. – Miért vagy itt? Ne ó ne kérlek ne! – Már késő, a finom szantálfa illat beterít és én remegve elkábulok, gyenge kezemmel már nem tudok küzdeni ellene.

– Nézz rám szerelmem! – hallom a szép mély hangot és kinyitom könnyes szemem. – Istenem, tényleg te vagy az! 

Szája az enyémre tapad, csókját gyarló áruló testem borzongó örömmel fogadja. 

A karjaiban visz be egy díszes épületbe, azt hiszem egy szálloda… 

Egy barokk stílusú szobában letesz a nagy puha ágyra, és én zihálva, kábán hagyom hogy levetkőztessen. 

– Ó Melon… édes Melon – sóhajtozza amikor meztelenül hozzám simul. Felnyögök a vágytól, attól ahogy végre a testem megkapta amire évek óta éhezett. Szívom. Magamba finom feromonjait. Leveszi nyakamról a szagmegkötő tapaszt. 

– Árassz el engem, Melon! Engedd ki a feromonjaid, mert megőrülök nélküle! – morogja, és fogaival nyakamba harap finoman. 

– Ne… nem… – pihegem, és újabb szantálfa illat árad rám, elmosva bennem minden ellenállást. Benedvesedem a lábam között, és körülölel minket a friss virágillatom. Hangosan nyögve feltérdel, szétfeszíti lábaimat és lenéz rám. 

– Melon – suttogja, rajongva simítja végig sápadt testem. Lassan hatol belém, nagy hímtagja fájdalmasan feszít és ő vicworítva fogja vissza magát, dagadnak az erek a nyakán és homlokán. – Melon… Melon… 

Nyöszörögve fogadom magamba, kábultan és gyengén nézek fel rá. 

– Dominik… – lehelem, felé nyújtom kezeimet és ő hangos nyögéssel hanyatlik rám, mohón csókol és pumpál a csípőjével. Sápadt lábaim dereka köré kulcsolódnak és az orgazmus kíméletlenül szépségesen rezeg végig a testemen újra és újra. 

A sokadik után elájulok. 

Amikor felébredek, odakint már sötét van. Dominik mellettem alszik. Megérintem nyakamon a friss harapásokat, az illatmirigyem megint telenyomta a saját feromonjaival, megerősítette a jelölést, és többször csomózott belém, ismét nagyon erős a Kötődés, pedig eddig is az volt. 

Keserű könnyek gyűlnek a szemembe. Boldog kis kérész életem itt Lyonban véget ért. Dominik nem fog elengedni, és biztos hogy ezentúl jobban is fog őrizni őt ismerve.

Kimászom mellőle, beburkolózom egy puha vajszínű takaróba és kinézek az ablakon. Nagy pelyhekben hullik a hó. Magasan vagyunk, a város és a fák gyönyörű látvány az adventi fényekben. Csodálattal figyelem. Érzem a combomon ahogy folyik belőlem Dominik ondója, és ez visszaránt a valóságba. 

Megrándulok amikor a hátamhoz simul és átölel Dominik. 

– Gyönyörű, ugye? – dorombolja és arcomhoz simítja arcát, szemével a havas tájat nézi ő is. 

– Hogyan találtál meg? 

Beleszagol a nyakamba.

– Nehezen. Több magánnyomozó céget béreltem fel, apa a kapcsolatait is megmozgatta a hírszerzésnél, végül egy speciális programmal egy közösségi oldalra feltett fénykép talált meg téged. Két kreolbőrű lánnyal táncoltál egy kávézóban. Innen már könnyen megtaláltak a nyomozók téged, még azt is kiderítették ki segített neked megszökni. Natasa telefonját elég volt csak elkérnem tőle. Amikor végre telefonáltak a pontos adatokkal, apa magángépén iderepültem érted. Levadásztalak. Megvagy – súgja mosolyogva. – Élvezted, igaz? 

Csodálkozva nézek rá. 

– Miről beszélsz? 

– Azt akartad hogy megtaláljalak, mert élvezed a préda szerepét. Mindig ilyen voltál, ellenkezel és menekülsz, de közben élvezed. Ó mennyire hogy élvezed! – harapdálja a vállam lágyan. 

– Te megőrültél – suttogom. 

– Közel jártam hozzá édesem. Az első félévben annyira kikészültem, hogy pszichiátriára is kerültem, nyugtatókkal tartották bennem a lelket. Ordítva vertem a falat amikor párzási lázam volt, teljesen becsavarodtam. Mindent tűvé tettünk érted, az egész család, fél anglia, a rendőrség, az MI6, magánnyomozók kerestek, több millió fontot égettünk el így eredménytelenül. Beleőrültem a hiányodba. – Durvábban harap a vállamba és féjdalmasan felnyögök. – Soha többé nem teheted ezt velem! Megértetted? – morogja, és fenyegető hangjától kiráz a hideg. A távol töltött időben megváltozott, valahogy vadabb lett. És mi ez az őrület a prédás üldözéssel? Miből gondolja hogy én ezt élvezem? Bemesélte magának, hogy ne kelljen szembenéznie a valósággal? Így dolgozta fel hogy elhagytam? Ez őrület! 

– Dominik én nem akarok veled lenni – mondom halkan, és megdermed mögöttem, mint egy szobor. – Nem tudom mi ez a butaság a vadászattal, nem is érdekel. Én szabad akarok lenni, itt akarok élni. 

– Ezek szerint találtál magadnak valaki mást? Egy másik alfát? – mordul fel. 

– Mi? Nem! 

– Összezavarta a kis fejedet egy szuperalfa? Ki az? 

– Dominik te nem is figyelsz… 

Hátralép és visszahúzódik a szoba árnyékos oldalára. Sötét szörnyetegként fújtat a szoba csendjében, a belőle áradó fenyegetéstől félelem kúszik a torkomba. 

– Ki az a férfi? Vagy nő? 

Megrázom a fejem.

– Nincs senkim, hát nem érted? 

Hosszú csend telepedik ránk és én remegni kezdek, hideg sötét energiája szinte megbénít. Ő egy szuperalfa, folyton elfelejtem hogy mennyire félelmetesek tudnak lenni amikor dühösek. 

– Haza fogsz jönni velem, és azonnal megtartjuk az esküvőt – mondja halkan. Összeszorul a torkom a félelemtől. – Őrök fognak vigyázni rád éjjel-nappal, sehova nem mehetsz egy ideig. Amikor végre a gyermekemet fogod hordani, elmegy a kedved buta kis játékaidtól. 

Ajkamba harapok.

– Buta kis játék? – suttogom. – Te ezt így látod? A szabadsághoz és az önállósághoz ragaszkodás szerinted buta kis játék? 

Sóhajt. Nem látom az arcát, mert sötétben áll, és ettől nő bennem a szorongás.

– Soha nem voltál szabad és önálló, Melon. Kapsz most tőlem egy leckét hogy felfogd, mennyire. 

– Dominik…? – idegesen markolom össze magamon a takarót. 

– Egyszer azt mondtad, soha nem akarsz egy alfa lábai előtt kúszni – mondja halkan. Felnyögök amikor rendkívül erős feromon hullám robban rám, a szantálfa illat egészen az agyamig hatol, ködbe burkolja gondolataimat. – Térdelj le Melon és mássz ide hozzám! 

Sírni kezdek, és térdeim elgyengülnek. Elhomályosul a szoba körülöttem, és mint amikor a Rut éjszakáján bármit megtehetett velem, most is ugyanazt a földöntúli kényszerítő erőt érzem. Ő parancsol, és a testem szót fogad. 

– Gyere szépen… 

Lerogyok a földre. Zokogva teszem kezemet egymás mellé és ahogy négykézláb elé mászom, lecsúszik rólam a takaró is. Remegve érkezem lábai elé. Csúszómászó omegaként. 

Megsimogatja a fejemet. 

– Jó fiú – morogja. – Érted már, miért nem lehetsz soha szabad? Erre születtél szerelmem.

Zokogva rázom a fejem. Nem, nem, nem! Nem akarom ezt! Istenem ez ellen harcoltam hosszú évekig, hogy ne történhessen meg! 

Ez egy rémálom! Egy rémálom… 

Felnyalábol a földről és visszafektet az ágyba, gyengéden betakar és átölel.

Álomba sírom magam. 

Reggel a fürdőszobában megtisztálkodom, és amikor a szállodai köntösben visszatérek, a szobaszervíz betolja egy zsúrkocsin a reggelit és az egyik nagy ablak előtti asztalon megterít nekünk. 

Dominik nadrágban és ingben van, épp az ablak előtt áll és telefonál. 

– Persze hogy jól van, anya. Nem bántottam, hogyan tudnám bántani amikor ő a Társam? Igen. Mielőbb indulunk haza, délután már otthon leszünk. Hívtad az anyakönyvvezetőt? Jól van, akkor otthon találkozunk. A nagyiékat? Jól van hívd őket is. Szép szertartást akarok, ez lesz a legszebb karácsonyunk – mosolyog. – Én is titeket, szia. Tessék? Ne, most ne beszélj vele, majd otthon beszélgettek amennyit bírtok. Szia! 

Zsebébe csúsztatja a telefonját és hozzám lép, megpuszilja a homlokom.

– Anyával beszéltél? – kérdezem. 

– Igen. Gyere egyél valamit, a kedvenceidet rendeltem. – Leültet az asztalhoz. Émelyegve nézem az ételt, és ő megkeni a pirítóst vajjal és lekvárral, leteszi elém a tányérra. 

– Amíg mi összekészülünk és hazautazunk, anyáék megszervezik az esküvőnket édesem. Ma éjjel már házastársak leszünk – számba ad egy falatot. Ijesztő ez a határozott, erős férfi, aki lett belőle. A múlt éjjel megtanultam tőle félni. Lenyelem a falatot és nem szólok semmit. Úgysincs értelme, nem hallja meg, nem fogja fel. 

Az első adandó alkalommal meg fogok szökni. 

– Min gondolkodsz azzal a csinos kis fejeddel? Hm? – cirógatja meg arcomat. – Megint kis játékot akarsz játszani? Sajnos most nincs idő vadász és préda játékra, majd otthon elbújhatsz a szekrényben ha akarsz.

Nagy szemekkel nézek rá. Miről beszél? Megőrült? 

Bekap egy falatot és fülemhez hajol. 

– Eszedbe se jusson a szökés szerelmem, ha nem akarsz felbosszantani. 

Megpuszilja arcom és egy csésze kávét tölt. 

Dermedten ülök. 

Felöltözöm abba, amit kikészít nekem. Még a hátrahagyott ruháimból is hozott. Farmert és meleg pulóvert, krémszínű hosszú meleg szövetkabátot veszek, fehér sapkét és nagy fehér sálat, kesztyűt. 

– Meseszép vagy édes. A hajadat majd otthon rendbehozatjuk, anya fodrászt is hívott neked, újra teljes szépségedben fogsz ragyogni. 

Átöleli a derekam, és határozottan vezet a lifthez. Odalent a sofőr fogad minket.

– Megvannak az iratai? – kérdezi tőle Dominik. 

– Minden, uram. 

– Jó. 

Besegít az autóba és kanyarodunk az autóútra. 

– Natasával mi történt? Hogy jutott hozzád a telefonja? 

– Az egyik nyomozó szerezte meg tőle. Nem beszéltem még vele mert nagyon haragszom rá, ahogy Bill-re is. Telebeszélték a fejed a butaságaikkal, nélkülük biztos nem tudtál volna ilyen butaságot csinálni. 

– Ugye nem fogod bántani őket? 

Rám mosolyog.

– Szerelmem, nem vagyok szörnyeteg. Egyszerűen csak nem engedem többet a közeledbe őket. Gyere ide, adj egy finom csókot édes… – dorombolja ahogy apa szokta anyának. Minden gyengéd gesztust tőle tanult el, fájóan ismerős. Már az óvodában is folyton ezt csinálta… 

Magához húz és megcsókol. Kávé íze keveredik a finom feromon illatával, elkábulva nyitom ki a számat kutakodó nyelvének. 

A repülőgépen már alig vagyok magamnál, a feromontól köd borult a tudatomra, csak kábán vezet a kezemnél fogva. Alig fogom fel amit mond, a nászútról beszél de nem értem. Azt hiszem talán azt mondja… mit is? 

– Megismételnéd, kérlek…? Nem értem… 

Elnéző mosollyal fűzi össze ujjainkat és megpuszilja omega körmeimet.

– Semmi baj édes, pihenj csak. 

Otthon is ugyanez fogad. Kezemet fogva gyengéden vezet a házba, a lépcsőfokokat is alig érzékelem. Amikor belépek a bejárati ajtón és anyám felém siet kitárt karokkal, apám kapja el hogy ne tudjon megölelni. Homlokát ráncolva néz Dominikra.

– Fiam, miért kábítottad el ennyire? Bűzlik a szagodtól, Anne hogy tudná így megölelni? 

Magához öleli a síró anyánkat és én értetlenül nézem őket. 

– Lezuhanyzom… – motyogom. A lépcsőn felfelé a korláton húzom kezemet, kábán meredek magam elé. 

Apa kiabál és Dominik is… 

A szobámban semmi sem változott. Ezra a szobalány siet elém, kedvesen üdvözöl és lesegíti a kabátomat. 

Percek múlva elmerülök a fürdőkádban. 

Dominik szed ki a vízből, megtörölget, felöltöztet. 

Amikor már a fodrász dolgozik a hajamon, kezd tisztulni a tudatom. Értem amit a fodrász mond, felismerem a fésülködőasztalt. A tükörből már a szőke Melon néz vissza rám. Gyöngyházfehér öltönyben vagyok, nyakamban fehér csipke nyakkendő, mellkasomon csillogó gyémántokkal díszített kitűző. 

Kopognak.

Anyám lép be és megölel. 

– Gyönyörű vagy kisfiam – mosolyog rám könnyes szemekkel. 

– Nem akarok összeházasodni vele, anya!

Hajtincseimet igazgatja és sóhajt.

– Kicsikém, ez a legjobb megoldás, hidd el! Én voltam olyan alfa mellett, aki nem tisztelt és becsült engem, pokol volt az életem. Igen, a valódi apád volt az. Raven szeret engem, és egy szerelmes alfa a lehető legjobb választás. 

– Nem akarok házasodni senkivel. Nem kell egy alfa sem! – folytatom türelmesen. – Érted? 

– Gyere üljünk le egy kicsit beszélgetni, Melon.

Sötétkék bársony ruhája mesésen fodrozódik rajta, hosszú szőke haja hullámokba szárítva áramlik le vállain, gyémánt tiara csillog a fején. Nagyon szép omega. 

– Melon, nincs más út. Egy omega nem élhet egyedül, mert kiszolgáltatottá teszi az állapota. Nem élhetünk alfa nélkül, ahogy alfa sem élhet omega nélkül. El kell ezt fogadnod, bármennyire is keserű ez a pirula. Érted?

Eszembe jut mennyit szenvedtem egyedül a Hevülések alatt, milyen pokol volt minden óra. A gyógyszerek sem segítettek, csak enyhítették valamennyire a tüneteket.

– Dominik imád téged, Melon. Ha okosan forgatod a lapokat, mindent  megkapsz tőle, és boldog lehetsz. Szabadon élhetsz ahogy én.

– Te szabad vagy? 

Biccent.

– Bármit kérek, Raven előteremti. Ha utazni vágyom, elintézi. Nem korlátoz semmiben, csupán mindent vele csinálok, de egy omega számára ez természetes, hiszen a Társával érzi magát a legjobban, ahogy az alfa is.

– Sülve-főve együtt? – Lenézek ahogy kezével fogja az én kezem. Teljesen egyformán csillognak omega körmeink, az ő ujjain ragyognak a szebbnél szebb gyűrűk. 

– Szeretem Ravent. Nekem ez természetes, boldogok vagyunk kicsikém. Azt szeretném, ha te is így élnél, és Dominik ezt képes megadni neked. Nagyon szeret téged. Amikor elszöktél tőle, beleőrült a fájdalomba. Azt hittük belepusztul szegény – néz rám vádlón. 

– Téged is megnevelt az alfád? 

Homlokát ráncolva néz rám. 

– Miről beszélsz? 

Megnyalom kiszáradt számat.

– Kényszerített a feromonjával, hogy négykézláb csúszó-mászó omegaként alázd meg magad? A földön kúszva?  

Elborzadva néz rám és levegőért kapkod. 

– Hogy mi? Micsoda? 

– Azt mondta ez egy lecke, hogy felfogjam… Felfogjam hogy soha nem voltam szabad és önálló. 

Kezei közé veszi arcomat. 

– Ismételd meg mit tett veled pontosan! 

– Mondd anya, van értelme? Úgysem fogsz segíteni, nem igaz? Az alfádat nem mernéd felbosszantani… 

Eltolom magamtól. 

– Melon… én… 

– Menj ki, most egyedül szeretnék lenni! – legyintek. Biccent és könnyezve kisétál. Szomorúan nézek utána. Soha nem állt az oldalamon. 

Becsukódik mögötte az ajtó, de azonnal újra nyílik és Dominik siet be. Egy percre sem hagynak egyedül engem, esélyem sincs megszökni. Felállok.

– Gyönyörű vagy – sóhajtja. Sötétkék öltönyben van, a hajtókájára sötét drágaköveket hímeztek, ami elegánsan csillog, vonzza a tekintetem, hiszen mi omegák szeretjük a csillogást. Felnéz rám, a kezeimet csókolgatja. – Ma végre valóra válik az álmunk! 

– A te álmod – helyesbítek szomorúan. Elengedi a füle mellett és elővesz egy ékszerdobozt. Kinyitja. Vakítóan szikrázó gyémántokkal kirakott bross van benne. Régi és nagyon értékes darab lehet, ez az ő ajándéka az esküvő előtt, ahogy a hagyomány diktálja.

– A tiéd.   

– Köszönöm. 

Feláll és a csipkenyakkendőm közepére tűzi, pont oda illik. Lemosolyog rám. 

– Indulhatunk? Mindenki minket vár. 

– Nem. 

A szertartást öntudatlanul csinálom végig, helyettem válaszol az anyakönyvvezető mert beszélni sem vagyok képes. Kiesne a kezemből a virágcsokor, ha Dominik nem tartaná. Ha fel is tűnik valakinek az állapotom, amit annak az egy szónak köszönhetek a szobámban, senkit sem érdekelne. 

Megtörténik a csók, felcsendül a zene és a karjaiba vesz, mert nem tudok járni sem. 

Amikor magamhoz térek, egy hálószobában vagyok, amit sosem láttam még. Sötétbordó és barna színek dominálnak. Az ágyon mellettem fekszik Damian. Meztelen a takaró alatt,  kezén csillog a karikagyűrű. 

– Felébredtél kedvesem? 

– Igen. 

– Csodálatos volt a nászéjszakánk, ugye? 

– Te is tudod hogy semmire nem emlékszem, mert kiütöttél a feromonaiddal – fortyanok felés amikor megmozdulok, feljajdulok a fájdalomtól. Tele vagyok harapásokkal, és a lábam között szörnyen fáj. – Mit műveltél velem?

– Tízszer csomóztalak meg édes. 

Felülök és döbbenten nézek rá. 

– Miért csináltad? Egy is sok… – fájdalmasan összegörnyedek. – A fenébe… 

Felül és aggódva ölel magához.

– Melon fájdalmaid vannak? Hol fáj? 

Legszívesebben ráordítanék hogy mindenhol te rohadék! De… nincs erőm. 

– A hasam és a lábam között… ott nagyon fáj… – pihegem. 

– Lehet hogy nagyon tele vagy, segítek kiüríteni. 

Óvatosan felemel és kivisz a fürdőbe, beültet a nagy luxuskádba, és langyos vízsugárra állítja a zuhanyfejet. 

– Gyere szerelmem, az ölemben ülve jobban hozzáférek – mormolja. Benyomja ánuszomba egy ujját és bugyogó hangon kiáramlik belőle rengeteg ondó, szétárad a nehéz szantálfa illat. A testem szégyenletes hangjaitól mélyen zavarba jövök és belefúrom arcomat a nyakába, érzem hogy vörösen ég az arcom és nyakam, vállaim de még a kezeim is elpirultak. 

– Dominik te mocskos disznó – suttogom. – Hogy hozhatsz ilyen helyzetbe engem?! 

Halkan felnevet és megpuszilgatja vörös arcomat, boldogan csillognak sötét szemei. 

– Tündéri vagy zavartan és dühösen. Ne szégyenkezz szerelmem! 

Dühömben beleharapok a vállába és ő felnyög. 

– Szerelmem! Még egyszer, kérlek! 

Dühösen újra megharapom, és torokhangon nyögve szorít magához. Dühösen nézek rá. 

– Ne merészeld jól érezni magad, amikor én ilyen helyzetben vagyok! – mordulok rá. Vigyorog a rohadék! 

Megtisztogat és visszavisz a hálószobába.

– Dominik hol vagyunk egyáltalán? Mi ez a hely? 

– A mi házunk. 

– Tessék? 

Lefektet az ágyba és mellém bújik, átölel. 

– Megvettem a McIntal birtokot és felújíttattam. 

– Azt ami apáékkal szomszédos? 

– Igen. Így bármikor meglátogathatjuk őket és ők is minket. 

– Honnan van neked erre pénzed? 

Mosolyogva cirógatja arcom. 

– Apánk mellett dolgozom már. Tudod, meséltem hogy feladtam a sportkarrieremet, és belépek a családi üzletbe. Ez apánk feltétele volt, hogy téged megkaphassalak. 

Elnémulok. Ez most komoly? Feladta az álmait?

– Emlékszem, de nem gondoltam hogy ez ennyire komoly. Mindened a rögbi, és tehetséges vagy! Egyetemre kellett volna menned, profi ligában játszani… – széttárom a kezem hogy rámutassak mindenre. – Nem ezt! Meg fogod bánni hogy feladtad az álmodat!

Megpuszilja a homlokom.

– Nekem nem a sportkarrier az álmom Melon. Öt éves korom óta te vagy az álmom. Azzal a gondolattal keltem és feküdtem le minden nap, hogy veled akarok élni, családot akarok veled alapítani. Szerelmes vagyok beléd, nekem te vagy az álmom! Látod? Sikerült. – Megpuszilja kezemet, a gyűrűben gyönyörködik és összefűzött ujjainkban. 

– Ez őrület. 

– Nézd, mi nem vagyunk átlagos emberek, akik bármit csak úgy megtehetnek. Nemes származásúak vagyunk, én szuperalfa te pedig domináns omega. Ez kötelez minket a családunk és az őseink szolgálatára. Címeres nemesek vagyunk, Melon. A családi birtokot, a birodalmunkat kell továbbvinni, ez a kötelességünk. Több ezer embernek adunk munkahelyet, biztonságos életet, befolyással vagyunk anglia gazdasági és társadalmi életére. Emellett eltörpülnek az olyan kis jelentéktelen dolgok mint a rögbi vagy az orvoslás. Ha tényleg tenni akarsz valamit az emberiségért, gyűjts adományt a szegényeknek, mutasd meg a világnak a problémákat, mutass rá, ahogy az angol nemesség teszi. 

– Mint Diana hercegnő? 

– Ő már nem él, de mások is ezt csinálják szerelmem. Apa is anyával rendszeresen szervez jótékonysági bálokat, elutaznak adományokkal harmadik világokba. Te olyan helyzetben vagy, hogy megteheted ezt. Akár nekik is segíthetsz! Te jobban tudsz segíteni így másokon, mint orvosként egy indiai szegénytelepen. Te lehetsz az, aki eljuttatja az ételt és a gyógyszereket, fizeted az orvosokat. Más szinten vagy! Magasabb szinten. 

Felülök és átölelem a térdeimet. Az ablak felé fordulok, odakint szürke az égbolt, hajnalodik. 

Homlokom ráncolva gondolkodom. 

– Dominik ez olyan igazságtalan. Miért kell nekünk az életünket feláldozni? Miért nem élhetünk úgy, ahogy mások: szabadon? Nagyon elkeseredtem, amikor elvetted tőlem a döntést és átalakítottál, majd belekényszerítettél ebbe a kapcsolatba. Most is nagyon utállak ezért. 

– Tudom szerelmem. Sajnálom! Azt tettem amire engem neveltek egész életemben, apa mindenre megtanított. A te esetedben anyánk a hibás, mert nem készített fel téged rendesen. Az ő dolga lett volna megértetni veled a helyzetet, és felkészíteni a sorsodra. Elhanyagolt téged és a kötelességét, erről sokat beszélgettünk amikor elszöktél. 

– Anyám elhanyagolt? 

– Te minek neveznéd azt, amikor nagy felelősséggel a válladon világra jössz, és senki nem mondja el neked, nem figyelmeztet, nem készít fel rá? Hagyja hogy tévhitben élj, és aztán a valóság rád szakad és te összeomlassz a súlya alatt? Ez a valódi elhanyagolás, Melon. 

– És ha béta maradtam volna? 

– Sajnálom szerelmem, ez az opció sosem létezett. Türelmes voltam veled, mert apánk azt akarta hogy befejezzük a középiskolát. Ha mostanáig nem alakultál volna át, én alakítottalak volna át, hiszen tudod hogy a szuper alfák bármilyen bétát képesek omegává változtatni. A te esetedben szerencsére nem kellett megtennem, mert egy domináns omega gyermeke vagy, nulla százalék az esély arra hogy béta legyen belőled. 

Szomorúan lehajtom a fejem és ő átölel. 

Ha gyermekkorom óta arra készítettek volna fel, hogy omegaként Dominik társa legyek, és ismerjem a kötelességeimet, akkor most boldogabb lennék?  Olyan természetes lenne ahogy ő gondol erre? 

– Olyan szomorú vagyok, Dominik… Nem tudom hogy ha erre neveltek volna, akkor boldogabb lennék. Szerintem ugyanezt érezném. Dühös lennék, elkeseredett és gyászolnám a szabadságomat és a lehetőségeket. Talán ha tudtam volna mi vár rám, tettem volna valamit ellene… 

– Vagy elfogadtad volna magától értetődőnek. Szerinted első Erzsébet királynőt, vagy bármelyik uralkodót megkérdezték mit akar? Tették a dolgukat, szolgálták a népet és a hazát. A nemesek évezredek óta ezt teszik!  

Csendben gondolom végig a szavait. Ez nem olyan téma, amit meg lehet gyorsan emészteni. 

– Ha szeretnéd, szerzek neked egy jó pszichológust, aki segít ezen átlendülni szerelmem. Vannak olyan specialisták, akik omegáknak segítenek elfogadni és együtt élni a megváltozott élettel. Talán ha sikerül végre megértened mindent, rám is másképp nézel majd, és végre boldogok lehetünk. Ketten a világ ellen, egymás hű szövetségesei… – súgja mosolyogva és hátradönt a párnákra. – Mit gondolsz? 

– Igen, azt hiszem ez jó ötlet. 

– Szeretkezzünk édesem, jó? 

Megsimítom szép izmos karját és beszívom finom illatát. Kiengedem az enyémet és ő dorombolva szívja magába. 

– Jó… 

Most először szeretkezem vele úgy, hogy én is igazán jelen vagyok és nem feromon kábulatban történik. Gyengéd és figyelmes velem, szerencsére bőven nedvesedek, így a behatolás is kellemes. Dominik teste lenyűgöző, napbarnított bőre alatt az izmai ruganyosak és szépen domborodnak. 

Az orgazmus firró vízként árad szét végtagjaimon, és kéjesen nyöszörögve adom át magam a hullámainak. Megharapom a nyakát, és ő hörögve élvez el bennem, rángatózik újra és újra. 

– Ó szerelmem, imádom a harapásodat! – nevet boldogan, és kivörösödve megdermed, behunyja a szemét. Érzem ahogy csomózódik bennem, duzzad és dagad, feromonja eláraszt kívül és belül. Behunyt szemmel kieresztem én is, olyan mintha sóhajtana a bőröm, és a szantálfa helyét elmossa az én virágillatom.  

– Melon, istenem, Melon! – kiáltja boldogan, és szorosan átölel, feltérdel velem. – Kérlek, kérlek! 

Erősen nyakába harapok, és ezután felkínálom neki a sajátom. 

– Annyira szeretlek! – zokogja, és keményen belém harap. Felkiáltok amikor bőrömbe árad a feromonja, és a fájdalomtól összerándulok, belül pedig újra megdagad a csomója. – Te vagy a mindenem… Drága szerelmem! 

VÉGE