#timetravel #yaoi #dark #romantic #bl # naruto #kakairu

Rövid leírás: Sötét vágy és Pusztító vágy univerzum, naruto fanfiction, független történet. 

Iruka egyik reggel felébred, és új esélyt kap. Mihez kezd vele?

______________

Sikítva ébredek. Zihálva, fújtatva szorítom kezem a mellkasomra, hogy a vérzést és a fájdalmat elnyomjam, de csak izzadtságtól nedves pólómat érzem. Felülök és mellkasomon keresem a szúrt sebet. Hol vagyok? 

Ez egy ágy, ez a szoba amibe a reggeli napfény beárad az ablakon, az én chuunin lakásom, amit már évek óta nem láttam. 

– Mi? - zihálom értetlenül. - Meghaltam… és ez a túlvilág? 

Fehér pólóban és alsóban vagyok. Rémülten nézem a kézfejemet, a halálpecsét és a sebhelyek is eltűntek. Mi ez az egész? 

Az előbb még Kakashival együtt haldokoltam a földön egy fa alatt a sötét éjszakában, szakadó esőben. Előle menekültem, de elkapott. A szívembe döfött egy kunai kést és velem együtt haldokolt… 

Meghaltunk!

Biztos nem álmodtam, hiszen évek óta az élettársa vagyok, vele élek és szenvedek tőle… 

Kimászom az ágyamból, kitárom az ablakom és kinézek a békés Konohára. A kora reggeli napfénytől minden színesebb. Döbbenten figyelem az álmosan sétáló embereket az utcán. Még mindig sokkos állapotban vagyok, nem értem az egészet.

A fürdőszobában levetkőzöm és hátamon a hibátlan bőrömet is megcsodálom. Semmilyen heg, de még a hatalmas dobócsillag hege sem látszik, vagy amiket Kakashi okozott. Csak a halvány barna hibátlan bőr. Az arcom… 

Megérintem, és rácsodálkozom. Mi ez a puha kis kölyökpofa? 

– Mi… milyen évet írunk? Visszamentem az időben? 

Hatalmasat dobban a szívem. Akkor Sarutobi-sama is él még! Figyelmeztethetem Orochimarura! 

Lezuhanyzom, sietve felöltözöm és átrohanok a szomszéd apartmanhoz, öklömmel verem az ajtót. 

– Mi van már? - morogja Izumo és morcosan, kócosan nyit ajtót. – Mit akarsz Iruka hajnali hatkor? Kiküldetésen voltam, hulla vagyok!

– Milyen évet írunk? 

***

Tizenhét éves vagyok. Vissza ugrottam az időben, kaptam egy új esélyt… 

Megszabadultam Kakashitól, és ha ügyes vagyok, megúszom a vele való gyötrelmeket! 

Boldogan futok keresztül az imádott falum utcáin, egyenesen az iskoláig, ahol ekkor már tanítottam. Ha minden igaz, Naruto már a tanítványom, de még csak nemrég óta. 

Amikor meglátom a hintában ücsörögni a suli előtt, mosolyogva hajolok fölé. 

– Szia Naruto - ragyog le rá mosolyom. Aztán eszembe jut, hogy a személyiségének fejlődéséhez, a ninja útjához elengedhetetlen hogy lopjon egy titkos tekercset, amiből megtanulja az árnyékklón jutsut, és meghallja amit róla mondok. Talán abból nem lesz baj, ha kedvesebb leszek vele… 

Megvakarom a fejem.

– Reggeliztél már? Épp a pékségbe indultam, harapunk együtt valamit? 

Felragyognak szép kék szemei, ellágyulva nézem. Hosszú út áll előtte, mindenben segíteni fogom, de a jövőt a lehető legkisebb mértékben szabad csak megzavarni, nehogy Naruto megváltozzon… 

Ezek a gondolatok foglalkoztatnak nagyon. 

Délután dobogó szívvel kopogok be a Hokage ajtaján a jelentésekkel, Sarutobi-sama láttán könnybe lábad a szemem.  Úgy szeretném megölelni, elmondani neki mindent, de még magam is alig bírom elhinni az egészet… 

És ha ő él, akkor… Kakashi is itt van valahol. Soha nem találkoztam vele egészen addig a napig, legalábbis nem vettünk egymásról tudomást… Viszont lehet hogy ő is időutazó lett, és akkor… Megrázom a fejem és leteszem a papírokat a Hokage elé. Akkor már megkeresett volna. 

Mániákus őrült szerelmes szörnyeteg. Ha itt lenne ő is, már megtalált volna. Megszabadultam tőle! 

Megsajdul a mellkasom és végtelen szomorúság árad szét bennem. 

Hosszú évek… Szenvedés, félelem, szerelem, csalódás, egek… Milyen sokat szenvedtem! De ennek vége, kaptam egy új esélyt! 

– Sarutobi-sama, szeretnék elmondani valamit - kezdem, mert tudnia kell mindent, hogy megelőzzük a bajt. Elkezdem, de nem jön ki hang a torkomból, a szám nem mozdul. Újra és újra megpróbálom, de valami ismeretlen erő megakadályozza és felfogom végre. Nem változtathatok semmin… Semmin! 

– Mit szeretnél Iruka? - kérdezi, ráncos arcán türelemmel néz rám. Megrázom a fejem és szomorúan elmosolyodom.

– Semmit - mondom végül, mert ez kijöhet a torkomon. 

Később otthon papírra próbálom leírni, de a kezem lebénul és a ceruzát sem tudom megmozdítani. 

Értem. Tehát elkerülhetetlen lesz az én sorsom is… 

Napokig aludni sem tudok, elemészt az aggodalom, a félelem. Nyertem néhány évet, de ez minden. És újra végig kell mennem ezeken a szörnyűségeken? Biztos ez? Akkor miért kaptam lehetőséget az újrakezdésre? 

Gondolkodjunk… 

Felülök az ágyamban. 

Kakashi lelke eltorzult az évek során, mert magányos és elkeseredett volt. Ha minden igaz, már most ő az Anbu kapitány, de a nagy offenzívákat a Hokage még nem indította el, amelyekben Kakashi lelke megtört. Esélytelen, hogy ezeket megakadályozzam, abba nem avatkozhat bele senki. Egyetlen lehetőséget látok, de talán ez sem lesz működőképes… De megpróbálom.

Délben Izumóval és Kotetsuval ebédelni indulunk. 

– Mi lenne, ha ma nem rameneznénk, hanem kipróbálnánk valami mást? - kérdezem tőlük.

– Rendben, és mire gondoltál? 

Kotetsu és Izumo már jouninok, gyerekkori barátaim. Többek között velük is zsarolt Kakashi. 

– Hotpot? 

Megtorpannak és összenéznek. 

– Az jounin törzshely, de… végül is ha velünk vagy, beengednek velünk. Rendben! 

Megkönnyebbülten sóhajtok. Kakashi sokat járt ide a társaival, engem is elhozott ide. Van pár kellemes és kellemetlen emlékem innen. 

Odabent sokan ülnek, de sok üres asztal is van. 

Torkomban dobogó szívvel pillantok körbe, a sülő hús és a fűszerek illata kellemesen csípi az orromat. Azonnal felismerem őt a jellegzetes ezüstszőke dús hajáról, messze kimagaslik a többi körülötte ülő közül. 

Hevesen dobogó szívvel, remegő kezekkel és lábakkal odasietek, és a szomszéd asztalhoz telepedem. Izumóék követnek. Amíg a pincérrel és az étlappal foglalkoznak a többiek, én óvatosan oldalra nézek. A tölgyfa asztalon pihentetem egyik kezem, a másikkal zavartan babrálom a mellényem gombját. 

Kakashi nincs egyedül, Genmával és Asumával beszélget. Már befejezték az evést, békésen teáznak és beszélgetnek. 

Csodálattal nézem. Nyugodtan ül, fél szeme letakarva, másik szemében nyoma sincs az őrült csillogásnak, a megszállottságnak. Békés, nyugodt. Még jól van. 

Egyenesen a szemembe néz, és észreveszem magam, zavartan elfordítom az arcom tőle. Aztán folyton újra és újra ránézek. Az emlékek úgy bugyognak fel bennem, mint csőtöréskor a földből a víz. Előbb csak néhány szó, illat, pillantás, aztán elárasztanak, és én elpirulva hajtom le a fejem. 

– Pszt! Ne bámuld már ennyire azt a jounint, mert azt hiszi provokálod! Verekedni akarsz, Iruka? - súgja Kotetsu. Elsápadok és megrázom a fejem. 

Asumáék fizetnek a pincérnek, és felállnak, elindulnak. Asuma odabiccent nekem, vissza intek… Kakashi pedig a szemembe néz. Nem bírom nem viszonozni a pillantását, a fülem is láng vörössé válik. Zsebre gyűrt kézzel kisétál a barátai után, én pedig az asztalra ejtem piros fejemet. 

– Basszus - nyögöm. A poklot megjártam ezzel a pasival, mégis olyan hatással van rám, mint régen. Félek tőle, de teljesen oda vagyok érte… 

Muszáj tennem valamit, nem akarok a keze által újra meghalni! Kettőnk végzete igenis elkerülhető kell legyen, muszáj! 

Mindketten megérdemeljük a boldogságot!

– Oké Iruka, mi volt ez? - szegezi nekem a kérdést Izumo, és még az evőpálcikát is.

Belekóstolok a rizsbe, világosbarna szemem rávillantom. 

– Szerelmes vagyok. 

– Abba a fehér hajúba? - csámcsog Kotetsu. Szétmeredő hajával és arcán a pár kötéssel együtt vigyorog.

– Ezüstszőke - mormolom.

– Fehér. Kakashi jounin. Honnan ismered? 

Hazudni lehet, vállat vonok.

– Asuma ismeri, láttam vele néhányszor, ahogy most is. 

– Azt hittem a lányokat szereted - csodálkozik Izumo. Biccentek. Igen, amíg Kakashi meg nem erőszakolt, és a szeretőjévé nem tett, a nők érdekeltek. 

– Most már a férfiak is.

– Mit eszel azon a langalétán? Az arca se látszik. Lehet hogy ocsmány képe van, hiányzik az orra, vagy fogatlan! - vigyorog Kotetsu.

– Tetszik… Járni akarok vele! - bököm ki a mester tervemet. Igen. Megszelídítem ezt a szörnyet, amíg még lehet. Ez az egyetlen esélyünk a túlélésre. Nincs más lehetőség. 

Anbu osztagba bejutni esélyem sincs, abban nem tudok neki segíteni, de ha időben mellette vagyok, akkor van esély. Reménykedem.

– Azzal a magasrangú Tehetséges jouninnal? Te hülye vagy? Sokkal idősebb nálad! Lehet hogy 10 évvel! Szóba se áll egy magad fajtával, de még velünk sem! 

Elbizonytalanodom. Kakashi első látásra belémzúgott az erdőben, amikor először találkoztunk, teljesen oda volt a szépségemért, az illatomért a testemért… Most ugyan két évvel fiatalabb vagyok mint akkor, de… Attól még ugyanaz vagyok. 

– Szerintetek hogy csináljam? Megkérjem Asumát, hogy mutasson be neki? 

– Kotetsu, Irukának halálvágya van. Kakashi jouninnal akarja megöletni magát… Van fogalmad arról, milyen veszélyes az a tag? A híres copy ninja? 

Homlokom ráncolom. Híres? Amíg meg nem ismertem, a létezéséről sem tudtam. Ez egy másik világ lenne, vagy vannak apróbb eltérések? 

– Írjak neki szerelmes levelet? - nézek rájuk nagy szemekkel. Összenéznek. 

– Te tényleg komolyan gondolod ezt? 

– Halálosan - bólintok.

***

Kedves Kakashi jounin! Nem jó. Kihúzom, és felpillantok. A hokage szoborcsoporton kalandozik tekintetem, majd az udvaron játszó gyerekeken. Felügyelem őket, néha rájuk ordítok, aztán vissza merülök a szerelmes levél fogalmazásba. 

Üdv, Iruka chuunin vagyok! Szeretnélek jobban megismerni, mert… 

Sóhajtva rágcsálom a ceruzám. …mert nagyon tetszel nekem. 

Bahh, kihúzom. Ez gyerekes, nem vagyok óvodás! …mert vonzódom hozzád. Asuma közös ismerősünk, ezért kértem meg hogy adja át a levelemet.  Kihúzom ezt is. Nem jó. Hm. Szeretnék veled ebédelni pénteken délben, ha neked is megfelel, a rózsaligetben az akadémia mögött. Az ebédet én hozom, kérlek gyere el! 

Iruka 🤍

Kihúzom a szívecskét. Felnőtt levelet kell írnom, mert akkor nem vesz komolyan. 

Sóhajtva olvasom a piszkozatot. Rövid, lényegretörő, érett levél. 

A Hokagénak mutatom meg, csodálkozva ejti ki szájából a pipáját. Rám néz, aztán zavartan köhint. Én vörös arccal állok előtte.

– Mit gondolsz Sarutobi-sama? Jó így? 

– Hm. Hát… szívügyekben nem vagyok szakértő Iruka-kun. Kakashi-san egy komoly férfi, te pedig még csak 17 éves vagy… Ne keseredj el, amikor majd elutasít, jó? 

Ajkamat rágcsálva nézek rá. 

– Túl fiatal vagyok? Ez a baj? 

– Elsősorban igen. Talán várhatnál még pár évet esetleg… 

Megrázom a fejem. Nem lehet, fél éven belül elkezdődnek az offenzívák, és Kakashi traumái. Addigra mellette kell lennem! 

– Még ma átadom neki. Asumát akartam rá megkérni, de inkább személyesen csinálom, hogy tudja kitől kapta. 

Elpirulok. 

– Hát, nem jellemző rá a gorombaság, szerintem átveszi majd tőled - mormolja. – Mikor akarod neki odaadni? 

Belecsúsztatom a papírt a borítékba. Hm.

– Szerinted mikor adjam oda? 

– Nos, azt hiszem ilyenkor ér vissza az ebédről, talán az irodája előtt a folyosón megvárhatod. Tudod, ő az Anbu kapitány, de ez titok, nem tudhatsz róla… Rendben? 

Bólintok. Megköszönöm a szívességet és kisietek.

Torkomban dobogó szívvel várok az első emeleti folyosón. A kínzó és vallató osztag kapitány- feliratú ajtón kilépő hatalmas Ibikinek udvariasan fejet hajtok, kíváncsian végigmér. Fekete fejkendőben van és szürke zubbonyban. Napbarnított jóképű arcán forradások, szeme acélkék. Bőven harminc éves elmúlt már, komoly erős jounin, magasrangú. 

– Segíthetek? 

– Iruka chuunin vagyok - hadarom zavartan. - Én csak… várok valakit… Izé. Kakashi jounint…

Bólint. Ekkor megjelenik a folyosó végén Kakashi, és izgatottan elpirulok. Laza, nyugodt léptekkel közeledik, Ibikivel köszönnek egymásnak. A vallató kapitány valamit halkan mond neki és felém int fekete fejkendős fejével. Kakashi rám néz és bólint. 

Ajkamba harapok, elfogy a levegőm. Ó basszus lehet hogy tényleg rossz ötlet volt! 

Udvariasan fejet hajtok és köszönök neki. Ibiki a falnak támaszkodva, karba tett kézzel figyel minket, ettől mégjobban elpirulok. Ó basszus! 

Kakashi biccent és megáll velem szemben. 

Sötét kifejezéstelen tekintetével végignéz rajtam. Jounin viseletben van, szívdöglesztő.

– Mit szeretnél? - kérdezi mély hangján, azon a borzongató szép simogató hangon, amivel olyan sokszor megfélemlített. Minden hanglejtésének változását, rezgését jól ismerem, most éppen türelmetlen. 

– S-sajnálom hogy zavarlak, ezt szeretném átadni és megyek is…

Felé nyújtom a levelet. Ezüstszínű szemöldöke felemelkedik, és átveszi a papírt. Összeérnek az ujjaink, forróság cikázik végig a karomon, ég a fülem. Francba… hogy hozhattam magam ilyen kínos helyzetbe? 

Ibiki vigyorog. Élvezi a szemét hogy én kínlódom... Nem véletlenül kínzó osztagos…

– Mi ez? - kérdezi Kakashi. 

– Olvasd el kérlek - harapok ajkamba, meghajolok és gyorsan elköszönök. Spuri! 

Ibikire nézek miközben suhanok, leplezetlen vigyorától dühösen villan a szemem rá. Ez is tetszik neki, halkan felnevet. Azanyjakínját!

Huss.

***

Bőven kapott gondolkodási időt, Hokage szerint pénteken Kakashi délben biztosan a faluban lesz, tehát ha akar, eljön. 

Két nap. Két francos nap! 

Naruto a kezem alatt szépen fejlődik, már folyékonyan olvas és ír, a ninja történelemből is korrepetálom szegényemet. A ramenes Ichiraku is nagyon szereti már a kis rosszcsontot. 

A földszinten ülök, az adminisztrációs feladatokban segítek a többieknek, a küldetésekről szóló formanyomtatványokat veszem át, segítek kitölteni annak, aki elakad valahol. 

– Üdv Iruka - hallom a mély mosolygó hangot. Előttem egy kunoichi, épp az ő jelentését javítom, felnézek a papírról. Az asztalom mellett áll Ibiki, és zsebre tett kézzel, mosolyogva néz le rám. Óriási férfi, veszedelmes bénító jelenség. Visszamosolygok rá, leplezni próbálom zavaromat.

– Üdv, Ibiki-san. 

– Mi újság veled? 

Cseppet feltűnő, mert szokatlan hogy ilyen magasrangú ninja csak úgy fecsegjen egy chuuninnal, nem is jön oda hozzám most senki, inkább a többiekhez állnak sorba.

– Köszönöm kérdésed, semmi különös…

– Kakashi válaszolt már? 

Elpirulva lehajtom a fejem. Francba… 

– Kérlek ne hozz zavarba, Ibiki-san - nyögöm pirosan. 

– Elnézést, igazad van - emeli fel békítően kezeit. – Semmi közöm hozzá, csak nagyon kíváncsi vagyok. 

Rátenyerel az asztalra és fülemhez hajol. Orromba kúszik finom cédrus és kávé illata.

– Tudod, beszélgettünk rólad Kakashival. Nagyon szívesen elmesélem, ha gondolod. 

Közelről nézek a szemébe. Forradásos de jóképű arca van. Acélkék szemei olyanok mintha a lelkem legmélyéig látnának és minden titkomat ismernék.

– Miért tennél ilyet? - kérdezem óvatosan, gyanakodva nézek rá. Nem vagyok hülye, akar valamit. 

– Ezt is szívesen elmesélem. Most épp ráérek, tarts egy kis szünetet és sétáljunk egyet. Nos? 

Biccentek és követem őt. Ha nem akarnék menni, akkor is muszáj lenne, ő egy magas rangú jounin kapitány, a chuuninok messze a táplálékláncban alul vannak, kötelesek engedelmeskedni.

Az Akadémia mögött egy kis park van padokkal, fákkal. Szétlebben a szürke köpenye, ahogy leül. Megveregeti a padot maga mellett, és mosolyogva nézi ahogy engedelmesen mellé ülök. Kezemmel idegesen babrálom a mellényem. 

– Miért pont Kakashi? - kérdezi lágyan. 

– Szerelmes vagyok belé - válaszolom őszintén. 

– Ó? Mióta? 

Évek óta, amióta megmentette az életem. Néha gyűlöltem, néha szerettem. A földi pokol-mennyországban éltünk. Ezt nem mondhattam el, de hazudni sem merek. 

– Ez bonyolult Ibiki-san. Ő küldött, hogy közöld a rossz hírt? 

– Nem - sóhajt. Acélkék szemei is mosolyognak, egyáltalán nem félelmetes most. Kíváncsian nézek rá.

– Azt mondtad elmeséled miről beszéltél Kakashi- sannal. Megtennéd kérlek? 

– Csodálkozott, én pedig irigykedtem - vigyorog. - Nagyon csinos srác vagy, csak még fiatal és ártatlan, ebben egyetértettem vele. 

Felpattanok, és kipirulva csípőre teszem kezeim.

– Nem vagyok ártatlan! - közlöm felháborodva. – Már volt partnerem, és csináltunk mindent! Azt is! - mondom karba font kézzel. - Szexet - teszem hozzá férfiasan, hogy érettnek tűnjek. Piros a fülem, érzem hogy ég.

Vigyorogva támasztja karjait a háttámlára.

– Oké, felfogtam. Na és mit teszel, ha elutasít? 

Elkeseredve ejtem le karjaimat.

– El fog? - nézek rá elszomorodva. 

– Bárki ezt tenné. Még gyerek vagy, Iruka. 

Hevesen megrázom a fejem.

– Néhány hónap múlva tizennyolc leszek, Ibiki-san! Ha a korom a baj, az nem akadály! Én… akarom őt! Szerelmes vagyok… 

– Nagyon édes vagy - mondja, és babráló kezemet megfogja, így a szemébe nézek. – Ne legyél nagyon szomorú, ha nem sikerül, jó? 

– Nem adom fel olyan könnyen. 

– Valóban? - emeli fel szemöldökét. 

– Majd… udvarolni fogok. Még én sem tudom hogyan kell férfinak udvarolni, de utánajárok. Te is adhatsz tanácsot, másokat is megkérdezek erről. 

– Ha jól értem, akkor a szerelmeddel fogod üldözni Kakashi jounint? 

Szemmel láthatóan jól szórakozik rajtam.

– Üldözni? Soha nem tennék ilyet, nem szeretnék neki kellemetlenséget. De Ibiki- san, én nem vagyok csúnya, hát csak sikerül előbb-utóbb kedvesen rávezetni, hogy a szerelmemmel mennyire jól járna! Ott lennék mellette akkor is, amikor… 

– Mikor?

– Amikor senki más - fájdalom és szomorúság jár át. Igen, mindig ott voltam neki, mindig mellette voltam. De későn érkeztem az életébe.

– Bölcs a tekinteted, Iruka. Te egy nagyon kedves, gyengéd ember vagy. 

Elengedi a kezem, megsimogatja arcom. Nem húzódom el tőle. 

– Ha valami balul sül el Kakashival, hozzám mindig fordulhatsz segítségért, jó?

– Köszönöm Ibiki-san. 

– Valamiben tévedsz, Iruka. 

– Miben? - mosolygok.

– Abban, hogy nem vagy csúnya. Te fantasztikusan nézel ki. Ha én kapnék tőled ilyen édes kis szerelmes levelet, akkor aztán megnézhetnéd magad… - nevet lágyan. Elpirulok. 

Elköszönök tőle, megköszönöm hogy beszélgettünk és vissza sietek dolgozni.

*

Pénteken reggel elkészítem a bento dobozokat, bepakolok a táskámba egy szép takarót, vizet, poharakat, szalvétát, evőeszközt. Tanítás után hazasietek zuhanyzom, átöltözöm és kibontom a hajam, ahogy Kakashi szereti. A kedvenc ételeit viszem, szép illatos vagyok. Ha eljön, akkor mindent bevetek! Értünk! 

A rózsaliget egy kevesek által ismert hely. Most sincs itt senki. Egy füves domboldalra terítem a takarót, és leülök rá. A rózsabokrokból áradó mesés illattól megrészegült méhecskéket figyelem. Szépen csillogó gesztenyebarna hajammal játszik a szellő. Nincs összekötve, mert tudom hogy így szereti.

Eljön. El fog jönni, mert Kakashi kíváncsi természet. Tetszem neki, és van annyira gátlástalan, hogy ne zavarja a korom és semmi más sem. 

Ajkamat rágcsálom és felsóhajtok. Alig egy hete hogy meghaltam a karjaiban, kikötöttem itt, és megint ugyanabba a csapdába sétálok bele… Önként. 

A jövő szilárd, mindenképpen a szeretője leszek, de rajtam áll, hogy a kegyetlen végzetet megváltoztassam. Meg kell próbálnom, ki kell használnom az esélyt! 

Körbepillantok. Melegem van, ez a kellemes kora őszi nyári meleg tikkasztó. Kigombolom az ingem felső két gombját, nem baj ha kicsit többet mutatok, Kakashi mindig értékelte az ilyet.

– Yo! - hallom, és hevesen dobogó szívvel pillantok hátra. Felragyog a mosolyom. 

– Szia! 

Mellettem guggol, hanyag lezser módon, ahogy csak ő tud. Ezüstszőke haja dúsan borzas, tekintetében mosoly. 

– Köszönöm, hogy eljöttél - mondom elpirulva, amikor sötét szemébe nézhetek végre. – Leülsz esetleg? 

– Oké. 

– Éhes, szomjas? Mivel kínálhatlak? - Elkezdem sorolni a lehetőségeket, és ő közben félrehajtott fejjel engem tanulmányoz. 

– Sosem kaptam még szerelmes levelet - mondja lassan, elmélázva, amíg én elé pakolom az ebédjét. 

– Én sem írtam még senkinek, bocsánat ha nem olyanra sikerült ahogy a romantikus regényekben. 

Kész vagyok a tálalással, és pirulva, izgatottan dobogó szívvel nézem őt. Lehúzza a maszkot, és újra láthatom azt az ördögien jóképű arcát, amit imádok. Pirulnom kell, lángol a fülem is az izgalomtól. 

– Finom, ez pont a kedvencem. Egész jól megcsináltad.

– Köszönöm - csillanok fel örömmel. 

– Mesélj magadról, Iruka. 

Belekortyolok a gyümölcslébe, és zavartan babrálom a poharat. 

– Tanító chuunin vagyok, és a Hokage egyik asszisztense a sok közül. Mindjárt tizennyolc éves leszek, technikailag az is vagyok - megvakarom arcomat és pirosabb leszek. Hajamat egy szellő az arcomba fújja, piros fülem mögé túrom. Uh, remeg a kezem… 

– Láttalak az étteremben a barátaiddal, nagyon aranyos voltál. Most is az vagy. 

Mosolyában ott a kis somolygó kétértelműség, elkalandozik tekintete rajtam. Ajkamat harapdálva nyújtok felé egy pohár gyümölcslevet.

– Tudom hogy nagyon megbámultalak, nem akartalak zavarni, de nagyon tetszel, és nem tudtalak figyelmen kívül hagyni - mondom félénken. 

– Mit vársz tőlem, Iruka chuunin, hm? 

Lenyelem a falatot, és megnyalom a számat. Hogy mit várok? Mindent. Azt sem bánnám, ha itt és most leteperne, hiszen régen bárhol és bármikor megdugott, olyanok voltunk mint a párzó nyulak. 

– Ezt én is kérdezhetném, Kakashi jounin - mosolygok rá. 

Leteszi a poharat.

– Én nem vagyok kedves ember. Nyers vagyok, vad és öntörvényű. Ha jobban ismernél, valószínűleg messzire elkerülnél. 

– Én pedig akaratos, és mindent túlkomplikálok, ezért bosszantó vagyok. Ha jobban ismernél, a hajadat tépnéd tőlem - vigyorgok rá Narutósan. 

– Ibiki mesélt rólad, szerinte nagyon kedves gyengéd srác vagy, ami pont nem az esetem, de a külsőd nagyon tetszik. Igazán szép vagy.

Mutatóujja a nyakamhoz ér, és lejjebb csúszik a mellkasom bőrén. Tudom hogy lenyűgözi a bőröm, a szépségem, mert jól ismerem. 

– Járj velem, Kakashi-san! Nem fogod megbánni, jó szeretőd leszek, ígérem.

Csuklóját megfogom és tenyerébe simítom arcom. Nincs rajta a kesztyűje, ami szokatlan tőle. Mélyen a szemébe nézek.

– Szokatlan húzás a Hokagétól, hogy kémet küld az ágyamba - jegyzi meg ridegen. Szokásos játszmája, el is felejtettem mennyire gyanakvó.

– Nem vagyok kém, a szeretőd vagyok. 

Finoman megharapom az ajkamat simogató hüvelykujját.

– Ó? Azért van beleszólásom? 

Kezd kicsúszni a kezemből, látom hogy szórakoztatom, de azt is hogy nem vesz komolyan. 

Talán ideje hátralépnem kicsit. 

– Igazad van Kakashi-san, van beleszólásod. Te döntesz, én felajánlom neked a szívem és a testem, cserébe ugyanezt akarom. 

– És ha van már szeretőm? 

– Ideje lecserélned rám - vágom rá, de nem mosolygok. Sosem tartott szeretőt, én voltam az első és egyetlen számára. Előrehajolva összeszedem a takaróról a cuccokat, így tökéletesen belát az ingembe, megcsodálhatja szép izmos mellkasom és hasam, hibátlan bőröm. Lassan fújja ki  levegőt, máskor ilyenkor felszisszen és rámvetődik. 

Hátra simítom a hajam, had csodálja arcomat és nyakamat. 

Elpakoltam mindent a takaróról, ezért közelebb húzódom hozzá, szorosan mellé ülök. Megszagolja a hajam, ez olyan ismerős tőle, olyan sokszor csinálta… Könnybe lábad a szemem, ezért hátradőlök és sóhajtva a felhőkre nézek, ne lássa mennyire meghatódtam.

Felemelem a kezem, és amikor ujjait összefűzi az enyémmel, boldogan elmosolyodom.

– Szeretnék egy csókot - kérem lágyan. Fölém hajol, szép arca komoly, sötét szemében pedig ott az ismerős fény… A sötét vágy. 

Durva és mohó a csókja, pont ugyanolyan mint mindig. Nyelve dárdaként fúródik ajkaim közé, és jólesőn engedem magamba, kis nyelvemmel felveszem vad tempóját. Sóhajtva élvezem, végig borzong a testem, nyaka köré fonom karjaimat, és amikor egyik keze az ingem alá csúszik és végigsimít hasamon, ágyékomba zúdul minden vérem. Uhh… most is megőrülök érte! 

– Sikítva fogsz menekülni az ágyamból - morogja, és nyakamba fúrja az arcát. - Kurvára finom illatod van, és esküszöm fahéj ízű vagy. Micsoda bőrszín… Hogy lehet valaki ilyen kibaszottul szép és szexi? 

– És ez mind a tiéd lehet… - súgom a fülébe. Felmorran, és megnyalja harapdálja a nyakam.  

– Itt és most rádmásznék, Iruka! 

– Kóstolj meg, kérlek… - zihálom, és kigombolom az ingemet. – És folytathatjuk este… 

Felnevet. 

– És Ibiki szerint szűz kisfiú vagy! Mondd csak, hány pasit hülyítettél meg eddig ezzel a két szép szemeddel? 

– Egyet sem. Nekem te vagy az egyetlen, és senki más! De tudod mit? Gondolj amit akarsz, Kakashi- san, a lényegen nem változtat. 

– Na és mi a lényeg? 

Nyelve nedves csigaként kalandozik mellkasomon, mellbimbómon is elidőzik. 

– Hogy felizgultunk mindketten… Ma este ráérsz, Kakashi-san? 

Felnevet jóízűen, és én kuncogva élvezem, hogy nadrágomra simítja kezét, érzi a merevedésem.

– Rendben te kis bestia! De jó ha tudod, hogy velem nem lehet játszadozni. Most már nincs visszaút. Mától nálam alszol, ha hívlak - kezdi sorolni nekem a jól ismert szabályokat. - Szó nélkül engedelmeskedsz, bármit kérek tőled. Nem beszélhetsz rólam senkinek, csak elismerheted hogy a szeretőm vagy, semmit több. Az engedélyem nélkül nem vállalhatsz el küldetéseket sem.

Boldogan könnyezve hallgatom, arcára simítom tenyerem.

– Úgy lesz, megígérem! 

– Cserébe a tenyeremen hordozlak te kis fahéj bőrű szépség - morogja, és megharapja ajkamat. 

– Én pedig mindig ott leszek neked, hazavárlak majd a küldetésekről, kielégítelek minden éjjel… Ah! - beleharap a mellbimbóba, tetszik neki amit hall  – És megtaníthatsz mindenre amit szeretsz… 

Kezem nadrágjába csusszan, és ő felmorran. 

– Ha elkezded fejezd is be! 

Felnézek vágytól kipirult arcára.

– Hogyan szeretnéd? Kézzel vagy szájjal szerelmem? 

– Kurvaélet! - nyögi boldog vigyorral, és mohón csókol meg. – Naná hogy szájjal! És én még hagytalak volna elsétálni, hogy Ibiki vigasztaljon meg téged… Huh…

Kibontom a nadrágját, és végignyalom ahogy szereti, majd kéjesen lassan, nyálasan szopni kezdem. Pont úgy ahogy ő tanította.

– Ah, erősebben… Ez az… Nagyon jól csinálod!

Zihálva élvezi, és annyira felizgul, hogy szinte azonnal elélvez egy rekedt kiáltással.

– Istenem! Ahh! 

Alkarját a szemére szorítva zihál, még mindig remegnek a combjai, akkorát élvezett.

– Hihetetlen vagy… Iruka… 

Szerelmesen nézem. Bármit megtennék érte, ilyen boldog mosollyal akarom látni mindig. 

Vad mozdulattal teper maga alá, felsikkantok a meglepetéstől, és kacagva ölelem magamhoz. Mosolya a legszebb a világon. 

– Te kis bestia! Egész éjjel le sem fogok mászni rólad… 

Mohón csókolózunk, újra merevedése van, az enyémhez dörgöli. 

***

2.

Holnap töltöm be a tizennyolcat. Technikailag. De a valóságban igencsak huszonhat lennék. Éveket éltem együtt Kakashival, mielőtt meghaltunk. Aztán a tudatom visszarepült az időben az első találkozásunk előtt két évvel. 

Már majdnem több hónapja a szeretője vagyok, mert elcsábítottam. Fürdik a szerelmemben, nem tud betelni a testemmel. Tulajdonképpen teljesen belém zúgott ahogy előző életünkben is. Minden rezdülését ismerem, nyitott könyv előttem.  

Gyökeret eresztett bennem a remény, hogy van esélyünk elkerülni a végzetünket… 

A reggeli napfény sugarai átszűrődnek a hálószoba csipkefüggönyén. Az ágy halkan nyikorog alattunk, ütemes paskoló hangok, ahogy bőr csapódik a bőrnek. Izzadtság cseppek ragyognak fahéjszínű bőrömön. Lenézek az alattam fekvő sápadt izmos testre, az engem csodálattal figyelő felemás szempárra, az elnyíló ajkakra. Ujjainkat összefűzve kapaszkodom kezébe, keményen lovagolok rajta, vastag nagy hímtagja cuppogva csúszik ki és be az ánuszomban. Kéjesen borzongva élvezem, hajam arcom körül hullámzik, és ahogy fokozódik a gyönyör testemben, kéjesen nyögök. 

– Kérek… kérlek… - zihálom. A kedvenc játéka ez, csak az engedélyével élvezhetek el, imád ezzel gyötörni engem. 

– Élvezz a farkamon! – morogja és felül, csípőmet megragadva, vicsorítva mozgatni kezd, és nyakamba temeti arcát. – Ahh Iruka, élvezz nekem!

Felsikkantva megfeszülök és szétárad testemben a színtiszta gyönyör. Szorosan magához ölelve nyög hangosan, meg-megrándul alattam, ahogy belém élvez. 

Hosszú percekig zihálva kapaszkodunk egymásba, remegő combomon végigsimít, szájával enyémet kutatja. 

– Imádlak te kis dög - súgja mosolyogva két csók között. Felsikkantok amikor könnyedén kiugrik az ágyból, és velem a karjaiban a fürdőszobába sétál. Kuncogva hintem tele mosolygó arcát puszikkal. 

Olyan boldog vagyok! 

***

Halkan kopogok Ibiki ajtaján. Válaszát hallva benyitok. Íróasztalánál ül, éppen aláír valamit és meglepetten elmosolyodik. Félelmetes arcán gyengéd a tekintete.

– Hogy lehet valaki ilyen szép? - bókol kedvesen, amikor fejem meghajtva üdvözlöm. – Foglalj helyet kedves. Mi járatban? 

– Ha van egy kis időd rám, szeretném a tanácsodat kérni. 

Leteszi a tollat, hátradől és összefűzi ujjait maga előtt.

– Hallgatlak. 

– Hogyan lehet a leghatásosabban csökkenteni a pszichés traumákat, megelőzni a kialakulását, ha a külső hatás elkerülhetetlen? 

Felszalad a szemöldöke. 

– Megkérdezhetem miért akarod tudni? 

– Ez bonyolult dolog, nem beszélhetek róla - válaszolom őszintén. Biccent.

– Igen, ez a kedvenc válaszod a legtöbb kérdésemre. Rejtélyes szépség vagy te, Iruka. Hát jó. Mental-nin kezeléssel akár megoldható, de súlyos traumák esetén Tehetséges Mental-ninre van szükség és gyógyszerekre amiket ő ajánl.

– Te ismersz ilyen ninját? 

– Igen. - Egy cetlire felfirkant pár szót és felém nyújtja. – Hivatkozz rám, amikor felkeresed. Nyugtass meg, hogy nem neked van rá szükséged - mondja, és a cetlit fogó kezemet megfogja. Mosolyogva megrázom a fejem, hagyom hogy közelebb húzzon magához és megpuszilja a kezemet, csuklóm megszagolja és sóhajt.

– Az a mázlista kurvapecér… Ma reggel találkoztam vele a Hokage irodában. Úgy ragyog a boldogságtól mint egy villanykörte. Ha meguntad Kakashit szólj, boldogan vetem magam a lábaid elé, Iruka! Nagyon tetszel nekem.

Kuncogva elpirulok, boldogan ragyog a szemem, és ő mosolyogva néz engem. Gyengéd a tekintete.

– Köszönöm a segítséget, tartozom neked egy szívességgel, Ibiki-san.

– Számon tartom - sóhajtja és vonakodva elengedi a kezem.

Az előző életemben hol voltál? Kérdezem magamban, és szomorúan nézem őt. Mennyire vágytam egy erős és okos jóindulatú emberre, aki képes lett volna megvédeni Kakashitól. Hihetetlen hogy itt az új világban ő megjelent az életemben. Vajon milyen változások fognak még történni, és ez milyen következményekkel fog majd járni? 

Lehet hogy őt kellett volna elcsábítani, hogy megvédjen Kakashitól? 

Elköszönök tőle és a kórházba sietek, megkeresni a mentál ninját. Souma Deizo Tehetséges jounint.

Amikor egy medi ninja az irodájához kísér, bekopogok. Az áll a névtáblán, hogy Souma Deizo mental ninja. 

Kiszól és én benyitok. Meglepetten nézem az asztal mögött ülő férfit. Hosszú szőke haja laza fürtökben kunkorodik, kék szemei okosan és kimérten néznek rám. Ültében is látszik mennyire magas, vállai szélesek. Jounin viseletben van.

Nagyon jóképű férfi. Hú…

Meghajlok udvariasan.

– Üdv, Umino Iruka chuunin vagyok, Ibiki-san ajánlott téged, ezért bátorkodtam bekopogni hozzád. 

Végignéz rajtam és biccent, rámutat az előtte lévő székre.

– Tíz percem van rád, Iruka chuunin. 

Megköszönöm, és zúdítom rá a gondolataimat, érveléseket, és a tanácsát kérem. Komolyan végighallgat, homlokán egy kis kör alakú tetoválás van, alig észrevehető, homlokpántja az asztalon pihen.

– Tehát ha jól értem, egy barátodat megviselik a küldetések, és traumatizálódott, amitől beszámíthatatlan, brutalitás és komoly érzelmi labilitás alakult ki nála. Abban kéred a segítségem, hogy ezt megelőzni és kezelni akár te is képessé válj, mert a barátod önként nem akar hozzám fordulni. 

– Igen. 

– Az ilyen fajta kezelés csak beleegyezéssel működhet. Győzd meg őt és segítek, máshogy nem megy.

– Én képes lehetek arra, hogy alap dolgokat elvégezhessek? Chuunin minősítésem van, genjutsu az erősségem. 

– Etikátlan dolog lenne ha a tudta nélkül kezelnéd, ez elfogadhatatlan. 

– Eszembe se jutna ilyet tenni, de abban biztos vagyok, hogy tőlem elfogadná a segítséget, Souma-san. 

– Szeretnél a tanítványom lenni, Iruka-san? 

Kifejezéstelen arccal néz rám, és én elgondolkodom. 

– Mennyi idő alatt tudom megtanulni az alapokat? 

– Ha jó képességű vagy, három hónap alatt megtanulhatod, ha minden nap két órát gyakorolsz és otthon tanulsz.

– Mennyibe kerül összesen? 

– Itt nem pénzzel fizetsz, hanem a munkáddal. Amikor használható tudással rendelkezel, kötelező gyakorlati idővel meghálálod az oktatást az intézményünkben. 

Felállok és meghajolok.

– Souma-san, tisztelettel kérlek, fogadj tanítványodnak! - kérem őt udvariasan. 

– Ibiki-san kedvéért megteszem, de nem szívesen, mert nagyon elfoglalt vagyok.

– Igyekszem nem a terhedre lenni! 

Feláll és a kezét nyújtja.

– Nos, akkor megegyeztünk. 

Kezet ráz velem, kék szeme akár Ibikié, a lelkembe lát, úgy érzem.

– Minden hétköznap délben várlak, az elméleti alapozást elkezdjük. 

A könyvespolchoz sétál, három vastag könyvet levesz róla és felém nyújtja. 

– Ezeket hétfőre megtanulod. 

Biccentek és gondolatban búcsút intek három nap alvásnak. 

– Hálásan köszönöm, Souma-san! 

***

– Tanfolyam? - néz rám Kakashi homlokráncolva, és végigsimít hátamon. Finom vacsora és szex utáni ellágyult pillanatában közöltem vele a híreket. - Mi a francnak? 

– Legnagyobb vágyam ez a képzés, és végre lehetővé vált, ezért. 

– A medi-ninját még érteném, de mentál? Teljesen haszontalan tudomány! 

Van annyi eszem, hogy nem kezdek vele vitatkozni, azzal csak feldühíteném. Ráülök a combjaira és megharapdálom, megcsókolgatom izmos mellkasát finoman, csábítóan mosolygok rá. Máris teljesen megkeményedett, érzem a hasamon. Imádom hogy ennyire reagál rám.

– Kérlek szépen… - pillázok rá édesen. - Nagyon szeretném… 

Perverz kis mosollyal megcirógatja arcom, hüvelykujját a számba dugja, nyelvemmel megcirógatom ujjbegyét.

– Győzködj még, nagyon tetszik… - morogja vágytól kipirult arccal. 

– Szerelmem, kérlek… Nagyon szeretném, nagyon, nagyon - végigcsókolom szép testét, és herezacskóján ficánkol a nyelvem, apró nedves köröket rajzolok rá. - Kérlek szépen… - búgom lágyan, és hangom rezgésétől megremeg alattam az egész teste. 

– Lovagolj meg Iruka! Most azonnal! - hördül, és én azonnal ráülök és magamba vezetem. Durván löki fölfelé a csípőjét, hangosan nyögve döngöl, és én sikkantva riszálom fenekem, hogy minden lökése a lehető legmélyebbre csapódjon. 

– Haaahhh te kis ribanc… megőrülök érted!  - hörög és rángatózva azonnal belém élvez. Zihálva csodálom gyönyörét, szerelmes mosollyal viszonzom forró csókjait. 

Hétvégén Kakashi sportot űz abból, hogy amíg hason fekve tanulom a könyvekből amit kell, addig ő kiszolgálja magát. Kényelmesen lustán dug engem órákon át, és ő is olvasgat a vállam felett, néha bele is kérdez. Meglepően tájékozott, nem hiába a legintelligensebb jounin a faluban. Elképesztő állóképessége van, gőzöm sincs hányszor élvez el bennem a két nap alatt. De legalább a végére érek a három könyvnek, mert miután ő mély álomba zuhan, én még hajnalig magolok. Mindemellett gondoskodik rólam, szendvicseket, rágcsálnivalókat, limonádét tesz a kezem ügyébe, tenyerén hordoz. Gátlástalanul élvezem, sütkérezek a szerelmében, soha nem voltam még ilyen boldog mint az elmúlt néhány hónapban.

A gyakorlati oktatás sokkal nehezebb. Soumo-san szigorú tanár, az a kíméletlen típus, aki ontja rád a tudást és sosem ismétli magát. 

Pácienseken gyakorlunk, frissen traumatizált illetve enyhe mentális betegségekkel küzdőkön. Az idő vészesen telik, és én minden szabad percemet tanulással töltöm. Egyre elkeseredettebb vagyok, mert nem érzem a fejlődésemet valami gyorsnak, sőtt. 

Közeleg az első offenzíva, amiről régen Kakashi mesélt, ott szenvedett a legjobban. Az Anbu osztag minden idők legfeleslegesebb és legkegyetlenebb mészárlása egy ártatlan falu ellen. Utólag derült ki, hogy valami különleges kincset rejtegettek, amit az első Hokage készített és ellopták. 

Elkerülhetetlen a katasztrófa, Kakashi lelkének megnyomorodása… Fel kell készülnöm! 

*

Ibikivel a Hokage irodájában találkozom. Egy gyors megbeszélést tartanak, amikor belépek egy nagy halom jelentéssel. 

Kakashi is befut, majd sorra a legmagasabb rangú jouninok és a Tanácstagok.

Sarutobi elszalajt engem térképekért az irattárba. Sietve viszem, és aggódva hallgatom ahogy az offenzívát tervezik. Sápadtan írom a jegyzőkönyvet. Amikor ez a megbeszélés zajlott az előző életemben, nem voltam jelen. Itt katonai állomást emlegetnek, de én tudom hogy nem az. Amikor közbe szólnék hogy tévedés, ez nem olyan település, a szám nem reagál. Nem avatkozhatok bele, semmit sem tehetek. Egyre riadtabban hallgatom, nő bennem a kétségbeesés. 

Odakint a folyosón a falhoz támaszkodva nézem remegő kezeimet. Még nem állok rá készen… Még nem. 

Ibiki lép ki az ajtón, és komolyan néz le rám. 

– Hogy érzed magad? 

– Kissé fàradtan - elrejtem remegő kezem a zsebemben. 

– Hallottam Soumo barátomtól, hogy nagyon gyorsan tanulsz a keze alatt. 

– Borzasztóan szigorú - mosolygok.

– A legjobb. És szerinte te is az leszel ha így folytatod. Büszke vagyok rád, Iruka. 

– Ezt mondta? Pedig sajnos tized annyit sem tudok mint kéne, és az idő vészesen fogy…

– Milyen idő? - félrehajtott fejjel, komolyan néz rám.  

– A boldog békeidő, Ibiki-san. Sok ártatlan ember fog meghalni.

Bólint.

– Igen, nehéz időszak kezdődik. 

Ó ha tudná! 

Kakashi is előkerül, int a fejével. Elköszönök Ibikitől és utána sietek. 

– Iruka - felém fordul, megtámaszkodik mellettem a folyosó falán, karjainak csapdájában tart. – Holnap küldetésre megyek az Anbu osztaggal. 

Komolyan bólintok, szívem összeszorul. Ajkamba harapok. Nem kezdek nyafogni, sírni, könyörögni hogy maradjon, bármennyire szeretném. 

– Néhány nap az egész. 

– Várni foglak szerelmem - nézek fel rá imádattal.

Lehúzza a maszkját, mosolyogva megcsókol.

– Tudom. 

– Épségben gyere haza, kérlek… 

– Rendben. 

– Ma estére szeretnél valami különleges programot, vagy főzzek valami finomat? 

Hozzám simul, elveszek ölelésében. 

– Egy finom vacsora és jó szex tökéletes lesz, ahogy mindig, cicám. 

Biccentek és szorosan átölelem derekát, mellényébe kapaszkodom remegő kezekkel. 

Reszketeg sóhajjal pislogom ki könnyeimet, hogy ne lásson sírni, mert akkor faggatni kezd.

Oldalra pillantok. Azt hittem üres a folyosó, de Ibiki ott áll és minket néz komoly arccal. 

– Eligazítást kell tartanom az osztagomban, este jövök haza. 

Kapok puszit és elköszönünk egymástól. Kakashi elmegy, Ibiki marad. 

Elsietek mellette, de megragadja a csuklómat. 

– Beszélni akarok veled! 

Engedelmesen biccentek, és követem az irodájába. Nem állunk meg, egy oldalsó ajtón át egy folyosóra kanyarodunk, ahol az ajtók felett fém táblákon feliratok vannak. Vallatószoba 1, 2, 3, stb. Kínzóterem 1,2 3… 

Egy Vallatószoba 4 feliratú helyiségbe nyit. Minden fém és beton, hidegfehér szemet bántó világítást nyújtanak a fénycsövek.

– Ülj le! - utasít komoran.

– Miért hoztál ide? Megrémítesz Ibiki-san. 

Nem mosolyog rám kedvesen, csak néz engem ahogy szófogadón leülök.

– Bármit kérdezek, a válaszod az, hogy bonyolult. Egy szupertitkos offenzívára megy a szeretőd, amiről elvileg nem tudsz sokat, mégis a reakciódat látva pontosan tudod hogy milyen jellegű lesz a támadás és tudod hogy sok ártatlan ember fog meghalni, elszóltad magad. Mentál ninjának képzed magad, pedig olyan szinten képzett vagy, mintha az lennél, vajon miért? Úgy tűnik erre készültél, tehát jóval előbb tudtad mi következik. 

Előrehajolva tenyerel az asztalra, dominánsan fölém magasodik. 

– Először arra gondoltam, hogy kém vagy, de a házkutatás és a megfigyelés ezt kizárta. Úgyhogy most megkérdezem szépen: ki a megbízód és mi a feladatod? Kakashi a célszemély ez biztos, mi a célod vele? Felbujtó vagy? Agitátor? Kinek dolgozol? Mire akarod a mentál-nin képességgel rákényszeríteni Konoha legerősebb és legbefolyásosabb harcosát? Puccsot terveztek?

Elhűlve nézek rá, teljesen lefagyok. 

– Én nem… nem… Ez valami tévedés, Ibiki-san…

Lenyomja a fejemet a fém asztalra, fölém hajol.

– Kezdettől fogva kurvára gyanús, hogy egy gyönyörű fiatal férfi, aki a semmiből bukkan fel, egy jelentéktelen külsejű jounint üldöz a szerelmével, aki véletlenül az Anbu kapitány, amiről nem tudhatna, mégis az irodája előtt adja át a szerelmes levelet neki!

– A Hokage mondta… hogy ott várjak rá - nyöszörgöm, remegve kapaszkodom az asztalba. Erősen szorítja a fejem, fáj… Félek, úgy félek! 

– Soumo szerint elképesztően gyorsan tanulsz, mintha már eleve képzett mentál-nin lennél, és csak alibiből jársz hozzá, hogy ne kelts feltűnést. 

– Nem, én soha… 

– Lebuktál Iruka. Beszélj! 

Elengedi a fejem és leül velem szemben. Könnyezve nézek rá, remegve ölelem át magam.

Szeretnék megszólalni, elmondani mindent, de a szám összeragad, nem tudok beszélni. Valószínűleg hatással lenne a jövőre.

– Nem mondasz semmit? 

– Nem tudok, Ibiki-san. Kérlek hidd el, mindenben tévedsz! Szeretem Kakashit, és csak érte tanulom a mentál tudományt, hogy segíthessek rajta! 

– Mert pontosan tudod hova megy és miért. Mindezt úgy, hogy még ő sem tudja, csak a Hokage és én. Honnan tudod? Komolyan azt hiszed hogy beveszem a szerelmes maszlagot? Általában egy magadfajta szépség mint te meg sem lát egy olyan senkit mint ő, szóba se állna vele! Egy percre sem hittem el a kis műsorodat, amikor róla áradoztál úgy, hogy egyáltalán nem is ismertétek egymást! Még egyszer megkérdezem: kinek dolgozol és mire akarod rákényszeríteni Kakashit? 

– Senkinek, semmire! 

Sóhajt. Komoran néz rám. 

– Te akartad Iruka. 

***

Megcsörren csuklómon a lánc, amikor magamhoz térek. 

Arcomba hulló hajamtól alig látok valamit. A falhoz vagyok láncolva. Amikor Ibiki berángatott ide, az ajtó felett Vallatószoba 3 feliratot láttam. Téglafalak, láncok, fém asztalokon kínzószerszámok, hideg fehér fényt árasztó lámpák…

Először igazságszérumot kaptam, amitől mindent bevallottam, de ha olyan lett volna a válaszom, ami a jövőre hat, akkor összeforrt a szám és megbénult a nyelvem. A szérum hatása elmúlt.

Szomjas vagyok és fáj a fejem a sok sírástól…

Hol van Kakashi? Miért nem keres? Volt idő, amikor felforgatta értem egész Konohát, hogy megtaláljon… Miért nem jön értem?

Nyílik az ajtó, Ibiki lép be rajta, mögötte a Hokage.

– Sarutobi-sama! - úgy örülök neki. Mostmár minden rendben lesz, mindjárt rászól Ibikire hogy engedjen haza. - Szólj neki hogy engedjen el kérlek! Kakashi vár engem haza, holnap elutazik, muszáj látnom! - rekedt és erőtlen a hangom, könnyeim forrók a hideg arcomon.

Szomorúan néz rám az idős ember.

– Ha Ibiki-san valakit letartóztat és vallatni kezdi, az már nemzetbiztonsági ügy, Iruka-kun. A Hokage hatalma nem korlátlan, Ibikinek joga van a munkáját végezni. Ha kiderül hogy ártatlan vagy, akkor el fog engedni.

Ibiki felé fordul.

– Ibiki-san, ne maradjon a testén semmi nyom, mert ha kiderül hogy ártatlan és te kárt teszel benne, Kakashi őrjöngeni fog, és én is nagyon megharagszom. Gondolom nem tudja hogy a szeretője itt van, ugye? 

Ibiki bólint.

– Otthon vár engem… - sírom erőtlenül csüngve a láncokon. Annyira hihetetlen ez az egész! Hogy a fenébe kerültem ekkora slamasztikába?!

– Iruka-kun, csak mondj el mindent! Gyerekkorod óta ismerlek, egy kedves jó fiatalember vagy, a pénz sosem érdekelt téged. Megzsarolt valaki? Mivel? Ki? Mit akarsz Kakashitól? 

– Senki sem zsarol, Hokage-sama! Szeretem Kakashit, és meg akarom védeni! 

– Iruka-kun, nem ismerted őt! A létezéséről sem tudtál, ennél gyanúsabb nem is lehetnél, olvastam amit Ibiki írt rólad. Honnan tudsz az offenzíváról? Mennyit tudsz? 

Összeragad a szám, és lehajtom a fejem. 

Sarutobi kimegy, kétségbeesve kiabálok utána.

– Ne, kérlek ne hagyj itt! Nem csináltam semmit! Kérlek Hokage-sama! 

Becsukódik mögötte a hangszigetelt ajtó. Elönt a ketségbeesés, zokogva hajtom le a fejem…

Ibiki hozzám lép. Hátra simítja a hajam, kezei közé veszi az arcom, hogy a szemembe nézhessen. Hideg acélkék szemei komolyan néznek rám.

– Az igazságszérum legmagasabb dózisa mellett is hallgattál. Ez azt jelenti, hogy te nem egyszerű kis chuunin vagy, Iruka. Még az is lehet, hogy a Hokagén is használtál mentális módosításokat, és ha ez igaz, akkor nagy a baj. Kurvára nagy a baj. Sajnos meg foglak kínozni, még akkor is ha a szívem megszakad.

Lehajol hozzám, de elfordítom az arcom így a szám sarkát éri a csókja. Letörli a könnyeimet.

– Sajnálom Iruka… 

A fémasztalhoz lép és felvesz valamit, majd a karomba szúr egy injekciót.

– Mi ez? 

– Egy vallató szérum. Sokkal erősebb az igazságszérumnál. Sajnos vannak mellékhatásai, ezért a lehető legkisebb dózist adtam. 

Miért néz ilyen szomorúan? 

– Milyen mellékhatás? 

– Sajnálom Iruka. Nagyon sajnálom…

Minden elsötétül.

***

Napok óta kínoznak. Napok óta várom Kakashit, hogy megmentsen.

Hol van? Miért nem keres? Volt idő, amikor felforgatta értem egész Konohát, hogy megtaláljon… Miért nem jön értem? Miért?

Miközben Kakashi élete legnagyobb traumáján megy keresztül, addig én Konohában megyek keresztül az enyémen.

Ibiki kedvesen etet és itat, babusgat mint egy gyereket. Kicipel egy fürdőszobába amikor pisilnem kell, megfürdet a kádban, még aludni is hagy pár órát két kínzás között. Az apró sebeket gyógykenőccsel kezeli.

A hátam és combom sebekkel van tele, ahol a fémszálakból készített ostorral megvert. Azt mondta ezek nem hagynak maradandó nyomot, de piszkosul fájdalmas ahogy a bőrömbe mar. 

Kaptam vizes kínzást is, amikor a fürdőkádban a víz alá nyomott engem a fulladás határáig. Amikor ez sem vált be, megtörölt, tiszta ruhát adott rám. Remegve ültem a széken, amíg a hajamat szárította és gyengéden fésülgetett. 

A vallató szérum agykárosító mellékhatása óta alig és csak lassan tudok beszélni, és mindentől megijedek, a helyzetet tovább rontotta a sok kínzás… 

Ibiki csókjait már nincs erőm hárítani, csak elviselem, és ő egyre szomorúbban néz rám. 

– Iruka kérlek ne tedd ezt magaddal, vérzik a szívem érted! Csak mondd el! Valld be amit titkolsz, a műszerek megmutatják hogy van valami amit nem mondasz el! Tegnap Souma is ezt mondta amikor megvizsgált téged. Csak áruld el! Nem akarom hogy belehalj a kínzásba szerelmem! 

Előttem térdel, remegő kezeimet fogja és gyengéden szorítja. Olyan szomorú… Mintha a szíve szakadna meg attól, amit velem tesz… de akkor miért csinálja?

Hazudhatnék valamit csak hogy kiszabaduljak innen, de akkor is összetapad a szám. Nem befolyásolhatom a jövőt, a varázslat ami idehozott, nem engedi.

– Kakashi…ért tettemm mmindent, mmert szere…tem őt - suttogom vontatottan, mert a sok sikítástól már nincs hangom, és az agykárosodás miatt nem tudok beszélni rendesen. Ezt ki tudom mondani, ezt hajtogatom csak. Ibiki szája összeszorul.

– Rengeteg ninját kínoztam már meg, de még soha nem volt ennyire nehéz dolgom mint veled. Egek, még ez is nagyon gyanússá tesz! Hát jó - sóhajt. - Akkor folytassuk, de előbb megetetlek és megitatlak kedvesem. Nem akarom hogy legyengülj. 

Köntöst ad rám, összeköti és csuklómra vissza pattintja a bilincset. Párnázott bilincs, belül vattával tömött textil bélés van, de érzékeny csuklómon így is piros foltok vannak tőle. 

Gyengéden a karjaiba vesz és kisétál velem a fürdőből. Kihallgató szobában ültet le, és rengeteg finom ételt hozat. Gyengék a karjaim, nehezek a bilincsek, ha akarnám sem tudnék máshogy enni, csak így hogy ő etet engem. A levest választom és ő készségesen kanalazza a számba. Olyan szomorúan néz engem… 

– Egyél kedvesem, nem szabad legyengülnöd.

Csendben eszegetek, megtört teljesen a lelkem. Bármit bevallanék már, de a varázslat nem engedi. 

Éltet a remény, hogy a jövő még mindig nem változott, és ha a végzetünkön nem is tudtam változtatni, legalább újra láthatom majd Kakashit. 

Gyengéd kéz letörli a könnyeimet. Kinyitom számat az újabb kanál levesnek.

– Kakashi v-visszajött mmár a küldetésről? - kérdezem halkan és vontatottan. 

– Még nem. 

– Tudsz róla v-valamit? Jól van? 

– Jól van - dörmögi Ibiki. - Igyál kérlek.

Gyümölcslével itat, és én engedelmesen kortyolom. Leül mellém és átemel az ölébe, köpenyét körém tekeri. Mellkasára ejtem a fejem és meleg ölelésében álomba merülök. 

Az elektródokból az áram pokolian égető, zsigerig ható fájdalmat küld a combjaimba. Apró tappancsokon keresztül jut belém, Ibiki újra és újra megnyomja a gombot, és én összerándulok a fájdalomtól. 

– Ki a megbízód? Mit akarsz Kakashitól? Mi a célod? – ismétli a már ezerszer hallott kérdéseket.

Bzz. Fájdalom.

– Ki a megbízód? Ki zsarol?

– S-senki.

Bzz. Fájdalom.

– Mit akarsz Kakashitól?

– S-semmit, sze…retem és v-vigyázok rá.

Bzz. Fájdalom. Nem sikítok már, csak suttogni tudok.

– Mi a célod? 

Erre már nem válaszolok, összeforr a szám ismét. 

Bzz. Fájdalom.

Időnként elalszom, amikor magamhoz térek mindig Ibiki megitat és kedvesen simogatja a hajam. 

– Sajnálom, úgy sajnálom - mormolja ezredszer.

***

Nem tudom mennyi idő telt el. 

Egy idegen mentál-nin is megvizsgál. Aztán a kínzások egyik napról a másikra véget érnek. 

Ibiki a karjaiban siet velem a kórházba, ahol egy VIP kórteremben helyeznek el. Rengeteg infúziót és injekciót kapok. Souma minden nap bejön hozzám, és az átélt traumák és agykárosodás miatt kezel engem. 

Hol van Kakashi? Miért nem keres? Volt idő, amikor felforgatta értem egész Konohát, hogy megtaláljon… Miért nem jön értem?

Ibiki szinte folyton mellettem van, ő fürdet, etet és itat, nem enged a közelembe senkit.

Most is itt van, csak ül mellettem és a kezemet fogja, miközben Souma a fejemen pihenteti zölden izzó kezeit. Komor az arca.

A fejemben száguldanak a képek, a gondolatok, az érzelmek. Olyan, mintha egy fényképalbumot pörgetnék. Az előző életem emlékképei áttetszőek, mintha üveglapok lennének, és csak én lennék képes látni, Souma nem. Ez is biztos a varázslat miatt lehetséges. Én nem tudok emlékképeket látni, erre csak a Tehetséges mentál-ninják képesek. Többször mondta a vallatószobában Ibikinek is, hogy sosem találkozott ilyennel, mint amit nálam tapasztalt, nem tudja mi ez. 

Befejezi a traumafeldolgozó kezelésemet, és leül mellém az ágy szélére. 

– Tudsz már beszélni? - kérdezi kedvesen.

– M-még n-nem minden szó jut eeeszembe, de igen, csaak lassann - válaszolom lassan, akadozva. Szokatlan újra hallani a saját hangomat, megérintem a torkom, de a csuklómon a lánc nem elég hosszú hogy sikerüljön a mozdulat, az ágy oldalához van rögzítve a lánc vége. Ibiki felé fordulok, szomorúan néz rám.

– Kakashi jól v-van? - csak biccent és összeszorítja a száját. – V-visszajött? – komor biccentés. Megnyugodva hátradőlök a párnámra. Souma fölém hajol, megsimogatja arcomat. Szőke haja előrehullik a vállán. Arcán nyoma sincs a megszokott ridegségnek, gyengéd a tekintete.

– A Hokage szeretne veled beszélni, tarts ki még egy kicsit, utána pihenhetsz.

– Rendben. 

Souma kimegy, én pedig feltápászkodom, Ibiki segít nekem, megigazítja a párnám is. Megrándulok amikor hirtelen mozdulatot tesz.

– Nem foglak bántani - mondja szomorúan. 

A Hokage az ajtóban állva figyel minket, és lassan belép.

– Szia Iruka-kun - mondja komoran, és megszívja pipáját. Udvariasan fejet hajtok.

– Hogy vagy? 

– Jól…

– Lábra sem tud állni, nagyon legyengült, még sokáig szorul kezelésre, és agyában a beszédközpontot károsította a vallató szérum - sorolja komoran Ibiki. 

– Ezért h-hagytad félbe a kínzásom-mat, Ibiki-s-san? - kérdezem. Zavaróan lassan beszélek, de türelmesek velem.

– Nem, ne aggódj nem foglak többé kínozni. 

– Kivégez-nek? 

Hokage felmordul.

– Egek, dehogy! Souma Tanácstag konzíliumot hívott nagyon messziről, egy másik Mental-nin tehetséget, aki azt mondta, hogy a fejedben ugyan szokatlan elváltozást észlelt, de teljesen ártalmatlan vagy, csupa szeretet és jószándék van benned. 

Ibiki felpattan és én ijedten megrándulok, de csak az ablakhoz lép és fújtatva ropogtatja az ablakpárkányt erős ujjaival. Feszülten bámul kifelé.

– Akkor… hazammmehetek? - suttogom könnyes szemekkel. – Láthatomm Kakashit? 

Hokage elkomorul, Ibiki pedig lehajtott fejjel belebokszol a falba, dühösen rángatóznak állkapcsán az izmok.

– Sajnos nem, Iruka-kun. Kakashi nagyon rossz mentális állapotban van. Ha megtudja mi történt veled, annak beláthatatlan következményei lennének. 

– Nnem tudja hol voltam idáig? Azt hiszi… hogy e-elhagytam…? 

– És ennek így is kell maradnia, Iruka-kun! Ez parancs!

Lehajtom a fejem, hajam arcomba hullik. 

Hát így alakult ki az új egyensúly, mert bele akartam avatkozni a végzetünkbe. Súlyos árat fizettem érte. De miért nem jött értem? Miért nem keresett? 

– A soors keegyetlen - töröm meg a csendet. 

– Hűséges vagy még Konohához, Iruka-kun?

Felnézek rá, szomorú a szeme. Biccentek. 

– Letegyeemm újra a hűűségesküt, Hokage-ssama?

– Igen. Ibiki-san, vedd le róla a bilincset és segíts neki! 

Lekerül rólam a bilincs, és a hatalmas ember gyengéden kisegít az ágyból, hogy le tudjak térdelni a Hokage elé.

– Kezdheted Iruka-kun!

Elmondom lassan de hibátlanul az eskümet, és a végén Sarutobi-sama megpuszilja a homlokom. Meghatódva néz a szemembe.

– Sajnálom fiam, nagyon sajnálom! Gondoskodunk rólad, rendbe fogsz jönni. 

– Köszönnöm - biccentek szomorúan. Ibiki a karjaiba vesz és vissza fektet a kórházi ágyba.

– Ibiki gondjai alá helyezlek, mindenben neki engedelmeskedsz. Amint felépülsz, folytathatod a munkád, de Kakashihoz nem térhetsz vissza. Parancsolom, hogy kerüld el, Iruka! Egy időre talán Konohából is el kéne menned, de Ibikivel ezt majd megbeszélitek. Kakashi nem tudhatja meg mi történt veled. 

– Tudomm, őrjöngeni kezdenne… És mmost, hogy ssúlyosan traummatizálódott az offenzivák alatt, nnem tudod őt kordában tartanni. Ezt akartam me-megelőzni, ezért tettem m-mindent, hogy ezt el-elkerüljem… 

Ahogy kitörnek belőlem szabadon a szavak, elcsodálkozom. Tehát ezért volt minden. Kakashinak muszáj volt átesnie ezeken, és torzulnia a lelkének. 

– Ez volt az ő eelkerülhetetlen sorsa - mormolom. Magamra húzom a takarót és már nem hallom mit mond a Hokage.

***

Hosszú lábadozástól nehéz hónapok vannak mögöttem. Újra tudok járni és beszélni.

Élem a kis életem. Tanítok a suliban, délutánonként pedig Ibikivel találkozom, vagy Souma-sannál vagyok a kórházban és pácienseken gyakorlok, tanulok. Újra teljes a bizalom bennem, csak én nem bízom már senkiben. 

Kakashi nem keres engem… Pedig minden nap vártam hogy eljöjjön és megmentsen…

Ibiki halálosan szerelmes belém, és őszintén sajnálja amit velem tett. Annyira ragaszkodik hozzám, szinte megszállottan. Beosztja minden időmet, kìsérget, csak vele ebédelhetek, utcára csak ritkán enged egyedül. És mindezt megteheti a Hokage engedélyével…

Legalább nem erőszakos velem. A kínzókamrai csókok óta nem történt újabb. 

Sokkal szebb és sérülékenyebb vagyok. A sok átélt borzalomtól a tekintetem megváltozott, és több bókot és szerelmes levelet kapok. 

Lábra kelt egy pletyka rólam, hogy Ibiki a párom. Hát nem csoda.

Megint a kórház felé sétálok, kezemben tankönyveim, mellettem Ibiki. Hokage megengedte hogy végigcsináljam a mentál képzést, most is oda tartunk.

Ibiki ide is elkísér. Nem szólok hozzá sosem, csak válaszolok ha kérdez, semmi több. Elviselem, mert a Hokage parancsolta.

Megtorpanok, amikor meglátom az utcán Kakashit. Zsebretett kézzel beszélget Asumával. Elönt a szerelem, a boldogság, a fájdalom, és kiesnek a könyvek a kezemből. Ő az! Ő az! Engem keres?

Rohanni kezdek felé, de Ibiki elkap engem és amikor Kakashi és Asuma észrevesznek, a falhoz szorít és úgy tesz mintha szenvedélyesen megcsókolna, rászorítja száját az enyémre. 

Zokogva megadom magam a túlerőnek, és mire elenged, addigra Kakashi már sehol.

– Úgy tudja, hogy elhagytad őt értem - mondja nekem, amikor fölszedi a könyveimet és a kezembe adja. – Szakító levelet is kapott a te neveddel, amikor még… fogságban voltál. 

Megborzongok, és magamhoz ölelem a könyveimet. 

Amíg a kínzókamrában szenvedtem és sikoltoztam, Kakashi kapott a nevemben egy szakító levelet, és ezért nem keresett engem? Az a Kakashi akit én ismerek, mindent megtenne azért hogy személyesen számon kérjen ezért és megbüntessen. Azzal a Kakashival akit én ismerek, nem lehet levélben szakítani… Őrjöngve megkeresne és hazavinne, és addig gyötörne amíg vissza nem szívom… 

– Biztosan gyűlöl engem… haragszik rám… 

– Ne sírj kérlek, Iruka… sajnálom! Hidd el most jobb is így. Egy szörnyeteg lett belőle, nem akarnál mellette lenni! 

Elindulok találomra valamerre, sietve szedem a lábam, torkomat szorongatja a forró harag és az elkeseredés. 

– És ez kinek a hibája? - vetem hátra a vállam felett. – Én azért törtem magam, hogy ezt megelőzzem! Ha sikerült volna… - megtorpanok mert összeragadt a szám. Nem mondhatom ki. 

Egy üres parkban vagyunk, lerogyok egy padra és szomorúan lenézek a könyvekre. Az őszi levelek zizegve hullanak körülöttünk. 

– Ennek semmi értelme…!

Szörnyeteg lett, de én nem vagyok neki fontos? Ez lehetetlen! Lehet hogy egyszerűen csak meg fog ölni, de a sötét szerelmünk nélkül?

Dühösen elhajítom a könyveket. 

Mi a francot keresek én itt? Minek kaptam egy esélyt, ha nincs lehetőségem élni vele? 

Másfél év múlva az erdőben találkozni fogok vele, a Végzet gondoskodni fog erről. És akkor még gyűlölni is fog. Sokkal fájdalmasabb és nehezebb az út ami előtt állok…

Mit tegyek? Mit tehetnék? 

– Iruka, el fogsz késni a kórházból.

Ibiki felém nyújtja újra a tankönyveimet. Felnézek rá, és talán most először látom őt igazán. 

Szomorú. 

A kínzókamrában is szomorú és szótlan volt. Gyengéden babusgatott, türelmes volt és gondoskodott rólam. Ha belegondolok, folyton mellettem volt, senki mást nem engedett hozzám nyúlni. Éjjel sem ment haza, csak akkor aludt ő is, amikor a karjaiban aludtam. A kórház után hónapokig nála laktam, ő ápolt engem, gondoskodott arról hogy újra megtanuljak járni és beszélni. 

És közben szenvedett ő is. 

– Miért kínzod magad, Ibiki-san? Hagynod kellett volna engem meghalni, és most nem szenvednél a viszonzatlan szerelemtől. 

– Szeretlek Iruka.

– Én nem szeretlek!

– Tudom. 

– Akkor miért csinálod ezt?

Kiverem kezéből a felém nyújtott könyveket, és dühösen felállok, így is csak mellkasáig érek. 

– Mert szeretlek. 

– Nem! - kiáltom dühösen, és mellkasát csapkodom az öklömmel. – Bűntudatod van és vezekelsz! Azt hiszed majd megbocsátom neked, hogy elszakítottál a szerelmemtől és majdnem halálra kínoztál? 

– Iruka…

– Gyűlöllek! Gyűlöllek! 

– Iruka kérlek… 

– Te vagy az igazi szörnyeteg, nem Kakashi! Gyűlöllek! 

Sós ízű a csókja könnyeimtől. Nyelve mohón követel, karjai kérlelhetetlen erővel fogják le dühösen rángatózó testemet. Vadul harapok a szájába, és a vér ízétől megrészegülve viszonzom minden dühöm erejével a csókját. 

Szinte magához présel, vadul morog a számba, amikor zokogva újra megharapom. 

Hirtelen elenged és hátratántorodom. 

Fújtatva nézzük egymást, a dühös szenvedély izzik közöttünk, szinte látható.

– Üss meg, Iruka! 

Erős pofon csattan az arcán, meglepetten nézek remegő kezemre. 

– Újra! - mordul, és én újra pofon vágom. - Újra! Újra! Újra!

Csillapodik a dühöm, pedig gyenge kis ütéseim Ibikinek meg sem kottyannak. 

Végül a padon ér minket az este. Álomba sírom magam. Az ölében alszom ahogy a kínzókamrában is oly sokszor.

Félálomban hagyom, hogy a karjaiban vigyen, mint egy mesebeli hercegnőt. Számára az is vagyok, tudom jól. 

A kis chuunin lakásom helyett megint a saját házába visz, a vendégszobába ahol sokszor aludtam már. Emlékszem… Amikor kiengedtek a kórházból, itt lábadoztam sokáig, hosszú hónapokig. A vallató szérumtól agykárosodás ért, a beszédközpont sérült, ezért Ibiki sokat olvastatott velem, hogy rendesen tudjak újra beszélni. Hozott nekem könyvespolcot, telepakolta szebbnél szebb mesekönyvekkel, szépirodalmi és ifjúsági regényekkel. Sokat olvastam. Akkor is, amikor Ibiki etetett vagy a fürdetés után, amikor fésült és a hajam szárította. Istenem, még a fogam is megmosta… 

Masszírozott, sétáltatott hogy tudjak újra járni, aztán együtt tornázott velem, bíztatott amikor elkeseredtem.

Bármit kértem, megkaptam. Ez a szomorú óriás teljesen oda van értem. Gyűlölöm.

***

3.

A hidegben ködgombóc a leheletem. Nagy pelyhekben havazik, Konohát beborítja a fehér hótakaró. 

A gyerekeket figyelem, hógolyóznak és hancúroznak. Felveszem meleg bélelt bőrkesztyűm és segítek hóembert építeni a lányoknak. Sakura és Ino versengenek és civakodnak, de szépen haladnak. 

Naruto megdob egy hógolyóval, és én nevetve sortűz alá veszem. Sasukeval fedezékbe húzódnak és onnan folytatják a támadást. A lányok a segítségemre sietnek, remekül mulatunk. 

– Iruka - hallom, és Ibiki felé fordulok. Lefagy a mosoly kipirult arcomról. – Mennünk kell. 

Kiejtem kezemből a hógolyót, és biccentek az engem leváltó tanár chuunin kollégámnak. Követem Ibikit.

– Ez az utolsó kezelésed, igaz? 

– Igen - válaszolom szűkszavúan. 

A kórházban Souma-san elém jön, és bekísér egy vizsgálóba. 

– Gratulálok a vizsgához, oda is adom az okleveled, Iruka. Szép teljesítmény.

Felém nyújtja és én elteszem. Távolságtartó vagyok vele, mert részben neki is köszönhetem hogy Ibiki vallatni kezdett. Azt mondta rólam, hogy olyan okos vagyok, mintha már eleve egy képzett mentál ninja lennék, és csak alibiből járnék hozzá. Pedig csak keményen tanultam… 

– Köszönöm. 

– Ma a kezelésed is lezárul, és ha gondolod, utána megbeszéljük a továbbiakat. 

Fejemre teszi ujjait, és elkezdi a traumafeldolgozást. A képek a fejemben fel-felvillannak, de már nem váltanak ki erős érzelmi reakciót. Akkor kezdtem igazán gyógyulni, amikor pár hónapja felpofoztam Ibikit. Megtisztított az erős harag, amit addig elfojtottam magamban. 

Ibiki most is csendben áll a fal mellett.

Soumo hátralép. Kék szemével áthatóan néz rám, meglebben fehér köpenye amikor leül velem szemben egy székre.

– Szóval, most hogy érzed magad? 

– A szokásos, jól vagyok.

– Rémálmok? 

– Ritkán, de már nem vészesek.

– Ugyanazok? Ibiki-sanról? 

– Igen, a kínzások emlékei, de nappal már nem gyötörnek. Pánikrohamom is régen volt.

– Jól van. Szóval, kedves kolléga, szeretnél-e a csapatunk tagjává válni? Bőven van teendő itt egy ilyen tehetséges Mental-nin számára mint te. Jól is fizet.

Megrázom a fejem.

– Köszönöm de nem szeretném. Kezdettől fogva csak Kakashi miatt tanultam, és csak azért csináltam végig a képzést, hogy valamivel lekössem magam. Hálás vagyok Souma-san, nagyon köszönöm. 

– Szívesen. Ibiki-san? Van kérdésed? - fordul Souma a kísérőm felé. 

– Nincs.

– Nekem van. Szeretném átvenni Ibiki-san kezelésének terhét, ha lehet. 

– Valóban? Azt meg sem kérdezem honnan tudod hogy jár hozzám. - Most először látom így mosolyogni. – Megtudhatom miért?

– Hálából. Ha nem vállalta volna magára a kínzásom, már nem élnék. Tudom hogy csak ezért vallatott kizárólag ő, mert tudta hogy a kezei között biztos nem halok meg. - Ránézek, arca nagyon szomorú. - Annyira szeret, hogy inkább magára vállalta ezt a súlyos terhet, hogy ne tudjon senki más bántani engem. Nagyon szenved most is, tudom, mert a szerelmét kellett kínoznia, ezért súlyosan traumatizálódott. – ismét Ibiki felé fordulok. – Segíteni szeretnék neked. 

Acélkék szemeit lehunyva biccent. 

Souma a saját térdére csap elégedetten.

– Akkor ez eldőlt, igazán örülök Iruka! Remélem hamarosan újra képes leszel olyan szívmelengetően mosolyogni, mint régen - teszi hozzá halkan. Elfordítom a fejem, mert nem akarom hogy lássa a haragomat. Soha nem fogom neki elfelejteni amit tett, és azt sem hogy odabent a kínzókamrában sem segített. 

Kezet rázunk, és Ibiki vállát is megveregeti, majd magunkra hagy bennünket. 

Ibiki az ablakon kinézve figyeli a hóesést, de amikor elé állok, lenéz rám. 

– Megbocsátok - mondom kedvesen. - Idővel te is képes leszel magadnak.

Arcomra simítja kezeit, szomorú a tekintete. 

– Köszönöm Iruka. Nagyon szeretlek és sajnálom hogy annyit bántottalak.

– Tudom. Sétáljunk egyet, szép ez a havazás. 

– Utána egy forró csokit ihatnánk.

– Jó ötlet - mosolygok rá és ő elpirul. 

Talpunk alatt ropog a friss fehér hó. Annyira szép így minden. Megcsodáljuk a parkot is, a hóembert építő gyerekeket és a hógolyózó szerelmespárt. 

Elsétálunk a házához, odabent kellemes meleg fogad minket. Készít nekünk forró  csokit, addig elmesélem hogy holnap a gyerekekkel kirándulunk a nagy dombhoz szánkózni, ez lesz a meglepetés nekik reggel. 

– Szánkók is vannak? 

– Igen, sok szánkónk van, tavaly is tudtuk használni. A Hyuuga Klán vette ajándékba az iskolának pár éve. 

Elkortyolgatjuk a finom krémes forrócsokit, aztán a nappaliba sétálunk.

– Hol szeretnéd csinálni a kezelést? - kérdezem tőle. 

– Kanapé? 

– Rendben. Csináljuk, aztán megbeszéljük a gyakoriságot is. Souma-sanhoz milyen időközönként jártál? 

– Naponta. 

Csodálkozva nézek rá, és amikor leül a kanapéra, mögé állok és fejkendős fejére teszem a kezem. 

Felizzanak zölden az ujjaim, és finoman tapogatózva haladok előre. Stabilizáló kezeléssel kezdem, majd az erős érzelmek áradatát segítem irányba terelni hogy tudjon uralkodni az indulatain. A forró szerelem azonban kifog rajtam, nagyon intenzív, és mellette szorosan összefonódva vele a bűntudat és önutálat. Gyengéden szálazom szét, hogy legalább ne összefonódva létezzenek. 

Befejezem a kezelést és vállára teszem a kezem.

– Hogy érzed most magad? 

– Jól. A te kezelésed gyengéd, Souma durván szokott behatolni. 

– Igen, mint egy kalapácsütés - mosolygok és leülök mellé a kanapéra, felhúzom térdeimet, összekuporodok a meleg kötött pulcsim alá. - Amíg mással nem próbáltam, azt hittem ez a normális. 

– Hát igen, a Tehetség nem feltétlenül jelent profizmust, Souma a tökéletes példa erre. 

– Ibiki-san, ha neked is megfelel, akkor minden nap kezellek. 

– Köszönöm.

Nézi ahogy kényelmesen ücsörgök, a háttámlán pihenő karját felém csúsztatja, megérinti arcom. 

– Itt alszol?

– Igen. Főzünk együtt valamit? 

Csöngetnek. Ibiki kisiet az ajtóhoz, kíváncsian követem.

– Szevasz öregem! Láttam hogy ég a lámpa, jöttem veled szomorkodni, hoztam sört is…. Ó helló! Azt hittem egyedül vagy…

Egy Hyuuga férfi áll az előszobában, és barátságosan mosolyog rám. 

– Jó estét - mosolygok én is. 

– Biztosan te vagy Iruka. 

Ibiki felém fordul.

– Ő Ayato Hyuuga a legjobb barátom.

– És az egyetlen - forgatja szemét a férfi tetett sértettséggel. Igazi klasszikus Hyuuga, hosszú sötét hajjal, világos szemmel, szoborszépségü arccal. Ugyanolyan hatalmas mint Ibiki.

– Egy szavát se hidd el, sok barátom van.

– Amúgy pedig a szomszéd házban lakom. Hónapokig laktál itt, de sosem láttalak, mert Ibiki barátom mindenki elől rejtegetett. Örülök hogy megismerhettelek végre. 

– Én is örülök. 

– Sört? - kérdezi, és hiába állja el Ibiki az útját, elsuhan mellette és a kezembe nyom egy doboz sört, majd besétál a konyhába. 

– Mit eszünk? 

Ibiki sóhajtva követi, én pedig remekül szórakozom. Felülök egy bárszékre, és figyelem mit művelnek. Ayatoval beszélgetek én is, amíg ördögi ügyességgel szeleteli a zöldségeket, Ibiki pedig húst süt.

– Együtt nőttünk fel, egy csapatban is dolgoztunk sokáig, aztán ő a vallatást találta meg, nekem pedig a Klán koordinálása lett a fő feladatom. 

– És az mivel jár? A Hyuugák bevetését szervezed? 

– Olyasmi, igen. Amikor a Hokage igénybe vesz Hyuuga ninjákat, azt csak rajtam keresztül kérheti, és én döntöm el kit küldök. Én vagyok minden Hyuuga közvetlen felettese. 

– Mint egy kapitány? 

– Igen. Csodálkoznál, mennyire népszerűek vagyunk, szinte mindenki akar magának egyet a csapatába, mert nálunk jobb felderítő nincs. 

– Ez igaz, hihetetlen hasznos a felderítésben a képességetek, és kiváló harcosok is vagytok, mindig csodálom a chuunin vizsgákon.

– Na és te, Iruka? 

– Én nem vagyok megáldva speciális képességgel, de szorgalmasan tanulok ha kell, és tanítok az iskolában kis alsósokat. 

Mosolyogva hallgat, de az az érzésem hogy ő ezeket már mind tudja rólam. 

– Megkóstolod a mártást? - kérdezi Ibiki. Mellé lépek és ő jól megfújja a kanalat, hogy meg ne égessem a számat. 

– Finom lett! Nagyon jó!

– Ugye? Saját recept - kacsint Ibiki. - Mindjárt kész a vacsora.

– Megterítek, jó? 

Otthonos mozdulatokkal térülök fordulok, mindennek tudom hol a helye, így pár perc és három személyre előkészítem az étkezőasztalt. Fél füllel hallgatom miről beszélgetnek, klán ügyek és konohai problémák.

Kellemesen telik az este. Ayato hamar lelép, én pedig a kanapén ülő Ibiki ölébe kuckózom. Félálomban hagyom, hogy hajamat simogassa.

– Szeretlek Iruka - súgja.

– Tudom.

***

A tavasz nagy esőzéssel toppan be. A gyerekekkel csak a tornateremben tudunk edzeni, de nem bánjuk. Örülünk annak, hogy végre a hideg tél elvonult.

Ibiki kicsit hosszabb pórázon tart már engem, így szabadon ebédelhetek újra a barátaimmal. 

Izumo és Kotetsu nem faggatnak, ők is csak annyit tudnak hogy Ibikiért szakítottam Kakashival, és azért tűntem el hosszú időre, mert Ibikihez költöztem és kivettem szabadságot hogy vele lehessek. Gyanakodva néztek minket ha összefutottunk, de nem szóltak semmit. Kotetsu lehet hogy tud valamit, mert néha elejtett régebben megjegyzéseket amiből arra lehet következtetni hogy Anbu osztagban is dolgozik, de ez csak feltételezés. A lényeg ugyanaz, nem mesélek és ők nem faggatnak. 

Halkan kopognak a vízcseppek az esernyőmön, amikor korán reggel az iskola felé sétálok. Szeretek jóval hamarabb az iskolába érni, felkészülni az aznapi tananyagból, beszélgetni a kollégákkal egy csésze kávé társaságában. 

Egy lámpaoszlop tetején, békapózban türelmesen pihenő Anbura figyelek fel. A maszkját ezer közül is felismerem, és a szívem hevesen dobogni kezd. Megtorpanok és képtelen vagyok nem bámulni. Ő az!

A sűrű esőzés és a hajnali félhomályban a lámpaoszlop gyér fénye kísértetiesen világítja meg őt, félelmetes ahogy mindig. 

Miért van itt? Megfigyel valakit? Nem vesz rólam tudomást, az esernyő eltakarja az arcom, egyszerű járókelőnek számítok.

Rápillantok az épületre, amely felé fordulva áll. Csak egy raktár, semmi különös. Visszafordulok Kakashi felé, de már nincsen sehol. 

Fájdalmas ürességet érzek a mellkasomban, rászorítom a tenyerem és megdörzsölöm. Még fél év… ősszel a Végzet úgyis összehoz majd minket, de nagyon erős hátrányból indulok. 

Hah, az is megtörténhet hogy ezúttal csak simán elvágja a torkom a szex után, és nem vesződik velem. Összetörtem a szívét… Kakashi kevesebbért is ölt már. Az a Kakashi… 

Valahogy mostanában sokat gondolok erre. A Végzet befejezi amit elkezdett, bárhogy is küzdök ellene. Talán azzal, hogy már voltam egy ideig a szeretője, és elhagytam, a kötelező köröket lefutottuk, és nem marad már más, csak a halálom. Ezúttal halálpecsét nélkül. Talán ezzel áll helyre az egyensúly amit a sors korrigálni akart? Ott akkor csak nekem kellett volna meghalni? 

Lepillantok a kézfejemre, ahol hosszú ideig a furcsa pecsét volt, Kakashi sötét szerelmének bizonyítéka. Ő nem gyűrűt adott nekem, ahogy a normális emberek, hanem egy pecsétet, amelynek párját ő viselte. Sötét ereje arra való, hogy ha egyikünk meghal, a másik követi. 

Emlékszem… a kunai kést egyenesen a szívem közepébe döfte. Ugyanígy esett akkor is az eső. Kakashi rám hanyatlott miközben együtt haldokoltunk. 

Emlékszem… kapaszkodtam belé, ő is görcsösen szorította a kezem. Összefűztük ujjainkat és együtt haltunk meg. 

Vajon mi történt azután? Megtalálta valaki a holttesteket? Vajon egymás mellé temettek minket? 

Megrázom a fejem és sóhajtok. Letörlöm a könnycseppeket arcomról és lassan folytatom az utam. 

Nem szabad feladnom, akkor sem, ha a Végzet már bizonyította hogy ha ellene küzdök, százszorosan büntet érte.

Akkor majd bűnhődöm.

Megfizetem az árát a Pusztító szerelmünknek, de ha van arra esély hogy valóra válik a mi tündérmesénk és boldogan élünk amíg meg nem, akkor bármit is kell tennem, megteszem. 

Összeszorítja torkomat a rettegés. 

***

– Szeretlek… kérlek… kérlek csókolj meg…! 

Mély morgó hangján, szelíden könyörög nekem ez a hatalmas ember. Acélkék szemei sötétek a vágytól. 

Ma este is a kanapéján ülünk, mint mindig a vacsora és az azt követő mentál kezelések után. 

A kínzásom óta bennem beteg vonzalom, furcsa kötődés alakult ki.

Ő kezdettől fogva, első pillantásra belém szeretett, sosem titkolta. Én pedig a kínzások és a gyengéd törődés lélekpusztító kontrasztjában traumatizálódva vonzódni kezdtem hozzá. Ez nem szerelem… Hanem egy súlyos pszichés tünet, ami a fogságban tartott lélekben alakul ki. Olvastam erről a mentál képzésben, a rabok a fogvatartójukba beleszeretnek, ha büntetés és jutalmazás megfelelő arányban van. Kakashival is így kezdődött. Traumakötődés a túlélés érdekében…

Az ölében vagyok, szokásos módon oldalt ülök, mint egy hercegnő. Mellkasán pihen a fejem, hallgatom heves szívdobogását, halk szavait ahogy a csókomért könyörög.

Érzem merevedését a combomon, karjai gyengéden ölelnek. Ajkát a hajamhoz érinti, egyre hevesebben vesz levegőt, annyira erős hatással vagyok rá.

Szeretkezhetnék vele…  Biztos nagyon jó lenne.

Csodás teste van, már láttam majdnem meztelenül törölközővel a derekán, tudom milyen lenne vele, ezzel a gyengéd óriással, aki halálosan szeret.

Finom kesernyés illata van, cédrus és friss fűszeres, izgató. 

Arcom cirógatja, államat gyengéden simogatja felfelé, hogy finoman tereljen. Hagyom neki, felemelem a fejem és engedem hogy megcsókoljon. Van ebben a csókban valami óvatosság, mintha félne hogy egy rossz mozdulattal megtörne a varázs. Forró nyelve ajkamat cirógatja, kidugom én is a nyelvem hegyét és ő halkan felmorranva beszippantja, finoman mégis éhes vággyal. 

Tarkómnál fogja a fejem, ujjai hajamba bújnak, sóhajtva engedem be számba. Bódító ez a csók, borzongatóan izgató. Amikor ágyékomba zúdul a zsibbasztó bizsergés, megborzongok és belemarkolok fekete pólójába a mellkasán. 

Elengedi a fejem és keze becsúszik a felsőm alá, végigsimítja oldalamat, hasam és mellkasom izmaival ismerkedik. Nagyon tetszik neki is a testem, mert nem vagyok már sovány, hanem ismét szép karcsú de finoman izmos. 

Mellbimbóm morzsolja ujjaival és én belenyögök a szájába, ő pedig megremeg ettől és erősebb, mohóbb lesz a csókja. Nagy erős tenyere combomra csúszik, és nadrágomon keresztül a merevedésemre. Borzongva élvezem a felhorgadó erős vágyam. 

– Bevihetlek az ágyamba, Iruka? - kérdezi, szájával az enyémre tapadva, alig érteni amit rekedten mond. 

– Igen.

Mosolyogva néz a szemembe, és mint a mesebeli hercegnőjét a hatalmas királyfi, úgy visz könnyedén. Most látom először, még nem jártam ebben a hálószobában. Minden szép itt. Faragott bútorok, natúr színek és nagyon finom fás cédrusos illat fogad. Az ő illata… 

Gyengéden lefektet, mellém ül és fölém hajol.

– Mennyit engedsz nekem? - kérdezi komolyan. Megnyalom a számat. Nem vagyok szűz kis hülye, fontos a szabályok tisztázása.

– Csókolózzunk és a kezünkkel kényeztessük egymást, jó? - válaszolom lágy mosollyal, arcát megsimogatom. Belecsókol a tenyerembe és boldogan visszamosolyog rám.

– Ahogy óhajtod. Boldogan megteszek érted bármit, csak kérned kell - suttogja a számba. 

– Akkor vetkőzz le kérlek, látni akarlak! 

Felül, és lehúzza a pólóját. Mellizmai keményen gömbölyödnek, hasán a rácsos izomzat tökéletesen kialakult. Rengeteg fehér heg borítja napbarnított testét, mint egy összefüggő térkép, vagy pókháló. Úh… Nagyon szép.

Hímtagja nagy és vastag, erezete kidomborodik az oldalán ahogy teljesen akciókészen mered felfelé. Herezacskója is nagy, nem gömbölyű, hanem duzzadtan lóg. Fanszőre meglepetésemre sötétszőke színű, izgatóan göndörödik és keretezi férfiasságát.

Én is leveszek a fehér alsónadrágon kívül mindent. Izgatottan kipirulva nézem ahogy fölém mászik, súlya alatt a matrac besüpped. Nem nehezedik rám, félig az oldalára fekszik és combját az enyéim közé fúrja. Mohón csókol meg, kezeink egymás testén barangolnak. Forró és kemény a bőre, remegő ujjaimat a hegek érdesen csiklandozzák. Nyelve az enyém simogatja, majd nyakamra csúszik, és fülkagylómra talál. Forró lehelete és nedves meleg nyelve megőrjít, halkan nyöszörögve élvezem. Uhh, sosem gondoltam hogy a fülemmel ilyet is lehet csinálni és ekkora élvezetet okoz… Végtelenül izgató!

Nyögdécselve élvezem… 

Mellbimbómra tapad a szája, finoman harapdálja és szívja, keze pedig rácsúszik a fehér alsómra és rajta keresztül rámarkol merevedésemre.

– Ahh, Ibiki…! 

– Élvezed? 

– Igen… nnhh…

– Folytathatom? 

– Igen kérlek… 

Széttárom a lábam, teljesen alárendelem magam a dominanciájának abban a pillanatban, amikor számba morogva becsúsztatja kezét az alsónadrágomba.

– Milyen nedves… – súgja, és újra fülemet csócsálja, nyalja. Zihálva kapaszkodom a vállába és markolom az izmait, ő pedig lassan masszírozni kezdi a hímvesszőmet. Cuppogó dörzsölő hangok, az én nyögéseim és Ibiki elegedett morranásai, cédrusos fás illata, ez a sok hang és élmény teljesen elkábít… 

– Neh ó ne… így el fogok… - zihálom és ijedten próbálom ellökni a kezét. Elenged és én hátrahajtom a fejem. Majdnem… majdnem elélveztem… 

Forrón csókolózunk, nyöszörgök és felsikkantok, amikor nyáltól nedves ujját belém vezeti. 

– Ibiki! 

– Sss… élvezd - morogja a számba, és fellendül a csípőm. Olyan szakértelemmel masszíroz odabent, csillagokat látok. Szétárad testemben az erős gyönyör, zsibbadok és rángatózok… Pánikba esve tépem a számat tőle, mellkasát csapkodom kezemmel, próbálok felülni, szabadulni... Ő is mély hangján nyögve hörgi a nevemet.

– Ne, Ibiki ne, ó ne, hagyd… Aaaaahhhh! AHHH! 

Megfeszülök és olyan ívbe rántja testem a gyönyör, hogy úgy érzem kiszakad a szívem a helyéről. 

Ernyedten zuhanok vissza, és kábán zihálva remegek. 

Hogy… hogy csinálta… hogyan tudott engem így… elvarázsolni? Kakashi sosem csinált ilyeneket! Ahh azt sem tudtam hogy létezik ilyen…

– Hahh… hahh…

Lassan kihúzza belőlem az ujját, és gyengéden csókolózik velem. Nedves a combom, az oldalam. Sperma? Lepillantok, kérdő tekintetemtől elmosolyodik.

– Elélveztem a látványtól, olyan elragadó voltál, szerelmem.

Mohón megcsókolom és remegő ujjaimmal megérintem hímtagját, spermáját szétkenem és néhány pillanat múlva újra acélkemény. 

– Erősebben, gyorsabban… - fújtatja, és fölém térdel, teljesen elázott alsónadrágomba markol. Két kézzel masszírozom és ő vágytól vörös fejjel görnyed fölém, széttárt lábaim között pumpál a csípőjével, mintha bennem lenne. Nyöszörögve figyelem, ahogy gyengéden megfogja a csuklóm és eltolja a kezem. Nedves alsónadrágom alá dugja nagy péniszét, hozzádörzsöli hímvesszőmhőz. Megmarkolja a fehér textilt és csavar rajta, ettől szorosan összepréselődünk. Kéjesen mozogni kezd, tulajdonképpen megdugja a fehérneműt rajtam. Úristen, ez mennyire izgató, ahogy vad éhséggel tekintetében fölöttem mozog, pumpálja magát! Hogy mozognak nagy izmai! Uhh! Nedves cuppogással csúszik ki és be nagy merevedése a teljesen elázott alsómban, dörzsöli vele az én péniszem is.

Nyögve mozgok én is, olyan vad vággyal, ahogy már nagyon régen nem. 

– Ibiki, Ibiki, Ibiki…! - kiáltom amikor elèlvezek. Reccsen a textil, letépi rólam és hörögve ránt egyet a péniszén, beteríti spermájával a hasam és mellkasom. 

– Iruka, szeretlek… hahh… szeretlek!

Hátrahajtott fejjel térdel a lábam között, behunyt szemmel zihál, karjai ernyedten lógnak mellette. 

Amikor visszatér tudata a testébe, lenéz rám.  Szerelem és boldogság látszik rajta, ahogy végigfuttatta tekintetét rajtam, és végül a szemembe néz.

Összemosolygunk. Lehajol hozzám egy hosszú finom csókra. Mmm…

Felnyalábol és megfordul velem, hogy rajta heverjek. Kényelmesen elnyújtózom óriási izmos testén. Tapadunk és ragadunk a nedvektől, szétkenődik minden rajtunk.

– Olyan… - keresem a szavakat. - Olyan jó volt… 

Megpuszilja a fejem búbját és hátamat cirógatja lustán. 

– Nekem is, mint egy valóra vált csodás és mocskosul erotikus álom. Nem fáj semmid?

– Nem… 

– Folytatjuk a fürdőben? - hallom rövid pihenés után, és én kuncogva biccentek. 

Felkap a karjaiba megint és a fürdőszobába indul.

– Ibiki vannak lábaim, ugye tudod? 

– De még milyenek…! - kacsint mosolyogva. A fürdőszobáját is most látom először, eddig mindig a vendégszobáét használtam.

– Hű! 

– Tetszik?

Halványzöld és bézs színek, nagy ablakok kilátással a hegyekre, hatalmas kád… 

– Nagyon menő! 

– Pezsgő fürdőzzünk? Kipróbálod? 

– Igen, nagyon szeretném! 

Megnyitja a vizet a kád felett, és a sarokban lévő zuhanyfülkéhez sétál velem. Gyengéden letesz engem. 

A langyos víz kellemesen öblíti le rólunk a spermát, egymást szappanozzuk izgatóan lassan. Csókolózunk mintha nem lenne holnap… Csodálatos! 

Érzékeimet elbódítja a cédrusos fás aroma, Ibiki nagy kezének simogatása, a melegvíz…

Elzárja a csapot.

– Kész a pezsgőfürdő, gyere! - mondja lágyan, és figyelmesen besegít a kádba. Elmerülök a finom meleg vízben, a kis fúvókáknak köszönhetően bizsergő csiklandozó érzés a vízben ülni. 

Ibiki belép mellém és csodálattal nézem szép testét. Leül és én az ölébe úszom, combjára ülve ölelem át nyakát. Hímtagjaink összeérnek, már újra felizgultunk mindketten. 

Olyan jó vele csókolózni… Mhhh… Elszakítja tőlem a száját.

– Szeretném ha hozzám költöznél, Iruka!

Megfordulok és mint egy kényelmes karosszékben, ellazulok a karjaiban és felsóhajtok. Oda a hangulat.

– Az már kapcsolat lenne, Ibiki.

Körém fonja karjait.

– És? Szinte itt élsz már, sok időt töltünk együtt, és most végre megrepedt a jég a szíved körül. Kérlek legyünk szeretők, Iruka!

Felnézek rá és szomorúan lehajtom a fejem. Vizes fürtjeim arcomba hullnak. Megsimogatom engem ölelő erős karjait. Olyan jó lenne beleszeretni ebbe a gondoskodó domináns gyengéd férfiba, olyan jó lenne elfelejteni Kakashit, a Végzetet, a közelgő halálomat!

– Nem tehetem ezt veled, nem ezt érdemled - töröm meg a csendet. – Szerelmet érdemelsz és hűséget, Ibiki. 

– Idővel belém fogsz szeretni, Iruka. Már most is fontos vagyok neked, különben nem engedtél volna ilyen közel magadhoz.

– Kakashi el fog jönni értem… Elvisz vagy megöl, és hogy melyik a rosszabb, azt nehéz megmondani.

Megdermed, aztán sóhajtva szorosabban magához ölel.

– Nem fog, mert úgy tudja hogy a szeretőm vagy, ezért nem érhet hozzád. Felejtsd el őt, egy szörnyeteg lett. Ha tudnád miket művel, elborzadnál. Értem én, hogy azt hitted megmentheted, de az igazság az, hogy senki nem válik csak úgy ilyen romlottá csupán néhány küldetéstől, legfeljebb kifogásként használhatja. 

– De…

– Felejtsd el őt, nagyon veszélyes! Még téged is szemrebbenés nélkül képes lenne megölni!

– Mert azt hiszi elhagytam - suttogom. – De tudom hogy eljön értem, és akkor neked is bajod eshet. Őt semmi sem állíthatja meg, Ibiki! 

– Várj! - maga felé fordít és komolyan néz a szemembe. – Ha jól értem, azért nem viszonzod az érzéseimet, mert féltesz engem Kakashitól? 

– Igen.

– Engem nem olyan könnyű megölni, Iruka. Ha képes is lenne rá Kakashi, akkor súlyosan megsérülne vagy belehalna. Ha túléli is a harcot velem, azonnal menekülnie kellene, mert súlyos bűnt követne el. Azonban ő imádja a hatalmat, amit Anbu kapitányként bitorol, ezért sosem kockáztatná egy másik Tehetséges jounin megölésével, pláne egy olyan befolyásos személlyel mint én. Azt hiszi a szeretőm vagy, ezért nem keresett téged, mert jól ismer engem és tudja hogy nem engedném a közeledbe. 

Ez igaz, Sarutobival is rengeteg konfliktusa volt, mégis mindig a kötelessége volt az első. Engem bánthatott, más chuuninokat megölhetett, jouninokat is, de befolyásos vagy Tehetséges jouninokat nem bántott.

De felforgatta értem Konohát többször is, viszont most nem tette. Nem keresett… pedig vártam.

– A rögeszmédet Kakashi iránt a saját magad érdekében kezd elfelejteni, kérlek! Nyisd meg felém a szívedet, és megígérem hogy boldoggá teszlek, Iruka!

Mellkasára ejtem a fejem, vívódva rágcsálom ajkamat. 

Annyira furcsa, hogy a Végzet minden kis változtatást súlyosan megtorolva fordítja újra az eredeti irányba a kereket… 

Ibiki az előző életemből kimaradt. Most főszereplő és ez furcsa. Mi van, ha ő az esélyem? Mi van akkor, ha mellette kötök ki, és elmarad a végzetes halálunk Kakashival? Talán ezért kerültem ide? Egy új esély egy valódi szerelemmel? De ez a szerelem sem egészséges… Viszont ha azzá teszem, ez a gyengéd domináns óriás megadhatja amire vágyom. Boldog lehetek.

Kakashi… Fájdalom nyilal a szívembe, ott ahol belém döfte a kését. Kakashi mellett szenvedés és fájdalom várna, majd a biztos halál. A pusztító szerelmünk velünk együtt meghalt akkor, amikor megölt engem.

De Ibikivel talán kijátszható a Végzet társasjátéka, és ő a főnyeremény?

Felnézek rá, acélkék szemei gyengéden tekintenek rám, kedves mosolyától átmelegedik az arcom. 

– Ha meghalsz, soha nem bocsátom meg neked - suttogom, és kibuggyan egy könnycsepp. Gyengéden letörli.

– Nem fogok. 

– Ígérd meg… – suttogom - hogy ha erősebb nálad, elmenekülsz azért hogy életben maradj! Belehalnék ha végig kéne néznem a halálodat, Ibiki! 

– Megígérem hogy vigyázok magamra és rád! 

Vissza simítom arcom a mellkasára. Fél évünk maradt, amit együtt tölthetünk, a sorsdöntő találkozásig. Talán elkerülhető lesz. És ha sikerül, akkor győzhetek! 

Vérzik a szívem Kakashiért, a sötét beteg szerelmünk súlyos emléke fáj, de újra végigszenvedni azt a sok évet azért hogy ismét meghaljak, nem akarom. A elkerülhetetlen lélektorzulás megtörtént… Kakashi menthetetlen, de én nem, én élni akarok, boldog életre vágyom! A sötét vonzalmunk örök, de nem akarok többé szenvedni. A valódi boldogság karnyújtásnyira van!

– Szeretem ahogy babusgatsz, ahogy gondoskodsz rólam Ibiki. Sosem elég belőle, ezért csak még követelőzőbb leszek. Bosszantóan túlkomplikáló, akaratos és sértődékeny vagyok. Amikor megsértődöm, akkor megeszem az összes csokis kekszedet bosszúból és addig duzzogok amíg ki nem engesztelsz… Folyton veled akarok majd lenni, szeretkezni, táncolni, csak úgy csüngeni rajtad… Sokat beszélek! Sírok ha meghatódom, idegesítő tudok ám lenni! És… féltékeny típus vagyok. Minden figyelmed és törődésed csak nekem jár ha veled vagyok! Ilyen borzasztó szeretőre vágysz, Ibiki?

Felnevet azon a szép mély hangján, olyan szívmelengetően… 

Szemébe nézek és mosolyogva hagyom hogy megcsókoljon. 

– Te vagy minden vágyam Iruka! Igen, ilyen borzasztó szeretőre vágyom, rád! Szeretlek…

– Én figyelmeztettelek, magadra vess Ibiki…– lehelem a szájába, és ajkát lágyan megharapom. 

– Jól gondodat viselem majd, megvédelek, babusgatlak. Imádni fogom a duzzogásaid és élvezettel foglak kiengesztelni… Csüngj rajtam akár egész nap, sőt elvárom szerelmem! Néha nagyon domináns leszek, de ezt eddig is jól viselted, és amennyire ismerlek pont szereted is, igaz? 

Hajamba markolva mohón megcsókol, és én felizgulok azonnal, hevesen visszacsókolok.

Sokáig csókolózunk és beszélgetünk, időről időre orgazmusig simogatjuk egymást, és mindezt az ágyban folytatjuk amíg el nem alszunk. 

Reggel pedig hivatalosan is átkerül a fogkefém Ibiki fürdőszobájába. 

Palacsintával ünnepeljük. Finom lekvárt csurgatok az enyémre, de ő kiveszi kezemből a villát. Imád etetni, amit élvezek én is.

– Mai tervek? - kérdezi kedvesen, és egy falatot nyújt felém.

– Mmm suli, de délután ráérek. - Bekapom a falatot, de a lekvár kicsurran az államra, és ő előrehajol hogy lenyalja. A következő percben a vállára hajítva cipel vissza a hálószobába, és én vidáman kacagva hagyom magam. 

Természetesen elkésünk a munkából. Tíz perccel becsöngetés után száguldok be a tanterembe, a kölkök szerencsére nem gyújtottak fel semmit és nem rombolták földig a berendezést. 

Ebédidőben Ibiki megjelenik és ezúttal mosolyogva, beszélgetve sétálunk a kedvenc helyünkre, Naruto is hozzánk csapódik. Ibiki kedvesen ugratja a kis lükét, és jókat nevetnek.

Amikor elfogy a leves, Naruto lelép és Ibiki hozzányomja combját az enyémhez. 

– Mihez van kedved, szerelmem? - kérdezi halkan, acélkék szemeiben is mosoly bujkál. 

– Most te mondd meg - súgom a füléhez hajolva. Finom illatát magamba szívom. 

– Haza akarok menni és felfalni téged. 

Elpirulva nézek rá, és biccentek. 

– Akkor menjünk… Frissen tálalva finomabb vagyok. 

Felnevet. Átöleli a vállamat és így sétálunk haza, jókedvűen. Azt hiszem ilyen az igazi boldogság. 

A nyári kora délután finom fűszeres virágillatú, a gyenge szellő kellemesen hűti a levegőt.

Sietve elrohan mellettünk egy csapat ninja, Anbu felszerelésben vannak. Egyikük visszanéz a válla felett, és tudom ki ő. Az egész csupán néhány másodperc volt, de megtorpanok és elsápadok.

– Semmi baj, most mennek egy újabb offenzívára - mondja Ibiki halkan. – Látod, semmi sem történt. Nyugodj meg szerelmem.

– Ő volt az… – suttogom, és forró borzongás, majd jeges félelem csurog végig gerincemen. 

Úgy éreztem, hogy abból a rideg kerámiamaszkból a végzetem nézett vissza rám. 

Ibiki magához ölel, és én remegve kapaszkodom belé. 

***

Kéjesen kapaszkodom a lepedőbe, lágyan nyögve, remegve fekszem a hasamon. Hátamon bizseregnek a harapásnyomok és szívásnyomok, Ibiki forró nyelve ánuszomon kergetőzik, játékosan ki és becsusszan. Borzongok és remegek… 

Egy ujja halk cuppogással elkezd mozogni bennem.

– Mehet a második ujjam? 

– Ihgen… Ahh!

Gyengéden, lassan tágít, közben hátamat csókolgatja, mély hangján elégedetten dorombolva.

– Olyan szexi vagy, bárcsak látnád magad kedvesem - mondja, és felnyögök. - Itt jó? Akkor itt egy kicsit jobban?

– Ahhnnn…

Lágyan felnevet, amikor csípőm magától kéjesen mozogni kezd. 

Fülemhez hajol, lehelete melegen csiklandozza érzékeny bőröm. Basszus, Ibiki minden erogén zónámat ismeri… 

– Harmadik? 

– Igen… - sóhajtom, és mély torokból felszakadó nyögéssel fogadom magamba. – Ó ne… ah…

– Ne siesd el szerelmem, de ha akarod elélvezhetsz most is.

– Kibírom… hhh…

Halkan nevet.

– Kínok kínját állom ki érted, annyira vágyok már benned lenni, Iruka. 

– Nagyon nagy vagy… 

– Sajnos igen, ezért tágítalak ilyen angyali türelemmel, de már nagyon szenvedek. 

A síkosítótól nedves ujjai lassan mozognak bennem, masszíroznak lágyan. A kezdeti feszítő érzés enyhült, és ismét csak a kéj bizsereg bennem. 

Ezúttal szólás nélkül csúsztatja be a negyedik ujját, és én a párnába fúrom arcom.

– Sss… mindjárt szerelmem, mindjárt… 

Cuppogó hangok, és a párnába fojtott nyögések, Ibiki lágy mormolása, cédrusos fás illat… a lepedő hűvöse, és a bőrömön csillogó verejtékcseppek csiklandozása, hajam nyakamra tapad, számból nyál folyik… Sok… sok inger…

Lassan, óvatosan kihúzza belőlem ujjait, gyengéden a hátamra fordít és fölém mászik. Merevedésén szétkeni a síkosítót, szemei egészen feketék a vad éhes sötét vágytól.

Hetek óta csak az összeszorított combjaim között elégítette ki magát, de mostmár én is nagyon vágyom rá, hogy magamban érezzem gyönyörű péniszét, akkor is ha nagyon nagy. Amikor ezt elmondtam neki, elpirult a boldogságtól, olyan szeretetre méltó volt abban a percben… 

Lassan végigsimítja combjaimat, elkeni rajtuk a verejték cseppeket. Egymás szemébe nézünk, vággyal szerelemmel figyel engem, miközben makkját a bejáratomhoz illeszti. 

Köldökömbe csöppen arcáról a verejték, és számat megnyalva tárom szélesebbre lábaimat. 

– Kezdhetjük? - kérdezi gyönyörű mély hangján, kipirulva. Biccentek. Hasonlóan piros vagyok én is, remegek a vágytól, és ő a hímvesszőmet masszírozni kezdi, miközben lassan belém tolja magát. 

– Iruka… - morogja gyönyörűséggel, és az élvezettől behunyja szemét. Sóhajtva próbálom magam lazítani, ő pedig apró pumpáló mozdulatokkal határozottan hatol egyre beljebb és beljebb.

– Ah, ah… nh… - mellkasának feszítem kezeimet, de ő folytatja. – Neh… Ibiki… 

Megáll egy kis időre, és félig behunyt szemmel figyeli arcomat. Vár… és én sóhajtva próbálok lazulni és lazulni. Minden centiméterért megdolgozunk, és amikor végre fenekemhez ér herezacskója, derekára húzza a lábaimat, csípőmet felemeli a levegőbe, alám csúsztat egy párnát. 

– Sikerült? - nyöszörgöm kábultan. Mosolyog.

– Az egész. Fantasztikus érzés… de egy mozdulat és azonnal elélvezek - dorombolja. 

Kuncogva nézek rá. – Jól vagy, nem fáj?

– Nem, úgy érzem hogy tele vagyok, kitöltesz teljesen… - Hasamra simítom a kezem, és behunyt szemmel befelé figyelek. - Egyesültünk.

– Nagyon szeretlek! - mondja hirtelen. - Őszintén szerelmes lettem beléd amikor először rám mosolyogtál. Forrón tiszta szerelemmel szeretlek, Iruka! 

Gyengéd mosollyal hallgatom, miközben lassan mozogni kezd bennem.

– Iruka, te szeretsz már engem? Kérlek mondd el… Megszerettél már? 

Lassan kihúzódik, majd visszanyomul belém, és én zihálva kapaszkodom mellizmaiba, erős karjaiba amivel testem mellett támaszkodik. 

– Ihgen… szeretlek Ibiki… Nem tudlak nem szeretni… 

Összefűzzük ujjainkat.

Mosolyogva görnyed fölém, megcsókol és fokozatosan felgyorsul. Olyan mélyen bennem van, szinte a torkomban érzem, és ahogy a bőrünk tompán puffogva összecsapódik, minden mozdulattól odabent egyre nő és dagad a gyönyör. Nyögéseim a morgásával összemosódnak, egyre gyorsabban és szenvedélyesebben dugunk. Ibiki péniszemre markol, és én felnyögve elélvezek, nem bírom tovább. 

– Iruka, szeretlek, szeretlek… Ahh… Ahh! 

Hosszan gyönyörűen élvez el bennem, kábán kipirulva, fújtatva. Olyan hatalmas ember, bőven túlér rajtam, arcát a párnába fújva hörög a fejem mellett, én vállába kapaszkodva rángatózom alatta. 

– Uhh, huhh… Ez fantasztikus volt… - mondja hosszú percek múlva, és fejét felemelve megcsókol. 

– Ibiki? - Pislogok fel rá meglepetten, mert még mindig kemény és bennem van, mi több, mozogni kezd ismét. 

– Jöhet a következő menet? - mosolyog. 

A negyedik után mérgesen megharapom mellbimbóját és ő nevetve megcsókol. 

– Sajnálom szerelmem, a legszebb vágyálmom vált valóra, maximálisan ki akarom élvezni. Harapj ahogy csak bírsz, imádom ha megjelölsz, Iruka!

– Forduljunk meg, én akarok felül lenni! - mondom duzzogva, de mosolygok amikor megpuszil. 

Végtelenül gyengéden, lassan, engem átölelve fordul meg velem. 

Minden mozdulattól fenekemből folyik a spermája, cuppogó szörcsölő hangok kísérik.

– Milyen izgató ez a hang - dörmögi. - Mozogj szerelmem, vágtass rajtam Iruka! 

Hasán megtámaszkodom, és vágtázni kezdek, behunyt szemmel élvezem. 

Én már olyan sokszor elélveztem, víztiszta ejakulátum ürül belőlem, az is csupán néhány csepp, de újra és újra elélvezek, ahogy ő is.

Honnan van ez az állóképessége? 

Ájultan hanyatlom rá, és ő csókol, ölel engem, a csípője pedig folytatja a pumpálást.

– Ibiki… nem bírom tovább… Már hajnalodik… Mégis mióta csináljuk? Én…Nem bírom… 

Sötétség.

Meleg karjaiban, ölelésében ébredek. Finom illata, bőrének forrósága, izmainak biztonságot nyújtó ereje vesz körbe engem. 

Puha légvétele fülem és arcom cirógatja, hátamon érzem mellkasának mozgását. 

Zsibbadt és elgémberedett az egész testem, mégis csak mégjobban befészkelem magam az ölelésbe. 

Emlékszem, hogy a sokadik orgazmus után elaludtam a fáradtságtól. Felébredtem kis időre, amíg a fürdőszobában megfürdetett, és fenekemből segített kiengedni a rengeteg spermát.

Dühösen megharaptam a nyakát és kanos ördögnek neveztem, ő pedig hangosan nevetett…

Megitatott és a puha ágyba fektetett, több nem rémlik. 

Halkan kuncogok.

– Jó reggelt szerelmem - dorombolja fülembe. - Mi olyan vicces? 

Megpuszil ahol ér, és én csillogó szemmel nézek mosolygó szemébe. 

– Tényleg kanos ördögnek hívtalak? 

– Igen. Azt is mondtad, hogy csomót kötsz a farkamra reggel. - Kacagok ő velem nevet és vigyorogva megpuszil újra. - Hogy érzed magad? 

– Éhes vagyok és szomjas. Hány óra van?

– Dél múlt. Együnk valami finomat kedvesem. 

A fürdőszoba felé indulok, és lábaim összecsuklanak.

– Hoppá! - mondja miközben elkap engem. – Az állóképességed…

– Ibiki! - dühösen csillogó szemekkel nézek rá. – Nincs senki, aki egy ilyen éjszaka után rendesen bírna járni, ennek semmi köze az állóképességhez! Kicsináltál teljesen, olyan izomlázam van…! - nyafogok és ő mosolyogva puszilgat, karjaiban kivisz a fürdőbe.

– Jólvan jólvan, majd megmasszírozlak szerelmem, és bekenlek gyógykenőccsel tetőtől talpig… Jó? 

– Kakaót is kérek! - duzzogok, aztán egy ideig nem jutok szóhoz a sok csóktól. Elolvadok, a dühöm pedig elpárolog. 

– Ideje megvennünk a gyűrűket - mondja hirtelen és felcsuklom.

– Te-tessék? 

– Mintha nem emiatt rágnám a füled hetek óta… - mormolja és fülcimpám megharapdálja. 

– Tudom, csak jaj… olyan zavarban vagyok… ilyenkor…

– Választhatsz, Iruka. Gyűrűt viselsz, vagy egy táblát a nyakadban egy felirattal. 

– Milyen felirattal? - pislogok vörös arccal.

– Ibiki szerelme.

Kuncogok és elképzelem a diákjaim arcát ahogy beállítok a táblával a nyakamban. 

Evés után masszázsolajjal alaposan megmasszíroz engem, kapok egy melegvizes palackot a derekamra is. A kanapén pihengetek, könyvet olvasok amíg ő a házimunkával foglalkozik, néha megjelenik egy gyümölcslével, kistányér rágcsával, csokis keksszel, kapok puszit és megy tovább.

Amikor végez, leguggol mellém. 

– Hogy vagy? Jobb már egy kicsit? 

– Sokkal jobban vagyok. - Félreteszem a könyvet és nyakát átölelve lehúzom magamhoz őt. Mosolygós csókot kapok, szétnyíló köntösöm pedig szabad utat enged a simogató kezének. 

– Bírnál egy kis sétát? 

– Ühüm - megnyalom mosolygó ajkát. – Merre megyünk?

– Hónapok óta itt élsz velem a Hyuuga negyedben, de még nem láttad milyen szép ez a városrész. Megnézhetnénk. 

– Talán mert ide nem jöhet be senki. Akartam is kérdezni tőled, te hogy lehet hogy itt lakhatsz? 

– Itt nőttem fel. Apám legjobb barátja és bajtársa volt az akkori klán vezetőnek, nekem is sok Hyuuga barátom van. 

– Ó! Felöltözöm és indulhatunk!

Világoskék ingben és bézs nadrágban vagyok, hajam lazán feltűzöm. Ibiki fehér pólóban, ami rátapad gyönyörű izmaira, kényelmes farmernadrágban van, comb izmainak minden rezdülését látom. Mmm.

– Ha így nézel rám, el se induljunk - vigyorog. Elmosolyodom.

Mellé lépek, összefűzzük ujjainkat és kisétálunk a kerten át az utcára. Megpuszilja ujjaim.

A Hyuuga negyed felülmúlta az elvárásaimat. Tiszta, gondozott, parkosított. Mindenhol fák, virágágyások, mozaikos kövezett utak. A villanypóznák cirádás kovácsoltvasból vannak, fehérre festve szinte minden.

– Olyan ez a városrész, mint az egyik tündéres mesekönyvem. Minden nagyon szép itt, Ibiki! Az ott egy tó? 

– Igen, az egyik partszakasz strand, ha van kedved strandolhatunk valamikor. Nézd, ott pedig csónakot bérelhetünk és a vízbe hajló fák között barangolhatunk. Nagyon szeretik a szerelmesek. Este különösen szép, lampionokkal világítják meg, és néha fuvoláznak vagy gitároznak.

Vágyakozva nézem és ő magához ölel. 

– Azt hiszem este kipróbálhatnánk, szeretnéd? 

– Igen - vidulok fel elpirulva. 

Az utcán Hyuuga járőrökkel is találkozunk, akik a közbiztonságért felelnek. Mind vajszínű zubbonyban vannak, nagyon elegánsak, mint a tündérek a mesékben. Ismerik Ibikit, mind köszönnek a nevén szólítva őt is és engem is. 

– Mindenki tudja a nevemet? - pislogok zavartan Ibikire. 

– Persze, hiszen a szeretőm vagy.

Persze? Hát jó… 

Elsétálunk egy cukrászdába, ahol a pultos hölgy nagyon barátságos Ibikivel, elmeséli hogy még Ibiki szüleit is ismerte. Nagyon finom fagylaltot veszünk, és tovább sétálunk. 

Nem tudom nem látni, ahogy egy Hyuuga pár a cukrászda előtti fehér kovácsoltvas székeken ül, és az üvegasztalon előttük sütemény van. A férfi eteti a nőt, aki illedelmesen hagyja magát. Furcsa nyakláncot visel, hosszú és vastag ezüstlánc.

Tovább sétálunk és Ibiki mesél. Mutatja az edzőtermet ahol harcművészetet oktatnak, a klánvezető házát, ami inkább tűnik palotának, a helyi iskolát, mert a Hyuuga gyerekek nem járnak oda ahol én tanítok, csak a kötelező geninképzéstől kezdve csatlakoznak. 

A könyvesboltba már én húzom magammal, veszek két könyvet és jókedvűen a hónom alatt viszem tovább. Ibiki mesél és mesél, és én boldogan hallgatom, hogy milyen szép gyerekkort tud nyújtani a Hyuuga közösség. Ayato anyukájának meggyes süteménye, a nyarak és a téli ünnepek, sok szép történet. 

Egy ékszerüzletbe is bevisz engem. Csodálkozva nézek körül. Rengeteg állvány, és rengeteg olyan hosszú nyaklánc, amit sok Hyuuga nőn és férfin is láttam ma. Különös módon eddig csak itt láttam rajtuk, soha azelőtt, Konohában nem viselik. 

– Ibiki ez valami hagyományos viselet? - kérdezem a nyakláncokra mutatva. Az ékszerész férfi köhögve elfordul és matatni kezd a pultnál. Ibiki mosolyogva lép mögém, fülemhez hajol és átölel. 

– Úgy is nevezhetjük, igen. Ez egy kis Hyuuga titok. Egyszerűbb megmutatni, mint elmagyarázni, és mivel te okos vagy, azonnal meg fogod érteni. Szabad? - kérdi az ékszerészt.

– Nyugodtan próbálják ki bármelyiket! 

– Iruka válassz egyet!

Rámutatok egy feketére, amin egy acélkék kő van, hasonlít a színe Ibiki szemére. Leveszi az állványról és a nyakamba akasztja. Furcsán nehéz és vastag a fekete fém. Felnézek Ibiki arcára, és vágytól elsötétülő szemét látva elpirulok. 

Megfogja a kék követ.

– Most figyelj… - súgja. Maga felé húzza lassan, a lánc egy karikán át csúszik izgatóan halk surranással. Nyakam köré szorul akár egy fojtóhurok, és így húz közel magához. Halkan felnyögök a meglepetéstől, és felfogom, de mielőtt megszólalnék, Ibiki forrón megcsókol, s a lánc végét keze köré tekeri lassú érzéki mozdulattal. Kábultan figyelem.

Tehát ez egy fojtólánc, mint egy nyakörv pórázzal… Afféle szexuális kellék… uhh…

Elvörösödve nézek fel rá, amikor felemeli a fejét.

– Egy kis Hyuuga titok - súgja. – Érted már? 

– Igen…

Gyengéden leveszi rólam és visszarakja az állványra.

– Na de nem ezért vagyunk itt. Gyere szerelmem, válasszunk gyűrűt! 

Percekkel később egy kis gyémánt köves karikagyűrű csillog mindkettőnk kezén. 

Nem tudom kiverni a fejemből a láncot, zavartan pirulva babrálom a gyűrűt. 

– Iruka - súgja Ibiki - menjünk haza, fáradtnak tűnsz. 

Biccentek. Elköszönünk és hazafelé sétálunk. Ibiki a gyűrűs kezemet puszilgatja, sejtelmesen mosolyog. 

– Milyen Hyuuga titkok vannak még? - kibököm végre, mert megöl a kíváncsiság. Felnevet.

– Már vártam a kérdést. 

– A Hyuugák nagyon endogén házasodók, tudtommal ritkán választanak klánon kívüli partnert, amin csodálkoztam mostanàig, de… Kezdem azt gondolni, hogy több van emögött, mint a vérvonal tisztaságának megőrzése. 

– Jól gondolod. Ők máshogy gondolkodnak, máshogy élnek és máshogy szeretnek. Náluk a hagyományos párkapcsolat egy domináns és egy szubmisszív partnerből áll és ezt mindkét fél elfogadja és szereti. 

– Tudom ez mit jelent. Nő is lehet domináns és a férje szubmisszív?

– Igen persze, sok olyan is van. És van hogy két nő él így, vagy két férfi. 

– De miért hordják azt a nyakláncot az utcán? 

– Ez is egy Hyuuga sajátosság, máshogy gondolkodnak az intimitásról is. Büszkeségből viselik, mert kifejezi a nagyon erős kötődést és bizalmat. 

– Ó…

Egy Hyuuga őr siet hozzánk, udvariasan köszönt minket.

– Hiashi Hyuuga Klán vezető üzenetét szeretném átadni nektek. Kedves Ibiki-san és Iruka-san! Kérlek látogassatok meg amikor erre jártok! 

Ibiki biccent és felém fordul. 

– Jelentették neki, hogy itt sétálunk. Nagyon kíváncsi rád. Teázzunk egyet nála, mit gondolsz? 

Bólintok és izgatottan követem Ibikivel az őrt.

Magamhoz szorítom a könyveket, szedem a lábaimat. 

– Ha ezt tudom, szebben öltözöm fel.

– Én sem vagyok, ezért sem kaptunk formális meghívót, csak egy baráti  invitálást. Hiashi-san szigorú de jóindulatú vezető. Tiszteljük egymást, mert néha segítek a klán belügyeiben, és régi ismerősök vagyunk, mint itt szinte mindenkivel.

A kis Hinata siet elém, tündéri ahogy örül nekem. Kezemet fogva szegődik mellém, és amíg az apjával beszélgetünk, végig el nem ereszt.

Udvarias társalgás, kapunk jeges teát, hellyel kínálnak puha párnákon egy szökőkút melletti lugasban. Hiashi alaposan megnéz engem, elmondja hogy Hinata mennyit dicsér engem.

Az udvariassági beszélgetés után elküldi Hinatát, és belekortyol a teájába.

Pont úgy néz ki mint minden Hyuuga, csak arcán gondterhelt ráncok öregítik és keményítik megjelenését. Tündérkirály.

– Szép gyűrűket választottatok. Gyémánt, ugye?

– Csakis - mosolyog Ibiki. 

– Eskütételt tervezitek? 

Elpirulok.

– Irukával ezt még nem beszéltük meg. 

– Felajánlom magamat esketőnek, ha úgy döntenétek.

Udvariasan meghajolva köszönjük meg.

– Iruka-san, tudom Ibiki mit tett veled, és a többi barátjával együtt aggódva figyeltük a fejleményeket. Szívből örülök hogy boldog vége lett a drámai történetnek és ma már itt ültök egymás mellett, szerelemmel a szívetekben. 

Komolyan nézek rá, a vallatás emlékei átsuhannak közöttünk, mint a sötét árnyékképek. 

– Köszönöm. Örülök, hogy Ibikinek ilyen kedves barátai vannak és sok jó ember veszi körül. 

– Szívből örülnék és azt gondolom hogy az egész Klán is, ha te is a közösségünk értékes tagjává válnál Ibiki házastársaként. A Klán iskolájában is örömmel alkalmaznánk. Talán akkor Hinata is hajlandó lenne odajárni. 

Hiashi eddig csendben ülő felesége, megszólal.

– Hinata szerelmes egy fiúba, ezért csak az akadémiai általános iskolába hajlandó járni. 

Elmosolyodom.

– Iruka-san, te tudod ki az a fiú? Elárulnád, kérlek?

– Attól tartok ez egy olyan titok, amit nem árulhatok el. Azonban csodálkozom, hogy Hinatának ennyire van beleszólása az iskolaválasztásba.  

Hiashi bólint.

– Ő az elsőszülöttem, a következő vezetőnk. Meg kell korán tanulnia az érdekérvényesítést. Szerencsére Domináns típus.

Homlokom ráncolom. 

– Domináns? Ugyanarról a Hinatáról beszélünk? A félénk, halk szavú, szelíd Hinatáról? 

Hiashi arcvonásai megenyhülnek, majdnem elmosolyodik.

– Szelíd dominancia is létezik, és Hinata céltudatos és erős jellem. Ezekről majd Ibiki mindent elmesél.

Elbúcsúzunk, és hazasétálunk. 

Kora este van.

– Csak néhány órát voltunk távol, de fél napnak éreztem - sóhajtom, amikor a zuhanyzóból kilépek. Köntösben vagyok, amit tőle kaptam még régebben. Halványsárga, és a kedvencem. Ibiki az egyik nagy fotelben ül, felém nyújtja a kezét, ujján megcsillan a karikagyűrű, én pedig engedelmesen mászom is az ölébe, megkapom a jutalom csókomat is.

– Kész a vacsora is, ha éhes vagy.

– Mmh, még nem. 

Mellkasára ejtem fejem, szívének dobogását hallgatom és behunyt szemmel élvezem a boldog babusgatást. Hátam és hajam simogatja nagy kezével gyengéden.

– Jövő héten szombaton van programod Ibiki? - kérdezem halkan. 

– Nincs, mit szeretnél aznap csinálni?

– Hozzám jössz? - nézek fel rá félénken. 

– Te most megkérted a kezem? - Hökkenten néz rám, hitetlenkedve. Azt hiszi viccelek… Komolyan bólintok. 

– Hozzám jössz, Ibiki? 

Elmosolyodik.

– Igen.

– Csak ennyi? Igen? 

– Miért ilyenkor mást is kell mondani? Nem vagyok jártas ebben, még sosem kérte meg senki a kezem - nevet aranyosan elpirulva, és én is már piros vagyok. – És különben is, nem térden állva szokás?

Nevetek már én is, és kezeimet arcára simítom. Nézem mosolygó szemeit, szeretett arcát. 

– Szeretlek.

– Én is szeretlek, Iruka!

***

Egy elbűvölő nyarat élhettem át a férjemmel. 

Miután a Hyuuga Klán vezetője megesketett minket, elkezdődtek a mézes heteink.  

Ibiki csodás férj, a szexuális étvágya ugyan hatalmas, de oly gyengéd és figyelmes, és romantikus! 

Elkezdődik az őszi esős szezon, és újra tanítok az iskolában. A kis Naruto ellopja a tiltott tekercset, és elérkezik a személyiség fejlődése új szakaszához. 

Végre lehetek vele sokkal kedvesebb, apukaként rajongom körül. Ibiki csak mosolyog rajtam, amikor róla áradozom. 

– Iruka-san, a Hokage-sama hivat! - szólnak nekem. Épp jelentések átvételével múlatom az időt az irodában. Biccentek, és felszaladok a lépcsőn. 

Sarutobi-sama barátságosan üdvözöl, pipájának füstje kellemes illatú.

– Iruka… Felderítési feladatot szeretnék rád bízni... habár az ANBU-ink már dolgoznak az ügyön, de…

Erre a mondatra emlékszem! Elsápadok és remegni kezdek, számból maguktól törnek fel a szavak, mintha egy színházi darabban lennénk.

– Uram… Elvállalom, de biztos én vagyok erre a megfelelő személy?

- Igen... - bólint. - ...rólad biztosan tudom, hogy nem fogsz elárulni.

Átveszem tőle a tekercset amiben a részletek vannak és lábaim maguktól visznek.

***

Francba...francba...

Körülvettek...

Fű ninják... hárman vagy négyen lehetnek, nem tudom. Nem látom őket ebben a sötétben, csak az egyiküket, aki előttem hever holtan. A társai a fák között figyelnek, és támadásra készülnek. Semmi esélyem ellenük, így is több sebből vérezve, a fatörzsnek dőlve zihálok. Hasamon és bal combomon ronda vágott seb... Nem vészes, de kimerült a chakrám is…

Itt fogok meghalni...

Az idegen harcosok előlépnek a fák takarásából, és nyugodt léptekkel indulnak felém. Látják, hogy nincs okuk félelemre, teljesen legyengültem a sok sebtől és a kemény harctól...

Négyen vannak, jól sejtettem. Megpróbálok támadásba lendülni, de lábaim felmondják a szolgálatot, és a fa mentén lecsúszok a földre.

Ez lenne a vég? Remegő kezemmel letörlöm a szemembe folyt vért, és felemelem az utolsó kunai-késemet. Legalább elmondhatom magamról a túlvilágon, hogy utolsó leheletemig harcoltam.

Kihúzom a combomból a dobótűt, hogy alaposan megnézzem. A felszínén lévő zöldes folyadék mindent elárul. Mérgezett. Még ez is... Látásomon már érzem is a hatását, pár másodperc múlva már csak foltokat látok...

Kakashinak már itt kéne lennie. Hol van?

Küzdelem zajait hallom, majd néma csendet. Furcsa... Felnézek a nagy fehér fényes foltra, amelyről tudom, hogy a hold az, s lassan süllyedek az ernyedt öntudatlanságba, sebeim sem fájnak már...

- A hold… gyönyörű ma este nem igaz? - hallom a mély orgánumot, és felriadok. A hang felé próbálok nézni, de nem látok semmit sem. Léptek zaja, és a férfi már közvetlen közelről beszél hozzám... valószínűleg leguggolhatott elém. Rémülten rándulok össze...

- ...te nem látsz? - kérdezi a nyilvánvalót, hangja kifejezéstelen, érzelemmentes. - Ó, nem kell félned tőlem - mondja.

Közelebb hajolva a vállamra nehezül egyik keze. - Ahogy gondoltam... nincsenek komolyabb sérüléseid, egyszerűen csak kimerítetted a chakrádat... - a fülemen érzem forró leheletét, és orromat elárasztja a kesernyés illata. Könnybe lábad a szemem.

- ...a méreg, amely bejutott a keringésedbe a legkomolyabb probléma jelenleg. 

Különös hangokat hallok, és gyanakodva nézek felé, de nem látok csak halvány foltokat...

- Ne nézz így... - kuncog halkan. - ...ellenszert fogok adni neked.

Meglepetten kerekednek el világtalan szemeim. Ilyen szerencsém lenne? Valóban megmenekültem?

- Nyújtsd ki a nyelved... - mondja halkan, elmélyült hangon. Szót fogadok, és azonnal megérzem a gyógyszer keserű ízét... és még valamit... nedves és meleg... mi lehet ez?

A látásom lassan tisztul, de már enélkül is rájöttem... a nyelvével adja a számba az ellenszert, és kihasználva az alkalmat, megcsókol... nyelve mélyen a számba hatol, és...

Fellángol bennem a gyilkos harag. Egy jól irányzott ütés, amely váratlanul éri, és hátrazuhan. Röptében szaltót ugrik, és fellendül egy fa vastag ágára. Felháborodva pillantok fel rá időközben kitisztult látásommal. Ezüst, borzas hajtincseit a holdfény szinte fémesen csillogóvá festi, homlokpántján levélszimbólum... Egyik szemére ferdén ráhúzva hordja. Nagyon jóképű férfi, maszkja a nyakán lifeg.

- Hékás, óvatosabban... - mondja szemrehányóan, de gúnyosan mosolyog.

- Ez azért volt, mert furcsa dolgot csináltál... - válaszolok zavartan.

- Ez a leggyorsabb módja a gyógyszer beadásának. - vonja meg a vállát unott arccal. – Most már látsz engem? Felismersz? 

Félelem szorítja össze a torkomat. 

– Igen. 

Bamm! Kunai kés csapódik fejem mellett a fatörzsbe, nyelét fogja, és az arcomba hajol, arcán hideg mosoly.

– Mit keresel itt az erdőben? Egyedül? 

– A végzetemet… - suttogom. Remegve hagyom, hogy szájával ajkamat súrolja. 

– Itt vagyok - mondja. Fogalma sincs, hogy mennyire fején találta a szöget. 

– Igen. 

– Ugye tudod hogy kurvára dühös vagyok rád, Iruka? Csak úgy lelépsz valakivel, hm? Miben jobb nálam az a seggfej? Nagyobb farka van? - morogja, és nyakamba harap. Feljajdulok a fájdalomtól.

– Én is dühös vagyok rád! - kiáltom. Komoran néz a szemembe, vörös szeme félelmetesen tükrözi a hold fényét. 

– Te? - mondja megvetően.

– Az a Kakashi akit én ismerek, megkeresett volna és számonkéri rajtam a szakítólevelet, megbüntet! Megöl a másik férfival együtt! Te hol voltál? 

– Mi van?! 

Könnyezve vicsorgok rá.

– Amíg a babérjaidon ültél, engem megkínoztak! Azt hitték agitátor vagyok, vagy kém. Hetekig a kínzó teremben voltam! Igen! Kínoztak! És téged vártalak, utánad sírtam! Hol voltál? Miért nem jöttél értem?

Zokogva lehajtom a fejem, szívembe hasít a fájdalom és rászorítom a kezem.

Kezei közé veszi az arcom, és komoran néz rám.

– Ibiki megkínzott? 

– Igen! Kaptam vallató szérumot… - elcsuklik a hangom. - Vizes kínzást, ostorral vertek, elektrosokkot… Nem tudtam járni és beszélni Kakashi! Agykárosodásom lett, újra tanultam járni és beszélni… 

– Iruka… – mormolja, arcán sajnálattal néz engem. Hüvelykujjával letörli könnyeimet.

– A Hokage megkegyelmezett nekem, amikor rájöttek hogy ártalmatlan vagyok, de eltiltott tőled! 

– Azért volt melletted folyton Ibiki? 

– Igen… 

– Bassza meg, ez kurvára hihetetlen! Mit mondott a Hokage?

Behunyt szemmel sóhajtok.

– Azt mondta, nem tudhatod meg, hogy mi történt velem, mert beláthatatlan következményei lehetnek. – Felnézek a szemébe. – Azt hitte, hogy szeretsz engem. Csak én tudtam, hogy ez nem igaz, mert amikor sírva hívtalak a kínzások alatt, és te nem jöttél… rájöttem magamtól. Az a Kakashi, aki igazán szerelmes belém, felégette volna értem Konohát, hogy megtaláljon. Te nem ő vagy! 

Elenged és feláll, zsebre tett kézzel gondolkodik én pedig letörlöm arcomat és feltápászkodom a fatörzsre támaszkodva. 

Most új irányt vesz a sorsunk. Vajon mi fog történni? Vérző combomon átázott a kötés. Kakashi a holdat nézi, hosszan gondolkodik. Elindulok, botladozva és szédelegve arra, amerre Konohát sejtem. 

– Mindkettőnket megnyomorított a Hokage - mondja, és megtorpanok. Visszanézek rá.

– Igen. 

– Ibiki keze van ebben. 

Megrázom a fejem. 

– Csak a dolgát végezte… 

– Lószart! Első perctől kezdve téged akart! Amikor átadtad nekem a szerelmes levelet, meglátott téged és beléd szeretett. Utána minden nap jött hozzám, hogy pattintsalak le, mert kellesz neki! 

– Mi? 

– Pénzt is ajánlott, zsarolni is próbált. Az offenzívák teljesen értelmetlenek voltak, rengeteg ártatlan halt meg. Mind az ő általa adott információk miatt történt, de tudod… Szerintem csak engem akart távol tartani tőled. Igen, összeállt a kép. 

Kakashi rám néz, dühösen ráncolja homlokát.

– Az egészet kitervelte az a rohadék! 

– De… de miért kínzott meg engem? Miért? Ennek semmi értelme Kakashi, hiszen szerelmes belém! Hónapokig ápolt engem, gondoskodott rólam. Miért kínzott volna fölöslegesen? És az offenzívák? Értelmetlen halálok? Miért tenne ilyet? Ő nem ilyen!

– Annyira naiv vagy, Iruka!

– Nem, félreértesz! Túl nagy ár lenne értem ennyi halál és fáradtság! Hülyeség! 

Kakashi legyint.

– Oké, tegyük fel hogy az offenzívákra szükség volt. Na és a te kínzásod? Mire hivatkozott? Alapos gyanú kell! 

Lecsúszom a fatörzsön a földre, és mellényem zsebéből kötszert veszek elő. Letérdel elém, kiveszi remegő kezemből és ráteszi a sebemre, alaposan elköti hogy ne vérezzen. 

– Ibiki szerint elszóltam magam, mert tudtam az offenzíváról… A mentál tanárom szerint annyira okos vagyok, mintha képzett mentál-nin lennék, tehát az lehetek, és feltételezték rólam, hogy azért csábítottalak el téged, mert valamire rá akartalak venni, az Anbu kapitányt felhasználni valamire. Gyanús volt az is, hogy túl szép vagyok hozzád.

– Kurva anyját… Ebben legalább igaza volt, te kibaszottul szép vagy, én is ledöbbentem és gyanakodtam rád, kezdetben azt hittem a Hokage kémje vagy. A többi faszság viszont a Tanács előtt nem állna meg, az biztos. Ibiki meg akart kínozni téged.

Megrázom a fejem, nem nem akarom elhinni.

– De szerelmes belém! Miért akart volna megkínozni, ez hülyeség!

Hozzám hajol, megsimogatja az arcom. 

– Ha azt akarnám, hogy belém szeress, addig gyötörnélek, amíg megszűnik számodra a világ, és csak engem látnál. Ezer éves módszer… Elérte amit akart, nem igaz, nyuszika? Ott csillog az ujjadon a gyűrűje. Kiverte a szép kis fejedből az én arcomat, elérte hogy betegesen kötődj hozzá. Az Anbu árnyékharcos kémek rendszeresen szereznek így beépített informátorokat. A jounin képzésen maga Ibiki tanítja nekik, ő a mestere ennek a műfajnak. Fogadni mernék hogy két kínzás között babusgatott, etetett és simogatott, bingo? Sajnálom Iruka, szeretlek Iruka, bocsáss meg Iruka… - utánozza lágyan Ibikit. 

Sápadtan pislogok rá, amikor a fejemben visszhangoznak az ismerős szavak.

– Szándékosan megkínzott, hogy kötődjek hozzá? - suttogom és forró könnyeim hideg arcomon csorognak végig. – Ok nélkül? 

– Volt rá oka. Egy nagyon erős oka volt rá, Iruka. Te. Téged akart megkapni, és kurvára sikerült neki. 

– Nem! 

– Sajnálom - rázza meg a fejét komoran. – Te is tudod hogy igazam van.

Bólintok. Hiszen az előző életemben Kakashi is ezt tette velem. 

Most is csapdában vagyok. 

– Mit tegyek? Úgy érzem semmi sincs rendben, megőrülök… 

Kakashi sóhajtva felsegít a földről.

– Beletörődsz, mert Ibiki elől nem szökhetsz meg. Én sem tudok segíteni. Hazaviszlek, veszélyes ez a környék. 

Felvesz a hátára, és könnyed ugrásokkal repít fáról fára. Erre is csak egy ilyen erős jounin képes…

Nyakába kapaszkodom, beszívom jólismert fenyőillatát, testének kesernyés aromáját. Évekig éltem vele, nagyon hiányzik, de ez a férfi nem ő. Az igazi Kakashi meghalt, és én egy másik idősíkban ragadtam, átírtam ennek az Irukának a sorsát, de nem járt sokkal jobban. Egy ugyanilyen szörnyeteg karmai közé kerültem, de… Ezúttal nem halok meg fiatalon, és gyengéd szeretetben élhetek. 

– Hogy van a lábad? - kérdezi Kakashi. – Ez a kötés is elázott.

– Fáj. 

– Beviszlek a kórházba.

Amikor az éjszaka közepén betoppan velem, a medi ninják rögtön gurulós ágyat hoznak, Kakashi könnyedén ráfektet, mintha semmi súlyom nem lenne és fölém hajol. 

– Köszönöm Kakashi - nézek sötét komoly szemébe. Biccent és megsimogatja arcomat. 

– Sajnálom Iruka. Kurvára hiányzol. 

Biccentek és lenyelem könnyeimet. 

Betolnak a kezelőbe.

Hangtalanul tűröm a fájdalmat, ahogy a medi-ninja a sebet tisztítja. Izzadt vagyok és koszos, fáradt és szomorú. És még a sebemben is turkálnak. 

Szinte kitépik az ajtót a tokjából, és belép Ibiki. Hatalmas, erős, félelmetes. Felnézek rá, és súlyos teher nehezedik a mellkasomra. 

– Iruka! Mi történt veled? Hol voltál? 

Fölém hajol, acélkék szemeiben és arcán aggodalom, végignéz rajtam, felé nyújtott remegő kezem megfogja és belepuszil.

– Hokage-sama adott egy rendkívüli felderítő küldetést. Megtámadtak, néhány vágott sebet szereztem és egy mérgező dobótűt. 

– Francba… 

– Kakashi megmentett és hazahozott.

– Azt tudom, ő szólt nekem - ráncolja homlokát. 

Lassan kifújom a levegőt, amikor újabb vattával tunkolnak a combomban és zsigerig hatol a fájdalom. Végre elkezdi a medi jutsuval összezárni a sebet, elönt a megkönnyebbülés. 

Ibiki mellettem marad végig.

– A mérget jól kezelte az ellenméreggel, de mèg négy napig ezt szednie kell napi háromszor. Hazamehet - mondja a medi ninja, és Ibikinek adja a fiolát. 

– Más teendő? - kérdezi.

– Pihenés - von vállat a doki, tisztelettel fejet hajt Ibikinek és kimegy. Felülök és a szakadt véres nadrág nyílásán megcsodálom az összeforrasztott sebet, és a hasamon is. Ibiki megölel, nyakamba fújtat. 

– Iruka kincsem - mormolja. – Feltúrtam érted Konohát, mindenhol kerestelek… A Hokage egy szót sem szólt a küldetésről, de te nem is szoktál ilyet vállalni! Most miért? 

– Nem mondhattam nemet. Azt hittem szól majd neked, sajnálom hogy aggódtál miattam!

Forrón megcsókol, és én nyaka köré fonom karjaim. 

Az én gyengéd szörnyetegem… Szeretem, mert nem tehetek mást. 

– Menjünk haza - mosolyog rám szerelemmel. Biccentek.

– És éljünk boldogan amíg meg nem – mosolygok rá. Felnyalábol a karjaiba.

– De előbb megfürdetlek - nevet.

– És meg is etetsz? Farkas éhes vagyok! 

Mellkasára ejtem a fejem. 

– Naná! Min mosolyogsz?

– Soha ilyen koszos és büdös nem voltam még, de ilyen boldog sem… 

Megpuszilja a homlokom.

Vége