|
Sápadt hold ragyogott, fenn az ég felett,
Tükörképe lenn, a habok közt hevert.
Felhő úszott ott a csillagok egén
Magányos hajó ringott, a Fekete-tó vizén.
A hajó tatja mély,
Vitorlája mint a hó,
Matróz állt kosarában,
Kapitánya szakállas vén fickó.
A tó vize sötét
Sötétebb mint az ég
Mélyén ezernyi roncs
Fatengerként omlik szét.
Tengernyi roncs között
Ezer csont hevert
A csontok hegyéből
Vár emelkedett.
A vár csarnokának mélyén fehér trónus állt
Rajta a vár úrnője, a tavi boszorkány.
Szemei mint a jég, haja mint a hó
Retteg tőle fenn, minden ott lakó.
A hajó ringott tovább,
A macska vízbe szállt,
Nem mozdult a hajó,
Nem volt már hová.
A kapitány szeme ég,
Égett mint a tűz.
Emlék tört fejébe,
Mely múltba vissza húz.
Kék volt még az ég
Kék volt még a tó.
Feltűnt hát a rég
lánya, s a hajó.
A sél elült,
Az ég lehűlt
Alá szállt a köd,
A Fekete-tó fölött.
Elmúlt már a kép
Mert két kő között
Kígyó emelte fejét
Magasan a víz fölött.
Magasra emelte szigonyát
Éle fehéren villogott,
Elhajította messzire
A kígyóba fúródott.
A tó asszonya megjelent, kígyója felett
A kapitány két szeme elkerekedett.
Lék keletkezett a hajó oldalán,
Habok alatt nyugszik már, az öreg kapitány. |
