Még éppen csak leparkolok kocsimmal a mélygarázsban, mikor telefonom halk csippanással jelzi Wyatt üzenetét. Lassabb, mint vártam. Azt hittem a lifttel se fogok leérni, mire jön a válasz. Úgy tűnik a serpiente sokáig rágódott a dolgon.

10:07

Nem tudom, hogy csináltad haver, de megvetted. Jövök egy sörrel.

10:08

Legyen kettő. Kurva idegesítő a srác.

10:10

Legyen

Megérdemled 🙇🏻

A menedzserünk még ma keresni fog.

10:13

Megpróbálom nem kinyomni.

10:14

Üdv a bandában Axel

10:15

🍻

Legalább tudom, hogy nem sültbolond. Lehet nagyképű, lehet egy pöcs, lehet luxuskurva, de attól még zenész marad, aki a szívén viseli a bandája sorsát. Kb. ez az egyetlen pirospont, amit a róla készült lista aljára tudok biggyeszteni. Wyatt innentől egy szent a szememben, hogy el tudja viselni ezt a srácot hosszú évek óta. Én még nem találtam ki, hogy kerülöm el azt, hogy minden próba után a seggéből kelljen kiműteni a dobverőimet. Kissé sajnálnám. Mármint a dobverőket, nem Shazamot.

Beszállok a liftbe, megnyomom az ötödik emelt gombját, és visszatemetkezek telefonomba. Valakinek meg kell tudnia ezt a hírt azelőtt, hogy a hivatalos bejelentés megtörténne. Jobbat érdemel annál, hogy valami béna zenei portálon olvasson róla elsőként.

10:19

Niño*?

10:22

Megmondtam, hogy ne hívj így!! 🤬

Mi volt ez a nagy hallgatás?

Megtudtál valamit Wyattől?

Feloszlanak igaz? 😱

Nem fogom túlélni

Tartsd meg a titkaim, hogy kaphassak keresztény temetést ✝️

Nem vágyom rá, hogy anya haragja a túlvilágon is utolérjen 😬

10:25

Ne ásd a sírod, öcsi

Találtak dobost maguknak

10:26

Komolyan???? 😱😭

Esküszöm újra elkezdek templomba járni

Ki az??

Ismert???

Elmondhatod, vagy titoktartást írattak veled alá? 👀👀

10:28

Rohadt jóképű a srác, és piszkosul tehetséges

Bár a tesói azt mondták, ha tovább kell hallgatniuk

a gyakorlását, akkor dobverőt nyomnak a fülükbe

Hosszúra nyúlik a csend, valószínűleg most van az a pillanat, mikor üveges szemmel bámul a telefonra, és próbálja feldolgozni az információkat. Vagy tinilány módjára ugrál az ágyán. Igazából Connor mind a kettőre képes, és még csak innia sem kell hozzá. Full flúgos a srác, de imádom. Ezzel a gyerekes bájjal volt képes minden vitában maga mellé állítani a szüleinket. Hiszen ki akarná szegény cuki kis Connort hibáztatni, ha van három másik marha, akire rá lehet kenni a dolgokat. Aztán persze röhögött a markába, egészen addig, míg el nem kaptuk. Ahhh, hiányzik az összes nyomorult.

Elnyúlok a kanapén, és élvezem a csendet. Nagyjából két percig, utána kezdődik ismét az őrült csipogás. Valakinek sikerült összeszednie a gondolatai. Könnyebb lenne, ha felhívnánk egymást, de valószínűleg épp egy könyvtárban eszi a fene, és ha onnan kijön, többet nem veszi rá magát a visszatérésre.

10:35

Axel Mateo Campbell

Ha ez valami szar vicc akar lenni,

esküszöm, hogy letépem a golyóidat

10:36

Tudod, hogy nekem nincsenek szar vicceim

10:37

ÚRISTENNEMHISZEMEL!!!4!!444!

És te eddig hallgattál róla? 🤬 🤬

A halálomat akarod te kibaszott gorilla?!?

Te lettél a dobosuk?

Az AWAKE dobosa? 😱 😱

Akkor veled fognak koncertezni? 😱

Találkoztál Sirivel? 😱

Ugye hogy egy isten a srác? 💙 💙

Figyu kérek autogramot mindenkitől

Illetve tőled nem kell, te szar vagy 💩

De a többiekkel össze kell hoznod

Ha nem intézed el, te vagy a legbénább tesó a világon 💩

Én ezt nem hiszem el

Végre lett hasznod

ÚRISTEN!!!

Röhögve dobom le a telefont magam mellé, és becsukom végre szemeimet. Lehet aludni kéne egyet délután, az elkövetkezendő időszakban erről megint lemondhatok. Bár nem sokat mesélt Wyatt a bandájuk működéséről, Siri igazi kis diktátornak tűnik, nem hiszem, hogy sok időt hagy a láblógatásra. Mondjuk ezért nem tudom elítélni, a sikerért meg kell dolgozni. Nem szeretem azokat a zenészeket, akik a luxusvilláikban heverészve várják a csodát, és az utómunkálatokkal teszik élvezhetővé a számaikat. Ennél csak azok a rosszabbak, akik belekényelmesednek a saját hírnevükbe. Ha egyszer olyanná válok, remélem lesz, aki seggberúg. Vagy tökön. Amelyiket hatékonyabbnak érzi.

Van egy sanda gyanúm, hogy alondra tökéletes ember erre a célra.

oOoOo

Másnap reggel a menedzserüknél indítok, egy felkapott kis irodaházban. Ügyes a pasi, jól dolgozik a bandával, és már nekem is mindent előkészített, hogy csak alá kelljen írnom a papírokat. Természetesen átolvasok mindent, nem szeretnék belefutni valami apró kis záradékba, ami szerint minden reggel lábat kell csókolnom Sirinek, vagy esetleg egy „mindig a legújabb tag fizeti a bebaszásokat” lábjegyzet a kötelezettségek között. Őszintén nem lepne meg, ha szerepelne benne ilyesmi. Azonban meglepően korrekt az egész. Valószínűleg akkor is aláírnám, ha nem lenne ennyire tetszetős, de így plusz öröm az egész. Leszignózok minden papírt, meghallgatok minden kéretlen tanácsot a pasitól, de egy idő után kezd sok lenni a duma. Vajon mindig ennyit beszél, vagy csak akkor, ha nincs itt a többi bandatag, hogy félbeszakítsa?

- Nos, ennyi. Üdvözöllek az AWAKE-ben, örülök, hogy innentől együtt dolgozhatunk – egy ezerwattos mosoly. Boldog lehet, hogy ilyen gyorsan megoldódott az ügy, ha tippelnem kell, rengeteg dolgot kellett elsimítania az elmúlt napokban. Ha a slágerbandád frontembere egy nagyszájú, meggondolatlan pöcs, akkor nehéz lehet az élet. Elfogadom a felém nyújtott kezet, és már lépnék az ajtóhoz, mikor meghallom hangját. – Még egy kérdés Axel. Mikor költözöl? – hogy micsoda? Szemöldököm felvonva fordulok vissza felé. Nem kell kérdeznem, látja arcomon a kimondatlan szavakat. – Finn helye felszabadult a lakásban, és bár nem kötelező, talán jó döntés lenne, hogy odaköltözz a többiekhez – ő csak ne mondja meg nekem, hogy mi a jó döntés. Hagyta, hogy az énekese elszálljon magától, mint egy kibaszott héliumos léggömb, és nem tett ellene semmit. Többet tud a hibás döntésekről, mint a jókról. Ha odaköltözöm nem tudom garantálni a srác biztonságát, és lehet néhány napon belül arról szólnak majd a hírek, hogy a népszerű frontembert a medencéjébe fojtva találták meg. Ugyanakkor abban igaza van, hogy fontos lenne a közös munka miatt. Az együttélés összehoz egy bandát, főleg a kezdeti időszakban. Mármint nekem kezdeti. A próbák és a tervezés miatt könnyebb lenne, ha nem kéne folyton ingáznom, így sincs túl sok időm az egyetem mellett. Talán működhet, ha kérek Wyatt-től valami használati kézikönyvet ahhoz a sráchoz. Ha mégis balhéba torkollana, akkor pedig ott a lehetőség, hogy visszaköltözöm a lakásomba.

Türelmesen kivárja, míg végigrágom a dolgokat, kivételesen nem jár folyamatosan a szája. Legalább tudom, hogy hallgatni is tud.

- Kérek néhány napot a pakolásra. És két parkolóhelyet a mélygarázsban – ostoba lennék nem elfogadni a lehetőséget csak azért, mert Mr. Virtuális asszisztens szúrós tüske a körmöm alatt. Én pedig minden vagyok, csak ostoba nem.

- Nagyszerű, vedd elintézettnek. A többit majd megbeszéljük telefonon. Értesítem a srácokat – láthatóan megnyugszik válaszom hallatán. Gondolom nem igazán szeret rossz hírt közölni a bandával. Vagyis inkább nem igazán szeret rossz hírt közölni Sirivel. Ó, alondra, még nem tudod, hogy az igazi rossz hír az én magam vagyok.

oOoOo

Összeszűkült szemekkel hallgatom a Bentől kapott felvételeket, miközben a dobkottát követem szemeimmel. Alapvetően nem rossz számok, elég jól összerakott album, hallom benne a lehetőségeket, de ugyanúgy hallom Finn elbaszott ügyetlenkedését is. Összeszedte magát a felvételekre, és az utómunkálatok is valószínűleg sokat javítottak rajta, de egy gyakorlott fül, mint az enyém észreveszi. Én dobbal kelek és fekszem gyerekkorom óta, mindent kihallok. Leginkább annak köszönhető, hogy vette az akadályt, hogy nem volt túl nagy, amit át kellett ugrania. Érezhetően a dobszólók a legegyszerűbbek minden dalban, valószínűleg okkal. Ezen változtatni fogunk, pazarlás a tehetségem ilyen számokra használni. A következő album előkészületeibe biztosan lesz beleszólásom, sőt, ha rajtam múlik már most a promotálás alatti koncerteken is feldobom valahogy ezeket a számokat. Ahhoz már késő, hogy újra vegyük a dobsávot, de élőben azért még menthetjük a helyzetet. Na nézzük.

Beülök a dobfelszerelésem mögé, megpörgetem ujjaim között dobverőmet. Ah, imádom ezt az érzést, az én helyem itt van. Már csak egy megveszett tömeg hiányzik, akik teljes extázisban üvöltik a nevemet. Hamarosan ennek is eljön az ideje.

Szerencsére ez a szoba hangszigetelt, így nem zavarom a szomszédokat az egész napos gyakorlással. Újra és újra végigmegyek a számokon, próbálom memorizálni a részeket, csak a ritmusra koncentrálni. Meglehetősen nehéz, mert kurva jó hangja van ennek a kígyónak. Néha azon kapom magam, hogy abbahagyom a dobolást, és csak hátradőlve hallgatom őt. Bizsereg a bőröm, érzem ahogy a tökéletes profizmussal képzett hangok végigsimítják minden idegszálam. Rohadt nagy mázlim van ezzel a bandával.

Kár, hogy egy igazi pöcsfej vagy, alondra.

Készítek egy adag másolatot a kottákból, az egyik példányt félrerakom, a másikat magam elé húzva kezdem átfirkálgatni. Kipróbálok dolgokat, mindent kétszer ellenőrzök, hogy valóban úgy hangzik-e, mint a fejemben. Elveszek, hozzáteszek, vagy egyszerűen lecserélem a francba. Ügyelek rá, hogy passzoljon az eredeti verzióhoz, mégis legyen benne valami… pikáns. Hasonló, és mégis kicsit más. Így még a rajongók is azt érezhetik, hogy megéri eljönni a koncertre, mert kicsivel többet kapnak. egy olyan élményt, amit pusztán az album otthoni meghallgatásával nem élhetnek át. Ezek után mondja bárki, hogy nem teszek meg mindent ezért a kicseszett bandáért.

A napok egy kellemes, egyedi lüktetéssel peregnek. Az egyetem kicsit besűrűsödött, ezért nem volt időm még összepakolni és intézni a költözést. Az idő, amit nem az órákon vagy tanulással töltök, gyakorlásra megy el. Még a heti edzéseimet is beáldozom, hogy behozzam a lemaradást, a többi bandataghoz képest. Kicsit sem vonzz, hogy a serpiente megjegyzéseit hallgassam a felkészületlenségem miatt. Nem alondra, én nem adok neked fogódzkodót, dolgozz meg értük.

Éppen kezdeném újra a címadó számot az új albumról, mikor a földön pihenő telefonom képernyője felvillan. Csak egy rövid pillantást terveztem vetni rá, de amit felismerem a grupchatet, ahova az üzenet érkezett, muszáj kézbe vennem az eszközt.

Négysajtos taco 🧀 🧀 🌮 🧀 🧀

Igazak a kósza hírek @Ingyenélő utcazenész? 🎵 🤘🏽  👀

Végre dicsekedhetek azzal, hogy zenész az öcsém,

vagy még mindig jobb, ha letagadlak?

Tagadd le. Jobban jársz.

De akkor te is hallottad?

Azt hittem Connornak megint valami veszett álma volt

Túl sok fagyit evett, ami megfeküdte a gyomrát.

Szerintem inkább gumicukor volt, némi kólával

Azt ugye vágjátok, hogy már nem öt éves vagyok? 🤬

Teljes kamu

Nézd csak meg, most lőttem rólad

Mi a franc?

Miért őrizgetsz te ilyen képeket?

Mert az imádott kisöcsém vagy 👶🏽🤎

Ezzel enyhítem honvágyamat magányos éjszakákon

Te beteg vagy

Az agyadra ment a francia levegő

Ne igyál több pezsgőt

Meglepően sokáig bírta fecsegés nélkül

Két napot adtam neki

Szép volt niño, új egyéni rekord 🏆️

16:40 – Niño 🍼

Ne használj már teszalanynak baszod

Inkább kommunikálj a többi tesóddal is

Tudom, hogy én vagyok a kedvenced, de na 👼🏽

Bilibe lóg a kezed öcsi 😂

De gratula Axel, majd szólj, ha már elég híres leszel

Hátha fel tudok szedni néhány francia lányt a segítségeddel 🥐🙎🏼

Ha vakok és süketek talán van esélyed V 😑

Szép volt Axe, majd hívlak a tárgyalás után

Tárgyalás még délután ötkor? Harrison ugyanolyan mazochista lesz, mint apánk. Nála van a legjobb kezekben a cég, mi valószínűleg csak romokba döntenénk. Ha nagyon rá lennék kényszerítve talán még én is képes lennék rá, és ki tudja Connor mi lesz, ha nagy lesz. Vince az egyetlen, akire egy tál spagettit se bíznék rá. Csodálom, hogy épp nem valami művészbuliban szédíti a csajokat, ha jó számolom, náluk már késő este van.

Váltunk még néhány üzenetet, majd visszatérek eredeti feladatomhoz. Ha beköltöztem, akkor mindenképp fel kell majd hívnom anyáékat is, de nem szeretném, ha idő előtt bármi kitudódna. Várnék a hivatalos bejelentésig, amit a kiadó tesz majd meg a napokban. Sajnos anya egy igazi pletykafészek, ha megtudná akkor a teljes bibliakör, könyvklub, és teniszklub tudomást szerezne róla. Én igazából nem bánnám, de próbálok mindél kevesebb fejfájást okozni a menedzsernek. Elég neki egy problémás tag.

Ajkaimra mosoly kúszik, mikor felidézem a gyűlölettől csillogó jégkék tekintetet.

Felesleges tovább húzni, holnapután költözöm.

oOoOo

Néhány táskám már megtöltve, néhány félig teli hever szanaszét a lakás különböző pontjain. A legtöbb ruhákkal, cipőkkel van tele, némelyik pedig egyetemi tankönyvekkel, jegyzetekkel. A dobszerkóm marad, hátha visszaüldöz ide alondra csodálatosan gyomorforgató személyisége. Kell egy menedék, ahova jöhetek, mikor már túlságosan viszket mindenem a megszólalásaitól. Ezen kívül nem sok személyes tárgyam van, azok bőven elférnek egyetlen táskában. Óvatosan dobok a kupac tetejére egy családi fotót, ami tavaly karácsonykor készült a giccses egyenpulcsik egyikében, amiket apa imád. Íme a kemény üzletember, aki meg van veszve a ronda, mikulásos kötött pulóverekért. Még szerencse, hogy mindenki más is valami groteszk örömöt lel bennük, ezért sosem ellenkezünk. Arra a pár napra mindenki feladja a saját stílusát, és ugyanolyan ostoba amerikai család leszünk, mint mindenki más.

Épp célzottan hajítok át a szobán egy fekete bakancsot, mikor ismét pittyegni kezd a telefon. A picsába, megint nem némítottam le.

Fáradt sóhajjal ásom elő egy bőrkabát aló, és hangosan felröhögök a chat neve láttán.

ASLEEP 😴😴

Ha tippelnem kéne, ez a név nem egy közös döntés alapján született meg. Mekkora gyökerek. Már most imádom őket. Mármint Wyattet és Noaht. Kíváncsian nyitom meg a beszélgetést, és ismét felnevetek a nevek láttán. Ezt a tetőről lehugyozós sztorit mindenképpen hallanom kell. Azt hiszem már tudom, kivel fogjuk a legnagyobbakat bulizni két koncert között. Tisztelem azokat, akik ilyen teljesítményt értek el. Az én legjobb vizelési célpontom egy rendőrautó kereke volt. Benne a járőrrel, aki nem volt annyira humoránál, mint én szerettem volna. Ahogyan apám sem, mikor el kellett intéznie az ügyet. De hát mit tehettem volna? Kit ne csábítana egy világító, villogó nyilvános budi?

16:51 – A világmegváltó

Üdv itt is, Axel! 👏

16:51 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Sziaaa! Azt hitted, hogy a szerződés aláírásával

leszel hivatalos bandatag, de igazából

ez a chat a mérvadó. Csak hogy tudd. 🎉

Ha eléggé bebaszunk a welcome partin,

vérszerződés is lesz.😎

Ekkora barmokat nem hordott hátán a Föld. Fejcsóválva csúsztatom zsebembe a telót, és folytatom a pakolást. Mihamarabb végezni akarok vele, hogy este még lemehessek az uszodába néhány hosszra. Apropó, kell majd keresnem egy új helyet, ami közelebb van az AWAKE központjához.

Pár perc alatt végzek a maradék holmi összepakolásával, gyorsan rendelek egy pizzát vacsorára, és letelepszem a dobfelszerelés mögé. Senki sem vádolhat azzal, hogy elfecsérlem az időt. Azonban mielőtt magával ragadna a gyakorlás, gyorsan átfutom mivel spammolták tele a chat-et ezek a húgyagyúak.

16:59 – A világmegváltó

Most elijesztetted, barom

17:01 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Ha Siri nem ijesztette el legutóbb,

akkor az erei felvágása sem fogja 😂😂😂

17:01 – A világmegváltó

Jogos 🤣

De viccet félretéve, mikor költözöl?

Kéne egy ürügy, hogy igyunk.

Ürügy az ivásra? Ugyan kérlek, bármikor lehet inni, nem kell ehhez okokat kitalálni. Ha szar a kedved azért iszol, ha boldog vagy azért. Nem olyan bonyolult a képlet. Természetesen nem kell minden alkalommal seggrészegre innod magad, bár lehet Noah más stílusban nyomja. De ezt majd megvitatom velük, ha megjön a pizza, addig csapjunk oda neki kicsit.

Az elmúlt napokban az új album számait és a régi népszerűbb dalokat is megtanultam, illetve át is alakítottam. A pontos számlistát még nem kaptam meg a koncertekhez, de így valószínűleg nem érhet meglepetés. Alig várom, hogy lássam az önelégült arcra fagyni a mosolyát, mikor azt hiszi, nem gyakoroltam eleget. Remélem nem esik majd abba a csapdába, hogy azt hiszi ugyanolyan fafejű barom vagyok, mint Finn.

Újra végigpörgetem a sok baromságot, majd elindítok egy sorozatot a tévében, hogy legyen valami háttérzaj. Általában szeretem a csendet, de evéshez muszáj kapcsolnom valamit, akkor is, ha egyszer sem pillantok rá.

17:43 – Axel

Sziasztok!

Az ember már pakolni sem tud nyugalomban tőletek?

Holnap tervezek költözni.

17:44 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Axeeeel! Végre előkerültél.

Kell segítség holnap a költözésben?

Szuper ürügy lenne, hogy korán leléphessek innen.

17:46 – Axel

Csak néhány táskányi ruhát viszek,

szóval nem igazán.

17:46 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Ahh, fájt volna azért igent mondani?

Kegyetlen vagy... 😒

Ez bukta Noah. Az egyetlen, ami egy kis problémát fog okozni a költözésnél, hogy vissza kell majd taxiznom valamelyik nap a motoromért. Megtehetném, hogy visszakocsikázom romantikus kettesben Wyatt-tel vagy Noahval, és az egyikük elhozza a kocsit addig, de nincs az az isten, hogy kiadjam a kormányát a kezemből. Ha satuba fognák a farkam se adnék engedélyt senkinek, hogy vezesse őket.

Néha rápillantok a telefontra, és időnként hozzá is fűzök valami apróságot a beszélgetéshez, de többnyire hagyom érvényesülni a két gitárost. A serpiente hallgat, nem is nézi az üzeneteket. Ejnye, Shazam, én miért töltök több időt a bandád szociális életében, mint te magad? Remélem épp a méregfogaid hegyesíted, vagy levezeted a feszkót egy csajjal. Lehet azért volt olyan merev, mert csak egy jó dugás hiányzott neki? Ha ez kell ahhoz, hogy elviselhetőbb legyen, akkor esküszöm én fogok neki csajokat rendelni.

21:19 – A Serpiente

Üdv a csapatban Axel!

Délután megjött a dobod. Össze akarták rakni,

de megállítottam őket. Gondolom te akarod.

Ó, alondra végre előbújtál a kő alól, ahol egész nap rejtőztél? És mi ez a roppant nagy figyelmesség? Kissé gyanús. Most békejobbot nyújtasz? És vajon hagyod, hogy elvegyem, vagy tőből letéped a karom, mikor érte nyúlok? Nehéz rajtad kiigazodni. Mindenesetre hálás vagyok, hogy megvédte a felszerelést a szakbarbárok érintésétől. Jobb szeretem az ilyesmit magamnak intézni, ha már fizettek nekem egy csúcskategóriás darabot. Finn meggyötört vackát amúgy is kihajítottam volna, és akkor inkább viszem a sajátom, de így könnyebb volt. Igazán nagyvonalú ajánlat, de ez a minimum. A legjobb dobosnak a legjobb cucc jár.

 21:23 – Axel

Kösz, tényleg jobban szeretem én összerakni.

Ha beköltöztem neki is esek.

👍

Siri most tényleg emote-ot küldött?

Holnap piros hó fog szakadni az égből. 😫

Szóval legyek boldog, hogy ennyi interakciót kisajtoltam belőle. Értékelem a figyelmességet, cserébe lehet, hogy nem állok bele minden beszólásába, és puha talpú cipőt húzok, mikor beletaposok abba a hatalmas arcába. Merje bárki azt mondani, hogy nem vagyok hálás típus.

oOoOo

- Szopatsz, hogy ez a te autód – Wy hatalmas, kikerekedett szemekkel bámul a kocsimra. Az egyetemre legtöbbször inkább motorral jártam, gyorsabb vele manőverezni a zsúfolt utcákon, ha mégis a kocsi mellett döntöttem, távolabb parkoltam. Nem kívántam válaszolni a sok gyökér kérdésre és elméletre, hogy honnan akasztottam le egy ilyen járgányt.

- Óvatosan parkolj mellé, ha meghúzod, kifizeted – odadobok neki egy táskát, amit még éppen sikerül elkapnia. A holmim másik felét már felvittem mikor megérkeztem, de kellett plusz egy kéz, hogy még egy körrel el tudjuk intézni. Noah kissé másnaposnak tűnt, így inkább hagytam, hagy szedje össze magát. Nem vágyom rá, hogy idehányjon a kocsim mellé.

- Hülye vagy? Inkább a parkolóház másik felébe állok, nehogy kárt tegyek benne. A vesém ára nem lenne elég a javíttatására – Wy okos, nem kérdez arról, hogy honnan van a kocsi, csak vet rá egy utolsó csodálkozó és vágyakozó pillantást. Nahát, én is pont ilyen tekinteteket kapok minden buliban. Remélem azért Wy nem jön majd vissza, hogy leszopja a lökhárítóm.

A lakásba visszaérve Noah még mindig a másnapos zabálhatnék bűvöletében üldögél a pultnál, annyi változás állt be a dolgokba, hogy mostmár halk zene szűrődik ki valahonnan. Wy segít bevinni a táskákat a szobába, és ledobálni őket a padlóra. Elég jól kipakolták Finn után, semmi sem emlékeztet az ittlétére. Stílusos kis hely, egy kis rendezkedés és elég otthonos is lesz.

- A terasz közös Noah szobájával, de ne aggódj, elég ritka, hogy részegen átjön és bebújik melléd – Wyatt kinyitja a széles üvegajtót, hogy átszellőztesse a szobát. Esküszöm olyan, mint egy anyuka.

- Majd leszokik róla, ha utána fájó seggel ébred – megvonom a vállam, közben benézek a fürdőbe is. Ahh ezaz, van kád is, nem csak zuhany. Áldassék a tervezők neve.

- Komolyan meghúznád? Fura egy gusztusod van – Wy látott már buliban, tudja, hogy nekem aztán minegy, hogy csaj vagy srác szopja a farkam. Azonban olyan mélyre én sem süllyednék, hogy Noahra fanyalodjak. Kb. annyira az esetem, mint egy halálra gázolt oposszum.

- Ki mondta, hogy a farkam miatt fájna a segge? – a nyomatékosság kedvéért meglengetem dobverőim, amik az egyik táska tetején pihentek. Wy néhány másodperc döbbenet után halkan felröhög, és az ajtó felé int.

- A szembe szoba Sirié, oda lehetőleg sose nyiss be – pedig minden álmom az volt, hogy egyszer életemben lássak egy alvó viperát.

- Kiherélne? – lehet, hogy csak azért is kipróbálom, ha tovább folytatja a kicsinyes kötözködését. Szeretek veszélyesen élni.

- Kétszer. Utána meg is etetné veled a golyóid.

- Ha ad mellé mustárt, felőlem mehet – vigyorogva vonom meg vállaim, és követem őt a folyosóra. Megmutatja a saját szobája ajtaját is, majd a lépcső felé veszi az irányt.

A következő emelt a banda birodalma. Próbatermek, stúdió, minden, ami ahhoz kell, hogy megfelelő minőségű körülmények közt gyakoroljunk. A próbaterem padlóján a dobszerkóm dobozai pihennek, várva, hogy végre valaki kibontsa őket. Amint vége a körbevezetésnek, rávetem magam a feladatra. A dob az első. A táskákat kipakolni még bőven ráérek. Ezen a szinten is van egy erkély, kellemes kis ülőgarnitúrával, grillel és egy minihűtővel, hogy ne kelljen lemászni a konyhába hideg sörért. Roppan praktikus döntés, újabb piros pont a tervezőknek.

A legalsó szinten van a nappali, a konyha, és egy fullos terasz pornófilmbe illő félig üvegfalú és aljú medencével. Elismerően füttyentek. Már értem milyen filmhez öltöztél tegnap alondra.

- Íratlan szabály, hogy szólsz, ha gumi nélkül dugtál benne – taktikus döntés. Nem szívesen áztatnám magam bármelyikük akciója után. Sajnos ahhoz nem elég nagy, hogy ússzak benne, nem váltja ki a nagy medencét, de tanuláshoz és a fejem kiszellőztetéséhez jó lesz. Meg néha a szexhez is. Jól mutatna egy csinos fiú az éjszakai várossal a háta mögött. – Akkor már csak az edzőterem van – úgy látom nem sok kedve van odamenni, de nem teszem szóvá. Nekem se lenne kedvem önszántamból Siri közelébe kerülni. – Bármikor használhatod, van egy kis szauna is hozzá. Bár javaslom, hogy ezt is kerüld el, ha Siri itt van – segítek, nem fogom. Eszem ágában sincs Apple szökevényhez igazítani a saját menetrendemet. A zenei ízlésünk passzol, és remekül tudunk keresztülnézni egymáson. Nem lesz itt baj.

Amint Wy kinyitja az üvegajtót, arcunkba robban a zene. Nem aprózza el a srác. Azonnal kiszúrom a karcsú alakot, aki egy melegítőalsóban, és pólóban rója a kilométereket a futópadon. Helyes, legyen jó a kardiója a koncertekhez. Felénk villan kék tekintete, és pillantásunk összefagy egy pillanatra. Milyen dacos vagy most is, alondra. Mintha itt sem lennénk, újra előre fordul, és folytatja edzését. Wyatt magyaráz, rábök néhány gépre, de én továbbra is a feketébe bújt alak ritmikus mozgását figyelem. Tincsei nedvesen tapadnak a tarkójára, pólója ázottan simul testéhez, miközben tovább növeli tempóját.

Előlem úgysem futhatsz el.

oOoOo

Az óriási turisztikai élmény után bezárkóztam a próbaterembe, összeraktam az új szerelmemet. Egy álom. Még talán ők is hallani fogják a különbséget az előző középkategóriás játékdob után. Kifejezetten hálás vagyok, hogy senki sem zavar meg közben, így kikapcsolhatok, és összeszedhetem minden türelmem az estére. A közös iszogatás veszélyes. Én enyhén részeg leszek, Shazam pedig kurva idegesítő. Nem sok jót ígérő kombináció. Főleg, hogy a sznobizmus koronázatlan királya egyelőre nem hajlandó minket megtisztelni jelenlétével. Mégis mennyi ideig tarthat nála egy zuhany? Fogadjunk, hogy arra vár, hogy eléggé berúgjunk, és ne is vegyük észre a hiányát. Igazi serpientéhez illő taktika lenne. Bár amúgy nem mintha különösebben hiányozna, hogy lehűtse a hangulatunkat.

Noah egy gyökér, de az igazi jófej fajtából. Azt hiszem jól ki fogunk jönni egymással, amíg zárva tartom az erkélyajtómat. Mesélnek arról, hogy hogyan állt össze a banda, milyenek voltak az első évek, és hogy hányszor kaptak idegbajt Siri faszságaitól. Szép jövőképek.

- Na jó, én felteszem a kérdést. Wyatt tépett vagy igaz, hogy egy Maserati parkol a garázsunkban? – Noha szétoszt mindenkinek még egy kör sört, majd ő is visszatelepszik a kanapéra.

- Tényleg azzal jöttem, de ez még nem zárja ki, hogy Wyatt szívott valamit – megrántom vállam, és meghúzom az üveget. A legjobb sör az, ami ingyen van.

- Aztarohadt. Melyik modell? – esküszöm olyan, mint egy lelkes kiskölyök.

- Levante Trofeo – elismerően bólint, és vet egy oldalpillantást a haverjára.

- Remélem nem a szerződésed mellé kaptad, mert akkor perelünk – nevetve rázom meg fejem, és egy taktikus kérdéssel irányítom el magamról a figyelmet. Míg ecsetelik, hogy nekik milyen járgányuk van, szépen megfeledkeznek arról a tényről, hogy átlag egyetemista nem ilyen kocsikkal mászkál. Nem az első itt töltött estémen óhajtom ezt megtárgyalni velük.

Szinte érzem, ahogy lehűl a levegő, mikor a sötét nagyúr leereszkedik közénk a lépcsőn. Hasonló melegítőszettben van, mint délután, de felturbózta egy óriási pulcsival és egy sállal is. Megértem, én is fázom mellette, szar lehet a bőrében lenni. Szerez magának egy sört a pultról, miközben mindenki olyan némán nézi mozdulatait, mintha valami kibaszott gonosz istenség lenne. Ó, nemár srácok. Egy százhatvancentis méregzsákról beszélünk.

- Raktam párat a hűtőbe is, ha inkább hideget innál – megtöröm a csendet az egyetlen békejobbal, amit én tudok nyújtani neki. Van bármi, ami jobb lehet egy üveg hideg sörnél? Max a szex. Azzal viszont nem szolgálhatok neki.

Úgy mered rám, mintha a legbüdösebb kutyaszar lennék, amit valaha a cipőtalpa látott. Nem sokat hallhatott még a hála fogalmáról. Akkor felőlem fel is dughatja magának a sört, hogy tovább melegítse, nem izgat.

- Ahh Axe, a paranoia királynője nem iszik hűtött piát, túlságosan félti a gyémánttorkát – ó szóval ez van a háttérben. Még el is tudom fogadni egy gyenge indokként, de ezt miért egy alattvalód meséli el nekem, reina**?

- Kösz, hogy beszédet is megspórolod a gyémánttorkomnak, seggfej – szám sarka megrándul, miközben figyelem ahogy elterpeszkedik a fotelben. Ha ezt a pózt a tegnapi selyemköntösében venné fel, akkor többé nem hinném el neki, hogy nem pornóban utazik egy kis mellékesért. És talán, de tényleg csak TALÁN még a farkam is megmozdulna miatta. Amíg ki nem nyitja a száját.

- Rád nézek és izzadni kezdek – Wy megint menti a helyzetet, mielőtt egymásnak esnének. Vajon milyen gyakori program, hogy egymás haját húzogatják ezek ketten?

- Te is fáznál, ha jég folyna az ereidben vér helyett – nahát, van humorérzéke? Milyen titkokat rejtegetsz még, alondra? Megpróbálom felkutatni az enyémhez passzoló tekintetet, de nem járok sikerrel. Nagyon tudhat valamit az a dohányzóasztal, ha ennyire mereven figyeli. Legalább a saját viccén röhöghetett volna, annyi belefér a jégcsap herceg imázsba. – Ha már itt tartunk, gondolom azért ültök itt ilyen nyugalommal, mert mindenki felkészült a holnapi próbára – kétség sem fér hozzá, hogy ez nekem van címezve, de nem tud hatni rám. Jobban felkészültem, mint ők hárman együttvéve, és a másnaposságot is jobban bírom náluk. Ha annyi alkalommal püföltél már dobokat és cineket magad mellett, miközben homlokod mögött lüktetett az előző napi buli ritmusa, mint én, hozzászoktál volna. Azonban nincs esélyem kifejteni, mert Noah már megint jártatni kezdi a feleslegesen nagy száját.

- Komolyan? Már megint a meló? Húzd már ki végre a karót a seggedből Siri – engem inkább az érdekelne, amikor odakerült az a karó. Biztos szórakoztató műsor lehetett.

- Szerintem nem képes rá. A középső neve tuti a Buligyilkos – Wy vigyorogva rakja keresztbe lábait, pillantását az asztalt fixírozó Sirin nyugtatva. Ez biztos ugyanaz a srác, aki néhány napja belém állt? Talán tényleg túlvan egy kiadós szexen és így már tudja kontrollálni magát.

- Apropó középső nevek – Noah felém hajolva mutat rám a sörösüveg szájával. Azért már meglátszik rajta az előző két üveg hatása. – Mateo? Ezt honnan sikerült megszülnie az őseidnek? – ahh a szokásos kérdés.

- Az anyám mexikói, ragaszkodott hozzá, hogy ne csak amerikai nevünk legyen – sőt, talán ő az egyetlen, aki használja is ezeket. Mi maximum akkor nyúlunk hozzá, ha bosszantani akarjuk egymást. Bár bevallom, én kedvelem a sajátomat, de a többiek… nos… ők a rövidebbet húzták ilyen téren. – Higgyétek el, négyünk közül én jártam a legjobban.

- Szóval ezek szerint van a világban egy csinos fekete hajú, kék szemű Ms. Carmelita Campbell, akinek bemutathatnál? – felvonja tekintetét, amire csak egy megvető horkantással tudok válaszolni.

- Ha lenne lánytesóm se engednélek a közelébe Noah. Maximum miután levágtam a farkad, és kisütöttem reggelire – még jó, hogy nincs húgunk. Az hiányozna még, hogy az ilyen elkúrt életű numerahajhász srácokat tartsam tőle távol.

- Ahh pedig hűséges szeretője lennék – most Sirin a horkantás sora. Meglepően emberi reakció egy szívtelen jégszoborhoz képest. Még az asztalról is elemeli tekintetét, hogy a gitárosra bámulhasson lenéző mosolyával. Na ezt az arcát már legalább ismerem.

- Hűséges? Tartottál már meg bárkit három napnál tovább? – tippre nem. A mi életvitelünk szinte megkívánja a numerákat. Kevés párkapcsolat éli túl, ha a zene és a banda mindig a csajod vagy pasid előtt szerepel. Ezt nem igazán tudják elfogadni azok, akik nem ebben a világban élnek.

- Emma.

- Őt nem számoljuk, mert közben egy másik csajt is húztál – Wy szól közbe, szintén Noahra vigyorogva. Sarokba szorították.

- Nem kell minden rossz döntésemet felhánytorgatnod – sértett kisgyerekként fonja össze karjait, kis híján sörrel borítva be a kanapét. Óvatosan, nem pazarlunk.

- Neked csak rossz döntéseid vannak – Wyattel hangosan felröhögünk, de ő még mindig tartja a teljes érdektelenség maszkját. Bár lehet, hogy tényleg magasról szarik erre a beszélgetésre, csak kényszerből van itt, mert nem akar túl nagy parasztnak tűnni. Felesleges a színjáték, tudjuk, hogy az vagy.

- Hogy te mekkora fasz vagy – de egy őszinte fasz, a válasz hevességéből ítélve. – Amúgy is csak nekem lenne esélyem Wy ki sem lát Lydia mellei közül, nálad pedig a nagyanyám is több csajt visz fel a lakására – nocsak, tehát az a reggeli műsor már egy többször begyakorolt dolog volt. Eddig azt hittem a fél államot megdugta, de mostmár legalább tudom, hogy a fél állam farka járt már benne. Sokkal érdekesebb statisztika.

- Mielőtt ismét belekezdenénk kedvenc „Ki kikkel szexelt?” témánkba, koccintsunk egyet Axelre, aki kihúzott minket a szarból – Wyatt a magasba emeli üvegét, és mindenki hasonlóképp tesz.

- Nem is voltunk akkora szarban – naná, hogy tennie kell valami megjegyzést. Ugyan már alondra, nyakig áltatok benne, éppen csak nem lélegeztétek még be. Csak közepesen nagy szégyen elismerni, hogy a te hibádból történt.

- Dobos nélkül maradtatok nem sokkal a koncertszezon előtt. Te ezt minek hívnád? – enyhe gúnnyal átitatott szavaim végre elérik a kívánt hatást, és rám rebbennek a jégszikrákat szóró szemek. Hola de nuevo, alondra.*** Esküszöm hiányzott, hogy felnyársaljon a tekintetével. Ennyit arról, hogy ne böködjük bottal a kobrát.

- Szerencsés véletlennek – hah, ennyit a megbánásról és felelősségvállalásról. Hangosan felnevetek szavaitól, és megrázom fejem. Ez a srác tényleg egy hatalmas, öntelt farok. Alig várom, hogy kicsit lefaragjak belőle.

- Hihetetlen vagy, serpiente…

oOoOo

Kurvára utálok másnapos lenni. És kurvára utálom Noaht is, amiért felbontotta azt az utolsó sört. Tudtam, hogy nem kellett volna.

Bassza meg.

Összefogom hajamat, magamra cibálok egy gatyát, egy bő pólót, és erősen hunyorítva indulok meg a konyha felé. Minél kevesebb fényt engedek be, annál kevésbé akarom beleverni a fejem a falba. Nem olyan bonyolult mutatvány ez. A lépcsőn lejutás azonban igen.

Szerencsére még csendes a lakás, én korán kelő fajta vagyok, még akkor is, ha alig három órát aludtam. Kivételesen igaza volt annak a kis kígyónak, hogy előttünk ment lefeküdni. Legközelebb vele tartok. Azért nem az ágyába, de az ajtajáig elkísérem. Még jó, hogy ma délelőtt nincsenek óráim az egyetemen, különben nagy szarban lennék. Bár egy taxi, egy napszemüveg és fél liter kávé meg tudja menteni a helyzetet. Tapasztalat.

A hűtő nem meglepő módon kevés olyan dolgot tartalmaz, ami nem folyékony, és nincs benne alkohol, de csodák csodájára ráakadok némi tojásra, ami még nincs megromolva. Gyorsan összedobok egy rántottát, lefőzök egy adag kávét, és lekísérem közel egy liter vízzel. Mire végzek, már legalább érzem, hogy valaha ember voltam, nem pedig egy rongyosra használt alsógatya. Még látok reményt ebben a napban. Rápillantok a mikró órájára:

7:43

Egész jó időt futottam. Apropó futás… Lassan az edzőterem irányába forgatom fejem, de gyomrom egy olimpiára illő talajgyakorlatot mutat be a kósza gondolattól is.

Nincs az az isten.

Jobb ötlet híján felvonszolom magam a próbaterembe, és bevetődök a dob mögé. A lábdobok lassú ütemével segítek fejemnek helyre zökkenni. Másoknak ez talán felérne egy élve nyúzással, de nekem segít. Fokozatosan kapcsolom hozzá a többi részt, és kezdek bele az egyik lassabb számba a friss albumból. Természetesen a kicsit átformált változatba. Hagyom, hogy szívem átvegye a ritmust, hogy fejem lüktetése lassan alábbhagyjon. Receptre kéne felírni a dobolást.

Mire dal végére érek, már csak egy tompa fájdalom marad meg tarkómnál. Egész jó. Akár azt is hihetném, hogy a dal érdeme, de sosem vetemednék ilyenre. Ezt kizárólag a tehetségemnek köszönhetem. Nyújtózkodva roppantom ki nyakam, de beledermedek a mozdulatba.

Ő hogy a picsába került ide?

Tincsei még kócosak kissé az alvástól, pont annyira, hogy az ember ujjai kívánkozzanak érte, hogy beletúrhassanak. Még én is elcsábulok egy pillanatra, pedig szinte biztos vagyok benne, hogy pengéket rejtett a fakó szálak közé, amik levágnák az ujjaimat.

- Ez nem az én dalom volt – szemei összeszűkülnek, ajkai elvékonyodnak, ahogy hűvösen méreget. Mindjárt berezelek. Mindjárt.

- Neked is buenos días**** - a modorát biztos a fogmosópoharában hagyta. Már ha volt neki valaha. Nem pohara. Lehunyom szemeim, ráérősen befejezem nyakam kiroppantását, átmozgatom vállaimat, és csak mindezek után vagyok hajlandó reagálni megjegyzésére. – De, ez pontosan a te dalod volt, egy kicsit feljavított változatban.

- Ki a fasz kért meg rá, hogy átalakítsd? – ejnye alondra, ne legyél már ennyire kibaszottul önimádó. Nem csak az működhet, amit te kitalálsz.

- Te, amikor felvettél a bandába – állom tekintetét, és még egy kis mosolyt is megvillantok felé. A bicskanyitogató fajtából. Remélem van nála, úgy érdekesebbé tehetnénk a dolgokat. Ha most valaki ránk nyitna, sanszos, hogy odafagyna a küszöbhöz. Nehéz eldönteni, hogy melyikünk pillantása a hűvösebb.

- Játszd el megint – lassabban az agarakkal, ez nem így működik. Nem ugrok minden szavadra, Shazam.

- Kérd szépen – negédes mosollyal pörgetem meg dobverőmet. Szinte látom rajta a késztetést, hogy szembe köpjön. Légy a vendégem, ne fogd vissza magad. Ha nem lenne rajta megint egy kibaszott sál, akkor biztosan látnám az ütőere lüktetését, de természetesen megint tönkreteszi a szórakozásomat. Buligyilkos.

- Anyád – ennyi? Jobbat nem tudsz?

- Ő szépen kérné – ha lenne nála valami, tuti hozzám vágná. Szinte látom megrezzenni kezeit. Kibaszott szórakoztató. Legalább három percig nem szól semmit, valószínűleg küzd a saját egójával. – Nyugi, nem fog fájni, max annyira, mint mikor letépsz egy ragtapaszt – tovább bökdösöm a kígyót. Gyerünk, mozdulj már serpiente.

- Légy szíves – olyan halkan préseli ki ajkai közül, hogy szinte nem is hallom. Látod alondra? Nem is haltál bele. Vigyorogva bólintok, és elismétlem a korábbi számot. Alig néhány ütem után látom, hogy lehunyja szemeit, és csak a zenére koncentrál. Jól van, add át magad a profizmusomnak. Ha nem hadakozol ellene, akkor még sikerre is vihetjük ezt a bandát. Ígérem, én sem foglak halálra kínozni.

Még mindig csukott szemmel áll, mikor a szoba csendje elnyeli az utolsó hangot is. Remélem mostmár érti. Ez az ő dala. Nem nyúltam bele a mondanivalójába, az érzésekbe, amiket kelteni akart vele, egyszerűen segítettem, hogy jobban magával ragadja a hallgatókat. Nem vagyunk ellenségek. Legalábbis, ha a zenéről van szó, akkor nem.

- Nos? – várakozva figyelem kifejezéstelen vonásait, dobverőimmel lassú ütemet verve combjaimon. Gyerünk alondra, csak légy őszinte.

*kölyök, gyerek

**királynő

***Üdv újra, pacsirta.

**** Jó reggelt

- Ugyan Shazam, tudod, hogy megy ez. – Shazam? Roppant találó. Mindjárt elröhögöm magam. Mondjuk annyira nem lőtt messze, mert a dalok többségét felismerem. – Ha egy bandában három olyan borzasztó személyiség van, mint a tiéd, nehéz hosszú távon együtt dolgozni. Leléptem, mielőtt elkezdték volna egymás hátába mártani a kést – Hmmm. Csak azt nem fűzte hozzá, hogy az övét is beleszámolta e a háromba. Lehet, hogy ezt a megjegyzést sértésnek szánta, de én egyszerű tényközlésként fogom fel. Tényleg borzalmas személyiségem van, és tényleg nem férne el belőle három egy bandában. De kettő sem. Ez a srác vagy a banda elsöprő sikerét hozza el, vagy a végzetünket. Vajon megéri kockáztatni?

Igen. Bátraké a szerencse.

Azt még nem tudom, hogy fogom hosszútávon elviselni ezt a jeges pillantást, amitől mintha apró pókok mászkálnának a bőrömön a ruha alatt. Ez is csak egy akadály, amit át kell ugranom a siker érdekében. Ha erre nem vagyok képes, nem nevezhetem magamat profinak.

A szobára ereszkedő dermedt csend olyan, mintha egy robbanást vagy legalább egy drámai összeomlást várnának tőlem a többiek, pedig már ismerhetnének eléggé, hogy tudják, hogy a csendes, tervezett bosszú híve vagyok. Ahhoz, hogy igazán feldühítsen, éreznem kéne valamit.

- Ha annyira borzasztónak találod a személyiségem, miért akarsz beszállni? – Az esélytelenek nyugalma már magával vitte azt az apró ingerültséget, amit éreztem, ez már csak puszta kíváncsiság. Miért akarja egy ilyen tehetséges dobos eladni a lelkét az ördögnek?

- Mert nektek a legjobb dobos kell, nekem pedig a legjobb banda. – Jogos. Mintha csak önmagamat hallanám. Egyszerre idegesít és tetszik a rideg érvelése. Nem gondoltam, hogy létezhet ember, akinek az önimádata az enyémmel vetekszik.

- Nem vagy te egy kicsit elszállva magadtól?

- Nem túl gyerekes a személyes ellenszenved a banda érdekei elé helyezni? – De. Ő ezt még nem tudja, de már elfogadtam, hogy ő lesz az új dobosunk. Valószínűleg még senki nem tudja a szobában. Honnan jön egyáltalán ez a mellkason vágó ellenszenv? Csak a jégkék szeme miatt lenne? Amiatt, ahogy rám néz? Ahogy a tarkómon feláll tőle a szőr? Nem tudom megmagyarázni, és gyűlölöm, ha valamit nem tudok megmagyarázni. Ha látatlanban árulta volna el Wy, hogy van esélyünk megszerezni azt a dobost a bandánkba, akkor az új albumunk extrájaként írtam volna neki egy személyre szóló dicshimnuszt.

- Mi lenne, ha Axel megmutatná mit tud, aztán döntünk. Noah még nem hallotta játszani. – Jogos. Noah is megérdemli, hogy hallja, de amúgy felesleges. Nincs nála jobb dobos Ben listáján, de talán az egész államban sem.

- Kiváló, mutasd a próbatermeteket. – Ő töri meg a szemkontaktust, ami eddig mintha hipnotizált volna. Fogalmam sincs, hogy az elmúlt percekben pislogtam e egyáltalán, csak azt tudom, hogy nem láttam semmit egy hidegkék szempáron kívül. Most, hogy elillant a bűvölet, egy izmos, kreol bőrű, fehér hajú monstrum rajzolódik ki előttem, aki túl szexi ahhoz, hogy dobos legyen. Egy dobosnak nem szabadna ilyen jól kinéznie, felesleges pazarlás amögé a gigászi hangszer mögé.

Soha senki nem tudhatja meg, hogy ez a gondolat átsuhant az elmémen.

Hirtelen túlságosan lengének érzem magamon a félig kioldódott selyemköntösömet, pedig pillanatról pillanatra forróbbnak tűnik a levegő. Mire feleszmélek, már egyedül vagyok a hatalmas, többemeletnyi magasságba tornyosuló nappaliban. Felnézek a hosszan ívelt üveglépcső tetején eltűnő társaságra.

Elbambultam.

Én nem szoktam elbambulni. Mi történik velem?

Mire utolérem a srácokat, a seggfej már a dobszerkót igazgatja az orra alatt elmormogott mérgelődések kíséretében, amiket nem sikerül kibogarászom. Nem is nagyon töröm magam, egyrészt mert nem érdekel, másrészt mert a lényeg átjön a megbotránkozott arckifejezéséből. Azért egy kicsit csak meg kéne böködni, teher alatt nő a pálma.

- Fogsz is játszani valamit, vagy csak rendezkedsz egész nap?

- Legközelebb ne egy kezetlen amatőrrel indítsd el a bandádat, és akkor gyorsabb leszek. – Képtelen vagyok letagadni, hogy jól esik, hogy a szavai talán egy kicsit megerősítik azt, hogy jó döntés volt kirakni Finnt. Lehet, hogy rühellem a képét, de attól még tisztelhetem a véleményét, mint tehetséges és elismert zenész.

Egy mondjuk kicsit mindannyian amatőrök voltunk akkoriban. Oké, Finn már akkor is feketebárány volt, de egyszerűen nem volt más. Egy névtelen, pénztelen gimisbandába nem olyan egyszerű igazán jó dobost halászni egy elkényelmesedett floridai burzsujvárosban, mikor pedig már lett volna lehetőségünk lecserélni, a többiek nem akarták.

A gondolatmenetemnek az vet véget, hogy játszani kezd. Maguktól lecsukódó szemekkel, borsódzó háttal hallgatom a könnyed profizmussal előadott dobszólót. Ez az, ami megfogott benne karácsonykor is. Az, hogy az ő kezéből úgy hangzik a legösszetettebb szóló is, mintha gyerekjáték lenne. Mintha úgy született volna, hogy ezek a mozdulatok már a kezeibe voltak programozva. Az ereje, a lendülete, a ritmusa. Baszki ennek a csávónak hatszor jobb ritmusérzéke van, mint hármunknak együtt. A picsába. Gyűlölöm és imádom. Akarom őt a bandába, és a világ végére akarok futni előle.

Mikor elhallgat a dobszó, összeszorított ajkakkal, lassan nyitom ki a szemeimet, hogy megbizonyosodjak a várható reakciókról. Wy és Noah elismeréssel teli csodálattal biccentenek az új srác felé. Azt hiszem, ezzel végleg elrendeltetett a sorsunk.

Megvan, hogy ki lesz az AWAKE új dobosa.

Az említett seggfej a saját tehetségének a magabiztos tudatában, ütnivaló pökhendiséggel sétál kifelé a szobából, már csak az hiányzik a fennhéjázó kivonulásból, hogy a szoba végébe hajítsa a dobverőket, mint valami elcseszett minikoncert végén. Vajon ha kigáncsolnám, hangosan puffanna a földön? A testtömege alapján valószínűleg igen.

- Wy, tudod a számom. Hívj, ha a serpiente végre elfogadta az elkerülhetetlent. – Megállíthatnám. Elmondhatnám neki, hogy már elfogadtam. De a gyomrom olyan görcsös gombóccá zsugorodott, hogy ha még egy másodpercet el kell töltenem az önelégültsége szmogfelhőjében, akkor a cipőjére ürítem a tegnapi vacsorát. A gondolat amúgy egészen mókás, de a torkomnak nem tenne jót az a sok gyomorsav.

Egyáltalán minek szólított? Nem érettem a szót, de nem a nevem volt. Nem számít.

Magunkra maradunk a bangatagokkal, és mintha megállna az idő a szobában, végtelen hosszú ideig senki nem mond semmit. Tudom, hogy rám várnak. Én arra várok, hogy a gyomrom visszamásszon a helyére, a fülemben lüktető ér pedig végre valahára kussban maradjon. Pár másodperc múlva a föld erőteljes szuggerálása helyett felemelem a tekintetemet Wy-ra, és kierőltetem magamból a szavakat, amit mindenki lélegzetvisszafojtva vár.

- Szólnál Bennek, hogy mielőbb intézze el vele a papírmunkát? Ha aláírta a szerződést, kapja meg az új album kottáit, és kurva gyorsan kezdje el megtanulni őket, hogy belevethessük magunkat a próbákba.

Amolyan „túl szép, hogy igaz legyen” jellegű, hitetlenkedő csend ül a társaságra. Na, ennyire azért nem vagyok szörnyű, ha még mindig ellene lennék, nem húznám ilyen módon az agyukat. Csak ha okom lenne rá, vagy egy terv része lenne. Ó. Most már értem a gyanakvást.

- Amennyire ellene voltál, azt hittem, hogy meg akarod hallgatni a többi dobost is. – Noah töri meg a csendet. Wy valószínűleg pontosan tudja, hogy nem akarok semmi ilyesmit.

- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én meghallgattam őket. – A döbbenet váltja fel a hitetlenséget.

- Mikor? – Hogy mikor hallgattam meg a tegnap késődélután kapott, közel 7 órás videóanyagot, ami a többi dobos promóit fogta egybe? Egy hatalmas ásítás nyomatékosításának a kíséretében válaszolok.

- Tegnap éjszaka. Mi, ti úgy fogadtatok egy dobos jelöltet, hogy fingotok sem volt a konkurenciáról? Érdekel egyáltalán titeket a banda sorsa? Seggfejek. – Nem várom meg, hogy felkaparják az állukat a földről, úgy viharzok ki a felső emeleti hálószobám felé, mintha égetné a mezítlábas talpamat a hideg kőpadló. Azt hiszem, innentől nincs rám szükségük a szervezkedésben. Ha szerencsém van, megúszom a jelenlétét annyival, hogy a próbákon találkozunk, és néha szembejön a folyosón. Odaadnám a fél vesémet, hogy Finn ex-szobájának az ajtaja ne pont szemben legyen az enyémmel. De legalább a szobaszomszédom Wy, így erkélyen nem kell osztoznom azzal a pöffeszkedő, idegesítő egoistával.

***

Estefelé jár az idő, mikor kopognak az ajtómon. A teljes falat kitöltő, hatalmas ablak előtt végigvonuló bársonybevonatú, párnázott ülőkén fekve figyelem a tavasz eddigi egyik leggyönyörűbb naplementéjét. Szeretek az üveg előtt heverészni, tökéletes kilátás nyílik a tágas égboltra. Megvannak az előnyei annak, ha az ember egy sikeres banda tagja, és futja ilyen felesleges kis apróságokra. Még délelőtt feküdtem le ide kínomban és idegességemben, aztán sikerült elszenderülnöm. Már fel akartam kelni, de itt tartott a narancsos fényben úszó égbolt látványa.  Annyira szép, hogy majdnem sikerül elfeledtetnie velem a kopogás egyre irritálóbb hangját is. Majdnem.

- Mivan? – A hang inkább morranás, mint kérdés, és a legkevésbé sem invitáció. Az ajtó mégis kinyílik. Lustán odafordítom a fejemet, pedig tudom, hogy Wy az egyetlen ember a földkerekségen, aki valaha ilyen pofátlanul rám törne. – Mit akarsz?

A kedves nemsokára ex-haverom túlságosan otthon érzi magát a szobámban, ez már biztos. Elnyúlva ül le a fejem mellé a hosszú heverőn, az ízlésemnek túlságosan közel. Egészen biztos vagyok benne, hogy az volt a célja a kéretlen arcomba mászással, hogy rávegyen, hogy felüljek. Sikerült. Pöcs. Már majdnem megismétlem az iménti kérdésemet, mikor megelőz.

- Felteszek egy kérdést, amit általában te szeretsz nekem szegezni. – Hé, ez a drámai hatásszünet az én stílusom. – Mi a fasz bajod van?

Köpni-nyelni nem tudok a nyers kérdés hallatán. Válaszolni pedig pláne. A fejemben mintha Finn elbaszott, ritmustalan cintányérütései visszhangoznának. Azt hiszem végre utolért a karma, Finn bemászott a fejembe és ellopja a hazugságokat, amikkel hihető választ tudnék adni erre a kérdésre.

- Megszereztem neked a város legjobb dobosát, és úgy puffogsz, mint egy kiöregedett gőzmozdony. Mi volt ez a műsor reggel? Mi a fasz bajod van, Oz?

- Már megmondtam, hogy ne hívj így.

- Te meg ne tereld el a témát! Én mindent megteszek, hogy elfogadjam a szeszélyeidet, de ez a logikátlan ostobaság nem te vagy.

- Tudom, a picsába is! – Most tényleg kiabáltam? Még soha nem kiabáltam ingerültségemben. Fogalmam sincs, mikor ugrottam fel a padról, irritáltan söpröm ki a homlokomból a félhosszú tincseimet. Egyszer meg fogok vakulni ettől az elbaszott, kurva frufrutól.

- Akkor miért?

- Nem tudom, Wy. Őszintén. Egyszerűen idegesít a srác. Nincs logikus oka és nem tudom megmagyarázni.

- Mit jelent az, hogy „idegesít”? Mi idegesít benne? Alapjáraton tök jófej, te kezdted el szívni a vérét a nulladik percben. – Látom, hogy részletes magyarázatot vár, ezért elkezdem szépen lassan összekaparászni a fáradt gondolataimat. Leülök tisztes távolságban, a fal mellett lévő zongorámhoz tartozó kétszemélyes padocskára. Ősrégi darab, és annyira el vannak lazulva a húrjai, hogy néhány perc használat elég, hogy elhangolódjon. De ez volt a zongora, amin életemben először játszottam. Hat évesen. Kicsit poháralj foltos, kicsit alkoholszagú, de az enyém. Mikor már nem tudtam mit kezdeni a pénzemmel, megvettem a bárból, ahol anyám régen dolgozott. Teljesen hülyének néztek, nem értették, hogy miért akarom kifizetni egy új zongora árát az ő széthulló műemlékükért. Nem emlékeztek rám. Valahol mélyen azt hittem, hogy fognak. A billentyűk márványsima érintése megnyugtat.

- A szemei. Ahogy rám néz. Zavar, és kiver tőle a víz, és valamiért nehezebb levegőt venni, és feláll a szőr a hátamon – …és azt érzem, hogy kurva gyorsan el kell tolnom magamtól, hogy ne akarjam magamhoz húzni.

Ezt már csak fejben, egy hangos szívdobbanásnyival a rádöbbenés pillanata után teszem hozzá.

A picsába. Nem. Az lehetetlen.

Most, hogy alattomos módon beette magát a gondolat a fejembe, tábort ver magának, és teret hódít. Újra érzem a derekamon az érintése bizsergését, és a jégkék szemek éles, hideg pillantását. Hirtelen a testem, ami ma reggel még nem tudta hova rakni ezt a különös forrongást, megtalálja neki a tökéletes célpontot. Kurvára nem kéne felizgulni Wyattel a szobában. Sőt. Kurvára nem kéne felizgulni, csak mert eszembe jutott az az öntelt faszkalap.

Kétségbeesetten, a lebukás félelmében pislogok a barátom felé, és valóban nincs szerencsém. A megrökönyödött tekintete világgá üvölti, hogy a szavaimból ő is meghozta ugyanazt a következtetést, mint én. Szerencsére a másik problémámat eltakarja a gyűrődő köntösöm.

- Baszki, Siri. Bejön a srác? Eddig mindig azt mondtad nekem, hogy képtelen vagy ilyen érzésekre, nem az újdonsült dobosunkkal kéne kitalálnod, hogy mégsem.

- Menj a picsába. Azt hiszed, ez nekem jó? Amúgy meg kurvára nem jön be, ha ezt jelenti beleesni valakibe, akkor mi a faszért vannak oda az emberek a dologért? Én azt hittem, hogy szétbasz tőle az ideg.

- Mert egy irányításmániás roncs vagy. Nem hiszem el, hogy több emberrel feküdtél össze, mint Noah és én együttesen, és pont Axelre kell a semmiből ráfixálódnod. A picsába. – Ezer éve nem láttam ilyen ingerültnek Wyattet. Még a Finnt kitúró interjúmon sem húzta fel magát ennyire. Mi ez a nagy felindulás? Most, hogy diagnosztizáltuk a problémát, tudok rá gyógyírt keresni, ilyen egyszerű. És még engem hívnak drámakirálynőnek. Ezek csak érzések, kicsit új, kicsit váratlanul jött, de ha minden ember tudja kezelni őket, pont nekem ne menne?

- Nem fixálódtam rá. Tudom kezelni, jó?

- Ja, azt láttuk.

Csend.

- Megtanulom kezelni. – Újabb csend. Mi a faszért nem mond semmit? – Ha lefekszem vele, jobb lesz? – Szinte felnevet kínjában. Az arcát a kezeibe temeti, mintha a világ legbutább kérdését szegeztem volna neki.

- Ha jól emlékszem pont ma reggel utasított vissza. Tudod ehhez általában két ember beleegyezése kell. – Nem ez a lényeg. Csak válaszolnia nem sikerült…

- Mondhatnánk neki, hogy a bandába lépés feltétele.

- Az ég szerelmére Oz, őszintén remélem, hogy ezt nem gondoltad komolyan. Néha tényleg úgy érzem, hogy egy elcseszett robot vagy. – Dühösen áll fel a padról, és az ajtóhoz sétál. – Holnap fogja aláírni a szerződést, és a héten beköltözik. Mindent megteszek, hogy keveset találkozzatok, de szedd össze magadat, és legközelebb próbálj meg nem úgy viselkedni vele, mint egy felbőszített vadkan.

Faszomat.

Most mi rosszat mondtam? Nekem ez tűnt a legkézenfekvőbb ötletnek, ő meg úgy reagál, mintha azt mondtam volna, hogy fenyegessük meg a családját. Összeszorított ajkakkal fojtom el az önkéntelen fintoromat. Mikor vette át Wy a könyörtelen őszinteségemet? Jobban bírtam, amíg kedves volt.

***

Az elkövetkezendő néhány nap pillanatok alatt elreppen. Most, hogy albumbemutató előtti uborkaszezon van, szorgosan betábláztam magamat magánórákkal. Ha beindul a nyári turné, jóval kevesebb időm lesz fejleszteni magamat. A középkategóriás dobfelszerelést, amit Finn félig-meddig kicsinált átköltöztettem a saját szobámba, hogy tudjak rajta gyakorolni az óráim között. A seggfej úgyis újat rendelt magának ha jól tudom. Most, hogy használhatóbb dobosunk lett, végre lehetőséget kaptam, hogy egy általános iskolás szintjénél bonyolultabb szólókat álmodjak meg a számaink aláfestéséhez, viszont szeretem ismerni a hangszert, amire írok. Már vettem egy csomó órát tavaly is, nem teljesen alaptalanul mondtam az interjúban, hogy majdhogynem hozom Finn színvonalát.

A dobórákon kívül énekóráim vannak, hogy ne szokjanak el a hangszálaim a terheléstől, és kardióedzések, hogy végig bírjam pattogni a több órás fellépéseket. Mikor épp nincs semmi, a következő albumon jár a fejem. Azt mondják, hogy ha egy album bemutatóján nincs meg már néhány szám a következőhöz, akkor késésben vagy. Másfél hónapom van nem késésben lenni. Nem szeretek késésben lenni, nem az én stílusom.

Megpittyen a telefonom, az AWAKE messengeres groupchat csíkja jelenik meg a képernyőn. Mostanában nem pörög túlságosan a chat, hiszen pangás van. Majd ha elkezdődnek a próbák, talán kicsit felélénkül. Jelenleg mindenki elvan a maga dolgával, és békésen elélünk egymás mellett. Pontosan ezért előre sejtem, hogy mit fogok látni, ha megnyitom. Sejtem, mégis kihagy egy ütemet a szívem, mikor meglátom az ablak alján az apró betűs üzenetet, hogy Wy új tagot adott a beszélgetéshez. Axel Mateo Campbell. Még a neve is idegesítően menő. Bizsereg az ujjam, hogy megnyissam a profilját, de ellenállok a késztetésnek. Meglátom alul, hogy Noah elkezd valamit gépelni, és pánikszerű gyorsasággal zárom le a telóm, mintha a világ vége lenne, ha meglátnák, hogy látom az üdvözlő üzeneteket.

Mi a faszt művelek?

Nincs gyomrom ehhez a szarsághoz. Felmászok inkább a futógépre, és nem jövök le, amíg agyrázkódást nem kaptam.

A héten szokásossá vált napi 10 kilométerem után, fáradtan és izzadtan, de a testi kimerültség hálás nyugalmával esek vissza a szobámba estefelé. Szándékosan csak egy hosszú fürdő és egy magányos vacsora után kerítem a kezembe a telefonomat. Szeretek egyedül lenni itthon. Mikor meglátom az AWAKE chat száz valamennyi üzenetét, majdnem dobok egy hátast. Dolgok, amiket nem lesz türelmem végigolvasni. Mégis azon kapom magamat, hogy már fel is pörgettem az elejére.

16:51 – A világmegváltó (Wy)

Üdv itt is, Axel! 👏
 

16:51 – Az, aki lehugyozott a tetőről (Noah)

Sziaaa! Azt hitted, hogy a szerződés aláírásával leszel hivatalos bandatag, de igazából ez a chat a mérvadó. Csak hogy tudd. 🎉

Ha eléggé bebaszunk a welcome partin, vérszerződés is lesz.😎
 

16:59 – A világmegváltó

Most elijesztetted, barom
 

17:01 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Ha Siri nem ijesztette el legutóbb, akkor az erei felvágása sem fogja 😂😂😂
 

17:01 – A világmegváltó

Jogos 🤣

De viccet félretéve, mikor költözöl? Kéne egy ürügy, hogy igyunk.
 

17:34 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Mekkora noob vagy, én ma is iszom, jöhettél volna te is. Gregékkel vagyunk a törzshelyen. Azt hittem láttad a közös chatben.
 

17:35 – A világmegváltó

Faszom se olvas minden groupchatet, kifolyik már az agyam. Szólhattál volna.
 

17:39 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Fogadok amúgy is Lydiánál hesszelsz. ;) Jobb unaloműző, mint mi vagyunk. Finn is itt van, szóval képzelheted, hogy mennyire jó a buli. Tök gáz az egész szitu.

Na mindegy.
 

17:40 – A világmegváltó

Bazz, Finn megjelent ott? Azt hittem egyikünk képét sem akarja látni.
 

17:42 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Eljött, de szerintem csak azért, hogy ellenünk hangoljon mindenkit. Valahonnan megneszelte, hogy már találtunk is helyette valaki mást, és vérszemet kapott. Most azt kérdezgeti, hogy közösen terveztük e el az egészet. Eddig kikerültem valahogy a választ. 😎
 

17:43 – Axel

Sziasztok! Az ember már pakolni sem tud nyugalomban tőletek?

Holnap tervezek költözni.
 

17:44 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Axeeeel! Végre előkerültél.

Kell segítség holnap a költözésben? Szuper ürügy lenne, hogy korán leléphessek innen.
 

17:46 – Axel

Csak néhány táskányi ruhát viszek, szóval nem igazán.
 

17:46 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Ahh, fájt volna azért igent mondani? Kegyetlen vagy.. 😒
 

18:59 – A világmegváltó

Bocs, hogy felszívódtam, a barátnőmnél vok.
 

19:00 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Nem kell menőzni, hogy mit csináltál az elmúlt órában, ok? Nyomtatok neked egy pólót, amin az van, hogy „szexeltem”.
 

19:02 – A világmegváltó

Holnap jössz is? Zsír. Szerzünk sört.

Noah, úgy látom, hogy rád is rád férne egy menet…

És most átpörgetek néhány oldalnyi kretén gyökérkedést, gifet és mémet Wy és Noah között a holnap esti piamennyiség és a „ki mikor mennyit szexelt” témák fennkölt szintjén. Szeretném azt mondani, hogy az új srácot edzik a témaválasztással és az üzenetmennyiséggel, de náluk ez csak egy teljesen átlagos kedd este. Még most is folyamatosan villannak fel az új üzenetek, néha Axel is beszúr egy rövid megjegyzést, de látszik, hogy csak negyedóránként méltóztatik megnyitni a pittyegő beszélgetést.

Háromszor írom be és törlöm vissza a pár szót, amit próbálok valahogy a távolságtartó elfogadás stílusában megformálni. Oké, ez így elég kulturált. Gondolj a dobszólójára. Gondolj a dobszólójára.

21:19 – A Serpiente

Üdv a csapatban Axel!
Délután megjött a dobod. Össze akarták rakni, de megállítottam őket. Gondolom te akarod.

21:20 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Bakker, még meg sem jött, már feladatokat gyártasz a szerencsétlennek? 🙄

Diktátor 👳‍♂️

21:23 – Axel

Kösz, tényleg jobban szeretem én összerakni. Ha beköltöztem neki is esek.

21:25 – A Serpiente

👍

21:34 – Az, aki lehugyozott a tetőről

Siri most tényleg emote-ot küldött? Holnap piros hó fog szakadni az égből. 😫

Részeg faszkalap. Lájk jelet egy csomószor küldök, hogy megspóroljak néhány szót. Gyökér.

A párnám mellé dobom az elsötétedő telefont, és beállítom az éjszakai üzemmódot, hogy ne tartsanak fent egész este ezek a szószátyár, túl sok idővel rendelkező lusta disznók. Isznak és buliznak ahelyett, hogy inkább ők is találnának valamit, amiben még fejlődhetnek.

***

Hála egy elhúzódó dobleckének, és egy lassan megérkező kajafutárnak, megint csak délután 5-6 körül esz le a fene a nappaliból nyíló konditerembe. Már láttam néhány idegen táskát a legfelső szinten lévő társalgóban, ahonnan a négy háló nyílik, de a gazdájukat eddig sikerült elkerülnöm. Ezért imádom, hogy ekkora lakásban élhetünk, van olyan nap, hogy itthon vagyunk többen is, mégsem keresztezik egymást az útjaink. Az első emeleten, a hangszer- és stúdióterem szintjén is csak a csend fogad.

A nappalival egybekötött hatalmas, hosszúpultos konyhában egy bárszéken trónolva tömi valamivel Noah az agyát. Csak biccentünk egymásnak, és mennék is tovább a lépcső alól nyíló konditerembe, mikor megállít.

- Mindjárt jön fel Wy és Axel, nem köszönsz nekik? – Csak annyi időre torpanok meg, hogy felületes udvariassággal végighallgassam a kérdést.

- Nem. – Olyan természetes egyszerűséggel lehelem a rövid kis szót, mintha azt kérdezte volna, hogy nem kérek e egy falatot a kajájából, nem pedig azt, hogy méltóztatnék e üdvözölni az új lakótársunkat.

Már a nyolcadik kilométeremet taposom, mikor kitárul a konditerem kétszárnyú, vastagfalú üvegajtaja. Egész jól hangszigetel, de azért ha valaki úgy üvölteti a Daft Punk – Harder, Better, Faster, Stronger számát, mint én most, akkor biztosan kihallatszik valami belőle. Oldalra sandítok, de nem lassítok a kiegyensúlyozott, megszokott tempómon. Egyetlen pillantással illetem az érkezőket, de ez is pont elég, hogy a tekintetem megtalálja jéghideg szempárt. Kiolvashatatlan. Fél órája futok, de mintha mégis most kezdene el felmenni a pulzusom. Az érdektelenség látszatával fordulok újra a futógép kijelzője felé, és nem nézek vissza többet. A szemem sarkából látom, hogy Wy mutogat neki dolgokat, gondolom épp valamiféle körbevezetés folyik. Egy-két perc múlva már újra egyedül vagyok a néhány kardió és néhány súlyzós géppel ellátott konditeremben. Fogalmam sincs, mi vezérel arra, hogy növeljek a már így is feszített tempómon, és a futás felszabadító érzésébe menekülve próbáljam meg ledobni ezt a nyomasztó súlyt a mellkasomról.

***

Lehunyt szemmel engedem, hogy a hűvös zuhany, ami alá bevetettem magamat lemossa rólam a majdnem két órás futás izzadtságát. A gép konkrétan ledobott magáról a végére, kis híján seggre estem a lendülettől, amivel lehuppantam a szalagról. Annyira hülye még én sem vagyok, hogy ezek után visszamásszak, szóval most a túlterheléstől remegő lábakkal, kellemes fáradtsággal adom át magamat a kiérdemelt pihenésnek. Mikor jöttem felfelé, a fiúk már söröztek a nappaliban, és megígértem, hogy egy gyors zuhany után én is csatlakozom. Persze a gyors az relatív fogalom, ezért teljes nyugalommal mosok hajat, szárítom meg, és öltözök fel egy laza, fekete melegítő szerkóba. Az egyetlen kiegészítő, amit magamra veszek a túlméretezett kapucnis pulcsi mellé, egy kék körsál.

Ha jól hallom, épp kocsikról dumálnak, mikor leérek a most valamiért végtelen hosszúnak érződő lépcső aljára. Leemelek a pultról egy üveg sört, és csatlakozom a társasághoz.

- Raktam párat a hűtőbe is, ha inkább hideget innál. – Csak egy másodpercre dermedek le Axel váratlanul hétköznapi megszólalásától, aztán rájövök, hogy túlságosan „most komolyan volt merszed hozzám szólni” fejem lehet, ezért folytatom a lépteimet az egyik üres fotel felé.

- Ahh Axe, a paranoia királynője nem iszik hűtött piát, túlságosan félti a gyémánttorkát. – Noah előzi meg a válaszomat, a bájos szavakra egy hasonlóan bájos, lesújtó mosollyal felelek.

- Kösz, hogy beszédet is megspórolod a gyémánttorkomnak, seggfej. – Wy és Noah a hatalmas kanapén tespednek, az új srác hozzám hasonlóan inkább egy fotelt választott. A tőle legtávolabbiba ülök le keresztbe, az egyik karfának nekidőlök, a másikra pedig felteszem a lábaimat, amik mostanra végre abbahagyták a remegést.

Mielőtt belelovallnánk magunkat egy szurkálódós gúnyháborúba, Wy tereli tovább a szót.

- Rád nézek és izzadni kezdek. – Mindig szeret megbotránkozni azon, mikor úgy adódik, hogy látványosan egy-két réteggel több ruha van rajtam, mint mindenki máson. Nem vagyok kifejezetten fázós, de vannak pillanatok, mikor jól esik több rétegnyi védelmi vonalat magamra húzni. Ezt az estét egy ilyen pillanatnak ítéltem meg.

- Te is fáznál, ha jég folyna az ereidben vér helyett. – A saját, öniróniával átitatott szavaimat egy másodpercnyi meglepett csend, majd hangos nevetés követi. Én nem mosolygok, faarccal kortyolok bele a sörömbe, miközben a középen elterülő üvegasztalt stírölöm. Amíg nem muszáj, szándékosan nem nézek egyszer sem az új srác felé, semmi kedvem feldúlni a végre leülepedett érzéseimet, vagy akármi is legyen ez, ami gyötör. – Ha már itt tartunk, gondolom azért ültök itt ilyen nyugalommal, mert mindenki felkészült a holnapi próbára. – Nem abban kételkedek, hogy az új fiú képes lesz megtanulni a Finn részére írt, gagyi szólókat, inkább abban, hogy komolyan veszi a dolgot. Vajon Ben megölne, ha újra akarnánk venni az album dob hangsávját? Minden bizonnyal igen. Elég kapkodós lenne, de lehet, hogy megérne egy kis veszteséget.

Még néhány méter.

Izmaim már fájdalmasan feszülnek, fülem zúg, tüdőm kétségbeesetten könyörög oxigénért. Két kartempó és tenyerem nekicsattan a medence falának. Zihálva nyelem a klórtól terhes levegőt, miközben úszószemüvegemet a homlokomra csúsztatom. Ez most rohadt jól esett. Túl sok szar szakadt az egyetemmel és a banda szétválásával a nyakamba, muszáj volt levezetnem a feszültséget. 

Felhúzom magam a medence szélére és megválok úszósapkámtól is. Az uszoda szinte üres a délelőtti órákban, de így is sikerül bezsebelnem néhány meglepett vagy épp elismerő pillantást. Tökéletes zárása az edzésnek.

Egy gyors zuhany után törülközővel a derekamon túrom fel öltözőszekrényemet tiszta, száraz ruhákért, de tekintetem megakad telefonom kijelzőjén. Mégis meddig voltam a vízben? Gyakorlatilag felrobbant az internet, YouTube, X, és megannyi követett zenei hírportál értesítése villog. Levetődöm az egyik padra, és átpörgetem őket. Rengeteg üzenet az öcsémtől, és egy Wyatt-től is. Mi a fene történt?

Találomra nyitom meg az egyik híroldal értesítését, de elég a szalagcímre pillantanom, hogy minden világossá váljon.

Botrányos elválás a feltörekvő bandában. A sértett dobos kitálal.

Gyorsan átfutom a cikket, majd már kattintok is a videóra, ami az egész katasztrófát okozta. Egy rádió interjú a világ legtenyérbemászóbb frontemberével. Felfordul a gyomrom a megjátszott bájolgásától, és az erőltetett műhumortól, amit minden nyilvános megszólalásakor magára vesz. Nehéz elhinnem, hogy ezt mindenki benyeli. Az egyetlen, amiért elviselem, az a zenéje. Sajnos kibaszott jó a hangja, szeretem a számaikat.

- Mekkora egy farok – halkan felmordulok a videó végén elhangzott nyilatkozat után. Nem túl profi dolog így beszélni a saját emberedről. Vagyis mostmár ex emberedről. Nem csodálom, hogy ezek után olyan gyorsan lépett le, amilyen gyorsan csak tudott.

Kíváncsian lépek át X-re, de a milliónyi hír között is gyorsan megtalálom, ami igazán érdekel

FinnNOTAWAKE @awesome_drummer91 · 2 ó

Az a kis pöcs komolyan azt hitte, hogy szó nélkül fogom hagyni a gyalázást?

Minden rajongó meg fogja róla tudni az igazságot.

Készülj @sirisinger !

#faszomazegészbe

Nos, ez sem túl professzionális hozzáállás, de részben érthető. Bár Finn sosem a legélesebb kés volt abban a bandában, a megnyilvánulásaiból kiindulva. Kicsit sajnálom a srácot, a kommentek alapján pont az ellenkezőjét érte el annak, amit akart. Ha egy zenekarban problémák vannak, akkor a rajongók a legnépszerűbb tag mellé állnak, ez aranyszabály. Jelen helyzetben pedig ez Siri. Bah, mennyire ostoba név, utálok még csak rágondolni is. Jobbat nem tudott volna kitalálni? Vajon mi volt a B-terv, Spotify?

Fintorogva nyitom meg inkább az öcsémtől jött üzeneteket.

9:21

láttad a videót???

Axel most azonnal nézd meg!

jó nagy gyökér ez a finn, ha Sirinek így kellett nyilatkoznia róla

te ismered a basszerost ugye? beszélj vele azonnal és írj ha megtudsz valamit!

ugye nem fog feloszlani a banda?? Axel válaszolj!! 😠

ha azért hallgatsz mert tudsz valamit erről, esküszöm

este bekenem a budipapírodat anya chilijével 🧻🌶️

Hölgyeim és uraim, a jövő politológia professzora. Berezel a gondolattól, hogy a kedvenc bandája feloszlik. Esküszöm bele van zúgva Siribe, folyton azért könyörög, hogy valahogy mutassam őt be a zenekarnak. Ez persze sosem fog megtörténni, nem használom ilyen dolgokra a kapcsolataim. Wyatt egy haver, és csak mellékesen közepesen ismert feltörekvő zenész.

11:37

azért még ne semmisítsd meg a posztereid

11:38

barom 🖕🏾

Vigyorogva nyitom meg az utolsó üzenetet, ami Wyatt-től jött. Nem kell atomfizikusnak lennem hozzá, hogy tudjam mit akar.

11:17

Beszélnünk kell.

11:40

Este nyolckor nálam. A sört te hozod.

Nyakig vannak a szarban. Jó dobost találni nehéz feladat, és őket sürgeti az idő. Bármennyire is híresek, azért a frontember ilyen megnyilvánulása után csak egy teljesen elvetemült zenész lesz hajlandó velük dolgozni. Nekem való feladat.

oOoOo

Egyik bokámat térdemen támasztva dőlök hátra kényelmes fotelemben, miközben Wyatt gondterhelt arcát böngészem. Egészen szar állapotban van. Úgy ül azon a kanapén, mint aki a kivégzését várja. Egyszerre tűnik dühösnek, kétségbeesettnek és tanácstalannak. Gondolom legszívesebben ő is egy gitárhúrral kötne csomót az énekesük szájára, hogy elkerüljék az ilyen helyzeteket. A botrányok sokszor a figyelem középpontjába állítanak egy bandát, de nem feltétlen növelik a népszerűséget. Egyetlen zenekar sem akar a bulvárlapok címoldalára kerülni az életével, inkább a zenével kéne kitűnni.

- Kibököd még ma? – az udvarias körökön és egy-egy üveg sörön már túl vagyunk, de csak kerülgetni a témát. Tudja, hogy tudom, miért jött. Nekik a legjobb dobos kell, és az én vagyok. New Yorknak még csak a vonzáskörzetében sem fognak olyat találni, aki megfelel az önimádó Apple alkalmazásuknak.

- Megszívtuk, Ax – dühös fújtatással dől hátra, miközben alaposan meghúzza az üveget. Bólintok. Meg. – Szükségünk van egy új dobosra. Egy jó dobosra.

- Mik ezek a hirtelen igény növekedések? Eddig beértétek Finnel is – félmosollyal kortyolok egyet a sörből. A srác még középszerű dobosnak is gyenge volt, csodálom, hogy eddig húzták őt magukkal. A többiek kategóriákkal tehetségesebbek nála, azt hittem valami ősi barátság van közöttük, vagy valakinek a valakije, azért nem dobták még ki. Bármennyire is időszerű volt, a módszer erősen verte a gusztustalanság határát.

- Ne kezd te is. Jó srác volt.

- Csak szar zenész.

- Ja – kelletlenül bólint. Wyatt mindig is túl kedves volt. – Elvállalod? – helyben vagyunk.

- Nahát, nem is számítottam erre a kérdésre, roppant meglepő – vigyorogva döntöm oldalra fejem, közben megcserélem lábaimat. Savanyú képéből ítélve ma nincs túl humoros kedvében. Őszintén megértem. – Mi a buktató?

- Siri – sóhajtva hunyja le szemeit, és kiüríti a második üveg sört is. Készségesen dobom oda neki a harmadikat. – Amit a médiában látsz róla az nem igazán fedi le a valóságot – próbál óvatosan fogalmazni, de teljesen felesleges. Nem elvakult rajongó vagyok, aki istenként tiszteli kedvenc énekeseit. Pont olyan jól tudom, mint ő, hogy ebben a világban el kell adnod magad. A frontemberük pedig zseniálisan tehetséges ebben.

- Úgy érted a valóságban egy kiállhatatlan seggfej? – arca megfeszül egy pillanatra, és bemutatja a világ leglassabb sörnyitását, hogy húzza az időt. Ó, kérlek, ne tökölj már ennyit.

- Inkább maradjunk annyiban, hogy nehéz eset – azt hiszem ez már megint a túl kedves Wyatt felszólalása. Ha jól emlékeszem egyszer azt mondta, hogy régebb óta ismeri Sirit, és együtt alapították a bandát. Lehet az idő megszépíti az emlékeket, vagy már annyira hozzászokott, hogy fel sem tűnik neki, ha egy igazi faszkalappal él együtt. – Nem vagyok benne biztos, hogy nem harapjátok át egymás torkát, ha összeeresztünk titeket, de nincs nagyon más esélyünk – túl jól ismer. – Csak annyit kérek, hogy gyere el szombat reggel, próbáld ne meghallani, amiket Siri mondd, és mutasd meg neki, hogy rád van szükségünk – azért ez elég sok kérésnek hangzik így egyszerre. Elgondolkodva iszogatom italomat a ránk telepedő csendben. Tulajdonképpen egy ilyen lehetőségre vártam évek óta. A banda karrierje már felfele ível, Wyatt kiváló zenész, Noah őstehetség, Siri pedig tuti alkut kötött valami démonnal, hogy ilyen hangja legyen. Vagy ő maga egy démon. Ha csatlakozom hozzájuk, akkor végre nem kellene, középszerű zenészekkel szenvednem, és várnom a csodára. Az igazi kérdés azonban az, hogy milyen hamar fogom beleállítani a dobverőim abba a lehetetlenül kék szempárba.

- Legyen. De nem fogom vissza magam csak azért, hogy megóvjam a kis dalospacsirtátok lelkét – biztosan nem fogom tutujgatni egy elkényeztetett énekes lelki világát csak azért, mert be akarok jutni a bandájukba. Szerintem nekik nagyobb szükségük van rám, mint nekem rájuk.

- Szerintem emiatt felesleges aggódnod – a fájdalmas vigyor, ami megjelenik ajkain, semmi jót nem ígér. Úgy érzem, roppant szórakoztató lesz ez a találkozás.

oOoOo

Szinte vágni lehet a feszültséget a tágas nappaliban. Noah és Wyatt úgy gubbasztanak a helyükön, mint valami kis elsőbálozók. Most mitől vannak így beszarva? Nem fogok zokogva elrohanni csak azért, mert egy százhatvan centis minidiktátor csúnyán nézett rám. Azt hiszem elég nagyfiú vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam, ha belém állnak. Még csak az sem lep meg, hogy a srác képtelen volt felkelni időben. Legalább volt időm pár szót váltani Noahval is. Normális gyereknek tűnik, csak ő is olyan feszült, mintha sokkolót dugtak volna a seggébe. Valószínűleg nem ez az alapállapota, csak aggódik a bandáért. Nem fog rájuk jó fényt vetni, ha sokáig maradnak dobos nélkül. Elindulnak a pletykák, és a közvélemény egyre inkább hajlani fog arra, hogy Finn szavainak higgyen. Ezt pedig egyikük sem akarhatja.

Laza fél órás késés után meg is jelenik a díszvendég. Először csoszogó lépteit, és halk ásítozását hallom meg. Vagy tényleg most kelt, vagy imád színészkedni. Pojáca.

Pojáca, aki sajnos kibaszott jól néz ki.

A legtöbb kép nem igazán adja vissza a valóságot. Egy pillanatig még meg is értem az öcsémet. Fakó tincsei kuszák az alvástól, kábán csillogó jeges tekintetét pedig csak még jobban kiemeli a kék selyemköntös, amit visel. Olyan, mintha egy rohadt felsőkategóriás pornófilmből lépett volna ki. Wyatt igazán figyelmeztethetett volna erre is, tudja a gyengéimet. Kár, hogy valószínűleg lefagyna a farkam, ha bepróbálkoznék nála.

Megdermed, néhány pillanatig állja tekintetem, majd egy lusta mosollyal csusszan az ölembe. Meg sem érzem apró teste súlyát, de a belőle áradó forróság égeti a bőröm.

Mi. A. Fasz.

- És én már azt hittem, hogy elfelejtettétek a szülinapomat, fiúk. Imádom, alig látszik rajta, hogy kurva – hangja gyomorforgatóan negédes, éles késként szeli át a feszült csendet. Megragadom csuklóját, és elhúzom kíváncsiskodó ujjait arcomról. A tapi feláras. Én lennék a kurva? Nem is tudom kettőnk közül ki huppant egy ismeretlen pasi ölébe, egy szál selyemköntösben. Ha sértegetni próbál, akkor legalább ne luxusprostinak öltözve tegye, úgy hatékonyabb. Már éppen megosztanám ezt vele, mikor Wayett próbálja menteni a helyzetet.

- Ő Axel, a dobos, akiről meséltem. Mondtam tegnap, hogy benéz délelőtt – ó, ez a próbáld megnevelni magad hangja, aminek láthatólag semmi hatása nincs erre az álnok kis kígyóra. A vigyorából egy csepp őszinte megbánást sem olvasok ki.

- Ó, micsoda félreértés, túl sokat ittam és elfelejtettem – a nagy lószart felejtette el. Színjáték az egész, amivel próbálja feszegetni a határokat. Azonban én nem Finn vagyok, aki sírva szalad az anyukájához miattad. Mikor visszafordul felém, mintha tükörbe néznék. Majdnem. Az én szemeim jobban néznek ki. – Pedig kurvának is jó lenne – legalább értékeli az adottságaimat. Az a baj, hogy még ha kurva lennék se tudnának annyit fizetni, hogy ágyba bújjak vele. Ha lehet hinni a pletykalapoknak, akkor már a fél államnak megvolt a srác, én pedig nem vágyom könnyű numerákra. Főleg nem a leendő énekesemmel. Kap egy rideg mosolyt hálám jeléül, közben veszélyesen karcsú derekára csúsztatom kezeimet.

- Hízelgő, hogy ennyire tetszem, de nem fekszem össze potenciális bandatagokkal. Bocs – és ez volt a legszolídabb válasz, amit ki tudtam préselni magamból. Wy is boldog lehet, visszafogom magam. Jön egy sörrel érte. Derekára fogok, és egy könnyed mozdulattal távolítom el súlytalan testét az ölemből. Vége az ingyen műsornak.

- Ezen a problémán könnyen segíthetünk – hangja és mosolya csepeg a gúnytól, mikor hátat fordít nekünk. Most aztán rettenetesen megrémültem. A szobában lévők közül ő az egyetlen, aki még nem tudja, hogy én leszek a dobosuk. Én kellek nekik, csak még nem látta be. Ezt a csatát már akkor elveszetetted alondra*, mikor Wyatt felkeresett és én igent mondtam. Kérdőn pillantok Wyra, aki csak fájdalmas fintorral megrázza fejét. Ő nincs meglepve ettől a viselkedéstől.

- Siri. Emlékszel, mikor eljöttél velem az egyetemi karácsonyi fesztiválra? Ha jól emlékszem az előadások után, enyhén becsípve azt mondtad, hogy „a srácot, aki lenyomta azt a dobszólót, még talán én is leszopnám” – ó, mik ki nem derülnek. Ez roppant hízelgő, esküszöm két centivel nagyobb lett a farkam. Az egyetlen baj, hogy előbb raknám bele egy húsdarálóba, mint az ő szájába. Jobban élvezném, és kevésbé fájna. Tehát hallott ár játszani, és tudja, hogy mennyire jó vagyok. Lassan kifogy a lehetőségeiből, és bár nem tudom miért ellenez ennyire, el kell fogadnia az elkerülhetetlent. Szép húzás volt Wyatt-től hogy így zsákutcába szorította.

- Ő az? – hopp, úgy tűnik megtört a rideg ellenállás. Olyan hangon ejti ki ezt a két szót, mintha fizikai fájdalmat okozna. Lesz még ennél rosszabb is, jobb, ha felkészülsz. Az igazat megvallva remekül szórakozom, miközben tekintetem lassan jártatom közöttük. Szegény Noah levegőt sem vesz, minta valami robbanást, vagy hasonlót várna. Lehet nem is áll messze a valóságtól, hisz ő jobban ismeri a srácot, mint én. Mindenesetre nem szeretném, ha azt hinné, nem vagyok hálás típus. És ha azt hinné, nem szeretek győzni.

- De a szopástól eltekintek, mert nem vagy az esetem – mondjuk ez nem teljesen igaz. Külsőre pont az a típusú srác, aki mögé odalépnék egy buliban, és órákig élvezném, ahogy hozzám dörgöli a feszes fenekét, miközben karcsú nyakát csókolgatom. A személyisége viszont visszataszító, és valószínűleg örökre impotenssé tenne. Lehet felveszem néhány monológját, hogy lejátszhassam mikor túl szűkössé válik a nadrágom. Biztosan segítene.

- Ha jól emlékszem karácsonykor még volt bandád, Alex – elrontod a nevem? Komolyan? Jobbra nem telik? Tényleg eléggé kétségbe lehet esve, ha ennyire gyerekes praktikákhoz nyúl. A copfomat nem akarod esetleg megrángatni? – Megosztanád velünk, hogy mi változott? Nincs szükségünk még egy dobosra, aki az első apró konfliktusnál elmenekül – végre újra felénk fordul, és fölényes mosolyából ítélve azt hiszi, hogy nyeregben van. Ugyan, a ló már régen levetett magáról, csak beverted a fejed, és nem vetted észre.

- Ugyan Shazam, tudod, hogy megy ez – kényelmesen hátradőlök a kanapén, megőrizve jeges mosolyomat. Ha ő gyerekesen akar játszani, ám legyen. Nem szeretek csalódást okozni. Arca megrándul, de tartja magát. Tényleg ügyes színész, jár a keksz. – Ha egy bandában három olyan borzasztó személyiség van, mint a tiéd, nehéz hosszú távon együtt dolgozni. Leléptem, mielőtt elkezdték volna egymás hátába mártani a kést – kicsit túloztam. Azok hárman talán együttesen hozták azt a szintet, mint Siri. Bár ki tudja, még kell idő, hogy teljesen kiismerjem.

- Ha annyira borzasztónak találod a személyiségem, miért akarsz beszállni? – hányni tudnék ettől a nyájas mosolytól. Vajon tükör előtt gyakorolja, vagy csak úgy jön neki? Ha csak a személyisége számítana, már régen kihűlt volna a seggnyomom ezen a kanapén, de itt most többről van szó, mint a személyes preferenciák. Ha arra várnék, hogy egy rohadt jó énekest találjak, akinek a természete is elviselhető, életem végéig dobolhatnék magányosan otthon. Ebben az iparban szinte előírás, hogy ha tehetséged van, akkor kellőképpen faszkalap is vagy, vagy legalábbis van egy pár stiklid.

- Mert nektek a legjobb dobos kell, nekem pedig a legjobb banda – tekintetét az enyémbe fúrja, de állom pillantását. Ugyanabból a jégviharból dolgozunk, alondra. Engem nem tudsz vele lefagyasztani, bármeddig is próbálkozol.

- Nem vagy te egy kicsit elszállva magadtól? – komolyan? Pont ő jön ezzel? Aki tud olvasni a sorok között, annak lejött a nyilatkozataiból, hogy saját magán kívül kevés dolgot szeret ebben a bandában.

- Nem túl gyerekes a személyes ellenszenved a banda érdekei elé helyezni? – szemöldökömet felvonva figyelem vívódását. Fogalmam sincs, hogy mi baja velem, de ostoba lenne logikus érvekkel vitába szállnia. Ha engem lepasszol csak azért, mert túl magas vagyok, vagy nem bírja a fehér hajat, akkor elveszítheti a többi bandatag támogatását is. Finntől megszabadulni logikus döntés volt, bár kissé vitatható. A sikerük kulcsát elhajítani viszont egyszerűen hibbantság.

- Mi lenne, ha Axel megmutatná mit tud, aztán döntünk. Noah még nem hallotta játszani – ismét Wy próbálkozik oldani a helyzetet. vajon hányszor mentette már meg a seggét ennek a kígyónak? Mindenesetre, most engedek neki.

- Kiváló, mutasd a próbatermeteket – nem is fordítok több figyelmet a gyilkosan hűvös tekintetre, inkább hagyom fortyogni magában. Jobban fog neki fájni, ha levegőnek nézem, mintha nekiállnék vitatkozni vele. Felállva várom, hogy Wyatt és Noah elinduljanak, én pedig követem őket. Kicsit sem izgat, ha Siri visszavonul a szobájába duzzogni, az csak őt minősíti. Bár, ha tippelnem kéne, nem fogja ennyire könnyen adni magát.

 A próbatermük elég luxus, ezt el kell ismernem. A bandával kapcsolatos dolgokon nem spórolnak, és ez tetszik. Szeretem a profizmust és a munka iránti alázatot. Azt viszont kevésbé, ha valaki szarul bánik egy dobszerkóval. Halkan felszisszenek a felszerelés láttán.

- Joder!** Hol a francba tanult az srác dobolni? – nem is kérek engedélyt, csak elkezdem beállítani a felszerelést, hogy használhatóbb legyen. Esküszöm olyan, mintha részegen rakta volna össze magának, és úgy is használta volna. Értem én, hogy mindenkinek egyéni igényei vannak, de ez egyszerűen szar így.

- Fogsz is játszani valamit, vagy csak rendezkedsz egész nap? – esküszöm neki semmi se jó. Remélem legközelebb ő is megpróbál profi teljesítményt nyújtani egy vak hangosító segítségével. Kb hasonló lenne az eredmény. Mindenesetre csak egy lekezelő mosolyt küldök felé, majd folytatom a munkát. Nekem aztán ne ő mondja meg, hogy mit csináljak.

- Legközelebb ne egy kezetlen amatőrrel indítsd el a bandádat, és akkor gyorsabb leszek – talán most először látok valami rokonszenv szerűséget az arcán. Talán ez az egyetlen dolog, amiben valaha egyet fogunk érteni, szóval jól raktározd el az emlékeidben.

Még néhány percig eltart, mire elfogadhatónak minősítem a dolgokat, és elfoglalom helyem a felszerelés mögött. Akkor jöjjön egy kis buli. Kiválasztok egy pörgős szólót, és átadom magam a ritmusnak.

https://www.youtube.com/watch?v=y15_F0ftT3Q

Amint elül az utolsó hang, elégedett vigyorral dőlök hátra. Ahhh, esküszöm, ez jobban esett, mint egy kiadós szex. Wyatt és Noah arcából ítélve ők is így érezhetnek, azt hiszem a szavazatukat megvettem. Ha Siri ezek után elutasít, akkor felvarrathatja a homlokára a gyökér szót. Bár az arcából ítélve éppen azon van, hogy leharapja a saját nyelvét. Imádnivaló látvány. Bocsáss meg, ha túl jó voltam, és nem tudtam csalódást okozni neked. Legközelebb majd hozok magammal zsepit, hogy tudd mibe fújni az orrod.

- Wy, tudod a számom – felállok, a dobverőket a székre teszem, és elindulok az ajtó felé. Én végeztem, innentől egymással kell ezt leverekedniük. – Hívj, ha a serpiente*** végre elfogadta az elkerülhetetlent – intek a gitáros srácoknak, Sirit pedig levegőnek nézve sétálok ki mellette a próbateremből. Érzem magamon a fagyos tekintet, a végtelen gyűlöletet és ellenszenvet. Muszáj elvigyorodnom.

Én is, alondra, én is.

* pacsirta

** Bassza meg

*** kígyó

- A mai vendégünk az AWAKE énekese, Siri. Köszönjük, hogy csatlakoztál hozzánk ma reggel.

- Enyém a megtiszteltetés, örülök, hogy képviselhetem az AWAKE-et ezen a szép, napsütéses reggelen, Miranda.

- Akkor el is kezdeném a legnépszerűbb beküldött rajongói kérdésekkel, aztán jöhetnek a telefonhívások. Készen állsz?

- Ne kímélj.

- Hű, úgy látom, hogy egyből mélyvízre evezünk. A nyertes kérdés meglehetősen személyes. A hallgatóink arra kíváncsiak, hogy igaz e a pletyka, miszerint biszexuális vagy.

- Igaz bizony, Miranda. Nem diszkriminálok senkit csak a neme miatt. – Hazugság. De mégsem vallhattam be az egyik leghallgatottabb rádió talkshowban, hogy meleg vagyok. Elveszítenék egy csomó női rajongót.

- Nem semmi! Akkor mindenki reménykedhet, hogy kap egy kis figyelmet az egyik legfelívelőbb punk banda frontemberétől. Micsoda reggel! A második kérdésünk egészen egyedire sikeredett. Ha az AWAKE rajongója lennél, ki lenne a kedvenc bandatagod?

- Ez becsapós kérdés, igaz? Ha magamat mondom, megköveztek?

- Hahaha, mint mindig, most is megmosolyogtatsz minket a vicceiddel. – Pedig ez volt az első igazság, ami elhagyta a számat. – Akkor áruld el nekem, hogy ki lenne a második kedvenced.

- Hű, nehéz kérdéseid vannak, Miranda. Wyatt és Noah is elképesztően tehetséges zenészek, nem hiszem, hogy képes lennék választani közülük. De Wyt túl régóta ismerem, hogy megharagudjon rám, szóval talán Noaht mondanám. – Már megint ez az idegesítő fennhangon nevetés. Hihetetlen, hogy egy rádióshowt vezethet ilyen hanggal. Miért is kell nekem ezt a szörnyűséget újrahallgatnom?

- Azt hiszem, hogy a hallgatóink megnyúznak, ha nem kérdezek rá az elefántra a szobában. Ezekszerint Finn versenybe sem lép?

- Ah, de buta vagyok, ő a dobosunk, ugye? Róla el is feledkeztem. Aranyos srác, de ha egy hétvégét gyakorolnék, jobban el tudnám dobolni a számainkat, mint ő. Haha. Csak viccelek ám. – Nem vicceltem. – Finn, ha hallgatsz, remélem, egy szavamat sem veszed komolyan!

CSEND

Megdermed a youtube-ról betolt, futótűzként terjedő rádiós stúdiófelvétel az okostévé képernyőjén. A nézettsége mostanra botrányosan magas lett. Ha tudtam volna előre, hogy egy kis véletlen elszólás miatt ennyi ember látja is majd, jobban kicsípem magamat. Sajnos csak két lépéssel sikerült előre gondolkodnom három helyett. Legalább a menő dzsekim volt rajtam, de ebből a szögből kicsit sápadtnak tűnök. Biztos a fényviszonyok hibája. Kár, hogy nem egy tv-s interjúban ejtettem el a megjegyzésemet, akkor most sminkben terjednék az interneten. Na mindegy, ezen most már kár rágódni.

Három dühös szempár szegeződik rám. Wyatt, Noah és Ben, a menedzserünk azok, akik épp valamiféle ítéletet próbálnak meghozni a nem létező bűnöm felett.

- Mi ütött beléd, Oz? Hogy mondhattál ilyet egy élő rádióműsorban? – Kelletlenül hátravágom magamat a kanapé támláján, az egyik lábamat lezserül támasztom keresztbe a másikon. Már annyiszor megmondtam neki, hogy ne hívjon így. Most nem fogom feleslegesen tépni ezen a számat, de azért egy kis fintort megejtek.

- Mi bajotok van? Négy hónapja mondom nektek, hogy ki kell dobnunk, de mindig leszavaztok, valami elbaszott bajtársiasságra hivatkozva. Talán süketek vagytok? Kurva sokat hibázott a téli koncerteken. – Most Noah pattan fel idegesen a szoba másik felén lévő plüssfotelből, majd olyan hirtelen állítja meg magát a heves mozdulatban, mintha egy láthatatlan erő visszatartaná, hogy nekem ugorjon.

- És akkor az a megoldás, hogy hülyét csinálsz magadból és belőle is egy élő talkshowban? Nem elég, hogy a középső ujját mutogatva lépett ki a bandából, még lehúzó nyilatkozatokkal is teleköpködi a sajtót. – Szemforgatva veszem fel az asztalra elém dobott tabletet, hogy megnézzem, milyen gennyel hányta tele híreket a tiszteletre aligha méltó ex-dobosunk. Nem zavar, hogy hárman néznek várakozással teli feszültséggel, ráérősen futok át néhány cikket és a kommenteket. Agyalágyultakkal vagyok körülvéve.

- Szerinted miért csináltam hülyét magamból, Noah? Az emberek imádják a hülyéket. Szeretik felsőbbrendűnek érezni magukat. Én is pont ezért visellek el téged. – Nem várom meg, hogy visszaszóljon valami frappáns gyökérséget, folytatom. – Lehet, hogy a hírlapok lehozták Finn kínjait, de a kommentek mind engem védenek, és drámakirálynak állítják be őt, aki túlreagált egy buta viccet. Szóval két legyet ütöttünk egy csapásra. Megszabadultunk egy tehertől, és ingyen reklámozzák nekünk, hogy dobost keresünk. Nem kell megköszönni, seggfejek. – Irritáltan dobom vissza a tabletet az asztalra.

A csend néha többet mond minden szónál. Tudják, hogy igazam van. Minden banda csak annyira jó, amennyire a leggyengébb zenészük. Visszatartott minket. Komolyan meg kell tanulnom profin dobolni, hogy legyen egy használható dobosunk?

- Hihetetlen vagy. – Wy hangja olyan csalódottságot tükröz, mintha nem ismerne hosszú, küzdelmes évek óta. Együtt alapítottuk ezt a bandát, tudja, hogy bármit megtennék érte. Akár porrá is zúzom, hogy utána jobb lehessen. Talán pont ettől fél ő is. – Téged tényleg nem érdekel semmi, csak a siker?

- Nem fogok bocsánatot kérni, hogy céltudatos vagyok.

- És engem mikor tervezel elzavarni valamilyen elbaszott, rafinált módon? – Újra Noah ideges hangja töri meg a csendet. Wyatt és én évek óta ismerjük egymást, Noaht és Finnt viszont csak a banda alapításakor ismertük meg, ezért kívülállókként ők jobban összeverődtek. Teljesen felesleges az aggodalma, ugyanis jelenleg nem ismerek jobb gitárost, akire lecserélhetném. Soha nem értettem, hogy az emberek miért lovagolnak alaptalan félelmeken. Tudja magáról, hogy jó. Azt is tudja, hogy Finn nem az. Miért kell az egyértelműt magyarázni?

- Fingom sincs Noah, tervezed, hogy a közeljövőben elfelejtesz gitározni?

- Nem.

- Oké. És tervezed, hogy ellógod a próbákat, másnaposságra és bigékre hivatkozva?

- Nem, pöcsfej.

- Akkor meg mi a fasz bajod van? Úgy viselkedtek, mintha nem figyelmeztettük volna őt is, hogy vegye komolyabban a bandát. – Kezdem időpocsékolásnak érezni ezt a beszélgetést. Nem mintha meg kéne magyaráznom a tetteimet, én vagyok ennek az elcseszett bandának a szíve és a lelke. BAMM. Az ajtó hangosan csapódik mögötte. Majd lenyugszik. Tudom, hogy szereti a zenénket, és alapjáraton egész jól ki is jövünk egymással. Számítottam rá, hogy nehezen fogja viselni az egyoldalú döntésemet, de később belátja majd, hogy meg kellett tennem.

Ben tart egy unalmas kiselőadást arról, hogy milyen fontos, hogy a másfél hónap múlva esedékes albumbemutató turnénkon már bemutassuk az új dobosunkat, majd idegesen eliszkol. Ha tippelnem kéne, épp elkezdi előásni a föld alól a város összes valamire való, szabad dobosát. Holnap reggelre valószínűleg egy email fog várni a száz legígéretesebb jelölttel. Már most unom a meghallgatásokat.

Kettesben maradunk Wyattel. A csend hozzá képest szokatlanul hosszúra nyúlik. Általában azért működik jól a dinamikánk, mert én őszintén beszélek keveset, ő pedig kedvesen sokat. Az őszinte és a kedves amúgy meglepően kevésszer van átfedésben ebben az elcseszett világban.

- Igazad van, de a módszereid nem a legjobbak. – Íme a kedves. Az őszinte az lett volna, hogy hányingere van attól, ahogy lerendeztem a problémánkat. Furcsa, hogy józanésszel megértem, hogy miért vannak így kiborulva, de nálam hiányzik valami az egyenletből. Talán az empátia. Megvonom a vállamat.

- A cél szentesíti az eszközt. – Már csak egy gondterhelt bólintást kapok, hátradobja a vállig érő haját. Tudja, hogy emberi érzelmek terén van hova fejlődnöm. Pont ezért tartottam meg őt, hogy kezelje az ilyen elbaszott helyzeteket helyettem. Majd ő lecsitítgatja Noaht is.

- Nem érdemled meg, de lehet, hogy szerencséd van. – Bátraké a szerencse. Szerintem megérdemlem. – Van egy jelöltem az új dobos szerepére. – Most felróhatnám neki, hogy hónapok óta egy kétbalkezes dobost húzunk magunk után, úgy, hogy neki volt ötlete egy jobb dobosra, de tudom, hogy csak a vita újraéledését eredményezné, ezért a bölcs némaságot választom.

***

Még félálomban, hatalmas ásítások közepette, a rikítóan kék, egyedi készítésű selyemköntösömben sétálok ki a nappaliba. Az élénk ruhadarabot a bandatagoktól kaptam meglepetés szülinapi ajándékként még tavaly. Akkoriban kezdtünk el igazán befutni, és akkor kezdte el a publikum hozzám társítani ezt a jellegzetes színt. Viccnek szánták a primadonnás selyemköntöst, nem számítottak rá, hogy belehabarodok. Tegnap este, miután mindenki aludt és tombolt egyet az előző napi összezörrenésünkre, koccintottunk egyet hármasban a béke jegyében. A végén egy kicsit több lett belőle, amit most a sajgó fejfájás és a bódult szédelgés bosszulnak meg. A többiekkel ellentétben én nem nagyon vagyok hozzászokva az alkoholhoz, koncert szezonban egyáltalán nem szoktam egy-két sörnél többet inni, de az ilyen pangó időszakokban is csak ritkán. Általában csak akkor, ha nagyon nincs ihletem, és el akarom feledtetni magammal az írói válságom okozta pillanatnyi önutálatot.

Valószínűleg az sem segíti a nyomorúságos állapotomat, hogy egész éjszaka fent maradtam, mert Wyatt tegnap este, az iszogatásunk közepén méltóztatott benyögni, hogy ma délelőtt meglátogat minket az egyetemi haverja, aki lehet, hogy az új dobosunk lesz. Nem szeretem a meglepetéseket, és nem szeretek felkészületlen lenni olyan pillanatokban, amik fontosak lehetnek a jövőre nézve, ezért fent maradtam egész éjjel, hogy átnyálazzam a dobos listát, amit Ben küldött tegnap reggel. A lista alapján úgy fest, hogy egész jók a lehetőségeink, és Wy már választott egyszer egy pocsék dobost, szóval ha kell, simán kipenderítem a vendégünk szűrét.

A délelőtti nap idegesítően vakító fényében három homályos alak rajzolódik ki a nappaliban. Elszórtan ücsörögnek a hatalmas kanapén és a körülötte lévő fotelekben. A középső, ismeretlen formán akad meg a tekintetem. Végtelen lassan fogják fel a szemeim a parancsot, hogy fókuszálni kéne. Az első dolog, amit észreveszek, hogy kibaszott helyes. Nem jutok tovább a megfigyelésben, mert rám villannak a világoskék szemek, amitől a gerincem mentén furcsa, kellemetlen borzongás szalad végig. Azonnal tudom, hogy valami nincs rendben. Még soha nem reagáltam így senkire. Nem értem pontosan, hogy mi történik, de az tudom, hogy nem bírom el az éles pillantása súlyát minden fellépésünk közben a hátam közepébe fúródni. Izzad tőle a tenyerem.

Nem ő lesz a dobosunk.

Sajnos csak egy áthatóan jégkék szempár fér el egy bandában.

A felborzolt ösztöneim védekezésre sarkallnak, de világéletemben az egyetlen védekezési módszer, amit ismertem a támadás volt. Nyájasan elmosolyodva lépek az idegen elé, és egy könnyed mozdulattal ülök az ölébe.

- És én már azt hittem, hogy elfelejtettétek a szülinapomat, fiúk. Imádom, alig látszik rajta, hogy kurva. – Egy pillanatnyi megrökönyödött csend követi a szavaimat, a kezem az arcára csúszik, a hüvelykujjammal még épp van időm végigsimítani az ajakpiercingjét, mielőtt a csuklómnál fogva elhúzza a kezem. Az arca egy kifejezéstelen maszk, épp szólásra nyílnának a piercingekkel díszített ajkak, de Wy egy hangos krákogással megelőzi. Pedig érdekelt volna a mondandója.

- Ő Axel, a dobos, akiről meséltem. Mondtam tegnap, hogy benéz délelőtt. – A lesújtó hangszínre csak egy kicsit sem hihető, bocsánatkérő vigyorral válaszolok.

- Ó, micsoda félreértés, túl sokat ittam és elfelejtettem. – A barátom gyanakvó pillantásáról visszafordulok a titokzatos dobos felé. A kék szemek árnyalata olyan lélegzetelállítóan hasonlít az enyémekre, hogy komolyan kedvem támad szexelni vele. – Pedig kurvának is jó lenne. – A hűvös mosolyán látom, hogy ennyi nem lesz elég, hogy kikergessem a hitéből, pedig megnéztem volna egy macsós dühöngést és kirohanást. De abban Noah az igazi profi, aki most lélegzetvisszafojtva figyeli az eseményeket, és minden bizonnyal szitkozódik magában, hogy miért veri velem a sors.

- Hízelgő, hogy ennyire tetszem, de nem fekszem össze potenciális bandatagokkal. Bocs. – A szavai lendületével dob ki az öléből, a derekamon még érzem az érintése által ott felejtett furcsa bizsergést, mikor egy gúnyos mosollyal elfordulok, és elindulok az ajtó felé.

- Ezen a problémán könnyen segíthetünk. – Mielőtt folytathatnám a kijelentéssel, hogy nem kell attól tartania, hogy valaha is egy bandában fogunk zenélni, Wy megint közbeszól. Kezd idegesítő lenni.

- Siri. Emlékszel, mikor eljöttél velem az egyetemi karácsonyi fesztiválra? – Egy bevillanó balsejtelem bénítja le a lépteimet. – Ha jól emlékszem az előadások után, enyhén becsípve azt mondtad, hogy „a srácot, aki lenyomta azt a dobszólót, még talán én is leszopnám”. – Nem vagyok az a zavarba jövő típus, és most sem a nyers múltbéli szavaim okozta szégyenérzettől ég az arcom, inkább a harag és a döbbenet különös keverékétől. Még mindig háttal állok a társaságnak, de összeszűkült szemekkel fordítom az arcomat Wy felé.

- Ő az? – A hangom egy kicsit rekedtes a kétségbeeséstől, ami szép lassan felülkerekedik rajtam. A saját kibaszottul céltudatos szabályaim áldozata lettem. Ha tényleg ő az a dobos, és még mindig úgy játszik, mint akkor és ott, szükségünk van rá. Rá, és senki másra. Senkivel nem elégszem meg, csak a legjobbal. Ha nem tudok találni egy logikus indokot, amivel elutasíthatom, akkor muszáj lesz elismernem, hogy ő a legjobb jelölt. De mintha túl szűknek érezném a bőrömet és túl kuszának a gondolataimat, mikor rám néz.

Wy csak egy bólintással válaszol, az ismeretlen hang töri meg a feszült kérdésemet követő csendet. Az önelégült mosoly, amit a hangja hordoz akár az enyém is lehetne.

- De a szopástól eltekintek, mert nem vagy az esetem. – Megfordulok, hogy rá villanthassam a lenéző, enyhén ingerült tekintetemet. Tudom, hogy az önbizalmamba próbál beletaposni, hogy kicsit kiegyenlítse az erőviszonyokat, de velem szemben ez nem fog működni. Tudom jól, hogy én mindenkinek az esete vagyok.

Gondolkodj. Ha a tehetségét nem tudod támadni, keress hibát a személyiségében.

- Ha jól emlékszem karácsonykor még volt bandád, Alex. – A szándékosan elrontott nevét hosszasan ízlelgetem az ajkaim között. – Megosztanád velünk, hogy mi változott? Nincs szükségünk még egy dobosra, aki az első apró konfliktusnál elmenekül.

Magabiztos mosollyal nézek vele farkasszemet, elég biztosra mentem ezzel, nem is tagadom. Nem kicsit lepõdnék meg, ha a kutyámra is képes lenne nemet mondani, azok után, ahogy a múltkor bámulta a kis szõrmókot, aki tényleg, komolyan képes órákig játszani, mint akibõl sosem fogy ki a szufla.

- Akkor ebben nem rád hasonlít. – nevet, de nem teljesen értem min – Na, engedd el a székem had másszak le. 
- Nem, amíg nem mondasz igent. – támasztom ki, hogy a talpa ne érje a földet.
- Ez tök gyerekes, Greg… - torkoll le, de nem érdekel. Rohadtul nincs kedvem egyedül menni és úgy is együtt szerepelünk még jó pár filmben, nem árt összeszoknunk, meg a szponzorok is kíváncsiak lesznek ránk.
- A macikutya szereti, ha vakargatják a füle tövét, és szüksége van rád. Megszeretett és biztosan nagyon bántaná, ha nem láthatna viszont soha többé. – mondom komoly hangon - De persze, ha igent mondanál, akkor akár már holnap este megdögönyözhetnéd míg én mondjuk vacsorát fõznék…
- Te aljas…- fúj egyet bosszúsan, de a következõ pillanatban már veszettül vigyorog – A kisgyerekeket is így csábítod el, mi?
- Nem, nekik cukrot is adok… szóval? 
- Oké már, csak engedd el a székem!

Vigyorogva visszaeresztem a padlóra, õ meg tettetett duzzogással, királyi kecsességgel vonul ki a szobából. Rögtön utána Chris is lelép, de elõtte még keresztülszúr egy picit a tekintetével. Nem tudom mit nyomtak a seggébe, amiért ilyen fancsali képet vág nekem, de ha azt hiszi érdekel a nyavalyája, hát csalódni fog.

Én is lezuhanyozom, lehetõség szerint szárazra törlöm magam a miniatûr törölközõvel. Az öltözõkbõl mindig kispórolják a tisztességes méretû törcsiket, így végül a még nyirkos bõrömre vagyok kénytelen felhúzni a ruháimat, hacsak nem akarok megfázni.

- Haza dobsz Citrom Lovag? – hallom meg a hátam mögül Caleb hangját.

Citrom Lovag?
- Szeretnélek Emo-manó, de még be kell ugornom a mosodába és el kell intéznem pár dolgot is…
- Vicceltem. Amúgy sem mennék veled!  - vág a szavamba - Miért vagyok emo-manó?! 
- Az egyik szemed sír, a másik meg haj. – vigyorgok rá, letakarva az egyik szemem. Mr. Stílus ugyanis mindig a fél arcába fésüli a haját, pedig nagyon csinos pofikája van.

Felvonja a szemöldökét, és csak hogy ne nekem legyen igazan, ezúttal eltávolítja az útból a loboncát és szigorúan, csípõre tett kézzel toppan elém.

- Mondd, Greg… miért kell szétütnöm az arcod…?
- Mert szeretem, ha fáj? – teszem fel a költõi kérdést, majd mindketten elnevetjük magunkat a képtelen ötleten. Ha valakiben itt van egy icipici mazo hajlam is, hát az tuti nem én vagyok.

Elköszönök tõle, majd ki-ki megy a maga útjára, és most már a bevásárlást is fel kell írnom a teendõim listájára, hogy valami finomat fõzzek a szenvedõ alanynak, mert fogadni mernék, hogy hullafáradt lesz, még az elõtt, hogy Mickey egyáltalán kifulladna.

***

A vacsi kihûlõfélben várakozik a konyhapultom, White behúzódott a kis odújába szundítani, Mikey pedig, mint aki érzi, hogy valami elmaradt komótosan ropogtatja a kutyakaját. A telefon a kezemben és legalább már ötvenszer próbáltam hívni Calebet, hogy miért nincs itt, de ki van kapcsolva. Mi a francnak ez az átkozott készülék, ha be sem kapcsolja?!

Az ötvenegyedik próbálkozásnál dühösen a kanapéra hajítom, pedig nem a telefonomra haragszom, hanem Calebre, amiért nem volt képes legalább egy üzenettel megdobni, hogy passzolja az estét. Ezért haragszom. A másik felem meg aggódik, hogy végül is miért nem jött, mikor olyan lelkesen várta? Lehet, hogy történt vele valami?

Eszembe jut a party éjszakája, amikor annak az undorító alaknak a karmaiban kötött ki. Nem akarok arra a bágyadt tekintetre gondolni, arra a jól ismert mosolyra, amikor úgy érzed a tested könnyû, mint a levegõ és ott lebegsz a pihe-puha semmi közepén. És boldog vagy, nagyon boldog, de nem tudod miért, csak az érzés van, ami minden mást elfeledtet. Egyszerûen csak részeg is lehetett, és nagyon rosszul viselte a piát, de valahol mégis azt érzem, hogy ezt még én magam sem hiszem el.

Vajon mi lehet vele? Remélem, otthon van és nem császkál félig öntudatlanul a városban. De másképp nem szalasztotta volna el az estét… basszus!

Hátratúrom a hajam, mélyet sóhajtva dõlök el a kanapén, egy ideig a plafont bámulva. Kész rejtély a srác, de olyan szomorú szemekkel tud nézni, mint a legártatlanabb gazdátlan kölyökkutya, amivel akaratlanul is megkedveltette magát. Meg a fura humorával persze. Ezen el is mosolyodom, de hamar fintorba torzul ez is és inkább bekapcsolom a tévét, mert aludni úgy sem tudok egyenlõre.

Késõbb valamennyit mégis sikerül, reggel viszont már be vagyok sózva, nem tudok egyhelyben maradni, így elmegyek arra a lakásra, ahol a múltkor kitettem õt. Vadul nyomkodom a csengõt, elég korán van még, ha itthon aludt, bent kell lennie, én pedig addig nem tágítok, míg nem nyitja ki ezt a rohadt ajtót.

Már jó tíz perce csengetek, mikor bentrõl kapok egy „menj az anyádba” felszólítást.

Igen, itthon van. És hallhatólag virágos jókedvben, de én sem vagyok épp a lelki nyugalom mintaképe. Rátenyerelek a csengõre, ami így folyamatos sivításba kezd, mire végül felrántják az ajtót.

- Mi az anyád van már?! – ordít rám, rekedtes hangon.
- Ugyanezt én is kérdezhetném… - veszem el a kezem a csengõrõl, majd végignézek a siralmas állapotú külsején.

A szemei pirosak, kialvatlanok, hatalmas sötét karikákkal alattuk, amik a sápadtságától csak még szembetûnõbbek. Borzalmasan néz ki… Mi a fenét mûvelt ez tegnap este?

- Greg… - nyögi ki esetlenül, mikor végre a szemembe néz – Nem számítottam rád…
Nem-e?

- Én számítottam rád. Hol a francba voltál tegnap este és mi van a telefonoddal?! 
- Közbejött valami… - makogja.
- És nem tudtál szólni?
- Rosszul lettem. És eltörtem a telefonom véletlenül... de milyen jogon is kérsz te engem számon? Mi vagy te, a kibaszott apám?! – mordul rám dühösen.

Ez már komolyan kész van, fölösleges is lenne ilyen állapotban vitatkoznom vele, az csak olaj lenne a tûzre, de nincs joga ahhoz, hogy arról papoljon, ki kinek az apja, mikor itt most õ az, aki magyarázattal tartozik.

Rosszul lett? Na persze, én sem most másztam le a falvédõrõl.
- Nem Caleb, de hidd el, ha az apád lennék már nevelõ célzattal kaptál volna egy-két pofont, hogy észhez térj. Számítottam rád, aggódtam érted! Legalább szólhattál volna, hogy nem jössz. Készültem és vártam rád, azt hittem valami bajod esett! És mégis mi ez a disznó ól amiben élsz? – nézek át a feje fölött, ahol szanaszét hever mindenféle ruha, cipõ, üdítõs flakon… - Szedd össze magad ember…!
- Van még valami…?! – rivall közbe, s most tûnik csak fel, hogy az elõbbi bûnbánatát, már elsöpörte a haragja.

Nocsak, még õ haragszik? Remek!
- Van. Ha abbahagytad az önsajnáltatást Mikey még mindig vár téged. Szedd össze magad, az idõpont nem változott és a címem sem. Ma este várlak. – sarkon fordulok és ott hagyom fõni a saját levében.

***

Délután futottam egy órát a közeli parkban, ezért mielõtt Calebbel találkoznék, hosszan folyatom magamra a kellemes langyos vizet. A hajamat megszárítom, majd gondos precizitással a megfelelõ szögbe állítom. Jelzem, ez nem kis munka, pláne, hogy semmi kedvem nem lenne mindennap fodrászhoz járni, de pár alkalom után ügyesen eltanultam a módszerét. Egy egyszerû pólót és farmert húzok, majd a konyhában átböngészem a hûtõt, hogy mi van itthon. A tegnapra fõzött vacsit mérgemben kidobtam, így ma törhetem a fejem, hogy mivel rukkoljak elõ. Mindenesetre behûtök pár üveg kólát meg üdítõt, rágcsa meg lesz itthon a filmezéshez.

Épp a srácok tálkáját töltöm meg, mikor megszólal a csengõ. Az órámra nézek, még csak fél hét, bõven lenne még ideje, de ahogy ajtót nyitok, tényleg Calebet találom ott, sokkal frissebben és szebben, mint a reggeli siralmas állapotában. Szinte rögtön a lábamnál keringõ kutyát kezdi bámulni, mintha valami csoda lenne.

- Korábban jöttél, mint számítottam rád. A vacsora még nincs kész.
- Biztosra akartam menni, hogy ideérek. – motyogja szelíd, bocsánatkérõ hangon. Ilyet is ritkán produkál, már csak azért is kiengesztel vele, mert végül megtette.

Óvatosan felveszi Mikeyt és együtt sétálnak be a lakásba. Magamban mosolygok, kíváncsian figyelem, vajon a kisrác õt is abban a nyálas szeretetrohamban részesíti-e, amiben engem szokott. Egyenlõre úgy néz ki, hogy csak a szaglászással van elfoglalva. Caleb meg átszellemülten gügyög neki, babusgatja és még ajándékot is hozott neki egy hatalmas szárított bõrcsont formájában, amivel Mikey gyorsan körbefutja az egész konyhát.

- Ha jól látom nem igazán forr itt semmi. - pillant a tûzhely irányába, miközben a fagyija dobozát próbálja felfeszegetni.
- Én egy modern férfi vagyok, modern eszközökkel. – fogom meg a telefont és mellé ülve rendelem meg mindkettõnknek a pizzát. Így legalább nem kell fõzõcskéznem megint.
- Ó, szóval zsinóros fakanállal dolgozol. – mormog aranyosan, a száját teletömve – Figyelj, ne haragudj a tegnapi miatt…
- Felejtsük el, az a lényeg, hogy ma itt vagy. – vágok közbe, mert a bocsánatkérés részt már lerendeztük - Ne edd meg mindet, mert nem marad a filmezéshez. – próbálom elvenni tõle, de rácsap a kezemre és nem adja. A kis falánk! Egy deka felesleg sincs rajta, pedig ha így tömi magába a fagyit kész csoda, hogy nem szed fel semmit, ezenkívül az ajándék csokival se stimmel valami – Mégis mi lett ezzel a bonbonnal?
- Véletlenül… tegnap elfogyott… a fele. Egy kicsit. 
- Hogy fogyhat el véletlenül a fele egy kicsit? – nevetek fel.
- Úgy, hogy éppen lelki krízisben voltam.

Rákérdeznék mi az a lelki krízis, de ekkor hirtelen a kezem után kap és kimeredt szemmel bámul maga elé, még rángatni is elkezd, mint akit az ördög szállt meg. - ÚRISTEN, NÉZD! NÉZD! 
- Mit?
- NÉZD MÁR! – rángat tovább.
- Nézem... – de nincs is semmi a kezével…
- Ne engem, te ökör! Ott!

Leevickélek a székrõl, hogy megtudjam mi a fenét bámul, aztám elmosolyodom, mikor az én álmos, hófehér szépségem kecsesen elõlépdel a pult mögül. White egy nagyon lusta cica, a nap nagy részét henyéléssel és kanapén hempergéssel tölti. Gyengéden a karjaimba veszem, majd óvatosan átadom Calebnak, had ismerkedjenek meg rendesen, õ pedig rögtön simogatni kezdi a selymesen puha bundát. Elárulom neki a nevét, majd csendben figyelem a kettõsüket, mert ebbe az egyoldalú diskurzusba vétek lenne beleszólni.

Közben beteszek egy filmet, hozok üdítõt és a pizza is megérkezik. Lassan enni kezdek, Caleb meg úgy tömi magába, mint az éhezõk, de a legtöbb húst bizony Mikey kapja, aki lelkes vakkantásokkal honorálja a nagylelkûséget. Caleb meg erre megint belekezd a buta kis gügyögésbe, valami csodás „macikutyáról”. Szinte teljesen ki is zár, szerintem néha azt is elfelejti, hogy rajta és a macsekon kívül más élõlény is létezik a földön, olyan sugárzóan boldog és rajongó arccal csodálja az állatot. Hihetetlen, sosem gondoltam volna, hogy Calebennyire édes is tud lenni. És most az egyszer még az Emó-manó külcsit is mellõzte, a haja a füle mögött ragadt, hogy ne akadályozza White bámulásában. Ezzel nincs is semmi gond, de ahogy lejjebb téved a tekintetem az állára, majd a nyakára, a magas nyakú pulcsi szegélyénél egy sötét kékesszürke félkört veszek észre.

Elkomorulok.             Van egy sejtésem, hogy mi lehet az, és cseppet sem örülök neki. Nem két napja vagyok a szakmában, de biztosan csak akkor tudom, ha megnézem. Óvatosan felé nyúlok, majd lejjebb húzom a nyaki részt és szinte levegõt se veszek, mikor feltárul elõttem az eddig hibátlanul sápadtnak ismert bõre.

- Nem akartam ilyen erõsen szorítani, ne haragudj… szólhattál volna. – kérek elnézést. Alapból nem szeretem a durvaságot, nem is értem miért csináltam, csak azt éreztem, hogy kell neki, de nem gondoltam, hogy ennyire szorítottam. Csupa kékes ujjlenyomat a nyaka, amellett jó pár lilás szívásnyom, amikért viszont nem én vagyok a felelõs - Christ meg szájba verem ha még egyszer így elcsúfít. 

Látom, hogy zavarba jön, még le is süti a szemeit, pedig inkább nekem kéne szégyellnem magam. Lehet, hogy abban a pillanatban jó volt neki, de akkor sem akarom, hogy miattam legyenek zúzódásai.

- Tetszett amit csináltál, mert nem számítottam rá, de nem fájt. Ezek…- elhallgat és ismét maga elé mered, majd néhány másodperc múlva félresöpri a dolgot és újra enni kezd.

Egy ideig még feszült vagyok, nem tudom kiverni a fejembõl azokat a nyomokat, de azt érzékelem, hogy valóban nem haragszik, így hamarosan én is felengedek és nekilátok a maradék pizzámnak. - Élvezd csak ki a filmet, az odafele repülõúton még minimum négy ilyet fognak levetíteni Thaiföldig. – teszem hozzá.
- Ja, én… szerettem volna errõl veled beszélni. Nem megyek. Úgy döntöttem, kihagyom.

Köhögnöm kell párat, mert asszem túl nagy falatban nyeltem le a kaját. Értetlenül rábámulok. Komolyan mondta?

Õ nem néz rám, helyette kitartóan az ölébe bámul, megint azzal a fancsali képpel, amitõl úgy néz ki, mint aki mindjárt elsírja magát.

- Mi az, hogy úgy döntöttél kihagyod? De hát Thaiföldre megyünk! Ne már, ezt nem mondhatod komolyan! – nézek rá rosszallón, hisz egy másik országba utazhatunk és egy centünkbe sem kerül!

- Nem vagyok oda a repülõkért… meg aztán te is mondtad, hogy csak parádéznunk kell. – les fel rám egy tésztagalacsin morzsolgatása közben.

- Ezzel egyet is értek, de azt a partit átvészeljük és kész, aztán meg tök buli lesz az egész! Láttad már milyen kibaszott gyönyörû tengerpartjai vannak Bangkoknak? Nem hagyhatod ki!

- Greg… én nem tudok menni. – nyekergi feszengve.

Ráncba szalad a homlokom, nem értem miért van ilyen kínban ezzel és miért vág ennyire elkeseredett képet.

- Eskü nem hagyom, hogy elraboljanak a maláj kalózok és tudok kölcsönadni egy rózsaszín tangát, ha elfogyott a fürdõnacid. Tudod, egész gyûjteményem van belõlük. – ugratom, próbálva kicsit felvidítani, hátha elmondja mi a gond.

A szája sarka lassan mosolyra húzódik, látom rajta, hogy igent akar mondani, de akkor mi tartja vissza?

- És ha nagy lesz rám? Te szélesebb vagy, mint én. – pislog ártatlanul.

Sértõdött fejet vágok, voltak már az õ vékony kis lábai elegek az én csípõm körül, hogy pontosan tudja a méreteim.

- Kikérem magamnak! Az izmosabb, nem „széles”, oké? – mutatóujjammal megbököm a homlokát, ami kivételesen teljes szépségében látszik. – És ha nagy lesz, elvágom, és szexi kis masnit kötünk rá. Szóval jössz?

Elnéz mellettem valahová, majd inkább le a lábánál kuporgó szépségre.

- Nem akarok menni. Nem mehetek.

- De akarsz, ne hazudj! Láttam a szemedben, tudod? Miért nem jöhetsz?

- Az nem tartozik rád… - morogja, de nincs igazán éle a hangjának, ami mintha elveszne a mondandója közben.

Tanulmányozom egy kicsit az arcát, nem tudom eldönteni, mikor színészkedik és melyik az igazi Caleb. A stúdióban ismert nagyképû, fölényes mosolyú, sötét humorral büszkélkedõ Caleb, vagy az az édes, vicces és állatimádó srác, aki itt ül velem szemben. Ami engem illet a sötét humorát is szeretem, de ezt a Calebet klasszisokkal jobban kedvelem.

- Oké, akkor ne mond el, de nem hagytál nekem más választást. – megvárom míg rám néz azokkal a hatalmas szürkéskék szemeivel -  Hetente három este.

- Mi? – jön zavarba.

- Hetente három este átjössz és kiélheted az állatimádatod. Mikeyt amúgy is minden héten meg kell fürdetni és ne tud meg az milyen meló. – vigyorodom el – De az tény, hogy az orra hegyéig habos szokott lenni, mint egy miniatûr hóember. Iszonyú édes.

- A cicát is te fürdeted? – kérdez izgatottan, a szendergõ cicust simogatva, aki jólesõ dorombolással tekeredik ki a cirógatásra. Hát lehet ennek ellenállni?

- Aha, õt kéthetente, de az már neccesebb. White kicsit parázik a mosdótól, folyton ki akar mászni. Egyszer meglógott és bemászott a hálószekrény alá. Addig nem jött ki, míg meg nem száradt a bundája én meg sehogy sem tudtam kiszedni. – emlékezem vissza vigyorogva - Aztán persze még egyszer be kellett vizeznem, hogy kimossam a sampont a szõrébõl, mert az egész összetapadt.

Itt már Caleb is elneveti magát, nyilván elképzelte amint a csapzott cicus menekül elõlem. Abban a pillanatban nem volt olyan szórakoztató, de utólag már én is kuncogok rajta.

- Ja, és ha délután átjössz, még meg is sétáltathatod õket. – teszem hozzá az ajánlathoz – Csak ne keljen egyedül mennek. Láttam kiket írtak még a listára, fõleg új srácok, akik szeretnek bájologni, meg tapasztalatot gyûjteni, mi vagyunk az egyetlen fõszereplõk. Majd megtervezzük a programot és egy percre se fogsz unatkozni.

- Ez zsarolás. – mosolyog összehúzott szemmel – Nagyon aljas húzás egy Citrom Lovagtól.

Csak tudnám honnan szedte ezt a bugyuta becenevet!

- Az a lényeg, Emo-manó, hogy ez egy ellenállhatatlan és visszautasíthatatlan zsarolási alap. – vigyorodom el.

- Még meggondolom, DE, HA mégis ÚGY DÖNTÖK, hogy megyek, én tervezem a programot, úgyis lógok egy nem-randi találkával. És elõre szólok Greg, ha szarul érzem majd magam, azt nem úszod meg szárazon! – fenyeget meg, de közben az arca egészen ellágyul, mert White dorombolva az ölébe helyezkedik.

Halvány mosollyal figyelem a kettõsüket, ha lenne nálam egy gép, most lefényképezném, mint egy kukkoló. Jut eszembe, ha róla nem is, a srácokról van néhány albumom, imádom fotózni õket mindenféle nevetséges pózban. Talán ez is rásegít majd a döntésére.

- Remélem is, hogy nem úszom meg szárazon. A partra mindenképp le kell mennünk, ott eldöntheted, hogy egy lagúnába fojtasz-e, vagy azért kiúszunk együtt a nyílt vízre. - sötét vigyorral nyugtázza a szavaim, inkább nem is akarom tudni mi jár abban a beteg fejében. - Cserébe viszek neked bogyót a gépre. Az majd kiüt pár órára és repülési iszony megoldva.

- Milyen bogyót? – kapja fel a fejét, tágra nyílt szemekkel.
Jesszus, biztos ciánt!

- Ugyan milyet! Altatót… – forgatom a szemem a lassú felfogása miatt, de nem rovom fel neki, mert eléggé el van most foglalva.

Ezzel ennyiben is maradunk. Mivel a filmrõl jóformán lemaradt indítok egy másikat és azon rágcsáljuk el a kaja maradékát, aztán jön a sós krumpli, a kóla, meg Caleb véletlenül-kicsit elfogyott bonbonja, amit én termelek be. Õ már megette a maga részét, és most a fagyinak esik neki. Búfelejtõnek remek, bármi is aggasztotta az utazással kapcsolatban, látszólag már nincs rá tovább hatással.

Majdnem éjjel tizenegykor ér véget a film, nagyot nyújtózva ülünk fel, a nyakamat ropogtatva, majd az ujjaimat és a karomat. Irtó jól esik…

- Hagyd már abba, te lüke! - szólít fel morcosan.

- Miért?

- Mert ötvenéves korodra úgy fognak remegni az ujjaid, mint egy reumás csirkének. – válaszol a méltán híres Doktor Caleb.

Felhúzom a szemöldököm még egyet roppantva az öklömön, ami azután kellemesen ellazul, mintha nem fogtam volna órák óta a távirányítót.

- Elõször is, a csirkéknek nincsenek ujjaik és nem tudom, lehet reumás egy állat? – nézek rá kétkedõn, mire megvonja a vállát.

- Egy lapban olvastam, de te tudod. – nyújtózik õ is. Burgundi vörös pólója alól érzékien elõvillan lapos hasa, majd finoman eltûnik a puha anyag mögött. Nagyon jól áll neki ez a szín, mint egy modern design-vámpír. Nem is láttam még lebarnulva, kár lenne ezért a habtejszín árnyalatért. Kicsit fura is, hogy most felöltözve ülünk egy kanapén, a múltkori vacsoráig csak pucéran találkoztunk, akkor is minden mozdulatunkat kamerák követték.

- Mond csak, te szeretsz pornószínészként dolgozni? – kérdem hirtelen ötlettõl vezérelve. Ez még akkor jutott eszembe, mikor elõször szerepeltünk együtt.

Caleb kifürkészhetetlen pillantást vet rám, tényleg lehetetlen kivenni mire gondol, ha nem akarja, vagy nem enged fel eléggé. Alapjában véve nyíltnak tûnik, mégis szinte semmit nem lehet tudni róla. Kivéve, hogy ez az arckifejezés a nyilvánvaló feszültség jele. - Miért érdekel?

- Csak érdekel mit gondolsz, hogy te is úgy állsz-e hozzá ehhez az egészhez, mint mások. – próbálom elmagyarázni, a kezemmel is babrálva picit. Nem mintha zavarban lennék, vagy ilyesmi, nem tudom képes lennék-e még egyáltalán arra. – Szerintem te nem a szex miatt csinálod, nem is azért, hogy botrányosan híres legyél.

- Ez nem nagy titok. Hidegen hagy, hogy benne vagyok-e a GayBoy kategória top tíz helyezésében, de a színészet egész jól fizet. A szex elad. – mosolyodik el halványan, szomrokásan – Vagy te nem ezért csinálod?

- De. – sóhajtom, a gond csak az, hogy szeretnék egyszer mást csinálni, csak fingom sincs mit. – Oké, ejtsük a témát, mert csak elbaszódik a kedvünk. – mosolyodom el végül és láthatóan õ is megkönnyebbül, hogy nem kérdezek többet. – Még egy film?

- Én hulla vagyok! – szusszan fel fáradtan, s mint egy zsák eldõl a kanapémon. A hosszú L alakú bútordarab elég nagy négyünknek is, mivel a két kedvencem is felkucorodott egy-egy sarokba. Caleb feje az ölembe kerül, a szemeit lehunyva teljesen olyan mintha elaludt volna. Komolyan, mint egy nyûgös kis kétéves.

Átlagos reggel átlagos indítással.  Hiába szokott Byron arra kérni, ne „reggelizzek meg”, nem vagyok rá képes. Túlságosan is ráfüggtem mostanában a dolgokra és túl sok kell mára már ahhoz, hogy boldog lehessek.  Az arzenál széles. Hernyótól kezdve bélyegen át minden fellelhetõ. Mindig a mértékletesség híve voltam, szerettem raktározni nehezebb idõkre, ez semmit sem változott. Értéktartó emberek közé sorolnám magam, akik tisztelik a minõséget. A jó minõségû anyagot pedig elõbbre tartom minden másnál, talán ezért is annyira üres a hûtõm. 
Van egy csodadobozom a fiókban, közvetlenül a kézirataim felett. Varázs fióknak nevezem ezt az apró de személyes helyet. Minden  benne van amely fontos és titkos az életemben. Minden, ami én vagyok. 
Elõkotorva a kulcsot nyitom ki a fiókot, aztán kikapva a dobozt kezdem mutatóujjammal túrni a különbözõ zacskókat benne kavargató mozdulatokkal, míg fel nem bukkan az a bizonyos visszazárható tasak amiben különleges „cukorkáim” vannak. Szórakozottan borítok ki egy maréknyit a tenyerembe, egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy egyszerre bekapom mindet, szétrágom és lenyelem. Vajon milyen lenne? Fájna? Talán az utolsó álmom édes lenne…? 
De nem. Ma is gyõztes, vagy vesztes vagyok, még nem döntöttem el. Ami viszont biztos, hogy ma egy égszínkék pillangósat választok. Kedélyjavító, antidepresszáns, ki minek nevezné. Én életmentõ cukorkának. Valószínûleg a hatása már csak kellemes eufóriává tompul, mire el kell mennem dolgozni.

… 

Hitetlenkedve ingatom meg a fejem, nevetve kívánok neki további szép napot és lassú, kimért léptekkel távozom abban a tudatban, hogy holnap meglátogathatom a kutyáját. És persze õt is, bár ennek annyira nem kéne felvillanyoznia. Damian után nem. 

… 

Megremegõ ajkakkal vágom földhöz a telefont, tehetetlen dühömben látva, hogy az ripityára tört keserû könnyek gördülnek le az arcomon.  Bármikor felhívhatott volna az eltelt egy hétben…bármikor, de neki ezen az egy estén kellett. Ezt az egyetlen estémet kellett tönkretennie, mikor boldog voltam. Azt hiszem…boldog voltam és nem a cucctól. 
Az eseménysorozat után nem vagyok képes másra, leintve egy taxit furikáztatom magam haza és megpróbálom a lehetetlent: túllõni magam. 

… 

Azzal megfordulva távozik. 

… 

Nem nézek rá, nem is tudnék és nem is kívánok. Több okból nem megyek el, igazából kettõbõl. Az elsõ, hogy fogalmam sincs hogyan csempészném át a cukorkáimat és a heroint a reptéren, mivel ott nem akarok venni abban pedig biztos vagyok, hogy semmiképp sem bírok ki egy hetet tisztán. A másik, kevésbé nyomós ok, de azért releváns: Ott lesz Õ is.
Nem Greg..a másik. 

Értetlenül nézek rá, normál esetben az ember szeretné tudni mi volt, míg öntudatlan állapotban átkerült az egyik kollégája lakására, de nem Caleb. Ahelyett, hogy hallgatna, szimplán csak dühös lesz, mint egy fújtató cicus, rám villantva szürkéskék szemeit.

- És ha nem is akarok emlékezni?! Hagyj már békén, Istenem! Csak most keltem! – csattan fel.

Mindig is fura srác volt, kiszámíthatatlan, de ezúttal örülnék egy csipetnyi hálának, amiért megmentettem a seggét attól a mocsoktól, és hazacipeltem. Nem mintha egyébként sok közöm lenne hozzá, azon kívül, hogy néha szexelünk a kamerák elõtt, de én eddig úgy voltam vele, hogy kedvelem a srácot.

 - Használhatom a fürdõt? – kérdez, még mindig morcosan.

Ha szemét lennék, most nyugodt szívvel elküldeném a francba, csakhogy voltam már a helyében nem is egyszer, tudom milyen érzés.

- Persze.

A szekrénybõl elõhalászok egy tiszta törölközõt, majd elmondom neki, mit hol talál. Ahogy eltûnik az ajtó mögött én is feltápászkodom, fáradtan nyújtóztatva ki a hátam. Basszus, rég keltem utoljára hajnali fél hétkor, merthogy ez nekem még bõven hajnal. Kávéra van szükségem, koffeinre, cukorra, mindenre, ami ad egy csöpp lendületet.

A konyha felé menet lelkes kaparászás fogad, mintha egy kis hörcsög próbálná átrágni magát a falamon, de én tudom, hogy mi ez. Mosollyal az arcomon lépek ki a hálóból, Mikey éjszakára ki volt zárva a szobából a vendégem miatt, ezért most rendesen fel van spanolva a kisrác. Már az ajtórésen beviharzik, a nyelvét kinyújtva körbeszaladja az ágyam, mint valami energiabomba, kutya formájában. White még valószínûleg a kuckójában húzza a lóbõrt, neki még túl korán van, hisz õ egy ritka lusta cicus.

- Na, gyere te kis szõrmók, fosszuk ki a hûtõt, oké? – kapom fel mosolyogva, de vigyázok, hogy szeretetrohamában ne nyalja össze az arcom.

Megetetem Mikeyt, magamnak csak egy bögre feketét készítek, majd leülök egy magazinnal a konyhapult elé. Ma nem kell bemennünk a stúdióba, kaptunk egy nap szabadot, hogy kialudjuk a tegnapi bulit és Calebnek szüksége is lesz rá. Én még csak el se fáradtam, bár a sok mosolygástól azt hittem tiszta görcs lesz mára az arcom. 

Percekkel késõbb hallom, hogy a vendégem is elõmászik, a tegnapi ruhái vannak rajta, de a haja nedvesen simul a fejéhez. Belépve persze észreveszi a lábamnál örömködõ Mikeyt és meglepetésemre azonnal leguggol hozzá.
- Oda nézzenek, hát ki ez a szép macikutya? - gügyög neki, mint egy gyereknek, közben óvón simogatva a bundáját - Hogy lehet valaki ennyire csodaszép! Valakinek nagyon-nagyon gondját viselik. Ezt szereted? IIiiigen, ezt szereted. – vakarja meg a füle tövét.

- Igen, azt szereti. – morgom egyetértõn. Nem hittem volna, hogy szereti a kutyákat, pláne amilyen hangulatban volt – Mi lelt téged? A fürdõben kicserélted magad a jó ikertestvéredre?

- Sajnálom, hogy olyan morcos voltam… a… másnap. – mondja bocsánatkérõ hangon - Haza tudnál vinni? 

- Persze, gyere egyél egy keveset. – intek a mellettem lévõ székre.

- Inkább nem. Jó vagyok így. – ül le a földre, egy pillanatra sem véve le a szemét Mikeyról.

Fáradt sóhajjal hajtom fel a kávém, hiába, túl makacs, pedig ennie kéne, így is olyan törékeny alkat. Igaz, a filmjeiben épp az a legvonzóbb benne, de akkor is.

Indulás elõtt megiszik egy pohár vizet, abból ahogy elköszön Mikeytól, látom, hogy nem szívesen hagyja itt. Ezt az aranyos oldalát még nem láttam, de illik hozzá.

- Én is akartam kutyát…- töri meg a csendet, már a kocsiban ülve - Nagyon, nagyon szép. Azt hiszem szerelembe estem.

Na, azt elhiszem, én is beleszerettem, amint megláttam és még aznap meg is vettem. Valamiért mégis olyan lehangoltnak tûnik, pont mint mikor a forgatásokra jön, akkor is mindig olyan szomorú a szeme. Mikor Mikeyra nézett teljesen más volt.

- Még mindig haragszol a reggel miatt? 

- Lenne rá okom? – pillantok rá nyugodtan. Sokat rágódtam a tegnapon és abból, ahogy ma reggel viselkedett azt szûrtem le, hogy nem az elsõ alkalom volt, hogy totál szétesett. Remélem nem lesz igazam…

- Lenne, mert seggfejül viselkedtem. – jelenti ki - Sajnálom. Kösz, hogy magaddal hoztál és bármi is történt vagy nem történt hálás vagyok érte. Tényleg.

Idegességében a ruháját gyûrögeti, pedig nem kéne ennyire rágörcsölnie a dologra. Az is feltûnik milyen sápadt most, vértelen ajkai szorosan összezárva és még tovább is sorolhatnám a baljós jeleket, ha nem kéne az utat figyelnem. Nem szívesen kenõdnék fel egy kamion fényszóróira.

- Hé…elfogadom a bocsánat kérést – nyugtatom meg, majd úgy döntök, egye fene, rákérdezek - Jól vagy? 

- Nem nagyon…

Gondoltam - Akkor pihenj ma, oké?

- Oké. – bólint.

Leparkolok az út mellett, míg õ kiszáll. Szó nélkül sétálna fel a lépcsõn, de az utolsó pillanatban döntésre jutva utána szólok. Nem akarom úgy egyedül hagyni, hogy ne tudjon elérni, ha gáz lenne. Elvégre munkatársak vagyunk és most, hogy kihúztam a csávából, kicsit felelõsnek is érzem magam érte. Ez van.

Erõltetett mosollyal fordul vissza, én meg felfirkantom egy cetlire azt a pár darab számjegyet. - A telefonszámom. Ha bármi lenne, felhívhatsz. 

- Oké… - veszi el a cetlit, hogy aztán búcsút intve besiessen a házba.

Néhány másodpercig még elgondolkodva bámulok utána, majd visszatolatok az útra és hazamegyek. Asszem még visszadõlök pár órára.

***

Carl legénybúcsúja szolidabb volt, mint amin legutóbb jártam: egy sereg részeg fickó, kaja dögivel, néhány táncos csaj, de semmi vetkõzõs sztriptíz, semmi meztelenkedés. Carl ahhoz túl jófiú, ráadásul túlzottan szereti Mendyt ahhoz, hogy az utolsó szabad éjszkáján megcsalja.

A buli még tart amikor lelépek, de holnap korán kell kelnem a forgatás miatt és nem akarok karikás szemmel érkezni, mert Martin – a sminkesünk - szétrúgja a seggem.

A forgalom miatt kénytelen vagyok lassabban hajtani, csak emiatt lehet, hogy kiszúrom a buszmegállóban ácsorgó csapzott alakot.

Vicces, hogy akkor is el volt ázva, mikor utoljára láttam, meg most is, de Calebnek kifejezetten jól áll a vizes haj.

- Hé, kell egy fuvar? – kiabálom túl az esõt.

- Nem, kö….Gregory! – ismer fel hirtelen, meglepetését nem is leplezi, amin jót vigyorgok.

Mi van, csak nem olyan hihetetlen, hogy összefutunk? - Szállj be!

Kinyitom neki az anyósülés felõle ajtót, õ pedig amilyen gyorsan csak lehet, bemenekül az esõ elõl. Rajta ez már nem sokat segít, mégis hálás mosollyal néz fel rám.

- Köszönöm! Te meg mit keresel itt? 

- Legénybúcsúról jöttem… És te?

- Meglátogattam egy ismerõsöm, de… lekéstem a buszt. Micsoda véletlen, hogy pont te is erre jártál. – mosolyog.

- Nincsenek véletlenek. – ingatom meg a fejem, közben visszasorolok a többi kocsi közé -  Holnap forgatás, remélem nem felejtetted el. Byron elég ideges volt miattad…

- Szükségem volt erre a másfél hétre. – von vállat elkomolyodva.

- Tudom. – az után a parti után meg is értem - A koncepcióra… felkészültél, ugye? 

- Olvastam a forgatókönyvet… azt hiszem. Bár nem is tudom. – hunyorít vidáman - Kötözõs fojtogatós szex randi nélkül…? Nem is tudom ki írja ezeket a beteg történeteket. 

- A randit még csak-csak kiküszöbölhetjük, de a harmadik féllel nem tudom mit fogunk kezdeni. – nevetek fel.

A forgatókönyv nem rossz, egy domináns pasit kell játszanom, aki élvezi, hogy a partnere alárendeli magát neki, aki történetesen egy szexis kis mazochista. Csak a harmadik személy borítja meg a trendet.

- Miért, talán nem elég jövedelmezõ a munkásságod ahhoz, hogy elvigyél minket vacsorázni? – ugrat incselkedve.

- Egyszerre semmiképp. – a másik pasival még csak kétszer volt közös szerepem - De szégyenben nem szeretnék maradni, szóval mit szólnál hozzá, ha elõször mondjuk téged vinnélek el? 

- Mikor? – nevet a fejét ingatva, de én tényleg el akarom vinni.

Régen randiztam már, idejét se tudom mikor mentem el valakivel, aki több mint barát és több mint egy dugópartner, de jó lenne valami normális. Calebbel még az sem lenne unalmas, ha a nyugdíjasklub golfbajnokságára ülnék be.

- Mondjuk most? – vetem fel, az éjjelnappali kajálda felé mutatva.

- Jó, de ez most… ez nem randi. – szögezi le egyszerûen – A randikban sosem voltam jó. Mindig rosszul sültek el, szóval ez most nem randi. 

- Ne görcsölj, nem az. Csak megvacsorázunk. – azon ne múljon, minek nevezzük.

Beállok a parkolóba, onnan szinte futva tesszük meg az étteremig a távot, ennek ellenére én is elázok. Caleben már nincs mit eláztatni, amúgy is csurom víz és még ki is nevet, amiért rövid ujjú trikóban mászkálok a hûvösben, de hát ki a franc tervezte, hogy szakadó esõben fogok rohangálni?

A pincér hamar elénk pakolja a kávénkat, majd én a szokásos ropogósra sült csirkehús falatokat kérem, tört burgonyával, míg Caleb inkább halat rendel, szintén burgonyával.

- Szóval Gregory…

- Greg. – szakítom félbe.

- Greg. – folytatja, kihívó tekintettel - Te legénybúcsúkon is dolgozol. 

Elõbbre hajol, felvéve egy bizonyos pozíciót, amit legtöbbször a zsarus filmekben lehet látni. Szürkés szemeit összehúzza, de látszik bennük a nevetés, a vidámság. Próbálom visszafojtani a vigyorgást, de gyanítom nem sok sikerrel. Az asztalra hajolva közelebb húzódom hozzá, hogy bizalmas mondatomat más ne nagyon hallja meg. Tuti, hogy torkukon akadna a falat.

 - Nos, néha. Szeretem, ha pénzt dugdosnak a flitteres alsómba. – húzom fel a szemöldököm, jelezve, hogy kössön csak bele a dologba, ha mer. Nem tagadom, élvezem, hogy végre megnevettethetem, néha már azt hittem ez a srác alapból olyan fancsali, de most mintha kicserélték volna, szuper.

- Ne nevess ki. – korholom, komolyságot színlelve, de rám se bagózik.

- Nem rajtad nevetek, csak… veled! Elképzeltelek rózsaszín tangában. – vigyorog.

Vagy úúúgy… - A rózsaszínt otthon hagytam… most a piros, leopárdmintás volt rajtam. – tájékoztatom sajnálkozva, mire még jobban rákezd a nevetésre. Valójában soha az életben nem húznék fel rózsaszínt, sem állatmintás cuccot. Az hogy a pasikra bukom nem egyenlõ az ízlésficammal, már bocsánat. Hála az égnek, forgatáson se próbálnak meg cuki alsókba bújtatni, mert Byron tudja, hogy rühellem a csajos cuccokat.

- Na de most komolyan! – csap az asztal szélére, mikor kikacagta magát.

- Egy régi barátom meg fog házasodni, õt búcsúztattuk, de elõbb eljöttem, mivel holnap korán kell kelnem. – magyarázom, majd mielõtt közbeszólnom, folytatom - Ahogy neked is. Ajánlom, hogy gyere idõben, mert ha még egyszer végig kell hallgatnom Byron hisztijét én komolyan mondom….

… elverlek. Mondtam volna, de közben megérkezett a pincér a kajával. Szépen kipakolja elénk, majd távozik, a csirke fûszeres illatától azonnal összefut a nyál a számban. Imádom, ahogy itt a sülteket készítik, de Caleb rendelése is finomnak néz ki. Ezt igazolva elõ is kapja a mobilját, hogy lefotózza a remekmûvet.

- Ó, szóval te is az étel fetisizták közé tartozol? – nézek rá felvont szemöldökkel.

- Persze! Megy is a netre. #foodporn #gastroporn #atedate. – bólogat.

- Tudod, ez fura… én is szoktam hasonlóakat használni. Kísértetiesen hasonlóakat. – vigyorodom el.

- Véletlenek… véletlenek! – ingatja a fejét mosolyogva, majd mindketten enni kezdünk.

Az idõ sokkal gyorsabban telik jó társaságban, szinte már engem is meglep, milyen jó vele dumálni, meg ugratni egymást pedig tényleg egy morcos pasinak tartottam, aki csak néha villant fel egy-egy õszinte mosolyt. Ma este meg mást se láttam. Tényleg jót tett vele ez a tíz nap pihenõ, talán máskor is el kéne mennie lazítani.

Késõ van, majdnem éjfél mire mindketten végzünk a vacsorával. Elégedett sóhajjal dõlök hátra, míg megiszom a maradék kólámat, majd Calebre nézek, aki jóllakottan lapogatja a hasát. Nem mintha meglátszana rajta, hogy egy falatot is evett, de tényleg.

- Tele vagyok, ez valami isteni volt. – motyogja.

- Ez a kedvenc helyem. – biccentek egyetértõn. Jó a kaja, ráadásul tök mindegy mikor jövök, mindig nyitva vannak.

- Fizessünk? Eléggé késõ van…

- Fizessünk. 

Leintem az egyik pincérnõt és kérem a számlát. Egy húszassal le is rendezem, majd gyorsan zsebre teszem a visszajárót, mielõtt a partnerem kiszúrhatná mennyi volt a cech. Megköszönöm és indulok is kifelé, a kocsinál járok, mikor Caleb is beér, a kabátjával vacakolva.

- Hé! Mennyivel tartozom?

- A vendégem voltál.

- De nem, mert ha valaki fizet valakinek az már randi! – akadékoskodik - Mi pedig nem randizunk, mint már említettem. 

- Mármint a randi részével vagy a fizetõssel? – piszkálom kicsit.

- Ülj be, mert meg fogsz fázni. – mondja, én pedig nem ellenkezem.

A kocsiban felkapcsolom a fûtést, hogy valamelyest megszáradjon, míg hazafuvarozom, és lehetõleg ne kapjon el valami nyavalyát. Hiába próbál rám tuszkolni egy tízdollárost, lazán félretolom a kezét. - Majd legközelebb te hívsz meg. 

Az út hátralévõ részében csendben vagyunk, én a hallgatást beleegyezésnek veszem. Majd csak kitalálok valami helyszínt a második „nem randihoz”, addig is a melóban találkozunk. Szépen hazafuvarozom a lakásához, majd búcsút intve kiteszem õt és én is hazamegyek.

***

Másnap nem semmi nyüzsgés van a stúdióban, mint egy felbolydult hangyabolyban, úgy rajzanak mindenfelé a kamerások, meg ilyen-olyan technikusok. Kicsit még engem is meglep, bár számítani lehetett rá, azok után, hogy Byron kicsi csillaga – azaz Caleb – önkényes szabadságra vonult. A rendezõ pedig most akarja behozni a lemaradást, mert a nagy költségvetésû projekteknek meg kell lennie. Az ember nem is gondolná, mennyi pénzt hoz egy csúcskategóriás felnõtt film.

Mire a sminkesek végeznek velünk, a díszlet már teljes pompájában áll, mintha csak A szürke ötven árnyalatából szedték volna a vörös „kínzókamrát”. Besétálunk a szobába, majd szépen sorban megállunk a méretes ágy mellett, várva az utasítást.

- Oké, figyelem! – lép elõ Byron a tömegbõl – Ezerszer átrágtuk a dolgot, elvárom, hogy a toppon legyetek, nem akarok érzéketlen pofikat látni, világos?

Ebbe meg mi franc ütött? A seregbe képzeli magát?

Caleb felé pillantok, aki unott fintorral fordul el kedvenc fõnökünktõl és beszéd helyett inkább az ágyra vonszolja a fenekét. Chris, a harmadik fél, várakozón pillant ránk, az újoncok lelkesedése és izgalma van az arcán, pedig már majdnem fél éve a szakmában van. Vagy az még mindig újonc a részérõl?

Talán... vagy csak Caleb van rá ilyen hatással, mert a szerkója nem épp szûzies. Mindhárman bõrcuccot viselünk, ami irtó szexis, de emellett rohadtul kényelmetlen is benne mozogni. Mintha folyton húzná valami a bõröm, és még túlságosan feszes is. Ez van, de szerencsére sosem marad túl sokáig rajtunk a ruha, csak míg kellõen fel nem vezetik a hangulatot, aztán minden lekerül.

A technikusok még babrálnak valamit a fényekkel, addig én közelebb húzódom Calebhez, mert mióta megérkeztem, még csak egy Hello-ra volt idõm.

- Felkészültél a szerepedre? – kérdezem mosolyogva.

- És te? – húzza fel kihívóan a szemöldökét.

- Nem engem fognak fojtogatni. – emlékeztetem.

- Ó, én bírom a durvulást, meg úgy is csak ál-fojtogatás. – biggyeszti le az ajkait, majd mosolyogva elhelyezkedik a vörösbe öltöztetett ágy közepén.

- És ha nem csak kamu lenne? – heccelem, de abból ahogy rám pillant leszûröm, hogy nem ijedne be a dologtól. Persze, hisz ez a cicus nem az az ijedõs fajta.

- Az elsõ randi után már megengedett. – teszi hozzá, édes mosollyal.

Nocsak… - Most már randi?

- Csak annak nevezzük. – hunyja le a szemét – De mi ketten tudjuk, hogy nem az.

Elvigyorodom a válaszán, tegnap nagyon ellenére volt az egész randi cécó, pedig jó volt vele szórakozni. Alig értem haza máris azon agyaltam, hol is találkozzunk legközelebb?

Chris érdeklõdve figyel minket, vele még nem vagyunk dumálós ismeretségben, véleményem sincs róla, max annyi, hogy Caleb a zsánere, mert szegény kölyök el sem bír szakadni a hófehér bõrétõl. Mondjuk megértem, de… na!

A felvétel kezdetekor megállunk az ágy két oldalán, várva a mi belépõnkre, mert a kamera elõször csak Calebet veszi. A sztori úgy adja ki magát, mintha egy srác erotikus álma lenne, két szexis, domináns pasi, akik órákon át – pontosabban másfél órán át – kínozzák õt a gyönyörrel. Pár percbe telik, míg felveszik az alvós részt, színlelt mosolyokkal, forgolódással, majd a következõ jelenetben mi is belépünk a képbe. Chrisszel egymásra nézünk és pontosan egyszerre mozdulunk, mint két ragadozó akik a prédára vetik magukat. Lerángatjuk róla a takarót, a csuklóit pedig kifeszítve az ágy végéhez kötözzük pár bõrszíjjal, hogy el ne szökhessen. Eközben Caleb profin eljátssza az ijedt kis fiúcskát, aki saját döbbenetére egyre jobban kezdi élvezni a dolgot. Nem mondom, ettõl az arctól tuti, hogy minden köcsögnek állni fog a farka, hisz még engem sem hagy hidegen a látvány. Kiéhezetten vetem magam a testére, a forgatókönyv szerint haladva végig kell harapdálnom a testét, érzéki nyöszörgést váltva ki ezzel, itt-ott még a fogaim nyomát is rajta hagyva, de csak mértékkel.

Hogy tényleg jó-e neki az egész, vagy csak profizmus? Ki tudja, de kurva jól csinálja.

Chris is beleveti magát a szerepébe, durvának tûnõ csókokat váltanak, amit inkább hallok mint látok, mert a saját játékomra összpontosítok.

Az elõjáték rész egész simán megy, csak kétszer állítanak le mindet, de a szex része már neccesebb. A próbákon se ment minden simán, kis híján hajba is kaptunk, mert a harmadik fél valahogy fölösleges zavaró tényeznek tûnt. Részben, mert kettõnk mellé már nem igen kell ráadás, részben meg azért, mert míg én Caleb kecses kis nyakát szorongatva megdugom õt, addig Chrisnek csak az egyik keze jut a farkára. A negyedik csapó után, már természetesebb az egész, a vége felé pedig már teljesen nyilvánvaló, hogy Caleb se tetteti az élvezetet. A múltkori szerepünkkor sem kellett, meg most sem, ami szuper. Nehezebb olyan partnerrel dolgozni, akire egyáltalán nem gerjedek, de ez a veszély egyenlõre nem fenyeget.

Caleb vágytól homályos szemekkel bámul rám, az ajkai enyhén nyitva, de levegõ nem megy be rajtuk – látszólag – majd amikor érzem, hogy megfeszül, és az utolsó jelenet jön, ahol a kis alárendelt is elélvezhet, tényleg megszorítom a nyakát, elzárva a levegõ útját, hogy még erõsebbé tegyem a gyönyörét.  Az fel sem tûnik, hogy Chris is elmegy közben, lihegve nézem Caleb fájdalmasan szép arcát, amint egyetlen könnycsepp legördül a szeme sarkából és… tudom, hogy ez csak színészet, mégis hatással van rám az egész.

Legszívesebben letörölném a könnycseppet és megcsókolnám, de még én is kiakadok saját magamtól. Oké, most már tuti, hogy nagyon fáradt vagyok, pedig még nem ért véget a nap.

Leforgatják a befejezést, amin az „álom” eltûnik, a fiú pedig zavarodottan ébred fel az ágyában, ahol pirulva jön rá, hogy mindez csak az õ saját fantáziája volt…

- Ééés… ennyi!

- Szép munka volt, szusszanjatok egyet és kapjátok össze magatokat édeseim, mert van egy kis meglepetésem! – sétál közénk Byron, büszke mosollyal.

Heh, mintha a gyerekei lennénk, vagy valami. Arra viszont kíváncsi vagyok, mitõl van így felpörögve.

Még mindhárman köpenyben vagyunk, mikor az egész stábot összetrombitálja a konferenciaterembe, legalább megvárhatta volna, míg lemosom magamról a cuccot, de neeem.

- Te tudod mi folyik itt? – vágódom le Caleb mellé.

- Az elõbb telefonált. – jegyzi meg fészkelõdve. – Nagyon be van indulva.

- Hmm… érdekes. Veled minden oké? – kérdezem érdeklõdve, mert látom, hogy ismét fészkelõdik a széken.

Vág egy panaszos fintort, de az ajkain mégis pimasz mosoly játszik. - Régen voltam édes hármasban, szinte már elfelejtettem mennyire… igénybe vesz. Kettõtök után ma már nem ugrálnék.

- Állok szolgálatodra. – vigyorgok rá, majd körbenézek a szobában - Kérsz párnát a székedre?

- Ennyire azért ne aggódjál értem. – mosolyodik el gúnyosan, majd fapofával elõreszegezi a tekintetét.

Felsóhajtok, de nem teszek megjegyzést. Tényleg olyan sértõ neki, hogy érdeklõdöm? Vagy csak túl aggódó vagyok? Végül is nem bûn kollégák között, nem vagyok egy érzéketlen tuskó, akár tetszik ez neki, akár nem.

Byron ragyogó mosollyal áll az asztal élére és kezd hozzá a szónoklathoz.

- Most kaptam egy telefont a mi drága igazgatónõnktõl. A jövõ hétre egy kis külföldi csapatépítést szervezett a szerzõdött színészeinknek, amit egy puccos hotelben tartunk, gálavacsorával egybekötve. A cél, a minél szélesebb körû ismeretség, és hangsúlyozom: Kulturált szórakozás!

- Ezt most komoly? – szólok közbe bosszúsan – Úgy nézek én ki, mint egy escort szórakoztatóközpont?! Ha megint rám mozdul az egyik szponzor, majd a te segged próbálja meg letapizni, ne az enyémet.

- Hé, a bájolgásért egész jól fizet a cég, ha nem tévedek! – háborog, és még csak tiltakozni se tudok - Mellesleg nem kérés volt, ez van, bocsi. – emeli fel a kezét, mint aki megadja magát.

Egy kicsit arra számítok, hogy Caleb is közbeszól, de ugyanolyan rezignált nyugalommal ül tovább. Talán még mindig nem rémlik neki, hogy mi történt a múltkor, felvilágosítást meg nem kért, ahogy én sem pletykáltam róla senkinek.

Szótlanul hallgatom végig a teljes programot. Más színészek is jelen lesznek a pornóiparból, néhány külföldi is, meg amolyan nagykutyák a szakmából. Mint egy osztálytalálkozó, de komolyan. Csakis a külföldiek miatt lesz érdekes az egész, kíváncsi vagyok õk milyenek, hogy náluk is úgy mennek-e a dolgok, mint nálunk, meg ilyesmi.

- Megyünk együtt? – vetem fel az ötletet Calebnek, miután a rendezõnk kifogyott a szóból.

- Elõre lestoppolsz, hogy inkább én tapogassam a feneked? – mosolyodik el, de még nem néz rám.

- Lebuktam. Szóval?

- Majd még meggondolom. Attól függ rajtad lesz-e a rózsaszín tangád. – hunyorít most rám – Rajtad lesz?

Nevetve csóválom meg a fejem, majd észreveszem, hogy Chris megint minket bámul, pontosabban Calebet. Talán õ még nem találkozott vele elégszer, hogy hozzászokjon a fura természetéhez, mert úgy vált át bunkóból, kedvesbe, szomorúból, viccelõdõbe, hogy ha nem vagy elég gyors, nem tudod követni a tempóját.

Megköszörülöm a torkom, mire õ is Chris felé fordul. A srác csak pár másodpercig nézi, majd kitér a pillantása elõl.

- Bocs… nem akartam hallgatózni.

- Ha zavarna, hogy hallod, nem itt beszélnénk. – világosítja fel.

- Ti… együtt vagytok? – néz rám méricskélõn.

- Hetente kábé háromszor. – veti oda Caleb szenvtelenül – Szokj hozzá Chris, hogy Greggel vagyok fõszerepben. Bár gondolom a mai parti egyedi alkalom volt… ugye? – billenti hátra a fejét, kérdõn nézve rám.

- Nem tudok több édeshármasról. – biccentek egyetértõn, aztán visszatérek az eredeti témához – Akkor velem jössz?

- Miért mennék?

- Francba, de fárasztó tudsz lenni… - fújok egyet, majd elkapom a széke támláját és addig döntöm hátrafelé, míg szinte az ölemben nyugszik a feje. Még csak rá se markolt a székre, attól tartva, hogy feldöntöm, pedig Chris még utána is kapott.

- Adottság. – mosolyog hûvösen – Szóval?

- Szóval… megvesztegethetlek? – kérdezem, mire felhúzza szépen ívelt szemöldökeit – Tudod, Mikey, a kutyám, órákon át képes játszani. Ha elkísérsz a parádéra, cserébe addig dögönyözheted, ameddig csak akarod. Na?

Tudom, hogy aljas húzás, de lássuk be, van ember, aki ellent tud állni két csillogó kölyökkutyaszemnek?

A relaxáció klassz dolog, ha éppen egyedül vagy a lakásodban, ülsz a pofás kis kanapédon és próbálsz átmenni zenbe. Egy stresszes nap után még jól is jönne, pedig a tévében látva csak fintorogtam a sok idiótán, de persze míg ki nem próbáltam, honnan tudhattam volna, hogy beválik?

No, nem is kell gyakran, annál azért jobban bírom a stresszt, de szegény Byron agyvérzést fog kapni ha így folytatja.

- Hé, fõnök, nincs gáz, még van fél óránk kezdésig. – tolom az orra alá a karórámat, hogy lássa a számlapot, de persze cseszik ránézni. – Máskor is késett már vagy nem? Nyugi, lélegezz mélyeket és mire leszáll a vér az agyadból befut a te kiscsillagod.

Mert hogy így hívja a srácot. Röhejes, mintha valami Hollywood szindrómába szenvedne, de ez itt nem a Universal Pictures, hanem egy jól menõ pornó… ó pardon, felnõtt filmeket forgató stúdió.

Szerintük így hangzatosabb, szerintem meg a lényeg ugyanaz. Egy film amiben szexelnek.

Byron a rendezõ, aki most szépen lassan lehúz egy újabb bögre koffeint, elmeséli mi is lesz ma a menün. Máskor hamarább tudjuk az ütemtervet, nem mintha összejárnánk gyakorolni, inkább csak a lelkiek miatt, fõleg ha szado-mazot is elvállalunk. Most viszont jön a jó öreg romantikázás a misszionáriussal. Ez az alap. Én meg szeretem azt a pózt, úgyhogy minden okés, már csak a partneremnek kéne befutni, de közben levadásznak a sminkesek is.

Martin ép a púderral ügyködik mikor Caleb is megjelenik, fitten, frissen, bánatosan mint mindig, de ez valahogy már ismerõssé vált.

Szerepeltünk már együtt párszor, jók vagyunk együtt a kamera elõtt, de civilben még egyszer sem találkoztunk vagy beszéltünk. Fura.

- Byron már õrjöngött egy sort. – mondom, mikor õ is rázuhan az egyik fodrászszékre.

- Majd ha legközelebb nem tetszik neki, akkor behoz. – von vállat nemes egyszerûséggel, mire elvigyorodom.

Bírom a srácot, azonkívül hogy az egyik leggyönyörûbb pasi a szakmában – mert õ tényleg inkább gyönyörû, mint férfias – remek humora van, amikor éppen olyanja van.

- És mi lesz ma a koncepció? – pillant fel rám csak a szemét mozdítva, mert a sminkes éppen õt polírozza.

- Romantikus.

- Legalább nem kell hûtõt szerelned. – jegyzi meg vidáman csillanó szemmel.

Óh igen, a szerelõs. - Szóval egy rajongóval állok szemben?

- Maximum ülsz. – sunnyog a tükörbe, én pedig mosolyogva csóválnám meg a fejem, ha szabad lenne.

Muszáj… muszáj neki, hogy övé legyen az utolsó szúrás.

De mindegy. A spontaneitást értékelem.

Miután teljes díszbe vágtuk magunkat, vagyis smink, frizura, meg egy alsó, ami rövid úton le is kerül az ágyban, megkapjuk a pár perces eligazítás és bele is vágunk.

Ez is csak a szokásos, a kamera forog, fotósok, világítók mindenfelé hogy a lehetõ legjobbak legyenek a felvételek, de még így is sokat megállunk.

Ami piszok nehéz, bár ebbe azok úgy se gondolnak bele akik megnézik, de állandóan leállni szex közben fárasztó, nem mellesleg az is kinyírja az izmokat hogy akár egy órán át is támaszkodhatok a partner fölött, újra és újra eljátszva a jelenetet, közben meg még a mimikának is rendben kell lennie és földöntúli gyönyört tükröznie, amit valójában nem érzek. Csak a feszültséget, hogy ugyan hányszor akarják még újrakezdeni?

És ha már a mimikánál tartunk…

Leeresztem a fejem Caleb nyakához, mintha azt csókolgatnám, de közben alig hallhatón a fülébe suttogok: - Ne vágj ilyen elkeseredett fejet, mert ha még egyszer fel kell venni ezt a jelenetet lenyeletem a jegyzetfüzetét a rendezõvel.

Persze nem válaszol, nem szabad neki, de érzem, hogy erõsödik a szorítása a hátamon és mikor legközelebb a szemébe nézek már nem az öngyilkosjelölt néz vissza rám, hanem egy kéjes szempár is egy pár csodás sikolyra nyíló ajkacska.

*

A nagyjából egy órás film forgatása majdnem egész délután eltart, a végére sajognak a karjaim a megerõltetéstõl, a testem viszont kellemesen zsibong az orgazmus utóhatásaitól. Lehunyt szemmel élvezem ki a percet, amíg a rendezõ a felvételek összevágásáról tárgyal a háttérben, addig is legalább nyugi van. Csak akkor nyitom ki a szemem és nézek oldalra mikor már egy ideje feltûnt hogy bámulnak.

Caleb békés mosollyal figyel, szürkés szemeiben a színtiszta kielégültség ami engem is büszke vigyorra késztet, de mégis szokatlanul jó kedvû.

- Minek örülsz? – kérdezem meg végül kíváncsian.

- Úgy nézel ki, mint egy kifacsart citrom. – mosolyogja.

Elfintorodom. - Ha ez bók akart lenni gyengére sikerült.

- Ha bókolni akarnék most elhívnálak ebédelni.

- És mi tart vissza? – könyökölök fel, mert én nem bánnám.

- Csak olyanokkal megyek el akiket nem látok többet. – mondja egyszerûen, magától értetõdõn.

- Hát, akkor itt a vissza nem térõ alkalom. – amúgy is… miféle szokás ez?

- Ó… nem. Téged még biztosan látlak. – ingatja meg a fejét és ennyiben is marad a beszélgetés, mert feltápászkodik és elvonul.

A fürdõszobáig még stírölöm egy picit, de aztán én is feltápászkodok és megropogtatom a vállaim. Basszus, tuti hogy jó kis mint izomlázam lesz…

***

Ma este van a hivatalos céges parti. Nagy dolog, ha egy eleinte kis stúdió terjeszkedik a nagyvilágban és az említett cég szívesen dicsekszik a színészeivel. Amolyan reklám ez is, de sanszosan lehet benne valami stikli, mert bár kötelezõvé tették a megjelenést, arról nem volt szó hogy bájologni is kell majd.

Mr.Sunders, a stúdió egyik fõ támogatója röntgentekintettel néz végig rajtam. Azzal a típussal, amitõl az ember inkább egy meztelen csigákkal teli kádba menekülne és hagyná hogy beterítsék, csak ne keljen állnia ezt a nyálkás pillantást. A hideg futkos tõle a hátamon.

- Örülök, hogy hosszabb idõre szerzõdött hozzánk. – közelebb lép párat, bizalmaskodva – Személy szerint nagyra értékelem a tehetségét. Micsoda szerencse hogy jól kijön a kollégákkal.

- Igen, ez igaz. Mindenki nagyon… kedves. – mosolygok rá kényszeredetten.

- És a másik sztárunk merre van? – fordul most a közben megjelenõ Byron felé, aki egy magas, vékony modellel érkezet. Hogy hányadik menyasszonya éppen? Már nem számolom, de szinte mindegyiknél meg volt az a „mindent bevállalok” tekintet.

- Itt kell lennie valahol. Korábban láttam, de… - rám néz - …szerinted hazament?

- Nem tudom. Nem hiszem.

- Megkeresem, addig te szórakoztasd még Mr.Sunderst. – indul el a tömegben, magamra hagyva engem ezzel a fura pasival.

Nem lenne ronda, negyvenes, jól karbantartott fazon, de az arckifejezése az amitõl a hideg futkos a hátamon. Ha tippelnem kéne, azt mondanám durván szereti, én viszont nem úgy szeretem, vagyis ennyi is volt, bármennyire is nyomul.

A sokadig alkalommal elutasítva – persze csak finoman, nem szabad megbántani egy támogatót – veszi az adást, visszavonul, de továbbra is bájolog csak nem olyan beleéléssel. Más közös témát nem találva a forgatásokról kezdünk beszélgetni, amitõl egybõl felderül az arca és ez a nagy boldogság egészen addig ki is tart, míg Byron be nem fut.

A modellt nem tudom hol hagyta, de õ maga is sápadtabban fest kissé, a mosolya meg mintha a fogát húznánk.

- Mr.Sunders, megbocsát nekünk egy pillanatra? Az éjféli mûsorral kapcsolatban lenne még megbeszélnivalónk. – mosolyog a csuklómra markolva.

Értetlenül pillantok rá, mert én ugyan nem szerepelek a kis táncos mûsorban, de a feszültségbõl leszûröm hogy most hazudunk. Akkor hazudjunk.

- Ne haragudjon, késõbb még örömmel mesélek részleteket, ha gondolja. – fogok kezet a fazonnal, aki az illendõnél tovább markolássza az enyémet, de aztán egy jelentõség teljes mosoly után elenged.

És már ki is sorolunk a tömegbõl, Byron egy kis erkélyre húz ami dohányzó helyett üzemel.

- Mi a gond? – kérdezem azonnal amint kiértünk.

- Figyelj… - néz rám, szólásra nyíló ajkakkal, de aztán összeszorítva a szemeit káromkodik egy sort – Oké, az isten verje meg. Segítened kell. Tüntesd el innen õt, jobb ha vendégek nem szúrják ki mi van vele.

- Kirõl beszélt?

- A szépfiúról, ki másról! – túr a hajába – Megbeszéltük hogy nem… francba! – kezd el járkálni.

- Byron, nyugi, mert szart se értek abból amit beszélsz. – állítom le – Mi van Calebbel? Én még nem is láttam…

- Be van állva, az van! – nyögi ki kétségbeesetten. – Tedd meg nekem ezt a szívességet és vidd haza mielõtt túlságosan feltûnõ lesz! – néz rám könyörgõn.

Felhúzom a szemöldököm, nem is értem mit pánikol ennyire – Nem õ itt az egyetlen részeg fickó ha nem tûnt volna fel.

- Csak… vidd haza oké?

- Azt se tudom hol lakik.

- Akkor magadhoz, csak ne legyen itt.

Sóhajtva nézek fel az égre, majd vissza a terembe a nyüzsire. Legalább leléphetek és nem kell elviselnem Mr.Nyálkásat. Ezzel el is döntetett.

- Jó, hazaviszem. Hol van?

Néhány gyors instrukció után megkeresem azt a pihenõszobát, ami a bár mellõl nyílik. Byron azért megéri a pénzét, azt mondja vigyázni kell Calebre, erre ott hagyja magában ahelyett hogy inkább rám csörgött volna.

Kisebb csoportosulást kerülök meg a zárt ajtó elõtt, majd benyitok és rögtön beljebb is lépek, egyenesen a kanapéhoz, amin tulajdonképpen alig látszik valami Calebbõl. Inkább azt a csajt meg a pasit látni, akik szendvicsként csomagolták maguk közé.

A nõrõl lerí hogy prosti, hatalmas didkók plusz szilikonos száj, kiegészítve extra hosszú mûszempillákkal és szûk vörös rucival. De abból az igazán szûk fajtából, amin át még a tanga vonala is átüt. A pasi már más tészta, nagydarab, kopaszodó ürge, akkora tokával mint egy kifejlett pulykáé, az ujjain arany pecsétgyûrû villog. Húsos ujjaival éppen Caleb csupasz mellkasán garázdálkodik, õ meg csak mosolyogva néz rá, mintha valami mennyei hangra figyelni.

A szemei meg… õ a francba! Ismerem én ezt a ködös, mámorban úszó pillantást. Ami az udorítót kívánatosnak, a veszélyt biztonságos melegnek láttatja.

- Engedje el õt most rögtön! – indulok el feléjük.

A pasas felnéz, löttyedt arcán gúnyos mosoly jelenik meg miközben végigmér.

- De hevesek vagyunk fiacskám. – vigyorog – Mi pedig szeretjük heves nyuszikákat, ugye Sarah drágám.

- Ühüm… ahogy mondod. – vigyorog, vágyakozó tekintete végigsiklik Caleb kába arcán, ujjaival az ajkait rajzolja körbe. Caleb lassan megmoccan, pupillái tágak, fókuszálatlanok, amikkel alig érzékeli a körülötte zajló eseményeket. Rám néz, de már úszik is tovább hogy végül a csaj melleinek billen a feje, kis híján kinyomva a cuccot a mély dekoltázsból. Az meg csak vihog, mint egy veszett róka.

- Nincs magánál. – tiltakozom komoran mikor újra elkezdik tapizni – Ez szexuális zaklatás és be is perelheti magát.

- Na majd pont egy ilyen kis köcsög fogja nekem megmondani mit szabad és mit nem. – horkant állatiasan – Ha a kicsike maradni akar, akkor marad is. Nem akar õ elmenni innen.

Ökölbe szorítom a kezeim, ezzel igyekszem leplezni, hogy gõzöm sincs hogy húzzam ki magunkat a szarból, de az fix hogy nem hagyom itt.

- Caleb! Caleb, Gregory vagyok megismersz? – próbálkozok, hátha felkeltem a figyelmét.

Valami csak eljut hozzá, mert megint rám néz, hosszabban mint az elõbb, majd vidám kis mosollyal mozdulna elõre, ha egy vaskos mancs vissza nem nyomná.

- Greg…

- Hová, hová nyuszika? Nem emlékszel mirõl beszéltünk mi ketten? – hajol be a képbe az a mocsok perverz állat.

Ekkor hirtelen bekattan honnan is szerezhetnék segítséget, bár az is biztos, hogy az életben nem akartam felhívni azt a telefonszámot. Nem mintha olyan veszélyes lenne, éppen ellenkezõleg, de az a személy még ismert abból az idõszakomból és semmi kedvem állandóan arra emlékezni.

- Ha nem ereszti el, hívom a zsarukat. – és bedobom az aduászt – Hallott már Richard Fox kapitányról? Csak megnyomom a gyorshívót és maga minimum két napot tölt egy hûvös kis priccsen a többi hasonló kéjenc disznó közt.

A kapitány nevére már felfigyel. Egy olyan személy aki gyakorta vezet sajtótájékoztatót, plusz elég híres a moráljáról és még hatalma is van.

- Csak blöffölsz. Honnan is tudnád te a kapitány számát. A kölyök meg amúgy is beleegyezett.

- Próbáljon csak még egyszer hozzáérni és meglátjuk blöffölök-e. – húzom elõ lassan a mobilom és már át is pörgetem a híváslistát Richard száma után. De csak annyiban hazudtam hogy nincs a gyorshívómon, mert ha kell tényleg rácsörgök.

A pasi nyilván leszûrhette, hogy komolyan beszélek annyira még õ sem hülye, hogy egy fejessel akassza össze a bajszát és egy dühödt morgással fellöki magát a kanapéról, a prosti meg követi, mint a ragasztó.

- Nem tudod kivel húztál újat te kis senkiházi! Megbánod még ezt a mai napot, erre megesküszöm!

Azzal kiviharzik a pihenõbõl, én pedig figyelmen kívül hagyva õt máris Caleb mellé ülök. A nyakán rózsaszínû csillámos rúzsnyomok.

- Hallasz engem? – kérdezem bizonytalanul.

Mit vehetett be? Mert az biztos hogy nem részeg…

- Greg… - mosolyog fel szelíden, hogy aztán szinte beessen az ölembe.

Óvatosan felnyalábolom, a lábán azért még megáll, de miközben elindulunk, halkan sóhajtozva mosolyog magában, néha hümmög meg motyog, de szavakat nem nagyon lehet kivenni.

- Most taxiba ülünk és hazaviszlek oké? – beszélek hozzá, csakhogy ne uralkodjon el rajtam egy kisebb érzelmi sokk.

Na ja. Régen volt már hogy azt a tekintetet amivel most engem bámul, a saját tükörképemen láttam.

- Hazamegyünk! – nevet fel majd hozzám simulva karolja át a derekam – Olyan jó illatod van!

- Neked is jó illatod van és tudom hogy szart se fogsz fel abból amit mondok. – sóhajtom nyúzottan, majd míg arra várok hogy a taxi megérkezzen az állára fogva feljebb biccentem a fejét – Tudod mit vettél be? Az a pasi adott valamit?

Pezsgõspohár volt az asztalon. Lehet hogy valami partidrog…

És megint az a kuncogás, aztán elnéz a fejem mellett, fel az égre és innentõl már kár is törnöm magam, mert beleveszett a csillagokba…

A hazafelé út se piskóta, a taxis elég fura pillantásokkal lövellt minket a visszapillantóban, de azért mert nem rakott ki a legelsõ keresztezõdésnél kapott plusz borravalót. Caleben összehúztam az inget, de mindig úgy helyezkedik hogy szétcsússzon, aztán meg teljesen rám tapadjon a teste.

Kész õrület volt az egész, a lakásomba érve pedig hirtelen fogalmam sincs mihez kezdjek vele. Végül egy zuhany mellett döntök, legalább lesikálom róla azt a ragacsos izét, amivel a csaj összecsókolta meg hátha valamicskét segít az éberségben.

Számtalanszor láttam már pucéran, ezért meg sem fordul a fejemben hogy nem kéne levetkõztetni. Csak egy gyors zuhany, ami végül az éberségben mit sem segített, aztán be az ágyba. Enni nem akart hát akkor már csak az alvás segíthet.

***

Reggel – vagy legalábbis gondolom hogy reggel van – mocorgásra ébredek. Mikor sikerül kipislognom az álmot annyira hogy lássak, rájövök, hogy még nagyon korán lehet, mert a nap alig érte el az ablak keretet, nemhogy a szobát.

A mocorgás folytatódik, én meg minden apró ficergést érzek, mert az éjjel muszáj volt összebújnunk, nehogy nekem mély delíriumában leforduljon az ágyról, ami amúgy egy egyszemélyes franciaágy. Kicsit szélesebb mint a normál, de mégis csak egyszemélyes.

A takaró a vállamig van felhúzva és ahogy picit lejjebb nézek Caleb hatalmas szürkés szemei néznek fel rám a hófehér ágynemûbõl.

Reflexbõl mosolyodom el, õ nem biztos hogy díjazná az elméletet, de most pont olyan mint egy aranyos kismacska, aki megbújik az esõ elõl. Pont mint az én szõrmókom, White.

- Te mit keresel itt? – jön a kérdés délrõl.

- Tudod hol az az itt? – húzom fel a szemöldököm, mire homlokráncolva körbenéz.

Úgy tûnik ez nem elégítette ki a kíváncsiságát, vagy csak szeretné pontosan behatárolni hol is van. Mindent alaposan szemügyre vesz mielõtt újra rám néz, fáradtan, kicsit nyúzottan, a már ismerõs szomorkás tekintettel.

- Dugtunk?

- Nem emlékszel semmire, ugye?

- Hát, arra speciel nem hogy belém vágod. – húzza fanyar mosolyra a száját – De a tapi része megvan. Mi van még?

Én is felülök az ágyban, a takarót a derekamnál tartva ahogy õ is.

Nem egészen erre számítottam. Fogalma sincs hogy… vagy csak azt hiszi részeg volt?

- Nem dugtunk. – tisztázom elõször is.

Unott pillantását látva nem tudom eldönteni, hogy nem hisz nekem, vagy csak nem érdekli.

Mindenesetre mély hallgatásban ücsörög tovább. Más helyzetben valamennyire lefoglalna az hogy legeltessem rajta a szemem, de most ez eszembe sem jut.

- Akarod tudni mi volt tegnap? – szólalok meg végül, mikor õ nem nagyon akar. Csak csendesen nézelõdik, mint egy néma film szereplõje.

- Nem kifejezetten. – rántja meg a vállat - Hé, a tárcám megvan? A személyimbõl sajna nincs tartalék.

- Megvan a tárcád, meg a mobil is a kulcsokkal. - legszívesebbe megmarkolnám a vállait és megráznám, de valami nagyon fura benne ma reggel. Nem is tudom mi, de talán annak a drognak az utóhatása lehet. – Tényleg nem emlékszel arra mi volt a céges bulin?