|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2012. 05. 26. 17:53:41 | #21171 |
 Karakter: Shiratori Miyazaki
Megjegyzés: ~ ninjának
Miya:
Kissé álmoskásan lépek be a főkapunk, köszönök a portásnak mosolyogva, aki megjegyzi, hogy karikásak a szemeim. Nem meglepő, tegnap este annyira belefeledkeztem egy terv rajzolásába, hogy csak azt vettem észre, már három óra van. Azt hiszem a telefonomba emlékeztetőt kéne írnom, hogy „ideje lefeküdni”.
Bár magamat ismerve, lehet azon is a szundi gombot nyomogatnám, hogy „csak még öt percet”. Nem tehetek róla, ha belelendülök valamibe, nincs kedvem befejezni, míg nincs kész… vagy amíg ki nem dőlök a gép vagy a füzet elől.
A liftben is a szokásos szorongás fogad, viszont a szürke, rövid utazásból kizökkent egy kedves hang.
- Miya-kun – oh… ez Kiriko-san. Felkapom fejem, körbenézek, és észreveszem, ahogyan int nekem. Egy emeleten szállunk ki, így van időm beszélgetni vele, mint mindig. – Oh… nem tudtál aludni? – kérdi kedvesen, kicsit aggódva. Zavaromat levezetve táskám pántját kezdem el markolászni.
- Oh, csak… sokáig gondolkodtam egy új kinézeten aztán észrevettem, hogy hajnal van… ehhe – zavart mosollyal simítom meg tarkómnál hajamat. Most a homlokomból csak hátratűztem pár tincset, így azt nem zavarom meg.
- Nagyon lelkes vagy, mindig meglep – elindulunk az irodák felé a folyosókon. Az övé kettővel arrébb, de szembe van a miénkkel. Bizony… hatalmas örömömre a főnök irodája nincs messze attól ahol én dolgozom. Habár nem sok közöm van hozzá, de ha egy nap meglátom, valamiért mindig lelkesebben megy a napi robot. Ráadásul Kiriko-san a titkárnője, és ő is majdnem ugyan úgy tiszteli, mint ahogy én. Ahhoz képest, hogy csak nem olyan régóta alakult a cég, remek főnöknek bizonyult. Az állásinterjún csoportosan jelentünk meg, de legalább egy kicsi ideig volt lehetőségem találkozni vele. Na meg a többi felsőbb vezetővel is. Lehet, hogy azért is kerültem be könnyen a Fumiro csoportba, mert újonnan alakult cég, viszont szeretném, ha ez változna. Keményen dolgozok azért, hogy ezt megmutassam.
- Köszönöm – válaszolom kisebb mosollyal – Azt hiszem, egy kávéval fogok kezdeni, bár annyira nem szeretem. – megállunk a folyosó végén, ahol elválik utunk.
- Ebédszünetben találkozunk? – kérdi kedvesen, mire lelkesen bólogatok.
- Persze, mint mindig – intek neki, és ő is viszonozza a gesztust, majd elválnak útjaink. Lepakolok, még elmegyek egy kávéért az automatához, és óvatosan tartom és fújogatom, miközben körbe-körbe megyek. Még meg sem ittam, de már úgy érzem, az illata felpörget. Lehet meg sem kéne innom, csak inhalálni vele? Hehe…
Csilingel a liftajtó, kevesebb tömeg surran ki belőle, mint mikor én jöttem, viszont egy nagy ember jön ki utolsónak, akire addig bambulok, amíg el nem tűnik a folyosó hajlatában. Még egyszer rám is sandított. Hahh… vajon észrevett? Vagy csak körülnézett, ahogy szokott? Vagy…
Áááá forró!
Majdnem kiöntöttem a kezemre az egészet, én idióta. Előveszek egy zsepit, megtörlöm a kezem, a poharat, majd tovább folytatom a rituálét, amíg legalább a feléig el nem fogy a pohár tartalma, végül visszamegyek a helyemre.
Egész nap csak kódokat figyelek, változtatok vagy áthelyezem őket. Nem tűnhet túl érdekesnek, viszont én látom, hogy mi lesz ebből a kódkupacból, ha elkészül. Egy nagyon szép külső.
- Miya-kun – megpördülök a széken, és Kiriko-sannal találom szembe magam. Így elrepült az idő?
- He? Máris dél van? Észre sem vettem – az órára pillantok, de még csak alig múlt el kilenc. Nem értem.
- Csukd be a szemed – meglepetten pislogok rá, mire csak felkuncog – Gyerünk – Hát jó.
Lehunyom a szemem, érzem, hogy ken valamit a szemem alá, majd óvatosan el is simítgatja ujjaival, mikor megint kinyitom a szemem, egy rúzs alakú, bőr színű valamit látok nála. Kisminkelt? Ugye nem?
- Az mi? – kérdem riadtan, mire csak megint felnevet.
- Csak egy kis korrektor, eltűnteti az álmosság jeleit – lecsavarja rá a kupakot, majd elteszi. Ez eddig oké, de miért? Én csak itt gubbasztok egy sötét irodában, minek nekem smink?
- Nem kellett volna, Kiriko-san – jegyzem meg hálás mosollyal.
- Dehogynem… azért is jöttem, mert téged hívat a főnökúr – kikerekednek szemeim, sőt lehet még az arcom is kipirul.
- Engem? Tényleg engem?! De miért!? – tiszta sokk… ugye csak álmodom? Mert valahogy ez nem tűnik a valóságnak. Aztán beugrik még valami. – Úristen mit tettem? – szám elé kapva kezemet nézek fel rá, de még mindig csak kuncog. Jót szórakozik rajtam mi? Nem ő megy a vágóhídra.
- Dehogy, dehogy – legyez arca előtt. – Jókedvében van, ne aggódj. – megnyugtató.
Gyorsan fel is pattanok helyemről, majd követem kissé remegő léptekkel, de mielőtt belépnék megsimítja vállam. Biztos nem fog megenni, ha Ő mondja… hiszek neki.
- Uram, Shiratori-san itt is van – nyom meg egy gombot, miközben beszél. Pár pillanat és máris jön a zúgó válasz.
- Küldje be – olyan határozott és komoly és kakkoiii. De ettől függetlenül még mindig nem tudom, mit szeretne, így kicsit félek.
Halkan kinyitom az ajtót, sok fény, semmi zaj.
- Hívatott? – remeg kicsit a hangom. Nem mindennapi dolog, hogy behívat, ráadásul… még soha nem voltam az irodájában. Milyen nagy és milyen szépen berendezett, és…
- Jöjjön beljebb – utasít halkan, és ahogy lassan az asztala elé érek, próbálok nem csodálkozva körbenézni. Nem múzeumba jöttem.
- Állok rendelkezésére – tudom, hogy fegyelmezetten kéne állnom, de valahogy nem bírom megállni, hogy testem előtt ne fogjam össze ujjaimat, hogy egymást birizgálva vezessem le a feszültségemet.
- Szeretném megkérni valamire. – Engem? Tényleg engem? Nem merek a szavába vágni –Az egyik mellék részlegen nem értenek valamit az egyik új programmal kapcsolatban, segítene nekik? – Én? Pont én? Annyira kíváncsi vagyok. Vajon… vajon miért?
- Természetesen – vágom magam vigyázba, még szalutálok is, majd teljesen mély zavarba esve vakargatom meg arcomat óvatosan. – De miért pont én? – még új vagyok ráadásul nem olyan nagy a munkásságom, hogy ilyesmit rám bízzanak.
- Te haladsz a legjobban a munkáddal, így gondoltam van időd – oh… csak ennyi lenne? Végül is… nekem ez már hatalmas dicséret, ha ezt mondja. Észrevette, hogy jól haladok, és… és ez olyan, mintha… megbízna bennem, pedig nem is ismer… csak egy kis senki vagyok a vállalatánál, ő pedig itt a mindenható. Még mindig hihetetlen, hogy az irodájában vagyok. Ebben a hatalmas térben, ami még a lakásomnál is nagyobb.
- Értettem – válaszolok mosolyogva – Minden tőlem telhetőt megteszek. Hova kell mennem?
- A Higashino részlegre – a vérnyomásom már a plafont is átütötte, ahogy már hosszú percek óta Őt figyelem, és Ő most csak engem néz, miközben beszél. Ez… ez annyira… nem is tudom, de nekem egy élmény, az biztos… pedig vele ez biztos naponta tucatjával történik meg, hogy behívat valakit… Olyan szánalmasnak érzem magam.
- Rendben, ott is vagyok. Köszönöm a bizalmat – hajolok meg egy kicsit – Ha engedi.
- Menjen csak – int és már bent sem vagyok, nem akarom a további munkájában hátráltatni. Hahh… úgy lépek ki Kiriko-sanhoz, mint aki ábrándozik. Tuti ég az arcom.
- Nem tudom, hogy Kiriko-san hogy bírja ezt minden nap… hahh – sóhajtok halkan, és lenyugszom. Csak megmosolyog.
- Mit szeretett volna? – oh igaz is, sietnem kell, hogy hamar végezzek azzal, majd a munkámmal is.
- Csak segítenem kell egy másik részlegen. Sajnálom, majd holnap együtt ebédelünk.
- Semmi baj, menj csak – mosolyogva biccentek, és már szaladok is… bár lehet ennyire nem kéne lelkesnek lennem, de nem tudom visszafogni magam. A főnök úr személyes kérését minél gyorsabban akarom teljesíteni.
~*~
Nem tudom mi okozhatta a gondot, de végül is sikerült megoldani. Azt mondták nagyon ügyes voltam, mert nekik lehet két napig is eltartott volna. Pedig… igazán semmiség, régóta foglalkozom ilyennel, miközben tanultam már akkor is rengeteget gyakoroltam. Csak örülök, hogy segíthettem… Viszont így elmaradtam a saját munkámmal, ez így nem jó… nagyon.
Visszamegyek a saját irodámba, épp hogy leülök és folytatom a saját munkámat, a többiek köszöngetnek el és indulnak haza. Még annyira sem nézek fel a monitorról, hogy szemükbe nézve köszönjek el, inkább csak intek és hangosan viszonzom a búcsúzásukat.
Hamar besötétedik, és már nem is kell olyan sok, hogy végezzek.
- Hát maga? – egy mély hang szakít ki a kódok világából, s eget zengető szívveréssel fordulok meg.
Úristenúristenúristenúristenúristen… Ez Ő.
- Öhm… bocsánat – pattanok fel a székemből, tarkómat vakargatva. Úristen… itt maradtam egyedül szinte az egész épületben, és most biztos gondot okoztam neki. Jaj… ugye nem akar ezért kirúgni? De… Ő mit keres itt? Már elmúlt nyolc is. Ilyen sok a munkája?
- Már egy ideje vége a munkaidőnek – kocogtatja meg karóráját. Nekem annyi.
- Bocsánat – hajolok meg – Csak… szerettem volna még ma végezni a munkával, amit mára kitűztem. – talán hülye kifogás, de nem szeretem másnapra hagyni. – Sajnálom… ha kell, máris hazamegyek, azonnal – mélyen hajolok meg, összeszorított szemekkel.
|
| timcsiikee | 2010. 11. 19. 16:02:36 | #9381 |
 Karakter: Riley Patrick Sanders
Megjegyzés: ~ Lulunak
Riley:
Enyhén zihálva ülünk a színpad szélén a többiekkel, a legtöbben teljesen kifáradva néznek rám. Úgy néz ki még eddig én bírtam a legjobban. Persze gondolom, sokan vannak, akiknek ez az első ilyen szereplése, de biztosan belejönnek majd. Len és a rendezők ép a felvételt nézik, és mindenki izgatottan vár a véleményre. Igaz közben is megkaptuk a „magunkét”, de a felvétel is más mint az, amit ők látnak itt élőben.
Lassan, komótosan felénk jönnek, és izgatottan figyeli mindenki őket. Vajon… vajon mit mond?
- Lányok, holnap még energikusabban táncoljatok! Holnap még kevesebb hibát szeretnék. Ha nagyon nem akar összejönni a dolog, akkor gondoljatok arra, hogy egy szex isten kér meg titeket, hogy táncoljatok neki meztelenül – egy pillanatra kikerekednek szemeim. Ettől még komolyan én is vörös leszek. Ho-hogy kérhet ilyet? Vagy… nem is értem. Így akarja kihozni belőlük a maxot? Lehet. - Most viszont tűnés haza pihenni! Holnap ugyan itt, ugyan ekkor! – olyan más, mint mikor először megláttam. Biztos nem voltunk elég jók, és most dühös? Pedig igazán beleadtam mindent, hogy elnyerjem a tetszését. Talán nagyobb falat ez nekem, mint hittem. Mindenki olyan elkenődött, amikor megyünk az öltözők felé.
- Riley! Ha van egy kis időd, gyere be hozzám, amint átöltöztél. – egy pillanatra a vér is meghűl az ereimben. É-én? Pont én? De miért? Mindenki mások látszik, hogy nem értik. Senki.
Gyorsan sietek az átöltözéssel, hogy megtudjam, mit szeretne. A többiek is nagyon kíváncsiak, de én a legjobban. Valamit ennyire rosszul csináltam? Vagy mást akar mondani? Olyan furcsa érzés. Miért nem Sarah-val beszél? Vagy ha nem jó, akkor a szemembe akarja mondani? Ő biztosan ilyen nyílt ember. Bekopogok.
- Gyere be! – jön a tompa válasz az ajtó mögül, így bátran nyitok be. Épp háttal áll nekem, kicsit előre biccen feje, és az inggel matat valamit. Huh… miért is jöttem?
Csak most jut eszembe, hogy itt kettesben leszek vele… Istenem…
- Beljebb jöhetsz, nem szoktam harapni. – arcom ég, és beljebb lépek. Nem kicsit illetődtem meg, de hát… úgy látom ő már hozzászokott ehhez… Hát persze.
- Nyugi… nem foglak kirúgni… csak szeretnék neked is mondani pár dolgot. – ahogy rám mosolyog… egyszerre leszek teljes zavarban, mégis megnyugszom. - Láttam, hogy mennyire jó vagy. A végére, már szinte tökéletes voltál. – ezt… ezt el sem hiszem. Tuti elájultam a folyosó közepén és képzelődöm, valaki csípjen meg. - De.. azt szeretném, hogy holnap te is még többet bele adnál. A klipben tiéd az egyik főszerep. Mondhatnám úgy is, hogy te testesíted meg, amit elénekelek… - most… most miért mond nekem ilyen szépeket? Így akar bíztatni? De akkor a többieket miért nem így? Közelebb lép, és lehajol hozzám, a levegőt egyre nehezebben veszem kisugárzásától. - Azt szeretném, ha holnap szinte áradna belőled a szenvedély… legyél gyorsabb és kicsit vadabb… mintha el akarnál csábítani… - é-én? Csábítani? Már most is úgy érzem, hogy el akarok ájulni. Álmunkban szoktunk ilyet érezni? Nem tudom. - Menni fog? – a szívem most háromszoros sebességre kapcsol, köpni-nyelni nem tudok, csak hebegni. Forr a fejem, és mindjárt elégek „szégyenemben”. Én… izé… öhm… menni? Hát. Nem tudom, még sosem kértek tőlem ilyet. – Riley – halkan búgja a nevem, közel hajolva, mégis meghallom, és amikor meglátom, milyen közel van, ijedtemben ugrom hátra egy jó fél métert.
- Me-menni fog – mosolygok zavartan.
- Biztos? – egyenesedik fel széles mosollyal, egyetlen pillantásával megingatja önbizalmam, de nem hagyhatom magam. El fogom nyerni a tetszését, ezért fogok küzdeni.
- P-persze… olyan szenvedélyes leszek, hogy majd eláll a lélegzeted, majd beleadok mindent, és gyakorlok, és még jobb leszek, és… - olyan gyorsan hadarok mindent zavaromban, hogy fel sem fogom, mit mondok, csak később. Mit mondtam?
Az egész fejem paradicsom vörös lesz, arca helyett csak a cipőjére meredek, érzem, ahogy a gőz a fülemből csap ki. Kész… végem van. Hogy mondhattam ilyet?
- Most… most mennem kell, ígérem gyakorlok, Szi-szia – sarkon fordulok, és rohanok is ki, becsapva magam után az ajtót.
Nem is figyelek, csak rohanok ki a folyosóról és az épületből. A többiek biztosan már elmentek. A bejáratnál pont nekicsapódom valakinek. és végre rendesen kinyitom a szemem.
- Jaj, bocsi Sarah, nem láttalak. – csak halkan felnevetve tol el magától pár centire.
- Nyugi, nincs baj… de… mitől vagy ilyen vörös? – mosolyodik el, majd felcsillan a szeme. – Tényleg, Mit mondott neked Len? – jaj, miért kell pont ezt felhozni? Egyre vörösebb a fejem, tuti. Lassan cékla leszek.
- Izé…
- Ennyit? – már megint kuncog. Most jót mulatsz rajtam mi?
- Nem… azt mondta jó vagyok, de… hogy adjak bele még többet… - valamiért jobban érzem magam, hogy elmondom neki, bár a szívem még így is mindjárt kiugrik a helyéről. – Azt mondta – oldalra nézek inkább – hogy legyek egy kicsit szenvedélyesebb, mintha el akarnám csábítani.
Csak kuncog tovább… hát szép.
- Akkor tedd azt. – paskolja meg vállam, közben végre elkezdünk sétálni, hazafelé. Későre jár. – Mondtam, hogy tetszel neki.
- Jaj, ne hülyíts már! – halvány mosolyt csalok arcomra. – Biztosan csak mindent ki akar hozni ebből a számból. Hisz… elismerem, hogy nagyon forró – halkan nevetek fel, mikor egy sötét kocsi suhan el mellettünk.
- Igen, és biztos nem véletlen, hogy neked mondta ezt.
- Nem csak nekem mondta! Hisz hallottad, hogy a lányoknak is ezt mondta nem?
- De neked négyszemközt is. – Igaz…
- Nem tudod, hogy… hogy érhetném el, amit szeretne? – gőzöm nincs, hogy pontosan mit is szeretne Len. Nem ismerem.
- Ha nincs jobb ötleted, akkor nézz olyan klipeket, ami hasonló témájú. De szerintem Ő is azt várja el, hogy érzésből csináld, ahogy mindig. – hm… lehet. Köszi Sarah – Gyere, későre jár, hazaviszlek.
~*~
Másnap már a rendes ruháinkban próbálunk, hogy azokat a részeket, amik jól sikerülnek, máris felvehessük. Sokszor állít meg a rendező, de Len egyszer sem panaszkodik rám, csak a többiekre. Egyszer súg felém valamit, amit nem értek tisztán, csak később jövök rá.
„Még egy kicsit”
Vajon mit akart ezzel mondani? Még jobban? Még lendületesebben? Vagy…
- Oké, csapó… mehet! – most koncentrálnom kell, mindent bele kell adnom.
Újra felzeng a szám, már mindenki kívülről fújja, hisz ezerszer is lejátszottuk, és hozzászoktunk az egészhez. A lányok is lázban voltak tegnap, de most sokkal jobbak ezt még én is érzem.
Az egyik pillanatnál, ahol Len vállába kell kapaszkodnom, ő pedig mellkasomra teszi tenyerét, hogy a közepénél ellökjön, nem tudok a szemébe nézni. Inkább a feje mellett nézek el, vagy lesütöm a szemem, de nem megy. Megingok, de amint ellök visszalendülök, tovább táncolva mellette, és mögötte.
Egész nap forgatunk, egész nap csak táncolunk, de több problémai is akad. Néha a fényekkel, néha a kamerákkal. Jó látni, hogy nem csak ránk jön a panasz. Sőt, szinte már semmi, csak a többiekre. Jó érzés…
Az utolsó próbálkozás után, most halkabban szól nekem Len, mint tegnap.
- Ha átöltöztél, gyere be megint… - és megy is tovább.
Valamit megint rosszul csináltam, tuti… lehet, hogy most már meg is elégelte, hogy ennyit bénázok. Vagy lehet, mást akar mondani? De mit? Nem tudom.
Sietve öltözöm át, gyorsan kapom át a ruháimat, majd összepakolva sietek át hozzá. A folyosó közepén persze lelassítok, mert… nem szeretném azt, mint tegnap.
Várok egy kicsit, és csak az után kopogok be.
- Gyere! – szólít a hang ismét, és benyitok, de… tévedtem, Még ez is túl kevés volt.
Épp, hogy benyitok, akkor kapja le a fellépő ruha felsőjét. Istenem… Miért kell ilyen rossz időzítésemnek lenni? Tekintetem végigvándorol testén, ahogy felém fordul, kis mosollyal. Már megint vörös vagyok, tuti, mert ég a fülem is. Huh… milyen jól néz ki.
Megrázom fejem, és bezárom magam mögött az ajtót.
- Gyorsan átöltöztél – jegyzi meg cinkor mosollyal, és én meg sem tudok szólalni. Mit is mondhatnék erre?
- Csak… siettem – hebegem halkan, majd ahogy öltözik tovább, inkább oldalra fordítom tekintetem. Sőt, le is ülök, mert fáradt is vagyok, és valamiért remegnek a lábaim.
Hosszú pillanatokig nem mond semmit, nekem háttal állva öltözik fel teljesen, és már épp kérdeznék, amikor beszélni kezd.
- Ma tényleg jobb voltál – megemeli a hangját a mondat végén, így tudom, hogy folytatja még. De? De mi? Vajon mit akar mondani? – De még mindig nem az igazi – felém fordul, és nem tudom leolvasni az arcáról, hogy mire is gondol.
- Sajnálom – lesütöm szemem, kicsit elhalkulok, persze nem mintha eddig is hangoskodtam volna – Én próbálok sze-szenvedélyesebb lenni, de… még… - muszáj ezt kimondanom? Muszáj… ha azt szeretném, hogy továbbra is én legyek elöl. – Még sosem csábítottam, nem tudom hogyan kell – egy szuszra hadarom el, becsukva szemeimet. Hallom, hogy közelebb lépked.
- Lehet mégis jobb lenne, ha… - nem tudom befejezni a mondatot, mert közben hajamba borzol. Furcsa érzés jár át, valami olyasmi zavar, mint mikor színpadon ér hozzám. Zavarba hoz. Miért?
- Mit csinálsz ma este? – nem értem a kérdést, teljesen értetlen arckifejezéssel nézek fel rá, kérdőn csillogó szemekkel.
- Miért? – mosolya kiszélesedik, bennem pedig forróság gyűlik fel. Először csak megrovón néz, majd rájövök, hogy válaszolni kéne. – Öhm… semmit. Nem terveztem semmit.
- Rendben, akkor velem jössz – kikerekednek szemeim, majdnem kistányér méretűre, és elsápadok. Hogy… mi?
- Hova? – szegezem persze neki azonnal a kérdést, csak széles mosollyal lép el tőlem, hogy felkapja vékony kabátját, cinkos tekintettel néz vissza rám.
- Egy olyan helyre, ahol tudsz táncolni, és megmutathatom, hogy csábíts – ha valami koppant, akkor azaz állam volt. Amit fel kéne szednem onnan valahogy, de most nem megy. Ezt most… komolyan gondolja? Ahogy látom igen, és… ha jobban belegondolok, meg is értem. Úgy néz ki, egyetlen fiúként azt szeretné, ha én szerepelnék benne a legjobban, és már biztos a munkámhoz is hozzászokott. Milyen kedves tőle… Ha tényleg így áll a dolog, akkor megteszem, amit kér, hisz az ő klipjéről van szó, és azt akarom, hogy tökéletes legyen a munkája. Csak bólintok egyet, hogy megértettem, és felőlem mehet. Ha csak ezen múlik, akkor mindent beleadok. Bárcsak ne lennék ennyire zavarban.
|
| Lureka | 2010. 11. 10. 23:03:24 | #9241 |
 Karakter: Jalen Hayes
Megjegyzés: ~ timcsimnek
Len:
Morogva csukom be az ajtót. A házra újra zavaró csönd telepszik, bár most még ez sem érdekel. Nem értem miért gondolják, hogy egy szép mosollyal és egy kis pirulással, már is elcsábíthatnak. Oké.. elismerem, egy-két éjszakára el tudják csavarni a fejem az ilyen félénk kiscicák is. De az utána lévő hisztit szívesen átugranám… Néha kibírhatatlanok ezek nők! Nem is értem, miért őt hoztam fel magamhoz… sőt ha jobban belegondolok az már rég nem volt az ágyikómba egy finom kisfiú. Hm… Ideje lesz keresni valami szépséget magamnak… már hiányoznak a vad, szégyenlős fiúcskák. Felőlem makacs is lehet… úgyis elcsábítom előbb vagy utóbb. Arcomra halvány mosoly szökik, és a szobámba lépve kezdek el öltözködni. Ma az egyik új számomhoz csinálunk klipet, bár még egy óra van kezdésig, de nem szeretnék elkésni. Daven jó rendező, csak nem tudja kielégíteni az én igényeimet. Én a legtöbbet akarom kihozni az egészből.
Amúgy is.. én tudom, hogy milyen érzések tomboltak bennem, amikor írtam ezt a dalt. Ha nem vagyok ott, akkor a táncosok se tudják átérezni teljesen a lényeget. Attól pedig falnak megyek, ha robot módra táncolnak, és nincs bennük semmi élvezet. Mintha nem is ők lennének. Lehet, hogy az átlagnak elég lenne ez is, de nekem nem. Én többet akarok… sokkal többet.
Halk sóhajjal veszem fel egyik ingemet, majd egy feszesebb nadrágot. Hajamat megfésülöm és már indulok is. Kíváncsi vagyok Daven kiket választott most háttér táncosoknak. Azt tudom, hogy egy jól összeszokott csapat. De ez édes kevés, egy ilyen forgatáshoz. Ha nincs önbizalmuk, vagy kicsit félénkebbek, akkor az egész szinte értelmét veszti. Főleg ennél a számnál.
Vágy, szenvedély és egy csipetnyi düh. Szinte másról nem is szól…
~*~
- Nyugi Len… úgy terveztük, hogy neked nem kell sokat táncolnod. – mondja halvány mosollyal Daven. De ettől nem érzem magam jobban. A tánc nem éppen az erősségem, viszont a klipeknél nekem is kell valamennyit mozognom. Oké.. nem vagyok bot lábú, de nem akarom feszegetni a határaim. Viszont.. attól, hogy nekem nem kell táncolnom ki kell hoznom a kölykökből is a legtöbbet. Szeretek villogni, de az ilyen munka mindig hosszú és fáradtságos.
Halk suttogás üti meg a fülem, és már is mosoly szökik arcomra. Remek… végre megjelent az újabb kis rajongó táborom. Legalább már unatkozni nem fogok. Az ilyen kis ájuldozós tinik a kedvenceim. Főleg, amikor kapnak egy csábos mosolyt, egy apró csókot és már is az ágyamba tudom őket édesgetni. Hehe…
Nyugodtan fordulok meg halvány mosollyal az arcomon, és reflexből intek nekik köszönésként, és vetek rájuk egy futó pillantást. Van itt minden… szőke, barna, fekete… és mind az én mozdulataimat lesi.
Viszont a szemem megakad valamin. Azaz valakin. Csak egy fiú van? Hm… ez érdekes… Hatalmas kék szemekkel mered rám, amik szinte csillognak a boldogságtól. A lányok szemei is tányér nagyságúra növekedtek, de egyikük se csillog így. Szinte már a megjelenésével is rátelelődik a tekintetem, és nem csak azért, mert ő az egyetlen fiú.
- Rendben, akkor, ahogy megbeszéltünk. Riley, te gyere ide, Susie sora mögötte, aztán Tina, Maire… - hallom meg, ahogy magyarázza gyorsan Sarah, a tanáruk. Vele már mindent letisztáztunk. Bár az igényeimet nem fejtettem ki teljesen, de ez majd úgy is gyakorlás közben fogom néha mondani nekik.
Kíváncsian sétálok helyemre és nézem, ahogy felállnak szép sorban. Hátul szinte csak lányok állnak és közvetlenül mögöttem, áll a fiú. Azaz Riley, ha nem tévedek. Ez tetszik… ha jól csináljuk olyan lehet mintha…
- Nem-nem! A fiú álljon középre, a lányok pedig többen álljanak elől. – hallom meg kedvenc rendezőm hangját. Bahh… tudhattam volna, hogy ő nem fogja átlátni… pedig nagyon jól álltak fel. Riley… vagy hogy hívják ezt a kölyköt, lehet a legügyesebb közöttük. Tudom, hogy a tánctanárok nem vernek át ilyen téren. Az senkinek se lenne jó. Szinte azonnal mozdulok és a fiú mellé lépve fogom meg a vállát finoman.
- Hé, Davin… majd én eldöntöm, hogy hogyan álljanak rendben? Végül is, az én klipemről van szó nemde? – vigyorogok rá, és látom a szemében, hogy nem tetszik neki, amiért beleszólok. De már megszokhatta volna. Ha nem tetszik valami, akkor azt kegyetlenül a fejéhez vágom bárkinek.
Még morog egy kicsit, de aztán feladja. Mint mindig. Magamban mosolyogva fordulok vissza a kis táncoló bogárkámhoz.
- Riley… ha jól hallottam… - nézek le rá. Szemei szinte ragyognak, és úgy pislog rám, mintha egy istenség lennék. Lehet, hogy nála se kell sokat dolgoznom azért, hogy az ágyamba csaljam?
- Igen… - bólogat hevesen, amivel mosolyt csal az arcomra. Kis édes… lefogadom, hogy ő is pirul szinte minden számomon. Tekintettemet felemelve nézek körbe és látom, hogy a lányok is rajongva néznek minket. Hm… lehet be kéne vezetni a Lenista vallást? Na jó… ez lassan már nekem is túl egoista. Bár ha jobban belegondolok… vonzó ajánlat lenne számomra…
- Rendben, te csak maradj mögöttem, ahogy a tanárod utasított. – terelem vissza rá tekintettem és villantok egy csábító mosolyt, majd könnyed mozdulattal állítom vissza helyére, végül elé állok.
- Tetszel neki – hallom meg fél füllel Sarah hangját, és elfojtok egy vigyort. Hát elismerem, nem utolsó ez a kölyök. Szívesen elvinném magamhoz. Lehet vele nem is egy éjszakát töltenék el, hanem egy egész hetet. Édes kis pofija van, és ahogy futólag végig mértem törékeny testét… hát.. nem az utolsó a kívánatos listámon…
Sunyin hallgatom a beszélgetés foszlányait, amíg Davin veszekszik még a technikussokkal, majd pár perc múlva a vállam felett hátra nézek rájuk.
- Kezdhetjük? – kérdezem egy újabb mosollyal arcomon. Fél szemmel látom, hogy mindenki bólogat, mint az okos kis kutyák, majd a tanárukra pillantok, és ő is bólint. Mosolyom vigyorrá nő, és Rileyre tekintve kacsintok rá. – Akkor mindent bele!
Sarah azonnal átveszi az irányítást és bemutatja a koreográfia elejét. Hát mit ne mondjak nem könnyű.. de tetszik. Igaz nekem csak leginkább énekelni kell. Meg gondolom a térforma váltásnál mozgok egy kicsit. De a tánc nem az én műfajom. Én a hangommal szédítek… és néha mással is, de az csak rám és az ilyen finomságokra tartozik, mint például Riley.
~*~
Elgondolkodva ülök az egyik széken és nézem a képernyőt. Már rég késő délután van, szinte az egész napot végig gyakoroltuk, de már mindenki tudja mikor mi a dolga. Viszont… a felvételt nézve… valami hiányzik.
Hűvös tekintettel méregetem a videót és tekertettem vissza újra és újra. A többiek már rég itt hagytak. A táncolók a színpad szélén ülve pihennek. Mára végeztünk, csak megbeszélés van még. Davin és Sarah beszél velük, hogy mit és hogy kéne még. Elvileg holnap már éles lesz. De nem tudom érdemes-e. Nem tetszik nekem ez így… tökéletes de mégis. Hiányzik belőle a tűz… a vadság… mintha nem is élnének… oké, valószínűleg csak elfáradtak már a végére. Viszont, ha holnap is ilyen lesz…
- Len! Van esetleg valami hozzá fűzni valód? – szól oda nekem Davin. Tekintettemet felemelve nézek a kis csapatra akik a földön üldögélnek. Egész nap kedves voltam velük, de most képtelen vagyok rá. Ennél többet akarok belőlük kihozni. Nem elég, ha csak ennyit adnak bele.
Nyugodt arccal állok fel és sétálok a színpadra. Komolyan méregetem őket. Mindenki fáradt, de még így is kíváncsian tekintenek fel rám. Hm.. azt hiszem tudom mi a baj.
Davin mellett megállva nézek le rájuk hidegen.
- Lányok, holnap még energikusabban táncoljatok! Holnap még kevesebb hibát szeretnék. Ha nagyon nem akar összejönni a dolog, akkor gondoljatok arra, hogy egy szex isten kér meg titeket, hogy táncoljatok neki meztelenül– mondom teljes nyugodtsággal, de látom, hogy szinte mindenki elpirul a kijelentésemre. – Most viszont tűnés haza pihenni! Holnap ugyan itt, ugyan ekkor! – fejezem be, és sarkon fordulva indulok el az öltözőmbe. Igen… még többet kell beleadniuk.. mert különben az egész mehet a kukába. Főleg… ohh a picsába!
Megtorpanva nézek vissza a kis csapatra, akik eléggé elkenődve bámulják a padlót. – Riley! Ha van egy kis időd, gyere be hozzám, amint átöltöztél. – emelem fel kicsit a hangom. Fejét felkapva pislog rám döbbenten, majd bólint egyet, de szinte innen is látom, hogy kék szeme újra megcsillan. Úgy látom az ő életkedvét, nem lehet olyan könnyen elvenni.
Magamba elmosolyodva folytatom az utam, amint az öltözőmbe érek lekapom a pólóm, és a székre dobva megyek vetkőzök tovább. Hosszú, fárasztó és úgy érzem szinte eredménytelen nap volt. Bár ez így nem teljesen igaz, hisz a táncot megtanulták, de.. a lényeg valahogy kimaradt… Mintha nem is hallották volna a zenét, csak mozogtak, ahogy mondták nekik. Sóhajtva húzom fel a nadrágom, és éppen becsatolom az övem mikor halk, félénk kopogás üti meg a fülem. Meglepve nézek az ajtómra. Ez gyors volt.
- Gyere be! – szólok ki, közben felkapva ingemet, kezdem el begombolni. Hallom, ahogy belép, de meg is torpanhat az ajtóban, mert léptei szinte azonnal elhalnak. Kérdőn emelem fel a tekintetem és nézek meglepett szemeibe. Látom, hogy arca halványan kipirosodott, de az lehet, hogy csak az utolsó próba hatása még. Bár.. kétlem… Hehe…
- Beljebb jöhetsz, nem szoktam harapni. – mondom nyugodtan, majd az utolsó gombot is a helyére biggyesztve fordulok felé teljesen. Félénken becsukva az ajtót jön közelebb és néz rám. Most mintha kicsit bizonytalanabb lenne. Pedig ő volt a legenergikusabb egész nap.
- Nyugi… nem foglak kirúgni… csak szeretnék neked is mondani pár dolgot. – mosolyodom el halványan, és közelebb lépve le rá. – Láttam, hogy mennyire jó vagy. A végére, már szinte tökéletes voltál. – mondom elismerően, és kék szemei újra csillogni kezdenek. Szemem egy pillanatra megakad rajta. Kicsit kócos sötétbarna tincsek, fehér bőr és rikító kék szemek… és a bal fülében egy apró fülbevaló. Hn… mit nem adnék, ha ma éjszakát egy ilyen szépséggel tölthetném.. – De.. azt szeretném, hogy holnap te is még többet bele adnál. A klipben tiéd az egyik főszerep. Mondhatnám úgy is, hogy te testesíted meg, amit elénekelek… - nézek mélyen a szemeibe, majd halvány, sármos mosollyal hajolok kicsit lejjebb arcához – Azt szeretném, ha holnap szinte áradna belőled a szenvedély… legyél gyorsabb és kicsit vadabb… mintha el akarnál csábítani… - mondom kicsit halkabban neki, és látom, hogy arca még jobban kipirul. Szemei elkerekednek, és úgy néz rám, mintha én lennék a télapó. Jókedvűen mosolyogva nézek rá, nem épp szemérmesen. – Menni fog? – vagy megmutassam?
Fejezem be magamban, és érdeklődve nézek kék szemeibe. Hm… szívesen megmutatnám neki, mire is gondoltam… de akkor nem sokat pihennénk ma éjszaka…
|
| timcsiikee | 2010. 11. 05. 19:08:50 | #9119 |
Karakter: Riley Patrick Sanders
Megjegyzés: ~ Lulunak
Riley:
A gyakorló teremben, már mindeni átöltözve várja a leadert, aki öt perce késik. Furcsa, mert sosem szokott késni, és mindenki engem kérdez, hogy vajon mi lehet vele. Nem értem, hisz nekik is megvan a telefonszáma, megkérdezhetnék. Nem arra kéne alapozni, hogy én többet szoktam vele beszélgetni. Végül Sarah megjelenik sugárzó mosollyal, mi is örülünk, hogy látjuk, de szokatlanul jó kedve van. Vajon minek örül ennyire?
- Jó hírem van fiatalok – csapja össze tenyerét, és int, hogy vegyük körbe, mert nem szeretne kiabálni, én persze rögtön mellé állok, át is karolja a vállamat, és megszorongat, de a többiekre néz. – Nos… az előbb hívott egy menedzser. Jutjátok kié?
- Nem, gyerünk, mondd már – sürgetem vigyorogva, mire megint szorongatni kezd.
- Len, az énekes menedzsere volt, és azt szeretné, ha a legújabb klipjéhez, mi lennénk a háttértáncosok.
Sikongatás tör ki, mindenki pattogni kezd, de persze az én szemem is felcsillan. Ugrálni nem tudok, mert Sarah még mindig szorongat. De jó! Olyan régóta vártam már egy újabb szereplésre, és végre itt a lehetőség. Végre elenged, a többiek érdeklődni kezdenek, hogy milyen a szám, hogy fogunk táncolni, és a szokásos érdeklődés.
- Riley – kiált utánam, miközben épp egyik tánctársammal beszélgetek lelkesen a dologról, mindenki nagyon izgatott.
- Tessék – kérdezek vissza, de csak felém mutat egy ujjal.
- Mivel már csak te vagy fiú a csoportban, te fogsz elől láncolni – elképedve nézek kedvenc leaderemre, majd felsikoltva futok neki, hogy most jól visszaszorongassam. El sem hiszem, végre sikerült az első sorba jutnom.
~*~
Többször végighallgatjuk a számot, én már ülve is automatikusan mozdulok rá párat, hisz jó a ritmusa, és a szöveg… nos nem csak az én arcom piros tőle. De ettől eltekintve, minden jó benne. Még nem kezdünk el sokat tervezni a tánchoz, hisz nem tudjuk mekkora lesz a hely, hogy hol is lesz a forgatás, és hogy mit akarnak a klip rendezői látni. Emlékszem régebbről is milyen sok gond volt vele, így megértem.
- Olyan szerencsés vagy Riley. – duzzog az egyik lány, mikor már hazafelé tartunk este, de persze nem igazából morcos, csak megjátssza magát – de megérdemled – mosolyodik el végül, amit viszonzok.
- Nem is tudod milyen régóta várok erre – sóhajtom ábrándozva. Persze még nem biztos az, amit Sarah mondott, így nem élem bele nagyon magam. Lehet, hogy az énekes inkább lányokat akar majd maga mellett – viszont lehet, hogy a végén még te kerülsz előre.
- Áh, nem hiszem – csalódott mosollyal néz előre. – De Sarah miért nem áll be közénk? Biztosan ő is szeretne szerepelni.
- Nem teheti – válaszolok rögtön. – Mivel ő tanár, csak ritkán vállalhat ilyen szereplést, olyan mintha reklámozná magát. Ezért csak fesztiválokon táncolhat ő is.
- Értem… - elérünk a kereszteződésig, ahol el szoktak válni útjaink – Jó éjt, holnap találkozunk – integet lelkesen, visszaintek neki, majd eltűnök a sötét úton, innen már csak kétsaroknyira van a házunk.
~*~
Csoportosan érkezünk meg a forgatás helyszínére, ami úgy néz ki berendezésileg, mintha egy klubban lennénk. Micsoda elrendezés. Minden annyira élethű, és fényes és… és el sem hiszem, hogy láthatom Lent élőben. Nem sokaknak adathat ez meg. Megkapjuk a ruhákat, elvonulunk az öltözőbe, szerencsére a lányok nem szégyenlősök, hisz tudják, hogy úgy sem érdekelnek. Persze nem azért mert nem szépek, csak hát… a lapos mellkast és a kidolgozott hasat részesítem előnyben, nem az ő alakjukat. Amikor kibontom az én csomagom, elkerekedett szemekkel lógatom magam előtt. Ez… ez most komoly? Egy fekete, sok féle anyagból összevarrt ruha, van ahol fényes, van ahol matt, de a lényeg az, hogy… pár részen hiányosnak tartom. Igaz nem vészes, és táncoltam már ilyesmiben, mégis meglep, hogy egy kliphez ilyen kell. Persze még nem veszem fel, hisz először csak próbálni fogunk, betanulni a táncot, és egyebek.
Sarah már izgatottan sürget minket, biztosan megbeszélte a részleteket a rendezővel, így siethetünk is fel a színpadnak kinéző részre. A közepén elöl már ott áll Len, épp beszélget a székben üldögélő alakkal. Mindenhol kamera, sok-sok futkosó ember, és egyéb mellékszereplők, majdnem olyan mintha egy film lenne, pedig nem olyan nagyszabású ez a dolog.
- Olyan izgatott vagyok – suttog mellettem Linda, csak széles mosollyal nyugtatom. Izgalmas lesz, egyben fárasztó is.
Mikor meghallanak minket, Len megfordul, mindenki hatalmas szemekkel mered rá, s egy laza mosollyal int, köszönésképp, a társaság fele majdnem elájul… még én is. Istenem, élőben teljesen más… Sokkal jobb, mint ahogy a tévében láttam. Hirtelen melegem lesz, és csak arra eszmélek fel, hogy a Leader szólongat minket.
- Rendben, akkor, ahogy megbeszéltünk. Riley, te gyere ide, Susie sora mögötte, aztán Tina, Maire… - sorolja az egészet, lelkesen sietek helyemre, amikor felcsattan a rendező hangja.
- Nem-nem! A fiú álljon középre, a lányok pedig többen álljanak elől. – felállva mutogatja, hogy ki merre álljon, s habár felkészültem rá, hisz tudtam, hogy ez lesz mégis csalódottan lépek hátrébb. Azaz lépnék, ha egy tenyér nem fogná meg a vállamat, hogy megállítson.
Felnézek a kéz tulajdonosára, majd elkerekedve csillan fel a szemem, arcom kipirul, ahogy Len-t látom, sokkal közelebb mind valaha. Valaki csavarja lejjebb a fűtést.
- Hé, Davin… majd én eldöntöm, hogy hogyan álljanak rendben? Végül is, az én klipemről van szó nemde? – fenyegető vigyorral néz a rendezőre, aki nagy nehezen egyezik csak bele. Nem hittem volna, hogy neki van a legtöbb beleszólása az egészbe, persze régen erre nem igazán figyeltem.
- Riley… ha jól hallottam… - fordul felém, elvarázsolt arccal nézek rá, keze még mindig a vállamon. Azok a szemek… úgy érzem, belefulladok a kékbe.
- Igen… - bólogatok hevesen, majd mosolyogva körbenéz. A kisugárzása olyan erős, hogy lassan megértem, miért parancsol ennyit ő is.
- Rendben, te csak maradj mögöttem, ahogy a tanárod utasított – sármos mosolyt csal arcára. és maga mögé terel. Ah anyám… Len megérintett…
- Tetszel neki – lép mellém vigyorogva leaderem, hisz az elején még ő fogja nekünk betanítani a táncot.
- Ne hülyéskedj, Sarah. Biztos csak szeret ellenkezni a rendezővel, és jobban hisz neked, mint neki. Biztos valamelyik lény jön be neki mögöttem – súgom vissza, miközben a rendező a fénybeállításra panaszkodik.
- Nem tudtad? Len kétfelé kacsingat. – ledöbbenve meredek rá. – de lehet, hogy igazad van. – előre néz. Egy pillanatra mintha öröm csillanna benne, de gyorsan elhessegetem.
- Áh… még ha igaz is… biztos nem én fogom érdekelni, vagy már van valakije – dünnyögöm orrom alatt. Pedig milyen jó is lenne… Bár lehet, hogy jobban szereti az egyéjszakás kalandokat, amiben inkább nem vennék részt. Most az első a fellépés. Igen… ezzel remélem, egy egész karriert alapozhatok meg. Olyan izgatott vagyok.
|
| ef-chan | 2010. 07. 30. 22:43:26 | #6436 |
Karakter: Shizumu Haruka
Megjegyzés: (Fumiro Kazuhakunak)
Ricsaj, idegesítő és hangos, megfájdul tőle a fejem. Már megint valami idióta, de miért kell mindig ez a felesleges hiszti? Mindig ez van, kezdem unni!
Álmosan emelem fel a fejem, és próbálom - persze sikertelenül - befókuszálni az elviselhetetlen rikácsolás forrását. Ahogy megvan a folt, már csak lendületet kell venni. Jöhet a szokásos hadművelet. Egész közel lépek, megragadom, majd határozottan és mélyen megcsókolom. Teste összerándul a meglepődöttségtől, de végre kussol. A legjobb taktika, mind elkussol. Most jön a tangó, alig hogy az ajkaim az ajkaira tapadnak, és a nyelvem becsusszan megilletődöttségtől félig nyílt szájába, gyengéden arrébb taszítom, hogy az ajtón kívül kerüljön, aztán lökök egyet rajta, hogy hátratántorodjon, és ne legyen ideje reagálni, majd egy kommersz mosoly kíséretében rávágom az ajtót, és elfordítom a kulcsot a zárban. Pápá egyéjszakás kaland, jobb ha beletörődsz, és hazahúzol, én meg visszatespedek az ágyamra.
Félálomban indulok meg az ágyam feltételezett helye felé, miközben kinntről dörömbölés, és dühödt üvöltés hangja szűrődik befelé. Hah, idióta... Tudd már, mikor kell feladni!
A fájdalominger váratlanul ér, hosszú káromkodás közben igyekszem bemérni, milyen ide nem illő tereptárgy került az utamba, és igencsak bamba képpel bámulom az íróasztalt. Ez meg honnan a nyavalyából került a nappaliba? Lassan visszatérve a valóságba nézek szét, és - nagy teljesítmény - konstatálom, hogy valami kurvára nem stimmel.
- Azt a rohadt, ennyire nem lehettem perverz, hogy egy irodában csináltam valakivel - gondolkodom el, de amikor szemem a gép monitorjára téved, a tantusz oly erővel zuhan le, hogy azonnal apró darabokra is törik egy " a kurva életbe" felsóhajtással. Hajamba túrva pillantottam az ajtó felé. Vajon kit smároltam le? Remélem, Mizukit, az a kis mitugrász tuti megkésel. Nem para, erre is van forgatókönyv, vagyis lesz, mindig is ment az improvizáció. Na jó, másnapos, kialvatlan aggyal mégsem...
Leroskadok a székre és a fejem ismét a könyvre hajtom, amikor bevillan valami, az arcomon úgyis elfér.
Egy cetli, egy toll, és már indulhatok is. Kitárom az ajtót, és magamban elkönyvelhetem, hogy a szituáció egy cseppet gázosabb, mint gondoltam, de nekem kell a gyorsabbnak lennem. Mielőtt nekem eshetne, a cetlit a mellkasának nyomom, és egy szabad ujjam az ajkaira illesztem, elnémítva.
- Lemegyek kávézni a büfébe, amennyiben nagyon hiányzom, itt a mobilom, azon mindig elérhető vagyok - azzal már el is sietek határozottnak tűnő, de meglehetősen instabil léptekkel. Fogalmam sincs merre van a büfé, de jobb minél előbb elhagyni a tett helyszínét. A lift erre nem alkalmas, így a lépcsőházon át távozom.
* * *
A büfét nem hogy nem találtam, de annyira nem is kerestem. Leragadtam az első wc-nél, hogy kiadjak magamból egy rakat felesleges dolgot, meg hogy egy kicsit felfrissítsem magam egy kis hideg vízzel. Aztán csak bámultam a tükörbe. Hányinger. A másnaposságtól? A rám visszabámuló tükörképtől? Kiöltöm magamra a nyelvem, majd most már egy fokkal még éberebben lépek olajra az épületből, hogy az utcán keressek egy kávézót. Még túlságosan kába vagyok, és mint ilyen, védtelen, nincs humorom összefutni vele még véletlenül sem, még túl friss lenne a harag, az én fejemben meg rockkoncertet nyomnak az öreg tatáknak, ergo baszott nagy a hangzavar.
* * *
A hatalmas irodaház előtti miniparkban ücsörögve szürcsölgetek egy nagy adag fekete kávét, jó erősen, tej és cukor nélkül, ahogy szeretem, és ahogy üt. Néha fel-felkuncogok, ahogy eszembe jut nem is olyan rég elkövetett malőröm. Nem baj, Haruka, mutatkoztál te már be különbben is. Kár, hogy annyira kómás voltam, hogy képtelen voltam felfogni, milyen képet vágott. Pedig most még inkább feldobná a visszaemlékezést. A szórakozásom a telefon csöngése szakítja félbe. Előhorgászom a zsebemből, majd kibogarászom a kijelzőről, ki zaklat: Kazeki.
- Remélem, jó híreid vannak - veszem fel a telefont és már mondom is köszönés helyett.
- Mi az, hogy jók, még annál is jobbak, hiszen rólam van szó - szinte átcsillan harminckettes mosolya a telefonon, olyan elégedett magával. Na toljad, kíváncsi vagyok, valóban jogosan vagy-e magadra büszke, vagy megint csak fényezed magad. Ahogy hallgatom, az én számra is egyre elégedettebb mosoly rajzolódik. Most az egyszer valóban imádlak, Kazeki.
* * *
- Mizuki, beszélhetnék veled két dolog erejéig? - nézek a férfire, aki már most olyan arcot vág, hogy felforrósodik tőle a tenyerem. Idegesítő. - Szükségem lenne Kazuhaku-san napirendjére, milyen programjai vannak ezen és a következő héten, valamint kellene némi belsős és részletes információ a cégről.
- Miért nem kéri a főnöktől? - vág vissza.
- Mert elfoglalt? - kérdezek vissza ingerülten, majd sóhajtok egyet, és szó szerint "letámadom". - Tudja, igazán hálás lennék, ha azt érezném, hogy valóban közös ügyért harcolunk. Tudom, hogy nem csípi a búrámat, megnyugodhat, az érzés kölcsönös. Most azonban kollegák vagyunk, ezt dobta a gép. Tegyük félre ezt a felesleges haragszom rád, mert nevezetű gyerekes hozzáállást. A cégnek is, nekem is érdekemben áll a siker, a cégnek nem kell hatalmas veszteséggel elszámolnia egy bukott kiadás miatt, nekem meg nem kell a kudarcot elviselnem. Fogalma sincs, hogy az én világomban mit jelent egy apró kudarc, de ugyanúgy a süllyesztőbe kerülhetek, mint a cég, ha nem működünk együtt. Szóval igazán hálás lennék, ha a rosszakaróimon, a tapasztalatlanságomon és a főnökömön kívül nem kellene még vagy tucatnyi alkalmazottal is szélmalomharcot vívnom ebben a két hónapban. Hajlandó nekem segíteni? - nézek rá a tőlem telhető legkomolyabban. Felsóhajt, de megadja magát, mert már lapozza is a naptárat.
- Fumiro-san ma... - kezdene bele, mikor váratlanul elhallgat. Rápillantok, és határozottan mögém fókuszál. Érdeklődve pillantok hátra. Ó nagyszerű, emlegetett szamár.
- Kazuhaku, épp jókor jössz! - tettetem az örömöm. Végül is úgyis beszélnem kellett volna vele. - Majd visszajövök, Mizuki, addig is köszönöm a segítséget. - azzal már tessékelem is vissza a nagyfőnököt az irodába. - Jó híreim vannak - csukom be magam mögött az ajtót. - Sikerült egy nívós műsorba beszerveznem riportalanynak, a téma sikeres fiatalemberek, pont beleillesz. Amúgy, mint azt a szerződésbe is foglaltuk, két órát rám kell szánnod, ha ráérsz, igazán körbevezethetnél a cégen belül, és bemutathatnál a részlegvezetőknek, hogy azok majd nyilatkozhassanak arról, mivel is foglalkoztok tulajdonképp, azaz, mit is szeretnétek értékesíteni - mosolygok úgy, mintha az égvilágon semmi sem történt volna. Meg egyébként is, dolgoztam, még eredménye is van, jogtalan lenne a dühe. Alattomosan pimasz vagyok, és ez kifejezetten kielégít.
|
| ef-chan | 2010. 07. 25. 22:04:10 | #6295 |
Karakter: Shizumu Haruka
Megjegyzés: (Fumiro Kazuhakunak)
Ez a nap már is jól kezdődik, az egészséges üdvözöljük egymást egy seggbebillentéssel – persze csak verbálisan – megtörtént. Most jöhet a szokásos formalitás, az ügyvéd hepajkodik egy sort – megjegyzem a lehető legjogosabban, mert ennél pofátlanabb szerződést csak akkor tudtam volna írni, ha belefoglalom, hogy a főnököm naponta minimum tízszer lealázom nagy nyilvánosság előtt. Igaz, ha nem kényszerít, felét sem fogom betartatni, hülyeség, és még fárasztó is ezzel baszakodni.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ő is hamar túl akar leni a formalitásokon, így egy könnyed, szép és körülményes szavak mögé bújtatott “kussolj be” után – persze nem hagyta ki belőle a nekem címzett fricskát, komolyan, lassan hiányozna is – végre megtörténik a “szakrális szentesítés” és végre odakerülnek a becses autogrammok a szerződés aljára. Lehet pezsgőt bontani, juhúúú.
- Kíváncsian várom, milyen “partyra” is akar elhurcolni, kedves kollega. Mellesleg, ha kilép az épületből, mikor távozik, ajánlom figyelmébe a legközelebbi újságos bódét. Érdekes meglepetésre számíthat.
Ohh, meglepi, juhúúú, de hogy én ezért bódét nem látogatok, minek tartanám akkor Kazekit?
Az alkohol felajánlására természetesen nem lehet nemet mondani, legalább van időm válaszolni, míg kitöltik a drága nedűt.
- A “party” csak a szokásos évenként megrendezésre kerülő médiafesztivál, amelynek fénypontja idén egy kis művészi meglepetés lesz, de mivel nem ismerem a poént, így nem fogom tudni előre lelőni – de ismerem a poént, csak annyira nem nagy cucc, majd meglátja. – Tökéletes alkalom arra, hogy debütálhassalak, remélem, nem baj, hogy tegezlek, emellett kapcsolatokra lehet szert tenni, amelyekből később is profitálhatsz, ha már nem leszek a cégnél. Este hétkor várlak, a menedzserem majd tájékoztat a további részletekről. A figyelmességed pedig külön köszönöm, ha igazán nagy szám, akkor majd a menedzserem, az információs szakemberem (alias Kazeki), vagy egy riporter megkeres az ügyben, biztos eljut majd hozzám is a hír, de engedelmeddel nem fárasztanám elfoglalt önmagam újságosbódéknál ácsorgással. Esetleg, ha kapok egy díszpéldányt itt és most, szívesen elolvasom – fogadom el teljes nyugalommal a felém nyújtott poharat.
- Hát akkor, a gyümölcsöző együttműködésre! – emelem meg a kis üvegtárgyat, majd felhajtom az italt, és az aláírt szerződéssel már távozom is ügyvédem kíséretében, a másolatokat természetesen meghagytuk nekik, mert bizony rendesen felkészültünk, mégha emiatt alig aludtam is valamit.
* * *
Míg Zoka-chan beszárítja a hajam, végigolvasom a cikket, és őszintén megvallva, felettébb tetszik. Jó szerelés volt, és még előnyösebb helyzetbe hozott, mert ezek után valóban sokan fognak érdeklődni utána, csak nem szabad hagyni, hogy a szekér megálljon, tolni kell tovább. Ha nem róla let volna szó, talán még azt is meg mertem volna engedni magamnak, hogy kijelentsem, kezdek belehabarodni. Mindenesetre felettébb imponál, hogy képes tartani a lépést velem. Nem sokan mondhatják el ezt magukról.
De nincs idő filozofálgatni, forgatni kell.
* * *
Az újabb fárasztó délutáni melódömping után nem nagyon foglalkozom az öltözködéssel, főleg, hogy úgyis kapok majd a helyszínen másik ruhát. Megfürödtem, majd a szokásos piperészés után egy könnyed vászonnadrág és ing mellett döntök, amelyhez párosul szándékosan “megtépázott” nyakkendőm, valamint külön kérésre egy fekete szalag, amely végig gúzsba köti hosszú hajszálaimat.
Innentől csupán annyi maradt, hogy elheveredjek a kanapén, míg értem nem jön. Nem is rossz ez a meló, a saját főnököd egyben a “sofőröd” is. Menő.
* * *
Pontosan érkezett, ahogy azt az ember elvárja egy ilyen kaliberű férfitől. Ha nem velem baszakdona, azt hinném, kiszámítható és unalmas. Na de ma este bulizom, és tojok az antiszoc fejére. Csak hogy ezzel is idegesítsem, vagy legalább rosszallását növeljem, a kocsihoz libegek kelletve magam, majd bevágódok mellé. A következő állomás? Maga a csillogóan mosolygó pokol legmélyebb bugyra.
* * *
Mielőtt kiszállok, az orromra biggyesztem a napszemüvegem. Zsebemből elővillan egy másik, amelyet Kazuhakunak nyújtok. Éjszaka minek? A kérdés valóban jogos, de ha belegondolunk, hogy több száz paparazzi várja, hogy kikászálódjunk az autóból csőre töltött vakukkal… Ugye-ugye?
- Jó tanács: vedd fel, mielőtt kiszállsz, hasznos! – nem lepődök meg, mikor fapofával elutasítja. Megvonom a vállam. Én csak jót akartam, haver. Azért mókás, hogy lassan a pókerarcát képes leszek megkülönböztetni a pókerarcától. Mert bár látszólag semmit sem reagál, az arca merev, valójában ez nem igaz, a szeme csillanása, a szája íve, vagy épp ahogy a levegőt magába szívja, vagy a kezeivel babrál, megfeszülnek vagy elernyednek az izmai, mind-mind egy-egy apró jel.
Na de ott tartottunk, hogy már megint a saját feje után megy, mert fájna egy kis senkitől tanácsot elfogadni, és megszívlelni az okos szót. Pedig de hasznos lenne számára is most, hogy a vakuáradat nekünk esett, nem kímélve retinát, látóidegeket. Tuti foltokban látnék, mire beérek, ha nem lenne rajtam a szemüveg. Szegényen látszik is, hogy küzd, mint a kutya, igaz egész jól tűri a megpróbáltatásokat. Bár nem egyezik a habitusunk, de én már rég bevertem volna egy-két pimaszabb paparazzi orrát, ha alig tíz centiről nyomná a kameráját a képembe…
Benn sem lett sokkal fényesebb a helyzet, csupán a vakukból lett halmozottan kevesebb. Cserébe jön a bájolgók sora. Hányinger… Azért jutalom is akad az első szint (bejutás) teljesítése után: egy kis aperitif. Merje valaki azt mondani, hogy az alkolholizmus nem melós! A kis bemelegítő italt fel is hajtom, kell az erő a második szinthez (jópofizás).
- Haruka, örvendek, hogy eljöttél! – tűnik fel a semmiből az első támadó.
- Murasaki-san, enyém a megtiszteltetés – rázok kezet vele, majd bájolgok egyet a feleségével, mielőtt bemutatom a “partnerem”.
- Murasaki-san, Asuko-san, had mutassam be önöknek új üzleti partnerem… - de be sem kell fejeznem, az öreg vércse már le is csap arra, aki igazán érdekli, Kazuhakura. Nem veszem rossz néven, hiszen ma este mindenki rá lesz kíváncsi, csak győzze szusszal és türelemmel.
- Áh, szóval ön az a híres Fumiro Kazuhaku! Zseniális, bár rendhagyó húzás volt az a kacsahír kettejükről. A világ, de minimum Japán felfigyelt a nevére, és tudni akarja, ki ön. Igazán bevállalós lehet, ha szabad kezet adott Haruka-sannak.
Csak mosolygok, majd gyorsan lecsapok a válaszadási lehetőségre: - Murasaki-san, ha jól sejtem, le is csapna a szenzációra, de most nincs itt az ideje ilyen jellegű tárgyalásoknak, ma a szórakozásé az elsődleges szerep, de amennyiben ajánlatot kíván tenni, megteheti holnap nálam, mint reklámügyekért felelős menedzsernél – mosolygok édesen, de annál gyilkosabban. Az öreg tekintete egy pillanatra elkomorul, mielőtt igazat adva engedne beljebb, hogy jöhessen a többi rohamozó. Nem, öregem, ennyire olcsón nem adom el az új főnököm, mert a saját sikerem is múlik rajta.
Ha már így alakult, információkat is megosztok “egyetlenemmel”, hogy okulhasson, nem mintha nem lenne meg a saját magához való esze, de az üzlet is úgy működik, hogy először beszerezzük a szükséges információkat az ellenfelekről, márpedig itt most mindenki valamilyen szinten ellenfél.
- Murasaki Kudou-san az egyik legnagyobb példányszámú bulvárlap tulajdonosa. Az újság leginkább arról ismeretes, hogy szereti elferdíteni, kiforgatni a riportalanyok szavait, érdemes vele óvatosan bánni. Óhh – pillantom meg egyik régi és kivételesen valóban kedves ismerősömet, és már rángatom is tovább szerencsétlen “elsőbálozó” főnökömet, hogy kezdetét vegye a hosszas bemutatás, a társaságba való bevezetés.
Cirka másfél órába került körbeköszönni a termen, mikor felbukkant Kazeki, hivatásos, és abból piszokul jól megélő hivatalos hírforrásom, mellette pedig Mama, az egyetlen rendezőnő, aki megdobogtatta a szívem. Nem csábított el, semmi ilyesmi, egyszerűen lenyűgöző személyiség, keménykezű rendező, aki ha lehet, még számítóbb és agyafúrtabb, mint én, és bárkit megvesz kilóra, ha meg akarja szerezni az illetőt. Engem is sikerült befűznie egy jó kis filmre, ahol a megszokott seme image-ommal ellentétben uke szerepet osztott rám – igaz, szadista kis szemét uke-chan voltam – és a film nem hogy siker lett, de még filmművészeti elismerést is kapott érte, ahogy mi, a két főszereplő, is hazavihettünk egy-egy impozáns szobrocskát. Mostanában egyébként hősszerelmes szerepre akar megnyerni, de még nem éreztem késztetést rá, hogy kielégítsem eme vágyát, és hajlandóságot mutassak.
De mielőtt üdvözölhettek volna, egy erős és nehéz test csapódik nekem: - Haru-chan!
- Shina, eressz el! – mordulok fel fenyegetően, mert rá sem kell néznem, hogy tudjam, az az idióta az. Azonban mintha a falnak beszélnék. Azt hiszem, itt lenne az ideje, hogy elkalapáljam, de amúgy istenigazán. Ez az érzés csak tovább nő bennem, mikor – pofátlanul egy fejjel magasabb lévén nálam – megpaskolja a fejem búbját.
- Örülök, hogy eljöttél, hátul már nagyon várunk – néz rám izgatottan, de örömtől csillogó szemekkel. Aztán tekintete Kazuhakura téved, s egy egész fél pillanatig úgy tűnt, végre észhez kap. De kár volt reménykednem…
- Haru-chan, be sem mutatod egyetlen seme-det az új barátodnak? – csatt! Ezt már nem bírtam, úgy vágtam kupán, hogy kicsordult a könnye a fájdalomtól. Arcom egész kipirult a méregtől, két nagy levegőt is kellett vennem, hogy lenyugodhassak, és ne verjem laposra.
- Shina – kezdek bele a ki tudja hanyadszor eljátszott procedúrába. -, bemutatom az új ÜZLETI partnerem – a jelzőt szándékosan hangsúlyozom ki, majd folytatom: - Fumiro Kazuhaku. Ő pedig – fordulok társaságom felé, az idióta felé mutatva – Shougaku Shina, egy idióta, huszadrangú színész, akinek csak az a filmje futott be, amelyben velem szerepel – már épp felnyavalyogna, hogy ne írjam le ilyen csúnyán, mikor hangom egy tónust lágyul. – viszont zseniális ruhatervező. Erről hamarosan magad is meggyőződhetsz.
- Haru-chan – hatódik meg, de egy félmozdulattal megállítom abban a szándékában, hogy megöleljen. Majd intek Mamának és Kazekinek, és lelépek, Shinát és Kazuhakut magukra hagyva. Még hallom, ahogy Shina belekezd.
- Ne haragudjon rá a stílusa miatt, Haru-chan valójában roppant érzékeny és félénk, tipikusan magába zárkózó típus… - na persze, meg olyan, akit nem sok választ el attól, hogy análisan kielégítsen egy merőkanállal! Dühöm egy korty puncsba fojtom, miközben Mama lép mellém, míg Kazeki Shináékhoz csatlakozik.
- Mi az, Haruka, csak nem zavarba hoztak az új pasid előtt? – kiakadva prüszköltem ki a kortyot.
- Mama-sama, ne kezd már te is, mert … - ahogy felnevet, összevont szemöldökkel és kisgyerekként duzzogva veszem le, csak szivatott.
- Komolyra véve a szót – kortyol bele a saját adag puncsába. -, örülök, hogy végre értelmesebb emberekkel is barátkozol.
- Méghogy barátkozom! – röhög a vakbelem. – Lefikáztam a cég készülő új reklámterveit, amelynek a szerepét akarta megcsípni a menedzserem. Diszkréten közöltem, hogy annál a szarnál még én is jobbat tudok, mire, csak hogy szopathasson a nagy pofám miatt, alkalmazott, és most lesi az alkalmat, mikor bosszanthat.
Már megint csak kuncog. – Ugyan, Haruka! – vereget hátba. – Mutasd meg, mire vagy képes! Sosem baj, ha van egy kis tűz a szerelemben, mikor szellemileg is egy szinten állsz a partnereddel, nem csak fizikailag.
- Azt hiszem, nem értettél meg! – tiltakoznék, de neki nem lehet ellent mondani, gyorsabban forog a nyelve. Lenne harminc évvel fiatalabb…
Ugyan! – legyint átható pillantással. – Ne mondd nekem, hogy nem lested meg úgy. Igazán vonzó – mutat az irányába, én pedig kényszeredetten, reflexből pillantok feléjük. Shina nagyban magyaráz valamit, jobbára, ahogy elnézem, magának. Sóhajtok egyet. Nem állítom, hogy nem néztem meg, de úgy igazán még nem mustráltam végig. Valóban vonzó.
- Mit ér, hogy jól néz ki, ha öt percet nem bírok vele úgy eltölteni, hogy ne szólalkoznánk össze beletaposva a másik büszkeségébe, vagy törnénk borsot egymás orra alá? Annyira idegesítően olyan, mint amilyennek apám engem is látni akart!
Felhajtom az italt, majd faképnél hagyom az idős nőt, hogy összeszedhessem Shinát, és végre felkészülhessek ma esti szereplésemre, Kazuhakut persze két “barátom”, Kazeki és Mama gondjaira bízva.
* * *
Mint említettem, Shina divattervező, én pedig többek között modell, a többi, úgy vélem, adja magát.
- Shina, azért ez már túlzás, nem gondolod?! – néztem rá neheztelőn. – Úgy nézek ki, mint valami szadomazo fos szerencsétlen ukéja nyolc kör után!
A fekete, csatos-pántos, alig takaró ruhaköltemény (?) valóban szexi volt, ha az ember a hálószobában akarja hordani, de nem egy partyn nyolcezer paparazzi és ráadásul egy darab Kazuhaku társaságában. És még pincérkednem is kell ebben a szerelésben! Fasza…
* * *
Mióta kinn flangálok, nem láttam. Azt hiszem, lelécelt az első adandó alkalommal, ahogy szabadult tőlem. Annyi baj legyen, most még kifejezetten hálás is vagyok eme galád és udvariatlan tettéért. Főleg, hogy most már van is bennem alkolhol, hiszen a fél bagázs koccintani akart velem, amit képtelenség lett volna visszautasítanom. A holnapi nap maga lesz a másnaposság katasztrófája. Hogy kicsit pihenjek, és szellőzzön a fejem, egy cigi társaságában kibotorkálok a teraszra.
Ahogy kiérek, kiéhezve gyújtok rá, hogy mélyet szippanthassak az éltető nikotinból, amikor azonban oldalra pillantok, kifújva a füstöt, ő kerül a látóterembe. Egy röpke időre lefagytam a megilletődéstől, majd félrefordulva támaszkodtam a korlátra. Mi a fasztól jöttem zavarba?
- Azt hittem, rég hazahúztál – jegyzem meg.
Nem felel, helyette inkább megköszörüli rajtam a nyelvét.
- Egyre szánalmasabban és ledérebben öltözködsz.
- Modell vagyok! – csattanok fel gyilkos szemeket villogtatva felé. Azonban megrökönyödve tapasztalom, hogy alig van fél lépésnyire. Basszus, mikor jött ennyire közel? Jobban be lennék csiccsentve, mint gondoltam?
- Shina kifejezetten számomra tervezte, és ragaszkodott, hogy vállaljam el ezt a melót. Akkora mamlasz, az ember egy idő után belefárad abba, hogy elhajtsa, így beleegyeztem – fixírozom a lenti parkosított kertet. Nem értem, minek is magyarázkodom, nem tartozom neki elszámolással.
Váratlanul teljes testemmel fordultam felé: - Jobb lesz, ha hazamész – nézek rá komolyan, annak ellenére, hogy tekintetem nyilvánvalóan ködös. – a buli innentől kezdve csak durvulni fog, még egy óra, és mindenki csatak részeg lesz, a látvány nem ilyen széplelkű úriembereknek való. Meg aztán – ösztönszerű bujasággal pillantok rá. -, ha ellenőrizni szeretnéd, hogy holnap beérek-e időben az ideiglenes munkahelyemre, nem árt, ha te is fel tudsz kelni. Éjfél-egy körül járhat az idő, egy óra múlva már elméletileg simán ágyban lehetsz, 5-6 óra alvás bőven elég. Én visszacsászkálok, mert Shina körülbelül tíz perce már égbe-kékbe kereshet – nyomom el a cigim elgondolkodva. – Keresni kellene valakit, aki kielégíthetné vágyaim – mélázom el, észre sem véve, hogy ezt mind hangosan is kinyílvánítottam.
* * *
Sötétlő karikákkal a szemem alatt, sajgó fejjel támolyogtam be a Fumiro Groups-hoz. Még csak hét óra volt, de nem láttam értelmét, hogy ledőljek, csak letusoltam, és jobb híján elindultam. Viszonylag már kitisztult a fejem, viszont a dugás megint kimaradt, botrány, de nem volt hozzá kedvem. Valaki lőjön fejbe!
Ahogy felértem, Mizukival futottam össze, s azonnal kértem is tőle egy rakás dolgot, legfontosabbként egy apró zugot, ahol ellehetek, valamint egy laptopot internettel és headsettel. Ahogy megkapom a lyukirodámat körülbelül tíz perc múlva, el is ásom magam. Valószínűleg a legutolsó szutyok kis helyet kaptam, de nem nagyon zavart, forgattam már gányabb körülmények között is, mert az volt a költségkímélő díszlet. Beüzemeltem a gépet, és már is írtam egy-két ismerősömnek az ügyemmel kapcsolatban, miközben elővágtam az asztalra a reklámpszichológiával foglalkozó tankönyvet, amelyet egy könyvesboltban pillantottam meg, és úgy döntöttem, talán hasznos lehet (pedig de gyűlölök olvasni!). De az idő szorít, én pedig éhezem a sikerre, mert maximalista típus vagyok.
Nyolcra bőven lerendeztem a telefonokat és egyre dekoncentráltabban, de még molyoltam a könyv felett, de a haladási tempóm a szó/percre zsugorodott. Próbáltam felfogni a leírtakat, de abszolút betompultam. Érthető, hiszen már tegnapelőtt éjszaka sem aludtam, mert hülye jogi szerződést fogalmaztunk hajnalig, tegnapról mára meg a party, és még délután el kell néznem a stúdióba a szinkronos meló miatt. Észre sem vettem, mikor hanyatlik le a fejem a könyvre, hogy úgy, ahogy vagyok, szemüvegestől bealudjak.
|
| ef-chan | 2010. 07. 10. 18:03:19 | #5970 |
Karakter: Shizumu Haruka
Megjegyzés: (Fumiro Kazuhakunak)
A pincér jelenléte sem zavarja, csak úgy belecsap a lecsóba. Ha nem engem akarna cseszegetni, még tetszene is eme nemes tulajdonsága, így viszont kap egy diszkrét gyilkos pillantást. Nem szeretem, ha a dolgaimról civilek is tudomást szereznek, elég nekem az a rengeteg pletyka és miegyéb, ami egyébként is kering rólam. Az image olyan labilis dolog, amire roppant mód kell vigyázni, és nem hiányzik egy előre be nem tervezett főcím a holnapi újságba.
- Nem fogok kertelni, ha nem bánja. Úgy gondoltam, ha már ennyire szeretjük bosszantani egymást, miért ne mehetnék bele én is a játékba? - arcom rezzenéstelen nyugalmat tükröz, de itt muszáj volt elmosolyodnom. Lenne kedvem visszakérdezni, hogy ezt most értelmezzem úgy, hogy tetszem drága, rideg vállalatigazgatókámnak, de fáradt voltam, és ilyenkor kevésbé van kedvem elevenkedni. Különben is, még mindig itt volt a pincér, egy ilyen beszólás nem ér meg ennyit. Neki sem feltétlenül tenne jót az eféle "reklám". Nekem sem. Miután végre elutasítja a pincért, és elhúz a jó fenébe, folytatja, és annyira élvezi, hogy komolyan kezd érdekelni, mi a jó rosseb olyan vicces ebben.
- Visszatérve a lényegre. Miért ne hívtam volna vissza, mikor ön, maga ajánlott fel egy időpontot és hagyta meg a menedzsere telefonszámát? Én úgy vettem ki a szavaiból délelőtt, kedves Haruka - erre a kedves jelzőre szó szerint végigborsódzik a hátam, anyád a kedves, az! -, hogy érdekli az ajánlatom - őszintén, a segged jobban, pedig az sem mozgatja meg a fantáziám... - , és elfogadom a feltételeit, amiket délelőtt az irodámban ismertetett velem. Ohh, és mellesleg.
Miközben a zsebében kezd kotorászni elgondolkodom, hogy ebben neki azon kívül, hogy továbbra is láthatja az ábrázatom, mi olyan jó, hiszen saját magát is jól megszopatja, de olyan kegyetlenül önelégülten vigyorog, mint én, mikor tudom, már a markomban van a másik. Persze az is igaz, hogy óvatlanul hagytam túl magabiztosan hatalmas támadófelelületet magamon, de koránt sem hittem volna, hogy képes végigmenni a tortúrán, amit a velem való munka jelentene, csak azért, hogy bosszantson. Az előkerülő kis bíbor dobozka azonban meglep, és apró, feltűnést kerülő fintor ül ki az arcomra. Ez meg mi a jó fene? Feltűnően körbekémlelek, és vagy tucat szempárral találom szembe magam. Nagyszerű... Ez az idióta tuti nem randizott még soha életében. Egy kis bíbor dobozka egy férfinek... Jó hogy nem már bömböl egy hatalmasat, hogy drága, dugni akarok veled, itt és most! Mert hogy bíbor dobozkában ajándékot az ember csak a szeretőjének ad, ez olyan világos szabály, mint az, hogy ha valakire ráfújod a füstöt, megrecskáznád szívesen.
- Erre még szüksége lehet, ahogy elnézem - arca nem arról tanúskodik, hogy jóindulatból adná, így egyre biztosabb vagyok benne, hogy nincs tisztában a jelentésével.
- Mi ez? - kérdezem, húzva az időt. Elfogadjam? Annak holnap százas, hogy híre megy. Annyira meg én sem vagyok vérgeci, hogy bemocskoljak a leendő üzleti partnerem hírnevébe. Nem, nem lett szimpatikusabb, egyszerűen csak úgy gondoltam, talán burkoltan mégis csak adott a véleményemre. Ez esetben pedig kicsinyes bosszú miatt nem fogom a média intrikákkal telt világába keverni. Nem olyannak tűnik, akit minden nap zaklatnának az újságírók, bár lehet, hogy egy-egy üzleti magazin megkereste, de a bulvársajtóhoz köze nincs, mert egyszer sem láttam a képét.
A választ szerencsére a rendelésem is elodázza, így tovább tudok ötölni, hatolni. Azt hiszem, nem fogadom el, és diszkréten felvilágosítom, tette mit is jelent virágnyelven, majd egy időponttal magára hagyom. Ez a legtisztább. Így nincs belőle hír, hiszen abból sosincs hír, hogy kit kosarazok ki, mikor arról is lehet mellette cikkezni, hogy épp kit csábítottam el.
Ahogy elpárolog a pincér, ismét belekezd. Feszülten kezdek turkálni az ételemben, mert kezd olyan érzésem lenni, ez az ember valóban értelmi fogyatékos, és kurvára nem olvas a környezete reakcióiból.
- Ne aggódjon, nem eljegyzési gyűrű. De először az üzlet - Olyan erővel harapok a rákra, amit könnyedén a számhoz emeltem, hogy még a fogam is belecsikordul. Kezd kihozni a sodromból az "elmés" megjegyzéseivel. Még jó, hogy semleges területre evezett, mert nem lennék rest bokán rúgni. - Ha önnek megfelel, a hivatalos szerződést akár a holnapi nap folyamán is megejthetjük az ügyvédeink jelenlétében. Ott elismételheti a feltételeit és amit még szeretne természetesen. Holnapig összeszedheti a gondolatait, hogy mire is lenne szüksége, kedves Haruka - egy olyan világra, ahol megszűntél létezni. - Természetesen eszem ágában sincs sürgetni, csupán érzékeltetni szeretném, hogy a két hónapos határidő igazán szorít, ha egy olyan ember kezébe adjuk a dolgokat, mint maga. Ne értsen félre, bízom a... tehetségében. Csak ezidáig nem nyílt alkalmun kegyütt dolgozni "sajnos", így bocsássa meg, ha netán kételkedem egy kicsit.
Az utolsó két mondat betalált, és kipukkasztotta a jóindulat lufiját. Szóval így állunk. Már annyira hozzászoktam, hogy mindenki megpróbál belém taposni, hogy fel sem vettem látszólag, az agyam viszont lázasan pörgött, és most már a lelkiismeretem sem kardoskodott a holnapi főcím ellen. Te akartad, "barátom". Némán folytatom az étkezést, míg ő is rendel. Csupán a tekintetem jár körbe ismét a termen, és megállapodik egy ismerős arcon. Jól tudom, hogy újságíró, láttam már eleget a gusztustalan fejét a sajtótájékoztatókon. Rákacsintottam, mire zavarba jött, hogy lebukott, de én csak mosolyogtam, és innentől kezdve látszólag ügyet sem vetettem rá, ami felbátorította, és úgy értelmezte a jelet, ahogy az kell. Rutinos róka, régóta vadássza a sztorijaimat, és tudja, ha valakit lefülelek, és a tudtára is adom, mégsem hajítom ki, vagy hagyom el a termet, az bizony műsort jelent. Ha szerencséje van, egy fotósa is a közelben van.
- Nos. Hol is tartottam? - intézi megint nekem a szavait a felfuvalkodott hólyag Fumiro. Mi is volt a keresztneve? Vétek, de elfelejtettem, nem baj, majd megtudom holnap az újságokból. - Á, igen. Beszéltem az ügyvédemmel, és ő azt ajánlotta, minél előbb ejtsük meg a szerződés feltételeinek megfogalmazását és aláírását. Ezért szeretném, ha holnap befáradna és "békés" körülmények között megbeszélhetnénk ezt. Szóval, még mindig érdekli a dobozka tartalma? - tér vissza a kérdéses tárgyra, mire mohón megcsillannak a szemeim. Most már határozottan igen. Nem mintha érdekelné, zavartalanul folytatja faarccal. Azért kíváncsi lennék, holnap is ilyen sima lesz-e az arca, mikor meglátja a reggeli újságokat. Kár, hogy le kell maradnom e fantasztikus élményről.
- A dobozban egy kedvezményes jegy van, 50%-os kedvezményt kínál a Hanabura és Társa öltönyüzletben - bizalmasan közelebb hajol, amit viszonzok, az újságíróm arca már csillog, és lázasan tolja az sms-t, lehet, hogy mms-t is,ki tudja. - mert valljuk be, ráférne önre néha egy-két normális ruhadarab. Megértem, hogy egy utcakölyöknek nem igazán adatik meg mindig alkalomhoz és helyhez illően felöltözködnie. De bocsássa meg nekem, nem szeretek ilyen hanyagul öltözött... khöm.. emberekkel mutatkozni - arcomra apró pírt varázsolok, higgye, hogy megszégyenít, az újságíró meg higgye, hogy milyen malacságokat suttog a fülecskémbe. Tartózkodón hátrébb is húzódom, de még mindig figyelek, egyre nagyobbra nyílt szemekkel. Ha valaki úgy akarja, felháborodásnak veszi, ha valaki úgy akarja, álszerénységnek, és álszűziességnek.
- Remélem, megérti, gesztusomban nem volt semmi, ami arra utalna, hogy nem vagyok megelégedve a megjelenésével, vagy munkaerejével. Tudja, nagyon a szívemen viselem szegény kis árvák sorsát. Megszakad a szívem, hogy önt is ilyennek kell látnom. De megnyugodhat, támogatni fogom.
Ó , igen, de még mennyire, szépen tejelsz majd a munkámért és fizeted a faszságaimat. Megkopasztalak, mint egy csirkét. Lehúzom egy kortyintásra a koktélt, majd felállok, és a kezembe fogom a kis dobozkát. Ügyeltem, hogy az újságíró felé tökéletesen látszódjon, majd a férfihez léptem, és most én hajoltam közel, hogy más ne olvashasson a számról.
- Nagyra értékelem a gesztusait, holnap kettőkor randi önnél az ügyvédeinkkel. Ja és ajánlom figyelmébe a holnap reggeli újságokat, a címlapon igen érdekes és tanulságos sztori lesz - villlámgyors mozdulattal nyomom az ajkaim a homlokára, majd mielőtt még esetlegesen kifakadhatna, már távozom is, természetesen a cehhet rá hagytam, ha már támogatni akar, állhatja a vacsorámat is, nem igaz?
* * *
Álmosan hadonásztam, ki az a faszkalap, aki a héten immáron másodszori alkalommal mer hajnalok hajnalán keresni. És most tényleg hajnal van, alig múlt reggel 6.
- Haruka, láttad az újságokat? - ordít a telefonba Kazeki.
- Kazeki, hűtsd le magad, és hívj vissza emberi időben! - morgom, majd már ki is nyomnám, de tovább ordítozik.
- Haruka, az újságok tele vannak kompromittáló fotókkal rólad és arról a Fumiro Kazuhaku nevű csávóról, és nekem nem is szóltál, hogy sztori van! - hisztizik.
- Kompromittáló? - kérdezem ártatlanul. - Mennyire?
- Bizalmasan pusmogtok, aztán a kezedben az a bíbor kis dobozka, és még egy olyan is van, amelyen homlokon csókolod! Ezt már nem lehet ilyen egyszerűen meghamisítani!
- Nyugodj már le! - hangsúlyozom még egyszer az igét. - Az nem komoly, csak tegnap bepöccentem arra a faszfejre, most pedig hagyj aludni, kettőkor randim van vele.
- Mi...? - kérdezné, de immáron kegyetlenül nyomom ki a telefont.
* * *
Délben vánszorgok ki csak az ágyamból. Tegnap éjjel vadászat helyett itthon csesztem az időm az ügyvédemmel, és összeállítottuk a feltételeim, néhol már visított, hogy ez túlzás, de megnyugtattam, hogy játszótársamnak semmi sem drága, és mindent alá fog írni. Már titkon sem reménykedtem, hogy esetleg valami túlzásom elriasztja.
De a stratégia megvolt. Feltételem volt, hogy olyan teammel dolgozhassak, amit én állítok össze, a határidők tekintetében egy volt fix, a véglegesítésé, és drága Kazuhakunak mindig szakítania kell időt, ha nekem igényem van a jelenlétére. Egyszóval csicskáztathatom éjjel-nappal. Ja, és természetesen minden költséget ő finanszíroz, cserébe a gázsit csak akkor kell odaadnia, ha megelégedett a reklámokkal és forgalomba kerülnek. Még valamelyest korrekt is voltam.
A ruháim között turkálva egy elegánsabb darabra esett a választásom. Kivételesen eleget teszek az öltönyös kérésének, egy hófehér darabot választva, melyet néhol diszkrét, az eleganciáját növelő aranyhímzés díszített. Igaz, még nem volt időm beváltani a kis ajándékutalványát, de talán ez a saját tervezésű darab megüti majd a mércét. Ezt kivételesen még kedvelem is annak ellenére, hogy tök kommersz. Azért felvettem hozzá egy fekete keretes, divatos szemüveget, mert ha már aktakukac design, akkor legyen rendesen aktakukac design. Ahogy a tükörben megszemléltem magam, felkuncogtam: kivételesen komoly üzletembernek néztem ki, apám látna, még talán büszke is lenne rám, ha nem ismerné a hátterem.
* * *
Kettő előtt tíz perccel érkeztünk meg az épület elé. Belépve minden szem rám szegeződött, és megindult az egészséges vállalaton belüli susmorgás. Ezek szerint sokan olvasták a reggeli híreket. Én személy szerint szokásos rókavigyorral szálltam be a liftbe, hogy pontban kettőkor bejelenthessen minket a titkár.
Belépve most a kéznyújtást választottam, de viszonzás helyett a kis vérebe ugrik nekem.
- Ezt hogy gondolta? - lebegtet meg felém egy újságot. Én persze tettetem a hülyét, és elveszem a papírköteget. Majd tekintetem a címoldalra vetem, hoyg elégedetten hümmöghessek fel.
- Hmm, még mindig jól mutatok a címlapon - állapítom meg, majd visszaejtem a kezébe a bulvárlapot. A kis mitugrász már nekem esne, mikor fölényesen felé köpöm egyszerű de bombabiztos válaszom: - Mit pattog, ma reggel hat után mindenki kíváncsi lett arra, ki is az a Fumiro Kazuhaku, szerintem a top 10 google keresésben benne lenne. Nem ez a munkám? Még szerződést sem írtunk, vegyék grátisznak.
Ha szemmel ölni lehetne, a kis mitugrász immáron a fogdában ücsörögne gyilkosságért, én meg valószínűleg nem vigyorognék, szórakozva mérgén.
- Íme a szerződés - rántom ki az ügyvédem kezéből a vaskos iratot, és dobom az íróasztalra, hogy az ő ügyvédje is szemügyre vehesse. - Várom a kérdéseket és az esetleges észrevételeket. De előre kikötöm, alku nincs, lejjebb nem veszek az igényeimből. Valamint kiegészítés: amennyiben ma megszületik a szerződés, akkor máris igénybe venném a társaságát, mivel este igen neves médiarendezvény lesz, egyfajta party, szóval jó lenne, ha valami csinibb rucit venne fel - nézek végig rajta, sejtetve, hogy ami most rajta van, nem felel meg. Ez csak amolyan diszkrét reflexió a tegnap esti kis kedveskedésére.
|
| ef-chan | 2010. 06. 24. 20:15:21 | #5699 |
Karakter: Haruka (Fumiro Kazuhakunak)
Örömmel konstatálom a felém nyújtott poharat. Na ez már kiszolgálás. Megemelem felé egy kicsit, majd le is húzom egyben, az arcom meg sem rebben, nekem ez már szinte gyógyszer. Hát ez roppant jól esett, körülbelül két perc múlva majd hat is, és szebb lesz a világ. Kettőtől fotózás, addigra formába kell lendülni. Bár agyilag már abszolút ébren vagyok, a kekeckedés mindig felébreszt teljesen. Már épp felállnék, hogy a távozás virágos mezejére léphessek, amikor a sors fura fintorral mosolyog rám pár szó képében.
- Ha megkérhetem, "élvezze" még egy kis ideig társaságom - heh? Ezek után? Ez a fószer vagy mazochista, vagy mazochista és hülye. - Szeretnék önnel egyeztetni - egyetlen reakcióm, hogy a szemeim egy cseppet összébb szűkülnek, agyam sebes kalkulációkba kezd, és már fel is készültem arra, ami következik, és azt is kitaláltam, hogy fogok kimászni a szarból, amelybe szerinte rántani fog; mondtam én, hogy kreatív és tehetséges vagyok.
A kis ölebét hívja, és valóban, kis közjáték után már hallom is a szavakat, azokat, amelyekre számítottam, azonban hatalmas támadófelületet hagyott magán a kis butus, annyira vissza akart vágni, hogy ezt el is felejtette, pedig egy komoly üzletember ilyet nem engedhetne meg magának. Na de sebaj, hiszen nekem kapóra jön, nem is kicsit. Miután tájékoztatta kis mitugrászát, elégedetten teszi le a telefont, hogy "helyre" rakjon. Én csak mosolygok az ütőkártya birtokában.
- Remélem, megfelel, Haruka-sensei - vicces, mennyire ragaszkodik ahhoz, hogy valamit hozzáragasszon a nevemhez. Illemmajom. - Természetesen az elvállalt munkáért kapott összeg így megduplázódik, mert több ember helyett kell dolgoznia - nyomja a kezembe a borzadvány terveit. - Szeretném, ha holnap hajnali nyolcra befáradna és ismertetné velem, hogy hány emberre lesz szüksége a munkához. Az irodámig eltalál, gondolom. Akkor a holnapi viszont látásra - rázna is le, de ennyivel nem elégszem meg, most következik az én jelenetem.
Első lépés, a nagy pakkot nemes egyszerűséggel elhajítom, a lapok szanaszét hullva borítják be a padlót., ezzel megalapozva a drámát Valaki ezzel itt szopni fog, ha újra össze akarja rendezni, de a nagy jelenetek már csak ilyenek. A második lépés, elegáns felegyenesedés a székből. Harmadik lépés: irritálóan közel lépni az áldozathoz, jelen esetben negédes és téveszmékben élő vállalatigazgatónkhoz, megsértve az intim szféráját. Negyedik lépés: helyzetismertetés. Most mondja bárki, hogy nem vagyok komoly, és nem tervezek állandóan. Szerintem rutinosabban csinálom, mint egy diplomás menedzser. Merje ezek után valaki azt mondani, hogy nem hasznos az utcáról kezdeni a karriert.
- Jó hallani, hogy értelmes érvekkel meggyőzhető, és hogy ennyire ragaszkodni kezdett hozzám. Egyből két hónap, ez már felér egy házassági ajánlattal. Azonban el kell keserítenem - nem, nem fogok meghátrálni, ezt az örömet nem fogom megadni neki, csupán helyreteszem a fejecskéjében a dolgokat, hogy is megy az üzlet a való világban. Mert nem nagy dolog aktákat szignózni, miután mindenki elintézett mindent egy-egy projekttel kapcsolatban, na de összehozni azt, az egészen más téma. -, de nincs semmi jogalapja arra, hogy feltételeket diktáljon, ugyanis egy szál hivatalos szerződés nem sok, annyi sincs a kezében. Ha szeretne egyet, amelyben részletesen írásba foglaljuk, kinek mit lehet, mit nem, lefektetjük a fontosabb határidőket és minden egyéb formalitást megejtünk, akkor szálljon le a nem létező magas paciról, mert kellemetlen, de épp a földön ücsörög és csinál hülyét magából. Mivel jelenleg semmilyen formában nem vagyok az alkalmazottja, az időbeosztásommal sem gazdálkodhat, ergo holnap reggel alszom, nyűglődöm, vagy verem a faszom, az én dolgom, másrészt, ha valóban elgondolkodik az alkalmazásomon, akkor ezzel elfogadja azt is, hogy hozom a saját embereimet, a saját team-emet, mert nem fogok közösködni a kinti hulladékkal. A béreket illetően pedig még lesz egy hivatalos körünk egy ügyvéd jelenlétében, amikor elkészítjük azt a bizonyos megbízási szerződést. Hmmm - mormogok egy sort, lapozgatva a noteszben, tudom, nem látszik rajta, de igen nagy rend uralkodik benne, olyan zsenis rend, de a lényeg, hogy én megtaláljam, amit keresek. - Mivel, bár hihetetlen, elég elfoglalt ember vagyok, fel tudok ajánlani egy holnapi időpontot - végre megérkezem a heti beosztásomhoz. Mivel estig fotózáson vagyok, utána meg bulizni szándékozom, ejtsük meg a kettő között, az még belefér. - este kilenckor. Ha önnek is megfelel, és óhajt tárgyalni, akkor hívja fel a menedzserem, aki majd leegyezteti a helyszínt, illetve, ha az időpont nem megfelelő, azt is.
Ezzel összecsapom a noteszem, és az ajtóhoz lépek, majd részleges győzelmem tudatában visszafordulok.
- Roppant előnyös helyzetbe hozott. Ha nem jön össze a projekt, elmondhatom, és tanúm is lesz rá nem egy, sőt, szívesen derogálnak majd nyilatkozatözönökben, hogy nem voltam jó véleménnyel a készülő reklámról, és nem voltam hajlandó részt venni benne, ha alkalmaz, akkor viszont fölényesen mosolyoghatok a kameráknak, hogy megint új területen csillogtatom meg tehetségem, és kiröhöghetem a kinti majmokat, miközben anélkül, hogy különösebben meg kellett volna izzadnom, megszereztem az üzletet, sőt ki is sajátítottam, hogy még nagyobbat kaszálhassak. Azt hiszem a sakkban ezt hívják úgy, hogy : sakk-matt. Jó volt üzletelni önnel, Ku-chan - kacsintok egyet, miközben küldök egy nyald ki a seggem puszit, és már ki is vágom az iroda ajtaját, hogy méltóságteljesen távozhassak. Tizenegy óra... remek, még van időm beugrani Shikouhoz egy kis frizuraigazításra, mielőtt a tévébe kellene érnem.
* * *
Nem számítottam arra, hogy felhívna, minek, leforráztam a fejét és kész, el is felejthetem. Pedig csinos kis darab volt, elnézegettem volna még egy ideig. Így utólag, ha korrekt akarok lenni magamhoz, azt is be kell vallanom, imponálóan intelligens volt, csak épp még nem volt rám készülve, és pont emiatt nem volt elég óvatos. Azért egy második szócsatározáskört el tudtam volna vele viselni, kicsit megmozgathattam volna az agysejtjeim megint, hogy megcsillogtathassam sokrétű tapasztalataim. De a reklámtervezéssel tuti szívtam volna, nagy az egóm, nem riadtam volna el a dologtól, de azért mégis csak ismeretlen terület, ami azt jelenti, hogy egy csomót kellett volna kutakodnom, mi is a menő és hogy is működik a dolog konkrétan. Mert igen, az észt osztani könnyű, de jobbat csinálni, na azért az már annyira nem. Egy csomó nyűg szakadt volna vele a nyakamba, amit nem szeretek.
-Kész is vagy, irány a stúdió - igazít még kettőt rajtam a sminkes, aztán kezdődhet a fotózás. Azért fűthetnének jobban is, ha már ruhát nem nagyon hagytak rajtam...
Végre egy kis cigiszünet, már épp kezdtem nyűgös lenni.
- Haruka - hallok egy ide nem illő hangot, kíváncsian fordulok a felém száguldó menedzserem felé. - remek híreim vannak! - túl boldog, nekem itt valami nem stimmel. Milyen hírek? Mit talált ki már megint?
- A lényegre - utasítom, ahogy mellém ér, közben rágyújtok, mert cigi nélkül nem cigiszünet a cigiszünet.
- Felhívtak ma a Fumiro Grouptól - beleköhögtem a slukkba. Hogy honnan? - Az elnökük szeretne veled tárgyalni ma este kilenctől a Konbuku étteremben Nem tudom, hogy csináltad, de imádlak - néz rám büszkén, de én nem osztom a lelkesedését. Az az átkozott hólyag már megint miben sántikál?
* * *
Nyolckor végzünk a munkával, fél kilenckor már el is készültem, elcsórtam pár ruhát a műteremből, már egész hozzászoktak. Most nem volt kedvem rikító cuccokhoz, egy passzos, fekete bőrnadrágot és egy sima fekete izompólót vettem fel. Az egyetlen különc ruhadarab a kiegészítőm volt, egy fél pár "kesztyű", amelynek az ujjai le voltak vágva, és a könyökömig ért, díszítésként pedig ezüst fonal futott végig rajta fűzőt imitáló pózban. Persze ez sem illik a puccos helyhez és az alkalomhoz, de érdekel ez engem? Nem.
Kilenc előtt tíz perccel érkezem a helyre. Jól ismerem, bár nem szívlelem, túl merev, túl csicsás, és túl hagyományos: egyszóval a felső tízezer unalmas kócerája, ami csak abban különbözik egy normál étteremtől, hogy horribilisek az árak, a kaja meg szar. Egy gyorséttermet többre becsültem volna. Ahogy belépek, természetesen csak amikor elütötte az egészet az óra, a főpincér máris a nyakamon liheg. Juhé...
- Már várják, uram - mér végig becsmérlőn, majd mivel ismeri az arcom jól, most is épp ott virít az egyik szemközti plakáton, amely egy újabb szerelmes drámámat hirdeti, bevezet. Már messziről kiszúrtam.
- Jó estét! - hajolok meg japán szokás szerint, csak hogy elutasíthassam a kézfogást. - Szóval, minek köszönhetem pontosan ezt az igen gyors viszontlátást? - ülök le vele szemben, s a lábam keresztbe vetem, miközben elterülök, mint a nagy alföld a székemben. De mivel a pincér mellettünk terem, előbb rendelek, ráérek majd utána figyelni.
- Egy nagy adag ráksalátát és egy Swimmin pool-t - adom le a rendelést, majd felveszem kihívó és semleges arcocskám és tenyérbemászó mosolyom. Akkor cukorfalat, folytassuk ott, ahol tegnap abbahagytuk, mert bár nem panaszkodhatsz a kondíciódra, nem kedvelem a pofád.
|
| ef-chan | 2010. 06. 22. 22:04:13 | #5663 |
Karakter: Haruka (Fumiro Kazuhakunak)
Ehh, értem én, semmibe vagyok véve, mert belegyalogoltam a pincurika kis lelkivilágába, jaj de megható, mindjárt hányok. Viszont a hallgatás beleegyezés, úgyhogy miközben követem, a többiek szikrázó tekinteteitől övezve, előtúrom a cigisdobozom, amit "elegánsan" a kimonómba hajítottam, mert az obi úgyis megtartja a derekam körül. Ha már van, adjunk a jó híremnek! Ahogy belépek a dolgozószobának titulált hodályba - basszus, ekkora helységet még hálónak is vétek tartani, nem lehetne körbedugni sem - levágódom az egyik székre. Nem kéretem magam túlzottan, minek, ezzel is letudva egy felesleges áludvariaskodásos kör. Amúgy sem hiszem, hogy jópofizni hívott be. Tisztára emlékeztet a faterra, ha valami szart kavartam, mindig méltóságteljesnek látszó nyugodtsággal hívott be az irodába, hogy ott megpróbáljon porig alázni. Hát, Öcsisajt, ha ez a terved, rászoptál, mert nagy gyakorlatom van abban, hogy a porig alázásból én jöjjek ki jól. Bár nem tehetsz róla, a múltam ezen részét jótékony homály fedi, és nem áll szándékomban ezt a lapot sosem kiteregetni. Ja, más biztos halál büszke lenne a vállalkozó apucira, engem már a gondolattól is a rosszullét kerülget. Miért kellene megaláznom? Kényelmesebb úgy tenni, mintha nem is ismerném, és az érzés abszolút kölcsönös. Azért megnézném a fejét, mikor megint berobbanok valami nagy dobással.
Ahogy előkerül a hamutartó, rá is gyújtok, és nyílt élvezettel szívok bele egyetlen méregrudacskámba. Ha belegondolok, egyedül ehhez voltam hűséges eddigi életemben. Büszke lehetsz magadra, kis fehér rudacska.
- Javítson ki, ha tévedek - tévedsz! De ennyire még én sem akaszthatlak ki rögtön kezdésnek. - de úgy emlékszem, nem kínáltam hellyel.
- Leszarom - nem érdekelnek a nyűgjeid, inkább kezdj bele a lényegbe, mert elalszom.
- Nos, a lényegre térve - na végre, el sem hiszem, egy gyors üzletember. Jutalmul félrefújom a füstöt, és nem az orra alá. Ugye milyen roppant aranyos vagyok? - Téved, ha azt hiszi, hogy minden csak maga körül forog. Ez itt nem játszótér, ahol játszhatja a kiskirályt. Ki kell, hogy ábrándítsam, de mi nem küzdünk azért, hogy elvállalja a munkát - ironikusan elmosolyodom, és újabbat szippantok gyilkos szeretőmből. - Ha alkalmatlannak látom a munkára, akkor keresünk mást. Rajtam ne múljon, könnyű szívvel teszem túl magam az eseten. Higgye el, a hátam közepére sem kívánok egy hisztis, felfuvalkodott utcagyereket - na ez volt az a pont, ahol legszívesebben felnyerítetem volna, de erősen visszafogtam magam. Ez a pöcs egész szórakoztató. Elhiszi, hogy megmondhatja a frankót, nagyon süti. Kiérdemelt egy végigvizslatást. - Nekem is megvannak a saját gondjaim. Díjaznám, ha nem mások felé irányítaná a saját maga iránt érzett gyűlöletét - pff, kész, muszáj volt egy egészen picit felprüszkölnöm, és beleharapnom az ajkamba. Ezt jól megmondtad szivi, még a végén a lelkemre veszem, kár hogy nincs. Az a legnagyobb a csókában, hogy hulla komolyan képes ezt beközölni. - Komolyodjon ki, ha komoly munkáról van szó. Egy annyi idős férfi, mint maga, nem engedheti meg magának ezeket a kisfiús hisztiket - ezen a ponton feláll, és kibámul az ablakon, udvariatlanul hátat fordítva. Látod, picinykém, te sem tudod teljesen korlátok közé szabni magad. - Vagy ha csak szimplán a reklámmal van gondja, örömmel várom az ötleteit, Shizumu Haruka sensei.
Elgondolkodom a dolgon, hogy mit lenne a legjobb reagálni, közben újabb slukk kúszik le a tüdőmbe, s a hamut szépen a hamutálba pöckölöm, hagyva, hogy végigmérjen, és elhiggye, hogy fölénybe került. Nem ismerem a nemi beállítottságát, de tök mindegy, melyik nemmel csinálja, ő az úr az ágyban, és nem tűrne meg maga mellett olyat, aki ezt nem fogadja el. Ezért lenne vicces megdugni azt a beképzelt, de formás popóját.
- Nos? - türelmetlenkedik gúnyba burkolt szavakkal. - Haruka sensei? Vagy inkább Haruka-chan?
Lassan kezdek tapsolni, megvillantva egy elismerő mosolyt. - Igazán lenyűgöző előadás volt, egész meg vagyok hatva... - gyorsan szétnézek az íróasztalán, és nem kell csalódnom, a puccos névtábla itt is megvan. - Fumiro Kazuhaku-san. Engedje meg, hogy azon témák mentén reflektáljak kirohanására, amelyeket ön is említett. Örvendek, hogy "rokonszenvünk" kölcsönös, bár ebben az esetben nem értem, miért kell nekem hajnali kilenctől egy unalmas meetingen részt vennem, és miért nem ért rá a meghallgatás akkor, mikor már kész a projekt és csak fel kell venni, fotókat kell hozzá csinálni egyebek. Amennyiben úgy véli, meg fogok szakadni, hogy enyém legyen a meló, hát csalódnia kell, a menedzseremet jobban érdekli az egész hacacáré, mint engem - bár a szavakat direkt megválogatom, stílusom és hangsúlyom olyan, mint az előbb kint. Gyilkos, őszinte, és legfőképp sértő. - Másrészt hangsúlyoznám, hogy a hisztis, felfuvalkodott utcagyerek már tett le az asztalra. Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy bármikor felforduljak, marad utánam, ami emlékeztet rám, már most egy csomó műfajban beírtam magam a történelembe, és nem kell azon siránkoznom, hogy még annyi mindent szerettem volna. Amit akarok, megszerzem, amit ki akarok próbálni, kipróbálom. És nem, cseppet sem utálom magam, sőt, roppant elégedett vagyok saját magammal, épp ezért vagyok képes tenni arra, mi a véleménye másoknak. Úgy öltözöm és élek, ahogy akarok, ahogy nekem megfelel. Magával mi a helyzet? Élt már egyáltalán, vagy még nem bukkant rá erre a szóra a szótárban, mert nem volt ideje még egyet lapozni a sok munka miatt? Nagy szavakkal tud dobálózni, kérdés, mit fog a halál fejéhez vágni, mikor az meglátogatja önt, és rájön, hogy még semmit sem csinált egész életében a munkán kívül. Tudja, az olyan embereket, mint ön, akikre rá van írva, hogy nem is élvezik, amit csinálnak, roppant mód tudom sajnálni. De ennyit a személyeskedésről, inkább térjünk a problémánk fő lényegére.
Amíg nem akart fél percre az apám lenni, magával semmi gondom nem volt, a reklámmal viszont annál több. Nem állítom, hogy tanultam volna, mert igen, csak egy utcagyerek vagyok diploma nélkül. De van eszem, és veszem a fáradtságot arra, hogy közönségkutatást végezzek - itt rágyújtottam egy újabb szál cigire. Közben előkotortam a noteszem, és kivágtam az asztalra. Szeretem pontokba szedve vázolni is, amit mondok. Persze szemérmetlenül végiglapozom az összes felskiccelt képet és portrét, amit készítettem, nem vagyok egy szívbajos alkat. Ahogy egy üres laphoz érek, neki is kezdek,a cigit a hamutálba téve. - Egy reklám tervezésekor három fontos dolgot kell figyelembe venni: kiknek, mit és hogyan szeretnénk eladni - a három kérdőszó felkerül a papírra. - a Kiknek kategória határozza meg a reklám milyenségét, ha a célközönségünk egy rahedli gyerek, nem készíthetünk komoly reklámot, mert nem fogja meg őket, egy gyerekeknek készülő kampányba kütyük kellenek, amiket gyűjthetnek, és a termékhez kapcsolhatnák, a reklámoknak színesnek és aranyosnak kell lenniük, hogy felhívják a figyelmük, egy komoly üzletember viszont szóba sem áll velünk, ha harsány a reklámunk, mert nem fog komolyan venni minket, nekik komolyabb, tárgyilagosabb reklám kell, amely tömören közli a tényanyagot, a háziasszonyoknak nem árt, ha csempészünk a reklámunkba valami érzelmet, klasszikus példa erre a gyerekek, állatkák egyéb cukkerságok alkalmazása, az öregeknek viszont kevésbé pörgős, világos és érthető reklámra van szükségük, amely törődik egy kicsit velük. A mit kérdésköre a legegyszerűbb, tisztában kell lennünk a termékünk milyenségével, előnyeivel, hátrányaival, és azon tulajdonságaikra kell felhívnunk a figyelmet, amelyek megkülönböztetik a termékünket a nyolcezernyi hasonlótól. Meg kell magyaráznunk röviden, de szellemesen, miért ezt érdemes vásárolni és nem a többit. A hogyan kérdéskör már maga a reklám, az első két kérdés válaszait, és átgondolt stratégiáit kell beleépíteni, és meghatározni a módot, ahogyan a célszemélyek számára vonzóvá tehetjük az ajánlatunk. Egy jó reklámkampány lényege nem a monotonitás, nem az egy témára felfűzés, hanem az, hogy minél több embert érintsünk meg és győzzünk meg. Őszintén szólva fingom sincs, mit forgalmaznak, de nézzünk egy szolgáltatást: szállodák. Miért ne készülhetne egy szálloda számára olyan reklám, ami a gyerekeket győzi meg, egy olyan, amely a család felnőtt, kereső és potenciális vásárlóként nyilvántartott részét győzné meg, és miért ne csinálhatnánk nyugdíjasok számára is külön. Megérinthetnénk a különböző társadalmi rétegeket is, nem csak a gazdagok érhetik el a szállodánk szolgáltatását, hanem akciós csomagjaink révén az alacsonyabb néposztályba valók is. Ezen kívül szerintem roppant fontos mind a személyi mind az üzleti reklámok terén a személyes megjelenés. Nyilatkozatok, riportok, tévés beszélgetőműsorok, nem feltétlenül a szolgáltatásról, de ahhoz kapcsoltan, hogy az emberek ezzel is közelebb érezzék magukat a helyhez, a céghez és a szolgáltatáshoz. Mert ha ismerik az ember arcát, akkor önkéntelenül is nagyobb bizalommal fordulnak felé, adnak a szavára, mert ő az az illető a tévéből, aki múltkor adományozott az árváknak, aki ott bénázott a főzőshowban, de olyan cuki volt stb. Szerintem - tépem ki a lapot, és teszem az asztalra felé fordítva, és ismét kezembe véve a félig leégett cigarettát. - ilyen a jó reklámstratégia. És ne fáradjon, nincs szükségem elismerő pillantásra, anélkül is pontosan tisztában vagyok a képességeimmel.
Mielőtt megszólalhatna, még egy dolgot hozzáfűzök: - Ha most azzal jön, hogy ne csak a szám, a tehetségem is legyen nagy, ám legyen. Nem hinném, hogy megerőltető lenne összedobnom egy értelmes reklámtervezetet, persze ehhez az kell, hogy komolyan gondolja, és szánjon rá időt ön is, és adjon nekem az elkövetkezendő héten minden napjából két órát, amely során megismertet a céggel, a cég profiljával, a szolgáltatásokkal, és a rendelkezésre álló helységekkel, erőforrásokkal - ezzel leszereltem, és szépen kiveri a fejéből azt a baromságot, hogy megpróbálja velem megterveztetni a hétszentséges atyaúristent is.
- Ahh, - nyújtózkodom még egyet hátradőlve, majd azért még megérdeklődöm, mert bőr még mindig van a képemen. - nem tart véletlenül ebben a hatalmas szobában valami bárszekrényt egy kis töménnyel? Basszottul másnapos vagyok, és jól jönne most egy kis sake, vagy esetleg kis vodka, vagy whiskey. Gondolom nem kell mondanom, kutyaharapást szőrivel. Ja, és még egy dolog, a Haruka-chant mellőzzük, még a végén perverz asszociációim támadnak
Mosolyom lehengerlő és pimasz, pofátlanságból ötös. Látod, nyuszi, nem sikerült igazán zavarba hoznod, ahhoz túlságosan is merev és zárkózott vagy. Bár lassan kételkedem abban, hogy zavarba lehet-e még hozni. Sokáig működött az, ha rögtön lerohamoztak, és fél perc alatt az ágyban kötöttem ki, de már annyira kéjenc lettem, szerintem már ez sem tudna meglepni.
|
| ef-chan | 2010. 06. 21. 18:45:37 | #5621 |
Karakter: Haruka (Fumiro Kazuhakunak)
Unottan nyújtózkodtam egyet az erkélyen, majd rágyújtottam. A füstöt jó mélyen szívtam magamba, hogy aztán füstkarikákat eregetve fújjam ki rövid idő múlva. Szörnyen utálom az unalmas összejöveteleket, ez meg aztán tényleg mindennek a teteje. Igaz, a film sem volt az a hű de mit tudom én milyen fasza, csak egyszerű rutin, megspékelve egy rahedli klisével, de mit tegyen az ambiciózus színész, ha manapság ez megy a piacon? Ha belegondolok, hogy négy jelölést is kaptam miatta, pedig csak magamat adtam...
- Haruka - lép mögém, s pimaszul átölel. Nem tiltakozom különösképp, már az illatáról felismertem. Senki nem tud ilyen ízlésesen keverni két pocsék parfümöt. - már mindenhol kerestelek - csókol bele a nyakamba. Újabbat szívok a kis méregrúdból, mielőtt megfordulnék ribancokat megszégyenítően csábító arccal.
- Már megint összevesztetek? - kérdésem olyan gyilkos, mint amilyen gyilkos az ajkam formálta mosoly. A lelkesedése mondhatni exponenciálisan lohad le. Jaj bocsánat, az a függvény határozottan felfelé tart, az övé viszont... talán ideje sem volt még rá, hogy felálljon.
Szórakozottan támaszkodik meg mellettem a korlátnak döntve formás hátsóját, majd felsóhajt.
- Csak a szokásos - felé nyújtom a cigisdobozt. Tiltakozás nélkül fogadja el, és kivéve belőle egy szálat ő is rágyújt.
Csak megráztam a fejem, Kazeki egy akkora lúzer, ha szerelemről van szó, hogy az már nekem fáj, pedig nem vagyok egy érzelgős, pláne nem együttérző típus. Kazeki viszont azon kevesek közé tartozott, akikkel - ugyan érdekből - de jó viszony ápoltam. Személyes újságíróm és beépített kémem lett az évek során. Kicsit paradox módon egymást segítettük karrierünkben még a kezdet kezdetén. Ő az én híreim miatt válhatott híres újságíróvá, én pedig az általa összeszedett információkkal üzérkedve juthattam jobb és szaftosabb lehetőségekhez. Az együttműködés azóta is megmaradt, mert megéri. Annak ellenére is, hogy mostanában kicsit terhessé vált számomra ez a kapcsolat.
- Figyelj csak, Haruka - töri meg a fél perces csendet Kazeki, ahogy felbukkan zabos partnere a tömegben, és megpillant minket. A pöttöm zsarnokra pillantva könnyedén kúszik kezem "barátom" mellkasára. Elégedett mosolyom már-már provokatív, imádom húzni a kis csipszar agyát.
- Nagyon csendben maradtál, még a végén feltételeznem kell, hogy a kis színjátékom túlságosan kellemes számodra - utalok a kis barátjának szóló műsoromra, de ujjaim még mindig szórakozottan barangolják be inge ráncait.
- Csak azon gondolkodtam, hogy miután ingyen is a szolgálatomba szegődtél, mert úgy tartotta kedved, érdemes-e üzletet ajánlanom utólag - nevet fel.
- Hmm - fojtom el kuncogásom. - Talán egy jó tanácsért érdemes lenne előhozakodni azzal az ásszal, mielőtt bebukod az egész partit - burkolt utalás, amit csak ő ért, de ő világosan. Ha nem akarja, hogy csúnyán keresztbe tegyek neki, ne húzzon fel.
- Nemrég megkereste az egyik nagyobb reklámcéget a Fumiro csoport. Az a reklámprojekt zsíros kis üzletnek bizonyul - kezd bele, mire felemelem a szemöldököm.
- És ez engem hol izgat? - rugaszkodom el a korláttól, hogy faképnél hagyhassam informátorom, de nem hagyja magát ilyen könnyen kétségbe ejteni. Már túl jól ismer... Egy szeretőt ilyenkor kell kihajítani a picsába.
- Ugyan, ha megcsípnéd, egy ideig nyugdíjaztathatnád magad, és foglalkozhatnál vágyott projekteddel. Mondd, mikor kezdjek érdeklődni a galériáknál? Vagy még mindig csak pár szemeted van?
Ha szemmel ölni lehetne, most holtan csuklott volna össze, én pedig szépen mehetnék a sittre hirtelen felindulásból elkövetett emberölés miatt. Az elevenemre tapintott, és mióta megszerezte ezt az apró információt, folyamatosan visszaél vele. Igaz csak makacsságom miatt nem akartam foglalkozni a lehetőséggel, de most aztán külön felhúzott.
- Be tudlak ajánlani, vannak összeköttetéseim.
- Nem félsz, hogy lejáratlak?
- Ha nyugodtan mérlegeled a lehetőséget, látni fogod, hogy nem áll érdekedben elszalasztani csak azért, hogy engem lejárathass - mosolyog undorítóan.
- Egyszer beverem a képed - fordítok neki hátat. Ma különös tehetsége volt hozzá, hogy elcsessze az egyébként is botrányosan szar kedvem. De van, aki ezt még fokozni tudja. A kis féltékenységtől zabos popsiparádé épp felém közeledik, nagyszerű... Ám most nicns kedvem vele baszakodni, mielőtt megszólalhatna, belé fojtom a szót egy rövid mondattal.
- Teszek a drágalátos Kazekidre! De a helyedben inkább rajta csöngnék, mint hogy kommandózzak a lehetséges szeretői után, mert attól tartok, míg harag van, megcsal. Ha nem hisztizel, nincs harag, nincs mitől félni. Most pedig húzz szépen az erkélyre és terpessz be neki, hogy helyreálljon a világbéke.
Olyannyira elvörösödött, hogy hápogni sem tudott, így volt esélyem lelécelni végre a helyről.
Ahogy megérkezik a taxi, még felpillantok az erkélyre. Az a kettő épp nyalta-falta egymást. Rohadj meg, Kazeki, még egy jó estét is szereztem neked, remélem, kurvára elégedett vagy most magaddal.
* * *
Gyűlöllek, Kazeki, annyira, de annyira gyűlöllek!
Gondolataim szinte sötét felhőként vettek körül, miközben az utat bámultam tüntetőlegesen, miközben a menedzserem próbált velem egyeztetni a tárgyalást illetőleg, csak épp nem voltam valami partner. Könyörgöm, hajnali fél kilenc van! Normális ember ilyenkor még alszik! Rohadna ki az az önelégült tetű, csak leadta a drótot a menedzseremnek is, aki a hátam mögött szépen lerendezett egy tárgyalást a reklámszakemberekkel és a Fumiro csoporttal. Aztán van képe itt vigyorogni nekem, miközben pontosan jól tudja, hogy én délnél előbb nem vagyok sem ember, sem szociális! Elviselhetetlen, hisztis és hiú viszont annál inkább, csak hogy kölcsönösen "szerethessük" egymást.
Ahogy megérkezünk a Fumiro Group "főhadiszállására", kipattanok a kocsiból, és faképnél hagyom drága "jótevőmet. Úgy szalad utánam. Már így is ki volt akadva, hogy képes voltam egy fekete kimonót felvenni, amit hatalmas és harsányvörös pipacsok díszítettek - nem tudom, mi baja van, határozottan jól áll - de még itt virnyog is nekem...
- Haruka, szedd össze magad, ha ilyen leszel, semmi esélyünk a projekt megszerzésére - nyikorog még a liftben is.
- Ki a fasz mondta, hogy meg akarom szerezni?! - morgok, miközben elzárkózásom jeleként összefűztem a kezeim a mellkasom előtt.
- A pénz viszont neked sem jönne rosszul, nem igaz? - próbál meghatni. Rossz irányba tapogatózol öcsisajt.
- Teszek rá! Akkor sem jópofizok itt vén fatökűekkel a semmiért! Ha legalább már projekt lenne, de nekem mi közöm ahhoz, hogy milyen szar reklámot akar eladni a Shizuku reklámcég a Fumiro Groupnak? Egy baszott forgatókönyvet akarok, ami alapján eldönthetem, akarom-e a hátam közepére ezt az egész fost, vagy sem - replikázok cseppet sem fogva vissza a hangom, próbál is csitítgatni. De nem nagyon izgat, morgok tovább, ahogy kilépünk a liftből.
- Haruka, ne legyél már ekkora egy fasz. Esküszöm, megbánod, ha nem viselkedsz! - jaj de megijedtem.
- Mert mi lesz, seggbe raksz? Vigyázz, még a végén élvezni fogom! - kész, azt hiszem, osztott nullával, máris jobb kedvem van.
- Haruka, te... - de nem folytatja, mert megjelenik a díszes társaság, és inkább eléjük megy, hogy körbenyalhassa a tisztelt seggeket. Nagyszerű, kezdődik a meeting, ha ennyien vagyunk, délig tuti nem végzünk. Még éhen is fogok halni, nem csak halálra unom magam... Valaki adjon egy pisztolyt!
- Shizumu Haruka sensei, igazán nagy megtiszteltetés, hogy eljött! - jön segget nyalni a reklámcég egyik alkalmazotja hozzám is, amit egy fintorral jutalmazok, meg azzal, hogy baszok elfogadni a kinyújtott kezét. De az ilyenek nem jönnek ám ettől zavarba, nem ám! - Reméljük, elégedett lesz a tervezettel, amit külön az ön egyedi személyiségéhez alakítottunk - képzelem...
- Elnézést! - emelem fel a hangom. - Valaki felhomályosítana mellékhelység hollétéről?
Miután stikában elszívtam egy szál cigit, visszatértem a "tett" helyszínére. Úgy tűnt, már mindenki csak rám vár, és bizony egy pár új hapekkal bővült a díszes társaság. A menedzserem azonnal körbezsongott, ha nem szívtam volna el azt a szál méregrudat, most lecsaptam volna, mint egy nyamvadt legyet.
- Uraim, szeretném bemutatni önöknek a reklámtervezet főalakját, Shizumu Haruka sensei-t, az urak itt - fordul felém. - a Fumiro csoport képviselői.
- Örvendek - préselem ki magamból foghegyről. Na nézzük, ki a perverz az öt fős társaságból, ki fog a szemembe nézni, míg kezet fogunk, és kinek kalandozik el a tekintete a kimonó által szabadon hagyott mellkasom irányába? Az első perverz, a második is, a harmadik nem, még van erkölcs az országban? A negyedik megint perverz, az ötödik a döntő, ő lehet a főnök.... és dobpergés... hmm, pech, nem perverz, már most borítékolom, hogy kár a hajcihőért.
Ahogy helyet foglalok, és a menedzserem legnagyobb meglepetésére előveszek egy kis noteszt. Komolyan, olyan hatást keltek, mintha érdeklődnék, pedig ha sejtenék, hogy csak az unalmam fogom levezetni. Ahogy a tárgyalás elkezdődik, azonnal nekikezdek, hogy a kis lapra felskicceljek egy lehetséges festmény lehetséges vázlatát.
Olyannyira untam már a banánt, hogy unalmamban portrékat kezdtem rajzolni. Lerajzoltam sortban a reklámszakembereket, a Fumiro csoport tagjait, s épp a "nagyfőnökön" dolgoztam, mikor végre elérkeztek a konkrét reklámtervezethez. Igen, eddig csak az udvariaskodás ment, egy egész órán keresztül, és ne kapjon az ember agyfaszt.
- ... és erre a témára fel lehetne fűzni a többi rövid reklámfilmet is... - fejezi be a kifejtést, és térne rá a megvalósíthatóságra a csóka, amikor felpattanok. minden szem rám szegeződik, a menedzserem pedig már előre elsüllyedt az asztal alá. Ő is túlságosan ismer, és már az arckifejezésemből leszűrte, itt most haddelhadd következik.
- Elnézést uraim, de mielőtt belemerülnének a szájbarágásba, ez az ötlet úgy szar, ahogy van - a levegő meghűlt, talán a stílusomtól, talán a mondandóm tartalmától, kit érdekel.
- Először is - fordulok a drága reklámoshoz. - könyörgöm, szokott tévét nézni? Szokott érdeklődni a barátainál, hogy mi megy a tévénéző agyára? Szerintem kurvára nem, mert akkor tudná, hogy az ilyen szar reklámok miatt dönt úgy az ember, hogy még a filmre sem kíváncsi, amit elkezdett nézni, és kikapcsolja az egészet a francba! Másrészt annyira kreatív, mint a századik naposcsirke. Tele van a faszom ezekkel a kommersz, egymást majmoló szarokkal, amit média és reklámkampánynak neveznek. Sehol egy eredeti, igazán merész ötlet! Az ilyenek eltűnnek a süllyesztőben, ahoyg megcsinálják őket, két hét múlva megkérdezne valakit, hogy mi jut eszébe az adott reklámról, azt felelné, hogy azt nem tudja, mit is reklámoz tulajdonképp, de roppant szar. Másodszor - és itt Mr. Fumiro nevezetű, eddig meglehetősen közömbösnek tűnő nagykutyához fordulok. Szinte suttog a menedzserem, annyira tátog könyörögve: Haruka, kérlek ne! De nincs megállás, ami a szívemen, az a számon. - bocsássa meg udvariatlanságom, de halvány lila fingom nincs a nevét illetően, de állást foglalhatna végre, ahelyett, hogy cseszi a saját és az én drága időmet. Ha tetszik önnek ez a projekt, akkor közölje, és már itt sem vagyok, keressenek más majmot, ha meg nem tetszik, szintén közölje, hogy húzhassak a francba, mert jobb dolgom is van, mint megvárni, míg ez a tehetségtelen lúzer kiszárad beszéd közben, hogy magára sózzon egy több milliós, de abszolút értéktelen projektet. Ha ért valamelyest is ahhoz az ágazathoz, amit csinál, már rég levághatta, hogy értelmetlen itt pepecselni. A magam részéről elszívok egy cigit, mert maguknál üzletembereknél még egy nemet kimondani is minimum fél órás tárgyalás - azzal az ajtó felé lpek, de két nagyobb darab majom áll elém. Én nem láthattam, de egy elegáns és annál kevésbé feltűnő kézmozdulatnak engedelmeskedtek. Hülye viszont nem vagyok, így sejtettem, hogy valami hasonló áll a háttérben.
- Mi van? Most jön a megfenyegetős maszlag? - fordulok vissza dühösen, szemeim csak úgy szikráznak. Egyetlen változás állt be a szoba képébe, a főnökcsótány végre felállt. Arca viszont még mindig nem árulkodik semmilyen érzelemről, ami mélységesen irritál.
- Kérem, velem fáradna az irodámba? - szólal meg a lehető legnyugodtabb és udvariasabb hangon. - Szeretnék négyszemközt tárgyalni.
Kérdőn húzom fel az egyik szemöldököm, majd saját "visszafogott" stílusomban felelek gunyoros mosollyal: - Amennyiben dohányozhatom, úgy lehet róla szó, ha nem, akkor kénytelen lesz utánam loholni a legközelebbi dohányzásra kijelölt helyig, ahol árusítanak valami erőset - azért átfut az agyamon a jogos kérdés: mi a faszt akar tőlem négyszemközt, amikor épp most küldtem el az egész bandát melegebb éghajlatra. Csak nem meggyőztem, hogy értek valamicskét az emberi lelkekhez? ha utánam nézett, két dolgot láthat világosan: egy, mióta berobbantam, mindig botrányok öveznek, s bármilyen dologba is fogtam a showbiznisz világában, mindig sikerem volt, s még az értéktelen ócskaság is arannyá vált a kezemben. De ha még mélyebbre ásatott, az is világos lehet számára, hogy a stílusom és a modorom még most egész visszafogott volt.
|
|
