Elégedett vagyok, még akkor is mikor megérkezünk és bemegyünk a faházba. Yeou elég csendes, ami nem zavar. Végre nem beszél, de ahogy elnézem ez nem fog sokáig így maradni. A konyhába megyek és elkezdek kipakolni a hűtőből. Yeou eközben a pultnak támaszkodik és figyel. Szinte éget a tekintete. valamire rá akar kérdezni és kezd bosszantani, hogy nem nyitja ki a száját. 

- Mindenképp megvárod, hogy rákérdezzek? Egyszerűbb lenne, ha magadtól beszélnél – mondom felvont szemöldökkel kissé szemrehányóan. eddig nem okozott neki gondot, ha ki akart mondani valamit, most meg csak néz, mintha szavakat keresné.

- Csak egy kérdésem van: - kezd bele végül meglepően higgadtan. - nem igazán vagyunk alku pozícióban, szóval… mi lesz az alkud tárgya? – böki ki végre azt, ami cseszteti a gondolatait. Meglepően jó a kérdés a válasz pedig elég kézenfekvő. Biztos vagyok benne, hogy ő maga is tudja a választ.

Egy sokatmondó vigyor ül ki a képemre. Látom ettől a tekintetemtől még a hideg is kirázza, de hát ő akarja, hogy válaszoljak.

- Egyetlen dolog van, amit fel tudok ajánlani – mondom neki végig tartva a szemkontaktust.

- Én – mondja ki mielőtt én kimondhatnám. Ezen jót vidulok.

- Pontosan – válaszolom vigyorogva.

teljesen leveri a víz, ami igazán mulattat. Jó látni, hogy nincs akkora arca, mint eddig, ráadásul ráfér, hogy kicsit magába szálljon, hisz még mindig ott tartunk, hogy miatta vagyunk ekkora szarban. Persze eszemben sincs valóban átadni őt bárkinek, de attól még megérdemli, hogy kiverje a víz miatta.

- Holnap még nem fogunk megalkudni. Elsősorban azt akarom kideríteni, milyen információra van szükségük. Elhitetjük velük, hogy birtokában vagyunk. Találkozót fognak ajánlani, mentességet, új személyazonosságot, és az ügy nagyságától függően akár pénzt is érted cserébe. Mi belemegyünk az alkuba, de csapdába fogjuk csalni őket- mondom el nagyvonalakban, amit kitaláltam. Persze ez igazán karcsú részlet ahhoz képest, amit valóban akarok. 

- Veszélyes terv. Bármikor kinyírhatnak minket – néz rám komor ábrázattal.

Nem mintha nem ez lenne az alap. Mindenképpen jobb a mi szemszögünkből, ha részben az irányítás a mi kezünkben van és mi szabjuk a feltételeket.

- Kockázat nélkül nincs nyereség. Nem fogok felszívódni addig, amíg nem teljesítettem a megbízásom. Az alku még mindig áll: ha segítesz kézre keríteni Holden gyilkosát, aki kiadta a parancsot, elintézem, hogy új életet kezdhess – mondom el újra az alkunkat.

Persze teljesen tisztában vagyok azzal, hogy nem túl nyerő a helyzetünk, de már voltam rossz helyzetben, rosszabban is. Akkor mondjuk az volt a különbség, hogy magamon kívül nem kellett mással is számolnom.

- Sok értelme nincs az alkudnak, ha közben elpatkolok – sziszegi.

Jót nevetek rajta és ellököm magam a pultól. Közel lépek és megállva előtte nézek le rá. Tartja magát pedig érzem rajta, hogy van benne para rendesen. Erősnek és bátornak akar mutatkozni. Arckifejezésén azt látom, hogy ő majd megmutatja nekem nem tudom megfélemlíteni. Nem mintha ez lenne a célom. Ahogy lenézek rá egyre jobban tetszik nekem. Amellett, hogy roppant idegesítő és néha kitekerném a nyakát teszik ahogy tud nézni. Tele van élettel és erővel. Ez vonzó.

- Megígérem, hogy vigyázni fogok rád, nyuszika – vigyorgok tovább és lejjebb hajolva két ujjam közé fogom állát. Igen közel kerülök hozzá. Innen közelről még szebb és tekintete csak úgy világít.

Kicsit mintha el is pirulna a közelségemtől, de valójában nem a közelségem hozza zavarba elsősorban. Az érintés az ami letaglózza az embereket. Zavarba ejtő a kettő együtt, de nem hittem volna, hogy őt zavarba lehet hozni ilyen könnyedén. Nekem erszembe jut az a csók ami a kávézóban csattant el, de még mielőtt bele tudnék mélyedni, hogy valójában milyen is volt az a csók, a tekintete dühösre vált és elüti a kezem.

Ez vissza is zökkent a valóságba és felegyenesedek.

- Legyen. Elfogadom az ajánlatod. De ha egy pillanatig is úgy érzem, át akarsz verni, elnyisszantom a torkod álmodban, seggfej – mordul fel rendezve a vonásait. – És kezdj valamit az ocsmány képeddel, kiver tőled a frász –int grimaszolva.

És újra itt az ocsmány kis énje, amitől meg tudnám folytani. Nem is értem miért látom vonzónak, mikor valójában egy idegesítő kis seggfej.

- Holnapig nem lehet, így könnyebben elkerülhetünk egy esetleges csapdát – mondom, de mi a francnak azt nem tudom. Nem is figyel, csak kutat.

- Akkor ne csodálkozz, ha félálomban tökön talállak rúgni, mert kukkoló perverznek nézlek – nocsak mégis figyel? Bár seggfej mint mindig. – Elmegyek a boltba cigiért, kell még valami? – kérdezi én pedig elgondolkodva először nem mondok semmit, majd mégis összedobok egy listát és az útjára bocsátom. 

Jobban meggondolva jobb is, ha elmegy és kicsit kiszellőzteti a fejét én pedig nyugodtan végig tudom gondolni a következő lépésem. Az sem lenne utolsó, ha képes lenne valamiben segíteni. Túl kevés információt kaptam ahhoz, hogy bármit ki tudjak silabizálni a helyzetből.

Kimegyek a konyhába, hogy főzzek valamit. Benézek a hűtőbe és mivel darált hús van a bolognai mellett maradok. Amíg fő legalább van időm rendesen megnézni a félszemű telefonjáról elhalászott adatokat átnézni. Ki tudja milyen kincsre lelek benne.

Előveszek egy laptopot és bekapcsolom. Amíg felrakom az ételt nyugodtan be tud tölteni és rá tudom telepíteni a lopott dataokat. Az a félszemű amilyen barom még kódokat is tárolhat benne. Habár, ha van bármi gógyijuk azokat már megváltoztatták. Mindegy nem belépési kódokra vagyok kíváncsi, hanem a kapcsolatokra.

Visszamegyek a konyhába amíg tölti az adatokat és felrakom az ételt. Pillanatok alatt isteni illat tölti meg a kicsiny helyiséget. Ráteszem a fedőt az edényre, hogy had följön puhára és rakok fel vizet a tésztának.

Mikor mindennel megvagyok a gép elé telepszem és elkezdem átnézni az adatokat. A híváslistában van pár telefonszám, szokványos nevekkel. Némelyikhez oda van írva, hogy milyen rangban vannak. Meglepő mód akad itt ezredes és tábornok is. Az ami viszont megüti a szemem, az egy Gréta nevű illető. Sokszor hívta és sosem hosszas beszélgetésekre. Ezért úgy vélem ez nem lehet a barátnője esetleg felesége. 

Egy darabig elvagyok a telefonnal és a telefon által adott adatokkal. Van néhány tippem mivel találok pár térképet lefotózva és bekarikázgatva, de nem tudom miért lehet lényeges a helyszín. Minden esetre nem volt haszontalan az utunk és meglátjuk mit és ki fog reagálni holnap a felkeresésre. Elrakom a laptopot és a fürdőben megszabadulok szakáltól és a kontaktlencsétől. Ezeket majd holnap felrakom újra, de a hajam marad. Nem szeretem álcázni magam, eddig nem is volt rá igazán szükségem.

elég sok idő telik el és Yeou sehol. Kezed aggódni vagy mi, hogy egy szarvas felzabálta miközben cigizett az erdőben.

-       mondjuk az vicces lenne... – gondolok bele a látványba, amint egy szarvas cincálja a beleit. -Az lenne az évszázad vadászbalesete... – nevetek.

Oké tudom erz morbid és ízléstelen, de azért csak szétkúrta az életemet. Ráadásul bosszant, hogy ennek ellenére nem akarom megölni. Tetszik a kis nyavalyás, még az az ocsmány stílusa is.

Már ép azon vagyok, hogy összeszedem magam és utána megyek mikor kintről motoszkálást hallok és kisvártatva beront egy Yeou nevű vaddisznó. Mint akit üldöznek, vágtat be és ledobja a földre a szatyrot.

- Yeou! Mi történt?! – kérdezem kicsit talán pipásan, mert még mindig nem szeretem, ha szanaszét dobál mindent. 

Ahogy kiviharzik megyek utána. Talán az erdőben elveszítette a józan eszét? a kocsihoz érve végkép nem tudom mi ütött belé. Szinte feltépi az ajtót és kiveszi belőle a térképet. a motorháztetőre teríti én pedig egyre nagyobb érdeklődéssel figyelem mit csinál.

- Ezt nézd! – int én pedig közelebb lépek hozzá. – Rájöttem, John! Látod ezt itt?

- Igen, egy nemzeti park. Mi van vele? – kérdezem érdeklődve. Ez pont az a térkép ami le volt fotózva a telefonon és az a pont ahol be volt karikázva. Egyenlőre ezt nem kívánom vele megosztani a végén elterelem a gondolatait.

- Holden még néhány szenátorral törvényjavaslatot adott be a halála előtt nem sokkal néhány nemzeti park magánkézbe jutatásáról. Szép summát kaptak érte, mert valaki nagyon érdekelt volt a dologban. A többi hely nem olyan fontos, de ez itt – mondja, majd a folyóra mutat. – Ez a lényeg. Ez egy fontos hajóútvonal, nagy a forgalma. Van itt egy gát, amin csak zsilippel jutnak át a hajók. Másszóval teljes kontroll alatt lehet tartani az átmenő forgalmat – pillant rám izgatottan én pedig elismerően nézek rá. Végre emlékszik, elkezdte használni a fejecskéjét.

- Ezt számos módon hasznosítani lehet, de legfőképpen…

- Csempészethez. Aki itt illegális árut akar átjuttatni, annak fizetnie kell majd. Aki kontroll alatt tartja ezt a hajóútvonalat…

- Az pillanatok alatt része lesz a maffia köreinek és meggazdagszik.

rám néz ekégedetten és megtámasztja csípőjét a kocsin. Ügyes és logikus érvelés. Ezzel teljesen lenyűgözött. Végre túl lát azon amit eddig adott.

- Aki érdekelt ennek a területnek a megszerzésében… az ölette meg Holdent – vonja le a logikus következtetést.

Mondjuk azért ez nem biztos. nyílván nagy dolog egy ilyen hajózási útvonalat magukénak tudnia egyeseknek, és talán ok is lehet egy szenátor megölésére, de még mindig zavar, hogy a CIA benne van az ügyben. Az minden esetben külügy és az hírszerzés. Hacsak valaki nem a CIA-t használja fel, hogy még nagyobb befolyást szerezzen és ez a hajózási útvonal, csak a jéghegy csúcsa. Ez még nagyon képlékeny és zavaros, de jó alap. Valóban büszke vagyok rá.

- Szép munka. Ezzel már kezdhetünk valamit – mondom elismerően és megborzolom a haját. Mint mindig most is idegesen reagál és elüti kezem.

- Hagyd abba, nem vagyok taknyos gyerek, aki buksisimire vágyik – sziszegi, de csak mosolygásra késztet.

Folyton morog, de amelyik kutya ugat az nem harap.

- Bocs, néha megtévesztenek a méreteid – mondom piszkálódva. Tetszik mikor szétrobban az agya a méregtől.

- Nem születik mindenki kibaszott égimeszelőnek. Biztos azért vagy ekkora faszfej, mert a magasságod miatt kevesebb vér jut el az agyadig – vágja rá dühösen, majd puffogva kirongyol a garázsból. Jót nevetek rajta, aranyos ilyenkor, kér, hogy nem látja milyen vicces.

- Te meg az a mocskos szád… - jegyzem meg mikor bemegyek utána a házba.

- Folytasd csak, és még csak bűntudatom se lesz, ha álmodban rádgyújtom ezt a viskót – mondja ijesztőnek gondolt mosollyal, amivel csak ismételten megmosolyogtat. 

- Tudod, hogy nélkülem nem élnéd túl.

Igen mindössze ennyi a válaszom a vérszegény fenyegetésére. Ha nagyon felhúz egyszer majd megmutatom neki, hogyan kell megfenyegetni valakit, hogy ne érezze viccnek.

- Egyszerű ember vagyok, aki néha elfeledkezik a hosszú távú terveiről a pillanatnyi élvezetekért – Legintkönnyedén és a cigarettát, ami a szája sarkából lógott egyszerűen kiveszi és elnyomja az ablak párkányán. Na ezek azok a dolgok, ami miatt meg tudnám folytani. Egy rosszalló és sokat mondó tekintettel jutalmazom ezt a megmozdulását.

Nem tudom, hogy a tekintet segített vagy csak megszólalt benne egy belső hang, de elkezdi összeszedni a szanaszét gurult szatyor tartalmát. 

Megcsóválom a fejem és sóhajtva leguggolok én is és segítek összeszedni a holmikat, majd a szatyrot a pultra rakom és veszek ki belőle sajtot. Parmezán az dukál a bolognaihoz. 

- Talán még nem hűlt ki teljesen – mondom miközben a tűzhelyhez lépek és tányérokat veszek elő.

Szedek belőle mind a kettőnknek, megszórom sajttal és lerakom elé. Isteni az illata. Szeretem a házilag készült ételeket. Mondjuk úgy bár megtehetném, de ritkán eszem étterembe.

- Azt hittem, sosem fogok újra normális kaját enni – sóhajt fel és ráveti magát az ételre. Ezen elmosolyodom és enni kezdek én is.

- Ha rajtad múlna, nem is ennénk – pillantok rá szemrehányóan.

- Mondtam, hogy nem tudok főzni. Ellenben te született konyhatündér vagy – vigyorog gúnyosan.

- Legközelebb főzhetek csak magamnak is – vágok vissza. 

- Ugyan már, nem kell megsértődni. Finom lett – feleli kissé védekezőn és egy dicséret kíséretében.

- El sem hiszem, ez egy igazi bók volt? Te ilyet is tudsz? – kérdezem vigyorogva.

- Ne szokj hozzá túlságosan – figyelmeztet, amin elmosolyodom. – Mellesleg, van még valami, amit meg fogok osztani veled, a holnapi alkudozásra tekintettel – mondja félvállról engem pedig ismételten kíváncsivá tesz. – A fickó, akit megvakítottam a fél szemére, aznap, mikor berontott a lakásomba lepuffantani Holdent, egy bizonyos bankszámlához követelt tőle hozzáférést. 

Nocsak, Yeou te többet tudsz, mint hittem. A végén kiderül, hogy hasznos vagy, nem csak szép.

- Miféle bankszámlához? – kérdezek rá konkrétan, ő pedig tétován elgondolkodva kezdi turkálni az ételt. 

- Sejtéseim szerint egy titkos számlához, amire a korrupt lefizetései érkeztek. Speciális számla, amiről vissza lehet követni, honnan érkeztek az utalások – mondja végül. Nem tudom eldönteni, hogy csak részleges információkat ad a saját biztonsága érdekében, vagy valóban ennyire szakadozottak az emlékei? Végül is az utóbbi miatt elismeréssel tudok adózni. 

- Hozzá tudsz férni ehhez a számlához? – kérdezek rá, így több dolgot is megtudhatok.

- Azt hiszem, rájöttem, igen – válaszolja magabiztosan. – Ezt az információt egyenlőre viszont nem osztom meg veled. Előbb lássuk, mire megyünk a holnapi tárgyalással – néz szemembe fölényesen. Van adu a kezében és igyekszik jól felhasználni. Tehát taktikázik.

- Most pedig bezárkózom a fürdőbe egy doboz cigi társaságával. Ne zavarj – teszi hozzá könnyedén és felpattanva az asztaltól el is emeli az említett tárgyakat és bevonul a fürdőbe.

Ahogy bevonul végig figyelem a mozdulatai komoly ábrázattal, majd elnevetem magam és eszem tovább. Dögös kis nyavalyás, egyre jobban tetszik. Viszont eszembe jut ahogy hozzám vágta a kést. Az profi volt és bárhonnan tanulta, nagyon profi mozdulatsor volt. Nem megfontolt, hanem reflexszerű. 

A vacsora után elpakolok magunk után, Szépen rendet rakok elmosogatok és elrakom az étel maradékát. Nehéz keveset főzni bolognaiból, de nem is baj, így holnap nem kell kajáról gondoskodni. 

Rendrakást követően Yeou még mindig bent van. Kezd bosszantani, mert én is meg szeretnék fürdeni, ami viszont még inkább bosszant, hogy annyit füstöl, mint egy gyárkémény. A cigaretta füst már a fürdő ajtaja alatt szivárog kifele.

- Yeou, mi a fenét csinálsz? A füst már szivárog ki az ajtó alól… - kopogok be ingerülten. Mintha direkt akarna felbosszantani. Ugyanakkor nem válaszol. Csak nem fulladt meg a füstben? – Yeou?! – szólok be újra és mivel még mindig nem kapok választ, csak valami fura nyöszörgést benyitok.

Odabent vágni lehet a füstöt és el is tart egy kis ideig mire sikerül szétoszlatnom a kezemmel, hogy lássak is valamit. A látvány viszont ami fogad nem éppen hétköznapi és sok mindenre számítok, de erre nem.

Yeou a kádban szétterülve simogatja magát. Egy pillanatra lefagyok, mert ahogy rám pillant elönt a forróság. Az a tekintet és arckifejezés, nem egyszerű látvány. Szavak sincsenek rá.

- Szar az… időzítésed John… mondták már? Kopj le… - válaszolja nyögdécselve.

Nem mondanám, hogy zavarba jövök, de ahhoz képest amit illene tennem, vagy kellene tennem, meg sem tudok mozdulni és csak nézem hosszú másodpercekig.

- Te most éppen…? – kérdezem tétován a nyilvánvalót. Tényleg ekkora hatással lenne rám? Igen valóban felizgat.

- Arról fantáziálok… hogy valaki keményen megdug… - vigyorogja.

- Nem zavar, hogy itt állok? – érdeklődöm, de valójában nem tudom és nem is akarom levenni róla a tekintetem.

- Igazából… szeretem ha néznek… - feleli és alsó ajkára harapva folytatja az önkielégítést. Állítom rám gondol. Ki van zárva, hogy a halott szeretője megmozgatta volna valaha a fantáziáját. Maximum a pénze izgatta fel. Ezzel nincs is probléma. Jól nézek ki ez tény, ahogy hozzá sem egy vén házas perverz illene, hanem olyan valaki mint én. Ami bosszant, hogy rám is hatással van és nem csak az a csók, hanem minden, amit csinál. 

Az apró gesztusai, hogy olyan könnyen fel tudom húzni és mikor retteg tőlem, „mert tudom, hogy gyakran retteg” akkor is megőrzi a hidegvérét és nem fülét farkát behúzva vonul vissza. Állja a pillantásom, ami nagyon keveseknek megy. Még bírónőt is hoztam vele kellemetlen helyzetbe amikor belepirult.

Ahogy belemélyedek látványába és gondolataimba vele kapcsolatban egy nagyobb nyögéssel eljut a csúcsra. A hangja elképesztően szexi és izgató. 

- Tetszett a műsor? – vigyorog rám és kikönyökölve a kád szélére egy újabb cigire gyújt rá. – Legközelebb belépőt fogok szedni. Mondtam, hogy ne zavarj, seggfej – szegezi rám ujját, mint egy provokáció képpen. 

komolyan nem tudom mit hisz magáról, vagy inkább rólam. Nem vagyok fából és a provokációval azt hozza ki belőlem amit a legtöbb esetben senki sem lát. Nemcsak felizgat, de bosszant is. 

-       Azt hiszem ismételni tudom önmagam. Te mag az a mocskos szád... – nézek szemébe. – Elárulok neked valamit, csak, hogy tisztán láss. – kezdek el vetkőzni. Felvillan izmos felsőtestem és közelebb lépek hozzá. 

-       Mégis mi a faszt akarsz ezzel? A kád már foglalt nincs több hely... – mondja flegmán, de csak tovább szítja bennem a tüzet. 

Nem mondok semmit csak leveszem a nadrágom is és ledobálom a földre.

-       Nem szoktam fizetni, de a látvány tetszett... – folytatom rideg tekintettel és stílussal. 

Az alsóm is lekerül és felvillan nem kis méretű farkam. Egy pillanatra ráfagy a vigyor a képére és meghökkenve néz végig raktam. Úgy vélem nem hiszi, hogy meg fogom erőszakolni, ha úgy tartja a kedvem. Innen is látszik, hogy nincs tisztában azzal milyen ember is vagyok valójában. 

Persze alapvetően nem kenyerem a nemi erőszak, de Yeou most már elérte nálam, hogy úgy érezzem tisztába tegyem vele kapcsolatban a viszonyokat és legfőként az erőviszonyokat. Ha egy gazella úgy dönt, hogy az oroszlán előtt kelleti magát az oroszlán előbb utóbb felfalja.

A párhuzamban bizony nem én vagyok a gazella. 

-       Eszedbe se jusson... Úgy sem mernéd, vagy nem lennél rá képes. Mégis mire készült? – kérdezi, de még mindig csak azt látom a tekintetében. hogy következmények nélkül mondhat vagy tehet dolgokat. Nagy tévedésben él.

Továbbra sem beszélek csak közeledem felé nem túl gyors. de határozott léptekkel. Az arcomról pedig nem sok mindent lehet leolvasni. Kezd megvilágosodni benne valami, mert mozdul és elnyomva a cigarettát már mozdulna. Nem hagyom, hogy túl sok mozgása legyen. Mielőtt hozzám vágna valamit, elkapom a karját és kirántom a kádból. Vigyázok azért rá, hogy ne üsse meg semmilyét. Leginkább kiszállítom.

-       Engedj el te állat! Azt hiszed megijesztesz?! – kérdezi dühösen és kétségbeesetten próbál megütni.

Esélye sincs. Elkapom a karját és a csempének tolom, kezeit pedig a feje fölé fogom. Úgy lépek be a lábai közé, hogy esélye se legyen megrúgni.

-       Azt hiszed szórakozom? Azt hiszed meg tudod védeni magad tőlem? – kérdezgetem miközben a szemébe nézek. 

Pont ugyan az mint eddig. Félelem ül ki tekintetében, de leginkább a testbeszédén lehet észrevenni. Kétségbe van esve. Nincs menekülési lehetősége, de ettől függetlenül állja a tekintetem.

-       Nem hívtalak be! Meg akarsz baszni? Mégis mivel? Szerintem simán impotens vagy... esetleg arra gerjedsz, ha megerőszakolhatsz másokat?

-       Kitudja, talán igen talán nem. viszont bejöttem és te provokálsz... Nem vagyok fából picúr és nem vagyok az az ember sem, akivel játszadozhatsz. Holdennel talán megtehetted mert ő egy puhapöcs volt. Ezért nyírtál ki. – hajolok közel ajkaihoz, de nem csókolom meg.

-       Ne szórakozz! – sziszegi.

-       Nahát ez vicces... Pont ezt akartam mondani én is. Viszont én nem szórakozom. – suttogom ajkaira. – Áruld el kire gondoltál miközben magad kényeztetted? – kérdezem és szabad kezemmel végig simítok, puha már-már valószínűtlenül selymes és tökéletes bőrén. Testünk összesimul ahogy egyre közelebb kerülök hozz, combommal pedig finoman lágyékának nyomulok.

-       Szeretnéd tudni mi?! Faszkalap. – morog vissza, de hangja kissé bizonytalan.

-       Szerintem rám. A délutáni csókra és ahogy éjjel a tested az enyémnek feszült. Ha szexre vágysz nem kell ilyen trükköket bevetned. Elég, ha szépen megkérsz rá... – kuncogom és tovább cirógatom testét, miközben kezét egy mm sem tudja mozdítani, mintha satuba lenne.

Egyértelműen erősebb vagyok nála és tény, hogy nem tud ellenem tenni semmit.

-       Álmaidban gondoltam rád! Bárki másra, sőt bármi másra szívesebben gondolok mint te! – morog, de a teste mást mond.

Valójában most amúgy sem érdekel, hogy mit akar. Eldöntöttem elérte nálam, hogy ne hátráljak meg. Szánalom amúgy sem szokott bennem lenni. Ezt a helyzetet is önmagának köszönheti én egészen eddig úri emberként viselkedtem.

-       Szóval tévednék? Erősen kétlem, de most úgy sincs más így be kell érned velem.

-       Mi a fenéről beszélsz?! -sziszegi. – Ezért ki foglak nyírni!

Ezen ismételten jót nevetek. Egyrészt kevés ő ahhoz, hogy megöljön, másrészt pedig vérszegény próbálkozás a hárításra. Folyamatosan nagy szavakkal dobálózik. én nem mondok ilyet, ha nem gondolom komolyan.

-       Próbálkozni szabad... – felelem és ellépve a két kezét összefogva felkapom a vállamra. 

-       Tegyél le te rohadék! – kapálózik.

Nem hat meg. Könnyedén sétálok be vele a hálószobába és vágom le az ágyra. Azonnal reagálna és mozdulna, de nem adok neki lehetőséget. A hasán fekszik én pedig kihúzom kezét amivel fel akar tápászkodni és a háta mögé húzom. Fájdalmasan nyög fel, de rájátszik. Pontosan tudom mekkora fájdalmat okozok neki. Miután rájön, hogy nem tud szabadulni megpróbál a nemlétező lelkiismeretemre hatni.

-       Ne csináld basszus! Hogy lehetsz ekkora rohadék... – nyöszörgi, de még mindig nem tud, vagy nem akar olyan hangot és stílust megütni ami miatt meggondolnám magam. Szerintem nem is akar. Valahol a lelke mélyén élvezi a kiszolgáltatott helyzetet.

-       Meggyőzőbben is mondhatnád... – hajolok füléhez és belenyalintok.

Megborzong egész testében, de nem a hideg rázza ki azt felismerném.

-       Kiráz tőled a hideg, undorodom tőled! – sziszegi.

-       Na persze... – kuncogom és nyakába csókolok. – sajnálatos módon az undorod felizgat. Ez pech igaz? – mondom búgó hangon. 

Kezem ismételten kalandozásra indul testén amitől ficereg kicsit, de amint fenekén simítok végig, majd belső combján igen érdekes hang csusszan ki ajkain. Izgató és csábító hangok ezek, nem azok amik arra utalnának mennyire rühelli ezt a heylzetet.

-       Kis hazug... A tested elárul...- mosolygok, de persze ezt ő nem láthatja. – Most árulom el a titkot. Velem baromi jó a szex... – testem hozzá magabiztosan.

-       Anyád! Engedj el te rohadék... meg ne próbáld! – figyelmeztet fenyegetőn. 

Nem mondok rá semmit, meggondolni semmitől sem fogom magam. Ujjam végig húzom bejáratán és feltolom egy ujjam. Teste ismét megremeg, de igyekszik visszafogni a hangját. Nem akarja megadni nekem azt az örömöt, hogy tudjam élvezi a helyzetet. Tetszik ez a makacs énje. Elengedem karját, de közben megkapja még egy ujjam, így csak annyira tud reagálni, hogy a kezével kapálózik kicsit. Ezt is igen hamar feladja, mivel testet továbbra is lenyomom egy olyan pontján a gerincének amitől túl nagy mozgásra nem képes. Kihúzom ujjaim és szabad kezemmel felhúzom csípőjét, amitől hozzáférek rendesen bejáratához. Végig nyalok rajta amitől már nem képes hangját visszafogni és felnyög.

-       Dögölj meg... – nyöszörög.

Nem érzem úgy, hogy erre a kijelentésre reagálnom kellene. a hangja elég izgató ahhoz, hogy farkam megkeményedjen. Újra végig nyalok bejáratán és feltolom nyelvem, popsijába. Hangja ettől még intenzívebbé és izgatóbbá válik. Persze most nem feltétlenül az élvezet a cél. Tudatni akarom vele, hogy a viselkedésének következményei vannak. Azt hiszem ez át fog jönni neki.

Felegyenesedem és mögé kerülve csípőjét megragadom és belé hatolok. Egy erőteljes és kicsit sem finomkodó mozdulattal.

-       Ahhh bazd meg! – nyög fel hangosan mozdulatomra.

-       Azon vagyok... – kuncogom és újra lökök rajta egy nagyot. Elképesztően szűk és forró annak ellenére, hogy el van lazulva és nyilván nem szűz. 

Odafigyel magára, ami azért nem csoda tekintetbe véve, milyen csodálatosan puha és szépséges bőre van. 

Már nem ellenkezik, valószínűleg nem is tud és nem is akar. Nagyokat lökök rajta, tövig hatolva formás hátsójába, miközben erőteljesen fogom csípőjét. Gyönyörű és izgató látványt nyújt így hátulról, a hangja pedig magáért beszél. Izgató még így is, hogy valójában megerőszakolom. Végig simítok gerincén miközben kőrözök kicsit csípömmel, majd újra mozogni kezdek. 

Elég sokáig kefélem. Többször is elélvezek közben és nem csak én. Mondjuk ő tartja magát egy darabig. Nyílván itt is közrejátszik a dac. Nem akarja, hogy tudjam élvezi a helyzetet. Mindenesetre legalább kielégültem és némi streszut is sikerült levezetnem rajta keresztül. 

A végére teljesen kimerül és erőtlenül nyöszörög az ágyon kiterülve. Lemászom róla és ráterítem a takarót. Nincs ereje sem mozogni, sem beszólogatni. El sem hiszem, hogy sikerült elvennem a kedvét a beszédtől. Felállok és kimegyek a fürdőbe lezuhanyozni. 

Mire visszaérek már alszik. felveszek egy tiszta alsót és befekszem mellé pihenni kicsit. Nem alszom jól már évek óta. Az amit alvás címszó alatt művelek az leginkább 2 óra mély alvás a többi csak pihenés. Most sincs ez másként. Hajnalban felkelek alig 3 óra alvást követően és mivel nincs értelme fetrengeni kimászom az ágyból és felöltözve kimegyek a nappaliba, onnan pedig átsétálok a konyhába, hogy készítsek kávét.

A kávé társaságában kimegyek a teraszra, magamba szívni egy kis friss levegőt. Az erdő békés nyugalmát nem zavarja semmi. Szeretek itt lenni, ez egy eldugott hely, és békés. Olyan béke uralkodik itt ami az én lelkemben sosem volt. Talán pont ezért szeretek itt lenni. Ilyenkor, ha el nem is érem, de közelebb kerülök a békéhez.

Ahogy ott iszogatom a kávémat, Csaba jön fölfele az úton a nagy terepjárójával. Nyugisan várom, hogy leparkoljon és kiszálljon a járműből.

-       Jó reggelt. – köszön és pedig a kávém megemelve konstatálom.

-       Neked is...

-       Meghoztam a rendelést. – mondja és a csomagtartó felé megy. 

Lemegyek hozzá és mellé állva figyelem mit csinál. Bőröndök vannak a csomagtartóban.

-       minden megvan? - kérdezem.

-       Amit kértél igen, de magad is megnézheted, ha segítesz bevinni. – néz rám rosszallóan, jelezve, hogy nem hittem, hogy egyedül cipeli föl a bőröndöket.

-       Megöregedtél... – sóhajtom és lerakom egy rönkre a kávémat, majd két bőröndöt kiveszek és felviszem be a nappaliba. Csaba is hoz kettőt.

Bemegyünk a faházba és lepakoljuk a bőröndöket. Lerakva a két bőröndöt elkezdek kipakolni. Csaba közben kimegy bezárni az autót és behozza a kávém.

-       Kint hagytad... – adja a kezembe. 

-       Kösz... – mondok ennyit és felállva az asztaltól kimegyek a konyhába. A kávét kiöntöm a mosogatóba és új poharat veszek elő magamnak és Csabának is.

-       Kérsz kávét? – kérdezem miközben töltök magamnak frisset. 

-       Persze. – feleli és elkezd kipakolni az asztalra. – Hol a kis koreai? – érdeklődik.

Kitöltöm a két kávét és odaviszem neki, majd leülök az asztalhoz és elkezdem ellenőrizni a fegyvereket. Minőségi holmi volt mind.

-       Gondolom alszik... – Ahogy ezt kimondom Yeou meg is jelenik az ajtóban, morcos, szétcsúszott ábrázattal.

-       Nem alszom te rohadék! – mondja szúrós pillantással.

Csaba csak felvonja a szemöldökét, nem mond inkább semmit.

-       Nahát fönt vagy? Jól aludtál bogárkám? – kérdezem mosolyogva.

Erre viszont Yeou nem mond semmit, de a szemét le sem veszi rólam. Kimegy a konyhába és tölt magának kávét meg rágyújt egy szál cigire. Tudja, hogy rühellem a bagót ezért direktbe felém fújja a füstöt. Milyen kis cuki, szinte könyörög egy újabb erőszakért.

-       Mi van vele? Úgy kőröz körülötted akár egy dögkeselyű... – mondja halkan Csaba, mire én csak vállat vonok.  – Szinte ijesztő. Bántottad?

-       Csak egy kicsit, de élvezte... – rakok össze egy Glock 17 est betárazva és az asztal szélére rakom. 

Csaba pontosan tudja mire készülök, és kíváncsian figyel. A fegyvert pont úgy raktam le, hogy Yeou kényelmesen el tudja venni, nagyobb nehézség nélkül és mivel be van tárazva fel van húzva csak lőnie kelljen vele.

-       Mit műveltél vele? – kérdezi.

-       Megerőszakoltam. – vágom rá kerek perec és a Ruger karabély után nyúlva elkezdem összerakni.

-       Mióta művelsz ilyen ocsmányságokat?! – kérdezi Csaba felháborodva.

-       Tegnap óta, de élveztem. – húzom még kicsit az agyát, hogy rákapjon a csalira.

Iszogatja a kávét és közben szúrós pillantással figyel. Kicsit mindig közelebb jön és látszik a kis fogaskerekek csak úgy mozognak az agyában.

-       Szerintem megérdemelnéd, hogy kinyírjon álmodban... – néz rám Csaba és valóban olyan mintha haragudna. Jól játszik a vénember.

-       Ugyan... Mondom, hogy élvezte... – nevetek.

Talán ez volt a végszó, mert Yeou azonnal mozdul és elkapja a fegyvert az asztalról majd rám szegezi. Csaba azonnal felpattan és felemelve a kezét hátra lép.

-       Yeou én csak méregből mondatm, ugyan már csak nem akarod megölni. – mondja riadtan.

-       Te ne pofázz bele! – szól rá. – Élveztem mi?! Te rohadék ezért megdöglesz, kinyírlak. Lelőlek aztán feldarabollak, a cafatjaidat meg a szétszórom az erdőben. hogy a vadállatok felzabálják! – kiabálja mérgesen.

Lerakom a félig összerakott fegyvert és lassan felállok.

-       Ne mozdul te féreg, vagy esküszöm még az előtt kinyírlak, hogy lenne esélyed bocsánatot kérni! – kiabál tovább.

Széttárom a kezem.

-       Tessék csak lőj le darabolj fel és szórd szét a darabjaim. Miért mondod, ha meg akarod tenni csináld... – lépek egyre közelebb és közben a szemébe nézek. 

-       Azt hiszed nem teszem meg igaz?! Pedig igen... nem okoz gondot! – mondja, de még mindig nem csinál semmit. – Ne csináld... – mondja végül mikor már alig pár centi választja el a fegyvert és a mellkasomat.

-       Nem kérek bocsánatot, ezért nincs is értelme. Megtettem, mert meg akartam tenni. Felhúztál és azt vártad úri ember módjára egyszerűen kisétálok. Fogd végre fel, hogy én nem vagyok úri ember. Amilyen az adj isten, olyan a fogadj isten. – magyarázom és megfogom a fegyvert majd kiveszem a kezéből. – Te pedig nem utálsz annyira, mint azt mutatod. Nem akarsz megölni. Viszont.. – tartom a fegyvert a fejem fölé és meghúzom a ravaszt. A fegyver kattan, de üres a tár. – Nem adok a kezed ügyébe töltött fegyvert, mikor ilyen idegi állapotban vagy... – teszem hozzá halál nyugodtan.

Egy röpke időre úgy tűnik teszi, amit mondok. Nincs időnk mélázni ezért ez elégedettséggel tölt el. Nincs hiszti nincs kiborulás. 

Mikor mégis megtorpan és kihúzza kezét én is megállok és kérdőn nézek rá. hol rá hol a padlón heverő hullára. Engem nem hat meg, de úgy tűnik rá azért hatással van. Rendben is van ez, mivel nincs hozzászokva. Fura is lenne, ha ez hidegen hagyná. 

Szinte lelilul a szája ahogy rám néz, így inkább egy szót sem szólok csak megvárom mit reagál. Ahogy a konyha irányába rohan és megcsúszik, leesik, hogy agyvelőbe lépett. Van ez így, nem nagy úgy. Megvárom, hogy rendesen kihányja magát.

Nem teszek megjegyzést nem is sürgetem, pedig igencsak ildomos lenne minél hamarabb eltűnnünk. Már így is nagy teljesítmény, hogy nem kezdi el verni magát és kiborulni.

- Menjünk – mondja végül, miután alaposan kiadta, ami felkívánkozott.

Gyors léptekkel indulok meg a kocsi felé és beszállok a vezető oldalra. Gyorsan felveszi a ritmust és utánam eredve az anyós ülésre pattan be. Nem vacakolok, azonnal indítom a kocsit és nagy gázzal, kerék csikorgatva farolok ki az udvarból rá az útra. 

Ez egy viszonylag keskeny fákkal övezett úr. Nem főút. Egyre távolodunk, mikor egy rendőrautó jön velünk szembe. Nem hiszem, hogy miattunk jön, de szemet szúrhat neki, hogy drága kocsi.

- Bukj le – mondom ellent mondást nem tűrve. 

Jobb az elővigyázatosság azért őt mégis csak körözik. Vissza is veszek a tempóból és higgadt tempóban megyek el a rendőrautó mellet. Ahogy elhagyom megfordul és bekapcsolja a szirénát. Franc ez így nem jött be. Nem aggódom. Ezek szimpla rendőrök nem okoz gondot lehagyni őket. Könnyedén gyorsul a kocsi éppen csak oda kell lépnem neki, hogy a rendőrautó jócskán lemaradjon. Az út kanyarog és hiába kitartó ő mégis csak egy járőr. Onnan tudom, hogy csak meg akart bírságolni, hogy feladja és lelassít.

Ahogy távolodunk már van időm a történtekre koncentrálni és lassan ütemesen dobolni kezdem ujjaimmal a kormányt.

- A meggondolatlanságod miatt most már én is nyakig benne vagyok – sziszegem mérgesen. Azért mégis csak az életem döntötte romba.

- Így már legalább biztos, hogy segíteni fogsz – válaszolja gúnyosan. 

Valahogy sejtettem, hogy direkt csinálta, de nem mutathatom, hogy tudom.

- Te… direkt kevertél bele?! – kérdezek vissza erőteljes méreggel a hangomban. 

A legtöbben már fülüket farkukat behúzva mentegetőznének. Főleg az előzmények miatt, de ő nem teszi. Marad a dacos tekintet, pedig belül biztos van benne para. Ez bármilyen perverzen és betegen hangzik. TETSZIK.

- És ha így van? Mihez kezdesz, kidobsz a kocsiból? – kérdez vissza gúnyosan. 

Van vér a pucájában. Rendben akkor dobjunk rajta még egy kicsit. Arcizmaim összerándítom és megszorítom a kormányt, mintha valóban szorult helyzetben lennék és mérgesebb, mint valaha. Persze mérges vagyok, nagyon. 

- Azt kellene – vetem fel neki szinte lángoló pillantással.

- Csak rajta. Így elszalasztod minden lehetőséged, hogy tisztára mosd a nevem – fordul felém magabiztos vigyorral a képén. 

Valóban elhiszi, hogy ezzel nyerő helyzetbe került velem szemben. Azt hiszi kiismert és talált rajtam fogást, pedig még mindig nem tudja mi vagyok valójában.

 – Nélkülem már nem mész semmire – vigyorog a képembe, tőlem pedig egy amolyan „jogos a kijelentésed” pillantást kap

- Alamuszi vagy, nyuszika. De be kell látnom, okos is – mondom könnyedén. A helyzet felismerése nem igazán kifinomult, de az biztos, hogy van vér a pucájában. Végül is valószínűleg hazavágta az eddig felépített életem. Csakhogy ez még mindig meló számomra és ha vége új életet alakítok ki magamnak.

- Te komolyan őrült vagy. Egy kibaszott pszichopata – közli tényszerűen, majd kissé hisztérikus nevetésbe tör ki. 

Na erre most nincs idő.

- Várnod kell a kiborulással, amíg biztonságos helyre érünk – figyelmeztetem, de úgy tűnik ez is olyan amit meg kell élnie. Türelmesen várom, hogy abba hagyja.

- Úr isten, mibe keveredtem… - suttogja, arcát a kezébe temetve.

Remek, most meg átcsap önsajnálatba? Nem szólok semmit csak vezetek tovább.

Autózunk még egy darabig, félreeső bekötőutakon haladunk át, elhagyatott városrészek mellett. Végül a várostól néhány kilométerre állunk meg az erdőben, egy kis faháznál. A kocsival gondosan beállok a garázsba, majd kiszállok, ő pedig még mindig az önsajnálatba süppedve követ. Kissé kimerültnek is tűnik. Sajnálni nem tudom. Még mindig héderelhetne a kényelmes otthonomban, de ő inkább megkavarta a szert.

- Mi a franc ez a viskó? Itt fogunk bujkálni? 

Kérdésére nem válaszolva nyitom ki az ajtót, ami nyikorogva enged bebocsátást. Rég nem jártam itt. Nem is John nevén van így nehezebben fognak itt ránk találni. Ugyanakkor semmi kétségem, hogy előbb utóbb megtalálnak. Annyira jó lesz, hogy kitaláljam hogyan tovább és felkészüljek.

- Nem vagy megelégedve? – kérdezem felvont szemöldökkel.

- Jobbhoz vagyok szokva – jegyzi meg ahogy beljebb lép. 

Nocsak ki hitte volna?

- Most ezzel kell beérned – közlöm egyszerűen, hogy azért érezze miatta kell itt rejtőznünk.

- Kizárt. Jobbat érdemlek. Ilyen helyeken szokták lemészárolni a horrorfilmekben az embereket – jelenti ki, miközben fintorogva néz kőrbe a házban.

„Még bekövetkezhet, csak várd ki a végét” Fut át agyamon, de inkább nem mondok semmit, csak leszedem a bútorokat takaró lepedőket.

- Bármikor a rendelkezésedre áll egy minimál stílusú, többágyas börtöncella, csak kérned kell – jegyzem meg végül mosolyogva, bár kétlem, hogy eljutna a börtönig.

- Faszfej – sziszegi. 

Ez az ocsmány stílusa kevéssé teszi vonzóvá. Zavaróbb, mint a trehánysága.

- Már megint a mocskos szád. Sokkal vonzóbb lennél, ha nem káromkodnál folyton – jegyzem meg, ezt mondjuk őszintén.

- Úgy érted, nem vagyok elég vonzó a számodra?! Most egy világ omlott össze bennem –gúnyolódik tovább, majd fapofával: - Faszfej.

Nem tudom mennyire ildomos sértegetni azt, akin az élete múlik.

- Ülj le – dörrenek. Érezze végre, hogy nem ő irányít. Lassan végre felfogja, hogy jobb, ha azt teszi, amit mondok és leül én pedig vele szemben foglalok helyet.

- Jó nagy problémát okoztál. Így, hogy nekem is bujkálnom kell, jóval korlátozottabbak az eszközeim – sóhajtom, hátha felfogja. Nem csak velem szúrt ki hanem magával is.

- De ha így is sikerül megoldanod az ügyet, az nagy dobás lesz – veti fel könnyedén mire csak biccentek. Jó így tényleg kihívás, nagyobb kihívás.

- Először is be kell vásárolnunk, hogy néhány napig meghúzhassuk magunkat –vázolom fel a feladatot mit elsőként meg kell oldani. Szavaimra kivágja a pénzköteget az asztalra.

- Te nem mehetsz, túl feltűnő az a szőke fejed, simán felismernek – közli hetykén és magabiztosan. 

Egyrészt ő sokkal feltűnőbb, másrészt őt biztos körözik. 

- Mert egy koreai selyemfiú nem feltűnő – vágom rá.

- Nem annyira, mint egy benga szőke – vigyorg. – Amúgy is, nektek amcsiknak minden ázsiai ugyanúgy néz ki – legyint mintha ez teljesen általános lenne.

- Mi rá a garancia, hogy nem lépsz le? – kérdezem, bár nem lenne okos ötlet ha lelépne. 

- Semmi. De így már kvittek vagyunk – vigyorog.

Egy pillanatra át gondolom a helyzetet. Mérlegelek, hogy mennyire jó ötlet ez. Végül is mindegy, majd beszélek máskor az öreggel.

- Rendben. Írok listát – felelem végül és összeírom a lástát, majd pénzel együtt a kezébe nyomom.  Az egyik bankó kicsit más mint a többi. Az öreg érteni fogja, Yeounak fel sem fog tűnni. – Egyenesen odamenj és rögtön gyere is vissza. Ne állj szóba senkivel és ne kelts feltűnést – próbálok hatni rá, hogy komolyan vegye, de csak a szemét forgatja.  

- Úgy beszélsz, mint valami tanárbácsi – mondja szemtelenül.

Mintha nem lenne okom rá, hogy feltételezzem elcsalinkázik. Nincs és nem is volt vele szemben bizodalmam, és ezen nem javított, hogy kérés ellenére szarba kevert. 

- A tapasztalat azt mutatja, szükség van rá – vágom rá nemes egyszerűséggel. 

- Nekem meg egy normális ügyvédre lenne szükségem, nem egy pszichopata taplóra… - morogja.

Még mindig nem érzi, hogy neki egy ügyvéd a legkevésbé sem segítene. Majd, ha normálisan tud viselkedni kifejtem neki. 

Tudom, hogy fél és a félelmét flegmasággal, bunkósággal leplezi. Egész pontosan próbálja. Van ,aki elhinné neki, de én nem az vagyok aki ezeken nem lát át. Kell neki ez a séta és hogy gondolkodjon kicsit. Remélem megjön az esze mielőtt megöleti magát. 

- Siess vissza! – figyelmeztetem és választ nem is várva beteszem mögötte az ajtót. 

Volt dolgom bőven, hogy a lakhatóvá varázsoljam a kis faházat és a képemet sem ártott endbe raknom. Azért kaptam párat, talán kezdek kijönni a formából? Ellátom az arcom és beindítom a generátort, hogy legyen áramunk. Közben már a következő lépésemen agyalok. Muszáj volt megtudnom miért olyan lényeges ezeknek a nagykutyáknak egy fiatal srác kiiktatása. Végül is nem érdeke a kölyöknek, hogy kiadja valakinek, amit látott. Bűnbankan jó, de az nem is lehet olyan lényeges. Ezeknek a politikusoknak van ellenségük bőven. Kell, hogy legyen valami más ezzel a sráccal, valami amit nem akar elmondani, vagy nem tud róla, hogy nála van. Sok a lehetőség és mivel nem bízik bennem, amit nem csodálok nem fog beavatni. Mondjuk megkönnyítené az életem az biztos, de bizonyára sejti, ha kiadja magát már nem lesz rá szükségem. 

Ezeken rugózom amíg várok rá. Elég sokára érkezik meg.

- Baszki, felvásároltattad velem a fél boltot – néz rám szemrehányóan.

- Késtél – mondok csak ennyit.

- Ha arra vagy kíváncsi, a boltos kérdezte, mit csinálok itt, én pedig azt hazudtam neki, kempingezni jöttem néhány barátommal – feleli hetykén a fel sem tett kérdésre és hanyagul a kanapéra dobja a melegítő fölsőt. 

- Én most egy doboz cigi társaságában bezárkózom a fürdőszobába és addig áztatom magam, amíg ráncos nem leszek, mint egy mazsola – közli nemes egyszerűséggel. 

- Hagyj nekem is melegvizet – szólok utána, de nem is reagál. – Utána pedig lecserélem a kötésedet. – teszem azért hozzá. 

Bevonul a fürdőbe én pedig megcsóválva a fejem konstatálom, hogy ez a séta nem volt elég neki. Pedig jó lenne, ha összevakarná magát. Nekem le kell zárnom ezt az ügyet és nem csak a halom pénz miatt, hanem mert nem jó húzni ezeket a dolgokat. Kihűlnek a nyomok és a stressz is enyhül a másik oldalon, ideát viszont nő. 

Még igyekszem türelmes lenni, de holnap minden kép gatyába kell ráznom Yoeut. Felkapom a szatyrokat és a már hideg hűtőbe bepakolok.

Előveszek egy laptopot. Mindenhol tartok egy két kártyás nettel. Nem nagy GB de arra elég, hogy megnézzem a híreket. Tudni akartam, mit mondanak rólunk a hírekben. Ami meglep, hogy a gyilkosságokat nem nekem tudják be, hanem Yeounak. Ez már kezd nevetséges lenni. Engem bele sem vontak, nem is tesznek rólam említést. Ennek lehet több oka is, szóval egyenlőre nem vonok le messzemenő következtetéseket. 

Összecsukom és az órára nézek. elég rég bent van és fáradt vagyok. Pihenésre van szükségem. Odamegyek és bekiabálok.

- Az egész éjszakát bent akarod tölteni? 

- Ne ess kétségbe, mindjárt megyek – kiabál ki. Sóhalytok egyet lemondóan és összeszedem az elsősegély csomagot. Beviszem a szobába és kipakolom amire szükség lesz. 

- Gyere a hálóba, átcserélem a kötésed – kiabálok ki neki, hogy végre letudhassam és elmehessek fürdeni.

Kisvártatva meg is jelenik a szobában egy alsónadrágban. Nagyon szép a teste, talán nem is véletlen, hogy ebből él meg. Alaposan végig mérem és még mindig úgy gondolom, hogy ellenállhatatlan lenne ha tudna viselkedni.

 - Ne is álmodj róla, titkok őre – mondja fanyarul, mintha neki nem jönne be amit amúgy lát. – Még egy szobában sem vagyok hajlandó aludni veled – teszi hozzá.

- Akkor a kanapén alszol – közlöm nemes egyszerűséggel. 

- Még mit nem. Ez a test a kényelemhez van szokva, nem bírom ki egy lepukkant kanapén – játsza túl magát ismételten.

- Márpedig én az ágyon alszom, ha tetszik, ha nem. – teszem hozzá, hogy érezze már itt nem otthon van. Nem a viskó királyfia és még ha be is jön a külleme, bosszantóbb mint egy bazi nagy kő a csukámban. 

Mikor végre leül elkezdem lehámozni róla a kötéseket. kicsit bele ragadt a kötés már jóval előbb le kellett volna cserélni. A mozdulatra fel is szisszen. 

- Óvatosabban, baszd meg! Ez kurvára fáj – nyüszít és elhúzódik.

- Ne nyavalyogj, csak lefertőtlenítem – szólok rá.

- Ez borzasztóan néz ki – nyög fel, mikor megpróbálja megnézi a sérülést. 

Csak egy unott pillantással konstatálom a nyafogást. 

- Szépen gyógyul, hagyd abba a hisztit. – mondom és óvatosan lefertőtlenítem.

- Honnan tudhatnád? Nem vagy orvosdoktor, csak aktakukac doktor – jegyzi meg epésen.

Fáradt vagyok én ehhez a nyafogáshoz és bunkózáshoz. 

- Sosem fogsz már csendben maradni? – kérdezem kissé elcsigázottan.

- Szeretnéd?

- Igen.

- Akkor nem.

Nyafog tovább amíg el nem látom a sérülést. Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy visszaszóljak neki. Legfeljebb kap egy tockost.

- Lefürdök én is – állok fel és nem várok választ, csak közlésként említem meg.  

Besétálok a fürdőbe, hogy végre a sok mocskot lesikáljam magamról, de ami ott fogad kiveri a biztosítékot. Gyakorlatilag sikerült összehoznia egy helyiségben egy szemétdombot és egy csikkestálat. Nagyjából ahogy belépek távozom seggel és visszarongyolok hozzá. 

- Ajánlom, hogy pakolj össze magad után – jelentem ki talán kicsit ingerlékenyebben.

- Különben? – morogja a párnából.

- Különben a garázsban alszol egy hálózsákban – jelentek ki nemes egyszerűséggel és hangomból kihallatszik, hogy szemrebbenés nélkül meg is tenném. Nagy nehezen kimászik és bevonul a fürdőbe. 

- Megfelel? – kérdezi, de még koránt sincs kész.

- A csikkeket és a hamut is – mondom keresztbefont karral, ellentmondást nem tűrően. 

- Tisztaságmániás faszkalap… titkok őre, meg a seggem, inkább a tisztaság őre… - morogja és nekiáll összeszedni a csikkeket.

Visszaszólhatnék, de nem látom értelmét. 

- Most már megfelel – közlöm elégedetten mikor végez.

- Remélem elcsúszol, bevered a fejed és kómába esel – néz rám angyali tekintettel.

Egy igazi kis pöcs. 

- Az neked sem lenne jó. – jegyzem meg, de nem többet egy szóval sem. 

- De pillanatnyi örömet okozna. Lefekszem – fordul el és bevonul a szobába én meg becsukom az ajtót.

Elkezdek vetkőzni és közben engedek magamnak vizet. Szerencsére átfolyós rendszer van, különben biztos melegvíz nélkül hagyott volna. Engedek egy kád vizet és bemászom. Jól esik a meleg víz a fáradt testemnek. Ennek ellenére nem áztatom magam órákig. Kicsit ellazulok és megmosakodva már ki is jövök. 

Mint rendesen mindent elpakolok, ahogy az normális lenne és egy törölközőbe tekerve magam kimegyek. Már az ajtóban látom, hogy középen helyezkedett el, mint egy kiskirály. Még mindig nem látja, hol ebben a gondolatmenetben a probléma. Megfordul az agyamban, hogy kivágom mint macskát szarni, de aztán végig mérem alaposan. így alvás közben csak a szépsége van a nagy pofája és a trehánysága nélkül. fáradt is vagyok, hogy most megint balhézzak vele. Inkább betakarom és mellé dőlve lehunyom szemem.

Halk szuszogása gyorsan álomba merít engem is, habár én nem szoktam mélyen aludni. A legkisebb nem odaillő zajra is felébredek. Ezért mikor álmába nyöszörög és mozdulva egyet teljesen rámtelepszik mint egy plüssmackó fel is ébredek. Kinyitom szemem és arca közvetlenül előttem van. Nem teszek semmit, csak átölelem, hogy kényelmes legyen és újra visszaalszom.

Másnap reggel a veranda nyikorgására pattan ki a szemem és felülve azonnal fegyvert rántok. 

-       Mi van már?! – morogja Yeou, mintha elfelejtette volna, hogy nem otthon van a pihe puha ágyikójában.

-       Csönd... – szólok rá és felveszek egy pólót.

Hangomra úgy tűnik észbe kap és leesik neki hol is van valójában. Azonnal a ruháiért nyúl. Ilyenkor mindig megállapítom, hogy eszes srác. Ha mennünk kell azonnal indulásra készen áll. Ahogy öltözik kopogást hallok amit egy ismerős hang követ.

-       Úgy tűnik öregszem! Megbotlottam egy kiálló deszkába. Nehogy lepuffancs John!

Felemelem kezem Yeou felé, hogy nyugodjon meg, nincs gond. Azért a fegyvert magamnál tartom, nem bízom alapvetően senkiben és bár Csabát ismerem gyerekkorom óta azért a bizalmam vele szemben sem teljes.

Óvatosan az ablakhoz megyek és kikukucskálva ellenőrzőm, hogy valóban ő az és nincs senki a közelében, vagy a kőrnyéken.

-       Gyere be, de csak ólmos lassan. – szólok ki, mire az ajtó lassan kinyílik és magasba emelt kézzel megjelenik a boltos vénember.

Először komoly tekintettel mér végig ahogy én magam is így teszek. Yeou bátortalanul, lép ki a szobából immár felöltözve és erőteljes értetlenséggel mér végig minket.

-       Maga a vénember a boltból... – állapítja meg.

Csaba felé pillant, komor tekintettel majd elneveti magát. Nevetésére leeresztem a fegyvert és lerakom az asztalra.

-       Jó meglátás. Te meg a kölyök, aki megolt 6 embert. – közli nemes egyszerűséggel.

-       Micsoda? Én nem... én senkit sem öltem meg! – vágja rá Yeou felháborodva. Tekintetét Csabáról rám szegezi, vádlón és kérdőn. Magyarázatot követelve az öreg kijelentésére.

-       A hírek szerint de. Megöltél 6 embert. A politikust és 5 ügynököt. Nem akartalak tegnap terhelni vele. Amúgy senkit sem ölt meg... – mondom Csabának.

-       Mi a fasz folyik itt már megint?! Ki ez a vénember és mi az, hogy én már 6 embert megöltem? ezt komolyan elhiszi bárki? – kérdezget és szinte remeg az idegtől.

Valahol érthető a felháborodása, de végül is mindegy, hogy egy vagy 6 ember megölésével vádolják, hisz nem arra megy a dolog, hogy börtönbe kerüljön.

-       Hűűűű mérgesnek tűnik... – kuncog Csaba. – csinálok egy kávét. – megy ki a konyhába.

-       Vegyük sorba. Ő ott Csaba... Csaba ez a napszájú srác Yeou aki nem ölt meg senkit.

-       Örvendek Yeou... – köszön neki Csaba.

-       Én még nem döntöttem el, hogy örvendek e. – morogja. Akár egy bolhás kutya.

-       Csaba egy régi barát, és mivel hazavágtad az álcámat, kellett a segítség, hogy beszerezzek pár dolgot a folytatáshoz...

-       Mit vágtam haza?! – vág szavamba elég ingerülten. - Most mondtad, hogy miden gyilkosságot az én nyakamba varrtak, téged mégis mivel vádolnak? Semmivel?! Lassan azon sem csodálkoznék, ha áldozatnak állítanának be! – bukik ki belőle.

Csaba a konyhából elneveti magát, de én csak komoran figyelem Yeou kiborulását. Had adja ki a mérgét, van benne bőven. Annak ellenére, hogy sokszor úgy fest, mint aki mindent leszar, valójában tele van haraggal.

-       Mi olyan nevetséges vén fasz?! – morran, de ez Csabát nem igazán izgatja föl. Ő is amolyan nyugodt alak.

-       Na jó én felöltözöm, addig próbálj meg lehiggadni és gondold át alaposan, miért nem engem vádolnak az ügynökök megölésével... – mondom neki a szokásos higgadt stílusomban.

Be is vonulok felöltözni és viszem magammal a fegyvert. Csaba odamegy Yeouhoz és az egyik kávét átadja neki.

-       Jót fog tenni vedd csak el. – mondja és mikor Yeou elveszi beleiszik a sajátjába. – John jelenleg egy ügyvéd a képletben. Nem keverik bele mert azt tervezik, hogy járulékos veszteségként civil áldozat lesz egy veszélyes gyilkos hajszolásában. Vagyis az, hogy nem adtak ki rá körözést nem jelenti, hogy nincs gondban. – magyarázza el miközben nyugodtan iszogatja a kávéját.

Alaposabban szemügyre véve egész jóképű fickó. Persze a kor már bőségesen meglátszik rajta, de fizikuma és sármos pillantása még megvan.

-       Milyen név az, hogy Csaba? – kérdezi, némileg terelve a témát. Nem akar vele erről beszélni.

-       Magyar... – feleli.

Nagyjából erre a végszóra lépek ki. Yeou még mindig feszült, de már nyugodtabb. Nem szól semmit csak figyel. Végig nézi csendben kávéját iszogatva ahogy összeírom a listát amire szükségem lesz. Ezek mind megvoltak a házamnál, de annak már lőttek.

-       Ez komoly lista. Mire készülsz? – kérdezi Csaba.

-       A CIA és az FBA karöltve akciót hajt végre. Az FBA külön megtehetné, de a CIA nem. Bárhol van a bibi ebben a sztoriban az elég magasan van ahhoz, hogy legközelebb ne 6 ügynököt küldjenek. – felelem.

Elveszi a listát és bólint.

-       Estére meg lesz... – mondja.

Felállok és adok neki jócskán pénzt, hogy mindent be tudjon szerezni. Mikor távozik Yeou felé fordulok, de még mindig csak hallgat.

-       Nem fogsz tudni tisztázni engem, volt rá esély valamikor? – jön a kérdése.

-       Nem valójában sosem volt rá esély... Nem rajtad múlt, nem is rajtam. A drága szeretőd elintézte a sorsod a halálával és, hogy rád bízott valamit amiről talán te magad sem tudod, hogy nálad van.

Ez egy fájdalmas mégis őszinte beszélgetésnek ígérkezik, amit már rég illett volna megejteni. Nem feltétlenül a részemről, sokkal inkább az ő részéről. Az én szerepem az ő szemszögéből nagyjából lényegtelen, de nekem segítség kellene.

-       És te, hogy kerültél ide? – kérdezi. – Látom azt hiszed tudok valamit, amit nem mondok el. Talán nálam van valami, talán nincs, de én nem tudom mit akarnak vagy keresnek azok az alakok, ahogy azt sem tudom, neked mi a célod. Valahol örülök neki, hogy meg akarnak ölni téged, mivel kezdem kilátástalannak érezni a helyzetem.

Hátra dőlök és úgy hallgatom mondandóját.

-       Jól van. Nem voltam veled őszinte és te sem velem. Az már nyilvánvaló lehet, hogy nem vagyok csak ügyvéd. Viszont hiszed vagy sem én sztár ügyvéd voltam amíg be nem zuhantál az életembe. Elhiszem, hogy nem tudod mit akarnak tőled és úgy érzem itt az ideje, hogy kicsit másként álljak hozzád. – magyarázom bizonytalanul.

Őszintén eléggé nehezemre esik az őszinteség. Sosem bíztam igazán senkiben és Yeou egyáltalán nem, szolgált rá, de mivel az ügyvédi álcámnak annyi, így is úgy is kénytelen leszek felszívódni, ha ennek az egésznek vége. Muszáj együtt működnünk, ha teljesíteni akarom a megbízást.

-       Mégis miről beszélsz? – kérdezi értetlenül, pedig bizonyára sejti, hogy kitálalok. Legalábbis egy részét.

-       Aznap azért voltam a hotel közelében, mert kaptam egy megbízást. A megbízás lényege az volt, hogy iktassam ki azokat, akik Holden életére törnek...

-       Kurvára elbuktál! – vág közbe.

-       Ugyan dehogy. – felelem magabiztosan. – Holden halott, de nekem nem megvédenem kellett, hanem elkapni azokat, akik az életére törtek. Ez a megbízás még mindig aktuális és időszerű. – teszem hozzá és tartok némi hatásszünetet, hátha van még kérdése, vagy közbeszólása.

Miután úgy fest egyik sincs folytatom.

-       Az nap kaptam a megbízást, így még nem igazán ástam bele magam a dologba. Azt tudtam, hogy te vagy a szerető és mikor a lábaim elé hullottál sérülten, kétségbeesetten. tudtam Holden halott és már nem tudok vele beszélni. ezért elvittelek téged. Reméltem tudsz majd valamit segíteni az üggyel kapcsolatban. Most pedig itt vagyunk. te nem tudsz segíteni és tönkretetted John életét.

mondandóm végére csend telepszik a szobára, mély némileg nyomasztó hallgatás. egy visszafojtott lélegzet és a kintről beszűrődő halk suhogás ahogy a fák között táncol a szél. Elmélázva néz maga elé. Fontolgatja vajon mennyire bízhat meg bennem. El kell ismernem sokkal jobban tetszik a srác, mint bárki akivel dolgom volt. Megfontolt és eszes, már-már ravasz, ugyanakkor, ha az érdeke úgy kívánja lobbanékony és heves. Kíváncsi vagyok, hogy vajon észre veszti e a jeleket, hogy most részben valóban együtt kell működnie velem.

-       Legalább most már értem, miért nem a rendőröket hívtad mikor összefutottunk. – mondja végül, de még mindig kattog a feje. – Nem csak a félszeműt akarod igaz? Nem csak azt a fickót aki meghúzta a ravaszt...

-       Bizony, hogy nem. Ő csak egy gyilkos, elhanyagolható. Volt valami Holdennél ami bármit is tartalmaz, valaki nagyon akarja elég magas körökből. Nem kizárt, hogy tönkre teheti az illetőt.

Újra gondolkodni kezd. jó kérdéseket akar feltenni.

-       Ki jöhetek élve ebből a történetből? Mi volt velem a terved miután mindent elmondok amit tudok? Meg akartál ölni? – teszi fel a kérdést némi félelemmel a hangjában. – Nem érdemlek halált. Valóban nem tudom mit bízhatott rám Holden. Talán mert sosem érdekelt igazán, hogy mi van vele. Sosem figyeltem rá igazán, csak a pénze kellett és a nyugodt kényelmes élet, amit biztosított.

-       Eredetileg az volt a tervem, hogy elmondod, amit tudsz, én pedig eljuttatlak a rendőrségre, mint ügyvéd és mikor felfedi magát a tettes akkor lecsapok. Nem érdekelt volna, hogy mi van veled, hogy túléled e a tárgyalást. – vallom be a rideg valóságot. – Bosszantó mégis eszes húzás volt részedről, hogy Johnt kiiktattad a képből. Így már nincs az ügyvéd, aki elvigyen a rendőrségre és mivel valószínűleg halállistára kerültem már a te életben maradásod is fontosabbá vált számomra. Most már meg van az opció, hogy alkut kössünk...

-       Mifélét? – kérdezi és bár láthatóan retteg, azért igyekszik tartani magát.

Mindig le tud nyűgözni engem ez a kölyök, és nem csak a szépségével. Igazi túlélő még a gyenge fizikuma ellenére is. Mintha pontosan tudná mikor engedheti meg magának a kiborulást és mikor kell komolyan, higgadtan viselkednie. ez nem tanulható én már csak tudom.

-       Túl akarod élni, én pedig le akarom zárni az ügyet. Te segítesz nekem én pedig életben tartalak, és ha ennek vége kapsz egy új személyazonosságot a zsoldom felét és mehetsz amerre látsz. – fejtem ki részletesen, hisz számára sincs más lehetőség. – Ne felelj azonnal, lesz még időd dönteni. – teszem hozzá mielőtt bármi elhamarkodottat mondana.

-       Miért ragaszkodsz ehhez az ügyhöz, ha még a gázsid felét is nekem adnád? Nem a pénzre utazol akkor mire? Miért nem lépsz le anélkül, hogy kockáztatnál? – jó kérdéseket tesz fel és én igyekszem a tőlem telhető legőszintébb válaszokat adni.

-       Holden nem John Hudsont bérelte fel. John egy ügyvéd, fedhetetlen büntetlen előéletű aki még a járdát sem mocskolja be. Holden a kaszást bízta meg azzal, hogy iktassa ki azokat, akik ártani akarnak neki...

-       Na várjunk csak!  - bukik ki belőle fanyar pillantással. - Téged kaszásnak hívnak? Ez hogy is mondjam elég gáz név nem? Most kezdem úgy érezni, hogy megint szórakozol velem és ködösítesz! – mondja türelmetlenül.

-       Majd kitérek rá, hogy miért szereztem ezt a GÁZ nevet az alvilágban oké? – biccentem oldalra a fejem, mire felsóhalyt és megpróbál lehiggadni. - Úgy vélem okkal tette. Nem bízott abban, hogy túlélheti a helyzetet, de biztosra akart menni, hogy halála után is megfizessenek a haláláért. Néha odafigyelhettél volna rá. Roppant határozott és következetes fickó lehetett. És a gáz nevem. – térek rá a fennakadás okához. – Szerinted miért lett ez a nevem?

Unottan mér végig, még a szemét is megforgatja. Valóban ez egy elég fura, már-már röhejes név ha nem tudjuk miért.

-       Mindenkit megölsz? Ez akkora faszság... – csóválja a fejét.

-       Nem egészen. Próbálj meg a kaszással alkudozni. Mindenki tudja, hogy a megbízást teljesítem. Ha eljutok a célpontig azt likvidálom és nem alkudozom. Hiába kínálnak többet velem nem lehet alkut kötni, ahogy a kaszással sem.  Így már tiszta? Nem én találtam ki ezt a nevet, csak rám ragadt.

-       Ufff még így is elég teátrálisan hangzik, de oké... – legyint. – viszont akkor mi ez az alku velem?

-       Te nem vagy célpont. – vágom rá.

-       Milyen megnyugtató. – vált cinikusba újra. Mintha ezzel próbálná leplezni a félelmeit.

-       Mivel egy levegőt szívsz velem azért ez megnyugtatónak kellene lennie. – mosolyodom el.

-       Jól van mondjuk, hogy áll az alku. Más választásom úgy sincs. Mit akarsz tenni most? – kérdezi és kezd újra feszülté válni.

Persze nem hisz nekem, de valóban nem maradt túl sok lehetősége az ugrálásra. Nekem pedig luxus lenne megölni vagy megöletni így, hogy halállistára kerültem. Ami szintén nem elhanyagolható, hogy ameddig él egy bosszantó tényező azok számára akik őt akarják és én szeretek másokat bosszantani.

-       Be kell mennem a városba, utána járni ennek a félszemű fickónak. talán elvezet a felső, de legalábbis a felsőbb szintre. – mondom a szokásos könnyed stílusomban.

-       Hogyan? Ezt már tisztáztuk, feltűnő vagy! – vágja rá.

-       Mi van aggódsz értem? – vigyorgok.

-       Egy frászt! Magam miatt. Mi van ha kinyírnak téged. akkor esélyem sem , marad... – morran, de csak mosolygok rajta.

-       Majd meglátjuk. – mondok csak ennyit. - Készíts reggelit, ezzel azért boldogulsz egyedül nem? – kérdezem.

Elindulok be a fürdőbe és beteszem magam mögött az ajtót. Odabent a kis szekrényből előveszek egy két dolgot. Nagyon ritkán kell álcáznom magam és nem is szeretem. Önimádó révén teljesen elégedett vagyok a külsőmmel, de most szükség van rá.

A hajam befestem barnára. Egy egyszerű hajszínező ami két mosással lemosható, de jól fed. Kontakt lencse és szakál. Kiváló minőság és mikor felrakom akár az igazi. A szemem is egy jellengelen sötétbarnát kap, így már nem is hasonlítok önmagamra ahogy a tükörbe pillantok.

-       Hogy utálom ezt... Egy ápolatlan hobó... – jegyzem meg magamnak a tükörbe, habár valójában így is jóképű vagyok, csak nem szeretem ezt az ápolatlan hatású külsőt.

Kijövök a fürdőből és a konyha felé veszem az utat. Yeou a konyhában éppen paradicsomot szeletel és mikor belépek a konyhába felnéz rám. A legnagyobb meglepetés ezután ér.

-       John!! – kiáltja el magát és a kést, ami a kezében van megküldi felém.

Sok időm nincs lereagálni, csak a felém repülő kést, amit a mellkasom előtt kapok el alig 20 cm-re. A vér is megfagy bennem, de nem csak bennem hanem Yeouban is. A felismerés részéről is elérkezik, több is egyszerre.

-       Én vagyok az mi a here van?! – kérdezem erőteljes ledöbbenéssel a hangomban.

Az meg sem lep, hogy meg akar ölni, de a módszere eléggé megdöbbentő és lenyűgöző egyben. Ezek komoly képességek. Így eldobni reflexből egy kést nem mindenki tud.

-       Sajnálom, basszus, basszus, basszus... – jön oda hozzám és elveszi a kést. – Megijedtem azt hittem valaki bejött és meg akar ölni... – magyarázkodik zavartan, amivel csak arról akarja terelni a témát, hogy hogyan képes így eldobni egy kést.

Persze lehetne, hogy vaktában eldob egy kést. Erre bárki képes, de ilyen precízen, pontosan tudva, hogy a késheggyel előre fog beleállni az áldozata szívébe kevesen.

Faggathatnám a dologról, de most megadom neki amire vágyik és hagyom a dolgot annyiban. Ugyanakkor jobb, ha vigyázok magamra mert tartogat még meglepetéseket Yeou nem is kicsiket. Viszont be kell vallanom, hogy perverz mód ez a tény eléggé izgató. Yeou egyre vonzóbb és vonzóbb lesz számomra. Egy angyali külsővel megáldott démon, akár csak én.

-       Jól van szólhattam volna, hogy átalakítom magam kicsit. Legalább az álcám jónak mondható. Nem ismertél föl, akkor más sem fog. – felelem jelezve, hogy nem fogom faggatni emiatt, most nem.

-       Akkor is sajnálom... ki vannak az idegeim azt hiszem... – szeleteli tovább a paradicsomot.

Leülök az asztalhoz és várom, hogy megterítsen. Csak pár szendvicset gyártott, de a konyha mégis egy csatatérre kezdett hajazni. Figyelem őt a mozdulatait, de leginkább ki akarom deríteni mi lehet ilyen vonzó benne.

Kirakja a szendvicseket és a paradicsomot meg paprikát, amit összevágott. hozzá egy kis narancs levet önt ki és leül velem szembe. Kissé kerüli a szemkontaktust, azt hiszi ha rám néz a késdobálós incidenst fogom feszegetni, pedig eszem ágában sincs.

-       jó étvágyat... – mondja és enni kezd.

Biccentek és én is enni kezdek, de közben figyelem őt ami talán zavarja, mégsem teszi most szóvá. Más esetben már elküldött volna a búsba. Ez a késes dolog egy olyan képesség lehet amit mélyen titkol mások elől.

-       Reggeli után elmegyek. Remélem bízhatok benne, hogy nem csinálsz baromságot amíg távol vagyok.

-       Mégis mire gondolsz? – kérdez vissza mintha valóban nem értené. – Ezen nem kell rágódnod, mert veled megyek. – jelenti ki.

-       Már miért jönnél? Téged köröznek és csak láb alatt lennél. – felelem.

-       Nos így biztos lesz, hogy nem csinálok semmi butaságot ahogy fogalmaztál és amúgy is, egyedül ki fog megvédeni, ha bármi történik? – kérdez vissza.

Engem akar szemmel tartani, de nem mondja ki, hogy nem bízik bennem. Ugyanakkor kockázatos őt is magammal vinnem, habár itt hagyni sem biztos, hogy jó ötlet. Valamiért imád keresztbe tenni másoknak, főleg nekem. Akkor miért akarom egyre kevésbé kinyírni?

-       Jól van, ha velem akarsz jönni ám legyen. Viszont mindent úgy kell tenned ahogy mondom kérdések nélkül. Figyelmeztetlek több húzásod nincs. Alku ide vagy oda, ha direkt keresztbe teszel nekem, garantálom, hogy én magam foglak megölni... – fejtem. ki csak a tisztánlátás végett. Bármennyire is tetszik Yeou ha hátráltat megölöm.

-       Jól van felfogtam... – mosolyog és nagy erőfeszítésébe telik, hogy ne vágja hozzám a narancs levét.

Nem zavar, hogy paprikás. Kifejezetten tetszik mikor ilyen. Még a szeme is szikrákat szór és ha szemmel gyilkolni lehetne, már rég halott lennék.

Szépen csendben megreggelizünk és bár nagyon bosszant a kupleráj, most megpróbálok elsiklani fölötte. Nehezemre esik. Én nem csupán rendmániás vagyok. A zsigereimben van, hogy mindennek rendben kell lennie. Ezt a tényt bármennyire próbálom leplezni mindig kibukik nálam és látványosan bosszant.

Már épp azon vagyok, hogy most felállok és összepakolok, hisz végül is ő csinálta a reggelit. Legyen ez munkamegosztás, de mielőtt mozdulhatnék feláll és elkezd rámolni. Ezt valahogy jó látni és most az sem érdekel, hogy miért csinálja. Felállok és mellé lépve segítek neki. Ez a pár perc csend és nyugalom vita nélkül egy teljesen normális dolgot csinálni jól esik.

-       Na húzzunk bele... Valami álca neked is kell. Azt mondod én feltűnő vagyok, de te is világítasz a tömegben.

-       Jól van és mire gondolsz? – néz rám. kicsit fura, mintha manipulálni akarna megint.

Persze valószínűleg a konyhában történtek is erre mentek ki, szóval illik felvennem vele a ritmust.

-       Kapucnis pulóver sapka... – borzolom meg a haját és összeszedem amire szükségünk lehet.

Motorral megyünk. Egy részt a kocaim azonnal felismernék rendszám alapján, más részt könnyebb menekülni motorral a városban és parkolni is.

A CIA kirendeltségnél van egy olasz kávézó, amit az ügynökök előszeretettel használnak. Remélem a mi félszemű gyilkosunk is imádja ezt a helyet. Útközben megállok és veszek egy mobiltelefont. Sima kártyafüggetlen készüléket majd a kávézóhoz megyünk és leülünk a teraszhelyiségbe ahonnan rálátni a székházra.

-       Na és most? Itt ülünk és várunk? – kérdezi kissé unottan.

-       Nagyjából igen. Mit hittél, hogy beszivárgok az épületbe? Nem bulizni vagyunk itt hanem megfigyelni... – mosolygok. – Igyál egy kávét.

Végszóra meg is jelenik a várva várt fickó. a félszemű gyilkosunk aki remélhetőleg elviszi a telefont arra a pontra ahová kell. Mikor felénk tart eléggé nézi Yeout. Valószínű, hogy ismerős neki valahonnan és ezt a felismerést gyorsan el kell oszlatnom, hogy ne akarja tovább nézni.

-       Olyan gyönyörű vagy ma édes... – húzom magamhoz egy vad és szenvedélyes csókra.

A pasas azonnal elfordul. Homofób is ez még jobb. A smaci amúgy is zavarba hozza az embereket, hát még ha egy meleg pár teszi. Elvonul mellettünk én pedig elengedem Yeout.

-       Ezt meg ne próbáld újra! – morran halkan.

-       Muszáj volt cuki pofa. – kacsintok. – Várj meg odakint fizetek és jövök... – cirógatom meg az arcát mosolyogva.

Felállok és bemegyek a pasas után mintha fizetni szeretném a kávékat. Úgy lépek mögé, hogy mikor megfordul azonnal belém is ütközik. Lendületből jövök így egy elég zavaró és erőteljes ütközés jön ki belőle.

-       jaj uram elnézést, megütötte magát? Had segítsek... – teszem a szépet egy kisebb olasz akcentussal és közben a zsebéből kiveszem a mobilját és kicserélem az én mobiltelefonomra.

-       Hagyjon békén maga barom! – pattog, mint egy kretén és közben igazgatja magát.

Felemelem kezem és ellépek majd a pulthoz lépve kifizetem. a kávét és már lépek is. Még hallom ahogy a háttérben szitkozódik. Nem is tűnt fel neki, hogy ki lett cserélve a telefonja. Mákomra jól kategorizáltam be, hogy milyen típust használnak az ügynökök így súlyra és formára is megegyezik. Persze ha megnézné észrevenné, de addigra már amúgy is mindegy lenne mert az övé nálam van.

Kimegyek Yeouhoz és az egyik félreeső sikátorba megyünk a motorral, ahol nincs térmegfigyelő kamera. Yeou érdeklődve figyeli mire készülök, de nem kérdezi. A telefonról lementek minden adatot egy adattárolóra. Nem okoz gondot feltörni a rendszerét, de roppant érdekes adatok vannak rajta.

-       És most telefonáljunk... – tárcsázom azt a telefont, amit a zsebébe csúsztattam.

Szívesen megnézném a képét, hogy miféle telefon van nála. Végül felveszi és bizonytalanul szól bele.

-       Igen?

-       Végre beszélhetünk is. John vagyok emlékszik igaz?

-       Te mocskos ki...

-       Uram ez nem szép, miért szitkozódik? Nem ezért hívtam. Kicseréltem a telefonját, amit nyilván észrevett. Szeretnék beszélni a megbízójával. Nem sürgetem, nem kell gyors döntést hoznia. Holnap ugyan ebben az időben ezen a telefonon fogom keresni. Addig döntsék el akarnak e alkudozni. – mondom el majd kinyomom és a telefont a kukába vágom.

-       Mehetünk. – szállok fel a motorra és kihajtunk a sikátorból. Még a visszapillantóban látom ahogy a félszemű kirongyol a kávézó elé és zavartan pillant kőrbe. Nem foglalkozom vele, csak ki a városból vissza a rejtekhelyünkre.

- Te csak ne nyugtatgass engem, baszki! Gyilkosság vádjával köröznek, mikor engem is megpróbáltak lepuffantani, mint egy kicseszett kutyát! Ne mondd nekem, hogy nyugodjak meg! Ordít kiborulva szinte önmagán kívül ahogy a felismerés utoléri mekkora kutyaszorítóban van. Kiakadása ellenére én higgadtan nézem őt. Nem vagyok az az ideges típus, nincs is okom rá.  

- Kell egy cigi. Vagy inkább egy ital. Akármi – jut erre az abszurd döntésre. 

Komótosan felállok és előveszek egy poharat meg italt. whiskeyt mert nem sok erős italt tartok itthon. Leginkább mutatóba, ha valakit meg kell kínálom. 

Ahogy töltök neki figyelem pillantását. Képes lenne betolni az egész üveget annyira kivan borulva. Odaviszem neki és azonnal le is húzza az egészet. Kár ezért a méregdrága whiskey-ért. Én többet néztem ki ebből a srácból. Ugyanakkor nem ismerem és lehet, hogy a szép pofi egyszerűen csak egy szép pofi. Mégis. Elmenekült a gyilkos elől és még meg is sebesítette. Ez nagy túlélési ösztönt sugall.

- Most pedig mondd el szépen, mi is történt pontosan – kérdezem higgadatn.

- Először mond el szépen te, ki a franc is vagy pontosan és minek hoztál ide! – szegezi nekem a kérdést.

„Hóhóó ez nem így járja bogárkám. Nem fordítjuk meg a szerepeket. Te áldozat én kérdezek.” Kezd kijózanodni és ez nekem nem biztos, hogy jó. 

- Már mondtam. Segítséget kértél, ezért elhoztalak a lakásomra és elláttam a sebedet – mondom el újra szépen lassan.

- Mi a kurva életért nem a mentőket hívtad, baszd meg? – tesz fel egy újabb jó kérdést.

- Megtehettem volna. De nem örültél volna neki – mondom semmit mondó hűvös hangon. 

Mondhatnám, hogy nem élvezem a helyzetet, de már rég volt részem ilyen macskaegér játékban és most abban a stádiumban vagyunk, ahol még nem érzi egész pontosan, hogy ő az egér és mindenki más a macska. 

- De… de látták volna a lőtt sebemet… 

Próbálkozik tovább, de nekem mindenre kész válaszom van. 

- Szemtanúk és gyilkos fegyver nélkül nem jelent semmit. A körülmények ellened vannak. Ha csak nem kerül elő a gyilkos, nincs az az esküdtszék, aki megsajnálna – közlöm a rideg valóságot. 

Azt már inkább meg sem említem, hogyha kihívom a mentőket nem valószínű, hogy elérte volna a kórházat egy gyilkossal a nyomában.

- Ki is vagy te egészen pontosan? 

Ostoba lényegtelen kérdés. Mégsem tiszta még a feje.

- Dr. John Hudsonnak hívnak – mutatkozom be.

- Orvos vagy? 

- Nem, ügyvéd – felelem.

Vicces, hogy ha valaki meghalja a nevem előtt a Dr. jelzőt máris orvos doktorra gondol.

- Egy aktakukac fércelt össze…? – akad ki.

Kezd fogyni a türelmem, vagyis megjátszom, hogy kezd elfogyni. Ki kell zökkentenem az ostoba kérdezősködésből. Válaszokat akarok!

- Én egy türelmes ember vagyok, de jobb lesz, ha végre elmeséled, mi is történt pontosan. Talán ki tudom bogozni a szálakat – kérdezem mellőzve a műtétje körülményeit.

- Fingom nincs, oké? Be voltam állva, alig fogtam fel valamit a történtekből – hisztizik tovább.

- Mikor történt? Emlékszel az elkövető arcára? Mondott valamit? – faggatom, hogy végre megtörténjen a totális kiborulás a kétségbeesés és végre válaszokat is kaphassak.

- Kurvára fogalmam sincs! Szállj már le rólam! 

Nem érdekel a hiszti sem a kiborulás. Egy bizonyos fokig ez jó nekem. mert amíg ebben az állapotban tengődik talán elejt pár infót, amin elindulhatok. Tovább faggatom és feszegetem a határait. Felállok és közelebb megyek, hogy érezze szó szerint a képébe mászom. 

- Hagyjál már békén, baszki! – sziszegi és megpróbál ellökni.

Azonnal megragadom a karját és leültetem. Hiába is próbál szabadulni. Erőfölényben vagyok vele szemben. Mélyen a szemébe nézek. Ismerem magam és tudom, hogy milyen átható a pillantásom.

- Héj, ez fáj, engedj el… - próbálkozik tovább.

- Márpedig jobb lesz, ha megerőlteted az emlékezetedet, mert addig nem mész innen sehová, amíg részletesen el nem meséled, pontosan mi is történt – mondom nyugodt, mégis némileg fenyegető hangon.

Nem vagyok ideges. Miért is lennék? Nem az én nyomomban liheg egy félszemű gyilkos, de neki igen és az amit most csinál nem segít rajta, ahogy jelenleg rajtam sem. Össze kell szednie magát vagy nem lesz hasznomra.

-       Remek...látom figyelsz végre. – mondom lágy mélytónusú hangon miközben végig tartom a szemkontaktust. 

-       Azt hiszed ez a gödör alja, vagy úgy véled ennél már nincs lejjebb? – kérdezem és egy picit sem engedek a szorításomból ezzel adva nyomatékot mondanivalómnak.

-       Gyilkosságért köröznek baszki! Mi van ennél lejjebb?! – morran vissza azzal a tenyérbemászóan csinos pofijával. 

Lassan elengedem kezét és felegyenesedem, hisz már legalább figyel rám. Legalábbis melegen ajánlom neki. Komótosan ülök vissza a fotelbe és kissé előre dőlve figyelem őt. Próbál magabiztos és erős lenni, de csak egy hajszál választja el a teljes kiborulásig. Talán jobb lenne, ha hagynám, hogy kicsit kiboruljon, hisztizzen.

-       Még szép, hogy van lejjebb... – szólalok meg végül. – Fogalmad sincs milyen mély a nyúl ürege és a legalján nem a halál vár. Felvázolom neked mi is vagy jelen pillanatban. Talán akkor megérted miért is kell összeszedned magad és olyan részletesen beszámolnod a történtekről amilyen pontosan csak tudsz. – hangom még mindig meglepően nyugodt, de tekintetem elárulja, hogy nem viccelek mert én már láttam a gödör alját.

Egyre furcsábban néz rám. Mintha nem értené amit mondok, majd a ledöbbenés és talán némi felismerés is. Nem számít. Nekem információ kell és ki is szedem belőle.

-       Miféle ügyvéd vagy te? – jön felőle egy halovány mégis sokat eláruló kérdés.

-       Emberjogi... – csendül fel tőlem a határozott válasz.

A szobára némi csend telepszik miközben szinte farkasszemet nézünk egymással. Vajon mi járhat abban a szépséges fejecskéjében? Kezd a hallgatás folytóvá válni és csak úgy árad felőle a feszültség. Ezek döntő másodpercek. A következő reakciója fogja eldönteni számomra, hogy képes lesz e túlélni, vagy ha kiszedek belőle mindent meg kell öljem. 

-       Emberjogi ügyvéd? -kérdezi és bár kémlel mást nem kérdez.

-       igen.. – felelem egyszerűen. – Akkor, hogy most ezt megbeszéltük felvázolom a helyzeted. Amit tudsz, hogy gyilkosságért köröznek és téged vádolnak mindennel, amit nem te követtél el. -kezdek bele szépen nyugodtan. – de több vagy ennél. Szemtanú vagy, mivel láttad a gyilkos arcát akkor is, ha jelenleg nem tudod pontosan felidézni. Ez csak abban az esetben lenne jó számodra, ha az aki hajtóvadászatot indított ellened nem téged akarna bűnbaknak, hanem mint én az igazságra törekedne. szóval jelenleg az egyik oldalon vagy te velem... – emelem föl mind két karom akárcsak egy mérlegt. – a másik oldalon mindenki más. A gyilkos a megbízója a rendőrség és a közvélemény. Az előéleted és a tény, hogy szeretője voltál az áldozatnak, aki nyilván eltartott téged, nem a legszebb színben tüntet fel...

-       Leszarom! -vág közbe. – Senkinek semmi köze hozzá, hogyan élem az életem és kivel baszok bármi indokkal is!  Faszomat én nem vagyok gyilkos, ez miért nem elég?! – horkan fel és ezzel elő is jön a másik probléma.

-       És újra itt a mocskos szád... – sóhalytok. – Hallottad mit mondtak rólad a híradóban. Lecsúszott drogos, szerető. Gyakorlatilag prostinak tituláltak és őszintén szólva az is vagy. Ha most egy drogtesztet csinálnának annyi anfetamin és alkohol lenne a véredben, amitől egy víziló is kifeküdne. Szóval jobban tennéd, ha befognád a kis szád és figyelmesen hallgatnád, amit mondok. – állok meg a beszédben, hogy újra lehiggadjon annyira, amivel ismételten képes figyelni. 

-       Ez nem feer... majdnem megöltek most meg gyilkossági vád... – mondja maga elé, mintha önmagának akarná beismerni, a tényeket. – De igaz... néha használok drogot... és iszom is. Fiatal vagyok és szeretek élni. Ez akkora bűn lenne?  Nem akarok börtönbe menni valamiért, amit el sem követtem... mégis milyen gyakran ítélnek el ártatlanokat? – néz rám kérdőn.

Talán választ vár tőlem erre a nyilvánvalóra? Hülye kérdésre hülye választ lehet adni, így ebbe nem szívesen mennék bele. Arról nem is beszélve, hogy ez a srác tuti nem ennyire naiv. Az érzelmeimre akar hatni, manipulálni próbál az szépséges pofijával és a gyönyörű szemeivel. Ügyes. Igazi túlélő. Talán bele kellene mennem a játékba. Vajon hányszor játszotta el Holdennek, hogy mennyire vágyik rá? A vén buzi meg megkajálta simán. Ez a srác nem ártatlan és fura mód ez tetszik nekem.

-       Össze kell szedned magad, mert nem számít, hogy feer vagy sem. Ez van. – felelem kisvártatva és közben a viselkedését elemzem. 

Végül is teljesen normális reakció erre a helyzetre. Nekem viszont nincs időm ezekre az emberi megnyilvánulásokra. Kicsit még várok, hogy a sokk és a hiszti teljesen kitisztuljon szeméből.

-       Sajnálom és megértelek, de most nem az-az időszak van mikor összeomolhatsz. Kimerült vagy sérült gondolom éhes is. Zuhanyozz le, persze óvatosan a kötés miatt. Addig szedek ki kaját és kerítek ruhát, ami jó lehet rád. – mondom együtt érzően. – Rengetegszer láttam, hogyan csinálnak bűnbakot tisztességes emberekből, csak azért, mert valakinek érdeke fűződött hozzá. Sajnálom, ha nyers voltam, csak én tényleg hiszek az ártatlanságodban és végig hallgattam mit mondanak rólad. Itt sem az igazi bűnöst keresi! – mondom némi felháborodással hangomban. 

Tekintete kezd kisimulni. Talán ezt is csak megjátsza és pokolian jól csinálja. A kétségbeesett pillantása megváltozik. Bizakodóra vált és még egy könnycsepp is megjelenik benne. Hihetetlen kölyök. Szerelmes vagyok! Nem csak gyönyörű, de eszes és hihetetlenül könnyedén teszi túl magát dolgokon. Manipulatív és próbál az ujja köré csavarni. Talán már érzi, hogy nem pont az vagyok akinek mutatom magam. Ez persze csak feltételezés, de valahogy ezt látom a szemében. Hisztiznie kellene, kiborulnia. El is vitte a viselkedését a határára, de ahogy kezd kijózanodni a nyugtató és fájdalomcsillapító hatásából úgy vált tudatossá. Ezzel velem is versenybe szállhatna.

-       Köszönöm az nagyon jól esne... – mondja már jóval higgadtabban. Uralkodik magán egy ismeretlen szituációban?

Addig akartam kifaggatni amíg rémült és kába. 

-       Egyenlőre ne köszönj semmit, a fürdőt meg pláne ne, csak szedd össze magad... – állok fel – jelenleg csak azt értem el, hogy én is nyakig benne vagyok. Jelenleg én sem tudnám igazán kimagyarázni magam, hogy miért nem adtalak föl és miért rejtegetlek itt a lakásomon. – fejtem ki, hogy érezze bár nem egy cipőben járunk, jelen helyzetben mégis az a legjobb nekem is, ha ártatlannak bizonyul.

Úgy tűnik jelenleg belenyugszik a helyzetbe. Végül is nincs hová mennie. Kisegítem a fürdőbe és adok neki tiszta törölközőt megy egy pólót. Ez a póló pontosan megfelel arra, hogy mindent takarjon, amit csak kell. Az én ruháim mind nagyok rá, ezért muszáj leszek beszerezni neki pár holmit. 

A házam hatalmas egy igazi luxus villa ahhoz képest, hogy csak én lakok benne. A fürdő a hálóból nyílik és mint minden csupa márvány és gránit az egész. Magadra hagylak, hogy fel tudj frissülni én pedig a konyhába megyek befejezni az ételt és megteríteni az asztalhoz. Igen nálam rend a helye mindennek. Nem bírom a kuplerájt és a trehányságot. Enni az asztalnál kell és pont. Szépen megterítek és mire kijön már finom illatok terjengenek az egész nappaliban.

-       Ez jól esett, de még mindig nem látom túl rózsásnak a helyzetem... – jön be és meglátva az ételt halványan elmosolyodik. Ez egész őszintén hat és milyen szép a mosolya.

-       Nem is az, de ettől még enni kell. – kínálom hellyel, amit el is fogad.

-       Tényleg segítesz? mégis hogyan? 

Nocsak, már nem is a miértet kérdezi, pedig biztos az is foglalkoztatja. Elkönyvelte végre, hogy együtt kell működnie velem ahhoz, hogy legyen, aki mellette áll. Na jó én nem teljesen vagyok mellette, de úgy vélem ezt ő sem hiszi. 

-       Az attól függ... mennyire tudod pontosan előadni, ami történt. Jó étvágyat... – teszem hozzá és öntök egy-egy pohár bort, csak a hal kedvéért. – Az amit el tudsz mondani fogja adni a következő lépést. Mikor Holden megérkezett, milyennek érezted? Olyan volt mint mindig? Stresszes volt esetleg feszült vagy félt? Mondott valamit, amiből kiszűrhető, hogy féltette az életét? -kérdezgetlek újra, de már jóval könnyedebben. 

Már megint agyal valamin. Látom rajta, hogy kavarognak a gondolatai. Tele van kérdéssel, de nem mondja ki. Önmagának akar válaszokat és nem árulná el mit gondol velem kapcsolatban. 

-       Finom a hal... – szólal meg végül. – Nézd... Nem tudom mit szeretnél pontosan. Holden politikus folt, folyton feszült és ideges valami miatt. Hozzám azért jött, hogy kikapcsolódjon és levezesse a napi stresszt. Amint pedig elmésen megállapította a híradó, én drogos vagyok és ittam is. Fogalmam sincs milyen állapotban volt. – feleli.

Elhallgat dolgokat. Bizalmatlan és ez nekem nagyon nem hasznos.

-       Értem... – sóhajtom. – Akkor vegyünk egy egyszerű kérdést. Egyszerű de annál logikusabb. Egy öt csillagos szállodában, miért nem rögzített a kamera semmit? A kamerarendszer milyen utakon járt mikor a gyilkos üldözött téged? – koccintok a poharával és enni kezdek.

Ezen azért megakad, hisz ez egy nagyon egyszerű tény. A kameráknak fel kellett volna vennie az üldözőjét. Akkor miért ő a fő gyanusított ebben az ügyben? 

-       Honnan tudhatnám bassza meg! – morran és megissza az egész pohár bort.

-       Én megmondom... – vágom rá. – Vagy nem volt rajta senki, vagy egyszerűen téged akarnak kihozni gyilkosnak és akkor hiába kerülsz a rendőrségre. Nem reménykedhetsz igazságban. Ideje lenne meglátni, hogy kiben bízhatsz jelen helyzetben. 

-       Hogy kiben? Szerintem senkiben. Azt mondod bízzak benned? Nevetséges. Nem ismerem a szándékaid és azt sem értem neked mi a hasznod ebből? 

Tényleg nem hülye. Vagyis talán mégis.

-       Ahogy gondolod. Bármikor elmehetsz, de utána egyedül maradsz. Ha pedig felhozol engem azt fogom mondani, hogy fegyverrel kényszerítettél arra, hogy kicsempésszelek a városból. Vajon kinek fognak hinni? – fejezem be az evést és felállva a tányért a mosogatógépbe rakom ahogy a poharat is.

Igen ez nem túl szép mondat tőlem, de legalább igaz és talán végre ténylegesen leesik neki, hogy attól még, hogy segítek nem jelenti semmit. Emellett sokkal közlékenyebb, ha felpaprikázza magát.

-       Baszódj meg te seggfej! – csap az asztalra mérgesen. – Hogy van pofád ilyeneket mondani miután elvileg hiszel az ártatlanságomban?! – szorítja ökölbe kezét.

Szívesen megütne látom rajta, de nem teszi szóval még mindig túl józan hozzá.

-       Azt mondod rejtegetek valamit? Mintha te mindent elmondanál! Ismerem az embereket érdek nélkül nem testnek jót... és te végképp nem tűnsz annak a jótét léleknek. Talán neked kellene először előadni, hogy mit titkolsz... – néz a szemembe határozottságot színlelve.

Egy darabig nézem a csodaszép szempárt, amiben düh, harag, kétségbeesés, tanácstalanság sugárzik egyszerre.

-       Bemegyek a városba és megpróbálok kicsit utána járni a dolgoknak. Na meg persze rád való ruha sem ártana. Addig lesz időd átgondolni mit szeretnél. Nem erőltetek rád semmit. – fordulok el tőle és elindulok kifele, mintha nem mondott volna semmit.

-       Szórakozol velem? – jön a kérdés miközben még az erek is kiduzzadnak a nyakán annyira visszafolytja mérgét.

Kocsikulccsal a kezemben megállok és felé fordulva haloványan elmosolyodok. Ez igen sokat sejtető, mégis semmit sem mondó mosoly. Had följön a saját levében. 

-       Én magam vagyok a titkok őre, de az én titkaim a te helyzeteden nem változtatnak. Magadra koncentrálj és arra, hogyan úszhatnád meg épp bőrrel. Ez nem szórakozás csak munka. Viszont, ha már ilyen őszinte vagy én is az leszek. Ha nem vagy a hasznomra akkor csak az utamban vagy. Mint mondtam nekem mindegy, hogy maradsz vagy mész. Viszont mire visszaérek ezt döntsd el. Adok ruhát pénzt és utadra engedlek... – fejtem ki a tényeket. – Ezen rágódj angyalka... Jah és még valami. Gondolom mondanom sem kellene, hogy nem nyitsz ajtót senkinek, ne hívj föl senkit telefonon. Jelenleg senki sem tudja, hogy itt vagy. Ez maradjon is így...– kacsintok és távozom a házból.

Jó pár órát töltök bent a városban. Először veszek a hercegnőnek ruhát, mert ha bárhova mennie kell akkor mégis csak legyen mit felvennie. Na meg nem is távozhat meztelenül, ha úgy dönt távozik. Mondjuk én többet nézek ki belőle, minthogy felhúzza az orrát és nem törődve a saját érdekeivel távozzon. Nem viszem túlzásba a vásárlást. Az sem biztos, hogy tetszeni fog neki, amit kap. Egyszerű farmernadrágot veszek és három pólót meg egy melegtőfölsőt. 

a bevásárlást követően meglátogatom egy informátorom, aki talán tud segíteni az ügyben. Persze ezek csak a rendőrség bennfentes ügyeivel kapcsolatban nyújtanak támaszt. Meg is tudom, hogy a rendőrség és a nyomozók a felvétel közelébe sem jutottak, mert mielőtt bármiben is intézkedhettek volna az ügyet elvette tőlük a CIA. Ez már önmagában is furcsa, habár egy politikus haláláról van szó. Az indok az, hogy Holden munkája külpolitikai ügyekben volt érintett ezért nem nyomozhat a halála után bárki. Még azt is bedobták, hogy a srác valami, kém. Ez már tényleg nevetséges. A rendőrség egyetlen feladatot kapott. A srácot megtalálni és mivel veszélyesnek nyilvánították gond nélkül lelőhetik. 

Ezekkel a hasznos információkkal indulok meg haza felé. Igen számomra ezek hasznos információk, habár a kölyök számára csupa rossz hír. 

A ház elé parkolva már hallom, hogy bentről elég hangos zene szól. „Mintha azt mondtam volna neki, hogy nincs itthon senki. Hmm érdekes.” Állapítom meg magamnak és még nem vagyok mérges annyira. Kiszállok a kocsiból és bemegyek a házba. Ami ott fogad az már inkább felhúz. Ahhoz képes milyen rendet hagytam a ház most fel van fordulva. Yeou derült mosollyal jön ki elém egy üveg itallal a kezében amit már félig elfogyasztott. 

-       Halkítsd le! Mégis mi az ördögöt műveltél itt? – kérdezem és kőrbe mutatok.

-       Cigit kerestem... – jön a feledtép egyszerű válasz. – Azt nem találtam, de italt igen... – mutatja mosolyogva.

Tuti engem akar kihozni a sodromból. Feszegeti a határaim, de mély levegőt veszek.

-       Cigit? – kérdezek vissza, de lenyelem amit gondolok.

Pontosan tudom, hogy nem cigit keresett ez hülye duma.

-       Nahát és miért nem pakoltál össze? – kérdezem meg végül.

-       Nem volt kedvem, te mit intéztél? – jön az újabb kérdés mintha teljesen rendjén lenne, hogy felforgatta a házam.

„ÉN MINDJÁRT KINYÍROM!! Nem nem nyírhatom ki, még szükségem van rá.” Mondogatom magamban. Úgy tűnik tetszik neki, hogy felhúzhet.

-       Sok mindent... öltözz fel és pakolj össze most! – mondom határozottan. – Csináltál még valamit amíg nem voltam itt? – kérdezem talán kicsit mérgesebben, mint ahogy eddig beszéltem.

Egy kisebb elgondolkodást követően jön is a feledtép fura válasz.

-       Semmit... -kezd is el öltözni.

Ahogy ezt kiejti a száján csöngetnek. Ránézek Yeoura, hátha szeretne elmondani valamit.

-       Talán telefonáltam egyet, de megbízható a srác biztos nem árulna el... – mondja teljes meggyőződéssel.

Erre csak felvonom a szemöldököm, mert vendégeket nem várok.

-       Dr. Hudzen itthon van? bejelentést kaptunk miszerint egy kőrözött bűnöző tartózkodik az otthonában!! – kopog és kiabál befele.

-       Be a szobába és egy mukkanást se... elküldöm őket... – mondom és megigazítva kicsit ruhám, lejjebb halkítom a zenét.

Az ajtóhoz sétálok szépen komótosan és kinyitom. Odakint három öltönyös figura áll a hátuk mögött még két fazon és egy éppen. a kocsiból száll ki.

-       Jó napot, segíthetek? – kérdezem.

Egészen addig a pontig biztos vagyok benne, hogy eltudom küldeni őket. Ekkor száll ki a hatodik fickó a kocsiból és azonnal felismerem. A félszemű gyilkos az akit Yeou megsebesített. 

-       Jesszus mi történt a barátjukkal? – kérdezem, mint aki teljesen le van döbbenve.

-       Rossz hete volt... – feleli amelyik csengetett és előveszi igazolványát. ”CIA ügynök remek” 

-        Uram nem szívesen zaklatom ilyesmivel, de bejelentést kaptunk miszerint egy bűnöző tartózkodik a házában.

-       Tessék? – ül ki döbbenet az arcomra. – Én nemrég értem haza, de nincs a házamban senki rajtam kívül. Mégis honnan veszik ezt és miféle bűnöző? – kérdezek csodálkozva.

A pasas megköszörüli a torkát és elrakja az igazolványát, amit persze tüzetesen megvizsgáltam. 

-       A Holden féle gyilkosság gyanúsítottja.

-       A CIA nyomoz az ügyben? – döbbenek le újra. – Nézze nagyon sajnálom, de nincs itt senki...

-       Azért bemennénk körül nézni. – próbálkozik, de pont velem? Tisztában vagyok a jogaimmal.

-       Nos természetesen bejöhetnek, ha van házkutatási parancsuk... – mosolyodom el.

A sebhelyesnek kezd eldurrani az agya, de igyekszik visszafogni magát. Egyenlőre!

-       Uram ez az ön érdeke. Ha valóban nincs itt senki akkor mi is megnyugszunk és távozunk... – próbálja barátságosra venni a dolgot a szószóló. 

-       Én amerikai álampolgárként élek jogaimmal és biztonságban vagyok mert nincs odabent senki... – felelem legalább olyan barátságosan, mint ő.

-       Rendben akkor visszajövünk... – fordul meg de gyanúsan a sebhelyes pasasra pillant és mindenki mozdul.

Gyorsan tudatosul bennem, hogy mi a tervük. Hivatalosan akarták elvinni a srácot és majd útközben megölni. Hivatalos verzióként pedig a szökni próbált és menekülés közben lelőtték. Most viszont az útjukban állok. Gyorsan kell reagálnom és sok verzió fut át az agyamon. Egy viszont biztos. Nem mennek el üres kézzel. A sebhelyes mozdul és a zakója alá nyúlva fegyvert rántana, ahogy a többiek is mozdulnak. 

Sajnos úgy fest oda a jól működő álcám. Nincs mit tenni. lelőnének és azt mondanák Yeou lőtt le. Hátulról rúgok egyet talpal a pasas hátába amitől előre borul, nekem pedig lehetőségem adódik becsukni az ajtót rázárni a zenét maximumra tolni futás közben és berongyolni hozzás.

-       Megbízható igaz? – kérdezem a meghökkent Yeout.

-       Mi történt? – kérdezi ártatlan pofival.

Nem válaszolok, gyorsan kell cselekednem. Felhajtom a szőnyeget és tenyérrel a padlóra ütök, amitől felnyílik a padlón egy kis retesz. Benyúlok és előveszek egy nagyobb köteg pénz, egy fegyvert és három teli tárat. Egyet be is töltök.

-       Itt a gyilkosod a sebhelyes pár barátjával... – felelem és egyből komolyan veszi a fenyegetést. Fura, hogy mikor megkértem rá ne telefonáljon azt nem vette komolyan.

-       Mit akarsz csinálni, te ügyvéd vagy és mi ez a fegyver háborúba készülsz? – döbben le.

Háborúba ezzel? Aligha.

-       Csak lapulj meg és igyekezz nem meghalni... utána elbeszélgetünk bizonyos szabályokról... – felelem magabiztosan.

Felállva az ajtóhoz settenkedek és a pénzt rá bízom. a zene bömböl a ház meg tele gyilkosokkal. Yeou retteg, ami nem is csoda, nem bízik bennem, de most nincs senki más. kinyitom az ajtót és az egyik pasas meg is jelenik. Elütöm a fegyvert tartó kezét és kitekerve kezét párszor gyomron lövöm miközben haladok vele előre a folyosón. A második tag is megjelenik kisvártatva, akinek nekitaszítom cimboráját majd becsúszok alájuk, kirúgom lábát és miközben csúszok egy harmadikat is fejbe trafálok. A pasas, akit felrúgtam majdnem pördül egyet a levegőben ahogy elkaszálom a lábát, de a földön próbál észhez térni és lelőni. Esélye sincs! Gyorsabb és rutinosabb vagyok nála. Mielőtt bármit tenne lelövöm. 

-       Yeo gyere! – kiáltok be neked.

Amint kilépsz egy negyedik tag is megjeleni és rám támad. Megpróbál rám lőni. Szerencsére elég lassú a mozgása. Ügynök, nincs felkészülve egy ilyen helyzetre. Hozzávágok egy vázát, ami éppen a kezembe akad és már el is kaptam a fegyvert fogó karját. Közben az ötödik fickó is befut, akit a társa fegyveréve lövök meg. Ekkor a dulakodásban az én fegyverem is kiesik e kezemből így dulakodni kezdek a pasassal. Sajnos az ötödik fószert sem sikerült teljesen hatástalanítani és megindul a sokktól lefagyott Yeou felé. Lendületből megkapaszkodom a velem viaskodóval és oldalba rúgom a másikat. Egy amolyan kétoldalas kézi tusa veszi kezdetét, ahol igyekszem nem Yeou közelébe engedni egyik pasast sem. Én is kapok így párat. Végül megragadom az egyik fószer grabancát és amíg a másik próbál lelőni nekitaszítom mindkettőt a falnak. Ettől elejti fegyverét én pedig kihasználva a pillanatnyi zavarát felkapom pisztolyom és golyót repítek mindkettő fejébe. 

Még arra sincs időm, hogy észhez térjek mikor kintről az egyik kocsi elindul. Kirongyolok és látom a nagy porfelhőt ahogy a sebhelyes elhajt.

-       PICSÁBA!! – morranok, de nincs mit tenni. 

Megfordulva odamegyek Yeouhoz és bár látom halálra van rémülve és sokkot kapott, megragadom a karját.

-       Mozgás el kell tűnnünk... 

 A tárgyalóteremben állunk, immár a bíró döntésén múlik minden és persze az esküdtekén. Szép is ez az amerikai igazságszolgáltatás a demokrácia nevében. Jelenleg nem egy személy bűnösségét vagy ártatlanságát igyekszünk bizonyítani, hanem hogy joga van a menedékhez itt Amerikában. Tény, ha kitoloncolják, halálos ítélet vár rá saját országában.
Nem lényeg az ok és okozat. Ki ő, mi ő és mit tett? Arra senki sem emlékszik. Vagy ha igen, már elnyomja az a mélységes együttérzés ami az amerikai nép naivitásából származik. Igen ez így van. Az amerikai néppel bármit meg lehet etetni, ha édessavanyú, néhol kesernyés bundába csomagolják. Egy kaladba illő szökés, a jobb élet ígérete, szerelemmel megfűszerezve meghozza a várt eredményt. Az esküdtek máris belecsöppentek abba az illúzióba, amit én teremtettem számukra. Az pedig, hogy ügyfelem terhes, csak tovább szépíti a történetet. Egy anyával aki jó életet szeretne születendő gyermekének.
A bíró lassan kinyitja a borítékot amiben az esküdtek egybehanzó döntése található. A teremben mindenki visszafolytott lélegzettel vár. Számukra a történet vége derül ki, hogy tragédia vagy a boldog beteljesülés. Számomra ebben a pár másodpercben csúcsosodik az elmúlt jó pár hét munkája.
-          Az esküdszék és a bíróság meghozta döntését. Jara Hout megkapja a menedékjogot. – mondja ki a döndést.
A teremben megkönnyebült. Visszafogott örömujjongás tör felszínre az emberekből. Ügyfelem atölel. A hála és a megkönnyebülés érződik rajta.
-          Köszönöm... köszönöm ez az ön érdeme... – hálálkodik.
-          Ez kettőnk győzelme... – mosolgok és megölelem. – Gratulálok megérdemli, hogy amerikainak nevezze magát. – mondom kedvesen.
A tárgyalás végén lefutom a tiszteletkőröket és elindulok haza. A kocsimmal megyek az autópályán ki a városból, mikor telefonhívást kapok. Ez egy védett vonal és csak az ismeri, aki olyan körökben mozog ahol ismerik a nevem. Persze nem az igazit. Két síkon létezem ebben a világban. Az egyik oldal ügyvédként ismer. Egy tiszteletbenálló személy ként. Hozzá tudnak arcot és nevet illeszteni. Hivatalosan ez vagyok én. A másik oldalon más néven illetnek és a névhez csak tettek, munkák párosulnak. Arc nem.
-          Igen? – szólok bele.
A telefon még a hangomat is torzítja, biztos ami biztos.
-          Az egyik ügyfelünk bajban van. Halálos fenyegetést kapott, azonnali intézkedést igényel. Elküldöm az adatokat és utalok a számlájára 10 Milliót. Az ügyfél azt szeretné, ha akkor is elkapná az illetőket, ha az életet nem lehet megóvni.
-          Értem, küldje át azonnal intézkedem... – mondok ennyit és le is rakom a telefont.
Irányt váltok és az egyik közeli lehajtón visszafordulva a város felé veszem az irányt. Vissza abelvárosba, egy lebontásra váró épülethez. Ezt az épületet már vagy 2 éve így áll. Nem véletlenül, mivel az én tulajdonom. Persze nem az egyém közvetlenül, hanem egy külföldi, Ramirez nevű fickó tulajdona. Ramirez egy nem létező fickó, csak papíron él lélegzik. Mindegy is. A megbízásaim ilyen helyeken szoktam átvenni. A hátsó bejárathoz parkolok és fölmegyek az emeletre az egyik szobába. A házat még a csövesek is elkerülik, olyan vacak állapoptban van. A folyósok mennyezetéről, vakolatdarabok lógnak. Hugyszag terjeng mindenhol és a rothadás penészes mellékszaga, némi dögszaggal keveredve. Belépek a szobűba ami szintén ramaty állapotban van. Az ágy alól előveszek egy laptopot és felnyiva megnyitom az emailjeimet. Egész pontosan egy van amit megnyitok. Az adatok azonnal jönnek. Fotók az ügyfelemről a szenátorról és azokról akik közel állnak hozzá, esetleg gyanusítottak lehetnek a fenyegetésben.
Nem túl érdekes olvasmány, de akkor meglátok egy fiút. Fiatal és igen mutatós. Ráadásul szeretőként van feltüntetve.
-          Nocsak, nocsak.... miből is lesz a cserebogár? Szenátorúr ön nagyon rossz fiú...Feleség, gyerek szerető, meg egy  jóakaró aki a nyomában liheg.. – kuncogom ahogy olvasom az adatokat.
Nem szoktak érdekelni az ügyfél hozzátartozói, de ez a srác megfogot. Brutál jól néz ki, pont az esetem. Persze profiként csak önmagamnak álapítom meg, hogy tudnék mit kezdeni vele. Átnézem az adatokat elolvasom a hozzájuk kapcsolódo profilelemzést majd az adathalmaz lassan önmagátol összeomlik. Vírus okozza ami teljesen hazavágja az egészet, hogy később se lehessen helyreállítani, ha esetleg rossz kezekbe kerülne a laptop.
Összecsukom a gépet és visszarakom a titkos rekeszbe. Miközben elindulok kifele az épületből az adatok kavarognak a fejemben és probálok párhuzamokat fűzni. Ki miért lehet potenciális áruló a szenátor közelében.
Ezen agyalok és a kijárati ajtóhoz lépve kinyitom. Ertőteljes meglepetésemre egy ismerős arc vágódik be az ajtón egyenesen a lábaim elé.
- Kérem... segítsen.. – suttogja, sírástól elcsukló hangon.
Hogy a faszba került ide? Ráadásul vérzik. Fut át az agyamon ahogy végignézek rajta, de nincs időm ezen agyalni. megfogom a grabancánál, berántom a házba és beteszem az ajtót. Van jópár elképzelésem mi is történhetett, de találgatni nem akarok. Jelenleg ez a szépséges köélyök tud nekem érdemleges infóval szolgálni ezért nem hagyhatom, hogy megöljék. A vállamra dobom és bemegyek vele az egyik lakába aminek az ablaka az utcafrontra néz. Óvatosan kinézek rajta, felmérni a kinti körülményeket. Azonnal kiszúrom egy alakot aki veszettül keres valaki, ráadásul fegyver van nála és elég viharvert. Az utca végén egy rendőrautó áll meg vinnyogva, mire a pasas olajra lép.
-          Remek.. gyanítom az ugyfelem halott... – állapítom meg magamnak, de persze ez még nem biztos.
Felnyalábolom a kölyköt és kiviszem a kocsimhoz a hátsó bejáratnál. Felnyitom a csomagtartót és berakom. Totál ki van ütve egy darabig még nem fog észhez térni. Megtörlom a kezem lecsukom a csomagtartó tetejét és beszállva a kocsiba elindulok. A környéket szinte minden irányból lezártok. Megállok az egyik rendőrautó mellett és letekerve az ablakom odaadom neki az irataim.
-          Jó napot biztosúr... Mi történt itt? – kérdezem a simulékony modorommal.
-          Ügyvédúr, meg sem ismertem. – mondja miután felismer. Sokat szerepelek az ujságokban.
-          Igen képen kicsit alacsonyabbnak tűnök.. – viccelődom, mire nevet egyet és visszaadja az irataim.
-          Elvileg nem mondhatnám el, de Holden szenátort meggyilkolták pár háztömbbel arrább. Úgy tudom a szeretője lehetett. Elfutott, most őt keressük. – magyarázza.
-          Ez borzasztó.. és átvizsgálják az autókat is?
-          Igen, de önnel kivételt teszek... – mosolyog.
-          Köszönöm, fárasztó napom volt. Csak haza szeretnék jutni.. – biccentek.
A rendőr int, hogy menjek tovább. Feltekerem az ablakot és tovább hajtva bekapcsolom a rádiót, hátha mondanak ott is valamit a gyilkossággal kapcsolatban. Valamiért ezt a srácot vettem számításba mint gyilkost az utolsó utáni gyanusított ként. Kinyírták az ügyfelem és ráakarják kenni. A rádióban mást sem lehet hallani, csak a gyilkosságot. Gyors ez egy picit ahhoz képest, hogy még ki sem hülhetett a szenátor teteme. Mégis mi az ördög folyik itt? Kár ezen rugóznom addig amíg nem beszélek a kölyökkel. Kikapcsolom a rádiót és kihajtok a városból a házam irányába. Igazán szép helyen lakom, jó messze az emberektől és a zajszennyezésüktől. A házam sem egyszerű darab. Igazi luxusvilla. Beállok a garázsba és kiveszem a kis csomagot a csomagtartóból. Még él, bár ramaty állapotban van. A golyó a vállában van, így nem vérzett el, de számomra maceráns lesz kiszedni. Beviszem a konyhába és felvektetem az asztalta.
Néha felnyőg ahogy a vállát vizsgálom.
-          Jol van szépségem, csak nyugi ne ébredj föl. Minjárt kapsz egy kis érzéstelenítőt... – beszélek hozzá, mintha hallaná.
Előveszek egy dobozt amiben kötszerek és fertőtlenítő van. A kezem megmosom a csapnál és steril kesztyűt veszek föl, majd a hűtőből előveszek egy fecskendőt amiben érzéstelenítő jó adag altató és antibiotikum keveréke van. Ezt be is adom neki, majd előveszem a dobozból a kötszereket ollót és csipeszt, hogy kioperáljam a golyót. Mire előkészülök a koktél már hat és elernyedve fekszik előttem.
-          Nah John most légy ügyes, ez nem béka életben kell maradnia... – mondom magamnak és nekilátok a mini műtétnek.
Vagy egy órát biztos elszarakodom vele míg kiveszem a golyót és összefércelem a srácot, hogy viszonylag kis heg maradjon utána. Végül bekötözöm és megtörölgetve a vértől áthelyezem a kanapéra. Betakarom és visszamegyek a konyhába feltakarítani. Rend és tisztaság a lelke mindennek. A kupit nem tűröm.
Halk zenét kapcsolok és ismét a konyhába megyek valami kaját csinálni. Főzés közben kedélyesen dalolászom néha. Azért szemmel tartom. Kiváncsi vagyok az első reagciójára mikor magához tér. Ez sokmindent elárulhat róla. Egy valamiben biztos vagyok. Ez a kölyök nem ölt meg senkit, sőt lövete sincs miért történi ez pont vele. Csak azt remélem, hogyha nincs is tudatosan birtokába a megfelelő információnak, azért a segítségemre lehet. A szeretője volt a szenátornak. Biztos hallott egy két dolgot miközben a farkát szopta.
Lassan ébredezni kezd, én pedig elkészülök az étellel. Félrerakom a serpenyöt, megtörlöm a kezem és odasétálok hozzá. A fájdalomcsillapító még hat így elég kába lehet, viszont fájdalmai nem lehetnek.
-          Szia... Enlékszel rám? – ülök le vele szembe a fotelba.
A fejét fogja és próbál fókuszálni. A nyugtató tompít ami jó, mert legalább nem pánikol.
-          A fejem nagyon zúg... Hol.. hol vagyok... – kérdezi.
Nem, jelenleg nem emlékszik. Állapítom meg magamnak.
-          Szörnyű álmom volt. Ki vagy te? Talán valami bárban szedtelek össze? – kérdezi.
 Ezek szerint gyakran csinál ilyesmit. Az mondjuk benne van az aktályában, hogy szeret inni és drogokat is használ. Nyíilván azt hiszi most is ez történt.
-          Erre az álomra gondolsz? – kérdezem és bekapcsolom a tv-t ahol minden öt percben azt szajkózzák, hogy Holden szenátor meghalt és egy felhívás, hogy keresik az álítólagos gyilkosát őt.
~A fiatalember neve, Yasaeng Yeou. Ha bárki látja azonnal hívják a 911-et. Ne próbálják meg feltartóztatni, fegyvere van és veszélyes! ~
Fényképet és felvételt is mutatnak róla, ahogy elhagyja a szobát ahol a szenátort meggyilkolták. Lassan tudatosul benne, hogy amit rémálomnak hitt az a valóság. A ledöbbenés jelei mutatkoznak arcan és azonnal a vállához kap. Nem érti mi történt, miért van itt vagy ki vagyok én.
-          Nem nem!! A kúrva életbe a kibaszott picsába... Én nem én nem tettem semmit!! Ez valami kicseszett baromság. Honnan veszik, hogy én öltem meg? Engem is majdnem megöltek.. és futottam... menekültem muszály volt... – magyarázkodik de inkább mérges és tehetetlen. – K maga?! Miért nem értesítette a rendőrséget?
Sok kérdése van, de jelenleg zavarodott és rémült. Tökéletes reagció, egy adott szituációra. Ettől még lehet hazugság.
-          Tudom, hogy nem te tetted és nem vagyok rendőr. Nem emlékszel rám? Segítséget kértél. Megsérültél, menekültél és belém futottál. Hazahoztalak és kivettem a golyót. Bekötöztelek és most itt vagyunk. Nem értesítettem a rendőrséget. Akartam, de láttam az igazi gyilkost, aki követett téged. Úgy véltem jobb ha idehozlak és mielőtt beszélsz a rendőrökkel tisztázod a fejedben a dolgokat. – magyarázom higgadtan. – Nyugodj meg és mond el mitörtént.