Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

louisMayfair2018. 07. 11. 19:35:44#35533
Karakter: Misha Johnsson



Nem ott van, ahol hagytam, Nessy mindig engedelmesen megvárt, de ez a srác… Nagyon életre való, ez tetszik. Fejével a pult felé int. - Sikerült elintézni?

- Igen.

- Eléggé hm… gyakorlott voltál már. Nyugodt is.

- Nem ez az első ilyen eset – sóhajtok a pillantását követve. – Valahogy vonzza a bajt.

- Ilyenek a kistesók, vigyázni kell rájuk – mosolyog tapasztalatból.

- Talán neked is van?

- Igen, bár még ilyen gondjaim nincsenek. Még, ismétlem. Még – ez mosolyra késztet, majd lesz. –Iszunk még egyet?

- Azt hiszem elég volt mára nekem az alkohol, de ha szeretnél, csak tessék.

- Neked majd kérünk narancslevet – kacsint, mire kamasz módjára jókedvűen kacagok.

- Miért pont azt?

- Mert az picit savanykásabb. Annyit mosolyogsz mellettem, hogy még a végén elbízom magam.

- Lehet neked is azt kéne inni.

- Oh, igen? – vonja fel a szemöldökét kérdőn. - Miért is?

- Nos… - nem tudom kifejteni, mert Jack, a jó öreg fogadott öcsém már le is vonta a megfelelő konklúziót.

- Helló-belló. Milyen a buli?

Sok mindent szeretnék neki mondani, de azzal lejáratnám magam, így a diplomatikusság mellett teszem le a voksom.

- Jobb, mint a tiéd.

- Ah, megtisztelő, hogy jobb buli vagyok, mint egy bunyó – flörtöl velem, közben színpadiasan játszik. – Attól még nem kérem a narancslevet.

- Pedig egészséges.

- Mit adhatok? – kérdi a pultos, mire merészet választ.

- Nos… ha jól látom van tequilád is.

- Van, milyet szeretnél?

- Tequilát? Vodkára? – kérdezem kicsit sokkolva.

- Igen, pontosan. Sierra jó lesz, az ezüst.

- Rendben.

- Oh, és két narancslevet kérnék még, az igazi facsartat, minél savanyúbb, annál jobb – szemtelenül vigyorog rám, mire én a fejem rázom hitetlenkedve.

- Ugye nem mindkettő nekem lesz? – játszom a szerepem.

- Ki tudja, mit hoz a sors. Egy vagy két narancslevet…

- Ah, csak add majd ide az enyémet – sóhajtom és mellé ülök, egyik oldalamon Eizo, másikon a ránk pislogó öcsikém.

- Szóval, csak flörtöltök? – kezdi Jack…

- Miért, lehet mást is? – veszi a lapot a srác.

- Igen…? – jaj, nekem…

- Hát engem akkor átvertek! – sóhajt színészkedve.

- Itt az ital, mindjárt hozom a narancsleveket – kapja meg a tequiláját.

- Az átverésemre – felemeli a poharat és a szemeimet nézve meg is issza, egy huzatra. Húha. – Mond csak – fordul Jack felé.

- Jack.

- Szóval Jack, ha egy dolgot kéne a bátyádról mondanod, mi lenne az? – jaj, csak ezt ne, lélekben felkészülök a legrosszabbra.

- Nehogy válaszolj – sóhajtok fel, de úgyis tudom, mi lesz a vége.

- Boldogságra van szüksége! – csap a pultra, én meg legszívesebben a fejére csapnék, de hármat.

- Hu, ez aztán a testvéri szeretet.

- Atyaég… - Istenek az égben, a homlokom dörzsölve fohászkodom türelemért, mert ha erőt kapok, kinyírom. – Komolyan?

- Komolyan kell a boldogság neked!

- A narancslevek – úgy érzem ez a válasz az imámra, azonnal utána kapok, mint a mennyei mannáért és le is küldöm a torkomon.

- Kóstolgatni kell, úgy jobban összerántja a szádat – javít ki, én pedig félreérthetetlen pillantással felelek, aztán a másikért nyúlok.

- Majd ezt. Elnyalogatom itt köztetek, minthogy közbeszóljak a beszélgetésetekbe.

- Ugyan hát azért beszélgetés, hogy beszélj – Jack nem bír magával, érzem, hogy ezt még megbánom.

- Igazad volt, kellett ez nekem – pillantok Eizora, aki élvezettel kapcsolódik be az esténkbe. Jack és ő nagyon jól kijönnek, lehet valami íratlan törvény a testvéreknél, hogy a bátyjuk aktuális partnerét vagy nagyon utálják és minden lehetőséget megragadnak, hogy ezt szóvá is tegyék, vagy nagyon jól kijönnek vele. Eizo látszatra már az ujjai köré is csavarta az öcsémet.

Nem bírom már sokáig, levegő kell és egy kis nyugi, Jack nélkül! Elfogy a narancslé, ez a végszó, ha nem állok fel - NEM ÚGY! – az életben nem hagyják abba a játékos civódást és a kínzásomat.

 - Nem sétálunk egyet? – szerencsére belemegy. Gyorsan fizetünk, aztán az öcsikém jókívánságai alatt gyorsan ki is terelem a gondolataiba mélyedt srácot, mintha kicsit megcsappant volna a lelkesedése… Mégsem akar vajon? Pedig egyértelmű jeleket adott, most mégis, mintha visszakozna.

- Nagyon elgondolkoztál – felnéz rám igéző szemeivel. - Csak nem gondolkodó, merengő ittas vagy?

- Először ittasnak kéne lennem ahhoz, hogy kiderüljön. Csak beugrott, hogy elzártam e otthon a gázt.

- Komolyan? – kuncogok. Hazudik, nyilvánvaló, de kíváncsi vagyok az igazi okára. – Ez ugrott be?

- Nos, ha leég a ház, nagy szarban leszek. No meg az is beugrott, hogy csak sétálunk e. – szóval igazam van!

- Csak sétálunk – nyugtatom meg, eszemben sincs ráhozni a frászt. Egyszer már megjártam Nessyvel, fogalmam sincs, hová tart ez az éjszaka, de bármi legyen is a vége, kíváncsi lettem. – Csak már nem bírtam a bárban… Jackkel a másik oldalamon.

- Jó fej srác.

- Oh, szóval a nagydumásokra buksz?

- Dehogy! Nincs kedvem vetélkedni melyikünk a menőbb, hisz teljesen egyértelmű, hogy én – vágja rá, képtelen vagyok nem nevetni megint a magabiztosságán, ami nagyon jól áll neki. – Tényleg jót tett a friss levegő.

- Meg a narancslevek – a közös nevetés mintha minket is közelebb hozna egymáshoz.

Van ebben a srácban valami megmagyarázhatatlanul különös. Nem tudom, mi, de mindig szerettem a titkokat. Eizo különös, más, mint Nessy, messziről süt, hogy meg tudja védeni magát és roppant erős jellem.

- Vajon én is így fogok rohangálni az öcsém után?

- Ha úgy szereted, mint én az enyémet, bármennyire is az agyamra megy, igen – vigyorgok.

- Nem könnyű a nagytesók élete, mit gondolsz, rendben lesz egyedül?

- Nehezebb helyzetekből is kivágta már magát, nem olyan könnyű legyűrni, mint tűnik.

- Pedig nekem úgy tűnt, nem uralja tökéletesen a helyzetet… - formálja kérdéssé a mondatot.

- Ó, pedig uralta, ha oda csapott volna, a másik rosszabbul járt volna. Sokáig tartott a fejébe verni, hogy nem megyünk bele olyan verekedésbe, amiről úgyis tudjuk, hogy mi nyerünk. Kerüljük a felesleges konfliktusokat.

- Bölcs gondolat – bólint magának. – És mit tennél meg érte? Úgy értem, ha valaki ártani akarna neki?

- Megölném – jelentem ki komolyan. – De előtte kiesne az ablakon.

- Hányszor? – vigyorog.

- Nem számolnám – hajolok közelebb úgy súgom, mint egy titkot.

- Furcsa, mi mindenre képes a testvéri szeretet – mosolyog magának, nyilván az öccsére gondol. – Sokszor eszembe jut, én vajon jó testvér vagyok-e?

- Szerintem már maga a tény, hogy felteszed ezt a kérdést, bizonyítja, hogy igen.

- Kösz – bólint, aztán rám néz séta közben. – Hogy így gondolod, de mondd, ha ilyen rendes pasas vagy, miért szakított veled az a másik?

- Biztos, hogy az exemről akarunk beszélgetni? – vigyorgok hitetlenkedve.

- Kíváncsi vagyok. Kívülről nézve nagyon nem lehetett gondja a látvánnyal, a habitusod alapján nem vagy idegbeteg típus sem, van benned valami vonzó, úgyhogy ki vele!

- Hát, nem volt épp kellemes – bólogatok magamnak. – Amit te vonzónak találsz, az Őt inkább taszította.

- Ezt nem értem.

- Sok ellentét volt köztünk, kezdve a korral, még élni akart, épp abban az életszakaszban, amin én már túl voltam. Voltak vitáink, szerinte túlragaszkodó és védelmező voltam, azt állította, hogy uralkodom rajta, de ez nem igaz! Csak… nem illettünk össze.

- Kedves vagy.

- Miből gondolod?

- Mert az emberek többnyire kígyót-békát kiabálnak az exükre szakítás után, te pedig letudod annyival, hogy különböztetek.

- Miért, a te exed?

- Arról inkább ne is beszéljünk, egy fasz volt.

- És miért mentetek szét?

- Ultimátumot adott, hogy vagy Ő vagy a családom.

Megáll séta közben és cipője orrával odébb rúg egy kavicsot.

- Ez nem volt szép tőle.

- Nem számít, már nincs jelentősége – réved a tekintete a távolba és alakváltó mivoltomból kiindulva a tigrisem megérzi a benne dúló érzéseket.

- Mi a baj? – biccentem oldalra a fejem.

- Semmi, miért?

- Nem tudom, ezért kérdem. Nem ismerlek, nincs jogom semmit mondani, főleg nem következtetéseket levonni, de… Ha már te is őszinte voltál, én is az leszek: benned is érzek valami… különöset.

- Mire gondolsz? – fordul szembe velem, ahogy a patak fölötti hídra érünk, a hold sugara visszatükröződik a sodrásán.

- Mintha űznél valamit… vagy valakit. Próbálsz fesztelen lenni, de belül érzem, hogy ideges vagy, mintha nem tudnád eldönteni, velem akarsz-e lenni vagy sem. Kapva kaptál a séta lehetőségén, korábban megcsókoltál, de most aggódtál azon, hogy akarok-e többet is. Nem lehet, hogy még te sem tudod, pontosan mit akarsz?

- Mondd tovább – kér komolyan, hiába ivott a tekintete mégis tisztának tűnik. – Mit látsz még?

A tekintetünk mélyen egymásba olvad, érzek még benne valami mást is, de nem akarom elijeszteni magam mellől.

- Valami nagyon fáj – ráncolom kicsit a homlokom. – Idebent – ütögetem meg a mutatóujjammal a mellkasom közepét. – kínoz téged. Erős vagy és igyekszel az maradni, mégis… Van benned valami rettenetes fájdalom, amit enyhíteni akarsz, csak még nem tudod…

- És ha azt mondanám, nem igaz? – dönti meg most ő a fejét.

- Akkor azt mondanám, hazudsz.

- Eleget beszéltünk rólam – köszörüli meg a torkát.

- Eizo?

- Hm?

- Nem tudom, mi űz vagy bánt, de tudok segíteni valahogy?

Úgy néz rám, mintha egy másik bolygóról kerültem volna ide. Mintha nem tudná eldönteni, igazat mondok-e vagy hazudok.

- Nem tudsz – rázza meg a fejét lassan. – Misha, mit kerestél te a klubban? – tárja szét a karjait. – Annyira nem voltál oda való!

- Jack ötlete volt, ha nem tudok elfelejteni valakit, feküdjek egy másik alá… vagy fölé – vonok vállat.

- De velem mégsem akarsz lefeküdni?

- Akarnék, ha akarnád.

- Miért nem hajtottál el a bárban, ha előre megérezted?

- Mert kíváncsi voltam rád.

- Miért?

- Mert érdekes vagy.

- A problémás jobban illik rám.

- Az lennél? – mosolygom meg picit.

Egy kutyát sétáltató párocska éri el szemből a hidat, a kutyájuk, egy rottweiler kitépi magát a gazdája kezéből és felénk iramodik.

- ÉJFÉL! VISSZA!

Kiált utána a nő, de én teljesen nyugodtan állok a helyemen, Eizo azonnal abba a klasszikus pózba helyezkedik, amiből egyszerre támadni és védekezni is lehet, persze előttem, ami meglep, engem akar megvédeni a kutyától? A szemem az állatra villan és a kutya meg is torpan három méterre tőlünk.

Kis kavarodás alakul ki, amíg a gazdái beérik a jószágot, aki vicsorog ránk és ugat, de közelebb jönni nem mer. Tudja, hogy erősebb vagyok nála, ez inkább csak keménykedés.

- Rossz kutya! Ó, uraim, annyira sajnálom! Jól vannak? – kapják el a pórázt.

- Szájkosárról nem hallottak még? – lazul el Eizo.

- Sajnálom, mindig békés, nem tudom, mi üthetett belé! – szabadkozott a gazdája.

Gyorsan tovább is rángatják a kutyát, mire én csak mosolyogva nézek utánuk.

- Helyes pár.

- Helyes pár?! Csak ezt tudod mondani arra, hogy majdnem megevett a kutyájuk? – kapok egy leírhatatlan pillantást. – Belőled teljesen hiányzik az életösztön, vagy mi?

A mosolyom kiszélesedik.

- Nem mert volna közelebb jönni, amelyik kutya ugat, az nem harap. Te viszont tényleg meg akartál védeni?

- Azt nem tudhatod, hogy nem jött volna közelebb! Ha a sínre szorulsz és jön egy mozgó vonat, akkor sem pakolod odébb a segged? – dohog, mire képtelen vagyok ellenállni, előre hajolok és egy csókkal a torkán akasztom a szót. Belenyög, de ez inkább a felháborodásnak szól, mint a vágynak először. Behunyom a szemem és újfent megízlelem az ajkait, tetszik rajta a tequila íze, bekéreckedem a nyelvemmel a szájába és táncba hívom az övét. Hosszan elnyújtom, hogy kiélvezzem a pillanatot. Keze a mellkasomra siklik, mintha nem tudná eldönteni, ellökjön, vagy közelebb húzzon magához. Ujjait begörbíti, bizonyára úgy dönt, nem lök el, inkább vándorútra indul a kezeivel a testemen, feltérképezi az izmaimat, egész a combomig, a zsebeim környékén megakad a kidudorodó… kulcsomban! Egy pillanatnyi szünet után tovább siklik a hasamra.

Lassan megszakítjuk a csókot, elégedetten nyalom meg az ajkaim.

- Érzem a narancsot – dünnyögi az ajkaimra, szemét is oda süti le.

- Én meg a teqilát – vigyorgok.

Ujjait besimítja a pólóm alá és hagyom, hogy felfedezze a hasfalamat.

- Ezen sajtot lehetne reszelni…

A testem megrázkódik a nevetéstől, aztán hahotázom egy jót, szemem jókedvűen csillog a köztéri lámpa fényében, ahogy a szemeit kutatom.

- Kedvellek – ismerem el.

- Mert hízelgek a hiúságodnak?

- Nem, csak úgy. Köszönöm, hogy védelmeztél a gonosz kutyától – mosolygok hálásan, mert nagyon értékelem a gesztust. Nessy előbb ugrott volna mögém, mint elém…

Hitetlenkedve fújtat, aztán fejét rázva int, hogy menjünk tovább. Zsebre vágva a kezeimet veszem fel a tempóját, ahogy tovább sétálunk a hangulatos kis utcákon.

- Olyan könnyű veled beszélgetni! – morog magának.

- És ez baj? – szalad fel a szemöldököm a homlokomon.

- Igen.

- Miért?

- Mert kikapcsol a védelmi rendszerem.

- És az olyan rossz dolog? Azt mondtad átutazóban vagy, lehet, hogy soha többé nem látjuk egymást, nem vonzó a lehetőség, hogy beszélgess valakivel a fájdalmaidról?

- Mit tudsz te a fájdalomról?

- Eleget – sütöm le a szemem. – Köze van az öcsédhez és a családodhoz?

- Honnan veszed ezt? – néz rám meglepve.

- Össze tudok adni kettőt meg kettőt.

- Okos vagy – bólint, hamar túlteszi magát a dolgon és az emlékeibe mélyed. – Elvesztettük a szüleinket.

- Részvétem – ejtem gyengéden.

- Én csak próbálom… összetartani a dolgokat. Vigyázni az öcsémre, akinek szüksége van rám, de tele van dühvel és kérdésekkel és én is! Nehéz ez vele, és igen, fáj, pokolian.

- Segíthetek valahogy? – billentem meg a fejem, keresem a pillantását.

- Nem tudsz.

Megállunk az utca végén és kijutunk arra a domboldalra, ahol a park is kezdődik.

- Át tudsz rajta mászni? – állok meg a magas kerítés mellett.

- Át, de minek?

- Akkor gyere – villan játékosan a szemem és játsszi könnyedséggel kapaszkodom fel, a tetején guggolva felé fordulok és lenyújtom a kezem. Csípőre tett kézzel, furcsállva néz, de ahelyett, hogy szenvedne, olyan kecsesen jut fel, mintha egész életében ezt csinálta volna.

Nem tűnődöm rajta sokáig, leugrom talpra a másik oldalon és elindulok be a fák közé.

- Hová megyünk?

- Mutatok neked valamit – mosolygok rá pajkosan.

Egy magas tölgyhöz vezetem.

- Egy fa? Azért hívtál ide, hogy megnézzek egy fát?

- Dehogy, csacsi – nevetek. – Gyere, mássz!

Nekiindulok a tölgynek és módszeresen felkapaszkodom a tetejére, ami jó húsz méterre van a földtől. A lombkoronán kiegyensúlyozok egy vastagabb ágra és pár másodperc múlva már fel is bukkan mellettem a srác.

- Ügyesen mászol – dicsérem meg.

- Te is… óh…

Követem a pillantását és valóban óh, a fa egy domb tetején áll, erről az oldalról pedig elénk terül a város szebbik látképe, rengeteg fénnyel, a távolban pedig a kikötő és a szél hozza magával a tenger illatát némi esti konyhával megfűszerezve.

- Ez… szép.

Elücsörgünk egy darabig az ágon, ami mindkettőnk súlyát elbírja és közvetlenül előttünk rá is tudunk támaszkodni egy másik ágra, mint egyfajta korlátra. Jó egy órát töltünk fent, minden féléről beszélgetünk, ami csak az eszünkbe jut és iszonyatosan jól esik a lelkemnek, hogy egy ilyen csodás srác tűntet ki a figyelmével.

- Nagy kár…

- Micsoda?

- Te – sóhajt. – rég éreztem ilyen jól magam valakivel.

- Tényleg nem maradhatsz?

- Nem. El kell intéznem, amiért idejöttem, aztán dolgom van.

- Azért majd egyszer visszajöhetsz, ha van kedved…

- És hol foglak megtalálni? – pillant felém érdeklődve.

- Majd leírom a címemet… sőt… - gondolkodom el. – Nincs kedved megnézni a műhelyemet?

A szeme mintha felcsillanna, de nem vagyok egészen biztos benne, lehet, hogy tényleg ennyire érdeklik a munkáim? Az elmúlt órában sok kedvenc elkészített darabomról meséltem neki.

- Nem félsz, hogy esetleg egy gyilkos vagyok, aki csak arra vár, hogy haza vidd? – húzza fel a szemöldökét csipkelődve.

- Nem, de ennyi erővel te sem tudhatod, hogy nem vagyok-e én a vadász, aki prédát csábít haza?

- Nem hiszem, hogy gyilkos lennél.

- Miért?

- Mert nem olyan típus vagy.

Ezen jót mosolygok és rákacsintok.

- Esetleg még meg is vacsorázhatunk út közben… vagy nálam.

- Vagy megvehetjük út közben és megehetjük nálad. Tökéletes, éhen halok, induljunk!

 

- Mintha csak az öcsémet hallanám, ha kajáról van szó, repül! – forgatom meg a szemeim, aztán elindulok lefelé.


Eshii2018. 07. 11. 14:56:09#35532
Karakter: Eizo Ning



 Napok óta őrlődtem, mit is kéne tennem. Nem… ez így nem igaz. Tudtam, mit kell tennem, csak nem tudtam még hogyan. Az elmúlt hetek alatt igyekeztem Sammel életben maradni, s nyomozni is. Esténként indultam el morzsákat szedegetni, hogy összerakhassam miért történt mindez. Hisz nem csak nekem vannak kérdéseim, hanem az öcsémnek is. Nagyon, nagyon sok kérdés… s mind válasz nélkül.

Azonban az elmúlt napok kemény munkájának hála rátaláltam valamire. Egy kis ékszerdobozra, ami nem tudom miért fontos, de minden bizonnyal nagyon az. Egy gondom van csak vele, hogy ismeretlen okok miatt elküldték valami „renoválásra” egy erre szakosodott fazonhoz. Nem tudom miért fontos, nem tudom hogy került a nagykutyához, s ő miért adta át ennek az ismeretlen alaknak a dobozt. A gondom mégis inkább az, hogy nem tudom még mindig hol lakik. Valamilyen erdőről magyaráztak, meg távol a várostól, de címet senki nem tudott. Ezt pedig nagyon nem értékeltem, ennyi kutatómunka után.

Az azonban jól jött, hogy a kismadarak egy szakításról pletykáltak. Egy szakításról, egy férfival. Mivel kellett a háza, hisz ott volt a doboz, kellett ő is… ez pedig remek kapaszkodó volt. Hisz szakítás után mi mást csinálna, mintsem vigaszt keresne? Ugye? Ha benézem, mérges leszek, rohadtul.

Újabb napok telnek el, igyekszem felkészülni mindenre, Samet biztonságba helyezni, ha netán valami rosszul sülne el. Ezt ő érte is teszem, remélem megérti… ha nem most, akkor majd egyszer. Addig nem fogok tudni tovább lépni, míg utána nem járok a miérteknek. A bosszú is fűt, felesleges tagadni, de ha ilyen csigatempóban haladok az ügy felkutatásával, mire odaérek, hogy megölhetek valakit, dédnagyapa leszek minimum. Ilyen s ehhez hasonló gondolatok pörögnek a fejemben, míg a tömegben ácsingózva próbálom felmérni hol is lehet ez a Misha nevezetű fazon. Hallottam róla dolgokat, s láttam róla képet is, egy igen régit, de szerencsére remek a kreativitásom s tudok rajta fejben öregíteni. Az összes szemét tanárommal és exemmel ezt tettem, valamiért mindig boldoggá tett a gondolat, hogy majd úgyis csúnyák lesznek.

Tekintetem megakad egy ismerősen ismeretlen arcon. Igen, az ő lesz. Nincs egyedül, ez már kicsit keresztülhúzta az első két tervemet, de nem jöttem felkészületlenül. Csaptam már én le más kezéről partnert, nem lesz ez most se másképp. A cél a lényeg, az eszköz nem. A pulthoz lépek, rendelek egy italt, mert azzal felszabadultabb leszek és lazább. Pluszba remek a rálátásom innen a férfira, aki ha akar, s tudom hogy akarni fog, engem is végigmérhet. Nem kell sokáig nézegetnem, hamar megérzi magán a tekintetemet, s akár egy vadász a prédát, méregetni kezd. Szemeimbe néz, én pedig állom a sarat. Felkeltettem az érdeklődését, érzem. Szóval, ha már így állunk, ideje bevetnem magam. Igyekszem csábos lenni, mert biztos nem ő akarná tartani, de közben férfias is. Poénul hangzik, de nehezemre esik, mert nem ehhez vagyok szokva. Főleg nem ilyen nagy téttel…

- A pasid épp most lépett le egy nővel – biccentek az adott irányba, amerre a vele lévő srác van éppen.

- Nem a pasim, hanem az öcsém – közli velem, mire felbátorodom. Oh, ez annyira megkönnyíti a dolgomat, köszönöm karma!

- Helyes. Táncolunk? – vetem fel a kérdést. Jó lenne ha belemenne, egy kis bájcsevej még belefér, de nem akarom túlzásba vinni a jópofizást, reggelre izomláz lesz a képemben a sok mosolygástól.

- Ehhez még nem ittam eleget – vallja be kerek-perec a helyzetet. Nos, akkor flörtölésre fel, mert mellette ülve soha a büdös életbe nem jutok a… zsebébe. Háh, igen, a zsebébe. Nem a gatyájába.

- Akkor meghívlak egy italra – közlöm vele, míg intek egy arra járó pincérnőnek.

- Mit hozhatok?

- Egy vodkát – válaszolom.

- És még?

- Szintén egy vodkát – ért egyet az ízlésemmel a férfi, ami apró mosolyra késztet.

- Máris hozom – firkantja fel a nő a rendelést, majd tova is siet. Az egész helyzet kezd fura lenni, de szerencsére kapok egy üdvözlő, hívó intést.

- Nem ülsz le? – kérdi, én pedig nem habozok helyet foglalni.

- Már azt hittem, meg sem kérdezed – vallom be. Akkor pedig állhattam volna ott, mint egy szerencsétlen.

- Minek köszönhetem a megtisztelő figyelmed? – méreget óvatosan, fél mosollyal az ajkán.

- Tetszett a szemed.

- A szemem? A színe? – kérdez rá tippként.

- A tekinteted – javítom ki, amin láthatóan meglepődik, s nem igen tudja hova rakni.

- És milyen a tekintetem?

- Összetört – bukik ki belőlem a válasz gondolkodás nélkül. Nos, az összetörtség mellé odafér még egy kis meglepődöttség is, no meg az ajkai is elnyílik egy röpke, de észrevehető pillanatra.

- Bocsi, mindenkit kiakasztok a hülye szövegemmel, valószínűleg ezért mond csődöt minden ismerkedési kísérletem – próbálom a hirtelen beállt hangulatot oldani egy kis csacsogással é s mosollyal. Édesanyám szerint mindig is az volt a fegyverem, a mosoly. Akkor bevetem, érte. – De egy biztos, ritka nagy marha lehetett, aki dobott.

- Miből gondolod, hogy engem dobtak és nem én Őt? – kérdi.

- Te rendes pasasnak tűnsz, és ha te dobtad volna, akkor most nem vergődnél itt, hanem hajkurásznád a jobbnál jobb partikat. Sőt, nem is kellene hajkurásznod, alig tudnád magadról levakarni a jelölteket – bókolok neki, hátha ezzel elérek valamit. Mivel nem volt időm megfigyelni, így muszáj fejest ugranom mindenbe, aztán pedig ha fáj, visszatáncolok valami bugyuta dumával. Úgy tűnik ez menni fog nála, mert a válaszomon jót kacag. Remek. Nem sejt semmit.

- Nem vagy szívbajos, mi?

- Nem igazán – vonok vállat, míg legszívesebben felnevetnék. Ha sejtené!  – Kimondom, amit gondolok, akinek nem tetszik, tudod…

- Igen, sejtem – ért rögtön egyet halovány mosollyal, aprókat bólogatva. – Még nem láttalak itt.

- Átutazóban vagyok – felelem.

- Nocsak, milyen ügyben?

- Üzleti. – Ki kell nyírnom pár tagot, akik megölették a családomat, semmi komoly, uram.

- Mivel foglalkozol?

- Temetkezési vállalkozó vagyok. – Vagy inkább hulla beszállító.

- Nem épp egy könnyed szakma – jegyzi meg, míg szemöldöke új helyre csúszik, fel a homlokának közepére.

- Valakinek ezt is csinálnia kell. Alkalomadtán adunk kedvezményt is, napi ajánlat, ne hagyja ki: rendeljen két temetést, a harmadikat ajándékba adjuk – mosolygom pimasz módon, de bejön neki, s felnevet.

- Fogadok sorban állnak a kedvezményekért – neveti.

- Meglepődnél – bólogatok, míg fejben már számolom, hogy eddig hány kedvezményt adtam el a magam módján. Nos, eleget. Bőven menne eme üzlet is.

- Egyszer volt egy fura megrendelésem – kezd el mesélni, ami vagy a remek flörtölési és ismerkedési tudásomnak hála, vagy az alkoholnak, vagy eme kettőnek a kombója. – Életemben először és utoljára készítettem akkor koporsót, egy zakkant vámpír kérte, juharfából. Rózsaszín selyemből kellett a bélelést csinálni, a fába pedig rózsákat kellett faragni. Kicsit giccses lett az én ízlésemnek, de Ő volt a megrendelő, hát megkapta.

- Ez is érdekesen hangzik, te mivel foglalkozol? – érdeklődöm.

- Ács vagyok és asztalos, alkalomadtán hideg-meleg burkolást is vállalok. Egyébként bocs, bunkó vagyok, de a nevem Misha – mutatkozik be végre. Oh, tényleg. Én tudom a nevét, jó, hogy nem bukott ki belőlem, aztán magyarázkodhattam volna, s bukott volna minden. Úgy tűnik ennyi pia mellett is sikerül eluralkodnia rajtam a bizonyítási vágynak, annak, hogy tudni akarom kik és miért ölették meg a családomat.

- Eizo. Vannak még ilyen fura megrendeléseid? – érdeklődöm, míg közelebb merészkedem hozzá. A keresztnevem pedig, nos, lehet kicsit különc, de én magam is az vagyok. Ha hamis nevet mondok neki, lehet bebukom az egészet. Nem figyelnék rá, nem érzékelném, ha hívna.

Szólásra nyitja a száját, de a pincérnő belibben a képbe, s átnyújtja nekünk a rendelésünket, amivel rögvest koccintunk is.

- Régen több is, ma már elenyésző – ad végül választ a kérdésemre, majd meg is issza az italát.  – Többnyire már csak javítgatok, van ugyan néhány bútorom, de azok, amint elkészülnek, már landolnak is eladásra.

- És szereted, amit csinálsz? – kérdezek rá, miután a saját adagomat lehúzom.

- Leköt – feleli egy bólintással, de érezhetően inkább csak válasz ez, mintsem őszinteség. Úgy tűnik nem akar erről beszélni, így, mivel van bennem még valamennyi emberiség és együttérzés, úgy döntök, hogy terelem a témát.

- Ez finom volt – célzok az italra. – Még egyet?

- Le akarsz itatni?

- Eszembe sem jutna – válaszolom szórakozottan, pedig, oh, benne van a tervemben a leitatás is, mint végső bevetés. – Gyűjtöm a bátorságot.

- Nem úgy tűnik, mintha nagyon szükséged lenne rá – vigyorogja, amit bóknak veszek. Az is. Sóval nyugodtan vehetem annak.  – És nem harapok nagyot.

- Táncolunk? – vetem fel újra a kérdést.

- Miért is ne? – von vállat, én pedig beleegyezésnek veszem eme gesztusát. Kézen ragadom, majd a tánctérre vezetem, diszkréten csak a szélére, nehogy holmi homofóbok megdobáljanak minket. Nem állnék jót magamért, az tuti. Lehet bejönne neki, hogy megvédem magunkat, bár elnézve a csillogó tekintetét, már most bejövök neki. Szívesen mondanám, hogy hidegen hagy az érdeklődése, az elismerő tekintete, vagy az érintésemre szomjas mozdulatai, de hazudnék akkor. Jól esik, hogy tetszem neki. Ad valamiféle erőt, amit nem tudnék szavakba foglalni, végtére is ázsiai vagyok, nem arra tanítottak, hogyan mondjam el hogy érezzek, vagy hogy mutassam ki az érzelmeim skáláját.

Elmerülök a táncban, a lopott érintésekben, a lehetőségekben, s a tekintetében, amiben csak úgy csillog az elégedettség. Nem kéne élveznem, hisz ez csak munka. Nem akarok tőle a ládikán kívül semmit se, s csak azért szemeltem ki, mert rajta keresztül vezet az utam. Mégis, ez a helyzet csakis az én malmomra hajtja a vizet. Be kell magam vetni, így hamarabb végzek vele, s mehetek a következő célponthoz. A szám végén elkapom a pólójánál fogva, magam után húzom, míg a hátam nem simul a falnak. Azt hiszem érti mit is akarok, mert rögtön megtámaszkodik a fejem mellett, de csak néz. Ne csak nézz! Szerinted mi a fenéért kéretem magam úgy, mint valami kiéhezett buli picsa? Végigsimítok biztatásként a hátán, majd meg se állok a hátsójáig. Remek, jó a segge. Plusz pont.

Végre valahára megcsókol, ráveszi magát. Azonban nem vad, vagy mohó, nem. Kóstolgat, ismerget, semmi ajtóstól való betörés, inkább kopog s kivárja, hogy én magam nyissam ki az ajtót.  Egy pillanatra kicsit rosszul esik, hogy csak használni fogom a célomhoz, de hamar tovább suhan az érzés. Túlteszi magát majd rajta, ez tuti.

Mielőtt azonban jobban belemerülnék a dologba, s kitapogathatnám merre van a tárcája vagy a kulcscsomója, verekedés hangja reppent szét minket.

- Megbocsátasz? – kérdi Misha, de válaszra sincs időm, már siet is. Hamar rájövök az okára, a srác, aki vele volt, s mint később kiderült az öccse, úgy tűnik a bunyó egyik alanya. Nagyot sóhajtok, nem hiszem el. Pedig már kezdtem feloldódni, rohadt kemény úgy felszedni valakit, hogy nem igen akarsz tőle egy nyamvadt lakáskulcson kívül mást. Simán bemehetnék hozzá, miután megtaláltam a házát a falu szélén, vagy az erdő szélén, ki tudja merre, de annak nyoma lenne. Nem akarok nyomot hagyni, azt akarom, hogy a doboz eltűnése csak napokkal később tűnjön fel neki, s csak azután jelentse. Addig lehet egérutam… Sammel együtt.

Míg Misha az öccsét neveli, közelebb megyek hozzájuk. Nem fogok a falnak dőlve várni rá, mint valami menetre vágyó kamasz. El lehet felejteni. Így legalább meg tudom gond nélkül figyelni, hogy milyen magas, hogy kommunikál, no meg milyen a reakcióideje.

- Úgyse hallgatsz rám soha, minek koptassam a szám? Na, menj – löki öccsét a pult felé, de csak finoman. Nógatás ez, mintsem agresszió. Miután a bajkeverő rokon elindul, rögtön odakapja a fejét, ahol hagyott, én azonban már rég nem ott állok, s várok.

- Engem keresel?

Felém fordul, láthatóan meglepetten pislog rám. Lehet csókolóztunk, de ez nem jelenti azt, hogy ott foglak várni, mint valami kis engedelmes feleség. Elmosolyodom csábosan, majd intek a fejemmel a pult felé, ahol az öccse épp jeget kap.

- Sikerült elintézni?

- Igen – bólint aprót.

- Eléggé hm… gyakorlott voltál már. Nyugodt is.

- Nem ez az első ilyen eset - sóhajtja, míg öccse felé pillant. – Valahogy vonzza a bajt.

- Ilyenek a kistesók, vigyázni kell rájuk – mosolygom.

- Talán neked is van? – kérdi felvont szemöldökkel, mire én elvigyorodom.

- Igen, bár még ilyen gondjaim nincsenek. Még, ismétlem. Még – teszem hozzá, mire elmosolyodik végre. Eddig újra visszatért a komor, összetört tekintet s arckifejezés.  –Iszunk még egyet? – érdeklődöm, míg zsebre vágom a kezeimet.

- Azt hiszem elég volt mára nekem az alkohol, de ha szeretnél, csak tessék – mutat a pult felé. Gondolkodom egy darabig, mi lenne a legjobb, de végül bólintok egy aprót.

- Neked majd kérünk narancslevet – kacsintok rá játékosan, mire halkan felnevet.

- Miért pont azt?

- Mert az picit savanykásabb. Annyit mosolyogsz mellettem, hogy még a végén elbízom magam – dobom fel a labdát, s várom a válaszát. Enyhén oldalra süti tekintetét, de még szélesebben mosolyog, majd rám néz.

- Lehet neked is azt kéne inni.

- Oh, igen? – kérdezek vissza felhúzott orral. – Miért is?

- Nos… - kezdene bele, de a pulthoz érünk, ahol az öccse érdeklődő, s kicsit se félreérthetetlen tekintete követ minket.

- Helló-belló – vigyorogja jókedvűen, annak ellenére is, hogy egy jókora jégagsit tart a képének egy konyharuhába csavarva. – Milyen a buli?

Láthatóan Misha nyel egyet, nem tudom mit szeretne válaszolni, de egy pillantással az öccsébe fojtja a láthatóan kikívánkozó további kérdést és célzást.

- Jobb, mint a tiéd – szólal meg végül, mire én elvigyorodom.

- Ah, megtisztelő, hogy jobb buli vagyok, mint egy bunyó – incselkedem kicsit a nagyfiúval, míg a mellkasomra simítok meghatottan. – Attól még nem kérem a narancslevet. – Erre rögtön felcsillannak szemei szórakozottan, majd fél mosollyal az ajkán kezdi el csóválni rosszállóan a fejét.

- Pedig egészséges.

- Mit adhatok? – lép oda végül a pultos, mire én rásimulva a pultra kezdem el a piákat nézegetni.

- Nos… ha jól látom van tequilád is.

- Van, milyet szeretnél? – lép kicsit odébb, hogy jobb rálátásom legyen a választékra.

- Tequilát? Vodkára? – kérdezi Misha elhűlve.

- Igen, pontosan – küldök felé egy mosolyt. – Sierra jó lesz, az ezüst.

- Rendben – bólintja.

- Oh, és két narancslevet kérnék még, az igazi facsartat, minél savanyúbb, annál jobb – vigyorgom, majd sokat sejtetően Mishára pillantok. A pultos biccent, majd elindul az italomért.

- Ugye nem mindkettő nekem lesz? – kérdi felvont szemöldökkel, mire én felvonom vállaimat.

- Ki tudja mit hoz a sors – felelem titokzatosan. – Egy vagy két narancslevet…

- Ah, csak add majd ide az enyémet – sóhajtja fejét csóválva, majd leül mellém a székre.

- Szóval, csak flörtöltök? – érdeklődik az öcsi, mire én felé pillantok.

- Miért, lehet mást is? – kérdezek rá tetetett döbbenettel.

- Igen…? – pillog rám kicsit összezavarodottan a srác.

- Hát engem akkor átvertek! – sóhajtom színpadiasan.

- Itt az ital, mindjárt hozom a narancsleveket – tolja elém a poharat a pultos, majd suhan is tovább.

- Az átverésemre – emelem a poharat fel, majd Misha szemeibe nézve lehúzom a tartalmát. – Mond csak – fordulok az öcsihez.

- Jack – segít ki.

- Szóval Jack, ha egy dolgot kéne a bátyádról mondanod, mi lenne az? – kérdem, míg az üres pohárral szórakozom.

- Nehogy válaszolj – sóhajtja a szóban forgó, amire öcsi szemei még lelkesebben felcsillannak.

- Boldogságra van szüksége! – csap szabad kezével a pultra demonstrálva, hogy ez mennyire komoly dolog.

- Hu, ez aztán a testvéri szeretet – dorombolom. Kellett ez a pia, érzem, hogy újra feltör belőlem a felszabadult fiatal.

- Atyaég… - dörzsölgeti a homlokát Misha gondterhelten. – Komolyan?

- Komolyan kell a boldogság neked! – feleli az öccse, bár szerintem Misha inkább az abszurd helyzetre kérdezett rá, s nem tőlünk, hanem valamiféle felsőbb hatalomtól.

- A narancslevek – kúszik be a képbe újra a pultos. Misha szinte a pohár után kap, majd mintha alkohol lenne, úgy húzza le egyben.

- Kóstolgatni kell, úgy jobban összerántja a szádat – ecsetelem a titkát, mire küld felém egy „Na nem mondod” pillantást, s gondolkodás nélkül nyúl a másik pohárért.

- Majd ezt – közli velem, felemelve a még teli poharat. – Elnyalogatom itt köztetek, minthogy közbeszóljak a beszélgetésetekbe.

- Ugyan hát azért beszélgetés, hogy beszélj – szól rá az öccse, mire Misha belekortyol a poharába.

- Igazad volt, kellett ez nekem – néz rám Misha, a narancslevére célozva, míg én a pultra könyökölve mosolygom a helyzeten.

Beszélgetünk még, vagy inkább szívjuk egymás vérét, egészen addig, míg Misha narancsleve végleg el nem fogy.

- Nem sétálunk egyet? – teszi fel nekem a kérdést, mire én egy kis gondolkodás után belemegyek. Rendezzük a számlánkat, majd Jack jó szórakozás kívánása után távozunk a bárból. Nem tudom mi lesz ebből, az alkohol ellenére is irtózom a végső kimeneteltől. Egyszerűen… érzések nélkül, nekem nem megy. Így pedig, hogy tényleg csak célpont, nem is, egy eszköz a célom eléréséért, szeretném ezt az egészet a lehető leghamarabb lezavarni.

Azonban nincs még meg a kulcs. Se a háza. Idejöttem, bevetettem magamat, de miére mentem vele? Semmire.

- Nagyon elgondolkoztál – térít vissza a valóságba Misha hangja, mire felé nézek. – Csak nem gondolkodó, merengő ittas vagy?

- Először ittasnak kéne lennem ahhoz, hogy kiderüljön – vágok vissza. – Csak beugrott, hogy elzártam e otthon a gázt.

- Komolyan? – kérdi kuncogva, mintha nem hinné el. Esetleg nem tudja elképzelni. Naná, hogy nem fogom vele az igazat közölni. – Ez ugrott be?

- Nos, ha leég a ház, nagy szarban leszek – szisszentem zsebre dugott kezekkel. – No meg az is beugrott, hogy csak sétálunk e. – Nem kérdezek rá konkrétan, de azt hiszem rögtön vágja mire értem.

- Csak sétálunk – feleli halkabban, megnyugtató mosollyal. – Csak már nem bírtam a bárban… Jackkel a másik oldalamon – teszi hozzá, mire elmosolyodom.

- Jó fej srác.

- Oh, szóval a nagydumásokra buksz? - kérdi felvont szemöldökkel.

- Dehogy! Nincs kedvem vetélkedni melyikünk a menőbb, hisz teljesen egyértelmű, hogy én – vágom rá, mire újra felnevet. – Tényleg jót tett a friss levegő.

- Meg a narancslevek – teszi hozzá, mire összenézünk, s együtt nevetünk fel.


louisMayfair2018. 05. 01. 21:00:34#35477
Karakter: Misha Johnsson



Körülöttem dübörög a hangos zene, mit éles hallásom miatt speciális füldugóval némítok számomra is kellemes hangerőre. A klub egyik kék bársonykárpitos bokszában terpeszkedem, előttem egy üres sörös pohár, a színváltó fények a zene ütemére pásztázzák különböző formákban a körülöttem vonagló embertömeget. Sokan vannak, alkohol, füst, parfüm és izzadtság szagától terhes a levegő, a falakon villogó LED-ek intenzív lüktetése magával ragadó, vérpezsdítő és nagyon hangulatoldó.

Az egyik mostoha öcsém, Jack vonszolt magával a klubba, hogy itt felejtsem el és keressek vigaszt Nessy után. Nessy volt az, akit a galád sors páromul küldött, aki elkábított és a végén, miután mindent elvett, amit el lehetett, összetörte a szívem. Ha valaki azt hiszi, hogy egy férfit nem viselhet meg a szakítás, téved. Alakváltó és ember, sosem jó párosítás, mert egy ember nem érzi át úgy, mint a párosodott alakváltó. Olyan, mintha a távozásával a szívem is meghalt volna.

Jack mindent elkövetett, hogy kirángasson a depresszióból, amibe süllyedtem, de nem találtam kiutat. Újabban gyakran jövünk ide, Jack abban reménykedik, találok magamnak egy búfelejtőt, ideig óráig ez be is válik, mindig találok egy készséges nőt vagy egy férfit, akikkel el lehet cicázni egy este erejéig, de olyat, akivel reggel is együtt akarok ébredni, kávézni és reggelizni, olyat nem.

A testvérem elől igyekszem mosollyal elrejteni a fájdalmam, tudom, hogy mindig les a szeme sarkából, így belemegyek a játékaiba. Abban a hitben éltem sokáig, hogy ha egy alakváltó megtalálja a párját, akkor örökké együtt maradhatnak, mint a mesékben. De mesék nincsenek, én megtaláltam a Nagy Őt, de neki ez nem jött be, hát elment. Nekem Nessy volt az igazi.

Végighordozom a tekintetem a tánctéren egymásba olvadó párokon, a bárpultnál csevegőken, a hátsó sötét bokszok felé eltűnő pásztorórára vágyókon át a fáradt pincérekig.

Miért lenne más ez az este? Reggel ugyanúgy egyedül ébredek, egy nagy és üres ágyban, minden nap ugyanolyan eseménytelenül a műhelyben barkácsolással.

- Oda nézz, az a kis vörös a pultnál veled szemez – böki meg az oldalamat az öcsém, mire felmordulok, de követem a pillantását.

Egy bögyös kis töltött galamb, nem is rossz, csábos pillantás, izgalmas idomok, buja domborulatok…

- Csinos.

- Csak ennyi? Csinos?

- Csak ennyi.

- El kellene már felejtened ezt a kígyót. Menj, csípd fel Őt, vidd hátra egy üres bokszba és élvezd.

- Vidd hátra te, ha tetszik.

Látom rajta, hogy legszívesebben hozzám vágná a sörös poharat, de nem teszi. Majd én eldöntöm, hogy felkelti-e valaki a figyelmemet. Tudom, hogy az élet nem ért véget azzal, hogy szakítottam, mégis szörnyen haza vágott. Jack jót akar, ezért nem hibáztathatom.

- Jack, jól leszek, ne félts.

- Mindig ezt mondod, de már hónapok teltek el.

- Emlékeztetlek, hogy előtte is magányos típus voltam, mellesleg tigris vagyok veled ellentétben.

- Egy szibériai tigris is párosodhat, ezzel nem teszel lóvá.

- De nem halok bele, ha elválnak útjaink. Inkább te vigyázz, velem ellentétben ti örökre választotok párt.

- Ahh, még egy darabig eszemben sincs erre adni a fejemet!

Jót mosolygok öcsém elborzadt arckifejezésén, nem tudom, kit fogok jobban sajnálni, ha a sors az útjába hozza majd a párját. Jack szerencsére kiszúr magának egy dögös fekete hajú dívát, mire felhajtja a kezében tartott sört, a poharat azzal a lendülettel teszi az enyém mellé.

- Érte viszont kár lenne, úgyhogy vadássz magadnak valakit!

Pét pillanattal később már magam vagyok egyedül, de nem zavar, elnéző mosollyal nézek a testvérem után, kicsit a fejem is megcsóválom. Nem volt hazugság, amit mondtam neki, jól leszek idővel, sőt, egyre inkább jobban vagyok.

Behunyt szemmel élvezem a következő számot, a fejem is a zene ütemére mozgatom egészen addig, míg megérzem valakinek a pillantását magamon. Szemeim kinyitva körbe kémlelek, tekintetem pedig megakad egy rikító világos szempáron. Az arca a klub árnyékainak homályába burkolózik, a pultnál ül, félig felém fordulva, ennyit ki tudok venni, szőke, melírozott tincsek tarkítják a frizuráját, ennél többet, ha erőltetem a szememet sem látok.

Végtelen pillanatokig kapcsolódik össze a tekintetünk, a szívem hangosan dobban, a zene elnémul, szinte meg sem hallom. A srác hirtelen mozdul, vékony alakját sejtelmes táncba vonják a figurákat vető fénysugarak, vékony, de izmos, igazi atléta alkat. Szinte megkövülten figyelem közeledtét, mint a filmekben a lassított felvétel, végtelenségnek tűnik, mire elér hozzám. Nem szól semmit, ajkán sejtelmes mosoly, jóképű, a szemei pedig azért tűnnek rikítónak, mert a bőre napcsókolta barna, az-az árnyalat, amit szívesen megízlelnék.

- A pasid épp most lépett le egy nővel – biccent arra, amerre Jack eltűnt.

- Nem a pasim, hanem az öcsém – felelem, mire ragadozó mosolyt vet rám.

- Helyes. Táncolunk?

- Ehhez még nem ittam eleget – mosolyodom el én is a rámenősségén.

- Akkor meghívlak egy italra – int a mellettünk elhaladó, kirívó öltözetű pincérnőnek, aki már veszi is elő a tollát.

- Mit hozhatok?

- Egy vodkát.

- És még?

- Szintén egy vodkát.

- Máris hozom.

A pincérnő ellebeg tíz centis sarkain, csoda, hogy nem töri ki a nyakát, mire intek a szabad ülésre.

- Nem ülsz le?

Nem kell kétszer mondani, olyan kecsesen foglal helyet az asztalnál, mint egy macska. Pedig nem alakváltó, azt megérezném.

- Már azt hittem, meg sem kérdezed.

- Minek köszönhetem a megtisztelő figyelmed? – sandítok rá féloldalas mosollyal.

- Tetszett a szemed.

- A szemem? – lepődöm meg. – A színe?

- A tekinteted.

Erre már egyre kíváncsibb vagyok, hátra dőlve billentem oldalra a fejem.

- És milyen a tekintetem?

A válaszra egyáltalán nem számítok.

- Összetört.

Enyhén elnyílik a szám a csodálkozástól, de aztán rendezem az arcvonásaim, kicsit meg is illetődöm, kiesve a hangulatból.

- Bocsi, mindenkit kiakasztok a hülye szövegemmel, valószínűleg ezért mond csődöt minden ismerkedési kísérletem – tárja szét a karját, ajkán bocsánatkérő mosoly. – De egy biztos, ritka nagy marha lehetett, aki dobott.

- Miből gondolod, hogy engem dobtak és nem én Őt?

- Te rendes pasasnak tűnsz, és ha te dobtad volna, akkor most nem vergődnél itt, hanem hajkurásznád a jobbnál jobb partikat. Sőt, nem is kellene hajkurásznod, alig tudnád magadról levakarni a jelölteket.

Feloldja a kezdeti meglepetésem és felnevetek.

- Nem vagy szívbajos, mi?

- Nem igazán – von vállat. – Kimondom, amit gondolok, akinek nem tetszik, tudod…

- Igen, sejtem - halvány mosollyal bólogatok aprókat elképzelve a folytatást. – Még nem láttalak itt.

- Átutazóban vagyok.

- Nocsak, milyen ügyben?

- Üzleti.

- Mivel foglalkozol?

- Temetkezési vállalkozó vagyok.

- Nem épp egy könnyed szakma – csúszik a szemöldököm a fel a homlokomon.

- Valakinek ezt is csinálnia kell. Alkalomadtán adunk kedvezményt is, napi ajánlat, ne hagyja ki: rendeljen két temetést, a harmadikat ajándékba adjuk.

Kirobban belőlem a nevetés, kacagva csóválom a fejem.

- Fogadok sorban állnak a kedvezményekért – nevetek tovább.

- Meglepődnél – bólogat bölcsen, de csak a fejem csóválom.

- Egyszer volt egy fura megrendelésem – emlékszem vissza. – Életemben először és utoljára készítettem akkor koporsót, egy zakkant vámpír kérte, juharfából. Rózsaszín selyemből kellett a bélelést csinálni, a fába pedig rózsákat kellett faragni. Kicsit giccses lett az én ízlésemnek, de Ő volt a megrendelő, hát megkapta.

- Ez is érdekesen hangzik, te mivel foglalkozol?

- Ács vagyok és asztalos – a régi foglalatosságaimat nem említem. – alkalomadtán hideg-meleg burkolást is vállalok. Egyébként bocs, bunkó vagyok, de a nevem Misha.

- Eizo. Vannak még ilyen fura megrendeléseid? – csúszik közelebb hozzám, amit nem bánok, mert az illata részegítő.

Épp megszólalnék, amikor jön a pincérnő a kért rendeléssel. Elvesszük a poharainkat és koccintunk.

- Régen több is, ma már elenyésző – vonok vállat és felhörpintem az italom. – Többnyire már csak javítgatok, van ugyan néhány bútorom, de azok, amint elkészülnek, már landolnak is eladásra.

Ő is leküldi az italt és a szeme sem rebben.

- És szereted, amit csinálsz?

- Leköt – bólintok, bár kicsit távol áll az igazságtól. Szeretek barkácsolni, faragni, eszkábálni, de újabban nem élvezem, csak a figyelmemet kell elvonnom vele.

- Ez finom volt – nézi meg a kiürült poharát. – Még egyet?

- Le akarsz itatni?

- Eszembe sem jutna – pillant rám csillogó szemekkel, mint aki remekül szórakozik. – Gyűjtöm a bátorságot.

- Nem úgy tűnik, mintha nagyon szükséged lenne rá – vigyorgok. – És nem harapok nagyot.

- Táncolunk?

- Miért is ne?

Vállat vonok, sőt, igazából tetszik, hogy ez a fiatal Adonisz velem akar táncolni, megfogja a kezem és a tánctérre húz, de nem középre, hanem a szélére, közel a falhoz. Tetszik a mozgása, igazából meg is szűnik számomra a külvilág, a zene, a srác illata és a látványa teljesen betöltik az érzékeimet. Ember, mégis olyan a kisugárzása, hogy képtelen vagyok szabadulni a bűvöletéből. Felpezsdül a vérem a véletlennek álcázott érintésektől, simulástól, szemei fogva tartják a tekintetemet, a szám végére pedig egyik kezével megragadja a pólóm, magához húz, háta a falnak simul, én megtámaszkodom a feje mellett. Másik keze végigsimít a hátamon egészen a fenekemre, képtelen vagyok ellenállni az ajka csábításának, hozzá hajolok és ajkam az övére simítom. Puha, gyengéd, cirógató csók ez, inkább csak ízlelgetés, és milyen finom. Régen voltam ennyire jól, mint most, ezen az estén.

A pillanatot viszont verekedés hangjai zavarják meg és egy falnak repülő szék, nem messze tőlünk. Elkapom a fejem és a balhé irányába nézek. Drága öcsikém természetesen pont a közepében van, a nő, akit kinézett magának, úgy tűnik foglalt és a barátja idejött jelenetet rendezni.

- Megbocsátasz? – kérdem, de nem várok választ, otthagyom a falnál.

Átverekedem magam a tömegen és szétválasztom a két idiótát. A kidobó ember is csatlakozik hozzánk és kirángatja a klubból a magából kikelt pasit a barátnőjével együtt, míg én az öcsém igyekszem csitítani.

- Szánalmas faszkalap! – morog az öcsém a belilult állát tapogatva.

- Menj a pulthoz és kérj rá jeget – mondom nagy bölcsen.

- Sehol egy „Én megmondtam, Jack?”

- Úgyse hallgatsz rám soha, minek koptassam a szám? Na, menj – lököm finoman a pult felé.

Hátra fordulva a srácot keresem arra, ahol hagytam, de nem találom, majd egyszer csak megszólal mögöttem.

- Engem keresel?

 


Thalia2014. 03. 04. 20:09:59#29471
Karakter: Hamamoto Akiyoshi
Megjegyzés: kisbeteg Chibimnek


-          Matsu egyél! – morgok Matsura az elmúlt hónapban már nem is tudom hányadszorra. Ha nem hízik nem tudja majd kihordani a babát de eddig szinte mindent kihányt amit evett.

-          Yoshi ne… - ahogy megérzi közelről az étel szagát már rohan is a mosdóba. A fenébe amit megevett nagy nehezen az elmúlt 10 percben azt épp most hányja ki.

-          Nem megy… Rosszul vagyok tőle… - jegyzi meg a nyilvánvalót amikor visszaér.

-          Vigyáznod kell a babára! – morgom, igyekszem visszafojtani az idegességem de nem igen megy.

-          Tudom tu… Mit eszel? Finom illata van.

-           Bélszín. Megkóstolhatod, de ha a gyümölcsök visszajöttek, ez le se fog menni. –szkeptikusan nézek rá de felé nyújtok egy falatot, ízlelgeti…

-          Tényleg nagyon finom. Kaphatok még? – mondja elvörösödve.

-          Tessék… - sóhajtok és felé tolom az egész tányért.

-          De ha kihányod én szóltam.

De nem úgy tűnik mint aki mindjárt hányni fog…sőt. Lassan mindent megeszik ami a tányéromon van. Nagyon óvatos mozdulatokkal bújik hozzá. Gondolom még mindig fél hogy bántani fogom. Helyes.
- Köszönöm, finom volt.

-          Egészségedre. – mosolyodom el, de csak egy kicsit.  A baba érdeke, hogy egyen.

-           Yoshi… Esetleg van egy kis süti is?

-           Csak nem kívánós vagy? – erre már nevetnem kell. Bélszín és süti? De azért behívom Yokot.

-          Igen uram?

-           Hozz fel Matsu-nak süteményt. Mindegy milyen van a konyhában, jöhet.

-          Köszönöm Yoshi… - suttogja.

-          Ez mind? –  néz hitetlenül amikor meglátja a hatalmas tálca süteményt amit Yoko cipel fel.

-          Csak lassan edd…  Mehetsz Yoko, majd csengetek ha kell még valami. – kapok egy puszit, na azért ez már kezd túlzás lenni, vigyáznom kell nehogy elkapassam.

-          Ez milyen? – kérdezi az egyikre mutatva.

-          Marcipános.

-          Túl édes. – egy másik fajtának fog. Majd egy idő után abbahagyja. - Nem bírok többet enni… - dől hátra. Én csak hívatom Yokot és közlöm vele hogy innentől Matsu is olyan ételt fog enni amit én.

-          Uram.. Matsudaira biztosan fiút hord. Csak egy fiúnak lehet ekkora étvágya.

Helyes. Mondjuk a bélszín után már kétely sincs, egy lány ezt nem bírná. Már értem mi baja volt a diétával.

***                                                        

Este jól esik végre az ágyba feküdni. Sokat dolgoztam ma. Kellemes a gyertyák halvány fénye. Matsu mellettem fekszik. Nemrég bújt be az ágyba fürdés után. Lustán lehúzom róla a takarót és felhúzom a hosszú hálóingét a hasa fölé. Majdnem felsikít, de a szájára teszem a kezem.

-          Nyugi már. – lágyan elkezdem a hasát simogatni. Annak ellenére, hogy gyereket vár még mindig nagyon lapos a hasa, túl lapos. Bár a baba még nem elég idős ahhoz, hogy látható vagy érezhető legyen. Remélem lassan majd elkezd kerekedni. Még mindig kapkodja a levegőt. – Lazíts már. Csak a hasadhoz értem hozzá.

-          A kisasszonyt is így szokta simogatni? – kérdezi hosszú csend után.

-          Nem, őt máshogy. Ő a vágytól szokott reszketni amikor simogatom. – erre megborzong. Elmosolyodom.

-          Arra gondoltál amikor megláttál minket együtt?

-          Én… csak… - de nem folytatja a mondatot.

-          Neked is tudnám úgy csinálni, hogy élvezd.

-          Ne. – suttogja elfúló hangon. – Nem akarhatod most.

-          Erről azt hiszem nem te döntesz. – mosolyodom el, tovább simogatom a hasát. – Másmilyen a bőröd mint Sueé. Az övé hófehér, egy úri hölgy bőre sosem nem barnulhat le. És az ő alakja kerekebb is.  

-          Yoshi hagyd abba. Nem vagyok olyan mint a menyasszonyod. – csattan fel.

-          Ezzel tisztában vagyok, éppen ezért is tartalak mert más vagy.

-          Én azt hittem azért mert azt tehetsz velem amit akarsz. – morogja.

-          Az sem utolsó, de hidd el általában kellemesebb Sue vágytól elfúló hangját hallgatni mint veled küzdeni.

-          És mégis én várok gyermeket és nem ő. Mily meglepő. Valamiért csak kellettem nemde? - duzzogva hátat fordít.

-          Tudod szeretem a változatosságot. – erre vissza fordul és megpróbál pofon vágni de elkapom a csuklóját. – Ezt nem ajánlom. Ne húzd fel magad. Olyan nagy baj az hogy gyereket vársz? Ne mondd nekem hogy egy kicsit sem várod.

-          Várom, de nem miatta.

-          Jó tudom, hogy nem voltam hozzád egészen… gyengéd de nem szeretem ha valaki nem engedelmeskedik. – közben a kezem lejjebb csúszik, már a bugyija szélét simogatom. – És te nem voltál engedelmes. – a hangom kezd elmélyülni.

-          Yoshi. – ijedt hangjára felnézek az arcára.

-          Mi a baj?

-          Ugye nem akarod megint? – mondja elfúló hangon.

-          Hát tulajdonképpen. Akarom. De tudod hogy nem lehet, a baba miatt. – sóhajtok fel és igyekszem lehűteni magam. Át kell mennem Suehoz vagy meg fogok őrülni a szex mentes élet nem nekem való.

-          Értem. - bólintok és csak figyelem mit tesz vagy épp mit készül tenni. - És ő mit szól hozzá?

-          Sue? Természetesen nem tud róla.

-          Gondoltam, különben nagy bajban lennél. - sóhajtok, majd közelebb bújik hozzám.

-          Ezt én nem nevezem nagy bajnak. - nevetek fel. - Persze nem fog örülni neki, meg hisztizni fog de ennyi. Majd megnyugszik.

-          Látszik nem ismered a nőket. – furcsán néz rám.

-          De ismerem. Amúgy meg mindegy, akkor is őt fogom feleségül venni ha nem akarja. Már a születésünkkor eldöntötték. Ezen semmi nem változtat.

-          Értem. – válaszol halkan és elhúzódik.

-          Mi az?

-          Semmi. – motyogja.

-          Mondd már. – szólalok meg határozottabban.

Utálom amikor egy nő így viselkedik, úgy néz ki mint aki maga se tudja mit akar. Aztán nagy meglepetésemre megcsókol. Éhesen kapok az ajka után aztán szinte felfalom a tekintettemmel amikor elhúzódik. Ő csak bólint amikor a szemembe néz.

-          Ne feszegesed a húrt. Nem sokáig fog érdekelni, hogy gyereket vársz ha ezt folytatod. – erre megint megcsókol a kezemet pedig ügyetlenül húzni kezdi lefelé a lába közé. A következő pillanatban már fölötte vagyok. Vadul csókolom közben egyenlőre még bugyin keresztül simogatom őt.

-          Ne így… kérlek. – suttogja. Igyekszik eltolni magától, nem szívesen de engedek neki, a baba miatt most nem kéne elvesztenem az eszem.

-          Már felhúztál bébi. Csak úgy nem úszod meg.

-          Azt akarom, hogy jó legyen neked. – suttogja, nem is mer közben a szemembe nézni.

-          Akkor vedd a kezedbe. Tudod hogyan tudsz kielégíteni. Csináltad már. – remeg a keze amikor a nadrágomba nyúl. Ügyetlenül kezdi simogatni. – Ugyan már, ennél te már ügyesebb vagy. Fogd meg rendesen.  Ez már jobb. – a farkam egyre keményedik a kezében. – Jó kislány… folytasd. – lehúzom a nadrágomat, hogy jobban hozzáférjen, a látványtól megretten, a keze is megáll- Csináld csak. – egy mozdulattal közelebb húzom magamhoz a testét. Újra húzogatni kezdi. Fel-le.  Végre át tudom magam adni az élménynek. Jó ideig kell csinálnia amíg elélvezek. Nem szoktam korán elmenni. Ez a kis játék is csak arra jó most, hogy kibírjam holnapig. Egy ideig csak fekszem az ágyon miután elélveztem. Aztán Matsuhoz fordulok.

-          Nyálazd meg az ujjamat. – tartom felé a mutatóujjam.

-          Miért?

-          Ne kérdezz csak csináld. – végre engedelmeskedik.

Hanyatt fordítom és a bugyijába nyúlok amitől összerezzen. – Csitt. – szólok rá mielőtt megszólalna. Simogatni kezdem először csak a szeméremdombját majd gyakorlott mozdulattal a csiklójára tapintok a benedvesített ujjammal. Lágy körkörös mozdulatokkal kezdem izgatni. Értetlenül néz rám de én nem indokolom meg a dolgot, csak folytatom amit elkezdtem. Egy ideig megint a csiklóját simogatom majd lejjebb a puncija többi részét. Elmosolyodom amikor észreveszem, hogy gyorsabban veszi a levegőt mint eddig. Újra visszatérek a csiklójához. Már kidomborodik, egészen adja magát az ujjamnak. Ahogy hozzáérek Matsu teste megrándul és önkéntelen nyögés hagyja el az ajkát. Újra végigsimogatom a punciját, ezúttal már nedves, majd megint simogatom. Nyöszörögni kezd. Egy ideig még kényeztetem majd egyszer csak elveszem a kezem.

-          Látod ilyen ha azt akarom, hogy jó legyen neked és ez még csak a kezdet.  


Hentai Chibi2013. 09. 02. 20:13:59#27186
Karakter: Kunisada Matsudaira
Megjegyzés: Yoshi-nak ~ Thaliámnak


 Legközelebb úgy 3 hét múlva hívat csak magához. Nagyon félek és még mindig fáj amit velem tett. Nem csak testileg, lelkileg is. Mostanában egyre erőtlenebbnek érzem magam. Talán mert nem eszek rendesen, de étvágyam sincs. Fáj ott, fáj mindenhol.
A gyomrom görcsbe rándul ahányszor, csak az úrfi nevét hallom. Fel kell vinnem a reggelijét. Érzem testem rögtön kiveri a víz, a szívem zakatol, hasam megint fáj. Megint rosszul vagyok… A vacsoráját már felvitték neki, nem értem mit akarhat még … De megyek, mert mennem kell, viszont teljes testemben reszketek.
Kopogok, majd az engedelmével belépek és csukom az ajtót.
- Mi az? Csak nem félsz? – hangjában gúnyt érzek. Tudom, hogy látja mennyire rettegek is tőle.
- Félek, uram. – mondom ki halkan az igazat. Kár lenne tagadni, hiszen egyértelmű.
- És mitől félsz kicsi Matsu? – hátra dől a székben. Ő ezt most élvezi? Úgy látszik neki tényleg az a jó, ha én minél többet szenvedek.
- Öntől Hamamoto úr, mert maga egy kegyetlen és aljas alak. Egy igazi ördög… - hangom indulatosan cseng. Gyűlölöm őt, mert megalázott, mert elvette tőlem azt amim még volt.
- Ha valóban így van, hát nem félsz sértegetni engem. Aki szerinted maga az ördög. – feláll és hozzám lépked. Nem akarom, ne érjen hozzám .. Én nem … Megfogja a karom.
- Eresszen! – próbálok szabadulni, de nem megy. Nem ereszt, sőt még jobban fog is mint ezelőtt.
- Nem tanultad még meg, hogy jobb ha engedelmes vagy, kicsi Matsu? – rászorít karomra ami fáj, de ennek nem adok hangot. Nem adom meg neki ezt az örömöt. – Csak rajtad múlik mennyire fájjon a dolog. – erre csak az ajkamba harapok. Nem teheti meg velem azt! Többet nem!
- K-kérem ne … - hagyom abba a szabadulni próbálkozást. Ha jó leszek elenged és nem fog bántani.
- Még azt is el tudom rendezni, hogy az egészet élvezd. – mit akar most tenni? Ugye nem Azt? Én nem akarom… - De ha rosszul viselkedsz persze, hogy büntetést kapsz. Mindaddig, amíg meg nem tanulsz jól viselkedni.
- Én nem akarom, nem akarom megint. – érzem nem tudom vissza tartani könnyeimet. Nem akarok vele lenni, nem akarom, hogy úgy érintsen, mint akkor.
- Css. Ne sírj. – törli le arcomról könnyemet. – Nem akarásnak nyögés a vége. – nevet  fel. Tudom mire érti és nekem nem tetszik.
- Gyűlöllek… - jelentem ki dühösen. Undorodom ettől az embertől!
-  Az igazán kár, mert akkor nem töröm magam, hogy neked jobb legyen. – mosolya megrémít. Hanyatt lök az ágyon. Matsu most légy okos… Nem akarom, hogy megint fájjon, nem akarom, hogy bántson! Az ágyon fekszem, nincs menekvés…
- Kérem ne … kérem … - szinte már könyörgök. – Mostanában nem vagyok jól, én … - hebegem. Talán a gyengélkedésem megmenthet…
- Mi bajod? – nem jön közelebb, csak engem néz. Ez az, talán most megúsztam.
- Én nem érzem jól magam …
- Azt kérdeztem mi bajod? Mit érzel? – mordul rám hangosabban, mire jobban összehúzom magam.
- Fáj a hasam, mikor félek és ideges vagyok … Lázas is vagyok …
- Lázas? Mutasd. – és szinte tépi rólam le a ruhát. Ezt most miért teszi? Elég legyen! Megint széthúzza lábaimat. Csak nem megint azt akarja… Ne… Magamon érzem tekintetét. Mit akar?
- Ne… - suttogom és ismét reszketni kezdek. – F-fáj… - adok hangot ennek, mikor megérint ott.
- Az látszik kívülről is. – valamit csinál. Hűvös, de fáj! – Ez milyen érzés?
- Fááááj … Hagyjon…. – próbálok szabadulni. Fel akarok öltözni, el akarok innen menni!
- A fenébe. – ereszt végre el. – Szólj valamelyik felettesednek, hogy hívatom a cselédek orvosát. Értesítsenek, ha megérkezett. A szobádban vizsgáljon meg téged. – erre bólintok. Felöltözök és már indulok is ki. Nem akarok itt maradni, én nem … Arcomon könnyek folynak végig és mikor meglátom Yoko-t csak lehajtom a fejem.
- Matsudaira minden…. – de ahogy felnézek rá érzem nem bírom tovább és össze esek. Még érzem fejemet a padlón koppanni és azt is, hogy Yoko megpróbált elkapni.

 

Nem tudom meddig lehetek eszméletlen, de mikor kinyitom a szemem már a szobámban vagyok és Yoko ül mellettem. Mi történhetett? Csak fekszek és nézek rá. Az orvos… Valakinek szólnia kell neki!
Próbálnék felülni, de Yoko nem enged.
- Pihenned kell Matsudaira. Az orvos megvizsgált, az ő utasítása. Enned is kell… - de csak elfordítom a fejem.
- Nem vagyok éhes Yoko… - mondom ki. Nem akarok enni. Ha így kell élnem, inkább éhen halok. Yoko nem megy ki, ápol. Azt mondta ha jobban leszek át kell mennem Hamamoto úrhoz.

 

Csak másnap délután kelek ki az ágyból és indulok el az úrfi szobája fele. Már most félek mi lesz, biztosan meg fog büntetni. Kopogok és belépek. Yoshi már felkelt az asztalától. Most mi lesz velem?
- Jobb ha leülsz. – kezdi ezzel. Annyira nagy a baj?
- Miért? – kérdezek vissza, bár tudom ez csak ront a helyzetemen.
- Ülj le. – szólal fel határozottabban és én engedelmeskedek neki.
- Jó … - fűzöm hozzá és a széken ülve figyelem minden egyes mozdulatát. Most sem vagyok túl fényesen.
- Megvizsgált az orvos, amíg eszméletlen voltál. – igen ezt már tudom, de azt senki sem mondta meg mi bajom van! – Gyermeket vársz. – szinte villámként hasít belém. Gyermeket? Én? Én várandós vagyok? De … Az nem lehet… Én nem lehetek …
- Gyermeket … Az nem lehet …- érzem ahogy kiszökik belőlem a vér és szinte hulla fehérséget ölt bőröm. Most örülök annak, hogy ülök. Yoshi… Tönkre tett engem! Így hogy fogok bárki szemébe is nézni? Ki fog engem elvenni és szeretni? Már senkinek sem fogok kelleni. Egy lány aki használt és még gyermeket is szült az erőszakból … Én ezt nem bírom…
- De igen. A gyerek az enyém. – hideg tekintete megrémít. Az ő gyermeke. Nem is lehetne másé. De miért? Csak akkor egyszer… Abból miért lett gyermek?
- Tudom és épp ezért nem lehet! – nem akarom ezt elfogadni. Én nem akarom Yoshi gyermekét a szívem alatt hordani.
Úgy gondoltam szerelemből lesz majd a gyermekem… Egy olyan férfit fogok megajándékozni vele akit szeretek és aki viszont szeret. De Yoshi… ő kegyetlen, nem érdemli ezt meg.
- Benned élveztem el. Nagyon is lehetséges. – emeli fel a hangját, mire összehúzom magam. Ne mondja ezt! Nem akarom hallani! – Ezen túl kímélned kell magad. Elrendeltem, hogy könnyebb munkákat kapj és többet fogsz enni. Olyan ételeket amik egészségessé és erőssé tesznek. Több pihenőidőt is kapsz majd.
- Nem kell. Nem fog megszületni… - mondom ki amit gondolok. Ez a gyermek nem fog a világra jönni… Egyre rosszabbul érzem magam. Ki akarok innen menni… Miu-t akarom, a kiscicámat… Én ezt nem bírom… Szívem szerint sírnék, de nem teszem, erős próbálok maradni.
- De igen. Vigyázni fogsz rá. – parancsolja meg. Miért? Hiszen csak bánt engem, akkor miért akarja ezt a babát? Nem az övé… A pici csak az enyém! – Mostantól az én szolgálatomban állsz. Állandóan és kizárólag. – erre nagyot nyelek. Haragszok Yoshira!
- Mehetek? Ettől a dumától még a pici is rosszul van. – fintorodok el. Minden erőmmel igyekszem nemtetszésemet kifejezni.
- Nem. Itt maradsz. Itt leszel, amikor dolgozom. Itt fogsz aludni és velem étkezel majd. – mordul rám. Ha nem lennék állapotos már biztos megütött volna. – Világos? – hát hogyne, mint a vakablak. Jobban teszem, ha nem is ellenkezek, úgyis felesleges. De a kiscicámat akarom! Ha tetszik neki ha nem, Miu jönni fog ide! Csak elfordítom a fejem és nem felelek semmit rá.
- Rendben. Akkor ezt megbeszéltük. – felé fordulok és látom mosolyát. Nem, nem beszéltük meg, hanem ő eldöntötte. Csenget és Yoko jön be. Most ő lesz helyettem az új szolgáló?
- Hozz Matsunak egy tál gyümölcsöt és valami folyadékot. Aztán pakold át a holmiját a hálószobámba és húzz fel tiszta ágyneműt. – a lány bólint és távozik. Itt fogok vele aludni? Már ezt is? Na ne…
Vajon más is tudja hogy állapotos vagyok és Yoshi az apa? Remélem nem … Micsoda szégyen… Az  úrnő biztosan nagyon mérges rám, a kisasszony szomorú és talán csalódott, a cselédek rajtam röhögnek … Gyomrom ismét görcsbe szorul..

 

Mikor Yoshi átmegy a dolgozóba vele megyek. Nem értem miért kell mindenhova kísérgetni engem. Yoshi megparancsolta mindenhova vele kell mennem, mert ha nem majd visz ő. És komolyan is gondolja… Yoko hozott fel nekem ruhákat is, amik másabbak, mint a cseléd viseletem.
Sokkal kényelmesebb és még valamivel szebb is. Most Yoshi gondoskodik rólam, bár biztos vagyok benne csak a kisbaba miatt teszi. Az úrfi hozatott be nekem szórakoztató tevékenységeket is. De nem szeretek hímezni és nem is tudok igazán. Anyával csak varrtunk, a hímzést ő sem ismeri igazán. Nem is érdekelnek. Csak Miu, ő itt van velem, vele lehet játszani és felvidít.
Ölelgetem, simogatom, becézgetem. Ő az én kis kedvencem. De Yoshiról nem is veszek tudomást. Nem érdekel, hogy itt van e vagy sem! Ebédre bőséges étket hoznak nekünk. Ennyit én nem bírok megenni! Csak csipegetek, miközben Miu-t is etetem.
A kis mohó csak úgy tömi magába a finom falatokat. Főleg akkor etetem, mikor Yoshi nem figyel. Azt nem akarom, hogy kicsi cicám repüljön innen. Néha azért Yoshi-ra pillantok, hogy mit csinál.

 

Egy hónap megy el így és egyre inkább kezdem rosszul érezni magam. Sokat kellene ennem, de nem megy és mellette még rosszul léteim is vannak. Yoshi persze nem törődik semmivel, csak parancsolgat. Erős undorral nézem az előttem levő tálat. Egy falat sem megy le a torkomon.
Yoshi-nak persze ez nem tetszik, mert a súlyom sem gyarapszik és az orvos szerint ez nem lesz jó a picinek.
- Matsu egyél! – förmedd rám már sokadszorra és a kanalamat kézbe véve nyújtja felém az ételt.
- Yoshi ne… - nyöszörgöm és mikor megérzem az illatát már rohanok is ki a mosdóba. Az a kis étel is amit eddig leszenvedtem most vissza köszön. Áá… ez borzalmas! Kiöblítem és megtörlöm számat. Egy mély levegő és már megyek is vissza. Yoshi persze rosszallóan néz rám. Alig fogyott a tányérból és még volna mit megenni.
- Nem megy… - motyogom és visszaülök mellé. – Rosszul vagyok tőle…
- Vigyáznod kell a babára! – morogja.
- Tudom tu… Mit eszel? – fordulok felé érdeklődve és közelebb húzom hozzá székemet. – Finom illata van.
- Bélszín. Megkóstolhatod, de ha a gyümölcsök visszajöttek, ez le se fog menni. – néz rám elég komolyan. Jaj már. Viszont most elég kedvesnek tűnik… Felém nyújt egy falatot villáján, amit én el is fogadok. Hm… Nem is rossz… Nyammogok rajta egyet, majd lenyelem és elégedetten elmosolyodok.
- Tényleg nagyon finom. – mosolygok rá, majd el is pirulok. Én itt cseléd vagyok, nekem nem szabad kérnem, de … - Yoshi… - szólítom meg elég bátortalanul. – Kaphatok még?
- Tessék… - tolja elém egy sóhajtás közepette a tányérját. Hm… Végre valami amit ehetek. Nem tudom, most éhesnek érzem magam, pedig eddig jó ha pár falat lement a torkomon. Talán a kisbabám miatt van?
- De ha kihányod én szóltam. – figyelmeztet előre, de egyenlőre úgy érzem nem lesz baj. Neki látok és mindet megeszem.
Majd mikor végzek elégedetten dőlök Yoshi-nak és fejem vállára hajtom. Ez most nagyon jól esett nekem. Édesen rá mosolygok.
- Köszönöm, finom volt. – majd ismét bele is pirulok. Tetszik, hogy most kedvesebb és nem morog mindenért. Végül is az ő gyermekét várom. Kezemmel a hasamra simítok. Az ő gyermekét… Milyen furcsa is…
- Egészségedre. – olyan furcsa tőle ilyet hallani, de jól esik. Boldogsággal tölt meg.
- Yoshi… - töröm meg ismét a csendet. – Esetleg van egy kis süti is?
- Csak nem kívánós vagy? – nevet fel ami meglep. Kívánós? Mert kisbabát várok azért? Kérdőn nézek rá, de ő csak Yokot hívatja.
- Igen uram? – illedelmes lány. Vajon ha meglesz a pici vissza állok a helyére? Vagy mi lesz utána?
- Hozz fel Matsu-nak süteményt. – adja ki az utasítást. – Mindegy milyen van a konyhában, jöhet. – a lány bólint majd távozik. Én csak nézem az ajtót, várom, hogy visszajöjjön.
- Köszönöm Yoshi… - mondom ki, de ő nem felel csak folytatja az ebédet. Aztán lassan Yoko is visszajön egy nagy tálcával, ami telis tele van finomabbnál finomabb sütikkel. Olyan sok… és … olyan finomnak tűnnek.
- Ez mind? – lepődök meg. Mind nekem hozatatta fel… Jó érzéssel tölt el kedvessége.
- Csak lassan edd… - mormogja halkan. – Mehetsz Yoko, majd csengetek ha kell még valami. - Yoko leteszi a tálcát majd távozik. Hirtelen azt sem tudom melyikhez fogjak hozzá. Yoshi felé fordulok mosolyogva és egy puszit nyomok az arcára.
Neki állok a sütiknek, habos és krémes jön elsősorban, azokat jobban kívánom, majd a csokisak is sorra kerülnek. Azok a furcsán bevontak túl édesek, azokat kihagyom.
- Ez milyen? – kérdezem Yoshit a furcsán bevontakra mutatva.
- Marcipánosak.
- Túl édes. – jegyzem meg és elveszek egy csoki krémmel töltöttet. Ez valami fantasztikus.
Mikor végzek a sütiknek majdnem a fele eltűnt már a tálcáról. Persze hagytam Yoshinak is belőle.
- Nem bírok többet enni… - jelentem ki, mire látom Yoshi kicsit furcsán néz rám. Maszatos lennék. Nem szól semmit csak ismét Yoko-t hívatja aki felveszi a tálcát.
Az úrfi utasításba adja neki, hogy az eddigi éttrendem semmis és helyette kapjam azt amit ő. A lány bólint, de látom rajta is a döbbenetet. Túl vékony vagyok ahhoz, hogy bárki elhiggye ezt mind egyedül ettem meg.
- Uram.. – kezdi halkan, de magabiztosan. – Matsudaira biztosan fiút hord. Csak egy fiúnak lehet ekkora étvágya. – majd távozik is. Kisfiú… Talán tényleg kisfiú van a pocakomban, d majd ha megszületik úgyis kiderül. Már nagyon várom… 


Thalia2013. 08. 29. 16:31:13#27120
Karakter: Hamamoto Akiyoshi
Megjegyzés: Matsunak


Rém álmodom az éjszaka. Halott vagyok, pontosabban élve eltemetett. Mindent megteszek hogy életjelet adja de senki sem veszi észre. Túl késő. Valaki hozzám ér és én ösztönből elkapom a karját, ezúttal sikerül. Ahogy feleszmélek Matsu az, az ő karját szorítom.

-           Hamamoto úr… B-bocsánat…- hogy kerül ide?

-          Mit művelsz Matsu!

-          Én csak… Láttam, hogy rosszat álmodik és … - ó igen. Akkor álmodtam. Már emlékszem én utasítottam hogy aludjon itt.

-          Mit akartál tenni?

-           Szerettem volna megnyugtatni önt… - Ő? Engem? Megnyugtatni? megint megsimítja az arcom már felismerem az érintést.– Próbáljon meg vissza aludni, pihennie kell… - énekelni kezd nekem és közben simogat. Először csak ellazulok, aztán érzem amint feltámad bennem a vágy iránta. A keze olyan kicsi, és jó ahogy simogat. Amikor befejezi a dalt felállna, visszatartom.

-           Maradj még. Kedvem támadt hozzád. –egy pillanatig habozik majd befekszik mellém az ágyra. Most nem bántom. Nincs kedvem ahhoz. Hagyom hogy csak a kezével juttasson élvezethez, majd magam mellett tartom az éjszaka végéig.

Másnap amikor felébredek már nem fekszik mellettem. Így felkelek, nekiállok a dolgomnak és várom a reggelimet. Az asztalon egy levél vár. Taneisue üzenete: ma érkezik.

-           Meghoztam a reggeli… - csak Matsu hangjára figyelek fel.

-           Csak tedd le és távozz! Ma már ne zavarj. Kifelé!

A szobámban maradok, ott várom Taneisue érkezését. Kopogásra leszek figyelmes. A szívem megdobban.

-           Szabad… - szólok ki de csalódnom kell amikor Matsu lép be. – Csak te vagy az? Nem megmondtam, hogy ne merészelj zavarni? –mordulok rá.

-           Az úrnő küldött … A kisasszony megérkezett. – mondja félve én pedig már megyek is Suehoz.

Lent anyám társaságában vár engem. Mivel anyámat minden érdekli Taneisue utazásáról ezért a délután és az esti is bájcsevegéssel telik.  Vacsora után Taneisue visszavonul, hogy elfáradt én pedig néhány perccel később szintén elhagyom a szalont. Sue már a szobámban vár rám.

-          Oh Yoshi, annyira hiányoztál. – libben a karjaimba. Átölelem és éhesen csókolni kezdem. Egyre vadabbul csókolom és ő minden csókomat boldogan adja vissza. Ilyen az én Suem. Azt hittem már megpusztulok nélküle. Nem sokat teketóriázom. Azonnal a ruhájában esem, ő pedig édesen felkacagva engedi szinte darabokban szedjem le róla a ruharéteget. Majd édes kis nyögéseket hallat ahogy csókolni kezdem végig a teste minden porcikáját.

-          Imádlak. – suttogom neki miközben csókolom immár teljesen meztelen testét. Visszatérek a nyakához és miközben a nyakát harapdálom kezem már a lába között kalandozik. – jó kislány- morgom enyhén rekedt hanggal amikor megérzem mennyire vágyik rám.

-          Add meg nekem. Yoshi. Elégíts ki. Elégek… a vágytól.

-          Rendben szépségem. – suttogom a fülébe és egy hírtelen mozdulattal a középső ujjamat nedves puncijába dugom, amire édesen felsikkant alattam. Néhány percig csak élvezi ahogyan kényeztetem majd felemeli vággyal telt szemeit és levegő után kapkodva megszólal. – Még…többet… akarok. 

Örömmel adom meg neki amit kér. Ő újabb apró sikkantásokkal fogad magába. 

-           Yoshiiih…. – hallom meg, majd felém kapj a fejét. Suet valami megzavarja. Oldalra pillantok. Matsu áll az ajtóban.  A testemmel épp hogy takarom Suet. A fenébe mit keres itt?!

-           E-elnézést kérek … Én csak… Én az úrfihoz jöttem … hogy … szűksége van e még valamire … Én… Elnézést… - ezzel el is rohan.

-          Yoshi – Sue ijedt szemekkel néz rám. Mivel rajta fekszem nem tud elbújni de reszketni kezd.

-          Ne aggódj, elintézem. Semmi baj.

-          De Yoshi meglátott engem, veled. –suttogja.

Másnap este találkozom csak Matsuval amikor behozza a vacsorámat. Amikor végeztem megkapja az újabb utasítást.

-           Engedd meg a fürdővizemet! Tegnap nem engedtem, hogy belépj ide és te mégis megtetted. – válaszolom már a fürdőben.

-          Elnézését kérem uram … Én csak jöttem teljesíteni ami kötelességem. – motyogja.

-          Nagyon megijesztetted Taniesue-t. –lépek közelebb a hátához.– Érdekesnek találtad amit csináltunk? –olyan még egy lépés, már összeér a testünk, kezem előre nyúl az ölébe. – Szeretnéd érezni te is?

-          Elég legyen! – ellök. – Kegyetlenség amit művelsz! Nem érzed azt, hogy megbántod vele a kisasszonyt? Nem tud semmiről, átvered! Ezt nem szabad csinálni!

-          Hallgass Matsu! Ez nem a te dolgod! – mordulok rá.

-          Egy undorító ember vagy Yoshi! Abba kell hagynod!

-          Nekem senki se mondja meg mit tegyek, főleg ne egy kis cseléd! Haza is küldhetlek! –vágok vissza amire pofon vág. Az ér lüktetni kezd a nyakamon.

-          Nem vagyok egy tárgy! Elegem van! –kiabálja, elkapom a karját. Ha még egy szót szól nem tudom mit csinálok vele. Ma kedves akartam vele lenni, mert Sue jóvoltából jó kedvem van.

De az a húzása végleg eltántorít attól hogy finomkodjak vele. Ilyen kéretlenül beleszólni. Ráadásul a magánéletembe. Kilököm az ajtón, kimegyek és felveszem mert nem tudta megtartani az egyensúlyát, az ágyra lököm.

-          Azt hiszed eltűröm ezt a viselkedést? Hát tévedsz! – rá fekve szorítom az ágyra.

-          Elnézést uram én…

-          Nincs elnézve! – kiabálom. Velem így nem beszélhet és ha nem adja nekem szépen amit akarok hát elveszem csúnyán. Letépem róla a ruháit. Ellenkezik, de szinte meg sem érzem annyira tombol bennem az adrenalin és a vágy őrült keveréke.

-          Könyörgök ne… - könyörög és menekülni próbál, egy rántással visszahúzom.

-           Te akartad kicsi Matsu… - felhúzom a térdeit a derekam magasságába és elhelyezkedem közöttük. A vágyam már felkészült és nincs okom, hogy tovább várjak. Durván teszem magamévá. Nem érdekel sem a sikítozása sem a könnyei. Ő rendezte így, magának köszönheti. Amikor végeztem legördülök róla. Egy pillanatig még élvezem az orgazmus utóhatásait majd Matsura nézek. Az egész lepedőt vér és ondó borítja.

-          Mocskos vagy. Takarodj és szedd rendbe magad, majd cserélj ágyneműt, mindent összekentél! –reszketve bólint– Akkor mozdulj! –indítom meg lefelé az ágyról. Ahogy megint felzokog felnevetek.

-          Most már csak egy mocskos kis szajha vagy, senkinek sem fogsz kelleni, hisz használt vagy. – adom meg a kegyelemdöfést. Ő csak elmegy pár percre a fürdőbe majd kicseréli az ágyneműt. Ma már nincs rá szükségem, így aludhat a többi cseléddel.

Jó ideig nincs kedvem hozzá ezután. Mivel Sue visszaérkezett vele és a baráti társasággal is több időt töltök. Legközelebb csak majdnem 3 héttel később hívatom magamhoz, este már jóval vacsora után.

-          Mi az? Csak nem félsz? – kérdezem gúnyosan, amikor meglátom, hogy most is reszket kissé.

-          Félek, uram. – mondja halkan. Máris jobban viselkedik. Jót tett neki a múltkori leckéztetés.

-          És mitől félsz, kicsi Matsu?- dőlök hátra elégedetten a székemben.

-          Öntöl Hamamoto úr, mert maga egy kegyetlen és aljas alak. Egy igazi ördög... - válaszolja felindultan.

-          Ha valóban így van, hát nem félsz sértegetni engem. Aki szerinted maga az ördög. - állok fel és megfogom a karját.

-          Eresszen! – megpróbálja elrántani a karját.

-          Nem tanultad még meg hogy jobb ha engedelmes vagy, kicsi Matsu? - fogom meg erősebben a karját és egy pillanatra jobban megszorítom. - Csak rajtad múlik mennyire fájjon a dolog. Az ajkába harap

-          K-kérem ne... – végre abbahagyja a felesleges próbálkozást a szabadulásra

-          Még azt is el tudom rendezni, hogy az egészet élvezd. De ha rosszul viselkedsz persze hogy büntetést kapsz. Mindaddig amíg meg nem tanulsz jól viselkedni.

-          Én nem akarom, nem akarom megint. - kezd el sírni.

-          Css. Ne sírj. - törlöm le az egyik könnycseppet az arcáról. - Nem akarásnak nyögés a vége. – nevetek fel jól sikerült megjegyzésemen.

-          Gyűlöllek... – a szemei csillognak a dühtől.

-          Az igazán kár, mert akkor nem töröm magam hogy neked jobb legyen. - mosolyodom el és hanyatt lököm hogy egyenesen az ágyra essen.

-          Kérem ne... kérem... Mostanában nem vagyok jól én.... – hebegi.

-          Mi bajod? – nézek le rá, nem megyek közelebb, hátha elkapott valamit.

-          Én nem érzem jól magam....

-          Azt kérdeztem mi bajod? Mit érzel? – mordulok rá hangosabban. Ennek a lánynak az a hobbija hogy kihozzon engem a sodromból?

-          Fáj a hasam mikor félek és ideges vagyok.... Lázas is vagyok...

-          Lázas? Mutasd.- olyan gyorsan vetkőztetem le hogy kis híjján darabokban jön le róla a ruha. Széthúzom a lábait és megnézem ott alaposan.

-          - Ne... – suttogja reszketve. - F-fáj... - mondja mikor megérintem.

-          Az látszik kívülről is. - hideg levegőt fújok rá - Ez milyen érzés?

-          Fááááj... Hagyjon... – igyekszik menekülni előlem.

-          A fenébe. - elengedem. - Szólj valamelyik felettesednek, hogy hívatom a cselédek orvosát. Értesítsenek, ha megérkezett. A szobádban vizsgáljon meg téged.

Yoko jön be és elmondja, hogy Matsu a folyosón összeesett, szabad-e hívnia az orvost. Engedélyt adok majd én is felmegyek a cselédszobába, az orvos hamar érkezik és gyorsan elvégez néhány vizsgálatot. Matsu továbbra sem tér magához.

-          A lány nagyon gyenge és kórosan sovány. Viszont állapotos. – közli az orvos.

-          Állapotos?- kérdezünk vissza egyszerre Yokoval.

-          Nagy valószínűséggel gyermeket vár. Viszont az ö állapotában nem biztos, hogy a baba életben marad. Meg kellene erősödnie a lánynak. Az állapota még egészen korai lehet...

-           Köszönöm, elmehet. - küldöm el az orvost. - Yoko hozz neki ételt és maradj mellette amíg fel nem ébred. Ha jobban van küld le hozzám. A vizsgálat eredményéről ne mondj neki semmit, majd én közlöm vele. További utasításig ne beszélj erről senkinek.

Csak másnap délutánra lesz Matsu annyira jól, hogy lejöjjön hozzám. Addigra már mindenki tudja mi a helyzet és az is elrendeztem amit ő majd csak tőlem tud meg. Mindenkinek meghagytam, hogy ne merjen szólni neki. Én fogom elmondani neki.  Felállok az asztalomtól amikor Matsu megérkezik.

-          Jobb ha leülsz.

-          Miért?

-          Ülj le. - mondom határozott hangon.

-          Jó... – végre engedelmeskedik.

-          Megvizsgált az orvos amíg eszméletlen voltál. Gyermeket vársz.

-          Gyermeket... Az nem lehet... – sápad el teljesen, talán össze is esne megint ha nem ülne.

-          De igen. A gyerek az enyém. – mondom hidegen nézve rá.

-          Tudom és épp ezért nem lehet! – köti az ebet a karóhoz.

-          Benned élveztem el. Nagyon is lehetséges. – emelem fel a hangomat. -  Ezentúl kímélned kell magad. Elrendtem, hogy könnyebb munkát kapj és többet fogsz enni. Olyan ételeket amik egészségessé és erőssé tesznek. Több pihenőidőt is kapsz majd.

-          Nem kell. Nem fog megszületni... – még makacskodik de a hangja már reszket.

-          De igen. Vigyázni fogsz rá. – parancsolok rá.

-          Mostantól az én szolgálatomban állsz. Állandóan és kizárólag

-          Mehetek? Ettől a dumától még a pici is rosszul van... – fintorodik el. Ha nem várná az én gyerekemet most kapott volna egy hatalmas pofont.

-          Nem. Itt maradsz. Itt leszel amikor dolgozom. Itt fogsz aludni és velem étkezel majd. – mordulok rá. – Világos?

Elfordítja tőlem a fejét. – Rendben. Akkor ezt megbeszéltük. – mosolyodom el. Csengetek, mire Yoko lép be, ő veszi át Matsu helyét. – Hozz Matsunak egy tál gyömülcsöt és valami folyadékot. Aztán pakold át a holmiját a hálószobámba és húzz fel tiszta ágyneműt. – Yoko csak bólint és távozik. Ki nem mondott tény a házban, hogy én vagyok a gyermek apja. Anyám már előadta a kiakadós jelenetét és végigszidott amiért szégyent hozok a családra, apám csak elmosolyodott. Ő tudja hogy vannak egy férfi dolgai.

Amikor a dolgozószobámban vagyok, Matsu is velem jön. Bár nem önszántából, de tudja hogyha nem jön viszem én. Kényelmesebb ruhákat kapott. A szakácsnő külön odafigyel arra, hogy megfelelő ételeket kapjon. Hímzést és egyéb hölgyeknek való szórakozás kellékeit hozatom neki, de őt semmi ilyesmi nem érdekli. Egyre csak azt a kis fekete macskát dédelgeti, becézgeti amit kivételesen engedtem, hogy vele legyen. Ha nem figyelek a macska eszi meg az étele jó részét, és állandóan azzal játszik. Nem hajlandó tudomást venni még a jelenlétemről sem. Engem is csak a baba érdekel vele kapcsolatban, őt féltem, így nem is nyúlok hozzá.


Hentai Chibi2013. 08. 24. 11:55:34#27033
Karakter: Kunisada Matsudaira
Megjegyzés: Yoshi-nak ~ Thaliámnak


Aznap már nem beszélgetünk és dolgom sincs nála. Csak másnap megyek be a reggelijével. Korábban már voltam itt, de akkor még aludt. A tegnapi miatt még ugyan félek tőle, de annyira már nem. Viszont kezem még kissé remeg. Erősebben fogom a tálcát és koncentrálok le ne ejtsem. Nem akarok büntetést kapni. 
- Hogy aludt uram? – kérdezem illedelmesen miközben a tálca az asztalra kerül. Nem fordulok felé, hiszen csak nemrég kelhetett.
- Jól. – érkezik a válasz és hallom ahogy a szekrényben pakol. Bizonyára most öltözik.
- Parancsoljon a reggelije. – majd nagyot nyelek és úgy folytatom. – Kíván még valamit? – kérdezem félve. Miu már be sem mer jönni ide, úgy fél Hamamoto úrtól. Meg is értem, én is így érzek. Sajnálom szegény kiscicámat. Egész eddig jött velem a csöppség, de most, hogy ide beléptem sehol sem látom. 
- Nem – felé pillantok és elmosolyodik. – Mehetsz. – erre illedelmesen meghajolok és távozok.


A lányoknak segítek be a konyhában, vagy amikor van egy kis időm akkor Miu lelkecskéjét ápolgatom. Kiscicám örömmel játszik velem, elfogyassza a kis falatkákat amiket neki adok saját étkemből. Az sem sok, de én kicsivel is kibírom. Otthon még ennél is kevesebb jutott, vagy épp semmi. 
Az ebédet egy Yoko nevű lány viszi fel az úrfinak, én terítek a családnak, majd elküldenek pakolni és takarítani. Egész nap szorgalmasan teszem a dolgom. 
- Matsudaira! Vacsora idő van. Yoko már elkészítette a tálcát, gyerünk vidd fel az úrfinak! – parancsolja az egyik idősebb szolgálónő, aki értűnk felel. Ő mondja meg ki mit csinál, hol takarít vagy épp kit szolgál. Ha bajt csinálunk ő dorgál meg minket.
- Igenis. – és sietek is a tálcáért. Azonnal felviszem az úrfinak. Yoko szerint egész nap dolgozott csak. Biztosan már elfáradt és jól fog esni neki a vacsora. Talán engem is elfelejt terrorizálni… remélem …
Leteszem a tálcát, hogy a reggelivel is tettem, majd csendben megvárom míg elfogyassza. Meg sem merek moccanni.
- Amint kivitted a tálcát gyere vissza, ma éjjel nálam alszol. Macska nélkül. – jelenti ki ellentmondást nem tűrően. És én nem is merek ellenkezni. Bólintok és ahogy csak tudok sietek. Rosszat sejtek. 
Mikor vissza érek ismét meghajolok és várom a parancsot. Miu-t becsuktam a szobámba és adtam neki vacsorát. 
- Engedj nekem fürdővizet. – parancsolja, mire a fürdőszobába megyek és megengedem a kellemes vizet a kádba. Kellemes illat járja be a szobát, amit az úrfi szeret és mindent előkészítek oda neki a tisztálkodáshoz. 
- Vetkőztess le! – eddig is remegtem a félelemtől, de ezek után csak még jobban. Vetkőztessem le? Miért? Oké, a fürdéshez, de … Miért nem vetkőzik le ő maga? Muszáj megtennem, mert baj lehet ha nem. 
Remegő kézzel veszem le ruhadarabjait. A gombokkal akad némi problémám, hisz remegő kézzel nem egyszerű. Mikor minden lekerül róla szégyenlősem lehajtom a fejem. Csak várom hogy üljön a kádba, de nem teszi. Kezeit érzem magamon. Mit művel? Kioldja gombjaimat, vetkőztet. Nem… Ezt nem szabad… Hagyja abba….
- Ma este velem fürdesz. – suttogja, mire szívem hevesebben dobban. Egyre több ruha kerül le rólam és egyre inkább elpirulok. 
Érzem tekintetét meztelen testemen, ahogy alaposan végig mér és én nem ellenkezhetek. Kissé próbálom takarni magam, de nem feltűnően. Félek a büntetéstől. Hallom, ahogy beül a kádba, majd érzem magához húz be engem is. Hagyom neki, bár rettegek minden egyes érintésétől. 
- Az enyém vagy. – szavai könnyeket csalnak szemembe, de nem sírok, csak nagyot nyelek és igyekszek mindent eltűrni. Az övé vagyok… A tulajdona, egy játékszer az ő kezében, aki ha már nem jó eldobja. 
Viselkednem kell, különben haza küld, vagy még rosszabb. Ha leadja, hogy átszöktem börtönbe zárnak, vagy kivégeznek. De amíg őt szolgálom van hol laknom, még akkor is jobb itt mint máshol, pedig olykor nagyon kegyetlen. 
Háttal fordít magának és az ölébe húz. Engedelmesen cselekszek, nem mutatok tiltakozást, de biztosan érzi mennyire tartok is tőle.
- Félsz most tőlem?
- Egy kicsit igen. – válaszolom őszintén. Nem merek hazudni és ha azt mondom nem félek, talán még inkább durvább lesz velem, míg el nem ismerem rettegésem. Egész testemben reszketek, főleg mikor valamit megérzek. Ez… Ez…. 
Ijedtemben felugrok kissé, majd óvatosan megfordulok. Te jó ég… ez … Yoshi… most … És elvörösödök.
- Megint… olyan ... – suttogom halkan fülig vörösödve. Nekem ez új, otthon nem láttam ilyet, most meg az övét … Ez … Zavarba ejtő.
- Igen. – mosolyodik el. – Mert vágyom rád. – szavai meglepnek. Vágyik rám? – Tudod-e Matsu, hogy mire vágyom pontosan? – szégyenlősen rázom meg a fejem. Nem tudom. – Arra vágyom, hogy ezt – kezemet férfiasságára vezeti. – a te puncidba tegyem. – hangja kissé rekedtes amit nem értek. Ő oda akarja tenni? És miért? Minek? – Nem is szeretnéd tudni, hogyan csinálom azt? – nem szólok csak gondolkodom. Hogy szeretném e tudni? Szeretném, de nagyon is félek.
- De … - suttogom halkan, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet volt.
- Akkor megmutatom. – erre jobban megrettenek. Most oda fogja tenni? Ahogy mondta? – Dőlj hátra! – erre nem tehetek mást, csak reszketve engedelmeskedek. Mosoly fut végig arcán, majd két kezét érzem combjaimon és széttárja lábaimat. Kissé ajkamba harapok. Félek…
- Van egy pont … itt. – érzem, hogy tapogat ujjával. Az ott? Olyan furcsa érzés. – Érzed ezt? – simogat.
- Igen. – de továbbra is reszketek. Furcsa ez az érzés, kellemes, de mégis félek. Valamit érzek is, de nem tudom, hogy mi az. 
- Jó. És akkor ezt teszem. – hirtelen érzem meg ujját ott bent és fáj! Felsikítok az érzésre és szemembe könny gyűlik. – Csss. Majd meg fogod szokni. – viszont ujja ott marad még egy ideig. Nagyon fájt amit tett és még utána is. Később kiveszi és az már sokkal jobb. 
- Most fürdess meg. – parancsát reszkető kézzel teljesítem. Viszont kezem ismét megáll férfiasságánál. Még mindig olyan … - Folytasd. – ismét nyelek egy nagyot és teljesítem amit kér. Mikor kész elengedem, ő pedig kiszáll a kádból és megtörölközik. Nem nézem őt, bár már láttam meztelenül, mégis zavarba hoz. 
- A földön alszol, az ágyam mellett, hogy kéznél légy ha kellenél. – gonosz mosolya megrémít. Csak figyelem, ahogy a szobájába megy.
Halkan elpityeredek, miközben elkészülök én is, majd könnyeimet letörölve arcomról megyek be hozzá. Csak lekuporodok a helyemre.
- Jó éjszakát Hamamoto úr… - motyogom. Mikor lefekszik ő is aludni magamra húzom vékony kis pokrócomat és össze kuporodva tovább pityergek a sötétben. Ő már biztosan alszik, de én nem merek. Félek, hogy mit fog vajon tenni ha elalszok. Testem reszket a félelemtől, aztán lassan csak álomba sírom magam.


Mikor megébredek még nem is hajnalodik. Felülök és felnézek az ágyra, ahol Yoshi fekszik. Homloka verítéktől csillog, fejét hol jobbra, hol balra fordítja, minden bizonnyal rosszat álmodik.
Picit ajkamba harapok és felállok, de nem lépek közelebb. Hosszabb tincsei is nedvesek lesznek és arcához tapadnak. 
Néha a takarójára szorít, majd elengedi. Nem tudom mit álmodhat, de szörnyű lehet. Olya mint egy védtelen gyerek, aki egyedül van és mindentől retteg. Halkan és lassan lépkedek közelebb, majd leülök az ágya szélére. Óvatosan arcára simítok, de ő akkor riad fel és szorosan csuklómra fog. Ez fáj…!
- Hamamoto úr… - motyogom, mikor erősödik a szorítás. -  B-bocsánat…
- Mit művelsz Matsu! – ordít rögtön rám.
- Én csak… Láttam, hogy rosszat álmodik és … - pityeredek ismét el. Nem szól, csak érzem lazulni a szorítást, majd elenged és vissza dől hanyatt az ágyba. 
- Mit akartál tenni? – erre letörlöm könnyeimet.
- Szerettem volna megnyugtatni önt… - emelem fel fejem és közelebb merészkedek hozzá. Ismét arcára simítok. – Próbáljon meg vissza aludni, pihennie kell… - suttogom lágyan és mellé bújva halkan kezdem énekelni az egyik dalt amit még kicsinek nekem énekelt az anyukám. Közben hol arcát, hol haját simítom. Az úrfi nem tiltakozik.
Mikor vége a dalnak elmosolyodok és felkelnék, hogy a helyemre menjek, de nem ereszt. Ő nem szól, én nem mozdulok. Aztán elereszt.
- Maradj még. Kedvem támadt hozzád. – jelenti ki, mire megremegek. Egyszer tégy jót és máris kinéz magának. Mit vétettem, hogy megint bántani akar? De nem szólok csak mellé bújok. 
Tudom mit akar. Ismét arcára simítok, majd kezem lefuttatom vágyáig. Félve simítok rá és úgy is veszem kézbe. Nem mondhatok nemet, nekem azt nem szabad…

 

Másnap nagy a sürgés-forgás a házban. A lányok szerint fontos vendég jön. Mindenki nagyon izgatott, a ház úrnője parancsát követjük pontosan, mert ha nem nekünk végűnk… Én Yoshi-nak viszem fel a reggelijét. Ma még a szokottnál is furcsább. Talán hozzá érkezik vendég? Ha igen, ki? 
Mélyen a munkájába feledkezve ül az asztalánál, de mintha várna valakire és a munka nem is lenne annyira komoly. 
- Meghoztam a reggeli…
- Csak tedd le és távozz! – utasít rám sem nézve. Engedelmeskedek és meghajolok. – Ma már ne zavarj. Kifelé! – erre sietek is ki. Zavarom őt… 
Egész nap a többieknek segédkezek, hol a konyhán, hol pedig a szobák rendbe tételénél. A legelőkelőbb szobát tesszük rendbe, a hozzá tartozó fürdővel együtt. Az ebédet nem én viszem fel az úrfinak, nekem most a vendég fogadásánál kell lennem.
- Taniesue, örülök, hogy látlak kedveském. Érkezésed meglepett minket, de örömmel töltötte meg szívűnket. 
- Köszönöm asszonyom. – mosolyog. Gyönyörű fiatal lány, nálam talán valamivel idősebb. Elegáns ruhát visel, nemes mint Yoshi. Vajon ki lehet? – Szabad kérdeznem, Yoshi merre van? Már nagyon hiányoltam őt, hisz soká távol volt itthonról. 
- A szobájában dolgozik. Rögtön érte is küldetek. – asszonyunk válaszára a lány még boldogabb lesz. – Te ott, azonnal szólj a fiamnak! – parancsol rám, mire meghajolok és futok is fel. Azonnal kopogok.
- Szabad… - ám mikor belépek máris elfordítja tekintetét. – Csak te vagy az? Nem megmondtam, hogy ne merészelj zavarni? – emeli meg hangját, mire megremegek félelmemben.
- Az úrnő küldött … A kisasszony megérkezett. – mondom, mire figyelmen kívül hagyva engem siet le. De legalább büntetést nem kapok.

A nap további részében nincs különösebb dolgom, így van időm a szobámban pihengetni és eszegetni Miu-val pár falatot. Ő mindent felfal ami elé kerül, én csak csipegetek. Nem tudok sokat enni, pedig az egész csak pár falat, de nekem már az is több mint amennyit bírok. 
Mikor végzek az úrfihoz indulok. Ma lent vacsorázok a családdal így csak lefekvés előtt kell még tennem valamit ha kéri. Talán egy fürdő jól esne neki, vagy csak öltöztessem át. Nála nem lehet tudni, mikor épp mihez van kedve.
Kopogok és bár nem jön válasz benyitok…
- Yoshiiih…. – hallom meg, majd felém kapj a fejét. – Te jó ég! – fülig vörösödök. Én most… ők most épp Azt csinálták? 
- E-elnézést kérek … Én csak… Én az úrfihoz jöttem … hogy … szűksége van e még valamire … Én… Elnézést… - és már ki is rohanok. A szívem majd kiesik a helyéről olyannyira hevesen dobog. Én rájuk nyitottam, pont mikor Azt csinálták… Te jó ég! Yoshi holnap tuti le fog szidni vagy megbüntet.

Másnap végig rettegek, hogy vajon mi lesz, ugyanakkor Yoshi viselkedése felháborított. A lány, ahogy Yoko mesélte az úrfi menyasszonya, de mégis engem kényszerít ilyen szörnyű dolgokra, miközben a kisasszonnyal azt műveli. Ez kegyetlenség. 
Biztos vagyok benne, hogy a kisasszony erről semmit sem tud. A reggelit és ebédet nem én viszem be, így estig színemet sem láthatja Yoshi. Viszont így van időm átgondolni mit is mondjak neki. 
Mikor felviszem a vacsoráját még csendben vagyok és minden a szokásosan telik, majd miután lepakoltam ismét vissza kell mennem hozzá. 
- Engedd meg a fürdővizemet! – parancsára cselekszek, de ahelyett, hogy kint maradna jön be utánam. – Tegnap nem engedtem, hogy belépj ide és te mégis megtetted.
- Elnézését kérem uram … Én csak jöttem teljesíteni ami kötelességem. – felelem elpirulva, mert magam előtt látom azt a képet. 
- Nagyon megijesztetted Taniesue-t. – jelenti ki és nyakamon érzem leheletét. – Érdekesnek találtad amit csináltunk? – és hozzám simul hátulról, keze pedig elölről lábam közé csúszik. – Szeretnéd érezni te is?
- Elég legyen! – lököm el magamtól. – Kegyetlenség amit művelsz! Nem érzed azt, hogy megbántod vele a kisasszonyt? Nem tud semmiről, átvered! Ezt nem szabad csinálni!
- Hallgass Matsu! Ez nem a te dolgod! – mordul rögtön rám, de én nem hátrálok meg. Már nem lehet.
- Egy undorító ember vagy Yoshi! Abba kell hagynod!
- Nekem senki se mondja meg mit tegyek, főleg ne egy kis cseléd! Haza is küldhetlek! – erre pofon csattan az arcán.
- Nem vagyok egy tárgy! Elegem van! – megragadja karomat és ahogy rám néz… Hirtelen minden eddigi bátorságom elszáll és félelemmel gyűlik meg lelkem. Meg fog ölni … 
Erősen lök ki az ajtón, térdre esek, fáj … Rögtön felránt és a következővel már az ágyon landolok.
- Azt hiszed eltűröm ezt a viselkedést? Hát tévedsz! – próbálnék felkelni, de már felettem is van és leszorít. 
- Elnézést uram én…
- Nincs elnézve! – ordít rám és szaggatni kezdi le ruhámat rólam. Könnyek gyűlnek szemembe és remegek félelmemben. Próbálom eltolni magamtól de nem megy. Mikor elereszt, hogy vetkőzzön próbálok elmászni, de leszorít hassal az ágyra.
- Könyörgök ne… - hangom remeg. Érzem vágyát fenekemhez simulni és ez megrettent. Ránt rajtam még egyet és máris szemben vagyok vele. 
- Te akartad kicsi Matsu… - hangja ridegen cseng. Feltolja térdeimet, már tudom mit fog tenni, de én nem akarom. Igyekszek össze zárni, de Yoshi erősebb nálam. Erős fájdalmat érzek, majd újabbat és újabbat. Felsikoltok, befogja számat, felettem mozog … 
Nem tudok tenni ellene semmit, sírok, sőt már zokogok, de semmi sem hatja meg. Érzem szinte szét szakadok belülről, cseppet sem próbál finomkodni. Ajkamba harapok, hogy csendben legyen és ne fogja be ismét a számat. Vér serken ki ajkamon, olyannyira szorítom.
Ha Yoshi-ra nézek csak azt látom mennyire élvezi. Meg akarok halni… Elvette tőlem mindazt amim még volt … 


Mellém gördül, nem is foglalkozik velem. Fájdalmas lüktetést érzek lent, majd valami folyik ki. Nem bírok felkelni, csak sírok. Fáj, annyira fáj mindenem … A testem, a lelkem, minden. Kegyetlen, egy aljas ember, aki nem érdemli meg, hogy kedvesek legyenek vele. Felül, megvető pillantást vet rám.
- Mocskos vagy. – jegyzi meg. – Takarodj és szedd rendbe magad, majd cserélj ágyneműt, mindent összekentél! – csak remegve bólintok. – Akkor mozdulj! – ránt fel és majdnem lelök az ágyról. Még inkább félni kezdek és zokogni. Yoshi csak elneveti magát.
- Most már csak egy mocskos kis szajha vagy, senkinek sem fogsz kelleni, hisz használt vagy. – hangja gúnnyal, megvetéssel teli. Némán engedelmeskedek. Minden amit mond igaz, így már nem fogok kelleni senkinek sem. Ezzel a tettével most megölt engem…
Kicserélem a lepedőt, a huzatokat, persze csak miután már rendbe szedtem magam. Aztán elküld, ma éjjel a cselédek helyén alszok. Kezdem magam egyre rosszabbul érezni … 


Thalia2013. 08. 16. 20:57:03#26938
Karakter: Hamamoto Akiyoshi
Megjegyzés: Chibimnek


Édesanyám megrökönyödve néz a sírva kirohanó Matsu után.

-          Yoshi mit történik itt? Hogy kerül egy ilyen lány a mi házunkba.

-          Én hoztam ide. – mosolyodom el. – Ő az új szolgálóm.

-          Ezt nem teheted, nem hozhatsz ide egy senkiházi jött-mentet.

-          Már döntöttem anyám.

-          Yoshi vedd azt is figyelembe kérlek hogy mivel játszol amikor ezt teszed. A családunk hírneve a tét. Küldd el innen azonnal ezt a lány!

-          Anyám, tudja engedelmes fia voltam mindig. Ez az apróság igazán ne izgassa. –ezzel a mondattal végleg felhúzta.

-          Még hogy engedelmes? Szégyent hozol a családra. Sárba taposod a jó hírünket. Tudod mi lesz ha elkezdenek suttogni rólunk?

-          Én azt tudom anyám mit fognak, akkor mondani ha tényleg megteszem amivel most vádol.

-          Micsoda? – anyám a szívéhez kap.

-          Jól hallotta, anyám. Én vagyok az egyetlen gyerek ezért nem tagadhat ki. De mi lesz ha valami rossz számítás kerül a cégbe. És ha a menyasszonyom esetleg nem tud majd gyereket adni a családnak, mert ezt megígérhetem önnek. –nézek rá szikrázó szemekkel. -  És most kérem távozzon. - anyám felháborodottan tehetetlenül rohan ki a szobából. Tudja hogy úgyis azt teszem amit akarok. Elmosolyodom.

-          Végeztem uram. Kíván még valamit tőlem? – meglepetten veszem észre hogy Matsu visszajött.

-          Ülj le az ágyra. Mit hallottál? – mordulok rá.

-          Uram én…  Semmit. Egy engedelmes cseléd nem hallgatódzik ... Ne aggódjon Hamamoto úr… Távozhatok?

-          Igen. Matsu nekem mondhatod amit hallasz. Másnak nem. – inkább beszéljen nekem, minthogy másnak mondjon bármit is.

-          Miattam vitatkoztál az édesanyáddal. Miért? Nem értettem a menyasszonyosat se de ez se rám tartozik. Bocsánat hogy itt voltam. – fejezi be mint aki most jött rá mit tesz éppen.

-          Ülj vissza. Mert anyámnak nem tetszik az életmódom. Amióta elkövette azt a hibát hogy csak engem tudott világra hozni görcsösen akar megfelelni. – mondom ki hangosan az igazat, jobb ha tudja. Itt erről nem beszélünk de mindenki tudja.

-          Értem. – mosolyodik és megfogja két oldalról az arcomat- Szerintem Hamamoto úr egy nagyon jó ember, még akkor is ha néha vannak rossz és gonosz, kegyetlen pillanatai. – erre a mondatra felnevetek  

-          Azt hiszem elég rossz az emberismereted.

-           Talán Yoshi... Talán. – ugyan már. De hagyom had higgyen amit akar a kis buta.

Nem foglalkozom most többet ezzel. Másnap Későn kelek fel, Matsu jön be a reggelimmel. Helyes. Látom rajta, hogy kissé fél de szerencsére annyira nem reszket hogy leejtené a tálcát.

-          Hogy aludt uram?

-          Jól. – válaszolom miközben felöltözöm.

-          Parancsoljon a reggelije. Kíván még valamit? – kérdezi félve. Ma már nem mer idejönni az a kis dög ami mindenhová követi. Helyes.

-          Nem. – mosolyodom el. – Mehetsz.

Az egész napot az íróasztalom mögött töltöm. Csak akkor kelek fel amikor Matsu behozza a vacsorámat. Nem szokásom a családommal enni. Anyámnak most jobb is az előbbiek után. Had sírjon valamelyik barátnőjének rólam, meg hogy mit vétett hogy ilyen lettem. Matsu türelmesen vár amíg vacsorázom.

-          Amint kivitted a tálcát gyere vissza, ma éjjel nálam alszol. Macska nélkül. – jelentem ki amikor végeztem. Csak bólint, majd elég hamar vissza is érkezik. – Engedj nekem fürdővizet. – parancsolom. Ő engedelmeskedik. – Vetkőztess le. – erre a parancsomra jobban elkezd reszketni, de ezt is megteszi. Bár a gombokkal nehezen boldogul. Amikor végzett ahelyett hogy a fürdőkádba ülnék hozzá fordulok és elkezdem kibontani őt a ruháiból. – Ma este velem fürdesz. – suttogom vággyal teli hangon miközben egyre több és több ruhadarabtól szabadítom meg.

Amikor végeztem alaposan végignézek a testén. Kissé túl vékony de ennek ellenére eléggé kívánatos. Beülök a kádba és magam után húzom őt is. – Az enyém vagy. – suttogom a fülébe miközben háttal fordítom és az ölembe húzom. – Félsz most tőlem?

-          Egy kicsit igen. – válaszolja, még mindig érzem ahogy reszket és csak még jobban reszketni kezd amikor a testem reagál az ő testének érintésére. Amikor Először ér hozzá a vágyam felugrik ijedtében.  Majd megfordul és megnézi.

-          Megint… olyan… - suttogja.

-          Igen. – mondom mosolyogva. – Mert vágyom rád.

-          Tudod-e Matsu hogy mire vágyom pontosan. – erre szégyenlősen megrázza fejét. – Arra vágyom hogy ezt- fogom meg a kezét és vesszőmre teszem. – A te puncidba tegyem. – kezd a hangom enyhén rekedt lenni, ahogy megjelenik előttem a kép amit most leírtam neki. – Nem is szeretnéd tudni hogyan csinálom azt? – kérdezem amikor még mindig nem válaszol.

-          De – suttogja halkan bizonytalanul.

-          Akkor megmutatom. – az arcán rémület fut végig. – Dőlj hátra!- reszketve engedelmeskedik. Elmosolyodom majd a két lába közé nyúlok és széttárom a combjait. – Van egy pont… itt. – tapintom ki az ujjammal  hüvelyének bejáratát. – Érzed ezt? – egyenlőre csak simogatom a bejáratot.

-          Igen. – mondja reszketve.

-          Jó. És akkor ezt teszem. – mondom és hírtelen belenyúlok a testébe. Mivel nem izgattam fel, direkt fáj neki. Felsikít. – Csss. Majd meg fogod szokni. – válaszolom de nem veszem ki az ujjamat. Kellemes, meleg és csodásan szűk. Csak egy szűzlánynak ilyen szűk.  Néhány perc múlva kiveszem az ujjamat a testéből.

-          Most fürdess meg. – reszkető kézzel engedelmeskedik de a keze megáll amikor még mindig merev vágyamhoz kéne érnie. – Folytasd. – parancsolom, mire nagy nehezen engedelmeskedik. Az ő pici kezében még nagyobbnak tűnik a szerszámom. Amikor végzett kiszállok és megtörölközöm. – A földön alszol, az ágyam mellett, hogy kéznél légy ha kellenél. – mondom gonosz vigyorral és elmegyek aludni.


Hentai Chibi2013. 02. 15. 22:05:45#25153
Karakter: Kunisada Matsudaira
Megjegyzés: Yoshi-nak ~ Thalia-nak


 - Köszönöm. – int hogy tegyem le és én így is teszek . De nem mehetek, amíg ő azt nem mondja.
- Kíván még tőlem valamit uram? - kérdezem illedelmesen, ahogy a többiek is mondták, hogy kell. Remélem meg van velem elégedve és nem akar csendőr kézre adni... Az nem lenne jó. Biztos vagyok benne, hogy ha ez megtörténne valahogy megszöknék innen akkor is.
- Matsu mondd téged miért nem adtak férjhez? - kérdése meglep. Hogy miért nincs még férjem? Még a gondolatra is kiráz a hideg. Oda ígértek egy Koichi nevű fiúnak, de nem akarok feleségül menni hozzá.
- Mert én másra vágytam… El otthonról. Nem akartam férjet, mert csak odaláncolt volna. – hangom halkan cseng de minden egyes szavam igaz. Miért tagadjam, ha egyszer így volt? Azért jöttem el, hogy világot lássak és ne láncoljanak le a házassággal engem.
- És ezt engedték a szüleid? – a toll az asztalra kerül a kezéből és figyel engem.
- Nem engedték. Azért szöktem most el. Jegyesem volt. - felelem. Hát ha még tudták is volna a szüleim, hogy ezt teszem... Mikor tiltakoztam a jegyesem ellen akkor is megvertek. A frissebb sérüléseim még ennek a nyomai..
- Rendben mehetsz. - erre illedelmesen meghajolok és kisietek a szobából.

 

Estig a lányoknak segítek a konyhán. Mindenféle munkára beállítanak. Takarítani is kell. Nekem ezek nem újak, hiszen otthon mindig ilyeneket csináltam, kivéve akkor mikor valami fiús munkát kellett elvégeznem.
Gyakran mentem el a bátyámmal egy-egy építkezési munkára és bár mert nő vagyok máshogy bántak velem, attól még emelnem nekem is kellett ezt azt.
Vagy kint dolgoztam a földön, az ültetvényeknél.
Mindig ami éppen volt.
Este Yuki szól, hogy Hamamoto úrfi hívat, így hozzá kell sietnem. Gyorsan szedem a lábaimat, hogy minél hamarabb felérjek. Nem akarom, hogy leszidjon, mert lassú vagyok.
- Igen uram? - kérdezem az illedelmes meghajlás után. Várom, hogy mondja miben lehetek szolgálatára.
- Gyere ide hozzám. – a hangja most máshogy cseng ... Kicsit lágyabb. Nem értem mire van most ez a váltás a tegnapihoz képest. Lassan, bizonytalanul lépek hozzá közelebb. Nem tudom mire számíthatok tőle.
- Közelebb…- teszek még egy lépést, de kissé félve. Remélem ez már elég köze neki... – Közelebb. – megfogja a kezem és magához húz.
Ahogy az ágyon ül, pont a két lába közé. A szívem akaratlanul is kicsit hevesebbet dobban. Felülről kioldja ruhámat. Zavar, hogy így a melleimmel szemez.
De mikor csókolgatni kezd, akkor meg is remegek. Nem akarom, hogy ezt tegye, de mégis olyan különös érzés és nem is rossz... Most miért csinálja ezt?
- Félsz tőlem? – búgja nekem, de továbbra is folytatja, amit elkezdett.
- Nem – nyögöm ki némi habozás után. Félek tőle, főleg mert most ezt csinálja és nem tudom mire számíthatok tőle.
- Helyes. – hallom övének neszét, ahogy kioldja. Megint? Bele is vörösödök kicsit a gondolatba.
- Uram, kívánja hogy… - de elharapom a mondat végét. Én ezt nem tudom csak úgy kimondani Főleg, hogy közben ő még azt csinálja amit.
- Kívánom. Most kézzel csináld. – erre engedelmeskedek neki. Félek ettől az egésztől, de igyekszek olyan jól csinálni mint tegnap. Olyan furcsa, ahogy a teste reagál az érintéseimre.  -  Gyorsabban… Erősebben….aahhh… ez az. Abba ne hagyd. –  utasít engem végig, majd hirtelen elenged és lehúz maga elé, így térdelésbe érkezek. Én közben folytatom, hisz azt kérte ne hagyjam abba. Vajon mennyire lehet jó most neki?
De időm sincs ezen agyalni mert már valami ér. Fehéres és olyan furcsa... És olyan a kezem és a mellem tőle ... És folyik le! Kissé meleg, furcsa érzés... Mi ez? – Nyald le a kezedről. – adja ki a parancsot, de én csak nézem először. fogalmam sincs mi lehet ez és szeretném tudni.
- Olyan furcsa… Mi ez? – kérdezem, de közben már nem túl lelkesen de elkezdem lenyalogatni a kezemről, ahogy ő kérte tőlem.
- Ondó. A férfiak így élveznek el.
- Akkor jól csináltam? - érdeklődök. Na! Akkor ez azt jelenti jól csináltam és nem haragszik rám és nem fog megbüntetni.
- Igen. – simít buksimra, mire én csak pislogok fel rá. – Most mosakodj meg és feküdj a helyedre az ágy mellé. - bólintok és lemosom magamról azt a ... az ondót. Mikor kellően megtisztálkodtam vissza megyek hozzá és ahogy tegnap most is az ágy mellett alszok.

 

Reggel korán kelek és csak az ágya szélén ülök és nézem őt. Amikor alszik nem is olyan ijesztő, akkor inkább olyan mint valami édes kisgyerek. Kicsit talán még a bátyámra is emlékeztet. Igaz ő mindig kedves volt velem és nem zsarnokoskodott ennyit mint az úrfi.
De néha azt látom a szemben tudna kedvesebb is lenni. Talán tényleg így van és nem lesz velem se mindig ilyen gonosz. Így kicsit bele  gondolva hiányzik a bátyám. Mert ha a szüleim meg is vertek és én sírtam ő mindig megvigasztalt és törődött velem.
De haza  semmiképp sem mennék. Remélem egyszer majd újra láthatom őt ... Fumiaki hiányzol nagyon...
- Jó reggelt Hamamoto úr. –  mondom halkan, mikor látom felébredt. De én még mindig figyelem őt.
- Jó reggelt. Milyen nap van?
- Szerda. Hogy aludt? - felelem és érdeklődök felőle. Remélem jól aludt és remélem jó napja van ma...
- Nem a legjobban. – morogja. Hát ez nem túl biztató a mai napomra nézve... Majd igyekszek jobban meghúzni magam mikor rossz napjai vannak. Akkor talán megúszom. – Hozz nekem reggelit. - parancsolja, mire bólintok és rögtön lesietek reggeliért.

 

Igyekszek hamar vissza érni. Kicsi cicám, Miu szorosan a nyomomban van. Még Fumiaki hozta nekem a kis édeset. Találta a kiscicát, aki éhes is volt és fázott is. Gondolta én örülnék neki. És igen, nagyon boldog  voltam mikor a kezembe adta a kicsi cicát, bár anyáék haragudtak rá.
Kiabáltak vele, hogy így is elég az éhes szájból, erre ide hoz egy ilyen kis dögöt. De én megosztottam vele azt a kis élelmet is amit kaptam, és még olykor Fumiaki velem, mert azt mondta én még növésben vagyok, nekem ennem kell.
Ezek a szép emlékek kisebb honvágyat ébresztenek bennem, még akkor is ha haza nem akarok térni. Talán jobb lesz nem mindig ezeken agyalni. Ami volt az elmúlt és többé már nem jön vissza. Nekem itt kell boldogulnom.
Az asztalra teszem a tálcát, szépen elrendezek mindent. Miu kicsit tekergőzik a lábamnál, majd odébb áll.
- Vidd el ezt innen. – felé fordulok és látom, hogy a cicámat nézi. Ő nem kis dög! – Egyáltalán minek van mindig itt?
- Ő a kiscicám. Miu mindig velem van. - felelem egyszerűen. Még mielőtt bármit mondhatnék, a macska az arcához akar bújni, mire az úrfi durván megfogja és eldobja. A cicám keservesen sírva landol és rögtön el is bújik. Miért kellett neki egy szegény kis védtelen állatot bántania? Hogy lehet ilyen gonosz?
 – Ezt ne engedd neki még egyszer! – hangja fenyegetően cseng, de nem érdekel. Látni, hogy bántotta azt a kis apró teremtést, aki nekem fontos ... Gondolkodás nélkül cselekszek és vágom pofon.
 – Ne merd még egyszer bántani Miut. - emelem meg vele szemben a hangom. Hirtelen kapja el a karom.
Te jó ég mit tettem... Megütöttem és most ő fog megbüntetni engem... Egy hatalmas pofont kapok és ha nem fogna már biztos elesnék. Az arcom ég és lüktet. Fáj ahol ért az ütés. Érzem arcomon könnyek folynak végig. Durván emeli fel fejemet, hogy a szemébe nézzek.
- Ha ezt még egyszer meg mered csinálni megöllek! – ordít rám és még jobban megrémít. Megöl... Azt mondta megöl...
- Ez fáj… kérem…- nyöszörgöm. Egy újabb pofon éri az arcomat és én a földön kötök ki.  – Sajnálom Hamamoto úr… - zokogok. Én tényleg sajnálom. Nem akarom haragudjon rám, de csak féltem Miut. Szegény kis cicám ... Vajon ő most hogy van? Látom hol bújt meg és fülét-farkát behúzva mancsát nyalogatja, azt amelyik látszólag fáj neki. Biztos megütötte...
- Ne merd még egyszer… - ismét felém nyúl, mire én hátrálni kezdek a földön kuporogva. Ruhámat szakítja el, a felső alig marad rajtam. Igyekszek magam takarni. A szívem hevesen ver és egész testemet a félelem járja át. De ő nem áll meg, ismét felém nyúl. Már nem tudok hova menekülni előle.  – Remélem megértetted, hogy itt neked nincsenek jogaid. – hajít az ágyra. Csak jobban össze húzom magam az ágyon. A testem reszket a félelemtől.
- Takaríts össze itt és cseréld le ezt a szakadt ruhát. Úgy nézel ki mint egy utcalány. - veti oda nekem. Fáj... Annyira fáj...
- Értettem. – suttogom és igyekszek nem sírni. Gyorsan kapom össze ruháim darabját.
Miu hozzám siet, őt a kezembe veszem és kisietek. Egy nő néz végig és ahogy elnézem ő a ház úrnője. Megvető pillantásokat vet rám, majd belép az ajtón A cselédszobában átöltözök és halkan sírva az ágyamon ülök.

 

- Kicsi Miu... Hogy lehet egy ilyen ember ennyire gonosz? - kérdezem simogatva kis buksiját. Még mindig fájlalja a mancsocskáját. - Hamar rendbe jön. Most biztos neked is nagyon fáj. - mondom neki továbbra is, mire jobban hozzám bújik. Okos kis cicácska ő.
Adok neki kis tejet, de én nem eszek. Azt se tudom mikor ettem utoljára. Időm sincsen rá, mindig csak rohangálok. Most sincs időm. Mennem kell vissza takarítani az úrfihoz.
A nő még ott van és ahogy hallom veszekednek. Igyekszek nem oda figyelni és csak a takarítással foglalkozni. Minden családban vannak gondok, ezek szerint. Rögtön leveszem rólam van szó. Azt akarja, hogy az úrfi dobjon ki engem innen. Talán nem jól csinálom amit kell?
- Anyám, tudja engedelmes fia voltam mindig. Ez az apróság igazán ne izgassa.
- Még hogy engedelmes? Szégyent hozol a családra. Sárba taposod a jó hírünket. Tudod mi lesz ha elkezdenek suttogni rólunk?
-
Én azt tudom anyám mit fognak, akkor mondani ha tényleg megteszem amivel most vádol.
-
Micsoda? - háborodik fel még jobban a nő.
-Jól hallotta, anyám. Én vagyok az egyetlen gyerek ezért nem tagadhat ki. De mi lesz ha valami rossz számítás kerül a cégbe.
És ha a menyasszonyom esetleg nem tud majd gyereket adni a családnak, mert ezt megígérhetem önnek. És most kérem távozzon. - a nő távozik. Csak az ajtó csapódását hallom. Kicsit megrezzenek rá, de dolgozok tovább.
Már az ágyazásnál tartok. Hamarosan kész leszek.

 - Végeztem uram. KÍván még valamit tőlem? - kérdezem.
Ő felnéz rám, de mint akinek eddig fogalma sem volt arról, hogy én itt vagyok. Talán a nagy vita közben nem is vette észre hogy bejöttem.
- Ülj le az ágyra.
- mondja, mire én rögtön szót fogadok neki. A mai után már nem akarok engedetlen lenni. Fogalmam sincs mit akarhat tőlem. Most olyan más a hangja is. -Mit hallottál? - oh ... Szóval erről lenne szó?
- Uram én..
- hebegem. - Semmit. Egy engedelmes cseléd nem hallgatódzik.... - mondom taán a legmegfelelőbb választ. Pedig mindent tisztán hallottam. - Ne aggódjon Hamamoto úr.. - és felkelek az ágyról. - Távozhatok?
-Igen. -
mondja, de valamin nagyon el van gondolkodva. -
Matsu nekem mondhatod amit hallasz. Másnak nem. - erre csak megállok és mégse megyek ki. Vissza sétálok hozzá.
 - Miattam vitatkoztál az édesanyáddal. Miért? - kérdezem.
Fel sem tűnik, hogy nem a megszokottan beszélek vele. - Nem értettem a menyasszonyosat se de ez se rám tartozik. Bocsánat hogy itt voltam.
- Ülj vissza.
- erre engedelmesen így teszek. -Mert anyámnak nem tetszik az életmódom. Amióta elkövette azt a hibát hogy csak engem tudott világra hozni görcsösen akar megfelelni. - őszintén osztja meg ezt velem. Nem tudom ennek most örülnöm kellene e vagy sem. De jó érzés, hogy bízik bennem és most nem akarja leordítani a fejemet, avgy megverni engem.
- Értem. - bólintok és halványan elmosolyodok. Finoman közre fogom arcát. - Szerintem Hamamoto úr egy nagyon jó ember, még akkor is ha néha vannak rossz és gonosz, kegyetlen pillanatai.
- kedvesen, lágyan suttogom a szavakat.
Még egy halvány mosoly is végig fut az arcomon. Igen, én ezt gondolom.  Ő csak elneveti magát, pedig nem gondolom, hogy ilyen vicces dolgot mondtam volna.

 -Azt hiszem elég rossz az emberismereted.
- kel fel mellőlem és én csak nézek utána.
- Talán Yoshi... Talán. - mondom halkan és megyek én is a dolgomra.
Még van mit tennem, nem üldögélhetek itt, még akkor sem ha most jól esett ez a beszélgetés.
Estig nem is pihenek megint.
Ahogy nézem Miu már jobban van. Nem értem, hogy tudtam ilyen kedves lenni vele azok után amit tett velem. Bántott engem, megvert és én mégis ilyen vagyok vele. Miért? Nem értem.
De talán nem vágyik másra, csak hogy valaki ne a gazdag úrfit lássa benne és úgy kezelje, hogy valakinek megmutathassa a rendes, szerethető oldalát … Én szeretném látni ezt a Yoshi-t… 


Thalia2013. 02. 14. 15:54:24#25141
Karakter: Hamamoto Akiyoshi
Megjegyzés: Matsunak


- Hol uram? – megfogom a kezét és a hímtagomra teszem. Ösztönösen elhúzná, de nem engedem. Szilárdan tartom a karját.

- Itt Matsu. – mosolygok rá édesen. Kíváncsi vagyok, mit tartogat még számunkra ez a mai nap. Végre engedelmeskedik és bár idegenkedve és ügyetlenül, de simogatni kezd.

 - Hogyan csináljam? – hallom a hangján hogy fél.

- Mozgasd a kezed. – lassan irányítom magamon a kezét, ő pedig folytatja a mozdulatot pontosan ugyanúgy ahogy mutattam. Jó kislány. Kellemesen hátra dőlök és átadom magam az érzésnek. - Úgy ... Ügyes kislány... – végre kezdek ráhangolódni. Ez az… Kezd keményedni és a kezéhez simulni a farkam.  Viszont ettől megijed és abbahagyja.

- Mi az?- kérdezem enyhe méreggel a hangomban- Nem tudod mi történt? – aztán rájövök hogy még szűz. Honnan is tudhatná. Így visszateszem a kezét. - Érzed? Folytasd csak jó ez.

- Kicsit gyorsabban... – adom az újabb parancsot. Egyre fokozódik az érzés halk morgás hagyja el a számat. Erre ő megijed és elenged.

- Nem adtam rá engedélyt, hogy abba hagyd... – morgok rá. Félig már felizgatott. Elkapom a karját de ő elrántja. Micsoda arcátlanság.

- Én nem akarom uram...

- Nem érdekel akarod e! –ordítok rá. Ő ezt velem nem teheti.

- De én nem... – egy hatalmas pofon a visszabeszélésének eredménye.  - Még erre sem vagy jó! Biztos hogy itt akarsz maradni? Használhatatlan vagy! – dühöngök miközben kimászom a kádból.

Mégis mit képzel ez magáról. Nem hiszem el. Ott kellett volna hagynom a csendőröknek…

- Hamamoto úr kérem ... Ne haragudjon ... – na jól van. Utánam jött nyavajogni. De legalább nem öltözött fel. - Kérem ... Ne küldjön haza ... Meg teszek bármit...

- Bármit? -  ez már kezd érdekesen hangzani. Sőt. Hatalmas mosoly terül el az arcomon ahogy mérlegelem mit is kérjek tőle.

- Bármit uram, bármit amit kér.

- Akár azt is hogy ezt –mutatom meg a farka- ... Vedd a szádba és elégíts ki úgy?

- Én még nem ....

- Válaszolj. Megtennéd vagy sem? Vagy küldjelek haza? – a hangom kegyetlenül cseng. Egyszerű a választás.

- Megteszem uram ... Én ... Megteszem.

- Akkor térdelj elém.  Simogasd, ahogy bent... – most végre engedelmeskedik. Talán mégsem dobom ki a csendőröknek. Csak jó lesz még valamire.  

- Most vedd a szádba. – mondom amikor már eléggé felizgultam hozzá.

- Hogyan?

- Csak fogd a kezeddel és vedd a szádba. – morgok rá. Ah… na így már jobb. A hajába túrok és úgy kezdem irányítani a mozgását. Egyre gyorsabbra. Néhányszor engednem kell mert különben annyira öklendezne hogy nem tudná folytatni. Ezt leszámítva elég jó tempót diktálok neki.

- Ahh... Ügyes vagy kicsi Matsu... - tovább gyorsítok. Ez az. Durván csinálom amíg el nem élvezek a szájában. Ellenkezik de én az utolsó cseppet is a szájába engedem. Teljesen összekentem. Tökéletes elégtétel.

- Ez mi? -  hát ez végképp felteszi az i-re a pontot, hogy csak azt tudja amit én elmondok neki. Csak tőlem kérhet segítséget és minden az én kedvemtől függ. 

- Ez annak a jele, hogy végre valamit jól csináltál. Most pedig feküdj le az ágy mellé. - mondom elégedetten és elfoglalom a helyemet az ágyamban.

Reggel még mindig megvan az este utáni elégedettségem. Így még dolgozni is könnyebb. Mert persze mint most is rengeteg munkám van és vagyok annyira maximalista hogy azzal kezdjem a napot. Matsu hozza fel a reggelimet nem sokkal azután hogy dolgozni kezdtem.

- Hamamoto úr... Hoztam a reggelijét. – mondja ijedten.

- Köszönöm. – intek neki hogy tegye le.

- Kíván még tőlem valamit uram.

- Matsu mondd téged miért nem adtak férjhez?

- Mert én másra vágytam… El otthonról. Nem akartam férjet, mert csak odaláncolt volna. – mondja halkan.

- És ezt engedték a szüleid? – ezt még én sem tehetném meg. Leteszem a tollat és csak őt figyelem.

- Nem engedték. Azért szöktem most el. Jegyesem volt.

- Rendben mehetsz.

 

Este van már amikor végre felkelek az íróasztal mellől. Ma nem tartok igényt fürdetésre. Most egyedül akarok lenni. 

Aztán később mégis meggondolom magam. Matsut hivatom.

-          Igen uram.

-          Gyere ide hozzám. – mondom doromboló hangon. Lassan elém lép.

-          Közelebb…- tesz egy lépést. – Közelebb. – megfogom a kezét és két lábam közé húzom. Ügyes mozdulatokkal levetkőztetem felül. Így hogy én az ágyon ülök éppen az arcom magasságában vannak a mellei. Csókolgatni kezdem a melleit. Egy kis remegés fut végig a testén.

-          Félsz tőlem? – búgom továbbra is a melleit kényeztetve.

-          Nem – nyögi ki nagy nehezen. Hazudik.

-          Helyes. – kioldom a nadrágom.

-          Uram, kívánja hogy… - de nem folytatja a mondatot.

-          Kívánom. Most kézzel csináld. – engedelmeskedik. Még mindig fél de már ügyesebb. -  Gyorsabban… Erősebben….aahhh… ez az. Abba ne hagyd. – lehúzom hogy előttem térdeljen amikor elélvezek. A kezét és a mellét összekenem. Rohadt jó látni a mellén az ondót. – Nyald le a kezedről. – adom ki a parancsot.

-          Olyan furcsa… Mi ez? – mondja miközben szenved vele.

-          Ondó. A férfiak így élveznek el.

-          Akkor jól csináltam?

-          Igen. – simítom végig a fejét. – Most mosakodj meg és feküdj a helyedre az ágy mellé.

 

Másnap fáradtan ébredek. Azt hiszem már ideje lesz egy kicsit pihenni. Egy kissé túlhajtottam magam. Matsu az ágyam szélén ül és csak néz rám.

-          Jó reggelt Hamamoto úr. – mondja halkan.

-          Jó reggelt. Milyen nap van?

-          Szerda. Hogy aludt?

-          Nem a legjobban. – morgom. – Hozz nekem reggelit.

El is megy. Én meg csak ülök az ágyamon. Most pihenek. Nincs reggeli előtt meló, de még talán utána se lesz. Nem tudom. Nem sokkal később visszatér. Ahogy jön az a kis dög is a nyomában van mint mindig. Ő viszont nem áll meg a lába mellett, hanem nekem kezd el hízelegni. Csak nézem. Majd felmászik az ölembe és ott bújik.

-          Vidd el ezt innen. – mutatok a kis dögre. – Egyáltalán minek van mindig itt?

-          Ő a kiscicám. Miu mindig velem van.

A kis dög az arcomhoz közelít amire reflexszerűen elkapom és elhajítom. – Ezt ne engedd neki még egyszer! – mondom fenyegetően.

A következő pillanatban csak azt érzékelem, hogy pofon vág. – Ne merd még egyszer bántani Miut.

Meg merészelt ütni és még rám is kiabált. Elkapom a karját és úgy vágom pofon hogy ha nem tartanám már rég a padlón lenne. Másik kezemmel megfogok az állát és rákényszerítem hogy a szemembe nézzen.

-          Ha ezt még egyszer meg mered csinálni megöllek! – ordítok rá.

-          Ez fáj… kérem…- nyöszörgi. A következő ütésnél hagyom elesni. – Sajnálom Hamamoto úr… - sír a padlón.

-          Ne merd még egyszer… - dühöngök érte nyúlok de ahogy elhúzódik csak a ruhája marad a kezemben. Rajta már csak cafatokban marad meg a szoknya. Újra utána kapok. – Remélem megértetted, hogy itt neked nincsenek jogaid. – az ágyra hajítom. A ruhája maradéka alig takar valamit a testéből. Reszketve igyekszik összehúzni magán.

-          Takaríts össze itt és cseréld le ezt a szakadt ruhát. Úgy nézel ki mint egy utcalány.

-          Értettem. – suttogja reszketve. Gyorsan összeszedi a ruha darabjait és a macskát felkarolva kisiet.

Néhány percbe beletelik amíg sikerül teljesen lenyugodnom. Ekkor kopognak az ajtón. A ház úrnője lép be.

-          Anyám. – köszöntöm illendően.


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

© Copyright 2009-2018. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).