Mintha egy egészen apró bogár mászna végig a nyakam mentén, de belülrõl. Egészen furcsa érzés, ilyet sosem tapasztaltam még. Nem is értem, hogy mitõl lehet, körbekapom a pillantásom, hátha valami elkerülte a figyelmem, de semmi érdekes, csak az eddig is megszokott kép. A következõ gondolatom viszont mintha megvilágosítana, Yumi.. Gondolkodás nélkül indulok meg a szobám felé halkan, odaérve az ajtót egészen halkan nyitom ki, mert ha még nincs ébren akkor nem akarok pont én változtatni ezen. Az eddigi kõmaszkom egy pillanat alatt leolvad rólam és szomorúság vesz rajtam erõt, ahogy a szemeibe nézek. Enyhén megcsóválom a fejem, bár ez inkább magamnak szól, mint neki. Nem értem, hogy miért nem mûködik a közelében a több éves rutinom, miért nem tudok semlegesen viselkedni. Látom, hogy mennyire instabil, épp indulnék, hogy segítsek neki, mikor is túl nagy lendületének és gyenge testének köszönhetõen egy hatalmas esésbe torkollik a felállási próbálkozása.

- Ó, hogy a hétretkes mocskos geci tetves redvás hétszerbaszott kibebaszott kurva anyját baszná szájba, azt!

Szitkozódik, azt mindenképp el kell ismernem, hogy káromkodásból nem kell különórákat vennie, ebben még engem is kenterbe ver simán. Nem hagyom, hogy tovább szenvedjen, vagy esetleg mást is megfejeljen, a szavalata alatt odalépek hozzá, leguggolok mellé, a hóna alá nyúlok és felemelem.

- Gyere segítek.

Olyan furcsa meleg érzés kerít a hatalmába, mikor a karjaimban tartom. De mire ez teljesen tudatosulna is bennem megtalálja elveszett stabilitásának nagyobb morzsáit és ezzel le is rázza magáról a kezeim.

- Nem kell kösz.

Szavakkal is megtámogatja az elhatározását. Kelletlenül magam mellé ejtem a mancsaim, és némán figyelem, ahogy az ágy szélére ül, és a homlokát masszírozza körkörösen, aminek irányát a teste is követi.

- Szétszakad a fejeeeeeeeem! – nyöszörgi, majd elborul oldalra az ágyban. – Mit keresek én itt? – néz rám résnyire nyílt szemekkel. – Vigyetek haza – motyorogja, olyan aranyosan, mint egy durcás kisgyerek. Na bazd, ez a hasonlat meg hogy a picsába jutott az eszembe?! Yumi, gyerek, aranyos.. berúgtam én is, vagy fejbe vertek csak nem emlékszem rá? Na jó, ezt most hagyjam abba, inkább a meggyõzésére kéne koncentrálnom, na meg rendbe kell hoznom, amit tegnap olyan igazán nagyon elbasztam, még ha nem is szó szerint, sajnos.

- Nem mehetsz most haza, mert ott most veszélyes lenne. Yumi… - már épp a bocsánatát akarnám kérni, persze körülírva, meg nagyon maximum utalva rá, mert én ki nem mondom azt a szót, de erre még esélyt sem ad.

- Miért, szerinted itt jobb nekem? – flegmának ható hangsúllyal kérdez, de én a vádló élt érzem meg belõle. Nem bírok neki ellenállni, leguggolok mellé, a szemeibe nézek. Hogy lehet valaki ennyire szép?! Úgy vonz magához, mintha egy egyszerû moly lennék a lámpa körül. Puhán megérintem az arcát, végigsimítok selymes bõrén. – Yumi – csak megpróbálkozok vele még egyszer, hátha most hagyja, hogy befejezzem, de megint nincs szerencsém.

- Jaj neneneneeee! Ezt már tegnapról ismerjük! Még egyszer felesleges próbálkoznod – leveszi a kezem, majd feláll. Mintha egy vasököllel arcon csapott volna, de még az is kevés lene ahhoz, amit most érzek. Egy pillanatra össze is rezzenek, ahogy a szavai a lelkem mélyére érnek, és a bûntudatom tüze is olajat kap. De nem hagyhatom annyiban, nem fogok összekucorodni a sarokban, nem adom fel ilyen könnyen, ezt még rendbe fogom hozni, ha bele gebedek is.

- Yumi, várj! – stabilan tartom a kezét, összehúzza a szemeit miközben rám néz.

- Mit mondtál? – azért csak megpróbálom, hátha elárulja.

- Nem mondom meg! – vág vissza azonnal.

- Áruld el, Yumi! – kérlek, teszem hozzá gondolatban, bár a hangom igencsak a kérlelõ stádiumba esett át.

- Nem teszem meg azt a szívességet. Lényegében csak elmondtam, hogy mennyire gyûlöllek – hangja rideg, de érzem a felszín alatt lévõ lávaként hömpölygõ gyûlöletét. Elengedem a kezét, a szívemre mint folyton tekeredõ töviskoszorú telepednek a szavai. Nyelek egy nagyobbat, tekintetem a padló felé irányítom. Szerencsémre Mark ekkor lép be, elterelve a figyelmem, amitõl egyszerre könnyebbülök meg és bosszant fel. Összeszorítom a fogaim és síri csendben várom meg a diskurzus végét. Szinte fojtogatnak a visszatartott érzéseim, remélem gyorsan dûlõre jutnak, mert gyorsan ki akarok innen szabadulni. A társalgás végére figyelek csak fel.

- Hát jó – és indulnak is meg lefelé. Kivárok, kell egy kis távolság, na meg nem szeretném, ha Ren így látna. Ahogy leérnek felszívom magam, elrejtem az érzéseim, jöhet a maszk. Mindenki leül az asztalhoz, én a kajákhoz lépek és elkezdem felpakolni az egészet az asztalra.

- Én készítettem! – jegyzem meg, mint egy mellékesen, bár igazából csak azért, hogy megnézzem a reakcióját.

- Hû, Mark akkor vigyázz! Lehet, hogy mérget tett bele! Bár a vörös hajú is kap belõle, úgyhogy reménykedhetünk – jegyzi meg a számításaimnak eleget téve. A szokásos oltás megy, de nem szólok vissza, ráharapok a nyelvemre, azért sem megyek bele, még többet rontanék az amúgy sem épp virágzó helyzeten.

- Van nevem is, Ren! – bemutatja magát a barátnõm egy mosoly kíséretében. Kedves, mint mindig, bár sejtem mire megy ki a játék, tuti be fog próbálkozni, na meg hergelni kicsit Yumit, hogy mégis hányadán áll is a dolog nála. Egy kicsit bosszant ez, de nem tehetek úgysem ellene semmit.

- Bocs, nem akartam paraszt lenni. De nem volt még alkalmunk bemutatkozni.

- Semmi gond.

- Én… - kezdene bele Yumi, de Ren szokásához híven félbeszakítja. Nekidõlök a pultnak és onnan figyelem a jelenetet.

- Japán mediterrán démonát szinte mindenki ismeri szóval felesleges bemutatkoznod . pillant rám enyhe célzással. Persze, rúgj még belém, úgyis szeretem ha fáj, hülye picsa. Keresztbe fonom a karjaim a melleim alatt, de még mindig nem adok ki hangot, azért se.

- A mediterrán démon nyugdíjba ment – hangja fájdalmasan cseng, még egy rossz pont nekem, na mindegy, majd lesznek jók is, ha rajtam múlik. Csak hagyná már abba a lelkiismeretem ezt a mardosást.

- Mmmm, ez gecijó, aztakurvaéletbe! – arca kipirul az élvezettõl, és úgy falja, mintha nem evett volna egy hónapja. Enyhén elmosolyodom, meg is van az elsõ jó pontom, bár nem tartom magam ennyire jó szakácsnak. De gyorsan visszarendezem magam a komoly üzemmódba, na meg el kell terelnem a figyelmem valamivel, és ennél nincs is jobb téma, mint a jelenlegi szar, amiben csücsülünk.

- Mark, te voltál a patkánynál, amíg bezártatok minket, igaz?

- Így van. Most pedig elmondom a fejleményeket. Sikerült megtudnom, hogy a versenyen képviseltette magát Keto embere is.

- Komolyan? – ezen nem kellene megdöbbenem, de valahogy mégiscsak meglep. Hisz elméletileg én szerveztettem ezt a versenyt, mi a szart akart Keto ott?! Na várjunk csak.. tudta, hogy Yumi is ott lesz, és a feladatom is tudta, a rohadt szemét, már itt keresztbe akart tenni nekem. De tuti még van ez mögött valami, miért akarja ennyire Yumit, nem értem.

- Nem szokott tévedni ez a szemétláda! Szóval holtbiztos. Õvele akarták valamiért megnyeretni a versenyt, csak nem jött ki a lépés, így az a valaki, aki szólt a zsaruknak, eltaktikázta magát.

Azzal nem sokat érne Keto, ha bevarratna, ez csak figyelem elterelés volt. Õ legszívesebben holtan akarna látni, akkor meg miért? Nem voltak olyan nagy tétek, nem volt értelme a nyerésre ilyen nagy hangsúlyt fektetnie. Mi lehet az indítéka..

- Ki szólt a zsaruknak?

- Azt nem mondta meg, pedig a szart is kitapostam belõle. Lehet, hogy tényleg nem tudja.

Sejtettem, hogy ez lesz a válasza, túl egyszerû lenne, ha ezt is tudnánk. És mi van, ha miattam voltak csak ott a zsaruk, hogy ne tudjam Yumit elkapni?! Sejthetõ volt, hogy megnyerem a versenyt, hisz eddig Yumin kívül nem volt még említésre méltó ellenfelem.

- De a Lancer sofõrje tudja! Hogy hívják a tulajdonosát?

- Senntaro Yuichi.

- Pff.. Keto jobb keze – na még ez is. Bár ha belém kötött az a köcsög viselje a következményeit. Ha meglesz a pacák egész sokmindent megtudhatunk. Tudom, hogy hol tanyázik, Markkal talán ki tudjuk szedni belõle, ami kell.

- Elmehetnénk meglátogatni, ugye?

- Nagyszerû, én is megyek! – csattan fel Yumi is lelkesen. Na ezt azért már mégsem.

- A – a… - klisésen intek az ujjammal nemet. – Te itt maradsz szépen Rennel, itt biztonságban leszel, nem fognak rád találni – ez eléggé viccesen hat, hisz eddig én akartam a számra legnagyobb veszély karmaiba lökni, most meg én játszom a megmentõt. Bár tagadni sem tudom, pedig eléggé igyekszem, hogy azóta változott pár dolog. Duzzogva visszaül. Egy pillanatra elgyengülök, még mindig kibaszott szép, fõleg durcásan. Veszek egy mély levegõt. Majd szinte bennszakad, ahogy újból megszólal.

- Jól van… menjetek… - mondja, amire kellõen megnyúlik az arcom, ez teljesen hihetetlen. Csodálkozva pislogok rá, miközben bal szemöldököm az egekbe szalad.

- Együttmûködés vagy mi a faszom van, nem? – a magyarázata helytálló, bólintok is igenlés képp. De valahogy akkor sem hiszem el, hogy ilyen simán és egyszerûen menni fog ez, mintha tervezne valamit. Vagy csak a kisördög suttog a fülembe hülyeségeket. Egyenlõre adok neki egy esélyt, majd meglátjuk mi sül ki belõle. Markra pillantok, érti a célzást. Szállunk is be a verdákba, majd indulunk is. Elõre megyek, tudom, hogy hol is találhatjuk meg azt a talpnyaló férget. Egész visszafogott és normál tempóban hajtok. Bár ez csak annak köszönhetõ, hogy igazából nem is figyelek az útra, a beépített számítógépbe pötyögök épp. Megnyitom a netet, kell egy fordító, muszáj megtudnom, hogy mit is mondott Yumi. Nem veszem be, hogy ilyen hosszan, ilyen válogatott szavakkal és fájó hanglejtéssel részletezte volna gyûlöletét irántam. Végre találtam egy normális oldalt. Nem esik nehezemre visszaidéznem a szavakat, bár a leírásuk, hát.. na de csak megoldom. És jönnek is a megfelelõ szavak. Nyelek egyet fájóan, ez.. ez.. nem lehet, ez most komoly?! Remeg a lelkem, nem törhettem így össze, ugye még nincs veszve minden? Ezt tényleg nagyon elcsesztem, hogy lehettem ennyire barom? Nem akartam, hogy ez így legyen, én.. Könnyfátyol kezdi homályosítani a látásom, majd egy csepp végigszántja az arcom és hal meg az ajkamon. Miért fáj ennyire? Mi van velem?! A szívem kifacsarodik, jeges ujjakkal szorongatja a fájdalom, mely összeszorítja a torkom és a mellkasom. A kormányt szorítom, mintha ez megoldást jelentene, az ujjaim már teljesen elfehéredtek. Nem tudom, hogy hogyan, de eltörlöm minden fájdalmát, ígérem. Határozom el magam sziklaszilárdan. Egy kicsit magam látom benne, vajon én is ilyen lennék, ha az öreg nem fogad maga mellé? Öreg.. nem hagyhatom cserbe, egyszerûen nem tehetem, de Yumi..

- Az Isten verje meg ezt a kicseszett szar helyzetet. Tuti szívatsz engem kaporszakállú..

Motyogom az utolsó részt magam elé. Hogy még hogy oldom ezt meg nem tudom, ennél elbaszottabb helyzetbe nem is kerülhettem volna. Kinyomom a gépet, megtörlöm az arcom. De most másra kéne koncentrálnom, mindjárt elérjük Senntaro pecóját. A Lancer ott parkol, szóval még itthon is van, micsoda mázli. Beállok mellé tolatva, hátha gyorsan olajra kell lépni. Mark is leparkol, kiszállunk és elindulunk az ajtó felé. Ekkor zajok szûrõdnek ki, csak nem hogy menekülne máris az a dög. Futásnak eredek, ennyivel nem ússza meg. A hátsó udvaron szedi a virgácsait, de nem elég gyorsan. Könnyûszerrel utolérem és ugrok a nyakába, ezzel ledöntve a lábairól. Birkózunk egy sort, egy éles villanás és egy égetõ érzés az oldalamon. Fölé kerekedek, majd elkezdem csépelni a fejét ököllel, miközben kiverem a kezébõl a kést. Nem egy kemény férfi, két jólirányzott ütésemtõl eszméletlenül nyúl ki. Lekászálódok róla, majd Mark felé pillantok.

- Vigyük be, itt túl feltûnõ – nyúlok is az egyik kezéért, a másikat Mark fogja meg. Enyhén felnyögök a fájdalomtól, ahogy húzni kezdem.

- Jól vagy? – kérdezi Mark, amit egy egyszerû ahával lerendezek. Ez legyen most a legkisebb bajom. A házban egy székhez kötözzük. A konyhába megyek, ahol egy nagyobb rongyot veszek kézbe, felhúzom a pólóm és vizsgálgatni, törölni kezdem a vörös maszatos részt. Franc, talán nem olyan mély. Egy rakás papírtörlõt szedek ki és rakom a sebre, majd celofánnal körbetekerem szorosan magam. Ez talán tartani fog a kellõ ideig, más most nem számít. Visszasétálok, majd elkezdem pofozni. Pár ütés után horkanva tér magához, majd dacosan mered rám.

- Mit akart Keto a versennyel? Ki riasztotta a zsarukat? Mi Keto terve? Mit akar Yumitól? -Sorolom a kérdéseket, amire csak röhög.

- Az a kurva csak egy eszköz, te vagy a nagy hal, aki kitûzve fog díszelegni a falán – erre erõvel pofánvágom, az agyam kezd eldurrani.

- Nem kérdezem többet mesélj magadtól, vagy segítek, hogy kellõen széles legyen a pofád – veszem elõ az egyik késem, és az ajkához érintem a hegyét. Mintegy véletlenül a szája sarkába belemar a késem, egy félcentis vágást ejtve rajta, amibõl szépen folyni kezd a vér.

- Mocskos kurva! – rivall rám, de én csak fenyegetõen mosolygok. Mark a háttérbõl figyel, olyan, mint egy testõr. Ez most jól is jön, legalább levezethetem a feszültségem. A szeme alá teszem most a kést, majd egészen az orránál lévõ sarkához csúsztatom. Riadt vadként néz rám, pislogni sem mer.

- Hagyd abba, inkább beszélek! Keto gyûlöl téged, te nem vagy rokon, csak egy befogadott korcs, és az öreg mégis jobban szeret. Ha eltûnsz végre Keto a helyedre léphet.

Elveszem a kést, de azért készenlétbe tartom. Nem szólok, csak intek neki, hogy folytassa, ezt eddig én is tudtam.

- A verseny azért kellett, hogy neked keresztbe tegyen, tudta, hogy ott simán elkapod a csajt. Na meg ha megnyertem volna a versenyt a titkos fogadással szövetségeseket és egy rakat pénzt is nyerünk volna. De így is nyert az ügyön, mert bemutatónak is jó volt, így ha elkap titeket el tud adni. Jó sofõrökre vagy ha az nem kell vagy nem megy a szófogadás akkor kurvákat még mindig szívesen vesznek, fõleg ilyeneket, mint ti. De a teljes tervét nem ismerem még én sem, tudod milyen gyanakvó természet..

Ezt azért nem gondoltam volna, azt hittem csak meg akar ölni, de ez?! Kérdõn pillantok Markra, majd félreállok az útjából. A hányinger kerülget, ki kell szellõztetnem a fejem. Bólintok és hagyom, hogy tegye, amit jónak lát. Én kimegyek az udvarra kissé bizonytalanul lépkedve. Kiérve mély levegõket veszek, egyre jobban fáj a vágás. De össze kell szednem magam, ennél azért keményebb vagyok. Összeszorítom a fogam, majd visszamegyek. Érdeklõdve nézem, ahogy pépesítve van a Keto bérenc feje.

- Elmondom késõbb, megvan amit akartunk, menjünk mielõtt még jönne valaki – esélyt sem ad, hogy kérdezni tudjak. De nem ellenkezem, megyek utána, majd hajtunk is vissza a garázsba. Odaérve az utolsó kanyarban nem számítottam ilyen látványra. Ren kocsija száguld felém. Tudom, hogy nem Ren ül benne. Yumi már megint mit csinálsz? Elrántom a kormányt, hogy keresztbe álljon a kocsim elõtte, hátha elzárhatom az útját, de ez csak hiú ábránd, ennél azért jobb sofõr, könnyedén kikerül, majd Mark sem jelent neki akadályt. Robog egyre messzebb, ezt azért nem hagyhatom. Tövig nyomom a gázt, megyek utána. Az adrenalinom az egekbe szökik, meg kell fognom, nem juthat messzire. Szerencsére Ren autója nem versenyzésre van megcsinálva, így én vagyok nyerõ helyzetben. Gyorsan a nyomába is érek, erre jobbra, majd balra faroltatja a kocsit Yumi, mintha épp táncolna. Halványan elmosolyodok, ahogy az emlék a szemeim elé ugrik, ahogy a csípõjét mozgatta nem is olyan rég nekem. Egyre közelebb érek hozzá, tudja, hogy nincs sok esélye ellenem, de nem adja fel. Egyik keresztezõdésnél hirtelen jobbra fordul, ezzel nyer magának egy kis teret. A kocsi farát nézve viszont látom, hogy beszitál, Ren csak lusta volt és nem cserélte le az utolsó gumiégetõs csajozása óta õket. Most valahogy áldom a lustaságát, nem fog tudni sokáig ezekkel a kerekekkel játszani. Ekkor viszont belerondítanak a kárörömömbe. De gyorsan megtaláltak, Yuichinek elég hamar sikerül kiszabadulnia. Elkezd lökdösni a R – 34-es, ez nagyon nem lesz jó, így el fogom veszíteni Yumi –t. Valahogy gyorsan le kell ráznom ezt a barmot, vagy mozgásképtelenné tennem, mert nem akarom Yumi – t szem elõl téveszteni. De egyszerûen nem tudok ettõl a szeméttõl megszabadulni, rám van tapadva, mint valami elbaszott pióca. Már érzem is, hogy Yumi mindjárt olajra lép, ennél jobb alkalma nem is lehetne, képtelen leszek utána menni. Már épp kezdenék dühöngeni, mikor Yumi tövig nyomja a féket, az üldözõm majdnem bele is száll, alig tudja elkerülni. Hitetlen pillantásokkal figyelem a kibontakozó eseményeket. Yumi megforgatja az S 15-öst, a támadóm mögé kerül, meglöki hátulról, amivel eltereli a figyelmét, mellé hajt, majd kilövi a kerekeit, és meglöki. Úgy száll el az óvatlan marha, mint a gyõzelmi zászló. Az állam a padlót verdesi. Most komolyan megmentett? Nem hagyott itt? Akkor talán.. Nem hagy idõt, hogy végigfusson a gondolat, máris elhajt mellettem. Elkezd menekülni, igazi macska – egér harc folyik köztünk. A szûk utcákban nem tudok mellé kerülni, így nem fogom tudni megfogni. Ez így nem vezet sehová, ki kell találnom valamit. Meg is van, egy alkalmas helyen kétkerékre kapom a kocsit, félig a falon haladok, így van elég hely, hogy beférjek Yumi mellé. Ahogy megvan meglököm, hogy a falnak szoruljon, így talán sikerül megállítanom még a következõ keresztezõdés elõtt. De a cél érdekében mindent, nem hagyom csak úgy elmenni, ezek után nem. Hatalmasat fékez, aminek következtében elé kerülök és újra négykerékre huppanok. A kocsija kerekei viszont eddig bírták, durranás jelzi, hogy elszállt a kerék, ami kellõen belassítja és megállásra kényszeríti. Megállok én is, mély levegõt veszek és kiszállok. Kimérten közelítem meg, figyelve a testemre, na meg a pisztolyt sem felejtettem el. Bár ha ki akarna lyuggatni nem mentett volna meg az elõbb, legalábbis remélem nem gyûlöl tényleg annyira. Ahogy odaérek hozzá megdöbbenve érzem meg az alkohol maró szagát.

- Kurva jóóó a buli! * hukk * Kérsz egy kortyot? – nyújtja ki az üveget nekem, amire enyhén megrázom a fejem a nem jeleként.

- Nem mondod, hogy ilyen állapotban vezettél? – kérdem enyhén megrökönyödve. Azért nem semmi mikre nem képes olyan állapotban, amiben a legtöbb ember még egyenesen ülni sem képes. – Na gyere. End of karrier – halkan mondom neki, ahogy kinyitom az ajtaját.

- Francba… - a fejét a kormányra hajtja. Meglepõ módon nem ellenkezik, hogy a kocsimba ültessem, és még rám sem támad. Visszaérve majd elmondom Ren – nek hol találja a kocsiját, hogy intézkedni tudjon. Visszaérve a szobámba viszem, az ágyra ültetem, majd elõveszem a fiókból a bilincsem.

- Sajnálom, de nem hagytál más választást – eldöntöm az ágyon és felhúzom a kezeit egészen a rácshoz, amin átvezetem a láncot, majd a csuklóira kattintom.

- Végre újra száguldottam, Ai… - néz rám könnyes szemekkel, a szívem szakad meg, hogy így látom. – Mintha csak a gondjaim hagytam volna hátra – majd elgondolkodva néz ki az ablakon.

- Mondd… mit akarsz tõlem? – még mindig az üvegen néz keresztül. A szívem nagyot dobban a kérdés hallatán. Egyszerre annyi mindent tudnék mondani, de pont ez a sok válaszlehetõség fagyassza a torkomra a szót. Az elkezdett mozdulatom sem tudom befejezni, mintha belevesznék az idõbe, mozdulatlanságra kárhoztatva. Még mindig fölötte hajolok, kezeim a kezei mellett. Ez túl sok, nem tudom mit kéne mondanom, hirtelen kiürül a fejem, nem akarom többet szomorúnak látni, de nem tudom mit vár, hogy mit mondjak. Szép szavakat soroljak, netalántán dicsérjem, vagy egyszerûen legyek õszinte?! Túl közel van, hogy tisztán tudjak gondolkodni. Gyengéden végigsimítok az arcán, majd felém fordítom a fejét, hogy a szemeibe tudjak nézni.

- Ne nyúlj hozzám..

Nem hagyom, hogy be tudja fejezni a mondatot, ajkaim az övéire tapasztom, és imádkozom magamban, hogy viszonozza. Szívem ki akar törni a csontketrecébõl, ahogy megérzem, hogy nem ellenkezik, sõt, nyelve átcsusszan a számba táncra hívva az enyémet. Szenvedélyesen faljuk egymás ajkait, miközben elkezdek remegni, mint a kocsonya. Tenyerembe fektetem az arcát, majd szelídebb, de mégis vággyal teli tempóra váltok. Nem éreztem még soha ezelõtt így, a csókjától szinte a fellegekben érzem magam, már maga a tudat, hogy érezhetem elfeledtet velem mindent. A levegõnk elfogytával elszakadunk egymástól, de nem távolodok el, homlokom az övének döntöm.

- Téged.. – lehelem a válaszom szinte az ajkaira. Nem értem, hogy mi ütött belém, de ennél az egy szónál egyszerûen nem találok megfelelõbbet. A testem viszont egyre jobban elkezd remegni, biztos a megkönnyebbülés, vagy csak a fáradtság hat rám ilyen furán. Ekkor viszont elhomályosodik a tekintetem elõtt az arca, egyre jobban folyik szét a szép arcának a körvonala. Testembõl, mintha kiszállna minden erõ.

- Nem akartalak bántani.. – súgom neki, miközben érzem, ahogy csúszok egyre lentebb az ágy szélén. A kemény föld érintését lágynak érzem, ahogy elérem, a szõnyeg szúró szálai az arcomba állnak, de nem érzem, hogy fájna. Egyre sötétebb és halkabb lesz a világ. Csak Yumi kétségbeesett hangját hallom még tompán.

- Aiii!! Valaki!! Segítség!! – és beborít mindent a fekete lepel.

Fáj a fejem, fáj a testem, kiszáradt a torkom. Hol vagyok és miért fekszem? Résnyire nyitom a szemem és próbálok pislogni, de túlzottan erõs a fény. Igyekszem elfordulni, de ekkor az oldalamba nyíllal a fájdalom, amitõl felnyögök. Hirtelen rettentõ hányinger tör rám, ahogy forogni kezd a szoba. Érzem, hogy a hideg verítékemben úszkálok, a hajam csapzottan tapad a homlokomra. Nagyszerû, már csak ez hiányzott nekem. Elkezdek felülni, de erõs kezek ragadnak meg és tolnak vissza. Kinyitom a szemeim, hogy megnézzem ki ilyen bátor, hogy gátolni próbál. Yumi néz rám lángoló, de közben aggódó tekintettel.

- Hogy lehetsz ilyen hülye?! Feküdj nyugodtan! – utasít ellenkezést nem tûrõen.

- Erre most nincs idõ.. Keto még mindig vadászik ránk.. – mondom neki határozottan, miközben tenyerembe fogom a vállamon nyugvó kezét. Ennyire nem lehetek nyámnyila. Ekkor Ren lép be.

- Jó reggelt Csipkerózsika! Végre újra köztünk. De mondd csak, tényleg ennyire elment az eszed? – von kérdõre, hirtelen nem tudom épp melyik hülyeségemre gondol.

- He? – csak úgy csillog a kérdésembõl az értelem.

- Sok vért vesztettél, nem lett volna egyszerûbb segítséget kérni? Ezer egy szerencséd, hogy nem túl mély a seb, hamar rendbe fogsz jönni – bocsánatkérõen pislogok rá.

- Keto még mindig vadászik ránk.. ki kell találnunk valamit, hogy hozzuk ezt rendbe, és hogy az öreg is megnyugodhasson – nézek Yumira, szinte belefeledkezek a látványába. – Ren légyszi hozz nekem valami lórúgást, hogy fel tudjak kelni, most nem heverészhetek, Mark elmondta a fejleményeket? – zökkenek vissza, képtelen vagyok tétlenül ülni és várni a végzetem.

- Igen.. – bólint Ren, majd sarkon fordul és kimegy a szobából. Remélem talál valami hatásos bogyót, hogy kikelhessek innen. Nem szeretek ágyban lenni két dolog kivételével.

- Ó, hogy a hétretkes mocskos geci tetves redvás hétszerbaszott kibebaszott kurva anyját baszná szájba, azt! - szitkozódok magamban, amit Ai biztos nagyon élvez. Megérzem a kezeit a hónom alatt.

- Gyere segítek - mondja. Mikor sikerül stabilitást találnom ingoványomban lerázom magamról a kezeim.

- Nem kell kösz - válaszolom neki, majd leülök az ágy szélére és ujjaimmal a homlokom széleit dörzsölgetem, mintha ezt bármit is segítene. Jobbra-balra dülöngélek közben, majd fájóan nyöszörgök.

- Szétszakad a fejeeeeeeeem! - nyöszörgöm, majd elborulok oldalt az ágyban. - Mit keresek én itt? - nézek rá szûk szemekkel. - Vigyetek haza - motyorgom.

- Nem mehetsz most haza, mert ott most veszélyes lenne. Yumi… - szól hozzám finoman.

- Miért, szerinted itt jobb nekem? - kérdem tõle flegmán, már amennyire csak tudom, mire megsimítja az arcom.

- Yumi - mondana valamit tovább, de nem várom meg, hogy folytassa leveszem a kezét az arcomról.

- Jaj neneneneeee! Ezt már tegnapról ismerjük! Még egyszer felesleges próbálkoznod - mondom, majd felállok, de õ elkapja a kezem.

- Yumi, várj! - mondja, de nem tudom mi ez az érzelmes tekintet. De nem törhetek meg, megint át akar baszni engem. A vér nem válik vízzé, a Yakuzák behajtója pedig nem válik Júliává! De akkor én lennék Rómeó? Na nem, én lennék a másik Júlia. És az én Júliámba már nem reménykedek, hogy valaha is meglelem. De mért néz rám így még mindig? Szemeimet jobban összeráncolom, és a következõket mondom neki:

Cuando me presenté por primera vez… De alguna manera me sentía por dentro vaz, así que no te quieres morir. Pero el dolor y la amargura siguieron el encuentro. Tenía la esperanza de cambiar. Te quiera, Te quiera! Y apareciste nuevo… apareció… Finalemente matado a mis suenos.

Vagyis: Mikor elõször megjelentél… Valahogy újra azt éreztem legbelül, hogy már nem akarok annyira meghalni. De csak a fájdalom és keserûség kísérte találkozásainkat. Reménykedtem a változásban. Akartalak, kívántalak. És te újra megjelentél… megjelentél… végül megölted az álmaimat.

Elkerekedett szemekkel figyel döbbenten, majd megszólal:

- Mit mondtál?

- Nem mondom meg! - vágom vissza azonnal.

- Áruld el, Yumi!

- Nem teszem meg azt a szívességet - felelem hûvösen majd hozzáteszem. - Lényegében csak elmondtam, hogy mennyire gyûlöllek - felelem ridegen. Mark lép be végre az ajtón. A Jóisten küldte õt.

- Látom felébredtél. Gyere le, egyél valamit.

- Nem igazán vagyok éhes.

- Legalább egy pár falatot próbálj meg enni.

- Hát jó egyezek bele végül, majd lemegyek, ahol ugyanaz a vörös hajú csaj vár lenn minket, akit láttam tegnap is. Épp most végez a tálalással.

- Kész van minden, már ülhetünk is le enni.

Leülök az asztalhoz Velem szembe Mark, tõlem balra pedig a vörös hajú. Ai pedig rakja elénk az étekeket. Sushi, lazac, garnéla, különféle halak, minden ami szem szájnak ingere.

- Én készítettem! - mondja Ai.

- Hú, Mark akkor vigyázz! Lehet, hogy mérget tett bele! - jegyzem meg rosszmájúan a barátomnak, majd balra fordulok. - Bár a vörös hajú is kap belõle, úgyhogy reménykedhetünk.

- Van nevem is, Ren! - mondja nekem mosolyogva.

- Bocs, nem akartam paraszt lenni. De nem volt még alkalmunk bemutatkozni - felelem kábán.

- Semmi gond.

- Én … - mutatkoznék be, de félbe szakít Ren.

- Japán mediterrán démonát szinte mindenki ismeri - pillant Aira egy kicsit - szóval felesleges bemutatkoznod.

- A mediterrán démon nyugdíjba ment - mondom enyhe fájdalommal a hangomban. Majd megkóstolom, amit Ai készített. Kár tagadnom, ez nagyon jóra sikerült.

- Mmmm, ez gecijó, aztakurvaéletbe! - mondom, és érzem, ahogy kipirul az arcom, miközben falom a pálcikával, ami a terítéken található. Mit falom? Egyenesen lapátolom befele, amin Ren jót mosolyog. Ai szólal meg.

- Mark, te voltál a patkánynál, amíg bezártatok minket, igaz?

- Így van - bólint. - Most pedig elmondom a fejleményeket. Sikerült megtudnom, hogy a versenyen képviseltette magát Keto embere is.

- Komolyan? - felel döbbenten Ai.

- Nem szokott tévedni ez a szemétláda! Szóval holtbiztos. Õvele akarták valamiért megnyeretni a versenyt, csak nem jött ki neki a lépés, így az a valaki, aki szólt a zsaruknak, eltaktikázta magát.

- Ki szólt a zsaruknak?

- Azt nem mondta meg, pedig a szart is kitapostam belõle - feleli Mark. - Lehet, hogy tényleg nem tudja.

- De a Lancer sofõrje tudja! Hogy hívják a tulajdonosát? - kérdezi Ai.

- Senntaro Yuichi.

- Pff… Keto jobb keze - mondja a yakuzalány. Ezek szerint nem lehetnek valami jóban, ha így mondja. Mindegy leszarom. Õt se érdekelte volna, hogy hogyan élek vagy pusztulok meg. Akkor nekem miért legyen lelkiismeretfurdalásom emiatt. Azonban Ketohoz mindenképp szeretnék eljutni.

- Elmehetnénk meglátogatni, ugye?

- Nagyszerû, én is megyek! - tér belém vissza egyszerre az élet.

- A-a… int ellenkezõen az ujjával Ai. - Te itt maradsz szépen Rennel, itt biztonságban leszel, nem fognak rád találni.

Duzzogva visszaülök. De aztán magamban ördögi tervem támadt.

- Jól van… menjetek… - mondom tovább játszva a durcást, amin még Ai is meglepetten néz.

- Együttmûködés vagy mi a faszom van, nem? - bököm neki oda, mire bólint és elindulnak Markkal. Ai a GT-R-el, Mark pedig a Saleen-nal.

Mi Rennel lemegyünk a mûhelybe, és ott egy szakadt kanapéra leülünk. Egy csomó mindenrõl elbeszélgetünk a kocsikkal kapcsolatban. Egy S15-öse van, bordó, épp ott áll velünk szemben.

- Kicsit megmasszírozom a hátad - ajánlja fel. - Biztos fog esni, feküdj hasra.

Beleborzongok abba, amilyen finoman hozzám ér. Észre veszem, hogy Ren elvörösödik, ahogy a testemet simogatja és nyomkodja. Egy kicsit én is tûzbe jövök, és egy kicsit erõsebben kezdem szorítani a szövetet. Már három éve nem éreztem ilyesfajta gyengédséget, amit õ produkál. Próbálom elterelni a figyelmem ébredni látszó vágyaimról.

- Mondd csak, Ai-al is ilyen gyengéd vagy? - kérdezem tõle.

- Csak barátok vagyunk - feleli, pedig én azt hittem, õ az, akivel együtt van. - De egy piszok nagy mázlista az biztos! Komolyan mondom, hogy nem normális! - mondja miközben tovább mustrál.

- Miért? - kérdezem tõle, mire õ elvörösödve megrázza a fejét.

- Semmi, semmi… - feleli, majd nyel egyet.

- Olyan kedvesnek tûnsz - mondom neki.

- Csak elsõ alkalommal - mondja tréfásan.

- Mmm… nagyon jól csinálod… - mondom érzékien a masszírozásra célozva, mire õ a fülemhez hajol.

- Gonosz vagy - mondja mosolyogva - Nagyon jól összepasszoltok Ai-al.

- Errõl hallani sem akarok! - mondom neki nevetve.

- Jut is eszembe, hogyhogy ilyen könnyen beleegyeztél abba, hogy elmenjenek anélkül, hogy velük mennél? - kérdezi tõlem, mintha gyanakodva.

- Egyszerû… Örülök, hogy végre nem láthatom õt.

- Yumi… bízz meg bennünk.

- Nézd, veled önmagában nem lenne bajom. Szimpatikus vagy nekem így elsõ benyomásra. De nem bízom senkiben, aki egy kicsit is kapcsolatban van Ai-al. Azonnal az õ oldalára állnál, amint úgy lenne, de ez logikus és érthetõ.

- Hajj - sóhajt egyet - tudom, hogy megbántva érzed magad, de ezért megkapta a beosztását. Megbánta már amúgy is - magyarázza tovább, majd észreveszem, hogy ott van a fegyvere betûrve oldalt. Azt hiszem, sikeresen meg fogok szökni.

- Elmegyek zuhanyozni. Nagyon koszosnak és büdösnek érzem magam.

- Rendben, fenn megtalálod! - mondja mosolyogva.

Felmegyek, és levetem minden ruhám. Meg kell hagyni, ez a Ren nagyon csinos nõ. Meg jó fej is, de tipikus havercsaj, aki egy-két szexre jó. Legalábbis nekem. Nem tudott olyan karizmával hatni rám, mint Ai. Persze… mindig az kell az embernek, akit nem kaphat meg, és újra játszom a jeleneteket, kezdek begerjedni és a kezem önálló életre kell a testemen. Elképzeltem újra a jelenetet, amikor elkapott, csak most nem a pisztollyal, hanem a kezével simogat. A víz folyása a testemen csak jobban felizgat. Miért kívánom azt, hogy itt legyen, és két kezem lefogva a falhoz nyomva magáévá tegyen? Miért? Miért akarom õt vizes hajjal feltüzelve látni, hogy nekem feszüljön egész lényével? Milyenek lehetnek a mellei? Biztos feszesek és kemények. Annyira… annyira a számba venném õket… Hogy lehet ennyire gyûlölni is és imádni is valakit? Dühösen a falba csapok és lecsúszok térdre, és zokogni kezdek, mert eszembe jut az egy mondat, ami azóta is sújtóan kísért a fülemben!

„Kár érted… kár érted… kár érted…” és otthagyott. DÖGÖLJ MEG, AI! DÖGÖLJ MEG, DE ELÕTTE ÉLD ÁT UGYANEZT. ÉLD ÁT, HOGY MILYEN ÉRZÉS MEGALÁZVA ELUTASÍTVA LENNI! A düh szította parázs lánggá formálódott bennem, és ebben a pillanatban égetett fel minden érzést bennem. Már nem maradt más belõle, csak szürke hamu. Te tapostad el a tüzet. Másfajta tüzet gyújtottál most bennem! Végképp eldöntöttem! Megpattanok innen! Egy vékonypántos fekete felsõt veszek fel, és egy szintén fekete shortot. Megyek le, és a konyhában Ren pont háttal áll nekem. Megpillantom újra a fegyvrét. Szorosan a háta mögé osonok, majd be fogom a száját és kikapom a fegyvert.

- Sajnálom, Ren… - mondom érzelmesebb hangon és még csak megjátszanom se kell magam. Tényleg sajnálom õt, és ami történni fog, mert õ semmirõl se tehet. De most már ennyi. Ez az érzelemnek az utolsó utáni szikrája volt, ami most aludt ki bennem ezután a mondat után. Kezemet leveszem a szájáról.

- Mit csinálsz, Yumi?

- Gyerünk, állj fel! - mondom neki és õ engedelmeskedik.

- Ne legyél hülye! - mondja félelemmel vegyes ingerültséggel.

- Csak haladj! Le a garázsba! - utasítom - Hol a kocsikulcsod?

- Yumi tedd le azt a kurva fegyvert!

- Innen már nincs visszaút. Semmi bajom nincs veled. Biztos nagyszerû ember lehetsz. De nem maradhatok tovább itt sem, mert csak vesztesen jövök ki ebbõl. Akármi történik. Nekem már vége! El van cseszve az életem!

- Higgadj le, Yumi! Bízz bennem! Ismerem Markot, és õ is engem.

- Én már senkiben se bízom…

- Tudom, hogy Ai tegnapi viselkedése miatt vagy ilyen!

Itt belém akad a szó, de nem törhetek meg egy pillanatra se.

- A kulcsot! - felelem újra hûvösen, mire átadja nekem a farzsebébõl. Fényeket látok. Baszdmeg, megjöttek Ai-ék.

- El Dios te guarde en el amor, la salud y la paz! – vagyis: Az Isten õrizzen meg téged szeretetben, egészségben és békességben! Majd elcsórok gyors egy üveg töményet a hûtõbõl és már húzom is a belem.

Mondom neki zárásul és bepattanok a kocsijába. Ai keresztbe vágja elõttem az autóját, de én faralva kikerülöm õt, de aztán az átlendül a másik oldalra, és egy 360 fokos fordulattal végül újra egyenesbe hozom, majd Markot is sikerül elkerülnöm, és most már újra a betondzsungelben vagyunk. Látom van lejátszója, ezért keresek rajta valamit. Hoppá! Asking Alexandria? Van ízlése Rennek. Megvan neki a Death of Me tõlük, ezért ezt indítom el. Milyen igaz most ez az én lelkemre. Meglátom a visszapillantómba Ai autóját. Megint elpáhollak kicsi lány. Amikor a srác jobban kezd üvölteni az énekben, akkor elõször jobbra faroltatom ki az autót, majd balra. Na, hogy tetszett a táncom, Watanabe Ai?

- WÚÚÚÚÚÚÚÚHÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! - kiáltom el magam, majd húzok egyet az üvegbõl. Végre… végre újra száguldhatok!

Bár fele olyan erõsnek tûnik, mint a Suprám, látszik rajta, hogy értõ kezek dolgoznak vele. Az erõkülönbség miatt azonban Ai egyre közelebb férkõzik. Valamit ki kell találnom, mert ez így baromira nem lesz buli. Egy keresztezõdésnél hirtelen jobbra fordulok. Ezzel sikerül megint egy kicsit távolabbra kerülnöm, de valami nem tetszik. Minden egyes kigyorsításon elszitál az autóm fara. A gumik már nagyon készek lehetnek. Nem tetszik ez nekem. Gyorsan le kell ráznom, ha jutni akarok valamire. Ám észre veszem, hogy valaki más is beszáll a csatánkba, méghozzá egy fekete R-34-es. Ait kezdi el intenzíven lökdösni. A lelkem mégsem halt meg, ahogy a nóta énekli, mert elgondolkodva figyelem, ahogy kettejük kibontakoznak. Egyet húzok megint az üvegbõl, látom a visszapillantóból, hogy Ai-t eléggé lefoglalja lökdösõdõ ellenfele. Itt lenne a lehetõség, hogy meglógjak és lerázzam, de másképp döntök. Lefékezek erõsen, hogy majdnem belém rohan az eddig Ai-t nyüstölõ autóst, majd 360 fokos pörgéssel pontosan mögé kerülök. Ezután meglököm hátulról egy kicsit, amit még korrigálni tud, de pont mellé érek addigra és kilövöm a kerekeit, pluszba még meg is lököm oldalt. Öröm nézni, ahogy felborul utána. Végül megint a gázra taposok, mert Ai eléggé felzárkózni látszik. Egy magas házakkal teli szûkõs utcákba hajtok. Egy-egy keresztezõdésnél irányt váltok, de ez nem segít a dolgon, mert Ai-t csak rövid idõre tudom lerázni, a gumik pedig egyre jobban jelzik, hogy kevesebbet kéne kanyarognom. Ai azonban ekkor két kerékre áll és pontosan a falnak támaszkodva férkõzik be mellé és lök meg oldalról, ezzel nekiszorítva a falnak engem. Ekkor én egy hatalmasat fékezek, hogy Ai behuppanjon elém, hiszen nem akarom, hogy a kövektezõ keresztezõdésnél a falba szálljon. Ez a fékezés azonban hab volt a tortára, mert egy durrdefekt lassít be engem legvégül, és lassulok le. Ai kimérten közelít meg engem, miközben megint egy jókorát húzok az üvegbõl. Mikor mellém ér ránézek, és teljes delíriumba mondom.

- Kurva jóóó a buli! *hukk* Kérsz egy kortyot? – nyújtom ki neki az üveget. Ai csóválja a fejét.

- Nem mondod, hogy ilyen állapotban vezettél? – mondja fejcsóválva. Érdekes, hogy nem kiabál velem. Kiveszi az üveget a kezembõl, majd felszólít. – Na gyere. End of karrier.

- Francba… - mondom kormánynak döntve a fejem. Nem ellenkezek, hagyom hogy átültessen a kocsijába. Ren kocsiját gondolom visszaszállítatja késõbb. Visszatérek újra oda, ahonnan el akartam szökni. Felvisz a szobába, majd az ágyhoz bilincsel.

- Sajnálom, de nem hagytál más választást – mondja nekem Ai…

- Végre újra száguldottam, Ai… - nézek enyhén könnyes szemmel rá. - Mintha csak a gondjaim hagytam volna hátra. – Elgondolkodva nézek ki az ablakon.

- Mondd… mit akarsz tõlem? – nézek továbbra is az ablakra révedve.

- Na menjünk, látogassuk meg a patkányt - szólít engem és útra kelünk a Saleen-el.

Nem tudom, hogy Takemoto képes lenne e tényleg megütni egy nõt, de nem akarom kihúzni nála a gyufát. Meg aztán felébred a lelkiismeretem is, hogy így hálálom meg neki, amiért felkapott utcai versenyzõ lettem neki köszönhetõen. De egyszerûen nem tudok mit csinálni. Ha elkerülöm a bajt, akkor is megtalál. De most kerestem, és nem érdekel kivel állok szemben, nem fosok senkitõl, még attól a drága jó Úristentõl sem, akiben apám olyan nagyon hitt. Õ nem hitt apámban. Megbüntette õt azért, amiért drogokkal foglalkozott. De engem is megbüntetett, hogy elvette a családommal együtt, akik nélkül egyszerûen évek óta képtelen vagyok élni. De apám mindig azt mondta, hogy az élet egy hatalmas ajándék, és addig kell élni, amíg lehet. Ennek próbálok eleget tenni, de nagyon nehéz. Soha nem fogom elárulni Ai-nak hova rejtettem el a pénzt. Én csak elvettem, ami nekem járt, mert Keto nem csak a bõrt nyúzta le rólam, de még azt a jelképes csontot is szárazra szopta rajtam. Az õ egyik bárjában táncoltam. Én csak elvettem, ami nekem jár, ahogy apám is tette. Csak míg õ a családjáért tette, én büszkeségbõl, mert azt is mondta nekem, hogy soha ne hagyjam, hogy igazságtalanság történjen velem. Aztán egyik alkalommal Mark felfedezett engem, mivel a tánc mellett már akkor versenyezni kezdtem és valahogy már akkor megjegyezte az arcom. Tudjátok, hogy ezek a szerelõszakik milyen jó megfigyelõk és milyen precíz emberek. Mellette ismertebb lettem, és sikerült Takemoton keresztül veszélyes alakokkal kapcsolatba kerülnöm, mint például a patkány. Õtõle sikerült megtudom Keto számlaszámát. Erre számítottam is, hogy elkezdenek üldözni, de miért pont egy ilyen veszedelmes szépséget küldött értem? De várjunk csak! Hiszen az Ai valami öreget említett nekem, hogy õhozzá akar elvinni. Mert ebbõl az következik, hogy az a szemét Kri átbaszott, és az öreg számláját adta meg. És ha ez így van, akkor megértem, hogy miért zabosak rám még egy ekkora összeg miatt is. Fogalmam sincs, hogy ki tûntette el a maradékot. Lehettem volna mohó persze, de én beértem a jussommal is. De kik üldözik akkor Ait? Akik ráadásul engem is akarnak. Vagy csak miattam üldözni? Jó nagy szarban vagyok, mert Ai is a fejem akarja, meg egy rakás maffiózó is. Jobb lesz messze elkerülnöm õt is, mert le merem fogadni, hogy rajta keresztül is fognak engem keresni.

- Még mindig nem akarsz semmit mondani? - kérdezi közönyös hangon tõlem.

- Sajnálom, Mark.

- Nem egészen erre gondoltam. Hanem a pénzrõl. Miért kellett neked nekik elszedni?

- Én csak azt vettem vissza, ami nekem jár!

A férfi ekkor egy pillanatra szûkebbre húzza a szemeit.

- Szóval errõl van szó - mondja mély morajjal. - Megértem az érzéseid, mert Keto szemét volt veled. De akkor se szabadott volna ezt tenned. Látod, mi kerekedett belõle. Nem lenne jobb neked a békesség?

- Nekem a föld alatt lenne jobb már… - motyogom, amitõl hirtelen egy ütést érzek az arcomon.

Dermedtem Markra nézek, aki a haragnak egy szikráját se mutatja, mégis olyan ijesztõ az egész lénye most. Takemoto tudja jól, mi történt velem, miért ilyen ellenséges most velem?

- Fájdalmas a múlt, de nem kéne tovább élned? És nem csak a hülyeségeket csinálni? Apád mit szólna, ha ezt látná?

- Mit tudsz te a családomról és rólam?! Neked lemészárolták a családodat? - kérdezem tõle ingerülen.

- Nem, nekem nem ölték meg a családom. De ha így is lenne, akkor is vigyáznék az életemre. Én így tisztelegnék elõttük. Szerettek volna õk is tovább élni.

- Egy okot mondj, amiért éljek. Egyetlen egy okot.

- Bármi, amiért egy kicsit is érdemes. A száguldásért, a szerelemért, bármiért.

- Ja kérlek, a száguldástól épp most fosztottak meg. Szóval az egyetlen dolog, ami éltetett, azt is elvette tõlem az a Yakuzás… - és itt ribancot akartam mondani, de valamiért nem akartam megtenni. Miért? Miért zavarodnak meg a gondolataim, ha õ szóba jön?

- Yakuzás mi?

- Nõ… - mondom neki lehangolva. Mark elmosolyodik.

- Nem valami mást akartál mondani?

- Nem! - tiltakozom. - Ráadásul még sofõrnek se jó… Sõt, hogy került ez a Yakuza alkalmazásba. Biztos a vén kecske is megnyalja a sót - mondom rosszmájúan.

- Elég sokat foglalkozol vele, nem gondolod?

- Inkább vezess… - mondom neki közönyösen, majd újra a mûszerfalra nézek. Egyszerûen felizgat ennek a kocsinak a hangja. Bizsereg az egész testem.

- Egyszer vezethetem ezt a kocsit?

- Nem - vágja rá azonnal a választ.

Duzzogva ülök tovább az ülésen, amikor egy kietlen helyre megérkezünk. Mindketten kiszállunk majd bemegyünk egy épületbe, ahol teljes sötétség uralkodik.

- Itt várj meg… szólal meg Mark. - Mindjárt jövök.

- Hé! Hova a picsába mész? Veled megyek.

- Beszélek a patkánnyal maradj itt. Nem lenne jó ötlet, ha meglátna téged, mert biztos elmenekülne akkor. Rám talán annyira nem fog gyanút - mondja, majd beszáll a kocsiba is elmegy. - Te bujj meg itt addig. - Azzal beszáll a kocsijába és elmegy. Nekitámaszkodok a falnak, és becsukom a szemem. Újra lejátszom azokat a pillanatokat, amik megtörténtek velem mostanában. Amikor ahhoz a részhez érek, hogy Ai megbilincselt engem, és a fegyverrel a combom belsõ felét kezdte simogatni, elindul a kezem a testemen lefelé, és enyhén a lábam közét kezdem dörzsölni. Összeszorítom a lábaim, és másik kezemmel tovább simogatom a testem, majd a nyakamat simítom végig felfelé haladva végül az ajkaimon simítom a mutató ujjam. Bárcsak újra olyan kiszolgáltatott helyzetbe lehetnék az ölében. És mondjuk fegyver nélkül. Képzelemben ott ültem vele szemben az ölében hátra bilincselt kézzel, és egyre vadabbul jár a csípõm rajta. Halk nyögések szakadnak fel belõlem. Vadul csókolni kezdem ezután az ajkait majd a nyakát, miközben a olyan vadul jár, hogy csak úgy csörög a bilincs. Ettõl a fémes csörgéstõl már akkor is jobban felizgultam és így képzeletben meghallva is egyre vadabbul kezdtem izgatni magam ott lenn. Fantáziálásomat egy külsõ zaj szakítja félbe. Néma maradok, és a falnak dõlve várom a további eseményeket, de még mindig az elõzõ képzelgésem hatása alatt vagyok. Egy vasajtó hangos csattanását hallom ezután, amitõl összerezdülök egy kicsit. Aztán olyan hangokat hallok, mintha valaki rugdosná. Próbálkozása azonban nem jár sikerrel, mert még az elõzõnél is sötétebb marad a hely továbbra is. Aztán olyan nagy intenzitású fényinger veszi el pár másodpercre a szemem világát, mintha a Monte Carlói alagútból repesztenél ki 280-al. Na pont ezt az érzést éltem át, amint a Formula 1-es fiúk is szoktak. Csak nekem valamivel nehezebben szokja meg a szemem. Na de mire megszokja. Két dolog lep meg. Az egyik, hogy egy elég normálisan berendezett helységbe lettem bezárva. Szekrény, szék ágy. A másik pedig akivel össze vagyok zárva. Az összes kalcium kifut belõlem, amikor meglátom, hogy ki áll velem szemben. Watanabe Ai!

- Ez meg hogy a… ? - szólal meg kettõnk közül õ elõbb, amibõl világossá válik, hogy a meglepettség kölcsönös.

- Te meg hogy a picsába kerülsz ide? Mi ez az egész? - kérdezem a szokásos formámba. Észre veszem, hogy ki van izzadva. - Mi van, te menekültél valaki elõl?

- Azt hiszem, kettõnk közül nem én vagyok rászorulva a menekülésre - érkezik a válasz. Kezdõdik… - De te hogy kerülsz ide?

- Hát jobb is, mert te úgysem lógnál meg senki elõl! - mondom vigyorogva, utalva a korábbi jelenetre. Mire megragad és úgy falhoz nyom, hogy csak úgy nyekkenek. - Mark hozott engem ide - mondom sziszegve. Nem beszélek neki egyelõre Kri-rõl. - Csak nem összejátszottatok?

- Fogalmam sincs, mirõl beszélsz! - mondja értetlenül, és az arcáról tényleg úgy veszem észre, hogy tényleg nincs köze az ügyhöz. - Biztos meg akart tõled már szabadulni, mert te nem mediterrán démon, hanem mediterrán hólyag vagy! Elege lett biztos belõled, mert ezek szerint nem elõször rántottad szarba - Szinte beleköpködi az arcomba ezeket a szavakat, mire én lefejtem rólam a kezét, és behúzok neki egyet. Egy gyönyörû balegyenes az orrába. Négykézláb görnyed ettõl.

- Most megtudod, mi az a latin temperamentum, te Miss Daisy sofõrje. De te szerintem még 5-el is összetörnéd a kocsit. Ahogy megtetted az enyémmel is - vágom az arcába kelletlenül, majd az oldalába rúgok egyet. Mire odaérek, megint négykézláb van, majd váratlanul a gyomromba könyököl, alig kapok levegõt, ezután pedig pofán rúg, amitõl én hanyatt esek.

- Legközelebb kerülgess te puskagolyókat! - mondja, majd a gyomromba akar taposni, de én megfogom a lábát.

- Kösz, az megtörtént a csomagtartóban, ahol majdnem kinyírtak! - mondom neki erõlködve, majd sikerül akkorát löknöm, hogy kibillen az egyensúlyából és most õ esik hanyatt. Azonnal rávetem magam. Két térdem a két oldala mellett van, és amolyan lovagló ülésben vagyok fölötte. Néhány ütést mérek az arcára, mire elkapja a kezem, és lendít egyet rajta. Pillanatnyi védtelenségem kihasználva a torkomat kapja el mindkét kezével.

- Kár, hogy csak majdnem! - vágja vissza dühösen. Hiába fogom kezeit mindkét kezemmel, nem bírom egyszerûen lefejteni a kezeit a nyakamról.

- Én is ezt mondom… - mondom beleegyezve, majd sikerül utolsó erõmmel a gigájára vágni, amitõl fuldoklani kezd - Legalább nem kéne néznem azt a hülye fejed! - mondom majd kimerülten leesek róla, a hátamra érkezve.

- Ribanc! - préseli ki magából feldúltan hason vergõdve, megszámlálhatatlan sok köhögés közepette.

- Csicskás bérenc… - vágok vissza. - Én legalább nem függök senkitõl - préselem ki erõtlenül magamból.

- Aha… és Mark? - mondja, de már nem intéz újabb támadást, és meglepõdve tapasztalom, hogy viszonylag normálisan folytatjuk a beszélgetést. Tényleg Mark… lehet, hogy az õ keze van a dologban?

- Mi van a szerelõmmel? - kérdem tõle gyanakodva.

- Ha õ nem lenne, már gyanítom, hogy hullazsákban lennél.

- Tudok én vigyázni magamra.

- Azt látom.

- Te se vagy különb… - hergelem tovább.

- Hogy a… Nem tudnád befogni azt a lepse pofád?

- Figyelj, ahelyett, hogy vergõdnél, inkább kideríthetnénk, hogy miért kerültünk nyakig a szarba.

- Csak te, forróvérû ribikém, csak te! - mondja magabiztosan vigyorogva. - Elviszlek szépen az öreghez, én tisztázva leszek, és leszarom mi lesz veled. Szólok elõre, hogy nem lesz könnyû halálod. Hosszan és sokáig fognak kínozni, mire kinyulsz… - mondja olyan perverzitással, mintha õ maga hajtaná majd ezt végre. Gyanítom, hogy VIP jegyet fog rá, ha erre sor kerül.

- Nálad nem lehet semmi rosszabb… - jegyzem meg rosszízûen. - Faszom legalább lehetne itt egy üveg whisky. Ha kijutunk innen, egybõl be fogok nyakalni az üvegnek. Aztán meg adok enni a macskámnak, biztos hiányol már.

- Nem fogsz te semmit vedelni! Azonnal jössz velem az Öreghez? Legalább szegény macskádnak is végre boldogabb élete lesz nélküled. Szegénynek hogy lehet ilyen rossz karmája, hogy pont te vagy a gazdája?

- Melletted már fel is dobta volna mind a kilenc talpát szerintem. De elég önzõ egy dög amúgy. Csak akkor kerül elõ legtöbbször, amikor éhes.

- Hasonlít a gazdájára, csak te nem kajával vagy így.

- Most már ne röhögtess, mert még cserepes lesz a szám - mondom neki jelezve, hogy szar poénnak találtam.

- Most mit vársz, hogy majd hozzád bújik? Még hozzá nyúlni se tudsz rendesen szerintem - provokál tovább.

- Aztán honnan tudod? Nagyon édesen dorombol olyankor, ha tudni akarod.

- El tudom képzelni. A kedvességed és a gyengeséged az csak úgy süt rólad.

- Csak olyannyira, amennyire mások szoktak lenni velem.

- Ja, mert ha valaki gyengéden megérintene, biztos megijednél, hogy mit is kell most csinálni.

- Ha te akarnál megérinteni, meg is lennék ijedve - bököm ki neki.

- A tested más véleményen volt nem is olyan rég - utal a korábban történtekre és azonnal rájövök, hogy a bilincses jelenetre gondol. Azonnal égni kezd az arcom, amiért gyorsan elfordulok, mielõtt még meglátná, hogy elvörösödtem.

- Élvezted mi, hogy érezhetted a finom bõrömet? - próbálom hergelni és végigsimítom a saját vállamat egészen a vállamig.

- Átlagos érzés, volt már jobb is! - Háhá, kurva rosszul hazudsz. Nem ezt tapasztaltam. Mindjárt a kezemben van. - Ugyan már… a kezeid nem egészen errõl árulkodtak - mondom neki, majd négykézláb ereszkedek, és a testem higanyt meghazudtolva lassan mozgatni kezdem a csípõmnél. - Nagyon sokáig kerested azt a kulcsot… - tetéztem meg erotikus búgással. Ezután hanyatt fekszem, felhúzom a jobb lábam, és a testem végig simítom a kezemmel a lábam közé haladva.

- A kezeim nem is ismered igazán - mondja elkapva a fejét. Lebuktál!

- Jobban akarják azok megismerni a testemet, mint amilyen érdeklõdést én mutatok feléjük - nyúzom tovább. Felállok és két kezemet a falnak támasztva körkörös és lassú nyolcasokat írok le a fenekemmel, ahogy mozgok. Teljesen fel fogom húzni. Bár engem is éget a vágy, hogy begyûrjön maga alá. Tedd meg velem Ai, kérlek… Mozdulataim közben egyre jobban bizseregni kezdek. Egyre jobban kívánom, hogy Ai letámadjon.

- Pedig szerintem jobban meg akarod ismerni õket - adja vissza a labdát, de én csípõbõl tüzelek.

- Vagy te akarsz velük mélyebbre hatolni! - fordulok meg majdnem suttogva és ujjam végighúzom az ajkamon.

- Folyton csak az a játék! - húzza össze jobban a szemeit és odalép hozzám. Ajkaink szinte összeérnek. Ritmikusan jár fel s alá a csípõm, miközben szorosan a falhoz simulok. - Ne játsz a tûzzel, mert megégeted magad! - Jaj de rossz duma.

- Engem a tûz nem ijeszt meg. A pokol tûzében égek évek óta - válaszolom neki miközben nem marad abba a mozgásom. Combját finoman nekinyomja a lábam közének, amitõl halk kéjes sóhaj szakad fel belõlem. Tekintetem nem veszem le róla. Egy pillanatra se. Egyszerûen kezdem a mennybe érezni magam. Ha már úgyis megyek a levesbe - mert Watanabe elõl nem lesz menekvésem - akkor már legyen jó. Õneki is van egy kis szórakozása a munka mellett, és én se lehetnék boldogabb, mielõtt golyót eresztenek majd belém. Lehetne ennél szebb? Pont egy vörös hajú lány bomba testtel, heves vérmérséklettel, de mégis gyengéd is tud lenni. Ilyen nõre vágytam már egyre reménytelenebbül és tessék. A saját hóhérom lesz az.

- Kár érted… - mondja miután ujját végighúzta az alsó ajkamon. Ezután ellép tõlem, és az ágy felé veszi az irányt.

Teljesen a földbe gyökerezik a lábam… Mi van? Végig csak szórakozott volna velem? Csak elhitette velem, hogy kíván engem? Egyre magasabbra szökik a vérnyomásom. Az nem lehet, azt nem lehet megjátszani! A kétségbeesés és az elutasítottság egy keserû egyvelege árad szét bennem.

- SZAKADJON RÁD A WC-TETÕ! - ordítom neki kikelve magamból. - DÖGÖLJ MEG. REMÉLEM, TE IS A POKOLRA FOGSZ KERÜLNI! - dühösen a falba csapok, de hamar megbánom ezt a tettem. - Ó, hogy a mocskos kurva élet telibe bassza!

- A pokol nekem nyaralás lesz - mondja, majd hátra kapja a fejét. -  A hülyeséged nem a fal hibája.

- Fogd be. Inkább menj egy sarokba, aztán nyúljál fel magadnak.

A sírógörcs szélén állok, de minden tartásom össze kell szednem, hogy ne mutassam ki felé, hogy totális gyõzelmet aratott felettem. Teljesen megalázott. Ráadásul még tovább provokál azzal, hogy utóbbi mondatomra elröhögni magát, és végigfekszik az ágyon. - Nem adok ingyen különszámot.

- Cöhh… mintha kíváncsi lennék rá - fordulok el. Még mindig fájlalom a kezem.

- Látszik, hogy nem volt gyerekszobád. Elsõ szabály. A fal nem játék.

- Legközelebb mindjárt a fejed találkozik vele! - Bököm oda neki dühösen.

- Próbálkozni lehet - feleli flegmán. Kicsúszott a kezembõl. Nem bírok fölé kerekedni.

- Próbálkozni a wc-n kell! - felelem neki, de már észre vettem, hogy elhibáztam. Próbálkozni a kutya szokott, és akarni kell a wc-n.

- WC-n akarni kell - csap le egybõl a hibámra. - Hol nõttél fel, hogy még ilyen dolgokat sem tudsz?

Itt telik be a pohár. Oda megyek hozzá és torkon ragadom, majd egyenesen közelrõl a szemébe nézek.

- Olyan helyen, ahol te két nap alatt elpusztultál volna… gyökér!

- Ereszd el a nyakam - húzza össze a szemöldökeid.

- És ha nem akkor mi lesz? - mondom galléron ragadva, és a falhoz vágom, majd a felkaromat szorítom neki a nyakának és minden súlyomat ráhelyezem. - Megaláztál és még a kocsim is hazavágtad! Tönkre tetted az amúgy is szaros életemet! Pedig én csak azt akartam visszavenni, ami jár nekem! - bököm felé dühösen. - Most a seggeden fogom kihúzni a gigádat - fenyegetem meg, közben nagyon küzd, hogy kiszabaduljon. De a dühtõl csak kétszer erõsebbnek érzem magam. Addig a pillanatig, amíg nem harap a kezembe, majd rúg belém megint. Ezután magának háttal fordít és hátra csavarja a kezem, és megrúgja a térdhajlatomat, amitõl a földre kerülök. Õ nem enged a karom szorításán, sõt… hangosan ordítok fájdalmamban, szinte a könnyem is kiszalad. Meghallom ahogy nyílik a vasajtó. Mark rohan be meg egy számomra ismeretlen lány, aki leszedi rólam Ait, és lefogja õt, ahogy Mark is teszi ezt velem, mert ahogy lekerül rólam, rögtön neki akarnék menni, de Takemoto nem engedi. Mindkettõ szorosan tartja a saját pártfogoltját.

- Héhé! Lányok! - mondja Mark, majd mikor látják, hogy kicsit lenyugszunk mindketten, akkor elengednek minket. - Össze kéne fognunk most inkább! - korhol le minket.

- Persze, hogy azt elvigyen engem a fõyodájához, hogy aztán kényük-kedvük szerint nyüstöljenek azért, ameddig kimúlok. Hát nem, én ebbe nem veszek részt. Elég volt a családomat látnom, amit ilyen szarháziak miatt kellett meghalniuk! Nekem meg végig kellett néznem!! Pedig apám is csak azt vette el, ami jár neki!!! - mondom és itt már nem bírom tovább tartani a könnyeimet, és elszaladok. Hallom, ahogy kiáltanak utánam, hogy várjak, de ekkor még gyorsabb tempóra kapcsolok. A háttérben, az ismeretlen leányzó mintha Ait kezdené lebaszni, nem érdekel. Ha már Ai… valami furcsát észre vettem a szemében, miután említettem, hogy meghalt mindenkim. Nem tudom mire vélni, de nem érdekel. Soha nem akarom többet látni. Szerencsére olyan sötét minden, hogy könnyen el tudok tûnni a szemük elõl és elhagyni ezt a helyet. Meg sem állok a lakásomig. Berontok az ajtón és a fürdõbe rohanok. Benézek a tükörbe és minden erõmet beleadva belevágok a másik kezemmel. Természetesen szétvágja a kezem, amitõl összevérzem a mosdót, de nem izgat ez se most. Lejátszódik elõttem újra, ahogy lemészárolják a családomat, majd Keto arca, amikor meg akart erõszakolni, aztán most meg Ai megalázása. Felborul teljesen a gyomrom. Annyira, hogy letérdelek a wc-be és belehányok. Kimerülten lihegek még vagy egy-két percig a wc-felett, majd összeszedem magam és a hûtõ felé veszem az irányt. Kikapom belõle a legerõsebb piát, és rögtön leiszok egy negyed üveggel belõle. Még mindig nem bírok lenyugodni. A szívem a torkomba ver, a légzésem pedig még mindig nagyon szapora. Újra belehúzok az üvegbe, és egészen addig nem nyugszom, míg nem iszom ki az egészet. Ezután egy hatalmasat ordítva a falhoz vágom, majd a szobámba rohanok, ahol belefúrom a fejemet a párnába, és megállíthatatlanul zokogok.

- Mi-mi-miért??! - hüppögöm és közben a párnát ütögetem. Szabályosan toporzékolok mint egy gyerek, majd bõgök tovább. - GYÜLÖLLEK, AI! GYÛLÖLLEEEEEEEEEEEEEEK!

A telefonhívás egyszerûen és gyorsan lezajlik. Nem veszek észre semmi érdekességet benne, bár arra az életemet is fel merném tenni, hogy figyelmeztette Yumit, hogy gebasz van. Nem baj, legalább kicsit érdekesebb lesz a dolog. Ahogy lerakja a telefont az ágyékához illesztem a késem és a falhoz, egészen a radiátorig hátráltatom. A bilincs megint elõkerül, kattan a karperec, immár stabilan a vashoz van kötve Mark, innen nem lesz olyan könnyû menekülnie. Na meg a legfontosabb, hogy nem is fog akadályozni Yumi elkapásában. Igazából nem akarok a csávóban kárt tenni, hisz nem szolgált rá, nem tett ellenem semmit. Nem is kell sokat várnom fékcsikorgás vonja magára a figyelmem. Tarkón vágom szerencsétlen frátert, elernyedve simul a falhoz. Kopogás jelzi, hogy megjött a várt személy, milyen kedves, elõre szól, hogy figyeljek. Benyit, mire az alvó alakra fogom a pisztolyom. Ahogy tudatosul benne a haverja képe rögtön fordul is felém. Kicsit lassú, de azért nem olyan rossz.

- Mi van, ennyire megviselt a verseny? Nem bírod a vereséget?

Kérdez is rögtön pökhendien, a fegyvere csövét közben rám szegezve.

- Annál nagyobb szarban vagy te! Dobd el, különben a vaksi barátod golyóinak kapufa!

Válaszolom rideg nyugalommal. Van egy olyan sejtésem, hogy ezt nem fogja megkockáztatni.

- Elõbb lõlek szitává, minthogy te azt megtennéd.

Csak kakaskodik, szép szóval nem megy, hát akkor megy kicsit keményebben.

- Ne akard megpróbálni… - nyugodt, de mégis fenyegetõ hangon figyelmeztetem, hogy ne játszadozzon feleslegesen más életével. A kakast kattanásig húzom, hogy kellõ nyomatékot adjak a szavaimnak. Azért nagyjából helyén van az esze és leteszi a fegyvert a földre.

- Rúgd ide! – utasítom, és lám olyan akár egy engedelmes kiskutya. Még a tekintete is hasonlít egy mérges mopszéhoz, ahogy a méregtõl kidüllednek a szemei. A talpammal fogom meg a fegyvert, majd felveszem, a csizmám szárába csúsztatom, jó lehet még késõbb.

- Fordulj meg! – fordul is, csak meg lehet szelídíteni, még ha csak rövid idõre is. – Kicsit messzire mentél, Yumi!

- Pedig itt frappéztam ám a közelben – csak nem bírja ki szó nélkül, bár jelen helyzetben ez zavar a legkevésbé.

- Most mulasd ki magad, mert késõbb már nem teheted – adok neki egy jó tanácsot. Ha végre sikerül is pontot tennem ennek az ügynek a végére az neki is pont lesz az életében.

- Figyelj, ha ez a helyzet nem lehetne, hogy most azonnal kinyírsz a picsába? Úgysincs miért élnem nagyon. Csak arra kérlek, hogy Mark – ot engedd el. – ez az utolsó amire számítottam tõle. Nem gondoltam volna, hogy van olyan személy, akiért esetleg feláldozná magát. Csak szorult némi becsület is bele. Haragom iránta egy kicsit alább hagy, lehet, hogy nem is olyan rossz a csaj, mint amilyennek látszik. Áh, fejezd már be, ezt már úgysem tudod meg.

- Azért az nem egészen úgy van. Most még élve értékesebb vagy! – vázolom nagy vonalakban neki a tényeket.

- Azt hittem, ez csak a filmekben mûködik így! – õszinte meglepetettséget hallani a hangjából. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen dologgal is meg lehet lepni. Fura csaj mi tagadás. Ezzel egy idõben kattintom is a csuklóira a bilincset.

- Ó, szóval te így szereted? – viccelõdik, bár a hangszíne másról is árulkodik. Hm.. csak nem tetszik neki? Ahogy a kerek fenekét enyhén nekem tolja beindul nálam is dolog. Mi tagadás eléggé vonzó látványt nyújt, félmosolyra húzódnak ajkaim. Válaszként viszont csak a fegyver csövét érintem põrén hagyott derekán.

- Lódulj! – közömbös hanggal ejtem a szót, bár azért rendeznem kell a hangszálaim míg leérünk.

- Most kicsit motorozni fogunk. – teszem hozzá, ahogy leérünk.

- Ezzel aligha! – nevet fel, a pillantásom a kerekekre kapom. Ó hogy szakadna rá az ég..

- Te szuka! Most már tényleg kurva messzire mentél – sziszegem indulattól fûtötten. Az elõbbi enyhülésem irányába most kétszeresére dagadva csap vissza.

- Jaj ne keménykedj már. Nálunk Kolumbiában az ilyeneket reggelire megettük! – szájal vissza, amit már amúgy is nehezen viseltem. Tarkón vágom a fegyverrel úgy, hogy a földre esik.

- Csak nekem most vacsorázhatnékom támadt!

- Baszódj meg! – az éles nyelve most látom cserbenhagyta. A bokáit is összebilincselem, majd a hajánál fogva feltérdeltetem, mire egy nyögéssel felel. Most majd láthatja, hogy miért is nem kell engem cukkolni. Lassan végigmérem, mustrálom, a szemeim falják a látványt. Ha tehetném tuti nem hagynám ki, ilyen test ilyen szenvedéllyel, hm.. az ágyban egy igazi vadmacska lehet.. Engedem had szárnyaljon kicsit a fantáziám, és hogy ezt lássa is Yumi. Mintha élvezné a helyzetet, ha tényleg így van hát akkor adjunk a hangulatának. A hideg fémet a belsõ combjához érintem, és lassú mozdulattal húzom végig rajta. Az apró nyögés, mely elhagyja ajkait nem marad észrevétlen. Nocsak, csak nem hogy kipirult valaki? Tudtam mindig is, hogy jó vagyok. Féltérdre ereszkedem, egészen közel hajolok hozzá, hogy beszédkor az ajkaim súrolják az övéit.

- Hogy is mondtad? Tetszenek a vörös lányok? – húzom, érzem, ahogy egyre gyorsabban kapkodja a levegõt. Kezem közben nem áll meg, kínzóan lassan haladok a combján felfelé egészen a szemérme közeléig, odaérve megállok. Bár szívem szerint a csövet lecserélném, és az ujjaimmal érinteném. Belegondolva a szívem egy ütemmel gyorsabban kezd el verni. De mielõtt elveszteném az eszem másik utat választok, a fegyvert végigvezetem a testén, egészen az ajkaihoz. Itt viszont nem finomkodok tovább és a szájába tolom a fémet erõsen, majd csõre töltök. A szemei csak úgy szikráznak, szokták mondani, hogy valaki szép ha mérges, hát nála inkább úgy fogalmaznék, hogy a dögösség felsõ határát súrolja erõsen. Szabadulni próbálna, elkezd vergõdni, a bilincsek csak úgy csörögnek az erõfeszítései nyomán.

- Nagyon megszívtad Yumi… Nagyon nagyon… - baljóslatúan ejtem a szavakat, fõleg egy szót kiemelve. Finoman elkezdem húzogatni a szájában a csövet, amire érzem, hogy elég válogatott szavakat kapnék, de most csak érthetetlen gügyögést hallat. Elég ennyi a játékból, erõvel kirántom a szájából a fegyvert, ami nyomán fájdalmasan torzul az arca. És ez még csak a kezdet volt. Felállva lendületbõl hátba rúgom, csak úgy porzik a föld, ahogy eléri. Oldalba rúgom párszor, de arra azért figyelek, hogy semmije se törjön el és ne is szakadjon le, csak fájjon neki piszkosul. Mire nem jó, ha az ember ismeri az anatómiát.

- Most legyen olyan kurva nagy a pofád – köpöm oda, mintegy mellékesen, csak hogy érezze a törõdést.

- Szarjál sünt! – recsegi, amire csak mosolyogni tudok gonosz kuncogással. Hátába lépek, csak, hogy biztosan ne akarjon ugrálni. A motoromhoz lépek és elõveszek egy fekete anyagot. A gerincébe térdelek, így hamarabb célt érek, mintha szépen kérném. Ahogy ordítani kezd a fájdalomtól máris kötöm be a száját, húzok rajta még egyet, hogy kellõen belevágjon a bõrébe. A düh szinte süt róla, ezt mondjuk meg is értem. A füléhez hajolok egészen közel, hogy a leheletem cirógassa a kis pihéket.

- Hm… egész izgató a hangod… - mély hangon dorombolok, de közben azért hagyom, hogy átüssön rajta a gúny is. Mosolyogva nézem, ahogy a hatásom átfut a testén és libabõr képében jelenik meg. Alá nyúlok és fellapátolom, olyan, mintha épp most akarnám átvinni a küszöbön. Inkább az ágyamba vinném, és ki sem engedném onnan. Gonoszul villannak a szemeim, bár le sem tudom tagadni az elõzõ gondolatom.

- Hát… akkor autózzunk egyet! Hol a kulcsod? – kérdezem a fülébe lehelve, bár csak költõien, hisz esélye sincs válaszolni. Végigsimítom a testét, élvezve a bõrömhöz érõ test tökéletes vonalait. Nem is kapkodom el, kiélvezem a helyzetet. A derekához érve az egyik ujjam kicsit elkalandozik a szoknya szegélyénél, de gyorsan meglelem a bõrövet, amire csatoltan ott a kulcs is. Leakasztom, majd felnyitom a csomagtartót. Egy laza mozdulattal beejtem, nem törõdve vele, hogy épp melyik testrészével tompítja az esést.

- Aztán ne legyél túl hangos…

Piszkálom még egy kicsit, nehogy úgy érezze elhanyagolom. Majd rácsapom az ajtót, had élvezze a keleti kényelmet. Beszállok és indítom is a motort. Minél hamarabb érek oda az öreghez, annál hamarabb tisztázhatom ezt a félreértést. Kivágódok az útra, normál tempóban haladok, figyelve a szabályokra, na igen, én meg a szabályok. Na de most azért röhejes lenne, ha pont gyorshajtás miatt menne fuccsba a tervem, amiért kellõen megdolgoztam. Egyik kanyar jön a másik után, a házak egyre ritkulnak, már csak ezen a ganédombon kell átmennem és meg is vagyok. Egy lövés csattan a csomagtartóba, a visszapillantóban pedig négy fekete GT tûnik fel.

- Hogy dögölnétek mind ahol vagytok.. – szitkozódom, miközben tövig nyomom a gázt. Erre elindul a zápor golyókból, csattan az üveg, kopog és süvít a karosszéria. Melyik barom nem félti az életét eléggé, hogy kikezd velem? Jut eszembe, valószínû nem is tudják, hogy én vezetek. Ennek a csajnak több ellensége van, mint gondoltam, pedig nem épp kevésre tippeltem volna. Akkor hajrá, mutassátok milyen tökösek vagytok, mocskok. Kiveszem az orrát, elindítom a hátulját, driftelve veszem be a kanyarokat vagy 200 – al, sikátorról sikátorra haladva, cikkcakkban és néhol megfordulva a másik utcába hajtva. Béna bagázs, nem is vártam jobbat, elég gyorsan lekoptatom õket, nem képesek tartani a lépést. Kisebb tempóra váltok, ahogy egy elhagyott mellékútra térek rá. Erre sem ismerték az útsimítást, de ez legyen most a legkisebb problémám. Egy nagyobbacska üres területen leállítom a motort, dühösen vágom be magam után az ajtót és hátra megyek.

- Remélem nem nyiffantál ki! – mondom úgy magamnak. Ha így folytatódik ez a nap meglehet, hogy elpattan egy ér az agyamba. Dühösen nyitom ki a csomagtartót, majd ragadom is meg a grabancát, egyenesen a motorháztetõhöz lökdösöm, majd odaérve szinte rávágom. A száján lévõ kötést majdhogynem letépem róla.

- Mesélj csak nekem, tartozol valaki másnak is?! Azért loptad el a pénzt?! – szeretnék már végre tisztán látni, egyre sûrûsödik csak a szar, lassan bele fogok fulladni, ha így megy tovább.

- Én ugyan nem! Menj már a szarságaiddal! – tiltakozik hevesen, és egész õszinte ábrázattal. Tenyérrel jókorát lökök a mellkasán, hátára esik, egészen elnyúlva a motorháztetõn.

- Na ne meséld be nekem! – a fegyvert az álla alá csapom. – Akkor mégis kik voltak ezek? – nézek rá értetlenül. Ez nagyon kezd bûzleni.

- Fogalmam sincs! Nekem már az sem tetszett, hogy túl gyorsan érkezett ki a rendõrség a futam után – nem tudtam meg semmi újat, csak annyit, hogy azért nem csak nekem volt gyanús a zsaruk megjelenése.

- Látod, az nekem se volt ínyemre, mert ott darált húst csináltam volna már belõled.

- Majd ha a szar kéket virágzik! – pimaszkodik, de ez most nem érdekel, rá kell jönnöm mi ez a szar. - Valakik vadásznak rám... vagy rád. De az is lehet, hogy mindkettõnkre, a faszom tudja! Ha nagyon tudni akarod, van egy nyomkövetõ is az autónkon. Hallottam, amikor kilõtték rá.

- Nem fogsz ilyen szar dumával megetetni. Nyomkövetõ, mi? – na persze, ilyen is hogy jut ebben a helyzetben az eszébe?! Még véget sem ér hallom a fegyver kattanását, majd érzem a halántékomhoz nyomódó csövet.

- Tessék, te nagyokos! – hitetlenkedve nézek rá. Lehet, hogy mégsem hazudik olyan sokat, mint gondoltam.

- Adja ide a lányt, és megússza élve – na persze, valahogy jobban hiszek Yumi szavainak, mint ennek a kijelentésnek. Kitérek a golyó röppályájából, ellépek hátra srégen, és már vágnám is tarkón, mikor elkapja a kezem, majd gyomorszájon térdel. A földre esek, a két napja evett kajám is visszakívánkozik a szabad levegõre, Köhögve próbálom visszatartani, és közben némi oxigénhez is jutni. Ilyen hibát sem követtem már el évek óta. Egy újabb autó motorjának morgó hangja kúszik be a dobhártyámat simogatva. Még szinte fel sem pillantok, mikor a kaszás magával ragadja a férfit mellettem. Gyorsan a fegyverem után vetõdök, vagyis csak vetõdnék, mert a fémdarab és köztem golyó süvít el, ami megállásra kényszerít.

- Meg ne próbáld – ez meg hogy a fenébe szabadult ki?! Magához ragadja a fegyverem, esélyem sincs jelenleg ellenkezni. – A bilincs kulcsát – követeli normál hangon. Rezzenéstelenül állok tovább, nem ijedek meg tõle. – Azt mondtam a bilincs kulcsát! – hangja egyre jobban feszül, bár az ereje még mindig nem emelkedik. Nem fogok segíteni neki, de ez nem akadályozza meg benne, hogy megszerezze, amit akar. Visszaadja Yumi szabadságát, majd a bilincselésem kerül szóba. Nem is várat magára Yumi, odalép hozzám és hátraparancsolja a kezeim. A hideg fém karikák csattannak a csuklómon kíméletlenül.

- Jó gyaloglást! – suttogja a fülembe. Basszus, csak végigfut a gerincem mellett a hideg, amitõl enyhén megborzongok.

- Õ az én Marky! Õ az én Markym! A megmentõm! – rohan oda a pasihoz, mint egy bakfis kisiskolás.

- Kuss! Ezért még számolni fogok veled is! – rideg a hangja. Meg is érdemli Yumi, csodálom, hogy pofont nem kap.

- Hogy sikerült mégis kiszabadulnod?

- Elég, ha annyit mondok, hogy kénytelen leszek új radiátorra beruházni – hm.. nagyjából sejtem is, hogy mit csinálhatott. Abba a lakásba sem takarítanék.

- Nem szeretném, ha újra meglátnánk a Hollow-ban, nem fognak felkészületlenül várni – fordul felém. - Nem akarunk bántani téged, de szeretném, ha nem jönnél többet a közelünkbe – a nyugodt hangjától mindjárt a plafonra mászok. Ennyivel azért nem lehet engem leszerelni.

- Tartozik nekünk kurva sok pénzzel, nekem ne mondd meg, mit csináljak! – köpöm oda neki, azért ne éljen már rózsaszín csillámpónik között.

- Mondd meg az öregnek, hogy meg fogja kapni a kibaszott pénzét!

- Ne hidd akkor se, hogy ennyivel el van rendezve – nézek mélyen a szemébe, majd Yumi – ra pillantok.

- Nem hiszek én semmit, azt a templomba szokás. Most pedig jó gyaloglást, ahogy említették elõttem – fordul is el, majd az autóba vágódva porfelhõt keverve maguk mögött elhajtanak. Elég naiv ha azt hiszi ennyiben hagyom a dolgot. Körülnézek, nehogy valaki lesben állva figyeljen. Szerencsére még senki, de mivel ott az a rohadt jeladó elég hamar tipliznem kell innen. Leülök a földre, majd oldalra és onnan a hátamra gördülök, a hátsóm alatt elõre veszem a kezeim, lábaim behajlítva a könyököm felemelve veszem ki egyiket a másik után. És máris szabadabban tudok mozogni, már csak le kell szednem magamról ezt a szart. Odasétálok a hullához, a kezénél lévõ fegyverét felveszem, a bilincs zárjához irányítom a csõ végét és meghúzom a ravaszt. Nem mondom, hogy kellemes érzés, sõt kibaszottul fáj, hangosabban fel is szisszenek, de legalább most már el tudom választani a kezeim egymástól. Akkor nézzük ki is ez a szerencsétlen. Letérdelek mellé, alaposan végigtapogatom a zsebeit. A belsõ zsebében találok egy mobilt, a nadrág zsebében pedig kocsi kulcsokat. A verdája nem messze parkol, el is indulok felé, miközben a címlistát görgetem. Meg is találom, amire kíváncsi voltam. Keto te rohadsz szemét dög! Szóval te voltál? Ezt még meg fogod bánni. De minek neked a lány? Mit akarsz vele? Az ajtót kinyitva bevágódok és indítok, irány a garázs, ezt nyugodt körülmények között végig kell gondolnom. Szerencsére egész gyorsan célhoz is érek, beparkolok, muszáj egy sört bevágnom.

- Nem gondoltam volna, hogy még kefélni is volt idõd - Hátulról átölel, olyan jólesõ biztonságérzet kerít a hatalmába, ahogy a karjai körém fonódnak.

- Le tudod szedni? – kérdezem reménykedve, mire hangosan felnevet. – Ha ennyit sem nézel ki belõlem hogy mered a kocsid a kezeim közé adni?

- Na ez egy igen jó kérdés – nevetek én is vele. A szerszámaihoz sétál, majd egy fura alakú izével tér vissza, engedelmesen kinyújtom egyik karom a másik után, csattanva hullik alá a rabigám lánca.

- És most mesélj! – ül le a kanapéra, lehuppanok én is mellé. Elmesélem neki a történések nagyját, majd a végén a kezébe ejtem a mobilt.

- Az a rohadt Keto nem bír a vérével, nem elég neki, hogy nekem keresztbe tett. Ki kell derítenem minek kell neki annyira a lány. Mit rejteget még? Na és Yumi is mit hallgat még el, ki kellene szedni belõle mit tud és csak aztán átadni az öregnek.

- Yumi? Hm.. egyre komolyabb a kapcsolat, hogy már a keresztnevén szólítod – és kiröhög. Az ember esze megáll. – Poénkodj csak, míg teheted.. – fenyegetõ hangon szólalok meg, de a következõ pillanat máris más eredményt szül. – Bár nem mondom szívesen megmásznám, olyan teste van.. na meg olyan búgó hangja.. – ha lúd hát akkor legyen kövér. Miért is tagadnám pont elõtte a nyilvánvaló tényeket. Lecsapom a söröm maradékát, majd az ölébe hajtom a fejem párna gyanánt, ahogy végignyúlok a kanapén. Szinte azonnal le is ragadnak a szemeim, nem gondoltam, hogy ennyire kiüt ez a nap. Félálomba hallom, hogy Ren kimászik alólam és a telefonját felveszi. Nem érdekel jelenleg az alváson kívül semmi, nem is törõdök vele kivel és mit beszél. Jó pár órával késõbb egyedül ébredek, feltápászkodok és elmegyek letusolni. Tiszta göncöket kapkodok magamra, nadrág és trikó kombó, valahogy jelenleg nincs kedvem a szoknyához. Bakancsot húzok és elmegyek futni, ahogy szoktam is, ha gondolkodni akarok. A kihalt gyártelep pont jó is erre, itt esetleg pár patkány elrohanó árnyéka keresztezheti csak az utam. Nem is tudom, hogy mennyi ideje falom a kilométereket, mikor valami furcsa zaj vonja magára a figyelmem. Kint járok a terület szélén, egy régi bõrgyárból jönnek a hangok. Óvatosan lépkedve közelítem meg, az ajtón belépve a sötétség szinte fejbe vág. Tapogatózva és a fülemre hagyatkozva haladok, igyekszem nesztelen maradni, ahogy a lefelé haladó lépcsõsoron megyek. Egy szobába lépek be, nem látok semmit, csak érzem, ahogy a sötét szinte lüktet. A hang amit követtem elnémul, tettre készen várom, hogy történjen valami. Mozdulatlanul állok, de semmi sem mozdul. Megelégelem, és indulnék, mikor becsapódik az ajtó, ahol bejöttem. Fasza.. ez még hiányzott nekem. Igyekszem kinyitni, kirugdosni, vagy valami, de meg sem mozdul, tömör vas ajtó, még csak megkarcolni sincs esélyem. Ekkor a másik oldalról csikordulnak az ajtót tartó zsaluk, fordul a zár, és léptek visszhangoznak a teremben. Megállok és némán figyelek. Egy hangos kattanás, majd vakító fényár tölti be a szobát. Mintha áram rázna meg, a karom a szemeim elé kapom, éget a fény, nem látok semmit. Pislogok ezerrel, hátha segít, kis idõ múlva sikerül is elviselhetõen hozzászoknom a változáshoz. Egy teljesen berendezett szobában állok, asztal, székek, ágy, és szekrény látványa fogad.

- Ez meg hogy a .. – torkomra fagy a szó, ahogy a másik oldali falhoz vetõdik a pillantásom. Én tuti álmodok, mert ilyen egyszerûen nem létezik. Szemben velem Yumi néz hasonlóan meglepetten.

- Te meg hogy a picsába kerülsz ide? Mi ez az egész?

A hajnal elsõ sugarai kezdenek kapaszkodni  a még sötét horizonton. A fény karjai, mintha egy halottaiból feltámadó lény tapogatózó, és néma kiáltásai lennének. Csendben ülök az ablakomban, hátam a párkánynak döntve, lábaim felhúzva várom a csodás, mégis halálos harc kimenetelét. Minden reggel, és minden éjjel egy új világ kezdete, ami a másik halálával kezdõdik. Mélyet szívok a cigimbe, hagyom, hogy a füstje átjárjon, majd kifújva körbeölelve fátyolként álljon közém és a világ közé. Nincs kedvem megmozdulni, olyan jólesõ zsibbadás jár át, ahogy a tekintetem az ég és a föld hamis egyesülésén nyugszik. Kis idõ múlva viszont kénytelen vagyok megmozdulni, a napsugarak vakítóan támadnak, és üldöznek el. A tetõtéri lakásom elõnye a semmihez sem fogható látvány, de ugyanekkor ez is a hátránya, ilyen magasban uralkodóként tornyosulok a lent nyüzsgõ világ fölé, de ezáltal engem érnek az elsõ hatások az égbõl. Enyhén morogva állok talpra, még egy utolsó pillantást vetek a ragyogó tájra, majd elnyomom a cigim. A konyha felé megyek, a frissen kész kávé gõzölögve fogad az illatozó reggelimmel együtt az ételfelvonóban. Szeretem, hogy közvetlen kapcsolat van a lakásom és a konyha között. Na meg még inkább kedvemre van, hogy szólnom sem kell, tudják mikor mi a dolguk. Kiveszem és a pulthoz telepedek le. Lassan, minden ízt kiélvezve eszek, egy jó étel segít, hogy az unalmasnak induló nap legalább egy része jó legyen. Ahogy elfogy visszarakom a felvonóba a bögrével együtt. Nyújtózom egyet, majd visszamegyek a szobába felöltözni, aztán a fürdõbe fogat mosni. Telefonom morgása hívja fel magára a figyelmem, épp hogy csak az utolsó simításokat is véghezvittem magamon. A villogó kijelzõre pillantok, egy aprót sóhajtok mielõtt felveszem.

- A fõnök látni akar.

Nem nyúlik hosszúra a beszélgetés, vagyis jobban mondva utasítás osztás, én meg sem szólalok, bár ez nem is meglepõ. Zsebre teszem a mobilt, felkapom a kabátom, belebújok a csizmámba és már indulok is. Lemegyek a mélygarázsba, a kocsimba pattanok és már hajtok is az „apám” háza felé. A hagyományosan megépített, hatalmas kerttel rendelkezõ ház elõtt parkolok le. A szokásos kép fogad, a szépen megmunkált kertet sötét alakok árnyékolják be, nincs olyan rész, amit ne látnának, és nem léphet be senki a tudtuk nélkül. A fõbejáraton át megyek be, szó nélkül haladok. A dolgozószoba elõtt állok meg, leülök seiza – ba, és halkan kopogok kettõt. Az engedélyt hamar megkapom, elhúzom az ajtót és belépek, mélyen meghajolva „apám” elõtt.

- Gyere, ülj le Ai.

Engedelmesen seiza – ba ülök az asztalhoz, elém tolnak egy csésze teát, amit illemtudóan megköszönök, majd a tekintetem a fõnökre szegezem.

- Akadt egy zavaró tényezõ, ami bosszant. Feltörték az egyik számlánkat és lenullázták, ezzel megkárosítva a családunk. Megtaláltuk ki ezért a felelõs, a te dolgod lesz elém hozni. A neve Mandao Yumi.

A név hallatán már tudom is kirõl van szó. Igaz személyesen még sosem találkoztam vele, de a híre megelõzi.

- Értettem. Ma lesz egy verseny, önként a kezeim közé fog sétálni, amint elverem a pályán.

Bólintok céltudatosan. Az öreg szája szegletében halvány, de büszke mosoly jelenik meg.

- Estére várom a lányt, rád bízom, hogy egészben, vagy beszélni tudó részletekben hozod ide.

Szó nélkül tudom, hogy itt a vége a társalgásnak, megvan a feladatom, már csak a végre kell hajtanom maradéktalanul. Fel is állok, mélyen meghajolok és hátrálva lépek ki a helyiségbõl. Az udvarra kiérve veszem is elõ a telefonom, kotrok kicsit a címtárban, majd rábökve egy névre hagyom, hogy búgva tárcsázzon a fülemhez emelve.

- Hintsd szét, hogy ma nagy tétekben játszó elit verseny lesz, és csak a legjobbak jöhetnek. Ami a legfontosabb, hogy a mediterrán démon fülébe biztos eljusson.

Nem várom meg, hogy bármit is tudjon felelni, tudom, hogy hallotta, és vette az adást. Bontom a vonalat, majd újra tárcsázok. Recsegve szakad meg a monoton búgás.

- Mi van?!

- Kedves, mint mindig.

Közömbös hanggal köszönök én is hasonlóan szívélyesen, mint Ren.

- Ai, te meg az idõzítéseid. Mi kéne?

Hangja megenyhül, már szinte barátinak mondható.

- Máskor mássz dombokat, hagyd a ribancot, szükségem van rád.

- Imádnivaló vagy, mint mindig – röhög a telefonba, az én ajkaimra is halvány mosoly kúszik, ahogy hallom a jókedvét. Kevés ember van, aki ezt a hatást ki tudja belõlem váltani, Ren pedig a legjobb ebben. Utcára kerülésem óra barátok vagyunk, együtt csináltuk a legtöbb balhénk. Nabuko Ren, egy igazi nagyszájú picsa, de a kezei aranyat érnek, nincs olyan verda amibõl ne tudná a maximumot kihozni.

- Gyere a garázsba, 10 perc és ott leszek én is, a többit majd elmondom ott.

Hallom, hogy közben elkezd tényleg lemászni a csajról, és szedelõzködni kezd.

- Ezért még sokkal fogsz tartozni..

Morog akár egy igazi vén bolhás dög. Szinte egyszerre rakjuk le, a kocsimba vágódok, és padló gázzal indítok. A régi gyártelep lepusztult romjai közé hajtok, a leszakadt táblák, mint szellemek lengedeznek, a kitört ablakok, levált ajtók ásító sötétségrõl árulkodnak. Egy igazi kísértettanya, erre még a legbátrabbak sem szívesen jönnek. Ezért is volt ez a hely sokáig az otthonom. A mélygarázs üvöltõ mélysége szinte bekebelez, a lámpáim fénye alig bír harcolni a feketeséggel. Apró kis távirányító csúszik a tenyerembe, egy gombnyomással tárul fel a fal. Modernül felszerelt, fényárban úszó terem tárul elém. A rámpára felállok, majd leállítom a motort. Kiszállok, lehuppanok a betonra, majd a hûtõhöz megyek. Kiveszek egy hideg sört, gyakorlott mozdulattal nyitom ki, kortyolok egy nagyot belõle, a kabátzsebemet tapogatom közben, a cigim után kutakodva. Egy doboz elõre kihúzott szállal kerül a képembe. Meg sem lepõdök, ajkaim közé veszem a bûzrudat, és hálásan pislogok, amikor a tûz sárgás fénye a rúd végével kezd el játszani. Mélyeket szippantva pöfékelek.

- Mi nem bírt várni?

Kérdez enyhén frusztráltan. Meglehet, hogy tényleg nagyon rosszkor hívtam, de már mindegy, majd felszed valakit a verseny után, nem féltem, hogy ne tudná bepótolni az elmaradtakat.

- Este lesz egy verseny, a mediterrán démont kell elkapnom, és nem csak a versenyben.

Vázolom a tényeket, érdeklõdve pislog rám.

- Egy körre akarod, vagy beleköpött a levesetekbe?

Szûri le a lényeget, miközben már be is feküdt a kocsi alá.

- A híre csak az agyam piszkálja, látatlanban nem adok senkire. Amúgy meg eléggé nagy szart kavart, valószínû nem sokáig lesz épségben az arca és egyéb testrészei. A lényeg, hogy készítsd fel, a többit meg bízd ide.

Dobolok az autón, lehúzom a söröm, eltaposom a cigim, majd ellépek a kanapéhoz, és egy laza mozdulattal elnyúlok rajta. Szemeim lehunyom míg várakozok.

---

Remek munkát végzett Kri, a Korcs, szépen továbbadta a híreket. Jókora tömeg gyûlt össze, na meg a versenyzõk sem épp a kispályás kategóriába tartoznak. Egy kissé messzebb állok a többiektõl, úgy, hogy jól lássam a történéseket, bár még nem látom a célpontom. Szerencsére nem kell sokat unatkoznom, a tömeg õrjöngeni kezd, egy új motorhang csatlakozik a zajba. Meg is jött a kiszemelt, azért nem tagadhatom, hogy a kíváncsiság piszkál, vajon hogy is nézhet ki valójában, mi igaz a szóbeszédbõl. Valószínû õ is hasonlóan gondolkodik, mert egyenesen felém tart. Megáll nem messze tõlem, és a kocsiból fixírozzuk egymást, de nem bírja sokáig a tétlenséget, mutogatnia kell magát. Elkezd farolgatni, a gumiját égetni, már – már kényszeresen keresi a tömeg lelkesedését. Rezzenéstelenül nézem mit mûvel, vagy nagy mázlija van, vagy tényleg nem olyan rossz sofõr, nem tör össze semmit, és még a kellõ távolságot is megtalálja a kocsimtól, ahogy megáll elõttem. Kattan az ajtó zárja, majd kiszáll. Nem egy hétköznapi látvány, azt mindenképp meg kell hagyni. Minden mozdulatát figyelem, a bõrkabáttól megszabadulva több rálátásom nyílik a testére. Aprón megnyalom a szám, más helyzetben meglehet, hogy kipróbálnám mit is tud pályán kívül. De ez már csak így marad, nincs sok ideje hátra. Szemérmetlenül a kocsimra támaszkodik, majd pofátlan módon végigmér. Enyhe fintor szalad át az ajkaimon, nem szertetem, ha a húspiac egyik árujának néznek. Eddig sem épp keskeny mosolya a nemtetszésem látva még szélesebbre húzódik. A világoskék szemeit az enyémbe fúrja, szépnek szép, ezzel nem fogok vitatkozni, de ezzel még nem fog levenni a lábamról. Közömbösen, és gyilkosan nézek vissza.

- Mi van, be vagy zsongva talán?

Kérdezem közömbös, már – már érdektelen hangon.

- Nincs ebben semmi csodálatra méltó, ha jó kezek bûvölik. Na, majd miután beértem a célba, majd integetek neked, mikor te bekullogsz, okés?

Erre már nem is válaszolok, hagyom had élvezze az utolsó versenyét, míg el nem kenem a száját, aztán a többit majd a fõnökék megoldják. Enyhén megrázom a fejem, ahogy a tömeget cukkolja a táncával.

- Tüzes ribanc! Megnézném milyen az ágyban..

Visszhangozza a gondolataim Ren, enyhén össze is rezzenek tõle, ahogy behajol az ablakomon, nem vártam, hogy megjelenik.

- Az.. – válaszolom oda sem figyelve. Egy apró kézlegyintéssel közlöm, hogy szakadjon le a kocsimról. A rajthoz állok, átnézek a többiekre, és elmosolyodom. Tekintetem visszahelyezem az indító csávóra.

- 5-4-3-2-1! GOOO!

És indul a verseny. Meg sem erõltetve magam, a lovak teszik a dolgukat, elsõnek rajtolok el, és az élre török. A visszapillantóba pillantok, hogy lássam, hogy áll a nagyszájú. A körforgó meghozza az eredményét, a Mazda sofõrjének van még mit tanulnia, beszitál a kocsija, és máris szikrázik a fém, ahogy csattan a lámpaoszlophoz. Egyel kevesebb, bár pont nem érdekelt eddig sem ez a sofõr. Aki ténylegesen érdeke az már itt is jön mögöttem. Nem sokat szívózok vele, magam elé engedem, had mutassa meg, hogy mit is tud. El is kezdi a bemutatóját, hogy mit is tanult az évek során, egész jó, meg kell hagyni, de azért én jobb vagyok. Megtartom a tisztes, mégis közeli távolságot, nem mászok igazán rá, megmarad a kb. két centis távolság, és nem is próbálom szorult helyzetbe hajszolni. Ennek ellenére a második körben a kigyorsításkor megindul a kocsija hátulja, amit mázlival tud megfogni. Megvan, amit tudni akartam, nincs értelme tovább játszanom. A hidas rész ont megfelelõ lesz, hogy visszavegyem a helyem. Könnyedén hajtok mellé, majd az ív is megvan, így már nem is tud az utamba állni. Benyomom a nitrót, had szóljon a kicsike. Az utolsó kanyar jön, tudom, hogy én vagyok a jobb. Viszont ekkor megtol hátulról, majd kikapva a kormányt mellém hajt és oldalról is lök rajtam, ezzel lassítva. Hiába haladunk szinte egymás mellett, ezzel a piszkos húzásával pont annyit vesztek a sebességembõl, hogy pár centivel elõrébb ér be a célvonalon. Az agyam eldurran, ez azért már a pofátlanság netovábbja, ilyen nincs. Ez itt nem szokás, és ez még undorító is. Leállítom a kocsim, kipattanok belõle, és Yumi felé indulok. Csak kerüljön a kezeim közé, darabokban viszem „ apám” elé. Ahogy kellõ távolságba érek megragadom és a kocsinak lököm.

- HOGY MERÉSZELTÉL MEGLÖKNI, TE RIBANC?! VELED FOGOM KIPOLÍROZNI AZ AUTÓMAT!  - ordítom, a méreg mindjárt szétbasz.

- Jaj már ne kapd fel úgy a vizet. Ez az utca aranyom, itt nincsenek szabályok!

Majd én mindjárt megmutatom, hogy milyen itt az utca törvénye. Na meg még tetézi is, hogy aranyomnak hív. Ezt már sértésnek veszem, engem ne kezeljen le egy olyan, aki csalással tud csak nyerni.

- Hát te tuti térdeltél a jogsidért!

- Hát ha én térdeltem, akkor neked még több melód kellett, hogy legyen benne.

És még flegma is amellett, hogy lekezelõ, na ezt azért még se, nem tudja, hogy penge élen táncol.

- Megdöglesz ezért! – a késemért nyúlok és veszem elõ, ha kell kiforgatom a beleit a betonra, a szája még kellõen tud majd járni és válaszolni a kérdésekre.

- Azzal bizony nem sokra mész, anyukám! – szed elõ egy pisztolyt, ha tovább folytatja a becézésem nem érdekel, ha golyót kapok, de tuti fülig Jimmy- t csinálok belõle.

- Nehogy azt hidd ezzel nyert ügyed van, jól bánok a késekkel!

- Tényleg? Ketté tudsz szelni egy paradicsomot vele akkor?

Az egyik késem pályára bocsájtom, nézzük mit lép erre. A pisztolyát használva üti félre, nem rossz húzás, bár azért tudnám mivel tesztelni még, haragom csak tovább szítja pökhendi viselkedése. Lángoló tekintettel figyelem, ahogy egészen közel lép hozzám. Megfogja a gallérom és teljesen magához ránt, államhoz nyomja a pisztolyát.

- Na most mit csinálsz? Hah? Most legyen nagy a pofád!

De nagy a szája valakinek, mindjárt megtöröm a magabiztosságod. Kezemben már ott is van a késem markolata, másik kezemmel épp készülök ráfogni a pisztolyt tartó kezére, hogy el tudjam tartani magamtól miközben markolatig mártom benne a késem. Az égiek viszont tuti vigyáznak erre a cafkára, mert elözönlik a helyet a zsaruk, mindenki menekülõre fogja. Frusztrációm az egekbe szökik, menekülnöm kell nekem is, nem szeretnék a sitten rohadni. Bepattanok a kocsimba, ahol már Ren vár türelmetlenül. A tömegbõl kiválva kisutcákon át keringve rázom le a kopókat. A gyártelepre hajtok, most nem igazán kellene találkoznom senkivel. Leparkolom a kocsit, és elvonulok a hátsó edzõteremnek kialakított szobába. Szerencsétlen bábu szakadva tûri a haragom, majd nagyot csattanva ér földet, kezeim enyhén vörösen lüktetnek. Ren az ajtóban állva figyel.

- Megölöm még ezt a ribancot! Estig elõ kell kerítenem.. és már két órám sincs.

Hangomon nem lehet észrevenni az indulatot, vonásaim is megnyugodtak, legalábbis látszatra.

- Mit tudunk róla? Hol szokott tanyázni?

Kérdezem reménykedve, de csak lemondó fejrázást kapok válaszként. A telefonomért nyúlok, hátha a Korcs tud valamit. Ekkor viszont majdnem eldobom a készüléket, ahogy a tenyeremben búgni kezd.

- Hogy szakadna rá az ég..

Nyögöm frusztráltan, ahogy meglátom ki keres.

- Csalódtam benned! Ne is lássalak míg nem teljesíted a feladatod!

Ezzel a vonal meg is szakad. A becsületem oda lett, ez a kis dög miatt. Ezt rendbe kell hoznom valahogy, elõ kell kerítenem. Ren mobilja megcsörren, érdeklõdve nézek rá, ahogy lefehéredik, miután fél percig a fülén lóg a készülék. Aggódó szemekkel néz rá, nagyon nem értem mi van.

- Nem tudom merre járhat, kidobott a sarkon, ahogy leráztuk a zsarukat, azóta nem láttam. Oké, értem, kösz.

Ahogy bonja a vonalat máris kérdõre vonom. – Mi van?! – már kezdek én is aggódni, nem igazán láttam még ilyennek.

- Patkány volt. Vérdíjat tûztek ki a ribanc és a te fejedre is. Azt mondták elárultad õket, elkaphattad volna, de hagytad, hogy elmeneküljön.

Na ezt már ne, ez nem lehet igaz. Mindjárt kihullik a hajam. Le kell ülnöm, ezt egyszerûen nem hiszem el. Várjunk csak, az a rohadék Keto lehet, megtalálta a lehetõséget, hogy eltávolítson. Apám ezért hívott fel, még van esélyem.

- Keto, te rohadt szemét..

Szûröm a fogaim között, felpattanok és a telefonomért nyúlok.

- Korcs, hogy juttattad el annak a ribancnak a hírt a versenyrõl? – kérdezem ingerülten, valahol el kell indulnom, és megtalálnom, ez az egy esélyem maradt, vagy búcsút mondhatok az életemnek.

- A szerelõjén keresztül. Takemoto Mark, ha õ megvan, meglesz a csaj is. Menj a belvárosba a Hollow bárba, ott szokott lenni.

- Remek, kösz.

Meg is indulok, nem késlekedhetek tovább, minden perccel romlanak az esélyeim. Felrohanok az emeletre, ledobálom magamról a cuccaim, feszes fekete nadrágot, és hasonszín trikót veszek egy bõrkabáttal kiegészítve, ebben könnyebb a mozgás. Késeim is elrejtem, majd felkapom a kulcsaim.

- Szoríts!

Ölelem ár Ren –t, nem vagyok biztos benne, hogy ezt élve megúszom. Nem szoktam ilyet tenni, de ez kivételes alkalom. Ezt õ is tudja, szorosan magához ölel.

- Észnél legyél, és gyere vissza egyben!

- Értettem anyuci.

Mosolyodom el, majd fordulok is sarkon, a motoromhoz lépek, majd felbõgetem miután felpattantam rá. Két keréken könnyebb menekülni, ha arra kerülne a sor, na meg így nem is vagyok olyan feltûnõ. Fekete sisakom a fejemre nyomom, hajam betûröm alá. Kirobbanok a kapun, egyenesen az említett hely felé száguldom. Könnyedén haladok, a forgalom nem zavar. Egy félreesõbb sikátorban állok meg a hátsó kijárat mellett, leállítom a gépszörnyet, leveszem a sisakom és a kormányra akasztom. Az ajtót kitárva egyre mélyebbre hatolok az épületben. Ismerem a helyet, többször jártam már itt. A pult mögött lyukadok ki, a félhomályban észrevétlen tudok nézelõdni. Nem is kell sokat keresnem, csajok gyûrûjében meg is találom a csávót. A tömeget egy mozdulattal megbontom, kezem a nyaka köré fonom.

- Te most velem jössz!

Rántom talpra ellentmondást nem tûrõen, nem érdekelnek a dühös pillantások. Erõsen tartom, nem adok esélyt a menekülésre. A hátsó kijárat felé vonom, szerencsére több esze van annál, hogy ellenkezzen velem. A sikátorba kiérve a falnak lököm.

- Hol laksz?

Kérdezem ingerülten, jelenleg el akarok tûnni a kíváncsi szemek kerszttüzébõl.

- Egy saroknyira innen, a Mondo bérházban.

A fém karperec egyik oldala kattan a csuklóján, a másikat a sajátomra csatolom. Nem szeretném ha idõ elõtt meglépne. Felszállok a motorra, rántok rajta, hogy tegyen hasonlóképpen. Ahogy fent van mögöttem ki is lövök, nem is kell egy perc és a megjelölt helyen vagyunk. Leszállva elrejtem a motorom.

- Haladj felfelé, még sok dolgunk van. Semmi trükk, ha mégis próbálkozol lenyesem a golyóid.

Leveszem a bilincset és a farzsebembe rakom, majd lököm be az ajtón, hagyva had vezessen a lakásába. A lépcsõket szépen sorba szedjük, egészem a harmadik emeletig. Itt megáll egy barna ajtó elõtt és kotorászni kezd a zsebében a kulcsok után. Remegõ kézzel szedi elõ, hallom, ahogy a kulcsok folyamatosan összekoccannak. Nem szólok egy szót sem, hagyom, hogy megtalálja a megfelelõ példányokat, majd mikor kitárul az ajtó elveszem tõle és belököm. Bezárom gondosan mögöttünk a fadarabot.

- Most pedig hívd ide azt a cafkát, beszédem van vele. Semmi trükk..

Fenyegetõen, szinte suttogva ejtem a szavakat. Leülve várom, hogy megtegye, amit kértem. Ide hallom, ahogy a telefon búgni kezd, majd életre kel a vonal.

A vekker visítására riadok, vagy inkább emelgetem fejecském, és félig csukott szemmel, igyekszem. lenyomni, mielõtt megsüketülök. Annyira utálom a reggeleket. A felébredés után, persze már nincs problémám, mikor megmosakszom, és megiszom reggeli kávém, de addig mintha egy másik testben léteznék, amit képtelen vagyok irányítani. Végül csak sikerül megszabadulnom az óra vinnyogásától, és lassan feltápászkodva nézek kõrbe, magamhoz véve, köntösöm, vonulok ki a fürdõbe, hogy felfrissítsem magam. A zuhany alatt még elmélkedem kicsit, majd eszembe jut, hogy azért nem mélázgathatok ennyit, hisz rengeteg dolgom van ma. A reggelem egy kifejezetten macerás esküvõ. Egy srác rendezkedik, ami végül is aranyos, de már vagy 10 szer variáltuk át a virágokat, mivel úgy gondolta, nem elég frissek az õ csodás menyasszonyához. Alapban mindig ilyen férfirõl álmodtam, aki ennyire oda figyel rám, de mint kliens, egy kicsit fárasztó. Gyorsan összekapom magam, és kutyafuttában nyelem le reggelim és kávém. Majd rohanok is, a megbeszélésre.  A városban hatalmas a dugó, így a volán mögül mérgelõdöm, hogy megint el fogok késni, ráadásul, vagy 6 kõrt kell tennem a háztömb körül, mire találok, egy nyamvadt parkolót. Kiszállva már rohannék is tovább, de legnagyobb mázlimra, néhány alak, pont engem szúr ki, hogy szórakozzon velem. Elém lépnek és elzárnak minden menekülési utat. Megpróbálok elosonni köztük, de visszatolnak.

- Elnézést, de sietek… ha megtennék, hogy arrébb állnak… - kérem kedvesen és ismét megindulok, de csak megállítanak, és hangosan nevetgélve cukkolni kezdenek. Nagyon megrémülök, és csak a kocsimhoz húzódva kapaszkodom mappámba, mintha meg tudna védeni, vagy hasonló. Meg sem tudok szólalni, és csak reménykedem, hogy lassan megunják, és békén hagynak, de persze erre nem sok esélyem van, mikor egy hátat látok meg. Egy lány elém áll, és valami oknál fogva a védelmemre kel.

- Valami bajotok van? – kérdezi, csípõre tett kézzel. Milyen határozott a hangja, még én is meglepõdöm.

 - Menj innen cica. Nem veled van dolgunk. – vágnak vissza, és már várom, hogy mikor hagy magamra, bár titkon remélem, nem teszi meg, viszont nem gondolom, hogy egy lány képes felvenni a kesztyût három férfival.

- Hát vele sem lesz. – feleli, és egész egyszerûen megragadja a karom és húzni kezd. Már azt sem tudom, hol vagy, és mi történik körülöttem. Remegek a félelemtõl, de a lány segítõkészsége nagyon jól esik. Az egyik férfi, megfogja a vállát és megállítja, amitõl ismét összerezzenek.

- Még is mit képzelsz magadról? – kérdezi, mérgesen, de az ismeretlen lány, nem riad meg.

- Túl szép volt azt hinni csak megúszom. – sóhajt és fordul feléjük mérgesen, kezem pedig elengedi. L

-  Nagyon rossz kedvemben találtok, és ne hogy azt higgyétek, mert nõ vagyok, nem tudom megvédeni magamat. – mondja határozottan, én meg csak ámulva figyelem, ahogy lerendezi õket. A bajkeverõk, megszégyenülve távoznak, én pedig tátott szájjal figyelem megmentõm. Akár egy lovag, csak nõi kiadásban. Kuncogom el magam megkönnyebbülten, majd észbe kapok, hisz ezt illene megköszönnöm.

 - Köszönöm szépen. – szólalok meg, és mikor megfordul, kedves mosolyommal találja szembe magát.

- Ugyan már. Ez a legkevesebb. – feleli, pedig ez kicsit sem kevés. Megmentett, mert hát ki tudja mit tettek volna azok a pasasok velem, én biztos nem tudtam volna megvédeni magam. Gondolkodom el kicsit, de akkor eszembe jut, hogy mennem kell, mert már így is el vagyok késve. Az órámra pillantok, és pánik lesz úrrá rajtam.

- Ne haragudj, de mennem kell, mert egy találkozóm van. – mondom, kutyafuttában, de mégsem akarom, csak így itt hagyni, ezért elõhalászom, egy névjegykártyát a zsebembõl, és átadom neki, egy kedves mosoly kíséretében.

 – Ezen a számon elérhetsz. Szeretném, ha felhívnál, hogy megtudjam hálálni, amit értettem tettél. – mondom sietõsen és már rohanok is. Tényleg szeretném megismerni, ezt az erõs lányt, és rendesen megköszönni, amit értem tett, de a munka az elsõ, és emlékeim szerint ez a fiatalember, nem is az egyszerû esetek közé tartozik. Berohanva, meglátom, hogy már az ajtóm elõtt toporog, és folyton az óráját nézi.

-Elnézést a késésért, feltartottak… - loholok és a kulcsot elõvéve, már nyitom is az ajtót. A fiú morog egyet, de megértem, hisz rá nem tartozik, hogy engem az utcán megtámadtak, õ az esküvõjére készül, és dicséretes, amiért ennyire odaadóan teszi.

- A húgom is nemsoká befut, legalábbis remélem… Addig mutassa meg a termeket, amiket mondott… - magyarázza, de én csak bólogatok, és lerakom cuccaim az asztalra. Lábam még mindig remeg kicsit a támadás miatt, ezért sutábban mozgok a kelleténél. Végül, csak sikerül összekapnom magam, és leülve mutogatni kezdem a termeket, mikor egy alak jelenik meg az ajtóban. Mind a ketten felnézünk rá, és a ledöbbenés, ami az arcomra ül, nagyon kis bugyutává, de ugyanakkor, nagyon édessé varázsolja, amúgy is bájos ábrázatom. Odasétál hozzánk, mire a srác méltatlankodni kezd.

- Végre hogy megérkeztél May. Azt hittem már nem fogsz megérkezni. – szól a lánynak, mire nagyon elszégyellem magam. Mayának hívják. Segített, én meg még a nevét sem kérdeztem meg, hogyan lehetek ekkora bunkó? Gondolkodom el, és egy picit hallgatásba burkolódzom, majd May leül, velem szembe, testvére mellé, és engem figyel. Valamiért még zavarba is jövök, de ezt annak tudom be, hogy szégyellem magam.

- Akadt egy kis dolgom, és neked is akadt volna, ha nem rohansz olyan eszetlenül… - teremti le a srácot, de nem durván, csak finoman.

- Nem értem mirõl beszélsz, nekem itt volt a helyem… Na mindegy, most már ha végre megjöttél segíts, vagy mi… Elvégre ezért jöttél ide vagy nem? – le sem tagadhatnák, hogy testvérek, mert nagyon civakodnak, de ettõl kifejezetten kedvesek lesznek. Megköszörülöm a torkom, és elmosolyodva figyelem, ahogy mind a ketten rám néznek.

- Elnézést… May, ugye? Köszönöm amit kint tettél értem, nem is tudom, mi lett volna, ha nem segítesz, és sajnálom, hogy csak úgy elrohantam… De amit mondtam úgy is gondolom… Szeretném meghálálni, amiért megvédtél… - nagyon szép mosolyom van, és kedves csilingelõ, hangom, még intenzívebbé teszi kellemes kisugárzásom.

- Már mondtam, hogy nincs mit, de szavadon foglak, ráadásul, úgyis sokat fogunk találkozni, ha a tesóm esküvõjét szerezed…

- Ez igaz… - mondom kedvesen és egy sóhajjal lezárva hozzá is látunk megbeszélni a részleteket. May valamiért nagyon néz engem, de nem értem az okát, és azt sem miért pirulok, elfolyton minden egyes apró bókján, amit felém küld. Valószínûleg csak viccel, hisz õ egy lány, és én is az vagyok. Még véletlenül sem fordul meg a fejemben, hogy a saját neméhez vonzódik, ahhoz én túl naiv vagyok. A megbeszélés, majd két órán keresztül tart, de alig jutunk valamire, de már hulla fáradtak vagyunk mindannyian, így úgy döntünk, hogy majd hétfõn folytatjuk a megbeszélést, már a helyszíneken. Kifele menet kezet fogok mind kettejükkel, de May eléggé elhúzza a kézfogást, így ismét zavarba hoz.

- Nincs kedved meginni velem egy kávét? Beszéltél valami megismerkedésrõl, és elég fárasztó volt ez a néhány óra, ránk fér egy kis lazítás… - hív meg, és egy kacér mosolyt is megereszt, de én persze ezt sem értem.

- De nagyon szívesen… - mondom lelkesen, mert hulla vagyok, és a reggeli kávém sem tudtam meginni rendesen, de a testvére köbe vág.

- Hééé és én? Haza akarok jutni a menyasszonyomhoz, te hoztál ide! – emlékezteti a lányt, mire a fiúra nézek. Már épp mondanám, hogy akkor majd legközelebb, mikor May odaadja neki a kocsija kulcsit, hogy vigye el a kocsit, õ majd taxival hazamegy.

- Majd én hazaviszlek… - vágom rá kedvesen.