|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Ursus | 2013. 10. 16. 05:54:23 | #27652 |
Karakter: Blueregard Molton
Megjegyzés: (ef-chan)
Amióta élek és az eszemet tudom csak és kizárólag Rebecca Symenthin von Mirk hercegnőnek élek. Már kisdedként is magasra tolva okulárém csodáltam ezt a remekbe szabott tüneményt, gyakran még fintorogva tátott szájjal fel is tornáztam orrom ráncolásával a látó eszközt, hogy jobban szemügyre vehessem ezt a csodálatos nőt.
Aztán ahogy teltek-múltak az idők egyre csak cseperedtünk, s szerelmem nem hogy alább hagyott, egyre csak nőtt. Atyám a birodalmi magiszter látva hiábavaló küzdelmem, és plátói szerelmem csak fejét ingatta. Úgy sejti ezért nem jött meg még az erőm. Mert valami nagyon feszélyez. Ez az érzés.
Nagy lelki löket kéne ahhoz, hogy meginduljanak energiáim. Már ha vannak. A fene se tudja, hogy édesanyám kivel hempergett, mikor megfogantam, legalább is apám így gondolja. Tekintve hogy egyikkőjükre sem hasonlítok igazán, ráadásul még egy fikarcnyi mágia sem szorult belém. Illetve...de…egy kevés igen.
Mikor szeretett Rebecca Symenthin von Mirk hercegnőnk méltóztatott szerelembe esni a hiú és fösvény irkiai hercegbe. Aki aztán jól össze is törte a szívét.
A hercegnő meg az enyémet. De mindegy is, rajongásom csak még nagyobbá lett iránta. Tekintve, hogy a csalódás akkora lelki löketet adott, mely elindította bennem a varázslat hatalmas virágának apró magjából való csíraserkenését. Az animágia tudója lettem. No persze abból sem a tetemesebbek, teszem azt oroszlán, vagy hatvan agancsú szarvas. Nem…egy egyszerű…unalmas…girhes, nyegle fekete macska. De legalább fekete, és macska.
Apám ekkor érzett némi reményt arra, hogy esetleg mégiscsak ivadéka vagyok, így kitanított minden apró tettet-mozzanatot munkásságában. A növények nagy ismerője, szakértője lettem, főzetek tudója. S bár nagy reményeket nem fűznek hozzám, tudom egy napon még is nekem kell majd átvennem a helyét. És minden bizonnyal… Rebecca Symenthin von Mirket és az ő drága egyetlen csodálatos férjét kell majd szolgálnom széles mosollyal. Osztályrészem pedig nem lesz más, mint egy egyszerű cselédlány a kastélyból.
Azt már nem..akkor inkább levetem magam a toronyból! Rebecca az enyém!
~***~
Ennek szellemében követem éjjel-s nappal hol macska alakban, hol egyszerű álruhában. Gyönyörű, angyali arcát mindenféle jó és kellemes tulajdonságokkal ruházom fel, pedig ha ismerném talán már nem is tetszene annyira. Valójában azt rebesgetik róla, hogy nyers, s vad. Azzá tette az álnok kosár, melyet még annak idején kapott.
Ám szememben még mindig az a kislány, aki volt. Aki még kedvesen játszott velem annak idején a lugasban, s nem számított se rang, se küllem. Szerinte már akkor is gyönyörű volt. És nem volt kövér. Ahogy ő azt mondja. Mondjuk most sem az, meg akkor sem volt. Igazából nem is látok különbséget. Régen és most is gyönyörű volt. És hogy ezt miért is nem látta az a pojáca? Mert minden bizonnyal a maga fajtákat szereti. Vagy maga-magát. Fene se sejti.
Szó szót követ, de semmi sem változtat a tényen. Itt ülök a kocsmában, tőlem pedig karnyújtásnyira álmaim nője iszik..-mit iszik, vedel mint a gödény!- akár a férfiak. Nem szép látvány, a szeme is keresztbe áll. Bár azt hiszi beszél, engem inkább artikulálatlan bivalyüvöltésre emlékeztet. Az ostoba nép visongva élteti, a katonák aggódnak, de nem tesznek semmit. És hogy én mit is csinálok?
Tátott szájjal meredek rá csuklyám alól.
Aztán felpattanva az asztalra karjaimba dől.
Egy pillanatra lejátszódik bennem a gondolat, elugorjak, ne kapjam el a boruló szépséget, elvégre úgy sem bírom el- nem ő nehéz, én vagyok gyenge,- ám reagálni nincs időm, már is karjaimban találom. Nem mondom, nem fájdalommentes ez a csodálatos mentés, tekintve hogy koordinálatlan végtagjaival elegánsan csonton ver. Szisszenve tolom vissza álló helyzetbe, majd távozok ahogy ő is.
Vajon emlékszik egyáltalán még rám? Vagy fel tudja fogni ezt az egészet?
Nem, nem hiszem. Ahhoz túlságosan jól érezte magát ma.
~***~
Bár apám mondja nem hozzám való ez a fehércseléd, s ha megismerem nem is fog nekem annyira tetszeni, nem lehet kivel beszélni. Lelkesen ecsetelgetem mit is láttam tegnap, mikor az említett nőszemély lépdel be hozzánk.
Apám kellő tisztelettel köszönti, magam is meghajolok, érdeklődve figyelem, keresem a szemkontaktust, azonban mintha észre sem venne, mintha ott sem lennék átnéz rajtam, a témára tér.
Élete hercege megrondult, kell neki valaki aki megszépíti, hogy aztán bosszút állhasson rajta. Mily gyerekes..mily alávaló..és..és..még mondani akartam valami becsmérlő jelzést, de teljesen elfelejtettem. Annyira szépek a szemei..!
Csak és kizárólag csodásan csilingelő hangjára tudok összpontosítani, agyam teljesen leáll. Se kép, se hang.
Valami tudat alatt mélyről jövő reflex ajánlja fel a segítséget. Rebecca Symenthin von Mirk hercegnő biccent, majd felszólít hogy siessek, és elmegy.
Apám akár a véres rongyra mered rám.
- Aki a tűzzel játszik megégeti magát fiam.
- De apám, szeretem őt.
- Ő pedig a bosszút szereti.
- Én is szeretem a bosszút.
- De te őt szereted. Egy birodalom sorsa van a kezetekben.
- Badarság.
- Mindketten ostoba kölykök vagytok. Ha Irkia megharagszik Mirkre mérhetetlen pusztulás vár mindenre és mindenkire.
- Nem érdekel, nekem csak az a fontos, hogy a hercegnő boldog legyen.
Atyám megtiltja hogy elmenjek, azonban én nemet mondok rá. Ellenszegülve akaratának kapkodom össze holmiijaim, majd fel sem nyergelve a lovat indulok el gyalogszerrel az istállók irányába.
- Hát neked nem kell hátas?- mered le rám a hercegnő.
- Nem Rebecca Symenthin von Mirk. Gyalogszerrel utazom.
- Ostoba, több napi járásra van innen Irkia.
- Nem számít…
Egy ideig még gondolkodom, majd elhúzva szám vezettetek ki még is egy lovat, hogy aztán felpakolva holmiijaim induljunk neki a hosszú útnak.
- Amúgy, a nevem..-kezdenék bele, azonban letorkoll
- Senki nem kérdezte a neved.
Egy ideig még próbálok beszélgetést kezdeményezni, de egyáltalán nem kíváncsi rám. A legfontosabb dolog számára, amit tudni óhajt hogy milyen hatékonysággal vagyok képes megtörni az átkot.
Lassan lépdelnek paripáink a sűrű rengetegbe, a harmadik órában már nyűgösen emelkedek fel-alá a nyeregben.
- Mi bajod, tán bolhás vagy?
- Feltört a nyereg hercegnőm.
- Micsoda nyápic alak!
Némán pillantok rá.
Ahogy kezd sötétedni, az éhségem is egyre nő, úgy csökken a toleranciám. Éjszakára egy –még Mirk fennhatósága alá tartozó- aprócska faluba érünk ,ahol úgy döntünk meg is szállunk. Azonban nem lehet sokáig nyugtunk, a hercegnőnek már is sürgős dolga akad a helyi ivóban. És mivel igényes hölgy nem megy kísérő nélkül- ezt ő is így gondolja, csak a töménnyel- ezért vele kell tartanom minden tiltakozásom ellenére.
- Jaj ugyan már, gyere, nem árthat meg neked, legalább embereket is látsz.
- Nincs semmi kedvem embereket látni.
- Ugyan olyan nyápic vagy mint apád..mindig csak a könyveket bújjátok, soha sem akartok kicsit sem élni.
- Tán úgy véled ez az élet?
- Nem barátom..ez az élet!-lökibe a kocsma lengőajtaját.
Szinte azonnal megcsapja a fülünket a hangok fergeteges orkánja, a pohárcsilingelés hahotázás, részeg óbégatás, és a cefreszag. Rebecca arcára valami leírhatatlan nyugalmas mosoly ül ki. Ma este végre féktelenül dorbézolhat.
A pulthoz lépve szinte azonnal inni kezd, majd némi téblábolás után ki is böki a legnagyobb májút, hogy úri mulatságból kihívja egy ivó párbajra.
Fejet fogva állok a nő mögé, s csöndben nézni kezdem őket.
Csak isznak és isznak..és isznak.
És én egyre csak ábrándulok ki a hercegnőből ,ám észrevételeimet csak a fáradságra, kimerültségre és nyűgösségre fogom.
Végül a férfi túl hamar dől ki, melyből botrány is lesz.
Azzal jönnek a számukra ismeretlen hercegnő (aki így csak egy egyszerű idegen nő) boszorkány. Meg kell fogni, megbabonázta Heinrich-et- a nagymájú férfit- aki minden bizonnyal mély álomba is zuhant az átok hatására. Ám mielőtt még nyilvános lincselés áldozatai lennénk közbelépek.
Nyurga sötét alakom sejtelmesen bontakozik ki a tömegből a hercegnő mellé lépve. Az ülő Rebecca vállára helyezve széles tenyerem tartom meg stabilan, s jelzem velem van.
Bár gyermeki arcom van, megjelenésemen látszik, talán egyszer még nagy és befolyásos személy lehetek. Felemelem a kezem, a csőcselék elcsöndesül.
- Én vagyok a helytartó magisztere.- közlöm velük egyszerűen.
- Magi mi?- csuklik fel az egyik, mire a másik könyökkel oldalba teremti- ilyen varázs hogyishíják te tuda’lan!
- Ha az vagy mutassá’ csodá’!
Másik kezemmel övemen himbálózó erszényeim egyikébe nyúlok, majd fellépve erélyesen az asztalra hintem körbe az aranyló port. A csillogó szemcsék lassan hullanak körbe, az emberek lélegezve lassan ellazulnak, mosoly ül ki az arcukra.
Mind elcsitul, bamba vigyor telepedik orcájukra, leülnek, lefekszenek. Némaság lesz úrrá a fogadón.
Köpenyembe törölve kezem ugrok le az asztalról, majd felnyalábolva hóna alatt Rebecca Symenthin von Mirket vezetem ki határozottan, egyenesen a szállás felé.
- MI A SZAR VOLT AZ AZ IZÉ?!
- A boldogság pora.
- Mi?
- Egy olyan, általam kifejlesztett por, mely belélegzésével álmai beteljesülését képzeled el.
- És meddig tart?
- Pár óra..utána pedig mindent elfelejtenek.
- Mi is mondtál, mi a neved?
- Senki nem kérdezte.
- Én kérdeztem. MOST!
- Senki nem kérdezte- ismétlem meg, majd elengedve a szálláson hajolok meg illedelmesen, hogy aztán köpönyegembe burkolózva térhessek az elfüggönyözött hercegnőtől távolabbi sarokba eső ágyon nyugovóra.
- Holnap hosszú napunk lesz…előre érzem
|
| ef-chan | 2013. 07. 14. 02:35:44 | #26472 |
 Karakter: Rebecca Symenthin von Mirk
Megjegyzés: (Moltonnak)
Felsorakoztatják a feleseket, tizenöt pohár sorjázik szépen, miközben a nagy szurkolás közepette szembenézek mai ellenfelemmel. Nem láttam még nagyon a kocsmában, így biztosra veszem, hogy bátorsága annak szól, hogy nem tudja, mi a szitu, azért méreget olyan nagy mellénnyel.
- Mocsokká foglak alázni, pökhendi faszfej! - vigyorgok rá magabiztosan, provokálva, és nem is marad el a hatás, máris replikázik, s élvezem, hogy fogalma sincs, kivel is van dolga.
- Egy ilyen kis lotyónak sokkal korábban kell felkelnie, hogy leigyon engem! - csillan düh a tekintetében, főleg, hogy elvigyorodom kijelentésére.
- Majd akkor legyen nagy szád, ha sikerrel jársz - vetem még felé foghegyről, mielőtt a bíró elindítaná a kört.
Nem vagyok rest, azonnal az első pohárhoz nyúlok, és minden hezitálás nélkül ledöntöm, hogy utána egy fikarcnyi fintort se vágjak, miközben mélyen a szemébe nézek, míg kezem a következő pohárért nyúl.
Ahogy fogynak a poharak, körülöttünk annál forróbb a hangulat, mindenki szurkol, és ovációban tör ki, ha újabb pohár ürült ki, míg fújjol, füttyög, ha az ellenfél is teljesíti a mennyiséget. Magam részéről nem törik meg a lendületem, egymás után tüntetem el a feleseket annak ellenére, hogy egyre inkább a fejembe száll, s a kocsma képe kezd jelentsen megváltozni. Dolgok elmosódnak, teljesen felesleges részletek viszont olykor kiélesednek, és kuncogásra késztetnek, mint például az ellenfelem kidülledő erei a homlokán, a zavaros tekintete, vagy az egyre lassuló kortyolása, ugyanakkor elsiklok olyasmik felett, mint a szolgám könyörgése, hogy hagyjam abba - bár tény, ezt az aprócska zavaró tényezőt teljesen józanul is figyelmen kívül vagyok képes hagyni.
Igen vicces! Fel is nevetek a gondolatra, hogy már eltüntettem tíz pohárt, s bár a fickó is bírja velem látszólag, a keze mozdulatából látszik, hogy hamarosan el fogja okádni magát. Szinte deja vuként élem meg, mikor a tizenkettedik pohár után a szája elé emeli a kezét, majd félrehajolva valóban belerókázik, sokkal inkább a tempó, mint az alkohol hatása miatt - legalább is személy szerint így vélem, mivel belém még bőven belém fér a maradék három feles, amelyet mind az ellenfelem egészségre nyakalok be, még inkább megalázva az önbecsülését. Bár kétlem, hogy felfogja, mert úgy kell kicipelni, ne a kocsmát dzsuvázza össze.
A büszkeség elönt, s nem vagyok rest, azonnal felállok, hogy az asztalra pattanva élvezzem ki győzelmem, de már az első mozdulatnál megingok, hogy rá is boruljak a legközelebbi emberre. Bár morcos, csábos mosolyom ellágyítja, és visszasegít egyenesbe, s ha már ezt megtette, hát utasítom is a többre: - Az asztalra, az asztalra most! - kurjantom, s már mások is, továbbra is az emberkébe kapaszkodva, amelyből az sül ki, hogy felborulok a székkel, rántva magammal a fickót is. Felkacagok: - Gyengusz vagy, haver! - mondom meg neki a nyilvánvalót, majd ismét talpra állok. Na nem a saját tehetségemnek köszönhetően, hanem mert szolgám és testőröm, Petris felnyalábol, s a kijárat fel kezd noszogatni, amit persze hisztériás rohammal fogadok, s kitépve az egyik tagbaszakadt fószer kezéből a piáját, ráborítom, felháborodáshullámot indítva el, ami engem nem nagyon mozgat meg. Simán ellépek a hőbörgő mellett, legalább is ellépnék, ha nem rántana vissza, s nem érné el ezzel azt, hogy visszakézből behúzzak neki. A szándék legalább is ez volt, utolsó emlékem viszont, hogy kidobom a taccsot, és a hányadékom a fickó mellkasán csorog lefelé abszurd műalkotásként.
* * *
- Ne csapkodd már azt a rohadt ajtót, s ne dübörögj a lábaiddal, mint valami elcseszett elefánt! - morranok fel, de még ettől is csak az én fejem fáj. Kurva másnapok!
- Elnézését kérem, úrnőm! - súgja szolgálólányom, de csak annyit ér el, hogy még le is intsem. Mit nem lehet azon érteni, hogy minden zaj bántó, és fizikai fájdalmat okoz?
Többet ugyan nem szól, de a gyötrésem csak nem függeszti fel. Tálcával zörög, vizet önt, s végig is simít a hátamon, hogy mozduljak meg. Mérges vagyok, a fejem élesen lüktet a tegnapi felesháború utóhatásaként, ráadásul én vagyok a hercegnő, mégis engedek neki gyermekként, és kissé visszább véve magamból, oldalra fordulok, kissé kinyomva magam, hogy elfogadhassam a gyógyszert és a pohár vizet. Őszintén szólva méretes barom lennék ellenkezni, hiszen a gyógyszer enyhíti majd a fájdalmaim, és segít elaludni, hogy kiheverhessem a másnapot.
Meg ahogy én hittem.
Egy otromba faszfej trappol be a szobába lélekszakadva.
- Úrnőm, úrnőm, érdekes hírem van a számára! - rikkantja izgatottan, míg fel nem repül a poharam, amelyet jó reflexekkel - mondjam, hogy nem a első alkalom? - kerül ki, hogy a falon csattanjon és a darabkái még grátiszban egyesével is csilingeljenek a padlóra érve, sikítófrász közeli állapotba taszítva.
- Mi a kibebaszott rühes pina olyan kurva fontos, hogy pont most kelljen ordítanod miatta?! - fakadok ki, megint csak saját magammal szúrva ki.
- A herceg - suttogja a hírhozó. - Irkia hercege. Óriási hírem van!
Az érdeklődésem még így, másnaposan, migrénes fejfájással is felkelti ez az aprócska információ. Hogyne keltené. Irkia hercege azzal büszkélkedhet, hogy az az ember, akit a világon mindennél jobban gyűlölök.
- Mi van őbeképzeltségével? - érdeklődöm ironikusan, a kancsóból döntve magamba egy adag vizet, mert iszonytatóan szomjas vagyok. Igaz, egy részét a nyakamba borítom, és alpári mód a hálóingem ujjába törlöm a szám, de a többség azért a gyomromban landol.
- Az a hír járja, hogy valami átok miatt megcsúnyult.
- Nem mondod? - rikkantok megdöbbenve, hogy aztán felszisszenve próbáljam meg a lehetetlent, és két oldalról szorítva a fejem két tenyeremmel, megpróbáljam összetartani a szétrobbanni kívánó testrészem. Mégis bénán biccentek sürgetőn, hogy ne csigázzon, mesélje a részleteket.
- Ma kaptuk azt a felhívást Irkiából, hogy aki ellenszert talál a herceg átkára, azt elveszi feleségül. A herceg állítólag ki sem mozdul a palotából, és minden tükröt és tükröződő felületet eltávolítottak a lakosztályaiból, mert valahányszor valamiben megpillantotta magát akár homályosan is, iszonyatos dühre fakadt, és tört-zúzott. Egy ideje pedig még az étellel sem hajlandó magához beengedni senkit egy vak szolgálón kívül.
Kárörvendő mosolyra húzódik a szám. - Azt mondod, hogy aki megtalálja az ellenszerét az átoknak, azt elveszi?
- Ez állt a felhívásban... - bizonytalanodik el a fiatal küldönc, bizonyára úgy gondolta, a hír felderít, nevetek, és ennyi, de alábecsül. Sokkal ördögibb terv fogalmazódik meg széthasadó agyamban.
- Fulin, értesítsd a főmágust, hogy ma meglátogatom!
* * *
- Blueregard Murthogh! - toppanok be az udvari főmágusunkhoz, aki a különböző kutatásokért felelős. Talán hozzászokott már, hogy kopogni luxus, talán nem, türelmetlenségem ezt figyelmen kívül hagyva ömlesztem rá, mi szél is hozott erre, csupán fél pillantást vetve tanítványára, és egyben fiára, egy nyápic, szőke hajú fiatalemberre. - Szükségem van a segítségedre! Adj nekem valakit, aki nemcsak elkísér Irkiába, hanem emellett kiválóan ért az átkok megtöréséhez is!
- Tiszteletem, úrnőm! - hajol meg szertartásosan a vén trotty, szándékosan húzva az agyam a szertartásos udvariasságával. Hát nehogy azt higgye, hogy ettől "észbekapok"! Mellkasom előtt összefont karokkal állok meg, egyik lábammal idegesen dobolni kezdve. - Mégis milyen célokra szeretnéd használni valamely kiváló tanítványom tehetségét?
Megverem, megverem, megverem!
Elbűvölő, mégis csontig hatoló félelmet keltően fenyegető mosollyal pillantok az idős emberre. - Talán te is hallottad, milyen remek lehetőség hullott Mirk ölébe. Beképzelt hercegecskénk végre meghunyászkodhat előttem, ha sikerrel járok! Márpedig sikerrel járok, ha a legjobbat adod mellém! - jelentem ki, azt csak hozzá gondolva, hogy s amikor majd cserébe szóba jön a házasság, beközölhetem, hogy egy ilyen undorító féreg, aki még csak a saját gondján sem tud segíteni, nekem ugyan nem kell. Bosszú, édes bosszú!
- Nem hinném, hogy szándékaid... - kezdene bele az öreg, de a fiatal bohóc közbeszól.
- Én segítek! Kérem, atyám, engedje meg, hogy a hercegnő szolgálatába állhassak! - hajol meg a férfi felé.
Hálásnak kellene talán lennem, de nem tudom nem kritikusan figyelni. Tényleg nem bántásból, de akkora egy lúzernek néz ki, hogy az már messziről visít. Kérdőn emelem hát az idősebb férfire a tekintetem, s pillantásomból kiérezhető a kételkedő kérdés, amely megfogalmazódott bennem előítéletesen.
A férfi is méregeti egy ideig fiát és egyben tanítványát, de ebből a felmérésből, amelyet szemével végez, egy elvétett csipetnyi gondolatot sem vagyok képes kimazsolázni, tetten érve valódi véleményét a képességeiről. - Jó, rendben, legyen. Úrnőm, Molton nagy segítségedre lesz majd terved végrehajtásában, erről kezeskedem - egyezik bele végül.
Felmordulok, de inkább véka alá rejtem most véleményem, mert ez a kis nyápic is jobb, mint a semmi. Mert én nem értek az átkokhoz, márpedig ha nem sikerül megtörni, akkor nem teljesíthetem be bosszúmat sem.
A srác tekintete azonban felragyog, mintha valami piszok drága cuccot kapott volna, vagy legalább is most nyert volna nagyobb összeget kártyán puszta szerencsével. Felsóhajtok. Nem vagyok elégedett, de be is vagyok sózva, nincs időm az öreggel vitát nyitni.
- Jó, legyen, magammal viszlek, nyápic. Kapard össze a segged, van öt perced, aztán húzzuk a belünk Irkiába! - parancsolom, majd megfordulva épp olyan indulatokkal telve és ellentmondást nem tűrve rontok ki a teremből, mint ahogy berontottam, hogy az odakinn már felnyergelve várakozó lovamra pattanjak, az oldalamra kössek egy könnyű kardot, és megvárjam a mágustanoncot, hogy azonnal meg is indulhassak. Poggyászt nem viszek, felesleges, azzal csak időt pazarolnék, és nem akarom, hogy valami hülye kurva elhappolja előlem eme remek lehetőségem. Várj csak, Serossien herceg, most megkeserülöd! Megkeserülsz minden keserves pillanatot, amelyet miattad éltem át, minden könnycseppet, amelyet miattad hullattam és minden szenvedést, amellyel a komplexusaim miatt sokáig az egyébként is tökéletes alakom igyekeztem még tökéletesebbre faragni!
|
| Dorcee | 2012. 03. 30. 16:58:50 | #20140 |
 Karakter: Zoé
Megjegyzés: ~Szinynek~
Egy átlagos nap vége, mikor elvégeztem az aktuális munkát. Némi bizonyítékkal visszatérek az ivóba, majd rögtön megbízómat keresem. Hamar megtalálom, rendelek valamit, majd leülök vele szemben, áldozatom kézfejét pedig elé dobom.
- Végeztem. Fizess – nézek rá ridegen.
- Elég gyors voltál – teszi le elém a bőrerszényt, amit rögtön oldalamra rögzítek – Új munkát ajánlok.
- Éspedig? – kortyolok italomba.
- Egy másik síkra mész. Ott keress egy férfit. Ő lesz az új munkaadód.
- Melyik síkra?
- Mit gondolsz? Ha elvállalod, hidd el, busásan meg leszel fizetve…
Szúrós tekintetem a férfira vezetem, de a pénz mégiscsak pénz.
- És mikor kellene indulnom, Gron?
- Amint lehet. Minden el van intézve. De ebben a ruhában nem mehetsz…
- Ugyan, nagyon jól kiismertem a síkokat, igen, azt is!
- Mindent megtalálsz majd. Ha elmész Uther-hez, átváltja a pénzed, Dorian pedig átvezet a síkra. És természetesen mindent elmond neked, amit tudnod kell.
- Szervezett egy bűnszövetkezet vagytok, én mondom… - hajtom fel maradék italom, majd felállok.
- Zoé! Vigyázz magadra! Sokan pályáznak a fejedre!
- És mióta hagyom magam megöletni? – vigyorgok, majd felveszem csuklyámat és elindulok, hogy minden szükséges dolgot bepakoljak. Összegyűjtöm kicsikéimet, a pénzemet, majd először Uther-hez megyek pénzt váltani, majd Dorian-hez, hogy megkapjak minden szükséges információt. Elmondta a megbízóm nevét, hogy mikor kell találkoznom vele, hogy hol fogok lakni, és, hogy a lakásban mindent megtalálok, amire szükségem van, és azt, hogy persze ennyi munka nem elég, harcművészet oktató leszek. Remek. Sok szerencsét kíván, mert tudja, egyhamar nem jövök vissza, majd megnyitja az átjárót, átsétálok rajta, és láss csodát, máris az új lakásomban találom magam. Körbenézek, és rögtön elfog a hányinger. Ez a motorizált, digitalizált, elkényelmesedett világ nem az én műfajom. Remélem, nem kell sokáig itt rostokolnom! Átöltözöm, majd felveszek egy karórát, valami kis táskát, biztonság kedvéért elteszek néhány dobótőrt és a kedvenc késemet, majd elindulok, hogy beszéljek az új főnökkel. Dorian elég jó leírást adott. Ott ül a parkban, látszólag védtelenül, de hamar kiszúrom két testőrét. Az egyik a háta mögötti fán rejtőzködik, a másik pedig festőnek álcázza magát. Teszek egy sóhajt. Soha, semmi sem fog megváltozni. Elhaladok előtte, ahogy az nálunk már megszokott, csak azért, hogy tudjam, róla van szó.
- Szép időnk van – szólal meg, mikor elé érek.
- Hiszen a fekete fellegek rég elvonultak már.
- Sok-sok éve, a vörösen izzó nap fénye újra beteríti országunkat.
Rá nézek, majd megállok vele szemben.
- Zoé-hoz van szerencsém, nemde?
- Pontosan.
- Miért nem ül le?
- Köszönöm, de állva sokkal kényelemesebb.
- Ahogy gondolja.
Kiadja a feladatot és a határidőt, majd hazamegyek, van még idő melóig. Elteszem a munkaruhámat, úgy döntök, kicsit szétnézek a városban. A böhöm nagy épületek, hogy minden digitalizált, elektromos, motorizált, és hatalmas, egyszerűen felforgatja a gyomromat. Szépen csendben sétálok, órámra pillantok, lassan indulnom kéne melózni. De kiélesedett hallásom nem enged. Alig néhány méterről ellenkezést, és röhögést hallok. Rögtön lüktetni kezd bennem az adrenalin, sietős léptekkel a hang forrása felé haladok. Egy sikátorban, vagy akárhogy is hívjákban találom magam. Előttem két nagydarab fazon, nekem háttal, előttük egy lány hátrál, de ahogy látom, nem lesz jó vége, a végén még falhoz szorítják, és akkor nehezebb lesz közbe lépnem. Gyorsan aggatom derekamra fegyvertartó övemet, majd a táskát a földre dobom.
- Engedjétek el! – keményítem meg hangom.
Az egyik megfordul, és kitör belőle a röhögés. Rögtön oldalba böki a társát.
- Nézd már, ki akar megállítani bennünket!
- Te? – hahotázik a másik, amikor rám néz.
- A kinézet nem minden – akasztok le egy dobótőrt, és haláli pontossággal célzok.
Nem kell őket feltétlenül megölnöm, csak rájuk akarok ijeszteni egy kicsit. Az egyik férfi arcát felhorzsolta fegyverem. Rám kapja tekintetét, és máris megindul felém. Unottan felsóhajtok, dupla tőröm kézbe veszem a biztonság kedvéért. Szépen térek ki az ütései elől, majd a háta mögé kerülve torkához szorítom a kést. Persze, ekkor már rohanna az életéért a barma… Elengedem, majd a társához rúgom, és máris iszkolnak kifelé a sikátorból. Elteszem a kis drágáimat, majd visszaveszem a táskámat, és szegény kis halálra rettent lány felé indulok. Húzok egy mosolyt, hiszen, hmm… Igazán jól néz ki, azt meg kell hagyni! De még előlem is hátrál, pedig fegyvereimet elraktam.
- Ugyan, ne féljen tőlem, szép hölgyem! Én nem fogom bántani!
Addig hátrál, hogy megunom, és egyenesen orra elé kerülök.
- Mondja, jól van?
|
| yoshizawa | 2011. 10. 18. 14:23:06 | #17323 |
 Karakter: Zora Wind
Megjegyzés: (Aureának)
Nagyot sóhajtva húzom összébb utazóköpenyem a vállamon, mielőtt belépnék abba a koszos fogadóba, amibe el kellett jönnöm az szerint a levél szerint, amit az egyik árus nyújtott át nekem ma délután, amikor vásároltam nála.
A háború miatt mindenhol züllött alakok, és katonák nyüzsögnek, ez a hely se másabb a többinél.
És… Nem is lenne jó, ha rájönnének arra, nem vagyok ember.
Bár… Lehet, ezt a levelet, miszerint találkoznom kell a feladójával, ha nem akarom, hogy fényképes hirdetéseket tegyen ki rólam mindenhova arról, mi is vagyok, és honnan jött erre rá se kellett volna annyira komolyan vennem, hogy eljövök arra a helyre, amit megjelölt, csak azért, mert a levél átadója a nevemen szólított. Elvégre honnan tudná bárki is, hogy a vörös sárkányok klánjába tartozok.
És én honnan tudhatom azt, hogy itt ígéretétől függetlenül, miszerint csak beszélgetni akar, nem vár-e rám csapda?
Nincs üres asztal, mindegyik tömve van részegekkel, ezért gondterhelten megyek inkább ki a friss levegőre. Ha az a valaki, aki a levelet küldte ismer, itt, a nyugodt, néptelen utcán is megtalál, a hold, és a csillagok fénye alatt, ahol mégiscsak békésebb.
Egy távoli harang kondulása is csak rövid ideig töri meg a csöndet.
- Szóval elfogadtad a meghívásom! - áll elém hirtelen, szinte a semmiből egy köpenyes alak. Már a hangja sem tetszik, nemhogy az ereje. Pár lépéssel távolabb állva tőle helyezkedek védekező állásba.
- El. De nem hinném, hogy ismerlek, úgyhogy azt se értem, te honnan… - mielőtt folytatnám vág a szavamba, egy támadással, aminek köszönhetően a testem eddig takaró utazóköpenyem a földre hull.
Egy varázsló áll velem szemben…
Riadtan figyelek, állok tőle még egy kicsit távolabb.
- Láttalak pár napja énekelni, és utánanéztem a tetoválásodnak. - lép utánam, bosszúsan ciccentve hátrálok a fogadó melletti falig.
Sürgősen be kell szereznem valamit, amivel legközelebb el tudom rejteni tetoválásaim. Sose gondoltam, hogy lesz olyan ember is a közönségemben, aki józan. - Ilyenje csak pár nagyon erős vörös sárkánynak van. Olyan egyedeknek, akiket érdemes befogni.
Ökölbe szorítva kezeim készülök a támadásra, de érzek egy árnyat a hátam mögött is suhanni, ezért előengedve szárnyaim ugrok úgy, hogy az onnan érkezőt is lássam.
Fél pillanatig sikerül is megfigyelnem, viszont utána az érkező a varázslónak ugrik, aki megpróbált valami tűzgömbszerűt csinálni a kezei közt.
Így is elállt a lélegzetem megmentőmtől.
Egy magas, izmos férfi sietett a segítségemre, akinek barna bőre, és éjfekete, háta közepéig érő haja még a holdfényben is csillog.
Mondjuk feltűnőbb jelenség ennél vörösen csillogó szeme, amivel dühödten tartja szemmel harcuk közben a most rá támadó, és valamitől őrülten kacagó varázslót.
Ki ez az idegen?
***
Amikor végzett a varázslóval annyit közölt csak, hogy rejtsem el a szárnyaim, és vegyem vissza a köpenyem, mielőtt eltűnt volna az éjszakában, és utána se láttam.
Egyedül csak annyival lettem okosabb, hogy már tudom, ő is egy „vérszülött” volt, méghozzá a fekete sárkányok közül.
Ha újra találkozom vele, mindenképp meg kell tőle kérdeznem a nevét.
Mintha csak tudta volna, rajta agyalok tűnik fel lovam előtt, megijesztve ezzel, gyors mozdulattal ugrok le róla, hagyom elvágtatni.
Nem tudom, mit szeretne, ezért fejet hajtva előtte köszönöm meg neki azt, amit értem tett, várom következő lépését.
|
| Rauko | 2011. 08. 21. 14:38:40 | #16133 |
Karakter: Amai
Megjegyzés: ((Furynak))
Kicsit elszámoltam az időt, ez már biztos! Már akkor sejtem, amikor hajnalban felkelek rá, hogy mennyire hideg van... Be kellene húzódnom valahova, ez már biztos, de nem akarok. Olyan jó itt, mozdulni sincs kedvem...
Aztán arra kelek megint, hogy milyen jó meleg lett hirtelen! Teljesen átmelegszik a testem, és nem tudom, mitől. Résnyire nyitom a szemem, mert ki tudja, mi történt. Lehet, hogy álmomban elraboltak, és betettek egy sütőbe! Nyauuuu...
De nem.
Ahogy kinyitom a szemecskéimet és előre pillantok az aranyos, de furcsa fiút látom meg. Már háttal, és már távozik. Szóval ő volt?
De hogy tud egy szőke, aranyos fiú tüzet csinálni?
Lehajolva bekukkantok a cserép alá. Farkincám izgatottan mocorog, köröcskéket ír le a levegőben meg nyolcasokat, mikor meglátom, hogy nincs alattam fa, vagy szén. Akkor hogy csinálta? Fontosabb: miért csinálta?
Nézem, ahogy távolodik, de nem nagyon mozgok, és nem szaladok utána. Lehet, hogy meg akart sütni?
Ő vajon eszik nekot...?
De nekot senki sem eszik. A kutyusok sem esznek, csak megkergetnek.
Mindegy, kezdenem kellene magammal valamit ma. De mit csináljak?
Unatkozom, és korog a pocakom. Hm...
***
Végül patkánykákat fogtak.
Nem szeretek patkánykákat ölni, de amikor nincsen mit enni, akkor muszáj, és az egérkék olyan picik.
Amikor az elsőt megfogtam és megszaglásztam, éreztem, hogy mérgezett, nem ehetem meg, mert beteg leszek tőle. Szóval bedobtam a kukába, és kerestem másikat.
Nem messze a szemétteleptől, vagy egy órányi sétára a furcsa fiú házától találtam egy olyan fészkecskét, amiben egészségesek voltak. Sok!
Olyan sok volt, hogy sikerül többet is fogni! Hármat, plusz még egyet, de azt a furcsa fiúnak viszem. Ki tudja, talán ő is szereti a patkánykákat. Nyersen is finom, de ha tudja, meg is sütheti. És ha neki olyan sok tüze van, hogy a cserepem alá is jut, akkor majd eldönti, mit szeretne.
Egy kötéldarabbal kötöm össze a patkánykákat, és viszem a kukához, ahol lakni szoktam. Van mögötte egy rés. Oda már nem jár egérke, patkányka, csak bogárkák vannak, de azok is csak néhányan. Mondjuk, pók sincs! Ha lenne, én nem lennék! Amai utálja a pókokat!
Ahogy beteszem a vackomba a patkánykáimat, felmászok a tetőre, és elmegyek a házához. Hiába nyávogok az ablaka alatt egy darabig, nem szól ki senki, nem morog semmi és nem hallok zajokat.
Régen azt hallottam, hogy nem illik más birtokára menni, mert az bűn, így most sem teszem. Felkapaszkodom az ablakba, és bedobom a patkánykát. Nem hiszem, hogy messze lenne.
Ha nem fog neki kelleni a patkányka, majd kidobja.
Dolgom végeztével elégedetten mászom lefelé a tetőről, és ahogy a mancsom földet ér, megremegek.
Kutyák szaga!
Körbepillantok, és látom, hogy három, vagy négy nagy kutya lehet körülöttem. Morognak, vicsorítanak, és én hiába morgok és fújok vissza, csak morognak és közelednek! Jajj mama!
Az első elöl gond nélkül sikerül elugranom, de ahogy leér a lábacskám érzem, hogy meghúzódik a bokám! Rosszul estem rá!
Felnyávogok, keservesen kiabálok és nyávogok segítségért, de akik elmennek a sikátor előtt, be sem néznek. Senki nem segít...?!
|
| Rauko | 2011. 06. 22. 09:32:27 | #14437 |
Karakter: Amai
Megjegyzés: ~ Furynak
Annyira ijesztő volt! Olyan messzire szaladtam, amennyire csak bírtam, és közben sírtam és nyávogtam! Olyan volt, mintha bántani akarna.... olyan félelmetes volt, a karmai meg a hátán a tüskék és én... juj!
De ahogy megállok és elgondolkodom a dolgon, eszembe jut, hogy talán megijesztettem. Amai nem szép cica, talán megijedt tőlem. A csúnya, ronda füleim meg a farkincám is... talán ez csak ilyen védelmi dolog volt tőle, mint nekem, amikor fújok és karmolni akarok. Akkor talán bocsánatot kellene kérnem tőle, mert megijesztettem. De nem mehetek oda üres kézzel.
Amikor elsétálok az egyik étterem hátsó bejárata előtt, egy fiatal pincérnő rám szól, hogy álljak meg, mert már látott erre és félretett nekem valamit.
Beszalad, én meg megvárom, és ki is jön két kis csomaggal.
- Finom, friss csirkehús, kicsempésztem neked két szeletet - kacsint rám, majd int, hogy szaladjak, mielőtt meglátnak, és én hallgatok rá, már futok is. Sőt, már tudom is, kinek fogom adni az egyik szeletet.
Érzem az illatát... ezt nem tudom összetéveszteni semmivel sem! Felmászok a tetőre, és be oda, ahová az illata visz. Minél többször érzem, annál jobban vonz. Vajon keni magát valamivel, hogy ragaszkodjanak hozzá a cicák? Hm... nem hiszem. De akkor is!
Nagyot nyelek, ahogy meghallom, hogy morog. Nyuff! Talán mondanom kellene neki valamit, de mi van, ha gondolkodás nélkül bántani fog? Olyan félelmetes volt, amikor megijesztett! De ha nem szólalok meg, még azt hiszi, hogy bántani akarom, pedig dehogy!
- Én... - nyávogok fel halkan. - Én Amai vagyok, egy pici neko, és nem akarlak bántani - mondom kicsit hangosan, hogy hallja. Megint morog, mire a fejemre lapulnak a fülecskéim ijedtemben. - De akkor te se bánts engem! - szólok ki neki. Nem szól semmit, így gondolom ez azt jelenti, hogy folytassam. Ha azt akarná, hogy menjek el, akkor mondaná, nem igaz? De... biztosan. Vagy legalábbis megkergetne, ahogy én szoktam a pici egérkéket az utcán!
- Amai jó cica, tényleg! Csak... rosszul érezte magát, amiért megijesztett téged - vallom be. - Nem akartam ám, hogy megrémülj tőlem, de te is megijesztettél ám engem - fújok egyet, de még mindig nem bújok ki az oszlop mögül. Mondjuk, ha bántani akar, akkor oly’ mindegy, hogy oszlop vagy nem oszlop... De hátha nem.
- Szóval én csak... hoztam neked ezt. - Leteszem a földre a kis húsdarabot, úgy, papírba csomagolva, ahogy kaptam, és lassan kitolom a farkincámmal az oszlop mögül. Nem tudom, hogy eszik-e husikát, de ennyivel tartozom neki. Rossz cica voltam, hogy követtem és meg is ijesztettem szegényt. Nem csoda, hogy olyan bigyói nőttek, hiszen Amai nem szép cica, ha az lenne, lenne neki gazdija, vagy párocskája. Szomorú is vagyok emiatt nagyon! De biztosan ő is azért ijedt meg.
- Figyelj... én csak ezért jöttem, komolyan. Odaadni neked ezt - tolom kicsit még odébb a farkincámmal a husit. - Pipihusi, teljesen friss, az egyik étteremben kaptam - mondom neki, hiszen nem kellene, hogy azt gondolja, hogy meg akarom mérgezni. - Kettő volt, de az egyiket megettem, és hát... szóval... szeretném, ha nem haragudnál Amai cicára - nyekergem, de ahogy hallom, hogy reccsen a lábai alatt a padló, ijedten nyávogok fel, és már ugrok is ki az ablakon, és iszkolok gyorsan a tetőkön át, majd leereszkedem a földre. Nyauuuu, de hideg van ma este, és megint alig van nálam meleg ruha.
Felsóhajtok, és nem messze a házikójától lekuporodom egy háztetőn. Nem akartam én őt zavarni, de még mindig az van előttem, hogy milyen szép, szőke a haja, és milyen szépek voltak a szemei még akkor is, amikor megijedt és furi lett! De biztosan ő sem akarja Amai cicát... de talán holnap fogok neki egy patkánykát és elviszem, hátha azt a husit is szereti. Wuuu, tényleg! Érzem is a kis gonoszkák illatát! Na, várjatok csak, holnap majd jól levadászlak titeket és viszek a furcsa, de aranyos fiúnak is.
|
| Rauko | 2011. 05. 21. 14:58:27 | #13734 |
Karakter: Amai
Megjegyzés: ~ Furynak
Meow~
Éhes vagyooook!
Megint nem ettem harmadik napja semmit, csak a tegnap este talált, félig megromlott tejföl a kuka mellett. Mondjuk több volt, mint a semmi, de már igazán szeretnék valami husit, ami nem rothadt és büdi, hanem kellemes, frissen sült halacska... vagy friss, meleg tejecske!
Megint hatalmasat korog a hasam a gondolatra is, hogy milyen lehet a frissen sült hal íze, egy kis tejföllel. Nyami~!
Már esteledik, így egy kicsit kevesebben vannak az utcákon, ami mondjuk szerencse, hiszen a városnak ezt a részét nem ismerem, kóborolni meg egyedül sokkal jobb, mint menekülni. Ijesztő, hogy néhány fiatal mennyire nem nézi jó szemmel a magam fajta cicákat... Sok gonosz gyerek! A minap is megkergettek, megdobáltak, alig tudtam kikerülni a köveket, és az egyik így is eltalálta a hátacskámat, azóta fáj nagyon, alig tudok aludni is!
Ahj, talán kár volt ott hagyni a régi kuckómat. De azt hittem, hogy egy másik városban kedvesebbek lesznek az emberek, talán nekoval is találkozom... esetleg még egy helyesebbel is! De se munkám nem lett, még házacskám sincs, sőt, barátom sincs sokkal több. Mit sokkal több... itt mindenki olyan tökéletes! Ha látok nekot, azon is nyakörv van, tehát valakihez tartozik. Más meg vagy ember, vagy rá sem merek nézni, olyan különös illata van.
Épp egy nagy csoport kukához fordulok be, amikor megcsapja a nózimat egy kellemes, érdekes, különleges illat. Mondjuk talán nem olyan kellemes, mint elsőre gondoltam, de akkor is fura! Hm... érdekelne, hogy kihez tartozik, mert ilyen szagot még sosem éreztem!
Szimatolni kezdek, követem az illatot, farkincám türelmetlenül mocorog a levegőben, fülecskéim a fejemre lapulva, ahogy vadászom az illathoz tartozó valakit, aki nincs is messze!
Kikukucskálok egy utcán, és meg is látom! Egy sötét sikártorban van éppen valaki. nem vagyok túl messze tőle, de innen is látom, hogy milyen szép haja van! Hosszú és szőke! Biztos nagyon szép lehet, amikor szalad, és nyau, de szívesen megsimogatnám! De biztosan nem engedné.
Annyira belefeledkezek a nézegetésébe, hogy észre sem veszem, ahogy megfordul, így épp van időm bebújni az egyik kuka mögé, mielőtt meglátna. A szívem gyorsabban kalimpál az izgalomtól, fülemet, farkincsámat behúzva lapulok és hallgatom, hogy újra elindul-e. Amikor távolodó lépések tompa zaja üti mg a füleimet, kikukkantok. Remek! Háttal áll!
Egy pillanatra elgondolkodom, hogy érdemes-e követni, hiszen nem is ismerem, de épp ezért döntök végül úgy, hogy elkezdek utána szaladni. Halkan, nesztelenül, és mindig bebújva kukák, sarkok mögé, hogy ne lásson meg. Élvezem ezt a fogócskát és közben van is időm megfigyelni.
A ruhája neki sem olyan gazdag, gondolom, akkor ő is szegény lehet. De biztosan valami különös lény, mert nem olyan illata van, mint az embereknek.
Már percek óta játszom a nyomozót és követem, amikor hirtelen megáll, de annyira hirtelen csinálja és fordul meg, hogy azt hiszem, meglát. Hiába bújok egy kuka mögé, hallom, ahogy közeledik. Rossz érzésem van... félek! Halkan nyávogok fel ijedtemben, ahogy tudatosul bennem, hogy tényleg felém jön!
|
| oosakinana | 2010. 10. 17. 21:15:22 | #8701 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Miiintom-nak)
A munkából jövök haza fele. Éppen lépnék befele a házba, amikor egyik haverom utánam kiált.
- Horacio! – odafordulok és Mark-ot látom meg.
- Szevasz, mit akarsz? – kérdezem tőle, bár már tudom is. – Miért is ne. Ha lesznek jó pipik, akkor akár mehetek is. – mondom vigyorogva.
- Ez a beszéd. Örülök, hogy tudsz olvasni a gondolatomba. – mondja, mire én csak elhúzom a számat.
- Én annyira nem örülök, mert a perverz gondolataidat is látom. Jobban látnám egy csaj fejébe ugyan ezeket, de olyat nem tudsz nekem mutatni.
- Dehogy csak. Csak gyere. Öltözz át és lépjünk. – mondja vigyorogva és meg kell hagyni tényleg felkeltette az érdeklődésemet, amit mondott. Bemegyek, egy gyors zuhannyal lecsapatom magam, majd felveszem szokásos öltözetemet, ami egy buliban is elfér elég bőven. Befújom magam kedvenc parfümömmel, ami nagyon édes, de még is olyan csábító illata van. Kilépek, és haverral együtt elindulunk. Oda ahova a barátnőjével beszélte meg.
Beszélgetünk jobban szólva én beszélek, mert a gondolataiban hallok mindent, ami már kezd egy kicsit idegesíteni, mert mellette az estéről fantáziál, hogy hogyan fogja meghúzni a barátnőjét. Frusztrál nem kicsit, mert nekem sem ártana már egy kiadós szex.
Mikor megérkezünk, haver odamegy csajához és mind kettőjüknek gyan azon jár az esze. Viszont egy csajnak hasonló gondolkozása van mint nekem. Neki sem tetszik ez a fajta nyilvánosság, amit ők csinálnak. Oda is megyek hozzá.
- Szia Horacio vagyok. – mutatkozok be illedelmesen. – gondolom te vagy Warusa. – nézek rá, mire meglepettséget látok az arcán.
- Honnan tudod? – teszi fel a kérdést, amit már tudok, csak nem akarom elijeszteni nagyon.
- Haverom már sokat beszélt rólad idefele jövet és mondta, hogy kedves és aranyos lány vagy. – mondom neki és próbálok bókolni, amiről tudom, hogy kicsit bejön, hiszen a gondolaiba kicsit folyik, de olyan aranyos, amiket gondol, és csak mosolyogva nézek rá.
- Öhm. Nincs kedved bejönni velem? – kérdezi meg, mire csak elvigyorodok kicsit.
- De örömmel. – mondom, majd ott hagyva a párost bemegyünk a buliba. Kifizetem a belépőjét, majd amint bementünk a táncparkettre rángat, ami már nagyon tetszik. Elkezdünk táncolni, de egyszerűen olyan szexin táncolt és úgy dörgölőzik hozzám, hogy képtelen vagyok megállni, hogy ne érjek a testéhez. Kezemet derekára teszem, és úgy húzom közelebb magamhoz, hogy érezze mit is csinál velem, táncával. Rám vigyorog és hallom, hogy tetszik neki, csak egy kis félelmet is hallok a gondolataiba, de nem érdekel, azt most félre teszem.
Beszélgetünk egy kicsit, és ahogy csak tudunk, egymáshoz simulunk, és lassan kezdek teljesen állni, mint a cövek. Nem akarok szöszmötölni. Megfogom a kezét, majd elkezdem vinni a férfi wc felé. Mikor bemennék, megállít.
- Hééé. Én ide nem mehetek be. – mondja vigyorogva.
- Nem baj. Most kivételt teszünk. – karjaimba veszem és beviszem az első fülkébe. A falnak nyomom és elkezdem mohón és vággyal teli csókolni, miközben farkamat ágyékához nyomom. Hallom, hogy fél, de még is visszacsókol, ezért nem érdekelnek az ellenkező gondolatai. Adja át magát az élvezetnek.
Melleit kezdem el gyömöszölni, amire már kezdene ellökni magától, de nem hagyom és lefogom a kezeit, majd elkezdem ajkaimmal kényeztetni. Felhúzom a pólóját és alaposan megszívogatom finom melleit, amire felnyög és tovább korbácsolja a vágyaimat. Elkezdem mozgatni a csípőmet is ágyékánál. Érzem, hogy ellenkezne, de nem zavartatom magam.
A nadrágját szeretném levenni tisztességesen, de nem akarja hagyni. Túlságosan el van borulva az agyam. Letépem róla, úgy ahogy vagy, majd ujjaimat belécsúsztatom, hogy felkészítsem magamra. Felnyög az érzésre. Egy kicsit mozgatom ujjamat, majd előveszem farkamat és egy határozott mozdulattal belé hatolok, amire mind a ketten felnyögünk. Elkezdek mozogni benne és nyögések hagyják el ajkaimat, majd egy idő után a lányét is.
Egyre vadabbra fogom a tempót és addig mozgok, amíg fel nem nyögök és elélvezek benne. Látom rajta, hogy kívánkozik, az orgazmus után ezért tovább mozgok, majd hangosan szinte sikítva élvez el, amire csak vigyorogni tudok. Kicsúszok belőle, és akkor látom, hogy véres egy kicsit a gatyám, de nem érdekel, a csajra nézek és megsimítom az arcát.
- Remélem élvezted, mert én nagyon. – mondom neki, majd a nyakához hajolok, és egy csókot adok oda és kerek fenekét simogatom. – Szeretnék több ilyet veled átélni. Bár lehet nem pont egy wc-be, de most nem volt más megoldás. Nagyon feltüzeltél. – mondom neki az igazat, majd rá nézek, és csak várom, hogy mit fog mondani, miközben ellen állhatatlan mosolyomat virítom felé.
|
|
