Karakter: Milla Harley Megjegyzés: Francis részére (kezdés)
Nem egy átlagos éjszakával kellett szembe néznem. A banda készült valamire, ebben biztos voltam. Néhány fiú idegességében föl-alá járkált, volt aki motyogott, de olyan is aki kicsit magába zuhant. Valami nagyszabású, amiről nekem nem számoltak be? Följebb húztam a maszkomat az arcomon; zavart a füst. Nem szoktak rágyújtani, főleg nem ennyi tag egyszerre. Kétség sem férhetett hozzá, hogy kihagytak valamiből… Két napra megyek el és minden a feje tetejére állt.
Végre megjelent Zack a bandavezér. Magasra szegett állal lépett föl az egyik zöldséges láda tetejére. Mindenkit méregetett egy kicsit, de nem vártam meg, hogy rajtam állapodjon meg a tekintete ezért magamtól mentem kicsit közelebb hozzá. Biztos voltam benne, ha valami ennyire fontosról lehet szó, akkor én leszek az egyik parancsosztó, hogy megneveljem ezt a társaságot.
- Öt percetek van mindenestől kint lenni a raktár előtt. – ellentmondást nem tűrő hangja a síri csöndben még határozottabbnak hallatszott. Mintha tényleg irányítani tudná a helyzetet.
Hirtelen moraj kezdődött el a többiek között. Monic, az egyik fiatalabb tag közelebb húzódott hozzám.
- Pontosan mi is a terv? – tűrte a füle mögé vörös haját, amikor elővette azt a tudálékos nézést. Mintha beléd látna, esküszöm…
- Elmegyünk valahova, megpróbáljátok nem lecsukatni magatokat és emellett azt csinálod, amit mondok neked. – vázoltam föl a számomra is ismeretlen helyzetet. A séma általában ez szokott lenni, szóval nem firtatta a továbbiakban. Megkímélt attól, hogy ki kell mondjam; fogalmam sincs arról mi folyik itt.
Amikor a sikátorok között jártunk, kezdtek lemaradozni az emberek. A fegyelem egyértelmű hiányát mutatta, hogy az aki fél a bandavezértől, nem szól hozzá, egyszerűen kiszivárog a sorokból. Nem voltunk sokan, de így is feltűnő volt, ha valaki hiányzott. Azonnal ki tudtam szúrni az üres lukakat a menetsorban. Vállrándítással hagytam az egészet. Jobban járunk, ha otthon marad az, aki nem tudja komolyan venni a dolgot. A kapucnimat is a fejembe húztam amikor az utcalámpák gyér fényével megvilágított járdára léptünk. A második voltam a sorban Tris mellett, akivel a legrégebb óta vagyunk itt. Nem kételkedtünk Zackben, de az ő tekintetében is a tudatlanság játszott, láttam rajta a nyugtalanságot. Én sem lépkedtem olyan magabiztosan, minden apró neszre összpontosítottam.
Megpillantottam a kirakatot, amiről a bandavezér halk szóval informált minket. Kell a pénz. A játékokat csaknem őrzik már annyira. Idióta ötletnek találtam ezt az egészet, de tudtam, hogy mindezek mögött több rejtőzik. Amikor odapillantott néha, a hangja más lett, kicsit mintha undorodva beszélne a dologról. Zack mindnyájunk közül a legtitokzatosabb, ezért meg sem próbáltam megérteni a jelenlegi helyzetét. Nem szoktunk rabolni. Ha be is törünk valahova, nem viszünk el semmit, csupán jelezzük, hogy ott jártunk. Kétségeimet ideiglenesen félre tolva álltam föl a kis domb tetejére és élettelen dolognak próbáltam tettetni magam.
Amikor az első csapat a helyén volt, mi is elindultunk. Át kellett szelnünk az utat, igaz autók nem jöttek. Ennél nagyobb elővigyázatosságra való kényszert viszont a térfigyelő kamerák okozták. Nem lehetünk túl feltűnőek. Én mentem legelöl, határozottságot színlelve, mintha pontosan tudnám, mire készülök, mit akarok, merre megyek. Félhangosan utasításokat adtam az engem követkőznek, de volt aki még így is elbotlott (valószínűleg a saját lábába).
***
- Barom! – csaptam Lisa kezére, aki odabent hozzá akart érni az egyik vitrinhez. – Nem éjszaka jársz abban a bizonyos múzeumban, a riasztó meg fog szólalni… Közel sem állnak ahhoz a többiek, hogy kikössék a drótokat. – forgattam a szemem, amikor megtudtam, hogy az egyik újonc most kipróbálhatja magát. Volt egy rossz megérzésem…
- Jóóó na. – felelte félvállról, és elindult a maga útján szétnézni. Mindenki máshol tevékenykedett, azonban egy ajtót csukva találtam. A raktárba nem nézett be senki. Az ajtó zárva volt, a szellőzőt amúgy is barátságosabbnak találtam. Berúgtam a lábammal a könnyű műanyagot és kipróbáltam átfér-e rajta a fejem illetve a vállam. Mivel az eredmény bíztató volt, egy határozott rúgással becsusszantam a helyiségbe; fejjel előre. macskás ügyességgel landoltam, nem ütöttem meg semmimet. A pulcsim ujját ráhúztam a kézfejemre és belemarkoltam a szegélyébe, nehogy összefogdossak valamit. Túlságosan is csönd volt ebben a raktárban, nem hallottam a többiek pusmogását és az ideges pótcselekvéseket, például a körömrágást a fogcsikorgatást vagy esetleg a lábbal való dobolást. Mindezt kihallottam az emberekből. Volt, akiből jobban, volt akiből nem.
Mire használják ezt a helyet? A látásommal nem volt baj, tehát a polcok és a babák egyértelműek voltak számomra. Azonban a hangszigeteltség és a koromsötétség nem volt átlagos dolog. Villanykörte sehol, még az ajtót sem találtam a rakodó állványok labirintusában. Még is meddig húzódik el? Nem akartam kipróbálni, ezért az egyik vitrin felé fordultam. Ezek kész babák voltak, üveg mögött védték meg őket az idő múlásától, vagy is próbálták. A dohos illat és a len egyértelműen régi darabokra utalt, még is teljesen újnak tűntek. A finom festés és a hajszálat tökéletes lakkozása arra utalt, hogy valaki értett a dolgához, amikor a kezébe fogta az alapanyagokat. Az egyik kicsit olyan volt, mint én. A ruhája és talán maga a baba is sötét volt, de még is világos, a haja miatt. Olyan volt, mintha fény gyúlt volna. És valóban az ajtó, résnyire nyílt. Szinte előbb ugrottam oldalra a biztonságot nyújtó árnyékba, mielőtt mindez lejátszódott volna előttem.
- Azonnal jöjjön ki onnan! – harsant egy barátságtalan, reszelős hang. Az ajtó szélesre tárult, feketére festve a titokzatos személyt. Látnom sem kellett volna, mert amikor egyet lépett előre, a csilingelés elárulta. Bilincsek.
***
- Mondtam már, hogy nem. – közöltem egyáltalán nem kedélyes és vidám hangon a kapitánnyal, amikor már vagy harmadszorra kérdezte én terveltem-e ki az egészet egyedül. – Nincs szükségem pénzre, miért raboltam volna játék babákat?
- Ezt csak ön tudhatja. – nem törtem meg a vén fószert, biztos sokat látott már ezelőtt is a magamfajtából. A lábaimmal türelmetlenül topogtam a fapadlón. Furcsa egy kihallgató terem volt, nem az az átlagos fajta. A falak fehér helyett sárgák voltak, illetve két tükör volt a falon, derék magasságtól indult, majd a plafontól egy harminc centiig ért. A padló kőrisfa, ez biztos. A fém asztal és a két hozzá illő szék, kirikított a helyiségből, és visszarántott a valóságba, így megfogalmazva bennem hol is vagyok valójában; éppen vallatnak.
Fölálltam, nem törődve a rosszalló pillantással.
- Ismeri a társaságot? – kérdezte merő nyugodt hangon a tollát csapkodva a papír széléhez hol a jobb, hol a baloldalon. Miféle dolog ez? Ha a kapitány unaloműzéssel foglalkozik, akkor az sem baj, ha én sétálok egyet.
- Helyi srácok, ezt ön is tudhatja és mindenki más is. Azért nem élünk errefelé olyan sokan. – a kerületünk valóban gyéren lakott volt. Az ujjamat futtattam végig a falon, a tükröknél sem álltam meg. Amikor az ujjam közvetlenül érintkezett a tükörképével egyből tudtam, hogy a túloldalról figyelnek. Hárman vannak… Három férfi, ezt éreztem. A hangjuk duruzsolását elfojtottan, de lehetett hallani. A vallatóm rájöhetett a fölfedezésemre, mert morrant egyet és már rendőrösen parancsolt a helyemre. Fújtattam egyet majd leültem. Most már tudom, minek kell háttal ülni. Ahogy a hajamat oldalra fésülgettem az ujjaimmal, még az oldalsó tükör sem segíthetett nekik abban, hogy lássanak.
- Bűnösnek érzi magát? – kérdezte félrebillentett fejjel az ősz hajú pocakos ellenségem.
- Nem. A raktárban voltam és nem nyúltam semmihez. – próbáltam kitérő válaszokat adni, és úgy tűnt fárad. Nem kértem ügyvédet és mindenre válaszoltam, amit elém tett.
- Elképzelhető, hogy őrizetbe vesszük. – mondta a hangjában a legkisebb sajnálat szikrája nélkül. A dologtól kicsit sem tartottam, hiszen nem vagyok még nagykorú. Nem is bántam, vártam az elém álló kihívást. Szerettem volna egy ideig javítóba kerülni, ahol kiakaszthatom a nevelőket… Velük kötekedni a legjobb. Azt hiszik, van bennem remény arra, hogy jobb is lehetek. Érdekes hozzáállás.
A vége az lett, hogy kiengedtek a fülledt madártej jellegű szobából, de nem engedtek el. Most komolyan, mit akarnak még?
Hogy miért is gyönyörű ez a nagy, világi koncepció? Mert vannak >csupán néhányan,de vannak< olyan emberek, kiknek lelke alvás közben vándorlásba kezd. Kikelve a testükből barangolnak el az alvilágban. S hogy kik is képesek erre?
A tiszta lelkűek, illetve azok, kiknek feladatuk, ügyük van még az alantasabb, sötétebb s kénes szagúbb birodalom rétegével. A gyakori látogatók között leginkább a gyerekek lelkei tarthatóak számon, kikre általában angyalaik vigyáznak (külön misét érne a pillanat, ahogy egy angyal végigvezet terelgetve az alvilágban egy gyermeki lelket, vigyázva nehogy útját veszítse s valaki más térjen vissza az árva testbe. A kabaré ott kezdődik, miszerint felsőbb, íratlan szabály miatt nem érinthetjük az ilyen ’turista vezetőket’, mivel még élő lélekkel tartanak. Tehát mit tehet a megláncolt kutya, ha a kerítésen elsétál előtte egy gőgös macska? Jól sejted…ugat.)
S hogy miért is vázoltam fel mindezt?
Mert van egy lény, ki álmában gyakran ellátogat, s nevem sikoltja. Hív engem. Bár nem igazi nevemen, a gondolatával csábít. Ahogy elménk elcsitul egymásra találunk, s újra és újra átéljük mind azt, amit több évezrede. Elszakítanak minket egymástól.
Ám Eleone most egészen más, mint régen..tekintve hogy férfi testbe zárták. Mikor először megpillantottam eme rózsásnak cseppet sem mondható állapotot őrjöngeni kezdtem, majd a létező összes formában istent káromoltam. Közel kétezer év elteltével fellelem, ám ekkor is férfi testbe zárják? Miféle kegyetlen játékot űznek velem..?
Aztán ahogy lassan figyeltem, évekig egyre közelebb és közelebb merészkedtem hozzá álmaiban már nem zavart, hogy azonos nemhez tartozunk. Sokkal magasztosabb dolgokat láttam szemeim előtt. Már nem érdekelt, mert lelke éreztem, a kedvesemé.
Öt év..azt hiszem náluk ennyi telhetett el, mely az alvilági számláló szerint csupán néhány hónapot jelent, de nem többet mint öt. Azóta látogatok el hozzá minden áldott este, ahogy elhozzak valamit, amivel nekem hízeleg.
Lefekvés előtt mindig alkot valamit. Minden egyes nap, mielőtt nyugovóra tér.
Így jó szívvel veszem el, és magammal viszem.
Ám eljön az ember életében az a pillanat, mikor már nem elég álmában néznie. Hallani akartam a hangját, megfigyelni a viselkedését. Még is féltem tőle.
Rettentően féltem, tőle, és a visszautasítástól.
Lelkemet a kétségek rozsdaszín gyűrűsférge marta. Megfertőzte, s felemésztette magabiztosságom.
Mi van, ha nem ismer már meg, rengeteg idő eltelt azóta. Vagy ha visszautasít. Talán el bírnám viselni a visszautasítását, ennyi idő után? Hogyan reagálnék ha nemet mondana társaságomra. Minden bizonnyal dühömben véget vetnék életének, hogy aztán egy újabbat kaphasson, s keresésére indulva elkezdhessem az egészet elölről.
Dühödten csörtetek a halandók világának kikövezett utcáin. Beszélnem kell Ewonnal, a jóssal. Ám nem találom, épp ésszel felmérni sem tudom hogyan lehet eme labirintusban bármi nemű kitűzött célállomást fellelni.
Hosszas dühödt bolyongás után végül fellelem a faépítésű, sötét aurával körbevont házat. Benyitva mind a hat szélcsengő felzendülve sivítja a jósnő fülébe érkezésem.
Késtél hercegem. – leheli kéjes, kissé karcos hangján, mely a konyhából szűrődik ki. A házban gyógynövények őrleményének füstje terjeng, mely nyomasztóan, bódítóan hat az elmére.
Én soha sem kések.
Igaz is, hogyan haladsz a fiúval?
Az apró, törékeny alak kecses léptekkel jelenik meg az egyik mellékhelység félhomályából. Gyertyákkal világít csupán, állítása szerint ez hangulatosabb és jobban megjön a „spirituális ihlet”.
Hófehér, derékig érő haját hátradobva billenti kerek csípőjét az ajtófélfának, fél kézzel átöleli keskeny derekát, másikkal a teáját rejtő csészébe kortyol. Önkéntelenül is kebleire siklik a tekintetem, melyeket nem kendőzött oly mértékben, mint várnánk. Az áttetsző, sejtelmes ruhákat preferálja, valamint a csipkét. Elegáns, és gondolkodóba ejtő tünemény.
- Milyen fiúval?- veszek el a kebelrengetegben.
- Yuki Erizawa – látva zavarom hozzáteszi- a te Eleoned.
- Igaz. Sehogy. Nem tudom hogyan közelíthetnék.
- Kövesd, és ha lehetőséged nyílik rá szólítsd meg.
- De, hogyan..?- ilyen téren tanácstalan vagyok. Nem az én asztalom.
- Te vagy a férfi..old meg!
Még egy darabig elbeszélgetünk, majd távozok.
Állítása szerint emberien kell viselkednem, hogy ne rémítsem el a fiút.
Így hát elmegyek az iskolájához, majd utána szegődöm. Nem szokásom nappal az emberi világban járni, ám az eget tömött nehéz, szürke felhők fedik, jelezve hamarosan valami aláhull.
Ahogy követem a fiút veszélyt realizálok, elhárítom. Egészen ajtajáig kísérem a távolból megfigyelem ahogy örül a szállingózni kezdő hópihéknek. Mint egy lelkes kis kutya.
Megállapításom megmosolygom.
Aztán bemegy, így én is hazatérek.
Az utolsó képénél megszólított, üzenetet is hagyott. Sok beszédnek sok az alja, így egyszerű választ adok a kérdésre, mit is akarok. Őt.
Ám amire nem számítok. Nem figyeltem eléggé, így lelke kóborolni kezdett álmában.
Fájdalmamba temetkezve üvöltök egymagam, hajam markolva próbálom enyhíteni a kínt, mely belsőm égeti. Egy ismerős, mégis idegen hang csendül fel.
Felé kapva tekintetem meredek rá zihálva.
A kastélyban ácsorog…a hideg kövezeten, s engem bámul, tudakol.
Nem tudok válaszolni a döbbenettől, hirtelen üvölteni is elfelejtek. Elmém sokkolódik.
Majd ismét belém nyilall a fájdalom, arcom eltorzul, testem felveszi torz, démoni alakját. Dühödten pillantok rá, acsarkodva rúgom állásba magam, s üvöltve félemlítem meg jámbor lelkét.
Riadtan sikolt, akár a gyorsított felvétel tűnik el, csupán egy egybemosódott csíkot látok, s eltávolodó hangot hallok. Megriasztottam, hát felébredt, akár a rémálomból. Mára már garantált, hogy nem alszik el.
Az éjszakánk minden bizonnyal szenvedéssel teli volt, legalább is az enyém annak mondható. Másnap megtudakolva miféle egyetemre jár elintézem, hogy nekem is ott legyen dolgom.
Emberi alakot öltve diplomatikus mosollyal érkezem meg a portré órára, s felsétálva a pódiumra foglalok helyet. A diákok lassan körbeülnek. Ma én leszek a modelljük, kit le kell rajzolniuk. Rövid kóperálás után sikerült megszereznem ezt a munkát. Így közelebb kerülhetek az én szeretett….Ele…Yukimhoz.
Lihegve, fuldokolva kelek fel és alig bírom kinyitni a szemeimet úgy égnek. Patakokban folynak a könnyeim. Ez napról napra egyre rosszabb. Lassan az őrületbe fognak kergetni ezek az álmok, ha így haladunk.
Minden úgy 13 évesen kezdődött. Azóta álmodok ezzel a férfival. Eleinte csak egyszerű álmoknak hittem így nem is törődtem vele, de havonta vissza-visszatértek ezek az álomképek. Mostanra már csak őt látom, ahogy egyre közelebb jön felém hív, csábít magához.
Megrázom a fejemet és a fürdőbe megyek. Vetek, egy álmos pillantást a tükörbe majd megmosakszom és magamra kapok egy farmert, egy logós pulcsit és a kedvenc saját kézzel mintázott tornacipőmet. A gyors reggeli után máris az egyetemen vagyok. Lehet, hogy ez betegesen hangzik, de szeretek iskolába menni. Megszállott vagyok, ha a művészetekről van szó és itt nyugodtan kiélhetem minden egyes ihletemet.
Este már fáradtan gyalogolok haza a rajzmappámmal és csak a jóisten tartja bennem a lelket, hogy el ne aludjak. Hirtelen egy kéz ránt be egy sötét sikátorba.
- Nézd csak milyen édes pofit fogtunk ma estére!- röhögi egy férfi a képembe. Érzem rajta, hogy van benne rendesen pia. Megpróbálok kiáltani de, előveszi a kését.
- Meg ne próbáld, vagy sajnos- simít, végig arcomon a késsel- át kell szabnom a gyönyörű arcodat!- rémülten nézek rá. Tudom, hogy semmi esélyem nem lenne, túl gyenge vagyok. Rettegve szorítom össze a szemeimet. Félve nyitom, ki mikor egy jó ideje már semmi nem történik. Egyedül állok a sikátor közepén és sehol senki. Döbbenten forgok körbe, de sehol senki. Talán csak… nem az nem lehet, hogy képzeltem az egészet. Nem gondolkozom, sokat inkább fogom a cuccom és futva teszem meg az utat hazáig. Ám az ajtóban így is megállok. Kacagva nézek, fel az égre ahonnan az apró fehér pelyhek hullnak le. Az első hó idén gyönyörű. El is felejtettem, hogy percekkel korábban mi történt csak forgok körbe-körbe a gyepen, mint egy gyerek. Imádom a havat. Olyan csodálatos, ahogy megcsillan a fényben, a hófehér tisztasága minden olyan hihetetlen.
Nevetve sietek be a házba és gyorsan ledobom a cuccaimat. Kellemes meleg uralkodik odabent így ledobom magamról a felsőt is csak a nadrág marad rajtam. Széthúzom a függönyt és festeni kezdek. Próbálom minél tökéletesebben megörökíteni a pillanatot. Órákkal később már maszatosan csücsülök a földön és a végső simításokat végzem. Egy pillanatra eldőlök a földön és már el is alszom.
Reggel a saját ágyamban ébredek festékesen, mint ahogy tegnap… de várjunk csak én, hogy kerültem bele az ágyamba? A fejemet fogva próbálok emlékezni, de egyszerűen sehol sem találom azt az emlékfoszlányt mikor az ágyamba mentem volna. Gyorsan lefürdök mindenhol és megszemlélem a tegnapi alkotásomat. De a kép sehol sincs. Mi…. mi a fene? Feltúrom, az egész lakásomat a képért ám sehol sem találom. Komolyan tényleg be fogok kattanni a végén.
~~1 héttel később~~
Lassan már kezdem megszokni a tényt, hogy esténként mikor hazafele jövök legyek egyedül vagy társaságban egy árny mindig követ engem. Nem is zavar annyira, mert nem támad, meg sokkal inkább mintha védene engem de, hogy mitől azt még én magam sem tudom. Ellenben ami sokkal jobban zavar, mint ez, hogy mióta ez az ismeretlen alak folyamatosan követ engem a képeim is el-eltünedeznek. Egy ideje már nem keresem, hiszen biztos vagyok benne, hogy ahhoz az egy emberhez kerülnek a képeim csak nem értem, hogyan képes kijátszani a riasztót és elvinni a képeimet.
- Ne…nee..elég neee kérlek….- nyúlok utána, hogy elkaphassam és kiáltva ébredek fel. Kezeimet arcomba temetem. Ezért pontosan ezért költöztem el otthonról, hogy ne kelljen aggódnia miattam senkinek. Remegve kelek ki az ágyból és az állványomhoz megyek. Bal kezemmel rá kell fognom jobb csuklómra, hogy az ecsetet képes legyek a kezembe fogni. Olyan vagyok most akárcsak egy kocsonya. Ügyetlenül kezdek neki a festésnek és a nap éppen felkel mikor, úgy ahogy végzet a képpel. Egyetlen cetlit hagyok a sarkában.
„Kérlek, áruld el ki vagy és miért viszed el a képeimet? Mit akarsz?” Utolsó erőmmel még befekszem az ágyba. Mikor felébredek a kép már nincs ott, de a cetlit a földön hever.
Odasétálok hozzá és kihajtogatva elolvasom, ami rajta van.
„Téged!” Áll ez az egyszerű szó rajta ám ennek mégis sokkal nagyobb jelentősége van, mint amit el lehetne képzelni. Talán ez egy mániákus, zaklató vagy mégis kicsoda? De..de ha az lenne, akkor már régen..gyorsan körbenézve magam a tükörbe ellenőrzöm a testemet, de nem érzek semmit és nincs is rajtam semmi. Furcsa nem értem ezt az egészet.
Este későn fekszem le és éppen eleget tevékenykedtem ma úgy érzem, mert nagyon fáradt vagyok. A fürdés után egy boxerban dőlök be az ágyba. Éktelen ordításra ébredek fel. Rémülten pattannak ki pilláim és nem is törődve, hogy egy teljesen más helyen vagyok, sietek a hang irányába. Kishijján feltépem az ajtót. Egy gyönyörű férfi fekszik az ágyon akinek szá.. szárnyai vannak. Döbbenten szólalni sem bírok, de újabb fájdalmas üvöltése térít végre észhez. Meg fogom a vállát és rázni kezdem, mire végre kinyitja szemeit.
- Mi.. Minden rendben?- kérdezem aggódva. Majd csak ezek után nézek szét. A falat bíbor és fekete színben pompáznak, a bútorok sötét fából készültek és az egész hely olyan, mint egy gótikus kastély
- Ho.. hol vagyok? És ki vagy te?- nézek rá. Vajon mit akarhat tőlem?
Elrugaszkodik a földtől, és a testemmel együtt elviharzik az épületek között, rögtön kapcsolok és a nyomába szegődök. Irtózatosan gyors, ezt nem kalkuláltam bele az egész tervembe, főleg ezt a szakadt nyakkendős krapekot sem, akinek a lábai most egy szemetes konténerből állnak ki… Legszívesebben beleszállnák a testébe, és kényszeríteném arra, hogy tegyen le, de egyrészt szinte lehetetlen utolérnem, másrészt hatalmas erő kellene ahhoz, hogy legyűrjem, Ő pedig minden bizonnyal erősebb nálam, ezt mondanom sem kell.
Egy lepratelepre vezet, szerencsém, hogy így nem érzek illatokat vagy szagokat, de mikor beveszi magát egy ódon, omladozó házba, megtorpanok a küszöb felett. Undorító, alvilági erőket érzek meg, látom, hogy szinte kupolaszerűen körbeveszi az egész nyomorultul festő épületet. Ide nem tehetem be a lábam, mert az engedélye nélkül nem mehetek ki innen…
De ez fordítva is így van.
Átvert.
Elkezd a testemmel játszani, ami egyrészt felháborít, másrészt annyira izgató, hogy legszívesebben felrobbannék, ami nem egy… ez a démon nem kispályás, most ténylegesen sarokba szorított… amíg idegesen kattog az agyam valamiféle megoldáson, megszólal:
- Ha szeretnéd a tested, gyere és vedd el – suttogja élvetegen, vigyora szinte vakít a félhomályban, nem tudom mi a fenét csináljak, mert ha ide bemegyek, nem tartom valószínűnek, hogy holnap este elenged magától, sőt…
Ebben az évben nem hiszem, hogy hagyná, hogy kisétáljak, főleg az engedélyével…
De férfi.
És ez már elegendő érv ahhoz, hogy belereppenjek a testembe, végighullámzik rajtam a szobában uralkodó megannyi energia, de a következő pillanatban már erősen szorít magához, az ajtó kattan, és csend lesz.
- Üdv a barlangomban, vadmacskám – köszönt, miközben én az első lélegzetvételeimet veszem, hogy rendezzem elernyedt tüdőm, de már forró csókban kötök ki, erősen szorító karjai között, és felajzva préselem magam hozzá.
Az ágyon találom magam, a matrac kellemesen ruganyos, végig figyelem, ahogy vetkőzik, szinte falom a látványt, annyira izgató, be kellene tiltani, hogy valaki ennyire eszméletlenül jól nézzen ki…
Látom, hogy már kötözne is, de ugyan már, hová mennék…
Most.
- Arra nem lesz szükség – mutatok rá, hátravetem a fejem, és elhelyezkedek az ágyon, kényelmesen. Lecsapkodja rólam a ruhát, halkan felkuncogok az érzésre és a hirtelen felcsapott adrenalintól, amely még az üldözés után még csak most lobban fel bennem újra, megkésve.
Lent kezd el kényeztetni, beletépek hajába, ujjaim végül a lepedőn kötnek ki, megérzem hosszú nyelvét magamban, kéjesen nyögök alatta, forró érzés száguld végig rajtam, szinte lepattan rólam a bőröm, feszültséget érzek, milliót…
Érzékeny bőrömet megkapja karmaival, ajkamba harapva fojtok el egy élveteg sikolyszerűséget, testem ívbe feszül, hogy jobban elérhessen, a hangok elhalnak, duzzadttá és fülledtté válik minden…
És a sok sötét erő, a sátáni hatalom pedig csak olaj a tűzre, imádom a veszélyt… főleg szex közben, úgy meg tudja fűszerezni a pillanatokat…
A nyakamba szív, erőteljesen, érzem ahogy a bőr húzódik és tűszerű érzés robban fel az apró területen, végignyal arcom élén, örvénylő szemeivel engem figyel, orrommal provokatívan bökdösöm meg az övét, lábam felkúszik az övén, talpammal végigsimítok a fenekén, legszívesebben beleharapnék…
Végre belémhatol, méretes férfiasságát érezve ívben megfeszülök, lehunyt szemekkel és nyitott ajkakkal élvezem, ahogyan energiám ingadozásba kezd, mintha ittam volna, vagy bélyegeztem volna… Most jobban tűröm, mint legutóbb, a testem felkészült rá…
- Mondd csak… mi vagy te? – búgja túlvilági hangon, forró lehelete a számba suhan, mint valami szeszélyes és futó csók. Felnyögök, ahogy váltogatja lökéseinek erejét.
- Azt én is szeretném tudni – hajolok közelebb hozzá, dús hajába marnak ujjaim, kéjesen rángatom meg tincseit, mire rám fekszik, súlya és a mámorító érzés, amivel megajándékoz, na meg az ingadozás finom szédülése szinte extázisba visz…
Lovagolni szólít fel, ki vagyok én, hogy azt mondjam rá, hogy nem? Lassan, kínzón mozgok rajta, eszem ágában sincs felgyorsítani, lustán körözök rajta, amit meg is elégel, erősebb és sebesebb tempóra ösztönöz, teljesen magára húz, morranása végigvág a gerincemen…
- Kurva jól csinálod – szakad fel melléből a nyögés, vigyorogva terül el alattam, haja szétterült a párnán, izzadt teste szinte hív, hogy feküdjek rá, és harapdáljam össze… - Viszont… még mindig nem árultad el a neved.
Milyen telhetetlen…
- A nevem? – hajolok kicsit előrébb, az alsó ajkamra harapva lassítok egy kicsit a tempón, végig a szemeibe nézve. Ajkaira dőlök, és lustán végignyalva azokat suttogok a szájába. - Ti-tok.
Halk morranás, kimondatlan kérésére ismét felveszem az erőteljesebb tempót, kezei melleimre szaladnak, kéjesen mosolyogva tűröm, hogy kényeztessen, de látszik, hogy nem elégedett a válasszal.
- Valahogy csak szólítanom kéne téged… - fújtat erősen, én pedig egy gonosz kis mosollyal körözök rajta egy olyan lassút, hogy karmai szinte a derekamba mélyednek. Hátravetem a hajam, ujjaimmal ingerlem mellkasát, a forróság egyre jobban nő, szinte megfeledkezek a fojtogató mágiáról, ami rám nehezedik.
- Erre akkor lenne szükség, ha találkoznánk még – incselkedek vele, mire legyűr maga alá ismét, szinte saját testével börtönöz be. Alkarjain megtámaszkodva szinte lehetetlenné teszi az oldalra való ficánkolást, mély sóhajjal élvezem kemény tempóját, szaporán emelkedő mellkasomra tapadnak ajkai, hirtelen erős kilengést érzek meg, majd ismét maximumon érzem magam.
Micsoda rohadék… így könnyű lefegyverezni…
- Honnan veszed, hogy eleresztelek? – válaszul beleharapok a fülébe, és belenyalok, körmeimmel végigszántok a hátán, hóna alatt átnyúlva fedezem fel az izmos karokat, ismételten… ez egyre finomabb és jobb, kár a környezet erősen negatív démoni energiáiért… kezemmel hajába túrok, s hangosan a fülébe nyögök, amivel elértem nála, hogy egy pillanatra elveszítse az önkontrollját.
Ez a pillanat jókor jött, ugyanis durvábban markolta meg a fenekemet és hatolt bennem mélyebbre, a párnák közé hullva feszülök ívbe, ahogy teljesen kitölt, és ez az érzés… ahh… hörgéssel élvez el és harap a számra, mosolyogva tűröm és viszonzom zilált csókját, úgy szuszogunk egymás szájába, mintha maratonit futottunk volna.
Már ahogy az emberek nevezik…
Kéjesen karmolászom a hátát, körözve rajta, majd egy mozdulattal kacéran a fenekébe markolok, égető szempárjától úgy érzem, lesz még dolgunk az éjjel bőven, és nem is hazudtolja meg a gondolataimat, mivel hirtelen az ölébe ültet, orrunk szinte összeér…
- A démonvilágban nem szokás a neveket elárulni, nemde? Egy ilyen mezei lény, mint én, tisztában van ezzel az… örök szabállyal – nyalok végig az arcán majd a nyakán, lefelé haladva fogaimmal megcsipkedem feszes bőrét, legszívesebben belemélyeszteném őket, olyan finom… megremegek, egyszerűen nem lehet nem kívánni…
Ez lesz a vesztem…
De neki is…
Gondolataimra szélesen elvigyorodom, és megmarom a hasát, ujjaim közben karjait simogatják, lágyan ringok felette combjain csúszkálva, hogy több felé kelljen figyelnie, és kellően felhergeljem…
- Ha nem mondod meg önként… - tép a hajamba, és felránt, szemeink összekapcsolódnak, de megfenyegetem:
- Ha a fejembe mászol, megbánod…
Nem figyel, így nem számol azzal, hogy én jobban bánok a gondolatok erejével, mint bármilyen halandó féreg, szóval mikor megérzem turkálni, olyan hullámokat kezdek kibocsátani felé, ami felér egy közvetlen banshee sikoltással, zárt térben.
Felhördül, oldalra csapja a fejét, mintha egy legyet akarna elhessegetni, erőszakosan ragad meg, és csap le a matracra, mire hangosan és ingerlően felnevetek, hogy cukkoljam.
- Te… - kezdi, fenyegetően villannak meg a szemei egy pillanatra, a sötét erők a testemre nehezednek, a levegő alig akar a tüdőmig eljutni, a fülledt levegő szaporább lélegzetvételekre ösztönöz, de ennek ellenére csak megvonaglok alatta, kívánatosan lökdösöm meg a lábait az enyémekkel…
- Kiengesztelhetlek… - dorombolom engesztelőn.
- Mutasd – villantja ki a fogait.
***
A jacuzziban kellemesen ellazulva terülök el, jól esőn, főleg, hogy szó szerint pezsgőfürdőt veszek éppen… Szinte bizserget mindenhol a sok buborék, legszívesebben belekortyolnék…
Hát, tartott egy kis ideig, míg ráhagyta, de úgy gondolom, eredményes volt a mai nap… ráadásul ma éjjel… ma éjjel kiderül, hogy ténylegesen mi vagyok valójában. A felemelő érzéstől már szaporábban kezd verni a szívem, lehunyom a szemeimet, és egy boldog vigyorral fekszem el az apró padon, így a víz teljesen ellep.
Alig hajtom a fejem a karjaimra, élvezve a vízalatti hangok lágy zümmögését, mikor valami megérinti a könyökömet. Felnyílnak szemeim, és szinte farkasszemet nézek a lábaival, na meg ami közöttük lóg… pajzánul megnyalom, ujjaimat ráfonom, hajam lebegve löttyen fel-alá, mikor a számba veszem, de csak addig izgatom, amíg betonkemény nem lesz, és erre nem kell sokáig várni…
Kéjesen kibukkanok a vízből, és lassan, felfelé végignyalom a testét, magához présel és szenvedélyesen megcsókol, szinte magába szippant, érzem, hogy csalogatja az energiámat, de csak pár nyalábbal lop ki belőlem, így kellemesen ellazulok, de rögtön szinte pattanásig feltöltődök.
- Egy pillanat… - súgom, megcirógatva az oldalát, és megfordulva kinyújtom a kezem a medencéből, hogy elérjem a boros üveget, de alig nyújtózkodom pár másodpercet, megérzem kemény hímtagját végigsiklani a fenekem partjai között, és elmarva az üveget hátrapillantok a vállam felett, csábítóan és merésen, mégis heccelően.
Megrázom a fenekem és egy szemvillanással tudatom vele, hogy csak nyugodtan.
De ma éjjel el kell mennem a könyvtárba, halaszthatatlan. Élveteg vigyora és karmos keze a csípőmön szinte válasz a kimondatlan kijelentésemre:
„De nem ma.”
Talán az estéért cserébe elárulom neki a nevem… de az övé is rejtély még számomra, így még mindig egy kanos ismeretlen férfi, akinek szerencséje volt megfordulni többször az ágyamban, és ez rohadtul vérforraló…
Elégedett vigyorral néz le rám, a mellettem ülő a csettintésre úgy ugrik, mint egy majom és kezébe nyomja piáját. Szánalmasak az emberek. A nyitott üveg száját erotikusan végignyalja, miközben mélyen a szemembe néz, hallom, ahogy páran felnyögnek a teremben, talán már olyan perverz alak is akadt, aki ennyire rárántott. Érzem a szex szagát a levegőben.
Körbenyalom ajkaim, vigyorom levakarhatatlan. Élvezettel nyalom meg lábát válaszként, mire térdére önti az üveg tartalmát, s ha a fele pocsékba is megy, kisebb része a számba jut. A kesernyés íz szétárad bennem, s ha nem is bódítja el a fejem, teljesen feltüzel.
Bokájára markolva rántom ölembe, tovább folytatva a táncot kezd vonaglani, s ajkaimról a whisky-t kezdem el lenyalogatni, mélyen a szemébe nézve.
- Mi a neved szépségem?
- Az enyém érdekel, vagy az övé? – igen, sejtettem… sőt tudtam, hogy Ő az, de így már biztos vagyok benne. Bár azt sem bántam volna, ha csak egy hozzá hasonló lény köt ki a karmaim között.
Kuncogva csusszan ki ölemből, visszamászik a színpadra, majd eltűnik a függönyök mögött… Nem hagyok egy pillanatnyi menekülési időt sem. Viszont… ahogy látom nem is kell, hisz ő maga int nekem, hogy kövessem… én is így gondoltam gyönyörűm. Felmászok a színpadra utána eredve, körülöttem pedig kitör a káosz, mint általában…
~*~
Amikor utána lépek egy hátsó szobába teljesen más világ fogad. Mindenhol gyertyák, ő pedig dögösen, fülledt erotikával tele táncol tovább. Először az oszlopnál, majd engem körbejárva folytatja tovább, egy ideig hagyom játszadozni, betelek látványával addig, míg teljesen fel nem húzza az agyam.
Lekapom a feszítő felső ruhadarabot, buján figyel, majd az ágyra ülve kezdi kelletni magát a lehető leg kívánatosabban. Az ágy közepére mászik, majd újra hívogatni kezd, s persze megadóan adom meg neki, amit kér… ha nem kérné, akkor is megtenném.
Felé magasodom, párduchoz hasonló ragadozó mozdulattal, végigsimítom a krém csokihoz hasonlítható barnás testet, majd ajkaira hajolnék, de ekkor egy sóhajjal állít meg, s látom a halványkékes energiacsóvát repkedni. Pimasz… de ez csak felajzza bennem a vadászösztönt.
Utána nézek vágyakozva, kifigyelve merre lehet a teste, de csak körbe-körbe szálingózik, mint a sas. Na mi a gond picinyem? Körbenézek a szobában, és sehol nem látom a testét. Oh, csak nem elvesztetted? Vagy… Szökni próbálna? Oh nem… nem úszod meg szépségem.
Az ajtó felé vetődök, mert az ablakon most nem lehet, túl sokan vannak kint, és észrevennének. Vagy mégsem? Olyan késő van már, mindenki bebaszva, beszívva… még az sem tűnne fel nekik, ha rendes alakomban jelennék meg. Amikor látom, hogy kisurran én is követem, így biztos, hogy nem fogom elveszteni, és ha kell megelőzöm.
Nocsak, úgy látszik már is szemet vetett a drágára, de ideje felvilágosítani… hogy közel sincs ahhoz a szinthez, hogy akár hozzá is érhessen… Ráadásul megbaszni? Heh… Esetleg rábaszni.
Lazán elé lépek, lassan, riadtan mér végig, míg az arcomhoz nem ér, s találkozik parázsló tekintetemmel. Utálom, ha ellopják a vacsimat, főleg ha kurvaéhes vagyok. Homloka elé emelem öklömet, térdei már így is kocognak meg vagy 2 fejjel magasabb vagyok nála. Pöc…
Milyen szépen is repülnek az emberek, már kezdtem elfelejteni.
És most… térjünk vissza a vacsorához.
Vállamra csapom, mint egy sós zsákot, persze nem durván… durva, majd máshol leszek.
Fél szemmel figyelem a cikázó fényt, viszont előre is terelem figyelmemet, majd szélsebesen suhanni kezdek egy behatárolt cél felé. Onnan nincs menekvés picinyem, bomba és mágia biztos helyre viszlek, annyi szent. Gyorsabb vagyok nála, bár nem sokkal, veszettül vissza akarja kapni a testét, s tudom, hogy ha másik bőrbe bújna, akkor lassabb lenne mostani sebességénél. Talán csak ebben a formában képes tartani velem a lépést.
Ideiglenes, lakásnak nevezett lebujomba térek be, ami kívülről úgy néz ki, mint egy csöves telep, de számomra ez a legtökéletesebb búvóhely. Ki keresne itt egy fényűzést imádó démont?
Itt biztos, hogy nem,
Szinte ugrom, ahogy a lakásba, érek, be a szobába, de a kékes, ragyogó fénycsóvám az ajtón túl áll meg. Ohó… csak nem érzed a sátáni energiát? A sötét mágiát, mely körüllengi? Nos, valaminek ára van, s ha érzed a veszted, akkor jó helyen jársz,
Leemelem testét a vállamról, magával szembe tartom, hóna alatt fogom meg, sőt átkarolom, hogy kezemmel szabadon tevékenykedhessek testén. Karjait nyakamba akasztom, egyik kezemmel teljesen átkarolom, másikkal pedig állát ragadom meg. Szemei le vannak hunyva, viszont arca angyalian szép még most is. Talán épp ezért vonzz annyira… no meg… az energiája az eddigi legfinomabb, amit valaha életembe dézsmáltam.
Végig a lebegő fénycsóvát figyelem, miközben élvetegen nyalok végig arcán, finom, puha bőre semmivel sem összehasonlítható, édes és csábító, tüzes minden porcikája.
- Ha szeretnéd a tested, gyere és vedd el. – duruzsolom halkan, vigyorogva, néhány érzelem mintha megcsillanna a fényben, tétovázik, végül amint belibben, s testébe száll, nagy lélegzetvétellel feszül meg teste, karjai is nyakam körül, s erősebben szorítom magamhoz. Erőmmel becsapom az ajtót, és teljesen lezárom.
Fényűző lakás, fényűző környezet, minden tele luxussal, giccs nélkül. Persze… kinek mi a luxus, de szeretem magam kényelmesen tudni.
- Üdv a barlangomban, vadmacskám – résnyire nyitott ajkai közé duruzsolom a szavakat, majd erősen ölelve egy csókkal tapasztom be ajkait, magam felé fordítom testét, derekánál fogva emelem fel, majd az ágyra vetem.
Miközben a széléhez sétálok, levetem felsőmet, megtámaszkodik karjaival, s buján figyel engem. Helyes… örülök, hogy azonnal felfogtad a helyzeted édesem, mert számodra lenne rosszabban, ha ellenkeznél… ráadásul… így még te is élvezni fogod. Hehe…
Amikor a nadrágomon az egyik lánc felé nyúlok, felém mutat, majd ingatni kezdi ujját.
- Arra nem lesz szükség – kidomborítja melleit, keresztbe tett lábait kis terpeszbe támasztja, s csábosan méreget végig újra és újra.
Csak elvigyorodom, majd a baldachinos ágy egyik szárára csapom a láncot, felcsavarodik rá, és ott marad. A következő lánc egy másik oszlopra jut, végül mind a négyre jut egy-egy ilyen „dísz”.
Minden egyes csapással felsértettem ruháját, előre hajolva kissé letépem a maradványokat, majd az ágyra térdelve lábai közé vetem magam, térdeit lefogva rántom széjjel combjait, s ajkaimmal azonnal megtalálom édes nektárját. Gyerünk… élvezd, sikolts, fűszerezd meg azt az energiát, ami benned lakozik, hogy minél ízletesebb falathoz jussak.
Ilyenkor a legfinomabb, a legédesebb. ahogy az élvezettől nyögve vonaglik, ahogy karmol és tép, az élvezet tetőfoka sugárzik belőle, s már csak ennyitől is képes vagyok tőle elszívni némi energiát. Ez most igazán jól jön, hisz ettől csak egyre gyorsabb, erősebb és intenzívebb leszek… remélem a legnagyobb örömére. Combjának belső felét karmolom, majd leszorítom őket, hogy ne ficánkoljon ennyire, nyelvemet kinyújtom, hogy meg is nyújtom, s beledugom kéjbarlangjába, ajkaimmal rátapadok és megszívom a legérzékenyebb pontokat.
Igen, sikolt, kiálts, töltsd be a hallójárataimat, más úgysem hallja hangokat, csak én.
Nem hagyom még elélvezni, azt későbbre tartogatom, bár úgy is lesz még lehetősége, többször is megismételnie a z éjszaka során. Addig úgy sem engedem szabadon, amíg teljesen ki nem elégültem, minden szempontból.
Nyelvemmel felfelé haladok testén, belenyalok köldökébe, kezeim előzik meg ajkaimat, s ahogy elérem halmait, már a nadrág a térdemen lóg.
Egyik kezemmel markolászom, másikkal élvezem az ízét, testemet hozzádörgölöm, majd fokozatosan lerúgom magamról a zavaró anyagot. Nyakát megszívom, halványan felparázslik a folt, majd végül elérek arcáig, orrunk összeér, mélyen a szemébe nézek, s mosolyogva élvezem, ahogy egyik kis lábacskája az én combomat és derekamat simogatja, mintha csak magába csábítana… Nem is mondok ellent a néma, édesgető szavaknak.
Elvigyorodva tartom tovább fogva tekintetét, majd egy határozott mozdulattal tövig merülök benne, halkan nyikkan egyet kéjesen, s erősebben feszül testemnek kinyújtott lába.
Míg erős lökésekkel kábítom el, testét harapom, csókolom, nyomot akarok hagyni rajta, bár tudom, hogy hamar eltűnik róla.
Energiája folyamatosan áramlik belém, bár néha erősebben, néha gyengébben, mintha ingadozna, de nem igazán érdekel addig, míg szívhatok el belőle, s jóllakom majd mint egy vad.
- Mondd csak… mi vagy te? – duruzsolom ajkaira, miközben szapora, majd lassú, kínzó lökésekkel halmozom el, s ezt váltakozva alkalmazom, hogy gyönyörködhessek arckifejezésében.
- Azt én is szeretném tudni – nyakam köré fonja karjait, hajamba túr, tépi, fejem rántaná, ha lenne elég ereje hozzá. Testemmel ránehezedem, csak csípőm mozog, hogy újra és újra elmerülhessek benne. Forró és szűk, pulzál, gyönyörrel áld meg, minden pillanatban. Nehezen tanrom vissza magam, de végül megtalálom korlátaimat, s úgy irányítom, ahogyan csak kell.
Dereka alá nyúlok, s a következő pillanatban hirtelen rántom fel testét, én fekszem alatta, ő ül rajtam vígan, s ahogy felméri gyorsan a helyzetet, mosolyogva, haját dobálva kezd el rajtam lovagolni. Először csak lassú, körkörös mozdulatokkal, a kínzó tempó hatására halkan morranok utasítva, hogy izgágább legyen. Két oldalt tartom csípőjét, s utalva mozgatom őt magamon, míg nem engedelmeskedik néma vágyamnak.
Istenien csinálja, a mozgása jobb, mint bármelyik nimfomán démonúrnőnek.
- Kurvajól csinálod – nyögöm élvetegen, vigyorogva, szemébe nézve, s figyelve arcának buja vonásait. ha nem tudnám magam türtőztetni, már régen eldurrantam volna. – Viszont… még mindig nem árultad el a neved.
- Nick, megérkezett már a könyv, amit kértem? - könyökölök a könyvtáros pultjára, majd percekkel később fel is ülök rá. A szemüveges férfi megremeg, érzem vágyának illatát, amiből elégedetten szippantok egyet.
- Nos... nem... az összeköttetőm elfogták, mikor megpróbálta ellopni... - nyel óriásit, miközben a testem falja fel szinte a tekintetével. Jó rég éheztetem a kis drágát, csak azért, hogy megtegye azt, amit akarok. Tulajdonképpen én is simán megszerezhetném a könyvet, de még egy másik energiafalóval nem szeretnék összeakadni.
A végén még nem marad belőlem.
Halványan elmosolyodom, és kegyesen megsimogatom arcát, mire fejét belesimítja a tenyerembe, szinte éhes kiskutyaszemekkel nézve rám. A könyv szinte a legrégibb, ókori fajokat definiáló jegyzeteket tartalmazza, én pedig már réges-rég vágyom arra, hogy meg tudjam mi is vagyok valójában.
Az ember a természetben vendég, de én nem, és hiába a környezet, tuti nem majmokból alakultam ki, mint a halandók.
- Ma este fellépek, így nem érek rá, de holnap, sötétedéskor hagyd nyitva az egyik felsőbb ablakot – súgom neki, mire felkapja a fejét, és szinte kérlelően mered rám. Ameddig nincs benned kurázsi, várhatod, hogy leereszkedjek eléd a pultra. ***
A Naked Girl előtt nem nagyon akarnak beengedni, így eljátszom az ájult lány szerepét, de történetesen a biztonságiőrbe szállok bele, aki hirtelen mégis úgy dönt, hogy a karjaiban lesz olyan kegyes, és bevisz. Leteszem a saját testem a fellépő nő szobájába, majd kilökdösve az embereket kimegyek a biztonságiőr testében.
Két másodperc múlva már a saját testemben lélegzek mélyeket, és a forgószékben keresztbe tett lábakkal várom a nőt, akit ma este én fogok alakítani. Az egész olyan mint egy színdarab. Egy olyan színdarab, melyet oldalról én irányítok, én súgok, és bármelyik pillanatban megkaphatom azt a szerepet, ami nekem a legjobban tetszik.
- Ki maga és mit ke... - a következő pillanatban már a dús, fekete csigás hajba túrok. Igazán formás, tetszetős és látványos. A saját testemhez lépve megfogom azt, és felteszem az ágyra, ami valahonnan ismerős. Filmben láttam talán?
A színpad előtt rám aggatnak egy kámzsás köpenyt, én pedig a halványan derengő fényben kilépek a kis létszámú, de jól fizető és eléggé különösen felöltözött közönség elé. A zene felcsendül, én pedig lustán simogató mozdulatokkal veszem le a bosszantó ruhadarabot, hogy végre szabadabban mozoghassak.
Alig teszek meg pár lépést, pontosan a színpad kiugrója előtt egy ismerős alakot látok meg. A fény megtörik a kidolgozott izmokon, és a sejtelmesen felcsillanó haj, ami vállára omlik egyenesen a szemeihez vonzza a tekintetem. Meghökkenésem felváltja egy kaján mosoly, és folytatom tovább az erotikus táncot, ami szinte magától jön belőlem.
Csípőmmel lazán körözök, sokszor behajlítva a térdem, és a közönség felé mutogatom magam, de nem felejtek el a fotelben kéjesen vigyorgó férfire nézni. Hmmm. Régen láttam már, itt az ideje, hogy kicsit húzzam az agyát. Túlságosan is ragadozó testtartásban üldögél ott, mi lenne, ha idegesebb lenne?
Lehet, hogy belefulladnék a matracba.
Egyértelmű, hogy innen nem tudok elszökni előle, meg fog kapni akár akarom, akár nem. És még szép hogy akarom. A legutóbb is profi volt, én pedig már rájöttem, hogyan reagáljak az energia szívására. Vonz magához, mint muslincát a kék fény. De ebben a kivételes esetben a kék fény is akarja a muslincát.
Kezeimmel bebarangolom a saját testem, percek, vagy már talán órák óta kötözök előttük, élvezem, ahogy a sok éhes tekintet rám irányul, és az még jobban izgató, hogy csak egy valaki kaphat meg. A félhomályban az apró fények és lángok végignyalják a testem, és mintha tucatnyi apró kéz simogatna, úgy árad a reflektorokból a forróság. Ez a satnya emberi test már izzad, ezernyi apró prizmaként ragyognak a barna bőrön.
Csodás...
->~<-
Lassan lábaim a célszemély felé irányítom, látom ahogy mellkasa megemelkedik egy hosszú pillanatra, így nem átalkodom az ölébe rúgni az egyik whisky-s üveget, kissé lehajolok hozzá, majd lábam megtartva a levegőben egy csábos mosollyal figyelem mit fog csinálni.
Összefűzött kezeit felbontva hajol oda hozzám, hatalmas tenyerét a talpam alá futtatja, és végig a szemeimbe nézve megcsókolja a lábfejem. Elégedetten és gonoszul elvigyorodom, és csettintek egyet a mellette ülő férfinak, aki készségesen nyújtja felém a piát, amit már azóta göcsörtösen szorongat, amióta megjelentem a színpadon.
Megfogom, lepattintom róla a kupakot, és egy lassú, erotikus mozdulattal megnyalom az üveg száját, megkóstolva az italt. Ez is whisky. Micsoda burzsoá környezet...
A térdemre teszem, és megpöccintve ujjammal az üveget leöntöm vele a lábam, kihívóan meredve a démonra, aki még mindig a lábam fogja. Ez egy totális csapda, melyet kellemessé tehetünk némi előjátékkal már itt, a színpadon. Most ki ejt rabul kit?
Megnyalja ajkait, és egy hihetetlenül perverz vigyorral végigfuttatja nyelvét a lábamon, többször is, én pedig nem felejtem el tovább locsolni az üvegből az aranyló folyadékot, amiben szinte fürdünk.
Ohh, igen...
Váratlanul megragadja a bokám, én pedig az ölében kötök ki. Szemei szinte parázslanak, majd a kölcsön testtel kissé hátrább húzódok tőle, és kezeimmel kígyóként simítok végig magamon, érzéki mozdulatokkal túrok a hajamba. Két kezem rásimítom arcára, és ajkaimmal megérintem orrát, majd ingerlő mozdulatokkal hajolok hol rá szájára, hol nem.
Két keze a derekamra markol, én pedig felnevetek arckifejezésén. Nyelvét körbefuttatja száján, és a fülembe dörmög:
- Mi a neved szépségem?
- Az enyém érdekel, vagy az övé? - kuncogok fel kajánul, és kivarázsolom magam kezei közül, egy perdüléssel kerülök fel a színpadra, és gyönyörűen meghajolok a közönség előtt, fentről valaki szikraesőt hullajt.
Lassan visszaindulok a színpad mögé, de a fotelben megfeszülő férfi felé begörbítem a mutató ujjam, hívásként. Nem sokat tétovázik, fellép a színpadra, mire odalent hörgés és fújolás csap fel, majd dulakodás. Imádom mikor féltékenyek rám, holott sosem voltam az övéké. Főleg mikor össze is vesznek értem... ahh, kedvemre való.
->~<- vagy ->~<-
A szobába besuhanva egy intéssel meggyújtom az összes gyertyát majd bekapcsolom a zenét, és felkapaszkodom az ágy egyik támoszlopára, ami gyönyörű mintákkal van kifaragva. Az ajtó kinyílik, én pedig lazán, de mégis erotikusan lejteni kezdek az oszlop körül, ujjaimmal többször végigsimítok rajta, és közben nem veszem le róla a szemem. Szörnyen élvezem, ahogy figyel, két lábam összekulcsolom, és lehajlok teljesen, a dús, sűrű tincsek közé fúrom ujjaim, majd lassan lemászok az oszlopról, körbetáncolom. Hátam nekivetem, csípőm kicsit jobban kitolom, úgy körözök vele.
Beljebb lép, nem szól semmit, a felsőjét egy pillanat alatt veszi le, én pedig az ajkamba harapva figyelem a szépen kidolgozott mellkast és azokat a karokat, ahh...
Leülök az ágyra, és még azzal a mozdulattal végigsimítok a combomon, majd hátat fordítva neki négykézláb feljebb mászom, érzem, ahogy szemei forrón tapogatják a kitolt fenekem. Megfordulok, és kezem végigvezetem a lábamon, majd ismét begörbítem az ujjam, hogy jöjjön. Nem is kell kétszer mondani neki, fölém mászik, én pedig egy kaján mosollyal tűröm, ahogy két hatalmas keze elzárja a menekülési utakat. Lehajol hozzám, ám mielőtt még szája az enyémet érné, felsóhajtok, és kilépek a testből, majd az ágyon keresztüllebegve elsurranok a saját testemért.
Nem fogom megadni neki mindig magam akkor, mikor akarja. Nem leszek a háziállata, amelyiket nem kell etetni, és végtelenségig táplálja. Ám mikor a szobába lebegek, hogy a testem megkeressem, csak a hűlt helyét lelem. Az ablakok tárva nyitva, a függönyök az esti, fülledt levegőben szinte repülnek.
Bassza meg!
Az ajtó rettentően baljóslatúan kitárul, és az én drága démonom áll az ajtóban. Az arca kifejezéstelen, ami nem egy jó pont, főleg hogy állandóan kaján vigyor ül az arcán. Francba! Kisuhanok az ablakon, és az utca felett lebegve keresek egy felcsillanó ezüstös hajtincset, ugyanis nem változtattam az alakomon, mikor idejöttem.
Utánam mászik az ablakba, látom ahogy a szemeivel engem fog, és figyel, merre megyek. Az egyik sikátorban halk puffanás és mormogás hallatszódik, így odaveszem az irányt. Látom, ahogy egy férfi vonszolja a testem, de volt olyan kedves, hogy elejtett, így egy kocsma lábtörlőjére ejtett.
- Jössz velem ribanc, nem tudom mit vettél be, de az alvás nem fog felmenteni az alól, hogy megbasszalak – amikor belemar a hajamba, elkap az ideg, de mielőtt még megszállnám a pasast, szétveretném saját magával, hirtelen az arcába kerül valaki más ökle. Vagyis, inkább megpöccintette, de a lényeg, hogy a pasas úgy elszállt, hogy öröm volt nézni.
Káröröm.
Felmarja a testem, és az arcán egy vicsor jelenik meg, ahogy felnéz lebegő valómra. Fenébe, csőbe húzott. A tekintete elárulja, hogy képes lenne egész éjjel üldözni.
Egész alakját látom magam előtt, vigyorogva kémlelem szép vonalú arcát. Micsoda bige. Kihívóan nyalja körbe ajkait, tekintete végigfut rajtam, szinte érzem a tapogató pillantásokat. És szörnyen élvezem.
- Két pillanat múlva sokkal jobb lesz – lágyan súgja, buja hangon, lekap oldalamról egy láncot, átkarolja nyakam, a láncszemek csuklójára szorulnak, hallom a csörgésből, majd egy pillanat alatt ernyed el egész teste, a különös fénycsóva kiszáll a szobából… Hm…
Kaján vigyorom levakarhatatlanná válik. Rám hagytad a tested kicsike? Nagy hiba volt… nagyon nagy hiba. Persze én élvezni fogom, és azt csak részben garantálom, hogy te is.
Lefektetem az ágyra, az általa levett láncomat lecsavarom csuklóiról, majd nyaka köré fonom, összepattintva. Hehe… Lassacskán érzem, hogy visszajön, kivárom a pillanatot, és amikor levegőért kap, mint a ki a víz alól bukik fel, azonnal letámadom, rá hajolva foglalom el ajkait egy vad, mohó csókkal. Levetkőztethettem volna akkor, mikor még nem bújt vissza a testébe, de így sokkal izgalmasabb a játék.
Egyik kezem hajába furakszik, ujjaim a tincsekkel játszadoznak, szabad kezem lebűvöli róla a ruha felső részét, amit követ a többi, végül teljes valójában simulhatok hozzá. Ruha nélkül szebb mint abban, de hát ezt alapból is így gondoltam. Gyors mozdulatokkal ízlelem meg testét, nyakát, vállát, puha melleit, hasát, mindent. Olykor fel-felránt egy újabb csókra, de nem húzom az időt, ki akarok élvezni minden percet úgy, ahogy én akarom.
Szétrántom combjait, közé térdelek, előre hajolva megszívom alsó ajkát, majd forró csókkal folytatom. Csípőjét megemeli, sóváran dörgölőzik, én pedig a csókba vigyorogva egy határozott lökéssel merülök el benne. Fokozatosan töltődöm fel, s ahelyett, hogy fáradnék, egyre erősebb, gyorsabb tempót diktálok. Ahh, kurvajó…
A lepedő után keze a hátamra kerül, egy „gyenge” pillanatban körmeivel végigszánt bőrömön, én pedig felhördülve folytatom tovább, egyre gyorsabban közeledve a csúcs felé. Eszét vesztve kapkod, úgy látom, nem nagyon van magánál, ami csak jó. Hehe… Egy pillanat műve az egész, fordítok a helyzeten, hasára perdítem, felhúzom négykézlábra, s egy kis újdonság után lelve, hirtelen hatolok a másik nyílásba, amit sokan utálnak. Ah… kurvaszűk…
Újra nyelem energiáját, élvezem, hogy folyamatosan fel vagyok töltődve, s nem fáradok, bármilyen lendülettel okozok újra, s újra gyönyört, utánozhatatlan testének. nyögdécsel és remeg, addig-addig folytatom, míg úgy nem érzem, elég lesz.
Az egész éjszakáját betöltöm magammal, s hajnalban, sőt már reggel, mikor már támaszkodni is nehezen bír, felrántom fejét, birtokló csókkal hagyok magamnak időt, úgy mozgok, ahogy most nekem a legjobb, s pár lökés is elég, teleélvezem a kicskét. Eszméletlen…
Mellé gördülök zihálva, hallgatom az ő zilált légvételeit is vigyorogva kapkodok levegő után, szemeimet lehunyva. Ennyi energiát még életemben nem szívtam el egyszerre, s fejem már azok jár, hogy mikor lehetne ezt újra megismételni… Mert, hogy ennél jobb soha nem lesz, az is biztos.
Nem utolsó sorban fincsi az energiája, és minden velejáró. Akár minden nap falatoznék belőle.
Feláll az ágyról, fel sem kell nyitnom a szemem, látom magam előtt. Magára penderíti a ruhát, csörren a lánc. Fél szemem mégis felé terelem. A nyakán csüngő láncomat a csuklója köré tekeri, megáll az ajtóban, és pár pillanatig figyel még. Na, mi van babám? Nem volt elég? Én még bírom, ha arról van szó… hehe… Persze a végeredmény nem pozitív, kivéve a végszót.
- Talán majd... máskor is megismételhetjük – és távozik…. én is így gondoltam cicám, én is.
*~*
Napok, sőt hosszú hetek telnek el, sorra járom a klubokat, bárokat, sorra fektetem meg az élénkebbnél élénkebb csajokat, de természetesen egy sem hasonlítható hozzá. Még a nevét sem kérdeztem meg, bár lehet nem is válaszolt volna. Majd legközelebb a fejébe férkőzöm.
Unottan járom éjszaka az utcának, amikor rálépek egy érdekes lapra. Megtorpanok, lehajolok a cetliért, és amikor megfordítom, csak akkor látom, hogy egy szórólap.
Hm… egy új szórakozóhely féle nyílik a közelben. A neve… Naked Girl… hehe… vicces egy név, a kitalálónak nem sok ihlete lehetett. Viszont a műsora… érdekesnek hangzik. Élő zene, természetesen táncosok, és felszolgálók. A belépőt tekintve módos egy hely lehet, és az erkölcstelenség szülőhelye. Pompás, ott a helyem. Úgyis unom már a sok nagyravágyó tinit.
Csak pár saroknyira van a hely, a sikátorból figyelem a vendégek felhozatalát, majd egy csettintéssel a tömegbe illő, mégis feltűnő ruházatot varázsolok magamra. A kifelé szivárgó zene gondolom csak felvezetés, mert a helyhez képest nem ezt tudnám felképzelni. Túl lagymatag.
A bejárat felé közelítve, zsebre vágott kezekkel lépkedek lazán, a biztonsági őr papírját kezdi nézegetni. Akkora, mint én, nagydarab állat ember létére, viszont… egy ilyen se így, se úgy nem fog ki rajtam. Csak egy szemkontaktusba kerül, s máris elhúzódik előlem a bársony pánt, minden feltűnés nélkül jutok be. Ilyen egyszerű, még pénz sem kell, igaz az sem lenne akadály.
A fülledt meleg, ami arcomba csap furcsán érint. Hm… Ezek vajon mindenre gondolnak? Ahogy belépek furcsábbnál furcsább arcok jelennek meg előttem, lassan a végén én fogom különcnek érezni magam, vagy nem teljesen ide tartozónak.
A legjobb helyet foglalom el, a kinyújtott színpad legvégében. Elkezdődik az élő zene, pár alulöltözött felszolgálóval hozatok piát, csak pár üveggel. Az egyiket ölembe húzom, ebből érti, hogy egyéni műsort akarok. Hm… nem rossz, nem rossz… de… nem az igazi. Vajon van jobb felhozatal is?
Amikor elkezdődik a műsor, majdnem minden elsötétül, csak a színpadi rész van kivilágítva, és a „nézőtéren” pár folt. Vadászó tekintettel nézek körbe, de igazán fogamra való finomságot még nem találtam… Talán később lesz még friss husi.
Érdekes zene, majd az előbukkanó hölgyemény, fekete csuklyás köpenyben még furább. Ugye nem valami kibaszott szekta szarra kerültem be? Ha igen, azonnal húzom innen a belem. De persze kellemesen csalódok, s ahogy szikrázó fényekkel, és egyéb effektekkel ledobja magáról a köntös szerű darabot, felvillan előttem a meghitt világításban a csoki barna test. Hosszú, vékony lábak, formás fenék, kerek mellek, tökéletes alkat… Viszont eléggé hasonlít valakire… Hm…
Amikor meglát, először mintha meglepődne, majd buja mosollyal folytatja táncát, egyre többször tekintve felém. Édes energia illata csapja meg orromat. Oh… ez is szörnyen ismerős.
Amikor rájövök, azaz emlékezem arra, hogy kihez is kapcsolható ez az illat, akkora kaján vigyor jelenik meg arcomon, mint még soha. Oh igen… megvagy bébi.
Ő is észreveszi, hogy mennyire élvezem a helyzetet, de remélem jobban is fogom. Most már biztosan jól döntöttem, hogy ide hozott a… megérzésem.
Ahogy ez a csaj mozog… csodálkozom, hogy egyes kocka fejű alak nem kezd el itt helyben farkat verni. Heh… az emberek… érdekesek. Csak hátra dőlve a széken, hasamon összefűzöm ujjaimat, és őt figyelem, egyetlen pislogás nélkül. Minden pillanatot látni akarok. Ez után úgyis az enyém lesz, ezt szerintem már ő is tudja nagyon jól.
Testét nem sok minden borítja. Ezüst gyöngyökből álló fehérnemű alakú valami, ami persze csak elől fedi a kényes részeket. A csoki színű test úgy csillog, mintha máris a vágytól izzadna, fakókék szemeiben izzik a tűz. Felsóhajtva lesem lépteit, lassan felém közelít, és már epekedve várom, vajon mivel folytatja tovább.
Pontosan előttem áll meg, ahogy vártam, Egyik lábát megemeli, majd egy kecses mozdulattal az ölembe rúgja az egyik piásüveget, lábát továbbra is a levegőben tartva felém. Hmm… Mindenki árgus szemekkel figyel.
Tenyeremet lassan talpa alá csúsztatom, szemeibe felnézve emelem számhoz a formás testrészt, majd lábfejére csókot hintek.
Mélyet szívok a hideg, esti levegőből, ami szinte vibrál az új élményektől, illatoktól, s leendő tettektől. Lehunyom szemeim, és tanácstalanul a hajamba túrok. A tetőn guggolva figyelem a népes emberfolyót, amik kisebb patakokká válva csordogálnak be egy-egy szórakozóhelyre. Nekem is be kéne vetnem magam valahová, de nem tudom, hogy hova. Itt mindenhol ismernek, valami változatosat szeretnék.
Megnyalom az ajkaim, mikor egy még az én finnyás ízlésemnek is megfelelő lányt látok meg. Haja fekete, tépett és rövid, alakja olyan, mint bármelyik tizenévesnek, arca igazán bűbájos. Mikor meglátom, hogy merre tart, levetem magam a tetőről, megragadom a szemközti ház párkányát, és belendítem magam az egyik ablakon. Rögtön ledobom magam az ágyra, és koncentrálva kilépek testemből, hogy megkeressem azt a kis szépséget.
Még csak most jutott be a kidobó emberek mellett, így egy pillanat alatt beleszökök testébe, elméjébe. Pillanatra megborzong, apró vibrálást mutat, majd immár az újdonsült testem kezével igazítok egy kicsit a ruhán. Letolom a spagettipántokat, a szoknyát kicsit megrövidítem, s lazán besétálok a tömeg közepére, és a zene ütemére táncolni kezdek.
Ahh, imádom, máris körülvesz pár srác, akiket kacér pillantásokkal csalok még közelebb magamhoz, ám mikor túl közel kerülnek, játékosan visszalököm őket. Imádom az idegeiket feszíteni, értem meg kell dolgozni, hiába vagyok olyan, amilyen. Egyszerre vonzok, és taszítok, a végén már senki sem olyan merész, hogy közelebb jöjjön.
Ez olyan, mint a szúnyogoknak az elektromos riasztó.
Ám váratlanul, számomra kissé fojtogató erő jelenik meg, de csak halványan pulzálva. A zenére fogom, meg a levegőben terjengő marihuána hatására. A kör, ami elég szoros lett az előbbi pár percben, megnyílik, és egy... hm... egy olyan férfi jelenik meg, és olyan határozott fellépéssel, hogy már előre érzem, milyen jól fogok szórakozni. Odaáll elém, és rögtön csatlakozik, mire ajkaimon elterül egy vigyor.
Helyes.
Szeretem az izmosabb, és magasabb fajtát, az amolyan robusztus férfiakat. Mert hogy ez sem kis srác, az hót ziher. Odalépek hozzá, s kemény bicepszén végigsimítok, és kishíján felmorranok. Készségesen kezdek el vele táncolni, az ipse valahogy természetellenesen vonz. A haja már magában gyanakvást kelt bennem, hogy emberi lény e, de egy fejrázással elhessegetem a gondolatokat.
Nem oly mindegy?
Felőlem még bukott angyal is lehet, vagy a Sátán fia.
A szemei hihetetlenül kékek, és rettentően szépek. A csaj, akibe belemásztam illetéktelenül, annak átlagos, barna szemei vannak, így azzal különösebben nem tudom elvarázsolni. Kisvártatva észreveszem, hogy kifelé kezd csalni, és ki vagyok én, hogy azt mondjam neki, hogy nem?
Elégedett vigyor kerül az arcára, én pedig néha-néha istenesen hozzátapadva követem, amerre vezet. Különösebb kárt bennem nem tehet, nem az én testem, így nem az én felelősségem, meg amúgy sem emlékezne tulajdonosa semmire sem. Egy távolabbi folyosóra terel, pontosabban pont pár ajtóval arrább a gazdatestemtől.
Itt a zene ugyanúgy bömböl, csak a falak némileg fogják fel. Két óriási kezét a csípőmre tapasztja, és oldalamon játszik velük. Félelmetes, hogy talán az egyik markába az szinte az egész combom beleférne. Karjai azok, amit teljesen elvarázsoltak, így azokat kényeztetem fuvallatnyi érintésekkel, simogatásokkal. Ezzel egy ház oldalát is be lehetne zúzni. Felken a falra, amit egyáltalán nem bánok, csípőjével szegez oda, én pedig halkan felsóhajtok, megérezve merevedését.
Kívánatos ajkait végighúzza az arcbőrömön, én pedig érzem, hogy mindjárt levedlem magamról ezt a satnya testet, de az úgy túl sablonos lenne. Tűröm a játékot, de sosem voltam valami türelmes fajta. Arcomhoz hajol, én pedig szinte rögtön csókra nyitom a szám. Mélyen a szemembe néz, ujjai a tarkómra szorulnak, szemeit pedig lehunyja, én pedig érzem, hogy komoly gondok lesznek.
Valami maró, és fojtogató érzés kap el, szinte fullákolni kezdek a lányon belül. Egy harmadik elme jelenlétére soha nem voltam felkészülve, ezért nagyon váratlanul ér ez az egész, így valami hasonlót sikerült kipréselni magamból:
- Kissé... khm... szűkösen vagyunk.
Kiszököm a lányból, majd a testem keresésére indulok, mielőtt még meglep a fickó. Érdekes szerzet, szabályosan mellém mászott, vagy jobban mondva: befurakodott mellém. Hát szabad ezt csinálni? Egy reszketeg sóhajjal kelek fel az ágyban, megroppantom kissé a nyakam, majd az ajtóhoz lépek, hogy kitárjam. Épp akkor ér a szoba elé, mikor kinyitom.
Csípőre tett kézzel húzom ajkaim cinkos mosolyra, miközben megjegyzem tökéletesen szórakozva:
- Vicces – és tényleg az. Ritkán találkozni másfajta lénnyel, mint ember, ugyanis azok inkább a puccosabb helyeket szeretik, ahol minden tele kokainnal és kurvákkal. Nem mintha én jobban és szolidabban viselkednék náluk, de nem vallom magam ribancnak, tekintve azt, hogy nem közéjük tartozom. Az emberek közé.
Ez egy szükséglet, ez egy hobbi... ez művészet.
- Szerintem inkább izgalmas – magasodik fölém, arcára rettenetes vigyor kerül fel, és lazán megtámaszkodik. Ez a pasas...
Óriási. Minden értelemben.
Közelebb lépek hozzá, hogy jobban végigmérjem, ám a sejtelmes félhomály nem igazán kedvez ennek a ténykedésemnek. A szemeim szinte villognak, csöppet sem akarom leplezni, hogy én is pont ugyanolyan különleges vagyok, mint Ő. Ajkaimon lassan végigfuttatom a nyelvem, és rájövök, hogy ez a férfi olyan hihetetlenül izgató, hogy pusztán a látványa felér egy aktussal.
- Két pillanat múlva sokkal jobb lesz – suttogom, és felpipiskedve karjaim a nyaka köré fonom, közben pedig egy villanás alatt leveszem oldaláról az egyik láncot. Lusta mosollyal tekerem csuklóimra, mint valami bilincset, a tarkója mögött.
Ahogy azt vártam, kintről aggódó hangok ütik meg a füleimet, s rögtön kiszállok a testemből, nem véletlenül függesztettem fel Rá magam. Visszasuhanok a fekete hajú lányba, feltápászkodom, de a fenekem rémesen sajog. Nocsak, ledobta a testet, miután kikerültem belőle?
Megroppantom a vállam, és légies mozgással kisurranok a tömegbe, de a kifelé menet nem olyan egyszerű, mint ahogy azt én elképzeltem. Rögtön odajön hozzám egy csoport, akik körülöttem lebzseltek már a parketten is. Belepofátlankodnak az arcomba, a fele részegre itta magát azalatt a pár pillanat alatt, amíg engem kicsalogattak a folyosóra.
Türelmetlenül lökdösöm őket arrább, hiszen el szoktam magam után takarítani, ezt a testet pedig kiteszem az egyik buszmegállóba, vagy letámasztom valamelyik szemetes mellé. Oly mindegy, csak ne hozza ránk a mentőket, amíg szórakozunk.
- Hé! Az a fickó nem bírhatta sokáig, ha ilyen hamar visszajöttél bébi! Gyere, több körig bírom, ha kell, pénzt is adok! - csuklásokkal tarkított hang üti meg a fülem, én pedig a kínzó vágytól remegve döntöm el az egész póttest dolog végkimenetelét.
Hirtelen fordulok meg, és lefejelem az alkalmatlankodót. Az felordít, a torkomnak esik, de a kidobó emberek, mint valami buldózerek verekednek oda hozzánk, én pedig elhagyom a testet. Az összerogy, amit az egyik kopasz izomkolosszus kap el, fejhallgatóján azonnal segítséget kérve.
Csupasz lélekként surranok vissza a szobába, de mielőtt visszamennék a testembe, szinte körüldongom a férfit, aki volt olyan kegyes, és az ágyra tett, a láncot pedig a nyakamra tekerte, mint valami pórázt. Gúnyosan elhúzom a szám, de még egy kicsit hallgatózom. Odakint csitult kissé a zsivaj, így visszaszállok a testembe.
Testem ívesen megemelkedik, szomjazva mély levegőt veszek, de a következő pillanatban egy éhes száj tapad az enyémre. Ujjait a tarkómnál a hajamba fúrja, másik kezével leveszi rólam a felsőt. Elégedetten sóhajtok a szájába, csókja egyszerre szenvedélyes és roppantul domináns, nyelve akaratosan siklik a szájüregembe.
Forró a teste, és nehéz, félig rám fekszik, nem mintha nagyon ficánkolni akarnák alatta, vagy esetleg elszökni. Ó, eszemben sincs, ha ezt elkövetném, önként végeznék magammal... ha tudnám, hogy hogy kell.
Rettenetesen felhevült a testem, a vérem úgy éget belülről, mintha láva folyna az ereimben. Pillanatokon belül ruhátlanul fekszem alatta, és szakértő kezei alatt, úgy néz ki, ő sem malmozgatott szabadidejében. Csupán sóhajtani és nyögni tudok, hófehér hajába túrva, és néha akaratosan felhúzni magamhoz egy fullasztó csók erejéig, de több teret nem ad nekem.
Valamiért türelmetlen, ezért meg sem lep, sőt nem is bánom, mikor rögtön a lényegre tér. Combjaimat széthúzza, s közéjük térdel, habár különösebb erőfeszítést nem kell tennie az ügyben... Felhajol hozzám, és a kék szemek furcsán izzanak. Alsó ajkamba mar, majd szinte falni kezdi. Szó szerint.
Csípőm hozzádörgölöm keménységéhez, mire egy halk morranással tesz eleget kérésemnek, én pedig kemény hímtagját magamban érezve kishíján felsikoltok. Feszít, borzasztóan, de miközben az ajkaim harapdálja, és rögtön tempót diktál, valami furcsát érzek meg...
Mintha folyamatosan ürülne bennem valami... Apró, leheletnyi érzés, hiszen mindig azonnal feltöltődöm, de ez valahogy más. Mintha ez a férfi szedné el az energiáim, amik reflexből ontják magukból azt, amit akar. Pár pillanatra megszűnik a külvilág, szemeim kifordulnak, és csak a belsőmre figyelek, de ez nem megy túl egyszerűen...
Szinte beledöngöl a matracba, ujjaim belemarnak a lepedőbe, testem ívben megfeszül, selymes haja az arcom cirógatja. Nem... tudok... Nem tudok... figyelni! Valamit akkor is csinál, ingadozik az egész energiaszintem, ami megzavar, és tehetetlenné tesz!
Körmeimmel kéjesen végighasítom a hátát, és nem bírok elfojtani egy nagyobb nyögést. Lábaim indaként tekerednek rá, hogy mélyebben magamba fogadhassam. Csodálatos, rettentően észveszejtő az egész, szinte normálisan gondolkozni sem tudok, megőrjít az érzés, a kéj, a gyönyör közelgő forró előszele... Hozzásimulok, melleim a mellkasának szorítom, mintha magamba akarnám olvasztani. Megpróbálok bemászni a tudatába, de nem sikerül... Izmos mellkasának közelsége arra késztet, hogy végignyaljam a bőrét, de az imbolygó készleteim mint megannyi sziréna, riasztanak...
Hol elernyedek, hol energiával telin tapadok újra hozzá...
Ez végzetes is lehet, hiszen felrobbanhatok.
Mielőtt észbekapok annyit veszek észre, hogy már négykézláb térdelek az ágyon, forró kezei a nyakamon levő láncért nyúlnak, és lecsukló fejem feljebb rántja. Most csak azért is kitolok vele, felteszek egy gátat, ami megszűri, hogy mennyit kaphat...
Természetesen nem jött össze, profin vonta el a figyelmem, egy másodpercre sem hagyta, hogy koncentráljak. Szinte teljesen ráfekszik a hátamra, nagy tenyere a mellemet veszi birtokba, másik kezével felhúzza a fejem, és úgy újabb követel csókot, amitől kissé megszédülök.
De nem vesztek lendületemből, folyamatosan töltődöm fel, de ez az ingadozás kezd megőrjíteni... Akárcsak maga a férfi. Folyamatosan érzem, hogy a gyönyör újra és újra végigszánt a testemen, a forróság már elviselhetetlen belül, mint valami kóros betegség, valami fertőzés, úgy cikázik bennem. Nyögve kapcsolódom ritmusához, élvezem, hogy bennem van, és mozog...
Tudok én is, ha akarok, és be is fogom bizonyítani.
˘~˘
Már jócskán reggel van, mikor legördül rólam, én pedig kicsit fellélegezhetek. Nem az a baj, hogy nem bírtam a tempót, vagy hogy sok kör volt ez így hirtelen, hanem az, hogy a testem teljesen hozzászokott az ingadozáshoz, és úgy pulzálok az ágy szélén, mint egy rossz neoncső.
Kiterül az ágyon, pontosabban a hátára vágja magát, ajkaira rémesen elégedett vigyor ül ki, mint egy óvodásnak, aki bezabált a lekváros kenyérből. Szemei úgy csillognak, mintha fél évvel közelebb hozták volna a karácsonyt, majd kisvártatva le is hunyja őket.
Az ágy szélére ülök, és a hajamba túrok, de mikor felállnék, azt látom, hogy a testem szabályosan lebukik az ágy végéről, én pedig fentről figyelem. Visszaugrok belé, és hitetlenkedve meredek a kezeimre, amik vibrálnak.
- Mi a...? - tenném fel a roppantmód értelmes kérdést, de megint összecsuklok, és mikor újfent visszatérek a testembe, kényszerítem magam, hogy az energiám lefogjam. Kisebb bűbájokkal teszek rá pár mágikus lakatot, hogy ne szakadjak ki belőle folyton, de rövid időn belül úgyis magától ledobja a blokkolást.
Ez pedig csak fekszik az ágyon, és élvetegen vigyorog. Sugárzik, mint egy jóllakott árvaházi kölyök.
Bosszankodva, de mégis kielégülten állok fel, megrázom a fejem és kimért léptekkel az ajtóhoz sétálok. Egy csettintésre lesz rajtam egy ruha, fürdéssel most nem fogok foglalkozni, ámbár zavar, hogy az illata rólam terjeng. Nem szeretek ragaszkodni, és megbélyegezve lenni, de ahogy a tükörbe nézek, rájövök, hogy elkéstem. Teljesen csóknyomos vagyok, itt-ott apróbb harapás is van. Hamar begyógyul, talán egy óra, kettő.
A láncot leveszem a nyakamról, és lazán a csuklómra kötöm, amolyan emlékként. Az tuti, hogy nem felejtem el a férfit, akinek fehér haja úgy terül szét a szétcincált ágyon, mint valami huzat. Annyira vonzó és kívánatos még most is, hogy kicsit erősebben szorítom meg a kilincset, nehogy rávessem magam. Ahogy az izzadtságcseppek megülnek széles mellkasán, és ahogy normális levegővételeket próbál tenni...
De egy ideig nem óhajtom látni, nem szeretek sokszor azonos emberrel lefeküdni, egy bizonyos időtartamon belül. Szeretek szabad lenni, kötöttségektől mentesen élni. Gyűlölöm, ha valami magához láncol, utálom, ha valaki irányítani próbál.
De az a kettős érzés, amivel szex közben megajándékozott, megszólalni késztet:
- Talán majd... máskor is megismételhetjük – vigyorodom el sejtelmesen, és kimegyek a szobából, a bárból, sőt még a kerületből is.
Azt hiszem, erre innom kéne, négy üveg vodka után már talán sikerülne is becsípnem, de részeg még attól sem leszek. Mocskosul irritál, hogy halvány lila dunsztom sincs, hogy mi vagyok tulajdonképpen, de minden porcikám a javamat szolgálja.
A sötét utcán bolyongva fedezem fel a milliomodik szórakozóhelyet, ahová betérek. Az évszázadok során egyre jobban fejlődött a szórakoztatóipar, nem beszélve a romlottságról. Tinédzserek olyan táncokat tudnak lejteni, hogy helyben kiveri magának az ember… De én nem. Hisz csak a külsőm emberi, főleg ha közöttük járok.
Elvigyorodva szemezgetek a villogóm hívogató nevekkel, hisz ebben a nagyvárosban elég sok a jó hely, lehet egy hétig is el tudnék itt falatozni, és meg is teszem majd. Szeretem a friss husikat, még tele vannak életerővel. Kiválasztok egy megfelelőt, és belépek, láncaim csörgését elnyomja az egyre hangosodó zene. Bár sosem volt a kedvencem az effajta, pár taktusú ritmusos zaj, de már hozzászoktam, és rájöttem néha nagyon jó löketet tud adni. Hehe…
Megállok a tánctér szélén, majd tekintetemmel körbepásztázom a tömeget, a legfinomabb energiaforrás után kutatva.
Sok szép fiatal, és mind majd ki csattan, persze aurájukon azt is látom, hogy saját energia-e, vagy felspannolta valamivel magát. Ha nagyon lendületesen, lelkesen táncol, de halvány az aurája, biztosan valami droggal él. Arra nincs szükségem, ráadásul nem is laknék vele jól.
Ez az egyetlen hátránya a fejlődésnek, hogy egyre modernebb szereket találnak ki erre. Minden más egész jó, nekem.
Szám sarkában kidugom nyelvem hegyét, felsétálok az emeletre, és hanyagul a korlátra támaszkodva vigyorral ajkaimon nézelődök tovább. Ahogy egyre részletesebb vagyok, megpillantok egy olyan sugárzó lényt, hogy szinte vakít. Eszméletlen. Vajon ember ez egyáltalán, hogy ilyen hatalmas energiája van?
Innen távolról nézve egy egyszerű fiatalnak néz ki, fekete, rövid hajjal, és igazán dögös testtel, nem beszélve mozgásáról. Nem lehet több tizenhétnél.
Mint már mondtam, imádom a friss husit, így tökéletes falat lesz számomra, már csak be kell cserkésznem.
Elég sokan táncolnak körülötte, nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki szeretne rámászni, de jól láthatóan válogatós a drága. Lebattyogok az emeletről, mint egy tank felé veszem az irányt, majd beférkőzöm az emberek között, pontosan előtte megállva, felvéve az Ő ritmusát.
Látom azonnal, hogy vigyor terül arcára, végigmér és a következő pillanatban már felkarjaimat simogatva lép hozzám, és velem táncol. Sima győzelem, ismerem magam, és a nőket is tudom, mire bukik a többje, főleg az effajta.
Elég éhes vagyok már, így türelmem is rövidül, lassan kifelé kezdem terelni tánclépésekkel, és ezt ő is észreveszi, szerencsére nem bánja. Elégedett vigyorral ringatom tovább magammal, míg egy szélre eső folyosóra nem terelem, ahol kevesebben járnak át, csak pár ajtót lehet látni, annak is csak a körvonalát.
Mindkét oldalt csípőjére simítom kezem, oldalát bejárja mindjét markom cirógatva, ő pedig hasonlóképp tesz karjaimmal. Nekicsapom hátát a falnak, ölemmel szegesem oda, ajkaimmal alig érintve, végigsimítva arcát. A beszéd sosem volt túl szórakoztató számomra, így ritkán szólalok meg, jobban szeretem a tetteket. Kíváncsi vagyok erre az aurára, mert egyáltalán nem tűnik más lénynek, viszont az ereje, nem emberi.
Arcához hajolok, résnyire nyitom a szám, és egyre közelebb hajolok, s mikor csókra nyitja száját, óvatosan csalok pár energianyalábot, ajkaimat bizsergeti minden egyes csepp.
Na akkor szépségem… lássuk mik a legvadabb álmaid.
Mélyen a szemébe nézek, és tarkójára simítom kezem, lassan behatolok elméjébe, hogy kiolvassam a gondolatokat, érzéseket. Lehunyom szemem, koncentrálva arra a pár pillanatra, de homlokráncolva konstatálom, hogy bizony ez nem egy egyszerű elme.
Két tudat? Ugye nem egy skizofrént fogtam ki?
- Kissé... khm... szűkösen vagyunk. - hallom a hangot, majd kipattannak szemeim, s már csak azt látom, hogy egy energianyaláb kékesen csillogva az egyik ajtó mögé szökik, a fekete hajú lány, pedig összeesik a karjaimban. Csak nem…?
Leestem a lecsitult testet, rá már nincs szükségem, szinte semmi energiája nincs, s az elé az ajtó elé lépek, ahová bekúszott a fény.
Épp akkor nyílik ki, mikor elé lépek, s egy földön túli szépség alakja körvonalazódik ki előttem buja testtartással, csípőre tett kézzel.
- Vicces – hallom újra ugyan azt a hangot, de már tisztábban, ajkain apró mosoly játszik, szerencsére olyan jól szórakozik, mint én.
- Szerintem inkább izgalmas – jóval magasabb vagyok nála perpillanat, így felé görnyedve, hatalmas vigyorral arcomon megtámaszkodom az ajtófélfán felkarommal. Roppantul érdekes. Nem hittem volna, hogy egy ilyen lénnyel találkozom, pont itt.
- Ez meg mi a csudának kell? - szedi ki a kosárból a turmixgépet, amit az imént raktam bele.
- Mert kell - teszem vissza.
- Minek egy angyalnak ennyi vacak? - Az angyalok szeretnek gyűjtögetni. Nem is tudom, régi szokás. Egy ideje már be van rögződve.
- Nem vacak! Turmix. - Kérdően bámul rám. - Innivalót lehet vele készíteni. Ne mond, hogy még nem láttál ilyet - Vállat von, és tovább nézelődik.Kritikus szemmel méregetem, de aztán folytatom a kutakodást. Sok minden el kellhet egy háztartáshoz, és mivel mindenem odalett, extra nagy vásárlást tartok. Sajnálom szegény Sidát. Csak bambul, és van, amiről azt se tudja, mi fán terem. Szerintem még soha életében nem is főzött, vagy turmixolt. Pedig miről marad le! Ezek mind nagyon jó dolgok, amiket sajna a Mennyben nem lehet csinálni. Ezért hát kihasználom a lehetőséget, hogy itt a Földön igen!
Amúgy meg rohadt jó móka Jégcsaphercivel vásárolni. Az ideg kerülgeti mindig, ha valahol megállok, és arról még nem is beszéltem, mikor nézelődni is elkezdek! Nem hiába, szeretek vásárolni. Már sok mindenkinek mentem ezzel az agyára. Nick például az első alkalom után megfogadta, hogy soha többet nem jön el velem. Pedig hát ő is angyal, de úgy tűnik, a kevésbé gyűjtő fajtából.
Belesöprök mindent a kosárba, aztán jól van. Ezek jó fajta cuccok, és az „istenien” jó fizetésemből meg is engedhetem magamnak… Fizetésemelést kell kérnem a Mindenhatótól. Ha mindenre hat, hasson már egy kicsit a pénztárcámra is!
- Ez nagyon finom - dobok pár Pickwick teát a kosár tetejére, mikor az élelmiszer osztályra érünk. - Meg ez is. - Egy fekete tea repül ismét. - De ez a kedvencem. - Ez zöld, de az a sanda gyanúm, hogy Sida már nem is nézi. Hm, kétlem, hogy szívesen fog majd teázni velem, márpedig ha nem alkoholt, akkor teát iszok, ebből kifolyólag úszni fogunk a teában. Én komolyan egy jó angyalka vagyok, tényleg!
- Sida!
- Hm?
- Ezekre még sincs szükség, vidd kérlek őket vissza! - Olyan képet vág, mintha legalábbis egy atombombát adnék a kezébe, pedig csak pár akciós édességről volt szó. Hehe, annyira imádom ilyenkor! Kis vadállat képe. Nem tudom, mi tartja még benne a lelket, de annak szívesen gratulálnék!
Egy csokis gabonapelyhet veszek a kezembe. Hm, ebben mennyi kalória van? A cukor az első… akkor ez hizlal. De nekem még van mit hízni, vagy nem? Sokan mondják… bár én elég kövérnek érzem magam. Valami fóbia lehet. Na mindegy, max ha túl édes, megetetem Sidával! A dobozt váll vonva a kosárba dobom.
- Végeztünk már? - türelmetlenkedik az említett.
- Igen - mosolygom rá. Tetszik ez a savanyú ubi képe. - Told a kocsit kérlek, elfáradtam. - Már nem is szól semmit, és van egy olyan érzésem, hogy ez nekem csak jó! Sorra kerülünk, de én nem mozdulok. Vadászkám kérdően méreget. Hát nem hallotta? Elfáradtam.
- Fáradt vagyok, lejártam a lábam ebben a nagy áruházban - nyavalygom fancsali képpel, és az összhatás nem is marad el! Sidának nem is lehetne ennél édesebb képe, hehe! Abba kéne hagynom a cikizését, mivel azért mégiscsak nála fogok lakni… ki tudja, ha így folytatom, egyszer majd a vécéülőkére ragaszt. Vagy én őt, de nem hiszem, hogy azt élve megúsznám.
Kipakolja a cuccokat, és mindenki csak néz. Most mi van? Igényes angyal vagyok. Nekem a sok is kevés!
Az eladó kéri a pénzt, de én csak most veszem észre, hogy nincs nálam egy fitying se. Eh, ezért mondta nekem mindig Nick, hogy a fontos cuccaim tartsam a zsebemben, Na de mi van akkor, ha ellopják a gatyám, vagy a kabátom? Akkor ég veled pénztárca!
- Azt hiszem, nálad felejtettem a pénztárcám. - Uh, mindjárt robban! Pedig én tényleg próbáltam ártatlan képpel közölni… de inkább volt gúnyos. De azért szépen kifizeti a számlát, mert mást nem tehet. Kicsit se lenne égő, ha itt hagyna a bolt közepén egy megpakolt kocsival, meg egy mérföld hosszú számlával. Bár kinézném belőle, hogy megteszi, most kivételesen szerencsés napom van.
- Mehetünk végre haza? - fordul felém, mikor kiérünk az üzletből. Neki viszont nincs szerencsés napja velem.
- Még egy pár ruha kell, mert az összes ottmaradt a lakásomban. - A „párat” én rengetegnek értettem, de jobb, ha ő ezt még nem tudja.
- Minek neked annyi ruha, mikor még ősszel is fél pucéran mászkálsz? - Kikérem magamnak. Reggel igenis meleg volt! De nem válaszolok. Neki hiába is magyaráznám.
Elérünk a ruhaüzlet elé, de Sida csak ledobja magát egy padra, és azt hiszi, megúszta. Áh nem, akkor ki fogja cipelni a cuccaim?
- Nem jössz be velem? - pillantok vissza rá.
- Nem.
- Vigyáznod kell rám, nem? Akkor pedig gyere!
- Nehogy egy vérszomjas fogas megtámadjon, vagy egy bosszúszomjas pulóver tekeredjen a nyakadra… - Haha. Vicces. Még mindig nem jött rá, hogy itt én vagyok fölényben…
Azt hiszem, nem kedvel engem. Nem értékeli az igényességem, sem azt, hogy mindenből a maximálisan legjobbat akarom. Mintha egy nyakazáson lenne, pedig csak a ruhákat kell hordania nekem! Csak… nem szakad le a keze. Bár igaz, belőlem ennyi sok volt egy napra. Idő kell, míg minden jó tulajdonságomat megszokja, muhahah!
Hm, ez az ing jó lenne ezzel a kopott farmerral, meg…
- Ezt próbáld föl - nyújt be nekem egy pólót, én pedig meglepetten nézek vissza rá, de elveszem tőle. Szép színe van. Emlékeztet valamire.
- Na, tetszik? - húzom el a függönyt immár a pólóban. Egy egyszerű farmert vettem fel hozzá, ami szerintem jól összepasszol. És igazam is lesz. Sida teljesen el van ragadtatva.
- Szép - nyögi szinte már nyál csorgatva. Áh, de édes! Bár én a morci változatát jobban szeretem.
- Á, szóval szerinted szép vagyok benne - vigyorgom önelégülten.
- Maradjunk annyiban hogy jól áll. - Fáj is az igazság! Nem kell mondani, tudom én, hogy veszett jóképű vagyok… mindenben!
- Mégis bámulsz! - Tetszik ez a helyzet!
- Ugyan már - és elmenekül. Nem bírja a látványomat, olyan szép vagyok! Isten, nem veheted el tőlem ezt a testet! Nélküle már nem lennék önmagam… na ego off. Vár még rám pár ruha!
Mikor végzek, a kasszához sétálok, és a pultra helyezem a mai szerzeményt. A Sida féle kék pólót is megvettem, nem bírtam ki… végül is az ő pénze lesz. Az eladó becsomagolja őket, majd Sida kifizeti a számlát. Érdekes, most nem is volt mérges miatta. Talán már megszokott. Vagy csak szívatni akar! Hm… szerintem az utóbbi.
Hazaérünk, és ahogy kiszállunk a kocsiból, rágyújtok. Cigi, végre… vettem pár dobozzal. E nélkül nem sokáig bírom. Sida csak rosszallóan bámul, de nem érdekel. Amíg nem a házában vagyunk, nem szólhat, és a cigi nekem létszükséglet! Nem hiába, az angyalok sem tökéletesek.
- Gyárkémény, - kiált nekem Fehérke. - gyere, segíts fölvinni őket! - Gyárkémény? Háh! Ha rajta múlna, szerintem még a kávéfőzőt is bérelni kéne! - Ja, és hogy tudd, a lakás füstmentes övezet. Ha szívni akarsz, akkor le kell jönnöd az utcára, vagy föl a tetőre, mert a lakásban nem lehet kinyitni az ablakokat. - Hurrá, pedig már kezdtem örülni. Na de sebaj. Jó hely a tető. Csak egy vicces kedvű démon le ne lökjön róla!
Egy jó idő múlva fel is cuccolunk, és egy nagy zöttyenés jelzi az utolsó zacskó landolását, amit Sida hozott. Amíg ő a zacsit dobálta, én az ablakhoz léptem, így most a gyönyörű kilátást szemlélem. Tényleg szép, nagyon. Majdnem az egész várost látom. Ennek az előző lakásban a negyedét se láttam!
- Innen jól megfigyelhetjük a környéket, és ha az egyik csapatunk vészjelzést ad, azt is könnyen észrevesszük innen - lép mellém. - Pont velünk szemben szokott fölkelni a nap, olyankor még szebb… - Azt el is hiszem! De hm… mik vannak még itt?
Körbejárom a lakást, és mindent végignézek. Egész jó hely. Azt hiszem, szeretni fogom. Mikor Sida nem lesz itthon…
- Az a fürdő, - mutat az egyik helyiség felé. - az a te szobád. Az pedig az enyém, de oda nem mész be, ha maradni akarsz.
- Csak nem csontvázakat őrzöl a szekrényben? Vagy valami csúnya kitömött démont? - gúnyolódom.
- Nem. Minden lében kanál angyalkák kitépett szárnyait.
- Hahaha! - Ennyi mára belőle is elég volt.
- Éhes vagy? - kérdi pár perc múlva.
- Aham.
- Kínai?
- Oké. - Előszedi a mobilját, és leadja a rendelést.
- Fél óra. - Nem válaszolok, így ledől a kanapéra dögledezni.
- Hogy értetted azt, - ülök le mellé kicsit távolabb. - hogy már kárhozatra vagytok ítélve? - Fáradtan mered rám. - Mármint a vadászok végül is Istennek tesznek jót, mer démonokat ölnek, akkor miért jutnátok kárhozatra? - fejtem ki jobban, mert ez érdekelne.
Nem válaszol, így már éppen mennék el, mikor megszólal.
- Magát a démont megölni nem bűn… de sajnos csak a legritkább esetekben, és a legerősebb démonok képesek saját testet felvenni. Az esetek többségében embereket szállnak meg… ha démont ölünk, akkor embert is… Ha Istenhez fordulunk bűnbocsánatért, akkor az édenbe jutunk… legalábbis a legtöbbjük.
- A legtöbbjük? - nézek rá elképedten.
- Démonvadászt is szállhat meg démon. Elég ritka, mert mi megtanulunk ez ellen védekezni, de azért előfordult már… Akit egyszer démon szállt meg, annak Isten többé nem létezik, és ha még utána démonvadász is lesz, akkor azt alig várják lenn a pokolban a bosszúálló démonok. - Megborzongom. A bukottakról bizony tudnék mit mesélni (jó dolgot nem nagyon). Ez… bizarr. De ez ellen biztos lehet valamit tenni. Ha valaki rossz útra tér, attól még nem kell elkárhoznia, ha megbánja, amit tett…
Már éppen hangot is adnék az elképzeléseimnek, mikor a csengő megszólal, és Sida megmenekül. Remek. De azért majd még felhozom ezt a témát. Egy sóhaj közepette a konyhába megyek, és megterítek. Már eléggé éhes vagyok. A kaja meg is érkezik, és mi némán eszünk. A mai nap elég gázos volt. Nincs kedvünk beszélni. Kaja után én elmegyek fürdeni, közben pakolás és tévé hangját hallom. Csak néhány szót csípek el, de annyi épp elég. Billt kegyetlenül ölték meg… és még a temetésére sem mehetek el. Rettenetesen érzem magam, még a kellemes fürdő után is.
Mikor kilépek a mosdóból, látom, hogy Sida már elaludt. Kikapcsolom a tévét, és sóhajtva leülök mellé, majd a homlokom a kezembe támasztom, és elgondolkodom. Szóval most démonok üldöznek. A legjobb barátom meghalt miattuk. Egy vadásszal lakom együtt. Bármikor megölhetnek, és még Isten elé is kell járulnom. Remek kilátások, nemde? Csak a szokásos. Fél szemmel Sidára pillantok. Mélyen alszik, és majdhogynem már a szája is nyitva van. Elmosolyodom, olyan édes így. De mintha lenne valami az arcán… közelebb hajolok hozzá, de nincs semmi. Áh, csak káprázott a szemem. De így közelről még aranyosabb… valamilyen ismeretlen érzés még közelebb húz hozzá, mikor hirtelen megmoccan. Ledermedek. Most jut eszembe, hiszen rajtam csak egy törcsi van!
- Én hülye - suttogom magam elé elpirultan (bár nem tudom, pontosan mért is kellett elpirulnom), aztán villámgyorsan felpattanok mellőle, és a szobámba viharzom, de úgy, hogy majdnem a törölköző is leesik rólam. Pár jó szót még mondok magamról, aztán elterülök az ágyon, és a plafont kezdem bámulni. Szép fehér és üres. Pont, mint az én fejem. Na de ego bekapcs. Én okos vagyok. Mindenki más a hülye! Ez most jólesett. Felállok, és előkeresem a ma vett pizsamám, belebújok, és ezzel a lendülettel már az ágyba is. Sokáig nem tudok aludni. Új a hely, meg a… minden. De a végén csak sikerül, és akkor démonokról álmodom. Meg Sidákról, és Billekről. És minden álom ugyanaz. Sida megment a démonoktól, Bill pedig meghal, miattam…
- Na, mond már el!
- Nem, Nick.
- De mond már!
- Nem.
Elegem van. Nick a nap háromnegyedében rajtam lóg, és faggat, hogy ki az, akivel együtt lakom. Igen-igen, véletlenül kicsúszott a számon, de ezt amúgy sem tudtam volna sokáig titkolni, mivel aki néz híreket és ismer engem, az tudhatja, hogy így most nem lenne hol laknom. Sajna Nick is ebbe a kategóriába tartozott, így kénytelen voltam elmondani neki. De már bánom. Azóta egy perc nyugtom sincs. Képes még a mosdóba is követni, és ott az őrületbe kergetni, hogy mondjam el a részleteket. Komolyan, ennél még én is jobb vagyok!
- Undok vagy, Philip! Biztos, mert azzal a pasival már annyira személyes a kapcsolatotok, hogy… - Na hé-hé! Sidával nincs semmi közöttük! Az kéne még…
- Ne erőlködj, Nick, - vágom a szavába. - úgy sem mondom el!
És most beveti a cuki kiscica szemet, mint ahogy a Sherkben is szokás, és én persze nem tudok ellenállni neki.
- Kérlek…
- Ah… nem hiszlek el.
Kicsit beszélek neki Shidáról, legfőképp a rossz tulajdonságairól, hogy még véletlenül se gondoljon arra, hogy több van köztünk… Mert tényleg nincs! Amúgy én nagyon szeretem hitegetni magam.
- Hm, hát így első hallásra nem tűnik egy szőke hercegnek - gondolkodik el a srác, és magában próbál kialakítani Sidáról egy reális képet, ami persze lehetetlen vállalkozás.
- Persze, hogy nem. A szőke herceg én vagyok - vigyorgom rá, mire ő visszavigyorog. De most már békén hagy, úgyhogy a cél teljesült. Sida végül is nem annyira rossz srác… csak furcsa. Persze, mondom én, a vásárlásmániás majdnem féldémon angyalka. Ügyelnem kell rá, hogy Sida ne tudjon meg túl sokat a múltamról. Mert ha kiderül, hogy a szüleim mik… erre inkább nem is akarok gondolni!
A nap hamar eltelik, és én azon kapom magam, hogy Nickkel hazafelé igyekszünk. Sida nem lesz otthon, mert meggyőztem róla, hogy inkább menjen el. Mi Nickkel úgyis csak magazinokat olvasunk majd, meg pasikról beszélgetünk! Neki ugyan csajokat mondtam, mivel az hitelesebb, de meggyőztem, és ez a lényeg. Bár nem volt könnyű, nem szívesen hagyta a lakását két angyalra, de biztosítottam róla, hogyha elromlik/törik/roncsolódik valami, kifizetem… és ő persze rögtön árcímkét ragasztott mindenre. Eh, van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem bízik bennem!
- Húúú, milyen szép a kilátás! - mondja Nick az ablakon kihajolva, én meg egy sunyi vigyor kíséretében mögé sétálok, és meglököm. Kis híján kibukfencezik az ablakon, de még időben visszahúzom. Sértődött képpel veti rám magát, én meg csak röhögök. Akkor se lenne semmi baja, ha kiesett volna, mivel elég csak arra gondolnunk, hogy szárny, és lesz is egy szép csinos szárnyacskánk. Bár ebbe belegondolva, akkor engem sem lehetne lelökni a tetőről, max ha nagyon kimerült vagyok, mert akkor a szárny bajos. Végül levakarom magamról a másik angyalkát, és megkínálom valami kajával, minek hála egy darabig csendben marad. Aztán bekapcsoljuk a tévét, de rögtön ki nyomjuk, mivel egy beszélgetős műsorban épp Bill haláláról csámcsognak. Ennyi nekem bőven elég is volt a tévézésből.
- Részvétem - néz rám Nick együtt érzően, miközben épp a tetőre sétálunk fel, hogy elszívjak egy cigit. Jó, bevallom, egy óra sem telt el azóta, hogy szívtam, de valahogy mostanában több dohányra van szükségem. Láncdohányos azért nem szeretnék lenni, tehát sürgősen ki kell lábalnom ebből a depiből…
- Kösz - vetem oda rá sem nézve angyaltársamra, aki csak sóhajt. Mióta kikapcsoltuk a tévét, nem nagyon méltattam rendes válaszra, akármit is hozott fel. Kicsit azért sajnálom. Nehéz lehet annak, aki az én legjobb barátom.
- Le kéne szoknod - jegyzi meg, mikor immár a tetőn meggyújtom a cigim.
- Majd ha beköszöntött a világbéke - morgom a füstöt kifújva, és megpróbálok belőle karikát csinálni, de nem megy, így morogva eldobom a cigit. Ezért ugyan kár volt, de egyszerre valami förtelmes íz került a számba, ami megakadályozott abban, hogy továbbra is jó szívvel rontsam az egészségem. Nem is tudom, mi volt az, de eléggé furcsa összhatást keltett.
- Phil! - visít fel mellettem Nick, de mire odanézek, már sehol semmi. És akkor elönt a jeges félelem, mintha csak belém döftek volna valamit, pedig teljesen ép vagyok. Ijedten kapkodom körbe a fejem, de Nick sehol sincs, mintha csak elnyelte volna a föld. A szárnyaimat kiengedve repülök a magasba, hogy jobban láthassam a környéket, de nincs sehol semmi, és nem hallok semmi mást, csak a szárnyaim suhogását. Kezdek iszonyúan kétségbeesni, mikor egy ismeretlen erő hirtelen úgy a földnek tántorít, hogy nem tudok mást, csak nyögni. Ugyanezzel a lendülettel valaki meg is fordít, és abban a pillanatban a tekintetem találkozik egy sötét, vérben úszó szempárral. Ha lehetséges, még ennél jobban is kiborulok, de már nem a félelemtől, sokkal inkább a fájdalomtól. A félelem egy kis időre mintha megszűnt volna, a szempár pedig csak bámul rám, gonoszan és fenyegetően, de nem történik semmi. És nem értem, mért nem. És akkor hirtelen beugrik. Hiszen ez az arc… én ezt már ismerem, nagyon, nagyon régről!
- Apu… - suttogom magam elé, mire a démon elképedten néz rám, és akkor valaki ellöki rólam. Jó pár másodperc kell hozzá, hogy felfogjam, ki is az, de végül leesik. Sida, és nincs egyedül. A tetőt vadászok lepik el, és mindenki csak a démonra koncentrál, aki úgy tűnik szintén nincs egyedül. Egy kiáltást hallok, feltehetőleg Nicktől, és akkor látom meg a másikat is. Jóval kisebb, de ugyanolyan sötét és félelmetes, és épp a legjobb barátom döngöli a földbe, de őt is megállítják. Eközben engem felsegítenek, és mondanak valamit, de nem értem, mit, és nem is törődöm vele. A tekintetem ismét a nagyobb démonra terelődik, és látom, ahogyan több ezer golyót küldenek belé. Nem is tudom, mi üt belém, de valami biztosan, mivel kitépem magam a vadászok biztonságából, és egyenesen Sida mellé rohanok, aki az elsők között van a tüzelésben.
- Sida, ne csináljátok, ő nem…
- Mi? - ordít vissza a fehér, mivel a démonok veszett ordításától és a fegyverdörömböléstől nem hallani túl sokat.
- Azt mondtam, ne lőjetek rá! - kiabálok neki vissza, mire ő értetlenül néz rám.
- Megőrültél? - kérdi továbbra is a démonra célozva, én meg kezdem nagyon elveszteni a türelmem.
- Sida, kérlek, ő… - próbálnám könyörgőbbre venni a stílust, de a démon ekkor egy vérfagyasztó sikolyt hallat, amitől már minden önkontrollom szerteszáll. - HAGYD ABBA! - kiabálom kikelve magamból, és kitépem a kezéből a fegyvert, ő meg kis híján meglő, de még épp sikerül elhúzódnom a golyó elől. - HAGYJÁTOK ABBA! - ismétlem meg az előző mondatom, mire a vadászok értetlenül néznek körbe. Szerintem ott lehet a bökkenő, hogy a fegyver csöve épp Sida felé áll, és csak egy húzás kéne, hogy leterítsem a főnöküket. Ez ugyan nincs benne a tervbe, de így nagyobb a garancia rá, hogy engedelmeskednek nekem.
- Ne, lőjétek tovább! - száll be Sida is a parancsolgatásba, ami ugyan nem éppen jó ötlet, mivel a fegyver nálam van. És hogy ezt ő is megértse, egy golyót röpítek el a válla felett, ami majdnem súrolja is, de még épp, hogy nem. A vadászok erre körénk sereglenek, és mivel annyira sokan azért nincsenek, csak néhányuk lövi a démont, aki így már fel tud tápászkodni, és ahogy a tömegből látom, el is menekül, a másikkal egyetemben. És ahogy ez megtörténik, ledobom a fegyvert, és persze szépen le is tepernek. A kezemet hátrafogják, úgy állítanak fel ismét (ami amúgy elég nehéz feladat, mivel a szárnyaim még mindig szabadon vannak), és az oldalamon további két vadász áll, akik ügyelnek rá, hogy semmi más kisbicskát ne tudjak előkapni a tarsolyomból. Sida pedig ott áll előttem, és elképedten bámul rám. Nem érti, mért akartam megölni (amit amúgy nem akartam, csak így jött ki), amikor ő csak meg akart menteni engem. Úgy néz rám, mintha magam lennék az ördög, pedig a szárnyaimból szerintem eléggé látszik, melyik fajba tartozom.
- Ezt mégis miért csináltad? - kiabál rám a fehér, de nem is figyelek rá, csak a nyakamat nyújtogatva keresem Nicket, hogy jól van-e. Nem látom, ezért egy szörnyű pillanatig úgy hiszem, valami komolyabb baja lett, de aztán megpillantom két vadász társaságában, és ez kissé megnyugtat. Neki már nincsenek elő a szárnyai, és úgy tűnik, nem esett annál több baja, mint amennyi nekem. De ő is csak értetlenül bámul. Nem érti, mért lőttem le majdnem azt az embert, aki megmentett minket. Nem érti. Ő sem… - Figyelsz te rám?! - kapja el Sida az állam, és maga elé ránt, mire én undorodva húzódóm hátra tőle.
- Megmondtam, hogy ne lőjetek, nem? - kérdem teljes lelki nyugalommal, ami még jobban kikészíti.
- A jó istenedet neked, hiszen meg akart ölni!
- Nem akart megölni.
- Nem, persze, a puszipajtásod akart lenni!
- Te nem tudod, kik voltak ők!
- Na kik? Mi az, amit tudnom kéne róluk? Halljam! - Itt elakad a szavam. Semmiképpen sem mondhatom meg, hogy a szüleim voltak a démonok, mert ki tudja, talán abban a pillanatban ki is penderítene a lakásából. Ebbe a tömegbe meg pláne nem mondhatom el, mert akkor meg őt penderítenék ki a démonvadász bizniszből, amiért egy majdnem féldémon sráccal lakik együtt, még ha kis ideje is. - Megmondom én, kik voltak ők: démonok, akiket nem érdekel más, csak a gyilkolás, és ha én nem vagyok itt a közelben, ki tudja, talán már rég a drágalátos istened előtt lennél! - Nem figyelek rá. Nem érdemes. Ő nem tudja, és nem is fogja megtudni. Csak szendén mosolygom, és van egy olyan érzésem, hogyha Sida nem tudná magát ilyen jól kontrollálni, már régen lekent volna egy pofont. De most nem teszi meg. Mert a „jó” hírneve forog kockán…
A vadászok elmennek, de itt hagyják nekem a kezük nyomát a csuklómon, meg egy kést, hogy Sida le tudjon szúrni, ha esetleg még egyszer meg akarnám ölni. Na jó, az utóbbi csak vicc volt. Nem féltik Sidát tőlem. Persze, majd pont egy angyaltól… a-a. Amúgy sem tudnám igazából bántani. Az egy elhamarkodott döntés volt, de perpill nem jutott jobb az eszembe. Nick is elment, de úgy, hogy egy szót sem szólt hozzám. Ebben talán az is szerepet játszott, hogy a két vadász, aki hazakísérte, nagyon be volt sózva. Biztos féltek tőlem, hehe!
Így aztán kettesben maradtam Sidával. Vagyis nem teljesen, volt itt még egy pisztoly is, ami egész addig az oldalamba fúródott, míg a lakásba nem értünk, de ott aztán elvállt tőlünk, és visszakerült az egyik kedves kis vadász bácsi kezébe. Így már tényleg csak én, meg Sida maradtunk. Drága megmentőm persze egész este úgy nézett rám, mintha nem is én lennék az, hanem valami csúnya szörnyeteg, de meg is értem. Én sem venném jó néven, ha egy angyal ki akarna nyírni. Aztán én a szobámba zárkózom, és naplementéig ki sem jövök onnan. De aztán kénytelen vagyok rá, mivel egy cigi igen el kéne már, főleg ezek után. Így aztán se hall se lát módon kisétálok a szobámból, és rá se hederítve Sidára a tetőre megyek szívni. Van egy olyan érzésem, hogy követ, de nem nagyon érdekel. Én csak cigizni akarok. Aztán felőlem ő is szívhatja, ha annyira akarja.
A tetőre érve a ház pereméhez sétálok, és leülök hozzá közel, hogyha netán öngyilkosság jutna az eszembe, ne kelljen túl sokat menni hozzá (nehogy meggondoljam magam). De nem hiszem, hogy ilyesmire vetemednék. A világ ugyan nem omlott össze, csak néhány jóember, akik az angyalokat eddig szende kis szolgáknak gondolta, és nem dührohamos emberölőknek. Végül is embert nem öltem. Csak majdnem. Uh, bele se merek gondolni, mit kapnék én azért Istentől, ha megtenném. Már az is bűnnek számít, hogy fegyvert fogtam a kezembe, nemhogy még az, hogy lőttem is vele!
És gyanúm beigazolódott. Sida mellém sétál, és megáll. Én kifújom a füstöt, ő meg a lemenő Nap aranyszínű fényeit nézi. Csodálom, hogy nem menekül el a cigi füst elől. Bár szerintem most, hogy majdnem megölték, nem nagyon érdekli az egészsége, sokkal inkább az okok, amiket sajnos nem fog megtudni, legalábbis tőlem biztosan nem. Persze próbálkozni azért szabad, ha már itt vagyunk.
- Te titkolsz előlem valamit - jelenti ki kis idő múlva. Hú, nem mondod, rájöttél?
- Ó, tényleg így gondolod? - pillantok rá gúnyosan, és legszívesebben a képébe pöfékelnék, de inkább most nem.
- Mond el, mi az.
- Semmi.
- Ez nem kérés volt, hanem parancs.
- Dugd fel a parancsaidat - pöckölöm el a cigit, aztán felállok, és az ajtó felé indulok, hogy itt hagyhassam Sidát, de ahogy a liftaknához érek, egy kéz elkapja a csuklóm, és maga elé húz.
- Meg akartalak menteni, és ezért te kis híján golyót röpítettél belém. Miért?
- Mert utálom az állatkínzókat - vigyorgom rá cinikusan, de rögtön lefagy az arcomról a mosoly, mikor a nyakamnál fogva a liftakna falá
