Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Naruto)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

Akahige2016. 07. 18. 00:06:40#34453
Karakter: Gurizuri Akahige (saját)
Megjegyzés: ookami67sophie-nek


Letettem egy pár bankjegyet és érmét a pultra, majd a szakács elé toltam őket.

- És meg is vagyunk – jelentette ki Ichiraku, miután megszámolta a pénzt.

Lezuttyantam ramenem mellé, és Én is enni kezdtem. Saeko már jóízűen falatozott. Lopva rápillantottam, majd lenyeltem a számban lévő tésztámat, és ismét a levesestálra néztem. Szó, ami szó, értett hozzá, hogy összezavarjon. Először is… engedélyt ad, hogy a barátnőmként mutassam be, pedig minden köztünk történő interakció egy bunyó volt. Aztán meg megjegyzi, hogy biztos másra hajtok, ami nem is igaz… mert Ino hozzám túl fiatal. De ezt neki nem kell feltétlenül tudnia.

Gondolatmenetemben észre se vettem, hogy már pár perce ugyanazt a falat húst rágom. Nyeltem és ittam egy kortyot a levesből. El kellett kezdenem a másik küldetésre. Hol lehet az öccse. Erre azonban nem tudtam sort keríteni, mert megjelent Naruto. Lendületesen leült mellém, és kért egy nagy tál rament.

- Helló, Akahige! – Köszönt, majd kisvártatva felfedezi Saeko-t is. – Ő meg ki? A barátnőd?

Banyek! Valamit gyorsan ki kell találnom.

- Ő csak egy…

- Az unokahúga – vág közben. – A nevem Meiko

Legszívesebben az arcomba temettem volna a kezem. Naruto elég szeleburdi, csak reménykedni tudtam, hogy nem gondol bele a dologba, akkor talán nem veszi észre a turpisságot.

- Az enyém meg Naruto – fordul vissza a leveséhez. - Nem is tudtam, hogy Akahigének van unokatesója.

- Pedig van – Morogtam.

Már éppen reménykedni kezdtem, hogy Naruto elsiklott az egy „apró részlet” fölött, mikor nyelt egyet, és felkapta a fejét:

- Megtaláltad az igazi szüleidet? – Kérdezte izgatottan, nagy szemeket meresztve.

- Őket… nem egészen… de az unokahúgomat megtaláltam. – Megrovó pillantással még hozzátettem: - És eléggé idegesítő nőszemély.

Naruto ezt elegendő magyarázatnak tekintette. Jobbnak láttam végezni, mielőtt valaki más is beállít, aki kutakodni kezd a tény után. Távozásunkat siettetendő behabzsoltam a levest. Ő elég lassan evett, hogy nem tudtam megállni, hogy ne egyek még egyet… kettőt… maradjunk annyiban, hogy szeretek enni.

Mikor ő is befejezte, sietve felpattantam.

- Most hová? – Kérdezte.

- Ahová csak menni szeretnél – vontam meg a vállam.

- Tudod, hogy a legszívesebben hova mennék…

- Pedig szép ez a falu – mondtam. – Rengeteg érdekes hely van. Gyere, akkor nézzük meg a hokage-szobrokat. Biztos nem volt elég időd megnézni, olyan sietősen távoztál.

- Jól van – jegyezte meg, és ő is felállt.

Lassan elsétáltunk az öt hatalmas fejhez. Egy darabig csöndben néztük őket. A lány láthatóan gondolkozott, de nem a szobrokon. Eljött a cselekvés ideje:

- Én csak az egyiket ismertem, de állítólag erős mind. Ott balra az első hokage, Szecska Házisárkány állítólag irányította a fa elemet és a bijuu-kat. A második, Tobi-akárki feltámasztotta a halottakat. Iszonyat jó zombi apokalipszist csinálhatott. A harmadik, Sarutobi… nem is tudom, neki mi volt a speciális jutsuja, valami majom-botról regéltek. A negyediknek egy pörgő golyó volt, ami akármit bedarál. Az ötödiknek, Tsunadénak meg egy eszméletlen gyógyító jutsuja volt.

- Aha – motyogta elmélyülten.

- Látom, nem köt le túlságosan. Én imádok ilyesmiket hallgatni. A testvéred okos kölyöknek tűnt, ő biztos szívesen végighallgatta volna.

Na, erre már felfigyelt. Továbbra is maga elé meredt, de most már nem volt olyan ködös a tekintete, láttam, hogy figyelt.

- Biztosan – felelte. – Bár mostanra már messze jár. Fogalmam sincs, hol lehet.

- Kár – motyorogtam továbbra is a szobrokat mustrálva. – De biztos van egy rejtekhelyetek, ahol találkozhattok.

- Nincs – vágta rá.

Az arcáról olvasva megállapítottam, hogy tényleg nincs ilyen hely. Bár én nem vagyok túl jó ilyesmi olvasásában. Hátha később inkább látható jelet ad. Tovább ütöttem hát a vasat.

- Szomorú. Beletelhet egy időbe, mire találkoztok. Ezzel a logikával egy-két akció között évek is eltelnek.

- Tényleg soká fogunk találkozni, de csak azért, mert itt tartasz! – Csattant fel. – Ha tényleg érdekelne, hogy mikor találkozok vele, akkor elengednél, nem itt játszanád a magánnyomozót.

- Csak gondoltam, fontos lehet neked esetleg, hogy…

Félbehagytam a mondatot, mert egy halk pukkanással megjelent három maszkos anbu ügynök.

- Gurizuri Akahige! – Mondta a középső, egy macska maszkos nő.

- Igen, én vagyok – válaszoltam kicsit megszeppenve.

- Szabadon bocsáthatja vallatási alanyát. Nincs szükségünk tőle több információra.

- Hogyhogy – válaszoltam meghökkenve.

- A lopott holmit megtaláltuk az erdőben.

A nő levett válláról egy hátizsákot, egy tépett, véres példányt. Hallottam, ahogy Saeko-nak elakad a lélegzete.

- Mit csináltak vele? – Szegezte nekik a kérdést kétségbeesett, remegő hangon.

- Semmit – válaszolta az anbuk szóvivője. – Így találtuk a hátizsákot lábnyomok, vérfoltok nem voltak körülötte, holtestet se találtunk. Akárki támadta meg, az nem a hátizsák tartalmát akarta.


ookami67sophie2015. 09. 11. 18:20:33#33447
Karakter: Kanno Saeko (kitalált karakter)
Megjegyzés: Akahigének


 - Okés, de nem kell. Én nem a börtönőröd vagyok, hanem a kísérőd. - kapom meg a választ, amitől... hát nem kicsit tátva marad a szám.

- Mi? - nézek rá értetlenül. Békésnek tűnik, túlságosan is békésnek. Nem olyannak aki vissza akar vinni és visszakötözni abba a kórházi ágyba.

- Nem foglak bezárni. Oda mész, ahova akarsz a falun belül, én csak annyi feladatot kaptam, hogy megakadályozzam, hogy ellopj valamit, és kimenj a faluból. - magyarázza, míg én hitetlenkedve nézek végig hatalmas alakján.

- O... ké, miért? - kérdezem, hiszen eléggé furcsának találtam, hogy miután a tesómmal megfújtunk egy értékes tekercset, s összebalhéztam ezzel a furcsa behemóttal csupán csak annyi kitétel van, hogy nem hagyhatom el a falut. Bár ha nekik jó így... úgysem tud majd visszatartani, túljárok az eszén és meglépek. Bár azt hiszem maradok még egy kicsit, tetszik ez a falu.

- Nem tudom, a hokage parancsa. - kapom meg a választ, de már nem is a szavaira figyelek. Bár szemeim még mindig őt fixírozzák, az agyam már egész másutt jár.

- Értem. - mondom hátat fordítva neki, s visszaindulok a falu felé.

- Most meg mit művelsz? - kérdi értetlenül.

- Éhes vagyok! - válaszolom, s hallom ahogy utánam indul - Siess, mert nálam nincsen semmi pénz! Viszont cserébe mondhatod, hogy a barátnőd vagyok. - kuncogok, mire megtorpan.

- Mégis miért... miért lenne az jó nekem? - kérdezi csendesen, hallom a hangján, hogy kicsit megakasztotta a dolog.

- Ugyan... "a hokage parancsolta"... persze-persze. - kezdem el az idegőrlést. Elvégre minél inkább kizökkentem szegény fiúcskát, annál könnyebben szabadulok.

- Nem! Izé... valóban engem bízott meg! - mondja zavartan, s bár háttal állok neki le merném fogadni, hogy elpirult.

- Te tudod. - megyek tovább - Pedig egész helyes vagy. - mosolyodok el a kijelentés közben. Nem érdekel, hogy ki ő, vagy hogy hogy néz ki, engem most csak az öcsém érdekel. A nagydarab fiú azonban nem jön utánam, nem hallom a lépteit, ezért visszafordulok - Sietnél egy kicsit?! Éhen halok! - mondom rá nézve, mire a gyomrom egyetértően morran egyet.

- Mit akarsz enni? - veszi elő a tárcáját, s kezd el kutatni benne. Cseppet sem néz ki boldognak, sőt. A gondterheltség még a zavaránál is nagyobb. Egyáltalán ki ő? Miért őt jelölte ki a hokage, s mit keresett a kapunál akkor? Majdnem megöltük egymást, most meg szó nélkül kutat a tárcájában, hogy megtömhessem a hasam.

Ki akartam borítani, de így már nem is jó. A beletörődése és az udvariassága engem is zavarba hoz. Sohasem kutatott még a tárcájában senki, ha azt mondtam éhes vagyok.

- Jó nekem az, amit te is... ha neked úgy jó. - mondom elszégyellve magam.

- Jó, akkor menjünk! - indul el, s nemsokára el is halad mellettem - És nem szeretném, ha a barátnőmnek néznének! - teszi hozzá. Na ezt azért nem hagyhatom szó nélkül!

- Miért nem? - találom meg újra a gúnyosabbik hangom - Úúúú biztos tetszik neked valaki... milyen kár, hogy helyette velem kell ebédelned! - nevetek, s indulok is utána.

***

Már jóízűen falatozunk az egyik falubeli ramenezőben, mikor egyszer csak egy szőke gyerek tűnik fel.

- Helló Akahige! - ül le mellénk, s nyomban rendel is egy nagy tál rament - Ő meg ki? - kérdezi meg mindenféle tapintat nélkül - A barátnőd?

- Ő csak egy... - kezdene bele a magyarázkodásba vörös szakállú kis barátom, ám én gyorsabb vagyok.

- Az unokahúga vagyok! - mondom elmosolyodva, majd kezet nyújtok - A nevem Meiko!

- Az enyém Naruto! - rázza meg a kezem vigyorogva - Nem is tudtam, hogy Akahigének van unokatesója...

- Pedig van. - morogja az említett - És felettébb idegesítő nőszemély. - teszi hozzá mérges szemekkel rám sandítva.

Nemsokára végzünk is az ebéddel, bár amíg megettem a saját kis adagomat, addig a két fiú szinte ki is fosztotta a ramenest.

- Most hová? - kérdezem miután Naruto elköszön és hazamegy.

- Ahová csak menni szeretnél. - sóhajtja.

- Tudod, hogy legszívesebben hová mennék... - emlékeztetem elmosolyodva.

- Pedig szép ez a falu, rengeteg érdekes hely van. - mondja felállva - Gyere akkor, nézzük meg a hokage-szobrokat. Biztos nem volt elég időd megnézni, elég sietősen távoztál...

- Jól van. - sóhajtok, s elindulunk. Van egy olyan érzésem, hogy tudni szeretne néhány dolgot, de abban biztos lehet, hogy semmit sem fogok elárulni neki.


Akahige2015. 06. 27. 21:32:32#33096
Karakter: Gurizuri Akahige (saját)



Tsunade tollával az asztalon kopogott, és szúrós szemmel nézett. Egy darabig í]y méregetett, emésztette a történetet, amit előadtam, aztán felpattant, és velem a nyomában elindult a folyosón. Egy darabig csöndben mentünk aztán kimérten megszólalt:

- Szóval... ez a jelentésed.

- Úgy valahogy.

- Egy testvérpár lopott az irodámból.

- Igen.

- A lánnyal harcoltál, aki elájult a vérveszteségtől

- Eszméletlen.

- A fiút pedig hagytad elmenekülni a zsákmánnyal.

- Hát, ha fair akar lenni, akkor azt is belefoglalhatja, hogy én éppen genjutsu hatása alatt álltam.

- De nem akarok fair lenni egy shinobinak felkészülve kell lennie arra, hogy...

- Én nem vagyok shinobi. Nincs rangom, se homlokpántom. Csak a falu nem hivatalos határőre vagyok. Egyébként  is, miért nem volt az irodájában?

- Van más dolgom is azon kívül, hogy egész nap itt gubbasztok - Vágta rá pirulva a nő.

- Shizune elől bujkált, mi?

- Nem - Vágta rá a nő minden további magyarázkodás nélkül. - Jó lenne, ha kiszednéd az újdonsült foglyodból a fivére hollétét. Téged bízlak meg az őrzésével és a vallatásával.

- Vallatás? Én nem fogom megkínozni.

- Vagy te, vagy Morino Ibiki. Ha kímélni akarod, akkor nem hagyod, hogy a vallatótisztünk kezére kerüljön.

- Mit lopott el egyáltalán?

- Értékes leveleket, amiket a kazekagéval és a raikagéval váltottam. Ha rossz embernek adja el, katasztrofális következményekkel járhat.

Beléptünk a szobályába, ahol még mindig az ágyhoz szíjazva feküdt. Na, ebből mi lesz. Nem vagyok egy túlzottan szado-mazo típus, de valamit ki kellett találnom. Tsunade azonban elővett egy dobótőrt, és széles mozdulattal felvágta vele a lány torkát, mielőtt én bármit tehettem volna. Saeko egy füstfelhő kíséretében szétoszlott.

- Mi volt ez? - Kérdeztem kicsit sokkosan, ugyanis én vérzivatarra számítottam.

- Nincs itt - vágta rá a hokage. - Ez egy árnyékklón volt.

- Hova lett?

- A te feladatod lesz kideríteni - Azzal sarkon fordult.

Pár kézjel után megidéztem egy térdemig érő, sárga bundás, piros mellényes medvét, aki egy tekercset cipelt a hátán.

- Követni tudod a szagát? - Kérdeztem.

- Ninja-kutyának nézek ki?

- Nem, de a szakterületed a kémkedés és nyomkövetés.

Pitsur sóhajtott, és a földre ereszkedve szaglászni kezdett. Nemsokára szagot is fogott. Hogy, hogy nem, a főkapunál találtam rá.

- Megadom magam - mondta föltartott kezekkel.

- Okés, de nem kell. Én nem a börtönőröd vagyok, hanem a kísérőd.

- Mi? - Nézett rám értetlenül.

- Nem foglak bezárni. Oda mész, ahova akarsz a falun belül, én csak annyi feladatot kaptam, hogy megakadályozzam, hogy ellopj valamit, és kimenj a faluból.

Saeko-n látszott, hogy nem hisz nekem, vagy nem érti a dolgot.

- O... ké, miért?

- Nem tudom, a hokage parancsa.

Erre majd még ki kell találnom egy megfelelő magyarázatot, addig is remélem, hogy egy kicsit összebarátkozhatok vele, és beválik a vallatási módszerem.


ookami67sophie2015. 06. 01. 11:04:29#32922
Karakter: Kanno Saeko (kitalált karakter)
Megjegyzés: Akahigének


 Korán keltem, együtt a nappal. Ez az átka a szabad ég alatt alvásnak... az egyik átka, de ezt ezúttal a legkevésbé sem bántam. Végre Konoha közelében voltunk, s tudtam, nekem dolgom van a falucskában. Most megcsinálhatom a szerencsénket!

Amint összeszedtem magam el is indultam a kapu felé. Úgy lopakodtam, akár egy róka, bár az oldalam még mindig iszonyúan lüktetett a tegnapi "kis" kaland miatt. Egy rablóbandával akadtunk össze, öten voltak, Kazuo pedig mostanában nagyon gyönge...

A nátha ráment a tüdejére még múlt télen. Igaz, hogy nagyjából felgyógyult már belőle, de azóta nem igazán bírja a megerőltetést, mondhatni könnyen kifullad.  Persze nem vagyok orvos, sajnos nem. Pedig jó lenne, ha minél előbb látná egy, mielőtt még nagyobb baj lesz a dologból, de a bátyám hallani sem akar róla.

Szóval alig bírtunk elmenekülni a tolvajok elől, akik mindenünket elvitték. Minden maradék ételt, pénzt, s az egyéb értékeinket is, de még így is nagy szerencsénk volt, főleg nekem. Ahogy éppen igyekeztem előnyhöz juttatni ziháló testvéremet, az egyik férfi eltalálta jobb oldalamat a késéve. A seb mély volt, de szerencsémre nem ért fontos részt. Pár centi és otthagyom a fogam.

- Mégis milyen elvetemült népség lop a sorstársaitól? – kérdezte szomorúan Kazuo, miután sikeresen elmenekültünk.

- Fogalmam sincs. – válaszoltam szomorúan – Bár azt kötve hiszem, hogy sorstársak volnánk...

Mindennek ellenére másnap a faluban minden flottul ment... ó, de még mennyire flottul. Nem akárhonnan, s akárkitől emeltem el, amire szükségünk volt, hanem egyenesen a hokagétől. Állítólag valami iszákos banya. Az irodája üresen állt, úgyhogy miután eltettem a fiókjában lévő pénzt, és még néhány tekercset, indultam is kifelé. Közben Kazuo a főkapu külső oldalán várt, a megbeszéltek szerint egy jókora fa tetején. Jobb volt ez így, ilyen legyengült állapotban szegénykém csak hátráltatott volna... ezt ő is érezte, ezért nem kötözködött. Csak némán beletörődött és várt. Én pedig igyekeztem vissza hozzá.

- Kazuo! Kazuo, hol vagy! – kiáltoztam kiérve a kapun, miután már kellő távolságban voltam a konohai őröktől. Közben előkotortam szerzeményeim, biztos voltam benne, hogy majd mosolyt csal az arcára – Hát itt vagy! Miért nem egy fán vársz, ahogy megbeszéltük?Nézd mi mindent loptam nem kisebb személytől, mint a hokagétől. Ezek a tekercsek értékesnek tűnnek, talán ha eladnánk…

- Saeko! Most azonnal el kell tűnnünk! – kiáltotta ijedten. A riadalma engem is megrémített, de minden erőmmel igyekeztem megőrizni a hidegvérem.

Miii? Már miért kéne?Mégis mi történhetett? – cikáztak a gondolataim ezerfelé, ám ahelyett, hogy rákérdeztem volna, ostoba értetlenkedésbe kezdtem. Sajnos olykor a nyelvem gyorsabban forog agyam tekervényeinél.

- Minek? Észre se vettek, nem követ senki. Akár még egyszer visszalopózhatnék, és… – ecseteltem , de közbevágott.

- Nem azért, hanem… – igen, én is ettől tartottam. Jobban is figyelhetnék Kazuo szavaira, melyeket most egy jókora puffanás szakított félbe.

A hatalmas robajra reflexszerűen dobtam testvéremnek a táskát, majd megpördülve előrántottam Arashi-sant, derék fegyveremet. Egy fiú volt az, hatalmas termetű. Ökleit felemelve állt előttem, de szerencsére mi ketten voltunk... s barna szeme kedves csillogásából is arra következtettem, hogy el fogok bírni vele.

- Futás! Én majd elintézem ezt a hegyomlást. – adtam ki az utasítást ellentmondást nem tűrően bátyámnak.

- Kislány… Saeko, igaz? Nem szeretnélek bántani. Talán jobb lenne, ha visszaadnád, amit elloptál, és akkor ígérem a dolognak semmi következménye nem lesz.

Kislány!? Ha... megmutatom neki ki a kislány!

Nem hezitáltam túl sokat, egyből nekiugrottam. Nem akartam megölni, csak egy kicsit harcképtelenné tenni... bár mivel látta arcunkat, a halála is tökéletesen logikus lett volna. Első néhány vágásomat alkarjával védte, mire én újabb rafinált mozdulatot eszeltem ki. Egy fa törzsének ugorva, s arról elrugaszkodva vágtam felé oldalirányból, ami... lehet, hogy kicsit durvább volt, mint ahogy elképzeltem. Szerencséjére, s pechemre ezt is kivédte, méghozzá úgy, hogy hasravágódott, én pedig bukfenceltem egyet. Amint azonban felemeltem a fejemet, egy ököl zúgott el mellette olyan erővel, ami egy az egyben kidöntötte a mögöttem lévő fát.

Tyű micsoda erő, s micsoda gavallér... ha tudná mennyire jól tette volna, ha a fejemre céloz... – gondoltam magamban.

Minden esetre nem nagyon hatott meg a dolog. Talpra ugrottam, s újabb vágásokat küldtem felé. Ám ő rendületlenül védekezett, s mintha egyre jobban belemelegedett volna a harcba. Egyszer csak eltalált. Éppen a sérült jobb oldalamat. Csak egy pillanat volt, de éreztem, hogy a seb hogyan nyílik újra fel milliméterről milliméterre... iszonyatos volt. Ide más kell, tudtam, Arashi-san ide már nem elegendő. Megölni nem akartam, hiszen szegény ostoba csak rosszkor volt rossz helyen, s én nem vagyok gyilkos. Ráadásul egy ilyen ellenfél ellen lutri volt, hogy ki fogja túlélni, s én ehhez túlságosan is szerettem tulajdon életemet. Ezen kívül pedig csak a menekülés maradt. Neki is álltam egyik kedvenc genjutsum előkészítésének.

- Nem-nem – nézett mozdulataimra – Nem használsz ninjutsu-t.

Újra felém lendült az ökle, de hiába. Én már akkor rég nem voltam ott, vagyis nem teljesen. Tudtam, hogy a hasonmásom nem hosszú életű, így le kellett lassítanom a drágát. Jó pár fájdalmas vágást vittem be, mire sikerült szegényemnek eltalálnia a képmásomat... azt azért hozzáteszem, hogy amilyen erős volt az ütés, nagy szerencse, hogy csak képmás volt.

- Szép ütés, de semmi haszna, ugyanis… én már egy ideje nem is vagyok itt. – nevette a hasonmás, s nevettem én is.

- Utálom a genjutsukat. – morogta amint megszűnt a jutsum, én pedig már jó pár fával odébb jártam.

Az oldalam lüktetett és égett. Éreztem, ahogy vér serken belőle, de nem álltam meg. Nem állhattam, mennem kellett.

- Pont a jobb oldalam, jellemző. – csóváltam meg a fejem futás közben. Hallottam ahogy újdonsült "barátom" utánam iramodik, s éreztem, hogy nem bírom már sokáig.

- Saeko! – ütötte meg a fülemet testvérem aggódó hangja. Éppen felém igyekezett.

- Menj...! – kiáltottam rá szigorú tekintettel.

- Nem hagylak itt!

- Tűnj el a tekercsekkel együtt! Életben fognak hagyni, mert kell nekik... rejtsd el, én meg megyek amint tudok. – kacsintottam rá, és ő elmosolyodott.

Kazuo értette a dolgot, tudta, hogy így van a legtöbb esélyünk az életben maradásra, ahogy azt is, hogy lopakodásban és szabadulásban méltán remekelek. Amint tudok utána fogok menni és akkor...

- Vége a játéknak kislány... ! – dörrent fel mögöttem egy ismerős hang. Utolért...

Még csak most kezdődik a játék kisfiú! – fordultam felé.

- Akkor rajta! A tekercsek már messze járnak. - Nevettem.

Ő erre felém indult. Láttam a mozdulatain, hogy mennyire pontosak voltak a vágások, de mintha nem érdekelte volna... csak tűrte és közeledett. Oltári nagy kitartás kellhetett hozzá. Én pedig jóformán megmozdulni sem bírtam a vérveszteségtől, de nem féltem.  Igyekeztem olyan képet vágni, akár egy sarokba szorított kisállat, de nem féltem. Tudtam, hogy nem fog bántani, már az első pillanattól kezdve tudtam. Láttam a szemeiben.

Odaérve hozzám lehajolt, és a torkomra markolt hatalmas öklével. Meg sem próbáltam a kardomért nyúlni, nem akartam, hogy a dolog vérontással végződjön.

- Ha nem mondod el azonnal, hol vannak azok a tekercsek, esküszöm, hogy itt helyben megfojtalak!

- Akkor rajta, mert nem tudom hová vitte. – adtam a gyenge, ártatlan, haldokló kislányt. A szemem ijedt volt, a hangom remegő, és úgy pihegtem, akár egy fülön csípett kis nyúl.

- Hívd ide! –  mondta kissé bizonytalanabbul. A kételye szinte simogatta lelkemet, tudtam, hogy hatásos voltam, és imádtam hatásos lenni.

- Nem fog visszajönni értem... annál többet ér a zsákmány. - hazudtam.

- Akkor majd visszajön holnap. – ezek voltak az utolsó szavak, amikre emlékszem, ezután lassanként mindent beborított a sötétség. Elveszítettem eszméletemet.

***

Egy kis teremben ébredtem, s megmozdulni sem bírtam. Először azt hittem a sérülés miatt ám ahogy kezdtem jobban észhez térni felfogtam, hogy az ágyhoz bilincseltek. Nem csodálkoztam a dolgon, elvégre rászolgáltam, viszont nagyon kényelmetlen volt. A bal csuklómat olyannyira szorította a szíj, hogy szinte fájt. Viszont a sebemre pillantva megállapíthattam, hogy valaki ellátta azt. Szépen be volt közözve, ahogy apróbb sérüléseim is ellátást kaptak.

Viszont sehol nem volt senki, legalábbis úgy tűnt, így pár perc alatt minden fennakadás kiszabadítottam magam. Mindig is jó voltam mind a szabadulásban, mind a menekülésben. Olybá tűnt nem tartottak oly értékes és ügyes fogolynak, hogy őrizet alatt tartsanak... ez egy picikét sértette is az önbecsülésem, ám pár pillanat múlva lépéseket hallottam. Valaki a szoba felé közeledett, amiben voltam, így minél gyorsabban el kellett tűnnöm. A baj csak az volt, hogy sem ablakot, sem másik kijáratot nem találtam, úgyhogy rögtönöznöm kellett.

Nálam volt a meglepetés ereje, ami mindig nagy előny. Villámgyorsan megcsináltam a szükséges kézjeleket, és klónoztam magam. Visszabilincseltem az ágyhoz klónomat, én magam pedig az egyik kedvenc jutsum segítségével láthatatlanná váltam. Megvártam míg bejön az ismeretlen, majd kisétáltam a nyitott ajtón. Reméltem, hogy elég gyors leszek, és sikerül megszöknöm, de amint a folyosóra értem, szembetaláltam magam még két ninjával.

Berontottam az első ajtón, ami utamba esett, és nagy szerencsémre abban a kórteremben már volt ablak. Nem merengtem hát túl sokat a dolgon, egy-kettőre kint voltam és miután rájöttem, hogy pontosan hol is, rögtön a kapu felé vettem az irányt. Ekkor ötlött az eszembe, hogy mit is akarhatnak, bizonyára azt gondolják olyan ostoba és naiv vagyok, hogy a testvéremhez, s ezáltal egyenesen a tekercsekhez vezetem őket.

Ebből bizony nem esztek! – torpantam meg a kapu előtt nem sokkal, s mosolyogva vártam a "kíséretemet". A kórházban nem volt túl sok időm megnézni őket magamnak. És csodák csodája, kit láttak meg szemeim... a vörös szakállas nagydarab kis barátomat, még három kölyök kíséretében.

- Megadom magam! – mosolyodtam el felemelve kezeimet. Azt felejtsék el, hogy Kazuo-hoz vezetem őket.


Akahige2015. 05. 16. 11:52:29#32849
Karakter: Gurizuri Akahige (saját)
Megjegyzés: ookami67sophie-nak


Mint mindig, most is az erdőben töltöttem a szabadidőmet. Imádtam hallgatni a fák suhogását és a madarak csicsergését. Már kora reggel óta egy méretes tölgy gyökerei között hevertem, úgyhogy ideje lett volna ebédelnem valamit, ha már a reggelit kihagytam. Felkeltem, és kedvtelve leporoltam magam. Kicsit fájt a hátam a kemény gyökereken való fekvéstől, hát morgolódva a konohai főkapu felé vettem az irányt.

Egyszer aztán megtorpantam, és beugrottam egy fa mögé. Az egyik lomkoronában valaki leselkedett. Én láttam a bal lábát, de ő belőlem semmit nem láthatott. Megmarkoltam a medvekarmokat, és gondolkoztam, mitévő legyek. Ha ellenség, mit vár itt? Ha barát, miért bújkálna? Végül eltettem a fegyveremet, és úgy gondoltam, a legjobbat feltételezem róla. Ha megtámad, megidézem a medvekirályt, vagy valamelyik fiát, és az majd elegendő védelem lesz a támadása ellen.

megkerültem a fát, hogy hátulról közelítsem meg. Nekiveselkedtem, és elkezdtem fára mászni. A falséta és a vízen járás nekem valahogy sosem volt az erősségem. A hagyományos módon máztam meg a növényt. Ha Ino most látna, jót nevetne, és megint azt mondaná, hogy olyan vagyok, mint egy medve. Mikor felértem a levelek közé, megláttam, hogy egy vékonyka, alacsony, nálam talán mégis idősebb fiú volt az, akinek szőke haja, és sárga szeme volt. Fölé magasodtam. Lehet, hogy nem volt jó ötlet, ugyanis, elég fenyegetően nézhettem ki. Ezt igazolta, hogy mikor megszólítottam, összerezzent, és félelmében meg se mert nyikkanni:

- Szevasz! Akahige vagyok. Hogy hívnak?

Semmi válasz.

- Mit csinálsz itt?

Még mindig semmi.

- Segítsek valamiben?

Erre már végre reagált valamit… de, nem. Csak elkezdett hátrafelé kúszni az ágon, észre se véve, hogy az egyre vékonyabb lesz.

- Vigyázz, mert így le fogsz… - RECCS! -… esni.

A fiú elterült a földön a fa alatt, és féltem, hogy valamit eltörhetett a faágon kívül is. Mielőtt föltápászkodhatott volna, szapora léptek zaja, majd kiáltozás ütötte meg a fülünket:

- Kazuo! Kazuo, hol vagy!

Az érkező egy rövid hajú, szőke, sárgaszemű lány volt, aki pénzt, és tekercseket vett éppen elő egy táskából.

- Hát itt vagy! Miért nem egy fán vársz, ahogy megbeszéltük?Nézd mi mindent loptam nem kisebb személytől, mint a hokagétől. Ezek a tekercsek értékesnek tűnnek, talán ha eladnánk…

- Saeko! Most azonnal el kell tűnnünk!

- Minek? Észre se vettek, nem követ senki. Akár még egyszer visszalopózhatnék, és…

- Nem azért, hanem…

BUMM! Valami nagy robajjal becsapódott a Saeko-nak nevezett lány mögött. Én. Felegyenesedtem, és felemeltem ökleimet, melyen ott voltak a medvekarmok. Saeko odahajította testvérének a táskát, és előhúzott egy kardot.

- Futás! Én majd elintézem ezt a hegyomlást.

- Kislány… Saeko, igaz? Nem szeretnélek bántani. Talán jobb lenne, ha visszaadnád, amit elloptál, és akkor ígérem a dolognak semmi következménye nem lesz.

Mire kimondtam, a lány már meg is támadott. Kardjával fürgén vagdosott, de én megkeményítettem alkarjaimat, és azokkal védtem támadásait. Hátrébb lépett, nekiugrott egy fának, és arról elrugaszkodva oldalról akart nekemtámadni. Épp idejében földre vetettem magam, így megtarthattam a fejem. Most rajtam volt a támadás sora. Nem akartam eltalálni a lányt, csak egy kis erőfitogtatásnak szántam. Jobb öklömbe chakrát gyűjtöttem, és egy jobb egyenessel a feje mellé ütöttem. A mögötte lévő fa, amit eltaláltam, recsegve-ropogva kidőlt.

Őt ez szemmel láthatóan nem ijesztette meg. Felugrott, és megint dühödt vágásokat mért rám. Én kitartóan védekeztem, és elhatároztam magamban, hogy a lánynak megvolt az esélye az együttműködésre, most már komolyan veszem a dolgom. Védtem még egy vágását, és egy bal horoggal támadtam. El akart ugrani, de a medvekarmok így is az oldalába vágtak.

Ő arrébb gurult, féltérdre ereszkedett, és kézjeleket hajtott végre.

- Nem-nem – mondtam. – Nem használsz ninjutsu-t.

Újra ütöttem, mire ő kénytelen volt felkapi a kardját, és védekezni. Pár ütés és pár vágás után végre, több vérző sebbel is a mellkasomon és a karomon, sikerült végzetes csapást mérnem rá. Egy jobbegyenessel a gyomrába mélyeszttettem az öklöm. Ő viszont csak elmosolyodott, és így szólt:

- Szép ütés, de semmi haszna, ugyanis… én már egy ideje nem is vagyok itt.

Szétfoszlott, mintha füstből lett volna, én meg felmordultam:

- Utálom a genjutsukat.

Egy ideig reménykedtem benne, hogy a vágások, amiket kaptam, azok is csak illúziók voltak, de azokat minden jel szerint az alatt véste be, amíg itt volt, de én a képmásával hadakoztam.


hikawa2014. 02. 23. 19:28:46#29408
Karakter: Ryuzoku Hikawa (kitalált karakter)
Megjegyzés: Emili-nek


     - Itachi, miért hoztad vissza?
     - Nagyon látni akart téged. És nagyon rossz állapotban van. A kimerültségtől jelelnleg érteni          sem nagyon érti amiről most beszélünk. 
     - De miért hoztad ide vissza? El kellett volna bújtatnod hogy vigyázhass rá.
     - De a te közelségedre vágyott. 
     - Azonnal el kell vinned Konoha közeléből. - engedem el a már alvó Emili kezét és felállok ,           majd elindulok az ajtó felé. 

Itachi is feláll és utánam jön, majd halkan megszólal:

     - Mondd csak! Komolyan gondoltad te egyáltalán azt a múltkori csókot?
     - Nem.
     - Ugye tudod hogy ha ezt Emili megtudná, összetörne. 

     - Éppen ezért tettem. Amíg nem tudja meg, semmi gond nem lesz. Addig is boldog                    öntudatban fog tovább élni. De távol innen. Távol tőlem.
     - Miért ezt akarod?
     - Legyen elég annyi hogy egyszer már volt lehetőségem megtapasztalni hogy mi történik ha           közel engedek valakit....... Vidd messzire! Vigyázz rá, és soha többé ne engedd hogy ide           vissza jöjjön!
     - Én sem mindig tudok vele lenni. Nekem is meg van a küldetésem.
     - Igen tudom. El kell küldenünk egy másik országba, és törölni az eddigi emlékeit.
     - Az nem biztos hogy....
     - Innentől rád bízom hogy mit teszel. - vágtam közbe. - A lényeg hogy ne kerüljön a                 közelembe. Most a megmaradt Akatsuki tagok megsemmisítésére kell koncentrálnom. Te             pedig fejezd be amit elkezdtél! 
     - Mondd csak! Ugye az öcsémmel nincsenek terveid?
     - Jelenleg nincsenek.
     - Ő a legfontosabb számomra.
     - Tégy ahogy jónak látod! Sasukét és Emili-t rád bízom.
     - Várj! A maszkos akatsuki taggal, Madarával nagyon vigyázz!
     - Úgy érted Uchiha Madara?
     - Igen. Nagyon erős.
     - Hallottam a legendákat. De ő viszont nem halott az én klánom legenájáról. Ez miatt ne            aggódj!
     - Rendben!
     - Most menjetek! . ezzel eltűnök.

Vissza mentem Konohába, ahol már szigorított őrség vette körül a falut. Másnap a Hokagéhoz mentem.

     - Még mindig nem támadtak.
     - Lehet hogy mégsem lesznek olyan meggondolatlanok, mint amire számítottam tőlük. -                válaszoltam. 
     - Valószínűleg folytatni fogják a Bijuu vadászatot. Tehát Naruto még mindig veszélyben van.
     - Igen. Ezesetben az őrség formációja maradjon a jelenlegi! 
     - Viszont a helyzetre való tekintettel, nem mehetsz a falun kívüli küldetésre! Az ellenségek           ellen te vagy a legjobb megoldásunk.
     - Igen tudom. - fordulok meg. és elindulok az ajtó felé. 
     - Hikawa! Légy résen! 
     - Meg lesz. - ezzel kilépek az ajtón.





hikawa2013. 12. 18. 01:34:31#28587
Karakter: Ryuzoku Hikawa (kitalált karakter)
Megjegyzés: Emili-nek


  - Hikawa! - szólt hozzám Naruto. - Miért nem vallod be neki hogy mit érzel iránta?
- Mert nem érzek semmit.
- Hogy mondhatsz ilyet?! - emelte fel kissé a hangját.
- Ő egy akatsukis. Veszélyes a falura nézve.
- De ő nem akart az lenni! - kiabált tovább Naruto. - Miért nem érted ezt meg?!
- Én sem akartam démon Isten lenni. És te sem akartál Jinchuuriki lenni. -                     válaszoltam, amire Naruto meg is szeppent. - A sors alakította így.
- De a sorsot meg lehet változtatni!
- Nekem egyszer már megváltozott a sorsom.
- Hikari óta egy csepp érzelmet sem tudsz kimutatni!
- Nem tudsz te semmit! - emeltem fel kicsit én is a hangom, majd elindultam kifelé.

Elindultam a helyhez, ahol fogva tartják Itachit. Be is mentem hozzá.

- Uchiha Itachi! 
- Ki vagy te? - kérdezte kisvártatva. - A szemed...
- Ryuuzoku Hikawa vagyok. - vágtam közbe.
- Ryuuzoku? Akkor hogy lehet hogy Sharingan van a szemedben? Te is kaptad, vagy  loptad őket?
- Nem. Ez a Kekkeigenkai képességem.
- Hogyan? - lepődött meg.
- De nem csak a Sharingan, hanem a Byakugan is. A neve Kougoushigan.
- Mégis, miféle klánból származol?
- A tiédhez hasonlóan az enyémet is kiírtották. Pusztán félelemből. De a vérörökségről             szólva, mindenki úgy tudja hogy az Uchihák és a Senjuuk háborújával kezdődött el                   minden. És hogy mindkettőnek Rikkudou Sennin adta az erejüket. Ez igaz is. De                     az Uchihák Sharinganja tőlünk származik. Rikkudou tőlünk kapta, és adta tovább az                 Uchiháknak. De elég is ennyi az én klánomról. Beszélj nekem az Uchiha mészárlásról!               Mondd el a teljes igazságot!
- Miért nem nézed meg magad? Képesnek kell hogy legyél rá. - nézett rám és várt.

A szemébe néztem, és aktiváltam a doujutsumat. Itachi emlékeit nézve, láttam hogy mi történt anno. 

- Így már értem. - ezzel felálltam, és kimentem a cellából.

Ezután ahogy terveztem előkészítettem a lehetséges csatára a helyszínt. 

*Beesteledett.

Mivel megláttam a teljes igazságot Itachi múltjáról, úgy döntöttem hogy megkegyelmezek neki, és kiszabadítom. Az éj leple alatt könnyű volt kijátszanom az őrséget. Mikor meglátott bent, furcsán nézett.

- Ne kérdezz semmit, csak tedd amit mondok!

Egy genjutsu segítségével sikerült beállítanom az egészet úgy, mintha Itachi önerőből szökött volna el. A genjutsuval elhitettem az ANBU-kkal és a többi ninjával, hogy Itachival harcolnak, és hogy ő győzi le őket. Eközben kivittem Itachit, és elvezettem egy biztonságos helyre.

- Miért szabadítottál ki? - kérdezte.
- Az legyen mindegy! Várj itt és ne csinálj semmit! Nemsokára visszajövök. 

A nagy zűrzavarban könnyű volt sohanni a faluban, ám a kórházban Emili körül megerősítették az őrséget, félve hogy Itachi kiszabadítja őt. A Hiraiishinem segítségével beteleportáltam az őrökkel teli sötét szobába, ahol Emili éppen feküdt, és csodálkozva figyelt kifelé az ablakon, hogy mi folyhat odakint. Egy villanásnyi idő alatt ütöttem ki az őröket, és megfogva Emili-t, kiteleportáltam. Emili lassan észbe is kapott, majd levettem a maszkot az arcomról. Szorosan átölelt, és megint meg akart csókolni. A kezemet a szájához tettem.

- Miért csinálod ezt állandóan? 
- Mert szere...
- Hogy szerethetsz még mindig engem? Olyan vagy mint ő.
- Mint ő? Ki az az ő? - nézett Emili egyszerre furcsán, és kissé reménykedő arccal.
- Mindegy! - ezzel el is teleportáltam Emilivel oda, ahol Itachit hagytam. 
- ITACHI! - kiáltott fel örömében Emili, és odarohant Itachihoz, majd megölelte.
- És most pedig menjünk ki! - mondtam, majd megragadtam mindkettejüket, és                     kiteleportáltam velük az erdőbe, a várost körül vevő fal mellé. - Most pedig                     menjetek!
- Ho...hogyan? - kérdezte remegő hangon Emili. 
- Menjetek el innen messzire! Ahova akartok. De ne gyertek ide vissza többet, vagy             titeket is megöllek a többi akatsukissal együtt.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte sírva Emili.
- Ne halj meg! - mondtam, és Emili könnyes szemei nagyra nyíltak. - Ne ismétlődjön             meg a történelem! - ekkor képek ugrottak be Hikariról, a lányról aki iránt melegséget             éreztem, de a sors elragadta tőlem.


hikawa2013. 09. 30. 23:46:59#27493
Karakter: Ryuzoku Hikawa (kitalált karakter)
Megjegyzés: Emili-nek


 Miután kimentem Emili kórházi szobájából, megrohantak az emlékek. Egy lány hangja és arca régről:

"- Hikawa! Hikawa, örökké együtt leszünk. - mondta, és angyali mosoly jelent meg arcán"

Ezután egy vele kapcsolatos, szörnyű emlék rohant meg:

"- Hi..hikawa! Sajnálom! - mondta ki utolsó szavait, és testét elhagyta az élet, karjaimban"

Csak néztem magam elé, hideg, töretlen tekintettel, miközben mentem a folyosón.

           - Még hogy szerelmes belém ez a lány. Az én létemben nincs helye a szerelemnek.

Ezzel ki is mentem a kórház épületéből. 

1 órával később a Hokage épületének tetején mélyültem el gondolataimban, amikor megjelent a Hokage.

           - Hikawa!
           - Igen?
           - Minden rendben?
           - Igen. Miért kérdezi ezt?
           - Mert úgy kirohantál a szobából. Talán valami gond van? Ez a lány enm úgy néz ki mint               aki veszélyt jelenthet ránk. Főleg nem rád.  Olyan mintha tényleg őszintén mondaná               azokat amiket mond.
           - Hogy mondhat ilyet? Maga a Hokage. Ennél elővigyázatosabbnak kellene lennie. Nem                 hihet csak úgy minden jöttmentnek.
           - Ez a fiú még mindig kegyetlenül jéghideg. - mondta magában a hokage. - Te mit                    akarsz? Mi legyen vele?
           - Ezt miért tőlem kérdezi? Maga a hokage. Én csak egy shinobi vagyok.
           - De ez a lány szerelmes beléd. Csak tudod hogy te mit tennél vele.
           - Ő is csak egy akatsukis. Nem ment el amikor meg volt rá a lehetősége.
           - És Itachival mi lesz?
           - Semmi. Marad úgy ahogy van. Bűnhődnie kell a szűk látókörűsége miatt. Amiért a                  falu esztelen parancsait követte, és nem a klánja szemlélet módját próbálta                        megváltoztatni. Egy bukott shinobi. Nem méltó arra hogy a klánomtól kapott                        örökséget birtokolja. De mindegy is hogy vele mi lesz. Most másra kell                                koncentrálnunk.
            - Mégpedig? 
            - A lány a faluban van. Él, és pátyolgatva van. Biztos tudomást szereztek erről a                    megmaradt akatsukisok. El fognak jönni hogy megöljék, hogy nehogy információkat                  adjon ki. Számolnunk kell, a ködrejteki Kisaméval, a fűrejteki Zetsuval, Kakuzuval a                Vízesés faluból, és még 2 shinobival, akik eddig nem nagyon mutatkoztak. Plusz a                    maszkos féreggel, aki harcközben elmenekült.

Ekkor odarohant egy orvosi ninja:

            - Tsunade asszony! 
            - Igen?
            - Megvizsgáltuk az esőrejteki fejpántos shinobikat. Kivettük a fekete rudakat a                      testükből, és megvizsgáltuk őket. Valamiféle chakra vevő rudak.
            - Gondoltam. - vágtam közbe
            - Hogy érted? - kérdezte a hokage
            - Harc közben a Kougoushigannal láttam, hogy valamiféle chakra áramlik az esőrejteki               fejpántos akatsukisokba. Ezekszerint a 2 közül az egyik az, aki küldte a chakrát                   azokba a tagokba.
            - Úgy tűnik, hogy az illetők már azelőtt halottak voltak, hogy a rudakat beleültették                 volna a testükbe.
            - Már értem. - vágtam közbe újra.
            - Mit? - kérdezett újból a hokage
            - Ha a tagok holtak voltak, nagy az esélye hogy újra találkozunk ilyen jellegű                          illetőkkel.
            - Igazad lehet.
            - Nagyvalószínűséggel meg fog történni. Mivel tudják hogy mindenki halott azok közül                  akik idejöttek, sejtik hogy nem lesz könnyű dolguk.

Ekkor elindultam.

             - Most hova mész? - kérdezi a Hokage
             - Megyek és előkészítem a terepet. Van egy kis időnk, amíg összeszednek még pár                    hullát, ezekhez a tagokhoz. De nem tudni mennyi.  
        
 


hikawa2013. 09. 24. 10:17:54#27439
Karakter: Ryuzoku Hikawa (kitalált karakter)
Megjegyzés: Emili-nek


Miután Emili elájult, az árnyék klón amit megvédett, eltűnt, és Emili a földre zuhant. Ekkor előléptem oda, ahol Emili feküdt. Megformáltam a „hitsuji” kézjelet, és a falu eltűnt mint a kámfor.

-         Ez meg mi? – kérdezte Pein meglepetten.

-         Genjutsu lett volna? – kérdezte Itachi, szintén meglepődötten.

-         Hmm…azt hittétek, hogy majd csak úgy simán bemasírozhattok Konohába, és rombolgathattok?

-         Erre mégis hogy voltál képes? – kérdezte Sasori.

*flashback:

-         „A városfalon több Sannin szintű klónt hagytam.”

*flashback vége

-         A szétszórt klónjaim segítségével nem volt nehéz kivetíteni a genjutsut. Ez a kougoushigannal gyerekjáték volt.

-         Kougoushigan? Csak nem……? – kérdezte Pein

-         De. – válaszolt Itachi – Ez a srác egy Ryuuzoku.

-         Ryuuzoku? – kérdezte Sasori 

-         Igen. A klánja, az Uchihák és a Hyuugák klánjának az őse. A szemtechnikájuk a kettő összessége. Birtokolják a Hyuuga taijutsut, és képesek használni mind az 5 elemet. Valamint a legtöbb Ryuuzokuba, Sárkány démonokat lelkét ültették. Olyanokká váltak így, mint a Jinchuurikik. Csakhogy ezek a szörnyek abnormálisan erősebbek mint bármelyik bijuu. A chakrája gyakorlatilag felemészthetetlen. Ráadásul a démonnal való egyesülés, olyan mint egy kínzás. Nem mindenki élheti túl. De aki túléli, annak a teste annyira megedződik az egyesülés miatt, hogy szinte sebezhetetlen. Csak azonos erősségű, vagy erősebb ninják tudják megsebezni.

-         Jól informált vagy, Uchiha Itachi. – mondtam – De ez nem segít most rajtatok.

Ekkor csináltam egy árnyékklónt.

-         Vidd el innen a lányt! Most hogy nincs útban, már rendesen tudok harcolni.

Ekkor az árnyékklón, kivette Emili hátából a shurikent, felkapta, és elvitte.

-         Itt kint az erdőben nem kell annyira vissza fognom magam. – gondolkodtam magamban.

-         Elviszi Emili-t. – mondta Hidan, és leugrott a madárról, majd elindult és követni akarta a klónomat.

Ekkor elé ugrottam, és egy oodama rasengannal visszarepítettem.

-         Na akkor kezdjük! – mondtam

A széthagyott klónjaim ekkor felvonták azt a falat, amelyet Orochimaru ninjái is felvontak, a chuunin vizsgán, csak  ez akkora volt, mint 2x Konoha. Mielőtt teljesen bezárulhatott volna, még gyorsan megérkezett a többi Pein is.

-         Ez az! – mondtam, vérszomjas vigyorral az arcomon. – Minél többen annál jobb.

Pein indult el felém, és egy shinra tensei-el támadt. Hátra ugrottam, majd a lélek elnyelős Pein volt a hátam mögött.

-         Értem. Szóval így. – mondtam magamban.

Mielőtt elkaphatott volna, eltűntem előle. Ekkor Sasori támadott, a mérgezett senbonokkal. El is talált, de csak egy árnyékklón volt amit eltalált. Feltűntem mögötte, majd pusztakézzel darabokra ütöttem szét. Ebben a pillanatban Hidan termett mögöttem, és vágott a kaszájával. Egy sima hasba rúgással küldtem vissza. Ekkor szemben állt velem Pein, és egy hatalmas shinra tensei-t küldött felém.

-         Ugyan. – mondtam, majd a kezemet hátra húztam, majd előre ütöttem – Hakke Kushou! – ekkor egy óriási chakra löket hagyta el a kezem, és ezzel semlegesítettem a shinra tensei-t.

-         Lehetetlen. – mondta Pein.

Itachi támadt rám egy Goukakyuu no jutsuval. A suijin heki-vel ezt simán kivédtem.

-         Ez lehetetlen. A semmiből csinált vizet. – mondta Pein. – Erre csak a 2. hokage volt képes.

-         ushi - saru - u - ne -i - tori - ushi - uma - tori - ne - tora - inu - mi - ushi - hitsuji - mi - i - hitsuji - ne - jin - saru - tori - tatsu - tori - ushi - uma - hitsuji - tora - mi - ne - saru - u - i - tatsu - hitsuji - ne - ushi - saru - tori - jin - ne- i – tori – formáltam meg ezeket a kézjeleket egy szemvillanásnyi idő alatt, majd kimondtam a jutsu nevét: - Suiton! Suiryuudan no jutsu!

Ekkor óriási vízsárkányok tűntek fel körülöttem, a víz, a chakrámból jött létre. Mindenkit elmostam a vízsárkányokkal, és Deidarát is leszedtem a madaráról. Minden vízben úszott. Ekkor felugrottam, és egy villám típusú jutsut küldtem a vízbe:

-         Raiton! Raiga! – ekkor a lélekelnyelős és a chakra elszívós Pein megsült. A többiek sikeresen kiugrottak.

-         Mire vártok még?  - ordítozott Hidan – Hiszen egyedül van a kölyök!! – kiabált, és közben újra felém futott.

Mikor közel ért, körbe kerítette több klónom is.

-         Ez meg mi? – lepődött meg hirtelen.

-         Katon! Fuuton! Enpu no rappa!

Ekkor a klónjaim ezzel a jutsuval kezdték szétporlasztani Hidan testét.

-         Lehet hogy halhatatlan vagy. De ha szétporlasztom a tested, már nem fogsz virgonckodni.

Hidan teste szó szerint szétolvadt. Életben maradt ugyan, de a teste gyakorlatilag semmire nem volt már alkalmas.

-         Te…te kis rohadék! – nyögte ki, s közben összeesett.

Ekkor az idéző Pein, megidézte az óriás orrszarvút, az óriás rákot, a kutyát, és a madarat. Mindegyik rohant felém, és támadt. A klónjaim, amelyek Hidan testét szétolvasztották, elkezdték megcsinálni a saját, kombinált technikámat, a Rairasengant (ugyanolyan kombinált jutsu mint a Rasenshuriken, csak ez a villámtípusú Raikirivel van vegyítve). A klónjaim, könnyen elbántak az idézett állatokkal. Ez a jutsu nem vág, nem darabol, hanem megsemmisít mindenestől, így a kutya sem volt képes az osztódásra. Ezután a báb Pein lőtt felém a rakétáival. Ezt a Kaitennel védtem ki.

-         A Hyuuga kaiten? – kérdezte Pein – Úgy tűnik nincs más választásom.

Ekkor az összes megmaradt Pein összeesett, és minden erő, a fő Peinre összpontosult. A kougoushigannal láttam, hogy nagy mennyiségű chakra áramlik belé.

-         Valami nagy lövésre készül. – mondtam magamban. – Akkor hát…

Ekkor Pein ellőtte az óriási, gigantikus shinra tensei-ét. Végig söpört a harctéren, mindent ledöntve maga előtt. Ahogy egyre jobban közeledett felém, jobb kezemet előre hajtottam, tenyérrel a támadás felé nézve.

-         Hakke…kushou! – ekkor egy újabb lökés hullámmal, megszüntettem a shinra tensei-t.

Hatalmas hangrobbanás söpört végig, a két jutsu összeütközése miatt. A kougoushigannal láttam, hogy Emiliék a falon kívül vannak, a klónnal. De eközben Emili már ébredezett is. Mikor már nagyjából látott, maga mellé nézett, és ott látta a klónomat.

-         Hi…Hikawa? – kérdezte akadozó hangon.

A klón nem felelt semmit, csak nézte a csatateret. Emili is odanézett, és látta a hatalmas por, és törmelékfelhőt.

-         Hikawa! – kiabált Emili kétségbeesetten. – Ugye nem esett bajod?

Ekkor a felhő kezdett elülni, és látszódott, hogy messze, bent állok ölbe tett karokkal, az akatsuki pedig a földön hever.

-         Itachi!! – kiabált újra Emili. – Hikawa!! Ne bántsd Itachit!

Mondta Emili, majd felállt, és elkezdett rohanni a fal felé, hogy ő majd bemegy.

-         Én a helyedben nem tenném. – mondta neki a klónom.

-         Mi? Miért? Simán csak bemegyek. Ne becsülj le!

-         Ugyan. De ha nem akarsz szénné égni, akkor nem mész a fal közelébe. – ekkor a klónom a falnak dobott egy shurikent, ami elégett.

-         Chhh… Én simán bemegyek. – erősködött Emili.

-         Hát hajrá!

-         Akkor engedjetek be!

-         Még mit nem. Ha egyáltalán be is tudnál jutni, te is meghalsz odabent.

-         Az akatsuki a családom. Nem hagyom őket cserben.

-         Az akatsuki egy bűnszervezet. Most hogy végre felkínálták magukat nekem, nem hagyom őket meglógni. Mind meghalnak azért, amit a Jinchuurikikkel tesznek. – beszélt a klón a nevemben.

-         Azt nem hagyhatom. – mondta Emili, és futott a klónom felé, hogy ő majd elaltatja őt is.

Ekkor a klónom elé teleportált, és a chakra központjába küldött egy Juuken ütést, amitől Emili összeesett.

-         Ez a technika kezd kicsit unalmas lenni. – mondta a klónom. – Most hogy az igazi Hikawa nincs itt, bármikor leállíthatlak. Úgyhogy ne virgonckodj! Inkább nézd a műsort!

Eközben a távolból a hokage, az anbu, és több shinobi is figyelt minket.

-         Ezek szerint sikerült neki. – mondta a hokage.

-         Igen. De nem sieti el.

-         Pontosan. Hikawa nem tudja ugyan önmagáról, de kicsit olyan mint ragadozó állat. Szeret kicsit eljátszani a prédájával.

-         Ezt meg hogy érti?

-         A benne élő sárkánydémon az, aki miatt ez egy kicsit beleépült a személyiségébe. A kettejük személyisége teljesen eltérő. Hikawa nyugodt, hidegvérű shinobi. Míg a démonja a Kyuubihoz hasonló személyiséggel bír. Az egyesülések alatt viszont, egy kicsit átívódott a személyiségéből néhány tulajdonság Hikawára.

-         Így már értem.

Eközben a burokban:

-         Lassan ideje lenne befejezni. – mondtam.

Ekkor Itachi lépett lépett elő.

-         Látom, komolyabban kell téged vennünk. – eközben lehunyta a szemét, majd lassan újra kinyitotta. – Mangekyou sharingan!

-         Itachi a szemed! – szólt Pein.

-         Nyugalom! Próbálom gyorsan lerendezni.

Közben Emili is kiabált kintről:

-         Itachi ne! A szemed…!

-         Felesleges. – vág közbe a klónom. – Úgy sem hallja. Ráadásul neki már úgy is mindegy.

-         Hogyan? – kérdezte Emili meglepődve. – Itachit ne bántsd!

-         Ő is csak egy akatsukis. Minden akatsukisnak meg kell halnia.

Itachi az Amaterasu-val támadt. Tudta hogy a tsukuyomival esélye sincs.

-         Ugyan. – mondtam, és a Hiraishinnel Itachi elé teleportáltam.

-         Francba! – nyögte ki.

Ekkor újra a báb Pein támadt rám, Itachi pedig rám irányította az amaterasut. Elteleportáltam onnan, így a báb Pein-t kapta telibe.

-         Ez így nem lesz jó. – mondta Itachi, és elkezdett vér folyni a szeméből. Majd megjelent a Susano.

-         Ez az. – vigyorodtam el démonian én, és az Emili-vel lévő klón is.

Emili furcsán nézte a klónt, és félve kérdezte:

-         Most mi van? Mi olyan vicces?

Válasz nem érkezett, csak egy kegyetlen, vérszomjas tekintet. Ekkor én is elővettem a szemem sharingan részének Mangekyou-ját. Az én mangekyou-m kék lángokkal ég. Susano előhúzta a lopótökből a kardját, majd le is csapott. Ám a mangekyou-m kék lángjai megállították a csapást, és visszalökte Susano fegyverét. Ekkor megjelent körülöttem egy gigantikus, kék, lángoló sárkány.

-         Seikaryuu! – mondtam ki a nevét.

Majd elindult, és végig söpört a burkon belül. Elsöpörte Itachi Susano-ját, a Peineket, Deidarát, és Sasorit is. Pein próbálta hárítani a shinra tenseiel, de a tűz túl sokáig, és túl erősen sodródott. Pechükre, ezek a lángok ugyanolyanok, mint az amaterasu lángjai. Amíg a használója nem akarja, nem alszik ki. Ebben a tudatban pörkölődtek az akatsukisok. Kivéve Itachit. Ő valamennyire túlélte, a Susano miatt. Megégve, károsodott látással, kevés ruhában térdelt a földön. Odasétáltam hozzá, belemarkoltam a hajába, megemeltem, közel hajoltam az arcához, és belenéztem a szemébe.

-         Most megkóstolhatod a saját gyógyszeredet, Uchiha Itachi………… Shini sekai!

Mondtam ki a technika nevét, ami szinte olyan, mint a tsukuyomi.

-         NEEE!! ITACHI!!! – kiabált Emili kintről.

Ezután elengedtem Itachit, kinek élettelen teste a földre rogyott. Ekkor a klónjaim leengedték a falat. Emili feltápászkodott, majd elkezdett rohanni. Kis idő múlva, odaért hozzánk, majd letérdelt Itachi mellé, és könnyes szemekkel kiabált velem.

-         MIÉRT?!!! MIÉRT ÖLTED MEG?

-         Nem öltem meg őt.

-         Mi? – lepődött meg Emili.

Mindenki halott, és harcképtelen. De őt életben hagytam neked. Ha már annyit nyavalyogtál érte. Viszont felébredni nem fog. És előre szólok, a genjutsuiddal nem lehet felébreszteni. - ekkor megfordultam, és elindultam vissza a faluba - Tégy belátásod szerint!

 


hikawa2013. 09. 12. 15:53:05#27300
Karakter: Ryuzoku Hikawa (kitalált karakter)
Megjegyzés: Emily-nek


 Másnap, fent álltam a város falán, és a Kougoushigannal pásztáztam az erdőt. Az idegesítő kislány és Deidara tartott újra Konoha felé.

 

-          Gondoltam hogy újra visszajönnek.

 

Mikor már közel értek, Deidara ismét heveskedett, és rám támadt. Én ugyanazzal a támadással terítettem le, mint legutóbb. A lány nevetett, és civakodni kezdett Deidarával.

Ezután a lányt kezdem el támadni. Védekezni nem tud. Esélye sincs. Ekkor elkezdett, nagy mennyiségű chakrát felhalmozni. Ebben a pillanatban újra megtámadom. Ezután a lány hazaküldi Deidarát, már megint. A lány, ekkor egy genjutsu feloldó technikára készül.

 

-          Mi? – gondolkodok magamban – Ez a nyomorult azt hiszi, hogy egy genjutsuban van. Ez egy jó alkalom.

 

Mikor azt hitte, hogy feloldott egy genjutsut, ismét megütöttem. Ekkor megjelent a hokage, és Naruto. Mikor már láttam, hogy a lány nem bírja, visszaléptem.

 

-          Miért nem térsz el az ütések elől? – kérdezi a hokage

-          Miért tenném? Tudom, hogy rosszat teszek. És mert élvezem hogy Hikawa hozzám ér.

-          Érdekes vagy. – mondta a hokage

-          Meg hát, szeretem Hikawát, ezért nem bántom. – ekkor fogta magát, és elájult.

-          Hogy szereted Hikawát? – néz furcsán a hokage.

-          Ez egy idióta. – jegyzem meg.

-          Azt mondta, hogy szeret, és ezért nem bánt? – kérdez rá Naruto.

-          Igen. De nem tudom, miből gondolja, hogy hozzá tudna érni. Ilyen képzett lenne? – mondta a hokage

-          Dehogy. – válaszoltam. – A kougoushigan, a sharingan és a byakugan sajátosságait használja. Vagyis, nem csak hogy előre látja, lemásolja, és visszatükrözi a mozdulatokat, de ezt 360 fokban, bármilyen távolságban képes megtenni. A mozdulatok kifürkészése pedig gyerekjáték. Főleg egy ilyen szintű shinobinál, mint ez a lány. Ebből következik, hogy annyira el van alélva valamitől harcközben, hogy azt hiszi, hogy amiatt győzzük le, hogy hagyja magát.

-          Elég abszurd. – mondja a hokage. – Mindegy is. Vigyük Inoichiékhez! Majd ők kiszednek belőle elegendő információt az akatsukiról.

 

Megérkezett az ANBU, és elszállította a lányt a kihallgató bázisra. Majd Inoichiék előkészültek a kihallgatásra. A lányt letérdeltették, kikötözték a pecsét körben, és eszméletéhez térítették.

 

-          Hikawa! – lépett oda hozzám a hokage. – Ezúttal nem szöktethetik meg.

-          Már rég rajta vagyok az ügyön. A falu körüli őrség meg lett erősítve. A városfalon több Sannin szintű klónt hagytam. Ha valamelyik akatsukis idemerészkedik, az meghal.

-          Rendben. És a lány?

-          Nem jut ki. Ha szökni próbál, és a többiek nem tudják megállítani, készen állok. Ezúttal nem játszadozom vele. Ha szökik, kivégzem.

 

Ezután a hokage, Inochihez ment.

 

-          Inoichi. Készen álltok?

-          Igen, Tsunade úrnő.

-          Akkor kezdjétek!

-          Igenis.

 

Ekkor Inoichi a lány fejéhez tette a kezét, a többi ninja pedig megkezdte az agyfürkész technikát, és elkezdték kideríteni, az akatsukival kapcsolatos infókat.   


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).