|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Darkneko | 2015. 01. 07. 16:37:21 | #32256 |
 Karakter: Allan Shan
Megjegyzés: *Zümi*
Feltűnik a látó mezőmbe egy kéz, és ahhoz egy olyan pasi tartozik, akinek nem fogok nemet mondani. Így tenyerébe helyezem a kacsom és hagyom, hogy berántson magához. Hirtelen fordítás miatt szédülök, de vadító zöld szemei használom biztos pontkén. Csak, hogy a következő pillanatban eltűnjön minden problémám. Számra tapad és a bele hasító fájdalom se zavar, hisz vad, mohó és birtokol, amit imádok. Készségesen viszonzom, és azért kicsit harcolok, nehogy szó érje a ház elejét. Próbálok közelebb férkőzni, minek eredménye képen sikerül megcsúsznom és bebasznom a fájós karom. Ááá, de útálom, hogy ilyen ügyi tudok lenni, főleg ilyenkor. Elválnak ajkaink én, pedig mint egy kis szuka mustrálom végig, nem zavartatva magam, hogy kiröhög, mint mindig. Anyám, ezt a testet kár rejtegetni. Megérzem hosszú, erős ujjait a hajamban, és ahogy a csempének nyom el kell fojtanom egy elégedett nyögést. Érzem, hogy a vérem forr, és egyre gyorsabban szedem a levegőt. Közelről nézek a szemébe és megpróbálok nem úgy fújtatni, mint egy gőzös. Ahol végig simít, a testemen elkezd izzani a bőröm, és mikor már tovább haladt akkor is érzem érintését. kiráz a hideg és egész testem libabőrös. Keze megpihen a bordáim alatt és várom, hogy kicsit megmarjon ott, csak hogy tovább fokozza a helyzetet. Még a gondolatra is megakad a levegő a tüdőmben egy pillanatra, átölelem a nyakát és teljes megadással hozzá simulok. Hmmm még. Könnyedén cirógatja és érinti alsó ajkam, de a fájdalom így is bele nyilall, józanítóként. Kiélvezem a csókot és amint elhúzódik, gyorsan megmosdok a tusfürdőjével. Szeretem az illatát és pont, majd kimászok, kivételesen esés nélkül, megtörülközök, és huss, irány az ágyikó.
Szobájába érve, felkapom az alsóm, mert naná, hogy van itt cuccom, úgy ahogy neki is nálunk, és kölcsönzöm egy pólóját. Bebújok a paplan alá és kinyúlok, mint a Nagy Alföld. De büszke lenne a föci tanárom! Behunyt szemmel élvezem a meleget és a puha paplan ölelését, mikor meghallom közeledő lépteit. Halk szusszanással tűröm, hogy a hajamba túr, de szeretem én ezt, ennél csak az a jobb mikor rá tudom venni, hogy megmasszírozzon, meg amikor sze…. Kipattan a szemem és reflexből vállba vágom.
- Hiiideg! – remegve ölelem át magam. Jaj, megfagyok, te szörnyeteg. – Megmondjam, mi vagy te? – bököm morcosan mellkason.
- Kérlek, lepj meg.
Indulatok nélkül kezdem sorolni a sok marhaságot, ami az eszembe, jut csak, hogy ne a fájdalomra figyeljek, ami a pofim kezeléséből adódik. Mikor végre vége a tortúrának elégedetten felsóhajtok és bemászok a falhoz, hisz az az én helyem, amikor együtt alszunk. Bevackolom magam és komásan figyelem, hogy eloltja a lámpát és mellém bújik. Halvány mosollyal közelebb fészkelem magam a meleghez, és finoman megharapom az orrom előtt felsejlő bőrt.
- Álmodj rémeket. – motyogom és húzom is a lóbőrt.
Reggel a kurva kakasra és arra kelek, hogy a tegnap megsérült karom szorongatják. Nyüszítve nyitom ki a szemem miközben próbálok szabadulni, csak tudnám honét?! Nagy nehezem feldolgozza az agyam, hogy Corn használ kispárnának.
- Corn. PoCorn. –morgom egyre hangosabban csak, hogy végre eleresszen. – Cornelus a kurva életbe lerohad a karom. – kiabálok rá dühösen és sarokkal lábon rúgom. Azonnal elereszt és cifra szavakkal köszönt. Na végre.
- Neked is jó reggelt, napsugár. – köszöntöm gúnyos mosollyal miközben fájó végtagom simizem. Kapok egy nagyon, nagyon ronda pillantást, de jelenleg leszarom.
Kikászálódók a melegből és vacogva szedem magamra a gönceim. Csak szemem sarkából nézek rá, és indulok is kifele. Elintézem a reggeli folyóügyeim és irány a konyha, hogy csináljak magunknak valami zabát. Teljesen otthonosan mozgok és készítem a kétfős sajtos bundás kenyeret, plusz mellé a teát. Megterítek és várom ezt a marhát, csak hogy észrevegyem az falnak támaszkodva.
- Segíthettél volna teríteni. – húzom el a szám, csak azért, hogy megint elkezdjen fájni. – Corn ez rosszabb, mint szokott. – felsóhajt és közelebb lép.
- Gyere, megnézem. – készségesen állok elé és emelem fel a fejem, hogy szemügyre tudja venni. – Semmi maradandó, ne parázz. – pöcköl homlokon és letelepszik kajálni. Követem a példáját, bár nem tudok rendesen enni.
- Segítek kint. Jó? – csak egy biccentést kapok válaszul. A mosogatni való bepakolom a mosogatóba és irány az istállók.
Épp befejezem a tehénfejés művészetének gyakorlását, mikor megérzem a jelenlétét mögöttem és leheletét a nyakamon. Hátra nyúlók és belemarkolok a tarkójánál a hajába. Kicsit hátra fordítom a fejem és a szemébe nézek. Megnyalom a szám és ….. megszólal a mobilon. A mindent betöltő zenére elhúzom a szám és keletlenül elő kotrom a készüléket.
- Szia, Anya. Cornnál hol máshol? Miért ne mennék haza? – vonom fel értetlenül a szemöldököm és úgy nézek barimra, mintha neki tudnia kéne a választ.
Jó lenne tudni mi baja van a muternek, de csak nem akarja kinyögni. Közben zaj hallatszik a bejárat felől, intve köszönünk a kifelé tartó Wilde szülőknek. Mikor hozzánk érnek kapunk fejre simít, hogy már melózunk és küldenek is összeszedni a tojásokat. Bah, hogy semmi sem elég. Közben anya még mindig a rizsát nyomja a fülembe. Cornelre nézek és megforgatom a szemem, de rögtön be is ugrik, mi a rákért nem akartam haza menni és kedves szülöm mért is tart ettől. Ma jön valami neves suli profja, hogy meggyözön járjak hozzájuk. de ez nem fog megtörténni.
- Bocs Anya, de le kell tennem, majd megyek, ha megyek. Pá. – teszem le a készüléket.
Még egy fél pillanatig végig mustrálom haverom hajoló alakját, hogy hogy feszül a póló a hátán, és megyek is segíteni neki összeszedni a tojglikat.
|
| linka | 2015. 01. 07. 16:24:38 | #32254 |
 Karakter: Cornelus Lucas Wilde
Megjegyzés: ~Ebihalnak
Nyelvemet gyorsan végigfuttatom kiszáradt számon és körbenézek a kocsmában.
Allannal közel három órája lehetünk idebent. Ittunk mind a ketten. Mondhatni keveset. Allan hozzám képest alig, én önmagamhoz képest visszafogottan.
A szokásos bambulással mérem fel a terepet.
Ó, igen, az alkohol eléggé letompított ahhoz, hogy még a fülem mellett harsanó ordításból is csak azt fogjam fel, hogy az anyámról van szó, meg a kurválkodásról. Nem hiszem, hogy valaha is ilyesmihez folyamodott volna, jó asszony, szükségtelen lenne áruba bocsájtani a testét csak azért, hogy pénzt kaphasson érte.
- Az enyém legalább nem ingyen dolgozik! - jegyzem meg, már pusztán a vita öröméért is.
Mellettem valaki végtelenül ismerős hangon felröhög, kis híján kiköpi a sörét, aminek nagyja már így is az asztalon kötött ki. A székek, amik eddig mellette voltak, páratlan eleganciával borulnak fel, nagyot csattannak és a hang, mikor a fa találkozik a csempével, összetéveszthetetlen.
- Hé, csak óvatosan! - csattan fel, Allan, gyorsan felhajtja az italát, aztán a szék, amin eddig ült, már-már megszokásból felborul, csak azért, mert ez a kis hülye van olyan szerencsétlen, hogy még saját maga alól is kirúgja.
Miután senki más nem intéz több szót hozzám, tunya mosollyal figyelem a sörömet és nagyot húzok belőle. Élvezem az enyhén kesernyés ízt. Nem mindegy, mit iszok. Ha tehetem megmaradok mindig a búzasörnél, annak kellemes aranybarna színe van és még a habja is finom. Könyökeimen megtámaszkodva keresem az élénkzöld színt, de sehol nem találom. Kizárt, hogy itt hagyott volna. Én vagyok a sofőr, nélkülem aligha jut haza, de ha megbütykölte a kocsimat még ma este perecet hajtogatok belőle. Éppen amikor ráakadok a kis hülyére, az egy fájó nyögéssel zuhan nekem.
- Corn!! - kurjantja lelkesen. - Hát megvagy pajti!
- Azért nem kell rögtön ledönteni a lábamról – jegyzem meg felnevetve és a legszebb az egészben az, hogy ő is velem nevet.
- Persze, hogy nem kell, de akkor mi benne a buli? - kérdi hegyes kis ujját kegyetlenül belefúrva a hasamba. - Nem vagy elég puha – biggyeszti le ajkait sajnálkozva.
Hát persze, de eddig ez valahogy nem zavarta. Vigyorogva nyitnám ki a számat, hogy visszavágjak neki, de még mielőtt úgy istenesen belemélyednénk a témába, valaki úgy dönt jó móka, ha pofán csapja szerencsétlenemet. A következő ütésnél már kénytelen vagyok közbeavatkozni, ujjaimat ökölbe szorítom és beékelem öklömet az ismeretlen arcába. Nem ütöttem erőset, de még így is fájdalmas grimaszba torzul ujjaim alatt az arc.
- Cornel! - hallom meg Allan hangját, de mielőtt még bármerre is mozdulhatnék, ő megoldja egymaga, úgy, hogy végül, szokása szerint, ugyanúgy a karjaimban kössön ki.
Összevont szemöldökkel nézem az arcát, ez holnapra szépen be fog duzzadni neki, és abban sem vagyok biztos, hogy a jelenlegi színét megtartja és nem fog belilulni. Nem lenne ellenemre, ha kapnék még egy kis időt ahhoz, hogy felkoncoljam ezt a barmot, azért, amiért ilyen csúnyán elpáholta Allant, de a rendőrök és a kocsmáros éktelen lármája minden tervemet romba dönti.
- Corn, lépjünk. Nincs kedvem megint a dutyiban éjszakázni és a pofám is el kéne látni.
- Jó, de legközelebb kibelezem ezt a köcsögöt – sziszegem mérgesen, felkarolom és kitámogatom őt a kocsihoz. Beülve feltekerem a rádiót, eltekerem a kulcsot és gázt adok.
- Nálad alszok ma – ez eddig sem volt kérdéses, hátrafordulva veszi szemügyre azt a sok szemetet, amit a hetek alatt halmoztunk fel a hátsóülésre. - Te, ezek lassan kimásznak a kocsiból.
- Legalább nem nekünk kell takarítani.
- Igazad van – ért velem egyet.
- Mint mindig – hagyom helyben, rávigyorgok, amit viszonoz is. Mosolya miatt, ajkai vonalán a felrepedt bőr húzódni kezd, felszisszenve kap ujjaival a szájához.
- Ne légy cica. Mindjárt otthon vagyunk és ellátom a fejed, nem mintha segítene valamit – mosolygok rá gunyorosan.
- Tudom, így is úgy is szexi vagyok – ölti ki rám a nyelvét jókedvűen.
- Na, na húzd vissza, mert leharapom – fenyegetem meg, de úgy tűnik a várt hatás elmarad, mert csak egy finoman megemelt szemöldököt és egy pofátlan mosolyt kapok válaszreakcióként.
- Hiányozna, ha nem lenne.
Felhorkantva villantom ki rá a fogsorom, leparkolok a ház előtt és mind a ketten kipattanunk a kocsiból. Ő szaladva veti be magát az ajtón, míg én szép lassan követem. Első körben a hűtőhöz megy és rövid idejű kotorászás után kikap belőle egy zacskónyi mirelitet, amit az arcához is emel. Praktikus, jobb, mint a vizes ruha vagy a jéggel megtömött zacskó.
- Szolgáld ki magad – jegyzem meg, csak úgy mellékesen és abszolút feleslegesen. Már a fejét jegeli, szükségtelen volt bármihez is megadnom az engedélyemet.
A fürdőbe lépve már-már gyakorlottan dobálom le magamról a ruháimat, amik közül talán ha egy zokni eltalál a számára kijelölt szennyes kosárba. Megengedem magamnak a vizet és azt, hogy Allan minden szó nélkül rám nyitja az ajtót, már pusztán elvből nem reagálom le szavakkal. Figyelemmel kísérem azt, ahogyan lerángatja magáról a ruhákat. Egyre több hófehér bőr válik szabaddá, láttam már őt így, de ezért a látványért újra és újra , minden pénz megérné. Vigyorogva nyújtom felé a kezemet, hagyom, hogy elfogadja és berántom magamhoz. Magam felé fordítom és dacosan bámulok az alkoholtól csillogó szemeibe. Csak egy egészen rövid pillanatig, hogy aztán odahajoljak és minden figyelmeztetés, vagy jelzés nélkül megcsókoljam. Ez határozottan nem olyan csók, mint amit könnyű nyári estéken a szalmabála tövében váltanak. Ez inkább követelőző, mohó és egy leheletnyit erőszakos, és valami határozottan kanos. Érzem az alkohol ízét, a vér ízét és Allan ízét. Röhögve tántorodom hátra, amikor, abban a fene nagy igyekezetében megcsúszik a vizes csempén. Igazából egy cseppet sem bánom, hogy beveri a könyökét vagy a vállát a falba. Ha iszik, ha nem, általában mindig elkövet valamit, amitől kékeszöld véraláfutások lesznek rajta.
Többségben amilyen szerencsétlen, ki is érdemli a kék-zöld foltokat.
Csillogó szemekkel mér végig, szempilláin kövér vízcseppek remegnek és én ujjaimat a szőke tincsekbe fúrva nyomom őt neki a vizes csempéknek.
Az arcához hajolva lassan simítok végig a mellkasán. Ujjaim alatt átrajzolódnak a bőr vonalai. Libabőr és az izmok finom mozgása, ahogy megpróbál nyugodtan lélegezni. Mosolyom kiszélesedik, élvezem a kapkodó lélegzeteit, azok forró páraként csapódnak le a bőrömön. Könnyű érintésekkel haladok végig a mellkas vonalán és végül a hasfal oldalán, a bordák íve alatt állok meg. Vesz egy reszketeg lélegzetet és a nyakamba csimpaszkodva egész testében hozzám simul.
Rámosolygok, puhán végigsimítok alsó-ajka vonalán, lebiggyesztem azt és könnyű csókot adva hagyom, hogy eltávolodva gyorsan megmosakodjon és magamra hagyjon. Jobb is így, állítok a hőfokon és hagyom, hogy fagyos cseppek szánkázzanak végig a bőrömön. Nyomok egy jó adagnyi tusfürdőt a tenyerembe, megmosakszom kutyafuttában és kirázom hajamból a vízcseppek. Nagyot nyújtózva csapok derekam köré egy törölközőt, belépve a szobámba elsődlegesen ebihalat keresem, akit meg is találok az ágyamban. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen termetű fiú majd magzatpózba összegömbölyödve alszik. Hát hogyne, az elképzeltekhez képest ő úgy elnyúlt, mint egy szétlapított mosómedve. Magamra rántok egy alsót és az ágyhoz lépve finoman beletúrok a hajába. Nem ébred fel rá...A következőben meg már kerekre nyílt szemekkel ül fel és üt vállba, amiért lerántottam róla a takarót.
- Hiiideg – borzong meg, magát átölelve és engem puhán elátkozva. - Megmondjam, mi vagy te? - bök ujjával a mellkasomra.
- Kérlek, lepj meg.
Különösebben nem foglalkozom a szinonimákkal, amikkel engem illet. Van annál jobb dolgom is, mint például leragasztani a felrepedt bőrt az arcán. Mindegyiket lefertőtlenítem, próbálok úgy dolgozni, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzam neki.
|
| Darkneko | 2015. 01. 07. 16:08:04 | #32251 |
Karakter: Allan Shan
Megjegyzés: PoCorn Züminek
- Kurva anyád!
- Az enyém legalább nem ingyen dolgozik!
Prüszkölve köpöm ki a söröm és elkezdek szakadni a röhögéstől, de úgy, hogy még a könnyem is kicsordul. Haverom frappáns visszavágását, csak én értékelem kirobbanó örömmel, amit a mellettem csapódó szék is tanúsítja.
- Hé, csak óvatosan! – kiabálok és gyorsan felhajtom az éltető nedűm, még mielőtt kárba veszne. Lepattanok a székről, vagyis pattannék, de inkább lezúgok. ….. Beakadt a lában, na és akkor mi van?!
Nekem ront az egyik marha, és próbál laposra verni, de elég bunyóba kerültünk már Cornellal, hogy ne adjam könnyen az irhám. De most komolyan! Az ember nem részegedhet le úgy egy kocsmában, hogy ne törne ki legalább 3 verekedés, és abból minimum 1 ne miattunk??? Teljesen kiábrándító, és még mi vagyunk a tanyasi parasztok!
Kiütéssel győzve és egy fájó vállal gazdagabban, de vigyorogva kezdem el keresni Corn sárga sapis buráját. Pechemre viszont egy jobb egyenes köszönt minek következtében rá esek a mögöttem lévőnek és sodrom is magammal. halk nyögéssel nézek fel … az ismerős világos zöld szemekbe.
- Corn!!- köszöntöm boldogan és próbálom túlharsogni a verekedés zajait. – Hát meg vagy pajtii!
- Azért nem kell rögtön ledönteni a lábamról. – érkezik a válasz, de csak jót nevetünk rajta.
- Persze, hogy nem, de akkor mi benne a buli?- kérdem, majd elgondolkozva bököm meg a hasát. - Nem vagy elég puha. - biggyesztem le a szám, de reakciót nem kapok, mert feloszlatják a kupaktanácsot. Pedig csak most találtam meg!
Viszont nem kért segítőm egy olyat kever le nekem, hogy azt se tudom fiú vagyok-e vagy lány. Épphogy tisztul valamennyire a látásom, mikor kapnám a kövit, de az én hős PoCornom leveri azt a faszt, de nincs sok időm álmodozni, mert egy sunnyogó tetű hátulról próbálja kiiktatni.
- Cornel!- kiáltom és lépek is, hogy védjem a hátát. Úgy ahogy sikerrel is járok, de a slungtól a karjaiban kötök ki.
Érzem a vért a számban és nem nézhetek ki valami dögösen, Corn fejét látva, de ez van, ezt kell szeretni. A tömegmészárlástól, amit drága barim rendezne, a helyi fakabátok mentik meg a népet. A székek és poharak csattanását, valamint a kocsmáros és a zsernyákok hangzavarát kihasználva suttogok Cornelus fülébe.
- Corn lépjünk. Nincs kedvem megint a dutyiban éjszakázni és a pofám is el kéne látni.
- Jó, de legközelebb kibelezem, ezt a köcsögöt. – sziszegi dühösen, de összekapar és kiosonunk hátul a verdához. Bepattanunk és tüzünk is.
- Nálad alszok ma. - közlöm, majd hátra sandítok az üres sörös és pizzás dobozokra. – te ezek lassan kimásznak a kocsiból.
- Legalább nem nekünk kell takarítanunk.
- Igazad van.
- Mint mindig. –összevigyorgunk, de meg is bánom. Szisszenve kapok a számhoz, azt hiszem felrepedt, és úgy hasogat, az egész mintha még mindig ütlegelnék.
- Ne légy cica. Mindjárt otthon vagyunk és ellátom a fejed, nem mintha segítene valamit. – vigyorodik el gúnyosan.
- Tudom, így is- úgyis szexi vagyok. – nyújtom ki rá a nyelvem.
- Na, na húzd vissza, mert leharapom. –erre a kijelentésére felvonom a szemöldököm és megeresztek egy pimasz mosolyt.
- Hiányozna, ha nem lenne.
Felhorkan, és kapok egy olyan vigyort, amitől a csajok ledobják a bugyit. Kiszállunk és betrappolunk hozzájuk, én pedig meg is rohamozom a konyhát, hogy valami mirelitet nyomjak a fájó arcocskámra.
- Szolgáld ki magad. – jön a beleegyezés és el is tűnik a folyóson.
Nagyban jegelem a magam a mirelit zöldborsóval, mikor meghallom a víz csobogását. Az nekem sem ártana, így könnyed mozdulattal vágom vissza a zöldséget a helyére, és megyek is a fürdőbe. Kopogás nélkül masírozok be és kezdem el ledobálni magamról a gönceim. Meleg vízzz!
|
| yoshizawa | 2012. 09. 09. 07:58:34 | #23357 |
 Karakter: Kuo Higashiki
Megjegyzés: (cicafiúnak)
Végre, több heti nyomozás után ráakadtam egy eldugott kis bárocska mélyén arra a rohadékra, aki miatt rengeteg emberünk került a rendőrség kezére.
A betontömb lábai maradványán megváltás lesz neki, és azoknak is, akikkel épp szövetkezik.
A-Z-ig fognak megtapasztalni pár kínzást repertoáromból, ha nem az összeset addig, amíg a kis csapatocskája többi tagjának a nevét el nem mondják, hogy őket is kivégezhessem. Nem lesz kegyelem.
- Hát megvagy végre – vicsorgok rá, szemmel láthatólag ledöbbentette én, és embereim betoppanása… - Sok bajt okoztál nekem. – amellett, hogy bemártott minket a zsaruknál, egy sor jó üzletünk is meghiúsította, menő terjesztési pontok is veszítettünk el a közbenjárása végett, ami azért a mostani, háborús időkben nem épp a leg szuperebb, őt is joggal veri le a víz.
Hmm…
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy szavaim hatására egy alacsony kis srác ugrik elé védelmezőn, döbbenten futtatom rajta végig a pillantásom, gondolom az övé a hely.
Zöld szemeit kiemeli hófehér bőre. Hosszú barna haja körülöleli arcának vonalát. Fülbevalója, és tetoválása se semmi, csak még elragadóbbá teszik szépségét…
- Örülnék, ha távoznátok, zártkörű este van – a hangja is tetszik, gonosz vigyorral cukkolom:
- Ne avatkozz bele és nem lesz bajod. Egyébként is, mit tehetne egy melegbár tulaja ellenünk? – szerintem semmit. Valószínűleg már a hangomtól remegve esik össze, és fog könyörögni nekem az életéért.
- Ez a bártulaj olyat tudna tenni az elkényeztetett farkaddal, hogy beledöglenél a gyönyörbe – hoppá…
Felvont szemöldökkel nézem meg magamnak ismét az előttem állót, nem mondom jól felvágták a nyelvét.
Kedvem támadt szaván fogni itt és most.
***
Komoran figyelem a kis zöldszemű ágyamhoz bilincselt meztelen testét, várom az ébredését. Már a vallatásokhoz használt kedvenc eszközeim is idehozattam.
Sokkolója végül cirkuszt okozott.
Mielőtt használhatta volna ellenünk, vagy szopásra kényszeríthettem volna fegyverem fejéhez illesztésével ütötték le durván, vették el tőle védencei, hogy ők ugorhassanak nekünk vele.
Emiatt persze kitört a pánik embereim között is, akcióba lendülve álltak neki lövöldözni.
Szánalmas barmok…
Pedig direkt megmondtam nekik, hogy mindenkit élve kell onnan elhoznunk. Erre… Majdnem az összes szarházit lelőttek, vagy halálra sebeztek, sok disznó el is menekült.
Meg is kapták azoknak a kínzásoknak egy részét, amiket az úszni vitt hulláknak szántam, borzasztó mérges vagyok.
Miattuk már nem csak a maradék szarházinak kell a nyomára akadnom, a szököttek is üldözhetem, miután a drágát kifaggattam.
Pár nevet tudnia kell.
- Mi történt? Hol vagyok? – kezdi el végre Ren-chan nyitogatni a szemeit, és mozgatni karjait annyira, amennyire tudja a bilincs, nameg kómássága miatt.
De… Amint a tekintete találkozik az enyémmel, egyből rendesen feléled, és dühösebben próbálja kihúzni kezeit karpereceimből, mialatt arra utasít, azonnal eresszem el.
Honnan tudom a nevét? Az iratokból, amiket a bárban találtunk az estről készült dokumentációk helyett.
Édes, illik hozzá.
- Szemét rohadék! – köpi felém tovább a szavakat - Ha kiszabadulok innen, esküszöm én…
- Csitulj. – vágok fenyegetőzésébe még mindig elég idegesen, és ülök le mellé, hogy puha tincseibe simíthassak.
Mm… Az illata is borzasztó élvezetes, ha nem kéne kikérdeznem, biztos már most a magamévá tenném.
Azt se hittem volna, hogy az, ahogy a bárban állt hozzánk tényleg a valós természete, amit még a fején lévő hatalmas púppal is mutatni fog.
- Amint válaszolsz pár kérdésemre, azonnal elengedlek. – morgok neki tovább, mialatt már arcának vonalán, duzzadt ajkain simítok végig.
Csak pár névre vagyok kíváncsi amellett, hogy hallani akarok a tervükről.
Ha nem hülye, akkor tudja, mivel jár a hallgatása a mellé kihelyezett kések, vibrátorok, valamint más nyalánkságok láttán.
Legalábbis én így gondolom…
Arra nem számítottam, hogy beleharap az ujjaimba, mielőtt kijelentené, nem tud semmit az esti vendégeiről.
Dühösen kulcsolom egyik kezem a nyakára, szorítom le a takaróra elzárva előle a levegőt:
- Nem létezik. Attól, mert nincs róla feljegyzésed, tudnod kellett, kiknek adod ki a bárodat. – álmodni se álmodtam ilyen hallatlan dologról.
Mivel már nagyon tátog, elengedem, hogy több levegőhöz jusson, emiatt gyűlölködő tekintettel fixíroz, miközben piheg, és kapkodja az éltető oxigént.
Egyre jobban tetszik a drága, úgy lüktet tagom, ahogy a harapása helye ujjaimon.
- Először voltak a báromban. – zihál még mindig indulatosan – Fogd már fel!
- Rendben… - masszírozom meg idegesen a halántékom. – De ha azt mondod, nem tudod a nevük, akkor legalább a céljukról mesélj. Ott voltál mellettük. És… Részese lehettél, ha úgy védted őket!
- Semmi közöm nincs hozzájuk! Azt se hallottam miről beszélnek! Csak azt akartam megakadályozni, hogy a bárban essetek egy… – mielőtt tovább ordítana markolok rá a farkára.
- Nem szeretem, ha üvöltöznek velem. – közlöm higgadtan. Aztán… Mivel újra kiabálni kezd, lábait feljebb húzva nyomok az alfelébe egy kisebb bekapcsolt vibrátort. Ezzel ellesz egy darabig.
- Mi a fenét csinálsz?! – nyögi persze döbbenten - Húzd ki! Engedj el! – ordít tovább, megrázva fejem vigyorgok rá gonoszul:
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolgass. – magára is hagyom. Kell neki egy pár óra ahhoz, hogy kezes bárány legyen, az alatt az idő alatt a pincébe kötözött két embert is meglátogatom.
Rajtuk már egy ideje farok szorító is van, biztos hamarosan csicseregni fognak.
|
| Rauko | 2012. 08. 22. 22:59:09 | #23055 |
Karakter: Akaharu Ren
Megjegyzés: ~ Yoshimnak
Baby Love… hirdeti a pink-csillámos neonfény. Tetszik ez a név, mindig tetszett, illik hozzám, azt hiszem. Aki szerint nem, azoknak a véleménye nem nagyon érdekel.
Ma mondjuk egy érdekes társaság foglalta le az egész kocsmát. Nem tudom, mi okból akarták, hogy senki ne jöjjön, de nem fog, hiszen ezt kérték. Pont ezért jöttem be ennyivel korábban takarítani, bár nincs semmi különleges kosz vagy szemét, egyszerűen csak jobb így. Kellemesebb lesz a levegő, és jobban fogom érezni magam.
Bár ma nem jött italszállítmányom sem, azért a tegnapi jócskáén több volt, mint amit rendeltem. Pedig már sokszor felhívtam a szállító figyelmét, hogy nem akarok lefeküdni vele, mégis, mindig a saját pénzén hoz nekem plusz italokat. Elmondása szerint szimpla baráti szeretet, de nem vagyok a barátja és nem szeretem, így végképp nem értem.
Mindegy.
Tízre, ahogy ígérték, meg is érkeztem. Nem nyitottam ki, Philnek, a hátsó ajtó mellett lakó hajléktalannak adtam ki a vacsorám maradékát, és egy üveg bort, rajta kívül mással nem nagyon találkoztam. Szeretem, ha Phil itt van, hiszen legalább ha baj lenne, tudna segíteni. Bár még sosem raboltak ki.
- Nincs itt senki? - lép be az egyik férfi.
- Rajtam kívül? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Huh, oké - sóhajt fel. - Mindenkinek egy sört, magadnak is egyet cicafiú - vigyorog rám.
- Még egy cicafiú, és a seggedbe dugom a sörös üveget - pillantok rá, majd elkezdem bontogatni az üvegeket, magamnak is egyet, ők meg leülnek egy távolabbi sarokba és nagyon pusmognak. Hárman vannak.
Amikor kiviszem, befejezik a beszédet, majd várnak, hogy odébb álljak, és folytatják. Én inkább leülök a pultra, és elkezdek laptopon filmet nézni, de nem zavarja őket, sőt, kérik: vegyem hangosabbra, így megteszem. A későbbiekben már egyikük jön a pulthoz, ha kell valami.
Az ajtó persze nincs zárva, viszont eléggé meglep, mikor nyílik az ajtó, és öt marcona férfi lép be. Amolyan verőlegény-félék. Vendégeim persze azonnal halálra sápadnak, én meg csak pislogok.
Az öt után belép egy hatodik: hasonlóan hatalmas, hosszú, sötét hajú fazon.
- Hát megvagy végre - sóhajt fel megkönnyebbülten. - Sok bajt okoztál nekem - mosolyog az egyik vendégre. Nem itt van elég, ezt nem itt fogják lerendezni.
A pasas elé lépek.
- Örülnék, ha távoznátok, zártkörű este van - mondom határozottan.
- Ne avatkozz bele és nem lesz bajod - néz le rám. - Egyébként is, mit tehetne egy melegbár tulaja ellenünk? - kérdezi nevetve, mire az emberei is felkacagnak. Hát hogyne.
- Ez a bártulaj olyat tudna tenni az elkényeztetett farkaddal, hogy beledöglenél a gyönyörbe - szívom fel magam, mire ő vonja fel a szemöldökét.
- Főnök… - nyög fel az egyik állat.
- A majmod biztos éhes - mutatom hátra a vállam felett, mire az említett idegesen felmorranva mögém ugrik, de mielőtt megszorítaná a kezem, előkapom a kis, kézi sokkolómat. Mindig magamnál hordom, jól jön.
Belenyomom a pasas karjába.
Pár pillanatig szemtől szemben állok a pasival.
Így jobban megnézve tényleg félelmetes, és talán nem a legjobb ötlet volt megbántani, de na… ez az én helyem. Kint ő a király, de ez nem az a hely!
De egyre jobban izgat, hogy mi lesz…
|
| vicii | 2012. 05. 31. 20:11:30 | #21273 |
 Karakter: Kai
Megjegyzés: (Bolond elvtársnak)
Mosolyogva búcsút intek a rendőröknek, majd visszamegyek a fürdőbe, hogy tovább foglalkozhassam újdonsült vendégemmel. Azonban a víz leengedve, Aiyának pedig semmi nyoma.
Megfordulok, és a nappalin át a konyhába veszem az irányt, talán erre van.
- Azt mondtam maradj ott, ahol vagy.- mondom neki durcásan, mikor végre ráakadok, de szokásos mosolyomat még mindig nem töröltem le a képemről. Egy kifejezés, ami az arcomra fagyott... talán nem is tudok már más mimikát.
Egy mosollyal a legkönnyebb becsapni az embereket. Egy mosollyal mindenkinek csak egy kedves, szimpatikus kölyök leszel. És egy mosoly mögé még egy hozzám hasonló szörny is el tud bújni.
- Éhes vagyok.- válaszolja vidoran, miközben felmutatja a félig elmajszolt narancsot. - Vagy... nem szabad?
Ó, szóval erről volt szó. Mosolyom kiszélesítem. Végre egy ember, aki szabadjára engedi minden ösztönét. Nem hallgat a józan észre, csak teszi, amit a teste és a szükségletei diktálnak... milyen üdítő.
- Dehogynem.- biccentek. - Mindjárt összedobok valamit. Addig ülj le oda.- bökök az egyik székre, ő pedig a naranccsal a kezében engedelmesen helyet foglal. Egyenlőre még nem tudom, hogy vérengző vadállatot vagy láncra vert kutyát engedtem be a házamba, de majd idővel úgyis kiderül. De bárhogy is, én jól fogok mulatni.
Berözgült, gépies mozdulatokkal kezdek főzni.
- Mikor ettél utoljára?- kérdem végül, elég vékony.
- Nem tudom. Talán délután. Loptam egy zsemlét.- mondja könnyed hangon. - Én is öltem már.- vált témát hirtelen, nekem pedig felpezsdül a vérem. Végre valaki, akivel társaloghatok a frissen ontott vérről... - Azt a nőt, meg a biztonságit. És jóval előtte is, sokakat.- a hangja, mintha csak az időjárásról csevegni. Semmi aggodalom, vagy negatív érzés. Csak csupasz tárgyilagosság és jókedv.
- Bánod?
- Nem. Megérdemelték.- vonja meg a vállát.
Széles, őrült vigyor fut szét az arcomon.
Tetszik ez a srác. Hasonlóan gondolkodik, mint én. Nem érez bűntudat, akárcsak én...
Bűntudat.. milyen ostoba szó... értelmetlen...
- Azt mondják, beteg vagyok. Szerintem ők sokkal betegebbek nálam. Elfojtják az indulataikat, magukban tartják a haragjukat. És ez elrohasztja őket.
Milyen igaz... az emberek többsége folyton csak tűr, engedelmeskedik és azokat a szavakat mondja, amiket mások elvárnak tőlük. Az elfojtott ösztönök és indulatok pedig belülről kezdik őket rágni. És a végén egyszerűen bekattannak.
Épp mikor végez a naranccsal elkészülök én is. Megterítek kettőnknek, aztán tálalok.
- Hogy szöktél meg?
- Csodával.- mondja halkan, majd enni kezd. Elgondolkodva nézem az arcát. Velem egy idős lehet...
Mindent eltüntet a tányérről, majd tovább dézsmálja a gyümölcsöskosár tartalmát.
- A rendőrök már voltak itt. Téged kerestek.- mondom halkan, kíváncsian várva a reakcióját.
- Visszaküldesz?
- Nem. Az unalmas lenne.
- És fehér.- motyogja grimasszal az arcán.
- Tessék?- kérdem felvont szemöldökkel.
- Álmos vagyok.- engedi el a füle mellett a kérdésem.
Felkelek, majd szó nélkül kivezetem a nappaliba. Veszek neki elő ágyneműt is, majd megágyazok a kanapén. Engedelmesen lefekszik, én pedig betakarom. Fura módon groteszk izgalmat érzek, mikor rátekintek.
- Fess a plafonra.- mondja hirtelen, én pedig nem tudom hova tenni a dolgot, visszakérdezek. - A plafonra.- ismétli meg. - Gyilkos freskók. Szép lenne.- motyogja, végül oldalra fordul, felásít és szinte azonnal elalszik.
Gyilkos freskók... hehe...
Gondolkodtam rajta korábban, hogy festek a falakra, de elvetettem az ötletet. A képeket el lehet tüntetni, de a falról a festményeket nem. És nem kockáztathatom meg, hogy leleplezzennek.
Hangtalanul megyek a fürdőbe, gyorsan lezuhanyozom, aztán én is lefekszem.
*
Másnap korán ébredek, a gyomromban édes izgalommal. Pizsamában mászok ki az ágyból, Aiya meg persze sehol nincs. Kíváncsian inulok hát utána, és meg is találom a konyhában, egy almát majszolva bámulja az egyik képem.
Mögé lépek, lustán átkarolva, államat a vállán támasztva meg.
- Emlékszem erre. Két évvel ezelőtt öltem meg, az egyik tanárom volt. Azt mondta a képeimre, hogy undorítóak. Ezért megbüntettem.- mondom halkan, ő pedig érdeklődve szemléli a képet.
- Sokat szenvedett?- kérdi könnyedén.
- 4 órát.- válaszolom.
- Megérdemelte. Szerintem szépek ezek a festmények.- válaszolja, mire felkuncogok.
- Köszönöm. Te vagy az első, aki ezt mondja.- nyomok puszit a tarkójára, majd nyújtózva nekiállok valami reggelit csinálni. - Van kedvenc kajád?- kérdem a hűtőben körülnézve.
- Nincs. Én mindent megeszek.- válaszolja, megint a gyűmölcsös tállal farkasszemet nézve. Mosolyogva bólintok, majd szó nélkül nekiállok a reggelinek. Rántotta lesz, szalonnával. Elé teszem, Aiya pedig mohón kezdi tömni magát. Azt hiszem, beletelik majd néhány hétbe, amíg rendes formába hozom.
Evés közben őt figyelem. Egy darabig nem zavarja, de aztán kíváncsian pillant fel rám.
- Mi az?
- Csak gondolkodom.
- Min?
- Hogy tehetnélek feltűnésmentessé.- válaszolom halkan. Ha így kiviszem, akkor tuti ki fogják szúrni, idebent viszont nem akarom tartani. Nem háziállat, hanem egy saját személyiséggel rendelkező ember.
Talán egy új frizura, új hajszín, új ruhák...
- Álruha kell, hogy ne ismerjenek fel.- mondom halkan, majd gyorsan elmosogatok. Adok neki ruhát, meg egy kapucnis kabátot, ő pedig szépen felöltözik. Én is rendes ruhába bújok, szokásos vörös nyakkendőmet felvéve.
- Olyan színe van, mint a vérnek.- állapítja meg, megfogdosva a ruhadarabot.
- Szerintem is. Azért hordom.- vigyorgok rá. Megkérem, hogy húzza fel a kapucnit, aztán kilépünk a lakásból.
Olyan helyre viszem, ahol kevés a rendőr. Mikor megáll egy-egy kirakatnál, türelmesen megvárom. Nem sietünk sehová. Az egyetemre is be kéne mennem, de teszek rá. Nem akarok most egy rohadt pdban gubbasztani.
Elviszem egy ruhásboltba, ahol aztán hagyom kedvére válogatni. Veszünk egy rakat ruhát, aztán megállunk egy másik boltban. Megkérem, hogy válassza ki, milyen színű hajat akar. Hazafelé veszek még egy rakat gyümölcsöt is, mert úgy tűnik, az elég kedvére való.
Otthon aztán kipakolok, és amíg ő egy banánt kezd majszolni, addig elgondolkodva megforgatok egy kést a kezemben.
- Holnap meg fogok ölni valakit. Van kedved velem jönni?- kérdem könnyedén.
- Persze.- bólint, én pedig felkuncogok.
- Élvezetes lesz. Most pedig varázsoljunk neked új külsőt.
|
| vicii | 2012. 04. 14. 23:11:09 | #20469 |
Karakter: Kai
Megjegyzés: (Bolond elvtársnak)
Először halvány vonalakkal felviszem a lényeget. Egy kutya körvonalait. Alattomosan somfordál, füleit hátra csapva, farkát behúzva, próbálja rejtegetni megszerzett prédáját. Egy leszakadt kezet tart a fogai között. Tekintete mindenre elszánt, kész arra, hogyha valaki megpróbálná eltulajdonítani zsákmányát, harcba szálljon érte.
Az állatok érdekesek. Sokszor képesek kockára tenni az életüket a prédáért. Mert tudják, hogy étel nélkül úgyis elveszne az életük.
Egyszerű ösztönlények, a legtöbb ember számára pedig csak ostoba vadállatok, de ennél sokkal többről van szó. Néha az ösztön a legjobb tanácsadó. Sohasem vezet félre, nem bonyolítja túl a dolgokat, és biztos, hogy mindig az életre törekszik… ez a különbség a gyarló emberi faj és az állatok között. Hogy az állatok csak azt veszik el, ami létfontosságú. Nem pazarolnak. Vigyáznak egymásra és a környezetükre.
Nem ölnek élvezetből.
Én igen.
Mit élvezek mások halálán?
A vért. Gyönyörű, ahogy kicsordogál egy ernyedt testből…
A szenvedést. A halálsikolyok olyan dolgok, amit az emberek életükben csak egyetlenegyszer hallatnak. Meg kell őket becsülni. Egy halálsikoly sok mindent elárul a gazdájáról. És gyönyörűen, őszintén cseng. Talán ez az egyetlen, amit képtelenség meghamisítani.
Az őszinteséget. Haláluk eljövetelekor már senki nem próbál hazudni. Akkor bontakozik ki az ember igazi énje… a halál előtt a legtöbben akár még a családtagjaikat is képesek lennének feláldozni a saját létük ellenében. Undorító. Olyanok, mint az állatok. Az ösztöneikre hagyatkoznak, amely csak a saját létüket tartja szem előtt. Semmi más nem számít. És ez így van rendjén.
Az élőlények undorítóan viselkednek.
És reálisan.
Ezután nekilátok egy puhább ceruzával kihúzni a kontúrokat. Ezt a rajzot most ceruzával készítem. De úgy döntök, fekete-fehér lesz. Tökéletes alkalom, hogy gyakoroljam a kontúrok megfelelő kihúzását, az árnyékolást, és hogy próbáljam kihangsúlyozni a kép történését. Az állatnak a kézzel ki kell tűnnie. Amit majd az erősebb vonalakkal érek el. A környezetét halványabban fogom megrajzolni. Így jó lesz.
Vagy talán mert tudom, hogy a Tanár Úr értékeli a képet. Hogy nem a kivetnivalót keresi benne. Ellenkezőleg. Az értéket.
Most, hogy kész a kutya, jöhet a háttér. Kicsit keményebb ceruzával fogok neki, egy egyszerű sikátor, olyan, mint a többi. Szeméttől túlcsorduló műanyag kondérok, kosz, graffitik, és miegymás.
Mikor ezzel is kész vagyok, árnyékolni kezdek. Csak finoman. Több rétegben. A keményebb ceruzáktól haladok az egyre puhábbak felé, így elérve az egyre sötétebb színeket. Úgy döntök, hogy inkább a hátteret sötétítem be. A kutyát világosabban hagyom. Hogy hangsúlyosabb legyen.
Aztán már csak néhány utolsó simítás és kész is.
Elgondolkodva tekintek végig a művemen. Elégedett vagyok. Ha címet kellene adnom neki, valószínűleg az lenne: ösztön.
Ekkor éles hang hasít a szoba csendjébe. Odakintről jön, mintha elejtettek volna valamit.
Egy pillanatra megmerevedek, aztán felpattanok az asztaltól és a bejárati ajtó felé sietek. Ez a hang a lépcsőházból jött.
Kinyitom az ajtót, és ekkor egy furcsa emberrel találom szemben magam.
Velem egy magas lehet, hasonló testalkatú fiú. A haja borzos és szőke, mintha már rég nem látott volna fésűt. A tekintete pedig furcsán kavarog.
Viszont ami felkelti az érdeklődésem, az a ruhája. Hófehér pizsamát visel, cipő nélkül. És csöpög róla a vér.
Felpillant rám, aztán, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, azt mondja:
- Lezuhanyozhatok?
Egy hosszú pillanatig csak nézek rá, tanácstalanul. Ez a srác bizonyára egy elmegyógyintézetből szökött.
Elvigyorodom.
Aztán felkuncogok.
- Persze.- mosolygok rá szélesen, majd kisétálok mellette, és felveszem az előzőleg elejtett holmit. Bizonyára ez csaphatta azt a nagy zajt. Ahogy elnézem, ez talán valami bútornak a lába lehetett… esetleg egy széké…
Csupa vér…
Előveszek egy zsebkendőt, és nekilátok feltörölni a padlóról a vért. Persze a szőkeség csak kíváncsian néz rám.
Ez érdekesen alakul.
Egy diliházból szökött őrült. Pont itt…
Talán mégis igaz a mondás, miszerint az őrültek vonzzák egymást.
- Mit csinálsz?- kérdi a jövevény, én pedig felmosolygok rá.
- Eltüntetem a nyomokat. Azért szöktél meg, mert nem akarsz ott lenni, nem igaz?- kérdem szokásos mosolyommal, félredöntött fejjel.
Egy mosoly, ami már szinte az arcomra fagyott.
Mosolyogni jó. Egy mosollyal szinte mindent meg lehet oldani. Egy mosoly láttán az emberek kedvesebbek, közvetlenebbek… egy mosollyal még egy őrült sem tűnik ki a tömegből.
Egyszer régen, az egyik pszichológusom azt mondta, nem lehetek őrült. Mert az őrültek nem tudják magukról, hogy azok. Badarság. Miért ne lehetnék tisztában vele? Tudom, hogy rossz, amit teszek. Tudom, hogy nem vagyok normális. Mert mindezt szánt szándékkal teszem. Őrült vagyok.
Miután minden kis vércseppet feltöröltem, kezemben a széklábbal felállok, karon fogom és behúzom a lakásba, majd beteszem az ajtót.
- Mi a neved?- kérdem könnyedén, miután a szemetesbe dobtam a minden bizonnyal fegyverként használt bútordarabot.
- Aiya.- feleli óvatosan, majd érdeklődve körbepillant.
A lakásom.. furcsa. Minden tele van a képeimmel. Véres, emberi hullákat ábrázoló, groteszk képekkel. Tele van a fal, a többi pedig a fal tövében szárad… Az asztalon pedig mindenféle szétszórva a rajzok, amiket még a gyilkosságok után csináltam. Egyszóval egy hatalmas galéria.
- Én Kai vagyok. Gyere.- intek neki, majd besétálok a hálómba. Ránézésre ugyanolyan testalkatunk van, ezért biztos vagyok benne, hogy jók lesznek rá az én ruháim is. A változatosság kedvéért egy szürke melegítőnadrágot és egy kék pólót veszek elő neki. Biztos elege van már a fehérből.
Aztán előveszek még egy törölközőt is neki, és bevezetem a fürdőbe.
- Mért segítesz?- kérdi végül, mikor megnyitom a vizet a kádban.
- Mért ne tenném?- kérdem felvont szemöldökkel. Aztán egyszerűen elé állok, és gombolni kezdem a pizsamáját.
Hagyja, hogy levetkőztessem, aztán betuszkoljam a kád meleg vízbe. Leülök a peremére, és valamilyen furcsa, megmagyarázhatatlan oknál fogva elkezdem megmosdatni.
- A képeid olyanok, mint a rémálmaim.- szólal meg végül, az egyik képemre bámulva, szembe a falon. Nem fért el máshova, ezért kénytelen voltam behozni a fürdőszobába. Egy lefejezett hulla szerepel rajta, kizsigerelve.
- Tényleg? Mesélj róluk.- mondom halkan, miközben már a haját mosom.
- Biztos?- pillant rám gyanakvóan, én pedig bólintok. Aiya pedig mesélni kezd. Egy horrorisztikus, véres történetet.
Élvezettel hallgatom. Aztán felkuncogok.
- Szép álom. Én ilyeneket a valóságban szoktam csinálni.- jegyzem meg, mire csodálkozva felpillant rám.
- Tényleg?
- Igen. Legközelebb majd magammal viszlek.
Tetszik nekem ez a srác. Magamat látom benne.
Egy őrült, zavarodott fiút…
Ekkor csengetnek. Szinte érzem, hogy csakis a rendőrök lehetnek azok.
- Maradj itt, és ne hangoskodj.- mondom neki szigorúan, majd megtörlöm a kezem és kisietek. Ahogy gondoltam, két civil ruhás járőr. Szinte már megérzem, ha fakabát van a közelben.
- Segíthetek valamiben?- kérdem kedvesen rájuk mosolyogva.
- Jó napot. Csak feltennénk pár kérdést.- mondja, én pedig mosolyogva bólintok. Először tanácstalanul néznek össze. Bizonyára nem szokták meg, hogy a rendőr urakat nem invitálják be egy csésze kávéra. De gyűlölöm a zsarukat.
- Látott valami gyanúsat nemrég?
- Az attól függ. Ezen a környéken mi nem gyanús?- kérdem felvont szemöldökkel, mire akaratlanul is elmosolyodnak.
Annyira egyszerű megtéveszteni az embereket… Nevetségesen egyszerű.
- Jogos. Egy fiút keresünk. Nagyjából olyan magas lehet, mint ön. Szőke, fehér pizsamát visel, minden bizonnyal véres. Ezen a környéken látták.- böki ki végül, én viszont csak megrázom a fejem.
- Sajnálom, de nem láttam senkit.- mondom tagadóan.
Bolond lennék feladni.
Végre egy kis őrület az én amúgy is őrült világomban…
A rendőrök megköszönik a segítséget, a lelkemre kötik, hogy szóljak, ha valami mégis eszembe jut majd távoznak.
Beteszem az ajtót, aztán visszatérek vendégemhez.
Az én szürke, vérrel pettyezett életembe végre valami szín is kerül… ostoba lennék mindezt eldobni magamtól. Egy jó kis játéknak nézek elébe…
|
|
