Karakter: Tezcatlipoca, a jaguár isten Megjegyzés: a galaxis istennőjének
- Jó helyre kerültél – hallom, miközben kezdem visszaszerezni az eszméletem. – Örülj, hogy megúsztad a halált, idegen! Nagy szerencséd volt.
Mikor teljesen felébredek a kezem-lábam hozzá van láncolva a falhoz, és egy cellában vagyok. Szétnéztem, é megpillantottam a fehér hajú istennőt. Lepillantottam. Valaki (felteszem ő) begyógyította a mellkasomon a vágást, bár elég felületes munkát végzett, egy heg még ott éktelenkedett. A cella előtt Árész állt. A láncokkal meg a cellával még tudnék valamit kezdeni, de a börtönőr már bajos volt. Valahogy meg kellett próbálnom magam kihízelegni innét.
- Megtudhatom, hogy ki vagy, idegen? – Kérdezte az istennő.
- Előbb te mondd a neved!
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy utasítgathass! – Csattant fel.
- Utasítgatni? Ez az illem. Vagy itt ilyet nem tanítanak?
Egy kicsit elpirult, és visszább vett.
- A nevem Léna – motyogta. – A galaxis istennője vagyok.
Füttyentettem.
- Az nem kis dolog. Kivel mit kellett csinálnod, hogy megkapd a melót?
- Kérlek, ne bánjam meg, hogy megmentettelek. Egyébként én az illem rám eső részével kész vagyok, úgyhogy most illendő lenne elárulnod a neved.
- Még nem hallottam rólad. Léna… Léna…
- Csak párszáz éves vagyok. Utoljára kérdezem, mi a neved?
- Tezcatlipoca.
- Miért is számítottam rá, hogy igazi nevet kapok? – Sóhajtott.
- Ez az igazi nevem.
- Ki se lehet mondani anélkül, hogy beletörne az isten nyelve. Ha már álnevet találsz ki, legalább erőltesd meg magad!
- Kérdezd már meg az apád, ővele már találkoztam – mondtam hátradőlve.
Ő már sarkon is fordult volna, de én még utána szóltam:
- Miért mentettél meg?
- És te miért nem öltél meg?
- Hát, mert… nem tudom. Azt súgták az ösztöneim.
- Én ugyanezért – azzal elment.
Kettesben maradtam a cellámat őrző Árésszal, közben kiutat kerestem. Jaguáremberré változtam, és kieresztettem az egyik karmom, de nem volt semmi haszna, ez nem ért el a karomon lévő bilincsig. Visszaváltoztam emberré, aztán rövid gondolkodás után nevetve Árészhoz fordultam.
- Mizu, Árész?
- Kussolsz!
- Durci vagy, amiért hupi lilára vertelek volna, ha Artemisz és Aténé nékül jössz?
- Ne is próbálkozz! Most csak azt akarod, hogy bemenjek a cellába, és valami meggondolatlanságot csinálja. De én szépen idekint maradok.
Nagyon helyes, ugyanis én pont ezt akartam. Egy árnyékcsáp kinyúlt a hátam mögül, és piszkálni kezdte a bilincsem zárját.
- És mit szólt Apollón, hogy elvittem a szekerét?
- Azt, hogy szerencséd, hogy leszálltál vele, mert úgysem tudtad volna kezelni.
- Dehogy nem tudtam volna. Tudod, miért száműztek a hazámból? Meg akartam enni a napot.
- Szerintem Apollón is azon a véleményen van, hogy bekaphatod.
Ezt nem akartam megmondani neki, de gondolatban megemeltem a nem létező kalapom erre a frappáns válszra. Közben az egyik bilincset sikeresen kinyitottam.
Az előttem álló férfi leveszi sisakját, így végre elémtárul vonzó arca. Igazság szerint egyáltalán nem csalódtam a látványban. Ruhazátából leszűrve valamiféle azték istenség lehet. Magas termetű, elég rendesen fel kell néznem rá, ha jobban szemügyre akarom venni. Tudom, hogy nem illik senkit se megbámulni, viszont ez az istenség felébreszt bennem valamit, ami eddig ismeretlen volt számomra. Halványan elmosolyodom. Nem számítottam ma este társaságra.
- Te ki vagy? - tekintetem a fegyverzetére vándorol. - Ez az Égisz! Ez apám pajzsa! A sisak és a szigony pedig a nagybátyáimé. Tolvaj vagy! - még szerencse, hogy sétálni támadt kedvem. Különben azon kapnánk magunkat, hogy jól ki lennénk fosztva...
Fejmagasságba tárom ki karom, tenyeremből okkerszínű fénysugár tör elő. Hiába vonzó férfi, egy tolvaj, az tolvaj! És mi nem nagyon csípjük a tolvajokat. Maga elé emeli apám pajzsát, ezért a fénysugár széttörik, mielőtt még akár csak egy kicsit is megsebesítené őt.
- Nem rossz, nem rossz - vizsgálgatja a pajzsot.
Már épp a támadására várnék, mikor Héphaisztosz egy nagy ugrással elzárja az isten elől a kijáratot. Most megkapja méltó büntetését, apám haragja elől senki sem menekülhet. Ám azonban ő nagy cselesen a napisten fogatához siet, és elinal vele. Apám nyomban utánaküldi néhány rokonomat. Már én is indulnék, de visszaránt.
- Léna, te itt maradsz! Veszélyes lehet!
- Veszélyes? Ugyan már! Nem félek egy kis veszéltyől! Engedj, kérlek. Tudok vigyázni magamra.
Az öregem nagyot sóhajt, és kiáll az utamból.
***
Mire a harcmezőre érek, már alig tart a küzdelem. Az idegen mintha nyerésre állna. Tekintete az enyémbe fúródik. Még sosem láttuk egymást ezelőtt, még csak nem is hallottunk a másikról. Mintha lenne valami a levegőben, a tengeri párán kívűl persze. Készen állok arra, hogy nekem ugrik, de nagy meglepetésemre nem teszi. Vajon miért nem? A többieket elsőre megtámadta, engem pedig nem lenne képes?
Gondolatmenetemet egy igen erős ütés hangja zavarja meg. Megrázom a fejem, és a földre nézek: az idegen elvesztette az eszméletét.
A többiek elégedetten mosolyognak. Igen, az Olümposziak megnyerték a küzdelmet. Örülök a győzelemnek, de valahogy még is sajnálom a férfit, aki ájultan fekszik. Mi szél hozhatta őt erre? Akármi is az indok, kétlem, hogy itt jól érezné magát e fogadtatás után, feltéve, ha magához tér.
- Vigyük Zeusz elé, ő majd dönt a szerencsétlen sorsáról - rakja az ellopott szekérre az egyik isten, majd elindulunk visszafelé, apám színe elé.
***
- Itt van. - lökik a földre az idegent, aki még mindig ájultan fekszik. Ha így megy tovább, a végén még felmosórongy lesz belőle.
- Itt pedig - teszem le azokat - az ellopott fegyverek. Mit ne mondajk, elég ügyes volt, hogy hangtalanul vitte el őket. A szekér is megkerült.
- Nagyon helyes. - veszi kézbe Zeusz az Égiszt. - A tettéért halált érdemel!
Az istenek egytől egyig nagyszerűnek tartják az ötletet, tapsolnak és éljeneznek. Csak nekem fordul fintorba az arcom. Halálbüntetés egy egyszerű lopásért? Hisz én is loptam már, mégse öltek meg.
- Nem lehet, hogy ez egy kicsit túl szigorú büntetés? Hiszen csak lopott!
- Igen, de nem akármit, leányom! Ezek nélkül az istenek mihez kezdenének?
- Szerintem boldogulnánk nélkülük. Lenne egy kérésem, apám. - lépek közelebb az öreg trónjához. Bólint egyet, ami azt jelenti, hogy beszélhetek. - Ne végeztesd ki ezt az alakot.
- Neked teljesen elment az eszed?!?
- Befejezhetném? Köszönöm. - sóhajtok fel. - Azt kérném tőled, hogy zárasd csupán börtönbe. Az is valami. Ki tudja, lehet, hogy mások is vadásznak rá. És így, közös erővel könnyebben el tudnánk őt pusztítani.
- Megint okosat szóltál! De csak a te kedvedért, Léna.
- Köszönöm. - hajolok meg, majd magam után hurcolva a fickót, kilépek a teremből.
A hosszú, kanyargó folyosón végighúzom, majd egy kissé rideg cellába rakom. Nekidöntöm a falnak, kezet és lábait lebilincselem, nehogy véletlenül kedve találjon megszökni. Egyenlőre még nem hagyom egyedül, látni akarom az arcát, mikor feleszmél, hogy egy börtönbe került.
- Jó helyre kerültél. Örülj, hogy megúsztad a halált, idegen. - térdelek le elé. - Nagy szerencséd volt.
Apránként nyitogatja a szemeit. Igen, jól látod. Innen nincs menekvés.
Karakter: Tezcatlipoca, a jaguár isten Megjegyzés: A kozmosz istennőjének
Az este közeledett az Olümposz fölött. Az emberek szerint itt laknak a helyi istenek. Én az éjszakára vártam, és hogy a hegy lakói elaludjanak. A hegy tövében ültem az erdőben egy jaguár formájában. Feltűnő állat volt ugyan Görögországban, de nekem ez volt a kedvenc formám. Mancsaimra hajtottam a fejem, és úgy várakoztam. Hirtelen változást éreztem az éjszakai égbolton. Mikor felnéztem egy nagymacska képét látta kirajzolódni a csillagokból. Teljesen biztos voltam benne, hogy Quetzalkoatl műve. Az a nyamvadt tollas kígyó így akar mindenkit figyelmeztetni a Földön, hogy veszélyt jelentek. Reméltem, a görög istenek nem tudták, mit jelent.
Mindenesetre levetettem kényelmes nagymacska formámat, és ember alakban dőltem a fának és tovább szemléltem az eget. A hegy alatt lévő városkában lassanként az utolsó fáklya is kialudt. Eljött az én időm. Bár ember voltam, szemem zölden izzott, ahogy halkan de gyorsan suhantam a hegy fenyveseiben. Az embereknek két napba telik megmászniuk. Én ezt egy szűk óra alatt megtettem.
A csúcson lenyűgöző látvány fogadott: tizenöt palota volt a hegy tetején, mind csodásabb a másiknál. Minden egy-egy szimbólum volt, ami az isten hatáskörét mutatta. Az őrséget könnyedén kijátszottam, és szétnéztem a paloták között. A csúcson lévő három legnagyobbal kezdtem. Az egyiken egy villám, a másikon egy koponya, a harmadikon egy hullám volt.
Én az elsőbe bementem. A lakója, egy erős, ős szakállú férfi éppen aludt, de nem is terveztem sokáig maradni. Egy színarany pajzsot pillantottam meg egy állványon. felkaptam, és kirohantam vele. Utána a koponyás palotát látogattam meg: annak hálótermében is kincsre leltem: egy sisakot emeltem fel a helyéről. Mikor a fejemre tettem meglepetten tapasztaltam, hogy nincs árnyékom. Sőt, egész testem eltűnt. Éjszaka isten lévén tudtam láthatatlanná válni, de koncentrálnom kellett rá, és sok isten még így is fel tudott fedezni, ez viszont tökéletesen láthatatlan volt. A hullámos palotában egy háromágú szigonyt találtam. A sisakon túl még egyiket sem tudtam, mire jó, de nem lehetett gyenge, hogyha egy isten hálókamrájában volt.
Új szerzeményeimmel együtt indultam a hegy lejtői felé, de akkor meglátok valamit, amit hirtelen még a fegyvereknél is jobban akarok. Egy istennő volt. Világoskék haj, karcsú alkat, amolyan igazi édesség a szemnek. Közelebb léptem, de nem akartam megkockáztatni, hogy lebukok. Mégis sikerült: újonnan szerzett szigonyom nyele hozzákoccant a vadiúj pajzsomhoz.
- Ki van ott?
Ezzel azonnal elárultam magam. Mögéosontam, hogy érezzem az illatát. Olyan édes volt, mint ahogy azt sejtettem, de nem volt tovább időm vágyakozni, mert megint észrevett?
- Mi a…
Kissé lehúztam sisakom, hogy láthasson. Nem tudtam miért, csak a bukásomat siettetem vele.
- Te ki vagy? – Ekkor megpillantotta az új fegyverzetemet. – Ez az Égisz! Ez apám pajzsa! A sisak és a szigony pedig a nagybátyáimé. Tolvaj vagy!
Felém mutat tenyerével, amiből fénysugár tört elő. Tudtam, hogy ha hozzám ér, abban nem lesz köszönet. Magam elé kaptam az Égisznek nevezett pajzsot, ami úgy törte meg a fénysugarat, mintha kristályból lenne.
- Nem rossz, nem rossz – méregettem a pajzsot elégedetten.
A folytatást már nem várta meg, mert érkezett a lány rokonsága, és az egyikük (egy sánta kovács) már el is állta előlem a menekülési útvonalat. Én másik irányba indultam. Egy kocsiházat pillantottam meg. Fel is ugrottam az egyik szekérre, és megrántottam a gyeplőt. Az arany szekér elé befogott barna lovak azonnal felnyihogtak és útnak indultak az égen állt.
Nem rég múlhatott éjfél, mégis a földet nappali világosság töltötte be. Tehát a napisten fogatát nyúltam le. Van érzékem, azt meg kell hagyni.
Végül a tenger mellett szálltam le, de nem volt sokáig nyugtom, ugyanis jött egy másik szekér, valószínűleg a holdistennőé. Az leugrott róla, és felhúzta az íját. Két társat is hozott magával, egy kigyúrt fickót karddal és pajzzsal, és egy fekete hajú nőt lándzsával és pajzzsal. Az előbbi azonnal nekem rontott, de én hárítottam a vágásait, majd felé döftem a szigonnyal. A döfés nem talált, de legnagyobb meglepetésemre egy hullám söpört végig a parton, de akkora, hogy elsöpörte őt, engem viszont nem bántott.
Most a lándzsás nő támadott nekem. Én kivédtem a pajzsommal, és a szigonnyal megint víztámadást intéztem, de most a férfi elé ugrott, és tüzet fújt, olyan erősen, hogy az elpárologtatta a vizet, így a nő kényelmesen meg tudott támadni. Én kénytelen voltam a szigonnyal hárítani, ugyanis a pajzsomat lefoglalta, hogy a holdistennő nyilait blokkoljam. Míg mindkét kezem foglalt volt, a férfi másik irányból akart megtámadni, de én megnyújtottam árnyékomat, és mint valami csápot, a lába köré tekertem, majd elhajítottam. Ezt követve egy újabb hullámmal elmostam a fekete hajú nőt, a holdistennőt pedig árnyékkal támadtam.
- Jó tanács: az éjszaka istenével ne éjszaka harcoljatok!
A sok árnyékcsáppal magam körül úgy nézhettem ki, mint egy polip… egy rakás polip. A három istenség akármerről próbált, nem tudott megközelíteni, és ha még is, újonnan szerzett fegyvereimmel melegebb éghajlatra küldtem őket. Végül még valaki csatlakozott a csatához: A világoskék hajú istennő. Minden előjel nélkül egyszer csak megjelent.Én egy pillanatig a szemébe néztem, és lefagytam. Nem tudom, miért nem cselekedtem, még soha életemben nem találkoztunk, de nem tudtam rátámadni. Ezt a hadisten azonnal kihasználta: kardjával végigszántott a mellkasomon, majd pajzsának egy jól irányzott (homlokra irányzott) ütésével kiütött.
Szerkesztve Akahige által @ 2015. 03. 30. 12:05:31
Az istenek ismét lakomát ülnek. Én, mint Zeusz legkisebbik utódja, a háttérből figyelem az eseményeket. Nem mintha nem szeretném az ilyen eseményeket, viszont most semmi kedvem velük tartani. Sokkal jobban érdekelnek a csillagok, és a galaxis épsége. A minap a csillagokból baljós jelet szűrtem le, tehát elképzelhető, hogy a lakoma nem tart már olyan sokáig. De addig is élvezem a látványt, ahogy a bátyjáim olajbogyót tömnek egymás szájába.
- Léna, miért nem csatlakozol hozzánk? - simítja meg hajam az édesanyám, Héra. - Nélküled nem olyan isteniek az étkezések! - nem tudom, hogy ez szóvicc akart-e lenni, mindenesetre anya jót kuncog rajta.
- Nincs kedvem. - vonom meg vállaimat. - Különben is, ez az ünnepély nem lesz hosszú életű, azt hiszem.
- Miből gondolod?
- A csillagok mutatták.
- Már megint ezek a baljóslatok, Léna? A héten már vagy hármat láttál belőlük, ez egy se történt meg.
- Érzem, hogy most igazam van. Szórakozzatok jól. - amíg lehet, teszem hozzá magamban.
- Rendben. De ha meggondolod magad, nyugodtan gyere, szeretettel várunk. Árész, most már elég lesz! Szegény Hádész mindjárt megfullad! - na igen, a két lüke, akik olajbogyóval tömik egymást... viszont, ahogy látom, Hádész jobban bírja. Anya leteremti őket, majd helyet foglal apa jobbján. Na igen, az a tökéletes család...
***
Véget ért a nagy banzáj, végre feltűnés nélkül surranhatok odébb, az én rejtett sarkomba. Kisgyermek korom óta ez a törzshelyem, mindig ide jövök, hogy ne érezzem magam egyedül. Kényelmesen elhelyezkedek, majd az eget kezdem kémlelni. A csillagok ey jaguár alakját öltik fel. Fogalmam sincs, ezt mit jelenthet. Jaguárt alkotó csillagokról még sose hallottam, és ahogy halkan végigkérdeztem mindenkit, senki más sem. Apa szerint biztos valamiféle istenséget akarnak ábrázolni. Nos, meglehet. De akkor nagyon különleges lehet az illető, ha már a csillagok is kirakják őt.
***
A családi megbeszélések általában csendesek, és nyugodtak. Na de nálunk... az már más tészta, ahogy az emberek mondanák. Apa hangjától most is zeng az egész Olümposz, legalább már fél órája ordít torkaszakadtából. Bizonyára veszem, hogy a földön most nagy vihar lehet, hisz ha ő egyszer rákezdi, akkor az nem szűnik meg egyhamar.
- Hermész, muszáj volt ismét ellopnod Apollón egyik tehenét??? Ez már a második a héten!
- Nem tehetek róla! - így a bátyám. - Éhes voltam!
- De ezért még nem kell tőlem lopkodnod!
- Fiúk, fiúk, nyugalom! - csitítja őket Aphrodité. - Hátrébb az agarakkal!
- Te csak hallgass, ó, szerelem istennője!
- Ez már minden határon túl megy! - védi szegénykét Héphaisztosz.
- ELÉG LEGYEN! - háborog apa.
- Hagyd őket, majd lenyugszanak. - legyint Athéné.
- Ezek? Drágám, nem fognak ezek soha lenyugodni! - fogja a fejét szegény nemzőnk.
- Én inkább megyek. - állok fel, készen arra, hogy hátam mögött hagyjam ezt az eszement bandát.
- Még is mit képzelsz, hová mész? - süvít felém apu.
- Bárhová, csak el innen. Fáj a fejem tőletek. - igazítom meg hófehér ruhámat, majd elsétálok. A szüleim sokáig kiabálnak utánam, de egy kis idő után feladják. Legalább nem kell hallgatnom ezt a szörnyű zsivajt.
***
Sétára késztet engem egy különös érzés. Tudom, hogy rossz ötlet, mégis elindulok. Át a gyümölcsösökön, egészen a csillagokig.
A hold gyéren világít, kékbe borítva a hegyet és a völgyeket. Szeretem az ilyen késői sétákat. Valahogy mindig lenyugtatnak.
Hirtelen aprócska nesz üti meg a fülem.
- Ki van ott? - pattanok fel, és keresni kezdem, melyik irányból jön a hang. Mozdulatlanul meredek bele az éjszakába, minden egyes kis gyanús hangra felkapom a fejem. Pár lépést teszek keletnek, majd párat északnak. Semmi. Amikor már kezdeném feladni, érzem, hogy valaki a nyakamba liheg.
- Mi a...? - fordulok meg villámgyorsan. Egy istenséget találok magam mögött. Olyat, akit még soha életemben nem láttam, és biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül tévedt ide. A csillagok jósolták. Tehát a jóslat igaznak bizonyult.
Távolinak tűnő, mégis szívemhez közeli hangra riadok fel. Testem magától mozog, gyorsabban, mint ahogy felfoghatnám helyzetem. Pihegve, görcsösen kapaszkodva takarómba bámulok ablakom felé. Nem vagyok bolond, tudom, hogy jól hallottam. Biztos vagyok benne, hogy nem álom volt!
- Testőrséged van. Őket hallod. – Aaron?! Mégis mit keres itt? Hol van Daniel?!
Daniel… Istenem, ugye nem?! Nem lehet… nem, nem.
- Te ........ én.. – Próbálom rendezni gondolataimat, ami jelen pillanatban sokkalta nehezebbnek tűnik, mint eddig valaha. Minden olyan zavaros és sötét, akár egy holdvilág nélküli éjszaka. Ennyire már régen éreztem magam elveszetnek. Félek… félek, hogy valami szörnyűséget tettem.
- Én.. nem emlékszem semmire. Mi történt? – Ajkaim megremegnek, nehezemre esik beszélni. Kérlek, ne mondj rosszat, csak ne mondj rosszat, kérlek, kérlek. Add, hogy minden rendben legyen!
Remegve, feszült figyelemmel várom válaszát. Úgy érzem, menten megfulladok. Aaron tekintete, arcvonásai semmiről sem árulkodnak. Miért nem válaszol már? Szándékosan próbál a tűréshatárom szélére sodorni?
- A farkasod.. – szólal meg végül. - .. úgy néz ki kedvel engem. – Tessék?
- Ugye nem.. – Igazán át se gondoltam, hogy mit szeretnék mondani, hisz annyi kérdés kavarog a fejemben. A bestiám, Daniel, a kinti farkasok. Mégis mi a fene folyik körülöttem? Miért nem értek semmit sem abból, ami itt zajlik?
- Nem bántottál senkit, ha ezt akarod tudni. – Hatalmas sóhaj szakad fel belőlem, s csak most, hogy egész testem elernyed érzem, hogy mennyire merevvé váltam.
Szótlanul figyelem, ahogy feláll eddigi helyéről, s leül mellém az ágyra. Mit szeretnél? Mindegy, úgysem kapod meg…
- A nagybátyád elment. Fontos dolga akadt. - Miféle „dolog” lehet oly fontos, hogy képes volt itt hagyni mellettem egy… vámpírt? Egy „ilyen” vérszopó vámpír bácsit. Nem vall Danielre. Nagyon nem. Hah ez teljesen abszurd! Ha nem lennék annyira ramatyul, mint amennyire, képes lennék felkacagni. Na de várjunk csak..
- Benne van a kezed igaz? – kérdem halkan, s hiába a kérdés, a választ már úgy is tudom.
- Hazudnék, ha azt mondanám nem. – Kisfiús mosoly bújik meg szája szegletében, mintha épp megdicsértem volna valamiért. Fáradt sóhajjal fordulok ki ágyam szélére, mikor is ő leguggol elém.
Térdeim szinte elvesznek hatalmas tenyerei alatt.
- Figyelj.. – Figyelek, mondd. - Nem akarom, hogy bajba kerülj.. miattam. – Ó azt hiszem, azon már rég túl vagyunk... - .. márpedig úgy néz ki, én ki tudlak húzni a bajból.. – Mégis mire gondolsz, hé? Tekintete, mint a tükör… semmit sem tudok kiolvasni belőle. Csak a csúf önarcképem torzított mása néz vissza rám.
Mégis hogy érti ezt? Hogy tudna rajtam segíteni… mégis miben? Az egész lényem egy hatalmas nagy hiba a rendszerben, mégis hogy tudna pont Ő segíteni ezen?
Mondd Aaron, hogy tudnál segíteni, na mondd meg, mégis hogy?
- Egy csomó mindenre nem emlékszel igaz? Azt kérdezed magadtól, vajh nem bántottál-e valakit, amíg nem tudtál magadról. Nem tagadhatod örökké azt, ami vagy. - Nem… nem emlékszem. Nem hogy sok mindenre, semmire sem. Üresség, feketeség, a nagy nihil terpeszkedik csupán óriási fejemben. Mit ért azalatt, hogy ne tagadjam meg önmagam? Én nem tagadok meg senkit és semmit. Nem értem mit akarsz, Aaron, nem értem..
- Félig farkas vagy, egy csodálatos, érzékeny lény. Ez jár előnyökkel, de áldozatokkal is. Ha nem békélsz meg magaddal, ez örökké csak fájdalmat okoz majd.
- Te könnyen mondod ezt.. – felelem halkan. Mintha tudná milyen érzés is ez..
- Könnyen? Szerinted én hogy élek minden nap, úgy hogy közben nem is élek? Hogy élek úgy, hogy tengernyi ember életét olthatnám ki ha akarnám, ha elhatalmasodna felettem a vérszomj? – Szóra nyitnám ajkaim, de mégsem teszem. Ez eddig eszembe se jutott.. csak a saját bajaimat láttam. - Mi ketten, hasonlóak vagyunk Edward. Akármennyire is akarja a nagybátyád tagadni. Akármennyire is gyűlölik egymást, a fajunk ugyanúgy az éjszaka teremtménye, ahogy a tieid. Azok ott kint ugyanúgy érzik ezt. Úgy sóvárognak a vérem ízére, ahogy én az övékére, ha megkóstolnám. Állíthatjátok, hogy civilizált lények vagytok, de az ösztönt, nem lehet száműzni. Elnyomhatod magadban, de a legjobb, ha szabad utat engedsz neki. – Engedjem szabadjára? Tudja egyáltalán, hogy miről beszél? Engedjek a vad, állati ösztöneimnek? Na ne röhögtessen.. ez még… ez még viccnek is rossz! A fél várost bizonyosan lemészárolnám csupán csak élvezetből! Ennek nincs értelme!
- Mi?- nyögöm végül fájdalmasan.
- Élhetsz így. Tudom, hogy gyűlölöd. De lehet, hogy még jobban fogod gyűlölni magad ha egyik nap arra ébredsz, hogy egy kisgyermek vérében lubickolsz. Hidd el, nem kívánom neked ezt az érzést. – Arcom egy pillanatra fájdalmasan eltorzul. Ha nem is kívánja, sajnos nincs mit tenni, már ismerem. Túlságosan is jól.
- Miért mondod ezt? – Krákogom grimaszolva. Mit akar ezzel? Danielt szeretné kicselezni, taktikázni próbál? Mit akar ezzel a képtelenséggel? Ebből semmi jó… ebből csak is rossz sülhet ki! Miért akarod ezt, mondd, magyarázd meg nekem!
- Azért, mert, ahogy mondtam, én segíthetek neked.
- Segíteni? – Mégis hogy? Hogy lehetne rajtam így segíteni?
- Igen. Segíteni. – válaszolja az egyszerűbbnél is egyszerűbben, mégis az egész testem beleborzong ebbe a két szóba. - Gondold meg. Ha döntöttél, tudod hol találsz. – Kellemes mosolyt varázsol arcára, és már indulni is készül… az ablakon át? Van ajtó is, ott, szembe. - Ja és.. kellemes őszi szünetet.. Edward. – Csöndben nézem végig, ahogy feláll az ablakpárkányra, majd egyszer csak eltűnik, mintha csak egy látomás, egy álomkép lett volna. Csak az illata és a fejemben visszhangzó szavai biztosítanak a felől, hogy mindez a valóság.
.oOo.
Nesztelenül lopódzok ki a szobámból, egyenesen a konyha felé. Mit ne mondjak, rettentően éhes vagyok. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy hmm.. Farkaséhes. HA-HA! Jaj, Edward, ne Humor Herolkodj… nem vagy vicces, de tényleg nem.
Oldalamat vakargatva csoszogok a hűtőhöz, amint megbizonyosodtam róla, hogy senki sem tartózkodik a helyiségben. Nem igazán fűlik a fogam pár elkeseredett vén farkashoz. Megint hallgathatnám, hogy milyen cingár kis nyeszlett testem van, ideje lenne meg… khm emberelnem magam. Persze nem hagynák ki a vámpír kontra vérfarkas háborúkat sem, és hogy mennyit köszönhetek nekik, hogy most békésen élhetek az emberek között meg blablablablablaaaa.
Unottan ülök le a szerencsétlen fehér, kerti műanyag asztal elé, s kezdem magamba lapátolni a kakaós gabonapelyhet. Köszönöm Daniel, köszönöm, hogy ellátsz engem igazán laktató és tápláló élelemmel. Komolyan. Kitüntetést érdemelnél. Egy rohadt nagy kitüntetést. Pfhöejj de nem esik jól…
.oOo.
Azt hiszem tévedtem. Annyira nem is borzasztó beszélni ezekkel a vénségekkel.
Végre nem a lapos, unalmas történeteiket mesélik, hanem valami olyat… amit még nem hallottam egyszer sem. Ami lássuk be, sokkalta érdekfeszítőbb tud lenni.
Páran még farkas alakban járkálnak fel alá, de a legtöbben már emberi formában ülik körbe a gyönyörűséges ideiglenes étkező asztalt. Egy mélyebb tányérba kiszórtam a maradék gabonapelyhet, így azt ropogtatjuk mikor nincs jobb dolgunk.
Hiába telt el majdnem egy jó füstös emberöltő mióta utoljára találkoztunk, mégis, szinte egyikőjük sem változott. Henry haja még mindig aranyszínű, és meglepően dús. Amilyen kék szemei vannak, és amilyen magas, esküszöm egy tiszta német árjának is elmehetett volna. Az egyetlen hibája talán csak az, hogy nem német. Mondjuk Hitler sem volt az… talán megemlítem neki.
Matt még mindig egy szótlan semmirekellő. Nem hiszem el, hogy még mindig csak úgy… van. Arca teljesen beesett, szemei szinte kiugranak a szemgödreiből. Halálsápadt bőrét félelmetesen kiemeli fekete kócos haja, és erős borostája. Nem ártana neki egy kis boldogsághormon, vagy valami. Ciánkapszula esetleg, de tényleg nem tudom. Mert frankón undorító a pasas.
Hmm Bob. Miért érzem úgy, hogy kacagnom kell, ha a nevét mondom, vagy csak egyszerűen rágondolok? Felfoghatatlan. Viszont bejön a piercing az ajkában. Azt mondta ezüst. Borzasztóan égeti a bőrét, de pont emiatt olyan jó… szerinte. Kicsit betegnek érzem magam emiatt, de el tudnék magamon képzelni egy hasonlót…
Egész jól elbeszélgetünk, de azért érzékelhető a az elrejteni kívánt feszültség a levegőben. Nem tudom, hogy mennyiről tudnak, egyáltalán tudnak-e bármiről is, de kezd rohadtul idegesíteni. Gyengén, de érzem, hogy mélyen a bestiám is kellemetlenül mocorog.
Kellemes beszélgetésünket az ajtó durva csapódása szakítja félbe. Nem kell kérdeznem, azonnal megérzem a huzattal berobbant illatból, hogy Daniel az. Fújtatva robog be a konyhába, s kinézem belőle, hogy most azonnal szétverjen mindent, és mindenkit. A jó ég áldjon meg Aaron, mi a fészkes fenét műveltél?
Dühe egy pillanatra lecsillapodik, ahogy tekintetét végigjáratja a társaságon, és meglát engem. Teste azonnal ellazul, s rámerném mondani, hogy rendben van, de a tekintete mindent elárul.
Közel sincs még a „rendben”-hez.
Fejének intésével kiparancsolja az egész farkas bagázst, s pár nyugtató kör után a konyhapultnak támaszkodva kezd el engem mustrálni.
Percekig csak bámulunk egymásra, szó nélkül.
-Ne kertelj. Essünk túl rajta. – Hangom magabiztosságot sugároz, de szerény személyem igen messze áll a magabiztosságtól. Ezt bizton állíthatom. - Mit tettem legutóbb? – Szóra nyitja száját, de azonnal be is csukja, s borostás arcát kezdi idegesen dörzsölni. Állkapcsa megfeszül, mély levegőt vesz mielőtt belekezdene.
- Mégis hogy képzelted, hogy utánam jössz?
A kérdés váratlanul ér, ami bizonyosan az arcomon is meglátszik.
-Nem értem, miért olyan fontos ez. – válaszolom óvatosan.
- Válaszolj, Edward.
- Ezt már egyszer megbeszéltük Daniel, nem értem mit kell még ezen..
- Tudni akarom, miért olyan fontos neked az az alak. Válaszolj, ha megkérhetlek. – nyugalmat erőltet magára, de még így is remeg a hangja.
- Nem tudom, miről beszélsz, Daniel. – motyogom értetlenül. – Tettem valamit, ami miatt most.. – Hirtelen terem előttem, kezei székem karfáját szorítják, olyan erővel, hogy majd széttöri. Arca pár centire van csak sajátomtól, bestiájának tekintete belém folytja a szót.
- Mondd, mióta űzitek a kis játékotokat, hm? Mikor hagytad el az eszed, s adtad magad annak a vérszopónak, akár egy utolsó hitvány kurva? – Szemeim tepsi méretűre kerekednek, s egy egész pillanatig zavartan pislogok Danielre. Mégis honnan merészeli… hogy képzeli?!
Testét ellökve a közelemből pattanok fel helyemről, s az idegtől remegve toporgok egy helyben.
- Hogy merészelsz…. mégis hogy merészelsz ilyet feltételezni rólam? – sziszegem szorosan összeszorított fogaim közül.
- Honnan veszed, hogy ez egy feltételezés? – kérdi sötét pillantást vetve felém.
- Mégis mi a jó égről beszélsz? – fakadok ki, szinte vinnyogva, akár egy kisgyerek – Ez nem fair Daniel! Mégis hogy vársz tőlem bárminemű magyarázatot, ha egyszerűen azt se tudom, miről beszélsz! – Úgy kapkodom levegő után, mintha körbefutottam volna ezt az elcseszett bolygót. – Világosíts fel. Mert olybá tűnik fogalmam sincs miről makogsz!
Látom rajta, hogy nehezére esik kontrollálnia magát… az érzéseit. Na igen, ezzel mindig is problémánk volt.
Mély levegőt vesz, majd rekedt, fojtott hangon lassan kezd el beszélni.
-Ma világossá vált előttem, mi is folyik itt kettőtök között. Közted és aközött a… nem is tudom… egyszerűen el nem tudom képzelni, hogy nem vettem eddig észre, hogy az az… - arca grimaszba torzul – az az alak téged akar. Téged, Edward. Nem a véred kell neki, neem, nem arról van szó. Szó sem volt arról. – Egy helyben toporog, ujjai már sokadára szánkáznak végig haján, s úgy mutat végig rajtam, mintha valami bemutatnivaló értéktárgy lennék. - A tested akarja. – A harag újra feléled benne, de csak tovább toporog. Csodálom az akaraterejét. Hisz még mindig emberi alakjában van. Még a karmai sem bújtak elő. – De ezen még annyira nem is csodálkoztam. Hisz mégis egy vámpírról van szó. Azoknak sosem volt és sosem lesz lehetetlen… de Te Edward. Sose… sose az életembe nem gondoltam volna, hogy valaha képes leszel odaadni magad egy vérszívónak. Egy olyannak, akinek a fajtája megölte apádat, s majdnem a kihalásba taszította fajtánkat… Mikor, mégis mikor veszed már elő azt a csöpnyi agyadat és gondolkodsz végre? – kiált rám – Az Isten szerelmére, hogy jutottunk el idáig? Meddig kellett körülötted szaglásznia, hogy végre széttedd neki a lábaid, hm? Élvezted, Edward? Az ellenségnek adni a tested s a véred, akár egy olcsó szajha?
-ELÉG! Nem tűröm… nem tűröm, hogy így beszélj rólam! – ordítom, mutatóujjamat hevesen rázva – Mégis mit tudsz te? Ha? Mégis… mégis… az Istenit, Daniel! Hogy lehetsz ilyen… ilyen… - erőtlenül zuhanok vissza székembe, s fejemet szorosan kezeim közé fogva próbálom lenyugtatni magam. – Nem fogok úgy tenni, mintha az, amit mondtál… mintha egy része, nem lenne igaz. – suttogom halkan, miközben a koszos régi járólapot fixírozom. – Tisztába vagyok azzal, hogy Aaron – ideges morranás – igen, Aaron engem akar. Képzeld, képes vagyok felismerni azt, hogyha valaki fogalmazzunk úgy… vonzódik hozzám. De mégis hogy képzelheted. Hogy képzelhetted, hogy képes lennék gondolkodás nélkül odaadni magam? – csalódottan nézek fel rá. Arca zárkózott, kivételesen nem tudom, mi járhat a fejében. De sejteni sejtem. – Nem, Daniel. Nem feküdtem le vele. – fáradtan hajtom vissza fejem, idegesen túrok bele hajamba, s ujjaimmal fejbőrömet kezdem masszírozni.
- De vágysz rá. – feleli csöndesen. Ujjaim megállnak, egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni. Nagyot nyelek, s csak azután emelem fel fejem.
-Daniel, kérlek…
-Vágysz rá. – ismétli meg önmagát, csalódottan.
-Hogy a fenébe ne vágynék rá, a picsába is már, Daniel! – csattanok fel újult erővel. – Mióta az eszemet tudom kerülnöm kellett a testi kontaktust, köszönhetően annak, ami vagyok! Ne, ne tégy úgy, mintha nem tudnád, hogy miről beszélek... te magad vagy a tudója, hogy hány lány veszett oda csak mert közelebb akartak kerülni hozzám!
-De ez nem jelenti azt, hogy rögtön egy vámpír karjai közé kell vetned magad!
-Nem vetem magam senkinek a karjai közé, fogd már fel!
-Az, hogy kívánod Őt, már majdnem ugyanaz!
-Egyáltalán nem! Közel sem!
-Edward! A saját két szememmel láttam, hogy felkínáltad magad annak a vérszopónak! Mint egy kéjsóvár kurva, aki csak arra vár, hogy addig basszák, míg élet van benne! Büszkeséged félredobva dörgölőztél ahhoz a… szeméthez. – nyögi.
Felszisszenve kapom szám elé kezem.
-Viccelsz. Sose tennék ilyet. – motyogom. Daniel csak a fejét rázza.
-Ha te nem is, a bestiád igen.. és az már nem is áll olyan messze a val…
-Hagyd abba! – idegesen állok fel helyemről, ma már sokadára. – Nem akarom hallani. – nyüszítem. – Jézus! – idegesen kezdek el járkálni jobbra-balra, s csak néha állok egy kétségbeesett pillantást vetve Daniel felé. Nem hiszem el. Felkínálni magam? Egek!
Arcomba vér szökik, mikor elképzelem miket tehetett a bestiám. Miket tehetett volna!! Én botor bolond, hagytam magam! Hagytam, hogy előjöjjön. Te jóságos egek! Mekkora egy idióta vagyok. Magasságos… mégis miféle őrültség miatt hagytam ezt megtörténni?
-Nem fogsz többé vele találkozni.
-Hogy mi? – kapom fel fejem. Arcomra az őszinte értetlenség ül ki. – Mégis miért?
Mélyről jövő, állatias morgás hagyja el ajkait.
-Még kérdezed? – megrántom vállaim, s folytatását várom. Fújtat egyet. – Nem fogom hagyni, hogy egy szörnyeteg karmai közé vesd magad. Nem leszel egy magafajtának a kis játékszere!
Csak állok egy helyben, s gondolkodás nélkül reagálok.
-Nincs beleszólásod az életembe.
-Nem fogsz összeállni egy vérszopóval!
-Mit zavar az téged? – horkantok fel – Nem a te dolgod.
-A nagybátyád vagyok, Edward! Én neveltelek, olyan vagy, mintha a fiam lennél, felelősséggel tartozom irántad!
-De nem vagyok az.
-Mi?
-Nem vagyok a fiad, te pedig nem vagy az apám. És bármily meglepő, de már gyerek sem vagyok. Nem kell babusgatni. – Álkapcsa megfeszül, egész teste megmerevedik a visszafojtott dühtől.
-Nem vagy gyerek, de fajtánk között felnőttnek sem számítasz. Így igen is van beleszólásom az életedbe. Ezért még egyszer elmondom, lassan, tisztán és érthetően. Nem engedem, hogy még egyszer találkozz azzal a vérszívóval. Ez cseppet sem elfogadott a fajtánk között! – morogja.
Nem tudom, hogy mi ütött belém, hogy ennyire kikelek magamból. Mi bosszant fel jobban? Hogy irányítani akarják az életem, vagy hogy Aaron védelmére kelek? Nyelvemet nem tudom leállítani, ajkaim maguktól formálják a szavakat.
-Mintha téged ez valaha visszatartott volna – szinte köpöm a szavakat a képébe.
-Elég volt! – ordítja – nem tűröm tovább ezt szemtelen viselkedést! – hangja földöntúlinak tűnik, vad és állatias. Szemei egy vérszomjas farkasé…
Hajamba mélyesztve ujjait kezd el ráncigálni az emeletre, s miközben a világ legcifrább szitkozódásait szórja fejemre, ellenkező kiáltásaim ellenére bevág a szobámba, s rám csapja az ajtót.
Kattan a zár. A döngő léptek zaja egyre távolodik.
Idegesen teszek pár kört a szobámban, majd levetem magam az ágyamra, s jobb dolgom nem lévén a plafont kezdem fixírozni.
Akár el is mehetnék. Egy ócska ajtó a hülye zárjával nem képes megállítani. Egyet belerúgnék és kiszakadna a helyéről. Vagy ott az ablak. Simán kiszökhetnék. De mégis mit érnék el vele? Újabb értelmetlen veszekedést. Az csodás lenne...
Lehunyom szemeim, s úgy kezdem el átgondolni az elmúlt nap eseményeit. Hihetetlen, hogy pár óra alatt az egész életem romba tud dőlni. Ekkora szívást.
Hirtelen, akár egy villámcsapás, jelenik meg lelki szemeim előtt Aaron, s fejemet azonnal elöntik a vele kapcsolatos fájóan kínos emlékek. Arcom valószínűleg a legmélyebb vörös árnyalatot vehette fel, mert úgy ég, mint a fene… Nyögve fordulok át hasamra, s fúrom bele fejem a párnába, mintha azzal eltörölhetném mindazt, amit önkívületemben tettem.
Hahh. Sajnálom Danielt. De tényleg. Bizonyosan nem lehet könnyű dolog folyton tyúkanyóskodni fölöttem. Egy idióta félvéren, aki csak úgy vonzza a bajt. No meg a perverz vámpír bácsikat. Ajh. Nem hiszem el, hogy beismertem, hogy kívánom. Danielnek! Hogy lehettem ekkora idióta? A világ egyik leg-vámpírutálóbb személyének megmondani, hogy pont egy vérszopóra gerjedek… na álljunk csak meg egy pillanatra.
Mióta vonzódom én pontosan Aaronhoz? Valahogy ez nem tiszta nekem.
Én NEM vonzódom Aaronhoz. Nem, nem. Ő vonzódik hozzám. Én csak a szerencsétlen áldozat vagyok! Igen, igen!
„Volt ez így mikor megismerted” – javít ki egy vékony cincogó hang a fejemben.
Nem. Határozottan így van most is. Miatta vannak az álmaim, és csak akkor indulok be, ha ott van a közelembe. Ergó valami vámpír mágiát használ, hogy azt higgyem, hogy vonzódom hozzá. Ilyen egyszerű!
„Ne tagadd, hogy képes lennél meghalni egy csókjáért.”
Sose. Nem kell a csókja. Előtte is megvoltam, most is megvagyok az ajkai nélkül. Nincs szükségem rá. Se az érintésére. Se a csókjaira...
Egek, legszívesebben a lábai elé vetném magam, mit tagadom?! Eldobnám a józan eszem, és hagynám hadd csináljon velem, amit csak akar!
Borzasztó vagyok.
Szégyenfoltja a fajtámnak.
Daniel kismiska hozzám képest.
.oOo.
Megreszket testem, ahogy kifújom az eddig benntartott levegőt. Eddig ökölbe szorított ujjaim elernyednek, érzem, ahogy a harag teljes mértékben elhagy. Szemeim égnek a visszatartott könnyektől.
Daniel egy lépést tesz felém, s ezzel egyidejűleg hátrálok.
-Ne közelíts – nyögöm – hozzám ne érj! – kiáltom, mikor kezét felém nyújtja. – Ne! Eszedbe ne jusson! Ezek után… ne is lássalak! Ne kerülj a szemem elé! – morgom, s száznyolcvan fokos fordulatot véve, megsemmisülten hagyom Danielt a nappaliban. Miközben a szobám felé veszem az irányt, belebotlok pár hallgatózó farkasba. Nem állok meg miattuk… gyilkos pillantást vetek feléjük, de nem állok meg.
Szobámba érve olyan erővel csapom be az ajtót, hogy majd kiesik a helyéről. A csillagokat is leszidva az égről kezdem el dobálni a kezembe akadó tárgyakat. Füzetek, könyvek, ruhák repülnek a falnak. Mintha szerencsétlenek bármiről is tehetnének. Zihálva roskadok össze, s eldőlve a szőnyegemen próbálom légzésemet egyenletessé tenni.
Elegem van.
Danielből, az idejemúlt nézeteiből. A farkasaiból, és a hülye házi őrizetéből!
Idejét se tudom, mikor mentem el itthonról. Mikor beszéltem a farkasokon kívül bárkivel is. Mikor volt részem utoljára olyan értelmesebb társalgásban, ahol nem vágták a fejemhez legalább háromszor, hogy mekkora egy szánalmas teremtmény is vagyok!
Nem érdekel se Daniel, se a beteges vámpírutálata.
Elegem van.
.oOo.
Órák teltek el azóta, hogy bezártam magam a szobámba, idegesen morogva elküldtem Danielt a jó búsba, s elhagytam a „biztonságot nyújtó” családi fészket.
Zsebre dugott kézzel, ráérősen szelem át a várost. Úti célom a város nagy és rettegett, perverz vámpír bácsija. Beszélnem kell vele. Hogy mégis miről? Na az egy igen jó kérdés. Ezt még át kell gondolnom. Bár minek? Magamat ismerve, úgy is csak hebegni-habogni fogok előtte. Akkor meg minek a macera?
Megállok, beleszagolok a levegőbe, s mivel semmi ismerőset nem érzek, folytatom utamat. Még nem derült fény a szökésemre.
Nem tudom, mit tennék, ha utánam jönnének. A józanész azt diktálná, hogy szófogadó kiskutyaként menjek vissza velük. Viszont valami mélyen bennem, egyszerűen ezt nem tűrné. Lázadna, és harc nélkül nem adná magát. Hogy ez a valami a bestiám, vagy én magam… nem tudnám megmondani. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy életemben először most vannak szinkronban az érzéseink. A farkasomnak és nekem. Ez egy pöppetkét hátborzongató, mit ne mondjak. Borsódzik már csak a gondolattól is a hátam.
Kavicsozott út vezet a hatalmas épület díszes bejáratához. Csak ide értem. Gyerünk Edward, pár lépés, és ismét hülyét csinálhatsz magadból! Nem baj, gyerünk, még mindig jobb, mint Daniellel szinkronban ordibálni.
Mintha egy láthatatlan fal állta volna utam, megállok, s mereven nézek magam elé. Egy – megjegyzem túlságosan is csinos- lány rohan el mellettem. Haját összeborzolja az éjszakai hűvös szél, ahogy szalad. Mintha a saját kis világában lenne, észre se vesz, csak jön és megy. Csak pár pillanatig bámulok a lány után, mert bár kicsit késve, de tudatosul bennem a tény, hogy ez a lány, valahonnan jött. Valahonnan, ahol valamit csinált valakivel.
Aaron.
Nem kell szakértőnek lennem, hogy rájöjjek mit műveltek ezek ketten. A lány vérét vette…
Elővéve a mindig is beváló B tervemet, 180 fokos fordulatot véve elindulok, hogy aztán pár lépés után nekiütközzek Aaron mellkasának. Átkozott vámpír praktikák!
Csuklómat megragadva próbál maradásra bírni, de valamiért nem bírom elviselni az érintését. Legszívesebben olyan vehemenciával rángatnám a kezem, mint a kisgyerekek, akiket ki kell vonszolni a játéküzletből.
- Ejnye, hát nem hozzám jöttél? A környéken egyik háznál sem vagy ismerős tudtommal. Gyere beljebb, ha már eddig eljöttél. – Figyelmen kívül hagyva ellenkezésemet húz magával, be, a csicsás kis épületbe. Csak mikor beérünk, s az ajtó bezárul mögöttünk, enged el.
- Egy italt? – Erővel nyomom el magamban bestiámat, aki a vért látva Aaron ajkain, izgatottan mocorogni kezd. - Khm, borra esetleg üdítőre gondoltam.
- Nem akarlak zavarni, izé.. vacsora közben. – Mormogom orrom alatt kissé zavartan. Egész tiszta fejjel vágtam neki az útnak, és lám, pár vérfolt képes volt megbomlasztani az elmém.
- Nemgond, már végeztem. – Eddig a cipőmre erőltetett tekintetem ráemelem. Végeztél, mi? Mondj valami újat. Nem mintha a nő bamba tekintetből és a majdnem mindent beborító vérből nem jöttem volna rá.
Bestiám egyre jobban mocorog… feszegeti a határokat.
- Na és, minek köszönhetem a látogatásod? Azt hittem már, elfeledtél. – kérdi, szomorú kiskutya szemekkel. Ilyen lehet a kivert, ázott kiskutyatekintet? Ez hátborzongatóan hatásos.
- Nehéz volt, kijutni. Daniel azt mondta, veszélyes vagy rám nézve. – felelem gondolkodás nélkül, őszintén.
- Hm, attól függ honnan nézzük.. Véleményem szerint, amit ő csinál veled, az elszigetelés, az elnyomás, is veszélyes. – Naná hogy az! Ha nem erőltette volna rám a házi őrizetet, most biztosan nem lennék itt!
- Én, gondolkoztam azon amit mondtál. – Rögtön a közepébe. Nem kertelek. Különben órák mennének el a dadogásommal. Bizony attól jobb mindenkit megkímélni. Még Aaront is. - De.. először. Bocsánatot...
- Ne kérj bocsánatot! – Csattan fel, majdhogynem idegesen.
- De, azt sem tudod mit akarok mondani. – emelem meg hangom ingerülten - Szóval, sajnálom, amiket mondtam. Én, nem úgy gondoltam, izé.. szóval.
- Dehogynem kedves. – lép hozzám közelebb s olyan halkan beszél, hogyha teli lenne a szoba emberekkel is csak én hallanám. - Akkor, egy részed.. nagyon is komolyan gondolta. Ne kérj bocsánatot olyanért, ami nem bűn.
- Nem bűn? – Kiáltok fel, miközben idegesen elhátrálok tőle. Ne idegesítsen fel ő is! - Rémálmaimban folyton azt látom magam előtt ahogy széttéplek. Ahogy lefetyelem a véred, kortyonként. A szétmarcangolt sebzett testedet. – hangom remeg, akár csak testem. Szemeimet lehunyva veszek mély lélegzetet, s próbálok lenyugodni. A szemeimből kibuggyanó könnycseppek nem arról adnak tanúbizonyságot, hogy ez sikerült…
- Ne sírj... – megrázom fejemet, hogy hajam csak úgy csapkodja az arcom. Én nem sírok. Sosem sírnék. Csak valami belement a szemembe!
Reszketeg sóhaj szakad ki ajkaim közül, ahogy végigsimít arcomon, majd puha ajkaival lecsókolja könnyeim.
- Tudod hogy ez nem fordulhatna elő. Azért kellek én neked, mert bennem nem tehetsz kárt. Azonnal meggyógyulok. – Biccentek egyet. Ezzel teljes mértékben egyetértek. De attól még megtörténhet. És már csak a gondolatától is…
- Majd én megállítalak. – suttogja, miközben gyengéden kényszerít arra, hogy ráemeljem tekintetem. - Edward, hát még mindig nem érted.. ? – Válaszolnék, de egy pillanat alatt a lélegzetem is elakad, hogy szorosan magához húz. A közelsége egyszerűen úgy hat rám, mint a drog. Az intenzív illata szabályosan elkábít. Ezért se reagálok időben, s kerülök így egy kanapéra, Aaronnal magam fölött. Ámulva érintem meg lebomló, fényes fekete fürtjeit, s mikor arcára téved tekintetem döbbenek csak rá, hogy mit teszek. - A másik feled.. a farkas.. vágyból született.. – mondja
- Igen.. épp ezért.. – kezdenék bele, de ajkaival betapasztja számat. Csak egy meglepett nyögésre telik tőlem.
- .. épp ezért kell........... megadnod neki amire vágyik. – Zavartan nézek fel rá, s próbálom megemészteni mindazt, amit mondott. Nem gondolhatja komolyan, ugye?
- De..én nem... – kezdem, de megint csak leállít.
- Nem kell tagadnod. Tudom. Nem is kellett hallanom hozzá. Azt hiszed nem hallom minden egyes gondolatodban? Most is ott van, és suttog neked, bűnösnek hitt gondolatokat skandálva. De nem minden bűn amit hiszel. – Szótlanul bámulom, miközben agyam őrült sebességgel kattog. Ez teljességgel abszurd- ordítom magamban, s mikor letépi rólam pólómat se tudok másra gondolni.
Őrültség.
Teljes mértékben őrültség!
- Engedd el Edward. – suttogja olyan hangon, hogyha haldokolnék is elhinném neki, hogy minden rendben lesz. Ez nem fair, egyáltalán nem fair. - Ne engedd át neki az uralmat. Legyetek egyek, együtt. Ne zárd el, engedd szabadjára. Add meg neki amit kíván.
Megreszket testem, ahogy behunyom szemeim, s lassan engedem le az elmém köré emelt gyengécske falakat. Bestiám azonnal kapva kap az alkalmon, s próbál kitörni. A fejem is belefájdul a kettős érzéstől… hogyan próbáljam meg visszatartani úgy, hogy mégsem teszem azt? Nem megy… ez nem sikerülhet!
Farkas farkam, s füleim kisebb fájdalommal változnak vissza eredeti állapotukba. Nyögve kapaszkodom Aaronba, némán epedezve segítségért. Ha nem tesz azonnal valamit, meg fogok őrülni. Majd szétfeszít, belülről… nem tudom kordában tartani.
Kezeim maguktól ragadják meg Aaron haját, s rántják le Őt hozzám, de már nem én vagyok az, aki a csókot kezdeményezi.
Bestiám mélyen felhördül bennem, s eszét vesztve próbál kiszabadulni. Aaront akarja. Szőröstül, bőröstül.
Hangos reccsenéssel szakad szét nadrágom, s még felocsúdni sincs időm, mert testemet Aaron azonnal kezelésbe veszi. Elmém szinte ordít az ellen, ami történik. Hogy amit teszünk, az helytelen, abba kell hagyni. Hogy ez undorító és szégyenletes. De mint ahogy általában, a józan eszemet könnyebben és sokkalta hamarabb legyőzi a bestiám fékezhetetlen indulata.
Ahogy Daniel is megmondta… mint a legolcsóbb kurva, úgy dörgölőzöm, úgy kínálom magam Aaronnak.
Egy vámpírnak.
- Ne csukd be a szemed.. – suttogja fülembe, amivel csak még jobban zavarba ejt. - Látni akarom az arcod..
Lassan emelem rá tekintetem, s még ajkaim is szétválnak, ahogy meglátom Őt.
Mindig ennyire… gyönyörű volt?
Szentimentális gondolatmenetemből az ágyékomra tévedő gyengéd érintés billent ki. Fejemet hátravetve mordulok fel, s csak még jobban törleszkedem Aaronhoz. Ég a testem, ahol megérint, és az a legborzasztóbb az egészben, hogy piszkosul tetszik.
Tudatom egyre csak tompul s a külvilágból alig észlelek csak valamit. Aaron illata, ami teljesen betölti orromat, a testének gyenge melegsége, ami az enyémhez képest már-már hidegnek hat…
Egy egész pillanatra, mintha a víz alá dugták volna fejem, s csak most sikerült volna végre a felszínre érnem, s levegőért kapnom. Rémülten tekintek Aaronra, ahogy észreveszem megtépázott ruháját.
- Ne.. - nyöszörgöm fájdalmasan.
- Nem bántalak. Bízz bennem. – suttogja kedvesen. Próbálok lenyugodni, de annyi minden kavarog bennem, hogy jelen pillanatban ez tűnik a legnehezebbnek. Úgy érzem, majd szétrobban a fejem az érzéseimtől… a bestiám érzésétől. Egy testnek túl sok két tudat, két érzésvilág. Ebbe én belepusztulok… nem bírom…
Aaront, foglalatoskodását figyelembe véve, nem hatotta meg túlságosan rövid könyörgésem. Vágyam tovább korbácsolja, hogy majd elsírom magam. Bestiám ha lehetséges, még zavartabb, mint én, s mint ez, mindennél jobban bosszantja. Élvezi, amit velünk művel, s mégis gyűlöli, mert ezzel legyengíti... Én pedig csak… fogalmam sincs igazán, hogy mit is érzek. Amit biztosra tudok, hogy a maradék józan eszem ellenére sem akarom, hogy Aaron abbahagyja kényeztetésem.
Sóhajtozom minden egyes érintésére, s a fájdalommal vegyes kéjtől nyögök fel, mikor mellbimbómba mélyeszti fogait.
Még, még, még akarom!
Felhördülve kapaszkodom meg fekete tincseiben, ahogy szájába vesz. Hiába próbálom visszafogni magam, testem irányíthatatlanná válik.. karmaim bőrébe vájnak, ajkaimat eltorzult nyögések és hörgések hagyják el, ahogy érzem a beteljesedés közeledtét.
Fejemet hátravetve, vakon bámulok magam elé, miközben néma sikoly szakad fel belőlem, ahogy a zsibbasztó kéj szétárad testemben. Agyam az átlagosnál is lassabban forog, s csak nagy sokára jut el tudatomig, hogy Aaron egy kis plusszal okozott örömet… mennyire vicces, hogy még ez sem tud felbosszantani?
Az eddigi testembe álló görcs hirtelen old fel, s akár egy rongybaba hullok vissza a kanapéra. Kezeim elgyengülve csúsznak át Aaron tarkójára, s azonnal összekulcsolódnak ujjaim, ahogy felemelkedik.
- Hova.. mi... – érdeklődöm bőszen, hogy mégis hová szándékozik cipelni, de értelmes válaszra sem méltat.
- Cssss... – Bunkó.
Aprót sóhajtok, ahogy lefektet az álmosítóan puha ágyba. Fáradtan, nagyokat pislogva figyelem, ahogy mellém fekszik, s könyökein támaszkodva kezdi arcomat tanulmányozni.
Ekkor jut el igazán a tudatomig, hogy mit is csináltunk… azaz csinált Ő velem.
Fél percbe se telik, hogy magamra rántsam a takarót, csak egy apró kis lyukat hagyva , hogy lássak is valamit.
Természetesen ő rögtön kikacag… mintha az, amit művelt, nem lett volna borzasztóan kínos! Mert igen is az volt!
- Édes vagy.. – mondja a nevetéstől édesen fulladt hangon. Fél szemmel figyelem csak, ahogy levetkőzik, s inkább arra koncentrálok, amire helyesebb volna. A mondanivalója, csak is a mondanivalója! - ..Daniel nem fog keresni?
Touché!
- Ő, azt hiszi duzzogom... én...
- Összevesztél vele? – Zavartan biccentek egyet, s közben erősen próbálom elkerülni tekintetemmel az arcomba ordító meztelenségét.
- Nem, csak......mi....izé.... – nagyot nyelek, ahogy egy pillanatra ágyékára téved tekintetem. Idegesen csukom le szemeim, s úgy válaszolok. Ez lehet még zavarba ejtőbb? - Nem értünk egyet.
- Pihenj csak. – súgja végül halkan, miközben közelebb fekszik hozzám. Kivételesen nem menekülök, mélyeket lélegezve egy kis mérlegelés után még azt is hagyom, hogy farkas füleimmel szórakozzon. Túl jó érzés, hogy morogjak miatta. Ha valami macskaféle lennék, most bizonyosan dorombolnék, de így csak a jóleső fáradtság kerít hatalmába.
Még hallom, ahogy egy sóhajtással megszólít, de a hozzám intézett szavai már nem jutnak célba… hangját teljesen elmossa az elmémet hatalmába kerítő éjfekete sötétség…
.oOo.
Hatalmas ásításom ébreszt rá arra, hogy lényegében ébren vagyok. Szemeimet dörzsölgetve tekergőzöm, ropogtatom csontjaim, mikor valaminek nekiütközöm. Ijedten kapom tekintetem a bizonyos „valami” irányába, s azonnal elszáll minden rémületem, ahogy az alvó alakot látva eszembe jutnak az elmúlt óra eseményei.
Aaronnál vagyok, behozott az ágyba, mert a kanapén… ohh. Arcomba fénysebességgel száguld a vér, hogy majd szétdurran. Egek! Ha ezt Daniel megtudja!
HA! Ha megtudja.
Hasamra átfordulva, könyökeimre támaszkodva figyelem a mozdulatlan alakot. Furcsa.
Lehetséges az, hogy nem ébredt fel a mocorgásomra?
Közelebb kúszva, lassan, és óvatosan hajolok fölé. Mutatóujjamat orra alá dugom, s meglepődve konstatálom, hogy bizony Aaron nem lélegzik. Fejemet mellkasára hajtva állapítom meg, hogy a szíve sem ver.
Térdeimre felálva figyelem Aaront, aki most igazán halott. Ezen nincs mit szépíteni.
Hihetetlen. Sose láttam még olyan vámpírt, ami nem élt.
Mély levegőt kell vennem, hogy hirtelen feltámadó vágyamat valamennyire le tudjam csitítani.
Micsoda felelőtlenség a részéről… ilyen kiszolgáltatottnak lenni egy vérfarkas jelenlétében. Ejnye.
Lábamat átvetve testén, fekszem rá, s nyakához dörgölve arcomat szívom magamba keserédes illatát.
Most igazán nem tehetne semmit sem. Kényemre-kedvemre szaggathatnám a testét, haraphatnám húsát… a vérében fürdenék.
Egész testemmel dörgölőzöm hozzá, s karmokban végző ujjaimmal hasán simítok végig, hogy vékony, ám hosszú vérző sebet hagyjak emlékül. Vérének illatától, s a tehetetlenségének gondolatától teljesen megkeményedem. Kuncogva hajolok arcához, s nyalok végig rajta, miközben már-már őrült módjára motyogok fülébe mocskosabbnál mocskosabb dolgokat, hogy mit is művelnék vele legszívesebben.
Mint akit pofon vágtak, úgy tisztul ki fejem, s mint egy űzött vad pattanok le Aaronról, s remegve szaladok a lehető legtávolabb tőle.
Idegesen kutatok ruhám után, s csak jó pár perces szitkozódás után döbbenek rá, hogy a ruháimra bizony már keresztet is vethetek, mert azokat se fogom már hordható állapotban viszont látni.
Jobb ötletem nem lévén, összekapkodom Aaron ruháit, s azokat ráncigálom magamra. Ha képes volt olyan felelőtlen lenni, hogy itt hagyja a testét, miközben jól tudja, mennyire vágyom arra, hogy kibelezzem… tessék, ellopom a ruháit! Mert hogy nem fogom visszaadni, az is tuti biztos! Bekaphatod,
Aaron, bekaphatod!
„De ha úgy vesszük, már bekapta, nem?” – cincog a kis hang a fejembe, mire arcom újfent mélyvörös árnyalatokat ölt. Utálom, mikor a saját véremet szívom…
Természetesen Aaron ruhái úgy lógnak rajtam, mintha egy sátorba bújtam volna, de nincs mit tenni. Vagy ez, vagy semmi.
A pucérkodást meg nem szeretem, úgyhogy ez maradt…
.oOo.
Reggel hét óra lévén még az átlagosnál is halkabban, és óvatosabban mászom fel a szobám ablakáig, majd onnan be a szobámba. Szerencse, hogy nyitva hagytam az ablakom, mikor kiszöktem… most lennék csak bajban, hogyha nem tudnék bejutni.
Átbújva függönyömön, azonnal az ágyam felé veszem az irányt, mikor egy morgáshoz hasonló, fáradt, mégis indulatokkal teli hang megállít ténykedésemben.
-Mégis merre jártál… Edward? - Elsápadva fordulok meg, hogy végül életnagyságú képet kapjak egy, az eddigieknél sokkalta dühösebb Danielnek.
Ezt elkúrtam. De még mennyire, hogy elkúrtam.
-Levegőztem? – Ennyi.
Nekem végem.
.oOo.
Sokadára dőlök neki a falnak, s kezdem tanulmányozni a plafont. Mikor lesz már vége? Mindig ilyen sokáig tartott? Nem nagyon emlékszem már…
Fújtatva lököm el magam, s újabb kis köröket kezdek szelni, sapkámat idegességemben újra meg újra megigazítom fejemen, mikor is végre meghallom hangját.
-Edward? – hirtelen állok meg, s kapom fel fejem. Pár méterre áll csak tőlem, arcán épp hogy csak meglátszik, mennyire is megilletődött, hogy itt lát.
Lassan biccentek egyet, mire elindul, s miközben elhalad mellettem, veti oda kérdését.
-Mit keresel itt?
Felém se nézve, az ajtóhoz lép, s becsörtet a tanáriba. Jó kiskutya módjára követem, közben erősen koncentrálva a mondanivalómra.
Mélyet sóhajtva csukom be magam mögött az ajtót, s lassan fordulok Aaron felé, aki perpillanat úgy tűnik, nagyon el van a maga kis világába. Pakolgat jobbra-balra… ha nem Aaronról lenne szó, még azt gondolnám, hogy megsértődött…
Hangtalanul közelítem meg, s szóra nyitnám szám, de illata, amit eddig valahogy figyelmen kívül hagytam, úgy kábít el, hogy szabályosan megtántorodom. Levegőért kapkodom, de csak azt érem el vele, hogy még inkább magamba szívom illatát.
Már-már dülöngélve támolygok mögé, s fejemet hátának döntve kapaszkodom meg ingében.
Érintésemre megdermed, a kezében tartott tárgyakat óvatosan ejti vissza az asztalra.
Lassan fordul velem szembe, meglepő mód nem zavartatom magam, csak jobban bújom hozzá, arcomat mellkasához dörgölve.
-Szükségem van rád – dünnyögöm ruhájába álmatagon – nem bírom már sokáig. Egyre rosszabb… egyre nehezebb tudatomnál maradnom. Nehéz.. olyan nehéz…
-Edward – suttogja nevem olyan lágyan, hogy még tekintetem is ráemelem. Ajkaim elnyílnak, ahogy belenézek szemeibe, azokba a mélykék íriszekbe. Belehalok, esküszöm, belehalok. – Minden rendben? – óvatosan simít végig arcomon, mire lehunyom szemeim s apró mosollyal ajkaimon élvezem érintését.
-Minden.. minden rendben- sóhajtom álmatagon – csak kicsit gyengék…fáradtak vagyunk – suttogom fejemmel az ablak felé bökve. – tegnap volt holdtölte. Ilyenkor Daniel elnéző… elnézőbb, mint általában. – dünnyögöm orrom alatt, majd hirtelen nézek fel rá – Megőrülök Aaron. Ha nem segítesz, én megőrülök. –vinnyogom - Daniel nem érti, ő nem látja, hogy amit tesz, az rossz! – ujjaim görcsösen kapaszkodnak ingének vékony anyagába, s csak egy hajszál választ el attól, hogy lerogyjak a lábai elé és sírva könyörögjek, hogy tegyen magáévá, csináljon velem amit akar, csak ne…ne jöjjön elő az a szörnyeteg!
Aaron elgondolkodva, félrebiccentett fejjel néz rám, ujjai azokkal a kis hajtincseimmel játszadoznak, amik a kinti szeles időnek köszönhetően kiszöktek sapkám fogságából.
-Lassan már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha viszont látlak. – mondja csevegő hangon, miközben közelebb hajol, s apró puszit nyom homlokomra. – Örülök, hogy itt vagy, Edward.
-Akkor segítesz nekem? – nézek rá reménykedve
-Hónapokkal ezelőtt is megtettem volna – feleli komolyan
Fejemet leszegve kapaszkodom kitartóan ingébe, úgy motyogok magam elé bűntudatosan.
-Daniel nem engedett el. Kivett az egyetemből… még a küszöböt se léphettem át. Azt hiszi, hogy ezzel jót tesz, hogy ettől jobb lesz nekem.. – fejemet rázom, s sírás határán folytatom – de hiába állítom az ellenkezőjét, hogy ettől csak..
-Edward. – államnál fogva gyengéden emeli meg fejem, hogy szemembe nézhessen – nem kell kifogásokat gyártanod.
-Én nem.. – … gyártok kifogásokat, fejezném be mondatom, de Aaron puha ajkai megállítanak cselekedetemben.
Tudatom azonnal eltompul, mintha hosszú áltatás és nyomorgás után, újra a személyes drogomhoz jutnék… elszáll az agyam, s úgy csimpaszkodom Aaron nyakába, mintha belehalnék, ha egy kicsit is eltávolodnék tőle.
Kezeit derekamon pihenteti, majd hirtelen von magához szorosan, s ujjai vándorlásba kezdenek lenge kabátom alatt. Felnyögve, gondolkodás nélkül tolom előre csípőm, Aaronból kiváltva egy mély morgáshoz hasonló már-már földöntúli hangot. Combjaim alá nyúlva kap fel, s mindent félresöpörve, dob fel az egyik íróasztalra. Ujjaimat feljebb csúsztatva, göndör hajába markolok, s húzom magamhoz még közelebb. Faljuk, marjuk egymás ajkait, akár a vadállatok.
Hamar lekerül rólam a sapkám, kabátom, még a pulóverem is, de mit sem érdekel… ám mikor a pólómat húzza le fejemről, mintha egy vödör jeges vizet zúdítottak volna a nyakamba.
Remegve kapom el kezeimet, s fejemet lehajtva ölelem körbe magam.
-Ez.. egyszerűen nem megy..- idegesen harapom be alsó ajkam, hogy vérem is kicsordul. Mély sóhaj szakad fel Aaronból.
-Próbáld meg kifejteni, Edward. Mi az ami megakadályoz? – kérdi hosszú csend után, miközben ujjai oldalamat simítják. Elgondolkozva bámulom régies ingének csipke szegélyét.
-Nem igazán tudom. – motyogom orrom alatt – veszettül kívánlak… mint még soha senkit az életemben – ujjaim a csipkével kezdenek játszani.
Elégedetten hümmög egyet, majd apró csókokat nyom nyakamra.
-Gondoltál már arra, hogy talán… nem is tudom, esetleg… véletlenül… Daniel nyomása okozza? Összebújni egy csúnya gonosz vámpírral… na de kérem, ez mégis csak elfogadhatatlan! - érzem, hogy szórakozottan belemosolyog bőrömbe.
-Talán… esetleg… meglehet. – suttogom. Torkomba hatalmas gombóc növekszik, hogy a legszemélyesebb dolgaimat készülöm megosztani Aaronnal. Pont Aaronnal! – Ő nagyon dühös. Miattam. Miattad. Nem viselte valami jól a hírt, hogy úgy vonzódom hozzád, ahogy egy lehetőleg nem vámpír lányhoz kellene…
-Ohh. Csakugyan? – kihallom a hangjából, hogy most fülig ér a szája. Legalább valaki örül a hírnek… amíg be voltam zárva nem egyszer hallgathattam, hogy milyen undorító elfajzott lény is vagyok.
Arcomba mégis pír szökik, s gyengén megütve mellkasát adom tudtára, hogy még mindig nem szeretem, ha rajtam mulat.
-Mindazonáltal… - komolyodik meg hirtelen – ezt a problémát minél hamarabb orvosolnunk kell. Így azt hiszem jobb is, ha most hazaviszlek.
-Haza? – arcom eltorzul, s riadt tekintettel bámulok fel rá, ő pedig jót kacag kirohanásomon. Hajamat összeborzolva hajol közelebb, s úgy suttogja ajkaimba:
-Hozzám haza. – hangja mintha hipnotikus varázzsal bírna, azonnal zavarba ejtő és kínos képek tömkelege jelenik meg lelki szemeim előtt.
Szemeimet lehunyva, alsó ajkamat beharapva bólintok az invitálásra. Józan eszem ordít, hogy nem szabad. Azonnal takarodjak haza, és örüljek, ha Daniel nem szaggat szét a puszta két kezével. Ehelyett öltözködni kezdek, s amint elindul, készségesen követem Aaront, életem egyik megkeserítőjét, a perverz vámpír bácsit, vágyaim kielégítőjét.
Erre a gondolatra elmosolyodom, majd mélységesen elpirulva kapok keze után, hogy aztán egy érdeklődő, mégis elégedett pillantást kapjak cserébe.
Ez a pár hónap, amíg nem láttam Aaront, teljesen kiforgatott magamból. Ebben teljesen biztos vagyok.
.oOo.
Nagyot nyelek, ahogy belépek az álmaimban már oly sokszor látott szobába. A legtöbbször el se jutottam az ágyig, mert Daniel, vagy az épp ügyeletes farkas-dada idő előtt felrázott… nehogy Aaron felvegye velem a kapcsolatot, míg alszom. Ki tudja, hogy hányszor próbálkozott.. vajon próbálkozott egyáltalán?
Gondolatmenetemből Aaron gyengéd érintése térít magamhoz, ahogy hajamat félresöpörve csókol nyakamba. Hátulról karolja át derekam, s ujjaival végigszánkázva testemen duruzsol.
-Megnőtt a hajad – fogaival bőrömet karcolja, hangom megremeg, ahogy reagálok valami válaszfélét.
-A hajnak már csak megvan ez a különleges tulajdonsága… - mosolyogva fordít magával szembe, s a világ leggyengédebb csókjával ajándékoz meg. Szinte beleolvadok ölelésébe, s készségesen hagyom, hogy megszabadítson ruháimtól.
Határozottan jobban tetszik ez a módszer, mintha letépné rólam… bár meg kell valljam, azért annak is megvan a maga szépsége.
Sóhajtva huppanok le a fekete selyemágyneműre, majd nyújtózkodva, akár egy jól lakott macska, dőlök hátra. Tekintetem végig Aaronon tartom, s szívem hevesebben kezd verni, ahogy meglátom az elégedett csillogást szemeiben.
Apró mosollyal szája szegletében térdel fel az ágyra, s mászik fölém. Szemeimet lehunyva fordítom oldalra fejemet, s nem is kell sokat várnom, hogy megérezzem puha ajkait, ahogy pihekönnyű csókokat hint bőrömre. Egyik keze farkas fülemet morzsolgatja, míg másikkal fedetlen testem minden négyzetcentiméterét feltérképezi.
Az előző esti átváltozásnak köszönhetően a bestiám is tompább, jóval fáradtabb, így csak gyengén erőszakolja elmémet… de ahhoz még épp elég erősen, hogy úgy kikeljek magamból, mint egy tüzelő szuka.
És ez a kettőség taszít az őrület határába… az egyik felem nyögdécselve simul bele Aaron minden érintésébe, s kielégítésre vár, míg a másik felem kiállt az egész ellen. Olyan, mintha a testemben vívna harcot a bestiám és Daniel…
Fejemet hátravetve, ajkaimat véresre harapdálva nyöszörgök az egymást taszító érzéseimtől. Aaron apró puszikat adva arcomra csitítgat.
-Nincs itt senki, aki megfeddjen, Edward. Most teljesen a magad ura vagy. Se Daniel, de még a bestiád sem irányíthat téged. – Pihegve emelem Aaronra tekintetem, s egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig csak bámulom, miközben próbálom rendezni kavargó gondolataim. – Ne foglalkozz a következményekkel… ne foglalkozz semmivel, Edward. Csak azzal, amit Te szeretnél. – Nem csókol meg, még csak meg sem érint. Teljesen rám hagyja a döntést. – Mond, mit szeretnél..? – kérdi végül csöndesen, komolyan.
Nagyot nyelek, karmos ujjaimmal ingébe kapaszkodom, ahogy megemelem fejem, s remegő hangon válaszolok.
-Téged szeretnélek... – kicsit hátrébb húzódik, s megfejthetetlen arckifejezéssel néz le rám… mintha nem hinne a saját füleinek. Talán az érzékei csapták be, és aki fekszik az ágyában nem is Edward, hanem a bestiája? Tán az esze ment el? Csak is efféle gondolatokat tudok elképzelni. Hisz… hónapokkal ezelőtt, szinte sírva szaladtam el, csak ha mellém lépett, most pedig teljes tudatomban azt állítom, hogy csak rá van szükségem. Azt hiszem a helyében én is megilletődnék.
Mély, állatias mordulással esik nekem, szinte belepasszíroz a matracba. Harapjuk, tépjük egymás ajkait, ujjai vámpír ügyességgel simítanak végig egész testemen, hogy képtelen vagyok visszafogni nyögéseim. Szinte hallom a fejemben, ahogy azt kéri, ne fogjam vissza magam, csak nyugodtan adjam ki… hisz úgyse hallja más. Csak Ő. Csupán a gondolatra elpirulok… hisz az, hogy csak Ő lát s hall így engem, pont elég ahhoz, hogy mérhetetlen zavarban legyek.
Reszketve takarom el arcom, ahogy mellbimbómat kezdi harapdálni, nyalogatni. Mellkasom veszettül emelkedik és süllyed, lassan attól félek, hogy a végén rohamom lesz, és kidőlök, mint egy zsák krumpli.
-Gyönyörű vagy… - morogja, mikor visszatér egy csókért. Pihegve rázom nemlegesen fejem, hogy nincs igaza, hogy nem kell a szentbeszéd, nem kell puhítani. Az engedélyt megadtam, most már azt tehet, amit csak szeretne. Elmosolyodik s apró puszikat hint bőrömre, egyre lejjebb és lejjebb haladva, s közben elégedetten hümmög.
Ahogy elér nadrágom szegélyéhez, feltérdel, s úgy tesz, mintha nem tudná mi a következő lépés.
Gondolkozás nélkül emelem meg csípőm, s egy apró szusszanással hagyom, hogy kigombolja, s lassan lehúzza farmeromat. A ruhadarab valahol a szoba sarkában landol, ahogy elhajítja.
Kába állapotomból Aaron mély, hörgő sóhaja térít észhez. Egész teste megfeszül, ahogy végig tekint rajtam, csupasz testemen, amit már csak egy apró boxer fed. Ajkamba harapva figyelem vágytól csillogó szemeit, meg-megfeszülő izmait, ahogy ágyékomat bámulja leplezetlen vággyal.
Apró sóhajjal tárom szét eddig összezárt térdeim, s még jobban elpirulva hagyom, hogy elhelyezkedjen lábaim között. Fenntartva a szemkontaktust hajol le, s kezdi kényeztetni combjaim belső felét. Aprókat harap bőrömbe, hogy aztán pihekönnyű csókokkal engeszteljen. Félrebiccentett fejjel, félig lehunyt szemmel kísérem figyelemmel ténykedését. Legszívesebben az összes párnát a fejemre szorítanám zavarom mérhetetlensége miatt, mégis inkább nyöszörögve nézem, ahogy kényeztet.
Egyre hangosabban adom tudtára, hogy bár iszonyatosan jól esik amit csinál, többre vágyik a testem.
Csípőmet meg-megemelve könyörgöm, hogy hagyja a combjaimat, hagyja a hasamat, térjen már rá a lényegre!
Bennem reked a levegő, ahogy orrával végigsimít a boxer anyagán, majd apró csókot hint rá, hogy egész testem beleborzong ebbe az egyetlen kis gesztusba.
Remegve nyúlok Aaron feje után, s hajába markolva húzom fel magamhoz, hogy egy vad csókot követeljek tőle.
-Ha tovább kínzol, esküszöm az égre, hogy kitépem a szívedet… - morgom, mély, földöntúlian állati hangon… a bestiám hangján. Épp hogy csak elkönyvelem magamban a szimbiózis eme kellemes oldalát, Aaron már gondoskodik róla, hogy egy épp gondolatom se maradjon.
Boxerem hangos reccsenéssel szakad szét, ahogy Aaron letépi rólam… Istenemre, a szétszaggatott ruháimat meg fogom fizettetni vele!
Ujjai azonnal merevedésemre fonódnak, de a folytatás elmarad. Fogcsikorgatva morranok fel, s nyakát átkarolva húzom magamhoz még közelebb, fülét kezdem harapdálni, s közben csípőmet ütemesen meg-megemelem. Ujjai egyre szorosabban fogják vágyamat, ami csak még jobban arra sarkall, hogy mozogjak…
Fájdalmasan nyögök fel, mikor elenged, s csók ide vagy-oda, engesztelhetetlen maradok. Dühösen vicsorogva markolok hajába, hogy karmaimmal még fejbőrét is felsértem.
-Nyugalom, Edward, nyugalom. – Legszívesebben letépném az ajkait, hogy ne tudjon így mosolyogni! Letörölném a képéről ezt az elégedett arckifejezést!
Lihegve figyelem, ahogy féloldalasan áthajol fölöttem, kutat valami után. Az éjjeliszekrényben?
Amennyire rám nehezedő teste engedi, tekergőzöm, hogy lássam hol matat, de mire sikerül odafordulnom, már vissza is hajol fölém. Mutató és hüvelyk ujja között egy kis tégely lapul, amit nem tudok mire vélni.
-Mi ez? – vakkantom ingerülten, grimaszolva, mint egy kisgyerek aki nem kapja meg a szivárványszínű nyalókáját.
Aaron azon a hátborzongatóan vágykeltő hangján kacagja el magát, s apró mosollyal szája szegletében szól hozzám.
-Kérlek alássan Edward, ez lesz az, aminek segítségével ma az egekbe röpítelek. – Bizonyosan kiülhet arcomra amit gondolok, mert Aaron megint csak elkacagja magát.
Hiszem, ha látom!
Mosolya nem halványul akkor sem, mikor engesztelő csókáradattal hallgattat el. Elégedetten morgunk bestiámmal, mikor is szemhéjaim felpattannak, s még a testem is megugrik ijedtemben. Aaron vigyorogva kezdi nyakamat kényeztetni, s ahogy folytatja ténykedését döbbenek rá a kenőcs jelentőségére.
Aaron egyik ujja bennem van.
A felvilágosodás szinte magával ránt, s nyöszörögve kérlelem további mozgásra. Újfent átkarolom nyakát, de most már nem eresztem. Amíg vége nem lesz, nem eresztem!
Egyre hangosabban nyögdécselek, ahogy első ujját követi a második, majd a harmadik. Az, hogy folyton sikerül ugyanazt az érzékeny pontot megérintenie, nem épp a leg célravezetőbb az elhallgattatásom terén…
Néma sikoly hagyja el ajkaim, ahogy Aaeon eddig testemet kényeztető keze rászorít merevedésemre, miközben ujjai azt a fájdalmasan gyönyört nyújtó pontot ingerlik bennem, metszőfogai pedig húsomba mélyednek.
Mintha az egész testem lezsibbadna, úgy árad szét bennem a gyönyör, újabb és újabb hullámokban. Aaron mély morgás kíséretében szorítja össze állkapcsát, hogy szinte átharapja nyakamat. Testem egésze megfeszül, lábujjaim görcsbe állnak az intenzív érzéstől, és egy egész pillanatig úgy érzem, hogy… a világ megszűnik létezni.
Ahogy elernyednek izmaim veszem csak észre, hogy saját verejtékemben tocsogok… légvételem még mindig szabálytalan, egyáltalán csoda, hogy éltető oxigénhez tud jutni a tüdőm…
Hosszú ideig, csak lihegve bámulom a plafont, s megint csak egy fél emberöltőbe telik, mire ráébredek arra, hogy Aaron teste még mindig zavarba ejtően közel van, s forró lehelete nyakamat csiklandozza.
Megérezheti gondolataim, mert azonnal kinyomja magát, majd furcsa fénnyel a szemében ül az ágy végébe. Engem néz, de nem szól egy szót sem.
Kifújva az eddig bent tartott levegőt hunyom le szemeim s próbálom lenyugtatni magam. Most élveztem egy akkorát, mint még sose, és mégis… nem érzem magam kielégítettnek. Szinte megfojt a szobába beragadt vágy illata.
Mintha valaki tarkón csapott volna, úgy ér el a felismerés, s az új információ.Eddig meg sem éreztem… de most. Egek!
Ez Aaron vágyának illata, nem az enyém!
Nevét nyöszörögve tolom fel magam ülő helyzetbe, de már csak ennyitől is úgy érzem, hogy megőrülök.
Lassan mászom Aaronhoz, s lehunyt szemekkel bújom hozzá. A természetes, s vágyunk intenzív illatának keveréke egyszerűen elveszi a józan eszem. A vér fémes szagáról már ne is essék szó.
Jó kisfarkas módjára fúrom fejem nyakába, s úgy dörgölőzöm hozzá, miközben értelmetlenül motyogok neki mindenfélét. Ujjaim mellkasát simogatják, s az első adandó alkalommal bebújnak a régies szabású ing alá. Aaronnal egyszerre sóhajtunk fel.
Nyakának bőrét harapdálom, füle tövét nyalom, és nem érzem azt, hogy ez rossz lenne, hogy abba kéne hagynom. Bestiám is meg van zavarodva, akár csak én magam. Sosem volt még ilyen… mindig csak az volt, amit Ő akart és Én. De olyan, hogy Mi…
Remegő kezekkel segítem le Aaronról ingét, s véresre harapdált ajkamra harapva szisszenek fel a látványtól. Egy egész pillanatra le kell hunynom szemeim, hogy lenyugtassam amúgy őrülten vergődő bestiámat. Talán csak Aaron közreműködése segít abban, hogy nem tör ki belőlem, hogy nem veszítem el azt a kevés öntudatom, s változom egy vérengző vadállattá. Ezért kimondhatatlanul hálás vagyok. De tényleg.
Veszettül kívánjuk Aaront. Bestiám talán még jobban is…
Elégedetten morogva simítgatom mellkasát, hasát, miközben apró csókokat lopok édes ajkairól. Ha nem lennék annyira az érzékek hatása alatt, úgy vélem, igen meg lennék lepődve azon, hogy Aaron most mennyire komoly. Magához képest természetesen. Szája sarkában most nem bújik meg kis mosoly, a szeme sem a megszokott kacérsággal csillog… nem. Tekintete homályos, mintha ő sem lenne itt igazán. Ajkai elnyílva, mintha csak azért kiáltanának, hogy valaki véresre csókolja őket… különös, de erős késztetést érzek arra, hogy én legyek az a bizonyos illető.
Pihekönnyű csókokat hintek ajkaira, arcának élére, de hamarabb veszítem el az önuralmam, mint hogy rendesen ki tudnám élvezni a helyzetet…
Fejemet mellkasának döntve, kábán simogatom vállát, erős karjait, mellkasát. Úgy érzem már csak attól, hogy szabadon megérinthetem, mindjárt elszállok. Hihetetlen.
Felsóhajtva bújok hozzá még közelebb, hogy érezzem testének melegét, s keserédes illatát, hogy aztán morogva dörgölőzzek hozzá ahol, és ahogy csak tudok.
Nem először fordul elő, hogy előjön belőlem ez a viselkedés… mikor hiába tudom, hogy mi történik, csak az ösztönömre vagyok képes hallgatni. Pár héttel a lebukásom után kezdődött… egy kis házban, tele vérfarkasokkal, mit ne mondjak nem a legideálisabb egy labilis elméjű fél-vérfarkas számára. Szinte észre se vettem, s mint a közönséges farkasok, úgy aludtam a földön, összegömbölyödve, szorosan az átalakult vének mellett… s úgy éreztem ez a lehető legjobb érzés a világon.
Most sem érzek másképp. Érezni akarom Aaront, hozzádörgölőzni, minél nagyobb felületen, hozzábújni, az ölelésébe gömbölyödni. Már csak a gondolat is halk morgást vált ki belőlem.
El-elkalandozó kezem Aaron nadrágjának szegélyébe akad, s álmatagon, de érdeklődve fordítom oda tekintetem. Óvatosan simítok végig a félre nem érthető domborulaton, amivel sikerül Aaron lélegzetét elállítani. Apró mosollyal arcomon nézek fel tompán kék szemeibe, s magamban szinte vihogok. Ha nem lennék én is mérhetetlenül kanos, biztosan a képébe röhögnék. De így csak pőre elégedettséget érzek. Én váltom ezt ki belőle! Az arckifejezéséből ítélve ez tetszik is neki. Ez az elcseszett helyzet tetszik neki!
Mit ne mondjak, nekem is.
Fenntartva a szemkontaktust lassan, ráérősen gombolom ki nadrágját, mintha a világ egyik legtermészetesebb dolga volna mindez. Szemeit lehunyva morran fel, mikor kiszabadítom vágyának bizonyítékát, s erősen marokra fogom. Nekem se kell több, hogy fájdalmasan felnyögjek… arra nem számítottam, hogy egy ilyen apró cselekedett, ennyire fel tud tüzelni. Merevedésem szinte ordít, hogy valaki jól rángassa meg, mert iszonyatosan, de kibaszottul kielégítésre vágyik.
Fejemet visszahajtva Aaron vállgödrébe próbálkozom testem lehűtésére, de már meg sem lepődök, hogy drága egyetlen vámpír bácsim ezt zöldlámpának veszi. Nem mintha rosszul esne, amit csinál, dehogy. Szeretem, mikor a farkammal játszik. Kész, ez van. Ha emiatt Daniel életem végéig tartó házi őrizetbe fog tartani, az sem érdekel.
Remegő kézzel, lassú tempóban kezdem kényezteti Aaront, ahogyan ő is teszi velem. Ohh, igazi csapatmunka!
Észre se veszem, mikor lépjük át azt a bizonyos tűréshatárt, hogy csak nyögésekre és értelmetlen morranásokra legyünk képesek. Mint az állatok- gondolom- s még ettől is csak még jobban beindulok.
Hát ha állatok, akkor állatok vagyunk. Kivételesen most nem tud érdekelni.
Aaron szabad kezével fenekemet markolássza, középső ujjával ánuszomat ingerli. Gondolkodás nélkül, azonnal igazodom mozgásához, ütemesen simulva bele érintéseibe.
Csókokkal halmozzuk egymást, mintha még sose tettük volna korábban… lehunyt szememre ad apró csókot, mikor a hideg végigfut gerincem mentén, elzsibbasztva így egész testem. Mélyről jövő nyögés szakad fel belőlem, s szinte összezuhanok az orgazmus idő előtti, meglepetésszerűen jött hatásától.
Ujjaim szorosabban fonódnak Aaron merevedésére, ahogy egyre gyengülő hullámokban cikázik át rajtam a kéj. Megrázkódó testéből, s mély nyögéséből tudom csak, hogy Aaront is elérte a jó megérdemelt élvezet. Kábán tekintek le ölünkbe, s egy egész pillanatig komolyan elgondolkodom azon, hogy az én kezem miért csont száraz, ha én össze-vissza élveztem Aaront. És igen, pont ennyi kellett hozzá, hogy végre észhez térjek, s olyan mértékben zavarba jöjjek, hogy legszívesebben a föld alá másznék.
Államat megemelve ad pihekönnyű csókot feldagadt ajkaimra, s óvatosan fektet el az ágyon. Lehunyt szemeim mögül lesem ahogy lehámozza magáról a nadrágját, s miután kezét is lerendezte, kényelmesen mellém fekszik. Nem teketóriázik, szorosan mellém telepszik, hogy mellkasa felkaromhoz ér. Még a szőr is feláll a hátamon, csupán csak ennyitől.
-Borzasztó vagy, ugye tudsz róla? – krákogom hosszú hallgatás után, pipacsvörösen.
-Ha eddig nem tudtam volna, most már fel vagyok világosítva. – félrebiccentem fejem, s úgy bámulok gyönyörű szemeibe. Rohadjon meg.
-Daniel meg fog ölni. – suttogom – Engem egy életre elzár a külvilágtól… de téged…
-Shh – kezével gyengéden simít végig arcomon, hogy még a lelkem is megnyugszik egy pöppet – Nem kell aggódnod, Edward.
-Én nem aggódom! – morgom fáradtan – csak merészkedtem felhívni rá a figyelmed, hogy annak, hogy egy vérfarkast „próbálgatsz” – itt sokatmondó pillantást vetek rá- magával hordozz kisebb-nagyobb problémákat, mint például, egy vérszomjas nagybácsit, aki az első adandó alkalommal megpróbálja kitépni a torkodat.
-A közeljövőben ezt megpróbálom szem előtt tartani. – feleli mosolyogva. – Mire gondolsz, Edward? – kérdi, miután hosszú ideig csak bámulok magam elé.
Erősen hezitálok, hogy elmondjam-e, vagy sem, de végül megemberelem magam.
-Hogy milyen jó lenne szétszaggatni a tested, és a forró belső szerveidben melegedni… - motyogom, miközben a plafont fixírozom. Nem merek a szemeibe nézni. Nem attól félek, hogy mit gondolhat most rólam. Inkább attól, hogy meglátná a szemeimben, hogy tényleg mennyire vágyom erre. Hogy mennyire élvezném. Csak a gondolat is mámorító.
Kész, ennyi. Mások fagylaltra vágynak vagy csokoládéra, én pedig véres belső szervekre. Csodás.
-Oh, ez igazán… bájos. – értetlenül, végül csak felnézek rá, és mily meglepő… megint rajtam mulat. – talán egyszer azt is beiktathatjuk. – a levegő is bennem reked, bestiám pedig teljesen elveszti az eszét.
-Istenem, te nem tudod, miket beszélsz. – nyögöm fájdalmasan – kérlek, ne szórakozz velem. Ez nem vicces. – vinnyogom. Ez tényleg nem. Csak ebből, ne… ebből ne csináljon viccet, mert ez halálosan komoly.
Látom rajta, hogy megérti, ez egy fájdalmas téma nekem.
-Aludj, ha szeretnél. – fejemet rázom, de azért bebújok a takaró alá.
-Nem vagyok fáradt. Aludtam, mielőtt eljöttem. – motyogom – Igazából mennem kéne… Daniel… - Puha ajkai belém fojtják a szót, s meg sem próbálkozom ellenkezni. Mégis mi értelme volna? Később úgy is csak én szívnám meg a levét, hogy „elfojtom a vágyaim”. Arcát kezeim közé fogva húzom magamhoz közelebb, s mélyítem el a csókot. A takarót felhajtva bújik be mellém, s keze azonnal oldalamat kezdiksimítani. Megszakítva csókunkat, kifulladva nyögök fel.
-Ennek így sosem lesz vége… - egek, már most kezdek keményedni, egy ártatlan csóktól!
Olyan elégedett mosollyal ajándékoz meg, hogy a levegő is bennem reked… elvesztem.
Istenemre mondom, már most tudom, hogy végleg elvesztem.
Szerkesztve bakkfity által @ 2012. 04. 09. 11:19:01
Azt hittem beszélgetni fogunk, ám ahelyett hogy elő adná minő gondja van velem, egyszerűen nekem esik. Lábaim pedig végigkaristolják a fát, ahogy hátra csúszom az ütése erejétől.
Áááúú.. ez fájt.
- Azt hiszem, értem mit akarsz mondani. – nézek rá, a lenyalva a vért a szám sarkából. – De ezzel nem oldasz meg semmit.
- Ó dehogynem. Szépen békén hagyod Edwardot így is épp eleget szenvedett nélküled is.
- Nézd.. – kezdeném magyarázni a dolgot, de nem hallgat meg. Haah.. a jó öreg vérfarkas vérmérséklet. És még mi vámpírok vagyunk a fenevadak. Miközben ő, szinte vérben forgó szemekkel csak így beront hozzám, és nekiáll szétverni a berendezést, meg engem.
Nekivág az ajtónak, és akkorát csattanok rajta, hogy a falról leesik egy 16-dik századi eredeti kép. Najó.. most már kezdek bepipulni. Igazán meghallgathatnál engem is.
Vicsorogva, morogva ront nekem, én azonban elkapom a csuklóját.
- Megtennéd, hogy engem is végighallgatsz? – kérdezem az vicsorgó arcától alig pár centire.
- Dögölj meg vámpír! Ismerem a fajtádat! – morogja. Még a szeme is vörösre vált.
Szemeim összeszűkülnek a dühtől. Megszorítom a csuklóját és ezúttal én repítem a falnak egy rúgással. A vakolat leesik a falról, por száll fel.
Hörögve tápászkodik fel, Edwardéhoz hasonló fülek jelennek meg a hajában.
Nekem ugrik, én meg neki. Furcsa hogy ezúttal azért harcolok, mert még meghallgatni sem akar. Nem akarom bántani, de egyszerűen.. nem hagy más lehetőséget.
Megragadja a kabátomat, ami elszakad. Az anyagot elhajítja, majd felém kap, ezúttal a karmai szántanak végig az oldalamon. Kitérek előle, de jön utánam. Piszok gyors, még így, emberi alakjában is. Olyan, vagy legalábbis majdnem annyira idős vérfarkas lehet, mint ahogy én, vámpírban.
Remek. Valahogy ez most nem dob fel.
Újabb ütés, a falnak tántorodom. Elrúgom magamtól, ő esik el. Majd megint én.
Aztán csak egy hangot hallok, és megmerevedek térdeltemben, ahogy épp feltápászkodni készülök.
-Ne tedd! Kérlek, hagyd abba! Nem teheted! Mikor ártott ő neked?! Ez így nem… ez így nem tisztességes! Fejezd be, kérlek!
Edward.
Itt.
És engem véd.
Csodálkozva sandítok feléje, majd a nagybácsira, aki mintha picit lenyugodna a hangjára.
– Daniel… Ne tegyél meggondolatlan dolgokat, kérlek. – mondja halkan.
Figyelem, ahogy eltűnnek a fülei Edward szavaira. Viszont a dühe még nem párolgott el.
- Mégis mit keresel te itt? – kérdezi morogva.
- E-eltűntél… egy áldott szó nélkül. Mégis mit tehettem volna?
- Megvárhattad volna, míg elrendezem ezt az apró kis „problémát”. – int fejével felém.
Ehh szerintem inkább az a problémád barátom, hogy nem vagy képes meghallgatni a logikus érveket. Előítéletei… azt hittem csak az embereknek vannak. De nekik, úgy látszik, még több van. Pedig tudom, hogy csak félti tőlem.
- Mit műveltél vele, mond. – pillant felém. Próbálok bíztató arcot vágni, hogy ne hozzam még én is a frászt rá. Így is épp elég rémült lehet.
- Csupán csak felhívtam ennek a mocsoknak a figyelmét arra, hogy az ittléte nem kívánatos számunkra. Most pedig gyere. Elmegyünk.
Megfordul és várja, hogy Edward kövesse. Ő azonban hozzám sétál, a kezét nyújtja, és felsegít.
Magamhoz húzom, és apró csókot lehellek homlokának sima bőrére.
- Köszönöm, Edward… - felelem halkan.
- Edward! Gyere! – morran rá Daniel, ő pedig elkullog utána.
Csak nézem őket, ahogy kilépnek az ajtómon, majd körbenézek a kissé megviselt előszobán, és felsóhajtok.
Hahh... lesz ebből még gondom.
„Ostoba vagy, legyőzhetted volna” – mondja egy hang a fejemben.
„Vagy nem.” – felelem magamnak. „Nagyon erős.”
„Te is erős vagy.”
„Mi értelme lett volna?”
Furcsa hogy ezt mondom. Régebben, sosem hezitáltam volna. De most, most más a helyzet. Csak tudnám miért? Mi ütött belém? Nem védem magam rendesen, csak azért mert félek hogy örökké meggyűlölne meg bántanám azt aki szeret? Előbbre helyezem ezt a saját testi épségemnél?
Hahh.. valami nagyon nem stimmel velem.
***
Kisétálok az ajtóig, látom őket távolodni.
Nem esik egy szó sem közülük, egy darabig.
Már éppen elérnék a hatalmas kert végét, és kiérnének az utcára, amikor látom, hogy Daniel megragadja a karját. Edward mond neki valamit, majd ellöki, úgy, hogy csak méterekre ér földet a kaput átszakítva, egy kőszökőkútba beleékelődve.
Csodákozva figyelem.
Honnan.. honnan ez a hatalmas erő?
Megfordul, és elindul felém.
Közel jön, egészen közel, ujjai a mellkasomat érintik. Megsimogat.
Feláll a szőr a hátamon, illetve felállna, ha lenne, de nincs.
Furcsa érzés, mintha tollakkal simogatnák a testem. De mégis olyan idegen.
A szemeit figyelem. Valami más lett. A csillogásuk.. a fényük. Nem ugyanaz.
Kezével felnyúl, elkapja a tarkómat és lehúz magához, hogy egyenest a fülembe suttogja mondandóját.
-Ha tudnád mennyire… de mennyire vágyakozunk az érintésedre… a csókjaidra. Edward mindig… mindig veled álmodik. Minden egyes éjszakán, hogy aztán verejtékben fürödve, igazi kielégülésért nyöszörögve ébredjen fel… haah… De tudod… ő elfojtja… ezeket a természetes, és egyben csodás érzéseket mind elnyomja magában, hogy aztán ebből később ne legyen semmi probléma… Pedig ha tudnád, mennyire vágyunk már egy igazi kiadós, durva, állatias szexre. Csakis veled. Senki mással. Nem vágyunk egyébre, mint puha párnák között egész álló éjszaka szeretkezni. Újra meg újra átélni az orgazmus minden örömét… belesikoltani a vágytól terhes levegőbe valaki nevét… Aaron… Aaron… a te nevedet akarjuk suttogni a halálcsöndes éjszakába. Csak érted dobok a szívünk. Csakis érted epedezünk! Te kellesz nekünk… csak is te lennél képes minket kielégíteni.
Nem tagadhatom, mennyire felizgat, amit mond. Szám szinte kiszárad az eszelős vágytól, szemfogaim lüktetnek. De mégis... megállásra kényszerít, hogy tudom, ő sosem mondaná ezt el. Ez nem ő.. nem Edward. Nem egészen önmaga.
Megfogja a kezem és az ágyékához vonja. Annyira forró, és annyira szívesen megtenném, nekiesnék hogy aztán el se engedjem ki tudja hány éjen át. De… nem.
- Ezt mind csak miattad van… érzed, ugye? Ezt mind te váltod ki belőlünk. Csak nem meglep? Ha-ha… mondhatsz akármit… az arcodra van írva… - mondja kéjesen mosolyogva.
Hát meglep.. azt azért nem mondanám. Éreztem rajta, hogy vágyik az érintésemre, csak ezt ő nem adná így a tudtomra.
-Kétség kívül, khm… érdekes fejlemény… Mégse lepett meg feleannyira se, mint kellene… - felelem halkan.
Mégis.. szinte megbabonáz testének látványa.. forró bőre, a hűvös ujjaim alatt.
Csak kuncog rajtam.
Szóval Edward.. tudat alatt.. erre vágyik? Ennyire vágyik… rám?
-Ugye milyen romlatlan? – húzza fel a pólóját a száját nyalogatva, és kezével kéjesen végigsimítva a mellkasán. Tudja hogy felhúz vele, ezért csinálja. Látom hegyes fogait a szájában ahogy az ajkait nyalogatja. Átváltozni készül? Vagy csak ennyire elvesztette az önkontrollt?
A háttérben Daniel nehezen feltápászkodik, majdhogynem összeroggyan. Ekkora erővel hajította volna el? Figyel minket, távolról.
– Ez mind csak rád vár. Közel 400 évig kellett várnunk… hát gyere, és tégy magadévá! Engedj a karjaid közé, és sose eressz! Az egész testem megkapod… akár itt, és most… csak egy feltételem lenne. – mondja.
Többes szám. Ezek szerint, valóban a bestia énjét látom, ahogy sejtettem. Ez nem Edward.. azaz nem egészen ő. Csak egy része. Az a része, amit elnyom magában.
- Mi lenne az? – kérdezem diplomatikusan.
- Odaadom neked ezt a testet… akárhányszor csak akarod. Mi csak örülni fogunk ennek. Mert erre vágyunk. El se tudod képzelni, mennyire kéjvágyóak vagyunk, mi igazából… Mert azok vagyunk… neki köszönhetően. Mert Edward évekig elfojtotta a vágyait, vedd ezt bármely értelemben. Mindezek… engem testesítenek meg… Vágyból születtem, és csak annak élek… - mondja. Végigsimít a mellkasán, majd egyszerűen áthúzza a fején és ledobja magáról a pólót. - Bármire képes vagyok… csak hadd maradjak ennek a testnek az irányítója… - teszi hozzá, közelebb vonva magához. – Tudom, hogy te képes lennél segíteni rajtam. Neked megvan a hatalmad hozzá. Hát segíts nekem, és akkor minden piszkos vágyadnak eleget teszek.
Igazad van, megvan a hatalmam hozzá.
Megcsókol, vadul és szenvedélyesen, én pedig viszonzom a csókot, testét szinte belé olvasztva az enyémbe, majd mentális énemmel belé kapaszkodva húzom vissza őt, az igazi Edwardot a testébe.
Szemei felvillannak, ahogy rájön, átvertem.
Megvan a hatalmam hozzá, ehhez is, nem tudtad?
- Mi a faszt művelsz?! Mi lesz az egyezséggel?! – vicsorog rám, én pedig mosolygok rajta.
- Te magad mondtad… csak Edward vágyainak kivetülése vagy… nem ő maga. Így azt hiszem, nem nehéz rájönnöm, hogyan is szabadíthatom meg tőled. Ha nincs kínzó vágy, fékezhetetlen, mardosó éhség, visszakushadsz a sötétbe, és ott is maradsz.
Végül mikor eltűnik a szemeiből ez a fény, összecsuklik, én pedig elkapom.
Daniel közelebb jön, nem szól semmit, csak int a fejével. A kezembe veszem Edwardot, és követem.
***
Furcsa most hirtelen milyen készséges lett.
Talán azért, mert tudja hogy nekem köszönheti hogy kis unokaöccse nem tett meg olyat, amit a valóságban csak bánna.
És ez egyszer, inkább lenyeli az ellenérzéseit és csöndben marad.
Viszont valószínűleg azt nem tűrné el hogy maradjak is, ezért távozni készülök, amint letettem őt az ágyára.
- Várj! - állít meg a hangja. Visszafordulok, csodálkozva. Őszintén meglepett. Mit akarhat még?
- Talán.... jobb lenne ha maradnál. - Szűri a fogai között. - Még visszatérhet..
Bólintok.
- Magam is így gondolom.
Nem szól, csak kezével a szoba felé int.
Elsuhantamban leveszek egy könyvet a polcról, kivívva ezzel a rosszallását. Gondolom valami ősvérfarkas történelem van benne, mindenesetre felcsapom, és az ágy mellé ülve olvasni kezdek, fél szemem rajta tartva.
El is mehetsz farkaskám.. hidd el.. tudok vigyázni rá egyedül is. - gondolom magamban, ahogy meglátom őt az ajtóban.
- El kell intéznem valamit. - mondja bosszúsan.
Naná hogy elkell. Tettem róla.
- Csak rajta. - felelem magamban mosolyogva.
- Nem szívesen hagyom itt veled. - mondja ki nyíltan.
- Ha akartam volna, már rég megtehettem volna..... bármit. - teszem hozzá az utolsó szót erőteljesen kihangsúlyozva. - Te is tudod. Ezenkívül.. nem lételemem a gyilkolás, ha az illető nem szolgált rá.
- Beszélhetsz amit akarsz.. - mordul egyet, és hátatfordít.
- Akkor mész? - kérdezem jókedvűen.
Fújtatva elvonul, kis testőrséget hagyva nekünk.
Nem ismerem az udvar gyepén trónoló vérfarkasokat, de korban hozzá illenek, úgyhogy gondolom az ő haverjai. Egyik-másik olyan öreg mint ő, Edwardhoz hasonló fiatal, egy sincs köztük.
Csak ülnek a gyepen, nagyranőtt, mégis közönségesnek látszó farkas alakban, mint a kutyák, és bámulnak felfelé.
Összehúzom a függönyt.
Heh, milyen kedves. Gardedámja is van.
***
Lapozok a könyvben.
A hold besüt az ablakon.
Vékony sáv látszik csak belőle most, az mégis erősen világít.
Odakint felvonyít az egyik farkas.
Erre tér magához, és ijedten kapja a fejét a hang irányába.
Mivel én épp az ellenkező oldalon ülök, így nem vesz észre, amíg meg nem szólalok.
- Testőrséged van. - jegyzem kissé fintorogva. - Őket hallod.
Ijedten pillant felém, látom rajta hogy meglepődik hogy itt lát. Egészben. És Daniel nélkül.
- Te ........ én.. - hebegi, én pedig nem sietek a magyarázattal.
Összeroskad a takarón ülve. Magába zuhanva szólal meg halkan.
- Én.. nem emlékszem semmire. Mi történt?
Hm, ezek szerint csak odafele működik, vissza nem. Belső farkas énje mindenről tud, érez, ami vele történik, mikor azonban ő uralkodik, Edward nem emlékszik semmire.
Talán ez előnyt jelent számomra. Bár.. az is igaz hogy szívesen megnézném az arcát amint rádöbbent hogy felajánlkozott nekem. De nem mondom el neki. Majd Daniel elmeséli. A nagybácsi úgysem fogja kihagyni ezt a ziccert. Nem, mert azt hiszi hogy én, a naagy gonosz vámpír csak az alkalomra várok hogy kinyírjam.
Mondjuk..abban hogy az alkalomra várok .. van valami. De semmiképpen nem a kinyírást illetően.
- A farkasod.. - felelem halkan. - .. úgy néz ki kedvel engem.
Nyel egyet, tekintete az odakint a gyepen ülő bandára terelődik.
- Ugye nem..
- Nem bántottál senkit ha ezt akarod tudni. - válaszolom neki, és becsukom, leteszem a könyvet, majd odasétálok hozzá. Amúgysem volt valami érdekfeszítő olvasmány.
Valószínűleg úgyis tudja, ha bántott is volna, az rajtam már nem látszana. De miért hazudnék neki? Nincs okom rá. Hacsak nem azért hogy megkíméljem.
- A nagybátyád elment. Fontos dolga akadt. - ülök le mellé a takaróra.
Furán néz rám, mire elmosolyodom.
- Benne van a kezed igaz?
- Hazudnék ha azt mondanám nem. - felelem mosolyogva. Végülis, nem mondtam hogy igen, de mégis. Hah, milyen diplomatikus.
Elhúzza a száját, fájdalmasan, mint akinek a feje fáj, felsóhajt.
- Figyelj.. - leguggolok elé, kezeim a térdére teszem. Lábai lelógnak az ágy széléről. - Nem akarom hogy bajba kerülj.. miattam. - kezdek neki, ő persze legyint, de még nem is tudja mi lesz a mondandóm vége. - .. márpedig úgy néz ki, én ki tudlak húzni a bajból..
Felnéz rám, szemében csodálkozás.
"Hogy érti ezt?" - látom a kérdést a fejében.
- Egy csomó mindenre nem emlékszel igaz? Azt kérdezed magadtól, vajh nem bántottál-e valakit amíg nem tudtál magadról. Nem tagadhatod örökké azt ami vagy. - nézek a szemébe.
Kicsit ijedten, csodálkozva néz rám.
- Félig farkas vagy, egy csodálatos, érzékeny lény. Ez jár előnyökkel, de áldozatokkal is. Ha nem békélsz meg magaddal, ez örökké csak fájdalmat okoz majd.
- Te könnyen mondot ezt.. - sóhajt.
- Könnyen? Szerinted én hogy élek minden nap, úgy hogy közben nem is élek? Hogy élek úgy, hogy tengernyi ember életét olthatnám ki ha akarnám, ha elhatalmasodna felettem a vérszomj?
Elgondolkodik.
Talán van benne igazság. Abban amit mondtam.
- Mi ketten, hasonlóak vagyunk Edward. Akármennyire is akarja a nagybátyád tagadni. Akármennyire is gyűlölik egymást, a fajunk ugyanúgy az éjszaka teremtménye, ahogy a tieid. Azok ott kint.. - bökök fejemmel az ablak felé. - ..ugyanúgy érzik ezt. Úgy sóvárognak a vérem ízére, ahogy én az övékére, ha megkóstolnám. Állíthatjátok hogy civilizált lények vagytok, de az ösztönt, nem lehet száműzni. Elnyomhatod magadban, de a legjobb, ha szabad utat engedsz neki.
- Mi?
- Élhetsz így. Tudom hogy gyűlölöd. De lehet hogy mégjobban fogod gyűlölni magad ha egyik nap arra ébredsz, hogy egy kisgyermek vérében lubickolsz. Hidd el, nem kívánom neked ezt az érzést. - hunyom be a szemem a gondolatra. Fáj, fájdalmas emlék ez.
- Miért mondod ezt?
- Azért, mert ahogy mondtam, én segíthetek neked.
- Segíteni?
- Igen. Segíteni. - felelem olyan kéjvágyón és hipnotikusan, ahogy tudom. Szinte látom magam előtt önkívületben vonagló testét, ahogy megadja magát a kéjnek. Már a gondolatra is lüktetni kezd az ágyékom és a szemfogam. Wrrr...
- Gondold meg. - állok fel mellőle. - Ha döntöttél, tudod hol találsz. - felelem, felugrova az ablakpárkányra.
- Ja és.. kellemes őszi szüntet.. Edward.
Nem nézek hátra, jólesően mosolyogva eltűnök az éjszakában.
***
A napok - jobban mondva, az éjszakák - eseménytelenül telnek.
Bizonyára már tudja az igazat, arról mi történt akkor.
Valószínű a nagybátyja mindent elmondott neki, márcsak azért is, hogy távol tartsa tőlem.
Kicsit csalódott vagyok, mert úgy néz ki működött a dolog.
Most vajon annyira szégyenli magát előttem, hogy nem mer találkozni velem, vagy attól fél mit tenne ha a farkas benne, megint fellázad?
Ki tudja. A lényeg, hogy napok óta nem láttam.
Sosem hittem volna, hogy egy hozzá hasonlóan fiatal, tapasztalatlan lény, és a hülye dolgai, valaha hiányozni fognak.
Az ugratások, ahogy elpirul a mondataimra.
Unatkozooom.
***
Letörlöm a vért a számról, a lány pedig földre esik ahogy elengedem.
Karcsú hattyúnyakán vékony sávban csorog le a vér.
Szép látvány. Az finom napbarnított bőr, a hófehér szőnyegemen.
Csepp-csepp. Pötty pötty után.
A fehér szőnyeget apró vérvörös cseppek borítják.
Kezem egyetlen intésével elfeledtetem vele a történteket.
- Történelem órán voltál. Aztán a könyvtárban ültél, tanultál, elálmosodtál és elaludtál. Nem láttad mennyi az idő. Most pedig.. sietsz haza a kedvesedhez. - súgom neki, finoman végignyalva a nyakát, begyógyítva a sebeit.
Mint akit hipnotizáltak, szedi fel a táskáját, a cipőjét és indul meg az ajtó felé.
Követem.
Kiszáguld az ajtón, épp akkor mikor.
Nocsak.. kit látnak szemeim.
Látom hogy elkerekednek a szemei, ahogy a sietősen távozó lány után néz, majd rám, véres számra, ruhámra.
Elmosolyodom.
- Edward.. - vigyorodom el. - Kerülj beljebb. - intek neki, de ő hirtelen felindulásból inkább hátat fordít, és elszaladna, ha nem teremnék azonnal előtte, és a ragadnám meg a karját.
- Ejnye, hát nem hozzám jöttél? A környéken egyik háznál sem vagy ismerős tudtommal. Gyere beljebb, ha már eddig eljöttél. - húzom magammal.
Először kicsit ellenáll, majd beletörődve követ.
- Egy italt? - nézek rá jó házigazda módjára.
Összeráncolt homlokkal méreget.
- Khm, borra esetleg üdítőre gondoltam. - kitalálva a gondolatait, egy selyemkendővel megtörlöm az arcomat.
- Nem akarlak zavarni, izé.. vacsora közben.
- Nemgond, már végeztem. - felelem gyorsan napirendre térve a dolog felett.
Fura az a tekintet. A legtöbben nem így szoktak nézni egy vámpírt, aki vért iszik. Az övé kicsit sem ijedt, inkább elgondolkozó, furcsa, mintha .. féltkeny lenne. Állatias, vad tekintet. Nahát.. nahát.
Megtörölgetem a kezem is, majd töltök neki egy üveg aranyló mézbort. Azért ezt, mert az édes íz emlékeztet legkevésbé a vérére. És tudom, hogy ez az, amit el akar feledni.
- Na és, minek köszönhetem a látogatásod? Azt hittem már, elfeledtél. - nézek rá szomorúságot mímelve.
- Nehéz volt, kijutni. Daniel azt mondta, veszélyes vagy rám nézve.
- Hm, attól függ honnan nézzük. - gondolkozom hangosan. - Véleményem szerint, amit ő csinál veled, az elszigetelés, az elnyomás, is veszélyes.
- Én, gondolkoztam azon amit mondtál. De.. először. Bocsánatot...
- Ne kérj bocsánatot! - vágom rá hirtelen, egy lépéssel mellette teremve.
- De, azt sem tudod mit akarok mondani. Szóval, sajnálom amiket mondtam. Én, nem úgy gondoltam, izé.. szóval.
Még egy lépés, annyira közel vagyok hozzá, hogy szinte érzem a lehelletét.
- Dehogynem kedves. - súgom neki halkan. - Akkor, egy részed.. nagyon is komolyan gondolta. Ne kérj bocsánatot olyanért, ami nem bűn.
- Nem bűn? - csattan fel élesen. - Rémálmaimban folyton azt látom magam előtt ahogy széttéplek. Ahogy lefetyelem a véred, kortyonként. A szétmarcangolt sebzett testedet. - könnyek csordulnak ki a szeméből.
- Ne sírj... - simítok végig az arcán. Érzem a könnyei illatát. Az ajkaimmal itatom fel őket. Sósak mint a vér. - Tudod hogy ez nem fordulhatna elő. Azért kellek én neked, mert bennem nem tehetsz kárt. Azonnal meggyógyulok.
- Majd én megállítalak. - az álla alá nyúlva megemelem a fejét, hogy rám nézzen. - Edward, hát még mindig nem érted.. ? - kezem a mellkasára teszem, belemarkolva a pólójába, húzom magamhoz annyira, hogy egy kis levegő sem szorul közénk. Lassan melegedő bőrömön érzem az ő forróságát. Az alakváltók sajátja.. ez a forróság.. szinte eléget. Egyetlen mozdulattal repítem át a szobán, a kanapéra, majd egy vadászó tigris kecsességével termek felette. Hosszú, göndör tincseim az arcát simogatják ahogy lehajolok hozzá. Szinte álmatagon túr a hajamba, majd észbekap, és újból szabadulni próbál, de leszorítom. - A másik feled.. a farkas.. vágyból született.. - suttogom neki hogy ő is megértse.
- Igen.. épp ezért.. - kezdi, de elhallgattatom azzal hogy az ajkaira nyomom a számat. Hegyes szemfogaim a száját karcolják, valahol, valami vadállatias részem halkan felmorran ahogy végignyalok az ajkain.
- .. épp ezért kell........... megadnod neki amire vágyik. - fejezem be.
Eltátja a száját. Végre megértette.
- De..én nem...
- Nem kell tagadnod. Tudom. Nem is kellett hallanom hozzá. - mosolyodom el. - Azt hiszed nem hallom minden egyes gondolatodban? Most is ott van, és suttog neked, bűnösnek hitt gondolatokat skandálva. De nem minden bűn amit hiszel.
Szemeim fogva tartják a pillantását, miközben egy rántással letépem róla a pólót.
Felhördül, ijedten kapja maga elé a kezét.
Ugyan már... - gondolom és elmosolyodom. - ...ezt te sem gondolod komolyan.
- Engedd el Edward. - mondom neki, megtoldva szavai súlyát még egy kis hipnotikus hangsúllyal. - Ne engedd át neki az uralmat. Legyetek egyek, együtt. Ne zárd el, engedd szabadjára. Add meg neki amit kíván.
Figyelem ahogy próbál ellenkezni, szemeit összeszorítja, de mikor megpillantom egy percre, a vadállat szeme, azok a sárgás ragadozószemek, már ott fénylenek a tekintetében. Hófehér fülecskék csiklandozzák a számat ahogy végigcsókolom őket, selymes bundájú farok bújik el elő a sötétben. Körmei már hosszúak és hegyesek, ahogy a karomat markolja, szűkölve és nyögve az erőlködéstől. Apró csókot hintek összeszorított szemeire, mire ellazul kissé, az eddig oly görcsös grimasz az arcán.
Kezek ragadják meg a hajamat, húzzák cibálják, én pedig lehajolok hozzá, hogy megcsókoljam, ezúttal rendesen, hosszan és mélyen.
Érzem a remegését, ahogy a farkas hozzáfeszül a testének, a benne duzzadó erőt, amit fiatal teste még nem képes teljesen irányítani. Nekem kell megtennem most helyette. Ha engedek a vágyamnak, lehet csak rosszabb lesz.
Végigszakítom rajta a nadrágot, kertelés nélkül simítva végig a testét, olyan alapossággal amire csak egy vámpír képes. Négyzetcentiméterről négyzetceniméterre, egyszerre gyengéden és durván, fájón és kéjesen, hogy morogva feszül neki a kezemnek, miközben Edward énje édesen pirulva takarja el a szemét.
- Ne csukd be a szemed.. - súgom neki a kéjtől fűtött hangon. - Látni akarom az arcod..
Felhördül ahogy a kezembe veszem, ujjaim erőteljesen, mégis gyengéden simogatják, miközben hegyes szemfogaim a fülét karcolják.
Egész testében remegve kapaszkodik a ruhámba, végigszakítva a gallérom vékony csipkéjét. És ahogy felvillan alóla egy rész a fedetlen bőrömből, a fenevad mintha vérszemet kapna, nekem esik, én pedig a hajába markolva húzom hátra a fejét. Kezem pattanásig feszült testén simít végig, a gyengéd érintéstől kitisztul a tekintete.. halkan nyöszörögni kezd.
Érzelmeket látok átsuhanni az arcán, félelem, vágyakozás, vérszomj, aggodalom és kéj.
Ki fogom várni azt a pillanatot, hidd el. - mosolygok magamban. - A percet amikor nem azért kell hogy velem legyél, hogy ne ölj meg senkit. Amikor majd nem érdekel más csak a saját élvezeted. És akkor.. megmutatom neked.. azt.. amiből most csak ízelítőt kapsz.
Ahogy egyre jobban elhatalmasodik rajta a vágy, úgy feledkezik meg mindenről. Szinte már ő törleszkedik a kezemnek, én pedig éhesen simítok végig ajkaimmal a nyakán. Ugyan most ettem, vágyának illata annyira részegítő hogy már most tudom hogy nem fogom kibírni hogy ne kóstoljam meg.
Vámpír mágiám úgy suhan a bőre fölött mint valami édes simogatás, felnyög ahogy fogaim a mellbimbójába mélyednek, és megrázkódik a gyönyörtől, ahogy lenyalom róla a vért.
Lusta macska módjára nyalom végig, egészen az ágyékáig, ő pedig szinte nyöszörög a vágytól ahogy megérzi magán a fogaimat.
Ujjai a hajmba markolnak, olyan erősen, hogy érzem karmait a fejbőrömbe mélyedni.
Bőre most rettenetesen érzékeny, éppen az átváltozás előtti pillanatban, de visszatartom erővel, ahogy a kéjtől is. Az utolsó pillanatig ingerlem, míg már attól félek hogy el fog pattanni benne valami, végül pedig egy erőteljes szorítással űzöm a csúcsra, hogy ugyanabban a pillanatban a fogaimat is belemélyesszem.
Ágyékának vékony bőrét egy másodperc alatt átszúrják hegyes szemfogaim, ő pedig felsikolt a gyönyörtől, hófehér fülei egészen a hajához lapulnak.
Forró vére szinte simogatja a torkomat.. ahogy árad belém, miközben újra és újra összerándul a gyönyörtől.
Nem iszom sokat, nem akarom legyengíteni.
Szinte beleájul a karjaimba, én pedig elégedetten, ragadozóvigyorral az arcomon nézek végig rajta.
Még ébren van, lihegve, magánkívül kapaszkodik meg a vállamban ahogy felemelem.
- Hova.. mi...
- Cssss... - csitítom ahogy átszelem vele a szobát.
Vérvörös selyemágyneműbe süpped a teste, én pedig mellételepszem, felkökönyölve figyelem ahogy engem néz, még mindig lihegve, mostmár viszont lassan a saját, Edwardos tekintetével. Arca egyre vörösebb színt ölt, én pedig egyre szélesebben vigyorgok.
Végül magára rántja a takarót, én pedig kacagni kezdek.
- Édes vagy.. - sóhajtok nevetve, pár mozdulattal leveletem a ruhámat, majd végignyúlok mellette az ágyon. - ..Daniel nem fog keresni?
- Ő, azt hiszi duzzogom... én...
- Összevesztél vele?
Elpirul ahogy meglát. Nem vagyok valami szégyenlős típus.
- Nem, csak......mi....izé.... - nahát, követem a tekintetét, mit nézel - Nem értünk egyet.
Hm, mily meglepő. A vámpírokgyilkosszörnyetegek úr, félti tőlem. Holott, soha egyetlen farkast sem öltem meg életemben. Ha tudja régi nevem, és ismeri a történetem, tudnia kellene.
- Pihenj csak. - súgom halkan.
Mindjárt felkel a nap.
Ugyan idebent, a sötétített üvegnek és a tengeri brokát függönynek hála nem látom, de érzem. A testem máris elnehezül, noha küzdhetek ellenne, és bírnám is, de nem akarom.
Melléfekszem, ujjaim hófehér farkasfüleit gyűrögetik míg álomba zuhan,
Edward... - sóhajtom félálomban. - várni fogom a napot mikor enyém leszel. - súgom halkan, holott tudom hogy nem hall már. Vagy mégis?
-Ugye milyen romlatlan? – lassan húzom feljebb pólómat, közben végigsimítva saját mellkasom. – Ez mind csak rád vár. Közel 400 évig kellett várnunk… hát gyere, és tégy magadévá! Engedj a karjaid közé, és sose eressz! Az egész testem megkapod… akár itt, és most… csak egy feltételem lenne.
Arca újra értelmes ábrázatot ölt. Szemöldöke a magasba ugrik.
-Mi lenne az?
-Odaadom neked ezt a testet… akárhányszor csak akarod. Mi csak örülni fogunk ennek. Mert erre vágyunk. El se tudod képzelni, mennyire kéjvágyóak vagyunk, mi igazából… Mert azok vagyunk… neki köszönhetően. Mert Edward évekig elfojtotta a vágyait, vedd ezt bármely értelemben. Mindezek… engem testesítenek meg… Vágyból születtem, és csak annak élek… - Ajkaimtól, végig nyakamon, teljesen pólómig vezetem kezem, majd egy könnyed mozdulattal tépem le magamról a felesleges ruhadarabot. - Bármire képes vagyok… csak hadd maradjak ennek a testnek az irányítója… - állánál fogva húzom közelebb, s úgy susogom ajkaiba – tudom, hogy te képes lennél segíteni rajtam. Neked megvan a hatalmad hozzá. Hát segíts nekem, és akkor minden piszkos vágyadnak eleget teszek.
Szenvedélyesen csókolom, harapom ajkait.
Hirtelen von magához, s olyan hévvel csókol vissza… Megőrül értem.
Igen, ez az. Ezt a játszmát… megnyertem. Sokkal könnyebb volt, mint hittem.
Puha érintést érzek végighaladni gerincem mentén, teljesen a tarkómig, s meglepődve konstatálom, hogy minden kezd homályosulni… mi a szent szar történik?!
Dühösen vicsorogva nézek elégedett pofájába.
-Mi a faszt művelsz?! Mi lesz az egyezséggel?!
-Te magad mondtad… csak Edward vágyainak kivetülése vagy… nem ő maga. - egyre jobban csúszok lefelé. Nem megyek vissza… nem megyek vissza abba a kurva sötétségbe! – Így azt hiszem, nem nehéz rájönnöm, hogyan is szabadíthatom meg tőled… - A jó büdös… lemosom a képedről azt az önelégült vigyort, meglásd!
…
Anyád.
.oOo.
Hangokat hallok… kik ezek? Ismerős… de nem bírok rájönni, kik azok. M-mégis hol vagyok?
Fáradtan nyitogatom szemeim, s csak nagyon lassan fogom fel, hogy valakinek a karjaiban fekszem. Ez a valaki… Daniel. Ohh…
Billegő fejjel nézek az égre, majd vontatottan oldalra.
Jé… egy Aaron. Ezek ketten… beszélgetnek?
-… ezzel viszont még semmit sem értél el nálam. Én tartom magam ahhoz, amit mondtam… jobban jársz, ha te is így teszel… Még nem mutattam ki a fogam fehérét… ezt vésd az agyadba.
Aaron karba tett kézzel, aprókat biccent, mintha… mindenbe beleegyezett volna. Miről folyt itt a szó?! Miről maradtam le?
Daniel már indul, de én még kitekeredve egy utolsó pillantást vetek rá.
Mi történt? – formázom ajkaimmal a szavakat, mert jelen pillanatban nem merek megszólalni. Aaron csak nemlegesen bólogat. Rám mosolyog, majd elindul befelé.
A rémület és - azt hiszem nem kicsit,- a kétségbeesés is eluralkodott rajtam.
Könnyeim záporoznak, torkomat összeszorítja valami iszonyatosan rossz érzés. Legszívesebben összerogynék, s a földön fetrengve, ordítva bőgnék…
Apró rántást érzek vállamon, minek hatására kénytelen-kedvetlen, de megfordulok. Nem túl meglepő módon, Aaronnal találom szembe magam… látványa sírásra késztet. Ami furcsa… tekintve, hogy már így is apályt zúdítottam az egerekre…
Szó nélkül von magához, s csupán pár percig, de szorosan ölel… alig bírom visszatartani magam… mint egy csecsemő úgy hüppögök. Ez annyira szánalmas.
- Semmi baj. Nincs semmi.. baj.. –suttogja, valami hihetetlen nyugtató hangon.– Gyere vissza.. ne futkoss itt meztelenül.
Nem akarom, hogy elengedjen… olyan megnyugtató a karjaiban lenni… mégis… úgy érzem, hogyha nem enged el rögtön… borzalmas dolgokat tennék.
Megőrjít ez a kettős érzés!
Vontatottan mozdulok meg, s totyogok vissza a tanáriba. Aaron halkan lépdelve követ.
Alig érek be a kis helyiségbe, megállásra késztet az elém táruló látvány. Szemeim nem kicsit kerekednek el… mintha a Katrina hurrikán járt volna erre.
Kérdőn tekintek Aaronra, hátha ő elmagyarázza, mit műveltem itt… Tekintetem akaratlanul is végigfuttatom testén, s csak lassan jut el tudatomig, hogy habár teste szinte lucskos a vértől, egy pindurnyi seb sincs rajta. Ez hihetetlen. Borzasztóan gyors regeneráló képessége lehet!
De… ez lényegtelen! Hisz én rátámadtam… és fájdalmat okoztam neki… én…
- Én.. én.. nem tudom mi ütött belém.. – motyogom halkan, talán inkább magamnak… Tényleg nem értem ezt a helyzetet.
Szótlanul sétál el mellettem, célpontja, mint kiderül, egy nagyobbacska szekrény. Érdeklődve, mégis szótlanul kísérem figyelemmel. Egy hófehér, élére vasalt inget kap elő, s lehajolva hozzám öltöztet át… akár egy kisgyereket.
Amint átdugja az utolsó gombot a kis lyukon, enyhén megrázza a fejét. Fekete haja lágyan követi mozdulatát.
- Semmi gond. – mondja halk, kedves hangon.
M-miért ilyen nyugodt? Miért nem tajtékzik a dühtől, amiért rátámadtam?! Miért… miért ilyen kedves?
- Dehogynincs.. én.. én.. majdnem.. – nehezen próbálom tudtára adni gondolataim, de ha meg is találnám a megfelelő szavakat, se tudnám elmagyarázni, mivel hangját megemelve szakít félbe.
- Nem. – Fülem, farkam behúzva hátrálok fél lépést. – Azt hiszed, nem tudnék elbánni veled „úgy”? – Szemei vörösen villannak meg a sötétben, és van olyan érzésem, hogy nem a boldogságtól… – Te csak ne aggódj.. „miattam”..
- De…
- Gyere! Hazaviszlek. – Mintha meg se hallott volna… Kezét felém nyújtja, de figyelembe se véve indulok az ajtó felé. Túlságosan is csábító lenne elfogadni a segítő kezét…
.oOo.
Szívem hevesen ver, levegőért már szabályosan kapkodnom kell.Az ablak felé fordulva próbálok minél messzebb kerülni Aarontól, de tekintve a kocsi nem túl nagy belsőterét, elég nehézkes távolságot tartani. Ami necces, figyelembe véve azt a tényt, hogy legszívesebben ráugranék Aaronra, és szétcincálnám… addig marcangolnám, míg felismerhetetlenné válna… igeen… Milyen szép is volna az a látvány!
Mint a jó bort, ízlelgetve, minden cseppjét, kiélvezve innám… ahh… Szinte érzem, ahogy végigsimítja torkom… élvetegen nyalintom meg ajkaim… Elharapni a torkát… az lenne még csodálatos! Hmmm… bizonyosan porhanyós lehet a húsa… kedvem lenne megkóstolni.
Nyehe. Most kéne letámadnom, míg lankad a figyelme. Csak egy mozdulat… igen. Hah! Nem is kéne megölnöm… elég lenne, ha csak egy kicsit kiharaphatnék belőle… csak egy kicsit a véknyájából.
Magamban kuncogok, ahogy fél szemmel végigmérem testét… ízletes falat… bizony az.
NEM, NEM, NEM!
Mi ütött belém? Nyöszörögve bújok jobban az ajtónak, s idegesen tekintgetek ki, kémlelve a tájat. Ismerős házakat hagyunk magunk mögött, s mikor megállunk, rögtön kipattanok a kocsiból. Köszönés nélkül hagyom ott Aaront, mert félek, hogyha visszafordulnék, nem lenne megállás… egy pillantás az arcára, és bizonyosan elveszteném a fejem…
Szinte betöröm az ajtót, s hasonló erőkifejtéssel csapom vissza a helyére. Zaklatottan dőlök neki az ajtónak, s saját testem átkarolva próbálom enyhíteni remegésem.
Sikertelenül.
Végül erőt vesz rajtam szellemi gyengeségem is, s megtörve csúszok le a padlóra.
Daniel hangosan dobogva robog lefelé az emeletről, s mikor meglát, rémülten rohan mellém.
Csak távoli hangokat hallok, mert a saját ordításom miatt sajnos nem értek semmit…
Úgy érzem, mintha testemet valami felfoghatatlan erő próbálná, belülről szétrobbantani. Éget… a vérem… éget. Én ezt nem bírom.
Testem hirtelen görcsös rángatózásba kezd, s a fájdalom nem hogy múlna, hanem fokozódik… Mitől van ez?
Torkom szakadtából ordítok segítségért, s eszem vesztve, őrülten karmolom mellkasom, s karjaim.
-Szedd ki! Szedd ki belőlem! Szabadíts meg ettől! – kiáltom Danielnek, de nem történik semmi…
Rendben… Ennek valószínűleg így kell lennie… egészen biztosan.
Kínlódásom közepette, mintha a fájdalom legmagasabb csúcspontját érném el… s egyszer csak minden megszűnik létezni. Csak lebegés van, és sötétség…
.oOo.
Izmaim megrándulnak, ahogy testembe visszatér a lélek. Nehezen nyitogatom szemeim, mivel a hétágra sütő nap, pont az én szerencsétlen szemeimet basztatja. Remek. Mondhatom, remek.
Lassan próbálok felülni, viszont félúton megáll a tudomány, és hatalmasat nyekkenve esek vissza a puha párnák közé.
ÁÁáááÁáá… alig élek. Mint a mosott szar… pont úgy érzem magam. De legalább már nem fáj a testem. Az már más tészta, hogy alig érzem… legalább nem fáj… nincs kínlódás. Igen…
Bizonytalan hosszúságú ideig fekszem, és nézem a plafont. Néha el is szunyókálok, de csak fél percre, percre.
Lassan nyílik az ajtóm, s egy Daniel kukkant be rajta. Amint megbizonyosodik a felől, hogy ébren vagyok, beljebb jön. Kezében egy hatalmas pohár kék löttyöt hoz… jajj de utálom azt!
Szó nélkül teszi le az éjjeli szekrényemre majd az ágyam mellé húz egy széket. Mielőtt leülne, felültet, s kezembe adja az undormány energiabombát… Elkerülve a kínos csevejt, inkább lassan megiszogatom.
Daniel térdeire támaszkodva dörzsöli homlokát… gondterhelt, tudom… megint annyi bajt hoztam a fejére. Én vagyok a legrosszabb unokaöcs a világon…
Percekig csak bámulom a már kiürült poharat. Rám vár… pontosabban, hogy magyarázatot adjak neki. De mit is mondhatnék? Egyáltalán hogy fogjak hozzá? Annyira nehéz… ő nem értené meg… hisz én magam se értem.
-Én nem tudom… én tényleg nem tudom, hogy mi történt velem… - motyogom. – Hiába van még idő teliholdig, mégis… átvette az irányítást… - értetlenül nézek rá – miért van ez? Eddig még sose… egyszer se történt hasonló.
Idegesen fújja ki a levegőt, s hátradől. Hangja rekedtes a visszafojtott indulattól.
-Mondj el mindent. Mi történt… mit éreztél… mindent tudni akarok.
-Én… az iskolában segédkeztem… mikor végeztem, segítettem elpakolni… aztán a tanáriban… egyszer csak elöntött… elöntött a forróság, és csak úgy kavarogtak bennem a dolgok. Szinte észre se vettem, és ő…a bestiám… már elnyomott engem.
-A tanáriban? – kérdi felvont szemöldökkel. Könnyeimmel küszködve nézek szemeibe. Félszegen bólintok, mire ő felpattan helyéről, s idegesen kezd körbe-körbe járni. – folytasd, kérlek.
-… nehezen, de sikerült visszaerőltetni magam… de én… addigra én… én rettenetes dolgokat tettem…
-Mit tettél? – kérdi rám se nézve, az ablak előtt állva.
- R-rátámadtam a tanáromra… d-de ami a legszörnyűbb, hogy… hogy a vágyam ne… nem csillapodott. Én ..
-Ki a tanárod? – egy pillanatra a levegő is bennem reked. Ijedten bámulok Danielre. Szemei csak úgy szórják a villámokat. Tudja… tudja, hogy Aaron az. Tudom, hogy tudja!
-M-miért kérded?
-A kérdésemre válaszolj… Ki a tanárod? Miféle?- morogja
-Miért olyan lényeges ez? – fakadok ki, miközben a sírógörcs újra rám tör. – Nem teljesen tökmindegy, hogy ki, vagy mi, akkor is rátámadtam! Nem akartam, és mégis megtettem! Pedig nem volt rá okom! És tudod miért? Mert nem voltam eszemnél! Mert az a vadállat megint felülkerekedett rajtam! Mert túl… mert túl gyenge vagyok hozzá képest!
Arcom tenyereimbe temetem, s összegörnyedem. Nem bírom… nem bírom ezt a helyzetet! Meg akarok halni. Akkor nem okoznék a világnak ennyi bajt. Se Danielnek, se Aaronnak… magamnak se.
-Én… én megkóstoltam a vérét…- suttogom remegő hangon, miközben vontatottan megemelem fejem – iszonyatosan jó íze volt…- szívem már megint hevesen kezd verni. Ez nem normális… Nem az. – Az összes fiatal lány vére se ér fel az övével. Ehhez foghatót még sose… még sose…- jobb kezem mellkasomra szorítom. – már csak a gondolatától is felforrósodik a testem…
-Mindkettő. Egyformán. Mindkettő kell nekem.– felelem szinte lehelve. Fejem hátravetem, s remegő pillákkal figyelem a plafont. – Igen… az egész lénye kell nekem… ki kell élveznem mindent… mindent. – magától a gondolattól, hogy kihasználom Aaront, majd szépen kibelezem, szórakoztat. Pazar mulatság lenne… Haha! Ez megnevettet…
Hirtelen csuklik előre fejem, s ezzel egyidejűleg úgy érzem, kirántanak a saját testemből… elmosódva látom még Danielt, ahogy felém rohan.
.oOo.
Fájdalomra tér vissza a világosság… Istenem… torkomat mintha vasmarokkal szorítanák, majd hirtelen elengednék. Iszonyat mennyiségű vért hányok a padlóra. Mi a szent szar történik…?!
Nyöszörögve kapaszkodom az előttem álló felsőjébe. Szemeim elkerekednek…
-D-Dhaniel… - még több vért öklendezek fel, ahogy kihúzza kezét gyomromból. Kezeim elernyednek, s rongybabaként esek össze… Rögtön utánam kap, s nem ereszt.
-Koncentrálj… koncentrálj a regenerálódásodra!- susogja remegő hangon, miközben véres kezével hajamat simítja ki szememből… - légy erős…
Megpróbálok eleget tenni kérésének, kisebb-nagyobb sikerrel.Szorosan bújok meleg testéhez, s bocsánatért esedezem. Annyira szörnyű vagyok… annyira, de annyira…
.oOo.
Kissé értelmetlen ábrázattal állok egy tükör előtt. Csak bámulok előre, nézem magam. Előrenyújtom kezeim, s ahogy megérintem a tükröt, hullám szalad végig rajta. A kép változik, de nem látom pontosan. Olyan sötét. Közelebb lépek… a kép tisztul, s mire felfogom, hogy mi rejtőzik a tükör túlsó oldalán, már késő.
Karmos, kezek kapnak utánam, de szerencsére, még időben hátrálok. Egyre jobban próbál szabadulni, nem érdekli a fájdalom, ki akar törni, és minden bizonnyal én vagyok a kiszemelt prédája. Vicces, hogy önnönmagam akarom elpusztítani. Ha-ha! Nagyon mulatságos…
Nyögve konstatálom, hogy a tükörnek annyi, s a bestia felém szalad. Próbálnék menekülni, de a lábam a földbe gyökerezett. Mozdítanám, de semmi.
Szinte lelassul minden, így lehetőségem adódik, teljes panoráma képben látni, ahogy rám veti magát… amit csak tehetek, hogy kezeim védekező tartásban helyezem magam fölé.
A kemény csapódás elmarad, helyette valami könnyedebb erő kényszerít földre. Pontosabban… puha párnák közé?
Eddig összeszorított szemeim kinyitom, s egy kedvesen mosolygó Aaronnal találom magam szembe. Mi a szösz?
Szólni szeretnék, de megakadályoz benne. Ajkaimra tapasztja sajátját, s olyan lágyan csókol, hogy a hátamon még a hideg is végig fut.
Apró kezeimmel minduntalan próbálom eltolni magamtól, de csókjaitól teljesen elpilledek. Annyira jól esik. Ahogy puha ajkai a nyakamat csókolják. Huh… szívem hatalmasat dobban, mikor kezem szájához emeli, s közben a szemkontaktust tartva velem, megpuszilja. Jaj, de furcsa borzongás futott végig rajtam.
Újult erővel bukik rám, s végigsimítva testem, szabadít meg ruháimtól. Hiába ellenkezem, nem veszi figyelembe erőtlen próbálkozásaim. Mikor magát kezdi vetkőztetni, s egy pillanatra felegyenesedik, teljes ámulatba esek. Csodálatos…
Hogy lehet… mégis miért ver ki a víz, csupán a látványától?
Szenvedélyes csókkal jutalmaz, miközben térdével lábaim közé furakodik. Hatalmas nyögés szakad fel belőlem, ahogy hozzáér, nem kicsit érzékeny „barátomhoz”… Fejem hátravetve adok újabb lehetőséget neki, hogy nyakamat kényeztesse. Remegő kezeim mellkasát simítják, azzal a céllal, hogy eltaszítsam… Annyira élvezem, mégse bírom leereszteni a védelmem… pedig ahh
Remegés fut végig testemen, ahogy belém mélyeszti fogait. Erőtlenül karolom át nyakát, s kezeim puha tincsei közé bújtatom.
- Ha azt mondanám ez csak az álom.. mit tennél ? –hallom vágytól rekedtes hangját közvetlen fülem mellől. Olyan részegítő…
- Hát.. izé… - Mit tennék? Nem is tudom…
- Ugyan.. ez csak egy álom.. egy álomban bármi megtörténhet. – Kellemes mosolya megnyugtat, hogy igen… ez csak egy álom. Hisz minden olyan valószínűtlen. Ha valóság lenne, már kaptam volna egy két csípős beszólást Aarontól. Igen… ez csak is egy álom lehet. Ahol bármi megtörténhet… és senki se fog tudni róla. Csak is az én titkom marad.
Nehézkesen emelem meg elnehezült fejem, s húzom le magamhoz. Ügyetlenül csókolom meg, de a hatás, amit kiváltok, elképesztő.
Szenvedélyesen, s vadul, szinte tépi ajkaim, miközben kezei testem minden apró porcikáját felfedezik.
Apró sóhajjal nyugtázom, hogy végignyalja nyakam, s mellkasom.
Remegve kapok egyre lejjebb vándorló kezei után, s gyengéden húzom vissza. Szeretném megcsókolni. Nagyon szeretném…
Ahh..
Miért kínoz? Miért kell a gyönyör határmezsgyéjére sodornia, aztán megállítania? Ne csak simogasson odalent, hanem elégítsen ki! Ne játsszon velem… uhunn…
Erősen kapaszkodom vállába, ahogy felhúz magához, s hagyom, hogy tovább feszítse bennem azt a bizonyos húrt. Nnnn… olyan közel van a gyönyör… mégis oly távol. Egész testem megrándul egy pillanatra, karmaim Aaron testébe mélyednek.
Izgatóan mély hangon mordul egyet, ami bevallom… iszonyatizgató.
Meglepődve konstatálom, hogy kissé hátradől, én pedig az ölébe csusszanok. Óó te magasságos… ahogy hatalmas férfiasságát megérzem hasamhoz nyomódni, önkénytelenül is olyan hatalmasat nyögök, hogy magam is meglepődök rajta. Olyan forró… Istenem… olyan forró!
Nyöszörögve hajtom fejem vállára, s próbálom csillapítani a bennem lévő feszítő, kibírhatatlan vágyat. Bár tudom, hogy ez képtelenség…
Selymesen puha kezei gyengéden simítják végig testem… enyhén hátradől, én pedig rá. Fuhh… egek… ez..
Bhasszus… ez.. uhnnn… n-nem hiszem el… ezt nem.
Minden izmom fájdalmasan összerándul, ahogy Aaron belém hatol…
Te magasságos! Most komolyan… komolyan bennem… van…ő? Uhn uhnn… te jó ég… ez… ez csodálatos!
Hirtelen dönt vissza a párnák közé, s nem kis meghökkenésemre a kezeimet lefeszíti az ágyra. Ha nem csókolna ilyen eszét vesztve, bizonyosan nem kis hangot adnék a… bhakker
Nnnn… ez elképesztő…uhnn.
Nhem bírom… nem..nhem… Ez az érzés felülmúlhatatlan… ahogy testünk egybeforr… ahogy teljesen kitölt… többet akarok. Jobban akarom érezni… minden porcikámmal…
Lábaim átkulcsolom derekán, s ahogy így még jobban belém tud nyomulni… egek… ez ésszel már felfoghatatlan!
Olyan heves… annyira gyors… vad, és állatias. Legszívesebben magamhoz ölelném… úgy szorítanám magamhoz… soha nem ereszteném.
Mintha bombát robbantottak volna alsó felembe, olyan erővel szalad végig rajtam egy érzés, ami teljesen görcse rándítja egész testem. Mintha az ereimben apró kis petárdákat helyeztek volna el, s mind sorban, egymás utána durranna szét, így, egyfajta eufóriát okozva… Csodálatos… minden olyan… csodálatos…
Alig fogom fel, hogy mi is történt velem, valami iszonyat erő szippant el, ebből a kellemes mindenségből…
Hirtelen pattannak ki szemeim, tekintetem azonnal körbefuttatom a szobában. Ez… ez az én szobám… Romokban, de az.
Csak nehezen sikerül feltornáznom magam ülő helyzetbe, akkor is belém hasít a fájdalom. A hasamba, és… a fenekembe?! Lerántom magamról a takarót, de az elém táruló látvány megbénít. Rendben… oké elismerem, hogy ez egy borzasztóan erotikus, és élvezetes álom volt, mert tényleg az volt! Még most is a hatása vagyok, de azért az már durva, hogy én… alvás közben… így ide… élveztem…
Óvatosan mászok le az ágyamról, s elindulok a fürdőbe. Alig lépek egyet, lábaim megremegnek, s szerencsétlenül összecsuklom.Mi a… reszketek, mint a nyárfalevél. Olyan intenzíven érzem az álmomban átélt gyönyört. Ez nagyon… nagyon furcsa.
Fuhh…
Bajosan sikerül feltápászkodnom, s elslattyognom a fürdőbe.
Nekitámaszkodva a mosdókagylónak bámulok a tükörbe. Basszus, de nyúzott az arcom… mi a…? Kirepedtk az ajkaim! Ez… egészen biztos csak… csak azért van, mert a számon vettem levegőt! Biztosan csak ezért.
Már indulnék a zuhanyfülkébe, de mint egy félkegyelmű robbanok vissza a tükör elé. EZ MEG HOGY AZ ISTENBE KERÜLT IDE???!!!!
Mégis mi ez?!
Ez egy kibaszott harapásnyom, az Istenit! Hogy a jó égbe? Én nem engedtem magam megharapni!Nem is találkoztam Aaronnal… csak az álmomban harapott meg. De az abszurdum, hogy ez onnan maradt… az csak egy álom volt! Csak egy agyszülemény!
A csempének döntve fejem hagyom, hogy a víz magától mossa le rólam a mocskot. Rosszul vagyok… Fáj a hasam… nagyon fáj. Mit tehettem, hogy Danielnek erre kellett vetemednie? Ha visszagondolok az arckifejezésére… Istenem. Sose láttam még ilyen megtörtnek, és kétségbeesettnek. Mit mondhattam neki? Mit művelhettem vele?
Bele se merek gondolni…
.oOo.
Gyorsan magamra kapva egy boxert, és nagy hozzám képest elég nagy pólót, indulok Daniel felkutatására. Beszélnem kell vele. Ezt az ügyet nem halaszthatjuk későbbre.
A legfrissebb utána maradt illatfonalat követem, de mikor kiérek a kapuhoz, megtorpanok. Már megint szó nélkül itt hagyott? Idegesen nézelődök jobbra, balra, de egy lélek sincs a közelben. Visszaszaladok, s belebújok cipőmbe, s becsapva magam után az ajtót indulok el Daniel után. Most biztosan leszólna, hogy őrültség ilyen idegállapotban kilépnem az utcára, de szükségem van rá. El sem tudná képzelni, hogy mennyire.
Kocogva követem a már oly jól megszokott illatot, s nem kicsit elképedek, mikor elérem azt a helyet, ahonnan száz százalék, hogy még nem ment el.
Mégis mit keres Daniel Aaron házánál? Idegesen futok a bejárati ajtóhoz, s remélhetőleg észrevétlenül nyitok be. Ijedtemben, haptákba vágom magam, ahogy az orrom előtt elrepül valami… illetve valaki… amit majd egy Daniel követi.
Mi az Isten?!
Az ajtó mögött megbújva figyelem, ahogy Daniel oda robog az épp dülöngélve felálló Aaronhoz. M-mit művel?
Miért verik egymást?
Szívembe, mintha kést szurkálnának minden egyes alkalommal, mikor látom, hogy megsebzik egymást. Mégis miért? Hisz… hisz nem is ismerik egymást!
Lábaim akaratlanul is megmozdulnak, mikor azt látom, hogy Daniel teljes átváltozásra készül. Ezt nem teheti! Nem akarhatja… miért akarná megölni?! Ne, ne
-Ne tedd! Kérlek, hagyd abba! – hisztérikus hangon ordibálva csimpaszkodom bal karjába, s olyan erősen szorítom, amennyire erőmből telik. – Nem teheted! Mikor ártott ő neked?! Ez így nem… ez így nem tisztességes! Fejezd be, kérlek! –fájóan nézek rá, de tekintetéből a semmi mással össze nem téveszthető gyűlöletet látom. – Daniel… - szólítom nevén, mire egyáltalán rám néz. Tekintete meglágyul, amint leesik neki, hogy ott vagyok… én… Edward. – Ne tegyél meggondolatlan dolgokat, kérlek.
Lassan tisztul ki elméje, s mikor ténylegesen felfogja, hogy ott állok előtte, újra haragra gerjed.
-Mégis mit keresel te itt? – morogja ingerülten.
-E-eltűntél… egy áldott szó nélkül. Mégis mit tehettem volna? – kérdem sttogva,tanácstalanul
-Megvárhattad volna, míg elrendezem ezt az apró kis „problémát”. – fejével Aaron felé bök, én pedig reflexszerűen fordulok felé.
Szemeim tepsi méretűre kerekednek, amint meglátom… Ruhái rettentőmód megviseltek, őróla már nem is beszélve.
-Mit műveltél vele, mond. - hangomból kihallatszik bizonytalanságom, s nem kis aggódásom.
-Csupán csak felhívtam ennek a mocsoknak a figyelmét arra, hogy az ittléte nem kívánatos számunkra. Most pedig gyere. Elmegyünk. – Zavartan állok egy helyben s bambán bámulok egyszer Daniel után, egyszer pedig a fél térdre ereszkedett Aaronra.
Erőt véve magamon, nagyot nyelek, s odabattyogok Aaronhoz. Kissé lehajolva érintem meg, mire rám emeli tekintetét. Szótlanul fogom meg erős, s nem kicsit izmos karját, s felállásra kényszerítem… csak segíteni szeretnék.
Végig tartjuk a szemkontaktust, s egyszer már csak azt kell észrevennem, hogy én vagyok a kisebb… Mélyen elpirulva engedem el karját, s hajtom le fejem.
Aprót nyögve konstatálom, ahogy gyengéden fejemre teszi kezét, magához húz, s egy puszit nyom a homlokomra.
-Köszönöm, Edward… - Szólni szeretnék, valamit válaszolni, hogy tulajdonképpen én nem tettem semmit. De mielőtt akár megnyikkanhatnék, Daniel hangja dörren a szobában.
-Edward! Gyere!
Tétova lépésekkel indulok el, fejemben millió kérdéssel, amik még válaszra várnak.
Már csak pár lépésre van Daniel, bevár engem. Erőltetett mosolyt küldök felé, de semmi haszna. Most tényleg nagyon dühös.
Hirtelen kényszerít megállásra egy erő… egy erő, amit már olyan jól ismerek…
~Miéééért? Miért hallgatsz arra a besavanyodott alakra?- mint árnyék, követi utam, s feltekeredve testemre karol át, s fülembe sugdos bűnös szavakat…
-Mert a nagybátyám – válaszolom egész halkan, Daniel figyelmét ennek ellenére felkelti.
-Szóltál? – nem válaszolok… így nem hallom őt.
~Nagybáty, nagybáty… Mindig csak határokat szab neked! Nem hagy érvényesülni. Azt akarja, hogy láthatatlan maradj a világ számára…
-Nem… nincs igazad… Ő a javamat szolgálja. – motyogom kétségbeesetten, s levezetve feszültségem, görcsösen markolászom pólómat.
~Mondj EGY példát, kedves Edward… mikor, mégis mikor tett érted bármi jó cselekedetet a mi kedves, öreg Daniel barátunk… Csak egyet, Edward… csak egyet mondj.
-Én nem tudom… ne kérdezz ilyeneket… nem emlékszem, nem…
~ Mert nincs mire emlékezned… csak rosszat akar neked. Nincs benne egy csepp jó indulat se.
-Nem igaz… Fejezd be… fájdalmat okozol… hagyd abba… hagyd abba… - erőtlenül roskadok össze, s fejemet szorongatva, sírva kérlelem, könyörgöm, hogy hallgasson…
~Megvet téged…
-Ne mondj ilyet!
~Gyűlöl téged…
-Kérlek ne tovább… Ne fájdítsd a szívem. – ordítom fájdalmasan, zokogásom közepette.
~…mert csak egy félvér vagy…
-Nem!
~…mert te vagy az oka, hogy meghalt hőn szeretett édesapánk… - Szemeim elkerekednek, s úgy érzem valami… valami összetört bennem.
Azt hiszem, értem már… értem, hogy mit akar mindezekkel mondani. Csak egy nyűg vagyok. Egy gyenge korcs… egy selejt, amivel senki se tud mit kezdeni. Se több, se kevesebb.
-Mit tegyek, mond, mit tegyek?- Szinte érzem, ahogy szorosan magához ölel, s úgy intézi hozzám mézes-mázas szavait.
~Add nekem a tested… és garantálom, hogy végre, mások segítségére lehetünk. Mindenkinek így lesz a legjobb.
-Mindenkinek?
~Mindenkinek… bízz bennem!
-…Legyen hát… - hatalmas sóhaj kíséretében engedem ki magamból a bennrekedt levegőt, s ezzel egyidejűleg… mintha egyszerűen elvesznék.
.oOo.
Csigalassúsággal mozdul meg a testem. Igen… az én testem. Hehe. Mint egy elcseszett marionett, a faszomba is. A karjaim erőtlenül lógnak, pipaszár lábaim remegve próbálják megtartani testem súlyát.
Jobb kezemmel megérintem arcom… Végigsimítom a bőröm, és igen! Én irányítok. Ezen kacagnom kell. Mióta is akartam már kiszabadulni abból a mocsok sötétségből? 300-350 éve?
Erős kezek kulcsolódnak karjaimra, s nem eresztenek. Dühösen vicsorogva nézek a számomra legutálatosabb személy, sötétarany színű szemeibe. Mocskos dög… Azt hiszed, hogy a múltkorit már elfelejtettem?
-Eressz mocskos karmaid közül, vérfarkasok szégyene, Fulbright fia, Damian… - hörgöm dühtől rekedt hangon. Hah! Milyen kis bizonytalan!Gyenge pontra tapintottam, nemde bár? Mily fájó emlékek…
Vicsorogva, gyilkos szemekkel tekintek idióta ábrázatába. Nem enged… még mindig nem…ennyire érthetetlen volnék? Tudtommal nem!
-Azt mondtam, eressz! – ordítok rá, s olyan erővel lököm el magamtól, hogy csak méterekkel arrébb, az ajtót is kitörve helyéről, szépen a kerti szökőkút közepébe érjen földet. Pompás. Ezzel nyertem magamnak egy kis időt.
Vállam fölött hátrasandítok, Edward kis vámpír bácsija felé… hnnn. Te kellesz nekem!
Kecsesen ruganyos léptekkel indulok meg felé. Szemével követi minden mozdulatom… tekintete szinte falja a látványom! Ez az… tetszik, ugye?
Mikor elég közel kerülök, gyengéden érintem meg mellkasát, majd végighúzva rajta kezem, teszek egy kört körülötte. Érzem az erejét… régi idők hatalmas vámpírjainak egyike. Ilyen hatalommal… ekkora erővel a tulajdonában… nem is lehetne mai kisficsúr. Ezért vadította meg a vére Edwardot… ezért haltunk majdnem bele… viszont az az erő… az a fékezhetetlen tomboló erő! Hnn… Mit nekem a fájdalom, ha ilyen kívánatos a vére… Egyszer még úgyis megkóstolom!
Egyik kezemmel tarkójába csimpaszkodom, míg a másikkal a mellkasát simítom, s szorosan hozzábújva vágytól túlfűtött hangon suttogok fülébe.
-Ha tudnád mennyire… de mennyire vágyakozunk az érintésedre… a csókjaidra. Edward mindig… mindig veled álmodik. Minden egyes éjszakán, hogy aztán verejtékben fürödve, igazi kielégülésért nyöszörögve ébredjen fel… haah… De tudod… ő elfojtja… ezeket a természetes, és egyben csodás érzéseket mind elnyomja magában, hogy aztán ebből később ne legyen semmi probléma… Pedig ha tudnád, mennyire vágyunk már egy igazi kiadós, durva, állatias szexre. Csakis veled. Senki mással. Nem vágyunk egyébre, mint puha párnák között egész álló éjszaka szeretkezni. Újra meg újra átélni az orgazmus minden örömét… belesikoltani a vágytól terhes levegőbe valaki nevét… Aaron… Aaron… a te nevedet akarjuk suttogni a halálcsöndes éjszakába. Csak érted dobok a szívünk. Csakis érted epedezünk! Te kellesz nekünk… csak is te lennél képes minket kielégíteni.
Hátrahajtom fejem, s elégedett mosollyal nyugtázom Aaron reakcióját. Szemei csak úgy csillognak a vágytól. Gyengéden fogom meg ernyedt kezét, s ágyékomra vezetem… közelebb hajolva, kéjesen nyögök fülébe.
-Ezt mind csak miattad van… érzed, ugye? Ezt mind te váltod ki belőlünk. Csak nem meglep? Ha-ha… mondhatsz akármit… az arcodra van írva…
-Kétség kívül, khm… érdekes fejlemény… Mégse lepett meg feleannyira se, mint kellene… - csak kuncogni tudok viselkedésén… egészen elvette az eszét ennek a testnek a látványa…
A házuk előtt úgy pattan ki a kocsiból mint akibe villám csapott, én pedig még sokáig nézek utána, míg egy hozzá képest.. nagyobb kéz be nem húzza a függönyt az ablakon.
Óh a francba.
***
Szünet.. méghogy szünet.. mint az oviban.
Általában halálra unom magam az iskolai szünetek alatt, bár most több meghívást is kaptam különböző rendezvényekre, de egyikhez se fűlik a fogam. Egész végig rajta jár az eszem. Az érintésén.. mely az egyik pillanatban.. gyenge és határozatlan.. majd vad és erőteljes.
Azokon a sárga bestiaszemeken.
Szóval ezért tiltották a vámpírokat a vérfarkasoktól.
Nemcsak mert vérük olyan erőt ad amit más lényeké nem. Hanem mert a két faj.. hatalmas pusztítást tud végezni ha egymásnak esik. Ráadásul.. fel tudjuk tüzelni a másikat.. a vér.. megőrjíti.. mindkét fajt.
Sokat gondolkozom ezen.
Remélem nem kapott nagy letorkolást.. a nagybácsitól.. ha egyáltalán megmagyarázta neki mi történt.
Eltiltani úgysem tudná.. tőlem.
Olyan erővel szorítom ökölbe a kezem hogy körmeim a tenyerembe vájnak.
Látnom kell őt.
Újra.
***
De nappal van.. ezért csak egyet tehetek.
Kitárom az elmémet.. keresem azt az érzést ami az övé.. ami megmutatja hogy ébren van-e… vagy álmodik.
Erőm úgy repül a házak fölött mint egy szellem. Tudom hogy hol keressem, ezért aztán könnyű dolgom van. Ugyan nappal nem mozdulhatok ki a házamból.. de mivel ittam a véréből.. mostmár bárhol megtalálom.
Összeborzongok ahogy belépek az álmaiba.. mert már ott vagyok. Az ő képzelete vetített oda.
Szóval velem álmodik..
Nahát… nahát.
Belépek hát saját testembe.. azaz az álom-beli Aaron testébe aki nos khm. eléggé zavarba ejtő dolgot művel.
Meztelenül fekszem rajta… és szemfogaim a nyakát karistolják. Nos.. ha most megharapom.. az úgyis csak álom lesz.. úgyhogy miért ne.
Felnyög ahogy belémélyesztem a fogaimat.. én pedig felmorranok a jó érzéstől ahogy vére simogatja a nyelvemet. Olyan valóságos érzés.
Nincs rajta nadrág.. azért aztán érzem hogy kemény tagja a lábamhoz ér.. nagyon fel van izgulva. Hehe.. nem csodálom.
Halkan nyöszörög és a hajamba kapaszkodok.
- Ha azt mondanám ez csak az álom.. mit tennél ? – súgom a fülébe halkan.
- Hát.. izé…
- Ugyan.. ez csak egy álom.. egy álomban bármi megtörténhet. – mosolygok rá, sokatmondó vigyorral.
Aztán már csak arra figyelek.. ahogy hozzám hajol és ő csókol meg, én pedig felmorranva harapok a szájába.
Hatalmas.. fehér ágyneműkupacok között mászom egyre feljebb, meztelen mellkasa síkos az izzadtságtól.. combjai remegnek ahogy hozzáérek.
Mmm.. milyen puha a bőre..
Kéjesen végignyalom a nyakát.. lenyalva onnan az utolsó csepp vért is.. majd folytatom a mellkasával. Nahát.. – jegyzem meg magamban. Karmos mancsok ragadják meg a kezem.. fején a farkasfülek is kipattantak az izgalomtól.
Milyen édes..
Épp csak meg tud támaszkodni a párnán mielőtt rávetem magam, hosszú hajam eltakarja előle a kilátást.. hallom ahogy a fülembe nyög.. ahogy ujjaim a hasát simogatják.
Hmm mi ez a szőrös.. jah a farka.. nahát.. hehe.. ez vicces..
Fogaim a bőrét karcolják.. ahogy egyre lejebb és lejebb jutok a testén.. beleremeg egész testében ahogy rákulcsolom az ujjaim, ő pedig a fenekembe mélyeszti a körmeit. Wrrr…
Szemeiben azt a tömény vágyat látom.. ami valószínűleg az enyémben is tükröződne ha látnám most magam.
Átkarolom a hátát és felhúzom magamhoz.
Kezei a vállamba kapaszkodnak, összeborzong ahogy aláhulló hajam a vállára hullik. Ajkaim a nyakát.. vállait csókolgatják.. kezem a csípőjét simítja.
Valahogy.. mintha.. egyre közelebb kerülne hozzám.
Már alig bírom visszafogni magam.. mikor eszembe jut.. hiszen ez csak egy álom nem?
Szemfogaim kivillannak ahogy felnyögök.. ahh mit csinálsz.. Edward..
Karmai a vállamba mélyednek.. fogait pedig érzem a bőrömön.. wrrr.. megveszek komolyan..
A hátát nyakát simogatom.. majd egyetlen mozdulattal húzom az ölembe.. nyögése pedig hörgő sóhajba fullad.. akár az enyém.
Nem érdekel hacsak álmodik.. akkorsem.. tudom.. megállni.. aahhrrr..
Lihegve támasztja fejét a mellkasomnak, én pedig a száját végignyalva csókolom meg újra, hogy immár az ajkaim közé sikoltsa gyönyörét ahogy belé hatolok.
Nnhhh.. atyám.. ez csodálatos..
Hörögve.. küszködve próbálom visszafogni magam.. de eleve halott ötlet.. mert ahogy gyönyörittas arcára nézek.. teljesen elvesztem a fejem.
Ledöntöm a párnákra.. kezeit a takaróhoz szegezve csókolom meg hevesen. Testünk közé egy fűszálat se lehetne beékelni. Saját testemben érzem remegését.. és ahogy benne vagyok.. úgy érzem itt helyben képes lennék elmenni.. most azonnal.
Végigcsókolom a nyakát.. ő pedig nyöszörögve sóhajt fel ahogy megmozdulok benne.
Ahhh.. de kár.. de kár..
Hogy ez csak.. egy álom..
Megvonaglik alattam, kezeit görcsbe feszíti egy érzés.. ami ki akar törni belőle…
Látod..ezt énis érzem.. ahh.. hihetetlen…
És ahogy lábai a derekamra kulcsolódnak.. azt hiszem bennem is elpattan valami.. mert olyan hevesen esem neki.. hogy szinte eltörpül mellette minden érzés.
A szoba.. a berendezés amit meg sem néztem.. csak őt látom.. érzem.. csakis őt.. az illatát.. az úgy hat rám mint még soha semmi. A vérét.. ami most olyan száguld az ereimben mint valami drog. Karcsú testét.. ami úgy vonaglik alattam.. és megfeszül mint a zongora húrja.. hogy aztán hangos sikollyal csapjon le rá a gyönyör.. én pedig felmordulva követem.
Úgy érzem magam mint akit fejbevertek. A gyönyör érzése valódi.. mégis egyre távolodom tőle..
Nyögve kapok utána.. majd lihegve konstantálom hogy kinyitom a szemem.. a saját lakásomon.. a kanapén ülve.
Mi a…?
Jah.. az álom. Szóval.. felébredt.
De akkor meg..
Az ajkamhoz emelem az ujjam majd mikor megnézem.. véres.
Elharaptam volna?
Lenyalom..de ez.. nem az én vérem. Ez.. az övé..
Mi a fene történt?
Az órára nézek.. már lemehetett a nap.
Éppen indulnék.. mikor a dörömbölés az ajtón. Félbeszakít.
A tükör előtt rendbeszedem magam, majd az ajtóhoz sétálok, és rendesen meglepődik mikor a küszöbön.. a rendes „nagybácsi” áll.
Öh.. mi a szösz..
- Beszélnem kell veled! – mondja mogorván és beengedi magát.
Hát izé..
Keresztülvágtat az előszobán. Követem.
Nos ahhoz túl gyorsan itt volt hogy tudja mi történt az imént.. Edward és köztem. Tehát.. valószínűleg azért jött mert bosszantja hogy még mindig nem koptam le róla és a múltkor is.. én vittem haza.
Hát hah.. ha tudná hogyha pár perccel előbb jön.
Te jó Isten.. az az érzés.. valódi volt. Nem álom volt. A vére az ajkaimon. Hogy lehet..
A nappaliban találok rá.
- Khm. foglalj helyet. – mutatok rá a kanapéra udvariasan.
- Kösz. De nem maradok addig. – vicsorog rám dühösen.
Eddigi hosszú életem még sosem találkoztam hozzá hasonlóval, ami meglepetés számomra, bár a farkasok, és utálatuk végigkísérte az életemet.
Nem lepődtem meg mikor a nagybátyja is így állt hozzám, hiszen nekik egy gyilkos vagyok, csak éppen ő csak az érem egyik oldalát ismeri.
Felsétálok a lépcsőn, az ajtó éppen akkor csukódik be utánam mikor a nap első sugarai megjelennek a látóhatár alján.
***
Másnap éppen egy nagyon régi könyvet tanulmányozom, mikor kopognak az ajtómon. Hmm.. furcsa..
Vámpírhoz képest meglehetősen lassan sétálok ajtót nyitni, és éppen csak résnyire nyitom ki, ő már szalad is befelé, kishíján feldöntve.
Nahát.. nahát..
-Mire ez a váratlan látogatás? – kérdezem felvont szemöldökkel.
Kissé zavarba jön a kérdésemre, amit valahogy nem értek, hiszen ő jött el idáig.. és most csak nem azt akarja mondani hogy nem tudja miért.
Csak motyog valamit, és elpirul ahogy közelebb lépek hozzá. Ujjaim selymes hajába bújnak, mélyen beszívom az illatát, ami már sokkal emberibb, de mégis megbújik alatta, a farkas finom pézsmaillata.
Ujjaim a nyakát simogatják.. ő pedig kellemesen megborzongva felsóhajt, nem is ellenkezik ahogy ajkaim az övéhez érnek.
Csókom most kevésbe követelődző és vad.. kiélvezem minden pillanatát, míg észbe nem kap és hátra nem ugrik mint valami ijedt állatka.
Hmm..
Nah ezen már nem lepődöm meg. Zsebrevágom a kezem és a szobába indulok, érezve hogy követ engem.
Zavara szinte tapintható a levegőben. Szeretem ezt az illatott.. mrr…
Aztán keze a karomhoz ér, és megállít mielőtt beléphetnék az ajtón.
-K-köszönöm… - motyogja.
Hát nos.. ez jó.. meglepett az biztos.
-Mit köszönsz? – kérdezem felvont szemöldökkel. Ugyan tudom miről van szó, de szeretném tőle hallani. Olyan.. édes.. ilyenkor.
- Én.. – kezdi mégnagyobb zavarban. -..mindent… én… én az adósod vagyok…
-Nocsak. Ma már sokadára lepsz meg Edward, pedig alig vagy itt pár perce. Csak nem beteg vagy? – kérdezem kicsit gonoszkodva, de csak mert élvezem ha zavarba hozhatom.
Édesen megrázza a fejét, és szemét lesütve a padlószőnyeget kezdi el tanulmányozni. Óh igen.. tizennyolcadik századi. De most inkább rámnézz kedves..
Közelebb lépek.. ujjaim végigsimítanak az arcát.. felemelem magamhoz a fejét. Igen..ezaz.. nézz csak rám..
Arcom már olyan közel van az övéhez hogy az ajkamon érzem kapkodó lélegzetvételét.. de nem.. nem teszem meg.. még nem most.
Rámosolygok és besétálok a szobába.
***
A kanapén ülve várom hogy utánam jöjjön. És jön is.. én pedig jókedvűen mosolygok az arcán.
-Mond csak Edward… mivel szeretnél kárpótolni? – kérdezem csak a hecc kedvéért.
-K-kárpótolni? Mire érted?
Jajj de kis értetlen valaki.. pedig azt hittem sejted.. haha.
Te magad mondtad. Az adósom vagy. Valamivel kárpótolnod kell az érted tett fáradalmaim… - felelem kissé eltúlozva a dolgot.
Kissé ijedt arcot vág.
-E-erre nem is igazán gondoltam…
Hahahahah.. hát ez igazán édes. Mindjárt megzabálom. Khm.. akarom mondani.. csak megkóstolom.. hehehe..
-Szóval idejössz, köszönetet mondasz, sőt, kijelented, hogy az adósom vagy, és mégse számítasz arra, hogy ezt valahogy kompenzálni kéne nekem? – nevetek fel a helyzet abszurd voltán.
Csöndben marad. A padlót bámulja. És gondolkozik.
Hát jó.. akkor majd én adok tippeket.
-Vetkőzz.
-M-mi?
-Jól hallottad. Vetkőzz. – teszem hozzá fülig érő szájjal. Pláne azután hogy gondolatai szinte ordítanak.
„Még mit nem! Nem hagyom, hogy napkeltétől napnyugtáig az ágyában tartson, édes szavakat sugdosva fülembe, miközben kényeztet és szexrabszolgájának fog be! Ahhoz ez még túl korai!”
Hahahahaha.. miket nem gondolsz kedves Edward.. szóval ezt szeretnéd?
-É-én nem. Én nem fogok… én nem!
-Semmi olyasmiről nincs szó, amire te gondolsz… - teszem hozzá még mindig mosolyogva. Olyan édes mikor elpirul. Szemfogaim kivillannak úgy vigyorgok.
Felvont szemöldökkel figyelem ahogy leveti a ruháit, majd pipacspirosan kezdi el takargatni magát. Hát ez.. érdekes..
-Igaz, azt egy szóval nem mondtam, hogy mindent dobj le magadról, de gondolhatod, hogy cseppet se zavar a merészséged. – kuncogok fel elégedetten.
Felnyög zavarában, én pedig intek neki hogy jöjjön közelebb. Egy lépéssel közelebb is jön.
- Közelebb.. – suttogom elégedetten, majd mikor mégint csak egy lépéssel jön közelebb megjegyzem: -..ennyire félsz tőlem?
Nah mostmár dühös is.. kis vörös színt látok felvillanni a szemeiben. Nagyon jól áll.
Végül egészen közel jön,hogy fel sem kell állnom hozzá hogy elérjem. Kezem a karjára simul.. finoman mégis erőteljesen emelem felfelé.. ő pedig kénytelen engedni nekem. Közben végig a szemébe nézek. Nyugi .. nem leslek meg.. úgyis mindent láttam már.
Végigsimítok a mellkasán.. lefelé.. míg kezem meg nem állapodik az ágyékán. Mmm.. milyen kellemesen forró a bőre.
- Mond csak Edward. Milyen érzés, hogy itt érintelek? – kérdezem mosolyogva. Meglehetősen.. jól szórakozom.
Nyikkan egyet.. de nem válaszol.
-M-megalázó… - feleli aztán mégis.
Tekintetem az övét keresi, de lesüti a szemét.
- Ért már hozzád bárki rajtam kívül? – kérdezem halkan, majd mikor megrázza a fejét.. szemeim elégedetten villannak. Tudtam.
- Milyen kis szűzies… idestova 400 év és még senki se vett a birtokába. Már csak a gondolat is émelyítő.
Vagy inkább.. izgató? Igen azt hiszem ez az amit érzek.
-H-hagyd abba… ez nem… ez nem vicces. – hüppögi a sírás szélén.
Rántok egyet rajta.. mire rámesik.. és elterül rajtam. Óh igen..
-Nem állt szándékomban viccelődni. – jegyzem meg.. a vágytól mély hangon, ő pedig úgy néz rám mint aki szellemet lát.
Felmorranok ahogy ajkam az övéhez ér..ő pedig remegve hagyja magát. Mrr.. úgyis tudom hogy jól esik.
Nyelven az övét simogatja.. érzem rajta..a remegésén hogy mennyire..fel tudom húzni.. ami nagyon tetszik.
Már tartanom sem kell.. és hogy kezeim szabaddá váltak.. hagyom őket szabadon garázdálkodni a testén.
Olyan kis.. érzékeny.. minden egyes kis apró érintéembe beleremeg, és folytott hangon felnyög ahogy kezem újból rátalál az ágyékára.
Nahát.. nahát.. nem is tudtam hogy ennyire..
Erősen megragadom, majd finoman kezdem el kényeztetni, egyre fokozva a tempót.. hogy már csak nyögdécselni tud.
Szemem szinte össze a látványt.. ahogy fejét a mellkasomnak döntve.. kezeivel az ingembe kapaszkodva igyeksziik megőrizni a józan eszét.. ami csak ideig óráig megy neki.
Egyre jobban remeg.. végül hangos sóhaj kíséretében tör ki belőle az orgazmus.. én pedig elégedetten figyelem.
Arcát a hajamba fúrva piheg.. de amennyit látok bele.. az olyan vörös mint frissen kiontott vér. Wrr.. micsoda látvány..
És ahogy a nevemet mondta.. azt hittem az agyam eldobom.
***
Sokáig tart mire összeszedi magát, én pedig addig egy pohár borral fel s alá sétálgatok a szobában.
Végül még mindig totál vörösen előkerül, én pedig a kocsimhoz terelem.
-Egy szót se! – förmed rám, mikor felé fordulok hogy mondjak valamit.
-Azzal, hogy…
-Nem érdekel! – feleli marha gyorsan. – Tartsd meg magadnak a véleményed! Nem kell a sóder arról, hogy milyen izgató voltam meg az Isten tudja mifene!
Hát izé.. nem pont ezt akartam mondani. De ez vicces.
-Azt gondolod magadról, hogy szexi voltál? – kérdezem vigyorogva.
-E-ezt egy szóval sem mondtam! N-nem így értettem! … Ne forgasd ki a szavaim! I-inkább próbáld meg a helyembe képzelni magad! Te hogyan viselkednél, ha én csináltam volna azt, amit te velem? Hmm? Hmm?
- Egész bizonyosan elégedett lennék, h…
Megint nem hagyja hogy befejezzem. Pedig az igazat mondom.
- Nem vagyok kíváncsi a véleményedre! –fakadok ki. - Bocsásd meg nekem, ez egy borzasztó rossz példa volt…
- Ha te m…
- Nem hallak, nem hallak, nem hallak!!! – mantrázza a fülé tett kézzel.
- Ahogy gondolod. – felelem kuncogva. Attól még ígyvan. Azzal hogy letagadodmég nem lesz igaz. És tudom hogy.. nagyonis élvezted.
Hmm de még mennyire.
***
Másnap már minden megy a szokásos körforgásban. Én tanítok .. ő segédkezik.
Bár azért mikor lopva rápillantok és elkapja a tekintetem, mindig elpirul, vagy felfortyan.. ami rendkívüli módon szórakoztat.
Az óra a középkori életmódról szól.. éppen az étkezésekről és a nagy lakomákról tartok szinte élményszerű beszámolót. Az óra végéhez érve figyelem hogy egyre jobban elunja magát, majd mikor megrohamoznak a kérdéseikkel, ő el is tűnika szemem elől.
Gondolom a helyére teszi a térképeket.
Végül mikor végzek megvárom a kijáratnál.. a következő napokra kellő könyvekkel a kezemben.
- Nem kértelek, hogy várj meg. – morogja a térképkupac mögül.
- Ezt kérned se kell… - felelem szinte súgva.
- „Ezt kérned se kell” – utánoz engem.. ahogy hallom. Hehe.. jól van ha azt hiszed ez vicces.
Kinyitom neki az ajtót, mert az ő keze tele van.
- Nagyon elcsendesedtél. – jegyzem meg halkan.
- Netalántán baj?
- Egy szóval se mondtam, hogy gond lenne. Csupán merészkedtem szóvá tenni, hogy morgolódásod hiányában túl nagy lett itt a csend. – jegyzem meg mosolyogva, olyan közel hajolva hozzá hogy kósza hajtincsei a homlokom simogatják.
Ő persze igyekszik fapofát vágni, majd grimaszolva indul tovább.
Az asztalomnál ülve figyelem ahogy mindent elpakol, majd fel is öltözik, mint aki indulni készül.
- Ne vigyelek haza? – kérdezem ezúttal merő segítőkészségből.
- Mégis hova, haza…? – kérdezi felvont szemöldökkel.
Szélesen vigyorgok rajta, hogy a szemfogaim is kivallanak belé.
- Mit szeretnél, melyikbe vigyelek? – kérdezem vigyorogva.
Na erre aztán jól feldöhödik és nekem is esik.
- Mégis mit képzelsz, ki, vagy mi vagyok én,hmm? Azt hiszed, mindezek után, képes lennék elmenni hozzád, és perverz csábításoknak kitenni magam? Hát te abból nem eszel!!
Hát ez igazán.. érdekes..
Még jobban vigyorgok. Nem is tudod hogy ezzel elárultad magad.. kedves Edward.
- Csak nem félsz, hogy véletlenül elcsábulsz? – kérdezem sunyi mosollyal.
Aztán arcát két kézre fogva csókolom meg szenvedélyesen, olyan hévvel.. hogy magamon is meglepődök. Nem hinném pedig hogy a természetfeletti ereje miatt vonzódom ennyire hozzá..de akkor miért?
Ujjai az ingembe mélyednek ahogy belémkapaszkodik én pedig beleborzongok a tudatba ahogy viszonozza a csókot.. ügyetlenül de mégis.. hihetetlenül izgatóan.
Majd észbekapva tolna el magától.. de én a derekát átkarolva szorítom mégjobban magamhoz.
És aztán..
Hegyes fogak nyomódnak a nyelvemhez.. és csodálkozva emelem fel a fejemet, de mostmár ő az.. aki nem ereszt. Mi a…?
Szemei egészen sárgásak.. vadállatszerűek.. bizsergető érzés ahogy nekem simul a teste.. szinte érzem magamon a testén végigfutó remegéseket…ereje elektromos kisülésként hat rám.
Felnyögök ahogy karmos keze megragadja a vállamat, azt hiszem már azt sem tudja mit csinál.. de mégis.. miért élvezem én ezt..?
Bőre alól bunda bújik elő.. átrepülnék a szobán olyan erővel esik nekem.. ha nem lennék magam is hasonlóan erős.
Így csak nekemzuhan, én pedig a bundájába markolok hogy visszatartsam.
Nekinyom az asztalnak.. karmai szaggatják a ruhát rajtam.. felmorranok a hegyes karmok szinre simogatóan szaladnak végig a mellkasomon.. vékony csíkokban felsebezve a bőrömet.
Vicsorogva kap a fejem után, én pedig nekitámasztom az arcomat a pofájának… kezem mellső lábát markolja.. érzem ahogy remeg a felindultságtól.. és véremnek illata teljesen megrészegíti.
Ahogy hozzáérintem az számat.. hegyes fogai az ajkamba marnak, és visszaharapok..
Vérének ízétől bizsereg minden érzékszervem.
Waahhrrr… ne félj nem vagyok én olyan törékeny.
Recsegve szakad le róla a nadrág.. ahogy teste felveszi az eredeti alakját.
Fogalmam sincs mi történhetett.. hiszen még nincs telihold.
Lehet hogy a visszafolytott vágyai művelnek vele ilyet?
Végignyalja a mellkasomat ahol megkarmolt.. felnyögök a hihetetlen érzéstől… majd a nadrágot hasítja szét.. hogy üvölteni tudnék.. az érzéstől.. ahogy hozzámér.
Teste remeg a vágytól.. és az enyém is..ettől a vadállatias érzéstől.
- Edward.. – nyögöm halkan, neki pedig mintha kitisztulnak a tekintete egy pillanatra.
Megrázza a fejét.. és szűkölni kezd.
A szőr mintha felszívódna a testéről.. zsugorodni kezd.. majd összeroskad előttem, immár az eredeti.. emberi alakjában.
ZENE VÉGE
Szemei elkerekednek ahogy meglát. Zihálva támaszkodik a mellkasomnak.. rémülten néz körül.
Még mindig alig kapok levegőt.. hát ez … érdekes volt.
Aztán megfordul és hanyatt homlokk elrohan, így nem láthatja hogy a sebek máris gyógyulásnak indultak.
A fenébe!
Ezt nem hagyhatom!
- Edward! – kiáltok utána, megigazítva magamon a nadrágot és már rohanok is.
***
A folyosó végén érem utol, kezem a vállára téve állítom meg, ő pedig rémülten.. könnyes arccal néz rám.
Egy szót sem szólok, csak magamhoz vonom, ő pedig hüppögve fúrja mellkasomba az arcát.
- Semmi baj. Nincs semmi.. baj.. – súgom halkan. – Gyere vissza.. ne futkoss itt meztelenül.
Visszavezetem a szobába, ami kissé úgy néz ki mint amin úthenger ment át. Kissé csodálkozva konstantálja hogy ugyan véres vagyok, de a sebek nyomtalanul eltűntek.
- Én.. én.. nem tudom mi ütött belém..
Előveszek a szekrényből egy inget, ami ugyan kissé nagy rá, de legalább takarja ruhátlanságát, hiszen az ő ruhái nem élték túl az átváltozást.
Megrázom a fejem.
- Semmi gond.
- Dehogynincs.. én.. én.. majdnem..
- Nem. – szögezem le hangosan, ő pedig ijedten pislog rám. – Azt hiszed nem tudnék elbánni veled „úgy”? – villantom rá vörös szemeimet. – Te csak ne aggódj.. „miattam”..
- De…
- Gyere! Hazaviszlek. – nyújtom neki a kezem, de nem fogadja el. Hmm.. ahogy akarod.
