- Kérdezted, hogy mindenkivel flörtölök-e – emlékeztet.

- Igen, és ha jól emlékszem, kikerülted a választ – vonom fel az egyik szemöldököm.

- Talán akkor is az apró kis mozdulataid zavartak meg. Mint mondjuk a szemöldökhúzgálás – jegyzi meg.

- Tetszik?

- Vitathatatlanul – vallja meg -, viszont nem szokásom borravalóért incselkedni – hajol felém. – Azt tök ingyen csinálom, szórakozásból, de mielőtt elragadtatom magam, vár otthon Mr. vagy egy Mrs. Hamilton? – teszi fel a nagyon lényeges kérdést.

- Nem, senki sem vár otthon – felelem egyenesen. – És téged meghódított már egy szerencsés pasi? – faggatom.

- Nem, bár nem egyedül élek. A lakótársam a nagybátyám, Josh – mosolyog rám.

- Jó a kapcsolatod a családoddal? – kérdezem, mert bevallom őszintén, nem szeretnék még az ő problémás családjával is küzdeni, ha nem muszáj.

- Mondhatjuk. Apa, Axl Henderson, zsaru a városban, talán is ismered is. Ősz a haja, és tőle vannak ezek a szemek – mutat a gyönyörű szemeire. Amúgy ismerem az apját, egyszer egy ügy kapcsán találkoztunk. Persze nem hivatalosan vettem részt az ügyben, csak a háttérből adtam tanácsokat, azóta van az ismeretségünk. . – Nemrég találtam rá, anyám titkolta a kilétét. Így elég későn kaptam vissza őt és Josh-t. Aztán jött az életünkbe Tony. Apa egyik védence volt egy ügyben, és összejöttek, már házasok, épp nászúton vannak – meséli az italát kortyolgatva, de nem kérdez vissza a családomra, aminek örülök, nem a kedvenc témám. – Apa már ötven volt, amikor összefutott élete szerelmével. Már pont lemondott a szerelemről, most meg olyanok, mint egy gerlepár – teszi még hozzá.

- Ezek szerint hiszel a szerelemben? – firtatom.

- Persze, hogy hiszek. Ki nem hisz? A szerelem és a boldogság a melegeknek is jár. De ugyanúgy hiszek abban is, ha két férfi csak úgy összetalálkozik, és jól érzik magukat – néz a szemembe. – Ha csak elvesznek az éjszaka sötétjében, a kéjben egy alkalomra. Vagy többre – mondja nyugodtan, de benne van azért a flört és a vadászat is. – Te, hogy vagy ezzel, Asa? – dobja fel a labdát.

- Igazából mindenben hiszek, ami két férfi közt megtörténhet, már régen elengedtem a berögzült dolgokat ezen a téren. Azt gondolom, mindig az adott feleken múlik, hogy mi fér bele és mi nem – kortyolgatom az italomat. – A kérdés inkább az, passzolnak-e egymáshoz a vágyak és elképzelések, vagy sem. Rólam általában azt hiszik, nyugodt és visszafogott férfi vagyok, mert az ügyvédek ilyenek a sztereotípiák szerint. Ügyvédként valóban megfontolt és nyugodt vagyok, de a magánélet más kérdés.

- Ezek szerint ott másmilyen vagy? – kérdezi.

- Igen – bólintok.

- És milyen vagy? – kíváncsiskodik a pultra támaszkodva.

- Szenvedélyes, erőteljes – mondom. – Néha akaratos is – nézek a szemébe. – És legfőképpen igen domináns.

Látom, ahogy nyel egyet és szívem szerint megharapdálnám, mert nagyon szexis, ahogy az ádámcsutkája hullámzik a bőre alatt.

- Megleptelek? – mosolygok a poharam felett.

- Igen, egy kicsit – feleli végül.

- És mivel? Azzal, hogy dominánsnak vallom magam, vagy azzal, hogy az első találkozás alkalmával elmondom ezeket? – érdeklődöm.

- Jézus, rajtad nincs szűrő? – ingatja a fejét, de mosolyog.

- Nincs – vágom rá azonnal. – És úgy gondoltam, miután burkoltan ugyan, de közölted, hogy miben hiszel, nincs szükségem rá, hogy árnyaltabban fogalmazzak – nevetek halkan. – De visszafoghatom magam, ha szeretnéd – kacsintok.

- Nem hinném, hogy menne – közli.

- Nagyon-nagyon nehezen – vallom be. – Nem szokásom félig csinálni a dolgokat, vagy beleteszem magam, vagy nem.

- Szóval ilyen az, amikor beleteszed magad? – flörtöl megint és még közelebb hajol hozzám.

- Még nem teljesen – hajolok közelebb én is hozzá. – Az igen helytelen volna itt és most – mosolygok. – És egy kis figyelmeztetés a jövőre nézve – fogom meg az állát. – Szeretem a játékokat, Mark és úgy látom te is ügyes vagy benne, de a végén… - súgom szinte az ajkára.

- Mi lesz a végén? – kérdezi nyelve egyet.

- Én, amint elkaplak és felfallak – közlöm mosolyogva.

- Szerintem… - néz rám -, gátlástalan is vagy.

- Ó, igen – engedem el az állát mosolyogva és visszaülök a székre -, főleg, ha nagyon akarok valamit, vagy valakit.

Látom rajta, hogy kérdezne valamit, de erősen gondolkodik rajta. Mosolyogva figyelem, kíváncsi lennék, milyen döntésre jut, de nem bírom kivárni.

- Ha megkérdezed, visszavonhatatlan lesz – mondom letéve az üres poharat.

- Ennyire biztosra veszed, hogy tudod, mit akarok kérdezni? – néz rám érdeklődve.

- Gyanítom azt, nagyon akarlak-e téged – felelem egyenesen. 

- Kellemes – jön az ítélete, mire nagy kő esik le a szívemről. Szeretem, ha ízlik a vendégeknek, amit keverek, és ehhez mondjuk nincs is köze annak, hogy szexi. Ugyanúgy számít a nő véleménye is, ha neki készítek valamit, pedig kicsit sem mozgatnak meg. – Bocsánat előre is, de nem vagyok az a típus, aki kivárásra játszik, vagy kerülgeti a forró kását – jelenti be. – Szóval nagyon érdekelne, hogy mindenkivel flörtölsz, vagy ez most kifejezetten nekem szól? – Az őszinte kérdés meglep, de kifejezetten üdítő egy ilyen pasival találkozni.
- Hm… tényleg nem szereted a mellébeszélést – nevetek fel és tovább húzom. Mert azért ennyi nekem is jár.
- Te pedig kerülöd a válaszadást. Ne félj, ettől nem lesz kevesebb a borravalód, a gerinctelenség sem jellemző rám.
- Talán. – Egyenesen kimondani, hogy bejön nekem, nem lenne izgalmas. Szeretem az ismerkedésnek azt a részét, ahol kicsit vadászni kell a másikra.
- Talán? – kérdez vissza felvont szemöldökkel. – Ennél kicsit többre lesz szükségem. Kezdésnek talán áruld el a neved, lényegesen megkönnyíteni a beszélgetést.
- Mark – felelem. Nem sok embert szokott érdekelni a nevem, még akkor sem, ha beszélgetésbe elegyedünk, és egészen őszintén ezt nem is bánom. Ezért nincs a nevünk az ingünkre hímezve és névtábla sincs. Jobb ez így, biztonságosabb. Jó fejnek lenni és mindenkit beengedni a magánszférádba az két külön dolog.
- Nos, Mark, igen, vagy nem? – kérdezi és a pultra támaszkodva közelebb hajol.
- Mindig ilyen rámenős vagy? – Nem vagyok kezdő az ilyesmiben én magam sem. Közelebb hajolok, a fejem arra billentem kicsit, amerre tudom, hogy jobban áll és a mögöttem levő kis ventilátor kiszolgálja azt is, hogy a parfümöm felé szálljon. Tony vette nekem. Mióta apa kezelgeti, azóta nagyon érzékeny a szexinek-lenni-témára.
- Szívesebben gondolom magam határozottnak, vagy céltudatosnak. – Tetszik, hogy mindenre van válasza. Okos is lehet, nem csak ügyvéd, és ez tényleg jó. Utálom az olyan szakmájabelieket, akik csak a vérszagra mennek, de egyébként buták, mint a faék.
- Sosem maradsz alul mi?
- Ez egy elég intim kérdés, Mark. – A válaszra, a mosolyára én is elmosolyodom ismét.
- Tudod, mire gondoltam!
- Csak azt, én mire. És a válaszom az, hogy csak egy bizonyos testhelyzetben szokásom alul maradni.
- Lehetetlen alak vagy – nevetek fel.
- Mégis bejön neked.
- Talán…

A beszélgetés egy picit megszakad. Én nézem őt, ő iszik egy kortyot, de a tekintetét le sem veszi rólam. Furcsa érzés így flörtölni valakivel, hiszen a mosolygás és kedvesség egy kicsit más. Még akkor sem szoktam ezt csinálni, ha valakivel itt foglalkozom hátul. Nem vagyok az a típus, aki a kacérsággal gyűjti a borravalóját. Az is tény, hogy a vonzerő egy pókháló, amiben az is fennakad néha, akit nem akarsz, ezt én is beismerem. Nem vagyok túlszerény, helyes pasas vagyok, nem hiába keresek jól a pultoskodással akkor is, ha nem vagy kikapós. Amíg várunk és beszélgetünk, addig viszont én is ihatok. Az új tulaj, Nicolas már engedi, az elődje csak akkor hagyta, ha kifizettük. Most már ihatunk. Nyilván nem lerészegedésig, most például magamnak ugyanúgy egy alkoholmenteset keverek, mint neki. Közben le sem veszem a tekintetem róla.
- Kérdezted, hogy mindenkivel flörtölök-e – emlékeztetem.
- Igen, és ha jól emlékszem, kikerülted a választ – húzza fel az egyik szemöldökét, amitől csak még vérforralóbban néz ki.
- Talán akkor is az apró kis mozdulataid zavartak meg. Mint mondjuk a szemöldökhúzgálás – jegyzem meg.
- Oh, tetszik?
- Vitathatatlanul – ismerem be. – Viszont nem szokásom borravalóért incselkedni – hajolok közelebb hozzá. – Azt tök ingyen csinálom, szórakozásból. – Nekem is van ám mozdulatom, ami rettenetesen izgalmas. Legalább is a többség véleménye ez. Kicsit kidugom a nyelvem, hogy még pont ne legyen közönséges, de egyértelmű maradjon, majd végisiklik a nyelvem az alsó ajkamon, miközben picit lehunyom a szemem, hátrahajtom a fejem és hagyom kiülni az élvezetet a vonásaimra, de csak pillanatokig. Épp addig, hogy feldolgozza az agya, amit lát, és már vége is.  – Mielőtt elragadtatom magam, vár otthon egy Mr. vagy egy Mrs. Hamilton?
- Nem, senki sem vár otthon – feleli. – És téged meghódított már egy szerencsés pasi?
- Oh, nem, bár nem egyedül élek. A lakótársam a nagybátyám, Josh – mosolygok rá.
- Jó a kapcsolatod a családoddal? – kérdezi. Tudom, hogy ez szimpla dumálás, nincs mögötte él.
- Mondhatjuk. Apa, Axl Henderson zsaru a városban, talán ismered is. Ősz a haja, és tőle vannak ezek a szemek – intek a kék tükörcseppek felé. - Nemrég találtam rá, anyám titkolta a kilétét. Így elég későn kaptam vissza őt és Josh-t. Aztán jött az életünkbe Tony. Apa egyik védence volt egy ügyben, és összejöttek, már házasok, épp nászúton vannak – mesélem mosolyogva és kortyolok az italomból. Viszont az aurájából jól olvasok, nem kérdezek vissza a családjára. Talán neki nem ilyen egyszerű, nem tudom. – Apa már majdnem ötven volt, mikor összefutott élete szerelmével. Már pont lemondott a szerelemről, most meg olyanok, mint egy gerlepár – jegyzem meg.
- Ezek szerint hiszel a szerelemben? – érkezik a kérdés. Tipikus ügyvéd, tudja, mit kérdezzen.
- Persze, hogy hiszek. Ki nem hisz? A szerelem és a boldogság a melegeknek is jár. De ugyanúgy hiszek abban is, ha két férfi csak úgy összetalálkozik, és jól érzik magukat – nézek a szemébe. – Ha csak elvesznek az éjszaka sötétjében, a kéjben egy alkalomra. Vagy akár többre. – Egyértelmű jeleket próbálok adni. Jó lenne megszerezni a pasast. Nem vagyok skalpvadász, de ő nagyon tetszik. – Te hogy vagy ezzel, Asa?

- Nos, kedves Asa Hamilton, kérlek, kövess, hogy kiengesztelhesselek egy nyugodtabb helyen – villantja rám a mosolyát.

Persze egészen hízelgő lenne azt gondolnom, hogy ez a mosoly csak nekem szól, de a fiú számára a mosoly csak egy munkaeszköz, semmi több, persze ettől még kedvem lelhetem a látványban, ahogy abban is, ahogy előttem sétálva átkísér egy másik terembe, ami sokkal inkább az ízlésem szerint való, mint a külső rész. Bent a pult mögé lép, én pedig letelepszem a bárpultnál.

- Mit keverjek? – pillant rám. – Ha ügyvédként jöttél, gondolom, valami alkoholmentest – teszi még hozzá.

- Hm.., igen – nézek a szemébe, de becsületére váljon, nem fordítja el a fejét, nem töri meg a szemkontaktust. – Lepj meg! – hagyom rá végül, hogy teszteljem a kreativitását.

- Vettem – kacsint rám és valami itallal kezd szüttyögni, de végig a szemembe néz, ami meglep kissé, nem mintha bánnám. Amikor elkészül az itallal, elém csúsztatja egy ízléses pohárban. – A nevéért előre is bocsi, de Suck on the beach-re kereszteltük, fogadd engesztelésem jeleként – jelenti be.

Suck on the beach mi? Most már komolyan kezd gyanús lenni a kicsike, aki várakozóan bámul rám. Nyilván szeretné tudni, elnyerte-e a tetszésemet a műve. Lassan belekortyolok az italba, ízlelgetem egy ideig, próbálom kivenni a különféle ízeket, de a végső konklúzió valahogy mégis az, hogy ízlik.

- Kellemes – mondom újra belekortyolva, aztán a fiút nézem. – Bocsánat előre is, de nem vagyok az a típus, aki kivárásra játszik, vagy kerülgeti a forró kását – közlöm vele. – Szóval nagyon érdekelne, hogy mindenkivel flörtölsz, vagy ez most kifejezetten nekem szól? – kérdezek rá kerek-perec.

- Hm… tényleg nem szereted a mellébeszélést – neveti halkan, de a válaszadást kerüli.

- Te pedig kerülöd a válaszadást – mosolygok rá. – Ne félj, ettől nem lesz kevesebb a borravalód, a gerinctelenség sem jellemző rám.

- Talán – mondja végül titokzatosan, de kíváncsian nézeget, talán nem erre számított tőlem, vagy nem is tudom.

- Talán? – vonom fel a szemöldököm. – Ennél kicsit többre lesz szükségem – kortyolok újra az italomba. – Kezdésnek talán áruld el a neved, lényegesen megkönnyíteni a beszélgetést.

- Mark – mosolyodik el megint.

- Nos, Mark, – támaszkodom a pultra -, igen, vagy nem?

- Mindig ilyen rámenős vagy? – támaszkodik ő is a pultra és talán önkéntelenül, de közelebb hajol hozzám, így érzem az illatát, ami nagyon szexis és valahogy illik is hozzá.

- Szívesebben gondolom magam határozottnak, vagy céltudatosnak – reagálok azonnal. Ügyvéd vagyok, véremben van, hogy mindenre legyen válaszom.

- Sosem maradsz alul mi? – kérdezi a fejét ingatva.

- Ez egy elég intim kérdés, Mark – mosolygok rá.

- Tudod, mire gondoltam!

- Csak azt, én mire – nevetek halkan. – És a válaszom az, hogy csak egy bizonyos testhelyzetben szokásom alul maradni.

- Lehetetlen alak vagy – neveti.

- Mégis bejön neked – mondom szemrebbenés nélkül.

- Talán…

Imádom ugyanis a bárt. A Black Mamba a neve ellenére egy nagyon barátságos és kedves hely. Nem tipikus melegbár, nem úgy hirdettük magunkat soha, hiszen a főnöknek fontos volt, hogy mindenki jó érezze itt magát. Mármint az ex-főnöknek… Mert sajnos úgy döntött, hogy nem akarja tovább csinálni az éjszakai életet és eladja a Mambát valakinek. Napokat rettegtem, mire végre találkozhattam Nicolas Flamellel. A teljes nevét csak ott tudtam meg, így hiába is próbáltam, elnevettem magam. Mert hát kinek ne jutna eszébe a Harry Potter? Én meg imádom a Harry Pottert! A pasas alapvetően helyes, középkorú, de nem az esetem, viszont a neve és az emiatti beszélgetés feloldott, így meg tudtunk dumálni mindent. A személyzet egy részét lecseréli és szeretne tisztán melegbárrá átállni a melegeket ért támadások miatt a szórakozóhelyeken. Azt mondta, hogy akar egy helyet, ahol minden srác és lány nyugodtan szórakozhat és békésen lehet azzal, akit szeret.  De ehhez egy rakat papír kell, engedélyek, meg mindenféle bürokratikus marhaság. Én viszont napokon át idegeskedtem és nyafogtam Josh-nak, félve az új légkörtől, bár mostanra kiderült, hogy ez felesleges volt.

Ma pedig, miközben épp Josh-t várom, aki megígérte, hogy benéz, befut egy pasas. Már akkor felhívja magára a figyelmem, amikor átlépi a küszöböt. Vonzza a tekinteteket, egyszerűen istenien jól néz ki! És ahogy remélem, a pulthoz is sétál. Mondjuk ettől randija még lehet, aki még nem érkezett meg, szóval ne bízzam már el magam.
- Jó estét, Asa Hamilton vagyok, Nicolashoz jöttem. Bent van? – Milyen kellemes a hangja. Hülyeség, de a külső után a hang az, ami megfog. Neki pedig ultraszexi, szinte olyan, mintha mézet csepegtetnének a fülembe!
- Jó estét, uram! Az új főnök még nincs bent – válaszolom.
- Meg tudod mondani, mikor jön be? Fontos ügyben jöttem. Az ügyvédje vagyok.
- Ügyvéd? Komolyan? – Mondjuk apáról is kevesen mondják meg elsőre, hogy rendőr, akkor ő miért ne lehetne ügyvéd, nem igaz?
- Talán vicces, hogy ügyvéd vagyok? – kérdezi, de hallom és látom, hogy nem veszi kötekedésnek.
- Nem, dehogy, csak nem tűnsz ügyvédnek – kuncogom jókedvűen.
- Minek tűnök, ha nem ügyvédnek?
- Inkább bankárnak – mondom ki az elsőt, ami eszembe jut, pedig egyébként nyugodtan elmehetne modellnek is akár.
- Ne sértegess! Ezért ki kell engesztelj!
Válaszára hangosabban nevetek fel, és egy ujjam felmutatva jelzem neki, hogy egy pillanat. Felkapom a telefont és feltárcsázom Nicolast.
- Mi a baj? – kérdezi.
- Az ügyvéded most érkezett. Mikor érsz be?
- Még van… egy kis dolgom. Talán egy óra. Add át légyszi a pultot a többieknek és foglalkozz Asával, jó barátom.
- Oké, akkor VIP-szekció?
- Még szép. Sietek!
Kinyomja a telefont, én pedig mosolyogva megyek vissza a pulthoz.
- Annabelle, Chris, tiétek a pult – mondom a két újoncnak. Mondjuk csak itt azok, máshol már bőven szereztek tapasztalatot. Személy szerint nem bízom az újoncokban, de ez nem is az én bárom, így én csak parancsot teljesítek. A pult alá dugom be a levetett kötényt, így marad rajtam egy feszes, fekete nadrág és egy szinte áttetsző, fehér ing.
- Annabelle, ha Josh érkezne, szólj, a VIP-ben leszek. Üres? 
- Most igen. És szólok majd – mosolyog rám. Leszbi a lány, de végtelenül ügyes. Rövid, szőke a haja, magas, lehet akár 1,80 is, testalkatra meg olyan deltás, hogy néha szégyellem magam mellette. Buknak is rá a lányok egyébként. Na, mindegy.
- Nos, kedves Asa Hamilton, kövess kérlek, hogy illően kiengesztelhesselek egy nyugodtabb helyen – mosolygok rá. Pultosként a mosoly az elsődleges munkaruhánk és a maszkunk is, ezt még az első főnököm tanította meg nekem.

A VIP-szekció a nagyteremből érhető el. Míg ott, a nagyteremben, ahol a tánctér és a pult is van, hangos a zene s villognak a fények, pláne este, addig a sötét folyosó végén található VIP hangszigetelt. A zene itt halk, csak néhány boksz van és egy másik, extravagánsabb cuccokkal felszerelt bárpult, meg külön mosdó. Még az előző főnök alakíttatta ki, mikor egy celeb jött bulizni és totál felfordulás lett a vége. Így ide be lehet vezetni őket is. Meg a szexi ügyvédeket is.
- Mit keverjek? – kérdezem és beállok a pultba. Mögöttem tükör van, a hangulatfény itt most épp kék, de váltogatható a pult alatti gombokkal. – Ha ügyvédkedni jöttél, akkor gondolom alkoholmenteset.
- Hm, igen – néz rám a pasi. Állom a tekintetét, hiszen tényleg tetszik. Egy ideje nem volt egyéjszakás kalandom sem. Kezdem érezni a hiányát, hogy az első, arra alkalmas pasira rá is másznék… - Lepj meg.
- Vettem – kacsintok rá és meg is lepem. Saját ötlet, de nyilván nem én vagyok az első, aki kitalálta. Megfelelő arányban pakolok a shakerbe áfonya-, őszibarack- és ananászlevet jéggel, majd egyenesen a szemébe nézve rázogatni kezdem, és amikor kész, egy megfelelő pohárba öntöm, díszítem és elé tolom.
- A nevéért előre is bocsi, de Suck on the beach-re kereszteltük, fogadd engesztelésem jeleként – mondom. Tony nevezte el, mert ha a Sex on the beach-nek van joga frivolnak lenni, akkor az én koktélom is lehet az, és a szopás nem is veszélyes. Jó, ezt nyilván Mr. Szexinek nem mondom el, csak várom a hatást. Hiszen eddig mindenkinek ízlett annak ellenére, hogy alkoholmentes.

- Hm… veszettül dolgozol… ezek szerint jól sikerült az ebéd Nathannal – sétál be.

- Igen, ha jónak lehet nevezni azt, hogy egy kézrázást is úgy nézett az egyik régi ügyfelemmel, mintha éppen fel akarnám dobni az asztalra, hogy megrakjam.

- Miért hagyod rá mindig? – ül le velem szemben.

- Mert az öcsém – felelem.

- És? Ez a mentsége arra, hogy seggfej? – kérdezi Grey.

- Tudom, hogy seggfej oké? – nézek rá. – De az öcsém és a szüleim boldogtalanok lennének, ha gond lenne köztem és Nathan közt.

- Ezt értem, de akkor sem kéne hagynod, hogy így viselkedjen, nem egy kamasz már, meg kell értenie. Ideje, hogy megértesd vele – közli Grey.

- Köszönöm, Dr. Freud! – masszírozom meg az orrnyergemet, aztán az órámra nézek és felmordulok. – Bassza meg, már máshol kéne lennem…

- Hát persze, rohansz, ahogy mindig – neveti Grey.

Igaza van, tényleg állandóan dolgozom és egyik helyről a másik helyre sietek, vagy rohanok. Most például egy kicseszett bárba, hogy segítsek az egyik barátomnak az átvételében. Nem sok kedvem van hozzá, de megígértem, hát keresztülhajtok a városon a bárig. Egészen hangulatosnak tűnik, ahogy előtte állva megnézem magamnak, aztán besétálok. Még nincsenek sokan, csak pár vendég lézeng. A pulthoz sétálok és leteszem a táskám, majd felpillantva egy csodásan kék szempárral találkozik a tekintetem. Hm… nem is olyan rossz ez az este…

- Jó estét, Asa Hamilton vagyok, Nicolashoz jöttem. Bent van? – kérdezem.

- Jó estét, uram! Az új főnök még nincs bent – feleli a kékszemű szépség.

- Meg tudod mondani, mikor jön be? – kíváncsiskodom. – Fontos ügyben jöttem. Az ügyvédje vagyok.

- Ügyvéd? Komolyan? – mosolyog a fiú.

Ahogy jobban megnézem magamnak, meg kell állapítanom, hogy nagyon vonzó hím. Fekete haj, karcsú alak, nagyon jól áll neki az egyenruha és édes a mosolya.

- Talán vicces, hogy ügyvéd vagyok? – billentem a fejem.

- Nem, dehogy, csak nem tűnsz ügyvédnek – neveti halkan.

- Minek tűnök, ha nem ügyvédnek?

- Inkább bankárnak – feleli a kékszemű.

- Ne sértegess! – ingatom a fejem mosolyogva. – Ezért ki kell engesztelj! 

-Ezek seggfejek… - rögtön megismerem osztálytársnõm, és egyetlen barátom Yoko hangját. –Az istenszerelmére! Már két éve, hogy ideköltöztetek, igazán abba hagyhatnák…

-Mit mondtak? – nem tud zavarni valahogy már bele szoktam, nem is értem miért kérdezem meg. Általában mindig tesznek nekem egy megjegyzést, hogy lányos vagyok, vagy, hogy hol a pasim, rá várok-e.

Sose vettem magamra, valahogy elintéztem azzal, hogy csak rajtam töltik ki a tinédzser kori erõszakot…

Talán mikor elõször kezdtek el csúfolni az fájhatott igazán, el is sírtam magam és Yoko volt az egyetlen aki odajött megnyugtatni, azt hiszem attól a pillanattól kezdve lettünk barátok. Arra is rájöttem a sokadik elsírós eset után hogy nem éri meg foglalkoznom velük, tanultam belõle, hogy csak nekik teszek örömet azzal, ha figyelek rájuk. Egy idõre még abba is hagyták.

-Ma kell menned dolgozni? – kérdi végül Yoko. Én csak megrázom a fejem végül ránézek.

-Nem, csak holnapután kell. Hazakísérjelek? – mosolyogva nézem ahogy  feláll, tudom hogy jól esik neki mikor elkísérem. Yoko nagyszájú, kiáll magáért és másokért viszont sokan nem kedvelik ezért, sokszor egyedül volt mikor én még nem itt laktam. Amikor elõször ajánlottam fel neki, hogy elkísérem szinte a nyakamba ugrott, soha senki nem ajánlotta fel még neki és szinte pattogott örömében. Én szívesen teszem, egy kis kitérõ de még így is közel van az állomás így nem érek haza sokkal késõbb.

Felállok és a rövidre vágott, áll alá érõ fekete tincsek közé borzolok.

-Köszönöm Xiumin.-kapok egy puszit és már indulunk is. Külsõ szemmel nézve néha kicsit olyan mintha járnánk pedig nem. Yoko évek óta szerelmes egy srácba, aki most fog érettségizni, és én se tudnék rá úgy tekintetni mint egy lány, vagy mint A LÁNY.

Végül elindulunk, ahogy út közben beszélünk szinte elrepül az idõ.

***

Mikor hazaértem az iskolából apa még nem volt otthon, persze ez nem volt furcsa számomra hisz ilyenkor még általában dolgozik, viszont a kis üzenet, amit hagyott kíváncsivá tett. Azt írta, hogy beszélnünk kell… Sohase üzenget nem az õ stílusa, és ha ehhez a kommunikációs formához fordul egy olyan ember, mint õ akkor biztos valami fontos lehet.

Úgy forgatom a kis cetlit mintha még soha életemben nem láttam volna papírt, úgy nézem a hiraganákkal írt szöveget mintha csak kis firkantások lettek volna. Ha jobban bele gondolok azok is… apa gondosan ügyelt, hogy ne használjon kanjit, a fene tudja megjegyezni õket…

Hiába vagyok nyugtalan, izgatott és kíváncsi vannak feladataim is, lecke, a fõzés és egy kis házimunka. Így hát miközben a tojás tekercsekkel babrálok irodalmat és azokat a szörnyûséges kanjikat tanulom és míg nem kell figyelni a kajára még fel is porszívózok. De a cetli csak nem hagy nyugodni… apa kézírása általában melegséget mégis komolyságot sugall, most… most látszott hogy sietett, érzem hogy nem csak a napi pénzügyi gondokról lesz szó…

Mit akarhat? Mi olyan fontos? Pénz? Munka? Iskola? Egy nõ? Mi történik akkor ha apa talált valakit… elfelejti anyát? De…  nem felejtheti el õt…. Vagy igen?

De… nincs de, épp ez az. Túl kell lépnie a gyászon és boldognak ke…

Elviselhetetlen sípolás egészen közelrõl a fülemben cseng majd egy hangos morranással abba is marad. A porszívó.

***

-Xiu, hogy tudtad azt a szerencsétlen szõnyeget felszívni? – nem dühös, sõt látszik hogy egész jól szórakozik, nem is értem mit stresszelek. Remeg a kezem miközben a tányéromban piszkálgatom a rizst. A nagy eszmefuttatásomat az zavarta meg hogy voltam oly ügyes és felszívtam a szõnyeget, attól volt a sípolás és végül a gép meg is adta magát a vékony szövetnek. Remek. Az még jobb, hogy apa arra jött haza hogy sírok… de mit izgulok ezen én mindig sírok.

Egy sóhajra leszek végül figyelmes.

-Figyelj, nincs semmi baj. – apa engem néz, úgy ahogy mindig szokott mikor túl stresszelem magam, mégis mit gondolhat ilyenkor a fiáról? – Mi izgatott fel ennyire?

-Azon gondolkodtam, hogy talán… talán találtál valakit. E-egy nõt, a-akit beakarsz nekem mutatni. – érzem hogy lángol a fejem, ez olyan kínos. Most biztos azt hiszi nem akarom hogy legyen magánélete, de még mielõtt megszólalhatnék egy hangos és jóízû nevetés tör elõ apámból.

- Jaj Xiu… Sajnálom, hogy emiatt kellett stresszelned.- mosolyog, csak mosolyog. De akkor most mi van? – Nem ilyen típusú dologról akartam beszélni veled.

- Apa… ha kell bevállalok még egy munkát, bele fér a virág bolt mellé…

-Nem-nem, ez sem talált, hagy mondjam végig.- a mosoly eltûnik az arcáról.- Egy idõre vissza kell mennem Koreába, édesanyád miatt.

Mintha jéghideg vizet öntöttek volna rám, európaira tágult szemekkel bámulok rá. Azt hittem már vége van ennek, azt hittem hogy már nem kell ezen aggódni…

-Tudod, nagyanyád jön az újabb hülyeségeivel és kénytelen vagyok elmenni hozzájuk. És mivel nem akarom hogy félbehagyd a sulit szereztem neked arra az idõre egy nagyon rendes urat akinél el lehetsz míg én távol vagyok. – Erre most mit mondjak? Hogy egyedül is ellennék? Mikor ez nem igaz, és õ ezt tudja jól… de ki az a férfi akinél leszek? Mégis milyen azaz ember aki elvállal egy 16 éves fiút úgyhogy nem is ismeri… ? Egy lázadó tinit…

Xiu ezt te se gondolhattad komolyan…

-Ugye nem haragszol? Én nem akarom, hogy egyedül legyél, nézd meg szegény szõnyeget is, még a végén túlságosan is felizgatnád magad és elesnél a kotacu zsinórjában, azt ki venné észre hogy elestél? – látom rajta hogy viccel, oldani akar engem, de mégis komolyan gondolja. Végül csak bele egyezni tudok.

Vacsora után én elmosogattam míg apu az ebédlõasztalnál ült, kék fény világította meg az arcát ahogy a laptopját bújta és számlákat rendezgette. Minden esténk így telt, most mégsem tudtam nyugodt lenni, egy tányért majdnem össze is törtem…

Nem értem mi van velem, mi ez a sok stressz? Ezt a hapsit még nem is ismerem de már most rengeteg gondot hozott az életembe… szegény, nem is ismerem de már rosszat gondolok róla, hihetetlen milyen szörnyû vagyok…

Az esti mangához sincs kedvem, csak fekszem az ágyon és a plafont nézem, míg hallgatom ahogy apám a konyhába telefonál. A következõ két hónapra intézi el a virág szállítmányt, hogy amíg távol lesz én is el tudjam vezetni a boltot. A legfurcsább dolog mégis az, hogy apa vígan bele egyezett abba, hogy én ügyeljek az üzletre, érzem hogy menni fog, és õ is érzi, de azért mégis, nem túlzás ez egy kicsit? Egy érzelmileg instabil tinire rábízni az egyik legfontosabb dolgát az életben… Apa mindig is hitt bennem és talán tanítani akar, szoktatni az élethez. Úgy elmondanám neki hogy rettegek, de nem akarok lelkifurdalást okozni…

Furcsa gondolatokkal tölt el, hogy elmegy és én egy Matsumura-san nevû fickónál fogok lakni. Apa hiába ömlenget a családról errõl a fura ipsérõl egy szót se tudott, csak annyit hogy ott dolgozik a nagyapja bárjában, vagy valami ilyesmi… Vagy valami ilyesmi, az egyetlen dolog amit utálok apuban az ez, számomra fontos infókat hagy ki… azért azt fontos tudni hogy mégis mit csinál az ember akinél lakni fogok, nem mindegy, hogy egy pultos vagy biztonságis…. jézusom… mi van ha.. ha egy Chippendale fiú?

***

Csendben vagyok a taxiban, az a helyzet hogy nagyon félek, de mégis szinte elrepül az idõ. Ahogy kiszállunk a taxiból van egy kis idõ ,hogy megnézzem magamnak kívülrõl a bárt, nem túl csicsás de nem is túl egyszerû, nagyon szép. Ahogy belépünk a helyiségbe látom ahogy pár ember egy biliárdasztalnál nevetgél miközben játszanak, páran üldögélnek az asztaloknál, valaki egyedül, valaki társaságban, de még nem indult be itt az élet. Végül kiszúrom a tulajdonosokat. Apa már húz is feléjük mintha csak egy kiskutya lennék aki a másik irányba indult el. A helyzet az, hogy nagyon szívesen elszaladnék valahová máshová… De nem tehetem meg. Megállunk és velem szemben egy kimondottan helyes férfi áll, de itt valami nincs rendjén… túl szép… ez ez egy Chippendale!!!

-Xiu, mi a baj nagyon lesápadtál…

- Biztos csak megilletõdött – a szavak alig jutnak el az agyamig, távolról hangzanak. Ismered azt a pillanatot mikor az animékben a szereplõknek az a riadt, eszelõs tekintetük van de mégis nem bírod ki nevetés nélkül ha meglátod? Nos, rám is ez a szép arckifejezés jött.

-El ne ájulj kölyök. – karok… karok a vállamon, majd karok az oldalamon, és végül egy tenyér a homlokomon, hogy a testrészek kihez tartoznak nem tudom… Matsumura-sanra nézek, a fiatalabbra, innen olyan mintha egy kilométerre lenne, de közeledik végül egy nem is tudom milyen mosoly kíséretében felém nyújtja egyik  erõs kezét.

- Kyousuke Matsumura vagyok. – még egy kicsit bágyadtan de kezet rázunk.

- É-én Xiu Minseok… nagyon örülök uram. – nem tudom pontosan, hogy nézhetem õt de azt veszem észre, hogy egyszer csak nevetni kezd.

- Hé, ne nézz ilyen bambi szemekkel. – a mosolyát megint nem tudom hova tenni, nem tudom, hogy mit gondolhat, hogy nem csak udvariasságból beszél így velem. Bár a fejébe láthatnék… bár tudnám kivel van dolgom…

Jó sok pia lecsúszott,és egy ismerõs arc is visszaköszönt a társaságból……..

Egy hangos vita után elülni látszottak…….de ekkor feláll egy férfi az asztaltól aki szónokolt az elején és megszólít:

- Hé zongorista!Aztán játssz már valamit ennek a bajnoknak itt,mert elül a hangulat,és a végén még elindulunk másfelé!-magyarázza kicsit ittas hangján-

- Eddig is azt csináltam. -játszottam tovább-

- Tudod ki vagyok én??He??Te kis taknyos.- értetlenkedik majd gyanúsan  elhalkul-

Ekkor  a „bajnok” megfogja és leülteti a kicsit ittas férfit,de az nem tágít..

Feláll megint kezében az italával, úgy látom nagy lendülettel, miközben a pia a zongorára és rám borul…..

Nagyot sóhajtok,majd a harag kiül az arcomra és szemeim vészjóslóan villogni kezdenek…..

Sam erre felfigyel…..de már késõ……

- Az még oké hogy sérteget,de ez már nem –rúgom ki magam alól a széket,és  rámutatok a piában álló hangszeremre és az ingemre-

Idegességemben elõkaptam a szolgálati fegyveremet……és a fószer  torkának nyomtam…….

- Két választása van: Vagy kilyuggatom…..vagy tesz valamit a zongorámmal….

A ruha nem érdekel akár mikor veszek egy újat, de szétbaszta a zongorámat……ez egy zenésznek felér egy gyilkossággal……

A fickó csak remeg ahogy a fegyvert a nyakán érzi…

- De felügyelõ!- törölgeti a poharakat nyugodtan Sam –

Nem éri meg……csak a hírneved bánja……..

De még mindig a fickó nyakán tartom a fegyvert……

-ALAN!- szól rám erélyesebben-

- Hmmmmm -rakom el a 9mm-est-

Rágyújtok és kiviharzok,addig Sam rendezte a dolgot a fickóval.10 perc múlva nyílik a hátsó bejáró ajtaja:

- Alan, keresnek!- szól ki Sam a hátsó ajtón-

- Még is ki??- dobom el a csikket-

Michael Ochoa,a menedzsere borított ki az elõbb,de már csak õ van itt, a többiek már elhúzták a csíkot!- hajol ki az ajtón-

- És mit csináljak ezzel hömm ???- húzogatom piában úszó ingemet-

- Vesd le!- tuszkol be az ajtón,egészen az öltözõig-

Már gombolkozom, ki miközben a bárpult felé tipegek……..

Michael ott üldögél a bárpultnál,és nagy iramban fújja a füstöt.

 ’ Már megint milyen hülye helyzetben vagyok fél pucéran az elõtt az ember elõtt akirõl tegnap még azt sem tudtam hogy hívják és vérvörös fejjel  néztem rá……..kutyaharapást szõrével…. ’

Levettem az ingemet,és odadobtam Samnek……

- Mit kezdjek én vele?- forgatja -

- Ki is dobhatod akár ez már úgy sem jön ki belõle….- megyek az öltözõ felé megvillantva a hátamon díszelgõ tetoválást-

Felvettem egy fehér pólót,felkaptam a bõrdzsekimet ,és visszamentem a pultnál ülõ Michealhez..

- Bocs a  stukkerért!- vakarom tarkómat fülig pirulva –

-Nem ,nekem kéne bocsánatot kérnem mert az idióta menedzserem rendesen bepiázott…..

És még a zongorát sem térítette meg neked….

- Valahogy csak megoldom…..- próbáltam kerülni a tekintetét ,mert a szívem majd kiugrott a helyérõl-

-Ki kell hogy engeszteljelek…

Elégedetten lépek ki a ringbõl, miután végre negyedik alkalommal is megvédtem bajnoki címemet. Legalább egy ideig nyugtom lesz. Gyors zuhany után elégedetten veszek egy cigit a számba, majd elköszönök menedzseremtõl, és úgy döntök, egyedül ünnepelve, csendesen megiszok egy sört. Nincs törzshelyem, így egy lakásomhoz közeli bárba megyek. Leparkolom a kocsit, majd besétálok. Tipikus bárzene, amit egy egészen helyes srác szolgáltat. Fáradtabb vagyok, mint gondoltam, képtelen vagyok a környezetemre figyelni, nem hallom, ki mit mond, és nem is nagyon érdekel. Megiszok valamit és hazamegyek. Miután megkapom a sörömet, csendben megiszom, és máris azon agyalok, hogy hova utazzak, ameddig élvezhetem azt a kis idõt, amit nem a ringben és az edzõteremben kell töltenem.

Mikor elfogyott az italom, felállok, és a pulthoz lépek, hogy fizessek. Éppen sikerült a zongorista mellé lépnem, aki, mintha zavarba jönne, ahogy rám néz. Helyes srác, és szó, mi szó, rám férne már valami akció, így szezon után.

-       Én… én mentem… - hadarja, majd el is tûnik mellõlem.

Fizetek, majd úgy döntök, még elugrok a mosdóba. Sokat elárul egy helyrõl, hogy milyen állapotban van a mellékhelyiség. Már éppen tolnám az ajtót, amikor a zongorista szó szerint belém rohan. Lassan lenézek rá, mire arcát elönti a vér.

-       Bocsánat! – hebegi, majd kitér az utamból, én pedig folytatom az enyémet.

Miután végeztem és hazaérek, lefekszem aludni.

            Reggel felhívom Danielt, a menedzseremet, aki a legjobb barátom is egyben, és úgy döntök, vele együtt megyek vissza abba a bárba, ahol tegnap voltam. Persze az edzés nem maradhat ki, így elmegyek az edzõterembe, ahol összeakadok Daniellel, aki közli velem, hogy többen megyünk szórakozni. Mindenképpen meg akarja ünnepelni, hogy megvédtem a címemet, legalábbis ezt mondja, de tudom, hogy az ilyen bulikon csak önmagát fényezi, hogy mennyire jó menedzser, edzõ és barát egyben. Tényleg jól végzi a dolgát, dehát be kell, hogy ismerjem, mostanában egyre nagyobb az arca. Edzés után hazamegyek, estig gitározom, majd átöltözöm. Fekete bõrnadrág, motoros csizma, feszülõs, vörös póló, még a hajam is összefogom, kivételesen. Mikor Daniel hív, hogy a lakás elõtt van, kimegyek elé, és miközben füstölök, elsétálunk a bárig. A többiek már ott vannak, és hangos éljenzésbe kezdenek, mikor belépünk az ajtón. Erre csak áttörlöm arcom, majd sebes léptekkel sietek az asztalhoz, hogy legalább elhallgassanak. Hátba veregetnek, és, mire felocsúdom, Dan már tartja az italt elém, és beszédbe kezd. Persze, ezzel magát is fényesíti. A beszéd végeztével csörrennek a felespoharak, majd mindenki meghúzza sörét.

            Amíg Daniel a tegnap esti meccset elemzi, folyamatosan csúszik az ital. Egyre hangosabb, de nem csak õ, hanem azok is, akik értenek a dologhoz. Kisebb vita után sikerül lezárni a tegnap esti meccset, majd menedzserem feláll, és a zongoristához intézi szavait. Eléggé ittas már, és ez a hangján is hallatszik.

-       Hé, zongorista! Aztán játssz már valamit ennek a bajnoknak itt, mert elül a hangulat, és a végén még elindulunk másfelé!

Áttörlöm arcom, majd leültetem Danielt. Utálom azokat a bulikat, amiket õ rendez!

Ma is oda igyekeztem, elegánsan felöltözve egy feltûrt ujjú ingben,egy  fekete gombolatlan szmokingmellényben,piros nyakkendõben és persze az elengedhetetlen fekete gatyában és cipõben.

Elindultam végre,nem messze laktam ,4 saroknyira így levegõzhettem egy kicsit….

Nem panaszkodhatom a fizetésre egész jó,de még így is van egy kis helyettes felügyelõi melóm,amolyan másodállás féleség.

Betoppantam a már nyüzsgõ munkahelyemre,a tulaj szívélyesen fogadott :

-Áháááá megjött a mi mûvészünk Alan!-üdvözöl mosolyogva-

-Estét Sam!!-intettem-

Már vártatok??

-Fogjuk rá, az elõbbi elõadó borzasztó volt úgyhogy menny,és dobd fel a hangulatot!

-Fel lesz hidd el csak egy pillanat!-indulok a ruhatárba,és ledobom kötött pulcsimat-

Na fogjunk hozzá….te Sam??Muszály lesz ma is énekelnem??-kérdem fintorogva-

-Ez a dolgod nem??-törölgeti a poharakat-

’Még ez is ’-gondoltam magamban és nagyot sóhajtottam.

’ http://www.youtube.com/watch?v=H6C8c7ho2MQ’

Egyre csak gyûltek a vendégek én pedig játszottam ,és mint mindig nagyon élveztem….

Úgy 9 óra lehetett akkorra már csak pár vendég szálingózott ki-be…….

A zongorám éppen az ajtó felé nézett,amikor bejött egy bõrdzsekis fazon…..

Mélykék szemeim kipillantottak a zongora mögül,és már tekintettek is vissza a billentyûkre…..

-Ez volt az utolsó elõtti szám Sam!!-veszek számba egy cigit-

’vége’

-Ma még nem énekeltél ezt ne felejtsd!!!-húzogatta szemöldökét-

Nagyot sóhajtottam,és már majdnem meggyújtottam a cigimet amikor Sam kikapta a számból….

-Naaa!!-kaptam a cigim után-

-Majd ha énekeltél is te bagós!-mosolyodik el, és a karaoke gépre mutat-

-Kívánságmûsor, mit énekeljek Sam??-könyöklök a zongorára-

-Az új kedvencemet:OneRepublic:Counting Stars!!-tett néhány tánclépést-

A fekete hajú fickó még mindig ott ült,és várta hogy kiszolgálják…..

-Sam!!!-mutatok vállam felett az ürgére akinek a szeme le nem akadt volna rólam-

Szolgáld ki az urat!-lopom el a cigimet a pultról-

-Mit mondtam heeee?Nincs cigi amíg nincs éneklés!Elbagózod a hangodat te gyerek!!-kapkod utánam-

-Majd ha utolérsz öreg!-ül ki kaján mosoly az arcomra és könnyeden kitérek elõle-

-Na megállj ezért velem fogsz karaokézni!-szolgálta végre ki a fickót-

Elszívtam a cigimet és mentem is vissza……..

’http://www.youtube.com/watch?v=hT_nvWreIhg&list=WLcFTEywY4Cua9v50FCYhv6edmGkrhswwZ’

Hajrá Sam!-dobogom az ütemet a lábammal-

Ekkor határozott érces hangom törte meg az éjszaka csendjét……

’ Lately, I've been, I've been losing sleep
Dreaming about the things that we could be
But baby, I've been, I've been praying hard,
Said, no more counting dollars
We'll be counting stars, yeah we'll be counting stars’

Annyira magával ragadott az ütem hogy lassan már az egész altestem átvette a ritmust.

Majd felváltogatva fojtattuk….vége lett a dalnak….

-Add a szokásost légy szíves!!-ülök a bárpulthoz-

-Én is iszom egyet!-töltötte ki a whiskyt 2 pohárba-

-Ez most jól esik…-szisszentem fel-

-Alan figyelj csak ide……-könyökölt a pultra-

Mi a helyzet azzal a kiscsajjal??-kortyol néha az italába-

-Veszett ügy, én már magányosan fogok elpatkolni!

-Naaa….ugyan miért??

-Nincs sok szerencsém,mindig félredobnak,ennyi az egész-koccan a poharam a pulton-

Nem tudna engem senki sem úgy szeretni,ahogy én szeretném õt…..

Úgyhogy magányos farkas leszek még egy jó darabig

-veszek számba egy újabb cigit,majd mosolyodom el kicsit kínosan-

Ekkor a vendég, akit Sam nemrég kiszolgált odalép mellém,ránézek és hirtelen furcsa érzés önt el.

Pirulni kezdtem, pedig ez egy nálam sokkalta magasabb és izmosabb férfi volt……

’Megbolondultam?Minek nézem én ennyire?’

Fekete haj,sötét szemek…………nagyot nyeltem, majd dadogva szóltam Samhez:

-Én…én mentem….igyekeztem a ruhatárba ,majd gyorsan felkaptam a krémszínû kötött pulcsimat…….