Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

<<1.oldal>> 2.

gab2872014. 09. 23. 10:52:03#31393
Karakter: Orrhaldo-i Norhyn



Dahrnkall kiviharzik a szobából, s mi kettesben maradunk Hyina-val.
A lány elgyötört tekintetét az enyémbe fúrja, halvány, hálás mosollyal megérinti az arcomat, lágyan, kedvesen cirógat meg. Még a mozdulat végére sem ér, amikor szemei kifordulnak, s ájultan csuklik a padlóra. Ép kezemmel még éppen a feje alá tudok nyúlni, hogy az ne koppanjon a kövön. Lassan közelebb kúszok hozzá, hogy fejét az ölembe tudjam vonni, s lágyan simogatom haját, arcát, míg várom, hogy valaki segítsen rajtam, rajtunk.
Hozzá vagyok szokva a fájdalomhoz. Egyrészt, a kiképzésem során is nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy sztoikus nyugalommal legyek képes eltűrni a legpusztítóbb kínt is, másrészt eddigi kalandozásaim során is sikerült már begyűjtenem egy-két borzalmas sérülést. Érzékelem a pokoli fájdalmat a jobb alkaromban, és öklömben – már, ami még megmaradt belőle – de el tudom viselni, üvöltés nélkül. Persze, ha lehet, nem mozdulok meg, nem veszek levegőt, nem teszek semmit, amivel kicsit is rosszabbá tehetem az egyébként is lélekromboló érzést, ami kitölti az érzékeimet.
Mire megérkezik a gyógyító, jókora tócsa vérben ücsörgök. Nem csak a csontok törtek darabokra az öklömben, csuklómban, de a csontszilánkok az ereket is szétszabdalták. Egyre fáradtabb vagyok, s egyre nehezebb nyitva tartanom a szememet. Tudom, hogy Dahrnkall nem hagy megdögleni, de azért egy pillanatra elfog a kétely, hogy vajon tényleg nem hagy-e? Aztán beigazolódik, hogy sokkal jobban élvezi ő a kínzásunkat, semhogy erről az örömről lemondjon, s belép a gyógyító a szobába. Egy pillantással felméri a helyzetet, s azonnal munkának lát. Nincs könnyű dolga, ilyen sérülést mágia nélkül gyógyítani szinte lehetetlenség. Igaz, nem is az a dolga, hanem, hogy előkészítse a terepet a mágusoknak.
Gyorsan dolgozik, nagyon hamar nagyjából helyre rakja az elmozdult csontokat, s elállítja a vérzést is – kauterizációval, ami önmagában sem egy leányálom! – majd bekötözi a kezemet. Míg a gyógyító jobb kezemen dolgozik, addig én a ballal Hyina arcát, haját, homlokát simogatom. A legtöbben úgy gondolják, hogy ilyenkor nem érezhet belőle semmit, de én tudom, hogy lelke most is érzékeli a körülötte történő dolgokat, s ettől ő most boldog. Biztosan így van, hisz’ oly békésen hever a padlón, feje az ölemben, ajkain halovány mosollyal, mintha csak aludna.
Talán tíz perc sem telik el, amikor a gyógyító végez. Már csak az utolsó simításokat végzi, a fájdalom az elviselhető szintre csökken, leteszek róla, hogy levágjam az alkaromat, könyökben. Ha még a varázslók is elvégzik a dolgukat, rendesen, akkor talán lesz még fegyverforgató kezem.
Hyina szeme meg-megrebben, aztán egyszer csak fáradtan kinyitja őket, s lassan megállapodik a tekintete rajtam.
- A fekete nadálytő nagyon jó a zúzódások és a csonttörések kezelésére – mondja reszketeg, rekedtes hangon.
- Ne beszélj – próbálom nyugtatni. Kemény estéje volt, rettenetesen kifáradhatott, nem beszélve a halálfélelemről, amit akkor élt át, amikor a herceg szinte megfojtotta a farkával. Gyönyörű halálnem egy nő számára, de csak akkor, ha ő maga választja, s Hyina még nem áll készen arra, hogy istene mellé költözzön. Pláne, nem így! Fáradtan lehunyja a szemét ismét, talán megint elalszik.
A gyógyító szó nélkül távozik, s a varázslók vesznek kezelésbe bennünket. Eltart vagy fél óráig, mire visszaállítják rommá tört öklömet, csuklómat a korábbi állapotába, pedig rajtam ketten dolgoznak, a harmadik Hyina zúzódásait tünteti el. Ép kezemmel továbbra is Hyina haját, arcát, homlokát simogatom, s le nem veszem róla a szemem. Olyan gyönyörű! A testfestés ugyan elfedi valódi vonásai nagyobb részét, s csak azokat emelik ki, amelyektől annyira macskás gyönyörű arca, ám igazi szépségét semmiféle testfestés nem rejtheti.
Aztán ismét kinyitja ékkőként ragyogó, azúrkék szemeit, s tekintete azonnal az enyémet keresi, majd elválaszthatatlanul fonódik össze vele.
- Hát felkeltél, kis tigris – mosolygok rá.
- Kérlek, inkább ne nevezz így – válaszol halkan. Hangja kicsi sem sértődött, vagy bosszús, csupán kérlelő.
- Bocsáss meg – s leveszem karomról a borogatást. Lágyan kezdem letörölgetni arcáról a bőséges sminket, lassan-lassan előtűnnek a vastag festékrétegek alól a saját, szépséges vonásai. Hyina lehunyt szemmel, „tűri” gondoskodásomat, azonban az ajkain játszó halvány, nyugodt mosoly elárulja, hogy mennyire jól esik neki a törődés.
Amikor a varázslók végeznek a feladatukkal, és abbahagyva a monoton mormolást felállnak, és távozni készülnek, Hyina szemei váratlanul felpattannak, és a hármasra pillant:
- Várjanak! Kérem! – szól utánuk.
Felkönyökölve emelkedik fel a földről, és az ölemből, a varázslók megállnak, mielőtt kinyitnák az ajtót, és visszanéznek ránk. Olyan egyformák, mint három tojás, még a közöny is tökéletesen egyforma a jellegtelen, szürkés arcokon.
- Mi van? – mordul az egyikük barátságtalanul – Mi kéne?
- A segítségüket kérném – suttogja Hyina bátortalanul. Ingoványos talajra lépett, megsaccolni sem tudom a kimenetelét.
- Nem fogjuk megtagadni a Király… – kezdi monoton szövegét a másik fickó, de Hyina ne várja meg, míg befejezi, alázatos hangon, sietve megy elébe a dolgoknak:
- Nem kérem, hogy szegüljenek ellen neki! – lehajtja a fejét, s egy hosszú pillanatig némaságba burkolózik. Aztán felemeli fejét, s fáradt, megtört tekintetét ismét a varázslókra emeli. Tökéletes alakítás, Allrhaune felkent, szakképzett kém-papnője sem csinálhatná szebben! – Sose kértem maguktól semmit! Most is csak annyit kérek, hogy Dahrnkall-t altassák el egy éjszakára. Hadd pihenhessek egyszer én is!
A három fickó rövid ideig hezitálni látszik, talán az elme útján még meg is vitatják a helyzetet, majd egyikük lassan, kimérten bólint:
- Rendben. De a megszokott időben, reggelizni fog menni, és téged is vinni fog magával.
Mielőtt bármi egyebet mondhatnánk, azok hárman sarkon fordulnak, és kilépnek a szobából, s mi kettesben maradunk Hyina-val.
Mesterien elintézte, hogy kettesben lehessünk, és mindenféle megkötés nélkül! Hisz’ most Dahrnkall erényöve sincs rajta, azt teszünk, amit csak akarunk! Amit csak Hyina akar!
- Szépen elintézted, büszke vagyok rád – mosolyodok el, s megsimogatom az arcát.
Talán még kicsit el is pirul, ahogy szerényen rám pillant, amikor válaszol:
- Nem sikerült volna, ha nem lettél volna mögöttem.
Körbenézek a szobában, amit a varázslók rendbe tettek, mielőtt elmentek volna. A kanapé, amit aprófává zúztam, a baldachin, amit egy csapással bontottam le, de még a vértócsa, ami szanaszét tört csuklómból folyt a padlóra, mind a múlté, s az egész szoba éppoly tiszta, és sértetlen, mint két órája, amikor beléptem.
- Mondd csak – kérdezem bizonytalanul – tartozik ehhez a szobához fürdő is?
- Igen – bólint, s már kelne fel. De megelőzöm, s ölbe kapom, mielőtt megtehetné.
- Csak mutasd melyik ajtó – mosolygok rá.
A gyógyító, és a varázslók jó munkát végeztek, jobb kezem éppoly erős, és mozgékony, mint annak előtte. Könnyedén tartom Hyina-t, alig valamivel több, mint százpúdnyi súlya meg sem kottyan nekem, szinte nem is érzem. Fél karral kapaszkodik a nyakamba, míg másik kezével az utat mutatja. Ahogy elindulok vele a mutatott irányba, szorosan hozzám simul, fejét a nyakam hajlatába hajtja, érzem forró leheletét a bőrömön.
Odabent aztán lábra állítom, de nem engedem el, érzem, hogy eléggé bizonytalanul áll a lábán. Csapokat nyitok meg, s meleg vizet engedek a hatalmas, szinte már medenceszámba vehető, márvány kádba. Aztán óvatosan eltávolítom a jókora eszközt Hyina popsijából, amelyhez a tigrisfarok volt rögzítve, hálás sóhajjal veszi a megkönnyebbülést, majd leültetem egy kis sámlira. Aztán egy lavórba meleg vizet engedek, s a vízzel átnedvesített tiszta kendőkkel elkezdem letisztítani róla a testére kent festéket.
Lágyan, óvatosan, egyáltalán nem tolakodó módon tisztogatom testét, mert sejtem, hogy a nemrég történtek után nem biztos, hogy vágyik ilyen intim érintésekre. Ám, egy pillantás a ragyogó tekintetbe, s azonnal tudom, hogy nemhogy nem szeretné, hanem vágyik az érintésemre, szomjazik a törődésre, szeretetre.
Számunkra, Allrhaune szolgálatában, a szerelem éppoly fontos, mint bármely más embernek, és éppoly módon esünk szerelembe a másikkal, mint ahogy bárki más. A mi szerelmünk magasabb hőfokon, sokkal nagyobb lánggal ég, ám talán épp ezért, hamarább is alszik ki, és a késztetés, hogy a gyönyöröket újabb, és újabb módokon, és partnerrel éljük meg, hogy újabb, és újabb emberrel ismertessük meg a testi szerelem szépségeit, vagy éppen szabadítsuk meg a reá kényszerített béklyóktól, egy idő után ismét erősebb lesz, mint a kötődésünk ahhoz, akivel szerelembe estünk.
Azért jöttem ide, hogy Hyina-t megszabadítsam sanyarú sorsából, és megismertessem azzal a világgal, amiben eddig nem hitt, vagy nem volt része. Ám, közben, észrevétlenül belé is szerettem, mint ahogy bárki más tette volna, ha közel kerül hozzá. Nem azért bánok vele ilyen kedvesen, mert ez a dolgom, nem azért törődök vele, mert Allrhaune ezt rendelte feladatomul, nem azért akarok neki örömet okozni, mert azt remélem, hogy viszonzásul én is gyönyört kapok tőle. Hanem azért, mert erre vágyok. Mert szeretni akarom, mert törődni akarok vele, mert gyönyört akarok adni neki. Mert vágyom rá, hogy boldognak lássam.
Mire nagyjából letakarítom a testéről a festéket, a kád is megtelik vízzel, így elzárom a csapokat.
- Beülünk?
Kérdésemre csupán beleegyező bólintással felel, így levetem ruháimat, s ismét karomba veszem őt, így lépek be vele a kádba. A kád széle, körben, lépcsőzetesen lett kialakítva, így bárhonnan könnyedén be lehet lépni, s bárhol kényelmes ülőhelyet talál magának az ember. Hyina-t egy mélyebben fekvő lépcsőfokra ültetem, köldöke már épp a víz szintje fölött van, én egy fokkal magasabban ülök, mögötte. Combjaimat széttárva vonom őt közéjük, ám nem húzom teljesen magamhoz. Talán nem vágyná most egy férfi intim testrészeinek érintését, még, ha többé-kevésbé nyugalomban is van.
Megmosom a haját, lepucolom róla az összes festéket, és rögzítőt, s a gyönyörű, csillogó, vörös zuhatagot ügyesen egy kontyba csavarom, a feje búbján.
- Ezt hogy csináltad? – kérdezi álmélkodva, amikor megérinti az egyébként semmivel sem rögzített, ám mégis stabilan a feje tetejére csavart hajának halmát.
- Sok rendtársnőm van, és az ő segítségükkel számos olyan trükköt megtanultam, mely a női hajkoronával kapcsolatos – mosolygok rá. Nem részletezem, hogy az én hajam is majd a fenekem veri, így kénytelen voltam megtanulni, hisz’ valahogy kezelnem kell saját, rengeteg hajamat is.
Ezt követően egy kendővel a hátát kezdem lemosni, s a még itt-ott rajta maradt festéket próbálom eltávolítani hibátlan bőréről. Hyina úgy tűri gondoskodásomat, mintha egy különösen kellemes masszázsban lenne része, ami nem is áll túl messze a valóságtól, tekintve, hogy mikor végzek a mosdatással, figyelmes, ám kemény mozdulatokkal lazítom fel nyakának, és vállának görcsösen feszes izmait. Szinte elalél a gyönyörűségtől, és a jó érzéstől, ahogy kimasszírozom a feszültséget a testéből, halk sóhajokkal jelzi, hogy mennyire tetszik neki, amit csinálok.
Nem tudom megállni, hogy a nyakába csókoljak az egyik boldog sóhaját követően.
- Szeretnéd, ha kicsit kényeztetnélek? – suttogom ugyanazzal a mozdulattal a fülébe a kérdést, szinte érzem, ahogy megborzong leheletemtől, és hangomtól.
- I-igen – dadogja. Mosolyt csal az arcomra, olyan édes, és ártatlan, ahogy a füle hegyéig elvörösödik.
Lejjebb csúszok, a lépcsőfokra, amin ő ül, szorosan mögé helyezkedek. Izgatottan megborzong, ahogy férfiasságom a hátának simul. Kezeim a hasára siklanak, lágyan tisztogatom bőréről a még itt-ott makacsul ragaszkodó festékpöttyöket, finoman cirókálom selymes bőrét, kényeztetem testét, lelkét. Ajkaim közben a fülére találnak, lágyan megnyalom külső ívét, finoman beleharapok felül. Egy ujjammal a köldökében díszelgő szépséges, ám undok piercinggel játszadozok, majd egyik kezem felfelé indul, a másik lefelé. Ajkaim a nyakára kúsznak, lágyan csókolom, finoman harapdálom, érzékien megnyalom, orrommal hajába túrok, élvezem bódító, finom illatát. Hyina izgatottan borzong a sok, apró, kényeztető érintéstől, halkan felsóhajt.
Jobb kezem megérkezik gyönyörű, feszes, gömbölyű melleihez, épp alattuk karolom karcsú testét magamhoz. Háta hozzám simul, hatalmasan duzzadó karizmom a vállának feszül, ahogy kidagad a mozdulattól. Érzem, hogy ösztönösen belesimul ölelésembe, mintha csak az életet jelentő biztonságot lelné karjaim között, számára talán így is van. Bal kezem a combján kalandozik, ujjaim lágyan rajzolgatják lágyan domborodó, feszes izmainak sejthető körvonalait. Finoman belemarkolok kemény húsába, élvezettel tapintom izgalmas testét, körmeimmel gyengéden karmolászom barna, selymes bőrét. Jobb karommal, ahogy átölelem, szinte érzem egyre hevesebb szívverését, lehunyt szemmel, fejét a mellkasomra fektetve adja át magát érintéseim élvezetének.
Másik kezem közben combjának belső felére siklik, egészen lent, szinte a térdénél, s lassan kalandozik feljebb, és feljebb. Érzem, hogy visszafojtja lélegzetét, amikor már kínzóan közel érek ágyékához, ám az utolsó pillanatban, mielőtt még hozzáérnék, ujjaim meggondolva magukat visszafelé indulnak. Hyina nagy sóhajjal fújja ki a levegőt, enyhén megfeszült izmai ellazulnak.
A füléhez hajolok, s szinte csak belelehelem:
- Gyönyörű tested van!
- Van annyira szép, mint Shyrah-é? – érzem az incselkedést a hangjában.
- Még annál is szebb – adom meg a megfelelő választ, és nem csak azért, mert ezt szeretné hallani.
Shyrah tökéletes szépség. Még akkor is, ha talán – bár ezt nem tudom, eddig még senki nem említette, hogy így lenne – ez nem a természet rendkívül bőkezű ajándéka, hanem mágusok megfeszített munkájának gyümölcse. Olyan, amilyen a férfiak álmaiban a csábító, örökké szexre éhes szabados lelkű, léha lány, aki már csupán a megjelenésével merevedést okoz a férfiaknak, és még semmi mást nem csinált! De Hyina! Hyina egészen más! Legalább olyan szép, képes ő is a puszta jelenlétével felállítani egy halott farkát is. Ám, benne megvan az az apró kis plusz, amitől több mint a vágy egyszerű tárgya. Amitől nem pusztán a testi gyönyör, a szeretkezés, ami az eszébe jut róla az ember fiának. Amitől nem csupán szeretkezni akar vele a férfi, hanem a közelében lenni, kedveskedni neki, körülrajongani, törődni vele, szeretni őt. Szerelemmel szeretni.
Jobb kezem közben feljebb kúszik, ujjaim lassan másznak egyre feljebb a természet igazán bőkezű, és tökéletesen gömbölyű ajándékán. Karcsú testének nyúlánk izmai ismét kissé megfeszülnek az érintésemtől, izgalmát akkor sem rejthetné, ha akarná. Másik kezemmel megint lágyan belemarkolok kemény combjába, lágyan masszírozva, simogatva kényeztetem, miközben ujjaim kitartóan haladnak hegynek felfelé. Ahogy közeledek a bimbóudvarhoz, Hyina izgatottan beharapja az ajkát.
- Ne harapj a szádba, szeretném hallani a hangod – duruzsolom neki halkan, épp, mikor elérem a mellbimbóját. Hatalmas, hangos sóhajjal tudatja, mennyire várta már, hogy megérintsem az érzékeny kis csúcsot, amely már keményen meredezik. Kedvemre játszok vele, morzsolgatom, masszírozom, sodorgatom, aprókat húzok rajta, mígnem oly kemény lesz, hogy gyémántot hasíthatnék a majdhogynem kisujjnyi vastag, és igencsak megnyúlt kis torpedóval. Hyina önfeledten nyögdécsel, és sikkantgat mozdulataimra.
Ajkaim, nyelvem a nyakán, vállán kalandoznak, lassú, kitartó tánccal kényeztetem érzékeny bőrét, másik kezemmel pedig felfelé indulok, hogy másik mellét is markomban érezzem. Hyina halkat sikkantva, szinte megugrik előttem, ahogy rámarkolok a másik, csodás, kemény, félgömbre. Hosszan játszadozom mesés kebleivel, érzékeny bimbóival, miközben nyakát, vállát halmozom el csókjaimmal, vagy nyalogatom meg a halvány harapásnyomokat, amelyeket fogaimmal hagyok.
Hosszasan kényeztetem a testét, élvezem, hogy kéjesen sóhajtozik, és nyögdécsel, aztán más ötletem támad. Kicsusszanok mögüle, s még egy lépcsőfokkal lejjebb, elé térdelek. Megnyalja ajkait, mint, amikor valami különösen finom falatot lát meg, ahogy végigpillant rajtam, majd a következő pillanatban már az ajkaimon érzem az övéit. Hevesen, követelőzően csókol, s én örömmel viszonzom. Érzem, hogy karjai a nyakam köré fonódnak, erővel magához húz, szorosan hozzám simul. Feszes mellei a mellkasomnak préselődnek, kemény mellbimbói az enyémekkel találkoznak, különös, erotikus érzéssel töltve el. Nyelvünk vad táncban örvénylik egymás körül, csókunk szemérmetlenül buja, biztosan belepirulna, bárki látná!
Hyina-val csókolózni mesés élmény. Vállalkozó szellemű, vad, és fékezhetetlen. Percekig játszadozunk egymással, mígnem végül levegő után kapkodva szakítjuk meg buja csókunkat. Kissé lejjebb ereszkedem előtte, s előre hajolva, közelről gyönyörködöm a lány gyönyörű melleiben. Annyira tökéletesen félgömb a formájuk, annyira kemények, és jókora méretüket meghazudtolóan olyan peckesen, feszesen állnak, hogy egy pillanatra felmerül bennem a gondolat, Dahrnkall talán ezt a két gyönyörűséget a varázslóival készíttette Hyina-nak. Vagy, a lány talán csak az istenek különös kegyeltje, s ezért kapta karcsú, izmos testét meghazudtolóan dús, szinte már túlságosan is dús kebleit.
Egy pici kis anyajegyet veszek észre selymes fényű, sima bőrén, s egy apró csókot lehelek rá, majd lecsókolom a testéről a vízcseppeket. Aztán pedig egyik mellbimbójára vetem magam, és mohón falni kezdem, csókokkal borítom, finoman harapdálom, lágyan szívogatom, míg másik mellbimbóját ujjaimmal kényeztetem. Hyina szenvedélyesen a hajamba túr, felpillantva látom, hogy hátravetett fejjel élvezi ténykedésemet, hangos sóhajok, halk sikkantások hagyják el elnyílt ajkait.
Nem sokáig bírja a kényeztetést, percek múltán izmai görcsösen megfeszülnek, és éles sikolyt hallatva elélvez. Én egy pillanatra sem szakítom meg testének becézését, folyamatosan ingerlem, míg orgazmusa tart, aztán pedig, amikor már elült, lassan lejjebb indulok kezemmel, s ajkaimmal is a testén. Amikor lapos, izmos hasán a köldöke magasságában kalandozok, finoman kerek feneke alá nyúlok, s kiemelem a vízből. Egy lépcsőfokkal magasabbra ültetem, így a víz szintje nem éri el a popsiját, ágyékát.
Hyina zavartan kissé összezárja a combjait, s kezeit szeméremdombja fölé helyezi. Kezéhez hajolok, s lágy csókot lehelek rá, miközben kedvesen felnézek rá:
- Nem szeretnéd? – kérdezem halkan.
Nem sürgetem, hagyok neki időt, hogy átgondolja, mit is szeretne. Még az is lehet, hogy bár kívánná, de megrettent tőlem. Nem ez lenne az első alkalom. Másfél fejjel vagyok magasabb, és három és félszer olyan nehéz, mint ő, a karom ellazítva is vastagabb, mint az ő dereka. Ráadásul, lábaim között akkora farok lengedez, amekkorákat eddig szerintem csak lovakon látott! Nem ő lenne az egyetlen, aki meghátrál a kihívástól. Bár, lehet, hogy csak egyszerűen szemérmes. Létezik, hogy azok után, amit Dahrnkall-al eddig átélt, szégyenlős egy férfi előtt?!
Végül tétován elveszi kezeit ágyéka elől.
Nem szeretném jobban zavarba hozni, mint eddig, ezért előzékenyen lehunyom a szemeim, s úgy közelítek hozzá. Illat után megyek, a felizgult nő részegítő, édes illata vonz. Lassan mozdulok, nagyon lassan, s mikor megérzem a testéből sugárzó forróságot, csókra nyitom ajkaim. Lágy csókot nyomok szeméremdombjára, csupán egy vonallal nedves hasítéka felett, Hyina megborzong az érintéstől. Aztán egy kicsit lejjebb mozdulok, s nyelvemmel óvatosan benyomulok a kis gombocska védőbástyái közé, s megérintem legérzékenyebb pontját. Felsikolt, ahogy nyelvemmel rátalálok az érzékeny kis bütyökre, izmai görcsösen megremegnek a gyönyörtől. Lassú, kényeztető játékba kezdek, olyan nyelven beszélek hozzá, amit csupán nagyon kevesen ismernek ezen a világon Allrhaune szolgáin kívül.
Örömmel kényeztetem hosszú percekig, boldogsággal tölt el, ahogy érzékelem, mint fokozódik a gyönyöre, míg végül lassan eléri az extázis határát. Feszes izmai ismét görcsbe rándulnak, combjai satuként zárulnak a fejemre, ahogy hangos sikoltással újra elélvez. Édes nedve elönti az arcomat, élvezettel ízlelem gyönyörét, miközben egy pillanatra sem hagyom abba kényeztetését. Még az után is óvatosan, lágyan becézgetem, miután orgazmusa már elült, finoman, érzékien csókolgatom, és nyalogatom. Teste meg-megremeg a finom érintésektől.
Aztán leemelem a lépcsőfokról, s az ölembe fektetem, élvezettel simogatom végig gyönyörű testét. Itt-ott még fellelek egy-két apró kis festékpöttyöt, finoman dörzsölve bőrét eltávolítom az utolsókat is. Hyina pillantása rabul ejti az enyémet, mintha csak a lelkembe akarna látni. Nyugodtan megteheti. Nem lát benne mást, mint feltétlen odaadást, amire csak a szerelem képes.
Aztán felül, egyik lábát könnyedén, magasra emelve, átlendíti vállam, fejem felett/előtt, oly hajlékonyan, mint egy akrobata, vagy táncos, s így már lovagló ülésben, az ölemben ül. Lehunyja szemeit, s hozzám hajolva hevesen, vágyakozón szájon csókol, nyelvünk pajzán ficánkolása láttán még a felvilágosultabb emberek is elpirulnának. Hyina hihetetlenül gyorsan tanul, és rendkívül nyitott az újra, a szépre, jóra, kezdeti tartózkodása – amivel első találkozásaink során szembesültem – már messze a múlté. Ahogy most csókol, ahogy most megéli a gyönyört, Allrhaune szolgájának is becsületére válna, s ez örömmel, és nem kis büszkeséggel tölt el.
Közelebb csusszan hozzám, egészen szorosan, éledező férfiasságomat testünkkel fogja közre. Érzem izgatott remegését, ahogy félárbocon lévő szerszámom a testének feszül. Élvezettel dörgöli ágyékával, lapos hasával a testemnek, miközben a csókot egy pillanatra sem szakítja meg, nyelvünk vad, pajzán tánca lángra lobbantja a bennem parázsló tüzet. Legszívesebben itt, fürdőben tenném magamévá, mígnem elájul a gyönyörtől, de végül mégis úgy döntök, hogy talán a hálószoba sokkal inkább a kedvére lenne.
Alig egy perccel később már a hálóban vagyunk, Hyina-t törölközőbe csavarva tartom a karomban, s lágyan az ágyra fektetem. Egy mozdulattal lángra lobbantom a gyertyákat – az egyszerű Tűz varázshoz már nem szükséges a szó komponenst használnom – s a szobát megtölti az apró lángnyelvek meghitt, sejtelmes fénye. Négykézláb Hyina fölé támaszkodok, bőrén a baldachinon átsejlő gyertyafény rajzol árnyjátékot. Hyina izgatottan bámul végig rajtam, mígnem szemei végül megállapodnak immár közel teljes nagyságában pompázó, bár még közel sem teljesen kemény szerszámomon. Izgatottan beharapja az ajkait, szeme úgy csillog, mint még soha. Tétova mozdulatokkal simít végig a testemen, lassan cserkészi be célját. Enyhén feszülő mellizmaimon finoman reszkető kézzel simít végig, majd mellbimbóimat érinti lágyan, finom, különös gyönyörszikrát keltve, majd tovább, hasam árkait, és dombjait mássza meg lepkeszárnyként simogató ujjaival, míg végül megérkezik csípőmhöz. Itt kétfelé válnak a felfedező kis kezek, miközben tekintete az enyémet fürkészi. Élvezem az érintését, kívánom a kényeztetését, így hát felbátorodva folytatja kezeivel a felfedező kalandozást, s hamarosan a farkam tövében érzem meg izgatottan remegő kezeit.
Tekintetében a döbbenettel vegyes csodálat, és a mindent elsöprő vágy keveredik, ahogy két kezével megmarkolja a vastag szárat, ami mostanra már vastagabb a csuklójánál.
- Kérlek, ülj le a sarkaidra – suttogja vágytól fűtött, rekedt hangon.
Egyik szemöldökömet kissé feljebb vonom, de kíváncsian várom, mire készül, így engedelmesen teszem, amire kért.
Hyina feltérdel előttem, és olyan lelkesen, és izgatottan veszi birtokba testemet, mintha valami különösen ritka, egzotikus csodára lelt volna! Lágy érintésekkel becézget, ajkainak forró csókjai, nyelvének nedves simogatása lassan, de biztosan szítja bennem a vágy tüzét. Nyakamtól indul az izgató kalandozás, vaskos mellizmaim felett/mögött megbúvó kulcscsontomon érzem mozgékony, pajzánul játékos nyelvét, hátamon a kezét, körmeit, később mellbimbóimon a lágy csókokat, ahogy lejjebb, és lejjebb kalandozik, lassan, kényeztetően. Bejárja hasizmaim mély árkait, magas dombjait, kezei közben a mellizmaim feszességét élvezik, aztán ajkai rátalálnak köldökömre, s lágy csókkal kényeztetnek. Ahogy lejjebb hajolt, csodás, kerek mellei már majdnem teljes méretében pompázó, ám még csak félig-meddig megkeményedett férfiasságomat érintik. Megremeg a találkozástól, majd felemelkedik, csak, hogy aztán két kézre fogva, birtokba vegye hatalmas szerszámomat. Csodálattal vegyes élvezettel simogatja, méregeti tömegét, hatalmas méreteit, mint aki nem hisz’ a szemének. Érintései nyomán izgalmam egyre csak nő, szívem egyre több vért pumpál nemesebb szervembe, s az lassan, de biztosan egyre keményebbé válik.
Hyina aztán ajkaival közelít hozzá, s lágyan megnyalja makkomat, majd ajkait a végére tapasztja, míg kezei lendületesen fel-alá járnak rajta, vagy csavaró mozdulatokkal kényeztetnek. Mozgékony, pajzán nyelve körbejár szerszámom fején, aztán bejárja a vaskos, hosszú szárat, egyetlen apró kis pontot sem hagyva ki, egészen a tövéig, majd érzem, hogy kicsit eljátszadozik öklével vetekedő méretű heréimmel is. Aztán lassan visszatér szerszámom fejéhez, s megpróbálja a szájába venni. Csak azért sikerülhet neki, mert még nem teljesen kemény, így rugalmasan be tudja tuszkolni, érzem, ahogy fogai édes fájdalommal végigkaristolják érzékeny makkomat. Nem sokáig tudja ott tartani, mert férfiasságom rohamosan keményedik, s kezdi erőszakosan szétfeszíteni a száját, így csak ajkait tapasztja a makkomra, és nyelvével kényeztet, míg teljes méretét elérve, kőkeményen mered felfelé.
Aztán újabb ötlete támad, s két, remekbeszabott mellét használja kényeztetésemre. Akkorák, hogy az én, felkarjával vetekedő vastagságú szerszámom tökéletesen passzol közéjük. Lassan kezd mozogni, le-föl, csodás látvány a két, kisebb dinnye méretű, gyönyörű kebel között csúszkáló hatalmas farok, Allrhaune szentélyének falára illő kép. Az érzés, a látvány, Hyina lelkesedése, és öröme, ahogy velem játszik, megteszi a hatását, pokoli lángviharrá kavarva a vágyat bennem.
- Hyina! – nyögöm vágytól fűtött hangon, mire felkapja a fejét, tekintetünk összefonódik.
Közel hajolok hozzá, és követelőzően szájon csókolom. Érzem, ahogy megremeg, és szinte elalél, ahogy ajkaink összeforrnak, karjaimmal körbefonom, magamhoz húzom, testünk összesimul, kőkemény farkam közénk szorul. Kissé feljebb húzom az ágyon, és befektetem a párnák közé, combjai közé fészkelem magam, egyik karommal fölé támaszkodok, miközben ajkaink el nem válnak egymástól. Farkam töve a csiklójára feszül, míg makkom épp melleinek alsó ívei közt nyugszik, másik kezemmel egyik mellét masszírozom. Testünk tüzel, szinte felgyújtjuk magunk körül a szobát, s mindketten remegünk a visszafojtott vágytól.
Végül megteszem, amire már oly régóta vágyunk.
Csípőmet felemelem, egészen magasra, hogy ökölnyi méretű makkomat bejáratához illeszthessem, s lassú, de határozott mozdulattal merítem forró testébe férfiasságomat. Hyina belenyög meg nem szakított csókunkba a gyönyörtől, és karjaival erősen magához szorít, lábait a derekam köré fonja, és mohón húz magához. Még kínzó vágyamon keresztül is tudom, hogy nem engedhetek telhetetlenségének, ha nem akarok pokoli fájdalmat okozni neki. Csak lassan, fokozatosan, óvatosan meríthetem egyre mélyebbre hatalmas szerszámomat forró barlangjába, így finoman ellenállok követelőző szorításának.
Lassan mozgok benne, egyre hosszabb lökésekkel kényeztetem, ahogy teste megszokja méreteimet, és mindig egy hajszállal mélyebbre nyomulhatok benne. Hamarosan olyan mélyen járok már, ahol még férfi biztosan soha nem járt, s még így is csupán férfiasságomnak alig több mint felét élvezheti. Csípőmmel ötletesen változtatom a mozgásom irányát, mindig máshol izgatva érzékeny járatát, s természetesen nem hagyom ki azt a pontot sem, aminek létezéséről is csak kevesen tudnak, Allrhaune felkent papjain kívül. Nem kapkodunk, minden pillanatot mélyen kiélvezünk, hisz’ az egész éjszaka a miénk. Olyan finoman, figyelmesen kényeztetjük a másikat, ami csak a szerelmesek sajátja, lágyan, lassan, mégis perzselő szenvedéllyel szerelmeskedünk. Hyina önfeledten nyögdécsel, és sikkantgat, s örömmel nyugtázza egy-egy férfias morranásomra, hogy én éppúgy élvezem azt a sok gyönyört, amit tőle kapok.
Az idő nem létezik, teljesen elveszítjük a valóságérzetünket, ahogy egymásba feledkezünk, éppúgy lehetnek percek, mint órák, amik eltelnek, ahogy örömünket leljük egymásban. Hyina teste teljesen megnyílik nekem, férfialkarnyi szerszámomat számára sosem tapasztalt, hosszú lökésekkel mozgatom benne. Szinte minden mozdulatomra egy kisebb orgazmussal felel, amikor visszalököm benne, hosszának vagy kétharmadát gyönyörű testébe merítve. Úgy érzem, hogy most már átadhatom neki az irányítást, ha vágyik rá, már képes lehet kezelni méretemet, így átgördülök, a hátamra, Hyina-t az ölembe emelve. Önfeledten ül rá farkamra, ami mélyebbre csusszan benne, mint eddig bármikor, s kéjesen felsikolt, amint sosem tapasztalt mélységekben érzi férfiasságomat. Haja lángoló örvényként lobog körülötte, ahogy a gyönyörtől hátraveti a fejét, és önfeledten melleire markol az élvezettől.
Aztán lassú mozgásba kezd, előbb csak megtartva magát, farkamat mélyen a testébe merítve, csípőjét előre-hátra billentve, majd kissé feljebb emelkedik, s le-fel kezd csúszkálni rajta, egyre hosszabb mozgásokkal. Később felemelkedik rajta kicsit, s úgy tekeri a testét, mint egy húri, szemeiben vadul lobog vágyának olthatatlan tüze. Hosszasan játszadozik így, nemcsak a saját kedvére, kipirult arccal, szinte őrülten csillogó szemekkel, de vágyakozva fürkészi tekintetemet, hogy mely mozdulatával milyen hatást vált ki bennem. Gyönyöre mellett legalább annyira fontos számára az én élvezetem, s csak akkor boldog igazán, ha képes megadni nekem, amire vágyok. És képes, sokkal inkább, mint bárki, akivel eddig dolgom volt!
A következő mozdulatával aztán az őrületbe kerget!
Felemeli a csípőjét, egészen fel, legalább félútig, majd egy hirtelen mozdulattal, teljes súlyával visszaül rá, feneke hangosan csattan az ágyékomon, ahogy hatalmas szerszámom tövig szalad a testében!
Hangosan felsikolt a mozdulatra, s bennem egy pillanatra megfagy a vér!
Elképzelhetetlen, amit látok, és rettegek, hogy kárt tesz magában, ám, mielőtt bármit tehetnék, gyors egymásutánban többször is megismétli a mozdulatot, minden egyes alkalommal kéjes sikkantásokkal kísérve a mutatványt! Még soha, senki nem volt képes teljes hosszában magába fogadni férfiasságomat – leszámítva azt a fél-óriás nőt, de ő két és fél méter magas volt! – és elképzelni nem tudom, hogy lehetséges, hogy Hyina most mégis megtette ezt! Teljesen lehetetlen a feladat, hisz’ annyira hosszú, hogy amikor végigfektettem a hasán, úgy, hogy a tövét a csiklójához igazítottam, makkom a mellei között pihent!!! Mivel semmilyen épeszű magyarázatot nem találok, kénytelen vagyok arra gondolni, hogy bár ilyen direkt módon sosem avatkozott még halandók életébe, mégis pajkos kedvű istenem, Allrhaune keze lehet a dologban. De, vajon mi a célja vele?
De nem morfondírozhatok most ezen, hisz’ Hyina szinte extatikus élvezettel lovagol rajtam, olyan élményt, és örömöket nyújtva nekem, amiben még sosem volt részem! Így a miérteket firtató gondolataim szinte azonnal a háttérbe szorulnak, s kezdeti rémületem is gyorsan átadja a helyét a csodálatnak, és a gyönyörnek, ahogy Hyina nagy lendülettel fel-le csúszkál hatalmas farkamon, feneke minden alkalommal hangosan csattan a csípőmön, ahogy teljes súlyával beleül a szerszámomba, hangos sikkantásokkal kísérve mozdulatait. Kezeim hol a derekán kalandoznak, lefelé jövet kicsit rásegítve „zuhanására”, hol a csípőjét markolom, és emelem fel, amikor felfelé szánkázik farkam vaskos szárán, hol a hátát simogatom, és lágyan karmolom. Kis idő után Hyina a mellkasomra támaszkodik, karjaival kicsit összepréseli melleit, amelyek így látványosan duzzadnak előre, közben mozdulataival változatlanul szinte teljes hosszában ugrál a szerszámomon fel-le. Duzzadó mellei oly hívogatóak, hogy felemelkedem, és rájuk bukom, egyiket ajkaimmal veszem birtokba, másikat kezemmel kényeztetem. Csupán pillanatokkal később Hyina teste görcsösen rángani kezd, ahogy hangos, elnyújtott sikollyal immár sokadszorra élvez el.
Félájultan rogy a mellkasomra, ám csípője egy pillanatra sem áll meg férfiasságomon, noha, most csak aprókat mozdul, szinte öntudatlanul. Elmosolyodom telhetetlensége láttán, hisz’ alig van magánál, mégsem mond le a gyönyörről, egy pillanatra sem, amit a testem adhat neki!
Óvatosan ismét átfordulunk, alám kerül, s lassú mozgással újra felszítom benne a jóformán még lángoló parazsat. Szinte kielégíthetetlennek tűnik, ahogy mindig újabb, és újabb orgazmusra vágyik, nem számít, hogy hányszor élvezett már el. Én pedig örömmel ajándékozom meg a gyönyörrel, ahányszor csak kívánja, újabb, és újabb módokon ostromolva kéjbarlangját, megismertetve vele a testi szerelem pozitúráinak végtelen lehetőségeiből jó néhányat. Hosszú órákig élvezzük egymás testét, és a gyönyört, amit csak szerelmesek adhatnak egymásnak.
Bár képes vagyok a kielégülés után is majdnem teljesen kemény maradni, és szinte bárhányszor újra kezdeni a szerelmeskedést, mégis inkább úgy döntök, hagyom Hyina-nak, hogy szinte az elviselhetetlenségig fokozza bennem a gyönyört, visszatartva saját beteljesülésemet egészen addig, míg úgy érzem, hogy elérkezett a pillanat, amikor ő már nem képes többet elviselni. Utolsó orgazmusa minden korábbit túlszárnyalja, olyan hosszan, és olyan erősen élvez, amivel még sosem találkoztam. Bensője elképesztő erővel szorítja vadul ki-be járó férfiasságomat, teste kőkemény ívbe feszül, miközben izmai görcsösen rángatóznak, szemei kifordulnak, s egy pillanatra talán el is ájul a gyönyörtől. Félelmetesen gyönyörű a látvány, amely engem is átlendít a ponton, ahonnan már nekem sincs visszaút, s eddigi életem legnagyobb orgazmusával válaszolok az ő beteljesülésére, olyannal, amilyet csak szerelemmel élhet meg az ember.
Hyina teljesen kimerülten hever mellettem, teste reszket a gyönyör utórezgéseiben, bőre izgalmasan csillog a verejtéktől. Melléfekszem, izzadtságtól síkos testünk összesimul. Boldogan rámosolygok, megcsókolom, majd óvatosan úgy fordítom, hogy hátát a mellkasomnak támaszthassa, gyönyörű feneke az ölembe simulhasson. Lágyan, finoman simogatom forró testét, apró csókokat lehelek a nyakára, hosszú percekig kényeztetem, egészen addig, míg túlhajszolt teste, felspannolt lelke valamelyest le nem nyuszik. Aztán pedig átkarolom, egyik tökéletes mellét a tenyerembe simítom, s szorosan magamhoz húzva békés álomba merülünk.
Talán csak egy órát alszunk, amikor felébredek, de nem érzem a fáradtságot. Ez az a típusú fáradtság, ami meglepő módon erőt ad az embernek.
Hyina még békésen alszik mellettem, vonásai teljesen kisimultak, és gyönyörűbb, mint valaha. Úgy ragyog, ahogy csak egy kielégült nő ragyoghat, aki rátalált egy érzésre, amire oly régóta vágyott, de, aminek a létében sosem hitt. Lágyan simogatom arcát, és bár napokig tudnék gyönyörködni benne, nem bánom, ha mozdulataimmal felébresztem. Sajnos lassan össze kell szednünk magunkat, Dahrnkall nem jöhet rá, hogy együtt töltöttük az éjszakát.
Percekig simogatom selymes, tűzvörös loboncát, mire szempillái meg-megrebbennek, és lassan felébred. Úgy mosolygunk egymásra, mint egy szerelmes pár, aztán Hyina hozzám hajol, és szájon csókol, lágyan, mégis szenvedélyesen, én pedig boldogan viszonzom csókját. Csípőjét úgy feszíti nyugalomban lévő férfiasságomnak, hogy tudom, ha tehetné, most azonnal rám vetné magát, és kifulladásig szeretkeznénk. Ha kiszabadulunk az őrült herceg fogságából, első dolgom lesz, hogy egy álló napon, és éjszakán keresztül szerelmeskedek Hyina-val, s némi alvás után újrakezdjük, s megismételjük, ahányszor csak kívánja!!!
Néhány percet engedélyezünk magunknak, élvezettel játszadozok sűrű sörényével, ő pedig boldogan tűri kényeztetésemet. Aztán a kakas érces hangja emlékeztet bennünket, hogy sajnos véget ért a nekünk szánt idő, s mennem kell. Kelletlenül szállok ki mellőle az ágyból, és keresem meg széthajigált öltözékemet. Hyina is felkel, s az igencsak elnyűtt ágyneműt húzza le az ágyról, ami nagyjából úgy fest, mintha fél tucat pár szeretkezett volna benne. Dahrnkall nem láthatja meg, ezt ő is jól tudja.
Mielőtt kilépek az ajtón, szótlanul összeölelkezünk, Hyina úgy simul hozzám, mintha belém akarna bújni. Aztán sürgetően int, hogy menjek, mert egyre csak nő a veszély, mindkettőnk számára, én pedig engedelmesen kilépek a szobából. Hátamon érzem fürkésző pillantását, míg az első fordulóban el nem tűnök a szeme elől.
 
                                                         *                *                *
 
- Merre jártál, báránykám?! – kérdezi Shyrah, amikor belépek a hálótermébe.
A herceglány hatalmas, baldachinos ágyán hever, lustán, meztelenül, várakozón. Vágyakozón.
- A bátyád egyik hálótermében töltöttem az éjszakát – felelem óvatosan. Annyira más most a hangja. Kicsit vádló. Féltékeny.
- Hyina-val – jelenti ki csendesen. Kis bánat, és lemondás csendül ki az egyetlen szóból.
- Igen, vele – bólintok – Féltékeny vagy?
Shyrah hangosan, bosszúsan fúj egyet:
- Persze, hogy féltékeny vagyok, Norhyn! – néz mélyen a szemembe – Ki ne lenne féltékeny, ha megízlelte mesés testedet, és teljesítőképességedet?! – egy hosszú pillanatig csak egymást fürkésszük, majd megenyhülve folytatja – De nem vagyok bolond. Allrhaune Hyina-ért vezérelt téged ide. Ki vagyok én, hogy ellenszegüljek egy isten akaratának?! Még, ha lenne is erőm hozzá, sem merném megtenni, nem kockáztatom meg, hogy Allrhaune megharagudjon rám, és gyönyörök nélkül kelljen leélnem hátralévő életem! Beletörődök, hogy más nőért dobog a szíved, még ha nehezemre esik is… főleg, ha én is megkapom, ami nekem jár! – az utolsó pár szót már vágytól fűtött hangon dorombolja, s invitálón int a kezével – Gyere, csődöröm, és elégíts ki, add meg nekem is, amire vágyom!
Örömmel teszek eleget kívánságának, és, bár Shyrah egészen rendkívüli szerető, a vele töltött idő még csak nem is kecsegtet olyan örömökkel, mint amit Hyina-val éltem át. Ennek egészen egyszerű oka van. Hyina-hoz sokkal több köt engem, mint a testi örömök köteléke. Hogy ő hogy érez az irányomba, nem tudom, csak sejtem, de én érzelmileg kezdek kötődni hozzá, s ez olyan élményekkel ajándékoz meg, amelyre a puszta testi szerelem önmagában nem képes.
Épp Shyrah fürdőtermébe készülünk, amikor egy szolgáló kér bebocsátást Shyrah lakosztályába. Nem vesszük a fáradtságot, hogy rendbe szedjük magunkat, meztelenül összesimulva fogadjuk az érkezőt. A lány fülig pirul, s döbbenten, szájtátva mered ágaskodó szerszámomra, hosszú másodpercekig képtelen levenni róla a szemét.
- Mit akarsz?! – próbálja a herceglány visszarángatni a valóságba, ám még így is hosszú időbe telik, mire képes megszólalni.
- Ú… Úr-úrnőm! – dadogja, miközben továbbra is engem fixíroz, minden egyes porcikámat alaposan szemügyre véve, ámbár, szeme időről, időre visszatér óriás férfiasságomhoz – A he-her-herceg vár téged reggelire a Kis Hattyú teremben! – aztán egy pillanattal később még hozzáteszi – Term… Természetesen a lovat is… – egy pillanatra rémülten elhallgat, s szinte lángra gyullad a feje – A lovagot is magaddal kell vinned!
- Mond meg a bátyámnak, hogy nem érek rá most vele reggelizni! – int Shyrah türelmetlenül – Sokkal fontosabb dolgom van most, semhogy vele jópofizzak!
- Úrnőm! – szólal meg megint a szolgálólány lehajtott fejjel, alázatosan, ám szempillái alól továbbra is engem fixíroz. Egy kacsintással jelzem neki, hogy látom, mire ijedten lesüti a szemeit, de csak egy hosszabb pillanatra, aztán megint lopva rám emeli a tekintetét – Őfelsége lelkemre kötötte, hogy tudassam veled, ez nem kérés volt! Elvárja, hogy megjelenjetek a reggelinél!
Shyrah mérhetetlenül dühös, hogy el kell halasztanunk kimerítő együttlétünket. Fél órával később dúlva-fúlva masíroz végig a folyosókon a társaságomban, s természetesen, nem meglepő módon, elsőként érkezünk a megjelölt étkezőbe, ahol már terített asztal vár bennünket, noha, csupán két terítékkel!
Dahrnkall egy-két perccel később érkezik, Hyina-val.
A ruha, ami lányon van, semmit nem hagy a képzeletre, tökéletesen felfedi testének minden, hibátlan porcikáját. Még, a gyönyörű ötvösmunka, ami az eredeti bugyit helyettesíti, is nagyszerűen passzol a ruha stílusába. Nem tudom, hogy egy olyan vadállat, mint Dahrnkall, hogy képes ilyen ízléssel kiválasztani ruhákat.
Viszont, az öltözék azt is felfedi, hogy a herceg mennyire elhasználta a lányt hajnal óta. Testén mindenhol zúzódások, és, a szivárvány legkülönbözőbb színeiben pompázó foltok éktelenkednek. Mellei feletti érzékeny, finom bőrbe egy stilizált címert karcolt, a friss sebből még szivárog a vér, s szemeit ruhájának színéhez passzoló kendő takarja. Arcát is zúzódások, és foltok tarkítják, szinte biztosra veszem, hogy a kendő nem ok nélkül van szemei előtt. Ismét felhorgad bennem a düh, és legszívesebben itt, és most, puszta kézzel széttépném a herceget, de tudom, nem tehetem. Még nem. Majd eljön az ideje, és akkor az istenek legyenek kegyesek hozzá!
Nem kétséges, hogy a herceg megpróbál kihozni engem a béketűrésből, ezért nem tetette rendbe Hyina-t a varázslóival, miután összeverte, ezért vezeti láncon, mint egy kutyát, és ezért bilincselte össze a kezeit a teste előtt. Nem adom meg neki ezt az örömet. Hyina kihúzza magát Dahrnkall mellett, és olyan büszkén áll mellette, mint még soha az előtt! Örömmel látom, hogy kiszolgáltatott helyzete nemhogy nem törte meg, de valamilyen általam ismeretlen forrásból, újult erőt merítve száll szembe kínzójával.
- Jó reggelt, húgom! – Dahrnkall gunyoros hangja csak olaj a tűzre, Shyrah szemei szikrákat szórnak.
- Bátyám – viszonozza bátyja köszöntését mogorván. Hallom a párbeszédet, de jóformán ügyet sem vetek rá. Minden figyelmemet Hyina-nak szentelem, iszom látványát, és követem minden rezdülését – Elárulnád, hogy miért akartál velem együtt reggelizni már megint? Lett volna jobb dolgom is… – morgolódik a herceglány.
- Már az is baj, ha a húgommal szeretném elkölteni a reggelimet? – ha nem lenne a két füle, a vigyora biztosan körbefutna Dahrnkall fején.
- Ami azt illeti, terveim voltak – szúrja oda Shyrah.
- Újabb partit rendezel? – vág vissza a herceg. Kihúzza székét, és letelepszik rá, Shyrah követi példáját. Mivel nekünk nem terítettek, így nyilvánvaló, hogy Dahrnkall vendégből szolgává fokozott le engem, akinek az úrnője mögött állva a helye. Legyen. Játszadozz csak, herceg, amíg még teheted! – gondolom komoran – A napjaid meg vannak számlálva!
- Mi közöd hozzá? – csattan fel húga.
- Csak arra gondoltam, én is szerveznék egy hasonló pártit – mélázik Dahrnkall, az utolsó szóba nem kevés gúnyt csempészve. Hirtelen érdekelni kezd a beszélgetés, így megosztom figyelmemet Hyina, és a társalgás között.
- Te nem vagy képes ilyen partit adni, bátyám – inti le a herceglány epésen bátyját.
- Már miért ne tudnék?! – csap az asztalra Dahrnkall ingerülten. Nehezen tűri, ha képességeit vonják kétségbe, akármilyen téren is. Az evőeszközök csörömpölve ugranak a padlóra. Kíméletlenül üt Hyina térdhajlatába, aki a váratlan támadástól térdre zuhan. Fájdalmas fintor szalad át arcán – Szedd össze! – parancsolja neki a herceg, ám, mivel Hyina nem mozdul, újabb, ezúttal a tarkójára mért ütéssel ösztönzi cselekvésre. Hyina csak azért nem fejeli le a padlót, mert teste előtt összebilincselt kezével megtámaszkodik, ám szerencsétlenségére épp egy villába tenyerel. Mérgesen felkapja, s tévedhetetlenül állítja a herceg térdébe az evőeszközt.
Dahrnkall felszisszen a váratlan fájdalomtól, s kemény pofonokkal torolja meg Hyina engedetlenségét.
- Mi van, lovag?! – röhög a herceg, miután kirántja a villát a térdéből – Most nem heveskedsz, mi!?
Nem válaszolok neki. Csupán méla undorral pillantok rá, mint egy különösen ocsmány, és undorító féregre, amitől a vérnyomása az egekbe szökik. Hyina vállába markol, és olyan erősen szorítja meg, amennyire csak tunya izmaitól telik, látom, hogy ujjai a lány húsába vájnak. Hyina azonban még csak fel sem szisszen, meg sem moccan, lekicsinylő mosollyal díjazza a herceg szánalmas próbálkozását, noha biztosan fáj neki, nem is kicsit.
- Majd meglátod, Shyrah! – süvölti a herceg dühödten – Még másfél hónap, és itt lesz a trónra kerülésemre rendezett ünnepség! Te ilyen partit még sosem láttál! Annyi örömlányt hozatok a palotába, hogy még a te hős lovagodnak is beletörik a bicskája!
Nevetséges, ahogy hatalmát, és rátermettségét próbálja fitogtatni, még saját húgából is csak egy lenéző pillantást képes kicsiholni vele. Sértődötten felpattan székéről, és pórázánál fogva rántja talpra Hyina-t:
- Hyina mozdulj! Megyünk!
A lány, amilyen gyorsan csak megkötözött kézzel, és vakon képes, talpra kecmereg. Ám nem számít, a herceg milyen erősen rángatja a nyakörvét, mielőtt követné Dahrnkall-t, felém fordítja fejét. Pontosan felém, mintha csak látna engem. Elképzelni nem tudom, milyen metakommunikáció zajlik közöttünk, hogy teljesen vakon, ennyire pontosan tudja, hogy hol keressen engem. Ajkain halvány, boldog mosoly jelenik meg, ami csak nekem szól, csak az én szívemet melengeti.
Aztán enged a herceg rángatásának, és kilépnek az étkezőből, anélkül, hogy a herceg akár csak egy falatot is evett volna.
- Ülj le, Norhyn, reggelizzünk meg! – int Shyrah a megüresedett helyre – Ha már itt ez a sok finomság, ne vesszen kárba a parasztok véres-verejtékes fáradtsága!
 
                                           *                *                *
 
Két hét telik el úgy, hogy nem látom Hyina-t.
Ebben a két hétben nagyjából visszatér minden a normális kerékvágásba. Shyrah partikat szervez, ha nem is minden napra, de mondjuk minden más-, vagy harmadnapra, ahová természetesen mindig magával visz. Nem minden este torkollik orgiába, de kár lenne tagadni, hogy a partik többsége végül is a gyönyörről szól. Ezt, persze, én nem bánom, hisz’ alkalmam van szövetségeseket keríteni, és meg kell, mondjam, hogy jól haladok.
Például, megismerkedtem azzal a szolgálólánnyal, aki Dahrnkall reggeli meghívását hozta, s aki le sem tudta venni szemeit rólam, míg egy helyiségben voltunk. Imola nagyon kedves lány, és nagyon segítőkész, s ami a legfontosabb, mérhetetlen ismerettel rendelkezik a palotáról! Shyrah egyik-másik partiján találkoztunk ismét, amikor is egy alkalommal, a herceglány – némi ital által felerősített – nagylelkűségi rohamában beterelt minket egy hálóterembe, s arra bíztatta Imola-t, hogy ragadja meg a lehetőséget, és élvezzen ki minden gyönyört, amit a testem nyújthat számára. Nos, Imola kíváncsiságától hajtva, reszkető kezekkel vett birtokba engem, ám az utolsó pillanatban megrettenve, mégsem történt végül semmi. Szégyenkezve próbált kisomfordálni a hálóból, ám megállítottam, s végül egymáshoz simulva hevertünk el az ágyon – akárha egy fergeteges szeretkezés után lennénk – és beszélgettünk egy jót. Nagyon hasznos beszélgetés volt, nagyon sok dolgot tudtam meg Dahrnkall-ról, Shyrah-ról, és a palotáról. Mondhatom, hogy laza baráti kötelék szövődött közöttünk, s mikor vidáman elhagytuk a szobát, fennhangon méltattam Imola fantasztikus szexuális képességeit, amire elismerő pillantásokat zsebelhetett be Shyrah-tól, és vendégeitől. Imola attól a pillanattól kezdve feltétlen szövetségesemmé vált.
A nemes kisasszony, aki rendszeres látogatója Shyrah partijainak, Rywana, minden partin jelen volt, s szinte minden alkalommal volt lehetőségem vele beszélgetni – persze, gyakran, csak egy kiadós szeretkezést követően. Mérhetetlen az utálata Dahrnkall irányában, mindenre hajlandó lenne, hogy kibabráljon a herceggel. Annyira gyűlöli a herceget, hogy saját bevallása szerint elélvezne a gyönyörűségtől, ha saját kezével fojthatná meg. Mondtam neki, hogy húzzon egy sorszámot, s a végén majd kisorsoljuk, ki is ölheti meg a herceget. Rywana édesapja, mellesleg, az egyik legbefolyásosabb nemes Caghmar-ban, s a lány még arra is hajlandó lenne, hogy rávegye apját, támogassa Shyrah-t Dahrnkall-al szemben.
Shyrah sem zárkózik már el annyira attól, hogy félreállítsa bátyját. Meggyőződése, hogy testvére az őrület határán táncol. Korábban is voltak fura dolgai, de a felbukkanásommal egyértelműen felgyorsult az a folyamat, amely már régóta, lassan, ám biztosan őrli fel józan eszét. De még hezitál, mert, ha a lordok háza Dahrnkall mellé áll, akkor őt kivégzik, de legjobb esetben is élete végéig a palota egyik különösen mélyen fekvő tömlöcében fog rohadni. De tudom, hogy idővel belátja, meg kell tennie ezt a lépést, különben Dahrnkall őrülete fog tombolni Caghmar-szerte.
Épp a palota gyönyörű kertjében sétálgatok, s egy helybéli, neves bárd krónikáit olvasgatom – mára, már kellőképpen kielégítettem a herceglányt – amikor Imola-t pillantom meg, felém sietni.
- Szép napot, Lovag! – köszönt, udvariasan meghajolva.
- Szép napot, neked is, Imola! – mosolygok rá.
- Uram, kérlek, fáradj a lila akácos kertbe, várakozik ott rád valaki! – suttogja izgatottan, huncut fényekkel a szemében.
- Nocsak! – lepődök meg – S ki lenne az?
- Ne kérdezősködj, Uram, csak siess! – mosolyog a szolgáló lány, s a könyvért nyúl – Ezt add nekem, nyugodtan, visszaviszem a könyvtárba!
Azzal kirántja a kezemből a könyvet, s elsiet a palota felé. Döbbenten nézek utána, de végül nem szólok semmit, csak elindulok, amerre mondta.
A kertnek ez a része általában eléggé elhagyatott, nem nagyon szoktak erre sétálgatni sem udvarhölgyek, sem vendégek, s természetesen Shyrah, vagy Dahrnkall sem. Tulajdonképpen teljesen magam vagyok, olyan megnyugtató csöndben, hogy szinte hallom a saját légvételem, és lépteim a puha fűben. És még valamit!
Egy kedves, édes, számomra oly fontos hangot:
- Imola!...
Megszaporázom lépteimet, s hamarosan már látom is a fák, és bokrok között. Ott áll, kissé elveszetten, görcsösen kapaszkodva egy akác ágába, ijedten forgatja a fejét. Aztán megdermed, s egyik fülét kissé felém fordítja, majd félénken újra megszólal, szívfájdító a kétségbeesés a hangjában:
- Imola, te vagy az?
Aztán pár lépéssel mellette termek, s karomba zárom az ijedt Hyina-t. Egész közel hajolok az egyik füléhez, s úgy suttogom bele:
- Nem vagyok Imola, de ha szeretnél, szólíthatsz így…
- Norhyn – leheli áhítattal, megkönnyebbülten.
Nem szólok semmit, csak finoman magam felé fordítom, és lágyan, szenvedélyesen megcsókolom. Hyina a nyakam köré fonja karját, és vágyakozón viszonozza csókomat, közben kezei lassan kalandozni indulnak testemen, s hamarosan megtalálják az utat a tógám alá. Egyik kezét a derekamra simítja, míg másikkal egy könnyű érintéssel felfedezi, hogy alsóneműt viszont – mint sosem – most sem viselek.
Testének közelsége, szerelemtől fűtött érintései felpezsdítik a véremet, felszítják bennem a tüzet, ami tulajdonképpen az óta parázslik bennem, mióta először együtt voltam vele. A legutóbbi éjszaka csak tovább hevítette ezt a tüzet, ami most már olthatatlanul parázslik, lobog bennem iránta.
- Hiányoztál – suttogja, s fejét a mellkasomnak dönti.
- Én hiányoztam, vagy a szeretkezés? – kérdezem vidáman.
- Te! – sóhajtja álmodozón felemelve a fejét nagyjából, ahol a szememet sejti – És… a szeretkezés, veled… – hangsúlyozza ki.
Tévedhetetlen pontossággal tapasztja ajkait az enyémekre, és mohón, vágyakozón csókol.
Olyan hevesen esünk egymásnak, mint egy szerelmes pár, akik tíz éve nem látták egymást, és nem lenne holnap! Mohón csókolózunk, szinte marcangoljuk egymást, Hyina követelőzőn húzkodja le rólam a tunikát, míg én az ő ruháját rángatom le a testéről. Közben beljebb húzódunk egy bokorcsoport mögé, a fal árnyékába, itt nemigen láthatnak meg bennünket.
Ahogy megszabadulunk ruháinktól, Hyina keze a férfiasságomra csúszik, keményen rámarkol, és minden tudását latba veti, hogy minél hamarabb kőkeményen, tettre készen meredezzen. Sosem merevedett még meg ilyen gyorsan a szerszámom, alig egy perc alatt teljes méretében, kőkeményen áll. Én sem vagyok rest, egyik kezemmel mellein kalandozok, keményen gyúrom hol egyik, hol másik feszes halmot, bimbóit masszírozom, vagy nyelvemmel kényeztetem, erősen szívom, míg kőkeményen nem állnak, mint két kisujjperc. Másik kezem a lábai közé csusszan, tévedhetetlenül találok rá a megbúvó kis rügyre. Hyina már most nedves, így szinte alig van dolgom, de felváltva hol azt kényeztetem, hol pedig ujjaimat mélyen Hyina-ba csúsztatva, a másik kis bogyót ingerlem, mélyen a testében. Egy-két perc múltán érzem, hogy a kezemen folyik a nedve, annyira felizgult.
- Akarlak! – suttogja rekedten, kipirult arccal – Most!
Nem is kell mondania, pontosan tudom, érzem, és én sem érzek másként!
Karjait a nyakam köré vonom, majd kicsit lehajolva belülről nyúlok a térdhajlata mögé, tenyereimet a fenekére simítom, miközben könnyedén felemelem a földről. Combjai szélesre feszítve, az alkarjaimon nyugszanak, popsija a tenyerembe simul, karjaival a nyakamba kapaszkodik, ahogy magasra emelve ágaskodó, acélmerev szerszámom fölé igazítom csöpögő járatát.
- Ne finomkodj! – suttogja vágytól fűtött hangon – Tövig akarom, egy, gyors lökéssel, még ha belehalok is!!!
Annyira magával ragad a túlfűtöttsége, hogy gondolkodás nélkül teljesítem a kívánságát, s egy gyors mozdulattal nyársalom fel hatalmas farkammal. Hyina teste ívbe feszül, fejét hátraveti, ahogy a fájdalom, és a kéj végigsöpör rajta, s egy pillanattal később görcsösen remegni kezd. Szemeit lehunyja, ajkait beharapja, hogy elfojtsa sikolyát, és egy hangos sóhajjal, izmainak görcsös remegésével egyértelművé teszi, hogy elélvezett pusztán ettől az egyetlen mozdulattól! Vágyam ködén keresztül csak nagyon távolról sejlik fel a hála gondolata Allrhaune felé, aki szemlátomást nem csupán egyetlen alkalommal ruházta fel Hyina-t azzal a képességgel, hogy teljes hosszában magába tudja fogadni férfiasságomat.
Csak annyit várok, szerszámomat tövig merítve lucskos, forró járatában, míg elül az orgazmusa, aztán felemelem, majd újra visszaengedem, s tempós ütemet kezdek diktálni neki. Hyina gyönyörtől fátyolos szemmel pillant rám, egyik karjával kapaszkodik csak a nyakamba, a másik kezével feszülő bicepszemet markolja, élvezi, ahogy dolgozik az izom a karomban.
Veszett tempóban kezdem döngetni, hatalmas farkam fékezhetetlenül jár ki-be szűk, nedvesen csöpögő járatában, s talán egy perc sem kell hozzá, hogy Hyina ismét elélvezzen. Ezúttal azonban nem állok meg, egy pillanatra sem, folyamatosan jár benne a szerszámom, olyan hosszú lökésekkel, amilyenekkel csak nagyon kevés férfi – vagy talán senki sem! – képes nőt kényeztetni. A hatás nem is marad el, az újabb orgazmus legalább olyan gyorsan csap le Hyina-ra ismét, mint korábban.
Együttlétünk gyors, és heves, talán tíz percig sem tart. Hyina minden erejével arra koncentrál, hogy ne sikoltozzon a gyönyörtől, ajkát beharapva, hangosan nyögdécsel, és sóhajtozik, ahogy az egyik orgazmusból a másikba hajszolom, míg egy mindent elsöprő, utolsó nagy beteljesülésben robban körülöttem. Nem fogom vissza magam, ezúttal én is vele tartok, és telepumpálom a testét forró magommal, érzem, ahogy a sűrű, forró lé bőségesen végigfolyik a szerszámomon, és jókora tócsába gyűlve ömlik a fűre.
Lassan a térdeimre ereszkedek, és a sarkaimra ülök, Hyina aléltan piheg a karjaimban.
- Ne! – kéri rekedten, amikor kihúzódnék belőle – Magamban akarlak érezni még egy kicsit…
Mosolyogva szorítom magamhoz, és eleget teszek a kérésének. A nedves forróság a szerszámom körül, s Hyina játéka rejtett izmaival nem engedi, hogy lankadjak, férfiasságom acélkeményen meredezik testében.
- Nem tudom, hogy mit művelsz velem – mormolom a fülébe – Azt hiszem, hogy beléd szerettem!
Erre felpillant, és csodálkozva néz rám.
- Azt hittem, hogy te nem vagy képes… szerelemre… – mondja meglepetten.
- Ó, dehogynem! – mosolyodom el, a szemébe nézve – Lételemünk a szerelem!
- De… – értetlenkedik – Akkor…
- Csitt! – tapasztom az ajkaimat a szájára, és érzékien megcsókolom. Nem akarom elrontani a pillanatot, és nem akarom, hogy elromoljon. Ráérünk még erről beszélni, majd később.
Pár perccel később, már felöltözve ülünk egymás mellett a fűben, a bokrok árnyékában. Nem láthat meg bennünket senki.
- Sikerült előre lépned a szökés megtervezésében? – kérdezi Hyina félszegen.
- Úgy tűnik – mosolygok, habár ő ezt nem láthatja – több lehetőségünk is van!
- Valóban? – vonja fel egyik gyönyörű, haragos ívű szemöldökét, érdeklődve.
- Igen! – biztosítom ismét – Egyrészt, igen jó viszonyt sikerült kialakítanom az egyik szolgálóval – magyarázom, majd eszembe jut, hogy hát éppen ő hívott engem ide – Ismered te is, Imola az! Információk valóságos tárháza ő, és szemmel láthatóan lelkesen segít nekem, ha kérem.
- Ó, igen, ő nagyon kedves, és segítőkész, és szívből gyűlöli Dahrnkall-t – helyesel Hyina.
- Így van! Szerintem ő, és Rywana lesz az esélyünk – erősítem meg.
- Rywana? – ráncolja a homlokát.
- Shyrah egyik legjobb barátnője – magyarázom – Valószínűleg Shyrah is elhatározásra fog jutni, hamarosan, hogy ez így nem mehet tovább, és az egyetlen megoldás, hogy fellázad a bátyja ellen, és letaszítja őt a trónról. De, ez még eltarthat akár néhány hónapig is…
- Hónapokig?! – jajdul fel halkan – Nem hiszem, hogy kibírom annyi ideig… Hamarabb belepusztulok az őrült herceg játékaiba – ingatja a fejét meggyőződéssel.
- Biztosan nem, azt ő nem hagyná – vetem ellene – Sokkal jobban élvezi a kínzásodat annál – aztán sietve próbálom megnyugtatni – De, szerintem ezt nem kell megvárnunk! Imola, és Rywana segítségével megszökhetünk az ünnepi forgatagban! Rywana bármire képes, hogy borsot törjön Dahrnkall orra alá, hátha elhullik szélütésben az a féreg!
- De, hogyan?! – kérdezi hitetlenkedve.
- Még pontosan nem tudom – ismerem be – Anélkül, hogy tudnám, mit tervez velünk a herceg, nem tudok tervet készíteni…
- Megpróbálom Imola-tól megtudni, hátha ő ki tudja deríteni… – reménykedik.
- Én pedig Shyrah-tól.
- Az a lány bármit megtenne neked! – mondja komolyan, majd elkomoruló hangon hozzáteszi – Tulajdonképpen bármelyik nő, bármit megtenne neked…
- Féltékeny vagy? – kérdezem kedvesen.
- Persze! – húzza fel az orrát – Van is rá okom!
- Tulajdonképpen van… – bólintok beleegyezően, majd halvány mosollyal folytatom, amit sajnos nem láthat – …s még sincs. Allrhaune szolgái is képesek a monogámiára, sőt, leggyakrabban azok vagyunk, ha szerelembe esünk. Ám… én ezt most nem tehetem meg, bármennyire is szeretném…
- Tudom… – bújik hozzám engedékenyen – Tudom… De, akkor is! Olyan rossz érzés tudni, hogy Shyrah-val is hálsz, és még ki tudja, hogy ki mindenkivel, rajtam kívül…
- Amint kiszabadulunk innen, csak a tiéd vagyok, Kedves! – duruzsolom neki, s csak remélni tudom, hogy hisz nekem.
- De, meddig? – sóhajtja lemondóan.
 
                                           *                *                *
 
A következő napokban Dahrnkall továbbra is igen elfoglalt, minden idejét leköti, hogy olyan ünnepséget szervezzen, amilyet még nem látott Caghmar és Ahnwyer.
Shyrah minden nap követeli, ami neki jár, reggel is, és este is kiadósan szeretkezünk, s szemmel láthatóan nem tud betelni a gyönyörökkel, amelyet a testem nyújt neki. Nem ritka, hogy Rywana is jelen van, még ha éppen nincsen semmilyen összejövetel, akkor is. Mint utóbb kiderült, ők ketten néha egymással is játszadoznak, pedig egyikük sem tartja magát a női nem rajongójának, csupán egymást élvezik.
Egyszer van alkalmam Rywana-val kicsit beszélgetni, négyszemközt.
- Rywana! – mondom neki, amikor fáradtan pihegünk a vad szeretkezés után.
- Mondd, lovagom!
- Te nem rejtetted véka alá, hogy szívből gyűlölöd a herceget!
- Így van! – ráncolja a homlokát – Miért említed ezt most?
- Tudod, hogy miért jöttem ide…
- Igen, tudom – bólint – Hogy Hyina-t kimentsd Dahrnkall markából.
- Így van – erősítem meg – De ez egyedül nem fog menni. Hajlandó lennél nekünk segíteni a szökésben?
Rywana elmosolyodik:
- Hogyne, lovagom! Bármit megtennék, hogy felbosszantsam Dahrnkall-t, hátha az az utolsó nap az életében!!! Mit kell tennem?!
- Még nem tudom – felelem neki az igazságnak megfelelően – A legvalószínűbb, hogy az ünnepség során lesz alkalmunk megszökni, a forgatagban. De nem tudom, hogy mit tervez velünk a herceg, márpedig vagy Hyina, vagy én, esetleg mindketten fő attrakció leszünk…
- Én azt hallottam, hogy veled tervez valamit – böki ki tétován.
- Nem tudod, hogy mit, igaz? – kérdezek vissza, de nem igazán reménykedőn.
- Sajnos nem! – rázza a fejét – Nagyon féltékenyen őrzi a titkot, mert nagy meglepetésnek szánja.
- Gondoltam – fintorgok – Pedig meg kell tudnunk valahogy, mert anélkül nem lehet tervet kovácsolni, hogy tudnánk, mi fog velünk történni!
- Mit sutyorogtok ti ott ketten?! – mosolyog Shyrah, amint visszatér a szobába – Nagyon egymásra találtatok, mióta összeismertettelek benneteket! – nevet játékosan – Kezdem azt hinni, hogy ez nem volt valami jó ötlet!!!
Az est hátralévő részében nem esik több szó a nevezetes napról, ellenben elveszünk az orgazmusokban, amelyeket egymásnak okozunk.
Ezekben a napokban Imola szinte minden nap biztosít nekünk lehetőséget, hogy találkozzunk Hyina-val. Hol a park eldugott zugaiban, hol a kastély nem használt, elfeledett szobáiban. Hiába van részem minden nap többször is a testi élvezetekben, sosem tudjuk megállni szeretkezés nélkül. Mivel sok időnk sosincs, így együttléteink mindig gyorsak, és hevesek, mintha nem lenne holnap, mintha életünkben az lenne az utolsó pillanat, hogy szerelmeskedjünk. Ez, persze, talán nem így van, de az érzés, hogy felfedezhetnek, hogy lebukhatunk, az mindig ott van, és ez különös élménnyel fűszerezi meg együttléteinket.
Dahrnkall-al mindössze egyetlen alkalommal találkozok. No, nem mintha hiányolnám a társaságát, természetesen nem így van, meglettem volna e nélkül az egy találkozás nélkül is. De, végül ez az alkalom egy újabb szövetségest hozott számomra, így végül is nem bánom, hogy így alakult.
Késő délután úgy döntök, hogy kimegyek egy kicsit a kastély kertbe, olvasgatni. Ez a programom szinte mindennapos, senkinek sem szúr szemet. Általában a dél-keleti oldalkapun szoktam kimenni a kastélyból, de most – nem tudnám megmondani, hogy miért ezt az utat választom – a keleti nagykapun át hagyom el az épületet. Amint kilépek a verőfényes napsütésre, a herceg, bántó rikácsolása csapja meg a fülemet:
- Azt parancsoltam, hogy 150 korbácsütést mérj arra a suttyóra!!! – üvölti közvetlen közelről a testőrparancsnok arcába – Hogy merészelted hagyni, futni?!?!
Megtorpanok a lépcsősor tetején, és homlokráncolva figyelem az eseményeket.
- Mindent megtettünk, hogy elkapjuk a fiút, Uram! – érkezik a határozott válasz, szemrebbenés nélkül. A parancsnok arcáról semmit sem tudok leolvasni.
- Akkor hogy lehet, hogy mégsem lett megkorbácsolva?!?!
- Fürge volt, Uram, és észrevette, hogy el akarjuk kapni! – érkezik az újabb tárgyilagos, higgadt válasz.
- Azt a 150 korbácsütést ma valakinek meg kell kapnia!!! – fröcsögi Dahrnkall a parancsnok arcába tébolyultan – Van ötleted, hogy kinek oszthatnám ki?!?!
- Uram! – válaszolja a parancsnok szemrebbenés nélkül – Ha mindenképpen úgy érzed, hogy meg kell korbácsolnod valakit hű katonáid közül, akkor az én legyek!
- Nem kell kétszer mondanod, Sambeorn! – emeli fel a korbácsát Dahrnkall őrült vigyorral – Fordulj meg, és vedd le a páncélodat, és az ingedet!
Lassan lépdelek lejjebb, és lejjebb, nem akarom senki figyelmét magamra vonni. Biztos vagyok benne, hogy itt valami szörnyűség készülődik, és nem akarok túl messze lenni tőle, hogy megakadályozhassam. Dahrnkall kezében egy vastag, nehéz, fonott korbács van, nem az a vékony, hajlékony bőrszíjból álló fajta. Ha ezzel akar százötvenet ráhúzni a parancsnokra, abba biztosan belehal! – fut át a fejem a gondolat – Már száz ütésbe is bele szoktak halni ezzel a brutális eszközzel!!!
Sambeorn, a testőrparancsnok hátat fordít a hercegnek, magához int két katonát, akik segítenek levennie a páncélt, majd az ingjétől is megszabadul.
- Most megtanulod, hogy ha parancsot adok, azt teljesíteni kell, és nincs kifogás!!! – köpi Dahrnkall lenézéssel a hangjában, s belefekszik az első ütésbe.
Nem fogja vissza magát, valaha erős, mostanra azonban már kissé elpuhult testének minden erejét beleadja az ütésbe. A korbács vérvörös csíkot hagy a parancsnok hátán, aki nyikkanás nélkül tűri, igaz, háta ívbe feszül a fájdalomtól. Az ötödik ütéssel már feltépi a parancsnok bőrét a hátán, és hosszú, véres seb marad a helyén. A parancsnok felszisszen a fájdalomtól, de rezzenetlenül állja az ütéseket. Mindegy egyes ütés újabb hosszú, véres sebet hagy, s a parancsnok háta hamarosan elborítja a vér. A huszonötödik ütésnél térdre zuhan, de a herceg nem hagyja abba a fenyítést, egy pillanatra sem. Sambeorn még mindig hang nélkül tűri a pokoli fájdalmat, és magamban tisztelettel adózok elképesztő akaratereje láttán. Még senkit nem láttam, aki ilyen némán tűrte volna a korbácsolást, főleg, az ilyen brutális fajtát.
Közben már egészen közel araszolok az eseményekhez, és senki nem figyel rám. A herceget teljesen leköti a fenyítés, míg a katonák pattanásig feszült izmokkal, de tétlenül szemlélik parancsnokuk módszeres, és lassú leölését. Dahrnkall szemmel láthatóan eltökélte, hogy kiosztja a parancsnoknak a 150 korbácsütést, és nem nagyon foglalkozik vele, hogy abba itt, a helyszínen bele fog halni.
Dahrnkall a 30-ik ütésre emeli a kezét, amikor villámgyorsan mozdulok, és a herceghez ugorva megragadom ütésre lendülő karját:
- Elég herceg! – morranok halkan – Meg fogod ölni!
- Mi?! Micsoda?!?! – rezzen össze, értetlenül, mint aki most ébred fel egy különös álomból. Jó pár pillanatig eltart, mire megérti, hogy mi történt. Szemei ismét őrületbe borulnak, ahogy dühtől eltorzuló arccal felém fordul – Mit merészelsz, féreg?!?! – üvölti az arcomba elvörösödő fejjel.
- Az még vita tárgyát sem képezheti, hogy kettőnk közül melyik a féreg, te gennyzsák – válaszolok neki nyugodtan – Azt mondtam elég legyen!
Dahrnkall szemmel láthatóan nem hisz a saját szemének, és a fülének. Kigúvadt szemekkel, meredten bámul rám, a feje olyan lila, mint egy cékla, és némán tátog.
- Na, mi a gond, pondró?! – kérdezem tőle halvány mosollyal – Köpd már ki, hogy mit akarsz mondani, aztán menjünk a dolgunkra, a parancsnokot meg vigyék a gyengélkedőre!
Dahrnkall továbbra is csak némán tátog, és enyhén remegni kezd. Aztán pár pillanat múlva megjön a hangja, igaz, szinte csak suttogás:
- Az a te hihetetlen szerencséd, hogy veled terveim vannak!!! – hangjából csak úgy süt a gyűlölet, és a megvetés – Máskülönben ezért most addig korbácsoltatnálak, amíg le nem foszlik a hátadról az összes izom, és ki nem bukkannak a csupasz bordáid, és a gerinced!!! Takarodj a szemem elől!!! – sziszegi.
- Csak utánad, hercegem! – intek udvariasan a kapu felé.
- Mindenki takarodjon a dolgára!!! – üvölti el magát Dahrnkall, és elviharzik a kapu felé.
Miután felvágtat a lépcsőkön, és eltűnik a súlyos kapu mögött, gyorsan a parancsnokhoz lépek, aki közben hasra rogyott a földön.
- Gyorsan! Hozzatok hordágyat! – intek két katonának, majd másik kettőhöz fordulok – Ti rohanjatok, és azonnal hívjátok ide a hercegnőt! Mondjátok neki, hogy én küldtelek benneteket, és szükségem van rá, azonnal jönni fog!
A katonák csupán egyetlen pillanatnyi habozás után, fürgén teljesítik, amit mondtam. Úgy tűnik, hogy azzal, hogy megállítottam Dahrnkall-t, elértem náluk azt, hogy most elfogadják tőlem, az utasításokat.
A parancsnok nagyon rosszul néz ki. A bőr cafatokban lóg a hátán, a nyers hús tenyérnyi foltokban látszik, szinte hátának teljes felületén. Ha nem kezelik megfelelően, biztosan meghal napokon belül, a fertőzések következtében.
- Parancsnok! – szólítom meg. Nem tudom, hogy mennyire van magánál, nem tudom, hogy eljutnak-e hozzá a szavaim – Most a hátadra fogom tenni a kezemet, ami pokolian fog fájni, de muszáj! Be kell gyógyítanom ezeket a sebeket, hogy ne fertőződhessenek el! Utána sokkal jobb lesz! Nem fog elmúlni a fájdalom, de enyhülni fog valamelyest!
Pillanatnyi csönd, majd egy elhaló sóhaj:
- Csináld…
Ne habozok, olyan óvatosan, amennyire csak tudom, a vérző, nyílt sebekkel borított hátára teszem a kezem. A parancsnok homorítva nyüszít fájdalmában, de nem kiált fel, tűri, amennyire tudja. Halkan kántálni kezdek:
 
Nā bāī īp
Allrhaune sajīvagā undi
Nā kaālu mariyu raktanlō īp
Laiph phōrs balamaina
Nā guṇḍe mariyu ātma lō īp
Nēnu atanu naya bhāvistē
 
Nā hr̥dayanlō Allrhaune anubhūti
Viśvāsa mariyu ārōgya nāku nimpi
Yūnivars yokka vistāramaina laiph phōrses
Nāku pravahin̄cē, mariyu anni naṣṭa bahikarin̄cu
 
Atani rakta, tana emukalu, tana kaālu mariyu atani śarīra
Ippuu naya cēstāru, ippuu naya cēstāru
Allrhaune yokka śakti nāku undi
Mariyu ippuu atanni naya(1)
 
Halvány ragyogás vonja be a kezemet, és a parancsnok hátát, ott, ahol sebek borítják. Azok lassan összehúzódnak, és vékony, rózsaszín, új bőr fedi be őket, a vérzés eláll, ahogy a nyílt sebek összezáródnak. Érzem, ahogy a parancsnok izmai kissé elernyednek, ahogy a fájdalom kicsit enyhül. Még mindig érez fájdalmat, erőset, de ez a korábbi kínokhoz képest felüdülés lehet számára. Légzése csillapodik, és rendeződik, s viszonylag nyugodtan fekszik a kövön.
Ekkorra érkezik meg Shyrah, nyomában a két katona, akik hordágyat hoznak.
- Mi történt itt?!?! – kérdezi elfehéredve, ahogy a vártócsában fekvő parancsnokra néz.
- Csak a bátyád – vonom meg a vállam – Teljesen elment az esze! Nem ismerem a teljes történetet, de eltökélte, hogy halálra korbácsolja a testőrparancsnokot. Nem hiszem, hogy rászolgált volna…
Shyrah egy pillanatig nem szól semmit, majd feldúltan csak annyit mond:
- Vigyétek a gyengélkedőre!
 
                                                         *                *                *
 
Másnap meglátogatom a parancsnokot.
A gyengélkedő a kastélyerőd egyik melléképületében kapott helyet. Az építtetők – biztosan nem Dahrnkall volt! – itt sem fukarkodtak semmivel, a szolgálók lakrészei, és a katonák körletei is szépek, ízlésesek, a máshol megszokott körülményekhez képest fényűzőek.
- Üdvözöllek, parancsnok! – köszöntöm Sambeorn-t, amint belépek a szobájába.
A parancsnok hason fekszik egy vakítóan fehér lepedővel leterített, kényelmesnek tűnő ágyon. Lábait, derékig, hasonlóan fehér takaróval borították, ám háta szabadon maradt.
- Lovag! – fordítja felém a fejét fektében.
- Látom, jól gondodat viselik – biccentek a hátára pillantva. Szépen letisztítva, az új bőr vékony rétegben valamilyen krémmel borítva.
- Nem sok dolguk volt a felcsereknek, miután valaki isteni erővel meggyógyított – mosolyodik el, majd tekintete elkomorul – Köszönöm, amit értem tettél, de szabadjon megjegyeznem, nem volt bölcs tőled!
- Egy életet megmenteni, az erőszakot megakadályozni minden esetben bölcs tett! – biztosítom felőle.
- Minden tiszteletem Istenedé, és a tiéd, Lovag, de hidd el, ezzel nagy hibát követtél el! – ingatja a fejét – Dahrnkall egyre szeszélyesebb, és őrültebb! Ezzel a tetteddel biztosan kivívtad csillapíthatatlan haragját, amelyet csak egy módon engesztelhetsz ki, mégpedig a halálod árán!
- Mikor megérkeztem ide, már akkor biztos voltam benne, hogy a herceggel meggyűlik a bajom, és vagy én, vagy ő! – válaszolom komolyan.
Sambeorn nagyon hosszú pillanatig nem válaszol, majd nagyon halkan, csupán számomra hallhatóan szólal meg:
- A lekötelezetted vagyok, Lovag. Nyíltan nem szeghetem meg az eskümet, de a szívem, és hűségem Caghmar-é, nem a Hercegé! Míg én vagyok a parancsnok, a Hercegi Testőrgárda nem áll az utadba, bármit is kell tenned!
 
                                                         *                *                *
 
Másfél héttel az után, hogy először találkoztunk a parkban, Hyina kötések nélkül, gyógyultan, hegmentesen jelenik meg.
- Mi történt, Kedves?! – kérdem tőle meglepetten.
- Nem tudom! – mosolyog vidáman – A herceg biztosan végleg meggárgyult. Egyszer csak megjelent az egyik varázsló, vagy boszorkánymester, és meggyógyított.
- Valószínűleg ez már az ünnepségekre való felkészülés része – ingatom a fejem – nem akar sebesen, vakon a közönség elé tárni téged. Szerintem veled most megint parádézni akar, megmutatni minden vendégnek, hogy milyen gyönyörű ékkőre lelt. Rywana szerint most velem tervez valamit, de nem tudni, hogy mit…
- Igen, én is azt hallottam, Imola is ezt mondta – erősíti meg aggodalmasan – De egyelőre nem tudni részleteket… Hogy fogunk így megszökni?! – kérdi kétségbeesetten – Már alig valamivel több, mint négy hét van csak hátra!
- Nyugalom, Hyina! – simogatom meg az arcát – Előbb utóbb megtudjuk, hogy mit is tervez a herceg! Amilyen pökhendi, nem hiszem, hogy magában tudja tartani, hogy mit eszelt ki a szórakozására, no és persze, a meghívott vendégek szórakoztatására! Márpedig, akkor mi is meg fogjuk tudni!
- Igen, de ahhoz még szövetségesek is kellenek majd – sóhajtja gondterhelten – Egyedül nem szökhetünk meg!
- Vannak szövetségeseink, Édes! – nyugtatom meg – Biztosan hallottad hírét, hogy Dahrnkall megkorbácsolta a testőrparancsnokot.
- Igen, Imola említette, és azt is, hogy te közbeléptél! – ingatja a fejét rosszallóan – Szerintem ezt te nem gondoltad át rendesen!
- Ó, ne aggódj értem! – nevetem el magam – Minden cselekedetnek megvan az ódiuma, és vannak negatív hozadékai, de pozitívak is! Ennek most jelentős, pozitív hozadéka volt amellett, hogy halálosan magamra haragítottam a herceget!
- Nocsak, és mi lenne az?! – kérdezi kíváncsian, szemmel láthatóan sikerült felcsigázni az érdeklődését.
- Nos, kiderült, hogy a Hercegi Testőrgárda sem feltétlenül örül Dahrnkall ámokfutásának, de a parancsnok biztosan nem! – magyarázom – Elmondta, hogy bár az esküje köti, de ő végső soron Caghmar érdekeit tartja szem előtt, nem pedig a hercegét. Így hát, bár nyíltan nem kelhet a segítségünkre, de nem áll az utunkba, bármit is kell tennünk, és ebben a Testőrgárda is követi őt, míg ő a parancsnok!
- Ó! – kerekednek el Hyina gyönyörű szemei – Nos, ez valóban nagyon erős szövetségessé teszi őt ily módon! Ha a testőrgárda futni hagy bennünket, ha arra kerül a sor, akkor az már fél siker!
- Így van! – bólogatok lelkesen – Úgyhogy alakul a dolog, lassan, lassan minden egyes kis kocka a helyére fog kerülni…
- És… – kérdezi tétován – sikerült Rywana-t rávenned, hogy segítsen nekünk?!
- Nem is kellett győzködnöm! – mosolygok magabiztosan.
- Kétségem sem volt felőle! – fintorog – Nem is akarom tudni, hogy mivel, hogyan győzted meg!!!
- Annyira édes vagy, amikor így duzzogsz!!! – nevetem el magam.
- Nem is duzzogok! – húzza fel az orrát.
- Dehogynem! – vágom rá azonnal, majd hozzáteszem, hátha megbékél kicsit – Megnyugtatlak, hogy akkor is segítene nekünk, ha egymáshoz sem értünk volna!
- De egymáshoz értetek! – durcáskodik tovább.
- Igen, így van – ismerem el – De ez a szükséges rossz… – amikor kimondom, már tudom, hogy nem a legszerencsésebb megfogalmazást használom, így azonnal helyesbítek – Pontosabban, természetesen, maga a szerelmeskedés nem rossz, hisz’ a gyönyör az sosem rossz! Az a kevésbé kellemes, hogy ezt az akaratod ellenére, és más valakivel kell megtennem…
- De neked ez sem rossz! – mondja halkan, meggyőződéssel – Neked ez a természetes, sőt, ez a lételemed! Hogy minél több partnerrel hálj együtt…
- Igen, és nem – válaszolom komolyan – Igen, hisz’ ez hitem alapvetése. Nem, mert mi is monogámok vagyunk, ha szerelmesek vagyunk…
- És te most szerelmes vagy?! – kérdez bizonytalanul, olyanképpen, mint aki sejti a választ, de nem mer hinni benne.
- Igen, Hyina – hajolok közel hozzá – Én most szerelmes vagyok – és szájon csókolom.
 
 
                                                      ***              ***              ***
 
(1) –     Allrhaune gyógyító mantrája, crythia nyelvén:
 
Mélyen a testemben
Allrhaune él
Mélyen a véremben
Duzzad az életerő
Mélyen a szívemben, és a lelkemben
Hiszem, hogy ő meggyógyul
 
Érzem Allrhaune-t magamban
Megtölt hittel, és egészséggel
A Mindenség Végtelen Életereje
Jár át engem, és elűz minden sérülést
 
A vére, a csontjai, és a teste
Most már gyógyul, most már gyógyul
Allrhaune hatalma van velem
Mely most meggyógyítja őt
 
Hosszmértékek:
 
Pont                               =                                          1/16 vonal = 1/192 hüvelyk                                         =                        0,130 mm
Vonal                             =                                                     1/12 hüvelyk                                                    =                        2,080 mm
Hüvelyk                          =                                                                                                                          =                         2,496 cm
Arasz                              =                                                       8 hüvelyk                                                      =                        19,968 cm
Láb                                =                                                      12 hüvelyk                                                     =                        29,952 cm
Rőf                                =                                               2 ½ láb = 30 hüvelyk                                              =                        74,880 cm
Rúd                               =                                               12 láb = 144 hüvelyk                                              =                           3,594 m
Mérföld                           =                                 1.200 rúd = 5.760 rőf = 172.800 hüvelyk                                =                     4.313,088 m
Napi járás                       =                                     6 mérföld = 7.200 rúd = 34.560 rőf                                    =                   25.878,528 m
 
Terület mértékek:
 
Pötty                              =                           1/256 négyszögvonal = 1/36.864 négyszöghüvelyk                          =                     0,0169 mm2
Négyszögvonal                =                                              1/144 négyszöghüvelyk                                            =                     4,3260 mm2
Négyszöghüvelyk             =                                                                                                                          =                       6,2300 cm2
Kvadrát                          =                                        1×1 rőf = 900 négyszöghüvelyk                                       =                        0,5607 m2
Porta                              =                                     1×1 rúd = 20.736 négyszöghüvelyk                                    =                      12,9186 m2
Hold                               =                                                       500 porta                                                      =                  6.459,2806 m2
Négyszögmérföld             =                                          2.880 hold = 1.440.000 porta                                        =                     18,6027 km2
Határ                             =                                     36 négyszögmérföld = 103.680 hold                                    =                   669,6982 km2
 
Súly mérték
 
Rozsszem                       =                                                                                                                          =                           32,5 mg
Drám                             =                                                     72 rozsszem                                                    =                             2,34 g
Uncia                             =                                                        12 drám                                                       =                            28,08 g
Lat                                 =                                                 4 uncia = 48 drám                                                =                       11,232 dkg
Púd                                =                                                   4 lat = 24 uncia                                                  =                       44,928 dkg
Kő                                 =                                                   12 púd = 48 lat                                                  =                          5,391 kg
Nagypúd                         =                                                        100 púd                                                       =                        44,928 kg
Mázsa                            =                                           18 kő = 216 púd = 864 lat                                          =                        97,044 kg
Teher                             =                                 35 Nagypúd = 3.500 púd = ~16,2 mázsa                                =                      1.572,48 kg
 
Űrmérték
 
Gyűszű                           =                                                      1/864 korsó                                                    =                        1,1143 ml
Kupica                            =                                    4,5 gyűszű = 1/112 palack (pálinkás)                                   =                        5,0143 ml
Pohár                             =                                   252 gyűszű = 56 kupica = 1/12 csupor                                  =                     280,8000 ml
Palack (pálinkás)             =                            504 gyűszű = 112 kupica = 2 pohár = 1/24 vödör                          =                     561,6000 ml
Palack (boros)                 =                672 gyűszű = 2 2/3 pohár = 1 1/3 palack (pálinkás) = 1/18 vödör               =                     748,8000 ml
Korsó                             =                                   864 gyűszű = 192 kupica = 1/14 vödör                                  =                     962,7429 ml
Csupor                           =                672 kupica = 12 pohár = 6 palack (pálinkás) = 4,5 palack (boros)               =                           3,3696 l
Vödör                             =       48 pohár = 18/24 palack (boros/pálinkás) = 14 korsó = 4 csupor (= 30 púd víz)      =                         13,4784 l
Hordó                             =   1728 pohár = 864/648 palack (pálinkás/boros) = 504 korsó = 144 csupor = 36 vödör =                        485,2224 l


Tifa2014. 09. 23. 10:36:03#31392
Karakter: Hyina (kitalált)



Mélységesen kék szemébe nézek, és valahogy megnyugtat. Bár azt is tudom, hogy mind őt, mind engem halálos veszély fenyeget azzal, hogy bemerészkedett ebbe a helyiségbe, de nem tagadom, örülök, hogy láthatom. Hát még ilyen közelről. Ha akarnám, még csak ki sem kéne nyújtom a karom, hogy megérinthessem.
Aztán a fejemben éles kacaj szólal meg, mely visszaránt a valóság hideg talajára. A kínzatások hatására még most is néha hallucinálok ilyeneket.
-            Norhyn! – adok hangot csodálkozásomnak – Mit keresel te itt?!?!
-            Téged! – olyan óvatosan érinti meg az arcom, mintha attól félne, hogy összetör – Látni akartam, hogy jól vagy…
-            Bolond! Dahrnkall megölet, ha kiderül, hogy itt voltál!!! – korholom dühösen, de még így sem tudom teljesen eltüntetni szememből a megkönnyebbülést. Talán még sincs minden veszve. Talán ki tudok még innen kerülni. Ülő helyzetbe tornázom magam, és hátamat a falnak vetem.
-            Nem fogja megtudni, ha nem árulod el neki! – kacsint rám bizalmasan.
-            Kínzással sem szedi ki belőlem! – biztosítom, majd megengedek magamnak némi mosolyfélét – Örülök, hogy látlak lovag!
-            Én is, hogy téged megtaláltalak – ajkaira mosoly ül ki – Dahrnkall csak sötétedés után tér vissza, Shyrah-t pedig kifárasztottam úgy, hogy nem tér magához estig!
Szemeim előtt megelevenedik a kép, ahogy ő, a brutális fizikai képességeivel az ágyba döngöli a lányt. Egy pillanatra lecsukom a szemem. Ezek a rohadt látomások. Utána elismerően pillantok a lovagra:
-            Nem volt még férfi, aki kimerítette volna Shyrah-t! – dicsérem meg, de azért felötlik bennem a gondolat, hogy vajon mennyire volt valósághű a látomásom.
-            Talán nem a megfelelő férfiakkal próbálkozott! – cinkosan rám kacsint, majd hadvezéri komolysággal folytatja – Tíz hét múlva lesz Dahrnkall uralkodásának tízedik évfordulója. Akkor megszökhetünk!
-            De hogyan?! – kérdezek vissza kétségbeesetten.
-            Még nem tudom – vonja meg a vállát. Őt láthatóan kevésbé sodorja a kétségbeesés szélére a helyzet, mint engem, de ez érthető is – Együtt kitaláljuk. Két lehetőségünk van. Az egyik, hogy találunk egy titkos járatot, és azon keresztül hagyjuk el a palotát. A másik, hogy valamelyik vendég kocsiján.
Nem találom túl reálisnak a gondolatmenetet:
-            Ki van zárva! – csóválom a fejem – Biztos, hogy főszerepet kapok a műsorban, s szerintem te is! Hogy tudnánk akkor lelépni, mindannyiuk szeme láttára?!
-            Még nem tudom, ezt kell kitalálnunk! – újból megtáncoltatja vállizmait, de nem tanácstalanul, inkább határozottan teszi – Shyrah partijai lehetőséget adnak arra, hogy elvegyüljek a barátai között, s ismeretségeket szerezzek. Van már néhány lány, akiket sikerült rabul ejtenem…
-            Inkább mindegyiket, nem?! – vágok közbe, talán kicsit élcesebben, mint először akartam.
Nem cáfolja meg, de nem is igazolja állításomat, csak sokatmondóan felhúzza fél szemöldökét egy pillanatra:
-            Úgy veszem észre, hogy Shyrah-t nagyon kedvelik, Dahrnkall-t sokkal kevésbé, vagy mondjam inkább úgy, hogy ki nem állhatják?
-            Vajon miért nem lep ez engem meg?! – húzom el a számat.
-            Na, igen – helyeslően bólint, fel sem veszi, hogy ismét félbeszakítottam – Szerintem lesz közöttük olyan, akit fel tudok bujtani, hogy segítsen nekünk…
-            Az életével játszana az az oktalan!!! – hitetlenkedve rázom a fejem – Kizárt, hogy rá tudod venni valamelyiket is!!!
-            Nem ismered még az én rábeszélőképességemet – feleli beszédes mosollyal az arcán. Érzem, hogy elönti az arcomat a pír, ezért oldalra fordítom a fejem. Talán, hogy az én zavaromat oszlassa, körbepillant a szobában, és halkan megszólal – Muszáj nekünk itt, a padlón kucorogva beszélgetnünk?
-            Ööö… – viszont újból meglep, ezért nehezen találom meg a megfelelő szavakat – Azt hiszem, hogy nem…
-            Helyes! – úgy kap a karjába, mintha nem is lenne súlyom. Ahogy feláll velem, szinte elrepülök a karjáról, ezért fél karral megkapaszkodok a nyakában. Viszont mivel tudom, hogy leeséstől nem kell tartanom, másik kezemmel nyugodtan kitapogathatom azokat a kőkemény izmokat, amiket eddig csak távolról csodálhattam. Fogaimat összeszorítom, mert testembe tűz költözik a valóban kemény izmok érintésétől. Azt hittem, hogy már sosem fogok ilyet érezni. Hogy plagizáljak: Allrhaune-nak hála, hogy idejöttél, hős lovag.
A kedvenc kanapémra ültet gyengéden, majd mellém csüccsen ő is. Én viszont nem tudom levenni róla a szemem. Egyszerűen nem megy.
-            Meg akarlak érinteni! – búgom kissé rekedtes hangon. Tolvaj életmódomból következően olyan számomra ez a test, mint egy hatalmas aranyszobor. Csábít, vonz magához. Meg akarom szerezni!
Szinte reszkető kézzel érintem meg az övét. Szemem sarkából folyamatosan fel-felpillantok az arcára. Úgy érzem magam, mint mikor egy nagyon komoly helyet raboltam ki. Minden mozdulatomra nagyon oda kell figyelnem, vigyáznom kell rá, hogy az őrség ne csődüljön rám. Szívem olyan hevesen ver, mintha a hátam mögött állna Dahrnkall, és ha gyors mozdulatot végeznék, akkor lecsapna rám. Pedig az idióta herceg nincs még csak a palotában sem, azt tehetek, amit akarok. Az öv lehull a padlóra, a köntös szétnyílik kicsit, és megláthatom alatta mezítelen bőrét. Nagyot nyelek, majd mellkasánál benyúlok a selyem alá. Apró borzongás fut végig testemen.  Izgalmam szinte a tetőfokára hág, amint simogató mozdulataim hatására lecsúszik a köntös, és láthatóvá teszi előttem a férfi igaz valóját.
-            Fogalmam sincs róla, hogy mit művelsz velem, és, hogy hogyan? – búgom aléltan. Végigsimogatom az izmait anatómiai pontossággal. Ki tudom venni minden izma tapadási pontjait, az izomkötegek elhelyezkedését, szinte a rostjait. Ez a férfi egy remekmű, egy igazi művészeti alkotás. És ami műalkotás, az nekem kell! – Mindig is taszítottak az ilyen hatalmas izmok… Ez… Ez természetellenes!... Ám… Mégis, képtelen vagyok betelni a testeddel, és úgy vonzol magadhoz, mint molylepkét a lámpás fénye!…
Kicsomagolt ajándékom maga a mennyország, pedig még csak a felszínét kapargatom. Hasizma olyan, mint egy edzett acél páncél művészien kidolgozott hasi része. Csakhogy ezt a páncélt szatén-finom bőr borítja. Az ágyékkötőjénél nem merek tovább menni érintéseimmel, de a tekintetemmel lekalandozok. Bár láttam már a férfiasságát a bálon is, sőt akkor lucsoktól nedvesen, hallottam, ahogy Shyrah és a többi nő hogy sikongatott az élvezettől, mikor beléjük hatolt ez a szerszám, de akkor én a plafonról lógtam. Ilyen közelről látom csak igazán, hogy majdnem olyan vastag, mint Norhyn saját csuklója, és majdnem olyan hosszú, mint az én alkarom. Én döbbenek meg rajta a legjobban, úgy zavarba jövök. Felkapom a tekintetem, és inkább feljebb kalandozok a kezeimmel is. Kulcscsontja érzékien megbújik hatalmas mellizmai fölött, nyakizmai acélosak. Aztán nem bírok tovább magammal. Ujjamat végigfuttatom az arcélén, mely szintén elemi erővel ragadja meg képzelőerőmet, majd állához érve óvatosan magam felé terelgetem. Nem is áll ellen nekem, és ez örömmel tölt el.
Lágy, mégis szenvedélyes csókban forrunk össze.
Amint nyelvcsatában törünk ki, ő is megérint. Tán ez volt a jelszó számára. Erős karjaival magához ölel, hatalmas tenyerével simogat. Majdnem fél tenyérrel átéri egész hátamat, pedig azért dolgoztam rajta sokat, hogy nőhöz képest szép széles legyen. Mikor éppen nem vagyok teljesen összetörve, és Dahrnkall is nyugalmat hagy nekem, folyamatos edzésben tartom magam. Természetesen az álnok herceggel is szoktam bunyózni, csak az általában több fájdalommal jár számomra.
Csókunk heves, és érzéki. Szinte fel akarom falni. El sem hiszem, hogy ez velem történik meg. Egész testem zsibong, őrjöng, hogy megszerezhesse magának a gyönyört. Márpedig Norhyn-nak már csak a közelsége, az ölelése, a csókja elég ahhoz, hogy majdnem orgazmushoz juttasson. Az ő kezei is kirándulni indulnak. Elsőként az éppen csak rám terített aprócska felsőt simogatja le rólam. Ahogy átölelem, olyan hátat érinthetek, mely maga a bástya, a védelmező fal, és a szerető férfi. Ez a kettősség az, ami miatt majd eszemet vesztem.
Még lábujjaimat is ökölbe szorítom, mikor rádöbbenek, hogy mindez csak álmodozás, hiszen nem a saját szobánkban vagyunk.
-            Nincs értelme – szuszogom, mikor nagy nehezen el tudom magam szakítani ajkaitól – Dahrnkall sosem felejti el rám adni ezt a szörnyűséget!!! – kocogtatom meg a vasbugyit.
-            Cssst – csitít – Csak feküdj el, és lazíts! – suttogja – Ne törődj semmivel, csak élvezd a pillanatot!
Csak pillogok, mint faltörő kos a mágikus fal előtt, de nem ellenkezek, amikor ledönt a kanapéra.
Nem tudom mire vélni izgalmát. Felugrik az ágyról, és az ágy melletti éjjeliszekrények tartalmát vizsgálgatja. Az első szekrényben nem találja meg, amit keres, ezért a másikba túr. Felderül az arca, majd egy rakat korbáccsal tér vissza. Jeges rémület kúszik csontjaimba, de mikor pislogok egyet, a korbácsok átalakulnak selyemkendőkké. Ez azért már más, de nem nyugtat meg teljesen.
-            Cssst! – csitítgat ismét – Én nem Dahrnkall vagyok. Én gyönyört adok neked, nem szenvedést… Ugye, bízol bennem?
Még mindig árgus szemekkel figyelem, de már el tudok mosolyodni. Kezd kíváncsivá tenni, mire készül. Ha nem úgy fogja használni, mint Dahrnkall, akkor abból csak jó sülhet ki, így rábólintok.
Kezében a kedvenc királykék színű kendőm szemkötővé változik. Közel hajol hozzám, hogy a szememre kösse. Érzem a bőréből áradó édes illatot. Azt hiszem a mandulához tudnám hasonlítani. Ajkaim izgatott mosolyra húzódnak, néha kicsit rá is harapok.
Ezután összeköti a csuklóimat, és óvatosan a fejem fölé helyezi.
-            Tartsd itt a karod, bármit is érzel! – susogja a fülembe közvetlen közelről, amitől kiráz a hideg. Hát még akkor, mikor lehelete a nyakamon kalandozik. A marcipán illat megerősödik, és én mélyen magamba szívom a számomra oly kedves, és izgató illatot – Ugye, milyen izgalmas?! Nem látsz, s így a hallásod, a szaglásod, és a tapintásod kiélesedik. Most olyasmiket is meghallasz, és megérzel, amit korábban nem! A látás a legkevésbé fontos érzékelésünk a gyönyörök birodalmában!
A teljes sötétségben hirtelen kellemes érzés hullámzik végig a testemen. Lágy érintés borzongatja bőröm. Mélyebben veszem a levegőt, valahányszor hozzám ér. Először csak a nyakamat, és a karomat, majd a hasamat, a lábaimat cirógatja végig. Egyre ügyesebben találja meg érzékeny pontjaimat, a lábfejemet, a combjaim belső felét, a köldökömet, a vállamat, a nyakamat, a fülemet. Érdekes, hogy a melleimet elkerüli, de ezzel is csak az izgalmamat fokozza. Akkor teljesen elveszítem a fonalat, amikor egyszerre két vagy több helyen érint meg egyszerre. Már alig bírom visszafogni a hangom.
Hirtelen váltás történik. Az eddigi selyemkendő helyett Norhyn érzéki ujját érzem meg a hasamon. Az alapból csiklandós területet képes úgy megérinteni, hogy az még jobban felkorbácsolja érzékeimet. Azon keze feltérképezi a derekam, a csípőm, míg másik kezével a kulcscsontomnál érint meg. A nyakam, és a vállam viszont egyik elsődleges érzékenységi központom. Izmaim meg-megfeszülnek a vágytól teli érintések nyomán.
Torkomból meglepett, de kéjes nyögés szakad fel, amint megérzem ajkait a köldökömön. Mozdulatai, csókjai az egekig korbácsolják izgalmamat. Nyögéseim egyre gyakoribbak, ahogy több ponton támadja érzékeny bőröm. Pontosan tudja, hogy hol és hogyan kell hozzám érnie akár a kezével, akár ajkaival, akár a nyelvével, hogy olyan távlatokba repítsen, ahol még sosem jártam. A kéjpiramis csúcsára hajszol eszeveszett tempóban, pedig mozdulatai már-már dühítően lassúak.
Egyik keze végre a mellemre téved, és érzékien simogatni kezd a bimbóm körül. Nagyot sóhajtok, jó mélyről, hogy a mellkasom még jobban megemelkedjen. Még a hátamat is behomorítom ennek érdekében. Sikerül is elérnem, hogy ugyan a szája nem hagyja el a hasamat, de kezével legalább már a mellbimbómat ingerli. Az nem is rest megkeményedni. Nem sokkal később másik keze is átsuhan a mellemen, de az csak futó látogatást tesz, és tovább is halad a kulcscsontomra. Nem kell sok, és elérem azt a határt, amikor már nem tudom visszafogni a hangom. Kéjes nyögések, és aprócska sikkantások szakadnak fel belőlem.
Aztán bekövetkezik, amit annyira vártam: ajkával illeti melleimet. Hangosan felnyögök, éleset sikítok, ahogy szívni, harapdálni kezdi mellbimbómat, masszírozza mellemet. Elképzelhetetlen számomra, hogyan csinálja, de olyan gyönyörhöz juttat, melyről eddig még csak szóbeszédből sem hallottam. Kezeim ökölbe szorulnak, alig bírom a fejem fölött tartani karjaimat. Lábaimat összeszorítom, egymáshoz dörzsölöm, lábujjaim is összeszorulnak. Csípőmet önkéntelenül tekerem össze-vissza. Szemem előtt színek és formák villódznak. El sem hiszem, mikor egy erősebb szívásánál a kéj oly magasságokba repít, mint még soha. Meglepetésemben hangosan felsikoltok, egész testem megremeg.
Norhyn kioldozza béklyóm és szemfedőm miközben kielégülten szuszogok a párnákon. Miután szemem megszokja a fényt, elkerekedett szemekkel pillogok rá.
-            Ezt hogy csináltad?!?! – kérdezem őszinte meglepetéssel – Sosem hittem, volna, hogy lehetséges!!!
-            Nem minden nő képes rá – olyan mosolyt villant rám, melytől megolvadok – De úgy éreztem, hogy te igen…
Kissé nehézkesen ülök fel. Előre hajolok, és köszönetcsókot adok neki.
-            Köszönöm! – búgom kipirulva.
-            Örömmel tölt el, hogy a szolgálatodra lehettem! – biccent alázatosan.
Térdre ereszkedem a kanapé előtt, és éppen szeretném felajánlani neki, hogy viszonzom a kedvességét, amikor kinyílik a szoba ajtaja.
Mindketten a belépő szolgálóra kapjuk a fejünket. Ahogy megpillant bennünket, elkerekednek a szemei, de nagyjából eddig jut, mert Norhyn ellenvetést nem tűrő szava megállítja:
-            TÁVOZZ!
A hangja olyan, mintha varázsigét mondana. Tudom, hallottam már „párszor” varázslatot.
A szolgáló sarkon fordul, s kilép az ajtón. Mielőtt becsukhatná, újabb szó hallatszik:
-            FELEJTS!
Bár ismerős volt a szavak lejtése, mégis rémület fog el:
-            Mit műveltél vele?! Nem fog elárulni minket?!
-            Nem – rázza a fejét – Az első egy egyszerű parancsvarázs volt, amivel eltávolítottam a szobából. A második egy kicsit bonyolultabb varázslat volt, egy Felejtés bűbáj. Ő most ott áll a szoba előtt, a folyosón, és nem tudja, mit keres ott, sem azt, hogy járt ebben a szobában, vagy, hogy mit látott idebent. Remélhetőleg egy percen belül elmegy onnan. Addig is résen kell lennünk…
-            De, én azt hittem, hogy nektek, lovagoknak, csakúgy, mint a papoknak, a Szent Szimbólumotokra van szükségetek, hogy varázsolni tudjatok! – követelem a magyarázatot.
-            Ez így is van – ad nekem igazad, majd megadja az általam áhított magyarázatot – Hyina! Allrhaune papjainak, és lovagjainak a teste a Szent Szimbóluma! Mi a testünkben a fókuszáljuk az Istenünk adta erőt!
-            Ó! – azt hiszem ennél nem is kell többet mondanom.
Szerencsénkre a szolga nem is jön vissza, de azért még jobb vigyázni.
-            Most menned kell! – sürgetem – Ne kísértsd a szerencsédet!
 
                                                                     *                      *                      *
 
A derék herceg akkor lep meg, mikor éppen fürdőzök. Kellemes mosollyal arcomon nyújtózom a habok között, amikor megérzem égető pillantását a mellemen. Szemeim azonnal kipattannak, és lefagy a mosoly az arcomról. A kád velem átellenes végében ott áll Dahrnkall.
-            Látom visszatértél a vadászatból – közlöm vele nem túl kedvesen, és mélyebbre süllyedek a vízben. Az utóbbi hetekben nem voltam igazán önmagam. Ideje, hogy visszatérjen a régi, csipkelődős Hyina.
-            Vissza. De ahogy elnézem nem unatkoztál – hangja hűvös, mint a sarki szél.
Nagyot nyelek, de állom a pillantását, mely végre a szemeimbe fúródik.
-            Jó volt a...? – kezdem, de üvöltve félbe szakít.
-            Mit műveltél, te riherongy?! – ruhástul ront a vízbe, hajam után kap, hogy belemarkoljon, de elvetődöm előle. Amint belefejelek a habokba, megvakulok, de a reflexeim elég jók ahhoz, hogy újból felém kapó kezét elkerüljem. Sajnos, míg arcomról a habot törülgetem, elkapja a hajam, és erősen hátrafeszíti a fejem. Térdre kényszerít, és közelről az arcomba üvöltözik.
-            Az a lovag volt, igaz?! Ő járt nálad, te cafka! – nyála az arcomba fröcsög.
-            Ne-nem – nyöszörgöm, pedig még a kard is ott van az oldalán. Akár itt és most megölhetne, de nem ez történik.
-            És ez mi? Ha?! Magyarázd meg nekem, te szuka! – mutogat a mellemre, melyen a délután kellemes emlékei lilállanak.
-            Megütött az egyik mocskos katonád! – sziszegem oda neki.
-            Az nem ilyen nyomot hagyna – ujjával köröket ír le a véraláfutások körül, majd vérszomjas mosoly terül szét arcán. Ebben a pillanatban érzem, hogy ezt nagyon csúnyán meg fogom még bánni.
Dahrnkall elégedettnek tűnik, amikor elengedi a hajam, kimászik a vízből, és otthagy egyedül a fürdőszobában. Túlságosan elégedettnek.
Aznap többet nem is fordul meg a szobájában.
 
                                                                     *                      *                      *
 
Egy hete találkoztam Norhynnal annyira nem is titokban. Ajkainak nyomai eltűntek a melleimről, emléke mégis élénken él bennem. Bár sajnos azóta Dahrnkall ki sem engedett a szobából, így nem láthattam vágyam tárgyát, szabadulásom egyetlen lehetséges kivitelezőjét.
Éppen a reggeli mosakodási ceremóniámat végzem, mikor a herceg képe jelenik meg a tükörben mögöttem. Arcán a szokásos bájvigyor, kezében két megtermett vibrátor. Leteszem a törölközőt a mosdótálra, majd megvető arckifejezéssel a férfi felé fordulok.
-            Segítséget szeretnél kérni, hogy feldugjam mindkettőt a seggedbe? – sziszegem, de csak nem tűnik el a vigyor a képéről.
-            Végre nem látszanak rajtad azok az undok harapásnyomok – jelenti ki diadalittasan.
-            Igen... sajnos... – hagyom rá, mire nekem támad. Az egyik acél magvú művégtaggal arcon suhint, amitől a falnak zuhanok. Ahogy csurgok le a falról, Dahrnkall még párszor belém rúg, hogy ne nagyon ficánkoljak. Lekapja rólam az erényövnek csúfolt valamit, majd durván belém gyömöszöli a két segédeszközt. Halkan felszisszenek a műveletkor.
-            Ezt érdemled, te szuka fattya! – köpködi arcomba, azzal visszailleszti rám a vasbugyit – Egy hétig így is maradsz! – tájékoztat, miközben feláll előlem.
-            Egy hétig?! – hüledezek – De hogy végezzem így el a dolgom?!
De ő csak legyint egyet nagyvonalúan.
-            Azt hagyd a varázslókra – az ajtóhoz lép, de még egy fél pillanatra visszanéz rám a válla fölött – És még egy hét szobafogság.
A becsapott ajtó hangja számomra olyan, mintha rám zárta volna a koporsó fedelét.
 
                                                                     *                      *                      *
 
Végre letelt a büntetésem második fele. Mikor Dahrnkall végre leveszi rólam a végtelenül kényelmetlen bugyit, és kibukik belőlem mindkét vibrátor, olyan megkönnyebbülést érzek, mint még soha. Ilyen érzés lehet a szülés.
Nincs időm fellélegezni, Dahrnkall újabb eszement ötletet eszel ki. Test festőket hívott a városból, kik annyi festékkel érkeztek, mintha csak a palotát akarnák kifesteni. Mint kiderül, semmi közük a falfestéshez. Engem jöttek kipingálni. Hát akkor én is kipingálom őket. Az egyik festőt úgy megverem, hogy vissza is mondja a megbízást, a másiknak megharapom a csuklóját, de annyira, hogy a varázslóknak kell közbelépniük az életben maradásáért. A fickó vérében fürödve Dahrnkall-t ellenállhatatlan vágy fogja el. Míg a varázslók a kanapén – azon a szép kanapén – újra életre hívják a holtra vált firkászt, Dahrnkall az ágy összevérezésétől vissza nem rettenve rendez pornó jelenetet a jó mágusoknak.
A kis közjáték után kipeckelik a szám, lekötöznek, és a piktor neki kezdhet a festésnek. Az ecset durva, és sérti a bőröm, a festéknek émelyítő szaga van. A bekötözött csuklójú festőmester duzzog, amiért megharaptam, ezért kifejezetten durván bánik velem, és sokáig szöszmötöl. Főként az érzékenyebb pontokon. Mikor hatodszor tér vissza a talpamhoz, felordítok. A hirtelen hangtól a mester megugrik, és úgy dönt, nem molesztálja tovább csiklandós pontjaimat.
A végére kapok egy vöröses-barnás alapot, és rá fekete csíkokat. Hajamat, az arcomat csak a tükörben láthatom meg, amit végül utálatom tárgya tart elém.
-            Hát nem lettél gyönyörű? – vigyorog rám. Én pedig tigrisként vicsorítok rá.
Ezután eltűnik a szobából egy pár percre. Mintha Shyrah dühödt kiáltásait hallanám, a másik szobából, de nem tudom mire vélni. Itt valami nincs rendjén. Idegszálaim pattanásig feszülnek. Főleg, mikor Dahrnkall utolsó simításnak ketrecbe kényszerít, nyakamra fojtóövet rak, fenekembe pedig olyan szerszámot erőltet, melynek végéhez tigrisfarok van erősítve. Ezzel végezvén ott is hagy.
Hallom, hogy kinyílik a hálószoba ajtaja, majd becsapódik. Beszédet hallok a szobából kiszűrődni, de nem értem miről beszélnek, valamint hogy kivel beszél a herceg. Pár percnyi nyugtalankodás után aztán két tapsolást hallok. Két szolga jelenik meg a hátam mögül – fogalmam sincs, hol lehettek eddig – és a ketrecre erősített kötelekkel behúznak a hálószobába.
Ahogy megpillantom Norhyn-t a kanapé előtt állni, elkerekednek a szemeim. Szégyen markol a szívembe, én pedig lehajtom a fejem, hogy ne lássa kipiruló arcom.
Ne süsd le a szemed! – hallom meg a fejemben bársonyos hangját – Ez az ő szégyene, nem a tiéd! Emeld fel a fejed, hadd lássalak olyan büszkének, amilyen valójában vagy!!!
Nem könnyű felülemelkednem szégyenemen, de a belőle áradó bíztatás erőt ad nekem. Büszkén felcsapom a fejem. Egyetlen pillanatra tudok csak Norhyn arcára nézni úgy, hogy a herceg ne vegye észre.
-            Mit szólsz, micsoda vadmacskám van?! – kérdezi Dahrnkall önelégülten, észre sem véve a lovag és köztem húzódó köteléket – Izgató a kis vadállat igaz?
-            Ereszd el, s talán megkímélem az életedet! – dörmögi méregtől csöpögő hangon.
A herceget nem hatja meg erőteljes fellépése:
-            Lovag, te semmit nem tanultál! – vigyorog – Vedd már észre, hogy tehetetlen vagy, itt azt teszek veletek, amit csak akarok! Nem érhetsz hozzám, mert azt ezen a ribancon bosszulom meg!!! – mutat rám – Ha megölnél, nem hagyod el élve a palotát sem te, sem ő!
-            Egyszer leáldozik a szerencséd, herceg! – fenyegeti meg Norhyn a herceget fagyos hangon – Elengeded, és életben maradsz! Ellenkező esetben halott vagy, a kérdés az csak a mikor?
-            Öreg koromban, ágyban, párnák közt, és biztosan nem a te kardod által! – vihog Dahrnkall – De ne vitázzunk, mikor sokkal élvezetesebben is eltölthetjük az időnket! Te csak ülj vissza a kanapéra, s élvezd a műsort, lovag!
Norhyn nem hajlandó elmozdulni a helyéről. Szinte a bőrömön érzem Norhyn dühét, és nem kellemes. Tudom, hogy nem rám irányul, sőt ellenkezőleg, de hihetetlennek tartom, hogy Dahrnkall nem érzi meg ezt a mérhetetlen gyűlöletet.
Olyannyira nem érzi, hogy mit sem törődve ledobja magáról a köntösét, hogy felfedje meztelen mellkasát. Így aztán odasétál az egyik szekrényhez, pórázt és pálcát vesz elő belőle.
Ketrecemhez lép, de a előbb leguggol elém, hogy elskandálja a szabályokat:
- Most kinyitom a ketrecet – mondja vészjósló hangon – Ha nem úgy viselkedsz, ahogy egy jól idomított állatnak illik, ezzel foglak móresre tanítani! – emeli fel a lovaglópálcát – Nem állhatsz fel, négykézláb maradsz, amíg másképp nem rendelem!!!
Nyisd csak ki, és kitépem a léped a torkodon keresztül! – szuggerálom szemébe egyetlen szó nélkül. Ő félreértelmezi nézésemet, és mit sem sejtve kinyitja a ketrecet.
Nem is kell több. A ketrec végéhez préselt lábaimmal úgy rúgom ki magam a kalitból, hogy majdnem elsodrom a pökhendi herceget. Aki annyira berosál, hogy kislányosat sikoltva hátra ugrik. Rémületében úgy csapkod, mintha legyet akarna leütni. A csípő fájdalom hatására felszisszenek.
-            Ha még egyszer megütöd, azt is megbánod, hogy anyád nem vetélt el!!! – kiabál Norhyn hősiesen, bár fenyegetései még üresek.
-            Kussolj, lovag! – veti oda neki foghegyről Dahrnkall – Fogd már fel, hogy nekem nem árthatsz! Dőlj hátra, és élvezd a műsort, nagyon kellemes lesz, higgy nekem!
Norhyn úgy mászkál a kanapé előtt, mintha ő lenne a ketrecbe zárt nagymacska.
-            Na, most hogy mindenki tudja a helyét, akkor játszunk! – vigyorog Dahrnkall rám, majd hozzám lép. Nyakörvemre fűzi a pórázt, amit nem éppen higgadtan tűrök. Miután kétszer megharapom Dahrnkall-t egy-két jól irányzott pofon veszteg tart.
Dahrnkall pórázon vezetget. Négykézláb mászok a földön, mint egy egzotikus nagymacska. Norhyn haragja csak nőttön-nő. Félő, hogy elpattan nála a húr, és letámadja a herceget. Pedig csak miatta nem verettem még magam meg annyira, hogy le kelljen fúni a produkciót. Ha a lovag is látja, hogyan sétálgatok, hogyan tornáztatom izmaimat, hogyan pucsítok, akkor nem eredménytelen az egész.
Nyugodj meg, Norhyn! – búgom elméjében, aztán figyelmeztetem – Ne hagyd, hogy felbosszantson! Ne tégy semmit, nézd végig, bármit tesz velem! Annál jobban nem tudod felbőszíteni, és megalázni, mintha nem éri el a célját, és nem tud téged feldühíteni, és olyasmire provokálni, amit később magad is megbánnál!!!
De ez oly megalázó a számodra! – vitázik.
Nem, nem az! Előtted nem! – most én próbálom csitítani – Te sosem kényszerítenél erre, még, ha izgatónak is látod… Mert annak látod, igaz?
Pár pillanatig nem válaszol. Tán hezitál, hogy mit is kéne válaszolnia.
Igen, gyönyörű vagy, és izgató! – ismeri be kelletlenül – Tényleg olyan vagy, mint egy csodaszép vadmacska!
Akkor élvezd a műsort! – mondom neki vidáman – Ma este neked produkálom magam! És ne fogd vissza magad, ha netán magadhoz akarnál nyúlni! – kacérkodok. Bár nem hiszem, hogy sikerült jó tanácsot adnom neki.
Ezek a gondolatok alig pár másodperc alatt cseréltek gazdát, Dahrnkall semmit nem vett észre belőle.
-            Ez az! – prüttyög Dahrnkall a póráz túl végéről – Jó cica! Megtanulta a leckét!
Na nehogy már! – vérszemet kapok, és megnövesztett körmeimmel a parádés porondmester felé kapok. Ismét nagyot ugrik, mint egy lány, aki egeret látott, és ismét veszett csapkorászásban tör ki.
-            Aha, úgy nézem, hogy még egy kis fegyelmezés kijár neked, büdös dög! – kiabál rám, de nem érzem, hogy igazán mérges lenne. Élvezi, hogy szadizhat.
A színdarab pörög. Dahrnkall vagdalkozik, én újból, és újból ellenkezek vele. Próbálom Norhyn-nak produkálni magam, amennyire csak tudom. Ezzel is enyhíteni a benne fortyogó, lávaforró düht.
Aztán Dahrnkall egy tálhoz vezet, amit az ágy tövében helyezett el, nem túl szem előtt.
-            Igyál szépen – gügyögi.
Megtorpanok, és megütközve a hercegre morranok:
-            Ezt nem gondolod komolyan!!!
Dahrnkall megsuhogtatja a pálcát:
-            Kussolj, ribanc! A jól nevelt macskák nem pofáznak, ha nem kérdezték őket!!! Igyál!!!
-            Elég legyen, Dahrnkall!!! – fortyan fel Norhyn, pedig idáig egészen csendes volt – Értjük a leckét!!! Abbahagyhatod!!!
-            És miért tennék ilyet, amikor annyira élvezem?! – kérdez vissza öntelten vigyorogva.
Norhyn úgy fujtat, mint egy felbőszített, kiéheztetett vaddisznócsorda. Biztosan nem állnék az útjába, mikor tombolásba kezd. De ezt a rohadék, aki a pórázomat markolássza, nem fogta fel.
-            Szerinted képes felfogni a lovag végre a pont agyával, hogy a markomban vagytok, s azt teszek veletek, amit csak kedvem tartja?! – csicsergi utáltam.
Nagyon jól tudom, hogy Allrhaune lovagja sokkal jobban felfogta a saját, és az én helyzetemet is, mint a herceg a sajátját. Ugyanis, ha egyszer Norhyn-nak esélye lesz rá, százféleképp fogja megölni a herceget. Ezért is inkább csak lehajtott fejjel lefetyelek, ahogy azt kell. A festés ideje alatt úgysem ihattam.
A játékos kedvű megrántja pórázom, amitől a nyakörv úgy dönt, hogy játékosan megfojt engem. Hogy légszomjam csökkentsem, a herceg felé szökellek. A kötél meglazul, és az áldásos levegő betódul a tüdőmbe.
-            Ezért megöllek, te görény!!! – fujtatja Norhyn. Hangja akár a Nydoon Oszlopain túlról fújó jeges szelek. Én reszketnék, de Dahrnkall nem:
-            Te hozzám sem érhetsz, nemhogy megölj engem!!! – nevet gúnyosan. Majd ismételten meghallom a pálca suhanó hangját, majd megérzem az égető fájdalmat – Pitizz!!! Pitizz, hogy leszophass!!! De mocskosan akarom hallani, mint egy igazi szajhától, amilyen te vagy!!!
Teketória nélkül szemen köpöm a tetvet. Nesze te csatornapatkány! Szopjon le téged a hetvehétfogú morgács! – kiáltom magamban. Természetesen megkapom a jutalmam egy gigászi pofon képében. Ettől megszédülök, és a földre borulok.
Norhyn harciasan Dahrnkall felé ugrik, hogy leüsse, de a férfi figyelmeztetően rám mutogat, mint élő pajzsára.
-            A-aaaa! – Dahrnkall arcán leírhatatlan önelégültség villan – Úgy megkínzom, hogy beleőrül, ha hozzám mersz érni, és végignézetem veled!!!
Ne, Norhyn! – kiáltok rá magabiztosan Norhyn-ra az elméink közt húzódó hídon – Túlélem!!! Ne tégy semmit, amivel veszélybe sodrod magad… – de aztán nem bírom ki, és kérlelve hozzáteszem – vagy engem…
Úgy tűnik, hogy lovagom lehiggad, bár biztos vagyok benne, hogy fejében válogatott kínzások, és halálnemek közt válogat.
-            Ó, jó kutya! – vigyorog rá Dahrnkall – Ül, fekszik, kulturáltan szórakozik!
Látom arcán a kínt, mikor tesz egy lépést hátra. Ismét hálát adok a magasságosnak önuralmáért.
-            Ne felejtsd majd el kinyitni a szemed, miután végeztél a légző gyakorlatokkal! – vigyorog még mindig – Ha nem nézed végig a műsort, akkor ugyanúgy megkínzom, mintha megtámadtál volna!
Dahrnkall kis ideig még az önmagával küzdő Norhyn-t figyeli, ahogy mély levegőt vesz. Amint a lovag kinyitja a szemét, rám pillant:
-            Szóval, pitizz!!! Könyörögj, mocskosan, hogy leszophass, mint egy kurva!
Fogaimat összeszorítom, mert nem téphetem fel az ágyéki artériáját. Dühtől vöröslő fejjel motyogom:
-            Kérlek, hadd szopjalak le…
Dahrnkall tenyere hangosan csattan arcomon, majd lehajol hozzám, és keményen megmarkolja az államat. Felszisszenek a fájdalomtól. Közvetlen közelről köpködi az arcomba:
-            Nem így, ribanc!!! Hallani akarom, hogy mi vagy, és mit tegyek veled!!! Mondd ki, hogy egy mocskos szajha vagy, aki csak arra jó, hogy használják!!! Aki alig várja, hogy szájba basszák!!!
Ismét arcon köpöm az idióta herceget. Az újabb pofontól már csillagokat látok. Arcom kezd elzsibbadni a folyamatos ütlegeléstől. Norhyn-nak muszáj levezetnie dühét, ezért nemes egyszerűséggel, a kézzel faragott, majd két mázsás kanapét a falhoz vágja. A szerencsétlen bútordarab szétrobbanásának zajára nem csak én, Dahrnkall is felkapja a fejét.
Most először látok a herceg szemében félelmet. Végre belátja, hogy Norhyn nem csak egy felpumpált karneváli díszmajom, hanem egy kőkemény harcos, aki bármikor széttéphetné. A férfi újabb lépcsővel került feljebb a szememben.
Kivágódik az az ajtó, amelyen át behúztak, és tizenkét állig felfegyverzett harcos ront be rajta. Dahrnkall feléjük pillant, s eltűnik a szeméből a félelem. Megint megerősödik a hite, hogy a palotájában ő maga a szentséges atyaúristen.
-            Kifelé! – üvölt a katonákra Dahrnkall – Még nincs rátok szükségem!!!
Aztán gonoszul elvigyorodik, de nem szólal meg, inkább visszafordul felém, és lekever nekem gyors egymásutánban két nagyon durva pofont. Szinte már fel sem bírom fogni őket.
-            Mit mereszted a szemedet arra az állatra!!! – morog az arcomba – Azt hiszed, hogy azok a torz izmok majd megmentenek téged?!?! Dehogy mentenek meg!!! Hiába erős, mint egy barom, az enyém a hatalom!!! – röhög fel tébolyultan – És most könyörögj!!! Rimánkodj, hogy használjalak végre!!!
Érzem az elmémen keresztül, hogy Norhyn dühe az egekbe szökik. Nem is csodálom. Az én dühöm már rég nem ilyen erős, én inkább már kétségbeesett vagyok. Minden önbecsülésemet feladva nézek fel a hercegre. Szemeim könnyben úsznak, nem is tudok tisztán beszélni.
-            Nagyhatalmú herceg, engedd, hogy szolgáljalak, ahogy kívánod! Könyörgök, basszál szájba, használj, mint egy ribancot…
-            Hahahaha!!! – röhög Dahrnkall elégedetten – Gyerünk, tovább!!!
Norhyn úgy morog, mint egy megveszett farkas. Fenyegető lépést tesz Dahrnkall felé:
-            Ne tégy próbára, herceg!!!
-            Nyugi, torzszülött!!! – legyinti le – Nem tehetsz semmit! Tudod, meghalsz, meg megkínzom, meg ilyenek! – majd újra felém fordul – Tovább, kurva!!!
-            Kérlek, könyörgök, nem tudok élni a faszod nélkül – nem tudom visszatartani könnyeimet. Olyan szavak buknak ki számon, melyeket sosem akartam kimondani. Főleg nem akkor, amikor Norhyn is hallhatja – Keféld a szám, használd, ahogy egy szajha pináját…
-            Ó nagyszerű, meg is kapod a jutalmad, ribanc! – duruzsolja a herceg elégedetten, és kioldja a nadrágját – Gyerünk, tátsd szélesre a szád!
Kinyitom a szám, de úgy tűnik nőverő őfelségének ez nem megfelelő, ezért újabb pofonnal ajándékoz meg. Már nem bírja a szám, és felreped. A festéket elmaszálja kicsorduló vérem.
-            Szélesebbre, kurva! Meg nagyobb lelkesedéssel, ha kérhetem! Az előbb mondtad, hogy nem tudsz élni a faszom nélkül, hazudtál volna, ribanc?!?!?! – újabb pofon csattan az arcomon. Alig bírok megmaradni egyhelyben – Halljam!!! Hazudtál?!?! – kiabál rám, bár fülem zúgása kissé elnyomja. Nem akarom, hogy ezt Norhyn lássa. Eddig tudtam rá gondolni, és így el tudtam viselni, de ez már olyan megalázó, hogy nem... nem bírom tovább.
-            N… Nem… Nem hazudtam! – dadogom, könnyeimet nyeldesve, szinte öntudatlanul – Vágyom, hogy végre a számban legyen a faszod, és úgy megkeféld vele… úgy megkeféld vele, mint egy olcsó kurva picsáját!
-            Na, azért, már azt hittem, hogy a jutalom helyett meg kell, hogy büntesselek! – röhögi a herceg.
Ledobja nadrágját, és diadalittasan áll előttem, mintha megnyert volna egy csatát. De képtelen vagyok rá nézni. Úgy érzem, menten összeroppanok. Már több mint egy éve nem hatottak meg ilyesfajta játékai. Unottan hagytam magam. Norhyn, aki lelkierőmet adja, ő is veszi el. Rápillantok. Előbb a bokájára, majd egyre feljebb. Végül veszek magamon annyi erőt, hogy a szemébe nézzek. Együtt érző fájdalomtól csillogó tekintete újult erőt ad nekem.
-            Hogy merészelsz összehasonlítani azzal az állattal?!?! – csattan újabb hatalmas pofon arcomon. Ennyi pofont már régen kaptam egyszerre. Lassan agyrázkódást fogok kapni – Össze sem hasonlítható az ő ormótlan, torz formája az én tetszetős, vonzó küllememmel! Vagy tán azt mered állítani, hogy jobban vágysz arra a torzszülöttre?!?! Halljam!!! – csattan gyors egymásutánban három pofon – Halljam!!! Mondd, hogy mennyire vonzónak látsz!!!
Egy pillanatig úgy cseng a fülem, hogy nem tudok válaszolni sem:
-            Hatalmas herceg, melyik nő mondhatna neked nemet?!?! – kiabálom olyan gúnyosan, amennyire csak tudom.
-            Na, így már mindjárt más! – vigyorog Dahrnkall, s elengedi füle mellett gúnyomat. Kézbe fogja, még félárbocon lévő férfiasságát – Na, tátsd el szépen a szádat, hogy megkaphasd végre, ami jár neked!
Kitátom a számat, ő pedig elégedetten a számba nyomja ernyedt kukacát:
-            Gyerünk, most szopd! – sürget – Aztán megkapod a jutalmad!
Megteszem, amit követel. Nem is kell sokat dolgoznom rajta. Azt hiszem, a beteg féreg élvezi, hogy Norhyn nézi, mert ennyi idő alatt azért nem szokott felállni neki akkor sem, ha ennyit ütlegel előtte.
Az este váratlan fordulatot vesz. A herceg megragadja a fejem, és erőszakosan döfködi számba a farkát.
-            Most pedig megkapod, ami jár neked, szuka! – hörgi önfeledten – Úgy szájba baszlak, hogy életed végéig megemlegeted, ribanc!!!
Halkan nyöszörgöm, de nem az élvezettől. Hanem a légszomjtól. Dahrnkall nem foglalkozik vele, hogy hozzájutok-e a létfontosságú levegőhöz, csak a saját élvezete érdekli. Szemeim előtt karikák kezdenek ugrálni. Ha megfulladnék, legalább véget érnének szenvedéseim, de életösztönöm ennél erősebb, és megpróbálom eltolni magamtól a férfit.
-            Mit képzelsz, kurva?!?! – csattan fel a herceg, és erőfitogtatásként újabb pofonokat kapok tőle. Bár most még ennek is örülök, mert legalább vehetek levegőt – Hogy képzeled, hogy ellenállsz a jutalmadnak?!?! Abban a kegyben részesítelek, hogy a mocskos száddal kielégíthetsz, te meg megpróbálsz eltolni magadtól?!?!?! Büdös kurva!!!
Dahrnkall visszatolja farkát a számba, és még keményebben kezd öklelni. Nyirkos, hideg ujjai a fejemre fonódnak, mint valami csápok, és mondabeli szörnyként tesz erőszakot rajtam. Tövig lekényszeríti a szerszámát a torkomon, amitől hányingerem lesz. Ezt tetézendő az orrom belefúródik a hasába, melynek állott pézsmaszaga van. Szervezetem eszeveszettül küzd a megterhelés ellen. Szívem a torkomban, és a fülemben dobol, nyálam fröcsög, eláztat teljesen. Vérem kétségbeesetten akar oxigénhez jutni, akár a fülemen keresztül is. Úgy érzem itt a vég.
Hirtelen, mikor már úgy érzem magába fogad a kegyes eszméletlenség, iszonyatos ordítás visszhangzik keresztül a szobán. Dahrnkall elhátrál tőlem, én pedig levegőt tudok venni végre. Csak az első két korty levegő után veszem csak észre, mi is okozta kínzóm megváltozott viselkedését. Fejem fölött egy rémisztően nagy ököl zúg el. Az ökölhöz tartozó arc úgy el van torzulva a mérhetetlen dühtől, hogy alig ismerem fel Norhyn kedves arcát benne. Ökle az utolsó millimétereknél változtat irányt, így –sajnos– nem a herceg fejét változtatja kutyatáppá, hanem a baldachintartó oszlopból csinál gyújtóst. Norhyn emberfeletti tűrőképessége lévén nem sikolt fel fájdalmában, pedig csupasz csontvégek kandikálnak ki bőre alól, bőrébe faszilánkok ágyazódtak. Térdre rogy mellettem, sérült karját magához szorítja. Közben rám néz.
-            Kérlek, bocsáss meg!!! – suttogja rekedten. Szemében sajnálat, és megbánás csillog. Pedig megmentette az életemet.
Dahrnkall lassan eszmél a halálfélelméből, ami akkor tört rá, amikor az isteni öklöt látta a feje felé száguldani. Aztán öntelt, gonosz vigyor ül ki az arcára:
-            Szánalmas vagy, lovag! – röhög fel Dahrnkall, miután túlteszi magát a rémületen – Látod, nem tehetsz ellenem semmit!!! Törődj bele, hogy a markomban vagytok, mindketten!!! Na, hívom a varázslóimat, mert ha így adlak vissza a húgomnak, egy hónapig hallgathatom a nyavalygását!
A herceg elhagyja a szobát. Nagyon jól tudom, hova megy. A varázslókért és azért, hogy egy másik varázsló őt is kezelésbe vegye, mert biztosan kiújult az aranyere.
Megérintem Norhyn arcát, és bár pocsékul festhetek, rámosolygok hálám jeléül, hogy végre elnyelhessen a lágy sötétség.
A természet nem kedvez nekem. Alig pár percnyi eszméletlenség után visszaránt a valóság. Szó szerint a hideg padlóra. Egyedül fejem nem ér a kövezethez, mert az, mint kiderül, Norhyn ölében pihen. A férfi ép bal kezével a hajamat és homlokomat simogatja, és lágyan mosolyog rám. Viszonzom mosolyát, majd a varázslók által gyógyítandó kezére pillantok. Gyógynövényes kötés fedi a szétroncsolódott öklöt. Ismerős illat csapja meg orrom.
-            A fekete nadálytő nagyon jó a zúzódások és a csonttörések kezelésére – mondom halkan. Hangom enyhén rekedtes, és reszketeg az elszenvedett traumától.
-            Ne beszélj – nyugtat Norhyn. Nem is tudom, melyikünk szenvedett többet a mai este folyamán, de mindketten mosolygunk, hogy a másik elől elkendőzzük nyilvánvaló fájdalmunkat.
A gyógyító után bejönnek a varázslók is, hogy meggyógyítsák sérüléseinket. Lehunyom a szemem, és élvezem Norhyn édes illatát, amely összekeveredik a gyógynövények kesernyés illatával, és a varázslat ózonszagával. Megnyugvással tölt el, ahogy a férfi cirógat, törődik velem. Már attól rettegtem, hogy többet sosem fogok ilyenben részesülni.
Majd’ fél órába telik, míg három varázsló helyre tudja állítani Norhyn izmoktól duzzadó öklét. Ez a fél óra maga a mennyország számomra. Se ordítozás, se fájdalom, se megaláztatás, csak a békesség. Úgy érzem, Norhyn egy pillanatra sem veszi le rólam a szemét, pedig a festés jócskán eltorzítja arcom eredeti formáját.
Mikor újból kinyitom a szemem, tekintetem összefonódik Norhyn-éval.
-            Hát felkeltél, kis tigris – mosolyog rám, mire elhúzom a számat.
-            Kérlek, inkább ne nevezz így – kérlelem.
-            Bocsáss meg – leveszi karjáról a borogatást, és elkezdi vele lemosni rólam a sminket. Óvatos mosdatását el tudnám viselni még. Lehunyt szemmel „viselem” ténykedését, ő pedig élvezettel törölgeti arcomat.
Hirtelen meghallom, hogy a varázslók mormolása abbamarad. Kinyitom a szemem, és az éppen távozni készülő érzéketlen trióra pillantok.
-            Várjanak! Kérem! – kiáltok utánuk. Könyökömre támaszkodva valamennyire felemelkedek a földről. A varázslók megállnak, és visszanéznek rám. Arcuk annyira egyforma, hogy akár ikrek is lehetnének. Közönyösen néznek ránk.
-            Mi van? – mordul rám az egyik varázsló – Mi kéne?
-            A segítségüket kérném – suttogom, mert nem tudom, mennyire bízhatok bennük.
-            Nem fogjuk megtagadni a Király... – kezdi monoton szövegét a másik fickó, de közbe vágok.
-            Nem kérem, hogy szegüljenek ellen neki! – lehajtom a fejem, és hatásszünetet tartok. Majd újból felnézek rájuk – Sose kértem maguktól semmit! Most is csak annyit kérek, hogy Dahrnkall-t altassák el egy éjszakára. Hadd pihenhessek egyszer én is!
A férfiak egy ideig hezitálnak, tanakodnak, mi tévők legyenek, majd megrántják a vállukat. Elvégre nekik aztán teljesen mindegy, mit csinálunk, vagy hogy tőlük milyen varázslatot kérnek, amíg megkapják amit akarnak. Könnyedén ki tudnak találni olyan indokot, amivel a herceget egész éjszakára ki tudják iktatni, és még csak nem is fog gyanakodni. Elvégre tudatlan, a fegyverforgatáson, és a válogatott szexuális kínzásokon kívül máshoz nem ért.
-            Rendben. De a megszokott időben reggelizni fog menni, és téged is vinni fog magával – azzal ellenvetést meg sem várva kimasíroznak a hálószobából. Én pedig ott maradok Norhyn-nal.
Régi álmom válik valóra ezzel. Mióta először megláttam a reggeliző asztal túl végén, azóta kettesben akartam maradni vele. Mikor az ajtó becsukódik a mágusok mögött, lassan Norhyn felé fordulok. Kissé talán mintha meglepett arcot vágna, de aztán rám mosolyog.
-            Szépen elintézted, büszke vagyok rád – megsimogatja az arcom.
-            Nem sikerült volna, ha nem lettél volna mögöttem – szerénykedek.
Körbe pillant, mintha keresne valamit. A szobában rengeteg minden összetört, szétszóródott, de a mágusok mindent helyre hoztak, nem csak minket. Ez volt a fusimunka.
-            Mondd csak – kezdi óvatosan –, tartozik ehhez a szobához fürdő is?
-            Igen – bólintok, és éppen állnék fel, hogy megmutassam, merre van, amikor karjába kap.
-            Csak mutasd melyik ajtó – mosolyog rám. Ismét könnyedén tart karjában, mintha nem fél órával ez előtt zúzta volna le a kezét. Fél karommal a nyakába kapaszkodom, míg a másikkal megmutatom a keresett ajtót. S míg ő a fürdő irányába hajózik, mellkasára borulva pihegek.
A fürdőben aztán nekilát vizet engedni. A forró víz mágikusan fűtött kazánokból érkezik, gőzzel töltve meg a helyiséget. Engem egy kisszékre ültet, miután megszabadít a kényelmetlen tigrisfaroktól, majd lavórt hoz mellém, rongyot áztat a vízbe, és elkezdi lemosni rólam a rám kent festéket. A lábfejemnél kezdi, és szépen halad felfelé.
Alapjáraton egy ilyen élmény után elkívánnám a pokolba az ilyen ténykedéseket, de Norhyn művelete kedveskedő, és nem tolakodó. Enyhén még a szívverésem is felgyorsul, mikor a térdemig felér. A szemembe néz, mintha várná az engedélyt, hogy tovább mehessen. Én pedig egy apró bólintással megadom neki. Rongyot fogó kezét végigcsúsztatja a combom külső felén, majd körkörös mozdulatokkal alaposan lemosogat. A combom belső felén nem halad végig. Valószínűleg azért, hogy ne ijedjek meg. Ezért is inkább a kezemmel folytatja. Minden ujjamat megtisztogat, majd a tenyeremet, a kézfejemet. Mikor ezekkel végez, belecsókol a tenyerembe. Arcomra halovány pír ül ki.
Ezután folytatja a karjaimmal egészen a vállamig. Mire a vállamról is lemossa a festéket, a kád megtelik vízzel. Elzárja a csapokat, majd újra hozzám lépve fejével a medence-kád felé mutat.
-            Beülünk? – bólintásos beleegyezésemre feláll, leveti ruháját, majd ismét karjába vesz és a vízbe sétál. A víz bizsergeti fájó izmaimat, teljesen ellazít.
Norhyn leül a medence szélénél kialakított ülő részre, maga elé ültet egy alsóbb lépcsőre, majd combjai közé vonva hátamat kezdi mosogatni. Mielőtt még nagyon belemerülne, gyorsan lemossa hajamról a rákent hajrögzítő krémet, majd felcsavarja a hajam, de úgy, hogy a szoros kontyot nem rögzíti semmivel, mégis ott marad.
-            Ezt hogy csináltad? – kérdem ámuldozva, mikor megérintem a hajszobrászati remekművet.
-            Sok rendtársnőm van, és az ő segítségükkel számos olyan trükköt megtanultam, mely a női hajkoronával kapcsolatos – mosolyog rám. Elém ötlik derékig érő selymesen hullámzó fekete hajtömege, ezért én is elmosolyodom.
Előre fordulok, és hagyom, hadd tegyem velem azt, amit szeretne. Ő kézbe fogja a puha rongyot, és nekiáll lemosni a hátam. Finom mozdulatai ellazítanak, kioldják belőlem a felgyülemlett feszültséget. Mikor végez a festék lemosásával, kicsit megmasszírozza a vállaimat, és a nyakamat. Egyik halk sóhajom után a nyakamba csókol. Arcomra skarlát pír ül ki, és kissé elszégyellem magam.
-            Szeretnéd, ha kicsit kényeztetnélek? – suttogja a fülembe Norhyn tengermély hangján. Én pedig nem bírok ellenállni a kísértésnek. Sok volt a szenvedés, testem maximálisan túl lett hajszolva, éppen ezért kiáltozik a törődésért.
-            I-igen – dadogom fülem hegyéig elvörösödve. Szinte érzem, hogy Norhyn elmosolyodik. Lecsúszik mögém a lépcsőfokra. Hátamnál érzem hihetetlen méreteit, ez pedig még inkább felkelti izgalmam. Kezei a hasamra kúsznak. Cirókál, mosogatja rólam a festéket, közben ajkával megérinti a fülem, végignyal külső ívén, a tetejébe enyhén beleharap. Egy ujjával eljátszik a köldökömben lévő piercinggel, majd onnan egyik keze feljebb indul, míg a másikkal lefelé. Ajkaival a nyakamat becézgeti, bele-beleharap óvatosan, megcsókolgatja a harapások helyét. Orrát a hajamba túrja, magába szívja annak illatát. Lehelete végigsöpör a nyakamon, amitől kellemesen megborzongok.
Jobb kezével alápolcolja méretes melleimet, kicsit megemelve azokat, de azzal a kezével csak magához húz. Hátam nekifeszül kőkemény izmainak, erős karjának fogása biztonságot sugároz felém. Bal karja a combomra kúszik, cirógat, ujjait fel-le futtatja rajta. Óvatosan belemarkol, körmeivel gyengéden végigkarmolja. Szívverésen egyre gyorsabb. Lehunyom a szemem, mintha ismét bekötötte volna a szemem, és hátrahajtom a fejem a mellére.
Keze a combom belső felére siklik, lélegzetemet visszafojtva várok, de mielőtt elérné a legérzékenyebb pontom, visszafordul. Ekkor hangosan kifújom a levegőt. Norhyn a fülemhez hajol, és alig hallhatóan belesuttog:
-            Gyönyörű tested van – búgja érzéki hangján.
-            Van annyira szép, mint Shyrah-é? – kérdezem incselkedve.
-            Még annál is szebb – nem kezd magyarázkodásba, és ez így jó. Jobb tenyerét, mely eddig a bal oldalamat simogatta feljebb csúsztatja, és lágyan megérinti a bal mellem. Érintése finomabb, mint a legdrágább selyemé. Izmaim megfeszülnek az izgalomtól. Combomon pihenő kezével megérezheti, mert ismét rámarkol a lábamra.
Szinte már őrjítően lassan halad. Lábamat masszírozza, miközben másik kezével mint egy hegymászó, halad felfelé kisebb görögdinnye méretű mellemen. Ajkamat beharapva várom azt a mennyei érzést, amikor végre megérinti a mellbimbóm.
-            Ne harapj a szádba, szeretném hallani a hangod – hallom meg ismét baritonját. Ezzel szinte egy időben eléri végre a várva várt csúcsocskát. Az már addigra megkeményedett, így kényére-kedvére játszhat vele. Morzsolgatja, sodorgatja, néha rácsíp, és kicsit meghúzza. Én pedig nem harapom többet a számat, inkább hangosan nyögdécselek, sikoltozok.
Norhyn nyelve és ajkai továbbra is a nyakamon, vállamon táncolnak, ezzel is egekbe katapultálva vágyamat. Másik kezét is felemeli, hogy a mellemre tegye. Én pedig boldogan sikkantok fel, mikor másik erős kezével marokra fogja másik dús keblem.
Bár már rég követeli az elmém, mégsem könyörgök Norhyn-nak, hogy teperjen le. Élvezem a játékot, bár most nincs rajtam az a szörnyű fém alsónemű.
Egyszer csak Norhyn megunja az egysíkú játékot, és kisiklik mögülem. Elém térdel, és kicsit szemezünk egymással. A víz erotikusan csorog végig feszes izmain. Látványa arra ösztönöz, hogy végignyaljak ajkaimon. Nem bírom ki, előre hajolok, és mohón ajkaira vetem magam. Csókolom, mintha ettől függne az életem. Átkarolom nyakát, hogy még jobban odahúzhassam magam hozzá, melleimet mellkasának nyomom. Meredező bimbóim az övéihez érnek, és még ez is furcsán jó érzéssel tölt el. Nyelveink vad tánca valami őrült, barbár népi táncra emlékeztet, mellyel a termékenységistennek áldoznak. Én pedig áldozni akarok.
Percekkel később szakítjuk csak meg a csókcsatát, hogy levegő után kapkodjunk, de Norhyn nem pihen. Szemeimet figyelve előre dől, és közelről megvizsgálja melleimet. Az egyiken egy anyajegyet talál, csókot lehel rá. Ha lehet, még jobban elvörösödöm. Ő pedig nem húzza az időt, lecsókolja rólam a vízcseppeket, majd szájába veszi a bimbómat. Szívja, harapdálja, míg a másikat ujjai közé fogja. Hátravetett fejjel, hajába túrok. Selymes haja babusgatja ujjaimat, ahogy átsiklik közöttük.
Pár perc komoly játék után újból átélem azt, melyet két hete. Izmaim görcsbe rándulnak, testem elviselhetetlenül forróvá válik, én pedig éles sikoly kíséretében elélvezek. Norhyn nem hagyja abba kényeztetésem, sőt lejjebb halad testemen. Mikor a hasamat csókolgatva eléri a víz szintjét, benyúl a fenekem alá, és egy lépcsővel feljebb emel, így csípőm kikerül a vízből. Először kicsit összezárom a lábaimat, és zavartan a lágyékom elé teszem a kezem. A férfi határtalan kedvességgel néz a szemembe, majd csókot hint a kezemre.
-            Nem szeretnéd? – kérdezi csendesen. Hagyja hadd gondolkozzam. Végül erőt veszek magamon, és elveszem a kezem.
Norhyn, mivel látja, hogy kissé kellemetlen nekem, nem nézi végig az elé tárt intim szférát. Lehunyja szemét, és csak akkor nyitja ki, mikor ajka a szeméremdombomhoz ér. Beleborzongok a lágy csókba. Ő pedig óvatosan megízlel.
Felsikoltok, mikor nyelvét megérzem legérzékenyebb pontomon. Játszogat velem, élvezi hangos kitöréseimet, melyek válaszok mozdulataira. Amikor gyorsabban kényeztet, benn tartom a lélegzetem, mikor lelassít, kéjes sóhajként hagyom távozni tüdőmből az elhasznált levegőt.
Hosszú percekig írogatja nyelvével a szerelem, az érzékiség, a vágy és a kéj ősi rúnáit nyelvével altestemre, mire elérem a csúcsot. Egész testem beleremeg, izmaim görcsbe rándulnak, és én hátravetett fejjel felsikoltok. Még kis ideig kényeztet, majd leemel a lépcsőfokról, ölébe fektetve végigsimít testemen, ezzel lemosogatva rólam a maradék festéket. Mélyen szemébe nézek. Próbálom kiolvasni a benne rejtőző érzelmeket. Kedvességet, odaadást látok benne.
Lehunyom pilláim, és újból megcsókolom. Nem tudok betelni dús ajkaival, ficánkoló nyelvével. Hozzá bújva érzem, hogy már ő sem nyugodt, és ez újból felszítja bennem a lángot. De ő feláll, és kiszáll a medencéből – persze most is a karjában tart, mintha attól félne, hogy nem tudok talpra állni. Törülközőbe tekeri saját magát, és engem is, ehhez egy pillanatra letesz a földre, de mint a friss házasok, újfent karjába kap, és bevisz a hálóba. Én pedig úgy bújok hozzá, mintha kiscica lennék.
A szobát belengi a gyógynövények illata, akár egy gyógyhatású füstölő.
Norhyn gyengéden az ágyra fektet. Egyetlen kézmozdulatára meggyulladnak a szobában lévő gyertyák, sejtelmes fénnyel bevonva a szobát.
Fölém hajolva négykézláb az ágyra térdel. A halovány fény a baldachin mintáit arcomra, lovagom testére vetíti. Tekintetem végigkalandozik testén, végül megállapodik már majdnem tettre kész férfiasságán. Izgalmamban ajkamra harapok. Kezeimmel túrára indulok testén. Megérintem mellizmait, mellbimbóit, majd lejjebb csúszok hasára. Lágyan emelkedik, és süllyed, ahogy levegőt vesz. Mikor olyan helyen érek hozzá, kicsit megfeszül. Aztán elérem a csípőjét. Oldalához érve közelítem meg, többször is a szemébe nézek közben, hogy lássam a reakcióját. Úgy látom nincs kifogása ténykedésem ellen. Két oldalról fogom közre a méretes szerszámot. Nem mondom, láttam már párat, de ekkorát még sosem. Elképeszt, hogyan nem ájul el, mikor megtelik vérrel. Ilyen érzés ritkán kerít hatalmába, de úgy érzem, simogatnom kell, meg kell próbálnom a számba venni, ízlelni akarom. Határozottan Norhyn szemébe nézek.
-            Kérlek, ülj le a sarkaidra – suttogom izgatottan. Fél szemöldöke érdeklődve feljebb kúszik, de megteszi, amire kérem.
Én feltérdelek, és újból nekiállok felkutatni testét. Ajkaimmal, nyelvemmel érintem bőrét, becézem mellizmait, megkeresem hasizmának minden völgyét, belecsókolok köldökébe. Ekkor már mellem hozzáér férfiasságához. Meglepően kellemes érzéssel tölt el. Egy pillanatra felemelkedem, hogy aztán rábukjak a szerszámra. Először csak simogatom, méregetem, majd ajkaimmal is közelítek felé. Számat a végére tapasztom, miközben kezeimmel csavaró mozdulatokat végzek rajta. Nyelvemmel körbe nyalom a makkot, ízlelem nedvét. Aztán nyelvemmel végigkalandozok rajta a tetejétől az aljáig, csókkal érintve zacskóját is. Visszatérek a tetejéhez, hogy megpróbálhassam a számba venni. Nem egyszerű, meg kell hagyjam, pedig még meg sem keményedett teljesen. Óvatosan próbálgatom, közben nyelvem szakadatlan csintalankodik, kezeim sem állnak meg egyetlen pillanatra sem.
Mikor úgy érzem, nem tudom tovább a számba venni, de már elérte teljes keménységét, bevetem a melleimet is. A bájdorong pontosan beillik két, méretes keblem közé, hogy azok teljesen körbe zárják. Fel-le mozgatom a melleimet, néha kicsit felemás tempóban, hogy még simogatóbb érzést adjak.
-            Hyina – hallom meg érzéki nyögését, mire felkapom a fejem. Norhyn abban a pillanatban megcsókol. Mint mindig, most is elolvadok csókjától. Karja a derekam köré fonódik, feljebb húz az ágyon és befektet a párnák közé. Egy pillanatra sem szakítja meg csókunkat, szinte egymást lélegeztetjük. Két lábam közé fészkeli magát, majd miközben fél kézzel egyik mellemet masszírozza, férfiasságát a csiklómhoz simítja. Mindketten remegünk a vágytól, testünk szinte tüzel.
Aztán megtörténik, amire annyit vártam: Norhyn lüktető, feszes tagja belém hatol. Belenyögök csókunkba, erősen magamhoz szorítom, lábaimmal átkarolom derekát, és húzni próbálom magam felé. Fogva tartóm sokféleképp kínzott már. Különféle méretű és formájú tárgyakkal tette tönkre testem kívülről, és belülről egyaránt, de mágusai mindig begyógyították testem kisebb-nagyobb sebeit. Persze ettől még fejlődtem, tanultam, nem felejtette el sem az elmém, sem a testem a tanultakat. Bármennyire is meggyötört, legközelebb majdnem szűz testi mivoltomban állhattam az újabb kínzatások elébe. Ezt Norhyn is érzi. Nagyon jól tudja, meddig engedhet a szorításnak, hogy még ne okozzon fájdalmat. Csípője lassú mozgatásával olyasfajta örömhöz juttat –ismét– melyhez eddig nem volt szerencsém. Nem dugunk vagy kefélünk, szerelmeskedünk. Mintha ő vezetne be a testi szerelem rejtelmeibe. Minden mozdulatunk, érintésünk óvatos, vigyázó, érzéki. Nem sietünk sehová, az egész éjszaka a miénk. Ő pedig istenétől tanult titkos módszerekkel képes elérni, hogy bár bensőm szorosan körbefonja, mégsem érzek fájdalmat, ahogy ki-be jár bennem. Csípőjét kissé elfordítva más és más szögből hatol belém, ezzel is az őrületig fokozva a kéjt. Néha férfias nyögést vagy morgást hallat, melyből én is tudom, hogy élvezi aktusunkat.
Szorosan magához ölel, csípőjét lassan hátra húzza, majd újból belém mártja. Hosszan, mélyen, mintha teljesen egyé akarna válni velem. Kezeim a testén kalandoznak, hajába túrok. Nem bírok betelni erőteljes megjelenésével, kemény farkának kényeztetésével.
Áthengeredik a hátára, miközben még mindig ölel. Felülre kerülök. Ahogy ráülök csípőjére, ágaskodó része mélyebbre hatol belém, mint eddig. Kéjesen felsikoltok, miközben hajamat hátra vetem. Aztán elkezdem mozgatni a csípőm. Előbb még csak előre-hátra csúszkálok rajta, majd kicsit megemelem a csípőm, és tekeregni kezdek, akár egy húri. Kicsit még feljebb emelem a csípőm, majd az övéhez csapom hirtelen. Újabb kéjes sikolyt hallatok. Norhyn erős kezei hol a derekamat fogják, hol a fenekemet, hol a hátamon simít végig. A mellkasára támaszkodom, majd lassan, ritmikusan emelgetni kezdem a fenekem. Karjaimmal közrezárom a melleim, hogy ezzel is kicsit jobban kiduzzasszam őket. Norhyn pedig felemelkedik, és ajkaival érinti bimbóimat. Amint kicsit ráharap az egyikre, a sokadik orgazmus hullámzik át testemen. Szinte ájultan borulok karjai közé. Újból maga alá terel, és érzéki mozdulatokkal újra lassú hergelésbe kezd.
Nagyon nem sietünk. Változó tempóban, változatos pozíciókban élvezzük egymás testét, és a gyönyört, melyet egymásnak ajándékozunk. Nem használunk semmiféle segédeszközt, maximum a falat, és az ágyat. Ennyi is éppen elég ahhoz, hogy maximálisan egymás, és magunk kedvére tehessünk. Norhyn hihetetlen önuralommal terelget, tanítgat a szerelmeskedés fortélyaira. Pedig megtehetné, hogy saját élvezetére gyors tempóra vált, de nyugodt marad. Messziről hozott praktikáival végtelennek tűnő órákká duzzasztja együttlétünk perceit.
A vaskos gyertyák lassan csonkig égnek, mire Norhyn is eljut a csúcsra. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudná kis pihenés után folytatni az akciót, de bizony én a kifulladás szélére jutottam. Egész testem verejtékben úszik, izmaim reszketnek a számtalan orgazmustól, és az igénybevételtől. Norhyn pedig mellém fekszik. Ő is szolidan piheg. Rám mosolyog, megcsókol, majd úgy fordít, hogy hátamat a mellkasának nyomjam. Percekig simogatja még testem, csókolgatja a nyakam. Mikor már minden izmom megnyugodott, szorosan magához ölel, és jó éjszakát kíván. Én pedig olyan békésen hajtom álomra a fejem, mint még soha.
Norhyn ébreszt fel. Majdnem fekete szemei igézően hatnak rám. Ilyen kellemes ébresztőben még sosem volt részem. Ujjaival óvatosan simogatja hajam. A nap még nem kelt fel, de óvatosnak kell lennünk, nehogy a herceg rajtakapjon minket. A titkos viszony izgalma hatja át együtt töltött pillanatainkat.
Ajkához hajolok, és megcsókolom. Szívem kolibriként verdes, midőn viszonozza csókom. Talán csak egy órával ez előtt aludtam el, de kipihentnek érzem magam, és képes lennék egy újabb menetre a mellettem lévő csődőrrel. Teljesen megértem Shyrah ragaszkodását a férfihoz.
Pár percig még elmerülök tekintetében, élvezem, ahogy ujjai befutnak sűrű hajamba, és átfésülik választékom másik oldalára. Mikor a kakas megszólal a városban, és érces hangja felszakítja a dermedt csendet, Norhyn felemelkedik az ágyról. A csatatérre emlékeztető ágynemű árulkodó lehet, ezért félelemtől hajtva kimászok én is, és lehúzom. Majd szólok a cselédeknek, hogy húzzanak fel egy újat.
Még egyszer utoljára Norhyn-hoz bújok. Egy szót sem szólok, mert úgyis csak elrontanám a pillanatot. Sürgetem, hogy hagyja el a veszélyes zónát. Nem hiányzik, hogy Dahrnkall rájöjjön, itt volt egész éjszaka. Aztán hosszasan figyelem, ahogy kilép a szobából, és alakját elnyeli a palotát uraló sötétség.
Becsukom utána az ajtót, majd összekucorodok pár díszpárnán, és édes pihenésre adom a fejem. Újult erővel fogok szembenézni a zsarnokkal.
Ő pedig nem hazudtolja meg magát. Amint belép a szobába, hajamba markol, és pofonokkal ajándékoz meg. Olyan csetepatéban törünk ki, mint másfél évvel ez előtt. Vállon harapom úgy, hogy véresen maradnak ott fogaim nyomai. Arcomon tenyerének, oldalamon öklének nyomai előbb vöröslenek, majd lassan átmennek lilába, zöldbe. Eltöröm egy ujját, elferdítem az orrát, ő kiszúrja egyik szememet.
A kiújult küzdőszellemet újfajta módon bosszulja meg rajtam. Kitalálja, hogy most két hétig bármi is történjen velem, nem fogja varázslóit hívni, ez lesz a büntetésem azért, amiért a lovag rátámadt. És hogy mivel fogja büntetni Norhyn-t? Azt is hamarosan megtudom. Egy szál orvos látja el sebeimet. Szemem szörnyen sajog, de csak némi borogatást, és egy szemfedőt kapok. Viszont így nem csak annyira leszek Dahrnkall-ra utalva, mint eddig. Annak vezet neki, aminek akar, azt etet meg velem, amit akar. Mivel a rá mért ütésem, rúgásaim és harapásaim elektromos áramként ütöttek vissza rám, így már ellenkezni nincsen annyira kedvem, de ez ismételten csak ideiglenes állapot.
-            Így nem láthatod a szánalmas lovagot – sziszegi miután az orvos szememre kötötte a kendőt. Persze ő nem tudja, hogy nem kell látnom, így is erőt ad nekem.
Mivel nemsokára reggelire megyünk, felöltöztet. Nem mondja meg milyen ruhát ad rám, de azt érzem, hogy baromira nem fed sokat. Csuklóimra bilincset csattint. Egy éles tőrrel a mellkasom bőrébe vés még valamit. Nem vagyok benne biztos, mit, de valószínűleg címerének fő motívumát. Felszisszenek, mikor a penge a bőrömbe vág. A seb nem mély csupán csak annyira, hogy egy kicsit vérezzen. Ezzel is fensőbbségét, és felettem aratott győzelmét hivatott hirdetni. Újabb elkeseredett próba arra, hogy kihozza Norhyn-t béketűréséből.
-            Erényöv: pipa, nyakörv: pipa – ellenőrzi a szokásos kellékeket, majd megragadja a pórázt, és indít is. Botladozva, csoszogva követem uramat, karjaimat magam előtt tartva. Így azért el tudom kerülni a falakat, de pár virágos vázába így is belelépek. Ilyenkor pofára esek, de szerencsére kezeim nem a hátam mögött vannak, és tompítani tudom az esést. Enélkül rövidesen fogpótlásra lenne szükségem.
-            Jó reggel, húgom! – hallom meg Dahrnkall gunyoros hangját. Tehát beértünk az étkezőbe – könnyebbülök meg. Délcegen kihúzom magam. Talán akkor voltam utoljára ennyire magabiztos, mikor Norhyn beállított hozzánk. Az idegenek mindig is kihozták belőlem a maximumot.
-            Bátyám – viszonozza a köszöntést mogorván a hölgy. Egy hangot hiányolok, de tekintetét megérzem magamon – Elárulnád, hogy miért akartál velem együtt reggelizni már megint? Lett volna jobb dolgom is... – morgolódik Shyrah.
-            Már az is baj, ha a húgommal szeretném elkölteni a reggelimet? – hangjából érzem, hogy fülig ér a vigyora.
-            Ami azt illeti, terveim voltak – szúrja közbe élesen a húg.
-            Újabb partit rendezel? – vág vissza a férfi. Kihúzza székét, és letelepszik rá. Hallom még egy másik szék csikordulását is. Viszont nem hallom a harmadikat. Talán Norhyn is állva maradt, mint én.
-            Mi közöd hozzá? – riposztoz a hölgy.
-            Csak arra gondoltam, én is szerveznék egy hasonló pártit – elmélkedik Dahrnkall, az utolsó szót gúnyosan megnyomva. Szívverésem egy pillanatra megáll, majd a lemaradást gyorsan próbálja pótolni.
-            Te nem vagy képes ilyen partit adni, bátyám – szólal meg epésen Shyrah.
-            Már miért ne tudnék?! – csap az asztalra Dahrnkall. Evőeszközei csörömpölve megugranak az asztalról. Ütést érzek a térdhajlatomon, amitől térdre rogyok – Szedd össze őket – morogja nekem, de én nem mozdulok. Újabb ütés, de ezúttal a tarkómra. Szerencsére nem stukkolom meg a flasztert, de beletenyerelek a villájába. Felszisszenek, majd az ő térdébe állítom lendületből az evőeszközt. Viszonzásképp jól ismert pofon csattan az arcomon.
-            Mi van, lovag?! – röhög a herceg – Most nem heveskedsz, mi!?
Norhyn megőrzi hidegvérét, és meg sem szólal. Ezzel jobban dühíti a herceget, mintha ócsárolná. Dahrnkall megszorítja a vállamat, de nem tud fájdalmat okozni nekem. Csak mosolygok mérgén.
-            Majd meglátod, Shyrah! – bizonygatja dühödten – Még másfél hónap, és itt lesz a trónra kerülésemre rendezett ünnepség! Te ilyen partit még sosem láttál! Annyi örömlányt hozatok a palotába, hogy még a te hős lovagodnak is beletörik a bicskája! – gúnyolódni próbál, de szánalmasak a próbálkozásai.
Felpattan székéről, és rángatni kezdi pórázomat.
-            Hyina mozdulj! Megyünk! – lábra állok, és bár csak sejtem merre lehet a lány, és hatalmas védelmezője, feléjük fordítom a fejem egy pillanatra. Csak ezután követem Dahrnkall-t.
Dahrnkall egészen a szobájáig dohog. Olyannyira elönti a szar az agyát, hogy csak egy kiadós dugás nyugtatja meg. Fel sem veszem. Végig rajta hagyja a bilincset a karomon, a szemfedőt a szememen.
Dolga végeztével otthagy, és elmegy intézkedni. Úgy tűnik, mindenképp hatalmas bulit akar szervezni. Nekem ez csak kedvez. Minél nagyobb a felhajtás, annál könnyebb megszökni. Egy szolga bekísér a fürdőbe, és segít megmosakodnom. Mivel a bilincshez neki sincs kulcsa, a szemfedő pedig sérült szemem miatt kell, vakvezetőmmé avanzsál a kedves leány.
 
                                                                     *                      *                      *
 
Két hét is teljes nyugalomban telik el. A palotai élet pezseg. Dahrnkall csak ritkán átkoz meg jelenlétével. Akkor is csak egy-egy gyors menet erejéig.
Imola a segítőm ez idő alatt. Bár a bilincs lekerül rólam, szemem nem hajlandó meggyógyulni magától. Imola vezetget mindenhova. Mivel Dahrnkall-nak nincs ideje „megsétáltatni”, ezt a feladatot Imola végzi. Csakhogy ő nem pórázon vezet, hanem a karomba karolva. Kellemes ruhákat ad rám, szinte már-már egy vak hercegnőnek érzem magam mellette. Úrnőjének szólít, pedig többször is megkérem rá, hogy ne tegye. Segít étkeznem, fürdenem, ellátja sebeimet, melyeket a herceg éjszakai látogatásai alkalmával okoz nekem. Egészen megkedvelem a cserfes leánykát.
Elmeséli nekem, hogy egyszer-egyszer ő is bemehetett Shyrah úrnő – ahogy ő mondta – partijaira. Az úrnő nagyon kedves hozzá, és a többi szolgálóval is. Akárcsak Norhyn. Áradozik az úrnő lakrészében eltöltött órákról, a vendégekről, a társalgásokról, és az orgiákról. Elárulja nekem azt is, hogy ő nem merte kipróbálni a lovag nyújtotta élvezeteket. Megrémítette őt hatalmas mérete, pedig a szemei barátságosan csillogtak.
Kiderül, hogy ki nem állhatja Dahrnkall-t. Ezzel persze nincsen egyedül, de teljesen meg tudom érteni érzéseit. Azt is megtudom róla, hogy már kiskora óta a palota lakója, így minden kis zegzugát ismeri. Tudja, hol vannak a titkos járatok, hol nyitható a fal, melyik titkos átjáró ajtaja szorul olajozásra, mely titkos kart törték le a részeg katonák.
Behúz a kertnek egy eldugottabb részére.
-            Úrnőm, várjon itt egy kicsit – suttogja nekem izgatottan a lány.
-            Mire készülsz, Imola? – kérdezem gyanakodva.
-            Ne aggódjon, úrnőm, mindjárt jövök vissza – azzal elengedi a kezem, és elszalad. Kapaszkodó nélkül maradva a körülöttem burjánzó flórába fúrom ujjaim. Az illatokból ítélve a lilaakácokkal befuttatott kapuk alatt lehetek. Méhek döngicsélnek lustán a fejem felett a délutáni melegben. Már egészen megszoktam, hogy nem látok semmit, de kifejezetten zavar, hogy Imola itt hagyott. Elveszettnek érzem magam, meg sem merek mozdulni. Görcsösen kapaszkodok az akác felfelé kúszó fás szárába.
-            Imola! – szólongatom csendesen, de kissé szorongva.
Lépteket hallok a puha fűben. Felém közelednek, egyre közelebb és közelebb.
-            Imola, te vagy az? – kérdezem kétségbeesetten. Hirtelen erős karok ölelnek át, ismerős marcipán illat csapja meg az orrom, tűzforró lehelet söpör végig nyakamon, azonnal felforralva vérem.
-            Nem vagyok Imola, de ha szeretnél, szólíthatsz így – búgja közvetlen közelről a fülembe a jól ismert tengermély bariton.
-            Norhyn – lehelem nevét áhítattal. Ő pedig nagyon jól érzi, hogy nem kell mondania semmit erre. Maga felé fordít, és forrón megcsókol. Átölelem, tenyeremmel feltérképezem testét, ruházatát. Ezúttal egy vékony anyagból készített tóga van rajta. Csak fél vállán van átvetve a ruha, ott egy csattal van összefogva. Haja még mindig derekáig ér, és ha már odáig elkalandozik a kezem, akkor feltérképezem, hogy alsónemű nincs is rajta, ahogy az kötelező. Enyhe borzongás fut végig rajtam, ahogy megtalálom ruhájának vágását, és ott benyúlva megérintem mezítelen derekát.
-            Hiányoztál – suttogom fejemet a mellkasának döntve. 


gab2872014. 09. 23. 10:34:21#31391
Karakter: Orrhaldo-i Norhyn



- Dahrnkall, ereszd őt el! – hallom a hátam mögül Hyina hangját, de mivel nem nagyon hatja meg a herceget, tesz még egy próbát – Ne vívd ki egy istenség haragját!
- Istenség, mi?! – szemmel láthatóan nem járt sikerrel Hyina próbálkozása – Le se szarom az istenét! Itt nincsen temploma, senki sem ismeri. Ide aztán nem jön, hogy kimentse az ő állítólagos lovagját – fröcsögi becsmérlően. Ennyire öntelt emberrel még soha nem találkoztam. Még a legbecsvágyóbbak is meghunyászkodnak kissé, ha egy isten kerül szóba. Ám, Dahrnkall szemmel láthatóan elképzelni nem tudja, hogy egyszer elérje a végzete, hite szerint még egy isten sem csorbíthatja hatalmát. Hát, majd meglátjuk!
Először is, apró lecke a hercegnek!
A vállam felett hátrafordulok Hyina felé, s bíztatóan rámosolygok. Majd felé fordulok, elkapom az egyik karját, s magamhoz rántom, karommal átölelve testemhez simítom az övét. Egy mozdulattal emelem fel magamhoz, majd szájon csókolom, vadul, szenvedélyesen. Érzem, ahogy megadja magát nekem, a csupán pillanatokig tartó, ám annál hevesebb csókot viszonozza, mint aki egész életében erre várt.
Csupán egy pillanatig koncentrálok, s elmém utat talál az övébe:
Ne félj, a nevem Orrhaldo-i Norhyn. Ki foglak szabadítani! Ha egyedül leszel, szólj nekem telepatikusan. Így Dahrnkall tudta nélkül tudunk majd beszélni.
Meglep, hogy nem lepődik meg! Nem ismeri az elme erejének útját, ez azonnal nyilvánvaló lett számomra, ahogy megérintettem az elméjét. Vagy találkozott már ezzel a képességgel máskor is, vagy minden hite, és bizalma bennem van.
Ahogy csókunkat megszakítom, tekintetemmel továbbra is rabul ejtem az övét, miközben a katonák rám vetik magukat. Nem nagyon állok ellen, csak úgy tessék-lássék, hogy azért érezzék a törődést, de így is eltörik egy-két csont. Dahrnkall közben torkaszakadtából üvölt, mint egy fába szorult féreg:
- Megöllek! Ezért felnégyeltetlek!
A herceg az egyik katonájához ugrik, s kirántja kezéből a szablyát, majd felém lendül.
Shyrah egyik-pillanatról a másikra terem ott, és csimpaszkodik fivérébe, aki eszét vesztve tombol. Lerázza magáról a lányt, s arcul csapja a szablyát markoló öklével. Ám Shyrah-t nagyon kemény fából faragták, ahogy az ütéstől hátratántorodik, irányt vált, és kettőnk közé veti magát:
- Csak a testemen keresztül!! – sikoltja bátyja arcába, miközben átkarol.
Dahrnkall dühe vörös ködén keresztül is felfogja, hogy a húga térdel előtte, így nem sújt le a karddal, helyette elhajítja a fegyvert, és veszett pofozkodásba kezdenek. Shyrah úgy küzd, mint egy sarokba szorított vadmacska, karmol, rúg, harap, és végül aztán megfutamítja tajtékzó bátyját, aki Hyina-hoz lép, majd megmarkolva a sűrű, hosszú, vörös loboncot, a hajánál fogva vonszolja maga után a szerencsétlen, meztelen lányt.
Shyrah kipirult arccal, haragosan villogó szemekkel felém fordul, s katonák kíséretében elvezet, ki a teremből.
 
                                                         *                *                *
 
- Úrnőm – szól az egyik katona, amikor Shyrah beparancsol a lakosztályába, míg a katonákat szemmel láthatóan kint szándékozik hagyni – Nem hagyhatunk vele kettesben!
- Márpedig kint maradtok! – mondja keményen.
- Úrnőm, engedelmeddel, de bemegyünk! – válaszol a katona határozottan, és bemasírozik a lakosztályba, három társával.
- Azonnal takarodjatok kifelé!!! – üvölt rájuk a hercegnő, olyan dühösen villogó szemekkel, hogy a katonák elbizonytalanodnak – Lecsapatom a fejeteket Dahrnkall-al, ha egy szempillantás alatt nem tűntök el a lakosztályomból!!!
- De Úrnőm… – próbálkozna a katonák vezetője, de Shyrah a másik katonához fordulva a szavába vág.
- Add ide a kardodat!!! – parancsolja, hangja olyan fagyos, mint az északi szél.
A katona habozva, de végül átadja a fegyvert, mire a társa reszketni kezd.
- De, Úrnőm…
- Kifelé!!! – rivall rájuk Shyrah – Takarodjatok kifelé, mert nem hagyom rá a hóhérra a munkát!!!
A négy katona riadtan egymásra pislogva végül kimenekül a helyiségből, s behúzzák maguk után az ajtót.
- Félelmetes tu…
- Ne!!! – villannak rám a gyönyörű, haragos szemek – Meg ne szólalj!!!
A kard csörömpölve köt ki a sarokban, én pedig jobbnak látom megfogadni javaslatát. Az őrült herceg húga lehet az egyetlen, ámde rendkívül hasznos szövetségesem, nem jó ötlet magamra haragítani.
A lány dúlva-fúlva vonul keresztül a bálteremnek is beillő előtéren, szótlanul követem. Termek sokaságán – társalgókon, teázókon, étkezőkön, olvasó szobákon, zenetermeken, és még ki tudja, hogy milyen rendeltetésű helyiségeken – vágunk keresztül, valóságos labirintus Shyrah lakrésze, mint a legtöbb nemesé, csak éppen ez annál fényűzőbb, és tágasabb. Útközben sok szolgálóval összefutunk, ilyenkor azok gyorsan a falhoz hátrálnak, s lehajtott fejjel, némán várják, hogy úrnőjük elhaladjon előttük. Végül egy társalgóban – vagy legalábbis, én annak gondolom – állunk meg.
A herceglány az egyik komódszerű alkalmatossághoz lép, amiről hamarosan kiderül, hogy valamilyen italszekrény. Egy palackból vörös italt, gyanítom, bort tölt magának, majd felém fordul. Valamivel higgadtabbnak tűnik, ám szemei még mindig haragosan villognak.
- Megőrültél?! – kérdezi indulatosan – Mégis, mi az ótvaros rossebet képzeltél?!?! Megcsókolni a bátyám ágyasát?!?!
- Úgy emlékszem, hogy nem sokkal előtte épp megszöktetni készültem! – mosolygok rá magabiztosan.
- Na, ne is mondd! – int idegesen – Arról már nem is beszélek! De azt még túlélted volna, de azt ahogy, a bátyám szeme láttára megcsókolod a lányt?!?!?! – forgatja a szemeit, és nagyot kortyol az italból, s lehuppan az egyik kerevetre.
Hosszú a csend közöttünk, Shyrah párszol kortyol a pohárból, majd rám emeli tekintetét. Kicsit talán nyugodtabbnak tűnik, bár azért még mindig csillan némi indulat a gyönyörű, indigókék szemekben.
- Nem vagyok naiv, tudom, hogy nem sokáig élvezhetem a társaságodat! – mondja aztán – Ismerem a vallásodat, noha errefelé nem dívik Allrhaune imádata. Biztos vagyok benne, hogy céllal érkeztél, és amint eléred a célodat, továbbállsz, s most már azt is sejtem, hogy mi a célod!
- Igen? – vonom fel a szemöldökömet.
- Igen – bólint komolyan – Ki akarod szabadítani Hyina-t a bátyám karmai közül.
- Ez eléggé nyilvánvaló volt az iménti események tükrében – hagyom helyben.
- De nem lehetne ezt ésszel csinálni?! – fakad ki megint – Nem sokáig leszel a vendégünk…
- Inkább a rabotok – vetem közbe.
- Csak Dahrnkall-é… – mondja sajnálkozva – Én a vendégemnek tekintelek, és úgy is foglak kezelni, amennyire tőlem telik… Szóval nem sokáig leszel a vendégem, szeretném, ha életben maradnál ez idő alatt!
- Azon leszek, hercegnő! – mosolygok rá – És, milyen más kívánságod van még, míg a vendégszeretetedet élvezem? – hangom kicsit mélyebben zeng, pillantásommal mohón falom a testét.
Nem is tévedek, szinte azonnal felszítom benne a léhaság tüzét.
- Élvezni akarom a tested – búgja buján – a gigászi, lankadatlan férfiasságod, annyiszor, és olyan hosszan, ahogy csak lehet!
Boldogan teszek eleget kívánságának. Shyrah egy nagyon vonzó lány, nincs olyan férfi a világon, aki visszautasítaná a lehetőségét, hogy vele töltsön pár forró órát, s ez alól én sem vagyok kivétel. Allrhaune legnagyobb örömére hosszasan kényeztetem őt, s hamarosan gyönyör teli sóhajaitól, és nyögéseitől hangos a lakószárnya.
Épphogy csak egymásba hevülünk, amikor éles fájdalom hasít a fejembe, s ezzel egyidejűleg hangos sikoly cseng végig az elmémen!
Olyan váratlanul ér, és olyan erővel, hogy kis híján rárogyok Shyrah-ra. Nem akarom agyonnyomni, így egy mozdulattal legördülök róla, s a fejemhez kapok, ami még mindig hasogat, bár már egyre csökkenő erővel.
- Mi a baj?! – kérdezi a herceglány ijedten – Rosszul vagy?!
- Kínozza őt… – lihegem neki fáradtan, ahogy a fájdalom lassan elül a fejemben.
Elkerekedett szemekkel néz rám:
- Honnan tudod?!?!
- Érzem… – suttogom neki, s látom, ahogy a szemében féltékenység ébred. Megpróbálom megnyugtatni – Ennek nincs köze érzelmekhez… Téged is éreznélek, ha Allrhaune miattad vezérelt volna ide…
- Jól van, na – mondja csendesen, s aztán végigsimít az arcomon – Pihenjünk egy kicsit… De – kacsint rám kihívóan – aztán nem úszod meg olyan könnyen, ki kell tenned magadért!!!
Kiteszek, nincs oka panaszra!
 
                                                         *                *                *
 
Az én étvágyam, és teljesítőképességem még Allrhaune szolgái között is kiemelkedő, de meg kell, mondjam, hogy nem volt olyan partnerem – még egyszerre több sem! – aki ennyire igénybe vette volna már-már természetfeletti képességeimet. Elképzelni nem tudom, hogy egy egyszerű, „hétköznapi” férfi miként lehetne képes helytállni Shyrah vágyainak kielégítésében, valószínűleg, sehogy. A herceglány szinte a nap huszonnégy órájában, a hétnek hét napján képes lenne szeretkezni, ha egy idő után nem pusztulna bele a kiszáradásba, és éhezésbe. Az elkövetkezendő három napot tulajdonképpen szeretkezéssel, evéssel-ivással, és némi alvással töltjük. Allrhaune, a létezése során szerintem még soha nem volt ennyire boldog, hogy egyetlen pár ilyen intenzitással, és fáradhatatlanul áldozzon néki, és ilyen mennyiségű szexuális energiát közvetítsen felé tisztelete jeléül.
A negyedik napon valamikor délelőtt, lustán elterülve fekszem Shyrah szobányi méretű, elképesztően fényűző, baldachinos ágyában. A herceglány mellettem szuszog, halkan, feje a vállamon, teste hozzám simulva, mintha csak egy szerelmespár lennénk. Nem kétlem, hogy ő szerelmes is belém, ez nagyon gyakran megesik velünk. A partner, akivel áldozunk istenünknek, szinte minden esetben belénk szeret, úgyhogy muszáj, leszek majd alkalmazni Shyrah-n a Múló Szerelem bűbájt, ha végül elhagyom a palotát.
Az elmúlt három napot szeretkezéssel töltöttük, de néha-néha ki-kijutottam Shyrah lakószárnyából, egy-egy rövid időre, s ilyenkor, természetesen Hyina után kutattam. Nem leltem nyomát, egyetlen egy alkalommal sem. A szolgák sem látták, és Shyrah is azt mondta, hogy Dahrnkall biztosan levitte a várkastély alatt húzódó pincerendszerbe. Onnan ugyanis, nem hallatszanak fel a sikolyai.
Lehunyom a szemem, s magam elé idézem Hyina vad szépségű vonásait, lángvörös hajtengerét. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem mozdít meg bennem semmit a lány. Shyrah egy izgatóan gyönyörű, tökéletes szépség, de Hyina-ban van valami, valami megmagyarázhatatlan plusz, amitől szinte azonnal felforr a férfiember vére. Ha kettejük közül választanom kellene, akkor Hyina-t választanám, ez nem vitás.
A csók nem volt teljesen öncélú a bálteremben, ezzel létesítettem állandó kapcsot Hyina, és köztem. Allrhaune eltéphetetlen köteléke láncolja elménket egymáshoz, segítségével bárhol, bármikor tudok telepatikus üzenetet küldeni neki, és fogadni tőle, még úgy is, hogy ő nem rendelkezik ezzel a képességgel.
Elmémmel kinyúlok, és az ő elméjét keresem.
Hyina! – próbálom megszólítani őt mentálisan, de nem kapok választ. Többször próbálkozok, egyre kétségbeesettebben, mire végre megérzek valamit. Nem értem, de érzékelem, hogy valaki válaszolni próbál.
Hyina, válaszolj, kérlek! Mondd, hogy életben vagy!
Élek – érkezik a válasz, amit olyannyira vártam.
Allrhaune-nak hála – sóhajtom megkönnyebbülten.
Te jól vagy? – érkezik a kérdés. Fáradtnak, erőtlennek tűnik, és fásultnak.
Mit tettek veled? Hol vagy? – hagyom figyelmen kívül a kérdését. Az én állapotom lényegtelen most, valószínűleg még hetekig kellene éjt nappallá téve, minden nap kiszolgálnom Shyrah-t, hogy megközelítsem azt a fáradtságot, és fásultságot, amit felőle érzékelek.
Nem tudom – érkezik a válasz az ismeretlen távolból, szinte letaglóz a keserű beletörődés, fásult letargia.
Shyrah-t meggyőzöm, hogy hozasson ki minél előbb! – próbálom megnyugtatni. Minél hamarabb ki kell hozatni onnan, bárhol is legyen, mert nagyon a végét járja szerencsétlen.
Mióta vagyok itt? – érkezik a következő kérdés.
Na, ez az, amit én nem tudok, elvégre az elmúlt három napot Shyrah kényeztetésével töltöttem. Tény viszont, hogy az óta, mióta elváltunk a bálteremben, nem tudtam nyomát lelni.
Három napja nem hallottam felőled.
Ne miattam aggódj – próbál megnyugtatni, nem túl nagy sikerrel – Egy nap, és kikerülök innen. Dahrnkall nem bírja ki sokáig dugás nélkül.
Végül is, ő ismeri Dahrnkall-t. Még, akár igaza is lehet… Nem nyugszok meg túlzottan, legszívesebben most azonnal lerontanék a katakombákba, és felhoznám onnan Hyina-t, de tudom, hogy ez az – sok minden más mellett – amit most egyelőre nem tehetek meg. Kénytelen kelletlen beletörődök a helyzetbe, viszont van egy hírem számára, ami talán reményt adhat neki:
Három hónap múlva lesz az uralkodó trónra kerülésének tízedik évfordulója. Aznap megszökhetünk. Ha egyedül maradsz, megbeszéljük a tervet.
 
                                                         *                *                *
 
Shyrah nem nagyon tud betelni velem, de legalább már csillapodik étvágya. Most már több olyan óra is akad egy nap, amikor nem szeretkezünk. Ez, persze, nem panasz a részemről, sőt! Shyrah rendkívüli szerető, találékony, kalandvágyó, és gátlástalan, a szó legjobb értelmében. A legnagyszerűbb szexpartner, akivel Allrhaune kegyelméből valaha szeretkeztem.
A palotában szabadon járhatok-kelhetek, amikor nem úrnőm igényeit elégítem ki, s azzal szeretkezem, akivel csak akarok. Ezt előszeretettel teszem is, főleg olyankor ragadok meg minden alkalmat az enyelgésre, amikor Dahrnkall a közelben van, és szemtanúja lehet. Élvezem látni, ahogy elvörösödik a dühtől, ahogy élvezem a relatív szabadságot a palotában.
Persze, a szabadságomat leginkább arra használom, hogy a menekülés lehetőségét feltérképezzem.
A palota egy valóságos erőd, ezt már akkor láttam, amikor megérkeztem ide. Magas, vastag falak, jól belátható útvonalak, őrök százai. Képtelenség kijutni, lehetetlen kijátszani minden őrposztot, és lehetetlen mindegyiket harcképtelenné tenni, amelyik felfedez. Nem beszélve az íjászokról, akik messziről is halálos fenyegetést jelentenek. Nem, így lehetetlen kijutni. Mindenképpen valamilyen cselhez kell folyamodni, vagy egy titkos járatra van szükség, vagy, egy olyan, külső támogató kell, aki hajlandó segíteni nekünk. Mindkettőnek a kulcsa természetesen Shyrah.
Mivel nem tudom, hogy melyik elképzelés lesz kivitelezhető, így egyelőre megpróbálom mindkettőt előkészíteni. Ebben segítségemre vannak azok a partik, amiket Shyrah szervez, és ad a barátainak a lakószárnyában. Ezeken elég kevesen vesznek részt egyszerre, sosincs kevesebb, mint négy meghívott, de tíznél több sem. Többnyire lányok, de van egy-egy fiú is, korban mindannyian nagyjából Shyrah és köztem vannak. Nagyon ritka az, hogy nem torkollik orgiába az esemény, általában hajnalig tartóan, végkimerülésig szeretkezik mindenki, mindenkivel. Shyrah legszívesebben vagy velem, kettesben, vagy többesben szereti csinálni, de akkor én mindig része vagyok a csapatnak. Afféle íratlan szabály, hogy bárki szeretkezhet velem, ha Shyrah is részese a játéknak.
Nem nagyon követem az idő múlását, hisz’ nincs jelentősége. Biztosan nem egy-két nap múltán fogunk kijutni innen, így jelentőségét veszíti az idő.
Talán két-három hét telhet el, azóta, hogy „beszéltem” Hyina-val, amikor alkalmam adódik rá, hogy a palota olyan részébe is ellátogassak, ahol még sosem jártam, mégpedig Dahrnkall lakószárnyába. Tudom, hogy veszélyes játékot űzök, de muszáj mindent feltérképeznem, mindent megismernem, különben nem tudnék menekülési tervet készíteni. És, persze, reménykedek benne, hogy Hyina-ra is rábukkanok…
Nagyon óvatosan, körültekintően lopakodok végig a folyosókon, és minden helyiségbe benézek, ami az utamba kerül. Az első dolog, amit mindig felmérek, hogy hol tudok elbújni, ha esetleg valaki felbukkanna. Természetesen hegyezem a fülem, hogy ha esetleg léptek zaját hallanám, akkor azonnal cselekedhessek, s eddig megúsztam anélkül, hogy lepleződtem volna. Volt egy-két meleg helyzet, de szerencsémre, mivel a személyzetben fel sem merül, hogy valaki járkálhat az uralkodói lakrészben, még akkor sem gyanakodnak, ha esetleg nem vagyok eléggé ügyes, és apró neszt ütök.
Épp az egyik folyosón ólálkodok, amikor lépteket hallok a forduló mögül. Sietve benyitok az egyik szobába, s gyorsan behátrálok, folyamatosan a léptek zaja irányába kémlelve, hogy tudjam, ha esetleg felfedeztek. De szerencsére még hamarabb be tudom csukni az ajtót, minthogy, a léptek tulajdonosa felbukkanna a fordulóban.
Amikor megfordulok, és körbepillantok a helyiségben, rájövök, hogy valószínűleg Dahrnkall hálószobájába sikerült benyitnom.
- Hát végre megvagy! – derül fel az arcom, ahogy megpillantom Hyina-t az egyik sarokban összekucorodva. Odasietek, és leguggolok hozzá – A herceg vadászni ment. Van egy kis időnk.
Gyönyörű, ahogy összegömbölyödve, mint egy kiscica elfészkelte magát a sarokban, és most, jöttemre, egyik karjára feltámaszkodva, kicsit kócosan pillog rám. Csípője ingerlően kerek, darázsdereka hajlékonyan ível, jókora mellei látványosan duzzadnak. Mindössze egy apró, melleit alig takaró felső van rajta, és egy fémből készült, míves kis bugyi.
- Norhyn! – szólal meg halkan, csodálkozón – Mit keresel te itt?!?!
- Téged! – érintem meg az arcát lágyan – Látni akartam, hogy jól vagy…
- Bolond!!! Dahrnkall megölet, ha kiderül, hogy itt voltál!!! – morogja, de hangjában örömöt vélek hallani, szemeiben megkönnyebbülést, és reménykedést csillanni. Lassan felül, hátát a falnak támasztja.
- Nem fogja megtudni, ha nem árulod el neki! – kacsintok rá.
- Kínzással sem szedi ki belőlem! – rázza a fejét eltökélten, aztán megenyhül a pillantása – Örülök, hogy látlak lovag!
- Én is, hogy téged megtaláltalak – mosolygok rá – Dahrnkall csak sötétedés után tér vissza, Shyrah-t pedig kifárasztottam úgy, hogy nem tér magához estig!
Egy pillanatra fura fényt vélek látni a tekintetében. Csak nem féltékeny, máris?! Aztán elismeréssel pillant rám:
- Nem volt még férfi, aki kimerítette volna Shyrah-t! – mondja mosolyogva, s érdeklődőn, egy hangyányit felfelé mozdul egyik morcos ívű szemöldöke.
- Talán nem a megfelelő férfiakkal próbálkozott! – kacsintok rá, majd kicsit komolyabban folytatom – Tíz hét múlva lesz Dahrnkall uralkodásának tízedik évfordulója. Akkor megszökhetünk!
- De hogyan?! – kérdezi kétségbeesetten.
- Még nem tudom – vonom meg a vállam – Együtt kitaláljuk. Két lehetőségünk van. Az egyik, hogy találunk egy titkos járatot, és azon keresztül hagyjuk el a palotát. A másik, hogy valamelyik vendég kocsiján.
Hyina hitetlenkedve rázza a fejét:
- Ki van zárva! Biztos, hogy főszerepet kapok a műsorban, s szerintem te is! Hogy tudnánk akkor lelépni, mindannyiuk szeme láttára?!
- Még nem tudom, ezt kell kitalálnunk! – vonom meg a vállam megint, de hangom magabiztos. Nincs kétségem afelől, hogy megszökünk, még, ha nem is tudom még, hogy hogyan? – Shyrah partijai lehetőséget adnak arra, hogy elvegyüljek a barátai között, s ismeretségeket szerezzek. Van már néhány lány, akiket sikerült rabul ejtenem…
- Inkább mindegyiket, nem?! – kérdezi a szavamba vágva, meggyőződéssel, s megint csak, azzal a fura kis éllel a hangjában, amit már korábban is hallottam.
Nem válaszolok, csak talányosan feljebb emelem én is az egyik szemöldökömet egy pillanatra, majd folytatom:
- Úgy veszem észre, hogy Shyrah-t nagyon kedvelik, Dahrnkall-t sokkal kevésbé, vagy mondjam inkább úgy, hogy ki nem állhatják?
- Vajon miért nem lep ez engem meg?! – húzza el a száját.
- Na, igen – bólintok egyetértően, majd visszatérek a témához – Szerintem lesz közöttük olyan, akit fel tudok bujtani, hogy segítsen nekünk…
- Az életével játszana az az oktalan!!! – rázza a fejét – Kizárt, hogy rá tudod venni valamelyiket is!!!
- Nem ismered még az én rábeszélőképességemet – válaszolom halvány, magabiztos mosollyal. Hyina arcát halvány pír önti el, mintha csak rajtakapták volna. Aztán körülnézek a szobában – Muszáj nekünk itt, a padlón kucorogva beszélgetnünk?
- Ööö… – dadogja zavartan – Azt hiszem, hogy nem…
- Helyes! – s könnyedén a karjaimba veszem, majd felállok vele, mintha csak egy csecsemő lenne.
Érzem, hogy Hyina megkapaszkodik bennem, egyik karjával átkarolja a nyakamat, a másikkal viszont, lopva végigsimít a testemen. Úgy teszek, mintha észre sem vettem volna, semmi értelme zavarba hoznom, s egyébként is, a testem arra szolgál, hogy mások örömet leljenek benne.
Egy kényelmes kanapéhoz lépek, s lágyan leteszem, majd magam is mellé telepszem.
Hyina elbűvölten mered rám, mintha varázslat hatása alatt állna.
- Meg akarlak érinteni! – suttogja, szemében vágyakozó csillogással.
Lassan a köntösöm övéhez nyúl, s óvatosan kioldja, mintha attól félne, hogy megharagszom, vagy köddé foszlok. Aztán felnyúl, s lágyan a köntös alá, a mellemre simítja a tenyerét, s lassan lesimogatja rólam a ruhadarabot, lágyan, óvatosan, mintha egy különleges ajándékot csomagolna ki. Szemei csodáló pillantással veszik birtokba meztelen testemet, ahogy kibukkan a köntös alól, akárha egy rendkívüli szépségű műalkotást csodálna.
- Fogalmam sincs róla, hogy mit művelsz velem, és, hogy hogyan? – dorombolja elbűvölten. Kezeivel lágyan simít végig a bőrömön, sorra véve minden egyes izomköteget. Ahogy a vállamra siklik a keze, megpróbálja megmarkolni, de túl nagy hozzá, mintha egy görögdinnyével próbálkozna. Kezei lassan tovább siklanak, a karjaimra, itt sem jár nagyobb sikerrel, majd lassan vissza, a vállaimon keresztül a mellkasomra – Mindig is taszítottak az ilyen hatalmas izmok… Ez… Ez természetellenes!... Ám… Mégis, képtelen vagyok betelni a testeddel, és úgy vonzol magadhoz, mint molylepkét a lámpás fénye!…
Hagyom, hogy élvezze, amit a köntös alól kicsomagolt, és élvezem az érintését a testemen. Mellkasomról lassan lejjebb csúsztatja a tenyerét, végig a hasizmaimon, majd mikor az ágyékkötőm övéhez ér, mintha megrettenne attól, amit alatta találhat, visszafordulnak a kezei. Szemei azonban lejjebb pillantanak, s elkerekednek, majd gyorsan feljebb emeli, arca elvörösödik. Kezei lassan felfelé araszolnak, hasizmaim minden dombját, és árkát megjárják, majd élvezettel körberajzolja mellizmom jókora halmát. Aztán még feljebb kalandozik, végigsimít a vaskos izmok mögött megbúvó kulcscsontomon, de nem állnak meg. Hamarosan nyakamon érzem a finom ujjak izgalmas érintését, aztán még feljebb, az államon. Ujjaival az állam alá nyúl, és finoman húzni kezd maga felé, s én nem állok ellen. Ajkaink lassan, de megállíthatatlanul közelednek egymáshoz.
Lágy, mégis szenvedélyes csókban forrunk össze.
Ahogy ajkaink összeérnek, én sem vagyok többé rest. Az első lépést neki kellett megtennie, egyedül kellett kitörnie Dahrnkall uralma alól, neki kellett legyőznie a félelmét. Nekem az utat kell mutatnom neki, nem végigrángatni őt rajta, de, most, hogy megtalálta az ösvényt, segíthetek neki lépdelni. Kezeim útra kelnek a testén, s élvezettel simítom a bársonyos, feszes bőrre. Hyina harcedzett lány, efelől semmi kétséget sem hagy a hibátlan bőr alatt feszülő kemény, nyúlánk, lányos izomzat.
Nyelvünk forró, érzéki táncot jár egymással, s szorosan ölelkezünk össze, mintha ez lenne az utolsó napunk az életben. Érzem, ahogy kezei a hátamra siklanak, s leltárba veszi az ott fellelhető izomkötegeket is, míg az én kezem a csípőjére csúszik, majd végig a – magasságához mérten – hosszú combokon.
- Nincs értelme – mondja lihegve, lemondóan, ahogy megszakítja csókunkat – Dahrnkall sosem felejti el rám adni ezt a szörnyűséget!!! – kopogtatja meg körmével a fémből készült alsóneműt.
- Cssst – csitítom – Csak feküdj el, és lazíts! – suttogom neki – Ne törődj semmivel, csak élvezd a pillanatot!
Értetlenül néz rám, de nem ellenkezik, amikor lágyan lenyomom a kanapéra.
Fürgén felpattanok, s az egyik komódhoz lépek. Gyorsan nyitogatom a fiókokat, majd, amikor nem találom, amit keresek, a másikhoz lépek, s azt is átnézem. Itt már sikerrel járok, s egy marék selyemkendővel térek vissza Hyina-hoz. Elkerekedett szemekkel pillog rám, kicsit riadtnak tűnik.
- Cssst! – csitítom megint – Én nem Dahrnkall vagyok. Én gyönyört adok neked, nem szenvedést… Ugye, bízol bennem?
Továbbra is kerekre nyílt szemekkel néz rám, de halovány mosollyal az ajkain bólint, s a félelmet az izgatott várakozás váltja fel. Az értetlenség továbbra is ott van, hisz’ elképzelni nem tudja, hogy tudom őt gyönyörrel megajándékozni, miközben Dahrnkall lakatja fityeg rajta.
Egy sötét kendőt féltenyérnyi széles szalaggá hajtogatok, majd bekötöm vele a szemeit. Gyönyörű ajkai izgatott mosolyra húzódnak, ahogy megkötöm a fején, hátul a kendőt. Próbaképp ellegyezek a szeme előtt, de nem mutatja jelét, hogy bármit is érzékelt volna belőle.
Egy másik, hasonlóan hajtott kendővel a csuklóit kötözöm össze, s a feje fölött, kinyújtva helyezem el a karjait.
- Tartsd itt a karod, bármit is érzel! – suttogom a fülébe, s érzem, ahogy megborzong, amikor a leheletem végigsimít a nyakán. Látom, hogy orra megrándul, és izgatottan szaglászik a levegőbe, mintha valami nagyon finomat érezne, talán az illatomat? Aztán a másik füléhez hajolok – Ugye, milyen izgalmas?! Nem látsz, s így a hallásod, a szaglásod, és a tapintásod kiélesedik. Most olyasmiket is meghallasz, és megérzel, amit korábban nem! A látás a legkevésbé fontos érzékelésünk a gyönyörök birodalmában!
Aztán a kezembe veszek egy selyemkendőt, és lágyan végigsimítok vele a testén.
Hyina egy kicsit mélyebben veszi a levegőt a selyem lágy érintésére. Lágyan, finoman simítok végig a kendővel hol itt, hol ott a testén, s közben figyelem, hogy hol, hogy reagál. Hamar feltérképezem, hogy mely pontokon mélyül el a légzése, hol érzékenyebb az érintésre, majd inkább ezeket a területeket részesítem előnyben. Aztán egy másik kendőt is a kezembe veszek, s kicsit összezavarom vele, hogy szinte egy időben hol itt, hol ott kap egy-egy izgató érintést. Egyetlen terület van, amit elkerülök, mégpedig a mellek, és a mellbimbó. Most még nincs itt az ideje.
Hyina arcát pár perc múlva halvány pír színezi, eszerint jól gondoltam, és élvezi a játékot.
Az egyik kendőt eldobom, s helyette az ujjaimmal folytatom a kényeztetést. Finoman megborzong, ahogy megérintem a bőrét a köldöke körül, s lágyan körözni kezdek körülötte. Ujjam felfedező útra indul a testén, lassan, és finoman kényeztetve bebarangolja derekának minden porcikáját, majd – ledobva a másik kendőt is – csatlakozik hozzá a másik kezem is. Aztán feljebb is kalandoznak, egyik marad feszes hasán, másik a kulcscsontja környékét kényezteti, nyakát simogatja, amivel újabb, sóhajokat csalok elő belőle.
Aztán egy lágy csókot lehelek a bőrére, a köldökére.
Finoman megrándul, s halkan felnyög az érintésre. Nagyon jó, s a melleihez még hozzá sem értem! – gondolom elégedetten, hogy nem tévedtem. Lágy csókokkal hintem a testét, nyelvemmel puhán simítok a bőrén, ahogy érintem, közben kezeimmel továbbra is finoman simogatom, s érzem, hogy lassan, de biztosan sikerül felkorbácsolnom az izgalmát. Jól hallható, kéjes sóhajokkal jutalmazza ügyeskedésemet, s meg-megmozdul a teste, ahogy kéjesen, finoman tekereg kezeim, és ajkaim alatt.
Egyik kezemmel óvatosan egyik mellére kalandozok, s lágyan körözni kezdek a bimbóudvaron. Hangos sóhaj a jutalom, kicsit homorít, hogy egyébként is látványosan duzzadó melleit még inkább gyönyöre forrása felé tolja. Míg nyelvemmel és másik kezemmel a testén kalandozok, addig ujjammal a mellbimbóját ingerlem, ami már most is igen hetykén áll, ám hamarosan oly keményen meredezik, mint egy kis kavics. Aztán másik kezem a másik mellére csusszan, míg emezzel feljebb kalandozok, a kulcscsontjára, közben ajkaimmal, és nyelvemmel a hasát becézgetem. Nem telik bele pár perc, s hangos nyögdécseléssel hozza tudtomra, hogy mennyire élvezi, amit csinálok.
Aztán ajkaimmal, nyelvemmel határozottan megindulok északnak, s mohón rávetem magam a melleire. Hosszú, kéjes nyögés szakad ki Hyina-ból, ahogy erősen szívogatni, s harapdálni kezdem a bimbóját, míg másik mellén kezemmel kényeztetem, dörzsölgetve, sodorgatva, vagy éppen mellét masszírozva. Aztán váltok, megízlelem másik gyönyörűséges mellét is, s érzem, hogy teljesen elveszik az élvezetben, gyönyör teli sóhajok, és nyögések hagyják el ajkait, s teste kéjesen kígyózik alattam, ahogy melleit kényeztetem. Arca ragyog a gyönyörtől, mellkasa felső része is kipirul, és szinte önkívületben tekeri a testét, mint egy húri. Kicsit merészebben, vadabbul támadok, s érzem, hogy csak erre volt szüksége, mert teste ívbe feszül alattam, s kontrollálatlanul rángani kezd, ahogy halk, elhaló sikollyal elélvez.
Miután elül az orgazmusa, míg halkan piheg a kanapén, én kioldom a kezét, és leveszem a kötést a szemeiről. Kicsit hunyorog a hirtelen fényben, majd csodáló pillantással mered rám:
- Ezt hogy csináltad?!?! – kérdezi meglepetten – Sosem hittem, volna, hogy lehetséges!!!
- Nem minden nő képes rá – mosolygok rá – De úgy éreztem, hogy te igen…
Tétován felül, s előrehajolva lágy csókot nyom az ajkaimra.
- Köszönöm! – suttogja, kissé elpirulva.
- Örömmel tölt el, hogy a szolgálatodra lehettem! – biccentek alázatosan.
Lecsusszan a kanapéról, térdre, s szóra nyitná a száját, amikor nyílik a szoba ajtaja!
Mindketten a belépő szolgálóra kapjuk a fejünket. Ahogy megpillant bennünket, elkerekednek a szemei, de nagyjából eddig jut, mert szavam megállítja:
- TÁVOZZ!
Hangom csendes, mégis jól hallható a szoba minden pontján, s érződik belőle az isteni hatalom.
A szolgáló sarkon fordul, s kilép az ajtón. Mielőtt becsukhatná, újabb szó hallatszik:
- FELEJTS!
Hyina riadt szemekkel mered rám:
- Mit műveltél vele?! Nem fog elárulni minket?!
- Nem – rázom a fejem – Az első egy egyszerű parancsvarázs volt, amivel eltávolítottam a szobából. A második egy kicsit bonyolultabb varázslat volt, egy Felejtés bűbáj. Ő most ott áll a szoba előtt, a folyosón, és nem tudja, mit keres ott, sem azt, hogy járt ebben a szobában, vagy, hogy mit látott idebent. Remélhetőleg egy percen belül elmegy onnan. Addig is résen kell lennünk…
- De, én azt hittem, hogy nektek, lovagoknak, csakúgy, mint a papoknak, a Szent Szimbólumotokra van szükségetek, hogy varázsolni tudjatok! – értetlenkedik.
- Ez így is van – bólintok helyeslően, majd értetlen pillantására folytatom – Hyina! Allrhaune papjainak, és lovagjainak a teste a Szent Szimbóluma! Mi a testünkben a fókuszáljuk az Istenünk adta erőt!
- Ó! – csillan a szemében a felismerés, de nem kommentálja a dolgot.
Időközben úgy tűnik, hogy elhárítottuk a veszélyt, mert a szolgáló nem kerül elő ismét.
- Most menned kell! – mondja sürgetően – Ne kísértsd a szerencsédet!
 
                                                         *                *                *
 
Újabb két hét telt el az azóta, hogy Hyina-val töltöttem azt a kis időt.
Ez alatt a két hét alatt egyszer sem láttam őt. Még mindig kissé feszült a légkör Dahrnkall, és a húga között, s egyszer sem reggeliztek együtt, mint akkor, amikor a palotába érkeztem, s lehetőségem sem volt rá, hogy szabadon ólálkodjak a lakrészében, mert a herceg mindig a palotában volt.
Nem unatkozom. Shyrah továbbra is kielégíthetetlennek tűnik, naponta többször teszem magamévá, de sosem unja meg. Úgy érzem, hogy az elmúlt hetekben nagyon megváltozott, és nagyon megváltoztak az érzései is Dahrnkall irányában. Szerintem korábban sem különösebben szerette a bátyját, de meg merem kockáztatni, hogy mára ez sokkal inkább gyűlöletbe ment már át, s minden pillanattal egyre jobban gyűlöli. Bár, én nem láttam Hyina-t, elmondása szerint ő többször is találkozott vele, s Dahrnkall mindannyiszor nagyon komiszul bánt vele. Ez a kisebbik baj, de bátyja elméje szemmel láthatóan kezd elborulni, s a népével sem bánik jobban, mint a szerencsétlen szexrabszolgájával, s Shyrah-t ez egyre jobban dühíti.
- Néha megfordul a fejemben a gondolat, hogy talán, valahogy félre kellene állítanom – mormolja, ahogy fáradtan elnyúlik rajtam egy eget rengető szeretkezés után – De… az felségárulás lenne…
- Ez pedig a népének az elárulása, nem? – teszem fel a kérdést neki.
- Talán… – bólint lassan – De az nem jár lefejezéssel…
- Ha vannak támogatóid, akkor nem fejeznek le érte, ha félreállítasz egy zsarnok uralkodót – válaszolom. Nem akarom semmire sem felbujtani, de kíváncsi vagyok, meddig menne el – legalábbis gondolatban – a bátyja ellen.
- Hát… – gondolkodik el – Lennének… Csak nem vagyok biztos benne, hogy elég erősek…
- Fel kell térképezni…
Összeráncolt homlokkal pillant rám:
- Te most felségárulásra akarsz felbujtani?!?!
- Nem, természetesen nem – rázom a fejem – Csak tényekre hívom fel a figyelmedet. Döntened neked kell a tetteidről…
- Te megtennéd, igaz? – fürkészi a tekintetemet.
- Nem az a kérdés, hogy én mit tennék meg, vagy mit hiszel, hogy megtennék – mosolyodok el – A kérdés az, hogy te mit érzel, hogy meg kell tenned, és meg mered-e tenni?
Hosszan néz a szemembe, majd elkapja a tekintetét, s eltökélt hangon szólal meg:
- Ne beszéljünk erről, nem akarlak a hóhér kezére adni!!!
A partikat továbbra is rendszeresen megtartja, úgy látom, hogy ez, és a velem való szeretkezés az, ami az örömet jelenti Shyrah életében. A partikon továbbra is nyitva tartom a szemem, és próbálom megtalálni azt, esetleg azokat, akik segítségemre lehetnek a szökésben.
Egy lány, Rywana állandó vendége Shyrah-nak, nem csupán a partikon, de gyakran megjelenik, csak úgy is, s előfordul, hogy ilyen alkalmakkor „kölcsön ad” barátnőjének. Rywana leplezetlenül utálja Dahrnkall-t, és nagyon szívesen benne van bármiben, amivel borsot törhet a gyűlölt herceg orra alá. Felségárulásra nem tudnám rávenni – legalábbis még! – de szerintem biztosan segítene nekünk a szökésben.
A felségárulásról szóló kis beszélgetésünk másnapján, kora este Shyrah paprikavörös fejjel, dúlva-fúlva viharzik be a hálótermébe.
- Valami gond van, hercegnő? – kérdezem tőle, előzékenyen.
- Az aljas bátyám!!! – csattan fel – Az a mocsok! Közölte velem, hogy ma estére kölcsönvesz téged!!!
- Kölcsön vesz?! – érzem, hogy felhorgad bennem is a düh – És mit akar velem?
- Fogalmam sincs róla, közölte, hogy fél óra múlva kísérjelek a Nyugati Szárnyba…
- Hát, akkor tedd azt! – bólintok határozottan.
- Valami szemétségre készül, tudom! – fújtat a hercegnő, s úgy masírozik fel-alá a szobában, mint valami felbőszült tigris – Kezdem unni a kisded játékait, egyszer betelik a pohár, és jól megmérgezem a mocskot!!!
Nem szólalok meg. Ez nem az a pillanat, amikor ütni kellene a vasat, mert lehet, hogy rosszul sül el.
- Mondott valamit azon kívül, hogy kísérj oda? – kérdezem egy fél perccel később.
- Nem, csak ennyit! – válaszol haragosan – Ja, és röhögve hozzátette még, hogy ne aggódjak, egy darabban vissza foglak kapni!!! Na, ekkor kezdtem el aggódni!!!
- Szerintem felesleges – vonom meg a vállam – Dahrnkall nem egy szeretetre méltó ember, de azt hiszem, hogy a maga módján szeret téged, és nem akar neked azzal fájdalmat okozni, hogy kárt tesz a kedvenc ölebedben!
Erre felkapja a fejét:
- Nem vagy az ölebem!
- Az ő szemében az vagyok – mosolyodok el, majd még hozzáteszem – s lássuk be, hogy tulajdonképpen az is vagyok…
- De… – próbál ellenkezni, aztán lemondóan sóhajt – Jól van… Igen, végül is az vagy, még, ha nem is akarnám, hogy az légy…
- A mostani helyzetben sajnos az nemigen számít, hogy te mit akarnál – mosolygok rá.
Fél órával később átlépünk a Nyugati Szárnyba vezető hatalmas ajtón, s Dahrnkall hálója felé haladunk. Utunk során még véletlenül sem adom jelét, hogy ismerném a járást, nem lenne szerencsés, ha kitudódna, hogy voltam már itt.
- Ó, hát itt van a hatalmas lovag! – vigyorog gúnyosan Dahrnkall, mikor kinyitja az ajtót – Köszönöm, Shyrah! Jó éjt!
Én belépek a hálóba, Dahrnkall pedig bevágja az ajtót.
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat, lovag! – nyájaskodik a herceg, de a gúny nem tűnik el a hangjából.
- Fogalmazzunk úgy, hogy a meghívásodnak nem lehetett ellenállni – morgom hidegen, majd kicsit élesebben folytatom – Mit akarsz tőlem, herceg?
- Ó, ne légy ilyen ünneprontó! – ingatja a fejét – Semmi rosszat nem akarok, csak szórakozunk egy kicsit! – röhög fel, de nem találom különösebben mulatságosnak.
- Na, ne légy már ilyen savanyú! – nógat, s egy kanapéhoz terel – Helyezd kényelembe magad! Istenien fogod érezni magad, biztos vagyok benne, hogy nagyon fogod élvezni az estét! – s ismét egy röhögés, a kezdődő elmebetegség tébolyult röhögése.
Egyre idegesebb leszek, mert tudom, hogy ha Dahrnkall valaminek ennyire örül, akkor annak én nem fogok. Valami azt súgja, hogy nagyon nagy szörnyűség van itt készülőben, de nem érzem, hogy mi lenne az.
Dahrnkall tapsol kettőt, mire egy másik ajtó kinyílik, s két szolgáló egy kerekeken gördülő ketrecet húz be a hálóterembe. Úgy nagyjából egy szempillantás alatt pattanok talpra, dühöm az egeket ostromolja.
A ketrecben Hyina kapott helyet.
Dahrnkall egzotikus vadállat külsővel ruházta fel a teljesen meztelen lányt, csupán – hajszínéhez passzoló, vöröses árnyalatú – tigrist imitáló testfestés takarja a testét, s popsijába mélyen beledugott valamit, amihez egy hosszú farok csatlakozik, nyakán pedig, egy széles, befelé szegecses fojtónyakörv van. Lángvörös hajába is belemelírozták a tigrismintát, s sörényként fésülték hátra, és rögzítették valamilyen anyaggal, arcán nagyon kihívó, vad smink teszi teljessé az egzotikus vadállat külsőt. Ha nem ilyen körülmények között látnám, valószínűleg nagyon ötletesnek, és izgatónak találnám a megjelenését.
Hyina körül néz a helyiségben, s megdermed, amikor meglát engem. Szemei kerekre nyílnak, arcát elönti a szégyen pírja, majd lesüti a tekintetét.
Ne süsd le a szemed! – érintem meg az elméjét – Ez az ő szégyene, nem a tiéd! Emeld fel a fejed, hadd lássalak olyan büszkének, amilyen valójában vagy!!!
Hyina lassan felemeli a fejét, és dacosan felpillant Dahrnkall-ra. Egy pillanatra néz csak rám, szemeiben hálát látok csillanni, bár, a szégyen pírja még mindig ott ég az arcán.
- Mit szólsz, micsoda vadmacskám van?! – kérdezi Dahrnkall önelégülten, mit sem véve észre a kis közjátékból – Izgató a kis vadállat igaz?
- Ereszd el, s talán megkímélem az életedet! – morgom neki dühtől remegő hangon.
A herceg pökhendien felröhög:
- Lovag, te semmit nem tanultál! – vigyorog – Vedd már észre, hogy tehetetlen vagy, itt azt teszek veletek, amit csak akarok! Nem érhetsz hozzám, mert azt ezen a ribancon bosszulom meg!!! – int Hyina felé – Ha megölnél, nem hagyod el élve a palotát sem te, sem ő!
- Egyszer leáldozik a szerencséd, herceg! – válaszolom hidegen, sikerül úrrá lennem a dühömön, így az már nem érződik a hangomon – Elengeded, és életben maradsz! Ellenkező esetben halott vagy, a kérdés az csak a mikor?
- Öreg koromban, ágyban, párnák közt, és biztosan nem a te kardod által! – röhög Dahrnkall – De ne vitázzunk, mikor sokkal élvezetesebben is eltölthetjük az időnket! Te csak ülj vissza a kanapéra, s élvezd a műsort, lovag!
Szó nélkül hagyom a mondandóját. Dahrnkall aláírta a halálos ítéletét, visszavonhatatlanul, már csak a végrehajtás várat magára, de nem a végtelenségig. Ha az lesz az utolsó tettem ezen a világon, akkor is meg fogom ölni.
Erről azonban ő jelenleg mit sem tud, vagy legalábbis, nem vesz róla tudomást. Könnyedén ledobja magáról a köntösét, ami alatt félmeztelen, csak egy nadrág van rajta. Az egyik szekrényhez lép, s kivesz belőle egy lovaglópálcát, és egy pórázt.
Ezután a ketrechez lép, de mielőtt kinyitná az ajtaját, leguggol eléje:
- Most kinyitom a ketrecet – mondja vészjósló hangon – Ha nem úgy viselkedsz, ahogy egy jól idomított állatnak illik, ezzel foglak móresre tanítani! – emeli fel a lovaglópálcát – Nem állhatsz fel, négykézláb maradsz, amíg másképp nem rendelem!!!
Hyina nem szól semmit, csak dacosan pillant Dahrnkall-ra, aki ebből akár azt is leszűrhetné, hogy „nekem ne pofázz, így is, úgy is apró cafatokra téplek”! De a herceg továbbra sem fél semmitől – mondjuk, jelen pillanatban meg is teheti, sajnos – s biztonságának teljes tudatában végül kinyitja a ketrecet.
Hyina abban a pillanatban szökken ki a ketrecből, nem kis riadalmat okozva a hercegben!
Mozdulata olyan gyors, és kecses, akárha egy igazi vadmacska ugrott volna ki a ketrecből, még engem is meglep vele, nem is kicsit. Dahrnkall rémülten ugrik hátra, és oldalra, majd felemeli a lovaglópálcát, és gyors egymásutánban háromszor csap le Hyina-ra vele. A pálca égővörös csíkokat hagy Hyina hátán, miközben a lány fájdalmasan felszisszen.
- Ha még egyszer megütöd, azt is megbánod, hogy anyád nem vetélt el!!! – csattan a hangom. Hiába tudom, hogy most nem válthatom be a fenyegetéseket, képtelen vagyok megállni, ha azt látom, hogy bántja a lányt!
- Kussolj, lovag! – veti oda nekem foghegyről – Fogd már fel, hogy nekem nem árthatsz! Dőlj hátra, és élvezd a műsort, nagyon kellemes lesz, higgy nekem!
Fel-alá masírozok a kanapé előtt, s dúlva-fúlva figyelem az eseményeket. Az eszemmel tudom, hogy sajnos – egyelőre!!! – igaza van, nem tehetek semmit, de valamit akkor is tennem kell! Sejtem, hogy miféle műsor készülődik itt, és azt én nem akarom végignézni, de egyelőre nem tudom, hogy miként szabadulhatnék!
- Na, most hogy mindenki tudja a helyét, akkor játszunk! – vigyorog Dahrnkall Hyina-ra, s a lányhoz lép. A nyakörvre fűzi a pórázt, amit Hyina nem éppen higgadtan, de tűr, egy-két jól irányzott pofon veszteg tartja, amíg a herceg végez a művelettel. Érzem, hogy a dühöm egyre nő, s ahogy visszafojtom, olyan vagyok, akár egy vulkán, melynek eltömődött a kürtője.
Dahrnkall közben pórázon vezetgeti a lányt, aki négykézláb mászik a földön, mint egy egzotikus nagymacska. Hihetetlen kecses mozgása van, szinte tényleg olyan, mint egy nagymacska, ha a dühöm nem nyomná el más érzékeimet, talán még izgatónak is látnám, ahogy karcsú, feszes izmai lágyan hullámoznak barna bőre alatt, ahogy fel, s alá mászik a szobában. Allrhaune előtt nincsenek tabuk, bármilyen játék szabadon űzhető, amíg abban mindkét fél örömét leli, így nem lenne ellenemre egy olyan játék, amelyben a másik önként vállalja fel egy egzotikus vadállat szerepét. De ez egyoldalú, ebben csak Dahrnkall leli örömét, s így mérhetetlen dühvel, és gyűlölettel tölt el, amit látok!
Azonban, még dühöm ködén keresztül is feltűnik, hogy mintha Hyina nem is Dahrnkall-nak játszana! Mintha… Mintha nekem produkálná magát!!!
Nyugodj meg, Norhyn! – hallom egyszer csak az elmémben – Ne hagyd, hogy felbosszantson! Ne tégy semmit, nézd végig, bármit tesz velem! Annál jobban nem tudod felbőszíteni, és megalázni, mintha nem éri el a célját, és nem tud téged feldühíteni, és olyasmire provokálni, amit később magad is megbánnál!!!
De ez oly megalázó a számodra! – próbálok ellenkezni.
Nem, nem az! Előtted nem! – hallom a választ – Te sosem kényszerítenél erre, még, ha izgatónak is látod… Mert annak látod, igaz?
Egy pillanatig nem is tudom, hogy mit válaszoljak, majd végül útjára engedem a gondolatokat:
Igen, gyönyörű vagy, és izgató! – ismerem el kelletlenül – Tényleg olyan vagy, mint egy csodaszép vadmacska!
Akkor élvezd a műsort! – érzékelem Hyina vidám gondolatait – Ma este neked produkálom magam! És ne fogd vissza magad, ha netán magadhoz akarnál nyúlni! – kajánkodik kissé a végén.
Na, ez az, ami nem fog megtörténni! Akármennyire is izgató Hyina, ilyen körülmények között nem hiszem, hogy annyira hangulatba tudna hozni!
Ezek a gondolatok alig pár másodperc alatt cseréltek gazdát, Dahrnkall semmit nem vett észre belőle.
- Ez az! – duruzsol Hyina-nak, ahogy a pórázon vezetgeti – Jó cica! Megtanulta a leckét!
Ebben a pillanatban kap a lány a herceg felé, mintegy megcáfolandó, amit mondott. Persze, kárt nem tud benne tenni – hisz’ a varázs most is védi őt Hyina-tól – de a hígfosást rá tudja hozni, mint, ahogy meg is tette. Dahrnkall rémülten ugrik egyet, majd párszor megint lesújt, s a lovaglópálca újabb, vöröslő csíkokat fest Hyina bőrére a már elhalványulók helyére.
- Aha, úgy nézem, hogy még egy kis fegyelmezés kijár neked, büdös dög! – csattan fel a herceg, de látszik, hogy elemében van, jobban élvezi a játékot így.
Ezzel még eljátszadoznak így egy kicsit, Hyina játssza a megszelídíthetetlen vadállatot, Dahrnkall pedig élvezettel próbálja jobb belátásra téríteni, hol a lovaglópálcával, hogy a tenyerével. A játék hevében a herceg szerintem észre sem veszi, hogy Hyina minden mozdulata inkább nekem szól, semmint neki. Úgy mozdul, úgy fordul, hogy nekem mutassa magát, én lássam őt szexinek, és kívánatosnak. Néha kinéz felém, s játékos kacsintással jelzi, hogy a kedvemért élvezi a játékot. Nem mondom, hogy nincs benne izgalom, hisz’ Hyina nagyon vonzó lány. Nem csupán szép, és kívánatos a teste, és a pofija, de megvan benne az a valami, az a megmagyarázhatatlan plusz, ami által még sokkal vonzóbb. De mivel nem önként vállalja ezt – még, ha meg is találta magának az okot, amiért végigcsinálja, vagy esetleg még élvezni is tudja – én nem tudom felhőtlenül élvezni.
Aztán Dahrnkall egy tálhoz vezeti, amit eddig észre sem vettem.
- Igyál szépen – gügyögi a „vadmacskának”.
Hyina megáll, és teljesen kiesve a szerepéből mogorván néz a hercegre:
- Ezt nem gondolod komolyan!!!
Dahrnkall megsuhogtatja a pálcát:
- Kussolj, ribanc! A jól nevelt macskák nem pofáznak, ha nem kérdezték őket!!! Igyál!!!
- Elég legyen, Dahrnkall!!! – fortyanok fel – Értjük a leckét!!! Abbahagyhatod!!!
- És miért tennék ilyet, amikor annyira élvezem?! – kérdez vissza öntelten vigyorogva.
Dühösen fujtatva masírozni kezdek megint a kanapé előtt, fel, s alá. Tébolyító, hogy nem tehetek semmit!!! Ha megölöm, halottak vagyunk, mindketten!!! Ha biztosra vehetném, hogy Hyina-t nem ölik meg, habozás nélkül megtenném, nem érdekelne a következménye. De így?!?! Hogy játszhatnék az ő életével? Ha, meg, csak leütöm, akkor meg Hyina-n áll bosszút, így az sem járható út.
- Szerinted képes felfogni a lovag végre a pont agyával, hogy a markomban vagytok, s azt teszek veletek, amit csak kedvem tartja?! – kérdezi csevegő hangnemben Hyina-tól, aki úgy lefetyel a tálkából, mint a kiscicák.
Hyina nem néz fel a tálból, mintha meg sem hallotta volna a kérdést, csak iszik tovább, már amennyire tud, de a herceg valószínűleg nem is várt választ, mivel nem adja jelét nemtetszésének, amikor nem érkezik Hyina-tól reakció. Aztán egy durva rántással elhúzza a lányt a tálkától, a szegecsek a nyakába marnak, ahogy a fojtóhurok összeszorul. Hyina felszisszen, majd fuldoklani kezd, ahogy a légcsöve összeszűkül. Egy gyors szökkenéssel oldja meg a helyzetet, hogy a póráz lazuljon, s kapjon levegőt.
- Ezért megöllek, te görény!!! – fujtatom halkan. Hangom jeges, mint az északi szél, vészjósló. A legtöbben reszketnek ilyenkor, mint a nyárfalevél. De nem Dahrnkall:
- Te hozzám sem érhetsz, nemhogy megölj engem!!! – nevet gúnyosan, majd suhint egyet a pálcával, melynek vége újabb vörös csíkot fest Hyina barna bőrére – Pitizz!!! Pitizz, hogy leszophass!!! De mocskosan akarom hallani, mint egy igazi szajhától, amilyen te vagy!!!
Hyina villogó szemekkel, habozás nélkül leköpi a tetvet, s olyan megvetően néz rá, mint valami különösen undorító féregre. A következő pillanatban Dahrnkall akkora pofont ad a lánynak, hogy az a földre csuklik tőle. Én előre ugrok, mire a görény figyelmeztetően felemeli a kezét:
- A-aaaa! – ingatja a fejét önelégülten vigyorogva – Úgy megkínzom, hogy beleőrül, ha hozzám mersz érni, és végignézetem veled!!!
Ne, Norhyn! – hallom Hyina magabiztos hangját az elmémben – Túlélem!!! Ne tégy semmit, amivel veszélybe sodrod magad… – majd egy pillanattal később még hozzáteszi, kérlelve – vagy engem…
Csupán ez menti meg attól, hogy leüssem, mint egy lovat. Csak az, hogy ne okozzak még nagyobb szenvedést Hyina-nak, noha szívem szerint itt, és most egészen egyszerűen kitépném a karját, és a hátába szúrnám, és ettől még az sem mentené meg, hogy utána engem megölnek!!!
- Ó, jó kutya! – vigyorog rám Dahrnkall – Ül, fekszik, kulturáltan szórakozik!
Pokoli erőfeszítésembe kerül, hogy egy lépést tegyek hátra, s ne előre. Olyan könnyű lenne! Egy lépés előre, meglendítem az öklömet, s úgy vágom állcsúcson, hogy a szemei kiesnek az üregükből. De nem tehetem! Még nem!!! Lehunyom a szemem, és mély lélegzetet veszek.
- Ne felejtsd majd el kinyitni a szemed, miután végeztél a légző gyakorlatokkal! – hallom a görény hangját – Ha nem nézed végig a műsort, akkor ugyanúgy megkínzom, mintha megtámadtál volna!
Nem szólalok meg, újabb mély lélegzet, majd kinyitom a szemem. Dahrnkall diadalmasan áll Hyina felett, s megint neki szenteli a figyelmét:
- Szóval, pitizz!!! Könyörögj, mocskosan, hogy leszophass, mint egy kurva!
Hyina arca vörös, mint a cékla, gyanítom, hogy ennek csak egy része a szégyen, nagyobb része a düh.
- Kérlek, hadd szopjalak le…
Dahrnkall tenyere hangosan csattan Hyina arcán, majd lehajol hozzá, és keményen megmarkolja az állát, a lány felszisszen a fájdalomtól, úgy fröcsögi az arcába, közvetlen közelről:
- Nem így, ribanc!!! Hallani akarom, hogy mi vagy, és mit tegyek veled!!! Mondd ki, hogy egy mocskos szajha vagy, aki csak arra jó, hogy használják!!! Aki alig várja, hogy szájba basszák!!!
Hyina nemes egyszerűséggel ismét szemközt köpi, mire Dahrnkall úgy vágja pofon, hogy majdnem letekeredik a feje. Én egyszerűen majdnem felrobbanok, de valahogy a vörös ködön keresztül is emlékszem, hogy nem támadhatom meg. Így aztán tehetetlen dühömben egy mozdulattal a falhoz vágom a kanapét, hatalmas robajjal robban darabokra, s aprófa halomként hullik a fal mentén a padlóra.
A váratlan zajra a herceg is, és Hyina is felém kapják a tekintetüket.
Dahrnkall szemében most először látok félelmet csillanni. Az a kanapé lehetett vagy egy mázsa, talán több, s szerintem most döbbent rá, hogy nem dísznek vannak az izmaim, s egy mozdulattal lennék képes péppé passzírozni a gennyes fejét.
Aztán kivágódik az az ajtó, amelyen Hyina ketrecét betolták, és tizenkét állig felfegyverzett harcos ront be rajta! Dahrnkall feléjük pillant, s eltűnik a szeméből a félelem. Megint megerősödik a hite, hogy a palotájában sérthetetlen, különben én is, Hyina is halál fia.
- Kifelé! – üvölt a katonákra Dahrnkall – Még nincs rátok szükségem!!!
Aztán gonoszul elvigyorodik, de nem szólal meg, inkább visszafordul Hyina-hoz, s lekever neki gyors egymásutánban két nagyon durva pofont:
- Mit mereszted a szemedet arra az állatra!!! – morog az arcába – Azt hiszed, hogy azok a torz izmok majd megmentenek téged?!?! Dehogy mentenek meg!!! Hiába erős, mint egy barom, az enyém a hatalom!!! – röhög fel tébolyultan – És most könyörögj!!! Rimánkodj, hogy használjalak végre!!!
Lassan én is megtébolyodom, nemcsak Dahrnkall! Legszívesebben, odaugranék, letépném a fejét, és egy jól irányzott rúgással kiküldeném az ablakon! De nem tehetem meg, így tehetetlen dühömben fujtatva figyelem, ahogy Hyina a könnyeit nyeldesve emeli tekintetét a hercegre:
- Nagyhatalmú herceg, engedd, hogy szolgáljalak, ahogy kívánod! Könyörgök, basszál szájba, használj, mint egy ribancot…
- Hahahaha!!! – röhög Dahrnkall elégedetten – Gyerünk, tovább!!!
Dühösen felmorranok, és egy fenyegető lépést teszek feléjük:
- Ne tégy próbára, herceg!!!
- Nyugi, torzszülött!!! – int le könnyedén – Nem tehetsz semmit! Tudod, meghalsz, meg megkínzom, meg ilyenek! – aztán Hyina-hoz fordul – Tovább, kurva!!!
- Kérlek, könyörgök, nem tudok élni a faszod nélkül – folytatja Hyina, könnyei végigcsorognak az arcán – Keféld a szám, használd, ahogy egy szajha pináját…
- Ó nagyszerű, meg is kapod a jutalmad, ribanc! – duruzsolja a herceg elégedetten, és kioldja a nadrágját – Gyerünk, tátsd szélesre a szád!
Hyina elnyitja a száját, majd kap egy hatalmas pofont Dahrnkall-tól. Embertelen erőfeszítésembe kerül, hogy ne ugorjak neki! Legszívesebben puszta kézzel vájnám ki a szemeit, majd eltörném az összes ujját, egyenként, aztán az alkarcsontjait, és így tovább. Nem tennék benne halálos kárt, de egy életre megnyomorítanám, és olyan fájdalomban részesíteném, amibe belebolondul!
- Szélesebbre, kurva! Meg nagyobb lelkesedéssel, ha kérhetem! Az előbb mondtad, hogy nem tudsz élni a faszom nélkül, hazudtál volna, ribanc?!?!?! – s újabb hatalmas pofon csattan a lány arcán, majdnem felbillen – Halljam!!! Hazudtál?!?! – kiáltja a herceg Hyina arcába közvetlen közelről, nyálcseppek fröccsenek rá.
- N… Nem… Nem hazudtam! – dadogja, könnyeit nyelve – Vágyom, hogy végre a számban legyen a faszod, és úgy megkeféld vele… úgy megkeféld vele, mint egy olcsó kurva picsáját!
- Na, azért, már azt hittem, hogy a jutalom helyett meg kell, hogy büntesselek! – röhögi a herceg.
Lerúgja magáról a nadrágját, s olyan peckesen áll Hyina előtt, mintha annak el kellene alélnia férfiúi vonzerejének láttán. Hyina önkéntelenül is oldalra pillant, szemei végigfutnak rajtam, kezdve a bokámtól, fel, egészen a mellkasomig, majd még feljebb, s tekintetünk egy nagyon rövid pillanatra találkozik.
Nem értem, hogy mi történik közöttünk, talán egymás nyomorúságából merítünk erőt, egy nagyon kicsit nekem is könnyebbé válik kordában tartani a bennem feszülő pokoli dühöt, s mintha az ő tekintete is megkeményedne, s bátorsággal telne meg.
- Hogy merészelsz összehasonlítani azzal az állattal?!?! – csattan újabb hatalmas pofon Hyina arcán – Össze sem hasonlítható az ő ormótlan, torz formája az én tetszetős, vonzó küllememmel! Vagy tán azt mered állítani, hogy jobban vágysz arra a torzszülöttre?!?! Halljam!!! – csattan gyors egymásutánban három pofon – Halljam!!! Mondd, hogy mennyire vonzónak látsz!!!
Hyina egy pillanatig habozik csak:
- Hatalmas herceg, melyik nő mondhatna neked nemet?!?!
- Na, így már mindjárt más! – vigyorog Dahrnkall, s önteltségében észre sem veszi Hyina hangjában a gúnyt, és a dacot. Kézbe fogja, még félárbocon lévő férfiasságát – Na, tátsd el szépen a szádat, hogy megkaphasd végre, ami jár neked!
Hyina olyan nagyra nyitja a száját, amennyire csak tudja, s a herceg a szájába teszi a farkát:
- Gyerünk, most szopd! – sürgeti – Aztán megkapod a jutalmad!
Hyina pedig teszi, amit parancsolt neki, s áldásos tevékenysége nyomán a herceg farka alig fél perc alatt kőkeménnyé duzzad. Huh, azért tudhat valamit ez a lány! – talál valahogy utat a gondolat a dühömön keresztül – Vagy, a herceg nem éppen az állóképességéről híres!
De a herceg modort vált, s passzív félből aktívvá avanzsál. Megragadja Hyina fejét, s vadul döfölni kezdi a lány száját.
- Most pedig megkapod, ami jár neked, szuka! – hörgi önfeledten – Úgy szájba baszlak, hogy életed végéig megemlegeted, ribanc!!!
Szerencsétlen lány próbál néha levegőt is venni, merthogy a herceget nem különösebben érdekli, hogy éppen kifogyott a szuszból, beerőlteti a szerszámát Hyina szájába. Megint az őrület határán vagyok, tehetetlen dühömben olyan erővel szorítom ökölbe a kezemet, hogy recsegnek az izületeim.
- Mit képzelsz, kurva?!?! – rivall a herceg Hyina-ra. Kirántja a farkát, s hatalmas pofonokat osztogat neki – Hogy képzeled, hogy ellenállsz a jutalmadnak?!?! Abban a kegyben részesítelek, hogy a mocskos száddal kielégíthetsz, te meg megpróbálsz eltolni magadtól?!?!?! Büdös kurva!!!
Dahrnkall visszatolja farkát a lány szájába, és még keményebben kezdi öklelni. Keményen megragadja a lány fejét, ujjai a tarkójára feszülnek, s teljes erővel keféli szerencsétlen lány száját. Tövig lekényszeríti a szerszámát a lány torkán, ügyet sem vetve rá, hogy szerencsétlenje öklendezni kezd, orra a herceg ágyékába fúródik, s addig tartja így, míg fuldoklani nem kezd. Arca, kerek mellei csöpögnek a nyáltól, vörös az erőfeszítéstől, a szégyentől, és a kíntól.
Eddig bírom. Valami elpattan bennem, és egy üvöltéssel, mint egy vérszomjas vadállat előre vetem magam, s eltökélem, hogy most egy ütéssel szétfröccsentem a mocskos pofáját. Öklöm szinte követhetetlen sebességgel lendül előre, hasítja a levegőt… aztán agyam leghátsó sarkából valahogy előtör az értelem egy apró, halvány szikrája, s az utolsó pillanatban öklöm irányt vált, s egy hajszállal ugyan, de elkerüli a herceg fejét. Az ágyának baldachinját tartó, combnyi vastag, faragott fa oszlop dobhártyaszaggató reccsenéssel törik ketté, ahogy teljes erőmmel, és súlyommal beleöklözök, s a baldachin hatalmas robajjal omlik az ágyra. Faforgács, és vér fröcsög szanaszét, s letaglóz a kézfejembe, és alkaromba hasító pokoli fájdalom. Térdemre rogyva, bal kezemmel megragadom sérült jobb karomat, s csupán egy pillantást vetek formátlanra tört kézfejemre, s a csuklómból kikandikáló, törött csontvégre. Aztán Hyina-ra emelem a tekintetem:
- Kérlek, bocsáss meg!!! – suttogom neki, megrendülten. Nem merek belegondolni, hogy milyen büntetést fog ezért kapni.
Dahrnkall lassan eszmél a halálfélelméből, ami akkor tört rá, amikor az öklömet látta a feje felé száguldani. Aztán öntelt, gonosz vigyor ül ki az arcára:
- Szánalmas vagy, lovag! – röhög fel Dahrnkall, miután túlteszi magát a rémületen – Látod, nem tehetsz ellenem semmit!!! Törődj bele, hogy a markomban vagytok, mindketten!!! Na, hívom a varázslóimat, mert ha így adlak vissza a húgomnak, egy hónapig hallgathatom a nyavalygását!


Tifa2014. 09. 23. 10:26:15#31390
Karakter: Hyina (kitalált)



A herceg hagyott még két-három órát aludni, hogy teljesen kipihenjem magam, mivel utána különleges tréninget talált ki számomra. Egy szobába cipel, mely szinte teljesen üres. Kijelenti, hogy a mai napon gyakorolni fogok a holnapi előadásra, és belehuppan a szobában fellelhető egyetlen berendezési tárgyba, egy bársony fotelbe. A hasamban lévő ékszer enyhe vibrálása figyelmeztet, hogy ne gondolkozzak, csak cselekedjek, ezért körbepislogok a szobában. A falakon különféle szexuális segédeszközök vannak, az egyik sarokban egy jókora lacrima, egy mágikus kő terpeszkedik, mely Dahrnkall apró érintésére halk zenét kezd sugározni magából. Halkat, lüktetőt, majd egyre hangosabbat, fülledtet, táncra ingerlőt. Int felém egyet, hogy válasszak egyet a jelenlévő eszközök közül, és öt orgazmusig meg se álljak.
-            És a táncot se felejtsd ki – vigyorog rám úgy, hogy legszívesebben kiverném az összes, fehéren villogó fogát.
A sok, művészi gonddal elkészített farok között van vékony, vastag, eres, teljesen sima, de olyan is, amit egy lóról mintáztak. Kiválasztok egy átlag méretet, és elejét veszem a bántalmazásnak.
Amúgy sem volt rajtam sok ruha, de azt se perc alatt ledobálom magamról. Dahrnkall élvezettel tenyerel az erényövemre, majd a kezembe nyomja kedvenc játékszerét. Mikor ellenkezni próbálnék, egyszerűen mellkasba rúg, hogy a földre kerüljek, és kézbe veszi a dolgokat ő maga. Sőt büntetésként mindkét játékszert használatba helyezi. Kedvencét, amely valamivel nagyobb az átlagnál, az átlagos helyére helyezi, míg az általam választottnak is megmutatja, szerinte hol a helye.
Miután már úgy nézek ki, mint egy karácsonyfa a belém szuszakolt, és a rám aggatott marhaságoktól, valaki diszkrét kopogással kéredzkedik közénk, hogy tálalhassa az ebédet – nem kis örömömre. Csupán annyit felejtek el belekalkulálni, hogy miután Dahrnkall behozatja az ebédet, hozat mellé egy dézsányi vizet is. A vízben módszeresen megmosdat, majd felparancsol az ebédlő asztalnak szánt kínzópadra azzal, hogy ő még nedvesen csillogó testemről kívánja elkölteni ebédjét. Én is kifejezem, mit szeretnék, hogy felhelyezzen saját testüregeinek egyikébe, de csak kinevet, és megpöcögteti a köldökömben lévő ékszert. Lendületbe hozom, majd elsütöm az öklöm, de sajnos a mágikus erőtérbe ütközök, mely akkor lép életbe, amikor agresszíven próbálok fellépni uram ellen. Ahogy hanyatt vágódok az asztalon, két szolgáló elkapja a csuklóimat, egymáshoz kötözi, majd az asztal lábához bilincseli.
Az ebéd innentől kezdve nem hogy nem élvezetes, de kifejezetten rémálmaim egyikévé növi ki magát. Hányingert kapok attól is, ahogy ételeit egyesével a testemre helyezi, hát még attól, ahogy nyelve hozzám ér, miközben felhabzsolja azokat rólam.
Természetesen az én ebédemet némi guzmó alkotja, nehogy véletlenül túl sok energiára tegyek szert. Azt is úgy kell elfogyasztanom, hogy közben a hasalok az asztalon keresztben, és Dahrnkall fasza folyamatosan inzultál.
Egyetlen dolognak örülök, de annak rettentően. A herceg, bár úgy vettem észre, semmilyen szexuális szokást nem utasít el, velem nem óhajtja gyakorolni az anális élvezeteket. Nem mondom, hogy ezt-azt nem próbált még felgyömöszölni azon a járaton, de a saját farkával ezt nem hajlandó megtenni.
Az ebédet egy különleges, zselés anyagból készített műszerszámmal fejezi be, amit a farka helyére helyez, hogy aztán így adhassa rám az erényövet. Dahrnkall imádja figyelni, mennyi idő után ver ki a víz a lábam közt elhelyezkedő fallosztól. Éppen ezért egész délután azon a nyomorék pórázon vezetget.
Már nem maradhatott sok idő a napnyugtáig. A palota az ifjú királylány hangjától visszhangzik. Előbb tudom, hogy új szexpartnert talált, mint a szerencsétlen férfi maga. A lány hangja oly kicsattanó, oly életvidám, mint három hónappal ez előtt, amikor azt a mormont találta a határvidék erdőiben. Az idióta azt hitte, hogy ennél jobb nem is történhetett volna vele. Gyönyörű nő, akiről mellesleg csak nagyon kevesen tudják, hogy a mágusok jó egy hónapos munkájának gyümölcse, hatalmas palota, és végtelennek ígérkező szex. Aztán annyi vágyfokozót, és szex stimuláns bájitalt kapott a félnótás, hogy megbuggyant az elméje tőle. Egy hét alatt kiszáradt...
Előre is sajnálom azt a hülyét, akit behálóz ez az ártatlannak látszó csibe. Amennyire gyönyörű, annyira nimfomán egy fúria. A tavalyi nyárvárón annyira belejött a paráznaságba, hogy utána a főmágus két hétig próbálta kigyógyítani a különböző testtájait megtámadó vörös, kiütéses, folyós betegségekből. Mostanra talán már minden fertőjét elhagyta, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a legmakacsabbtól is megszabadult.
Miután Dahrnkall magamra hagy, mert drága húgával, és az általa hozott vendéggel óhajt találkozni, eldőlök aludni egy kicsit. Hihetetlen szerencsémnek érzem, hogy a lány pont most ért haza kétnapos elcsatangolásából. Az utóbbi fél napot azzal töltöttem, hogy Dahrnkall végigjáratta velem a palotát vagy nyolcszor azzal az istenverte műfasszal a pinámban. Le a lépcsőn, fel a lépcsőn. Egészen jól bírom már, de még így is volt egy-két kisebb orgazmusom, melyet nem csak a herceg, de a közelben lézengő katonák is kitörő örömmel fogadtak.
Egy fél pillanatra  eszembe ötlik a mormon összeszikkadt teste, mégis kevésbé tud érdekelni, mi lesz a mostani áldozat sorsa. Gyorsan bele is süppedek az öntudatlanság áldásos sötétségébe. Szerencsére a mágusok miatt álmodni sem tudok, így legalább ebben az állapotomban nem kerülgetnek a régmúlt árnyai.
Mázlim akkor ér véget, amikor arra ébredek, hogy nem kapok levegőt. Dahrnkall mérhetetlen elégedettséggel markolássza a gigámat, és közben a fülembe köpködi a szavakat:
-            Egy lovag érkezett hozzánk. Az én kis Shyrah-m elhozta nekem Allrhaune egy Szent Lovagját – úgy felkacag, hogy attól a dobhártyám berezonál – Micsoda móka lesz! – végre elengedi a torkomat, és kedvtelve figyeli, ahogy köhécselve levegő után kapkodok. Aztán arca elkomorul, és tekintetével majdnem felnyársal – Ha egyszer is észreveszem, hogy segítséget próbálsz tőle kérni, kivágom a csiklódat, aztán visszanövesztetem, hogy még egyszer kivághassam, és izzó piszkavasat dugjak fel a pinádba! – sziszegi olyan hihetetlen elvetemültséggel, hogy ennyire még sosem akartam kinyomni a szemeit, és a füleibe tömködni a nyelve levágott darabkáit. Arcomra a gyűlölet fintora kúszik, amitől a herceg szélesen elvigyorodik – Pont olyan arcot vágsz most is, mint mikor elkaptalak.
-            Pedig azóta párszor beváltottad a fenyegetéseidet – szólalok meg hirtelen, amitől egy pillanatra megilletődik, de rövid időn belül újból ott az az elviselhetetlen vigyor a képén.
-            Még most is a fülembe cseng a sikolyod, amikor először égettelek meg. Milyen édes is volt, ahogy könyörögtél, hogy öljelek meg – nosztalgikusan felsóhajt, majd olyan hirtelen hajol a nyakamra, hogy reflexből megemelem a térdemet, ami fölött térdepel, és lágyékon találom. Először ő nyög föl, aztán én, ahogy a varázs miatt enyhe áramütés rántja görcsbe az izmaimat.
-            Ezért büntetés jár – recsegi a fülembe, majd olyan erővel  harap a vállamba, hogy úgy érzem ki akar tépni belőlem egy darabot. Ökölbe szorítom a kezem, alsó ajkam pedig penge vékonnyá válik, ahogy beharapom, hogy ne kiáltsak fel. Érzem, hogy fogai átszakítják a bőrömet, és kiserken a vérem. Vértől maszatos arccal emelkedik fel a vállamtól, majd maga felé fordítja a fejem. Egy ujjával letöröl némi vért az arcáról, és az enyémre maszatolja. Azt észre se veszi, hogy a saját számat annyira megharaptam, hogy abból is kibuggyan vöröslő vérem.
-            Ez volt a kezdet. Gyere, játszani támadt kedvem! – felpattan, és leráncigál az ágyról a lábamnál fogva.
Nem elég, hogy egymás után többször is magáévá tesz különböző kényelmetlen pozitúrákban, de közben előszeretettel hagyja a nyakamon az ujjai lenyomatát véraláfutások képében. Emellett beveti a szokásos korbács, és bilincs kombót, és előszeretettel harapdál is.
Mire a Hold félősen kikukkant a felhői közül, vérbe fagyva talál rám a szoba egyik sarkában. A  millió apró sebemből csepergő vérem eláztatja az alattam lévő selyem párnákat. El tudom képzelni, hogy a mosónők mennyire fognak megint utálni.
Aztán meghallom a herceg horkolását, és belém hasít a fájdalom. Sosem fognak a mosónők annyira utálni, mint én ezt a pöcsöt. Ülő helyzetbe tornázom magam, és a baldachinos ágyban békésen pihenő férfira suhan a tekintetem. Agyamban millió és millió kép villan fel, hogy hány féleképpen tudnám megölni álmában. Eszembe jut a sima arcba nyomott párnától kezdve a szívébe döfött kardján át a torkán lenyomott nyelve. Az utóbbi két év alatt többféle módon öltem már meg ezt az egy embert csak gondolatban, mint 18 év alatt a valóságban bárkit. Törtem már el a nyakát egyetlen apró karmozdulattal, hogy aztán élettelenül csuklott össze, mérgeztem meg csókommal, kinyomtam már a szemeit, az orrát fel az agyáig, és még reggelig folytathatnám a felsorolást, akkor sem érnék a végére. Kimondhatatlan gyűlölet ég bennem iránta, és senki sem segít nekem.
Ismét felhorkan a herceg. Szám széle fintorba rándul, ahogy altestembe újból fájdalom szúr. De nem baj, már készül a tökéletes terv. Úgy fogom megölni, hogy közben nem is gondol arra, hogy meghalhat.
Levegőm egy pillanatra megakad, és köhögni kezdek. Megérintem a torkom, melyet annyit szorongatott ma két erős markával, hogy majdnem megfulladtam több ízben is. Aztán eszembe ötlik, miért is kezdett el először kínozni ma. A lovag. Vajon ennyire veszélyes lehet ez a Szent Lovag? Még magamban is gúnyosan ejtem ki a szavakat. Elvégre eddig semmiféle lovag nem szállt szembe a herceggel – teljesen mindegy, honnan jött.
Keserű emlék képei kúsznak a szemeim elé. A két évvel ez előtti nyárváró ünnepély. Csak nemrég voltam a herceg fogja, és még nem hatalmasodott el rajta a birtoklási vágy. Inkább csak a lehető legtöbb módon akart megkínoztatni, hogy megtörjön a lelkem. Erre pedig a nyárváró kitűnő hely volt. Rengeteg kanos filkó, plusz még több kéjvágyó nőstény. Kaptam egy lehelet vékony, falatnyi alsóneműt, meg egy vászoncsíkot, hogy eltakarjam vele a melleimet. Nos utóbbi teljes kudarc volt, de a férfiak éppen ennek örültek. A ketrec, amibe Dahrnkall beleállított, szűk is volt, és nem is lógott a levegőben, így mindenki, aki csak akart, hozzám érhetett. Az izgalom hamar a tetőfokára hágott. Annyian tapicskoltak, simogattak, nyalogattak, hogy csak azért nem dobtam ki a gyomrom tartalmát ott helyben, mert a herceg jóvoltából fél napig semmi enni- vagy innivalót nem kaphattam.
Eleinte csak hozzám dörzsölték mindenféle szervüket, aztán kiharcolták, hogy kinyithassák a ketrecet, és akkor elszabadult a pokol. Annyi gecit nyeltem aznap este, hogy lett volna bőven mit visszahányni, ha hagyták volna.
Nem szeretek rá visszaemlékezni. És most megint ez vár rám. Csak azzal az egy különbséggel, hogy az után a nyárváró után soha többet nem érinthetett más férfi. Tehát vagy „jóuram” fog velem undorító dolgokat művelni, vagy magammal kell majd... Egyik lehetőség sem csábít.
Visszadőlök a párnákra, és a belém nyilalló fájdalomtól egyből eszméletemet is vesztem.
Reggel a szokásos kántálásra ébredek. Nem zavartatva magam, felkászálódok a földről, és két mágus közrefogásában besétálok a fürdőbe. A gyógyítási ceremónia nagyrészt csak a felszíni sérülésekre hat, így a torkomban megmarad a fojtogató érzés, de a bordáimat feszítő enyhül.
Mire az arcomat rendbe hozom némileg, addigra a varázslók is végeznek, és a helyükre térnek. Én is visszaslattyogok a szobába, de addigra Dahrnkall valahogy köddé válik. Helyette egy rendkívül finom selyemből készült ruhanemű vár az ágyon. A szokásos ruházatomhoz képest viszonylag sok anyagból állították össze, de intimebb részeimet szabadon hagyja, hogy mindenki megcsodálhassa. Erős karjaimat, széles vállaimat, izmos lábaimat eltakarja, csupán melleim felé, és lapos hasamat láttatja.
Gyorsan magamra kapom, mert már hallom gazdám lépteit a folyosón. Kényelmes viselni, nagyjából, csak mellben szorít cseppet. A ruhának a legnagyobb problémája, hogy fehér. Tehát megint nem fogok túl sok ételt kapni.
Abban a pillanatban be is toppan a pasas. Az arcán elterülő vigyorból már sejtem, hogy nem az általam gondolt okból kaptam ezt a ruhát. A nyakamnál lévő íves vágaton pont kifér a nyakörvemre akasztott medál, mely varázs erejével képes a szövet anyagában keletkezett hibákat eltűntetni. Mint például a testnedveket.
Nem is csalódom a filkóban. Végignéz rajtam, majd még jobban kiszélesedik a vigyora, és maga elé húzza lábával a földön heverő egyik párnát. Aztán, ha nem értettem volna a metakommunikációt, rá is mutat, és szóban is kifejezi akaratát:
-            Térdelj elém, de gyorsan! Nemsokára reggelizni megyünk a húgommal, meg a lovagjával – vonakodásomat látva begyakorlott mozdulattal lekapja a láncot az övéről, nyakörvemre akasztja, és a föld felé ránt vele. Elégszer kipróbálta már ezt, és most sem jön be, akárcsak máskor, így most is a mocskosabb verzióhoz nyúl. A láncot egy gyors legyintéssel a bokám köré csavarintja, és kirántja alólam. Amint a földre érkezem, már rá is térdelt a karjaimra, és az arcomba tolja a faszát. Legutóbb (is), mikor ezt csinálta velem, megfogadtam, hogy nem adok neki több esélyt rá. Erre tessék. Megint elbaltáztam. Erősen megmarkolja a torkom, hogy levegő után kapkodásomban kénytelen legyek nagyra tátani a számat. Abba aztán pedig akadály nélkül beteheti 17 centinél nem hosszabb szerszámát.
Ahogy próbálom összeszorítani az állkapcsomat, mintha egy fém karikába ütköznének a fogaim. Nyálam az arcomon folyik le, ahogy a férfi a csípőjét mozgatja előre-hátra.
Nem tart sokáig az akció, viszont annál megalázóbb, hogy a végén nedvét a számba ereszti az utolsó cseppig. Utána kéjes elégedettséggel vigyorog rám.
-            Nyeld le szépen! – mivel farkát még mindig számban tartja, ha akarnék se tudnék mást tenni az apatejjel. Mihelyst befejeztem az ádámcsutka ropogtató nyelést, megpaskolja az arcom – Jó kislány! – azzal feláll, és felráncigál maga mellé a láncnál fogva.
-            Töröld meg az arcod – nyom a kezembe egy kendőt, majd hátat fordít nekem, és felveszi egyik kedvenc vendégváró öltözékét. Amint úgy látja, hogy indulásra készen állunk, megragadja a pórázt, és már indul is.
Kissé megkésve, de követem őt.
A reggeliző helyiségbe érve, székek csikorgása köszönt minket. Az uralkodó jöttére Shyrah is, és a vendége is kirúgja maga alól a széket. A helyiségbe beérve kilépek Dahrnkall háta mögül, és akkor látom meg A Lovagot – nagy betűvel. Hiszen a pasason semmi kicsi nincsen. Szögletes állú, sötét szemű, nap barnított bőrű félistent pillantok meg. Olyan izmai vannak, amikben biztos vagyok, hogy van némi isteni rásegítés. Ruhája nem igazán takargatja a kíváncsi szemek elől kívánatos, és főképpen szálkás izomzatát. Valami hihetetlen izomcsomók tornyosulnak előttem. És, ha még csak az izmai lennének földöntúliak…! De a haja maga a mennyország. Mindig is vonzott a hosszú haj, neki pedig a feneke alá ér selymesen vállára boruló hajkoronája. Látszik rajta, hogy nem hanyagolja el a külsejét, mert haja oly fényes, hogy legszívesebben beletúrnék. Dahrnkall-nak is hosszú a haja, de ő nem szereti ápolni, ahogyan fésülni sem.
A férfi tekintete végigpásztáz engem. Úgy látom, hogy valahonnan ismerős vagyok neki, de nem emlékszem, hogy találkoztam volna már vele. Pedig egy ilyen jelenést nem könnyű elfelejteni. Fél szemöldököm érdeklődve ível fel.
-            Jó reggelt, lovag! – szólal meg mézes-mázos hangján az előttem álló. Az idegen az etikettnek megfelelően bólint egyet – Húgom, jól aludtál? – fordul a megszólított felé.
-            Ó, igen! – buja tekintetét a lovagra hordozza. Még a mormontól sem volt így elalélva. Hát nem csak kinézetre van jól megáldva – Eléggé elfáradtam estére, nagyon mélyen aludtam! – tekintetem óvatosan levándorol a férfi derekáig, de az asztal pont eltakarja előlem érdeklődésének tárgyát.
-            Foglaljatok helyet! – invitálja vendégeinket a herceg, miközben birtokba veszi az őt megillető asztalfőt. Míg én elhelyezkedem a nekem kikészített sámlira, addig a királylány, és a lovagja egymással szemben telepednek az asztal köré.
-            Míg el nem felejtem – veszi fel ismét a fonalat uram és parancsolóm – meghívtad a vendégünket, Shyrah?
-            Nem, még nem, bátyám, úgy gondoltam, hogy ezt a ház uraként rád hagyom... – válaszolja Shyrah ártatlanul rebegtetve pilláit.
-            Nos lovag, mai nap Caghmar-ban a nyárváró ünnep napja, s este egy kis mulatságot rendezünk itt, a palotában. Szívesen látunk körünkben este! – jelenti be ünnepélyesen szívem utáltja.
-            Köszönöm a meghívást, herceg, számíthatsz megjelenésemre! – a lovag túl gyors válasza gyanús nekem. Ez az ember valamit tervez, és eleve azzal a szándékkal jött, hogy ott legyen a partin. Ide a rozsdás bökőt, ha tévedek!
A szolgák nekiállnak felszolgálni az ételeket. Nem számítok sok ételre, így inkább próbálom mással lekötni a figyelmem, hogy legalább a gyomrom ne korogjon olyan szörnyen hangosan. Például a sámlin ücsörögve tökéletes a belátásom a lovag ölébe. Izmai minden mozdulatánál táncolnak. Úgy a karján, mint a mellkasán, a hasán, vagy a lábán. És végre azt is meglátom, miért rajong érte Shyrah annyira. A hölgy nimfomán hajlamai ezúttal egy igazi csődört vonzottak a környékre. Ez a pasas valószínűleg tényleg egy ló leszármazottja. Fallosza még pihenő állapotban is jól kivehető az ölében.
Hirtelen megérzek magamon egy szempárt. Amikor felnézek a férfi szemébe, látom, hogy a szeme sarkából engem figyel. Nem kis meglepődésemre szolgál, amikor tekintetétől kihagy a szívverésem. Férfi így még nem hatott rám. Elfordítom ugyan a tekintetem, de többször visszanézek rá. Minden második alkalommal ő is rám néz, és valahogy képes bennem vágyat kelteni. Hát ilyen egy Szent Lovag – és ezúttal már tisztelettel ejtem ki a fejemben a szavakat. Talán most először forr fel úgy a vérem, hogy még nem is ért hozzám senki.
Kemény erőfeszítések árán vagyok csak képes nyugalmat erőltetni magamra. Meglehetőst meglep, mikor eltereli a beszélgetés témáját.
-            Nem gondoltam volna, hogy Caghmar-ban él a rabszolgaság intézménye... – megjegyzését hallva gyűlöltem rám veti tekintetének sugarát.
-            A kis játékszeremre gondolsz? Gyönyörű rüfke, nem igaz?
-            Igen, gyönyörű lány – hangsúlyából megvetést érzek ki, de nem irántam, inkább a herceg iránt, és ez újfent meglep – Szóval, Caghmar-ban milyen bűnt kell valakinek elkövetnie, hogy rabszolgasorba kerüljön? – kanyarodik vissza feldobott témájához.
-            Nos – fuvolázza Dahrnkall – valójában nálunk nincs rabszolgaság. De az egyik előnyös oldala, hogy uralkodó vagyok, az az, hogy a törvényeket én határozom meg. És úgy döntöttem, hogy ő az én személyes… khm… szolgám lesz.
-            Személyes szolga – visszhangozza a szót, és bennem máris rossz érzés kerekedik. A lovag ostobaságot tervez, és ezért csúnyán meg fog fizetni. Azt hiszem az istene nem figyelmeztette az összes veszélyre, mikoron erre a küldetésre indította a szerencsétlent.
-            Lovag, neked ezt pontosan értened kell, ha rá nézel! – magyarázza heves gesztikulálások közepette a herceg – Neked hivatásod a kufircolás, de biztosan te is úgy választod meg a partnereidet, hogy azok minél szebbek, vonzóbbak legyenek! Ellent tudnál állni egy ilyen gyönyörűségnek? Át akarnád engedni másnak is az élményt, hogy vele legyen?
-            Igen – bólint határozottan a megszólított – Át. Épp ez az egyik legfontosabb alapelv a vallásunkban, hogy senkit sem sajátítunk ki.
-            Nos, ennél én sokkal gyarlóbb vagyok – vonogatja a vállát nevetés közben a herceg – El nem tudnám viselni, hogy bárki más hozzáérhessen rajtam kívül! – beszéd közben megsimogatja a fejem.
 
                                                         *                 *                 *
 
A reggeli után Dahrnkall visszavezet a szobájába. Nyugodt napot ígér, hogy az éjszaka igazán kiélvezhesse a testem. Vagyis egy varázslattal elaltatnak.
Csak a mulattság előtt egy órával ébresztenek fel. Akkor kapom meg a ruhámat is, amiben majd táncolnom kell, valamint egy tégely testápolót, amitől úgy fogok csillogni mint a tó vize a lemenő nap fényében.
A délelőtti fehér ruha tökéletes ellentétét kaptam meg. Semmi elegancia nincsen benne, és annyit hagy szabadon belőlem, amennyit csak lehet. Az egész tűzvörös, hogy még jobban felkorbácsolja a szenvedélyeket. Még az enyhén magasított sarokkal felszerelt kiscipő is piros, hogy harmonizáljon a ruhával. Az első kellemetlen meglepetés akkor ér, amikor uram bejön a szobába, és egyből a védbugyira tenyerel, az pedig engedelmesen a kezében marad.
-            Ne, ezt nem gondolhatod komolyan – húzom a számat. Ez volt az egyetlen védelmem a hordányi szörnyeteg elől.
-            Óóóó, ne aggódj – vigyorog az arcomba, miközben szabad kezével máris a lábam között matat, hogy a látványosság kedvéért benedvesedve vigyen be  a terembe – Ezúttal is a levegőbe lógatunk, mint tavaly – a fülemhez hajol, és belecsöpögi – Rajtam kívül senki sem érhet hozzád. Még az általad áhított lovag sem.
-            Kikérem magamnak! – csattanok fel, mire egyszerre három ujját dugja fel nekem. Fájdalmasan felnyögök, és a ruhájához kapok, hogy megkapaszkodjak benne. A férfi, aki akár még az apám is lehetne korát tekintve, élvezettel figyeli tusámat a kéj ellen. Nem tehetek róla, de említésére újból eszembe jut a Lovag. Magas, izmos termetével, alkarnyi farkával, szenvedélytől égő tekintetével.
Majd’ tíz percnyi aktív ujjazás után kihúzza belőlem az ujjait, és az arcom elé tartja a kezét, melyen nedvem csillog tisztán.
-            Csak egyszer említettem meg – hangja számon kérő, sőt vádló – Miattam már egy éve nem vagy hajlandó ilyen gyorsan benedvesedni – olyan hirtelen ér a pofon, hogy az ágyra ülök tőle. Sok furcsa tárggyal suhintott már arcon. Most ezen tárgyak sorába beállt a vasbugyi is. Megtapogatom az arcom, de mázlimra nem repedt fel a bőröm.
-            Nem fogom engedni, hogy magával vigyen. Te az enyém vagy, és soha nem leszel másé! – sziszegi közvetlen közelről az arcomba, majd a sarokba hajítja a féltő munkával elkészített erényövet, elkapja a pórázom, és már húz is magával a bálterembe.
A puccos kivilágítás mellett szinte teljesen ugyanaz a díszlet tárul a szemem elé, amit már eddig kétszer is láttam ugyanezen az ünnepélyen. Mindenhol szexuális aktusra hívogató, valamint arra tökéletesen alkalmas ülő-/fekvő alkalmatosságok. A terem négy pontján felállított ketrecekben gyér ruházatba öltöztetett lányok táncolnak a halk, búgó zenére. A terem közepén pedig ott lóg a nekem szánt kalit. Minden férfi és nő olyan ruhákba bújt, amikből a legkönnyebb kibújni, és amik a leginkább felingerlik a körülöttük lévők perverz vágyait. És itt vannak a kis kabinok is, ahonnan tavaly tizenöt halottat húztak ki.
Az ajtónállók harsány kiáltása ébreszt fel emlékeimből, mellyel bejelentik a herceg megérkezését. Apró rántást érzek a nyakamnál, melynek kényszerítésére végigkopogok a termen. Tekintetemet a földre szegezem, hogy ne kelljen a kéjsóvár pillantásokat látnom. Csak akkor pillantok fel, amikor gyűlöletem tárgya megáll előttem. Kinyitja előttem a rácsokat, és betessékel. Olyan kecsesen lépek a ketrecbe, mely csak tőlem telik. Nem maradnak el az elismerő pillantások, érzem. A herceg a nagyérdemű felé fordul, és szélesen kitárja karjait.
-            Üdvözlök minden kedves vendéget szerény hajlékomban, a szokásos, nyárváró ünnepünkön! Remélem, hogy senki nem szenved hiányt semmiben, s jól érzik magukat minálunk! Kívánom, hogy élvezzék – jól kivehető kéjes felhanggal toldja meg a szót – még jobban az estét, mint ahogy azt tavaly tettük!
A ketrec a magasba emelkedik velem, mire a zene újból elindul. Mostanra Dahrnkall tökéletesen megtanulta, milyen zenékkel lehet felborzolni az érzékeimet, mivel lehet rángatózásra bírni. Előbb csak lassan kezdek táncolni, majd egyre jobban elkap a ritmus. Ahogy felveszem a zene ütemét, és lüktetését, úgy hívom fel magamra egyre több, és több szemlélő figyelmét. Köztük ott van a lovag is, akit Shyrah hozott magával. Páncéljában most is ugyanolyan tiszteletet parancsolóan, határozottan, mégis kissé idegenkedve áll lenn a tömegben. Igéző tekintete a testemet pásztázza, csak néha suhan át a tömegen, hogy tanulmányozza az emberekre gyakorolt hatásomat. Látom, hogy többen is összesúgnak, amikor úgy mozgok, hogy azt a ruhám már nehezen tudja követni. Felettébb örülök annak, hogy nem nézek ki úgy, mint egy elhasznált kurva még intim helyeken sem. Dahrnkall kérésére a mágusok erre is külön figyelmet szentelnek.
Aztán meglátom Shyrah-t, ahogy kiszemeltje felé halad a lassan egyre csomósabb tömegben, és rátapad a férfira. Álmai falloszát látva a lovagban, egy boksz felé terelgeti, majd el is tűnnek mindketten a jótékony függöny mögött. Egy pillanatra elképzelem magam előtt, mit művelhetnek odabenn, és ez jótékonyan hat a táncomra. Egyre több férfi vakargatja a nadrágját, miközben engem figyel. De olyan is akad, aki már elfoglalta kipécézett helyét, lába közt a neki legjobban tetsző lánnyal, és míg a hölgy térdepel előtte, folyamatosan engem bámul.
Az idő lassan telik. Ahogyan folyamatosan válok meg a ruhadarabjaimtól, a többi ketrecbe zárt táncossal együtt, úgy válik a parti orgiává. Mindenütt térdelő, fekvő, vonagló, visongó, nyögdöső nőket, élvezkedő férfiakat látok.
A herceg olyannyira élvezi a helyzetet, hogy programváltozást rendel el. Eredetileg egy csapat hastáncos lett volna a főfogás az estére. Ehelyett elszalajtja az egyik szolgálót a személyes falloszgyűjteménye kedvenc darabjáért.
Mikor már páran kidőlnek, hogy feldobja a hangulatot, leállítja a zenét, és rám parancsol, hogy maszturbáljak. Mivel a tekintetében már látom a „csak próbálj meg ellenszegülni” fényt, nem adom meg neki az örömöt, hogy megbüntethessen. Amint először végigsimítok a melleimen, elhúzódik a függöny arról a kabinról, ahova a lovag és a királylány mentek be. Valószínűleg ők is rajtam óhajtanak élvezkedni. Engem viszont pont az ő látványuk hoz lázba. Akarom mondani nem is az egész látvány, inkább csak a lovag. Hatalmas, izmoktól duzzadó, férfi erőtől sugárzó teste, és méretes fallosza még az én véremet is felpezsdíti. Ahogyan nézem, hogy Shyrah az erekkel sűrűn teleszőtt, beton kemény farkon lovagol, bizsergés fog el. Lehunyom a szemem, és ami onnan következik, megsikongatja a közönséget. Még Dahrnkall is állva figyeli, hogyan ügyeskedek.
Aztán eljuttatja hozzám a méretes műfarkat is. Bár ennek mérete még mindig elhanyagolható a Shyrah-ban táncoló hímvesszőhöz képest, de így még könnyebb elképzelnem, hogy a csodálatos pasas van előttem. Úgy nyalom körbe a szerszámot, ahogy eddig még sosem tettem. Élvezetted dörzsölöm a testemhez, a melleimhez, a csiklómhoz. Végül, ahogy magamba fogadom, hosszú évek óta először jól érzem magam. Ha nem is annyira, mint mikor szabad voltam, de valamennyire sikerül elvonatkoztatnom a világtól, amiben élek.
A műsor legvége az, hogy egy hatalmas kiáltással elélvezek. Feszült nézőközönségem hangos tapssal fogadja beteljesülésem, én pedig elfoglalom megérdemelt helyem a kalitka alján. Csak percekkel később bírom folytatni a táncot, melyet egészen addig folytatnom kell, míg az utolsó ember ki nem dől a teremben.
 
                                                                            *                      *                       *
 
Édes eszméletlenségemből egy szokatlanul óvatos érintés, és édes, lágy szavak ébresztenek fel.
-            Cssss! Csak halkan! Nem kell mindenkit felébresztenünk! – ahogy meghallom a lovag hangját, mintha rémálomba ébrednék. Rémülten nézek fel rá, azonnal körbenézek, hogy vajh kiket ölhetett meg hogy megérinthessen, de mikor látom, hogy mindenki életben van, pillanatnyi nyugalom telepszik rám. Viszont abban sajnos igazam volt, hogy a férfi hülyeségre készül. Ezt szóvá is teszem neki:
-            Mit csinálsz, lovag?! – sziszegem oda neki – Dahrnkall kinyír téged ezért!
-            Ha nem tud róla, nem fog! – somolyog magabiztosan, de engem egyeltalán nem győz meg – Leütöm ezt a lakatot! – teszi hozzá csak úgy mellékesen, és hiába akarom figyelmeztetni, hogy az egyrészt nagyon hangos lesz, másrészt pedig abban van a riasztó varázs, már le is sújt a kardjához képest elhanyagolható méretű lakatra. Csak az istenek segítsége lehet, hogy nem ébred fel körülöttünk senki.
-            Feleslegesen kevered magad veszélybe, lovag! – szűröm a fogaim között a szavakat – Nem menekülhetek! – mivel látom, hogy nem érti, mire gondolok, rámutatok a csúfszerre a hasamon – Ez nem csupán dísz a köldökömben! Megöl, ha túl messzire távolodok attól a gennyládától!
-            Hm – motyogja, de nem tűnik teljesen tanácstalannak – Erre valóban nem gondoltam… De, ha eljutunk a szobámig, tudok megoldást!
Ezt most én nem értem, de mivel nem akarja feleslegesen húzni az időt, nem áll neki elmagyarázni. Milyen naiv, szegényke.
-            Varázstekercs! – előzékenyen kinyitja nekem a rácsot – Menjünk!
Látom, hogy megborzong, mikor háta mögül megszólal uram:
-            Milyen romantikus! A hős lovag megmenti a szegény kis rabszolgalányt! – kacaja karcol, akár a köröm a falon.
A lovag olyan gyorsan fordul meg,  hogy szemmel alig tudom követni, és harciasan maga elé tartja méretes pengéjét.
Lehull a függöny a hármas bokszról, és abból előbújik a királyi gárda, élen az uralkodóval.
-            Már vártam, hogy mikor próbálod megmenteni! – hangjától rángatózni kezd egy ideg a szám felett – Amikor megláttalak, és Shyrah megemlítette, hogy Allrhaune-t szolgálod, biztos voltam benne, hogy megpróbálod kiszabadítani Hyina-t. Csodálkozom, hogy eddig vártál!
-            Ne állj az utamba, herceg! – meglepően határozott még mindig.
-            Ugyan, mit tehetnél?! – nevet fel Dahrnkall – Húsz jó harcosom ront rád, egy intésemre! Nincs esélyed, lovag!
-            Te azt csak reméled, herceg! – veti oda félvállról. Bátorsága megbecsülendő, de muszáj lesz közbe szólnom, mert emellett bolond – Végeztem már nagyobb túlerővel is!
-            Ne tedd, lovag, meghalsz! – próbálom észhez téríteni a férfit – Még ha ezeket le is győzöd, több száz katona van a kastélyban, és több ezer a városban! Nem győzhetsz egy egész városállam ellen!
-            Hallgass rá, lovag, ő már tudja! – öntelt nevetése inkább vonítás a fülemben, amitől még jobban ökölbe szorul a kezem.
Látom, ahogy megfeszülnek, majd elernyednek az izmok a férfi hátán, és karján. Nagyon erős a dilemmája, és ezzel újból kivívja tiszteletemet. Miattam nekimenne egy egész seregnek, pedig még csak nem is ismer. Ilyen nemes lelkű embereknek nem szabad meghalniuk!
Végül dönt, és megadóan a földre teszi a kardját.
-            Essünk túl rajta! – suttogja beletörődötten – Öljetek meg!
-            Hogy mi? – színészkedik meghökkenést Dahrnkall – Megölni téged?! Dehogy! – harsányan felnevet – A mulya kis húgocskám, Shyrah, az elefánt méretű faszodról áradozik, mióta meglátott, csak nem gondolod, hogy megfosztom őt kedvenc játékszerétől?! Ma van a születésnapja, te leszel az ajándék!
-            Dahrnkall, ereszd őt el! – kiáltok közbe, de mivel szavaim olyanok, mint a falra hányt borsó, újból próbát teszek – Ne vívd ki egy istenség haragját!
-            Istenség, mi?! – kacag fel ismét. Szeme fölött és alatt a sebhely megvillan a félhomályban – Le se szarom az istenét. Itt nincsen temploma, senki sem ismeri. Ide aztán nem jön, hogy kimentse az ő állítólagos lovagját – szinte köpködi a szavakat.
A Lovag hátrafordul a válla felett, és rám mosolyog. Mosolya nyugtató, és egyben hátborzongató. Hogy lehet ennyire nyugodt, mikor éppen elkapták? Fittyet hányva a rá meredő kardpengékre, felém fordul, megragadja a karom, magához ránt, és szenvedélyesen megcsókol. Olyan, mintha már milliószor csókoltuk volna egymást. Egy pillanatig sem lepődök meg, nem akarok elhúzódni tőle. Talán már az előtt le is hunytam a szemem, hogy elért volna. Karjaimat erősen fogja, kicsit fel is emel a földről, hogy egy magasságban legyünk. Dahrnkall ujjait, és tenyerét össze se lehet hasonlítani a férfi markával. Fogása nem fájdalmas, inkább biztonságot sugároz magából. Ő nem birtokolni akar, hanem boldogságából akar adni nekem egy kicsit.
Alig fél másodpercig ér össze ajkunk, de úgy érzem, ilyen boldog még sosem voltam. Édes illata körbefon, karjai erősen tartanak, és érzem, hogy jóra fordul minden. Ki fog szabadítani, nem hagyja, hogy itt rohadjak meg. Aztán mégis sikerül meglepnie. Hangja az elmémben szólal meg valami különös varázs által.
Ne félj, a nevem Orrhaldo-iNorhyn. Ki foglak szabadítani! Ha egyedül leszel, szólj nekem telepatikusan. Így Dahrnkall tudta nélkül tudunk majd beszélni.
Olyan hirtelen ér véget a beszélgetés, és a csók, mintha ahogy jött, bár az időt még lassabban érzékelem. Katonák hada veti magát a férfire, miközben tekintete egy másodpercre sem ereszti az enyémet. Dahrnkall pedig torkaszakadtából üvölt. Feje vörös, mint egy paradicsom, a halántékán pedig ritmusosan lüktet egy ér.
-            Megöllek! Ezért felnégyeltetlek! – hallom végre meg a herceg feldúlt hangját. Ki is ragadja az egyik katona kezéből a szablyát. Norhyn legnagyobb szerencséje, hogy Shyrah még nem velejéig romlott, mint bátyja. Szélsebesen beviharzik a terembe, és lefogja testvérét. Mikor ezzel nem jut eredményre, pártfogoltjához fut, és átöleli.
-            Csak a testemen keresztül!! – üvölti torka szakadtából. Még sosem láttam ennyire elszántnak a lányt. Ahogy nézem eltökélten villámló tekintetét, újabb reménysugarat pillantok meg. Ő fog nekünk segíteni megszökni. Ő a menekülésünk záloga.
Jó tízpercnyi heves vita, és pofozkodás után Dahrnkall végre beadja a derekát. Dühödten elém caplat, és a hajamnál fogva ráncigál magával. Még látom, hogy Shyrah megfogja Norhyn karját, és pár katona kísérete mellett elvonulnak.
Ahogy beérünk a hálószobába, a hajamnál fogva előre hajít. A megfelelő kezdőlendület hiányában az ágy széléig jutok csak. Ott pedig lehuppanok pár díszpárnára.
-            Hogy képzelted?! – üvölt rám teli torokból, én pedig ártatlanul nézek rá.
-            Nem értem, mire gondolsz.
Előre ugrik, és magasra lendíti a kezét, de túl nagy rössel akar nekem jönni, és luftot üt. A levegőbe való ütés után megpördül, és az ágyra ül. Ilyen szerencsétlennek még nem láttam. Tehetetlen dühében újból és újból felfújja az arcát, vörösödik, lilul, de aztán léket kap, és leenged. Végül megragadja a vállaimat, és megráz.
-            Az estére, utána pedig arra a csókra gondolok! Még sosem voltál ilyen szenvedélyes! Velem miért nem élveztél még így el soha?! Mi olyan különleges abban a pacákban, hogy már a látványa is így hatott rá?! – a folyamatos rázástól kezd agyrázkódásom lenni, ezért meg sem próbálok értelmes szavakat kinyögni.
Mikor abbahagyja a pezsgőspalackként való rázogatásomat, felháborodása jeleként nekiáll teljes erőből ütlegelni. Előbb az arcomat, majd a bordáimat, a hasamat, aztán a lábaimat és a hátamat rugdossa. Mikor látja, hogy ezen az úton nem igazán tudja levezetni a feszültségét, leveti a nadrágját, hátha némi orális kényeztetés elvonja a figyelmét, de a veréstől felpüffedt arcom látványára elmegy ettől is a kedve. Visszaráncigálja a nadrágját, és újból a hajam után kap.
-            Már tudom, hogy mivel is tudnám elvenni a kedved a további ilyen próbálkozásoktól – arcára torz vigyor ül ki, melyet eddig még csak egyszer láttam rajta. Abban a pillanatban jeges félelem kúszik a csontjaimba, melyek közül pár már így is meg van repedve. A hajamat markolászó kezéhez kapok, és sikoltozni kezdek. Már egy éve nem tettem ilyet, de most könyörgök neki, hogy ne tegye. Jó kislány leszek, csak azt ne tegye!
-            Megesküszök a saját életemre, hogy soha többet nem beszélek vele, csak ne vigyél le oda! Kérlek csak a várbörtönt ne! Könyörögve kérlek ne! – de ő minden szavamat elengedi a füle mellett. Vérfagyasztóan vigyorogva halad a könyvespolca felé, azon kihúzza a Nydoon Oszlopain túl is szép a világ című vaskos, poros, bőrkötéses könyvet. Az érintésre a polc elcsúszik, és átadja helyét egy ajtónak. A mögött pedig egy lépcsősor vezet le a hideg, ablaktalan, dohos pincébe. Ott tartja a herceg a legdurvább kínzóeszközeit, valamint ott van a magáncella is.
Egy pillanatra megáll a lépcsősor tetején, és végignéz rohamosan szivárványosodó, mezítelen testemen.
-            Teszek róla, hogy soha ne akarj még csak rágondolni se arra a lovagra – suttogja északi jeges hangon. Annyi időm van csak, hogy egy hatalmasat nyeljek, és már indulunk is lefelé. Vagyis ő sétál a lépcsőkön, engem pedig húz rajtuk. A hideg, nyálkás köveken hol megcsúszok, hol lenyúzom rajtuk a bőröm. Aztán utáltam megunja ezt a játékot. Megáll, és lábával tovább tessékel a lépcsőkön. Fájdalmasan nyögdösve gurulok le a pince mélyébe. Pár percre el is hagy az eszméletem, mert már egy asztalon ébredek fel. Az alkalmatosság akkora, hogy kényelmesen elférek rajta szétvetett végtagokkal. Vagyis inkább szétkötözött tagokkal. A mocorgás, mint olyan, eleve halálra ítélt gondolat. Szívem olyan hevesen zakatol, hogy érzem a bordáimon, ahogy dobol. Érzem a megszáradt vér keserű, fémes szagát, a könnyek sós illatát, a verejték csípős bűzét. Akkor voltam itt utoljára, amikor egy szökési kísérlet alkalmával megmérgeztem a herceget. Csak pillanatokon múlott, hogy a varázslói meg tudták menteni. Viszont utána engem kellett két hétig nem látogatniuk. És tartok tőle, hogy ez most még durvább lesz.
Mikor Dahrnkall előlibben az egyik fél fal mögül, az arcán lévő vigyor még jobban megrémít. Laza korbácsolással kezd, majd a falu hóhérsegédje segítségével letépkedi minden második körmöm. Sebeimbe sót szórnak, majd mikor sikoltozásom alább hagy, alkohollal öntenek le. Pár percbe telik csupán, és az alkohol okozta maró érzés is elillan. Már éppen fellélegeznék, mikor a fejem alól eltűnik az asztal, a hóhérsegéd egy vastag rongyot szorít az arcomra, ezzel együtt megtartja a fejem, míg valaki – valószínűleg Dahrnkall – vizet önt a rongyra. A fojtó érzés elől nem tudok menekülni. Orrom, és szám is megtelik vízzel. Sikoltani próbálok, de mivel a számon nemhogy egy darab hang, de még csak levegő sem jön ki, tudtomon kívül telepatikusan sikoltozok teli torokból. A rongyot egy percenként lekapkodják az arcomról, hogy meg azért ne haljak, de aztán újból visszateszik, ahogy levegőhöz jutottam.
Hat-hét ilyen futam után Dahrnkall úgy véli, hogy a testemet kellőképpen megtörte, ezért behívat két mágust. Ő maga segít a hóhérsegédnek leszedni engem az asztalról, és egy székbe ültetnek. Mivel önerőből képtelen vagyok ülő helyzetben megmaradni, mindenemet lekötözik, megkötözik, összekötözik. Aztán a két mágus mellém áll, és kezüket a fejem mellé tartva kántálni kezdenek. Először nem tudom mire vélni a munkásságukat, de sajnos hamar rá kell ébrednem, miért vannak itt. Szemem előtt rémséges képek jelennek. Eddig is jó pár szörnyűséget átéltem, de a fizikai kimerültség, és a légszomj mellett az elmémbe vetített rémképek az őrület határára sodornak. Előbb párbajban szelik miszlikre a testem, aztán hegyi szörnyek tépnek darabokra, hogy később mondabeli szörnyeknek adják át a helyüket, melyek halálra rémítenek, majd elkapnak, megerőszakolnak, és végül újból széttépnek. A képek hirtelen váltanak, hogy ne tudjam őket megszokni, mindegyik újabb és újabb fajta szörnyűséggel, fájdalommal áraszt el. Nem tudom, hogyan csinálják a mágusok, de valahogy nem csak látom a lidércnyomásokat, de minden porcikámban érzem is. Érzem, ahogy az éles körmök belém vájnak, ahogy fogak tépnek a húsomba, ahogy csontjaim törnek, ahogy levegőm végleg elfogy miután kitépték a légcsövemet.
Nem tudom, mikor hagyták abba. Nem tudom, mióta vagyok itt. Hideg van, nyirkosak a falak, és olyan közel vannak egymáshoz, hogy se letérdelni, se leguggolni nem tudok. A plafon alacsonyan van, így kiegyenesedni sem tudok. Érzem, hogy elmém a megbomlás végső határán van. Nem tudom pontosan mi a valóság, és mi a képzeletem szüleménye. Testemen férgek csúsznak, sebeim lüktetnek, hajamból még mindig csöpög a víz, vagy az már csak verejték?
Aztán a sötétben hirtelen halovány fényt pillantok meg. Elmém eldugott szegletében hangot hallok. Oldalra fordulok, mintha valaki lenne mellettem, de csak a csupasz falakat látom. Újból hallom a hangot, és ezt már annak jeleként fogom fel, hogy ép eszem elhagyott.
De a hang egyre élesebb, egyre ismerősebbnek hat. Végül meg is értem, mit mond.
Hyina! – szólongat a saját nevemen. Hangja kétségbeesett, bár mintha próbálna magára némi nyugalmat erőltetni.
-            Ki vagy? – nyögöm ki végül, de hangosan. Ekkor újból megszólít a hang.
Hyina, válaszolj kérlek! Mondd, hogy életben vagy! – végre sikerül az emlékeim közül annyit megtalálnom, hogy tudjak válaszolni neki.
Élek – erőmből csupán ennyire telik.
Allrhaune-nek hála – sóhajtja a férfi. Hát persze, a Lovag az. Aggódik értem. Milyen megható... Homlokomat az előttem álló ajtónak támasztom, és lehunyom a szemem.
Te jól vagy? – kérdezem tőle. Nem tudom, hogy ő mennyit érzékel a hangfekvésemből, vagy az állapotomból.
Mit tettek veled? Hol vagy? – kérdez vissza, füle mellett elengedve a kérdésem.
Nem tudom – felelem. És a válaszom igaz mindkét kérdésére. Jelen pillanatban csoda, hogy egyeltalán felismertem a saját nevem.
Shyrah-t meggyőzöm, hogy hozasson ki minél előbb! – rettentő siralmas állapotban lehetek, ha a férfi ilyen erővel ragaszkodik a megtalálásomhoz.
Mióta vagyok itt? – kicsit félve kérdezem. Rettegek a választól. Ha kiderül, hogy még csak fél órája, akkor tényleg megőrültem.
Három napja nem hallottam felőled – lassan, megfontoltan jön a válasz. Megkönnyebbülés árad szét bennem.
Ne miattam aggódj – válaszolom kisvártatva – Egy nap, és kikerülök innen. Dahrnkall nem bírja ki sokáig dugás nélkül.
Rövid ideig nem szólal meg. Mintha mérlegelné a dolgokat. Mikor újból meghallom a hangját már élénkebb:
Három hónap múlva lesz az uralkodó trónra kerülésének tízedik évfordulója. Aznap megszökhetünk. Ha egyedül maradsz, megbeszéljük a tervet – magyarázgatja, majd mintha elszakadna a kettőnk közötti éteri fonál.
Hátravetem a fejem, és magam elé képzelem a férfi alakját. Már éppen meg akarok válni az eszméletemtől, amikor hirtelen kinyílik az ajtó, én pedig kiesek az apró helyiségből. A földről feltápászkodva Dahrnkall-t pillantom meg. Kőkemény tekintetében szánalmat, és kéjvágyat látok csillogni.
-            Elég volt? – kérdezi halkan, én pedig csak némán bólogatok. Karjába kap, és felvisz a szobájába. Ott is a fürdőbe. Kivételesen orvost hívatott, és nem mágust a sebeim ellátására. A két kis segítővel felszerelt falusi orvos bátortalanul közelít felém kötszereivel, és balzsamaival. Miután Dahrnkall elhagyja a helyiséget, biztosítom a dokit róla, hogy nem harapok, csak ki szeretném elébb mosni a sebeimet egy kis fürdővel. Ő pedig türelmesen leül, míg sziszegve beülök a kellemesen meleg vízbe, és lemosom magamról a rám ragadt koszt, vért, és egyéb ocsmányságokat. A vízből kijőve az orvos elvégzi a rá kiszabott munkát.
Dahrnkall becsületesen megfizeti a doki munkáját, majd hazaküldi, engem pedig istenesen megkúr. Érzem, hogy kínzatásom eleje óta majd szétdurrant a töke, mert éppen csak nekiáll a műveletnek, de máris elélvez. Aztán újból keményre tornázza magát, és újból, és újból...
 
                                                                            *                      *                       *
 
A kínzás után még napokig talpig betekercselve sétálgatok a palotában Dahrnkall nyomában. Mert persze miért is pihenhetnék. A kezeimen esett bántódás miatt fogni nem nagyon tudok, így a férfi etet. Már, amikor eszébe jut.
Többször látom Norhyn-t a palotában, vagy a kertben őgyelegni. Az ő nyakában nincsen nyakörv, nem vezeti Shyrah pórázon. Sőt hallottam olyanról, hogy két-három naponta kisebb partikat tartanak a lány hatalmas hálószobájában. Az orgiák során mindenki annyit élvezheti a férfi testének tüzét, amennyit csak akarja. Egyetlen kitétel csupán, hogy Shyrah-t sem szabad kihagyni a jóból.
Enyhe irigységet érzek, de erősebb bennem egy másik érzés. Nem tudom egy szóval megfogalmazni. Olyan kicsit, mint a sajnálkozás (amiért őt is elkapták), és a reménykedés (hogy minél jobb sora legyen) egyvelege. Pedig őt nem úgy kezelik, mint egy állatot. Szabadon járhat-kelhet a várban. Akkor szeretkezik és azzal, akivel akar. Shyrah csupán a napi adagját kéri a Lovagtól.
Az élet folyik tovább a normális medrében. A király továbbra is űzi mocskos kis játékait a hálószobájában, és azon kívül is. Egyedül egy dolog változott: én. A legutóbbi kínzás erősen rám nyomta a bélyegét. Éjszakánként lidércnyomások gyötörnek, elmém sokszor elveszti az irányítást, és olyankor rémképek kavarják fel lelkemet még napközben is.
Egyik nap, mikor a herceg szobájának egyik sarkában gubbasztok, halkan dudorászni kezdek. A lágy dallam, melyet még édesanyámtól hallottam kiskoromban, megnyugtat. Aztán a szoba ajtaja hirtelen feltárul, és sietősen belép rajta Norhyn. A férfi úgy csukja be maga mögött az ajtót, hogy közben folyamatosan kifelé kukkol. Mint egy kisgyerek, aki bújócskázik. Érdeklődve elhallgatok, és fejemet oldalra döntve figyelem. Testét egy alig látszó selyem tóga takarja. Tökéletes alakja pontosan ugyanolyan, mint amilyenre emlékszem. Körbepillant a szobában, és mikor meglát engem, akkor esik csak le neki, hova is keveredett. Arca felderül, és odasiet hozzám. Nem ér hozzám, csupán leguggol elém.
-            Hát végre megvagy! A herceg vadászni ment. Van egy kis időnk. 


gab2872014. 09. 23. 10:23:46#31389
Karakter: Orrhaldo-i Norhyn



Erdős vidéket látok, zöldellő fákkal, köztük megbúvó rétekkel. A fák közül vöröses sziklák törnek az ég felé, megdöbbentő meredekek, mint kőből faragott tűk meredeznek felfelé. Festményekről ismerem a tájat, Nydoon Oszlopait látom.
Sűrűsödni kezd előttem a levegő, eleinte mintha csak egy gőzgomolyag lenne, aztán egyre élénkebbek a színek, egyre határozottabbak a formák. Egy ember ölt alakot előttem, pár pillanattal később már azt is ki tudom venni, hogy egy nő az. Pontosabban inkább csak lány, ahogy tovább formálódik a kép, s pillanatok múlva már ott áll előttem.
A lány égővörös, hosszú hajzuhataga lágy hullámokban omlik a vállaira, és tovább, egészen a derekáig. Kétségbeesetten pillant rám hatalmas, élénken csillogó, ragyogó szemeivel, gyönyörűen ívelő, dús szemöldökei aggodalmasan szaladnak össze homlokán. Szépséges arcán félelem, szégyen, és harag ül, izgalmas ajkai keserűen biggyednek le.
Lassan mozdul meg, mintha attól félne, hogy büntetés lesz a jutalma. Rettegve pillant körbe, majd ismét rám emeli csodaszép szemeit, esdeklő pillantása szinte a szívemig hatol. Tétován emeli fel bilincsbe vert kezeit, mintha nem tudná eldönteni, hogy tegye, vagy ne tegye, amit épp az imént tervezett el… Aztán kezei mégis csak reménykedőn megmozdulnak, s hívogatóan intenek…
 
                                                         *                *                *
 
Élénken élnek emlékezetemben az álmom képei.
Nem először álmodok ezzel a lánnyal. Az elmúlt bő egy hétben szinte minden éjszaka előfordul, az álmomban, de mindig ugyanúgy: rabláncon, és kétségbeesetten. Elsőre is értettem a célzást, de Allrhaune így vezet el hozzá, az álmaimon keresztül. Nem tudnám a lány vonásait felidézni, nem tudnám őt leírni. Tudom, hogy szépséges lány, vörös hajú, és gyönyörű szemű. És azt is tudom, hogy ha eljutottam hozzá, fel fogom őt ismerni.
A háttér még mindig ugyanaz, Nydoon Oszlopai, tehát még mindig dél-keletre kell tartanom. Ezen a vidéken még sosem jártam, Meaggar városa a legdélebbi, és legkeletebbi pont, ahol eddig megfordultam, s azt már két napja elhagytam.
Az ágy fájdalmasan recseg-ropog alattam, ahogy kinyújtóztatom tagjaimat, de még állja a sarat.
Elhagyom nyoszolyámat, s gyors mosdás után magamra öltöm páncélomat, ami tulajdonképpen lábszár-, comb-, alkar-, és vállvasból áll, amelyeket vörös szíjak tartanak a testemen, és egy palást, illetve egy ágyékkötő egészíti ki öltözetemet. A legtöbb ember már-már szeméremsértőnek érezhetné, és nem nagyon jelenne meg ilyen keveset takaró öltözékben, ám Allrhaune szolgái szinte sosem viselnek ennél több ruházatot, ugyanezen emberek legnagyobb örömére.
Magamhoz veszem felszerelésemet, és leballagok a fogadóba.
Alig egy órával később, kiadós reggeli után, már kifelé léptetek a kisvárosból, hűséges lovam, Holdfény hátán. Holdfény négy éve van velem, mióta előző lovamat egy harcban kivágták alólam. Ő egy gyönyörű, Yohinor-i melegvérű csődör, amely fajtát kimondottan csatalónak tenyésztik. Hatalmas termetű, több mint, kilenc arasz* marmagasságú, majd’ tíz mázsás*, csupa izom jószág, fajtájának dísze. Nem véletlen, hogy ekkora hátas állatot választottam, hisz’ jómagam is 6 láb* 8 hüvelyk* magas vagyok, és pár púd híján egy és háromnegyed mázsát nyomok.
Dél-kelet felé veszem az irányt, és folytatom utamat a számomra még ismeretlen vidékek felé.
Lassan magam mögött hagyom a várost, s szántóföldek között lovagolok. Alig egy órányira egy falun haladok keresztül, majd ismét szántók következnek. Aztán lassan azok is elmaradnak, s ritkásabb facsoportokkal tarkított, lankás dombokon folytatom utamat.
Rohanni nem rohanok, de azért tempósan haladok. Nem tudom, hogy mennyi időm van megtalálni a lányt, Allrhaune ritkán ad erre vonatkozóan támpontot, de eddig egyszer sem fordult elő, hogy elkéstem volna. Gyanítom, hogy az isten szeme mindent lát, s tudatta volna velem, ha lóhalálában kellene érkeznem.
Még sosem vezetett ilyen hosszú útra. Eddig legfeljebb háromnapnyi járóföldre voltam attól, akit arra rendelt a szenvedély istene, hogy találkozzam vele. Most már több mint egy hete utazok, és még nem értem célhoz. Ez csak azt jelentheti, hogy olyan helyen járok, ahol nincs rajtam kívül Allrhaune-pap, vagy lovag.
Igaz, ez a vidék már igen csak a dél-keleti pereme a civilizált világnak, Nydoon Oszlopain túl nem nagyon jártak utazók. Bár, az a pletyka járja, hogy ha valaki átvergődik Nydoon Oszlopain túl húzódó zord, és hatalmas Rhynpolar Hegységen, az a túloldalon egy gazdag országot talál, számtalan csodával. Nem tudom, hogy ez vajon igaz lehet-e, még sosem találkoztam, vagy hallottam olyanról, aki átjutott volna a Rhynpolar-on.
Hosszú órákon keresztül lovagolok, a fák egyre sűrűbben állnak, s lassan egy erdőben találom magam. Itt már a dombok is egyre meredekebbek, ahogy közeledem Nydoon Oszlopaihoz, és a Rhynpolar-hoz, bár még több napi járóföldre vagyok tőlük. Az erdei út szépen ki van járva, utam során több szekeret is elhagyok, van forgalom.
Már jócskán elmúlt dél, úgy döntök, hogy keresek egy alkalmas helyet, ahol megpihenhetek kicsit.
Kisvártatva az útról keskeny ösvény nyílik jobb kéz felé. Nincs annyira kijárva, mint az út, de jól járható, látszik, hogy használják. Az ilyen kis ösvények gyakran pihenőhelyekre vezetnek, így ráfordulok én is, hátha meglelem. Ahogy egyre beljebb haladok a sűrűbe, az erdő neszezésébe távoli vízcsobogás vegyül.
- Hó, Holdfény – húzom vissza kicsit a kantárt, majd nyugtatom lovamat, ahogy horkantgatni kezd – Cs-sss… Csendesen…
Elcsöndesedik, s így már be tudom tájolni, hogy honnan jön a vízcsobogás.
Kisvártatva egy csodaszép, kis, erdei vízeséshez érünk. A víz pár rúd* magasságból zubog a kicsi, kristálytiszta vizű tóba. Ha festményen látnám, giccsesnek mondanám, de a természetben ez sosem giccses.
- Na, itt lepihenünk egy kicsit – mondom Holdfénynek, aki úgy hegyezi a fülét, mintha értené, amit mondok neki.
Lepattanok a nyeregből, és megszabadítom tőle Holdfényt.
- Menj, egyél, pihenj! – csapok a farára finoman, mire hangosan horkantva megugrik kicsit, és elgaloppozik.
Lerámolok a tóparton, majd ledobálom magamról a páncélt is, és anyaszült meztelenül gázolok a tisztavizű tóba. Imádok ilyen kis tavakban úszkálni, noha, népem körében nem népszerű ez a tevékenység. Az úszás a hajós, és vízparti nemzetek tudománya, a többi ország, és városállam lakói nem nagyon jeleskednek benne. Én is kalandozásaim során tanultam meg úszni, és megszerettem, ha tehetem, gyakorlom.
A víz kellemesen hűvös, felpezsdíti a vérkeringésemet, és felfrissíti az utazásban megfáradt tagjaimat. Beúszok, egészen a vízesésig, majd kimászok a kőplatóra, ahová a víz zubog, s beállok a hideg vízsugár alá. A tó vize kellemesen hűvös, ám a magasból alázúduló víz már kimondottan hideg, egy perc sem telik bele, s libabőrös leszek. Felfrissülten vetem vissza magam a vízbe, s úszok ki a partra.
Kifekszem egy kőre, amelyikre a fák lombjai közt rátűz a nap, melege jólesően simogatja a bőrömet, és átmelegíti kissé kihűlt tagjaimat. Kényelmesen, lustán elnyújtózok, jólesik a hosszú lovaglás után, a lazító úszást követően kinyújtózni és pihenni. Élvezem a csendet, az erdő neszezését, a kellemes napsütést. Ujjaim a vízcseppeket terelgetik a bőrömön, kezem lágyan kalandozik a testemen.
Nem tudom, hogy mitől, talán buja környezettől, de érzem, hogy szívverésem egy hajszálnyival sebesebb lesz, és magam is érzéki hangulatba kerülök. Élvezem önnön érintésemet, ujjaim finom simításait a testemen, és egyre inkább izgatott leszek. Allrhaune számára az önmagunknak szerzett gyönyör éppoly értékes, mint amit partnerrel élünk át, így hát nem próbálok gátat szabni felhorgadó vágyamnak.
Kicsit helyezkedek a sziklán, hogy könnyedén rálássak a testemre. Mint ahogy társaim istenünk szolgálatában, én is meglehetősen előnyös külsővel rendelkezem, és valamennyi nárcizmus is szorult belém, mint ahogy a többiekbe is. Büszkék vagyunk tetszetős külsőnkre, izgató testünkre, élvezzük a látványát, és bizony, néha, ránk is izgatóan hat megjelenésünk. Élvezettel pillantok végig a testemen, és büszkeséggel vegyes, izgalommal tölt el, amit látok. Hatalmas termetem, és már-már embertelennek tűnő izomzatom sem tudja elnyomni férfitagom látványát.
No, igen. Többször meggyanúsították már anyámat, hogy egy kentaurral lépett félre.
Férfiasságom még teljes nyugalmában is hatalmasabb, mint amiről a legtöbb férfi – avagy nő – a legvadabb álmaiban ábrándozik, teljes harci díszében. Vastag, mint egy férfi csuklója, és combomon végignyúlva csaknem annak feléig ér le. Most, hogy már valamelyest ébredezik, még terjedelmesebb, és vastag erek kezdenek kidagadni a szárán.
Kezem lefelé siklik, majd végigsimítok a rugalmasan feszes száron. Izgalmam lassan-lassan sarjad érintéseim nyomán, mint ahogy egyre hatalmasabb szerszámom is, ujjaim alatt. Pár perc múltán, sebesebben dobogó szívem elegendő vért hajt nemesebb szervembe, hogy az elemelkedjék combomtól, és ráérősen az ég felé törjön. Aztán újabb pár perc elteltével már kőkeményen mered az ég felé, szára vastag, mint egy megtermett férfi alkarja, hossza is nagyjából vetekszik azzal, és sűrűn átszövik a kidagadó erek, a majdhogynem kisujj vastagtól a hajszálvékonyig. Feje nedvesen csillog a napfényben, és nem sokkal kisebb, mint ahhoz a bizonyos alkarhoz tartozó ököl lenne.
Egyszer egy lány, amikor szembe került férfiasságommal, és leküzdötte első döbbenetét, viccesen megjegyezte, hogy ő a maga részéről már akkor is le volt nyűgözve, amikor felépült a tyllmeld-i Nagy Torony.
Hazugság lenne azt állítanom, hogy nem vagyok büszke szinte természetellenesnek tűnő adottságomra, noha több hátránya van, mint előnye. Ekkora mérettel már sokkal könnyebb pokoli fájdalmat okozni a partnernek, semmint földöntúli gyönyört, bár szerencsére, kiváló mestereim voltak a rendházban, s így képes vagyok a hátrányból előnyt kovácsolni. Másrészt, bizonyos dolgokhoz egyszerűen túl nagy. Kevés nővel találkoztam, aki képes volt a szájába tömni, és ők is csupán ökölnyi makkomat tudták bekapni, s már az kipeckelte a szájukat. Egyszer egy ideig együtt kalandoztam egy fél-óriás nővel, ő volt az egyetlen, aki képes volt tövig magába fogadni szerszámomat, és tövig bekapni is.
Élvezettel futtatom most végig ujjaimat a hosszú, vastag száron. Érzem, ahogy fokozódó izgalmammal egyre több vér tolul belé, az erek egyre jobban kidagadnak, szinte fel akarnak robbanni, és egyre keményebb. Megfogom a feje alatt, s megpróbálom kicsit lefelé kényszeríteni, de meglepő erővel áll ellen. Kis túlzással képes lennék felemelni vele egy lányt, oly merev, és kemény!
Hosszan, talán fertályóráig is felszabadultan, gondtalanul élvezem a gyönyört, amelyet önmagamnak okozok. A víztiszta nedv bőségesen szivárog, egyenletesen eloszlatom, élvezem, hogy síkossá válik a kezem, és szerszámom. Majd elnyúlok a kövön, kezeimmel elhagyom nedvesen csillogó farkamat, a testemen kalandozok, elmerülök a gyönyörömben, lüktető férfiasságomban, doboló szívverésemben. Lustán oldalra pillantok, gyönyörködöm az engem körülvevő, élettől duzzadó természetben, a fák buja zöldjében.
Megcsillan valami a fák között!
Gyakorlott szemeim azonnal kiszúrják, hogy semmi okom aggódni. Az ágak között egy fiatal lányt pillantok meg, aki most, hogy felé nézek, óvatosan lehúzódik. A nyakában megcsillanó medál hívta fel rá a figyelmemet. Mindez csupán egyetlen pillanatig tart nekem, majd tekintetem tovasiklik, mintha az erdő szépségeiben gyönyörködnék.
Úgy teszek, mintha nem vettem volna észre, figyelmemet ismét a testemnek szentelem, kezeim visszatérnek aranybarna bőrömre, ég felé törő szerszámomra. Alig veszített keménységéből az iménti közjáték hatására, gyönyöröm nem sokkal hagyott alább. A ténytől azonban, hogy közönségem akadt, még izgatottabb leszek, egészen új ízt ad a kéjnek, amellyel megajándékozom magam. Hosszan kényeztetem magam, élvezem minden pillanatát, s a gyönyör lassan az elviselhetetlenségig fokozódik bennem, szinte bele szédülök. Közben szüntelenül érzem, hogy jóformán felfal a szemével, szinte hallom heves, izgatott lélegzetét.
Aztán ismét magára hagyom lüktető farkamat, elnyúlok a kövön, s a lány felé pillantok, aki még mindig a lombok közül bámul engem.
- Miért nem jössz ide, és fejezed be?! – kérdezem tőle mély, gyönyörtől rekedt hangon.
Sok-sok szívdobbanásnyi ideig nem történik semmi.
Aztán egyszer csak neszezés hallatszik a fák közül, majd kilép a tisztásra egy meztelen lány.
Magas, és karcsú, ez már messziről látszik, jóval magasabb, mint a legtöbb nő, talán pár vonallal* lehet csak alacsonyabb, mint hat láb*. Teste vágyat keltő, sudár, bársonyos bőre arany barnán ragyog, sima, szinte fénylik, ahogy a nap sugarai rávetülnek, mindkét felkarján növénymintát formáló tetoválás látszik. Arca gyönyörű, kislányos ártatlanság vegyül az érett nő csáberejével. Orcája kipirult – a szégyentől, vagy az izgalomtól, esetleg mindkettőtől – hívogató ajkai pirosak, mint a muskátli – biztosan arcfestés eredménye, mint ahogyan indigókék szemeit is fekete kontúrral, és körülötte halovány kékes árnyékkal emeli ki. Haja sűrű, mézszőke, hátul feltűzve viseli. Fiatal lehet, biztosan nem sokkal több mint 20 esztendős. Ahogy közelebb ér, észreveszem, hogy nedve több, széles sávban csorog végig combjai belső oldalán. Eszerint jócskán felizgattam játszadozásommal, s nem csupán bámészkodott az erdőből.
Egy-két lépésnyire megáll tőlem, s megbabonázva mered rám. Nem csupán lovakat megszégyenítő férfiasságom nyűgözi le, hanem egész testem, megjelenésem. Valahogy úgy néz rám, félelemmel vegyes csodálattal, mintha egy egzotikus vadállat lennék, ami egyben a legrejtettebb szexuális vágyának tárgya. A legtöbb emberre ilyen hatással vagyok, tán’ istenem kegyelméből: az első, rémülettel vegyülő döbbenet után a leküzdhetetlen vágy lesz úrrá nőn, férfin egyaránt – már persze, ha ez utóbbi érez egyáltalán vonzalmat férfi iránt – anélkül, hogy alkalmaznám varázslatos pillantásomat rajtuk.
A lány elbűvölve közelebb lép hozzám, s térdel mellém. Remegő kezét kinyújtva, szinte megigézve érinti meg lüktető, kőkemény férfiasságomat.
- Ardiel-re! – suttogja lenyűgözve – Sosem hittem, hogy egy fasz ekkora is lehet!
Először csak ujjaival simít végi rajta, egészen le, a tövéig, majd vissza, fel, öklével versengő méretű fejéig. Aztán lassan-lassan felbátorodik, s két kézre fogja, ujjaival éppen körbeéri a tövénél. Megigézve szorítja meg, kedvtelve méregeti acélos keménységét.
- Iszonyú kemény! - sóhajtja - Mintha barna márványból faragták volna...
Csodálata egy hangyányit sem lankad, ám bénult döbbenete egyre inkább átadja helyét a leküzdhetetlen vágynak. Kezeivel gyakorlott módon kalandozik hatalmas férfiasságomon, mozdulatai gyönyört hoznak. Élvezettel kényeztet, szemmel láthatóan már csupán az kéjes örömöt okoz neki, hogy legendákba illő méretű szerszámommal játszhat.
Azonban az én kezem sem rest, lágyan végigsimítok feszes, formás combján, majd a belső oldalára siklanak ujjaim. Érzem síkos nedvét, ahogy lassan végigcsorog a bőrén, jelezve, hogy ennél jobban felizgult már nemigen lehetne. Kezem felfelé kalandozik, s beljebb, combjainak tövébe, a bőséges, tiszta, síkos folyadék forrásához. Halkan felnyög, ahogy ujjaim finoman befészkelik magukat a rejtett zugba. Lágyan simogatom, masszírozom bőséges nedvétől síkos bejáratát, ujjaim azonnal rátalálnak legérzékenyebb pontjára, a kis gombra. Kéjesen felsikkant, ahogy ujjaimmal finoman masszírozni kezdem, kezei görcsösen meg-megremegnek a farkamon, de egy pillanatra sem hagyják abba a kényeztetésemet. Egyik kezével a makkomat simogatja, míg másikkal nagyobb alma méretű heréimet masszírozza, mozdulataival valóban mennyei gyönyört okozva.
Átadom magam a gyönyörnek, amellyel megajándékoz, közben magam is azon mesterkedek, hogy ezt viszonozzam az ő számára. Forró, hívogató járata lélegzetelállítóan szűk, azonban olyannyira lucskos, hogy középső ujjam szinte ellenállás nélkül csusszan be, tövig. Mozdulatomat kéjes sóhajjal jutalmazza, alsó ajkát beharapva élvezi, amit teszek vele. Ritmusos mozgással ingerlem, majd hüvelykujjamat kívül a kis gombra feszítem, s így izgatom tovább. Felsikkant a nem várt gyönyörtől, s egy pillanatra még a szerszámomról is elfeledkezik.
- Mostantól úgy játszunk - susogom neki kéjesen - hogy, ha abbahagyod a kényeztetésemet, akkor én is abbahagyom a tiédet, s nem kezdem újra, csak ha már ismét kiérdemelted!
Nem válaszol, csak csillogó szemekkel, alsó ajkait beharapva, hevesen bólogat. Érzem, hogy minden tudását latba veti, nehogy eszembe jusson megvonni tőle a gyönyört. Szerencse, hogy rendem alaposan megtanított a szerelmezés minden csínjára-binjára, és képes vagyok szinte tökéletesen uralni a testemet. Tulajdonképpen addig tudom tartóztatni magam, ameddig csak akarom, partnereim - és persze, jómagam - legnagyobb gyönyörére.
Ő azonban minden erőfeszítése ellenére sem képes túlzottan sokáig kitartani értő ujjaim támadása alatt, s hamarosan remegve-reszketve, hangos, kéjes sikoly kíséretében élvez el. Minden lélekjelenlétére szüksége van, hogy abba ne hagyja kényeztetésemet, és bár karjai, kezei görcsösen remegnek az orgazmustól, egy pillanatnyi megállás nélkül folyamatosan simogatja, masszírozza, becézgeti acélkemény szerszámomat.
Azonban én sem hagyom abba, ujjaim megállás nélkül járnak benne, s most egy kicsit igazítok középső ujjam tartásán. Hüvelykujjam kívül, a kis gombon, középsőujjam pedig hamarosan rátalál belül egy kis borsószemnyi domborulatra. Ahogy megérintem, és ujjam nekifeszül, miközben ritmusosan ki-be jár benne, meglepetten, gyönyör teli hangon sikkant fel. Nos, igen, kevesen ismerik ezt a kis belső gombocskát, Allrhaune szolgáin kívül csak a magasan képzett kurtizánok, és felvilágosult, gyakorlott szeretők tudnak létezéséről, és arról, hogy ezen, kis pontnak az izgatásával olyan gyönyörben részesíthető a nő, amelyről még csak nem is álmodott, soha!
Nem sok kell hozzá, és ismét hangosan elélvez, ezúttal olyan erősen, hogy attól félek, elájul. Aztán végül mégsem, bár kezei egy pillanatra megakadnak a szerszámomon, de nem büntetem, hanem folytatom kényeztetését, s hamarosan érzem, hogy küszöbön van az újabb, eget rengető orgazmus. Ahogy ezt megérzem, én is szabadjára engedem gyönyörömet, épp csak annyira fogom vissza magam, hogy mindenképpen csak ő utána élvezzek el.
Amint a lány minden porcikájában görcsösen reszketni kezd, érzem, hogy tökéletes időzítéssel az én gyönyöröm is az elviselhetetlenségig fokozódik. Minden eddiginél hangosabban sikolt fel, ahogy minden eddiginél erősebb orgazmus söpör végig a testén. Teljes önkívületben veti hátra fejét, szemei szorosan lecsukva, arcán a földöntúli gyönyör édes-fájdalmas fintora, miközben kezei egy pillanatra sem állnak meg a farkamon.
Ahogy elül az ő gyönyöre, úgy fokozódik az enyém. Mikor ismét kinyitja a szemét – bár minden tagja remeg – minden tudását beveti, hogy a gyönyöröm minél hatalmasabb legyen. Sikerrel jár, olyan beteljesülésben van részem, amilyet már régen nem éreztem. Izmaim pattanásig feszülnek, tágra nyílt szemekkel meredek felrobbanni látszó szerszámomra, amelynek ökölnyi fejéből tucatnyi, majd’ kisujj vastagságú sugárban lövell a sűrű, tejfehér folyadék, legalább három láb magasba.
Meglepetten felsikkant, amikor az első sugár homlokon találja, ahogy kissé szerszámom fölé hajolva masszírozza kőkemény tagomat. Kicsit hátrébb húzódik, így a következő sugarak már elhúznak boldog arca előtt, kerekre nyílt szemekkel ámul magom lovakéval vetekedő mennyiségén. A látványos spriccelések után még hosszan bugyog a sűrű, tejfehér lé, teljesen elborítva kezeit, szerszámomat, ágyékomat, így kezei egy pillanatra sem állnak meg, az utolsó cseppet is kipréseli eszeveszetten lüktető farkamból. Mire – a legtöbb férfiéhoz mérten természetellenesen hosszú – orgazmusom elül, úgy néz ki a környékünk, mintha a lány legalább három tucat férfitól összegyűjtött csődörtejet locsolt volna szét.
Mellém hanyatlik a kőre, s kielégülten pihegve, álmélkodva suttogja:
- A Rastlor tüzére!!! Ezzel Caghmar összes leányát meg lehetne ejteni!!!
 
                                                         *                *                *
 
Egy óra múlva Shyrah vidáman lovagol mellettem, egy nyúlánk, könnyűléptű, Tynote-félvéren.
- Néha ki szoktam lovagolni a kis tóhoz – magyarázza kérdésemre – úszkálni egyet. Szeretek ott lenni, csendes, és többnyire magam vagyok – néz rám mosolyogva. Aztán egy érdeklődő kérdéssel folytatja – Ki vagy te, Norhyn?
- Lovag vagyok, Allrhaune szolgálatában.
- Ó! Allrhaune, a szenvedély, a vágy, a csábítás, és a szexuális erő istene! – derül fel az arca – Így már mindent értek!
- Igen? – pillantok felé egyik szemöldökömet felvonva – Valóban?!
- A szexuális erőt mindenképpen – néz rám elégedetten – De a többi felől sincs kétségem!
- Ah, ilyen tekintetben… Nos, akkor valóban mindent értesz.
- És hogy vetődtél el erre a vidékre?! Nem ismerek senkit, aki valaha találkozott volna Allrhaune szolgájával! Errefelé még nem dívik az ő vallása…
- Lehet, tán épp ezért vezérelt engem ide! – válaszolok sejtelmesen.
- Az istenek útjai kifürkészhetetlenek! – neveti el magát – Szeretném, ha meglátogatnál bennünket! Caghmar alig egy órányi lovaglásra van ide, Dahrnkall, a bátyám, biztosan boldog lenne, ha vendégül láthatna téged, lovag!
Abban a pillanatban, hogy ezt kimondja, egy álomkép villan fel az elmémben: a vörös hajú szépség, Nydoon Oszlopaival a háttérben. Egy pillanatra meglepődök, de azonnal megértem az üzenetet.
- Köszönöm a meghívást! - válaszolom kisvártatva - Örömmel élek vele!
- Nagyszerű - lelkendezik Shyrah.
Tényleg nem telik bele sokkal több, mint fél óra, s a távolban feltűnik egy város. Nem túlzottan nagy, de azért jelentős város, erős fallal körülvéve. Kiterjedéséből ítélve körülbelül 10-15 ezren lakhatják. A város közepe táján emelkedő sziklás dombon egy erőd-kastély áll. A Caghmar név ismerősnek tűnik, egyébként, de valahogy nem nagyon tudom hová tenni, hiába kutatok emlékeim között, pedig biztosra veszem, hogy már hallottam valahol, valamikor.
Újabb alig fél óra, s már a házak között léptetünk. A városkapun erős őrség strázsál, s még így is igen mogorván, és alaposan ellenőriztek, hogy lovagként jelentős kiváltságokat élvezek, és ráadásul a városállam urának testvére társaságában érkezek.
Az utcákon pezsgő élet zajlik, szemmel láthatóan nem nyomorognak az itt lakók.
- Mivel foglalkoznak az emberek? – kérdezem kísérőmet – A kereskedelem nem feltétlenül lenne jelentős, hisz’ Caghmar távol esik a főbb kereskedelmi útvonalaktól. Bár, nem tudom, talán egy délebbi városállam…
- Bányászattal foglalkozunk – magyarázza – A területünkhöz tartozik az egyik leggazdagabb, és legjobb minőségű márványbánya.
- Valóban! – esik le, hogy honnan ismerős a város neve – A caghmar-i márvány! Nagyon keresett kő, előszeretettel használják paloták, kastélyok, díszes köz-, és lakóépületek építésénél, burkolásra! Képesek kétszáz napi járásról, vagy akár még messzebbről is elhozatni a követ!
- És ennek mi nagyon örülünk! – kacsint rám Shyrah.
Ahogy a kastély közelébe érünk, jól látszik, hogy ennek építésekor is jelentős mennyiséget használtak ebből a drága, és nemes kőből. Az erődkastélyt természetesen nagyon kemény gránitból emelték, ám a védművek kivételével gyönyörű, faragott márvány borítja mindenhol.
Útközben – bár számomra ez nem újdonság – nem kerüli el figyelmemet a járókelők csodáló pillantása. Megszoktam már, hogy amerre járok, feltűnést keltek termetemmel, rendkívüli adottságaimmal, egzotikusnak ható megjelenésemmel. Itt még az is hozzájárul a dologhoz, hogy a túlnyomó többség szemmel láthatóan nem nagyon tudja hová tenni a szimbólumot fegyverzetemen.
Hamarosan újabb kapun haladunk keresztül, amelyet még erősebb őrség véd. A belső várban, a kastélyudvaron még a lovak patája is márványon kopog. Óvatosan léptetünk lovainkkal, nem szeretném, ha Holdfény lesérülne.
Impozáns bejárat előtt állunk meg, szolgák rohannak le a végtelen lépcsősoron.
- Úrnőm! – hajolnak meg Shyrah előtt.
- Ő Norhyn, Allrhaune lovagja, s házunk vendégszeretetét élvezi! – int felém.
- Uram! – hajol meg felém az egyik szolga.
Leszállunk lovainkról, s elindulunk felfelé, a hosszú lépcsősoron.
- A lehető legjobbkor érkeztél hozzánk! – csicsergi mellettem Shyrah. Ahogy mellettem lépdel, az átlagot jóval meghaladó magassága ellenére feje búbja szám-orrom magasságával van egy vonalban – Holnap tartjuk a hagyományos, nyárváró ünnepet, amelyet bátyám pazar lakomával, és bállal szokott megkoronázni.
- Remek! – mosolygok rá, és bár örömöm őszinte, egész más okból, mint ahogy ő képzeli. Sejtem, érzem, hogy jó helyen járok, és a vörös hajú szépség itt van valahol, a közelemben. Egy ilyen bál kiváló alkalom arra, hogy feltűnés nélkül a közelébe férkőzzek, és megszöktessem – ha szükséges.
A kastélyban pompázatos fényűzés vár. Lélegzetelállító faragványok, festmények, aranyozás, kristályok, tükrök, fali szőttesek, és szőnyegek mindenfelé. Mérhetetlen gazdagságot sugároz a rengeteg díszítés, ami első pillantásra túlzónak tűnik, ám mégsem giccses, sőt, inkább művészi remekművé varázsolja a kastélyt.
Shyrah szinte megszámlálhatatlan sok helyiségen vezet keresztül, mire megérkezünk egy ajtóhoz, amely ha lehet, még pompázatosabb, mint az eddigiek.
- Dahrnkall szárnyába vezet – int az ajtó felé, majd a szolgák engedelmesen kinyitják előttünk.
Újabb helységek sora következik, majd ismét egy csukott ajtó. Ahogy közeledünk az ajtó felé, szinte érzem a túláradó gonoszságot. Egy kiváltság, amelyet istenem ruházott rám, megérzem a közelemben lévő gonoszt.
- Találkozni óhajtok a bátyámmal! – szól határozottan az egyik ajtónállónak, aki azonnal bekopog a hatalmas ajtón. Aztán benyit, és belép rajta. Míg mi várakozunk, Shyrah nyugtalanul sétálgat fel, s alá.
- Feszültnek tűnsz – teszem szóvá.
Rám mosolyog, de nem tud becsapni, érzem rajta a feszültséget.
- A bátyám… Sok a dolga, és nagy rajta a teher. És… meglehetősen szeszélyes… és ingerlékeny ember – pillant az ajtó felé – Néha még velem is igazságtalan és durva…
Nem folytathatjuk, mert visszatér a szolga:
- Úrnőm, a Herceg látni óhajtja Önt!
- Kövess, lovag! – mosolyog rám idegesen, majd belépünk az ajtón.
Az asztalától felemelkedő férfi elég magas, még a húgánál is magasabb egy-két hüvelykkel*, de így is csupán szemmagasságig ér nekem. Gazdagon hímzett, és díszített, ujjatlan kaftánt visel meztelen felsőtestén, karján és mellkasán jól láthatóak nyúlánk, kidolgozott izmai. Ám az én gyakorlott szememet nem csapja be, különbséget tudok tenni az edzésben lévő test, és a múlt dicsősége között, s határozottan felismerem, hogy ez a férfi az utóbbi időben – az elmúlt egy-két évben – nem tette próbára a testét.
Ahogy közel lép hozzánk, zöld szeme a legfeltűnőbb elegáns, csinos ábrázatában. A zöld szemek, amelyek élénken csillognak, ám mélységes gonoszság villog bennük. De még ezt a feneketlen gonoszságot is elhalványítja a döbbent csodálat, ahogy hosszú pillanatokig meredten bámul rám, szinte a száját is eltátja.
- H… Hu- Húgom! – dadogja, ahogy megpróbál magához térni meglepetéséből, s próbálja elszakítani a tekintetét rólam – Örülök, hogy látlak! – öleli meg Shyrah-t – Ne haragudj, de az államügyek nagyon sok energiámat emésztik fel!
- Tudom bátyám, tudom – bólint a lány megértően. Úgy tűnik, hogy ők komolyan veszik azt, amit mondanak, miközben nekem szilárd meggyőződésem, hogy egy rossz színjátékot látok. Csak azt nem tudom, hogy ki, és kit akar vele becsapni?
- Engedd meg, hogy bemutassam neked Allrhaune lovagját, Norhyn-t, Orrhaldo-ból – int felém aztán hozzám fordul – Norhyn, ő Dahrnkall herceg, Caghmar uralkodója, a bátyám.
- Örülök, hogy megismerhetlek, lovag! – tekintete fel, s alá jár rajtam, és bár mindent megtesz, mégsem tudja leplezni csodálatát – Nos, ha biztos lehetnék benne, hogy legalább fele annyira jól forgatod a kardodat, mint amilyen… csodálatra méltó, és impozáns a tested, azonnal megtennélek a Hercegi Testőrgárda parancsnokának! – tekintete feltűnően hosszan időzik ágyékom magasságában - Vagy, esetleg más feladatot is találhatnánk neked udvaromban…
Nocsak, herceg! – vigyorodok el magamban kajánul, de udvariasan válaszolok:
- Megtisztelsz, herceg – biccentek feléje méltóságteljesen – de én már Allrhaune-nak esküdtem hűséget.
Dahrnkall herceg sajnálatát fejezi ki, majd kedélyes csevej kezdődik arról, hogy mi járatban vagyok erre. Természetesen könnyedén térek ki a pontos válaszadás elől, láthatóan el is fogadják azt, mindketten.
- A holnap a nyárváró ünnep napja, lovag – mondja Dahrnkall nyájasan mosolyogva – Szívesen látlak vendégül palotámban, és az esti bálon!
- Köszönöm a meghívást, uram! – fogadom el a meghívást, legfőképpen, mert érzem, hogy valahol itt kell, legyen a lány, akit álmaimban Allrhaune mutatott nekem.
- Nagyszerű! – majd Shyrah-hoz fordul – Húgom, kérlek, viseld gondját a lovagnak, és tégy meg mindent a kényelme érdekében!
Bár az első gondolatom az, hogy biztosan tévedtem, Shyrah kihívó mosolya, és gyönyörű szemeiben csillanó pajkos fények meggyőznek felőle, hogy nem, nem tévedtem, Dahrnkall valóban némi pajzán felhanggal adott nyomatékot mondandójának. Nos, nekem nem lesz ellenemre, hisz’ Shyrah gyönyörű, és izgató, fiatal lány, Allrhaune legnagyobb örömére fogok vele szeretkezni, ahányszor csak kívánja!
- Ma már nem fogunk találkozni, lovag – köszön el tőlem a herceg – de holnap reggel várlak az asztalomnál. Érezd jól magad szerény palotánkban!
 
                                                         *                *                *
 
A szerény palotáról csak annyit, hogy még soha életemben nem volt ilyen fényűző szállásom.
A lakosztályomba lépve hatalmas társalgóban találom magam, amelyből egy nem sokkal kisebb hálószoba, egy étkező helyiség, és egy olvasószoba nyílik. A hálóból lehet bejutni a fürdőbe, ami nagyobb, mint a legtöbb nappali, amiben jártam, középen jókora medencével, ami nem sokkal kisebb annál, hogy úszni is lehessen benne. A bútorok, és a dekoráció királyi, szinte már nyomasztó a gazdagság.
- Remélem – hallom Shyrah hangját magam mögött – megfelelőnek találod a vendégszobát!
- Köszönöm, több mint megfelelő – fordulok felé mosolyogva – Kalandozó lovag vagyok, képzelheted, hogy nem minden éjjel tudok ilyen körülmények között megszállni!
- Értem – mosolyodik el – Nos, most magadra hagylak, gondolom, szeretnél lepihenni. Ha bármire szükséged van, csak jelezz a szolgáknak, ezzel itt! – lép a falhoz, s egy vastag, finom, díszkötélre mutat – Ha ezt meghúzod, egy kis harang jelzi a szolgáknak, hogy szükséged van rájuk.
- Ötletes! – emelem fel kissé az egyik szemöldököm.
- Küldetek fel neked vacsorát!
- Köszönöm! – bólintok hálásan – Már épp kezdtem megéhezni…
Elneveti magát:
- Ebben biztos voltam! Ezeket az izmokat valamivel táplálni kell! – pillant végig rajtam, leplezetlenül – Később majd még benézek – mosolyog rám, szemeiben vágyat látok csillanni.
- Bármikor szívesen látlak! – mosolygok vissza rá, és rábízom szavaim értelmezését.
Ahogy behúzza maga mögött a hatalmas, faragott, kétszárnyú ajtót, alaposabban körülnézek lakosztályomban. Nos, második pillantásra még pazarabb. Gyönyörű virágok, gyümölcstálak, italszekrény, elképzelhetetlenül kényelmes kerevetek, fotelek, ragyogó tisztaságú, és tökéletesen sík tükrök, mind-mind olyan dolgok, amelyek csak igazán gazdagok, uralkodók sajátja. Hatalmas terasz is tartozik hozzá, amely szintén minden kényelemmel ellátott, s amelyről csodás kilátás nyílik a városra.
A bámészkodásból kopogás hív vissza a lakosztályba:
- Igen? – szólok ki.
Az ajtó mögül egy szolgáló bukkan fel, s egy hatalmas tálcát cipel, telis-tele illatos étkekkel.
- Hova parancsolja, Uram?
- Hm… a teraszra!
A szolga leteszi kint a tálcát, s távozik, én pedig falatozni kezdek, miközben a várost szemlélem. Jó néhány étel akad, amit nem ismerek, főleg inkább zöldség félék, de akad egy állat is, amivel eddig még nem találkoztam. Talán valamilyen békafajta, de nagyon ízletes.
Végezve a vacsorámmal a fürdő felé veszem az irányt. Valószínűleg számítottak rá, hogy szeretném lemosni magamról az út porát, merthogy a medence fel van töltve. Ujjaimat beleengedve konstatálom, hogy se nem túl meleg, de nem is hideg a víz, inkább kellemesen, simogatóan hűvös. Élvezettel veszem igénybe a királyi fürdő minden csodáját.
Bő félórányi relaxálás után, frissen, üdén, és illatosan hagyom el a királyi fürdőt, egy selyem köntösben. Valószínűleg elég bőnek kellene lennie, azonban az én karjaimon, vállaimon majdhogynem szűk, épp csak fel tudtam venni. No, igen, nem felétlenül az én alkatomra méretezik a ruhákat errefelé.
Az olvasószobába megyek, az egyik gyümölcstálat magammal viszem. Másik kezemben a naplómat tartom, s az íróasztalnál foglalok helyet. Útjaimról, kalandjaimról naplót vezetek, s az elmúlt két nap eseményeit még nem írtam le, úgyhogy ezt most pótolni szándékozok. Leülök, s egy abiu gyümölcsöt kezdek kanalazgatni, miközben átgondolom, hogy mi is történt velem az elmúlt két napban. Tulajdonképpen nem olyan sok minden, igazándiból a mai nap az, ami kicsit izgalmasabb, de azért biztos akarok lenni benne, hogy nem hagyok ki semmit, ami talán később lényeges lehet.
Elmélkedésemből halk, udvarias kopogás riaszt.
- Igen? – szólok ki, és a nappaliba lépek.
Ahogy feltárul az ajtó, furcsa, fémes kopogás kíséretében Shyrah tűnik fel. Gyönyörű, hímzett, díszített selyem köntös visel ő is, feltűzött haja még egy kicsit nedvesnek tűnik. Ahogy elém lép, izgalmas illat csapja meg az orromat, szinte vágyat keltő. Hm – mosolyodok el magamban – Apró, női praktika, vágykeltő parfüm! Eszerint nem tudod, hogy Allrhaune engem megvéd az efféle ügyeskedéstől! Viszont ez azt jelenti, hogy kell, legyen Dahrnkall udvarában egy mágus, vagy boszorkány, aki efféle különös főzetet el tud készíteni.
- Hogy érzed magad, lovag? – kérdezi csábos mosollyal – Elégedett vagy a kiszolgálással? Semmiben nem szenvedsz hiányt?
- Köszönöm, Shyrah – bólintok felé – kiválóan érzem magam, a kiszolgálás pedig minden igényemet felülmúlja!
- Valóban? – kérdezi, s egész közel lép hozzám, ujjaival végigsimít a mellkasomon, hangja izgatóan búg – Biztosan semmiben nem szenvedsz hiányt?
- Eszerint lenne még ötleted – megyek bele a játékba, holott már akkor tudtam, hogy mire megy ki a játék, amikor belépett az ajtón – miként fokozhatnád elégedettségemet?
- Bizony, Norhyn, lenne ötletem!
Egy lépést hátrál, majd csábítóan lassan kioldja köntöse övét, s lassan lecsúsztatja azt a testéről.
A köntös alatt szinte teljesen meztelen, csupán egy apró, aranyszínű bugyi – talán aranyszálakból szőve? – és egy ugyanolyan anyagból készült keskeny textilcsík takarja a testét, és a gyönyörű testékszerek. Lábain a legújabb őrület szerinti cipőt – pontosabban papucsot – visel, ami a fémes kopogásból ítélve legalábbis aranyozott rézből, vagy talán aranyból készült. A gyerekkoromban bukkant fel először az úgynevezett magas sarkú cipő a divatban, az északnyugati, gazdag nagyvárosokban, s hamar elterjedt az őrület az egész világban, azóta őrültebbnél őrültebb fazonok látnak napvilágot, mint például a Shyrah lábán látható, jó 3 hüvelyk vastag talpú, és 8-9 hüvelyk magas sarkú darabok.
Ismét megállapíthatom, hogy Shyrah tökéletes szépség. Talán túlontúl tökéletes is. Hallottam már róla, hogy egyes nagy tudású mágusok, és boszorkányok képesek megváltoztatni a testet. Nem, nem illúzió, hanem tényleges, maradandó változás, képesek eltűntetni hegeket, kiigazítani a test tökéletlenségeit, s ezáltal képesek valakit gyönyörűvé varázsolni – vagy gyönyörűbbé, mint volt. Persze, az is lehet, hogy Shyrah – hozzám hasonlóan – istene különös kegyében részesült, és mágiának semmi köze az ő rendkívüli bájainak.
És szeretőnek sem utolsó. Nagyon nagy étvágyú lány, órákon keresztül élvezzük egymást. Felszabadult, vállalkozó kedvű, és elszánt. A legtöbb nő legfeljebb felét, vagy annál alig valamivel többet képes magába fogadni férfiasságomnak, ő azonban addig nem nyugszik, míg vagy háromnegyedét magába nem kényszeríti. Bár, az én méretemmel, sokkal könnyebb pokoli fájdalmat okozni, mint mennyei gyönyört, de szerencsére jó mestereim voltak, s istenem az emberfeletti adottság mellett rendkívüli érzékkel is megáldott, így ma éjjel Shyrah az örömök, számára egy eddig ismeretlen szintjét tapasztalhatja meg…
 
                                                         *                *                *
 
Reggel azzal a tudattal ébredek, hogy megérkeztem.
Álmomban a vörös hajú lányt látom, az erődkastéllyal a háttérben, így biztos vagyok benne, hogy itt van valahol. Már csak meg kell találnom, és megtudnom, hogy miként is van szüksége rám…
Felfrissítem magam, és épp magamra öltöm páncélomat – Allrhaune papjainak áldása megvédi minden szennyeződéstől, így mindig tiszta, és fényes – amikor kopogás hallatszik.
- Jó reggelt, Norhyn! – köszön Shyrah, ahogy belép lakosztályomba – Jól aludtál?
- Köszönöm, mélyen, és pihentetően! – mosolygok rá – És te?
Közel lépve hozzám, tenyerét mellizmaimra simítja:
- Még sosem voltam ennyire kipihent, mint ma reggel! – búgja, s keze lejjebb siklik, ágyékomra – Azt hiszem, hogy ezt minden este meg kellene ismételnünk, hogy mindig ilyen kipihent lehessek! Biztosan nem akarsz egyházat alapítani városunkban?!
- Megfontolom a lehetőséget! – nevetem el magam – Szerintem induljunk, nem illik a bátyádat megvárakoztatni!
Termek, folyosók során haladunk keresztül, mire elérkezünk ahhoz a teremhez, ahol ma reggelizni fogunk Dahrnkall herceggel. Amikor odaérünk, ő még nincs sehol, de ez így is van rendjén. Az uralkodó kell, hogy utoljára érkezzen. Míg reá várunk, körülnézek a teremben, ahol a már megszokott fényűzés és gazdagság vesz bennünket körbe.
Nem várat bennünket sokáig a herceg, hamarosan nyílik a nagyobb, kétszárnyú ajtó – nem az, amin mi beléptünk – mi pedig udvariasan felállunk. Egy uralkodónak illik megadni a neki járó tiszteletet. Az ajtó mögött felbukkan Dahrnkall, s még valaki, akit egy láncon vezet. Még sosem találkoztam vele, csak álmaimban láttam, s az sem fedte fel vonásait, vagy alakjának részleteit, mégis, pontosan tudom, hogy ő az.
A vörös hajú lány, akit álmaimban láttam, engedelmesen követi a herceget.
Most végre, alaposan megnézhetem magamnak. Közepes termetű, bár 5 láb* 7-8 hüvelykes* magasságával inkább alacsonynak tűnik körünkben. Nekem például nagyjából a vállamig ér, de Dahrnkall-nak is épp csak valamivel az álla felett. Az egyik leggyönyörűbb teste van, amit valaha láttam, talán még Shyrah-nál is tökéletesebb. Ha Shyrah esetében felötlött bennem a gondolat, hogy esetleg egy mágus segítette hozzá ilyen tökéletes testhez, akkor ennek a lánynak az esetében még inkább indokolt lenne élni a gyanúperrel. Öltözete csak azért van rajta, hogy kihangsúlyozza lélegzetelállító, homokóra alakját. Csábítóan ívelő csípő, lehetetlenül vékony darázsderék – a karom biztosan vastagabb, még így, ellazítva is! – jókora, kerek, telt mellek. Arca édes kis babaarc, durcás vonalú, csókolnivaló ajkakkal, dacos pillantású, sötét szemekkel, elegánsan ívelő, dús szemöldökkel.
Ő is alaposan végigmér – ura számára észrevétlenül megteheti, hisz’ egy lépéssel mögötte jár – tekintetében ugyanaz a döbbent csodálat csillan, amit már olyannyira megszoktam eddigi életem során.
- Jó reggelt, lovag! – köszönt Dahrnkall kedélyesen, szemmel láthatóan jó kedvű – Húgom, jól aludtál?
- Ó, igen! – mosolyog bátyjára Shyrah, és pajkos fényekkel a szemében, rám pillant – Eléggé elfáradtam estére, nagyon mélyen aludtam!
- Foglaljatok helyet! – ül le a herceg, s mi is követjük. A vörös hajú lány Dahrnkall mellett, egy kis sámlin helyezkedik el. Nyilvánvaló a helyzet, ő a herceg rabszolgája, sőt, ahogy elnézem az öltözékét, valószínűleg nem pusztán a rabszolgája, hanem a játékszere is, így abban a pillanatban nyilvánvaló volt, miként is lehet rám szüksége, ahogy megláttam, nyakörvön vezetve.
- Míg el nem felejtem – folytatja Dahrnkall – meghívtad a vendégünket, Shyrah?
- Nem, még nem, bátyám, úgy gondoltam, hogy ezt a ház uraként rád hagyom…
- Nos lovag, mai nap Caghmar-ban a nyárváró ünnep napja, s este egy kis mulatságot rendezünk itt, a palotában. Szívesen látunk körünkben este!
- Köszönöm a meghívást, herceg, számíthatsz megjelenésemre!
Aztán szolgák kisebb hada kezd serénykedni körülöttünk, finomabbnál finomabb ételeket tálalnak nekünk, s kedélyes csevej kezdődik reggeli közben. Dahrnkall tájékozott, és művelt embernek bizonyul, húga sem marad el mögötte sokkal. Éles a kontraszt kettejük személyiségében. Dahrnkall-ból már az ajtón keresztül érzem a gonoszt, ehhez párosul éles, ravasz elméje, alapvetően gyanakvó természete, amit viszont arrogáns önbizalom gyengít. Shyrah-ból nem érzek gonoszságot, még közvetlen közelről sem, és bár hatással van rá Dahrnkall, alapvetően jóindulatú természetét még nem tudta eltorzítani bátyja személyisége.
Evés közben Dahrnkall néha dob egy-két falatot a mellette kucorgó lánynak, aki olyan méltósággal próbálja elkapni az ételt, amennyire az megalázó helyzetéhez képest csak lehetséges. Nem tetszik nekem ez a bánásmód, több szempontból sem, de egyelőre nem tehetek ellene semmit. Előbb meg kell ismerkednem az itteni szokásokkal, törvényekkel, aztán meglátjuk, hogy mit tehetek.
Reggeli közben többször is találkozik a tekintetünk, rajtakapjuk egymást, hogy lopva a másikat bámuljuk. Álmomban nem láttam részletesen a küllemét, de meg kell, hogy mondjam, gyönyörű lány, és úgy vonzza a tekintetemet, mint a lámpás fénye, az éjjeli lepkét.
Amikor a beszélgetés fonala lehetővé teszi, ártatlanul megjegyzem:
- Nem gondoltam volna, hogy Caghmar-ban él a rabszolgaság intézménye…
Dahrnkall a vörös hajú lányra pillant:
- A kis játékszeremre gondolsz? – kérdezi elégedett vigyorral – Gyönyörű kis rüfke, nem igaz?
- Igen, gyönyörű lány – helyeslek, nyomatékot adva a szónak, majd visszatérek az eredeti témához – Szóval, Caghmar-ban milyen bűnt kell valakinek elkövetnie, hogy rabszolgasorba kerüljön?
- Nos – kezdi a herceg vidáman – valójában nálunk nincs rabszolgaság. De az egyik előnyös oldala, hogy uralkodó vagyok, az az, hogy a törvényeket én határozom meg. És úgy döntöttem, hogy ő az én személyes… khm… szolgám lesz.
- Személyes szolga – ismétlem meg csendesen. Szóval semmilyen törvényes alapja nincs annak, hogy a lányt rabszolgasorban tartsa a herceg. Ez jó hír, mert így sokkal nagyobb a mozgásterem, nem kötik meg a kezem a törvények.
- Lovag, neked ezt pontosan értened kell, ha rá nézel! Neked hivatásod a kufircolás, de biztosan te is úgy választod meg a partnereidet, hogy azok minél szebbek, vonzóbbak legyenek! Ellent tudnál állni egy ilyen gyönyörűségnek? Át akarnád engedni másnak is az élményt, hogy vele legyen?
- Igen – bólintok – Át. Épp ez az egyik legfontosabb alapelv a vallásunkban, hogy senkit sem sajátítunk ki.
- Nos, ennél én sokkal gyarlóbb vagyok – nevet fel Dahrnkall – El nem tudnám viselni, hogy bárki más hozzáérhessen rajtam kívül!
 
                                                         *                *                *
 
A napom nyugalmasan telik, igaz, nem is keresem a bajt. Egyelőre.
Amíg nem tudom, hogy mivel, kivel állok szemben, addig csak információt gyűjtök. Az hamar kiderül számomra, hogy Dahrnkall szinte egy pillanatra sem téveszti szem elől a lányt, akit egyébként, Hyina-nak hívnak. Ha mégis, akkor a herceg lakószárnyában van valahol, de persze, nem sikerül kiderítenem, hogy hol. Shyrah-tól megtudom, hogy bátyja szinte fanatikusan rajong a lányért, ám ez inkább tárgyiasító rajongás, nemigen tiszteli benne az embert. Viszont annál inkább élvezi, hogy kiszolgáltatott helyzetben van, és azt tehet vele, amit csak akar. Mintha abban a hitben élne, hogy egy ilyen gyönyörű lányt ő képtelen lenne meghódítani, és most kiélvezi minden pillanatát, hogy a birtokába került egy. Vagy, pusztán számára az okoz örömöt, hogy kihasználhat, kínozhat embereket…
Aztán elérkezik az este, amikor is a mulatság kezdetét veszi.
Az ajtónálló, díszes öltözetű szolga fennhangon jelenti be az érkezőket, így engem is, amikor megérkezek a hatalmas, kétszárnyú kapuhoz:
- Orrhaldo-i Norhyn, Allrhaune Szent Lovagja!
Minden szempár rám szegeződik, ahogy belépek a terembe, s látom a meglepett tekinteteket, majd a döbbenet mellett a csodálatot megjelenni a pillantásokban, ami aztán fokozatosan átadja helyét a vágynak, még jó néhány férfi részéről is. A pillantások kereszttüzében sétálok el a legközelebbi asztalig, s veszek magamhoz egy kehelynyi italt. Ahogy belekortyolok, azonnal megérzem benne a vágyfokozót. Szerencsére Allrhaune megvéd az efféle főzetektől, leginkább azért, mert az ő szolgáinak vágyát nem szükséges tovább fokozni, mi mindig készen állunk istenünknek áldozni.
Kevés ekkora bálteremben jártam, a világ legnagyobb városainak leggazdagabb palotáiban sem sokkal nagyobbakkal találkoztam. A fényűzés itt még szembetűnőbb, de ez érthető, hisz’ a legtöbb vendég idáig jut csak el egy palotában, vagy kastélyban, itt kell megmutatni a ház urának hatalmát, és gazdagságát. Ezt itt nagyon komolyan vették, amikor a teremet kialakították, és feldíszítették, több aranyat, ezüstöt, drágakövet, kristályt, tükröt használtak fel, mint amennyit összesen életemben láttam eddig. A bejárattal szemközti falat teljes egészében hatalmas ablakok foglalják el, és rajtuk keresztül tágas teraszra juthat az ember.
A teremben sejtelmes félhomály uralkodik, és már a vendégek jó része megérkezett. Azonnal szemet szúr, hogy ez valószínűleg nem egy egyszerű mulatság, vagy bál. A dekoráció meglehetősen érzéki, léha, a falak mentén selyemfüggönyökkel elhatárolt kis fülkék kaptak helyet, amelyekbe bepillantva minden kényelemmel felszerelt kis szerelmi fészkeket találok. Több, sűrű, buján zöldellő növényszigetet látok, körülöttük kerevetek, és pamlagok, felettük ezüstösen csillogó, jókora ketrecek. Legnagyobb meglepetésemre, a ketrecekben eléggé lengén öltözött, gyönyörű, csábító testű lányok, és fiúk táncolnak a vérpezsdítő zenére, leplezetlenül erotikusan, sima bőrük izgatóan fénylik, csillog a lámpások sejtelmes fényében. Nincs kétségem, hogy itt afféle orgia készülődik, e felől a férfiak, és nők eléggé hiányos, csábító öltözéke sem hagy kétséget. Szokásos páncélzatomban kicsit sem ütök el a környezettől, igaz, hogy még mindig az én testem az egyik legfedetlenebb, főleg, hogy a meghívottak között természetesen szép számmal akadnak olyanok is, akik nem voltak oly szerencsések kellem, és testi adottságok terén, mint Dahrnkall, Shyrah, Hyina, vagy jómagam. Amúgy egyelőre csak Shyrah-t látom a teremben, sem Dahrnkall-nak, sem játékszerének nincs nyoma.
Eltart egy darabig, mire napirendre térnek megjelenésem felett, bár a legtöbben később is leplezetlenül megbámulnak, amikor a közelükbe kerülök, kedvtelő pillantások méregetnek, s invitáló mosolyok villannak. Ilyen módon nagyon könnyen kerülök a társaságba, s hamarosan szinte kézről kézre adnak a teremben kialakult kisebb csoportok.
Kis idő múltán Shyrah tűnik fel a közelemben. A leggyönyörűbb lány a teremben, s bár van rajta ruha, testét szinte semmi sem takarja.
- Remélem, lovag, hogy nem menekülsz előlem, és az est legnagyobb részét nekem szenteled! – búgja, amikor mellém lép. Ismét megérzem rajta a különleges parfümöt.
- Ki akarsz sajátítani magadnak, hercegnő? – kérdezem tőle évődve.
- Ez a házigazda privilégiuma! – vonja meg a vállát mosolyogva.
- Az én hitem szerint feladni a szabadságot, bűn – világosítom fel – Akkor cselekszem istenem kedvére, ha ma este a lehető legtöbb partnerrel áldozok a gyönyör oltárán.
- Ó, valóban? – kerekednek el szemei kissé, s szemmel láthatóan csalódott. Aztán egy pillanattal később felderül az arca – Ezen azért segíthetünk úgy, hogy közben az enyém is légy! Gyanítom, hogy ha így van, ahogy mondod, akkor nincs ellenedre az sem, ha egyszerre több partnered van?!
Elnevetem magam:
- Látom, nem adod fel! Valóban, nincs ellenemre!
- Csak lányok, vagy lehetnek fiúk is?
- Allrhaune előtt mindannyian egyenlők vagyunk – magyarázom neki – számára az azonos neműek gyönyöre éppoly értékes, mint a különneműeké!
- Ezek szerint… – kérdezi kicsit zavartan - …te… fiúkkal is?
- Nem minden rendtársam érez így, de igen. Ha választhatok, inkább női partnert választok, de egy szép fiút, vagy fiatal férfit nem utasítok vissza.
- Nagyszerű! – ujjong elégedetten, szemei izgatottan ragyognak – Remek este lesz, érzem!!!
Aztán elhallgat a zene. Minden szem érdeklődve pillog körbe, majd az ajtónálló fennhangon bejelenti:
- Őfelsége Első Dahrnkall Herceg, Caghmar és Ahnwyer uralkodója!
Dahrnkall herceg lendületesen, suhogó palásttal vonul be a terembe, mögötte, láncon, elmaradhatatlan játékszere, a vörös szépség. Dahrnkall közszemlére téve tetszetős felsőtestét nem visel semmit a paláston, s némi ékszeren kívül, nadrágja rásimul nyúlánk combjaira, formás hátsójára, és nem hagy kétséget a felől, hogy nem kell szégyenkeznie férfiúi adottságok terén sem. Nos, ő is olyan férfi, akit – bár már nem annyira fiatal, hisz’ valószínűleg jó pár évvel idősebb nálam – azért nem utasítanék vissza, pláne, ha ezzel büntethetném.
Hyina egy vörös ruházatot visel. Az ujjatlan felöltő csupán a háta felét, és a melleit takarja, a jókora, ruganyos félgömbök hetykén állnak, és feszülnek neki a vörös textilnek, míg csípőjén csupán egy ágyékkötőt visel. Két, keskeny szövetdarab elöl, hátul, vékony, aranyszínű pántokkal, így combjai, csípője oldalai teljesen fedetlenek, nyilvánvaló, hogy alatta nem visel semmit, teljesen meztelen.
Dahrnkall odavezeti a főhelyen álló, még üres ketrechez, amelyet most két szolga leenged. Betessékeli a lányt – aki beletörődve sorsába nem különösebben ellenkezik – majd rázárja a ketrecet egy egyszerű retesszel, amelyet egy kisebb, díszes lakattal biztosít.
Aztán a tisztelt nagyérdeműhöz fordul, és széles mosollyal köszönti az egybegyűlteket:
- Üdvözlök minden kedves vendéget szerény hajlékomban, a szokásos, nyárváró ünnepünkön! Remélem, hogy senki nem szenved hiányt semmiben, s jól érzik magukat minálunk! Kívánom, hogy élvezzék – hangsúlyozza ki a szót – még jobban az estét, mint ahogy azt tavaly tettük!
A zene ismét felcsendül, s a mulatság folytatódik.
- Ne szökj meg, lovag! – búgja mellettem Shyrah – Hamarosan visszatérek melléd, s ismét elcsábítalak! – azzal ellibeg mellőlem.
Csak egy mosollyal válaszolok, s szememet ismét Hyina-ra emelem.
Nagyon csábosan táncol a ketrecben, érzem, hogy pusztán a mozgásával képes izgalmat kelteni. Durcás kis arcocskája kifürkészhetetlen, nem tudom eldönteni, hogy mennyire dühíti a helyzete, bár gyanítom, hogy nem annyira van kibékülve vele. Azonban ez nem gátolja meg abban, hogy táncával lángra lobbantsa a környezetét, hamarosan a legtöbb férfi – hosszabb-rövidebb ideig – megigézve bámulja produkcióját. Dahrnkall figyelmét persze nem kerüli el játékszerének sikere, és büszkén magyarázza mindenkinek, hogy micsoda kis ékkövet talált magának. A lány teste is szinte csillog a lámpások érzéki fényében, nyilvánvaló, hogy valamilyen nagyon finom olajat masszíroztak hibátlan, sima bőrébe. Tánca során többször meglebben ágyékkötője keskeny szövetsávja, s egy rövidke pillanatra láthatóvá válnak testének legféltettebben őrzött, rejtett zugai is, amivel csak még inkább felspannolja a hímnemű – s jó néhány nőnemű – vendégeket.
Az est egyébként már tényleg kezd nagyon orgia jelleget ölteni, mert a legtöbb kereveten, kanapén ketten-hárman-négyen enyelegnek, s a selyemmel elfüggönyözött kis szerelmi fészkek egyik-másikjából is félre nem érthető zajok szűrődnek ki.
Egy meleg, finom kéz simul a fenekemre, s jól ismert, búgó hang üti meg a fülemet:
- Gyere velem lovag, vonuljunk kicsit félre!
- Csak mi ketten? – kérdezem, s belekortyolok a kehelybe, majd leteszem az egyik asztalra.
Shyrah csak sejtelmesen mosolyog, de nem válaszol, keze gátlástalanul kalandozik a testemen, ahogy az egyik kis fülke felé terel, amelyről, már mielőtt belépnénk, észreveszem, hogy nem üres.
Odabent egy nagyon szép, fiatal nőt látok, amint három jó kiállású, nagyon csinos fiatal fickó méretes szerszámán ügyeskedik.
- Ugye nem lepett meg, hogy úgy szerveztem a partnereket, hogy ti, csődörök legyetek többen! – dorombolja Shyrah, és elkezdi leszedegetni a testemről a páncélomat.
 
                                                         *                *                *
 
Már dereng az ég alja, amikor végül úgy döntök, eljött a pillanat.
A mulatság zsivaja már elült egy-két órája, a palota csendes, mint egy kripta. Lakosztályomból nesztelenül lépek ki, most kardom is az oldalamon viselem. Óvatosan mozgok, hogy a lehető legkisebb zajt csapjak, termetemet meghazudtolóan csendben lépkedek a folyosókon.
A bálterem tele van ájultan heverő, vagy részegen hortyogó vendégekkel, van, aki csak a padlón hever, vannak a kereveteken, kanapékon, mindenfelé. Óvatosan lépkedek a szanaszét heverő, meztelen testek között, nehogy valakit is felébresszek a jótékony álomból. Jótékony nekik, és jótékony nekem. No, és Hyina-nak is.
Meztelenül alszik ketrecében, összegömbölyödve, mint egy édes kiscica, ruhája a ketrec alatt, a földön. Az est folyamán az összes táncos megvált ruháitól, természetesen egyesével, csábos vetkőző tánc keretében, s a vörös lány műsora volt a fő attrakció. Miután meztelenül táncolt egy jó ideig, Dahrnkall utasítására – és a vendégek legnagyobb örömére – kényeztetni kezdte magát, kezeivel simogatva hibátlan testét, s ujjaival hozva gyönyört saját maga számára, majd a herceg egy jókora, 9-10 hüvelyk hosszú, fából faragott falloszt dobott fel neki, hogy azzal folytassa a játékot. A herceg szemmel láthatóan nagyon élvezte, hogy minden vendég a lányt vágyta, ám mindenki tudta, hogy még csak meg sem érinthetik őt.
Végigkövetem tekintetemmel a lánc, és kötélrendszert, ami a levegőben tartja a lány ketrecét, s meg is találom a kötél végét egy fali karra fűzve. Óvatosan, csendesen megközelítem a kart, majd a kötél végét az egyik karomra hurkolom. A ketrec, így ránézésre nem sokkal lehet több mint egy mázsa*, a lány pedig nagyjából 9-10 kő* lehet. Ketten együtt sem nyomnak annyit, mint én, így szinte biztos, hogy nem fog felemelni a földről.
Megfeszítem izmaim, s lassan elkezdem lefelé húzni a kötelet, hogy egy kicsit meglazuljon, és másik kezemmel le tudjam oldani a falikarról. Egy karral is képes vagyok felhúzódzkodni, még fél mázsa plusz súllyal is, így nem esik nehezemre megmozdítani a ketrecet, amit két megtermett szolga húzott fel. Reménykedtem benne, hogy rendesen karbantartják ezeket a görgőket, és nem fognak nyikorogni. A kötél meglazul, s elkezdem kioldani, hogy aztán leengedhessem a ketrecet, amely egy perccel később lassan megpihen a földön. Sikerül olyan lassan, és észrevétlenül megtennem, hogy a lány nem ébred fel benne. Sokat táncolt, szinte egész éjszaka, biztosan nagyon fáradt.
Halkan a ketrechez lépek.
Leguggolok, s óvatosan benyúlok a ketrecbe, lágyan végigsimítok a lány arcán:
- Hej! – suttogom – Ébresztő, Hyina!
Megrebbennek a szemei, de mielőtt felnyílnának, ismét megszólalok, suttogva:
- Cssss! Csak halkan! Nem kell mindenkit felébresztenünk!
Felpattannak a szemei, s riadtan néz rám. Aztán gyorsan körbepillant, s egy kicsit megnyugszik, de a riadtság nem tűnik el a szeméből, majd tekintete ismét megpihen rajtam, s felismerés csillan benne.
- Mit csinálsz, lovag?! – kérdezi suttogva – Dahrnkall kinyír téged ezért!!!
- Ha nem tud róla, nem fog! – mosolyodok el, aztán folytatom – Leütöm ezt a lakatot!
Valamit mondana, de felemelem a kardom, és markolattal odacsapok egyet a lakatnak, ami azonnal enged. A zaj sokkal hangosabbnak tűnik a csendes teremben, mint amilyen valójában volt, s aggodalmasan nézek körbe, mint ahogy Hyina is. A legközelebb alvók hangosabban kezdenek hortyogni, egyikük fordul egyet, de végül nem ébrednek fel.
- Feleslegesen kevered magad veszélybe, lovag!!! – sziszegi Hyina türelmetlenül – Nem menekülhetek!!! – értetlen, kérdő tekintetemre türelmetlenül folytatja – Ez nem csupán dísz a köldökömben! Megöl, ha túl messzire távolodok attól a gennyládától!!!
- Hm – mondom elgondolkodva – Erre valóban nem gondoltam… De, ha eljutunk a szobámig, tudok megoldást!
Most rajta az értetlenkedés sora, de nem kezdek hosszas magyarázatba:
- Varázstekercs! – magyarázom gyorsan, miközben kinyitom a ketrec ajtaját – Menjünk!!!
A hideg is kiráz, amikor meghallom az ismerős hangot:
- Milyen romantikus! A hős lovag megmenti a szegény kis rabszolgalányt! – s gúnyos kacaj követi a mondatot.
Villámgyorsan pördülök meg, harcra emelt karddal.
Az egyik fülkét határoló selyemfüggönyök a földre hullnak, s Dahrnkall masírozik elő, vagy húsz katonájával.
- Már vártam, hogy mikor próbálod megmenteni! – mondja gúnyosan – Amikor megláttalak, és Shyrah megemlítette, hogy Allrhaune-t szolgálod, biztos voltam benne, hogy megpróbálod kiszabadítani Hyina-t. Csodálkozom, hogy eddig vártál!
- Ne állj az utamba, herceg! – mordulok fenyegetően.
- Ugyan, mit tehetnél?! – kérdezi nevetve – Húsz jó harcosom ront rád, egy intésemre!!! Nincs esélyed, lovag!!!
- Te azt csak reméled, herceg! – felelem hetykén – Végeztem már nagyobb túlerővel is!!!
- Ne tedd, lovag, meghalsz!!! – sziszegi mögöttem Hyina – Még ha ezeket le is győzöd, több száz katona van a kastélyban, és több ezer a városban! Nem győzhetsz egy egész városállam ellen!!!
- Hallgass rá, lovag, ő már tudja! – nevet önelégülten Dahrnkall.
Szívem szerint most helyben levágnám az összes katonát, kezdve a herceggel, de az eszem azt súgja, hogy most nem lenne bölcs dolog. Talán sikerülne, de biztosan megölnének – ha nem ezek, akkor az ide özönlő katonák – és Hyina-t is. Az ő életét semmiképpen nem kockáztathatom, s ez meggyőz.
Lassan leengedem a kardot.
- Essünk túl rajta! – mondom halkan – Öljetek meg!
- Hogy mi? – kérdez vissza a herceg derűsen – Megölni téged?! Dehogy!!! – neveti el magát – A mulya kis húgocskám, Shyrah, az elefánt méretű faszodról áradozik, mióta meglátott, csak nem gondolod, hogy megfosztom őt kedvenc játékszerétől?!?! Ma van a születésnapja, te leszel az ajándék!!!
 
                                                      ***              ***              ***
 
(*)A világban sok-sok módszer szerint mérték a dolgokat, ám ezek mind más, és más mennyiségeket jelentettek. Arasz szinte mindenhol volt, ám természetesen ezek sosem egyeztek, így állandó vita volt a kereskedők között is. Végül a legnagyobb birodalom, Chrythia tudományos tanácsa 1432 éve egységesítette az országban használt mértékeket, amelyet azóta, szinte minden ország, és városállam, még az északi barbár törzsek is átvettek.
Kivonat a Chrythia-i Birodalmi Mértékkönyvből:
 
Hosszmértékek:
 
Pont                               =                                          1/16 vonal = 1/192 hüvelyk                                         =                        0,130 mm
Vonal                             =                                                     1/12 hüvelyk                                                    =                        2,080 mm
Hüvelyk                          =                                                                                                                          =                         2,496 cm
Arasz                              =                                                       8 hüvelyk                                                      =                        19,968 cm
Láb                                =                                                      12 hüvelyk                                                     =                        29,952 cm
Rőf                                =                                               2 ½ láb = 30 hüvelyk                                              =                        74,880 cm
Rúd                               =                                               12 láb = 144 hüvelyk                                              =                           3,594 m
Mérföld                           =                                 1.200 rúd = 5.760 rőf = 172.800 hüvelyk                                =                     4.313,088 m
Napi járás                       =                                     6 mérföld = 7.200 rúd = 34.560 rőf                                    =                   25.878,528 m
 
Terület mértékek:
 
Pötty                              =                           1/256 négyszögvonal = 1/36.864 négyszöghüvelyk                          =                     0,0169 mm2
Négyszögvonal                =                                              1/144 négyszöghüvelyk                                            =                     4,3260 mm2
Négyszöghüvelyk             =                                                                                                                          =                       6,2300 cm2
Kvadrát                          =                                        1×1 rőf = 900 négyszöghüvelyk                                       =                        0,5607 m2
Porta                              =                                     1×1 rúd = 20.736 négyszöghüvelyk                                    =                      12,9186 m2
Hold                               =                                                       500 porta                                                      =                  6.459,2806 m2
Négyszögmérföld             =                                          2.880 hold = 1.440.000 porta                                        =                     18,6027 km2
Határ                             =                                     36 négyszögmérföld = 103.680 hold                                    =                   669,6982 km2
 
Súly mérték
 
Rozsszem                       =                                                                                                                          =                           32,5 mg
Drám                             =                                                     72 rozsszem                                                    =                             2,34 g
Uncia                             =                                                        12 drám                                                       =                            28,08 g
Lat                                 =                                                 4 uncia = 48 drám                                                =                       11,232 dkg
Púd                                =                                                   4 lat = 24 uncia                                                  =                       44,928 dkg
Kő                                 =                                                   12 púd = 48 lat                                                  =                          5,391 kg
Nagypúd                         =                                                        100 púd                                                       =                        44,928 kg
Mázsa                            =                                           18 kő = 216 púd = 864 lat                                          =                        97,044 kg
Teher                             =                                 35 Nagypúd = 3.500 púd = ~16,2 mázsa                                =                      1.572,48 kg
 
Űrmérték
 
Gyűszű                           =                                                      1/864 korsó                                                    =                        1,1143 ml
Kupica                            =                                    4,5 gyűszű = 1/112 palack (pálinkás)                                   =                        5,0143 ml
Pohár                             =                                   252 gyűszű = 56 kupica = 1/12 csupor                                  =                     280,8000 ml
Palack (pálinkás)             =                            504 gyűszű = 112 kupica = 2 pohár = 1/24 vödör                          =                     561,6000 ml
Palack (boros)                 =                672 gyűszű = 2 2/3 pohár = 1 1/3 palack (pálinkás) = 1/18 vödör               =                     748,8000 ml
Korsó                             =                                   864 gyűszű = 192 kupica = 1/14 vödör                                  =                     962,7429 ml
Csupor                           =                672 kupica = 12 pohár = 6 palack (pálinkás) = 4,5 palack (boros)               =                           3,3696 l
Vödör                             =       48 pohár = 18/24 palack (boros/pálinkás) = 14 korsó = 4 csupor (= 30 púd víz)      =                         13,4784 l
Hordó                             =   1728 pohár = 864/648 palack (pálinkás/boros) = 504 korsó = 144 csupor = 36 vödör =                        485,2224 l


Tifa2013. 11. 09. 12:19:10#28151
Karakter: Hyina (kitalált)



 Az a rohadt... – villán át az agyamon immáron vagy milliomodszorra, ahogy Dahrnkall herceg megrántja a pórázomat. A térdemet véresre koptatta a sok négykézláb mászkálás, de ez őt mit sem érdekli. A varázslók úgyis meggyógyítanak az éjszaka, míg ő békésen szundikál a pihe-puha ágyikójában.
-             Gyere picikém! – hallom meg uram nyájas hangját, amitől ismét fellobban bennem a harag lángja. Teszek két lépést előre, hiszen nem tehetek mást, és leülök a trónja mellé, akár egy jól nevelt párduc. Tekintetemmel a trónemelvény előtt összegyűlt tömeget vizslatom. Bárkire rávetem a tekintetem, mindenki összerezzen, és tesz egy lépést hátra. Egyedül ez a ficsúr nem fél tőlem. De ő is csak azért, mert... – gondolataimból egy újabb rántás ébreszt fel. Felmordulok, mint egy felbőszített oroszlán, mire a kamarás, a jobb oldalamon, még jobban eltávolodik tőlem. A varázspecsét, melyet Dahrnkall rám tetetett, csak az ő biztonságát szavatolja, a körülötte lévőkét nem. Mivel gyűlölt uramban nem tehetek kárt, körmeim hosszúra, már-már karomszerűre vannak hagyva, és reszelve, ezekkel pedig folyamatosan a kövezetet kapargatom. A falubeliek már a csikorgástól is úgy félnek, mint a tűztől.
Igen, a herceg pontosan ezért tart. Hogy megrémisszem az alattvalóit. Ja és még valamiért.
-             Gyere a papához! – dörren rám türelmetlenül, és erősebben megrántja a vastag fém láncszemekből font pórázt, mire kénytelen-kelletlen felállok. Ritkán engedi, hogy teljes emberi méltóságomban felemelkedjek a földről a népek előtt. Ezen különleges alkalmakkor kiropogtatom csontjaimat, és kihúzom magam, hogy megmutassam, én is ember vagyok, de attól még ugyanolyan veszedelmes, akár egy vadmacska. Ám mielőtt akár egy kicsi méltóságomat is visszaszerezhetném, újból a bőrömhöz nyomódik az aranyból, és ékkövekből készített gyönyörű nyakék, melyet bármely hercegnő szíves örömest hordana a nyakában, csakhogy ehhez kapcsolódik rabságom jelképe: az a rohadt lánc.
A huzigálást addig folytatja, míg lehajolok hozzá, ő megragadja az arcom, és kikényszerít egy csókot. Undorodom a bőrétől, a szájától, a szemétől, az ujjaitól, a nyálától, a nyelvétől, az ízétől. Az egész lénye taszít, mint egy vödör nyálkás kukac. Micsoda kéjes örömmel töltene el, ha feltéphetném a torkát, hogy ott húzzam ki az a ragadós nyelvét, és csomót köthetnék rá.
Amint elenged, a padlóra köpök, hogy megszabaduljak a nyálától. Ez nálunk már amolyan rituálé. Én nem vagyok hajlandó megszokni őt, ő pedig mindig megtorolja ezt. A nyálam még nem ér le a földre, mikor a pofon már csattan az arcomon. Mivel Dahrnkall herceg olyan gyenge, mint a harmadnapos libafos, ezért meg sem rezdülök az ütésétől. Ilyenkor, mint mindig, egyik pribékje lép közbe, és hatalmas dárdájával kiüti a lábaimat, hogy arcra vágódjak a kövön. Persze a herceg nem mulasztja el befejezni a szépen koreografált mozgást, így a fejemre tapos, hogy arcomat beledörgölje a köpetbe.
A pórnépek, akik csak azért jöttek a palotába, hogy elmondják az úrnak, mennyire rossz idén is a termés, most megrettenve közelebb hajolnak a kőhöz, és már bánják, hogy eljöttek panaszkodni. Nem kell látnom Dahrnkall arcát ahhoz, hogy tudjam, milyen az arckifejezése. Önelégült mosollyal hordozza végig tüzesnek szánt tekintetét a tömegen, majd elkiáltja magát.
-             És most takarodjatok vissza a földekre dolgozni, lusta népség! Nyávogtok itt nekem, ahelyett, hogy végeznétek a dolgotokat!
A terem olyan hamar kiürül, mint a szegény paraszt éléskamrája. Még pár másodpercig élvezettel nyomja saruja talpát az arcomnak, aztán leszáll rólam, és mintha egy csapásra kicserélték volna.
-             Látod, hercegnőm, már megint mire kényszerítettél? – megfogja a karom, és annál fogva felsegít. Ha mindig így viselkedne, talán már rég megkedveltem volna a helyzetem. A pasas igazi szívtipró is lehetne, ha nem csúfítaná el az arcát egy heg, valamint az a fekete szakáll, amelyhez olyan makacsul ragaszkodik. Zöld szemei gonoszan villognak, sűrű, hosszú fekete haja enyhén hullámzik körülötte. Napbarnított bőrével éles kontrasztot alkot az én halványabb bőrömmel. Teste kidolgozott, hiszen rendszeresen részt vett a harcokban, valamint a katonák kiképzésében. Ennek ellenére, mióta maga mellé vett, ez már lassan két éve, a szexen kívül semmiféle sportot nem űz.
-             Megyünk, megfürdetlek szépen, aztán megmutatom az új ruhákat, amiket hozattam neked – vigyorog rám. Kéjes vigyorától ökölbe szorul a gyomrom, és feláll a szőr a kezemen. Ami az ő szemében ajándék, az én szememben, szenvedéseim új forrása. Ahogy elindulunk a jól ismert folyosón, végre két lábon, már érzem az ideges remegést a gyomromban. Egyre nehezebben viselem ezt a sok megpróbáltatást, de nem szabad feladnom. Egy nap úgyis meghal a varázslója, és akkor aztán az istenek kegyelmezzenek ennek a félnótásnak.
A hálószobába érünk, ahol a testőrség leszakad, és kettesben maradunk. Szinte azonnal a falnak taszít, és  a testemre veti magát. A nyakamat csókolgatja, a melleimet fogdossa. Már nem is hat meg igazán. Eleinte még gondot okozott, hogy érintésével tényleg fel tudott izgatni. De mostanra már csak a férfi érzi az izgalmat. Számomra már olyan a szex, mint egy unalmas, megszokott rituálé, ami nélkül nem kaphatok ennivalót.
Míg élek, nem felejtem el az első együttlétünket. Aznap éjjel kapott rajta a katonák parancsnoka, hogy megpróbáltam megdézsmálni a kincstár tartalmát. Akkora pofonokat kaptam a jól megtermett férfitól, hogy csillagokat láttam, valamint menekülés közben eltörte a jobb lábamat. A herceg beállt elém, és úgy mért végig, hogy szinte hallani véltem, ahogy az általam összeeszkábált szedett-vedett páncélom csörömpölve a földre hullik, és én védtelenül, tehetetlenül térdelek a perverz tekintete előtt, kitéve minden szeszélyének.
-             Vigyétek a fürdőbe, mosdassátok meg! – kiáltotta mély hangján a herceg, mire a katonák felráncigáltak a földről, és törött lábam ellenére behurcoltak egy hatalmas, márványból faragott fürdő helyiségbe. Egy mágikusan fűtött fürdő volt, ezt a sarkokban álló hatalmas kristályokból azonnal megállapítottam. Letépték a ruháimat, majd a vízbe hajítottak. A víz kellemes is lehetett volna, ha a lábamba nem hasított volna elviselhetetlen fájdalom, ahogy megpróbáltam lábra állni. Konkrétan olyat üvöltöttem, hogy még fél percig csengett a visszhangtól a fülem.
Pár perccel később belépett a fürdőbe a herceg, és fenyegetően villogó szemeivel végigmérte immáron fizikailag is meztelen testemet. Legnagyobb sajnálatomra úgy láttam, tetszett neki a látvány, pedig próbáltam karjaimmal valamennyire eltakarni magam. De hát ezt a két dinnyét próbáld már meg eltakarni, ami a mellkasomhoz nőtt! Közelebb lépkedett hozzám. Tartása egyenes, és tiszteletreméltó volt, ahogy egy igazi hercegtől elvárja az ember. De aztán mohó vigyor torzította el vonásait, ledobta a ruháját, és bevetette magát mellém a medencébe. Amint karnyújtásnyi távolságba ért hozzám, megkapaszkodtam a fürdőmedence szélében, és egyenesen a feje felé rúgtam az ép lábammal. Láttam, ahogy az arcára kiült a döbbenet, miközben telibe trafáltam. Elsüllyedt, és nem is nagyon akart feljönni, így kihasználtam az alkalmat, kimásztam a vízből, nagy erőfeszítések árán az ép lábamra álltam. De mielőtt szökdécselve tehettem volna egy lépést, egy erős marok fonódott pár centire a föld fölött tartott bokámra. Abban a pillanatban olyan félelem villant belém, amilyet addig még sosem éreztem. Hátrapillantva megláttam a herceget, ahogy koponyájára, és hátára tapadt hajjal, sötéten néz rám, és olyan erővel szorongatja a bokám, hogy az ujjai belefehérednek. Arcán világosan látszott, hol fejelte meg a lábam. Úgy tűnt, hogy a rúgásom még jobban felhergelte. Újból elvigyorodott, bár ez inkább már vicsor volt. Akkor már tudtam, hogy ez életem egyik legnagyobb, és legemlékezetesebb bakija volt. A következő pillanatban úgy megcsavarta törött lábam, hogy a fájdalomtól iszonyatosat sikoltottam, és úgy vágódtam a földre, mintha azzal elállíthatnám a fájdalmat. De sajnos az nem maradt abba. Sőt, fokozódott, ahogy Dahrnkall visszahúzott a medence vizébe. Szememben könnyekkel néztem ismét szembe a most már szörnyeteghez hasonlatos férfival. Soha, senkitől nem féltem annyira, mint akkor tőle. Pedig tolvaj, és csaló életem során aztán találkoztam gonosz, csalárd banditákkal. De még azok is rémülten engedtek el, ha eleresztettem egy műsikolyt. Őt viszont úgy tűnt, hogy felizgatja az igazi kín. Próbáltam ellenkezni. Akkor szerezte az arcára a karmolást. Azt azóta is meghagyatta a mágusokkal, hogy emlékeztesse magát arra, mennyire is veszélyes, hogy maga mellett tart.
Becstelenül küzdöttem ellene: karmoltam, beletéptem a hajába, rúgtam, csíptem, haraptam, ahol csak értem, és ő mégis elérte valahogy a célját. Lefogta a karjaimat a medence szélére, és ugyan már mindketten ziháltunk a fáradtságtól, ő mégsem adta fel. Csak egyetlen pillanatra hagytam abba a hadakozást, és ő már belém is hatolt. Gyorsan, és könyörtelenül. Addig még hasonlót sem éreztem. A kín szétáradt a medencémben, és felszaladt a gerincemen. Lábaim reszkettek, izmaim görcsbe rándultak, a gyomrom pedig liftezni kezdett. Ő pedig csak lökdösött hátulról, és élvezte, ahogy fájdalmasan fel-felnyögök.
Az első beteljesülést  követően sem volt elege az aktusból. Megdugott a vízben ülve, állva... A víz alá nyomta a fejem, és élvezte, hogy levegő után kapkodok.
Egy igazi szadista. Ráadásul a rosszabbik fajta, mert a törvénytől sem kell félnie, és az udvari varázslók minden este hajlandók meggyógyítani a sebeimet. Mindet egytől egyik, kivéve egyet: a lelki sebet. Azt senki nem tudja meggyógyítani, és éppen ezért álmodozom ébren, és alva is arról, hogyan téphetném ki a herceg fekete szívét.
Azon az estén három ujját, és két bordáját törtem el, több helyen darabokat haraptam ki a húsából, és kitéptem egy adag haját is. Másnap mégis teljesen épen, és egészségesen állt elém.
-             Ma igazi különlegességet kapsz tőlem – hallom meg a férfi kijózanító hangját a melleim magasságából. Nagyon szeret a két bucka közé bújni, mint valami mezei állat a fű közé.
-             Komolyan? – kérdezek vissza unottan. Most már nem várja el, hogy lelkesedést mutassak. Élvezi, hogy nem hódolok be neki, és ezzel örökös zsákmány vagyok, akit kergetni lehet a végtelen mezőkön keresztül.
-             Hozzátok be! – kiáltja el magát, majd kihúzza vékony kis testét, hogy egy pár centivel magasabb legyen nálam. Pár szolgáló be is jön egy pár ruhával, de akkora kupacokkal, hogy azokból nem is tudom kivenni pontosan milyenek is. Dahrnkall herceg kiküldi a szolgálókat, majd finom selyemruhájában odalibben az ágyhoz. Egy kis ideig nézi a ruhákat, majd megrántja a láncot, hogy én is odamenjek hozzá. Na, a ma esti fürdésemnek is lőttek... Mellé sétálok, és akkor már látom a szokványos ruhákat. Van, amelyik tiszta selyem, majdnem átlátszó, van olyan, amit csak pántok alkotnak. Aztán a herceg lehajol, és egy olyat húz ki a tömegből, amelytől tényleg leesik az állam. Na ilyen még tényleg nem volt. Valamelyik őrült külföldi hozhatta, mert az országban ilyen ruhaneműt még életemben nem láttam. A herceg fogja magát, lekapcsolja rólam a nyakörvet, majd a fürdő felé nyíló ajtóhoz megy. Onnan még visszanéz rám.
-             Mire visszaérek, legyen rajtad. Szeretném megnézni, hogyan áll, még a bál előtt – azzal kimegy a szobából, magamra hagyva engem. Vállam fölött átnézve, sóvárogva az ablakra pillantok. Két éve még habozás nélkül kiugrottam rajta. De a második ugrás után rájöttem, hogy felesleges. A hasamra pillantok. A lemenő nap fénye megcsillan a köldökömben éktelenkedő ékszeren. Egy kis fém pötty látszik felül, míg a köldökömben egy átlátszó kristály, alatta pedig egy sárkány, mely szárnyai védelmében egy vörös kristályt tartalmazó keresztbe kapaszkodik. Ha túl messze megyek Dahrnkall hercegtől, ebből a kis szörnyűségből rémséges fájdalmak áradnak szét a testembe.
Ezt még az után a szörnyű este után kaptam, mikor újdonsült uramnak majdnem leharaptam a farkát, és míg ő agóniában fetrengett a szobája padlóján, én megpróbáltam kiszökni a palotából. Éppen csak el tudtak kapni az őrök, de aztán azok úgy helyben hagytak uruk parancsára, hogy három bordám eltörött, és az egész bal karomat nem éreztem. Mikor feleszméltem, a herceg hálószobájának sarkában feküdtem.
Odalépett hozzám a herceg. Akkor engem még nem vettek kezelésbe a mágusok, így kínokkal teli éjszakám még nem ért véget. Lenézően rám mosolygott, majd kijelentette, hogy nem tetszett neki az este. Akkor lépett elő a háta mögül a csiricsáré ruhába bugyolált mágus. Fölém emelete kinyújtott karjait, és hangos kántálásba kezdett. Éreztem, hogy a mágia bekúszik a bőrömön át az izmaimba, a csontjaimba, a zsigereimbe, és mérhetetlen, keserű érzéssel tölt el. Éreztem, hogy a szabadságom elillan, mint a röpke szellentés egy babos ebéd után. Mire magamhoz tértem, már a köldökömben volt az ékszer.
Hangosan kifújom, mélyen beszívott levegőmet. Lassan lemegy a nap, és akkor a herceg megint megbolondul. Mintha a Hold megjelenésétől megőrülne.
Ledobom magamról apró, szinte semmit sem takaró, rongyos felsőmet, melyet mindig akkor vág hozzám, mikor a kutyájának szán, aztán felveszem a másikat, amit kikészített. Ez fekete, és éppen csak arra elég, hogy a mellbimbómig takarja a mellem. Nem túl hasznos egy holmi, de ez van. Már megszoktam a furcsa ruhákat. Ezután ledobom a szintén szakadt nadrágom. Az apró fém erényöv gúnyosan csillog a tompa fényben. Elhúzom a számat, ahogy erre a rémségre nézek. Sokszor el sem hiszem, hogy ez a valami tényleg rajtam van. Igaz szép kovácsmunka, és ha egy szobron látnám, talán még el is lopnám a szép summa reményében, de így, hogy már időtlen idők óta rajtam rohad, már egyeltalán nem vicces. Ez is egy olyan dolog, amit sose felejtek el. És hiába van rajta szívecske kivágás, hiába illeszkedik tökéletesen a hátsóm vonalaihoz, egyeltalán nem szeretem. Sok férfi nézte már fém színű tangának, de az érintésétől mindegyik halálra rémült. Ugyanis a mágikus fém egyedül gazdámat, és engem enged hozzáérni a picike bugyihoz, de kinyílni csak Dahrnkall érintésétől nyílik. Nem tudom, hogyan csinálták meg, de nagyon kellemetlen.
Miután a nadrágot is félrehajítottam, felveszem az igencsak furcsa kinézetű zoknit. Ez ugyanis lehelet vékony, majdnem teljesen átlátszó, mégis fekete színű, a tetején pedig lyukacsos anyag fut körbe. Ehhez még egy meglehetősen eszement konstrukciójú sarut találtam. Ugyanis ennek tűhegyes sarkat rakott a cipész, és a pántjait majdnem egészen a térdemig fel tudom tekerni a lábszáramon. De meg kell vallanom, hogy a kettő együtt a lábamon hihetetlenül jól mutat. Az más kérdés, hogy nem tudok ráállni.
-             Látom azért neked is tetszik az ajándékom – szólal meg Dahrnkall. Kihallatszik a hangjából, hogy alig bírja visszatartani diadalittas mosolyát. Az, hogyha tetszik az ajándéka, csak egyet jelent: különösen kellemetlen éjszakát. És mennyire igazam is van. Leül az ágyára, és kedvtelve figyeli, ahogy botladozok a szerencsétlen lábbelikben, amikben órákig –legalábbis nekem annak tűnnek – kell fel-alá járkálnom a szobában.
A végére egészen megszokom. Olyan érzés, mintha lábujjhegyen járnék. Észre sem veszem, hogy elfáradtak lábaim a szobában való körözéstől. Megremeg az egyik, és a másik máris követi, én pedig a földön találom magam.
-             C-c-c – rázza a fejét a herceg, és lassan, kimérten elém sétál. – Már megint térdre estél előttem.
-             Nem unod még? – sziszegem rá, mire elkapja a hajam, és addig emeli a fejem, míg az neki csípőmagasságba ér. Már látom szomorú sorsomat, a dudort a nadrágján.
-             Kússz a falig! – parancsol rám. Kis ideig farkasszemet nézünk, majd tekintete megenyhül, és már nyitná a száját, de megelőzöm. Úgyis tudom, hogy mit akar mondani, így inkább gyorsan elkúszok a falig. Amint hátam a fának ütközik, már előttem is terem letolt nadrággal, és farkát a számba erőszakolja. Szerencsére vette a fáradtságot, és lefürdött, így csak a szokványos mellékízt érzem a számban. Keze a hajamba markol, és meghúzza, amitől majdnem összezárul az állkapcsom, de a köldökömben ismerős szúró érzést érzek, és ez megakadályoz a mozdulatban. Ugyanis a kis ékszer abban is meggátol, hogy drága uramban kárt tegyek.
Mozgása folyamatosan gyorsul, az én fejem is egyre jobban a falhoz szorul, közben pedig állatias morgás tör fel a torkából. Nem is tart sokáig, és érzem, hogy a számba élvez. De aztán kikapja a számból a szerszámát, és az arcomhoz ütögeti, miközben férfi nedve szanaszét fröcsköl.
-             Dugd ki a nyelved! – böffenti oda nekem. Mikor nem igazán mutatok hajlandóságot a parancs teljesítésére, hozzáteszi. – Persze hozhatom a körtét is.
Egész testem görcsbe rándul a másodperc század része alatt, és inkább gyorsan kinyitom a számat. Nyelvemen ott a keresett fehér, ragacsos lé.
-             Jó, most nyeld le! – hangja úgy csattan a forró levegőben, akár az ostor. Arcomra kiül a töménytelen undor, ahogy leerőszakolom a torkomon a sós, és túlzottan is ananász ízű gecit.
-             Gyerünk, takarítsd le a faszomat is! – pattog önelégülten. Kicsit előre dőlök, és a szemkontaktus kerülése közben lenyalogatom a maradék lét a már lankadó szerszámról. Sajnos érzem, hogy az érintésemtől újra keményedni kezd. Mikor már teljesen tiszta, akkor sem szól rám, hogy hagyjam abba. Fejét hátradöntve élvezi, ahogy nyelvem végigcsúszik újból fickós szerszámán. Fel, aztán megint le, aztán újból a számba tolja az egészet. Még szerencse, hogy ezen a téren jól megáldott az ég, különben már rég megfulladtam volna. Most már hányingerem sincs attól, ahogy szerszáma a torkomig csúszik. Nem is kell sokáig elviselnem, mert elhátrál előlem, letérdel, elhúz a faltól, és tenyerét az erényövre tapasztja. Az azonnal felpattan, mintha egy megfeszített rugó lenne, mely a legapróbb érintéstől is elpattan. Innentől kezdve az agyam az éjszakára vonatkozó emlékeket szépen lezárja, mint minden másik vele töltött éjszakáét. Bezárja egy fekete dobozba, hogy soha, de soha senki ne tudhasson róla, még bennem se realizálódjon.
Reggel, szokásosan, a földön ébredek. A mágusok megint elvégezték a munkájukat, ahogy érzem. Akkor nyomás a fürdő, mert meg nem fürdettek. Úgy ragadok, mintha egy vödör mézben fürödtem volna. A víz kellemes is, és mire kijövök a fürdőből, Dahrnkall herceg már nincs a szobájában. Van kb. fél órám, hogy pihenjek egy kicsit.
El is dőlök, aztán arra ébredek, hogy a háló ajtaja hatalmas dörrenéssel nyílik ki, az ajtóban pedig Dahrnkall áll. Kivételesen még azért sem dühös, mert az ágyában alszok. Olyan széles vigyor van a képén, hogy ha még fél centit szélesedne, leesne a feje felső része.
-             Holnap megtartjuk a szokásos nyárváró ünnepet! Ugye örülsz? – kiabálja.
Erre csak ennyit tudok kinyögni:
-             Ó, basszus...


Leiran2013. 06. 12. 18:48:37#26147
Karakter: Amoren Mirdor
Megjegyzés: Héliumnak(kezdés)


 Az iskolából tartok hazafelé, a szokásos időpontban. Apu még mindig az üzleti útján van, így otthon is csak a gúnyolódások várnak. Anya nem igazán tud velem foglalkozni, vagy nem is akar… Lassan sétálok hazafelé, miközben elbambulok és gondolataimba merülök. Olyannyira elbambulok, hogy hirtelen csak azt érzem meg, hogy valaki átölel hátulról és visszaránt az úttestről és centikre tőlem húz el a kocsi, ki kiabál, de nem lassít.

- Ha meg akarsz halni más hol tedd, hülye liba! –Kiált vissza és csak nézek a kocsi után. Mindez olyan gyorsan történik, hogy alig tudom felfogni. Mögülem szólal meg egy mély férfias hang.

- Barom! Lassítani kéne a zebráknál! –Kiált a kocsis után. Óvatosan pillantok hátra, de csak a férfi mellkasával találom szembe magam és fülig pirulok. Lassan enged el, én pedig ugyan ilyen lassan emelem fel a tekintetem. –Minden rendben van? –Kérd szelíd kedves hangon, amire én csak még jobban elvörösödöm.

- I… igen… köszönöm… azt… azt hiszem elbambultam. –Mondom félénken és felé fordulva kapom le tekintetéről enyémet és hátrébb lépve estek majdnem ismét hanyatt, de elkapva a kezem állít meg az esésben.

- Óvatosan! –Szól rám és finoman húz vissza karjaiba. –Biztos minden rendben? –Teszi fel ismét a kérdést kicsit aggódóbban. Én pedig bólintok.

- Igen… csak… nem néztem a lábam elé. –mondom halkan és teljesen zavarba jövök. Nem tudok felnézni a szemeibe.

- Ugyan nincs semmi gond, a lényeg, hogy itt voltam és nem esett baja egy ilyen széplánynak, mint te. –Bókjára még jobban zavarba jövök és fülig vörösödöm.

- Kérem… én nem vagyok szép. –Mondom vöröslő arccal. –Öhm… elengedne? –Kérdezem félénken.

- De nem akarsz megint elesni igaz? –Kérdi mosolyogva, viccelődve én pedig megrázom a fejem. Nem is tudom miért ilyen kedves velem.

- Nem… nem szándékoztam. –Mondom megerősítésként és elenged. –Ne… nekem ideje haza mennem. –Mondom zavartan, halkan.

- Az én nevem Hélium, és téged hogy hívnak? –Kérdi kedvesen és vélhetően nem hallotta halk mondatom.

- A… Amoren Mirdor. –Mondom ki a nevem és egyet hátra lépek. –Nekem ideje haza mennem. Még egyszer köszönöm. –Mondom és mikor megfordulok mellém lép.

- Haza kísérhetlek Amoren? Nem venném a szívemre, ha bármi bajod esne. –Mondja mosolyogva. Nem is tudom. Olyan megnyugtató és szép a mosolya, és azért férfinak sem egy utolsó. Nagyon helyes, de mégis… miért ilyen kedves velem?

- Kö… kösönöm ne fáradjon.

- Nekem ez nem fáradtság. Nos? Akkor haza kísérhetem? –Kérdi ismét, én pedig óvatosan bólintok. ~Más választásom, most nem igazán van igaz?~ - Akkor merre is lakik?

- A Mirdor kastélyban. –Mondom és óvatosan pillantok fel rá és látom, nem igazán tudja merre van, majd a távolba nézek és a város melletti dombra mutatok. –Ott látja? –Kérdem, miközben mutatok a kastélyunkra. Innen már nincs olyan messze.

- Ahh értem. Szóval te ott laksz? –Kérdi meglepődötten én pedig a könyveimet magamhoz ölelve bólintok, mint a félénk kislányok. – Igazán szép környék. Gyere, induljunk. –Mondja és vállamnál átkarol, és úgy megyünk át az úton, majd folytatjuk utunkat az út melletti kis járdán, ami egyenesen a kastélyunkhoz vezet az erdőn át.



Szerkesztve Leiran által @ 2013. 06. 12. 18:50:15


narcisz2012. 01. 31. 11:52:31#18870
Karakter: Narcisz
Megjegyzés: Mordecai


Tél van, a leghidegebb hónap, talán legfagyosabb napja, én mégsem fázom. Talán, mert most hidegebb vagyok, mint maga a szellő fagyos érintése. Merev tekintettel bámulok előre és várom áldozatom. Eldöntöttem, hogy kiiktatom ezt a férget, aki fenyegeti és megkeseríti családom életét. Azét a családét, akik számomra a mindent jelentik, nem többet, de nem is kevesebbet. Kardom szorosan markolom, és a kellő pillanatra várok, hogy előlépve rejtekemből, lesújtsak a féregre. Leheletem, akár a füst hagyja el ajkaim, nincs sötét, csak az árnyék oltalmában meghúzódva figyelek. A férfi végre kijön otthonából és a kocsija felé veszi az irányt. Testőrei, mint mindig, most is vele tartanak, de nem érdekel, minddel végzek, hogy végre béke legyen. Lassan előjövök, és határozott mozdulattal indulok el feléjük. Mikor a két testőr észrevesz, fegyvert rántanának, de számukra ez már késő. Kardom kegyetlenül és pontosan suhint, kettéhasítva az egyik delikvenst, majd vissza lendületből a másikkal is végzek. A férfi reszketve nyúl zsebébe, hogy fegyverét elővéve, megvédje önmagát, ha már alkalmatlan testőrei nem voltak erre képesek, de nem hagyok neki időt és kardom ismét lesújt. Keze a hóba hull és ordítva esik térdre előttem.
- Ne… kérem ne öljön meg… Mit akar tőlem? Megadok bármit, fizetek is, csak hagyjon életben… - könyörög szánalmasan, persze ez engem nem hat meg, miért is hatna, mikor tudom mit tett. Kedves családom, legidősebb fia, most kómában fekszik élet halál közt lebegve, mert ez a féreg, úgy gondolja, igényt tart a hatalmukra és ezt csak azzal érheti el, ha kiiktatja őket. Milyen szánalmas alak, ölni, vagy megöletni másokat az könnyen megy, de mikor neki kell szembe nézni a halál fagyos érintésével, visszafejlődik egy zokogó kisgyerekké. Kardom lassan leengedem és pengéjéről a vér beszínezi a tiszta havat. Méregetem egy darabig, majd ismét kardom lendíteném, mire még épp kezét maga elé tartja.
- Könyörülj kérlek… áruld el mit akarsz tőlem - nyafog tovább.
- Csak az életed… Kárt tettél egy számomra fontos személyben, ezért az életeddel fizetsz… - felelem rideg hangon. Azonnal leesik neki, hogy ki is vagyok, és ismételten mondana valamit, de már késő. Kardom keresztüldöfi mellkasát, mire felordít és vér buggyan ki szájából.
- Azt hiszed ezzel vége?... Elkéstél, már… nem lehet… visszafordítani a folyamatokat… A családnak vége... – nyöszörgi, mielőtt végleg beadja a kulcsot. Szava mégis sokkolnak. Vajon mire utalt ezzel? Mit akart közölni? Gyorsvonatként száguldanak gondolataim. Szemem kikerekedik és suhintva egyet a levegőben elteszem fegyverem, majd azonnal rohanni kezdek. Rossz előérzet, és amit az a mocsok mondott, szöget ütnek fejembe, és tudom, érzem, hibát követtem el, mikor magukra hagytam a családom. Kocsimba pattanok és eszeveszett tempóban indulok vissza, otthonukba, hogy ellenőrizzem, rendben vannak e. Közben telefonálni kezdek, de a családfő nem veszi fel telefonját. Egyre idegesebb leszek, mert sosem csinál ilyesmit. Sajnos jó pár órányi kocsiútra vagyok tőlük és ezen a kialakult dugó sem segít. Idegeim pattanásig feszülnek, és mire haza érek már sötét van, de sajnos nem annyira, mint amennyire szeretném. A látvány, ami elém tárul, leírhatatlan, és félelmetes. Az udvaron az őrök és alkalmazottak holtestei, minden felé, az épület, amit otthonomnak nevezek már jó ideje, lángokban áll. Testem megremeg és valami hihetetlen forróság önti el testem, ami düh és adrenalin keverékéből áll. A levegőt beteríti a hamu és forró pernye, ami felkúszik orromba és teljesen eltömíti szaglásom. Már nem érzek mást, sem a vér szagát, vagy az eddig oly átható égett hús bűzét. Egy pillanatra megdermedek és meredten nézek magam elé, majd észbe kapva elindulok a ház felé, hátha találok túlélőt, vagy esetleg magát a gyilkost. A testemben felgyülemlett haragomnak igyekszem gátat szabni, mivel nem akarom, hogy a testemből kiáramló mérgező levegő, a környéken szétterjedve, bárki halálát okozza. Az ajtót alig tartja valami, ezért gond nélkül rúgom be, miközben kardom lassan előhúzva lépek be a házba. A levegő éget, de nekem nem árt, mivel apám révén jól bírom a tüzet, de a nyomasztó füst, engem is megvisel. Lassan haladok előre, abba az irányba, ahol a lángok még nem túl erősek, bár nem hiszem igazán, hogy bárkit is itt találok, mégsem bírok csak úgy lelépni. Hirtelen egy hangos sikolyra leszek figyelmes, ami egy messzebb lévő szobából jön. A hang irányába kezdek rohanni, és berontva a szobába, szörnyű látvány fogad. A gazdám, felesége és fiatalabb fia, szinte egymás mellett fekszenek, holtan. A gyilkosuk fölöttük áll és az ajtó nyílására felém fordítja tekintetét. A látásom kezd homályossá válni, ezért sajnos nem sokat látok belőle, főleg mivel arcát egy csuklya mögé rejti.
- Ki küldött de??... –kérdezem ingerülten, de semmi választ nem kapok. A férfi lassan átlép a holt testek fölött, és megindul felém. Ő valószínűleg rendesen megnézhetett magának. Kardom markolatát erősen tartom, várva, hogy megtámadjon, de hirtelen felötlik bennem valami. Egy nagyon fontos tény, mégpedig, hogy itt most nem hallhatok meg, mert meg kell védenem a kórházban lévő fiút, ha még életben van egyáltalán. Izzó tekintettel meredek a férfire.
- Sajnálom… de most nem… de eljövök érted… - suttogom alig hallhatóan, de azért elég hangosan, hogy ő meghallja, majd egy jól irányzott rúgással a tartószerkezetet megdöntve így hatalmas törmelékek hullnak le közvetlen a lában elé, elzárva ezzel a férfi útját, nekem pedig kellő időt hagyva a menekülésre. Sarkon fordulva, kardom hüvelyébe helyezem és gyors léptekkel indulok meg az autóm felé.  Pernye darabokat karommal oszlatom szét, hogy jobban lássak és kilépve a lángok közül, akár egy csodaszép főnix, lángok nyaldossák hajam, mégsem ártanak. Lendületből futok át az udvaron, hátra sem nézve, hogy minél több időt nyerjek, remélem nem késtem el. A kocsimba pattanva, nagy lendülettel indulok a kórházba és egész úton azon agyalok, hol ronthattam el. Bár külsőre higgadtnak tűnök és igyekszem visszafojtani, haragom és keserűségem, valójában idegeim pattanásig feszültek. Gyorsan vágok át a városon, lámpákat figyelmen kívül hagyva, de végül csak megérkezem. Szélvészként, pattanok ki az autóból és rohanok fel a kórterembe. Vsalójában nem mehetnék be, hisz az intenzíven fekszik, de ez most nem érdekel, megállíthatatlan vagyok és a nővérek sem tudnak mit kezdeni velem.
- Oda nem mehet be… - szólnak rám, és megragadva karom próbál megállítani. Arcom kormos és szemeim izzanak, hajam össze van fogva, így takarják füleim. Erre általában oda figyelek, mivel a családon kívül nem sokan tudják mi is vagyok valójában. Kihúzom karom és végignézek rajta.
- A család halott… ha Damianó életben van, azonnal elviszem, egy biztonságos helyre… - mondom szemébe a legnagyobb higgadtsággal.
- Nem viheti el… ez egy kórház és a fiatalember kómában van…  mégis hogyan?... – kezem szája elé rakom és kőrbe nézek, majd közel hajolok hozzá.
- Próbáljanak megállítani… elviszem, mert én vagyok az egyetlen hozzátartozója aki még él, és vállalom a következményeit… ha magánál lenne ő sem akarna maradni… - lépek el és indulok a kórterem felé.
- Töltse ki a papírokat amilyen gyorsan csak lehet… - teszem még hozzá, de már nem nézek rá. A kórteremhez érve belépek és végignézek a fiún.
- Részvétem… - suttogom és fejet hajtok, majd elkezdem kivenni az infúziót és egyéb alkatrészeket. Valójában, már csak azt várták, hogy magához térjen, egyebet nem tudtak vele tenni, ezért az infúzió is csak arra szolgál, hogy ne száradjon ki, amíg vegetál. Mire végzek a felöltöztetésével, már ott is van a nővér egy orvos kíséretében, aki magyarázkodva próbál lebeszélni tervemről, persze hiába, én ezt már eldöntöttem és tudom így lesz a legjobb. Egy szót sem szólok, csak kiveszem a papírt a nővérke kezéből és aláírom, majd lerakva az asztalra karomba veszem a fiút. Ezen az orvos meg is lepődik, mivel testalkatomból nem nézné ki belőlem senki, hogy ekkora erő van bennem. A kórházból gyors léptekkel távozom, köszönés nélkül és a kocsiba megpróbálom a lehető legkényelmesebb pozícióban elhelyezni Damianót, mikor felegyenesedem, és kinyitom az ajtót, egy árnyat látok meg az utca túl oldalán.
- Hát ideértél?... Szerencsére nem időben… - arcát most sem látom, és nincs is időm nézegetni, csak beszállok és elhajtok. Az egyetlen helyre viszem, ahol tudom biztonságban lesz, mert a férfi nagyon rég óta jó barátságban van a családdal. Az egyetlen esélyem, hogy ez a férfi segít, sajnos, csak azt az egyet nem tudom, hogy a férfi fia, maga a gyilkos, akit a család kiirtására béreltek fel. A férfi, alapvetően egy szellemileg sérült fazon, de gyógyszeres kezeléssel egész jól kordában tartja magát, talán éppen ezért tisztelem, amióta ismerem. A fiát csak egyszer láttam, mikor még csak 4 éves volt. Igazi eleven gyerkőc, akire az apja nagyon büszke, mert akárhányszor találkozunk, folyton róla beszélt. Mindent összevetve, benne bíztam meg a legjobban, ezért hozzá vezetett utam. Hajnal felé értem a hatalmas kastély jellegű épülethez és az őrök gond nélkül engedtek be, mivel tudták ki vagyok. Az ajtóban a férfi már vár ránk és aggódva segít kiszállni a kocsiból.
- Hallottam mi történt… Részvétem a család miatt… A fiú, hogy van? – kérdezi, miközben kinyitják a szolgálók az ajtót és óvatosan kiemelik Damianot a kocsiból.
- Nem túl jól, de egyenlőre él… Nem akarok bajt hozni a fejedre, de nem volt hová mennünk… - nézek tekintetébe, mire elmosolyodik.
- Örülök, hogy ide jöttél… Gyere, menjünk be, hideg van… - invitál házába, amit nem utasítanék vissza semmi pénzért. A fiút egy hatalmas szobába helyezik el, ahová még egy ágyat bevisznek, mert vele akarok lenni, amennyit csak lehet, pláne éjjel. A férfi annyira rendes, hogy még személyi orvosát is rendelkezésünkre bocsátja. Egy alapos fürdő után, frissen, de ideggel a gyomromban térek nyugovóra. Fejemben kavarognak a gondolatok és csak a bosszú jár az eszemben, no meg, hogy kiderítsem, ki pályázhat még Damianora, akiről esetleg nem tudok. Csak nagyon nehezen jön álom a szememre, de azt is úgy alszom végig akár az egerek, minden zajra felriadok. A nap sugarai, arcomba világítanak, ébredésre késztetve, így alig aludtam egy órácskát. Álmosan mászom ki a takarók és párnák tömkelege közül. Nem értem mire jó ennyi párna, az ember teljesen elveszik közte, mintha felhőkön lebegne, számomra kicsit sem kényelmes fekhely. Felállva a ruháimért nyúlok, amiket idő közben már kimostak és megszárítottak. Felöltözöm és a ház ura keresésére indulok, akit egy hatalmas nappaliban találok meg, lent a földszinten. Éppen beszélget valakivel, egy hozzám képes hatalmas férfivel. Mikor meglát kinyújtja felé a karját.
- Narcisz felébredtél? Had mutassam be a immár férfivé nőtt fiamat… Nagyon ritkán látogat meg, és nagyon örülök, hogy most jött, hisz folyton beszélek neked róla… - nagyon kedvelem az öreget, az, hogy ennyire büszke a fiára jó érzéssel tölt el legbelül. A férfi felém fordul, szemei világítanak, akár csak az enyémek, mégis kicsit másként.
- Örülök, hogy újra láthatlak… - nyújtom kezem egy kézfogásra, amit nem utasít vissza, de elég furán néz rám.
- Már találkoztunk volna? – kérdezi.
- Igen… 4 éves korodban láttalak, találkoztunk és le akartad szedni a fülem, mert azt hitted nem igazi… - fejtem ki, kézfogás közben. Az édesapja elneveti magát, talán az emlékek miatt.
- Valóban? Akkor most elnézésedet kérem… - biccent elég kimérten, mire elmosolyodom és a vállára ütök, persze csak finoman.
- Én nem vagyok nemes, nem kell velem ilyen kimérten viselkedned… a karót nyelt uraságok, amúgy sem jönnek be, és a 4 éves kisgyerek aki érdeklődve cibálta a fülem kicsit sem bosszantott, nem úgy mint ez a gyászhuszár viselkedés. – fejtem ki, és hátat fordítva leülök az asztalhoz, immár jóval gondterheltebben. 
Elbein  leül mellém és engem figyel, eközben édesapja kimegy, hogy elintézzen valamit.
- Apám mesélte mi történt… Részvétem…
- Köszönöm… de a részvét most nem segít…
- Mi a terved? – kérdezi miközben tölt magának egy italt.
- Tervem?... megkeresem a gyilkost, vagy megvárom, hogy idejöjjön és lecsapok rá… - veszem ki az italt kezéből és egy az egyben lehúzom.
- Miből gondolod, hogy idejön? A srác kómában van, az sem biztos, hogy felébred, ugyan miért kockáztatna? – mályen tekintetébe nézek és közelebb hajolok.
- Azért mert profi… és a megbízását elvégzi… ebben biztos vagyok, de nem ő érdekel engem igazán… neki a család nem jelentett semmit, viszont akik fölbérelték jól ismerték őket… az igazi ellenségeim az árnyékban lapulnak és a háttérből figyelik az eseményeket. Őket akarom. – fejtem ki és dőlök vissza székembe.




Szerkesztve narcisz által @ 2012. 01. 31. 19:34:42


Andro2011. 03. 16. 19:13:46#12310
Karakter: Camine
Megjegyzés: (mágusomnak)


Alig pirkad, már fenn is vagyok. Nem sokat aludtam az éjjel, de nekünk elfeknek a kevés pihenés is elég. Én pedig amúgyis hozzá vagyok szokva, hogy minél kevesebb alvással beérjem. Nem merem zavarni a gazdám, aki még alszik. Hiába mondja, hogy nem fog bántani, a sokéves tapasztalat megtanított rá, hogy sosem bízhatom abban, akinek eladnak. Aztán lassan elkezd ébredezni, én pedig térdelve figyelem. Majd mikor kinyitja a szemét, köszöntöm.

- Jó reggelt, gaz… Castiel – köszönök neki. Még mindig nem szoktam meg, hogy a nevén szólítsam. Ő csak biccent felém.

Még fekszik egy kicsit, majd feltápászkodik és csomagolni kezd. Shiro is előkerül, majd a vállamra szállva hozzám dörgölőzik. Már nem félek tőle, ő nem bánt engem, de a gazdámban nem vagyok biztos. Segítenék neki, de nem engedi, majd mikor kész van, elindulunk. Fogalmam sincs hová megyünk, de a távolban hegyeket látok. Mikor gazdám rám néz, felkapom a fejem, várva az utasításait.  

A délelőttöt meneteléssel töltjük, és nem sokszor állunk meg pihenni. Bár fáradt vagyok, nem szólok, mert nem akarom lelassítani a gazdámat. Nem szeretném feldühíteni, mert akkor csak verést kapnék. Néha megállunk pihenni, és ezért hálás vagyok Castielnek, bár nem szólok semmit. Tudom, hogy a terhére vagyok, hogy csak egy hasznavehetetlen, semmirekellő korcs vagyok, de nem tehetek róla, hogy elfnek születtem.
Dél felé egy sziklásabb területre érünk, és már a hegy sincs messze. Kezdek nagyon éhes lenni, de nem szólalok meg, nem akarom terhelni a gazdámat ilyen apró gonddal.   
- Bocsáss meg - sétál hozzám bűnbánó arccal. Nem értem. Miért kér tőlem bocsánatot? Nekem kéne bocsánatot kérnem, amiért feltartom. - Ugye kibírod még egy kicsit?

Értetlenül nézek rá, de akkor a hasamra bök, mire megértem.
- Persze - bólintok, ahogy belém verték, és ekkor a gyomrom megkordul. Most biztos meg fog verni és elvörösödöm, mire Castiel elmosolyodik.
- Vigyázz a dolgokra, amíg én szerzek valami élelmet - int, miközben lepakolja a cuccokat. 

Bólintok és a csomagokhoz húzódom. Semmi pénzért nem adnám oda senkinek sem a gazdám cuccait. Ha kell, az életemmel fogom védelmezni.

~*~

Már egy ideje ott üldögélek egy fa tövében, amikor váratlanul morgásra leszek figyelmes. A morgás mély, és támadó, én pedig összerezzenek. Tudom, hogy az ilyen hangok nem szoktak jót jelenteni, mert a gazdáim már párszor fenyegettek veszélyes fenevadakkal, ez a morgás pedig azokra emlékeztet. Remegve húzom össze magam, és a fához tapadok. Aztán hirtelen megrezzennek a szemközti bokor lombjai és egy hatalmas, szőrös testű állat lép ki onnan. A szemeim kerekre tágulnak, amikor meglátom a vöröslő szemeket, a hatalmas, karmos mancsokat, a sűrű, szürkés bundát, a hegyes fogakat. Egy hatalmas démonfarkas néz velem farkasszemet, én pedig sikítok egyet, és a csomagokat kezdem markolászni, miközben az állat elindul felém. Morog, és nagyon éhes lehet, mert engem bámul. Igen, néha az ilyen állatok megeszik az elfeket, én pedig zsenge, finom csemege lehetek neki. Halálra váltan simulok a gazdám cuccaira, és várom, hogy felfaljon az a vadállat. De az utolsó leheletemig védeni fogom a gazdám tulajdonát. Az én életem úgysem ér semmit. Aztán éles füttyöt hallok a fáról, és felnézek. Castiel áll az egyik ágon és int, hogy lassan induljak el hátrafelé

A farkas most a gazdámat nézi vicsorogva, én pedig elindulok lassan hátra, ám véletlenül rálépek egy gallyra és az reccsenve törik szét a lábam alatt. Az állat ismét felém fordul és felmordul. Nekirugaszkodik és felém kezd futni, én pedig a félelemtől bénultan állok. Már várom, hogy elkapjon és megegyen, amikor váratlanul az állat felüvölt. Castiel terem előttem, és valamit a farkasba döf, amitől az elesik és rövid haláltusa után elpusztul. Castiel felém fordul, mire döbbenten nézek végig rajta. A mellkasán egy hatalmas karmolásnyom van, amit a szörny okozott neki.
 
 

- Castiel… a mellkasod… - nyögöm reszketve. Most biztos végem. Meg fog verni, mert meg kellett védenie. Talán meg is öl. De már nem is baj, hiszen úgysincs semmi hasznom.
- Semmi baj - suttogja egy halvány mosollyal, de én cseppet sem vagyok nyugodt. - Most fontosabb, hogy te rendben vagy-e?

- I... igen... azt hiszem... - hebegem halkan. Rettenetesen félek. - Sajnálom... bocsásson meg... gazdám... én...

- Nem tettél semmi rosszat - fogja meg az arcom. Mindjárt sírok, annyira félek. - De miért nem futottál el?

- Mert... mert kötelességem a... a gazdám... dolgaira vigyázni - nyögöm ki lassan.

- Meg is halhattál volna - csóválja a fejét. - Ülj le és nyugodj meg, rendben? Hoztam neked enni - nyom a kezembe egy almát.

Bólogatok, mint minden engedelmes elf. Leülök, de még mindig remegek. Már nem is tudom, hogy a farkastól félek-e jobban, vagy attól, hogy Castiel mégis megver, mert nem tudtam megvédeni a cuccait. Az almát is lassan eszem, már nem is vagyok éhes. Csak rágok, de nem érzem az ízét. Közben Castiel leveti a felsőjét és én döbbenten látom, milyen izmos a mellkasa. Szívesen megérintemén, de azért egészen biztosan eltángálna. Így inkább csak nézem, ahogy eltünteti a vágást a mellkasáról. Aztán leül mellém, mire óvatosan arrébb csúszom, hogy tisztességes távolságban legyek tőle. Lehajtom a fejem, ahogy belém verték, és nem is nézek rá, csak eszem az almámat.

- Ha megetted, indulunk - mondja. - Innen nem messze van egy remek kis táborhelynek való, ott lepihenünk egy időre, aztán irány a hegy.

- Igenis - válaszolom.

- Ne légy ilyen engedelmes - borzolja meg a hajam, mire a hideg végigfut a hátamon és megremegek. - Olyan, mintha nem lennél élőlény.

- Én egy tárgy vagyok - válaszolok halkan. - Csak egy elf. Az elfek nem élőlények, csak rabszolgák. A rabszolga nem is állat, annál is kevesebb - mondom, amit belémvertek.

Sóhajt egyet, és feláll. Biztosan rosszat mondtam. Aztán int, hogy induljunk. Már többé-kevésbé kipihentem magam, és az igazat megvallva, örülök, hogy továbbmegyünk, mert semmi kedvem ennek a démonnak a teste közelében sem lenni. Megborzongok, ahogy utoljára ránézek a hatalmas, véres tetemre. Shiro a vállamra száll és hozzám törleszkedik. Nem merem megérinteni a gazdám fennséges madarát, így inkább csak hagyom.

~*~

Hamarosan - némi újabb pihenő után, ahol gazdám is eszik - végre elérkezünk a hegy lábához. Sosem voltam  jó hegymászó, így fogalmam sincs hogy fogom megmászni a sziklákat. Tudom, hogy gazdám terhére vagyok, és csak hátráltatom, de mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy lépést tudjak tartani vele. Lassan kezdünk el felfelé menni és bizony nem könnyű őt követnem, mert Castiel magabiztosan mászik felfelé, míg én csak kínlódom. Shiro mellettem repül. A ruhám is akadályoz a járásban és a kezem is meg-megcsúszik egy-egy simább kövön.

- Bírod még? - szól le Castiel, majd megáll. Már magasan van, én jól le vagyok maradva. - Megvárlak, csak óvatosan gyere!

- Sajnálom... - mondom. - Én... én nem igen...

De nem tudom befejezni, mert az egyik szikladarabon megcsúszik a lábam, és rémült sikítással zuhanok lefelé. Érzem, hogy mintha valami megpróbálna visszarántani, de egy párkányra vágódom és a lábam, valamint a hátam nagyon fáj. Hallom gazdám kiáltását, hogy jól vagyok-e, meg hogy ne mozduljak, de nem bírok válaszolni. A fájdalom minden egyebet kiöl a fejemből. Megpróbálok felülni, aztán felállni, de akkora fájdalom nyilall a lábamba, hogy visszaülök. Ugye nem tört el a lábam? Ha eltört, biztosan megöl, hiszen senkinek sem kell egy sérült rabszolga. Hallom, ahogy Castiel lassan leereszkedik, én meg a fájdalomtól és a félelemtől sírni kezdek. A lábamat markolászom, jobban mondva a bokámat, ami talán nem is tört el, csak kificamodott, de ráállni semmiképpen nem vagyok képes. Végül Castiel mellettem terem. Shiro is leszáll mellém. Castiel aggódva néz rám, de én igyekszem távolabb húzódni tőle, amivel csak azt érem el, hogy minden porcikám újra fájni kezd. Felkiáltok, amikor a keze a lábamhoz ér.

- Hol fáj még? - kérdi gyengéden.

- Mindenhol... - nyögöm könnyes szemmel. - Könyörgöm... ne verjen meg... gazdám... - rettenetesen félek, érzem, hogy az arcomból minden csepp vér kifolyik. Halálra váltan várom, mit fog velem tenni.


Ereni-chan2011. 03. 06. 21:01:21#12005
Karakter: Castiel
Megjegyzés: (kis elfecskémnek)


Kora délutánra érünk el egy tisztásig, amit jónk látok a lepihenésre. Lepakolom a csomagokat, aztán az egyik fa tövébe ülök. Camine közbe mellém áll, nem pihen le, pedig megtehetné, hiszen ezért álltunk meg. Mondanám is neki, de úgy látom, most valami mással van elfoglalva. Nézem egy darabig, erre fel is figyel, majd lehajtja a fejét.

- Sa… sajnálom… gazdám… - mondj alig hallhatóan. - Könyörgöm… ne bántson! Kérem… szépen…

- Semmi baj. Min gondolkodtál el?

- Víz… - mutat egy irányba, és valószínűleg tényleg lesz ott valami. Régen olvastam, hogy az elfeknek jó a hallásuk.

 - Értem. Tehát vizet hallasz - állapítom meg, ő pedig egy bólintással támasztja alá. - Gyere, nézzük meg. Hátha foghatunk valami vacsorának valót - állok fel, és elindulok az elf által mutatott irányba.

Hamarosan meg is érkezünk a folyóhoz. A tájat kezdem szemlélni, úgy tűnik, elég jó a környezet. A víz elé sétálok, és a sodrásba bámulok, majd elégedett mosollyal bólintok. Jót fogunk enni.

- Fogok neked is - fordulok útitársam felé, de ő a fejét rázza. - Mi az, te kis butus? Nem vagy éhes?

- Én nem eszem húst. Mi elfek nem esszük más állatok húsát.

- Persze, elfelejtettem! - kapok a homlokomhoz. Igen, valami ilyesmiről is tanultam régen. - Ti csak növényeket esztek - Helyeslően bólint. - Nos, akkor te gyűjts egy kis gyümölcsöt és bogyókat, míg én kifogom a vacsorám.

- Igenis, gazdám! - hajol meg, és el is kezd gyűjtögetni.

Közben én előhalászom a hozzá kapott botot, hogy azzal végre ténylegesen tudjak halat fogni. Összeeszkábálok egy kezdetleges pecabotot, aztán pár bogyót rakok rá, és a vízbe lógatom. Természetesen a mágiámmal is befolyásolom a csemegét, hogy a halaknak kívánatos legyen, és ráharapjanak. Így hamar meg is fogom a megfelelő mennyiségű ételt. Közben néha Camine-re pillantok, és valahogy melegség tölt el, akárhányszor csak végignézek gyenge kis testén. Örülök, hogy nem hagytam ott a piacon. El sem tudom képzelni, mi történt volna vele, ha valami erőszakos és agresszív ember veszi meg. Egy ilyen kis szépséget nem szabad bántani.

A halakkal együtt visszasétálok a csomagokhoz, majd készítek egy kis helyet, és egy intéssel tüzet varázsolok. Kis elfem ámuldozva nézi. Nem is csodálom, nem lehetett neki olyan sok mágus ismerőse, akkor viszont nem sűrűn láthatott ilyet. Pedig ez nagyon alapszíntű varázslat.

A tűz mellé telepedem, és sütni kezdem a halakat, közben a fehérhajú is elém sétál, és leteszi a levelet, amibe a gyümölcsöket szedte. Kíváncsian nézek fel rá.

- Nem eszel? Egyél, Camine! - tolom elé az egyik levelet. Nehogy lesoványodjon itt nekem a nagy rettegésbe. - Nem foglak megverni, ne félj már.

Felvesz egy darab áfonyát, de nem eszi meg, hanem a szeme sarkából bámul. Mikor látja, hogy nem harapom le a fejét, amiért enni akar, végre valahára befalja a gyümölcsöt. Megkönnyebbülten sóhajtom. Ezen is túl vagyunk.

- Hol születtél? - kérdem meg hirtelen, mire a fehér abbahagyja az evést.  

- Istriában, gazdám - válaszolja. - Az Elf fővárosban.

- Onnan hurcoltak el? - érdeklődöm tovább, mire ő bólint. - Hány éves vagy?

- Hetvenöt éves, gazdám. - Ez az elfeknél elég kevésnek számít.

- Tehát még szinte gyerek vagy. Ne hívj gazdámnak! Kellemetlen, és nem is szolgáltam rá. Hívj Castielnek, rendben? - Tényleg eléggé zavaró, és az otthon töltött időkre emlékeztet. Akkor is mindenki uramozott, amit szintén nem szerettem.
- Értettem gaz… Cas… Castiel… - bólint, és rögtön el is vörösödik.

Halkan felnevetem balgaságán, és kezdem igazán megkedvelni a fiút. Eléggé furcsán viselkedik ugyan, de azok után, amin keresztül ment, nem csodálkozom.

 Közben Shiro is mellénk telepszik, akit bemutatok Camine-nak. A madár kedvesen dörgöli a csőrét az elfnek, aki csak remeg, pedig főnixem csak a tetszését fejezi ki. Úgy tűnik, ő is szeretni fogja.

- Kedvel téged - mosolygom. - Neked milyen képességed van?

- Nem tudom - süti le a fejét, mire értetlenül nézek rá. Lehet, hogy ezzel kapcsolatban rosszul emlékeztem? - Én… szóval… minden elf erejét megkötik és… - felemeli a kezét, amin egy piros kis szalag van. - ezt nem lehet leszedni. Senki sem tudja.

- Ez borzalom - mondom megrökönyödve, és egyben undorodva. - Az emberek mocskos lények, ezt tudtam. De ennyire? - Valahogy a bátyámat juttatják eszembe.

- Már megszoktam - suttogja a fehér. - Nem tudom, milyen képességem van… mert… még kicsi voltam, amikor… elfogtak. Sajnálom.

- Nem a te hibád, Camine - legyintek. Annyira talán nem is fontos. De jó lett volna, ha tudom, hogy legalább azzal képes lesz megvédeni magát, viszont ha már így alakult, el kell fogadni. Én vállaltam magamra. - Későre jár, itt töltjük az éjszakát, majd holnap indulunk tovább - jelentem ki, Camine pedig beleegyezően bólint.

Hamar besötétedik, én pedig fekhelyet készítek magunknak. Lefekszünk a tűz mellé, és én egész gyorsan el is alszom. Nem akarok a holnapra gondolni, mert akkor mindig csak az jut eszembe, mennyi időm lehet még, mire a bátyám csatlósai utolérnek. Ugyan most elég messze jutottam tőlük, de ki tudja, hány városban vannak összeköttetései. Holnap már jobban kell sietnünk. De ma még ma van, és alvásidő…

 

Másnap reggel viszonylag korán ébredek, de akkor Camine még korábban kelő, mivel már ő is fenn van. Nem teljesen emlékszem, mit tanultam az elfekről, de lehet, hogy nekik kevés pihenésre van szükségük, vagy csak már megszokta, hogy keveset pihen. De nem is baj, legalább hamarabb elindulhatunk.

- Jó reggelt, gaz… Castiel - köszönt Camine, én pedig csak biccentek felé, hogy neki is.

Egy kicsit még fekszem, hogy szokjam a nappali fényeket, aztán feltápászkodom, és a csomagokat kezdem összepakolni.  Közben Shiro is előkerül valahonnan a sűrűből, és Camine vállára szállva hozzá dörgölőzik. Az elf most már nem remeg meg tőle, sőt, úgy látom, kezdenek megbarátkozni. Ennek örülök, de most nagyon mehetnékem van, úgyhogy nem nagyon tudok foglalkozni a körülöttem lévő dolgokkal. Ki tudja, hol jár már a bátyám. Kissé paranoiás vagyok ilyen téren. Az évek hatása.

Mikor mindennel készen vagyok, el is indulunk. Míg a hegyekbe nem érünk, nem állhatunk meg. Onnantól már mehetünk lassabban is. A sziklák jó barátaim, nem csak védenek, de akadályozzák is az engem követőket. Viszont mást is akadályoznak… Camine felé pillantok, aki rögtön felkapja a fejét, mikor rá nézek. Várja az utasítást, de most nincs mit mondanom neki. Vele sokkal lassabb lesz a hegyekben vezető út, de talán ha mágiát használok, könnyebb lesz neki. Csak meg ne neszelje a bátyám, hogy velem van.

A délelőtt hátralévő részét menéssel töltjük, csak néha állunk meg pihenni, mikor már nagyon fáradtnak látom a mögöttem baktató fehérhajút. Persze nem szólna, hogy álljunk meg, belé van kódolva, hogy semmiképp ne legyen saját akarata. Ez részben talán a hasznomra válik, részben pedig elkeserít. Ezért valahogy nem érzem magammal egyenrangú lénynek. De valahogy majd úgyis elérem, hogy megváltozzon.

Délre el is érünk egy sziklásabb területre, innen már a hegy lába sincs messze. Akkor eszmélek csak rá, hogy egész idáig nem ettünk. Én ugyan nem érzem annyira az éhséget, de Cam…

- Bocsáss meg - sétálok elé bűnbánó tekintettel. - Ugye kibírod még egy kicsit?

Először csak értetlenül néz rám, de amikor a hasára bököm, leesik neki.

- Persze - bólint úgy, mintha tényleg nem is lenne éhes, de ezt a gyomra halk korgása rögtön meg is cáfolja. Elpirul, én meg csak mosolygom. Kis butus.

- Vigyázz a dolgokra, amíg én szerzek valami élelmet - intek neki, miközben lerakom a csomagokat. - Hozok neked is, nem kell fáradnod. Csak pihenj - utasítom, mert tényleg szeretném, ha rendesen kipihenné magát, mire a hegyekbe érünk. Az nagyon fárasztó útszakasz lesz, kevés megállásra jó hellyel, úgyhogy jobb, ha felkészül rá. De ő sem ostoba. Már rájöhetett, merrefelé tartunk.

Miután előszedem a vadászáshoz kellő cuccokat, ismét az erdő felé indulok, magára hagyva Camine-t. Kicsit aggódom miatta, amilyen törékeny, de most fontosabb ételt szerezni, úgyhogy nem rágódhatok ilyeneken.

Egy kisebb térugrással ismét az erdőben termek, nem szeretem használni ezt a módszert, mert sok erőmet elveszi, de most hamar végezni akarok a vadászattal.

Az állatok energiáját követve végre megpillantok egy nyuszit, ahogy a közeli réten legel, és ez épp kapóra jön. A kezemben lévő botba energiát vezetek, aztán célzok, és…

A nyuszi elterül a földön. Most még csak elájult, az annyira nem fáj, mintha rögtön megölném. Majd alvás közbe éri el a vég. Akkor legalább nyugalmas halála lesz.

Kisétálok a sűrű közül, és felnyalábolom a zsákmányt, majd visszafordulok, hogy az útközben látott gyümölcsfáról is szedjek pár almát, hogy Camine is jóllakjon.

Igen ám, de még fél úton sem járok, mikor kiáltást hallok valahonnan. Nem kétséges, kinek a hangja ez, úgyhogy rögtön el is önt a félelem. Ismét az ugrást használom, nem érdekel, mennyi varázserőm megy rá, csak érjek oda. Egy fa tetején tűnök fel, a fenevad éppen háttal van nekem, és Caminet támadja, illetve… inkább a vele viaskodó Shirot. A főnix csípi, ahol éri, a szörny meg csak csapkod, de madárkámat nem tudja megsebesíteni, túl gyors ahhoz.

A kis fehér pedig az egyik fa tövében kuporog, testével a csomagokat védve, én pedig megint csak ámulni tudok rajta, mért nem inkább magát menti. Bár mondjuk nem sok esélye lenne. Mindegy, most már itt vagyok, úgyhogy nem lesz semmi baj.

Két ujjam a számba véve fütyülök egy éleset, erre már az állat is felfigyel, és Shirot otthagyva az én fám felé indul. Ez az, gyere csak, eddig jó… közben intek Camnak, hogy lassan induljon el mögüle, semmi hirtelen mozdulat, de nem szabad esélyt adni a dögnek, hogy megint megtámadhassa.

Camine megérti az utasítást, és remegve feltápászkodik, majd elindul, de… egy kis gally reccsen a lába alatt. A vad megfordul, én pedig idegesen felmorgok. Ez így nem lesz jó.

Az állat egyre gyorsabban közeledik Cam felé, aki rémülten áll, már mozogni sem tud a félelemtől. Ám ekkor egy ötlet jut az eszembe. Shiro felé pillantok, aki értelmes kis szemeivel rögtön visszanéz. Nem tudom, mennyit érthet belőle, de nem is baj, a lényeg, hogy figyelmes legyen.

Az állat épp most ér Cam elé, és nagy mancsát felemelve készül lecsapni, de én csak erre várok, rögtön előtte termek, és Shirot magamhoz hívva jogarrá változtatom, amit a szörny mellkasába szúrok. De sajnos nem elég gyorsan, mivel utolsó erejével még ő is végigkarmol a felsőtestemen. A fájdalomtól hangosan felszisszenek, és hátrálok pár lépést, bár sokat nem tudok, mert akkor a mögöttem lévő Camine-t is fellökném. Az állat közbe a földre hanyatlik, majd rövid haláltusát vívva végül kimúlik. Lihegve fordulok a kis elf felé, aki ijedt tekintettel pásztáz végig.

- Castiel… a mellkasod… - nyögi nagy szemekkel, és most nem tudom, hogy a bűnbánat, vagy a veréstől való félelem miatt kezdett-e el megint remegni.

- Semmi baj - suttogom felé egy halvány mosoly kíséretében. - Most fontosabb, hogy te rendben vagy-e?


<<1.oldal>> 2.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).