|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| linka | 2015. 03. 09. 19:39:58 | #32598 |
 Karakter: Colin Whitfield
Nehéz, fülledt csend telepszik az öltözőre. A ventilátor meddőn próbálkozik, hogy felfrissítse a levegőt, ám csupán felkavarja a pállott melegséget és a zuhanyzókból kiáramló nedves gőzt. A nyakamban lógó törülközővel nagyjából sikerül felitatnom hajamból a vizet, miközben az uszodai öltözőszekrényembe meredek. A 69-es az, emberemlékezet óta az enyém, és emberemlékezet óta most először üres.
Kívülállónak szórakoztató látványt nyújthatok, ahogyan egy helyben állok, teljesen értetlenül és elveszetten a vízilabdacsapat feszes, sávos kék fürdőnadrágomban, tökig vizesen, frissen a zuhany alól. Nem értem hová tűnhetett a kulcsom, arra sem emlékszem hová tettem, és mikor, ki vette tőlem el. Egyedül vagyok az egész öltözőben, semmi nem mozdul. Olyan, mintha megállt volna az idő, súlyos, párától forró fátylat terítve a világra. Bosszúsan ráncolom össze a homlokomat, és a lábam alá tócsa gyűlik, míg én továbbra is a szekrényem súlyos mélységébe meredek. Elméletben fontos programom van mára.
Ami azt illeti az is fontos volt nekem, hogy a záróra közeledtével még szaltóval gyertyát ugorjak a fagyvizes medencébe, és ússzak még néhány hosszt. Jót tett a mozgás, ahogyan a kellemesen forró zuhany is. Határozottan felfrissült a vérkeringésem, és eukaliptusz illatom van a tusfürdőmnek köszönhetően. Most meg itt állok egymagam, amikor az uszoda zár. Plusz a fürdőnadrág, törülköző és egy sokat megélt strandpapucs.
Tovább szárítom a hajamat, aztán valami fura hangot hallok. Léptek koppanása, gyorsulása, majd siető robaja. Nem törődöm vele. Testsúlyomat áthelyezem a bal lábamra, még mindig a szekrény szárnyába kapaszkodom.
- Colin!
- Csak egy perc – morgom vissza automatikusan, és megfordulva még az eddigieknél is értetlenebbül meredek a kérdő szempárra. Idő kell, míg felfogom a látványt. Azt, hogy a keresett ruháim nem tűntek el, egyszerűen átvándoroltak valaki más kezébe, aki nem is tudom miért, de úgy gondolhatta, ezzel majd előrébb leszünk.
- Most! - vágja hozzám a holmimat. - Öltözz és menjünk.
- Hová sietsz ennyire?
- Dolgunk van, rémlik?
- Azonnal megyek.
Ráérősen bújok bele a nadrágomba, majd ingem begombolása után magamra kapom a cipőmet is. Tulajdonképpen, nem egészen értem, miért van szüksége kíséretre ahhoz, hogy valakit elhívjon valahová. Úgy gondolom elég nagy fiú már ahhoz, hogy egyedül, közönség nélkül is szóba merjen állni lányokkal.
- Colin!
- Jól van, jól van.
Nem vagyok híve a rendnek, így mindent összegyűrve és bevágva a táskámba, utána indulok, noha koránt sem kell annyit tennem azért, hogy beérjem őt, mint azt eleinte gondoltam. Siet, minél hamarabb túl akar lenni az egészen, viszont azt nem kockáztatja meg, hogy lemaradjak tőle és eltűnjek. Ujjaimmal gyorsan végigszántok még a hajamon, kiseperve belőle az apró vízcseppeket, de utólag már ez is felesleges mozdulatnak bizonyul, ugyanis mindössze annyit értem vele el, hogy a pólómat is eláztattam a váll és nyakrésznél.
- Colin – csilingel felém valaki, robogó léptekkel fékezve előttem le. - Te vagy Colin?
Ted türelmetlenül felém kapja a fejét, amit én egy bocsánatkérő mosollyal reagálok le. Van még időnk a kávézó zárásáig, nem értem mi olyan sürgős neki ennyire. Egy törtmásodpercig elidőzök az engem vizslató szürke szempáron, a fiú vörös haján és türelmetlenül kíváncsi arcán. Egy-két másodperc az egész, aztán újra a teendőimbe merülve megvárom, míg megszólal megint. Nyilván nem ok nélkül szólított le, személy szerint nem ismerem őt, valójában az sem rémlik, hogy korábban láttam-e már őt bárhol is, így kizárásos alapon ő sem tudhatja, én ki vagyok. Feltéve persze, ha nem szereti a sportot, mert akkor hallhatta már a nevemet.
- Segíthetek valamiben?
Fogalmam sincs mi volt azzal a szándéka, hogy leszólított, de az arcát elnézve már jócskán megbánhatta. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki ténylegesen is kérdezni akar valamit. Az arca is már inkább azt tükrözi, hogy bárhol szívesebben lenne most, mint előttem, velem szembe. Megtehetném, hogy sürgetem, kihúzom belőle a szavakat, de nem látom értelmét ennyi energiát belefektetni az egészbe.
- Szabad a neved?
- Tessék? - lepődik meg felpislogva rám.
- A neved. Mondd, hogy hívnak?
- Óh, Noah Young – mutatkozik be felém nyújtva a kezét, amit el is fogadok. - Fotós és művészeti karos – egyik szemöldökömet megemelve hallgatom gyorsan pergő beszédét, hadar, nagyon, és ennek ő talán még tudatában sincs. - Felkértek, hogy lefotózzam a vízilabdacsapatot játék közben, de ilyet még egyáltalán nem csináltam. A képek egyáltalán nem olyanok, ahogy szeretném és hozzád küldtek, hogy majd neked biztosan akad jó tanácsod.
Mosolyogva figyelem a beszédtől kipirult arcát, kezd leesni neki, hogy egész végig darálta a szavakat és úgy igazán egyiket sem hangsúlyozta ki rendesen. Én is mindössze azért értettem meg, amit mondd, mert hozzászoktam a gyors beszédhez. Én magam ügyelek arra mindig, hogy érthető legyek mindenki számára, de a csapatomban van nem egy ember, aki annak érdekében, hogy minél gyorsabban túl legyen a számára felesleges beszédtémán, felgyorsítja a magyarázatait és válaszait. Töprengve méregetem, aztán nagyon lassan rábólintok, és beleegyezésem jeléül táskámból előhalászom a tollamat, finoman csuklója köré fűzöm ujjaimat és magamhoz húzva kezét az alkarjára írom a telefonszámomat.
- Tessék, ezen majd el tudsz érni. Hívj majd fel este és megbeszélünk mindent, de most sietek.
|
| Kita | 2014. 05. 16. 14:52:55 | #29940 |
 Karakter: "Nervo"
Megjegyzés: Docknak~
Lustán pillantok rá megdörzsölve a felkarom. még van rajtam üres felület, varrathatnék valamit…
- Sajnálom – felnézek.
- Tessék?
- Sajnálom…
- Mit sajnálsz? – mosolygok. kelletlenül von vállat, én pedig megcirógatom az állát.
- Ne csináld már, ettől nem változik semmi! – vigasztalom.
- Tudom, csak… pihenjünk jó? Holnap megint próbád lesz.
Elhúzom a szám. nagyon tereli a témát, de persze, én se szeretek róla beszélni, de ez rettentő feltűnő volt. Eldőlök és mosolyogva hajtom a mellkasára a fejem, szuszogva. Még érzem a levegőben a szex-szagot és Dock kellemes, pézsmás illatát. Kellemes…
***
Másnap meló, meló és meló. Vannak pillanatok, amikor annyira kikapcsol az agyam, hogy nem regisztrálom a környezetem, csak a feladatot magam előtt… hátrasimítom a hajam. A napi munka, interjúk után estére Dave még beszervezett egy fellépést is, bár az csak egy laza, sacc két órás mix lesz… magamra meredek a fürdő tükrében. Épp befejeztem a sminkem, sokkal elmosottabbakká tettem a vonásaim. Dúdolva igazítom meg a sűrű pillákat, összehasonlítom a szemem körül a hosszan elnyúló fekete sávot, ami kiemeli a nagyon világos szemeimet. Esti füstöt bulira ritkán jó ötlet a kontaktlencse, így hát hozott anyagból dolgozunk.
Egy pillanatra mégis bebambulok ecsettel a kezemben. Kintről hallom Dock hangját, telefonál. Nem is hasonlítok arra, aki reggel nézett a tükörbe. A lakásban leng valami nyugodt, balzsamos bizalom és jó… elmosolyodok. Végre nem csak nekem van titkom, van egy közös titkunk, ami bizsergető és közös… ez a legjobb. Hogy a mienk.
Némán kilépek, oldalra biccentett fejjel figyelem a saját hajam lecsúszik a vállamról, érzem végigcirógatni a gerincem mentén.
- Hát azt nem tudom… majd idővel – hallom Dockot és figyelem, ahogy idegesen a tincsei közé túr. Felvonom a szemöldököm. Mi az isten…? – Tudom, tudom. Majd hazaviszem bemutatni.
Lesüllyed a gyomrom és kifut a vér az arcomból. Egy pillanatra megszédülök.
Mit csinált?! Elmondta…? Bárkinek is?!
Remegve veszek egy mély levegőt. Gyerünk, ne kombinálj. Bízol Dockban, ugye? Na ugye.. nem hazudna neked, tudja hogy ez fontos. Tudja, hogy fontos neked a titok és a bizalom és minden… nem árulna el.
Óvatosan megérintem a vállát, bár szinte émelygek az idegességtől.
- Valami baj van? – simítom meg a mellkasát a vállára hajtva a fejem.
- Baj? Nincs – nem nyugtatott meg, a gyomrom lassan felemészti magát az idegességben.
- Látom, hogy van valami…
- Csak otthonról hívtak.
Nyelek egy hatalmasat, szinte porzik a szám, úgy kiszáradt. Végigpörög a fejemben az összes lehetőség, és a legrosszabb kép: mit mondhatott a szüleinek? Mit szólnának a szülei, hogy egy ilyennel van mint én…
Hatványozzuk… ha elmondta hogy fiú is vagyok… te jószagú úristen. Mit mondhattak neki otthon?!
- Otthonról? Bántottak?
- Nem – mosolyog. Nem nyugtat meg.
- Hát akkor? Ne kelljen mindent úgy kihúzni belőled?
Csak nyugalom, pszichológia. Dave is mindig azt mondta, ha interjún vagy showkban sarokba akartak szorítani: ne ess pánikba, gondold át pár másodpercig és mindjárt meg is van a tiszta, győzelmi riposzt.
- Bocsánat, bocsánat, egyszerűen csak megérdeklődték, hogy vagyok. Ennyi történt.
Összeszorítom a szám. Nem, te mást is mondtál… aggódva szorítom össze az ujjaim, de biccentek. Bízz benne, Nervo, bízni akarok benne, akkor miért sumákolna? Biztos jó oka van és jó indoka. Nyugalom, csak nyugalom.
- Végeztél mára? – néz rám.
- Nem egészen, este még kevernem kell.
- Ha keversz, én csinálom a vacsit – üti fel a magas labdát. Elkerekednek a szemeim, a labda földre hullik és elpattog. te jó ég, én megelégedtem volna a pizzával is.
- Remélem, nem kecskemenüt kapok megint – nézem óvatosan.
- Majd kiderüüül…
- Átöltözök – nevetek fel.
***
Amikor végzünk, fáradtan boldogan nyomok egy csókot az arcára, amit láthatóan nehezményez. Körülnézek, bár nincs itt senki… mégis kicsit szarul esik. Csak nyugalom Nervo, nyugalom.
***
Vacsi után kényelmesen eldőlök és legszívesebben sehova se mennék. Nem jó teli hassal melózni, nagyon kellemetlen… aludni akarok, fáradt vagyok. Nagyon fáradt. Lustán nyúlok még egy porcukros-lekváros csodáért és lenyalogatom az ujjaim.
- Nagyon engedékeny vagy ma – dorombolok. Szeretek enni…
- Ledolgozzuk – mosolyog olyan mosollyal hogy „majd felfallak”, és ettől az embernek nagyon is megjön az étvágya…
- Tényleeeeeg? – harapom be az ajkaim.
- Totálba.
Felsóhajtok eldőlve az ágyon, a hajam szétterül körülöttem. Lenyalogatom a porcukrot.
- Tudod, hogy meló van.
- Tudom, épp ezért kérdeznék valamit, amíg emésztesz… hátha… inspirál.
Értetlenül nézek rá, megáll a kezemben a kaja.
- Kérdezel…?
Biccent, és érzem, hogy lassan hánynom kell. Ne kérdezzen!! Nem akarok beszélgetni, semmi rosszról! Jó ez így ahogy van és megígérem, nem faggatom többet a családjáról, semmiről se fogok akarni tudni, nem érdekel de NE KÉRDEZZEN! Kurva életbe!
- Mesélsz nekem az árvaházról?
Mintha egy sötét lyukba zuhannék, még a lekvár is undorító, fémes ízt kap. A kurva életbe már, komolyan?
Mogorván nézek rá, felülve nyúlok a cigi után és még az ágy szélén ülve gyújtok rá. Nem akarok beszélni róla, rettentően lenyomja a kreatív hajlamaim. Lassan slukkolom le és fújom ki a számon, figyelve a kékes felhőket.
Leszarom, hogy a szobában pofátlanság bagózni.
- Nemigen van mit – mondom színtelenül – Olyan, mint mindegyik. Ott vagy, ott nősz fel, sok gyerekkel, néha nevelőszülőknél, hogy megtapasztald a családi feelinget.
- Nervo…
Kérdőn nézek rá, de az arcomról letörlöm a neheztelő, hűvös kifejezést. Rámosolyogok, mintha az égvilágon semmi bajom nem lenne, beleszívva a cigibe. Nem nagy dolog, már semmi jelentősége. Hátratúrom a hajam, leplezve hogy remegnek az ujjaim.
Eszembe jut a dohos szag a vastag téglafalakból, hogy a magas plafonon foltokat írt a beázott folt és penész. A gyerekek sikítása, ahogy kirohantunk jó időben.
Hogy vékony voltam, vékonyabb mint most és mégis felnőtt méretű pólót hordtam, ami jött.
Hogyha a potenciális szülőjelöltek meguntak vagy lett saját gyerekük, egyik pillanatról a másikra idegenként kezelnek és jön érted a büdös, izzadságszagú kocsi, amelyben émelyítően terjed a karamell illata és elvisz.
Hogy a nevelőszülőknél többedmagaddal osztozol mindenen, szobán, fürdőn, csak az a tied ami rajtad van, és zár van a hűtőn, mert be kell osztani.
Mindent a mosolyom mögé rejtem és nevetve megsimogatom Dock arcát – Ugyan már, ne lombozd le magad – dőlök el, lassan figyelve a számból kilógó, parázsló cigarettavéget. Talán 12 lehettem, amikor rákaptam, eleinte sutyiban, mert persze ezt nem dotálja az állam, pénzem meg honnan lett volna… Most pedig a legjobb cigit vagy szivart szívom, amikor kedvem van, sőt! – Figyelj, az ilyen szitu mindig szar egy kicsit, de szociális lettem – mosolyog – Aztán jött Dave és most itt vagyok. Szerintem nemigen van okom panaszkodni semmi miatt.
Némán néz rám, én pedig idegesen kezdem csavargatni a hajtincsem végét.
- Négy éve vagyok a csúcson – mondom a plafonra meredve, elnyomom a tálcán a cigit. Büdös, ahogy elfullad. – Nem kis munka.
- Hány éves vagy? – szólal meg hirtelen, de én ránézek. Nem nyúlok a szememhez, mert elkenném a sminket, de figyelem, ahogy a karomszerű műkörmömön megcsillan a fekete lakk.
- Ez egy másik mesedélután témája lesz.
***
Lenyomom az esti műsort, ragyogó mosollyal, érezve a basszus lüktetését minden porcikámban. Fantasztikus. hátradobom a hajam, táncolok a tömeggel, néha provokatívabban… ki pedig úgy megyek, hogy magamra húzom a bő pulóvert, hogy a vékony póló alatt ne dermedjek meg a hidegben, Dock pedig próbálja a kordon mögött tartani a tömeget. Imádom. Ismernek, szeretnek.
Boldog mosollyal öltök nyelvet pár fotón, beállok melléjük, aláírom, ami kell, nevetve beszélgetek, adok pár puszit… aranyosak, kedvelem az embereket. Egy csomó képet csinálnak és igyekszem mindenkinek a kérését teljesíteni.
Örülök, mire bedobódunk a kocsiba és sóhajtva, kaján mosollyal támasztom a magassarkú csizmába bújtatott lábam Dock ölébe. A sofőr egy fekete plexivel van elválasztva tőlünk.
- Jók a virgácsaim, mi? – öltök nyelvet provokatívan. Nevetve cirógatja meg a combom, én pedig jólesően dőlök el a széles ülésen. Előások egy zacskó csokibonbont és szenvedek vele, hogy a nagyon is biztonságos hermetikus zárat széttépjem rajta. Épp a fogammal próbálom felfeszíteni, amikor Dock megszólal.
- Figyelj, Nervo… - kezdi, én pedig érdeklődve nézek rá.
Aztán elmondja, mi van. Kimeredt szemmel nézek rá, a fogaim között lógó csokis zacskóval, és mire a summázás eljut az agyamig, egy rántással szétszakad a zacskó és szétömlik a csoki.
De valahogy nem reagálom, csak forog az agyamban, amit mondott. Basszameg.
|
| Luka Crosszeria | 2014. 05. 03. 20:35:34 | #29870 |
 Karakter: Mordred Haydock
Megjegyzés: Nervonak
Óriásit szexeltünk. Nem meglepő, az utóbbi időben rákaptunk. Mondjuk amennyit kínlódtunk előtte, nem csodálom, hogy folyvást rámászunk a másikra. Kell a golyóimnak a könnyebbség.
- Dock… - pillant rám.
- Hm? – nézek le rá.
- Miért nem akarsz… mesélni a családodról?
- Jaj, már megint? – nyögök fel.
Mert nem akarok, ezen nincs mit vitatni…
- Kérlek. Alig tudok rólad többet, mint te rólam. Ez fontos…!
Kitartóan bámul, de ettől sem jön meg túlzottan a kedvem.
- Nem kell… semmit, amit nem akarsz, csak… róluk. Vannak e testvéreid… miket szoktatok csinálni, ilyen... semmiségeket… - ölel meg.
- De én ettől nem fogok többet tudni rólad – mormogom.
Amúgy sincs kedvem, és az sem motivál, hogy ennyire nagyon titkolózik még mindig. Mikor már a kis kukiját is szemrevételeztem nem egyszer.
- De… - suttogja – Te is kérdezhetsz. Így fair.
- De nem fogsz mindenre válaszolni, igaz?
Miért is tenné… nem vagyok senkije.
- Valamire igen – bólint – De hova tűnne a misztikus varázsom? Nem is érdekelnélek aztán.
Ez fáj…
- Nervo – nézek le rá.
- Hm?
- Miért érdekel téged ez ennyire?
- Hát… Ez…
Kezdek összezavarodni…
- Mert nekem nem volt.
- Micsoda? – csodálkozok el.
Hát én azt hittem, minimum anyu és apu pici fiacskája, nem… nem lelenc!
- Én nevelőotthonos kölyök voltam. Nekem sosem volt családom.
Lesütöm a szemeim, egy pillanatra el is szégyellem magam a múltbéli gondolataimért. Biztosan nem volt elkényeztetve. Van pár árvaházas haverom, pontosan tudom, milyen az, ha még a ruhádat is mástól kapod.
- Sajnálom – suttogom.
- Tessék? – hajol hozzám.
- Sajnálom…
- Mit sajnálsz? – mosolyodik el.
Megvonom a vállam, nem fogom elmondani
- Ne csináld már, ettől nem változik semmi!
- Tudom, csak… - nem találom a szavakat.
Ráncolt homlokkal bámul rám, én pedig inkább leteszem a fejem.
- Pihenjünk, jó? Holnap megint próbád lesz.
Csalódottnak látom, de nem fogok bedőlni neki. Még meg kell emésztenem a hallottakat.
***
Csörög a telefonom, gyorsan a zsebemhez kapok. Ki a faszom zavar ilyenkor?? Kiveszem a kis kütyüt, hogy kinyomjam, akkor látom meg, ki hívott. Letörölhetetlen vigyor ül ki a képemre.
- Nagypapi? – szólok bele a telefonba, miután felvettem.
- Eddig tartott felvenni? – hallom a rekedtes hangját.
- Dolgozom, papi, ilyenkor nem megy csak úgy…
- Mit érdekel az engem, az anyád azt mondta, összeszedtél valami kislányt! Meddig akartad titkolni szegény nagyapád előtt??
Megkövülten bámulok magam elé. Hoooonnan szedték ezek, hogy…. a húgaim, úristen, köptek a kis szemetek!!
- Figyelj, ez nem olyan egyszerű… - krákogok.
- Majd megmondom én mi nem olyan egyszerű! Felvenni azt a mobilkészüléket és felhívni öregapádat, hogy elmondd, még nem téptek szét a farkasok!
Felszalad a szemöldököm. Már megint félrebeszél.
- Bocsi papi, még nem igazán ismerjük egymást, több idő kell.
- Mikor veszed feleségül?
Erre végképp eltátom a szám. A kínos beszélgetések top 5-ös listájának harmadik helyezettje zajlik épp. Ha nem ismerném a papit, azt gondolnám, valaki szopat, mert ilyen a világon nincs.
- Hát… hát azt nem tudom, majd idővel – próbálom lerázni.
Legalább tízpercnyi papolástól mentettem meg magam.
- Helyes, jól jönne egy szép kislány az életedbe.
Kislány, persze.
- Tudom, tudom. Majd hazaviszem bemutatni – füllentek.
- Melegen ajánlom! – azzal ki is nyomja.
A szemeim nyomkodva dobom le magam a kanapéra. Te jjóóó ég, ezek szerint otthon mindenki tudja. Nem fogom elsunnyogni a tesóim lebaszását, mikor megbeszéltük, hogy kurvára titok!
- Valami baj van? – vékony ujjak siklanak a vállamra.
Meglepetten kapom fel a fejem, mire Nervo áthajol a vállaim felett.
- Baj? Nincs – rázom meg a fejem.
Sajnos nagyon szarul hazudok.
- Látom, hogy van valami – néz végig az arcomon.
- Csak otthonról hívtak – vonom meg a vállam.
Egy pillanatra ráncolja a homlokát.
- Otthonról? Bántottak?
- Nem – mosolyodok el. Még.
- Hát akkor? Ne kelljen mindent úgy kihúzni belőled!
- Bocsánat, bocsánat – szabadkozok –, egyszerűen csak megérdeklődték, hogy vagyok. Ennyi történt.
Látom, hogy nem hisz nekem, de nem firtatja a dolgot, aminek most kurvára örülök. Kínos lenne ecsetelni, hogy már tudják otthon, mi a szitu vele, ráadásul azt hiszik, lány. Leég a pofámról a bőr…
- Végeztél mára? – nézek végig a kimázolt képén.
- Nem egészen, este muszáj kevernem.
Már megint nem fog aludni… és ha ő nem alszik, akkor nekem sem szabad. És ha nem alszunk, fáradtak leszünk. Fáradtan nincs szex. Ha nincs szex, sok a feszültség. Sok feszültséggel pedig vitázni fogunk, te jó ég!
- Ha keversz, akkor én csinálom a vacsit – szegem le az állam.
Megrettenve néz rám, mire sunyi vigyor kúszik a képemre.
- Remélem, nem kecskemenüt kapok megint – fordítja lassan oldalra a fejét, de végig rám néz.
- Majd kiderüüüül – nyávogom neki, ahogy a hülye barátnői szoktak.
- Átöltözök – löki meg vigyorogva a homlokom, majd elriszál az öltözőjébe.
Vigyorogva rázom meg a fejem, majd egyenesedek fel. A lámpákat lekapcsolják, majd lassan a táncosok is elhúznak haza. Odakint várom meg Nervot, felmarkoltam két kávét is az egyik tálcáról. Mikor a haját igazgatva kilép, mosolyogva nyújtom felé.
- Sok cukorral? – sandít rám.
- Rengeteggel – mosolyodok el.
- Köszönöm – kuncog, majd az arcomra puszil.
- Hé! – szegem le az állam.
- Nincs itt senki – legyint, majd a kávét kortyolgatva megindul kifelé.
Legalább ők nem tudják, mi van köztünk…
***
A vacsi után elnyúlunk az ágyon. Meg kell emészteni a… kecskekaját, ahogy Nervo nevezi. Oké, befaltunk majd egy kiló fánkot is, de ez csak egyszeri bűnbeesés volt!
- Nagyon engedékeny vagy ma – nyávogja.
Vigyorogva hunyom le a szemeim, és rázom meg a fejem.
- Ledolgozzuk.
- Tééényleeeg? – simít fel a mellkasomon.
- Totálba – csapok a fenekére.
- Tudod, hogy meló van – bököd meg a vállam.
- Tudom, épp ezért kérdeznék valamit, amíg emésztesz… hátha… inspirál.
- Kérdezel? – lepődik meg.
Komoly arccal bólintok, hiszen nem felejtettem el, amiről legutóbb beszélgettünk.
- Mesélsz nekem az árvaházról?
Szerkesztve Luka Crosszeria által @ 2014. 05. 03. 20:36:01
|
| Kita | 2013. 09. 18. 23:42:51 | #27392 |
Karakter: "Nervo"
Megjegyzés: Docknak~
Koncentrálva meredek a papírra, a gépre és állítgatom a kapcsolókat. Nem… ezt ha kicsit feljebb hoznám…
Elgondolkodok, megállva egy pillanatra.
Három napja vagyunk… úgymond együtt. Persze értendő, hogy folyamatosan, bármi van, képesek vagyunk elkapni egymást, a legegyszerűbb dolgokból is valami frenetikus jött ki… sosem csináltam még ilyet. Nagyon furcsa.
De mégsem. Előtte nem szégyellem magam, ha csipkelődve beszólok, jól esik ha megölel, még jobb hozzábújni. Rettentően különös. De olyan régóta szerettem volna ezt, hogy bár még vannak haaaatalmas aggályaim, amikor épp velem van, egy se jut eszembe.
- Mit csinálsz? – csókol a nyakamba. Elég az érintése, hihetetlenül tud célozni, mindig kiver a víz…
- Egy új számon ügyködök – mondom megsimogatva – Már a dalszöveget is elkezdtem.
- Megmutatod? – cirógat az ajkaival.
- Neeeem – mosolygok rá.
- Miért nem?
- Azért, mert titok.
Picit oldalra döntött fejjel mustrálom végig. Csak mikor eszembe jut elszégyellni magam… elég különbözőek a gondolataim.
Minek az a törülköző?
Olyan nehéz megszokni a gondolatot.
- Berakod a piercinged? Úgy még meg sem csókoltál – fekszek hasra, egy jó mozdulattal kiropogtatva a gerincem.
- Munka van, tudod – mosolyog miközben a ruháit válogatja.
- Lééégysziiiii! Dave úgyis Kaliforniában van, nem fogja elverni a popsid érte.
- Lehet, le is rúgnám a fejét annak a kerti törpének – morog.
Vigyorogva villantom meg a nyelvemben a piercingem, amivel szereztem neki pár feledhetetlen percet…
- Nagyon szexi vagy, mikor morogsz.
- Lassan nyithatnál egy füzetet. Dock akkor szexi ha: vezet, morog…
- A nevem nyögi – cukkolom orvul.
Ajaj, ez a pillantás nem ígér jót, lassan és lendületesen vörösödök el.
- Fáj még a feneked, kisbogár?
A fejemre húzom a takarót. Voaaah, ne is mondja, erőteljesen kell lepleznem előtte, mert egyrészt rettentően ciki, mármint… na. Kellemetlen szitu…
Mormolva valami hülyeséget válasznak érzem, hogy leül mellém, megcsókolva a hátam.
- Egy kicsit szüneteltetjük, jó? Csak amíg megszokod rendesen.
Még vörösebb vagyok. Ez olyan… vaaah. Kínos! Alaposan kimondva… ezt megmondani se tudom alaposan. A fejemben se tudom megfogalmazni a problémát vörösödés nélkül.
Mégis, ez az összesimulás, ez, hogy megérinthetem, olyan hihetetlenül boldoggá tud tenni!
Átgurulok rá, ujjaimmal finoman az oldalát kapirgálva.
- Na mi az? – mosolyog. Imádom az illatod, de ez titok.
- Játsszunk kérdezz-feleleket – próbálom befűzni finoman.
- Nem- vágja rá.
- Miért nem? – nézek rá naagy szemekkel. Igazából pár apróságtól eltekintve… nagyjából annyit tudok róla, mint ő rólam. Rettentően keveset.
- Azért, mert úgysem válaszolsz.
- Naaa légyszi! – nézek rá felé fordulva.
- Jó ég, mit akarsz ennyire tudni?
Lassan ülök fel, átdobva rajta a lábam.
- Miért nem hívod fel a családod? – kérdezem csendesen.
- Ez az én dolgom – komorodik el. – Ne gondolkodj ilyen hülyeségeken.
- De engem nagyon érdekel – fogom meg a kezét.
Ez számomra érzékeny terület. Ez… ez fontos!
- Addig jó, amíg nem ismered őket.
Pontként kitol az öléből, leülve az ágy szélére figyelem, ahogy öltözik. A család fontos, bármilyen is legyen.
Még ez is jobb, mint amikor semmilyen se jut.
***
Mentünk a forgatásra, már viszket a tenyerem. Dolgozhatnékom van, ez a kényszerpihenő rettentően kikezdett, rettentően sok ötletem lett – mondjuk a fölös energiákat le tudtam vezetni…
Átölel a stylist, a sminkes, ledobom oldalra a táskám, finoman Dockhoz simulva.
- Szurkolj, hogy szép legyek!
- Nem kell ahhoz az én drukkom – mosolyog. Olyan szépen mosolyog, imádom!
Elvisznek; felöltöztetnek, gyönyörű blúzt kapok, a derekamon a fűzőt karcsúra húzzák. Fel a bőrszerű nadrág, arra a gyönyörű, elöl hasított szabású, uszályszerű szoknya. Kifestenek, elkészítenek… mosolyogva nézek magamra a tükörben. Milyen szép… megérintem a vérvörös ajkaim. Nem is én vagyok.
Dock felé pillantok, de olyan belemerülten elábrándozott mosollyal pötyög a mobilján, hát finom koppantásokkal felé sétálok. Vörös karmaimmal finoman fogom fel az uszályt.
- Remélem, nem a szeretődnek írsz – mormolom. Hirtelen rossz érzéssel öntött el csupán maga a cukkolás szava is. Nem, nem tenne ilyet. Hülyeség.
- De, hogyn… - néz fel rá és elnémul. Finoman rámosolygok, figyelve ahogy a mobil is megremeg a kezében.
- Na, tetszik? – fordulok meg lassan, homorítva.
- Mmm…- nyel egyet. Szélesebben mosolygok, ujjaim között megforgatva a gyönyörű csipkeesernyőt.
- Ha végeztünk – pillantok rá kacér mosollyal, elfordulva hogy a fenekem alá érő hullámos vörös hajzuhatag finoman libben – Leszedheted rólam.
***
Lejátsszák a zenét, megbeszéljük mit várunk, és a munkára figyelek. Néha leállítják, megbeszéltük mit hogyan képzelek el, mosolyogva csippentem meg a producer állát, kuncogva, csinálnak pár werk-fotót, egyébként sem árt pár képet kiszivárogtatni a twitterre majd, kapnak rá az emberek. Nyugodtan hallgatom a zenét, fordulva hozzá, belejátszva, sminkigazítás, iszok egy kortyot, de megállás nélkül csináljuk, legalábbis végezni akarok.
- Emeld meg a világítást… figyelj – hív magához a rendező, melléállva szorosan figyelem, amit a terveken mutogat Monumentális lesz, pláne ha összevágják. – Remek lesz! – simítja meg a hátam.
Amikor megtapsoljuk egymást, hogy egy nap alatt sikerült felvenni a hiányos részleteket, elégedetten tipegek be az öltözőbe.
- Mordred, lécci, segíts kioldozni – szólok neki mosolyogva. Hát, egy icipicit fáradt vagyok. Érdekes.
Becsukja az öltöző ajtaját, én pedig az acélmerevítős fűzőben hihetetlenül egyenes derékkal leülök a támlanélküli székre, direkt is csábosan rakva a lábaim. Rámosolygok finoman, a kosztümhöz hű úrinős mozdulattal felé nyújtom a kezem.
- Segítene, jó uram? Majd’ megfulladok…
Rámosolygok, oldalra téve a kis esernyőt, felkönyökölve a kis asztalra csábosan, felemelve a csizmás lábam felé. Figyelem, ahogy néz, ahogy épp hogy csak nem fal fel a tekintetével. Provokálva simítok rá a spiccemmel a combjára, kaján kis mosollyal.
- Na, kifejtesz a fűzőből?
- Az ember étvágyat kap – morog halkan, nyelve egyet, én pedig felfogva a hajzuhatagot fordulok meg, hogy a fűző selyemzsinórjait ki tudja lazítani. Jólesően sóhajtok fel, amikor könnyebben mozdulok.
- Étvágyat azt kaphatsz, de enni csak otthon fogsz.
***
Melegen ajánlom neki, hogy jóllakottnak minősítse magát, mert én tele vagyok, de szó szerint mozgásképtelen állapotban. Hozzábújok mosolyogva, a lábai közé simítva a lábam, ujjaimmal a mellkasát és a hasán az izmokat simogatom. Hihetetlen, milyen precízen metszett teste van. A paróka levéve, a smink rég nem érte meg a haza utat, mosolyogva törölgettem le óvatosan a szája széléről a vörös rúzst. Szolid piszkálás közepette, hogy azért jól áll neki ez a színárnyalat!
Megsimogat, egy tincsem csavargatva csókolja meg a halántékom, mosolyogva bújok hozzá.
- Dock… - nézek fel rá finoman, ujjaimmal a nyakát cirógatva.
- Hm? – néz rám, ujjbegyeivel az arcom cirógatja.
- Miért nem akarsz… mesélni a családodról?
- Jaj, már megint? – nyög fel, megdörzsölve az arcát kelletlenül. Megfogom a csuklóját, elhúzva az arcáról, hátratúrom a hajam.
- Kérlek. Alig tudok rólad többet, mint te rólam. Ez fontos…!
Kelletlenül pillant rám, de mereven tartom a tekintetét, kérlelve, az állam a nyakához simítva.
- Nem kell… semmit, amit nem akarsz, csak… róluk. Vannak e testvéreid… miket szoktatok csinálni, ilyen... semmiségeket… - kérlelem csendesen, átkarolva a nyakát az oldalának simulva.
- De én ettől nem fogok többet tudni rólad – mormolja. Szusszantva húzom össze a szám, a körmeimmel finoman karistolgatva a mellizmai közötti árkot, elmerengve. Ez csőbe akar húzni.
- De… - válaszolom lassan, kelletlenül. – Te is kérdezhetsz. Így fair.
- De nem fogsz mindenre válaszolni, igaz?
Nagyon kellemetlen kezd lenni a beszélgetés, zavartan ülök fel, hátratűrve a kócos tincseim; így kiengedve jóval a derekam alját csiklandozták.
- Valamire igen – biccentek halvány mosollyal – De hova tűnne a misztikus varázsom? Nem is érdekelnélek aztán – vigyorgok rá, a nyakához bújva ismét. Nagy, várakozóan csillogó szemekkel nézek rá.
Csak kíváncsi vagyok rá, hogy Ő mitől Ő. És mesél, tényleg nem fontos semmiségeket, a húgairól, hogy miket csináltak kiskorukban, elmentek a rokonokhoz, semmi fontos, csak apróságok. De olyan aranyos, olyan bizalmas, annyira boldoggá tett vele, hogy mást nem is tudok, csak mosolyogva hallgatom. Nem kérdezek közbe, csak vigyorgok némely sztorin.
- Nervo – felpillantok rá boldogan csillogó szemekkel, kezem a mellkasára téve.
- Hm?
- Miért érdekel téged ez ennyire?
Szusszantva szorítom a szám a bőréhez, elgondolkodva. Hogy fogalmazhatnám meg… halkan hümmögve fontolgatom a választ, de akármennyire is nem akaródzik válaszolni… megígértem. Az az egyik ok. Nem szeretek mesélni magamról, ráadásul a szerződés is ott van, hogy Nervo… annak így kell maradnia. De ő nem árulna el. Ugye? Nem mondaná el senkinek.
- Hát… - mormolom csendesen. – Ez…
Miért ilyen rohadt nehéz kiköhögni?!
- Mert nekem nem volt.
- Micsoda? – néz rám a nagy barna szemeivel, felkönyökölve. Zavartan ülök fel, kelletlenül vállat vonva. Oldalra pillantok, kerülve a tekintetét, a számat rágva, mint mindig, ha ideges vagyok. Úgyis szarabbul hangzik, mint amennyire vészes a dolog, de na. Kellemetlen információ.
- Én nevelőotthonos kölyök voltam. Nekem sosem volt családom.
|
| Luka Crosszeria | 2013. 09. 18. 13:55:59 | #27386 |
Karakter: Mordred Haydock
Megjegyzés: Izéke mancsaiba
Mosolyogva húzom magamhoz a… semmit? Szusszanva nyitom ki a szemeim. Álmodtam? Ne már, emlékszem, hogy szexeltünk, és rohadt jó volt! Sóhajtva ülök fel, majd vakarom meg az arcom. Tuti felkelt már, jaj, anyám! Pedig én akartam előbb.
Kimászok az ágyból, majd magamra húzom az alsóm. Még mindig bizsereg a hasam, ha rágondolok. Vigyorogva indulnék el, de megérzem azt a jellegzetes szagot. Fű? Na, ne! Ennyire nem volt szar!
- Nervo… - ülök elé.
- Kurvára… kikészültem … Fáj mindenem, fáj a seggem és… bazdmeg – szűkíti össze a szemeit.
- Mert? – hőkölök hátra.
- Neked kellett volna rám vigyáznod, bebaszva szerinted józanul gondolkodok? Részeg… az nem józan. Józan az nem részeg vagy… - rázza meg a fejét.
- Most rám fogod, hogy lefeküdtünk? Te is pontosan annyira be voltál indulva…
- Kihasználtad az alkalmat! – csattan fel – Azt hittem, hogy számít, hogy a barátom vagy… Volt egy… tralala, de az is megdugott mert megtehetteeee…
Hogy… hogy micsoda?! Vérig sért a feltételezés, hogy én… én kihasználjam őt!! Ezerszer megtehettem volna, nem cicáztam volna vele ennyit, ha csak kúrni akartam volna, baszd meg te!
Dühömben felpattanok, a karjánál fogva ragadom meg, majd csókolom, mielőtt még felpofoznám. Kizökkentem, dermedten áll csak, ez az! Legalább nem pofázol hülyeséget.
- Öööö…
- Nem azért voltam veled együtt, mert megtehettem – morgok rá – Ne mondj ilyeneket, nem ez volt a célom.
- Öööö…
- Úgyhogy nagyon örülnék, ha ilyenkor befognád a szád. Figyelj nagyon rám, betépett kiscicám, de nagyon. Veled. Akarok. Lenni. Attól függetlenül, hogy ki vagy mi vagy, vagy mit csinálsz, érted? És most megcsókollak.
- Őőő oké – rebegi.
Halvány vigyor ül a képemre, mikor az ajkaira tapadok. Magam mellé húzom, majd az ölembe rántom. Engedelmesen simul hozzám. Igen, hidd el végre, hogy nem akarlak bántani!
Mikor a nyakára csókolok, sikkantva merevedik meg. Igen, megvan az első veszélyzóna. Lássuk, meddig tűröd!
- Nem fair – lihegi.
Levarázsolom róla a pólót, a nadrágjával is bíbelődök egy kicsit. Feltámadt a vadászösztönöm.
- Mm, szóval itt érzékeny?- harapom a nyakát a csípőjét szorítva.
- Igen… - sikkantja.
Ugyanúgy kínozzuk egymást, ahogy eddig, kétszer majdnem elélvezek, mire végre belé hatolhatok. Olyan érzékien lovagol meg, hogy szinte néznem sem kell. Egy nyögést sem tudok visszafogni, olyan profin mozgatja a csípőjét, hogy menten belehalok!
Forrón csókoljuk egymást, miközben egyre gyorsabb tempót diktál. Nem bírom, akarom ezt, akarom őt, minden szépségével, hibájával együtt, megveszek nélküle!
Fáradtan nyúlok el a kanapén, majd húzom magamra. A teljes súlyával rám fekszik, a bőrünk összetapad. Szuszogva cirógatom a hátát, majd fogom a markomba a haját, és söpröm oldalra. Élvezem, ahogy perzsel, mindene forró, izzadt. Mosolyogva csókolok a hajába. Remélem, ha újból tisztán lát, nem kap hiszti rohamot, vagy akármit…
***
Mosolyogva sétálok ki a fürdőből, csak a törölközőt tekertem a derekam köré. Nervo az ágyon ül, bazi nagy füles van a fülén. Mosolyogva mászik mögé, majd csókolok a nyakába. 72 órányi járás és töménytelen szex után nem furcsállom kimondani, hogy egy pár vagyunk. Eddig mindig húztam a szám, ha valaki velem akart kapcsolat státuszt váltani Facebookon, de most nem bánnám. Sőt! Kurva büszke lennék rá. Ő olyan kis hülye, de mégis tud komoly lenni. Leszámítva, mikor rohadtul hisztizik, azt nem bírom. De ettől eltekintve teljesen olyan, akire szükségem van, akit minden reggel magam mellett akarok tudni, mikor felkelek.
- Mit csinálsz? – kérdem, az arcom az övéhez illesztem.
Mosolyogva húzza le magáról a fülest, majd simít fel a nyakamon.
- Egy új számon ügyködök. Már a dalszöveget is elkezdtem.
- Megmutatod? – csókolok a járomcsontjára.
- Neeeem – nyávogja, és a szám szélére nyom egy puszit.
- Miért nem? – vonom fel a szemöldököm.
- Azért, mert titok – vigyorog rám.
Szem forgatva rázom meg a fejem, majd sétálok a bőröndömhöz. Fel kéne venni valami használhatót. De mit? Jó ég, olyan vagyok, mint egy nő, mióta érdekel, hogy mit veszek fel??
- Berakod a piercinged? Úgy még meg sem csókoltál – nyúlik el az ágyon, majd könyököl fel a hasán fekve.
Kuncogva rázom meg a fejem.
- Munka van, tudod.
- Léééégyszii! Dave úgyis Kaliforniában van, nem fogja elverni a popsid érte.
- Lehet, le is rúgnám a fejét annak a kerti törpének – mordulok.
Halk kuncogást hallok a hátam mögött, meg is fordulok.
- Na, most meg min mulatsz?
- Nagyon szexi vagy, mikor morogsz – nyalja meg látványosan a száját.
- Lassan nyithatnál egy füzetet. Dock akkor szexi ha: vezet, morog…
- A nevem nyögi – harapja be a száját.
Vigyorogva fordulok felé, az egyik kezem csípőre is teszem.
- Fáj még a feneked, kisbogár?
Pironkodva takarja el az arcát, bele is fúrja a takaróba.
- Csak egy kicsiiit… – kalimpál a lábaival.
Halkan nevetve sétálok az ágyához, majd ülök le mellé.
- Egy kicsit szüneteltetjük, jó? Csak amíg megszokod rendesen – simítok végig a fején.
- Jóóó – morcogja a párnába.
Mosolyogva hajolok le hozzá, majd a háta közepére csókolok. Még mindig hihetetlen, hogy megtehetem. És ő is megteheti. Lassan felemeli a fejét, majd önkényesen az ölembe vackolja magát. A fejét a combomra hajtja, hosszú ujjaival a hasamon zongorázik.
- Na, mi az? – kuncogok.
Mosolyogva pillant fel rám, majd puszil a köldökömre.
- Játsszunk kérdezz-feleleket!
- Nem – rázom meg a fejem.
- Miért nem? – pillant újból felém.
- Azért, mert úgysem válaszolsz.
- Naaaa, légyszii! – erősködik.
- Jó ég, mit akarsz ennyire tudni? – sóhajtok fel.
Csücsörítve ül fel, belebújik az ölembe.
- Miért nem hívod fel a családod? – simít végig az arcomon.
Felszalad a szemöldököm, de el is komorulok. Tényleg komolyan vette Willt.
- Ez az én dolgom. Ne gondolkodj ilyen hülyeségeken – simítok végig az arcán.
- De engem nagyon érdekel! – fogja meg a kezem.
- Addig jó, amíg nem ismered őket – zárom le a témát.
Kitolom az ölemből, majd visszasétálok a bőröndömhöz, és kiveszek belőle pár ruhadarabot. Ezek jók lesznek.
***
Az eltolt klip forgatásán vagyunk. Sajnos a baleset miatt nem kerítettek sort rá, most pótolják a lemaradásokat. Már csak Nervo felvételei kellenek.
- Szurkolj, hogy szép legyek! – csíp a fenekembe még az öltözőben.
- Nem kell ahhoz az én drukkom – mosolygok rá.
Hálásan megölel a helyes válaszért, és szájon puszil. Megsimogatom a hátát, majd kisétálok az előtérbe. Letelepszem a szokásos helyemre a sarokba. Előkapom a telefonom, és pötyögök a húgaimnak. Először nem is tudom, mit írjak, aztán kaján vigyor terül el az arcomon. „Van valakim.” Aztán megnyomom a küldés gombot. Violet rögtön válaszol is, szinte lobog a hajam a Caps Locktól. Nem mondhatok sajnos semmit, annyit viszont elárulok neki, hogy régóta húztuk egymás agyát, és nagyon belehabarodtunk a másikba. Hogy gyönyörű, okos és rohadt tehetséges. A húgom lelkendezik, velem örül. Imádom őt is, Emilyt is. Csak miattuk járok haza, meg aztán minden nap beszélünk. Úgy érzem, jó bátyjuk vagyok.
- Remélem, nem a szeretődnek írsz – hallom meg Nervo hangját.
- De, hogyn… - aztán bennreked a levegőm, ahogy felnézek.
Te jjjóóóságos isten! Tátott szájjal bámulom, ismét mivé változott. Csipkés, fekete abroncsos szoknyát visel, mint régen az úrnők. A haja hosszú, vérvörös, a bőre hófehér. Az ajkait is a haja színével mázolta. A fején egy apró cilindert visel, én meg… ah, győzök nyelni!
- Na? Tetszik? – fordul körbe.
Még olyan kis faszom esernyője is van!
- Mmm – nyöszörgök.
- Ha végeztünk, leszedheted rólam – kacsint rám, majd sarkon fordul, és a díszletek közé sétál.
Hűha, hűha, már megint sikerült neki.
|
| Kita | 2013. 09. 17. 00:33:36 | #27376 |
Karakter: "Nervo"
Megjegyzés: Docknak~
Türüpp türüpp, kattogtatom a tollat, miközben a fülemen a hatalmas fülhallgató, hihetetlen koncentrálással tudok figyelni az új számokra. A csajszik már ügyesen felénekelték amit kell, a hangját kevertem hozzá, finomítottam, árnyaltam… sikkantva ugrok egyet, amikor megzizereg a telefon a farzsebemben. Pause és fél fülemről lehúzom a fülhallgatót rápillantva a kijelzőre. Egy kép Dockról, és a neve, úúú, Dock hív!
- Doock?
- Szia cica! – megborzongok a hangjára. Felhív… - Úgy tűnik, a nyaralásnak vége.
- Hallottam – dörmögök elővéve a cigim. Mélyen slukkolok bele mélyen. Óóó..mennyei.
- Minden oké? Kiszedték a varratot?
- Igen, egész szépen gyógyul. A doki azt mondta, heg sem marad de én látom, hogy van! – kuncogok.
- Mi az, speedezel, hogy így hadarsz? – jön a lassú válasz. Óó dehogy,mit gondolsz, max lelassulok de azt nem értem, ő miért nem pörög? Miért nincs feldobva?
- Menj már!
- Nem Fáj akkor?
- Neeem ,nem is érzem – kuncogok, ismét lassan a cigibe szívva. Tele vagyok energiával…
- Remek, egy óra múlva ott parkolok egy hófehér paripával a kiadó előtt.
- szuper, akkor fel is vehetsz!
- Mi van, már a sofőröd is lettem?
- jaj, miket beszélsz – vihogok. Olyan kis édes…
***
Amikor látom, hogy megjött, lesprintelek a lépcsőkön és szinte bevágódok az ülésre.
- Hiányoztam, Mr Haydock?
Finom állig érő egyenes szabású paróka van rajtam, macskásra húzott hatalmas szemekkel, finoman sötét rúzzsal. Ohh, Mon amour…
- Szörnyen, Mr…
- Naaa! – bököm meg. Most Miss!
- Sikerült intézkedni? – indulunk el.
- Ühümm, egyelőre semmi dolgom délutánra. Vaaagyis – nézek rá mááár nagy cicaszemekkel. Léciléciléciléééééciii. – Akadna egy naaaaagyon nagy kérésem.
- Jaj, előre félek – sóhajt egy hatalmasat.
- Este oltári buli lesz az Alteregóban. Ma még betegszabin vagy hivatalosan úúúúgyhooooogy…
- Úgyhogy? – nyel egyet.
- Eljössz velem ugye…? – simítom az ujjaim a nyakára, formás fekete karmaimmal gyengéden megkarcolgatva az érzékeny bőrt.
- Ez a dolgom, nem? – feleli rettentően kelletlenül.
- Nem, mert nem munkaidőben jönnél velem – húzom végig a torka előtt. Legszívesebben beleharapnék, felfalnám újra és újra…
***
A bárpultot támasztva nézek fel erre a nagy emberre kelletlenül. Istenem Dock, egyszer igazán pöröghetnél, ellazulhatnál… jöhetnél velem! Hiszen téged nem lehet nem imádni! Istenem, ne csináld már, Annyira látni akarom, ahogy végre ellazultan mozogsz!
A shaker kinyom elénk két poharat és kipirultan rámosolygok. Még a kocsiban lehúztam a fejemről a parókát, letörölgettem a rúzst is, és úgy nyomtam egy cuppanós puszit az arcára.
- Igyál! – nyomom felé az egyik poharat vigyorogva. Persze, rázza a fejét. Pedig ma nem engedek! Innia kell, buliznia kell!
Gonoszul az a gondolatom támad, hogyha egy kicsit jobban beiszik, mélyebben fog aludni… egyetlen egy icipici, ártatlan, pusziszerű csókocskát lophatnék… csak egy icuripicurit.
- Légyszi már! Sosem buliztunk még együtt!
- Már megmondtam, most vigyázok rád!
- Basszus, Dock! – csapok a pultra és egy mozdulattal lehajtom a tequilát. Francba! – Akkor táncoljunk!
- Cica láttál te már denszelő biztiőrt a plázában? Ez legalább olyan abszurd lenne – ellenkezik.
Isten bizony megerőszakolom a pulton, ha nem hagyja abba! Csakazértis, had lásson mindenki egy kefélő biztiőrt a pulton, az is pont elég abszurd lenne! Felkúr, komolyan mondom.
- Jézusom, akkor ugráljak rajtad vagy mi?- intek a pultosnak, hogy nyomjon még egyet. Ezt a stresszt nem bírja a kicsi szívem.
- Menj szépen táncizni, apu addig megvár itt.
- Jó – simulok neki, karmos ujjaimmal átfonom a csípőjét. – De előbb idd azt meg!
- Micsoda?
- Ha megiszod, akkor elmegyek táncolni.
Velem senki sem baszakodhat, még te sem, muhaha! Inni fogsz, szórakozni fogsz és végre kiesik a zabszem is a seggedből! Mr Haydock…
***
- Gyere táncolni! – fogom meg a kezét. Talán két óra telt el és hat felessel lett könnyebb a pult, amit Mr Haydock főnöki utasításomra lenyomott. Végre egy szó nélkül jön, behúzom a sűrűjébe. Nem érdekelnek a hullámzó emberek, csak hallom az ereimben, a testemben dobogó zenét.
- Nagyon szexi ez az ing – pattintok ki egy gombot, a gusztusos kulcscsontjához simítva az ajkam majd odafektetem a fejem. A maradék józan eszem még elhalóan sápítozik valamit. De ha olyan eszméletlenül dögös pasi… Az vesse rám az első követ!
- Nekem is bejössz…
Részeg Énem megremeg, felhevülten tuszkolja vissza a gyomrát a helyére.
Meg akarlak dugni, azt akarom, hogy végre teljesen magamhoz ránthassalak, ha kell, vérig hasítva, hogy leteperhesselek vérben forgó szemekkel…
Olyan nehéz teljesen hozzásimulni, miközben az izmaim rángatóznak az ujjai alatt. Pontosan tudom, mit akarok elérni, talán a fű, talán az új cigi, talán az alkohol, de a józan eszem maradékát tűsarkammal a hamuba taposom.
Akarom. Most azonnal. És tudom, érzem, hogy ő is akar, érzem, ahogy perzsel és felfal a pillantása, önként vetném magam ennek áldozatul! Nem érdekel, mi lesz holnap.
Nem akarom, hogy érdekeljen. Olyan régóta szorít valami vasmarokkal… szárítja ki a torkom, fojtja el tőlem a levegőt. Leszarom, mi lesz.
Kurvára nagyon leszarom.
Mintha villám vágna végig rajtam, megdermedve érzem a forró, alkoholgőzös leheletét a számon, azt a forró érzést, amikor az ajkával hozzámér…
Ne… ne merd abbahagyni! Pontosan tudod, hogy te is akarod, ne most merj ellenkezni!
Felnézek rá, ahogy a sötét bőrön megcsúsznak a villódzó fények, a szeme élénken szikrázik, miközben felfal a tekintetével. Az ajkai, hogy csillognak, egy tincse megcsúszik a lüktető éren a nyakán.
Beléd akarok harapni.
Elkapom az ingnyakát, lehúzva magamhoz mohón tapasztom az ajkaim a szájára. Végre, végre! Mintha megannyi tűzijáték pattogna a bőröm alatt! Mohón szívom be a forró húst, érzem az illatát, az ízét a nyálát mennyit vágytam, mennyit gondoltam már erre… Megfordul velem az egész terem. Hiába a fény, a talpam alatt lüktető föld, a dübörgő zene. Nem érzem, nem hallom, csak a morgását, miközben csókol, az az egyetlen hang.
Még.
Felkap, teljesen érzem az ölemnek nyomódni… mohón marok az ajkaiba. Pont erről álmodtam, Mm, micsoda isteni jel.
Ha meg meri gondolni magát, megerőszakolom. Leszarom!
- Dock…- morgok az ajkára rekedten.
Szinte zsibbadok, ahogy szorít. Zihálva tépi el a fejét, ajkaival megcirógatva a fülem.
- Szexeljünk!
- De ne itt! – karmolok a hátába. Ideje volt, hogy kapcsolsz!
***
Imádom a fehér ujjaim, a fekete, hossz karmaim, miközben a mellkasába karmolok. Elpattan az inggomb, halk kattogással kap gellert, magányosan gurul. Nekinyomom a tükrös falnak, rávetve magam. Minden, ami mélyen el volt nyomva most elszorít minden mást. Lehetőség, amire mélyen ki voltam éhezve!
Szinte ordítani tudnék, amikor végre bejutunk a szobába, ismét a szájára tapadhatok, halk hördüléssel markolva rá az ágyékára. Ez… ez mind az enyém!
Imádom, ahogy nyög, ahogy morog, ahogy emelkedik a boltozatos mellkasa. Milyen forró, milyen kemény mindenütt. Ujjaimmal végigszaladok, szétkapva a gombokat, ő pedig lerántja magáról.
Az ágyat találom a hátam alatt, nyögve dobódok rajta egyet, ahogy letaszít. Hangosan, gátlástalanul nyögök fel, amikor a forró nedves ajkaival a nyakamon barangol, mohón, kéjesen megfeszülve markolok a hajába. Kész vagyok, csak még egy perc és ha így folytatod, elmegyek, te jó ég… Imádom!
Villogó szemekkel, kaján vigyorral figyeli a szenvedése, ujjával megcirógatva duzzadtra csókolt ajkaim.
Elkapva a csuklóját zihálva húzom magamhoz, mélyen a szemeibe pillantva nyalom végig az ujját, lassan, kéjes mordulással lehunyva a szemem. Hmm, mennyei… villanó írisszel nézek ismét rá, ajkait eltátja, levegőért kapkod.
- Nervo… - hördül fel, miközben figyel.
Ó, csak egy percet adj fogod hangosabban is morogni!
Megcsókolom, homorítva simítom hozzá a mellkasom, aztán csak vigyorogva figyelem, hogy hördülve tépi le rólam a nadrágot… Aztán halk sikollyal feszülök meg, magam mellett karmolva tépem a levegőt. Az ajkába harapok, csókolom, már úgy mozogva az ujjain, mintha tényleg bennem lenne…
Gyerünk már, gyere már!
Tompuló pillantással figyelem, ahogy lerángat magáról mindent, de jóleső nyögéssel fonódok rá, mikor teljesen mezítelenül nekem simul. Forró, lüktető… combjaimmal feljebb húzom magam hozzá, ölem nekidörzsölve, provokálva, hergelve.
Minden istenek az égben!
Mintha felakadnának a szemeim, miközben a karmaim a hátába mélyesztem, hörgő nyögéssel. Abba ne hagyd! Minden mozdulatára felnyögök, kéjesen hátravetett fejjel, kezemmel oldalra csapok kipirulva, nyüszítve tépem a lepedőt, gyűröm a takarót.
Ujjaimmal lassan végigsimítok a hullámzó hátizmaim, kiélvezve minden feszes, keményen duzzadó izmot, a fenekére markolva mélyesztem bele a fekete karmaim. Ne… ne hagyd abba!
Kitörő nyögéssel fogadom, amikor remegve, levegőért kapkodva csókol meg, szinte rám fekszik… remegő, sajgó izmaimmal átkarolom a derekát, lábfejemmel megsimogatva a lábát, karjaimmal a nyakát fonom át, ujjbeggyel végigcirógatom a hátát. Lassan… forrón csókolom, mindketten az erőt szedjük össze a másikból.
Te jó ég, kurvára elfáradtam. Elmondhatatlanul. Nyöszörögve döntöm a nyakának a fejem, átkarolva a nyakát, miközben nyögve dől el oldalra, megyek vele. Apró ásítással dobom át a lábam a derekát, kényelmesen elhelyezkedve a nyakánál.
- Nervo… - dünnyögi rekedt hangon, de a szemem már képtelen vagyok kinyitni.
- CSss… - dünnyögök, a kezemmel finoman kitapogatva a száját teszem rá a mutatóujjam. Oldalra fordítva a fejem nyomok egy csókot a nyakára, halk kuncogással megharapdálva.
Utána ha mondott is valamit, nem tudom. Elaludtam, teljesen hozzásimulva, boldog mosollyal, igencsak elégedett kielégültséggel.
***
Valami… nem oké. Nyöszörögve húzom össze a szemeim, zavartan dörgölöm meg. Szent ég, széthasad az a hülye fejem. Totál meggyötörten érzem magam, megint túl sokat ittam.
Ráadásul ilyen egy hülyeséget álm…
Óó, nem. Nem nem nem.
Kikerekedett szemmel könyökölök fel, vértelen arccal, elborzadva tekintek magam mellé.
Mellettem. Az – add istenem hogy csak félpucér – Dock hever… nagyon lassan körülnézek. Minden szétszórva.
Ó, a picsába, Nervo, miért csináltad?! A kurva életbe, ezt a büdös életben nem magyarázom ki!
Halvány remény az csupán, hogyha annyit ivott, hogy be tudom adni, hogy csak álmodta.
Ennek mekkora az esélye? Elég negatívban van. Picsába.
Nagyon óvatosan siklok ki az ágyból, kapkodva a lábaim.
Szükségem van egy cigire. Egy haaatalmas kikúrt staubra.
Villámgyorsan a zuhany alá állok, szinte leforrázva magam, átmosakodok. Háborog a gyomrom, és szaggatja a lelkem a bűntudat és a méreg.
Picsába, beittam, igen, ez gyakorta előfordul.
Igen, én adtam neki is a piát.
Igen kurva jó volt, de akkor sem volt fair, hogy kihasználta a helyzetem! Ilyekor neki kellene az okosabbnak lennie!
Felveszek egy sötétkék, itthonra és kényelmesre koptatott-szaggatott farmert és egy fekete pólót, majd egy bögre kávéval a kanapéra ülök. Akaratlanul is felszisszenek elvörösödve. Fuck, elszoktam én már ettől.
Kényelmetlenül fészkelődök egy kicsit, a fülemre húzva a fülhallgatót és belövöm a zenét. Nyugalomra van szükségem! Teljesen zilált vagyok. Itt ülök megdugva egy hotelszobában. Remek.
Ordít a zene, lassan ingatom a fejem hozzá, komoran összepréselt ajkakkal, miközben koncentrálva szórom a zöldikét és tekerem meg a fincsi ízesített papírt.
Nem akarom hogy felkeljen és kijöjjön szörnyen kínos beszélgetés lenne belőle. Talán be kéne zárnom a hálóba, elbarikádozni, muhaha…
Felhúzom a lábaim, lassan mélyet szívva az erős dohányból. Ki vagyok készülve. Ott voltunk a buliban… megdörgölöm a homlokom. Aztán táncoltunk.
Vahh, nem akarok emlékezni. Pont eléggé össze vagyok törve fizikailag, mindenem kurvára fáj és kurvára izomlázas vagyok.
Lassan érzem, hogy az izmaim engednek a feszességükből, és halk sóhajjal döntöm hátra a fejem a támlára, lehunyt szemmel. Az ujjaim mozgatva kattogtatom a finoman hegyes fekete körmöket. Mm, le kellene szedetnem őket. De úgy Imádom, olyan szép így a kezem. Hosszú fekete finoman hegyes karmaim vannak, Oojea, de kurva jól néz ki.
Finoman szívok ismét a cigire, a felhúzott lábfejem mozgatom a zenére, relaxálva. Nyugi van, szól a mu-mu-muzsikaa…
Mélyen lenn tartom, aztán lassan felnyitom a szemeim. Dock előttem ül az asztalon, átható fekete tekintetével. Nem is. Barna megannyi cuki aranyszínű pöttyel. Mégis összeszorul a gyomrom, elsápadva, muszáj ismét egy slukkot lenyomnom, torokgyötrésig lenn tartva, hogy aztán lassan kifújjam az orromon át. Szuper.
- Nervo… - formázza a szája a nevem, így leveszem a fülhallgatót, lassan pislantva, ránézve.
- Kurvára… kikészültem – köszörülöm meg a torkom, kicsit mélyebben a fű miatt. Csak nyugi. Lehamuzok, a szemébe nézve ismét beleszívva. – Fáj mindenem, fáj a seggem és… bazdmeg – nézek rá bosszúsan. Megdörzsölöm a szemem.
- Mert? – hökken meg.
- Neked kellett volna rám vigyáznod, bebaszva szerinted józanul gondolkodok? Részeg… az nem józan. Józan az nem részeg vagy… - merengek el, leköti a gondolataim ez a nyelvtani dilemma.
- Most rám fogod, hogy lefeküdtünk? Te is pontosan annyira be voltál indulva…
- Kihasználtad az alkalmat! – csattanok fel. Elkomorul az arca, de keserű mosollyal hátratúrom a hajam, ami előre omlik a vállaimon. – Azt hittem, hogy számít, hogy a barátom vagy – nézek fel rá a térdemre fektetett állal. – Volt egy… tralala, de az is megdugott mert megtehetteeee…
Hirtelen elakad a szavam, elkerekedett szemmel nézek rá, ahogy megragadja a vállam és belém fojtja a szót.
A szájával. Pedig még rímelt is volna a dalocska.
Óóóóó… öhm.
Amikor eltávolodik, még mindig a felkarom szorítja, a cigis kezem reflexből eltartom, de a hamu most a kanapéra hullik. Meghökkenten meredek rá, egyenes háttal, kimeredt szemekkel. Kapaszkodót keresve pislogok egyet. Vagy kettőt. Ööööhmm…
- Öööö… - szörcsögök ránézve.
- Nem azért voltam veled együtt, mert megtehettem – morogja az ajkaimra, szinte rázva rajtam egyet. Most leeshet a fejem a helyéről és elpattog a fürdő irányába. Mégis őt látom. – Ne mondj ilyeneket, nem ez volt a célom.
- Öööö…
- Úgyhogy nagyon örülnék, ha ilyenkor befognád a szád. Figyelj nagyon rám, betépett kiscicám, de nagyon. Veled. Akarok. Lenni. Attól függetlenül, hogy ki vagy mi vagy, vagy mit csinálsz, érted? És most megcsókollak.
- Őőő oké – rebbennek fel a szemöldökeim valahova a hajvonalam alá, és tényleg, jéé, tényleg megcsókol, nem… nem zavarja, hogy fiú vagyok?
Lehunyt szemmel szívom magamba az illatát, halkan felnyüsszenve, szabad kezemmel a felkarjára markolok. Ó te jó ég, ez tényleg fincsi. Mint egy hatalmas csokoládés sütemény sok sok habcsókkal. Lassan visszacsókolok, oldalra biccentve a fejem nyelvemmel végigcirógatva a nyelvét.
- Mm, fincsi… - dörmögök kicsit pihegve. Meglepve sikkantok fel, amikor leül mellém a kanapéra, és egy tenyerével átteszi a seggem az ölébe, én pedig reflexből átdobom a lábam a combjain. – Olyan vagy mint egy nagy csokis süti.
Kihajolok elnyomva a cigit a tálcában, visszaülve a combjaira. Megsimogatom fedetlen mellkasát lassan megdörzsölve a nyakam.
- Még nem volt pasim – mormolom figyelve a fekete karmaim a mellkasán. De…kuuurva jól néz ki! – Jól néz ki a kezem a mellkasodon – közlöm vele.
- Nekem sem – mondja. Meglepve pillantok rá, beleborzongva, ahogy a tenyere a pólóm alá siklik, a hátamon zongorázva. Uhh…
- Tényleg? Nem gondoltam volna. Olyan jófiús fejed van, olyan cuki barátnős, kiskutyá-áával… - nyögök fel, ahogy felhajolva a torkomra és a nyakamra tapad. Szinte fennakadnak a szemeim, ujjaim megfeszülnek a karjain. Ó te jó ég, ne hagyd abba… kígyózva simulok közelebb hozzá, körmeimmel finoman végigsiklok a tricepszén. Halk nyikkanással hajtom hátra a fejem, megborzongva feszülök meg a karjai között. Szent ég.
Amikor már nem akar kiszakadni a gerincem a helyéről, mohón marok az ajkaira. Azta… rohadt, teljesen kész vagyok.
Zihálva szakadok el tőle, karmaimmal lassan végighúzva a nyakán.
- Nem fair – pihegek, felnyikkanva, amikor a fenekembe markolva morogva húz közelebb magához. Mégis lerántom magamról a pólót, oldalra dobva hajolok le forrón megcsókolva, és érzem, hogy a gombot és a cipzárt rég lematatta…
- MM, szóval itt érzékeny?- harap a nyakam hajlatához, amire megfeszülve sikkantok fel, combjaimmal a csípőjét szorítva.
- Igen… suttogom halk sikollyal. Óóó ne ne ne ne folytasd! Provokál, seggfej.
A boxerén át nagyon is érzem, hogy a reggeli dolgok igenis aktívkodnak, bosszúból remegő, hűvös ujjaimmal orvul utat találok az anyag alá. Megremegve simítok végig a forró és merev férfiasságán, a tövénél gonoszul rászorítva; felhördül, mohóbban csapva le rám.
Talán nem is lenne olyan rossz, ha együtt lennénk. De mi van akkor ha… túl sok a ha, túl sok a talán, túl sok a mi lenne, vagy mi lesz. Lehet, hogy még csak másnapos, azért kanos.
- Nervo…- suttogja a nyakamba, sóhajával megborzongat. Istenem, majd kiesek a hülye gatyámból csak ennyi miatt… nagyon szeretnék vele lenni. Vele nem szégyellem magam. Elhessengetve minden debil gondolatom tapadok az ajkaira, hagyva, hogy lehúzza rólam a nadrágot, ujjaimmal leszedem róla azt a felesleges ruhaanyagot. Nem kell, hess hess.
Érzem, ahogy a mozdulataimra, a kényeztetésemre megremeg, megfeszül a farka a kezemben; hihetetlen mire nem képes, micsoda hatalom összpontosul a kezemben, gondolok rá kajánul.
Felszisszenek, amikor megérzem az ujjait a fenekemnél kalandozni. Azért még nagyon is érezni a tegnapi eksönt. Egy ideig hason alszok.
- Ha… ha fáj.. – morogja halk, rekedt hangon, izzó szemekkel.
Felvillannak a szemeim, ujjaimmal aljasul lejjebb siklok bosszúból ingerelve a naaagyon érzékeny gátrészt…
Az utolsó pillanatban, mielőtt elmenne, még gonoszabbul abbahagyom. Teljesen kész vagyok, leszarom, ha terpeszben is fogok járni egy hétig, az ég szerelmére, csináld már!
- Szard már le, csak csináld! – sziszegem a fülébe, a mellkasánál fogva a támlának taszítom és combból feltérdelve lassan rásimulok. Azta. Kuurva, egyszerűen… vahh…
Előreejtett fejjel támaszkodok a mellkasának zihálva, megfeszülő ujjakkal csúszom rá teljesen. A hajamba markol nyögve, feltépve magához egy forró csókra, miközben megmozdítja a csípőjét. Nem bírom, az ajkaira nyögök, vele együtt mozdulva, kígyózva az ölében, szuszogva, tőle merítve az erőt.
Nem akarok bele gondolni, hogy mi romolhatna el. Szeretem élvezni az életet, szeretek nyugodt lenni, szeretek… vele lenni. És mindazok után, amennyit szenvedtem a közelségétől én… veled Akarok lenni.
Bazdmeg, Dock, nem tudom, mit csináltál, hogy minden félelmem ellenére tényleg veled akarok lenni.
|
| Luka Crosszeria | 2013. 09. 16. 17:43:34 | #27367 |
Karakter: Mordred Haydock
Megjegyzés: Izéke mancsaiba
Mikor felkelek, már nincs mellettem. Kár. Még érzem az ujjaim alatt a nadrágja simogatását. Ahr, Nervo, úgy magamhoz ölelnélek most. A nyakadba bújnék, és szétcsókolnálak. Te kis… te.
Kikászálódok az ágyból, majd felfedezőútra indulok. Csalódottan sóhajtok, mikor megtalálom a cetlit. Elment. Persze, kell, hogy orvos lássa, de szívesebben kísértem volna én. Teljesen elfelejtettem, hogy a munkájára is figyelnie kell. Ahj, de rossz ez így. Megint „főnök” és beosztott lettünk, ráadásul bámulhatom a kis seggdugó fejfújt pofazacskóit is. Tényleg teljesen hülye voltam, hogy elvállaltam ezt a melót! De már semmi pénzért sem lépnék ki. Totálban oda vagyok Nervoért.
Megtalálom a mosolygós tojást, fel is nevetek. Jobb lenne veled megenni, de így is örülök, hogy gondoltál rám. Jóízűen belapátol…nám, ha nem kezdene veszettül visítani a telefonom. A jó kurva életbe már, mi van?! A kis seggdugó az… ffuuu!
- Igen? – forgatom a szemeim, miután benyomtam a kis zöld gombot.
- Mr. Haydock, sajnálom, hogy meg kell szakítanom a nyaralását, de örülnék, ha eleget tenne a munkájának, és itt téblábolna!
Talán köszönni, vagy valamit…
- Nervo azt mondta…
- ÉN vagyok a főnöke, Mr. Haydock, hajlamos ezt elfelejteni.
Ó, pofán ne nyaljalak, baszdmeg!
- Nem felejtettem el.
- Ennek örülök. Pattanjon autóba, egy óra múlva a kiadó épülete előtt várom.
- Rendben.
Anyád!
Rám is csapja a telefont, miért nem lepődök meg ezen? Sóhajtva gördítem végig a névlistát, majd bökök arra a bizonyosra. Újból a fülemhez emelem a kis készüléket, és hallgatom, ahogy monoton búg a fülembe.
- Dock? – hallom meg a kedves hangot.
- Szia, cica! Úgy tűnik, a nyaralásnak vége.
- Hallottam.
- Minden oké? Kiszedték a varratot?
- Igen, egész szépen gyógyul. A doki azt mondta, heg sem marad, de én látom, hogy ott van!
- Mi az, speedezel, hogy így hadarsz? – szalad fel a szemöldököm.
- Menj már! – nevet fel.
- Nem fáj akkor?
- Neeeem, nem is érzem – kuncogja.
- Remek. Egy óra múlva ott parkolok egy hófehér paripával a kiadó előtt.
- Szuper, akkor fel is vehetsz – lelkendezik.
- Mi van? Már a sofőröd is lettem? – állok fel.
- Jaj, miket beszélsz? – kuncog megint.
Kis hülye.
***
Sebesen pattan be a kocsiba, majd hajol előre, és nyom egy puszit az arcomra. Pörög, nagyon durván pörög.
- Hiányoztam, Mr. Haydock? – vigyorog rám.
Már megint meg sem ismerném, paróka, smink. Kész téboly!
- Szörnyen, Mr…
- Naaaa! – löki meg a vállam.
- Sikerült intézkedni? – kérdem, miközben behörrentem a kocsit.
- Ühüm, semmi dolgom délutánra. Vagyis! Akadna egy naaagyon nagy kérésem.
- Jaj, előre félek – sóhajtok fel.
- Este oltári buli lesz az Alteregóban.
A gyomrom hirtelen összeszűkül, ahogy bekúszik a kép a szemeim elé. Mással van, mást csókol… engem pedig rózsaszín csomagolásban küld el a picsába. Nem akarom, Nervo, kérlek, ne! Menjünk vissza, és maradjunk ott!
- Ma még betegszabin vagy hivatalosan, úúúgyhooogy – hajol közelebb hozzám.
- Úgyhogy? – szorítok rá a kormányra.
- Eljössz velem, ugye? – dorombolja a fülembe.
Halkan felsóhajtok, majd megvonom a vállam.
- Ez a dolgom, nem?
- Nem, mert nem munkaidőben jönnél velem – rázza meg a fejét.
Nem válaszolok, belenézek a visszapillantóba, majd kikanyarodok a parkolóból. Esküszöm, ott fogom magam összebőgni, ha meglátom valakivel… miután halottra vertem az illetőt.
***
Gyalog megyünk, Nervo szent meggyőződése, hogy én… ott… be fogok inni. Ha-ha, év vicce, de nem szólok. Hunyorogva figyelem a villódzó neonokat, ahogy közeledünk a hely felé. Az emberek illata összekeveredik, lágy parfümöt érzek márkás kölnivel. De rég partiztunk a fiúkkal, ha hazakeveredek, tuti, hogy csapunk egy görbe estét. Anyám, de kész leszek, és még csak bűntudatom sem lesz.
Bekísérem Nervot a placcra, a hülye kis haverjai úgy visítanak, mint a szopós malac, mikor meglátják. Jaj, de kinőttem már az ilyenből! Puszi-puszi, felsóhajtok. Már azt nézem, kik lehetnek a vetélytársaim.
- Ő itt Mordred! – simít a karomra.
Meglepetten pillantok oda. Mi? Bemutat?
- Hello! – intenek nekem, én meg csak zavartan pislogok, mint egy rakás szerencsétlenség.
- De cuki – mosolyog rám az egyik… hát, látszólag 17-nek mondanám kiscsaj.
Halványan összehúzom a szemeim, nem akarok én ezekkel bandázni, Nervooo! Kezdek olyan lenni, mint egy vénember, júj. Szerencsére meghallom az egyik kedvenc számom, ezért nem tör le a dolog annyira. Érzem, ahogy Nervo ujjai az enyéim közé csúsznak, majd a bárpult felé cibál. Jaj, álmodj, királylány! Vigyorogva a derekára simítok, majd nekidőlök a pultnak. Két rövidet kér, hohó! Nem szarozunk, még petting sincs!
- Igyál! – próbálja túlkiabálni a tömeget,
Mosolyogva rázom meg a fejem. A-a, mondtam, hogy meló közben nem iszok.
- Légyszi már! Sosem buliztunk együtt még!
- Már megmondtam, most vigyázok rád – rázom meg a fejem.
- Basszusom, Dock! – csap a pultra, majd húzza le az italt.
Mosolyogva rázom a fejem.
- Akkor táncoljunk! – fogja meg a karom.
- Cicám, láttál te már denszelő biztiőrt a plázában? Ez legalább olyan abszurd lenne – vigyorgok rá.
Imádom húzni az agyát. De nem csak így.
- Jézusom, akkor ugráljak rajtad, vagy mi? – dobbant türelmetlenül.
Akár, vagy meg is lovagolhatsz, na?
- Menj szépen táncizni, apu addig megvár itt – döntöm el a fejem.
Puffogva néz rám, majd lassan nekem dől.
- Jó, de előbb idd azt meg!
- Micsoda? – nevetek fel.
- Ha megiszod, akkor elmegyek táncolni – böki meg a mellkasom.
Mosolyogva sóhajtok egy nagyot, majd ledöntöm a kis italt. Hatalmas vigyor kúszik a képére, majd arcon is csókol, és már megy is.
***
Kezdek kicsit szédülni, az arcom is lángol. Hű, a kurva életbe. Nem is tudom, hanyadik kis szart ittam meg. Hülye ígéretek, jaj de szarul vagyok! Nem is tudom, mikor tartottunk utoljára ivászatot, nem csoda, hogy így kiüt. A nyelvem sem forog normálisan. Nervo!
- Gyere, táncoljunk! – kapaszkodik a vállaimba.
A lábaim maguktól visznek, hirtelen a parketten találom magam. Ajaj, hátulról valaki mocskosul a derekamnak könyökölt!
Vigyorogva nézek le Nervora, hogy csillog a szeme! És milyen kurva piaszagú a szája! Fúh, de az enyém is… Anyám keservit, pedig mondtam, hogy nem iszok!
- Nagyon szexi ez az ing – tűri el a nyakrészét, majd a kulcscsontomnak dönti a fejét.
Vigyorogva csúsztatom le a kezeim a derekára, és kezdek ringatózni vele a zene ütemére. De fura, mintha forogna alattam a föld. Mondjuk, forog is, nem az, én mindig ötös voltam földrajzból!
- Nekem is bejössz – kuncogok.
Lassan megfordul, felemeli a kezeit, és teljesen nekem dől. A feneke úgy masszírozza az ölem, hogy kb. két pillanat, és áll a farkam. Nyögve simítok le a hasán az egyik kezemmel, a másikkal pedig a combját markolom. Basszus, milyen jó!
Egyre kevésbé hallom a zenét, tök tompa minden. Csak ezt a kis fincsit látom itt előttem vonaglani. A vékony tagjait, a finom illatát, a fekete haját. Megint fordul, most szembe kerül velem. A csípőjére markolok, nem engedem, hogy eltávolodjon. Nem is akar. A nyakam köré fonja a karjait, a mellkasa az enyémhez simul. Hsz, érzem, hogy neki is feláll. Pazar, most mit csináljunk, ha? Azt hiszem, részeg vagyok. Lehet, végre dugnunk kéne. Jó lenne, megkönnyebbülnék, te is! Látom rajtad, hogy feszült vagy.
Elnyílnak az ajkai, ő se hallja már a zenét, csak néz engem. Én is őt, majd kiesek a szemeimen. Már nem is az orromon veszem a levegőt. Szuszogva hajolok hozzá, majd kapom be egy pillanatra az alsó ajkát. Szikrázik a levegő, a gyomrom dió méretűre szűkül. Baszd meg!
Nem bírom, lendületből hajolok vissza, és tapadok mohón a szájára. A hajamba markol, egy-kettőre megérzem a nyelvét a számban. Már mindenem bizsereg, a farkam kőkeményre dagadt. Remegve emelem fel a fenekébe markolva, a combjait a csípőmnek feszíti. Ennyi volt, azt akarja, hogy dugjam meg.
- Dock! – nyögi a nevem, ahogy elszakad az ajkaimtól.
Nem érdekel, újból megcsókolom, aztán megint és megint. Egyre erősebben markolom a combját, a fenekét, a derekát. Sóhajtva szakítom el az ajkaim az övéitől, majd a füléhez hajolok.
- Szexeljünk!
Ennél primitívebben nem is tudtam volna!
- De ne itt! – morogja a fülembe hezitálás nélkül.
Vigyorogva kapom fel, majd csörtetek át a tömegen. Francba, hogy nincs kocsi, csak bedobnám a hátsó ülésre, és aahhrr!
***
Csilingelve nyílik a liftajtó, elemi erővel lök be rajta, majd esik nekem. Az ingem tépi, miközben az ajkaim falja. Találomra megütöm az emelet számát, majd a dereka köré fonom az egyik karom, a másikkal a hajába túrok. Nyögve kapok levegő után, ahogy elválunk egymástól egy másodpercre. Hangosan csilingel az övem a tompa csendben. Ismét összeszorul a gyomrom. Nervo!
- Gyere! – hörgi, ahogy kinyílik a liftajtó.
Ezúttal én csókolom meg, és nyomakodok előre. A szobánkig lépdelünk, egy pillanatra sem szállunk ki a másik szájából. Hangosan koppan a feje az ajtón, de nem érdekel. Őt sem. Alig találok bele a kártyaolvasóba, így szinte berúgom az ajtót, mikor hallom pittyenni. Az ingemnél fogva húz be a hotelszobába, majd dönt neki az ajtónak, hogy az be is záródik mögöttem. Éhesen harapja a nyakam, közben a farkamra markol. Nyögve fordítom el a fejem, hogy több helyhez jusson. Mesterien zongorázik az ujjaival a farkamon, észre sem veszem, hogy leügyeskedi rólam a nadrágot. Vigyorogva düllesztem ki a mellkasom, mire az egyik oldalt belemarkol, a másik oldalt pedig megharap. Nyáltól ázik az ingem, de nem érdekel. Úgy tépem le magamról, miközben újra megcsókolom. Nem bírom tovább, nem kérek előjátékot!
Ledöntöm az ágyra, majd én kezdem el harapdálni most a nyakát. Jól kiszívom, közben az ölemmel az övének dörgölőzök. Nyögve túr a hajamba, és tol egyre lejjebb. Akarod, mi? Vigyorogva simítok végig a mutatóujjammal a száján. Megfogja a kezem, majd bekapja, nyáltól síkosan csillog. Tátott szájjal figyelem, ahogy ügyes száj- és nyelvjátékkal kényeztet. A farkam képzelem oda, teljesen beleremegek.
- Nervo! – nyögöm.
Vigyorogva húzza el a fejét, majd simít az arcomra, és csókol meg. Vágyakozva kapok az ajkai után, miközben lefeszegetem róla a feszülős nadrágot. Alig néhány pillanat múlva belé hatolok az ujjammal, nedvesen siklik a lüktető forróságba. A számba nyög, de nem engedem, hogy elhúzódjon, rendületlenül harapdálom, szívogatom a száját.
Sóhajtozva mozgatja, forgatja a csípőjét, egyre kevésbé szorít. Türelmetlenül tépem le az övem, a nadrágom, a saját ágyamhoz vágom őket. Meztelenül simulok hozzá, mire átkulcsolja a derekam a lábaival. Zihálva karmol végig a hátamon, ahogy belé hatolok. Nyögve remegek meg, kis híján elélvezek ott nyomban. Lihegve támaszkodok fölé, mégis úgy simul hozzám, mintha össze lennénk ragadva. Lassan mozogni kezdek, nedvesen cuppogva hatolok egyre mélyebbre, ahogy növelem a tempót. A fenekembe markolva húz közelebb magához, lihegve cibál, mint egy darab húst. Nyögdécselve hagyom, hogy mély barázdákat karmoljon a hátamba. A teste ívbe feszül, a haja szétterül a fehér ágyneműn.
Remegve vetem hátra a fejem, miközben Nervoba élvezek. Hangosan nyögve zihálok, mintha maratont futottam volna. El sem hiszem… tényleg, komolyan nem hiszem el. Ő még előttem ment el, annyira hihetetlen. Lassan ráfekszem, majd lusta csókot nyomok a szájára. Mindketten izzadtan, csatakosan fekszünk. A hátamon lévő sebek rohadtul sajognak, de nem érdekel. A szívem boldogan kalapál. Végre… Ideje volt már.
Szerkesztve Luka Crosszeria által @ 2013. 09. 16. 18:16:02
|
| Kita | 2013. 09. 16. 00:39:19 | #27364 |
Karakter: "Nervo"
Megjegyzés: Docknak~
- Basszus, mi ez már, szokás? – nevet fel taposva maga körül a vizet.
Jókedvűen vigyorgok rá, csapkodva magam körül a vizet, felé pillantva. A tincsei szétterülnek körülötte, mint Ursulának a kis hableányból; akaratlanul is elvihogom magam a képre. Felém siklik a vízben, mint egy ragadozó, minden izmom megfeszül, minden kis idegrostom vigyázban áll, amikor erős ujjait a combomra fonja és közelebb ránt magához.
Elakad a torkomban a sóhaj, levegő hang, a szívem felcsúszik. Te jó ég… ha lenne hangom, elvékonyodna.
- Helló – duruzsol. Mint egy vadmacska…
- Szia – mélyesztem fogaim az ajkaimba nyüsszentve. Ó te jó ég…
Tudat alatt, tudat fölött… a fél életem odaadnám, ha érezném teljesen magamnak feszülni. Nem… mire gondolok? El kell hogy engedjen, el kell hogy menjek mert… mert mit szólna?
Egy hatalmas hullám lök meg minket, puha ívben tolja meg az izmaim, még jobban hozzápréselődve. Életemben ilyen nehezen még nem fojtottam vissza nyögést!
Vele minden mozdulat olyan természetes, annyira ösztönösen jön, mégis éget a szégyen… karjaim a nyaka köré fonva pislogok fel rá megszeppenve, zsibongó belsővel. Ez annyira… nem szabad. Túl bizalmas, túl… intim! Annyira közel van… érzem a leheletét az arcomon, a forróságot.
Jaj istenem… Dock!
Már-már érzem az ízét… de ebben a pillanatban a nyakamba kapok még egy tengernyi kijózanító hideg vizet a nyakamba. Óóó basszus.
Köhögve térdelek a vízben, minden hullám a hátam veri, kiszedem a hajam a szememből. Te szent szar.
- Nervo, gyere! – hallom Dock hangját – Megint zuhé lesz.
- Ühüm – törlöm meg az arcom. Kicsavarom a hajam.
- Na,mi a baj? – hajol le.
- Semmi-semmi, menjünk be.
***
Kívülről nézve magam, az, hogy a hálószobámba rángatom. Lelökhetném az ágyra, fölé mászva, marva, kaparva, a nevét nyögve. Dock!
És provokál. Minden beszélgetéssel, minden koncentráltan kimondott szavammal a gondolataim próbálom egyenes mederben tartani… játszunk, kóstolgatjuk egymást, de csak kínzás, fájdalmas provokáció az egész minden sejtem ordít, hogy magához ránthatna, leteperhetne, egyszerűen éget a kibaszott kielégületlenségtől!
Mordred… Nervo, NEM! Nem is gondolhatsz ilyenre, az hogy szórakozik… Igazából nem is értem, miért csinálja ezt. Miért csinálod?
- Jól szárítsd ám meg – szorít a combomra, nekem pedig fájdalmasan rándul egyet a gerincem. Ó, te jó ég… nyelve egyet kell visszafognom magam, hogy ne döntsem a fejem zihálva a hátának, ahogy mögötte ülök.
Nem való nekem ez a sok stressz.
***
A munka közepén lecsapott a villám, és ezzel együtt beköszönt az áldásos sötétség is. Komolyan, szólok Dave-nek hogy nézesse már meg, nem járja, hogy minden rohadt villámnál kimegy az áram!
- Azt hiszem, ebből megint együtt alvás lesz – mormolja Dock. Meglepve pillantok rá, kérdőn, sötétségbe burkolózva.
- Miből jöttél rá?
- Félsz a sötétben.
Megremegek, oldalra téve a hajszárítót fúrom az arcom a lapockái közé. Ez… nem teljesen így van.
- Nem is igaz!
- Neeem – bólogat, de a hanga csöpög a szarkazmustól.
- Tényleg nem!
- Nyomás átöltözni akkor. Fáradt vagyok.
Itt alhatok vele, hosszú idő után újra… végre alhatok, rendesen, pihentetőn. Rettenetesen hiányzik, mint egy korty víz…
Felhajolva nyomok egy óvatos, hálás puszit az arcára, és kislisszolok, átöltözve. Gyorsan egy bő melegítőt, még bővebb pulóvert veszek fel. Hiába minden, hiába van meleg, rettentő hűvös tud lenni vihar után… pofátlanul meg nem akarok hozzábújni, mintha önként vágnám le a saját fejem. Ne, még nem ment el a maradék eszem.
Mellé csusszanva a meleg takaró alá elvigyorodok. Az eső kopog a tetőn, az ablakon, néha villámlik. Az arcéle kirajzolódik a tompán beszűrődő fényben. Olyan… szép.
- Na, máris elaludtál? – suttogok kuncogva.
- Nem, csak az kéne – nyitja ki a szemét. Egyenesen rám néz…
- Félsz, hogy mégis rózsaszín lesz a hajad, ugye? – hajolok kicsit fölé, könyökölve.
- Rettentően.
Vajon mit szólna, ha lehajolva egy sebes csókot nyomnák a szájára? Épp csak futólag, mégis gyorsabbat, mint a kórházban mertem.
Nem… nem merem, mi van, ha nem… ha felháborodna? Hogy mit képzelek?
Pedig olyan közel van. Úgy csillognak a szemei, alig tíz-tizenöt centi távolság van közöttünk. Nem lenne szabad ennyire… függenem valakitől, vágyni rá. Bele fogok őrülni.
***
Mellette ébredni, mellette aludni… résnyire sem vagyok képes kinyitni a szemeim. Meghökkenten rázkódok meg, mikor végigfut rajtam a víz. Mélyen a nyakamba csókol, én pedig elhaló sóhajjal fúrom az ujjaim a tincsei közé, remegve fonom az ujjaim köré a puha fonatokat. Közelebb rántom magamhoz, lábaim a derekára fonva préselem a csípőjét még jobban magamhoz. Amit láttam belőle, amit éreztem belőle megannyi véletlen kis fricska folytán, forrón simul nekem, hogy érezhessem teljes egészében és legszívesebben sikoltani tudnék, hogy még, még többet!
Nem kell kikötnie, hogy teljesen uralkodjon, elég egy mozdulata; csak az ujját ahogy a mellkasomhoz érintve nyomle, mintha megannyi kötél feszítené ki a testem, játszótérként üdvözölve az érintését.
Minden érzékeny pontot megtalálva kínoz, a testem hullámzik az érintése alatt.
- Még… még! - sikoltok halkan, rekedt hangon, körmöm a hátába mélyesztve ujjam mohón a férfiasságára fonva. Forró, lüktet, és emészt érte a tűz, hogy végre érezzem is!
Nekem simulva kínoz, és végre érezhetem, ahogy megcsókol! Marva az ajkait, harapva, szívva érzem az ízét, a nyálát, a nyelvét simogatni, szinte felfal. Mordred… Dock!
Hullámzó csípővel engedelmeskedek minden mozdulatának, amit csak akarsz, csak ne hagyd abba!
Riadtan pattannak fel a szemhéjaim, hallom a halk kattanást. Te jó ég. Valami nem stimmel.
Nem szoktam ilyeneket álmodni. A gyógyszereim végett többnyire álmodni sem szoktam, de ez… ez annyira élethű volt! Az illata… a bőre aromája az orromban, az íze a számon… lassan megnyalom az ajkaim. Szinte… szinte érzem a számon az ízét! Te jó ég…
Óvatosan felé lesek, de mélyen alszik. Már nem kopog az eső sem, sőt, nagyon-nagyon halványan pirkad.
Alszik… mélyen, nyugodtan, elégedett. Mintha mosolyogna is, de a szuszogása egyenletes.
Magamra nézek… még mindig az egeket veri a pulzusom, a szívverésem, és… szégyenteljesen elvörösödik az arcom. Basszus, ez már milyen kínos. Mocskosul remélem, hogy Dock végigaludta az estét, és nem vett észre semmit, nem tudom, hogy magyaráznám ki az ellenkező esetben.
Nagyon óvatosan siklok ki a takaró alól, remélve, hogy nem marad nyoma. Átslisszolok a fürdőbe, levetkőzve és remegő kézzel nyitom meg a zuhanyt. Nagyon kész vagyok.
Lassan nyalom meg ismét az ajkaim. Bár tényleg az ő íze lenne, remegek meg.
Bele fogok őrülni a gondolatba, ebbe a közeli távolságba. Hogy hozzámér. Még érzem az esti érintését a combomon. Teljesen összezavarta az életem!
***
Reggelit készítek és épp a kávémba kortyolok, amikor megcsendül a telefonom. Szusszanva veszem fel, két ujjam között egy nyugi-cigit tartva.
- Igen?
- Nervo! – szól bele Dave, én pedig kisimult arccal vigyorodok el. Mosolygós tükörtojást csinálok Docknak! – Be kell menni a kórházba ellenőrzésre, hogy ki lehet e már szedni a varratokat, utána lenne egy kis dolgod.
- Semmi probléma – szűröm az ajkaim között, megfordítva a szalonnát. – Hányra? Még nem reggeliztünk!
- Az ráér útközben. Egy órán belül el tudsz készülni?
- Naná. Addigra itt várlak pöööpectisztán.
- Remek!
***
Dock nem ébredt fel, vihogva gondoltam végig, miközben a szemceruza varázslatát hajtottam végre, megannyi bonyolult kombó és meghatározott mozdulat; egy kibaszott mágus vagyok.
Csináltam neki reggelt: tükörtojás, mosolygósra rendezett szalonna, saláta is minden ami szem-szájnak ingere; kávé, narancslé, és feltámasztva egy kis levélkét firkantottam neki.
„Jó reggelt! :) A kórházba vittek ellenőrzésre, meg akadt egy kis majré az új cd körül, szóval mára szabid van, élvezd ki ;) Csináltam reggelit, délután hívlak, hogy akkor waccap.
XoXo
Nervo „
***
Rémesen hosszú napnak tűnik, de a világmegváltó narancslevek mennyei istene a segítségemre sietett! Az ujjaim közül egy dupla csokis muffint rágcsálok élvezettel, a másik kezemben a narancslevem lötyög, amit Dave az előbb nyomott a kezembe. Még pár óra és enyém a világ. Balvin is hívott, hogy meghallgatta a demot, áthallgattam az összes számot, plusz az extrák és már csak igazán arra vágyom, hogy a zene, ami munka közben megtöltötte az ereim, kiszabadulhasson. Megállás nélkül remeg a lábam, koncentrálok, pörgök, menni akarok, bulizni akarok, táncolni akarok, Dockot akarom!
|
| Luka Crosszeria | 2013. 09. 15. 21:59:48 | #27357 |
Karakter: Mordred Haydock
Megjegyzés: Izéke mancsaiba
- Olyan… sok bajod van velem – suttogja – Ne haragudj…
- Ugyan, na. Nyugalom – simogatom meg a fejét, majd csókolok az illatos hajzuhatagba.
Szegénykém, nem akartalak megbántani, még ha annyit szenvedek is. Hülye helyzetbe kerültünk, nem csak a te hibád. Az enyém is!
Lassan ringatom. Sokáig. Érezze, itt vagyok neki, hogy egy kurva titok leleplezése miatt nem tatom kevesebbre, számomra ő ugyanaz, aki volt!
- Szóóóval – hallom meg a hangját – Nem érdekel, amit csinálok?
- Hé, én nem... nem úgy értettem! – szabadkozok – Igenis, érdekel!
- Jobban vagy már? – kérdi hirtelen.
Még te érdeklődsz? Az előbb én ordítottalak le. Drága Nervo…
- Sokkal – mormogom.
- Nem fáj semmid? – kérdi.
- Majd beforr, ne félts – cirógatom az arcát, akár egy cicának.
A tenyerembe hajtja a fejét, törleszkedik. Imádom, végre megint bújik hozzám!
- Mi lenne, ha ma rendelnénk kaját? – néz fel rám.
***
Kaja után kimegyünk a partra sétálni. Nagyon jó idő van, bár messzebb kicsit mintha háborogna az ég alja. De kit érdekel? Minden olyan jó! Most nagyon boldognak érzem magam.
Ez a kis butus itt rohangál előttem, nagyon jól esik a szememnek. Látom, hogy közeledik egy irdatlan nagy hullám, ezért vigyorogva emelem fel, mielőtt akkorát taszít rajta, hogy eltaknyol. Így is totálba beteríti a víz, pedig a derekánál emeltem fel.
- Nem fair a kisebbet kinevetni! – szipogja.
- Ugyan már. Te is nevetnél magadon – kuncogom.
- Mindenhol tengervíz van… ahol nem is kéne, hogy víz legyen – morogja.
Ó, el tudom képzelni. Lennék annak a vizecskének a helyében. Hm.
Kurvára élvezem, ahogy hozzám simul, és tarthatom. Szívesen megcsókolnálak, kisbogár, tudod-e?
- Tegyél le – néz oldalra.
- Menjünk vissza? – kérdem tőle.
- Mi lenne ha otthon fognánk egy nagy vödör fagyit és egy jó film mellett megennénk? –mosolyog rám.
Jól hangzik, főleg, ha bújhat hozzám. Én meg… hát.. mit mondjak, élvezkedek. Magamba szívhatom az illatát, élvezhetem a teste melegét, fesztelenül hagyhatom, hogy fogd…
Hirtelen lökést érzek a mellkasomnál, majd mindent elnyel a víz. Kikerekedett szemekkel nézem, ahogy a hullámok összecsapnak a fejem felett. Mi a franc?!
Meglepetten bukok fel a felszínre. Levegő után kapva törlöm végig az arcom, az első, amit meglátok, nem a lemenő nap, hanem a brutális cápavigyora. Kis hülye, nagyon rossz emberrel kezdtél!
- Basszus, mi ez már? Szokás? – nevetek fel.
Vigyorogva vállat von, majd felém fordul. A haja nedvesen tapad a vállához, nyelnem kell egyet, ahogy nézem. Milyen gömbölyű. Milyen formás. Vigyorogva úszok elé, majd a combjainál fogva fogom magamhoz. Szétnyitja a lábait, így pont közéjük tudok ékelődni. Olyan feszesek a combjai, hogy öröm közöttük állni. Az öle a hasamhoz simul, mosolyogva tartom a térdhajlatánál fogva. Kuncogva fonja körül a nyakam, és néz végig az arcomon.
- Helló – dorombolom.
- Szia – harapja be a száját.
Eszméletlenül néz ki, iszonyúan kívánom. Nem csak, mint… fiút. Jaj, Mordred, kéne már az a kurva szabi. Nagyon kéne.
Érzem, hogy lágyan cirógatja a vállaim. Egy pillanatra lenézek az ujjaira, majd a tekintetem visszavándorol az arcára. Egy nagyobb hullám a hátamnak csapódik, meglódulok előre. Vigyorogva simulok hozzá, ő pedig nyögve kapaszkodik a nyakamba. Újból lenézek rá, alig tíz centire van a szája az enyémtől. Mindketten megmerevedünk, ahogy egymás szemébe nézünk. Itt a pillanat, gyerünk, csókold meg! Ő is akarja, én is akarom, mire vársz még? Tedd meg!
Lassan felé hajolok, szinte már érzem a nedves ajkak érintését a számon. Ahogy egyre hevesebben, szuszogva tépjük a másik ajkát, majd elterülünk a parton, és…
Újabb hatalmas hullám csapódik nekem, ezúttal ledönt a lábamról. Úgy döntünk, inkább a partra úszunk, mert eléggé feltámadt a szél. Megint vihar lesz. Lihegve tápászkodok fel a parton, majd nézek fel az egyre feketedő égre. Basszus, az előbb még sütött a nap!
- Nervo, gyere! – nyújtom neki a kezem.
Majdnem megcsókoltam, a kurva életbe! Nem baj, talán azt hiszi, csak a víz lökött felé. Nyugi, viselkedj természetesen!
- Megint zuhé lesz.
- Ühüm – bólint egyet.
- Na, mi a baj? – hajolok hozzá.
- Semmi-semmi, menjünk be – rázza meg a fejét.
Mosolyogva karolom át, majd vezetem be a házba. Mire becsukom az ajtót, már neki is ered, az esőcseppek halkan kopognak a teraszon. Mosolyogva hallgatom, mintha zenélnének.
- Jaj, Dock, a hajad – kuncog Nervo.
- Hm? – csodálkozva nézek rá.
Jaj, ne, folyik belőle a víz. Neeeee, utálom!
- Mire megint megszárad – fogja meg az egyik tincsem.
- Basszus… mint egy ázott kutya – törlöm végig a képem.
- Gyere, szárítsuk meg. Hamar megvan – kuncog.
- Hamar… arra a két és fél órára gondolsz? – vigyorgok rá.
- Van időnk – von vállat mosolyogva.
- Hát van. Jó szar – nézek ki.
- Na, gyere már! – ragad karon.
Mosolyogva követem a hálóba, ahová bedugja a kis hajszárítót, majd lenyom az ágyra. Vigyorogva emelem fel a fejem.
- Fodrászosat játszunk? – kérdem vigyorogva.
- Fogd be! – nyomja le vigyorogva a fejem.
- Papás-mamást mikor játszunk? – nyúlok hátra.
- Ne nyúlkálj! – nevet fel, és araszol hátrébb.
- Naaaa – nyávogok vékony hangon.
- Mordred! – ripakodik rám játékosan, majd az arcomba fújja a hajszárító levegőjét.
Vigyorogva hajtom előre a fejem, majd hagyom, hogy egyenként fogdossa a tincseim. Olyan jól esik. Lassan azonban mégis hátranyúlok, és a combjainál fogva húzom közelebb magamhoz. Az alfele a derekamhoz ér, nagyon jó érzés!
- Jól szárítsd ám meg – simítok végig a combján.
Nem szól semmit, csak a hasával lök egyet a hátamon. Kuncogva vezetem a kezeim kicsit lentebb, ne tűnjön túl pofátlannak a kis hódító hadjáratom. Ó, Nervo, annyira örülök, hogy megint kibékültünk!
***
Szinte már hagyomány, ha eső, akkor áramszünet is. Szerencsére a hajam nagyjából megszáradt, ezért nem olyan gáz, hogy mukk sötétben ülünk.
- Azt hiszem, ebből megint együtt alvás lesz – dünnyögök.
- Miből jöttél rá? – karolja át a nyakam.
- Félsz a sötétben – nézek hátra.
- Micsoda?! Nem is igaz!! – rázza meg a fejét.
- Neeem – mélyítem el a hangom.
- Tényleg nem! – pöcköli meg az orrom.
Kuncogva húzom el a fejem, majd bökök az ajtóra.
- Nyomás átöltözni akkor. Fáradt vagyok.
Mosolyogva kapok egy puszit az arcomra, majd már suhan is. Jaj, ez a srác, mindig kellemesen zsizseg tőle a belsőm. Úgy mocorog, mintha száz pillangó verdesne a bordáim közt.
Nemsoká hallom, ahogy a meztelen talpa csattog a járólapon. Mosolyogva hunyom le a szemeim, majd érzem meg, ahogy kinyitja az ajtót. Nemsoká besüpped mellettem az ágy matraca, majd megérzem a forró testet az enyémhez érni.
- Na, máris elaludtál? – kuncog fel.
- Nem, csak az kéne – mosolygok rá.
- Félsz, hogy mégis rózsaszín lesz a hajad, ugye? – hajol fölém.
- Rettentően – nyitom ki a szemeim.
Alig érkezik be fény a széles ablakon át, mégis… szinte világít felettem. Ahogy a sötétbe veszik a haja, a bőre pedig úgy csillog, mint az ezüst. Még így is látom a szemei csillogását. Eszményi.
- Te nem öltözöl át? – bök a mellkasomra.
- Dehogynem – bököm meg én is, majd felülök.
Megint csak közel van hozzám. Olyan nehéz! Most azonban megállom tapi nélkül, kisietek a fürdőbe, és felöltözöm az alvós ruhám. Végignézek magamon a tükörben, bár a vaksötétben alig látok valamit. Jaj, anyám. Remélem, most nem fog felállni a farkam…
***
Nagy dörrenésre ébredek, alig múlt el hajnal 2. Szuszogva dörzsölöm meg a szemeim, majd nézek körbe, akár egy jó házőrző. Nagyot nyelek, teljesen kiszáradtam. Kikászálódok az ágyból, majd kislattyogok a konyhába. Majdnem két kortyból megiszok egy pohár vizet. Jaj, de jól esik!
Megtörlöm a szám, majd visszaballagok a hálóba. Mosolyogva nézek végig Nervon. Micsoda látvány, kiterült, mint egy béka. A karjai a feje mellett, a lábai széttárva…. hoppá. Vigyorogva ülök marha óvatosan a helyemre. Nocsak-nocsak, szép kis merevedésed van. A számat beharapva tornászom fel magam mellé, és nézek végig a testén. Legszívesebben felkelteném, hogy szeretkezzünk egy orbitálisat, de sajnos ez az opció eleve ki vna lőve. Ahj, ne már, Mordred!
A levegőmet visszafojtva nyúlok lassan a lábai közé, és érintem meg a férfiasságát. Nem mozdul, egyenletesen szuszog, alszik. Újból kiszárad a torkom, ahogy kitapinthatom az egészet. Teljes hosszában áll. Óvatosan simogatni kezdem, de vigyázok, hogy ne nagyon érjek hozzá. Nem akarom felébreszteni. Mi a szart mondanék? Gondoltam, nincs bent a szerződésemben, de azért kiverem neked, hátha meglepődsz? Lófaszt.
Halkan felszusszan, ahogy végigzongorázok a hímtagján, ám megrezzenek, mikor oldalra billenti a fejét, és kicsit összébb húzza a lábait. Picsába, pedig mekkora lett volna!
Visszahúzom a kezem, megvárom, míg kicsit lenyugszik, majd újból simogatni kezdem. Ezúttal nem hagyom abba, élvezem, ahogy álmában nyöszörög. Totális vigyor viszont csak akkor terül el a képemen, mikor megérzem, hogy nedves lesz a nadrágja. Jaj, Nervo! El sem tudom képzelni, mit álmodhatsz épp!
|
| Kita | 2013. 09. 09. 21:03:23 | #27272 |
Karakter: "Nervo"
Megjegyzés: Docknak~
Ez... förtelmes. Olyan sűrűnek tűnik a levegő, hogy legszívesebben elszaladnék messzire… Beszélni is alig beszélünk és ha hozzám érne, összeszorul a mellkasom. Ég a bőröm, hogy megint magához húzzon, mint régen. Hogy odabújhassak… buzerálhassam a haját.
Lent a gitáromra hajtom a fejem, keserűen nyelve egyet. Vagy tízszer kellett visszafognom magam, hogy ne kiáltsak utána, hogy DOOOOCK, HALLGASD MEEEEEG!
Nem jönne le. Komor, nem beszél, összepréseli az ajkait. Tudtam, tudtam, hogy meg fog undorodni, ha rájön, kerülni fog… nekidöntöm a hideg fának a homlokom, nyelve a könnyeim. Nem bíroka közelében lenni, érezni azt a nehéz pillantást a hátamon, de ha nem lenne, még kutyábbul szenvednék.
Az meg hogy mellettem van, alig húsz centire, viszket a bőröm, hogy rávessem magam az ajkába harapjak.
Dock! Annyira… annyira sajnálom.
***
Nyúzottan kelek fel reggel sokáig fekve maradva. Nem tudom, mennyit aludtam, mikor aludtam el egyáltalán, mert sokáig hevertem összekuporodva; hányingerem volt, alig kapva levegőt ordítottam volna… legszívesebben sikoltoztam volna, hogy jöjjön be a szobába.
De aztán csak összeszorított szemmel mantráztam, hogy semmi bajom, semmi bajom. Minek kínzom magam olyan miatt, ami sosem volt. Gondolom…őt sem zaklatja…
Ő is szarul néz ki. A gonosz kis hang azt mantrázza a fejemben, hogy biztos rosszul van magától, hogy egyáltalán… ú-úgy közeledett volna… Mégis, ha kint vagyok, nekem jobban megy a duma terelése. Minden szart képes vagyok összehordani, hogy ne jöjjön ez a is affér szóba.
A fél életem egy kávéért és egy kibaszott karnyi staubért. Vagy egy üveg whiskeyt akarok bármit, csak az agyam ne kattogjon, mert beleőrülök!
Jóreggelt morgása után a szemem dörgölve állok mellé. Egy icipicit kesernyés kezd lenni a reggeli illata…
- Meg fog égni, nem? – kérdezek megtámaszkodva a pulton.
- De – mondja. Mintha csak le lett volna írva egy papírra. Egy pont a végén. Se színe se íze. Csak De.
Az a pár centi szikrázik közöttünk, megfeszítem az ajkaim, oldalra lépek. Éget a szégyen. Mindig belém nyilall az arca, amikor meglátott, az a megdöbbenés… a hangos csattanásra és a tányér csörömpölésére meglepve fordulok felé.
- Mordred!
- Leesett- folytatja színtelenül.
Mély csend. Nehéz, nyomasztó, fojtogató, legszívesebben sikoltozva rohannék ki a tengerpartra, csapkodva, ordítva, amíg bele nem halok.
- Te nem eszel? – kérdezi a testem, de az agyam még mindig szenved, a szívem minden dobbanására görcsösen húzza össze a mellkasom. Hányingerem van.
- Nem.
- Pedig tudod, hogy a reggeli étkezés milyen fontos – karolom át magam. Ki kell mennem, mert… mert nem bírom vele egy szobában. A szobámba akarok menni, magamra zárva az ajtót, a fejem a kezembe szorítani, amíg össze nem roppan.
- NERVO!
Megrándulok, mintha ostorral csattintanák végig a hátam, csípősen marva magát a bőr alá.
- Miért csinálod ezt?! – hördül fel felém lépve, rémülten hátrálok el, lassan könnyesedő szemekkel.
- M-mit…?
- Én ezt nem bírom épp ésszel felfogni! Miért csinálod ezt velem? – tajtékzik, a földhöz csapkova… a telefon éles dörrenésére megugrok, összehúzva magam hátrálok el.
Az apró szikrák lassan lángra kapnak.
- Nem csinálok… semmit, Mordred… - ütközi a csípőm a pultnak. Tajtékozva közelít felém, a gyomrom összeszűkül, ahogy figyelem a szemeiben lobogó haragot.
- Úgy viselkedsz, mintha soha többet nem lehetnénk úgy, mint eddig! Ha annyira érdekelt volna, hogy fiú vagy-e vagy lány, akkor álmodban megleslek. De sosem érdekelt!
Nyelek egyet, de a torkom összeszorul, meggémberedve figyelek; levegőért kell kapkodnom. Tessék? N-nem… nem érdekelte…?!
- A pénzed sem érdekel… vagy amit csinálsz…csak az, aki vagy.
Nem… ne folytasd, nem hiszem el, nem mondasz igazat, NEM!
- Jó volt veled, és nem azért, mert azon filóztam, hogy lány vagy e vagy fiú…
Nem…nem lehet.
Legszívesebben összerogynék ha nem tartana a pult, de tartva magam hajtom le a fejem reszketve. Nem… nem mondhat igazat, az nem lehet. Összeszorítom a szemem, de hiába égeti, csípi, csak… nem, nem akarok sírni. Nem… gyerünk, szedd össze magad… na, gyerünk már. Gyerünk… na!
- Nervo… - suttogja csendesebben és annyi… annyi mindent hallok a hangjában hogy legszívesebben felzokognék. Még egy ilyen… hülye faszt, mint én… - Ne haragudj, nem akartam kiabálni.
Megérint. Minden ellenére közel lép, átfon, magához szorít; a bőröm szinte serceg, ujjaimmal mohón és reszketve karolom át a hátát szorosan… Dock! Istenem Dock…
- Nem akarom, hogy megutálj! – szipogok nyelve, így a fele durván érthetetlen lesz… nem akartam hogy megundorodj, hogy…valami olyannak láss, ami nem természetes…
- Ne butáskodj… - suttogja. Érzem a leheletét a fejemen, az arcom cirógatva még szorosabban bújok hozzá. – Miért utálnálak? Olyan jól elvagyunk.
Remegve szorítom, nem bírom felemelni a fejem. Néha megremegek, erőszakkal visszafogva a kitörni készülő zokogásom, de ő türelmesen fog simogatja a hátam, a fejem… milyen hülye kölyök vagyok, basszus…
- Olyan… sok bajod van velem – suttogom rekedt hangon, szipogva – Ne haragudj…
- Ugyan, na. Nyugalom – simogatja meg a fejem, szinte felgyulladok, amikor a tincseim közé nyom egy puszit.
Bár szorosabban húzna magához, bár a számat tépné…
Sokáig szorít ringatózva, ez rossz szót sem szól… megdörzsölöm az arcom, óvatosan a mellkasára fektetve a fejem.
- Szóóóval – nézek fel rá óvatosan, felvont szemöldökkel. – Nem érdekel, amit csinálok?
- Hé, én nem... nem úgy értettem! – néz rám meglepetten, de én csak nevetve fúrom az arcom a mellkasához. Mégis, megremegő izmokkal nyelek egyet, kibontakozva a karjai közül. Olyan furcsa, túl nehéz felfogni, hogy tényleg… tényleg nem zavarja. Mégis így is… megölel, hozzábújhatok? Egyáltalán nem zavarja? – Igenis, érdekel!
- Jobban vagy már? - kérdezem csendesen, megsimítva az oldalát, óvatosan, remegő ujjakkal a sérült bordái felett.
- Sokkal – mormolja csendesen.
- Nem fáj semmid? – kérdezem félve.
- Majd beforr, ne félts – cirógatja meg az arcom. Egy hosszú pillanatra lehunyom a szemem, a tenyerébe simulva finoman csupán egy hosszú, örökké tartó röpke pillanatra. Megrebbenve emelem el a fejem, picit hátrébb lépve hátratúrom a hajam.
- Mi lenne, ha ma rendelnénk kaját? – ajánlom félmosollyal, a pólóm végét birizgálva.
Reggeli után megmosom az arcom, nehezet sóhajtok. Még inkább össze vagyok zavarodva, a gyomrom pedig csiklandozva háborog. Alapos, hossz zuhanyt veszek, de a gondolataim zavarosabbak, mint valaha. Ugyanilyen csendes némasággal öltözöm fel; ki akarok menni a tengerpartra. Fehér, vékony vászonnadrágot veszek fel, ujjatlan inggel, vékony szandálba lépek.
Megbeszéltük, hogy kimegyünk… a hajam könnyű copfba fogatom a fejemen, kilépve. Nem kell egy kiló vakolat, nem kell smink, bár így csontig csupasznak érzem magam…
Semmi smink. Semmi. Egy szem se.
Semmi körömlakk, semmi kiegészítés… reszketve sóhajtok fel. Egy pillanatra lerogyok az ágy szélére, nagyon sóhajtva.
A házhoz tartozó partrész öt kilométer hosszú. Ez magánpart, elkerítve, senki se jöhet ide, senki se láthat majd meg… Kilépek a szobából, kezem a kilincsen, amikor felpillantok rá. Pár kósza tincs hullik az arcom elé, zavartan vörösödve nézek oldalra, mellé lépve kezem a könny nadrág zsebébe vágom.
- Mehetünk? – vigyorgok rá, intve a fejemmel. Milyen jól néz ki, ez… olyan hihetetlen. Kitalálni kifaragni se lehetne…
***
Sokáig sétálunk, a végére elfelejtve a nyomasztó, elhatároló gondolataim; nevetve futok előtte, ujjaim a puha homokba mélyednek… a tenger hullámzik, tengervíz és napsütés illata van mindennek.
Mielőtt ténylegesen elönthetett volna a hullám felkap a derekamnál fogva… a sós vizet köpködve kapaszkodok a karjába, ő pedig jóízűen nevet. A lábam nem ér le, pedig csak a derekamnál fogva emel a mellkasához…
- Nem fair a kisebbet kinevetni! – szipogok. A hajam kioldozódott, az alól nézek rá, mint egy viziszörnyt…
- Ugyan már. Te is nevetnél magadon.
- Mindenhol tengervíz van… ahol nem is kéne, hogy víz legyen – szipogok. A fehér ruha rám tapad rám, a nadrág, a vékony ing, de a hideg alatt is érzem a hátamon a mellkasa melegét, hátravigyorgok rá. Még mindig kalimpálnak a lábaim, csendesen lógok a bicepszébe kapaszkodva… szent ég. Meg se rándul, hogy a súlyom tartja… Nyelve egyet fordulok előre, picit megrándulva.
Hirtelen nagyon is élénken él bennem a kép, amikor utoljára együtt aludtunk, összesimulva…
Hogy akkor mire keltem. Még vörösebben rándulok meg a karjai között, megpaskolva, de bőszen kerülve a pillantását. Ez nem egészséges, hogy ilyenekre gondolok természetes meg végképp nem.
- Tegyél le – szipogok és a lábujjaim a puha homokba fúrom. Olyan jó… Imádom a tengerpartot. Bár a kép szépségét elveszi, hogy a ruháim rám tapadnak, legalább meleg van… de akkor miért libabőrözök?
- Menjünk vissza? – kérdezi. A bőrének különös fénye van, ahogy ráesik a lemenő nap vörös fénye, szikrázik, mély bronzszínnel vakít… olyan szép. A feltámadó szélben hátratúrom a hajam, felvéve a homokba dobott vékony szandált. Ki tudja hány órája grasszálunk, mászunk a homokon, a fövenyen, tapossuk a vizet…
- Mi lenne ha otthon fognánk egy nagy vödör fagyit és egy jó film mellett megennénk? – ajánlom, miközben visszafelé taposunk. Az oldalam néha-néha nekisimul, megannyi kis bizsergő pontot gerjesztve a bőröm alatt.
A másik kezemben a cipőm lengedezik, de a szabad kezem néha nekisimul, inkább zavartan a hajamba túrok, kirázva; a víz végigcsorog a hátamon, lassan a gerincem mentén. A szám kiszárad… mikor rám néz, gonosz nevetéssel elkapom az alkarját é egy pördítéssel kibillentem az egyensúlyából.
Gyanítom, túlzottan is meglepem, ezért sikerül egyáltalán a vízbe nyomni… én pedig sátáni kacagással dobom el a cipőket a partra és utána vetem magam, egy lapos fejessel a mélybe vetem magam mellé… gonoszul a szemem villogtatva csalom, provokálva, a hullámok közé.
|
|
