A kis farkas elszállítása után, egy finom fürdõvel kényeztetem magam, vagy egy órán keresztül, és nem gondolok semmire. Néha rám is rám fér, némi lazítás, majd az én kedvenc kis Lizanderem jön be, és ledobva ruháit csatlakozik hozzám. Közvetlenül mellém telepszik, és simogatva mosdatni kezd, amin elvigyorodom.
- Hízelegsz?... Csak nem féltékeny vagy a kis farkasra? – nézek rá sanda tekintettel, amire lehajtja fejét. Ebbe szépen beletrafálok, hisz majd meg eszi a penész, amiért érdekesnek tartom õt. Mostanában, látványosan unom a körülöttem lévõket, beleértve, az én szépséges Lizanderemet is.
- Nem tisztel téged… - feleli, elég diplomatikusan, mintha annyira érdekelni, ki tisztel és ki nem, még engem sem érdekel, hát még õt, de aranyos, amiért ennyire próbál bevágódni nálam. Persze erre semmi szükség, neki nincs, hisz nem csak az ágyam osztom meg vele, de minden egyes harcomra elkísér.
- Nem is kell, hogy tiszteljen, azt ki kell érdemelni, vagy meg kell szerezni, én utóbbit választom… Be fogom törni… - hunyom le szemem, huncut, sunyi vigyorral képemen.
- Bevitted a hárembe, és elláttad?
- Igen, ahogy parancsoltad… - feleli halkan, és engedelmesen, simul hozzám. Lizander a leg simulékonyabb ágyasom, és pont ezért szoktam õt csatába vinni, de hiába a nagy odaadás, ha nem erre vágyom. Lassan visszasírom Lucifert, vele legalább volt néhány izgalmas pillanatom. Most is izzik a vérem, ha összecsapásunkra gondolok. Unottan állok fel, és utánam tekintve áll fel Lizander is, nem érti, miért vagyok ilyen magamba fordult mostanság, és természeténél fogva, nem is fogja soha. Az egyetlen, aki képes felfogni érzéseim, talán ez a veszett eb lesz, már ha sikerül némileg betörnöm. Kilépve a hatalmas kádból, vagy inkább medencébõl, terítek magamra egy köntöst, és intek kedvenc ágyasomnak, hogy kövessen. Azonnal mozdul, meg sem kell szólalnom hozzá.
- Öltözz, visszahozzuk, Lártent, ha már Seregély olyan csúnyán elbukott, hisz mégsem hagyhatom, hogy egy értékes tulajdonom, más illetéktelen kezébe kerüljön… - fejtem ki, miközben öltözni kezdek. A szokásos fekete, bõrszerelésem veszem magamra, egy hosszú szõrmés nyakú, kabáttal, a kis drágám, pedig saját ruháit veszi vissza. Még indulás elõtt benézek, az ikrekhez, és megállva elõttük nézem õket. Nesme szólal meg, de igen visszafogottan. ~ igen gazdám?~ Érdeklõdik, mire egy sóhajt kap. Lizander a hátam mögött ál, szótlanul, és várja utasításaim.
- A kölyök tetszik nektek igaz? Kíváncsi vagyok, vajon ki tudna e választani titeket az eredeti alakotokban… - vigyorodom el.
- Na mindegy… A lényeg, hogy szerintem van elég tökös ahhoz, hogy meglépjen a hárembõl, és kellõen pofátlan, hogy értetek jöjjön… Segítsetek neki, de ne merjetek pofázni… Azt nagyon megbánjátok… - csillannak meg kegyetlen szemeim, és ezzel viharzok ki a terembõl , megállva, pedig Lizanderre nézek.
- Sietünk… - nézek végig rajta, és megfogom karját. Lizander lehunyja szemét, és egy csodálatos karddá formálódik kezemben. Elvigyorodom, és hátamra erõsítve indulok, ki a kastélyból. Nagyon gyorsan haladok, így senki sem veszi észre, hogy elhagyom a kastélyt. Nem tervezem, hogy sokáig leszek távol, mivel vendégem, vagyis új szerzeményem, biztos tevékenykedni fog ez idõ alatt is. Villámgyorsan szelem át a tájat, magam mögött hagyva mindent, városokat, településeket és csak abban a városban állok meg, ahol az én kis szökevényem bujkál. Pontosan érzem, hogy hol tartózkodik, ezért célirányosan tartok hozzá.
- Gazdám, mit fogsz tenni vele, ha megtalálod? – érdeklõdik szépséges fegyverem.
- Azt majd még eldöntöm… Egyenlõre csak visszaviszem régi otthonába… - kuncogom gonoszan, majd lefékezek. Még a föld is megremeg lábam alatt, ahogy hatalmas sebességembõl megállok. A kis drágámmal három pasas szórakozik. Emberek, nyavalyás gyönge emberek. Ez némileg elkeserít, mivel így tényleg csak egy unalmas túrává válik ez az egész út. Kõrbe nézek és mivel elég messze vannak tõlem nem vesznek észre, de Lárten igen. Felém kapja fejét és rettegés ül ki pofijára. Elindulok feléjük, szép lassú léptekkel. Lárten hátrál, a három tag pedig meglepetten néz rá. Annyira gyöngék, hogy még hatalmas erõm sem érzékelik, ez egyre uncsibb.
- Gazdám, ne… - suttogja rossz fiú volt és ezt õ is tudja, márpedig aki velem szemben hibázik, annak nem biztos, hogy adok új esélyt korrigálni.
- Neked meg mi a bajod kicsike? Ennyire félsz tõlünk? – nevetnek fel,. mire szemem forgatva sóhajtok.
- Nem hinném baromarcú, szerintem tõlem fél… - szólalok meg végül, mire mind felém fordulnak és fegyvert rántva állnak meg velem szemben. Megcsóválom a fejem és ügyet sem vetve rájuk kezdek beszélni Lártenhez.
- Kicsikém, ugye tudod, hogy most veszett pipa vagyok rád? Itt szórakozol ezekkel a senkikkel, ahelyett, hogy engem szórakoztatnál és szolgálnál! – morranok rá, de elég finoman. Harag vagy méreg nem látszik rajtam.
- Tudom… Sajnálom, kérlek bocsáss meg… Már megbántam, vissza szeretnék menni hozzád… - könyörgõre fogja, ami látszólag le vesz a lábamól, de valójában kicsit sem érdekel. Elgyengült tekintettel mosolyodom el, mint aki elégedett a válaszával és így sétálok felé, egy határozottabb léptekkel. A három fószer nem érti mi folyik itt, és elé állva próbálnak szembe szállni velem. A marhák, de mindegy, legfeljebb Lizander morogni fog, hogy ilyen hitvány senkik vérével mocskolom be, csodás pengéjét.
- Tûnj innen bárki is vagy… A kicsike a miénk!! – próbál az egyik eltántorítani és erõsen markol fegyverébe. Ezen jót kuncogok és elõhúzva Lizandert . A három pasas támad, nagy harci ordítással. Ennek csak a füstje nagy, de legyen. Feléjük mozdulok, de már csak azt veszik észre, hogy a hátuk mögé kerültem, majd mind a három holtan esik össze. Agyuk csak ekkor fogja fel, hogy már halottak és azonnal patakokban kezd folyni belõlük a vér. Lizander nem is tudja szó nélkül megállni.
- Uram… Komolyan ilyen csatákra tartasz engem? Ez megalázó… - hallom hangjában a duzzogást, de most mással vagyok elfoglalva és elrakva õt indulok újra Lárten felé.
- Kuss, örülj neki, hogy használlak!! – morranok rá és mikor odaérek csodás ágyasomhoz felemelem kezem. Erre összerezzen, de magamhoz húzom és megölelem. Lártzen kicsit megnyugszik és hozzám simul, de ez csak álca, érzem a szívverésén, hogy még mindig nem akar velem lenni, ezért nem hagy sok választást. Engem nehéz átverni, mert sosem a szavakra vagy a tettekre figyelek, hanem a lélekre, ami most Lártenbõl azt üvölti, szabadulni akarok. Kár érte, pedig csodaszép fegyver és nagyon jó ágyas, de legalább példát tudok statuálni vele.
- Még mindig azt hiszed, hogy becsaphatsz? Kígyót melengetek a keblemen, egy igazi viperát, de már nem sokáig. – Abban a pillanatban, már mozdulna is, hogy védekezzen és inkább menekülõre fogja, de ezzel már elkésett.  Megragadom haját, és hátra rántom fejét, majd szabad kezem mellkasához nyomom, és egy jelet épetek mellkasába, ami az árulók bélyege, egy kígyó. A fájdalomtól felüvölt és azonnal el is veszíti eszméletét, így a hátamra kapom és elindulok vele vissza a kastélyomba. Visszafelé sem tart tovább az út és mikor megérkezünk, az egyik katonám áll elénk.
- Uram merre volt? Az a kutya, kiszökött a hárembõl és a kastélyban garázdálkodik. Nem adott utasítást vele kapcsolatban, így hagytuk.
- Értem. – dobom át Lártent az õ vállára.
- Vidd a hárembe, és kössétek ki az egyik gerendára, szemléltetésként… A kis kutyulit pedig szórakoztassátok el az udvaron… Gondolom az ikrek már nála vannak ugye? – érdeklõdöm beteges vigyorom kíséretében. A katona bólint, majd elindul a hárembe, én pedig elõveszem Lizandert, aki visszaalakul és megáll elõttem.
- Szabad megkérdeznem, hogy mi a terve?
- Nem… és még egyszer ne merj méltatlankodni mire használlak… - erre fejet hajt és hátra lép egyet.
- Most eredj vissza a hárembe… - morranok rá és hátat fordítva megyek le a fõtérre, ahol a kis farkas már nagyban kószál. Figyelem õt, minden mozdulatát, de nem túl közelrõl. Az embereim tudják a dolgukat, így csak néznem kell a szép elõadást. A srác ügyes, nagyon és kifinomult a mozgása, bár sok helyen túl vad és nyers. Fölösleges energiákat éget a veszett nagy mozdulataival, de mindennek ellenére, nagyon nagy tehetség és megérdemli az ikreket. A nagy kérdés, hogy rájuk lel e a próbán. Agyalok el magamba, miközben egyre közelebb lépek hozzá. A végén a sok lúd disznót, ez esetben farkast gyõz és leteperik a kis drágát.
- Eressz el hallod?! –morogja, de csak kinevetik a legyõzött kutyulit. A Fegyverét is elveszik tõle, így az ikrek újra az én kezembe kerülnek. Nem mintha hiányoltam volna õket. A két nagyszájú és idegesítõ kis nyavalyás.
- Nincs helyed itt, te korcs – ezért még szorulni fog. Nem szeretem, ha helyettem akarnak megállapítani dolgokat. Ez a srác lehet, hogy veszett, de biztos érdemesebb a csapatomat vezetni Lucifer serege ellen, mint ennek a nagyszájú hadvezérnek. Csak egy sanda pillantással intézem el és beállok a kis drága kutyuli elé.
- Hûtlen, rossz farkas vagy Kieran – hallatom hangom, mire rám néz, de azzal a lendülettel már jutalmazom is egy szép pofonnal. Szája felreped és a fölös vért a földre köpi. Valójában kicsit sem vagyok mérges rá, hisz tudtam, éreztem ezt fogja tenni, ezért ha ellene lettem volna, teszek valami óvintézkedést. Most mégis megjátszom magam, hogy azt higgye, most aztán rossz fát tett a tûzre és persze más okom is van. Ez egy remek játék és legalább megtudom, mennyire képes alkalmazkodni a saját érdekei végett.  
- Szerinted majd türelmesen vártam volna a szajháid gyûjteményedbe?! Ennyire nem lehetsz idióta  - mindenki felmordul, hogy ilyen hangnemet enged meg magának, de engem nem lep meg, viszont kicsit sem tetszik, hogy lenézi a háremem. Nem csak azért mert csodaszép, de erõs is. Persze ezt õ nem tudhatja, de mivel benne van a nagyképûség, most kap tõlem egy leckét, amit remélhetõleg meg is fog érteni. Elvigyorodom és közel lépve hozzá adom oda egyik emberemnek az ikreket.
- Vidd õket vissza a helyükre… - ez most a háremet jelenti és emberem szerencsére pontosan tudja, mit akarok tõle, majd Kieranra nézek és megsimogatom arcát.
- Te lenézed a háremem? Ez nagyon ocsmány dolog, remélem tisztában vagy vele… és mivel nem becsülöd õket rendesen, most megmutatom mit jelent nálam a háremben tartózkodni… - csak morog és vicsorog, de szabadulnia képtelenség ebbõl a helyzetbõl. Hátat fordítok és visszasétálok a kastélyba, embereim pedig hozzák magukkal a kis farkaskát.  Egyenesen a hárembe megyek, és az ajtó melletti lyukra csak elismerõen bólogatok.
- Ezt te csináltad?
- Valahol csak ki kellett jönnöm, ha már voltál olyan féreg, hogy varázslattal védted le az ajtót… és csak tudatom újra meg fogok lépni, ha ide zársz be… - morog tovább, mire megállok és visszanézek rá. Pont az ajtóban állok és már félig ki is nyitottam.
- Te aztán nagy stratéga vagy… - kuncogom és kilökve az ajtót lépek be. Lárten a terem közepén egy oszlopon lóg és még mindig eszméletlen. Kieran azonnal felismeri õt, ez látszik rajta, de nem szól egy szót se, csak végignéz rajta, amolyan ezt jól meg szívta tekintettel. A hárem összerendezõdik, és mindenki engem figyel. Már az ikrek is ott vannak köztük, két csodálatosan sexi fiú, akiknek csak a szeme más színû. Az egyik élénk kék a másiké élénkzöld. Kirínak a tömegbõl, egyértelmûen õk a leg szebbek mind közül, de ennek ellenére én még mindig idegesítõnek tartom az állandó szemtelen, idegesítõen tenyérbe mászó fecsegésüket. Kieran felé fordulok és intek, hogy engedjék el.
- Itt nincs harc Kieran, tartsd magad ehhez, vagy megbánod… - mondom teljesen komolyan. Kieren kirántja magát és megigazgatva ruháját morog magában. Ügyet sem vetve rá sétálok végig háremem elõtt, majd végigmutatok rajtuk.
- Válassz.
- Válasszak, mégis minek? Nekem egyik sem kell! – feleli undorral a hangjában.
- Akit választasz az lesz a harcostársad a holnapi napon, mikor megmérkõzhetsz velem. Holnap bebizonyíthatod, hogy méltó vagy a tiszteletre és megbecsülésre. Nekem is te fogsz választani, hogy ne legyek elõnyben. Eredetileg én Lizandert szoktam választani, de vele túl nagy elõnyben lennék, ezért bízom rád a döntést… - fejtem ki, mire értetlenül néz rám és elgondolkodva néz végig háremem tagjain. Valamiért ki akarja találni gondolataim és, hogy mi a célom ezzel, de véletlenül sem beszélek egyértelmûen, vagy árulok el konkrét dolgokat.
- Nos? … Ilyen nehéz dönteni?
- Ez baromság, csak szórakozol velem megint… Mégis mi a fészkes fenének kellene nekem egy ágyas, hogy kicsináljalak? Csak add vissza az ikerpengét, hisz úgy is hozzám tartoznak. Megszereztem õket.. – morog, szinte habzó szájjal, de én csak karba tett kézzel figyelem kiakadását. Mikor befejezi, oldalra biccentem a fejem.
- Befejezted? Egyszer megszerezted  az ikreket, másodjára elloptad, az kicsit más… de ha annyira akarod õket, csak érdemeld ki. Most gazdátlanok és tudom, hogy tetszel nekik, szóval, válassz harcos társat magadnak és nekem is… MOST!!! – ripakodok rá, egy teljesen higgadt hangnembõl, akár egy pszichopata, majd ismét váltok egy nyugodt vigyorra.
- Ki foglak csinálni… - feleli majd rendesen megnézi a szépségeket. Egy darabig így figyel és gondolkodik. Ha a helyében lennék, azt választanám, aki a legjobban gyûlöl engem és ez egyértelmû. A srác úgy néz rám, hogy fel tudna nyársalni, pedig háttal állok neki, de még így is érzem gyûlöletét. A kérdés most már csak az, hogy Kieran vajon mennyire érez rá a dolog lényegére.
- Na jó, neked legyen… Zannar… - vigyorodik el, de Zannar megrémül, és hátra lépve néz kétségbeesve Kieranra.
- Jó döntés… - mondom elismerõen.
- Nekem legyen az ikrek közül a kék szemû.
- Az ikrek párban vannak. - vigyorodom el, és kilépek a hárem elõl, hogy rendes rálátás legyen mind a kettejükre. Nesme persze ismét beszédesebb akar lenni a kelleténél, de még mielõtt megszólalna szólok rá.
- Kuss, nincs pofázás madárkáim, majd a saját lakosztályotokban kipletykálhatjátok magatokat, de addig nem akarok pofázást. – nézek rájuk kicsit csúnyán, majd intek az én szépséges Zannaromnak, hogy jöjjön velem. Vonakodik megtenni, húzza is a szájacskáját rendesen, de végül csak megmozdul és mellém állva, gyilkos pillantásokkal illeti Kierant.
- Most már te is átérezheted a kis drága gyûlöletét. Igazán csábító nemde? – nevetem el magam és átölelem Zannar vállát. Az ikrek is megmozdulnak, és Kieran mellé állnak. Még így is illenek hozzá, ami lenyûgözõ.
- És most? – érdeklõdik Kieran, mire vállat vonok.
- Ezt neked kell tudni… Kapsz egy szobát, mivel úgy láttam a hárem nem felel meg magas igényeidnek és megismerkedhetsz harcostársaiddal, ahogyan csak jól esik. – kuncogok tovább és intek egyik emberemnek, hogy vigye õket egy szobába, ahol végre elmélyedhetnek egymás társaságában. Szerencsére ezeket nem kell kimondanom, hisz az embereim ismernek már annyira, hogy tudják mit várok el, ráadásul a legtöbben átestek ezen a ceremónián, bár velem még egyikük sem harcolt. Nem pazarlom magam amatõrökre, de Kieran valamiért jobban érdekel mit a többi és rá akarok jönni, mit tudnék belõle kihozni. Veszett viselkedése és gyûlölete, vagy éppen undora amit felém táplál talán nem lenne sok mindenkinek csábító, de én szeretem ha õszintén állnak hozzám és nem rejtegetik gondolataikat. Ez a srác nyitott könyv és minden lapján szétcincálva végzem. Ahogy elvezetik õket, én is visszavonulok Zannarral ügyet sem vetve háremem többi tagjával és visszavonulva szobámba dõlök el az ágyamon. Zannar csak áll és néz, nem akaródzik neki velem közös ágyban aludni, még így sem, hogy esélye sincs ellenem. Imádom kitartó ellenállását, de sajnos pont emiatt nem tudtam õt odaadni senkinek, pedig milyen csodaszép és erõs fegyver, kár érte, hogy parlagon hever.
- Nyugi Zannar… nem fogok hozzád érni. Kicsit sincs kedvem vagy hangulatom hozzád.
- Gyûlöllek… egyszer megfizetsz mindenért… - morran fel és  mikor ránézek egyet hátra lép, amolyan védekezés gyanánt.
- Mindennek el jön az ideje kicsike… De addig amíg ez nem történik meg higgadj le szépen és ülj le. Holnap toppon kell lenned, hogy hátráltatni tudj engem… - hunyom le szemeim, de közben érzem meghökkenését. Közelebb jön hozzám és leül az ágyra.
- Azt akarod, hogy hátráltassalak?? – ez nagyon meglepi õt, magam, sem értem miért. Kinyitom szemem és felülve megvakarom fejem.
- Egyértelmûen igen…  A srácnak esélye sincs ellenem, fegyverrel ikrek ide vagy oda, én erõsebb vagyok és nagyobb a harci tapasztalatom… Neked holnap csak az lesz a dolgod, hogy megnehezítsd az én dolgom megkönnyítve ezzel Kieran dolgát…
- De miért? – értetlenkedik tovább, ami kezd untatni. Most minek magyarázgassam el neki, hogy így lesz érdekes a harc, mert ellenkezõ esetben, csak egy perces hercehurcává vállna, aminek még a gondolatától is irtózom, ráadásul nem derülne ki Kieran mire képes valójában. Ereje messze felül múlja a harcosaimét, személyesen akarom érezni mire is képest egy tiszta harcban.
- N e kérdezgess, csak tedd a dolgod… - fejezem be ezzel a beszélgetést és ismét lehunyom szemeim. Elég gyorsan bealszom, mit sem törõdve szobatársammal, aki végig azon agyal hogyan tudna megölni és lelécelni. Okos srác és tudja esélye sem lenne, ezért csak elméletben játszadozik és végül õ maga is elalszik. Másnap reggel én már csatára készen állok és ébresztgetem kicsi álomszuszékomat.
- Kölyök… ébresztõ… Itt az idõ… - mire lassan ébredezni kezd és ahogy meglát engem visszahõkölve pattan ki az ágyból. Ezen ismételten csak nevetni tudok.
- Mi van? Annyit elmélkedtél az éjjel, hogy nem bírtad kipihenni magad? Pattanj és készülõd el, de gyorsan.  – adom utasításba. Gyorsan elkészül és mire leérünk a térre, már mindenki minket vár. Kieran széles vigyorral a képén néz rám, és mellette az ikrek foglalnak helyet.
- Ahogy látom rájöttél, hogy kik az ikrek…
- Aljas egy húzás volt elvenni õket tõlem és várni, hogy vajon kiválasztom e õket…  Bár még mindig nem értem mit akarsz tõlem… Lehet, hogy az ágyasaid jó fegyverek, ami elég fura és ugyanakkor izgató is, de eszemben sincs  ezt a helyet elfoglalni… - magyarázza mire csendre intem.
- Állj le, hová rohansz? A terveimrõl késõbb, most mutasd mit tudsz… ha elég ügyes vagy meg is ölhetsz… - kuncogok és lerakom a kezem a földre, mire egy hatalmas vasból álló zárt ring emelkedik ki a földbõl, hatalmas morajlás kíséretében. Vadul néz ki, kõrben szögek állnak ki belõle.
- Ez meg mi? – kérdezi Kieran.
- Nem konzultáltál a fegyvereiddel? Jobb lesz, ha sürgõsen felveszed velük a kapcsolatot, mivel szükséged lesz rá… - nyúlok hátra Zannarért, aki azonnal át is alakul egy csodaszép láncos pengévé.  Kieran sem vesztegeti idejét és már marokra fogva a két pengét támad igen hevesen, amire szüksége is van ellenem. Az én kis drágám pedig derekasan küzd ellenem, hogy megnehezítse dolgom. Még véletlenül sem mozdul úgy ahogy nekem jó lenne, de ez pont így érdekes, így a harc igen szépen elhúzódik és még sérülést is sikerül benyelnem, ami Kieran legnagyobb sajnálatára szinte azonnal össze is forr. Ez idõ alatt bõven fel tudom mérni képességeit és mikor már alig van jártányi ereje állítom le a harcot. Térdre rogyva liheg a földön  és mikor odasétálok hozzá elvigyorodom.
- Megérdemled az ikreket és egy jó reggelit… - a ring vissza sülyed a földbe és már csak néhány szétzúzott kõdarab mutatja, hogy itt bizony kemény csata zajlott. Kieran felnéz rám és szemében újra a vad tûz csillogását fedezem fel. Tudom, érzem még mindig küzdene és nem akarja elismerni, hogy bizony jóval erõsebb vagyok nála. Ez igazán tetszik, de nem lenne jó ha most tovább harcolna, hisz ereje kifogyott és a végén elveszíteném, egy ostoba mozdulata miatt.
- Nézd Kieran… Tudom nehéz elismerni egy vereséget, de ellenem nem szégyen alul maradni… Idestova 5000 éve már, hogy háborúból háborúba megyek, angyalokat mészárolva hadvezérként. Jócskán mögöttem vagy és nem is ellenfélnek szánlak…
- Leszarom… megaláztál akkor… - morran fel és szemfogait kivillantva dühtõl vezérelve kezd átalakulni, farkassá. A látvány lenyûgözõ, nagyon tetszik és olyannyira elveszíti eszét, hogy fegyverei hiába figyelmeztetik, sõt kérlelik, hogy álljon le, ügyet sem vet rájuk. Átalakul és torkomnak esik, de mint eddig most sincs esélye, pláne így, hogy még az agyát sem használja. Lefogom és a földbe passzírozom, mire embereim odasietnek, hogy segítsenek.
- Nincs gond… lenyugszik  a kutyuli… maradjatok ki belõle!! – förmedek rájuk és közben felrántom Kierent , hogy a lakosztályomba vigyem, ahol ismét megkötözve végzi.  Nyugodtan ülök le vele szembe és karba tett kézzel nézem, ahogy vergõdik.
- Had meséljek neked valakirõl. Állíts meg ha ismered a sztorit, bár erõsen kétlem… Szóval… adott egy hadvezér, aki immáron olyan erõs, hogy a világban ahová számûzték, már nem akad ellenfele. A személy aki örök unalomra és tehetetlenségre kárhoztatta még nála is jóval erõsebb… nevezzük Lucifernek… Tisztázás végett a hadvezér neve Callistor… - súgom oda neki fejemet billentgetve.
- Ez a Lucifer ravasz egy jószág, hatalmas démon sereggel a háta mögött. A történetben õ a rosszfiú és már megérdemelne egy alapos elnáspángolást… Ebben tudnál segíteni Callistornak, aki cserébe hatalmat és megbecsülést ad… Persze választható opció a hárem is, de onnan nincs fejlõdés… Rabszolga leszel, vagy az enyém, vagy valaki másé, ez már nem számít. Most higgadj le és dönts…  okosan dönts és hallgass végre a két hülyére akiket választottál… - kuncogom.

Miután Lucifer számûzött, erre a sivár és apokaliptikus helyre, könnyen beilleszkedtem, hisz lételemem a gyilkolás és a harc. De mára ráébredtem, hiába otthonos a légkõr, hiába itatja át a levegõt, a vér és a halál átható illata, mégis unatkozom. Nem akad ellenfelem, akivel egy igazán jót szórakozhatnék, aki csillapíthatná, mérhetetlen vérszomjam. Új hobbit kellett találnom, még akkor is, ha teljesen hidegen hagy ez a világ, vagy a benne élõk. Ezért saját szórakoztatásomra, egy amolyan királyságot, hoztam létre. Királyságom, az anarchiára épülve mûködik, már hosszú ideje, és egyetlen szabály szerint áll fenn. Ölsz vagy megölnek. Ez aztán a kedvemre való szabály. Mivel már annyira belém ivódott, a katonai életmód. Tisztségeket, hoztam létre, képességeknek megfelelõen. Olyan személyeket válogattam, akik méltók lehetnek seregembe. Persze a választék igen gyér, de a démon fia abból gazdálkodjon, ami akad. Ezen szerzeteknek olyan hatalmas erejû fegyvert adtam a birtokukba, amivel, ha tudnak bánni, legyõzhetetlenekké lesznek. Éjjeli szórakoztatásomra is kitaláltam, egy kényelmes megoldást. Egy háremet, teli szebbnél szebb fiúkkal, akik másra nem is jók, csak, hogy kielégítsék mocskos vágyaim. Mert azok akadnak dögivel. A minap az egyik drágaságom, bedobta a törölközõt, úgy döntött nem bírja tovább és meglépett. Ezzel nagy szívfájdalmat okozva, törékeny lelkemnek. Bánatomat a két õrön vezettem le, akik azóta megtértek teremtõjükhöz, bárki is legyen az.

Még aznap, magamhoz rendelem Seregélyt, az egyik legjobb emberem, hogy menjen a kis szökevény után.  Seregély birtokában, az egyik leg hatalmasabb iker penge van. Nem mintha megérdemelné, de ahogy elõbb említettem, jobb nem akad.  Marcona külsejû démon, nem túl nagy szám, semmilyen téren, de eddig nem akadt, legyõzõje. Tróntermemben ülök, egy sárkánycsontból, készített trónon, ami egy hatalmas márványborítású, terem közepén ékeskedik. Persze a márvány, mint lakhelyem nagy része szintén fekete. Belépve Seregély elém sétál.

- Gondterheltnek látszik nagyuram. – Mondja meghajolva elõttem, na igen, mindenki tart haragomtól, ha rossz kedvem van az senkinek sem jó.

- Jól látod Seregély. Az egyik madárkám kiröppent kalitkájából, ezzel nagyon elkeserítve engem. Azt akarom, hozd õt ide nekem, ha kell karok lábak nélkül, de éljen! Én akarom kitekerni, törékeny nyakacskáját. – Nézek Seregély tekintetébe, és kimondottan kegyetlen tekintetem, elárulta, mennyire, mérges is vagyok valójában.

- Uram, ne aggódjon, még ma este visszakapja, elcsatangolt, madárkáját. – Teszi ikerpengéjét mellkasára.

- Ne tegyél elhamarkodott kijelentéseket Seregély, a végén, még feltételeket szabok, eme nagyképû megnyilvánuláshoz.  Elég lesz, ha visszahozod. A kis drága ravaszdi, hisz megszökött tõlem, ez már mutat valamit.  – Állok fel és lépek elé, majd vállára helyezem kezem.

- Nézz rám Seregély! Nagy, hatalmat adtam a kezedbe, és még nem akadt legyõzõd, de ettõl nem jeleni, hogy elégedett lennék veled. Ne okozz csalódást, különben nem leszek többé ilyen jó és elnézõ hozzád. Legyen ez amolyan vizsga, az alkalmasságod, vizsgája. – Vigyorodom el. Tekintetembõl, sugárzik a kegyetlenség, és némi elmebaj, amitõl még félelmetesebb vagyok. Elengedve vállát visszaülök és intek kezemmel, hogy leléphet, mire meghajol és sarkon fordulva, távozik. Immár tudom, hogy dupla gõzerõvel fog hajtani. Ez is volt a célom, mert már alapban is kerestem utódját.  Immár nincs is más dolgom, mint várni, várni, hogy az a balfék Seregély sikerrel járjon, vagy elbukjon. Nekem mindegy, a végére úgyis én fogok szórakozni, valaki szenvedésén. Sejtésem, Seregély alkalmatlanságáról, igen gyorsan beigazolódik. Mivel nem bízom benne, vagy sikerében. Megfigyelõket küldök utána, akik nem avatkozhatnak be, mindössze figyelnek és jelentenek. Pár órával késõbb, visszatérnek, Seregély maradványival, és ledobják elém a cafatjait.

- Ez mi? – Fintorodom el, és lábbal megbököm, a véres húscafatot, ami egykor, legjobb emberem volt.

- Seregély uram. Ellenállásba ütközött, feladata teljesítése közben. Egy farkas, valószínûleg a kardjaira fájt a foga, de sikerrel ját, a szökevény pedig elmenekült. – Adta le jelentését, megfigyelõim parancsnoka.

- Tehát egy farkas, legyõzte a mi megbecsült Seregélyünket, és ahogy elnézem, nem is akár hogy. Ezek szerint megszerezte, amit akart. Nesme és Ekirei, nála van?

- Igen uram, nem avatkoztunk be, ahogyan ön kérte. Akad itt még valami, a farkas idetart önhöz, kifaggatta ágyasát, aki készségesen útba igazította. Oka, vagy okai ismeretlenek, de kitartóan halad ide.

- Nocsak, nocsak. – Vigyorodom el.

- Talán az én kis szökevényem akaratlanul is a kezemre játszik? Ez remek, az okok nem érdekelnek, a lényeg, hogy idetart, így nem kell utána mennem, hogy visszaszerezzem az ikerpengét. Mert, bár meg szerezte õket, mégis, egy kölyök farkas kezébe nem méltó fegyverek azok. – Gondolkodom el és megsimogatom állam, majd egy hirtelen mozdulattal, a parancsnok mellett termek, aki meg is rémül kicsit.

- Erõsítsük meg az õrséget uram? – Kérdezi, némi félelemmel hangjában.

- Eszedbe ne jusson! Azt akarom, hogy nagyjából, zökkenõmentes útja legyen. Meg akarom magamnak nézni, mire is képes valójában. – Vigyorodom el és átkarolom Parancsnokom vállát.

-  Elmondom, hogyan is lesz. Ti szépen, hívtok takarítókat, hogy rendbe hozzák a tróntermem, utálom a mocskot. Majd szóltok az õrségbõl Marakesnek, hogy álljon õrséget, a vár elõtti erdõ szélén, de ne mondjátok meg neki az okát. Olyan nagy a szája, a végén még kifecsegné, hogy számítok a kis farkas érkezésére. Viszont, ha idetart, akkor fogadjuk tisztelettudóan, mint egy jó házigazda. Ha legyõzi Marakest, a vár ajtaja nyitva áll elõtte, és találkozhat velem. Milyen nagylelkû vagyok. – Legyezgetem meg arcom és közben elengedem a kapitány vállát.

- Most menjetek, át kell öltöznöm, mégsem fogadhatom vendégem ilyen göncökbe. – Kuncogom kissé betegesen, majd kiviharzok a terembõl, fel hálótermembe, ami nem sokkal kisseb, mint a trónterem, egy hatalmas kandallóval, szintén rideg márványborítással és egy még hatalmasabb ággyal. Beállok a hatalmas öltözõm elé, amiben, sorban sorakozónak a fekete holmik.

- Mit is vegyek föl? Feketét, feketét, vagy feketét? Meg is van, azt hiszem, ma feketét veszek föl. – Néha úgy viselkedem, mint egy idióta, máskor ovis idióta, vagy elmebajos, de döntéseimben mindig kimért és jó döntést hozok. Elmebajom, csak viselkedésemben nyilvánul meg. mikor végre felöltözöm, lemegyek az udvarra, hogy megnézzem magamnak, azt a vérmes kis farkas ivadékot. Közben persze elvegyülök, népem közt. Mindenki tudja ki vagyok, így nem keltek feltûnést. Alig egy órára rá, mikor már kezdenek pakolászni az árusok, hogy portékáikat hazaszállítva, nyugovóra térjenek. Meg is jelenik a várva várt farkas, hátán Nesme és Ekire . Igazán jól mutatnak rajta, illenek hozzá, de persze ez nem azt jeleni, hogy nem követelem vissza õket magamnak, legalábbis egyenlõre. Megállok, és figyelem mit csinál. Az érzékei nagyon kifinomultak, hisz észleli, hogy figyelik. Szinte azonnal ki is szúr az árusok mellet. Ezen el is vigyorodom. Tekintetünk összefonódik egy röpke pillanatra, nagyon tetszik, a srác, egyre jobban felkeli érdeklõdésem. Különleges külseje, megragadja fantáziám, és már tudom is mire fogom, használni a kölyköt. Remek látásomnak köszönhetõen, én azonnal kiszúrom csodás kék szemeit, és még a piercingjei is bejönnek. Egy valami viszont biztos, fogalma sincs, róla kit keres, valójában, hisz nem ismert fel. Akkor vajon minek keres? Mielõtt tovább állna, a hát mögé lépve megfogom vállát, persze azonnal reagál, és mint egy kis vaddisznó fordul felém, megszemlélve ki, mert kecses vállaihoz érni.
  
- Mi az? – kérdezi fennhangon, mire csak még inkább kedvemre valóvá, válik. Pimaszsága, egyenesen csábító.
- Mit keresel itt a várban? Te nem ide való vagy – Kérdezem tõle, hisz okai egyre inkább zavarosak elõttem, talán meghalni jött? Mert ha arra számít, hogy legyõzhet ezzel a csiga tempóval amit diktál, hát, akkor nyílván valóan bolond.
- Keresek valakit, legyen elég ennyi – Jó ezt tudom, hisz engem keres, de ez nem éppen ok, így nem engedem tovább, minek is mászkálna, hisz akit keres itt áll elõtte. Megfogom karját és nem engedem.
- Eressz el azonnal! – Ripakodik rám, a kis szemtelen. Az oké, hogy nem tudja kit keres, de érezhetné, hogy mekkora erõm van.
- Mert ha nem teszem? – Nézek rá gúnyosan és eszemben sincs engedni.
- Akkor csúnyán megjárod. Eressz-el! – Kezd a kölyök kihozni a sodromból, persze ez nem látszott. Már úgy beszél velem, mint egy idiótával. Minden esetre a pofija tetszik és eszemben sincs teljesíteni ohalyát.
- Tüzes kis jószág vagy hallod-e – vigyorodom el, azzal a tipikus, elmebajos mosolyommal, amitõl mindenkit kiráz a hideg. A srác persze trükközik is, vagy legalább is próbálkozik, kiszabadítani karját, persze hiába, mert egy elegáns mozdulattal, kitekerem karját és háta mögé húzva, megszorítom. Az sem érdekel, ha eltöröm, hisz a mondás is úgy tartja. Eb csont beforr. Fájdalmas nyögése zene füleimnek, mint azon angyalok fájdalmas sikolya, akiket megcsonkítva a vérmezõn hagytam.
- Szakadj szét…. –szitkozódik és tovább ficánkol. Oké be kell vallanom, nem gyenge, termetéhez képest erõsnek mondhatom, de ellenem esélye sincs, hisz így is fél gõgerõvel tartom.
- Azt hitted, nem tudom meg, hogy megölted az egyik legjobb harcosom? Ejnye már, micsoda naivitás… - Suttogom fülébe, ugyan azzal az ördögi vigyorral.
- Szakadj már le rólam, mégis ki a frász fene vagy?! Eressz el, hallod?  - Acsarkodik velem tovább, kissé pimasz módon és szemmel láthatóan, még mindig nem esik le neki, hogy engem keres. Elég lassú, nem csak a mozgása, de az észjárása is. Végül is vannak, akiket nem az eszük miatt kedvelünk, vagy akarunk.
- Az vagyok, akit a kapuõr szerint keresel… Callistor vagyok, szóval halljam, mit akarsz te tõlem? – Rántom meg karját és érdeklõdve hallgatom válaszát. Persze nagyjából sejtem, hogy mi a célja. A leg erõsebbet akarja legyõzni, hogy ezáltal hatalomra és megbecsülésre tegyen szert.
- Ehhez feltétlen fontos eltörnöd a karom mi? –  Kérdésemre, kérdéssel válaszol. Meg sem lep így ismételten, csak elkuncogom magam.
- Ha szükséges akkor igen. Nem vagyok már mai ifjú, jól tudom, mire megy ki a játék, és nem fogom hagyni, ellenben eszembe jutott egy meglehetõsen kellemesebb játék… - Szippantottam be illatát, mire igen hevesen reagálva megrúgott. Erre elengedem és igen dühös tekintettel nézek rá. Mégis a kedvenc rucim koszolta össze a patáival.
- Akar a halál veled játszani! Ne merészelj még egyszer, a nyakamnak még csak a közelébe se menni! – Förmed rám, mire leporolom magam és igen kegyetlen tekintettel, egy vigyor kíséretében, érdeklõdve figyelem, mégis mire készül. Szemmel láthatóan hatással vagyok rá, mert egyre idegesebben fészkelõdik, és végül kardot ránt. Az õ gondolatait ugyan nem halom, de a két penge szavait igen így mikor közlik, vele ki is vagyok, még nagyobb vigyor jelenik meg arcomon.
~Ez egy igazi démon, Callistor maga, az elõzõ gazdánk gazdája. ~
Támadásom várja, de eszemben sincs elõször lépni, minek. Amilyen heves õ jönni fog úgyis a pengék figyelmeztetése ellenére is.
~Ellene nincs esélyed farkas, még a segítségünkkel sem…~

~ Igen Callistor, te adtad az utasítást~

- Még szájaltok is? Az utasítást én adtam, ez igaz, és az is igaz, hogy Seregély egy fasz volt, aki nem hallott titeket, de ti azonnal behódoltatok egy farkaskölyöknek, aki lehet hogy vérszomjas és úgy támad, mint egy fenevad, de annyi esze sincs mint egy döglött hintalónak! – Förmedek rájuk, majd hónom alá csapva õket felmegyek lakomba a kis farkashoz, akinek még a nevét sem sikerült megtudni.  A katonáim a földre egy fehér tigris lenyúzott bundájára rakják a kölyköt. Azért kölyök, mert hozzám képest, nagyjából mindenki az. A kardokat, visszarakom a falra, a többi különleges fegyverem közé. Akik mint valami pletykás vén asszonyok beszélgetni kezdenek. Egy kõrpenge, aki mellesleg nõ, és a leg cserfesebb mindközül. Azonnal beszélni kezd.

~ Mi a gond drágáim, talán cserben, hagytátok gazdátokat? Én mindig mondtam, hogy semmirekellõ kardok ezek, Callistor nagyúr.~

~ Mi nem hagytunk cserben senkit¢! Nagyszájú liba!~   - Acsarkodnak, mire közéjük csapok.

- Elég legyen, nem vagyok kíváncsi a marakodásra! Most aztán csend… Felébresztem Csipkerózsikát. – Kuncogom és odalépek a fiúhoz, majd letérdelve felemelem egyik kezét, majd elengedem. A karja esésébõl, megállapítom, hogy már ébren van, csak szórakozik velem így kicsit játszom játékét. Felállok és hátat fordítok neki.

- Nincs magánál, nagyobbat üthettem, mint akartam. – vontam vállat, mire a srác, már pattan is, és mintha nem az imént gyõztem volna, le újra rám támad. Persze ahogy elérne, újra ellépek, így megint pofára esik, persze nem szó szerint.

- Dögölj meg rohadék! – Vágja fejemhez. mire csak nevetni tudok, ez most igen hangos kacaj. Elé lépek és egy akkora maflást kap tõlem ajándékba, hogy a falnak csapódva nagyot nyekken, de el nem hallgat.

- Dögöljek meg? Szerinted az parancsszóra történik? Amúgy elég nehéz kiigazodni rajtad, kölyök. Engem keresel, megtalálsz és még mielõtt, ki tudnánk élvezni egymás társaságát, te fogod magad és inkább menekülnél? Hát hogy a viharos ménykûbe van ez?

- Mit tudhatsz te errõl? Te mocskos démon. Hiába nézel ki jól, csak egy elmeháborodott démon vagy. Az én céljaim magasztosak. Kihívást keresek, hogy értelme legyen létemnek. Úgy tudom, ezen a mocskos helyen, te vagy a legerõsebb. Így a legerõsebb jelenti a kihívást. – Morog rám, miközben feláll és ajkairól, letörli a vért. Mire én elgondolkodom. ~ Magasztos cél? Az meg mi az ördög? Olyasmit még nem ettem, csak annyit hallok ki belõle, hogy megöllek. Vajon miért? És miért beszélek magammal?~ Újabb kiabálása zökkent vissza a valóságba, de kezd a kölyök az agyamra mászni.

- Különben is add vissza az ikerpengét! Legyõztem a tulajdonosát, most már az enyémek, az én fegyvereim, õk maguk is megmondták! –háborodik fel egyre jobban. Erre már nekem is reagálnom kell. Hisz nem hagyhatok szó nélkül mindent. Ráadásul olyan hangos, hogy még, a gondolataimba is beleordít.

- Tisztázzunk valamit. Nesme és Ekire az én fegyvereim. Az, hogy legyõzted Seregélyt dicséretes, és  meg is volt jutalmad, a pengék hozzád kerültek, de mondhatni legyõztelek így visszakerültek hozzám. Ez így korrekt nem? – Vigyorodom el és szépen komótosan megindulok fel, erre már õ is félve reagál, hisz elég durva pofont kapott tõlem. Odaérve megragadom és nyakánál fogva feltolom a falra.

- Engedj el. – Morogja.

- Tanítok neked, némi tiszteletet, elõször is illik bemutatkozni. Az én nevem már tudod, de egy tisztes bemutatkozáshoz illek némi bõvebb infót adni szerény személyemrõl. Tehát Callistor vagyok Lucifer a pokol urának elsõ számú hadvezére. Munkaköröm megszûnése után, számûztek erre a sivár köztes dimenzióba, ahol Lucifer szerint nem okozhatok túl nagy kárt. – Kuncogtam, hisz itt sem változtam, és még mindig nem tettem le tervemrõl, hogy visszatérve a pokolba megölöm Lucifert. Azt hiszem nekem ez volt az igazi célom.

- Most jössz te. Mi a neved, mesélj szépségem. – Hajolok nyakához és kicsit megnyalom, majd beleharapok.

-  Nyami. – Suttogom.

- A nevem Kieran a veszett, de ne érj hozzám még egyszer. – Morogja, mire elengedem, hogy rendesen tudjon beszélni. Ahogy a lába talajt ér nyakát dörzsölgeti, mintha egy leprás ért volna hozzá, ez nem csak bosszant, de felizgat. Imádom, ha valaki nem akarja, amit tenni készülök vele, hisz már eldöntöttem, mit kezdek vele.

- És nem tudom, pontosan, hogyan kerültem ide. Egy banya tette velem, valahogy ide juttatott. Mégis mi a terved velem? – Morog tovább, de legalább az leesett neki, hogy erõsebb vagyok, így egy nyílt harcban esélye sincs ellenem. Sóhajtok és leülök a fotelembe, ami egy hatalmas szarvasbõrrel borított, magas támlájú karosszék, a kandalló elõtt.

- Nos a srác, akit Seregély üldözött, az egyik ágyasom volt, Lárten. Így nem csak egy nagyon jó katonám veszett oda, de egy ágyasom is. Beleavatkoztál a nagyok játékába, így most döntésem alapján, valamelyik pozíciót be kell töltened. Harcban, jó vagy, de nem tökéletes. Vajon az ágyban is így muzsikálsz? – Nézek csodás tekintetébe gúnyos vigyorral. Jaj, ha szemmel ölni lehetne, már rég hulla lennék.

- Eszemben sincs az ágyasodnak lenni! És ha hozzám érsz, megbánod, hogy szemet vetettél rám! - Háborodott fel elég rendesen. Felállva megcsóválom fejem és megindulok felé, mire hátrálni kezd. Valószínûleg már érzi vesztét.  A hurok szorosan fonódik nyakára, menekülni esélye sincs. De magára vessen, hisz önként rakta a fejét hurokba.

- Ne közelíts hallod?! – Ez máris jobban tetszik, ez a visszafogott stílus, de nem hat meg és csak egyre közelítek. A fal majd megfogja.

- A legnagyobb gond veled, a lassúság. – Kapom el, villámsebességgel és letépem ruháját, legalábbis ingét, majd tovább folytatom.

-  Másodszor, ész nélkül stratégiáktól mentesen támadsz, azt sem tudtad ki vagyok, vagy mi vagyok, de mégis nekem rontottál. – Tépem le alsó ruházatát is borotvaéles karmaimmal, amik fekete gyémántként virítanak ujjaimon. A kis farkas persze küzd, kapálózik, de esélye az nincs. Immár meztelenül, pedig elég kiszolgáltatott. Látványától, tekintetem még kiéhezettebbé és vérmesebbé válik.  A vigyor, azaz elmebajos, vigyor, ami arcomon ül, szintén megváltozik, és némi perverzió párosul hozzá.

- Ne érj hozzám, te állat! –Kiálltja és közben némi védekezõ pozíciót vesz föl, majd gondol egyet és támadásba lendülve, megpróbálja megkaparintani az iker pengéket. Ehhez persze mellettem kellene elhaladni, és gúnyos kuncogás közepette kapom el karját és vágom az ágyra, ahol nagyot nyekken, de ideje nincs észbe kapni, mert már kezeit leszorítva csípõjén ülök, és mélyen szemébe nézek. Majd az ágyam melletti szekrénybõl, egy igen tetszetõs bilincset veszek elõ és kikötöm vele kezeit, hogy ne ficánkoljon annyira. Közben persze morog és fenyeget. Mintha meghatna vele.

- ne, te rohadék, ezért kicsinállak. Istenemre esküszöm, ha meg mered tenni, többé nem lesz mivel megtenned! – Fenyeget, de mint aki meg sem halja, miután kikötöm, lemászom róla és vetkõzni kezdek egy szó nélkül. Lassan elõvillan csodás testem. Pont eléggé izmos, és tele van démoni tetoválásszerû jelekkel. Igazán mutatós. Miután megszabadulok a fölöslegtõl, ismét  visszatérek hozzá.

- Most megnézem mennyire vagy finom belülrõl. – Kuncogom és feltolva lábait, egy mozdulattal belé hatolok, nem vacakolok elõkészítéssel. Erre persze fájdalmas nyögést hallat.

- Nee… ahhhh…. Ezért megöllek. – Nyöszörgi, de elég halkan, ez mégis zene füleimnek, és csak még jobban beindít. Tempóm, egyre csak fokozom, és az sem hat meg, hogy vérezni kezd.  Vére szaga, lassan megtölti a szobát, ami édes akár a méz. Felegyenesedve combjába markolok, és karmaim bele mélyesztve mozgok tovább, egyre vadabbul, közben halk, nyöszörgéseket, nyögéseket és olykor morgásokat hallatva. Hosszan dugom a drágát, mély sérüléseket okozva, csodás testén. Még akkor sem hagyom abba, mikor a vérveszteségtõl és az erõteljes fájdalomtól, elveszíti eszméletét. Egészen a kielégüléseim folytatom tevékenységem, majd egy erõteljes morgással belé élvezek. Csak ekkor veszem észre, hogy közben elájult. Megigazítom hosszú hajam és elvigyorodom.

- Ez fincsi volt. Ágyasnak minden képen alkalmas leszel, némi betörés után. – Kuncogtam, mit sem törõdve a ténnyel, hogy nem is hallja. Lemászva róla felveszem köntösöm, és csengetek a cselédnek. Szinte azonnal meg is jelent egy csodaszép, törékeny fiúcska, hosszú vörös hajjal és világító zöld szemekkel.  Törékeny külseje ellenére õ sem volt éppen gyönge.

- Miben lehetek szolgálatára uram? – Hajol meg tisztelettudóan.

- Tedd rendbe a kölyköt Lizander és vidd át a háremembe. Holnap majd kiderül, hogy valyon csak szexre jó, vagy méltó e az ikerpengére.

- Igen is uram. – Hajol meg amíg én kiviharzom a fürdõbe.  Mire kiérek, már vár rám a forró fürdõm. Elmerülve a habokban kényeztetem testem. Eközben Lizander lemossa testét és kioldozza, bilincsit, hogy át tudja vinni, háremembe. Parányi termete ellenére felemeli, a srácoz és átcipeli, majd lerakja alvóhelyére. A hárem többi lakója érdeklõdve figyeli a jövevényt és összesúgnak.

- Vissza szukák, helyetekre, ha nem akartok összetûzést velem! – Ripakodik, rájuk, mire visszavonulnak, saját hálótermükbe. Lizander épp betakarja, a srácot mire az elkapja csuklóját.

- Nahát, ébren vagy?  - Kérdezi kedvesen.

- Ne állj az utamba, lelépek, de elõtte megölöm azt a rohadékot! – Morog tovább, na igen ez az mikor valaki nem ért semmibõl. Lizander nagyot sóhajt.

- Feküdj vissza. Esélyed sincs Callistorral szemben, ez biztos. Ha jól forgatod a lapjaid, viszont hadvezére is lehetsz. Akkor tanítani fog téged, erõs lehetsz, jóval erõsebb, mint most. De ha ellene szegülsz, nagyon rosszul fogsz járni. Várd meg a holnapot. Azt mondta kipróbál, milyen vagy a harcban. Holnap nem ellene fogsz harcolni, hisz nem várja el, hogy olyan erõs légy mint õ, de érdeked, hogy fantáziát lásson benned. És most eressz, más dolgom is van, nem téged istápolgatni. – Húzza ki karját és távozik. Eközben én is megfürödve, vacsorázva térek nyugovóra, azzal a kélyenc vigyorommal, hogy holnap jó kis mókában lesz részem.

Ez a pasi… Érdemes volt hozzá eljönnöm…

Mintha belelátna gondolataimba gyorsít az ütemen, és döngöl egyre keményebben ágyába, alig gyõzök kapaszkodni izmos vállaiba, hátába.

És… Mellette mintha mindez még nem lenne már így is jóval több annál, mint amit mostanában kaptam partnereimtõl, nyakam is nekiáll kényeztetni forró csókjaival, apró, borzongást keltõ harapásaival.

Úgyhogy tényleg úgy nyögdécselek az érzésektõl, amiket kelt bennem, és dobálom a fejem, mint valami kezdõ. Csak morgására, és mély hangú figyelmeztetésére sikerül egy egész kicsit összekaparnom szétbomlott eszem, megfékeznem testem.

Imádom…

Legalább annyira, mint heves csókját, ami közben újra ajkaimba mar. Foga érintésével is erõsíteni tudja bennem a vágyat maga iránt, pedig mástól nem viseltem el eddig soha a harapást…

Amikor végre föl tudom emelni remegõ kezeim hátának bõrérõl, egybõl igyekszem is viszonozni mindazt, amit velem tett, izmos mellkasa bõrének simogatásával.

Talán épp emiatt késztet újabb nyögésre fülcimpám megharapásával, próbál irányítani. Bár ezt akik eddig velem voltak tudják, nem könnyû feladat.

Na jó… Neki még ez is megy…

Visszább vett lökéseibõl, hogy õrjítõ lassan dugjon tovább, a plafonig húzva, feszítve ezzel idegeim. Újfent hátába kell kapaszkodnom, véres csíkokat szántva bõrébe, akkora a feszültség, ami szét próbál feszíteni belülrõl.

Mégis… Hogy képes õ még mindig ennyire uralkodni magán, és ennyire határozottan megkérdezni jó érzés-e?

Én alig bírom kinyögni, hogy igen. 

Amikor pedig pozitúrát vált…

Felsikoltva próbálom magam visszafogni, hogy tovább érezhessem bennsõmben, ami eszméletlenül nehéz, akkor meg pláne, amikor csípõmnél fogva húz magára minden eddiginél jobban kitöltve…

Megpróbálom felvenni tempóját, hogy felszabadulhassanak kezei és… háá… Igen…

- Ehhz ...aaaaz - kiáltom önkívületbe esve… Elértem, hogy hideg ujjaival büszkeségem is masszírozza, és így… Hála varázslatos érintésének, és farkának, már nem is kell sok ahhoz, hogy elsüljek.

A bennem szétáramló melegség pedig arra utal, õ is csak eddig bírta.

Pihegve, boldog mosollyal rogyok izmaira. Ennyire jó a szex még senkivel se volt.

Grr… És ahogy végigsimít hátamon is, mielõtt maga mellé fektetne…

Homályos tekintettel figyelem, Istenítem gondolataimban, majd miután megcsókol, hangosan is el próbálom mondani neki, mennyire élveztem a vele eltöltött órák:

- Ez nagyon jó volt – csak akkor biccent válaszként, amikor már takarót terített izzadt testünkre. De biccentett, és ez a lényeg.

Elégedetten bújok férfias testéhez még közelebb, és hagyom a kimerültségnek legyûrjön. Máskor is megkaphatom, ha akarom ezek szerint, nem fog elzavarni, amitõl nagyon boldog vagyok.

***

Arra ébredek, hogy valami, vagy valaki csikizi az arcom.

Morcosan próbálok a hideg érintés elõl arrébb mászni, majd amikor ez nem sikerül, támadómra emelem mérges pillantásom.

Hatalmas, szürke szemekkel találkozik tekintetem, amik miatt azt hinni, tulajdonosuk mások fejébe lát…

Ohh persze… Már megvan kihez is tartoznak…

Az én kedvenc fõnökömhöz, aki nem mellesleg még az ágyban is a lehetõ legtökéletesebb…

Annyira vehemensen csókolom meg, amennyire csak bírom. Hiszen ha miatta késünk a munkából az ugye még nem mínuszpont. Ráadásul élvezetes is. Nagyon nagyon élvezetes.

Fõleg, amikor ennyire erõsen viszonozza, és veszi ki az irányítást a kezeim közül.

Tovább is folytattuk volna szerintem, ha nem lett volna még szükségem oxigénre. És… Ha amikor ismét ajkaira próbáltam volna vetni magam, nem kopogtak volna, csak azért be hozzá, hogy egy köteg ruhát hozzanak nekem.

De így…

Muszáj kicsit lehiggadnom, és valamit magamra kapnom. Nem hiheti, állandóan a szórakozáson, és rajta jár az eszem, még akkor sem, ha ez az igazság.

Mire felöltözik, már én is választok magamnak nekem tetszõ ruhákat, és fel is veszem õket, majd hogy teljesen rendbe tegyem magam, bevonulok a fürdõbe mosakodni, fésülködni.

A hatás nem marad el, éhes dicsérõ tekintetet kapok kilépéskor, mielõtt a szemek birtokosa ajkaimra vetné magát.

Hmm… Akkora vehemenciával… Alig bírom viszonozni.

Viszont sajnos hiába is próbálom megkísérteni, nem hagyja magát, nyakamnál tovább esze ágában sincs kényeztetni, pedig eléggé felhúzott…

A reggelit is nyûgösen eszem meg emiatt, és a klubba is elég ingerülten követem.

Szar dolog a kielégületlenség.

Az se igazán érdekel, amit arról a Hiro nevû srácról magyaráz, aki mellénk lép. Viszont búcsúja annál inkább:

- Én most lépek. Ha olyan ügyes leszel, mint este akkor nem lesz semmi gond – mit képzel ez magáról? Képes lenne ennyire kanosan itthagyni pont egy klubban, ahol hemzsegnek a hozzá hasonlóan ígéretesnek tûnõ ragadozók? Az egyenlõ lenne számomra a pokollal. Ugye viccel velem?

Na ne… Ez tényleg kifelé tart… És még közben vigyorog is…

Hogy az a…

Mérgesen vágok az asztalra, csak úgy vibrál körülöttem a levegõ. Igaz, ez se hatja meg, rendületlenül megy tovább, de legalább indulataim lecsillapította egy kicsit a kezembe nyilalló fájdalom.

Azt várja tõlem, olyan ügyes legyek, mint este?! Hát jó… Leszek olyan ügyes már csak azértis. Legalábbis délután. Mert mindezek után a nap végén inkább csinálom magamnak, minthogy engedem ennek a fél Istennek, hozzáérjen testemhez.

Nyehehe… Olyan édes a bosszú illata már elõre is…

Mosolyogva kérek elnézést Hirotól a dühkitörésem miatt, és hagyom neki, körbevezessen a kócerájban, majd miután mindent megmutatott, én is beállok dolgozni. Italokat viszek ki, asztalokat törlök le stb…

Alig bírok magammal, de egészen addig, amíg nem markol az egyik helyesebb pasi a seggembe, van türelmem ezekhez a dolgokhoz. Viszont innentõl kezdve…

Nem bírok parancsolni természetemnek, le kell ülnöm mellé beszélgetni.

Tetszem neki, elcsábítása tehát nem nagy ügy. Kissé még unalmas is, fõleg drága fõnököméhez képest, de ez van. Legalábbis addig, amíg legnagyobb döbbenetemre fel nem tûnik AZ ismerõs, õszes lobonc, és tulajdonosa ki nem dobatja a fickót a klubból, miután persze megfejeltette asztalunkkal, és az egyik oszloppal is.

Márkus, mint megtudtam Hirótól.

Rémülten, ledermedve figyelem.

Mindent láthatott, biztos azért volt olyan vad azzal a szerencsétlennel.

Bár… Nem értem miért féltékenykedik, õ hagyott magamra, annak ellenére, hogy jeleztem neki, szükségem van rá.

Õrület izzik azonban a szemében, amitõl megborzongok, és elfelejtek még beszélni is. Ellenkezni vele is csak a hátsó folyosón jut eszembe, itt is fölöslegesen. Kiabálásommal, csapkolódásommal nem megyek ellene semmire, most se engedi ki az irányítást kezeibõl. Határozottan lök be elõször irodájába, majd rá annak falára.

- Mit csinálsz? – próbálom meg ijedten kifaggatni legalább, ha már egyszer ennyire mozdulatlanná tett. Azt hittem, csak simán megver, és kidob a kukák közé azzal, hogy többet ne lásson. Eszemben nem volt, hogy ide hoz.

- Ezt én is kérdezhetném… – válaszol halkan, baljóslatúan.

- Próbálok ügyes lenni - vágok vissza flegmám, de mondandóm végére hangom elcsuklik a félelemtõl.

Észreveheti, mert erejét fitogtatva támaszkodik meg fejem mellett két oldalon, és dörgöli testemhez izmos testét, hogy érezhessem minden egyes négyzetcentiméterét.

Grr… Ami annyira jó… Nem sok idõre váltam el tõle, de ez úgy hiányzott… Nem bírom visszatartani sóhajom. ­És már most tudom, ha tovább folytatja ezt, akkor egy dugj meg mondat is kicsúszik számon.

- Nem szeretem mikor a tulajdonomhoz nyúlnak – mormogja ismét halkan, mielõtt ördögien elvigyorodna, és lesokkolna megnövesztett szemfogaival.

Én… Én… Én… Vagyis õ… Ááá… Kifogtam egy vámpírt…

Jár az agyam ezerrel. Ezek szerint akkor õ egy kegyetlen gyilkos, és minden bizonnyal meg fog ölni az elõbbiért. Viszont mindezek ellenére a legjobb volt partnereim közül, szívesen érezném magamban újból, akár most azonnal is. Bár ami talán majdnem annyira fontos, mint a vele való dugás:

- Mióta is vagyok én a te tulajdonod?! – fordulok felé felvilágosításért olyan bátran, amilyen bátran jelenlegi helyzetemben csak tudok, össze - összekoccanó fogakkal remegve.

Felnevet, majd miután végignyal nyakam ívén, borzongást keltve nyelve érintésével amúgy is tûzforró, és érintésére váró testemben tömören suttogja a bõrömbe, azt, hogy amióta idejöttem.

- Értem. – próbálom meg nyakam távolabb húzni fogaitól, miközben alfelemmel cicaként dörgölõzök merevedéséhez, amit sajnos kezeimmel nem érek most el. – Ahogy azt is, dühös vagy, de ne felejtsd el, - próbálom meg magam kihúzni a kátyúból, ártatlan hangot mímelve - ténylegesen te kértél meg arra, legyek ügyes. Arról nem tehetek, hogy félreérthetõen fogalmazol, úgyhogy légyszi, felejtsük el ezt az egészet. Vagy ha mindenképp meg akarsz ölni akkor legalább az utolsó kívánságom had tisztázzam veled. Azt szeretném, ha újra keményen… - nem engedi, tovább mondjam mondandóm, jóízûen kacag fel, mielõtt nyugalomra intene azzal, hogy egyenlõre nem akart megölni, csak megbüntetni éppen annyira, többet ilyen félreértelmezés véletlenül ne jusson az eszembe.

Biccentek, és becsukott szemmel mocorgok, törleszkedek egyre jobban hozzá. Nem érdekel, mi is a büntetésem, amíg az nem szexmegvonás. Nem érdekelhet, nem félemlíthet meg vele… Legalábbis ezzel próbálom szuggerálni magam, hiszen tényleg fogalmam nincs, mire számítsak.

Hideg ujjait érzem meg tõle kapott pólóm alá bekúszni, miközben puha puszikat, apró harapásokat kapok a nyakamba.

Ismét felsóhajtok, és halkan könyörgök azért neki, folytassa, fõleg miután rátalál bimbóimra, és csavargatni kezdi õket. Teljesen kemény vagyok még mindig nem tudtam magamon könnyíteni, úgyhogy megveszekedetten bújok jobban hozzá testéhez.

Azonban, mielõtt akár komolyabban tehetne velem bármit is, mondjuk úgy levarázsolná ruháim, mint tegnap, Hiro hangja szûrõdik be a folyosókról. Valakit távol akar tartani az irodától, de ez legnagyobb bosszúságunkra, nem sikerül neki. Morcosan, szinte vámpírommal egyszerre fordulunk a zaj irányába.

- Kérem uram várjanak. Most nem mehetnek be hozzá. – szól rá erélyesebben ismét az illetõre, aki meg akar minket zavarni, viszont Márkus amint bosszús sóhajjal elenged azzal, hogy ne örüljek még késõbb így is folytatja, amit elkezdett, kiszól, eressze csak be a vendéget, ezért az alak, akinek sürgõs volt, kinyitja az ajtót.

Összecsukló lábaim miatt a fal elé rogytam, úgyhogy innen figyelem, ahogy egy hozzá hasonlóan nemes tartású, barnás, õszes hajú férfi, valamint egy velem körülbelül egyidõs fiú, aki pincsiként követi, és aki igen lenézõen néz felém, amíg alkalmam nem adódik rá, és meg nem fogom tépni, belibbennek.

Nem maradok köztük sokáig, kihasználom, hogy Hiro int nekem, és kislisszolok hozzá. Amikor pedig Márkus kijelenti, távozhatunk, fejet hajtok Hiroval együtt, majd az ajtót becsukva magam mögött követem is, a konyha felé. Közben persze megpróbálok információt gyûjteni tõle a párosról, amikor úgy érzem elég messze kerültünk a rossz légkörûvé vált irodától:

- Õk meg kik voltak?

- Csak azt az õszes urat ismerem. – válaszol készségesen. – Õ is vezet pár klubot a városban. De urunk nem szívleli. Elég ideges szokott lenni mindig, a tárgyalásaik után.

- Értem. – biccentek neki. Magamban pedig elátkozom mindennek azt a faszit. Az még pont hiányzott, hogy Márkus az én hátsómon verje majd le azt is, mielõtt végre segítene rajtam, hogy ezek a szarháziak felbosszantották.

Hamar kiérünk a konyhába, ahol elindulok a mosogató felé, mert tudom, miközben tányérok törögetek, simán kitalálok egy olyan módszert, amivel kicselezve a biztonsági õrök lelépek innen. Mást nem a törött edények kivitelének ürügyével, de akkor is menekülnöm kell.

Szeretem ezt a helyet, és fõnököm is tényleg nagyszerû pasi, és minél többször akarok vele lenni, viszont. Inkább keresek nála több, de gyengébb szeretõt, minthogy ennyit várjak egy-egy körre.

Azonban tervemben nem jutok el sokáig. Mintha Hiro kitalálta volna lelépéses jár az eszem, elém áll, és megkér arra, segítsek neki, mert nem tud egyszerre bort is, és poharakat is vinni a tárgyalásra.

Vissza akarom utasítani, lüktetõ merevedésem miatt is. Semmi kedvem újra odamenni a tûzfészekbe, ahogy itt lenni sem akarok már, viszont nincs senki hátul rajtunk kívül, úgyhogy nem tudom más kezébe átpasszolni ezt a feladatot.

Sóhajtva veszem el a pultról a két üveget, amit odakészített, és indulok el visszafelé, szorosan követve õt.

- Nem garantálom, hogy tudok úgy önteni, ne menjen mellé, esetleg rájuk. – jegyzem meg közben. Ezzel jobb, ha tisztában van. – Úgyhogy lehet, jobb lesz, ha cserélünk, és átveszem a poharakat.

- Próbáltad már? – fordul felém kedvesen, amire elfintorodom.

- Egy párszor. De eddig még tényleg nem sikerült rendesen. – Én is inkább üvegbõl iszom. - És… Tudod, egyikük se szeretném felidegesíteni…

- Ismétlés a tudás. Csak koncentrálj. Különben is… - kuncogja el magát. – Pont azzal nem akarod felidegesíteni fõnökünk, hogy lelöttyinted? – igent válaszolok, és megkérdem tõle miért, kérdi ezt, amire ugyan csodálkozva néz, de amikor látja, tényleg halovány fogalmam sincs róla, mirõl beszél, végül folytatja:

- Olyannyira dühösnek, mint amikor visszaért, és látott téged enyelegni még nem láttam. – hehh… Oké… Amint leszállítottuk a piát én itt se vagyok. – De szerintem, ha jól viselkedsz, biztos hamar lecsillapodik. Csak ne tégy úgy, mint eddig majdnem mindenki, aki itt dolgozott, hogy holnap már be se jössz, és eltûnsz valamerre.

- Rendben. – mosolygok rá kedvesen. Közben pedig azon jár az agyam, hogy szegények biztos nem önszántukból tûntek el, és nagyon nem akarok a sorsukra jutni.

Nem folytatjuk a beszélgetést, csöndben haladunk tovább a zárt ajtóig. Itt is elõször halkan kopogunk, majd amikor Márkus kiszól, hogy szabad, lépünk be.

Remegek a félelemtõl, annak ellenére, még mindig igen erõsen vágyom érintéseire, nem akarok itt lenni a közelében, inkább még magamnak is csinálnám.

De… Amikor meglátom azt az elõbbi srácot a karjaiban, aki felsõbbrendûséget sugározva egész lényével szemeivel néz rám vigyorogva, miközben fõnökünk elgondolkodva végigsimít tincsein beszélgetése közben, elönt a harag. Ha az üveg, ami a kezemben van egy kicsivel gyengébb lenne, szerintem szorításomtól össze is roppant volna.

Most hogy is van ez?! Én is nekiálljak háborogni, és agyonverni azt a srácot?! Mert ha neki szabad, akkor nekem is…

Grr…

Márkus még tovább bõszít. Mintha csak tudná, idegesít az ölében terpeszkedõ szarzsák, csak akkor néz rám, amikor Hiro a kezébe adja a poharát. Ráadásul ekkor is azért, mert int vele, kéri a borát. Szemmel láthatólag ezen az ölében ülõ még jobban szórakozik, kicsit kényelmesebb helyzetbe is helyezkedik izmain.

Legártatlanabb mosolyom elõvéve hajtok elõtte fejet, és lépek hozzá, majd libbenek el elõle a mellette lévõ székhez, és töltök az idegen úrnak azzal a nálam lévõ üvegbõl, hogy vendégeké az elsõbbség, mielõtt fõnökpajti foteljének karfájára ülve neki is teletölteném poharát.

Persze ügyetlen vagyok, és véletlenül mozdulataim közben valahogy a szeegény srácot is sikerült jól fejbe kólintanom. De Isten a tanúm rá, tényleg véletlen volt. Legalább annyira, minthogy végigsimítottam a borosüveg asztalra rakása közben combja azon részén, amit görényke csámpás lábai nem takartak el elõlem.