Név: Márkus
Kategória: Fantasy
Feltöltő: haaaani
Kor: 300
Külső leírás: 187 centi magas. Arisztokratikus megjelenése van. Ősz haja fenekéig ér.
Szeme szürkés színű, ami olyan, mintha mindenen átlátna. Arca hosszúkás. Átlagban sötét színű, elegáns ruhákat hord. Teste izmos, és vágygerjesztő.
Jellem: Külsejénél már csak jelleme félelmetesebb. Rideg és kegyetlen. Nem tűr ellentmondást.
Megveti a halandókat még is keresi társaságukat az egyik ok a vér a másik pedig a szex.
Nehéz felbőszíteni, de ha valakinek sikerül az abban a percben halott lesz. Nem ismeri a szeretetet,
a szerelem szótól meg elkapja a hányinger.
Élettörténet: Szülei nemesek voltak, a vámpír társadalomban magas helyen álltak. Hataloméhes vámpírok egy éjszaka megölték szüleit. Márkus, akkor még csak 19 éves volt. Életét egy
szolga vámpírnak köszönheti, aki kimenekítette a kastélyból.
A bosszú vágy égett benne. 100 évbe telt, hogy akkora hatalmat és erőt szerezzen, hogy megtudta
ölni a szülei gyilkosait. Új célt állított ki maga elé, ami több hatalom.
Sok klubnak a tulajdonosa, az alvilág retteg tőle. Sok vámpír a halálát kívánja, de sokan is
mellette állnak. Klubjaiban sok a halandó, főleg fiatal szép fiúcskák, akik sokszor nem dolgoznak tovább egy két napnál. Megerőszakolja őket, vérüket veszi, és végül megöli őket.
Hobby: szex, büntetni vámpírjait, esténként szeret sétálni.
Foglalkozás: Nemes, de nem érdekli a vámpírok ”politikája”, szóval nem vesz részt a tanács szerepeiben. Klubok, hotelek tulajdonosa. Sok szerepe van az alvilágban is.
Extrák: A nap nem hat rá, mivel nemes. Sok képessége van, mint a gondolatolvasás, teleportálás.
Szereti a szép fiúkat, és a fehér rózsát.
Engedélyezve: |
2010. 08. 12.
2010. 09. 19.
|
Módosítva: 2011. 09. 29. 21:16:44
Módosította: Silvery
Státusz: Aktív
|