- Jó – morogja orra alatt vörös pofival, majd a szép szemei levándorolnak egészen, a farkáig, ami még mindig ujjaim közt raboskodik. Szájába harapva néz morcosan, és nem kell hozzá nagy ész, hogy tudjam mit akar. Ó nem cicám. Nem megy az ilyen könnyen..
Egy gyors mozdulattal akadályozom meg amúgy is lehetetlen tervét, mire fojtott és nagyon halk nyögés zavarja meg a csendet. Hehe..
Kis kezei felemelkednek és morcosan próbál eltolni, de esélye sincs. Erő fölényben vagyok, bárhonnan is nézzük.. Végül elfordítja fejét, tüntetve, mint egy kisgyerek.
- Csak nem azt szeretnéd, ha befejezném? –kérdem gúnyos vigyorral arcomon.
Száját összeszorítva int nemet, mire cicegve szorítom meg még mindig kemény farkát. A két szép szem kitágul, összerezzen, de száját úgy szorítja, mint egy óvodás akinek nincs ínyére az étel. - Csak magadat kínzod, de ahogy akarod – nevetem ki gyerekességét, majd elengedve ülök fel újra, lábaimat széttárva, hogy könnyedén elférjen, és várakozóan pillantok le rá. Persze nem mozdul, csak száját rágva elkínzott pofival pislog felém. Ami több mint édes, de mivel meg nem dughatom most azonnal.. kezdem unni ezt a dolgot. Feszültek intek neki kezemmel, és végre megerőlteti magát. Átfordul hasára, majd vörösen ül fel és sietős mozdulatokkal kezdi elpakolni kis kincsét, ami muszáj vigyorognom. Milyen édes.. ennyitől zavarba jönni.. pedig lesz ennél még rosszabb is, és zavarba ejtőbb helyzet is cicám..
- Hagyd csak – mondom megragadva csuklóját és egy laza mozdulattal rántom magamra. Halkan nyögve érkezik meg rajtam, kis kezei mellkasomra simulnak, és bőröm felforrósodik ott ahol hozzám ér. Ijedten néz fel rám, de nem foglalkozom sokat az őzike szemekkel egyszerűen lejjebb tolom a megfelelő helyre. Ha nem csinálja de kurva gyorsan nem biztos, hogy be tudom tartani az ígéretem..
Hangosan nyel egyet, és még egy utolsó reménykedő cica szemeket kapok, gondolom hátha megenyhülök és elengedem. Hehe.. sokat kell még tanulnod kicsim. Ahhoz hogy megenyhüljek, nem elég a szép szemed.
- Jól jegyezd meg cicus, ha harapni mersz, úgy megduglak, hogy egy hétig nem moccansz! – Hajolok hozzá, és vigyorogva paskolom meg az arcát, majd hevesen marok ajkaira még egyszer.
Végül vissza dőlve nézek rá várakozóan. Esetlenül, remegő kezekkel szabadítja ki merevedésem, és amikor végre ráfonódnak vékony, finom ujjai farkamra… Elégedetten hunyom le szemeim egy pillanatra. Ohh igen.. ez kurvára hiányzott már..
- Csináld, mielőtt megunom, és átveszem az irányítást! – mordulok rá, és kiéhezve pillantok le újra, mivel nem mozdul, csak markolja farkam. A fekete tincsek közé túrva nyomom le fejét, hogy végre azt csinálja, amire vágyom. Ez is rohadt jó érzés.. de tudok ennél sokkal jobbat is..
Kelletlenül, száját húzva, de végre megmozdul. Édes kis nyelve végig siklik rajtam és megremegve fújom ki a levegőt. Végre… Halkan felmorranva ösztökélem a folytatásra és szerencséjére meg is kapom. Tapasztalatlanul, és kissé bénán vesz a szájába, nyalogat és próbál kényeztetni, de az érzés így is elsöprő.. Nagyon rég nem élvezhettem egy szűz száj próbálkozásait.
Hosszú percekig élvezem és hagyom, hogy barátkozzon a helyzettel, majd fejét lejjebb nyomva lökök egyet csípőmmel, hogy ne csak a végét szopogassa, hanem tejes hosszamon érezhessem a forró nyelvét és bizonytalan ajkait.
Nyöszörögve próbálja elrántani a fejét, de könnyedén megtartom. Farkammal szinte a tokát érem, de nem érdekel, hiszen olyan kurva jó forró, és ahogy nyelve idegesen csapkod. Ahh…
Hosszú pillanatokig tarom meg, majd fölé hajolva dicsérem meg halkan, és feljebb engedve adom meg a ritmust fejének, hogy végre megtanulja mi is az igazi szopás..
Látom rajta, hogy a feszült, sértettséget, de nem foglalkozom vele. A ribancom lesz, hozzá kell szoknia az ilyen helyzetekhez.
Bár mozgása nem gyorsul, de ahogy intenzíven mozog a feje, és nyelvével farkamat simogatja.. Testem megfeszül az érzéstől, és lihegve figyelem a fekete tincseket, a vékony testet.. Újra lökök csípőmmel egyet, és vágyam fokozódik a látványtól. Kurva jól mutat a lábaim között..
Szabad kezemmel finoman simítok végig hátán, oldalán, majd alhasán átcsúszva markolom meg fél merev farkát, és arcomon halvány elégedett mosollyal kezdem el ritmusosan masszírozni.
Halk nyöszörgését ide hallom, mire gyorsítok a tempón és talán akaratlanul követi ő is példábat szájával, ahogy lassan megkeményedik kezem alatt kincse. Hrr… igen…
Csípőmmel egyre gyakrabban lököm magam mélyebbre szájába, majd hirtelen szorítom meg farkát, és szinte azonnal élvez markomba. Halk nyöszörgését elégedetten hallgatom, majd egy gyors mozdulattal lököm magam újra tövig szájába és hangos nyögéssel megyek el én is.
Szinte azonnal rántaná el a fejét, de nem hagyom, élvezettel várom meg, amíg lenyeli magom nagy részét, még egyszer kiélvezve nyelvének játékát, majd lecsúsztatom róla kezem.
Azonnal felül, könnyed, dühös szemekkel mered rám, de én csak vigyorogva emelem fel kezem és nyalom le róla fehér élvezetét. Hm.. nem is rossz.. egész finom a kicsike.
- Elsőre nem is volt olyan rossz – mondom mosolyogva és állát megragadva húzom fel magamhoz.. – Lesz még időd gyakorolni cicám, ne félj!
- Sze…méth – nyöszörgi, kis keze mellkasomnak feszül, de nem törődöm a gyenge ellenkezésével. Mosolyogva hajolok le hozzám és mélyen csókolom meg. Nyelvemmel azonnal szájába csúszok és felforgatva keresem meg saját ízem, és addig kínzom őt, míg nem keveredik össze ízünk. Apró ökle hangosan csattan mellkasomon, és belemosolygok a csókba a gyermeteg próbálkozáson. Végül levegőhiány miatt engedem el, majd érdeklődve nézem a vörös pofit, amivel eliszkol.
Gyors, kapkodó mozdulatokkal pakolja el magát, majd úgy ugrik fel, mint akibe áramot vezettek és indul el szobája felé. Kis édes..
- Hova ilyen szaporán? – kérdem mosolyogva, közben kényelmes mozdulatokkal pakolom el én is magam.
- A lehető legmesszebb tőled! – felesel azonnal és elég egy pillantást vetnem rá, már is megkapja a büntetését a pimaszságért. Halkan szisszen fel, de már is jó kisfiú lesz. – Fürdeni és aludni. Azt ígérted, két napig békén hagysz!
- Ne légy naiv picinyem, azt mondtam két napig békén hagyom a segged! – állok fel a mondat közben és mögé lépve hangtalanul susogok fülébe. Még itt is vörös… Mosolyogva simulok hátához, és ennyi elég, hogy levegőért kapkodjon. Hm..
- Kérlek… Hagy menjek aludni!
- Nem mondtam, hogy nem teheted – nyalok az édes kis kagylóba, majd hátrébb lépve engedem el.– Mára kiérdemelted a pihenést cicus. – teszem még hozzá. Félve les hátra, majd úgy rohan el mintha vasvillával üldöznék. Az ajtó hangosan csattan, de meg sem lepődök ezen.
Lesz még hevesebb, dühösebb, és zavartabb ennél.. sokkal zavartabb. Már most élvezem ezt a játékot. Olyan kis kurvát faragok belőle… és nem is kell sokat tennem érte, mert a kéjes kis teste, szinte könyörög nekem, hogy cirógassam és kényeztessem. Már csak a makacs fejével is meg kell ezt értetni..
~~~***~~~
Mosolyogva fordulok sarkon és elégedetten sétálok végig a folyosókon. Valahogy nem lep meg a szófogadatlansága. Azon jobban ledöbbentem volna, hogy meztelenül az ágyában fekve várt volna rám. De sajnos az még messze van. Sok idő lesz mire betöröm, de nem bánom. Imádom betörni a szüzeket és ő különleges falat.
Reggel még meglátogattam mielőtt elindultam volna apám feladatait teljesíteni. Elmondtam neki, hogy oda megy ahova akar a pokolban. Szolgálómként gyakorlatilag bármit megtehet, amire én engedélyt adok, de.. egyenlőre nem baj, ha megszabom a határokat. Majd ha már kevésbé lesz ilyen makacs és önfejű esetleg adok engedményeket.. Talán. De ezt az esetet látva, az még nem most lesz.. Meghagytam neki, hogy mire este visszaérek legyen a helyén természetesen, ahogy egy jó kis kurvának illik. De persze.. ő még nem az. Így nem is volt a szobájában, ahogy elvártam volna. Igaz nem kell sokat gondolkoznom, merre járhat és még keresgélnem se kell utána. Elég egyértelmű hol lopja a drága tanuló idejét a kicsikém..
Kopogás nélkül nyitom ki az ajtót, amikor átérek a másik szárnyba, és elmosolyodom, ahogy végig nézek az idilli családi összejövetelen. Apuci, tesók, szívhez nőtt csicskák. Már csak én hiányoztam..
Dandrel gyilkosan mered rám, ahogy az ajtó félfának dőlve állok meg az ajtóban, de nem veszek róla tudomást. Sokkal jobban érdekel a kis cicám ijedt pofija. Eszedbe jutott hol kellene lenned picinyem? Bizony az én ágyamban, mint egy rendes ágyashoz illik..
- Üdv – mondom nyugodt hangon. – Csak jöttem a szépségemért, és már itt sem vagyok – mondom színtelen hangon, mintha ez természetes lenne és hónapok óta az én kicsi ribancom lenne. Apuci arca azonnal eltorzul és a bátyja is dühösen néz rám. Lentus arcán is látom a nem tetszést, de tudom, hogy jobban tart tőlem, mint hogy ellenkezzen. Felette teljhatalmam van, de a családját is meg tudom szívtani, ha nagyon akarom.
- Ehhez nincs jogod Rael. Engedd el a fiam! – ellenkezi apuci azonnal és dicséretes, hogy viszonylag nyugodt a hangja.
- Miért tenném? – kérdem és arcomra gúnyos mosoly kúszik. – Elszökött, mert nem figyeltél rá eléggé. Most én elkaptam és megteszem azt, amire te képtelen voltál.
Szemei elkerekednek, és látom, hogy idősebb fia dühödten mozdulva felém pattan fel a fotelból, de a kicsi cicám még időben fogja meg a karját. Helyes. Nem lenne bölcs dolog ha megtámadna. Azt kihívásnak tekinteném, és ők is tudják, hogy nem jó ötlet kihívni párbajra..
Végül ő is rám néz, lila szemecskéi szinte izzanak a dühtől, de én csak mosolygok rajta. Lesz még mástól is ilyen heves a tekinteted picinyem. Csak győzzem kivárni.
- Mehetünk cicus? – kérdem csendesen, mire ha lehet még jobban ledöbben mellette a két férfi. Heh. Mit vártatok? Hogy majd letagadom, hogy a szeretőmnek tartom őt? Ugyan már… Még az utolsó patkány is észre fogja venni, hogy nem egyszerű csicskásom a fiú, hanem annál sokkal több.. A testével is ki fog szolgálni, mindenféle szempontból. Hehe…
Elégedetten figyelem, ahogy villámokat szórva engedi el fivére karját, és indul el felém kelletlenül. Jó cica. Ezért ma igazán finom büntetést kapsz.
- Lentus! – szól utána Dandrel, de a kölyök csak elsétál mellettem. Kárörvendve nézek fel az öregre, aki idegesen és félve néz rám. Bizony. Most velem jön és megdugom. Igaz nem ma.. De azért ma is eljátszunk egy kicsit. Addig fogom simogatni, amíg nem dorombol nekem úgy ahogy én szeretném. Halkan, hangosan, kéjesen…
Némán csukom be magunk mögött az ajtót, és békésen sétálok az ideges léptekkel haladó szeretőm mögött. Seggét izgatóan ringatja és szám kiszárad a látványtól. Olyan kis kurvát faragok belőled.. Grr… Nem. Ma még nem dughatom meg. Még nem… De azért belekóstolok. Amúgy sem volt szép dolog így faképnél hagyni…
Dühösen tépi fel az ajtót és trappol át saját szobájába. Mosolyogva követem közben felvéve egy kis apróságot, az egyik fiókomból.
- Miért kellet ezt csinálod?! – csattan fel, ahogy belépek a szobába. Szemei szinte szikráznak a dühtől és gyűlölettől. Tudom, hogy evvel az ő becsületébe is beletapostam, hiszen apját vérig sértettem. Pedig köztudott, hogy nem az ő hibája az elkanászodott fiú. Pontosabban nem csak az övé. – Te is tudod, hogy nem apám hibája, hogy elszöktem! A saját baromságom volt! – kiáltja nekem. Teste lángol a dühtől, de én csak nyugodtan figyelem őt. Miért boruljak ki, hogy ordibál, amikor mindjárt leteperhetem? – Egy rohadék vagy Rael! Egy kibaszott seggfej! – folytatja, és én lassan elmosolyodok.
- Sosem tagadtam cicus, és ha befejezted áttérhetünk a büntetésedre.. – mondom élveteg mosollyal. Szemei azonnal elkerekednek, és ujjaimat ellazítva engedek ki egy kicsit a kötélből, amit eddig kezemben szorongottam. Tekintetét akaratlanul kapja oda, és lesápadva mered rá, majd vissza rám, de én csak vigyorgok rajta. Bizony. Bünti lesz..
- Az.. – kezdi elhaló hangon, és én csak biccentek.
- Fekete selyem kötél… - mondom és elindulok felé, mire ijedten kezd el hátrálni. – Illeni fog a fehér bőrödhöz cicus.. – folytatom halkabban. Lába az ágyba ütközik és ő lehuppan rá. Szemei még kerekebbek lesznek. Édes…
- De.. – kezdi bizonytalanul és ahogy lehajolok hozzá, az ágyra kúszik négykézláb hátrálva. – Nem csináltam semmit.. és azt mondtad.. – hebegi félénken és farkam szerint csak elkapnám neki esnék és úgy.... Huh.. Nagy levegő. Van önuralmam. Visszafogom magam. Meg kell tanulnia mit miért és hogyan.. de abból nem fogja érteni, hogy szétkefélem… De ha ilyen kibaszott édesen bámul rám… Hrrr…
- Hogy nem duglak meg. Cserébe kértem, hogy mire vissza érek legyél itt. De nem voltál itt.. – mosolygok rá gonoszan és hallom ahogy nyel egyet. Mosolyom kiszélesedik, ahogy ijedten megugrik, hogy elmeneküljön… Kuncogva kapom el a karját, majd az ágyra rántva teperem le. Éhesen marok szájára, ajkait nyelvemmel szétfeszítve barangolom be újra, mint tegnap oly sokszor. Kurva finom, még mindig.. Felmorranva csócsálom meg alsó ajkát, majd elengedve hagyom levegőhöz jutni. Pihegve kapkodja a levegőt, de még mindig félve néz fel rám. Ejnye… azért ennyire nem vagyok ijesztő cicus.
Kezemet felemelve cirógatom meg az arcát gyengéden és elnézem a szép lila szemeket.
- Nyugi.. nem duglak meg – súgom lágyan és még nagyobbra kerekednek a lila íriszek. – Csak büntetést kapsz – mosolyodom el, és azt az arcot… Elégedetten túrok fekete tincsei közé és keményen megmarkolva feszítem hátra a fejét. Fájdalmasan szisszen fel, és egy pillanat múlva már meg is jelenik a düh a szemében. Helyes. Ezt már jobban szeretem, mint az ijedt vakarcsot.
- Ha azt mondom itt vársz mire visszaérek, akkor szófogadó jó cicusként itt vársz, ruhában vagy anélkül, ezt rád bízom – mondom mosolyogva. Kis kezét mellkasomnak feszítve próbál kiszabadulni, vajmi kevés sikerrel. – Világos? – rántok még egyet a tincseken, de csak finoman, hogy kicsit fájjon, viszont haját ne tépjem ki. Nem szeretném tönkre tenni ezt a szexi szénakazalt..
- Igen – sziszegi mérgesen. Helyes. Elégedetten engedem el, majd felemelkedve nézek le rá. Lábaim között fekszik, kócos tincsekkel, dühösen izzó tekintettel… ohh igen. Ez kell nekem. Nézz még így, és holnap úgy megkeféllek, hogy fel sem bírsz majd állni.. Mosolyogva nyúlok a mellém dobott kötélért, és ahogy meglátja, megint elkerekednek a szép szemecskék. Bizony picinyem. Ennyivel nem úszod meg. Félve próbálna menekülni, de mintha egy gyerekkel játszanék, úgy kapom el csuklóit, és gondosan kötözöm az ágy támlájához.
- Engedj el te szemét! Ezt nem teheted!! – dühöng alattam, ficánkolva, de csak vigyorgok a gyermeteg próbálkozáson.
- Miért ne tehetném? Az enyém vagy. A vécé pumpát is feldughatnám neked, ha ahhoz lenne kedvem.. – mondom nyugodt hangon és hirtelen érzem meg lábát mozdulni. Hirtelen és meggondolatlan mozdulat célt téveszt és alhasamat találja el a térde. Meglepve nézek le rá, és gyilkos tekintetétől csak mosolyognom kell. Csak nem bele másztam a férfiú büszkeségébe? Gonoszan húzom meg a kötélen a csomót jó szorosra, hogy fájjon és megrezzenve harap a szájába, hogy visszafojtsa a nyögést. Ejj.. ezen is még javítanunk kell.. semmit sem tarthat magában mellettem. Minden nyögést, hisztit, és sikolyt hallani akarok.
- Mérges vagy kicsim? – kérdem gúnyosan, és látom, hogy visszafogja magát, mielőtt újabb csúnya dolgokat vágna a fejemhez. Hehe.. Kis édes. Mintha ez bármit is változtatna a helyzetén.
Kezemmel simítom meg újra az arcát, de elfordítja a fejét és sértett dühvel kezdi el pásztázni a falat mellettünk. Nekem így is jó…
Mosolyogva csókolok nyakába és érzem, ahogy megrezzen, de más reakciót nem tudok kiváltani belőle.. Úgy sem bírod sokáig cicus.. Ha gyengéd vagyok úgy énekelsz nekem, ahogy én szeretném.
Gyengéden kezdem el kényeztetni bőrét, nyelvemmel apró köröket rajzolok nyakára, kezeimmel közben oldalán simítok végig, lassan érzékien. Végül pólója alá siklok kényelmesen cirógatva bőrét próbálom minél jobban felizgatni. Gyengéden körzök kicsit hasán, majd felcsúszva piszkálom meg mellbimbóját. Simogatva, csipkedve, masszírozva érem el, hogy lassan megkeményedjen, és amikor fél szemmel fellesek, látom, hogy száját harapdálva próbál nem tudomást venni rólam. Heh.. mintha ez olyan könnyen menne.. túl jól csinálom, hogy a szűz kis tested ellenálljon nekem cicus..
Egy gyors rántással szabadítom meg a pólótól és felgyűrőm egészen csuklójáig, majd visszatérve rá vigyorogva haladok tovább számmal is. Vállára, majd mellkasára térek, végül mellbimbójához hajolva nyalok végig rajta érzékien. Halk fojtott hangocska szökik fel a torkából és érzem, ahogy megfeszül alattam a kis teste. Ezaz.. kezded élvezni a dolgot..
Arca kissé kipirul, majd felém sandítva kapja el éhes tekintettem és azonnal vörösebb lesz. Újra végig húzom a nyelvem rajta és megfeszül az ingertől, de most hangot nem kapok. Kuncogva simítom meg kezemmel oldalát, majd finoman lejjebb csúszok és combját cirógatom meg gyengéden.
- A végtelenségig úgy sem tudsz ellenkezni Lentus.. miért nem élvezed inkább? – súgom halkan bőrére, de csak elutasítóan néz le rám, majd újra elfordítja a fejét némán. Rendben te akartad.
Nadrágjára simítok és finom húzom végig kezem éledező farkán. Újra megrezzen, és elkerekednek a szemei. Bizony.. nem csak előjátékot akarok csibém. El fogsz nekem élvezni..
Élveteg mosollyal bontom ki nadrágját és nyúlok bele, nem épp finoman rámarkolva.
Halk fojtott nyögés szakad fel belőle, amit már annyira vártam.
- Ha te nem vagy hajlandó lazítani, majd én elérem, hogy kikapcsolj.. – súgom, és kezemet mozdítva kezdem el neki kiverni. Megfeszülve szorítja le a fejét, nem nézve rám, csak száját szorítja össze, mint aki nem akar tudomást venni a világról..
Mosolyogva figyelem pár percig, majd fölé hajolva simogatom meg arcát gyengéden orommal. Élvezd kicsim..
Persze ez nem megy olyan könnyen. Hosszasan masszírozom, nem gyorsítva a tempón, hogy hozzászokjon és lassan, nagyon lassan arca kipirul és az első halk sóhaj is felszakad belőle. Mosolyogva hajolok szájához gyengéden csókolva, kényeztetve ajkait. Nyelvemmel először csak finoman simítom meg őt, mintha épp most ismerkednénk mind ketten a dologgal, majd óvatosan török be hozzá, nyelvéhez simulva, hívogatva őt. Kezemmel közbe gyorsítok a tempón, amitől halkan nyüsszen számba. Jól van cicus..
- Tetszik? – kérdem elszakadva tőle és kábán néz fel rám. Nem is kell válaszolnia a szemei elárulják, és ahogy kicsit megszorítom tövénél felnyögve hunyja be szemeit. Gyönyörködve nézem, majd újra szájára tapadok, de most nem finomkodom. Hevesen esek neki, szinte felfalva őt, kezemmel fojtatva a munkát. Nyögve próbálja felvenni a tempót, de képtelen rá. Érzem, hogy lassan el fog menni. Egyre keményebb a jancsi..
Hirtelen fordítja el a fejét és levegőért kapkodva hunyja be a szemeit. Még mindig próbálja vissza fogni magát, de már nem megy az olyan könnyen. Mosolyogva nézem nyakára, mellkasára hajolva csókolom újra bőrét, majd hirtelen szorítom meg újra, és nem is kell több. Kis teste megfeszül, ajkai elnyúlnak, szemét összeszorítja és hangosan nyögve élvez alsójába. Ohh anyám… fáj a farkam..
Kiéhezve nézem őt, ahogy lassan magához tér, közben kezem a nadrágjába törlöm. Teste izzadt, arca piros és pihegve néz maga elé. Kurva szép.
- Jó volt? – kérdem gúnyosan, és durcásan fordul felém.
- Nem – vágja rá azonnal, de tudom, hogy ez csak a düh.. Lesz ez még így se kicsim. Egy-két hét és könyörögni fogsz a dugásért..
- Nem? – kérdezek vissza vigyorogva, majd felemelkedve fogom meg a nadrágját és alsójával együtt rántom le róla és dobom félre. Lassan mérem végig. Vékony lábak, formás comb, lapos izmos has, puha rózsaszín mellbimbók és… beszart pofi. Heh.. megijedtél picim? Farkam lüktet, és szívem szerint csak fölé térdelnék és szájba basznám, de avval tönkre tenném az eddigi munkám. Betörni akarom, nem megtörni.
- Mivan cicus? Azt hitted ennyivel vége? – kérdem, és kuncognom kell a pofiján. – Francokat. Nem tartottad a szavad.. – mondom és kezemet lassan végig simítom lábán, majd a combján. – Ezért én sem tartom be teljesen, amiben megállapodtunk.. – mondom sejtelmes mosollyal és belemarkolok a fenekébe. Kemény kis segge van.. pont a kezembe illik.
Ijedten ugrik meg alattam és hangosan nyel egyet. Kuncogva nézek rá, majd lábait szétfeszítve helyezkedem el közte. Élvezettel simítom fenekét és ahogy riadtan ficánkolni kezd alattam elmosolyodom lefogva a csípőjét.
Mosolyogva támaszkodom meg fölötte alkaromon füléhez hajolva, és kemény farkam combjához simítom. Ohh igen…
- Érzed mennyire kívánlak? – kérdem halkan és arca olyan vörös lesz, mint egy paradicsom. – Ne húzd az agyam, mert tényleg nem tartom be a megállapodásunk cicám. Csak élvezd..
- Én nem is.. – kezdi el zavartan, de ahogy fülébe nyalok megint összerezzen és elhallgat.
- Dehogynem.. Szerinted nem indulok be attól, ahogy nyöszörögsz alattam? Hm? Nem egy fát hordok a gatyámba Lentus.. – súgom a vörös kagylóba érzékien, és látom, ahogy mélyvörös lesz a pofija, amitől halkan felkuncogok. – Bár ezt már tegnap tapasztaltad, nem igaz? – súgom csendesen, mire dühösen szusszan fel, teste megfeszül alattam, és észre se veszi, hogy farkamnak nyomódik a vékony kis valója. Bazd meg.. Farkam megrándul az érzésre, és mérgesen szorítom össze fogaimat. Rohadt élet.. Ezért holnap úgy megbaszlak..
Morogva csókolok nyakába, fogaimmal karcolva bőrét és hallom ahogy levegőért kap alattam. Ez az.. legyél kéjes.. mert ezután rád fogom kiverni. Ahogy gondolatban megduglak. Egymás után.. újra és újra.. és holnap este valóra váltjuk minden vágyképem, kicsikém.
Éhesen csókolom végig nyakán a bőrt újra, majd mellkasára csúszva veszem számba mellbimbóját, közben egyik kezemmel fenekét simítom, másikkal péniszét masszírozom meg, amitől lassan újra éledezni kezd. Helyes.. élvezd csak. Ma kapsz egy kicsi kóstolót.. holnap pedig az egészet..
Nyelvemmel finoman körözök mellbimbóján, amíg az is kellő képpen kemény lesz, majd elégedetten haladok lejjebb. Finom nyálcsík hasára, majd alhasát csókolom végig, végül elérem fél merev farkát és elmosolyodva veszem számba végét, amitől megint megrándul alattam. Ejnye.. ennyire érzékeny valaki?
- Ne.. Rael.. kérlek.. – kezdi el a hisztit, de figyelmen kívül hagyom. Könnyedén nyalok végig teljes hosszán, kezeimmel combját és fenekét simogatva. Végül gond nélkül veszem a számba, mire megfeszül alattam. Ohh igen… ez már jobban tetszik mi? Magamban mosolyogva járok rajta végig párszor, amíg ködös szemekkel nem hajtja hátra a fejét, és amikor már teljesen ellazul, elengedve fordítom meg őt egy hirtelen mozdulattal, és mielőtt felfoghatná mi történik fenekét széthúzva csodálom meg bejáratát.
– Neh! – nyikkan félve, de én csak mosolyogok, majd rózsás bejáratát látva újra összerándul ágyékom. Még itt is kibaszott szép..
Morogva hajolok le és nyalok végig rajta, amitől furcsa csukló hangot hallat és megugrik alattam. Hehe.. fura érzés mi?
- Nyugi picinyem.. csak élvezd.. – mondom lágyan és újra végig járom nyelvemmel őt, majd újra és újra. Az első néhány után kicsit újra felélénkül és valami olyat zagyválsz, hogy azt nem szabad, meg piszkos, meg faszom se tudja. Csupán mosolyogva tisztogatom őt nyelvemmel, amíg teljesen nyálas nem lesz, és nem rezzen össze minden mozdulatomnál, hanem meg-megfeszül néha. Közben kezemmel finoman emelem fel csípőjét és nyálas farkán jár tovább kezem, és alig pár perc alatt újra kőkemény lesz a kicsike. Hosszú percekig kényeztetem így, benyálazva és adva egy kis ízelítőt abból az élvezetből, ami holnap vár rá. Ó igen cicám.. holnap sikítani fogsz, attól ahogy benned járok..
A vágyképtől felmorranva fordítom meg újra és nézek végig rajta. Kipirult, kába, és szája vörös a rágástól. Ohh.. szóval nem volt olyan rossz a dolog mi? Mosolyom kiszélesedik, főleg az ijedt pillogástól. Kezemet farkára simítom gyengéden, a reakció pedig gyönyörű.. felnyögve rándul össze, szemeit becsukva. Szemeimmel iszom a látványt, majd lehajolva nyalok végig lassan egész hosszán, amitől újra megrándul. Ohh igen..
- Ne.. – nyöszörgi halkan, de csak elmosolyodom.
- Mit ne?
- Elég.. haaagyd.. – nyöszörgi halkan, amíg kezem rajta jár. Hagyjam?
- Szeretnéd te folytatni magadnak? – kérdem gúnyosan, megállva egy pillanatra és ahogy elérnek hozzá a szava, szemei elkerekednek.
- Mi?! Nem! – csattan mérgesen a hangja. Kár.. akkor azt a műsort későbbre halasztjuk.
- Hát jó.. akkor.. – vigyorodom el, majd lehajolva veszem számba teljes hosszát, mire újabb fojtott nyögés zavarja meg a csöndet. Nyelvemmel kényeztetve szopom finoman, de szemeimet végig rajta tartva, hogy semmit se szalasszak el. Vörös pofi, kába, félős tekintett, de már képtelen ellen állni. Teste egyre többször feszül meg. Hangját képtelen visszafogni, és egyre többször jutalmaz meg halk, édes nyögéseivel. Hirtelen szívom meg a végét, és nem is kell több. Megfeszülve, feszíti hátra a fejét, a kötélnek feszülve nyög fel hangosan és élvez a számba. Elégedetten nyelem le finom nedvét, majd felemelkedve figyelem, ahogy lassan visszaér a valóságba. Gyönyörű volt… ha nem lenne ilyen tapasztalatlan, most nem kímélném. Egész éjjel kínoznám, hogy újra láthassam ezt a pofit, és én is kielégülhessek.
Gyengéden simogatom meg az arcát, mire pihegve néz fel rám. Ködös, de morcos szemek. Ennyire zavar, hogy kielégítettelek kicsim? Pedig még sok ilyen lesz.. nagyon sok..
- Jól esett cicám? – kérdem halkan, mire arca is durcás lesz, ami igen édesen hat a vörösségével. Elfordítja az arcát, és újra a falat kezdi bűvölni lila szemeivel, de nem zavar. Mosolyogva mászok le róla, és mellé ülve simogatom meg oldalát és hasát szórakozottan.
- Remélem megértetted a mai leckét is kicsim. Ha nem tartod be amit mondok én sem tartom magam a kéréseidhez, és messze nem leszek olyan kedves mint eddig – mondom lágy hangon, ami elég fura hatást kelt szavaimmal. Kíváncsian pislog felém, de továbbra is dühösen. - A mait elnézem, de holnap elkezdem a tényleges oktatás, és akkor már nem akarok ilyen engedetlenséget látni.
- Oktatás? – kérdezi értetlen pofival. Gúnyosan vigyor szökik arcomra és jókedvűen hajolok arcához.
- Megtanítom, hogy tudsz elcsábítani bárkit pillanatok alatt, hogy tartsd a segged, hogy szopj istenien, és hogy izgass fel valakit egy pillanat alatt – válaszolom halkan, és a hatás nem marad el. Szemei kikerekednek és arca szinte már bordó színekben játszik. Kuncogva egyenesedem ki, majd egy mozdulattal bontom ki a csomót csuklójánál és állok fel. – Fürödj meg és pihenj le – szólok hozzá újra miközben az ajtó felé veszem az irányt. Rohadt szűk ez a kurva nadrág. – és azt ajánlom aludj amennyit bírsz, mert a következő pár hétben, nem lesz rá lehetőséged – teszem még hozzá vissza nézve az ajtóból éhesen. Mérgesen néz vissza rám, kis keze ökölbe szorul, száját összeszorítja… Ha nem lenne ilyen rohadt szép még sértésnek is venném. De így.. így csak még jobban felizgat.
Szégyen vagy sem, komolyan rettegek Raeltől, így nem igazán tudom mire vélni, hogy szó szerint ellágyulva kezd kényeztetni. Megállás nélkül csókol, de sajnos nem foghatom a levegőhiányra a kábulásom, mert annyi időre mindig elválik tőlem, hogy oxigén után kaphassak. Az igazság az, hogy egyre mélyülő csókjától zavarodom össze egészen, és kezdem élvezni a dolgot.
Még akkor se térek magamhoz, mikor kezeivel testem kezdi feltérképezni, és lassan ledönt az ágyra. Ujjai végigsiklanak meztelen oldalamon, majd elérik mellbimbómat. A hirtelen ingertől csak ezért nem nyögök fel, mert továbbra is lefoglalja számat, de mikor végre elválik tőlem, még ködösebb szemekkel pillantok fel rá.
Kissé visszaránt a valóságba arca látványa, és dac költözik a tekintetembe, de látszólag ő marhára élvezi. Elégedetten méri végig alatta heverő, pihegő testem, én meg legszívesebben menekülőre fognám, a kezdetlegesen kellemes érzések ellenére. Akkor is jobb minél távolabb lenni tőle, ha most éppen kedveskedő hangulatában van…
azonban ő látszólag nem tervezi, hogy egérutat ad, mert a következő pillanatban már ismét lehajol hozzám, és végigcsókolja az előzőleg kezeivel bejárt útvonalat rajtam, kezdve a nyakammal. Rá se hederít erőtlen ellenkezésemre, én pedig minél lejjebb halad, annál inkább kezdek kétségbeesni. Most először, nem látok kiutat a szorult helyzetből…
Mikor aztán kezével elér a nadrágomhoz, és állna neki kiszabadítani szégyenszemre félkemény kincsemet, pánik hangulatom az egekig csap. Megugrok alatta, és felpattanva csúszok az ágy másik végébe.
Elkerekedett szemekkel, riadtan pillantok rá, de aztán erőt veszek magamon, és elutasító sértettséget varázsolok az arcomra.
- Időhúzással nem úszod meg a szexet kiscica... – szólal meg gúnyos mosollyal, mire összerezzenek. Nem hiszem el, hogy tényleg komolyan…
- Ehhez nincs jogod! Nem az ágyasod vagyok csak a szolgád! – vágok vissza sértetten, megtalálva a hangom.
- Ez az emberek világában megállja a helyét, de most a pokolban vagy cica.. – feleli, felém mászva. Ezzel oda is az alig összekapart bátorságom. - Ne félj.. Pár nap alatt megszokod... – vigyorog rám, de ahogy nyúlna felém, ismét átugrok az átellenes oldalra.
- Nem csinálhatnánk valami mást? – nyekkenem reménykedve. Kérdő húzza fel a szemöldökét. - Mondjuk amihez nem kell levetkőzni…
- Csinálhatjuk ruhában, ha szégyenlős vagy – válaszolja semmi jót nem ígérő mosollyal.
- Nem.. Nem akarom AZT csinálni! – bukik ki belőlem kétségbe esetten.
- Rendben... - Alaposan ledöbbenek a választ hallva, de rögtön gyanakvás költözik a szemembe, mikor a távozás helyett, egyszerűen megfordul, és hátát a támlának vetve helyezkedik el. - Akkor szopj le.
- Mivan? – Ezt nem mondhatja komolyan!
- Szopj le.
- Kizárt – jelentem ki dühödten.
- Akkor békén hagyom a segged – teszi hozzá biztatónak szánt, de sokkal inkább veszettül elégedett mosollyal. Le tudnám karmolni az ábrázatáról ezt a mosolyt, csak ne félnék tőle annyira…
Viszont, ha utána békén hagy…
- Örökre?
- Ma este.
- Kizárt! – csattanok fel, ez egyáltalán nem éri meg! Viszont az arcára szökő vigyortól kezdem úgy érezni, hogy mégis megérné…
Időm azonban nincs reagálni, lassan megmozdítja a kezét, és minden erőlködés nélkül emel fel erejével. Egészen elsápadok, és a félelem ismét utat talál hozzám, de esélyem sincs, könnyedén ránt közelebb, és fordít maga alá. Testemet lefeszíti az ágyra, és hiába próbálok szabadulni, keményen présel le erejével is, miközben érzelemmentes tekintettel figyeli vergődésem.
- Hajlandó vagyok a kompromisszumokra... – mondja halk, nyugodt hangon. Keze ismét a hasamra simul, őrjítő lassúsággal. - De ha nem élsz vele, akkor csak elveszem amit akarok – jelenti ki egyszerűen. Riadtan kapkodom tekintetem a keze és az arca közt, de látszólag teljesen komolyan gondolja.
- Ne…- nyöszörgöm, és kezdek újra ellenkezni, leszorításom miatt főként szóban, de fel se veszi. Egyik kezét ruhán keresztül ágyékomra simítja, mire bennem reked a nyüszögés, és döbbenten nyögök fel.
- Ne.. Kérlek..- motyogom sírás közeli állapotban, de csak azért se adom meg neki azt az örömöt, hogy könnyezni lásson. Mikor hasamat simogatja meglepően lágyan, már nem is tudom mit gondoljak, de ahogy nadrágomba nyúlva markol rá férfiasságomra, hangos nyögés szakad ki belőlem. Heves ellenkezésbe kezdek, de mit sem ér ellene, zavartalanul kezdi mozgatni a kezét.
A kellemes érzéstől egyre kábább vagyok, és makacsul rágcsálom a számat, hogy visszatartsam árulkodó hangom, de hiába.
- Kérlek...- Csak mosolyog kérlelésemen. Szeméth…
- Ne félj.. Imádni fogod.. – feleli halkan, teljes elégedettséggel.
- Kérlek.. – ismétlem, szinte már könyörögően pillantva rá. - két nap... – nyekergem végső kétségbeesésemben. Egy pillanatra kérdőn megtorpan keze mozgásával, így van lehetőségem levegő után kapni.
- Két napig csináljuk...? – vigyorogja, a dolog abszurditásának teljes tudatában.
Szaporán, és hangosan szedve a levegőt, próbálok némi értelmet összeszedni magamban, hogy megfogalmazhassam gondolataim.
- Két napig békén hagysz.. ha leszoplak.. – préselem k magamból, bár így is rosszul vagyok a gondolattól.
- Ez a hajó már elment cica.. Akkor még tudtál volna alkudozni..
- De... De én még nem vagyok felkészülve... – Na jó, most már tényleg nagyon közel állok a síráshoz, csakhogy őt ez nem fogja érdekelni, így visszatartom.
- Sajnálom cicus.. – mosolyog rám teljes elégedettséggel. - Legközelebb jobban értékeld az ajánlataim.
Keményen szorít rá férfiasságomra, amire egyáltalán nem számítok, így a hirtelenség és az élmény hatására egyszerre, hangosan nyögök fel elkerekedett szemekkel. Ráadásul újra mozgatni kezdi a kezét, ami még intenzívebbé teszi az érzést.
Próbálom tartani magam, és két nyögés közepette továbbra is kérlelem, de lassan képtelen vagyok értelmes szavakat megformálni, és csak nyöszörgésre, sóhajtozásra futja. Gyorsít kezének mozgásán, én pedig egyre inkább közeledek a cúcshoz. Már nem érdekel ki teszi ezt velem, hol vagyok és milyen helyzetben, csak a kielégülésre vágyok.
Azonban pont azt nem adja meg nekem. Már éppen élveznék el, mikor rászorít merevedésemre. Csalódott, értetlen nyögés csúszik ki a számon, miközben kába tekintetemet tétován vetem rá.
- Remélem tetszett a tanuló pénz..- néz le rám mosolyogva, majd az arcomhoz hajolva, hozzáteszi. - megkapod a két napot cica..
Beletelik némi időbe, mire ködös tudatomon keresztül elérnek a szavai. Mikor felfogom a jelentésük, és a helyzetem, magam se tudom megmondani a dühtől, vagy a szégyentől vörösödök-e leginkább. Az viszont világos, hogy nincs más esélyem. Nem alkudozhatok tovább, mert lazán meggondolja magát, és már megmutatta, hogy esélyem sincs ellene.
- Jó – motyogom magam elé elkeseredett beletörődéssel, és egy pillanatra lefelé téved a tekintetem, ahol még mindig körém kulcsolódnak az ujjai. Beharapom az alsóajkam, és erőszakkal próbálom magam lelohasztani, de mintha tudná min ügyködök, mozdít a kezén.
Lenyelem a nyögésem, és igyekszem letornászni magamról, de még mindig jóval erősebb nálam, így hamarosan feladom. Izmaimat elernyesztve, makacsul fordítom fejemet oldalra, hogy legalább az olyannyira letörölni vágyott vigyorát ne kelljen bámulnom.
- Csak nem azt szeretnéd, ha befejezném? – érdeklődik gunyoros hangon.
Összeszorított szájjal rázom meg a fejem, hogy még véletlenül se adjak ki hangot. Halkan cicceg egyet, és rászorít ismét merevedésemre. Elkerekednek a szemeim, testem megremeg, de meg se mukkanok.
- Csak magadat kínzod, de ahogy akarod – kuncog fel gonoszan, majd hirtelen eltűnik fölülem, és mikor ismét felé pillantok, már a nem régiben felvett pózban ül ismét, hátát a támlának vetve.
Pihegve, alsóajkamat rágcsálva meredek rá, míg türelmét vesztve nem int felém, mozgásra ösztönözve. Tökéletes kelletlenséggel moccanok meg, összerezzenve ahogy ágyékom az ágyhoz ér, mikor hasra fordulok.
Elvörösödve nyomom ülőhelyzetbe magam, hogy visszarendezzem a nadrágom, de csuklómra fonódó ujjai meggátolnak célom elérésében.
- Hagyd csak – vigyorog rám, és lendületből magára ránt. Nyekkenve támaszkodok meg a mellkasán, és nagy szemekkel bámulok fel villogó pillantásába. Nem teketóriázik sokat, mielőtt bármit is tehetnék, egyszerűen lejjebb nyom a megfelelő helyre.
Nyelhetnékem támad, mikor megpillantom a sokat sejtető dudort nadrágjában, és büszkeségem ellenére, szinte már könyörögve nézek fel rá.
- Jól jegyezd meg cicus, ha harapni mersz, úgy megduglak, hogy egy hétig nem moccansz! – hajol le hozzám mosolyogva, és megpaskolja az arcomat, majd mielőtt hátradőlne, mélyen megcsókol. Esze ágában sincs elengedni.
Ráharapok a nyelvemre, hogy visszatartsam a róla alkotott véleményem, majd minden bátorságom és lelkierőm összeszedve, remegő kezekkel állok neki nadrágja kibontásának. Mikor elém tárulnak méretei, hálát adok a lehetőségnek, hogy ma elkerültem a hátbatámadást.
De még így is…
Szaporábban kapkodok levegő után, és esetlenül fogom meg egyik kezemmel kőkemény farkát. Forró és lüktet a tenyeremben, de teljesen újszerű élmény, hogy nem magamat készülök kielégíteni.
- Csináld, mielőtt megunom, és átveszem az irányítást! – szólal meg. Mintha rekedtes lenne a hangja, de nincs időm ezzel foglalkozni, mert a hajamba túrva tolja a fejem a megfelelő irányba.
Keserűen teszek eleget az utasításnak, és bátortalanul nyalok végig a teljes hosszán, szorosan lehunyt szemekkel. Érezhetően megremeg, és türelmetlen morranással követel még többet. Sose csináltam még ilyet, így tökéletesen tapasztalatlanul igyekszem a számba véve nyalogatni és szívogatni, de messze vagyok attól, hogy a teljes hosszát be tudjam kapni.
Ezen látszólag változtatni kíván, mert pár perc múlva lök egyet a csípőjével, és ezzel egyidejűleg lejjebb nyomja a fejem. Felnyüszítek a borzasztó érzéstől, ahogy szinte a torkomat éri, és a rosszullétbe hajszol.
Szemeimbe könnyek gyűlnek, és kétségbeesetten próbálom elhúzni a fejem, hogy nyugodtan öklendezhessek, de könnyedén megtart, míg a kényszertől vezérelve, hozzá nem szokom.
- Jó fiú – leheli fölém hajolva, majd lazít a fogásán, és már csupán az alapritmust adja meg fejem mozgatásának. Az ágyon támaszkodó kezem ökölbe szorul, és keserűen nyelem a megaláztatás könnyeit, de engedelmesen szopom tovább.
Legalább tudom, hogy jól csinálom, mert teste meg-megfeszül alattam, hallhatóan kapkodja a levegőt, és egyre gyakrabban lök a csípőjével. Már épp kezdenék örülni, hogy lassan vége, mikor szabad keze végigsimít csupasz hátamon, oldalamon, egészen az alhasamig.
Megtalálja részben már lelohadt farkamat, és legnagyobb döbbenetemre lendületesen kényeztetni kezdi. Összeszorított szemekkel, teli szájjal nyöszörgök, de nem tudom kizárni az intenzív érzést, és hamarosan ismét megközelítem a csúcsot.
Ekkor gyorsul fel az ő csípőmozgása is. Egy erősebb szorításánál felsikoltanék a rám törő orgazmustól, ha nem lenne betömve a szám. Testem azonban így is megremegve forrósodik fel, ahogy csillagokat látva élvezek a markába.
Teljesen elkábulok, így későn eszmélek, mikor mélyről jövő nyögéssel nyomja magát a torkomig, és tölti meg a számat meleg magjával. Fuldokolva, köhécselve rántom fel a fejem, amint elenged, de szinte már mindent reflexszerűen lenyeltem.
Villámokat szóró, könnyes szemekkel nézek fel, hogy szembesülhessek kielégült, ujjait nyalogató képével.
Ég az arcom a szégyentől, ahogy még mindig a számban érzem ízét, testem azonban még mindig reszket az orgazmustól. Legszívesebben elsüllyednék, de a Pokolnál lejjebb képtelenség.
- Elsőre nem is volt olyan rossz – vigyorog rám, és elkapva az állam, feljebb húz magához. – Lesz még időd gyakorolni cicám, ne félj!
- Sze…méth – préselem ki magamból, és a mellkasának feszítve mindkét tenyerem, megpróbálom eltaszítani magam tőle. Jót mosolyog küszködésemen, majd az ajkaimra hajolva, hosszan megcsókol. Mindkettőnk íze keveredik a szánkban, mire ököllel csapok rá, hogy végre elengedjen.
Valószínűleg inkább a levegőhiány miatt húzódik végül el, de kihasználva a lehetőséget, messze ugrom tőle, egészen az ágy szélére.
Sebesen rendezem vissza a nadrágom, és pattanok fel. Egy pillanatra a kijáratra téved a tekintetem, de lemondó sóhajjal fordulok inkább a „szobám” felé.
- Hova ilyen szaporán? – érdeklődik szenvtelenül, de ereje megdermeszt a mozgásban.
- A lehető legmesszebb tőled! – nyekkenem dühösen, de mikor jeléből kiindulva fájdalom vág végig a testemen, felszisszenve egészítem ki. – Fürdeni és aludni. Azt ígérted, két napig békén hagysz!
- Ne légy naiv picinyem, azt mondtam két napig békén hagyom a segged! – suttogja a fülembe, hirtelen mögöttem teremve. Meztelen mellkassal simul a hátamhoz, mire akaratlanul válik szaporábbá a lélegzetvételem.
- Kérlek… - nyöszörgöm halkan. – Hagy menjek aludni!
- Nem mondtam, hogy nem teheted – nyal a fülembe kuncogva, majd legnagyobb megkönnyebbülésemre, hátrébb lép. – Mára kiérdemelted a pihenést cicus.
Fél pillantást vetek hátra, majd szinte bemenekülök a szomszéd szobába, és az ajtót bevágva magam után, lecsúszom a tövébe.
Ezt jól megcsináltam magamnak… Nagyon, nagyon gyorsan ki kell találnom valamit, hogy a két napon belül meglóghassak. A franc se fogja hagyni neki, hogy megkapja amit akar! Lennie kell kiútnak!
Döbbenten bámul rám, mint az elkényeztetett gyerek aki megkapta élete első pofonját. Mosolyogva hajolok vissza hozzá, hogy újra megcsókolva folytassam játékom, de most nem hagyja magát.
- Miről beszélsz? Mit csináltál? Mi ez az izé? Azonnal eressz el! – fejét elkapva kezd el hisztérikázni. Rúg harap, és egyre hangosabban tiltakozik. Kis édes. Remélem az ágyban is ilyen heves lesz. Egy igazi tüzes kis kurva.. Igen.. tüzes kis kurvát fogok belőle faragni. Újra megpróbálok hozzá férni, de nem engedi. Hangja egyre élesebb és még játszani sem enged...
Morogva lépek hátra egy lépést, majd könnyedén felkapva dobom az ágyra.
Félve ugrana fel, de túl lassú még.. Nem baj, majd ezen is javítunk. Mire végzek veled drága... A saját apád sem fog rád ismerni.
- Megjelöltelek, kincsem!- mosolygok rá elégedetten. – Az ott az én jelem, így mindenki tudni fogja, kihez tartozol. Még te is! – gúnyosan nevetek rá, de szemeiből még most se süt az értelem. Hajj.. Ilyen sokat voltál odafent cica? Mindent elfelejtettél a szabályainkról? – Ha szökni próbálsz, ha megunom az engedetlenséged, elég egy csettintés, és úgy ugrálsz, ahogy én fütyülök. Az irányításom alatt állsz, kicsi Lentus!
Hatalmas szemekkel bámul fel rám, és lassan kezdi megérteni miről is van szó.
- Átvertél! – csattan fel dühösen.
- Mondjuk úgy, hogy önállósítottam magam – lehajolva nedvesítem be újra édes kis száját nyelvemmel. De nem engedi, hogy elmélyüljek benne. - Azt akarod, hogy már most kihasználjam, hogy képes vagyok irányítani téged? - hűvösen nézek le rá, és nem is ellenkezik tovább. Fejét rázva néz fel rám. Elégedetten csókolom meg újra, élvezettel mélyítve el. Lassan belemelegszem kis testébe és a jó dugás gondolatába, amikor a kis vakarcs ráharap nyelvemre. Meglepve kapom fel a fejem, hátrébb húzódva mosolyodom el. Hát jó cica.. Ha kemény szexet akarsz tőlem megkapod.. Lassan nyalom le számról a kicsorduló vért és ha nem látnám akkor is tudnám, hogy most beszart. Félelmének finom illata kitölti a szobát, még jobban felingerelve.
- Azt hittem csinálhatjuk viszonylag gyengéden, de látom, hogy te ragaszkodsz a fájdalomhoz – mondom keményen. Reszketve mozdul meg, hogy kimászhasson alólam és amikor hagyom neki hitetlenkedve néz rám. Ijedten próbál elspurizni, és én elmélázva várom a tökéletes pillanatot. Hirtelen fordul hasára és úgy próbál kikúszni alólam. Fenekét lassan ringatja alattam, ahogy próbál menekülni. Teste kívánatosan mozog... Tökéletes.
Elkapva rántom vissza és a paplanba nyomva nehezedek rá. Egész testemmel hozzá simulva szívom magamba édes illatát, és hallgatom nyöszörgését. Mosolyogva nézek végig rajta, kezemet lassan szép tetoválásán végigfutatva. Hm.. Nem is tudtam, hogy az anyja természet szellem volt. Dandrel… te vén kujon. Neked is jó szemed volt..
- Egészen érthető a szépséged, ha az anyád természetszellem volt. Kár, hogy az örökségét most átoknak érzed, ugye? – gúnyosan nevetek rá, körmeimet bőrébe mélyesztve. Fájdalmas nyöszörgése szinte zene füleimnek. Teste remeg alattam, és félelme egyre jobban felizgat.
Lehajolva kezdem el újra ízlelgetni bőrét, miközben kezemmel cirógatom. Nem aprózom el.. Ha durván szeretné akkor nem fogom kímélni... Fogaimmal hátát karcolom, fenekét élvetegen cirógatom. Grr.. Akarom.. Most! Akarom, hogy alattam sikoltozzon.. Könyörögjön..
Halk kopogás zavarja meg gondolataim, és morogva emelem fel a fejem.
- Mivan?!
- Sa… sajnálom uram, az apja hívatja – szólal meg Zern, az egyik csicskája apámnak. Rohadt élet! Mit akar pont most?!
- Szerencséd van picinyem, van még némi időd felkészülni – morgom fülébe, majd felkelve róla förmedek még rá. – Viszont velem jössz!
- Nem akarok! – ellenkezik, de megsemmisítő pillantásomtól megretten és követ a trónterembe. A hatalmas helyiségbe mögém bújik, bár megértem. Elég sokan megkínoznák.. és akkor még kedvesek voltak vele.
- Örülök, hogy hazatértél fiam! – szólal meg Apám, mosolyogva és tudom, hogy tényleg így érez, de most fontosabb dolgom lenne a lelkizésnél.
- Gondolom… Mit óhajtasz apám, hogy pont most zavartál meg? – vágok azonnal a közepébe.
- Nos, úgy hallottam, hogy sikerült elfognod tábornokom, Dandrel szökött kis fiacskáját. Érezték az ő erejét is, mikor visszatértél. Elmosolyodva nézek atyámra, aki kérdőn vonja fel szemöldökét. Hátam mögé nyúlva húzom előre kis kincsemet, hogy mindenki jól láthassa.
- Csak nem rá gondolsz?
Dandrel arca azonnal eltorzul a dühtől és fiacskájától is kapok egy gyilkos pillantást, amitől meg kellene ijednem.
- Megjelölted – bizony. Megjelöltem, kisajátítottam és pár perc múlva megdugom. Aztán újra… és újra.. minden egyes nap.
- Vissza akarom kapni a fiam! – szól felháborodva Dandrel apámhoz. Cehh... Ha annyira akartad volna te magad mész utána és hozod vissza. Atyám sóhajtva pillant rám, de ő is tudja mi a véleményem a tulajdonomról.
- Nem adom! – válaszolom határozottan. Ujjaimat apró nyomaimra simítom elégedetten. Itt a bizonyíték, hogy az enyém. – Megtaláltam, alkut kötöttem vele, és végül megjelöltem. Már az én tulajdonom! - jelentem ki, és mielőtt a kicsike ellenkezhetne, körmeimet nem túl gyengéden mélyesztem bőrébe.
- Sajnálom Dandrel, Raelnek igaza van, jog szerint, a fiad az övé, hisz szökevénynek nyilvánították. – elégedetten mosolyodom el és aprót biccentve apámnak fordulok ki a teremből a kicsi vacsimat húzva magam után. Érzem a nagyurak gyilkos dühét, de nem veszek róla tudomást. Törvényt nem szegtem.. Apámnak nincs gondja a dologgal szóval mindenki befoghatja. Ha egy egyszerű embert hoznék az ágyamba akkor senkinek se lenne problémája.. de az már bántja a kicsi önbecsülésüket, hogy egy démont teszek épp a szeretőmmé. Cehh.. Barmok.
A szobámba érve könnyedén dobom ágyamra a kicsi Lentust és az ajtókat erőmmel bezárva sétálok felé. Arcomról képtelen vagyok letörölni vigyorom. Felfallak...
Felsőmtől azonnal megszabadulok, mert már most túl forrónak érzem a szobát. Egyébként is teljesen fölösleges per pillanat ruhában lennem.. A kis cica hatalmas ijedt szemekkel húzódik az ágy végébe amikor elkezdek felé mászni, de mindketten tudjuk, hogy ez nem menti meg. Semmi sem mentheti meg tőlem... Akarom őt és még is fogom kapni.
- Ellenkezni akartál, ezért pedig büntetés jár! Ezúttal nem érdekel, ki-mit akar, semmi se fog meggátolni abban, hogy megkapjalak! – mosolygok rá gúnyosan és egy pillanat alatt megszüntetem a távolságot kettőnk között. Minden ellenkezés nélkül enged be szájába és én ki is használom a helyzetet. Óóó.. kiscsibém… már most látom, hogy nagyon hosszú, de szép éjszakánk lesz.
Bár legszívesebben csak letépném róla a ruhát, nem sietem el a dolgot. Finoman kényeztetem száját lassan elmélyítve a csókot és nem hagyom, hogy szóhoz jusson. Levegőt is csak kortyolgatja, ha egy kicsit engedek neki, utána tovább kábítom. Tudom, hogy ez tetszik neki… evvel nem tud mit kezdeni. Ha durva vagyok hisztizik.. de ha gyengéd…
Kezeim közben vándorútra indulnak testén és lassan fekvő helyzetbe varázsolom a kicsikét, de nem esek neki. Gyengéden cirógatom végig oldalát, majd egyik kezemmel felcsúszva simogatom meg puha mellbimbóját, ami azonnal megkeményedik. Hm… kicsikém… le se tagadhatnád, hogy szűz vagy. Úgy fogsz sikoltozni alattam, amikor végre benned leszek… Hrr… A csókba mosolygok és lassan elszakadok tőle. Halkan piheg alattam szemei ködösek, de arcomat látva már is megjelenik nem tetszésének apró lángja is, bár… hol érdekel ez engem? Ha most még nem is fog könyörögni… de később már sírni fog azért, hogy hagyjam abba a kínzást… Tudom.. érzem… addig viszont nyugodtan szórakozhatok vele. Elégedetten pillantok félmeztelen testére, ami csak rám vár. Mintha egy finom ételt tálaltak volna fel nekem.. Gyönyörűen fest a kicsike a bordó huzaton. Fehér bőre szinte világít ahogy alattam fekszik.
Lassan lehajolva csókolom meg nyakának finom ívét, majd lejjebb csúszva minden porcikáját megízlelem, ahol előbb kezem garázdálkodott. Halk ellenkezését nem igen veszem figyelembe, csupán testével és saját vágyammal törődöm. Ahogy haladok egyre lejjebb érzem farkam egyre jobban lüktet a vágytól. Ha nem lenne ilyen kivételesen szép, már háromszor elmentem volna benne.
De ő túl értékes..finom kis falat. Az ilyet ki kell élvezni. Igazi édesség. Akaratos jellemével pedig csak még érdekesebbé teszi a játékot.
Kezeimmel lassan haladok tovább még lejjebb és nadrágjába ütközve elvigyorodok. Gondosan simítom meg a lényeget a ruha alatt, és már nyúlnék a gombokhoz, hogy kiszabadítsam a kis Jancsit, amikor az elkábult drágaság megugrik alattam és egy másodperc alatt pattan fel és vonul az ágy végébe.
Hm... Deja vu...
Hatalmas, riadt szemekkel néz rám, de egy perc múlva már a durcás pofiját ölti magára. Megzabálom..
- Időhúzással nem úszod meg a szexet kiscica... - mondom gúnyos mosollyal.
- Ehhez nincs jogod! Nem az ágyasod vagyok csak a szolgád! - válaszolja morcosan.
- Ez az emberek világában megállja a helyét, de most a pokolban vagy cica.. - felé mászva beszélek hozzá, amitől a maradék bátorsága is lassan elszáll. - Ne félj.. Pár nap alatt megszokod... - vigyorgok rá, de mielőtt hozzá érnék újra arrébb ugrik ijedten és az ágy másik végébe húzódik. Grr.. Kezdem unni ezt a játékot kiscica...
- Nem csinálhatnánk valami mást? - kíváncsian húzom fel a szemöldököm. - Mondjuk amihez nem kell levetkőzni..
- Csinálhatjuk ruhában, ha szégyenlős vagy - válaszolom somolyogva.
- Nem.. Nem akarom AZT csinálni! - fakad ki belőle kétségbe esetten. Kis édes.. Félsz a méreteimtől igaz?
- Rendben... - válaszolom és megfordulva dőlök el az ágyon, hátamat a támlának vetve. Gyanakvóan néz rám, kissé hitetlenkedve. - Akkor szopj le.
- Mivan?
- Szopj le.
- Kizárt - jelenti ki dühösen.
- Akkor békén hagyom a segged - teszem még hozzá bíztató mosollyal. Meglepve néz rám. Erre nem számítottál kiscica... Szinte látom, ahogy pörögnek a fogaskerekek kis buksijában. Bár én már úgy is tudom a végeredmény. Leszopsz, vagy leszopsz... Esetleg még megduglak.. Ez a három lehetőség van...
- Örökre?
- Ma este.
- Kizárt! - csattan fel mérgesen. Hát jó... Én mindent megpróbáltam... De ha nem...Vigyor szökik az arcomra.
Lassan mozdítom meg a kezem, kecsesen és minden erőlködés nélkül emelem fel erőmmel könnyű testét. Arca egy pillanat alatt válik hófehérré és ijedten néz le. Késő cica... Apró mozdulattal húzom magamhoz, és megfordítva döntöm végig az ágyon, lefeszítve testét, hajolok lassan fölé és nézek végig rajta újra. Kétségbeesve próbál mozdulni eredménytelenül. Erőmmel keményen szorítom az ágyhoz, és érzelemmentesen nézek le rá.
- Hajlandó vagyok a kompromisszumokra... - mondom halk, nyugodt hangon. Kezemet őrjítő lassúsággal simítom újra hasára. - De ha nem élsz vele, akkor csak elveszem amit akarok - jelentem ki nemes egyszerűséggel. Félve néz hol rám, hol a kezemre.
- Ne..- nyöszörgi halkan, majd újra kezdi a rinyálást, de meg se hallom a zavaró kis hangját. Nadrágját megsimítva mosolyodom el. Szegény kicsike eléggé lelankadt a kis trécselésünk közben. Finoman markolom még az anyagon keresztül, ami halk meglepett nyögéssel jutalmaz. Kis édes.
- Ne.. Kérlek..- motyogja de nem zavartatom magam. Feljebb csúszva húzom végig ujjamat alhasán óvatosan, mintha félnék, hogy megégetem. Mosolyogva pattintom ki gombját végül és kezemet becsúsztatva markolom meg csupasz Jancsiját. Hangosan nyög fel és még hevesebben kezd el rinyálni, de magasról leszarom. Gyakorlottan izgatom tovább, elégedetten pillantva arcára. Tekintete egyre homályosabb, ajkát rágcsálva próbálja magát tartani nem sok sikerrel.
- Kérlek..- mosolyogva nézek rá. Ohh fogod ezt még mondani nekem.. Hosszú éjszakákon keresztül.
- Ne félj.. Imádni fogod.. - válaszolom halkan.
- Kérlek.. - mondja újra, szemeit rám emelve - két nap... - nyüszögi. Érdeklődve nézek le rá, kezemet megállítva a mozgásban, hogy levegőhöz juthasson.
- Két napig csináljuk...? - kérdem vigyorogva. Kicsit sok lenne neked elsőre cicus.. De ha ezt szeretnéd...
Hangosan lihegve néz fel rám. Látom, ahogy próbálja értelmezni a mondatom és választ kreálni rá.
- Két napig békén hagysz.. ha leszoplak.. - meglepve nézek le rá. Szép próbálkozás...
- Ez a hajó már elment cica.. Akkor még tudtál volna alkudozni..
- De... De én még nem vagyok felkészülve...
- Sajnálom cicus.. - mosolygok rá elégedetten. - Legközelebb jobban értékeld az ajánlataim.
Kegyetlenül szorítom meg farkát, majd ritmusosan kezdem el újra mozgatni a kezem. Szemei elkerekednek, és hangos nyögés szakad fel belőle. Kis édes.. Erre nem számítottál...
Mosolyogva figyelem, ahogy könyörög két nyögés között. Hangja lassan teljesen elhal, és csak a sóhajokra és nyüszögésre futja. Kezemmel egyre gyorsabban izgatom, a végsőkig hajszolva. Hangja felerősödik, ahogy a csúcshoz közeledik. Elégedetten nézek le rá. Kis farka kőkeményén lüktet markomban, és minden porcikája a kielégülésért könyörög nekem. Mosolyogva viszem el a mennyország kapujáig, de a vég előtt elszorítom farkának végét. Hangosan és kissé csalódottan nyög fel. Ködös szemeiben értetlenség csillog.
- Remélem tetszett a tanuló pénz..- nézek le rá mosolyogva - megkapod a két napot cica..- suttogom arcához hajolva.
Nem hiszem el, hogy megint itt vagyok! Pedig mennyit küszködtem, míg végre sikerült meglógnom…
Dühösen, duzzogva nézek körbe, csakhogy kissé tereljem a gondolataim az előttem álló démonról. Rael… Félek tőle, nem véletlenül mondják még Lucifernél is rosszabbnak. Az viszont tuti, hogy az ízlése pocsék, már ami a szobája berendezését illeti.
Fekete és vörös mindenütt. Itt-ott megspékelve némi kékkel. Oké, hogy démon, de nekünk se tiltja semmi, hogy vidámabb, élénkebb színeket is szeressünk.
Mellém lép, és egy csukott ajtó felé tol, én pedig kelletlenül engedelmeskedem.
- Ez lesz a te szobád… - mondja nyugodtan. – Ha nem tetszik valami csak szólj és átalakítjuk. Akkor úgy kábé mindent… Mármint maga a szoba nem olyan vészes, de a színek itt is ugyan azok.
- Ízlésficamos… - motyogom magam elé, olyan halkan, hogy valószínűleg meg se hallja.
Hirtelen mögém lép, és derekamat átkarolva, szorosan magához húz. Elkerekednek a szemeim, és azonnal mocorogni kezdek, szabadulás céljából.
- Hé… mit csinálsz?! – csattanok fel, és még hevesebben ficánkolok, de semmit se érek el vele. Halkan felkuncog, és egyik kezét a ruhám alá csúsztatva, végig simít a hasamon. Leblokkolok, ő pedig könnyedén megfordít, majd a falnak lök. Amint hátam puffan, próbálnék is elszökni előle, de csuklóimat elkapva, a fejem fölött a falnak szegezi őket.
- Eressz el! – nyöszörgöm ijedten. Rettegek tőle, minden vágyam, hogy a lehető legmesszebb tudhassam magamtól.
- Nyugi… csak kicsit fog fájni – suttogja, mélyen a szemembe nézve. Riadtan rezzenek össze a hangjától, elégedett mosolyt váltva ki belőle.
- Ne! Ne csináld! Eressz el. – hadakozok ismét, jóval élesebb hangot megütve. Egészen a falhoz nyomulok, és esdeklő pillantást vetek rá, ha már kezeimet hiába rángatom.
- Ugyan miért tenném kicsi Lentus? Felajánlottad magad nekem… én csak elveszem azt ami az enyém… - vigyorog rám gonoszan. Amint leesik mit is mondott, dermedt rettenettel viszonzom a pillantását.
Émelyítő lassúsággal simul hozzám, de mikor a szemembe néz, dacos szikrát lobbantok benne. Kár, hogy izmos testét megérezve, heves ficánkolásba kezdek megint, halk nyöszörgés kíséretében, rontva ezzel a makacs összhatást.
Mosolyogva csúszik egyik lábával az enyéim közé, ágyékát kincsemhez dörgölve. Azonnal megdermedek, és nagy szemekkel bámulok fel rá. Mo… most tényleg AZT akarja? De… de… de én nem!
- Ne nézz így kicsi Lentus… vagy talán te nem hallottad milyen is vagyok… - vigyorog rám, de képtelen vagyok választ kicsikarni magamból. – pedig elég sok rémtörténet lengi körül a nevem – súgja halkan, az arcomat figyelve, majd tekintete lejjebb siklik.
Nyakamhoz hajol, és csókot lehel rá. Megrezzenek, és felocsúdva, ismét próbálok szabadulni, hangosan tiltakozva. Rám se hederít, ráérősen borítja be nyakamat továbbra is csókokkal, majd tovább haladva, a vállamat is kezelésbe veszi. Most tudom ám bánni, hogy kilóg a felsőmből.
Ahogy átsiklik a mellkasomra, egyre nehezebben megy a hadakozás, testemet kezdi elönteni valami jóleső melegség. Szóban továbbra is szidom, könyörgök, és elküldöm anyám kínjába is, de egyre kevésbé vagyok meggyőző.
Hirtelen felemeli a fejét, és kegyetlen mosollyal vizsgálja az arcomat. Dacosan meredek rá, habár már magam se tudom, mit is kéne tennem. Inkább elfordítom a fejem, és igyekszem továbbra is minél távolabb kerülni tőle. Morogva követelem ismét, hogy eresszen el, de csak annyit érek el vele, hogy csuklóimat egy kézbe veszi, majd szabaddá váló kezével megfogja az állam és meglepően szelíden fordít vissza maga felé.
- Engem nem tudsz átverni Lentus… - súgja az ajkaimra, és mielőtt válaszolhatnék, birtokba veszi őket. Halkan felnyüszítek, és próbálom elrántani a fejem, de nem ereszt. Szilárdan tartva csókol meg, eleinte csak ízlelgetve ajkaimat, majd durván a számba törve nyelvével.
Halkan felmorran, majd lassítva a tempón, ízlelő szervemet simogatja sajátjával, mélyítve a csókot. Már kezd sürgőssé válni a levegőhiány, mikor végre elenged, és hagyja, had lélegezzek, de csak pár pillanatig, utána újra és újra rám cuppan.
Kezével elengedi az állam, és az oldalamra simítja, még ellenkezni is elfelejtek, sőt, bátortalanul próbálom viszonozni a csókot közben.
Érzem, ahogy elmosolyodik, majd hátrébb húzódva, mélyen a szemembe néz. Kábán állom a pillantását, kezd kiveszni belőlem a dac.
Egészen addig, míg hirtelen, egy gonosz vigyor kíséretében, le nem szaggatja rólam a felsőm. Döbbenten pislogok fel rá, majd fordulok a ruhám felé. Túl gyors volt, még felfogni sincs igazán időm, már kuncogva hajol vissza hozzám, és kezét ismét az oldalamra simítja.
Tenyerével, ujjaival, egész testemet feltérképezi, miközben visszahajolva az arcomhoz, nyelvével ismét a számban fosztogat. Képtelen vagyok tisztán gondolkodni, mély csókjai csak épphogy megszakadnak egy-egy levegővétel idejéig, majd újra folytatja a kábításom. Mesterien csinálja, nagyjából fogalmam sincs, keze éppen merre jár, olyan, mintha az egész testemet kényeztetné egyszerre.
Egy pillanatra elszakad tőlem, és végig néz pihegő testemen. Szívem hevesen dobog, mellkasom szaporán emelkedik és süllyed, még a gonosz mosolyától se tudok magamhoz térni. Visszatér az ajkaimhoz, és miközben kissé megszívja őket, kezét a hasamra helyezi. Enyhén elcsúsztatja az oldalam felé, majd mutatóujjával, komótosan cirógatni kezd. Lassan, ráérősen, de érzem, hogy valami nem stimmel, és mikor éles, égető fájdalom nyíllal a testembe, rögtön félre is kapom a fejem. Riadtan nyögök fel a fájdalomtól, és pillantok le a hasamra.
- Mit.. mit csinálsz?! Hagyd abba! Ez fáj! – kiáltok fel pánikolva, de ő csak rám mosolyog.
- Nyugi… mindjárt elmúlik… - suttogja gunyorosan, és ő is lefelé fordítja a fejét. Dermedten figyelem, ahogy ujja nyomán, felhólyagosodik, megég a bőröm, alapos kínt váltva ki belőlem. Elönt a félelem, és minden erőmet bevetve próbálok szabadulni. Kapálózok, kiabálok, még alakot váltani is megpróbálok, de ereje teljesen elnyomja az enyémet, semmi esélyem, ő pedig kínzó lassúsággal éget valamiféle jelet a bőrömbe. Mintha még élvezné is, mosolya élveteg, és véletlenül se gyorsítana.
Mire végre elkészül, már csillagokat látok a fájdalomtól, csakhogy bőrömön nyoma se marad a sérülésnek, csupán egy tetoválás díszeleg az égett seb helyén. Vigyorogva néz a szemeimbe, tekintete elégedetten izzik. Nagyon félek tőle, mégis makacsul meredek vissza rá.
- Légy kicsit vidámabb, kicsi Lentus… - szólal meg lágy gúnnyal. Szememben dühös szikrák pattognak válaszként. – Most már az enyém vagy… - fejezi be a számhoz hajolva.
Leblokkolok, tekintetem döbbenten kerekedik el, és fejemet oldalra kapva, akadályozom meg, hogy megcsókoljon. Ez nem tetszik neki, de nekem még kevésbé van ínyemre, amit tett.
- Miről beszélsz? Mit csináltál? Mi ez az izé? Azonnal eressz el! – kapálózok, rugdosódok, még a fájdalom utóhatása is erőt ad, a dühvel és keserű félelemmel együtt.
Elmélázva figyeli heves, kétségbeesett hadakozásomat, majd megunva, hogy nem fér hozzám, lazán áthajít a szobán, egyenesen az ágyára.
Pattannék fel, de már felettem is van, kezeimet oldalra szorítva, lábaimat sajátjaival tartva mozdulatlanul.
- Megjelöltelek, kincsem! – vigyorodik el, egészen az arcomhoz hajolva. – Az ott az én jelem, így mindenki tudni fogja, kihez tartozol. Még te is! – Gúnyos nevetése nem tetszik, és látva az értetlenséget arcomon, folytatja. – Ha szökni próbálsz, ha megunom az engedetlenséged, elég egy csettintés, és úgy ugrálsz, ahogy én fütyülök. Az irányításom alatt állsz, kicsi Lentus!
Elkerekedett szemekkel, hihetetlenkedve nézek fel rá. Nem… ez nem lehet! Pedig… pedig ő azt mondta, hogy csak egy pár hónap! De akkor…
- Átvertél! – kiáltok fel, de hangom elfullad, átcsap rajtam a harag.
- Mondjuk úgy, hogy önállósítottam magam – hajol le hozzám, és végignyal alsóajkamon. Remegve kapom el a fejem, nem akarom, hogy megint sikerüljön elkábítania. És ha megunt? Mit csinál utána? Megöl, vagy elenged, és leveszi a jelét rólam? Kétlem…
- Azt akarod, hogy már most kihasználjam, hogy képes vagyok irányítani téged? – kérdezi hidegen, mikor újra és újra félrekapom a fejem. Nemet intek, és mikor ismét megcsókolna, hagyom neki. Jobb, ha önként teszem, mintha kényszerít. Így jobban is esik. De azért, hogy éreztessem, nem hódoltam be, nem csókolok vissza, sőt, mikor már kezd fogyni a levegőm, ráharapok a nyelvére.
Felkapja a fejét, és hátrébb húzódik. Lihegve nézek fel rá, de képtelen vagyok teljesen elrejteni a félelmem, mikor szép lassan lenyalja szájáról saját vérét, és kegyetlenül elvigyorodik.
- Azt hittem csinálhatjuk viszonylag gyengéden, de látom, hogy te ragaszkodsz a fájdalomhoz – szólal meg hidegen, én pedig megremegek, és próbálok kikecmeregni alóla. Alaposan meglepődök, mikor engedi. De örömöm nem tart soká, épphogy csak arrébb csúszok, el is kap ismét, és hasra fordítva, az ágyhoz présel.
Riadtan, nyöszörögve próbálok vergődni, de nincs mozgásterem. A hátamhoz simul, majd ujjait lágyan végigfuttatja, az egész hátamat beterítő, velem született pillangótetováláson. Ha egészen természetszellem lennék, valódi szárnyak lennének.
- Egészen érthető a szépséged, ha az anyád természetszellem volt. Kár, hogy az örökségét most átoknak érzed, ugye? – nevet fel gúnyosan, és helyenként belemélyeszti a körmét a hátamba.
Összeszorítom a szemem, és a fogaimat is, de még így se tudom visszafogni fájdalmas nyöszörgésem. Tudom mit akar, tudom mire készül, de félek tőle. Sokan akartak már az ágyukba csábítani, de mindig megléptem. Ezúttal azonban túl erős ellenfélre akadtam, valamit sürgősen ki kell találnom.
Keze már a nadrágom vonalánál jár, miközben a nyakamat csókolja és harapdálja, nem túl finoman, de még elviselhetően. Kezdek nagyon bepánikolni, így mikor hirtelen kopognak az ajtón, és ő morogva felemeli a fejét, hogy megkérdezze, ki meri ilyenkor zavarni, megkönnyebbülten sóhajtok fel. Kaptam némi haladékot.
- Sa… sajnálom uram, az apja hívatja – hallatszik kintről a rettegő hang, majd a léptek olyan gyorsan eltávolodnak, mintha menekülne az illető. Talán azt is teszi.
- Szerencséd van picinyem, van még némi időd felkészülni – súgja a fülembe, de a hangján hallatszik az ingerültség. Nem tetszik neki, hogy félbe kell hagynia a kínzásomat. – Viszont velem jössz! – jelenti ki, és leszáll rólam.
Megfordulok és döbbenten pislogok fel rá. Vele kell mennem Lucifer elé? Ahol valószínűleg az apám is ott van? És egy csomó démonúr, akiket már felhúztam? Nem vagyok idióta, eszemben sincs öngyilkosnak lenni, vagy megmutatni apámnak, milyen megalázó helyzetbe kerültem!
- Nem akarok! – rázom meg a fejem kétségbeesetten, de mikor fenyegetően rám pillant, és ereje szinte megfojt, jobbnak látom engedelmeskedni. Fogcsikorgatva követem az ajtóhoz, még mindig félmeztelenül, mert pólómat használhatatlanná szaggatta. Szerencsére a pokol levegője elég meleg.
Mikor belépünk a hatalmas trónterembe, egészen mögé húzódok, legszívesebben alakot váltanék, úgy kevésbé lennék feltűnő, de félek ha megtenném, Rael nem díjazná.
Nem merek a trónszék felé nézni, így is érzem a Bukottak Urának sötét erejét. Igazából meg nem mondanám miért, de a fiától jobban tartok, talán mert jelenleg hatalma van felettem. Ráadásul Rael ereje, még az apjáénál is gonoszabb, csak az apja mégiscsak idősebb és bölcsebb.
- Örülök, hogy hazatértél fiam! – szólal meg Lucifer, és kihallatszik a hangjából, hogy komolyan is gondolja, hogy örül a fiának.
- Gondolom… - érkezik a szórakozott válasz. – Mit óhajtasz apám, hogy pont most zavartál meg? – tényleg nem boldog, hogy időt kaptam.
- Nos, úgy hallottam, hogy sikerült elfognod tábornokom, Dandrel szökött kis fiacskáját. Érezték az ő erejét is, mikor visszatértél.
Összerezzenek, de még mindig maradnék Rael takarásában, ha ő nem gondolná másként. Hátranyúl, és karomat megragadva, maga elé húz.
- Csak nem rá gondolsz? – vigyorodik el, én pedig szembesülhetek apám rég nem látott arcával. Mely azonnal eltorzul a döbbenettől, mikor hasam környékén megpillantja Rael jelét. Mellette álló, idősebb bátyám szemében is felizzik a fojtott harag, egyikük se örül, hogy tulajdonná váltam.
Remek, legalább nem vagyok egyedül, ami a helyzetem utálását illeti.
- Megjelölted – Inkább megállapítás Lucifer részéről, mint kérdés, hisz elég egyértelmű a válasz.
- Vissza akarom kapni a fiam! – szólal meg elfojtott dühvel az apám. Nincs olyan erős, mint Rael, de a felháborodás bátorságot ad neki. Szavait Luciferhez intézi, aki sóhajtva fordul felénk.
- Nem adom! – jelenti ki Rael nemes egyszerűséggel, miközben szórakozottan futtatja végig ujjait a harapásai nyomán maradt, apró sebszerű megjelöléseken, melyek a nyakamat díszítik a jóvoltából. – Megtaláltam, alkut kötöttem vele, és végül megjelöltem. Már az én tulajdonom!
Nyitnám a szám, hogy ellenkezzek, de figyelmeztetően belém mélyeszti a körmeit, és jeléből kiindulva, égető fájdalom sugárzik szét a testemben. Visszafogom magam, felnyekkeni se merek.
- Sajnálom Dandrel, Raelnek igaza van, jog szerint, a fiad az övé, hisz szökevénynek nyilvánították. – Apja szavait hallva, Rael lezártnak tekinti a beszélgetést, és csuklómnál fogva kihúz a teremből. Nem merek apámra nézni, de sokáig érzem még a tehetetlen dühét.
Mikor visszaérünk a szobájába, lendületesen az ágyra hajít, mintha nem is lenne semmi súlyom. Remegve csúszok fel a támláig, míg ő lehajítja magáról a felsőjét, és ragadozó vigyorral mászik egészen hozzám.
- Ellenkezni akartál, ezért pedig büntetés jár! Ezúttal nem érdekel, ki-mit akar, semmi se fog meggátolni abban, hogy megkapjalak! – jelenti ki hűvös gúnnyal, mit sem törődve kérlelő tekintetemmel. Rögtön a számra tapad, semmi esélyem, hogy elrántsam a fejem.
Mélyen és vadul csókol, néha az alsóajkamba harapva, és szívogatva. Csoda, hogy néha hagy levegőhöz jutni.
Dermedten pislog fel rám, majd szinte egyik pillanatról a másikra szikrázik újra fel a düh és a dac. Szemei szinte csillognak a benne égő tűztől, ami egyre jobban tetszik. Nem lesz könnyű betörnöm a kicsikét… de legalább jó sokáig elszórakozhatok vele.
- Mégis ki akarna a szolgád lenni? Nem véletlenül szöktem el arról az átkozott helyről! Nem fogok senkinek se engedelmeskedni! – csattan fel édesen. Milyen kis tüzes… és naiv… gondolom, most azt hiszi, hogy megesik rajta a szívem, és elengedem. A bökkenő, hogy nekem nincs ilyen szervem… Hehe
- Ezek szerint a második variációt választod? Ha így akarod kincsem, csak rajta! Fuss, és meglátjuk meddig jutsz. – nevetek fel hangosan, ahogy elképzelem menekülését, és ahogy a karjaimban ficánkol. Reszketeg hangon könyörög…Hn…
Mindegyik…Annyira édesen naiv...de benne valamiért több tűz van… már most imádom.
- Jó döntés, kicsi Lentus. Akkor akár indulhatunk is, mert úgy tűnik vendégeink érkeznek. – válaszolom vigyorogva és már előtte állva mérem végig újra vékony kis testét. Hm… amint megérkezünk… igen… azt hiszem, már ma be kell avatnom mindenbe… Igazán vicces, hogy most jön hozzám fogadó bizottság… majd legközelebb ők lesznek az asztalomon… vagyis, a párnáim között.. Hehe..
Szavaimra riadtan kapja fel kis buksiját, és én elfojtom hangos vigyorom. Megzabálom…
- Rael! Mit keresel te itt? – hallom meg az egyik fehér tollas csirke mély, dühös hangját. Ide érzem a félelmüket, és ha nem találtam volna épp finomabb falatot náluk eljátszadoznék velük is.
- Csak a kicsi Lentusért jöttem, ha már nektek nem sikerült sose visszatoloncolni. – válaszolok gúnyosan, és ahogy szikrázó szemeikre pillantok felnevetek. – Így ha nincs ellenvetés, mi mennénk is, nem akarom rátok pazarolni a drága időmet.
Könnyed mozdulattal vonom magamhoz újdonsül szolgámat és szárnyaimat kitárva repülök fel könnyedén. Arcukba vigyorogva figyelem dühös tekintetük, majd tekintetemet elterelve róluk nézek az égre.
- Ne! Eressz el! Azt mondtad nem viszel vissza! –hallom meg hirtelen éles hangját, és fészkelődve próbál szabadulni. Felmorranva nézek le rá, de ijedt szemeit meglátva újra gonosz vigyor szökik arcomra.
- Azt mondtam nem foglak visszatoloncolni, de te önként egyeztél bele, hogy velem jössz és szolgálsz, úgyhogy maradj nyugton. – válaszolom halkan és kicsit szorosabban vonom magamhoz. Szemeimmel a távolba meredek. Legalábbis látszólag. Energiáim egy részét felszabadítva, idézek meg könnyedén egy kaput. Érzem, hogy megremeg karjaimba, de most nem nyafog. Furcsa egy kölyök… általában ilyenkor szoktak a legtöbbet dumálni, hogy miért ne vigyem le őket… Pedig ha tudnák, hogy avval csak olajat öntenek a tűzre.
Arcomon gonosz kis mosollyal lépek át a kapun és a következő pillanatban már a szobámba állok, karjaimban a remegő kis démon fiúval. Szemeit összeszorítva húzza meg magát, mintha éppen valami nagyon csúnya dologra készülnék. Ez a kicsike, tényleg félhet a pokoltól… vagy nem is tudom.
Elmosolyodva zárom be a kaput és erőmet visszafogom, hogy ne ijesszek még jobba rá erre a fekete rózsaszálra. Lassan nyitja ki a szemeit, de ahogy találkozik tekintetünk, azonnal szikrázni kezd tekintette. Mosolyom kiszélesedik, majd lassan elengedem. Itt úgy is én uralkodok… szóval.. ha akarna se szökhetne meg.
Persze azonnal hátrál pár lépést tőlem, de továbbra is morcosan méreget. Mintha evvel bármit is elérne… bár elér… még jobban kívánom a kicsikét. Főleg evvel az örökös durcival… megzabálom.
- Nyugi… nem foglak bántani, és amíg az enyém vagy más se bánthat. Üdvözöllek a pokolban újra. – mosolygok rá. Nem válaszol csak mérgesen néz rám. Úgy tűnik sokáig fogjuk még ezt játszani. Ő fúj mint egy macska és sértődötten hallgat vagy épp dühöng, én pedig mosolyogva figyelem és ha megunom betömöm a kis száját és más irányba viszem a beszélgetést… Hehe..
Még mindig nem szól semmit csak morcosan körbe néz, de látom rajta, hogy nem tetszik a szobám. Vagy csak a fekete és a vörös szín dominanciájától mászik a falra… Itt-ott egy kis kék is megtalálható a szobámban… de hát ez van… Az ő szobáját, majd úgy alakítjuk, ahogy szeretné.
Halvány gonosz kis mosollyal terelgetem el az egyik ajtóhoz és kinyitva lépünk be mindketten.
- Ez lesz a te szobád… - mondom nyugodtan, bár tudom, hogy fölösleges ez a szoba, mert több időt lesz nálam mint itt.. – Ha nem tetszik valami csak szólj és átalakítjuk. – fejezem be és látom, hogy ez a szoba sincs jobban ínyére mint a másik. De most nem izgat túlzottan az apró fintor a pofiján és a morcos szemei. Inkább a két kis félgömb amire nadrágja rátapad, és tökéletesen megmutatja nekem fenekének és combjának vonalait. Grr… Akarom. Most. Azonnal.
Hallom hogy valamit morog maga elé, kifejezve nem tetszését a szoba iránt de, ez érdekel most a legkevésbé. Több okom is van rá, hogy most azonnal elfogyasszam ezt makacs kis démon fiút.. De először, még be kell törnöm… Gonosz mosollyal nézek végig rajta újra éhesen. Végül mögé lépve ölelem át derekát magamhoz húzva szorosan, hogy véletlenül se szabadulhasson. Szemeimmel nyakának finom ívét figyelem és keresem a legjobb helyet, hogy elkezdjem a lassú elmajszolását.
- Hé… mit csinálsz?! – csattan fel megint és mocorogva próbálna menekülni nem sok sikerrel. Halkan kuncogva csúszok kezemmel ruhája alá és simítom meg pocakját finoman. Puha bőre, finom illata és tüzes természete szinte mágnesként vonz.
Már most imádom… és még mennyire fogom szeretni, amikor ő könyörög majd nekem…
Könnyed mozdulattal fordulok meg vele és falnak lököm. Halkan puffan hátán, de még mielőtt elslisszolhatna onnan elé lépek és csuklóit elkapva szorítom feje fölé kezeit.
- Eressz el! – hallom meg halk nyöszörgését, és ha nem látnám ijedt szemeit akkor is tudnám, mennyire retteg tőlem. Félelme szinte perzseli bőröm, szinte érzem az apró szikrákat testem körül, amit ő gyújt bennem.
- Nyugi… csak kicsit fog fájni.– suttogom neki, lila szemeibe nézve. Hangomtól összerezzen, amitől muszáj mosolyognom. Ennyit a tüzes démon fiúról…
- Ne! Ne csináld! Eressz el. – szólal meg újra, kicsit élesebb hangon. Testével szinte a falba olvadna, de kezeit rángatja. Ez a kölyök tényleg hihetetlen. Az össze pokolbéli teremtmény tudja, hogy ilyen helyzetben a kis kutya szemek és a könnyek nálam csak ösztönző tényezők arra, hogy folytassam. Vagy tényleg ennyire tudatlan lenne… vagy reménykedik… egy démon reménykedik… azt hiszem túl sok ideig volt szabad lábon ez a fiú. Ki kell ölni belőle ezeket a fölösleges érzelmeket, mint a remény. Ceh…
- Ugyan miért tenném kicsi Lentus? Felajánlottad magad nekem… én csak elveszem azt ami az enyém… - mosolyogok rá gonoszul és látom szemeiben a rettenetet. Hm… már is jobban tetszik…
Lassan hozzá simulva vékony kis testéhez, nézek lila íriszeibe, de látom bennük, hogy őt ilyen könnyen nem fogom betörni. Alig hogy testéhez érek ficánkolva húzódna el és újra nyöszörögni kezd. Olyan édes… még mindig azt hiszi, hogy elfuthat…
Mosolyogva csúszok lábai közé, ágyékomat az ő kis kincsének dörgölve. Szinte azonnal megdermed és hatalmas szemekkel mered rám. Ejnye… ilyen butus nem lehet, hogy erre nem is gondolt.
- Ne nézz így kicsi Lentus… vagy talán te nem hallottad milyen is vagyok… - mosolygok rá, de nem válaszol. – pedig elég sok rémtörténet lengi körül a nevem. – súgom halkan neki, bár már nem arcát figyelem… sokkal jobbat találtam magamnak.
Nyakához hajolva lehelek rá apró csókot, amitől kis teste megrezzen és mint aki most ébredt fel, úgy kezd el újra ficánkolni és hangosan tiltakozni. Bár sipítozó hangja kicsit zavaró annyira nem tud most érdekelni. Lassan haladok lefelé, nyakát csókokkal borítva egy négyzetcentiméter sem kihagyva. Szakadt felsője egyik vállát egyáltalán nem takarja, és szinte könyörög, hogy kényeztessem. Halvány mosollyal kóstolgatom végig ott is a bőrt, apró rózsaszín csókfoltokat hagyva magam után, majd lassan letérek mellkasára. Közben az ő mocorgása is lassul és már csak szájával tiltakozik. Néha szid, néha könyörög és van amikor elküld a legmesszebb pontra a világon, de mindet egyre esetlenebbül csinálja.
Hm… csak nem élvezi, hogy kap egy kis gyengédséget?
Kegyetlen mosollyal nézek fel rá, majd arcához hajolva nézem meg kis pofiját. Szemeiben még mindig ott a dac és a makacs tűz, de látom a tanácstalanságot is. Lövése sincs mit kezdjen evvel a helyzettel…
Fejét elfordítva tűntetően néz másfelé, és még mindig próbál minél távolabb kerülni tőlem, morcosan szól be újra, hogy eresszem már el, mintha evvel bármit is elérhetne.
Egy kézbe fogva csuklóit, fogom meg finoman állát és fordítom vissza, hogy láthassam tüzes szemeit.
- Engem nem tudsz átverni Lentus… -súgom ajkaira, majd mielőtt válaszolhatna birtokba veszem őket. Halkan nyüszen fel és tiltakozva próbálja elfordítani a fejét, de nem engedem neki. Erősen tartva csókolom, ízlelgetve ajkait, majd nem épp kedvesen török be szájába felforgatva mindent, mint egy szélvész a búzamezőt.
Halkan felmorranok amikor megérzem finom ízét és kicsit lassítva a tempón simogatom meg nyelvét és mélyítem el a csókot. Sokáig ízlelgetem és nem hagyom hogy pár korty levegőnél többhöz jusson a kicsike. Magamnak akarom… az egész kölyköt…
Elengedve állát simítom kezem oldalára, és most már egyáltalán nem ellenkezik. Csak hagyja magát és néha van egy bátortalan próbálkozása, hogy visszacsókoljon. Olyan mintha még sohasem csinált volna ilyet.
A gondolatra belemosolygok a csókba majd elhúzódva nézek lila szemekbe, amik már alig perzselnek, inkább csak melegítenek kissé.
Hehe… látom tetszik, ha gyengéd vagyok…
Gonosz mosollyal markolok hirtelen pólójába és egy könnyed mozdulattal rántom meg. Az anyag reccsen és a következő pillanatban a földre hullik, egy két rongyként. Meglepve pislog rám, majd néz le és látom a döbbenetet és az enyhe zavart arcán.
Kuncogva hajolok vissza hozzá és kezemmel újra megsimítom oldalát. Bőre itt is puha és egész teste kívánatos. Szinte könyörög nekem, hogy dugjam meg… vagy lehet, hogy én képzelem be ezt a sok szart? Bár.. rohadtul nem izgat… csak azt akarom, hogy alattam nyöszörögjön, hogy a kéjtől vagy fájdalomtól, az már oly mindegy.
Kezemmel kíváncsian barangolom be testét, miközben visszahajolok ajkára hogy elkábítsam. Magamban somolyogva csókolom meg újra, de most sokkal gyengédebben, már-már figyelmesen kényeztetem ajkait és édesgetem magamhoz nyelvét. Nem hagyok neki sok pihenőt, csak egy-egy pillanatot, hogy levegőért kapva pihegjen kicsit, majd újra elkapom és nem eresztem. Közben minden porcikáját feltérképezem, mellkasát, hasát, fenekét, combjait. Még egyszer észrevétlenül simítok végig kis kincsén, aki azonnal megmozdult az apró mozdulatra. Kis édes… nem hittem volna, hogy ennyire élvezni fogja…
Gonosz mosollyal szakadok el tőle egy pillanatra és nézek végig vékony kis testén, egy megfelelő pontot keresve. Nem is kell sok idő mire megtalálom a tökéletes helyet. Kegyetlenül szemlélem pár pillanatig, majd visszafordulva ajakihoz, szívom meg őket kissé, miközben erőmet elengedve teszem kezem lapos hasára. Kicsit az oldalához közelítve állítom meg a kezem, majd mutatóujjamat rátéve indulok el rajta, mintha ártatlanul cirógatnám… Lassan haladok és pár pillanat múlva meghallom az első fájdalmas nyögését. Hirtelen fordítja el fejét és hatalmas szemekkel néz le hasára.
- Mit.. mit csinálsz?! Hogy abba! Ez fáj! – kezd el pánikolni azonnal, de én csak mosolygok rajta.
- Nyugi… mindjárt elmúlik… - suttogom neki, és én is a kis játékomra terelem tekintetem. Olyan mintha ujjam mentén bőre felégett volna és már félig-meddig kivehető a jelem, amíg erőmmel égetek testébe. Kínzó lassúsággal húzom végig ujjam bőrén és őt megint elönti a félelem. Rettegve próbál kiszabadulni, dumál, sipítozik, ficánkol, de semmi esélye. Erősen szorítom a falhoz, és élveteg mosollyal figyelem szenvedését.
Gyönyörű…
Mikor készen vagyok elveszem onnan az ujjam, és még pár pillanatig izzik az apró kis ábra, majd lassan kihűl. Bőre begyógyul és pár pillanat múlva már csak egy tetoválásnak tűnik az egész. Mosolyogva szemlélem művem, majd lila íriszeibe nézve elvigyorodom. Retteg, fél.. és újra makacs tűz villan.
- Légy kicsit vidámabb, kicsi Lentus… - mondom de csak morcos szikrák pattognak szemeiben. – Most már az enyém vagy… - fejezem be és szájához hajolva vigyorgok rá élvetegen. Egy kész… most már csak az össze többi része kell…
Elgondolkodva végigmér, én pedig makacsul kerülöm a pillantását.
- Tudod… már nagyon rég, nem mert senki ellent mondani nekem, és ez tetszik, hogy te ilyen kis makacs fiúcska vagy. – szólal meg nyugodt hangon. Elkerekedett szemekkel meredek rá…ez most dicséret? – Viszont… - folytatja vészjósló, hangon, semmi jót nem ígérő mosollyal. – felbosszantottál, és ezért minimum egy kiengesztelés jár. De mivel amúgy is szökevény vagy…
- Nem! Nem megyek vissza!! – csattanok fel a szavába vágva.
- Nem foglak vissza toloncolni… - szélesedik a mosolya, az én döbbenetem pedig még nagyobb lesz. Nem visz vissza? Ez túlságosan gyanús. – De, mivel ilyen kis szemtelen voltál velem, ezért büntetés jár… - hát persze, hogy gyanús. Habár arcjátéka nem kegyetlen, mégis riadalom suhan át a tekintetemen.
- Büntetés? – kérdezek vissza bizonytalanul, enyhe félelemmel a hangomban.
- Ohh igen kicsikém… egy apró büntetés. – mosolya kap egy kis gonosz beütést, én pedig összerezzenek a hangjában rejlő rosszindulattól.
Tesz felém egy apró lépést, én pedig fejemet felkapva nézek elégedetten mosolygó alakjára. Kezdek egyre jobban tartani tőle, de már rájöttem, hogy felesleges meneküléssel próbálkoznom. Viszont nem hiszem, hogy tudni szeretném, mit akar tőlem.
- Szóval… - hajol közelebb az arcomhoz, mire bennem reked a levegő. Félelmetes, de veszélyesen jóképű. – választhatsz: önként dalolva elfogadod az ajánlatom, és a szolgám leszel pár hónapig, amíg ki nem engesztelsz teljesen, akkor elengedlek. Vagy megint ellenszegülsz, és én kaplak el és teszlek a szolgámmá, de ez esetben nem elégszem meg néhány hónappal. – susogja halkan.
Teljesen leblokkolva, remegve nézek fel rá, szinte fel se fogtam a szavait. Miért? Miért akarja mindenki elvenni a szabadságom? Düh izzik fel a szememben, és hátrébb lépve, haragosan rámordulok.
-Mégis ki akarna a szolgád lenni? Nem véletlenül szöktem el arról az átkozott helyről! Nem fogok senkinek se engedelmeskedni!
-Ezek szerint a második variációt választod? – pillant rám izzó szemekkel. - Ha így akarod kincsem, csak rajta! Fuss, és meglátjuk meddig jutsz. – hidegen felnevet, látva, hogy összerezzenve simulok a falhoz.
Nem kezdek futni, nem menekülök. Csak…én járnék rosszabbul. A végkimenetel valószínűleg ugyan az lenne, csak hosszabb ideig tartó rabságot sikerülne elérnem.
-Rendben… - sóhajtok fel beletörődve, és ernyedten vetem hátamat a falnak. – Veled megyek, önként.
-Jó döntés, kicsi Lentus. – elégedetten elvigyorodik, és közvetlenül elém lép. – Akkor akár indulhatunk is, mert úgy tűnik vendégeink érkeznek.
Riadtan kapom fel a fejem, mert a következő pillanatban én is megérzem a tiszta, földöntúli energiát. Itt vannak…
Hirtelen két angyal tűnik fel a sikátor két végén, ráadásul nem is gyengék. Ösztönösen keresem az egérutat, de aztán rájövök ki is áll mellettem. Kétlem, hogy az angyalok szembeszállnának vele.
-Rael! Mit keresel te itt? – szólal meg az egyik, hófehér szárnyai idegesen rezegnek. Fél…és nincs egyedül.
-Csak a kicsi Lentusért jöttem, ha már nektek nem sikerült sose visszatoloncolni. – röhög fel gúnyosan a kérdezett. – Így ha nincs ellenvetés, mi mennénk is, nem akarom rátok pazarolni a drága időmet.
Az angyalok szeme dühösen összeszűkül, de nem moccannak, mikor Rael kitárja fekete szárnyait, majd magához vonva, felreppen. Tiltakoznék, de végül úgy döntök, hogy jobban járok, ha nem teszem.
Egészen addig nyugton is maradok, míg rá nem jövök, hogy a cél a Pokol.
-Ne! Eressz el! Azt mondtad nem viszel vissza! – heves mocorgásba kezdek, de csak ingerült morgást sikerül kiprovokálnom, nem lazul a szorítása.
-Azt mondtam nem foglak visszatoloncolni, de te önként egyeztél bele, hogy velem jössz és szolgálsz, úgyhogy maradj nyugton. – szólal meg gonosz vigyorral.
Kényszeredetten abbahagyom a kapálózást, de továbbra is kétségbeesetten keresem a menekülési lehetőséget. Ha ezt tudom, lehet inkább a második lehetőséget választom.
Nekem nem a legjobb ötlet visszatérni a Pokolba, elég sok nagyhatalmú démont sikerült felhúznom a tiszteletlenségemmel, az apámról nem is beszélve.
-Ha amiatt nyavalyogsz, mert félsz apádtól, nem kell aggódnod, amíg az enyém vagy, senki más nem érhet hozzád. – jelenti ki vigyorogva. Hogy az övé vagyok? Még mit nem! Ráadásul apám sose bántana, ő nem. Ő csak nevelni akar.
-Nem vagyok a tied! – háborgok makacsul, és ismét mocorgásba kezdek. – Nem vagyok senkié!
-A szolgám vagy, amíg mást nem mondok! – szólal meg halk, mégis erőteljes hangon, és ereje hirtelen végigbizsereg rajtam. Riadtan dermedek meg, de szemem továbbra is eltökélten, makacsul csillog. Engem nem fog betörni….legalábbis nem egykönnyen!
Karakter: Azarel (Közismertebb: Rael) avagy az ijfabbik Lucifer Megjegyzés: ~ Morámnak
- Nem kell már tanulnom. – válaszol hosszú hallgatás után, és én alig bírom megállni, hogy halvány mosolyom ne alakuljon át egy hatalmas kárörvendő vigyorrá. – Épp gyakorlaton vagyok. – fejezi be kicsit nehézkesen magyarázkodását. Szemeim villannak, akadozó hangja hallatán. A kis édes… komolyan azt hiszi, hogy ezt beveszem? Vajon amikor épp az ágyamban fekszik, akkor is így akarja majd kidumálni a… helyzetet? Újra magamba fojtom vigyorom, és szép kis pofijához hajolva bámulok bele lila szemeibe. Tekintettem lopva siklik végig vékony kis testén, amit ruhái alig takarnak. Hn…
- Nem rossz kincsem, de ennél jobbat találj ki, ha engem akarsz átverni. – lehelem halkan és erős késztetést érzek, hogy már most belekóstoljak ebbe a lázadó szépségbe. Legszívesebben megragadnám és egyszerűen a falhoz szorítva…
- Kit? – kérdez vissza hirtelen, és egy pillanat erejéig fontolóra veszem, hogy megmutatom neki, ki is vagyok…
Hm.. nem. Ha túl gyors leszek, akkor nem tudom kiélvezni. Szemeibe pillantok és látom, hogy buksijában hevesen forognak a fogaskerekek, lila íriszeiben pedig, kíváncsiság csillog. – Kit akarok átverni? – kérdezi meg újra, és egyre nagyobb késztetést érzek a vigyorgásra.
- Miért rontanám el a szórakozást, egy névvel. – nem bírom tovább… ki tör belőlem a nevetés, butuska kérdései hallatán. Kis édes… még azt sem tudja, ki vagyok? Pedig ha tudná… ha tudná… Hehe… - Ha nem azért vagy itt, hogy vissza vigyél, akkor mit akarsz? – üti meg érzékeny füleimet újra kíváncsi kis hangja.
Halkan kuncogva nézek le rá. Most áruljam el neki… vagy legyen meglepetés? Végül is így nem fél.. annyira… viszont a macska-egér játékokat imádom. Hm… nehéz kérdés..
- Ha csak egyszerűen a pokolba cipelnélek, az nem lenne vicces. De ha nem működsz együtt velem, még az is sora kerülhet. – válaszolok halvány sejtelmes mosollyal. Szinte be sem fejezem a mondatot már meg is hallom fenyegető sziszegését.
- Nem megyek vissza! – hangja halk mégis határozott, mint egy makacs kis kölyöké, akitől épp a játékát akarom elvenni. Sarkon fordulva indulna el, amin egy pillanatra meglepődök, majd újra mosoly szökik arcomra. Nana… ne olyan gyorsan kicsikém. Csuklóját elkapva rántom vissza könnyedén. Feje fölé emelve kis kezét, húzom egészen közel magamhoz és tartom meg kevéske kis súlyát. Nem lehet kényelmes neki, de nem zavar… ha majd jó fiú lesz, akkor én is kedvesebb leszek… talán.
- A helyedben feladnám. Már tudhatnád, hogy előlem nincs menekvés. Megvan a hatalmam, hogy bárhonnan előkerítselek és nem lesz senki, aki utamat merné állni. – vigyorodom el ördögien. Na lássuk… mennyire okos az én kicsi vacsorám…
Megremeg a karjaimban és vigyorom még jobban kiszélesedik. Ha ennyitől így megijedsz kicsikém mi lesz, ha kikötözlek… somolygom magamban közben félénk szemeit figyelem. Hn.. már alig várom, hogy elsötétüljenek ezek a gyönyörű íriszek, és reszkessen a karmaim között.
- Engedj el! – hallom meg nyafogós könyörgését. Imádom, hogy azt hiszik, evvel meg lehet hatni. Olyan kis naiv, butuskák. - Nem tettem semmi rosszat, csak szabad akarok lenni. – folytatja és én elvigyorodom. Szabad… szóval a szabadságra vágyik.. és én ilyen szívtelen lennék, hogy elveszem tőle ezt?
- Kit gátol? – nevetek fel gúnyosan, mintha nem is én tartanám kezemben vékony kis csuklóját szinte magamhoz bilincselve. Persze, lehet úgy gondolja, ettől majd meghatódom… kis édes… majd segítünk felvilágosítani téged tévhiteidről. – De ha már itt tartunk. Tudtad, hogy nem rég két angyal érkezett a városba? Talán éppen érted jöttek. – mondom jókedvűen. Vékony kis teste azonnal megmerevedik, és én csak tovább vigyorgok rajta. Ejnye… ilyen könnyen megijedsz kicsikém… Hehe…
Még jobban magamhoz vonom, viszont alig simul egymáshoz testünk egy rövidke pillanatig, már is fészkelődve próbál menekülni karmaim közül. Kis makacs… élvezet lesz betörni és meglovagolni.
Nem törődve mocorgásával húznám még közelebb, de ficánkolása miatt nem férek hozzá eléggé. Grr… ez így nem jó… szeretem a vékony kis husikat, de azt nem, ha halacska módjára elúsznak előlem. Ha nem marad nyugton…
-Higgy nekem, jobban járnál, ha együtt működnél. – morgom neki, de még most sem marad nyugton. Evvel csak ingerelsz kölyök… és ez neked lesz rossz nem nekem. Kis pattogó vakarcs… na várj csak, meglátjuk mit fogsz csinálni, amikor már mozdulni se bírsz, mert…
- Nem akarok tőled semmit! – nyöszörgi újra, mint egy kisgyerek. Már épp elvigyorodnék, hogy ilyen könnyű dolgom van, de hirtelen eltűnik a szemem elő és helyette egy kis fekete szőrpamacs esik le puhán a földre és kezd el sprintelni.
Grr… te kis vakarcs… remélem ezt egy nagyon szar viccnek szántad. Szeretem a fogócskát, de előbb kóstolót akarok, utána jöhet a játék… max pórul jársz kölyök. Halkan felmorranva teszek egy pár lépést, és könnyedén felkapva szorítom meg egy kicsit. Nem akarom bántani, vagy összezúzni… nem… előbb megakarom kapni, minden kis apró centit a testén. Utána jöhetnek a másféle játékok…
Pár pillanatig hideg szemeimbe bámul, majd úgy tűnik végre feldolgozzák az apró fogaskerekei az információt, hogy engem nem tud legyőzni. Elernyed kis teste a kezeim között és én kicsit morcosan teszem le a földre. Szerencséjére jó kisfiú módjára visszaváltozik.
- Nem semmi. – morgom az orrom alatt – Ilyen hamar még senki nem bosszantott fel. Mi a neved, kicsikém?
- Lentus. – mondja kelletlenül, de válaszára az ég felé mozdul a szemöldököm. Ez a kölyök?
- Lentus? – kérdezek vissza, majd mosoly kúszik az arcomra. Ennél jobb már nem is lehetne. - Csak nem Dandrelnek, apám parancsnokának szökött fiacskája? Nocsak, minő meglepetés. Már úgy is kíváncsi voltam, milyen az a démonka, aki makacs tiszteletlenség miatt, a földön menekül a fentiektől és lentiektől egyaránt. – fejezem be eléggé gúnyosan, és újra felnevetek. Apuci pici fiacskáját kaptam el… alig bírom elhinni. Ő úgyis csak apám előtt tiszteleg. Fél tőlem az tudom, de engem nem fogad el.. de így.. ennél jobb nem is lehetne. Drága kicsi Lentusom. Azt hiszem, nem csak egy két napot leszünk együtt. Inkább egy-két hónapot… Hehe..
- Most visszatoloncolsz a pokolba? – hallom meg bizonytalan hangocskáját. Halkan kuncogva nézek rá, majd rendezem vonásaimat. Most már az sem zavar, ha nem kapok kóstolót most azonnal. Lesz még bőven alkalmam elnyalogatni ezt a kis finomságot.
- Az attól függ. –engedek meg egy félmosolyt magamnak.
- Mitől? – kérdez vissza enyhe gyanakvással. Hm.. csak nem sejted kicsikém, hogy ebből te jól nem fogsz ki jönni? Bár ki tudja… lehet a végére élvezni fogja..
Elgondolkodva mérem végig újra újdonsült kis játékszerem. Igen… tökéletes lesz… és legalább unatkozni sem fogok. Amilyen kis makacs és vad. Imádni fogom…
- Tudod… már nagyon rég, nem mert senki ellent mondani nekem, és ez tetszik, hogy te ilyen kis makacs fiúcska vagy. – mondom nyugodt hangon, és a hatás sem marad el. Lila szemecskéi elkerekednek, és szerintem azt hiszi rosszul hallotta, amit mondtam. Igen kicsikém… néha napján dicséretet is fogsz kapni, de ne élvezd ki nagyon. – Viszont… - folytatom sejtelmes mosollyal – felbosszantottál, és ezért minimum egy kiengesztelés jár. De mivel amúgy is szökevény vagy…
- Nem! Nem megyek vissza!! – csattan fel megint. A kis butus… pedig ha tudná… szerintem inkább azt kérné, hogy vigyem vissza apuci oltalmazó karjaiba. Hehe…
- Nem foglak vissza toloncolni… - mosolyodok el, és újra meglepettség suhan át arcán, de a gyanakvás is megjelenik. Pörögnek azok a kerek igaz? – De, mivel ilyen kis szemtelen voltál velem, ezért büntetés jár… - mosolyodok el halványan, mégis szemeiben megjelenik a félelem, mintha csak egy kegyetlen véres vigyort látna. Pedig, még csak bele sem melegedtünk a dolgokba. Na majd megedződik mellettem ez a kis szépség.
- Büntetés? – kérdez vissza kicsit bizonytalanul, és talán egy enyhe félelemmel. Bár teljesen mindegy mennyire próbálja palástolni, ide érzem a finom illatát, de még nem túl erős. Még…
- Ohh igen kicsikém… egy apró büntetés. – mosolyodok el gonoszan és látom, hogy összerezzen vészjósló hangomtól. Hehe… na, majd ha meglátod, az új szobádat és ruháidat… bár ezek se rosszak, de túl sokat takarnak…
Teszek egy apró lépést felé, tekintettét felkapva néz fel rám, de én csak tovább mosolygok. Kíváncsi vagyok, ő meddig fogja bírni… vagy egyáltalán mi lesz az ajánlatomra a reakciója. Bár… annyira nem érdekel. Még fogócskázhatunk is. Most még morogni se fogok. Csak vigyorogva elkapni… Hehe… Utána… hát ha már annyira nem akarja, akkor visszamegyünk a pokolbéli lakosztályomba. Ott úgy is rég játszadoztam már ilyen finom falatokkal.
- Szóval… - hajolok kicsit közelebb arcához, és újra szemügyre veszem finom kis cseresznye ajkait – választhatsz: önként dalolva elfogadod az ajánlatom, és a szolgám leszel pár hónapig, amíg ki nem engesztelsz teljesen, akkor elengedlek. Vagy megint ellenszegülsz, és én kaplak el és teszlek a szolgámmá, de ez esetben nem elégszem meg néhány hónappal. – susogom neki halkan. Kíváncsi vagyok mit lép. Mert elveszem a szabadságát, de ez tőlem is nagy ajánlat. Így a védelmem alatt áll és ha hív nekem mennem kell. Persze a következmények nincsenek benne az alkuban.. és az esti programok kizárása sem… örülhet, hogy egyáltalán felajánlottam a választást és nem kaptam el azonnal. Hn…. Pedig az sokkal érdekesebb lett volna.
Magamba mélyedve sétálok az emberekkel zsúfolt utcákon. Nincs konkrét célom, egyszerűen csavargok, és magamban jókat vigyorgok, mikor az emberek reakcióit figyelem, megjelenésem láttán.
Tudom én jól, hogy különös, bűnre csábító látvány vagyok, nem csak kinézetem, hanem kisugárzásom miatt is. Milyen legyen egy magamfajta démon?
Felemelem kicsit a fejem, és lilás tekintetemmel az embereket fürkészem. Semmi érdekes, mindenki siet, de arra van idejük, hogy megbámuljanak.
Ch. Nem csodálom, hogy az angyaloknak sok dolguk van. Meg azt se, hogy mindenáron vissza akarnak penderíteni a pokolba, hisz irigylésre méltó módon csábítom bűnre a halandókat, és bizony néha még őket is.
Igaz sokszor akaratlanul, és csak csábítom, mást nem teszek.
Már épp könyvelném el magamnak, hogy ma se láttam semmi érdekfeszítőt, mikor különös érzésem támad. Van itt valaki, valaki a fajtámból.
Kissé talán riadtan nézek körbe, és némi keresés után, meg is pillantom.
Az utca túloldalán, egy fekete hajú, vonzó külsejű démon áll, arcán gunyoros vigyorral. Akaratlanul végig mérem, és rá kell döbbennem, hogy nem csak szép, de erős is. Veszélyes párosítás.
Hirtelen fordulok sarkon és célzom meg a legközelebbi mellékutcát. Nem szerepelt a nap terveim között, hogy hazatoloncolnak.
Érzem, hogy követ, ahogy azt is, hogy mindezt megerőltetés nélkül teszi. Valahogy…olyan ismerős az ereje, de meg ne mondanám honnan.
Minden esetre, meg vagyok e tudás nélkül, így inkább nem kötnék vele közelebbi ismeretséget.
Beviharzok egy zsákutcába, és a fal előtt egy pillanatra rémülten torpanok meg, de gyorsan összeszedem magam. Lentus, a fenébe is, ne csinálj úgy, mint egy kezdő!
Veszek egy mély lélegzetet, majd alakot váltok. A következő pillanatban, egy kisebb sólyom formájában reppenek fel, és csak jó pár utcával arrébb szállok le, és változom vissza.
Na jó, most, hogy leráztam, ideje lesz, eltűnni a városból.
Már épp fellélegeznék, mikor hirtelen végigsöpör rajtam az ereje, és úgy jelenik meg előttem, mintha a földből nőtt volna ki. Remek, az idén tényleg pokoli a termés.
Döbbenten megtorpanok, és rémülten keresem az egértat, ő azonban szorosan elém lépve, nem enged menekülni, csak gonosz félmosollyal figyeli a reakciómat.
- Ugye nem gondoltad, hogy ilyen könnyen lerázhatsz? – válik kicsit vészjóslóvá az arcjátéka. Hát, mit ne mondjak…reméltem. – Sokat kéne még ahhoz tanulnod, kicsikém. De ha már itt tartunk,..Te mit keresel itt? Nem inkább apuci szárnyai alatt kéne tanulnod? – folytatja enyhe gúnnyal a hangjában.
Apuci szárnyai alatt? Hehe, jó vicc. Pedig ő biztos örülne neki, ha tékozló fia hazatérne. Bah, hülye bibliai idézetek. Csak tudnám, hogy ragadhattak rám a pokolban. Mert a földön se nagyon jártam templomba.
- Nem kell már tanulnom. – bököm ki végül, a nagyszabású választ. – Épp gyakorlaton vagyok. – teszem hozzá akadozva, mivel jobb nem jut az eszembe.
- Nem rossz kincsem, de ennél jobbat találj ki, ha engem akarsz átverni. – hajol közelebb, a leheletét szinte már az arcomon érzem, és tökéletesen látom a tetoválását. Honnan, olyan ismerős?
- Miért rontanám el a szórakozást, egy névvel. – nevet fel különös hangsúllyal, melytől akaratlanul összerezzenek. Vele ellentétben, én nem szórakozok olyan jól.
- Ha nem azért vagy itt, hogy visszavigyél, akkor mit akarsz?
- Ha csak egyszerűen a pokolba cipelnélek, az nem lenne vicces. De ha nem működsz együtt velem, még az is sora kerülhet.
- Nem megyek vissza! – sziszegem feltámadó daccal, és ismét fordulnék meg, hogy kereket oldjak, de elkapja a csuklómat és visszaránt, egészen magához húzva.
- A helyedben feladnám. Már tudhatnád, hogy előlem nincs menekvés. Megvan a hatalmam, hogy bárhonnan előkerítselek és nem lesz senki, aki utamat merné állni.
Riadtan remegek meg a kezei között, amint tudatosul bennem, mit mondott. De nem is igazán a szavai jelentése rémiszt meg, hanem a benne rejlő, rejtett utalás a kilétére.
Azarel! Lucifer legidősebb fia! Neki tényleg nem állna senki az útjába. Sokan talán Lucifernél is jobban tartanak tőle. Jelenleg az ő táborukat gyarapítom.
- Engedj el! – nyöszörgöm halkan. – Nem tettem semmi rosszat, csak szabad akarok lenni.
- Ki gátol? – nevet fel gunyorosan, de továbbra se ereszt. – De ha már itt tartunk. Tudtad, hogy nem rég, két angyal érkezett a városba? Talán éppen érted jöttek.
Megdermedek, és mocorgásom pillanatnyi szünetét kihasználva, közelebb húz magához. Ezt megérezve azonban ismét szabadulni próbálok.
Elégedetlenül felmorran, és mikor megszólal, kissé mintha idegesebb lenne.
- Higgy nekem, jobban járnál, ha együtt működnél.
- Nem…nem akarok tőled semmit! – nyöszörgöm, majd gondolok egyet, és alakot váltok. Lila szemű, fekete macskaként huppanok a földre, és spuriznék el, ő azonban hihetetlen sebességgel kap utánam, és kicsi testemet megszorítva, az arca elé emel.
Tágra nyílt szemekkel meredek jegesen csillogó tekintetébe. Alaposan felhúztam, az már egyszer biztos. Már csak az kéne, hogy most szépen arcon karmoljam.
Egy pillanatra komolyan elgondolkoztat az ötlet, de gyorsa leteszek róla, mert jól ismerem a pletykákat Rael kíméletlenségéről.
Nekem a helyén tetszik a fejem, így végül elernyedek, és amint elégedetten a földre tesz, visszaváltozom.
- Nem semmi. – húzza össze a szemeit vészjóslóan. – Ilyen hamar még senki nem bosszantott fel. Mi a neved, kicsikém?
- Lentus. – bököm ki kényszeredetten.
- Lentus? Csak nem Dandrelnek, apám parancsnokának szökött fiacskája? Nocsak, minő meglepetés. Már úgy is kíváncsi voltam, milyen az a démonka, aki makacs tiszteletlenség miatt, a földön menekül a fentiektől és lentiektől egyaránt. – nevet fel gunyorosan, én pedig újra és újra az egérutat keresem, hiába.
De az biztos, ha vele maradok, nem kell félnem az angyaloktól. Már csak azt kell elérnem, hogy ne akarjon visszavinni a pokolba.
- Most visszatoloncolsz a pokolba? – nézek rá tétova elkeseredéssel.
- Az attól függ. – húzza gonosz félmosolyra ajkait.
Karakter: Azarel (Közismertebb: Rael) avagy az ijfabbik Lucifer Megjegyzés: ~ Morának reggilre
Kíváncsian sétálok a zsúfolt utcán. Szemeim fürkészve siklanak végig az emberek tömegén, de sajnos egy fogamra valót se tűnik fel. Mindenki rohanva siet el mellettem, mintha észre se vennének. Pedig ez nem így van… látom a csodáló szemeket és érzem magamon a kíváncsi tekinteteket. Halványan mosolygok magamban. Fel kelltettem a figyelmüket, mint mindig.
Néhányan érzik.. én más vagyok mint ők és ettől izgatottak lesznek. Pedig, ha tudnák mi is vagyok… vagy inkább ki is vagyok. Hehe…
Néha szórakoztató, ahogy menekülni próbálnak előlem, de semmi esélyük. Ezt ők is tudják, de ahogy mondani szokták: A remény hal meg utoljára.
Baromság.
Ezt is az angyalkák találták ki, hogy beetessék szegény hívő embereket és mit érnek vele? Semmit.
De most nincs ehhez kedvem. Már unom a sikoltozó és rémüldöző halandókat. Most valami másra vágyok. Talán valami egzotikumra… Hm.. bár.. magam sem tudom igazán..
Unatkozva sétálok a halandók között. Külsőmet kicsit emberibbre varázsoltam, de úgy érzem, még így is kitűnök kicsit a tömegből.
Lehet máshova kéne mennem, de most ahhoz sincs kedvem. Biztos itt is van valami érdekes finomság.. csak elbújt… és várja, hogy megtaláljam. Hehe..
Magamban elvigyorodva fordulok be a sarkon, és szemeimet itt is kíváncsian megvillantom. Alig kell lépnem pár lépést, mikor a túl oldalt meglátok valami érdekeset. Hm… egy kicsi démon… ő is álruhába bújt, de én látom az ő igazi arcocskáját, ami egy pillanatra megfog. Vékony kis testét szakad, kihívó öltözékbe bújtatja. Hosszú füleiben fülbevalók díszelegnek, szénfekete tépett haja, pedig szépen keretezi vonásait.
Még sose láttam.. bár nem is értem, hogy kerül ide. A felderítőinken kívül senki sem léphet ebbe a világba. Őket viszont mind személyesen ismerem. Elgondolkozva méregetem pár pillanatig, hisz nagyon tetszik a látvány, amit nyújt nekem. Szinte látom a szemeim előtt milyn szép lehet a ruhák alatt.. Azt hiszem megvan a játékom a mai napra. Sőt! Talán még tovább is… már csak az a nagy kérdés mit keres ő itt?
Hm.. csak nem egy kis szökevénybe botlottam?
Hehe… Az ilyen kis bujkálóknak büntetés jár.. főleg az ilyen édes kicsikéknek.
Hirtelen megáll. Pont, amikor velem egy vonalba kerül. Meglepve néz körül gyönyörű lila szemeivel, mintha nem értené mi történik. Ohh.. csak nem észre vetted, hogy nem vagy egyedül a fajtádból? Halvány gonosz kis mosoly jelenik meg arcomon, és amikor szemei végre megakadnak rajtam nem bírom megállni.. elvigyorodom.
Alig, hogy meglát és futva végig néz rajtam, úgy fordul sarkon és sietős léptekkel indul el. Ejnye kicsikém. Ugye nem gondolod, hogy ilyen könnyen megúszod?
Megjegyeztelek… most már nem menekülsz… Hehe… és ha elkaplak… játszunk egy kicsikét… vagyis inkább én fogok… te pedig vagy élvezed… vagy nem… gondolkodom magamba vigyorogva.
Kényelmesen sétálva indulok el utána és érzem, minél közelebb érek annál gyorsabban próbál eltűnni előlem. Pedig ha tudná, hogy evvel csak még jobban ösztönöz. Így még jobb lesz minden. Amint elkapom… már nem tud menekülni…
Érzem milyen közel van… alig pár méterre szinte rohan, de ezzel nem segít magán. Csak engem izgat tovább. Vajon ismerne? Vagy más oka van erre a nagy sietségre? Majd ezt is megérdeklődöm tőle.
Mosolyogva lépek be a szűk kis sikátorba. Tisztán érzem, hogy itt van, és innen már nem tud futni sehova. Viszont az elém táruló látvány kicsit meglep. Néhány kuka, koszos fal… minden a megszokott helyén viszont az én kis áldozatom sehol.
Meglepve vonom fel a szemöldököm, majd újra mosoly kúszik arcomra. Nem is rossz. Egész ügyes egy ilyen kis szépségtől. De ha így állunk… akkor most én jövök.
Elengedve magam terjesztem ki erőmet, az én kis édesemet keresgélve mindenhol. Szerencsére nem kell túl sokáig kutatnom. A kicsikém nem ment messzire, csak pár háztömbbel arrébb. Azt hitted, hogy ilyen olcsó trükknek bedőlők?
Én is bevetem erőmet, és pár pillanat múlva a kis szökevényem előtt teremve mosolygok rá. Ő döbbenten áll meg és bámul rám. Látom a szemeiben, hogy újra menekülni szeretne, de abból nem eszik. Pár hosszú lépéssel közvetlenül előtte állok meg és nézek le rá gonoszkás kis mosollyal.
- Ugye nem gondoltad, hogy ilyen könnyen lerázhatsz? – mosolygok rá kicsit vészjóslóan. – Sokat kéne még ahhoz tanulnod kicsikém. De ha már itt tartunk.. Te mit is keresel itt? Nem inkább apuci szárnyai alatt kéne tanulnod? – folytatom enyhe gúnnyal, közben lopva méregetem újdonsült vacsorámat. Nyami… már most tudom mennyire élvezem majd a finom kis testét. Főleg ha az ágyban is ilyen lesz… Hehe… mégis csak jól alakult ez a nap…
