A relaxáció klassz dolog, ha éppen egyedül vagy a lakásodban, ülsz a pofás kis kanapédon és próbálsz átmenni zenbe. Egy stresszes nap után még jól is jönne, pedig a tévében látva csak fintorogtam a sok idiótán, de persze míg ki nem próbáltam, honnan tudhattam volna, hogy beválik?

No, nem is kell gyakran, annál azért jobban bírom a stresszt, de szegény Byron agyvérzést fog kapni ha így folytatja.

- Hé, fõnök, nincs gáz, még van fél óránk kezdésig. – tolom az orra alá a karórámat, hogy lássa a számlapot, de persze cseszik ránézni. – Máskor is késett már vagy nem? Nyugi, lélegezz mélyeket és mire leszáll a vér az agyadból befut a te kiscsillagod.

Mert hogy így hívja a srácot. Röhejes, mintha valami Hollywood szindrómába szenvedne, de ez itt nem a Universal Pictures, hanem egy jól menõ pornó… ó pardon, felnõtt filmeket forgató stúdió.

Szerintük így hangzatosabb, szerintem meg a lényeg ugyanaz. Egy film amiben szexelnek.

Byron a rendezõ, aki most szépen lassan lehúz egy újabb bögre koffeint, elmeséli mi is lesz ma a menün. Máskor hamarább tudjuk az ütemtervet, nem mintha összejárnánk gyakorolni, inkább csak a lelkiek miatt, fõleg ha szado-mazot is elvállalunk. Most viszont jön a jó öreg romantikázás a misszionáriussal. Ez az alap. Én meg szeretem azt a pózt, úgyhogy minden okés, már csak a partneremnek kéne befutni, de közben levadásznak a sminkesek is.

Martin ép a púderral ügyködik mikor Caleb is megjelenik, fitten, frissen, bánatosan mint mindig, de ez valahogy már ismerõssé vált.

Szerepeltünk már együtt párszor, jók vagyunk együtt a kamera elõtt, de civilben még egyszer sem találkoztunk vagy beszéltünk. Fura.

- Byron már õrjöngött egy sort. – mondom, mikor õ is rázuhan az egyik fodrászszékre.

- Majd ha legközelebb nem tetszik neki, akkor behoz. – von vállat nemes egyszerûséggel, mire elvigyorodom.

Bírom a srácot, azonkívül hogy az egyik leggyönyörûbb pasi a szakmában – mert õ tényleg inkább gyönyörû, mint férfias – remek humora van, amikor éppen olyanja van.

- És mi lesz ma a koncepció? – pillant fel rám csak a szemét mozdítva, mert a sminkes éppen õt polírozza.

- Romantikus.

- Legalább nem kell hûtõt szerelned. – jegyzi meg vidáman csillanó szemmel.

Óh igen, a szerelõs. - Szóval egy rajongóval állok szemben?

- Maximum ülsz. – sunnyog a tükörbe, én pedig mosolyogva csóválnám meg a fejem, ha szabad lenne.

Muszáj… muszáj neki, hogy övé legyen az utolsó szúrás.

De mindegy. A spontaneitást értékelem.

Miután teljes díszbe vágtuk magunkat, vagyis smink, frizura, meg egy alsó, ami rövid úton le is kerül az ágyban, megkapjuk a pár perces eligazítás és bele is vágunk.

Ez is csak a szokásos, a kamera forog, fotósok, világítók mindenfelé hogy a lehetõ legjobbak legyenek a felvételek, de még így is sokat megállunk.

Ami piszok nehéz, bár ebbe azok úgy se gondolnak bele akik megnézik, de állandóan leállni szex közben fárasztó, nem mellesleg az is kinyírja az izmokat hogy akár egy órán át is támaszkodhatok a partner fölött, újra és újra eljátszva a jelenetet, közben meg még a mimikának is rendben kell lennie és földöntúli gyönyört tükröznie, amit valójában nem érzek. Csak a feszültséget, hogy ugyan hányszor akarják még újrakezdeni?

És ha már a mimikánál tartunk…

Leeresztem a fejem Caleb nyakához, mintha azt csókolgatnám, de közben alig hallhatón a fülébe suttogok: - Ne vágj ilyen elkeseredett fejet, mert ha még egyszer fel kell venni ezt a jelenetet lenyeletem a jegyzetfüzetét a rendezõvel.

Persze nem válaszol, nem szabad neki, de érzem, hogy erõsödik a szorítása a hátamon és mikor legközelebb a szemébe nézek már nem az öngyilkosjelölt néz vissza rám, hanem egy kéjes szempár is egy pár csodás sikolyra nyíló ajkacska.

*

A nagyjából egy órás film forgatása majdnem egész délután eltart, a végére sajognak a karjaim a megerõltetéstõl, a testem viszont kellemesen zsibong az orgazmus utóhatásaitól. Lehunyt szemmel élvezem ki a percet, amíg a rendezõ a felvételek összevágásáról tárgyal a háttérben, addig is legalább nyugi van. Csak akkor nyitom ki a szemem és nézek oldalra mikor már egy ideje feltûnt hogy bámulnak.

Caleb békés mosollyal figyel, szürkés szemeiben a színtiszta kielégültség ami engem is büszke vigyorra késztet, de mégis szokatlanul jó kedvû.

- Minek örülsz? – kérdezem meg végül kíváncsian.

- Úgy nézel ki, mint egy kifacsart citrom. – mosolyogja.

Elfintorodom. - Ha ez bók akart lenni gyengére sikerült.

- Ha bókolni akarnék most elhívnálak ebédelni.

- És mi tart vissza? – könyökölök fel, mert én nem bánnám.

- Csak olyanokkal megyek el akiket nem látok többet. – mondja egyszerûen, magától értetõdõn.

- Hát, akkor itt a vissza nem térõ alkalom. – amúgy is… miféle szokás ez?

- Ó… nem. Téged még biztosan látlak. – ingatja meg a fejét és ennyiben is marad a beszélgetés, mert feltápászkodik és elvonul.

A fürdõszobáig még stírölöm egy picit, de aztán én is feltápászkodok és megropogtatom a vállaim. Basszus, tuti hogy jó kis mint izomlázam lesz…

***

Ma este van a hivatalos céges parti. Nagy dolog, ha egy eleinte kis stúdió terjeszkedik a nagyvilágban és az említett cég szívesen dicsekszik a színészeivel. Amolyan reklám ez is, de sanszosan lehet benne valami stikli, mert bár kötelezõvé tették a megjelenést, arról nem volt szó hogy bájologni is kell majd.

Mr.Sunders, a stúdió egyik fõ támogatója röntgentekintettel néz végig rajtam. Azzal a típussal, amitõl az ember inkább egy meztelen csigákkal teli kádba menekülne és hagyná hogy beterítsék, csak ne keljen állnia ezt a nyálkás pillantást. A hideg futkos tõle a hátamon.

- Örülök, hogy hosszabb idõre szerzõdött hozzánk. – közelebb lép párat, bizalmaskodva – Személy szerint nagyra értékelem a tehetségét. Micsoda szerencse hogy jól kijön a kollégákkal.

- Igen, ez igaz. Mindenki nagyon… kedves. – mosolygok rá kényszeredetten.

- És a másik sztárunk merre van? – fordul most a közben megjelenõ Byron felé, aki egy magas, vékony modellel érkezet. Hogy hányadik menyasszonya éppen? Már nem számolom, de szinte mindegyiknél meg volt az a „mindent bevállalok” tekintet.

- Itt kell lennie valahol. Korábban láttam, de… - rám néz - …szerinted hazament?

- Nem tudom. Nem hiszem.

- Megkeresem, addig te szórakoztasd még Mr.Sunderst. – indul el a tömegben, magamra hagyva engem ezzel a fura pasival.

Nem lenne ronda, negyvenes, jól karbantartott fazon, de az arckifejezése az amitõl a hideg futkos a hátamon. Ha tippelnem kéne, azt mondanám durván szereti, én viszont nem úgy szeretem, vagyis ennyi is volt, bármennyire is nyomul.

A sokadig alkalommal elutasítva – persze csak finoman, nem szabad megbántani egy támogatót – veszi az adást, visszavonul, de továbbra is bájolog csak nem olyan beleéléssel. Más közös témát nem találva a forgatásokról kezdünk beszélgetni, amitõl egybõl felderül az arca és ez a nagy boldogság egészen addig ki is tart, míg Byron be nem fut.

A modellt nem tudom hol hagyta, de õ maga is sápadtabban fest kissé, a mosolya meg mintha a fogát húznánk.

- Mr.Sunders, megbocsát nekünk egy pillanatra? Az éjféli mûsorral kapcsolatban lenne még megbeszélnivalónk. – mosolyog a csuklómra markolva.

Értetlenül pillantok rá, mert én ugyan nem szerepelek a kis táncos mûsorban, de a feszültségbõl leszûröm hogy most hazudunk. Akkor hazudjunk.

- Ne haragudjon, késõbb még örömmel mesélek részleteket, ha gondolja. – fogok kezet a fazonnal, aki az illendõnél tovább markolássza az enyémet, de aztán egy jelentõség teljes mosoly után elenged.

És már ki is sorolunk a tömegbõl, Byron egy kis erkélyre húz ami dohányzó helyett üzemel.

- Mi a gond? – kérdezem azonnal amint kiértünk.

- Figyelj… - néz rám, szólásra nyíló ajkakkal, de aztán összeszorítva a szemeit káromkodik egy sort – Oké, az isten verje meg. Segítened kell. Tüntesd el innen õt, jobb ha vendégek nem szúrják ki mi van vele.

- Kirõl beszélt?

- A szépfiúról, ki másról! – túr a hajába – Megbeszéltük hogy nem… francba! – kezd el járkálni.

- Byron, nyugi, mert szart se értek abból amit beszélsz. – állítom le – Mi van Calebbel? Én még nem is láttam…

- Be van állva, az van! – nyögi ki kétségbeesetten. – Tedd meg nekem ezt a szívességet és vidd haza mielõtt túlságosan feltûnõ lesz! – néz rám könyörgõn.

Felhúzom a szemöldököm, nem is értem mit pánikol ennyire – Nem õ itt az egyetlen részeg fickó ha nem tûnt volna fel.

- Csak… vidd haza oké?

- Azt se tudom hol lakik.

- Akkor magadhoz, csak ne legyen itt.

Sóhajtva nézek fel az égre, majd vissza a terembe a nyüzsire. Legalább leléphetek és nem kell elviselnem Mr.Nyálkásat. Ezzel el is döntetett.

- Jó, hazaviszem. Hol van?

Néhány gyors instrukció után megkeresem azt a pihenõszobát, ami a bár mellõl nyílik. Byron azért megéri a pénzét, azt mondja vigyázni kell Calebre, erre ott hagyja magában ahelyett hogy inkább rám csörgött volna.

Kisebb csoportosulást kerülök meg a zárt ajtó elõtt, majd benyitok és rögtön beljebb is lépek, egyenesen a kanapéhoz, amin tulajdonképpen alig látszik valami Calebbõl. Inkább azt a csajt meg a pasit látni, akik szendvicsként csomagolták maguk közé.

A nõrõl lerí hogy prosti, hatalmas didkók plusz szilikonos száj, kiegészítve extra hosszú mûszempillákkal és szûk vörös rucival. De abból az igazán szûk fajtából, amin át még a tanga vonala is átüt. A pasi már más tészta, nagydarab, kopaszodó ürge, akkora tokával mint egy kifejlett pulykáé, az ujjain arany pecsétgyûrû villog. Húsos ujjaival éppen Caleb csupasz mellkasán garázdálkodik, õ meg csak mosolyogva néz rá, mintha valami mennyei hangra figyelni.

A szemei meg… õ a francba! Ismerem én ezt a ködös, mámorban úszó pillantást. Ami az udorítót kívánatosnak, a veszélyt biztonságos melegnek láttatja.

- Engedje el õt most rögtön! – indulok el feléjük.

A pasas felnéz, löttyedt arcán gúnyos mosoly jelenik meg miközben végigmér.

- De hevesek vagyunk fiacskám. – vigyorog – Mi pedig szeretjük heves nyuszikákat, ugye Sarah drágám.

- Ühüm… ahogy mondod. – vigyorog, vágyakozó tekintete végigsiklik Caleb kába arcán, ujjaival az ajkait rajzolja körbe. Caleb lassan megmoccan, pupillái tágak, fókuszálatlanok, amikkel alig érzékeli a körülötte zajló eseményeket. Rám néz, de már úszik is tovább hogy végül a csaj melleinek billen a feje, kis híján kinyomva a cuccot a mély dekoltázsból. Az meg csak vihog, mint egy veszett róka.

- Nincs magánál. – tiltakozom komoran mikor újra elkezdik tapizni – Ez szexuális zaklatás és be is perelheti magát.

- Na majd pont egy ilyen kis köcsög fogja nekem megmondani mit szabad és mit nem. – horkant állatiasan – Ha a kicsike maradni akar, akkor marad is. Nem akar õ elmenni innen.

Ökölbe szorítom a kezeim, ezzel igyekszem leplezni, hogy gõzöm sincs hogy húzzam ki magunkat a szarból, de az fix hogy nem hagyom itt.

- Caleb! Caleb, Gregory vagyok megismersz? – próbálkozok, hátha felkeltem a figyelmét.

Valami csak eljut hozzá, mert megint rám néz, hosszabban mint az elõbb, majd vidám kis mosollyal mozdulna elõre, ha egy vaskos mancs vissza nem nyomná.

- Greg…

- Hová, hová nyuszika? Nem emlékszel mirõl beszéltünk mi ketten? – hajol be a képbe az a mocsok perverz állat.

Ekkor hirtelen bekattan honnan is szerezhetnék segítséget, bár az is biztos, hogy az életben nem akartam felhívni azt a telefonszámot. Nem mintha olyan veszélyes lenne, éppen ellenkezõleg, de az a személy még ismert abból az idõszakomból és semmi kedvem állandóan arra emlékezni.

- Ha nem ereszti el, hívom a zsarukat. – és bedobom az aduászt – Hallott már Richard Fox kapitányról? Csak megnyomom a gyorshívót és maga minimum két napot tölt egy hûvös kis priccsen a többi hasonló kéjenc disznó közt.

A kapitány nevére már felfigyel. Egy olyan személy aki gyakorta vezet sajtótájékoztatót, plusz elég híres a moráljáról és még hatalma is van.

- Csak blöffölsz. Honnan is tudnád te a kapitány számát. A kölyök meg amúgy is beleegyezett.

- Próbáljon csak még egyszer hozzáérni és meglátjuk blöffölök-e. – húzom elõ lassan a mobilom és már át is pörgetem a híváslistát Richard száma után. De csak annyiban hazudtam hogy nincs a gyorshívómon, mert ha kell tényleg rácsörgök.

A pasi nyilván leszûrhette, hogy komolyan beszélek annyira még õ sem hülye, hogy egy fejessel akassza össze a bajszát és egy dühödt morgással fellöki magát a kanapéról, a prosti meg követi, mint a ragasztó.

- Nem tudod kivel húztál újat te kis senkiházi! Megbánod még ezt a mai napot, erre megesküszöm!

Azzal kiviharzik a pihenõbõl, én pedig figyelmen kívül hagyva õt máris Caleb mellé ülök. A nyakán rózsaszínû csillámos rúzsnyomok.

- Hallasz engem? – kérdezem bizonytalanul.

Mit vehetett be? Mert az biztos hogy nem részeg…

- Greg… - mosolyog fel szelíden, hogy aztán szinte beessen az ölembe.

Óvatosan felnyalábolom, a lábán azért még megáll, de miközben elindulunk, halkan sóhajtozva mosolyog magában, néha hümmög meg motyog, de szavakat nem nagyon lehet kivenni.

- Most taxiba ülünk és hazaviszlek oké? – beszélek hozzá, csakhogy ne uralkodjon el rajtam egy kisebb érzelmi sokk.

Na ja. Régen volt már hogy azt a tekintetet amivel most engem bámul, a saját tükörképemen láttam.

- Hazamegyünk! – nevet fel majd hozzám simulva karolja át a derekam – Olyan jó illatod van!

- Neked is jó illatod van és tudom hogy szart se fogsz fel abból amit mondok. – sóhajtom nyúzottan, majd míg arra várok hogy a taxi megérkezzen az állára fogva feljebb biccentem a fejét – Tudod mit vettél be? Az a pasi adott valamit?

Pezsgõspohár volt az asztalon. Lehet hogy valami partidrog…

És megint az a kuncogás, aztán elnéz a fejem mellett, fel az égre és innentõl már kár is törnöm magam, mert beleveszett a csillagokba…

A hazafelé út se piskóta, a taxis elég fura pillantásokkal lövellt minket a visszapillantóban, de azért mert nem rakott ki a legelsõ keresztezõdésnél kapott plusz borravalót. Caleben összehúztam az inget, de mindig úgy helyezkedik hogy szétcsússzon, aztán meg teljesen rám tapadjon a teste.

Kész õrület volt az egész, a lakásomba érve pedig hirtelen fogalmam sincs mihez kezdjek vele. Végül egy zuhany mellett döntök, legalább lesikálom róla azt a ragacsos izét, amivel a csaj összecsókolta meg hátha valamicskét segít az éberségben.

Számtalanszor láttam már pucéran, ezért meg sem fordul a fejemben hogy nem kéne levetkõztetni. Csak egy gyors zuhany, ami végül az éberségben mit sem segített, aztán be az ágyba. Enni nem akart hát akkor már csak az alvás segíthet.

***

Reggel – vagy legalábbis gondolom hogy reggel van – mocorgásra ébredek. Mikor sikerül kipislognom az álmot annyira hogy lássak, rájövök, hogy még nagyon korán lehet, mert a nap alig érte el az ablak keretet, nemhogy a szobát.

A mocorgás folytatódik, én meg minden apró ficergést érzek, mert az éjjel muszáj volt összebújnunk, nehogy nekem mély delíriumában leforduljon az ágyról, ami amúgy egy egyszemélyes franciaágy. Kicsit szélesebb mint a normál, de mégis csak egyszemélyes.

A takaró a vállamig van felhúzva és ahogy picit lejjebb nézek Caleb hatalmas szürkés szemei néznek fel rám a hófehér ágynemûbõl.

Reflexbõl mosolyodom el, õ nem biztos hogy díjazná az elméletet, de most pont olyan mint egy aranyos kismacska, aki megbújik az esõ elõl. Pont mint az én szõrmókom, White.

- Te mit keresel itt? – jön a kérdés délrõl.

- Tudod hol az az itt? – húzom fel a szemöldököm, mire homlokráncolva körbenéz.

Úgy tûnik ez nem elégítette ki a kíváncsiságát, vagy csak szeretné pontosan behatárolni hol is van. Mindent alaposan szemügyre vesz mielõtt újra rám néz, fáradtan, kicsit nyúzottan, a már ismerõs szomorkás tekintettel.

- Dugtunk?

- Nem emlékszel semmire, ugye?

- Hát, arra speciel nem hogy belém vágod. – húzza fanyar mosolyra a száját – De a tapi része megvan. Mi van még?

Én is felülök az ágyban, a takarót a derekamnál tartva ahogy õ is.

Nem egészen erre számítottam. Fogalma sincs hogy… vagy csak azt hiszi részeg volt?

- Nem dugtunk. – tisztázom elõször is.

Unott pillantását látva nem tudom eldönteni, hogy nem hisz nekem, vagy csak nem érdekli.

Mindenesetre mély hallgatásban ücsörög tovább. Más helyzetben valamennyire lefoglalna az hogy legeltessem rajta a szemem, de most ez eszembe sem jut.

- Akarod tudni mi volt tegnap? – szólalok meg végül, mikor õ nem nagyon akar. Csak csendesen nézelõdik, mint egy néma film szereplõje.

- Nem kifejezetten. – rántja meg a vállat - Hé, a tárcám megvan? A személyimbõl sajna nincs tartalék.

- Megvan a tárcád, meg a mobil is a kulcsokkal. - legszívesebbe megmarkolnám a vállait és megráznám, de valami nagyon fura benne ma reggel. Nem is tudom mi, de talán annak a drognak az utóhatása lehet. – Tényleg nem emlékszel arra mi volt a céges bulin?