|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Ash | 2015. 08. 18. 16:06:02 | #33322 |
 Karakter: Caleb B.
Megjegyzés: (Moonlight-chan-Gregory Hamilton)
*Sugar Daddy – Jelentése: „Cukros bácsi”. Olyan férfiakra használják ezt a kifejezést, akik jellemzően náluk fiatalabb partnereket keresnek, anyagi támogatást biztosítanak számukra szexuális ellenszolgáltatásért cserébe.
Cukor.
Minden a cukorkáról szól. Az édes, fehér kristályos mámorral kecsegtető zacskócskáról, a fura tablettákba préselt Nirvanáról vagy az aprócska halállal kecsegtető tökéletes, törékeny testről.
Mind édes a maga módján és mind függőséget okoz…
Mindent a cukor mozgat.
A cukor a pénz, a cukor az élet. A cukor a gazdagság.
A cukor minden.
És semmi sem.
Csuklóimon, bokáimon kötélhorzsolásokkal, nyakamon sötétlő ujjbegyekkel indulok neki a hétfő reggelnek.
Áthaladva a zebrán – nem törődve a piros jelzéssel- végig gondolom a hosszú lajstromot mim van és mim nincs.
Van: Egy szép lakásom, márkás, jó minőségű ruháim, pénzem és heroinom.
Amim nincs: Életem.
A mérleg így elég sivár, de annyira még nem szörnyű, hogy megkoronázva jó pár tucat ember reggelét- bevessem magam a metró elé.
A stúdióba lépve elkap a gépszíj, az addigi csökkent kedvem is egyhamar a fellegekbe szökik.
Köszöntve a világítós stábot lépdelek a rendezőhöz. Azt hiszem az egész társaságból ő az egyetlen, aki tudja, hogy lövöm magam.
- Byron! – köszöntöm kedélyesen
- Hát itt van az én korán kelő kis csillagom – vigyorodik el a kávéját lötykölve- Jó, hogy végre ide találtál.
- Dugóba kerültem.
- A zebrán?
- Nagy vol a szembeforgalom.
- Vagy csak hosszú volt az éjszaka. – kortyol a feketébe- ugye ma kihagytad?
- Nem „reggeliztem”.
- Helyes. Tudod mi a véleményem róla.
Gyűlöli, de nem érdekli annyira, hogy tegyen ellene. Miért is érdekelné, elvégre nnem az ő dolga.
A sminkesek hamar el is kapnak, a smink részre cibálnak a kulisszák mögé. Nem tiltakozom.
Hogyan is tehetném?
Nem vagyok egyedül, hátul a mellettem lévő székben egy látásból már nagyon ismerős srác vár. Épp a plafont kémleli utasításra, miközben mázolják.
Mellé roskadva a szomszéd székbe adom át magam az ősz halántékú mesternek.
- Byron már őrjöngött egy sort- szólal meg jókedvűen a mellettem ücsörgő szőke fiú.
Igazándiból rettentő vonzó lenne, ha nem tudnám róla, hogy a „röptében a legyet is” típus. Tudom, hogy ilyen, mert már rég figyelem az összes létező közösségi oldalon.
- Majd ha legközelebb nem tetszik neki, akkor behoz. – közlöm egyszerűen, melyre csak egy széles vigyort kapok.
Szép a mosolya.
Azt hiszem Gregory Hamiltonnak van a legszebb fogsora az egész szakmában. A sminkmester gondosan tünteti el tegnap esti programom nyomait. Már rég megszokta az ilyen jellegű bőrelváltozások takarását.
- És mi lesz ma a koncepció? – pillantok társamra.
- Romantikus.
- Legalább nem kell hűtőt szerelned. – célzok legutóbbi alakítására.
- Szóval egy rajongóval állok szemben?
- Maximum ülsz. – somolygok rá a tükörből mustrálva.
Elkapom a rikító szempárt, valami megmoccan bennem. Aztán mehet a menet.
Miután mindenki megkapta a maga szuri adagját, a világítók beállították a lámpákat és az instrukciók is elhangoztak, munkába állunk.
Annyira abszurd az egész még így is, ennyi év után. Azt mondják, legyen romantikus, az viszont úgy elég nehéz, ha nagyjából az ánuszodba tolnak egy kamerát.
A külső szemlélőnek gyöngéd, gondoskodó snitteket kell mutatni, azonban a felszín alatt kemény hajtás van.
Szinte három perceként meg kell állni, mert a rendező valamit mindig nehezményez. Vén kecske.
A sokadik „felvétel” felkiáltás után a klasszikus misszionárius alatt összetalálkozik a tekintetem a srácéval. A világ legszomorúbb dolga úgy szeretni, hogy nem ölelsz és úgy csókolni, hogy nem látsz igazán.
Szinte elveszek a szálkás karok ölelésében, a szőke haj szürkés üstököm mellé borul, a fülembe suttog.
- Ne vágj ilyen elkeseredett fejet, mert ha még egyszer fel kell venni ezt a jelenetet lenyeletem a jegyzetfüzetét a rendezővel.
Önkéntelenül is elmosolyodom, erősebben markolom a hátát, hangosabbra veszem a figurát.
Megkapja azt a király, ami neki jár.
***
A forgatás hosszúra sikerült, de a vége a legédesebb. A ól megérdemelt beteljesülést követően csak heverek. Liftező mellkassal a fehér damaszthuzaton, a szőke férfi mellettem.
A mellizmára, hasára, izom combjaira pillantok, majd az arcára.
Felhőtlen mosoly kúszik az enyémre, mely levakarhatatlanná válik az övét látva. A haja csapzott, az arca vörös. Bele sem merek gondolni, hogy én hogy nézhetek ki.
Szórakozottan csettintek egyet a nyelvemmel.
- Minek örülsz? – kérdi felém pillantva.
- Úgy nézel ki, mint egy kifacsart citrom.
- Ha ez bók akart lenni gyengére sikerült.
- Ha bókolni akarnék most elhívnálak ebédelni.
- és mi tart vissza? –könyököl fel.
- Csak olyanokkal megyek el akiket nem látok többet.
- Hát, akkor itt a vissza nem térő alkalom.
- Ó…nem. Téged még biztosan látlak.
Azzal feltápászkodva az ágyról vonulok el tusolni.
Este álló fogadás lesz a cég tengeren túli terjeszkedését hivatott megünnepelni. A szomorú tény, hogy én is hivatalos vagyok, Byron pedig az összes színésznek kötelezővé tette a jelenlétet.
A történet viszont ott válik viccessé, mikor nagyjából érkezésemet követő fél órámban olyan szinten kiütöm magam az egyik „cukorkától” és pezsgőtől, hogy az egyik kanapén helyet foglalva próbálom elhitetni mindenkivel: boldog vagyok, szórakoztató és józan.
Holott látszik, hogy nem. Sőt.
„VH” lettem.
Viheted haza.
A fejem zsong, szédülök. Erősen markolva az arcom könyöklök térdeimen, próbálok fent maradni a kanapén, azonban még ültömben is forog velem a világ. Azt hiszem ennem kéne pár falatot, de a svédasztal túlságosan is messze van. A segítség pedig nem jön.
|
| oosakinana | 2012. 06. 18. 14:37:09 | #21572 |
Karakter: Max Mondwich
Megjegyzés: (Táncosomnak)
Újabb utazás egy újabb városba, ahova nem szórakozni megyek, hanem dolgozni. nem hogy fellépésem lesz, de még egy video klipet is forgatnunk kell. Ráadásul ami a legrosszabb az egészben, hogy nem tudott eljönni a csapatom összes tagja, mert más dolguk volt és nem tudtak eljönni. Hát ez igazán sértő mit ne mondjak.
Így jártam, de szerencsére azt rebesgetik a madarak, hogy itt is akadnak jó táncosok. Ma lesz egy válogatás féle, ahol meglátom, hogy ki milyen jól táncol, mert nincs sok emberre szükségem, csak kettőre. Csapatok is jelentkeztek, de nem baj ha közülük is választok csak egy két emberre lesz szükségem nem az egészre.
Megérkezek a meghallgatás helyszínére, majd várom a csapatokat. Betesszük a zenémet, amire a klippet fogjuk csinálni. Sorba jönnek az emberek és én meg szinte majdnem szét unom az agyamat… ám az egyik pillanat egy nagyon érdekes csapat jelenik meg és olyan emberkék vannak benne, akik nagyon felkeltik a figyelmemet. Tehetségesek, de nem jobbak nálam ezt mindenki tudja.
Egyszer csak felállok a műsoruk közepén és megállítom a zenét.
- A meghallgatásnak vége. – jelentem ki, mire meglepődve nézek rám.
- Még is miért? Hiszen mi vagyok a város legjobbjai. – jelenti ki az egyik szépség, aki a csapat feje szerintem. Rövid fekete haja van és igézően fekete kék szemei, ami teljesen magával ragad, bár engem senki nem múlhat felül.
- Mert meg van a két ember, akik táncolni fognak. – jelentem ki, mire kerek szemekkel néznek rám. – Te. – mutatok a csávókára, akivel az előbb társalogtam. – a másik meg te. – mutatok egy barna hajú fiúra, aki az utolsó sorban táncolt.
- És a többiek? – teszi fel a kérdést a fekete.
- Csak két emberre van szükségem. – mondom kihúzva magam és kicsit fellengzősen. – Ha nem tetszik nektek, akkor keresgélek tovább. – egyszerűen ejtem ki a szavakat és nem érdekelnek a következmények.
Nem válaszol semmit, csak néz félre és látom, nagyon gondolkozik, de ez nekem pont elég, hogy úgy vegyem, benne vannak.
- Jól van akkor, ha ezt ilyen szépen meg is beszéltük, akkor délután gyertek a próbaterembe, ahol megmutatjuk nektek a táncot és meg is tanuljátok. – zárom le ennyivel a találkozót, majd felveszem a cuccaimat és ott hagyom őket és a hátsó ajtón hagyom el a helyiséget, mire az én táncosom utánam jön.
- Max. Biztos, hogy jó lesz így? – sétál mögöttem.
- Igen. Ők a legjobbak hallottad és tőlük csak silányabbakat láttunk. – mondom az őszintét. – És a csoport többi tagja is silány volt. Ők ketten voltak a legjobbak. – fejezem be mondandómat.
- És akkor át lesz alakítva a koreográfia vagy, ahogy eddig is volt? – kezd el végre a munkával kapcsolatosan faggatni.
- Természetesen, ahogy eddig volt. Ha tényleg olyan jók, mint állítják, akkor meg tudják tanulni, vagy ha nem akkor megvárjuk a többieket, amíg el tudnak jönni és velük csináljuk. – zárom le a beszélgetést, majd bemegyek az öltözőbe, ahol leülök és elkezdek egy új szöveget írni, ami most a kis szépség láttán fogalmazódott meg a fejemben és ha nem írom le, akkor tuti, hogy nem lesz belőle világ szám…
A délután sokkal hamarabb eljön, mint gondoltam volna. A dalszövegemmel nem vagyok még teljesen kész, de már a vége felé tartok. Nekem nagyon tetszik, már csak a többiekkel elfogadtatnom és akkor minden simán fog menni. Most pedig kénytelen vagyok letenni, mert a táncosoknak kell bemutatni és megtanítani a lépéseket.
- Üljetek le, amíg megmutatjuk a koreográfiát. – mondom nekik, amikor felmegyünk a színpadra Dav haverommal.
Elindítjuk a zenét és neki is látunk a tánc bemutatásának, de az én tekintetem közben folyamatosan a fekete kicsikén van, hogy lássam mennyire is teszik neki és hogy miként viszonyul hozzám meg az egész dologhoz.
koreográfia
|
| Nanami Hyuugachi | 2011. 10. 16. 18:08:52 | #17310 |
Karakter: Kim Ri Chong
Megjegyzés: Vyvymnek
Éppen az egyik fellépésemre igyekszem. Vagyis inkább
díjkiosztó, mint sem fellépés, de azért fellépek, mint minden jelölt. Én több
kategóriába is jelölve vagyok. Legjobb férfi énekes, Legjobb videoklip, Legjobb
dalszöveg. Ezekben vagyok jelölve. Most már csak az a kérdés, hogy a szakmai
zsűri, mennyire értékeli az alkotásaimat. Én mindegyikben le szeretném aratni
azt a bizonyos babért, de ez már nem rajtam múlik.
Bemegyek az öltözőmbe és rögtön el kezdik megcsinálni a
sminkemet, a hajamat és összeállítják a ruhámat, ami egy narancssárga csőnadrágból,
egy szakadt fekete ingből és egy fehér zakóból áll. Miután kész a hajam, amit
csak simán felgumiztak és itt-ott néhány tincset kiengedtek, - és jó néhány
liter hajlakkot ráfújtak -, és a sminkem is kész, ami abból állt, hogy szememet
szemceruzával kihúzták körben, egy kis fehéret is raktak a szemem sarkába, majd
még egy kis narancssárgás beütéssel megspékelték. Szerintem már magában ez is
elég extrém, nem hogy az összeállítás. Miután felvettem a ruhát, elég bizarr
összhatás lett, de ez a lényeg. Nálam legalábbis.
Miután „megcsináltak” felküldenek a színpadra, mert az én
nevemet mondják. A dalválasztásom egy lassú, újonnan szerzett dalra esik, amit
nagyon szeretek. Az előadás végeztével, lemegyek a színpadról és elfoglalom a
helyemet, ami az első sorban van. Lemegy pár kategória, míg nem jön az én első
jelölésem. Először a Legjobb férfi énekes kategóriában hívják fel a jelölteket.
5-en vagyunk a színpadon és a műsorvezető az én nevemet mondja be a várakozás
végén. Átveszem a díjat, mondok pár szót és visszaülök a helyemre. Megint pár
kategória és ismét az enyém jön. Ez a kategória a Legjobb videoklip kategória,
ahol szintén én nyerek. Viszont most nem engednek le a színpadról, mert rögtön
utánam jön a harmadik kategória, a Legjobb dalszöveg kategória. Ezt a
kategóriát sajnos nem nyerem meg, mert valamelyik ujjonc kapja meg a díjat.
1 hét múlva…
Miután lezajlott a díjkiosztó gála, másnap felkértek egy
film szerepre. Nem csak szerepelnem kell a filmben, de én éneklem és írom meg a
főcímdalát is. Elég nagy és kemény meló, de megéri. Természetesen elfogadom.
Ma van a napja, hogy találkozom a stábbal és a rendezővel
is. Egy sima fehér pólót veszek fel, a szokásos csőnadrággal és napszemüveggel.
Beülök kocsimba és a helyszínre hajtok, ahol már várnak az újságírók. Pár kép
erejéig beállok, majd megyek tovább a fő terembe. Elég sok emberrel találkozom,
akiknek – pár kivételével – autogramot kell adnom. Miután beérek a fő terembe,
ahol már az összes szereplő ott van, a rendezővel és a stábbal együtt. Leülök a
számomra kijelölt helyre és megszólal a rendező.
- Köszöntök mindenkit a „Bajos Pasik” filmforgatásán. Ez a
stáb nem most dolgozik együtt először, és remélem nem is utoljára. Egy új
munkatársat köszönthetünk itt, körünkbe, mégpedig Kim Ri Chong személyében. –
ahogy kimondja a nevemet, felállok és meghajolok.
- Köszönöm a felkérést. Nagy megtiszteltetés és öröm együtt
dolgoznom egy ilyen híres stábbal. – mondom és helyet foglalok.
- Ha nem ismernéd még a sztárunkat, akivel együtt fogsz
dolgozni, bemutatom neked Tom Kogara. – az említett személy feláll, és felém
lépdel. Én is felállok és kezet fogunk. – A szereped nem főszerep, de
létfontosságú, mert te fogod játszani a táncoktatot. Valamint a főcímdalt is te
írod meg és te is énekled el.
- Köszönöm a lehetőséget. Mikorra legyen kész a dal?
- 2 hónapod van rá.
- Értem. És milyen koreográfia legyen, amit be kell nekik
tanítanom? Gyors vagy lassú?
- Az rajtad áll. Csak azt szabom meg, hogy mikorra legyen
meg a koreográfia.
- Mikorra?
- 2 hét múlva, keddre.
- Hány személyes a csapat, akit be kell majd tanítanom?
- 12, veled együtt 13.
- Értem. Akkor igyekszem teljesíteni. – mondom és megcsörren
a telefonom. – Bocsánat. – szólok és odébb megyek, felveszem. – Igen, tessék?!
- Szerbusz kicsim!
- Anya! Szia! Mit szeretnél? Épp egy megbeszélés kellős
közepén vagyok.
- Csak annyit, hogy elutazom egy időre apáddal.
- Oké, majd este hívlak. Szia. – mondom a telefonba és
lerakom. Visszamegyek és kb. még fél órát beszélünk a filmről, majd mindenki
hazamegy.
Én nem hazamegyek, hanem a szüleimhez. Beszélünk pár szót,
majd én is hazafelé veszem az irányt. Otthon nekiállok kidolgozni a
koreográfiát. A felével kész leszek estig. Megyek lefürdök, majd megyek
fekszem.
Szerkesztve Nanami Hyuugachi által @ 2011. 10. 16. 18:10:18
|
| Rauko | 2010. 08. 31. 15:25:53 | #7430 |
Karakter: Komagata Hiroji
Megjegyzés: Matthew-nak
- Csak azt néztem, hogy nyikorog az ajtó, és meg kéne olajozni, mert idegesítő! - Hát már hogyne! Én meg tök hülye vagyok, mi? A végén még kiderül, hogy ez a kis szöszi is a pasikra kábul.
- Valóban? - Na, gyerünk, csicseregd el seme-samának, hogy mit is néztél annyira, kicsi uke-chaaan!
- Izééé - hebegi köldökig pirulva. Hát, mindjárt magamévá teszem, olyan kis aranyos!
- Nem szép dolog másokat kilesni zuhanyzás közben - oktatom ki kedvesen, mire maga elé emeli a kezeit és felsikít.
- Ne bánts! - Csak pislogok. Hát, ezzel mi lett?
- nem is bántalak.
- De fogsz, gondoltam, felkészülök. - Cuki…
- Hjajj te - sóhajtom, majd ellépve mellette beleborzolok hajába. Annyiira kívánnivaló. Olyan… hah, nem is tudom. - Azt is végig akarod nézni, ahogy felöltözöm, vagy azt már elintézhetem egyedül? - kérdezem tőle kedvesen, és csak magamban teszem hozzá, hogy akár segíthetne is. Felnyög, felpattan és kirohan. Én meg gondolkodni kezdek. Vajon mennyi rá az esélyem, hogy legalább biszex? De ha hetero, akkor miért lesett ki? Ugye ő sem gondolta komolyan, hogy beveszek egy olyan idióta magyarázatot, hogy hallgatta, mennyire nyikorog az ajtó?
Amikor elkészülök, nyitom az ajtót, hogy megkeressem, de ahogy meglát, már mögém is bújt. Majdnem felmorranok, ahogy hozzám bújik, egész testét érzem… az illatát, ami megőrjít! Szívem szerint hátranyúlnék és belemarkolnék a seggébe, de ekkor meglátom, hogy mi is történt.
- Ezek rosszabbak, mint Sarah. Pláne, ha sokan vannak - jelenti ki a sminkesekre célozva. Igen, tőlük én is tartok. Hihetetlenül vadállatok képesek lenni. - Ment meg tőlük is, ha észrevesznek! - Hogy ez a Matt milyen édes… hát teljesen kész vagyok tőle!
Ahogy az ellenség kimasírozik látóterünkből, Matt visszaül a lépcsőre, és felsóhajt, majd gyermetek hangon panaszkodni kezd.
- Engem itt mindenki terrorizál. Rettegésben élek. Sarah meg akar kopasztani, a sminkesek lányt akarnak belőlem csinálni, a ruhatervező állandóan tapiz, és azt mondogatja, hogy csak a méreteket veszi le a ruhákhoz... Öreg vagyok én már ehhez. Nem bírom az állandó szorongást és menekülést. - Ujjain számolja az ellenségeit, majd hatalmasat sóhajt. Gondolom, itt a remek alkalom, hogy kicsit megértessem vele, mennyire tetszik.
- Ne félj, Matthew, már itt vagyok! Megvédelek a gonosz slepp-től. - Megsimogatom hátát, mire kicsit összerezzen. Közelebb hajolok hozzá. Alig pár centi van közte és köztem. Már ettől olyan vörös, mint egy szép, érett paradicsom. - Köszönöm, hogy nem ítélsz el, Matt - suttogom halkan. Meglep, hogy mennyire vágyakozva bámulja ajkaimat. Már megcsókolnám, mikor halljuk, hogy valaki közeledik. Azonnal távolabb ülök, Matt pedig a földet kezdi bűvölni.
- Végre megvagytok, fiúk - kiabál a rendező. - Gyertek, ruhapróba! Aztán a csókjelenet, hogy megy-e együtt egyáltalán, vagy valaki helyett dublőr kell - hadarja, mi meg indulunk is utána. Út közben egyszer Matt mintha a kezemre simítana, de lehet, hogy puszta véletlen. Fogalmam sincs…
Az öltöztető elém pakol néhány ruhát. Már első pillantásra kikerekedik a szemem. Egy angol kalózokról szóló, amerikai filmben, egy japán faszira, kínai gyártású, de indiai ruhát ad a francia öltöztető. Mi ez, ha nem tökéletesen nemzetközi film, kérem?! Magamban fetrengek a röhögéstől, miközben magamra cibálom az eléggé lenge öltözéket. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor úgy igazán csak az ágyékomat és a seggemet takarja, a többi tökéletesen látszik a fehér, hálós anyagú cuccokban. Oké, nekem tetszik, a fehérnek szép kontrasztot ad a fekete hajam, kifejezetten jól nézek ki. Az öltöztető is megjegyzi, hogy mennyire jól állnak nekem ezek a fajtaruhák. Jó, még felpróbálunk néhány különböző színt, de végül a vajszínű bizonyul a legkellemesebb választásnak. A hajamat gyorsan kisimítom, és csípőmet rázogatva lépek ki a sátor előtt beszélgetőkhöz. A rendező elismerően bólint, ahogy végignéz rajtam, Matthew meg lefagy. Áll előttem, és kifejezetten zavaró, ahogy a szemeivel már rég a homokba döntött és rajtam lovagol. Ez a pasi… bármi legyek, ha nem tetszem neki! Olyan szemekkel fal most is, hogy majdnem zavarba jövök tőle.
- Matthew! Ne legyél ennyire bunkó, mondj már valamit! Szerinted is jól áll neki, igaz? - szólal meg végül a rendező. Matt rápillant, majd vissza rám és elpirul.
- Nagyon jól áll, Hiroji - mondja kedvesen.
- Ha már úgyis itt vagyunk, nem csókolnátok meg egymást? Szeretném látni, hogy milyenek vagytok együtt - kér minket a rendező, mire Matt még jobban elpirul, én meg nem tökölök sokat. Odalépek elé, megölelem a nyakát - hiszen itt most én vagyok a passzív -, és végignyalok alsó ajkán.
|
| Rauko | 2010. 08. 25. 12:19:35 | #7213 |
Karakter: Komagata Hiroji
Megjegyzés: Matthew-nak
Fura figura, az egyszer tuti. Úgy szorítja a kezem, hogy nem tudom elengedni , de lehet, hogy nem is akarom. Kellemes a bőre, még így is, hogy csöpög az izzadtságtól.
- I-igen. Örülök, hogy együtt dolgozhattunk - dadogja, de közben még mindig bámul, még mindig előttem áll és nekem mindjárt leszakad a kezem.
- Meddig szándékozol még előttem állni? Nehezek a bőröndjeim. - Oké, hogy agyon helyes kölyök, de akkor sem akarok vízhólyagot vagy bőrkeményedést.
- N-ne haragudj! - Ahogy kicsit jobban megnézem az arcát, tényleg nagyon kellemes látvány. Azok a szép, barna szemek, az ajkai… a teste sem lehet utolsó, bár azt sajnálom, hogy a fenekét egyelőre nem tudtam letapizni. De ami késik…
- Hiroji, Matt! - hallok meg egy női hangot mögöttünk, mire kicsi partnerem megrémül, megragadja a karom, így én a földre ejtem a bőröndöt, de az utolsó pillanatban még reménykedve pillantok az ekkorra már a seggemet stírölő sofőrre, aki veszi a lapot és bólint, hogy gondoskodik a cuccaimról. Kami-sama, ide hallom a gondolatait, és… fektesse meg a jó édes anyját! Idióta barom!
- Futás! Ez a nő életveszélyes!- kiabálja a picur, nekem meg már tényleg sok ez egy kicsit. Nekem rohan, jól néz ki, nem tudom letapizni, és még futnom is kell… fizetnek nekem ezért ennyit?!
Nem tudok jobbat tenni, rohanok mellette, remélve, hogy egyszer elmondja, hogy mi is ez az egész. Közben mögé kerülök egy kicsit, és látom… hah, kell nekem az a popsi! Milyen kellemes látvány! Jó, nem, nem szabad Hiroji! Fegyelmezett vagy, a lelked nyugodt, mint a tenger… érdekes mantra ez így, futás közben!
- Álljatok meg fiúk! Így nem tudom végezni a munkám! - Szerencsétlen nő, még mindig kiabál és rohan.. lassan megesik rajta a szívem.
- Mégis, miért futunk előle? Ez csak egy nő. - De tényleg, na! Egy nő, tehát egyedül is elbírok vele, de nem tűnik utcai zsebmeccőnek. Akkor meg mi lehet benne olyan veszélyes?!
- Jobb, ha nem tudod. Az a nő ott maga a sátán. - Ahha, valóban tök úgy néz ki az össze-vissza fogott barna hajával, meg a kipirult arcával, mint egy démon… Ja, ez már nekem is eszembe jutott korábban…
Hirtelen az tűnik fel, hogy ez a kis idióta a főút felé száguld, észre sem véve, hogy egy terepjáró épp annyira van tőlünk, és pont akkora sebességgel jön, hogy könnyedén csinál véres pacát az én szöszi kalózomból. Megállok, és minden erőlködés nélkül rántom magamhoz. Ahogy teste az enyémnek csapódik, egy pillanatra beleszippantok hajába és… nem kellett volna! Szinte fújtat, mint valami kiscica, hiszen így a sátán utolért minket. És igen, tiszta gonoszság, ahogy az oldalát fogja a sok futástól.
- Végre... megvagytok... Miért menekülsz előlem folyton? - na, erre én is kíváncsi vagyok. A reakció alapján gondolom, valami orvos lehet. Talán sminkes. Nekem a sminkesek az ellenségeim. De ahogy áll ennek a nőnek a haja, valószínűbb, hogy fodrász.
- Ne, nem akarom! Sarah, könyörgök! - Ez egyre jobban alakul.
- Csak egy fodrász vagyok, az istenért! Tudtam én! Ilyen bozonttal csak fodrász lehet! Ő még nem tudja, hogy az én hajamhoz nem nyúl, egy fésűvel sem. Foglalja csak le magát Matthew loboncával.
- De az én hajam így jó, ahogy van! A múltkor is majdnem megkopasztottááál! - Nagyot pislogok, ahogy a picur belém kapaszkodik, de a nő odalép, és egy elegáns mozdulattal lefejti rólam, majd maga után kezdi cibálni. - Segíííítséééééég!!!
- Hiroji, kérem ön is jöjjön. - Vállamat megrántva indulok el mögöttük, és mosolyogva figyelem, ahogy a picur még mindig ellenkezik. Igazán aranyos. Felszisszenek, ahogy a sátorba érve Sarah belevágja Matthew-t a székbe, majd int, hogy üljek le, én pedig engedelmesen megteszem.
- Maradsz! - Hu, lassan már én is megijedek ettől a nőtől! Na, kérem, ezért vagyok én homoszexuális. A nők vadállatok.
- Nem! Sarah, kegyelem! - Szegény srác… Komolyan saajnálom. Az a nő majdnem félelmetes ollóval a kezében!
- Öhm, Sarah… - szólalok meg végül. - Mit akarsz csinálni a hajával? - Megszeppenve pillant rám. - Csak mert, ahogy látom, úgyis mindegy, mit csinál vele, a sós pára úgyis tönkreteszi. Szerintem meg a kalózokkal ritkán foglalkozik fodrász.
- De… a rendező azt mondta, hogy… - hebegi. Nem hiába van csábos mosolyom, most be is vetettem.
- A rendező ezt nem értheti, igazam van? Matthew kezelhetetlen, ahogy a haja is. Nem mellékesen engem is feleslegesen ráncigált ide, az én hajamhoz évek óta nem ért fodrász. És nekünk most meg kell ismernünk egymást, hogy élethűen tudjunk csókolózni, nem igaz, Matt? - kérdezem partneremre pillantva, aki hevesen bólogat.
- Később, ha a rendező szól, én hozom vissza Matthew-t, rendben, Sarah? - A nevét próbálom a lehető legerotikusabban, szinte suttogva kimondani- Meg is van a hatása, hevesen bólogat, hogy mehetünk, én pedig intek a picurnak, hogy jöjjön.
A sátorból kiérve elém ugrik, és a nyakamba veti magát.
- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! - Édes, csak az a baj, hogy egyenesen a fülembe szuszog, és ez valahogy nem ezt a helyzetet teremti meg az én perverz elmémben. Kicsit eltolom magamtól, és rápillantok.
- Jössz nekem egyel, Matt - állapítom meg a tényt.
- Igen, bármit kérhetsz! Kimentettél Sarah karmai közül! - Tényleg aranyos.
- Segíts megkeresni a cuccaimat, meg azt a perverz állat sofőrt. - Nem kellene eddig a közelében lennem. Mindegy, az tuti, hogy őt nem fektethetem meg. Túl édes ahhoz, hogy a trófeámként végezze. Pár nap alatt lerendezzük ezt a filmet, és húzok haza. Úgysem látom soha többet.
Megint ő húz maga után engem, a lakókocsik felé.
- Hé, Matt, hova is viszel? - kérdezem mosolyogva. Kezdem megszokni a temperamentumát.
- Az a szokás, hogy ha valakinek nincs saját lakókocsija, akkor a partneréhez teszik a holmijait. És neked nincs saját. - Kicsit megállok, és várok valami magyarázatra. - Kis költségvetésű film, tudod! És te nem maradsz addig. hogy saját kocsi kelljen. Egyébként nyugi, nem horkolok - jegyzi meg nevetve.
- Te, Matt, ez nem biztos, hogy jó ötlet. - állok meg hirtelen mögötte, majd szétnézek, és konstatálom, hogy kifejezetten kettesben vagyunk. Akkor itt a kiváló lehetőség, hogy tisztázzak vele valamit. - Figyelj, én meleg vagyok. - Hatalmasra nyílnak a szemei és hátrál pár lépést. - Ne haragudj, mindig előre tisztázni szoktam. Ha akarsz, fogadj dublőrt a csókhoz, én… - Meg sem várja a válaszom, hanem elszalad. Tökéletesen elüldöztem. Így a holmijaimat is keresgélhetem még egy ideig, és leshetem, hogy mikor akar legközelebb egyáltalán hozzám érni.
Néhány óra után végül csak ráakadok a lakókocsira, és ekkorra már borzalmasan ideges vagyok. Szerencse, hogy itt van saját zuhanyzó. Egyébként is összetapadt a hajam a sós párától, de le is izzadtam a meleg miatt, úgyhogy levetkőzök, és irány a zuhany.
Élvezem, ahogy a vízcseppek simogatják a bőrömet. Ahogy végigpillantok testemet, keserű mosolyra húzódik a szám. Hiába imádom a kardokat, ha ezzel fizetek érte. Csupa sebhely vagyok. Így oké, hogy kellenék valakinek addig, amíg csak az arcomat látja, de ha levetkőzök előtte, sikítva rohan el. Hah, utálom ezt.
Amikor végzek, a derekamra csavarok egy törülközőt, és visszasétálok a táskámhoz. Azonban ekkor döbbenek rá, hogy nem vagyok egyedül. A fürdő ajtaja résnyire nyitva, és ahogy kinyitom, Matt esik seggre előttem.
- Matthew. Megkérdezhetem, hogy mi a fenét csinálsz? - Nem vagyok rá dühös, csak komolyan érdekel, hogy most tényleg kileste, ahogy zuhanyozom, vagy csak furcsa egybeesés…?
|
| Rauko | 2010. 08. 24. 22:36:15 | #7202 |
Karakter: Komagata Hiroji
Megjegyzés: Matth-nek
Már megint utaznom kell. Hihetetlenül utálom, ha idióta szerepek kedvéért kell órákig repülőn vagy hajon, esetleg felváltva utaznom. Idegesítő. Ami most mégis inkább foglalkoztat, hogy hogy gondoltak egy ízig-vérig japán pasit egy kalózos filmbe? Vagy annyira kisminkelnek, hogy majd európaibb leszek? Kétlem.
Amit azonban még annál is jobban utálok, hogy ennyit utazok, azok ezek az idióta gaijinok. Úgy bámulnak, mintha kísértet lennék, komolyan. Épp egy hajón szeljük a foglalmamsincsmelyik-tengert, óceánt… Mindegy, egy hülyeség.
- Elnézést - szólít le egy vénember. - Ön japán, igazam van?
- Gondolja, hogy magamnak metszettem a szemem? - kérdezem tömény gúnnyal hangomban, rá sem nézve.
- Na, de kérem! Én kedvesen szóltam önhöz. - Kioktat. Ez, engem… Chh…
- Ha kedvesség kell, szerzek egy kurvát. Most, ha megbocsájt - lépnék el mellette, de megragadja a karomat.
- Hogy mersz így beszélni velem, te mocskos ferdeszemű? - Na, csak nem fajgyűlölő?
- Engedje el a kezem, és húzzon a picsába, kedves uram - mondom neki komoly hangon, mire megszeppen. - Nem vagyok hímringyó. Ha valaki seggére pályázik, keressek egy vakot. Másnak nem fog kelleni. - Kirántom szorításából kezem, és indulok összeszedni a holmimat, hiszen hamarosan kikötünk. Ha minden igaz, egy fekete kocsi jön értem, ami a forgatás helyszínére visz, a sziget túlpartjára. Ott majd bemutatják nekem azt a színészt, akivel lesz pár közös jelenet.
A történet szerint kedves partnerem egy kalóz, aki elrabol engem, egy uralkodói ház örökösét, hogy ágyasává tegye. Ágyjelenet persze nem lesz, de csók igen. Egyre trendibbek ezek a meleg filmek. Nekem tetszik a dolog, jobban vonzanak a helyes pasi-seggek, mint a gusztustalan, női tőgyek. De ebben a filmben sem szerepelek sokáig, ugyanis hátba lőnek egy támadáskor. Szép, mi? Nekem is tetszik. A kis kalóz pedig engem fog megbosszulni. Láttam róla képeket, helyes, szőke kölyök, gyönyörű, barna szemekkel. Bolondos srácnak tűnik. Remélem, beszélni nem szeret annyira… bár, ha szex után teszi, akkor akár ezt is elnézem neki.
Nem, a látszat ellenére nem szeretek szerepelni. Mindenki ezt hiszi, de rühellem, ha a szükségesnél tovább figyel valaki. A szerepléseket is csak azért vállalom, hogy támogathassam a dojot. Na, de figyeljem a kocsit, mert lassan odaérek.
A sofőr is végignéz rajtam, mintha legalábbis nem farmert, hanem haorit lenne viselnék. Ahh, őrjítő. Mindegy. Egy óra kocsikázás után a parton állunk meg. Mindenhol emberek, statiszták, operatőrök, sminkesek és öltöztetők. A fodrászok egy sátorba terelve küzdenek a természettel, hiszen a sós víz párája minden hajlakk felett győzedelmeskedik. Szerencse, hogy nekem a karaktereimhez igazítják, hogy hosszú, kezelhetetlenül lágy hajam van- Nem dús, de selymes, ezért nem, hogy nehéz bánni vele, összefogni is komoly küzdelem árán sikerül, és sosem tart sokáig benne a gumi.
Élvezem, ahogy a szél belekap hajamba és simogatja arcomat. Szeretem a szelet. De ami most kicsit frusztrál, hogy mindenki felém bámul. Oké, japán vagyok, és?! Valami, világtól elzárt szigeten élnek ezek?! Jó, elég már! Dühösen fújtatok, felkapom a táskámat és a tömegbe vetem magam. Valaki mindig megállít, hogy hova pakolhatok le, miután a fél stábot térden, bokán, vagy csípőn vertem táskámmal.
Pár perc után most is ez történik. Elém ugrik egy szőke, nagyon ismerős srác, aki… igen, ha nem vagyok teljesen hülye, akkor a partnerem.
- Komagata Hiroji vagyok, örülök, hogy találkozunk. - Ő mosolyogva nyújt kezet, én meg meghajolok. Ahogy felnézek, kicsit kipirult arccal pislog, ezért elfogadom az ő üdvözlésüket, és kezet rázok vele. - Matthew Crow, ha nem tévedek. - Még mindig pirul, érzem, hogy izzad a tenyere, és nem néz a szemembe. Fura kölyök… és nekem ezzel kellene csókolóznom, mikor egy kézfogástól zavarba jön? Izgalmas lesz…
|
|
