|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Onichi | 2013. 01. 30. 20:06:42 | #25009 |
 Karakter: Sageki Mizu
Megjegyzés: ~ Timcsemnek
Mizu:
- Ki mondta, hogy gyors lettem volna? - na peeeeersze. Valóban nem vagyok a legokosabb ember, de ennyire engem se nézel naivnak. Lehet hogy lassan kínzott volna, mint a bennszülöttek, akik még ropogósra is pirítják az embert, és csak utána kezdik lassan élve felfalni, de a vége ugyan az lett volna. Jól van Mizu, próbálj játszani vele. Csak nyugodtan. Labda itt, labda ott, és hopp máris egy pont. Ha ő a száját nyalogatja, te nyalj vissza... vagy inkább ne... hülyén nézne ki, ha most odarobognék és fülön nyalnám mint egy apró, nyálas öleb. Inkább... inkább csak kortyolgassunk, az remekül meg. A jó öreg nyelőcső még működik, szlüpp és már minden fincsi... csak ne lenne ilyen meleg!
- Jogos - bólintva teszem le a bögrémet. Most nem tudom melyikünk akarja inkább a hülyét játszani. Bár, azt hiszem nekem nincs szükségem játékra. De én legalább foghatom pár rosszul rátekert kupak miatt szivárgó vegyszerre, vagy véletlen lenyelt ismeretlen anyagra. De ő mégis mire kenhetné rá? Pár elszabadult, vérmes egyenletre? Kezelhetetlenül vad mértékegységekre? Fogalmam sincs. - de szerintem Te is tudod mire gondoltam - felé külödök egy "kapd már össze végre magad, kettőnk közül én indulok több eséllyel a bugyuta nyomi címért" tekntetet. Komolyan mondom annyira kétértelmű ez az egész beszélgetés, hogy az már három. Lassan elvesztem a fonalamat, vagy lehet hogy már el is hagytam? Akkor tuti ő szedte föl és kötötte a sajátjához, hogy tovább bírja ezt az értelmetlen szócsatát. Nem értem minek köntörfalazunk. Ő szeretett volna egy kis olyat, amit én sosem adhattam volna meg neki, mert ha igen, akkor én még akartam volna azt, ellenben vele, és ezért összeférhetetlenség alakult volna ki. Mintha egy elefánt szívét próbálnád beültetni egy egérbe. Folyhatna így is ez a beszélgetés, így legalább nyílt lenne. Ennek ellenére keringőzünk itt a forró olvasztott vas körül.
- Talán - sejtelmesen vigyorog, mintha épp azt készülne közölni, hogy a Föld nem is forog, hanem csak pattog egy helyben, mint egy kosárlabda. Föláll, és az üres bögrével a mosogatóhoz sétál. Akaratlanul is követem tekintetemmel. Milyen szépen ring a hátsója, mikor sétál... kifejezetten előnyére vált, hogy csak egy alsó van rajta. Olyan festői, mint egy tökéletesre titrált oldat. Sőt, merem kockáztatni, hogy ezt a látványt még jobban élvezem. Micsoda kémiai összeférhetetlenség. – Ennyire ismersz, hogy ilyeneket gondolsz rólam? - felém fordul, arcán azzal az összetéveszthetetlen "hali pici japánom, látom eltévedtél. Elkísérjelek az ágyamba" mosolyával. Fene se hitte volna, hogy az amerikai matektanárok magasan az átlag fölött vannak mind izomzat, mind sárm és mind libidó téren. Erről bezzeg senki sem írna tanulmányt, pedig biztosan igazán kelendő lenne. Ki az aki nem kíváncsi arra, hogy hogyan lehet elkerülni a farokra tűzést egy hatalmas országban? Szóval meglehetősen erős túlzás azt állítani, hogy ismerem. Csupán következtetéseket vonok le eddigi tapasztalataimból. Hogyan lehetne hosszú kapcsolata bárkivel, ha eddig még arra sem sikerült rájönnöm, hogy meleg. Ha nem iszom magam részegre és nem fogdosom meg, talán azon kapom magam, hogy egy délután a raktárban, pár vegyszer között csap a falnak. Pedig ott igazán veszélyes lenne a dolog. Ha nő lennék komolyan aggódnék, hogy ha ott esek teherbe, a gyerekemnek négy feje lesz, ebből kettő csak spanyolul beszél, egy pedig hatalmas vámpírfogakat növeszt.
- Azt nem mondanám, mert eddig abban a hitben voltam teljesen, hogy nőcsábász vagy - hát igen, nézzetek rá. Csak a fehér ló hiányzik alóla, no meg pár rózsa és egy gigászi pallos. Ehelyett neki van egy vaskos matekkönyve, nomeg egy vaskos... khm... pallosa... vagy mi... inkább maradjunk ennél a szónál, ez olyan kis barátságos. Szóval simán olyan pasinak néz ki, aki elviszi a lányokat egy körre pajkos póniján, hogy utána boldogan lebeghessen a hófehér lőgyapotfelhőkön. Inkább eltüntetem a kávé utolsó maradékát, és ajkaimat megnyalva teszem az asztalra a bögrét. Nos, ez igazán életmentő volt. Most már csak enyhe hányinger és viszonylag elviselhető szédülés maradt. Micsoda csödalöttyöt alkotott ez a Craig. – De ettől függetlenül, mivel már tudom, hogy ez nem teljesen igaz, nekem az a benyomásom, hogy nem vagy az a hűséges fajta - se egy fotó, se egy festmény, se egy levágott hajtincs, amit eltenne emlékbe, de csak még bugyik sem, amiket az áldozataitól gyűjtött volna. Annyira ragaszkodik ez a férfi másokhoz, mint egy teve ahhoz, hogy átússza az óceánt. Olyan, mintha azt várnád az olajtól és víztől, hogy kényelmesen elkeveredjenek egymással, és utána még ihatóvá is váljanak. Varázslat, hölgyeim és uraim, varázslat.
Fölállok, és követem a mosogatóhoz, hogy elmossam saját bögrémet. Mégsem akarjuk, hogy itt tenyésszenek a baktériumok ezrei, és aztán vésőikkel és csákányukkal essenek neki hős matektanárunk immunrendszerének. Szegény kis falósejtek halálát nem venném a lelkemre. Micsoda megterhelés lenne nekik, sőt, lehet hogy még a gyógyszertári számlákat is rám varrná, egy egyszerű bögre miatt. No neeem, akkor inkább kicsi Mizu mosogat című különkiadásunkat kell végignézniük.
Mire elzárom a csapot, már csattan is két tenyér mellettem a pulton. Khm... mintha kezdene egy igencsak aprócskát forróvá válni a helyzet. Az okos kisállat azonban nem kapálózik, mert attól csak még jobban belegabajodik a hálóba. Akkor inkább szúúúúszááá. Mély levegő, egy, kettő, három, tíz és minden rendben van. Csak nem fog most fölvetni itt a pultra és rólam elfogyasztani a reggelije hátralevő részét. Túl nagy igényekkel rendelkező tányér vagyok, ráadásul a tisztításom is igencsak költséges. No meg képes vagyok spontán öngyulladásra is, ha kellő képen fölhevítenek. Ugyan ki szeretne egy izzó fémdarabot nyalogatni? Ennyire még Craig sem lehet önkínzó, bár nem is tudom... ezek az amerikaikak a furcsa ételeikkel a saját külön kis szerződésüket írják alá a halállal. Egy kis forró vas nyalogatása már meg sem kottyan nekik, sőt! Lehet hogy a gyorskajához edződött nyáluk, még le is bontaná. Micsoda forradalmi újítás lenne! Egy vadonatúj anyag, amiért akár Nobel-díjat is kaphatnék. Feltétlenül meg kell érdeklődnöm Craigtől, hogy a nyála nem marja-e a hidak fémszerkezetét. Azonnal kiderítem, amint. Lemászott rólam...
- Talán igazad van… de ezt nem tudhatod addig, míg nem próbáltad… igaz? - halk dörmögés, és nedves nyalintás. A fenébe is, mi ő, valami hegyimentő kutya aki azt hiszi, hogy éppen készülök halálra fagyni? Biztosítom róla, hogy a vérkeringésem remekül működik, a testhőmérsékletem pedig ugrásszerűen emelkedik. Még a végén kicsapódnak a fehérjéim, ha ez így meg tovább. Annyira tipikus a hozzáállása. Csak akkor tudhatod biztosra, ha kipróbálod. El sem tudja képzelni hány robbanás történt laborokban emiatt a kijelentés miatt. Nem akarhatja, hogy mi is felrobbanjunk ugye? Mert ennek a vége tuti az lesz. Racionális, vagy irracionális módon kell bebizonyítanom neki, hogy ez egy borzalmas ötlet? Melyiket hinné el hamarabb? Kár hogy az én matektudásom már régen megkopott. Nem maradt más nekem, mint a keresztbe szorzás. De én inkább nem akarok keresztbe rakni vele semmit. Most biztosan nem.
- Igazad van… de ez nem jelenti azt, hogy most ki kéne próbálnom… és pont veled - de szép nap ez, hiszen mindenkinek igaza van. Talán sosem volt még ilyen a történelemben. Ünnepeljük is meg, mondjuk azzal, hogy kapok ruhákat és hazavisz! Esetleg sütök neki egy muffint, hátha azzal sikerül kibékítenem. Bár az az igazság, hogy más dolgokat szívesen kipróbálnék vele. Természetesen csak akkor ha nem a kollégámról lenne szó, aki a legnagyobb skalpgyűjtő, akit a hátán hordott a Föld. Vajon ha kinyitom az egyik szekrényét, rám zúdulnak a begyűjtött alsónadrágok? Nem... ha lennének olyanok, biztosan a falra lennének kipakolva, bekereteztetve. Hátrapillantok, ő pedig csak vigyorog, mint egy éhes piranha, akihez most lógatnak be egy fél tehenet. Szegény kicsi boci, pedig a táplálékláncban elfoglalt helye szerint nem kéne egy hal vacsorájaként végeznie.
- Miért? Talán nem jövök be neked? - hangja halk dorombolásként simítja végig hallójárataim és hozza működésbe összes kis hallócsontocskámat. Ó mami... nenenene tapogass! Erősen nyelvemre kell harapnom, ahogy lassan megérzem kezeit végigsimítani felhevült mellkasomon. Tudtam én, hogy össze kellett volna gombolnom azt a fránya inget. Na jó Mizu. Mondd szépen ki, hogy "nem tetszel nekem Craig". Jajjj Istenem anyu, miért mondtad annyit, hogy hazudni bűn? Szavaim csak néma tátogásba fulladnak, de olyan gyönyörűbe, hogy még egy fulladozó hal is megirigyelné. Ajkai fülcimpámmal játszanak, míg kezei újra bejárják egész testem. Ahhhh... mosth mith tegyek? Nem futhatok el, nem eshetek össze, nem élvezhetem. Hallod test, nem szabad! Persze beszélhetek én ennek. Úgy reagál Craig közelségére, mintha az kémiai törvényszerűséghez lenne kötve. Ráadásul asszem már a nadrág sincs rajtam. Fenébe...
Halk nyöszörgéssel rezzenek össze, ahogy vágyamra fonódnak ujjai. A fenébe is, még mindig baromira kívánom, akárhogy is próbálom magam lebeszélni róla. Az alapvető ösztönöket nem tudom leküzdeni. Mintha azt próbálnám meggátolni, hogy termelődjön a nyálam. Muszáj élveznem, bármennyire is az elveim ellen vall.
- Úgy látom, a tested jobban tudja a választ, mint te - ez biztos. Az elmém jelenleg jobban hasonlít egy elködösített belvárosi zsákutcához, mint értelmes emberi testrészhez. És nem, nem könnyíted meg azzal a helyzetemet, hogy hozzám dörgölöd a vágyad. Most ki kéne tolnom a fenekem, mint egy párzásra kész macska? Doromb, doromb...– A zuhanyban egész jól kezdtél hozzá, de most megmutatom neked, hogyan kell - jajjj ne! Mindig is gyűlöltem, ha valaki ki akart okítani. Én vagyok tanár, nekem kéne gyakorlati órákat tartanom, nem pedig.. ahhh... Nyöszörögve rezzenek össze ismét karjaiba, miközben kényeztetni kezd. Hogy lehet ilyen jó valaki, aki csak az egyenes vonalú egyenletes mozgáshoz ért? Bár, ha jobban meggondolom ez is annak számít. Vagy ez már gyorsuló? Sosem volt az erősségem ez a tantárgy, mindenesetre nagyon bejön. Illetve csak a testemnek tetszik, a fejem tiszta kéne hogy maradjon. Kéne... kár hogy ez a fránya ösztön szinte legyőzhetetlen. Úgy remegek, úgy olvadok a karjaiba, mint egy hatalmas gombóc fagylalt a nyári kánikulában. Egyedül annyit tehetek, hogy hangomat próbálom visszatartani. Eleinte egészen jól megy, de utána... utána reménytelen. Puha ajkai végigcirógatják nyakamat, keze egyre gyorsabban mozog vágyamon, és ez már túl sok. Mintha egy hatalmas, tejfehér ködben lebegnék, ahonnan - ha nem tartana erősen - valószínűleg lezuhantam volna. Feszít a vágy egyre jobban forrósodik a bőröm, még az sem igazán hűt le, hogy nadrágom megszűnik létezni. Milyen tehetséges varázsló lenne Craigből, pillanatok alatt eltüntette. Csiribí-csiribá, és...
- Craighh… - nyöszörögve kapnék csuklójához, ha nem félnék a csap elengedésétől. Akkor tuti összeesnék, mint egy rosszul elkészített szufflé. De muszáj megállítanom, mert ez így nem jó. Nagyon nem jó. Túlságosan élvezi a testem, és... és azt hiszem lassan az elmém is. Illetve az nem élvezi, csak nincs más lehetősége, mert elvakították. Nem akar mást, csak a kielégülést, a gyönyört, és Craig érintését. - Á-áljj… ígyh… elfogokh… menni… - nehéz meggyőzőnek lenni úgy, hogy ajkaim nem engedelmeskednek, minden második szó elcsúszik, és szinte minden hangnak olyan mellékzöngéje van, mintha pornófilmet szinkronizálnék. Számomra kicsit zavaró, de ő élvezi. Tudom hogy élvezi, mert hallom a morgásán.
- Pont ez a célom - dörmögi, és nem kegyelmez. Szorosan lehunyom szemeim, igyekszem másra összpontosítani, mert... mert csak. Gondolj akármire... bármire... De nem hagyja. Fogait nyakamba mélyeszti, és ez már túl sok. Az enyhe fájdalom és a kéj végigrohan testemen, szinte minden izmom megfeszül, és még levegőt se kapok. Hiába nyitom ki számat, csak nyögésre futja erőmből. Úgy borít el az érzés, mintha egy puha takaróval borítanának be. Istenem... Darvinra mondom... már ezért megérte az evolúció. Istenem... istenem...
Levegőért kapkodva, remegve, kimerülten dőlök előre, lehunyt szemekkel kortyolom a finom, mosogató szagú levegőt. Ez most hirtelen kicsit sok volt. Nem úgy készültem tegnap délután, hogy ilyeneket kell átélnem, pont ezért a szervezetem nem készült föl rá. Még a fejem se működik rendesen, mintha valami furcsa, eddig ismeretlen anyagot lélegeztem volna be.
- Mondd csak Mizu... - gyomrom hatalmasat rándul hangjától. Nem lesz ez így jó. Túl élénk a hangja, túlságosan sok ígéret lappang benne. – Így a kávé után… mit szólnál a folytatáshoz? - mi van? Hogy mihez? Nem kap elég oxigént az agyad, hogy ilyeneket gondolsz, Craig? Én nem tudom folytatni, nem is akarom folytatni... azt hiszem legalábbis. Ráadásul mi a fenét művelsz? Döbbent kiáltással ugrok meg, mikor nedves ujjait érzem... szóval... szóval ott, ahol nem igazán szereti senki ha matatnak. Arra már gondolni sem merek, hogy mitől lehet nedves. Fújfújfúj... Ez egy borzalmasan undi dolog. Oké, bizonyos szinten piszkos, izgató és különleges, de akkor is! Törekedjünk a higiéniára! És ne korlátozzunk engem a mozgásban. Hiába próbálja ölelésnek álcázni, tudom hogy csak le akar fogni. A menekülés a végünkben van, ösztön szerűen csináljuk, nem szabadna elítélnie emiatt. Ha bekapcsolt az ösztön, akkor biztosan jó oka volt rá. Veszélyes, szóval el kéne tűnnöm. Craig légyszilégyszi engedj el, különben nem biztos, hogy önmagam tudok maradni. Úgy tűnik ez nem hatja meg. Finoman dönt előre, hogy úgy domborítsam neki fenekemet, mint egy párzásra kész macska. Okéééé... ez így nem lesz jó. Ne körözzön ott az ujjaival, ez túl furcsa és ijesztő. Nem vagyok én kész erre, főleg nem vele. Nekem ehhez idő kell, csoki, boldogsághormon, egy rakat feromon, szerelem és hangulat! Ezekből most egyik sincs meg igazán. – Azt ígérted… lehet róla szó… - tuti vigyorog, tuti élvezkedik, az én fejem meg olyan, mint egy csinos kis bioparadicsom. Nem bírom... miért kellett megígérnem, hogy lehettem ilyen ostoba?!
- Craig, én... - suttogva kezdenék neki, megnyalom kiszáradt ajkaim, de nem megy tovább. Halkan fölnyögök ahogy ujjai erősebben simítanak rajtam végig. Nekem ezt nem is kéne élveznem... illetve oké, meleg vagyok, de mindenhol azt olvastam fáj, ezért hosszú előkészületek kellenek és ilyesmi. Ő ezt biztos tudja, hisz minden nap mást hoz föl. Nem akarok trófea lenni.
- Jól fontold meg a válasz, kicsi Mizu... - nyakamba csókol, amitől csak még jobban elgyengülök. Nagyot nyelek, halk sóhaj csúszik ki ajkaimon, de ez már a beletörődésé... azt hiszem. Hogyan tudnék most elmenekülni? Nem hagyná... még egyszer nem tudnám átverni. - Visszautasíthatatlan ajánlat...
- Nem jó ötlet... - nyüszögöm halkan, mint egy apró kölyökkutya. Érzem hogy meg fogom bánni.
- Vedd úgy, hogy nincs más választásod - fejemet oldalra fordítja, így egy pillanatra láthatom élvezettel teli mosolyát. Csak egy pillanatra, mert utána fullasztó csókban forrnak össze ajkaink. Ismét el kell ismernem, nála jobban még soha senki sem csókolt. Nem mintha olyan nagy tapasztalatom lenne, de biztos, hogy nehezen találnék nála tehetségesebbet. Mindenki tehetséges valamiben. Teljesen belefeledkezem a vad csatározásba. Egy ideig hadakozom vele, de végül belefáradok, és visszavonulok. Esélyem sincs. Túl finom, túl meleg, túl puha. Már szinte vágyom rá.
- Nenenene! - felkiáltva rántom el fejem, próbálnék elhúzódni is, de erősen tart. Most komolyan... komolyan az egyik ujját? Ó szentséges Mengyelejev, ez borzalmas. Oké, nem fájt, egy picit feszített csak, de... de ne mászkáljon ott. Illetve... nem tudom, furcsa ez az egész, na!
- Nyugalom - csitítgatva ismétli meg a mozdulatot, mire egész testem megfeszül. Nemjónemjónemjó... - Ugye szűz vagy még? - olyan nyugodtan, olyan természetesen kérdezi, mintha csak a sajtos muffin receptjéről tárgyalnánk. Egy kiló liszt, egy liter tej, és egy teljesen vörös, zavarodott japán kémiatanár. A tökéletes hozzávalók.
- Én... szóval... elméletben nem, de... - most erre mi a fenét mondhatnék? Nővel már voltam, nem is egyszer, ott tudom mit kell tenni, tudom mi történik, hogy mit hova, de... de mi férfiak vagyunk! Oké, biológia tanár vagyok, tudom hogy kéne mennie ennek az egésznek, de eddig csak elméleti síkon futtattam le a dolgot.
- De gyakorlatilag még nem voltál férfival - gyorsan levonja a következtetést, elvégre a logikus gondolkodás a munkájának a része. Ez mind nagyszerű, de én még nem érzem magam jobban tőle. Lehet hogy ő nevet rajta, de én inkább sírnék. Mi lesz így velünk? Lehet hogy már nem is kellek így neki? Szűz fiúkákat nem vesz föl a gyűjteményébe? Nem, ekkora szerencsém biztosan nincs.
- Igen. Szóval mi... - már próbálnék is magyarázkodni, de derekamnál fogva megemel, és pár pillanat múlva már a kanapén fekve bámulok föl rá. Gááááhhh, miért néz ki ilyen istentelenül jól? Nem lehet hogy ennyi kiváló gént örököljön! Ez a biológia egyik legnagyobb érdekessége lehet. Lehet hogy valami díjat is kapnék érte.
- Ne próbálkozz. Csak lazulj el, és élvezd. Vigyázni fogok rád - széles ragadozó vigyorral hajol fölém, és mire kettőt pislogok, már újra csókol. Legszívesebben most csapkodnék, mint egy partra vetődött hal, de még megütném. nem akarom bántani, bármennyire is megérdemelné. Egy számító, alattomos, szexmániás félisten. Haragudnom kéne rá amiért kihasználja a helyzetet, mégis... mégis inkább átadom magam neki. A fene...
Nem tart sokáig, már a hálójában vagyok. Élvezem simításait, csókjait, mindent amit nyújtani tud. Tudja hol kell megérintenie ahhoz, hogy mindent elfelejtsek rajta kívül. Tudja mit kell tennie ahhoz, hogy minden kétségem elszálljon. Csak lihegek és sóhajtozok a forróságban, ami ránk telepszik. Mintha apró tüzeket gyújtana mellettem, rajtam, bennem, mindenhol. Elemésztenek, lángolnak, és úgy érzem már nem bírom. Most kínoz vagy kényeztet? Nem igazán tudom eldönteni. Összemosódik a határ, csak azt tudom, hogy egyre többet akarok belőle. Mint egy drog. Apró csókot ad a számra, de én mély, vad csatát akarok vívni vele. Minél tovább akarom húzni azokat a pillanatokat miket nyújtani tud. Ujjaimmal vállába kapaszkodok, úgy szorongatom, mintha az életem múlna rajta.
- Craig! - nevét nyögve zárom össze szemeim, amikor erősen megszívja mellbimbóm. Tudtam hogy érzékeny hely, de... de ennyire? Ó édes istenem. Szinte észre sem veszem ujjait. Olyan könnyedén tudja elterelni róluk a figyelmem. Azt hiszem bízom benne. Vigyázz rám, és nem fog fájni. Meglepően türelmes, nem támad le azonnal. Türelmesen készít föl, teljesen ledöbbentve ezzel. Azt hittem csak nekem fog esni. Azt hitten vadul ront majd nekem, könyörtelenül hatol belém, és nem fogják érdekelni fájdalmas sikolyaim. Csalódnom kell. Csalódnom, de nem bánom. Lehet hogy rosszul ismertelek meg Craig? Talán nem is vagy Te olyan kegyetlen, mint hittem.
- Lazulj el... - hangja rekedt, vágytól fűtött, úgy búg mint egy vadmacska. Aggódva harapok duzzadt ajkaimba, ujjaimat még jobban belemélyesztem vállaiba. Azt hiszem most egy kicsit betojtam. Kicsit nagyon!
- Félek... - suttogom nagyon-nagyon halkan, még abban sem vagyok biztos, hogy meghallja. Gyáva nyúl vagyok. Egy gyáva üregi nyúl.
- Nyugodj meg, vigyázni fogok...
oOoOo
-Tanárúr vigyázzon! Össze ne öntse azokat! - úgy sivít föl az osztály, mint egy varjúcsapat akik éppen találtak egyetlen szem kukoricát maguknak. Hmmm... kukorica... lehet hogy azt kéne vacsoráznom, hisz tele van vitamínnal, jót tesz a... na várjunk, mint nem kéne összeöntenem?
Nagyokat pislogok a kezemben tartott üvegre, majd a tálra amibe önteni készültem. Hmm, nem tudom mi itt gond, hisz egy nagy adag klórgáz legalább gyorsan végezne velünk. Sokkal lassabb halált is kitalálhattam volna nekik, mint mondjuk ha egyenként kötelezném őket, hogy csüccsenjenek rá egy Borszesz-égőre, és maradjanak ott, mint lángra nem kapnak. Na akkor már sivíthatnának ilyen hangon, addig viszont kizárólag a vadállatoké, és az énekelni próbálkozó idős szomszéd hölgyemé ez a kiváltság. Mrs. Harrison igazán kedves hölgy, szokott sütit is sütni nekem, azt mondta emlékeztetem a férjére. Aki mellesleg néger volt... hogy itt az összefüggés? Talán túl sok időt töltöttem mostanában a napon, hogy ennyire lebarnultam? Lehet elkísérem majd a hölgyet egy optikushoz mostanában. Nade... várjunk, hol is tartottunk mi most pontosan? Áhh igen, egy kis sósav és egy kis hipo. Tudtam ám, figyeltem, nem pedig azon a vörös vadbarmon járt a fejem aki pár teremmel arrébb kínoz halálra egy egész humán beállítottságú osztályt a trigonometrikus egyenletekkel. Ki akarna arra a sátáni am hihetetlenül alsógatyaolvasztó mosolyra gondolni ami mindig megjelenik az arcán, ha véletlenül szembe találkozunk a folyosón? Ugyaann kérlek, valószínűleg senki. Én sem azt csinálom.
- Szép volt srácok, teszteltem, hogy figyeltetek-e - vigyorogva teszem le a vegyszeres üveget, és visszarakom rá a kupakját. Persze hogy nem hisznek nekem, csak csóválják a fejüket. Oké, előfordult már olyan, hogy a szendvicsemen kezdtem bemutatni egy vese működését, de ettől eltekintve nem vagyok én olyan szétszórt, mint amilyennek hisznek. Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy ők például a... őőőő... melyik osztály is pontosan? Huhúúúú gondok vannak. - Amiért ilyen szemfülesek voltatok, megengedem, hogy lelépjetek kicsit hamarabb. Szóval gyerünk pakolni, és legközelebb találkozunk - nyüzsögve kezdenek menekülni, akár egy hangyacsapat mikor elered az eső. Még házit sem tudok nekik adni, hiszen milkalila gőzöm sincs, hogy kik ezek, és it tanultunk épp. Olyan leszek, mint egy öregasszony. Lassan agyserkentő tablettákat kéne szednem, vagy ki kéne találni hogyan akadályozzam meg, hogy az erek elmeszesedjenek az agyamban én pedig egyre dilisebb és dilisebb legyek. Vagy egyszerűen csak vége át kéne verekednem magam ezen a nagy halom szerves eredetű trágyán, amit magam köré tornyoztam. Illetve amit körém pakolt az a hatalmas idióta akit kollégámnak nevezhetek. Miatta hatványozódott meg a hibáim száma, de olyan látványosan, mintha egy bábmester veszítette volna el a kezeit. Komolyan kezdek veszélyessé válni a diákjaim számára is. Mi van, ha egyszer figyelmetlenségből elindul a szike boncolásnál, kirepül a kezemből, végigvágja a laborban föllelhető összes nyakat, utána pedig vértől csöpögve csapódik vissza a tenyerembe? Ne nézzen rám senki furán, ez igenis megtörtént eseményeken alapszik. Legalábbis már álmodtam ilyesmiről, de mi van, ha nekem is olyan furcsa mentális dolgaim, meg különleges agyhullámaim vannak, hogy álmomban megérzek dolgokat? Hmm... akkor mondjuk azt is megálmodhattam volna, hogy mit csináljak ma vacsira, mert nem jutok dűlőre a problémában. A makaróni is csábító, de egy sült halcsíkok friss rizzsel... ajjj, túl sok a lehetőség. Lehet hogy koplalnom kéne. Ha ma is találkozom vele hazafelé menet akkor úgysem lesz étvágyam. Komolyan föl kéne írni minden kövér embernek aki nem bírja megállni evés nélkül. Tablettás Craig. A fejlődő állam újításai. Nesze neked Amerika!
Az után az ominózus eset után szinte elmenekültem. Nem hagytam magam, felajánlotta hogy hazavisz, felajánlotta hogy maradjak még, mindent felajánlott volna, de én fülem farkam behúzva elrohantam. Még beszélni sem voltam hajlandó. Pár szó, jókora bocsánat áradat, és ennyi. Faggatott, de megkukultam, mint egy nyelvét vesztett bennszülött. Szégyelltem magam, kicsit talán meg is bántam, és minél előbb el akartam tűnni. Nem lett volna ezt tennünk, hisz kollégák vagyunk, és ő ráadásul még egy félisten is. Mit akarna egy ilyen kis nyomi kémikustól, mint én? Nem illünk össze, mindkettőnk életét megkönnyítettem azzal, hogy eljöttem. Jó volt mellette feküdni, illetve jó lett volna, ha nincs akkora bűntudatom. Így nem tudtam igazán értékelni. Jó volt, egyszerűen varázslatos, mintha csak rá vártam volna egész életemben, de... de furcsa.
Az az igazság, hogy én nagyon próbálom kerülni, de baromi nehéz. Vagy az iskola ment össze, vagy ő tanult meg teleportálni, hogy mindenhol ott tudjon lenni. Eddig se nagyon mozdultam ki a kémia laborból, de ezek után még annyira se. Egyedül ezen az emeleten mozgok, a falhoz simulva közlekedem, mint egy hasmenéssel küszködő betörő, végül mikor feltűnik, akkor egy felhúzott mókus módjára iszkolok el. Ha lenne fa a folyosókon, akkor biztos a legmagasabb ágáig másznék, csak hogy elkerüljem. Bár tuti hívná a favágó szakszolgálatot, amilyen kitartó. Hívott is párszor, de aztán rájött hogy fölösleges, mert úgysem veszem föl. Hogy miért csinálom ezt? Mert fele sem akar egy újabb agancs lenni a trófeái között. Szépek a mesék, főleg ahol a dilis feltaláló végül összejön a hercegnővel, de mindennek van határa. A szívdöglesztő matektanár és a kicsi japán kémikus románca? Inkább hangzik valami vígjátéknak, mint boldog véggel kecsegtető sztorinak. Nem is rossz... ha eladnánk még a végén kaphatnánk is érte valamennyi pénzt. Illetve kaphatnék, mert vele nem osztozom. Oké, elismerem, nagyon bejön, sőt talán azt is mondhatjuk hogy beléestem annak ellenére, hogy az érzelmi szintje egy éhező fehér cápáét közelíti meg. Romantikus mint egy udvarló rinocérosz. Ha nem félnék annyira attól hogy rám un, és szó nélkül lekoptat, akkor még igent is mondanék neki, hisz az a reggel csodálatos volt. Megalázó, kissé fájdalmas, de akkor is roppantul tanulságos és felemelő élmény. Bár lehetett volna azért némileg kedvesebb. Egy kis rózsa, egy kis csoki, egy romantikus vacsi vagy valami. Helyette fejfájás csillapító, kávé és konyhapult-kanapé kombó. Ki ne vágyna másra. Várom a nagy, isteni jelet hátha, de eddig semmi. Ha lakik is ott fönn valaki, akkor baromira nem érdekli, hogy mi van velem. Lehet hogy pikkel a biológia területen dolgozókra, mert ők ellene játszanak? Oké, elég földhöz ragadott népség vagyunk, de senki sem mondta, hogy hívő nem lehet biológus. Ettől még igazán nyomhatna a kezembe egy térképet, vagy legalább egy ici-pici fecnit, rajta néhány homályos utalással. Már az is olyan lenne, mint szomjazó tevének egy jégkocka.
Az asztalra dőlve, lehunyt szemmel szívom magamba a vegyszerek különleges aromáját, ami valószínűleg csak egy ilyen elborult elmének kellemes, mint én. A legtöbben azt mondanák rá, hogy gyomorforgató, nekem viszont olyan, mint medvének a málna illata. Akár el is tudnák szundítani, ha nem nyitogatná valaki az ajtót. Halkan lépdel, mintha azt akarná hogy ne vegyem észre, de hallásom akár egy denevéré. Na jó, az is besegít, hogy eléggé csend van. Biztos egy diák hagyott itt valamit, ahogy az lenni szokott. És még hogy én vagyok a feledékeny, kikérem magamnak.
- Kapd föl amiért jöttél, és uzsgyi a következő órára. Csendben mintha itt sem lennél - óóóó nagyon jó, ért a szóból. Puhán lépdel, ha aludnék, tuti nem venném észre. Egy perc és már folytathatom is ezt az igen hasznos állapotot. Egy átlag embernek olyan hét óra alvásra lenne szüksége. Na nekem ennek a duplája kéne ahhoz, hogy tökéletesen ki tudjam pihenni magam.
Hmmm, egy kis buksisimi, mintha tényleg macska lennék. Alszom, eszem, szórakozom, és még simogatnak is, lehetne ennél boldogabb életem? Még dorombolnék is, ha... Mi van? Mengyelejevre mondom, itt valami baromira nem stimmel! Döbbenten kapom föl fejem, és szemben találom magam Craiggel. Azon nyomban fölállnék, de köpenyem beakad, így inkább egy gyönyörű, több pontos esést mutatok be. Soha ilyen szépen nem kerültem még a padlóra. Most pók mászásban kéne kúsznom, de helyette inkább ülve maradok, és pislogok mint nyuszi a bokor alatt.
- Micsoda... micsoda meglepetés Craig. Örülök hogy fölébresztettél, még a végén elkéstem volna az órámról. Ha nem haragszol, akkor én most...
- Nincs órád Mizu. És a laborban sem lesz senki, szóval most nem tudsz elmenekülni - meglepően komolyan pislog rám. Mint egy marcona matróna... vagy mi.
- Menekülni? Mégis miből gondoltad, hogy én bárhová menekülök? - zavartan igazítom meg szemüvegemet, miközben lassan fölkászálódom. Sajnos így sem igazán van meg a tekintély, hisz míg ő nyakkendő, ing, rendezett haj, és élére vasalt nadrág alkotta harci díszben feszít, addig én foltos köpenyben, kócos hajjal, és egyszerű, gyűrött kötött pulcsiban. Mintha egy Etióp bennszülöttet állítanánk egy párizsi szupermodell mellé. És még egy fél fejjel magasabb is nálam. És ne érezzem magam elnyomva? Köszi, majd igyekszem, közvetlenül azután, hogy kitaláltam hogyan tűnjek el innen.
- Nem is tudom. Talán onnan, hogy egész héten futásnak eredsz, amint csak meglátsz? - gúnyos kis mosolyt kapok, tekintete megvillan az életet megszépítő lencsék mögött. A fenéért áll még ez is neki ilyen jól. Nade gondolkodj Mizu, gondolkodoooooodj. Mondhatnád, hogy a maratonra készülsz. Vagy hogy emlékeztet téged a halott nagypapádra, és ezért riadsz meg tőle mindig. Hiszen ki ne menekülne egy goromba öregember szelleme elől? Bár akkor biztos megsértődne, hogy öregnek hiszem. Ne, ez nem lesz jó. Talán hivatkozhatnék arra, hogy fertőző beteg vagyok, és kizárólag a gyerekek immúnisak a kórra? Ne jó, az igazgató nem hagyná hogy akkor benn legyek. Miért nem forog rendesen az agyam?! A tekervényeim mintha cserben hagynának. - Miért kerülsz, Mizu? - nyíltan nekem szegezi a kérdést, én meg csak tátogok mint egy bamba hal, akit most emeltek ki az akváriumból.
- Mert... mert nem akarom, hogy úgy bánj velem mint a többiekkel. Nem nagyon akarok a gumicsontod lenni, amin addig rágódsz míg fincsi, aztán félredobod - fintorogva nyalok végig kiszáradt ajkaimon. Talán ennek a hosszadalmas, és igen nehézkes procedúrának köszönhető, hogy későn reagálok, és derekamat átkarolva ránt magához. Úgy csapódom mellkasának, mint ügyetlen bázisugró a felhőkarcoló oldalának. Csak a felhőkarcoló nem ennyire meleg, izmos, és csodálatra méltó. Mennyi függvénytáblát kell emelgetnie ahhoz, hogy így nézzen ki, de most komolyan?
- Nem foglak megunni, ezt garantálom. Túl finom vagy hozzá - susogja azon az elképesztően mély, és elképesztőenhátszőrfelállító hangján. Oké, ha ettől még nem mondanák föl a lábaim a szolgálatot, akkor tesz róla, hogy legyen B terv. Nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen erotikusan fogja rágcsálni a fülem egy kémia labor közepén. Utálom... utálom hogy imádom ezt a pasit.
- Most ezt mondod, de később... - próbálkoznék belekötni, de hangom már most sóhajokba fullad. Nem tudok mit tenni, olyan, mintha egy mágnes lenne, ami vonz magához. Tuti magába épített valamit, hiszen fizika tanár is. Tudtam, hogy valami csalás van a dologban.
- Később is ez lesz a véleményem - áttér arcomra, végignyalintja ajkaim, de nem csókol meg. Most komolyan húzni akarja az agyam? Illetve azt, amit az agyamból maradt? A szexuális szelekciónak egy igen furcsa mellékvágánya vagyunk mi ketten. Párválasztás és utána rögtön a szex. Semmi násztánc, semmi vicces kis dolog. Miért is vagyunk mi tulajdonképpen állatok? Sokkal könnyebb lenne a helyzet, ha földigilisztaként élnénk a Földön. - Szóval? Beletörődsz végre, hogy mi ketten mennyire jó párost alkotunk? - Ó anyám, az önbizalma a helyén van. Köszönöm, hogy tündökölhetek a fényedben ó hatalmas Craig... de a fenéért is, miért nem csókol meg végre? Nem látja, hogy az ajkaim már lassan megnyúlnak, hogy elérjék az övét? Csúnya lennék lógó ajkakkal, szóval siethetne.
- Remélem tudod, hogy borzalmasan gyűlöllek - motyogom lehunyt szemekkel, ujjaim megmarkolják tökéletesen sima ingét. Egy kis gyűrődés, nesze neked, mindig csodás vagyok Craig. Egész héten menekültem előled csak azért, hogy utána három mondat után újra a karjaidba legyek? Valami nagyon nem stimmel a fejemmel. Orvoshoz kell mennem amint lehetséges.
- Ezt igennek veszem - hallom hangján, hogy vigyorog, de felháborodni nincs időm, mert végre ajkaimnak esik. Szipi-szupi, így józanon, kipihenten sokkal jobb. Mintha csak keringőzne a nyelvünk. Egy-két-há', egy-két-há'. És most még csak pofára sem esek. Anyám mindig óva intett az ilyen férfiaktól. Mi lesz ebből, drága jó mamikám. Mi lesz ebből?
|
| timcsiikee | 2010. 11. 20. 17:55:29 | #9400 |
 Karakter: Craig Norman
Megjegyzés: ~ Onimnak
Craig:
Nevemet sóhajtja nyöszörögve, vigyorogva tapadok ajkaira, hogy szabályosan felfalhassam őket. Mmm… Kis kezei gyakorlatlanul indulnak meg testemen, elégedetten morogva faldosom ajkait, és élvezem ujjainak puha simítását, majd félénk kényeztetését. Hátra hajtja fejét sóhajtozva, ki-kicsusszanó hangja visszaverődik a csempéről, s élvetegen vetem magam puha nyakára.
- Kéhh... kérhlekhh... – zihálja édesen a szakavak, én pedig vigyorogva falom fel.
- Mit szeretnél? – testét a csempéhez szorítom, fogaimat érzékien húzom végig vállgödrén, reszket a karjaimban. – Gyerünk Mizu – persze csak nehezen hagyom szóhoz jutni, jobban élvezem a nyöszörgést és zihálást, mégis kíváncsi vagyok. Kicsit felhajol, kinyitja kába szemeit, amikben most mohón gyönyörködhetek.
- Én… én… Én… csak… csak egy kávét akarok – hogy… Mi? Elkerekedett szemekkel meredek rá. Ugye most csak viccel? Hirtelen szakad ki karjaim közül, egy törülközőt csavar vizes alakjára, én pedig enyhén lesokkolva figyelem minden mozzanatát, ahogy a kinti ajtóban állva vigyorog rám. -
Bocsi Craig. Igazán nagyszerű vagy, esetleg lehet szó folytatásról is, de jelenleg nagyobb szükségem van egy kávéra, mint a farkadra. – És elszalad.
Pislogok, mint hal a szatyorban az üres ajtóra, nem tudom hány percig állhatok a zuhany alatt lesokkolva, majd enyhe kínomban felnevetek, és elzárom a vizet. Hát ez komolyan haláli… Esküszöm, nincs még egy ilyen. Levetem magamról a vizes ruhákat, bedobálom a szennyesbe, majd a szobámba totyogok. Nincs itt, de biztos, hogy itt járt, hisz nem véletlenül van feltúrva a szekrényem… gondolom én. Biztos nem én voltam az, mikor felkeltem. Megcsóválom a fejem, majd furcsálló mosollyal magamra kapok pár ruhát.
A konyhába bandulokva odateszek egy jó nagy adag kávét, levetem magam a székbe, majd a két csészét az asztalra állítom. Nem kell sokat várnom, nesztelenül lépked be a konyhába, picit felemelve fejét, mintha az orra vezérelné. Igazán édes látvány.
Meg sem szólal, leül, belekortyol az üdítőbe, és cseppet megkönnyebbülve ernyed el. Rám pillant a bögre mögül, és elemzően pillant rajtam végig. Vajon milyen reakciót várhat? Még én sem tudom, hogy hirtelen mit mondhatnék. Még sosem történt velem olyan, hogy valaki így kikosarazott volna, miközben láthatóan élvezte a dolgot. Van sütnivalója, ez már biztos… ezért is tetszik annyira még most is. Nem csak a külső… az ész, amit rejt.
- Sajnálom, hogy otthagytalak, de kicsit gyors vagy. Ráadásul a gyors numerák nem az én világom. – szavai hallatán elvigyorodom.
- Ki mondta, hogy gyors lettem volna? – vigyorogva kortyolok bele saját italomba, majd szám sarkát megnyalom, amint a poharat finoman visszacsaptam az asztalra.
Pimasz mosoly kunkorodik arcán, ő is pici kortyokban iszogat.
- Jogos – bólint rá, egy pillanatra levezeti tekintetét az asztallapra, majd vissza rám – de szerintem te is tudod, mire gondoltam – mindent tudó, szúrós mégis kába, kíváncsi tekintet. Ez a pasas tiszta rejtély, amit magam szeretnék megfejteni.
- Talán – válaszolok sejtelmesen, majd az utolsó kortyot is megiszom, és felállva az asztaltól mosolyogva, elmosom a kávésbögrét. – Ennyire ismersz, hogy ilyeneket gondolsz rólam? – vállam felett nézek vissza, majd teljes testtel fordulok felé, megtámaszkodva a csap szélén.
- Azt nem mondanám, mert eddig abban a hitben voltam teljesen, hogy nőcsábász vagy. – kényelmesen issza meg a kávé utolsó maradékát, majd jóízűen körbenyalva ajkait csúsztatja az asztalra a bögrét. – De ettől függetlenül, mivel már tudom, hogy ez nem teljesen igaz, nekem az a benyomásom, hogy nem vagy az a hűséges fajta – feláll a székről, és a csészével a csap felé totyog, éhesen mérem végig kivillanó mellkasát. Az egy dolog, hogy a lábam közötti kis állat lelohadt, de ez nem jelenti azt, hogy nem kívánom még mindig kurvára…
Oldalra csúszok, és halál nyugalommal mossa el ő is maga után a bögréjét. Vajon direkt játszik a tűzzel, vagy teljesen elfelejtette, hogy mit is csináltam vele, percekkel ezelőtt? Ráadásul ő volt az, aki igaz gyakorlatlanul, de direkt kényeztetni kezdett a zuhany alatt, lényegre térően. Játszadozni szeretnél? Benne vagyok… De akkor, kicsi Mizu állnod kell a strapát is.
Egy pillanat műve, hogy egyik megfordulok, egyik kezemet a csap másik szélére csapom, mellkasommal hátához simulok, és két oldalt megtámaszkodva, elzárva így a menekülési útvonalakat. Épp hogy megrezzen, mégsem próbál fészkelődni, vagy menekülni.
Füléhez hajolok, élveteg kis mosollyal ajkaimon súgok bele dörmögve.
- Talán igazad van… de ezt nem tudhatod addig, míg nem próbáltad… igaz? – belenyalok füle tövébe, jobban megrezzen előttem kis teste, és érzem, ahogy vágyam megint kezd éledezni. Már nagyon akarom, most éber leszek, és nem eresztem… Bár… az biztos, hogy most már vissza kell fognom magam. Nem vagyok valami biztonságos, ha elborítja agyamat a régóta sóvárgó köd.
- Igazad van… de ez nem jelenti azt, hogy most ki kéne próbálnom… és pont veled. – puhán suttogja vissza a szavakat, látom, hogy felém sandít, de csak csukott szájjal vigyorgok tovább.
- Miért? Talán nem jövök be neked? – egyik tenyeremet mellkasára simítom, felemelve az inget, majd ujjaimat az anyag alá csúsztatom, néha súrolnak a gombok. Megtalálom mellbimbóját, körözni kezdek rajta, miközben füle tövén folyamatosan csúszik nyelvem, ajkaim közé véve fülcimpáját. Igazán finom, főleg egy kis frissítő zuhany után. nyöszörgését lenyeli, majd résnyire nyitott ajkai remegni kezdenek, néma szavakat formálva. Hehe… Sejtettem, hogy erre még nincs megfelelő kibúvód. Még… és nem is hagyom, hogy eszedbe jusson bármi is.
Kezem lassan lefelé vándorol, besimulok a bő nadrág alá könnyedén, és éledező farkára simítom ujjaimat, amitől egy pillanat alatt nő nagyobbra a forró merevedés. Ezt már nevezem.
- Úgy látom, a tested jobban tudja a választ, mint te. – rekedtessé válik a hangom a visszatartott vágytól, ágyékomat finoman simítom fenekéhez, hogy érezzen. – A zuhanyban egész jól kezdtél hozzá, de most megmutatom neked, hogyan kell – nyakába csókolok, ujjaimat ráfonom vágyára, majd finoman masszírozni kezdem. Tompa nyögése megütközik összezárt ajkaiban, halkan kuncogok, nyakának puha bőrére tapadva, és próbálom fél kézzel megtartani reszkető testét, hogy ne essen össze. Nem tűnik ennyire gyengének, de jobb, ha biztosra megyek.
Csuklóm tempója egyre gyorsul, minél édesebb és egyre hangosabb hangfoszlányokat kicsalva kéjes testéből. Merevedését kicsúsztatom a nadrágból, és a rá kicsit nagy ruhadarab pár remegő mozdulat után lecsusszan a bokájára. Így már csak az én feszülő alsóm választja el fenekét az én ölemtől.
- Craighh… - sóhajtja kábán nevem, hátra hajtva fejét finoman – Á-áljj… ígyh… elfogokh… menni… - nagy nehezen préseli ki magából a szavakat, sóhajok és nyöszörgés szakítja meg a mondatot, csak vigyorogva hajolok feljebb, visszatérve füléhez.
- Pont ez a célom – hallom hangos nyelését, lehunyja szemeit, arca eltorzul, majd amikor újra érzékien harapok nyakába, egy visszafojtott nyögéssel, apró nyöszörgéssel élvez tenyerembe, megfeszült testtel. Igazán szép ilyenkor kifejezés az arcát… látni akarom még… és még… Elégedetten vigyorogva emelem fel róla nedves kezemet, s élveteget nézegetem folyékony magját ujjaim között nyúlni. Hm… ugye szereted az újrahasznosítást?
Pihegve dől előre, karjaival teljesen a csap szélére terül, fejét nekitámasztja karjainak, és előre dőlve zihál. Mmm…
- Mondd csak Mizu… - Kezem lassan feneke felé terelem, és én is előre hajolok, hogy suttoghassak a füle mellett – Így a kávé után… mit szólnál a folytatáshoz? – vigyorogva csúsztatom ondójától síkos ujjaimat bejáratához, s ahogy hirtelen ugrik egyet meglepetten nyüsszentve, mellkasomnak csapódik teste. Halkan kuncogva fogom le szabad karommal mellkasánál, egy ujjal, majd kettővel lassan körözni kezdek, és visszakényszerítem az előre hajolásra – Azt ígérted… lehet róla szó… - vigyorogva dörmögöm a szavakat.
|
| Onichi | 2010. 07. 26. 15:17:27 | #6311 |
Karakter: Sageki Mizu
Megjegyzés: Timcsimnek
Mizu:
Fölnevet mély hangján, ami kb olyan élmény, mintha egy riói tánciskola növendékei szambáznának keresztül amúgy is lüktető fejemen. Én itt haldoklok, ő pedig vígan hahotázik. Mit nem adnék egy fordított helyzetért.
Végül kicsit megkomolyodva dől az ajtó keretnek. Kicsit lassabban változtasd a hangulatodat, különben nem tudlak követni. Lassú és másnapos vagyok, ha még nem tűnt volna föl.
- Miért? Talán attól félsz, hogy terhes lettél? - terhes? Én? Hát végül is sosem lehet tudni. Főleg a mai világban. Viszont le kéne ütni ezt a magas labdát. Gondol, gondol, gondol... Igen, méghozzá arra gondol, hogy ez a bűz szétmarja az értelmes visszaszólásaim.
- Én... nem... izé... - nyűglődve próbálom kitapogatni a lehúzót, ééééés megvan. Boldogan hallgatom a csobogó víz hangját. Másnapos kémia tanár kontra bűzlő maradványok, 1:0. Remélem ez lesz a végeredmény, és nem várható hosszabbítás. Különben megmérgezek valakit. De komolyan. Az az egy szerencséje van a világnak, hogy nem vagyok a toppon, de legalább kialudtam magam. Na egy fáradt, másnapos kémikus... mit gondolnak az emberek, hogyan jönnek létre az új idegmérgek?
- Vagy olyannak nézel, aki tele van betegségekkel? - na most meg besértődik. Olyan mintha a kisöcsémmel beszélgetnék. És hát, őszintén szólva... Ha minden este fölszed valakit olyan bárokban, ahol tegnap találkoztunk, és nem védekezik... Na jó, ezt nem dörgölöm az orra alá. Mégis csak kölcsönadta a wc-jét, hipp hipp hála... vagy valami hasonló.
- Nem, dehogy! - jó kis iskolás módjára pattannék föl, de a folyamat felénél sem járok, mikor visszaszédülök. Egy kis dombra lecsücsülünk. Nem hiába iszom le magam ritkán. A fejemet szétverni készülő rezesbanda azt hiszem elég indok. Egy aszpirint akarok, de minél hamarabb.
A gyógyszer nem jön, de legalább a segítő kezek befutnak. Könnyedén talpra rángat, és a lábaim elbírnak! Na ezt lett volna a legutolsó, amiben még hiszek. Viszont ha már idáig eljutottam, akkor jöjjön a következő lépés.
Gyorsan hajolok a csap szintjébe, megmosom arcom, kiöblítem a számat, végül iszok pár kortyot. Örök hála övezze annak nevét, ki bevezette ebbe a házba a folyó vizet. Nem szívesen lettem volna rosszul újra a saját szájízemtől.
Legszívesebben csak nyeldekelném a vizet, de előtte muszáj ennem valamit. Utálom az emberi testet. Miért nem születtem inkább csigának? Azoknak sokkal nyugodtabb életük van.
- Megnyugodhatsz, nem csináltunk semmit - összerezzenek, ahogy dörmögő hangja fülembe kúszik. Meg is feledkeztem róla.
Felé kapom fejem, de rossz ötletnek bizonyul. Még látom, hogy valami nem stimmel, valami van a szemében ami tetszik, utána más csak színes karikákat látok a lüktető fájdalomtól. Fintorogva próbálom összeszedni a gondolataim, de túl sokra nem telik.
- Tényleg? - azt hiszem bólint, vagy hasonló. Kicsit homályos a kép. Mintha valami hiányozna.
Sajnos nincs időm rájönni. Karok ölelnek át, erősen belemarkol fenekembe. A döbbenettől, még kiáltani sem tudok. Ez a pasi tényleg meleg. Ráadásul kitartó! És elég szemét is. Komolyan ki fogja használni, hogy jelenleg azt sem tudom mi a hidrogén relatív atomtömege? Hahóóóóó másnapos és gyenge vagyok.
- Hidd el, azt éreznéd - valószínű, de azt is érzem, ahogy épp a fülembe morogsz, mint egy párzásra kész vadmacska. Tiltakozva támasztom tenyeremet a széles mellkasra, próbálva eltolni magamtól. Sicc cica, sicc! Persze minden hiába.
Könnyedén megemel, bepakol a zuhanyfülkébe, és már vetődik is utánam, pólója nélkül. A kilátásra nincs panasz. Eddigi távol tartási kísérleteim miatt tudtam, hogy nem az a könyvmoly alkat, de így látni... hát, nem semmi. De még jobb lenne, ha nem éppen arra készülne, hogy megerőszakoljon.
- Craig...! - én próbálnék a lelkére beszélni, hátha meggyőzhető, de nem hagyja magát. Szorosan a hideg csempéhez préselve esik neki ajkaimnak. Pár homályos emlék rémlik föl. Este is volt hasonló helyzet, de most más. A tegnapi keserű íz helyett, most csak a puha ajkak finom ízét érzékelem. Vadul ostromol, de nem engedek neki, bármilyen kellemes is. Talán maradt egy két értelmes gondolatom még. Juppíí.
Sajnos hiába hátráltatom, nem lehet megállítani. Mint egy láncreakció. Tegnap beindult, és addig nem csitul, míg el nem éri a végterméket. Egy kielégül, büszke matek tanárt.
Kicsit nehezen, de leszedi rólam az ingem, és csak ez után szakad el ajkaimtól. Lihegve csukom le szemeim, élvezve ahogy fülemnél és nyakamnál tevékenykedik. El lehet ítélni, de én is csak férfiból vagyok. Meleg férfiból. Álljon elém az, aki képes lenne nem élvezni. Ágyékát hozzám préseli, ajkaim közül kiszalad egy nyögés.
-Tegnap elég sok mindent bevallottál nekem... emlékszel? - nem elég a vágytól rekedtes hang, még nyelve is fülemet ingerli. Lassan már képtelen vagyok tisztán gondolkodni, az emlékezés, meg már pláne nem megy. Tenyereim csúszkálnak vizes mellkasán, de semmi pénzért nem venném el őket. Így legalább meg van a tudat, hogy ellenkezek.
- Én... nem... - vallom be halkan az igazat. Remélem azért szerelmet nem vallottam neki. Kicsit ciki lenne azt kimagyarázni.
Csuklómat megfogva csúsztatja egyre lejjebb kezem, a biztonság kedvéért még nyakamba is csókol. Oké, föladom. Levegőért kapkodva engedem át magamat a perzselő forróságnak. Már csak olaj a tűzre, ahogy megérzem dudorodó férfiasságát. Halkan fölnyögök. Agyam egy apró része hálát ad a ruhának, ami közénk áll, a többi rész viszont visítva követeli, hogy szabadítsam meg tőle imádott tanár bácsim.
- Erre azért ugye emlékszel? - hogy lehetne elfelejteni? Ez belevésődött az emlékeimbe. - Érzed, hogy téged kívánlak? - halkan suttog fülembe, hangja rekedtes a vágytól. Sosem gondoltam volna, hogy így hallom.
- Craighhh - nyöszörgöm, s szinte azonnal ajkaimra tapad.
Most nem hagyom magam, inkább kicsit játszok. A vad csókcsata közben egyik kezem hátára siklik, a másikat becsúsztatom nadrágjába. Végre akadálytalanul kényeztethetem férfiasságát. Kicsit talán ügyetlenkedek, de most először csinálom más férfinak. Még belefér pár hiba. Bár ahogy néha belemorog a csókba, nem lehet olyan rossz.
Persze az irányítás még mindig az ő kezében van. Én csak próbálom fölvenni a tempót.
Kezei simogatnak ahol érnek, a vágy már lassan fölemészti minden porcikámat. Merevedésem fájdalmasan lüktet nadrágomban. Nem bírom...
Széles vállaiba markolok, nyöszörögve vetem hátra a fejem. Kihasználja az alkalmat és nyakamra veti magát.
Miért kell ilyen sokáig húzni? Haladjon lejjebb... lejjebb...
- Kéhh... kérhlekhh... - lehelem halkan. Minden erőmre szükségem van, hogy megtartsam magam. Ha ez így megy tovább...
- Mit szeretnél? - dörmögi megharapdálva puha bőrömet. Képtelen vagyok válaszolni. Levegőért kapkodva simulok a hideg csempéhez, hátha kicsit lehűti lángoló bőröm. - Gyerünk Mizu... - ágyékát az enyémhez szorítja, mire hangos nyögés szakad föl torkomból. Kitartás Mizu. Sikerülni fog. Gyerünk.
Kinyitom kábán csillogó szemeim, igyekszem összeszedni gondolataim.
- Én... én... - mély levegőt véve merülök el örvénylő, kék tekintetében. Most, vagy soha. - Én... csak... csak egy kávét akarok - suttogom elmosolyodva. Szerencsére azt kapom, amire vártam. Döbbenetet. Ki is használom, vállánál fogva taszítok rajta egyet, és kimenekülök a fülkéből.
Út közben fölkapok egy törülközőt, majd az ajtóból még visszavigyorgok kedvenc matek tanáromra.
- Bocsi Craig. Igazán nagyszerű vagy, esetleg lehet szó folytatásról is, de jelenleg nagyobb szükségem van egy kávéra, mint a farkadra - vigyor és huss.
Szerencsére nem kell sokat keresgélnem, elsőre megtalálom a hálószoba ajtaját. Nincs sok időm, így kikapok valami száraz ruhát a szekrényből, és átmenekülök egy másik szobába, gondosan bezárva az ajtót. Teljesen mindegy hogy hol vagyok, lényeg, hogy nem a szobájában. Így ő is át tud öltözni, és nem leszünk útban egymásnak.
Elgondolkodva dörgölöm át hajam a törülközővel, majd megszabadulok vizes nadrágomtól. Remélem nem okoztam túl nagy lelki gondot szegénynek, de muszáj volt. Isteni pasi, már mióta vártam erre, de most nem alkalmas a dolog. Berezeltem? Ugyan, azt soha. Inkább fogjuk a másnaposságra, és arra, hogy mindjárt szétmegy a fejem.
Viszont azt be kell vallanom, nem hagy hidegen a pasi. Zavart kis vigyorral pillantok le, még mindig merev férfiasságomra. Úgy tűnik, hogy nem csak vele szúrtam ki, hanem magammal is. Nem gond, szép az élet. Majd megbékél. Ha olyan jó logikája van, egy kis gondolkodás és rájön, hogy nekem volt igazam. Csak előbb menjen vissza a vér az agyába.
oOoOo
Nos, azt kell mondanom, Craig egy kicsit nagyobb termet, mint én. Az inget inkább nem gombolom be, így kevésbé van hajléktalan hatás. Azért remélem nem gond, hogy kölcsönvettem a ruháit. Az enyémek vizesek, vagy épp azt sem tudom hol vannak. Örülök, hogy nem kezdődik minden reggelem így.
Sóhajtva nyitom ki az ajtót és lépek ki a folyosóra. Ahogy a konyha után kutatok, van időm megszemlélni a lakást. Igazán szép.
Végül a kávé imádott illata vezet el a keresett helyre. Craig már átöltözve üldögél az asztal mellett, így beinvitálom magam, és lehuppanok vele szembe. Az életmentő, gőzölgő italt magamhoz véve kortyolok egyet. Ó igen! Mintha máris kevésbé sajogna a fejem.
Csészém fölött pislogok Craigre. Sajna nem tudok kiolvasni semmit tekintetéből. Ez nekem nem megy. Egy ismeretlen anyagról hamarabb megállapítom, hogy micsoda, mint hogy kitaláljam mi jár most a fejében. Általában forog az agyam, de most ötletem nincs mit mondjak. Talán maradjunk a hülyén hangzó igazságnál.
Zavartan köhécselek párat, végül sóhajtok, és fölveszem megszokott idióta vigyoromat.
- Sajnálom, hogy otthagytalak, de kicsit gyors vagy. Ráadásul a gyors numerák nem az én világom.
Szerkesztve Onichi által @ 2010. 07. 26. 15:17:57
|
| timcsiikee | 2010. 06. 20. 20:02:59 | #5581 |
Karakter: Craig (Onimnak)
Craig:
Mohón faldosom ajkait, mintha csak évek óta várnék erre. Talán így is van, és jelenleg még az sem zavar, hogy nem pont azaz édes íz van ajkai közt, amit elképzeltem. Ez csak az alkohol hatása, lesz ez még jobb is. Nehezen tudok elszakadni tőle, de ahogy gyengén taszigál, néha megrándul, elhajolok tőle.
- Ez így nem lesz jó Craig – nyögi fulladozva, zsibongás cikázik végig rajtam, vágyam felerősödik, és elmosolyodom.
- Dehogynem – rendezem le egyszerűen, vágytól rekedtes hangon, majd ismét betámadom. Átkarolom, majd kinyitom az ajtót, hogy ne itt helyben essek neki veszettül, mert már szinte alig bírom tartani magam. De a szomszédnak sem szeretnék adni ingyen műsort.
- Téhnyleg... beh kéneh fejezned... –mrrr… ez a hang… rég szeretnék ilyet hallani tőle. Beljebb lépek vele, de épp mielőtt bezárnám az ajtót, hirtelen erőre kapva kilöki magát, és az ajtón kifelé hajolva szépen kimázolja lábtörlőmet… Remek… olyan rég volt eső, kell annak is a savas nedvesség. Úgy látom Mizu nagyon ért az illúzióromboláshoz.
- Mondtam, hogy abba kéne hagyni – nyöszörgi erőtlenül. Talán mégis jobb lenne hagyni az egészet, de… nem… nem bírom saját testem visszafogni. Nem megy. Csend telepszik közénk, és várok, hátha feltápászkodik, de csak görnyed műve felett, így felsóhajtva felsegítem. Bezárom az ajtót, egyik karját átdobom vállam felett. Majd holnap reggel összetakarítok, azaz kidobom a feleslegessé vált holmikat.
- Annyira örülök, hogy összefutottunk. Ha nem találsz meg, ki tudja, hol kötök ki. Itt legalább biztonságban vagyok, mert te megvédesz a sok perverz melegtől. Ezért jó, ha az embernek van egy hetero barátja – ez nem lehet igaz… majdnem felfalom, és még mindig ez jár a fejében? Mindjárt megmutatom mennyire is nem vagyok hetero, csak bírja ki.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem a nők érdekelnek?
- Süket duma. Figyelj drága barátom. Ha tényleg a pasikhoz vonzódnál, akkor az előbbi kis csókcsatának lennének nyomai – Szabad keze mellkasomra siklik, és a lágy mozdulattól még a lábaim is ledermednek – Szóval… itt kéne, hogy legyen valami – lassan lefelé kalandozik keze, idegeimmel, és bőrömmel egyszerre játszik, nem beszélve érzékeimről. Ha tovább feszegeti a húrt, nem fogom kímélni – Merev? – meglepetten néz lefelé, s csak azért nem nyögtem fel halkan, mert összeszorítottam a számat. Na jó… ennyi volt. - Oké, elismerem, tényleg buzi vagy – nevet fel jóízűen, és hirtelen nem is tudom, mire gondoljak. Eszméletlen.
- Végre beláttad. Most viszont maradj itt egy kicsit – „belököm” a fürdőbe, ahol újult erővel ismét kidobja a taccsot, és pedig fáradtan a szobám felé megyek. Egy élvezet lesz holnap takarítani.
~*~
Morogva ébredek, de semmi másnaposság, semmi fáradtság… És ez sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Inkább lennék hót másnapos, mint ez. Bassza meg… Felülök az ágyon, s ágyékomnál egy nagy sátor ékeskedik. Bahh… Beletúrok hajamba, és fújtatok egyet. Ha ez így marad… tennem kell érte. Lassan kapcsolok, majd rájövök, hogy üdvöském még valószínűleg a fürdőmben tanyázhat, esetleg kivonszolhatta magát a kanapéig, de nem tartom valószínűnek. Felkelek nagy nehezen, sajgó farokkal, és magamra erőltetek valami lenge ruhát, hogy nagyjából eltakarjam magam. Vigyorogva veszem fel pólómat, amikor az estére gondolok. Ha minden igaz, végre rájött, hogy igazat mondtam. Én mindenre emlékszem. Mindenre. Hehe…
Lassú, kényelmes léptekkel haladok a fürdő felé. Néma csend, semmi mocorgás. Pedig este csak nehezen tudtam elaludni azoktól a csábos gyomorhangoktól, amiket produkált, és persze a csempe miatt majdnem visszhangzott a házban.
Benyitok, és ő épp félkómásan a „telefestett” csésze felett görnyed, felnéz rám begyógyult szemekkel, és fanyar arckifejezéssel. Elgondolkodva figyel, majd hirtelen felélénkül, kipattannak szemei.
- Jóságos Mengyelejev! Mondd, hogy legalább védekeztünk! – rikkantja a semmiből, és pár percig csak értetlenül pislogva meredek rá, majd elkap a nevetés. Mély, öblös hangom visszaverődik a falról, de hamar visszafogom magam, karba tett kezekkel támasztom vállam az ajtófélfának.
- Miért? Talán attól félsz, hogy terhes lettél? – pár kuncogás a mondat végére még így is besikerül, majd lelassult reakcióit figyelem. Édes, és felejthetetlen pillanat, főleg, hogy ha nem tekintjük a szagos körülményeket.
- Én… nem… izé… - akadozva beszél, s közben felfelé tapogatva megtalálja a lehúzót, így máris eltűnik a szag forrása. Már csak szellőztetni kell. Nem fintorgom, hozzászoktam az ilyesmihez, nem egyszer magam után takarítottam el… régebben.
- Vagy olyannak nézel, aki tele van betegségekkel? – felvonom egyik szemöldököm, arcom komorrá válik, persze belül jót mulatok ezen.
- Nem, dehogy! – pattanna fel, de lendületet vesztve azonnal visszahuppan, és csak megrázom fejem. Végigmérem teljesen rendezetlen alakját. Az iskolában teljesen máshogy néz ki, igaz én is.
Beljebb lépek, felemelem talpára, és azonnal a csaphoz hajol, hogy lemossa arcát, és igyon egy kis vizet. Komolyan meglep ezekkel a reakciókkal, ugyan akkor… nem tartom furcsának. Őt még sosem láttam így, pont itt volt az ideje.
- Megnyugodhatsz, nem csináltunk semmit. – morgom halkan, és élvetegen figyelem, ahogy felkapja vizes arcát a csapból, teljesen kiegyenesedve. Persze mindez nem jelenti azt, hogy még nem lehet.
- Tényleg? - de a hirtelen mozdulattól eltorzul arca, nyilván megfájdult a feje.
Rábólintok, majd derekára fonom két oldalt karomat, egyik tenyerem fenekére siklik, és erősen markolok bele.
- Hidd el, azt éreznéd – susogom füléhez hajolva, kezeit mellkasomnak támasztja, és megpróbál eltolni. Persze nem hagyom magam, megemelem könnyű alakját és egy könnyed mozdulattal a zuhanyfülkébe tuszkolom, utána lépve vetem le gyorsan pólómat.
- Craig…! – rikkantaná, de nem hagyom tovább szóhoz jutni, ajkaimmal tapasztom be övét, és szó szerint a falra kenve támasztom meg. Hidd el… ennél jobb módszer nincs a másnaposság ellen. Mh…
Megnyitom a vizet, közben folyamatosan vetkőztetem, tiltakozása miatt csak lassan megy. Az ingét lekapom, majd kidobom a vizessé vált anyagot. Elszakadok ajkaitól, és fülcimpáját kóstolgatom, nyakába csókolok, végül visszahajolok füléhez, ágyékomat az övéhez nyomva, mire felnyög.
- Tegnap elég sok mindent bevallottál nekem… emlékszel? – érzékien nyalok fülébe, kiélvezve minden egyes pillanatot. Szörnyen régóta várok már erre, és ki fogom élvezni, ahogy csak lehet.
- Én… nem… - hm… kár érte, de remélem legalább arra emlékszik, hogy beismerte az igazamat.
Megfogom egyik mellkasomat tologató kezét, nyakába csókolok gyengítésképpen, majd végigvezetem ujjait testemen, ahogy tegnap Ő tette önszántából. Halkan felmorranok érintésére, majd pontosan kemény ékességemre vezetem ujjait.
- Erre azért ugye emlékszel? – erősen tartom kezét, hogy ne kapja el onnan, felforrósodik testem tőle, és elvigyorodom. Innen nem menekülhet ki, csak ha én akarom… én viszont nem akarom. – Érzed, hogy téged kívánlak? – duruzsolom halkan fülébe. Végre megkapom.
|
| Onichi | 2010. 06. 18. 22:40:19 | #5534 |
Karakter: Mizu (Timcsimnek)
Mizu:
- Biztos jól vagy? - a jól egy nagyon relatív fogalom. De igen, semmi bajom, max a szájízem, a szag és a beazonosíthatatlan dolgok az arcomon. Így azért ne forduljunk álmaink pasija felé. Íratlan törvény a részegek nagykönyvében.
Vakon tapogatózva igyekszem megtalálni a wc papírt, és amint megvan jól megrántom. Nem csodálnám ha a teljes tekercs itt lenne körülöttem. Úgyse sokan mondhatják el magukról, hogy fenéktörlőbe fulladtak.
Letisztítom arcom, és már kicsit használhatóbban nézek hátra. igazán jó fej hogy megvéd az ajtótól. Az ellen még nem kaptam védőoltást.
- Mint látod, remekül, csak szöknek a rókák - szemét kis vörös bundások. Megeresztek egy vigyort, ami nem tetszik háziállataimnak. Vissza az eredeti programhoz.
Megfogja vállam, majd miután ismét rendbe szedem magam, leültet a földre. Anyám de hideg ez a padló. Nem tudott volna alám tenni valamit? Mondjuk saját magát. Hehhh...
- Ezt idd meg - igenis apu, ahogy parancsolod. Elsőre sikerül elvennem tőle a palackot, sőt még a számhoz is tudtam emelni. Büszke vagy rám? Ugye kapok cukorkát?
Leteszem magam mellé a félig üres üveget. Ez rendbe pakolta egy kicsit a gyomrom, viszont a fejemen nem segített. Mély levegő. A világ dől, én pedig dőlök vele. Mindjárt koppanok a padlón... mindjárt.
- Nagyon kiütötted magad, jobb lesz ha hazaviszlek. Egyedül jöttél? - elkapott és még haza is visz? Ő lett a szőke herceg? Akkor remélem hogy minimum egy albínó szamár hátán fog hazacipelni.
Szamárról jut eszembe. Hol lehet az unokatesóm? Mintha vele jöttem volna, bár lehet hogy inkább a nagyapám kísért el? A fene se tudja, rég volt, sötét volt, hamar eltűnt.
- Nem, vagyis nem tudom - gondolkodj, vagy legalábbis valami hasonlót próbáljunk összehozni. - Talán itt vannak még, de nem biztos - hiába stírölöm az ajtót, nem akarnak belépni rajta. Lehet hogy valamelyik szomszéd fülkében vannak? Akkor át kéne ordítani.
- Mindegy, majd megtalálnak - de magabiztos valaki.
Átkarolva támogat ki a klubból, majd betuszkol egy puha kocsi üllésre. És hol marad a szamaram? Ezt majd behajtom rajta. Mondjuk a következő suli karácsonyon ezt fogok kérni tőle. Pont elférne a vendégszobában.
Ohh, de figyelmes. biztonsági öv be, ablak le. Kilógathatnám a fejem menet közben, mint egy kutya. Mindig is ki akartam próbálni.
- Merre laksz? - ez olyan egyértelmű, mint hogy Donald kacsa hangszál problémák miatt nem tudott értelmesen beszélni. Azt hittem a matekosoknak jó a logikájuk. Föl is nevetek a hihetetlenül buta kérdésen.
- Hát otthon - közlöm a választ, és már gurul is a kocsi. Csodás kis utazás lesz. Legszívesebben énekelnék is mellé.
oOoOo
Azt hiszem ez az autózás most kellett. A hideg levegő helyre pakolta a fejem. A világ lassabban forog, a rókák pedig lenyugodtak. Csak arra leszek kíváncsi, meddig marad ez így.
Megtorpanunk egy ajtó előtt. Na várjunk csak. Miért ő keresi a kulcsokat? És miért nem ismerős ez az egész környék?
- Ohh, ohh csak nem? Megmutatod hova hordod fel a csajokat? - fellelkesülve támaszkodom meg vállain. Casanova bevezet a kulisszák mögé, ez nem minden napi pillanat! Kár hogy nincs nálam se pezsgő, se kamera.
- Mondtam már, hogy nem érdekelnek a nők - nagyon morcos itt valaki.
- Hö? Ne, ne… mondtam, hogy ne szórakozz velem - engem aztán nem versz át, okosabb vagyok, mint amit a menő fehér köpeny mutat. - Nem hiszem el, hogy egy magadfajta hapsi meleg lenne… Kizárt! - vidáman kiáltok fel. Hagy hallják a szomszédok is milyen rendes pasas Craig barátunk.
A világ már megint csavarodik, én pedig fájón kenődöm föl az ajtóra, egészen közelről meredve a dühösen örvénylő szemekbe.
- Mikor fogod már fel, hogy az igazat mondom? Meleg vagyok! - és puha ajkai már ostromolják is az enyémeket. Hű, őt aztán semmi nem billenti ki szerepéből. Meglepetten nyögnék föl, de ez csak segít neki, hogy elmélyítse a csókot.
Elvesztem. Már azóta várok erre, mióta az első napomon végigmért kifejezéstelen tekintetével. Mégse várhatja el senki, hogy most szegüljek ellen. Testem megadó remegésbe kezd, de...
Oké, oké, koncentráljunk. Most megcsókolt. Elég elszánt, vagy elég részeg lehet, ha ilyet tett. Hetero pasi nem smárol más pasikkal, kivéve, ha nincs magánál. Vajon övé ez a szörnyűséges szájíz, vagy az enyém? Hmm... valószínűleg az enyém. Az az apró közjáték a wc-ben kis vörös barátaimmal, nem tett jót.
Alig egy kis lélegzetnyi szünet, és már tapad is vissza. Jól, sőt pazarul csókol az tény, ráadásul puha, forró ajkai sem piskóták, nyelvéről ne is beszéljünk. De ha nem hagy levegőhöz jutni, nagy problémák lesznek.
Elrántom fejem, lihegve pillantok a vágytól kavargó tekintetbe. Vágy? Most vagy nagyon jó színész, vagy nagyon rossz hetero.
- Ez így nem lesz jó Craig - éljen az életadó oxigén. Nyeldeklem a levegőt, mint egy frissen felszínre érkezett bálna.
- Dehogynem - na ez most pont olyan morgás volt, amit a kutyám hallat, ha nyulat lát a fűben. Remek.
Következő pillanatban már ismét rám cuppan. Mögöttem ajtó, előttem egy kanos fizika tanár, oldalt pedig kezei simogatnak. Nem kell nekem wellness hétvége.
Muszáj belenyögnöm a csókba, ahogy egyik karja derekamra siklik, méghozzá ingem alatt. Na az hogy került oda be? Ez a pasi egy bűvész.
Nyílik az ajtó, és ha nem tartana, békamód terülnék ki az előszobában. Igazán hálás vagyok, de...
- Téhnyleg... beh kéneh fejezned... - halkan lihegve próbálkozom újra, de most még válaszra sem méltat. Magához szorítva kezd lassan befelé araszolni. Testem reagál az érintésére. Bőröm felforrósodik, szívem gyorsabb ütemre vált, gyomrom bukfencezni kezd. Ez adja meg a végső löketet. Eltaszítom Craiget, ééés borulok.
Taccs
Kérem a tapsvihart, az előszoba megmenekült. Bár azt hiszem jövök drága kollégámnak egy új lábtörlővel.
- Mondtam hogy abba kéne hagyni - rekedtes a hangom, de hát mit lehet várni? Most engedtem szabadjára egy kotoréknyi rókát. Négykézláb támaszkodom, csak a fejem lóg ki a házból. Mindjárt föl tudok állni. Órák kérdése. Csak egy kis türelmet kérek tanár úr. 3... 2... 1,5... 1,36...
Hirtelen milyen könnyű lettem! És hogy kerül újra a lábam alá a talaj? Hipp-hipp hurrá Craignek, a részeg idióták mankójának. Minimum egy Nobel-békedíjat megérdemelne.
- Annyira örülök, hogy összefutottunk - Ingébe kapaszkodva próbálom valahogy könnyebbé tenni cipelésem. - Ha nem találsz meg, ki tudja hol kötök ki. Itt legalább biztonságban vagyok, mert te megvédesz a sok perverz melegtől. Ezért jó, ha az embernek van egy hetero barátja - vígan magyarázok neki. Igazából csak erre futja. A nézelődés kimerül abban, hogy a földet bámulva próbálom stabilizálni lépteimet. Minden esetre nagyon szép padlója van.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem a nők érdekelnek?
- Süket duma. Figyelj drága barátom. Ha tényleg a pasikhoz vonzódnál, akkor az előbbi kis csókcsatának lennének nyomai - jókedvű mosollyal csúsztatom végig tenyeremet mellkasán. Megtorpan, de azért én kitartóan haladok lefelé. Bebizonyítom, hogy nekem van igazam. - Szóval... - már az alhasánál járok. Érzem a győzelem ízét... vagy ez csak az ebédem? - itt kéne hogy legyen valami - finoman belemarkolok elöl nadrágjába, és láss csodát... - Merev? - bambán bámulok farmerját szorongató kezemre. Szoftverhiba. Kérjük nyomja meg az újraindító gombot.
Itt valami nem stimmel. Vajon ezt tudja színlelni bárki? Mi van, ha csak kitömte a gatyáját, míg nem figyeltem? Vagy mi van ha...
- Oké, elismerem, tényleg buzi vagy - belenevetek képébe, de nem igazán látom milyen arcot vág. Kicsit mintha homályos lenne minden.
- Végre beláttad. Most viszont maradj itt egy kicsit - betuszkol az ajtón, én pedig hátsómon landolok a hideg csempén. Egy fürdőszoba! Éljen! És itt van az én imádott wc-m. Odakúszok mellé, és hipp-hopp, jön Vuk.
oOoOo
Te jó ég, mi ez a bűz? A buta kutya már megint a házban végezte a dolgát? Esküszöm kiherélem.
Nyögve nyitom föl szemeim, de határozottan rossz ötletnek bizonyult. A fény retináimon keresztülszáguldva egyenesen beleszáguld fejembe. Mintha egy baltát állítottak volna bele. Nagyon utálok másnapos lenni. A világ legeslegrosszabb dolga. Ennél még az is jobb, ha fölgyújtod magad egy Bunsen-égővel.
Föltornázom magam ülő helyzetbe, de mindenem elaludtam. Úgy tűnik a wc mellett éjszakáztam, és az orrfacsaró szag forrása is én vagyok. Remekül kezdődik a nap, mondhatom.
Undorodó fintorral dobom le rendesen összekoszolt ingemet. Várjunk. Hol lehet a szemüvegem? Biztos a kocsiban hagytam hazafelé. Vagy valahol a házban tettem le. Biztos meglesz. De a legfontosabb, hogy gyógyszert találjak magamnak. Most, és utána nyomás a pihe-puha ágy. Aki pedig föl mer ébreszteni, azt kinyuvasztom.
Már épp próbálnék fölállni, mikor nyílik az ajtó, én pedig döbbenten próbálok ráfókuszálni a belépőre. Nem emlékszem, hogy hazahoztam volna valakit. És arra sem, hogy takarító nőm lenne.
Végre sikerül beazonosítani a jövevényt. Craig. Most már emlékszem pár dologra. Hazahozott. Csókolóztunk. Részeg voltam. Ő pedig... merev.
- Jóságos Mengyelejev! Mondd, hogy legalább védekeztünk!
|
| timcsiikee | 2010. 06. 14. 20:46:25 | #5465 |
Karakter: Craig (Onimnak)
Craig:
Amikor belépek a klubba, szinte arcomba csapódik a fülledt levegő, a táncoló tömeg és a kéj keverékének illata. Hm…
Tökéletes kikapcsolódás egy ilyen hét után. Szabad szememmel a tömeget pásztázom, és hívogat a tengertánc, de előtte inkább iszom valamit. A pulthoz lépve kérem a „szokásosat”, bár mivel itt először járok, kimondom. Terepszemle, mi más? Kyogou is erre lehet valamerre. Azóta nem láttam, hogy beléptünk ide. Csalódottan, mégis mosolyogva sóhajtok, megrázom fejem, és tovább figyelve az embereket iszogatom poharam tartalmát. Vegyesen járnak ide szórakozni, de ahogy látom, a párok is elég vegyesek. Ki mit szeret. Ez nagyon tetszik, ritka az ilyen hely, ahogy keresztbe mindenki felvállalja azt, ami. Felhörpintem az utolsó kortyot, lecsapom a vastag falú poharat a pultra, majd elvigyorodom. Az a fiúka már egy ideje figyelget. A nőkkel nem foglalkozom, hiába esik is ki a szemük, nem vonzanak.
Lassú, ragadozó léptekkel közelítem meg, és ahogy észrevesz, lesütött szemmel mosolyodik el, édesen vonaglik a zenére. Látom, nagyon szeretnél valamit kicsike.
Könnyedén becsusszanok a tömegbe, pontosan mögé és átkarolom derekánál.
- Szia! – dörmögöm fülébe, mire csak elvigyorodva felemeli karjait, kecsesen köröz párat kezeivel, végül kissé hátra hajolva karolja így át nyakam.
- Heló! – rám sandít, és elégedetten vigyorgok tovább. Túl könnyű falat, egy gyorsmenetnek talán jó lenne, de nekem most többre van szükségem. Ki akarom heverni a kémia tanárok gyöngyét, amihez nem elég egy ilyen kis husi. Egy szinte betörhetetlen kell. Egy ideig táncolok vele, majd egy sima lépéssel könnyedén eltűnök a tömegben, új alanyt keresve. Táncpartner után nem kell kutatnom, azonnal akad több tucat ember, de ez sem az, aki nekem megfelelne. talán nem itt kéne keresnem, hanem a pultnál.
Oldalazva táncolok tovább, néha elakadok egy-egy édes pofinál, de egyik sem érdekel igazán. Mielőtt pont kiérnék, utamban áll egy alak, fáradtan nézek a pult felé, és azonnal elakad tekintetem. Mizu? Ugye most csak képzelődöm? Pislogok párat, és előrébb lépek, félrelökve az idegesítően riszáló csajt. Ez tényleg ő. Furcsa izgatottság jár át.
Pont olyan, ahogy elképzeltem. Egy ilyen szórakozó helyen, nem hinném, hogy Ő is beállna a tömegbe, inkább szélen kuksol. Elmosolyodom, sőt szinte vigyor terül arcomra, és felé veszem az irányt, de pont leszáll a székről, és a kijárat felé indul.
- Mizu! – kiáltok utána kezem felé nyújtva, de nem hallja meg, hisz a zene túlságosan hangos, még a gondolataimat is alig hallom. Fene.
Gyorsítok lépteimen, és végig Őt figyelem, ahogy egy nagy alaknak csapódik. Franc.
Mire odaérek, már „beszélgetnek”, Mizu szavain hallom, hogy kicsit kótyagos. Édes.
- Na figyel őstulok, én...
- Velem van – vágok közbe, és kezem lassan karcsú derekára fonom. El kell happolnom ez elől az állat elől. Szó nélkül el is kezdem vonszolni a kicsikét, aki egy lépésre volt attól, hogy sántítósra beszélje magát. Persze nem a beszélgetéstől lett volna „sánta”.
A másik folyosó szélére viszem, és felé hajolva mosolyodom el. A piától pirospozsgás az arca, és szemüveg nélkül van, akár csak én. Had ne mondjam előnyére. Sokkal jobban látszik az arca. Még szerencse, hogy alig ittam még valamit, és annak is a nagy részét kitáncoltam, mert nem tudnám visszafogni magam.
- Craig, képzeld, tegnap még meg akartalak keresni. Mekkora szerencse hogy pont megtaláltalak – keresett? Ha ezt tudom, akkor ottmaradok még egy ideig a teremben. De hogy érti, hogy megtalált? Én rohantam most utána. Nagyon be lehet állva.
- Jól érzed magad, Mizu? – kérdem rögtön. Kicsit furcsa nekem, így még sosem láttam.
- Fergetegesen! Olyan vidám kis hely ez itt. Bár tudod mi van? Rád haragszom. Szörnyen gonosz dolog viccet űzni az emberekből. Anyukád nem tanított meg, hogy tiszteld a melegeket? – ha nem lennék meglepődve, biztos vagyok benne, hogy röhögnék, vagy minimum nevetnék. Eszméletlen, még mindig nem hiszi el - És tudod mi a legrosszabb? Ha tényleg meleg lennél, már rég vígan omlottam volna a nyakadba – egy pillanatra kidüllednek szemeim a meglepettségtől, szívem félrever egy ütemet, majd átvált minden megkönnyebbülésre, és elvigyorodom.
Közelebb hajol és ő is így tesz, de egy pillanat műve az egész, és félrelökve rohan el a mosdók felé.
Szeretem, hogy az őszinteség ennyire alkoholban oldódik. Igaz nem ennyire, de legalább megtudtam, amit akartam. Már csak bele kéne beszélni, hogy téves gondolatai vannak rólam.
A pulthoz lépek, és kérek egy flakon vizet, majd egy sóhajjal a mosdó felé megyek én is. Még szerencse, hogy a férfi mosdók nincsenek dugig, mint általában a női.
Belépek, de nem látom először sehol, majd amikor meghallom a jellegzetes taccsolós hangot, meg is találom az egyik ajtó mögött, a csésze felé térdelve. Hm… vajon miért ivott ennyit? Számomra rejtély.
- Biztos jól vagy? – vállammal megtámasztom az ajtót, hogy ne verdesse vállát, miközben erősen koncentrálva támaszkodik, és céloz. Vakon tapogatja ki a tekercs WC papír, majd egy nagyot rántva leteker belőle egy jó pár méterre valót, még a nyakába is jut. Megtörli magát, és úgy fordul felém.
- Mint látod, remekül, csak szöknek a rókák – vigyorog fel rám félszegen, majd hirtelen lefagy arcáról a mosoly, és vissza hajol előre. Megragadom vállát, megvárom míg rendesen megtörli magát, majd hátra húzva ültetem le.
- Ezt idd meg – le is tekerem a kupakot, majd jó hűvös vizesüveget a szájához tartom. Nem is kell sokat várnom, meg is fogja, és inni kezdi, gyorsan el is fogy a fele. Nagyon sóhajtva, szinte nyelve a levegőt emeli el szájától, és hátrafelé kezd dőlni, de mielőtt túlságosan is közeli barátságot kötne a csempével, megtartom. – nagyon kiütötted magad, jobb lesz ha hazaviszlek. Egyedül jöttél? – furcsa, hogy ilyen segítőkész vagyok, de valahogy… ha rá nézek, nem tudom megállni, hogy ne foglalkozzak vele. Egy kicsit.
- Nem, vagyis nem tudom – felvonom egyik szemöldököm – Talán itt vannak még, de nem biztos – kifelé néz az ajtó felé, közben talpra állítom, és derekát átkarolva támogatni kezdem.
- Mindegy, majd megtalálnak. – válaszolom halkan, és kiviszem a klubból. Beültetem a kocsimba, bekötöm, és lehúzom az ablakot. Minden eshetőséggel számolnom kell.
- Merre laksz? – kérdezem a volán mögé ülve, és cseppet elmosolyodom. Talán itt lenne az esélyem, hisz ennél jobb lehetőség alig ha akadna. Amikor akadozva felnevet, beindítom a motort, és rá nézek.
- Hát otthon – neveti el magát, és csak fej rázva vigyorgok. Nem hiszem, hogy a címet ki fogom tudni húzni belőle, így inkább magamhoz viszem.
~*~
A kocsiban kicsit kiszellőzött a feje, de még mindig nem elég tiszta. Ez nagy előnyömre válik. Kitámogatom a kocsiból, de már egyre jobban tud magától menni, egyszer el is tol azzal a jelszóval, hogy „ megy egyedül is”. Hát én ezt megnézem.
Előkapom zsebemből a kulcsokat, csörögni kezdek vele, hogy megkeressem a megfelelőt, ő közben pedig mellettem áll.
- Ohh, ohh csak nem? Megmutatod hova hordod fel a csajokat? – kérdezi izgatottan, és vállamba kapaszkodik.
- Mondtam már, hogy nem érdekelnek a nők – morgom halkan, de azt a kibaszott kulcsot még mindig nem találom meg.
- Hö? – pislog kettőt, és végre megvan a megfelelő kulcs a zárhoz – Ne, ne… mondtam, hogy ne szórakozz velem – int ujjával, szinte orrom előtt. – Nem hiszem el, hogy egy magadfajta hapsi meleg lenne… Kizárt! – kurjantja a végén, és felsóhajtva megragadom csuklóját, hátát az ajtónak csapom, ahogy két tenyeremet is mellette, majd közel hajolok arcához.
- Mikor fogod már fel, hogy az igazat mondom? Meleg vagyok! – dühösen mégis óvatosan esek neki ajkainak, forrón csókolva követelem az engedélyt nyelvemnek, majd ahogy egy aprócska sóhaj félére nyitná száját, kihasználva az alkalmat becsusszanok, és elmélyítem a csókot.
Minden idegességem elszáll, és már csak a vágyam marad, amikor megérzem gyengén reszketését, bedugom a kulcsot a zárba, és elfordítom.
|
| Onichi | 2010. 06. 13. 22:14:03 | #5442 |
Karakter: Mizu (Timcsimnek)
Mizu:
- Ugyan mit? Nem tudom, mire gondolsz - képes a szemembe hazudni. Úgy tűnik tényleg félreismertem. Ezek után bízzon meg bárkiben az ember.
- Dehogynem… szerintem pontosan tudod - vágom a fejéhez, hátradőlve székemen. Minél messzebb, annál biztonságosabb. Egy kis menekülési reflex, amit Craig vált ki.
Ahogy föláll, én is fölpattanok. Engem nyugtatva lép oldalra, s én ismét lemásolom mozdulatát. Mintha csak utánozós játékot játszanánk. Bár ennek kicsit nagyobb a tétje.
- Szerintem… ez… nem volt jó ötlet, inkább találkozzunk a tanáriban jó? - igen. Ott biztosan nem tesz semmi ostobaságot. Már csak reménykedhetek, hogy el is jutok oda. Oké, most talán nem figyel. Futás!
Alig teszek pár lépést, máris megragadja karom, visszarántva magához.
- Ne fuss el - ne fussak el? Szóval hagyjam hogy megint megalázzon és viccet csináljon belőlem? Én egy nyugodt ember vagyok, de most lekiabálnám a fejét, ha nem fogná be számat. Megpróbálom kiszabadítani magam, de csak még inkább lefog. Fülembe susogva próbál lenyugtatni, és akaratlanul is megremegek. Miért kell ennyire eltipornia? – Nyugodj meg, mert akkor nem engedlek el. Vili? - nem az állít le amit mond, hanem az ahogy mondja. Mély baritonja nyugtatóként hat rám. Ez pedig nem jó. Kezeim megadóan engedem le, mire ő elereszti számat, de továbbra is magához ölel. Bárcsak őszintén tenné.
Fájdalmas tekintettel pislogok föl arcába, s mosolyát látva újra hatalmába kerít a düh. Milyen jót vidul rajtam.
- Mondd, mit akarsz tőlem? Kideríteni, hogy a férfiakat szeretem? Tessék! És most mit fogsz tenni? Kirúgatsz? Vagy gúnyolódni fogsz? - teljes elveszítem fejem. Levágták egy guillotine-nal, és begurult valamelyik asztal alá. Gyerünk Craig, mutasd ki a fogad fehérét.
Elvigyorodik, mire egy pillanatra kizökkenek. Most meg mi van? Ha képembe röhög és közli hogy viccelt, akkor komolyan a nyakába ugrom.
- Egyik sem… Arra nem gondoltál, hogy nekem is hasonló lehet az identitásom? Hm? - halkan susogva hajol közelebb. Már megint ez a hang. Pocsolyává olvadva terülnék szét a padlón, ha nem tudnám hogy ez csak színjáték. Még hogy Craig meleg? Kb annyira mint egy vödörnyi jégkocka... Alaszkában.
Közel hajolva harap finoman ajkamra. Megremegek és visszafojtok egy nyögést. Nem... nem fogok engedni neki. Még akkor sem ha ennyire jó a közelsége. Vessünk ennek véget. Mint a ragtapasznál. Minél gyorsabb, annál fájdalom mentesebb.
Tenyerem bizsereg ahol a pofonnál arcához értem, de nem foglalkozom vele. Szerencsére azonnal elenged, valószínűleg nem számított erre. Remélem most hatalmas foltot ejtettem az egóján.
- Ne szórakozz velem! - ha tekintettel ölni lehetne. De sajnos nem lehet. Hátat fordítok és kirobogok a teremből, bevágva magam után az ajtót.
Nem hiszem el hogy képes volt ilyet tenni! Nem is értem hogy hihettem kedvesnek. A diákjaimnak volt igazuk vele kapcsolatban. Egy szörnyű alak. Legszívesebben a jóképű arcába borítanék egy adag sósavat. Hogy jön ő ahhoz hogy elítéljen, ráadásul szórakozzon is az érzéseimmel? Fel tudnék robbanni, akár egy túlfújt lufi.
Visszatrappolok a laborba és levetem magam egy székre. Lehet hogy itt kéne hagynom az iskolát. Ha magamtól megyek, akkor legalább Craignek nem lesz meg az az öröme, hogy kirúgat.
Szemüvegemet az asztalra téve temetem tenyerembe arcomat. Egy kis reális gondolkodást Mizu. Olyan vagyok, mint egy gyerek, akinek nem sikerült a játék, ezért a másét is tönkreteszi. Meglehet hogy kicsit túlreagáltam. Nem éppen úgy viselkedtem, ahogy az tőlem megszokott. Túlzás volt az a pofon. Vissza kéne mennem, és normális felnőtt módján megbeszélni a dolgot. Ha továbbra is ragaszkodik a "hozzád hasonlóan meleg vagyok" álláspontjához, akkor ki kell lépnem. Ez az állítás biztos hazugság. Egy olyan férfi mint Craig, biztosan hetero. Elég csak ránézni. Tipikusan az a nőcsábász, aki minden este mással alszik. Muszáj beszélnem vele.
Fölkapom szemüvegem és papírjaim, majd határozott léptekkel indulok vissza. Az iskola teljesen kihalt. Sehol egy diák, de sajnos Craig se. Elment. Ezek szerint csak hátfőn beszélhetek vele. Addig is a hétvégén már elkezdhetnék új munkahelyet keresni. Vajon adnak föl álláshirdetést meleg, japán tanárok után?
oOoOo
- Mizu, hiszen megígérted! Muszáj eljönnöd, hiszen Te leszel a tanúm. Nélküled nem olyan jó. Ki mesélné a rosszabbnál rosszabb poénokat? - fáradt sóhajjal könyöklök egész napos munkámra, egy halom kijavított jegyzőkönyvre, közben továbbra is fülemnél tartom mobilom. Már tíz perce ez megy. Teljesen elfelejtettem, hogy ma van unokatestvérem legénybúcsúja.
Mikor ide költöztem Japánból, sokáig laktam nála. Sokkal tartozom neki. Azt elvállaltam, hogy az esküvői tanúja leszek, de hogy legénybúcsú.... Ő is jól tudja mennyire nem szeretem a bulikat, a zsúfolt szórakozó helyeket, mégis ragaszkodik hogy elmenjek.
- Van más választásom?
- Nincs - és már diktálja is a találka helyszínét. Jöjjek kocsival. Gondolom én szállítok haza minden csontrészeget. Fényes kilátások. Bár talán nem is lesz olyan rossz. Oké, nyilván nem fog felérni egy erdei, esti sétával, de még jól is eshet. Igaz hogy az alkohol öl, butít, és aldehideket képez, de ugyanakkor elfelejteti az emberrel az aktuális problémákat. Arra pedig nagy szükségem lenne. Kb annyira vagyok jó állapotban, mint egy macska, miután találkozott az úthengerrel.
oOoOo
Pár órával később már teljes harci díszben feszítek kocsimban, a többiekre várva. Nem igen volt ötletem, mit vegyek föl. Valami olyat kellett találni, ami jól néz ki, de nem gond, ha valamelyik ismerős lehányja. Mit ne mondjak, nem túl sok ilyen ruhadarab van. A végeredmény egy fekete farmer, és a hozzá illő ing lett. Mégse várhatják el, hogy kisestélyiben jelenjek meg. Azt hiszem nem állna jól... maximum a harisnya.
Halkan fölnevetek. Pedig még nem is ittam semmit. És nem is szándékozom annyira lerészegedni, hogy előfordulhasson a harisnyában rohangálás. Így még én sem merek idiótát csinálni magamból.
- Tudtam én, hogy nem hagysz cserben minket - hirtelen jelennek meg, mint földigiliszták a nyári zápor után. Unokatestvérem mosolyogva huppan be mellém, de azért látszik rajta, hogy már túl van az alapozáson. Nem kéne sokat innia. Mi nem bírjuk úgy az alkoholt, mint egy amerikai. Mindegy, most inkább nem oktatom ki. Ez az ő napja.
Még ketten szállnak be hátra, majd beindítom a kocsit, és kigurulunk az útra.
- Hogyhogy csak ennyien?
- A többiek már ott várnak.
- Nekik van autójuk? - reménykedve sandítok oldalra, de csak fejrázás. Komolyan nekimegyek a betonfalnak. Muszáj lesz vezetőképes állapotban maradnom, különben jó pár ember halálát fogom okozni. Úgyis túlnépesedett a Föld. Éljen a környezetvédelem legújabb formája: Vezessen részegen!
Szinte lehetetlen parkolóhelyet találni. Elég népszerű lehet az éjszakai lepkék világában. Csodás. De legalább diákokkal nem futhatok itt össze. Mekkorát csalódnának bennem. Éljen a korhatár, és a kétajtós kidobóemberek.
Mi szerencsére könnyedén túljutunk rajtuk. Mintha ismernék unokatestvéremet. Azt hiszem ebbe a gondolatmenetbe nem akarok belemenni.
Szinte megtántorodom, ahogy mellkason vág a dübörgő zene. Rengetegen vannak. A levegő forró a táncparketten összesimuló testektől. Úgy vonaglanak, mit a partra vetett halak. Oké, talán kicsit elegánsabban, de akkor sem értem mire jó ez az egész. Ehelyett simán sétálhatnának egyet a parkban. Az még egészséges is.
Hosszas küszködés árán vergődöm csak el a bárpultig. Ha nem vigyáz az ember, elsodorják és ki tudja hol köt ki. Kimerülten rogyok le az egyik székre, társaim már sehol sincsenek. Valószínűleg csatlakoztak a táncolókhoz. Remélem hamar kiütik magukat, és mehetünk haza. Addig is rendelek magamnak valamit, majd italomat kortyolgatva pásztázom a tömeget. A villódzó fények és a lüktető zene már megfájdítják a fejem. Nem vagyok én ehhez hozzászokva.
Már nem is tudom hányadik poharat ürítem ki, de unokatestvéremék még mindig sehol. Néha egy-egy csinos csaj bepróbálkozik, de kedvesen lekoptatom őket. Nem ezért jöttem ide... meg amúgy is.
Kigombolok pár gombot ingemen, de ez sem segít. Kezd idebent túl meleg lenni. Talán ki kéne mennem, majd ott megvárom őket, igen, ez lesz a legjobb. Nehézkesen összekaparom magam, sőt még viszonylag stabil lábakon sikerül elindulnom kifelé. A lökdösődő táncolók nehezítik a mutatványt, de a fal mindig segít. Ki fog így hazavezetni? Lehet, hogy a taxinál kell maradnunk.
Pafff...
Hé, valami nem stimmel. Vakon tapogatom a kemény valamit, ami az utamba került. Na ez meg?
- Mit szólnál egy kis italhoz? - na meg, szia cica van gazdád? Hátrébb lépek és fölpislogok az úttorlasz arcába. Kicsit nehezen áll össze a kép, de ez a pasas hatalmas. Kicsit olyan, mint egy törzsfejlődési zsákutca, és egy szteroidos gyúrógép kereszteződése.
Felnevetek, mire csak bambán bámul rám.
- Na figyel őstulok, én...
- Velem van - na ez nem az én hangom volt. Ki a fene beszél helyettem?!
Egy kar fonódik derekamra, és már húz is el minél távolabb újdonsült haveromtól. Bár kissé kóvályog a fejem, ezt az illatot felismerem. Ó mindenható, add hogy csak beképzeljem az alkoholtól.
Berángat valahová, nekilök a falnak, de percekig csak azon dolgozok, hogy visszanyerjem látásom. Ekkora fényben kiégnek a látóidegeim, ez nem normális.
Aztán végre valahára helyére ugrik minden. A hallásom nem vert át, tényleg a csábító kék szemekbe pillanthatok, bár most nincsenek szemüveg mögé zárva. Így csak még jobban fest.
- Craig, képzeld, tegnap még meg akartalak keresni. Mekkora szerencse hogy pont megtaláltalak - jókedvűen nevetgélve nézek arcába. mintha megdöbbenne egy picit.
- Jól érzed magad, Mizu? - micsoda haaaaang. Ritmusos kis szambát jár tőle a gyomrom.
- Fergetegesen! Olyan vidám kis hely ez itt. Bár tudod mi van? Rád haragszom. Szörnyen gonosz dolog viccet űzni az emberekből. Anyukád nem tanított meg, hogy tiszteld a melegeket? - ismét tartok egy kis nevetgélős szünetet. Talán mond valamit, talán nem. Kicsit ködös most a fejem ahhoz hogy ilyenekkel foglalkozzak. - És tudod mi a legrosszabb? Ha tényleg meleg lennél, már rég vígan omlottam volna a nyakadba - vigyorogva hajolok arcához, mikor gyomrom vad szaltózásba kezd. Ellököm magamtól, berohanok az egyik fülkébe és vííígan köszöntöm ebédemet. Szép az élet.
Szerkesztve Onichi által @ 2010. 06. 13. 22:14:21
|
| timcsiikee | 2010. 05. 28. 00:26:25 | #5203 |
Karakter: Craig (Onimnak)
Craig:
Lassan megfordul, így közvetlen közelből néz mosolygó arcomba, és pedig szörnyen élvezem ezt a közelséget. Megpróbál eltolni magától, de erősebb vagyok.
- Craig...el-elengednél? Én ne... – rebegő ajkaira tapadok azonnal, nem bírom már tovább tartani magam. Mintha elgyengülnék, Ő pedig felerősödne, olyan könnyedén lök el magától, és kissé értetlenül nézek rá. Igazán erős, és már épp azt hinném, hogy téves ajtón kopogtatok, de az arcán pihenő pír számomra mindent elárul.
hosszú pillanatokba nyúlóan csak figyeljük a másikat, majd Ő elmosolyodik.
- Elég lett volna egy egyszerű köszönöm, vagy egy kézfogás. Azt hiszem összekevertél valamelyik kolléga nővel, Craig – azt hiszem nem jól hallok. Vagy mégis? - Most... most mennem kell. A terem kulcsa ott van az asztalon. Viszlát... – felkapja a táskáját, majd egyszerűen kifut, és csak nézek utána tehetetlenül. Miért futnék utána? Teljesen értelmetlen. Úgyis lesz még alkalmam találkozni vele, megbeszélni pedig még több időnk lesz. Bármit.
Hehe…
~*~
Nyugodtan ülök egy üres teremben és fáradt sóhajjal javítgatom a dolgozatokat. Unalmas, szánalmas és csak egyre szánalmasabb mind. Remélem Mizu bekapja a kis csalit, és megtalál, mert… beszédem van vele… Testbeszéd. Höhö…
Már nem láttam egy ideje, a tanárit soha nem látogatja, és azon kívül nem igazán van időm nekem sem felkeresni. De talán… talán most.
Épp hogy befejezem gondolatmenetem, nyílik az ajtó, és természetesen a „várva várt” személy lép be rajta.
- Craig, zavarhatlak pár percre? – tudtam én.
- Csak nyugodtan. Foglalj helyet – intek egy szék felé.
- Azt már gondolom tudod, hogy jelenleg én felügyelek Sharlot osztályára. – még szép… másképp nem tudtam volna ezt „kitervelni”. De persze csak bólintok - Meséltek pár dolgot, és megígértem, hogy próbálok beszélni veled. Azt hiszem igazuk van, és... – de levakarhatatlan mosolyom sajnos elárul, de persze ez nem véletlen. Ő is okos, és azonnal rájön, hogy mi a helyzet - Ugye... nem direkt csináltad, Craig?
Leteszem tollam, felkönyökölök az asztalra, ujjaim összefűzöm és megtámasztom rajta államat.
- Ugyan mit? Nem tudom, mire gondolsz – mosolyodom el szélesebben, és mélyen a szemébe nézek.
- Dehogynem… szerintem pontosan tudod – kissé hátradől a széken, mintha ezzel próbálná a távolságot növelni közöttünk.
Felállok helyemről, és szinte azonnal követ, egyenesbe vágva magát. Már csak a szalutálás hiányzik, komolyan.
- Nyugi… - lépek egyet oldalra, mire Ő is ezt teszi, és elkezd szemezni az ajtóval.
- Szerintem… ez… nem volt jó ötlet, inkább találkozzunk a tanáriban jó? – futásnak iramodik, nagy lendületet vesz, de alig lép el egyet, én azonnal csuklója után kapok, és visszarántom magamhoz.
- Ne fuss el – azonnal szájára tapasztom kezem, és ő karomat ragadja meg, hogy lehúzza onnan – Ssss – sziszegek fülébe, hogy lecsitítsam – Nyugodj meg, mert akkor nem engedlek el. Vili? – suttogom fülébe mély hangon duruzsolva mire lenyugszik, és elernyednek karjai is. Helyes.
Lassan lecsúsztatom szájáról a kezem, de nem eresztem el, másik karommal még mindig ölelem.
- Mondd, mit akarsz tőlem? Kideríteni, hogy a férfiakat szeretem? Tessék! És most mit fogsz tenni? Kirúgatsz? Vagy gúnyolódni fogsz? – Műlkor azzal lepett meg, hogy azt hitte a nőkre bukom, most pedig ezzel a kis kitöréssel. Édes és szeszélyes fiú, mit ne mondjak? De azt hiszem pont ez fogott meg benne.
Megint csak vigyorogni tudok, mire meglepődik.
- Egyik sem… Arra nem gondoltál, hogy nekem is hasonló lehet az identitásom? Hm? – egyre közelebb hajolva duruzsolom, és puhán megharapom alsó ajkát hogy egy finom csókra hívogassam, de a gyengéd megadás helyett egy csípős pofon csattan arcomon, én pedig azonnal elengedem.
- Ne szórakozz velem! – veti felém a szavakat dühösen, ujjával felém mutatva, majd kitrappol a teremből, és becsapja maga után az ajtót.
Zsibbadó arcomra simítom kezem, és dörzsölni kezdem. Szusszanok egyet, majd elmosolyodom. Nem kicsit ütött a kicsike.
Úgy látszik, hogy őt nehéz lesz betörni, pedig sokkal könnyebbnek hittem. Hmm…
|
| Onichi | 2010. 05. 24. 23:33:52 | #5167 |
Karakter: Mizu (Timcsimnek)
Mizu:
Egy hete kezdődött a tanítás. Lehet hogy furcsán hangzik, de kifejezetten vártam. A szünetben hiányzott ez a rengeteg gyerek. A zsibongás, a fölhangzó nevetések és az egész hangulat ami egy iskolában uralkodik. Imádok tanítani, igaz még csak két éve dolgozom itt, de olyan, mintha az összes kölyköt ismerném. Jó oké, talán nem az összeset, de a jelentős részüket.
Persze elismerem, jól jött ez a kis pihenés, és legalább volt időm hazautazni. Már hiányzott a család. Oké, szeretem Amerikát, de mégsem Japán. Ez az egy gondom van vele.
- Jó reggelt Tanár úr!
- A reggel sosem jó - válaszolom szinte reflexszerűen, a szokásos széles mosollyal arcomon. A csapat lány csak vihog egy kicsit, majd eltűnnek a termükben. Azt hiszem ma velük is lesz órám. Hmm, az óráról jut eszembe.
Rá sem kell pillantanom az apró készülékre, a csengő megadja a választ ki nem mondott kérdésemre. Ó a fene, ez sem lesz az én napom. Még időm sem volt beugrani a tanáriba, na mindegy, inkább siessünk.
Kettesével szedem a lépcsőfokokat, és amint rákanyarodok a labor folyosójára fölhangzik a tapsvihar. Hát ez meg? Lemaradtam valamiről?
Kérdő tekintetemre csak halk nevetés hullázik végig a társaságon, végül az egyik srác vigyorog rám.
- Gratulálunk Tanár úr, csak 3 percet tetszett késni, ez pedig új rekord - a többiek bólogatva helyeselnek, én pedig zavart vigyorral igazítom meg szemüvegem. Igazuk van, az elmúlt egy héten nem sikerült pontosan ideérnem. De hát ha olyan nehéz reggel fölkelni. Nekik ennek csak örülniük kéne.
Mosolyogva tárom szét karjaim, és egy mély meghajlást produkálok.
- Arigatou gozaimasu. Remélem órán is ilyen jókedvűek lesztek - kiegyenesedve lépek a laborhoz, előkapom a kulcsom, és már ki is tárom előttük az ajtót - Nyomás befele mindenki!
oOoOo
Az igazgató. Komolyan mondom az a fickó kikészít. Olyan lehetetlen dolgokkal tud néha előállni, hogy az már vicc. Biztos megint egy fenomenális ötlete támadt, ezért hívat magához egy szünetben. Remélem gyors lesz, mert még elő kell készítenem pár vegyszert. Most jön a mai nap legjobb órája, egy kis kísérletezéssel. Ha másért nem is, ezért biztosan bejárnék tanítani.
Jókedvűen viszonozva a köszönéseket loholok végig a folyosókon. Kivételesen megváltam köpenyemtől, hisz mégis csak a főnökömhöz megyek. Nem mintha így sokkal elegánsabb lennék. Még mindig nem hordok sem inget, sem nyakkendőt, de ezt már megszokhatta. Talán nem is vár mást tőlem. Viszont már nagyon kíváncsi vagyok mit akar.
Az igazgatói iroda pont a tanárival azonos folyosón van. Ma még nem is volt időm beköszönni. Ha hamar végzünk, akkor azt is megejtem, nehogy a végén megharagudjanak a kollégák. Fontos a jó hangulat.
Halkan kopog a vaskos ajtón, és szinte azonnal meg is kapom a választ. Már nagyon várt, ami rossz jel. Valamin töri a fejét.
- Jó napot...
- Gyorsan ülj le Mizu, szeretném hamar letudni - vág szavamba, türelmetlenül dobolva az asztalon. Nem értem hova siet. Egész nap más dolga sincs, mint terpeszkedni a kényelmes bőr fotelében, és leszúrni egy-két haszontalan diákot. Mindegy, nem ellenkezek vele, inkább lehuppanok az egyik kényelmesebb székre.
Kíváncsian pillantok föl az igazgatóra, és igyekszem megfékezni föltörő nevetésem. Igazán vicces újra itt ülni. Sosem hittem volna, hogy még elő fog fordulni. Úgy tűnik az élet képes furcsa dolgokra.
- Lenne egy nagy kérésem - hát, mit ne mondjak jól belecsapott a közepébe. Hol marad az óvatos puhatolózás? - Sharlottal történt egy kis baleset, így pár hétig nem tud bejönni tanítani...
- Sajnálom, de nem! - most én szakítom félbe. Passzolgassuk csak azt a labdát egy kicsit. - Így is rengeteg órám van, amit nem győzök, szóval lehetetlen hogy az övéit is bevállaljam.
- Nem is ezt akartam kérni - egy legyintéssel intézi el a dolgot, és becsukja szemeit. Egy kicsit tényleg fáradtnak tűnik. Lehet hogy nem tesz neki jót az öregedés. Pedig jobb napjain igazán rendes ember. - Egyszerűen csak annyi, hogy figyelj az osztályára. Hallgasd meg a panaszaikat, és ne hagyd hogy túl szabadnak érezzék magukat. Menni fog? - halántékát masszírozva pillant föl rám. Most komolyan ennyi volt a kérése, hogy segítsem a srácokat? Ismerem Sharlot osztályát, nem lesz velük gond. Kicsit pimaszok, de hát melyik fiatal nem az?
- Természetesen. Leszek a lelki szemetesük, és majd hátsón billentem őket ha valami nincs rendben - egy biztató mosoly kíséretében fölállok, és látom a megkönnyebbülést az arcán. Én voltam az egyetlen aki el merte vállalni őket? Nem hiszem. Akkor meg mi a baja? Lehet hogy tényleg öregszik. Furcsa és szenilis lesz. Jó kis kilátások...
- Köszönöm Mizu.
- Ez csak természetes. Viszont ha nem bánja az Igazgató úr, akkor én most elmennék - egy bólintással meg is kapom az engedélyt. Most kéne tisztelegnem jó kis megbízott módjára, de inkább lemondok róla. Nincs jó kedvében. - Viszlát.
Persze a tanáriba nem maradt időm benézni. Így is örülhetek ha fölérek és sikerül bármit is előkészítenem. Lehet hogy kicsit előrébb kéne állítani az órámat, akkor odaérnék mindenhová.
Ezt a gondolatot azonnal el is vetem. Akár két perccel is kevesebbet aludni? Az már fölérne egy kis mazochista hajlammal. Brrr...
- Mizu - a lecsendesedett folyosón kicsit bizarrul hangzik a nevem. Viszont ezt a hangot akárhol felismerem. A kedvenc matek tanárom.
Széles mosollyal pördülök meg.
- Áh, Craig - mintha a teljes ellentétem sétálna felém. Kicsit magasabb nálam, de ő mindig elegáns, ráadásul olyan tekintély sugárzik belőle, amit még a diákok sem tudnak átvészelni. Azt hiszem ő az iskola mumusa, aki a rémálmokban szerepel.
- Ha ma tanítás után ráérsz, megbeszélhetnénk a tanmenetet, hogy a kölyköknek könnyebb legyen - na igen, ez az a mosoly, amiért úgy odavannak a kolleginák. Oké én is, de jobb ha nem hangoztatom. Amúgy is Craig csak egy kedves kollégám, akivel kénytelen vagyok összhangban dolgozni, különben túl sok diáknak kéne osztályt ismételnie. Nesze neked kényes egyensúlyok.
- Persze, három után a laborban leszek - labor. Ó a fenébe! - De most megyek is, órám lesz - biccentve köszönök és már igyekszem is. Egyszer azért kipróbálnám milyen időben beérni.
oOoOo
Végig pillantok asztalomon, és igen. Azt hiszem kész vagyok. A papír kikészítve, az irataim elpakolva. Így amint Craig megérkezik már indulhatok is haza. Még szerencse, hogy tegnap megcsináltam a tanmenetet, így mindkettőnknek megspóroltam jó pár unalmas órát.
Utoljára még átnézem táskám, hogy minden megvan-e, mikor két kéz landol mellettem az asztalon, és valaki a hátamhoz simul.
Akaratlanul is összerezzenek, amint megérzem a jól ismert illatot. Itt valami negyon nem stimmel.
- Craig, te…
- Nyugi… - hogy a fenébe nyugodjak meg ilyen helyzetben? Ez valami amerikai hülyeség amiről az elmúlt években elfelejtettek tájékoztatni? Vagy Craig egyszerűen csak szívatni próbál, mert rájött hogy... hogy én...
Nagyot nyelve figyelem ahogy ujja végigsiklik a bonyolult táblázaton, halk megjegyzéseket téve egy-egy résznél. Én általában értékelem a vicceket, de ez már kicsit sok. Igazán elléphetne mögülem.
- Látom már készültél - forró lehelete bizsergeti nyakamat, szívem jóval gyorsabb ütemre vált. - Akkor ezt meg is beszéltük… azt hiszem… - mély hangjával dörmög fülembe, és már csak hab a tortán ajkai érintése a nyakamon. Ez már tényleg túllép minden határon.
Kicsit nehézkesen, de megfordulok, tenyereimet mellkasának feszítem és próbálok komolyan nézni arcába. Elég nehéz feladat... szemeinek közelről még lehetetlenebb ellenállni. Mint két veszélyes, mélykék örvény, ami ha egyszer magába ránt, már nincs visszaút.
- Craig...el-elengednél? Én ne... - egy egyszerű csókkal folytja belém a szót. Csókkal?! Biztosan csak képzelődöm. Lehet hogy nem figyeltem oda, és valamelyik kölyök hallucinogén gázt fejlesztett? Pedig olyan valóságosnak tűnik.
Lehunyom szemeim, és egy pillanatra átengedem magam követelőző ajkainak. Sosem gondoltam volna, hogy Craig... Craig?!
Mint akit darázs csípett meg, úgy lököm el magamtól. Elvörösödve rázom meg fejem. Nem hiszem el, hogy ez történt. Biztos rájött, hogy a férfiakhoz vonzódom, és viccet akart csinálni belőlem. én pedig hagytam magam. Legszívesebben mindkettőnket fölképelném.
Hosszú percekig csak némán nézünk egymásra. Szinte vágni lehet a feszültséget, méghozzá egy jókora metszőollóval. Talán a reakciómra vár. Lehet hogy így akarta kideríteni, hogí jól gondolta-e. Akkor viszont próbáljuk nem elveszteni a fejünk.
Elmosolyodva nevetek föl és megigazítom félrecsúszott szemüvegem.
- Elég lett volna egy egyszerű köszönöm, vagy egy kézfogás. Azt hiszem összekevertél valamelyik kolléga nővel, Craig - még mindig nevetgélve kapom föl táskám, és kezdek az ajtó felé araszolni. - Most... most mennem kell. A terem kulcsa ott van az asztalon. Viszlát... - darálom egy szuszra, és kimenekülök a teremből, meg sem állva autómig.
Mi volt ez az egész? A kormányra borulva, fáradtan hunyom le szemeim. Ha tényleg rájött, akkor holnap már ezen fog csámcsogni az egész iskola. Ami a legrosszabb, hogy még az állásomba is kerülhet. Ahogy észrevettem, Amerikában sokkal nehezebben fogadják el a dolgot.
Csak tudnám mit ártottam neki. Bár lehet, hogy puszta unalomból teszi.
Halk sóhajjal indítom be a motort, és gurulok ki a parkolóból. Bárcsak ne lenne igazam.
oOoOo
A következő napokban úgy tűnik meghallgatásra talált a kérésem. Semmi sem változott, ha eltekintünk attól, hogy nem járok le a tanáriba és igyekszem elkerülni Craiget. Lehet hogy tévedek, és semmi hátsó szándéka nem volt, mégis jobb nem játszani a tűzzel.
Igazából nincs sok időm gondolkodni ezen. A tantervem ott maradt az asztalon, de reggel már nem találtam meg. Még szerencse hogy volt másolatom, mert nagy gondban lennék. Rengeteg órám van, és ki sem látszok a javításra váró dolgozatokból. Ezenkívül még örökbefogadott osztályomat is pátyolgatnom kell. Fene se gondolta volna, hogy ennyi gond van velük. Nem hiába nem vagyok osztályfőnök. Túl sok odafigyelést igénylő munka ez nekem. Bár azért nem bánom a dolgot.
oOoOo
- Valaki gyorsan vésse föl a táblára a 197-es feladatot - semmi mozgás. Oké, hogy pénteki utolsó óra, de még a szokásosnál is jobban szét van esve a társaság. Ahogy végigpillantok rajtuk, csak bágyadt, üres tekintetekkel találkozok. - Ugyan már, ez egy egyszerű elektrolízis. Esetlen ajánljak cukorkát a helyes megfejtőnek? - semmi válasz. Itt komoly problémák vannak.
Sóhajtva teszem le a krétát, kezeimet beletörlöm köpenyembe, és az asztalra ülve pillatok végig újra kis pártfogoltjaimon.
- Meséljetek, mi a gond. Zúdítsatok rám mindent - mosolyogva tárom szét karjaimat, mire jó néhányan összenéznek. 3...2...1...
- Matek óránk volt - jön kórusban a válasz. De jó lenne, ha a feladatokra is így tudnák a megoldást. Na jó, ne akarjak túl sokat egyszerre.
- Szóval a jó öreg Craig - mosolyogva igyekszem leplezni, mennyire nem tetszik a dolog. Annyi tanár közül, miért pont vele kellett problémának lennie? Ez az én szerencsém.
- Ha elmondjátok mi történt, ígérem megpróbálok megegyezni vele - persze nem is kell több noszogatás, megindul a panasz lavina. Nesze nektek természeti katasztrófák.
oOoOo
Zavartan igazítom meg szemüvegem. Csak nyugalom Mizu, tegyél úgy, mintha hétfőn mi sem történt volna. Lehet hogy már ő is elfelejtette. Öhm.. lehet ilyet elfelejteni? Persze az amnézián kívül.
Bátorságot gyűjtve szugerálom az ajtót. A legutolsó vizsgám óta nem izgultam ennyire. A tanáriban mondták hogy itt keressem, de remélem hogy tévedtek.
Persze nem menekülhetek előle örökre, és az sem volt szép, amit az ideiglenes osztályommal csinált. Nem gondoltam volna, hogy képes így kiszúrni diákokkal.
Ez a gondolat megadja az utolsó löketet, és felbátorodva nyitok be a terembe. Szerencsémre egyedül van, éppen pár dolgozatot böngészve hajol asztala fölé, vöröses tincsei arcába lógnak, így nem látok belőle semmit. Sebaj, hajrá.
- Craig, zavarhatlak pár percre? - a szokásos kifejezéstelen mosollyal fordul felém, mint eddig mindig. Oké, ezek szerint semmi nem változott. A nagy kő legördül szívemről, és minimum három kilóval könnyebben lépek beljebb.
- Csak nyugodtan. Foglalj helyet - rendíthetetlen mosollyal ülök le az egyik asztalra, szemben vele. Felesleges jópofizni, és amúgy is célom, minél előbb befejezni ezt a beszélgetést. Kicsit zavaró hogy kettesben vagyunk.
- Azt már gondolom tudod, hogy jelenleg én felügyelek Sharlot osztályára - bólint. Oké, egy pipa. - Meséltek pár dolgot, és megígértem, hogy próbálok beszélni veled. Azt hiszem igazuk van, és... - elakadok egy pillanatra. Na várjunk csak. Ez az elégedett mosoly, és tekintet... az nem lehet.
Döbbenten pislogok párat, és csak hangtalan tátogásra vagyok képes, mint egy buta hal. Képtelenség. Nem tehetett ilyet, biztosan csak beképzelem magamnak. Ennyire ő sem lehet aljas. Ha csak ide akart csalogatni... Nem! Nagyot nyelve rázom meg fejem. És ha mégis? Muszáj megkérdeznem.
- Ugye... nem direkt csináltad, Craig?
|
| timcsiikee | 2010. 05. 11. 18:05:06 | #4945 |
Karakter: Craig (Onimnak)
Craig:
Zsebre vágott kezekkel lépkedek kényelmesen, a hónom alatt egy mappával, ami tele van minden féle jegyzettel. Tanmenet, ülésrendek, órai anyag vázlatok, és persze a napló. Alig egy hete, hogy újra elkezdődött az iskola, és az ősz még közel sem tűnik igazán közelinek, mert dög meleg van. Rajtam is most csak egy ing feszít, ujjai alkaromon egészen könyökömig felgyűrve, hogy ne legyen krétás, amikor órán a táblára írok. Most is egyik teremből a másikba haladok, lesz egy jó pár órám, hisz sok bagázsnak a matekot, jó párnak meg a fizikát is tanítom, és nem utolsósorban ott vannak az érettségizők is. Bele sem merek gondolni mi lesz, amikor jövőre saját osztályt kapok.
Kegyetlen kis mosoly kúszik arcomra a gondolatra. A kis drágák. Ahogy észre vettem, minden évvel egyre elfajultabbakká válnak a kölykök, na de… majd megtanulják mellettem, hogy mi a fegyelem. De meg ám. Hehe…
Mosolyogva lépek be a terembe, de persze nem kedves, inkább gúnyos, és azonnal összerezzennek a diákok a padban, mikor meglátnak. Leteszem az összes cuccom a padra, be záratom az ajtót, megvárom a hetesek jelentését is.
- Ne féljetek bogárkáim, nem foglak ma megszívatni titeket – közlöm negédes hangon, mire fújnak egy nagyot megkönnyebbülve – Ettől függetlenül, tanulni fogunk. Nyissátok ki a füzetet…
~*~
Már csak egy órám van hátra mára, és pihenhetek egy keveset… de előbb. Beszélnem kell a kémia tanárral, hogy egyeztessünk. Félmosoly kunkorodik a szám sarkába, ahogy felidézem alakját.
A kis édes. Addig „illegeti” magát előttem, míg a végén elkapom, persze ő erről nem igazán tud, hisz akaratlanul is úgy tesz, hogy azt érezzem fel akarom falni.
Hehe… Egyszer ez úgyis bekövetkezik… és fincsi lesz.
Befordulok a tanári felé vezető folyosón, és őt látom meg, azonnal fel is csillan szemem.
- Mizu! – ejtem ki nevét kisebb akcentussal hangosan, és azonnal megáll, és felém fordul. Nos igen, ő egy igazán ínycsiklandó egzotikum, kevés a japán finomság Amerikában.
- Áh, Craig! – mosolyodik el mindent tudóan, szerintem máris tudja, hogy mit szeretnék mondani. Amit minden évben év elején, amikor elkezdődik a tanítás, és természetesen az igazgató érdekesebbnél érdekesebb órarend összeállításokkal áll elő. Hahh… Csak öt éve vagyok itt, de azt hiszem sosem fogom megszokni.
- Ha ma tanítás után ráérsz, megbeszélhetnénk a tanmenetet, hogy a kölyköknek könnyebb legyen – sármos félmosolyra húzom számat lenézve rá. Alig egy fél fejjel alacsonyabb nálam, és az arca… mrr nem is haladok tovább.
- Persze, három után a laborban leszek – végszóra felkondul a csengő, és azonnal kapkodóssá válik – De most megyek is, órám lesz – int búcsút, és meghúzva lépéseit siet el.
Távolodó alakja után figyelek, nem utolsó sorban a ringó kis popsikat a nadrágban. Nem fogom már sokáig bírni.
~*~
Az óra végezte után megvárom míg sokkal csendesebbé válik a környezet, összekapom mindenemet, hogy kényelmesen indulhassak majd haza, ha végeztünk. A tanárok is szálingóznak haza, csak páran maradnak. A labor felé megyek, ahol már vár az én kis tanárkám.
Szinte nesztelenül lépek az ajtóba, és figyelem ahogy nekem háttal állva matat valamit. Szépen maga mellé van készítve a lap, amivel egyeztetni fogunk majd. Elmosolyodom, és közvetlen mögé lépek, hátához simulva teszem tenyereimet az asztalra.
Megőrjít az illata. Meglepetten megfeszül hirtelen, érzem ahogy megremeg.
- Craig, te…
- Nyugi… - csitítva a lapja mellé teszem az enyémet, ujjaimmal egyeztetni kezdek – Ez jó… ez is jó – számolom a heteket és majdnem mind egyezik, azaz mind az egy hónap, ahol egymáshoz közel járó anyagokat adunk – Látom már készültél – fordítom felé arcomat, és óvatosan nyakába lehelek – Akkor ezt meg is beszéltük… azt hiszem… - mosolyodom el, majd ahogy erősebben érzem meg illatát, haját, ellenállhatatlan vágyamnak engedek, és a nyakába csókolok, és közelebb simulok hozzá, gátat szabva menekülésének. Nem bírom ki, itt és most felfalom.
|
|
