|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Laurent | 2013. 08. 06. 21:43:46 | #26746 |
 Karakter: Reizo
Megjegyzés: ~Lulu~ Csibének
Ryu:
Kiáltás, furcsa lökés, én pedig még mielőtt felébrednék, kezembe kapom a kis túlélőmet, és kattan a kakas. Lassan úszik be a kép is a reggelbe. Egy igen rémült csibe pislog rám az ágyról, és tökéletesen, kielégítően mezítelenül, emlékeztetve, hogy miért is vagyok ennyire higgadt és kielégült.
Körbepillantok, majd úgy döntök, hogy inkább a helyzet rémíti meg így, és elteszem a fegyveremet. Bár úgy vélem, sejtette, hogy van nálam ilyesmi. Aztán egy hirtelen mocorgást követően lepottyan az ágyról, és feljajdul. Kissé aggódva araszolok az ágy széle felé.
- Kim! Kim, jól vagy? - de ő csak rémülten néz, és hátrál... fura.
- Te... - alig hallom a hangját, de látom a száját mozogni. - Mi… mit csináltunk?
- Kim... - Úgy látszik kissé megrázta a dolog, így igyekszem lenyugtatni, de ahogy mozdulok felé, úgy menekül...
- Ne közelíts!
Ruháit kapkodja, mielőtt megmozdulhatnék. Próbálok halkan beszélni hozzá, de túlságosan a sokk hatása alá került, talán nem is hall. De legalább nem közelítek, nem próbálom még jobban hergelni, mert nem hiányzik nekem néhány monokli sem. Csak ne nézne ilyen csalódottan!
- Kim... - lassan araszolok felé, úgy tűnik csak így figyel fel rám.
- Hagyj békén! - és hátrál - Én nem… Nem akarlak látni! Csak.. Csak hagyj békén!
És úgy tűnik el a szobából, mintha a pisztollyal kergetném. Azt hiszem ez az ébredés lehetett volna jobb is... A hajamba túrva szusszantok fáradtan. Eleget ittam tegnap ahhoz, hogy egy ilyen korai és érzelem dús reggelhez még ne legyek elég fitt... Csak remélni tudom, hogy majd az ihlet megszáll, hogy mit is kellene mondani neki, amitől kissé megenyhül. Merthogy a csibe túl édes ahhoz, hogy csak úgy eleresszem. Irány tervezgetni mondjuk az ágy kényelmes melegéből... Egy kicsit magára hagyom most az én kis csibémet, hogy lehiggadjon.
~*~
Az élet azonban megy tovább. Kim kerül, de hatalmas ívben, én pedig teszem, hogy semmi sem történt, mert nem akarok jelenetet a hajó fedélzeten. Szóval flörtölgetek, üzleteket kötök, és a hajó telefonról sűrűn mennek a telefonok a part felé, hogy ott mi várjon engem és hol. Azt hiszem az elveszített pénzt igen gyorsan szereztem vissza. De látom, ahogy a kis csibém napról napra egyre sápadtabb, és a szemei meg egyre nagyobbak, mintha kevesebbet aludna. Talán így is van.
És miután ennyi ideig került, szinte meglep, hogy a késő esti fedélzeten pont bele futok bele. Látom, hogy fut ki minden szín az arcából, és hogy fordul a tekintete körbe, hogy keressen valakit, aki megmentheti, de a mázlim, hogy van kabinban, vagy a bárban ül mindenki, így egy teremtett lélek sincs itt. A fal mellett indul el, egyenesen a farkas kezei közé.
- Meddig akarod ezt játszani, Kim? - ideje a nyuszit kiugrasztani a bokorból.
- Mit? - rémülten hátrál a közelségem elől, de legalább nem hagy figyelmen kívül.
-Tudod te...
Mosolyommal utalok minden kimondhatóra és kimondhatatlanra, amitől hirtelen menekülőre fogja, de már eleget agyalt ezen. Nem hagyom futni. Még nem. A falra kenem, és csapdába ejtem, hogy meghallgasson. El kell ültetni a bogarat a fülébe. Ezt a játékot ketten játsszák!
- Hagyj békén! - mosolygok, és elérem a célom, mert a zavar felvillan rajta.
- Ugyan már Kim.. Mitől félsz? Semmi rosszat nem tettem veled… Te is annyira élvezted amennyire én. - szemei majd kipottyannak, gyanúsan csillognak, és rémülten néz engem.
- Nem… Én nem.. - lábamra tapos, és felkiált. - Hagyj! - lazuló fogságomból megszökik, karcsú alakja távolodik, de nem megy el, és ez nekem elég. Dühösen néz, de a rémülete akkor is ott az arcán. Némi düh mögé rejtem szórakozottságomat. Úgyis az enyém, és innen nincs menekvés. - Mi a fenét akarsz?! Nem volt elég? Elvetted amit akartál. Megkaptál! Most már szállj le rólam!
Talán nem is csibe, hanem cica? Meglepődök. Tehát ő ennek lát? Erőszaktevőnek? Ejj, akkor sürgősen fel kell homályosítanom, hogy ez nem így megy, nem vagyok én valami perverz, aki csak úgy a maga kedvét hajszolja. Velem mindenki legalább olyan jól érzi magát, mint én magamat. De persze az első akkor is én vagyok. Így lassan mosolyra húzom a szám. Megvagy, és nem eresztelek. Elfordul, és dühödt léptekkel trappol a kabinja felé, nem is nézve hátra. A csendben a tenger moraja nem nyomja el az ajtó csattanását. Micsoda hév!
És ez a hév az ágyban is kell nekem! Nem csak az alkoholgőzös kábaság, hanem az igazi szenvedély, az igazi tűz! És én meg is fogom szerezni, mert én az a típus vagyok, aki megszerzi, ami neki kell, és jár. Nincs menekvés, csibém. A sötét folyosón libabőröztetően gonosz vigyorra húzódik a szám. Megvagy, csibém!
~*~
Másnap már szándékosan keresem a társaságát. Amíg kártyázik, ott állok az asztal mellett, vagy legalábbis a közelében, és figyelem. Látom a testtartásán, hogy ideges, remeg, és a vasvilla tekintet... Majd menekülne, de én felszívódok, és amikor biztonságban érzi magát, és nekilát egy újabb körnek, megjelenek, hogy lásson is. És egyre hajszoltabb a kinézete. Merem állítani, az ebédjét is csak bedobálta, és rohant, nehogy megtaláljam. Sötéten kuncogok.
Szándékosan az útjába állok, hogy ki kelljen kerülnie, küldetek neki rágcsát, és persze alkoholmentes üdítőt, nehogy azt higgye, újra le akarom itatni. És így estére úgy vélem eléggé előkészített. Teljesen ráhangolódott már a jelenlétemre, a lényébe ivódtam. És az első lépéshez ez kell. Eddig is úgy vélem, hogy sokat jártam az eszében, de most elértem, hogy egyszer se gondoljon rajtam kívül másra.
Nem csoda hát, ha kissé tépázott kinézete van, mire a késő esti vacsoráról somfordál a kabinja felé. És persze, előre kiszámítható lévén, könnyedén egy lépéssel előtte járok, és a sötétben kinyúlok érte, és magamhoz rántom. Mielőtt fáradt agysejtecskéi megmozdulhatnának, én meg nyelvemmel a megnyikkanó ajkak közé nyomulok, testemmel a falhoz préselem, és két kezemmel a tincseit, és az oldalát, combját barangolom be. Ó, megint édes az íze, gondolom valami édeset ehetett vacsorára! Kiváló! Megcsócsálom az ajkait, és finoman simítok végig a combjain.
Tehetetlenül nyüsszent, majd megremegve lök egyet rajtam, és zihálva remeg a falra kenve, holott én már egy jó ideje odébb állok tőle, ajkaimról lenyalintva az ízét. Tág pupillákkal nézek rá, habár sötétben nem hiszem hogy látna. Ez a kicsi csibe képes pillanatok alatt felizgatni, és ha nem lenne egy kis tartásom, most álló farokkal néznék vele szembe.
- Csak hogy tudd, csibém... Ahhoz, amit mi csináltunk, ketten kellenek. És soha senkit nem kényszerítettem. Te kértél, én adtam, és elvettem, ami nekem kellett. - hangom mély és rekedt, alig ismerhető fel, de örülök neki, hadd lássa, mit művel velem. - És amíg ezt be nem ismered, addig a helyedben a hátam mögé néznék...
-Csak hagyj békén! - ó, az ő hangja is remeg, és kétlem, hogy a félelemtől... még a düh is kicsi szerepet játszhat ebben... - Nem akarok tőled semmit.
-Ejnye, Kim... - nyájas hangomtól a falhoz lapul. - Te kérted, hogy tegyem be abba a szűk, és csodálatosan forró seggedbe a fa...
-FOGD BE!!! - kiált fel, fülére szorítva a kezeit, én pedig öt ujjal fésülöm meg a tincseim. - Nem akarom hallani. Csak ne szólj hozzám!
-Ahogy akarod...
És a hangom most mélyebb, sokat ígérő. Azt hiszem ezzel az opcióval jobban járunk. Nyikkanva dobbant, és már csak a fénycsíkot nézem, amit maga mögött hagyott. Halkan felkuncogok. Azt hiszem muszáj egy ágybetétet keresnem ma éjjelre, mert a vágy szétfeszít, és frusztráltan nem vagyok túl jó taktikus. A bár felé fordulok, és ráérősen baktatok arra. Szerencse, hogy ennyien vannak ezen a hajón.
~*~
És betartom az ígéretem. Nem szólok hozzá, de megint egész nap az orra előtt vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja a kicsi csibe. Ahányszor a közelében vagyok, végigsimítok rajta, hozzáérek, jelentőségteljesen nézek rá, kacsintok, vagy rámosolygok, küldök neki megint inni és enni, fizetem amit rendel, egyszóval teljesen rátapadok. Nem hagyok teret neki, ingerlem. A villám körül futtatom nyelvemet, szándékosan talpas poharamon kétértelműen simítok végig ujjaimmal, ha nem figyel, a fenekébe markolok épp csak, játékosan, és finoman. És mivel én vendég vagyok, ő meg inkább ugye személyzet, nem szól. Keresett személy is vagyok, és jól fizető is, sokat fogyasztó. Szemeim folyton az Ő alakját keresik hát, és próbáljon akárhogy eltűnni vagy távolságot tartani, délutánra belátja, hogy képtelen rá. Buja, vágytól fűtött tekintettel nézem, egyértelmű jeleket küldve felé.
És lassan ez kezd pár embernek feltűnni az eddigi ágybavalóim közül. És segítenek. Nem beszélünk össze, csak észreveszem, hogy különböző technikákat vetnek be. Velem flörtölnek alig pár lépésnyire tőle, féltékennyé akarván őt tenni, elállják az utat, hogy körbe kelljen mennie, ahol én állok, vagy annyira nyomulnak, hogy én megyek őt ,,megmenteni” a tapadós kis vén fasziktól, akik igaz csak a harmincasuk közepén járnak, mégsem illenek hozzá, és ő is nagyon rémülten húzódik előlük, de hát egy tapasztalt cserkész elől segítség nélkül nem tud menekülni. Ilyenkor csak odalépek, és a derekát átkarolva elhúzom onnan, mire a másik fél meghunyászkodva feladja a harcot. Hozzádőlök, a hajába szagolok, és amikor már nagyon fickándozik, elengedem, igaz eléggé... Kelletlenül. Arcára, nyakára, vállára, mikor hova, egy csókot nyomok búcsúképpen, és úgy állok odébb, egy poharat véve kezembe.
És Így játszok egész nap, segítek neki a színét váltogatni. Hol sápadt, hol céklavörös. Én pedig jól szórakozom. De nem szólok hozzá, hiszen ő kért rá. Előbb vagy utóbb úgyis megunja. Ha meg megtiltaná, hogy hozzáérjek, akkor meg úgyis kegyetlenebbre váltana a játék. A személyzet a zsebemben. Vajon hogy tenne ki a szobájából, ha nem akarna hozzám érni? Megvillan a tekintetem, és mintha sejtené, hogy valami nagyon gonosz dolgon töröm a fejemet, elsápadva próbál kereket oldani.
Azt hiszem sok idő telt már el azóta, hogy hozzáértem valamely erogén zónájához. Ideje emlékeztetni rá, hogy miről is marad le...
|
| Lureka | 2013. 06. 18. 18:39:23 | #26206 |
 Karakter: Kim Pierce
Megjegyzés: ~ Launak
- Ezt idd meg. – búgja fülembe és egy poharat tart elém. Úúúú.. csak nem egy újabb finomság? Szemem felcsillan és kikapva a kezéből húzom le a pohár tartalmát. Viszont az íze, most nem olyan finom meleg mint eddig, hanem savanyú és.. brrrh… Megremegve fintorgok. Ez szörnyű volt! Mi a fenét adott ez nekem? Meg akar ölni? Bleee…
Viszont keze bocsánatkérően simítja meg pocimat, gyengéden cirógatva ujjaival és már is jobban érzem magam. Bár amikor keze ruhám alá csúszik kicsit bedurcizok. Oké, hogy bocsánatot kér, de annak is megvan a maga határa! És ez már kissé túlzás nem?
Számat nyitom, hogy hangot adjak nem tetszésemnek, de ajkai nyakamra tapadva fojtják belém a szót, és csak egy halk sóhajra vagyok képes. Az a finom melegség újra elönti testem és… valamit mondani akartam… valami fontoshat..
Keze feljebb csúszva kezdi el mellbimbómat kényeztetni, szinte kínozva és újabb hullámban önt el a forróság. Pont olyan, mint amilyen belőle árad. Olyan meleg.. biztonságot adó és.. Olyan.. jó..
A következő pillanatban már egymással szemben vagyunk és én kábán pislogok fel rá, de szinte azonnal támad és ajkaimat kezdi el újra kínozni. Halkan nyüsszenve, próbálom felvenni az iramot, de ahogy a számba tör érzem, hogy elvesztem. Nehm.. nekem ez nem megyh.. én..
Kezeim megint ingébe markolnak, hogy legyen valami kapaszkodóm, de.. ez sem segít. Túl meleg.. túl jó.. mi ez? hogyan csinálja ezt? Ryuuh.. honnan jön ez a forróság?
Érzem, ahogy megmozdul, és egy pillanat múlva már megint a hátamon fekszem, ő pedig felettem. Szemöldökömet összevonva nézek fel rá, de mielőtt esélyem lenne rájönni mi történt ingemhez nyúl és egy mozdulattal szakítja le rólam. Hééé! Ez egy minőségi ing volt!!
Mérgesen nézek fel rá, agyam kitisztul a hűvös levegőtől és már szólnék, hogy ezt is ki kell fizetnie, viszont a hangom megint elakad félúton átalakulva valami mássá..
Ajkai nyakamon rohannak végig, majd mellkasomra térve csókolják bőrömet, és úgy érzem, minden centiméteren, ahol hozzám ér, egy kicsit meggyulladok. Mih a.. Hogy csinálja ezt?
Nyöszörögve próbálok valamit mondani, vagy tenni ellene, de agyam cserben hagy, testem pedig képtelen ellenállni a forróságnak. Kábán nézek le rá, de ahogy tovább halad, bőrömet harapdálva.. Megfeszülve nyögök fel, szemeimet becsukva, majd újra kinyitva és felé nézve, hátha el tudom lesni ezt a varázslatot, amitől… amitől vége egyszer.. úgy érzem, hogy valami jó történik velem..
Alhasamat kínozza tovább és én nyöszörögve élvezem az érzést.. olyan.. olyan jóh.. mit csinálhat, hogy ennyire…
- Ahh.. – hangosan nyögök fel, ahogy keze ágyékomhoz ér, és egy másodperc múlva már csupasz lábaimat cirógatja, ugyan olyan forrón mint minden mást. A következő pillanatban már fogait is megérzem bőrömön és utána a puha csókját.. Kezem akaratom ellenére mozdul, és szőke tincsei közé túrok, majd belemarkolva próbálom elhúzni, de sikertelenül.. mintha meg sem érezné folytatja tovább és lassan úgy érzem, hogy elégek ettől a forróságtól.
Ajkait végül ágyékom felett is megérzem és szemeim kikerekednek az érzéstől és.. atthól, hogy… ugyeh nem azth…?
- Ryuh... Mith... – kérdezném, de forró leheletét érezve megremegek és minden gondolat kiszáll a fejemből.. Mith csihnálh..?
Ujjai közben mellkasomon és hasamon rohannak végig újra, míg az alsómba akasztja egyik ujját és elkezdi lehúzni. Ijedten kapok oda és nézek le rá félve. Neh.. azth.. ezt nehm akar…
Gyengéd csókokkal árasztja el kezem és látom szája szélén mosolyát is, és még ennek ellenére sem tudok ellenállni. Szívem lassan megnyugszik, ahogy finom meleg körbe ölel és… még akarok ebből a forróságból. Még többet..
Lassan az alsóm is eltűnik és gondolataim végleg csődöt mondanak. Testem remeg, ezért a forróságért, de.. nem kapok többet. Nem.. csak a combomat csókolgatja, de ott… ott miért nem? Akarok.. Még akarok ebből a melegből! Hogy.. hogy mind az enyém legyen.
Végül, mintha tudná mire vágyok ujjait megérzem ott… Gyengéden simít végig rajtam, amitől halk nyögés szakad fel belőlem. Kábán figyelem őt ahogy, lassan a szájába vesz és megfeszülök a rám törő forró hullámtól.
- Neh.. Ryuu.. – nyöszörgöm halkan, de úgy tűnik meg sem hallja, mert folytatja. Testem ég, de fogalmam sincs mitől és a forróság, ami ágyékomból áramlik egyre erősebb lesz, és.. már nem bírom. Kezeimmel az ágyneműbe markolok, és akaratlanul teszem nagyobb terpeszbe lábaim, hogy még közelebb legyen ez a forróság. Halk morranás üti meg a fülem, majd a következő pillanatban megszívja kis kincsemet. Hangosan nyögve feszülők meg, ahogy a forróság elönt, mintha egy vulkán robbant volna szét bennem.
Kábán pihegek az ágyon a plafont bámulva és érzem, hogy valamivel most belülről masszíroz és a kellemes érzés újra fellángol. Nehm lehet igaz… Én.. ezth nem bírohm..
Megjelenik előttem és ajkaival kényezteti újra számat, de még ahhoz sincs erőm, hogy visszacsókoljak. Lihegve nézek rá, és hagyom, hogy újra bőrömet kezdje kínozni felszívta megint azokat a forró lángokat. Felhevült testével hozzám simul, és én csak élvezni tudom az izmok és a meleg bőr érintését, nyelvének játékát. Ohh Istenem… Mi ez? Mit csinál, hogy ennyire..
Még egy dolgot nyom belém és a feszítő érzés még erősebb lesz. Nyögve karmolok hátába, fogaimmal vállába harapva, hogy kibírjam azt a forróságot amit ő kreál bennem. Mintha.. megint egy vulkán gyűlne bennem…
Váratlanul mozdítja meg ujjait bennem és a forróság szinte ellep. Felkiáltva feszülök testének, remegve a feszítő érzéstől és ettől az idegen eddig nem ismert dologtól, amit újra és újra felgyújt bennem.
- Mégh... – nyögöm halkan és újra megmozdul bennem. Hangos nyögéssel feszülök meg, vállába marva újra. Testem minden izma megfeszül és egy pillanatra a nevemet is elfelejtem a forróságtól. Mih.. ez?
Viszont folytatás helyett eltűnik a kellemes érzés. Csalódva nyögök fel és kábán pislogok fel Ryuura. Most miért vette el? Én akarok.. még.. sokkal többet..
Könyörögve dörgölőzök hozzá, és amikor oda igazítja a farkát… elégedetten lökök csípőmmel, hogy visszakapjam azt a meleget, de.. nem adja! Sőt csípőmet lefogva néz rám, és én nem értem.. miért? Miért nem folytatja?
- Mondd ki, mit akarsz, és én megadom neked. – szólal meg halk és nagyon mély hangon, de.. én nem értem. Mit mondjak? Én.. őt akarom.. hogy ugyan azt csinálja mint az előbb.. akkor most miért..? Érzem, ahogy megint végig siklik ott, de.. nem folytatja. Csak áll és néz rám.. Nem ez nem ér! El fog tűnni a meleg! Most miért csinálja ezt?!
- Kérlekh... – mondom halkan, de semmi reakció. - Gyhorshan!
- Mit kérsz?
- Most! – nyüsszögöm, szinte könyörögve, és próbálom közelebb húzni, de meg sem mozdul. Na… gyerünk.. még akarok. Még ilyen jó meleget akarok!
- Mondd és megteszem! – szólal meg újra és én félve harapok ajkamba. Azt akarja, hogy én.. én mondjam ki.. de..
- Tedd be! – motyogom halk zavart hangon, és megint próbálok közelebb kerülni, de nem mozdul. De.. miért.. mit akar még? Hogy azt is.. azt is mondjam ki? – A farkad! – fejezem be végül, halk hangon, és azt hiszem, ha eddig nem volt vörös az arcom most már biztosan az. Miért kínozz? Én csak meleget akarok.. ez olyan nagy kérés?
Viszont most végre megmozdul. Lehajolva csókol meg és én boldogan, fogadom ajkait. De közben.. közben megérzem.. Viszont most sokkal nagyobb mint az előbb.. és.. szétfeszít..
Szemeim könnybe lábadnak az érzéstől, és hangosan pihegve próbálok levegőhöz jutni, nem sok sikerrel.. Forró, kemény és belülről nyom szét.. Nehm.. ez nem olyan jó, mint az előbb.. De.. mi változott?
Végül nem megy tovább csak áll, de még ez sem az igazi. Nem olyan finom, és jó mint az előbb. Ryuu.. ez nem jó!
Gyengéden csókol meg, de most nem viszonzom a kedvességet. Viszont ahogy lassan kényezteti testem, újra felhevülök és egészen megfeledkezem a rossz érzésről. Boldogan élvezem, hogy újra meleg van, és érzem, hogy megint mozdul bennem, de most nem olyan rossz mint az előbb. Kicsúszik belőlem, de egy másodperc múlva, már újra bennem van és a forró hullám újra elönt. Felkiáltva feszülök neki, körmömmel hátába marva, és levegőért kapkodva. Ez az.. ez jó.. melehg..
Újra megcsókol, és mozogni kezd, de én már nem bírok hozzá igazodni. Hangosan nyöszörögve és levegőért kapkodva, próbálom feldolgozni a sok ingert, de képtelen vagyok rá. A forróság egyre nagyobb lesz és amikor kezével kincsemet kezdi el kényeztetni érzem, hogy teljesen elvesztem..
Lihegve, kapaszkodom vállába, hogy elbírjam viselni az egyre forróbb hullámokat. Csókol simogat és közbe mozog.. Hogyh.. hogy bírja.. én.. én mindjárth.. ő viszonth…
Váratlanul folyik szét bennem valami forró, amitől nem bírom tovább.. hangos kiáltással feszülök meg az ágyon, testemet neki feszítve, elmerülve a forróságban.
Pihegve térek magamhoz egy pillanatra. Érzem, ahogy simogat valamivel, de képtelen vagyok megmozdulni. Ez.. ez nagyon jó volt.. és még mindig meleg van. Nem fázom.. felmelegít és gyengéd és.. és úgy érzem mellette soha többet nem fogok fázni..
~~~***~~~
Éles, szúró fájdalomra ébredek. Oldalam ég, a fejem iszonyatosan sajog és szinte a sejtjeim ordítanak a fájdalom csillapítóért. De az árvaházban ilyesmi senkinek sem jár. Csak a verés.. aztán vagy túléled vagy nem…
Óvatosan próbálok megmozdulni, de csak azt érem el, hogy újabb fájdalom nyíllal a testembe. Halkan nyögök fel, és szemeim megtelnek könnycseppekkel. Miért? Miért kell ezt elviselnem? Miért kell itt élnem? Minden hónapban megvernek valakit.. vagy akár több gyereket is. És ezeknek adományoznak és csodálják amiért segítenek szegény szerencsétlen gyerekeken..
Szipogva bújok vissza a meleg párnához, hátha vissza tudok aludni. Bár nem tudom miért reménykedek. Még ha most jó, biztonságot adó meleg is van, túlságosan fáj…
Szemeim azonnal kipattannak és döbbenten nézek magam elé. Az árvaházban sosem volt meleg… soha.. és biztonságban sem éreztem magam. Minden reggel fáztam.. és ha elvertek akkor még jobban fáztam.. Akkor most miért..? Miért van meleg?
Értetlenül nézek fel. Nagy, meleg takaró, gyengéden ölelő karok.. Mi a..? Döbbenten nézek fel a nyugodt arcra. Szőke félhosszú tincsek, erős vonások.. én ismerem ezt az arcot. Ő.. Ryuu? De.. mit keres ő itt? Miért van az ágyamba és.. miért…MEZTELEN?!
Ijedten kiáltok fel, ellökve magamtól és elhátrálva tőle. Remegve nézek rá, egyre jobban pánikba esve. Mi.. Mi a fene van itt?!
Azonnal felkapja a fejét, a kezében egy pisztoly terem és kába szemekkel tartja felém. Pár pislogás után kitisztul a tekintette, és körbe nézve engedi le a fegyvert, majd kérdőn néz rám, de ez cseppet sem nyugtat meg. Sőt.. Ő miért nincs meglepve? Ő miért nincs kiakadva? Mi.. mi történt?! Mit csinál itt?! Miért meztelen?! És mi a fenéért aludtunk együtt?!!
Én ezt nem értem.. mi történt? Agyam próbálom erőltetni, hogy rájöjjek mi történt tegnap este, de csak újabb fájdalom hullám gyötör. Emlékszem, hogy leültünk beszélgetni és elkezdtünk kockázni, de… utána semmi.. mi a fene történt? Miért vagyok itt? És Ryuu miért…
Félve araszolnék még egy kicsit hátrébb, de a kezem a levegőbe markol és én nem túl elegánsan lebukfencezek az ágyról. Fejem hangosan koppan a padlón, és a hideg levegőtől összerezzenek, de ez a legkisebb bajom. Ha lehet, a szemeim még nagyobbak lesznek, ahogy a hátsómba is erős, szúró fájdalom nyíllal.
- Kim! Kim, jól vagy? – hallom meg Ryuu hangját, és a következő pillanatban meghallom a takaró suhogását. Azonnal felkapom a fejem és rémülten kezdek el hátrálni tőle, négykézláb mint egy rák, de… nem érdekel. Ő.. komolyan? Ő.. mi.. azt.. Nem! Nem lehet!!
- Te… - suttogom halkan, és meztelen valóját látva még jobban kétségbe esek. – Mi… mit csináltunk? – kérdem félve, de a fejemben már ott ordít a válasz. Mind a ketten csupaszok vagyunk, mindenem fáj.. de a legrosszabb hogy.. ott.. ott is.. Belsőm ordít még a gondolat ellen is, de ennél okosabb vagyok. Sokkal okosabb.. Ezért is tudtam mindig megszökni és megúszni dolgokat.. mert gyorsan rájöttem mi is történik.. vagy ez esetben történt.
Szemeim könnyesek lesznek, fejemet leszegve nézek magam elé és meg se próbálom megállítani könnyeim. Nem.. ez nem lehet.. én.. hogy lehetek ilyen hülye? Miért bíztam meg benne? Miért történt ez..? Miért mindig engem kell kihasználni?!
- Kim – szólal meg halk nyugodt hangon, és más körülmények között talán még hatna is rám ez a hangnem, de most nem. Hallom, hogy újra elindul felém és én rémülten mászok még hátrébb.
- Ne közelíts!! – kiáltom félve és ruháim felé mászva. Megáll, de ez nem nyugtat meg. A gombóc a torkomban egyre nagyobb és képtelen vagyok leküzdeni a pánik hangulatot. Ruháimhoz érve gondolkodás nélkül kezdem el magamra kapkodni őket, vagyis ami maradt belőlük. Szétdobált, összegyűrt, elszakadt… Közben hallom, ahogy beszél valamit halkan, de nem fogom fel. Talán valami olyat, hogy „Kim várj már.. nyugodj meg” de.. képtelen vagyok figyelni rá..
Ő.. Ő elvette! Kihasznált! Nem.. ez.. ez nem valóság! Ez nem történhetett meg!
Szipogva rántom magamra nadrágomat. Testem ég a fájdalomtól, lelkem pedig a megaláztatástól. Miért..? Miért mindig velem szúr ki az élet? Egyszer, nem lehetne úgy, ahogy én szeretném? Miért.. miért vette el?!
- Kim.. – hallom meg újra a hangját, de most túl közelről. Felkapom a fejem és félve meredek rá. Alig egy méter van közöttünk.. Nem! Nem! Nem akarom, hogy itt legyen!
- Hagyj békén! – csattanok fel és remegve hátrálok az ajtóig. – Én nem… Nem akarlak látni! Csak.. Csak hagyj békén! – kiabálom reszketeg hangon, majd megpördülve fordítom el a kulcsot és pánikszerűen rohanok el. Meztelen talpam hangosan csattog a folyosó és rekord sebességgel érek el a kabinomhoz. Hangos csattanással vágom be magam mögött az ajtót és kulcsra zárva hátrálok el rettegve. Félek, hogy egy pillanat múlva megjelenik Ryuu… Pont úgy mint ott.. Az ajtó betörik és.. és nekem végem. Pont olyan mint azok! Ugyan úgy viselkedett mint azok! Nem.. ez nem lehet.. Lihegve nézem a fehér falapot a félhomályba és lassan újra eluralkodik rajtam a fájdalom. Bőröm ezer helyen ég, a fejem lassan szétszakadni készül, mégis a legzavaróbb, hogy.. ott.. ott fáj.. ott ahol nem kellene. Legalábbis az én akaratom ellenére.. de.. mégis fáj..
Könnyeim újult erővel törnek fel és szinte hisztérikusan dobálom le magamról „mocskos” ruháim és viharzok a fürdőbe. A zuhanyt megnyitva állok be alá a falnak támasztva a hátam, de ettől sem érzem jobban magam. A sebeim csak még erősebben égnek, és úgy érzem magam mintha.. mintha elvettek volna tőlem valamit. Valami fontosat.. Mintha kivágták volna egy részem. De így is történt… Elvette.. elvette az egyetlen dolgot ami a sajátom volt. Ami csak az enyém. Amit.. amit én akartam oda adni valakinek.. De.. ő tönkretette.. Kihasznált! Elvette! Elvette tőlem! Miért? Nem volt elég, hogy az egész életem szenvedés.. most még ezt is… ezt is elvették tőlem.. Lassan csúszok le a földre és összekuporodva hagyom, hogy a meleg víz zuhogjon rám égetve sebeim, de nem érdekel.
Miért? Miért nem történhet egyszer úgy, ahogy én szeretném? Miért kellett pont neki.. Miért kellett elvennie?
~~~***~~~
Kedvetlenül csukom be az ajtót és indulok el lassan a fedélzeten. Jó pár nap eltelt azóta, hogy Ryuuval… ittunk. Aznap beteget jelentettem és ki sem mozdultam a szobámból és azóta ha lehet minél nagyobb ívben elkerülöm. Viszont.. képtelen vagyok ugyan úgy dolgozni.. Valahogy nem tud feldobni, ha valakit megverek, vagy pénzt nyerek. Zavar, hogy itt van. Hogy mindennap lát.. és hogy rajta semmilyen változás nincs. Ugyan úgy mászkál, iszik, szórakozik. De hát milyen változás lenne rajta? Én csak egy jó kör voltam neki. Még egy név a listáján és kész..
Halkan sóhajtva állok meg egy pillanatra és nézek a sötét éjszakába. Arcomat gyengéden simogatja a hűvös szél, és a hullámokon kívül semmit sem hallani. Szemeim újra könnyesek lesznek gondolataimtól, de gyorsan letörlöm őket. Nem! Nem engedhetem el magam.. egy hét és két nap. Ennyi idő van, után kikötünk és megszabadulok tőle és ettől a gondolattól. Elég jól megszedtem magam, szóval kikötés után felszállok egy gépre és itt hagyom ezt az egészet és Őt. Utána már csak ő is egy rossz elmék lesz, amit el kell felejtenem.
Halvány mosollyal sétálok tovább, majd a fedélzetről lefordulva indulok el a kabinok folyósólyán a sajátom felé. Mára végeztem és elég késő van ahhoz, hogy aludjak. Rám is fér a pihenés, főleg hogy vasárnapra valami fogadást terveznek, vagy mit. Ahol kötelező talpon lenni és a részeg vendégeket kiszolgálni. Szuper lesz, már előre látom… De hát, jól fizetnek azért, hogy kifosztom a népet és szórakoztatom a hölgyeket a kis kártya trükkjeimmel. Szóval nincs okom panaszra.
Nem sokára vége ennek az egésznek.. és Kim Pierce újra játékban lehet!
Jókedvűen fordulok be a következő sarkon, de mosoly egy pillanat alatt lefagy arcomról. Nagyot nyelve bámulok a felém sétáló férfira. És persze sehol egy ember a közelben.. miért is lenne? A francba..
Bizonytalanul indulok meg a fal mellett, fejemet leszegve, és még véletlenül se nézek fel rá. Nyugi Kim.. ő is csak egy vendég. Nem lesz semmi baj. Elsétáltok egymás mellett és kész. Mintha semmi sem történt volna köztettek.. Mintha semmit se vett volna el..
- Meddig akarod ezt játszani Kim? – hallom meg a hangját és ijedten kapom fel a fejem. Alig egy lépésnyire áll előttem, ami nem jó.. nagyon nem jó..
- Mit? – kérdem halkan és félve lépek hátrább. Fejemben visítanak a vészjelzőim, hogy rohanjak de… túl közel van. Ha most neki iramodok el tud kapni, bármennyire is gyors vagyok.
- Tudod te.. – mondja gonosz mosollyal. Hangosan nyelve lépek még egy lépést hátra, és már fordulnék, hogy elrohanjak, viszont egy kéz megakadályozz benne. Csuklómat elkapva nyom a falhoz egy pillanat alatt másik kezével megtámaszkodva mellettem. Francba!
Rémülten simulok a falhoz, hogy minél távolabb legyek tőle, de.. még ez is kevés. A francos francba! Ez nem jó!
- Hagyj békén! – mondom erőtlenül, amin csak tovább mosolyog. Nem tetszik ez a mosoly.. Nagyon nem.. Mit akar? Megkapta ami kellett.. akkor most miért?
- Ugyan már Kim.. Mitől félsz? Semmi rosszat nem tettem veled… Te is annyira élvezted amennyire én – mondja halk, buja hangon, de ettől, csak még jobban megijedek. Nem! Én nem.. nem élvezhetem.. a fenébe is, azt sem tudom mit csináltam! Szemeimbe könnyek szöknek és ijedten nézek fel szürkés szemekbe, amik felém közelednek. Ne.. Ne..
- Nem… Én nem.. – suttogom halkan, majd gondolkodás nélkül mozdulok. – Hagyj! – csattanok fel, sarkammal keményen taposva lábára. Hangosan nyög fel, a szorítás meglazul kezemen, és én azonnal ellökve magamtól bukdácsolok arrébb minél messzebb a faltól és tőle. Remegve nézek rá, és a gombóc újra megjelenik torkomba. Dühösen néz vissza, de most nem tud megijeszteni. Kihasznált és most.. most még ki is kezd velem!!
- Mi a fenét akarsz?! Nem volt elég? – förmedek rá dühösen – Elvetted amit akartál. Megkaptál! Most már szállj le rólam! – a végére szinte kiabálok. Könnyes szemekkel meredek rá, és látom a meglepettséget az arcán, viszont még mindig mosolyog. Miért mosolyog?! Én ezt komolyan gondoltam!! Szóval.. Vegyen is komolyan!!
Dühösen fordulok el tőle és kezdek el rohanni a kabinomig meg sem állva. Az ajtót magamra zárva, botorkálok az ágyamhoz könnyeimet törölgetve.
„Te is annyira élvezted amennyire én..”
Élveztem? A fenébe is.. nem is emlékszem rá! Semmire sem emlékszem! Csak a beszélgetés van meg és a másnap reggeli fájdalom… Semmi más.. Akkor hogyan? Hogyan élvezhettem? Ha ennyire fájt utána, az azt jelenti, hogy akkor is fájt. És én utálom a fájdalmat! Akkor hogyan élvezhettem?! Nem.. Nem.. csak át akar verni.. csak össze akar zavarni. Nyugi Kim… Nincs semmi baj. Elmenekültél tőle és megmondtad a véleményed.. most már nem fog zaklatni. Nyugodj meg.. Minden rendben lesz.. csak szemétkedett..
Amúgy is egy hét és megszabadulok tőle.. Egy hét és eltűnök. Egy hét és soha többet nem fogom látni. Soha.. Igen. Felszállok az első gépre és eltűnök. Meghúzom magam egy ideig, hogy ne találjon rám és minden rendben lesz. Már csak egy hét.. csak egy hét..
Szerkesztve Lureka által @ 2013. 06. 18. 21:38:01
|
| Laurent | 2012. 09. 27. 17:01:55 | #23563 |
Karakter: Reizo
Megjegyzés: ~Lulunak~ Csibének
Hosszú percekig csak figyel azokkal az édesen kába szemeivel, majd felfogva, hogy mit is pittyegek itt neki, elgondolkodik egy pillanatra, és látom a szemeitelutasítón villani. Még szerencse, hogy nálam nincs olyan válasz, hogy nem... Hehe.
- Inkább kihagynám. Az alkohollal nem szeretjük egymást. - megfoszt gyönyörű szemeitől.
- Ugyan csibe.. Egy-két pohártól még nem lesz semmi bajod. - miért érzem úgy, hogy a hangommal ha tudnám, felfalnám? - Naa.. Legalább koccints velem.. - lazán megbökdösöm, és élvezettel sütkérezek pillantásában.
- Na jó.. attól még nem dől össze a világ.. és talán én sem.
Nos igen. Nem is lennék jó üzletember, ha nem tudnék rábeszélni egy ilyen mazsolavirágot a játékra. Koccannak a poharak, meg bennük a jégkockák, majd egy szuszra lekortyintja a saját italát. Szemem sarkából figyelem, ahogy durcásan nézi a poharát, mintha az tehetne bármiről is, majd felém fordul.
- Lehet igazad van Ryuu.. - félek szétreped a fejem ettől a sokfokos vigyortól... - Egy két pohár nem árt meg.. főleg ha ingyen van – mosolyt villant rám, farkam a nadrágban megrezzen, és poharát emeli. – De nem kihasználni a helyzetet! Nem akarok holnap kompromittáló képekkel találkozni a kabinom ajtaján!! - azt kell hinnem, ez a mai este zsebben van.
- Ugyan csibe… úgy ismersz, aki ilyet tenne? – kétlem, hogy az ártatlanság mintapéldánya lennék jelen pillanatban.
- Udvariasan vagy őszintén válaszoljak?
Meg kell zabálni! Nevetésem nem tudom és nem is akarom elfojtani. Legszivesebben felcsapnám a pultra, és addig... öhm... helytelenkednék vele, amíg valami hivatalos öltönyös figurák le nem szednek róla. Nem vágyok rá. Éhezem. Azok a cseresznye-ajkak, amik rámvigyorognak, a csintalanul csillanó szempár, a zilált tincsek... Ó igen, Kim Pierce, ma este az ágyamban leszel, és úgy fogsz nyögni, mint soha életedben!
Újra elgondolkozik, ujja ártatlanul köröz a pohár szélén, míg az én fantáziámban már egy kicsit más fajsúlyú dolgon siklik... Ó anyám, már megint valami rosszban sántikál.
-Van kedved játszani? – túl ártatlan az arca, nekem meg már most tetszik a játék. – Ha jól emlékszem ilyesmikből szerzed a luxushajókra valót.
-Valahogy úgy... Mire gondoltál? Kártyázzunk? - látom a szemén, hogy most valami... olyat talált ki, amivel az é kezemre játszik.
-Valami egyszerűbbre gondoltam most… Fogunk egy érmét… Ha fej te nyersz, ha írás én vesztek – na persze, gondolod, hogy nekem nincs megmunkált érmém? – És a nyertes iszik. - na persze, itt én csak nyerhetek és ihatok, mi?
-Ez a játék nem jön be kiscsibe…
A pultra támaszkodva függesztem rá tekintetem, míg ő kicsit eltöprengve néz rám, és tudom, hogy az agya most sem jár üresben. Mindenképpen nyerni akar, márpedig... Ha ő nyer, én is nyerek. Alig tudom elfojtani a csúnya farkas-vigyorom.
-Válogatós… - kezei végigsimítanak ruháin, és láthatóan nem tud róla, ez mennyire erotikus, bezzeg a csapos szeme elsötétült ettől a mozdulattól. – Akkor mit szólsz egy kis kockázáshoz? – naná, megbizgerált kockák lennének? Nem baj, gyorsan tanulok. – Mondjuk.. aki a kisebbet dobja az nyer.
- És a vesztes iszik?
- Pontosan. - leteszi a kockákat középre - Szólj ha felkészültél a vereségre – vigyorgok rá.
- Én csak nyerni tudok... Mindig.
Vigyorom már letörölhetetlen. Ezzel, kicsi csibém, a kezembe került a kicsi nyakacskád, amit pár óra múlva úgy fogok végigkóstolni, mint főkóstoló a királyi vacsorát. Durcásan kapja fel a kockákat.
- Na persze... - Négyest gurít, én meg oda se figyelve hatost. - Nyertem!
Vállat vonok, és iszok. Elvégre, ha én is pityókásabb leszek, akkor még csak nem is tehetek arról, amit majd tenni fogok vele. Gondolatban már régen a pólója alatt járok. A kezéből kiindulva úgy gondolom igen finom, és puha valami van ott és csak rám vár, hogy kicsomagoljam... Így gondolati síkon vetkőztetem, amíg fizikailag a kockákat gurítgatom, és iszok. Merthogy én nem egy kezdő alkoholfogyasztó vagyok, mint úgy tűnik Kim, hanem kicsit... Hm... Szakavatottabb. Mint egy vadmacska, aki a kisegeret a csapda felé kergeti játszva, úgy érzem magam. Akkor szakad meg ez a jó játék, amikor ,,véletlenül” a zsebembe csúsztatva ,,elveszítem” az egyik kockáját. Durcás pofi villan felém.
-Ha nem lesz meg kifizettetem veled!
Hát nem édes? Megpróbál talpra állni, én meg halkan, sőt szótlanul nézem, mert félő ha megszólalok, akkor most igen rekedt hangom elárulna. Neeem, nem a részegséget, hanem a kefélhetnéket. Ekkor kissé megtántorodva zuhanni kezd, én meg sietve karjaimat lendítve elkapom, hogy ne találkozzon gyorsan a padlóval.
- Héé... Kim! Jól vagy? - minő értelmes mondatok tőlem! Rámvillannak ködös szemei.
- Persze. Csak ingatag ez a luxus vacak.
- Azt hiszem mára ennyi elég lesz.. - számító mosoly villan képemen.
- Máris? - leteszem a földre őt és átkarolom hogy ne dőljön el útközben.
- Holnap folytatjuk csibe..
Értetlenül pillog a karomra, de végül hagyja magát a szobámig kanyarogni, majd beviszem a szobámba, és már-már túl elégedett, jóllakott ovis fejjel állok meg az ajtóban, ráfordítva a kulcsot, amit ilyen állapotban nem fog tudni elég gyorsan kinyitni, ha futni szeretne.
- Mit csinálsz?
- Bezárom az ajtót. - érti, és mégsem, látom hogy próbálja alkoholtól rozsdás agyát erőltetni.
- Miért?
- Mert arra való a kulcs..
Micsoda logikus társalgás, mi? S amíg ő a választ megrágja, meggondolja, felfogja, én lassan közelítek hozzá, és mielőtt még újabb idétlen kérdéseket tenne fel, nemes egyszerűséggel lecsapok ajkaira. Kezem indaként tekeredik a karcsú test köré, és bizony igen nagy önuralomról tanúskodok az által, hogy ennyitől nem sülök el mint egy elsőbálozó. Közelebb húzom magamhoz, és a lassan felhevülő teste haloványan remegve simul hozzám. Az alkohol érzékennyé tesz minden mozdulatra és szusszanásra, így pillanatok alatt olyan haptákba vágják magukat odalent az illetők, mintha parancsba adtam volna. És amikor lassan visszacsókol, alig sikerül elfojtani a feltörő nyögésem. Próbál eltolni, de közben kapaszkodik... nem fog így menni neki.
- Ryuu... Te mit csi...?
- Csss... - halkítom el. - Jó lesz ne félj.
Ajkaira vetem magam. Annyira puhák és harapnivalóak, hogy megfordul kissé kótyagos fejemben, talán csak azzal is el tudnék sülni, ha csak csókolnám! Nyelvem átkúszik a szájába, és bár tömény alkoholt érzek, azért alatta megbújik az a finom kis édes íz, ami miatt kezeim mohóbbak lesznek, és közelebb húzom magamhoz. Lassan húzódok el tőle, és megnézem a művem. Ködös szemek, duzzadt ajkak... Ó anyám, hát ki tud ennek ellenállni? Ki? Lazán meglököm, és ahogy az ágyon eldől, máris felette termek, hogy újabb lépcsőfokot lépve emeljük a.. Hm... tétet. Oldalán kúsznak kezeim, csípőjére térve ízlelve, tenyerembe illesztve odaillő fenekét...
- Ryu... - csókom elől elfordul – Neh... - nyakát csókolom ajkai helyett, kezeim elérhető pőre bőrét falják kortyonként, ő pedig halkan nyöszörög alattam. - Neh... Ryu ne...
Karcos hangon búgok fülébe belenyalva a puha kis kagylóba, ő meg összerándulva nyög fel. Atyaég, milyen erotikus hang! Még! Kell belőle!
Ellök, és mielőtt felocsúdnék, fénysebességgel eltűnik a fürdőben. Pár mély levegőt veszek, mielőtt felállnék, és meghallom a félreérthetetlen hangokat, amik elég lohasztóak tudnak lenni, de ízét még érzem ajkamon, kezem még a bőrétől tűzforró... Atyaég, ha nem hagyja abba, esküszöm hányva fogom megdugni! Erőt veszek magamon, és egy pohár vízzel, amibe némi gyomornyugtató port szórtam, mögé csüccsenek nem épp tiszta szándékkal.
- Jól vagy, csibe? - morgom nyakára, derekára markolva kezem.
- Naná! Csak szöknek a vöröskék.. - Felvigyorog rám, majd fejét kifulladva dönti vállamra.
- Ezt idd meg.
Nem kérdez, hanem csak elkapja a kezemből a poharat, és jól meghúzza. Fintorogva húzza el a száját, megborzongva. Na igen, az íze nem épp málnás vagy ananászos, inkább gyógyfüves. Derekáról a kezem lassan előrekúszik, alhasán körözve ujjaimmal lustán, majd a felsője alá visszapofátlankodva, bár ezúttal sokkal lassabban és ráérősebben mint az előbb, elkezdem feltérképezni. Mellbimbóihoz kúszva simogatom, csipkedem a két kis drágát, amíg az ing anyagán át nem ütnek. És mielőtt tiltakozna, ajkaim már a nyakán vannak, harapdálva, végignyalva, imádva bőrét.
Fél kézzel igen határozottan fordítom magam felé, lecsapva ajkaira, nyelvem egy nyikkanást kihasználva kúszik a szájába, és a kissé kesernyés, citromos mentafüves ízét kajtatom. Nagyot szusszantva állok fel, elvégre nem a fürdő a zsánerem, közben el nem eresztve, szorosan tartom karjaimban, amíg az ágyhoz viszem, és belefektetem. Elégedetten mászok felé, éhesen, sötéten kavargó szemekkel, vigyorogva, hogy ujjai szinte elfehéredve kapaszkodnak belém. Minden további nélkül szaggatom széjjel az ingét, a gombok szerteröpülnek, és ezzel kiérdemlek egy rosszalló pillantást.
Minden ellenkezést csírájában elfojtok. Mezítelen mellkasán kalandozok már ajkaimmal, foggal kóstolva, nyelvemmel bocsánatot kérve a néha hevesre sikerült, maradandó foltért. Alattam pedig megfeszülve, nyögve, zihálva fekszik... az év fődíja! Felmorranva csókolok a köldökébe, körbenyalintva, majd finoman végigharapdálom az alhasát, kezemmel nadrágon keresztül simítva végigi ölén, hogy pillanatokon belül megfosszam a ruhától. Két kezem a lábain siklik fel lassan, legyező formában szétnyílva, amíg bőrét becézem csókjaimmal, egy apró foltot sem kihagyva.
Kába ujjak tévednek tincseim közé, meg-meg tépve őket, és nekem igen sok önuralomra van szükségem, hogy ne gyorsítsak és tegyem magamévá minden előkészület nélkül ezt a kis nyuszifalatot.
- Ryuh... Mith...
Hát a kommunikáció nem nagyon megy, igaz? Szuszogva kuncogok a bőrére, fogaimat az egyre keményebb farka felett végighúzva, alsójára forrón lehelve, és élvezve, ahogy megremeg alattam. Körmeimmel finoman karcolom végig mellkasát, oldalát, míg lejjebb érve az utolsó ruhába akasztom ujjam, és elkezdem lefelé húzni. Egy kezét odakapja, görcsösen szorongatva, amíg puha csókokkal el nem borítom ujjacskáit, és el nem tüntetem a ruhát. Gyönyörködve nzek végig művemen. Ez egy... Költemény! Itt-ott csókfoltok, fogsorminta, körömcsíkok, libabőr... rálehelek forró ölére, és nem törődve a csalódott sóhajjal a combjának belső felére kúszok, míg sutyiban a ruháim szaggatom magamról.
Aztán mikor már finoman szivárog a vágytól a férfiassága, ujjaim áhítatos kifejezéssel képemen végigfuttatom rajta, hüvelykemmel elmázolva tetejét, és finoman megcsókolom. Haloványan remegek, hiszen a pézsmaillat, a zihálástól elfúlt nyögés, a libabőrös test látványa, mind-mind ajzószerként hat rám. Szemeibe nézek, és foglyul ejtem, amíg ajkaim közé nem veszem ágaskodó vágyát. Tiltakozó nyöszörgés, majd kérlelés, hogy ne hagyjam abba. Nyelvemmel körözök a tetején, játszok vele, fogaimmal karcolom az érzékennyé vált bőrt, közben kezemmel e heréit masszírozom...
A másikkal meg a matrac alá nyúlva egy kis tégelyt veszek elő, síkosítóba mártom ujjaim, és a bejáratához kúszva finoman szoktatom hozzá az érzéshez. Széjjelebb tárja a lábait, hívogatva, én pedig felmorranva szívom meg a farkát. Szinte azonnal robban a számban, én pedig mohón falom a látványát, ahogy kicsi fitos fintorra húzza orrát, majd ellazulva hanyatlik a párnák közé. Addig én finoman egyre beljebb tolom az ujjam benne, masszírozva belülről. Körbenyalom a szám, majd felkúszok, ajkaira csókolva, és újabb ujjam tolba szűk járatába. Fogain simítok végig nyelvemmel. Hozzádörgölőzök, oldalán simítok végig, majd nyakára térek, ezúttal a másik oldalt végigkúszva, rajtahagyva a jelemet, és elégedetten körözök rajta nyelvemmel egy pillanatig. Mikor harmadik ujjam dugom feszes izomgyűrűi közé, nyöszörögve szorulnak meg hátamon ujjai, körmeit a bőrömbe vájva, fogaival a vállamba marva. Kulcscsontját harapdálom végig, majd mellbimbóit gyötröm újra keményedésig.
Ekkor összerándulva kiált fel, nekem préselve magát, tágra nyílt szemmel nézve rám, remegve, sőt rezegve karmolászva a hátam.
- Mégh...
Elcsuklik a hangja, ahogy kér, én pedig ujjaim megmozdítom benne, és az eredmény újra elsöprő. Éhes mosoly villan arcomon, és kihúzom belőle ujjaim. Csalódottan fullad nyögése sóhajba, és csípőjét ringatva dörgölőzik hozzám, de tudom, hogy ez nem elég. Ez csak... hogy is mondják? A lekváros üveg kívülről. Makkomat a bejáratához igazítom, és megállok. Lefogom derekát, mert minduntalan felém lök, és elégedetlenül nyitja ki csillogó szemeit, kábán keresve pillantásom.
- Mondd ki, mit akarsz, és én megadom neked.
Hangom mély, rekedt, és elnyíló ajkait figyelem amikor tekintetéről elvonzzanak. Forrón sóhajtunk egymásra, a másik szájából kapkodva levegő után, és láthatóan igyekszik szavakat összekaparni, de nem találja a hangját. Gonosz vagyok? Talán. Újra végigkúszok farkammal a Kánaán előtt, ő pedig türelmetlenül felnyögve újra lendíti csípőjét. Várakozva nézek rá.
- Kérlekh... - hangja felhős, és tele van vággyal... - Gyhorshan!
- Mit kérsz?
- Most! - nyöszörgi körmeivel kaparászva bőröm, húzva, sőt préselve engem magához.
- Mondd és megteszem!
-Tedd be! - újabb ficergés – A farkad!
Micsoda vörös pofi, és milyen könyörgő! Csókjáért hajolok, és közben lassan beléhatolok, centiről centire, nem sietve. Levegőért kapkod ígyis alattam a könnyes szemű csibe, én pedig megállok amikor teljesen benne vagyok, hogy hozzámszokjon. Puha csókokkal árasztom el, oldalát cirógatom, ajkaimmal kínozva bőrét, füle alatti kicsi gödörbe csókolva, és amikor ellazul, kihúzódom belőle, és kicsit változtatva a szögön újra beléhatolok. Libabőr fut rajta végig, és felkiált. Morogva habzsolom csókját, és ő képtelenül tartani az iramot, csak nyög és sóhajtozik alattam egy nagy és ízletes kéjgombócként.
Lassan falom fel. Mindent elveszek, amit akarok, és semmit nem hagyok félbe. Ó igen, ez kellett nekem! Egyre gyorsabb iramot diktálok, és nem látom ellenkezni. Közénk nyúlva az ő farkát kezelésbe veszem, és közben alig merek pislogni is, nehogy elszalasszak valami fontosat. Nem kell hozzá sok, és felnyögve élvezek el benne. Ő pedig megfeszül az ágyon, mintha valaki egy kampóval felrántotta volna mellkasát, és összerándulva felkiált, újra elélvezve, és nekem adva magát.
Kihúzódok belőle, és némi kéznél lévő kendővel lassan letörölgetem, letisztítom, majd melléfekszek, és a takarót magunkra húzom, mert bár most még felhevült bőrünk fűt, utána kellemetlen lesz a hideg. Magamhoz kanalazom ellazult, sőt talán elaludt vendégemet, és roppantmód elégedetten átkarolom, hogy feje mellkasomon kössön ki. Csak vigyorogni tudok azon, hogy holnap mennyire fog fájni minden tagja, és hogy nem fogja tudni letagadni, mennyire élvezte. Mert be kell vallanom, én is élveztem. Egy puszit nyomok még a kisimult homlokra, és lehunyom a szemem. Kíváncsi vagyok, reggel hogy fog reagálni a kis csibe. Mit kíváncsi?! Éget a vágy! Tudni akarom! Ajkamba harapok, és úgy döntök, mára megkegyelmezek neki. De legközelebb nem ússza meg ennyivel!
|
| Lureka | 2012. 08. 22. 01:39:41 | #23039 |
Karakter: Kim Pierce
Megjegyzés: ~ Ryunak
- Ej, Thommi, ne ijeszgesd a gyerekeket. Még a végén azt fogja hinni, hogy fel akarom falni. - pillant Thomasra olyan vigyorral ami inkább az ellenkezőjére utal. Mi? Felfalni?! Na neeeem… Nem vagyok finom. Csak rám kell nézni, vézna és törpe vagyok. Egyébként is.. Hova kerültem? Ezek ketten.. most komolyan.. azt csinálták?! Nem.. kizárt! Csak szórakoznak velem! Igen. Csak egy idióta játék amibe megpróbálnak beugratni..
- És nem? - vigyorog vissza Thomas és érzem, hogy végig fut a hátamon a hideg.
- Ugyan. Előbb meg kéne főzni. Éretlen. - válaszolja kedvetlenül Ryuu.. Tessék? Mi az hogy meg kéne főzni? Én nem vagyok éretlen!!! Meg amúgy is.. Mit képzel ez magáról? Megrontja itt az egyik jó barátom és utána leszól, hogy én nem vagyok neki elég jó?! Na de várjunk csak.. én nem is akarok neki elég jó lenni. Ha.. ha tényleg.. Nem.. Kizárt, hogy a férfiakat szeresse.. Csak rá kell nézni. Igazi nőcsábász.. Ne mondja nekem senki, hogy ez a pasi meleg! Kizárt.. Nem, nem és nem!
- Rohadt kajás vagyok. Ahelyett, hogy ijesztgeted az embereket, inkább a kaján ügyködnél, bajnok. - pillant Thomasra aki szem forgatva vonul el kettesben hagyva minket, amit be kell vallanom, hogy nagyon nincs ínyemre. Nem szeretek meleg pasikkal egy helyiségben lenni.. Az semmi jót nem szokott jelenteni. Legalábbis számomra. Nem tudom mi jön rá ezekre, hogy mindig megtalálnak és..
- Bocs, az előbbiért. Tegnap kicsit asszem többet ittunk a kelleténél...- mondja zavart, bocsánatkérő mosollyal az arcán. Na neeem.. ilyen könnyen nem versz át, átlátok a fejvakaráson és a bugyuta mosolyodon! - Nos, nem vagy éhes? Meghívlak, ha már így beijesztettek. – karol át bizalom gerjesztő vigyorral, de nem tudok neki hinni. Meleg.. taperol.. és még be is szól?!
- Hé, engem nem lehet csak úgy megijszteni! - vágok vissza mérgesen. Jó.. lehet néha ijedős vagyok, de attól még nem kapok szívgörcsöt minden hirtelen mozdulatra.
- Valóban? - kérdez vissza és buja vigyorral hajol le hozzám. Forró lehelete nyakamat csiklandozza, és ijedten lépek hátra, amikor meglátom arca közelségét. Egész testem libabőrös lesz közelgésétől és ettől a fura forróságtól, ami árad belőle. Félve hátrálok, de hátam a korlátnak ütközik és a lendülettől majdnem át is esek rajta. Ijedten sikantanék, de mielőtt megnyikkanhatnék egy kéz nyúl utánam és gazdája nevetve ránt vissza, testem mellkasának csapódik, de a jelek szerint őt ez nem zavarja. Mérgesen húzódom kellő távolságra és gyilkos tekintettel fixírozom hátát. Szemét! Ez azért nem volt szép... Oké, hogy jó volt az estéje és egyébként is biztos megvan a világon mindene de ettől még nem kellene a kisebbekkel szórakoznia. Meggyorsítva lépteim érem utol, de bukó megjegyzését hallva duzzogva haladok tovább.
Cehh..
Mintha nem lenne kitől féltenem a seggem! Tény, hogy jó pár évet le tudnék tagadni a koromból, de ez nem jelenti azt, hogy a tudásom is megrekedt 14 éves koromban. Nem vagyok hülye.. Testközelből tapasztaltam, hogy mitől és kitől kell féltenem a seggem. És köszönöm szépen, nem akarom, hogy megint elkapjon valaki és megpróbáljon megerőszakolni. Pont olyanok mit ő.. nagymenő, pénzes, sármos szemetek.. Azt hiszik bármi az ővék lehet és nem is foglalkoznak a másikkal.. Nem törődnek avval, hogy fáj.. hogy nem akarják. Hogy nem vagyok meleg.. hogy egész életemben megaláztak.. hogy utálom a köteleket, bilincset és egyéb szex kellékeket..
Az étkezőbe érve bevárom, de duzzogva fordítom el róla a tekintettem. Mégis leülök vele szemben az asztalához. Hiába.. nincs pénzt termő kertem, szóval bármilyen ingyenes dolognak örülök. És enni kell.. nálam senki sem tudja jobban..
Pár perc alatt leadjuk a rendelést, bár Ryuu eléggé gorombán bánik a pincérrel, annak ellenére, hogy nem lehet rá panasz. Úgy ugrál körbe minket, mintha a királyi pár lenne itt. Pedig erről szó sincs.. csak ha nem te nyalod a legjobban a vendégek hátsófelét, akkor kidobnak egy luxushajóról.
- Szóval.. – fordul felém újra és én kérdőn pillantok rá, de mielőtt belemerülhetne, valaki az asztalhoz lép. Kíváncsian pillantok fel, de fintorognom kell a több mázsás férfi láttán.. Utálom az ilyeneket. Perverz vénségek…
- Elnézést... Maga.. Ryuu, igaz? Ha esetleg később ráérne, akkor volna egy nagyszerű ajánlatom önnek. – érdeklődve pillantok Ryuura, de érdektelen arcát látva kicsit meglepődöm. Ajánlat? Akkor ő sem egy átlagos vendég? De.. miért ilyen.. mintha lényegtelen lenne számára, hogy felkeresik vagy sem. Miért? és.. miben utazik egy ilyen ficsúr?
Könnyedén leintve küldi el, még csak hozzá sem szól és én nem értem. Ennyire mindegy neki, hogy kap egy kis pénzt vagy sem?
- Megkérdezhetem, hogy mit akart? – kérdem kíváncsian.
- Vásárolni. Azt hiszi, hogy mindent a pénz jelent. Mondjuk, ígyis van, de ezen a hajón baszhatod a sok pénzed. – értetlenül nézek rá. Szóval igazam van.. egy vendég.. de akkor miért nem foglalkozott vele?
- Kuncsaft? Akkor nem kéne másképp bánni vele? – ha nekem van egy partnerem, akkor majd kiugrom a bőrömből. Ő pedig elhessegeti?
- Tudod, kiscsibe, unom az ilyen fazonokat. Azt hiszik, mert van pénzük, már minden jár nekik. Engem nem olyan könnyű mozgásba hozni, de ha megvan a kezdő lökés, akkor a lendület miatt már nem nagyon szoktam megállni. Fizika, érted. – rám kacsint, majd mérgelődve sürgeti meg a pincért, de nem igen foglalkozom evvel. Sokkal jobban érdekel, hogy mivel foglalkozhat. Ki ő egyáltalán? Fizika.. nem.. sosem értettem. Sose vették a fáradtságot, hogy elmagyarázzák és nekem volt jobb dolgom is, mint a tankönyveket bújni. Papírral nem lakik jól az ember.. és nem is lesz tőle, elég ügyes, hogy zárakat törjön fel és embereket verjen át.
- Isteni! – fakadok ki amikor meghozzák a kaját és az első falat a számba kerül. Nem is emlékszem mikor ettem ennyire minőségi kaját. Szerintem soha..
- Hát még a desszert... csak várd ki a végét. – morogja Ryuu és éhesen nézek a pincérünk felé. Desszert is lesz! Ha lenne annyi pénzem végig kóstolnám az összes kaját itt. Biztos mind finom.. tele mindenféle öntettel és gyümivel.. esetleg megspékelve valami spéci fűszerrel.. Húúúúúú..
Elégedetten falom be, ami a tányéromon van. Valami hal volt, tejszínes öntettel és egy csomó körettel. A palancsitás desszertemet is pillanatok alatt eltűntetem. Volt nincs.. és a pocim tele. Azt hiszem.. mégis kedvelem ezt az elkényeztetett ficsúrt.. még ha meleg is. Szeretem amikor etetnek és nekem semmi dolgom. Csak az hogy egyek és vigyorogjak.. nyááh.. nekem egy lusta királynak kellett volna születnem.. igen.. egész nap csak játszani és lustálkodni.. milyen szép is lenne..
De sajnos a pénzes zsákom feláll ahogy befejezi a banános csokis finomságot és én kíváncsian pislogok fel rá. Nekem még kell egy fél óra emésztés.. Addig nem mozdulok. Max ha karjaiba visz el.. de nem igen vagyok az ilyesminek híve..
- Na jó, elmegyek, megkeresem azt a hájpacnit, pénzt is kell keresni, mert valami vakarék elnyert tegnap egy nyaralásra valót. – pajkosan pillant le rám, és mielőtt megakadályozhatnám tincseim közé túr összeborzolva őket még jobban.
- Hééé! Ez nem egy szénakazal, amit bármikor tönkretehetsz! – mondom mérgesen, de csak vigyorog rám, majd válasz nélkül sétál el. Hát ez remek.. és most itt hagyott egy darab tükör nélkül! Szemét…
~***~
Komoly képpel dobok le még egy lapot, fél szemmel az ellenfelemet figyelve. Nyerni fog.. tudom. Mégis úgy izgulok, mintha az eddigi legnagyobb tétért játszanék. Furcsa.. saját magam ellen sosem játszottam még.. De ha jól ügyeskedtem, akkor nyertem.. és vesztettem is. Ez azért elég abszurd.. de mégis így van. Nagyon jó játékos.. de figyelmetlen.. nem játszhat olyan régóta. Ezért is kellett nekem még egy lapot kicserélnem, hogy kisebb sorom legyen. Ennél neki csak nagyobb lehet.. nagyobbnak kell lennie!
Felnéz, barna szemei szúrósan méregetnek, majd a lapjaira pillant, és újra rám. Bizonytalan.. ha győz, istenítik.. ha veszít engem felkoncolnak.. Milyen jó lehetőségek állnak előttem.. miért nem lehet egyszer az, hogy engem istenítsenek és mást akarjanak felkoncolni?
- Kész – mondja hirtelen és az asztalra dobja lapjait, amiket eddig szorongatott. Csak egy pillantást vetek rájuk, de lelkem mégis megnyugszik.
- Nyertél.. – válaszolom nemes egyszerűséggel és én is ledobom kártyáimat. Csak egy ranggal van lejjebb a sorom, de pont elég ahhoz, hogy most megmentsen. Ennyire még sosem örültem annak, hogy veszítettem, mégis.. szám keserű, testem fáradt és agyam azonnal eltompul, hogy nem kell koncentrálnom, egyszerre két sorra és a körülöttem lévő figyelő tekintetekre..
Arcára vigyor terül és diadalára mindenki köré gyűl és gratulál neki. És persze a kicsi Kim megint magasról le van ejtve. Kedvetlenül állok fel az asztaltól és szó nélkül fordítok hátat az örömködő tömegnek.
Fáradttan sétálok végig a szobán, majd a pult felé veszem az irányt. Tom biztos fel tud dobni, valami idióta viccel.. vagy nem.. De hát mit is vártam? Hogy majd pont ezen a hajón nem fogják figyelembe venni, hogy kicsi vagyok, kihasználható, és egyébként se érdemli meg egy magam fajta, hogy mindig nyerjen..
Elkenődve nézek a pult felé, amikor oda érek, Ryuu is ott ül eléggé elnyűtten, bár messze nem annyira, mint én. Nyűgösen lépek melléjük és kászálódom fel az egyik székre, majd a pultra dőlök, mint egy rossz óvodás..
- Nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz nyerni hagyni valakit. – nyafogok halkan. - olyan jó játékos volt, és a végén ha nem cserélek le egy lapot, akkor megint nyerek.
- Na, mi az? Adakozásba kezdtél? – nevet ki, de még ahhoz sincs kedvem, hogy gyilkosan nézzek rá. Felpillantok, ahogy koppan előttem valami és a poharamat meglátva kapaszkodom bele, mintha ez bármitől is megmenthetne.
- Dehogy. De valahogy senkisem tud itt játszani, és kitört ebéd után a lázadás, hogy igenis csalok, nekem meg bizonyítani kellett, hogy nem is. – magyarázom és lassan felemelkedve húzom közelebb a poharat, és belekortyolok, de ettől se lesz jobb. - Neked hogy ment?
- Két vevőm is volt, fogjuk rá, de az utóbbinak jobban örültem... lévén nem egy hájpacni erőltette rám magát, inkább egy vén tyúk. Bocsánat. Nő... féle. Szóval itt az ideje, hogy megint a sárga földig igyam magam. Ha egy hétig csak vedelnék, akkor is otthon még úsznék a pénzben, itt meg rohadt jó koktélokat kevernek. Várjál csak... Maradjunk itt ma este, és kóstoljuk végig az összeset! Hiszen mára bezárt a bankod, nem? Meg fizetek, ha úgy van. Na, csibe, vállalod? - kómásan hallgatom amit mond és beletelik pár másodpercbe mire feldolgozom a kapott információkat. Hosszan pislogva nézek rá, pedig egy ilyen mondat után általában elküldeném a fenébe vagy sarkon fordulnék. Sokan akartak már leitatni.. ami jó buli is lenne ha tudnék játszani ilyenkor is egy picit.. csak egy icipicit. De mivel az alkohol úgy hat rám mint a drog, és két könnyű koktél után is magamban röhögcsélek.. Nem. Nem vállalom. Nem akarok egy óra múlva azon vihogni, hogy leestem a székről.
- Inkább kihagynám. Az alkohollal nem szeretjük egymást - válaszolom kedvetlenül a poharam tartalmát bámulva. Még két ilyen és holnap semmire sem fogok emlékezni a ma estéből. K.O. Így is 1-0-ra áll az alkohol. Vesztésre állok! Nem engedhetem, hogy még egyszer veszítsek.. Viszont itt nem tudok trükközni.. Sajnos egyedül vagyok a májammal, ami nem hiszem, hogy megemberelte magát az elmúlt pár órában. Sőt.. Amilyen szerencsém van biztos csak romlott az elmúlt évek alatt mint javult a helyzet. Szóval nem.. Köszi, de nem.
- Ugyan csibe.. Egy-két pohártól még nem lesz semmi bajod - unszol tovább, de csak felsandítok rá a pultról. Honnan van ennek ennyi energiája? Én mindjárt összeesek, és ő mégis olyan lelkesen vigyorog rám, mintha a karácsonyi ajándékát kapta volna meg, amit csak ki kellene bontania. - Naa.. Legalább koccints velem.. - bökdös meg finoman, és kelletlenül emelem fel a fejem.
- Na jó.. attól még nem dől össze a világ.. és talán én sem – mondom nyűgösen, és olyan diadalmasan mosolyog mintha épp a világot hódította volna meg egy ujj mozdulattal. Vagy csak én kezdek meghibbanni. Túl fáradt vagyok.. Aludni akarok.. és nem gondolkozni.. semmire se gondolni..
Koccintunk és olyan fura mosollyal kezdi el inni a koktélját, mintha valami olyat tudna, amit én nem.. Kábán pislogok rá, majd felsóhajtok és meghúzom a poharam tartalmát. A finom édeskés íz szétterjed a számban és szinte jéghideg az ital, mégis valami könnyed melegség jár át, ahogy leér pocakomba. Igen.. ez kell.. egy kis meleg törődés.. egy kis kikapcsolás. Két napja vagyok itt, mégis úgy érzem magam, mintha két hetet dolgoztam volna. Bár.. lehet az a gond, hogy saját magam ellen nyerni, úgy hogy ne legyen feltűnő és még a csalásra is vigyáznom kellett, mert három tucatnyi háj állt körbe.. na igen. Így belegondolva, igazán megérdemlek egy kis pihenést.. egy kis nyugit.
Poharamat az asztalra téve nézek magam elé és csak most tűnik fel, hogy a felét megittam egy szuszra. Összevonom szemöldököm, hiszen ez nem vall rám. De hát.. néha én is kifordulhatok magamból. Több év telt el azóta, hogy nyugodtan és szinte gondtalanul élek. Erre eljöttem ide és közlik velem, hogy csalok! Miért nem tudják elfogadni az emberek, ha valaki jobb náluk valamiben? Mintha ez bűn lenne.. igen okosabb és ravaszabb vagyok, mert evés helyett nekem futnom kellett. Gyorsabb vagyok, mert lustálkodás helyett alig aludtam, hogy elmeneküljek, néhány nem kívánatos személy elől. Durcásan bámulok a poharamra, mintha ő lenne a hibás az egész életemért, amit nekem szántak, a nélkülözésért, verésért, menekülésért és a vádakért, amiket a fejemhez vágtak jogtalanul! Csalok.. hazudok.. pimasz vagyok! Hahh.. mintha mindenki más nem lenne ilyen.. de persze a kicsi Kimet könnyű megbüntetni, szóval még néhány pofon nem árt neki.
- Lehet igazad van Ryuu.. – pillantok fel rá, és még mindig úgy vigyorog, mintha be lenne szívva, de közben teljesen tudatában van milyen jól érzi magát. A szemei cseppet sem ködösek.. Hm.. fura.. – Egy két pohár nem árt meg.. főleg ha ingyen van – mosolyodom el én is, majd felemelem a poharam, egy újabb koccintásra. – De nem kihasználni a helyzetet! nem akarok holnap kompromittáló képekkel találkozni a kabinom ajtaján!! – nézek rá morcosan. Még a végén kirúgnak, mert kirúgom ma este a ház falát. Akkor miből fogok megélni a következő két hétben?! Az egy dolog, hogy most folyik a lé… de itt olyan árak vannak, hogy két napig se húznám… Bár igazán ideális vég lenne számomra.
„Kim Pierce, az árvából lett csaló éhen halt egy luxushajón. Holtestét az óceán habjai temették el..” a bulvár lapok új címlapja.. vegyék, egyék.. hagy legyen hülye a nép!
- Ugyan csibe… úgy ismersz, aki ilyet tenne? – mosolyog rám sunyin.
- Udvariasan vagy őszintén válaszoljak? – nézek rá kétkedve, hiszen pontosan tudom, hogy vannak ilyes fajta.. hajlamai. Kicsi fiú, szinte gyerek.. miért ne szúrjunk ki vele.. pontosan tudom milyen az ilyen!
Hangosan nevet fel, és akarva akaratlanul vigyorodom el én is. Egymás szemébe nézve ütjük össze a két poharat és újabb kortyokat gurítok le, bár most messze nem olyan sokat mint az előbb. Azért kell egy kicsit tartalékolni is.. Meg egyébként is.. csak úgy igyunk? abban nincs semmi élvezet.. kéne valami rögtönzött játék.. mert amilyen kis magának való ez a ficsúr úgy sem tudom rávenni semmi értelmes beszélgetésre.. szóóóóval.. kéne valami.. löket..
Egyik ujjam poharam peremére illesztve kezdek el szórakozottan körözni rajta, így fogva vissza magam, hogy újra meghúzzam. Gondolkozásra kell magam serkenteni, mielőtt ez a dög itt eltereli a figyelmem és átver. Valamiért nagyon nem bízok benne.. és ez a mosoly! Nem.. egyáltalán nem jó.. itt az ideje, hogy lendületbe hozzam magam, mert még a végén ő lendül bele valami olyanba ami számomra kellemetlen és fájdalmas lesz, akármilyen szemszögből is nézzük a dolgokat. Egy szóóóóóóóóval.. itt az ideje a játéknak..
- Van kedved játszani? – pislogok fel rá ártatlanul, arcomon halvány mosollyal. Csak valami egyszerűt.. nem kell itt nagy dolgokra gondolni. – Ha jól emlékszem ilyesmikből szerzed a luxushajókra valót – meg egyéb dolgokra is gondolom, de ezt a beszélgetést inkább soha napjára halasztanám. Mooooost játszunk!
- Valahogy úgy… - somolyog rám, és ha nem érezném épp egyre jobban magam, most nagyon csúnyán néznék rá. Mintha egy darab süti lennék úgy bámul! Ez nem fer.. ne hidd, hogy néhány korty itóka után már is nyert ügyed van! Még így is könnyen elverlek te dög!! – Mire gondoltál? Kártyázzunk? – néz rám kíváncsian, és én elmosolyodom. Neeem.. abban tudsz csalni te kis pénzes dög!
- Valami egyszerűbbre gondoltam most… - kérdő tekintetét látva mosolyom kiszélesedik. – Fogunk egy érmét… Ha fej te nyersz, ha írás én vesztek – somolygok tovább. – És a nyertes iszik – fejezem be a poharakra bökve. Meggyőző vigyorral bámulok rá, na.. beleugrik vagy nem?
Lassan vonja fel a szemöldökét, majd ő is elmosolyodik. Hah.. asszem.. nyer..
- Ez a játék nem jön be kiscsibe… - válaszolja, majd a pultra könyökölve emeli fel a poharát és tekintettétől továbbra is bennem reked valami. Az alkohol furcsa dolgokat hozz ki az emberből. Annyit biztosan tudok, hogy én egy könnyen kezelhető idióta leszek, de vajon ő milyen? Milyen lehet úgy igazán részegen? Szívesen megnézném..
- Válogatós… - mondom durcásan, majd lassan végig simítok ruhám zsebein. – Akkor mit szólsz egy kis kockázáshoz? – pillantok rá róka mosollyal, és elővarázsolok két piros kis kockát, majd ujjaim közé fogva őket mutatom fel. – Mondjuk.. aki a kisebbet dobja az nyer.
- És a vesztes iszik? – kérdezi kertelés nélkül és én elmosolyodom. Úgy tűnik kezd egy rugóra járni az agyunk..
- Pontosan.. – válaszolom nyugodtan és leteszem elé a két kockát. – Szólj ha felkészültél a vereségre – vigyorgok rá.
- Én csak nyerni tudok... Mindig – válaszolja öntelt vigyorral. Cehh.. na persze! Egoista ficsúr! Még hogy mindig nyerni.. na majd én megmutatom neki! Ő nem tanult olyasmiket mint én. Lefogadom, hogy a testén minden egyes izom jól látszik, de azt, hogyan verjük át az embereket.. Na erről a mesterségről neki fogalma sincs. Persze én viszont mester fokra fejlesztettem magam a dologban. Még a nadrágját is le tudnám róla lopni úgy, hogy észre se venné!
Na jó.. Azt lehet még sem.. de a tárcáját, óráját, nyakláncát, gyűrűjét gond nélkül. És persze mire észre venné a hiányt, már réges-rég eltűntem a világ szeme elől, egy kis zugban, ahol megtudom magam húzni, amíg ez a dög kerestet. Vagy csak szimplán lelépek valami nagyobb halhoz és ott húzom meg magam. Báár.. lassan kezdek kifogyni a „barátokból”. Lehet nem kéne mindenkit átvernem? De.. akkor kivel játsszak? Nem fer, hogy mindenki ennyire a lelkére veszi a játékaim.. Pedig én igazán nem tehetek arról, hogy nem tudnak játszani. Akkor minek ugranak bele?
- Na persze.. –válaszolom durcásan és a pultról felvéve fogom markomba kockáimat és dobok.
Négy.
Heh! Ennél úgy is nagyobbat fog dobni. Szemét pénzeszsák! Leitatlak és mindenedből kiforgatlak! Vigyorogva veszi fel a kockákat és dob ő is. Mereven figyelem a két kis piros szépségem és.. ééés… Igen! Hat!
- Nyertem! – jelentem ki diadalmas vigyorral felnézve, de ő csak tovább somolyog, majd vállat vonva iszik.
Jó darabig megy ez így.. Én dobok aztán ő, és a vesztes iszik. Nem tudom mennyi idő telik el, de igazából nem is érdekel. Szinte mindig nyerek, és benne úgy tűnik el az összes koktél, mintha feneketlen gyomra lenne. Persze néha nekem is kell inni, de nem igazán bánom. Végre hosszú idő után jól érzem magam. Igaz ez valószínűleg azért van, mert az agyam valahova elment nyaralni… de nem érdekel. Úgy érzem, hogy most végre boldog vagyok! Még ha csak egy rövid illúzió idejéig is..
Vigyorogva kapom fel már sokadjára a poharam és iszom ki az utolsó cseppig amikor megint vesztek. Mosolyom nem tűnik el, hiszen alig hogy leteszem a poharam, már Tom az orrom alá is nyomja a következőt. Elégedetten köszönöm meg és húzom el az üresen szomorkodó másik kettőtől. Kettő? Mikor tűntettem el ennyi italt? Bár.. kit érdekel? Játék idején teljesen mindegy mekkora a tét, úgy is nyerni fogok! Ez mindig is így volt, így van és így is lesz!
Mosolyom lassan levakarhatatlan lesz és a drága ficsúrom is hasonló állapotban üldögél velem szemben. Két vigyorgó idióta.. és a két lábon járó hájas bödönök messzire elkerülnek minket. Milyen szép is az élet ilyenkor!
Halk koppanás zavarja meg gondolataim és kíváncsian nézek fel drága ficsúromra, aki erősen fixírozza a padlót. Szemöldökömet összevonva követem tekintetét, de nem látok semmi érdekeset. Értetlenül nézek vissza rá, majd a pultra, ahol csak egy kocka piroslik. Egy? Na de… hé! Ha elveszette a kedvenc kockám.. Durcásan pillantok rá újra.
- Ha nem lesz meg kifizettetem veled! – morgok rá mérgesen. A kockám! A kedvenc kockám és elhagyta.. Utálom, amikor nem vigyáznak a cuccaimra! Hallom, hogy mond valamit nyugtatás képen, de nem igazán veszek róla tudomást. Mérgesen ugrok le a székről, de amint a lábam a földre ér, a hajó fordul és billen egyet. Vagy maga a világ?
A kép váratlanul homályosodik el és a testem súlytalan lesz.. Repülök? De hová? És miért? Miért nem tudtam én eddig arról, hogy tudok repülni?! Ez nem fer!! Tudjátok ti mennyi helyről tudtam volna elmenekülni egy ilyen képességgel? Nem hiszem el, hogy megint szívattok! Igen! Hozzátok beszélek odafent!! Menjetek a fenébe a hülye vicceitekkel együtt!! Utállak titeket!!
- Héé.. Kim! Jól vagy? – felnéz…pislog… fókuszál.. Szőke haj, ismerős arc, bársonyos mély hang… Áhh Ryuu! Értelmesebben pislog.. és vigyor! Miért ne lennék jól? Tudok repülni!
- Persze.. – válaszolom mosolyogva. – Csak ingatag ez a luxus vacak – fejezem be mondókámat. Nem árulom ám el, hogy én repülni is tudok! Nem ám! Tudom, hogy mindenféle titkomra hajtanak mindenféle emberek, és bármennyire is szimpatikus ez a pénzeszsák, nem árulhatok el neki mindenfélét magamról. Hogy nézne az ki… akkor a markában lennék és azt tehetne velem amit akar. Nem.. az ilyet nem szeretjük. Soha többet.. nem leszek senkié sem!
- Azt hiszem mára ennyi elég lesz.. – válaszolja és az ő arcán is mintha mosoly villanna. Naa.. pedig úgy élveztem a játékot. Nyerő szériám van!
- Már is? – kérdezem a számat elhúzva és gyengéd nyomást érzek vállamon, majd a lábaim a földet érik újra. Neee már.. ennyi volt?
- Holnap folytatjuk csibe.. – kacsint rám, majd egyik karjával átkarol és így indulunk el. Na ezt most miért kell? Tudok én egyedül is járni!! Báár.. ha ingyen fuvaroznak akkor én miért is ellenkezzek? Ingyéé van!!
Kábán pislogva figyelem, a folyósokat, és a kanyarokat. Egy bal.. egy jobb, még egy jobb.. sok séta.. ééééééééééés már itt is van az ajtóm! Ryu nyitja ki és én vigyorogva sétálok be. Hm.. ez a szoba mintha megnőtt volna.. vagy csak én képzelődöm. De az ágyam határozottabban nagyobb. Húúúúúúú.. lehet olyan jól dolgoztam, hogy kaptam egy nagyobb és kényelmesebb ágyat? Ez aaaaz… Tudtam én, hogy nem hülyeség jelentkezni erre a luxus útra.. Háh! Lehet ez lesz életem nagy ki ugrása és..
Halk kattanás szakít ki gondolataimból és bizonytalanul fordulok meg. He? Ez meg..?
Értetlenül pislogok az ajtóra, majd az előtte álló Ryuura.. arcán hatalmas vigyor. Hm.. valamiről lemaradtam? Ünnepelni kell, vagy mi a szösz, hogy ez ilyen vidám?
- Mit csinálsz? – nézek rá értetlenül. Zár? miért kell bezárni? fúú.. lehet valami nagyon izgiset fogunk játszani? Vagy.. ez az óvintézkedés, hogy ne okozzak kárt senkiben. Na de.. hé! Én még annyit nem ittam, hogy ne tudjak józanul döntéseket hozni. A saját lábon jöttem el ide is.. Nincs itt probléma!!
- Bezárom az ajtót – válaszolja nemes egyszerűséggel, és ellép az említet nyílászárótól. Oké.. látom én, hogy mi az ábra de..
- Miért? – pislogok kérdőn, hátha most több információt sikerül kisajtolni belőle.
- Mert arra való a kulcs.. – válaszolja még közelebb lépve. Ő.. ahha.. ezt is tudtam.. szóval mi is az igazi oka?
Számat nyitva kérdeznék újra rá a dologra, de még mielőtt egy hang is kijöhetne a torkomon, valami puha forróság tapad ajkaimra. Mih a..
Döbbenten lépnék hátra, de ezt is megakadályozza egy meleg kéz az oldalamon, ami még közelebb húz, ehhez a forró, puha valamihez.
Nah de…
Tárga nyílt szemekkel nézek magam elé és csak hosszú másodpercek múlva jövök rá, hogy ez az izé Ryu.. Ryu aki épp hozzám simulva melegít fel forró testével.. akinek tenyere ruhámon keresztül is olyan finoman simogat, hogy libabőrös leszek.. és aki.. aki épp szájával kényezteti sajátom.
Furcsa melegség borzongatja végig testem, szám szinte akaratom ellenére mozdul óvatosan, bátortalanul, hogy még többet kapjon ebből a finom melegségből. Mihért?
Agyam egy hátsó zugában megszólalnak a vészharangok, de hangjuk elhalkul saját szuszogásom mellett. Puha kezei mellett.. gyengéd.. De.. Miért? Mihért csinálja ezt.. hisz ő.. nem..
Ijedten lököm el magamtól, azaz lökném, ha engedné. Kezeimet keményen feszítem mellkasának, de csak annyit érek el, hogy néhány centire eltávolodik és úgy néz le rám. Szemei szinte forrnak valamitől. Mintha két örvénylő katlan lenne..
- Ryuu.. Te mit csi..?
- Cssss.. – pisszeg le. – Jó lesz ne félj.. – morogja halkan és újra megcsókol. Halkan nyüsszenve próbálok ellenkezni, és most nem engedem, hogy azonnal számba törve elkábítson. De.. nehéz megállni. Miért? Miért ilyen forró.. miért ilyen jó..meleg? Kétségbe esve próbálom eltolni magamtól, de hasztalan. Nyelvével ajkaimat kényezteti, ujjai mintha ezer éve ismernének úgy úsznak rajtam. Nehm.. Én ezt nem akarom.. Én nehm..
Valami halk hangocska sikít, viszont testem nem ellenkezik. Túl meleg.. túl jó.. túl.. kellemes. Miért? Miért érzem ezt? Mih ez? Még.. akarom.. többet.. tudni akarom mi ez..
Halk sóhajjal kapok levegőért, amikor végre elenged. Kábán nézek fel rá. Kezeim ingén szorulnak, szinte.. húzva magamhoz… Szemöldökömet összevonva nézem saját kezeimet, és alig ismerek rájuk, viszont időm sincs elgondolkodni a dolgon.
Hirtelen dőlök el, de fájdalom helyett valami puhára érkezem. Puha ajkak újra támadnak, gyomrom bukfencet vet és a forró mancsok megint útnak indulnak. Ujjaim mellkasába vájnak és erőtlenül próbálom eltolni. Neh.. ez nem jó..
- Ryu.. – suttogom halkan, amikor levegőhöz jutok, és mielőtt újra támadna elfordítom a fejem. Nehm.. ez nem jó.. Ryuu.. – neh.. – mondom halkan, de mintha nem hallaná nyakamra tapad és ott folytatja. A forróság csak fokozódik, puha ajkaitól. Kezei ruhámon matatnak, és érzem, hogy valamitől egyre ködösebb az agyam. Gondolataim lassan lelassulnak és..
- Neh.. Ryu ne.. – motyogom halkan, de semmi haszna.. hallom, hogy valamit dörmög a fülembe, majd belenyal. Összerándulva nyögök fel, levegőért kapva. neh..
Hirtelen lököm félre mellettem támaszkodó kezét és felpattanva rohanok a fürdőbe, így még az utolsó pillanatban találom meg a vécét, hogy a kis rókák ne a padlóra szökjenek. heh.. ezek meg honnan jöttek és miééh..
Újabb alom szökik és én megalázkodva térdelek le a wc csésze elé, hogy kényelmesen kiadhassam magamból az összes kis vöröst. Nem kímélnek, és úgy érzem órák múlva dőlhetek végre hátra a hideg csempén, de a hűvös fal helyett valami puha melegnek ütközöm. Mi a szöö.. Ohh Ryuu! Már egészen hiányzott..
- Jól vagy, csibe? – dörmögi fülembe. Kezei derekamon pihenve tartanak meg. Húú.. de gavallér lett valaki! Ahelyett, hogy belökne a sok kis ravasz után, még segít is, hogy ne esek pofára a csempéjén. Mibe, hogy csak a köveket sajnálja a kis galád!
- Naná! Csak szöknek a vöröskék.. – vigyorgok fel rá. Hát igen.. egyszer ki kell repülni a szülői fészekből és egy ilyen kellemesen meleg éjszakánál jobbat ők sem választhattak volna. Amúgy is.. ma éjjel meg tanultam repülni, és kaptam egy ingyen lovag, ágymelegítő, és pénzeszsákot. Mit nekem néhány szökdöső róka!! Hihi..
Szerkesztve Lureka által @ 2012. 08. 22. 02:13:49
|
| Laurent | 2012. 02. 14. 17:47:49 | #19203 |
Karakter: Reizo
Megjegyzés: ~Kimnek, a kiscsibémnek~
-Amúúúgy... mivel is foglalkozol? -pillant rám túl átlátszóan.
-Sok mindennel. -másolom mosolyát.
-Mint például? -köti az ebet a karóhoz, de nem nagyon hat meg.
-Hm... -pillantok rajta végig, hogy ugyan mitől ijedne meg, mit is árulhatnék el.-Leginkább játékokkal.
Súgom meg neki végül, igaz ez nem túl sok rólam, és először ő is elég idegesen pillant rám, de végül csak elmosolyodik, és elfészkeli magát a fotelban újra.
-És milyenekkel?
Felém küld egy csábító mosolyt, ám kétlem, hogyha sejtené, hogy milyen játékokba nyomulok én, akkor is ilyen faszállítóan mosolyogna rám. Hehe. Ekkor azonban a hangulatot szétzúzza az őt hívó hangszóró, én meg kicsit csalódott vagyok.
-Bocs, úgy tűniik valakinek nemtetszik, hogy elveszítette a pénzét. -kezét nyújtja, én meg halálra kefélném legszivsebben. -Gondolom holnap is összefutunk valahol. -vigyorog rám, én meg a számat nyalogatom gondolatban.
-Biztosan.
Az ajtóig kísérem, hogy még a folyosón távolodó alakjának fenekét nézhessem, legalább ey darabig, na meg persze közben megjön Thommika... és hát, lyuk -lyuk … hehe... bedugjuk. Muhaha... És ugyanígy majd egyszer ,,bedugom” vagy inkább meg-? Sátánian vigyorgok, miközben elég illuminált állapotban Thomikával ,,jólérezzükmagunkat” állapotban elsüllyedek a kéjben.
~*~*~
Kora reggel, kissé másnaposan, fejfájósan, de tagadhatatlanul pazar állapotban kelek fel, és dülöngélek végig a szobámon. Nem emlékszem, hogy a hajó ilyen ingatag lett volna. Bezzeg tegnap a libidóm nem volt ennyire ingatag. Felmerül bennem, hogy vajon minden hajós ilyen jól bírja-e a strapát, mert ha igen, akkor igényt fogok tartani még a szakácsra is! Hehe.. Kilépek nem sokkal a kis pincérke vagy mi után, de nem is messze látom meg az ajtómtól, amint épp az én desszertemmel kommunikál. Na várj csak, ha a seggére pályázol, vécépumpát nyomok fel neked legközelebb, meg egy kardhalat, de ribanc!
-Kicsoda? -azt hiszem még időben érkeztem.
-Szépjóreggelt.
A cukipofi nagyon lassan fordul felém, szemében gyanakvás, talán valami félelem, megrökönyödés, és látnivaló, hogy legszivesebben fülére tapasztott kézzel, hangosan énekelve táncolna el innen.
-Ej, Thommi, ne ijeszgesd a gyerekeket. Még a végén azt fogja hinni, hogy fel akarom falni.
-És nem? -vigyorog rám kajánul a pimasz.
-Ugyan. Előbb meg kéne főzni. Éretlen.
Szándékosan fogalmaztam kétértelműen, higgye csak a kis csaló, pimasz kölyke, hogy nem pályázoka seggére, pedig igazából csak alaposan meg kell puhítani, és gyöntölni, aztán leitatni, és alattomosan a gatyájába férni, úgyis csak egy alkalomra kell, nem akarom én a szemérmes szüzet áriával meg lantozással, ajándékozgatással megnyerni. Ó, ha ilyenre vágynék, Rómeónak kereszteltetném magam át, és mennék színházakba csorgatni a nyálam, meg moziba azokra a buzis csillogó vámpífaszságokra! Nevetve borzolok Kim hajába, majd ásítok egy nagyot.
-Rohadt kajás vagyok. Ahelyett, hogy ijesztgeted az embereket, inkább a kaján ügyködnél, bajnok.
Nézek a harmadik, és meglehetősen felesleges személyre, aki ért a célzásból, és szemét forgatva fordul meg, ám még egyszer végignéz minket, és itthagy.
-Bocs, az előbbiért. Tegnap kicsit asszem többet ittunk a kelleténél...
Zavartságot tettetve -színésznél is ezerszer jobban – vakarom a tarkóm, majd átkarolom, és rávigyorogva indulok meg vele az étkező felé.
-Nos, nem vagy éhes? Meghívlak, ha már így beijesztettek.
-Hé, engem nem lehet csak úgy megijszteni! -csücsörít durcásan, de nem tudja, hogy mennyire csábítóan.
-Valóban?
Játékos, pajkos vigyorral hajolok az arcához, mire hátrahőköl, és kishíjján átbukik a korláton, így még az utolsó pillanatban utánanyúlok, és visszarántom nevetve. Nekemcsapódik, de hagyom minden további nélkül elhúzódni, nem ellenkezek vele. Előbb el kell altatni a figyelmét. Hosszú még az út, és az alatt még lesz időm újra a bizalmába kerülni, hogy együtt piálgassunk, és aztán... hehe... megeszlek. Felnéz rám, de addigra már rendezem a vonásaim, és fejcsóválva indulok tovább, orrom alatt ,,kölyök”- öt motyogva, hass higgye csak, hogy nem vagyok olyan, aki kölyköket kufircol. Elvégre Thomas is többnek tűnik a koránál.
-Mit félted a kis segged? Túl szűz vagy nekem, másnaposan meg nem mászok rá senkire.
Legalábbis, most még nem. De ezt csak hozzágondolom, meg úgyis háttal áll nekem, hát nem látja a veszélyes arckifejezésem. Akár egy csecsemőfaló óriás, aki egy árvaházra bukkant... Hehe.
Végül csak csatlakozik hozzám, és az étkezdében is az asztalomhoz ül, igaz nem mellém, de nem is vártam mást. Körülményesen és igényesen rendelek a lapról, majd megfenyegetem a pincért, hogy másnapos vagyok és goromba, így siessen.
-Szóval... -fordulok Kim felé, de valaki az asztalomhoz pofátlankodik.
-Elnézést... Maga.. Ryuu, igaz? -kövér, minden szempontból zsíros hal, jó napom lesz.- Ha esetleg később ráérne, akkor volna egy nagyszerű ajánlatom önnek.
Közömbösen nézek rá, mintha egy IQ-szívó Teleshop műsort néznék. Vállat vonok, majd kezeel hessintek, hogy tűnjön el, majd én megkeresem úgyis, ha lesz rá kedvem meg időm.
-Megkérdezhetem, hogy mit akart? -billenti oldalra a fejét a kis leendő partnerem.
-Vásárolni. Azt hiszi, hogy mindent a pénz jelent. Mondjuk, ígyis van, de ezen a hajón baszhatod a sok pénzed. -vonok vállat, és beleiszok a rumos teámba.
-Kuncsaft? Akkor nem kéne másképp bánni vele? -furcsállva néz rám.
-Tudod, kiscsibe, unom az ilyen fazonokat. Azt hiszik, mert van pénzük, már minden jár nekik. Engem nem olyan könnyű mozgásba hozni, de ha megvan a kezdő lökés, akkor a lendület miatt már nem nagyon szoktam megállni. Fizika, érted.
Kacsintok, majd türelmetlenül dobolok egy sort az asztalomon, így elég hamar elémpakolnak valami tányért, én meg kedvetlenül kóstolom meg. Elég szánalmas egy luxushajóhoz képest.
-Isteni! -pattog mellettem a kiscsibe.
-Hát még a desszert... csak várd ki a végét.
Dünnyögöm, de persze úgyis meghallja, és kíváncsian pillantgat a tálaló felé, a pincér után. Persze nem tudhatja, hogy én őt tekintem desszertnek. Mellette még a rendelt banán csokiban is egy nagy fiku. Bevallom, társasaságban jobb falni mint egyedül enni, így aztán mindent megeszek, amiért hálás a meggyötört gyomrom, s a végén felállva elfojtok egy ásítást.
-Na jó, elmegyek, megkeresem azt a hájpacnit, pénzt is kell keresni, mert valami vakarék elnyert tegnap egy nyaralásra valót.
Nézek rá játékosan, majd megint beleborzolok a hajába, bezsebelek érte egy morcos pillantást, és egy duzzogó ellenkezést, majd kilépek az étkezőből. Na ja. Első a munka, igaz?
~*~*~
Alaposan benne járunk a délutánban amikor már végre leráztam a hájzsákot, és most épp egy nőtől váltam meg, aki egy egész jó anyagot vett tőlem, fantasztikus áron. Vagy kezdő, vagy sokat vár tőle. Ha kezdő, akkor megkapja, amit akart. A pulthoz mászok, felverekszem egy székre, és a pulra könyökölva motyogok Thomnak, aki már a koktélt pakolja is elém. Igen, ez bemelegítésnek tökéletes. Nemsokára Kim is odavonszolja magát a pulthoz, láthatóan elég fáradtan.
-Nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz nyerni hagyni valakit. -nyöszörgi. - olyan jó játékos volt, és a végén ha nem cserélek le egy lapot, akkor megint nyerek.
-Na, mi az? Adakozásba kezdtél? -nevetek, majd intek hogy neki is adjanak egy kört.
-Dehogy. De valahogy senkisem tud itt játszani, és kitört ebéd után a lázadás, hogy igenis csalok, nekem meg bizonyítani kellett, hogy nem is. -kifacsarva, fáradtan húzza maga elé az italt, és belekóstol.- Neked hogy ment?
-Két vevőm is volt, fogjuk rá, de az utóbbinak jobban örültem... lévén nem egy hájpacni erőltette rám magát, inkább egy vén tyúk. Bocsánat. Nő... féle. Szóval itt az ideje, hogy megint a sárga földig igyam magam. Ha egy hétig csak vedelnék, akkor is otthon még úsznék a pénzben, itt meg rohadt jó koktélokat kevernek. Várjál csak... Maradjunk itt ma este, és kóstoljuk végig az összeset! Hiszen mára bezárt a bankod, nem? Meg fizetek, ha úgy van. Na, csibe, vállalod?
<3 Boldog Valentin Napot, Lulum, <3 Te, aki fényt hozol nekem <3 , és aki Júliát is írhatna... XD
Szerkesztve Laurent által @ 2012. 02. 14. 17:49:28
|
| Lureka | 2011. 07. 24. 21:31:07 | #15359 |
Karakter: Kim Pierce
Megjegyzés: ~ Ryuunak
Győzelem… újra. Igaz így nekem is van egy kis kötelezettségem. De kit érdekel, amikor valószínűleg több milliót nyertem alig fél óra alatt? Ez a nap több mint jó! Remélem holnap is hasonló termésem lesz. Komolyan… ez maga a mennyország!
Arcomról képtelen vagyok letörölni a diadalittas vigyoromat. Most már csak a pénzem kell és mehetek alukálni, teljes nyugodtsággal, a gyönyörű bankjegyeimmel.
- Rendben. Akkor most fogjuk a minibáromat, és a kajütömbe vonulunk, odaadom a pénzed felét, és amint teljesítetted a te feladatodat, megkapod a másik felét. Nyugi, kikötésig úgyis találkozunk... És a szavam be szoktam tartani... – szólal meg hirtelen a pénzes ficsúr, de cseppet sem tetszik amit mond. Gyanakvóan nézek rá. Be szokta tartani… hát ez jó vicc.. és ha most nem tartja be? Nem szeretnék a tengerbe fulladva meghalni, se egy golyótól. Adja ide most a pénzt és akkor minden szép és jó lesz. Talán még üzletelek is vele újra… talán.
- Mi a biztosíték, hogy tényleg megkapom a pénzt, ha megcsináltam azt az apró kis szívességet? – kérdezem meg azonnal, mert nagyon nem szimpi, ez a „betartom a szavam” szöveg. Túl sok embertől hallottam már, és a végén mindig én húztam a rövidebbet.
- A szavam. Elvégre van elég pénzem még a hajón kívül is, miért nem adnám oda utána? - mert te is csak egy pénzéhes dög vagy! Khm… azaz..
- A legtöbben nem szeretik ilyen könnyedén elveszíteni, ilyen hatalmas összegeket... és sohasem lehet tudni... lehet te sem örülsz neki. De van aki másért nem adná oda. – nézek rá komolyan. Szívesen eltaglalnám neki, mit is gondolok az ilyen pénzes kishercegekről, de szerintem nem díjazná. - De azt hiszem ezt neked nem kell magyaráznom... vagy tévedek? – villantok egy kis mosolyt. Ki tudja… lehet, hogy ő élvezi, ha kilopják a zsebéből a pénzt. Viszont akkor ő lesz az én ingyen automatám… Hihi..
- Lehet, de én nem vagyok a legtöbb. Amúgy is csak a hajón lévő pénzem feléről volt szó. Nem? – vonja fel a szemöldökét és úgy néz rám, mint aki épp egy tevével üzletel.
- De... egyenlőre csak arról. - válaszolom széles mosollyal és ő is rám vigyorog. Helyes… vigyorogj csak bután, egészen addig, amíg kifosztalak mindenedből… kíváncsi vagyok, hogy akkor a hajón kívül hány ezer szép bankót tartogat elzárva. Igazán találkoznék velük is egy alkalommal, hogy magamhoz vegyem őket. De persze annak is meg kell adni a módját…
- Akkor gyere, és amíg megiszunk egy kis italt, addig kikeresem neked őket. – bólintok és már állnék fel, de leint, hogy maradjak még. Szemöldökömet felvonva ülök vissza és érdeklődve figyelem, ahogy Thomas-szal diskurál. Hm… érdekes pasi meg kell hagyni. Valahogy nem ezt várnám el egy pénzéhes dögtől, amikor épp megfosztottam a vagyona felétől. Ez azt jelenti, hogy szűkösebbre kell jócskán húznia a nadrágot, a következő két hétben. Ennek ellenére 5 üveggel a hóna alatt, néz rám és int, hogy kövessem. Fura… lehet, hogy ő sem játszik teljesen tisztán itt? Bár ez nem lenne meglepő. Ebből a férfiból sok mindent kinézek, de azt nem, hogy egy angyal bújt el benne…
Pár gyorsított lépéssel utolérem és mögötte sétálva figyelem az utat, megjegyezve minden sarkot és folyosót. Bár elég lenne a szoba száma is, úgy is megtalálnám. De azért biztos, ami biztos. Nem hagyom elúszni a pénzem, ha már megdolgoztam érte!
Háh… 311!!
Arcomon sunyi kis mosollyal sétálok be amikor előre enged, és egy pillantással felmérem a terepet, de tekintettem meg akad a bőröndökön. Hm… lehet ott rejtegeti a maradékot… nem. Ő… okosabbnak tűnik ennél. Bár kit tudja… viszont ahhoz képest, hogy félig részeg… legalábbis ez a sok üveg valami ilyesmit mutat.
Halk kuncogás üti meg a fülem és gyanakvóan lesek felé, de csak a mini bár felé tart.
- Mit kérsz inni?
- Valami nem túl erőset - vonom meg a vállam és válaszolok nyugodtan. Hm..hm… hova dughatta a bakóimat?
- Akkor csak ülj le, én pedig elővakarom a pénzt. – mondja és én bizalmatlanul nézek rá, de azért leülök, egy kis puffra.
-Oké. – mondom halkan és már el is tűnik a fürdőben. Szemöldökömet felvonva nézek utána és várakozóan kortyolok bele az italomba. Nem is rossz… bár nem esküszöm meg rá, hogy ez a leggyengébb ital amit hozott.. de a fene tudja. Sose értettem az italokhoz. Nem is nagyon szeretem az alkoholt, de talán azért, mert nem is bírom annyira. De hát… ha finom, akkor nagy kért nem tehet.. max kicsit korábban lesz meg a szunya. Jókedvűen iszok belőle még, alig hagyva valamit az alján lötyögni.
Pár perc múlva újra feltűnik és az ölembe ejtve, egy kis műanyag tasakot, megy tovább és minden egyes bútor mögül valamilyen nemzetiségű bakót vesz elő. Még olyat is kapok, amivel soha életemben nem találkoztam, ami igen nagy szó! Kevés olyan pénznem van a világon, ami még nem fordult meg a kezemben. Kíváncsian figyelem, ahogy egyre gyűlnek az aprók és a szép színes papír darabkák a kezébe, végül újra elém lép és a kezembe nyom mindent. Elmosolyodva nézek le és gondosan kezdme őket összehajtogatni és kicsit elrendezni.
- Voila! És már csak egy hely maradt... – hallom a hangját és fel se kell néznem, hogy tudjam mosolyog, mint a tejbetök. Viszont mielőtt felemelhetném a fejem, hogy meg tudjam miben sántikál ez a sunyi képű pasi, a föld meg mozdul és repülve esek a földre, ahol gurulni kezdek, ki tudja merre és meddig és mi fog épp megenni, vagy felnyársalni. Ösztönösen gubózom össze. Szinte várom, az éles fájdalmat és a fényt az alagút végén, ami majd valahova elvisz a világ egyik másik szegletébe, de csak egy puha érintést érzek a homlokomon.
Öhm… ilyesmit nem írtak a Bibliában… én már csak tudom.. ha 80-szor nem olvastam egyszer sem. Félénken nyitom ki egyik szemem, de csak a sunyi képű kliensem arca tűnik fel, aki most furcsán mosolyog. Szinte kedvesen… vagy annyira beütöttem a fejem, hogy már képzelődöm? De arra emlékeznem kéne nem?
- Hopplaa! Legközelebb vigyázz, mert nem vagyok Superman, oké? – mondja és újra vigyorog. Nah azérth…
- Pedig egész jól csináltad – villantom felé én is a fogaim és körbe pislogok. Eddig is ilyen instabil volt ez a hajó? Ceh… a mai tökéletes építmények.. nah persze... - Amúúgy... köszi. – pillantok fel rá és lassan elindulva nézek körül és szomorúan látom, hogy minden egyes centem a földön hever. Fene…
- Segítsek felszedni a pénzt?
- Nem lenne rossz... Csak nem zsebre vágni! – nézek rá csúnyán, amire csak nevetni kezd és én is megengedek magamnak egy kis mosolyt. Vagy nagyot.. öhm… de kit is érdekel? Jókedvűen zuttyanok le a földre és együtt kezdjük el szedegetni a különböző bankókat és érméket. Hihi… sooooooooksooooooook szépséges, színes pénzecske.. és csak az enyim… hihi.. Na de.. az még csak a fele.. még ennyit fogok kapni.. csak egy kis apróság és az is az enyim… mind az enyim… khm.. na de.. előbb..
- Na és nekem mit kell tennem? – kérdezem kíváncsian újra, de újra csak kitérő választ kapok. Hát jó.. pedig általában azonnal akarják, hogy teljesítsem.. de ha nem hát nem.. nekem így is jó.. Szinte megbabonázva szedegetem a különféle fecniket és amikor kezd fogyni, kicsit elfajul a hangulat, mert mint két gyerek úgy kapkodjuk egymás elől nevetve az érméket és fecniket. Fel se tűnik, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz, csak amikor fejünk koccan. Egyszerre kapjuk fel fejünket, és szinte óvatlanul súrolja ajkaival számat.
Nagyokat pislogva nézek rá, szinte megkövülve és pár pillanat múlva ijedten hátrálok két lépést. Nem… nem kezdhet ki velem… ez a pasi tuti a lányokat szereti… kizárt, hogy rám izguljon. Ez csak egy véletlen baleset volt.. De.. akkor mi a fenéért néz így rám?!
Gyanakvóan méregetem, de csak az utolsó bankót felkapva rendezi el őket és nyújtja felém. Olyan óvatosan veszem el tőle, mintha égetne a keze, viszont ahelyett, hogy rám ugrana, kacsint és rám vigyorog.
- Na, menjél, nemsokára takarodó, meg a macid is fázhat egyedül az ágyban. – mondja és kicsit felengedek. Úgy tűnik, tényleg csak egy véletlen volt…
- Már elmúltam 18, és a személyzetnek addig kell kiszolgálnia a vendégeket, amíg azok kérik, és amíg talpon tudunk maradni... de ha zavar a társaságom. – vonok vállat, majd egy sunyi kis mosollyal pillantok rá és a várt reakció sem marad el.
- Na ha olyan nagy vagy, akkor igyunk még! – terpeszkedik el az ágyon és én elvigyorodva állok fel és vetődök mellé az egyik kényelmes fotelba.
-Oké... de nem szeretnék túlzásba esni, én holnap dolgozok... vagyis valami ahhoz hasonlót kell csinálnom. – vigyorgok rá és poharamat megragadva nyújtom felé és már tölt is nekem újra. Jee… ha így haladunk talán, még egy kis pénzt kitudok csalni abból a feneketlen zsebéből, ami csak termeli nekem a léét… hihi…
Koccintunk és vigyorogva húzom meg a poharat. Ez az izé tényleg finom. Nem tudom mi ez de fincsi.. tetszik… azt hiszem beszerzek majd egy ilyet én is Thomastól. Hihi… ünneplésre pont optimális. Főleg, ha egy ilyen pénzes ficsúrt foszthatok ki.. hihi.. remélem még van jóóóóóóóó sok pénze… mert mindent ki akarom tőle csalni.. tényleg ha már itt tartunk.
- Amúúúgy… mivel is foglalkozol? – nézek rá kíváncsian legmeggyőzőbb mosolyomat villantva felé. Nem akarok én rosszat… áhh dehogy.. soha…
- Sok mindennel. – válaszolja titokzatosan egy ugyan ilyen mosolyt kanyarítva arcára. Cehh… de kis magunkba burkolózok vagyunk…
- Mint például? – próbálkozom tovább kiszélesítve mosolyomat egy hatalmas vigyorrá. Hm… vagy lehet, ő a kis kutya szemekre bukik?
- Hm… - gondolkodik el, de tekintetét, végig rajtam függeszti. Na.. nem harapok.. csak ki akarlak forgatni a zsebeidből.. szóval.. bennem megbízhatsz.. mondja csak el mindent nekem. – leginkább játékokkal… - válaszolja végül és ő is elmosolyodik.
Értetlenül pislogok rá. Oké.. a játékok kitalálása és művelése gyönyörű dolog.. én is imádom. De ez a mosoly nem illik a képbe. Mintha attól a fellegekben járna, hogy kimondta azt a szót hogy játék? Vagy csak paranoiás lennék? Meg lehet… vagy ebben a vacakban volt kicsit több alkohol mint amit én bírok és már ezt is csak beképzelem. Igen ez valószínű…
Újra vigyor szökik az arcomra és megnyugodva fészekelem el magam a fotelban.
- És milyenekkel? – pillantok rá egy csábító mosolyt küldve felé. Hátha egyezik az ízlésünk.
Viszont mielőtt válaszolhatna hangos recsegés töri meg az idilli pillanatunkat és egyszerre pillantunk fel a hangos bemondóra.
- Kim Pierce kérlek gyere a kapitány szobájába. Kim Pierce kérlek gyere a kapitány szobájába. Kedves Utasainktól, pedig elnézést kérünk a zavarásért. További kellemes estét kívánunk! – a hang elhal és én sóhajtva állok fel.
Vajon mit akarhatnak? Nem rémlik, hogy elfelejtettem volna egy klienst… hm… nem értem.
Kicsit elkenődve nézek kedvenc pénzes ficsúromra. Azt hiszem ennek a bulinak most vége.
- Bocsi.. úgy tűnik valakinek nem tetszik, hogy elveszítette a pénzét. – mondom majd a kezemet nyújtom felé. – Gondolom holnap is összefutunk valahol. – vigyorgok rá megint.
- Biztosan. – fogja meg a kezem és egy mosolyt villantva kísér el az ajtóig.
Mosolyogva intek neki és indulok el a fedélzet felé. Útközben Thomasal is összefutok aki, egy kisebb hűtőnyi ital mennyiséget visz éppen Ryuu-nak.
Pár perc múlva már egy dühös 120 kilós barommal állok szemben és a kapitány társaságában hallgatjuk a panaszát, ami kész abszurd! Még hogy én csaltam?! Na de kérem… én soha sem vetemednék ilyen alattomos, tisztességtelen dologhoz, mint a csalás! Hova fajul a világ, ha már ilyesmivel vádolják az embert…
- Higgye el Kapitány! Biztos vagyok benne, hogy ez a kis törpe rejtett zsebeket csináltatott a ruhájába és ott rejtegeti a jobb lapokat. Ki van zárva, hogy ne tudja megverni valaki… pedig beszéltem eddig minden partnerével.. mindent legyőzte.. Egyetlen egynek sikerült egy döntetlent kihoznia. Ez egyszerűen nem lehetséges! – hadarja dühösen és úgy néz rám, mintha egy apró féreg lennék, aki bepiszkította a szőnyegét, miközben el taposta… Cehh… Barom.
- Ha akarja megnézheti a ruháimat. Akár meztelenre vetkőzöm maguk előtt, ha ez kell, hogy elhiggye nem csaltam. – mondom és már veszem is le a kabátomat.
- Reméljük erre nem lesz szükség Kim… - mondja kicsit zavartan a kapitány és együtt nézzük, ahogy a az állatkertből szabadult kistehén hogy keresgeti a rejtekhelyeket.
Még jó, hogy nélkülem nem fogja megtalálni… nem vagyok kezdő kisapám… soha se jössz rá a trükkjeimre… Hihi…
~~~***~~~
Másnap természetesen ugyan olyan jól megy a bolt. Igaz a kicsit elkenődött kliensek száma nő, szóval azt hiszem ideje, hogy kicsit áttérjek arra, hogy néhányszor hagyom őket nyerni.. mert ez így necces lesz. A végén még fellázadnak ellenem és felkötnek a fedélzeten… vagy a fene tudja..
De végülis a lényeg megvan… már most el tudnék élni kb 2 hónapig, úgy hogy nem rúgom ki a ház oldalát. Ha kirúgom… hm… 1 hónap még akkor is meglenne szerintem. Halványan elmosolyodok. Ez már több mint jó hír és csak másfél napja vagyok itt…
- Hello Kim! – hallok meg egy hangot magam mögött és hátra pillantva látom meg Thomas kissé bugyuta mosolyát.
- Szia! Milyen volt az éjszaka? Úgy hallottam egész éjjel szolgálatban voltál. – mondom és bevárom amíg mellé ér. Furcsa… nem nagyon szokott a kabinok körül mászkálni… vajon honnan jöhetett? Lehet kifogtunk egy iszákos idiótát? Az remek lesz…
- Hát.. mondhatni… de tény hogy hosszú volt. – vigyorog rám, mint akinek nem is volt olyan rossz éjszakája. Szemöldökömet felvonva nézek rá értetlenül. – Amúgy nem tudom mit csináltál vele… még sose láttam ilyen kiéhezett vadállatot. De tény, hogy tud valamit… - mondja tovább vigyorogva, én pedig megtorpanok.
- Mivan?! – fakadok ki. Kiről és miről is beszélünk éppen?! Vagy lehet, jobb lenne ha nem is tudnék róla mondjuk… semmit? Na de vegyük csak át újra… én voltam valakinél, aki rávetette magát Thomasra? Én? Nem is voltam tegnap nőnél?! Akkor meg mi a fene történt itt?!
- Ugyan már… ne tagad… nálad is bepróbálkozott igaz? – néz rám vigyorogva és én egyre zavartabban nézek rá.
- Kicsoda? – kérdem halkan és egyre gyanakvóbban. Na várjunk csak.. én csak egy embernél voltam tegnap este. De az kizárt… az a pasi egy nőcsábász. Nem lehet más.. csak rá kell nézni…
- Szépjóreggelt! – csatlakozik hirtelen egy harmadik hang is. Egy túl ismerős hang. Bár nem csoda, hogy találkozunk vele, hiszen itt van nem messze a kabinja… de ez a mosoly.. és a tekintett… és Thomasé.. valami nagyon nem stimmel itt..
|
| Laurent | 2010. 10. 13. 17:37:27 | #8589 |
Karakter: Reizo
Megjegyzés: Szöszinek
-Nos?
-Rendben. - csillan fel a szeme, és kúszik a szája sarkába egy csintalan mosoly. - Az én feltétel ez, hogy ha nyerek enyém a pénzed fele. És itt nem a zsebedben pihenő pár bankóra gondolok. - meglepő, hogy mennyire szeret nyerni, de hát... Azt hiszem nekem többet megér egy kis játék...- Persze nem muszáj… nem kötelező a játék. Ezen a hajón szórakozni kell és csak azt csinálni, amihez kedved van.
Ó, csibém, azt hiszed, hogy ilyen könnyen szabadulsz, és elmész? Elmenni legfeljebb akkor fogsz, ha én akarom, akármilyen értelemben is vesszük azt a dolgot. Már fordul is el tőlem, és inni kezd, egyre lankadó kedvvel és még ki tudja mivel, mert hát az előbb olyan képet vágott, aki még csak a temérdek pénz gondolatától is felizgult... Hehe... Játszani akarsz?
- Megegyeztünk...
Hirtelen hévvel fordul felém, szinte látom, hogy vetődne ezért a nyakamba, de azért ne szaladjunk előre, mert még megunom ha könnyen megkapom őt... Pedig több mint nyálcsorgató látvány, ha nem lennék minden szép híve, akkor is elszaxofonoznék a testének bármely pontján, mindenféle fennakadás nélkül... Széles vigyorra húzom a szám, amit viszonoz, majd kezet rázunk... Nem sokára már fog rázni, vagy én fogom neki, de igen kegyetlenül... Mhhh... És az ujjacskái is milyen puhák! Nah, majd később le is tesztelem...
Előveszi a kártyapaklit, egy kis asztalhoz vonul előttem, én pedig leülök vele szemben lovaglóülésben a székre, úgysem tudnék normálisan ülni... Kicsit szűk a nadrág, ha csak arra gondolok, hogy ez a kis szűzszöszi az enyém lesz... Nyamika, nem? Igyekszem a ragadozó mosolyomat visszafogni, ami több mint nehezen megy, mert nem minden nap akad ilyen jó játékom... Pénz a hajón mint a tengerben a só, ha meg nincs üzlet, csinálok, vagy lopok. Tolvajtól lopni nem bűn, igaz? Az nem fog hiányozni. Én itt csak nyerhetek, főleg ha veszem, hogy van néhány kis trükk a tarsolyomban.
Ahogy oszt, mintha csak egy kurvát látnék, aki igazás szép példánnyal találkozik az ágyban... Öhm... Vagyis... Aki nagyon szép nyalókát kap karácsonyra. Hm... Felveszem a lapjaimat, és egy pillantást vetek rájuk, utána fel a pókerarcot. Lévén igen jó üzletember vagyok, profizmusom az arcjátékban mesterfokon lipityókázik, és most éppen felvettem azt a ,,hajdeuncsimertúgyisnyerek” képemet, majd felsandítottam, és láttam ám, hogy a kis szöszi arcon is átsuhant a nyerni akarás, ami annyit tesz, nem túl jó lapjai vannak. Elkezdjük játszani a türelemjátékot, avagy a kártyacserét. De én inkább csak arra utazok, hogy megtudjam, milyen lapjaim vannak. Amikor egy jobb kártyát dobok le, milyen arcot vág? Kéne neki, vagy azon agyal, ha ezt dobtam ki mim lehet még... Így lassacskán a játszási stílusáról is kapok egy kis képet, meg róla is, mert igaz, hogy játszva tanul az ember... Majd én is eljátszogatok vele, és olyan profi lesz mire leszállunk, hogy... Amikor éppen kártyát dobok, a pakliból kiveszek párat, amit nem kéne mégsem eldobni, persze nem kötöm a kis nózijára, így lapjaimon keresztben itt-ott néhány nagyon szép kártya fekszik. De tudom, hogy ő sem szent előéletű, - ha az lenne, nem vetettem volna ki a hálóm, vagy mégis? Kis szűz fiúcskák megrontása... Nyammnyamm...- így ő is csalni fog... Szóval...
-Úgy látom balhé van odakint…
Nézek fel, mert két spiné kezd el az agyonrúzsozott szájával rikácsolni, és le merném fogadni, hogy azért nem kótyavetyélnek az ágyban sem, mert ott is ilyen förtelmes hangokat adnak ki... De Szöszke felpattan, és lekelődik, majd visszahuppan az asztal mellé. Persze, ő sem hülye, bár lehet mégis az kissé hiszen leállt velem fogadni, látja, hogy ügyködtem, mert amíg ő leskelődött a folyosók felé, én a kártyáit néztem meg, mert hát egyéb mozizni valóm nem volt, meg még nem szabadott, szóval muszáj volt a lapokkal beérni. Meg persze, kicsit én is igazítottam az asztal alatt az enyémen... De azt hiszem, az arcom árulkodott most. Kis smucig spicli! Újra felvesszük a játék fonalát, és nem tudom nem észrevenni a vigyorát. Persze én nem mosolygok, fő, hogy azt higgye nyerésben van... És lám, kis türelmetlenünk, aki remélem az ágyban kicsivel türelmesebb, lecsapja a kártyáit, és rámvigyorog, tulajdonom felét bizton zsebében tudva. Felhúzom a szemöldököm, majd szám sarkai lassacskán szétcsúsznak egy nagy vigyorba, és egy laza csuklómozdulattal, amivel nagyjából kényeztetni lehetne, ledobom a kártyáim, és az arcát figyelem. A szép kis szemei kitágulnak, és elcsodálkozik a két kártyasor egyezésén, majd összeszűkülnek a csillogó kavicsok...
Hm.. Vajon az ágyban csillognak a vágytól, és olyanok, mintha a tó felett reggel köd vonulna? Tényleg... Ködben még nem csináltam, és ez súlyos hiány! Hiányom van...
Izé... Ránézek, mintha véletlen lenne az egyezés, és mosolygok. Bocsánat. Szájnyalogatva vigyorgok talán...
-Ez vicces... most mi lesz?
-Az alku, az alku. Döntetlen. Mindketten győztünk és teljesíti a másik feltételeit.
Hojjojoooj! Igen! Nyertem! A fenébe is, olyan fiút faragok belőle, hogy kielégítetlen kis kurvának fog tűnni! Igen! Egyformán diadalittasan vigyorgunk a másikra, és nem zavartatjuk magunkat saját veszteségünkkel. Persze, ő még nem tudja, hogy mit is veszít.. Nyehehe...
-Rendben. Akkor most fogjuk a minibáromat, és a kajütömbe vonulunk, odaadom a pénzed felét, és amint teljesítetted a te feladatodat, megkapod a másik felét. Nyugi, kikötésig úgyis találkozunk... És a szavam be szoktam tartani...
-Mi a biztosíték, hogy tényleg megkapom a pénzt, ha megcsináltam azt az apró kis szívességet? -Kezd máris gyanakodni, pedig istenemre, még csak nem is említettem, mit kellesz csinálnia.
-A szavam. Elvégre van elég pénzem még a hajón kívül is, miért nem adnám oda utána?
- A legtöbben nem szeretik ilyen könnyedén elveszíteni, ilyen hatalmas összegeket... és sohasem lehet tudni... lehet te sem örülsz neki. De van aki másért nem adná oda. - mondja komolyan - De azt hiszem ezt neked nem kell magyaráznom... vagy tévedek? - folytatja, viszont most újra huncut kis mosoly szökik az arcára .
-Lehet, de én nem vagyok a legtöbb. Amúgy is csak a hajón lévő pénzem feléről volt szó. Nem?-vonom fel a szemöldököm, és vágok értetlen arcot, bár belül már éppen a „hülyére kefélem” résznél tartok...
- De... egyenlőre csak arról. - mosolya kiszélesedik, és én szintén elvigyorodom. Ha tudná, hogy ezzel csak piszkos kis fantáziám birizgálja!
-Akkor gyere, és amíg megiszunk egy kis italt, addig kikeresem neked őket.
Vigyorogva bólint felém, és állna fel, én azonban leintem, odamegyek a pulthoz, és megkérem a csapost hogy a minibáromat azonnali hatállyal töltsék fel mert meghalok, aztán fogok egy jó kis skót whiskey-es üveget, egy kis portóit, pezsgőt, némi vodkát és rumot, majd ezeket a hónom alá csapva fejemmel intek a szöszinek. Feláll, és indul mögöttem, eléggé felpörögve, és számolva a sarkakat, megjegyezve az utat, hogy legközelebb is hozzám találjon. Benyitok a kajütömbe, és vigyorogva előreengedem. Arcán látom a felismerést, ahogy a sok üveg gurgulázik a földön, elvégre a minibárom fosztottam ki míg itt voltam, az ágy kissé összetúrva, sajnálatomra nem egy kis tornától, de ettől eltekintve alig van pár táska az ágy mellett. Mohó tekintete máris rájuk siklik, mire én kuncogva csukom be az ajtót magam mögött, és teszem le az üvegeket.
-Mit kérsz inni?
- Valami nem túl erőset - vonom meg a vállam és válaszolok nyugodtan, közben a kis szobád kezdem el fürkészni.
Öntök egy kis whiskey-t, merthát kinek mi az a nem túl erős, főleg pár üveg után ugye, és a kezébe nyomom.
-Akkor csak ülj le, én pedig elővakarom a pénzt.
-Oké.
Leül le egy kis puffra, én meg nem szólok neki, hogy az minden hullám következtében ide-oda csúszkál, vagy időnként fel is borul, hanem kimegyek a mosdóba, és leveszem a WC tartály tetejét, hogy a kis zacskót onnan kihalásszam, majd belemarkolok, és szemre kiveszem a felét. Ki a fene fog is számolgatni. Fejemben megfordul, hogy Szöszke pőre testén elterülő bankók mennyire szexisek is lennének, de talán várni kellene még ezzel... Aztán a fűtőcső felől is kiszedek pár köteggel, különböző csövek és vezetékek mögül hajtogatva-csavarva varázsolok elő mindenféle nemzetiségű papírdarabot, majd elzárom a csapot, és leszerelem a csövet, és onnan egy kis zacskóban kiveszem az aprókat. Legalább gyorsabban fog a líz lefolyni... Hehe... Kilépek, kezemben egy műanyag tasakkal, amiben valaha még a ,,fehér por” igencsak ízletes falánksága volt, míg el nem fogyott... És a kezébe nyomom, majd intek neki, és aztán különböző szekrények fiókok ülőalkalmatosságok aljáról, hátáról és belsejéből varázsolok elő eurót, lejt, dollárt, frankot, yent, fontot, lírát, koronát, kunát és még néhány más állam pénzét szedem elő, majd az ölébe szórom. Szegény Szöszi körül csomó papír, öle már tele, és éppen a különféle kis hajtásokba kezdi el raktározni a szerzeményét.
-Voila! És már csak egy hely maradt...
Kezdem neki mondani vigyorral a képemen, mert hát... alá kell nyúlnom az utolsókért, de hát... sajnos még jóval lejjebb alá... Amikor egy kis hullám nekünk csapődik, az egész hajó megbillen, és Szöszi kezéből először a pohár libben felém, tartalmával szépen beterítve, és szinte abban a pillanatban a ő is utána, kicsit meglepődött pofikával... És már a földön is vagyunk, egymásba gabalyodva gurulunk, én pedig magamhoz ölelem, nehogy még szétloccsanjon az a helyes kis buksija, mert akkor oda a buli, nem? Amikor a falnak ütközünk, megáll a világ, és aminek fent kell lennie, fent is marad, a világ is újra normálisan forog, csak Szöszike gombócolódott össze, talán fel sem fogta, hogy én ölelem, védte magát a kemény és éles tárgyaktól. Vagy a fene tudja. Orrommal a homlokán simítok végig, és az egyik kis szemét kinyitja, hogy körbelessen, mizujs, itt van-e még vagy már a felhőkön lógatja a lábát? Elengedem, felállok, és akkor nyitja ki mind a két szemét. Talán csak sokat ivott hogy nem is tiltakozott még, és azt hiheti, hogy csak látomás voltam, de megfogom a két kezét, és segítek neki felállni.
-Hopplaa! Legközelebb vigyázz, mert nem vagyok Superman, oké?
-Pedig egész jól csináltad – vigyorog rám eléggé értelmes kifejezéssel az arcán. - Amúúgy... köszi.
Tántorog még kissé, ezért egy kézzel tartom őt, és egy stabilabb székre nyomom le, majd magamra nézek. Hát, a mellkasom le van menthetetlenül löttyintve a jóféle itókával, és bár más helyzetben azt kérném tőle hogy szépen a saját szájával nyalogassa le esetleg, kivételt teszek és nem rontok ajtóstul a házba. Mert előző életemben egy kibaszott Buddha lehettem. Kigombolom a felső pár gombot, és lehúzom a felsőmet, majd félmeztelenül ülök az ágyra és túrok a hajamba. Mit is akartam még az egész előtt?
-Segítsek felszedni a pénzt?
-Nem lenne rossz... Csak nem zsebre vágni!
Ránevetek, merthát minek a pénz, ha jobbat kapok majd érte, és leülünk a földre, hogy összeszedjük az ezernyi színben pompázó papífecniket.
-Na és nekem mit kell tennem?
-Majd megtudod...
Mosolygok rá féloldalas kis csibészes mosolyommal, és örülök a fejemnek, hogy nem lát a fejembe, mert éppen eljátszottam gondolatban azzal, hogy mit is kéne tennie... De neeeem... A kis játék, amíg ágyba csábítom, az felér egy előjátékkal! Lassan haladunk a szedegetéssel, hiába, elég sok pénz van itt szétszórva, (ha jönne egy takarító tuti hogy felsikoltana örömében) és egyre közelebb kerülünk egymáshoz. A végén már kuncogva kapdossuk egymás keze elől a pénzt, míg a fejünk összekoccan, és egyszerre kapjuk a fejünket fel. Ajkunk súrolja a másikét, és egy pillanatig megdöbbenve nézünk egymásra ebből az őrjítő közelségből, és először ő ocsúdik fel, hátrébbhúzódik, és onnan méreget engem, én pedig automatikusan mozdulok, hogy a maradékot még felszedjem a földről. Az előbb azt hittem, hogy beáll az agyhalál, olyan kis szikrák villantak fel bennem, hogy majd' kiverték a biztosítékomat. Azt hittem, nem vagyok ennyire kiéhezve. Most meg mintha a lángoló házból a hidegzuhany alá állítottak volna. Csend... Végül az utolsó fecnit is felkapva összerakom a pénzt, és felé nyújtom. Úgy veszi el, mintha azt várná, mikor fogom elkapni és hülyére kefélni, és nem is rossz az elképzelés, de félő, még a maradék pénzért sem jönne el és kerülne. Kacsintok rá és elvigyorodom.
-Na, menjél, nemsokára takarodó, meg a macid is fázhat egyedül az ágyban.
-Már elmúltam 18, és a személyzetnek addig kell kiszolgálnia a vendégeket, amíg azok kérik, és amíg talpon tudunk maradni... de ha zavar a társaságom. - von vállat, és mosolyodik el, mire oldódik a hangulat, én pedig feltápászkodok az ágyra.
-Na ha olyan nagy vagy, akkor igyunk még!
-Oké... de nem szeretnék túlzásba esni, én holnap dolgozok... vagyis valami ahhoz hasonlót kell csinálnom.
Felkapja a poharát, én pedig hozom az üveget, és szépen öntök magunknak, majd koccintgatva inni kezdünk. Ha tudná, hogy mire hajtok, akkor lehet hogy nem inná ilyen nagy lelkesedéssel... De nem vagyok hajlandó felvilágosítani őt...
|
| Lureka | 2010. 09. 27. 20:56:43 | #8201 |
Karakter: Kim Pierce
Megjegyzés: ~ Ryuunak
Egyet jobbra… egyet balra… egyet jobbra… egyet balra.. trálálálálálllá… imádom a luxus hajókat!
Hatalmas vigyorral az arcomon sétálok a fedélzeten, és számolom a mai bevételem. Ez kész fő nyeremény. Csak ma annyit szedtem össze, amit egy hét alatt szoktam a bárokban. Esetleg ha mázlim van, akkor zsebelek ennyit, de utána meg futkározhatok és bujkálhatok a sok alvilági nagyfőnök elől.
De itt… és két hétig… ez maga a mennyország… lehet, hogy visszafelé is jönni fogok. Már ha felvesznek. Bár miért ne vennének? A rábeszélőkém mindig is jó volt. Hehe…
Magamban somolyogva dugom el a pénz titkos kis zsebeim egyikébe. Egy a rejtett kártyáimé, a többi a pénzzé. Plusz egy állandó pakli. Kell ennél szebb dolog a világon?
Jókedvűen lépek be az egyik legzsúfoltam helyre, és azonnal megcélzom a bárpultot. Igaz nem vagy egy nagy alkoholista, és nem is szeretem, de erre inni kell valamit. Thomas majd biztos csinál nekem egy nem túl erős koktélt. Aztán újra munkához láthatok. Hiszen, még épp, hogy elkezdődött az este.. és itt van egy egész éjszaka. Ennyi túlsúlyos, szerencsétlen között gyerekjáték kicsalni néhány bankót.
Csak egy férfi üldögél magányosan a pultnál, és bár nem vagyok az a barátkozó típus, most ez sem zavar. Könnyedén pattanok fel a székre és mosolygok rá Thomasra, aki azonnal tudja, mit kell hoznia nekem. Utána, a mellettem üldögélő férfira terelődik a tekintettem. Sok érdekes fazon járkál egy ilyen hajón, szóval érdemes körül nézni. Már csak azért is, mert általában lehet tudni, hogy kit könnyű kiforgatni és kit nem. Arról nem is beszélve, hogy itt vagy csak tisztességes gazdagok vannak, akik semmit sem értenek a kártyajátékokhoz, vagy alvilági nagykutyák. Az utóbbiakkal, viszont nem szeretnék komolyabb kapcsolatba kerülni. Szóval már ezért is megnézek magamnak mindenkit.
Divatosan tépet szőke tincsek keretezik kissé komoly férfias arcát. Szürkéskékszemi kíváncsian méregetnek, ami már meg se lepődök. Nem vagyok túl magas és arcom is kissé gyerekes még. Szóval már megszoktam, hogy megnéznek.
Fekete elegáns ruha van rajta és bár kicsit nyúzottnak tűnik, éber a tekintette. Hm… valamiért nem tetszik nekem ez a pasi. Bár meg nem mondom, melyik csoporthoz tartozik. De tuti, hogy nem jó fiú. Vagyis.. nem teljesen az.
Hirtelen elmosolyodik, amitől vész jelzőim is halkan beindulnak, majd felém fordul teljesen. A hirtelen mozdulatától azonnal megcsap az alkohol jellegzetes szaga. Ajkaim gúnyos mosolyra húzódnak, mert láthatóan.. khm azaz érezhetően sokat ivott eddig, és most is egy konyakot tart a kezében. Azt hiszem, nem fogok sokat időzni itt… Nem tetszik nekem ez a pasi… bár vicces egy részeggel kártyázni. De itt egyébként sincs nehéz dolgom. Nem szorulok rá, hogy alkoholistákat fosztogassak.
Végig nyal ajkain, amitől bevillan egyik régi nem kívánatos emlékem és alig bírom megállni, hogy ne remegjek meg. Egyre gyanakvóbban méregetem, és már egyátalán nem érzek késztetést arra, hogy játsszak vele.
- Reizo vagyok. De hívj csak Ryuunak. – mutatkozik be azonnal. Hát jó… ettől még bajom nem lett, de ha ő elmondta a nevét nekem is illene. Már pedig azt nem mondhatják, hogy nem kaptam megfelelő nevelést. Olyat kaptam amiről senki sem álmodna…
- Kim. Kim Pierce. – válaszolok. Székét közelebb húzva néz le rám, és én még bizonytalanabb leszek vele kapcsolatban. Azt hiszem lassan ideje lesz elspurizni innen. Nagyon nem tetszik ennek a fazonnak a képe. Valószínűleg ez neki is feltűnik, mert nagyon adakozó kedve termett hirtelen és meghív egy italra, majd körbenézve tereli el rólam a tekintetét.
- Nem hiszem, hogy te is ezzel az úri flanccal utazol utasként. Itt dolgozol? – kérdezi és én kicsit meglepődök a hirtelen jött témától. Valahogy egy részeg pasitól nem ezt várná az ember.
- Ahamm... Kártyázok és fogadásokat kötök. – válaszolom nyugodtan és belekortyolok a koktélomba. Hm… Thomas érti a dolgát. Még ha nem is a világ legokosabb embere, de ehhez legalább ért.
-Áá.. Értem. És volna kedved netalán velem is fogadni? – szólal meg újra. Magamban elmosolyodom, de gyanakvásom se illan el. Hm.. ez fogós kérdés. Ha az nézzük, hogy félig részeg és én kitűnően kártyázok akkor simán megverem, szóval nincs mitől félnem. Viszont nem tetszik, ahogy rám néz.. és az előbbi mosolya…
Lopva felé sandítok, és boldogság ül az arcán. Lehet, hogy az előbb csak az alkoholt látszott rajta. Hm.. ez nehéz kérdés. Kim ne menj bele.. bajod lehet belőle még. De akkor is csak egy egyszerű fogadás. Kártyában, amúgy is jó vagyok… nem fog megverni..
- Hát persze! És mifélében? – szólalok meg lelkesen, mikor végre győz az erősebbik fél, nem törődve a kis belső hanggal, ami azt mondogatja, hogy ez nagyon rossz ötlet. Nem értem mi lenne ebben rossz. Csak játék.. és még pénzt is szerzek vele.
Örömteli mosolyt villant rám. Csak nem még egy olyan fanatikus játékosba akadtam mint én vagyok? Lehet megtaláltam a lelki társam? Na jó Kim… hűtsd le magad… ez csak egy fogadás és gyors játék lesz, ami újabb pénzt hozz a házhoz. Semmi több.
-Kártyázzunk! – jelenti ki egyszerűen és nekem már szinte ég a kezem, hogy elkezdjük a játékot, de előbb még van egy fontos dolog. Ha fogadást kötünk, akkor ez a legelső és legfontosabb:
-Feltételek? - kérdezem meg és felé fordulok én is. Látom neki is, tetszik a dolog. Na, majd ha pofára esel, mert egymás után verlek meg háromszor, négyszer nem fogsz vigyorogni. Hehe..
Magamban elvigyorodva húzom elő kártya paklimat, de egy pillanatra se veszem le róla a szemem. Még a végén átver valahogy… nem, nem.. ilyet nem játszunk.
- Nos, ha nyerek, akkor teljesíted egy kérésemet. Vagy kívánságomat, ahogy tetszik. – válaszol, mintha ez természetes lenne. Én viszont meglepve vonom fel a szemöldököm. Egy kívánságot? Mi vagyok én? Jó tündér, fiú változatban? Valami itt nem stimmel…
Viszont, amikor felnevet még jobban meglepődöm és kissé értetlenül állok a dolog előtt.
- Óóó... Nem kell itt valami nagy dologra gondolni. Csak olyasmire, amit itt a hajón is be lehet szerezni. – kacsint rám és én egyszeriben megnyugszom. Ritkán szoktak ilyesmit tőlem kérni, de néha én is leszállítok pár apróságot. Néha napján. De ha csak ennyit akar, akkor örm lesz megfosztani a vagyonától. Már alig várom. De mit kérjek egy ilyen pénzes ficsúrtól?
Magamba mélyedve gondolkozom, hisz nem sok minden jut eszembe. Családom nincs a barátaimat nem tudom hol vannak és az egyedül dolog, aminek hasznát tudom venni az a pénz. Avval bárhová eljutok és bármit meg tudok csinálni a mai világban. Hm… most komolyan csak pár bankót kérjek.. Na nem… Ha már játszunk, akkor kivételesen játsszunk nagyban. Nem úgy tűnik, mintha sok mindenen ki tudna akadni. Egy próbát megér..
Halványan elmosolyodom, mert már tudom mit kérek. Már csak az a kérdés így is bele megy-e a játékba.
- Nos? – nyújtja felém a kezét, és mosolyom kiszélesedik. Legyen. Veszteni, amúgy sem tudok.. Amúgy is… aki mer az nyer. Hajrá Kim.
- Rendben.. – nézek fel rá és már most élvezem ez a játékot. Nem is tudom, mikor élveztem ennyire bármit. Talán az első pár alkalommal. Amikor még kezdő kölyök voltam. – Az én feltétel ez, hogy ha nyerek enyém a pénzed fele. És itt nem a zsebedben pihenő pár bankóra gondolok. – mondom huncut mosollyal és látom, hogy meglepődik egy pillanatra. Lehet, hogy ennyi volt? Ajj… pedig kezdtem beleélni magam. – Persze nem muszáj… nem kötelező a játék. Ezen a hajón szórakozni kell és csak azt csinálni, amihez kedved van. – mosolygok tovább. Visszafordítom fejemet a pult felé és belekortyolok a koktélomba. Azt hiszem ma se lesz túl érdekes estém.
- Megegyeztünk… - hallom meg mély hangját, és majdnem félre nyelek. Tessék? Belement? Tényleg?! Komolyan elfogadta?
Meglepve nézek rá, de csak fülig érő vigyorát látom. Úgy tűnik ez tényleg komoly… Lelkesen mosolyodom, sőt vigyorgok én is rá és megfogom kezét. Szinte elvesznek apró ujjaim tenyerében, de nem zavar. A következő pillanatban, már kezemben forgatom a kártya paklim és az egyik üres asztalhoz sétálunk. Két személyes. Pont ez kell ide.
Könnyedén huppanok az egyik székbe és ő velem szembe ül le, arcán halvány mosollyal, de engem nem szárnyal túl. Legszívesebben ugrálnék a székben örömömben. Már csak meg kell vernem egy fél részeg pasit. Ez a nap egyre jobb és jobb lesz.
Ravasz fél mosollyal az arcomon keverem meg a paklit és osztok mindkettőnknek, majd nyugodtan rakom le középre és végre elkezdjük. Izgatottan kapom fel a kártyáimat, és azonnal kombinálni kezdek fejemben, hogy mi lehet a legnagyobb nyerő sor, amit ki tudok ebből hozni. Nem kell sokat gondolkoznom, hogy tudjam nehéz dolgom van. Lopva felsandítok ellenfelemre, de semmi se látszik az arcán. A fenébe… nem veszíthetek!
Nyugodtan, dobok le egy lapot és veszek másikat, mire ő is dob és ez így megy sokáig, amíg teljesen aggódni nem kezdek. Nem állok jól, viszont ha jól számoltam neki sem lehetne túl erős lapjai, Hacsak nem csalt, valahogy.. nem tudom. Tévedni biztos nem tévedek. Ha tisztességesen játszunk, akkor nagy eséllyel döntetlen lesz. Az viszont nem jó. Én nyerni akarok. Viszont ahhoz a nehéz tüzérség kell. Ügyesen előhalászva ruhám rejtekéből cserélek ki láthatatlanul két kártyát.
- Úgy látom balhé van odakint… - hallom meg hirtelen mély hangját és automatikusan fordulok arra, amerre ő is néz. A fedélzeten két öregtyúk éppen rikácsolva tépik egymást, de túlzottan nem köt le e látvány túl sokáig. Visszahuppanva nézek kártyáimra újra, majd fel Ryuura, de ravaszul csillogó szemeitől, egy pillanatra lefagyok, majd morcosan nézek rá. Szemét.. ez nem volt szép.
Durcásan meredek rá, majd vissza lapjaimra és megnyugtatva látom, hogy egy elég erőst sort alkottam, pár pillanat alatt. Ravasz mosolyom visszatér, majd még pár percig húzom a dolgot, de a végén nem bírom tovább, ledobom az asztalra kártyáim önelégült vigyorral. Nyertem.
Csak felhúzza a szemöldökét, majd elvigyorodva dobja le ő is a lapokat és egy pillanatra ledöbbenek. Ugyan az a sor jött ki. Ami persze lehetetlen. Szóval.. mindketten lebuktunk.. A fenébe.
- Ez vicces… most mi lesz? – vigyorog rám és én felnézek. Hát ez végül is döntetlen. Szóval…
- Az alku, az alku. Döntetlen. Mindketten győztünk és teljesíti a másik feltételeit. – mosolygok rá huncutul. Így is jó. Kifosztottam. Nyertem.
|
| Laurent | 2010. 08. 16. 15:11:35 | #6911 |
Karakter: Reizo
Megjegyzés: Kimnek
Egy hajón nem lehet tudni, hogy ki részeg, és ki tengeri beteg. A hajó már egy órája elindult, és bár gőzöm sincs hogy merre tart, tulajdonképpen nem is érdekel. Csak azért választottam ezt, mert elég nagynak tűnt ahhoz, hogy ne unjam magam halálra az elkövetkezendő két hétben. Azonban csalódnom kellett. Fejem enyhén himbálózott- izmaim aztán végképp nem tehetettek erről, de valamennyire azért ringatott ez a benga nagy nyaralóhajó. Hátamon feküdtem az ágyon, keresztbe, lábaimat a falra tornászva fel, a fejemet meg alálógattam, hátha tótágasban szórakoztatóbb a világ. A mellkasomra ejtett könyv tanulsága szerint pont azért, mert nem tudtam mihez kezdeni magammal, csak meredtem a szoba padlójára- én a plafont akartam bámulni, de ez most ugyebár másfelé tartózkodott. Az üvegek kedélyesen gurgulásztak ide-oda, fájdalmasan üresen. Megpróbáltam leinni magam, de sokéves gyakorlatomnak kicsi ez a bárszekrény, az eredmény gyorsan hanyatló jókedv lett. Akadt még pár szétgórt holmi errefelé- úgy éreztem, ha már én ennyire nyomorult vagyok, akkor legalább a takarítók lelkiismerete legyen tiszta, hogy megérdemelten kapják a fizetésüket munkájukért. Össze-vissza csapongtak gondolataim, próbáltam kapaszkodót keresni, de nem álltak össze semmi értelmessé, katyvasz volt az egész, ahogy volt. Nincs vevőm és a felszállókat nézegetve úgy éreztem, Isten pikkel rám...Noé bárkájára csak ő ültethetett fel. De már mindegy volt. A következő hullám kicsit nagyobbat dobott, fejem leírt egy lusta kört, majd visszahengeredett előbbi helyére. Ingyentorna. Bár ha már testmozgásnál tartunk, ismertem azért jóval kellemesebb és szórakoztatóbb vállfaját, ami azonban, legnagyobb bánatomra, csak egy, illetve több másik személy társaságában űzhető- tulajdonképp akárhol, de most nevezzük lepedőakrobatikának. Azonban az elhízott, méteresből csak objektívvel büszkélkedhető turisták nem kecsegtettek ilyesmivel. Vagy legalábbis az én ízlésemnek ez még korai volt, ennyire kiéhezve nem vagyok... Fel kéne kelni. A gondolat nem hagyott nyugodni, vissza-visszatért, hogy piszkáljon, bár mindannyiszor elhessegettem, szkeptikusan rákérdezve, hogy ugyan mi a retkes rétiborznak? Fölösleges energiapocsékolás, épp elég megerőltető, hogy küzdök az életemért, mert majd' belehalok az unalomba. Aztán bátortalan megjegyzéseket kezdett tenni, ahogy párolgott az alkohol és kezdett a logika is visszaállni a medrébe. Mi is van a kajütajtón túl...fúúú, most szürkeállomány telejs gőzzel dolgozik...na miiii? Taplók és marhák népes, díszes gyülekezete, kis asztaloknál, ha már így vacsoratájt jár az idő, fecsegő, diadalív méretű szájú nőstény bálnák- bár a nagy száj néha előny, ez most nem az a helyzet volt- és persze azok, akik vagy a romantikától nyáladzanak a tengerre, vagy csak mert épp most váltak meg az imént elfogyasztott ételektől. Minő ellenállhatatlan csábítás... Azonban kicsivel később eszembe jutott két dolog. 1- az ember társas lény és ne legyünk már rasszisták, vegyüljünk az egyszerű barmokkal, hátha lelünk köztük egyet, aki mást is tud, mint kérődzni. 2- illetve odafent valahol van egy mitikus fénnyel övezett, imádat szelével körbelengett hatalmas bárpult. Erre már néhány agysejt elkezdett lökdösni, hogy na, egy próbát megér, de előbb lustaságom kellett legyőzniük, úgyhogy pár belepusztult az erőlködésbe. Hősi haláluk előtt akarván tisztelegni, végül összevakartam magam és felültem, hogy legalább egy literrel igyak emlékükre, mielőtt összefutottam volna a tükörrel. Hiúságom visszarángatott, hogy valami humanoid külsőt kölcsönözzek magamnak, ami majd megkülönböztetésül szolgál, ha netalán tömegbe kéne elvegyülnöm. Rendeztem hajam- a frizura azért erős szó lenne- feltöltöttem cigarettatárcám, rántottam vagy kettőt ruhámon, amivel nagyjából kiegyenesítettem a keletkezett gyűrődéseket, felvettem a legjobb arcom, aztán mindenre elszántan kiléptem az ajtón. Fene. Sehol senki. Pedig lehet, jó móka lett volna megúsztatni egy rókázót. Majd legközelebb....
A fedélzeten se sokmindenki jött szembe, talán egy tenyésztett baromáll... izé... Egy meglehetősen tehetős, sokXL-es ruhát viselő, szuszogó... úriember. Szóval mndjárt hányok fazon.
A bár felé vettem az irányt, hogyha már a kajütömben nem találtam elég nagy méretű bárszekrényt, akkor legalább ott leljek vigaszt. Leülök, és máris javul a közérzetem, hiszen a bárpultos csávó egés helyes, bár látszik a bárgyú képén, hogy IQ szinten nem éppen az eget veri... De legalább nem lesz egy estig gondom mindenféle ,,jól álló” dolgaimmal. Éppen a konyakomat kezdem szürcsölni, mikor egy szőke szépség huppan mellém, és rámnéz. Anyukám! Most van meg, hogy az elkövetkezendő két hetet, amit itt töltök, mivel fogom, illetve kivel fogom tölteni. Ragadozó mosoly villan fel, és egyértelműen felé fordulok.
Szőke haj, ami olyan selmyesen-kócosan áll, hogy az embernek bizseregni kezdenek az ujjai már a látványtól is. Már most beléjük akarok túrni, és még jobban összeborzolni... Drágakő szemek, amik a fürtök alól most kicsit kíváncsian néznek rám, és akaratlanul is az jut az eszembe, hogy hogy festhetnek vágytól homályosan... Gyönyörű kis csókolgatni való ajkak, amire minden szem odatapad, és ami most gunyoros félmosolyra húzódik. Hattyúnyak, amire már szivem szerint most erotikus kis piros foltokat harapdálnék... Jézusom, mintha egy nagy és édes gyümölcsöt vetett volna elém a sors... Már csak a tejszínhab hiányzik... szemeim összeszűkülnek, és megnyalom a számat. És nem csak azért, mert finom konyakom van. De nem ám!
-Reizo vagyok. De hívj csak Ryuunak.
-Kim. Kim Pierce.
A székem kicsit közelebb húzom az övéhez, és látom, hogy egyre bizalmatlanabbul néz rám, tehát valamit kezdeni kell ezzel. Fizetek neki egy italt, s míg ő iszik, körbepislantok.
-Nem hiszem, hogy te is ezzel az úri flanccal utazol utasként. Itt dolgozol?
-Ahamm... Kártyázok és fogadásokat kötök.
-Áá.. Értem. - ez több mint szerencse. Az istenek is azt akarják, hogy az enyém legyen! - És volna kedved netalán velem is fogadni?
Szemei máris felvillannak, látom, hogy imádja a munkáját. Csak így tovább, helyes! Arcomról eltűnik a kéjsóvár kifejezés, és valami örömféle csücsül le. Áá... Meglesz az én szórakozásom! Akár most kezdhetek tácolni!
-Hát persze! És mifélében?
Felvillantom mosolyomat, mely ritka őszinte, hiszen örülök, hogy ilyen könnyen megy. Persze, tudom, hogy a jéták után jön a neheze, de már csak a hódítás is felér egy nag előjátékkal.. Mennyi kínos helyzetet tudnék teremteni! Anyám!
-Kártyázzunk!
-Feltételek?
Fordul ő is felém a székével, ezzel a testbeszéddel is jelezve, hogy benne van. A zsebéből kártyapaklit húz elő, és szinte biztos vagyok benne, hogy saját pakli- saját kis cselek. Ó, nem...
-Nos, ha nyerek, akkor teljesíted egy kérésemet. Vagy kívánságomat, ahogy tetszik.
Felvonja a szemöldökét, mire én felnevetek.
-Óóó... Nem kell itt valami nagy dologra gondolni. Csak olyasmire, amit itt a hajón is be lehet szerezni.
Kacsintok rá, majd kiiszom a konyakom, és új kört kérek. Látom, hogy elgondolkozik, talán csak az ő feltételeit gondolja át, vagy azon agyal, hogy mifélét kérhetek én őtőle. Nos, kis édesem, ha megmondanám, lehet kerülnél végig, és ezt nem akarom. Na persze, a macska-egér játék tényleg izgató, és ha csak belegondolok nem férek a gatyámba... Ekkor elmosolyodik huncutul, és nekem már most kedvem lenne a pultra dönteni, és úgy mgdugni, hogy a minden bizonnyal megnyerő felmenőinek a nevét is elfelejtené! Határozott.
-Nos?
Felé nyújtom a kezem, részemről az egész rendben, amúgy sem hiszem, hogy olyat tudna mondani, amit ne tudnék neki megadni vagy megvenni. Pénzem van itt bőven, másra nem is hiszem, hogy szüksége lehetne. Magabiztosan, és valahogy komolyan nyújtom a jobbom felé.
Várom a feltételeid, cicus! És aztán a markomban leszel!
|
|
