|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Leiran | 2013. 10. 02. 13:40:21 | #27503 |
Karakter: Liana Trenton
Megjegyzés: Shillamnak(kezdés)
Ma is a főnök fiát kísértem el egy partira. Persze itt én nem szórakozom és elégé komoly is vagyok. Haza érve a partiról viszont a főnök hívat. Bemenve hozzá ott látom Albertet, akit a család adósság fejében kapott még azelőtt, hogy én ide jöttem volna. Nem értem miért van bent ő is, ha velem akar beszélni. Alapból nem jövünk ki jól Alberttel és eddig szerencsére ritkán is találkoztunk.
- Hivatott főnök. –Mondom ránézve a főnökre.
- Igen Liana. Azért hívattalak ide mind a kettőtöket, mert azt akarom tőled Liana, hogy vedd szárnyaid alá Albertet, és taníts harcművészetre. Olyanra, amihez nem kell fegyver, hogy jobb legyen a harcai során. –Mondja el a főnök ránk nézve a terveit. Remek mondhatom, egy olyan személyt kell tanítanom, akivel abszolút nem egyezünk. Mielőtt viszont válaszolhatnék Albert csattan fel mérgesen.
- Nem vagyok hajlandó tőle tanulni semmit! Így is sorra nyerem a meccseket neked, mégis mi a faszért kell akkor még tanulnom főleg meg egy nőtől?! –teljesen felháborodik és szúrósan nézek rá.
- Attól mert férfi vagy még ellátom a bajod tuskó! –Mondom neki szúrós szemekkel ránézve.
- Még, hogy te ellátod a bajom, mi! Na persze! Egy nő engem soha nem fog tudni legyőzni! –Mondja arrogánsan és maga biztosan. Keresztbe fonom a karjaim és úgy nézek rá unottan.
- Először is vegyél vissza a pofádból, mert szét kaplak, mint henzi a meggyet! Másodszor, ki a fene mondta, hogy hajlandó vagyok téged tanítani? –Kérdem hosszan ránézve és kezd nagyon irritálni a viselkedése. –Egy olyan izomagyú barmot, mint te nem lehet semmire se tanítani.
- Elég legyen ebből! Ez nem kérés volt, hanem parancs! Mind kettőtöknek! Lia neked az a feladatod, hogy kitanítsd. Albert neked pedig az, hogy tanulj tőle! A vitátokat meg rendezzétek le az edzőterem szőnyegén! –Mondja parancsolóan ránk nézve a főnök.
- És a fia védelmével mi lesz? –Kérdem ránézve érdeklődőn.
- Más testőrt kap. Most ez az elsőszámú feladatod és vita nincs. Tünés a szemem elől! Ha kell az edző terembe zártatlak titeket élelem és víz nélkül! Szóval ha nem akarjátok ezt, akkor most azonnal nekiláttok a feladatotoknak. –Mondja ellent mondást nem tűrően és mind ketten nagyon jól tudjuk, hogy erre a főnök igenis képes. Nagyot sóhajtva megyek ki és Albert utánam.
Szótlanul megyünk le az edző terembe ahol lerakva a fegyvereim nézek rá.
- Nem kívánlak tanítani… majd tanulsz harc közben. –Mondom neki és ledobva a csizmám és az elegáns ruhát magamról, amitől örülök, hogy megszabadultam a megszokott ruhámba megyek a szőnyegre.
- Fogd vissza a szád kisanyám, mert szét verlek nem nézve, hogy nő vagy. –Mondja szemeimbe nézve és ő is ledobja a cipőjét és a szőnyegre jön.
- Inkább ne járjon a szád. –Mondom ránézve és egyből támadok is. Egy ügyes mozdulattal kihasználva mérgét és arroganciáját viszek egy erős ütést a hasfalába, amit meg is érez.
Kicsit meggörnyed, de végre ő is elkezd harcolni és megragadva karomat ránt rajtam egy nagyot és próbál bevinni egy csapást, de hajlékonyságomnak köszönhetően és a lendületet kihasználva a két lába között csusszanok a háta mögé és mivel kezem fogja, így azt megrántva a levegőbe kénytelen bukfencezni és már a földre is került.
- Na mi az… ki is fekszik a földön egy perc után? –Kérdem felvonva a szemöldököm cukkolva, hogy végre tényleg komolyan vegye. Lehet, hogy nem bírjuk egymást, de azért nem rossz pasi és ha már az a parancsom, hogy tanítsam akkor kihasználom a temperamentumát és felhergelve kényszerítem arra, hogy jobb legyen nálam.
- Fogd be hülye picsa! –Morranja rám és elengedve kezem pattan fel és újra felém támad, de könnyedén kikerülöm. A ketrecharcos tudása ellenem nem sokat ér. Könnyedén hárítom az ütés sorozatait vagy kitérek előle. Attól, hogy nő vagyok kemény kiképzést kaptam. Az igazi szakmám a bérgyilkosság, szóval nekem egy ketrecharcos nem tud újat mutatni. Mivel erősen próbálkozik elkapni így csak, hogy tovább hergeljem, könnyűre véve a figurát csak védekezek.
Persze ezzel elérem a kellő hatást, mert csak még mérgesebb lesz, és egyre erősebbeket üt, de semmi hajlékonyság nincs benne és a gyorsaságát is fejleszteni kell. Nem elég rövid a reakció ideje. Ezen lesz mit dolgozni.
Nem tudom pontosan, mennyi ideje harcolhatunk így mikor már ziháltan veszi a levegőt, de még mindig ott ég a tűz a szemébe, hogy le akar győzni. Nem sikerült egyszer sem elkapnia. Kitértem, vagy hárítottam. Komolyan nézek rá.
- Látom, mennyire le akarsz győzni. Ahhoz viszont jobbnak kell lenned nálam. Rengeteg a hiányosságod, amit segítek fejleszteni, de akkor ideje lesz hallgatnod rám. –Mondom neki komolyan keresztbe font karokkal előtte állva. koránt sem zavar, hogy teljes egészében lát belőlem mindent, mert csak egy bikini szerűség van rajtam. –Szóval? Hogy döntesz? Elfogadod, hogy én lettem az edződ, vagy még dühöngesz egy sort?
Szerkesztve Leiran által @ 2013. 10. 02. 13:41:02
|
| yoshizawa | 2013. 01. 31. 21:39:56 | #25023 |
 Karakter: Hanatori
Megjegyzés: (Patricknak)
Írok, aztán olvasok, és ismét körmölök, de egyre álmosabb leszek ettől az egésztől. Unalmasabb, mint hittem ez a rengeteg papír, már nem csodálom, hogy a főnöke vele csináltatja, azt se, hogy ő meg velem próbálja kitöltetni egy részük…
Végül elragad a fáradtság, megsemmisülten adom át magam neki.
Nem aludhatok azonban sokat, ismét éberen kötök ki a földön, kétségbeesetten próbálom kitalálni, hogy kerültem ide:
- Mi hol?
- Elaludtál. – válaszol kérdéseimre egy baljós hang, hallatán beugrik minden. Poros papírok, írás… Már rájuk gondolva álmosabb leszek.
- Ne csodáld. – sóhajtom - Amúgy is álmos voltam, de ezek az unalmas papírok rátettek egy lapáttal.
Szemtelen lehettem, vérvörös rózsát húz elő a semmiből, és tart a nyakamnak, felkelve a földről hátrálok a fal irányába. Sajnos követ, de talán még így is elaltathatom…
- Meg ne próbáld a virágodat, - közli azonban hideg hangon, mielőtt még idézhetnék - mert akkor tuti, hogy elszabdalom a nyakadat. Ne hogy azt hidd, hogy én csak a levegőbe beszélek. Nem szokásom. Ha én valakit kinézek magamnak, hogy megölök azzal végzek is. Ha azt mondom, hogy megduglak nem fog érdekelni, hogy mit szólsz hozzá, akkor is megduglak. És ha azt mondom, hogy csináld a papírokat, mert ha nem csinálod nem kapsz enni, akkor tényleg nem fogsz kapni. – tudom, hogy szereti ha az van, amit ő akar, már tapasztaltam, riadtan figyelem.
- Bocsánat. – még beszélni se tudok normálisan jelenleg, annyira remegek. Belefutottam egy szadista állatba. Pedig… Nekem csak a főnökével kéne végeznem, amiért megölte szerelmem…
- Van is miért bocsánatot kérned. – jelenti ki még mindig baljós stílusban, rózsája éle már nyakam bőrén, mivel elértem a falat. – Velem nem szórakozhatsz kedved szerint. Nem vagyok a játszó pajtásad, akivel csak úgy szórakozhatsz. Remélem megértettél. – félve attól, hogy elvágja a torkom biccentek egy aprót, amire végre leengedi a fegyverét, és ellép előlem, megkönnyebbülten rogyok össze.
Ismét el is aludnék, ha nem lépne vissza egy parancs erejéig:
- Csináld a papírokat, amiket kiszedtem a fejed alól, meg amiket nem csináltál meg. Azokat is kérek tiszta lapra átmásolni, amiket alvás közben benyálaztál. Egyedül azt a kaját eheted meg, ami a fiókomban van. Ha nem végzel addigra, mire haza érek készülj fel rá, hogy utoljára láttál élő embert. – ne már… Ez így nem ér… Legalább azt mondja meg, meddig marad távol…
- Mikor érsz vissza?
- Az téged ne érdekeljen. – pedig ez fontos…
- De hogy végezzek vele, egy óra alatt, ha annyi idő múlva jössz vissza? – nyafogom éppen emiatt újra, rémületes az arca, mialatt válaszol:
- Nem egy óra lesz, mire visszaérek. Végezd a dolgod. Tudom, mennyit lehet mennyi idő alatt elkészíteni, és ha nem lesz meg, tényleg megöllek, mert akkor semmi hasznodat nem veszem. – ch… Szóval ha 10 percen belül ér vissza akkor is meg kell lennie már az összesnek…
Gyorsan állok fel, aztán látok neki lázasan a munkának, az nem hiányzik, végezzen velem azért, mert nincs kész minden.
Nem megy olyan ütemben, mint ahogy azt szeretném, de már egyre jobb vagyok, pár óra alatt eltakarítottam a kupacok nagy részét.
Már csak azokat a lapokat kell átírnom, amik nyálasak lettek. Kezdek ismét álmos lenni, de menni fog. Mennie kell.
***
- HATORI! – szakítja félbe ismét üvöltésével az álmom, összerettenve nyitom ki a szemeim, keresem őt a tekintetemmel:
- Hanatori vagyok.
Meg talán megint szemtelen… Arrébb is lépnék az asztaltól, mielőtt elérne csapása, de hasamba boxol, hogy ne tehessem, utána pedig egyik kezével a hajamba mar, és maga felé fordítja a fejem, mialatt a másikkal virága élét nyomja szabaddá vált nyakamnak, nagyot nyelve figyelem vérben forgó tekintetét:
- Inkább a halál fia, ha nem csináltál semmit. – kezdem egyre jobban utálni a rózsák.
- Csináltam… - erednek el a könnyeim – Az utolsó papíron dolgoztam, mielőtt belealudtam…
- Tényleg? – fenébe… Hideg pengéje miatt egy vércsepp indult el lefelé nyakamtól, a lehető leggyorsabban jelentem ki neki, hogy igen.
- Majdnem minden kész. – elveszi nyakamtól a rózsát, de csak azért, hogy a papírkupacba belelapozva lássa az írásom rajtuk.
- Akkor szerencséd van. Talán… Lássuk mit műveltél, ezt csak utána tudhatjuk… - lök le a székről, és helyezi magát kényelembe úgy, mintha valami herceg lenne, nyakamra téve a kezem húzódok tőle a lehető leg távolabb. - Ha nem tetszik valami, véged.
Ezt valahogy sejtettem, könnyeim letörölve figyelem, ahogy a kezébe vett papírt olvassa, rossz előérzetem van az ellenőrzéssel kapcsolatban.
- Gyere ide. – vágja le a papírt, újabb könnyek indulnak útnak az arcomon, mialatt remegő lábaimra állok, és azt teszem, amit kért, aztán szemlélem meg közelebbről az asztalt, és a papírt, tiszta erőből nekik csapta a fejem:
- Mi ez a macskakaparás?! Ennél olvashatóbban nem tudtál volna írni?! – tudtam, valamibe bele kell kötnie.
Pedig csak arról volt szó, hogy csináljam… Arról nem, hogy hogyan. Nem… Ez nem jó… Azt kéne inkább mondanom neki, hogy én megtanultam írni, te meg tanulj meg olvasni. Ááá… Nem… Ez még rosszabbul hangzik…
- Sajnálom… - hajtom végül le a fejem, aztán hagyom, az ölébe húzzon.
Remegek még mindig, mind sötét hangulata, mind virága miatt, amit ujjai közt táncoltat, olvasása közben, és egyre rosszabbul vagyok, néhány papírt dühösebben tesz félre a kész kupacból.
- Ezeket átírod most rögtön. – jelenti ki az ellenőrzés végén – Akkor életben hagylak, és megúszod annyival a büntetést, hogy pár napig nem eszel.
Bólintok, ellenkezni nem ellenkezek a döntésével, élni akarok. A kajálást majd valahogy megoldom. Egy hűtőt még akkor is könnyű feltörni, ha le van láncolva.
- Helyes.
Érzem, még mindig ideges, ezért remegő kezeimbe veszem a tollat, és átírom azok, amikkel baja volt, amíg ő az egyik olyan papírt veszi a kezébe, amin elaludtam.
- Ezekbe belepillantottál, mielőtt elszundítottál?! – tép megint a hajamba, hogy rá nézzek, kétségbeesetten rázom meg a fejem:
- Könyörgök bocsáss meg… Mindjárt azokat is megcsinálom. – mintha megkönnyebbült volna, aurája se olyan fojtogató, mint az előbb. Mi a fene van azokban a papírokban? Mit nem láthatok??
- Hagyjad. Ezekkel én dolgozom, de csak azért, hogy lássad, milyen nagylelkű vagyok. – hehh… Hova szarjak ettől a pasitól?
- Értem… - térek inkább vissza a munkámhoz. Bőven elég tudni, van olyan dolog, amit nem láthatok.
Nem tart már olyan sokáig a papírok megírása, pont akkor végzek velük, amikor ő, vigyorogva nyújtózok egyet, és jelentem be, hogy kész.
- Lefekhetek aludni? – ha már enni nem enged, legalább azt hagyja, kialudjam azt az unalmat, amit okozott ezzel a sok szarral.
- Nem. Velem jössz a konyhába, miután vacsorázok meg elszórakoztatsz. Én nem vagyok álmos. Neked pedig jár ennyi plusz büntetés, amiért többször nekem kellett felébresztenelek – a francba… Tekintete alapján nem viccelt, összeszorítom remegő kezeim.
Már éjfél is elmúlt. Mit akar vacsorázni ilyenkor?!
Gyanítom, a látvány miatt vette elő a konyhában az ételek nagy részét, nyálcsorgatva figyelem evését, és a kajákat. Alapból nem is ehetnek olyan hangerővel az emberek, mint amilyennel teszi, ennyi mindent meg pláne nem. Direkt húzza az agyam?!
- Élvezed annyira, mint amennyire én? – hív magához az utolsó falat lenyelésekor, aztán nevetve jelenti ki, ne bosszantsam fel, amikor őszintén, nemmel válaszolok.
- Jó lesz hozzászoknod, most pár napig tényleg ez lesz. – szóval ma, és holnap? – A lelakatolt hűtő közelébe se jutsz el. Ha pedig reggel is hibázol a papírokkal, még meg is növelhetem a büntetés időtartamát… - hagyom, hogy megcsókoljon, és letépve ruháim ültessem elővett farkára, egyre jobban gyűlölöm.
Hogy lehet ennyire szemét?!
***
- Melletted nem lehet dolgozni. – nyögi két nappal később bosszúsan, eléggé éhes, és harapós kedvemben vagyok ahhoz, hogy ne fogjam vissza magam a válaszban:
- Elhiheted, nem direkt korgatom a gyomrom.
- Attól még idegesítő. – nyomja fejem az asztalnak, ki is megy mellőlem.
- Megint hagyod, hogy egyedül csináljam? – kérdem, válaszán, miszerint pofa be, és dolgozzak meg se lepődök.
De… Azon nagyon, hogy távozása után nem sokkal néhányan betörnek a házába, idegesen állok fel az asztaltól, aztán lépek az idegenek elé:
- Kik vagytok, és mit kerestek itt?! – csak gyomorkorgásom rontja a megjelenésem, és az, hogy eléjük küldött virágom miatt nevetni kezdenek.
- Így is jó… - mosolyodok el, és szabadjára engedem virágaimból a bénító gázt. Legszívesebben ölnék, hiszen már rég tettem, de talán annak a köcsögnek dolga van ezekkel, inkább egyik se bántom. Még. Majd kiderül, ha megjön.
Amint összekötözöm őket, azért folytatom a papírmunkát, nem szeretném, ha engem a hiányuk miatt tenne el láb alól…
|
| oosakinana | 2013. 01. 29. 22:54:43 | #25001 |
 Karakter: Rómeó Horhe
Megjegyzés: (Spongyámnak)
Vissza akarna fketetni, de ekkor ráparancsolok, hogy ha nem teszi azt, amit kértem meg fogom ölni és abban semmi szíjóság nem lesz azt garatálom. Hirtelen fog meghalni és senki nem fog tudni róla.
Szerencsére megértette, amit mondtam neki és segít. El is indulok, hogy tovább folytassam a munkámat, de ez a kis szerencsétlen követ. Csak tudnám, hogy mi a nyavalyát akar tőlem még. Megdugtam ennyi. Húzhatna innen.
- Már mondtam neked, hogy magaddal foglalkozz! – mozdulok rá, mert nagyon kezd kihozni a sodromból. Nem akarom, hogy foglalkozzon velem. Nem akarom, hogy bárki foglalkozzon velem. Most is csak azt akarja, hogy a plédet terítsem magamra, de minek? Ha meghalok úgy se fog senkit sem érdekelni.
Leül a sarokba és betakarja magát a pléddel. Csak tudnám, hogy mi a picsának van itt? Nem veszi észre, hogy zavar a jelenléte?
- Mi a fenét csinálsz?! – mordulok rá. Gyűlölöm, ha itt zavarnak engem.
- Semmit.
- Hagyj dolgozni! – mondom neki komolyan, de nem úgy néz ki, mint aki bármit is tenni akar vagy szeretne. Csak nagyot nyújtózva vackolja be magát teljesen a falhoz. A kis hülye. Nem is tudja mennyire a tűzzel játszik, pedig velem nagyon megégetheti magát.
- Eddig se zavartalak. – válaszol később. Pedig ha tudnád, hogy mennyire is zavartál egész álló nap.
- Kis hülye. – mondom neki, de végül isa saját életével játszik.
Az ásításai viszont egyáltalán nem tetszenek és nem is segítenek, csak még jobban elaltatnak. Ezért most legszívesebben megölném, bár ahhoz felállnom, se kéne. Odamegyek, ő meg egyből próbálna menekülni, mintha attól tartana, hogy tényleg meg akarnám ölni, pedig ha tudná azt, amit én.
- Bezzeg most, amikor feladatot akarok adni, hogy ne altass el teljesen az ásításaiddal, menekülnél előlem mi?! – tekerem kezemet a dereka köré, hogy talpra állítsam, de ő csak egy félős kis sikkantást ejt ki a hangját. Helyes. Féljél is csak tőlem. Addig jó neked. - Most jó fiú leszel, és a konyhába mész, készítesz gyorsan pár szendvicset nekem. Értve vagyok?! – bólint, majd amint elengedem már szalad is, hogy jó kisfiú módjára azt csinálja, amit mondok neki.
***
Meg is hozz az ételt és a kezembe adja a poharat. Minek az? Felesleges. Le is teszem az egyik fiókra, majd a kancsót megfogva ürítem ki a tartalmát, amire csak pislog. Egy zsendvicset el is vesz gyorsan, és távolabb megy vele én meg csak elvigyorodok. Olyan, mint a kutya, aki a saját kajáját elhordja. Én mondjuk csak tovább falom a kajámat.
Ám mikor még egyet elvesz és már menne is el, meg fogom a kezét és az ölembe rántom, amire olyan hever reakciót váltottam ki belőle, hogy menten elvörösödött.
- Itt maradsz. Már eleget lazsáltál, amikor megetted segíteni fogsz. – mondom komolyan és meg is fogja csinálni. Nem lesz választási lehetősége.
- Azt se tudom, mit kell ezekkel a papírokkal csinálni – kit érdekel? Át kell olvasnia, alá kell húzogat, majd leírni a véleményt. Azt hiszi, ha már itt van a nyakamon, akkor csak úgy ingyen élő lehet? Nem tudom melyik tündérmesében él, de hamarosan fel fog ébredni azt garantálom.
- Megmutatom. – jelentem ki. – Mire végzek vele meg is kell enned azt a szendvicset.
El is magyarázom neki két mondatban, hogy mit kell csinálnia, bár ahogy elnézem, nem éppen a leggyorsabban ette meg pedig én szóltam neki és az ő érdekében lett volna az egész, de ha ilyen kis nyámnyila, akkor nem tudok vele mit kezdeni.
Na azt hiszem ideje, hogy munkához lásson.
- Ide a kaját! – veszem el tőle, amire teljesen felháborodik, de ki nem szarja le? Be is tolom a fiókot, amibe meg találhatná, hogy ne nyúljon hozzá, hanem legyen mi motiválja és még egy lapáttal is ráteszek. - Csak semmi héé. – mondom vigyorogva neki. - Mielőtt elveszítem a türelmem nekiállsz ezeknek. – adok a kezébe egy köteg lapot, meg egy tollat. – Ha nem csinálod jól, pár napig éhezni fogsz. – jelentem ki, amire végre azt hiszem, hogy megértette, amit mondtam.
Vissza is görnyedek a papírjaim fölé, miközben ő is neki lát a munkának, amit nagyon helyesnek is vélek.
Nem tudom mennyi idő telik el, de amikor már teljesen kifáradok, megsimítom a tarkómat és a kicsikére nézek, aki viszont olyan szépen alszik a lapokon, hogy még a nyála is kicsordul. Olyat fog ezért kapni, hogy öröm lesz nézni.
Felállok, majd kiszedem a feje alól a papírokat, majd lehúzom a pokrócot róla, így a földre eszik le és ezzel fel is kell végre.
- Mi hol? – kapja fel egyből a fejét.
- Elaludtál. – mondom eléggé vészjósló hangon.
- Ne csodáld. – mondja ásítva egyet. – Amúgy is álmos voltam, de ezek az unalmas papírok rátettek egy lapáttal. – jelenti ki, de legnagyobb balszerencséjére nem vagyok jó kedvemben.
Egy kis rózsát szedek elő, majd a nyaka köré szegezem, amire egyből felpattan és elkezd hátrálni a fal felé, én meg vele szembe.
- Meg ne próbáld a virágodat, mert akkor tuti, hogy elszabdalom a nyakadat. – mondom komolyan olyan ridegen, hogy csak na. – Ne hogy azt hidd, hogy én csak a levegőbe beszélek. Nem szokásom. Ha én valakit kinézek magamnak, hogy megölök azzal végzek is. Ha azt mondom, hogy megduglak nem fog érdekelni, hogy mit szólsz hozzá, akkor is megduglak. És ha azt mondom, hogy csináld a papírokat, mert ha nem csinálod nem kapsz enni, akkor tényleg nem fogsz kapni. – mondom el komolyan a dolgokat, amire nyel egyet.
- Bocsánat. – mondja remegő hanggal.
- Van is miért bocsánatot kérned. – mondom és olyan közel viszem a rózsáimat, hogy az élüket érezheti a bőrén. – Velem nem szórakozhatsz kedved szerint. Nem vagyok a játszó pajtásad, akivel csak úgy szórakozhatsz. Remélem megértettél. – fejezem be a mondandómat, ő meg bólint, hogy megértette. Nagyon helyes.
Leengedem a rózsát, majd szépen kisétálok a szobámból, de még visszafordulok.
- Csináld a papírokat, amiket kiszedtem a fejed alól, meg amiket nem csináltál meg. Azokat is kérek tiszta lapra átmásolni, amiket alvás közben benyálaztál. Egyedül azt a kaját eheted meg, ami a fiókomban van. Ha nem végzel addigra, mire haza érek készülj fel rá, hogy utoljára láttál élő embert. – nézek vissza a vállam fölött, bár eléggé kegyetlen vagyok tény és való, de nem érdekel. Utálom, ha nem tartják be a szabályaimat.
- Mikor érsz vissza? – teszi fel a kérdést.
- Az téged ne érdekeljen.
- De hogy végezzek vele, egy óra alatt, ha annyi idő múlva jössz vissza? – kérdezi szinte már kétségbe esetten.
- Nem egy óra lesz, mire visszaérek. – ennyit mondok. – Végezd a dolgod. Tudom, mennyit lehet mennyi idő alatt elkészíteni, és ha nem lesz meg, tényleg megöllek, mert akkor semmi hasznodat nem veszem. – fejezem be a beszélgetést.
Magára hagyva öltözök fel, majd beszállva a kocsimba megyek az ügyfelekhez, akiket ma is meg kell ölni, mert félő, hogy eljár a szájuk. Meg akarom szerezni az egész birodalmat és meg is fogom szerezni. Ebben senki nem fog megakadályozni, abban, hogy véghez vigyem azt amit az apám tervezett.
~*~
5 óra elteltével térek vissza a lakásomba. Kíváncsi vagyok, hogy a kicsike végzett-e mindennel vagy sem. Felmegyek az irodámba és akkor látom, hogy már megint alszik. Bennem pedig kezd felmenni a pumpa.
- HATORI! – kiáltom el magam olyan mély vészjósló hangon, hogy tuti egyből felkel rá és csak kapkodja a fejét, hogy mi történik körülötte és hogy vajon most merre van…
|
| yoshizawa | 2012. 12. 25. 09:03:11 | #24597 |
Karakter: Hanatori
Megjegyzés: (Patricknak)
Telefoncsörgés töri meg a nyugalmunk, ami miatt végül felkel mellőlem, morcosan fordulok felé:
- Még is hova mész? – azt hittem ma egész nap együtt leszünk.
- Dolgomra. – teríti rám szigorú tekintettel a takarót - Te csak aludj, majd jövök. – pff… Munkamániás idióta…
De…
Ahelyett, hogy kihasználva a távollétét állnék neki kutatni információk a főnökéről, most teszem azt, amit mondott, és alszom. Kifárasztott… Ez a szemét ki tudott fárasztani…
Remélem, végelgyengülésben fog kipurcanni…
***
Átalszom a napot, mire végre visszatér az erőm, és úgy tudok utána menni, hogy valamennyire felvehessem vele a harcot, ha arra kerülne a sor.
- Megjöttél? – kérdem tőle, amikor elérek hozzá. Aggódok kicsit amiatt, ahogy kinéz, a tegnap estiek után szeretném elcsábítani, hogy az én parancsaim teljesítse, és kinyírja nekem azt a szarházit.
- Ja. – válaszol tömören, egy nagy nyelés után újabb kérdést teszek fel neki:
- Nem kéne aludnod? Hiszen – magyarázom azért félve szirmaitól - már 48 órája ébren vagy lassan.
- 72. – döbbenetes… Most kezd rajta csak meglátszani a fáradtság??? Tényleg nagyon erős.
- Akkor most aludni fogsz. – utasítom, mialatt kezeim összeszorítom, hogy ne lássa, remegnek.
- Gyenge vagy. Semmit nem tudsz ellennem tenni. Az irodámban leszek. – indul is el előlem - Ha meg mersz zavarni kinyírlak megértettél? – fordul felém vissza, tekintetének láttán nyelnem kell.
– Helyes.
Egyszer meg fogom öletni őt is… Biztosan találok olyat, aki végez vele…
***
Távozását követően tombolásba kezdek, az utamba kerülő vázák rúgom porrá, bútorok dobálok arrébb.
Aztán… Mivel úgy érzem, gyengült az ereje figyelmeztetése ellenére lépek utána. Ha kinyiffan, akkor tényleg nem tudja helyettem megölni a főnökét.
Szerencsére csak elaludt, bosszúsan takarom be.
Hagynám is pihenni, ha nem rémítene halálra azzal, hogy megfogva a kezem tápászkodik feljebb. Felébresztettem? El se aludt???
- Bocsánat nem tudtam, hogy ébren van. – nyafogom, azt is kijelenteném neki, hogy sajnálom, hogy utána jöttem, de azzal int le, hogy kuss.
Majd… Maga után rángat, hogy a hálóban megint teljes erejével hajíthasson az ágyra. Kevésen múlt, hogy le is essek.
- Mit akarsz? – faggatom félve, nem értem a szándékait.
Ennyire kimerülten akar a magáévá tenni???
Úgy válaszol a kérdésemre, hogy mellém fekszik, és szorító ölelésben részesít, muszáj arra kérnem, lazítson, mert megöl.
Mintha meg se hallotta volna kezd el szuszogni, elalszik. De… Legalább ettől a szorítása enyhébb lesz, megnyugodva kapkodok az éltető levegőért.
***
Reggel felébredve összetakarítom a rumlit, amit csináltam, félek attól még így is, hogy vázái hiánya miatt megöl, viszont ahelyett, hogy távoznék innen, visszaülök mellé, hogy lehúzzam már koszos ruháit, és meleg homlokát vizes ronggyal borogassam.
Úgy érzem, magas láza van, amit le kell vinnem.
- Még is mi a faszomat csinálsz? – ébred fel pár órával később, ha engedném, kimászva a takaró alól fel is ülne.
- Beteg vagy és éppen a lázadat akarom levinni. – válaszolok készségesen a kérdésére, ami miatt persze megint megkapom:
- Magaddal foglalkozz kis hülye. – azt a rongyot, ami eddig a fején volt is elhajítja, feláll, és öltözni kezd.
Vissza akarom fektetni? Még szép…
De… Elhatározásom nem olyan erős, amikor megint azt morogja, megöl, ha nem teszem azt, amit kér, inkább hagyom, hogy felvegye ruháit, azt is, hogy magamra hagyjon.
Mégis…
Amikor távozik, utána kell mennem, meg kell keresnem. Ha baja lenne, tényleg nem tudnám se megtalálni, se legyőzni a főnökét. Pedig… Pedig le kell azt a szemetet gyűrni, meg kell ölni. Addig nem nyugodhatok, és szerelmem se nyugodhat békében, amíg nem sikerül megbosszulnom a halálát.
- Már mondtam neked, hogy magaddal foglalkozz! – mordul rám bosszúsan, amikor belépve dolgozószobájába arra kérem, legalább a plédet, amit magammal hoztam terítse a hátára, hogy ne legyen betegebb, ezért durcásan telepedek le a tőle legtávolabb eső sarokban.
Majd… Körbeveszem magam azzal a puha anyaggal, amit eredetileg neki szántam.
Morcos akar lenni? Legyen. De… Akkor én se leszek számára könnyű eset, olyan duzzogások, hisztiket fog kapni, amiktől füle, farka kettéáll…
- Mi a fenét csinálsz?! – mordul rám mérgesen lépésem miatt, higgadtan fordulok felé:
- Semmit. – játszom az ártatlant? Naná.
– Hagyj dolgozni!
Muszáj megmutatnom neki, hogy habár hallottam szavait, nem érdekel nagyon az, amit mondott, nyújtózok egyet. Hatalmas ásítást is megeresztek irányába, mielőtt visszavackolódnék a fal felé.
- Eddig se zavartalak. – igen. Direkt válaszoltam pont most.
- Kis hülye. – füstölög ismét, újabb hangos ásítással dőlök el, amíg ő a hangok alapján folytatja az előtte lévő papírok teleirkálását.
Eddig nem tudtam, hogy ennyire unalmas hang a toll sercegése, egyre álmosabban hallgatom azt, ahogy szemét lakótársam körmöl, ásítozni is sűrűbben ásítozok.
Aztán…
Amikor lecsapja a tollat, és elindul irányomba, riadtan ülök fel. Azért büntetését, amit makacsságom miatt róhat ki rám, nem szeretném kivárni.
- Bezzeg most, amikor feladatot akarok adni, hogy ne altass el teljesen az ásításaiddal menekülnél előlem mi?! – érzem meg erős karját a derekamon, riadtan nyögök fel, mialatt ő takaróval együtt talpra ránt, hogy utasítással folytassa oltásom helyett:
- Most jó fiú leszel, és a konyhába mész, készítesz gyorsan pár szendvicset nekem. Értve vagyok?! – bólintok felé kettőt is, aztán már futok is a konyha irányába.
***
Hamar elkészülök az étellel, még egy adag üdítőt is csináltam, vigyorogva megyek hozzá vissza, aztán rakom le a tálcát, amin vannak levelei mellé. A poharak egyikét a kezébe nyomom, megköszöni, le is teszi az egyik kihúzott fiókba, aztán úgy ahogy van, elveszi kezemből a kancsót is tőlem, és kiissza, morcosan veszek el előle egy szendvicset, telepszem vissza a sarokba.
Tudom, még a végén gyorsabban megette volna ezeket is, minthogy hozzányúlok. Pedig a tálca tele van.
Persze lépésem miatt kuncog, de tényleg gyorsabban eszik nálam, már egy három szendvics biztosan eltűnik, mire visszamegyek az asztalához egy újabbért.
Elveszem, és ismét le is lépnék vele, ha nem kapná el a karom, és rántana az ölébe, hogy teljesen vörösen kelljen figyelnem arra, amit ezután mond:
- Itt maradsz. Már eleget lazsáltál, amikor megetted segíteni fogsz. – ne már… Komolyan gondolja?
- Azt se tudom, mit kell ezekkel a papírokkal csinálni – sóhajtom, miután haraptam egy kisebb falatot. Minél tovább tart, talán annyival később kell azt az unalmas feladatot végeznem, ami eddig az ő dolga volt.
- Megmutatom. – közli szigorúan – Mire végzek vele meg is kell enned azt a szendvicset.
Eszemben sincs hamar betermelni kajám, hiszen csak két mondatot fűz a papírokhoz. El kell olvasni őket, és leírni a véleményem róluk olyan téren, hogy engedhetőnek, vagy nem engedhetőnek látom őket…
Szerinte erre a hülye is képes, viszont én nem értek az ilyen fegyveres dolgokhoz annyira. Magyarázza el értelmesen, mit kell tennem, ha tényleg segítséget akar…
Cehh… De… Azért mekkora szívás már, hogy az ilyen alvilági bigyók ő végzi a főnöke helyett?!
- Ide a kaját! – veszi ki kezemből, amikor azt mondom neki, hogy héé, a tálcára teszi, a tálcát meg betolja a fiókjába:
- Csak semmi héé. – vigyorog rám gonosz vigyorával. Mielőtt elveszítem a türelmem nekiállsz ezeknek. – nyom egy halom papírt, valamint tollat a kezembe. – Ha nem csinálod jól, pár napig éhezni fogsz. – hogy az a jóédes…
Elküldeném a búsba? El hát… Az tart vissza csak, hogy láttam, mire képes, egy újabb ásítás után amikor újra az asztalhoz húzódik, sóhajtva rakom le terhem, és kezdek el hozzá hasonlóan írkálni.
|
| oosakinana | 2012. 09. 08. 23:17:52 | #23353 |
Karakter: Rómeó Horhe
Megjegyzés: (Spongyámnak)
Végül a szobámban kötünk ki, mert kegyetlen mérges vagyok rá és itt a büntetése, ami nekem maga lesz a mennyország és az élvezetek kapuja. Ledobom az ágyba, majd olyan magabiztossággal jelentem ki neki, hogy most meg fogom dugni, hogy egyből a kiutat keresi.
Érzem rajta a tiltakozást is, de nem fogom hagyni, hogy sokáig ez legyen. Ledobom magamról a ruhákat és kicsit le is döbben a testem láttán, de nem hagyom, hogy fel is ébredjen ebből a döbbenetből, mert egyből fel é is mászok, hogy tudatosuljon benne az hogy komolyan is gondoltam, amit mondtam nem csak a szám volt nagy.
Ahogy végig simítok az arcán még egy kisebb mosoly is megjelenik az arcomon, hiszen olyan szép így, de elkapja a kezemet, ahogy kicsit magához tér és ajkaihoz vezeti. Nocsak meg gondolta magát a kicsike? Ez tetszik nagyon is.
Kicsit meg is lepődök és kezemet egyből combjaira teszi, amíg leveszi a pólót és jó messzire dobja. Annyira legjobb az egészben, hogy nem nekem kell vetkőztetnem.
- Mi a baj végzetem? – feljebb támaszkodik én viszont csak nagyon kétkedve nézek rá. Valamit nagyon tervelhet, ha már így hirtelen benne van az egész dologban. – Nem azt mondtad, hogy a magadévá teszel? Miért váratsz? – ez tényleg nagyon gyanús. Nem szeretem, ha engem lepnek. Jobban szeretem, ha tiltakoznak, mert akkor tudom, hogy csak azon jár az esze az illetőnek, hogy miként meneküljön meg, de ez így túl furcsa. Valamit tervez és ki kell derítenem, hogy mit.
- Mire készülsz? Válaszolj, ha jót akarsz magadnak! – ki fogom szedni belőle minden féle képpen.
Nyakánál ragadom meg és szorítom az ágyba, miközben teljesen meglepődött és félelemmel néz a szemembe. Jobb ha tisztában van vele, hogy így is simán megölhetem és csak tőlem függ az élete, mint mindenkinek.
- Már aahzsis… baj… ha… hahogyog akaghhhrom… - erre a megállapítására, amit kitudtam venni a mondatából elengedem és inkább megint felé mászva akarom levezetni rajta az idegességemet na meg a kanosságomat.
- Szóval szeretnéd? – kérdezek rá, mi alatt farkáért nyúlva markolok rá ő meg édesen nyögi ki az igen szót én meg csak élvezem a helyzetet mialatt a mellkasomat simogatja édes kis kezeivel, amik oda termettek teljesen.
- Mit kell tennem érte? – dörgölőzik hozzám teljesen. Nocsak nocsak…
Ha tényleg komolyan gondolja akkor azt hiszem itt lesz az ideje, hogy bele vágjak az élvezetekbe, mert az én farkam viszont nagyon is kezd növekedni és az ő édes kis seggébe akar belehatolni, hogy fájjon a kicsikének.
Nem is akarok tovább várni, hanem letépve róla a ruháit vágom magam teljesen erővel testébe. Nem tágítok rajta semmit, mert feleslegesnek tartom és így nekem sokkal jobb, mert olyan kis szűk a kis teste az én legnagyobb élvezetemre. Ennél jobban még nem élveztem egy behatolást sem. Meg fogom tartani a kicsikét egy ideig, amíg ki tudja elégíteni az élvezeteimet.
És ami az én örömömet is még jobban fokozza, hogy látom az arcán az élvezetet és kérdésére csak most válaszolok, amivel kicsit lehet ki is készítem.
- Csak élvezz, ha ennyire kellek. – látom rajta, hogy nagyon nem tetszik a válaszom, de nem különösebben érdekel.
A csípőjét megemeli, hogy úgy követeljen tőlem gyorsabb mozgást, amit meg is adok neki, hiszen már én is akarok a mennyekben járni nem is kicsit. Az ágyba passzírozom teljesen és nem hagyok neki egy szusszanásnyi időt sem, mert amint elélvez alattam és én is tovább folytatom, és nagyon sokszor elélvezünk együtt az éjszaka folyamán. A kicsike olyan ügyes hogy még lovagolni is marad ereje, ami olyan jól áll neki.
Végül kimerülve fekszünk egymás mellé és legszívesebben aludnék is, ha nem szólalna meg a telefonom, hogy igen is ébrednem kell, mert meló van.
- Még is hova mész? – hallom a kérdését, de egyhangúan nézek és ráterítem a takarót, mielőtt megint megkívánnám.
- Dolgomra. Te csak aludj, majd jövök. – hagyom magára ennyivel, mi alatt felöltöztem, majd ott hagyom a szobába, hogy bepattanva a kocsimba menjek megint a következő ügyfelemhez és intézzem el elég életre, utána meg neki láthassak a papírmunkának, amit már olyan régóta halogatok. Azt is meg kell csinálni, mert ha nem csinálom meg, akkor össze fog omlani az egész az meg nem lenne jó, mert apám csalódna bennem, amit persze nem akarok még akkor sem ha meghalt.
Egésznap oda vagyok szinte és csak este érek haza, mert közbe jött még pár gyilkosság, amit elkezdett intéznem. Most viszont újra a lakásomban vagyok, hogy a papír munkát elintézhessem… bár ha jobb kedvem lesz a kicsikéhez, ahhoz a fene érdekli azt a hülye papírmunkát. Majd valakivel megcsináltatom vagy majd vele. Ha már itt van a nyakamon legalább valami haszna is legyen.
- Megjöttél? – hallom a hangját, bár mintha valami mást is hallanék belőle.
- Ja. – mondom egyszerűen.
- Nem kéne aludnod? Hiszen már 48 órája ébren vagy lassan. – mondja nekem, de kit érdekel most őszintén?
- 72. – mondom az igazságot. Hát igen egy nagy főnöknek sok gondja és baja van így keveset alszik, de amikor teheti akkor az egésznapot. Ám a kijelentésemmel, mintha nem kicsit meglepném.
- Akkor most aludni fogsz. – próbál kemény lenni, de csak annyit ér el vele, hogy majdnem kiröhögök.
- Gyenge vagy. Semmit nem tudsz ellennem tenni. – mondom komolyan, majd ott hagyom. – az irodámban leszek. Ha meg mersz zavarni kinyírlak megértettél? – nézek még vissza gyilkos tekintettel, amire egy kicsit nyel is. – Helyes.
Felmegyek a szobába és becsukom az ajtót, majd elkezdem a lapokat nézegetni és írogatni, bár eléggé unalmas munka, így hamar be is alszok felette… A fáradtságnak is köszönhető, de kit érdekel? Legalább pihenek is egy kicsit, amit már lassan hetek óta nem tettem meg normálisan.
Érzem és hallom, hogy valaki besétál a szobába, de nem látom, hogy ki az, na meg a szememet se tudom kinyitni, de mivel csak egy ember van az egész házban rajtam kívül így csak a kicsike lehet, aki mit csinál??? Betakar?? Soha senki nem takart be vagy foglalkozott volna velem, mint ő. Még is ki ez a kölyök és mit akar tőlem?
Érzem, hogy távolodna, amikor megfogom a kezét és mintha kicsit riadtan felsikkantana, majd nagy nehezen felülök a székbe, de igazi zombiként szinte.
- Bocsánat nem tudtam, hogy ébren van. – jön a szöveg egyből, de kit érdekel?
- Kuss. – mondom neki összehúzva a szemöldökömet, majd a hálóba megyek őt is magam után rántva.
Bemegyek és még így is olyan erővel dobom az ágyra, hogy a másik végén majdnem lesik. Éppen hogy csak sikerült megkapaszkodnia, de tudtam én, hogy okos kölyök és megtudja csinálni.
- Mit akarsz? – kérdezi értetlenül, majd mellé fekszek és olyan szorosan magamhoz ölelem, hogy majdnem a levegőt is kiszorítom belőle. – Lazíts, mert így megölsz – lihegi, amikor fogytán a levegője, de nem is kell nekem ennél több.
Ahogy elalszok, úgy lazul a szorításom is körülötte.
~*~
Másnap reggel ám elég érdekes dolgokra ébredek. Mellettem ül és a fejemet valami borogatás van.
- Még is mi a faszomat csinálsz? – kérdezem tőle értetlenül és fel akarnék ülni ám a kis hülye nem enged.
- Beteg vagy és éppen a lázadat akarom levinni. – tájékoztat, de kit érdekel?
- Magaddal foglalkozz kis hülye. – eldobom a borogatást a szoba túlsó végébe, majd felállok és elkezdek öltözni, ám mikor meg akarna akadályozni csak annyit említek neki, hogy ha nem teszi azt, amit kérek, akkor megölöm. Erre persze egyből békén hagy én meg csak tovább öltözök és megint az irodámban kötök ki, ahol a papír munkát folytatom, amit az este abba hagytam…
|
| yoshizawa | 2012. 07. 30. 22:53:06 | #22560 |
Karakter: Hanatori
Megjegyzés: (Patrikomnak)
Nem válaszol még könyörgésemre sem, csak annyit tesz ez az impotens barom, hogy elmélyülten tanulmányoz szürkés szemeivel.
Aztán… Mielőtt újra könyörgőre foghatnám, kivonul körbenézni, hogy pár perc után arról faggasson, megöltem-e emberük.
- I… igen. – ismerem be a tettem.
- Szerencséd, hogy jó kedvemben találsz, és nem öllek meg, de velem kell jönnöd és azt kell tenned, amit én akarok. – jelenti ki erre felfuvalkodottan, én pedig megesküszöm az égieknek arról, hogy ha élve kijutok innen, akkor csak miután szétszedettem indulok főnöke keresésére.
Azért nem szökök el előle, és engedem, hogy elkapjon, valamint magával rántson, amikor rózsáim szirmait kiutalja az ablakon túlra, mert reménykedek még mindig abban, hogy megkönnyíti a dolgom keresésügyileg:
- Még is hova viszel, és mit akarsz velem csinálni?
Sajnos semmi esélyt nem ad az információszerzésre, némán vezet autójáig, majd vág be annak csomagtartójába, rémülten kezdek el ordítozni, csapkolódni.
- Engedj ki. – ezt ne… Látni akarom merre lakik, később, az erősítéssel is oda akarok találni hozzá.
– Engedj már ki innen!!! Nem zárhatsz be! – kiabálok tovább, de lassan autója motorától már magamat se hallom.
***
Nem tudom, mennyi idő telik el addig, amíg megállunk, és újra a kiszabadításom követelhetem tőle, amikor kiszállít, azt se sejtem, hogy hol vagyunk. Sötét van, és büdös olajszag.
- Te idióta engedj el. Ez emberrablás! SEGÉTSÉG!!!! – remélem, meghallják, és elintézik, még akkor is, ha most nem épp úgy tűnik, mintha segíteni akarnának.
Ő is teljes lelki nyugalommal rángat a pince felé, köt ott ki, még a számon is egy madzagot áthúzva.
- Felesleges. Az erdő közepén vagyunk. Itt senki nem hall. – erdő közepe??? Megütközve nézem, pár percig még ellenkezni is elfelejtek a falidíszek sorsa ellen.
- Így már sokkal jobb. – sóhajtja erre elégedetten - Most pedig ha csendben maradsz és engedelmeskedni fogsz, akkor megkímélem az életedet, de ha nem így teszel, akkor sajnálom, de búcsút kell, hogy vegyek tőled. – félelmetes az a hideg közöny, amivel végezni tudna velem, reszketve figyelem a távozását.
Már értem, miért ő az az ember, akivel az alvilág vezére eltetet másokat az útból.
Amikor már biztonságosnak ítélem a terepet, újra elkezdek segítségért sikítozni, még bekötött szájjal is, mialatt megpróbálom kiszabadítani kezeim is abból a láncból, amibe belehúzta őket az az aljas szemét.
Sikerülni fog a szabadulás, sikerülnie kell.
***
- Nem lehet tőled pihenni. – sóhajtja végzetem, amikor pár óra elkeseredett szabadulási kísérletem után ismét előttem áll, reményvesztetten figyelem a rám uszított rózsasziromtengerén keresztül dühtől csillogó szemeit.
Szép, de mégis hátborzongató látvány, legszívesebben attól se tompán sikítanék, hogy egyik virágpengéjétől kiserkent vérem lenyalja.
Ő ezt tényleg élvezi???
Nem tudom tőle megkérdezni, viszont szerencsére abbahagyja a kínzásom, és kioldoz, a számon lévő köteléket is leszedve.
- Végre meggondoltad magad. – fújom ki könnyebb szívvel a levegőt. Már tényleg azt hittem, hogy itt fogok nála meghalni.
- Olyat én nem szoktam. – közli hidegen, aztán megragad, és ellenkezésem ellenére vinni kezd pár lépcsőn felfelé.
Végállomásunk egy hatalmas szoba, és egy puha ágy, ahova lehajít, amíg bezár minket, kétségbeesetten nézek körbe a tág helyiségben először, amikor kijelenti, hogy most szépen megdug, keresem a kiutat.
Nem akarok vele lefeküdni. Nem, nem, nem és nem.
Persze véleményem 180 fokos fordulatot vesz, akkor, amikor nadrágját is ledobva lép vissza az ágyhoz, és mászik felém.
Isteni a teste, pár menetet simán le tudnék vele húzni.
Sőt… Jó párat, izmai, és farka mérete miatt alig bírom magam visszafogni attól, hogy megnyaljam a szám szélét, mialatt ujjaival arcélemen simít végig, és fejem övé felé fordítva kényszerít arra, hogy hideg tekintetébe nézzek.
Amikor kifáradva elalszik, talán végezni is tudnék vele, nagy sóhajjal nyugtatom le szívverésem, és altatom el vele, és képességeivel kapcsolatos félelmeim, hogy kacér tekintettel kaphassam el kezét, és nyalhassam végig az ujjait, miután végigvezettem őket a szám szélén.
Az is elég lenne már, ha elérném, ne kötözzön vissza arra a sötét helyre. Akkor szabadon járkálhatnék a házában, és kutakodhatnék a cuccai között.
Eléggé ledöbbentem kis akciómmal, ezért mosolyogva teszem át kezét combomra, és veszem le a pólóm, majd hajítom jó messzire tőlünk, mialatt magamban nyugtázom, végzetem is egy tipikus pasi, aki helyett nekem kell levetkőztetnem idomaim, ha gyorsan akarok dugni.
- Mi a baj végzetem? – támaszkodok feljebb azonban egyből, és csodálom meg közelebbről karakteres arcát, kétkedve összehúzott szemeit, amikor erre se lép. – Nem azt mondtad, hogy a magadévá teszel? Miért váratsz? – nem értem… Jobb lenne neki, ha a kegyelméért könyörögnék, és esedeznék, mialatt bennem mozog? Vagy tényleg impotens, és az előbb csak a szája volt nagy, azért jelentette ki nekem, hogy szexelni fogunk??!!
- Mire készülsz? Válaszolj, ha jót akarsz magadnak! – nyom hirtelen mozdulattal megragadva nyakam a lepedőre, levegőért kapkodva, és nem kicsit lesokkoltan nézek dühtől csillogó szemeibe.
Teljesen elmentek neki otthonról? És egyáltalán… Szerinte levegő nélkül képes vagyok a beszédre?
- Már aahzsis… baj… ha… hahogyog akaghhhrom… - a fasza törne le az ilyeneknek, köhögve kapkodok az éltető levegőért, mialatt ő újra teljes testével felém mászik.
- Szóval szeretnéd? – kérdi, mialatt az előbbi fojtogatása miatt kissé lelombozott vágyamra fog, halkan nyögöm neki, hogy igen, és simítok végig mellkasának kockáin.
- Mit kell tennem érte? – próbálok meg jobban hozzá dörgölőzni is.
Ha tudom, ennyire paranoiás, akkor hozzá se nyúlok, de most már talán tudja, beláttam, erősebb nálam, és tetszik is nekem, úgyhogy nem fogom bántani.
Felmordul, aztán letépve nadrágom, és alsóm hatol forróságomba, teljes testemben megfeszülök attól, hogy kitölt, mialatt jóleső kéj járja át a testemet.
Ez az érzés, amit okozott mennyei, még szavai se tudnak kihozni a sodromból:
- Csak élvezz, ha ennyire kellek. – rohadt impotens barom. De… Amíg dug az se gond, ha így hív, csípőm türelmetlen lökésével késztetem gyors mozgásra.
Megkapom, teljesen belenyom a lepedőbe vad lökéseivel, sóhajtozva, sikoltozva érem el a beteljesedést egyszer, majd még egyszer, majd újra, már lovagló pózban rajta terpeszkedve akkor, amikor ő is, fáradtan dőlök mellé.
Ezek a menetek észveszejtőek voltak, most egy darabig lehet, meg se fogok majd mozdulni.
|
| oosakinana | 2012. 07. 02. 15:36:27 | #21870 |
Karakter: Rómeó Horhe
Megjegyzés: (Spongyámnak)
- Tetszett életed utolsó műsora? – lépek hozzá közeledd, miközben pipa vagyok rá és ha ezt bárkinek elmondja, akkor tuti meg fogom ölni és nem fog érdekelni mit fog könyörögni nekem.
- Szeretem nézni a kivégzések, de erről sajnos lemaradtam Végzetem. Nincs kedved egy másik embert is megölni azért, hogy szórakozhassak? – hozzám simulva kezdi el vágyát enyémhez dörgölni, de ezzel most nem tud meghatni, mert nagyon pipa vagyok, és ilyenkor bármit csinálhatnak, akkor sem fog felállni.
- Ha jót akarsz magadnak nem követsz tovább, és ha meglátsz is elmenekülsz a közelemből. – teszem félre, majd megyek is onnan, de érzem, hogy utánam akar jönni, na meg nagyon élesre állítottam most be a hallókészülékemet így minden neszt sokkal jobban meghallok. - Még egy lépés, és véged. – fordulok meg, hogy nyomatékosítsam benne a dolgokat tekintetemmel együtt.
Amikor megbizonyosodok róla, hogy nem akar követni, akkor fogom magam és szépen elszivárgok onnan, mert nem akarom látni többet.
***
Megyek a következő emberkéhez, akit ki kel végeznem és már kezd kicsit elegem lenni, hogy a mai napom ilyen, de remélem jobb is lesz egyszer, na meg vége, hogy tudjak kicsit aludni, mert ebből nem adatott meg nagyon sok a héten és ideje lenne bepótolni.
Bevágom az ajtót, de már megint azt a kölyköt látom ott, ahol másnak kéne ülnie. Akit meg kéne ölnöm, de azt hiszem őt is meg fogom most már ölni. Pár órája szerencséje volt, de most nincs.
- Szóval ki követ kit? – kuncogja a fotelből. Semmi kuncogni való nincs benne, ha megtudná mi a helyzet, akkor sírna, nem pedig kuncogna.
- Mondanom kellett volna a találkozásunkkor, hogy kihez akarok egy héttel később menni? – kérdezi ártatlanul, de ezzel csak tovább szítja bennem a haragot. Felpattan és védekező állásba is helyezkedik, mintha úgy esélye lenne ellenem.
- Nem… – dühös vagyok, de kegyetlenül. Nem tudom mikor voltam utoljára ilyen dühös. – Szóval hol van?
- Kicsoda?
- A ház ura. Végeznem kell vele is. – meg veled is, de előbb mond el szépen, merre találom.
- Vele is? – húzza fel szemöldökét, és ahogy látom most dühbe gurult ő is, de az csak jobb legalább sokkal nagyobb élvezettel fogom megölni. – Mi az, hogy vele is?! Tettem valamit ellened, hogy bántani akarsz?!
- Megmondtam, hogy kerülj el. – jelentem ki, mire varázsolnék elő egy rózsát, de ő csak segít nekem. Megkönnyíti a dolgomat, mert elém dob egyet, majd látom, hogy nagyra van magával, ami nem sokáig lesz.
- Ez meg? – meglepett kérdésére csak kuncogok halkan és a virágaiból mielőtt bombát csinálhatna, én pengét csinálok belőlük és körbe veszem vele egész testét, hogy támadni ne tudjon.
- Hol van az a szemét? – kérdezem mérgesen, mire még pár virágot küld felém és jelenti ki, nem tudja, de ezzel nem ér el semmit.
- Csak itt akartam lenni egy kicsit ebben a házban. Akkora baj ez? – szuszakol ki magából egy könnyet, de ez nem így működik. Körbe veszem az összes szirommal minden fele és csak közelebb mennek, ahogy kezd fogyni a türelmem. Simán megölhetem, de meg akarom tudni merre van a másik, akivel végezni akarok, bár már lehet, hogy ő végzett vele. - Kérlek… - pánikol be rendesen, amikor megvágom a kezét az egyik szirmommal, hogy lássa a türelmem véges és már a vége felé tartunk. – Könyörgök, engedj el…
Egy ideig még csak figyelem, majd elmegyek onnan, de a szirmok ott maradnak és elkezdem körbe járni a házat.
- Megölted igaz? – nézek rá vérben forgó szemekkel, amikor már átkutattam az egész lakást.
- I… igen. – mondja remegő hanggal, amire csak fújtatok egyet.
- Szerencséd, hogy jó kedvemben találsz, és nem öllek meg, de velem kell jönnöd és azt kell tenned, amit én akarok. – mondom komolyan, majd a szirmokat kilövöm az ablakon és megfogva a kicsikét kezdem el magam után rántani, milyen jól fogok én szórakozni vele most.
- Még is hova viszel, és mit akarsz velem csinálni? – kérdezi, de nem válaszolok rá. Felesleges kérdésekre minek válaszoljak.
A kocsihoz viszem, bevágom a csomagtartóba. Nem kell tudnia hova tartunk, és merre megyünk.
- Engedj ki. – kezd el dörömbölni, de leszarom nagy ívben.
Beszállok a kocsiba, majd szélsebesen kezdek el hajtani a villám felé, ahol kicsit megkínozhatom és kedvemre játszadozhatok édes kis vékony testével. Semmi ruha nem lesz rajta és a pincében fog lakni napközben, míg éjszakánként az én ágyamban lesz a helye, ahol magamévá teszem, és olyan édesen fogom dugni, hogy öröm lesz nézni, na meg élvezni sem semmi lesz. Már attól megkeményedek, hogy erre gondolok, miket fogok vele csinálni fent az emeleten.
Mikor megérkezek, begurulok a garázsba, majd szépen kiszállok, és megint elkezd kiabálni meg dübögni. Szerencsére a pincébe innen is van lefelé vezető út, így nem kell a házamon keresztül vinnem.
Kiszedem a csomagtartóból, amire megint kiabálni kezd.
- De idióta engedj el. Ez emberrablás! SEGÉTSÉG!!!! – kezd el kiabálni torka szakadtából, de csak lefele viszem a pincébe, ahol fogom és szépen ki is kötözöm, majd a száját is betapasztom, hogy en kiabáljon nekem.
- Felesleges. Az erdő közepén vagyunk. Itt senki nem hall. – mondom egyszerűen, amire még több félelmet látok a szemébe, ami csak még jobban tetszik nekem. – Így már sokkal jobb. Most pedig ha csendben maradsz és engedelmeskedni fogsz, akkor megkímélem az életedet, de ha nem így teszel, akkor sajnálom, de búcsút kell, hogy vegyek tőled. – mondom olyan ridegséggel, hogy még magamat is megijeszteném, ha nem tudnék róla, milyen vagyok.
Felmegyek az emeletre és elvégzem a teendőimet, de sajnos nem tudom olyan jól végezni, mint szeretném, mert lentről állandó kiabálást és csörömpölést hallok. Gondolom, próbál kiszabadulni, de rájöhetett volna, hogy esélytelen a dolog, mert innen soha, de soha nem fog kiszabadulni kivéve, ha én úgy nem alakítom, hogy kiszabaduljon.
Pár óra múlva megelégelem a dolgot, mire lemegyek hozzá és a rózsák segítségével állítom le.
- Nem lehet tőled pihenni. – mondom egyszerűen, majd közelebb megyek hozzá és csak a szemét figyelem. Az egyik rózsaszirommal megvágom az arcát, majd a kibuggyanó vért, meg édesdeden lenyalom róla,
Hmmm. Igazán finom a kicsike. Lehet, nem várok estig, hanem most máris azonnal felviszem és a magamévá teszem. Nagyon vágyakozok utána és már nem bírom tovább türtőztetni magam.
Leszedem a karját, amire kicsit megkönnyebbül. A szájáról is leveszem a szalagot, mert majd hallani akarom édes nyögéseit.
- Végre meggondoltad magad. – sóhajtja kicsit megkönnyebbülve.
- Olyat én nem szoktam. – mondom, amire megint vissza költözik belé a félelem.
Egyenesen a szobámba viszem fel, ahogy az ágyra vágom és bezárom kulcsra az ajtót, hogy még véletlenül se menekülhessen. – Most pedig szépen megduglak…
|
| yoshizawa | 2012. 05. 22. 19:46:20 | #21118 |
Karakter: Hanatori
Megjegyzés: (Végzetemnek)
Egy nyomorult démon megölette azt az embert, akibe hosszú idő után először beleszerettem, viszont hiába nyomoztam utána heteken keresztül, hogy bosszúból kicsinálhassam, semmit nem tudtam meg róla.
Olyan, mintha nem is létezne, minden mocskos besúgó, akit kérdeztem, csak azt az információt adta, hogy egy magas, izmos, férfit keressek, akinek fehér tincsei, szürke szemei, valamint szabadon hagyott mellkasa már messziről fel fog tűnni.
Állítólag ő annak a szemétnek a kivégző embere, és csak ő tudna célpontomról többet regélni nekem.
Ez is bosszantóan kevés információ, csoda, hogy ennek a segítségével pont ráakadtam hatalmas városunk egy többemeletes házában.
Követem is, amikor elhalad mellettem, majd mielőtt eltűnhetne szemeim elől, kicsit faggatni próbálom:
- Megtudhatom, hogy ki vagy te gyönyörű idegen?
- Minek érdekel ez téged? – grr… Türelem… Nem szabad már most végezned vele csak azért, mert bunkó.
- Hát nem is tudom. – sóhajtom, mialatt ujjaimmal a mellkasán kezdek el játszani - Kíváncsi lennék rá. – a meggyőző színészkedés miatt szemeibe is belenézek.
- Elég ha annyit tudsz, hogy ha nem vigyázol, akkor a végzeted. – cehh… Úgy nézem, nála az ilyesmi nem használ, de ilyen könnyen akkor sem tud lerázni.
- Hova ilyen sietősen? – állok elé, majd döbbenten nyögök fel, attól, ahogy vállon fog, és szó szerint arrébb pakol az útjából.
Nem tagadom, egy kicsit sem számítottam arra, hogy ezt teszi.
- Öntelt egoista barom! Állj már meg! – futok utána, viszont hátra se néz rám, miközben belöki az egyik lakás ajtaját.
- Ki vagy és mit akarsz? – nyávog célpontja hatásos belépője miatt, bosszús sóhajjal fékezek le.
Feltett szándékom, hogy tovább próbálkozzak elcsábításával, de tudom, ha most, miközben játszik odamegyek hozzá, a végén még engem is megöl.
További szavaik már nem is hallom, mert beljebb lépnek mindketten, viszont a vér illatát, ami az ő férfias illatával keveredik, amikor levágja ellenfelét, határozottan érzem, amikor kilép, mozdulatlanná is merevedem.
Eddig is ilyen magas volt???
- Tetszett életed utolsó műsora? – lép hozzám közelebb, hideg, vészjósló stílusa miatt szerencsére össze tudom magam szedni annyira, hogy lebiggyesztett ajkakkal színészkedhessek újra neki:
- Szeretem nézni a kivégzések, de erről sajnos lemaradtam Végzetem. Nincs kedved egy másik embert is megölni azért, hogy szórakozhassak? – a nagyobb hatás kedvéért még altestem altestéhez fúrva hízelgek is neki mondandóm végeztével.
De… Persze gondolatban szidom magam kérésemért. Ez még képes lenne teljesíteni.
Hogy játszom el neki akkor, hogy tetszett, amit csinált, ha egyszer rettegek körülötte terjengő erejétől?! És… Az is ott van, hogy rajtam is megpróbálhatja bemutatni a tudását.
- Ha jót akarsz magadnak nem követsz tovább, és ha meglátsz is elmenekülsz a közelemből. – rak félre egy nagy nyelés után megint durván az útjából, nem is lépnék utána, ha kicsit lényegtelenebb lenne az az információ, amit ki akarok belőle szedni.
- Még egy lépés, és véged. - fordul meg, mintha tudta volna, hogy ismét a nyomába akarok szegődni, mérgesen állok meg.
Majd… Amikor elvonul, szitkozódva rúgok bele a falba.
Olyan nehéz eset… Miért akarja, hogy erővel szedjem ki belőle főnöke címét, mielőtt megölném?! Más férfiak ilyenkor már bennem élvezkedve csicseregnek arról, amit tudni szeretnék…
***
Nem sejtettem, hogy pont akkor, amikor kilépek indul el autójával, ily módon engedve rálátást a rendszámára, amivel már több információt tudtam kicsikarni olyan emberekről, akiknél megállt már egyszer az autójával.
Most az egyiknek a házában ülök, az ajtóval szemben, és várom, hogy betoppanjon Végzetem. Az üzenetei alapján ma akarja főnöke eltetetni az itt élő nyomorultat láb alól.
Persze az a szerencsétlent, akiről szó van, már egy hete kivégeztem, ezért nem olvashat emailt, nem is tudhatja, hogy főnöke megorrolt rá az üzeneteim miatt, amikben közöltem, hogy leszarom a parancsait, és ki akarja végeztetni azzal az érdekes alakkal.
- Szóval ki követ kit? – kuncogom fotelemből, amikor végre kilöki egy rúgásával az ajtót a helyéről Végzetem, de válasz helyett dühösen faggat arról, hogy mit keresek én itt.
- Mondanom kellett volna a találkozásunkkor, hogy kihez akarok egy héttel később menni? – érdeklődöm ártatlanul, aztán mielőtt támadhatna kelek fel, és állok védekező állásba.
- Nem… – jelenti ki tömören, dühe miatt felállt a hátamon a szőr – Szóval hol van?
- Kicsoda? – nézek rá értetlenül.
- A ház ura. Végeznem kell vele is. – cehh… Úgy érzem, lebecsül. Mi az, hogy végeznie kell vele is??!!
– Vele is? – húzom fel fél szemöldököm. Elegem van belőle, úgy döntöttem, nélküle fogom megtalálni azt, aki őt ölésre utasította. – Mi az, hogy vele is?! Tettem valamit ellened, hogy bántani akarsz?!
- Megmondtam, hogy kerülj el. – jelenti ki, viszont mielőtt támadhatna küldöm felé egyik rózsám. Most legyen nagy a szája.
- Ez meg? – kuncog válasz helyett persze, azonban mielőtt eltüntethetném virágom, hogy csak egy mérgező füstfelhő maradjon utána, ami körbeveszi, és szép lassan megfolytja az előttem lévőt, szirmaira bomlik, és körbevesz.
- Hol van az a szemét? – kérdi a velem szemben álló, haragosan küldök felé pár virágot, és jelentem ki neki, hogy nem tudom.
- Csak itt akartam lenni egy kicsit ebben a házban. Akkora baj ez? – erőltetek műkönnyek a szemembe. Ha tudom, hogy ilyen ereje van, inkább felbérelek valakit a kivégzésére. Még soha senki nem tudta kivédeni rózsáim támadását. Ő meg… Simán ellenem fordította az összeset, ha a kedve úgy tartja, akkor fel is kaszabolhat velük.
- Kérlek… - pánikolok be egy kicsit, amikor a virágok pár szirma vágásokat ejt kezeimen – Könyörgök, engedj el…
|
| oosakinana | 2012. 05. 20. 22:04:13 | #21068 |
Karakter: Rómeó Horhe
Megjegyzés: (Virágosomnak)
Egy újabb nap, amiért fel kell kelni. A fiúka, akit az este felszedtem még mindig itt alszik mellettem. Hát nem pofátlan? Nekem fel kell kelnem ő meg szépen csicsikálhat itt. Én is akarok aludni. Bármit meg adnék, azért, ha egyszer végig aludhatnék egy egésznapot. Felállok, majd felkapom magamra a ruháimat is, de ahogy ránézek az alvó emberre úgy döntök neki se legyen jobb mint nekem. Odamegyek, majd lerántom róla a takarót.
- Kelj fel. – morgom neki, de csak a másik oldalára fordul.
Ekkor viszont a fürdőbe megyek és hozok egy pohár jéghideg vizet, majd odamegyek és szépen leöntöm vele, amire szinte sikítva ugrik fel.
- Mi történt? – kérdezi rémülten, de én csak fapofával nézek rá.
- Öltözz fel és takarodj innen. – mondom, majd a ruháit dobálom oda neki.
- De… - kezdene valamit mondani, de különösebben nem érdekel.
- Tünés. – nézek rá kicsit mérges szemekkel, amikkel nem vitatkozik többet. Felveszi a cuccait és eltűnik a lakásomból szerencsére. Nagyot sóhajtok, majd leülök a gépem elé és megnézem, hogy mi a helyzet. Így szoktam küldeni a feladatokat az embereknek, csak hogy ne személyesen kelljen, mert úgy nem szeretnék velük találkozni egy cseppet sem.
Amikor ezzel meg vagyok, már reggel kilenc óra van. Kinyújtóztatom a tagjaimat, majd lesétálok a konyhába, ahol egy pohár wishky-vel kezdem a napot, ami olyan finom. Szeretem az alkoholt és mindent meg teszek azért, hogy ne legyen hiányom belőle. Amikor megiszom, felveszem a slusszkulcsomat és irány a kis drága fekete Hondám. Sötétített ablakokkal. Beszállok, majd elfordítom a kulcsot és már megyek is az egyik alvállalkozóhoz, aki nem akarja az igazságot és ellenkezik az embereimmel. Gyorsan hajtok oda útközben egy két balesetet okoztam is, de hát kit érdekel?
Amint megérkezek kiszállok, majd felmegyek a házba. Útközben meglátok egy érdekes fiúkát. Magas és szép kék szemei vannak. Mit keres vajon itt? Egy ideig nézem, amíg elhaladok mellette, de utána csak az úti célom felé veszem az irányt. Már majdnem a szobánál vagyok, amikor egy kezet érzek a vállamon. Megfordulok és kicsit harci állást veszek fel a kezeimmel, hogy ha kell, akkor a szirmokkal tudjak ölni.
- Megtudhatom, hogy ki vagy te gyönyörű idegen? – olvasom le a szájáról, mert most jut eszembe, hogy nem tettem be a készülékemet.
- Minek érdekel ez téged? – kérdezem tőle ridegen, de leginkább közömbösen.
- Hát nem is tudom. – kezd el lépkedni az ujjaival a mellkasomon. – Kíváncsi lennék rá. – néz a szemembe eléggé kihívóan.
- Elég ha annyit tudsz, hogy ha nem vigyázol, akkor a végzeted. – válaszolom egyszerűen, majd fordulnék meg, hogy menjek a dolgomra, de elém áll.
- Hova ilyen sietősen? – incselkedik továbbra is.
Nem válaszolok, majd megfogom a vállát, oldalra teszem az emberkét, és már megyek is tovább. Nem hallom a hangját, bár nem mintha lenne rá lehetőségem, de nem nézek hátra.
Amint megérkezek az adott ajtóhoz már be is lököm, mire a fickó, csak flegmán néz rám.
- Ki vagy és mit akarsz? – néz rám, majd venné elé a fegyverét.
- Ellennem azzal semmit nem érsz. – mondom közömbösen. – Amúgy meg a főnököd, akinek nem fogadsz szót. – erre a kijelentésemre, csak elkezd röhögni. – Ahogy szeretnéd. – állapítom meg, majd előveszem a rózsáimat és olyan szépen átnyesem vele a torkát, hogy csak úgy spriccel a vér belőle és kerek szemekkel néz rám.
- Mi…ért? – kérdezi, majd megfogja a torkát és elvágódik a földön.
- Engedetlen. – mondom egyszerűen, majd becsukom az ajtót.
Megfordulok, hogy menjek vissza, de a fiúval találom megint szembe magam, aki az előbb rám akart akaszkodni. Most mit kezdjek vele? Hallott mindent és látott mindent. Most vagyok nagyon nagy gondba vele, megöljem esetleg őt is, ahogy a többiekkel szoktam ilyen esetben? Mit csináljak???
|
| Arasa | 2012. 02. 16. 19:22:00 | #19254 |
Karakter: Angel White
Megjegyzés: Solorannak
- Hali! – hallok meg hirtelen egy kellemes fiúhangot a közelben.
Én Soloran vagyok. Téged hogy hívnak? – folytatja töretlenül én pedig ijedségemben ruhám színéhez pirulok.
- Angel .. Angel White. – nyögöm halkan. Meglepet a kedvessége és a hirtelen felbukkanása.
- Szép neved van. Fehér Angyal.- nevet fel és mosolyogva megsimogatja arcom. Majd arra leszek figyelmes, hogy arca egyre közelebb kerül az enyémhez. mikor már kezdenék megbarátkozni a gondolattal, hogy a helyes idegentől kapok egy puszit hirtelen nevetve röppen az ég felé.
Arcomon döbbent különös kifejezés jelenik meg. Erre még jobban elkezd nevetni. Én pedig a szokottnál is jobban belepirulok.
- Na, gyere te kis félős…- mondja aztán és felém nyújtja a kezét. Megmutatom milyen az éjszakai égbolt az embereknél… - nevet fel csilingelő bársonyos hangján.
Nem szeretem, ha játszanak velem és ezt a tudtára is adom azzal, hogy durcásan elfordulok.
- Nem megyek… folyton kinevetsz…- húzom föl nózim.
Erre megint fölnevet. Most biztos itt fog hagyni, mert egy sértődős libával ugyan ki kezdene bármit is. De döbbenetemre visszaröpül mellém és kedveskedve átölel.
- Ugyan már… csak viccelek… Nem akarlak megbántani… - mondja még mindig nevetve.
Egyre szimpatikusabb… szeretem, ha valaki ilyen pozitívan áll a dolgokhoz. Kedvesen újra felé fordulok és kezemet nyújtom. Hálásan megfogja, és már húz is az ég felé. Némán suhanunk az égbolton. Alattunk kertes házak rohannak, kutyák csaholnak. Nos, igen ők minket is látnak… csak senki nem hisz nekik és mikor ránk ugatnak csak hurrogást kapnak, hogy buta kutya megint a semmiért ugat. Nálunk is így volt… míg… míg éltem… Apró könnycsepp jelenik meg szemem sarkában, de a menetszél gyorsan kiröpíti, és már nyoma sincs, mikor egy vidámpark mellett suhanunk. A körhintában ülő kisfiú talán 5 éves, ha van. Ebben a korban még fogékonyak a szépre és a jóra a gyerekek. Ő is észrevesz minket és felállva tapsol, miközben ránk mutogat és kiabálja, hogy: - Andalkaa!!! Elmosolyodok és csókot dobok felé. Ő pedig kacagva imitálja, hogy elkapja. Soloran mosolyogva figyeli, mit csinálok. Mikor látja, hogy csókot dobok Ő is küld egy kedves mosolyt a kisfiú felé. Most már erdők felett szállunk. Elengedem Soloran kezét és versenyt repülök egy fülesbagollyal. Soloran nevetve néz majd Ő is csatlakozik. Mikor vagy egy órája repülünk, újra megfogja kezem és lehúz egy kis tisztásra az erdő közepén. Csendben leülünk.
- Várj itt…- mondja titokzatosan.
Eltűnik a fák között ám pár perc múlva kezében két érett almával tér vissza.
- Tessék…- adja mosolyogva a kezembe. – Erre felé teremnek a legfinomabb piros almák. – jegyzi, meg miközben hatalmasat harap az övéből.
Én is élvezettel harapok a lédús gyümölcsbe. Érett édes íze megbabonáz. Sokáig csak ülünk és eszünk. Egyikünk sem érzi fontosnak a beszédet. Az almák végén pedig így szól.
- Nem játszanál megint? Olyan szépen játszol…- mondja, hangján érződik a kellemetlenség.
Biztos nagy erő kellett hozzá, hogy megkérjen rá.
- Hát persze szívesen!- nevetek és előveszem hangszerem.
Zene
Egy régi kínai dallamot játszom. Muzsikám körbelengi a kis tisztást odavonzva az erdő állatkáit. Behunyom szemem és átadom magam a dallamnak. Soloran pedig gondolataiba merülve hallgat. Ölébe mókus mászik, akit reflexszerűen simogatni kezd. Tökéletes harmónia teremtődik…
|
|
