Elsétálunk. Én még mindig kissé dühös vagyok arra a kurvára, így mikor Touya megállít, értetlenül nézek rá. Most meg mi van? Ugye nem fogja védeni azt a nõt?

- Mi az? – kérdem és elfordítom a fejem. Bármi is az, most nem igen érdekel.

- Nem csináltam vele semmit. Próbált behálózni, de nem eng… - kezdi, de az ujjamat az ajkaira teszem.

- Cssss. Nyugi. Ne magyarázkodj! – mondom a szemébe nézve. – Most elhiszem, hogy nem volt köztetek semmit – látom, hogy megkönnyebbül, nem is rá vagyok dühös. – De ha lehet, inkább kerüld, kérlek – fejezem be. Nem szeretném, ha ismét találkoznának. Michelle-nek nagyon nagy tehetsége van abban, hogy behálózza a kiszemelt férfit.

- Minden tõlem telhetõt megteszek – válaszol, majd magához húzva megcsókol. Olyan jó újra érezni õt, hogy visszacsókolok, és szorosan átölelem. Nagyon szeretem, mindenkinél jobban.

- Inkább menjünk lovas kocsizni jó? – vetem fel, mert nem lenne jó, ha bárki meglátna. New York utcáin nyüzsögnek a lesifotósok.

- Benne vagyok – mondja, majd kézen fog, ujjainkat összekulcsolja és úgy indulunk el a lovaskocsik felé.

Nagyon jól érezzük magunkat, mindent megmutogatok Touyának. Végigkocsikázunk a Central Parkon, majd a fél városon, és Touya csak engem néz, miközben nekem be sem áll a szám. Szerintem a kocsis már unhat minket, és néha hátra is néz. Fogadok, neki a japán nyelv nagyon fura lehet, de nem szól semmit. Aztán már alkonyodik, mire visszaérünk a kiindulópontra. Nagyon fáradt vagyok, és kivételesen szeretnék aludni is, így megkérem Touyát, hadd aludjak ma otthon. Látom, hogy Touya nem igen akar belemenni, de amikor megígérem, hogy felhívom, ha bármi gond van, már bólint. Túlságosan félt, egy álom nem jelent semmit. Másnak is szoktak rémálmai lenni szerintem, csak õ reagálja túl a dolgot.

Végül hazakísér és elbúcsúzik tõlem. Majd még megvárja, míg bemegyek és csak azután indul el hazafelé. Istenem, minden pasi ilyen? Felmegyek a lakásba és az elsõ dolog, amit teszek, hogy lezuhanyozom. Nagyon melegem van. Már csak egy hét, és ismét Tokióban leszek. Talán ezúttal pihenni is lesz idõm. Az biztos, hogy a legközelebbi fellépéseimet le fogom mondani és legalább egy hónapig maximum a suliba járok be, de nem vállalok semmi mást. Nekem is jogom van pihenni. Fürdés után meg irány a pihe-puha ágyikó. Annyira fáradt vagyok, hogy azonnal elnyom az álom.

~*~

Másnap reggel idõben kelek. Remélem, hogy ma is sikerül találkoznom Touyával, és izgatottan készülök a napra. Már csak négy napig forgatunk, a további három nap az utómunkálatoké, meg az esetleges megbeszéléseké. Hála égnek, már kezdek nagyon fáradt lenni. Megreggelizek, felöltözöm, majd a kulcsaimat és irataimat magamhoz véve sietek lefelé. Épp kifordulok az ajtón, amikor valaki megragadja a karom. De nem tudom megnézni ki az, mert egy kendõt nyomnak az orromra és számra, mire a világ elsötétül elõttem.

Mikor magamhoz térek, egy szobában vagyok. Valami feszül a csuklóimon, és amikor felnézek látom, hogy azok bilincsek. Valaki hozzábilincselt ez ágyhoz. Mi történt? Elraboltak? De miért? A szoba félhomályos, és elég rendetlen, mintha egy csintalan gyerek játszott volna itt, és mintha régóta nem takarítottak volna. Pánikszerû félelem tör rám. Csak arra emlékszem, hogy lefogtak és elkábítottak, de nem tudom ki, és miért. Mi a fene folyik itt? Remegni kezdek, pedig nincs is hideg.

- Hé! Valaki! – kiabálok kétségbeesetten. – Van itt valaki? Válaszoljon!

Azonban válasz helyett lépéseket hallok, majd az ajtó kinyílik és két férfi lép be rajta. Az egyikben felismerem Michelle tegnapi pasiját. Csak nem õ áll emögött? A másik egy nála idõsebb, talán huszonnyolc-harminc éves férfi. Szõke hajú, kék szemû, a tipikus amerikai példány. Rám vigyorognak, de ebben a vigyorban akkor kegyetlenség van, hogy ha tudnék, hátrahúzódnék. Michelle pasija az ágyhoz sétál és leül. A szemébe nézek, de nem tudom miért. Olyan kárörvendõ. A másik pasas ott marad az ajtónál.

- Végre felébredtél, kis ringyó? – kérdi negédesen. – Remélem, jól aludtál, te szuka.

- Kik maguk? – kérdem remegõ hangon. – Miért raboltak el, és mit akarnak tõlem?

- Itt csak nekem van jogom kérdezni – fogja meg az arcom, és megszorítja. Fáj, felsikkantok. – Pofa be! – emeli a kezét, hogy megüssön. Összeszorítom a szemeimet.

- Hagyd, Hank! – szól rá a szõke. – Michelle azt mondta, ne bántsuk, csak basszuk meg, ha rosszul viselkedik.

- Jaj, Joe, te olyan lágyszívû vagy! – röhög fel Hank. – Inkább õrizd az ajtót, nehogy az a nõszemély, aki az anyámnak nevezi magát, bejöjjön.

Joe kimegy, Hank pedig elenged és durván visszalök az ágyra. Aztán fölém helyezkedik és rám néz. Végigsimít az arcomon, és ha tudnám, tutira szétkarmolnám a képét, de sajnos nem tudom. Így csak rémülten és egyben dühösen meresztem rá a szemeimet. Meg tudnám rúgni, és emelném is a lábaimat, de ekkor érzem, hogy szét vannak feszítve és ki vannak kötve. A fenébe, a rohadékja mindenre gondolt. Végigsimogatja az arcom, aztán a vállamat, majd az oldalamat és mikor már azt hinném, itt leáll, széttépi a felsõmet, így a melltartóm szabaddá válik. Felkiáltok, erre felröhög.

- Jó kis karosszériád van, kicsikém – suttogja, miközben megcsókol. Azt hiszem, hányni fogok. – Jól fogunk szórakozni – mondja, miközben a melleimet tapogatja.

- Eressz el, te barom! – ordítom. – Vagy sikítani fogok!

- Nyugodtan, úgysem hall téged senki – vigyorog. – Messze vagyunk mindentõl, kinn a pusztában, itt senki sem segít neked.

Mielõtt válaszolhatnék, valamit a számba töm, de úgy, hogy nem tudok megszólalni, sem kiköpni. Õ pedig széttépi a melltartómat és a melleimet kezdi harapdálni, durván gyötörni, mire megmozdulok, próbálok védekezni, de nem tudok. Aztán hallom, hogy a nadrágommal szórakozik, és szétnyitja. Úristen! Ez meg akar erõszakolni! Ne! Valaki segítsen! Touya! Touya, segíts!

- Úgy hallottam, még szûz vagy – suttogja. – Egy szûz kurva, nem is csodálom, hogy a pasid nem akart megdugni. Senki sem akar egy szüzet, de majd én betörlek, kis ribancom. Látom, alig várod, egészen forró vagy már – a hangja kéjes, ahogy a bugyimba nyúl. – Jó forró és nedves. Nagyon vársz már egy kiadós baszást, mi?