|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Laurent | 2013. 08. 28. 16:32:50 | #27104 |
 Karakter: Luada Myron - Ördögfattyú
Megjegyzés: ~Lulunak~ villám
Ördögfattyú:
Arrogáns testtartás, és pillantás, mosoly és mozdulat. Ha engem neveznek kékvérűnek, akkor ő mi? A tékozló fiú? És mégis, már most olyan a légkör az erődömben, mintha megfordult volna a szél.
- Kicsit nagy az önbizalma, Herceg. - gunyoros hangra ide érzem, ahogy az ajtó előtt hallgatózók felszisszennek, és mellettem a bizalmasom megrezzen. - A vár szörnyű állapotban van. Ha valakinek van egy kis gyomra akár a hullák között is felmászhat a borostyánon és leereszkedhet a másik oldalt. A szolgálói idősek, vagy túl fiatalok és ha jól sejtem ön az egyetlen aki érhet valamelyest a fegyverekhez, de alkatából ítélve valami könnyű mégis halálos eszközhöz.. késekhez ha jól gondolom – érdeklődve hallgatom a monológját, ritkán szólnak hozzám közvetlenül, inkább nekem címezik a mondókájukat, választ nem várva. – Szinte védtelenül üldögél itt, a kényelmes foteljában, mégis olyan magabiztos, mintha egy sereg állna szolgálatában. Ennyire hisz abban, hogy rossz híre megvédi? - ó, hát hogy lehet valaki ennyire szórakoztató? Vajon az ő maszkja alatt mi lehet?
- Eddig jól megvoltunk így.. – semleges válasz a legjobb politika, és beválik.
- Mivel együgyű öccse nem mer felfogadni igazán jó bérgyilkost, vagy egyszerre több embert – egyenes beszéd, semmi fellengzősség, hivalkodás, bár az arrogancia jelenthet némi hátrányt... – Ha megfizetnék az árát, egyedül el tudnám foglalni ezt a kócerájt, és a legnagyobb ellenségem maga lenne, ami lássa be elég nevetséges.
- Elég ebből! Uram nincs szükségünk erre a férfira! – Kon felhördül, hiszen ő tartotta karban ezt a helyet évek óta, és bár nekem sem esnek túl jól szavai, nem kötök senki orrára semmit.
- Mit akar? – lássuk az alku részét, merthogy azt tisztává tette, mi kell neki.
- Egy ágyat, élelmet, és persze némi fizetséget szolgálatimért – a válasz gyors és pontos. – Cserébe rendbe hozom a várat, teljesítem parancsait és persze megóvom az életét bármitől.
Vissza kell fognom magam, hogy a gúnyos kacajom ne törhessen fel. Bármitől? Talán bizony saját magamtól is képes lenne megvédeni? Be kell mégis vallanom magamnak, hogy tud valamit. Tegnap láttam a mozdulatain, hogy nem egy paraszt gyereke, modora is erre vall, még ha némi kívánnivalót is hagy maga után.
- Hogy hívják? – hosszú fontolgatás után végül én töröm meg a csendet. Legalább elég türelmesnek bizonyul.
- Lukas Frethigman – Ó igen, az apját ismerem, régen ő volt az, aki ,,kikísért” a fővárosból...
- Marcus Frethigman fia? A sereg katonája és a tábornok fia... - Kon elhűve motyog, ajkaim összeszorítom. Nincs szükségem emlékeztetőre.
- Exfia.
Hangja nyugodt, modora hűvös. Ám nem olyan embernek ismerem Marcust, már csak a hírnevéből sem, aki kitagadná a fiát, aki sikert sikerre halmoz, erős, bátor, és bár kissé szabadelvűnek mondják, azért még az örököse. Nem papálom meg, hogy kitagadta. Kesztyűs ujjaim egymásnak támasztom sátorként, és úgy nézek a kis réseken át a férfire. Játsszunk? Vagy inkább passzoljak?
- Kon...
- Uram! - szinte esedező hangja van, mintha egy bolondos házasságról akarna lebeszélni. - Aludjon rá egyet!
- Köszönöm, kialudtam magamat.
- De gondolja át még...
- Elég, Kon. - hangom még mindig halk, és még csak figyelmeztető éle sincs, mégis elhallgat. - Tisztában vagyok vele.
Ő is ott volt, amikor egészen fiatal fiúként ennek a férfinek az apja vezetett kifelé az otthonomból, és mikor kérdezték, merre vigyenek, körbeintett. Mondván, elég nagy a birodalom. Egy pillanatig a maszk mögött még rágicsálom az ajkamat, figyelve a minket mustráló alakot, aki talán érteni szeretné az előbbi párbeszédet, vagy csak pont nem érdekli.
- Vezesd őt a keleti szárnyba. - szól végül az ítélet, ahogy Konnak nincs több mondanivalója, és ketten szólnak egyszerre, ám csak felállva elfordulok az ajtó felé. - Mutasd meg neki a birtokot, hogy hova nem mehet, és hogy hová szigorúan tilos néznie is. - hangom halk, bár tudom, hogy úgyis hallja Lukas. - A hátsó boxban lévő lovakat vigyétek.
- Igen, uram. - beletörődő hang, és tudom, hogy innentől már ágálni nem fog ittléte ellen, csak a módszereit fogja szegénynek kritizálni.
- Lukas... ha nem bánod, tegezni foglak. - fordulok végül a férfi felé. - Bármilyen gondod van, a személyzettel megbeszélheted. A változtatásokat a déli tornyon kívül bárhol eszközölheted. Tégy kedved szerint. De kérem, hogy a drága barátaimat a falról ne tüntesd el. - majd a mellettem álló öregre pillantok, kezemet finoman épp-csak megérintve a karjára teszem – Üdvözöld a vendéget illően a sátán tornácán. Mostantól a kollégád. Nem urad, nem parancsolód. Ahogy te sem neki.
-Értem, Luada.
Biccentek, majd hátra sem nézve megyek, hogy folytassam az utamat. Ideje, hogy kicsit megmozgassam a lovamat én is, majd az öcsém levelére is válaszolnom kell. A fajankó nem bízik bennem, nem is szeret, egy kanál lében megfojtana, de nem mer. Mert szüksége van a tanácsaimra. Ezért nem ölet meg. Ezért nem is töröm magam, hogy annyira megvédjem magam. Jönnek ugyan gyilkosok ellenem, de az nem elég. Éjjelente a fal innenső oldalán a gyógyulófélben lévő vadak portyáznak. És bár a medvém szelíd, nem annak tűnik.
Talán délután hozzájuk is kinézek. Lassan a farkas-család is rendbe jön, és vissza kell őket vinni a vadonba. Csak nehogy visszajárjanak, mint a másik három hím.
|
| Lureka | 2013. 08. 28. 15:58:36 | #27103 |
 Karakter: Lukas Frethigman
Megjegyzés: ~ Laumnak
Egy másodperc az egész. Kettő előre, egy hátra, és már is két karddal nézek farkas szemet. Remek.
Kedvetlenül húzom elő saját fegyverem, és már mozdulnak is felém. Könnyedén hárítok, hiszen mozdulataik esetlenek és gyakorlatlanok. Kevés a határozottság, és az ösztön. Csupán a rést lesik a védelmemben, de közben nem foglalkoznak saját magukkal. Amatörők..
Két mozdulat és a fiatalabb már fegyvertelenül áll hátrébb. Figyelmemet most már teljesen az öregre összpontosítom, és csupán a szerencséjéből adódik, hogy épp jól tud mozdulni így késem rossz helyen ér célba. A fiú kapja el békésen, mintha mi sem történt volna. A két férfi ekkor azonnal leáll, és visszalépnek mellé, mintha valami védelmet nyújthatnának.
- Bocsásson meg nekik, de kevesen ajánlkoznak az életem megvédésére. Többen hiszik, hogyha megölnek, akkor nagyobb összeget kaszálhatnak.
- Semmi gond. Ez azt jelenti, hogy átmentem? – válaszolom és hajamba túrok, hogy tincseimtől jobban láthassam ezt a kis törpét. Röhejes, hogy ez egy gazdag herceg..
- Ha holnap is szeretné az állást, akkor találjon meg. Aztán beszélhetünk a továbbiakról.
- De uram... – szólal meg egyszerre a két férfi mellette. Szóval nem örülnek nekem. Ez jó lesz észben tartani. Bár nem várom el, hogy megbízzanak bennem. Én sem bízom bennük, csupén a pénze kell ennek a vakarcsnak.
- Döntöttem. – jelenti ki a fiú, majd elfordulva tőlem indul el. - Menjünk.
- Hogy találok oda? – szólok még utána, mielőtt a vékony kis alak eltűnik.
- Tudni fogja, amint elég közel ért. Eltéveszthetetlen a pokolba kikövezett út. – jön a sejtelmes válasz és én csak felhúzom szemöldököm, majd lassan elmosolyodom. Lehet bolond vagyok, de tetszik ez a vakarcs. Legalább ad valami feladatot is, és így talán én is elfelejthetem egy pillanatra, hogy testem mennyire kielégítetlen, idegszálaim feszültek és szívem szerint vagy ölnék, vagy kefélnék. De sajnos, egyik sem kivitelezhető jelen helyzetben..
~~~***~~~
Sajnos az izgalmam gyorsan alább hagyott, ahogy belovagoltam az erőben és megtaláltam egy kis ösvényt, ami egyenesen felvezetett a várhoz. Néhol kicsit sötétebb részek, és recsegő fák, de ezen kívül semmi igazán félelmetes nem volt a környékben. Csupán a naiv falusiak képzelnek bele mindenfélét ebbe az erdőbe. Szörnyszülöttek, akik az Ördögfattyút szolgálják.. Baromság.
Hajnalban érek oda, a nap is alig kezd még ébredezni, mikor könnyedén fellököm a kapu zsaluját és lovamat bevezetve rajta csukom vissza. Az egyetlen visszataszító dolog, hogy a hullák ott bűzlenek a falon. Bár ezt sem hat meg túlságosan. Egy csatatér sokkal rosszabb ennél, és abból már volt elég tapasztalatom.
Csendesen sétálok be a fal mellett, szememet csupán végig futatva a váron, és pillanatok alatt felismerem az egyértelmű szobákat és helységeket. Nem túl nagy kastély, de erős kőfalak védik, és kemény tölgyfa ajtók, bár állapotukból ítélve igen öreg lehet ez a vár.
Végül kikötöm éjfekete paripán az egyik fához, majd gyalogosan sétálok az egyik alsó ablakhoz. Egy mozdulattal kapom el a földszinti párkányt és izomerővel felhúzva magam lépek be hangtalanul a nyitott ablakon. Egy cseléd lány takarít éppen nekem háttal. Szőke hosszú haj, fiatal arc. Csodálom, hogy ilyen kislányok is itt vannak az átkozott gyermekkel. Lábamat hangtalanul teszem le, majd két csendes lépéssel állok meg az egyik fotel mellet, és mint aki a semmiből jelent volna meg nézek körbe békésen.
Halk sikkantás és csörömpölés szakít ki bámészkodásomból. Nem csicsás, csak olyan otthonos. Mint a gyilkos, ijedt tekintetű lány is.
Alig telik el pár másodperc és már az összes lakó megjelenik a szobában. Öreg fiatal, férfi, nő.. akit csak akarok. Csupán a kis ördögfióka hiányzik a képről.
- Távozzon! – csattan harciasan a tegnapi fiatal fiú hangja. Mindjárt megijedek komolyan..
Szerencsére az is megjelenik akit keresek, és tekintetemet azonnal rá szegezem, ahogy fekete valója megjelenik az ajtóban.
- Üdv a pokolban. – szól halkan és mint egy varázsütés, már nem állnak körbe harciasan, hanem szétszéledve pakolásznak, becsukják az ablakot, tálcát hoznak süteménnyel… ami csak kell. Végül egy intéssel zavarja el őket, csupán az öreg úr marad a szobában, aki kérésre sem megy el. Hm..
A kisfiú zavartalanul ül le az egyik fotelbe, lábát elegánsan keresztbe teszi, ahogy a kékvérűek szokták, majd a maszk felnéz rám.
- Hallgatom. – mondja egyszerűen és ha nem lenne királyi vére, most meglepődnék. Ez a törpe úgy ugráltatja itt az embereket, mintha mindenható lenne. Érdekes, de mégsem érzem veszélyesnek. Arcomra halvány mosoly szökik, és kezemet pihentetve teszem kardom markolatára.
- Kicsit nagy az önbizalma, Herceg – mondom cseppnyi gúnnyal a hangomban. Látom, hogy az öreg arca megrándul de nem törődök vele. - A vár szörnyű állapotban van. Ha valakinek van egy kis gyomra akár a hullák között is felmászhat a borostyánon és leereszkedhet a másik oldalt. A szolgálói idősek, vagy túl fiatalok és ha jól sejtem ön az egyetlen aki érhet valamelyest a fegyverekhez, de alkatából ítélve valami könnyű mégis halálos eszközhöz.. késekhez ha jól gondolom – hangon színtelen, és arcomról sem mond többet. Nem érdekel különösebben ez az egész. Inkább szakmai ártalom. – Szinte védtelenül üldögél itt, a kényelmes foteljában, mégis olyan magabiztos, mintha egy sereg állna szolgálatában. Ennyire hisz abban, hogy rossz híre megvédi? – fejezem be végül, a maszknak intézett szavaimat. Ez az egyetlen zavaró tényező ebben a várban. Hogy az uráról semmi biztosat nem tudok. Csupán azt, hogy az öreget kellőképpen feldühítettem. Talán túlzásba estem? Lehet..
- Eddig jól megvoltunk így.. – válaszolja békésen a fiú, és próbálok kivenni valamit a lágy hangból de szinte lehetetlen. Mintha nem is zavarná, hogy él-e vagy hal.
- Mivel együgyű öccse nem mer felfogadni igazán jó bérgyilkost, vagy egyszerre több embert – jelentem ki, és érzem a vénemberből áramló feszültséget. Az ő bizalmát nem nyertem el. – Ha megfizetnék az árát, egyedül el tudnám foglalni ezt a kócerájt, és a legnagyobb ellenségem maga lenne, ami lássa be elég nevetséges.
- Elég ebből! Uram nincs szükségünk erre a férfira! – csattan fel az öreg, akinek az arcára van írva, hogy beletapostam a büszkeségébe.
- Mit akar? – szólal meg csendesen a kis ördög.
- Egy ágyat, élelmet, és persze némi fizetséget szolgálatimért – válaszolom készségesen. – Cserébe rendbe hozom a várat, teljesítem parancsait és persze megóvom az életét bármitől.
Csend telepszik a szobára. A csicsás maszk engem bámul, én pedig őt. Egyedül az öregből szivárog a feszültség. Végül is ha visszautasít még mindig tovább állhatok.
- Hogy hívják? – töri meg a tompa hang a hosszú perceken át tartó csendet.
- Lukas Frethigman – válaszolom nyugodtan, és az öreg azonnal lesápad. Sajnos a nevünk mindig messzebbre nyúl, mint szeretnénk… legalábbis mint én szeretném..
- Marcus Frethigman fia? A sereg katonája és a tábornok fia.. – mondja hüledezve és szemeiben félelem és düh izzik. Hm..
Apám nem mondta ki szó szerint, de tudom, hogy már nem tekint úgy rám mint régen. Még ha egy évre is küldött el.. már nem leszek ugyan az a gyermeke. De azt hiszem ezt az apróságot nem kell tudniuk. Jobb ha úgy tudják, hogy már nem vagyok a család tagja. Csupán egy kóborló katona.
- Exfia.. – egészítem ki nyugodt hangon a férfit, és látom a meglepődést az arcán.
Szerkesztve Lureka által @ 2013. 08. 28. 15:58:55
|
| Laurent | 2013. 08. 28. 12:25:46 | #27100 |
Karakter: Luada Myron - Ördögfattyú
Megjegyzés: ~Lulunak~ villám
Ördögfattyú:
Nem szeretek a városba járni, még akkor sem, ha ez oly ritkán történik, vagy olyan aprócska a község, hogy szinte említésre sem méltó. Innen is kinéznek, én itt is csak egy bűnbak vagyok, vagy a Sátán gyereke. Az ördög fattya. Kíséret nélkül már nem is próbálok megjelenni, mert a falubeliek rögtön sebezhetőnek tartanak. Ha megölök valakit, akkor megint én vagyok a gonosz. Ha önvédelemből sebzek, akkor megint csak rajtam csattan minden. Nem érdekli őket, hogy nekem is ennem kell, és ezért be is kell vásárolni, vagy hogy a hegyek erdeiben elrejtett váramban szó szerint be vagyok zárva, és apránként becsavarodok.
Tehát a lovászommal, és a gyerekkorom óta létező egyetlen megbízható emberemmel merek csak kilépni otthonról. Vagy inkább az önkéntes börtönömből. És amikor velük vagyok, nem átallok tenni egy kört a város utcáin sem, hiszen bármi, ami változást jelent, némi szórakozással is jár. Lám, a templom ma nincs kivilágítva, talán nincs mit ünnepelni. Pár ház felújítva, vagy csak új virágokkal ellátva... Ezek mind olyan apróságok, amik felüdülést jelentenek az után a hely után, ahol vakon is élhetnék, mert ismerem minden milliméterét.
Ezért is lassítok, amikor szokatlan hangok érkeznek a sikátor felől. Lám, egy önjelölt Robin Hood, vagy egy hős-féle, aki éjjel megmenti a város lakóit a gonosz emberektől, amilyen akár én is lehetnék, ha minden pletyka igaz lenne. De ahogy megfigyelem a párduc mozgású alakot, ahogy könnyedén, minden felesleges mozdulat nélkül elintézi a csúnya bácsit, nem olyasvalaki jut eszembe, aki feszít a társadalom piedesztálján, vagy a dicsfényben. És bár érzem a hátam közepén öreg mentorom tekintetét, ahogy más irányba terelne, nem szól. Tudja, hogy úgyis a saját fejem után megyek. Nincs értelme élnem, így egy értelmetlen halál azt hiszem pont hozzám illene...
Az alak megfordul, és megtorpanva mér végig. Illenék megborzongani egy ilyen pillantástól, de hozzájukszoktam. Mindenki engem néz, hiszen más vagyok. Kívülálló. Látom, ahogy a megmenekült is figyelmezteti, hogy nem igazán én vagyok az ő embere, vagy talán épp arra kéri, hogy öljön már meg engem is, ha már itt van, és nincs más dolga. A köpenyem rejtekén rámarkolok hát a tőrömre, ami ugyan ki van csorbulva az utolsó csatám óta, de már csak pár nap, és érkezik az újabb a kovácstól.
A karcsú alak felém lép, sőt egyenesen elém, és már-már hallani vélem, ahogy a mögöttem állók a fegyvereiket markolásszák görcsösen, hogy közbeléphessenek. Nem bánnak jól semmilyen fegyverrel, de szükség esetén jobb a semminél, nem? Kissé feljebb kell emelnem a fejem, hogy továbbra is a szemébe nézhessek, mert megtanultam már olvasni a lélektükrökből az emberek gondolatait.
- Te vagy Luada Myron, az ördögfattyú?
Milyen bátor, vagy vakmerő! Kevesen mernek szemtől szembe olyan nevekkel illetni, amiket az emberek a hátam mögött használnak rám. Talán hogy jobban féljenek tőlem. Mulattat, ám ugyanakkor nem eresztem le a mentális védelmemet, mert tudom, hogy ennyivel nincs vége. Bólintok hát, tagadni nem lenne értelme úgysem. És a piciny mosoly elárulja, hogy tényleg akar tőlem valamit. Lám, az emberek semmit sem akarnak ingyen.
- Úgy hallottam szüksége lenne egy testőre. Lenne egy ajánlatom a számára.
Halovány, szinte arrogáns mosoly, mint aki a zsebében tudja a munkáját. Talán így is van. De nem ennyire könnyű egy ilyen állásinterjú. Mielőtt még megfontolhatnám abban a három másodpercnyi csendben, hogy próbaképp rátámadjak, vagy csak szóban fogjam vallatóra, mögöttem ketten mozdulnak egyszerre, én pedig egy lépést hátrébb lépek.
Könnyed harc alakul ki, és bár kettő egy ellen az állás, a kettő alig tesz ki egy hozzá hasonló egyet is, hiszen nem profi harcművészek. Akár egy szobor, úgy állok, mintha semmi közöm nem lenne hozzájuk. A nő meg jajgatva rohan elfelé, remélem, hogy nem valami katonákért, hogy már megint az átkomat szórom a város sötét utcáin. Szinte pillanatok alatt kerül az idegen fölénybe, és bár a lovászomat már lefegyverezte, az én mentorom nem adja csak úgy meg magát. Pár pillanat az egész, én pedig megbizonyosodok mindenről, amiről kell. Látom, megölhetné az embereim, de nem teszi. Talán tényleg csak a munka miatt szólított.
Egy célt tévesztett kiskés repül felém, mielőtt bárki mozdulhatna, hogy leállítsa, ám nem vagyok én olyan védtelen. Levegőben kapom el, úgy, hogy csak a kezem emelem fel. Kényelmesen, és szinte nemtörődöm módon. Egy nyíllal, vagy egy karddal lehet meggyűlne a bajom, de a saját specialitásomban aligha. Az öreg azonnal abbahagyja a harcot, és felvéve a fegyvereit kissé mellém áll.
- Bocsásson meg nekik, - szólalok meg kissé túl lágy hangon, mégis maszktól torzítva – de kevesen ajánlkoznak az életem megvédésére. Többen hiszik, hogyha megölnek, akkor nagyobb összeget kaszálhatnak.
- Semmi gond. - öt ujjal szántva hajába lazán fésüli hátra az elszabadult tincseket. - Ez azt jelenti, hogy átmentem?
- Ha holnap is szeretné az állást, akkor találjon meg. Aztán beszélhetünk a továbbiakról.
Csak ha igazán komolyan gondolja, akkor lesz hajlandó eljönni a várig, ami elég kietlen helyen van, és elrettentő példának a falak kívülső oldala tele van hintve azon emberek hullájával, akik megpróbálták már. És akármilyen apró vagyok, nem semmiért hívnak ördögfattyúnak. Meg tudom védeni magam. És ha nem ijed meg tőle, amikor megtalálta, akkor lehet megfontolom.
- De uram... - két teljesen aggódó hang szólal meg igen halkan mellettem, szinte lerí róluk, hogy hiába szólnak, tudják, hogy úgysem hallgatok rájuk, csak meghallgatom őket. Többnyire.
- Döntöttem. - hangom továbbra is halk, akárha egy fáradt anyuka kérné virgonc gyerekeit, hogy aludjanak, mégis elhallgatnak, és beérik a sötét pillantásokkal bizonyos idegenek felé. - Menjünk.
Megfordulva nagy hullámot vet a palástom, mégis a karcsú és aprócska alakom kivillan alóla, és ezzel tisztában vagyok. Akarom, hogy tudja, az előbbiek nem azért vannak, mert gyerek vagyok, és védtelen. Nem szorulok segítségre, eddig sem kellett. De a szórakozás, egy kis változás... Az annyi mindennel kecsegtet, s lehet hogy az unalom általi haláltól is megment.
- Hogy találok oda? - érkezik a kérdés a kellemes hangú idegentől, mire megállás nélkül szólok neki vissza halkan, de úgy, hogy még hallja.
- Tudni fogja, amint elég közel ért. Eltéveszthetetlen a pokolba kikövezett út.
Szinte szórakozott a hangom, míg eltűnök a sarkon, hogy a nem messze álló kocsihoz érve megvárjam, míg kinyitják a hintó ajtaját, és beszállhassak. Hallgatom a két kísérőm hangos gondolkodását az alakról, a származásáról, és egyébről, de különösebben nem érdekel. Csak az, hogy hazaérve a meleg fürdőm vár, és a kedvenc vacsorám. Remélem, Emily nem süti túl a desszertet.
~*~
Másnap kora reggel ébredek, mint mindig. Lábamra szorosan tapadó éjsötét nadrágot húzok, fehér inget, sötét mellénnyel, sállal. Hosszú hajam elgondolkodva kefélem ki, vajon mikorra várható az idegen. Végül a fekete kesztyűk, és a fekete kabát következik. Nyár van, de idebent elég hideg, hogy felhúzhassam, és ne legyen melegem, de ne is látsszon ki semmi. Fekete selyemszalaggal fogom össze hajamat, a kikészített reggelimet megeszem, majd egy teljes arcot takaró maszkot húzok magamra. Fehér alapon a kék minden árnyalatában pompázó gyöngyök, ékkövek és kristályok, kacskaringós minták... És a szeménél egy vékony üveg, hogy még a szemem se láthassák. Elvégre azzal van a legtöbb gond.
Felöltözve állok az otthonom egyetlen teljes alakos tükre elé. Egy pillanatra átsuhan rajtam, milyen szerencsés vagyok, hogy meg vagyok áldva, semmilyen felesleges szőr vagy bunda nem nőtt rajtam az évek során, kétlem, hogy ezután fog... sima bőr, akár az arcomról, akár a testemről van szó. Egyedül a hosszú hajam, amitől akár nő is lehetnék...
Könnyed hangulatban sétálok le a toronyból. Az otthonom, a külső rideg ellenére, a vastag falak, a törhetetlen ajtók, és áthatolhatatlan ablakokkal ellenére teljesen lakályos. Semmi hivalkodás, visszafogott elegancia, kényelem és meleg a lényeg. Természetesen számos átjáróval, titkos kis ajtókkal. Senkit sem látok, ami ugyan szokatlan, de hát nem kötelező mindenkinek kivonulnia, ha felkelek, nemde?
- Távozzon!
Ronie, a lovászom hangja késztet megállásra. A könyvtárból hallatszik. Persze máris arra fordulok, és halkan nyitok be. Szinte mindenki ott van. Emily, a szakács, láthatóan még tésztás kézzel, Rosi, a kis cselédlány, és Kon, a mentorom. Úgy tűnik megérkezett a vendég is, és épp próbálják elijeszteni. Elrontják a mókát!
- Üdv a pokolban.
Szólalok meg az ajtóban halkan. Külsőm újra csak kifogástalan, nyugodt vagyok, habár belül kissé megrészegült az újdonság ízétől. Hihetetlen, hogy egy magamfajta pici alak hogy képes négy felnőtt, sőt pár nagyszülő korú embert lecsillapítani egy halkan elejtett mondattal. Hirtelen mindenkinek valami dolga támad bent. Nekiállnak teát önteni, amiről tudják, hogy amíg itt van bárki is, nem iszom meg, rágcsálni valókat tesznek az asztalra, elteszik az otthagyott könyveimet, amíg egy hessintő mozdulattal el nem küldöm őket, akárha egy legyet hajtanék odébb. Rosi még kitesz egy üveg töményebbet az asztalra, és úgy csukja be maguk után az ajtót.
- Konrad...
- Maradok, uram.
A maszk mögött csak megforgatom a szemeim, majd a fotelhez lépve puhán leülök, keresztbe téve lábaim, összekulcsolva az ujjaim. Várakozón függesztem tekintetem a vendégre, aki remélem a nevét is közli majd velem.
- Hallgatom.
|
| Lureka | 2013. 08. 26. 18:04:31 | #27067 |
Karakter: Lukas Frethigman
Megjegyzés: ~ Launak
Unottan kortyolgatom a borom, és nézek végig a kis bordélyban. Kellemetlen szag, hangos vihogás a túl sminkkelt hölgyektől… Éhes, részeges arckifejezés szinte minden férfi arcán. Azért jöttek ide, hogy kikapcsoljanak, és jól érezzék magukat, ahogy én is. De valahogy most nem hat rám üdítően ez a környezet.
Balszerencsémre otthon kibukott a titkom.. Apám tombolt, anyám pedig rosszul volt, még csak a gondolattól is, hogy a kicsi fia ilyen bűnös életet él. Mintha az jobb lenne, hogy örömlányokhoz járok. De az cseppet sem zavarta őket. Chh..
Kedvetlenül húzom le poharam maradékát, és egy intéssel elzavarom a közeledő szőkeséget. Nincs szükségem most semmi ilyenre. De sajnos egy ilyen kis városban, nincs olyan hely, ahol egy magam fajta szórakozhatna… Kicsi, koszos, és szegény. Még csak munkát sem találok, mert mindenki arcátlanul keveset fizetne a szolgálataimért. Bármennyire is szar kedvem van.. azért néhány fillérnél többet kell adniuk, hogy megvédjem őket. Még a város nemesétől is röhejes ajánlatot kaptam. Lehet tovább kellene állnom. De hova az istenbe menjek? Kaptam egy évet, hogy kitomboljam magam. Apám otthon mindent elrendez, és közölte azt csinálok amit akarok. Élvezzem ki az életet és egy év múlva térjek vissza, de akkor már nem akar hallani arról a dologról. Csak tudnám miért olyan nagy bűn, hogy a lapos mellkas is vonz..
Lassan állok fel. Lábat le, kabát fel, és pár érmét hagyok még az asztalon, majd hűvös arccal sétálok ki a kis házból. Kint kellemesen süt az esti nap, megvilágítva í lerobbant kis házakat. Nem áll sokból a város. Két nagyobb út, pár mellék utca.. Mintha hirtelen húzták volna fel az egészet. Holnap tovább megyek azt hiszem. Nincs sok keresni valóm ebben a koszfészekben.
Halk sóhajjal indulok el, a fogadó felé, ahol megszálltam. Apró, koszos, de adnak enni a lovamnak és van párna a fejem alatt. Végül is.. a küldetéseim során aludtam már rosszabb helyen is.
Halk sikoly üti meg a fülem, és kíváncsian megállva nézek be a mellettem elhúzódó pici kis utcába. Női hang gazdáját azonnal meglátom, az utca felénél. Későre jár, ilyenkor ritkán szokták kiengedni a lányokat az utcára, mert mindjárt sötétedik.. Úgy tűnik ez a szerencsétlen pont rosszkor sietet haza.
Fáradt sóhajjal fordulok be, kezemet kardomra téve lépkedek egyre közelebb. A támadó hamar észre vesz, és fenyegetőzve próbál elzavarni, de nem érdekel. A sereg katonája vagyok. Kötelességem megmenteni az ilyen párákat.. még ha most szabadságra küldtek vagy mire..
Felém fordul a csúnya képű férfi, és kését megforgatva kezébe néz rám vadul. Közömbösen nézek vissza rá. tiszta röhej, hogy egy félrészeg férfi akar megölni avval…
- Rossz ötlet, inkább menj haza.. – mondom csendesen, de nem csak csúnyán vigyorog.
- Ne mond meg mit csináljak! – morogja dühödten, majd előre lendül. Karját elkapva akadályozom meg a kés útját, majd egy gyakorlott mozdulattal vágom gyomor szájon. Hangos nyögés, majd ahogy elengedem összeesik. Én szóltam.
Végül egy jól irányzott ütéssel vágom arcon, és földön eldőlve kezd el nyöszörögni és ott marad. Helyes. Már nagyon untam ezt az egészet..
- Köszönöm Uram! Ön megmentette.. – kezdi el a hálálkodást a nő, de én csak biccentek és szó nélkül fordulok sarkon. Nincs szükségem még egy koloncra, se hálára, se ajándékra se semmi ilyenre. Csak egy jó kis munkát akarok, és egy édes fiút az ágyamba akin kitombolhatom a rossz kedvem.
Viszont ahogy felnézve indulnék tovább valami megállít. Pontosabban valaki.
Fekete köpeny, fekete ruha, amiből szinte rikítanak a hófehér tincsek, de ami még jobban felkelti az érdeklődésem az a maszk.. Finom, kézzel készített, nem túl csicsás, de igen elegáns darab. Ilyet nem lehet minden sarkon venni, és nem két aranytallérba kerül. Lassan sétál felém, de fogalmam sincs, hogy rám néz, vagy mást figyel. A maszk semmit sem árul el az arcából.. Ki ez?
- Uram! Ne nézze! Ez az ördögfattyú! Megátkozza önt! – hallom a lány ijedt suttogását. Ő? Ő lenne a letagadott királyfi? Akit mindenért szidnak? Akit mindenki gyűlöl? Hm.. érdekes. Apám azt mondta, hogy azt csinálok amit akarok. Ennek a fiúnak pedig elég pénze van, hogy megfizessen és abból a pénzből talán tudnék magamnak hozni egy ágymelegítőt..
Lassan sétálnak, mögötte még két férfi, akik igen csúnyán néznek rám, de nem érdekel különösebben a véleményük.
Egy lépéssel termek a fiú előtt, evvel megállítva, és ahogy a maszk felemelkedik, végre biztos lehetek abban, hogy engem néz.
- Te vagy Luada Myron, az ördögfattyú? – kérdem nyugodtan, és hallom, hogy mögöttem a nő halk sikkantását, de nem törődök vele. Apró biccentés, és én magamban elmosolyodom. – Úgy hallottam szüksége lenne egy testőre. Lenne egy ajánlatom a számára – folytatom csendesen, arcomon halvány mosollyal. Az túlzás, hogy ilyesmit hallottam, de a fővárosban köztudott, hogy testvére a fejét akarja. Gondolom nem csak ijesztgetni szokta a bátyját. Vagy lehet csak rosszkedvem szüleménye az az ötlet? Nem tudom de nem is érdekel. Ez egy herceg. Aki gazdag.. és egy évig semmit sem fognak rólam tudni. Nem kell elmondanom apámnak, hogy hol dolgozom. Ő is nyugodt lesz, hogy messze vagyok és szórakozom, és én is megkaphatom amit akarok.. Úgy érzem az ő palotájában nem fognak kinézni a dolgaim miatt.
Szerkesztve Lureka által @ 2013. 08. 26. 18:05:10
|
| Rauko | 2012. 12. 14. 16:54:21 | #24485 |
Karakter: Syallo Darzanar
Megjegyzés: ~Yoshimnak - VÉGE
*** Évekkel később ***
A birodalom apám halála után virágzásnak indult. A szomorú, ám rég óta várható esemény nem sokkal Drumm kivégeztetése és Koyo előléptetése után következett be. Hivatalosan is én lettem az egész ország feje, egyetlen ura és mindenki parancsolója - ami kifejezetten tetszik. Végre saját kedvem szerint formálhattam kapcsolatainkat, szövetségeinket, és a sárkányokkal kötött egyezség kifejezetten előnyünkre vált. Közelebb költözhettek a lakott területekhez, egyik fél sem bántja a másikat, és ha szükséges, harcolnak értem. Cserébe nyugalmat, élelmet és munkát kapnak a lakosság között. Bár eleinte féltem, hogy a parasztoknak ellenükre lesz a közösködés, kellemesen csalódtam mindenkiben. Mert nem, mindenki kifejezetten örült, hiszen a hatalmas féllényekben komoly segítő erőre találtak még a hétköznapi munkálatokhoz is.
A határainkat nem terjesztettem ki. Elég nekünk a meglevő rész, nem kell még több, így a szomszédos országokkal kötött paktumok értelmében hagyjuk egymás területeit, senki nem indít önkényes területfoglaló hadjáratokat egyik fél hátrányára sem, cserébe békésen élhetünk egymás mellett. Ha messzebbről jött hatalom támad, akkor pedig, saját területeink védelme érdekében segítjük egymást.
Az ország tehát békés, fejlődik és jólétben tengődnek az emberek. Az évek alatt, bár megtehették volna, nem lustultak el, ugyanúgy imádnak, mint mikor trónra léptem, és hálásak a békéért és gazdagságért, amit az uralmam hozott. Mert gazdagság van. A békét ugyan vasmarokkal tartom, akárki ellenszegül, legyen az sárkány vagy ember, gondolkodás nélkül végeztetem ki nagy közönség előtt. De mivel a mellettem legmagasabb rangban levő személy, és már mindenki tudomására jutott az a tény is, hogy a szeretőm szintén sárkány, nem jelent gondot, nagyon kevesen lázadoznak.
A magánéletem pedig…
Csodálatos.
A lény, akit szeretek mellettem van és szeret engem, teljes szívéből és én is őt.
Ám egy napon, nem is olyan régen egy vándor varázsló érkezett az országba. Természetesen, mint nagy hírű idegent, elém vezették. Adott egy szert, ami szerinte elmulasztja a bajomat. Koyo megvizsgáltatta: nem méreg, valamiféle gyógyfőzet, ártani nem tud, így hát megittam. Bár nem tudtam, azóta sem tudom, milyen bajom van, de most, hetekkel később egy reggel éktelen hányingerre ébredtem.
- Syallo… - lép mellém a szobában Koyo. - Mi a baj, hercegem?
- Rosszul vagyok - ismerem be, szemem elfedve a napfénytől. - Kerestesd meg a varázslót, aztán gyere vissza hozzám - jelentem be kérésemet, mire hallom, hogy elsiet és percekkel később visszatér.
- Hercegem, a gyógyítód látni szeretne - hallom meg halk hangját.
Bólintok, mire az öreg nő az ágyhoz lép, és figyelem, ahogy hozzám ér, megnyomkodja a hasam, és amikor rátalál a fájó pontra, furcsa ábrázat ül ki az arcára.
- Mélyen tisztelt hercegem - hajtja le a fejét alázatosan. - A kérdésem sértheti, de kérem, feleljen nekem, fontos tudnom. Együtt voltak a sárkánnyal az elmúlt néhány napokban? - kérdezi félve.
- Micsoda kérdés ez - morranok fel. - Persze, hogy együtt voltunk, hiszen a szeretőm - támaszkodom meg a könyökömön, és Koyo felé pillantok.
- Miért fontos ez? - kérdezi a másik érintett.
- Ha jól sejtem, urunk és királyunk volt a… befogadó szerepben. - A nő arca már lángol, a szemében félelem, nem tudja, meddig feszítheti még a húrt, de ahogy felém pillant, kimondatlan kérdésére bólintok válaszképp. - Akkor egy dolog történhetett csupán...
*** Hónapokkal később ***
A szoba az én ordításomtól hangos, a folyosó Koyo üvöltésétől, mert nem engedik be hozzám, de nem szabad. A bábák szerint jobb, ha semmit nem lát.
Ahogy lassan elnehezülnek a szempilláim, és lehunyom a szemem, magamban imádkozom, hogy mire felébredek, érjen véget minden, és hadd változzon nekem tetsző irányba. Az utolsó, amit hallok, Koyo hangja.
- Syallo!
Amikor, nem tudom mikor, ismét magamhoz térek, érzem Koyo illatát a szobában, a feszítő fájdalom eltánt, és csak egy hosszú vágás éktelenkedik az alhasamon.
- Hercegem, jól érzi magát? - pattan mellém a gyógyítóm.
- Nem - felelem tömören.
- Minden rendben lezajlott. - Egy pillanatra Koyo felé fordul és bólint, mire sárkányom, karjában egy pici takarócsomóval fölém hajol, és a kezembe adja az édesen pillázó és sírdogáló pamacsot.
- El sem hiszed, mennyire szeretlek - nézek fel rá, mire ő tekintetét először rám, majd kicsi örökösünkre vezeti, elmosolyodik, és megcsókol.
Igen.
Minden csodálatos.
*** VÉGE ***
Köszönöm ezt a fergeteges játékot, remélem, a vége megfelelően meglepő volt számodta is. XD Közben jött az ihlet, akkor dolgoztam ki ezt a verziót, de ha nem tetszik, átírhatom. És természetesen, amint időm lesz, felteszem a befejezett szerepjátékok közé.
Imádlak, és még egyszer: köszönöm.
Szerkesztve Rauko által @ 2012. 12. 14. 16:55:02
|
| yoshizawa | 2012. 09. 01. 16:47:51 | #23268 |
 Karakter: Koyo Yasuko
Megjegyzés: (hercegemnek)
- Mit akartok tenni velem? – mordul ismét ránk Drumm - Ha valamelyikőtök kilép innen, hogy segítséget hívjon, a maradék eggyel elbánok.
Röhejes a fenyegetőzési kísérlete, várakozón nézek hercegem felé, reménykedek abban, hogy arra utasít, harapjam le a fejét.
Már a nyomorult hangjától is rosszul vagyok.
- Ó, valóban? – faggatja Syallo királyhoz méltó higgadtsággal.
Aztán… Mielőtt Drumm válaszolhatna kérdésére, újra megszólal:
- Akkor lássuk, azzal a helyzettel mit tudsz kezdeni, ha egy sárkány kísér ki – sárkány? Értem… Jó terv…
Ahogy megadja a jelet egy kecses kézmozdulatával, bólintok felé, és már változom is át, hogy testemmel szinte az egész rendelkezésünkre álló teret betöltve fedezhessem őt, mialatt az ajtó felé araszolunk.
- Felség… - rökönyödik meg urunk lepedőből álló viseletén az a katona, akivel kilépve a szobából legelőször összefutunk.
De… Legalább annyi lélekjelenléte van, hogy amint kicsit felocsúdik döbbenetéből, kabátját a vállára teríti, hogy formás vállait több anyag takarja a nyilvánosság elől.
Látom rajta, kérdezne is, mert hol engem, hol Syallot nézi, viszont mielőtt megtehetné, hercegünk beleunva a bámészkodásába utasítja:
- Hírnökök menjenek a városba. Azonnal. Fél óra múlva kivégzés a nagytéren, a piacon. Riaszd az őrséget, Drumm tanítványait is hozzátok oda, Drummot magát mi visszük.
Egy fejhajtás, és már fut is, látszik, a népe nagy része nem csak úgy tesz, mintha tisztelné Syallot. Ténylegesen szeretik.
- Kivégzés? – rezzen össze az áruló - Megöletsz ezért a kis semmiségért? - grr… KIS SEMMISÉG??!! Tényleg annak nevezi azt, hogy elrabolta, és megpróbálta megerőszakolni az urát?!
- Ha nem hagyod abba, kettéharaptatlak a sárkánnyal, és csak a ceremónia kedvéért négyeltetlek fel – válaszol neki hercegünk, mielőtt még haragomnak engedelmeskedve leszedhetném a rohadék fejét, és elindul, fogcsikorgatva, némán terelem magam előtt egy bosszús sóhajtás után Drummot arra, amerre urunk megy.
Tényleg nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy végezzek a senkiházival.
***
Utána is csak egy rossz mozdulatot kellett volna tennie ahhoz a tereltnek, hogy hallgatva ösztöneimre szőröstől, bőröstől nyeljem le, viszont kibírta.
Már a téren, a Syallo parancsára összegyűlt alattvalók körében állunk, akik sápítozva próbálják kitalálni, mi történhetett szeretett urukkal.
Hercegem ugyanis még mindig szegényes lepedő öltözékében feszít, amit csak némileg takar palástja.
De… Ő így is roppant méltóságteljes jelenség ezt nem vitathatják.
Drumm tanítványai is itt vannak, mesterükhöz hasonlóan sápadtak, és remegnek.
Ahogy hercegem megszólal, az események találgató zavarodott, és egyben haragos tömeg egyből elhallgat, és figyelni kezdi:
- Drumm elrabolt engem. Ezért vagyok majdnem teljesen meztelen. Egy ágyhoz kötözve, meztelenül tartotta urát, akár egy szajhát szokás. – az emberek felháborodása immáron kézzel is tapintható lesz - Kivégeztetem a tanítványait – fordul a hóhér felé - Kezd el.
Hátborzongató, és kegyetlen büntetést talált volt emberének, de jogosnak érzem, továbbra is rajta tartom félig a szemeim, hogy ne menekülhessen, mielőtt rá is rá kerülne a sor.
Már nem kell hozzá sok…
- Vele mi legyen? – lép az utolsó tanítvány halála után hercegem mellé a hóhér, Syallo határozottan jelenti ki neki, hogy ő az övé.
- Drumm vétke elfogadhatatlan, bűnét példaértékű büntetéssel sújtom. – szól most alattvalóihoz. Majd… Miután azt kéri, változzak vissza, még másik három emberét is arra utasítja, tartsák velem együtt jó szorosan egy helyben a volt lovagot.
Nem tudom, mit akar csinálni vele, de katonáival együtt teljesítjük a parancsát.
Aztán… Döbbenten hallgatjuk az áruló üvöltését, és szorítjuk meg még jobban, hogy egy helyben maradjon, amikor folytatja szépen sorban a lábai, és a karjai levágását.
Szép büntetés… Ezt nevezem…
Nem viccelt a megtorlással, tisztelettel nézem, mialatt tovább beszél népéhez. Drumm feldarabolását a hóhér már egyedül is be tudja fejezni:
- Az árulót felnégyeltettem, a város négy sarkába tűzzétek ki egy-egy karóra a tagjait, de senki nem érhet hozzá, ott rohadjanak el, míg csak csontok lesznek, emlékeztetve ezzel mindenkit, hogy mivel jár az, ha uratok ellen szegültök. Holnap pedig kihirdetem, hogy ki lesz Drumm utódja - ezzel teljesen befejezte a megtorlást, a palota felé veszi az irányt.
Kérnie sem kell rá, hogy kövessem, magamtól szegődök a nyomába.
***
A szobájában is önállóan cselekszem, szabadítom meg palástjától, majd ki annak a mocsoknak a lepedőjéből, hintek csókot finom illatú nyakára.
Jó vele lenni, nem is tudom, mi lett volna akkor, ha később találom meg.
- Aggódtam – vallom be neki.
- Tudom – sóhajtja - Én nem, - komolyan??? - biztos voltam benne, hogy ki fogsz menteni, és így is lett. – annyira határozottan cseng a hangja… Mosolyogva figyelem, nem tudom, mivel érdemeltem ki a bizalmát, csak azt, hogy rettentően örülök neki, részesít benne.
- Tudod, arra gondoltam, - fordul meg, és néz a szemeimbe - hogy talán lehetnél te Drumm utóda. Mit szólsz? – ezzel a kijelentésével most meglepett…
Én, mint Drumm utódja???
- Hercegem… - nyökögöm végül megilletődötten – Alig tudok szóhoz jutni a nagylelkűségedtől. Tényleg úgy gondolod, hogy el tudnám látni a feladatait? – én ebben nem vagyok biztos…
- Kételkedsz a döntésemben?! – a fenébe… Nem erre akartam célozni…
Megrázom a fejem, majd alázatosan letérdelve elé tisztázom vele, hogy eszem ágában sincs megkérdőjelezni az ötletét.
- De… - szólalok meg ismét – Lehet, közfelháborodás lenne abból, ha egy sárkányt tennél ennyire magas beosztásba. – vagy én gondolkodom ennyire régimódian??
- Bíznak abban, megfelelő személyt választok a helyére. Legalábbis ajánlom nekik, bízzanak benne. – jelenti ki komolyan. – Szóval… Ha azt kérem, védj meg, mint a lovagom, elfoglalod Drumm helyét?
Úgy néz ki, tényleg hiszi, beválnék parancsnoknak, mosolyogva szólalok meg újra:
- Eddig is azon voltam, hogy szolgáljalak. Ez után is minden erőmmel csak azon leszek addig, amíg élek, és tudok harcolni.
Nem akarom elveszíteni, ha rajtam, és védelmemen múlik, akkor nem is fogom.
- Állj fel. – simít tincseimbe, még mindig mosolyogva teljesítem a parancsát.
Aztán… Mielőtt utasítana rá fonom oldalára a karjaim, húzom birtoklón magamhoz törékeny testét, és csókolom meg finom édes ajkait.
Úgy hiányzott már…
Hevesen viszonozza érzéseim, simítja végig az ujjaim oldalamon, hogy még jobban beindulhassak rá, mint eddig bármikor, ajkaira mordulva kapom ölbe, viszem egészen az ágyáig.
Grr… Oda, ahol felé mászva sóhajok csalhatok ki belőle azzal, hogy már keményen feszülő merevedésére rámarkolok, miután óvatosan lefektetem a selyem ágyneműire.
Imádom a testét, a hangját, és mindent, ami hozzá köthető. Sokkal jobb is lesz nekem, hogy innentől kezdve szinte mindig mellette állhatok…
***
Syallo ma legalább annyira tündöklően fest fényes öltözékében, és palástjában, mint tegnap este az ágyban, de valahogy még mindig jobban szeretem nézni feszes idomait úgy, hogy nincs rajtuk semmi.
Emiatt örülök is neki, hogy nem lát a fejembe, és tudja azt, hogy most elképzeltem magam előtt izzadtságtól gyöngyöző forró testtel, amint a kis kerti pavilonban fekszik, miközben a tömeghez beszél.
Igen… Estére ünnepséget rendezett neki a népe, annyira örülnek annak, jól van.
Éppen emiatt azt gondoltam ki, a hatalmas vigadalom után, vagy alatt én is meglepem. A kertbe fogom elhívni egy kis sétára.
Vagy… Akár egy kisebb repülésre, hogy kettesben lehessünk.
- Szóval… A történtekre való tekintettel végül úgy döntöttem, hogy Drumm helyét Koyo veszi át. Lépj elő sárkány! – int felém végre, miután biccentéssel jelzem, értettem a parancsát, rögvest elé is állok, majd le is térdelek előtte szívemre szorított kézzel.
Így biztosítom arról, amiről már tegnap este biztosítottam. Megvédem őt, és a birodalmát, ha kell, még az életem árán is. Mást nem tudom, mit mondhatnék.
Szavaim hatására a jelen lévő emberek tapsolni kezdenek, döbbenten nézek körbe, majd nézek hercegem halovány, de mégis önelégült mosolyába, amivel engem tüntet ki fél pillanatig, hogy jelezhesse, igaza volt, tényleg nem fogadnak tartózkodással.
De… Lehet, jobban tenné, ha nyugtával dicsérné a napot.
Ha a rend tagjai megtudják, mit tervezek nekik gyakorlásként a következő hetekre, hogy fölös energiáik levezethessék, fele ennyi lelkesedéssel fognak örülni annak, láthatnak, lehet, még urunknak is panaszkodni fognak.
Bár… Akkor biztos, hogy pár társamnak üzenni fogok, álljanak be mellém erősítésnek.
|
| Rauko | 2012. 08. 21. 11:34:35 | #23025 |
Karakter: Syallo Darzanar
Megjegyzés: ~ Yoshimnak
Amikor magamhoz térek, ki vagyok kötözve… meztelenül?!
Körbepillantok, és ahogy látom, Drumm az egyik fiatal tanítványával beszélget.
- Drumm, van egy fél perced, hogy eloldozz és adj ruhát, különben lefejeztetlek. - Mindketten felém kapják a tekintetüket. A fiatal kissé megszeppen, de Drumm magabiztosan lép az ágyam mellé.
- Ugyan mit tudnál tenni, hercegem? - kérdezi, és végig akar simítani az arcomon, de elkapom fogaimmal a karját és véresre harapok egy részt. Persze pofonnal jutalmaz, aztán betömi a számat.
- Így már biztos nem fogsz újra megharapni – morogja.
- Uram… Tényleg szükség van arra, hogy így bánjon a hercegünkkel? – kérdezi a kicsi elbizonytalanodva. Attól, hogy nem tudja, mi is a helyzet valójában, még ki fogom végeztetni ha kiszabadulok.
- Figyelj fiam - lép mellé Drumm. - Én ugyanúgy szeretem a herceget, mint te. Épp azért akarom végre megszabadítani az átoktól. Így, hogy a sárkány elmenekült innen, már könnyű dolgom lesz. – Nem hiszek neki. Tudom, hogy itt van és engem keres… Biztos vagyok benne, hiszen vonzódik hozzám és tudja: ha elhagy, kivégeztetem a sárkányokat.
- Értem uram. Akkor magukra is hagyom önöket. És… a folyosóról is elmegyünk úgy, ahogy kérte, hogy nyugodtan tudjon dolgozni az átoktörésen. - Kissé kikerekednek a szemeim, azonban nincs időm szólni, hogy nekem ez mennyire nem kedvemre való.
Ahogy Drumm a szoba túlsó végébe megy, valaki bemászik az ablakon. Persze, hogy ő az, tudtam: bízhatok benne.
Ahogy kiszabadítja a kezeimet, már kapom is magamra a lepedőt, hiszen, bár előtte nem szégyen a meztelenségem, Drumm-nak semmi köze hozzá.
- Azért, amit tettél, még nagyon meg fogsz fizetni – fenyegetem meg Drummot. Ahogy kapok egy tőrt már neki is
- Miért? Mit akarsz csinálni? Ha megölnél engem, a legjobb embered, már tényleg senki se kételkedne abban, megbabonázott az a rohadék gyík – oktat ki.
- Hidd el jobban bízik a nép az urukban, mint benned - szólal meg Koyo.
- Mit akartok tenni velem? - sziszegi idegesen. - Ha valamelyikőtök kilép innen, hogy segítséget hívjon, a maradék egyel elbánok - jelenti be magabiztosan.
- Ó, valóban? - kérdezem komolyan. - Akkor lássuk, azzal a helyzettel mit tudsz kezdeni, ha egy sárkány kísér ki - mondom, és intek Koyonak, aki bólint, és átalakul. Alig fér el a szobában, de hála a hatalmas térnek és az ajtóknak, elindulunk kifelé. Rajtam még mindig csak egy lepedő.
Az első, akivel találkozunk, az az egyik katona.
- Felség… - rökönyödik meg azonnal, és már le is kapja a kabátját, hogy a hátamra terítse. Kitágult pupillákkal néz a sárkányomra, majd ismét, kérdő tekintettel rám.
- Hírnökök menjenek a városba. Azonnal. Fél óra múlva kivégzés a nagytéren, a piacon - mondom határozottan. - Riaszd az őrséget, Drumm tanítványait is hozzátok oda, Drummot magát mi visszük.
A katona meghajol, és elindul.
- Kivégzés? - hallom magam mögül. - Megöletsz ezért a kis semmiségért? - esik pánikba.
Megfordulok, és egyenesen rá nézek.
- Ha nem hagyod abba, kettéharaptatlak a sárkánnyal, és csak a ceremónia kedvéért négyeltetlek fel - villantom rá a tekintetem.
Nem szól többet, ahogy én sem. A trónterem felé veszem az irányt, ahol magamra akasztom a palástomat, de nem öltözök fel. Lássák csak, hogy mit tett velem, számomra nem szégyen kevésbé díszes ruhában állni a népem elé.
A téren már összegyűlt a tömeg, mire odaérünk. Drumm összes tanítványa is jelen van. Az emberek összesúgnak, de már nem félnek annyira a sárkánytól, de a ruházatom hiánya felháborítja őket egy kissé, ezért bele is kezdek a beszédbe.
- Drumm elrabolt engem - mondom ki, mire felnyögnek, szinte egy emberként. - Ezért vagyok majdnem teljesen meztelen. Egy ágyhoz kötözve, meztelenül tartotta urát, akár egy szajhát szokás - üvöltöm. Egyetértően morognak fel, tudják, mi következik, mégsem sejtik. - Kivégeztetem a tanítványait - nézek a hóhérra. - Kezd el - intek neki. Közben Drumm-nak persze néznie kell, ahogy sorban vágják el a tanítványai torkát.
- Vele mi legyen? - lép mellém a hóhérom.
- Ő az enyém - mondom határozottan, majd a nép felé fordulva szólalok meg ismét. - Drumm vétke elfogadhatatlan, bűnét példaértékű büntetéssel sújtom. Yashuko, változz vissza - mondom, mire sárkányom bólint, más alakul is át. - Még három másik katona tartsa jól fogva az árulót.
Senki nem tudja igazán, hogy mi következik, még maga Koyo sem, ezért is lepődik meg, amikor elkezdem levágni a végtagjait. Drumm persze üvölt, hiszen ez hatalmas fájdalom, a nép megszólalni sem mer, elhűlve figyelik a kínzást.
Drumm akkor ájul el, amikor levágom két lábát és egy karját. Aztán intek a hóhérnak, aki befejezi helyettem a munkát, majd dolga végeztével folytatom a beszédet.
- Az árulót felnégyeltettem, a város négy sarkába tűzzétek ki egy-egy karóra a tagjait, de senki nem érhet hozzá, ott rohadjanak el, míg csak csontok lesznek, emlékeztetve ezzel mindenkit, hogy mivel jár az, ha uratok ellen szegültök. Holnap pedig kihirdetem, hogy ki lesz Drumm utódja - mondom határozottan, majd elindulok visszafelé. Koyo követ egyedül.
* * *
A szobámba érve felsóhajtok, és hagyom, hogy mögém lépve kioldja a palástot és a lepőedőt is lesimogassa rólam, majd feledtető csókot leheljen a nyakamba.
- Aggódtam - suttogja.
- Tudom - felelem. - Én nem, biztos voltam benne, hogy ki fogsz menteni, és így is lett - mosolygok előre, így ő nem nagyon látja. - Tudod, arra gondoltam, hogy talán lehetnél te Drumm utóda - fordulok felé, és nézek fel rá. - Mit szólsz?
|
| yoshizawa | 2012. 06. 24. 23:28:21 | #21695 |
Karakter: Koyo Yasuko
Megjegyzés: (hercegemnek)
- Hallgatom a mentségedet – szólal meg feszülten, lehajtott fejjel felelem neki, hogy nincs.
- Nyugtalan voltam az éjszaka, és muszáj voltam repülni egy kicsit. – teszem hozzá szavaimhoz.
Komoly okot akarhat hallani parancsmegszegésemre, nem hinném, hogy megelégedne a sejtéseimmel.
- Legközelebb ne hagyj egyedül – fordítja hajamba tépve az arcom övé felé, hogy dühtől szikrázó szemeibe kelljen néznem, aztán mielőtt ígéretem tehetném neki erre, buja csókra hív.
Mmm…
Olyanra, amit szíves örömest jobban elmélyítenék, mialatt testét kényeztetetve döntöm az ágyára, viszont még a terveim véghezvitele előtt szakítja el tőlem az ajkait.
- Ez parancs volt? – faggatom még mindig vágytól fűtötten a látványától.
Azzal tisztában vagyok, hogy csókja rövidsége a büntetésem, amit el kell viselnem még akkor is, ha belőle ennyi nem elég hosszú távon.
- Az, aminek hallani akarod - villant rám egy halovány, de mégis ellenállhatatlan mosolyt, mielőtt arra utasítana, segítsek neki megmosdani, jókedvűen követem.
Még szép, hogy segítek. Mindent megtennék azért, hogy mellette, vele lehessek.
- Ahtz mondtam, csak mosdani – sóhajtja vigyorogva tolom magam újra mélyen forróságába, és nyomom meg farkammal azt a pontot testében, amitől az egekbe kerülhet.
Víztől, és habtól síkosan kívánatosabb, mint eddig bármikor, ha ez egyáltalán lehetséges, egyre gyorsabb, és gyorsabb lökésekkel teszem a magamévá.
- Itt is meg kell tisztogatni a testét, hercegem - sóhajtom, mialatt ismét mélyen testébe hatolok.
- Legalább ilyenkor ne legyél ennyire hivatalos – azt kívánja, máshogy hívjam, mint mások? Tényleg?
Megdöbbentő, és furcsa is, de mégis büszkeséggel tölt el. Azt azonban mégse tudom, hogy mégis hogy kéne szólítanom. Samának? Uramnak?
Hajamba simuló ujjai se épp könnyítik meg a gondolkodást, inkább füléhez hajolok, és miután azt sóhajtom neki, túl nagy kegy ez nekem, valamint megszívogatom kicsit nyakát, őt faggatom erről.
- Syallo…
Syallo? Így, mindenféle rangjelzés nélkül? Csodálkozva figyelem arcát, reakcióit, hogy aztán amikor arra jutok, nem viccel, óvatosan húzhassam hátrébb a fejét, csókolhassam meg vadul, birtoklón, mialatt még mindig kemény lökésekkel teszem a magamévá.
***
Már jó ideje pihentetem hercegem ölében a fejem, mialatt ő cirógatással kényezteti a mellkasom, és tincseim, de egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ébren vagyok.
- Olyan hihetetlen ez az egész – adok hangot is gondolataimnak.
- Hogy egy herceg simogatja a hajad, miközben még mindig magában érez téged? – faggat, mosolyogva biccentek neki.
- De ha már így alakult… - szólal meg ismét - mond el kérlek, miért mentél el reggel? – ohh a fene vigye el…
Már semmiképp se mondhatom, csak álmodom ezeket az édes vele töltött perceket, bosszús sóhajjal fordulok el arca felől.
Tényleg nagyon tudni szeretné ha újból felhozta a témát. Elmondjam neki?
Combját simogatom már egy pár perce, viszont sikerült eldöntenem, hogy vele teljesen nyílt lapokkal fogok játszani:
- Úgy érzem, mintha baj lenne otthon – ennyi. Kevés, és minden tényt nélkülöző, de nekem fontos, a családomról van szó.
- Mi baj lehetne? – kérdez vissza - A vidéken én parancsolok, nem támadhatnak meg a tudtom nélkül titeket, és én nem tudok semmiről – örömmel nézném még mosolyát, viszont sajnos ünneprontónak kell lennem:
- De Drumm… - eddig jutok azonban, mielőtt még a szavamba vágna:
- Drumm a halálomra vágyik, ahogy apámat is ő mérgezte éveken át. Mindent megtenne, hogy meghaljak vagy magamtól hagyjam el a trónt, és már téged is az ellenségének érez – ezzel most meglepett…
- De – ellenkezek, amikor ismét meg tudok szólalni - mi van, ha a tudtod nélkül támad a társaimra? – annak tudatában, amiket eddig tett, kinézem belőle.
- Attól, hogy a szeretőm lettél, még börtönbe záratlak egy hónapra, ha vádolni mersz azzal, hogy figyelmetlen vagyok! – fedd meg kemény hangon, engesztelőn csókolom meg combját, és kérek tőle elnézést.
- De ha ez megnyugtat, - beszél ismét gyengédebben - kémeket küldök a sárkányok népéhez, hogy ellenőrizzék, történt-e valami.
- Azért nagyon hálás lennék – nevetek rá. Aztán… Megkérdem tőle azt, hogyha Drumm mérgezi az apját, miért az a hír járja az emberek között, hogy ő az örege betegségének az oka.
- Mert én vagyok az – magyarázza - Drumm szerelmes belém, ezért azt hitte, hogy ezzel nekem tesz jót, hogy hamarabb kerülök trónra Már többször próbálkozott butaságokkal, de hagyjuk is őt – mmm… Igaza van… Hagyjuk őt.
Inkább vele törődnék még, és csókolnám, úgy, mint ahogy most is teszem, ha nem akarná megtenni azt, amit kértem tőle:
- Megyek, és magamhoz hívatom a legjobb kémeimet, aztán útjukra engedem őket. – kezdem bánni, hogy azt mondtam neki, hálás lennék azért, ha tudnám, Drumm nem bántotta a népem.
* * *
Feldúltan rohangálok az ódon folyosókon, és nyitok be minden egyes utamba kerülő ajtón, kutatok át mindent, így próbálom megtalálni hercegem.
Az a rohadt szemét Drumm… Borzasztó dühös vagyok rá, le fogom harapni a fejét.
Elrabolta, pontosabban leütötte Syallot, az embereinek, akik látták, hogy viszi pedig azt mesélte, hogy ezt azért tette vele, mert egy erős átkot szórtam rá urukra, amit csak ő tud róla levenni, de még így is végezniük kell velem ahhoz, hogy hatásos legyen. Most minden rendtag engem üldöz.
Tudom, mert hallottam őket erről beszélgetni, mialatt elrohantak azelőtt a függöny, vagy szobor előtt, ami mögé bebújtam, amikor meghallottam a lépteik.
Egyetlen jó ebben a helyzetben, hogy a palota jobbágyai inkább annak a szolgálólánynak hitték el, semmi baja nem volt uruknak addig, amíg Drumm hozzá nem ért, aki engem is értesített a herceg elrablásáról, és ha úgy hozza a helyzet, hogy hirtelen kell elbújnom a rend elől, segítenek.
- Sárkány… Tudom, hogy hol őrzik. - állít meg egy vékony hangú suttogás, satufékkel lassítok le, majd lépek vissza az elé a szobor elé, ami mögül megszólítottak.
- Tényleg? Hol? Mond már, ha tényleg tudod…
- Drumm szobájából hallottam a kiáltását, de az oda vezető folyosó elején már megállítottak az őrök, nem tudtam hozzá közelebb jutni. – chh… A fene vigye el…
És biztos, hogy úgy rendezkedett be az az alávaló szörnyeteg, ha meghallja, küzdelem tört ki azon az útszakaszon, akkor egy titkos ajtón keresztül le tudjon lépni, idegesen kezdek el járkálni. Azt pedig nem hagyhatom, hogy új rejtekhelyre vigye Syallot.
Kell egy jó terv.
- Meg tudja valaki mutatni nekem kívülről, hogy melyik ablak tartozik a szobájához? – kérdem végül néhány percnyi gondolkodás után.
Számíthat arra is, repülni fogok, de a levegőből megközelítve, valamivel talán több esélyem lenne hercegem megmentésére.
- Igen. – suttogja újra a nő. – Bújj el itt, mindjárt idehívok valakit.
- Rendben. - biccentek, majd amikor elrohan valamerre, a helyére kúszok.
***
- Végre… - mordulok rá halkan, bosszúsan, amikor visszatér egy másik, idősebb asszonnyal. – Mi tartott ennyi ideig?! – azt hittem, számára is világos, hogy nem vesztegethetjük az időnket. Már épp indultam volna innen tovább, hogy egyedül keressem meg azt a folyosót, amit emlegetett.
- Bocsáss meg. – ugrik hátrébb – Csak… Izé… Hogy is mondjam… Izé… - mielőtt ráripakodhatnék, hogy gyorsan, vele jött társa vág a szavába:
- Vegyél vissza magadon! Megtudták valahonnan, hogy a palotabeliek segítenek neked, ezért minket is üldöznek, és ki akarnak zárni innen, nem volt könnyű visszajutnunk ide. – ohh, hogy a fene egye meg.
- Bocsánat. – suttogom, aztán mivel azt mondja, inkább hagyjuk ezt, és elindulnak, követem őket.
Rengeteg termen, és rejtett folyosón haladunk keresztül, mire végre kiérünk a szabad levegőre, és megmutathatja, merre is sejti a sötétben Drumm szobáját, de most, hogy megvan az irány, köszönetet mondok neki, és átváltozva szállok arrafelé.
Az éj leple alatt takarva vagyok a tornyokban, és a bástyákon őrjáratozók elől, nagyobb az esélyem a kiszabadítására.
Ilyenkor úgyis még fáklyákkal együtt is vakok az emberek, fel se tűnik nekik röptöm.
Az se, hogy az egyik párkányra, a függöny takarásába ülök immár ismét emberként, hogy azt hallgathassam, a résnyire nyitott ablak, ami elé telepedtem az én ablakom-e.
- Így már biztos nem fogsz újra megharapni – igen… Ez lesz az… Csak Drumm tud ennyire gyomorforgatóan beszélni.
- Uram… - a fene vigye el… Úgy néz ki, a szobában többen is vannak – Tényleg szükség van arra, hogy így bánjon a hercegünkkel? – így??? Nem csak a száját tömte be?
Kíváncsian, és kissé indulatosan nézek be az ablak résén, az első, amit meglátok, az a nekem háttal álló Drumm aki mellett egy hatalmas ágyon hercegem fekszik, kezei ki vannak kötözve.
Velük szemben áll az a lovag, aki felé az alattomos mocsok megindul a kérdése miatt, hogy kezét a vállára téve oszthassa ki:
- Figyelj fiam. Én ugyanúgy szeretem a herceget, mint te. Épp azért akarom végre megszabadítani az átoktól. Így, hogy a sárkány elmenekült innen, már könnyű dolgom lesz. – elmenekült? Komolyan elhiszi, amit kimond?!
- Értem uram. – sóhajtja a legényke, bizonyságot adva tényleges idiotizmusukról. - Akkor magukra is hagyom önöket. És… - teszi hozzá tétovábban - a folyosóról is elmegyünk úgy, ahogy kérte, hogy nyugodtan tudjon dolgozni az átoktörésen.
Dolgozni az átoktörésen?! Tényleg ennyire sötétek?! Eddig azt hittem, az ő életük nem kell elvennem…
- Tökéletes. – löki Drumm az ajtó felé a fiút, majd nyitja ki előtte, óvatosan nyitom jobban ki az ablakot közben, és csusszanok be a szobába, hogy elvághassam Syallo kötelének a csomóit, amíg nem rá figyelnek.
Hercegem csöndben tűri a műveletet, aztán amint szabadok a kezei, már veszi is ki a tömést a szájából, és a lepedőt magára terítve ugrik le az ágyról, hogy az épp felénk forduló Drummra tudja szegezni mérges pillantását:
- Azért, amit tettél, még nagyon meg fogsz fizetni. – az első elképedése után természetesen az idióta nevetni kezd urunkon, de egyből komolyabbra veszi a figurát, amikor a herceg kezébe nyomom azt a kisebb tőrt, amit az egyik szobából hoztam magammal, és ő dühösen nekitámad.
- Miért? Mit akarsz csinálni? Ha megölnél engem, a legjobb embered, már tényleg senki se kételkedne abban, megbabonázott az a rohadék gyík. – blabla…
- Hidd el… - kotyogok bele beszélgetésükbe, pont azelőtt, mielőtt egy rúgással a földre teríteném – Jobban bízik a nép az urukban, mint benned.
Aztán, hogy ezt tisztáztam vele, távolabb lépek testétől, ezzel jelezve hercegemnek, hogy nyugodtan torolja meg azt, amit tett vele. De… Ha úgy gondolná, én végezzek vele, azt is megteszem.
|
| Rauko | 2012. 05. 29. 16:08:40 | #21221 |
Karakter: Syallo Darzanar
Megjegyzés: ~ Yoshimnak
Felnyögök, ahogy az ágyra dönt és felém mászva kezd csókolni és simogatni. Annyi inger ér hirtelen, hogy azt hiszem olyan, mintha mindenhol ott lenne, ő lenne. Nem győzök betelni vele.
Azonban túl hosszú ideje játszik, az idegeim a pattanásig feszültek.
- Ne játszadozz, sárkány, mert az életeddel teszed - szuszogom a fülébe, miközben lehúzom magamhoz. Arra viszont nem számítok, hogy férfiasságom simítja végig, ezzel újabb őrületet mutatva nekem.
Aztán, amikor már ő is meztelen, az ajkaival kezd kényeztetni, miközben a combomat simogatja, a fenekembe markol, ezzel adva tudtomra, hogy hozzá tartozom.
Igen….
Ezt a mindent elsöprő szenvedélyes vágyat kerestem én, mióta élek, és azt hiszem, mellette végre megtaláltam!
- Már utasítottalak arra, hogy ne játszadozz… - nyöszörgöm, mert egyre nehezebben bírom elviselni a vágyat, ami felemészti a testem.
De amikor végre elérkezik amire vágyom, és tagja szétszakítja a testemet, már tudom: tényleg hozzá kell tartoznom. Csak ő képes megadni azt a fékezhetetlen kéjt, amire szükségem van itt, a hálószobámban. Csak tőle kaphatom meg azt a jótékony fáradtságot, ami a gyönyör után közö9nt rám, és szinte világomról nem tudva alszom el.
* * *
Morcosan kelek, hideg van körülöttem, és amikor rájövök, hogy miért, csak még haragosabb leszek. Hová tűnt?!
Amikor az erkélyre lépek, már látom közeledni sárkány alakjában, és ahogy elém ér, át is alakul azonnal.
- Jó reggelt hercegem. Bocsánatodat kérem - hajt fejet előttem.
- Hallgatom a mentségedet - nézek rá idegesen.
- Nincs mentésem, hercegem - hajt fejet. - Nyugtalan voltam az éjszaka, és muszáj voltam repülni egy kicsit.
Felvont szemöldökkel nézek rá, majd sóhajtva lépek közelebb. Belemarkolok a hajába, és így rántom hátra a fejét.
- Legközelebb ne hagyj egyedül - suttogom, majd lehajolok, és gyors csókot hintek ajkaira. Nem hagyom, hogy elmélyítse.
- Ez parancs volt? - kérdez vissza hasonlóan halkan.
- Az, aminek hallani akarod - mosolygok rá halványan, majd kiegyenesedem. - Most pedig segíts megmosdani - villantom rá tekintetem, mire ő is elmosolyodik egy picit.
- Ahtz mondtam, csak mosdani - nyöszörgöm szinte magatehetetlenül, a testem már rég behódolt neki, de azért csak nem hagyom magam ennyire könnyen.
- Itt is meg kell tisztogatni a testét, hercegem - szuszogja fülembe, miközben elmerül a testemben újra és újra.
- Legalább ilyenkor ne legyél ennyire hivatalos - nyúlok hátra a hajába túrva, hangom remeg a vágytól.
- Túl nagy kegy ez nekem. És mond, hogyan szólíthatlak? - suttogja a fülembe, miközben ismét a nyakamon szív egy pici, piros foltot.
- Syallo… - felelem, és hagyom, hogy picit hátrébb erőszakolva a fejem,ő maga előrehajoljon, és megcsókoljon.
Ahogy az ágyon fekszem, feje az ölemben pihen. Egész nap ki sem mozdultunk még, pedig jócskán elmúlt már az ebéd ideje. Bele-beletúrok a hajába, végigsimítok meztelen mellkasán, miközben ő lehunyt szemmel élvezi a kényeztetést.
- Olyan hihetetlen ez az egész - néz fel rám hirtelen.
- Hogy egy herceg simogatja a hajad, miközben még mindig magában érez téged? - kérdezek vissza mosolyogva, mire bólint. - De ha már így alakult… mond el kérlek, miért mentél el reggel?
Percek telnek el, amíg nem felel. Felsóhajt, elszakítja rólam a tekintetét, már csak ujjai érintik bőrömet, ahogy combomat simogatja.
- Úgy érzem, mintha baj lenne otthon - szólal meg aztán.
- Mi baj lehetne? A vidéken én parancsolok, nem támadhatnak meg a tudtom nélkül titeket, és én nem tudok semmiről - mosolygok rá.
- De Drumm…
- Drumm a halálomra vágyik, ahogy apámat is ő mérgezte éveken át. Mindent megtenne, hogy meghaljak vagy magamtól hagyjam el a trónt, és már téged is az ellenségének érez - vallok neki. Előtte nem kell, hogy titkaim legyenek, azt hiszem.
- De mi van, ha a tudtod nélkül támad a társaimra? - néz rám kicsit furcsán-
- Attól, hogy a szeretőm lettél, még börtönbe záratlak egy hónapra, ha vádolni mersz azzal, hogy figyelmetlen vagyok! - szigorítom meg a vonásaimat, mire a combomra csókol, majd felpillantva bocsánatot kér. - De ha ez megnyugtat, kémeket küldök a sárkányok népéhez, hogy ellenőrizzék, történt-e valami.
- Azért nagyon hálás lennék - mosolyog rám, és megint csak el kell ismernem, csodás a mosolya. - De mond csak Syallo, ha Drumm mérgezte az apádat, miért terjedt a környéken, hogy te vagy a betegség oka?
- Mert én vagyok az - nézek rá. - Drumm szerelmes belém, ezért azt hitte, hogy ezzel nekem tesz jót, hogy hamarabb kerülök trónra - rántom meg a vállam. - Már többször próbálkozott butaságokkal, de hagyjuk is őt - hajolok le hozzá, és lopok egy csókot. - Megyek, és magamhoz hívatom a legjobb kémeimet, aztán útjukra engedem őket.
* * *
- Ez biztos, hercegem? - kérdezi a kémek vezetője, Simon.
- Igen. Semmit sem kell tennetek, csak ellenőrizzétek a sárkányok népének állapotát, és igyekezzetek vissza. Tudom, hogy a feladat nem könnyű, ezért nem szabok időt, de nagyon siessetek, és minél gyorsabbak lesztek, a jutalom annál nagyobb lesz - mosolyodom el, mire Simon bólint, majd egy szempillantás alatt köddé válnak és eltűnnek mind az öten. Felsóhajtva állok fel a trónról, picit nyújtózva, és az egyik rejtekajtón igyekszem vissza.
A sárkány a szobámban van, oda sietek, azonban az egyik folyosó végén meglátok egy alakot. Picit összerezzenek, de rájövök, hogy csak az egyik szolgálólány az, és már intenék is neki, amikor meghallom, hogy nekem kiabál, hogy vigyázzak, aztán a világ lassan elsötétül. Nem hallok már mást csak a lány lábainak dobogását, és Drumm erőteljes hangját a fülem mellett.
- Már az enyém vagy. Ha még annak a korcs gyíknak is nekiadtad magad, akkor most én vagyok a soron! - szuszogja, és vadul belenyal a fülkagylómba. Annyi erőm még van, hogy felkiáltsak.
- Rohanj a sárkányhoz! - És már csak abban bízom, hogy a szolgálólány meghallja és Yasuko megment majd, mielőtt Drumm uralkodni akarna a testem és a lelkem felett...
|
| yoshizawa | 2012. 04. 05. 22:12:32 | #20264 |
Karakter: Koyo Yasuko
Megjegyzés: (hercegemnek)
- Hercegem! Meg kell büntetnünk, mert... - kezd el pattogni Drumm, viszont mielőtt végigmondhatná azt, amit szeretne vág a szavába Syallo, gunyoros mosollyal nyugtázom tettét:
- Te most parancsokat osztogatsz nekem? - gyáva féreg... Nem bír velem, és már egyből azt szeretné, ha urunk végezne ki helyette.
Kevésnek érzem azt az arcát ért rúgást, amit fenyítésül kapott, örömmel néztem volna végig lekaszabolását...
- Első, de utolsó alkalom volt, értetted? - tesz tette mellé hercegem figyelmeztetést szigorú, de egyben annyira vonzó hangon... Megint kedvem támadt rámászni.
- Igenis - válaszol engedelmesen a kérdezett, viszont a szeme... Valamiért nem tetszik. Olyan... Mintha egy pillanatig azt mutatták volna, tulajdonosuk örülne a herceg halálának, ami képtelenség...
Azonban... Sajnos nincs időm jobban megfigyelni a senkiházi viselkedését, urunk felém fordulva utasít, rá kell összpontosítanom:
- Sárkány, mond el, mi a különbség a sima tűz és a sárkánytűz között.
Szívesebben dönteném hanyatt ágyán, amin most helyet foglalt, és mutatnám meg neki magyarázkodás helyett, hogy mennyire hasonló népeink szex kultúrája, nagyon nagy önuralomra van ahhoz szükségem, hogy ne tegyek mást az elé térdelésen kívül.
- A sárkánytűz csak azt az embert sebzi meg, akit meg akarnak vele sebezni - a legtöbb sárkány ügyel is arra, hogy élőlények ne bántsanak.
- Szóval azt mondod: - néz rám furcsa tekintettel - ha engem nem akarnál megölni, a tüzed nem sebezne meg engem, ugye? - lényegében ezt mondtam.
- Syallo herceg! - cehh... Már megint ez az idióta - Ez... ez nagyon veszélyes! - mármint mi? Nem értem... Azt mondtam, nem lenne tőle semmi baja. Tényleg attól félnek a senkiházi rendtagok, hogy kiderülhet, nem a sárkányok gyújtogattak?!
- Csak így bizonyíthatja, hogy igazat beszél - válaszol neki, mielőtt ismételten válaszadásra sürgetne:
- Szóval?
- Igazat beszélek - jelentem ki magabiztosan.
- Ha igazat beszélsz, jutalmat kapsz, ha hazudsz és megsebzel, kivégeztetlek és a néped minden tagját is. De ha nem égetik meg a testem a lángjaid, ahogy állítottad, akkor a jutalmad egy csók tőlem és egyelőre biztonság magadnak és a többi sárkánynak - grr... Egy csók... Nagy jutalom lenne a semmiért. Komolyan gondolja???
- Hercegem... egy csók? Százat kapna, szebbet és jobbat, mint ez a poros, koszos gyík - poros, és koszos? Mindjárt rajta mutatom be, milyen az, ha valakit porrá akarok hamvasztani.
- Ha feleannyira lennél poros és koszos, mint ő, akkor már az ágyadban nyögnék éjszakánként, kéjtől vonagló testtel, Drumm - hehe... Legszívesebben felnevetnék ezen a gunyoros kijelentésen, de visszafogom magam, és tovább figyelem:
- És még mindig nem érted, mi jár azért, ha ellenszegülsz nekem? - nem hát... - Keressétek meg a szeretőjét, és végeztessétek ki a szeme láttára - cehh... Akkor majd legközelebb végzi ki őt...
- Te pedig - áll elém - Kedvezőnek tartod az ajánlatot?
- Biztos vagyok az igazamban, hercegem, és így örömmel várom, hogy érezhessem finom ajkait és lágy ízét a számban - vigyorgok felé.
Minél előbb vége a bemutatómnak, és megkapom minden bizonnyal természetéhez hasonlatosan vad, és birtokló csókját, nekem csak annál jobb lesz.
- Előkészíteni mindent a próbához - parancsolja kijelentésemre embereinek, miután elégedetten elmosolyodik egy röpke pillanatig.
* * *
Amint készen áll az udvaron a helyszín, és hercegem is helyet foglalt a felégetésre váró bálák közt, megkérdi, hogy készen vagyok-e.
Biccentéssel jelzem neki, hogy igen, majd a körülöttünk állók legnagyobb rémületére fel is veszem eredeti formám.
Jól sejtettem, sokan az itt ácsorgók közül még sárkányt sem láttak, nemhogy sárkánytüzet.
Örülök neki, hogy Syallo ura a helyzetnek, és trónörököshöz méltón csitítja el az indulatok azzal, hogy hozzám lép, és végigsimít pikkelyeimen törékeny kis kezeivel.
Csak emiatt nem indulnak meg felém vasvillákkal, próbálnak meg elzavarni szeretett uruk közeléből.
- Kezd el - búgja az indulatok elcsitulásával lágyan hercegem, morgással jelzem neki, hogy értettem azt, amit mondott.
Aztán... Amikor visszaáll a neki kialakított kis kör közepére, nagy levegőt veszek, és egy tűzcsóvát irányítok felé.
Őt nem égeti meg tüzem, de nem is akarom bántani.
Sokkal inkább szeretném nézni, érinteni, és kényeztetni meztelen testét...
Őrületes az a sóhaja, amit lángjaim miatt produkál, ha megtehetném, ruháit is leégetve róla lépnék hozzá, pedig tudom, hogy amíg nem mond mást, be kell érnem tüzemnél is perzselőbb pillantásával, valamint azzal a tudattal, ő is vágyik utánam annyira, mint amennyire én vágyok rá.
Ez már egészen biztos. Grr... Ahogy az is, a csókját még az éjjel kikövetelem magamnak.
- Hercegem - fut hozzá eltaposni való csúszómászója, amikor az utolsó láng is kialszik ruháján. A szénabáláknak már se híre, se hamva. - Jól van? - mintha nem látszana egyértelműen...
- Jól - válaszolja éppen emiatt kimértebben Syallo, mielőtt utasítást adna embereinek a gyújtogató előkerítésére, valamint a falu újjáépítésére.
- A terményekből osszatok fejadagokat, ahol kisgyerek van, oda duplán, de csak azon családoknak, akik háza ténylegesen leégett. Elsők legyenek az újjáépítésben a kisgyerekes családok és az öregek! A férfiak a földekre menjenek, ti lássátok el a munkákat - teszi hozzá szavaihoz, egyre jobban becsülöm uralkodói képességeit, gunyoros félmosollyal Drumm megrökönyödése miatt öltök magamra emberi külsőt.
- A szobámba, azonnal - parancsol erre rám úgy, mintha a gondolataimba látna, amikor biccentek felé, el is indul előttem.
Hmm... De olyan fenséges léptekkel... És olyan riszálással... Ha nem tudnám a következő folyosón már az ő szobája van, állatiasan vetném rá magam, hogy itt, a kastélya folyosóin tudhassam a magaménak.
* * *
- A szavam megtartom, hiszen ez egy jó uralkodó elsőszámú ismérve - tisztel meg mosolyával, amikor végre belépünk szobájába, és őrség felállításával palotája népét is kizárja. - Megcsókolhatsz, Koyo Yasuko - végre...
Amióta jutalomnak ígérte csókját áhítoztam arra, hogy ezt a mondatot halljam tőle.
Nem is vesztegetem az időnk, száraz szájjal csökkentem le még jobban a kettőnk közti távolságot, élvezem ki finom illatát, mielőtt bársonyosan puha arcbőrén végigsimítva hajolnék ajkaihoz, hogy egy mézédes csókja erejéig birtokba vehessem őket.
Annyira hihetetlenül boldoggá tesz engedélyével...
Talán épp emiatt dugom erélyesen nyelvem a szájába csókunk közben és járom be szája minden zugát, ízlelem meg minden egyes négyzetcentiméterét.
Finomabb, mint ahogy azt hittem, sóhaja, és az, ahogy karcsú lábát a derekamra fonja csak olaj tüzemre, formás hátsójába marva csökkentem le még minimálisabbra a kettőnk közötti távolságot, hogy merevedésem ruhán keresztül az övéhez dörzsölhessem.
- Azt akarom, hogy elveszítsd a fejed, Yasuko. Akarlak téged... - parancsolja, viszont most nem tudok utasításának eleget tenni.
Már teljesen elhagytam valahol az eszem vággyal telt nyögéseitől, sóhajaitól, az előbbinél is nagyobb hévvel vetem magam ismét mézédes ajkaira, miközben a talajról is megemelem pillekönnyű testét.
Nyögve ölel erre ő is jobban át, préselődik hozzám, így hagyva, hogy az ágyára döntsem, és felé mászva csókoljam tovább vadul, szenvedélyesen, mialatt kezeimmel már pofátlanul ruhája alá benyúlva simítok végig mellkasának selymes bőrén.
Vigyázva, és óvatosan, holott legszívesebben a ruháit letépve húznám merevedésemre, és hajszolnám vad lökésekkel a beteljesedés felé, hogy hallhassam izgató, kéjes nyögéseit, mialatt ő olyan birtoklóan karmolgatja végig hátam izmait, mint ahogyan most az oldalam díszíti ki.
Megőrjített teljesen, nem bírok vele betelni…
Hamar lekerül róla felsője, ezáltal kezeimmel először az egyik, majd a másik mellbimbóját is birtokba tudom venni, mindkettőnk számára lassan, és idegfeszítőn.
De…
Amikor megérzem ujjait a tarkómon végigsimítani, miközben figyelmeztetőn susogja, hogy sárkány ne játssz az életeddel, egyből felmorranva hintek újabb csókok nyakának bőrére, haladok egyre lejjebb a testén csókjaimmal, mialatt kezeimmel nadrágján keresztül simítok végig merevedésén, ezzel ösztökélve ismét hatalmas sóhajtásra.
Eszem ágában sincs vele szórakozni, viszont addig akarom kihasználni a kegyet, amiben részesített, amíg csak bírom.
Persze zavaró ruhái még így is gyorsan lekerülnek fenséges testéről, és gyönyörködhetek kicsit meztelen valójában, amit a hold halovány fénye világít csak meg, mielőtt ajkaihoz hasonlóan édesnek tűnő vágyára is csókot hintenék.
Hála gyorsaságának, és ügyességének már hozzá hasonlóan meztelen vagyok, felmorranva attól, ahogy a hajamba túrva nyög, és löki szám irányába csípőjét szívom meg jobban vágyát, simítom végig nyelvjátékommal egy időben combjai belső felét, majd markolok bele birtoklón fenekébe.
- Már utasítottalak arra, hogy ne játszadozz… - nyögi ismét akadozva, amikor két ujjam is forróságába csúsztatva kezdem gyors ütemben tágítani.
Csak hangja miatt engedek a kísértő vágynak, és hagyom abba ízletes királyi ékszereinek a szopogatását, szívogatását, hogy ujjaim helyett már keményen lüktető farkammal izgathassam nedves barlangját, hatolhassak testébe, mielőtt még újra vadul kezdeném el csókolni.
Amikor csípőjét mozdítja pedig egyből hevesen húzom is kijjebb tagom, majd lököm vissza testébe, most vesztettem el teljesen a fejem.
Bár… Jelenleg ezt se bánom, vadul, és még vadabbul teszem a magamévá, amikor jólesőn csókunkba sóhajtva karmolja végig a hátam, és annyira szorosan ölel magához, amennyire szorosan csak tud, hogy velem együtt érhesse el a beteljesedést, nyöghessen fel a testét ívbe kényszerítő gyönyöröktől.
Amikor lassabban ver már egy kicsit a szívem, mellé dőlök, és ki is oldalognék ágyából a nekem kijelölt alvóhelyemre, mert nyugtalan vagyok valami miatt, és érzem, hogy az éjjel repülnöm kell egy kört, de kezével határozottan ragadja meg a karom, amikor már félig lent vagyok a földön, és jelenti ki, mellette maradok.
Aztán… Mielőtt vitatkozhatnék vele fúrja magát oldalamhoz, alszik el, kuncogva húzom rá a takaróját.
Tényleg annyira megérdemli a tiszteletem, és a szeretetem, mint ahogy azt hittem.
***
Tényleg nem megy az alvás hosszú órák után sem, muszáj magam kiszakítanom jóleső öleléséből, és egy kicsit szálldosnom a felkelő nap fényében ahhoz, hogy megpróbáljam rendezni kusza gondolataim.
Valami baj lehet a társaimmal. De nem értem, mi lehetne. A herceg megígérte nem bántatja őket.
Azt álmomban se gondoltam volna, hogy Syallo épp azért, mert magára hagytam áll ki morcosan az erkélyre, és figyeli a visszatérésem, leszállásom után egyből emberként elé térdelve köszöntöm:
- Jó reggelt hercegem. – bocsánatot is kérek tőle, remélem, megenyhítettem vele egy egész kicsit.
|
|
