Nagy szemekkel bámul rám, de az arca fokozatosan ölt olyan árnyalatot, amit én még élõlénynél az éltben nem láttam. Lehet egyáltalán ilyen vörös valaki?

Nem is néz a szemembe, elkezdi a földet bámulni, mintha az olyan kurva érdekes lenne, de hiába várok, a szentséges atyaúristennek sem szólalna meg!

- Ryuu tudod jól, hogy rühellem mikor nem vagy hajlandó megszólalni. – dörrenek rá és az állánál fogva felemelem a fejét, hogy rám nézzen végre.

Beharapja az alsó ajkát, nem sokon múlik, hogy ne essek neki, a vadállat morogva követeli õt.

- Ryuu – figyelmeztetem, de csak nyel egyet, mint aki meg sem hallotta. Látom, hogy tépelõdik, a buksija nyilván majd szétreped, ezért most az egyszer türelmet erõltetek magamra, már amennyire ez tõlem telik.

- Rendben. – suttogja alig hallhatóan.

- Tessék? – vigyorogva nézek rá, természetesen hallottam, de azt akarom, hogy hangosan kimondja, hogy õ maga is felfogja – Nem hallottalak jól. Megismételnéd?

Egy elkínzott pillantást kapok, mintha éppen gyötörném, pedig ez távol áll az én kínzási módszereimtõl.

- Rendben, hagyom, hogy… vagyis benne vagyok, hogy, hogy…

- Hogy? – hiába nyüszít ilyen könyörgõn, akkor is ki fogja mondani. Hogy akarja csinálni, ha még meg sem bírja nevezni?

- Hogy…

- Hogy megdugjalak, amikor csak kedvet kapok hozzád. – segítem ki morogva, a nyakához hajolva beszívom a pézsma illatát és most még csak finom a puha bõrébe harapok. Reszketegen felsóhajt, tudom, hogy hatással vagyok rá, elõször is, mert erõsebb vagyok, másodszor pedig… ki tudja. Talán bejön neki ez a szitu, csak túl ártatlanka, hogy beismerje.

- Gyerünk Ryuu mondd ki…

- Hogy lefeküdj velem amikor csak kedvet kapsz hozzám. – hadarja el, mire elhúzódom tõle.

A szemeit összeszorítva vöröslik tovább, az ajkai elnyílva ahogy pihegve szedi a levegõt. Hm… nincs is ellenére a dolog, ha már csak ennyitõl is piheg, mi lesz ha minden finom porcikáját megkóstolom. Wrrr… alig várom…

- Dugással jobban hangzott volna drága, de most ezt elnézem neked. – a lefeküdni nem éppen pontos, hisz tuti nem fogunk mindig feküdni. - Öröm veled egyezkedni. De most még van egy kis dolgom, addig légy olyan édes és ne csinálj semmilyen felfordulást.

Beletúrok a hajába és visszamegyek a Raktárba a saját irodámba.

Összeszedem a dohányszállítmány részleteit, Kubából érkezik egy komppal és természetes illegálisan, de ezt nem kell tudnia mindenkinek. Megszerezni olcsón és eladni a márkás anyagot a piacon nagyon is megéri. Dõl a haszon belõle.

Ryuu nincs itt, remélem nem csinál galibát, mert szétrúgom a seggét. Összerendezem amit kell, mert ezek az illegális engedélyek kellenek az áru átvételénél. Egy kis suska a kapitánynak és nem is ellenõrizteti a milliókat érõ csomagomat.

Kivágódik az irodám ajtaja és a kisfarkas egyenesen nekem szalad és magához ölel. Mi a franc ütött belé? Az elõbb még azt akarta, hogy hagyjam abba, erre most õ jön nekem. Átkarolom a karcsú derekát, engem ugyan nem zavar, ha bújós kedvében.

- Na, mi van kisfarkas? Ennyire hiányoztam?

- Caino! Itt volt egy vérállat! – nyüszíti kétségbeesetten – Itt bent… itt volt. Láttam!

Most ezért akadt így ki?

- Ryuu, nyugodj meg, elõfordul, lehet, hogy megérezte, hogy ketten is itt vagyunk. – elengedem és neki dõlök az asztalnak, közben szépen megmustrálom. Kellene neki pár jó cucc. A kimúlt kiscicám ruhái nem a legjobbak.

- De tudta a nevem… - suttogja a földet bámulva.

Felsóhajtok, nem is értem õt… talán azt gondolta én vagyok az egyetlen vérállat Rióban? Élnek itt mások is az esõerdõkben és a városban is. Éreztem már néhányat a meccseken is, de nem háborgatjuk egymást.

- Figyelj, itt nem éppen megszokott, ha egy farkas járkál erre, az ipse megérzett téged és lecsekkolta, hogy mi a fasz van. Nyugodj meg cicafül. Amúgy is, sokszor elõfordul, hogy kíváncsiságból betér ide egy-egy vérállat, nem akarnak bántani.

Akár akkor is kiszúrhatták, mikor kajáért mentünk vagy visszafelé is. Nem nagy kunszt.

Ferde szemmel méreget, mintha azt mérné fel igazat mondok-e és ez idegesít.

- Bökd ki, ha van még valami gondod és ne duzzogj mint egy kiskölyök. – szólok rá, mikor durcás arccal a földet kezdi bámulni.

- Tudta a nevem…

-  Odakint is kimondtam a neved, ha pont állat alakban volt akkor simán meghallotta és kész. – nem kell ezen ennyit parázni.

- De te nem láttad, hogyan nézett… - suttogja kicsit remegve és átkarolja magát.

Jaj, már. Mi a fenét lehet még ebbe is beleképzelni?

- Kisfarkas, keress egy olyan vérállatot, aki nem nézne rád olyan szemekkel. Ezzel az arcocskával minden szabad hím szívesen megkefélne, hidd el nekem. – még ezek a kutyul szemek is…

- M-mi? – motyogja sápadtan.

- Hogy érthetõ legyen, te új vagy és szabad préda a területen. Nincs társad, nincs falkád, ergo… szabad préda. Mindenki akit érdekelsz megszaglász egy kicsit, hogy véletlenül nem-e vagy a társa és kész. Bántani nem fognak.

Látom, hogy nem smakkol neki, de majd hozzászokik. Ha nincs bezárva egy rohadt ketrecbe, akkor a normális élet szabálya érvényesek.

- De én hozzád tartozom. Nem engeded, hogy bármit tegyenek velem ugye? – közelebb somfordál, nem ér hozzám csak ott ál közel, mint aki megnyugtatást akar.

- Nem vagyok a társad – mondom határozottan. Az kéne még!

Kicsit megszeppen, talán a komor, határozott hangon, de ezzel nem viccelek. Elég volt nyolcvan éve kinyírnom az az emberkurvát, még egy társra nincs szükségem.

Megremegnek az ajkai, nagyon remélem, hogy nem akar bõgni!

- Akkor… hagyni fogod nekik? – kérdezi tompa hangon.

- Ne aggódj emiatt kisfarkas. – magamhoz rántom. Vigyorogva figyelem az arcát és, hogy a pityergést felváltja a zavar – Holnapra már minden pórusodból az én illatom fog áradni.

Már most is érezni rajta, de nem annyira, mint szex után lehet majd. Azután csak egy eszelõs, halálvágyó fazon merne hozzá nyúlni.

Beszívom a finom illatat, megharapdálom picit a nyakát, az arcára nézve látom, hogy a szemei lecsukva, az ajkai nyitva… kurva szép így…

Felmordulva mérem végig, a csípõjénél fogva nekinyomom a szemközti falnak, majd vadul az ajkaira tapadok, egy cseppet sem kíméletesen és visszafogottan, pont úgy, ahogy vágyom rá. A vadállatnak is tetszik, meg akarja kapni, mert élvezi a behódolást, az illatát, bele akarja mélyeszteni a fogit.

Ryuu nyûszögve kap a vállamhoz, de nem próbál eltolni, viszont nem is csókol vissza. Belemorgok a szájába, megharapom a puha alsó ajkát, erõsem, szinte átszellemült arccal néz rám.

- Itt vagy még kisfarkas? – kérdem kajánul vigyorogva, pont olyan finom, mint gondoltam.

Hirtelen rám néz, majd mélyen elpirul, igyekszik beleolvadni a falba, de a szemében vágy van.

- Látom, hogy tetszik picinyem, de… este nem egyoldalú játék lesz, szóval legközelebb visszacsókolsz.

Bólint, de valami nem okés vele, azt már látom. Mi az istenverte baj van már megint?

- Mi bajod van? Olyan képet vágsz, mintha beléd rúgtam volna? – kérdezem mély hangon.

Elõször nem szól, de ahogy a szemembe nézve megláthatja az ingerültség szikráit…

- A farkas… ki akart jönni mikor te… csókoltál.

- Ez így korrekt, õ is akar az élvezetbõl. – felhúzott szemöldökkel nézek a döbbent arcára, bár az is igaz, hogyha eddig nem dugták meg akkor nem tudhatja milyen a szex.

- Nézd kölyök, ha kivered magadnak az neked jó, de a szex az egyrészt állati ösztön, olyan szükséglet ami a farkasodnak is kell. – akárhogy vöröslik a kicsike ezt ennél világosabban nem magyarázom el és nincs is virágnyelvem.

Egy elkínzott nyöszörgéssel átbújik a karom alatt, amit hagyok is, végül is most nem alkalmas, hogy szétszedjem. Itt elég érdekes lenne…

Visszamegyek a papírjaimhoz, mert úgy gondolom, most eléggé kiakasztottam ahhoz, hogy meg sem szólaljon egy ideig, és úgy öt percig tart is a némasága.

- Mi lesz, ha akkor… akkor jön elõ? – odajön az asztal elé, az egyik szék felé intek neki, hogy tegye le magát.

- Nem változol át… bár a te esetedben a franc tudja. – morgom magamnak – Az állat ott van a bõröd alatt és érzi amit te érzel. Volt már ilyen?

- Nem…

Kinyújtom a karom az asztalon, érdeklõdve nézegeti a tetoválásokat rajta, majd a szemembe pillant.

- Húzd végig a kezed a karomon – utasítom nyugodt hangon. Nem vagyok egy simogatós fajta, de ennyibe nem rokkanok bele és legalább megérti a dolgot. – A tetkók nem harapnak.

Lassan, tétován felemeli a kezét és a könyökömtõl lefelé végigsimít a karomon. Az érzés végigbizsergeti az idegvégzõdéseit, majd a következõ mozdulatnál engedek az állatnak. A karomon megjelenik a párduc bundája, de csak annyira, hogy õ is érezze az érintést, de Ryuu zihálva rántja el a kezét, mintha ráhoztam volna a frászt.

- Nyugi, nem változom át. – vigyorgok rá. Olyan mint egy nyuszi… -  ezt jelenti amirõl dumáltam. Az állatnak tetszik az érintésed ezért közvetlenül a bõröm alatt bújik meg az energiája, és mindent érez. Ha nem tartanám vissza, egyszerûen átalakulnék.

Eltüntetem a bundát és hagyom, hogy megeméssze a kicsike amit hallott.

Pár perc után sikoltozás üti meg a fülem és a kisfarkas is felkapja a fejét a hangra. Egy nõi hang.

Felpattanok a helyemrõl, Ryuu jön utánam és a cellák elõtt megjelenik Alton egy barna bõrû, fekete hajú szukával.

- Te meg mi a faszt csinálsz?! – dörrenek rá. – Zeng az egész kibaszott épület a sikítástól?!

- Meg volt kötözve a ribanc, de mikor kinyitottam a csomagtartót, már kiszabadult! – kiabálja túl a csajt, de az csak sikoltozik tovább.

Elveszem Alton övébõl a pisztolyt és a csaj lába mellé lövök egyet, mire hirtelen síri csönd áll be.

- Idefigyelt te hülye kurva! Még egy nyikkanás és egyesével lövöm le a lábujjaidat, aztán jönnek a kezeid… világos voltam? – ridegen, könyörtelen tekintettel nézek rá, hogy tudja nem játszom. Fikarcnyit sem érdekel, hogy megdögli-e, de az élete pénz.

- Alton, zárd be a többi közé! – utasítom és visszaadom neki a fegyvert. Nekem nem nagyon kell.

Ryuu felé fordulok, aki a lányt figyeli, majd rám is vet egy pillantást, de nem mond semmit. Milyen meglepõ!

- Gyerünk kisfarkas, szerezzünk be neked néhány göncöt. – mégsem járkálhat egy ruhában örökké és ha kicsit dögösebb lesz, az nekem csak jó.

***

A belváros egy elegáns negyedében, vagyis egy jó drága negyedében állok meg. Nyüzsögnek a turisták és a kirándulók az utcán, Ryuu is feszült mellettem, de elég kiengednem kicsit az erõmet és lenyugszik. A bolt ahová megyünk hétköznapi ruhákat árul, de márkás darabokat.

Az olcsó holmi egyenlõ a szar minõséggel és azt utálom.

Bent biccentek a tulajnak, egy negyvenes éveiben járó nõ, már megszokta a látványomat annak ellenre, hogy legelõször a frászt hoztam rá, de most már nem akad fenn semmin.

Ryuu elveszetten álldogál mellettem, mint aki még nem látott ruhákat.

- Na, menj. Válogass, amit akarsz! – én addig ledobom magam az egyik fotelbe és várok. Nincsenek csak ketten, bent és azok is a nõi részlegnél így nem lesz gond. Vagyis gond az nem lesz… de Ryuu mindig tesz róla, hogy problémám az legyen.

 Pár perc és visszasomfordál hozzám, egyetlen szettel a karján.

- Itt nincsenek hosszú ujjú ingek. – mondja, amíg leteszi a kezében tartott nadrágot és pólót.

- Ez itt Rio. Folyton meleg van, egy kicseszett hosszú ujjúra sem lesz szükséged, ha csak nem akarsz Alaszkában nyaralni. – jegyzem meg, de végül felállok. – Oké ne húzzuk az idõt. Kapj össze úgy húsz nadrágot, meg harminc pólót és tûnés próbálni. A jókat rakd egy kupacba és kész. Érted?

- De kellenek hosszú ujjúk, hogy eltakarjam a… a hegeket. - motyogja lehajtott fejjel.

- Mi a francnak? Azok alig látszanak, de ha felveszel egy kicseszett hosszú ujjút, mint most, mindenki téged fog stírölni, mert buggyantnak néznek. Na, most pedig húzd vissza a beled a sorokba és fél órán belül legyen ott egy kupac ruha, vagy baj lesz! – morgom türelmetlenül. Rohadtul nem akarok itt ülni egy fél napig!

A kicsike rám bámul, majd elmosolyodik, amit nem tudok hová tenne. Ebbe meg mi ütött?

Visszaszalad vásárolni és sorban hozza a ruhákat a fotelbe. Van néhány kék színû cucc is, amire csak elhúzom a szám. Sosem szerettem a színeket.

Már tele a fotel mikor visszajön, de valami még hibádzik. Mint egy gyerek komolya…

- Hogy alsónadrág kell-e azt te dönts el picinyem, de ha kell akkor húzás vissza és hozz egy kupaccal, és szerezz be vagy tíz pár cipõt!

Elpirul az alsó említésére és visszaszalad, majd sorban érkeznek a cuccok.

Fizetéskor a kasszás csak bámul, hisz egy teljes szekrénynyi ruhát pakol a pultra. De semmi kedvem ide furikázni minden nap. Nem semmi… régen perkáltam ki tizennyolcezer dollárt ruhákra, ami egy normális amerikai munkásnak a háromnegyed éves keresete, de nem gond. Az én bankszámlámat meg sem terheli…

***

A sportkocsinak nem a legnagyobb a csomagtartója, de ami van az dugig tele van. Ryuu hazafelé egy szót sem szólt, mosolyogva nézett ki az ablakon, mint aki megzakkant.

Beállok a garázsba a többi tizenöt sportkocsi mellé és leállítom a motort.

Felnyitom a csomagtartót, és hagyom, hogy kiszedje a cuccokat, majd elindulok fölfelé, Az övéi, majd fölviszi magának.

Egy üveg tequilával ledobom magam a tv elé és keresek egy normális filmet. Ideje lazítani…

Vacsoraidõben a konyhába megyek, amit szinte alig használok. A hûtõben csak olyan kaja van amit nem kell fõzni és persze a legtöbbje nyers hús. Még délelõtt felhívtam a bejárónõt, hogy pakolja tele a hûtõt. Ryuu mellett nem nagyon tudok vadászni, ha vért lát megvadul szóval elõbb kezdenem kell valamit a szituval.

Kiborítok két adag húst egy tányérra, majd késsel vagdosva sorban megeszem. És mit ad isten, a kicsike is elõkerül.

- Idevonzott a hasad picinyem?

Bólint. Fenébe vele!

- Nem bólogatós dísz vagy a kocsikból szóval jobb ha kinyitod a szád, vagy betömöm valamivel! – szólok rá nyersen, majd a hûtõ felé intek.

Kikeres magának is pár tasak húst. Kibontogatja, de mielõtt enni kezdene megszólal.

- Caino?

- Hm?

- Köszönöm.

- Mégis mit?

- Hát a ruhákat is… és az ennivalót… meg hogy segítesz nekem…

- Ácsi! Nem vagyok a kibaszott Teréz anya, úgyhogy csak ne hálálkodj! Megmondtam, valamit valamiért. Nm kell az ilyen rizsa. – állítom le, mielõtt még belelendülne a könnyezõs hálálkodásban és kihánynám a vacsorát.

Visszacsörtetek a nappaliba a tévé elé, a K1 világbajnokság legalább olyasmi, ami érdekel. Felhajtok egy újabb pohár tequilát, égeti a torkom, de egyébként semmi hatása.

Egy idõ után hallom, hogy a kisfarkas kipróbálja a zuhanyt is. Vigyorogva megyek a bejárati ajtóhoz és bezárom, felkapcsolom a riasztókat hisz már sötét van és a kocsijaim sokat érnek.

Ryuu jó sokáig folyatja magára a vizet, mintha soha nem akarná abbahagyni, de mikor eláll a víz felkiáltok.

- Ruha nélkül gyere le kisfarkas!

-Mik vagytok ti? – Kérdi remegõ hangon és én egy pillanatra meg is ijedtem, ahogy meghallottam a hangját. Lassan fordulok vissza hozzá. Most erre mit mondjak? Nem tálalhatok ki neki csak mert sajnálom szegényt.

-Hidd el nem akarod azt tudni… De ne aggódj, nem fogunk bántani. – Egy gúnyos mosoly kerül ajkaira.

-Ezt nem gondolhattad komolyan, ne nézz hülyének. – Egész mély hangja van, ami tökéletesen illik arcához, látszik rajta milyen erõs nõ.

Arcát kémlelem egy ideig majd inkább szépen-lassan elhátrálok. Caino nap, mint nap ilyen dolgokat lát. Hogy lehet azoknak a szegény lányoknak az arcát kizárni az elmédbõl, hogy nem hathat meg a szerencsétlen sorsuk? Caino mégis úgy tesz mintha mi sem történt volna, hogy tudja ezt tenni?

Ugyan már, nem tök ugyanezt csináltam én is azzal az ártatlan sráccal? De. Csak azért, hogy Caino mellett maradhassak.

Lássuk be semmivel sem vagyok jobb az ilyen körökben mozgó embereknél…

Hiába hangoltak le a lányok, ahogy meglátom õt újra felvillanyozódom, túlságosan nagy hatással van rám. Pedig alig ismerem két napja.

-Hová megyünk még? – Kérdem mosolyogva.

-Kajálni. Éhes vagy? – Most, hogy említi az evést be kell valljam, hogy farkas éhes vagyok, csak annyira nagy hatást tett rám ez az új és érdekes környezet, hogy sikeresen meg is feledkeztem róla, pedig éhesen könnyebben veszítem el az uralmamat a testem felett.

-I-igen de mit eszünk? – Elég furcsán nézhetek rá, tudom, hogy nem ártanak nekünk a normális ételek, de Cainoból valahogy nem tudom kinézni, hogy akkor õ most leül és meg esz egy hamburgert. Sõt eléggé vicces is lenne.

-Ott szemben van egy iskola, majd ott jóllakunk. – Ugye ezt most õ se gondolta komolyan? Ugye nem? Kérlek, mond, hogy ez csak egy rossz tréfa! – Vicc volt kölyök, nehogy összeess itt nekem, mert itt hagylak!

Bizonytalanul bólintok és végül elindulunk, én készségesen követem õt.

 A kis bódék amikhez el vezetett csak jó érzést keltenek bennem, ilyet Kanadában sohasem láttam és a kaja amit ettünk, tortilla vagy mi a franc volt a neve, egyenesen isteni volt.

Amennyire finom volt pillanatok alatt megettem, az tény, hogy mindig is jó étvágyú voltam, de az otthonba sose ettem túl sokat, nem szerettem az ottani kosztot.

-Ha ennyire éhes vagy, kapj el valami állatkát, míg oda nem érünk. A bozótban van néhány, érzem a szagukat, bár csak kisebb állatok. – Szólal meg Caino hirtelen és én rögtön a mellettünk húzódó bokorra kapom a tekintetem.

-Jól laktam… nagyon finom volt. – Lehet nekem az volt, de Szörnyeteg úrnak korog a gyomra, viszont nekem semmi kedvem sincs átváltozni pár darab patkányért.

-Ereszd ki a karmod és csapj le rá! – Morran rám, de bárcsak ilyen könnyen menne ez nekem.

-Nem tudom csak a karmaimat használni. Vagy félig átalakulok, de akkor sem tudom irányítani mit teszek.

-Mi van akkor ha teljesen átváltozol? – Ugyanaz… sosincs olyan, hogy én uralom a testem, ha átváltozom. Néha emlékszem apró kis dolgokra, de azok olyan darabosak, hogy sokszor nem is értem õket.

-Nem tudom. Olyanra nem emlékszem… mintha nem is én lennék.

-Ne vedd magadra kisfarkas, de ez elcseszettebb, mint gondoltam. Azok a gondozók, vagy mi a francok, mégis mi a faszt tanítottak neked?

-Toshi azt tanította, hogy hogyan uraljuk az erõnket. És sikerül is, addig míg nem érzek vér szagot, vagy nem látom. – Toshi elég sokat mesélt az otthonról, és a többi gondozóval azon voltak, hogy könnyedén át tudjak változni, de ezen kívül nagyon semmi mást nem tudtak velem kezdeni.

-Tudod kisfarkas az állítólagos gondozód több kárt csinált, mint hasznot. Az állattal együtt kell élni, ha úgy érthetõbb, meg kell osztani a tested, mert néha kell nekik egy kis szabadság. – Így még sohasem gondoltam a bennem élõ farkasra, mint egy társ akivel együtt kell élni. Csak egy probléma van…

-De hát ha kiengedem megöl mindenkit és… nagyon fáj! – Lehet, abból az állapotból nem emlékszem semmire mikor farkas vagyok, de az átváltozás fájdalma a csontjaimba égett. Mikor megnyúlik a gerincem és átszakad a bõröm egyszerûen elviselhetetlen fájdalom gyötör. A gondolatra be is könnyezek és legszívesebben sírnék.

-Ne kezdj el bõgni, mert baj lesz. – Morran rám én meg próbálom tartani magam. – És szerinted miért öl meg mindenkit?

-Mert… mert farkas és irányíthatatlan. Nem tudom kordában tartani. – Megtörölgetem a szemeimet és picit le is nyugszom.

-Ja, ez egyszerû. Mi történik egy vadállattal, ha ketrecbe zárod? Hm? Megvadul picinyem. – Erre már nem tudok mit mondani, így hát csak megyünk vissza a székhelye felé.

Annyi mindenben igaza van. Miért avat be ilyen dolgokba? Toshi miért nem tette? És vajon Caino képes lenne arra, hogy engem tanítgasson?

-Caino! Megtanítasz rá?

-Mire?

-Hogy tudjam irányítani magam. Nem akarok folyton ölni, kérlek! – A csuklóját fogva kényszerítem gyengéden, hogy rám figyeljen, bár bõre felperzseli a mancsom, nem tudok nem zihálva lélegezni ha a közelemben van.

-Picinyem, nem vagyok tanár és hozzád egy szent türelme kéne nekem meg rohadt kevés van belõle. – Kapom a lehangoló választ, de nem hagyom ennyiben.

-Kérlek! Nem foglak idegesíteni!

-Oké kisfarkas, de nem lesz ingyen. – Atyaég… atyaég azt mondta, hogy igen. Vele maradhatok és ennek tetejében még hajlandó segíteni is nekem! Kicsattanok az örömtõl!

-Segítek amiben csak kéred és nem leszek láb alatt! – Ezek után bármire képes lennék érte, nem ismer, alig tud rólam egy-két dolgot õ mégis megengedi, hogy vele legyek, ezek után bármit megtennék csak kérnie kell.

-Lehetsz a minõségellenõröm, de én nem éppen erre a fizetségre gondoltam. – akkor meg mi a francra? – Elraktároztál abból valamit amirõl tegnap dumáltunk? – Ajajjaj… ez nagyon nem kezdõdik jól. – Miattad kellett kinyírni a kiscicámat, te pedig elég csinos vagy a helyére. A jó dugás neked sem árt meg, legalább nem leszel olyan feszült és még tetszhet is. Mit mondasz kisfarkas?

Az elõbb azt mondtam volna, hogy bármit? Nem úgy értettem… Én nem… vagyis nem… nem tudom. Tény, hogy vonzódom hozzá, tény, hogy talán még nekem is jó lenne, de ez olyan… olyan zavarba ejtõ.

Arcom valószínûleg vérvörös, érzem, hogy szinte lángolok.

-Ryuu tudod jól, hogy rühellem mikor nem vagy hajlandó megszólalni. – államra fog, hogy a szemeibe nézzek. Akaratlanul is rágcsálni kezdem az ajkaimat, mire egy halk morranás kíséretében megvillannak a szemei. - Ryuu… - Nyelek egyet. Azt mondta segít, megengedte, hogy vele maradjak… és cserébe ennyit kér. Vele kell maradnom, ha õ nincs én meghalok… muszáj… muszáj lesz bele egyeznem.

-Rendben.

-Tessék? – vigyorodik el. – Nem hallottalak jól. Megismételnéd?

Így is zavarban vagyok, erre még neki áll kínozni is.

-Rendben, hagyom, hogy… vagyis benne vagyok, hogy, hogy… - Miben vagyok benne? Nyögd már ki, jézusom!

-Hogy? – Direkt csinálja, belõlem meg csak egy halk nyüsszenés tör ki.

-Hogy…

-Hogy megdugjalak, amikor csak kedvet kapok hozzád. – Mormogva hajol a nyakamba, és ahogy az érzékeny bõrömet megharapja egy reszketeg sóhaj tör elõ belõlem. Hagyd abba kérlek… - Gyerünk Ryuu mondd ki…

-Hogy lefeküdj velem amikor csak kedvet kapsz hozzám. – Ahogy a szavak kijönnek a számból elhúzódik a nyakamtól én meg szorosan lehunyt szemekkel pihegni kezdek. El se hiszem, hogy tényleg bele mentem ebbe…

-Dugással jobban hangzott volna drága, de most ezt elnézem neked. Öröm veled egyezkedni. De most még van egy kis dolgom, addig légy olyan édes és ne csinálj semmilyen felfordulást. – fehér tincseim közé borzol majd ott hagy egyedül.

Kell pár perc míg légzésem rendezõdik és én is megnyugszom. Tíz perc múlva indulok Caino után eléggé sietõs léptekkel, jól emlékszem merre van az irodája így hát nincs nehéz dolgom miközben egyik helyiségbõl a másikba megyek át, de hirtelen ahogy elnézek oldalra neki megyek egy férfinek, szokatlanul izmos felsõtestérõl szinte visszapattanok és a földre esem.

-Jaj, ugye nem ütötted meg magad, Ryuu. – Honnan tudja a nevemet? Azonnal az idegen arcába nézek, de nem ismerem. Izzó sárga szemei szinte lyukat fúrnak belém, mosolya pedig sejtelmes és veszélyt sugároz. Felhúz a földrõl, de én csak állok dermedten.

-Ki maga? – kérdem szinte suttogva, de a férfi csak kinevet és a rövid fekete tincsei közé fúrja ujjait.

-Az nem lényeg, majd még találkozunk farkas koma. – ezzel ott is hagy, de nekem nem kell egy perc se, Caino irodájába sprintelek, úgy futok, mintha üldöznének és sikeresen a karjai közé szaladok. Meglepetten pillant le rám, de nem ereszt el.

-Na mi van kisfarkas? Ennyire hiányoztam?

-Caino! Itt volt egy vérállat! – nyüszítem. – Itt bent… itt volt. Láttam!

-Ryuu, nyugodj meg, elõfordul, lehet, hogy megérezte, hogy ketten is itt vagyunk. – Egyszerûen csak kinevet miközben elenged és az asztalának dõl.

-De tudta a nevem…- suttogom és a földet kezdem bámulni.

Sóhajtva csóválni kezdi a fejét.

-Figyelj, itt nem éppen megszokott, ha egy farkas járkál erre, az ipse megérzett téged és lecsekkolta, hogy mi a fasz van. Nyugodj meg cicafül. Amúgy is, sokszor elõfordul, hogy kíváncsiságból betér ide egy-egy vérállat, nem akarnak bántani.

Az arcát méregetem, nem hiszem el, hogy nem izgatja, ha valaki csak úgy belép ide. Fõleg, hogy egy vérállat volt, nem tudhatja, mit akarhat. És hinnék neki, esküszöm, de az a férfi olyan… olyan fura volt. Honnan tudja a nevem? Miért nézett olyan sejtelmesen? 

Egy pillanatig mered maga elé, majd a szemembe néz és egyszer csak faképnél hagyva a nappaliba indul.

- Ryuu? – nagyon remélem, hogy nem kezdi megint a némulást, mert bevágom a szökõkútba.

Utána megyek, õ pedig leül a kanapéra és komolyan rám néz.

- Tudod… mikor tizenegy éves lettem megõszültem, és nem igazán értették a körülöttem lévõ emberek, hogy mi bajom. A gyerekek bántottak, én meg akkor még elég könnyen felkaptam a vizet. – lehajtja a fejét, de nem is értem miért dumál nekem errõl – A saját szüleim is úgy kezdtek el velem viselkedni mintha torzszülött lennék. Életemben elõször egy születésnapi partyn változtam át… - megint rám néz és remegni kezd – Megöltem mindenkit… annyira megijedtem saját magamtól, hogy nem tudtam kiesni az átváltozásból, hol ember voltam, hol farkas és saját magamat is szétszedtem… annyira még mûködött a begyógyulós dolog, hogy nem véreztem ki teljesen, de a bõröm csak ennyire tudott begyógyulni…

Tettetett ásítással ledobom magam mellé, nem tudom minek nyomta a szöveget, mikor az utolsó mondat is elég lett volna.

- Hát kölyök… ez azért, kibaszott mód durva. – annyira azért nem, hogy némasági fogadalmat tegyen - De a kis monológra nem lett volna szükség.

- Az… - nem fejezi be és alaposan megdöbbent mikor lehúzza a felsõestérõl a köpenyt, majd vékony kezeivel izgatóan végigsimít magán. Ösztönösen felmordulok a látványtól, fogalmam sincs mi ütött belé, de ha nem hagyja kurva gyorsan abba itt helyben megdöntöm a kanapén.

- Te meg mi a faszt csinálsz?

- Át tudod változtatni a karmaid? – kérdezi a szemeimbe nézve, de a kérdésemre nem válaszol.

- Ilyen hülyeséget kérdezni, veled ellentétben én nem vagyok olyan elfuserált, mint te. – mordulok rá, mire elmosolyodik. Én mondom ez a kölyök rohadt fura. Kieresztem a karmaimat, a borotvaéles állati részek simán kibújnak a körmeim helyén, meg sem érzem. Megfogja a kezem és mielõtt még megkérdezhetném mi a frászt akar, végighúzza a karmaimat a kecses kis nyakán. A vadállat belül morogva figyeli a látványt, ahogy az élvezet kiül az arcára, a szemeit lehunyja, sápadt alsó ajkát a fehér fogai közé kapja… kurva dögös. És élvezi a fájdalmat?

Elereszti a kezem, de én csak õt bámulom. Vissza kell fognom magam, hogy ne dugjam meg itt és most, de aztán egy kicsit eltereli a figyelmem.

- Látod? Ha én karmolom meg magam, annak a helye meg is marad, számtalanszor kipróbáltam már… - nem fejezi be, ártatlan kiskutya szemekkel néz, majd isméz az ajkait kezdi rágcsálni.

Baszok én a kurva karmolásokra mikor ezt csinálja!

- Ryuu, most azonnal hagyd abba az ajakrágcsálgatást vagy leteperlek és szétszedlek! – fáradt vagyok, de az nem azt jelenti, hogy nem tudok felizgulni a picsába már!

- Hogy mit csinálsz? – kérdi ijedt értetlenséggel pislogva.

- A picsába is felizgatsz ezzel… - morranok rá és inkább felállok mellõle. Nem most akarom megdugni mikor fáradt vagyok, és holnap is melóm,van. Majd utána…

- Mi? – értetlenül, zavartan mered rám.

Ezt nem hiszem el?! Ennyire hülye nem lehet valaki!

- Azt ne mond nekem, hogy azt se tudod mi az a szex. – ha eddig nem jött rá mi zavar, akkor tuti nem volt még senkivel. Király! Úgy sem szeretek osztozni. Az arca olyan vörös színt ölt a kérdésemtõl, hogy az eddigi sápadtságnak nyoma sem marad.

- Már hogy ne tudnám! – nyögi ki nagy nehezen, de nem is néz rám.

- Csináltad már? – kérdezem, bár nyilvánvaló a viselkedésébõl, hogy olyan szûz, mint a frissel hullott hó. Vigyorogva figyelem, amitõl õ zavarba jön és vissza is rángatja a köpenyt magára. Óh, úgy tûnik tényleg jó ötlet volt megtartani, bármennyi gondom is lesz vele.

- Nem…

- De maszturbálni biztos szoktál. – húzom az agyát, rohadt vicces, ahogy színbõl színbe megy át. Megint jön egy értetlen pillantása, majdnem elröhögöm magam, de inkább egy amolyan egyetemesen ismer kézmozdulattal megmutatom mire gondoltam.

- Persze…- nyögi halkan, vékony hangon.

A tekintete elhomályosul, nem tudom mire gondol, de egy pillanatra érezni lehet rajta a vágy sûrû, tömény illatát. Nocsak, a kicsike fantáziálni is tud!

- Még a végén kiderül, hogy egy perverz vagy. – ledobom magam mellé, mire odébb húzódik. Ha el akarnám kapni, akkor úgy is megtenném, hiába húzódozik. Bár… nem kizárt, hogy élvezni is fogja, ha még a karmolás is tetszik neki. Annyi csak akkor szoktam bedurvulni, ha dühös vagyok, de egy kis harapdálás midig belefér. – Ne aggódj, most nem foglak megdugni. De nem ingyen tartalak itt, ne felejtsd el.

Jobb ha tudja, hogy ugyanúgy melózik velem, a tanítgatásért pedig, ha nem akar olyan korcs lenni, neki kell fizetnie…

***

Reggel bevittem magammal a Raktárba. Ez egy kívülrõl romhalmaznak tûnõ raktárhelyiség, de belülrõl golyóálló burkolat fedi. Itt bonyolítom a szállításokat, az áru átvételét, mert ide nem jön senki. A szagot pedig amúgy is megérezném, ha idegenek közelítenek.

Ryuut Altonra hagytam, bár nem nagyon akaródzott neki a kölyök közelébe menni ezért kapott hozzá egy gyorstalpalót: ne nyúlj hozzá és ne vérezz elõtte, akkor nem esz meg. A kicsikének sem akaródzott elszakadni tõlem, de a telefonokat egyedül szeretem intézni. Jövõ keddre itt lesz a következõ szállítmány a ketrecharc bizniszbe. Az emberem szerzett néhány fegyencet egy ugandai börtönbõl jó pénzért. Elég frankó üzlet volt, a pénz amit kicsengettem érte legalább tízszeresen vissza fog jönni a fogadásokból. Most viszont még a Stricinek kell intézni a lányokat. Ezt Alton csinálja mint mindig, bár úgy is ellenõrzöm, hogy ne legyen gubanc. Mikor belépek a „szelektáló” szobába, Ryuu éppen az egyik lányt szaglássza. Francba! Nagyon remélem, hogy nem kapott megint vörös szemet!

- Ryuu. – elhúzom onnan, hogy rám figyeljen.

- Furcsa szaga van. – mondja, mire a lányhoz lépek és megszagolom. Azonnal megérzem mi a gond, mert körüllengi egyfajta szag, ami belülrõl árad. A betegség szaga.

- Beteg… - mondom hangosan is, majd homlokráncolva nézek Ryuura. Különös, hogy ezt ki tudta szúrni – HIV pozitív. Alton, hívd fel azt a hapsit, akitõl szerezted õket és kérd vissza a pénzem, és ha erõsködne csak add ide nekem a telefont majd én a szart is kiijesztem belõle. Te pedig. – fordulok a kisfarkas felé – Gratulálok picinyem. Úgy tûnik valamire hasznos is vagy.

Beletúrok a selymes tincseibe, most ugyan eltakarja az a póló, de amúgy tudom, hogy épp a vállait cirógatná. Lelkesen csillogó szemekkel pillant rám, mintha legalábbis Nobel-díjat érdemelne, de mindegy is. Had örüljön magának, ha ettõl boldog.

- Mindjárt jövök, azt az egyet meg zárd külön, míg nem jönnek érte. – lehet, hogy máshol eladnának beteg ribancot, de nekem ne rontsa le a hírnevem.

Az irodából gyorsan rácsörgök a megrendelõre, hogy mi a szitu, de holnapra már beszerzem a plusz egy fõt így minden frankó. Helyi csempészektõl is tudok árut szerezni, bár általában jobban szeretem a külföldieket, mert színesebb a kínálat.

Visszamegyek a többiekhez a lányokat már bezárták egy külön börtönszerû szobába, az az egy meg ment külön.

- Alton, menjetek el Pablohoz és vegyetek tõle egyet.

- Rendben fõnök. Õt is vigyem? – bök a mellette ácsorgó kisfarkasra.

- Nem, egyedül menj. – ha rászabadul az egész csempészraktárra az nem lenne jó. – Gyere!

- Hová megyünk még? – kérdez lelkesen. Még mindig fel van dobva?

- Kajálni. Éhes vagy? – otthon nem nagyon van kaja, reggeli nem volt és egy vérállatnak nem éppen egészséges sokáig éhesnek maradni.

- I-igen, de… mit eszünk? – kérdi tartózkodó hangon.

Chh… - Ott szemben van egy iskola, majd ott jóllakunk. – közlöm rezzenéstelen arccal.

A kölyök azonnal lecövekel és elfehéredik, vigyorogva figyelem a nagyra nyílt szemeit. Jaj ne már! – Vicc volt kölyök, ne hogy összeess itt nekem, mert itt hagylak!

Akadozva bólint, majd jön utánam, míg a város szélére nem érünk ahol van pár gyors kajás bódé. Elhízni nem fogok, szívrohamban nem dobhatom fel a talpam, szóval miért ne?

- Tortilla jöhet? – fordulok hátra, mire kapok egy bizonytalan bólintást. Nagyon meggyõzõ. – Tudod mi az a tortilla?

Itt mindenki ezt eszi, de Kanadában nem nagyon.

Megrázza a fejét, de a kibaszott atyaúristennek se szólalna meg! Oké… nyugi.

Megrendelem a kaját, jó nagy adagot, mert ebben jó sok hús van amire mindig szükség van. Nem kell mindig a nyers, véres hús, de heti két-három alkalommal nem árt vadászni. És még erre is meg kell tanítanom. Remélem megéri…

Amint kész vannak intek, hogy vegye el az övét kifizetem és indulhatunk. Nem jöttünk kocsival, mert nincs messze a Raktártól, de még félúton vagyunk felé, mikor hallom, hogy összegyûri a papírt. Hátrapillantva felhúzom a szemöldököm, már is eltûntette a kaját. Ez gyorsan ment, pedig elég vékonyka.

- Ha ennyire éhes vagy, kapj el valami állatkát, míg oda nem érünk. A bozótban van néhány, érzem a szagukat, bár csak kisebb állatok.

- Jól laktam… nagyon finom volt. – mondja a bokrot kémlelve.

- Ereszd ki a karmod és csapj le rá! – mordulok rá, ahogy megvillannak a szemei, de azonnal elkapja onnan és rám figyel.

- Nem tudom csak a karmaimat használni. – suttogja alig hallhatón – Vagy félig átalakulok, de akkor sem tudom irányítani mit teszek.

Ez tényleg tök fura. Hogy lehet az, hogy nem képes uralni a saját farkasát? – Mi van akkor, ha teljesen átváltozol?

Amikor a házam elõtt vonyított és beszéltem hozzá, nem úgy tûnt mintha egy büdös szót is felfogott volna.

- Nem tudom. Olyanra nem emlékszem… mintha nem is én lennék. – motyogja.

Ez gáz, mert így simán elszabadulhat és azt sem tudja mit csinál.

- Ne vedd magadra kisfarkas, de ez elcseszettebb, mint gondoltam. Azok a gondozók, vagy mi a francok, mégis mi a faszt tanítottak neked? – elméletileg azért lennének nem? Ha klánban élne ott az egy idõsebb hím kiképzi a frisseket. Legalábbis ezt láttam néhány falkánál, akikkel összeakadtam.

- Toshi azt tanította, hogy hogyan uraljuk az erõnket. És sikerül is, addig míg nem érzek vér szagot vagy nem látom…

Még hogy gondozó? Azt a marhát nem tudom honnan szalasztották, de szart se tud arról, hogy milyen egy vérállat. Ha neki sikerült ez a maszlag, amit tanított, akkor õ szépen elnyomta magában az állatot és kész. Nagy segítség. A gyengébbeknek. De ha Ryuu nem a leggyengébbek közül való, akkor semmit nem használ.

- Tudod kisfarkas az állítólagos gondozód több kárt csinált, mint hasznot. Az állattal együtt kell élni, ha úgy érthetõbb, meg kell osztani a tested, mert néha kell nekik egy kis szabadság. – ez ilyen egyszerû.

- De hát ha kiengedem megöl mindenkit és… nagyon fáj! – könnyek gyûlnek a szemébe, mire elhúzom a szám.

- Ne kezd el bõgni, mert baj lesz! – utálom a picsogást – És szerinted miért öl meg mindenkit?

- Mert… mert farkas és irányíthatatlan. Nem tudom kordában tartani. – mondja, de megtörli a szemeit és ne sír. Jó.

- Ja, ez egyszerû. Mi történik egy vadállattal, ha ketrecbe zárod? Hm? - nem válaszol csak figyel – Megvadul picinyem.

Egy vadállat pedig azt tesz amit akar, azt öl meg akit akar, mert nincs irányítva.

Megyek tovább a Raktár felé, mert még ebben az évben oda is szeretnék érni. Még ledumálok egy vételt az egyik drogdílerrel. Általában azt is árulunk a meccseken amolyan kiegészítés gyanánt. Sok balek többet perkál, ha ködös a feje. És asszem az én tartalékom is kifogyott szóval oda is szerzek egy kis kokót. Legalább olyan jól ellazít mint a szivar, függõ meg úgy sem lehetek tõle.

- Caino! – hallom a kicsike hangját és elkapja a csuklóm. Megállok és hátra fordulok. – Megtanítasz rá?

- Mire?

- Hogy tudjam irányítani magam. Nem akarok folyton ölni, kérlek! – hosszú ujjaival a csuklómat szorítja, nem tudom feltûnt-e neki, bár nem igazán zavar.

- Picinyem, nem vagyok tanár és tehozzád egy szent türelme kéne nekem meg rohadt kevés van belõle. – azt sem tudnám hol kezdjem ezzel a szerencsétlennel. Jelenleg ott tart, hogy jó a szaglása, de semmi több. Mint egy kibaszott pelenkás! Még beszélni is csak néha tud!

- Kérlek! Nem foglak idegesíteni! – ja, persze. Bár… ha azt vesszük nekem lesz belõle gondom, ha néha-néha elereszti magát és kinyír valakit.

Én, mint tanár… hát ennél elbaszottabb ötletet sem hallottam még. Az is igaz, hogy nála elbaszottabb vérállatot sem láttam. De legalább jól néz ki. Van egy dögös teste, telt ajkai és nincs rövid haja, plusz csinos pofi.

- Oké kisfarkas, de nem lesz ingyen. – jobb elõre tisztázni, mert a lakótársi viszony sem lett volna ingyen, de így még kamatot is számolok rá.

- Segítek amiben csak kéred és nem leszek láb alatt! – mosolyog és megint azok a lelkesen csillogó kutyuli szemek. Basszus…

- Lehetsz a minõségellenõröm, de én nem éppen erre a fizetségre gondoltam. – vigyorogva nézek az értetlen szemecskékbe – Elraktároztál abból valami amirõl tegnap dumáltunk? Miattad kellett kinyírni a kiscicámat, te pedig elég csinos vagy a helyére. A jó dugás neked sem árt meg, legalább nem leszel olyan feszült és még tetszhet is. Mit mondasz kisfarkas?

El se hiszem, hogy bele ment abba, hogy vele maradjak. Nem is tudom mit tettem volna, ha elutasít. Nincs pénzem, nincsenek kapcsolataim és még Toshit se tudtam volna elérni. A dolgokba bele gondolva nem is akarok visszamenni az otthonba. Caino mellett akarok maradni még úgy is, hogy alig ismerem…

A kádban ülve játszom a habbal, fújdogálom, magamra kenem. De jó megint tisztának lenni, s még ha undorodom is magamtól, jól esik ledörzsölni testemrõl a mocskot, ami az elmúlt pár napban ragadt rám. A víz kezd kihûlni, ahogy már vagy egy órája áztatom magam. Kimászom, megtörölközöm és az ágyra kikészített fürdõköpenybe bújok, úgy megyek ki Cainohoz.

Engem néz, tekintetében, ahogy eddig sem, most se tudok olvasni. Olyan kiismerhetetlen.

-Jól laktál picinyem? – aprót nyelve borzongok meg a gondolattól, hogy gyakorlatilag parancsra öltem, csak azért mert egy önzõ szerencsétlen korcs vagyok… Nem akarok erre gondolni…

-Akkor… veled maradhatok?

-Maradhatsz. – Legszívesebben a nyakába ugranék, de nem hiszem, hogy örülne neki, le merem fogadni abban a pillanatban, ahogy átölelném a nyakát, átdobna a korláton és hagyná, hogy lezuhanjak.

-Köszönöm, kijöhetek? – kérdem, nem igazán tudom, hogy most akkor hányadán állunk, hogy mit tehetek meg és mit nem.

- Nem a dajkád vagyok, vagy mi a franc. Ha akarsz, kijössz. – kapom meg a még enyhének számító ledorombolást én meg csak bólintva lépek ki és körbe járom, kihajolva nézem meg a lent lévõ kertet. Nagyon szép, ha lesz idõm biztos lemegyek majd oda, az otthonnak a kertje nem volt ilyen szép és ápolt…

-Látsz a sötétben? –

-I-igen. –Remélem nem azért kérdezte mert baj… még csak az kéne, hogy kiderüljön, hogy még ennél is korcsabb vagyok. – Te is látsz, ugye?

-Minden vérállat lát, ez az alap. Mi van a szaglásoddal meg a fürgeséggel?

-A szaglásom jó. – legalább az. – Éreztem az úton az illatodat, így tudtalak követni. – a szaglásom mindig is rendben volt, már akkor észrevettem még mikor nem is tudtam arról, hogy egy szörnyeteggel osztozkodom a testemen. - A fürgeség… nem tudom…

-Ne gyere megint ezzel a dumával! Hogy lehet az, hogy valamit nem tudsz, ha egyszer veled történik?- morran fel, meg is ijedek és a másik oldalon lévõ korláthoz húzódom. Nem szeretem felhúzni az embereket…

Elém áll, de nem tûnik dühösnek, én mégis a korlátot szorongatom, mintha érne is valamit. Egyenesen a szemeimbe néz .

-Ha vannak még ostoba kérdéseid, most tedd fel mert elég fáradt vagyok, hogy ne húzz fel.

Ostoba kérdések? Ezzel most pontosan mire is gondolt? Ostoba kérdések, ostoba kérdések…

-Oké, akkor megyek aludni… - mondja, ahogy nem válaszolok, de nem akarom, hogy menjen.

-Várj! Mikor kérdezted mennyi idõs vagyok a személyimen és… mondtál még valamit. Az mit jelent?

Látom, ahogy egy apró rándulás fut végig az arcán, mintha kínjába már nevetni akarna. Ennyire idegesíteném? De akkor… miért hagyta, hogy mellette maradjak?

-Kronológiailag? – csak biccentek és úgy figyelem és várom a válaszát, hogy azt is alig vettem észre, hogy nyitva maradt a szám. – Hogy a francba nem tanítottak meg neked ilyesmit? Azt jelenti, hogy valójában, születésednél fogva mennyi idõs vagy. Eljutott? – még mindig nem tiszta minden, de annyira felfogtam, hogy legközelebb ne legyen ebbõl probléma, de használni nem fogom azt tuti. Tükör elõtt kéne gyakorolnom, csak a szónak a kiejtését.

-Értem… azt hiszem. De én tényleg huszonegy éves vagyok. Te… te hány éves vagy? – erre csak kuncogva közelebb hajol, ahogy õ is bele kapaszkodik a korlátba. Egész testemben megborzongok…

-Mennyinek tûnök, picinyem?

-Nem tudom…

-Használd a fejed, mert lassan azt fogom hinni direkt csinálod, hogy felhúzz. – a fülembe mormogva érzem, ahogy beszívja a levegõt. Szaglászik? Görcsbe rándul a gyomrom a közelségétõl, de nem rossz értelemben. Mintha izgulnék…

-Én nem szándékosan… - most mi a francot mondjak? Ilyeneken és sohase szoktam gondolkodni… - Ha-harminc éves?

-Hm… harminckettõ áll a személyimen, de kronológiailag százötvenöt vagyok– Hogy mennyi? Sohase találkoztam ilyen… ilyen sokat megélt… férfival. – Mond, hogy legalább azt tudod, hogy nem öregszel és nem is múlsz ki?!

-Tudom, hogy nem tudok meghalni, de még sosem találkoztam senkivel, aki ennyi idõs lenne. – Százötvenöt év az rengeteg, mennyi minden történhetett már vele… - Biztos sok mindent láttál és nagyon sokat tudsz is.

-Nem vagyok egy kurva lexikon, hogy mindent megjegyezzek, de ragadt rám egy-két dolog. – ellép és a kezében lévõ szivart egy hamutálba nyomkodja.

-Most viszont én kérdeznék még valamit. Mi a francot csinálták magaddal? Olyan a bõröd mintha, egy ezüstrepesz bombát robbantottak volna melletted. – Szóval látta…

Hogy a francba ne látta volna, hisz pucéran fetrengtem a szõnyegén. Tudom, hogy ezt a kérdést nem kerülhetem ki, de legszívesebben beszaladnék a fürdõbe és ott elbújnék.

Összenézek vele, és elindulok a nappaliba.

-Ryuu?

Leülök a kanapéra és felnézek rá.

-Tudod… mikor tizenegy éves lettem megõszültem, és nem igazán értették a körülöttem lévõ emberek, hogy mi bajom. A gyerekek bántottak, én meg akkor még elég könnyen felkaptam a vizet. – az ölembe bámulok, ahogy az emlékek felvételszerûen lejátszódnak elõttem. – A saját szüleim is úgy kezdtek el velem viselkedni mintha torzszülött lennék. Életemben elõször egy születésnapi partyn változtam át… - felnézek rá, remegõ kezekkel pedig a hajamba túrok. –Megöltem mindenkit… annyira megijedtem saját magamtól, hogy nem tudtam kiesni az átváltozásból, hol ember voltam, hol farkas és saját magamat is szétszedtem… annyira még mûködött a begyógyulós dolog, hogy nem véreztem ki teljesen, de a bõröm csak ennyire tudott begyógyulni…

Csak annyit érzek, hogy besüpped a kanapé, ahogy Caino leül mellém és ásítva egyet a hajamba borzol.

-Hát kölyök…ez azért, kibaszott mód durva. De a kis monológra nem lett volna szükség.

-Az… - lehúzom a fürdõköpenyt a felsõtestemrõl és végig simítok a karomon. Erre csak egy halk morranást hallok Caino felõl.

-Te meg mi a faszt csinálsz?

-Áttudod változtatni a karmaid? – a szemeibe nézek, ahogy méreget engem, gondolom elég lehangolóan nézhetek ki.

-Ilyen hülyeséget kérdezni, veled ellentétben én nem vagyok olyan elfuserált, mint te. – erre csak elmosolyodni tudok már, az õ szájából nem hangzik sértésnek. Kezeim közé veszem hatalmas mancsát és a nyakamon végig húzom a borotvaéles körmöket. A fájdalom átjárja a testem, de be kell ismernem, hogy élvezem… Lehunyt szemekkel harapom meg az alsó ajkam majd, ahogy elengedem a  kezét a seb szinte azonnal begyógyul, ahogy vártam.

-Látod? Ha én karmolom meg magam, annak a helye meg is marad, számtalanszor kipróbáltam már… - rápillantok, de Caino csak izzó szemekkel néz engem olyan, mint aki ugrani készül. Valami rosszat tettem, vagy mondtam? Zavaromban rágcsálni kezdem az ajkaim.

-Ryuu, most azonnal hagyd abba az ajakrágcsálgatást vagy leteperlek és szétszedlek!

Szétszed? Úgy érti megöl? De…

-Hogy mit csinálsz?

-A picsába is felizgatsz ezzel… - morran és feláll mellõlem.

-Mi? – én tényleg nem vágom mi van.

-Azt ne mond nekem, hogy azt se tudod mi az a szex. – úgy néz rám, mint egy ûrlényre. Az arcom felforrósodik és legszívesebben elbújnék a kanapé alá.

-Már hogy ne tudnám! – nyögöm és inkább elnézek valahová máshová. Most õ az, aki kezd engem felhúzni, hogy gondolhat ilyesmire!

-Csináltad már? – rápillantok, de rossz ötlet volt. Vigyorától csak még jobban zavarba jövök. A fürdõköpenyt visszahúzom magamra és teljesen a puha ruhába bújok hátha így elkerülhetem a zavarba ejtõ pillantásokat.

-Nem…

-De maszturbálni biztos szoktál. – ezt viszont megint nem értem, de látja rajtam és elkezdi mutogatni azokat az ismerõs mozdulatokat…

-Persze…- nyögöm halkan, szinte cincogok. Eszembe jutnak azok az éjszakák, mikor forgolódtam az ágyon és az ágyékomban a forróság nem akart szûnni… én meg csak egyszerûen tettem azt amit az ösztöneim diktáltak. Caino csak nevet és, ahogy nézem fáradt arcát, ahogy tényleg nevet ezen, a zavarom is elmúlik egy idõre.

-Még a végén kiderül, hogy egy perverz vagy. – megint leül mellém, én meg arrébb, húzódok. Erre is kuncogni kezd, ahogy élvezi ez a mocsok. – Ne aggódj, most nem foglak megdugni. De nem ingyen tartalak itt, ne felejtsd el.

Ne aggódj, nem felejtem el…

***

Másnap bementem vele a székhelyére és rábízott egy hapsira, aki úgy tûnik eléggé be van avatva ebbe a vérpárducos, farkasos dologba így meg se lepõdik rajtam. Persze Caino ellátta egy sor „használati útmutatással”, hogy még véletlenül se legyen velem probléma. Elõször kicsit húztam a számat a dologra, hogy nem mellette leszek, de aztán, ahogy segítettem a munkákba, kicsit legalább bele láttam mivel is keresi a pénzét az a perverz mocsok.

Tíz eléggé kihívóan felöltöztetett nõ áll elõttem és Alton elõtt. A férfi szépen elkezdi megnézegetni a lányokat nincsenek-e testi hibáik amik esetleg nem tetszenének a vevõnek. Alton sok mindent mesélt a munkájáról, és elõször sok minden meg is rémített, de ahogy itt állok ezek a lányok elõtt valahogy sajnálaton kívül  nem érzek semmi mást.

Hirtelen egy furcsa szag csapja meg az orromat és az egyik vörös hajú elé lépve kezdem el szagolgatni, persze szegény meg is ijed, nem tudja hova tenni a közeledésem. Alton meg halálra rémül mert azt hiszi mindjárt megölöm a lányt.

-Ryuu. – rögtön felismerem Caino hangját, elhúz a vöröstõl én meg hátra nézek a mögöttem álló férfira.

- Furcsa szaga van. – erre Caino is a lányhoz lép és szagolgatni kezdi.

-Beteg… - homlokráncolva néz hol rám, hol a lányra. – HIV pozitív. Alton, hívd fel azt a hapsit, akitõl szerezted õket és kérd vissza a pénzem, és ha erõsködne csak add ide nekem a telefont majd én a szart is kiijesztem belõle. Te pedig. – hozzám lép. – Gratulálok picinyem. Úgy tûnik valamire hasznos is vagy. – hajamba borzol én meg valamiért felelkesedem. Megdicsért… talán azt se bánja, hogy itt maradtam…

Az ajtó felé indulnék, de a kisfarkasnak úgy tûnik ez nem tetszik. Elém veti magát, térden állva néz felfelé nagyra nyílt kétségbeesett szemekkel. Most meg mi a fasz van? Örülhet, hogy nem nyírtam ki!

- Kérlek… é-én nem tudom hova mehetnék, ne… ne dobj ki…

A hangja rekedt és néha elhaló, mintha nem is lenne neki rendesen.

- Takarodj az utamból! – kiáltok rá. Szarok rá, hogy hová megy, nem az én dolgom.

- Kérlek. – vékony kezeit a combjaimra simítja, mintha direkt ingerelni akarna  – én nem tudok megélni alfa nélkül… Toshi… a-az otthonból a gondozóm túl messze van… kérlek… akármit megteszek!

Na, most meg még bõg is! Király! Komolyan, ez olyan, mint egy vicc! Nincsenek állati ösztönei, nem veszi észre, hogy elkapják, hagyja magát Brazíliáig szállítani egy dobozban és mikor kiengedik, megöli a bajnokomat, most meg itt nyöszörög, mint egy kivert kutya és hülyeségeket beszél.

A párducom is ideges, felborzolja az ösztöneit ez a kölyök, mert úgy viselkedik, mint egy nõstény, de mégsem az. Felmordulva ragadom meg a tarkóján csüngõ szakadt anyagon keresztül, nem tudom mit akarok vele, de nem fogom pátyolgatni. Mi vagyok én?

Azt várná a párduc, hogy a fenyegetõ légkörtõl majd felszínre tör benne a kurva erõs, életösztön erre mit csinál? Teljesen ellazul a szorításomban, behódolva az erõmnek hagyná, hogy bármit megtegyek vele. Akármit.

Elvigyorodom, ahogy végigmérem, de mikor a könnyes arcára esik a tekintetem fintorogva elengedem. Nem. Túl sok lenne vele a meló.

- Sajnálom kutyuska, nem vagyok a gondozód. Nekem te senkim nem vagy. Most pedig addig lépj le, míg szép szóval kérem. Takarodj!

Ott hagyom, remélem eltakarodik, mert én nem fogom pesztrálni. A szomszéd szobába megyek ahová reggel bezártam a kiscicámat, aki most is ott ül a széken ahol hagytam. Megmondtam, hogy nem szökhet el, mert ha elkapom nem csak én, de az összes emberem úgy megkeféli, hogy nem kel föl egy hétig. Úgy tûnik neki elég vagyok én is.

- Gyere ide picinyem, haza megyünk! – szólok rá, mire ijedt tekintettel bár, de odajön hozzám.

A derekára markolok, amit engedelmesen hagy is és a kocsimhoz megyünk, ami a privát parkolómban áll. Egy kis száguldás még belefér a mai nap…

***

Otthon egy egész szintnyi sportkocsi közé állítom be a kedvencemet is, majd kikanalazva a remegõ fiút felmegyünk az emeletre.

Az a Ryuu nevû kisfarkas a parkolóig követetett, még láttam mielõtt elindultam, de aztán eltûnt a szaga. Nagyon remélem, hogy elkotródik onnan, mert ha bajt csinál kinyírom, akár vérállat, akár nem. Amilyen szánalmas, lehet hogy még egy ember is kinyírná, de mindegy. Most van sokkal fontosabb és sokkal élvezetesebb dolgom is. A szar nap után legalább egy valami legyen jó és az megdugni ezt a bogárkát, aki már megint potyogtassa a könnyet.

Basszus ezek mind csak bõgni tudnak?!

- Hagyd abba kiscicám, tudod, hogy ezzel nem mégy semmire. Úgy is megduglak és csak rajtad múlik, hogy élvezed, vagy fájni fog.

- Kérlel… ne tedd ezt velem megint. – nyöszörög – Reggel… reggel is csináltad és már nagyon fáj… kérlek… könyörgöm…

Még tetszeni is, hogy könyörög. És lehet, hogy meg is szánnám, ha nem izgatott volna fel. A szexi hosszú tincsek, amik a törékeny vállakra omlanak túl jól állnak neki és túl csábítóan hatnak rám. Ugyanakkor már elegem van az állandó nyafogásából. Utálom, ha ezt kell hallgatnom szex közben.

- Bocs cicus, de nekem most kellesz. – vigyorogva elé állok és egyszerûen eltépem a rajta lévõ bõ pólót és a rövidnadrágot, majd az ágyra teperve rá vetem magam a finom bõrére.

- Hagyd abba… ez fáj… ne… - nyöszörgi, ahogy a nyakát harapdálom, ami a párducom legkedveltebb része, de a nyavalygással csak feldühít és agresszívebb leszek. Még a normálisnál is agresszívabb.

Morogva lehúzom magamról a felsõt és éppen nekilátnék a nadrágomnak is, mikor farkas vonyítás üti meg a fülem. Azonnal az ablakhoz ugrom, ahonnan látom, hogy az-az idióta kölyök farkassá változva vonyít a kapu mellett, ahol bármelyik autókázó megláthatja. Az ostoba…

Mérgemben kiütöm az ablakot és egyenesen a kertbe ugrom, majd át a kerítésen ahol már lát. A szemeibe nézve rögtön látom a meghunyászkodást is és a lábait maga alá hajlítva lekushad a földre.

- Mi a fasznak cseszel fel, ha most meg rögtön be vagy tojva?! – kiáltok rá, de mint aki nem érti, csak néz tovább.

Az idióta! Szét kellene szaggatnom és elásni valahol! Azt érdemelné, ha volt olyan ostoba, hogy kövessen és még az ablakomat meg az estémet is tönkrebaszta.

- A picsába ezzel az egésszel! – megragadom a tarkójánál a szõrét és egészen a szobámig kénytelen vagyok vonszolni, mint valami idióta kutyát, mert az istennek sem mozdítaná meg a lábát, csak nyûszög egész végig. Fent egy jó erõset ütök a tarkójára, mire eszméletlenül zuhan a földre és alig pár másodperc múlva könnyedén visszaváltozik az emberi alakjába. Az a kis kurva meg sivalkodik, mintha nyúznák, de le se szarom, inkább a farkassal foglalkozom.

Az átváltozás miért ment neki olyan ramatyul? Mint aki küzdött ellene…

A testére nézve még nekem is felszalad a szemöldököm, majd rögtön utána homlokráncolásba megy át. Hogy a faszba néz ez ki?

Az egész testét a nyakáig vékony fehér hegek borítják, amik csak egy picikét térnek el a bõre árnyalattól, de attól még ott vannak. De hogy lehetnek még ott? Eleve nem lett volna szabad behegednie, mint az embereknek, hanem el kellett volna tûnnie. Leguggolok mellé és végigsimítok az egyik combján, az ujjaim alatt mintha apró göröngyök lennének. Fogalmam sincs mi a szart csinált magával és fõleg, hogy miért nem gyógyulnak be.

A hátára gördítem, hogy alaposabban szemügyre vegyem a kicsikét és bár a hegek mindenütt ott vannak, nem is olyan rossz. Finomnak tûnõ fehér bõr, vékony test és hosszú combok. A fehér haja éppen izgatóan súrolja a vállát, bár az alja elég egyenetlen. Az ajkai pedig szexi harapnivaló kis húsocskák…

Vigyorogva simítok végig a testén, miközben azon gondolkodom mihez is kezdjek vele. Ezt viszont még ráérek eldönteni ha felébredt. Rádobom a paplant az ágyról, hogy ne legyen túl nagy a kísértés, bár a másik kis dög már így is felizgatott.

Az idegesítõ kiabálás nem marad abba az ágy felõl, de amikor megindul a lépcsõ felé betelik a pohár. Elkapom és a szekrénybõl elõszedett kötelekkel összekötözöm és a kanapéra dobom. Elegem volt belõle. Majd eltûntetem, de elõbb…

Gyorsan összeseprem az üvegszilánkokat, rühellek takarítani és nem is szoktam, de ilyenkor már nem jár a bejárónõ szóval muszáj. Amint végzek ledobom magam a nyöszörgõ kiscica mellé, aki nemsokára elhagyja az élõk sorát és lassan cirógatni kezdem a bõrét, arcát, haját, míg õ meredten figyeli Ryuut. Hát igen… nem semmi egy embernek átváltozás közben látni valakit. Nem sokáig ülök egyhelyben, helyette inkább járkálni kezdek, majd az ablakom bámulok kifelé, míg mocorgás nem hallok. Pár perc telik csak el mikor nyöszörögve ébredezni kezd. Halvány élveteg mosollyal figyelem, ahogy hosszú sápadt ujjait a szõnyegbe mélyeszti épp úgy, mintha gyönyörében a lepedõt markolná. Wrrr…

A fiú felnyög ijedtében mire a kisfarkas szemei is kipattannak és felülve megszeppenten néz körbe.

Rám pillant és ijedt nyöszörgést hallatva húzza följebb a paplant, aminek kurvára semmi értelme hisz már mindent láttam belõle. A megkötözött fiúra néz, aki igyekszik beleépülni a bútorba, hogy minél távolabb legyen a szerinte szörnyeteg embertõl.

- Nem hiszem el, hogy voltál olyan pofátlan, hogy el gyere ide és farkas alakban nekiállj vonyítgatni, úgy kellett felrángatnom ide téged mintha csak a kutyám lennél. – fura, de tényleg úgy viselkedett, mint egy kutya – Ugye nem kezded el a kibaszott némaságot megint? – mordulok rá, mikor nem válaszol.

- M-mit mondhatnék? – nyögi ki nagy nehezem, de nem néz rám - Nem direkt változtam át…

Sajnos… - Azt rögtön gondoltam, tudom jól, hogy amilyen korcs vagy még irányítani se tudod az átváltozásaidat. – egyáltalán, hogy születhetett ilyen szerencsétlennek?

Megint teljes kussban van és a szõnyeget bámulja, mintha baromi érdekes lenne.

- Na, ne szívd annyira mellre kutyuska, azért az becsülendõ, hogy az orrod valamennyire mûködik. – nem hittem volna, hogy követ majd, és nyilván szag alapján tette.

Rám pillant azokkal a nagy szemekkel, de még mindig kussban van.

- Ryuu, ne játszd már azt a kurva némát! Nem csend királyt játszunk bassza meg! – ledõlök a fiú mellé és a haját birizgálom, hogy lenyugodjak kicsit. Ha felcsesz, szétszedem.

- Mondtam már… nem tudom… nem tudom

- Mit nem tudsz? – se nem agy halott, se nem gyerek. Tud gondolkodni.

- Hogy hogyan juthatnék haza. – suttogja remegõ hangon, mintha nem is farkas, hanem egy ijedt kis nyuszi lenne – Caino… akármit megteszek csak segíts…

Nyüszít, mint lenn a kapunál, kérlelõ szemecskékkel bámul és ha nem lennék olyan amilyen, lehet, hogy kurvára meghatódnék, de jelenleg csak egy szó fog meg igazán. Akármit…

Vigyorogva nézem a fehér paplant szorongató ujjait, majd a mellettem remegõ kis kurvát.

Miért is ne? Kapok egy farkast, aki csak az enyém, nem keresi senki, nem kell senkinek és akármit megtesz nekem.

- Hát kutyuska… ha már úgy is tönkre vágtad az estém, és ez a picsogó kis kurva amúgy is kezdett már idegesíteni. Tépd szét és még meggondolom, hogy segítek-e vagy sem. – lássuk mennyire tökös, ha eszénél van. Ha nem teszi meg, mehet ahová akar, nincs szükségem haszontalanokra.

A kicsike elkerekedett szemekkel pillant mellém, nyilván a meztelen fiút nézi, majd nagyot nyel és félve rám pillant.

- Ugye csak tréfálsz? – kérdezi halkan.

Elvigyorodom a kérlelõ szemeken, de nem hat meg. – Úgy nézek én ki, mint egy kibaszott mókamester? – megrázza a fejét – Akkor jó. Jó étvágyat hozzá!

Élvezettel nézem, ahogy vívódik, nem tudja, hogy mit tegyen a kicsike, de ha még erre sem képes, akkor menjen a fenébe.

- Én… én nem akarom. Kérlek… nem engedhetnénk el inkább?

- Jól figyelj picinyem! Hallottad már azt a kifejezést, hogy farkastörvény? – kérdezem komoly arccal.

- Nem. – motyogja a nyöszörgõ fiút figyelve.

- Azt jelenti az erõsebb marad életben, a gyenge pedig elpusztul. Akár tetszik akár nem ilyen világban élünk. Szóval megeszed vagy megölöd ezt a ribancot, aki úgy sem jutna ki még az utcából sem egyedül… - amilyen finom falat ismét elkapnák - … vagy most rögtön elhúzod innen a csíkot és én szaggatom szét. Mi legyen?

A fiú mellettem még erõsebb remegésbe kezd, de én csak nyugodta cirógatom a haját, míg Ryuu döntésére várok, de nincs túl sok türelmem a néma játékhoz.

- Ryuu!

- Nem akarom megölni… bármi mást megteszem, de kérlek… - nyöszörgi, mint egy szánalmas kis lény.

Elegem van. – Oké, akkor segítek egy kicsit dönteni.

Megdermedve figyeli, ahogy kieresztem a karmaim és végighúzom a visongó fiú karján, míg a piros, édes illatú vére meg nem festi a bõrét.

Közben végig Ryuut figyelem, hogy hogyan reagál, de szinte rögtön izzani kezdenek a szemei, majd hangosan lihegve és nyöszörögve elkezd átalakulni. Na, azért.

Bár ez sem sima ügy, mert megint olyan mintha küzdene ellene és nem is alakul át teljesen. Lelököm a fiút a padlóra õ pedig azonnal rávetni magát, elõször a nyakát roppantja el így megszûnik az idegesítõ nyivákolás, majd állati fogaival és karmival szabdalni kezdi a húst, míg a csontokról meg nem ette a nagy részüket. A fiúból alig marad valami, a fehér szõnyegem egy merõ vér, de nem érdekel. Úgy tûnik végzett, de elég furán néz, mintha nem lenne tudatánál, majd egy perc múlva egyszerûen oldalra dõl és nem mozdul.

Mi a francért ájuldozik folyton? Akármikor átalakul ez lesz a vége! Kezd idegesíteni… és most egyébként is elég sok meló elé nézek, mert a vért és a hulla maradékát nem hagyhatom a bejárónõre. Elhúzom a szám és felállok a kanapéról, még jó, hogy bõrbõl van így meg lehet tisztítani, de a szõnyeggel már nem ez a helyzet, de elõször is… Felkapom az ismét meztelenül heverõ farkast és a fürdõszobába viszem, ahol beleteszem a nagy háromszög alakú jakuzzi kádba. Itt legalább nem koszol össze semmit, míg én végzek…

***

Pár órával késõbb már sötét van, a hold még csak félig van kikerekedve, de már most is elég fényesen világít. Az nappaliból nyíló erkélyen állva szívok egy jóféle kubai szivart, kell is végre a lazítás, mert ilyen szar napom már régen volt mint most.

Tisztán hallottam mikor felébredt, de ahogy a nevemen hívott csak odakiabáltam, hogy fürödjön meg.

Most pedig hallom a felém közeledõ csupasz talpak lépteit és meg is jelenik a kisfarkas. A korlátnak dõlve nézek végig rajta, ahogy tétován áll elõttem az egyik sötétkék fürdõköpenyemben.

- Jól laktál picinyem? – kifújom a füstöt és beszívom az éjszaka illatát, míg várom a választ.

- Akkor… veled maradhatok? – kérdezi halkan.

- Maradhatsz. – remélem nem bánom meg. Majd meglátjuk miben lesz a hasznomra… és az élvezetemre.

- Köszönöm. – suttogja rám nézve, majd körbekémlel – Kijöhetek?

- Nem a dajkát vagyok, vagy mi a franc. Ha akarsz, kijössz. – az kéne még, hogy minden nyavalyás lépésnél engedélyt kérjen.

Bólint, majd kijön és körbejár a korlát mellett, az egyik helyen mélyen kihajol, mintha valami érdekeset látna. Van lent egy szökõkutas kert, már akkor is volt mikor megettem ezt a bazi nagy kecót.

- Látsz a sötétben? – kérdezem, mert arrafelé is néz.

- I-igen. – gyorsan visszahajol, mintha valami rosszat csinált volna.

Atyám, mint aki zárdából jött! Sok melóm lesz vele, ha azt akarom hasznomra legyen.

- Te is látsz ugye?

- Minden vérállat lát, ez az alap. – asszem most elég fáradt vagyok a kérdéseihez – Mi van a szaglásoddal meg a fürgeséggel?

- A szaglásom jó. Éreztem az úton az illatodat, így tudtalak követni. – mondja kicsit mintha lelkesebb lenne, nem mintha a szaglás és a követés nagy dolog lenne. – A fürgeség… nem tudom…

- Ne gyere megint ezzel a dumával! – morgom elégedetlenül – Hogy lehet az, hogy valamit nem tudsz, ha egyszer veled történik?

Remegve hátrébb húzódik a velem szemben lévõ korlátig, de ezúttal nem hagyom menekülni. Lassan utána lépek, mint egy ragadozó, aki becserkészi az áldozatát, de ma még nem lesz az én kis áldozatom. A kurva takarítás elvette a kedvem. Talán majd holnap.

Lassan elé sétálok, míg csak egy lépés választ el a remegõ kis alaktól, érdeklõdve figyelem a reakcióit, de sokat nem értek. Nem is értem ezt a kölyköt, mintha minden mozdulattól tartana és mindent kielemezne. Rohadt idegesítõ, hogy alig jön belõle szó.

Nem nyúlok hozzá csak megállok elõtte és nézem a szemeit, ahogy rám bámul és úgy szorongatja a korlátot, mintha minden vágyam lenne kidobni.

- Ha vannak még ostoba kérdéseid, most tedd fel, mert elég fáradt vagyok, hogy ne húzz fel. – suttogom neki.

Olyan arcot vág, mintha nem tudná komolyan gondolom-e, de mit mondjak a jó szivar még engem is lenyugtat. Felhúzom a szemöldököm mikor nem szólal meg és lehajtja a fejét.

- Oké, akkor megyek aludni…

- Várj! – kiált, ahogy elfordulnék – Mikor kérdezted, hogy mennyi idõs vagyok a személyimen és… mondtál még valamit. Az mit jelent?

Ja. Jól tettem, hogy elszívtam a szivart, mert máskép tuti felhúzna ezzel a hülye kérdéssel. De legyen neki gyereknap, ha már megszabadított a picsogó kurvámtól.

- Kronológiailag? – biccent - Hogy a francba nem tanítottak meg neked ilyesmit? Azt jelenti, hogy valójában, születésednél fogva mennyi idõs vagy. Eljutott?

- Értem… azt hiszem. De én tényleg huszonegy éves vagyok. – mondja, majd rám sandít – Te… te hány éves vagy?

Kuncogva fogom meg a hideg fémkorlátot a teste mellett, nevetséges ez az egész helyzet. Basszus, tisztára mintha randira mennénk és ismerkednénk. Lehet, hogy holnapra rohadtul megbánom, hogy nem zavartam el a francba, de most már mindegy.

- Mennyinek tûnök picinyem? – bár még én sem tudom pontosan mennyi lehetek, de leszarom.

- Nem tudom.

- Használd a fejed, mert lassan azt fogom hinni direkt csinálod, hogy felhúzz.  – morgom a fülébe és közben magamba szívom az illatát.

- Én nem szándékosan… ha-harminc éves? – kérdezi az arcomat figyelve.

- Hm… harminckettõ áll a személyimen, de kronológiailag százötvenöt éves vagyok. – arról nem kell tudnia, hogy ez nem pontos szám, de a lényeg a lényeg.

Elkerekednek a szemei, a pupillái sárgás fényét megtöri a hold ragyogása, de az arcán tükrözõdõ meglepetésre rossz érzésem lesz.

- Mondd, hogy legalább azt tudod, hogy nem öregszel és nem is múlsz ki?! – ha még ezt sem tudja én kidobom a ház elé és vigye akinek kell.

- Tudom, hogy nem tudok meghalni, de még sosem találkoztam senkivel aki ennyi idõs lenne. – mintha valami csoda lenne – Biztos sok mindent láttál és nagyon sokat tudsz is.

- Nem vagyok egy kurva lexikon, hogy mindent megjegyezzek, de ragadt rám egy-két dolog. – ellököm magam a korláttól is a hamutartóban elnyomom a szivart, ami már leégett a kezemben. – Most viszont én kérdeznék még valamit. Mi a francot csináltál magaddal? Olyan a bõröd mintha egy ezüstrepesz bombát robbantottak volna melletted.

Nem mintha zavarna annyira, hogy ne nyúljak hozzá, mert így is finom falatnak ígérkezik, de azért érdekelne mi a fene volt.

Ezernyi fontos kérdésem lenne, de én mégis a kevésbé fontossal kezdem… tudnom kell mi õ. A saját kíváncsiságom gyõzedelmeskedik a józan eszem felett, szép.

-Mi vagy te?

De erre csak meglepõdötten néz rám mintha, olyan egyértelmû lenne a válasz.

-Nem tudod?

-Olyan macskás, de nem tudom pontosan, hogy milyen. – hogy is tudnám, macskát is csak Tvben láttam mióta az otthonba élek. Milyen más macskák lennének azon kívül, hogy cica? De az olyan hülyén hangzana, hogy vérmacska…

-Vérpárduc vagyok. – oh… így máris más a helyzet. – És ha már itt tartunk, engem is érdekelne, hogy mi a francot keres egy ezüstfarkas Rióban?

Rió? Az összes földrajzi tudásomat be kell vetnem ahhoz, hogy megállapítsam, hogy bizony nem Kanadában vagyok már. Hogy kerültem ide, és meddig lehettem kiütve?

-Rióban? Braziliában vagyunk? – émelyegni kezdek, de nem az otthon távolsága miatt…

-Ja. De most köhögd ki végre a választ, hogy honnan a francból jöttél? – érzem rajta, hogy kezdi elveszteni a türelmét, de amúgy is fejletlen érzékeim csak még jobban eltompulnak. Ég bennem a vágy…áldozatom vére még mindig rajtam. Szédülök…

-Észak-Kanadából, de nem küldött senki… valaki elkapott, és akkor ébredtem mikor a dobozban voltam. – épp hogy sikerül kinyögnöm a mondatot õ már osztja is a lecseszést nekem.

-Mégis, hogy hagyhattad, hogy bárki ráadásul emberek, elkapjanak. Farkas vagy, ugyanúgy kinyírhattad volna õket és akkor nem az én harcosom lenne most hulla! – ahogy beszél velem dominanciája megint meghunyászkodásra késztet legbelül, mi ez az érzés? Miért viselkedik a testem úgy mintha õ lenne az alfám… nem… nem lehetséges, biztos csak fáradt vagyok.

-Én éppen félig át voltam alakulva és… - mit is csináltam tulajdonképp? Gyilkoltam, kaszaboltam… - e-ettem. Nem figyeltem.

-Akkor meg fõleg nem értem. A farkasod ösztönei jelezték volna azt is, ha egy tetves nyúl fut el mögötted.

Mirõl beszél? Sohase érzek mást csak… éhséget. Mindig, most is, minden egyes percben. Ilyen kifejlettek volnának a vérpárducok? Vagy minden lény érzi? Csak én nem?

-Én nem szoktam ilyesmit érezni… te igen?

A válasz azonnal érkezik, olyan természetesnek veszi, de akkor én miért nem ismerem ezt az érzést? Toshi miért nem tanított meg rá? Vagy miért nem mondta?

-Egy párduc van bennem éles érzékekkel és ösztönnel. – teszi még hozzá. – Melyik klánhoz tartozol?

Klán? Az otthont klánnak nevezhetem? Hisz egy klánban a farkasok összetartanak, legalábbis a sok könyvem szerint amit olvastam… Azt se tudom már mi az igazság. Egyre jobban szédülök…

-Egyedül vagyok… vagyis  egy olyan helyen élek ahol mindenki olyan, mint én. Kérdezhetek még? – kérdésemre feláll és járkálni kezd.

-Mondd!

-Hogy hívnak?

-Caino. Caino Reeves. – vér van rajtam… vajon zokon venné ha én most szépen-lassan lenyalogatnám magamról? Szedd össze magad!

A kérdéseimre koncentrálva szusszanok egyet.

-És te egy olyan klánban élsz? – Milyen lehet egy klánban lenni? Van ott alfa meg minden? De Cainot elnézve, õ lehet ott az alfa, ezzel az erõs kisugárzással nem lenne csoda.

- Nem.

-Akkor egyedül élsz? – kérdezem, mert komolyan kezd érdekelni.

-Hé ez nem vallatás, nem is haverkodunk szóval vegyél vissza. Pár kérdésrõl volt szó, nem arról, hogy családfát kapsz tõlem. – Igaza van… készségesen válaszolt a kérdéseimre és én… túlzásba estem. Szavai a fejemben zúgnak miközben a szakadt pólómon figyelem a vörös cseppeket.

-Hány éves vagy?- kérdezi végül.

-Huszonegy.

-Kronológiailag vagy ez áll a személyin? – krono mi? Megáll elõttem és kénytelen vagyok felnézni rá. Kimondani nem tudom… - Most meg mit bámulsz?

-Huszonegy vagyok, ez áll a személyin is, de ennyi vagyok. – tagjaim bizseregni kezdenek, ahogy a vér illata nem hajlandó távozni az orromból. Megõrülök…

-Mi bajod van?

Istenem csak nem változzak át megint, hány ingerem van… akarom a vért… vért..húst.

-A vér… zavar az illata. – a szemeim égni kezdenek ahogy érzem, hogy a farkas szemeivé változnak a sajátjaim… kérlek ne… csak most ne.

Ujjak a nyakamon, és a sárga szempár egyenesen az enyémbe fúródik. Szétjár a dominanciája, az ereje… úgy remegek mint egy kocsonya.

Hat rám… lenyugtat. Ahogy elenged szavai jeges vízként érnek.

-Most mehetsz! Azt ajánlom húzz vissza oda ahonnan jöttél, mert nem húzod sokáig egyedül.

Már indulna kifele de én elé ugrom és letérdelek.

-Kérlek… é-én nem tudom hova mehetnék, ne… ne dobj ki… - hangom kezd elmenni, túl sok volt ma már a beszélésbõl…

-Takarodj az utamból! – megremegve nézek a szemeibe, nem hagyhatom. De túl erõsen hat rám.

-Kérlek.- berekedve támaszkodom a combjaira. – én nem tudok megélni alfa nélkül… Toshi… a-az otthonból a gondozom túl messze van… kérlek… akármit megteszek. – a könnycsatornáim megtelnek, ahogy saját szavaim saját magamra hatnak. Amilyen szánalmas látvány lehetek szakadtan, véresen, berekedve annyira ér kés döfésként az igazság. Egyedül vagyok Braziliában… Morranva egyet fogja meg a grabancom és épp kicsorduló könnyeim abban a minutumban megállnak. Megmerevedek, majd ellazulok, akármit tehetne most velem, és ezt érzi is. De mintha az egész csak egy kísérlet lett volna, elenged. Hitetlenül néz rám, majd egy gonosz vigyorral szája sarkában ellép mellettem.

-Sajnálom kutyuska, nem vagyok a gondozód. Nekem te senkim nem vagy. Most pedig addig lépj le míg szép szóval kérem. Takarodj!

Kidobott. De mit is vártam tulajdonképpen? Hogy majd befogad, mint Toshi? Kár lenne hazudni magamnak, pontosan ezt vártam, mert ezt láttam anno Toshitól is. Az a legszebb az egészben, hogy ezalatt a rövid idõ alatt amit Caino mellett töltöttem többet megtudtam a saját fajomról mint Toshitól ezalatt a tíz év alatt.

Talán így jöhetett, azaz ötlet is, hogy kövessem Cainot a lakhelyére. Észrevett, tudom. Mielõtt még az autójával elhajtott volna látta egy tükörbõl, hogy õt figyelem. Talán azt is tudja, hogy követtem a szagnyomokat. Ennyit még én is tudok.

Viszont ült mellette valaki, egy fiú. Õ is vérpárduc lenne?

A loholásból végre megállok, mikor a szagnyomot újra erõsen érezni kezdem. Egy nagyon nagy ház mellett állok, a legfurcsább az egészben, hogy nagyon hosszú… vagy félórát futottam a lebetonozott úton és ez az egy ház végig ott volt az út mellett és emellé még vagy 3 emelet magas. Viszont nagyon szép, sohase láttam ilyet. Kis idõközönként volt pár nagy kapu kisebb, bejáratnak tûnõ ajtók mellett és amikor pont kinyílt az egyik láttam, hogy levezetett valahová, épp egy autó jött ki belõle. Azt hiszem ezt hívják garázsnak. Nem tudom. De nem ezért jöttem ide. A szag alapján Caino lakása a legtetején van. Most hogyan tovább? Kicsit még sétálok tovább hátha vége lesz ennek a háznak. Végül találok egy kis utcát ami bevezet ennek az óriási épületnek a belsejébe, olyan mint egy zsákutca, amilyen a mesékben szokott lenni. Megkeresem a helyet ahol az õ lakása van valószínûleg, és mivel már eléggé besötétedett megállok, és a harmadikon lévõ szobát bámulom ahol ég a villany. Hallásom nem annyira jó, mint a szaglásom, de tisztán hallom, hogy valaki nyöszörög majd kérlelõ szavakat is hallani vélek. De persze a legfontosabb az, hogy az õ hangját is meghallottam. Még így is, innen is érzem a dominanciáját.

A már-már síró, könyörgõ hangok megmozdítanak bennem valamit, összeesem a földön és egy szétszóródott üvegszilánk a tenyerembe vág. Vérezni is kezd azonnal, és hiába gyógyul be hamar, a vér szaga, még a saját véremnek a szaga is beindít. Hangos, farkasszerû vonyítás tör elõ belõlem és egyenesen Caino ablaka felé célozom hangomat. Gerinc roppan, nyúlik, emberi bõr, ruha szakad és bunda növekszik.

***

Nyöszörögve ébredek fel és egy fehér szõrös szõnyegen találom magam. Tenyeremet bele fúrom a puhaságba és élvezném a nyugodtságot, szívesen vissza is aludnék, de egy halk nyögés felkelti a figyelmem. Felülve veszem észre, hogy csak egy paplan van rám terítve és egyébként meztelen vagyok, az átváltozás ártalma…

Oldalra pillantok, én is nyögök egyet, de én ijedtemben. A srác viszont már kínjában teszi ezt. A kanapén van kifeküdve, karja-lába összekötözve, szája betömve. Örökké tudnám bámulni szerencsétlent, de egy férfias dörmögés megzavar és ahogy eszembe jut, hogy meztelen vagyok rögtön a rám dobott paplanba bugyolálom magam, ahogy még épphogy meglátom lábaimon a hegeket émelyegni kezd a gyomrom. Undorító.

-Nem hiszem el, hogy voltál olyan pofátlan, hogy el gyere ide és farkas alakban nekiállj vonyítgatni, úgy kellett felrángatnom ide téged mintha csak a kutyám lennél. – nem ideges, már… inkább csak szórakozott. – Ugye nem kezded el a kibaszott némaságot megint? – dörren rám

-M-mit mondhatnék? – nyögöm és lesütöm a szemeimet.- Nem direkt változtam át…-suttogom

-Azt rögtön gondoltam, tudom jól hogy amilyen korcs vagy még irányítani se tudod az átváltozásaidat.

A szõnyeget vizsgálgatom, jogosak a szavai…

-Na ne szívd annyira mellre kutyuska, azért az becsülendõ, hogy az orrod valamennyire mûködik.

Most mit kéne mondanom? Kezdjek el könyörögni?

-Ryuu, ne játszd már azt a kurva némát. Nem csend királyt játszunk bassza meg. – levetõdik a megkötözött srác mellé és a hajába borzol, de szerencsétlen csak összerezzen és látványosan remegni kezd.

-Mondtam már… nem tudom… nem tudom

-Mit nem tudsz? –tovább birizgálja a fiú tincseit, szavai élesen hangzanak a fülemben.

-Hogy hogyan juthatnék haza. – csak suttogni tudok, és ha rendesen is tudnék beszélni akkor se mernék hangosabban megszólalni. – Caino… akármit megteszek csak segíts… - csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy az utolsó szavam csak valami nyüsszenésnek hangzik és az elõttem terpeszkedõ férfi erre csak önelégülten elvigyorodik.

-Hát kutyuska… ha már úgy is tönkre vágtad az estém, és ez a picsogó kis kurva amúgy is kezdett már idegesíteni. Tépd szét és még meggondolom, hogy segítek-e vagy sem.

Szemeim elkerekednek, hát még a srácnak, könnyei patakokban kezdenek folyni. Nagyon remélem, hogy csak poénkodik…

Az üzlet egész jól megy mikor senki nem basz el semmit. Egy két meccs, pár jó fogadás és a bukmékernél annyi lóvé lesz, hogy még egyszer kiperkálhatnám a Bugatti veyronomat, ami nem kis pénz.

A tömeg õrjöngése, mikor az aktuális ketrecbajnok a rácsokhoz csapja az ellenfelét beteríti az egész raktárhelyiséget. Talán még ki is hallatszik, de a környéken csak lepukkant bódéházak vannak, a zsaruk pedig messzire elkerülik ezt a helyet, ha nem akarják egy víznyelõben végezni. Õrült ordítás harsan, csont reccsenése, a látványosan nyílt törés vérrel áztatja el a mocskos szürke padlót. A vadállat bennem felütötte a fejét a fémes aromára, de aztán nyugodt elégedettséggel kushad tovább, hisz nemrég megkapta amit akart.

A vér látványára a tömeg is felbolydul, mint a bikák a vörös posztóra

A ketrecben visongó ember már nem bírja sokáig, ahogy a bõrébõl kiálló csontot nézi, hirtelen megbillen és ájultan hanyatlik a betonra.

- Ez sem bírta sokáig. – morgom magamban, majd a bukmékerhez megyek, aki vigyorogva közli, hogy van kereset. Frankó.

A múlt hónapban annyi lóvét szedtem össze, hogy ha ember lennék nyugdíjas koromig kitartana, de mivel már jóval túlléptem azt a kort inkább csinálom, amihez kedve tartja.

Cortez, az ideiglenes bajnokunk megkapja a pénzét, amiért ismét nyert, bár korántsem annyit amennyit megér nekem, de az üzlet az üzlet.

Az emberek lassan eltûnnek, nem marad itt más csak az az öt fazon akik nekem melóznak és hozzák az árut. Azt hiszem szükség is lesz ismét újakra, mert a legutóbbi raktárból mindenki lesérült vagy kimúlt. Ráadásul egy másik üzletfelem is jelezte, hogy kellene neki tíz lány, lehetõleg élve. Nos, rajtam ne múljon.

- Alton! Szerdára szerezz be legalább tíz férfit, had menjen a biznisz. A Stricinek meg lányok kellenek. – ha összekaparják õket valahonnan nekem az is megteszi.

- Milyenek fõnök?

- Teljesen mindegy, csak éljenek. Szólj Fuentesnek is, hogy nézzen szét a határon, hogy nincsenek-e illegális bevándorlók. – azokat a legkönnyebb elrabolni, mert senki nem fogja õket keresni Amerikában.

- Rendben fõnök, a kölyökkel mi legyen?

Ja, igen. Róla meg is feledkeztem. Odaegyek az ájult emberhez, a vér erõs illata felkavar, de nem lesz semmi baj. A vadállat tökéletesen az uralmam alatt van, õ is megkapja amit akar és én is.

- Ezzel a karral legalább két hónapig nem érünk semmit. – kárba veszett áru – Dobjátok ki valahol, már haszontalan.

Elhúzom a szám, majd nem is foglalkozom többet ezzel. A bukméker irodája felé megyek ahol Manulo már javában számolja a pénzt. Sosem bíztam benne, de miután egyszer megpróbált meglopni és eltörtem mindkét kezét sokkal hûségesebb. Fõleg mióta tudja, hogy nem vagyok ember. Egy közel százötven kilós párductól bárki berezelne…

- Mennyi? – kérdezem a csinos fekete aktatáskát nézve.

- Eddig majdnem félmillió dollár, de még számolok.

- Az nem is rossz, bár volt már jobb is. – elõveszek egy fûszeres kubai szivart és rágyújtok, mindig jól esik meló után ellazulni.

- És… öhm fõnök?

- Mi van? – morgom, sûrû füstöt kifújva. Ez nagyon frankó.

- Itt van az is, amit kért. – mutat egy innen nyíló ajtó felé. – Hosszú barna hajú és nem nyúlt hozzá senki.

Elégedetten biccentek, majd kieresztve az érzékeim a levegõbe szimatolok. Az illattól felmordulva kelek fel a helyemrõl, a fiú minden porcikáját átjárja a félelem csípõs illata, de elvegyül az õ enyhe citrusos illatával.

- Honnan szedtétek?

- Ne-nem tudom fõnök… európai.

Elégedett mosollyal elszívom a szivart és megvárom míg Manulo befejezi a pénz számolását, az izgatott várakozás végigborzongatja a testem, hisz mindig is szerettem a finom falatokat.

Amint kész van lezárom a számzáras táskát, majd kifizetem a bukmékert is és végre megszabadulhatom a sunyi pofájától.

Nyugodtan elszívom a szivart, majd a végét a hamutartóban dobon és a táskával együtt az ajtóhoz lépek. Mögötte egy megkötözött fiú ül könnyes szemekkel, szép barna tincsekkel.

Kurva izgató így megkötözve, de kár, hogy van rajta ruha. Viszont már nem sokáig…

***

Egy héttel késõbb, újra szerda este és újra itt az idõ egy jó kis harchoz. Az embereim összeszedtek egy tucat fiút, elmondásuk szerint akadt egy új beszállítónk, aki jutányos áron adta el õket. A lányok már úton vannak a Stricihez, Cortez már a ketrecben várja a ma esti áldozatát. A bukmékernél már zajlanak a fogadások és elég nagy a hajtás, mert Alton szerint találtak egy indonéz pasast, aki egész szép darab és igaz is volt.

Mikor behozták, már engem is ingerelt a visítás, olyan hangos volt, de le van szarva, a lényeg, hogy ma este jó sokat fogok szakítani. Ha hazaérek pedig megünneplem ezt a kis házi kedvencemmel, akit úgy döntöttem megtartok egy idõre. Nem volt rossz a kicsike bár elõször még nem nagyon tetszett neki a helyzet és mindenáron meg akart fékezne, de mivel rájött, hogy annak a hajtogatásával, hogy õ nem nõ, hanem fiú nem ért el semmit, végül zokogva hagyta magát. Most már nem bõg és a fenyegetéseknek hála nem kell hajkurásznom, mert nem próbál lelépni. Okos kiscica és ezért jutalmul nem bántottam. Még.

A ketrecbõl felhangzanak az elsõ sikolyok, vigyorogva figyelem Cortezt, ahogy egy egyszerû mozdulattal letépi az indonéz fülét, majd a nyakát megcsavarva a szájába nyomja a saját testrészét. Óh igen… még egy kicsit. Manulo már így sem gyõzi kötni a fogadásokat, mert azért az indonézre is tettek, elég nagy darab fickó.

A küzdelem végén kiütéses gyõzelem. Az indonézt helyre kell pofozni és jövõ éten is lehet még használni, fül ide vagy oda.

Intek Vincentek, hogy hozhatja a következõt, és meg is érkezik egy… ládában? Ez az új ember hobbija vagy mi a franc? Bedobozolja az árut?

Amint azonban az illata elér hozzám, ráncba szalad a homlokom és feszülten figyelni kezdem, mivel ez az illat egy régen nem érzett fajra jellemzõ. Farkasokra.

Brazíliában nem élnek ilyen klánok, mert nehéz lenne elvegyülni egy ezüstfarkasnak az õserdõkben, de attól még máshol jó sok van belõlük. De még is hogy a faszba kerül ide egy, és hogy a faszba tudták dobozba rakni?!

Alton kiborítja és leszedi róla a kötelet, de az illatán túl már a külseje is elég bizonyíték. Kibaszottul fehér haja van! Hogy lehettek ekkora idióták!?

Az emberek õrjöngeni kezdenek szinte megvadulnak, hisz ha csak a külsõt néznénk nyilván az lenne a vége, hogy agyonütik, azzal a csontos alkatával nem sokáig húzná. De ez nem ember és egy nem emberi lényt rohadtul nem kéne ketrecbe zárni, mert attól megvadul.

Felém fordítja a fejét, éles szemeimmel a távolság ellenére is tisztán látom, hogy a vérállatokra jellemzõ sárgás írisze van. Picsába!

El kell tüntetni onnan minél elõbb, de már lehet, hogy késõ. Bedobják a ketrecbe, de ekkor már a tömegen keresztül törve sietek a ketrec felé, majdnem a felénél járok mikor meghallom a benne lévõ állat üvöltését és már tudom, hogy cseszhetem!

A ketrechez érve látom, hogy éppen átalakuló félben van, a gerince meghajlott az ujjain karmok nõttek a fogai megnyúltak…

- Alton! Hogy a büdös picsában szedtél össze egy kibaszott farkast! Nem megmondtam, hogy ellenõrizd õket?! Csak bele kellet volna nézni a szemeibe te idióta!

Nem várom meg a válaszát, mert a félig átalakult farkas Cortezre veti magát, karmaival és fogaival tépi a húsát, pár másodperc múlva már egy összeszabdalt torzó mire sikerül lerángatnom róla és erõsen, dominánsan a nyakára fogok és annál fogva lenyomom a földre.

A közönség sikoltozva rohan kifelé, de most kurvára van nagyobb gondom is: ez a veszett dög kinyírta a legjobb harcosomat, a fogadások elvesztek, vagyis a mai nap egy nagyon nagy csõd!

***

A farkas még nincs magánál mikor az irodámba viszem és ledobom az egyik kanapéra, de rögtön utána dühösen elõkerítem a beszállítókat, akik elmondják, hogy ezt az egyet megvették egy palitól, aki ráadásul nem is csempész.

- Hogy lehettek akkora idióták, hogy akárkitõl átvesztek akármit! Észrevehettétek volna, hogy nem ember! Most meghalt az egyetlen ütõképes harcosunk, ennek nagyon nem fognak örülni. És tudjátok mi a fasz van akkor, ha ennek nem fognak örülni? Az, hogy keresnek másokat és mi meg itt maradunk a szaros bevétel nélkül!

Kellenek a jó harcosok, hogy a pénzes emberek hozzánk járjanak és fogadjanak rájuk! Nem azért jönnek ide, hogy, ne kapjanak semmit és ha azt látják, hogy rossz árut hozatok, akkor csökkenni fognak a megrendelések is.

Még az is lehet, hogy direkt volt. Végül is ha nem csempésztõl szerezték, lehet, hogy valaki tönkre akarja vágni a bizniszemet. Egy olyan aki tud a vérállatokról és szándékosan szerzett be egyet.

Ahhh! Idióta, hülye, ostoba emberek! Legszívesebben midet felszabdalnám egy szálig!

Berontok az irodába, a farkas a kanapén ülve pislog rám, nagy borostyán szemei már nem izzanak úgy, de még mindig látni, hogy nem ember. Ezek az ostobát!

- Ki vagy te? Kitõl jöttél? – nem mindennap adnak el vérállatot. Nem is értem, hogy fogták el.

Ez pedig csak néz, mintha nem is hallana.

- Figyelsz te rám? – kiáltok ingerülten, rohadtul nincs most kedvem ehhez.

- Honnan jöttél? – ért egyáltalán angolul, mert még mindig csak néz rám azokkal a kibaszott ártatlan bárányka szemeivel, de nem nyitná ki a száját!?

- Ide figyelj, nagyon nincs kedvem most szórakozni, kinyírtad az egyik jó bevételt hozó emberemet és ez nem véletlen. Ki küldött? Ki akarja tönkrevágni az üzletet? – csend. – A kurva életbe ne nézz már ilyen bambi szemekkel!

Zakkant ez, vagy mi baja van!? Komolyan mondom ilyen a filmekben van a gyogyósok osztályán. Mintha azt sem realizálná, hogy hol van.

Kifelé indulok, hogy elverjem a port az emberimen, mikor meghallom a suttogásnál is halkabb hangot.

- Ryuu vagyok.

Visszafordulok felé. Haladunk. - Milyen Ryuu?

- Csak simán Ryuu.

Simán Ryuu… oké. Mély levegõ… erõsen végigsimítok a fejemen, majd a feszült görcsben álló nyakamra tapasztom a kezem, hogy higgadtságot erõltessek magamra.

- Jól van, válaszolsz a kérdéseimre? – tudnom kell honnan szalasztották és miért van itt.

- Ha te is az enyémekre…

Nocsak, hirtelen ennyire beszélhetnékje támadt? Elvigyorodom, miközben végigmérem. Végül is nem döglök bele és legalább megtudom mit akar.

- Legyen.

Leülök vele szemben egy fotelbe, kényelmes terpeszben a könyökömet a térdeimre támasztva elõre hajolok. – Szóval?

- Mi vagy te? – kérdezi rám sandítva.

Ráncba szalad a homlokom a kérdésétõl. - Nem tudod? – éreznie kellene

- Olyan macskás, de nem tudom pontosan, hogy milyen.

Meg lehet különböztetni a nagymacskákat is, ha megtanítják neki. – Vérpárduc vagyok. És ha már itt tartunk, engem is érdekelne, hogy mi a francot keres egy ezüstfarkas Rióban?

- Rióban? Brazíliában vagyunk? – kérdezi a meglepetéstõl elkerekedett szemekkel.

- Ja. De most köhögd ki végre a választ, hogy honnan a francból jöttél? – türelmetlenül dobolni kezdek a lábammal, nincs jó napom és ilyenkor még a szokottnál is kevésbé bírom a csesztetést.

- Észak-Kanadából, de nem küldött senki… valaki elkapott, és akkor ébredtem mikor a dobozban voltam. – mondja halkan, elõször kételkedem, de a megérezném, ha hazudna.

A gubanc csak az, hogy minél többet mond annál több kérdésem lesz.

- Mégis, hogy hagyhattad hogy bárki, ráadásul emberek… – szinte köpöm a szót, de akkor is idegesítõk - … elkapjanak. Farkas vagy, ugyanúgy kinyírhattad volna õket és akkor nem az én harcosom lenne most hulla!

Komolyan nem fér a fejembe…

- Én éppen félig át volta alakulva és… e-ettem. Nem figyeltem. – motyogja kicsit sápadtan, ha lehet még ennél is fehérebb.

- Akkor meg fõleg nem értem. A farkasod ösztönei jelezték volna azt is, ha egy tetves nyúl fut el mögötted. – pedig az biztos, hogy farkas. A jellegzetes pézsmaillat árad belõle és láttam a fogait, a karmait is.

Összeráncolja a szemeit, érdeklõdve figyel, mintha én lennék a húsvéti nyuszi. Atyám ez a srác kiakaszt!

- Én nem szoktam ilyesmit érezni… te igen?

- Még szép! – minden alakváltó érez ilyesmit, hogy a fenébe nem tudja ezt?! – Egy párduc van bennem éles érzékekkel és ösztönnel. – válaszolom egyszerûen – Melyik klánhoz tartozol?

Piszkosul nem hiányzik a nyakamra egy farkas razzia, ha keresne kezdik õt.

- Egyedül vagyok… vagyis egy olyan helyen élek ahol mindenki olyan, mint én. – tartózkodón beszél, nem mintha különösebben érdekelnének azok akikkel egy helyen dekkolt, csak azt próbálom kideríteni, hogy mi a francért olyan, mint aki azt sem tudja melyik bolygón él.

- Kérdezhetek még?

Fáradtan felsóhajtok és járkálni kezdek, mert már elegem volt az ülésbõl, de még mindig rohadt sok kérdésem van. – Mondd!

- Hogy hívnak?

- Caino. Caino Reeves. – tuti nem ismer még, nem olyasvalakinek tûnik, aki gyakran jár ketrecharcot nézni. Ráadásul nem is helyi.

- És te egy olyan klánban élsz? – izgatottan figyel, komolyan olyan, mint egy kölyök. Bár ki tudja… a vérállatoknál nem lehet megmondani. Általában ott áll le az öregedés, mikor az úgymond legkifejlettebb, legtökéletesebb stádiumba lépünk.

- Nem.

- Akkor egyedül élsz? – kérdezi rögtön.

- Hé, ez nem vallatás, nem is haverkodunk szóval vegyél vissza! – figyelmeztetem, ameddig nem idegesít fel. – Pár kérdésrõl volt szó, nem arról, hogy családfát kapsz tõlem.

Érzem, hogy a komorabb hangomra meghunyászkodik, kicsit még a fejét is lejjebb hajtja, ami furcsa. Mi van ezzel a farkassal? A hímek nem szoktak meghunyászkodni egy másik hím elõtt. Sokkal inkább ugranak egymás torkának. Ez meg úgy csinál, mint egy nõstény…

Igaz ami igaz, elég csinos a kicsike. A vér és a szakadt, mocskos ruhák ellenére is látszik, de nélkülük talán tetszetõsebb lenne.

- Hány éves vagy? – ez foglalkoztat, még akkor is ha valójában nem lényeg.

- Huszonegy.

- Kronológiailag vagy ez áll a személyin? – megállok elõtte míg rám pislog, mintha héberül beszéltem volna. Baszki, de elegem van már. – Most meg mit bámulsz? – mordulok rá.

- Huszonegy vagyok, ez áll a személyimen is, de ennyi vagyok. – mondja, majd helyzetet változtat kissé ülés közben, mintha kényelmetlen lenne, de látom rajta, hogy valami nem kóser, még a párducom is idegesen felmordult.

- Mi bajod van? – ha meg akar támadni, hát nagyon nem jó párduccal kezdett. Simán szétszedem és még meg sem nyikkant.

- A vér… zavar az illata. – morogja kicsit mélyebb hangon, a szemei halványan izzani kezdenek, az ujjai a kanapéba mélyednek.

Oké. Nem fogja tökre baszni a berendezést. Egy gyors mozdulattal elõtte termek és megragadom a nyakánál fogva és egészen addig nézek vele farkasszemet, míg nem érzem, hogy a kitörni kész vadállat vissza nem húzódik. Kieresztem az erõmet, a párduc erejét, hogy a farkasa is érezze ki az erõsebb, hagyom, hogy teljesen átjárja õt, amitõl remegni kezd a teste, de a tekintete máris kitisztult. Morogva engedem el és hátrébb lépve most én nézek rá úgy, mint egy fura bogárra.

Fogalmam sincs hol a picsában volt eddig, vagy kivel, de egyáltalán nem tud uralkodni a farkasa felett. Szinte már küzd ellene ami abszurd, mert ember és állat egy. Ezért alakváltók. És ha ezt nem tanították meg neki, akkor kurvára meg fogja szívni, mert csak egyszer támadhat rá egy nála erõsebbre, utána már nem kell fel többet. De ez már nem az én bajom.

- Most mehetsz! Azt ajánlom húzz vissza oda ahonnan jöttél, mert itt nem húzod sokáig egyedül.

Napok óta vérrel álmodom.

Pontosan ma van 10 éve, hogy a családtagjaim húsából lakmároztam, mint egy vadállat. Az elmúlt napokban pedig minden este arra hunytam le a szemeimet, hogy vérben úszom, hús közé vájom a fogaimat, hallgatom a sikolyokat, és ami legelrettentõbb, hogy fel se riadtam ezekbõl az álmokból… élveztem.

Nem véletlenül jöttem ki ide, a patak zúgása mindig is lenyugtatott, és itt senki se keresne engem, jobban is teszik ha kerülnek. Lehet, hogy nem tudok ezüst nélkül farkast ölni, de hosszú és fájdalmas perceket okoznék az illetõnek, aki épp erre járna most.

Remegek.

Dühös lennék, vagy félek talán? Mire lennék dühös? Mitõl félnék? Mégis érzem, hogy a fenevad bennem kitörni készül. Talán ez a félelmem tárgya, hogy itt és most elveszítem a fejem és lezuhanok a legmélyebb pontra újra. Csak egyszer jártam ott, és akkor is a családom és a „barátaim” bánták meg. Attól tartok, hogyha még egyszer eljutnék oda, soha többé nem térnék onnan vissza. Örökre elfogna a vad állatias ösztön és az emberi düh keveréke, ami ezerszer veszélyesebb bárminél. A köztes állapot mikor se nem farkas, se ember nem vagy. Félelmetes.

Ezalatt a 10 év alatt persze többször is változtam már át, így tudtam csak hozzá szokni az átváltozásokkal járó fájdalomhoz, de azok az átváltozások nem voltak igaziak. Azok direkt lettek kiprovokálva, hogy megtanuljam irányítani a szörnyet. Azzal gyõzködtek és még mindig azzal jönnek, hogy mindenkinek sikerült eddig, mindenkinek sikerült eggyé válni az állattal és az uralmuk alá vonni azt. De én nem merem és nem is akarom, hogy ez megtörténjen, úgy érzem mintha a bennem rejlõ farkas egy teljesen különálló én lenne. Tudom, bennem van a hiba, én tehetek mindenrõl. A torzszülöttek között is torzszülött vagyok.

Apró neszezés hallatszik a hátam mögött, de nem figyelek rá. A szag alapján valami állat, gondolom egy õz, és mivel síri csöndben mozdulatlanul ülök, közelebb mert jönni.

Ahogy mellém ér az állat és inni kezd a patakból meg sem lepõdök. A nyakát figyelem, ahogy megfeszülnek az inak, ahogy kinyújtja a nyakát. Lüktetõ erek. Hús. Vér.

A gyomrom remegni kezd, de csak nyelek egyet, nem tudom levenni a szemem az állatról. Karjaimba furcsa bizsergés kúszik fel a vállaim felé, onnan a mellkasomba. Az állatias morgás a másik énem legmélyérõl tör elõ ajkaim közül, s erre már az õz is felfigyel riadtan kapja felém a fejét, de már nem az én tekintetem fogadja.

Elborulok ahogy a bordáim és gerincem egyszerre roppannak és nyúlnak meg. Éles szúró fájdalom, a mellkasom lángol, ég mintha egy izzó vasat nyomnának meggyötört bõrömhöz. A fájdalom és változás nem akadályoz meg a mozgásban.

VÉR…

Felállok, futok. Ugrok. Ölök. Vér. Hús…

***

Nem látok. A kezeimet pedig alig bírom mozgatni, össze vannak kötözve. Egy apró nyikkanás hallatszik felõlem csak, ahogy fordulok egyet, de rá kell jönnöm arra, hogy egy irtózatosan apró helyen vagyok.  Mi ez? Egy doboz?

Érzem, ahogy a kis börtönöm mozog. Cipelnének talán? De kik és mit akarnak?

Az utolsó emlékem az, hogy az õz húsába harapok majd egy szúrást a nyakamban, gondolom egy tû okozhatta, és onnantól semmi. Most pedig egy dobozban vagyok amit vélhetõleg visznek valahová. Távolról õrjöngõ emberek kiáltozásait hallom. Olyan fajta õrjöngés ez amikor élveznek valamit, nem akármit… az ölést.

Hangos puffanással érek földet majd friss, izzadtsággal teli levegõ áramlik az arcom felé.

-Hé te, ideje összeszedned magad. – egy férfi leszedi a szememrõl a kötést és újra látok. A hely enyhén szólva se tûnik tisztának és nyugodtnak. Valószínûleg egy raktárban vagyunk.

-Na mi van Csipkerózsika? Csak nem félsz? – egy másik ipse a falnak dönt ahogy bûzlõ képével az arcomhoz hajol. Egy szót se szólok.

Ilyenkor bezzeg, nem tudok átváltozni, hogy lelépjek. Hol a francba van az az istenverte rendes emberi reakció, a félelem? Vagy düh…

Az összekötözött kezeimnél fogva rángatnak egy nagykapu felé, egy gombnyomással kinyitják és a rozsdás fém, nyikorogva emelkedik fel. Az õrjöngést így még hangosabban lehet hallani, és ahogy az emberek észrevették, hogy kinyitották a kaput csak még lelkesebbek lettek.

Ahogy átráncigálnak a másik részbe hihetetlen mennyiségû ember tömeggel találom magam szemben, egy hatalmas ketrecet állnak körbe amiben egy igencsak izmos és magas férfi ül és vár. Vélhetõen rám…

Még mindig nem félek, miért nem? Mert csak emberek? Végig vezetem tekintetem a tömegen miközben engem a ketrec felé visznek. Egyszer csak egy igencsak sárga szempárnál akadok meg. Õ nem ember. Ahogy észrevesz engem a meglepettség végig fut az arcán. Majd idegesség, mozgolódni kezd és próbál a biztonságos kis páholyából lemászni, de túl sok az ember, nem tud lejönni. Most meg mi van? Nem ezért hoztatok ide? Nem azért mert farkas vagyok?

Kioldják a kezeimet, de esélyem nincs menekülni. Löknek is be a ketrecbe, amilyen szerencsétlenül esek egyenesen a poros és mocskos földbe nyomódik az arcom. Fehér hosszú ujjúm bepiszkosodik, hajam is tiszta por lesz. Szerencsétlenségemen csak nevetnek, ellenfelem is csak egy jót röhög miközben a hajamnál fogva megemel és a szemeimbe néz. Kék szempár, szóval ember. De nincs idõm sokáig agyalni ökle egyenesen a hasamba fúródik és kicsal belõlem egy fájdalmas nyikkanást.

Ezt elrontottad…

Artikulátlan ordítás tör elõ belõlem ahogy a gerincem roppan és nyúlik és ahogy négykézláb térdelve a földön ordítva felkapom a fejem meglátom  a ketrecnél állni fajtársam. Egy férfivel ordít, de nem hallom mit mondhat neki túlságosan nagy a zaj. Tudja hogy átváltozom. Felém kapja fejét és végig vezetem izmos testén tekintetem, végig nézek a tetkóin majd a két oldalt felnyírt rövid hajára nézek. Árad belõle a dominancia és a vadság idáig érzem… de most már kit érdekel.

Felállok és az ellenfelem felé veszem az irányt. Ölök. Meg foglak ölni. Körmeim a húsába vájom, fekete hajába tépek, a nyakába harapok. VÉR. A piros nedû lekúszik a torkomon és érzem, hogy kitölti az ürességet. Hasfalát karmolom, az arcát karmolom, felnyitom õt. A köztes állapotot épphogy nem tudom átlépni, egy erõs kar lefogja mindkét kezem majd egy pedig a nyakamra fog. Lenyom a földre és én engedelmeskedem…

***

A szakadt és mocskos ruháimban fekszem egy pihe-puha kanapén. Aki a ketrecben leállított, az a férfi volt akinek szintúgy sárga szemei vannak. De õ biztos, hogy nem farkas… a vadsága mellett ott volt még a macskákra jellemzõ elegancia és makacsság. De ha nem farkas akkor mi? És ha nem farkas, hogy hódolhattam be neki? Toshi volt az alfa, de ennek a férfinek nagyobb tekintélye van mint amilyen Toshinak valaha is volt.

Kintrõl veszekedés hallatszódik be már azóta amióta felébredtem, miután le lettem ütve.

-Hogy lehettek akkora idióták, hogy akárkitõl átvesztek akármit! Észrevehettétek volna, hogy nem ember! Most meghalt az egyetlen ütõképes harcosunk, ennek nagyon nem fognak örülni. És tudjátok mi a fasz van akkor, ha ennek nem fognak örülni? Az, hogy keresnek másokat és mi meg itt maradunk a szaros bevétel nélkül.

Ajtó csapódás majd a felnyírt hajú, sárgaszemû férfi lép be a szobába. Felülök, de csak nézem õt.

-Ki vagy te? Kitõl jöttél? – elém áll csípõre tett kézzel, a szemeibe nézek, nem szólalok meg.

-Figyelsz te rám? – ingerült, sárga szemei csak úgy izzanak. Vajon mi lehet õ? Létezik, hogy valami macskaféle legyen?

-Honnan jöttél? – Honnan jöttem? Hol vagyok, inkább ez a fontos. Biztos, hogy már nem Észak-Kanadában vagyok, az itteni emberek nagyon máshogy néznek ki, és az a hõség ami a raktárban volt az is eltérõ Kanadától.

-Ide figyelj, nagyon nincs kedvem most szórakozni, kinyírtad az egyik jó bevételt hozó emberemet és ez nem véletlen. Ki küldött? Ki akarja tönkrevágni az üzletet? – egyre idegesebb, ide-oda járkál a szobában miközben engem méreget. – A kurva életbe ne nézz már ilyen bambi szemekkel!- förmed rám.

Ha jól értem most valami ellenség nevét várja tõlem, és hidd el, azt én is szeretném tudni, ki hozott ide.

Nem bírja tovább, az ajtó felé indul, vagyis csak indulna.

-Ryuu vagyok. – szörnyen halkan szólalok csak meg, egy hónapja volt utoljára, hogy egy szót is szóltam volna, de õ így is meghallja, és felém fordul.

- Milyen Ryuu?

-Csak simán Ryuu. – erre most mit kéne mondanom, fogalmam sincs…

Szusszan egyet majd végig simít rövid haján és a tarkójára tapasztja egyik kezét.

-Jól van, válaszolsz a kérdéseimre?

-Ha te is az enyémekre… - erre csak elmosolyodik, nem is tudom mirõl árulkodik a mosolya. Kész rejtély. Túláradó, dominancia, vadság és elegancia, mint egy macska. Veszélyes fickó, de most csak õ az én egyetlen kapaszkodóm. Így hát jobb ha adok is nem csak kapok…

-Legyen.